A hasonmás. A Cím nélküli irat a világ eredetéről (NHC II,5) c. traktátus teremtési narratívájának elemzése.

Átírás

1 A hasonmás A Cím nélküli irat a világ eredetéről (NHC II,5) c. traktátus teremtési narratívájának elemzése. 1

2 aimoute epashre ebol Hnkhme. (Mt 2,15) 2

3 Nec enim oportet, quod solet dici, uniuersum ebibere mare eum qui uelit discere quoniam aqua eius salsa est. (Irenaeus, AdvHaer II,19,8) ELŐSZÓ Az antik gnózis eredetéről, forrásairól és értelmezéséről megoszlik a modern kutatástörténet képviselőinek véleménye. Jelen dolgozat nem vállalkozik a kérdés általános érvényű megválaszolására, de az elemzés kitűzött célja az, hogy mindkét kérdéskört érintse, és megállapításai ebben a kontextusban töltsék be szerepüket. Az eredet kérdésére abban a tekintetben kínál választ, hogy az elemzés tárgyaként választott traktátus talán a leggazdagabb példatárát nyújtja a mitologikus teológiákat jellemző koncepcióknak, és ezáltal pregnáns képviselőnek tekinthető az antik gnózis krisztianizált formájához sorolható variánsok között. Az elemzésben az eredet kérdését ez a kettősség érinti, amire részben a mitologikus narratívákat jellemző toposzok, részben pedig ezek eredetének és forrásainak az azonosítása és ezek értelmezése adják meg a választ. A traktátus mitologikus narratívájának forrásai által felvetett kérdés az antik gnózis értelmezésének kérdésére olyan választ kínál, amely a traktátus példáján keresztül lényegileg határozza meg a korai heterodox keresztény hagyomány egészének megközelítését is. A traktátus esetében a biblikus hagyomány jelenti azt a forrást, amely terminológiai szinten is áthatja a traktátus szövegét. Erre épülve, a mitologikus teológiát meghatározó két nagyobb forrás vált kimutathatóvá. Az egyik a kortárs keresztény teológiai hagyomány, amelynek felismerhető jelenlétét tükrözi a mitologikus narratíva, amely ugyanakkor a mitologikus teológiák perspektívájából is magyarázható koncepciókból épült. A másik kitüntetett forrás az ophita hagyományanyag, amelynek elemei, motívumai jelentékeny módon befolyásolták a szerző teológiai megoldásait. A traktátus teológiai konstrukciójának vizsgálata alapján ez a kettős hipotézis hivatott alátámasztani azt az eredeti célt, hogy az eredmények egyszerre érintsék az antik hagyomány genezisének, változásának és a kortárs keresztény hagyomány jelenlétének 3

4 kérdésköreit is, annak fenntartásval, hogy a traktátus datálásának kérdése nem tekintehtő megoldottnak. A traktátus kijelentései, a terminológia és az általuk generált mitologikus teológia a születésekor nem szorítkozott csak és kizárólagosan a primér forrásokban fennmaradt hasonló vagy éppen különböző és ezáltal variánsokként értelmezhető beszámolókra. Az elemzés elsődleges célja az, hogy a megfogalmazott hipotézisekre építve ne csak a mitologikus szövegeknek vagy azok cáfolatának a szűk körében érvényesüljön a traktátus interpretációja, hanem mind a terminológiai, mind a koceptuális elemzés által visszakerüljön a kortárs teológiai hagyományok világába, amelyben fogant, mindenekelőtt a kortárs keresztény hagyományba. Más szóval jelen dolgozat egy olyan olvasat lehetőségét veti fel, amelynek kontextusában a traktátus jelentős szerepet játszik nemcsak a mitologikus teológiák értelmezésében, hanem fontos szemtanúja a kortárs keresztény hagyománynak is, és annak példájaként értelmezhető, amely önmagán viseli a két, később nemcsak elváló, hanem egymással polemizáló hagyomány közötti még csak sejthető határvonal sajátosságait. 4

5 KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS A dolgozat alapjául szolgáló és keretét adó doktori kutatás 2003-ban vette kezdetét, amikor az Egyiptológia Tanszék elfogadta a jelentkezésemet az akkor indult Késő antik vallástörténeti doktori programban, az ELTE Történettudományi Doktori Iskolájának tagozatában. Elsőként szeretném megköszönni a kutatás keretének financiális bázisát jelentő ösztöndíjat az ELTE doktori programjának, és hasonlóan köszönet illeti a Faludi Akadémiát, amely a Faludi Ferenc Ösztöndíj odaítélésével többször nyújtott segítséget, 2006-ban, 2007-ben és 2008-ban ítélték meg. Hálás köszönettel említem meg a DAAD kutatói ösztöndíját, amelynek segítségével aug febr közti időszakot tölthettem kutatóként Berlinben a Humboldt Egyetemen, a Teológia Tanszék vendégeként. A Teológiai fakultás munkatársai közül külön köszönettel tartozom Christoph Markschies és Gerhard Bethge professzoroknak tanácsaikért, segítségükért és útmutatásukért, de nem maradhat említés nélkül sem a Teológia könyvtára, sem a Staatsbibliothek, amelyeket az említett professzorok ajánlásával szabadon használhattam. Felbecsülhetetlen az a segítség, amit a berlini időszak jelentett, lehetővé téve nemcsak azt, hogy jelentős előrehaladást tehettem a kutatásban és a modern szakirodalom megismerésében, hanem azért is, mert részt vehettem a Teológiai Kar doktoranduszainak munkájában, a konferenciákon és beszélgetéseikben. Nem maradhat említés nélkül Boudewijn Dehandschutter professzor, akivel a Magyar Patrisztikai Társaság kecskeméti konferenciáján találkoztam, és éveken át vagy szóban, vagy levelekben segített tanácsaival, és nemcsak Magyarországon, hanem amikor sikerült az OTKA támogatásával néhány hónapot Leuvenben töltenem, akkor többször beszélgethettem vele, akár a leuveni olasz étteremben, akár a könyvtár épületének 2. emeleti szobájában. Külön köszönet illeti Luft Ulrich professzort, aki az egyetemi évek után elindított a késő antikvitás vallási világának megismerésének útján, és bevezetett mind a kopt nyelv, mind az antik gnózis mitologikus rendszerinek megismerésébe. Köszönet illeti őt azért is, mert a segítségével válhattam az Egyiptológia Tanszék doktoranduszává, és azért is, mert útmutató segítséget jelentettek tanácsai a kutatás alakulásában. 5

6 Hálás köszönet illeti Rugási Gyula professzort is, akinek az egyetemi szemeszterek alattóráit hallgattam az előadásait, majd sok éven át segítette a kutatást tanácsaival lépéseit, amelyek hasznos útmutatatásul szolgáltak a problémakörök felderítésében. Hálás vagyok mindazoknak, akikkel az évek során konferenciákon, kávé- vagy akár éttermek asztala mellett beszélhettem a kutatásról, és tanácsaikkal vagy éppen kérdéseikkel hatottak a munkára. Kiemelt hangsúly és hely illeti meg Kendeffy Gábort, a témavezetőmet, akinek talán sosem tudom illően megköszönni a segítségét, azt a türelmes munkát, amellyel végig kísérte a kutatás minden lépését, és nem szűnt meg kitartóan segíteni, támogatni, kérdezni, ha kellett magyarra tanítani, vagy buzdítani a munka folytatásában és befejezésében. És végül szeretném kifejezni mély köszönetemet és hálámat Marikának, Szilárdnak és Gáspárnak, akik a dolgozat utolsó fázisában segítettek, nemcsak a technikai problémák megoldásában, hanem a szöveg letisztázásában is. A segítségük nélkül a dolgozat nem született volna ebben a formájában. 6

7 ELŐZETES MEGJEGYZÉSEK A tervezett dolgozat témája az antik gnózis forrásszövegiben olvasható teremtő és teremtés mítoszok elemzése volt, amely a hosszúra nyúlt kutatás évei alatt is megmaradt. A Nag Hammadi anyag részletesebb megismerése, és a teremtési narratívák részletekbe menő vizsgálata azonban annak a belátásához vezetett, hogy a látszólagos hasonlóságokon túl alig találhatók olyan jegyek a teremtési narratívákban, amelyek mögött azonosság tételezhető fel. A variánsok látszatra egy koncepciót fejeznek ki, de ahhoz, hogy ezek legtöbbször apró vagy legalábbis annak tűnő különbségeit érzékelni és érzékeltetni lehessen, a szöveg egészét meghatározó teológiai konstrukciónak az értelmezése szükséges. Ez azonban új hasonlóságok, közös forrás, vagy hagyományok kérdését generálja. A kérdés összetettségéhez járul hozzá a traktátusok mitologikus anyagai közötti viszonyrendszer összetettsége, mert ha egy motívum estében kimutatható a kapcsolat, hasonlóság vagy ritka esetben azonosság két szöveg között, akkor ezt a narratíva következő motívuma felülírja, mert egy harmadik variánssal vethető csak össze. A megállapítás a feltételezhető közös kincset egy általánosabb kategóriába, a közös mitologémák csoportjához rendeli, és szimbolikus jelrendszerként egy gondolkodásmód jellemzőjeként definiálja. Az egyes esetekben minden szerző kihasználva a szimbólumok értelmezési lehetőségét, más-más aspektusát ragadta meg a traktátusok megírásakor. A teremtési narratívák a traktátusok teológiai konstrukcióin belül működnek, az egyes szövegek szerves részeként, és ezáltal a pontos értelmezésükre egy-egy traktátus vizsgálata ad lehetőséget. Tekintettel ezekre a belátásokra, az anyag összetettségére, gazdagságára és sokszínűségére szükségszerű volt, hogy az eredeti tervet leszűkítsem és egyetlen iratra koncentrálva tegyek kísérletet a mitologikus teológiákat jellemző teremtés-koncepció elemzésére. A dolgozat középpontjában a Cím nélküli irat mitologikus narratívájának az elemzése áll. A traktátus megtalálásától és publikálásától kezdve számos kérdést generált a modern kutatástörténetben, de közel sem örvendett akkora népszerűségnek, mint pl. a János apokryphon. Másfelől azonban gyakran szolgált hivatkozási alapként főként a kozmológiai tanokat bemutató tanulmányokban és monográfiákban. A kutatás kezdetén az utóbbi ismérv adta az alapot, hogy a traktátus kitüntetett szerepet kaphasson a dolgozatban. Az évek során azonban azzal szembesített az irat 7

8 mitologikus teológiai konstrukciója, hogy a szimbolikus nyelvben megtestesült tanítások nem pusztán variánsai a kortárs mitologikus szövegeknek, hanem éppen a sajátosságai alapján feltérképezhető határozott teológiai célt szolgálnak. Az irat teológiai irányultságának alapjellemzőit hordozza magán az irat egésze, kimutatható a terminológia szintjén, és ami döntő szerepet játszik az irat értelmezésében kimutatható az egyes koncepciók és tanítások szintjén is. Ez a megállapítás erősítette meg az irat jelentőségét a primér források között és mutatott rá annak a lehetőségére, hogy a traktátus nemcsak az antik gnózis mitologikus szövegeinek nyelvi és teológiai szimbólumrendszerében olvasható, hanem szerves kapcsolatban áll a kortárs teológiai világgal, különösen a keresztény hagyománnyal. A megállapítás nem újkeletű, visszatérő toposzként értékelhető, hogy egy szövegben, amelyet a krisztianizált iratok csoportjába sorolnak, feltételezhető a keresztény hagyomány hatása. Az általános érvényű megállapításból a traktátus esetére vonatkoztatva olyan konzekvenciák vonhatók le, amelyek a traktátus sajátosságainak értelmezésén keresztül az antik hagyomány genezisére, és a kortársakhoz való viszony tisztázására is lehetőség adnak. A traktátus tematikája mellett a tanítást hordozó teremtési narratíva szimbólumrendszere és a szimbólumok felfejtésében rejlő kihívás, a szó szoros értelmében vett exegézis is a kiválasztás mellett szólt. A vizsgálat szempontrendszerének kidolgozásában a legnagyobb segítséggel Painchaud kommentárja szolgált, aki sok esetben hivatkozott a keresztény teológia képviselőire és munkáikra, amelyek feltételezhetően hasonló koncepciót hordoznak. A másik oldalról pedig Rasimus monográfiája volt az, amely az ophita hagyomány jelentőségére világított rá, és bár a traktátusnak csak marginális szerepet szánt, mégis megerősítette azt a feltételezést, hogy az ophita hagyomány jóval kiterjedtebb hatást gyakorolhatott, mint azt eddig feltételezték. Eredményeinek konzkvenciái közül a dolgozat szempontjából az a legfontosabb, hogy az ophita hagyomány jelen van a traktátus mitologikus anyagában is. A dolgozat középpontjában kettős hipotézis áll. Egyfelől azt kísérli meg bizonyítani, hogy a traktátus egységes szöveg, másfelől pedig azt, hogy a mitologikus teológiai konstrukció a keresztény hagyomány hatása alatt áll, és sajátosságai ez alapján magyarázható. A hipotézisek jelentőségének, feltételeinek és következményeinek a tisztázásához először az antik hagyomány alapkérdéseihez kell fordulnunk. Az alapkérdéseknek 8

9 megfelelően az első fejezetben először az antik gnózis modern kutatástörténetét mutatom be röviden (I.1.), majd a használt terminológiát tisztázom (I.2). Ezt követően fordulok a traktátushoz, és először a kiválasztása mellett szóló érveket tekintem át (I.3), majd a traktátusról szóló eddigi szakirodalom fő képviselőit és eredményeit mutatom be (I.4.), aztán a szerzőre vonatkozó eddigi megállapításokat sorolom fel és a traktátusban cím alapján idézett műveket és a bevezetés utolsó lépésében a traktátus egészének mitologikus narratívája kerül bemutatásra (I.5). A bevezetés után a tézisek alátámasztását három szinten kísérli meg a dolgozat. Az első a teremtési narratíva terminológiája (II). A második a teremtési narratívát meghatározó koncepciók elemzése (III). A harmadik a mitologikus teológiai konstrukció egyes aspektusainak a megvilágítását tűzi ki céljául (IV). A dolgozat alaptéziseinek megfelelően az elemzést két, átfogó alapkérdés irányítja. Az egyik, hogy a szakirodalomban elterjedt véleményekkel szemben, olvasható-e a traktátus egységes szövegként. Ezt a kérdést egészíti ki az a vizsgálat, amely a traktátus teremtési narratívájában kimutatható sajátosságokra és ezek miértjére kérdez. A két alapkérdéshez szükséges tisztázni a traktátus mitologikus elbeszélésének alapvonásait és sajátosságait, amelyek a traktátus teológiai konstrukcióját meghatározzák. Ehhez szolgál alapvetésként a teremtési narratíva terminológiai elemzése, amely a szimbolikus nyelv forrásaként szolgált (II.). Első lépésben a fókusz a biblikus hagyomány és a traktátus terminológiája közötti kapcsolatra irányul és a terminológiából kiindulva tesz kísérletet a kortárs keresztény teológiai hagyományokkal való hasonlóság megmutatására (II.1), majd a kortársak által cáfolt irányzatok lehetséges befolyását mutatja be (II.2). Az alapvetés második lépése a traktátus teológiai konstrukcióját meghatározó szereplők és koncepciók elemzését fogja át. Az első arkhón (III.1.), az arkhónok, a hetesség (III.2), Pisztisz és Pisztisz Szophia (III.3) alakjainak elemzése a traktátusban betöltött szerepek, funkciók vizsgálatára terjed ki, mert ezek a szereplők adják a traktátus mitologikus teremtési narratívájához az értelmezés az egyik kulcsát. Az alapvetést két koncepció, a hit (III.4.) és az ismeret (III.5) koncepcióinak részletes elemzése adja, mert ezekben szintén az egész traktátust meghatározó és a mitologikus narratíva egészét átható értelmezések fogalmazódnak meg. Az alapvetések eredményeinek fényében fordulhatunk a traktátus vitatott egységének kérdéséhez, és ezzel a traktátus teremtési narratívájának elemzéséhez (IV). A hipotézist alátámasztó érveket a mitologikus elbeszélés alaptémáinak elemzése adja: a teremtés első öt napjának értelmezése (IV.1-5.), a hármas antropológia (IV.6), a 9

10 paradicsom kertjére vonatkozó narratíva (IV.7.), az idegen képmás értelmezése (IV.8), Éva himnusza (IV.9.), a bőrruha és a szégyenbe öltözés (IV.10.) a kiválasztottakat jelölő negyedik faj koncepciója (IV.11.) és a teremtéssel szoros összefüggésben álló eszkatológiai tanítások (IV.12.). Az eredmények értékeléséhez a traktátus megfogalmazásának datálása (V.) döntő jelentőségű, annak ellenére, hogy a kérdés nem válaszolható meg teljes bizonyossággal. A kérdést három aspektusból vizsgálom. Első célom bemutatni az egyházatyák által az ophita hagyományként definiálható mitologikus teológia sajátosságait, a hereziológus atyák beszámolói és a traktátus narratívájának közös, vagy közel azonos elemei alapján (V.1). A második lépésben a primér források más traktátusokkal való összevetése azt a célt szolgálja, hogy a traktátusban részleteiben vizsgált teológiai koncepciók viszonyrendszere a primér forrásokban is elhelyezhető legyen (V.2). A harmadik alfejezetben a datálás kérdéséhez tartozó aspektus a traktátus és a kortárs keresztény hagyomány viszonyrendszerének vizsgálatából adódik, mert feltételezhető, hogy a szerző teológiája a keresztény hagyomány hatását tükrözi. (V.3). Az összefoglalásban (VI.) az eredmények alapján válik megválaszolhatóvá annak kérdése, hogy mit jelent a traktátus esetében a keresztény hagyomány (1), olvasható-e egységesként a szöveg, (2) és végül, hogy a modern szakirodalomban meghonosodott tipológiai modellben hogyan helyezhető el a traktátus, más szóval nevezhető-e gnosztikusnak a szöveg, és ha igen, akkor mit jelent és hogyan értelmezhető az antik hagyomány a traktátus esetében (3). 10

11 1 BEVEZETÉS 1.1 Az antik gnózis modern kutatástörténete Ahhoz, hogy a traktátus helyét, jelentőségét és sajátosságait megvizsgáljuk, első lépésként az antik gnózis jelenségét kell megvizsgálni. Kiindulópontunk kettős. Az egyik annak megállapítása, hogy az antik gnózis értelmezésének története egyidejű a jelenséggel. A másik pedig az, hogy a kérdés olyannyira összetett, hogy számos kérdést generál már a kiindulópont, az antik gnózis definiálása is. Mindkét pontot úgy foglalhatjuk össze, hogy a tárgykörül választott jelenség olyan problémákat rejt, amelyekre sem az antik kortársak, sem a modern kutatók nem találtak még egyértelmű és teljes konszenzusnak örvendő válaszokat. A modern kutatás helyzetét megvilágítandó, a 2003-ban elhunyt Hans Martin Schenke egy 1993-ban grazi szimpóziumon tartott előadásának egyik mondatát idézem: ha a mi a gnózis? kérdésről beszélünk, bizonyos értelemben nem tudjuk, miről beszélünk. 1 Az antik gnózis egyik legelismertebb kutatójának kijelentésében megfogalmazott szkepszis nem számít kivételesnek a kutatástörténetben. Ehhez talán elegendő egy másik, szintén nagy elismertségnek örvendő kutató, Williams jóval radikálisabb véleményét idézni 2, aki a modern kutatás történetéről és a terminológiai vizsgálatokról írott monográfiájában tette azt a megállapítást, hogy az antik gnózis nem történeti jelenség, csupán a kutatásokban felállított modern konstrukció és nincs megfelelője az antikvitásban. Mindkét véleményt szem előtt tartva nem vállalkozom a hiányzó tudományos konszenzus értékű válasz megfogalmazására, a fejezetben jóval szerényebb célnak próbálok meg majd eleget tenni. Jelen sorok írója elfogadva Schenke kijelentését, és elutasítva Williams véleményét, arra tesz kísérletet, hogy egyrészt jelen keretek között megvilágítson néhány alapproblémát, és ezzel magyarázatot adjon arra, miért is bújik ki az antik jelenség a modernkori vallás- és filozófiatörténeti kategóriák alól, másrészt pedig, hogy bemutassa a kutatástörténeti útnak azokat a legfontosabb mérföldköveit, amelyek mentén megfogalmazódhatott a radikális szkepszis. 1 Was ist Gnosis? Neue Aspekte der alten Fragen nach dem Ursprung und dem Wesen der Gnosis. In: Gnosis. Vorträge der Veranstaltungsfolge des Steierische Herbstes und der Österreichischen URANIA für Steinmark vom Oktober und November Bauer, J.B.-Galter, H.D. (Hg), Graz, Rethinking Gnosticism: An Argument for Dismantling a Dubious Category. Princeton, Princeton Uni. Press, A szerző véleményének miértjéhez, ahogy monográfiájához is, a későbbiekben még visszatérek. 11

12 Tekintettel arra, hogy mind a forrásokról, mind ezek értelmezéséről, sőt, a kutatástörténetről is számos könyv, tanulmány, cikk látott már napvilágot, amelyek teljes áttekintése legalább egy önálló monográfiát igényelne, a fejezet a modern kutatásokban uralkodó tendenciák és problémakörök feltérképezését tűzöm ki célul. Először röviden bemutatom az alapkérdések tárgyát, a forrásokat, és az ezek által felvetődött legalapvetőbb és ma is megválaszolatlan kérdéseket. A második lépés a modern kutatástörténet fordulópontját jelentő messinai kollokviumhoz vezető úton halad, majd vezet tovább a Messinában elfogadott definícióhoz és az ehhez szorosan kapcsolódó, a definíciót bírálók által felvetett legfőbb problémák bemutatásához. Ezt követően fordulok a dolgozatban használt terminológia tisztázásához A forrásszövegek Az antik gnózis forrásszövegeit 3 a 2-4.sz-ra datálható kódexek és papiruszok őrzik. A kopt nyelvű Papirus Berolinensis (a Mária evangélium, a Sophia Jesu Christi, a János apokrüphon és a Péter cselekedeti) 4 ; a Codex Askewianus (a Pisztisz Szophia) 5 ; a Codex Brucianus (a Jeu két könyve és egy cím nélküli traktátus) 6, a Nag Hammadi mellett talált 13 kódex (a Nag Hammadi könyvtár, a továbbiakban NHC) 7 és az ismeretlen helyen talált Codex Tschacos (Péter levele Fülöphöz, Jakab első apokalipszise, Júdás evangéliuma, Allogenész könyve) 8. A forrásszövegek között kell megemlíteni a görög nyelven fennmaradt Corpus Hermeticumot 9, amelyhez néhány, a fentebb említett NHC traktátus is 3 Az antik gnózis idő- és térbeli és vallástörténeti határainak kijelölése alapján ide szokás sorolni még a mandeus és manicheus irodalmat is, de erre terjedelmi okok miatt nem térek ki, ahogy arra sem, hogy több, az újszövetségi apokrifek közé sorolt irat, legalábbis részleteiben ehhez a kategóriához tartozhat (pl. János akta vagy a Tamás akta) és szintén a gnózis definíciójával összefüggésben ide sorolhatók még néhány kutató (pl. Markschies) véleménye szerint a Hekhalot és Merkava irodalom is. 4 Till, W.: Die gnostischen Schriften des koptischen Papyrus Berolinensis Berlin, , erw.aufl. bearb. von H.-M. Schenke, Berlin, 1972 (TU 60) 5 Macdermot, V.: Pistis Sophia. (text ed. by Carl Schmidt) NHS 9, Leiden, E. J. Brill, Macdermot, V. :The Books of Jeu and the untitled text in the Bruce codex (text ed. by Carl Schmidt) (d.1938) ; translated [from the Coptic]. NHS 13. Leiden, Brill, A kódexek faximile kiadása (Brill, Leiden ). A bilingvis kritikai szövegkiadások, fordítások és kommentárok két legjelentősebb sorozata az között megjelent Nag Hammadi Studies (majd Nag Hammadi and Manichean Studies) 20 kötete, és az 1977-től megjelenő Bibliothèque copte de Nag Hammadi section textes. Mindkét sorozatban jelennek meg ma is konferencia- és tanulmánykötetek. Jelentős szerepet játszik még a német TU sorozat, amelyben traktátusok fordításai és kommentárjai jelennek meg. A kutatások nyomon követését nagyban segíti a Scholer által összeállított bibliográfia, amelyet folyamatosan közöl a Novum Testamentum lapjain (Bibliographia Gnostica). Scholer szerkesztésében eddig három gyűjteményes kötet jelent meg: Nag Hammadi Bibliography (NHS 1) és Nag Hammadi Bibliography (NHMS 32), a legújabb kötet 2009-ben jelent meg: Nag Hammadi Bibliography (NHMS 65). 8 Codex Tschacos. Text und Analyse. TU 161 Ed. Brankear, -Bethge, H.G., Walter de Gruyter, Berlin, Ma is a standard kiadás a Nock, A.D.-Festugière: Corpus Hermeticum. Paris, 1946,

13 hozzátartozik (A nyolcasságról és a kilencességről, NHC VI,6; a hermetikus imádság, NHC VI,7; és a teljes egészében csak latinul fennaradt Poimandres kopt töredéke, a Logosz teleiosz; NHC VI,8 10 ). A primér források jóval töredékesebbnek ítélhető anyaga a patrisztikus forrásokban 11 maradt fenn. Az egyházatyák, egyházi tanítók, teológusok (a legnevesebbek Jusztinosz, Irenaeus, Hippolütosz, Tertullianus, Alexandriai Kelemen, Órigenész, Eusebius, Epiphanius, Ephrém, Thedoretos, Augustinus) kivonatai, idézetei, összefoglalói kiegészítik a forrásokat, míg a szekunder forrásokhoz tartozó, a gnosztikus tanításokat, iskolákat és irányzatokat leíró apologetikus írásaik adták a mai kutatásokra is jelentős befolyást gyakorló kategóriákat. Ehhez az anyaghoz sorolható a kopt, görög, latin, szír, etióp nyelveken ránk hagyományozódott, a legtöbbször apokrif jelzővel ellátott irodalom, amely szintén megörzött motívumokat, töredékeket vagy éppen az antik gnózishoz sorolt szöveget. A források sokszínűsége, összetettsége és nehezen értelmezhetősége már első látásra is számos kérdést vet fel 12. Az alapkérdések origópontján a fejezet bevezetőjében is említett mi a gnózis kérdés áll, és ezzel a gnózis meghatározását megkísérlő konstrukció. A tárgy definiálásával szorosan összefüggő egyszerűnek ható kérdések tárgya a hol és a mikor, vagyis a tér- és időbeli határok kijelölése. De hasonlóan lényegi kérdésbe ütközünk, ha a definíció egy másik aspektusára figyelünk és a kik voltak kérdést vetjük fel 13. Ezen kérdések sorát a modern kutatások miatt ma már egy terminológiai problémával is kiegészíthetjük: milyen viszony, azonosság vagy különbség tételezhető fel a gnózis és a gnoszticizmus terminusok jelentéstartománya között. 10 Érdemes megjegyeznünk, hogy a hermetikus iratok mögött álló szerzők kapcsolatban állhattak a könytár iratainak szerzőivel. Az imádság rokonságot mutat a Séth 3 sztéléjében (VII,5) leírt aszcenziót megelőző és követő imádságokkal. Hasonló Genezis kommentárt használhattak a Shém parafrázisának és a Poimandres traktátusnak a szerzői és feltételezhető a hasonlóság a séthiánus aszcenziója és a hermetikus iratokban leírt aszcenzó között is 11 Az egyik, talán legteljesebb válogatás Foester, W. (ed.): Die Gnosis. I. Die Zeugnisse der Kirchenväter. Düsseldorf, Meg kell említeni, hogy a könyvtár datálását általában Athanasius 367-ben írott húsvéti leveléhez kötik, ami több kutató feltételezése szerint az elrejtés dátumaként veendő számításba, de vannak olyanok is, akik ezt fikciónak tartják. Ehhez pl. F. Wisse, 'Gnosticism and Early Monasticism in Egypt', Gnosis. Jonas Festschrift 437; és C. W. Hedrick, 'Gnostic Proclivities in the Greek Life of Pachomius and the Sitz im Leben of the Nag Hammadi Library', NovTest, 22 (1980), p.93. A kérdéshez később, a traktátus és a keresztény hagyomány vizsgálatában visszatérek. 13 A kérdés egyik aspektusa magára a könyvtár anyagára vonatkozik. A kutatók több szempontot képvielnek, a leginkább elterjedt az, hogy a szerzetesek gyűjthették, ehhez vö. T. Säve-Söderbergh, 'Holy Scriptures or Apologetic Documentations?: The "Sitz im Leben" of the Nag Hammadi Library', Strasbourg, 'The Pagan Elements in Early Christianity and Gnosticism', Quebec, 71-85; F. Wisse, 'Language Mysticism in the Nag Hammadi Texts and in Early Coptic Monasticism I: Cryptography', Enchoria, 9 (1979) ; és a fentebb említett tanulmánya 'Gnosticism and Early Monasticism in Egypt'. 13

14 Mielőtt ezen kérdések részletes vizsgálatához fordulunk, annyit mindenképpen megelőlegezhetünk, hogy a mitologikus rendszerekben a biblikus (zsidó és keresztény) és a görög vallási és filozófiai hagyományok dominálnak. Ezek mindegyike felismerhetően befolyásolta mind a kódexekben, mind a patrisztikus forrásokban fennmaradt anyagokat terminológiai, konceptuális vagy egy-egy motívum használatának szintjén, bár közel sem egyenlő mértékben, és az egyes szövegek értelmezésekor ezek hangsúlyozása mellett számolnunk kell a kortárs vallási hagyományok lehetséges hatásával is. Az egyes elemek vizsgálatán keresztül juthatunk el az eddig nem említett és szintén az alapkérdésekhez tartozó problémákhoz: a szövegek, a szerzők és az olvasók (hallgatók) közötti összetett viszony problémájához. Mindez egyetlen pontra mutat vissza, nevezetesen az eredet kérdésére. Ezen problémakörök közül egyik sem oldható fel egyértelmű válasz megfogalmazásával, de összességében mégis az utóbbi vet fel jóval nehezebb kérdéseket. A röviden felvillantott kérdések eredője az antikvitástól visszhangzó alapkérdés, az antik gnózisra adott definíció, és ez alapján a fenti kérdések is két nagyobb csoportba szűkíthetők: az első csoport a használt terminológia és ezek érvényességi körébe sorolható, a második az adott források interpretációja körül helyezhető el. A továbbiakban először a terminológiát előtérbe helyező messinai kollokvium definíciójáról és ennek kritikájáról lesz szó A messinai kollokvium Az előzmények, a kollokvium definíciójáig A modern kutatástörténetet leginkább meghatározó irányát és kategóriáit a patrisztikus források adták. Az atyáktól egészen Harnack munkásságáig lényegét tekintve változatlanul és kritikátlanul öröklődött interpretációs séma az antik gnózist keresztény herezisként definiálta, amely elszakadt a kereszténységtől a pogány, főként a görög hagyomány hatására. Az 1800-as évek végén jelentek meg az első olyan kezdeményezések, amelyek az orientális vallásokban keresték az eredetet 14. A 20.sz. elején indult vallástörténeti iskola (pl. Kessler, Antz, Bousset) szakított az egyháztörténeti kérdésként kezelt problémával és a kereszténységen kívüli, illetve azt 14 Pl ban megjelent könyvében Tittmann a 2.sz-i Egyiptomban feltételezte az eredetet (De vestigiis in Novo Testamento frustra quasitis. Göttingen), ehhez lásd Schmithals: Neue Testament und Gnosis.. 14

15 megelőző vallásként közelítette meg az antik gnózist, és a hellénisztikus szinkretizmus 15 - ban az orientális, egyiptomi, babiloni és iráni hatásokat azonosították. Reitzenstein főként a manicheus forrásokra hagyatkozva dolgozta ki az iráni eredetű megváltó mítoszát (a megváltott megváltó), amely véleménye szerint meghatározta a késő antikvitás vallásait. A sokat kritizált és ma már nem fenntartható elmélet legmaradandóbb eredménye az, hogy vallástörténeti kérdésként értelmezte az antik gnózist, kilépett a dogmatörténet keretei közül és ennek megfelelően egy kereszténység előtt keletkezett vallásként közelítette meg, amely a kereszténység hatására lett keresztény gnózis. Ezzel a váltással egyidőben lett az antik gnózis az újszövetségi tudomány része. A történetkritikai módszer (a demitologizálás) alkalmazásának legismertebb alakja Bultmann, több tanulmányában foglalkozott az antik gnózis és az újszövetségi iratok és teológia viszonyával 16. A zsidó hagyomány hansúlyozása az eredet kérdésében szintén az atyák véleményét tükrözi. Már Hegeszippiosz a zsidó szektákban jelölte meg az eretnekek forrását, és Irenaeus és Jusztinosz is a Szamáriából származó Simont tekintette a megtévedt tanítások kútfejének. A 19.sz-ban az elmélet legnevesebb képviselője Baur 17 volt, aki szerint az antik gnózis az alexandriai zsidóságban jelent meg, és legfőbb forrása a Philón munkáiban tetten érhető vallásfilozófia és írásértelmezés.. Buddeus a kabbalában 18, Lipsius az esszénusok között 19, Hilgenfeld a szamaritánus hagyományban 20, Friedländer pedig a korai rabbbinikus időkben megjelent heretikus zsidó irányzatok között azonosította az eredetet 21. A kutatási irány talán legnagyobb befolyásra szert tett kéviselője Harnack volt, akinek sokat idézett véleménye szerint az antik gnózis a kereszténység hellenizálódásának eredménye 22, amelyet a görög nevelésben részesült keresztények (az első vallásfilozófusok) hoztak létre, amikor az evangéliumot a görög filozófia segítségével akarták magyarázni. A 20.sz. elején ezt az irányt képviselte még de Faye 23 és Burkitt 24 is. 15 A kutatástörténetben ma már nem használatos fogalom a különböző hagyományok keveredésének jelölésére szolgált, és sokáig egyet jelentett az antik gnózis meghatározásával. 16 Das Evangelium des Johannes. Göttingen, 1914, Die christliche Gnosis. 18 A valentiniánus gnózis eredetét kereste a kabbalában: Introductio ad historiam philosophiae Ebraeorum (Halle, 1702). Ehhez lásd: Stroumsa, G.G.: Gnosis and Judaism in Nineteenth Century Christian Thought. In: Jewish Thought and Philosophy. II. Harwood, 1992, Gnostizismus, sein Wesen, Ursprung und Entwicklungsgang, Leiden, Dei Ketzergeschichte des Urchristentums. Leipzig, Der vorchristliche jüdische Gnostizismus. Leipzig, Lehrbuch der Dogmengeschichte. I. Tübingen, 1909, Gnostique et gnosticisme. Paris, Church and Gnosis. Cambridge,

16 1945-ben döntően változott meg a kutatás helyzete, amikor Nag Hammadi mellett megtalálták az agyagedényekbe rejtett kódexeket. A 20.sz-i tudományos felfedezések egyik legnagyobb figyelmet kapó és legnagyobb hatást kiváltó lelete vezetett oda, hogy a 2-4.sz. közé datálható kopt források újra aktualizálták a gnózis kutatásának addigi eredményeit és kérdéseit A messinai definíció A messinai konferencia 25 elsődleges célja az volt, hogy a Nag Hammadi könyvtár megtalálása után és az akkor még lassan haladó szövegkiadások nyomán megélénkült kutatásban a gnózis és a gnoszticizmus terminusainak eltérő használata miatt felmerült értelmezési zavarokat megszüntesse. Az antik gnózis eredetének, lényegének, egyes motívumainak kérdéseit vizsgáló előadásokat és vitákat követően a 11 országból érkezett 26 résztvevő teológusok, koptológusok, egyiptológusok, vallástörténészek, filológusok és vallásfilozófusok 1966 ápr.18-án elfogadtak egy záródokumentumot, amelyet különböző európai nyelveken rögzítettek 27. A dokumentum szövegében a vallásfenomenológia történeti módszerét követve döntöttek amellett, hogy a gnoszticizmus kifejezés egy történeti fenomént jelöljön, nevezetesen azokat a Kr.u sz-i csoportokat, amelyek közel azonos alapmítoszt fogalmaztak meg mitologikus tanításaikban, míg a gnózis terminus vonatkozzon egy olyan általános és nem csak az antikvitásra korlátozódó ismeret-koncepcióra, amely egy elit számára van fenntartva, és középpontjában az isteni titkok megismerése áll (röviden ezoterikus tudás vagy ismeret). A záródokumentum definíciójában az antik gnózisban megjelent mítoszra vonatkozó definíciós kísérlet két alapvető sajátosság köré összpontosult: 1) az isteni világból kizuhant isteni szikra lakozik az emberben, amely jelen állapotában a sorsnak, a születésnek és a halálnak van alávetve és az isteni társnak, párnak kell felébresztenie, hogy megszabadulhasson; 2) az isteni szférában lejátszódott bukás vezetett a világ létrejöttéhez, az isteni és a kozmikus szféra közötti dualitás kialakulásához. 25 Bianchi, U. (ed.) Le Origini Dello Gnosticismo: Colloquia di Messina, Aprile 1966, Studies in the History of Religions (Suppl. to Numen) 12., Leiden, Brill, MacRae, J.: Biblical news. Gnosis in Messina. In: CBQ 28 (1966) I.m. XX-XXXII. 16

17 1.1.3 A messinai definícióval kapcsolatos legfőbb problémák A következő alfejezetben azokat a főbb kérdéseket tekintem át, amelyek a modern kutatástörténetben jelen vannak és visszavezethetők a messinai definícióra. A kérdések bemutatásának hármas célja van. Először is ezek a kérdések és problémák segítenek az antik gnózis tárgyának megközelítésében és tisztázásában, másrészt illusztrálják a modern kutatás nehézségeit. A harmadik aspektust az adja, hogy a megfogalmazott kérdésekre a dolgozat a traktátus elemzésével kísérel meg válaszokat adni a későbbiekben. Mindhárom kérdéskör arra irányul, hogy az elemzés tárgyául választott traktátus elemzésének eredményei az antik gnózis értékelésében kapjanak szerepet. Az egyes fejezetek a terminológia és definíció összekapcsolását, és a mítosz kérdését és a kronológiai problémát fogalmazzák meg Gnózis, gnosztikus, gnoszticizmus Összefoglalóan azt mondhatjuk, hogy a kollokvium definíciójában implikált a terminológiai különbségtétel szerint az antikvitásban a kortársak által gnózisként - vagy éppen hamis gnózisként - jelölt, szerteágazó és gyakran egymással is polemizáló irányzatok képviselői a gnoszticizmus terminus alá tartoznak, 28 és ezáltal az általános tendenciaként jellemzett gnózis késő antik megjelenési formájaként azonosítható. A meghatározás mögött egy alapvető belátás áll: az eredendően filozófiai (elsősorban a platonikus) hagyományból eredő gnózis terminust 29 a kollokvium megpróbálta kiemelni nemcsak a kortárs antik világ terminológiájából, hanem a korokon átívelő és napjainkig ható különböző ezoterikus vagy éppen okkult hagyományok sorából is. A korabeli világtól való elkülönítés szándékát két lényegi argumentum erősíti. Egyfelől a korabeli hagyományokban jelent meg az a tendencia, amelyhez jól illeszkedik az antik gnózis hagyománya. A tendencia középpontjában az áll, hogy a gnózis terminus a hellénisztikus és késő antik kor vallási és filozófiai közegében erős vallási hangsúlyt kapott, amelyben az ismeret már nem pusztán az emberi megismerés céljaként tételeződött, hanem elhagyva a filozófiai és gnoszeológiai területeket, a teológia kontextusába helyeződött át és az isteni kegyelem ajándékaként értelmezték. A hangsúly eltolódásának eredménye az, hogy az ismeret a megváltást vagy megszabadítást szolgálta és ezekkel vált 28 A kifejezést Henry More, a cambridge-i platonikus teológus és filozófus a 17.sz-ban arra használta, hogy minden keresztény herezist egybefoglalóan leírhasson vele, vagyis éppen fordított értelemben, mint ahogyan azt a kollokvium tette. Ehhez vö. pl.: Markschies, Die Gnosis Ehhez lásd pl, Bultmann szócikkét: gnózis in ThWNT 17

18 egyenértékűvé 30. Ezen általános tendenciától kísérelte meg elkülöníteni a definíció az antik gnózis hagyományának egészét. A második argumentum a terminus köré rendelhető filozófiai és vallási hagyományok általános jellemzésével áll összefüggésben, és az ezoterikus jelleg megvilágítását szolgálja. A kortárs vagy előzményként számba vehető vallási és filozófiai irányzatok között is elterjedt az az értelmezés, amely egy titkos hagyományban őrzött és az egy-egy kitüntetett (kiválasztott) személynek vagy csoportnak továbbadandó ismeretet jelölt és elsősorban az ember (vagy a lélek vagy a szellem) és az istenség rokonságán, vagy éppen azonos természetén alapult. A kollokvium definíciója azzal, hogy a gnoszticizmus terminust alkalmazta a késő antik rendszerekre, megpróbálta már a terminus szintjén is elhatárolni a jelenséget mind a vallási, mind a filozófiai értelmezésektől. A definícióban a gnoszticizmus terminusnak az antik gnózistól örökölt jelentéséhez az is szorosan hozzátartozik, hogy az eredendően filozófiai terminus elsődleges jelentése egy mentális törekvést, egy értelmi képességet jelölt, és csak a második században használták először személy(ek) és/vagy csoport(ok) jelölésére. Erre az időre tehető az is, hogy az eredetileg neutrális töltetű, egyszerűen irányzatot jelentő haireszisz kifejezést pejoratívan, a különböző eretnek irányzatokat jelölésére kezdték alkalmazni az egyházatyák, például Irenaeus 31, de hasonló értelemben szerepel Plótinosznál is, azzal a különbséggel, hogy míg az egyházatya a keresztény, addig a filozófus a platonikus hagyományból kiszakadt eretnekekként aposztrofálta őket. Az antik gnoszticizmust érintő fogalomtörténeti kérdés ezzel túllép a hagyománytörténeten és társadalomtörténeti vizsgálatot is szükségessé tesz, amely az egyes, gnosztikusként azonosított csoportok történetét és a csoport más csoportokkal való viszonyát, konfliktusait is bevonja a vizsgálatok körébe. Habár ez a vizsgálódás éppen a Nag Hammadi corpus kódexeinek és más primér források értelmezésében nem ígér megoldást, mert ezekben a gnósztikus kifejezés nem fordul elő, a testimoniumokban és az egyházatyák használatában pedig másmás mitológiát használó hagyományokat jelölnek vele Smith i.m. és Bultmann szócikke, ThWNT I és Rudolph, K.: Gnosis and Gnosticism. The Problems of their Definition and their Relation to the Writings of the New Testament. In: Gnosis und spätantike Religionsgeschichte. Gesammelte Aufsätze. NHMS XLII Leiden, Brill, Ehhez vö.: Layton nominalista értelmezését (Prolegomena to the Study of Ancient Gnosticism. In: The Social World of the First Christians. White, L.M.-Yarbrough, O.L. Minneapolis, Min.Fortress Press, 1995, ) és ennek kritikája, King: What is Gnosticism i.m és Williams, Rethinking Gnosticism. c. monográfiája és előadása: Was there a Gnostic Religion? Kül Williams, Was there a Gnostic Religion a kérdés vizsgálatához a későbbiekben részletesen visszatérek. 18

19 Hamis és igaz gnózis az ortodox keresztény szerzőknél A terminológiai kérdés következő pontja az, hogy a definíció nem érinti azt az első keresztény atyák által hangsúlyozott különbséget, amely a gnózis terminusa körül kialakult kontextust pontosabban meghatározhatja. Az Újszövetség, a korai keresztény iratok és az egyházatyák pozitív értelemben is használták, és ez a gnózis a keresztény egyházon belüli ( immanens ) történetéhez tartozik. Az atyák közül először Irenaeus, majd alexandriai Kelemen és Órigenész (majd a műveikre épülő hagyomány), a gnosztikus szót az igazi keresztény (hívő) definiálására alkalmazták, és elsődleges feltételének az egyház igaz hitének és a hagyománynak a megtartását tartották. 33 Ez az értelmezés öröklődött tovább főként a szerzetesi irodalomban. Ettől élesen elkülönítették az ál(ságos) ismeretet, a hamis gnózist, amelynek elnevezése szintén újszövetségi eredetre nyúlik vissza (1Tim 6,20 pszeudónimosz gnószisz 34 ). A szóban forgó versre alapozott állítólagos hagyomány vélhetően Irenaeus leleménye, a kutatástörténet az egyházatya eredetmagyarázó véleményét történetteológiai konstruciónak tekinti. Irenaeus az általa létrehozott genealógiában a hamis gnózisra épülő eretnek hagyomány kezdőponjára az ApCsel-ben is említett Simon mágus homályos alakját állította, akit Lukács apostoli tekintélyével (Apcsel 8,13) zárhatott ki a keresztény hagyományból. Irenaeustól (és Jusztinosztól) kezdődően a hereziológus atyák (különösen alexandriai Kelemen, Tertullianus, Hippolütosz, Epiphaniosz) értelmezésének alapgondolata az antik gnózis elutasítása és eretnek tanítássá nyilvánítása volt. Az irenaeusi modell alapján cáfolták a különböző tanításokat és a tanítókat, akiket, úgymond, félrevezetett a csábító, a Sátán és a görög filozófia. A kérdéskörben rejlő alapprobléma az, hogy az ókeresztény írók a hamis gnózis gyűjtőfogalmát egy maguk konstruálta hagyományra alkalmazták, amelyet átvettek egymástól, bővítették és átdolgozták. A gyűjtőfogalom alatt számos különböző főként a keresztény hagyomány hatását magában hordozó irányzat egységesítésére, és a herezisek genealógiájának konstruálásával a különbségek minimalizálására és nivellálására tettek kísérletet, hogy a cáfolni kívánt tanításokat egyszerre utasíthassák el. Az atyák által a succesio apostolica mintájára felállított successio haereticorum alapgondolata az volt, hogy valamennyi herezis elhelyezhető az iskolaalapító Simon mágustól levezetett tanítási hagyományban. Ennek nyomán a kutatók igyekeztek az új leleteket, forrásokat is a herezis, 33 Alex. Kel. Strom VI 61 és Iren AdvHaer IV 33,8. 34 A két Timotheus levél tartalmának és a benne felvetett kérdések értelmezéseiben felmerült, hogy a polémia célpontja(i) gnosztikus tanító(k) vagy tanítás(ok) lehet(tek), de a korai datálás miatt ez nem szükségeszerű. Ehhez l. pl. Markschies, Gnosis i.m

20 szekta, ortodoxia, heterodoxia és hasonló kategóriák alá kényszeríteni, és kevésbé törekedtek arra, hogy a szövegekben található sajátos jegyek és öndefiníciók alapján megállapítsák a legtöbbször halvány és elmosódó határvonalakat 35. Továbbá a patrisztikus cáfolatok a korai keresztény egyházi és teológiai szempontrendszereket követik és az ennek megfelelően alakított képet a gnosztikusokról, és ezt vette és veszi át a modern kutatás. A tisztázást tovább nehezíti, hogy a (hamis) gnózishoz sorolt több iskola tagjai önmagukat tartották az igaz kereszténynek, és a keresztény gyülekezetek tagjai voltak A filozófiai kritika A kortárs filozófia oldaláról érkező polémia is árnyalhatja a terminus használatát. A középplatonikus filozófusnak, Kelszosznak a keresztények ellen írott polémiája (Aléthész logosz) az első olyan dokumentum, amely részben segítheti az eligazodást. A kritikájából az elemzéshez tartozó lényegi megállapítás az, hogy nincs még pontos azonosítása a kritikája célpotjainak és az általa cáfolt gnosztikus tanításokat a kereszténység egyik formájaként értelmezte. A különbségeket csak Órigenész közel egy évszázaddal később született vitairata tisztázta az olvasók előtt. A következő jelentős kritika Plótinosz nevéhez kötődik, aki az ellenük írt traktátusában (II 9) Platón tanításainak félréértését hangsúlyozza, és a régi filozófiából kiszakadt eretnekeknek (haireszisz) nevezte őket. Ebben a félreértésben látja azt a gyökeret, amelyből az általa cáfolt tanítások eljutottak a világ teremtőjének és a világnak a megvetéséhez. Vélhetően csak Porphürisoz volt az, aki egyértelműen a kortárs keresztények közé sorolta őket (VP 16), és adta a II,9 traktátusnak a ma is bevett A gnosztikusok ellen címet A gnosztikus terminus és öndefiníció a kódexekben 35 Rudolph, Christlich und Christentum in der Auseinandersetzung zwishen Kirche und Gnosis, i.m és Gnosis und Gnosticismus i.m 20

21 A primér forrásokból hiányzik a kifejezés 36 és a hereziológusoknál is viszonylag ritkán fordul elő, akár jelzői, akár főnévi értelemben. Őket követve és a korábbi kutatástörténet nyomán számos modern kutató alkalmazza a kifejezést annak tisztázása nélkül, hogy szociológiai vagy teológiai értelemben használja, vagy egyszerre mindkettőben. A legújabb kutatások véleménye megoszlik arról, hogy a terminus rendelhető-e egyetlen csoporthoz vagy irányzathoz. Többen érvelnek a mellett, hogy a terminusról az atyák írásaiban nem dönthető el egyértelműen, hogy melyik csoportot jelöli (karpokratiánusok, Prodikosz, naasszénusok/ophiták, a gnosztikus Iusztinosz követői) 37 de vannak olyanok is, akik szerint lehetséges az azonosítás és ezáltal a hagyomány története is rekonstruálható 38. A kódexekben olvasható és öndefinícióként 39 értelmezhető terminusok többsége teológiai megalapozottságú és a keresztény hagyomány hatására enged következtetni: pl. a fény/világosság fiai, isten gyermeke, testvér, nővér, szentek (hagioi), kiválasztottak (eklektoi), tökéletesek (teleioi), idegen, Séth faja, királynélküli faj/nemzetség (abaszileutatosz genosz), meg nem ingó/mozdulatlan (akim/aszaleutosu) faj, a nász gyermekei. Helyenként pedig előfordul az is, hogy keresztényeknek vagy igaz keresztényekként definiálják magukat (pl a valentiniánus hagyományhoz 40 sorolt iratok, a naasszénusok, de ide sorolható pl. a Tractatus Tripartitus szerzője is) A mítosz kritikája A záródokumentumban a rendszerek jellemzésére (re)konstruált mítoszról először is azt kell megjegyezni, hogy túl szűk ahhoz, hogy általános érvényű legyen 41. Csak a sz-i krisztianizált iratokra, és ezen belül is elsősorban a valentiniánus és a séthiánus corpus bizonyos irataira érvényesíthető és ez alapján számos, hagyományosan ide sorolt 36 A Tamás könyvében szerepel az az elhíresült mondat, amely a legközelebb áll a terminushoz. A Megváltó mondja az őt kísérő Tamásról, hogy úgy nevezik majd, hogy az, aki ismeri önmagát (138,15-16). 37 Öndefinícióként egyértelműen csak a mandeusoknál használatos (a manda a.m. ismeret) 38 A kérdéshez a későbbiekben részletesen visszatérek. 39 Ehhez Siegert, F.: Selbstbezeichnungen der Gnostiker in der Nag Hammadi Texten. In: ZNW 71 (1980) és Rudolph, Christlich i.m A valentiniánus hagyomány korábban nagy szerepet játszott a kutatástörténetben. Az egyházaatyák által élesen cáfolt és támadott irányzat képviselői és az irányzathoz rendelt iratok a könyvtár kutatáströténetében is jelentős szerepet kapott. A dolgozatban a kutatástörténetben elterjedt érelmezésnek megfelelően, egy iskolához rendelhető hagyományok jelölésére használom a terminust. 41 A fenti megjegyzés számos kutató kritikáját tükrözi, pl. Rudolph, Broeck, Markschies stb. 21

22 csoportot vagy képviselőt ki kell zárni a gnosztikus termius alól. (pl. a gnosztikus Baruch) 42. A definícióban megfogalmazott mítosz tartalmi részét érő kritikák kiindulópontja az, hogy a kollokvium definíciójában egy olyan mítosz szerepel, amelynek jellemzőit különböző forrásokból állítottak össze. A konstruált mítosz nem számol a szövegek komplexitásával, amelyek a hasonlóságok ellenére nem osztoznak alapvető jellemzőkben, és ezen különbségek alapján nem tekinthetők rokon hagyományoknak 43. A mítosz tartalmi kritikájához szorosan hozzátartozik az is, hogy a keresztény polémiák által támadott rendszerekre alkalmazható és ezekben a polémia kulcspontját a gnosztikus megváltó mítosza határozta meg A kronológiai probléma A definícióban foglalt kronológiai meghatározás, amely az antik gnózist 2-3.századhoz köti, elsősorban az egyházatyák polémiáinak tárgyát, a keresztény hatást mutató, vagy a keresztény teológia szempontjából is értelmezhető irányzatokat fedi le, és főként az Irenaeus nyomán valentiniánusnak nevezett hagyomány és a később előtérbe kerülő séthiánus irány képviselőire igaz, és közel sem tekinthető általános érvényűnek. Nem terjed ki sem az első században megjelent tanítókra és ezzel elkerüli az antik gnózis eredetének talán leghomályosabb területét, sem azokra az irányzatokra nem alkalmazható, amilyen pl. a hermetizmus, a mandeizmus vagy a később világvallássá terebélyesedő manicheizmus. A kronológia problematikusságát növeli az a külső tényező is, hogy sem a kódexek iratai, sem az egyházatyák által cáfolt szerzők, iratok vagy a konstruált hagyományok legtöbb képviselőjének tevékenysége nem datálhatók egyértelműen. Így például a simoniánus hagyomány esetében előfordul az első és a második századra való datálás is (az előbbi Roukema, az utóbbi Markschies monográfiáiban olvasható), de jó példa a Cím nélküli irat a világ eredetéről c. traktátus (NHC II,5) is, amelynek eredeti (görög) szövegének megírását az elsőtől a harmadik századig helyezték a kutatástörténetben. 42 Williams: Rethinking Pl. Williams, Rethinking

23 1.1.4 A modern gnóziskutatás paradigmái A messinai konferenciát megelőző fentebb röviden bemutatott kutatástörténetben két markánsan elkülöníthető irány figyelhető meg, mindkettő mellet és ellen hozhatók föl érvek és a támaszként szolgáló források, de mindkettő gyújtópontján a gnózis mibenlétére adott definíció áll. A kutatások alapkérdését arra a döntésre redukálhatjuk, hogy vagy önálló vallásként, mozgalomként, csoportként, vagy az egyik kortárs hagyomány iskolájaként (hairesziszként) tételeződik az antik gnózis. Ez utóbbi egyszerűbben fogalmazva exegetikai irányként közelíti meg a szövegeket és a (korabeli vagy modern) értelmező saját szempontjai (hagyomány, tanítás, tekintély stb.) alapján definiálhatja valamilyen hagyományon belül maradó iskolaként, vagy pejoratív értelemben használva a szót a hagyományból kiszakadt iskolaként, eretnekségként. A ma is élő kutatási irányokban a patrisztikus kortól öröklött értelmezések tendenciái fedezhetők fel. Az újszerűséget leginkább az egyes hagyományok elemeire helyezett hangsúlyok hordozzák. A későantik intellektuális és vallási világ építőköveinek más-más szempontú megközelítéseiből fakadóan domináns szerep jut ma is a keresztény és a zsidó hagyományhoz való viszony vizsgálatának, de jelen van az az értelmezési irány is, amely a filozófiai (platonikus) hagyomány kitüntetettségét hangsúlyozza. Az alább bemutatásra kerülő kutatási paradigmák többsége tartalmi összefüggésekre épül és főként a tipológia módszerével közelíti meg az antik jelenség forrásait. Az egyes paradigmákat átfogóan jellemezve azt mondhatjuk, hogy lehetnek a motívum- vagy vallástörténeti eredetből kinövő teóriák (egyháztörténeti, görög-hellén, orientális, zsidó vagy heterodox-zsidó, és ezek keveréke), a reduktív teória képviselői (a fenomenológia alapján pszichológia vagy szociológiai aspektusból) és a filozófia oldaláról érkező értelmezések 44. Ezek mellett önálló irányba sorolhatók a terminológiai vizsgálatok. Általánosan az is elmondható, hogy a kutatók az értelmezésekben a hellénisztikus és későantik világ több hagyományát is felhasználják, még ha kiindulópontként többségük egyetlen kitüntetett forrást jelöl is meg. A gnózist keresztény herezisként elsőként az egyházatyák értelmezték, Jusztinosz és Irenaeus fektették le az alapjait. Az egyháztörténeti modell legfontosabb modern 44 A kutatástörténeti paradigmák bemutatásához az általam ismert legfrisebb kutatási eredményeket közlő Lahe Jaan monográfiájában található felosztását vettem alapul: Gnosis und Judentum: Alttestamentliche und Jüdische Motive in Der Gnostischen Literatur und Das Ursprungsproblem Der Gnosis (NHMS 75) Leiden, Brill, 2011 (i.m ). Az egyes paradigmák bemutatásán módosítottam. 23