ÁSZÁRI HÍREK A U G U S Z T U S

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "ÁSZÁRI HÍREK 2 0 0 8. A U G U S Z T U S"

Átírás

1 ÁSZÁRI HÍREK A U G U S Z T U S POLGÁRMESTERI HIVATAL HÍREI Tájékoztató a képvisel-testület i ülésérl Augusztus 12-én kedden kor tartotta a nyári szünet utáni els ülését a képviseltestület, melyen 3 f napirend és 13 egyebek napirend került tárgyalásra. Az ülésen hat képvisel vett részt. Az els f napirend a község közbiztonsági helyzetérl szóló rendrségi beszámoló volt. A vitában az eladó ismét felhívta a figyelmet a megelzés fontosságára és a polgárok egymásra történ figyelésére. A bnesetek megelzése érdekében kérte, hogy a lakosok ne engedjék be otthonaikba a házalókat és a trükkös tolvajokat, a gépkocsi feltörések elkerülése érdekében pedig javasolta, hogy senki ne hagyjon értéket az autó látható utasterében, mert ez csábítja a bnelkövetket. Nagyon fontosnak tartotta, hogy a lakosság valamennyi gyanús körülményt azonnal jelezzen a rendrségnek, mert akkor k is idben és eredményesebben tudnak intézkedni. Egyetértett a polgárri szervezet alakítási elképzeléssel, mert ez is a hatékony bnmegelzést szolgálja. Végül a képviselk az írásos beszámolót és a szóbeli kiegészítést egyhangúlag elfogadták. A második f napirendet a Kisbéri Többcélú Kistérségi Társulás fenntartásában mköd községi intézmények (iskola, óvoda) els félévi gazdálkodásáról szóló beszámoló képezte, melynek eladója Szabóné Kopácsi Teréz igazgató volt. Az igazgatón a tájékoztatójában kiemelte, hogy az els félévben az intézmények finanszírozása folyamatos volt, pénzellátási gondok nem voltak. A kiadási és bevételi oldalon a teljesítések szintje 50% körül mozog, tehát idarányos volt a teljesítés. A jövre vonatkozóan javasolta, hogy az intézménynek legyen egy önálló gazdasági vezetje, mivel az egyesített intézmény 350 milliós költségvetésbl gazdálkodik. Ezt a felvetést elbb a tag önkormányzatok képvisel testületeinek jóvá kell hagyni, majd ezek alapján a végleges döntést a Társulási Tanács fogja meghozni. A vitát követen a testület az els félévi gazdálkodásról szóló tájékoztatót egyhangúlag jóváhagyta. Az egyebek napirend keretén belül elsként a viziközm tartozás rendezésérl szóló jegyzi tájékoztató szerepelt. Mint ismeretes, a Kisbér Ászár közötti vagyon megosztásból a mai napig nem került átadásra az ászári csatorna közm vagyon. Ezért a képvisel-testület még 2003-ban - úgy döntött, hogy a vízi közm társulás mködéséért járó jelenleg 5,6 millió forintos tartozását nem fizeti meg Kisbérnek. Most kisebb elrelépés tapasztalható az ügyben, de még mindig vannak tisztázatlan kérdések, ezért a tárgyalásokat tovább kell folytatni. Az a f kérdés, hogy a csatornahasználati díj 2010 után a jelenlegi mértékben illeti-e meg Ászár Község Önkormányzatát.

2 Döntöttek a képviselk az élelmezési nyersanyag normák tl történ 5%- os emelésérl, melyet az élelmiszer nyersanyag árak emelkedése tett szükségessé. A református templom felújításának támogatásával elvileg egyetértettek a képviselk, de a támogatással kapcsolatos döntést szeptemberre halasztották, mivel addigra lehet látni, hogy az idei adó bevételek milyen mértékben folytak be. A Közép-Duna Vidéki Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás társulási megállapodás módosítására és a társuláshoz történ csatlakozási szándék jóváhagyására vonatkozó kérelmeket az elterjesztések szerint hagyta jóvá a testület. Egyetértés volt a közös mezr alkalmazásával kapcsolatban, melytl a termény és szl lopások csökkenését, valamint az illegális hulladék lerakások csökkenését várják a képviselk. A jövben a vadásztársaság, az Mg. Rt és az önkormányzat közösen alkalmaz egy mezrt, melynek költségeihez az önkormányzat is hozzájárul Ft-tal támogatta a testület az Észak-Komáromi Palatínus Társaság szobor állításra vonatkozó hozzájárulási kérelmét, a szobor az Európa udvarban lesz megtekinthet a többi királyszobor szomszédságában. Az írásos elterjesztéseknek megfelelen egyhangúlag elfogadták a képviselk a jegyz által beterjesztett, a polgármesteri hivatal mködésével kapcsolatos szabályzat tervezeteket. (pénzkezelési, kötelezettség vállalási, leltározási, selejtezési szabályzat). Döntés született az útfelújítási pályázat ( József Attila utca komplett felújítása ) beadással és a pályázathoz szükséges 30%-os önrész biztosítással kapcsolatban. Eredetileg a Kalász utca felújítására szerettünk volna pályázni, de azt a jelenlegi pályázati kiírás nem teszi lehetvé. Szintén egyhangú döntés született az önkormányzati bels aszfaltos utak kátyúzásával kapcsolatban, melyet idén is a komárnói KORREKT Kft-vel kíván elvégeztetni a testület. Az iskola és az óvodával kapcsolatban döntés született arról, hogy a jövben is a Kisbéri Többcélú Kistérségi Társulás fenntartásában kívánja mködtetni a testület az intézményeket, mert így kedvezbb az állami normatív finanszírozás. Döntöttek a képviselk arról is, hogy az általános iskolában szeptembertl a zenei oktatás szakkör jelleggel fog mködni, melyhez szükséges anyagi fedezetet az önkormányzat biztosítja. A testület kérte az iskola vezetését, hogy a tanévtl valósítsa meg az iskolában a kistérségi szint mvészeti oktatást. Végül a polgármester tolmácsolta a képviselknek és a hivatali dolgozóknak a testvér település polgármesterének jó kívánságait, valamint átadta a augusztus 23-ára, a tanyi falunapra vonatkozó meghívását. Kérte a képviselket, hogy két napon belül jelezzék részvételi szándékukat. dr. Árvai Lajos polgármester 2

3 ANYAKÖNYVI HÍREK Sok szeretettel köszöntjük községünk új állampolgárait: Vinkler Judit és Mészáros Imre kislányát: Mészáros Nórát Kocsis Réka és Szabados József kislányát: Szabados Veronika Erzsébetet Kívánjuk a szülknek, hogy jó egészségben neveljék fel gyermeküket a haza, a szülföld szeretetére! Búcsúzunk községünk elhunyt polgáraitól: Demeter Lajostól és Rumi Józseftl KÖZÉRDEK HÍREK Langné Cseszneki Ágnes Anyakönyvvezet Értesítem a lakosságot, hogy az ebek kötelez veszettség elleni védoltása az alábbi helyen és idpontokban lesz: szeptember 2. Ászár, Polgármesteri Hivatal udvara óráig szeptember 2. Ászár, Keményítgyár óráig szeptember 2. Ászár, Bábolnai Takarmánybolt óráig (Vörösmarty utca) PÓTOLTÁS szeptember 6. Ászár, Polgármesteri Hivatal udvara óráig Kérem, mindenki hozza magával kutyájának oltási igazolványát. Harapós és harci kutyákat szájkosárral kell felvezetni. Az eb oltási díja egységesen Ft/db, melyet a helyszínen az oltással egyidben kell megfizetni és tartalmazza a féregtelenít tabletta díját is. Kiszállás esetén az eb tartási helyére elzetes bejelentés alapján Ft. Amennyiben új oltási könyv kiállítása szükséges, annak díja 200 Ft. Külön felhívom a figyelmet, hogy minden érintett oltassa be, illetve féregtelenítse mindegyik kutyáját. Ennek elmulasztása hatósági eljárást von maga után. Pályzati felhívás Tájékoztatom a lakosságot, hogy a Bábolnáért Közhasznú Közalapítvány a 2008-as évben is meghirdeti a Bábolna Zrt. és a hozzá tartozó társaságok dolgozóinak középiskolás és fiskolás gyermekei részre az ösztöndíjat, valamint a Bábolna Zrt-tl, társaságaitól, illetve jogeldjétl nyugdíjba vonult dolgozók részére a szociális támogatást. A jelentkezéshez szükséges nyomtatvány és további információ a Polgármesteri Hivatalban kérhet. Jelentkezési határid: szeptember 30. Jegyz 3

4 Vigyázzunk értékeinkre Az utóbbi idszakban ismét elszaporodtak azok a bncselekmények, melyek az idkorúak, egyedül élk ellen irányulnak. Az ids emberekre a legnagyobb veszélyt a vagyon elleni bncselekmények jelentik (pl. lopás, csalás, rablás). Az álügynökök, álrendrök, hamis gáz- és vízóra leolvasók, valamilyen ürüggyel bekéredzkednek a lakásba és elterelve a házigazda figyelmét ellopják az értékeket, készpénzt és sietve távoznak a lakásból. A bncselekmények elkerülése, megelzése érdekében az alábbi jótanácsokat ajánljuk: - A kiskaput, lakásajtót mindig tartsák zárva akkor is ha otthon vannak - Idegen személyt semmilyen körülmények között ne engedjenek be házukba, lakásukba, legyenek velük szemben bizalmatlanok lehetleg a kapun keresztül beszéljenek. Amennyiben mégis be akarják engedni, kérjék szomszédjuk, ismersük részvételét, hogy ne legyenek egyedül az idegen személlyel. - A postáson kívül más személy pénzt nem hozhat, így aki ezzel a z ürüggyel akar bemenni Önhöz, kérjük ne engedje be. - Az egyéb közüzemi szolgáltatók, akik igazolvánnyal vagy formaruhával rendelkeznek, csak mérórát olvasnak, pénzt nem szednek, kivéve a kéményseprt, aki számlát ad a kéményseprési díj átvételekor. - Minden más közüzemi számlát csekken vagy folyószámlán kell fizetni, így az olyan személyeket sem szabad beengedni, akik arra hivatkoznak, hogy esetleg fizetési elmaradása van. Önkormányzatoknak szintén nem kell készpénzben fizetni, a kommunális adó és gépjármadó díját csekken küldik ki. Amennyiben idegen, gyanús személlyel találkozik, aki esetleg szeretne Önhöz bemenni valamilyen ürüggyel, kérem hívja a Kisbér Rendrkapitányságot a 107-es vagy a telefonszámon. Reméljük, hogy felhívásunkkal segítünk abban, hogy Ön nem válik bncselekmények áldozatává. Kisbér Rendrkapitányság Bnügyi Osztály Adózási ügyekrl Az adók féléves teljesítésének értékelése során azt tapasztaltam, hogy többen nagy összeg gépjármadó-tartozást halmoztak fel. Minden lakos személyre szóló értesítést kap az összes adószámlájának egyenlegérl, így a gépjármadó tartozásáról is szeptember 15. napáig. A gépjármadó hátralékokat szíveskedjenek megfizetni, mert ellenkez esetben a gépjárm forgalomból történ kivonására is kor kerülhet. Tapasztaltam továbbá azt is, hogy egyes számlákon túlfizetések, más számlákon tartozások szerepelnek egy-egy adózónál. Tájékoztatom a lakosokat, hogy lehetség van egyes adószámlán meglév túlfizetés összegének másik adószámlán szerepl tartozás fejében történ elszámolására egy kérelem kitöltésével. Langné Cseszneki Ágnes 4

5 HÍREK A JÁSZAI MARI ÁLTALÁNOS ISKOLÁBÓL A nyári szünet rövidesen véget ér, ezért szeretném tájékoztatni Önöket néhány fontos, közeli esemény id pontjáról. Iskolánkban a pótvizsgára augusztus utolsó hetében kerül sor, melyr l a z érintett tanulók írásban kapnak tájékoztatást. Id pontja: Az ünnepélyes tanévnyitóra én, 18 órai kezdettel kerül sor, melyre ezúton szeretnénk Önöket meghívni. A tanévkezd els szül i értekezletet pedig án, (hétf n) 1800-kor tartjuk. Szeretnénk, ha minél nagyobb létszámmal eljönnének, hiszen ekkor tudjuk tájékoztatni a szül ket a tanév rendjér l, a házi rendünkr l, és a 2008/2009-es tanév fontosabb eseményir l, és várható változásairól. A szül i értekezlet els részét összevontan tartjuk, ahol mindenkit érint témák szerepelnek, majd ezt követi az osztályok szerinti szül i értekezlet, ahol a házirend elfogadása, tudomásul vétele, az osztály kiadásainak meghatározása, szül i vélemények, javaslatok meghallgatása, figyelembe vétele történik. Indul a focisuli! Az eddigi szép sikerekre való tekintettel az iskola szeptemberi kezdéssel szeretné elindítani a focisulit, az óvodás korosztályt is bevonva a munkába. A tanévkezd szül i értekezleten err l részletes tájékoztatást adunk, továbbá tervezünk bemutató foglalkozásokat, melynek id pontját az értekezleten megbeszéljük. Az edzéseket Nagy Csaba tanár úr tartja. dr. Lunkné Nyúli Márta FANTASZTIKUS FOCISIKER A sikercsapat és felkészít ik 5

6 Mint minden tanévben, az idén is megrendezték az iskolák közötti diákolimpiai versenyeket. A hagyományoknak megfelelen a Kistérségi Társulás (Ászár, Bársonyos, Császár, Kerékteleki) labdarúgó csapatai mind a négy korosztályban képviseltették magukat. Különös várakozással tekintettünk a II. korcsoportos (10-11 éves) focisták küzdelmei elé, hiszen két éve az országos döntbe jutottak, ahol az elkel 8. helyet szerezték meg. Idén azonban már nagyobb méret pályán, nagyobb kapura játszottak. A területi mérkzéseken esélyeshez méltóan játszottak a gyerekek. A megyei eldöntben az örök ellenfél, a komáromi Petfi iskola csapata volt. Nagyon feszült, szoros mérkzésen sikerült csak legyzni ket. Komárom, Petfi Kistérségi Társulás 1 : 2 A megyei döntre játékosaink számára újdonságnak számító mfüvön került sor. A kellemesen puha, biliárd asztal simaságú talajon még jobban érvényesült diákjaink technikás, pontos passzokra épül játéka. Mindenki nagy meglepetésére óriási fölénnyel (19:2-es gólaránnyal) szereztek megyei bajnoki címet, esélyt sem hagyva a legjobb tatai, tatabányai, illetve dorogi diákcsapatoknak. Ezek után már természetes volt, hogy mindenki (focisták, szülk, felkészítk) nagy várakozással tekintett a fonyódi Országos Diákolimpia döntje elé. Az addig hátralév idszakban a gyermekek óriási akarattal és elszántsággal dolgoztak az edzéseken. Végre eljött a várva várt május 30-a. A csapat új egyenszerelésben, az elvégzett munkától magabiztosan érkezett meg a diákolimpia helyszínére, Fonyódra. A kedveznek tn sorsolás után másnap megkezddtek a küzdelmek, melyen az ország 20 megyei bajnoka képviseltette magát. A csoportmérkzések során a Kistérségi Társulás csapata rendkívül tudatos, fegyelmezett játékkal, bomba meglepetést okozott. Sorra gyzte le a neves focisulikat mködtet, nagy diáklabdarúgó hagyományokkal rendelkez iskolák csapatait, így 3 gyzelemmel és egy döntetlennel csoportelsként jutott az ország legjobb 8 csapata közé. Eredmények: Celldömölk 3: 0 Alsónémedi 1:1 Kiskrös 2:1 Miskolc 2:1 A másnap reggeli negyeddöntben focisulit mködtet pásztóiakkal kerültünk szembe, akik az elz napi eredmények ismeretében kissé félve méregették focistáinkat. Sajnos azonban egy apró rövidzárlat elég volt ahhoz, hogy elússzanak az érmes remények: Pásztó 1:4 Így az helyért játszottunk, melynek els mérkzésén ismét lehengerl volt a csapat. Nagy különbséggel gyzte le a mindenki által az egyik esélyesnek tartott nyíregyháziakat. Nyíregyháza 6:2 Az 5. helyért vívott mérkzés egyenl erk küzdelmét hozta. Végül egy szerencsétlen öngóllal, majd az utolsó percben kapott újabb góllal egy már megnyertnek tnt mérkzést veszítettünk el. Székesfehérvár 1:2 A csapat erejét mutatja, hogy ekkor még a megszerzett 6. helynek sem tudtak örülni. Legörbül szájjal gratuláltak az ellenfélnek. Lehiggadva azonban belátták, hogy óriási dolgot vittek véghez azzal, hogy a legkisebb létszámú iskolaként idáig jutottak, hiszen ezzel az iskola történetének legsikeresebb csapateredményét érték el. 6

7 Nagy segítséget jelentett a szülk, rokonok állandó bíztatása, akik 8 autóval kísérték el a csapatot a versenyre. Az edzk egybehangzó véleménye szerint, ha nincs a pásztóiak elleni kisiklás a csapat meg sem áll a dobogóig. De mivel a sportban a ha -val kezdd mondatoknak nincs jelentségük, nincs más választásunk, mint felhtlenül örülni a csapat teljesítményének és jövre újra megmutatni tudásukat egy még nagyobb siker reményében. Gratulálunk a fiúknak és edzjüknek Nagy Csabának, továbbá Zámbó Attila és Szalai Richárd tanár uraknak. VÉDN HÍREI A Szoptatás Világnapjára Augusztus elsején ünnepeljük a Szoptatás Világnapját, valamint az anyatejet adó, és szoptató édesanyákat. Az utóbbi években egyre nagyobb hangsúly kerül az anyatejes táplálásra, amelynek fontosságát nem lehet eléggé kiemelni. A WHO ajánlása szerint minden újszülöttnek 6 hónapos koráig kizárólag anyatejet kellene kapnia. Az anyatej nem csupán eledel, hanem orvosság, megelz oltás és immunersít, mely szoros kapcsolatot teremt az anya és gyermek között. Minden körülmények között a csecsem tökéletes tápláléka, még akkor is, ha a mama beteg, vagy alultáplált. Az anyatej egyedülálló tulajdonságai az emberi faj kétmillió éves evolúciós folyamatában alakultak ki. A tehéntejhez képest más a fehérje, aminosav összetétele, kisebb molekulája lévén a baba számára könnyebben emészthet. Nagy mennyiségben van benne lizozin, mely a vas felszívódását segíti, és véd a bélfertzésektl is. Az anyatej legfbb szénhidrátja a laktóz, vagy tejcukor, amely különleges szerepet tölt be az újszülött növekedésében, fként az agy számára fontos energiaforrás, és segíti a kalcium felszívódását a bélrendszerbl. Az anyatej a zsírokat vizes emulzió formájában tartalmazza, amely az emésztés szempontjából ideális, ezért van az, hogy az anyatejet kétszer olyan gyorsan megemészti a gyermek, mint a tápszert. Az anyatej él immunanyagokat tartalmaz, amelyek segítik a csecsem fejletlen védekezrendszerét. Klinikai tanulmányok kimutatták, hogy a szoptatott csecsemk lényegesen ritkábban betegszenek meg bélfertzésekben, középfülgyulladásban, tüdgyulladásban, és felslégúti fertzésekben. A szoptatás az allergiás megbetegedések kockázatát is csökkenti. A baba testi táplálásán kívül a szoptatás megalapozza a gyermek érzelmi, pszichés, és intellektuális fejldését is, és szoros anya-gyermek kapcsolatot, érzelmi kötdést alakít ki. Ászáron is minden évben megünnepeljük a szoptató édesanyákat. A nyári szünetre való tekintettel az Anyatej Világnapját, szeptember 9.-én (kedden) ünnepeljük BÉBIOVI foglalkozás keretén belül a Kuckó Oviban, délután fél 4-tl, melyre minden szoptató kismamának és gyermekének személyre szóló meghívót küldünk. Pékné Polgár Helga védn 7

8 Településünk 740 éves Augusztus 20-án országszerte megemlékeztünk államalapító királyunkról Szent Istvánról, de ugyan ezen a napon ünnepeljük az új kenyér ünnepét is. Ebben az évben községünkben még egy ünneplésre okot adó esemény van, idén ünnepeljük településünk fennállásának 740. évfordulóját. Ezt megelzen már az Árpád-korban is lakott település volt, de errl nem maradt ránk írásos bizonyíték, csak tárgyi emlékek kerültek el. Ászár els okleveles említése 1268-ból származik. A község Árpád-kori település, de már a csiszolt kkorban, majd a bronzkorban és a kési vaskorban is laktak itt emberek. Közép-avarkori leleteket is találtak. A római korban is jelents település, a hadi úthálózat egyik kiemelked jelentség csomópontja. A gazdag szórványleletek is bizonyítják ezt. Egyik ritkaság számba men tárgyi bizonyítéka az itt elkerült i.u. 148-ból származó római katonai diploma (égetett cserép), mely az illír nép azal törzsének megtelepedését bizonyítja. Jelenleg a British Múzeumban látható. A településrl származó másik jelents lelet 1960-ban az új általános iskola alapozásakor elkerült un. ászári ezüst kincs, mely most a Nemzeti Múzeumban található. A teleülés neve valószínleg az Azarias személynévbl keletkezett rövidítéssel: Azar, de van olyan vélemény is, hogy az aszály szóból származik. Ászár neve írott formában 1268-ban a gyri káptalan birtokmegosztó oklevelében, nemesi névben szerepel el els ízben. A káptalani okirat Poky Farkas végrendeletérl készült, melyben szerepl birtok minden haszonélvezetével az említett Farkas fia Ugudra és az örököseire száll tulajdonul, mely birtokot Ászári (Azari) György fia Márton ispántól vásárolt ben Ászár királynéi birtok. Területébl 1358-ban egy jókora birtokrészt a hántai prépostság birtokához csatolnak ben Zsigmond király Ászárt és Tótrédét Kanizsai János fiainak, Miklósnak és Istvánnak adományozta a hséges szolgálatukért ben Ászárt már egyházas helyként említik, Ászáron már ekkor mködött egyházi iskola is ban a Kanizsaiak arany értékben a Rozgonyiaknak zálogosították el a két falut, tlük szintén zálogként a Bajnai Both Ambrus tulajdonába került ben Both Ambrus hasonló feltételekkel szintén zálogba adta a somogy megyei Józsa családnak. Somi Józsa, a délvidék fkapitánya röviddel az ászári és tótrédei birtokok zálogba vétele után az Ujlaki családtól megvásárolta Gesztes várát és tartozékait, majd a két zálogbirtokot a gesztesi várhoz csatolta. Mátyás király ers központi hatalmát és rendezett államát a XVI. század elején az egymással viaskodó furak anarchiája váltotta fel. A török támadásokat a felbomlóban lév magyar államhatalom nem tudta kivédeni. A Kisbér környékén lév váruradalmak is gazdát cseréltek. A gesztesi várat és tartozékait ( velük együtt Ászárt is ) 1513-ban Somi Józsa délvidéki fkapitány fiától, Gáspártól Enyingi Török Imre nándorfehérvári bán vásárolta meg arany forintért. Késbb fia, Török Bálint kezére kerül. A szétzilált magyar királyságot 1526-ban felkészületlenül érte a török támadás en Szolimán szultán hatalmas sereggel vonult Bécs ellen ben a második Bécs elleni török támadás eredményeként Kisbért és környéke teljesen elpusztult. 8

9 1581-ben Ászár már újra jelents település. Török földesura Mehmed szpáhi. Temploma a török hódoltság alatt a reformátusoké volt, majd a XVIII. század elejétl ismét a katolikusok használják. Mai templomát Fellner Jakab tervei alapján 1777-ben építették ban pedig felépült a mai református templom. A hosszan tartó háborúskodás után ismét megváltoztak a birtokviszonyok vidékünkön. Gesztes várát és tartozékait köztük Ászárt is Török Bálint unokája, Török István örökölte. Enyingi Török István fiú utód hátrahagyása nélkül hunyt el, így birtokai leány ágon Bedeghy Nyári Pálné Török Zsuzsanna gyermekei: István, Miklós és Borbála tulajdonába kerültek. Tlük 1628-ban gróf galántai Esterházy Miklós nádor vásárolta meg, majd Ászár felét kedvez feltételekkel Zichy Istvánnak zálogosította el ban osztozkodás folytán Esterházy Ferencé lett. Kisbér és környéke 1688 tavaszán szabadult fel végleg a másfél évszázados török uralom alól ben Ászár Esterházy József tulajdonába került. A XVIII. Század közepétl jelents sörfz üzeme volt ( között Fellner Jakab tervei alapján épített barokk sörpince ), a sörfzés megsznése után az egykori sörpincét borpincének használják. Az es népszámlálás szerint a község birtokosa Esterházy János. Ekkor 122 házban 166 család élt. Népessége 866 f volt, 7 nemest, 13 polgárt (kézmvest), 59 parasztot és 119 zsellért írtak össze ban már 1515 lakója volt a községnek, földesura pedig gróf Esterházy Miklós volt. Felekezeti megoszlása: 715 katolikus, 604 református, 190 evangélikus és 6 zsidó volt. Katolikus iskola a XVIII. Század elejétl mködik a községben. Az évi canonica visitatio megállapította: Tanító Dravarics György, nyelvészeti osztályt végzett. Mivel egyetlen gyerek sem járt iskolába, tanítói fizetést nem kap. Református elemi népiskola az egyházközség megalapításától, evangélikus elemi népiskola 1810-tl mködött a községben. Ászár neve szorosan összeforrt Jászai Mari színésznjével, aki 1850-ben Ászáron szülházában látta meg a napvilágot. Emlékét a szülházában berendezett emlékház és a róla elnevezett téren felállított szobra rzi. Az nevét viseli a Jászai Mari utca, melyben a szülháza áll, a Jászai Mari Általános Iskola és a Jászai Mari Nyugdíjas klub is. Népkönyvtárat 1927-ben kapta a Vallás és közoktatásügyi Minisztériumtól, mely jelenleg 8000 kötetet számlál és a polgármesteri hivatalban mködik. A község lakói számára a megélhetést évszázadokon keresztül a szlmvelés, és a borkészítés biztosította. Jelents szlkultúrája alapján az Ászár-Neszmély-Bársonyos történelmi borvidékhez tartozik. Az Esterházy uradalom a jövedelem növelése érdekében 1892-ben nagyarányú szltelepítésbe kezdett, ekkor a korábbi sörpincét borászati célra használják fel. A település határában 1890-ben a Kisbér-füziti Egyesült Gyár Rt keményít termékeket elállító gyárat létesített, mely a világhírig jutott, de 1992 szeptember 30- án a privatizáció kapcsán végleg bezárták. 9

10 1896-ban alapította híres ménesét Ászáron az ország egyik legnagyobb angol telivér tenyésztje Schwarzenberg Alajos herceg. Néhány éve a kisbéri Jámbor család újraélesztette a lótenyésztést és Zabla Lovasudvar néven magánménest alapított. Azóta több nemzetközi lovasversenynek is helyszíne volt az ászári lovas pálya. Ászár község társadalmi életének mozgalmasságára utal az 1929-ben alakult Tzoltó Egyesület, majd 1930-ban a Polgári Lövész Egylet, 1934-ben a Római Katolikus Ifjúsági Egyesület. Az említetteken túlmenen dokumentumok tanúskodnak az Ászári Katolikus Leánykör mködésérl. Jelenleg a nyugdíjas klub, ifjúsági klub, sakkcsapat és az ászári sportegyesület a legnagyobb mköd civil szervezdések a községben. A II. világháború harcai én értek véget a község területén ben alakult meg Ászáron az Aranykalász Termel Szövetkezet, mely a szlészetborászat hagyományait továbbfejlesztve a környék legeredményesebben mköd gazdasága lett tl Kisbér Ete - Hánta közös tanácsú nagyközséghez csatolták a községet és 25 éven keresztül Kisbér városrészeként funkcionált. A település lakossága november 07-én népszavazás keretén belül döntött a Kisbértl történ leválás mellett, hogy önállóan folytassa tovább életét október 20-i önkormányzati választások óta ismét önálló önkormányzata van Ászárnak. Az elmúlt öt év során több mint 500 millió Ft pályázati forrást sikerült a településre hozni, melybl a lakossági igényeknek megfelel fejlesztéseket hajtottunk végre. Ezek közül a jelentsebbek a következk voltak: könyvtár - teleház kialakítása a hivatali épületben, hivatali épület bels felújítása, a volt tornaterem tet felújítása és vizesblokk kialakítása, óvoda felújítása és bvítése, Dózsa utca komplex felújítása, új iskola építése. Az idei és jöv évi terveink között szerepel egy új egészségház kialakítása a volt falusi tornaterembl, ahol helyet kapna a háziorvosi, gyermekorvosi, fogorvosi rendel és a védn. Még az idén fiókgyógyszertár nyílik. Szeretnénk az utak felújításában és a turizmus fejlesztésében is elre lépni. Jövképünk: mindenki számára élhet környezet, szerethet falu, benne érte tenni akaró polgárok, akik viselik a 740 év méltóságát és viselik annak felelsségét. Ha fenti terveink megvalósulnak, akkor úgy érzem, hogy méltó utódai leszünk eldeinknek és településünk még sokáig fennmarad. Tájékoztató az önkormányzat pályázatairól 10 millió Ft-os pályázatunk van az iskola eszközellátásának fejlesztésére. Döntés szeptember közepén várható. Ennek keretében szeretnénk többek között az iskolai könyvtárat kialakítani. 20 millió Ft-os pályázatunk van az orvosi rendel kialakítására a volt tornaterem helyén. Döntés október közepén várható. Biztató, hogy pályázatunkat csont nélkül befogadták és kötelezettség nélkül felhatalmaztak bennünket arra, hogy az építkezést megkezdjük. Pályázatunk sikeres volt a fogorvosi rendel kialakításához több, mint 6 millió forintit nyertünk. Az építkezés szeptember közepén kezddik. Tervezzük, hogy a kultúrház felújítására is pályázatot nyújtunk be. dr. Árvai Lajos polgármester 10

ÁSZÁRI HÍREK 2 0 0 9. M Á R C I U S - Á P R I L I S

ÁSZÁRI HÍREK 2 0 0 9. M Á R C I U S - Á P R I L I S ÁSZÁRI HÍREK 2 0 0 9. M Á R C I U S - Á P R I L I S POLGÁRMESTERI HIVATAL HÍREI Tájékoztató a képvisel-testület 2009.03.17.-i ülésérl Március 17.-én kedden 15.00-kor tartott ülést a képvisel-testület,

Részletesebben

Epöl Község Önkormányzatának 2010.

Epöl Község Önkormányzatának 2010. Epöl Község Önkormányzatának ESÉLYEGYENLİSÉGI PROGRAMJA ÉS TERVE 2010. Megtanultam, hogy egy embernek Csak akkor van joga A másikra felülrıl lenézni, Amikor annak Talpra állni nyújt segítı kezet. (Gabriel

Részletesebben

J e g y z ı k ö n y v

J e g y z ı k ö n y v J e g y z ı k ö n y v Készült: Kenderes Város Önkormányzat Képviselı-testületének 2011. március 23-án reggel 8 órakor tartott rendkívüli, nyílt ülésén. Az ülés helye: Városháza tárgyaló terme Jelen vannak:

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Bogács Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. július 28-án megtartott nyilvános üléséről.

Jegyzőkönyv. Készült: Bogács Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. július 28-án megtartott nyilvános üléséről. Jegyzőkönyv Készült: Bogács Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. július 28-án megtartott nyilvános üléséről. Jelen voltak: Csendesné Farkas Edit polgármester, Csetneki László, Dr. Képes Ildikó

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: 2015. április 21-én (kedd), 18.00 órakor, a Közösségi Házban megtartott munkaterv szerinti üléséről Jelen vannak: Pintérné Kanyó Judit Bárány Erzsébet jegyző Bárány Pál al

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Önkormányzati Képviselőtestület 8296 Monostorapáti Száma: 113-2/2010. J e g y z ő k ö n y v Készült: Monostorapáti község Önkormányzati Képviselőtestületének 2010. február 15- én /hétfőn/ 17.00 órai kezdettel

Részletesebben

kozma.miklos@alsonem edi.hu gyorgy.balazs@alsonem edi.hu jozan.menyhert@alsone medi.hu szabo.kalman@alsonem edi.hu medi.hu torok.

kozma.miklos@alsonem edi.hu gyorgy.balazs@alsonem edi.hu jozan.menyhert@alsone medi.hu szabo.kalman@alsonem edi.hu medi.hu torok. Az SZMSZ 1. melléklete A Képviselő-testület tagjai: Név Lakcím E-mail-cím Fogadóóra ideje, helye Alsónémedi Vincze József Kápolna u. 71. polgarmester@alsoneme Minden hónap első szerda polgármester di.hu

Részletesebben

1990. évi XCIII. törvény

1990. évi XCIII. törvény 1990. évi XCIII. törvény az illetékekről[1] Az Országgyűlés az állami és társadalmi feladatokhoz való arányos hozzájárulás, valamint az önkormányzatok saját bevételi forrásának gyarapítása érdekében az

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Kesztölc község Képviselő-testületének. 2015. május 27-i. képviselő-testületi üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Kesztölc község Képviselő-testületének. 2015. május 27-i. képviselő-testületi üléséről J E G Y Z Ő K Ö N Y V Kesztölc község Képviselő-testületének 2015. május 27-i képviselő-testületi üléséről Készült: Kesztölc község Képviselő-testületének ülésén 2015. május 27-én. Az ülés kezdésének időpontja:

Részletesebben

TARTALOMJEGYZÉK. az önkormányzat 2010. III. negyedéves gazdálkodásáról. - Tájékoztató az önkormányzat 2010. III. negyedéves

TARTALOMJEGYZÉK. az önkormányzat 2010. III. negyedéves gazdálkodásáról. - Tájékoztató az önkormányzat 2010. III. negyedéves TARTALOMJEGYZÉK az önkormányzat 2010. III. negyedéves gazdálkodásáról készült tájékoztató anyagához Tájékoztató az önkormányzat 2010. III. negyedéves gazdálkodásáról Bevételek (1. számú melléklet) Mködési

Részletesebben

43/1999. (III. 3.) Korm. rendelet. az egészségügyi szolgáltatások Egészségbiztosítási Alapból történ ő finanszírozásának részletes szabályairól

43/1999. (III. 3.) Korm. rendelet. az egészségügyi szolgáltatások Egészségbiztosítási Alapból történ ő finanszírozásának részletes szabályairól A jogszabály mai napon hatályos állapota 2009.04.02 43/1999. (III. 3.) Korm. rendelet az egészségügyi szolgáltatások Egészségbiztosítási Alapból történ ő finanszírozásának részletes szabályairól A kötelez

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV a Képviselő-testület 2015. április 27-én tartott rendes üléséről

JEGYZŐKÖNYV a Képviselő-testület 2015. április 27-én tartott rendes üléséről Balatonszárszó Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete 8624 Balatonszárszó, Hősök tere l. Ügyiratszám: 618-12/2015 JEGYZŐKÖNYV a Képviselő-testület 2015. április 27-én tartott rendes üléséről 12.

Részletesebben

Sárosd Nagyközség Önkormányzata Képviselőtestületének. 2013. február 7-én tartott közmeghallgatásának jegyzőkönyve

Sárosd Nagyközség Önkormányzata Képviselőtestületének. 2013. február 7-én tartott közmeghallgatásának jegyzőkönyve Sárosd Nagyközség Önkormányzata Képviselőtestületének 2013. február 7-én tartott közmeghallgatásának jegyzőkönyve J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Sárosd Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2013.

Részletesebben

Készült: Tompa Város Önkormányzat Képviselı-testülete, 2008. július 31-én tartott rendkívüli ülésérıl.

Készült: Tompa Város Önkormányzat Képviselı-testülete, 2008. július 31-én tartott rendkívüli ülésérıl. 1 Készült: Tompa Város Önkormányzat Képviselı-testülete, 2008. július 31-én tartott rendkívüli ülésérıl. Jelen vannak: Belágyi Mihály, Dusnoki Tibor, Gubics Lajos, Horváth Béla, Jakus Tünde, Kovács Gábor,

Részletesebben

XVI. JEGYZŐKÖNYV. Készült: Szihalom Települési Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. szeptember 29-én 17.00 órakor tartott Közmeghallgatáson.

XVI. JEGYZŐKÖNYV. Készült: Szihalom Települési Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. szeptember 29-én 17.00 órakor tartott Közmeghallgatáson. XVI. JEGYZŐKÖNYV Készült: Szihalom Települési Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. szeptember 29-én 17.00 órakor tartott Közmeghallgatáson. Testületi ülés helye: Művelődési Ház Szihalom Jelen vannak:

Részletesebben

J e g y z ı k ö n y v. 2011. január 25-én a Sárospataki Polgármesteri Hivatal hivatalos helyiségében az Egészségügyi és Szociális Bizottság ülésén.

J e g y z ı k ö n y v. 2011. január 25-én a Sárospataki Polgármesteri Hivatal hivatalos helyiségében az Egészségügyi és Szociális Bizottság ülésén. J e g y z ı k ö n y v Készült: 2011. január 25-én a Sárospataki Polgármesteri Hivatal hivatalos helyiségében az Egészségügyi és Szociális Bizottság ülésén. Jelen vannak: Oláh József Csaba a bizottság elnöke

Részletesebben

1990. évi XCIII. törvény az illetékekről 2016.01.01 152 1990. évi XCIII. TÖRVÉNY

1990. évi XCIII. törvény az illetékekről 2016.01.01 152 1990. évi XCIII. TÖRVÉNY 1 / 79 2016.03.29. 10:35 1990. évi XCIII. törvény az illetékekről 2016.01.01 152 1990. évi XCIII. TÖRVÉNY az illetékekről Az Országgyűlés az állami és társadalmi feladatokhoz való arányos hozzájárulás,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hatvan Város Önkormányzati Képviselő-testülete Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottság 2012. január 24-án 9,00 órakor a Polgármesteri Hivatal kis tanácskozó termében

Részletesebben

Bíró György, a bizottság külső szakértő tagja Ambrus Tibor, a bizottság külső szakértő tagja

Bíró György, a bizottság külső szakértő tagja Ambrus Tibor, a bizottság külső szakértő tagja 21078-7 J E G Y Z Ő K Ö N Y V amely készült Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése Ifjúsági és Sportbizottsága 9. június 23-án (kedden) 9 órakor tartott üléséről Jelen voltak: Kohári Nándor, a bizottság elnöke

Részletesebben

9. s z á m ú. Készült a 2011. április 28-án megtartott képviselő-testületi ülésről.

9. s z á m ú. Készült a 2011. április 28-án megtartott képviselő-testületi ülésről. 9. s z á m ú J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült a 2011. április 28-án megtartott képviselő-testületi ülésről. Képviselő-testületi ülés helye: Művelődési Ház /Jobbágyi Lakótelep 7. Ép./ Jelen voltak: Farkas

Részletesebben

EGYEDI TÁJÉRTÉKEINEK KATASZTERE

EGYEDI TÁJÉRTÉKEINEK KATASZTERE EGYEDI TÁJÉRTÉKEINEK KATASZTERE 2006 EGYEDI TÁJÉRTÉKEINEK KATASZTERE Készítette: Csima Péter, táj- és kertépítész mérnök Kabai Róbert, táj- és kertépítész mérnök Munkatársak: Gyenes Andrea Szente Viktória,

Részletesebben

J e g y z ı k ö n y v

J e g y z ı k ö n y v J e g y z ı k ö n y v Készült: Kenderes Város Önkormányzati Képviselı-testületének 2010. június 23-án 14 órakor tartott rendes, nyílt ülésérıl.- Jelen vannak: Bogdán Péter polgármester, Dr. Almássy Antalné,

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Önkormányzati Képviselőtestület 8296 Monostorapáti Száma: 183-1/2009. J e g y z ő k ö n y v Készült: Monostorapáti község Önkormányzati Képviselőtestületének 2009. február 11-én /szerdán/ 18.00 órai kezdettel

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Készült: 2013. szeptember 11-én a Polgármesteri Hivatal tanácskozó termében megtartott rendkívüli Képviselő-testületi ülésről

J e g y z ő k ö n y v. Készült: 2013. szeptember 11-én a Polgármesteri Hivatal tanácskozó termében megtartott rendkívüli Képviselő-testületi ülésről Szám: 10/2013. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2013. szeptember 11-én a Polgármesteri Hivatal tanácskozó termében megtartott rendkívüli Képviselő-testületi ülésről Jelen vannak: Katona Imre polgármester

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Szécsény Város Önkormányzata Képviselő-testületének, a Városháza nagytermében tartott, 2008. március 25-i üléséről Jelen vannak: 12 települési képviselő: Antal Ferenc, Daróczi

Részletesebben

ÚJLENGYEL ÖNKORMÁNYZAT

ÚJLENGYEL ÖNKORMÁNYZAT ÁROP-1.1.16-2012-2012-0001 Esélyegyenlőség-elvű fejlesztéspolitika kapacitásának biztosítása Helyi Esélyegyenlőségi Program ÚJLENGYEL ÖNKORMÁNYZAT 2013-2018 Tartalom Helyi Esélyegyenlőségi Program (HEP)...

Részletesebben

1. A tárgyalandó témakör tárgyilagos és tényszerű bemutatása

1. A tárgyalandó témakör tárgyilagos és tényszerű bemutatása RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/550-100 www.retsag.hu Email: hivatal@retsag.hu Előterjesztést készítette: Fodor Rita Előterjesztő: Hegedűs Ferenc

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Heves város Képviselő-testületének 2012. január 25-én (szerdán) 9.00 órai kezdettel megtartott üléséről.

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Heves város Képviselő-testületének 2012. január 25-én (szerdán) 9.00 órai kezdettel megtartott üléséről. 20 816/2012. J e g y z ő k ö n y v Készült: Heves város Képviselő-testületének 2012. január 25-én (szerdán) 9.00 órai kezdettel megtartott üléséről. Az ülés helye: Heves Városháza 204-es tanácskozó terme

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÁS A FOLYAMATBAN LÉVŐ PERES ÜGYEKRŐL. Ermibau Kft. alperes ellen vételár-hátralék megfizetése iránti per (jogi képviselő: dr.

TÁJÉKOZTATÁS A FOLYAMATBAN LÉVŐ PERES ÜGYEKRŐL. Ermibau Kft. alperes ellen vételár-hátralék megfizetése iránti per (jogi képviselő: dr. TÁJÉKOZTATÁS A FOLYAMATBAN LÉVŐ PERES ÜGYEKRŐL Ermibau Kft. alperes ellen vételár-hátralék megfizetése iránti per (jogi képviselő: dr. Halmos Péter) Eljáró bíróság: Dombóvári Járásbíróság (ügyszám: 4.P.20.116/2012)

Részletesebben

SAJÓBÁBONY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISEL-TESTÜLET. 2011. június 28. napján megtartott rendes ülésének J E G Y Z K Ö N Y V E

SAJÓBÁBONY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISEL-TESTÜLET. 2011. június 28. napján megtartott rendes ülésének J E G Y Z K Ö N Y V E SAJÓBÁBONY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISEL-TESTÜLET 2011. június 28. napján megtartott rendes ülésének J E G Y Z K Ö N Y V E RENDELET száma 10/2011.(VI.29.)önkormányzati rendelet 11/2011.(VI.29.)önkormányzati

Részletesebben

Veszprém. Veszprém megyei jogú város a Közép-Dunántúli régióban, Veszprém megye és a Veszprémi járás székhelye. Egyetemi város, a Királynék városa.

Veszprém. Veszprém megyei jogú város a Közép-Dunántúli régióban, Veszprém megye és a Veszprémi járás székhelye. Egyetemi város, a Királynék városa. Veszprém Veszprém megyei jogú város a Közép-Dunántúli régióban, Veszprém megye és a Veszprémi járás székhelye. Egyetemi város, a Királynék városa. István, Gizella ősi vártán, mögöttük völgyhíd: kőszivárvány.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 87 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hatvan Város Önkormányzati Képviselő-testülete Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottság 2011. március 29-én 9,00 órakor a Polgármesteri Hivatal kis tanácskozó

Részletesebben

Készült Kardoskút Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2010. április 29-én 14 órai kezdettel megtartott soron következő testületi ülésén.

Készült Kardoskút Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2010. április 29-én 14 órai kezdettel megtartott soron következő testületi ülésén. 7/2010. ÖKÜ. JEGYZŐKÖNYV Készült Kardoskút Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2010. április 29-én 14 órai kezdettel megtartott soron következő testületi ülésén. Jelen vannak: Jelen volt továbbá:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Gönyű Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 9071 Gönyű, Kossuth L. u. 67. Szám: 46-15/2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2011. október 6-án 15.00 órakor a Polgármesteri Hivatal tanácskozótermében

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. bizottsági elnök-helyettes

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. bizottsági elnök-helyettes J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testülete Jogi és Ellenőrzési Bizottságának 2015. október 27-én a Városháza emeleti kistermében 9 00 órai kezdettel megtartott nyílt

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2015. november 12-i ülésére Tárgy: Tájékoztató a Zirci BULI, a Bakonyi Betyárnapok és a Bakonyi Vágta jövőjével kapcsolatos egyeztetésekről

Részletesebben

Kunffy Lajos festőművész mellszobrának felavatása

Kunffy Lajos festőművész mellszobrának felavatása Orci Hírmondó 2008. június 19. Az önkormányzat hírlevele 3. évfolyam 2. szám Kunffy Lajos festőművész mellszobrának felavatása Községünk ismét gazdagabb lett: szobrot állítottunk Kunffy Lajos festőművész

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Atkár Általános Iskolai Napközi Otthon Étterme

JEGYZŐKÖNYV. Atkár Általános Iskolai Napközi Otthon Étterme JEGYZŐKÖNYV Készült: Atkár község önkormányzata Képviselőtestületének 2007. március 14.-én 16.57 órai kezdettel megtartott üléséről. Az ülés helye: Jelen vannak: Távolmaradását: bejelentette: Atkár Általános

Részletesebben

Ónod Község Önkormányzata 3551 Ónod, Rákóczi u. 64. * Tel.: 46 466-101

Ónod Község Önkormányzata 3551 Ónod, Rákóczi u. 64. * Tel.: 46 466-101 Ónod Község Önkormányzata 3551 Ónod, Rákóczi u. 64. * Tel.: 46 466-101 Jegyzőkönyv Ónod Képviselő-testülete 2008. január 21-én megtartott rendkívüli nyilvános üléséről Meghozott határozatok: 7/2008. (I.

Részletesebben

Tetétlen Község Önkormányzat Képviselő-testületének 1/2006. (I.18.) ÖKT. rendelete

Tetétlen Község Önkormányzat Képviselő-testületének 1/2006. (I.18.) ÖKT. rendelete Tetétlen Község Önkormányzat Képviselő-testületének 1/2006. (I.18.) ÖKT. rendelete A közterület használatáról Tetétlen Község Önkormányzat Képviselő-testülete a közterület használat és igénybevétel szabályozására

Részletesebben

A jegyzőkönyv eredeti példánya a Polgármesteri Hivatalban tekinthető meg!

A jegyzőkönyv eredeti példánya a Polgármesteri Hivatalban tekinthető meg! A jegyzőkönyv eredeti példánya a Polgármesteri Hivatalban tekinthető meg! Balkány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2009. december 15-én megtartott ülésének: a.) Tárgysorozata b.) Jegyzőkönyve

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Sajóivánka Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. október 30-án, 16:00 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt üléséről. Az ülés helye: Jelen vannak: Községháza

Részletesebben

EGYENLŐ BÁNÁSMÓD HATÓSÁG

EGYENLŐ BÁNÁSMÓD HATÓSÁG EGYENLŐ BÁNÁSMÓD HATÓSÁG Ügyszám:EBH/1026/2008 Ügyintéző:.dr. Gregor Katalin Az Egyenlő Bánásmód Hatóság X Ügyvédi Iroda által képviselt KA kérelmére a PR ügyvéd által képviselt ITD Hungary Zrt. eljárás

Részletesebben

OKTATÁSI, KULTURÁLIS ÉS SPORTBIZOTTSÁG 2011. április 19-ei ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E 6/2011. (IV. 19.) bizottsági határozat arról, hogy a bizottság a balatongyöröki tábor üzemeltetéséről szóló tájékoztatót

Részletesebben

Pannonhalma Város Önkormányzat.../2010. ( II...).rendelete az önkormányzati lakások és helyiségek bérletéről, valamint elidegenítésükről I.

Pannonhalma Város Önkormányzat.../2010. ( II...).rendelete az önkormányzati lakások és helyiségek bérletéről, valamint elidegenítésükről I. Pannonhalma Város Önkormányzat.../2010. ( II...).rendelete az önkormányzati lakások és helyiségek bérletéről, valamint elidegenítésükről Pannonhalma Város Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról

Részletesebben

DEBRECEN VÁROS TÖRTÉNETI KRONOLÓGIÁJA II. Gazdag István

DEBRECEN VÁROS TÖRTÉNETI KRONOLÓGIÁJA II. Gazdag István DEBRECEN VÁROS TÖRTÉNETI KRONOLÓGIÁJA II Gazdag István Kronológiánk második fejezetében városunk eseményekben, megpróbáltatásokban bővelked ő korszakát követjük nyomon a szabad királyi város státusának

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Dömös Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. november 25-én megtartott munkaterv szerinti rendes üléséről

Jegyzőkönyv. Készült: Dömös Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. november 25-én megtartott munkaterv szerinti rendes üléséről Jegyzőkönyv Készült: Dömös Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. november 25-én megtartott munkaterv szerinti rendes üléséről Jelen vannak: Novák Lajos polgármester Dr. Pálinkási Csaba Dr. Kóthy

Részletesebben

Taktaszada Község Önkormányzat Képviselő-testületének 15/2006.(XII. 21.) rendelete

Taktaszada Község Önkormányzat Képviselő-testületének 15/2006.(XII. 21.) rendelete Taktaszada Község Önkormányzat Képviselő-testületének 15/2006.(XII. 21.) rendelete az Önkormányzat 2007. január 1.-tól 2010. december 31-ig terjedő időszakára szóló gazdasági programjáról Taktaszada Község

Részletesebben

a Képviselő-testület 2013. május 16-án megtartott rendes testületi üléséről

a Képviselő-testület 2013. május 16-án megtartott rendes testületi üléséről J E G Y Z Ő K Ö N Y V a Képviselő-testület 2013. május 16-án megtartott rendes testületi üléséről Tartalmazza: 91-114/2013. (V. 16.) számú határozatokat 5. számú rendelet J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Tolna Város Önkormányzatának Képviselőtestülete 7130 Tolna, Hősök tere 1. Szám: 10-1083-0/2011. A települési képviselő a település egészéért vállalt felelősséggel képviseli a választóinak az érdekeit.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Községháza tanácskozó terme. igazgatási előadó Tomics Jánosné. pályázó, Diósdról Pradán Ilona

JEGYZŐKÖNYV. Községháza tanácskozó terme. igazgatási előadó Tomics Jánosné. pályázó, Diósdról Pradán Ilona JEGYZŐKÖNYV Készült: Atkár község önkormányzata Képviselőtestületének 2007. szeptember 19-én 15.00 órai kezdettel megtartott rendkívüli üléséről. Az ülés helye: Jelen vannak: Távolmaradását bejelentette:

Részletesebben

BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSE 2005. december hó 15-én tartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvi K I V O N A T A H A T Á R O Z A T

BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSE 2005. december hó 15-én tartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvi K I V O N A T A H A T Á R O Z A T BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSE 2005. december hó 15-én tartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvi K I V O N A T A Javaslat bérlakás építési városi program előkészítésére A közgyűlés 24 igen, egyhangú

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V

J E G Y Z İ K Ö N Y V J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült: Pilis Nagyközségi Önkormányzat Képviselı-testületének 2005. február 23-án 16 órai kezdettel megtartott ülésérıl Jelen vannak: - Csikós János polgármester - Tóth Tibor alpolgármester

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 55 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testülete Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottsága 2015. február 17-én 14 óra 30 perckor a Hatvani Közös Önkormányzati Hivatal

Részletesebben

Jegyzıkönyv. Készült: Dömös Község Önkormányzat Képviselıtestületének 2012. június 28-án megtartott rendes ülésérıl

Jegyzıkönyv. Készült: Dömös Község Önkormányzat Képviselıtestületének 2012. június 28-án megtartott rendes ülésérıl Jegyzıkönyv Készült: 2012. június 28-án megtartott rendes ülésérıl Jelen vannak: Pálmai József korelnök Csonka József Dr. Pálinkási Csaba Bartók László képviselık Dr. Szabó Attila jegyzı Jegyzıkönyvvezetı:

Részletesebben

M E G H Í V Ó. 2013. január 23-án 14 órakor kezdődő ülésére az Új Városháza Üléstermébe.

M E G H Í V Ó. 2013. január 23-án 14 órakor kezdődő ülésére az Új Városháza Üléstermébe. Gyomaendrőd Város Képviselő-testülete Ügyrendi, Oktatási, Kulturális, Kisebbségi és Esélyegyenlőségi Bizottságának Elnöke 5500 Gyomaendrőd, Selyem u. 124. Tel./Fax: (66) 386-122 (66) 283-288 Web site:

Részletesebben

Sásdi kistérség SÁSDI KISTÉRSÉG

Sásdi kistérség SÁSDI KISTÉRSÉG Sásdi kistérség Régió: Dél-Dunántúl Megye: Baranya A Sásdi kistérség az Észak-Zselic, Baranyai-hegyhát, a Völgység természetföldrajzi kistájak találkozásánál fekszik. A kiválasztott települések a Baranyai-hegyháton

Részletesebben

Készült: Kesztölc község Képviselő-testületének ülésén 2011. november 30-án. Ülés helye: Polgármesteri Hivatal Tanácsterme

Készült: Kesztölc község Képviselő-testületének ülésén 2011. november 30-án. Ülés helye: Polgármesteri Hivatal Tanácsterme Készült: Kesztölc község Képviselő-testületének ülésén 2011. november 30-án. Ülés helye: Polgármesteri Hivatal Tanácsterme Jelen vannak: Kochnyák Sándor, Nebehaj Rudolfné, Radovics Istvánné, Simonek Antal,

Részletesebben

Tárgyalja a képviselő-testület 2013. március 31-i ülésén

Tárgyalja a képviselő-testület 2013. március 31-i ülésén 1./Napirend: Beszámoló a Pilisi Klastrom Közhasznú Kft. 2012. évi tevékenységéről (mérlegbeszámoló, könyvvizsgálói jelentés, közhasznúsági jelentés) tulajdonosi hatáskörben Tárgyalja a képviselő-testület

Részletesebben

Sárisápi Polgármesteri Hivatal 2523 Sárisáp, F utca 123. Telefon: 33/518-310; fax: 33/518-311; e-mail: hivatal@sarisap.hu

Sárisápi Polgármesteri Hivatal 2523 Sárisáp, F utca 123. Telefon: 33/518-310; fax: 33/518-311; e-mail: hivatal@sarisap.hu Sárisápi Polgármesteri Hivatal 2523 Sárisáp, F utca 123. Telefon: 33/518-310; fax: 33/518-311; e-mail: hivatal@sarisap.hu J E G Y Z K Ö N Y V Sárisáp Község Önkormányzat Képvisel-testületének 2013. július

Részletesebben

Közhasznúsági jelentése 2008. Készült: 2009. június 27. Készítette: Soponyainé Nagy Edit

Közhasznúsági jelentése 2008. Készült: 2009. június 27. Készítette: Soponyainé Nagy Edit A K É K M A D Á R A L A P Í T V Á N Y a b e t e g g y e r m e k e k é r t Közhasznúsági jelentése 2008. Készült: 2009. június 27. Készítette: Soponyainé Nagy Edit 2 a.) Közhasznú egyszerűsített beszámoló

Részletesebben

Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyőlésének 2012. július 31-én 8,00 órai kezdettel megtartott rendkívüli ülésérıl

Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyőlésének 2012. július 31-én 8,00 órai kezdettel megtartott rendkívüli ülésérıl VESZPRÉM MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÖZGYŐLÉSE Szám: KOZP/4-7/2012. J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült: Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyőlésének 2012. július 31-én 8,00 órai kezdettel

Részletesebben

Budapest Fıváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzatának Egészségügyi és Szociális Intézménye BESZÁMOLÓ. Egészségügyi és Szociális Intézménye

Budapest Fıváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzatának Egészségügyi és Szociális Intézménye BESZÁMOLÓ. Egészségügyi és Szociális Intézménye . Budapest Fıváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzatának BESZÁMOLÓ Budapest Fıváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzatának Terjedelem: 68 oldal Készült 3 példányban. Kapják: 2009. évi tevékenységérıl

Részletesebben

A SZAKKÉPZŐ ISKOLÁK KOLLÉGIUMAI

A SZAKKÉPZŐ ISKOLÁK KOLLÉGIUMAI FELSŐOKTATÁSI KUTATÓINTÉZET KUTATÁS KÖZBEN Liskó Ilona A SZAKKÉPZŐ ISKOLÁK KOLLÉGIUMAI Secondary Student Hostels No. 257 RESEARCH PAPERS INSTITUTE FOR HIGHER EDUCATIONAL RESEARCH Liskó Ilona A szakképző

Részletesebben

Balkány Város Megalapozó Vizsgálat és Településfejlesztési Koncepció

Balkány Város Megalapozó Vizsgálat és Településfejlesztési Koncepció A szociális alapellátási feladatok mellett a tanyagondnoki szolgálatot is a Központ látja el. A lakosság szociális jellegű anyagi támogatással, kapcsolatos teendői azonban a Polgármesteri Hivatal feladatai

Részletesebben

ÜZLETRÉSZ ADÁSVÉTELI ÉS ENGEDMÉNYEZÉSI SZERZDÉS

ÜZLETRÉSZ ADÁSVÉTELI ÉS ENGEDMÉNYEZÉSI SZERZDÉS ÜZLETRÉSZ ADÁSVÉTELI ÉS ENGEDMÉNYEZÉSI SZERZDÉS amely létrejött alulírott napon és helyen egyrészrl - az Öresund Holding Vagyonkezel Korlátolt Felelsség Társaság (2000 Szentendre, Bartók Béla út 18., Cg.

Részletesebben

JELENTÉS A LEJÁRT HATÁRIDEJŰ KÖZGYŰLÉSI HATÁROZATOK VÉGREHAJTÁSÁRÓL

JELENTÉS A LEJÁRT HATÁRIDEJŰ KÖZGYŰLÉSI HATÁROZATOK VÉGREHAJTÁSÁRÓL ...napirendi pont JELENTÉS A LEJÁRT HATÁRIDEJŰ KÖZGYŰLÉSI HATÁROZATOK VÉGREHAJTÁSÁRÓL A Közgyűlés által hozott határozatokat az érintett irodák végrehajtás céljából megkapták, az abban foglaltakra tett

Részletesebben

Szerz désszám:. VILLAMOSENERGIA-ADÁSVÉTELRE VONATKOZÓ SZERZ DÉS. és a. HSE Hungary Energia Kereskedelmi Kft. között

Szerz désszám:. VILLAMOSENERGIA-ADÁSVÉTELRE VONATKOZÓ SZERZ DÉS. és a. HSE Hungary Energia Kereskedelmi Kft. között 5.1 sz. melléklet Szerzdésszám:. VILLAMOSENERGIA-ADÁSVÉTELRE VONATKOZÓ SZERZDÉS a. és a HSE Hungary Energia Kereskedelmi Kft. között a [2010. január 1.-tl 2010. december 31.]-ig terjed idszakra A jelen

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Úri község Polgármesteri Hivatalában 2011. február 23-án 17.00 órai kezdettel megtartott képviselő-testületi ülésről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Úri község Polgármesteri Hivatalában 2011. február 23-án 17.00 órai kezdettel megtartott képviselő-testületi ülésről. Úri községi Önkormányzat 2244 Úri, Rákóczi u. 31. Tel: (29) 456-008 Tel/fax: 456-524 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Úri község Polgármesteri Hivatalában 2011. február 23-án 17.00 órai kezdettel megtartott

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Pétfürdő Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. február 25-én 16.15 órai kezdettel megtartott nyilvános testületi ülésén Helye: Pétfürdői Közösségi Ház és

Részletesebben

Jármi Község Önkormányzata Képviselőtestülete 2011. 02. 09.-én tartott nyilvános ülésének. J e g y z ő k ö n y v e

Jármi Község Önkormányzata Képviselőtestülete 2011. 02. 09.-én tartott nyilvános ülésének. J e g y z ő k ö n y v e Jármi Község Önkormányzata Képviselőtestülete 2011. 02. 09.-én tartott nyilvános ülésének J e g y z ő k ö n y v e Készült: 3 példányban Kapják: 2. példányt Sz-Sz-B Megyei Kormányhivatal, Nyíregyháza 3.

Részletesebben

A szatmári béke. Magyarország a szatmári béke idején

A szatmári béke. Magyarország a szatmári béke idején 1 A szatmári béke Magyarország a szatmári béke idején A szatmári béke megkötésének körülményeit vizsgálva vissza kell tekintenünk az azt megelőző eseményekhez. 1701-ben Rákóczi Ferenc egy nemesi mozgalmat

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 1/123 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Kisújszállás Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. június 30-án, 15.00 rai kezdettel tartott soron következő, nyilvános üléséről. Az ülés helye: Városháza

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V NAGYDOROG NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA PÉNZÜGYI BIZOTTSÁGÁNAK

J E G Y Z Ő K Ö N Y V NAGYDOROG NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA PÉNZÜGYI BIZOTTSÁGÁNAK Nagydorog Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének Pénzügyi Bizottsága 7044 Nagydorog Kossuth L. u. 81. Tel.: 75/ 532-019, Fax: 332-047 e-mail: nagydorogonk@axelero.hu J E G Y Z Ő K Ö N Y V NAGYDOROG

Részletesebben

Berekfürdő Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. 2008. április hó 19. napján. tartott ünnepélyes testületi ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

Berekfürdő Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. 2008. április hó 19. napján. tartott ünnepélyes testületi ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Berekfürdő Községi Önkormányzat 5309 Berekfürdő, Berek tér 15. Berekfürdő Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2008. április hó 19. napján tartott ünnepélyes testületi ülésének J E G Y Z Ő K Ö N

Részletesebben

JEGYZİKÖNYV. Nyirád Község Önkormányzata Képviselı-testületének. nyilvános ülésérıl. 2011. június 30.

JEGYZİKÖNYV. Nyirád Község Önkormányzata Képviselı-testületének. nyilvános ülésérıl. 2011. június 30. Ügyszám: 56-78/2011. JEGYZİKÖNYV nyilvános ülésérıl 2011. június 30. Nyirád 2011 1 Jegyzıkönyv Készült: Az ülés helye: nyilvános ülésérıl Polgármesteri Hivatal Nyirád, Szabadság u. 3. Az ülés idıpontja:

Részletesebben

ÖNKORMÁNYZATI HÍREK. 2006. június 1.

ÖNKORMÁNYZATI HÍREK. 2006. június 1. C H A VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT LAPJA Nagy László Lázár grafikája XVII. évfolyam 7. szám Cegléd város honlapja: www.cegled.hu Cegléd Város Önkormányzatának Képviselõ-testülete 2006. május 25-én tartotta munkaterv

Részletesebben

Emlékeztet. a Magyar Mérnöki Kamara Továbbképzési Bizottság alakuló ülésérl

Emlékeztet. a Magyar Mérnöki Kamara Továbbképzési Bizottság alakuló ülésérl Emlékeztet a Magyar Mérnöki Kamara Továbbképzési Bizottság alakuló ülésérl Helyszín: A Magyar Mérnöki Kamara tárgyalója, Budapest IX., Angyal u. 1. Idpont: 2006. július 6. Jelen vannak: A Bizottság tagjai,

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült 2011. március 17-én Dunasziget község Képviselő-testületének nyilvános testületi üléséről. Jelen vannak: Baranyai László, Belovitz Károly, Cseh József, Kiss Sándor, Némethné

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Csákvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. augusztus 18-án megtartott rendkívüli nyilvános üléséről

JEGYZŐKÖNYV. Csákvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. augusztus 18-án megtartott rendkívüli nyilvános üléséről FEJÉR MEGYE Ikt. szám: 362- /2014 CSÁKVÁR VÁROS JEGYZŐKÖNYV 2014. augusztus 18-án megtartott rendkívüli nyilvános üléséről Határozatok: 317/2014. (VIII. 18.) Napirendi pontok és jegyzőkönyv hitelesítők

Részletesebben

Csapody kastély Ádánd

Csapody kastély Ádánd Csapody kastély Ádánd Az épület a Perneszi család XVII. századi kastélya helyén épült 1820 és 1827 között, klasszicizáló későbarokk (copf) stílusban. Építtetője, Csapody Pál volt a község utolsó (jobbágyfelszabadítás

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. 100.000,-Ft, azaz egyszázezer forint. k ö t e l e z e m

H A T Á R O Z A T. 100.000,-Ft, azaz egyszázezer forint. k ö t e l e z e m Iktatószám: Tárgy: FEO/001/00913-0006/2015 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T 1. A Dunaújvárosi Víz-, Csatorna- Hőszolgáltató Kft. (2400 Dunaújváros, Építők útja 1. adószám:

Részletesebben

JEGYZ KÖNYV. Bak község Önkormányzat Képvisel -testülete 8945 Bak, Rákóczi u. 2/A.

JEGYZ KÖNYV. Bak község Önkormányzat Képvisel -testülete 8945 Bak, Rákóczi u. 2/A. Bak község Önkormányzat Képvisel -testülete 8945 Bak, Rákóczi u. 2/A. JEGYZ KÖNYV Készült: Bak község Önkormányzat Képvisel -testületének 2015. február 11. napján az Önkormányzat hivatali épületében (8943

Részletesebben

EZ TÖRTÉNT. A többi, már megvalósított projekt címe is magáért beszél: Egészséges vagyok, mint a makk, Huszárgyerek, huszárgyerek.

EZ TÖRTÉNT. A többi, már megvalósított projekt címe is magáért beszél: Egészséges vagyok, mint a makk, Huszárgyerek, huszárgyerek. EZ TÖRTÉNT ESZTÉTIKAI TANÁCSKOZÁS AZ ÓVODÁBAN Egyetlen gramm tapasztalat többet ér egy tonna teóriánál John Dewey Lokálpatrióta szemlélet csíráinak kialakítása a projektpedagógia módszereivel címmel tartottak

Részletesebben

Olcsva Község Önkormányzatának Települési Esélyegyenlőségi Programja 2013-2018

Olcsva Község Önkormányzatának Települési Esélyegyenlőségi Programja 2013-2018 Olcsva Község Önkormányzatának Települési Esélyegyenlőségi Programja 2013-2018 Készítette: Olcsva Község Önkormányzata Felülvizsgálat: 2015. szeptember 1 Tartalom Bevezetés...3 1. Jogszabályi háttér bemutatása...4

Részletesebben

Ajka város Roma Nemzetiségi Önkormányzata Testülete 2015. december 21-én 14.30 órakor megtartott ülésről és közmeghallgatásról.

Ajka város Roma Nemzetiségi Önkormányzata Testülete 2015. december 21-én 14.30 órakor megtartott ülésről és közmeghallgatásról. AJKA VÁROS ROMA NEMZETISÉGI Ö N K O R M Á N Y Z A T A 8401 AJKA, Városháza Szabadság tér 12. (88) 521-100 fax:(88) 212-794 Ügyszám: 1/58-10/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Ajka város Roma Nemzetiségi

Részletesebben

EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2012. január 9-én megtartott rendkívüli ülésének

EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2012. január 9-én megtartott rendkívüli ülésének EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2012. január 9-én megtartott rendkívüli ülésének a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata T Á R G Y S O R O Z A T 1./ Az ÉMOP-4.2.1/A,B-11 kódszámú,

Részletesebben

Jegyzőkönyv. A képviselő-testület 10 igen szavazattal meghozta alábbi határozatát. Határozat

Jegyzőkönyv. A képviselő-testület 10 igen szavazattal meghozta alábbi határozatát. Határozat Jegyzőkönyv Készült: Szegvár Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének Szegvár Nagyközség Polgármesteri Hivatal tanácskozó termében 2009. augusztus 27-én tartott nyílt üléséről. Jelen voltak: Gémes

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v 494 PH-18232/2012 J e g y z ő k ö n y v Készült: Heves város Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. december 10-én (hétfő) 16.00 órai kezdettel megtartott rendkívüli üléséről. Az ülés helye: Heves Városháza

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült Letenye Város Képviselő-testületének 2016. március 9-én 19.00 órai kezdettel a Letenyei Közös Önkormányzati Hivatal emeleti tanácskozótermében tartott rendkívüli nyilvános

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hatvan Város Önkormányzati Képviselő-testülete Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottság 2012. március 27-én 9,00 órakor a Polgármesteri Hivatal kis tanácskozó termében

Részletesebben

Cigánypénzek, káoszprojektek 2011. March 05.

Cigánypénzek, káoszprojektek 2011. March 05. Cigánypénzek, káoszprojektek 2011. March 05. Nem lehet pontosan tudni, hogy a rendszerváltás óta mennyit költöttek a kormányok összesen a roma integrációra. Ennek oka, hogy rengeteg foglalkoztatási és

Részletesebben

JEGYZ KÖNYV. Visegrád Város Önkormányzat Képvisel -testületének 2015. január 21-én megtartott nyílt ülésér l

JEGYZ KÖNYV. Visegrád Város Önkormányzat Képvisel -testületének 2015. január 21-én megtartott nyílt ülésér l Visegrád Város Önkormányzat Képvisel -testülete Szám: 1/2015. Határozatok száma: 1-16/2015. (01.21.) Rendelet száma: - JEGYZ KÖNYV Visegrád Város Önkormányzat Képvisel -testületének 2015. január 21-én

Részletesebben

9. tétel. A/ Beszédgyakorlat: Vásárlási szokásaink Mire érdemes figyelnünk a vásárlás során? Te hol szeretsz vásárolni?

9. tétel. A/ Beszédgyakorlat: Vásárlási szokásaink Mire érdemes figyelnünk a vásárlás során? Te hol szeretsz vásárolni? 9. tétel A/ Beszédgyakorlat: Vásárlási szokásaink Mire érdemes figyelnünk a vásárlás során? Te hol szeretsz vásárolni? B/ Tinódi: Budai Ali basa históriája 1. Melyik vár ostromáról szól a mű? Meséld el

Részletesebben

Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testülete. Helyben. Tisztelt Képviselő-testület!

Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testülete. Helyben. Tisztelt Képviselő-testület! Szentes Város Alpolgármestere 6600 Szentes, Kossuth tér 6. sz. Témafelelős: Mihály Béláné Tárgy: Szentes Város Közművelődési Koncepciója (első olvasat) Mell.: 1 db. koncepció Szentes Város Önkormányzata

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Ügyiratszám: 769-18/2015.

Jegyzőkönyv. Ügyiratszám: 769-18/2015. Ügyiratszám: 769-18/2015. Jegyzőkönyv Készült: 2015. április 29-én 18.00 órakor kezdődő, a Tatai Közös Önkormányzati Hivatal Neszmélyi Kirendeltségének Tanácstermében (2544 Neszmély, Fő u. 129.) tartott

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. a Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés 2015. szeptember 24-ei ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S. a Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés 2015. szeptember 24-ei ülésére KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI KÖZGYŰLÉS E L N Ö K E E L Ő T E R J E S Z T É S a Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés 2015. szeptember 24-ei ülésére Tárgy: Tájékoztató a közgyűlés két ülése közötti időszak fontosabb

Részletesebben

398-30/2014. Tárgy: DAREH Társulás Társulási Megállapodás módosítása Mell.: egységes szerkezetbe foglalt Társulási megállapodás

398-30/2014. Tárgy: DAREH Társulás Társulási Megállapodás módosítása Mell.: egységes szerkezetbe foglalt Társulási megállapodás Csanádpalota Város Polgármesterétől 6913 Csanádpalota, Kelemen László tér 10. Tel.: 62/263-001 Fax: 62/263-105 398-30/2014. Tárgy: DAREH Társulás Társulási Megállapodás módosítása Mell.: egységes szerkezetbe

Részletesebben

JEGYZİKÖNYV DUNABOGDÁNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK 2014. JANUÁR 15-ÉN MEGTARTOTT ÜLÉSÉRİL

JEGYZİKÖNYV DUNABOGDÁNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK 2014. JANUÁR 15-ÉN MEGTARTOTT ÜLÉSÉRİL Dunabogdányi Polgármesteri Hivatal 2023 Dunabogdány, Kossuth L. u. 76. JEGYZİKÖNYV DUNABOGDÁNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK 2014. JANUÁR 15-ÉN MEGTARTOTT ÜLÉSÉRİL Jegyzıkönyv Dunabogdány

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Önkormányzati Képviselőtestület 8296 Monostorapáti Száma: 273-6/2012. J e g y z ő k ö n y v Készült: Monostorapáti község Önkormányzati Képviselőtestületének 2012. május 29- én /kedden/ 18.00 órai kezdettel

Részletesebben