Bevezető. Neked mit jelent a szeretet?

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Bevezető. Neked mit jelent a szeretet?"

Átírás

1 Bevezető Bevezető Mered-e kimondani: SIKERES vagyok? Neked mit jelent a szeretet? Az érzelmeinkről általában nem szoktunk beszélgetni. Legalábbis nem úgy, hogy leülnénk valakivel egymással szemközt, és rákérdeznénk: Mit is értesz te azon, amikor azt mondod: szeretlek? vagy: Mondd már el nekem, mi az a szeretet! Beszélgetőtársunk hebegne-habogna, értelmes választ próbálva összerakni a szavakból, amelyek hirtelen, a fogalom hallatán eszébe jutnak, vagy csak ülne csöndben, egyre kínosabb csöndben, fejében a leírhatatlan, félelmes ürességgel, mintha Karinthy rossz tanulóját szólították volna felelni. Tudom, mert a szerkesztőség tagjai velem együtt átélték ezt. El kellett, hogy mondjuk Neked, mit gondolunk, tudunk a szeretetről. És hirtelen annyi mindent tudtunk, hogy már nem tudtunk semmit. SEMMIT. Miután megmerítkeztünk a kétségbeesésben, és elvetettünk jó néhány cikk-kezdeményt ha nincs a számítógép, akkor egy kosárnyi összegyűrt papírt produkáltunk volna, történt valami különös. Egyszerre csak maguktól íródtak a sorok, hirtelen nem lett kérdés, hogy mit kell írnunk Nektek. Mit kell, hogy írjunk arról, mit jelent a szere december 1

2 Bevezető tet akkor, ha egészségről beszélünk, mit pénzügyi területen, mit a vállalkozásban és a vezetésben. Mi támogatja a szeretetteljes légkör, a jó kapcsolat kialakulását és megtartását. Egyáltalán, kell-e, és hogyan szeretnünk... Hogy történhetett ez meg? Úgy, hogy mindannyian, akik ezt a számot készítettük, szeretjük, amit csinálunk, szeretjük, amiről írunk, és... szeretünk Benneteket. Ez a szeretet vezette a kezünk, és segített át a felelősség-krízisen, hogy mi nem tehetjük meg azt, hogy közhelyeket adjunk válasz helyett, ha megkérdezitek bármelyikünktől: Mit is jelent neked az: szeretet? Hantos Gyöngyi felelős szerkesztő december

3 Bevezető A szeretetről szóló számot írták: Antal Béla 36 éves, egri születésű, egy gyermek édesapja. A Transzcendentális Meditációt 1992-ben sajátította el Egerben, a TM-Szidhi programot 1994 óta gyakorolja április 3-án egy sporttáskával a kezében költözött fel Budapestre, és 1998-ig a Maharishi Alapítvány alapítójaként a civil szférában tevékenykedett, ennek részeként 4 hónapot töltött a hollandiai Maharishi Védikus Egyetemen július 6-án alapította a tminfo.hu portált, melynek jelenleg is főszerkesztője és 2005 között utazóként Európát járta, majd 2005-ben megalapította a Silihost Kft.-t. Jelenleg saját vállalkozásában dolgozik, a tminfo.hu portálon kívül a live.vedaradio.hu webrádiót, valamint a silihost.net vállalati blogot szerkeszti. Üzenete a Minerva olvasóinak: Mint a fa magjában lévő üresség, amely magában rejti az egész fa kibomlásának lehetőségét, a megnyilvánulatlanság mezején az üresség tapasztalata magában rejti a teremtett világban létező összes dolog eleven lehetőségét. Erről a szintről nem kell keményen dolgoznod, hogy valamit is elérj. Csak vágynod kell, és a természeti törvény kiszolgál. Ez az a tudás, amit szeretnénk, ha a gyermekeink élveznének most, és minden eljövendő nemzedékben. Maharishi. Dusik Andrea Amit egy nő igazán akar, azt mindig el is éri. Amit igazán birtokolni szeretne, azt meg is szerzi. Korunkban ez annyit változott, hogy ezen az akaromlistán az első helyre a nőknek Neked is a saját vagyon megteremtését kell tenniük. Minél többen, és minél előbb ismerjük fel az önálló vagyonteremtés szükségességét, annál magabiztosabban élhetjük meg jele december 3

4 Bevezető nünket, tervezhetünk, és vághatunk neki a jövőnek. Mert Te is akkor leszel szabad, ha van saját szobád és saját pénztárcád. Ehhez adok a Minervában praktikus mit-és-hogyan ötleteket. Hantos Gyöngyi A Lady User számítástechnikai blog háziasszonya és a Minerva Capitoliuma felelős szerkesztője. Mostanában egyre többször kérdezem magamtól, és kérdezik tőlem: Ha a pénz nem számítana, ha azt tehetnéd, azzal foglalkozhatnál, amit igazán szeretsz, mit csinálnál? Először magamnak sem mertem bevallani, másnak még úgy sem: Olvasnék. Igen, olvasnék: szépirodalmat, szakirodalmat, útleírást, bármit... A család szerint betűmániám van. A villamosról kitekintve olvasom a feliratokat és utcanév táblákat, ha épp nem könyvet olvasok, mert az mindig van nálam, hogy hasznosítsak minden, várakozásra egyébként eltékozolt élet-percet. Olvasok a konyhában főzés közben, és valószínűleg azért nem vezetek szívesen autót, mert aközben nem tanácsos olvasgatni. Átolvastam az iskolai szüneteket, a pad alatt rejtegettem az olvasnivalóm órákon, tökélyre fejlesztve a könyválcázás tudományát. Megszereztem pár képesítést (tanár, informatikus-könyvtáros), szakmai blogot indítottam, hogy alibim legyen a folytonos olvasásra. Jut eszembe! A felelős szerkesztő is olvas. Úgyhogy azt csinálom, amit igazán szeretek. És kívánom minden HősNőnek, hogy megtalálja és csinálja azt, amit valóban szeret! Jakab Gyöngyi az Újrakezdő Nők mentora, főiskolai óraadó. Többnyire örömmel, és egyre tudatosabban élem a szerepeimet: társ, anya, anyós, meny, nagymami, barátnő, és még amit akarok. Barátnőim közül jó néhány december

5 Bevezető még csak vár arra, hogy teljesüljenek a vágyai. Én nem akartam tovább várni. Magam vettem kézbe a dolgaim intézését. Te megkapod az élettől azt, amit szeretnél? Ott élsz, ahol akarsz, azt a munkát végzed, amit szeretsz? Kapsz értő figyelmet, és annyi fizetést, amennyit megérdemelsz? Dicséretet, támogatást és olyan gyermeket, akire büszke lehetsz? És szeretnél több időt, hogy végre az álmaiddal és önmagaddal törődj? Képzeld el, hogy mindezt megkapod! Ugye, már most, milyen különös érzéssel tud eltölteni, ha a vágyaidra gondolsz? Önmagam megismerésével kezdődött minden. Újra kitaláltam magam, és működik. Nem várok a következő életemig. Kelemen Kata Kétgyermekes anyuka, végzett jogász és majdnem-végzett közgazdász. Jelenleg otthon lévő gyakorló káoszmenedzser, sok-sok elvégzetlen feladattal, néha kivégzett idegrendszerrel. Utálja a Nem értem, miért van ekkora kupi, amikor egész nap itthon voltál! mondatot, de szereti elalvás előtt összedörzsölni a talpát. Rendrakásból elégséges, de öniróniából ötös. Vagyis ötös alá. Mert mindig van hová fejlődni... Kata a Minerva témáinak könnyed oldalát mutatja meg hónapról-hónapra. Márton Anikó A Tudatos Lét című online magazin főszerkesztője nyarán érlelődött meg a gondolat, hogy szeretnék egy olyan zöld oldalt, ami még nincs. Bár van sok oldal, ami környezetvédelemmel, fenntartható fejlődéssel, alternatív gondolkodásmóddal foglalkozik, de azt tapasztaltam, hogy ezek vagy nagyon technikai jellegű információs portálok, vagy nagyon egy téma köré csoportosítják tematikájukat. Én szerettem volna egy olyan átfogó képet, talán inkább gondolkodásmódot, szemléletet mutatni és képviselni, ami mindenki december 5

6 Bevezető számára érthető, és bár van benne építészet, technika is, de más megközelítésben. Az oldal tematikája, cikkei tudatos gondolkodásra, életvitelre serkentenek. A mindennapi életünk, tetteink, gondolataink átgondolására és szükség esetén megváltoztatására. Valamint bemutatják azokat a programokat, lehetőségeket, amelyek elérhetőek, alkalmazhatók. Idealistaként abban hiszek, hogy sikerül megváltoztatni az emberek gondolkodását, negatív gondolatait, és sikerül a Földet és a jövőt is élhető létként a jövő nemzedékének meghagyni. Hiszem és tudom, hogy jó dolgot kezdeményeztem, és minél több emberhez jutnak el az információk, lehetőségek, akár az én oldalamon keresztül, akár más hasonló oldalakról, annál nagyobb esély van a fenntarthatóság irányába haladni. Nem vagyok borúlátó, és nem a pesszimizmus a jellemző rám, de ahogy ásom bele magam egyes témákba, szakelőadók anyagát látom, olvasom, nagyon ijesztően hat néhány dolog. Sokszor érzem, hogy egy anynyira irányított világban élünk, felfoghatatlan fejlődést értünk el, és sodor, sodor magával a lendület. Ennek mindenképpen megálljt kell parancsolni. És nem, ez nem azt jelenti, hogy jajjj, de jó lenne ismét úgy élni, mint éve, hajnalban kijárni a földekre, és kapálni, kaszálni, libát tömni stb. Az én meglátásom és véleményem az, hogy nagyon nem jó ez a mostani világ, és vissza kell térni a természetközeli élethez. Tiszteletben kell tartani, hogy a Föld óriási kincsek és energiák birodalma, de ha rosszul bánunk vele, ha kihasználjuk, ha csak elveszünk ezekből a kincsekből, de vissza nem juttatunk semmit, akkor jelenlegi formájában össze fog omlani az élet. Ezért kell tenni mindenkinek, hogy ez ne történjen meg. Mátyás Anita Már gyerekkoromban is a növények és az emberek érdekeltek legjobban. Rajzoltam, festettem őket, írtam róluk. Gyógyító vagy kerítésmászó akartam lenni... (a szomszédnak csudaszép őszibarackjai voltak) december

7 Tartalomjegyzék Van sok szakmám és végzettségem. Voltam telefonközpontos, metró-segédvezető, villamosvezető, bolti eladó, és sok-sok évig dolgoztam a vendéglátásban is. Gyerekkorom óta tanulom a csontkovácsolást, és a gyógynövények ismeretét. Később kezdtem el foglalkozni ólomüvegezéssel, üvegfestéssel, bioenergiával, ásványokkal, számmisztikával, névelemzéssel, tarot-val, pozitív gondolkodással Elvégeztem a Darnel-tréninget, az agykontroll tanfolyamot, a Táltos Iskolát, és mindenféle ezoterikus tanfolyamokat, mind-mind olyat, ami az önfejlesztés, a lélek és a test gyógyulásának, és öngyógyítás beindításának lehetőségét adta. A Minerva Capitoliumában a számmisztika minden napra kiszámolható, segítő rezgéseinek kihasználására, és a rossz napok elkerülésére szeretném felhívni a figyelmet. Skultéty Andrea FengShui tanácsadó. Életem legfőbb vágya az anyagi függetlenségem megteremtése. A FengShuira mint módszerre tekintek, mely támogat célom elérésében. Rengeteg erőt merítettem belőle, hogy negyvenéves nőként, két évtizednyi biztos alkalmazotti létből a bizonytalan vállalkozói világba lépjek. A feng shui nem más, mint a józan, paraszti ész ősi, sokrétű hasznot hozó tudománya. Egyszerűen imádom! Hosszú szakértői tapasztalatom alapján elmondhatom: lépésről lépésre haladva céljaink felé minőségi életet élhetünk a tudatos térrendezést használva. Arra törekszem, hogy a feng shuit minél szélesebb körben ismertessem meg, elsősorban azokkal a nőtársaimmal, akik hajlandóak cselekedni saját boldogulásuk és boldogságuk érdekében. Hálás vagyok klienseimnek, mert hozzásegítenek saját célom eléréséhez, így én adva kapok december 7

8 Bevezető Vidi Rita A HősNők.hu és a Minerva Capitoliuma főszerkesztője. Rita már kislány korától a könyvek és az olvasás bűvöletében élt, később pedig már a magyar Agatha Christie-nek készült. De aztán az élet egy óriási vargabetűvel ajándékozta meg: korán férjhez ment, gyereket szült, majd kétkezi munkásként dolgozott egy autóipari cégnél. Később minőségbiztosítási tanácsadóvá lépett elő, és a minőség javítására, a folyamatos fejlődésre való állandó törekvés rányomta bélyegét az életére is. Rita mindig, mindenben a jobbat kutatja, majd a közérthetőbbé tételt célozza meg. Két könyve jelent meg: a Hagyd a dagadt ruhát másra! a női időgazdálkodásról szól, hogy a nők könnyebben és egyszerűbben találják meg az életükben a harmóniát; a Hogyan váltsuk valóra vágyainkat? című, célkitűzést és megvalósítást egyszerűbbé tevő könyv pedig a célok megvalósításának eddig eltitkolt láncszemeit tárja a női olvasók elé. A Minerva Capitoliumát is azon nők számára hozta létre, akik már érzik a saját tudatosságukat, de szeretnék egyszerűen, közérthetően, hasznos tanácsokkal tűzdelve megkapni a folyamatos fejlődésükhöz szükséges inspirációt december

9 Bevezető Tartalomjegyzék Neked mit jelent a szeretet? Bevezető 1 A szeretetről szóló számot írták 3 Tartalomjegyzék (itt vagyunk most) 9 Minden nap karácsony 10 Szeretet és a Lét 24 Kövérre szeretjük egymást? 31 Hogyan szeressek JÓL? 35 A szeretet ünnepe 48 Hogy a csoda ne csak három napig tartson 56 Milyen a szerethető vezető? 61 Szerelmes vagyok az ötletembe! 67 Filmajánló Hachiko 73 A karácsony-forgatókönyv 77 Oroszlán vagy hiéna akarsz lenni? 81 Számmisztika varázstábla 87 Zöld karácsony 94 Előzetes 99 Jegyzetek, ötletek, felismerések 100 Impresszum december 9

10 Különvélemény Különvélemény Minden nap karácsony Vidi Rita írása A szeretet az egyik legnehezebb téma, amivel írói minőségemben valaha szembesültem. Nem azért, mert ne lehetne róla ezernyi oldalt megtölteni, vagy ezer évig beszélni: ó, dehogyisnem lehet! Csakhogy nem az a kérdés, hogy MIT mondjak, mondjunk írótársaimmal a szeretetről, hanem az a fontos, hogy egyáltalán MIÉRT. Mindenkinek valami teljesen más él a fejében és a szívében a szeretettel kapcsolatban, mint egy másik embernek. Mindenkinek a szeretettel kapcsolatos érzései, gondolatai, problémái, örömei teljesen egyediek. Sőt, ezek az érzések és gondolatok akár pillanatról pillanatra változhatnak az egyénben, vagy észrevétlen módon egyszer csak elveszíthetik jelentőségüket, és helyükben léphet valami egészen más téma vagy érzelem. Napok óta egyfolytában János bácsi, gyerekkorom egyik közel lakó öregura jár az eszemben. Vele esett meg, hogy fiatal suhancok próbálták ugratni, és hát mivel már öregecske volt, a vélhetően nagy hézagokkal rendelkező szexuális életével kapcsolatban akarták kifigurázni, arról faggatták, jut-e még a jóból december

11 Különvélemény Mire János bácsi reszketeg hangon így szólt: Fiacskáim, én a szexről nem szoktam beszélni, mert veletek ellentétben én csinálni szoktam. Na, kitört a röhögés, János bácsi pedig óriási presztízsnövekedést ért el a fiatalok szemében. Azért jutott ez a történet az eszembe, mert a szeretet is olyan téma, hogy csinálni kell, művelni kell, és ha ezek megvannak, felesleges is róla beszélni. Keleten a helyzet változatlanul rossz Igen ám, ez így mind szép és jó lenne, ha az emberiség a szeretetet csinálná, művelné, ha lenne az embereknek idejük, érkezésük, energiájuk azzal foglalkozni, hogyan építsék önmagukat, kapcsolataikat, sőt embertársaikat. Félre ne értsd, nem akarom sötétebben ábrázolni a képet, mint amennyire ténylegesen sötét, de a tény az tény: egy nemrég elkészült felmérésünk alapján kiderült, hogy mindennapi problémát okoz a pénz hiánya, és az ebből eredő életminőség-romlás. Akkor is, ha valaki nem kimondottan szegény, a pénzprobléma mindennapos. Ha nincs, akkor azért, ha meg van, akkor azért, hogy minél több mindenre jusson belőle. A szeretet szinonimái: rokonszenv, szimpátia, vonzalom, vonzódás, szerelem, szenvedély, tisztelet A szeret szinonimái: rokonszenvez, kedvel, szimpatizál, vonzódik, vonzalmat érez, vonzalmat táplál, bír, komál, szível, imád, istenít, dicsőít, rajong, magasztal, lelkesedik, odáig van, bolondul, odavan december 11

12 Különvélemény Még emlékszem gyerekkoromra, amikor esténként nem volt más lehetőségünk, mint az olajkályhában lobogó tűz által megjelenő fényjáték bámulása. Közben a szüleim beszélgettek, vagy nagy ritkán a rádiót hallgatták. Én a nagymamám ölébe fúrtam be magam, és gondtalannak, könnyűnek és boldognak éreztem magam. Mert akkor még volt IDŐ megélni a szeretetet, egymás közelségét. Nem volt rohanás, mert nem volt MIVEL rohanni. Gyalog vagy szánkóval lehetett közlekedni télen, nyáron pedig mindenki biciklizett. Nem volt HOVA sem rohanni, maximum a rokonokhoz, ahol ugyanaz az időtöltés várt ránk, mint otthon: meghitt beszélgetések. Nem volt MIÉRT rohanni sem, mert mindenkinek megvolt a munkája, amiért több pénzt akkor sem kapott volna, ha ezerszer jobban dolgozik, vagy ezerszer többet, ugyanis teljesen hétköznapi volt a rendszeres társadalmi munka is. Ha több pénzt is keresett valaki, az még kevés volt, ugyanis nem volt MIRE elkölteni. Ahhoz, hogy valaki valóban gazdag életet mondhasson akkoriban a magáénak, leginkább kapcsolatok kellettek. Anélkül a pénz sem ért semmit. Mielőtt még sikerülne magamra süttetnem a na, ez is visszasírja a szocializmust, közlöm, hogy nem sírom vissza, de mindig sikerül nosztalgiával visszagondolnom, elvégre a gyerekkoromat is jelenti számomra, amellett, hogy látom, mennyi lelki előnye volt az akkori relatív nélkülözésnek. Mert relatív volt a szűkösség, ez tény: csakis a nyugati társadalmakhoz képest voltunk vagyonunkat tekintve hátrányban, de érzelmeinkben, legalábbis akkoriban még, fényévekre előre jártunk. Aztán persze sikerült felzárkóznunk a nyugathoz: egyre sekélyesebb kapcsolatok, egyre sivárabb lelkek, egyre inkább fájó érzések, és valami nagyon fontosnak a vákuumszerű hiánya következett december

13 Különvélemény Ó, hát persze jött a felzárkózással jó is: több lehetőség, több pénz, több árucikk. Mivel mindenhez pénz kell, a boldogsághoz is, az egészséghez is, a kapcsolatokhoz is, és ahhoz is, hogy legyen időnk egymásra és önmagunkra, azt hihetnénk legalábbis ez lenne a törvényszerű, hogy legalább a pénzt megszerették ez emberek, megszerettük mi, nők, anyák, feleségek, szinglik, asszonyok, nagymamák, matrónák is. De ez sajnos nem így van. Nem szerettük meg az új dolgokat sem, utáljuk a pénzt is, utáljuk a problémákat, utáljuk a kihívásokat, utáljuk a hiteleinket, és közben nem értjük, hogyan is zavarodhattunk öszsze ennyire a szeretet kérdésében. Mit jelent számodra a szeretet egy szóval? Spontán ötlettől vezéreltetve a következő kérdést tettem fel a facebook. com közösségi oldalon az ottani ismerőseimnek, akik jórészt virtuális ismerősök, de attól még szerethetjük egymást persze: Mi jut eszetekbe elsőre arról a szóról, hogy SZERETET? Nem ér gondolkodni, rögtön azt írjátok ide, ami elsőre eszetekbe jut, és a lehető legrövidebben! Ezek a válaszok érkeztek (szó szerint, és ebben a sorrendben! Minden gondolatjelnél más-más emberek gondolatait olvashatod, nőkét-férfiakét vegyesen): Az unokáim. A bébincem (kisbaba). Most írt valaki Bhutanból, Trulku Jigme Ngawang, megkérdezte, hogy én is buddhista tanító vagyok-e, mint ő. Én nem, de ott is december 13

14 Különvélemény érdeklődnek irántunk, magyar buddhisták iránt, szép dolog a család, de a világban hat-hét milliárd ember él. Ez a szeretet. A Fiam. Meleg, sugárzó energia. Ő, itt a karomban (a hölgy kisbabával van a fotóján). A gyerekeim. A gyerkőcök és a férjem. Isten. Bizalom, harmónia. Kellemes érzés futott át rajtam. A szó pedig gyengédség. Melegség. A szeretet MINDEN! Maga az Élet. Ölelés. Körömvirág tea. A Pepe maszatos pofija. Gyerekek. Feltétel nélküli odaadás és elfogadás. A kishúgom. Lányaim! Jézus, mert ő maga a szeretet! Szerethetünk bármit, bárkit, csak Jézus tudja betölteni az ilyen irányú igényeinket. Természetesen szeretem én is a gyermekeimet, a férjemet, de alapból mindenki felé szeretettel fordulok. :) Kócos, barna gyereküstök. Féltés, támogatás. A nagymamám. Biztonság. Tisztelet. Az egyetlen út az életben, ami minden tettünkben jelen kell, hogy legyen. Adni és nem várni, hogy visszajöjjön. Abraham és Esther Hicks. Jézus december

15 Különvélemény Mint látod, a szeretetről sokaknak egy másik ember jut eszükbe, sokaknak a hitük, és sokan vannak, akik más aspektusból, kicsit felülről látják már ezt a kérdést. A lényeg az, hogy valamit jelentsen a szeretet, valamit indítson be, mert bár sokan válaszoltak erre a kérdésre, de nagyon sokan nem Talán nem jutott eszükbe semmi, vagy nem volt idejük arra, hogy megálljanak egy pillanatra, de akár az is lehet, hogy elsiklott a téma felett a tekintetük. Hogyan sűrűsödhetett egyetlen napba a szeretet? A karácsony nem úgy kezdődött, mint ahogy most ismerjük. Igazság szerint sok-sok nép szokásai, és sok-sok vallás előírásai tükröződnek a mai karácsonyainkban. Az biztos, hogy már az ókori Rómában is megünnepelték a téli napfordulót december 17-én, és Saturnáliának nevezték, zöld növényekkel díszítettek, és nagy hangsúlyt helyeztek a fényekre, lámpásokra, a gyerekeknek és szegényeknek adott ajándékokra. Az ókorban még véletlenül sem a szeretetet akarták kifejezni az ajándékokkal, és magával az ünneppel sem. A Saturnália olyan volt, mi ma Szent Iván éjjele. Csak épp egy másik évszakban. A téli napfordulót minden nép megünnepelte persze, ezt csak azokról a népekről jelenthetjük ki, amelyekkel kapcsolatban maradtak fenn bizonyítékaink, így a germánok és a kelták is. A keresztény hit és egyház egyre szélesebb körben való terjedésével lett szerte a Földön elterjedt a karácsony, mint Jézus születésének ünnepe. Évszázadokon át fennmaradt a fény kiemelt szerepe ezeken a napokon, és az ajándékozás mint legfőbb mozzanat. A karácsonyi eszem-iszom onnan ered, hogy a karácsonyt böjt előzi meg, és ez szenteste ér véget december 15

16 Különvélemény Minden országban megvannak a saját kis változatok, ahogyan a karácsonyt ünneplik, vagy teszik ünnepibbé, és persze van, ahol sosem ünneplik a karácsonyt, mert csak hallottak róla, de az adott országban elterjedt vallás miatt egészen más napokon ünnepelnek, és egészen másként. Ha abból indulunk ki, hogy a Föld népességének körülbelül a fele NEM ünnepel karácsonykor, akkor mégis milyen jogon hívjuk a karácsonyt a szeretet ünnepének, és milyen jogon gondoljuk ezt globálisan különleges napnak? Hiszen, ezek szerint, ha valahol nincs karácsonyi ünnepség, akkor ott szeretetnek sem lenne szabad előbukkannia? Márpedig a Föld lakosságának fele, köszöni szépen, karácsony nélkül is maximálisan tisztában van a szeretet érzésével és értékével, sőt, szeretet-ünnep nélkül is ki tudja fejezni, és be tudja fogadni a szeretetet. Nos, akkor íme a házi feladat: legyen minden napunk a szeretet ünnepe, és ne akarjuk egyetlen nap alatt letudni! (Gondolom ez nem újdonság, legalább ezerszer a Te fejedben is megfordult már az ötlet.) Hogyan tegyük minden napunkat a szeretet ünnepévé? Avagy hogyan legyen egész évben karácsony? Mielőtt megválaszolnánk a kérdést, fejtsük ki a választ a MIÉRT-re is. Miért kellene egész évben karácsonyozni? A kellően megalapozott tudományos válaszom: miért NE kellene? Azért, mert létezik szeretet-ünnepünk, attól még ünnepelhetünk egész évben! Azért, mert jórészt ajándékozással, és ünnepi eszem-iszommal könnyen kimutathatjuk az érzelmeinket karácsonykor, az év többi napján is remekül meg lehet oldani ezt a feladatot, külön fáradság vagy költségek nélkül. De mielőtt boldogan elsétálnánk a naplementébe, egy kis kitérő december

17 Különvélemény Mindenkit szeretnünk kell? Világéletemben szerettem a kihívásokat, és rendre felbukkantak az életemben olyan emberek nyilván feladatként, akiket valahogy nem bírtam szeretni, de ami az érdekes, ők sem engem. Ezekkel az emberekkel mindig sokkal többet foglalkoztam gondolatban, mint azokkal, akik gyorsan és könnyen elfogadtak, és irányomból ők is ezt kapták. A megfelelési kényszerről szóló számunkban több mint száz oldalon foglalkoztunk ezzel a témával mennyire kell, vagy nem kell megfelelnünk másoknak, mennyire kell, vagy nem kell méltónak lennünk mások szeretetére, de most visszaköszön a téma, kissé fordítva: mi van akkor, ha mi nem szeretünk valakit/valakiket? Az bűn? Nem bűn, nem hiba, nem vétek, nem átok. Teréz Anya is tudott kategorikusan nemet mondani, és még ő sem állt oda minden ember vagy kezdeményezés mellé teljes valójával. Egyszerűen tény: nem lehet mindenkit szeretni, mert nem vagyunk szentek egyébként is, maximum halálunk után lehetünk azok, és lehetnek emberek, jelenségek, szituációk az életünkben, amik nem hogy nem szeretetreméltóak számunkra, de még taszítóak is. Még a szeretetkoncentrátum karácsonyi időszak alatt sem kell szeretnünk mindenkit. De nem is kell foglalkoznunk azokkal, akiket nem szeretünk. Minek tartanánk fenn helyet az életünkben olyan dolgok számára, amik teljességgel feleslegesek? Ezek helyett foglalkozzunk azokkal, akik képesek befogadni a szeretetünket, sőt, vissza is tudnak sugározni belőle. A kutyák számomra a feltétlen szeretet megtestesítői sem szeretnek mindenkit. A postásokat például nagyon nem december 17

18 Különvélemény A hatalmi harc a szeretetért A szeretetet sokan azonosítják mérhetetlen, megfoghatatlan, de érezhetően létező és áramló energiával. Ha úgy fogjuk fel a szeretetet, mint energianyalábot és energiaszintet, akkor James Redfield Mennyei prófécia című könyve alapján könnyű leképezni néhány alapvető szituációt. A legjobb, ha a szeretet-energia spontán áramlik. De vannak esetek, amikor a spontán áramlás bizony egy manipulatív dolog eredménye, csak erről mi, áramoltatók nem tudunk. Az energiáért folyamatos harcban állunk, mi, emberek egymással, sőt még a természettel is. Vannak, akik magas szinten tudják áramoltatni a saját energiájukat, mert ebben az a lényeg, hogy ne begyűjtsük, mint a bankókat a párnacihába, hanem beszerezzük, és tovább is adjuk. Ha mindezt spontán, önzetlenül műveljük, akkor az energiaellátásunk folyamatos lesz, az energetikai szintünk állandónak tekinthető. (Már ha hiszünk ebben, természetesen, de mivel abszolút logikus, ezért az egyelőre még hitetlenek számára is érdemes ezen a gondolaton végigmenni.) 1.) Vannak, akik leszívják a szeretetet maguknak, ráadásul belőlünk. Ha adunk, ha nem, elérik, hogy kapjanak tőlünk. Érzelmi zsarolással, sakkban tartással, manipulációval, és azzal, hogy úgy tűnik, kimondottan imádatuk tárgya vagyunk. Teszik mindezt persze öntudatlanul, nekik egyszerűen ez a módszerük. Az ilyen emberrel való kapcsolatban azt érezzük, hogy mi csak folyamatosan adunkadunk, és nem is igazán tudjuk, hogy akarunk-e adni. De hopp, már megint leszívta, úgyhogy ténykérdéssé válik: adunk, és kész. Ezek az emberek erőszakkal veszik el a szeretet-energiánkat. Három lehetőség van velük kapcsolatban: a.) vagy megtanítjuk őket a spontán szeretetáramoltatás képességére ami sokkal könynyebb, mint gondolnánk, bár bizonyos tudatosságszint elengedhetetlen hozzá, vagy b.) eldöntjük, hogy nekik mindig spontán december

19 Különvélemény áramoltatjuk a szeretetünket, hogy sose kelljen leszívó üzemmódba kapcsolniuk, vagy pedig c.) megválunk tőlük. A megválás után csodálatos változáson tudnak keresztülmenni ezek az emberek, mert amikor nincs kitől leszívni a szeretetet, akkor hirtelen elkezdenek más csatornákat keresni, és láss csodát, ráébredhetnek a spontán áramoltatás értelmére, sőt még mesterévé is válhatnak. Ezért fordulhat elő az, hogy például évek óta egymást maró párok egy szétválás és rövidebb-hosszabb különélés után megint egymásra tudnak találni, mert az energiaáramoltatásban más szituáció tud köztük létrejönni. 2.) Vannak, akik elesettek, szánalomra méltóak, segítségre szorulnak, és ezzel vesznek rá bennünket, hogy szeressük őket. Nyilván semmi rossz szándék nincs bennük, egyszerűen az adottságaik következtében, és életük során ez a módszer vált be náluk. Ők azok, akiknek mindig sok a gondjuk, betegek, egyedül vannak. Könnyű bennük megtalálni a szeretetreméltóságot elvégre mindenkit lehet szeretni, mert sosem erőszakosak, és rengeteg szeretetet tudnak visszaadni is. Az ilyen embereknek egy dolgot kellene megtanulni: ne visszaadni akarják a szeretetet, hanem TOVÁBB adni! A szeretet-energia áramoltatása nem arról szól, hogy oda-vissza dobáljuk, mint egy labdát, hanem arról szól, hogy rajtunk csak keresztüláramoljon, hogy átengedjük magunkon, és még intenzívebbé, tisztábbá tegyük. 3.) Vannak, akik úgy sajátítják ki maguknak a szeretet-energiát, hogy uralkodni akarnak rajtunk. Amikor az uralkodásuk kezdene túl nyilvánvaló lenni, akkor adnak-adnak-adnak, csak győzzük befogadni! Ők azok az emberek, akikkel kapcsolatban valahogy december 19

20 Különvélemény sosem tudjuk, hányadán állunk. Nem tudunk tőlük elszakadni, de nagyon gyakran érezzük a velük való kapcsolat hátrányait is. Az ebbe a kategóriába tartozó emberekkel lehet a legnehezebb dolgunk: mivel a személyiségük alapvető jegye az uralkodás, számukra visszalépésnek hathat a spontán szeretetáramoltatás képességének elsajátítása. Az ilyen emberek maximum óriási bukások, élettől elszenvedett pofonok kapcsán jönnek rá arra, hogy nem alattvalónak, hanem partnernek érdemes tekinteni embertársaikat. 4.) A spontán áramoltatásra képes emberek csoportja. Talán már számodra is nyilvánvaló, hogy a legjobb, ha ebbe a csoportba tartozunk, de az igazság az, hogy általában mind a négy csoport jellemzői igazak ránk. Hol ilyenek vagyunk, hol olyanok. Hol könynyebb áramoltatnunk, hol pedig könnyebb lerabolnunk másokat. A lényeg, hogy tökéletesek úgysem lehetünk, de legalább törekedjünk arra, hogy ne az elvevők, hanem egyértelműen az áramoltatók csoportjába tartozzunk. Ennek profi műveléséhez semmi más nem szükséges, mint az, hogy tudjuk: hogyan áramlik a szeretet, és hogyan jutnak szeretethez az emberek. Máris kezd nyilvánvalóvá válni, miért tölt be a gyakorlatban fontos szerepet a karácsony, és a hozzá hasonló szeretet-ünnepek: ilyenkor mindenkinek feltett szándéka, hogy spontán áramoltassa a szeretetet, és lám, képesek is rá. Ezért működik jól a szeretet-ünnep. Ugyanakkor egyre többen ismerik fel hiszen az emberiség, akár tetszik, akár nem, egyre tudatosabbá válik, hogy egy napig áramoltatni nem áldás, hanem átok. Mert sokkal nyilvánvalóbbá válik a kontraszt az év többi napjához képest. Ha a szeretet spontán áramoltatásának fontosságát elfogadjuk, akkor az is kiviláglik, miért nem kell szeretnünk olyan embereket, akik érdemtelenek rá: mert ők nem fogják továbbáramoltatni. Befogad december

21 Különvélemény ni talán még befogadják, sőt vissza is adhatnak belőle, de továbbadni nem fogják. Nekünk, ha úgy tetszik, egyetemes felelősségünk az, hogy áramlásban maradjanak a dolgok. A szeretet, az energia, a vidámság, a mosoly, a pénz (erről külön Minerva Capitoliuma-szám fog szólni), és minden jó dolog. Ott, ahol dugók vannak, oda nem biztos, hogy érdemes több anyagot eljuttatni, mert nem fog más történni, csak még nagyobb dugó alakul ki. (Dugó = emberek, akik képtelenek átélni, megélni a szeretetet, és képtelenek kimutatni azt.) A szeretet fájhat? Presser Gábor azt a címet adta egyik dalának, hogy A szerelem jó, a szerelem fáj. Szép dal, csodálatos szöveg, mégis vitatkoznom kell ezzel a címmel, és a dal végén mintegy refrénként felbukkanó A szerelem jó, a szerelem fáj sorokkal. A szerelem ne fájjon! Tinédzsereknél egyértelműen tetten érhető jelenség, hogy teljesen természetesnek veszik, hogy ha szerelmesek, akkor szenvedni kell mellé. Felnőttként miért nem tanítjuk meg a gyerekeinknek, hogy ez nem normális állapot, amikor sírunk, veszekszünk, zsarolunk a szerelem égisze alatt? Talán azért, mert mi magunk sem tudjuk, hogy nem normális dolog szenvedni? Én biztosan nem tudtam. Harmincéves koromban jöttem rá, hogy minden szenvedés, amit addig tűrtem, teljesen felesleges volt. Ha már olyan okosnak hittem magam egész addigi életemben, akkor miért nem voltam olyan okos, hogy rájöjjek, szenvedni nem kötelező? A szerelem nem egyenlő a szeretettel, mert teljesen más hormonális állapottal jár, de a szeretet megítélése hasonló, mint a szerelemnél: teljesen elfogadott, ha fáj szeretni. Sajnos, hogy elfogadott! december 21

22 Különvélemény A tudatosság korában vajon miért nem vagyunk annyira tudatosak, hogy ne okozzunk magunknak felesleges fájdalmakat? A pozitív gondolkodás ne arról szóljon, hogy mosolyogva tűrjük a szenvedéseket! Az még nem boldogság! Ha valami fáj, akkor a fájdalom, valamilyen mélyen megbújó probléma tünete. Akár elfogadjuk a fájdalmat, akár elnyomjuk, a probléma ott marad mindaddig, míg konkrétan meg nem oldjuk. Miért ne tehetnénk a probléma ellen, akár szerelem, akár szeretet esetén? Hiszen attól még nem magát az érzelmet akarjuk megszüntetni, vagy az adott érzelem fontosságát sokak életében attól válik intenzíven fontossá valami, mert fájdalmat okoz, hanem csakis a problémát. Okos nő nem tűr értelmetlenül, okos nő megold. Hol marad akkor a feltétel nélküli odaadás és befogadás? Nem kell ezzel egyetérteni, de érdemes mindenképp elgondolkodni: biztos, hogy abban a korban, amikor egy gyereket 3 éves koráig több információ és impulzus ér, mint a 20. század elején élő embert egész élete során; és akkor, amikor nemcsak az úgynevezett értelmiségiek kiváltsága a tudás, akkor nekünk, tudatos, gondolkodó, okos embereknek továbbgondolás és kreatív megközelítés nélkül kell valami évezredes gondolatot a sajátunkénak éreznünk? Nem lehetséges, hogy igenis szükséges feltételeket szabnunk? Nem másoknak: magunknak. Nem azért, hogy bárkit is kizárjunk a szeretet-körünkből, hanem azért, hogy a minden feltételt nélkülöző önzetlenségünkkel ne váljunk saját magunk ellenségévé december

23 Különvélemény Mi hiába vagyunk jók, ha nem veszünk tudomást arról, hogy a világ még nem jó. Jobbá tehetjük, de nem vakon önzetlenül, hanem okosan és ügyesen. Egyre többen vagyunk tudatosan gondolkodók, de oda kell figyelnünk arra is, hogy a feltétel nélküli szeretetünk ha már ragaszkodunk hozzá ne rombolja ezt az eredményt, hanem tovább erősítse! Minden nap karácsony? Hogyan? Amikor minden napunkat ünnepnappá akarjuk varázsolni, akkor semmi más teendőnk nincs, mint tudatosan, szándékosan áramoltatni az energiát, áramoltatni a szeretetet. Minden nap dolgunk észrevenni azokat az embereket és szituációkat, akikbe/amikbe szeretet-energiát töltve jót tehetünk a világgal, mert nyilvánvaló, hogy azok az emberek és szituációk tovább fogják sokszorozni a mi szeretetünket, vagy ránk fognak visszasugározni rengeteg pozitív érzelmet, ami által mi erősek, sugárzóak maradunk. És igen, minden nap észre kell venni azokat a ledugózott embereket, akikbe a világ összes szeretetét töltve sem érhetünk el olyan reakciót vagy akciót, amire a világnak szüksége van. Még azt sem, amire annak az embernek szüksége van. Sajnos ezeket az embereket vagy meg kell tanítanunk arra szelíden, szeretettel, hogyan csinálhatnák másképp, vagy megkockáztatom: hátat kell nekik fordítani, és csakis azokra figyelmet szentelni, akik érdemesek a szeretetünkre. Őszinte szeretettel: Vidi Rita december 23

24 Különvélemény Szeretet és a Lét Antal Béla írása Karácsonyhoz közeledvén ajándék formájában áruba bocsátódik a szeretet. Megtelnek a feldíszített plázák, mindenütt a csillogás fénye verődik vissza az akciós árcédulákról. Egyeseknek nyűg az ajándékozás, míg másoknak meghitt családi esemény. A szeretet ünnepe csak néhány napig tart, de az előjáték több hétig. A modern fogyasztói társadalom rátelepedett a szeretetre: mintha a bronz-, az ezüst- és az aranyvasárnap hétvégéi alatt pótolná be a kereskedelem az egész éves tespedést, a csökkenő fogyasztást. Az sem merész gondolat, hogy a karácsonyi biznisz nélkül lehet, hogy összeomlana a pénzközpontú társadalom. Manapság már nem trendi ajándékvásárlás nélkül karácsonyozni. Gyakori kérdés: mit kaptál karácsonyra? Szinte minden esetben a válasz: ezt és ezt a tárgyat. A szenteste meghittsége alig kerül szóba. Alig beszélnek róla, hogy ilyenkor az egész világ Csendben úszik, s milliónyi gyertyafény emlékeztet mindenkit arra, mi a szeretet. Kevesekben tudatosul, hogy a karácsonyi Csendnek akkora ereje van, hogy még a fegyvercsöveket is képes pár napra betömni. Figyeljük meg szentestekor ezt a szinte tapintható Csendet! Mily hatalmas erővel árasztja el az egész emberiséget, s miképpen győzedelmeskedik a plázák mulandó csillogása felett, az útnak induló SMSköltemények százezrein, melyekben gyakorta olvasni arról, hogy az angyalok e napon a Földre jönnek. A szeretet ünnepe a Csend ünnepe. A szeretet maga a Csend. A szeretetet nem jellemzi más jobban, mint a belsőnkben lévő Csend. A szívtájékon megjelenő érzés. A szeretetet gyakorta ábrázolják a szívvel, december

25 Különvélemény mint testi szervvel. A kereszténység kedvelt ábrázolása is erről szól: Jézus a szívét tartja a kezében, amelyből fény árad. Az ősrégi védikus irodalmak azonban azt tanítják, hogy a mindenkiben jelen lévő, örök és halhatatlan Önvaló nem egyenlő a testben lévő szívvel, mint szervvel, de annak közelében honol. A tiszta szeretetet és a boldogságot azért érezzük a szívtájékunkon, mivel valójában valódi lényünk, az Önvalónk tör ilyenkor utat egónk dzsungelében. A szeretet önnön egyszerűségében tündököl tudatunk legmélyén. Nem jellemezhető semmilyen kettősséggel, kötöttséggel, azonban az ego mint minden mást a szeretetet is birtokolja. Az enyém ruhájába öltözteti látszólag megfosztja az egységtől, a határtalanságtól, és ennek okán az elkülönülés viharos tengerébe veti. Jó példa erre a (felszínes) társas kapcsolatokban megjelenő szeretet. Eleinte minden rózsaszín ködben úszik, majd idővel az ego megkoptatja, egyszerűen megunja a szeretetet. Nem talál már benne újdonságot, ami vonzóvá teszi. Önmagában ezzel nincs baj, hiszen a változóságban nem csoda, ha az ego nem talál nem-változó, abszolút minőséget. Az ego valójában valami olyat keres, amiben kifogyhatatlan boldogságot talál. A modern, nyugati társadalmak sajnos az egót a mulandó anyagi világra szabadítják. Arra tanítanak, hogy az anyagi javak által leszünk valakik. Az illúziók tömegével táplálják a birtoklási vágy ego-kohóját a boldogság reményében. Ha egy vállalkozó nem fekteti be egész vagyonát vállalkozásába, nyeresége sem lesz a lehető legnagyobb. Hogyha az egyéni elme nem tárja fel az abszolút Lét tiszta boldogságát, és nem úgy tapasztalja az élet mezejének relatív külső dolgait, hogy közben átitatja a tiszta boldogság, akkor semmiféle tapasztalat nem hoz számára megelégedettséget. Az elme mindig nagyobb boldogság után fog kutatni. Ha azonban az elmét áthatja az abszolút Lét tiszta boldogsága, akkor a sokszínű teremtés változatossága örömmel tölti el, és megingathatatlanul elégedett marad. Az elme egyedül csak ilyenkor képes hiánytalanul élvezni a sokféleséget Maharishi december 25

26 Különvélemény Ellenségünk lenne az egónk? A válasz: nem! Az egónak, illetve az elmének kihasználva természetét meg kell adni, amire vágyakozik. A majom példájával szemléltetve: finom csemegét, banánt kell elé tenni, hogy lenyugodjon. Nem lehet a majmot lenyugtatni úgy, ha egy ponthoz leláncoljuk. Az ego csemegéje a tudatunk mélyén lévő végtelen és mozdulatlan Csend az Önvaló. Az Önvalót a modern kozmológia által feltárt ősrobbanáshoz is hasonlíthatjuk. A teremtés kezdetén, mintegy 14 milliárd éve egy elképzelhetetlenül kicsiny pontban volt összesűrűsödve minden ma létező anyag és energia, ami a világegyetemben bárhol megtalálható. Minden és mindenki benne volt ebben a pontban, nem-megnyilvánult formában. Az Önvaló is ugyanígy jelen van mindenben, újfent egy apró, a Napnál milliószor ragyogóbb pontként, és az Önvalóban jelen van minden és mindenki, mivel csak Egy létezik belőle. Az ego valójában az örökké létező, nem-változó Önvalót, a forrását mint a tiszta boldogságot kutatja, csak épp helytelen úton teszi ezt. Hogyan tudja megtapasztalni az elme az Önvalót? Nyilvánvalóan befelé fordulással, hiszen kint, a világban, illetve az elme durva, hétköznapi szintjén változóságot, elkülönültséget, és ennek okán problémákat talál, amelyeket ő maga teremt. Az elme befelé fordítása csak és kizárólag a természetes tendenciájára alapulóan lehet sikeres. Erőlködés, koncentráció itt sem hoz sikert. Az emberiség legősibb hagyománya szerencsénkre azonban féltve őrizte a Himalája hegyei között az Önvaló megtapasztalásának egyszerű módszerét. Ez a módszer az októberi Minervában ismertetett Transzcendentális Meditáció. A Transzcendentális Meditáció gyakorlása során az elme megmártózik, pontosabban fogalmazva feloldódik saját forrásában, az Önvalóban. Mivel az elme és az ego szó szerint imádja az egyre nagyobb és nagyobb boldogságot, önmaga természete által merül saját óceánjának mélységébe: lényegében nem kell tenni semmit, csak engedni a TMtechnika által, hogy könnyedén és észrevétlenül merülni kezdjen. A gyakorló mindeközben nagyon mély nyugalmat, határtalan belső csen december

27 Különvélemény det és boldogságot tapasztal. Emellett az éberség maximális szintre növekszik, így szó sincs semmiféle önkívületi vagy transz-állapotról. Amikor az elme belép forrásába, a gyakorló valójában a tiszta Lét állapotába kerül. Mentes lesz a gondolatoktól, érzékszervei is megszűnnek működni egyszerűen csak Létezik. A Lét vagy Önvaló ezen ártatlan tapasztalása természetesen hatással van a gyakorló cselekvésére is. Ugyan a gyakorlást követően a változó világban történő cselekvés, a mindennapi élet megkoptatja az Önvaló élményét, de a rendszeres és kitartó gyakorlás alkalmával az emberi idegrendszer egyre inkább képes fenntartani a Lét állandóságát. A TM-gyakorlás során rendkívül fontos a megfelelő intenzitású hétköznapi cselekvés, aktivitás. Nem arról van szó, hogy a gyakorló a tespedés, a lustaság állapotába kerül, épp ellenkezőleg, a növekvő nyugalmat, stabilitást épp a cselekvés által érjük el. A nyíl példájával szemléltetve: a nyílvessző akkor repül a legmesszebbre, ha teljesen hátrafeszíti az íj húrját. A hátrafeszítés pillanatában nyugalomban van a nyílvessző, ugyanakkor rendkívül dinamikus is egyben, hiszen már minden erővel fel van vértezve, a mozdulatlanság ellenére. Pontosan ugyanez történik a TM gyakorlása során is. A gyakorló belépve a Létbe a végtelen nyugalom és mozdulatlanság állapotát tapasztalja meg, mindeközben jelen van a dinamikusság is, újfent megnyilvánulatlan állapotban. A gyakorlás befejezését követően a gyakorló a cselekvés mezejére tér vissza, hatékonysága nem mérhető össze a félig kihúzott nyílvessző állapotával. Maharishi szavaival: Tégy kevesebbet, és érj el többet! Az Önvaló állandó, 24 órán keresztüli jelenlétét, tanúskodását a hétköznapi életben így az álomban, a mélyalvásban és az ébrenlét során a TM terminológiájában kozmikus tudatnak hívjuk. Ez az emberi tudatállapot ötödik szintje, az emberi élet valódi kezdete, maga a megvilágosodás. Eredeti témánkhoz, a szeretethez visszatérve Maharishi Mahesh Yogi, a TM alapítójának szavaival búcsúzom, azt kívánva min december 27

28 Különvélemény den kedves Minerva-olvasónak, hogy az Önvaló fénye kísérje útján, lámpásként vezetve az örökkévalóságba. Áldott ádventet és karácsonyi ünnepeket kívánok! A beteljesedésre való képesség a Transzcendentális Meditáció rendszeres gyakorlásával fejlődik ki, s célja a kozmikus tudat elérése, majd pedig az Isten iránti odaadás megvalósítása. Egészen addig, míg valaki el nem éri a kozmikus tudatot, az odaadás a szó valós értelmében nem veheti kezdetét, nem sok jelentősége van. Az az ember, akinek szíve nem az egyetemes szeretetben úszik, nem sokat nyerhet az odaadástól, hisz az odaadás teljes önátadást kíván, a teljes önátadás pedig azt jelenti, hogy az illető elveszti saját személyiségét, és cserébe a szeretet személyiségét nyeri el. A szeretet és az önátadás ösvényét sikeresen csak a kozmikusan fejlett lelkek járhatják. Az az ember, aki nem érte el a kozmikus tudatot, akit önző személyiségének leple borít, és aki kizárólag saját énjének személyéről tudatos, nem kaphat tiszta és jelentős képet a szeretetről és az odaadásról. Habár az emberek minden tudatszinten éreznek szeretetet a szívükben, és odaadást Isten iránt, a kozmikus tudatban átélt odaadás minden képzeletet felülmúló vonzerővel bír. Az odaadás és a szeretet teljes értéke kizárólag a kozmikus tudatban élt élet sajátja. A kozmikus tudat szintje alatt, a hétköznapi emberi élet szintjén az odaadásnak és a szeretetnek nincs nagy jelentősége, és nem nagy értékkel bír. Az Önvaló felismeréséhez el nem érkezett ember odaadása puszta kísérlet, erőfeszítés és erőlködés. A legjobb esetben is csupán a nagyobb és intenzívebb szeretet állapotának elképzeléséhez vezet. Azonban a kozmikus tudatú ember szeretete és odaadása a szeretet és odaadás lényeges értékét hordozza, mely belenyúlik az örökkévalóságba, ez a szeretet és odaadás pedig egyetlen egyénbe zárja az örökkévalóságot. Ilyen hatalmas a szeretet és az odaadás ereje. A kozmikus tudat szintje alatt a szeretet és az odaadás ereje korlátolt és december

29 Különvélemény jelentéktelen, ezért meghívunk mindenkit, aki az odaadás útját szeretné követni, kezdje el a Transzcendentális Meditáció gyakorlását, mely lehetővé teszi az egyén kozmikus tudatra emelkedését erőltetés és küzdelem nélkül. Az egyén ekkor összhangba kerül a kozmikus élettel, az egyén mozgása az egész kozmosz mozgásával összhangban lesz, az egyén célja benne rejlik a Világegyetem céljaiban, és az egyén élete a kozmikus életben kap alapot. Az egyénnek ez az állapota az élet kozmikus állapotának része. Az ember akarata Isten akarata lesz; az ember cselekvése az Isten vágya; ekképpen az ember beteljesíti Isten célját. Amikor az ember beteljesíti Isten célját, amikor Isten vágyát lélegzi, akkor Isten fia az Isten igéjévé lesz. S ekkor az Atya a mennyekben és az ember a Földön az örök jó ugyanazon céljaiban egyesülnek. Az ember minden gondolatán, szaván, cselekedetén keresztül a teremtés célját szolgáló hatást hoz létre, és egyéni életének minden szintjén a kozmikus élet céljai teljesülnek be. Az ember önzése ekkor Isten önzése, az ember egyéni elméje az Isten kozmikus elméje, az ember egyéni beszéde a kozmikus csend kifejeződése. Az ember által az Úr szól, a mindenütt jelen lévő kozmikus élet jut kifejeződésre cselekedeteiben, a mindentudó fejeződik ki személyiségének korlátaiban, a kozmikus intelligencia fejezi ki magát egyéni elméjében, a kozmikus élet gondolatai öltenek anyagi formát gondolkodási folyamatában, az örök Lét állandó csendje talál kifejeződésre gondolatában, beszédében és cselekedetében. Az ember szeme az Isten céljára irányul, füle a kozmikus élet zenéjét hallja, kezei a kozmikus törekvéseket ragadják meg, lábai a kozmikus életet hozzák mozgásba. A földön jár, s eközben a menny céljaiért cselekszik; lát, de közben Isten dicsőségét látja; hall, de közben a csendet hallja; beszél, de közben Isten szavait szólja. Beszél, s ezzel Isten akaratát juttatja kifejezésre; beszél, ám szavaiban az örök Lét zengedez. Az ember mindenütt jelen lévő, mindentudó, kozmikus létezés élő kifejeződésévé lesz december 29

30 Különvélemény Itt van hát ő, aki beszélni képes Istenért, aki szólni tud a kozmikus törvény érdekében, itt van ő, aki Istenért cselekszik, íme Isten képmása a Földön. Élete a kozmikus Lét áramlata. Egyéni életárama a kozmikus Lét örök óceánjának szökőárja, egy hullám, mely önmagában a kozmikus élet egész óceánját hordozza. Ő a kifejezhetetlen örök Lét kifejeződése. Az Abszolút örökké mozdíthatatlan állapotában mozog, relatív létezésének cselekvése az Abszolút örök csendjét fejezi ki. Relatív életének kisugárzásában az Abszolút megleli saját Létének kifejeződését. Földi létezésének angyalok és istenek örvendeznek. Föld és ég egyaránt örvendeznek, hogy az örök Lét tiszta boldogságtudatának létezése emberi formában testesült meg. A formátlan formában mutatkozik meg, a csend lüktetni kezd, a kifejezhetetlen egy személyiségben jut kifejeződésre, és az egyéniség kozmikus életet lélegez. Ekképpen, amikor az egyén lélegzete az örök élet impulzusává válik s az egyéniség egyetemes létet lélegzik, az élet elnyeri a beteljesedést Antal Béla december

31 Egészség és öngyógyítás Egészség és öngyógyítás Kövérre szeretjük egymást? Hantos Gyöngyi írása A boltban csak párizsi volt, meg turista. De az sem minden nap. Vacsorára vajas kenyér vagy sült krumpli, csak úgy magában. Esetleg csalamádéval. Tibi csokiból egy kocka, ha mindent megettem. De ha elfogyott, ki kellett várni a következő alkalmat vendégséget, születésnapot, Mikulást, sosem vettek a szüleim csak úgy édességet. Aztán a csomagból kapott táblás ínyencségek vagy a dollárboltból beszerzett Milkák... húúúúú... mennyei ízek. Nagy ritkán. Későbben született honfitársnőimnek rövid magyarázat: a dollárbolt a szocializmus egyik terméke volt, ahol elvileg a hazánkba érkező nyugati turisták költhették el valutájukat. Gyakorlatilag azonban, aki valamilyen forrásból kemény értsd: kapitalista valutához jutott, itt olyan dolgokat vásárolhatott meg, amiről mások csak álmodozhattak. És most nemcsak a japán magnókazettára kell gondolni, hanem az Unicumra, vagy a Pick szalámira, meg a márkás csokikra. Bizony. Ma már hegyekben áll az édesség Valamivel több, mint húsz évvel ezelőtt ránk szakadt a bőség. Legalábbis, ami az áruválasztékot illeti. Ezzel párhuzamosan a bóvliválaszték is megnőtt december 31

32 Egészség és öngyógyítás Emlékszik még valaki a Cora első magyarországi áruházegységének nyitására Törökbálinton, 1997 májusában? Nem volt az olyan régen, kérem szépen. A közért szót lecseréltük hipermarketre, és pár év alatt évszázados táplálkozási hagyományainkat hagytuk oda. Elbolyongok a csokis polcsorig. Nem látom a végét. Régen? Párizsi kocka, Melba, Francia drazsé, Dunakavics, Sport szelet, Tibi és Boci. Nem emlékszem, hogy bárki ezekből egy tucatot vett volna. Most? Csak győzzek választani! Nem a történelem előtti időkben, csak pár tíz éve volt, hogy a bolti édesség még luxus számba ment. A kamrákban befőtt volt, meg a nagyi süteménye porcukrozva, letakarva. Most mi lettünk szülők. Egyrészről megáldva a saját szüleinkkel, akik akkor, a tibis-bocis valóságban a szívük szerint vettek volna nekünk, de nem volt miből, és nem volt mit, másrészről megáldva saját ki nem élt édességszenvedélyünkkel. Mert most igazán nem tétel egy tábla Milka. Eredmény: cukorba fojtjuk csemetéinket puszta jó szándékból, a szeretet nevében. Meg húsba. Mert nem egy disznót kell egy télre beosztania a családnak, hanem akkor veszünk, és annyit, amennyit akarunk, ameddig a pénztárcánk bírja. A szülőre általában minden korban jellemző volt, hogy jobb sorsot szánt gyermekének, mint amit ő élt. Ebbe a jobb sorsba a jobb étek is beletartozik. Ez sokaknak egyszerűen a finom szinonimája. Csokika finom, jöhet, spenót nem finom, felejtős. Cuki, mondjuk egy kisbabára, édesem, mondjuk a párunknak, az édes ízt összekapcsolva jó élményekkel, a szeretettel. Hallottunk már valakit odafordulni kedveséhez így: Krolofillbombácskám, drágaságom! Ugye nem? december

33 Egészség és öngyógyítás Szeretünk és etetünk Etetünk, mert végre megtehetjük/megvehetjük. Etetünk pukkadásig. Etetünk bánat ellen, etetünk örömünkben. Etetünk ölelés helyett. Etetünk... és gömbölyítjük szeretteinket. Mert olyan jó nézni... a kis maszatos arcokat és kezeket, a magukat degeszre evő, pihegő vendégeket, olyan jó érezni, hogy kimutattuk a szeretetünk. Kimutattuk, amikor olyan istenire, ellenállhatatlanra, repetázósra készítettük a tortát. Amikor feltettük a fára a három kiló szaloncukrot. Amikor... Nem könnyű szembeszállni ezzel a szeretek, megtehetem, hát etetek, de jó adni nektek, kiket szeretek érzéssel. Pedig muszáj. Meg kell tanulnunk magunknak is, és megtanítani gyermekeinknek a mértékletességet. Meg kell tanulnunk kiválasztani az ehetők közül az étkeket, amelyek valóban testünket építik. Pár nap és fényesítjük a csizmákat. Mi kerüljön bele? És mennyi? Mennyiben engedjünk a vágyainknak, és mennyire a józan észnek? Aki számára a télapósdi már/még nem aktuális, az is felteheti nagyjából ezeket a kérdéseket karácsony közeledtével. A Minerva cikkei nem arról híresek, hogy megpendítik a témát, aztán szépen magára hagyják az olvasót a gondolataival. Mit ajánlunk? Decemberi csokivaluta-váltó Hogy mi is ez? 1. Vegyél magad elé egy papírt, és írd össze, kinek milyen, és menynyi édességet szándékozol venni az ünnepekre! A szaloncukrot se felejtsd ki! december 33

A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com. Korrektúra: Egri Anikó

A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com. Korrektúra: Egri Anikó A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com Korrektúra: Egri Anikó 2 Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék... 3 Az összefogás döbbenetes ereje... 4 Depressziós helyett bajnok... 6 Na

Részletesebben

Mennybõl az Angyal... 2010.02.04. Utolsó frissítés 2013.02.04.

Mennybõl az Angyal... 2010.02.04. Utolsó frissítés 2013.02.04. Mennybõl az Angyal... 2010.02.04. Utolsó frissítés 2013.02.04. Mennybõl az Angyal, lejött hozzátok Abban a pillanatban szólalt meg ez a dal a cédé lejátszómon, amikor belekezdtem ebbe az írásba az angyalokról.

Részletesebben

Bói Anna. Konfliktus? K. könyvecskék sorozat 1.

Bói Anna. Konfliktus? K. könyvecskék sorozat 1. Bói Anna Konfliktus? K könyvecskék sorozat 1. Tartalom: Üdvözölöm a kedves Olvasót! Nem lehetne konfliktusok nélkül élni? Lehet konfliktusokkal jól élni? Akkor miért rossz mégis annyira? Megoldás K Összegzés

Részletesebben

Péterfy Bori: zseniális zenészek vesznek körül. 2014. 04. 05. Szerző: Szimpatika

Péterfy Bori: zseniális zenészek vesznek körül. 2014. 04. 05. Szerző: Szimpatika Péterfy Bori: zseniális zenészek vesznek körül 2014. 04. 05. Szerző: Szimpatika Péterfy Bori színész- és énekesnő. A Krétakör Színháznak, majd 2008-tól Alföldi menesztéséig a Nemzeti Színház társulatának

Részletesebben

Mester-ség. Jézus, Buddha, Krisna, a Zen mesterek, a mostani tanítók például Tolle mind ugyanazt mondták és mondják.

Mester-ség. Jézus, Buddha, Krisna, a Zen mesterek, a mostani tanítók például Tolle mind ugyanazt mondták és mondják. ÉN-MI Mester-ség Kincs Meg világosodás Mire érdemes figyelni? Változtatás elfogadás Mit jelent embernek lenni? Kinek Hány a viszonya? világ közepe van? Jézus és mi Nézőpont Átalakuló váltás kérdés Együttérzés

Részletesebben

Isten nem személyválogató

Isten nem személyválogató más. Ezért gondolhatja őszintén azt, hogy ő, aki az összes többi apostolnál többet tett, még arról is lemond, ami a többi apostolnak jár. Mert mid van, amit nem Istentől kaptál volna? És amit tőle kaptál,

Részletesebben

A tudatosság és a fal

A tudatosság és a fal A tudatosság és a fal Valami nem stimmel a világgal: háborúk, szenvedések, önzés vesz körül bennünket, mikor Jézus azt mondja, hogy az Isten országa közöttetek van. (Lk 17,21) Hol van ez az ország Uram?

Részletesebben

Azt akarod mondani, hogy szeretnéd, ha más szülné meg a gyerekünket? Paul elkerekedett szemmel bámult rá, de a tekintetében Teri a döbbenet mellett

Azt akarod mondani, hogy szeretnéd, ha más szülné meg a gyerekünket? Paul elkerekedett szemmel bámult rá, de a tekintetében Teri a döbbenet mellett 16 Azt akarod mondani, hogy szeretnéd, ha más szülné meg a gyerekünket? Paul elkerekedett szemmel bámult rá, de a tekintetében Teri a döbbenet mellett mást is felfedezni vélt. Dühöt, talán. Kétségbeesést.

Részletesebben

Tanulási stílus kérdőív

Tanulási stílus kérdőív Szitó Imre(1987) A tanulási stratégiák fejlesztése, Iskolapszichológiai füzetek, 2.sz. ELTE Tanulási stílus kérdőív Olvasd el figyelmesen az alábbi mondatokat. Döntsd el, hogy az öt válasz közül melyik

Részletesebben

GR tanfolyam vélemények

GR tanfolyam vélemények GR tanfolyam vélemények (amiket, ha te is csatlakozol, a zárt oldalon élesben olvashatsz majd) A véleményeket rendhagyó módon nem a végén, hanem a 13. leckénél, egy szusszanásnyi időt adva kérem remélem,

Részletesebben

Bevezetés. MV szerelem 135x200 208(6) press.indd 11

Bevezetés. MV szerelem 135x200 208(6) press.indd 11 Bevezetés Az A férfiak a Marsról, a nôk a Vénuszról jöttek címû könyv szerzôjeként gyakran hallok sikeres szerelmi történeteket egyes emberektôl vagy éppen szerelmespároktól. Gyakorlatilag szinte egyetlen

Részletesebben

Írnod kell kislányom, erre születtél! visszhangzik fülemben Édesanyám hangja

Írnod kell kislányom, erre születtél! visszhangzik fülemben Édesanyám hangja Írnod kell kislányom, erre születtél! Írnod kell kislányom, erre születtél! visszhangzik fülemben Édesanyám hangja Tudom Édes, írnom kellene, de bajban vagyok. Talán azt a témát kéne papírra vetnem, amit

Részletesebben

Frank megállt kocsijával a folyó előtt, ami enyhén szakadékos partjával és sötét vizével tiszteletet parancsolt. Mindennek lehetett nevezni, csak jó

Frank megállt kocsijával a folyó előtt, ami enyhén szakadékos partjával és sötét vizével tiszteletet parancsolt. Mindennek lehetett nevezni, csak jó 1. Frank megállt kocsijával a folyó előtt, ami enyhén szakadékos partjával és sötét vizével tiszteletet parancsolt. Mindennek lehetett nevezni, csak jó barátnak nem. A motort nem állította le, halk zúgása

Részletesebben

Test, mint Univerzum. 2013. október 7.

Test, mint Univerzum. 2013. október 7. Test, mint Univerzum 2013. október 7. Üdvözöllek benneteket! Mória vagyok. Egy olyan témát hoztam be nektek, ami a figyelmetek középpontjában van, de talán nem így. Bánjatok a testetekkel úgy, mint egy

Részletesebben

SIKER CLUB. SIKER CLUB 2009, No. 23. Siker tippek és stratégiák

SIKER CLUB. SIKER CLUB 2009, No. 23. Siker tippek és stratégiák SIKER CLUB SIKER CLUB 2009, No. 23 Siker tippek és stratégiák James Vágyi vagyok a Siker Club huszonharmadik számával, ahol sikeres gondolatokat, ötleteket és információkat ajánlunk arról, hogy hogyan

Részletesebben

2016. február INTERJÚ

2016. február INTERJÚ INTERJÚ Az Élet szép Az AMEGA beszélgetőpartnere: Dr. Kánitz Éva Főorvos Asszony, milyen családi indíttatással került az orvosi pályára? Mindig azt gondoltam, hogy az a legszebb dolog a világon, ha az

Részletesebben

II. 4. Milyen férfira vágynak a boldog párkapcsolatot kereső (és arra alkalmas) nők? 106 II. 5. Szűrési technikák pénz, idő, érzelmek megóvása 111

II. 4. Milyen férfira vágynak a boldog párkapcsolatot kereső (és arra alkalmas) nők? 106 II. 5. Szűrési technikák pénz, idő, érzelmek megóvása 111 TARTALOM Köszönetnyilvánítás 7 Előszó 9 Bevezetés (később nem ismétlődő információk) 11 I. Csajozás, avagy ismerkedési és hódítási alapismeretek 19 I.1. Belső világod 20 I. 1. A. Küzdd le a félelmeidet!

Részletesebben

KORÓDI SÁNDOR TITKOS GY.I.K!

KORÓDI SÁNDOR TITKOS GY.I.K! KORÓDI SÁNDOR TITKOS GY.I.K! Gyakran Ismételt Kérdések a Vonzás Törvényéről 2010 KORÓDI SÁNDOR TITKOS GY.I.K! A kiadvány a tartalom módosítása nélkül, és a forrás pontos megjelölésével szabadon terjeszthető.

Részletesebben

A boldog felhasználó

A boldog felhasználó A boldog felhasználó Ingyenes e-book, a Felhasználó Update csapattól Írta: Vidi Rita Mi a különbség a begyakorolt, monoton, örökké félelmetesnek tűnő felhasználás, és a tudás alapú, céltudatos, örömfelhasználás

Részletesebben

VALÓSÁG. Nem harap az énekóra sem Interjú egy mentortanárral

VALÓSÁG. Nem harap az énekóra sem Interjú egy mentortanárral VALÓSÁG Az alábbi interjúkból a pedagógus életút két állomásáról kaphatunk képet, egy mentortanár és egy pályakezdő pedagógus véleménye alapján. A beszélgetések főként a pedagógussá válás kezdeti szakaszáról,

Részletesebben

1. Hipnotikus Csábítás technika: Benned van az erő. Nicholas Victor www.csabitasakademia.com

1. Hipnotikus Csábítás technika: Benned van az erő. Nicholas Victor www.csabitasakademia.com 1. Hipnotikus Csábítás technika: Benned van az erő Nicholas Victor www.csabitasakademia.com Tartalom: 1. Hipnotikus Csábítás technika:... 2 Benned van az erő... 2 Nicholas Victor www.csabitasakademia.com...

Részletesebben

MIÉRT SZERETNÉK SZOCIÁLIS MUNKÁS LENNI?

MIÉRT SZERETNÉK SZOCIÁLIS MUNKÁS LENNI? MIÉRT SZERETNÉK SZOCIÁLIS MUNKÁS LENNI? Érdekesnek tűnik egy dolgozat címét kérdésként feltenni. Ez számomra azt jelenti, hogy nem egy szokványos házi dolgozatról beszélünk. Amióta Kocsis tanárnő feladta

Részletesebben

4. Az au pair és a párkapcsolatok ( a fejezet, mely határozottan tanulságos):

4. Az au pair és a párkapcsolatok ( a fejezet, mely határozottan tanulságos): 4. Az au pair és a párkapcsolatok ( a fejezet, mely határozottan tanulságos): A kiutazásban ludas pasijainkról itt írunk, nem a szexben! Két külön dolog, ugyanis nekik nem sok közük volt a mi kinti életünkhöz,

Részletesebben

Már újra vágytam erre a csodár a

Már újra vágytam erre a csodár a Már újra vágytam erre a csodár a Szüleinktől kapjuk az utat, gyermekeinktől a célt olvasható az államfő feleségének hitvallása internetes bemutatkozó oldalán. Áder János köztársasági elnök felesége, négygyermekes

Részletesebben

Felfedeztem egy nagyon érdekes és egyszerű internetes pénzkeresési módot, amihez nulla forint befektetés szükséges.

Felfedeztem egy nagyon érdekes és egyszerű internetes pénzkeresési módot, amihez nulla forint befektetés szükséges. Kedves Olvasó! Felfedeztem egy nagyon érdekes és egyszerű internetes pénzkeresési módot, amihez nulla forint befektetés szükséges. Eredetileg egy barátomnak akartam segíteni, aki egyik napról a másikra

Részletesebben

Miért van szükség közigazgatási minimumra?

Miért van szükség közigazgatási minimumra? Dr. Dudás Ferenc közigazgatási elemzõ, az MKKSZ szakmapolitikai vezetõje, a KözigPress fõszerkesztõje Miért van szükség közigazgatási minimumra? Iránymutató és példaadó Mesterek után mindig nehéz szólni.

Részletesebben

Aki nélkül nem lehetne Karácsony

Aki nélkül nem lehetne Karácsony III. évf. 4. szám 2014. december A Budapest-Nagytétényi Református Egyházközség időszakos kiadványa Aki nélkül nem lehetne Karácsony Bármikor, bárhol végbemehet egy ilyen kérdezz-felelek: - Mi kell a Karácsonyhoz?

Részletesebben

Mit keresitek az élőt a holtak között

Mit keresitek az élőt a holtak között Isten szeretete csodálatosan ragyogott Jézusból. - Olyan tisztán, hogy emberi életek változtak meg általa. - Akik találkoztak Jézussal, s engedték, hogy megérintse őket az Ő szeretete, azok elkezdtek vágyakozni

Részletesebben

Galambos Gábor, a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolai Kar főigazgatója (2001 March 01, Thursday) - Munkatársunktól

Galambos Gábor, a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolai Kar főigazgatója (2001 March 01, Thursday) - Munkatársunktól Galambos Gábor, a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolai Kar főigazgatója (2001 March 01, Thursday) - Munkatársunktól Amióta én vagyok a fõigazgató, kell, hogy látsszon az, hogy nagyobb rend van. Ez szép lassan

Részletesebben

AZ ORSZÁGOS VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG 2011. JÚLIUS 19-ÉN MEGTARTOTT ÜLÉSÉNEK A JEGYZŐKÖNYVE

AZ ORSZÁGOS VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG 2011. JÚLIUS 19-ÉN MEGTARTOTT ÜLÉSÉNEK A JEGYZŐKÖNYVE AZ ORSZÁGOS VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG 2011. JÚLIUS 19-ÉN MEGTARTOTT ÜLÉSÉNEK A JEGYZŐKÖNYVE Jó reggelt kívánok! Tisztelettel köszöntöm az Országos Választási Bizottság ülésén megjelenteket, beadványozókat,

Részletesebben

Párválasztó játékok felhasználása az óvodában 1.

Párválasztó játékok felhasználása az óvodában 1. Párválasztó játékok felhasználása az óvodában 1. A párválasztó játékok között a párválasztó körjátékokat, a leánykérő játékokat és a párválasztó társasjátékokat találjuk. Az óvodában a leggyakrabban használt

Részletesebben

Belső Nóra: Utak egymáshoz (részlet) Beszélgessünk!

Belső Nóra: Utak egymáshoz (részlet) Beszélgessünk! Belső Nóra: Utak egymáshoz (részlet) Beszélgessünk! Sokszor nagyon kevés dolgon múlik, hogy egy kapcsolat miképpen alakul. Ugyanazzal az energiával lehet építeni és rombolni is. A lényeg a szándék, illetve

Részletesebben

Jegyzőkönyv készült a Humán Ügyek Bizottsága 2012. március 21-én 14.00 órakor megtartott rendes üléséről

Jegyzőkönyv készült a Humán Ügyek Bizottsága 2012. március 21-én 14.00 órakor megtartott rendes üléséről Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Humán Ügyek Bizottsága Jegyzőkönyv készült a Humán Ügyek Bizottsága 2012. március 21-én 14.00 órakor megtartott rendes üléséről Jelen vannak: Illyés

Részletesebben

Tartalomjegyzék Bevezető Gyógyító erőim felfedezése Üdvözöllek a valóság rejtvényében! Minden szenvedés az önvaló megtagadásából ered

Tartalomjegyzék Bevezető Gyógyító erőim felfedezése Üdvözöllek a valóság rejtvényében! Minden szenvedés az önvaló megtagadásából ered Tartalomjegyzék Bevezető 11 Birtokolni vagy létezni? 11 Válj eggyé az elképzeléseiddel! 11 A gyakorlat mindent megmagyaráz 12 Gyakorlat: A párhuzamos éned 16 A tapasztalat fontosabb, mint az elméleti tudás

Részletesebben

mondott, és nem kimondott gondolataival. Még senki sem tudta így elmondani ezeket, akár burkoltan is, bizony ezek a dalok gyakran kimondják azt,

mondott, és nem kimondott gondolataival. Még senki sem tudta így elmondani ezeket, akár burkoltan is, bizony ezek a dalok gyakran kimondják azt, II. fejezet [...] Legyél az esernyőm, Óvj a széltől, és ha mégis elázom, Te legyél az égen a Nap, Te melegíts át, ha néha fázom! Én meg olyan leszek hozzád, mint a gazdájához a véreb Amikor először láttam

Részletesebben

Gazdagrét. Prédikáció 2013.10.13

Gazdagrét. Prédikáció 2013.10.13 Gazdagrét. Prédikáció 2013.10.13 Számomra mindig jelzés értékű az, ha valamilyen formában megrezdül a lelkem, megérinti valami. Ilyenkor az jut az eszembe, hogy ott még feladatom, tanulni valóm van. Üzenni

Részletesebben

Miért olyan fontosak a pénzzel kapcsolatos érzelmek? Nők, pénz, érzelmek...

Miért olyan fontosak a pénzzel kapcsolatos érzelmek? Nők, pénz, érzelmek... Miért olyan fontosak a pénzzel kapcsolatos érzelmek? Nők, pénz, érzelmek... A pénz-érzelmekkel kapcsolatos, országosan egyedülálló felmérést kezdeményezte, készítette és a tanulmányt írta 2011 szeptemberében

Részletesebben

Gazdagrét 2012.02.12. Prédikáció Evangélium: Márk 1, 40-45. Kedves Testvéreim! Nem is olyan nagyon régen, talán 15-20 évvel ezelőtt, egyikünknek sem

Gazdagrét 2012.02.12. Prédikáció Evangélium: Márk 1, 40-45. Kedves Testvéreim! Nem is olyan nagyon régen, talán 15-20 évvel ezelőtt, egyikünknek sem Gazdagrét 2012.02.12. Prédikáció Evangélium: Márk 1, 40-45. Kedves Testvéreim! Nem is olyan nagyon régen, talán 15-20 évvel ezelőtt, egyikünknek sem jelenthetett komolyabb problémát az, hogy megértesse

Részletesebben

A Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közalapítvány és Dobbantó projektje

A Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közalapítvány és Dobbantó projektje A Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közalapítvány és Dobbantó projektje 173 Ecsédi Edit A diákok megismerése Az Egyéni Fejlődési Terv alkalmazásának tapasztalatai A Dobbantó program egyik fontos

Részletesebben

Hogyan mondjuk meg a gyerekeknek?

Hogyan mondjuk meg a gyerekeknek? Hogyan mondjuk meg a gyerekeknek? Tudod, az úgy van próbált Verena beszélgetést kezdeményezni Alexandrával a reggelinél. Nyújtotta a szavakat, nem nagyon tudta, hogyan mondja meg négyéves kislányának,

Részletesebben

"Soha nem érzem, hogy itt a plafon" - Interjú Bánsági Ildikóval

Soha nem érzem, hogy itt a plafon - Interjú Bánsági Ildikóval "Soha nem érzem, hogy itt a plafon" - Interjú Bánsági Ildikóval 2014. augusztus 26. kedd, 07:00 "Mindig büszke voltam, ha valami újra hívtak. Soha nem érzem, hogy itt a plafon, hanem inkább azt, hogy szeretnék

Részletesebben

Internet: http://bajnok.hu/ertesito E-mail: pista@bajnok.hu IV. évf. 9. sz., 2015. szept.

Internet: http://bajnok.hu/ertesito E-mail: pista@bajnok.hu IV. évf. 9. sz., 2015. szept. ÉRTESÍTŐ Internet: http://bajnok.hu/ertesito E-mail: pista@bajnok.hu IV. évf. 9. sz., 2015. szept. Tartalom Dr. Bajnok István: Az elmúlt 25 év 1 Dr. Bajnok István: Nemzeti dal 3 Szeptember azt iskolai

Részletesebben

a Madách Könyvkiadó főszerkesztőjéhez

a Madách Könyvkiadó főszerkesztőjéhez A fekete özvegy levele a Madách Könyvkiadó főszerkesztőjéhez Tisztelt Főszerkesztő Úr! Karácsony szent ünnepére megvásároltam az Ön beosztottjának, Grendel Lajos úrnak, leendő férjem egykori barátjának

Részletesebben

2012. 09.05. Prédikáció Szeretnék jól dönteni!

2012. 09.05. Prédikáció Szeretnék jól dönteni! 2012. 09.05. Prédikáció Szeretnék jól dönteni! Annak ellenére, hogy bár Jézus tanítását törekszünk megérteni, befogadni, mégis azt éljük meg, hogy bizonyos esetekben nem tudtunk, vagy nem tudunk jól dönteni.

Részletesebben

SZKA_106_29. A modul szerzője: Nahalka István. é n é s a v i l á g SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 6. ÉVFOLYAM

SZKA_106_29. A modul szerzője: Nahalka István. é n é s a v i l á g SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 6. ÉVFOLYAM tanulás egész SZK_106_29 é n é s a v i l á g életen át modul szerzője: Nahalka István SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 6. ÉVFOLYM 418 Szociális, életviteli és környezeti kompetenciák tanári

Részletesebben

Szép dolog a család! Hogyan legyen jó? Hasznos tanácsok mindennapi életünkhöz

Szép dolog a család! Hogyan legyen jó? Hasznos tanácsok mindennapi életünkhöz Szép dolog a család! Hogyan legyen jó? Hasznos tanácsok mindennapi életünkhöz 1 Ha bizonytalannak látom gyermekem fejlődését, kihez fordulhatok? Más Fogyatékos Gyermekekért Alapítvány H-8000 Székesfehérvár,

Részletesebben

Cukimami én idős motiváció:

Cukimami én idős motiváció: Cukimami s én idő ió: c motivá Énidó Kezdjük ott, hogy miért is fontos, az Énidő; Magad miatt, mert kell, hogy érezd; az anyasággal nem veszítetted el a nőiességedet, azt, hogy egy önálló és utánozhatatlanul

Részletesebben

12 A NYER ÉNKÉP hírneve és imázsa mi milyennek látjuk önmagunkat. képünk van saját magunkról mit gondolunk, érzünk és hiszünk

12 A NYER ÉNKÉP hírneve és imázsa mi milyennek látjuk önmagunkat. képünk van saját magunkról mit gondolunk, érzünk és hiszünk 12 A NYERŐ ÉNKÉP Egy országnak, egy iparágnak, egy cégnek, egy szervezetnek, egy terméknek, vagy egy személynek, mind van hírneve és imázsa. Nagyon fontos az, hogy mint cég, vagy személy, milyennek látnak

Részletesebben

Grilla Stúdiója - gyógytorna, szülésfelkészítés

Grilla Stúdiója - gyógytorna, szülésfelkészítés Az ikrek nevelése R.: - Önt talán azért is érdekli az ikerkutatás, az ikergyerekek világa és élete, mert Ön is egy iker, ikerpár egyik tagja. Önök egypetéjû ikrek, vagy kétpetéjû ikrek? Métneki Júlia,

Részletesebben

I. A PÁLYAKUTATÁS KÉRDŐÍV FELDOLGOZÁSA

I. A PÁLYAKUTATÁS KÉRDŐÍV FELDOLGOZÁSA I. A PÁLYAKUTATÁS KÉRDŐÍV FELDOLGOZÁSA 1. SZOCIOLÓGIAI-DEMOGRÁFIAI ADATOK A Forrásközpont honlapján közzétett kérdőívünkre 21 fő válaszolt. Válaszadóink többsége nő (81%), férjezett/nős (62%), Budapesten,

Részletesebben

2015. március Horváth Lóránd Elvégeztetett

2015. március Horváth Lóránd Elvégeztetett 2015. március Horváth Lóránd Elvégeztetett... és mi csak vétkeztünk és te szenvedtél egyre, mentünk vakon az ösztöneink után de te felnéztél az égre. mentünk a gyehenna égő szennyhalmazán, égett a testünk,gőzölgött

Részletesebben

Családsegítés az Otthon Segítünk Szolgálatban

Családsegítés az Otthon Segítünk Szolgálatban Embertárs (2005/1.) Tamásné Kollár Magdolna Családsegítés az Otthon Segítünk Szolgálatban Esettanulmány. (a neveket és az adatokat természetesen megváltoztattuk) Klári 22 éves. Két kicsi gyermeke van:

Részletesebben

TANULÁSI STÍLUS KÉRDŐÍV

TANULÁSI STÍLUS KÉRDŐÍV 1. A tanulási mintázat kérdőív... 215 2. A hallgatói élettörténetek gyűjtésének kutatási eszköze... 223 3. A tanulási orientációk állításainak újrarendezési kísérlete faktoranalízis segítségével (N=1004)...

Részletesebben

Krisztus Feltámadt! Húsvétvasárnap 2016.03.27. OLVASMÁNY az Apostolok Cselekedeteiből (ApCsel 10,34a.37-43)

Krisztus Feltámadt! Húsvétvasárnap 2016.03.27. OLVASMÁNY az Apostolok Cselekedeteiből (ApCsel 10,34a.37-43) Húsvétvasárnap 2016.03.27. Krisztus Feltámadt! OLVASMÁNY az Apostolok Cselekedeteiből (ApCsel 10,34a.37-43) Abban az időben Péter szólásra nyitotta ajkát, és ezeket mondta: Ti tudjátok, hogy mi minden

Részletesebben

AGRESSZIÓ AVAGY AZ ISKOLAI AGRESSZIÓ LEHETSÉGES OKAI

AGRESSZIÓ AVAGY AZ ISKOLAI AGRESSZIÓ LEHETSÉGES OKAI AGRESSZIÓ AVAGY AZ ISKOLAI AGRESSZIÓ LEHETSÉGES OKAI A természettudósok számára az agresszió egy sok energiát igénylő, magas feszültség szintű, cselekvésben kifejeződő biológiai jelenség. Ezzel szemben

Részletesebben

Kutasi Heléna. Szerelmeskalandos. avagy a boldogságra várni kell. Borító: Ráth Márton www.facebook.com/rathmartonsalon

Kutasi Heléna. Szerelmeskalandos. avagy a boldogságra várni kell. Borító: Ráth Márton www.facebook.com/rathmartonsalon Kutasi Heléna Szerelmeskalandos avagy a boldogságra várni kell Borító: Ráth Márton www.facebook.com/rathmartonsalon Amikor először megláttam őt, azonnal tudtam, nem lesz mindennapi történet. Biztos többen

Részletesebben

IMÁDSÁG MINDENEK ELŐTT

IMÁDSÁG MINDENEK ELŐTT Újpest-Belsőváros 2004. 03. 14. Loránt Gábor IMÁDSÁG MINDENEK ELŐTT Alapige (textus): Neh 1 és Lk 11,1 Lectio: Neh 1 Lk 11,1: Történt egyszer, hogy valahol imádkozott, és mikor befejezte, így szólt hozzá

Részletesebben

éjszakán szólította magához a mi kegyelmes mennyei édes Atyánk így: Jövel, hozzám, édes Gyermekem! Amikor vasárnap szokás szerint szeretettel

éjszakán szólította magához a mi kegyelmes mennyei édes Atyánk így: Jövel, hozzám, édes Gyermekem! Amikor vasárnap szokás szerint szeretettel A te bizonyságaid én gyönyörűségem, és én tanácsadóim. Lelkem a porhoz tapad; eleveníts meg engem a te ígéreted szerint. Útaimat elbeszéltem előtted és te meghallgattál engem; taníts meg a te rendeléseidre!

Részletesebben

Foglaljuk össze, mit tudunk eddig.

Foglaljuk össze, mit tudunk eddig. vezérelve döntöttek így Évezredes, ősi beidegződéseik, mélytudatuk tartalma súgta nekik, hogy a hegyes tű fegyver és nem létezik, hogy segítő szándékot, baráti érzést képvisel. Azt hiszem, az álláspontjuk

Részletesebben

ISTENNEK TETSZŐ IMÁDSÁG

ISTENNEK TETSZŐ IMÁDSÁG Pasarét, 2014. február 2. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza ISTENNEK TETSZŐ IMÁDSÁG Lekció: ApCsel 4,23-31 Alapige: Zsolt 124,8 A mi segítségünk az Úr nevében van, aki teremtette

Részletesebben

Ára: 200 Ft, mely összeggel gyülekezetünk gyermek- és ifjúsági munkáját támogatja. I. évf. 1. szám 2010. május

Ára: 200 Ft, mely összeggel gyülekezetünk gyermek- és ifjúsági munkáját támogatja. I. évf. 1. szám 2010. május I. évf. 1. szám 2010. május S z ö s z i m a n ó vagyok. Még nem találkoztunk. Én fogok segíteni Neked abban, hogy eligazodjál a különféle érdekes é s i z g a l m a s olvasmányok között. Számomra a legemlékezetesebb

Részletesebben

ERKÖLCSTAN 1-4. évfolyam Apáczai Kiadó

ERKÖLCSTAN 1-4. évfolyam Apáczai Kiadó ERKÖLCSTAN 1-4. évfolyam Apáczai Kiadó Az erkölcstan alapvető feladata az erkölcsi nevelés, a gyerekek közösséghez való viszonyának, értékrendjüknek, normarendszerüknek, gondolkodás- és viselkedésmódjuknak

Részletesebben

Van egy. Géber László

Van egy. Géber László Géber László Van egy Van egy különleges jógagyakorlat, a beszédszünet. Néhány órától egykét napig tarthat, és jelentős idegenergia felhalmozódásával jár. Az utóbbi időben gyakran próbálom alkalmazni, illetve

Részletesebben

MUNKAERÕPIACI POZÍCIÓK GYÕR-MOSON-SOPRON ÉS SZABOLCS- SZATMÁR-BEREG MEGYÉKBEN

MUNKAERÕPIACI POZÍCIÓK GYÕR-MOSON-SOPRON ÉS SZABOLCS- SZATMÁR-BEREG MEGYÉKBEN MUNKAERÕPIACI POZÍCIÓK GYÕR-MOSON-SOPRON ÉS SZABOLCS- SZATMÁR-BEREG MEGYÉKBEN A Társadalomkutatási Informatikai Egyesülés (TÁRKI) 1993 végén, a Népjóléti Minisztérium megbízásából végzett kutatásainak

Részletesebben

Értékeken alapuló, felelős döntést azonban csak szabadon lehet hozni, aminek előfeltétele az autonómia. Az erkölcsi nevelés kitüntetett célja ezért

Értékeken alapuló, felelős döntést azonban csak szabadon lehet hozni, aminek előfeltétele az autonómia. Az erkölcsi nevelés kitüntetett célja ezért ERKÖLCSTAN Az erkölcstan alapvető feladata az erkölcsi nevelés, a gyerekek közösséghez való viszonyának, értékrendjüknek, normarendszerüknek, gondolkodás- és viselkedésmódjuknak a fejlesztése, alakítása.

Részletesebben

ISTEN MENNYEI ATYÁNK ÉS URUNK

ISTEN MENNYEI ATYÁNK ÉS URUNK Pasarét, 2013. június 27. (csütörtök) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Szepesy László ISTEN MENNYEI ATYÁNK ÉS URUNK Alapige: Malakiás 1,6a A fiú tiszteli atyját, a szolga is az ő urát. És ha én atya

Részletesebben

A pénzről- és a közösségről

A pénzről- és a közösségről A pénzről- és a közösségről (Hetedik nyilvánosságra hozott csatornázás: Öreg és Margaréta. 2009 febr. 27.) Margaréta látja azt az épület-modellt, - Dobogókő központi helyén, amit korábban megálmodott.

Részletesebben

Kedves Szent Benedek Leányai, Tisztelt Atyák, Tisztelt Képviselő Úr, Kedves Tanárok, Kedves Gyerekek, Kedves Vendégek, ünnepi Gyülekezet!

Kedves Szent Benedek Leányai, Tisztelt Atyák, Tisztelt Képviselő Úr, Kedves Tanárok, Kedves Gyerekek, Kedves Vendégek, ünnepi Gyülekezet! Áldott az Isten, aki vezérel minket! - Vezérelte őket az Isten, és Általa csodálatos munkát végzett Berecz Erzsébet missziója Pipics csaba és Szent Benedek Katolikus Általános Iskola irodalmi színpadának

Részletesebben

Aikido és a harmónia ereje, avagy Oszkár átváltozása

Aikido és a harmónia ereje, avagy Oszkár átváltozása Aikido és a harmónia ereje, avagy Oszkár átváltozása Aikido-történet gyerekeknek Richard Moon és Chas Fleischman tollából Vass Anikó és Erszény Krisztián fordításában Előszó Ezt a történetet közel huszonöt

Részletesebben

Egyebek (A világ működése - Ember)

Egyebek (A világ működése - Ember) Tartalom Néhány dolog az emberről, melyek más témákba nem fértek bele. Az emberi szépség: jellemzői, külsőnk és belsőnk kapcsolata és a szépség hatalma. Az emberi faj rugalmassága. Megjegyzés Viszonylag

Részletesebben

Évindító - 2015. Az új év egy nagy változást hozó időszak lehet, de ahhoz, hogy ez megtörténjen szükség van rád és az elhatározásaidra.

Évindító - 2015. Az új év egy nagy változást hozó időszak lehet, de ahhoz, hogy ez megtörténjen szükség van rád és az elhatározásaidra. Évindító 2015 Az új év egy nagy változást hozó időszak lehet, de ahhoz, hogy ez megtörténjen szükség van rád és az elhatározásaidra. Induljon ez az éved másként, mint eddig! Te vagy az, aki változtatni

Részletesebben

Urbán Ágnes. Politikai és gazdasági nyomásgyakorlás a médiában, vállalatvezetői szemmel

Urbán Ágnes. Politikai és gazdasági nyomásgyakorlás a médiában, vállalatvezetői szemmel Urbán Ágnes Politikai és gazdasági nyomásgyakorlás a médiában, vállalatvezetői szemmel És mi, vessenek meg érte, nem ugrottunk félre a pénz elől. írta közleményében Németh Péter, a Népszava főszerkesztője

Részletesebben

tovább örökítő város legyen!

tovább örökítő város legyen! K Ö R M E N D I F Ó R U M 3 tovább örökítő város legyen! kampányról, tervekről, a város jövőjéről hogy milyen szakokra lenne még szükség a mezőgazdasági képzések mellett, így például a fémipari szakmák

Részletesebben

2010. II. negyedév Választási különszám VI. évfolyam II. szám Országgyűlési képviselőnk: Arnóth Sándor

2010. II. negyedév Választási különszám VI. évfolyam II. szám Országgyűlési képviselőnk: Arnóth Sándor 2010. II. negyedév Választási különszám VI. évfolyam II. szám Országgyűlési képviselőnk: Arnóth Sándor 1.Mióta foglalkozik közügyekkel? Mit jelent az Ön számára a választókerülete? - Tősgyökeres püspökladányi

Részletesebben

Engedelmeskedjetek egymásnak

Engedelmeskedjetek egymásnak Erdélyi Gyülekezet Zalatnay István Reménység Szigete 2010. augusztus 22. Lekció: 4Móz 9,15-23 Textus: Ef 5,21-6,9 Engedelmeskedjetek egymásnak Engedelmeskedjetek egymásnak, Krisztus félelmében. Az asszonyok

Részletesebben

ISTEN IGAZI CSODÁJA. Pasarét, 2014. augusztus 10. (vasárnap) Horváth Géza. Lekció: 2Királyok 4,1-7

ISTEN IGAZI CSODÁJA. Pasarét, 2014. augusztus 10. (vasárnap) Horváth Géza. Lekció: 2Királyok 4,1-7 Pasarét, 2014. augusztus 10. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza ISTEN IGAZI CSODÁJA Lekció: 2Királyok 4,1-7 Alapige: 2Királyok 4,1-2 Egyszer egy prófétatanítvány felesége így kiáltott

Részletesebben

A LÉLEK KARDJA. Alapige: Efézus 6,17b Vegyétek fel a Lélek kardját, amely az Isten beszéde.

A LÉLEK KARDJA. Alapige: Efézus 6,17b Vegyétek fel a Lélek kardját, amely az Isten beszéde. Pasarét, 2013. október 24. (csütörtök) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza A LÉLEK KARDJA Alapige: Efézus 6,17b Vegyétek fel a Lélek kardját, amely az Isten beszéde. Imádkozzunk! Hálaadással

Részletesebben

Bata Mária BIBLIAÓRÁK 7. RÉSZ BÁBEL ÉS ÁBRAHÁM

Bata Mária BIBLIAÓRÁK 7. RÉSZ BÁBEL ÉS ÁBRAHÁM Bata Mária BIBLIAÓRÁK 7. RÉSZ BÁBEL ÉS ÁBRAHÁM 2. www.ujteremtes.hu Bábel és Ábrahám története Az egész földnek egy nyelve és egyféle beszéde volt. 1Móz. 11:1 El tudod-e képzelni milyen lenne az, ha mindenki

Részletesebben

Rippl-Rónai Megyei Hatókörű Városi Múzeum 7400 Kaposvár, Fő u. 10. Bejelentkezés: +36 30 869 6052. www.smmi.hu

Rippl-Rónai Megyei Hatókörű Városi Múzeum 7400 Kaposvár, Fő u. 10. Bejelentkezés: +36 30 869 6052. www.smmi.hu Rippl-Rónai Megyei Hatókörű Városi Múzeum 7400 Kaposvár, Fő u. 10. Bejelentkezés: +36 30 869 6052 www.smmi.hu 2 I. 1. FELADAT A tulipános láda egyik felét már kifestette a mester. Fejezd be te a másik

Részletesebben

Közeledtek 2012 megtapasztalása felé, megkezdődik a magok elvetése, hogy növekedjen a fizikai bolygó rezgésszáma. Ez az ami rajtatok múlik.

Közeledtek 2012 megtapasztalása felé, megkezdődik a magok elvetése, hogy növekedjen a fizikai bolygó rezgésszáma. Ez az ami rajtatok múlik. Ide gyűjtöttem össze kivonatolva az információkat, amelyeket Kryon 2012-vel kapcsolatban tett közzé... Mindenkinek ajánlom továbbá Lee Carroll Végzetgyár című témába vágó cikkét 2012-ről, valamint a magyar

Részletesebben

7 TERMÉKHASZNÁLAT ÉS ELADÁS

7 TERMÉKHASZNÁLAT ÉS ELADÁS 7 TERMÉKHASZNÁLAT ÉS ELADÁS Ez a téma nagyon nyilvánvalónak tűnhet, de tapasztalataim szerint ez az egyik legfélreértettebb része az üzletnek. Minden üzlet, vállalkozás, cég elad valamit. Rendszerint megoldást

Részletesebben

Kompetencia és performancia /Egy útkeresés tapasztalatai/

Kompetencia és performancia /Egy útkeresés tapasztalatai/ Kompetencia és performancia /Egy útkeresés tapasztalatai/ Oktatáspolitikai alapdokumentumok kívánják meg a ma iskolájától, hogy mielőbb jusson túl azon a tartalmi és módszertani váltáson, amit már maga

Részletesebben

Örömre ítélve. Már jön is egy hölgy, aki mint egy

Örömre ítélve. Már jön is egy hölgy, aki mint egy Örömre ítélve Fotók: Gál Efraim Ha a drog egy fallal körbezárt város, akkor ki engedélyezi vagy tiltja a kijárást? Vajon ha az embernek több száz kulcsa lenne az örömhöz, bárhova bezárhatnák? Nem tudom.

Részletesebben

Életgyónáshoz. Ha hinni tudok abban, hogy Isten jó, megtalálom hozzáállásomat nehézségeimhez, sebeimhez.

Életgyónáshoz. Ha hinni tudok abban, hogy Isten jó, megtalálom hozzáállásomat nehézségeimhez, sebeimhez. Életgyónáshoz Életrendezés Nemes Ödön jezsuita atya gondolatai Alapelvek A kapcsolataimban, élethelyzeteimben, testi-lelki betegségeimben, kudarcaimban tapasztalt nehézségeimet, ne tekintsem problémának,

Részletesebben

LEGY Z- H E T E D A RÁKOT

LEGY Z- H E T E D A RÁKOT Dr. IAN GAWLER LEGY Z- H E T E D A RÁKOT Az új életforma 17 1. fejezet AZ ELSŐ LÉPÉS Hogyan vágj bele? Minden cselekedetnek következményei vannak. Érdemes mélyebben meggondolni, mit jelent ez. Ha nálad

Részletesebben

Csöpel Láma NYUNGNE. Az Együttérzés Buddhájának böjtös gyakorlata

Csöpel Láma NYUNGNE. Az Együttérzés Buddhájának böjtös gyakorlata Csöpel Láma NYUNGNE Az Együttérzés Buddhájának böjtös gyakorlata 2 nyungne A meditáció A meditáció segítségével megtanuljuk méltányolni a jelent, végtelen gazdagságával és lehetőségeivel együtt. Ehhez

Részletesebben

Már a tanítóképző utolsó évét jártam, mikor meglegyintett úgyszólván az első komoly szerelem. Ez a

Már a tanítóképző utolsó évét jártam, mikor meglegyintett úgyszólván az első komoly szerelem. Ez a V Barna legény. Te szegény, te szép. Dús hajad egy leány álma. Elvesztettem az eszem s szemem könnyet hullat, mint estalkonyatkor az ég. Ó, miféle babona űzi tekintetem utánad? Végigkísérlek a fasoron,

Részletesebben

Csillag-csoport 10 parancsolata

Csillag-csoport 10 parancsolata Csillag-csoport 10 parancsolata 1. Nagyon jól érezd magad mindig, mert ilyen hely nem lesz több a világon. (Panka) 2. Próbálj meg normálisan viselkedni, hogy ne legyenek rád dühösek. (Vince) 3. Kitartóan

Részletesebben

Tanterv az erkölcstan 1-4.

Tanterv az erkölcstan 1-4. Tanterv az erkölcstan 1-4. Az erkölcstan alapvető feladata az erkölcsi nevelés, a gyerekek közösséghez való viszonyának, értékrendjüknek, normarendszerüknek, gondolkodás- és viselkedésmódjuknak a fejlesztése,

Részletesebben

Sokféleképpen belefoghatnék ebbe a történetbe. Ábrándosabb lelkületű olvasóim, akik nem közömbösek régmúlt csaták és elporladt hősök iránt, bizonyára nem vennék zokon, ha úgy kezdeném: régesrég, azokban

Részletesebben

Károlyi Veronika (Ronyka) 5 bődületes hiba, amit ha elkövetsz kinyírod a hitedet. Ronyka http://www.varazslatostitkok.com

Károlyi Veronika (Ronyka) 5 bődületes hiba, amit ha elkövetsz kinyírod a hitedet. Ronyka http://www.varazslatostitkok.com Károlyi Veronika (Ronyka) 5 bődületes hiba, amit ha elkövetsz kinyírod a hitedet Írta: Károlyi Veronika (Ronyka) Copyright Károlyi Veronika, 2015 Minden jog fenntartva! Ingyenes e-könyv 5 bődületes hiba,

Részletesebben

"Úgy nőtt fel egy nemzedék, hogy nem látott senkit dolgozni"

Úgy nőtt fel egy nemzedék, hogy nem látott senkit dolgozni "Úgy nőtt fel egy nemzedék, hogy nem látott senkit dolgozni" (Hírszerző, 2008 december 9.) Az Út a munkához program biztosan kielégíti majd a tömegigényt, hogy az ingyenélőket most jól megregulázzuk, az

Részletesebben

A Katolikus Egyházban a húsvétot követő negyedik vasárnapot Jó Pásztor vasárnapjának nevezik, mely egyben a papi hivatások világnapja is.

A Katolikus Egyházban a húsvétot követő negyedik vasárnapot Jó Pásztor vasárnapjának nevezik, mely egyben a papi hivatások világnapja is. A Katolikus Egyházban a húsvétot követő negyedik vasárnapot Jó Pásztor vasárnapjának nevezik, mely egyben a papi hivatások világnapja is. E nap idén április 13-ára esik. Ekkor a szentmiséken világszerte

Részletesebben

TÁVOL TŐLED 2 A MI SZÉTTÉPETT SZÍVEINK 2 KÉTSÉGEK KÖZÖTT 3 ESTE 3 GONDOLATBAN 4 EGY PÁR A PADON 4

TÁVOL TŐLED 2 A MI SZÉTTÉPETT SZÍVEINK 2 KÉTSÉGEK KÖZÖTT 3 ESTE 3 GONDOLATBAN 4 EGY PÁR A PADON 4 TÁVOL TŐLED 2 A MI SZÉTTÉPETT SZÍVEINK 2 KÉTSÉGEK KÖZÖTT 3 ESTE 3 GONDOLATBAN 4 EGY PÁR A PADON 4 ŐRZÖM AZ ÁLMODAT 5 AZ IGAZ SZERETET 5 MA EGY VERSEM KAPCSÁN 6 BIZONY! 7 A HÁRSFAILLATÚ ESTÉKEN 7 A MI VERSÜNK

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v az Országos Kisebbségi Bizottság 2008. december 16-án, kedden, 11 órakor az Oktatási és Kulturális Minisztérium (Budapest V. Szalay utca 10-14.) 610. számú tárgyalójában megtartott

Részletesebben

Nekem ez az életem. Beszélgetés Müller Henriknével, a solti Béke Patika vezetôjével

Nekem ez az életem. Beszélgetés Müller Henriknével, a solti Béke Patika vezetôjével Nekem ez az életem Beszélgetés Müller Henriknével, a solti Béke Patika vezetôjével A patika igényesen felújított, orvosi rendelôknek is helyet adó épületben található a kisváros egyik terének sarkán. A

Részletesebben

Bányai Tamás. A Jóság völgye

Bányai Tamás. A Jóság völgye Bányai Tamás A Jóság völgye - Nem sikerült - suttogta Ria alig hallhatóan. - Azt hiszem senkinek sem fog sikerülni. Gézu értetlenül és csodálkozva nézett rá. A kötés alatt mintha kikerekedett volna egy

Részletesebben

AZ EGYÉNRE SZÓLÓ FIGYELEM MINDEN GYEREKNEK JÁR!

AZ EGYÉNRE SZÓLÓ FIGYELEM MINDEN GYEREKNEK JÁR! Fejezetek az Ember aki óvodás című kiadványunkból (4. rész) AZ EGYÉNRE SZÓLÓ FIGYELEM MINDEN GYEREKNEK JÁR! Nem véletlen, hogy az előzőekben csak a nagyon kirívó, gyerekeket és felnőtteket is nagyon zavaró,

Részletesebben