PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ"

Átírás

1 PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ AUGUSZTUS Tisztelt Pusztaföldvári Lakostársaim! Többüknek szeretnék örömet okozni, ezért rövid leszek. Az igazság viszont az, hogy spórolunk az oldalakkal. Félretéve a viccet egy igen sajnálatos eset kavarta fel a közvéleményt a hétvégén. Elhunyt Dologhné Ujlaki Eszter, a gyógyszerészünk. Az elmúlt 12 évben hűségesen, becsületesen tette a dolgát, mindannyian nyugodtak voltunk, hogy gyógyszertár ügyben rendben van a falu. Emléke élni fog a szívünkben. Az élet azonban megy tovább és a gyógyszertári ellátás tekintetében ismét szeretnék hosszútávú, megnyugtató megoldást találni. Jelen pillanatban mindezt úgy képzelem el, hogy az Önkormányzat bizonyos jogi procedúrák után a működtetésben döntő részt vállalna. Mint ahogy később olvashatják, szeptember 3-áig lehet kopogtatócédulát gyűjteni azoknak, akik képviselőjelöltek, illetve polgármesterjelöltek akarnak lenni. Kérem Önöket ismét, mint ahogy az előző választáskor is, legyenek aktívak, akár jelöltként, akár támogatóként. Felhívom azonban a figyelmüket, hogy akiket támogatnak, és akikre az október 3-ai választáson szavazni kívánnak, azokat úgy válasszák ki, hogy ne az számítson, kinek milyen a végzettsége, vagy hogy milyen ígéretekkel halmozza el Önöket, hanem csak azt vegyék figyelembe, hogy jó akaratú, jó szándékú ember legyen. Ne tévessze meg Önöket az, ha valaki álszent módon mézes-mázos, udvarias, de ugyanakkor az életvitelével, illetve a korábbi években kifejtett testületi munkájával azt bizonyította, hogy beteg a lelke és önző érdekből még a falunak is képes ártani. Az ilyen emberektől csak mi védhetjük meg magunkat. Nem számíthatunk mások segítségére. Legyenek bölcsek! Tisztelettel: Dr. Baranyi István polgármester

2 Önkormányzati választások A Magyar Köztársaság Elnöke a Helyi (és Területi) Önkormányzati Képviselők és Polgármesterek Általános választását október 3-ra (vasárnapra) tűzte ki. Pusztaföldvár Község Helyi Választási Bizottsága ugyanerre a napra tűzte ki a cigány kisebbségi önkormányzati választásokat, mivel a jogszabályban meghatározott 30 főt elérte a névjegyzékbe feliratkozott választópolgárok száma. Az alábbiakban a legfontosabb jövőbeni eseményekre szeretném felhívni az olvasó figyelmét: augusztus : A névjegyzékbe történő felvételről szóló értesítőt az ajánlószelvénnyel együtt augusztus 16. és 19. között kell megküldeni a választópolgároknak augusztus : A névjegyzéket augusztus 18-tól 22- ig közszemlére kell tenni. A névjegyzékből való kihagyás, illetőleg törlés vagy a névjegyzékbe való felvétel miatt augusztus 18-tól 22-én óráig lehet kifogást benyújtani szeptember 3.: Jelöltet ajánlani szeptember 3-án óráig lehet. A jelöltet legkésőbb szeptember 3-án óráig lehet bejelenteni az illetékes választási bizottságnál szeptember 18.: A helyi közszolgálati műsorszolgáltatók szeptember 18-tól 30-ig a jelölés, illetve a listaállítás arányában legalább egyszer ingyenesen közlik a jelölő szervezetek, továbbá a polgármesterjelöltek politikai hirdetését szeptember 28.: Igazolást személyesen vagy meghatalmazott útján október 1-én óráig, ajánlott levélben pedig úgy lehet kérni, hogy az legkésőbb szeptember 28-án megérkezzen az illetékes helyi választási irodához. Igazolást legkésőbb október 1-én óráig lehet kiadni október 1.: A módosított névjegyzék október 1- jén óráig tekinthető meg a polgármesteri hivatalban október 3.: A választási kampány október 3-án óráig tart. Kampányt folytatni október 3-án órától óráig tilos. A évi L. törvény - a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásáról szabályozza a választás lebonyolítását, amely a korábbi 9 képviselő helyett csupán 6 képviselő megválasztására ad lehetőség Pusztaföldvár Község lakosságának. A cigány kisebbségi önkormányzati képviselők száma ötről négyre csökken az idéntől. Új szabályként jelenik meg az, hogy amennyiben valaki a lakóhelye mellett - legkésőbb a választás kitűzését megelőző 30. napig - tartózkodási helyet is létesített, bejelentett tartózkodási helyén választhat. Egyébiránt a választópolgár bármely választókerületben választható. Az ajánlószelvényeket a Magyar Posta Zrt. munkatársai fogják eljuttatni Önöknek a jogszabályban megjelölt időintervallumban. Polgármesterjelölt lehet az, akit a választópolgárainak legalább 3%-a ajánlószelvényével támogat. Képviselőjelöltek esetében elegendő az 1%. Az Önkormányzati választás egyfordulós, relatív többségi elven működő, tehát az szerez mandátumot, aki a legtöbb érvényes szavazatot kapja. (nincs eredményességi küszöb) Célunk a lakosság szakszerű, pontos és pártsemleges tájékoztatása. Kérem, forduljanak hozzánk bizalommal akár személyesen a Hivatalban, akár írásban postai úton. A Pusztaföldvári Hírmondó következő, szeptember 10-én megjelenő számában tájékoztatni fogjuk Önöket a

3 képviselőjelöltek és polgármesterjelöltek személyéről. Ehhez amennyiben igény van rá, az érintettektől rövid (max. 2-3 soros) akár fényképes, akár fénykép nélküli bemutatkozó szöveget kérünk legkésőbb szeptember 3-ig. Gázszolgáltatással tájékoztatás kapcsolatos A magyar kormány által 2009-től jogszabályban biztosított gázpiaci liberalizációjának (piacnyitásának) hatására a gázszolgáltatók között is megindulhatott a verseny, mely a tudatos fogyasztók számára kedvezőbb gázárat jelent. A gyakorlatban, aki gázt használ (akár fűtésre, főzésre, vagy vállalkozásának üzemeltetéséhez) jelentős megtakarítást érhet el gázszolgáltatójának okos megválasztásával. Az olcsóbb gázár Magyarország teljes területén mindenki számára elérhető, legyen az magánszemély, háztartás, egyéni vállalkozó, kis- és középvállalat, társasház, non-profit intézmény vagy önkormányzat. Az átszerződés semmilyen műszaki átalakítással nem jár, a gázellátás folyamatossága garantált, a gázvezetékek és gázórák ellenőrzését és karbantartását továbbra is az illetékes egyetemes szolgáltató látja el. A fogyasztók továbbra is ugyanazt a gázt kapják ugyanarról a vezetékről, mint korábban, a gáz minősége nem változik! Az alternatív gázszolgáltató az egyetemes gázszolgáltató hálózatába a saját csatlakozási pontján juttatja be a megfelelő mennyiségű gázt a közös gázvezetékbe. Az átszerződés teljesen ingyenes, nincs szerződéskötési díj, se hűségidőszak, saját döntése alapján, szabadon újra szolgáltatót válthat. Közigazgatási bírság Figyelem! Akit közigazgatási bírság megfizetésére kötelezett a közelmúltban a rendőrség (pl. gyorshajtás miatt), az a bírság befizetése előtt jöjjön be a Polgármesteri Hivatalba, ahol tájékozódhat az eljárás lefolyásáról. KISPAD KÖLTEMÉNYEK Virágos az utcánk, Szépek az estek. Nálunk kiülni Sohasem restek. Községi Önkormányzat Szomszédok, ha szólnak, Jó móka a vége. Pad lesz a jutalma A szép estéknek. Zrínyi u Alig várom azt a napot, Mikor megkapjuk a padot! Áthívom a szomszédokat, Mondjátok az új pletykákat! Vidám lesz így minden napunk, Ha meglesz az új padunk! Kelet u. 32. Padra vágyás Van nékem egy öreg padom, Amit a nagymamám reám hagyott. Két lábon áll, mozdítható, Sokat volt az utcán valamikor. Jókat ültünk rajta négyen, Meg is tréfált néha minket. Mert ha három felállt, Csökönyös lett, felbillent, Ledobta a negyediket. De már az utcát rég nem látogatja, Már a szú is csámcsog rajta. Új kellene már helyette, Mert lenne, aki rá is ülne. Vigyáznánk rá, mint a szemünk fényére, Kérjük hát a padot a Rákóczi 75. elébe. Kiülő szomszédok és a rendelőből ballagó, fájós lábú betegek

4 A Mi padunk Egy-két merész helybéli Hozzáfogott verselni. Jutalma egy kicsi pad, Melyen jókat csacsoghat! Mert A mindennapi munka után Jólesik a pihenés. Szomszédokkal kacagás, Barátokkal nevetés. Ezért Gyere Te is Barátunk, Téged is szívesen látunk! Egy kis pihenés Neked is jár, A Mi padunk Téged is vár! Rákóczi u. 38/A.

5 Vers az utcai padról Én kicsi falumban van egy pici pad, Ott osztom meg örömömet, búmat, bánatomat, Az a hely, ahol békére találok, Ott vannak a jó szomszédok, jó barátok. Letye-petye-lepetye Rákóczi u. 14. Sok gondolat jár a fejemben, Szeretném azt megosztani veletek. Erre szolgál az én padom, Oda járok, azt koptatom. Jár a nyelvem, mint a rokka, Gyertek ti is a padomra! Kossuth u Hová tettem nyugdíjas eszem? Csak ülök a padon és eszem. Délelőtt dolgomat teszem, Délután az embereket lesem. De mivel ezt régen teszem, Kicsi lett a padom nekem. Mivel fogyni nem szeretek, Egyszerűbb, ha új padot veszek. Pad történet Házunk előtt van egy régi pad, Hol hallgatjuk a madarakat. Beszélgetünk jó nagyokat. Rákóczi u. 1 2/A 2/B 3. A régi padon ülve arra gondolok, Milyen jó is az a gondolat, Pályázatot írnak ki, várni, remélni, Szeretnénk ezt a pályázatot megnyerni. Jött egy felhívás keringőre, Tollat ragadtam egykettőre. Hátha álomból valóság lesz, Kis versem ezért született. Anyám padja Dózsa u Ej, jó a polgi, jót ád, Felvitte a szomszéd dolgát. Kinn üldögél egy padon, Onnét nézeget nagyon. Dolga végeztével üldögélhet, Körbe sasol és beszélget. Szomszédasszony, kéne mi?! Pályázatot írtak ki. Egy vers az ára az egésznek, Fogjon tollat és beszélhet. Megnyerheti álmait, Egy ilyen padot itt-ni. Azóta a jó anyám. Kapu előtt nem álldogál. Ha elvégezte dolgát, Padon ülve beszélget már. Árva kis pad Reggel van és süt a nap, Az utcán egy kis árva pad. Árva ő, mert nappal van, S nappal egy lélek sem koptatja. De jön az est Kicsi padom, kopott padom, Ha rád gondolok, szívem ragyog. Gyönyörű vagy, mint az utca, Tele fákkal és vidámsággal. Az utca büszkesége A házam előtt állok én, Szeretem a napsütést. Hogy kopjak végre el, Hogy legyek végre szabad hely. Én vagyok az utca büszkesége, Ó de még nem, Segíts nekem, Hogy az legyek végre. Dózsa u Ady u. 12., Kossuth u. 43. Cseréljetek le engem, Ne legyek szomorú, míg élek. Megállom a helyem szélben, esőben, Képvisellek benneteket, Hogy ti is legyetek az utca büszkeségei.

6 Augusztusi kulturális hírek Ady u. 12., Kossuth u. 43. JÓTÉKONYSÁGI EST volt július 17-én Pusztaföldváron a művelődési házban. Színes műsor várta a kultúrházba érkezőket ezen a forró hétvégi estén. Felléptek: a helyi amatőr énekesek, táncosok, a pusztaföldvári és az orosházi népdalkör tagjai. Az est bevételét, mely Ft adomány, a kórus működésének megsegítésére fordítjuk. Ennek az összegnek és egy pályázati úton nyert összegnek köszönhetően az októberi falunapi rendezvényen már az új egyenruhában láthatjuk énekelni a népdalkör tagjait. Köszönjük minden kedves vendégünknek, hogy jelenlétükkel megtisztelték és támogatták a jótékonysági estet. Külön köszönjük a fellépő énekeseknek, táncosoknak, hogy elfogadták meghívásunkat és színesítették az est műsorát. Hastánc tanfolyam indul a helyi művelődési házban. Napjainkban egyre nagyobb teret hódít a hastánc. A hastánc minden nőben erősíti a nőiességet, szépséget, életerőt. A hastáncban az a szép, hogy minden típusú és korú nőnek egyformán jól áll: legyen akár vékony, sportos, telt, molett - fiatal, vagy idős. A hastánc edzésnek is kitűnő, főleg a deréktájék, has izmai erősödnek. Várjuk szeretettel: augusztus 13-án, pénteken 18 órakor a művelődési ház nagytermében. Úszótanfolyam felnőtteknekgyerekeknek Úszótanfolyamot hirdetünk minden korosztály számára: gyermekek-felnőttek részére, mert sosem késő elkezdeni! Az úszásoktatás helye: Gerendás Részvételi díj: 1 óra: Ft, kötelező óraszám: 10 óra Úszómester: Stibel Magdolna Jelentkezés: A községi könyvtárban személyesen, telefonon vagy -ben. Tel.: 20/ pusztakonyvtar@fre .hu Kerékpártúrák Augusztus 18. szerda: Gerendás - fürdő Augusztus 25. szerda: Szabadkígyós - kastély A túrák indulási időpontja és helye: művelődési ház reggel 8 óra Pöttyös bál Szeptember 11-én (szombat) este órától tartja a Vajda Sára Ifjúsági és Kulturális Egyesület hagyományos pöttyös bálját az általános iskola tornacsarnokában. Az est rövid zenés-táncos műsorral kezdődik, majd a vacsora után felcsendül a zene a hajnalig tartó mulatozáshoz. Éjfélkor tombolasorsoláson reménykedhetnek a nyereményre vágyók. A vacsora: sültes tál vegyes körettel és savanyúsággal, utána egy szelet süteménnyel. Italt mindenki hozhat magával, vagy a helyszínen árusító büfében megvásárolhatja. A vacsorás jegy ára: 2.400,- Forint, 14 éven aluli gyermekeknek: 1.300,- Forint. Vacsora nélküli jegy: 700,- Forint, amellyel meg lehet tekinteni a műsort, és részt lehet venni a mulatságban. A jegyek augusztus 11-től szeptember 6-ig vásárolhatók meg a Községi Könyvtárban. Felhívjuk vendégeink figyelmét, hogy a jegyek a korábbi évektől eltérően előre meghatározott helyre szólnak. A helyet a jegyvásárlás sorrendjében választhatják ki a vendégek a jegy árának kifizetésekor. Ezért célszerű minél hamarabb gondoskodni a jegy megvásárlásáról. Vajda Sára Egyesület: újabb nyertes pályázat A Vajda Sára Ifjúsági és Kulturális Egyesület 100 ezer Forintot nyert a Nemzeti Civil Alapprogram pályázatán

7 működési költségek fedezésére és egy korszerű internetes portál tervezésére. Siker volt a Nyitott templom éjszakája Harmadszor rendezte meg az Evangélikus Egyház a Nyitott templom éjszakáját július 23- án este. A program játékokkal indult, ahol kicsik és nagyok hangolódhattak rá a különleges estére. Az Immánuel Zenekar könnyűzenei koncertjét követően az Élő kövek istentisztelete kezdődött, ahol Ribárszki Ákos orosházi lelkészjelölt prédikált. Rámutatott arra, hogy mindannyian rátalálhatunk Jézusra és a gyülekezeti közösségre, ezért arra bátorított mindenkit, hogy kapcsolódjon be a helyi egyházközség alkalmaiba, istentiszteleteibe. Zalainé Kaczkó Ágnes női szabó mester esküvőiruha-bemutatóját követően Deák Gabriella szólaltatta meg a templom orgonáját. A Sorsvonatok című film vetítését követően gyertyafényes napzáró áhítaton vehették reszt azok, akik éjfélkor is vendégei maradtak a Nyitott templomnak. Mindösszesen közel 120 ember érezte magát jól Isten házában július 23-án. A szervezők ezúton is köszönik mindenki segítségét, akik munkája nélkül nem jöhetett volna létre a rendezvény. Kérjük azokat, akik saját géppel fotókat készítettek a rendezvényről, keressék fel László Jenő Csabát, ha szívesen osztanák meg felvételeiket a gyülekezettel. A programról készített fotók megtalálhatók a Nyitott templom blogon az interneten, amelynek címe: Evangélikus istentisztelet minden vasárnap de. 9 órakor a Rákóczi u. 30. szám alatti templomban, a hónap második vasárnapján úrvacsoraosztással. Szeretettel várunk mindenkit közösségünkbe. Jöjjenek bátran! Már készülünk a hitoktatásra! Felhívjuk az óvodás és iskolás korú gyermekek figyelmét, hogy a 2010/11-es tanévben is tervezzük evangélikus hittanos csoportok indítását a község óvodáiban és iskolájában. A foglalkozásokon nem újabb terheket szeretnénk róni a gyermekekre, hanem játékos formában megismertetni velük a Biblia világát, ezzel is segítve erkölcsi nevelésüket. A hitoktatásnak nem feltétele a gyermekek megkeresztelése. A hittanórákat Lászlóné Házi Magdolna lelkész tartja. Szeretettel várunk mindenkit. Jelentkezés szeptemberben az első tanítási héten az osztályfőnököknél, illetőleg az óvodai csoportot vezető pedagógusoknál. Film az evangélikus templomról A pusztaföldvári kábeltelevízió munkatársai közel egyórás filmet készítettek a pusztaföldvári evangélikus templomról, amelyben bemutatják az épület minden szegletét. A készítők dvd-másolatokat készítettek a filmről, amelyhez bárki hozzájuthat az Evangélikus Lelkészi Hivatalban vagy a templomban. A film szerkesztői ingyenesen bocsátják rendelkezésre a lemezeket, de azt kérik, hogy cserébe önkéntes adományaikkal támogassák a templom céljait. A Pusztaföldvárért Kiemelten Közhasznú Egyesület hírei A Békés Megyei Önkormányzat Együtt a kultúráért című pályázati támogatásának köszönhetően én 20 fővel megyünk kirándulni Gyulára a Várfürdőbe, amely egész napos strandolást jelent. A támogatásban részesülő 20 főnek az útiköltség és a belépő ingyenes. Mivel az igényelt autóbuszban maximum 33 személy utazhat ülőhelyet igénybe véve, ezért várjuk azon személyek jelentkezését, akik szívesen részt vennének egy egész napos gyulai strandoláson. A jelentkező 13 főnek útiköltséget nem, de a strandbelépőt fizetni kell. Jelentkezőket 13 éves kortól várunk. Érdeklődni lehet: Takács Brigitta: 0620/ Fejesné Dér Andrea: 0630/ Add tovább Szervezőközpont Egy új országos közösségi mozgalom vette kezdetét április 12-én a Közösségfejlesztők Egyesülete kezdeményezésével Budapesten, melynek elnevezése: ADD TOVÁBB - FIATALOK A TELEPÜLÉSI KÖZÖSSÉGEKÉRT.

8 A mozgalom mottója: Add tovább tudásodat, közjóért való tenni akarásodat, tapasztalataidat és oszd meg/erősítsd kapcsolati rendszeredet! Építsünk együtt egy új országos mozgalmat a települések életképességének fokozása és az ifjúság demokratikus elköteleződése érdekében! A mozgalomhoz a Pusztaföldvárért Kiemelten Közhasznú Egyesület is csatlakozott. A Budapesten én megtartott második szakmai napon 3 fővel voltunk jelen: Fejes Enikő, Takács Brigitta, Fejesné Dér Andrea. További információ: http//:addtovabb.kozossegfejlesztes.hu oldalon. Sportnap július 16-án az iskola tornatermében sportnapot tartottunk, ahová Grundmann Béla NB1-es kézilabdázó, a Magyar Kézilabda Szövetség Informatikai Vezetője és Zsiga Gyula kézilabda edző utazott le Budapestről egy hivatásos fotós és operatőr hölgy társaságában, hogy megismertessék a kézilabdát a pusztaföldvári fiatalokkal és gyerekekkel. Hoztak magukkal ajándékot számunkra, két darab kézilabda kaput és szivacs labdákat. A bemutatkozás és rövid sportelmélet után kisebbekkel és nagyobbakkal külön csapatokat alkotva játszottak. Ezt követően Béla megtanított bennünket a zumba alapjaira, ami egy ritmikus társastánc. Gyerekeknek arcfestés és rajzasztal állt rendelkezésre. Sok-sok alkotás készült. Pihenésképpen Geiszt Roland és Geiszt Tamás zenei előadását élvezhettük. Este a Művelődési Ház udvarán tábortűz mellett énekeltünk hajnalig. Ezúton szeretnénk megköszönni a budapesti vendégeinknek a részvételt és a szülők támogatását, illetve az önkéntes fiatalok segítségét, hogy ez a sikeres nap létrejöhetett. Kertbarátok Augusztus hó végén kerül kihirdetésre a Tiszta udvar, rendes ház és a Legvirágosabb utca cím. Az időpontot figyeljék a hirdetőtáblákon és a szórólapokon! Tisztelt Pusztaföldvári Lakostársaim! Mielőtt folytatnám településünk történetének az elbeszélését, szeretnék néhány eseményt és gondolatot megosztani Önökkel, ami kevés időt felölelő munkám alatt megtörtént. Egyik, sajnos nagyon szomorú esemény egy régi harmóniumhoz kapcsolódik. Valószínű, hogy néhány idős ember látta, esetleg használta is, de mivel ilyen személyek kevesen vannak, ezért röviden elmondanám ennek a hangszernek a feltételezett történetét. A feltételezések szerint a harmóniumhoz a híres zeneművész Bartók Béla neve is fűződik, aki testvérhúgához Oláh Tóth Emilnéhez, (leánykori neve Bartók Erzsébet) járt el és itt sokat játszott a hangszeren. Elhunyt helytörténeti gyűjtőnk, Pleskonics András sokáig úgy hitte Bartóknak testvére vásárolta a hangszert, hogy kikapcsolódását biztosítsa, de később kiderült, hogy gr. Wencheim Dénesné vette a harmóniumot. Sokáig a László majori uradalmi iskolában volt, majd az uradalom megszűnésével, a II. világháború után Pusztaföldvárra szállították és később a felső tagozatos iskolaépületben helyezték el. Pleskonics András a Népújságban, március 22-én cikkében így nyilatkozott a hangszerről: nem kell lezárni a fedelét, minden gyermek féltve őrzi, a kislányok terítőt tettek rá, és biztos vagyok benne, hogy erre kerül az első virágcsokor, amit tanítványaink az iskolába hoznak. Milyen kedves, szép példát mutattak az akkori gyerekek! Ez sajnos ma nem így van! Szomorúan tapasztaltam munkám során, hogy a régen oly becses harmónium elvesztette értékét. Megtudtam, hogy sokáig az iskola udvarán ázott-fázott és elveszítette régi jellegét. Alja leszakadt, billentyűzetéről a fekete-fehér borítás lekopott, a fa vékony burkolata felpördült. Most az iskolában a technika terem előtti kis kopottas szertárteremben áll és búslakodik, esetleg vár egy megmentőre, aki újjávarázsolná régi fényét, vagy talán várja a végső pusztulást. A régi, becses hangszer, amire a gyerekek virágot tettek, amin néhány lopott percben egy-egy dallamot játszottak, és amelyen Bartók Béla gyakorolt, odaveszett az idő homokviharában. Ennek ellenére nagyon remélem, hogy ennek a harmóniumnak a története nem így ér véget, igyekszünk átmenteni egy méltóbb helyre, ahol reményt adhatunk neki az élethez, és hiszem, hogy egyszer újra régi fényében ragyoghat. Természetesen nem csak szomorú dolog történt, hiszen munkámat sokan segítették és segítik.

9 Köszönetet mondok: - a Pusztaföldvári Evangélikus Egyháznak - a Gondozási Központ vezetőjének és az idejüket itt töltő segítőkész nyugdíjasoknak - ifj. Balog Lászlónak és családjának - Tóth Sándorné Margitka néninek - Zalai Antalnak - Juhász Istvánnak - Herczeg Józsefnek. Pusztaföldvár története Második rész Az Ókor első évszázadai Az előző tanulmányom i.e körüli időszakig, az újkőkor-rézkor átmeneti koráig tárta fel a múltat és közben átléptük az Ókor határát, hiszen az Őskor i.e körül befejeződött. Ebből a korszakból ezen a területen még nem maradt fenn írásos emlék. I.e körül az élet megváltozott, a kőnél erősebb, élesebb, komolyabb eszközökre volt szükség, így elterjedt a rézeszközök készítése és használata. Az újkőkor növénytermesztésével ellentétben az élet súlypontjává az állattenyésztés vált. A társadalmi, családi szerkezetek is módosultak, a közösség alapsejtjei a patriarchális nagycsaládok lettek. Növekedett a társadalmi igény, kibontakozott a fémművesség, megkezdődött a vagyon felhalmozódása. A társadalmi igényességet mutatja az is, hogy létrejöttek a közösségi temetők, melyek elkülönültek a lakóhelyektől és a sírok elhelyezkedése tükrözte az egyén helyét a népcsoport egészében. A Nagy Tatársáncon végzett ásatások során ebből a kultúrából településnyomokat fedeztek fel a tudósok. Később ezt a fejlődést i.e körül, a rézkor végén, bronzkor elején a sztyeppei népek vándorlása zavarta meg, keletről és délről érkező népcsoportok szállták meg Dél-, és Kelet- Magyarországot. Majd nagyhatású fejlődés a bronzkor-vaskor átmeneti időszakában figyelhető meg. A társadalom erősen rétegződött, ami azt jelenti, hogy a törzsi közösségen belül létrejött az arisztokrácia a vezetők szervezett katonai kíséretével. Nagymértékű az értékfelhalmozódás, kibontakozott a kézműves ipar. Az emberek egyre többre vágytak, megfertőzte őket az anyagi javak utáni sóvárgás, a hatalomvágy, hiszen tudták már ők is úgy, mint mi, hogy könnyebb parancsolni, könnyebb elnyomni a másikat, mint kivenni részüket a nehéz munkából. A vezető réteg egyre nagyobb területen akart uralkodni, egyre több vagyont akart, ezért elterjedtek a rablótámadások. Fejlődésnek indult a fegyvergyártás és védősáncokat építettek. Ezek a sáncok általában a hegyvidékeken voltak elterjedtek, de néhány helyen sík vidékeken is megfigyelhetők, így van ez Kisés Nagy Tatársánccal is, melynek történetét a következő hónapban fogom részletesen tárgyalni. (Folytatása következik ) A női labdarúgó csapat hírei Csatlósné Balog Anikó Első ízben került megrendezésre az I. Földvár Kupa kispályás labdarúgó torna. A rendezvényre a hazai csapaton kívül 6 csapat fogadta el a meghívást, ezzel emelve a torna színvonalát. Két csoportban kezdődtek a küzdelmek, már a csoportmérkőzések kemény, de sportszerű mérkőzéseket hoztak, így jó szórakozást biztosítottak annak a nézőnek, akik ezt a szombati napot a sportpályán töltötték. Lányaink az első mérkőzést a nagy rivális Kaszaper ellen játszották, ahol helyzetek sokaságát kihagyva be kellett érni a 0-0-ás döntetlennel. Következett a Szeghalom, akit magabiztos, jó játékkal 3-0-ra megvertünk, a gólokat Szivák Renáta, Nagy Alexandra és Kozma Évi szerezték. A csoport három mérkőzésén papírforma győzelem született. A frissen alakult, helyenként jól Orosháza Szentetornya csapata ellen ugyancsak 3-0-ás eredménnyel zárt a csapat. Ezzel a győzelemmel 7 ponttal 6-0-ás gólkülönbséggel

10 jutottunk a döntőbe, ahol a Békéscsaba Wanted várt csapatunkra. A játékkal itt sem volt probléma, szinte egy kapura játszottunk a gól viszont elmaradt (0-0). 7 méteres rúgások következtek, ahol sajnos a Wanted volt az ügyesebb, így be kellett érni a 2. hellyel. Itt szeretnénk megköszönni Elek István és Halász Róbert játékvezetőknek, hogy feláldozták szabadidejüket és segítették a torna sportszerű lebonyolítását. Az I. Földvár Kupa végeredménye: 1. Wanted Békéscsaba; 2. Pusztaföldvár NLSC; 3. Kaszaper SC; 4. Szabadkígyós L.K.; 5. Békéssámson; 6. Szeghalom; 7. Orosháza Szentetornya. Különdíjasok: Legjobb mezőnyjátékos: Nagy Alexandra (Pusztaföldvár NLSC) Legjobb kapus: Püski Renáta (Pusztaföldvár NLSC) Gólkirály: Varga Zsuzsa (Wanted) 4 gól Legjobb pusztaföldvári játékos: Szivák Renáta Köszönjük Kutni Józsefnek, a Harangos-éri Kft.-nek, a Földvár-Farm Kft.-nek, Sárközi Zoltánnak, Szivák Vilmosnénak, Tóth Lajosnak és Sinka Ferencnek az anyagi támogatást, nélkülük nem jött volna létre ez a rendezvény. Továbbá szeretnénk megköszönni a Polgármesteri Hivatal és a közmunkások segítségét, akik használhatóvá és széppé tették erre a napra a sportpályát. Az ezüst csapat tagjai: Püski Renáta, Bulla Anita, Kun Cintia, Szivák Renáta, Nagy Alexandra, Dénes Mária, Szabó Anita, Kozma Kitti, Soós Katalin, Tóth Adél, Kozma Éva, Kozmáné Éva, Varga Nikoletta, Németh Enikő Edzők: Sárközi Sándor, Szivák László. Köszöntő Sok szeretettel köszöntjük Hevér Tamást erőben, egészségben 2. születésnapja alkalmából. Anya, apa, nagyszülei és a tesók

11 GIPSZKARTON SZERELÉS Válaszfalak, előtétfalak, gipszkarton és kazettás álmennyezetek igény szerint szigetelve, tetőtér beépítések kedvező áron, gyorsan. Érdeklődni: Tel.: 06-20/ Női-férfi fodrászat, kozmetika Berki Szilvia Tel.: 30/ Angol korrepetálás általános és középiskolásoknak. Fehér Ildikó Tel.: 06-20/ ÜGYELETEK: Gyógyszertári ügyelet augusztus-szeptember első fele Augusztus 2-8. Pingvin Patika Oh., Győri Vilmos tér 1. Tel.: Aug Aranyvessző Patika Oh., Kiss Ernő u. 8. Tel.: Aug Oh. Városi Önk. Kórháza Intézeti Gyógyszertár Oh., Könd u. 59. Tel.:

12 Aug Fehér Kígyó Gyógyszertár Oh., Kossuth u. 42. Tel.: Augusztus 30-szeptember 5. Gyógyszerpont Oh., Vásárhelyi út 23/A. Tel.: Szeptember Szent István Patika Oh., Szabó Dezső u. 3. Tel.: Engedélyszám: 2.2.4/1568/2003. Nemzetközi azonosítószám: ISSN Szerkeszti: Holecska Alíz Központi orvosi ügyelet Hétköznap és hétvégén rendelési időn kívül (hétköznap du. 16 óra után) a központi orvosi ügyelet elérhetősége: 68/ Dr. Sin Zoltán hatósági állatorvos telefonos elérhetősége: 30/ Felhívjuk a Tisztelt Olvasók figyelmét arra, hogy az Önkormányzat anyagi teherbíró képességét figyelembe véve szeptember 1. napjától a Pusztaföldvári Hírmondóban megjelenő vállalkozás jellegű hirdetések, bejelentések, reklámok közlését csak díjazás ellenében tudjuk vállalni. A hirdetési feltételekről bővebb információ a Polgármesteri Hivatal Titkárságán kérhető. Megértésüket köszönjük. Felelős kiadó: Pusztaföldvár Község Önkormányzatának Képviselő-testülete

PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ

PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ 2010. ÁPRILIS Tisztelt Pusztaföldváriak! Az április előreláthatólag igen sok eseményt tartogat számunkra. A legjelentősebbek az országgyűlési képviselőválasztások. Szeretném itt

Részletesebben

XII. ÉVFOLYAM 10. SZÁM 2013. OKTÓBER. Havilapja. . Októ

XII. ÉVFOLYAM 10. SZÁM 2013. OKTÓBER. Havilapja. . Októ XII. ÉVFOLYAM 10. SZÁM 2013. OKTÓBER Pusztaföldvári Önkormányzat Hivatalos Havilapja VÁR ÁLLOTT S MOST FÖLDHALOM 2013. Októ ber XII. ÉVFOLYAM 10. SZÁM 2 2013. OKTÓBER MEGHÍVÓ Egy kicsit el kell menni világot

Részletesebben

Pusztaföldvári Önkormányzat Hivatalos Havilapja. 2012.Január. Tisztelt Pusztaföldváriak!

Pusztaföldvári Önkormányzat Hivatalos Havilapja. 2012.Január. Tisztelt Pusztaföldváriak! XII. ÉVFOLYAM 1. SZÁM 2013. JANUÁR Pusztaföldvári Önkormányzat Hivatalos Havilapja VÁR ÁLLOTT S MOST FÖLDHALOM 2012.Január Tisztelt Pusztaföldváriak! Ismét egy új év előtt állunk, amihez mindannyijuknak

Részletesebben

X. ÉVFOLYAM 5 SZÁM 2012. MÁJUS. Pusztaföldvári Önkormányzat Hivatalos Havilapja. 2012. Május. Tisztelt Pusztaföldvári Lakosok!

X. ÉVFOLYAM 5 SZÁM 2012. MÁJUS. Pusztaföldvári Önkormányzat Hivatalos Havilapja. 2012. Május. Tisztelt Pusztaföldvári Lakosok! X. ÉVFOLYAM 5 SZÁM 2012. MÁJUS Pusztaföldvári Önkormányzat Hivatalos Havilapja 2012. Május Tisztelt Pusztaföldvári Lakosok! Szokásomtól eltekintve most szeretném átadni az első oldalt egy olyan településünkön

Részletesebben

Növekvő gyermeklétszámok

Növekvő gyermeklétszámok IX. évf. 5. sz. 2012. augusztus www.kiralyhegyes.hu Növekvő gyermeklétszámok óvodánkban, iskolánkban Palánta ültetvényezések a fóliasátorban Útkarbantartási munkálatok Egészségügyi szűrővizsgálatok Ingyenes

Részletesebben

PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ

PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ 2007. NOVEMBER Tisztelt Pusztaföldvári Lakostársaim! Az ünnepnap előtt nem sokkal tudtuk meg, hogy az 56-os megemlékezésünkön prof. Dr. Horváth János Képviselő Úr, a Parlament korelnöke

Részletesebben

PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ

PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ 2011. SZEPTEMBER 40 ARANYKORONÁS ÜNNEP IDŐPONT: 2011. október 7-8-9. HELYSZÍN: Pusztaföldvár Sportpálya, esős idő esetén: Bartók Béla Művelődési Ház OKTÓBER 7. péntek 17.00 h Az

Részletesebben

PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ

PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ 2005. J Ú L I U S Tisztelt Pusztaföldvári Polgárok! Ez évben is megrendezésre került a Földvárak Találkozója, melyről már hírt adtunk. Így utólag el szeretném mondani Önöknek, hogy

Részletesebben

X. ÉVFOLYAM 4. SZÁM 2012. ÁPRILIS. Pusztaföldvári Önkormányzat Hivatalos Havilapja. 2012. Április. Tisztelt Pusztaföldvári Lakosok!

X. ÉVFOLYAM 4. SZÁM 2012. ÁPRILIS. Pusztaföldvári Önkormányzat Hivatalos Havilapja. 2012. Április. Tisztelt Pusztaföldvári Lakosok! X. ÉVFOLYAM 4. SZÁM 2012. ÁPRILIS Pusztaföldvári Önkormányzat Hivatalos Havilapja 2012. Április Tisztelt Pusztaföldvári Lakosok! A közelmúlt legfontosabb eseményei közé tartozik, hogy képviselőtestületünk

Részletesebben

PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ

PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ 2009. ÁPRILIS Tisztelt Pusztaföldváriak! Nem kívánom rabolni az idejüket értelmetlen dolgokkal, de témaadónak elmondanám a következőt. A korábbi számban közölt levél írójától újabb,

Részletesebben

Beszámoló a 2013-as évről

Beszámoló a 2013-as évről Beszámoló a 2013-as évről 1. Szervezeti élet Egyesületünk taglétszáma 104 fő. Az éves rendes taggyűlést februárban megtartottuk. A taggyűlést megelőzően elnökségi ülésen tárgyaltuk meg a taggyűlés anyagát.

Részletesebben

Dabasi. helyzet. Bajnokcsapat! A tradíció kötelez, a jelen felhatalmaz, a jövő lehetőséget kínál. 2016. április 3.

Dabasi. helyzet. Bajnokcsapat! A tradíció kötelez, a jelen felhatalmaz, a jövő lehetőséget kínál. 2016. április 3. Dabasi - helyzet Az FC Dabas rendszeresen megjelenő kiadványa I. évfolyam. 8. szám Bajnokcsapat! A tradíció kötelez, a jelen felhatalmaz, a jövő lehetőséget kínál. 2016. április 3. bajnokcsapataink Bajnok

Részletesebben

10/2011. Endrefalva Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. szeptember 28- án megtartott rendes ülésének jegyzőkönyve

10/2011. Endrefalva Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. szeptember 28- án megtartott rendes ülésének jegyzőkönyve 10/2011. Endrefalva Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. szeptember 28- án megtartott rendes ülésének jegyzőkönyve J e g y z ő k ö n y v Készült Endrefalva Község Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

XII. 2014. Az egészség és sport jegyében

XII. 2014. Az egészség és sport jegyében Á G F A L V I K R Ó N I K A XV. évfolyam 9. szám Ágfalva Önkormányzatának tájékoztatója 2014. SZEPTEMBER XII. 2014. Az egészség és sport jegyében Versenykiírás Az eddig megrendezett futófesztiválok sikere

Részletesebben

Szeretettel köszöntjük kedves olvasóinkat a MOHAI HÍRMONDÓ IV. évfolyam 3. számának megjelenése alkalmából!

Szeretettel köszöntjük kedves olvasóinkat a MOHAI HÍRMONDÓ IV. évfolyam 3. számának megjelenése alkalmából! Itt van az ősz, itt van újra, szép, mint mindig énnekem. Tudja Isten, hogy mi okból szeretem, de szeretem. Szeretettel köszöntjük kedves olvasóinkat a MOHAI HÍRMONDÓ IV. évfolyam 3. számának megjelenése

Részletesebben

RÓLUNK SZÓL V.év. 5.szám

RÓLUNK SZÓL V.év. 5.szám VVILONYA RÓLUNK SZÓL 2009 V.év. 5.szám Kiadja: 8194 Vilonya, Hétvezér u.22. http://www.vilonya.eu e-mail: vilonyaert@vilonya.eu Testvértelepülésünk Nyitracsehi EGY KÖZSÉG A TÉRKÉPEN: VILONYA, DE NEKÜNK

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: A Hévízgyörki Önkormányzat Képviselőtestületének 2010. január 26-án megtartott rendes nyílt üléséről a Művelődési Ház házasságkötő helyiségében. Jelen vannak: Bobál István

Részletesebben

Kedves egyesületi Tagtársunk!

Kedves egyesületi Tagtársunk! 1 Látok egy embert, ő más kicsit székében ül, kereke néha felvisít. Itt él közöttünk, nehezebb az élete Neki is van joga, nem tudja kérhet-e?... /Dóró Sándor verse/ HÍRLEVÉL Kedves egyesületi Tagtársunk!

Részletesebben

Bói Anna. Konfliktus? K. könyvecskék sorozat 1.

Bói Anna. Konfliktus? K. könyvecskék sorozat 1. Bói Anna Konfliktus? K könyvecskék sorozat 1. Tartalom: Üdvözölöm a kedves Olvasót! Nem lehetne konfliktusok nélkül élni? Lehet konfliktusokkal jól élni? Akkor miért rossz mégis annyira? Megoldás K Összegzés

Részletesebben

Képviselőjelöltek bemutatkozása

Képviselőjelöltek bemutatkozása Választási melléklet Tisztelt Választópolgárok! Választási tudnivalók A helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek, valamint a nemzetiségi önkormányzati képviselők választását 2014. október 12-ére,

Részletesebben

COOL-TÚRA 2010. 2. évf., 3. szám. Kistörő Adrienn és Hódosné Tatár Ildikó Cool-túra vetélkedő szervező

COOL-TÚRA 2010. 2. évf., 3. szám. Kistörő Adrienn és Hódosné Tatár Ildikó Cool-túra vetélkedő szervező A B E R E N T E I Á M K D I Á K J A I N A K L A P J A 2. évf., 3. szám COOL-TÚRA 2010 Idén 5. alkalommal került sor a berentei kezdeményezésű Cool-túra vetélkedőre. A nyelvművelés tematikájú írásbeli feladatsort

Részletesebben

Határtalanul! Galántai táncok. Előkészítő programok

Határtalanul! Galántai táncok. Előkészítő programok Határtalanul! Galántai táncok Előkészítő programok A Határtalanul! program keretében a II. Rákóczi Ferenc Gimnázium 9. HR osztálya a gimnáziumi együttműködés keretében a felvidéki, galántai Kodály Zoltán

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült Gomba Község Önkormányzati Képviselő-testületének 2008. november 13-án 15 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről. Jelen voltak: jelenléti ív alapján Üdvözölte az ülésen

Részletesebben

IX. évfolyam I. szám 2011. március Ladánybene Polgármesteri Hivatalának Információs Kiadványa. Önkormányzati hírek

IX. évfolyam I. szám 2011. március Ladánybene Polgármesteri Hivatalának Információs Kiadványa. Önkormányzati hírek Benei Hírmondó IX. évfolyam I. szám 2011. március Ladánybene Polgármesteri Hivatalának Információs Kiadványa Önkormányzati hírek Az önkormányzat képviselő-testülete 2011. február 14-én testületi ülést

Részletesebben

FALU - KÉP. Falunap 2008 2008 JÚNIUS C SERKÚT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA

FALU - KÉP. Falunap 2008 2008 JÚNIUS C SERKÚT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA FALU - KÉP C SERKÚT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA 2008 JÚNIUS Falunap 2008 2 OLDAL FALU - KÉP Az alábbi névsor két helybéli, egykori urán kutatása alapján készült úgy, hogy alapját még az azóta elhunyt

Részletesebben

HartApro.hu. Havonta megjelenő, ingyenes újság. Hartai hírek. 3. oldal. Hát immár elértük a csúcsot. Hartai Hársfavirág Szociális Központ

HartApro.hu. Havonta megjelenő, ingyenes újság. Hartai hírek. 3. oldal. Hát immár elértük a csúcsot. Hartai Hársfavirág Szociális Központ HartApro.hu ISSN 2064-3241 Óvodai hírek 6. oldal Havonta megjelenő, ingyenes újság Hartai hírek 3. oldal 2014. július Tájékoztató a hartai kábeltelevízió és internetszolgáltatás helyzetéről 4-5. oldal

Részletesebben

Jászvidék 6 Mezei Béla T magánoktató Tel.: 06 30 945-70-36 JÁRMŰVEZETŐI TANFOLYAM indul Segédmotor-motorkerékpár-személygépkocsimezőgazdasági vontató kategóriában Jászárokszálláson! Tanfolyamok délelőtt

Részletesebben

6911 Királyhegyes, Jókai u. 46. 6911 Királyhegyes, Jókai u. 20. 6911 Királyhegyes, Kossuth u. 13

6911 Királyhegyes, Jókai u. 46. 6911 Királyhegyes, Jókai u. 20. 6911 Királyhegyes, Kossuth u. 13 VII. évf. 6. sz. 2010. szeptember www.kiralyhegyes.hu Tisztelt Királyhegyesi Lakosok! Szeptember 25-én, szombaton, a soron következő XV. Falunapját tartotta községünk. Azt hiszem nyugodtan elkönyvelhetjük

Részletesebben

ÖNKORMÁNYZATI HÍREK. 2006. június 1.

ÖNKORMÁNYZATI HÍREK. 2006. június 1. C H A VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT LAPJA Nagy László Lázár grafikája XVII. évfolyam 7. szám Cegléd város honlapja: www.cegled.hu Cegléd Város Önkormányzatának Képviselõ-testülete 2006. május 25-én tartotta munkaterv

Részletesebben

Tárgy: Öregiskola Közösségi Ház és Könyvtár 2013. évi munkaterve. Tisztelt Képviselő-testület!

Tárgy: Öregiskola Közösségi Ház és Könyvtár 2013. évi munkaterve. Tisztelt Képviselő-testület! 16. napirendi pont E- 166 Előterjesztő: Diószeghy Tünde képviseő Előterjesztést készítette: Balzó Edina Előzetesen tárgyalja: Ügyrendi Bizottság Mellékletek: 2013. évi munkaterv Előterjesztés Nagykovácsi

Részletesebben

Lajos polgármester. Ezután az óvodások zenés, ötletes, hangulatos műsora következett Németh

Lajos polgármester. Ezután az óvodások zenés, ötletes, hangulatos műsora következett Németh XI. évf. 6. sz. 2014. december www.kiralyhegyes.hu "Áldás szálljon házatokra, meghitt béke lengje be, boldogságnak légy forrása, szóljon errõl Szenteste!" Jégvirág költözzön mindegyik ablakba, gőzölgő

Részletesebben

H Í R L E V É L ÓBAROK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK HIVATALOS LAPJA 2009. SZEPTEMBER 15.

H Í R L E V É L ÓBAROK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK HIVATALOS LAPJA 2009. SZEPTEMBER 15. H Í R L E V É L 2009. SZEPTEMBER 15. DÖNTÉSEKRŐL RÖVIDEN: Döntött a Képviselő-testület arról, hogy Óbarok Község kilép a Móri Kistérséggel közösen működtetett, egyes honvédelmi tárgyú feladatok végzésére

Részletesebben

A DEBRECEN-NAGYERDEI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG LAPJA. Adjátok oda magatokat az Istennek, mint akik a halálból életre keltetek.

A DEBRECEN-NAGYERDEI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG LAPJA. Adjátok oda magatokat az Istennek, mint akik a halálból életre keltetek. A DEBRECEN-NAGYERDEI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG LAPJA 2014/5 Adjátok oda magatokat az Istennek, mint akik a halálból életre keltetek. (Róm 6,13) Felnőttként konfirmáltak: Első sor (balról jobbra): Pécskay-Seress

Részletesebben

kereplõ III. évfolyam 3. szám - 2014. március

kereplõ III. évfolyam 3. szám - 2014. március Ifi kereplõ III. évfolyam 3. szám - 2014. március www.shipsarmellek.hu ship.sarmellek@gmail.com 2014. április 11-én, pénteken 19 órától Öbölből vödörbe színházi előadás Nyertes Zsuzsával és Heller Tamással

Részletesebben

A KÉK MADÁR ALAPÍTVÁNY. Közhasznúsági jelentése 2006.

A KÉK MADÁR ALAPÍTVÁNY. Közhasznúsági jelentése 2006. A KÉK MADÁR ALAPÍTVÁNY Közhasznúsági jelentése 2006. Készült: 2007. június 30. Készítette: a Kuratórium 2 a.) Számviteli beszámoló, közhasznúsági jelentés mellékelve b.) A központi költségvetéstől az Alapítvány

Részletesebben

Kiskunfélegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testület. 2015. május 24-i ÜNNEPI ülésének

Kiskunfélegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testület. 2015. május 24-i ÜNNEPI ülésének Kiskunfélegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testülete 6100 Kiskunfélegyháza, Kossuth u. 1. Tel.: 562-015 J/51-7/2015. Kiskunfélegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testület 2015. május 24-i ÜNNEPI ülésének

Részletesebben

Vigadó Kulturális és Civil Központ Nonprofit Kft. 2012. második félév

Vigadó Kulturális és Civil Központ Nonprofit Kft. 2012. második félév Vigadó Kulturális és Civil Központ Nonprofit Kft. 2012. második félév Elérhetőségeink Vigadó Kulturális és Civil Központ 2200 Monor, Kossuth Lajos u. 65-67. Művelődési Ház 2200 Monor, Bocskai u. 1. Tel.:

Részletesebben

KARDOSKÚT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 2015. MÁJUS 28. NAPJÁN TARTOTT RENDES, NYÍLT KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

KARDOSKÚT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 2015. MÁJUS 28. NAPJÁN TARTOTT RENDES, NYÍLT KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE KARDOSKÚT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 2015. MÁJUS 28. NAPJÁN TARTOTT RENDES, NYÍLT KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE 1 11/2015. ÖKÜ J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Kardoskút Község Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. február 27-én 18 órakor megtartott üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. február 27-én 18 órakor megtartott üléséről Decs Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Decs, Fő utca 23. szám Tel: 74/595-911, Fax: 74/595-910... sz. példány Szám: 314-4/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

Szám: 02/32-9/2009. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2009. február 19-i ülésére

Szám: 02/32-9/2009. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2009. február 19-i ülésére VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88)545-011, Fax: (88)545-012 E-mail: mokelnok@vpmegye.hu Szám: 02/32-9/2009 E L Ő T E R J E S Z T É S A Veszprém

Részletesebben

Falukarácsony. Újévi koncert

Falukarácsony. Újévi koncert Ikladi Hírek XX. évfolyam 12. szám www.iklad.hu Önkormányzati Híradó ingyenes 2013. december Falukarácsony Hagyományos falukarácsonyi ünnepségünket december 20-án, pénteken, 18 órai kezdettel tartjuk az

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Később érkezett képviselők: Bartha György, Bazin Géza, Dr. Simon Gábor, Szabó Sándor, Varga Gergő

JEGYZŐKÖNYV. Később érkezett képviselők: Bartha György, Bazin Géza, Dr. Simon Gábor, Szabó Sándor, Varga Gergő MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSE I-2175-16/2012. JEGYZŐKÖNYV Készült: Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2012. június 21. napján 9.00 órai kezdettel a i Hivatal Konferencia termében (Miskolc,

Részletesebben

az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület Baranya Megyei Szervezetének 2015. évi tevékenységéről

az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület Baranya Megyei Szervezetének 2015. évi tevékenységéről Beszámoló az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület Baranya Megyei Szervezetének 2015. évi tevékenységéről Munkánk során találkoztunk olyan problémákkal, melyek orvoslását feltétlenül szükségesnek tartanánk

Részletesebben

XVIII. évfolyam 7. szám www.iklad.hu Önkormányzati Híradó ingyenes 2011. július. Kedves Gyerekek!

XVIII. évfolyam 7. szám www.iklad.hu Önkormányzati Híradó ingyenes 2011. július. Kedves Gyerekek! Ikladi Hírek XVIII. évfolyam 7. szám www.iklad.hu Önkormányzati Híradó ingyenes 2011. július 1 Kedves Gyerekek! Július 11-15-ig (hétfőtől-péntekig) ismét vár titeket délelőttönként a SZÖSZ-MÖSZ tábor!

Részletesebben

PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA A TARTALOMBÓL. XIII. évf. 11. szám 2004. november. Önkormányzati hírek. Népszavazás.

PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA A TARTALOMBÓL. XIII. évf. 11. szám 2004. november. Önkormányzati hírek. Népszavazás. PÁTYI KURÍR PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA PÁTY XIII. évf. 11. szám 2004. november A TARTALOMBÓL Önkormányzati hírek Népszavazás Talentis sajtó Mûvelõdési ház mûsora Keksz helyett Egyházi hírek Anyakönyv

Részletesebben

1055 Budapest Ajánlott

1055 Budapest Ajánlott Igazságügyi Minisztérium Dr. Kondorosi Ferenc közigazgatási államtitkár úrnak Levéltervezet Készítette: l. sz. Munkacsoport 2005. november. 1055 Budapest Ajánlott Kossuth Lajos tér 4. Tértivevényes Tisztelt

Részletesebben

PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ

PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ 2008. M Á J U S Tisztelt Pusztaföldváriak! A közelmúltban egy munka kapcsán, mint állatorvos 10 napot töltöttem Oroszországban. Ezt nem dicsekvésképpen írom, csupán azért, mert

Részletesebben

POLGÁRMESTERI HIVATAL HÍREI

POLGÁRMESTERI HIVATAL HÍREI 2012. november 23. - 2012/24. szám (47. hét) 2335 Taksony, Fő út 85. Tel.: 24/520-777, Fax: 24/520-770, e-mail: onkormanyzat@taksony.hu, www.taksony.hu Ügyfélfogadás: H: 8.00-18.00, Sze: 8.00-16.00, P:

Részletesebben

GÓLYAHÍR BÖLCSŐDE BESZÁMOLÓJA A 2013/2014-ES NEVELÉSI ÉVRŐL

GÓLYAHÍR BÖLCSŐDE BESZÁMOLÓJA A 2013/2014-ES NEVELÉSI ÉVRŐL GÓLYAHÍR BÖLCSŐDE 2241 SÜLYSÁP, SZILVAFASOR U. 1. Tel.: 06-29-436-304 / 06-30-986-7843 E-mail: bolcsode@sulysap.hu Sülysáp Város Önkormányzata Polgármesteri Hivatala 2241 Sülysáp, Szent I. tér 1. Képviselő-testület

Részletesebben

Forrás: www.indafotoblog.hu. Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény programnaptár 2015. október

Forrás: www.indafotoblog.hu. Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény programnaptár 2015. október Forrás: www.indafotoblog.hu Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény programnaptár 2015. október Miskolci Egyesített Szociális, Szociális Egészségügyi és Gyermekjóléti ti

Részletesebben

Öcsöd Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. április 2. napján megtartott közmeghallgatással egybekötött ülésének. J e g y z ő k ö n y v e

Öcsöd Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. április 2. napján megtartott közmeghallgatással egybekötött ülésének. J e g y z ő k ö n y v e Öcsöd Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. április 2. napján megtartott közmeghallgatással egybekötött ülésének J e g y z ő k ö n y v e 24/2012./IV.02./ számú testületi határozat Öcsöd Nagyközség

Részletesebben

Kormos égen füst-felhők úsznak át, Halk sóhajukat szinte hallani, szép, fehér, bodros hajukat rázzák, próbálják a napot csalogatni

Kormos égen füst-felhők úsznak át, Halk sóhajukat szinte hallani, szép, fehér, bodros hajukat rázzák, próbálják a napot csalogatni BÁNHORVÁTI KISBÍRÓ XIII. évfolyam 1. szám 2016. március Tavaszváró szonett - március 15-én (Részlet) Nem jött még ilyen nehezen tavasz, Lelkünk lombja, sóvárgó virága hajlik napfény után áhítozva, de bujkál

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V készült 2015. április 14-én (kedd) 9.00 órakor a Polgármesteri Hivatal nagytermében (1239 Budapest, Grassalkovich út 162.) megtartott nyílt üléséről Jelen vannak: Geiger Ferenc, Weinmann

Részletesebben

TÁMOP -5.5.2-11/2-2012-0143 ZÁRÓTANULMÁNY. Székhely: 7720 Pécsvárad, Kossuth Lajos u. 31. Levelezési cím: 7720 Pécsvárad, Kossuth Lajos u. 31.

TÁMOP -5.5.2-11/2-2012-0143 ZÁRÓTANULMÁNY. Székhely: 7720 Pécsvárad, Kossuth Lajos u. 31. Levelezési cím: 7720 Pécsvárad, Kossuth Lajos u. 31. 1. Szervezet adatai Név: TÁMOP -5.5.2-11/2-2012-0143 ZÁRÓTANULMÁNY Székhely: 7720 Pécsvárad, Kossuth Lajos u. 31. Levelezési cím: 7720 Pécsvárad, Kossuth Lajos u. 31. Telefon: +36 30 3900105 Internet:

Részletesebben

A KISSZÉKELYI ÖNKORMÁNYZAT ÉS A KISSZÉKELYI KULTURÁLIS EGYESÜLET LAPJA

A KISSZÉKELYI ÖNKORMÁNYZAT ÉS A KISSZÉKELYI KULTURÁLIS EGYESÜLET LAPJA X. évfolyam 9. - 10. szám K I C S I FA L U N K A I ÖNKORMÁNYZAT ÉS A I KULTURÁLIS EGYESÜLET LAPJA Az államfő 2014. október 12.-ére írta ki a választás napját. Polgármestert és képviselőket kellett választani.

Részletesebben

Ebesi Hírlap. Helyi önkormányzati választások 2006. Önkormányzati hírek Elkészült az óvoda tetőszerkezete. Járdaépítések a település területén

Ebesi Hírlap. Helyi önkormányzati választások 2006. Önkormányzati hírek Elkészült az óvoda tetőszerkezete. Járdaépítések a település területén Ebesi Hírlap Ebes Község Önkormányzatának havonta megjelenő lapja Sikeres félévet zárt az önkormányzat A képviselő-testület 2006. augusztus 30-i ülésén tárgyalta és elfogadta a 2006. évi költségvetés 1.

Részletesebben

Felkészülve a belvízre

Felkészülve a belvízre Alapítva 2011. FELGYŐI HÍREK KIADJA: FELGYŐ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA Felgyő, Széchenyi út 1. 2013. Február-Március III. évfolyam 2-3. szám felgyo.hu/felgyoihirek TELEFON/FAX: 06-63/580-061 FELELŐS KIADÓ: HORVÁTH

Részletesebben

Észak-Németországi Magyar Református Lelkigondozói Szolgálat Ungarischer Reformierter Seelsorgedienst in Nord-Deutschland

Észak-Németországi Magyar Református Lelkigondozói Szolgálat Ungarischer Reformierter Seelsorgedienst in Nord-Deutschland Észak-Németországi Magyar Református Lelkigondozói Ungarischer Reformierter Seelsorgedienst in Az Észak-Németországi Magyar Református Lelkigondozói a hannoveri, braunschweigi, hamburgi, brémai, göttingeni

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Kunhegyes Város Önkormányzatának Képviselőtestülete 2008. február 28-án megtartott nyilvános üléséről.

Jegyzőkönyv. Készült: Kunhegyes Város Önkormányzatának Képviselőtestülete 2008. február 28-án megtartott nyilvános üléséről. Jegyzőkönyv Készült: Kunhegyes Város Önkormányzatának Képviselőtestülete 2008. február 28-án megtartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Városháza nagy tanácskozó terme Jelen vannak: Szabó András polgármester

Részletesebben

A Hunyadi Mátyás Általános Iskola munkaterve a 2011/2012. tanévre

A Hunyadi Mátyás Általános Iskola munkaterve a 2011/2012. tanévre 1 Hunyadi Mátyás Általános Iskola 9072 Nagyszentjános Árpád u. 11/a Telefon/fax: 96/544-040 E-mail: humaisk@vipmail.hu Honlap: www.humaisk.hu OM: 03 06 01 A Hunyadi Mátyás Általános Iskola munkaterve a

Részletesebben

Középpontban a fejlesztések

Középpontban a fejlesztések V I Z I V Á R O S t V Á R t K R I S Z T I N A V Á R O S t N A P H E G Y t T A B Á N t G E L L É R T H E G Y A BUDAPEST I. KERÜLET BUDAVÁRI Ö NKORMÁNYZAT LAPJA l WWW. BUDAVAR. HU l XX. ÉVFOLYAM, 5. SZÁM,

Részletesebben

A BAR ACSKAI ÖNKOR MÁNYZAT LAPJA

A BAR ACSKAI ÖNKOR MÁNYZAT LAPJA A BAR ACSKAI ÖNKOR MÁNYZAT LAPJA KIDOBOLÓ X X I. é v f o l y a m 2. s z á m I N G Y E N E S 2 0 1 3. m á r c i u s Meghívó A tartalomból Polgármesteri sorok...2 Képviselô-testületi hírek...2 Jegyzôi sorok...6

Részletesebben

Beszámoló. 2016. május 05.

Beszámoló. 2016. május 05. Beszámoló 2016. május 05. Elnökségünk mai beszámolójának része a háttérben kivetített életkép-összeállítás, a 2015. esztendő egyesületi eseményeinek digitálisan megörökített története, több barátunk elsősorban

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v az Országos Kisebbségi Bizottság 2008. december 16-án, kedden, 11 órakor az Oktatási és Kulturális Minisztérium (Budapest V. Szalay utca 10-14.) 610. számú tárgyalójában megtartott

Részletesebben

Vilonyáért Egyesület 8194 Vilonya, Hétvezér út 22. Adószám: 18937765-1-19. http://www.vilonya.eu E-mail: vilonyaert@vilonya.eu

Vilonyáért Egyesület 8194 Vilonya, Hétvezér út 22. Adószám: 18937765-1-19. http://www.vilonya.eu E-mail: vilonyaert@vilonya.eu Vilonyáért Egyesület 8194 Vilonya, Hétvezér út 22. Adószám: 18937765-1-19. http://www.vilonya.eu E-mail: vilonyaert@vilonya.eu EGY KÖZSÉG A TÉRKÉPEN: VILONYA. DE NEKÜNK, ENNÉL SOKKAL TÖBB! 2009-05-03 Az

Részletesebben

HÍRLEVÉL. A helyi csoportok adatai, közleményei:

HÍRLEVÉL. A helyi csoportok adatai, közleményei: HÍRLEVÉL Tisztelt egyesületi Tagtársunk! Szeretettel és tisztelettel köszöntjük Önt és kedves családját. A Mozgáskorlátozottak Baranya Megyei Egyesülete Elnöksége megtisztelőnek tartja, hogy Ön továbbra

Részletesebben

ö ö ö ö ő ö ö ő ö ő ő ő ö ö ő ő ö ö ő ő ű ű ő ő ö ű ő ö ö ő ö ő ö ú ő ö ű ű ő ő ö ű ő ö ö ű ű ő ö ű ő ö ö ű ű ű ű ű ű ű ö ű ő É ö ú ö ö ö ö Ő ö ö ö ö ő ö ö ő ö ö ő ö ö ő ű ö ö ö ö ö ö ő Ö ő ö ö ő ö ő ö

Részletesebben

Életfa. 2008. m á j u s. // A Szent Kereszt Templomigazgatóság lelki útravalója //

Életfa. 2008. m á j u s. // A Szent Kereszt Templomigazgatóság lelki útravalója // Életfa // A Szent Kereszt Templomigazgatóság lelki útravalója // Új Pünkösd Az Atya szeretet végtelen, Mindig segít az embereken. Már Ádámnak megmondta: Ember küzdj, és bízva bízzál Én nem hagylak el téged

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

J E G Y Z Ő K Ö N Y V E SAJÓBÁBONY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2011. október 25. napján megtartott rendes ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E RENDELET száma 16/2011.(X.26.) önkormányzati rendelet 17/2011.(X.26.) önkormányzati

Részletesebben

5/2013. JEGYZŐKÖNYVE

5/2013. JEGYZŐKÖNYVE Borsosberény Község Önkormányzat Képviselő-testületének 5/2013. JEGYZŐKÖNYVE Készült: 2013. március 27-én 9.00 órai kezdettel megtartott képviselő-testületi rendkívüli ülésről Ülés helye: Borsosberény

Részletesebben

Bevezetés 2 1. Demográfiai mutatók 3 2. Az önkormányzat által nyújtott pénzbeli, természetbeni ellátások biztosítása...4 3. Az önkormányzat által

Bevezetés 2 1. Demográfiai mutatók 3 2. Az önkormányzat által nyújtott pénzbeli, természetbeni ellátások biztosítása...4 3. Az önkormányzat által Bevezetés 2 1. Demográfiai mutatók 3 2. Az önkormányzat által nyújtott pénzbeli, természetbeni ellátások biztosítása...4 3. Az önkormányzat által biztosított személyes gondoskodást nyújtó ellátások bemutatása.

Részletesebben

Újra testvértelepülésünkön jártunk

Újra testvértelepülésünkön jártunk Dunaszentmiklós 2015. nyár Dunaszentmiklósi hírlevél Német Nemzetiségi Önkormányzat Dunaszentmiklós Római-Katolikus Egyházközség Dunaszentmiklós Dunaszentmiklós Község Önkormányzata 34. szám A tartalomból:

Részletesebben

1. évfolyam 7. szám 1992. december

1. évfolyam 7. szám 1992. december 1. évfolyam 7. szám 1992. december KELLEMES KARÁCSONYI ÉS BOLDOG, BÉKÉS ÚJ KÍVÁNUNK ÜNNEPEKET ESZTENDŐT 62/1992.(X.29.)Kt.sz. határozat: Nyersanyag normaváltozással kapcsolatosan a szerződés módosításra

Részletesebben

2013. OKTÓBER XIX. ÉVFOLYAM 10. SZÁM

2013. OKTÓBER XIX. ÉVFOLYAM 10. SZÁM 2013. OKTÓBER XIX. ÉVFOLYAM 10. SZÁM ÖNKORMÁNYZATI HÍREK Horváth István polgármester Pályzati felhívás BURSA HUNGARICA ösztöndíjra A Bursa Hungarica Felsőoktatási Ösztöndíjprogram keretében új pályázati

Részletesebben

VIII. 40 Aranykoronás Ünnep Időpontja: 2015. október 9-10.

VIII. 40 Aranykoronás Ünnep Időpontja: 2015. október 9-10. Pusztaföldvári Önkormányzat Hivatalos Havilapja VIII. 40 Aranykoronás Ünnep Időpontja: 9-10. Helyszín: Pusztaföldvár Sportpálya, Művelődési Ház és Könyvtár, Szabadságtéri földvár Programok: 9. Péntek 17:00

Részletesebben

Települési Információs Hírlevél

Települési Információs Hírlevél Települési Információs Hírlevél VIII. Évfolyam 1. Szám 2005. április-június SÁ R M ELL É K Köszöntjük községünk legifjabb polgárait: Született: Pantocsek Leon Dániel /Arany J. u. 10./ Koller Dóra /Dózsa

Részletesebben

TOLNA MEGYEI RÖPLABDA SZÖVETSÉG. Elnök: Vajda Andor Elnök helyettes /ügyvezető/: Poór József Titkár: Gyányi Zsigmond

TOLNA MEGYEI RÖPLABDA SZÖVETSÉG. Elnök: Vajda Andor Elnök helyettes /ügyvezető/: Poór József Titkár: Gyányi Zsigmond TOLNA MEGYEI RÖPLABDA SZÖVETSÉG TAGEGYESÜLETEK: Paksi RK Elnök: Pásztor Béla ESZI DSE Elnök: Nagy Gábor Perczel DSE Elnök: Gulyás Péter Bonyhádi Családi Röplabda Klub Elnök: Istenes László Elnök: Vajda

Részletesebben

T estüle ti Hírek. Mindenkit szeretettel várunk az idei Falunapra! Részletek a 2. oldalon. Studer Imre polgármester. www.bikal.hu. 2014.

T estüle ti Hírek. Mindenkit szeretettel várunk az idei Falunapra! Részletek a 2. oldalon. Studer Imre polgármester. www.bikal.hu. 2014. Bikali Újság 2014. június Reviczky Gyula Nyári dal...vadvirágokat szedek S kötözöm füzérbe. Vagy a fűben heverek, S felnézek az égre. S haja hopp! A madárral dalolok... Szép világ, te, jó napot! www.bikal.hu

Részletesebben

A Lumia 800 Nagykövet játék és program Játékszabályzata és Részvételi Feltételek

A Lumia 800 Nagykövet játék és program Játékszabályzata és Részvételi Feltételek A Lumia 800 Nagykövet játék és program Játékszabályzata és Részvételi Feltételek Jelen játékszabályzat tartalmazza a Nokia Komárom Kft. (székhely: 2900 Komárom, Nokia u. 1., fióktelep: 1093 Budapest, Czuczor

Részletesebben

Egyéb előterjesztés Békés Város Képviselő-testületének Oktatási, Kulturális és Sport Bizottsága 2015. március 24-i ülésére

Egyéb előterjesztés Békés Város Képviselő-testületének Oktatási, Kulturális és Sport Bizottsága 2015. március 24-i ülésére Tárgy: Előkészítette: A Békési TE Asztalitenisz Szakosztály 2014. évi munkájáról szóló tájékoztató Balogh József vezető-edző Békési Torna Egylet Asztalitenisz Szakosztály Sorszám: 3 Döntéshozatal módja:

Részletesebben

Egyházközségi Híradó. NINCS ITT, FELTÁMADT! (Lk 24,6)

Egyházközségi Híradó. NINCS ITT, FELTÁMADT! (Lk 24,6) Az Aszódi Római Katolikus Egyházközség időszaki tájékoztatója 2015. április Szent György hava XVIII. évf. 58. szám NINCS ITT, FELTÁMADT! (Lk 24,6) Amikor az asszonyok vasárnap hajnalban a sírhoz siettek,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Pitvaros Község Önkormányzati Képviselőtestületének 2009. augusztus hó 6. napján megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Dénes László polgármester Siket Sándor alpolgármester

Részletesebben

GÁRDONYI GÉZA ÉS SZEGI SULI ÁLTALÁNOS ISKOLA. 2015-2016. évi M U N K A T E R V E

GÁRDONYI GÉZA ÉS SZEGI SULI ÁLTALÁNOS ISKOLA. 2015-2016. évi M U N K A T E R V E GÁRDONYI GÉZA ÉS SZEGI SULI ÁLTALÁNOS ISKOLA 2015-2016. évi M U N K A T E R V E A munkaterv összeállításánál az alábbi jogi szabályozókat vettük figyelembe: Törvények: 2011. évi CXC. törvény a nemzeti

Részletesebben

HÍRLEVÉL 2012./1. SZERETETTEL ÉS KÖNNYEN ÉRTHETŐEN KEDVES TAGTÁRSAINKNAK. Kedves Tagtársaink! ÁLDOTT, BOLDOG ÚJ ESZENDŐT KÍVÁNUNK MINDNYÁJATOKNAK!

HÍRLEVÉL 2012./1. SZERETETTEL ÉS KÖNNYEN ÉRTHETŐEN KEDVES TAGTÁRSAINKNAK. Kedves Tagtársaink! ÁLDOTT, BOLDOG ÚJ ESZENDŐT KÍVÁNUNK MINDNYÁJATOKNAK! HÍRLEVÉL 2012./1. Értelmi fogyatékosok BAZ Megyei Érdekvédelmi Egyesülete (3530 Miskolc, Corvin u. 17-19., 3501 Miskolc, Pf. 428. tel./fax: 46/357-046) ügyfélfogadás: hétfő: 9-11-óra, kedd: 15-17 óra,

Részletesebben

2010. II. negyedév Választási különszám VI. évfolyam II. szám Országgyűlési képviselőnk: Arnóth Sándor

2010. II. negyedév Választási különszám VI. évfolyam II. szám Országgyűlési képviselőnk: Arnóth Sándor 2010. II. negyedév Választási különszám VI. évfolyam II. szám Országgyűlési képviselőnk: Arnóth Sándor 1.Mióta foglalkozik közügyekkel? Mit jelent az Ön számára a választókerülete? - Tősgyökeres püspökladányi

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Kóny Község Önkormányzata Képviselő-testülete 9144 Kóny, Rákóczi u. 30. Tel.: 96/280-140. Szám: 1-4/2015.NY. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2015. március 31-én, 17 órakor az Önkormányzati Hivatal üléstermében

Részletesebben

Kapuvár Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2011. október 27-i nyílt ülésének jegyzőkönyvét

Kapuvár Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2011. október 27-i nyílt ülésének jegyzőkönyvét 2011. október 27-i ülése 317 KAPUVÁR VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 13/2011. T A R T A L M A Z Z A Kapuvár Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2011. október 27-i nyílt ülésének jegyzőkönyvét

Részletesebben

Pusztaföldvári Önkormányzat Hivatalos Havilapja. 2016. március 15. (kedd) Bartók Béla Művelődési Ház Pusztaföldvár, Jókai u. 12.

Pusztaföldvári Önkormányzat Hivatalos Havilapja. 2016. március 15. (kedd) Bartók Béla Művelődési Ház Pusztaföldvár, Jókai u. 12. Pusztaföldvári Önkormányzat Hivatalos Havilapja A mi Március 15-énk Pusztaföldvár Község Önkormányzata tisztelettel meghívja Önt és családját az 1848/49 es szabadságharc évfordulóján megrendezésre kerülő

Részletesebben

SZIGLIGETI HARSONA. Gólya liget. 2016. Április Szigliget Község Önkormányzatának ingyenes kiadványa XV. évf. 4. szám

SZIGLIGETI HARSONA. Gólya liget. 2016. Április Szigliget Község Önkormányzatának ingyenes kiadványa XV. évf. 4. szám SZIGLIGETI HARSONA 2016. Április Szigliget Község Önkormányzatának ingyenes kiadványa XV. évf. 4. szám Kettős ünnepre, faültetésre és névadóra gyűltünk öszsze április 23-án, szombaton délelőtt. Erre az

Részletesebben

A program leírása: A program célja:

A program leírása: A program célja: A program leírása: Az EKMK Vitkovics Alkotóház ART AKTÍV néven művészeti műhelyeket szervez, tavasztól az anyaintézményünk legkisebbeknek szóló, Szivárvány alkotóköre is itt dolgozik. Évközben, heti rendszerességgel

Részletesebben

Nagykovácsi Búcsú 2011. augusztus 13-14.

Nagykovácsi Búcsú 2011. augusztus 13-14. Nagykovácsi Búcsú 2011. augusztus 13-14. Mit jut eszünkbe a kifejezésrôl? Ki ne tudná, hogy Nagyboldogasszony a templom védôszentjének, és egyben a falu ünnepe, amikor mindenki hazavárja távolba került

Részletesebben

2012. január XXII. évfolyam 1.szám JANUÁRI JELES NAPOK A BAJÓ TI ÖNKO RMÁNYZAT LAPJA. 1 Bajóti Kisbíró. Január 6. Vízkereszt

2012. január XXII. évfolyam 1.szám JANUÁRI JELES NAPOK A BAJÓ TI ÖNKO RMÁNYZAT LAPJA. 1 Bajóti Kisbíró. Január 6. Vízkereszt 1 Bajóti Kisbíró JANUÁRI JELES NAPOK A BAJÓ TI ÖNKO RMÁNYZAT LAPJA 2012. január XXII. évfolyam 1.szám Január 6. Vízkereszt A karácsonyi ünnepkör zárása, és a farsangi időszak kezdete. Az egyik legrégibb

Részletesebben

ÖSSZEFOGLALÓ BESZÁMOLÓ 2011. ÉV EGÉSZSÉGFEJLESZTÉSI FELADATAIRÓL

ÖSSZEFOGLALÓ BESZÁMOLÓ 2011. ÉV EGÉSZSÉGFEJLESZTÉSI FELADATAIRÓL 1. melléklet ÖSSZEFOGLALÓ BESZÁMOLÓ 2011. ÉV EGÉSZSÉGFEJLESZTÉSI FELADATAIRÓL Bevezető: Tiszaújváros Önkormányzatának Képviselő-testülete 2004. évben elfogadta a város Egészségügyi Szükségletfelmérés és

Részletesebben

TÁPIÓSZŐLŐS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2010. ÁPRILIS 21-I NYILVÁNOS ÜLÉSÉN KÉSZÜLT JEGYZŐKÖNYVE

TÁPIÓSZŐLŐS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2010. ÁPRILIS 21-I NYILVÁNOS ÜLÉSÉN KÉSZÜLT JEGYZŐKÖNYVE Tápiószőlős Község Önkormányzat Polgármesteri Hivatala 2769 Tápiószőlős, Kossuth Lajos út 65. Tel./fax.: 53/385-001, 53/585-510 TÁPIÓSZŐLŐS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2010. ÁPRILIS 21-I

Részletesebben

A Kiemelkedően Közhasznú Fehér Bot Alapítvány lapja 20. 9. évfolyam 1. szám 2009. február

A Kiemelkedően Közhasznú Fehér Bot Alapítvány lapja 20. 9. évfolyam 1. szám 2009. február A Kiemelkedően Közhasznú Fehér Bot Alapítvány lapja 20. 9. évfolyam 1. szám TARTALOM - Nemzetközi Fogyatékos Nap Nyíregyházán - Karácsonyi ünnepség Tégláson - Vakos bejárás a Fórumban - Braille Emlékülés

Részletesebben

16/2011. Szalmatercs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. november 17-én megtartott rendes, nyilvános ülésének jegyzőkönyve

16/2011. Szalmatercs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. november 17-én megtartott rendes, nyilvános ülésének jegyzőkönyve 16/2011. 2011. november 17-én megtartott rendes, nyilvános ülésének jegyzőkönyve J e g y z ő k ö n y v Készült 2011. november 17-én 17.00 órakor, az Önkormányzat Hivatalában (3163 Szalmatercs, Kossuth

Részletesebben

Ináncsi Hírnök. Szeretettel köszöntjük az óvoda és iskola Ballagóit! Ináncs Község Önkormányzata. Kiss Péter Polgármester

Ináncsi Hírnök. Szeretettel köszöntjük az óvoda és iskola Ballagóit! Ináncs Község Önkormányzata. Kiss Péter Polgármester Ináncsi Hírnök 2015. Október XII. Évfolyam2-3. Szám Szeretettel köszöntjük az óvoda és iskola Ballagóit! Ináncs Község Önkormányzata Kiss Péter Polgármester 2 Az önkormányzat hírei ÖNKORMÁNYZATI HÍREK

Részletesebben

PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ

PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ 2011. DECEMBER Tisztelt Pusztaföldváriak! Az adventi időszakban mindannyian, függetlenül attól, hogy istenfélő emberek vagyunk-e vagy sem, egyre melegedő szívvel várjuk a karácsony

Részletesebben

Boldog születésnapot! Egy éves a Szövétnek

Boldog születésnapot! Egy éves a Szövétnek A TARJÁNI, HÉREGI ÉS BAJNAI REFORMÁTUS GYÜLEKEZETEK HÍRLEVELE II. évfolyam 11. szám 2009. november Az én lábamnak szövétneke a te igéd, és ösvényemnek világossága. Boldog születésnapot! Egy éves a Szövétnek

Részletesebben