Istvánosok(k) A SZENT ISTVÁN KÖZGAZDASÁGI SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS KOLLÉGIUM DIÁKLAPJA

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Istvánosok(k) A SZENT ISTVÁN KÖZGAZDASÁGI SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS KOLLÉGIUM DIÁKLAPJA"

Átírás

1 Istvánosok(k) XIV. évfolyam 1. szám december A SZENT ISTVÁN KÖZGAZDASÁGI SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS KOLLÉGIUM DIÁKLAPJA

2 Üdvözlöm az Istvánosok(k) olvasóit! A tavalyi évben elhatároztuk, hogy iskolaújságunkat digitális formában jelentetjük meg a továbbiakban. Gondoltuk, így többen olvassák majd számainkat, könnyebben elérnek bennünket Olvasóink. A lelkes írógárda azonban elvégezte az iskolát, s bár sok érdeklődő kilencedikes újonccal beszéltem, az ígért cikkek, írások csak nem születnek meg! Pedig az eltelt, már csaknem félév igazán eseménydús volt. Ezeknek egy rövid, naptár-szerű felsorolása következik a továbbiakban augusztus 30 szeptember 1. Gólyatábor Nagy sikerrel zajlott a gólyatábor Kisinócon. A tábor programjának szervezői Szikra Petra, Horváth Beáta és Tóth Bence végzős diákok voltak, akik ha lehet, még fergetegesebb műsort találtak ki a leendő Istvánosoknak, mint az elmúlt tanévben. Szintén nagy köszönet illeti Kürtösi Szilvia tanárnőt, aki a DÖK képviseletében az egész tábort felügyelte, de az összes új osztályfőnök (Zaha Enikő, Hevesi Katalin, Horváth Tamás és Nagy Zsuzsanna) részt vett rövidebb-hosszabb ideig a táborban, ismerkedve leendő diákjaival. A gólyatáborokban készült képek közül többet megtekinthettek iskolánk honlapján október Német diákcsere program Honlapunkon (www.szistvan.hu) a diákcsere 2012 beszámolója menüpont alatt részletes élménybeszámolót találhatnak az érdeklődők október 19. Gólyabál Nagy sikert aratott a kilencedikesek körében a gólyabál is, amelyet a 12. D osztály szervezett. A megmérettetést, az akadályokat a 9. A osztály vette a legjobban, ők nyerték meg a válogatott balgaságokkal tarkított vetélkedőt. Ezzel kivívták maguknak a 2015-ös gólyabál szervezésének jogát. Képeket találhattok az iskola honlapján, a gólyabál menü alatt október november Lezajlottak az OKTV versenyek első fordulói. Összesen 61 tanuló vett részt a különféle versenyeken - matematika, történelem, földrajz, informatika és német tantárgyból mérhették össze tudásukat. Sajnos csak egy tanulónk érte el a továbbküldéshez szükséges pontszámot, de őt sem hívták be a második fordulóba. Október végén kezdődött, jelenleg is tart a tőzsdejáték középiskolásoknak, amelyen dr. Balogh Sára tanárnő vezetésével több végzősünk vesz lelkesen részt.

3 November 9. Szalagavató A végzősök (és tanáraik) nagy-nagy örömére lezajlott a várva-várt nagy esemény, a szalagavató. Minden osztály a tanulást is félre téve szorgalmasan készült erre az eseményre. Osztályom nevében biztosan, de úgy vélem, az összes végzős nevében mondhatom, hogy mindannyian jól éreztük magunkat, szüleinkkel, vendégeinkkel együtt. Hálásan köszönjük a szervezést a Szülői tanács elnökének, Dr. Schwartz Bálintnénak, aki nagyon sok munkát, időt áldozott arra, hogy a Sportkastélyban ünnepelhettünk. De köszönjük a közreműködő, segítő szülőknek is munkájukat. Nem különben köszönet jár azoknak a tanulótársainknak, akik a műsorban és a lebonyolításban segédkeztek. Köszönjük dr. Balogh Sára tanárnőnek is a műsor szervezését, Forstner Gabriella és Krámer Gabriella tanárnőknek a díszítést. A szalagavatóról készült felvételek, videók segítenek abban, hogy újra átéljük, felidézzük azokat az örömteli pillanatokat, amelyek egész életünkben szép emlékek maradnak. A keringő egy részlete Dobó Emese 13. E osztályos tanuló tanította be a táncot a 12. A osztály

4 November 14. Így írtok Ti verseny Ebben az évben is szükségünk volt az összes számítógépünkre, s még a szomszédos Teleki iskolába is átment közel 40 tanuló, olyan sokan neveztek be a versenyre. Iskolánk honlapján követhetők az aktualitások, s nemsokára már az új, nyertes pályaművek is megtalálhatók majd itt. November évfolyamos diákok angol versenye A legjobb 20 csapat a díszteremben vetélkedett, és az első emeleti folyosó akadályait vették sikeresen és angolul. A versenyről készült képek szintén láthatók a honlapon. December 7. Mikulás napi ünnepség Dolgozóink gyermekeinek hancúrozásával volt tele a díszterem. A jó hangulatú rendezvényen a segítő 10. d osztályos tanulók is újra élték kisgyermekkorukat legalábbis a képek szerint (Lásd a honlapon, Mikulás napi ünnepség képei!) Köszönjük a Volt Istvánosok Baráti Köre Egyesület és a Tanoda Jobbító Alapítvány anyagi segítségét, amellyel hozzájárultak a Mikulás zsákjának tartalmához! Jók legyetek, gyerekek!

5 December 8. Horváth Tamás tanár úr tartott a fenti címmel a díszteremben lebilincselő előadást. A rendezvényt a Volt Istvánosok Baráti Köre Egyesület szervezte, ezzel is emlékezve iskolánk sportéletének egyik kiemelkedő szervező-vezető alakjára, Patonyi László igazgatóhelyettes tanár úrra. Iskolánk igazgatónője, dr. Nagyné Horváth Márta nyitotta meg az előadást, majd a baráti kör elnöke, dr. Szabó Balázsné emlékezett röviden Patonyi Lászlóra. A Baráti kör tagjain kívül nagyon sok régi focista diák is jelen volt, a mostani Szent Istvános focista fiúkkal együtt. Elröpült az egy óra, a tanár úr igazán érdekes momentumokat, korabeli Telesport interjúkat kutatott fel, amelyeket a tőle megszokott lendületes, élvezetes stilusában adott elő. Az előadás után felszólaló régi diákok elmondása szerint nem is tudták, hogy iskolánk életében ilyen jelentős szerepet játszott mindig a sport, és nagyon örültek, hogy ennyi minden újdonságot hallottak. Az előadás előtt és után újra megtekinthették az érdeklődők a felújított, átrendezett iskolatörténeti és Takaróné dr. Gáll Beatrix életútjáról készült kiállítást. A rendezvényt a jelenlegi Szent Istvános focisták és az öreg diákok jó hangulatú footballmérkőzése zárta be. (További képek honlapunkon láthatók!)

6 December 8. A évi őszi országos gépíróverseny eredményhirdetése Czuczor Aliz tanárnő rövid beszámolója: A tanulói verseny internetes formában zajlott le, iskolánkból ketten, Bakó Róbert Pál 11. D és Pelyvás Krisztián 11. E osztályos tanulók írtak eredményes dolgozatot (min nettó leütés, 3 hibaezreléken belül) a tanuló I. kategóriában, ahová a es diákok voltak besorolva. A végeredmény: Bakó Robi a 161 tanulóból 62. helyen, Pelyvás Krisztián a 136. helyen végzett. Krisztián viszont hibátlan dolgozatot írt, így munkájáért hibátlansági jelvényt is kapott az oklevél mellett. Csapatversenyben is eredményesen szerepeltünk, így elhoztam az ezért járó oklevelet is. Mindketten még csak 11-esek, bízom benne, hogy jövőre jobb eredményt hoznak majd. Krisztián az oklevéllel (Összegyűjtötte: Nagyné Lakatos Eszter)

7 Régi rovatunk: Budapesten születtem, Óbudán nőttem fel, az Árpád Gimnáziumban érettségiztem. Az ELTE TTK matematika-informatika szakán szereztem meg a diplomát. A Déri Miksa Szakközépiskolában kezdtem tanítani, későbbi munkahelyeim az Arany János Műszaki Szakközépiskola és a Bókay János Humán Két tannyelvű Szakközépiskola. Férjhez mentem, 3 gyermekem van (Ádám 15, Balázs 13, Réka 9). Szabadidőmben szeretek olvasni és rejtvényt fejteni, azonkívül kirándulni (gyerekkoromban tájfutottam), úszni, télen síelni.

8 . Fűrészné Szakály Mária Amikor még nem sejtettem, hogy majd Szentistvános leszek Vas megyében születtem, és az általános iskola befejezése után Szombathelyen jártam gimnáziumba, emelt német nyelvi osztályba. Kedvenc tantárgyaim a matematika, a német nyelv és a testnevelés voltak. Szeretett matematika tanárom ösztönzésének is köszönhető, hogy az ELTE matematika-fizika szakán középiskolai tanári diplomát szereztem. Az egyetem elvégzése után Balassagyarmatra kerültünk férjemmel, ott kaptam matematika-fizika szakos tanári állást a város egyik középiskolájában. Tanári pályafutásom során voltam osztályfőnök, munkaközösség vezető, szerveztem Gordiusz versenyt és Non-Stop vetélkedőt, jó sok érettségi bizonyítványt megírtam jegyzőként, és néhány évig igazgatóhelyettesi feladatokat is elláttam. Közben szépen sorban megszülettek a gyermekeink: Edit, Gábor, Dóra és Márton, mostanra pedig már szépen fel is cseperedtek. Edit matematika-informatika szakos tanárként dolgozik egy budai gimnáziumban, Dóra projektmenedzser egy gépész cégnél, Gábor az építészmérnöki diplomamunkáján, Márton a műszaki menedzseri szakdolgozatán dolgozik éppen. Szabadidőmben szívesen hallgatok zenét, járok színházba, tagja vagyok egy kórusnak és szeretek még olvasni, biciklizni, ping-pongozni és kirándulni is: Talán a jövőt fürkészem Pilis,

9 Bodó Rozália: Hűs őszi napon Egy kis költészet 10. d osztályosok írták Hűs őszi napon lehull a levelecske Arcomat megérinti a hideg szellőcske. Hiába várom merengve a nyarat Kergetőzve űznek az őszi szavak. S majdan csillogva pihegnek a hópelyhek. Akárha fent, akárha lent, mindenhol fehérlenek. A hűvösség ring át a gerincemen De szétnézek, s e szépség érinti a lelkem. Montay Vivien: Csillag Lehull a csillag, Mely nem csillog már, Szétnéz a földön, hisz ismeretlen a táj, Némán mereng, mit is tegyen, Fájdalom gyötri, szeretetre vágyik. Hiányoznak a csillagok, kik szerették nagyon. Nem maradt más, csak a csönd és a fájdalom. Mígnem levelecske takarja hűs testét. Talán ahová most kerül, jobb életre lel. Jurky Balázs: Hull a hópihe Hull a hópihe, ringatja a szél, a lágy Hűvösség elleng mellette, Ő türelemmel várja merengve, Hogy mikor ér le a csöndes földre, Hangtalan iramlik, ellibeg a szélben, A levelecske csatlakozik hozzá, így egészben Csend az örök társuk, zuhannak törötten, Hiába zuhannak, nincs bennük fájdalom, Mikor leérnek a földre, őket mámorosan Nézik a csillagok.

10 Benkő Ildikó: Mígnem Mígnem lehull az éjszaka a csillagok halott hada, a tó vizéből édesen megannyi csillanás üzen, csevegve most szerelmesen a fájdalom becézi lenn, akárha fönt a múlt elem jövőjén lépked nesztelen, akárha testbe zárva lent merengve bámul végtelent, agancsát nyomnak hagyja őz, törötten mégis kergetőz, ha fánkat úgy kuszálja szél, hogy mag korába mendegél, csevegve bársony hangtalan burkába bújik s újra van, kezünk e mámoros helyen, örökbe ringó tengeren türelmesen kulcsolja át mindazt, aki még nem barát, ajkát szavaddal csókolod, igaz szavát hallgatod mígnem kitisztul zord agyunk: mi ketten MIND egyek vagyunk ha

11 Kézilabda Lányaink megint nagyon eredményesen szerepelnek a versenyeken! Csapatainkról, a bajnokság állásáról bővebben a oldalról tájékozódhattok! Labdarúgás A bajnokságokról, a csapatokról iskolánk honlapján találhatók a legfrissebb információk:

12 Alapító szerkesztő: Patonyi László Szerkesztőbizottság: Felelős szerkesztő: Nagyné Lakatos Eszter ( Assmann Erika tanárnő Köszönjük Benkő Ildikó és Czuczor Aliz tanárnők segítségét! A szerkesztőbizottság címe: Iskolánk tanárainak, dolgozóinak, tanulóinknak és minden kedves Olvasónknak Kellemes Karácsonyi Ünnepeket és Boldog Új Évet kívánunk!

Október. Szüreti felvonulás és bál. Kirándulás a Gemenci erdőben. Tanulmányi kirándulás Bikalon

Október. Szüreti felvonulás és bál. Kirándulás a Gemenci erdőben. Tanulmányi kirándulás Bikalon Tartalom Szüreti felvonulás és bál Kirándulás a Gemenci erdőben (1.-2. évf.) Tanulmányi kirándulás Bikalon (3.-4. évf.) Rajzpályázat Vetélkedő a magyar népmese napjának tiszteletére Bolyai matematika csapatverseny

Részletesebben

ZALABÉR ÓVODAI ÉS ISKOLAI TÁJÉKOZTATÓ. 2010/2011. 1. szám HIRDETÉSEK ZALABÉRI ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY, ÓVODA

ZALABÉR ÓVODAI ÉS ISKOLAI TÁJÉKOZTATÓ. 2010/2011. 1. szám HIRDETÉSEK ZALABÉRI ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY, ÓVODA HIRDETÉSEK A Zalabéri Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Óvoda Szülői Érdekképviselete intézményi bált szervez 2011. február 12- én. Erre az alkalomra már hagyományszerűen- osztálytalálkozókat

Részletesebben

2013. OKTÓBER HAVI PROGRAM ÉRTÉKELÉSE

2013. OKTÓBER HAVI PROGRAM ÉRTÉKELÉSE 2013. OKTÓBER HAVI PROGRAM ÉRTÉKELÉSE Október 1-jén a zenei világnap alkalmából fellépő Újfehértói Fúvószenekar nagy sikerű koncertet adott iskolánkban a város kulturális napi rendezvényeinek keretein

Részletesebben

Visszajelzések osztályoktól

Visszajelzések osztályoktól Visszajelzések osztályoktól 2014. 06. 18-ai napot töltöttük Önöknél. 3-8.osztályos tanulókkal. Már a szervezésben is rendkívül rugalmasan kezelték a kéréseimet a programokkal kapcsolatosan. Ezt tovább

Részletesebben

Lajos polgármester. Ezután az óvodások zenés, ötletes, hangulatos műsora következett Németh

Lajos polgármester. Ezután az óvodások zenés, ötletes, hangulatos műsora következett Németh XI. évf. 6. sz. 2014. december www.kiralyhegyes.hu "Áldás szálljon házatokra, meghitt béke lengje be, boldogságnak légy forrása, szóljon errõl Szenteste!" Jégvirág költözzön mindegyik ablakba, gőzölgő

Részletesebben

2014-2015. Félévi beszámoló

2014-2015. Félévi beszámoló 1 Készítette: Mátyás Julianna, igazgató 1. Személyi feltételek Iskolavezetés 2014-2015 Félévi beszámoló Az iskola vezetőségét az SZMSZ-ben leírtak szerint az igazgató, az igazgatóhelyettes és a munkaközösség-vezetők

Részletesebben

II. RÁKÓCZI FERENC BÖLCSŐDE, ÓVODA, ÁLTALÁNOS ISKOLA, GIMNÁZIUM ÉS SZAKKÖZÉPISKOLA

II. RÁKÓCZI FERENC BÖLCSŐDE, ÓVODA, ÁLTALÁNOS ISKOLA, GIMNÁZIUM ÉS SZAKKÖZÉPISKOLA II. RÁKÓCZI FERENC BÖLCSŐDE, ÓVODA, ÁLTALÁNOS ISKOLA, GIMNÁZIUM ÉS SZAKKÖZÉPISKOLA MELLÉKLETEK I. Munkaközösségi beszámolók II. Intézményi statisztika III. IPR összesítő táblázat és az IPR-be bevont tanulók

Részletesebben

Csillag-csoport 10 parancsolata

Csillag-csoport 10 parancsolata Csillag-csoport 10 parancsolata 1. Nagyon jól érezd magad mindig, mert ilyen hely nem lesz több a világon. (Panka) 2. Próbálj meg normálisan viselkedni, hogy ne legyenek rád dühösek. (Vince) 3. Kitartóan

Részletesebben

A Dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium és Kollégium MUNKATERVE. a 2015/2016-os tanévre

A Dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium és Kollégium MUNKATERVE. a 2015/2016-os tanévre A Dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium és Kollégium MUNKATERVE a 2015/2016-os tanévre 1 A Dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium és Kollégium gimnáziumi részének MUNKATERVE a 2015/2016-os tanévre 2

Részletesebben

A RÉVAI MIKLÓS GIMNÁZIUM ÖREGDIÁKJAINAK LAPJA. A 2010-2011-es tanév rövid krónikája

A RÉVAI MIKLÓS GIMNÁZIUM ÖREGDIÁKJAINAK LAPJA. A 2010-2011-es tanév rövid krónikája Becsüld az oskolát! (Révai Miklós) I R Á N Y T Ű A RÉVAI MIKLÓS GIMNÁZIUM ÖREGDIÁKJAINAK LAPJA 2011. december A 2010-2011-es tanév rövid krónikája A tanév immár szokás szerint szeptember elsején kezdődött.

Részletesebben

HATÁRIDŐNAPLÓ 2015/2016. TANÉV. Augusztus

HATÁRIDŐNAPLÓ 2015/2016. TANÉV. Augusztus HATÁRIDŐNAPLÓ 2015/2016. TANÉV Augusztus 24. 9 00 Alakuló értekezlet 24-25 10 00 Javító vizsgák felelős: Podmaniczki Anna 26-28. Munkaközösségi értekezletek (kiírás szerint) 28-ig Törzskönyvek, bizonyítványok,

Részletesebben

Eseménynaptár - Premontrei Rendi Szent Norbert Gimnázium 2013/2014. tanév

Eseménynaptár - Premontrei Rendi Szent Norbert Gimnázium 2013/2014. tanév Szeptember 2013 9 1 vasárnap 14.30 h Veni Sancte 2013 9 5 csütörtök 17.30 h KÉSZ előadás 2013 9 5 csütörtök Érettségi jelentkezés határideje 2013 9 11 szerda 5. és 7. óra Magyar dal napja 2013 9 12 csütörtök

Részletesebben

KÖZZÉTÉTELI LISTA 2015/2016. tanév

KÖZZÉTÉTELI LISTA 2015/2016. tanév Dunaföldvári-Bölcskei-Madocsai Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Gimnázium Kegyes József Általános Iskolája 7025 Bölcske, Paksi u. 18. Tel: 75/535-017 e-mail: bolcske.suli@tolna. net KÖZZÉTÉTELI

Részletesebben

KRÓNIKA 2007-2008 TANÉV ELEJI KIADÁS. Brassó Utcai Általános Iskola

KRÓNIKA 2007-2008 TANÉV ELEJI KIADÁS. Brassó Utcai Általános Iskola KRÓNIKA 2007-2008 TANÉV ELEJI KIADÁS Brassó Utcai Általános Iskola A 2007-2008. tanév kezdetén szeretettel köszöntök minden új és régi diákot, a kedves szülőket és az iskola valamennyi dolgozóját. Tanulóink

Részletesebben

2015/2016. tanév. A munkatervet készítette: Kincses Imréné intézményvezető. Iktatószám: 215/2015. Okány, 2015. szeptember 14.

2015/2016. tanév. A munkatervet készítette: Kincses Imréné intézményvezető. Iktatószám: 215/2015. Okány, 2015. szeptember 14. Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Okányi Általános Iskola 5534. Okány, Kossuth u. 5-9. Tel.: 06 (66) 488-105 Tel./Fax: 06 (66) 488-111 email: okanyiskola@gmail.com, web: www.okanyiskola.hu MUNKATERV

Részletesebben

Szakmai beszámoló. Békéscsabai Andrássy Gyula Gimnázium és Kollégium. Békéscsabai Andrássy Gyula Gimnázium és Kollégium

Szakmai beszámoló. Békéscsabai Andrássy Gyula Gimnázium és Kollégium. Békéscsabai Andrássy Gyula Gimnázium és Kollégium Szakmai beszámoló Békéscsabai Andrássy Gyula Gimnázium és Kollégium A programsorozat címe: A fény napjai A programsorozat ideje: 2015. február 3. - 2015. június 3. A program helyszínei: Békéscsabai Andrássy

Részletesebben

ÚJLENGYELI ÚJ SZÓ. Adó 1% Idén is sok szeretettel várunk minden kedves újlengyeli lakost! Mozogjunk együtt újra! 2016. május 25.

ÚJLENGYELI ÚJ SZÓ. Adó 1% Idén is sok szeretettel várunk minden kedves újlengyeli lakost! Mozogjunk együtt újra! 2016. május 25. Adó 1% Kérjük támogassa adója 1%-ával az újlengyeli egyesületeket! Újlengyeli Diáksport Egyesület Adószám: 18662010-1-13 Újlengyeli Polgárőr Egyesület Adószám: 18280702-1-13 Vatya Népe Hagyományőrző és

Részletesebben

A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége

A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége Igazgató inkluzív nevelés okleveles tanára, tanügyigazgatási szakértő, művészeti menedzser, könnyűipari mérnök, műszaki oktató, szakvizsgázott pedagógus,

Részletesebben

Beszámoló az Iskolai és Gyermekkönyvtár munkájáról. 2011/12

Beszámoló az Iskolai és Gyermekkönyvtár munkájáról. 2011/12 Készítette: Berze Lászlóné könyvtáros oldal 1 A könyvtár feladata Az iskolában a nevelő-oktató munka és a tanulók önálló ismeretszerzésének elősegítése érdekében könyvtár működik. A könyvtár feladata a

Részletesebben

matematika-fizika szakos általános iskolai tanár magyar nyelv és irodalom-orosz szakos általános iskolai tanár

matematika-fizika szakos általános iskolai tanár magyar nyelv és irodalom-orosz szakos általános iskolai tanár A Balatonfenyvesi Fekete István Általános Iskolában alkalmazott pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége a helyi tanterv tantárgyfelosztásához rendelve a 2015/2016-os tanévben. végzettség szakképzettség

Részletesebben

Az Érdi Batthyány Sportiskolai Általános Iskola diákújságja

Az Érdi Batthyány Sportiskolai Általános Iskola diákújságja Az Érdi Batthyány Sportiskolai Általános Iskola diákújságja http://erdisportiskola.sulinet.hu 2015. január A 2014/15 tanév első féléve január 16-án fejeződött be. A tanulók az eltelt időszakban nyújtott

Részletesebben

Szeretettel köszöntök minden kollégát a 2008/2009-es tanév félévzáró értekezletén. Félévi beszámolómat az alábbiak szerint építettem fel:

Szeretettel köszöntök minden kollégát a 2008/2009-es tanév félévzáró értekezletén. Félévi beszámolómat az alábbiak szerint építettem fel: Kedves Kartársnők, kedves Kartársak! Szeretettel köszöntök minden kollégát a 2008/2009-es tanév félévzáró értekezletén. Félévi beszámolómat az alábbiak szerint építettem fel: 1. A 2008/2009-es tanév első

Részletesebben

Győri Móra Ferenc Általános Iskola és Szakközépiskola MUNKATERVE 2015/2016. tanév

Győri Móra Ferenc Általános Iskola és Szakközépiskola MUNKATERVE 2015/2016. tanév Ikt.szám: 591/2015. Győri Móra Ferenc Általános Iskola és Szakközépiskola MUNKATERVE 2015/2016. tanév A tanév legfontosabb pedagógiai feladatai: 1.) Hatékony és következetes módszerekkel a tanulói és dolgozói

Részletesebben

Aztán jó legyél! Panaszt ne halljak

Aztán jó legyél! Panaszt ne halljak Iskolatársak Aztán jó legyél! Panaszt ne halljak rád! Hangzott a kerítések felől az iskolába siető kisdiákok után, a szülői figyelmeztetés. A gyerekek siettek, mert fél 8-ra az osztályban kellett lenniük.

Részletesebben

RENDEZVÉNYTERV 2012-2013.

RENDEZVÉNYTERV 2012-2013. RENDEZVÉNYTERV 2012-2013. Augusztus 31. (péntek) 18:00 Tanévnyitó ünnepség Óvodaiskolás műsor (leendő első osztályosok), Nyakkendők átadása Felelős: 1.ói, 6., 8. évfolyam Koordinátor: dr. Mátyás Jánosné

Részletesebben

Rátz Tanár Úr Életműdíj 2014 Matematika. Békefi Zsuzsa Kubatov Antal

Rátz Tanár Úr Életműdíj 2014 Matematika. Békefi Zsuzsa Kubatov Antal Rátz Tanár Úr Életműdíj 2014 Matematika Békefi Zsuzsa Kubatov Antal BÉKEFI ZSUZSANNA 1967-ben kezdte középiskolai tanári pályáját matematika-fizika szakos tanári végzettséggel. Két évig a keszthelyi Vajda

Részletesebben

Vissza-és előretekintés

Vissza-és előretekintés Az igazi élmények mindig nyáron születnek, észrevetted? Talán mert nyíltabbak és bátrabbak vagyunk, talán a napsütés okozza, és a sok nyíló virág. Aztán jön az ősz, elkezdődik az iskola és az egész nyüzsgés

Részletesebben

,,Tele vagyunk fiatallal,,

,,Tele vagyunk fiatallal,, t a v a s z t ó l õ s z i g,,tele vagyunk fiatallal,, Vakáció, szabadidõ: mindannyiunk iskolája! A nyári, a családi, közösségi idõtöltés, a táborok, minden, ami nem az iskolában, nem a televízióban, nem

Részletesebben

MUNKATERV 2015/16. TANÉV

MUNKATERV 2015/16. TANÉV MUNKATERV 2015/16. TANÉV Értekezletek Tantestületi értekezletek Évnyitó értekezletek: augusztus 26-27. Rendkívüli értekezlet a PP, az SzMSz elfogadásáról: október 21. Félévi értekezlet: február 3. Évzáró:

Részletesebben

1. Pedagógusok végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához. Pedagógus végzettség képesítés tanított tantárgy

1. Pedagógusok végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához. Pedagógus végzettség képesítés tanított tantárgy Különös közzétételi lista 2015/2016 tanév 32/2008 (XI. 2) OKM rendelet 10. számú melléklet 0 11/1994 (VI.8) MKM rendelethez, mely előírja a tájékoztatási kötelezettséget az alábbi témákban: A pedagógusok

Részletesebben

2008/2009. Nagy Judit 9.helyezés Pénzes Dorottya 9.C Belényessy Viktória Kenguru Nemzetközi Matematika Verseny megyei 1.helyezés Németh László 10.

2008/2009. Nagy Judit 9.helyezés Pénzes Dorottya 9.C Belényessy Viktória Kenguru Nemzetközi Matematika Verseny megyei 1.helyezés Németh László 10. matematika Varga Tamás Országos Matematika Verseny megyei 4.helyezés Németh Rita 8.A Farkas István Matematika OKTV 2.fordulóba jutott Ambrits Dániel 12.A Kopik István Wischy Gergő 12.A Nagy Judit Arany

Részletesebben

FOGADÓÓRÁK IDŐPONTJAI GIMNÁZIUM. Komáromi István - intézményvezető (történelem, földrajz)

FOGADÓÓRÁK IDŐPONTJAI GIMNÁZIUM. Komáromi István - intézményvezető (történelem, földrajz) FOGADÓÓRÁK IDŐPONTJAI GIMNÁZIUM Komáromi István - intézményvezető (történelem, földrajz) Danczik Emese - intézményvezető-helyettes (matematika, informatika) Kovács Tibor - intézményvezető-helyettes (matematika,

Részletesebben

Heves Megyei Kormányhivatal Füzesabonyi Járási Hivatala

Heves Megyei Kormányhivatal Füzesabonyi Járási Hivatala Heves Megyei Kormányhivatal Füzesabonyi Járási Hivatala Cím (székhely): Levelezési cím: Cím: (kirendeltség) 3390 Füzesabony Rákóczi út 48. 3391 Füzesabony Pf. 6 3388 Poroszló, Fő út 6., 3355 Kápolna, Kossuth

Részletesebben

Pedagógusok a betöltött munkakör, végzettség és szakképzettség szerint 2015 2016. tanév

Pedagógusok a betöltött munkakör, végzettség és szakképzettség szerint 2015 2016. tanév Pedagógusok a betöltött munkakör, végzettség és szakképzettség szerint 2015 2016. tanév Ssz. Név Munkakör Végzettség Szakképzettség 1. Asztalos Sándorné osztály 2. Balázsné Mónus Anikó szak 3. Bányai Csabáné

Részletesebben

2. Az iskolai tanítás nélküli munkanapok időpontja, felhasználása

2. Az iskolai tanítás nélküli munkanapok időpontja, felhasználása 1. sz. melléklet A tanév helyi rendje 2014/2015 1. A szorgalmi idő A 2014/2015. tanévben a szorgalmi idő - első tanítási napja 2014. szeptember 1. (hétfő) és - utolsó tanítási napja 2015. június 15. (hétfő).

Részletesebben

K Á R Á S Z I független havilap. Önkormányzati hírek. A testület június hónapban több alkalommal informális keretek között ülésezett, tanácskozott.

K Á R Á S Z I független havilap. Önkormányzati hírek. A testület június hónapban több alkalommal informális keretek között ülésezett, tanácskozott. 2015. július 3. K Á R Á S Z I független havilap XVIII. évfolyam 7. szám Önkormányzati hírek A testület június hónapban több alkalommal informális keretek között ülésezett, tanácskozott. A 20 éves testvérkapcsolat

Részletesebben

FESTETICS KRISTÓF ÁMK ÁLTALÁNOS ISKOLA

FESTETICS KRISTÓF ÁMK ÁLTALÁNOS ISKOLA FESTETICS KRISTÓF ÁMK ÁLTALÁNOS ISKOLA Beiratkozás: Az intézménybe történő beiratkozás a tanévkezdést megelőző március hónap második hetében történik meg. Az iskola kötelező felvételi körzete Dötk,Gyűrűs,

Részletesebben

1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához

1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Iskolai végzettség, egyetem Szak megnevezése Egyéb szakképesítés Tanított tárgyak,,, óvodapedagógus

Részletesebben

******************************************************************

****************************************************************** Els évfolyam 1. szám 2015. szeptember-október ****************************************************************** Ismét itt az iskolaújság! Újból létrejött a Lila Suli diáklapja! A közremköd fszerkesztk,

Részletesebben

A Dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium MUNKATERVE. a 2014/2015-ös tanévre

A Dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium MUNKATERVE. a 2014/2015-ös tanévre A Dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium MUNKATERVE a 2014/2015-ös tanévre 1 Csak pontosan, szépen A 2014/2015-ös tanév kiemelt feladatai: Iskolai hajókirándulás megszervezése és lebonyolítása Iskolai

Részletesebben

Versenyeredmények. Szent Imre-díj: Kovácsházi Gergely 12.c. Pataki Vidor-díj: Balázs Otília 12.a OKTV

Versenyeredmények. Szent Imre-díj: Kovácsházi Gergely 12.c. Pataki Vidor-díj: Balázs Otília 12.a OKTV Versenyeredmények Szent Imre-díj: Kovácsházi Gergely 12.c Pataki Vidor-díj: Balázs Otília 12.a OKTV LATIN OKTV-döntő 3. helyezés: Szkiba Zsófia (11.c) felkészítő tanár: Kudari Enikő 9. helyezés: Kalabay

Részletesebben

JELENTÉS. a felső tagozatos munkaközösség 2012/2013. tanév I. félévének munkájáról

JELENTÉS. a felső tagozatos munkaközösség 2012/2013. tanév I. félévének munkájáról JELENTÉS a felső tagozatos munkaközösség 2012/2013. tanév I. félévének munkájáról A 2012/2013. tanévben munkaközösségünk létszáma 13 fő. A 2012/2013. tanévben a hollóházi tagintézményből utazó pedagógusként

Részletesebben

MATEMATIKAI KOMPETENCIATERÜLET A

MATEMATIKAI KOMPETENCIATERÜLET A MATEMATIKAI KOMPETENCIATERÜLET A Matematika 4. évfolyam eszközök diákok és csoportok részére 1. félév A kiadvány KHF/2568-5/2009. engedélyszámon 2009.05.13. időponttól tankönyvi engedélyt kapott Educatio

Részletesebben

Iskolagyűlés 2015.10.20.

Iskolagyűlés 2015.10.20. Iskolagyűlés 2015.10.20. Nagyon mozgalmas 2 hónap áll már mögöttünk, rengeteg csodaszép eredménnyel. És hol van még a tanév vége?! 2015.09.19-én, szombaton reggel a szokásokkal ellentétben tárva-nyitva

Részletesebben

2. Beiratkozásra meghatározott idő, a fenntartó által engedélyezett osztályok, csoportok száma:

2. Beiratkozásra meghatározott idő, a fenntartó által engedélyezett osztályok, csoportok száma: Közzétételi lista 1. Tájékoztató a felvételi lehetőségről: Az intézmény beiskolázási körzete: Andrásfa, Petőmihályfa, Hegyhátszentpéter, Győrvár, Pácsony, Olaszfa, Oszkó települések. A 2011. Nktv. értelmében:

Részletesebben

IX. évfolyam I. szám 2011. március Ladánybene Polgármesteri Hivatalának Információs Kiadványa. Önkormányzati hírek

IX. évfolyam I. szám 2011. március Ladánybene Polgármesteri Hivatalának Információs Kiadványa. Önkormányzati hírek Benei Hírmondó IX. évfolyam I. szám 2011. március Ladánybene Polgármesteri Hivatalának Információs Kiadványa Önkormányzati hírek Az önkormányzat képviselő-testülete 2011. február 14-én testületi ülést

Részletesebben

Zsigmondy Vilmos Gimnázium, Informatikai és Egészségügyi Szakközépiskola MUNKATERV

Zsigmondy Vilmos Gimnázium, Informatikai és Egészségügyi Szakközépiskola MUNKATERV Zsigmondy Vilmos Gimnázium, Informatikai és Egészségügyi Szakközépiskola MUNKATERV 2015/2016 tanév A munkatervet készítette: Wágnerné Gálicz Katalin intézményvezető Iktatási szám: Dorog, 2015.augusztus

Részletesebben

felkészítő tanár: Havranek Mária

felkészítő tanár: Havranek Mária A 2010/2011. tanév eredményei Történelem WEKERLE SÁNDOR ÉLETMŰVE ÉS A DUALIZMUS KORA ORSZÁGOS TÖRTÉNELMI VETÉLKEDŐ 6. helyezés csapattagok: Altmár Kristóf (11.D), Dóra Márton (12.D), Zalka Dóra (12.C)

Részletesebben

Kecskeméti Műszaki Szakképző Iskola, Speciális Szakiskola és Kollégium

Kecskeméti Műszaki Szakképző Iskola, Speciális Szakiskola és Kollégium Kecskeméti Műszaki Szakképző Iskola, Speciális Szakiskola és Kollégium A 2013/2014-es tanév munkaterve 1 Leviczky Cirill igazgató 1. BEVEZETÉS A 2013/2014-es tanév munkatervének elkészítése különösen az

Részletesebben

Különös közzétételi lista. Szigetszentmártoni Általános Iskola

Különös közzétételi lista. Szigetszentmártoni Általános Iskola Különös közzétételi lista Szigetszentmártoni Általános Iskola 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához 2. A nevelő és oktató munkát segítők

Részletesebben

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA. 2010/2011 tanév

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA. 2010/2011 tanév KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA A 32/2008.(XI.24.)OKM rendelet 4. -a, valamint a 11/1994.(VI.8.) MKM rendelet 10. sz. melléklete értelmében az alábbi adatokat tesszük közzé: Dorogi Óvoda, Magyar-Angol Két Tanítási

Részletesebben

Bethlen Gábor második házassága - visszaemlékezések

Bethlen Gábor második házassága - visszaemlékezések Bethlen Gábor második házassága - visszaemlékezések Harc, politika, küzdelem. E három dolog teljesen felőrli minden energiámat. Amellett, hogy a törökök végigpásztázzák az országot, a Habsburg birodalomra

Részletesebben

Kossuth Zsuzsanna Általános Iskola, Speciális Szakiskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény MUNKATERV

Kossuth Zsuzsanna Általános Iskola, Speciális Szakiskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény MUNKATERV Kossuth Zsuzsanna Általános Iskola, Speciális Szakiskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény MUNKATERV 2015-2016. tanév Tartalomjegyzék I. Szervezési rész... 3 A tanév helyi rendje:... 3

Részletesebben

A GRÓF SZÉCHENYI ISTVÁN MŰSZAKI SZAKKÖZÉPISKOLA MUNKATERVE A 2009/2010. ISKOLAI TANÉVRE

A GRÓF SZÉCHENYI ISTVÁN MŰSZAKI SZAKKÖZÉPISKOLA MUNKATERVE A 2009/2010. ISKOLAI TANÉVRE A GRÓF SZÉCHENYI ISTVÁN MŰSZAKI SZAKKÖZÉPISKOLA MUNKATERVE A 2009/2010. ISKOLAI TANÉVRE Sorszám:1. Módosítási szám: 1. Készítette: Jóváhagyta:...... Dévényi Györgyné Dr. Vas Rezső igazgatóhelyettes igazgató

Részletesebben

KRÓNIKA 2006-2007 TANÉV ELEJI KIADÁS. Brassó Utcai Általános Iskola

KRÓNIKA 2006-2007 TANÉV ELEJI KIADÁS. Brassó Utcai Általános Iskola KRÓNIKA 2006-2007 TANÉV ELEJI KIADÁS Brassó Utcai Általános Iskola A 2006-2007. tanév kezdetén szeretettel köszöntök minden új és régi diákot, a kedves szülőket és az iskola valamennyi dolgozóját. Egy

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Népjóléti Iroda

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Népjóléti Iroda Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Népjóléti Iroda Szám: 15631/2016 Javaslat az országos versenyhelyezett diákok és felkészítő tanáraik részére adományozható elismerő címek odaítélésének

Részletesebben

Reményhír Intézmény Eötvös József Általános Iskolája. Különös közzétételi lista

Reményhír Intézmény Eötvös József Általános Iskolája. Különös közzétételi lista Reményhír Intézmény Eötvös József Általános Iskola Intézményegység OM 201689 5630 Békés, Jantyik M. u. 21-25. Tel.: 06-70-322-3865 E-mail: eotvos@remenyhir.hu Honlap: www.remenyhir.hu Reményhír Intézmény

Részletesebben

P E V I. Szemünk fényei. Színkeveréses virágültetés. Színes tojások Pilvax Színes 48. 2015. 1. szám

P E V I. Szemünk fényei. Színkeveréses virágültetés. Színes tojások Pilvax Színes 48. 2015. 1. szám P E V I 2015. 1. szám 2 0 1 5. A N E M Z E T K Ö Z I F É N Y É V E Fé n y e s e r e d m é n y e k Ve r s e n y e k Szemünk fényei Fa r s a n g Színkeveréses virágültetés Színes tojások Pilvax Színes 48

Részletesebben

Versenyeredmények (pályázatok) 2014/2015

Versenyeredmények (pályázatok) 2014/2015 Versenyeredmények (pályázatok) 2014/2015 A verseny megnevezése Helyezés A versenyző neve Felkészítő tanár KÖMAL Matematika "K" verseny (2013/2014) 7. helyezés Kamuti Harmat 9/A Szécsiné Festő-Hegedűs Margit

Részletesebben

Klement András Szakmai életút bemutatása 2/22

Klement András Szakmai életút bemutatása 2/22 Klement András Klement András Szakmai életút bemutatása 2/22 Klement András vagyok, 1981. augusztus 1-je óta dolgozom a körmendi Kölcsey Ferenc Gimnáziumban, ill. utódintézményeiben. Nem ezen a vidéken

Részletesebben

NKI BABAY JÓZSEF ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS SPORTISKOLA FELADATELLÁTÁSI TERVE A 2010 / 2011 es TANÉVRE

NKI BABAY JÓZSEF ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS SPORTISKOLA FELADATELLÁTÁSI TERVE A 2010 / 2011 es TANÉVRE NKI BABAY JÓZSEF ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS SPORTISKOLA FELADATELLÁTÁSI TERVE A 2010 / 2011 es TANÉVRE A TÁMOP 3.1.4 pályázat alapján a kompetencia alapú oktatás intézményünkben az alábbi területeken kerül továbbvitelre

Részletesebben

SZEGEDI MŰSZAKI KÖRNYEZETVÉDELMI KÖZÉPISKOLA ÉS SZAKKÉPZŐ ISKOLA GÁBOR DÉNES TAGINTÉZMÉNYE 2010/2011. TANÉV H E L Y I R E N D J E

SZEGEDI MŰSZAKI KÖRNYEZETVÉDELMI KÖZÉPISKOLA ÉS SZAKKÉPZŐ ISKOLA GÁBOR DÉNES TAGINTÉZMÉNYE 2010/2011. TANÉV H E L Y I R E N D J E SZEGEDI MŰSZAKI ÉS KÖRNYEZETVÉDELMI KÖZÉPISKOLA ÉS SZAKKÉPZŐ ISKOLA GÁBOR DÉNES TAGINTÉZMÉNYE 2010/2011. TANÉV H E L Y I R E N D J E P r o g r a m : A U G U S Z T U S 23 9.00 Alakuló értekezlet 24. 8.00

Részletesebben

BESZÁMOLÓ. 3.1.4.B Partnerség és hálózatosodás modul közösségi események I-IV. ütem Heves megye

BESZÁMOLÓ. 3.1.4.B Partnerség és hálózatosodás modul közösségi események I-IV. ütem Heves megye BESZÁMOLÓ KLEBELSBERG INTÉZMÉNYFENNTARTÓ KÖZPONT FEJLESZTÉSI ÉS PROJEKTIGAZGATÓSÁG 1051 Budapest, Nádor u. 32. www.klik.gov.hu 3.1.4.B Partnerség és hálózatosodás modul közösségi események I-IV. ütem Heves

Részletesebben

Fontos tudnivalók a 2015/2016-os tanévről

Fontos tudnivalók a 2015/2016-os tanévről Fontos tudnivalók a 2015/2016-os tanévről Oldal: 2 / 7 Székhelyünk: 2085 Pilisvörösvár, Fő utca 134. Telefon: (26) 374 457 (26) 611-477 Iskolaigazgató: Szakmai vezető: Iskolatitkár: Gazdasági vezető: Gazdasági

Részletesebben

ELSÖPRŐ SIKEREK A MÓRÁBAN. azaz újra hoztuk a formánkat

ELSÖPRŐ SIKEREK A MÓRÁBAN. azaz újra hoztuk a formánkat ELSÖPRŐ SIKEREK A MÓRÁBAN azaz újra hoztuk a formánkat A tavaszi időszak az általános iskolások körében az igazi megmérettetések ideje. Ilyenkor történnek a nagy dolgok. Az év végi hajrá mellett iskolánk

Részletesebben

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA A 32/2008. (XI. 24.) a nevelési-oktatási intézmények működéséről szóló OKM rendelet alapján az alábbi adatokkal működik intézményünk. Intézmény neve: Felsőbüki Nagy Pál Általános

Részletesebben

A Mi újság? unk Általános Iskola Hantos 2002. január

A Mi újság? unk Általános Iskola Hantos 2002. január A Mi újság? unk Általános Iskola Hantos 2002. január VENDÉGÜNK VOLT BUDAI GYŐZŐ, ISKOLÁNK IGAZGATÓJA - Hol született? - Lajoskomáromban. - Mikor jött Hantosra, és hány évesen kezdett tanítani? - 19 éves

Részletesebben

Szeptemberi eredményekkel leginkább sportolóink büszkélkedhetnek.

Szeptemberi eredményekkel leginkább sportolóink büszkélkedhetnek. Szeptemberi eredményekkel leginkább sportolóink büszkélkedhetnek. Először is labdarúgóink kergették a labdát sikeresen. Fehér Csanád és Sápi Domán 5.b osztályos tanulók Svédországban, a Gothia Cup Ifjúsági

Részletesebben

2013/2014. TANÉV MUNKATERVE

2013/2014. TANÉV MUNKATERVE PETŐFI SÁNDOR GIMNÁZIUM, GÉPÉSZETI SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS KOLLÉGIUM 2013/2014. TANÉV MUNKATERVE A kötelező tanítási napok száma: 179 nap. Az első tanítási nap: 2013. szeptember 2. (hétfő), az utolsó tanítási

Részletesebben

Polgármesteri Hírek 2010. május 14.

Polgármesteri Hírek 2010. május 14. Polgármesteri Hírek 2010. május 14. Önkormányzati hírek - Pályázatok Integrált Közösségi és Szolgáltató Tér A falu közösségi életében jelentős minőségi változást hoz majd, ha 2011. december végére elkészül

Részletesebben

1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége, hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához

1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége, hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához A Kunszállási Közös Igazgatású Közoktatási Intézmény Tóth Pál Általános Iskolájának Különös közzétételi listája a 2011/12-es tanévben [a 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelet 8. (6) bekezdés alapján (a lista

Részletesebben

MUNKATERVEK. 2015/2016. tanév OROSHÁZA

MUNKATERVEK. 2015/2016. tanév OROSHÁZA MUNKATERVEK 2015/2016. tanév OROSHÁZA TARTALOMJEGYZÉK HUMÁN MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKATERVE... 8 A munkaközösség céljai, feladatai... 8 A munkaközösség tagjai... 8 Tárgyi feltételek... 8 A munkaközösség programja...

Részletesebben

Közzétételi lista. Szekszárdi I. Béla Gimnázium Kollégiuma

Közzétételi lista. Szekszárdi I. Béla Gimnázium Kollégiuma Közzétételi lista Szekszárdi I. Béla Gimnázium Kollégiuma A kollégiumi felvételi lehetőségről szóló tájékoztató: A tanuló az iskola útján vagy közvetlenül kérheti kollégiumi felvételét, valamint externátusi

Részletesebben

TÁMOP-4.1.2.E-15/1/KONV-2015-0003

TÁMOP-4.1.2.E-15/1/KONV-2015-0003 Szakmai beszámoló A PTE TTK Spottudományi és Testnevelési Intézete által szervezett Fogyatékkal élők sportjainak rendezvénye (Integrált sportnap) című eseményről A Pécsi Tudományegyetem és a Nyugat-magyarországi

Részletesebben

1. Felvételi lehetőség

1. Felvételi lehetőség 1. Felvételi lehetőség Az iskolaváltás valamint a tanuló átvételének szabályai Az iskola beiratkozási körzetén kívül lakó tanulók felvételénél- az 1. évfolyamot kivéve- az alábbi szempontokat vesszük figyelembe:

Részletesebben

Munkácsy Mihály Általános Iskola Beszámoló

Munkácsy Mihály Általános Iskola Beszámoló 68. Munkácsy Mihály Általános Iskola Beszámoló 2006-2011. Készítette: Egyházi Viktorné sk. igazgató 1 Tartalom I. Iskolánkról... 2 II. Személyi feltételek... 2 III. Iskolánk felszereltségének alakulása...

Részletesebben

2013/2014. tanév - Versenyeredmények

2013/2014. tanév - Versenyeredmények 2013/2014. tanév - Versenyeredmények Magyar nyelv és irodalom, könyvtárhasználat Simonyi Zsigmond Kárpát-medence Helyesírási verseny Kolba Éva 7.b Négyesi Bernadett Kazinczy Szépkiejtés Verseny Bertalan

Részletesebben

A Magyar Hajózási Szakközépiskola és Szakiskola munkaterve a 2014/2015. tanévre

A Magyar Hajózási Szakközépiskola és Szakiskola munkaterve a 2014/2015. tanévre A Magyar Hajózási Szakközépiskola és Szakiskola munkaterve a 2014/201 tanévre Szeptember 1 2 Első tanítási nap tanévnyitó + 3 OF (naplóba 4 szám.ofő) 1/180 8. 2. 2/180 9. 3. 3/180 10. Javító érettségire

Részletesebben

2012. október Egressy Gábor Két Tanítási Nyelvű Szakközépiskola diáklapja

2012. október Egressy Gábor Két Tanítási Nyelvű Szakközépiskola diáklapja 2012. október Egressy Gábor Két Tanítási Nyelvű Szakközépiskola diáklapja XIV. évfolyam, V. szám Tartalom Bevezető szövegelés az új szerkesztőtől Az igazgatónő évnyitó beszéde Interjú az új igazgatóhelyettessel

Részletesebben

BUDAPESTEN VERSENYEZTÜNK SIKER

BUDAPESTEN VERSENYEZTÜNK SIKER Á G F A L V I K R Ó N I K A X. évfolyam 6. szám Ágfalva Önkormányzatának tájékoztatója 2009. június SIKER Iskolánk Patakugró Néptánc Csoportja 2009. május 15-16.-án Solymáron rendezett Német Nemzetiségi

Részletesebben

Ötven egész esztendővel a csokoládés uzsonna után kezdődik Magdaléna két életének tulajdonképpeni története... *****

Ötven egész esztendővel a csokoládés uzsonna után kezdődik Magdaléna két életének tulajdonképpeni története... ***** Ötven egész esztendővel a csokoládés uzsonna után kezdődik Magdaléna két életének tulajdonképpeni története... ***** Ezüst gyertyatartók fénye mellet egy fiatal férfi hajol íróasztala fölé. Az arca márványfehér,

Részletesebben

Az Árpád Fejedelem Általános Iskola szakmai beszámolója. a 2011-2012-es tanévről

Az Árpád Fejedelem Általános Iskola szakmai beszámolója. a 2011-2012-es tanévről Az szakmai beszámolója a 2011-2012-es tanévről Tartalom 2 1. Működési feltételek 1.1. A pedagógusok iskolai végzettsége és feladatai a 2011/2012-es tanévben 1.2. Tanulólétszám, a tanulócsoportok beosztása

Részletesebben

Barossosok az Európai Parlamentben (és egyéb helyeken)

Barossosok az Európai Parlamentben (és egyéb helyeken) Barossosok az Európai Parlamentben (és egyéb helyeken) A tények: Időpont: 2012. október 10 13. Helyszínek, látnivalók, programok: Dachau: koncentrációs tábor megtekintése Strasbourg: angolosok: részvétel

Részletesebben

NAGYKANIZSAI MŰSZAKI SZAKKÉPZŐ ISKOLA ÉS KOLLÉGIUM. Cserháti tagintézménye MUNKATERVE. 2012/2013. tanév

NAGYKANIZSAI MŰSZAKI SZAKKÉPZŐ ISKOLA ÉS KOLLÉGIUM. Cserháti tagintézménye MUNKATERVE. 2012/2013. tanév NAGYKANIZSAI MŰSZAKI SZAKKÉPZŐ ISKOLA ÉS KOLLÉGIUM Cserháti tagintézménye MUNKATERVE 2012/2013. tanév TANÁRI NÉVSOR 2012/2013. 1. Marton László tagintézmény-vezetı 2. Fullér-Kovács Krisztina tagintézményvezetı-helyettes

Részletesebben

DÓZSA GYÖRGY ÁLTALÁNOS ISKOLA 6775 Kiszombor Óbébai u. 6. Tel.: 62/ 525-142 Fax: 62/ 525-143 E- mail: kzaltisk@gmail.com. Tisztelt Képviselő-testület!

DÓZSA GYÖRGY ÁLTALÁNOS ISKOLA 6775 Kiszombor Óbébai u. 6. Tel.: 62/ 525-142 Fax: 62/ 525-143 E- mail: kzaltisk@gmail.com. Tisztelt Képviselő-testület! DÓZSA GYÖRGY ÁLTALÁNOS ISKOLA 6775 Kiszombor Óbébai u. 6. Tel.: 62/ 525-142 Fax: 62/ 525-143 E- mail: kzaltisk@gmail.com Ikt. szám: 5-4/2012-II. Tisztelt Képviselő-testület! A nevelési oktatási intézmények

Részletesebben

PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ

PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ 2010. ÁPRILIS Tisztelt Pusztaföldváriak! Az április előreláthatólag igen sok eseményt tartogat számunkra. A legjelentősebbek az országgyűlési képviselőválasztások. Szeretném itt

Részletesebben

a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. alapján

a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. alapján Klebelsberg Intézményfenntartó Központ a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. alapján Terézvárosi Általános Iskola és Magyar-Angol, Magyar-Német Két Tannyelvű Általános

Részletesebben

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA Petıfi Sándor Általános Iskola, 2600 Vác, Deákvári fıtér 5. 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége, hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Pedagógusok:

Részletesebben

Az elektronikus információszabadságról szóló 2005. évi XC. törvény 6. (3) bekezdése alapján a közfeladatot ellátó intézmény fenntartója a

Az elektronikus információszabadságról szóló 2005. évi XC. törvény 6. (3) bekezdése alapján a közfeladatot ellátó intézmény fenntartója a Az elektronikus információszabadságról szóló 2005. évi XC. törvény 6. (3) bekezdése alapján a közfeladatot ellátó intézmény fenntartója a közfeladatot ellátó intézményre a törvényben meghatározott közzéteendő

Részletesebben

Az Ökoiskola Hálózat 319. Hírlevele

Az Ökoiskola Hálózat 319. Hírlevele Az Ökoiskola Hálózat 319. Hírlevele 2012.05.15. 1. Környezetvédelmi díjban részesült a Mosonmagyaróvári Városi Kollégium 2. Ismét jelentkezik a Saláta hírlevél! 3. Süni és Sündörgő tábor 2012 4. Lezajlott

Részletesebben

Veres Erzsébet GYÖNGYSZEMEK Válogatás diákjaim írásaiból

Veres Erzsébet GYÖNGYSZEMEK Válogatás diákjaim írásaiból Veres Erzsébet GYÖNGYSZEMEK Válogatás diákjaim írásaiból Silvania Kiadó Tartalomjegyzék VERSEK Tavasz A tavasz hírnökei (Maier Adrienn)... 13 Ibolya (Bóné Benjám in)............ 50 Itt a tavasz! (Kocsis

Részletesebben

Könyvtárostanárok Egyesületének Hírlevele 1088 Budapest Múzeum u. 7. web: http://www.ktep.hu. 2009. március

Könyvtárostanárok Egyesületének Hírlevele 1088 Budapest Múzeum u. 7. web: http://www.ktep.hu. 2009. március Könyvtárostanárok Egyesületének Hírlevele 1088 Budapest Múzeum u. 7. web: http://www.ktep.hu 2009. március Levelezési cím: 1462 Budapest, Pf.: 611. e-mail: ktegyesulet@gmail.com Tartalom Elnöki köszöntő...2

Részletesebben

BARÁTUNK A KÖNYV VETÉLKEDŐ

BARÁTUNK A KÖNYV VETÉLKEDŐ 2. ÉVFOLYAM, ÁGACSKA, ÖSSZESÍTETT Csapat Név Csapat Tagok Felkészítő Neve PÖSZE EGÉR VILLÁM MACKA OKOS GOMBÁK PÖSZE EGEREK SZUPER HÁROM ÁG A HÁROM KACSA PILLANGÓ SZÉLVIHAR EGÉRKE GYŐZTES KACSÁK LEPKE LENKE

Részletesebben

A 2015-16. TANÉV RENDJE

A 2015-16. TANÉV RENDJE ADDETUR Baptista Gimnázium, Szakközépiskola és Speciális Szakiskola 1022 Budapest, Marczibányi tér 3. A 2015-16. TANÉV RENDJE Események megnevezése Ideje Helye Felelős Megjegyzés Alakuló értekezlet 2015.08.24.

Részletesebben

Pestszentimrei. A misszió hónapja hogy áldást nyerjen a föld minden népe

Pestszentimrei. A misszió hónapja hogy áldást nyerjen a föld minden népe Pestszentimrei Öröm Hír Levél A Pestszentimrei Római Katolikus Egyházközség lapja VI. évfolyam 7. szám (53.) - A misszió hónapja hogy áldást nyerjen a föld minden népe A katolikus egyház 1926 óta minden

Részletesebben

KEDVES SZÜLŐK! A 2014/2015-ös tanév eredményei

KEDVES SZÜLŐK! A 2014/2015-ös tanév eredményei 2015 KEDVES SZÜLŐK! Kiadványunkkal iskolánk életéről, az elmúlt év eredményeiről és az előttünk álló tanév eseményeiről kívánjuk tájékoztatni Önöket. Iskolánk statisztikai adatai Tanulók létszáma: 400

Részletesebben

A DUNAÚJVÁROSI SZC SZABOLCS VEZÉR GIMNÁZIUMÁNAK ÉS SZAKKÖZÉPISKOLÁJÁNAK M U N K A T E R V E 2015-2016-os tanévre

A DUNAÚJVÁROSI SZC SZABOLCS VEZÉR GIMNÁZIUMÁNAK ÉS SZAKKÖZÉPISKOLÁJÁNAK M U N K A T E R V E 2015-2016-os tanévre A DUNAÚJVÁROSI SZC SZABOLCS VEZÉR GIMNÁZIUMÁNAK ÉS SZAKKÖZÉPISKOLÁJÁNAK M U N K A T E R V E 2015-2016-os tanévre Pusztaszabolcs, 2015.08.31 Készítette: Mátyás Julianna igazgató 1 B E V E Z E T É S A munkaterv

Részletesebben

MUNKATERV. a 2013/2014 es tanévre

MUNKATERV. a 2013/2014 es tanévre 2652 Tereske Telefon: +35 559002 Honlapcím: http://www.tereske.net OM: 032281 MUNKATERV a 2013/2014 es tanévre Az iskolai munkatervet 2013. szeptember 3 án a nevelőtestület egyhangúan elfogadta. jegyzőkönyv

Részletesebben

A Körmendi Kölcsey Ferenc Gimnázium 2013/2014. évi munkaterve

A Körmendi Kölcsey Ferenc Gimnázium 2013/2014. évi munkaterve A Körmendi Kölcsey Ferenc Gimnázium 2013/2014. évi munkaterve A 2013/2014. tanév munkarendje 2013. augusztus 23. (P) Nevelőtestületi megbeszélés Munkaközösségi megbeszélések A tantárgyfelosztás egyeztetése

Részletesebben

A CSOKONAI VITÉZ MIHÁLY GIMNÁZIUM 2010/2011-ES TANÉVÉNEK MUNKATERVE

A CSOKONAI VITÉZ MIHÁLY GIMNÁZIUM 2010/2011-ES TANÉVÉNEK MUNKATERVE A CSOKONAI VITÉZ MIHÁLY GIMNÁZIUM 2010/2011-ES TANÉVÉNEK MUNKATERVE A tanév legfőbb célkitűzése az intézményi tanulmányi átlag emelése. Ezt szolgálják a természettudományos felmérők, valamint a különböző

Részletesebben