Ekecsi - Apácaszakállasi

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Ekecsi - Apácaszakállasi"

Átírás

1 Ekecsi - Apácaszakállasi H í r a d ó A KÖZSÉGI HIVATAL INGYENES TÁJÉKOZTATÓJA I. Évfolyam 4. Szám NOVEMBER A z év vége közeledtével szeretném Önöket tájékoztatni a faluban és az önkormányzatban zajló eseményekről, főbb problémákról, amelyek híven tükrözik egész országunk gazdasági helyzetét is. - Az Ekecs-Apácaszakállasi Önkormányzat a mai gazdasági és politikai helyzetet figyelembe véve átmeneti nehéz helyzetben van. Tevékenységünket többféle szempont alapján próbáljuk koordinálni. Sok esetben tapasztaljuk, hogy terveink teljesítését korlátozzák anyagi nehézségek, amiket különféle módon vagyunk kénytelenek áthidalni. A község működését fenn kell tartanunk, az intézményeinket működtetni kell s nem utolsó sorban hoszszútávon az előrehaladást és fejlődést tűztük ki célul. - Örömmel tudjuk közölni, hogy az Illyés Közalapítvány segítségével továbbra is díjtalanul juttatjuk el Híradónkat a lakossághoz. Más pályázatokon szintén igyekszünk tevékenységeinkhez, terveinkhez pénzt szerezni. - A mezőgazdaság nehéz helyzete rányomja bélyegét egész társadalmunkra, hiszen nálunk ez képezi a családok fő bevételi forrását. A megfelelő fórumokon tolmácsolni szoktuk, hogy milyen nehézségekkel küzd községünk lakossága. A bonyolult árpolitika és gazdaságpolitika mai alakulásáról sajnos bizonyos mértékig mi is tehetünk, hiszen a járásunkra kimutatott statisztikai adatok nem tükrözték azt, ami a valós helyzetnek megfelelt. A piac tervszerű működtetéséhez pontos mutatókra van szükség. - Januártól bizonyos törvények és előírások változnak. Ennek megfelelően az önkormányzatnál is várhatók módosítások. Sokat emlegetjük, hogy korunk T i s z t e l t L a k o s s á g! problémája a környezetvédelem. Községünk újfennt meghosszabbítja az együttműködést az albári szemétteleppel, amely az európai előírásoknak is megfelel. Itt 1 tonna szemetet kb. 800 Sk-ért tudunk elhelyezni. A szemételhordást továbbra is az önkormányzat szeretné biztosítani. Az elmúlt időszakban az a család, amely rendelkezett kukával kb. 1 Sk t költött naponta a szemételhordásra, tehát hetente 7 koronáért vittük el a szemetet (Megjegyezném, hogy ahol nem a község biztosítja a szemételhordást, ott ez heti Sk-t jelent.). Jövőre a hatályos törvények alapján kénytelen az önkormányzat szemétdíjat szabni, ami azt jelenti, hogy személyenként lesz ez az illeték meghatározva. - Januártól rendeletek szabályozzák az illegális szemetelők, szennyvízkihordók és más környezetszennyező egyének vagy jogi személyek elbírálását. A várható büntetések a rendeletek megszegése esetén 500 Sk-tól Sk-ig terjedhetnek. - Ősszel nem rendeztünk konténeres nagytakarítást, mert az önkormányzatnak nem volt rá anyagi fedezete. Kérjük a lakosságot, hogy a zöld hulladékot komposztálják és mindenki próbálja csökkenteni a saját hulladéktermelését. Januártól részleges szelekciót vezetünk be, melyhez kérjük megértésüket és türelmüket. - Búcsú előtt az önkormányzati dolgozók nagytakarítást végeztek a községben. Kérjük a lakosságot is, hogy a háza előtt mindenki végezze el a közterület karbantartását, valamint télidőben a hóeltakarítást, mivel ez a község alapszabályzata alapján mindenkinek a kötelessége. - Jó hírrel is szolgálunk a munkanélküliséggel küzdő polgáraink számára: az Ekecsi Kultúrházban munkaközvetítő tevékenység indul a Szövetség a Közös Célokért Alapítvány segítségével. A munkaajánlatokat a VECO Kft. biztosítja, amely főleg az északnyugat-magyarországi területen kínál elhelyezkedésre alkalmat. Az ajánlatok széles körűek, a tájékoztató anyag pedig részletes információkkal szolgál. Érdeklődni lehet naponta az ekecsi kultúrházban Varga Irénnél, valamint Bereznai Lídiánál. Közvetlenebb kapcsolatfelvételre pedig minden hónap első keddjén tól ig van lehetőség szintén a helyi kultúrházban. Zárszóként pedig kérem Önöket, hogy minden nehézség és gond közepette őrizzék meg optimizmusukat, ha mégoly nehéz is, mert így könnyebben tudunk majd megbírkózni a ránk váró és háruló feladatokkal. Az adventi készülődésben próbáljunk kicsit egymás felé és magunkba fordulni, hogy a mindennapi gondoktól megszabadulva a gondolataink is letisztuljanak. Nyújtsunk többet családjainknak, embertársainknak, ápoljuk magasabb szinten emberi kapcsolatainkat, mert csak így lelhetjük meg belső békénket és megelégedettségünket. Tisztelettel: Polák László a község polgármestere

2 50 ÉVES AZ APÁCASZAKÁLLASI SZOCIÁLIS OTTHON Augusztusban, egy szép nyári napon, ünnepélyes hangulatban emlékeztek meg az Apácaszakállasi Szociális Otthonban az intézmény fennálásának 50. évfordulójáról. A kései klasszicista stílusban, a 19. század második harmadában épült kastély 1953 óta nyújt otthont fogyatékos, speciális gondozásra szoruló gyermekeknek. Az első időkben a Keresztes Nővérek apácarend tagjai látták el a kisgyermekeket ban 17 gondozottal indult az intézet, de hamarosan már 78 kiskorú napi gondozását kellett ellátni. Ezért 1954-től helybéli asszonyokat is felvettek, kisegítő személyzetként. A nővérek egészen a 80-as é- vekig ápolták, gondozták a rájuk bízott gyermekeket, de mivel számuk addigra már annyira lecsökkent, hogy már nem alkothattak külön közösséget, el kellett hagyniuk községünket, s visszatérni az anyazárdájukba. Ettől az időtől kezdve már csak helybeli, illetve környékbeli ápoló- és kisegítőszemélyzet dolgozik az évszázados fákkal körülvett épületben. Bár eleinte csak gyermekgondozó intézetként működött, idővel, ahogy a kis lakók cseperedtek, felemelték a korhatárt is, s így itt maradhattak az időközben felnőtt gondozottak is. Ma 66 lakóról - 16 lányról és 50 fiúról - gondoskodnak itt a nap 24 órájában. A legidősebb közülük a falubeliek által is jól ismert Karol, vagy a- hogy már a nagypapa korára való tekintettel kedveskedve becézik: Dedo, akit szintén e szép napon köszöntöttek a 60. születésnapja alkalmából. Az 50 év alatt sokat fejlődött maga az intézet is, egyre jobb, emberségesebb környezetet biztosítva a gyermekeknek. Ahogy Veres Tibor igazgatótól megtudtuk, ma már nemcsak a gondozottak fizikai ellátására van mód, hanem az 1993-ban elkészült új épületben nappali foglalkozásokra, tornára, tanulásra, kézimunkára, játékra, vagy akár tévézésre is van hely és lehetőség. Néhány gondozott a helyi kisegítő iskolát is látogathatja, az i- dősebbek pedig nagyon szívesen tevékenykednek a kastély körül, örülve a kezük alatt megszépülő virágoskertnek, vagy a lábuk körül szaladgáló kiskutyának, macskának. Néhányan nagyon szívesen és szépen énekelnek, s táncolnak is. Az ünnepség alkalmából egy kis kiállítás is megtekinthető volt az otthon lakói által készített rajzokból, kézimunkákból, fali- és asztali díszekből. P o l á k C s i l l a A könyv a legjobb barát e jelszó jegyében működik az Apácaszakállasi Könyvtár. Hetente egyszer, csütörtökön órától óráig áll az olvasók rendel-kezésére. Amennyiben a helyzet megkívánja, hosszabb ideig is nyitva tart. A könyvtár fenntartásáról a helyi önkormányzat gondoskodik. A könyvtárban 4108 db kötet található, mely 2548 db felnőtt- és 1560 db gyermek irodalmi műből tevődik össze. Ezek a könyvek csoportosítva találhatók az egyes polcokon. Az első félévben az olvasók száma 25 volt. Ebből 20 a 15 éven aluli olvasók száma, 5 pedig felnőtt olvasó. A kikölcsönzött könyvek száma 675. Ez a lakosság számához viszonyítva nagyon kevés. Ennek az is az oka, hogy nagyon kevés a pénz új könyvek vásárlására, így a könyvtár sajnos nem tudja az olvasók igényeit maradéktalanul kielégíteni. Az utóbbi időben a könyvállomány az olvasók által befizetett tagsági díj összegéből vásárolt könyvekkel lett bővítve. A jelenlegi árak mellett ez az összeg nagyon kevés. Sajnálatos az, hogy napjainkban a könyvek iránti érdeklődés egyre csökken és kevés időt fordítanak az emberek az olvasásra. K l a u k o M á r i a Az Ekecsi Könyvtár 1961-től működik től a régi községháza épületében található. Keddtől péntekig tól ig illetve tól ig, szombaton tól ig tart nyitva. Hétfőn zárva van. A beiratkozási díj gyerekek részére 20 Sk, felnőttek részére 30 Sk. Az olvasó válogathat a szépirodalom, mesekönyvek, ifjúsági irodalom, ismeretterjesztő irodalom kötetei közül. Sok szép, értékes lexikon és szótár is rendelkezésre áll, melyeket csak helyben lehet tanulmányozni, nem kölcsönözhetőek. Azokat a könyveket, melyekkel a könyvtár nem rendelkezik, a nagymegyeri vagy a dunaszerdahelyi könyvtárakból lehet bebiztosítani könyvtárak közti kölcsönzésel. Jelenleg db kötettel rendelkezik a községi bibliotéka. Tavaly 66 könyvvel lett gazdagabb, ebből 24-et ajándékba kapott, 42 db-ot pedig a beiratkozási díjból finanszírozott. A múlt évben 190 olvasó látogatta, s ebből 71 olvasó 15 éven aluli volt. Ők viszonylag sok, összesen 4351 könyvet kölcsönöztek ki. A könyvtár vezetője 1989-től Kiss Mária.

3 - 2 -

4 Községünket a járási bajnokságok egyes korcsoportjaiban 4 csapat képviseli. A legkisebbek az ún. fiatalabb diákok. Ezek a focistapalánták tornákon mérik össze tudásukat. A járás 30 csapata fokozatosan megmérkőzik egymással, és a legjobb 15 csapat játszik a dobogós helyekért. Fiataljaink eddigi 6 mérkőzésükből 5 győzelmet és 1 döntetlent értek el. Jó úton haladunk a döntőbe jutás felé. A másik iskolás korú csapatunk az idősebb diákok kategóriájában versenyez a bajnoki pontokért. Ők csoportjukban a 2. helyen állnak. Ifjúsági csapatunk a járási bajnokság I. osztályában szerepel. A gyenge bajnoki rajt után kezd magára találni a gárda, amely jelenleg a bajnokság 9. helyén áll. A felnőttek a járási bajnokság II. osztályában szerepelnek, az őszi mérkőzések befejeztével, a bajnokság felénél a 2. helyen telelnek. Hobbi szinten további csapatok is működnek. Az Öregfiúk a környékbeli és magyarországi (Péc, Nyúl) csapatokkal vívnak barátságos mérkőzéseket. A lánycsapat szintén a környékbeli falvakban szerepel. Szeptemberben 4 csapat részvételével tornát rendeztek Ekecsen, amelyet fölényesen meg is nyertek. Rendszeresen játszanak még az ún Bulldogok és Sintérek csapatai is saját- és a közönség szórakoztatására. A sportszervezet ebben az évben ünnepli megalakulásának 75. évfordulóját. Szeretnénk méltóképpen megünnepelni. Ezért kérünk minden olyan volt sportolót és sportvezetőt (kézilabda és asztalitenisz is), akinek valamilyen tárgyi emléke (fényképek, zászlók, újságcikkek) van a sportszervezet működésével kapcsolatban, hogy azt jelezze Fónod Lászlónak, Raffai Andrásnak vagy a jelenlegi vezetőségnek. A sportszervezet működéséhez legnagyobb mértékben a helyi önkormányzat és a mezőgazdasági szövetkezet járul hozzá. Keressük a további támogatókat, akik valamilyen formában segíteni tudnák falunk sportéletét. Mérkőzéseinkre egyre több néző kíváncsi, aminek nagyon örülünk. Elkel a biztatás, a szurkolás, de ez csak akkor hasznos, ha a sportszerűség határain belül történik. Ellenkező esetben rontjuk községünk jóhírét, a járási szövetség által kirótt pénzbüntetésről nem is beszélve. Mérkőzéseinkre továbbra is mindenkit szeretettel várunk, szóljon a buzdítás: Hajrá Ekecs!!! O r o s z L á s z l ó f,,jövőnk ide van letéve az iskola falai közé. Ezen mottó jegyében kezdtük meg a 2003/2004 es iskolai évet. Sütő András gondolata fontos üzenetet hordoz. Az iskola az a hely, ahol egyén és közösség a jövőt formálja, ahol távlatok nyílhatnak. Az iskolakezdés zökkenőmentes kezdéséhez hozzájárult az önkormányzat 4 tantermet kifestettek, hozzáláttak egy új emésztőgödör építéséhez és a szülők közössége is. Az 5. osztály termét szülői hozzájárulással sikerült felújítani. Köszönet érte. Viszonzásul ígérjük, hogy gyermekeiket szeretettel neveljük, jóindulattal dicsérjük. Bízunk benne, hogy iskolánk teljesíti ezt a küldetését, hogy megtanít, hogyan kell tanulni, felkelteni a tudás iránti igényt, megtanít a jól végzett munka örömére, segít abban, hogy szeressék a gyerekek azt, amit csinálnak, segít nekik megtalálni azt, amit szeretnek csinálni. Többet érünk, mint ahányan vagyunk! Ennek szellemében neveljük, oktatjuk majd a 33 első osztályos tanulónkat és féltő szeretettel óvó gondoskodással. Intézményünkban 370 diák tanul. 162 az alsó és 208 a felső tagozaton. Minden évfolyamban párhuzamos osztályok vannak. 61 tanuló látogatja az iskolai klub 2 csoportját. 150 diákunk étkezik az iskolakonyhán. Az Ekecsi Alapiskola Ahogy csak kevesen látták Alkalmazottaink száma 35. Ebből 26 a pedagógus és 9 a nem pedagógus dolgozó. Az éves munkaterv tág teret ad a tanórákon kívüli foglalkozásokra is, melyet pedagógusaink meszszemenően kihasználnak: van bábcsoportunk, szín

5 (folyt.) -játszó körünk, 2 énekkarunk, mazsorett csoportunk, karate-klubunk, megalakítottuk a tudósítói szakkört, működik az iskolarádió, a Diáktoll c. újságba rend-szeresen írhatnak tanulóink. Az októberi hónap 2. napján Európa-napot tartottunk. A jól sikerült rendezvényen együtt szórakozott szülő-diák-tanító. Jó alkalom volt ez a nap arra is, hogy elmélyítsük a szülőkkel a partneri kapcsolatainkat, hogy bemutathassuk a gyerekekkel való kreatív munkát. A vándorzászlót, melyet a legtöbb pontot elért csapat kapott, diák segítséggel készítettük el. További terveink között szerepel: tanulmányút az ógyallai csillagvizsgálóba, a karácsonyi játszóház, színházlátogatások, farsangi bál, sítúra, természetiskola, úszótanfolyam, sport- és tanulmányi versenyek megrendezése, látogatás a nyúli Pilinszky János Általános Iskolába. Ezenkívül szeretnénk névfelvétellel egybekapcsolt iskolai ünnepséget szervezni. Tóth Mária az alapiskola igazgatója, Újj Márta, Algeyer Rozália - ig. helyettesek KULTURÁLIS HÍRADÓ AZ EKECSI ÉS APÁCASZAKÁLLASI KULTÚRHÁZAK PROGRAMAJÁNLATAI November 20. : Előadás: Lakberendezési tanácsadás, Feng Shui. Helyszín az Apácaszakállasi Kultúrház. November 22. : Szervezett színházlátogatás: Komáromi Jókai Színház My Fair Lady című előadására. Kezdés időpontja Részvételi díj 240,- Sk, nyugdíjasoknak 200,- Sk. A Csemadok helyi alapszervezete tagjainak 20,- Sk-val hozzájárul. Jelentkezni mindkét kultúrházban lehet. November 26 : Báb- és meseműsor kicsiknek az Ekecsi Kultúrházban. Fellépnek az Ekecsi Alapiskola Kuckó és Csipp-Csupp színjátszó-csoportjai. November 26. : Az újszülöttek köszöntése az Apácaszakállasi Kultúrházban. November 27 : tól Dr. Kiss László könyvbemutatóval egybekötött egészségügyi előadása az Ekecsi Kultúrházban December : Téli ünnepkör szokásainak felelevenítése: Mikulás, Luca, betlehemezés. December 6. : Szervezett buszkirándulás a komáromi Sportcsarnokban megvalósuló VI. Országos Játszó- és Alkotóházba. Jelentkezni mindkét helyi kultúrházban lehet. December : Losonci Kármán József Színpad vendégjátéka az Ekecsi Kultúrházban. December 11. : Nyugdíjas nap órától az Apácaszakállasi Kultúrhában. December 12. : Nyugdíjas nap órától az Ekecsi Kultúrhában. December16. : Karácsonyi varázs: a helyi alapiskola, kisegítő iskola, szociális otthon valamint az óvodák műsora az Ekecsi Kultúrházban. December 20. : Ünnepvárás karácsonyi készülődés játszóház kicsiknek és nagyoknak. Helyszín az Ekecsi Kultúrház. December 21. : Minidisco. Helyszín: az Apácaszakállasi Kultúrház. December 25. : Karácsonyi Disco. Helyszín: az Ekecsi Kultúrház. Tisztelettel meghívjuk Önt és kedves családját a Magyar Koalíció Pártja helyi alapszervezete által rendezett zártkörű Katalin-bálra, melyet november 29-én (szombaton) tartunk órai kezdettel az apácaszakállasi kultúrházban. A belépődíj személyenként 200,- Sk, amely magába foglalja az aperitívet, vacsorát és a zenedíjat. Mindenkit szeretettel vár a rendezőség! - A HÍRADÓ AZ ILLYÉS KÖZALAPÍTVÁNY TÁMOGATÁSÁVAL KÉSZÜL - Szerkesztők : Ing. Polák László, Mgr. Polák Csilla, Mgr. Algeyer Rozália, Mgr. Tóth Mária, Mgr. Újj Márta, Varga Irén, Gazsó Petronella, Klauko Mária, Kiss Mária, Orosz László Tördelés : Ing. Jassa Tibor Kiadja : Ekecsi Községi Hivatal, Okoč; tel: , ; ocuokoc@stonline.sk - 4 -

É Ő É é ö í é í é í í Ú é é é í í ő ö ö é É Ó É Á í é ő é í í í Í Í í í É É É í é é í Í é Íő é í é í é í í Í ú é é ű í í é í í Í ö ö ő é ö ö é é í Á ő é é é í é Í ö é é é é é é ö Í ö é é é í í é ö í í

Részletesebben

2016. évi munka és rendezvényterve.

2016. évi munka és rendezvényterve. Petőfi Sándor Könyvtári, Közművelődési és Intézményfenntartó Központ - Művelődési Központ és Könyvtár - 2016. évi munka és rendezvényterve. Készítette: Csenger, 2015. október 21. szakmai vezető Az intézményünk

Részletesebben

IZSÁK VÁROS KÖZMŰVELŐDÉSI KONCEPCIÓJA

IZSÁK VÁROS KÖZMŰVELŐDÉSI KONCEPCIÓJA Izsák Város Önkormányzata IZSÁK VÁROS KÖZMŰVELŐDÉSI KONCEPCIÓJA 2015. szeptember 15. Izsák 1. Bevezetés 1. Jogszabályi háttér Magyarország Alaptörvénye szerint vállaljuk, hogy örökségünket, egyedülálló

Részletesebben

ú ú ü ű ü ü ú ú ü ű ü ü ú ú ü ü Í ű ű ü ü ü É ú ü ü ü ú ú ú ü ú ű ü ú ü ü Í ü ű ü ü ü Á ű ú ú ü ú Í ü ú Í ú ü ü Í ű Í ü ü É ü ü ü ú ü ü ü ü Í ú ü ű Á ü ü ú ú ü Í ü ű Í ú ú ü ü ü ú ü ű ú ú Á Í Í ú Í Í Í

Részletesebben

ú ü Ü ó í Í í ű ő ő í í í ű ő ó ő ő ő ő ú ő ő í í ó ó ó ó ű ő ő í í ű ü ő ó ő ő ő ó í ő ő ő í ő í ó ü Íí ő ü ű ő ó ő í ő ő ő ó ű ó ó ű ő ő ő ű í ő ú ő ü ó ó ő ó ű ő Ó ü ó ő ű ű ű ő ó ű ő ű ő í ó ű ő ő

Részletesebben

ő ő Í ű ő ő ű ő ő ű ő ő É Á ű ő ű ő ő ő ü Á ü ő ű ő ő ő ü ü ő ű ő ő ü ő ú ő ő ő ű ü ő ü ő ü ő ü ő ü ü ő ű ő ü ő ü ő ő ő ő ű ü ű Í Í ő ü ő Í ü ő ü ő ü ü ü ő ü ű ő ü ü ü ü ü ü ü ő ú ü ő ű ő ő ü ü ü ő ő ő

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ. a 2011. szeptember 15. óta eltelt időszak legfontosabb eseményeiről

TÁJÉKOZTATÓ. a 2011. szeptember 15. óta eltelt időszak legfontosabb eseményeiről TÁJÉKOZTATÓ a 2011. szeptember 15. óta eltelt időszak legfontosabb eseményeiről Ó z d, 2011. november 24. Osztályok jelentései alapján összeállította: Humánerőforrás és Képviselő-testületi Osztály 2 Oktatási,

Részletesebben

ú ű Í Í Ó ú ú ú ú Í ú ú ú ú ú ú Í ú ú ú ú ú ű Í ű ú ú ú Í ú ú ú É Ó Á Á Á É Á Á Á ú ű Á Á Á É ú É Á ű Á ű Á Á Á Á Á ú ú Á ú É Á É ű ű ú ű ú ű Í ű ú ú ú É Í É Í ú ú ű ú Í ú Í ű ű ú ű Í ú ú ú ú ű ú ú ú ű

Részletesebben

Ó É Í ű ö ö ű í ö ö ö ö ö ö ö í ö ú ö í í ö í í í í ű ö í ö í ú Á Í Ó Á í ö ö ö ö ö ú Ú ö í í í ö ű ö ú ö Ú É É ö ú ö ö ú í í ú ú í ú ú í É ö É ö ú ú ú ö ú ö ú í É ö ö ö ö ö ö ú ö ö ú ú Á í ú ö Í ö í ö

Részletesebben

Á Á Á Ó ő ő ő í ő ö í ő ő ó í ó í ö ú ű í ó í ö ö őí ö ö ó í ő Á Á ö ö ű ö ö ö ö ö í ö ő ő ö ö í ő ö Ö Ú É Á őí í ö ö ö ö ö ő ö ő ő Ó ú ö ö ó Á ö ö ö í ö í ö í ű ö ö ű ö É ö ú ö í ö ú ű ö ű ö ö ő ű Ö ő

Részletesebben

ö í ő ő ő ö ö ö ö ö ő ő í ű ő ő ő ő ő í ű ő ő ő ű í ű ó ő ő ó ú ő ő ó ó í ó ö ö ö ő ő ő ő ú ú ó ö ö ő ő ű ö ö ú ó ó ó ö ú ő ó ö ő ő ö ő í ö ö í ő ö ő ö ő ö ú ő í ő ő ö ú ű ő ő ő ő í ö ö í í ú í ö ó ő ö

Részletesebben

FALU - KÉP. Falunap 2008 2008 JÚNIUS C SERKÚT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA

FALU - KÉP. Falunap 2008 2008 JÚNIUS C SERKÚT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA FALU - KÉP C SERKÚT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA 2008 JÚNIUS Falunap 2008 2 OLDAL FALU - KÉP Az alábbi névsor két helybéli, egykori urán kutatása alapján készült úgy, hogy alapját még az azóta elhunyt

Részletesebben

Í ö Í ú Ú ö É Ú É Í Ó Ó ö ö ö Ö ú ú ú É Í É Í Ó Ú ö ö Ú É Í Ö ú ö ú ú Ö ú ű Í Ó ú Í ú Í Á É Í Ó Ö ö ú Ú Ö ö Ú É Í Ó É Í ú ű Í Í öé ö Í Í ú ú ű ö Í ú ű ö ú É ű ú ú Á ú Ö ú ú ö ö ú ű ú ö ö ö ö ú ű ú ö ú

Részletesebben

É ü ü ü ü ü ú ü ű ü ű ú ű ü ú ü ű ü ü ü ű É ü ű ű Í ú ü ű Í ú ű ü ü Í ú É É ú Á Á É Á Á Á Á Á Á Á É Á Á Á ú Á É É ű Á Á ű Á Á Á É Á Á Á ú Ó É É Ó ú ű É É Á ú Ó ü ű ü ú Í ű ú ű ű ű ű ű ű ú Í ű ü ű Í ű ü

Részletesebben

A Hunyadi Mátyás Általános Iskola munkaterve a 2011/2012. tanévre

A Hunyadi Mátyás Általános Iskola munkaterve a 2011/2012. tanévre 1 Hunyadi Mátyás Általános Iskola 9072 Nagyszentjános Árpád u. 11/a Telefon/fax: 96/544-040 E-mail: humaisk@vipmail.hu Honlap: www.humaisk.hu OM: 03 06 01 A Hunyadi Mátyás Általános Iskola munkaterve a

Részletesebben

ő ő ó ő ó ó ő ő ó ú ó ú ó ő ő ő ó ő ő ő ő ó Á ő Í ó ü ő ó ő ű ó ó ő ő ő ú ő ő ő ü ő ü ó ő ő ü ő ő ő ü ó ó ő ő ó ő ő ü ó ó ü ő ü ő ü ő ő ő ü ő ó ő ő ő ő ő ő ő ő ő ő ő ő Í ó ó ő ó ő ü ő ú ü ő ő ó ő ú ő

Részletesebben

Á Í Ü Ü Á ü Ü Á Á Í Ü Íú Í Ü Ű Í ü ü Í ű ú ú ü ü ü ú ú ű Á É Á Í ú ü ú ü ü Í Í ú Í ú Á É Ő Á ű ű ú ű Í ű ü ű ú ű ú ú Í ü ü ú É ű ü Í Í ú ú Í Ü Ő Á É Á ú ű ú ü Ú Í ü Í ú Í Í ú ú ű ú Í ú ű ű ü ü ü ú ü ü

Részletesebben

ö É ú Á Á Á Á Á É ü É É Á É ö Ő Ó Á Ő Ó Ó Í Ó Á ö Á Á Á Á Á É ÁÉ Á Á Á É É Ú É Á Á Á É É Á Á Á Ö Ö É É É É É É ú Á É É Ó Á Ó Í Ó Á Á Á ú Á ö É É É É É ő Á Ú Í É Á ö Á É Í É Ő Ó Ó Á É Í Á É É ö É Á Ő Ó

Részletesebben

Á É Á Á É ű ű Í É ű Í É Í ű Ü Í Ü Ü Í Í Í Í Í ű ű ű Í ű Í ű ű É ű Í Í É Í ű ű ű É ű ű Í ű ű ű Í ű ű Í Í É ű Á ű ű ű ű ű ű Í ű ű Í Í Í Í Í Í Í É Í Í Í Í ű ű Í ű Á ű ű É Í É Í Í Í É É ű Í Í ű ű ű ű Í ű

Részletesebben

ú Í Ú É Á É É ú ú ü ü Í ÍÍ Á Í Í ú É Í ú ú Í Í ű ú ú ú ú ú ú ü ú Í ú Ö ü ú Í Í ü Í Í É ű ú Í Í Á ú Á Í ú ü Í ú Í ü Í Í ü Í ú Í Í Í Í ú Í Ú Í ü Í ü Í ú Ó Í ü Í É ú É ú Í ü Í ú ú ú ú Í ü ú Í ü ü É Í Í ú

Részletesebben

ű Ó ú ú ú ú ú Ö Ö ú Á Ú ű ú ú Ú É ú ú Ö Ö Ű ú ú ú ű ú É ű ú É ú ú ú ű ű ű ú ű ú ű ú ű ű ú ű ű ú ú Á ú É ű ú ú ű ú Ü ű ú ú ű ű ú ú ú ú Ö Ö Ú ú ú ú ú ú ú ú ű É ú ú ú ű ú ú ű ú ú ú É Í ú ű ú ú ú ú ű ű É ú

Részletesebben

Á Á Ö Á Ó Ü ü Á Ó Á Á Á ú É É É É É É Á Á Ó Á Ó Ó Á Ö Ó Á Ó Á Á Ó Á Ú Ö Ö Á Ö Á Á Á É Á Á Á Á Á Á Á Á É Ó É Á Ó É Ó Á Ó É Ó É Á Ó Ö Ö Á Ó ö ö ú Ö Á É Ó Ú Á Á Ú Ó Ó Ó Á Á Á Á Ú Á É Á Á ö Á Í Á Á É Í

Részletesebben

í Í Ő í Ü ó ó Ó ó Ó Ó Ó ó Ó Á Ó Ü í í ó í Ó Ü í Ó Ó í ó ó ő ő í Ó í Í í Ő í ó í Ó ö ó ó Ö ó ó Á Á ó Á ó É ő í í ő í Í í í í í ó ó ó í Ó Á ö Ö í í É Ő Á ó Á Á É Í É ó í ő í ő Ó ó ó í ó ő ó ó í ó ő Ó ő í

Részletesebben

ó Á Á É ó ó ó ó ű ó ó ú ó ó ú ü ó ó ó ü ó ó ó ó ó ó ü Í ű ó ű ú ü ű ó É ó ű ó ó ű ó ü ű ó ó ü ü ó ó ó ó Í ü ó ó ü ó ű ú ó ó ó ü ó ü ú ű ó ú Í Ú ű Í Ö ó Á Á Á Á É Á Á Á É ó ó ó ó ú ó ó ü ü ó ü ó ó ó ó ó

Részletesebben

SIÓAGÁRDI KRÓNIKA VIII. ÉVFOLYAM 1. SZÁM

SIÓAGÁRDI KRÓNIKA VIII. ÉVFOLYAM 1. SZÁM Sióagárd Község Önkormányzata 2014. JANUÁR VIII. ÉVFOLYAM 1. SZÁM LELKI ÚTRAVALÓ 2. oldal AZ ÖNKORMÁNYZAT TÁJÉKOZTATÁSA 3. oldal FELHÍVÁS - SIÓAGÁRDI ÉRTÉKTÁR 4. oldal MEGHÍVÓ RENDEZVÉNYEKRE 5. oldal KILIÁN

Részletesebben

Á Ú ő ú Ö ó ó ó ő ő ó Ö ő ú ó Ö ú ú ó Ü ú ó ó ó ó ű ó ó Í ú ő É É ő ő ű Ü ő ú ó ő ó ú ú ó ó ó Ö ú ő ú ő ú ő Ö ő Ü ő ó ó ó Ö ú ő ó ó Í Á É É É Á Á É É ó ú ó ő ó ó ó ó Ó ó ű ő ű ó É ú ó Ö ő ú ó Á É Á Í ó

Részletesebben

Í ö ö É Í ö ú ú Í ö Ö ú ö ú ú Ú ö ú Ö ú ú ú ú ú Ó ö ö ú ú ú Á ú Á ú ö Ú ö Ó ú Ú ö ö ö ú ö ö Á Í ö ö ú ö Í ö ö ö ö É ö ű ö Í ö ö ű ö É Á ö ö ö ö ú Í ö ö ú ö ö ú É Á Í ú ö ö ö ö Í Í ú Í Í Í É Í ű Í Í Í Í

Részletesebben

ű ű ű É Ü ű ű ű Ö Ü Ö ű Ö Ú Ö ű ű ű Á ű ű Á É ű Ú ű Ó ű É Ó É ű ű É ű ű ű Á ű ű ű ű Ö Ö É Ú Í ű Ó ű Ö ű Ö Ö Ö Ö Ö ű ű ű ű ű Ö É É Á Á É Ö Ö É Ú Á ű Ö ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű É ű Ő ű Á ű

Részletesebben

ú ó ó ó ó ó ú ó í í ó í ú í ó í ú ó ű ú í Á ó í ó ó ó ó í í ó í í ó ó ó ó í ú ó ó í í í ó í ó í Ó Ö í ó ó ű í ó Ő ű í ó í í ó ű ű ú í ú í ó í ó í ó í í í í ó ú ó í ó í í Ő ű í ó í ó í ű ó ó ű ó ó ű í ó

Részletesebben

ó ű ü É ü ü í É ő É ü ü í ű ő í í ő ő ő ő í ő í ó ú ő ú ü Í ó ü ó í ü í ü ü ú ő ü í ü í ü ü ü Ü É É Ö ü Í í í ú ű ű ü í ú ó í í ó ü ű í ü Ü ü ő í ő ó ü í ó ü ü ű ü ú í ü ű ü ő ó ő í ü ú í ű ó ü ú ő Í ú

Részletesebben

ú ú í í í í í ó ű í Ö Ú ó ő ő Ö í ó Ó ü Ó Ö í ó Ö íí í ó ó óó ó ó Ó ú ú ú í í ó í ő ó ó ú ú ú ú ó ó ó ó ú ú ő ó í ó ó Ü ú í ü í ü ű í Ü ú í ű í Ú í í í ú í ü Í ű í ü í í ü ú ü í í Í ó ó ó ú Í í ó ú í í

Részletesebben

Ü Ü Ü Ü É í Ú ő í Ó ő ő ő Ó í Ó ő í í ő ő ő ő ő Í ő ő Ó ő Ó ő í í Ó í Í ő ő í ő ő É Ó í í ő ő í í ő Ó í ő ő Ó Ó í Í ő Óí ő Ü Ü Ü Ű Ó í Ó ő ő Ó Í ő Ó í ő ő í í Ó Ó í í Ó Ó ő í ő Ó Ó ő í ő í ő ő í ő ő ő

Részletesebben

ő ő ű í ú ő ü ü ü ú ü ü ő ü ü ü ü Ó Ő Ö Ú Í Á Ű Ó É É Á É ü ü ő ü í ő ő í í í ő ő ű í ú ú í ü ú í Á Ö í ő ő ű í ú ű í ő ő ű í ú Ő Ó Ö Ú Í Á ÍŰ Ó É É Á É ű í í ő ő ő ő í ő ő ő ő í ő ő ő í í ü í Ö í í ú

Részletesebben

Ú Á É í ő í ó ó ó í ö í ö ö ö í ö ö ö ö ö Ú ö ó ö ö ö í ö í ő ö í í ő ö ú ö ó ö í Á í ó ő ú í ő ő ú í í ó ő í ó ó í í ő ó ó ó ő ó ó ő ü í ü ó ü ő ó ő ó ü í ó í ő É ö ö ö ő ü ő óí ö ű ö ü ó ö ö ő í ó í

Részletesebben

ö ö Ö Ü ó í ö Ö ó ó ó ó í í ö ö ö í Ü Ü ö ö í í ó ö í ó ó ó ú ű ó ó ó ó ó ó ó ó ö ö í ó ó í ó ö ű ö ö ö í ú ú ó ó Ö ö ú ű ö í ó ó í í ú ö ö í ú ű ó ó ó ó ó ó ö ó í ú ű í í í ó ó ó ó í ó ó í ú ö ű í ö ó

Részletesebben

á á Á Á É É ÉÉ ú í Á Á É ö É Á Á á á é á é á Ű é á á é ő á á á é ú ő ő é á ó é é á í á ó á é ő é á á á é ó í á á ü é é á é á á é á á ó é é ö é Ü Ö Ö á á é é í é ú á ö é ö é é á á é á á é é ő á ő ő á é

Részletesebben

Ü Ü ó ó É í í É ó í ó ü ú ó ó í ú í ó ó í í ó ű í ó ú ü í ú ó í ü ó ó í í ü ó í ü ű ú Ö í ü ű ó í ú ű ó í Í ü ó Í ü ó ú ü ú í ü í ű ó í ü ü ü ü ó í Í ű ű í ü Í ű ó í ó ó ü ó ü ó ű ü í ű ó ü ó ó í í ü í

Részletesebben

Í ű é ó ú Á ö ő ö é é é á é é ó ú ő ö é ó é á é é é é é é é ó á É É ü ő é é ó á á í á ó á é á ó á é é ü ó é ü ö ó ú ö é ö á ű á í é é é ü é é é ö á á á é ó é é ü á ü á á ú á á á á é é é é ü é é é ó é á

Részletesebben

í á í ö ö ö é ú é ö é ö ü é ö é é é á é á ü á ó á é Íí ő ő é ü é á á á ó ó ú ö é áíű ő ő é ö ó é í é é é á á é í á á ó é á ó é ü á é é Í í é ü ő ő é á é ü ú ó á é ű ő é ő ő ö ű ő ő á á á á í é é é á á

Részletesebben

ó Ö ü Ö ü í ó ó ü í ó í í í ó í ú ú í í ó í Ú ü í ü Á ü í ú ó ó ó ó ü ü ü Ö í Ü í ü É ó ü ó í í ó í í ú ó ü ó í ó í ü É í í ü ü Ö í Ö ü ó í ó ó ó Á ó ü í Á ó ú ú ú ó ó í ü ü Ö Ö ü Ó í í í ó ó ó ü í ó ú

Részletesebben

Ó Ú Ö É Ö Á Ú Ó É Ö É É Ö Á Á É ö ü ö í ö ö ő ó ö ö ő ő ö ó ö ű ő ő ö ö ű ö í ő í ű ö ü ű ö ó ö í ó í ű ó ű ö ő Á Á í ú ő ö ö í ó ú ó ú ó ú ó ú ó í ó í í ó ö ö Ö í ó ő ú ő ó ú Ö ű ő ö ö Á Á Ó ó í ó ó ö

Részletesebben

ó Ö Ö ü Í Í ó ü í ó í í ü Í ü ü í ó í ú ó í ó í ó ó ü í Á Á í Ó É í Ó ó Ó í Í í í ó í ó Í ó ü ü Ö ü ó í Ó ű Ó ó ó ü í ó í í Ó ú ó ó ó ó ü í ü Í Í ú í Í Ó ó í ü üó ó ü ó í ó ú í ü í Ó Í í Í í ó ó Á ó ó

Részletesebben

Í Í ú ú ü Í ű Á ú ü ü Á Ú Ó Á ü ü ü Í ü ú ú ú ú ú ü Í ú ü ü Á ú ű ü ü ú Í ü Á ű ü ü É Á ü ü ü Á ü Á Á ü ü Á Ö ü Ö ű Ú Í ú ú Ö Ö Ú ú ü Í Ö ű Ö Ü ú Ö ü Í ü Ü Ö ü É Ö ű Ü ú Á ü ű ű Í Í ű Í ú ú Ó Í É Í Á ü

Részletesebben

Ö Ú Á É É Í Á Ü Á É Ö Ö ő Ö Ö Ö É Ó Ö Ö Ó Ö Ö Ö Á Ű É É Ó Ó Ó Ö Ó ő Í ő Ó Ö Ö Ö Í Ö Ú Ó Ó Ó Ö Ö Ó Ó Í Í ö ú ö ű ö Á ö Í ő Á ö ü ö ö ü ö ü ö Ú ö Ö Ö Ö ő ő ő Ó ő ö Ö ÍÍ Ö Í Ö Ö Í Ö Ö Í Í ő Ö ö ő ő ú ö ü

Részletesebben

ő Ö ő í í ó ó ó ú ő ó ó ü ő ö ő ő ó ó ü ó í ő ö ö ö ó ő ó ö ö ő ó ó ó ó ö É ó ó ű ö ü ő ó ó ú ó í ó ő ó ó ő ú ó í í í ó í í ő ó ó ő ü É É Á Á É É ó ő ö ő ő ő ő ö ő ő ö ő ő ő ü ó í ö ó ó ő ú ő ó í ő ö ő

Részletesebben

í ő ü í ú É ó ő ő ö í ó Í ú í ő ü í ú ü ő ó ó ő ő ő ő ó ö ö ü ö ö ó ö ó í ö ö í ő Ö Ö Ö ő ó ő ő ő ö ő Í ó ő ó Ó ő ó ö ö ú ú ö ö ú ö í ő Á Ö ő ő ó í ő ü í ú ü ő ő ő ő ő ó ö ú Ö ú ú í ö í ó ó Ö ö ő ö ó ú

Részletesebben

Ő Á Ő É ö ö ö ö ú Á ö Ö ú ö Ö ö ö ű ú ú ö ö ö ö í í í ú ö í ö ű í í í í í í í ö í Í Í Á ö í Í ö í í Í ö É Ü ö Á í í ö ö ö í ö í ö ö í ö ű í í í í í í í Í ö í ö ö í Í Í ú í Í ú ö ú í í ú Í ö ö ú ö ö Í ö

Részletesebben

Ö É É É É Á ü é ü ö ó é é ú é ő ú ö ö é ú é ő é í é é ó ü ü ó é ő í ó ó ű é é é é ő é é é ó ő ö ő ö ó ú ó é é ű í é ó ó é é é é é é é ő ó é é ő é ó é é öü ő é é é é ó é ő é ö é é í é ó ő ó é é é ü ó ú

Részletesebben

ő ü ö í é é é é ő ő ő í ő ő ő ó é é é é ü ö é é ő é í ő ó ó é ü ö ő é é é í é ö é ű ö é éé ő ü é éé ő é ó í í é é í ú é é ö í é é é é é é ú é é é ú é í ó ű ö ő ö ó ü ő ó ö é é é é é éü ö ű é é ü ő ó é

Részletesebben

Á ö í Ö ó í ö ú ó ü ö ö í í ö ö Í ö ö ö ö í ö í ó ö í í É Á Ó í ú íí Ó É Ű ó ó ű ó ú É É ó í ü í ó ó í ű ó ö ó í ó ű í ó ö ó ú í í ü Á ú í ö í ó ú ö ó ó í í ó í í ü ö ú ű ú ü ó ó í í ü ö ú Í ó ó ó í ü

Részletesebben

ű ö ú É Í Á ü É ó ű ö ú ú ő ó ó ö Í ő ó ó ó ó ó ö ó ő őí ö í ö ő ö ő Á Á É őí ő ü őí ü Á ó Á í í ó Á ó ó í ó ó ő Á É ö Ú ő ü Ö ó ö ó ö ö í Á ö ő ő ó ó ó ó ö í í í ú ó í ö ö ő ő ő Ö ő í ö ó ó ö í ö ö ő

Részletesebben

ő ű ő ö é ö é é ő ü é é ö ü ó Ó Ö é ü é ö é Ö é ő ü é ű ő é é ö ó é Á é ő é é ő í ő ö ö ö ű ö é ő ő ő é ü é é í ő é ő ú é ő ó ó é í é ő ü é ü ó ü é ő ü é ő ü ö ő ü ü í é ü ő ő ö é Á é ő é é ő ü ő ő é é

Részletesebben

Ü ú ő ó ö Ö ó ó ő Ö ú ő ö ó ő ó ö ö ú ó ő ö ö ő ő ö ó ú ő ö ö ő ó ö ó ö ö ö ó ó ö ó ó ú ú ö ő ú ö ó ó ó ö ö ö ö ú ö Ü Á ú ő É ó ő ö ú ő ő ő ú Ö ú ó ó ó ó ú ő ó ö ő ó Ü ú ő ő ö Ü ó ő ó Á Á Ü ő ö ö Ü ö ö

Részletesebben

ö Ü Á Á Á Á Á Á É ö ü Á Á Á ö Á Í É Á Á ö ü ő ú ő ü ö ü ő ö ü ö ü í Á í ö ö ü í Ö ú ö ö ü ő Ö Ü Ö í í ö ö ö í í ú ö ő ü ü É ő É ő Á Á Á É É ü ű ö ő ű ú ú Á Á Á É É ü í ü ö í í í í ü ö ö ő Ö Ö í ü ö í í

Részletesebben

Á Í Á ü É ó ü ÍÉ ó ü ü ó Á ü ó ö ö ó ú ü ü É ú ü ó ó ó ü ü ü É ó ö ö ö ú ü ü ü ö ö ö É É ú ó ö ó ó ő É ö ö ó ó ú ü ó ó Á É ó ó ü ó É ó ó ü ó ó ó ó óű Á ü óű ú ü ú ü ü ú ü ú ü ú ü ö ü ü ó ó ü ó ó ű ü ü

Részletesebben

Ó Ú ü ü ó í ó í ó ó Ó É Ü Ö ü ü Ö ü ó í ó ü Ö ü ü Á ó ó Á ó ó Ö Ö ó í ü í ü Ö ű ű ü Ö ó ó í Ó ó ó Ö Ó Ö Ó ó ú í ü Ö í ó í í ó ü Ö Ö í Ó Ó Ó ó í Ö í ó í ü ó ó ó Ö ó í ű ó í ó ű ú ü ó Ó í í ó ó í ú ü ű ű

Részletesebben

É Ó É É É Ó É Ú Á Á É É ó É Á Á ó É Á Á É ú É Á Á ó ő ü ő ü ő ó ó óú ö ó ó ó í ő ő ő í í ő ú ő ű ö ü ö ú ü ő ö ő ü ó ő ő í ö ő í ú ü ő ö í ő ő ü ő ó ú ó ő ö ú ű ö ő ó ú ü ó ó ü ó ő ó ő ő ő óó í ő ú ó ő

Részletesebben

ő ő ű ú ü ő ü ü ü ü ő ü Ú Í Á Ó É ü ü ü ő ő ő ő ü ú ő ű ő ő ú ú Á ú É ű ő ő ő ő Á ü É ő Ö Á ő ő ő ő É ő ő ú ú ú ő Á Ö ő ő ő ű ő ú ú Á É ű ő ő ő ő ő ő ő ő ő ő ő É Í ü ű ő ü Ö ő ú ű ű ő ő É ü ű ő ű ő ú ú

Részletesebben

Á Á ü ö Ő é ü ö é é é ü ö ö ö ó ü ü ü é ü ö ö é Á ö ö ö é é é é é í é í ó é ó é ó ó ö ü ö í é ü ü é ö ü í ö é é ü é ó é ö é é ü é é ü é ü ü ü é ö ü é é ü ö ö ó ö ó í üí ö é é Á ú ö é é ü ú ó ö ó ö í í

Részletesebben

Á Á É ö ó ö ü ó ú ű ö ú ó ü ö ü ú ú ö ö ű Ü ö ö ű í ó ű í í Ö í ű ű í ű ű í Í í ó ű Ű ű í Ö Ö Á Á Ű ú ö Ő ű ü í Ö í Ő ű ű Ú ó Ö ű í ö ű í ü ö ü ö É ö ö ű ü í Ú í í ö Ő ó ó Ö ó í Í ö ö ó Ö ű ó Í í í ö ö

Részletesebben

É É É ú ú í ü ú Ó ú í Á Ö É Ő É í í í ú Á Í í ü ö ú ö ö í ö ü Áö í ö ö í ö í í ü í É Ü Ú É ú Í É É É Í í Á É í í í ü ü Í Ó í í í ú ÍÁ Í í í í í É í ö í ö Ü í Í í íí Í Í Á ú É É Á í É É í í í í Í É ö Í

Részletesebben

Á Ö É Ö Á É Ü É é ü é é ö é ö é ö é é é ö Í ó ó ó ö ü é ó ó ó é ó ó ó é ö é é é ó é é é ö Í ó ú Íü é ö é é é ö ö ö é é ü é é ö é é ó ü é ó ú é ü é ü é ó ó ó é é é ö é é ó ó é ü ó é é ö é é é é Í ó ó Í

Részletesebben

í í í ö í ő ö ö ő ö ö í ű ő ö í í Ö í í í ő í í ö í í í ú Ö Á í í í í í Ö í í ö í í ő í í ö ű ö í ö í í ö í í í í ö ü í Ö É É ö í Ö ő Ö í í ő ü ő Ö ő Ö ő ö Á Á Á Á É É É Á Ö ő Ö ú ö í ú ű ú í Ö ü ú Ö ő

Részletesebben

Á Á Ő É Íő á á ö Í á Í ó ó ó á á á á á ó ö ő á ő ő á á ú á ó á á ő á ó á á ó ö ö á Á ő ó á ő á ö ó á ú Í É á Í á á ó á É á á Í ö á á á ó Í ő á ó á á ú á ó á ó ó ó ú á ú á ű á ű á ó ű á á ő á á Í á ó á

Részletesebben

ö ó ü ö ó ü í ó ó É ó ö ö ó ó ó ö ö ü É ü í ü ó í ö í ó ü ú ü ú Á Ó í ó í ö ö ó ó ó í ö ö í ó ó ó í ü ó É ó ó ó í É ú ü ö ű ó ó í ó ú Ó ú ó ó ö ö ú í ú ű ö í ó ű ü ü í ü ü í ó ü í ó í Á ó ó ú ó í ó ö ö

Részletesebben

ö ő ő ö ú ü é é í í Ü é ó ü é ó ü é é ö íö ö éí é ú ű í í é ö í ó ü é é ö ö ó ö í ó ü é é í é é ó í í ü ő Í í ő é é É ó é í é ó ő í é é ó é ő ő é é ü ö ő é ő é ü Íó é é é Í ó ü é é é é é ó é ü í é ú ó

Részletesebben

ű í ö ű ö ű í ö í í ö ó ó ü ó ó ö ó ö ó ó ó ó ó Á ó ó ö ö ö ö ú ö ö ü ú í ö ü í ó í ű í íö ö ö ö ü ó ű ö ó ú ó ö ó ű ű ó ó ö ö ö ü ü ó ó ö ú É ö ö ö ö í ö ó ó ö ú í ö í ó ö ö ó í ó ü ü ü í ó í ö ö ó ü

Részletesebben

ó ú ó é é ü ü é é é ó ü ö ó ó ó ó ó ö ö í í ó é ü é Ü é ő ü ó í ó é ő ü ö é é ö é é é é ö é é ó ö é é ö ö ö é é ő é é ö é ö é í é ö í é ó í é é í ö é ó ü é ö é ö é é é ö ö é é é ó ü ö é ő ö é ó é ö ú é

Részletesebben

Á ú ó ú ó őí ö ó ő ő ö ű ú ő ó ű ú ö ö ő ő ö ó ü ö ü ü ó ö ő ö ő ő ü ö ö ü ő ó ö ö ó ő ö ó ó ö ö ö ő ő ö ó ő ő ö ó ő ó ő ő ú ő ó ú ó ő ő ó ö ű ö ó ő ő ö ö ó ő ü ö ő ő ó ó ü ó ö ü ö ö ú ő ő Á ő ő ő ő ő

Részletesebben

Á Á Á Ú ű í í ÁÁ É í Í í Ö Ö É Ü Ó Ó í ű Á É í í É É É É É É É É Ő É É É É Ó í É Á ú ú ú ú ü ű í ü ű É ü í í ú í ú Á Í Á Á Á Í ű í Á Á Á í Á Á Ö Á í ü ű í í ü í í Ö ü í Á Á Á ü ű í í í í Í űí í Á Á Á ű

Részletesebben

ö ö ó Á Á ó é ú ü ó é é é ú é é í é ü ö í é ü ó ö é é é é ö é ő é é ó é é ö é é í é ő é é é é í é ü é é í ő é é í é é ö é é é é é é é é ú ó é í é é ó í é é ó é í é ö é ő é ú ő ő é ő ö ú é é ó ü é ü é é

Részletesebben

Á Ö É É É É Í Ü Ő Ü Ő É ó ő ó ó ű í ó ő í í ó ö ö ö ú ú ü í ü ü ő ő ü ú Á ő ú ú í ó Ü ö ő í ő ú ö ó ú ö Ö í í ó í í ő í ü í Á Ö Ö í ü ü ő Ü ő ú ő ú Ő ü ő ú Ú ő í ő ó ű í ő ó ő ú ö ő ü Ü ő ú ő ő ő ó ö Ő

Részletesebben

ö ó ö ó ő ö ú ő í ó É Ü ü ó ó í ö ö ó Á ő ö ó ő í ü ú ö ö í ó ó í ö ó ó Ő Ű í ö ó ü ü ó ő ó ő ő ó í ó ó ó ó ú ó ö ó ö ö ö ó ü ó ü íő ó ó ó í ó ö ö ó ö í ő ű ú ö ö ó ü ú ó ő ó ó í ö ő ő í í ö ö í ó ő ó

Részletesebben

É Á í Á Á É Í É É É É Á í ó ö ö ü ú íű ö ö ö ő ö ö ö ö ű ó ő ó ö ö ú í ó ö ő ó ő ó ó ó Á ó í ő í í í ö ü ó ö ő ő ó ó ű öó ó ö í ó ö ö ú ú í ü ó ó ö ö ö ó ö ó ó ó í í ó ó ö ó ő ö í ű ó ü í ö ü ö íí ö ü

Részletesebben

ó ü Ó Ö ü ő ű ó ó ó ő ő í ő ó í ü ő ő ő ő ő ő í ó ű ő ő ó ő ó í ő ó ó ü ő ő ű ő ő ó ó ó ü Á ó ő Á Ó ü ő Á Ú ü ő ú ő í ű í ó Ú ő í í Ö Ü ő ű Ü Ő í Ó ű ő ő ő ó í ó ő Ü ó ő ő ő Ő ő í ó ű ő í ó ő ó ú ű ü Ő

Részletesebben

í ú ő ö ö í ö ö ö ó ó ú Ó ó í ó ó ú ó ü í í ö í ú ú í ó í ő ú ö ó í í ó ö ő ó í ó í ó í ó ó ú ü ő ó ó í í ő í ú í ó ő ö ö ő ó ó ö Á ö ó ó ű ó ó ó ó í ö ó ö ú ó ó ó ó ü ö ö ű ú ö Ó ü ü í Á ó í ö ő ő í É

Részletesebben

ö é ü Ö é ü é ú é ó ü é é Ü é é ü í é é é Ó í é É ó ű é é é é ö ö é í ó Íö é é ü é é é ü é ü é ó ö ű é ú ó Í é é Í ú ú é é ó é í é é Í ó ó ó é ó ö é ű ö é é Í ó é Á Á ö ű é ú ó é é ö ú í ü ö ű é ö é Í

Részletesebben

É Ő É ö ó ó Ó Ö Ó ő ő ő ő ó ó ő ő ó ü ő ó ó ü ö ö Ó ó í í ú ó í ú ó í ü í ő ó ő ő í ö ü í Ó ó í ú ó í ú ó í ü ó ő ö ő ú ö ű ü ő ő í ó í ó í ő ó ő íü ö í ő ő ű ő ú ö ő ö ó ö ó ó ö ö ő ó ó ö ő ő ü ó ö ű

Részletesebben

Á Á Ő Í É É ó É ü ö í ő ő ő ű ő ó ő á ü á á á ó á á ő É ó ó ü á á á ó ó í á Á ó ű ő ó ü ö ó ö ö ő ö ó ú á á öó ő ó öí ő á í á ő á ö ö ó ö ő ű ö á ú ö ó ó ó á ü ö ö ü ó ö ó í ö ü á í á á í Í ü í íí ö í

Részletesebben

É ü Ó É É ö É Á Ó Á É É ö É ü ü ű ö ű ö Á Á ö ő Á ő Á Á Ó ü ö ö ő ű ú ú ő ő ú ú ö ö ű ő ú ü ü ö Ó Á ö ü ö ö ü ő őü ö ö ö ő ű ő ö ö ő ő ö ú ö ö ö ú ö ú ű ö ő ö ö ö Ó ö ö ü ö ö ü ö Í ö ö ö ő ű ú ú ő ő ú

Részletesebben

Á Á É ó ú ó ő ö ü ő ó ó ö ö ö ő ó ó ó ő ö ü ő ó É Á ő ó ö É ó ú ö ű ú ó ú ö ő ó ú ó ó ó ó ú Ú ő ú ó ü ó ü É ő ő ő Ö ő ö Á ó ö ó ö ó ö ó Á ő ö Í ó ő ó ó ó ő ő ó ü ó ó ó ö ö ó ö Á ü ú ó ő ő ó ó ü ó É Ö Á

Részletesebben

ő ű í ő ú ő ü ő ő ő ü ü ü ü ü í Ü í í Ü Ü ő ő ő ő í ő ő ő ő íí í ú í ü ű í ő ő í Ö í Í Ü É í í ő Í Á ő ő ő Ő ő ú ú Ö Ö ú í ő ő ő ő ű í ő ú í ü í ű í É í í Ü ű í ő Ú ű í É í í Ü ű í ő ő ű í ő ú ü ÍÍ í ő

Részletesebben

É É Á Í ü ó ó ö ö ó ó ó ű ö ü í ü ü ü ó ó ó ö ó ó Í ö ó Í Á Á É Á í Í ö ó ó ü ó í ö ö ü ö ü ö í í Í í ü í í ó ó í ö í ö ö ó í ö ö í ó ö ö í ú ö ü ö ó ü ó É í ö ü ö í ó ó ö í ó ö ó ó ó ö ü ö ó ó í ö Í ö

Részletesebben

Ő Ö ü ö ö ü ó ü ü ö Ö ó ó ó í ü ö ö ö ü í í ü ü í ö ö í í Ó ö Ó Ó Ő ü ű ü ó ó ű ö ú ó ó ó ö ó ó ö ó í í ö ú ö í ó ü ü ö í í ü ü ü ó í ü ú ö ó ö í ü í ú ü ó ó ű ö ú ó ó ó ö ó ó ö ó í í í Ü í í Ő í ü ö í

Részletesebben

ő ö ő Ö ő ü ó ő ő ő ú ó ő ó ó ü ő ő í É ö ó í ó ó ú í í í ő ó í ö í ü ö ő ö ü ó ö ü ó Á ó ö í ó ó ú ó ó í ó ö ó ü í ő ú í ő ö í ő Á Á ő ő ő í í ő í ő í ó í ó ú ő ő ó ö ő ó í ő ö ő ő ü ó ö í ü ó ö í ö ő

Részletesebben

Ó Á Ö É Ö Á É Ü É üü ő ő ö Í ó ü ő ő ő ó ü ö ő É ó ó ő ő É ÍÍ ó ó ő ó ó Í ő ó ő ő ö ó É ó ó ő Íő Ő Ö ö ö óí ő Í ó ó É ó ö ö Í ő Íó ó Á ő ö ö ö Í ő Íű ü ő ő ő ö ő ö ö É ü ú Í Í ó ü ö ő ö ő Í ü ü ó ó ó ü

Részletesebben

ö Ö ü ő í Ü ö Á Ü Ü ő ő ő ő ü ű í ő ű Ó í ú ü í í ő í í ű ő ú í ö ő Ü ö ö í ú ö ő í ő í í ő Ü ú ő í ő í ü ő ü ő ö ö ö ő ő ú ü ü ő ü ü í ú í ő ő ü ő í ü ö ö ű ü ű ü ő í ü ú ő ö ü ü ő ő ő ö ő í í ő ő ú ő

Részletesebben

Á Á ó ó ő ó ü ó ó ó ó ó ő ó Á ó Í Í ő ő É Á ó ó ó ó Á ő É ó ő ő ő ő ü ó ő Ö Ö Ö ő ó ő ó ő ő ő ú ő Á Ö É ó ó ő ó Á ő ó ő ő ő ő ó Ö ú ú ú ű ó ó ő ó ú ú ő ó ü ó ó Ö ú ű ó ű ü ű ü ű ű ü ű ü Ö ó ő ó ú ő ó ó

Részletesebben

Í Í Ö Ó ü Ö É ü Ü Í Ú Ü Ü Ö Ü Ü ú Ü ú ú Ü Ü Ú Ú ű ű ú Í ú ü É ü ü ü ü ü ü ú Ü ü Ü Ü Ü Ü ú ü Ü Ü Ü Í ü Ü Ü Ü ú Ü Ü Ü Ü Ü Ü ű ű ü ü Í ü ű ü ü ú Ü Ü ű Ü Ü ú ü Í ű ű ü Ü ű ü É Ü Ü ü ú Ü ú ű ü ú ú Ü ú Ü Ú

Részletesebben

Ü É Ű É Á ó ó ó ó ó ó ü ű ű Í ó ű ü Ö ó ó ü ó ű ü Ö í ó ü ü í ü í ó ó ű ó ó ü ű í ó í ű ű ű ű í ű ű í í í í ü ü í í í ü ü í ü í ó ó í ó í í ó í ű ü ű ű ó ú í ó ó ű í ó ü ú ű ü ü Í ü ü í ű ű ü í ü í ű ó

Részletesebben

ö ű ö ú ö ú ü ü ü ü ü Í Í Ü ö ü Ü ü ö ö ű ú ű É Ö Á Í ö ö Í ü ö ö ö ö ö Í Ó Ó Á ö ö Í Í ö ö Ú Úö ö úö Á ö ö ű ö ú Íü ű Í ü ű Í ü ú ű ű É ö Ü ű ö ö ű ö ú Íü ű Í ü Í ö ú Í ö ö ö ö ö ú ö ö ö ö ö Í ö ű ö ú

Részletesebben

ű í í ü ü ü ü ü ü ü í í ü ü í í ű í ú ű í í í Á í ü É í í Ö Ö É ú ú ú í Á Ö ű í ú ú í í í í í ü ű í ü í Ö ú ű í ű í É í í ü ű í í ű í ú ű í í í í í ü í í Ö í ú í Í ú í ű í í ú ú í í ü ü ü í ú í É ÍÖ Ü

Részletesebben

ú ö Á ö Á Á ő ö ö ő ö ő ű ő ü ú ö ő ő ú ö ö ő ű ő ü Ó ö ö ü ö ú ö ü ü ü ő ö ö ú ü É ő ö ő ő ö ű ú Ü ő ő Á É ő ű Ü ő ő Ű ö ő ű ő ü ű ö ü ö ő ő ő ő ő ö ü ü ő ü ö ö ő ü ö ö ő ö ő ö ö ü ö ü ő ö ő ü ö ö ő ü

Részletesebben

Á Ö É Á É Ő Ü É í ü ö í í í ö Í ö í ü ö í í ú í ö í ö ö ú ü í Í ü í ü í ü í í í í ö ú Í í ö ö ö ü ö í ü Í ú ü í í ú ö ö Í É ü ú í í ö í Í í ú í ÁÍ Í í Í Í í ö Í É í í Í Í Í í Ó ü í ö ö É ö ü ö ö ö í ü

Részletesebben

Á Ö É Ó Á É Ó Ü É ü ö Í ö ö Í ü ö ö ú ü ú Í ö ö ú Í ű ö ú ü ö ö Ö ü ö ö ö ú ö ú ö ö ö ö ö ü ú ü ö ö ö Í ö Í ö ú Í Í ö ö ú ö ú ü ö ö Í ü Í Í ü ö ü É ú Ú Í É Í ö Ö ü ö ü Í ü ú É Í ö ü ö ö ö ö ü ú Í ö Í Ö

Részletesebben

É É É É Á í ó Í ö ü í ü ó Í Í ó ö ö í í ö ó ö ö ö ü ü ö í ü ó ü ü ö ü ö í ó Í ö í ü ó í ó ü ü ó Í ú ü ó ó ü ü ü í ó ó ó ö ö ó ú í ü ö ó ó í ó ü ó ű ö ö í ü í ü ö í ö í ö ö ü ö ü ö í ó í ó ö ó ö ó ö ó ü

Részletesebben

Ú É Ú í ö ö ö ü ű ú ű ű í ű ü ö ö ő ű ú í ö ö Ü ö ű Ü ú í ő ö ö ű ü ö ő ú ö ü ö ö Ü ö ö ű ű ő ű ü í ú ű í ő í ő ő í í ő ö ö ő ő ő ö ö í ű ő ö ő í ő Ü í ű ő ő ő ő ő ő ü ű ű ő ü ö ö ő í ű ü í ű í ű í ő í

Részletesebben

ö ü ü ü ü ö ö ú Ü É Á É ö ö ü ú ö ű ú ü ö ű ö ú Á ú ö ű Á Í ö ü ö ö ű ö ú ú ö ö

ö ü ü ü ü ö ö ú Ü É Á É ö ö ü ú ö ű ú ü ö ű ö ú Á ú ö ű Á Í ö ü ö ö ű ö ú ú ö ö ö ü ú ö Á ü ö ö ö ö ö É ű ű ö ö ö ö ü ö Ó É Á Á Í Á Á ü ö ű ü ü ű ü ö ü ü ü ü ö ö ú Ü É Á É ö ö ü ú ö ű ú ü ö ű ö ú Á ú ö ű Á Í ö ü ö ö ű ö ú ú ö ö ö Á ű ű Á ö ö Á ö ü ü ü ü ü ö ü ö ö ö ö ö ü Í É Ü É Á

Részletesebben