JE GYZÖK ÖNYV. Békéscsaba Megyei Jogú Város Szlovák Önkormányzata május 23-án

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "JE GYZÖK ÖNYV. Békéscsaba Megyei Jogú Város Szlovák Önkormányzata május 23-án"

Átírás

1 Békéscsaba Megyei Jogú Város Szlovák Önkormányzata 5600 Békéscsaba, Szent István tér 8. Ikt.sz.: J. 158-' JE GYZÖK ÖNYV /Tekintettel az ülés hangfelvételen történt rögzítésére, ajegyzökönyv csak a tanácskozás rövid lényegét és a hozott határozatok szó szerinti szövegét tartalmazza./ Készült: Helye: Békéscsaba Megyei Jogú Város Szlovák Önkormányzata május 23-án órától megtartott nyílt ülésén. Békéscsaba Megyei Jogú Város Szlovák Önkormányzatának székhelyén; Békéscsaba, Szent I. tér 8. Jelen vannak : a mel!ékelt jelenléti ív szerint Lászik Mihály elnök: Köszöntötte az ülésen megjelent képviselőket és vendégeket. Megállapította, hogy az ülésen 4 képviselő van jelen, így határozatképesek. Javasolta a képviselőknek elfogadásra, hogy a mai ülésről készülö jegyzőkönyv hitelesítője Krajcsovics Hajnalka képviselő legyen. A Szlovák Önkormányzat 4 igen egyhangú szavazattal a következő határozatot hozta: 36/2017. (V. 23.) Szlovák Önkormányzat HA TÁROZAT Békéscsaba Megyei Jogú Város Szlovák Önkormányzata elfogadta jegyzőkönyv hitelesítőnek Krajcsovics Hajnalka képviselőt. Lászik Mihály elnök: Felsorolta az ülés napirendi pontjait és szavazásra bocsátotta a napirendet. A Szlovák Önkormányzat 4 igen egyhangú szavazattal a kövctkezö határozatot hozta: 37/2017. (V. 23.) Szlovák Önkormányzat HATÁROZAT

2 2 Békéscsaba Megyei Jogú Város Szlovák Önkonnányzata el fogadta az alábbi napirendet. Napirend: 1./ A NÉKE Bizottság által kiírt évi nemzetiségi és civil szervezetek pályázati felosztásának véleményezése Előadó: Lászik Mihály elnök 2./ évi költségvetési határozat módosítása Előadó: Vargáné Dukát Éva költségvetési ügyintéző 3./ A Békéscsabai Szlovák Tájház felszereltségének javítása Előadó: Lászik Mihály elnök 4./ Bejelentések Napirend tárgya: A NÉKE Bizottság által kiírt évi nemzetiségi és civil szervezetek pályázati felosztásának véleményezése Lászik Mihály elnök: Tájékoztatásul elmondta, hogy az anyagot megkapták és közösen áttekintették. Szabóné Ádám Erika bizottsági titkár: Tájékoztatásul elmondta, hogy a pályázatok beérkeztek a bizottsághoz. Elmondta, hogy a nemzetiségi önkormányzatoknak véleményezési joga van a táblázatban szereplő támogatások tervezetét illetően. Lászik Mihály elnök: Kérte a képviselőket, amennyiben a javasolt felosztást elfogadják, szavazzanak. A Szlovák Önkormányzat 4 igen egyhangú szavazattal a következő határozatot hozta: 38/2017. (V. 23.) Szlovák Önkormányzat HA TÁROZAT Békéscsaba Megyei Jogú Város Szlovák Önkormányzata megismerte, megtárgyalta Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének Nemzetiségi, Érdekegyeztető, Külkapcsolati és Egyházügyi Bizottsága évi nemzetiségi szervezetek részére nyújtandó támogatás felosztásának tervezetét és azt elfogadásra javasolja.

3 3 Napirend tárgya: évi költségvetési határozat módosítása Lászik Mihály elnök: Elmondta, hogy az anyagot a képviselők megkapták áttekintésre. Azt az ülésen átbeszélték a költségvetési ügyintézővel. Kérte a képviselőket, amennyiben a évi költségvetési határozat módosításáról készült anyagot elfogadják, ami a jegyzőkönyv részét képezi, szavazzanak. A Szlovák Önkormányzat 4 igen egyhangú szavazattal a következő határozatot hozta: 39/2017. (V. 23.) Szlovák Önkormányzat HA TÁROZA T Békéscsaba Megyei Jogú Város Szlovák Önkormányzata a évi költségvetési határozat módosítását elfogadja, a csatolt melléklet szerint. Napirend tárgya: A Békéscsabai Szlovák Tájház felszereltségének javítása Lászik Mihály elnök: Tájékoztatásul elmondta, hogy a tájházra és annak értékeire biztosítást kívánnak kötni. Javasolta elfogadásra, hogy az ezzel kapcsolatos tárgyalásokra hatalmazzák fel Molnárné Pribojszki Judit elnökhelyettest. A Szlovák Önkormányzat 4 igen egyhangú szavazattal a következő határozatot hozta: 40/2017. (V. 23.) Szlovák Önkormányzat HA TÁROZA T Békéscsaba Megyei Jogú Város Szlovák Önkormányzata a Békéscsabai Szlovák Tájházra és annak értékeire biztosítást kíván kötni. Az ezzel kapcsolatos tárgyalásokra és eljárásra felhatalmazza Molnárné Pribojszki Judit elnökhelyettest.

4 4 Felelős: Molnárné Pribojszki Judit elnökhelyettes Forrás: évi költségvetésük Lászik Mihály elnök: Tájékoztatásul elmondta, hogy a tulajdonukban lévő Békéscsabai Szlovák Tájház fejlesztésre és felszereltség felújításra szorul. Az Áchim terembe, ami közösségi térként szolgál, egy kiszolgáló pultot kívánnak fából kialakítani..javasolta elfogadásra, hogy a munkálatokról szóló árajánlat kérésével valamint az ezzel kapcsolatos folyamatok elindításával bízzák meg Molnárné Pribojszki Judit elnökhelyettest. J\ Szlovák Önkormányzat 4 igen egyhangú szavazattal a következő határozatot hozta: 41/2017. (V. 23.) Szlovák Önkormányzat HATÁROZA T Ilékéscsaba Megyei Jogú Város Szlovák Önkormányzata megbízza Molnárné Pribojszki Judit elnökhelyettest a tulajdonukban lévő Békéscsabai Szlovák Tájház Áchim termében kialakításra kerülő fából készült pult kialakításáról szóló árajánlat megkérésére és a munkák felügyeletére. Felelős: Molnárné Pribojszki Judit elnökhelyettes Forrás: évi költségvetésük Molnárné Pribojszki Judit elnökhelyettes: Elmondta, hogy az idei évben is meg kívánják rendezni a szlovák nyelvet tanító aktív és nyugdíjas pedagógusok részére hagyományosan megrendezésre kerülő Szlovák Pedagógus napot. A rendezvény javasolt időpontja június óra, a helyszín a Békéscsabai Szlovák Tájház Áchim tenne. Az idei évben a Vertigo színház szlovák nyelvű előadását tekinthetik majd meg a vendégek, ami után egy sztrapacska vacsorára is meghívják őket. Lászik Mihály elnök: Kérte a képviselőket, amennyiben a rendezvény megszervezésével egyetértenek, szavazzanak. A Szlovák Önkormányzat 4 igen egyhangú szavazattal a következő határozatot hozta: 42/2017. (V. 23.) Szlovák Önkormányzat HA TÁROZAT

5 5 Békéscsaba Megyei Jogú Város Szlovák Önkormányzata június 8-áo hagyományihoz híven a Békéscsabai Szlovák Tájház Áchim termében megrendezi a szlovák nyelvet oktató aktív és nyugdíjas pedagógusok Pedagógus napi ünnepségét. Az idei évben a Vertigo színház szlovák nyelvű előadását tekinthetik majd meg a vendégek Felelősök: a rendezvény megszervezéséért: Molnárné Pribojszki.Judit elnökhelyettes meghívók előkészítése, postázása: Kesjár Ilona nemzetiségi ügyintéző Lászik Mihály elnök: Elmondta, hogy a tájházi programok tekintetében szükség lenne hangosítás megoldásához szükséges eszközök beszerzésére is. Kérte a képviselőket, amennyiben ezzel egyetértenek, és felhatalmazzák Molnárné Pribojszki Judit elnökhelyettest a szükséges eszközök megvásárlására, szavazzanak. A Szlovák Önkormányzat 4 igen egyhangú szavazattal a következő határozatot hozta: 43/2017. (V. 23.) Szlovák Önkormányzat HATÁROZA T Békéscsaba Megyei Jogú Város Szlovák Önkormányzata megbízza Molnárné Pribojszki Judit elnökhelyettest a Békéscsabai Szlovák Tájház Áchim termébe szükséges hangosítással kapcsolatos eszközök beszerzésére, ami elengedhetetlen a közösségi programok tekintetében. Felelős: Molnárné Pribojszki Judit elnökhelyettes Forrás: évi költségvetésük Napirend tárgya: B e j e 1 e n t é s e k Molnárné Pribojszki Judit elnökhelyettes: Beszámolt arról, hogy Krajcsovies Hajnalka és Ocsovszki Ildikó képviselőkkel valamint fellépőkkel és a Békéscsabai Városvédő Egyesülettel közösen részt vettek, mint társrendezők május 11-én Budapesten az Áchim emlékünnepségen. Nagyon színvonalas rendezvény volt. Ezzel kapcsolatban elmondta, hogy felmerült 2.750,- Ft koszorú és ,- Ft buszköltség. Lászik Mihály elnök: Kérte a képviselőket, amennyiben a beszámolót és a felmerült költségek kifizetését elfogadják, szavazzanak. A Szlovák Önkormányzat 4 igen egyhangú szavalattal a következő határozatot hozta: 44/2017. (V. 23.) Szlovák Önkormányzat

6 6 HA TÁROZA T Békéscsaba Megyei Jogú Város Szlovák Önkonnányzata elfogadta a május 11-én Budapesten megrendezett Áchim ünnepségről szóló beszámolót, amelyen társrendezőként vettek részt. Elfogadták a rendezvény kapcsán felmerült ,- Ft koszorú és ,- Ft buszköltség kifizetését. Forrás: évi költségvetésük Lászik Mihály elnök: Tájékoztatásul elmondta, hogy bekapcsolódtak a máj us 21-én a köztelevízió által megrendezett Nemzetiségi Kulturák Napja ünnepségbe. Azon a napon több helyszín jelentkezett be élőadásban, és bemutatták az ott élő nemzetiségek életét, szokásait, ételeit és kultúráját. Elmondta, hogy Békéscsabáról a szlovákságot mutatták be. Azon keresztül a Békéscsabai Szlovák Tájházban is forgattak. Kérte a képviselőket, hogy határozatban fogadják el beszámolóját és a rendezvény kapcsán felmerült költségek ki fizetését. A Szlovák Önkormányzat 4 igen egyhangú szavazattal a következő határozatot hozta: 45/2017. (V. 23.) Szlovák Önkormányzat HA TÁROZA T Békéscsaba Megyei Jogú Város Szlovák Önkormányzata elfogadta a május 21-én a köztelevízió által megrendezett Nemzetiségi Kulturák Napja ünnepségről szóló beszámolót. Békéscsabáról élőadásban mutatták be a szlovák nemzetiség életét, szokásait, ételeit és kultúráját. Elfogadták a rendezvény kapcsán felmerült költségek kifizetését, a következőképpen: kolbász: ásványvíz: kenyér: kávézás: összesen: 5.230,- Ft 1.440,- Ft 260,- Ft 5.484,- Ft ,- Ft Forrás: évi költségvetésük

7 7 Lászik Mihály elnök: Elmondta, hogy május én Szerbiába utaznak, ahol a Jarmok-Alföldi Szlovákok Vására és Kulturális Seregszemléje kerül megrendezésre, amelyen a magyarországi szlovákságot Békéscsaba Megyei Jogú Város Szlovák Önkormányzatának képviselői képviselik. Lesznek kulturális, gasztronómiai és kézmüves programok, és találkoznak Magyarország, Románia, Szerbia, Horvátország és Szlovákia szlovák vezetői. Javasolta elfogadásra, hogy a találkozón részt vegyenek és különítsenek cl ,- anyagköltségre, valamint a felmerülő buszköltséget is vállalják át. Ft-ot A Szlovák Önkormányzat 4 igen egyhangú szavazattal a következő határozatot hozta: 46/2017. (V. 23.) Szlovák Önkormányzat HATÁROZAT Békéscsaba Megyei Jogú Város Szlovák Önkormányzatának képviselői részt vesznek a május én Szerbiában megrendezésre kerülő Jarmok-Alföldi SzlovákokVására és Kulturális Seregszemléje rendezvényen, amelyen a magyarorszag1 szlovákságot Békéscsaba Megyei Jogú Város Szlovák Önkormányzatának képviselői képviselik. Részt vesznek a kulturális, gasztronómiai és kézrnüves programokon, és találkoznak Magyarország, Románia, Szerbia, Horvátország és Szlovákia szlovák vezetőivel. A felmerülő anyagköltségre elkülönítenek ,- buszköltséget is számla ellenében kifizetik. Határidő: május 27. Forrás: évi költségvetésük Ft-ot, valamint a felmerülő Lászik Mihály elnök: Elmondta, hogy Molnár M. Eszter Áchim kutatóval való megbeszélés kapcsán javasolta vásároljanak 40 db könyvet számla ellenében. A könyv bemutatja az Áchim emlékeket, amit most új ra nyomtatnak. Kérte a képviselőket, amennyiben a könyvek megvásárlásával egyetértenek, szavazzanak. A Szlovák Önkormányzat 4 igen egyhangú szavazattal a következő határozatot hozta: 47/2017. (V. 23.) Szlovák Önkormányzat HATÁROZAT Békéscsaba Megyei Jogú Város Szlovák Önkormányzata 40 db könyvet vásárol számla ellenében a PC Magister Alapítványtól, amely Áchim emlékek bemutatása címmel jelent meg és most új ra nyomtatják.

8 8 Forrás: évi költségvetésük Lászik Mihály elnök: Tájékoztatásul elmondta, hogy érkezett egy kérelem Petró Józseftől a Békés Megyei Sakkszövetség elnökétől, amelyben támogatást kérnek a X. Ancsin sakk emlékverseny megrendezéséhez. A versenyen szlovákiai és vajdasági szlovák sakkozók is részt vesznek. Javasolta, hogy járuljon hozzá a rendezvényhez ,- Ft-tal, ami hagyományosan minden évben Békéscsabán kerül megrendezésre. A Szlovák Önkom1ányzat 4 igen egyhangú szavazattal a következő határozatot hozta: 48/2017. (V. 23.) Szlovák Önkormányzat HA TÁROZAT Békéscsaba Megyei Jogú Város Szlovák Önkormányzata ,- Ft-tal hozzájárul a június 29-július 2. között megrendezésre kerülő X. Ancsin sakk emlékversenyhez. Határidő: július 2. Forrás: évi költségvetésük Lászik Mihály elnök: Tájékoztatásul elmondta, hogy meghívó érkezett a június 24-én megrendezésre kerülő II. Nagybánhegyesi Nemzetiségi Gasztronómiai Napra. Kérte a képviselőket, amennyiben egyetértenek a rendezvényen való részvétellel, szavazzanak. A Szlovák Önkonnányzat 4 igen egyhangú szavazattal a következő határozatot hozta: 49/2017. (V. 23.) Szlovák Önkormányzat HA TÁROZAT Békéscsaba Megyei Jogú Város Szlovák Önkormányzata részt vesz a június 24-én megrendezésre kerülő II. Nagybánhegyesi Nemzetiségi Gasztronómiai Napon. Határidő: június 24. Forrás: évi költségvetésük

9 9 Lászik Mihály elnök: Kérte a képviselőket, hogy határozatban fogadják el az irodai, vonalas telefon használata kapcsán felmerült 1.773,- Ft költség kifizetését. A Szlovák Önkormányzat 4 igen egyhangú szavazattal a következő határozatot hozta: 50/2017. (V. 23.) Szlovák Önkormányzat HA TÁROZAT Békéscsaba Megyei Jogú Város Szlovák Önkormányzata elfogadta az irodai, vonalas telefon használata kapcsán felmerült ,- Ft költség kifizetését. Forrás: évi költségvetésük Lászik Mihály elnök: Javasolta elfogadásra, hogy együttmüködési megállapodást írjanak alá a Békéscsabai Médiacentrum Kft-vel a Csabai Mérlegben megjelenő szlovák cikkek ügyében. A cikkek eddig is megjelentek, de egy együttműködési megállapodás megkötésével szeretnék ezt megerősíteni. Kérte a képviselőket, amennyiben az együttműködési megállapodás aláírásával egyetértenek, szavazzanak. A Szlovák Önkormányzat 4 igen egyhangú szavazattal a következő határozatot hozta: 51/2017. (V. 23.) Szlovák Önkormányzat HATÁROZAT Békéscsaba Megyei Jogú Város Szlovák Önkormányzata együttműködési megállapodást ír alá a Békéscsabai Médiacentrum Kft-vel a Csabai Mérlegben megjelenő szlovák cikkek ügyében. Az együttműködési megállapodás aláírására felhatalmazzák Lászik Mihály elnököt.

10 10 Lászik Mihály elnök: A nyílt ülést órakor berekesztette. Lászik Mihály elnök, jegyzőkönyv aláíró ( _YUY._) t,1r( tbrluj ovics Hajnalka k6pviselő, jegyzőkönyv hitelesítő 1. i/u l'\,.v!.(,'-' l t ' ' ':\:I r.1.' Kesjár Ilona nemzetiségi ügyintéző, jegyzőkönyv vezető

11 Békéscsaba Megyei Jogú Város Szlovák Önkormányzata 5600 Békéscsaba, Szent 1. tér 8. lkt.sz.: I /2017. ME GHÍ V Ó Békéscsaba Megyei Jogú Város Szlovák Önkom1ányzata nyílt és zárt ülését május 23-án (kedd) órától tartja Az ülés helye: Békéscsaba Megyei Jogú Város Szlovák Önkormányzatának székhelyén: Békéscsaba, Szent I. tér 8. Napirend: Zárt ülés: 1./ Javaslat Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének Elismerése Nyílt ülés: kitüntetésre Előadó: Lászik Mihály elnök l./ A NÉKE Bizottság által kiírt évi nemzetiségi és civil szervezetek pályázati felosztásának véleményezése Előadó: Lászik Mihály elnök 2./ évi költségvetési határozat módosítása Előadó: Vargáné Dukát Éva költségvetési ügyintéző 3./ A Békéscsabai Szlovák Tájház felszereltségének javítása Előadó: Lászik Mihály elnök 4./ Bejelentések Kérem továbbá, munkájukat úgy szervezzék, hogy az ülésen részt tudjanak venni. Békéscsaba, május 15. Tisztelettel: Lászik Mihá'y sk. elnök \,p /. /> 1,"'" j..,..'i>- 1 \,;. l'c: \.'"' l t

12 Békéscsaba Megyei Jogú Város Szlovák Önkormányzata 5600 Békéscsaba, Szent 1. tér 8. JELENLÉTI ÍV a Szlovák Önkormányzat május 23-i nyílt üléséről Nemzetiségi Önkormányzat képviselői: Lászik Mihály elnök Molnárné Pribojszki Judit elnökhelyettes Krajcsovics Hajnalka Ocsovszki Ildikó. ffe..'.l"1-'.f;ry14: Y... f: o:-19.9.<.S.... rr.1.o... w.:... Meghívottként jelen vannak: Békéscsaba Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala részéről: Dr. Maczik Dorottya jogász... ci.)_... Vargáné Dukát Éva költségvetési ügyintéző \}e.\ C"\ '-. a'-'jji... e..., < 1 Kesjár Ilona nemzetiségi ügyintéző Szabóné Ádám Erika bizottsági titkár Továbbá: Jlt,, u 1J ftcl 'v.. $.\; )4'.L\. {... '-e-?. :\ (.'

13 - : J( Wf+. ( L'.?.. 1 ) IJ... i..._c..lji..-f tlu..(e.,-k_, BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK NEMZETISÉGI, ÉRDEKEGYEZTETŐ, KÜLKAPCSOLATI ÉS EGYHÁZÜGYI BIZOTTSÁGÁNAK ELNÖKE Békéscsaba, Szent István tér 7. Jkt. sz.: V. 46-I 2120 I 7. Előadó: Szabóné Ádám Erika Mell.: 2 db Hiv. sz.: Postacím: 5601 Pf 112. Telefon: (66) Telefax: (66) adam@bekescsaba.hu NYILVÁNOS ÜLÉS napirendje A döntéshozatal minősftett többséget igényel Tárgy: évi nemzetiségi támogatások Előkészítő: Oktatási, Közművelődési és Sport Osztály Véleményező: Békéscsaba Megyei Jogú Város Szlovák Önkormányzata Békéscsaba Megyei Jogú Város Román Önkormányzata Békéscsaba Megyei Jogú Város Német Nemzetiségi Önkormányzata Békéscsaba Megyei Jogú Város Lengyel Nemzetiségi Önkormányzata Békéscsaba Megyei Jogú Város Roma Nemzetiségi Önkormányzata Előterjesztés Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének Nemzetiségi, Érdekegyeztető, Külkapcsolati és Egyházügyi Bizottsága május 24-én tartandó nyilvános ülésére Tisztelt Bizottság! A Közgyűlés Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 31/2014. (XL 28.) önkormányzati rendelet 4. melléklete rendelkezik az egyes bizottságok számára a közgyűlés által leadott döntési hatáskörökről. Ez alapján a Nemzetiségi, Érdekegyeztető, Külkapcsolati és Egyházügyi Bizottság (a továbbiakban: NÉKE Bizottság) dönt a nemzetiségi célfeladatokkal, civil feladatok támogatásával kapcsolatosan jóváhagyott éves költségkeretek felosztásáról. A nemzetiségi célú pénzeszközök nemzetiségi alapból való felosztása során kérni kell a nemzetiségre szánt pénzeszközök esetében a nemzetiségi önkormányzatok véleményét. A NÉKE Bizottság a 16/2017. (III. 29.) NÉKEB határozattal rendelkezett a hatáskörébe tartozó nemzetiségi keret pályázati úton való elosztásáról évben ,- Ft-ban határozta meg a felosztható nemzetiségi keret összegét évben 7 szervezet nyújtott be pályáz.atot, amelyből egy alapítvány. A Magyarország helyi önkonnányzatairól szóló évi CLXXXIX. törvény pontja szerint a képviselő-testület hatásköréből nem ruházható át az alapítványi forrás átvétele és átadása. Ennek megfelelően a Bizottság határozatában megjelölt alapítványok támogatása kérdésében a Közgyűlés döntése szükséges.

14 2 Az előterjesztés mellékletét képezi a évi nemzetiségi keret javasolt felosztása. Az előterjesztést tárgyalja Békéscsaba Megyei Jogú Város Szlovák és Román Önkormányzata valamint Német, Lengyel és Roma Nemzetiségi Önkormányzata, döntésük a NÉKE Bizottság ülésén kerül ismertetésre. Kérem a Tisztelt Bizottságot, hogy döntését a határozati javaslat alapján hozza meg. A döntés végrehajtásában közreműködő felelős hivatali egység: Oktatási, Közművelődési és Sport Osztály. HATÁROZATI JAVASLAT: 1. Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének Nemzetiségi, Érdekegyeztető, Külkapcsolati és Egyházügyi Bizottsága a Közgyűlés Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 31/2014. (Xl. 28.) önkormányzati rendelet 4. mellékletének 3.2. pontjában biztosított hatáskörében eljárva a jelen határozat 1. számú mellékletében meghatározott összegekkel részesíti támogatásban a évi pályázatra támogatási kérelmet benyújtó nemzetiségi szervezeteket. 2. Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének Nemzetiségi. Érdekegyeztető, Külkapcsolati és Egyházügyi Bizottsága javasolja Békéscsaba Megyet Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének a évi nemzetiségi pályázatra támogatási kérelmet benyújtó alapítványi pályázó számára a jelen határozat 2. számú melléklete szerinti támogatás nyújtását. 3. Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének Nemzetiségi. Érdekegyeztető, Külkapcsolati és Egyházügyi Bizottsága felhatalmazza Kutyej Pált, a Nemzetiségi, Érdekegyeztető, Külkapcsolati és Egyházügyi Bizottsága elnökét az 1. pont szerinti támogatásokról szóló megállapodások megkötésére. Forrás: NÉKE Bizottság évi támogatási kerete Felelős: Kutyej Pál bizottsági elnök Elszámolási határidő: január 31. Békéscsaba, május 17. Ellenjegyzés:,/ - Kutyej Pál bizottsági elnök Jogt: / < -izata-e. Pénzügyi:

15 B" kategória: Nemzetiségi civil szervezetek támogatása (Pályázati azonosító: NÉKE/CIVfi,..B/2017.) 1. melléklet Sorszám Kate- Pályázó oeve góri a 1.., B" Magyar-Lengyel Baráti Kulturális Egyesület Pályázat tárgya 2015-ben 2016-ban megítélt megítélt támo2atás/ft támo2atás/ft évi nemzetiségi programok támogatása ben Javasolt Megítélt igényelt támogatás támogatás támo2atás/ft /Ft /Ft " B" NEKEB NÉKEB 2017-ben is szeretnék folytatni Csabai Szlovákok szerteágazó nemzetiségi BMJVÖnk Szervezete tevékenységüket. BMJVÖnk Egyedi döntés alapján " B" Cigány Gasztronómiai Nap NEKEB NÉKEB Békéscsabai Cigány lakosok megrendezése, irodaszerek beszerzése, Gyermeknap Egyesülete megrendezése. Eü.Szoc.Biz. Eü.Szoc.Biz B" Békéscsaba-Wittenberg Wittenbergi látogatók vendéglátása, Magyar-Német Baráti működési költségek. Egyesület 5.,. B" Békéscsabai Románok Gasztronómiai napon román ételek Szövetsége bemutatása, népszerűsítése. 6. " B" Békéscsabai Tündérkert Szlovák nemzetiségi nevelés az Óvoda Katica csoport óvodában, programokon való részvétel szülői közössége Összesen:

16 B" kategória: Nemzetiségi civil szervezetek támogatása (Pályázati azonosító: NÉKFJCIVIL-B/2017.) 2. melléklet Sorszám Kate- Pályázó neve gória 1. Meseház Alapítvány " B" Pályázat tárgya 2015-ban 2016-ben megítélt támogatás /Ft megítélt támogatás Játsszunk szlovákul! A csabai szlovák identitás megőrzésére irányuló program. NÉKEB NÉKEB Az elmúlt évben a csoport néhány tagja részt vett a Comenius Egyetem által szervezett nyári egyetemen Pozsonyban. Ezt szeretnék az idei évben is KIOSB KIOSB megismételni. A klub működési költségeihez kérik a támogatást. /Ft 2017-ben NEKE Megítélt igényelt Bizottság támogatás támogatás javaslata /Ft /Ft /Ft Összesen:

17 - IJ::, 9 / VJ Jf.. e \;. )._ 1 ) )L lc_q}cj.ro.:ij u.u. u<.\..t..-ie Békéscsaba Megyei Jogú Város Szlovák Önkormányzata Békéscsaba, Szent István tér 8. Elöadó: Vargáné Dukát Éva Nyilvános ülés napirendje Tárgy: 20 l 7. évi költségvetési határozat módosítása Előterjesztés Békéscsaba Megyei Jogú Város Szlovák Önkormányzata soron következő nyilvános ülésére Tisztelt Képviselők! Csatoltan beterjesztem Békéscsaba Megyei Jogú Város Szlovák Önkormányzata évi költségvetési határozatának módosítását jóváhagyásra, határozat meghozatalára. Békéscsaba, május 10. Lászik Mihá elnök

18 Indokolás Békéscsaba Megyei Jogú Város Szlovák Önkormányzata évi költségvetési határozatának módosításához A határozatmódosítás a költségvetés főösszegét a beterjesztett melléklet alapján , Ft-tal növeli, így a költségvetés összes előirányzata ,- Ft-ra változik. A módosított határozattervezet főösszege bevételi oldalon tartalmazza a 13/2017 (Il.21.) számú határozattal elfogadott eredeti előirányzatot, a évi maradvány előirányzatát, a működési támogatás pontosítását és a feladatalapú támogatás összegét. A kiadási oldalon a jelenleg rendelkezésre álló információk alapján a év I. negyedévi előirányzat-változások tételeit. 1. Bevételek Az önkormányzat bevételeit a fel adatalapú támogatás megítélése ,- Ft összeggel, az előző évi maradvány pedig ,- Ft összeggel, valamint a kamatbevételek 200,- Ft összeggel módosították az önkormányzat bevételeinek főösszegét. A Szlovák Önkormányzattól ,- Ft önkormányzati támogatás kerül átcsoportosításra a Szlovák Tájház működésének biztosítására. II. Kiadások Az önkormányzat bevételi többlete a személyi juttatások, a munkaadókat terhelő járulékok, a dologi kiadások, az egyéb működési célú támogatások, valamint az egyéb felhalmozási célú kiadások előirányzatának fedezetéül szolgál, ennek megfelelően kerül sor az előirányzat módosítására, a mellékelt táblázatok szerinti megosztásban. A Szlovák Önkormányzattól ,- Ft összegü pénzeszköz kerül átadásra r Szlovák Tájháznak javítási, karbantartási munkák elvégzésére. Kérem a Tisztelt Képviselőket a határozati javaslat elfogadására. Határozati javaslat: Békéscsaba Megyei Jogú Város Szlovák Önkormányzata évi köl,ségvetési határozatának bevételi és kiadási előirányzatát ,- Ft-tal megemeli, ezáltal ,- Ft-ban határozza meg költségvetési főösszegét, melynek részletezése jelen előterjesztés melléklete. Határidő: május 31. Békéscsaba, május 23.

19 Szlovák Önkormányzat évi költségvetési határozat módosítása BEVÉTELEK évi évi 2017.évi eredeti előirányzat rnódosltott Kiemelt előirányzat név előirányzat módosítása előirányzat (Ft) (Ft) (Ft) Működési célú támogatások bevétele OOO ebbö/ központi kőltségvetésr s=ervtöl 782 OOO müködés1 782 OOO íeladatalapú ebből helyi önkormányzattól OOO OOO Működési bevételek Kamatbevételek Szolgáltatások ellenértéke Működési bevételek Előző évi maradvány igénybevétele Finanszírozási bevételek Összesen : KIADÁSOK 2017.évi évi 2017.évi eredeti előirányzat módosított Kiemelt előirányzat név előirányzat módosítása előirányzat (Ft) (Ft) (Ft) Személyi juttatások OOO Törvény szerinti illetmények, munkabérek OOO OOO Választott tisztségviselők tiszteletdíja Megbízási díjak, reprezentáció 620 OOO 200 OOO 820 OOO Munkaadókat terhelő.iárulékok OOO Dologi kiadások Szakmai anyagok beszerzése 100 OOO 80 OOO 180 OOO Üzemeltetési anyagok beszerzése 90 OOO 0 90 OOO Egyéb kommunikációs szolgáltatások 173 OOO OOO Közüzemi díjak 70 OOO 0 70 OOO Bérleti és llzing díjak 90 OOO 300 OOO 390 OOO Karbantartási, kisjavitási szolgáltatások 100 OOO 300 OOO 400 OOO Szakmai tevékenységet segítő szolgáltatások Egyéb szolgáltatások OOO 200 OOO Működési e. előzetesen felsz. ÁFA Kamatkiadások 0 25 OOO 25 OOO Egyéb dologi kiadások 50 OOO Egyéb működési célú támogatások 200 OOO 200 OOO Ebből egyéb miiködési célú tám. áh-n kívül 200 OOO 200 OOO Egyéb felhalmozási célú kiadások 250 OOO 250 OOO Beruházások 1 OOO OOO 1 OOO OOO Egyéb tárgyi eszköz beszerzés Beruházás ÁFA-ja Összesen:

20 Szlovák Tájház évi költségvetésénelc módosítása BEVETEL EK évi évi 2017.évi ered eti előirányzat módosított Kiemelt előirányzat név elöirányzat módosítása előirányzat (Ft) (Ft) (f"t) Működési bevételek OOO OOO Szlovák Önkormányzattól átvett pénzeszköz OOO 1 OOO OOO OOO Szolgáltatások ellenértéke Összesen: t OOO OOO KI A DÁS OK évi évi 2017.évi eredeti előirányzat módosított Kiemelt előirányzat név előirányzm módosítása előirányzat (Ft) (Ft) (Ft) Személyi juttatások OOO OOO Törvény szerinti illetmények, munkabérek OOO OOO Egyéb személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi kiadások 334 OOO OOO Szakmai anyag beszerzése Üzemeltetési anyag beszerzése 80 OOO 0 80 OOO Telefon költség 113 OOO OOO KözüLemi díjak 70 OOO 0 70 OOO Bérleti és líling díjak Karbantartási, kisjavítási szolgáltatások () 0 0 Szakmai tevékenységet segitö szolg Egyéb szolgáltatások Működési e. előzetesen felsz. ÁFA 71 OOO 0 71 OOO Kamatkiadás Egyéb dologi kiadások Egyéb működési célú kiadások Ebből: egyéb működési célú tám.áh-n kívül Beruházások 0 l OOO OOO 1 OOO OOO Tárgyi eszköz beszerzés Beruházás ÁFA-ja Összesen: OOO OOO

21 Szlovák Önkormányzat évi költségvetési határozat módosftása BEVETELEK évi évi évi eredeti előirányzat módosított Kiemelt előirányzat név előirányzat módosítása előirányzat (ft) (Ft) (Ft) Működési célú támogatások bevétele OOO ebből ku:po1111 kőltségvetés1 s:ervtől 782 OOO müködesi 782 OOO feladatalapu ebböl helyi 011kormá11yza11ó/ OOO -1 OOO OOO OOO Működési bevételek Kamatbevételek Szolgáltatások ellenértéke Működési bevételek Elözö évi maradvány igénybevétele Finanszírozási bevételek Összesen: OOO s KIA DASOK évi évi évi eredeti előirányzat módosított Kiemelt előirányzat név előirányzat módosítása elöirányzat (Ft) (rt) (Ft) Személyi juttatások OOO Törvény szerinti illetmények, munkabérek Választott tisztségviselők tiszteletdíja Egyéb külsö személyi juttatások, reprezentáció 620 OOO 200 OOO 820 OOO Munkaadókat terhelő járulékok 350 OOO 85 OOO 435 OOO Dologi kiadások JO Szakmai anyagok beszerzése 100 OOO 80 OOO 180 OOO Üzemeltetési anyagok beszerzése 10 OOO 0 10 OOO Egyéb kommunikációs szolgáltatások 60 OOO 0 60 OOO Közüzemi díjak 0 Bérleti és lízing díjak 90 OOO 0 90 OOO Karbantartási, kisjavítási szolgáltatások 100 OOO 300 OOO 400 OOO Szakmai tevékenységet segitő szolgáltatások Egyéb szolgáltatások OOO 200 OOO Működési e. előzetesen felsz. ÁFA OOO Kamatkiadások 0 25 OOO 25 OOO Egyéb dologi kiadások 50 OOO Eg yéb müködési célú kiadások 200 OOO 200 OOO Ebből egyéb miiködési célú tám.áh-n kívül 200 OOO 200 OOO Eg yéb fe lhalmozási célú kiadások 250 OOO 250 OOO Összesen: OOO

22 -!( UH-. (. J.t ::lj. llu,.lljlj.,c Kérelem 2017.június 29 - július 02. között kerül megrendezésre a X. Ancsin sakk emlékverseny Békéscsabán. A nemzetközi sakkverseny célja: - megemlékezés a névadókra Ancsin Endrére és Ancsin Györgyre - FIDE- ÉLÖ pontokat szerezni a versenyen - barátságokat ápolni a magyar és a szlovák sakkozók között. A Békés Megyei Sakkszövetség, mint a verseny egyik szervezője nevében támogatási kérelemmel fordulok Békéscsaba Megyei Jogú Város Szlovák Önkormányzatához, hogy Ft-tal támogassa a sakkversenyt. Békéscsaba, Békés szövetség elnöke /

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Békéscsaba Megyei Jogú Város Cigány Kisebbségi Önkormányzata 5600 Békéscsaba, Szabadság tér 11-17. Ikt.sz.: /2009. J E G Y Z Ő K Ö N Y V (Tekintettel az ülés hangfelvételen történt rögzítésére, a jegyzőkönyv

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Békéscsaba Megyei Jogú Város Lengyel Nemzetiségi Önkormányzata 5600 Békéscsaba, Szabadság tér 11-17. Ikt.sz.: I. 290-3/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V (Tekintettel az ülés hangfelvételen történt rögzítésére,

Részletesebben

2008. január 14-én órától megtartott ülésén. székhelye, Békéscsaba, Szabadság tér a III. emeleti irodában

2008. január 14-én órától megtartott ülésén. székhelye, Békéscsaba, Szabadság tér a III. emeleti irodában Békéscsaba Megyei Jogú Város Szlovák Kisebbségi Önkormányzata 5600 Békéscsaba, Szabadság tér 11-17. Ikt.sz.:./2008. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2008. január 14-én 15.00 órától megtartott ülésén. Helye:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Békéscsaba Megyei Jogú Város Cigány Kisebbségi Önkormányzata 5600 Békéscsaba, Szabadság tér 11-17. Ikt.sz.: /2008. J E G Y Z Ő K Ö N Y V (Tekintettel az ülés hangfelvételen történt rögzítésére, a jegyzőkönyv

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Békéscsaba Megyei Jogú Város Cigány Kisebbségi Önkormányzata 5600 Békéscsaba, Szabadság tér 11-17. Ikt.sz.: /2008. J E G Y Z Ő K Ö N Y V (Tekintettel az ülés hangfelvételen történt rögzítésére, a jegyzőkönyv

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Békéscsaba Megyei Jogú Város Román Kisebbségi Önkormányzata 5600 Békéscsaba, Szabadság tér 11-17. Ikt.sz.: /2009. J E G Y Z Ő K Ö N Y V /Tekintettel az ülés hangfelvételen történt rögzítésére, a jegyzőkönyv

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Békéscsaba Megyei Jogú Város Lengyel Nemzetiségi Önkormányzata 5600 Békéscsaba, Szabadság tér 11-17. Ikt.sz.: I. 340-2/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V (Tekintettel az ülés hangfelvételen történt rögzítésére,

Részletesebben

2008. november 12-én órától megtartott nyílt ülésén. Dr. Bacsáné Kutyej Bozsena nemzetiségi referens. Kesjár Ilona jegyzőkönyvvezető

2008. november 12-én órától megtartott nyílt ülésén. Dr. Bacsáné Kutyej Bozsena nemzetiségi referens. Kesjár Ilona jegyzőkönyvvezető Békéscsaba Megyei Jogú Város Szlovák Kisebbségi Önkormányzata 5600 Békéscsaba, Szabadság tér 11-17. Ikt.sz.:./2008. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Helye: 2008. november 12-én 15. 05 órától megtartott nyílt

Részletesebben

Békéscsaba, Szabadság tér 11-17. a Cigány Kisebbségi Önkormányzat székhelyén, a III. emeleti irodában.

Békéscsaba, Szabadság tér 11-17. a Cigány Kisebbségi Önkormányzat székhelyén, a III. emeleti irodában. Békéscsaba Megyei Jogú Város Cigány Kisebbségi Önkormányzata 5600 Békéscsaba, Szabadság tér 11-17. Ikt.sz.: /2008. J E G Y Z Ő K Ö N Y V (Tekintettel az ülés hangfelvételen történt rögzítésére, a jegyzőkönyv

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Békéscsaba Megyei Jogú Város Lengyel Nemzetiségi Önkormányzata 5600 Békéscsaba, Szabadság tér 11-17. Ikt.sz.:./2008. J E G Y Z Ő K Ö N Y V (Tekintettel az ülés hangfelvételen történt rögzítésére, a jegyzőkönyv

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Békéscsaba Megyei Jogú Város Szlovák Kisebbségi Önkormányzata 5600 Békéscsaba, Szabadság tér 11-17. Ikt.sz.:./2008. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2008. szeptember 8-án 14.00 órától megtartott ülésén.

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V

J E G Y Z İ K Ö N Y V Békéscsaba Megyei Jogú Város Szlovák Kisebbségi Önkormányzata 5600 Békéscsaba, Szabadság tér 11-17. Ikt.sz.:. /2010. J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült: Békéscsaba Megyei Jogú Város Szlovák Kisebbségi Önkormányzata

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Békéscsaba Megyei Jogú Város Román Kisebbségi Önkormányzata 5600 Békéscsaba, Szabadság tér 11-17. Ikt.sz.: /2008. J E G Y Z Ő K Ö N Y V /Tekintettel az ülés hangfelvételen történt rögzítésére, a jegyzőkönyv

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Békéscsaba Megyei Jogú Város Lengyel Nemzetiségi Önkormányzata 5600 Békéscsaba, Szabadság tér 11-17. Ikt.sz.: I. 340-13/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V (Tekintettel az ülés hangfelvételen történt rögzítésére,

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V

J E G Y Z İ K Ö N Y V Békéscsaba Megyei Jogú Város Szlovák Önkormányzata 5600 Békéscsaba, Szabadság tér 11-17. Ikt.sz.:.. /2011. J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült: Békéscsaba Megyei Jogú Város Szlovák Önkormányzata 2011. december

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Békéscsaba Megyei Jogú Város Lengyel Nemzetiségi Önkormányzata 5600 Békéscsaba, Szabadság tér 11-17. Ikt.sz.:./2008. J E G Y Z Ő K Ö N Y V (Tekintettel az ülés hangfelvételen történt rögzítésére, a jegyzőkönyv

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Békéscsaba Megyei Jogú Város Cigány Kisebbségi Önkormányzata 5600 Békéscsaba, Szabadság tér 11-17. Ikt.sz.: /2008. J E G Y Z Ő K Ö N Y V (Tekintettel az ülés hangfelvételen történt rögzítésére, a jegyzőkönyv

Részletesebben

Békéscsaba Megyei Jogú Város Román Önkormányzata 2013. december 16-án 15.00 órától megtartott, telefonon összehívott ülésén.

Békéscsaba Megyei Jogú Város Román Önkormányzata 2013. december 16-án 15.00 órától megtartott, telefonon összehívott ülésén. Békéscsaba Megyei Jogú Város Román Önkormányzata 5600 Békéscsaba, Szabadság tér 11-17. Ikt.sz.: I. 347-18/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V /Tekintettel az ülés hangfelvételen történt rögzítésére, a jegyzőkönyv

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V

J E G Y Z İ K Ö N Y V Békéscsaba Megyei Jogú Város Román Kisebbségi Önkormányzata 5600 Békéscsaba, Szabadság tér 11-17. Ikt.sz.:.../2011. J E G Y Z İ K Ö N Y V /Tekintettel az ülés hangfelvételen történt rögzítésére, a jegyzıkönyv

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Békéscsaba Megyei Jogú Város Szlovák Önkormányzata 5600 Békéscsaba, Szabadság tér 11-17. Ikt.sz.: I. 325-6/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V (Tekintettel az ülés hangfelvételen történt rögzítésére, a jegyzőkönyv

Részletesebben

JEGYZŐK ÖNYV. Békéscsaba Megyei Jogú Város Szlovák Önkormányzata január 24-én

JEGYZŐK ÖNYV. Békéscsaba Megyei Jogú Város Szlovák Önkormányzata január 24-én Békéscsaba Megyei Jogú Város Szlovák Önkormányzata 5600 Békéscsaba, Szent István tér 8. lkt.sz.: 1. 45"8- L /2017. JEGYZŐK ÖNYV /Tekintettel az ülés hangfelvételen történt rögzítésére, a jegyzőkönyv csak

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Békéscsaba Megyei Jogú Város Szlovák Önkormányzata június 27-én órától megtartott nyilvános ülésén.

JEGYZŐKÖNYV. Békéscsaba Megyei Jogú Város Szlovák Önkormányzata június 27-én órától megtartott nyilvános ülésén. Békéscsaba Megyei Jogú Város Szlovák Önkormányzata 5600 Békéscsaba, Szent István tér 8. lkt.sz.: 1. 138-13/2016. JEGYZŐKÖNYV /Tekintettel az ülés hangfelvételen történt rögzítésére, a jegyzőkönyv csak

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V

J E G Y Z İ K Ö N Y V Békéscsaba Megyei Jogú Város Lengyel Nemzetiségi Önkormányzata 5600 Békéscsaba, Szabadság tér 11-17. Ikt.sz.: I.400-5 /2012. J E G Y Z İ K Ö N Y V (Tekintettel az ülés hangfelvételen történt rögzítésére,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Békéscsaba Megyei Jogú Város Szlovák Kisebbségi Önkormányzata 5600 Békéscsaba, Szabadság tér 11-17. Ikt.sz.:./2008. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2008. április 10-én 15.30 órától megtartott ülésén. Helye:

Részletesebben

BÉKÉSCSABA MEGYEI J.0GÚ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL Békéscsaba, Szent István tér 7.

BÉKÉSCSABA MEGYEI J.0GÚ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL Békéscsaba, Szent István tér 7. BÉKÉSCSABA MEGYEI J.0GÚ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL Békéscsaba, Szent István tér 7. 1kt. sz.: VIIL 208512010. Előadó: Tarné Stuber Éva 1 Soczóné Dömény Edit Mell.: tételes lista Postacím: 5601 Pf 112. Telefon:

Részletesebben

2010. június 28-án órától megtartott ülésén.

2010. június 28-án órától megtartott ülésén. Békéscsaba Megyei Jogú Város Lengyel Nemzetiségi Önkormányzata 5600 Békéscsaba, Szabadság tér 11-17. Ikt.sz.: /2010. J E G Y Z İ K Ö N Y V (Tekintettel az ülés hangfelvételen történt rögzítésére, a jegyzıkönyv

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Kaposvár Megyei Jogú Város Lengyel Kisebbségi Önkormányzata a napirendeket elfogadta.

Jegyzőkönyv. Kaposvár Megyei Jogú Város Lengyel Kisebbségi Önkormányzata a napirendeket elfogadta. Jegyzőkönyv Készült Kaposvár Megyei Jogú Város Lengyel Kisebbségi Önkormányzat Kaposvár, Szent Imre u. 14. II/12. sz. alatti székhelyén 2009. április 14-én megtartott üléséről. Jelen voltak: a csatolt

Részletesebben

OKTATÁSI ÉS SPORTBIZOTTSÁGA

OKTATÁSI ÉS SPORTBIZOTTSÁGA BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK KÖZMŰVELŐDÉSI, IFJÚSÁGI, OKTATÁSI ÉS SPORTBIZOTTSÁGA ELNÖKÉTŐL Békéscsaba, Szent István tér 7. lkt. sz.: V.14112017., v. 7912017. Előadó: Borsodiné

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V

J E G Y Z İ K Ö N Y V Békéscsaba Megyei Jogú Város Lengyel Nemzetiségi Önkormányzata 5600 Békéscsaba, Szabadság tér 11-17. Ikt.sz.: I.400-13/2012. J E G Y Z İ K Ö N Y V (Tekintettel az ülés hangfelvételen történt rögzítésére,

Részletesebben

2012. május 16-án 10.00 órától megtartott, telefonon összehívott, rendkívüli ülésén.

2012. május 16-án 10.00 órától megtartott, telefonon összehívott, rendkívüli ülésén. Békéscsaba Megyei Jogú Város Roma Nemzetiségi Önkormányzata 5600 Békéscsaba, Szabadság tér 11-17. Ikt.sz.: I. 349-6/2012. J E G Y Z İ K Ö N Y V /Tekintettel az ülés hangfelvételen történt rögzítésére,

Részletesebben

Békéscsaba Megyei Jogú Város Szlovák Önkormányzata június 19-én órától megtartott ülésén. a mellékelt jelenléti ív szerint

Békéscsaba Megyei Jogú Város Szlovák Önkormányzata június 19-én órától megtartott ülésén. a mellékelt jelenléti ív szerint Békéscsaba Megyei Jogú Város Szlovák Önkormányzata 5600 Békéscsaba, Szabadság tér 11-17. Ikt.sz.: I. 331-9/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V (Tekintettel az ülés hangfelvételen történt rögzítésére, a jegyzőkönyv

Részletesebben

JEGYZŐK ÖNYV. 3-án órától megtartott rendkívüli, telefonon összehívott ülésén.

JEGYZŐK ÖNYV. 3-án órától megtartott rendkívüli, telefonon összehívott ülésén. Békéscsaba Megyei Jogú Város Szlovák Önkormányzata 5600 Békéscsaba, Szent István tér 8. Ikt.sz.: I. 158-4 017. JEGYZŐK ÖNYV /Tekintettel az ülés hangfelvételen történt rögzítésére, a jegyzőkönyv csak a

Részletesebben

BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének

BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK KISEBBSÉGI, ÉRDEKEGYEZTETŐ ÉS KÜLKAPCSOLATI BIZOTTSÁGA Békéscsaba, Szent István tér 7. Ikt.sz.:: I. 220-2 /2010. Postacím: 5601 Pf. 112. Telefax:

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V

J E G Y Z İ K Ö N Y V Békéscsaba Megyei Jogú Város Lengyel Nemzetiségi Önkormányzata 5600 Békéscsaba, Szabadság tér 11-17. Ikt.sz.:.... /2011. J E G Y Z İ K Ö N Y V (Tekintettel az ülés hangfelvételen történt rögzítésére, a

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Napirend: Napirend tárgyalása:

Jegyzőkönyv. Napirend: Napirend tárgyalása: Jegyzőkönyv Készült Kaposvár Megyei Jogú Város Lengyel Kisebbségi Önkormányzat Kaposvár, Szent Imre u. 14. II/12. sz. alatti székhelyén 2011. június 14-én megtartott üléséről. Jelen voltak: a csatolt jelenléti

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült Kaposvár Megyei Jogú Város Roma Nemzetiségi Önkormányzata szeptember án órakor megtartott üléséről

Jegyzőkönyv. Készült Kaposvár Megyei Jogú Város Roma Nemzetiségi Önkormányzata szeptember án órakor megtartott üléséről Jegyzőkönyv Készült Kaposvár Megyei Jogú Város Roma Nemzetiségi Önkormányzata 2015. szeptember 02. - án 10.00 órakor megtartott üléséről Jelen voltak: a csatolt jelenléti ív szerint, melyet az 1. Számú

Részletesebben

-2- Felsorolta az esemény kapcsán felmerült költségeket, amelyek kifizetését kérte a képviselıktıl elfogadásra. H A T Á R O Z A T

-2- Felsorolta az esemény kapcsán felmerült költségeket, amelyek kifizetését kérte a képviselıktıl elfogadásra. H A T Á R O Z A T Békéscsaba Megyei Jogú Város Lengyel Nemzetiségi Önkormányzata 5600 Békéscsaba, Szabadság tér 11-17. Ikt.sz.: I. 290-10/2014. J E G Y Z İ K Ö N Y V (Tekintettel az ülés hangfelvételen történt rögzítésére,

Részletesebben

BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS J E G Y Z Ő K Ö N Y V

BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS J E G Y Z Ő K Ö N Y V BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK KISEBBSÉGI, ÉRDEKEGYEZTETŐ ÉS KÜLKAPCSOLATI BIZOTTSÁGA Békéscsaba, Szent István tér 7. Ikt.sz.:: I. 254-3/2008. Postacím: 5601 Pf. 112. Telefax:

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V

J E G Y Z İ K Ö N Y V Békéscsaba Megyei Jogú Város Lengyel Nemzetiségi Önkormányzata 5600 Békéscsaba, Szabadság tér 11-17. Ikt.sz.: /2010. J E G Y Z İ K Ö N Y V (Tekintettel az ülés hangfelvételen történt rögzítésére, a jegyzıkönyv

Részletesebben

Békéscsaba Megyei Jogú Város Roma Nemzetiségi Önkormányzata Békéscsaba, Szent I. tér 8. Ikt.sz.: /2016. JEGYZŐKÖNYV

Békéscsaba Megyei Jogú Város Roma Nemzetiségi Önkormányzata Békéscsaba, Szent I. tér 8. Ikt.sz.: /2016. JEGYZŐKÖNYV Békéscsaba Megyei Jogú Város Roma Nemzetiségi Önkormányzata 5600 Békéscsaba, Szent I. tér 8. Ikt.sz.: 1. 126-13/2016. JEGYZŐKÖNYV (Tekintettel az ülés hangfelvételen történt rögzítésére, a jegyzőkönyv

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Kaposvár Megyei Jogú Város Német Kisebbségi Önkormányzata a módosított napirendet elfogadta.

Jegyzőkönyv. Kaposvár Megyei Jogú Város Német Kisebbségi Önkormányzata a módosított napirendet elfogadta. Jegyzőkönyv Készült Kaposvár Megyei Jogú Város Német Kisebbségi Önkormányzat Kaposvár, Szent Imre u. 14 sz. alatti székhelyén 2011. december 7-én megtartott üléséről. Jelen voltak: a csatolt jelenléti

Részletesebben

Egeraracsa Község Önkormányzata évi költségvetési előirányzat módosítása

Egeraracsa Község Önkormányzata évi költségvetési előirányzat módosítása Egeraracsa Község Önkormányzata 2016. évi költségvetési előirányzat módosítása Egeraracsa Községi Önkormányzat Polgármesterétől Előterjesztés: Egeraracsa Községi Önkormányzat 2016. évi költségvetési előirányzat

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V

J E G Y Z İ K Ö N Y V Békéscsaba Megyei Jogú Város Szlovák Önkormányzata 5600 Békéscsaba, Szabadság tér 11-17. Ikt.sz.:.. /2011. J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült: Békéscsaba Megyei Jogú Város Szlovák Önkormányzata 2011. március

Részletesebben

BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS J E G Y Z Ő K Ö N Y V

BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS J E G Y Z Ő K Ö N Y V BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK KISEBBSÉGI, ÉRDEKEGYEZTETŐ ÉS KÜLKAPCSOLATI BIZOTTSÁGA Békéscsaba, Szent István tér 7. Ikt.sz.:: I. 230-7/2009. Postacím: 5601 Pf. 112. Telefax:

Részletesebben

Készült: a Veszprémi Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének február 25-én órakor megtartott nyilvános üléséről.

Készült: a Veszprémi Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének február 25-én órakor megtartott nyilvános üléséről. VESZPRÉMI NÉMET NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8200 Veszprém, Thököly u. 11. Szám: KOZP/927/2/2016. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: a Veszprémi Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

2008. október 21-én órától megtartott ülésén. A békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeum irodaházában Békéscsaba, Gyulai út

2008. október 21-én órától megtartott ülésén. A békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeum irodaházában Békéscsaba, Gyulai út Békéscsaba Megyei Jogú Város Szlovák Kisebbségi Önkormányzata 5600 Békéscsaba, Szabadság tér 11-17. Ikt.sz.:./2008. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Helye: 2008. október 21-én 15.00 órától megtartott ülésén.

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Veszprémfajsz Község Önkormányzata Képviselő-testületének június 24. napján tartandó rendkívüli ülésére

ELŐTERJESZTÉS. Veszprémfajsz Község Önkormányzata Képviselő-testületének június 24. napján tartandó rendkívüli ülésére Szám: 105-140 /2016. ELŐTERJESZTÉS Veszprémfajsz Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. június 24. napján tartandó rendkívüli ülésére Előterjesztés tárgya: A Nemesvámosi Közös Önkormányzati

Részletesebben

VESZPRÉMI UKRÁN NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8200 Veszprém, Rózsa u. 48.

VESZPRÉMI UKRÁN NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8200 Veszprém, Rózsa u. 48. VESZPRÉMI UKRÁN NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8200 Veszprém, Rózsa u. 48. Szám: KOZP/868/7/2016. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: a Veszprémi Ukrán Nemzetiségi Önkormányzat 2016. május 19-én

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. P Á K A Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. december 30 - án tartott nyílt üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. P Á K A Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. december 30 - án tartott nyílt üléséről 170/21/2014. Z A L A megye P Á K A Község Önkormányzata J E G Y Z Ő K Ö N Y V P Á K A Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. december 30 - án tartott nyílt üléséről Rendeletek: 14/2014 (XII.31.

Részletesebben

ALSÓNEMESAPÁTI ROMA NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 2013. április 29-ei nyilvános ülésének. j e g y z ő k ö n y v e HATÁROZATOK

ALSÓNEMESAPÁTI ROMA NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 2013. április 29-ei nyilvános ülésének. j e g y z ő k ö n y v e HATÁROZATOK ALSÓNEMESAPÁTI ROMA NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2013. április 29-ei nyilvános ülésének j e g y z ő k ö n y v e Szám: 152-3/2013. HATÁROZATOK Tartalom: KÓD 8/2013.(IV.29.) határozat

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Isztimér és Kincsesbánya Község Önkormányzat Képviselő-testületeinek február 13-án 16 órakor megtartott együttes üléséről.

Jegyzőkönyv. Készült: Isztimér és Kincsesbánya Község Önkormányzat Képviselő-testületeinek február 13-án 16 órakor megtartott együttes üléséről. Jegyzőkönyv Készült: Isztimér és Kincsesbánya Község Önkormányzat Képviselő-testületeinek 2013. február 13-án 16 órakor megtartott együttes üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal 8044 Kincsesbánya,

Részletesebben

Dióskál Község Önkormányzata I. félévi költségvetési előirányzat módosítása

Dióskál Község Önkormányzata I. félévi költségvetési előirányzat módosítása Dióskál Község Önkormányzata 2017. I. félévi költségvetési előirányzat módosítása Dióskál Községi Önkormányzat Polgármesterétől Előterjesztés: Dióskál Községi Önkormányzat 2017. évi költségvetési előirányzat

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Kaposvár Megyei Jogú Város Lengyel Nemzetiségi Önkormányzata a módosított napirendet elfogadta.

Jegyzőkönyv. Kaposvár Megyei Jogú Város Lengyel Nemzetiségi Önkormányzata a módosított napirendet elfogadta. Jegyzőkönyv Készült Kaposvár Megyei Jogú Város Lengyel Nemzetiségi Önkormányzat Kaposvár, Szent Imre u. 14. II/12. sz. alatti székhelyén 2013. február 19-én 10.00-kor megtartott üléséről. Jelen voltak:

Részletesebben

Békéscsaba Megyei Jogú Város Román Önkormányzata 2014. május 21-én 15.00 órától megtartott ülésén.

Békéscsaba Megyei Jogú Város Román Önkormányzata 2014. május 21-én 15.00 órától megtartott ülésén. Békéscsaba Megyei Jogú Város Román Önkormányzata 5600 Békéscsaba, Szabadság tér 11-17. Ikt.sz.: I. 382-4/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V /Tekintettel az ülés hangfelvételen történt rögzítésére, a jegyzőkönyv

Részletesebben

T Á R G Y S O R O Z A T

T Á R G Y S O R O Z A T Roma Nemzetiségi Önkormányzat Tiszaszentmárton Képviselőtestületének 2016. 05.30. napján 16:00-tól megtartott ülésének: a.) jegyzőkönyve b.) tárgysorozata c.) határozatai 8-11/2016. T Á R G Y S O R O Z

Részletesebben

Mezőkovácsháza Város Román Nemzetiségi Önkormányzata 5801 Mezőkovácsháza, Árpád u : 68 / ; : 68 /

Mezőkovácsháza Város Román Nemzetiségi Önkormányzata 5801 Mezőkovácsháza, Árpád u : 68 / ; : 68 / Mezőkovácsháza Város Román Nemzetiségi Önkormányzata 5801 Mezőkovácsháza, Árpád u. 176. : 68 / 381-011; : 68 / 381-656 5/2017. sz. román önk. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Mezőkovácsháza Város Román Nemzetiségi

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. P Á K A Község Önkormányzata Képviselő-testületének június 27-én tartott nyílt üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. P Á K A Község Önkormányzata Képviselő-testületének június 27-én tartott nyílt üléséről 170/13/2014. Z A L A megye P Á K A Község Önkormányzata J E G Y Z Ő K Ö N Y V P Á K A Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. június 27-én tartott nyílt üléséről Rendeletek: 9/2014. (VI.28.)

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Pusztamiskei Családgondozói Feladatellátó Társulás Társulási Tanács 8455 Pusztamiske, Dózsa Gy. u. 26. Szám: 156-3/2014/Kol. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: A Pusztamiskei Családgondozói Feladatellátó Társulás

Részletesebben

Csabaszabadi Szlovák Önkormányzat 2015. február 25-i határozatai

Csabaszabadi Szlovák Önkormányzat 2015. február 25-i határozatai Csabaszabadi Szlovák Önkormányzat 2015. február 25-i határozatai 1/2015. (II.25.) SZKT határozat 3 igen, 0 nem és 0 fő tartózkodott A Csabaszabadi Szlovák Önkormányzat Képviselő-testülete ülésének jegyzőkönyv

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Lévai Ede Józsefné képviselő

JEGYZŐKÖNYV. Lévai Ede Józsefné képviselő JEGYZŐKÖNYV Készült a Szentesi Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2018. május 30. napján 14,30 órakor a Szentesi Közös Önkormányzati Hivatal Kistanácskozó termében megtartott üléséről.

Részletesebben

M E G H Í V Ó. Gyomaendrőd Város Roma Nemzetiségi Önkormányzata Ügyrendi és

M E G H Í V Ó. Gyomaendrőd Város Roma Nemzetiségi Önkormányzata Ügyrendi és Gyomaendrőd Város Roma Nemzetiségi Önkormányzata Ügyrendi és Kulturális Bizottságának Elnöke 5502 Gyomaendrőd, Fő út 80. M E G H Í V Ó Gyomaendrőd Város Roma Nemzetiségi Önkormányzata Ügyrendi és Kulturális

Részletesebben

BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS

BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŐLÉSÉNEK NEMZETISÉGI, ÜGYRENDI ÉS ELLENİRZÉSI BIZOTTSÁGA Békéscsaba, Szent István tér 7. Ikt.sz.:: I. 240-5/2012 Postacím: 5601 Pf. 112. Telefax: (66) 523-808

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Ezt követően a Veszprém Megyei Német Önkormányzat 6 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül meghozta az alábbi

JEGYZŐKÖNYV. Ezt követően a Veszprém Megyei Német Önkormányzat 6 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül meghozta az alábbi JEGYZŐKÖNYV Készült: A Veszprém Megyei Német Önkormányzat testületének 2011. november 8-án 15 30 órai kezdettel Veszprémben, a Német Házban (Thököly u. 11.) megtartott nyilvános üléséről. Jelen voltak:

Részletesebben

Szavazásra teszi fel Gedő Györgyné jegyzőkönyv-hitelesítővé történő megválasztását.

Szavazásra teszi fel Gedő Györgyné jegyzőkönyv-hitelesítővé történő megválasztását. JEGYZŐKÖNYV Készült a Józsefvárosi Szlovák Önkormányzat Képviselő-testületének 2018. január 11. (csütörtök) napján 16:30 órakor a 1082 Budapest, Vajdahunyad utca l./b Nemzetiségi Önkormányzatok irodájában

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Oroszlányi Roma Nemzetiségi Önkormányzat Elnökétől

ELŐTERJESZTÉS. Oroszlányi Roma Nemzetiségi Önkormányzat Elnökétől Oroszlányi Roma Nemzetiségi Önkormányzat Elnökétől ELŐTERJESZTÉS Oroszlányi Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. november 22-ei ülésére Tárgy: A 2016. évi költségvetés 6/2016. (II.4.)

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Megállapítja, hogy a képviselő-testület a jegyzőkönyv-hitelesítőre tett javaslatot egyhangúlag (4fővel) elfogadja.

JEGYZŐKÖNYV. Megállapítja, hogy a képviselő-testület a jegyzőkönyv-hitelesítőre tett javaslatot egyhangúlag (4fővel) elfogadja. JEGYZŐKÖNYV Készült: 2010. I. 19-én, Szarvas Város Szlovák Önkormányzatának képviselő-testületi ülésén, a Szlovák Önkormányzat székházában. (Szarvas, Eötvös u. 44/1.) Jelen vannak: Mótyán Tibor- Elnök

Részletesebben

BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS J E G Y Z Ő K Ö N Y V

BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS J E G Y Z Ő K Ö N Y V BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK KISEBBSÉGI, ÉRDEKEGYEZTETŐ ÉS KÜLKAPCSOLATI BIZOTTSÁGA Békéscsaba, Szent István tér 7. Ikt.sz.:: I. 254-14/2008. Postacím: 5601 Pf. 112. Telefax:

Részletesebben

Gyomaendrőd Város Roma Nemzetiségi Önkormányzat Elnöke 5502 Gyomaendrőd, Fő út 80. MEGHÍVÓ

Gyomaendrőd Város Roma Nemzetiségi Önkormányzat Elnöke 5502 Gyomaendrőd, Fő út 80. MEGHÍVÓ Gyomaendrőd Város Roma Nemzetiségi Önkormányzat Elnöke 5502 Gyomaendrőd, Fő út 80. MEGHÍVÓ A Gyomaendrőd Város Roma Nemzetiségi Önkormányzatának elnöke tisztelettel meghívja Önt a nemzetiségi önkormányzat

Részletesebben

Nagybánhegyes község ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ TESTÜLETÉNEK

Nagybánhegyes község ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ TESTÜLETÉNEK Nagybánhegyes község ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ TESTÜLETÉNEK 7/217. (IV.26.) Ör. RENDELETE Az önkormányzat 216. évi költségvetéséről szóló 1/216. (III. 1.) Ör. rendelet módosításáról Nagybánhegyes község

Részletesebben

Egeraracsa Község Önkormányzata évi költségvetési előirányzat módosítása

Egeraracsa Község Önkormányzata évi költségvetési előirányzat módosítása Egeraracsa Község Önkormányzata 2017. évi költségvetési módosítása Egeraracsa Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 3/2018.(IV.27.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat 2017. évi költségvetését megállapító

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Ráckeve Város Német Nemzetiségi Önkormányzatának 2013. október 30-án megtartott üléséről Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal I. emeleti tanácskozó terme Ráckeve, Szent István tér

Részletesebben

Szám: 302-6/2017. A D Á S Z T E V E L

Szám: 302-6/2017. A D Á S Z T E V E L Szám: 302-6/2017. A D Á S Z T E V E L Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. augusztus 28. napján 18 órakor megtartott képviselő-testületi üléséről készült jegyzőkönyv Adásztevel Német

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Szegedi Szlovák Önkormányzat Segedínska slovenská samospráva Cím: Nemzetiségek Háza Adresa: Dom národností 6721 Szeged, Osztróvszky u. 6. ul. Osztróvszkeho č. 6, H-6721 Segedín, Maďarsko Tel: (62) 424-248,

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Kaposvár Megyei Jogú Város Német Nemzetiségi Önkormányzata a módosított napirendet elfogadta. Knollné Hidasy Erzsébet elnök

Jegyzőkönyv. Kaposvár Megyei Jogú Város Német Nemzetiségi Önkormányzata a módosított napirendet elfogadta. Knollné Hidasy Erzsébet elnök Jegyzőkönyv Készült Kaposvár Megyei Jogú Város Német Nemzetiségi Önkormányzat Kaposvár, Szent Imre u. 14 sz. alatti székhelyén 2012. február 15-én 16.00-kor megtartott üléséről. Jelen voltak: a csatolt

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V

J E G Y Z İ K Ö N Y V Békéscsaba Megyei Jogú Város Román Kisebbségi Önkormányzata 5600 Békéscsaba, Szabadság tér 11-17. Ikt.sz.:../2010. J E G Y Z İ K Ö N Y V /Tekintettel az ülés hangfelvételen történt rögzítésére, a jegyzıkönyv

Részletesebben

Tiszaszentmárton község Roma Nemzetiségi Önkormányzati Képviselőtestületének 2013.03.19-én megtartott ülésének:

Tiszaszentmárton község Roma Nemzetiségi Önkormányzati Képviselőtestületének 2013.03.19-én megtartott ülésének: Tiszaszentmárton község Roma Nemzetiségi Önkormányzati Képviselőtestületének 2013.03.19-én megtartott ülésének: a.) jegyzőkönyve b.) tárgysorozata c.) határozatai 2-8/2013 d.) melléletei N A P I R E N

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V

J E G Y Z İ K Ö N Y V Békéscsaba Megyei Jogú Város Szlovák Kisebbségi Önkormányzata 5600 Békéscsaba, Szabadság tér 11-17. Ikt.sz.:.. /2010. J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült: Békéscsaba Megyei Jogú Város Szlovák Kisebbségi Önkormányzata

Részletesebben

A jelenlévők közül a közmeghallgatás napirendjéhez hozzászólás, kérdés, javaslat nem volt.

A jelenlévők közül a közmeghallgatás napirendjéhez hozzászólás, kérdés, javaslat nem volt. Iktatószám:T-62-10/2011. Jegyzőkönyv Készült: 2011.november 30-án 17 órakor a Polgármesteri Hivatalban megtartott közmeghallgatással egybekötött üléséről. Közmeghallgatás Téma: Kisebbségek helyzete Biatorbágyon,

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Kaposvár Megyei Jogú Város Toponári Településrészi Önkormányzata az írásban kiküldött napirendet elfogadta.

Jegyzőkönyv. Kaposvár Megyei Jogú Város Toponári Településrészi Önkormányzata az írásban kiküldött napirendet elfogadta. Jegyzőkönyv Készült a Toponári Művelődési Házban, a Kaposvár Megyei Jogú Város Toponári Településrészi Önkormányzata 2012. április 16-án 17.00 órakor megtartott üléséről. Jelen voltak: a csatolt jelenléti

Részletesebben

BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének

BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK KISEBBSÉGI, ÉRDEKEGYEZTETŐ ÉS KÜLKAPCSOLATI BIZOTTSÁGA Békéscsaba, Szent István tér 7. Ikt.sz.:: I. 220-7/2010. Postacím: 5601 Pf. 112. Telefax:

Részletesebben

Csendes Ferenc, Dr.Danka József képviselők

Csendes Ferenc, Dr.Danka József képviselők JEGYZŐKÖNYV Készült: 2016. október 07-én de. 7,30 órakor a Nádudvari Polgármesteri Hivatal tanácstermében a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének rendkívüli ülése alkalmából. Jelen vannak: Beke Imre

Részletesebben

Jegyzőkönyv. 4. Tavaszi kirándulás megszervezése a Kaposvári Lengyel Iskola diákjai számára

Jegyzőkönyv. 4. Tavaszi kirándulás megszervezése a Kaposvári Lengyel Iskola diákjai számára Jegyzőkönyv Készült Kaposvár Megyei Jogú Város Lengyel Kisebbségi Önkormányzat Kaposvár, Szent Imre u. 14. II/12. sz. alatti székhelyén 2010. február 23.-án megtartott rendkívüli üléséről. Jelen voltak:

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV ALAP KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK ÉS ALSÓSZENTIVÁN KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK ÁPRILIS 29-ÉN TARTOTT

JEGYZŐKÖNYV ALAP KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK ÉS ALSÓSZENTIVÁN KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK ÁPRILIS 29-ÉN TARTOTT Alap község Önkormányzata Alsószentiván Község Önkormányzata 7011 Alap, Dózsa György u. 31. 7012 Alsószentiván, Béke u. 56/a. 25/221-102, 25/220-370 titkar.aphiv@invitel.hu 25/224-501 alsosz@vnet.hu JEGYZŐKÖNYV

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Oszvald József elnökhelyettes Babits Emil képviselő Ruppert Béláné képviselő Scheer József képviselő Tihanyiné Baki Zsuzsanna képviselő

JEGYZŐKÖNYV. Oszvald József elnökhelyettes Babits Emil képviselő Ruppert Béláné képviselő Scheer József képviselő Tihanyiné Baki Zsuzsanna képviselő JEGYZŐKÖNYV Készült: A Veszprém Megyei Német Önkormányzat testületének 2009. november 6-án 15 00 órai kezdettel Veszprémben, a Német Házban (Thököly u. 11.) megtartott nyilvános üléséről. Jelen voltak:

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS A Kulturális, Egyházügyi és Nemzetiségi Bizottság november 16-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS A Kulturális, Egyházügyi és Nemzetiségi Bizottság november 16-i ülésére Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata ELŐTERJESZTÉS A Kulturális, Egyházügyi és Nemzetiségi Bizottság 2016. november 16-i ülésére Iktató szám: Sz-497/2016. Tárgy: Előterjesztő: Készítette:

Részletesebben

Mezőkovácsháza Város Roma Nemzetiségi Önkormányzata 5801 Mezőkovácsháza, Árpád u : 68/ ; : 68/

Mezőkovácsháza Város Roma Nemzetiségi Önkormányzata 5801 Mezőkovácsháza, Árpád u : 68/ ; : 68/ Mezőkovácsháza Város Roma Nemzetiségi Önkormányzata 5801 Mezőkovácsháza, Árpád u. 176. : 68/381-011; : 68/381-656 6/2016. sz. roma önk. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Mezőkovácsháza Város Roma Nemzetiségi

Részletesebben

2. sz. JEGYZŐKÖNYV. Az ülés helye: Bucsa, Községháza nagyterme (Bucsa, Kossuth tér 6.)

2. sz. JEGYZŐKÖNYV. Az ülés helye: Bucsa, Községháza nagyterme (Bucsa, Kossuth tér 6.) Bucsa és Kertészsziget Önkormányzat Napközi Otthonos Óvoda Intézményfenntartó Társulás Pénzügyi Bizottsága Bucsa, Kossuth tér 6. Tel: 66/585-520. 713-2/2016. iktatószám 2. sz. JEGYZŐKÖNYV Készült: Bucsa

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Polgárdi Város Cigány Kisebbségi Önkormányzat 2007. november 27. napján 15.30 órakor megtartott üléséről. Az ülés helye: Jelen vannak: Polgármesteri Hivatal Alagsori terme

Részletesebben

Készült: Horvát Nemzetiségi Önkormányzat Hidegség Képviselő-testületének 2013. február 12-én (kedden) 17 órakor megtartott ülésén.

Készült: Horvát Nemzetiségi Önkormányzat Hidegség Képviselő-testületének 2013. február 12-én (kedden) 17 órakor megtartott ülésén. H o r v á t N e m z e t i s é g i Ö n k o r m á n y z a t H i d e g s é g H r v a t s k a S a m o u p r a v a V e d e š i n 9491 Hidegség, Petőfi Sándor u.1., Tel/Fax: 99/540-042 E-mail: hidegseg@hidegseg.hu

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Békéscsaba Megyei Jogú Város Román Önkormányzata 5600 Békéscsaba, Szabadság tér 11-17. Ikt.sz.: I. 347-6/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V /Tekintettel az ülés hangfelvételen történt rögzítésére, a jegyzőkönyv

Részletesebben

TOLD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2015. AUGUSZTUS 06-I RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

TOLD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2015. AUGUSZTUS 06-I RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE TOLD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2015. AUGUSZTUS 06-I RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Rendeletek: 11/2015. (VIII.07.) önkormányzati rendelete 12/2015. (VIII.07.) önkormányzati rendelete

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Molnár György igazgató

Jegyzőkönyv. Molnár György igazgató Jegyzőkönyv Készült Kaposvár Megyei Jogú Város Lengyel Nemzetiségi Önkormányzat Kaposvár, Szent Imre u. 14. II/12. sz. alatti székhelyén 2014. december 1-én 10.30-kor megtartott üléséről. Jelen voltak:

Részletesebben

BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ V AR OS. Békéscsaba, Szent István tér 7. NYIL V AN OS ÜLÉS napirendje. A döntéshozatal egyszerű többséget igényel!

BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ V AR OS. Békéscsaba, Szent István tér 7. NYIL V AN OS ÜLÉS napirendje. A döntéshozatal egyszerű többséget igényel! BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ V AR OS POLGÁRMESTERÉTŐL Békéscsaba, Szent István tér 7. Ikt. sz.:. 1. 990-2/2014. Előadó: Belanka Zsolt Mell. : Munkaterv Postacím: 5601 Pf 112. Telefon: (66) 523-801 NYIL V AN

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Oroszlányi Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat Elnökétől

ELŐTERJESZTÉS. Oroszlányi Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat Elnökétől Oroszlányi Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat Elnökétől ELŐTERJESZTÉS Oroszlányi Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2018. május hó 15-ei ülésére Tárgy: A 2018. évi költségvetés 12/2018.

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Intézményfenntartó Társulása 8296 Monostorapáti, Petőfi u. 123. Száma: 3117-4/2013. J e g y z ő k ö n y v Készült: Intézményfenntartó Társulása 2013. október 30-án /szerdán/ 18.05 órai kezdettel megtartott

Részletesebben

Dióskál Község Önkormányzata évi költségvetési előirányzat módosítása

Dióskál Község Önkormányzata évi költségvetési előirányzat módosítása Dióskál Község Önkormányzata 2016. évi költségvetési módosítása Dióskál Községi Önkormányzat Polgármesterétől Előterjesztés: Dióskál Községi Önkormányzat 2016. évi költségvetési módosítására, a Képviselő-testület

Részletesebben

NAGYKEREKI KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 2015. augusztus 06-i RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

NAGYKEREKI KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 2015. augusztus 06-i RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE NAGYKEREKI KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2015. augusztus 06-i RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Rendeletek: 9/2015.(VIII..07.) önkormányzati rendelet 10/2015.(VIII..07.) önkormányzati

Részletesebben

BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VAROS JEGYZŐJE Békéscsaba, Szent István tér 7.

BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VAROS JEGYZŐJE Békéscsaba, Szent István tér 7. BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VAROS JEGYZŐJE Békéscsaba, Szent István tér 7. Rt. sz.: 1.313/2007. Előadó: dr. Kiss Gyula Sajben Jánosné Mell.: rendelet-tervezet Hiv. sz: s^ Postacím: 5601 Pf. 112. Telefon: (66)

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Balatonmagyaród Község Önkormányzat Képviselő-testület Szám: B/104-8/2016. J e g y z ő k ö n y v Készült: Balatonmagyaród Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. szeptember 09. napján 14,00 órakor

Részletesebben

mellett (4 fő képviselő volt jelen a szavazáskor), határozathozatal mellőzésével a következő napirendek megtárgyalását fogadja el:

mellett (4 fő képviselő volt jelen a szavazáskor), határozathozatal mellőzésével a következő napirendek megtárgyalását fogadja el: Iktatószám: Sz-89-2/2017. J e g y z ő k ö n y v Készült: A 2017. január 18-án, a Ritsmann Pál Német Nemzetiségi Iskola (Biatorbágy, Karinthy Frigyes u. 3.) épületében, 17 órakor megtartott üléséről. Jelen

Részletesebben