Gyakorlatokon való részvétel

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Gyakorlatokon való részvétel"

Átírás

1 Tisztelt Hallgató! Az Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Klinika részéről örömmel üdvözöljük hallgatóink között, reméljük, hogy hasznosnak és élvezetesnek fogja találni a velünk való közös munkát. A zökkenőmentes együttműködéshez szeretnénk néhány tudnivalót megosztani Önnel, mellyel segíteni szeretnénk az eligazodást rendszerünkben.

2 Előadások A SE-tanulmányi és vizsgaszabályzatának megfelelően a félévi aláíráshoz szükséges minimumkövetelmény az előadások 75%-án való részvétel. Az Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Klinika a 2014/15-ös tanévtől kezdve folyamatosan vezeti be az e-learning rendszert, melyben a határidőre megadott feladatok teljesítése szintén a félévi aláíráshoz szükséges minimumkövetelmény részét képezik. A félév teljesítéséhez és a vizsgára való felkészüléshez a Moodlerendszerben a tantárgynak megfelelő néven található kurzusban van a teljes tananyag: elektronikus tankönyv, előadás anyagok olvasható, nyomtatóbarát és digitalizált formában, valamint különböző feladatok és önellenőrző tesztek.

3 Gyakorlatok A SE-tanulmányi és vizsgaszabályzatának megfelelően a félévi aláíráshoz szükséges minimumkövetelmény a gyakorlatok 70%-án való részvétel, vagyis 7 tematikus gyakorlatból 5 teljesítése. Az Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Klinika a 2014/15-ös tanévtől kezdve folyamatosan vezeti be az e-learning rendszert, melyben a határidőre megadott feladatok teljesítése szintén a félévi aláíráshoz szükséges minimumkövetelmény részét képezik. A gyakorlatokon való részvétel előfeltétele az előzetes regisztráció a tantárgynak megfelelő néven található kurzusban a Moodlerendszerben.

4 Gyakorlatokon való részvétel A gyakorlatokon való részvétel előfeltétele az előzetes regisztráció a tantárgynak megfelelő néven található kurzusban a Moodle-rendszerben. A regisztráció határideje: Tekintettel arra, hogy a minőségi oktatás számunkra rendkívül fontos, a skill, szimulációs és intenzíves betegágy melletti gyakorlatoknál a 7 fő/csoportos korlátozást nagyon komolyan vesszük. Az órarendben megadott időpontokban az oktatói kapacitásunk tovább már nem bővíthető. Kollégáink a betegellátás mellet sokszor munkaidőn túl is oktatnak, sőt, bizonyos intenzíves gyakorlatok sajnos a látogatási időt is érintik. Minden olyan időpontban, ahol nincs előadás vagy másik gyakorlat, ott mi gyakorlatot tartunk. Akinek tehát egyáltalán nem felel meg az a csoport, ahova a Neptunrendszerben fel tudott jelentkezni, az alábbi lehetőségek közül választhat: - megkéri egy a céĺcsoportba bejelentkezett társát, hogy jelentkezzen ő át - megkér olyanokat, akik külföldön lesznek, hogy jelentkezzenek a t a Külföld nevű virtuális gyakorlati kurzusba, - a tavaszi félévben veszi fel a tárgyat (intenzív terápia-aneszteziológia), - más tanszékhez tartozó tárgynál, amivel ütközés van, megkéri, hogy indítsanak más időpontban J- eś/vagy K- betűs csoportokat. Akinek csak egy adott gyakorlatnál nem felel meg az a csoport, ahova a Neptun-rendszerben fel tudott jelentkezni, az Moodle-rendszerben könnyedén átjelentkezhet az üres helyekre. Figyelem! A Moodle-ben történő regisztrációnál elsőbbsége van annak, aki az adott csoportba jár, más csoportból érkezők csak az üres helyeket tölthetik fel!

5 Beugró tesztek Tekintettel arra, hogy a szimulációs/szituációs oktatásban a már meglévő tudásra alapozunk, ahhoz, hogy a hallgató a legtöbbet profitálja ezekből a gyakorlatokból, egyes órák előtt beugró tesztet íratunk. Ennek az a célja, hogy a hallgató a gyakorlatra kellően felkészülten érkezzen, amennyiben ezen a teszten a hallgató a minimálisan elvárható szintet nem éri el, a gyakorlaton nem vehet részt, azt ismételnie kell. A felkészüléshez szükséges segédanyagok a Moodle-rendszerben és honlapunkon egyaránt megtalálhatók.

6 Katalógus rendszer Az előadásokon és gyakorlatokon való kötelező részvétel ellenőrzése és regisztrációja a gyakorlatokon és a kötelezően választható tárgyaknál az előadások kezdete előtt a plexikártya beolvasásával történik, ezért az óra előtt legalább 10 perccel elvárt a megjelenés. Az órarend készítésekor mindig szempont számunkra, hogy az előadásokra és gyakorlatokra józan számítás szerint odaérjenek a hallgatók előző órájukról, és átérjenek a következőre. A már beregisztrált, de idő előtt távozó hallgatót a katalógusból töröljük. A félévi minimumkövetelmény teljesítésének értékelésekor az online katalógus rendszer a mérvadó, melynek adatait a Tanszék nem köteles a hallgatók rendelkezésére bocsátani. Saját teljesített gyakorlatait ki-ki a Moodle-rendszerben regisztrálhatja magának a félév során, ha ez megkönnyíti a minimumkövetelmény követését.

7 Plexi kártya A tanév kezdetén kiosztott plexi kártya lényege, hogy rövid idő alatt az összes hallgatót regisztrálni tudjuk, ezért kérjük, minden alkalommal hozza magával személyre szóló plexi kártyáját. Amennyiben kártya nélkül érkezik, regisztrációjára csak az előadás vagy gyakorlat után kerülhet sor, mert a kézi regisztráció hosszabb időt vesz igénybe, és nagy létszám mellett ez jelentősen hátráltatná az óra pontos megkezdését. A kártyára egeśz évben szüksége lesz Tanszékünk gyakorlatainak látogatásához, így amennyiben a második félévben is folytatja nálunk tanulmányait, úgy tavasszal is ezzel várjuk vissza. A kártya pótlására sajnos anyagi eś szervezési okokból nincs mód, ezért kérjü k, gondosan őrizze meg nálunk folytatott tanulmányai idejére.

8 Visszajelző rendszer Minőségi oktatásra törekszünk, melynek egyik elemeként igyekszünk beépíteni a hallgatói igényeket, visszajelzéseket előadásainkba és gyakorlatainkba. Évek óta sikerrel működtetjü k anonim hallgatói visszajelző rendszerünket, melynek keretében a hallgatók mindenegyes előadás és gyakorlat után az adott órára vonatkozólag papír alapon vagy online kérdőív kitöltésével kifejthetik véleményüket. Kérjük, segítse munkánkat ezen visszajelző formulák rendszeres kitöltésével. A rövid kérdőíveket a demonstrátorok illetve demonstrátor nélküli gyakorlatokon az oktatók gyűjtik.

9 Demonstrátoraink Az előadásokon és gyakorlatokon demonstrátorok segítik a hallgatók eligazodását és az oktató munkáját. Ők a Tanszéket képviselik, forduljon hozzájuk bizalommal, amennyiben technikai kérdése, problémája merül fel az előadásokkal, gyakorlatokkal, vizsgákkal kapcsolatosan. A demonstrátor segít majd eligazodni, milyen kérdésben hová forduljon, hogy a lehető leggyorsabban választ kapjon.

10 Észrevételeit, javaslatait, kéréseit egész év sorań az címen várjuk, igyekszünk minél hamarabb válaszolni. Sok örömet kívánunk az órákban, melyeket nagy igyekezettel állítottunk össze és tartunk kedves hallgatóinknak! Üdvözlettel, dr. Fritúz Gábor és csapata Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Klinika

Gyakorlatokon való részvétel

Gyakorlatokon való részvétel Tisztelt Hallgató! A Sürgősségi Orvostan- Oxiológia Tanszéki Csoport részéről örömmel üdvözöljük hallgatóink között, reméljük, hogy hasznosnak és élvezetesnek fogja találni a velünk töltött időt és a közös

Részletesebben

Stratégiai és Üzleti Tervezés

Stratégiai és Üzleti Tervezés Számvitel Intézeti Tanszék /fax: 06-1-383-8480 Cím: Budapest 72. Pf.: 35. 1426 TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ NAPPALI TAGOZAT Stratégiai és Üzleti Tervezés c. tárgy tanulmányozásához 2013/2014.tanév I. félév 1 A tantárgy

Részletesebben

Stratégiai és Üzleti Tervezés

Stratégiai és Üzleti Tervezés Számvitel Intézeti Tanszék /fax: 06-1-383-8480 Cím: Budapest 72. Pf.: 35. 1426 TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ NAPPALI TAGOZAT Stratégiai és Üzleti Tervezés c. tárgy tanulmányozásához 2014/2015.tanév II. félév 1 A

Részletesebben

NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM. Az oktatói munka hallgatói véleményezési rendszerének szabályzata

NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM. Az oktatói munka hallgatói véleményezési rendszerének szabályzata Hatály: 2012. XI. 27-2014. XII. 2. NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM Az oktatói munka hallgatói véleményezési rendszerének szabályzata Budapest 2012. PREAMBULUM A Nemzeti Közszolgálati Egyetem (a továbbiakban:

Részletesebben

Oktatói Munka Hallgatói Véleményezésének eredményei 2017/18. tanév őszi félév

Oktatói Munka Hallgatói Véleményezésének eredményei 2017/18. tanév őszi félév Oktatói Munka Hallgatói Véleményezésének eredményei 217/18. tanév őszi félév Az Eszterházy Károly Egyetem Szenátusa a 217. november 29-i ülésén elfogadta az új Oktatói, Kutatói Teljesítményértékelő Rendszert

Részletesebben

Oktatói Munka Hallgatói Véleményezésének kérdőíve 2011/12 őszi félév. egyoktatós kurzusok

Oktatói Munka Hallgatói Véleményezésének kérdőíve 2011/12 őszi félév. egyoktatós kurzusok Oktatói Munka Hallgatói Véleményezésének kérdőíve 2011/12 őszi félév Tisztelt Hallgatónk! egyoktatós kurzusok Az ELTE igen fontosnak tartja, hogy megismerje, hogyan vélekednek a hallgatók az oktatók munkájáról.

Részletesebben

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ HUMÁNGAZDÁLKODÁS ÉS MENEDZSMENT SZAK NAPPALI TAGOZAT

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ HUMÁNGAZDÁLKODÁS ÉS MENEDZSMENT SZAK NAPPALI TAGOZAT Számvitel Intézeti Tanszék /fax: 383-8480 Budapest 72. Pf.: 35. 1426 III. ÉVFOLYAM TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ HUMÁNGAZDÁLKODÁS ÉS MENEDZSMENT SZAK NAPPALI TAGOZAT Humán kontrolling c. tárgy tanulmányozásához 2014/2015.tanév

Részletesebben

Moodle haszna lat hallgato knak 1

Moodle haszna lat hallgato knak 1 Moodle haszna lat hallgato knak 1 Ez a segédlet a BME-MVT 2 által gondozott Innovatív vállalkozások indítása és működtetése tantárgy Moodle oktatási környezetének hallgatói használatához készült. A következőkben

Részletesebben

Üdvözöljük az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Tanító- és Óvóképző Karán. Üdvözöljük Budapesten

Üdvözöljük az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Tanító- és Óvóképző Karán. Üdvözöljük Budapesten Üdvözöljük az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Tanító- és Óvóképző Karán Üdvözöljük Budapesten 1 Kedves Hallgató! Munkatársaink, Romanoczki Ildikó, a kar Erasmus+ koordinátora és Nemes Zsófia, a kar

Részletesebben

A tájékoztatóban segítséget szeretnénk nyújtani a rendszerben való eligazodáshoz.

A tájékoztatóban segítséget szeretnénk nyújtani a rendszerben való eligazodáshoz. Kedves Hallgatók! Egyetemünk E-learning portálja különböző elektronikus taneszközök használatát biztosítja, mely internet kapcsolat mellett bárhonnan elérhető a https://elearning.szie.hu/ oldalon. A tájékoztatóban

Részletesebben

TESTNEVELÉS TANTÁRGY 2013/2014. TANÉV II. FÉLÉVI KÖVETELMÉNYEI

TESTNEVELÉS TANTÁRGY 2013/2014. TANÉV II. FÉLÉVI KÖVETELMÉNYEI TESTNEVELÉS TANTÁRGY 2013/2014. TANÉV II. FÉLÉVI KÖVETELMÉNYEI Az alábbiakban a SZIE Sportközpont tájékoztatójában a Testnevelés tantárgy 2013/2014. tanév II. félévének követelményeit közöljük. Minden

Részletesebben

Tanítási gyakorlatok az OTAK-ban GyIK. Általános kérdések az OTAK gyakorlataival kapcsolatban

Tanítási gyakorlatok az OTAK-ban GyIK. Általános kérdések az OTAK gyakorlataival kapcsolatban Tanítási gyakorlatok az OTAK-ban GyIK Általános kérdések az OTAK gyakorlataival kapcsolatban Milyen tanítási gyakorlatokat kell elvégeznem a képzés során? Kétféle tanítási gyakorlatot kell teljesíteni,

Részletesebben

Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Kar TANÉVNAPTÁR 2011/2012-es TANÉV. 2011/12-es tanév őszi félév szeptember augusztus 29.

Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Kar TANÉVNAPTÁR 2011/2012-es TANÉV. 2011/12-es tanév őszi félév szeptember augusztus 29. Időbeosztás/határidők tavaszi félév 2012/13-as tanév Kari sportnap Tanévnyitó ünnepség 2011.augusztus 30. 2012. április 20. HÖK 2011. szeptember 4. Beiratkozás 1. évf. teljes idejű képzések 1. évf. részidős

Részletesebben

A TÁVOKTATÁSI PORTÁLHOZ

A TÁVOKTATÁSI PORTÁLHOZ HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ Tanulók számára A TÁVOKTATÁSI PORTÁLHOZ 2017. TARTALOMJEGYZÉK Bevezetés...4 Bejelentkezés a rendszerbe...4 Jelszó módosítása...4 Tájékozódás a távoktatási portálon...5 A személyes nyitólap...5

Részletesebben

Gépészmérnöki és Informatikai Karának

Gépészmérnöki és Informatikai Karának A Miskolci Egyetem Gépészmérnöki és Informatikai Karának 2009/2010 TANÉV II. FÉLÉVÉRE VONATKOZÓ KURZUSÉRTÉKELÉSE Készítette: a Gépészmérnöki és Informatikai Kar Minőségbiztosítási és Értékelési Bizottsága

Részletesebben

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Üzleti idegen nyelv 2 (német) tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS. 2014/2015 II. félév

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Üzleti idegen nyelv 2 (német) tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS. 2014/2015 II. félév II. évfolyam PSZ-GM szak BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Üzleti idegen nyelv 2 (német) tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS 2014/2015 II. félév A KURZUS ALAPADATAI Tárgy megnevezése: Üzleti idegen nyelv 2 (német) Tanszék:

Részletesebben

A 2016/2017. tanév II. félévében a bevezetést megelőző hosszabb előkészítő folyamatnak az utolsó teszt időszaka zajlik.

A 2016/2017. tanév II. félévében a bevezetést megelőző hosszabb előkészítő folyamatnak az utolsó teszt időszaka zajlik. Kedves Hallgatók! Ezúton tájékoztatom Önöket, hogy a Testnevelési Egyetemen a 2017/2018. tanévtől a korábbi rendszert kiváltva bevezetésre kerül az elektronikus formátumú Neptun órarend. A 2016/2017. tanév

Részletesebben

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Üzleti idegen nyelv 1. (német) tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS. 2015/2016 I. félév

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Üzleti idegen nyelv 1. (német) tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS. 2015/2016 I. félév I. évfolyam PSZ-GM szak szakirány BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Üzleti idegen nyelv 1. (német) tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS 2015/2016 I. félév A KURZUS ALAPADATAI Tárgy megnevezése: Üzleti idegen nyelv 1. (német)

Részletesebben

3/2019. ( ) SZ. DÉKÁNI UTASÍTÁS 2019/2020. TANÉV IDŐBEOSZTÁSA BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM ÉPÍTÉSZMÉRNÖKI KAR

3/2019. ( ) SZ. DÉKÁNI UTASÍTÁS 2019/2020. TANÉV IDŐBEOSZTÁSA BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM ÉPÍTÉSZMÉRNÖKI KAR BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM ÉPÍTÉSZMÉRNÖKI KAR 3/2019. (06. 12.) SZ. DÉKÁNI UTASÍTÁS AZ ÉPÍTÉSZMÉRNÖKI KAR 2019/2020. TANÉV IDŐBEOSZTÁSA Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem

Részletesebben

PÉNZÜGYI ÉS SZÁMVITELI KAR ALKALMAZOTT TUDOMÁNYOK EGYETE SZÁMVITEL INTÉZETI TANSZÉK. MESTER PÉNZÜGY és SZÁMVITEL (VEZETŐI SZÁMVITEL) SZAK

PÉNZÜGYI ÉS SZÁMVITELI KAR ALKALMAZOTT TUDOMÁNYOK EGYETE SZÁMVITEL INTÉZETI TANSZÉK. MESTER PÉNZÜGY és SZÁMVITEL (VEZETŐI SZÁMVITEL) SZAK PÉNZÜGYI ÉS SZÁMVITELI KAR ALKALMAZOTT TUDOMÁNYOK EGYETE SZÁMVITEL INTÉZETI TANSZÉK MESTER PÉNZÜGY és SZÁMVITEL (VEZETŐI SZÁMVITEL) SZAK LEVELEZŐ TAGOZAT Tantárgyi útmutató 2016/2017. I. félév Tantárgyi

Részletesebben

Nyelvi képzés az Óbudai Egyetemen februártól

Nyelvi képzés az Óbudai Egyetemen februártól Nyelvi képzés az Óbudai Egyetemen 2018. februártól A dokumentum tartalma az első közzétételt (2018. január 8. 13 óra) követően módosulhat (bővülhet) az esetleges visszajelzések alapján, melyet a tájékoztató

Részletesebben

Tájékoztató az oktatásszervezéssel kapcsolatos határidős feladatokról

Tájékoztató az oktatásszervezéssel kapcsolatos határidős feladatokról Tájékoztató az oktatásszervezéssel kapcsolatos határidős feladatokról A 2016/2017. tanév 1. félévében a TVSZ, az V./11/2014-2015. (2015. VI. 4.) KT határozat és a 4/2013. sz. dékáni utasítás vonatkozó

Részletesebben

Oktatói tájékoztató a vizsgaidőszakról

Oktatói tájékoztató a vizsgaidőszakról Oktatói tájékoztató a vizsgaidőszakról A vizsgaidőszakkal kapcsolatos teendők a 2018/2019. tanév tavaszi félévében teendő ÁOSZ I-V, FOSZ I-IV, Biotechnológia FOSZ V 1 Megállapodás kollokvium ill. szigorlati

Részletesebben

Ü-09 SZAKMENTORI ÜGYREND

Ü-09 SZAKMENTORI ÜGYREND 1. kiadás 0. módosítás 1 (8). oldal DUNAÚJVÁROSI FŐISKOLA Szakmentori Ügyrendje Dunaújváros 2015 1. kiadás 0. módosítás 2 (8). oldal Dunaújvárosi Főiskola Szenátusa által 13-2015/2016. (2015.09.01.) sz.

Részletesebben

Fakultációs lehetőségek szeptemberétől az Erkel Ferenc Gimnáziumban

Fakultációs lehetőségek szeptemberétől az Erkel Ferenc Gimnáziumban Érettségi felkészítés Fakultációs lehetőségek 2012. szeptemberétől az Erkel Ferenc Gimnáziumban Alapvető információk Az iskola az alaptantervi órákon a középszintű érettségi vizsgához nyújt képzést, a

Részletesebben

MUNKANAPLÓ A TANÁRJELÖLTEK B TÍPUSÚ, CSOPORTOS SZAKMAI GYAKORLATÁHOZ. név. évfolyam. szak(ok) tanév

MUNKANAPLÓ A TANÁRJELÖLTEK B TÍPUSÚ, CSOPORTOS SZAKMAI GYAKORLATÁHOZ. név. évfolyam. szak(ok) tanév MUNKANAPLÓ A TANÁRJELÖLTEK B TÍPUSÚ, CSOPORTOS SZAKMAI GYAKORLATÁHOZ név évfolyam szak(ok) tanév ADATLAP B típusú gyakorlat Gyakorlatvezető mentor: e-mail: Telefon: Iskola: Címe: Tel.: Csoporttagok: E-mail

Részletesebben

Nyelvi képzés az Óbudai Egyetemen

Nyelvi képzés az Óbudai Egyetemen Nyelvi képzés az Óbudai Egyetemen Általános információk A 2017/18/2 félévtől az egyetem az alábbi típusú nyelvi és idegen nyelven oktatott szakmai kurzusokat hirdeti meg hallgatói részére, a Tanulmányi

Részletesebben

Gépipari Technológiai Intézet

Gépipari Technológiai Intézet Szent István Egyetem Gépészmérnöki Kar Gépipari Technológiai Intézet FOGLALKOZTATÁSI TERV ÉS TANTÁRGYI ISMERTETŐ Egyszerűsített értékelésű tantárgyakhoz Tartalom 1. Általános adatok...1 1.1. A tantárgy

Részletesebben

Oktatói munka hallgatói véleményezése es tanév II. félév. Oktatók

Oktatói munka hallgatói véleményezése es tanév II. félév. Oktatók Oktatói munka hallgatói véleményezése 2013-2014-es tanév II. félév Oktatók Eredmények 1. A diákok órákon való részvételi hajlandósága évek óta kimagasló. A hallgatók több mint négyötöde (82%) gyakori látogatója

Részletesebben

Nemzetközi Bankárképző Központ Zrt. VAGYON-, ALAP-, PORTFÓLIÓ KÉPZÉSI PROGRAM. Tanulmányi és vizsgaszabályzat

Nemzetközi Bankárképző Központ Zrt. VAGYON-, ALAP-, PORTFÓLIÓ KÉPZÉSI PROGRAM. Tanulmányi és vizsgaszabályzat Nemzetközi Bankárképző Központ Zrt. VAGYON-, ALAP-, PORTFÓLIÓ KÉPZÉSI PROGRAM Tanulmányi és vizsgaszabályzat Érvényes: 2017 januárjától TARTALOMJEGYZÉK I. TANULMÁNYI SZABÁLYZAT... 3 Jelentkezés, felvétel...

Részletesebben

Fakultációs lehetőségek 2013. szeptemberétől az Erkel Ferenc Gimnáziumban

Fakultációs lehetőségek 2013. szeptemberétől az Erkel Ferenc Gimnáziumban Érettségi felkészítés Fakultációs lehetőségek 2013. szeptemberétől az Erkel Ferenc Gimnáziumban Alapvető információk Az iskola az alaptantervi órákon a középszintű érettségi vizsgához nyújt képzést, a

Részletesebben

A tantárgyelem kódja: KIT0301G

A tantárgyelem kódja: KIT0301G A mérföldkő megnevezése: A tantárgy megnevezése: A mérföldkő kódja: A tantárgy kódja: A tantárgyelem megnevezése: Számítástechnika az egészségügyben védőnőknek A tantárgyelem kredit-értéke: A tantárgyelem

Részletesebben

OMHV eredmények intézményi szintű összesítése, értékelése 2015/2016. tanév tavaszi félév

OMHV eredmények intézményi szintű összesítése, értékelése 2015/2016. tanév tavaszi félév OMHV eredmények intézményi szintű összesítése, értékelése 2015/2016. tanév tavaszi félév Kedves Hallgatóink! A 2015/2016. tanév tavaszi szemeszterében az előző félévekhez hasonlóan az oktatói munka hallgatói

Részletesebben

Követelményrendszer. a Növényi biokémia és élettan c. tárgyból Kertészmérnök BSc I. évfolyam hallgatói részére. 2016/2017. tanév II.

Követelményrendszer. a Növényi biokémia és élettan c. tárgyból Kertészmérnök BSc I. évfolyam hallgatói részére. 2016/2017. tanév II. Követelményrendszer a Növényi biokémia és élettan c. tárgyból Kertészmérnök BSc I. évfolyam hallgatói részére 2016/2017. tanév II. félév 1. A Növényi biokémia és élettan tárgy oktatása heti 3 elméleti

Részletesebben

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Emberi erőforrások szaknyelv / A(német) tanulmányokhoz LEVELEZŐ. 2018/2019 II. félév

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Emberi erőforrások szaknyelv / A(német) tanulmányokhoz LEVELEZŐ. 2018/2019 II. félév II. évfolyam EE szak BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Emberi erőforrások szaknyelv / A(német) tanulmányokhoz LEVELEZŐ 2018/2019 II. félév A KURZUS ALAPADATAI Tárgy megnevezése: Emberi erőforrások szaknyelv / A(német)

Részletesebben

Statisztika 1. Tantárgyi útmutató

Statisztika 1. Tantárgyi útmutató Módszertani Intézeti Tanszék Nappali tagozat Statisztika 1. Tantárgyi útmutató 2015/16 tanév II. félév 1/6 Tantárgy megnevezése: Statisztika 1. Tantárgy kódja: STAT1KAMEMM Tanterv szerinti óraszám: 2+2

Részletesebben

Hallgatói tájékoztató

Hallgatói tájékoztató Hallgatói tájékoztató Az Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft. megbízásából a CC.Consultatio Kft. meghirdeti a Bevezetés a forrásanyagok kutatásába és tudományos on-line adatbázisok használata

Részletesebben

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Számvitel 2. Gazdaságinformatikus alapszak Nappali tagozat 2015/2016. tanév II. félév

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Számvitel 2. Gazdaságinformatikus alapszak Nappali tagozat 2015/2016. tanév II. félév TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Számvitel 2 Gazdaságinformatikus alapszak Nappali tagozat 2015/2016. tanév II. félév A tantárgy rövid bemutatása: A Budapesti Gazdasági Főiskola Pénzügyi és Számviteli Főiskolai Karán

Részletesebben

Szakmai gyakorlatra vonatkozó szabályok 2018/2019. tanév

Szakmai gyakorlatra vonatkozó szabályok 2018/2019. tanév MŰSZAKI KÉPZÉSI TERÜLET ALAPKÉPZÉS MECHATRONIKAI MÉRNÖK, MŰSZAKI MENEDZSER Szakmai gyakorlatra vonatkozó szabályok 2018/2019. tanév Felhasznált jogszabályok: 2011. évi CCIV. törvény a nemzeti felsőoktatásról

Részletesebben

Oktatás Hallgatói Véleményezése

Oktatás Hallgatói Véleményezése Oktatás Hallgatói Véleményezése Milyen arányban vett részt a kurzuson a félév során? Jelölje X-szel a válaszát! Kérjük, csak egy választ jelöljön meg. egy órán sem vettem részt legalább az órák háromnegyedén,

Részletesebben

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Pénzügyi-számviteli szaknyelv, Gazdasági szaknyelv (német) tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS. 2015/2016 I. félév

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Pénzügyi-számviteli szaknyelv, Gazdasági szaknyelv (német) tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS. 2015/2016 I. félév III. évfolyam PSZ-GM szak BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Pénzügyi-számviteli szaknyelv, Gazdasági szaknyelv (német) tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS 2015/2016 I. félév A KURZUS ALAPADATAI Tárgy megnevezése: Pénzügyi-számviteli

Részletesebben

E-learning a Zsigmond Király Egyetemen. 1. Nemzetközi és nemzeti E-learning konferencia Kiss-Kálmán Dániel

E-learning a Zsigmond Király Egyetemen. 1. Nemzetközi és nemzeti E-learning konferencia Kiss-Kálmán Dániel E-learning a Zsigmond Király Egyetemen 1. Nemzetközi és nemzeti E-learning konferencia 2017-06-20 Kiss-Kálmán Dániel Kik is vagyunk? 2000-ben alapított magánfőiskola 2003-ban tanulmányi rendszer (ETR)

Részletesebben

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Gazdasági szaknyelv (angol) tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS. Tanév (2014/2015) I. félév

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Gazdasági szaknyelv (angol) tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS. Tanév (2014/2015) I. félév évfolyam III. PSZ-GM szak szakirány BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Gazdasági szaknyelv (angol) tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS Tanév (2014/2015) I. félév A KURZUS ALAPADATAI Tárgy megnevezése: Gazdasági szaknyelv(angol)

Részletesebben

Továbbképzési tájékoztató 2018.

Továbbképzési tájékoztató 2018. Agresszió- és konfliktuskezelés óvodapedagógusoknak 30 óra Akkreditált pedagógus-továbbképzés Alapítási engedély nyilvántartási száma: 23/221/2015. (e-learning képzés) Továbbképzési tájékoztató 2018. 1

Részletesebben

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Nemzetközi gazdaságtan. tanulmányokhoz

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Nemzetközi gazdaságtan. tanulmányokhoz II. évfolyam BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Nemzetközi gazdaságtan tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS Tanév (2014/2015) 1. félév A KURZUS ALAPADATAI Tárgy megnevezése: Nemzetközi gazdaságtan Tanszék: Közgazdasági Tanszéki

Részletesebben

Munkavédelmi moodle e-learning. Segédlet

Munkavédelmi moodle e-learning. Segédlet Munkavédelmi moodle e-learning Segédlet Felhasználó létrehozása Figyelem! A rendszer nem enged egy e-mail címről kétszer regisztrálni, ezért ha a képzésre már regisztrált, az akkor megadott belépési adatokkal

Részletesebben

Oktatói munka hallgatói véleményezése es tanév I. félév. Oktatók

Oktatói munka hallgatói véleményezése es tanév I. félév. Oktatók 1. számú melléklet Oktatói munka hallgatói véleményezése 2016-2017-es tanév I. félév Oktatók A Nemzeti Közszolgálati Egyetem az ország legfiatalabb felsőoktatási intézményeként olyan örökséget hordoz,

Részletesebben

TUDNIVALÓK AZ INFORMATIKA KURZUSRÓL

TUDNIVALÓK AZ INFORMATIKA KURZUSRÓL TUDNIVALÓK AZ INFORMATIKA KURZUSRÓL Előadó: Dr. Abonyi-Tóth Andor Egyetemi adjunktus 1117, Budapest XI. kerület, Pázmány Péter sétány 1/C, 2.404 Tel: (1) 372-2500/8466 http://abonyita.inf.elte.hu http://bioinf.elte.hu

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ a Nemzeti Közszolgálati Egyetem által szervezett ügykezelői alapvizsga felkészítő tanfolyamon közreműködő oktatók számára

TÁJÉKOZTATÓ a Nemzeti Közszolgálati Egyetem által szervezett ügykezelői alapvizsga felkészítő tanfolyamon közreműködő oktatók számára TÁJÉKOZTATÓ a Nemzeti Közszolgálati Egyetem által szervezett ügykezelői alapvizsga felkészítő tanfolyamon közreműködő oktatók számára Budapest, 2014. október Tisztelt Oktató Kolléga! A Nemzeti Közszolgálati

Részletesebben

BEVEZETŐ Tantárgyi követelmények

BEVEZETŐ Tantárgyi követelmények BEVEZETŐ Tantárgyi követelmények BSC KÉPZÉSI SZINT 2017-2018. tavaszi II. félév SZÉCHENYI ISTVÁN EGYETEM AUDI Hungaria Járműmérnöki Kar Járműgyártási Tanszék Gépészmérnöki szak Járműgyártási (Automobil

Részletesebben

PÉNZÜGYI ÉS SZÁMVITELI KAR Idegennyelvi és Kommunikációs Intézet Pénzügyi és Gazdálkodási Szaknyelvek Tanszék TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ

PÉNZÜGYI ÉS SZÁMVITELI KAR Idegennyelvi és Kommunikációs Intézet Pénzügyi és Gazdálkodási Szaknyelvek Tanszék TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ PÉNZÜGYI ÉS SZÁMVITELI KAR Idegennyelvi és Kommunikációs Intézet Pénzügyi és Gazdálkodási Szaknyelvek Tanszék évfolyam III. PSZ-GM szak szakirány BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Pénzügyi-számviteli szaknyelv A (angol)

Részletesebben

Radiológiai Klinika Tanulmányi információk tanév II. félév ÁOK IV. évfolyam

Radiológiai Klinika Tanulmányi információk tanév II. félév ÁOK IV. évfolyam Radiológiai Klinika Tanulmányi információk 2017-18. tanév II. félév ÁOK IV. évfolyam Elérhetőségek Klinika igazgató: Prof. Bérczi Viktor Tanulmányi adminisztráció: Keviczky Katalin Titkárság telefon: 06-1-210-0307

Részletesebben

N Ö V É N Y É L E T T A N tantárgy programja az 2015/2016. tanév II. félévére nappali és levelező tagozatos hallgatók részére

N Ö V É N Y É L E T T A N tantárgy programja az 2015/2016. tanév II. félévére nappali és levelező tagozatos hallgatók részére N Ö V É N Y É L E T T A N tantárgy programja az 2015/2016. tanév II. félévére nappali és levelező tagozatos hallgatók részére NAPPALI TAGOZAT I. ÉVFOLYAM (NEPTUN tantárgykódok: MANABNN2723, MKNABNN2825,

Részletesebben

SZFE Doktori Szabályzat 9. sz. melléklet A DOKTORI KÉPZÉSI ÉS KREDITRENDSZER LEÍRÁSA

SZFE Doktori Szabályzat 9. sz. melléklet A DOKTORI KÉPZÉSI ÉS KREDITRENDSZER LEÍRÁSA DOKTORI ISKOLA SZFE Doktori Szabályzat 9. sz. melléklet A DOKTORI KÉPZÉSI ÉS KREDITRENDSZER LEÍRÁSA A doktori képzésben legalább 240 (kettőszáznegyven) kreditet kell szerezni. (Nftv 16 (1)) A képzési idő

Részletesebben

Vadászvizsgát megelőző tanfolyam hatósági ellenőrzésének tapasztalatai

Vadászvizsgát megelőző tanfolyam hatósági ellenőrzésének tapasztalatai Vadászvizsgát megelőző tanfolyam hatósági ellenőrzésének tapasztalatai NÉBIH Földművelésügyi Igazgatóság Zsigmond R. Vadász I. Helle D. Vadászvizsgát megelőző tanfolyam szervezői tevékenység jogszabályi

Részletesebben

MOODLE mobileszközön

MOODLE mobileszközön SU2009 - Debrecen MOODLE mobileszközön LENGYEL Péter, lengyel@agr.unideb.hu Debrecen Egyetem, AMTC Gazdasági- és Agrárinformatika Tanszék Moodle - Modular Object-Oriented Dynamic Learning Environment nyílt

Részletesebben

Tippek és trükkök tanulmányi felelősöknek

Tippek és trükkök tanulmányi felelősöknek Tippek és trükkök tanulmányi felelősöknek Kurzus- és vizsgahirdetés az ETR web-es felületén Szeged, 2010. december 7. 2011. január 5. Érintett témák Kurzushirdetés Tárgyelem minta órarendi kód kurzuskód

Részletesebben

Tanulmányi és vizsgakövetelmények élettanból orvostanhallgatók részére s tanév I. félév

Tanulmányi és vizsgakövetelmények élettanból orvostanhallgatók részére s tanév I. félév Tanulmányi és vizsgakövetelmények élettanból orvostanhallgatók részére 2016-2017-s tanév I. félév Az Élettan oktatása tantermi előadásokon, laboratóriumi gyakorlatokon, valamint csoportos és összevont

Részletesebben

Tájékoztató a Szakmai gyakorlat 1. és 2. tantárgyak Neptunban történő jelentkezéséhez gyógyszerészhallgatók számára

Tájékoztató a Szakmai gyakorlat 1. és 2. tantárgyak Neptunban történő jelentkezéséhez gyógyszerészhallgatók számára Tájékoztató a Szakmai gyakorlat 1. és 2. tantárgyak Neptunban történő jelentkezéséhez gyógyszerészhallgatók számára Legfontosabb általános információk A Szakmai gyakorlat 1. és Szakmai gyakorlat 2. tantárgyak

Részletesebben

A Soproni Egyetem Neptun hallgatói kézikönyv első éves hallgatók számára

A Soproni Egyetem Neptun hallgatói kézikönyv első éves hallgatók számára A Soproni Egyetem Neptun hallgatói kézikönyv első éves hallgatók számára 2019. Tartalomjegyzék A SOPRONI EGYETEM NEPTUN HALLGATÓI KÉZIKÖNYV ELSŐ ÉVES HALLGATÓK SZÁMÁRA... 1 KÖSZÖNTÉS... 2 A NEPTUNRÓL...

Részletesebben

Csendes Tibor. Szegedi Tudományegyetem, Informatikai Intézet

Csendes Tibor. Szegedi Tudományegyetem, Informatikai Intézet Az oktatói munka hallgatói véleményezése Csendes Tibor Szegedi Tudományegyetem, Informatikai Intézet A Felsőoktatási törvény szerint 21. (2)... Az intézményi minőségbiztosítási szabályzatban kell biztosítani

Részletesebben

NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM

NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM Hatály: 2015. VI. 27 2015. XI. 6. NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM AZ OKTATÓI MUNKA HALLGATÓI VÉLEMÉNYEZÉSÉNEK SZABÁLYZATA (EGYSÉGES SZERKEZETBEN a 15/2015. (I. 28.) szenátusi határozat, valamint a 16/2015.

Részletesebben

Általános Iskola Igazgató Úr/ Asszony. Ikt.szám:6-03/2017 Tárgy: matematika, magyar felkészítő. Tisztelt Cím!

Általános Iskola Igazgató Úr/ Asszony. Ikt.szám:6-03/2017 Tárgy: matematika, magyar felkészítő. Tisztelt Cím! Általános Iskola Igazgató Úr/ Asszony Ikt.szám:6-03/2017 Tárgy: matematika, magyar felkészítő Tisztelt Cím! Az előző évekhez hasonlóan ismét szeretnénk segítséget nyújtani a diákoknak a központi matematika

Részletesebben

Záróvizsga Szabályzat

Záróvizsga Szabályzat Széchenyi István Egyetem Apáczai Csere János Kar Záróvizsga Szabályzat Elfogadva a Kari Tanács 2018. május 24-i ülésén 7/2018 (05.24.) Érvényes a 2018/19. tanév őszi félévétől 1 Értelmező rendelkezések

Részletesebben

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Üzleti idegen nyelv 2. (angol) tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS. Tanév (2014/2015) II. félév

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Üzleti idegen nyelv 2. (angol) tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS. Tanév (2014/2015) II. félév évfolyam II. PSZ-GM szak szakirány BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Üzleti idegen nyelv 2. (angol) tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS Tanév (2014/2015) II. félév A KURZUS ALAPADATAI Tárgy megnevezése: Pénzügyi-számviteli

Részletesebben

PANNON EGYETEM PANNON EGYETEM SZERVEZETI

PANNON EGYETEM PANNON EGYETEM SZERVEZETI PANNON EGYETEM 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34 35 36 37 38 39 40 41 42 43 44 45 46 47 48 49 50 51 52 53 54 55 56 57 58 59 60 61 62 63 64 65

Részletesebben

A Gépészmérnöki és Informatikai Kar hallgatói félévzárással kapcsolatos tudnivalói 2018/ félév

A Gépészmérnöki és Informatikai Kar hallgatói félévzárással kapcsolatos tudnivalói 2018/ félév ME Tisztelt Hallgató! A Gépészmérnöki és Informatikai Kar hallgatói félévzárással kapcsolatos tudnivalói 2018/2019. 1. félév A Gépészmérnöki és Informatikai Kar nappali és levelező tagozatain a 2018/2019.

Részletesebben

MNB kiválósági ösztöndíj

MNB kiválósági ösztöndíj MNB kiválósági ösztöndíj 1. A Magyar Nemzeti Bank társadalmi felelősségvállalási stratégiájának megvalósítása keretében, az MNB és a KJF között létrejött szerződés alapján, támogatást nyújt a 2016/2017-as

Részletesebben

TANANYAGFEJLESZTÉS TÁMOP TÁMOGATÁSSAL. Dr. Simonics István Óbudai Egyetem Trefort Ágoston Mérnökpedagógiai Központ

TANANYAGFEJLESZTÉS TÁMOP TÁMOGATÁSSAL. Dr. Simonics István Óbudai Egyetem Trefort Ágoston Mérnökpedagógiai Központ TANANYAGFEJLESZTÉS TÁMOP TÁMOGATÁSSAL Dr. Simonics István Óbudai Egyetem Trefort Ágoston Mérnökpedagógiai Központ TÁMOP-4.1.2.B.2-13/1-2013-0002 - "A műszaki és humán szakterület szakmai pedagógusképzésének

Részletesebben

Oktatói munka hallgatói véleményezése as tanév II. félév. Oktatók

Oktatói munka hallgatói véleményezése as tanév II. félév. Oktatók Oktatói munka hallgatói véleményezése 2017-2018-as tanév II. félév Oktatók A Nemzeti Közszolgálati Egyetem olyan örökséget hordoz, amely a tudást mindig értéknek, kiindulási alapnak tekintette. Ennek szellemisége

Részletesebben

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ VEZETŐI SZÁMVITEL. tanulmányokhoz

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ VEZETŐI SZÁMVITEL. tanulmányokhoz III. ÉVFOLYAM PÉNZÜGY-SZÁMVITEL SZAK BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ VEZETŐI SZÁMVITEL tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS Tanév: 2014/2015. II. félév A KURZUS ALAPADATAI Tárgy megnevezése: Vezetői számvitel Tanszék: Számvitel

Részletesebben

A tanító szakra vonatkozó júniusi szeptemberi hallgatói elégedettségmérés eredményeinek értékelése

A tanító szakra vonatkozó júniusi szeptemberi hallgatói elégedettségmérés eredményeinek értékelése A tanító szakra vonatkozó. júniusi szeptemberi hallgatói elégedettségmérés eredményeinek értékelése 1. A válaszadók száma és aránya az aktív státuszú hallgatói létszámhoz képest 56 fő 39 fő 38,35% 3,23%

Részletesebben

CLAIR&CURTIS TELEPHELYI HÍRLEVÉL

CLAIR&CURTIS TELEPHELYI HÍRLEVÉL CLAIR&CURTIS TELEPHELYI HÍRLEVÉL 2018. április Időzítés: Április 12. és május 31. között Az építőanyag kereskedelmi szezon kezdete hagyományosan kapcsolódik a Construma kiállításhoz, így ezzel egyidejűleg

Részletesebben

Korszerű iskolavezetés a köznevelés új rendszerében 60 óra

Korszerű iskolavezetés a köznevelés új rendszerében 60 óra Korszerű iskolavezetés a köznevelés új rendszerében 60 óra Akkreditált pedagógus-továbbképzés Alapítási engedély nyilvántartási száma: 43/44/2014. (blended learning képzés) Továbbképzési tájékoztató 1

Részletesebben

Alapszintű számítástechnikai ismeretek pedagógusoknak 30 óra. Továbbképzési tájékoztató 2017.

Alapszintű számítástechnikai ismeretek pedagógusoknak 30 óra. Továbbképzési tájékoztató 2017. Alapszintű számítástechnikai ismeretek pedagógusoknak 30 óra Akkreditált pedagógus-továbbképzés Alapítási engedély nyilvántartási száma: 575-2/2017. (e-learning képzés) Továbbképzési tájékoztató 2017.

Részletesebben

MODULO KÖZTÁRSASÁGI ÖSZTÖNDÍJ PÁLYÁZAT ÜGYLEÍRÁS V.1.0.20140717. SZTE HSZI 2014. július 17.

MODULO KÖZTÁRSASÁGI ÖSZTÖNDÍJ PÁLYÁZAT ÜGYLEÍRÁS V.1.0.20140717. SZTE HSZI 2014. július 17. MODULO 2 KÖZTÁRSASÁGI ÖSZTÖNDÍJ PÁLYÁZAT ÜGYLEÍRÁS V.1.0.20140717 SZTE HSZI 2014. július 17. Tartalomjegyzék Kitöltés megkezdése 3 Személyes adatok 3 Elérhetőségek 3 Tanulmányi adatok 4 Nyelvvizsga 4 Egyéb

Részletesebben

Pénzügyi számvitel 1.

Pénzügyi számvitel 1. TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Pénzügyi számvitel 1. Pénzügyi és számviteli felsőoktatási szakképzés Államháztartási szakirány Nonprofit szakirány Pénzintézeti szakirány Vállalkozási szakirány Nappali tagozat 2015/2016.

Részletesebben

Emberi Erőforrások Minisztériumának állásfoglalását megerősíti, hogy

Emberi Erőforrások Minisztériumának állásfoglalását megerősíti, hogy Tájékoztató az SZTE BTK Kari Tanulmányi Ügyrendjének az SZTE Tanulmányi és Vizsgaszabályzata 8.1. pontját kiegészíteni hivatott, korábban felfüggesztett rendelkezésével kapcsolatos eljárásrendről a 2016117-es

Részletesebben

MILYEN LEGYEN AZ OKTATÁS? HALLGATÓI ELVÁRÁSOK A FELSŐOKTATÁS OKTATÁSI

MILYEN LEGYEN AZ OKTATÁS? HALLGATÓI ELVÁRÁSOK A FELSŐOKTATÁS OKTATÁSI MILYEN LEGYEN AZ OKTATÁS? HALLGATÓI ELVÁRÁSOK A FELSŐOKTATÁS OKTATÁSI SZOLGÁLTATÁSÁVAL KAPCSOLATBAN BEDZSULA BÁLINT NJE-GTK MENEDZSMENT ÉS ÜZLETI KOMMUNIKÁCIÓ TANSZÉK FELSŐOKTATÁS Átalakuló felsőoktatás

Részletesebben

REGIONÁLIS POLITIKA ÉS GAZDASÁGTAN DOKTORI ISKOLA

REGIONÁLIS POLITIKA ÉS GAZDASÁGTAN DOKTORI ISKOLA REGIONÁLIS POLITIKA ÉS GAZDASÁGTAN DOKTORI ISKOLA P Á L Y Á Z A T I F E L H Í V Á S ÉS T Á J É K O Z T A T Ó Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar Pécs, 2017. március A Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi

Részletesebben

Oktatói munka hallgatói véleményezése as tanév I. félév. Egységes osztatlan képzés

Oktatói munka hallgatói véleményezése as tanév I. félév. Egységes osztatlan képzés 1. számú melléklet Oktatói munka hallgatói véleményezése 2017-2018-as tanév I. félév Egységes osztatlan képzés A Nemzeti Közszolgálati Egyetem olyan örökséget hordoz, amely a tudást mindig értéknek, kiindulási

Részletesebben

Tisztelt Intézményvezető! Tisztelettel megkérjük, tegye lehetővé, hogy tanító szakos, levelező tagozatos I. éves hallgatónk

Tisztelt Intézményvezető! Tisztelettel megkérjük, tegye lehetővé, hogy tanító szakos, levelező tagozatos I. éves hallgatónk EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM TANÍTÓ- ÉS ÓVÓKÉPZŐ KAR DÉKÁNHELYETTES 1126 Budapest, Kiss János altb. u. 40. Telefon: 487-81-32 Fax: 487-81-96 http://www.tok.elte.hu Tisztelt Intézményvezető! Tisztelettel

Részletesebben

TANÍTÓ- ÉS ÓVÓKÉPZŐ KAR DÉKÁNHELYETTES 1126 Budapest, Kiss János altb. u. 40. Telefon:

TANÍTÓ- ÉS ÓVÓKÉPZŐ KAR DÉKÁNHELYETTES 1126 Budapest, Kiss János altb. u. 40. Telefon: ÚTMUTATÓ AZ ESTI TAGOZATOS TANÍTÓ SZAKOS HALLGATÓK VII. (ŐSZI) FÉLÉVI GYAKORLATAIHOZ TBE00A07g Egyéni tanítási gyakorlat III., TBE00A08g Műveltségterületi egyéni tanítási gyakorlat, TBE00A09g Egyéni iskolai

Részletesebben

Kari BME ösztöndíj 2017/18. tanév őszi félév

Kari BME ösztöndíj 2017/18. tanév őszi félév A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (Egyetem) Építészmérnöki Kar (Kar) Hallgatói Képviselet (Építész HK) ösztöndíj pályázatot hirdet az Egyetem Térítési és Juttatási Szabályzat (TJSZ) 11.

Részletesebben

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Vállalatirányítási szoftverek. tanulmányokhoz

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Vállalatirányítási szoftverek. tanulmányokhoz évfolyam szakirány BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Vállalatirányítási szoftverek tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS Tanév (2014/2015) I. félév A KURZUS ALAPADATAI Tárgy megnevezése: Vállalatirányítási szoftverek Tanszék:

Részletesebben

Érdemes minden egyes kurzushirdetés után a meghirdetett kurzusra lekérni a hibalistát.

Érdemes minden egyes kurzushirdetés után a meghirdetett kurzusra lekérni a hibalistát. Dokumentáció Neptun Meet Street (NMS) Automatikusan látják azok, akik számára ez szükséges. Ha mégsem, akkor a kari Neptun informatikus segítségével jelezzék a THÜRF nek. ELTE: Neptun dokumentáció nevű

Részletesebben

TANTÁRGYI ADATLAP I. TANTÁRGYLEÍRÁS BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM ÉPÍTÉSZMÉRNÖKI KAR

TANTÁRGYI ADATLAP I. TANTÁRGYLEÍRÁS BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM ÉPÍTÉSZMÉRNÖKI KAR BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM TANTÁRGYI ADATLAP ÉPÍTÉSZMÉRNÖKI KAR I. TANTÁRGYLEÍRÁS 1. ALAPADATOK 1.1. Tantárgy neve (magyarul, angolul) Fejezetek az épületdinamikából Chapters of building

Részletesebben

Felvételi tájékoztató 2017/18

Felvételi tájékoztató 2017/18 Felvételi tájékoztató 2017/18 Tomori Pál Magyar - Angol Két tanítási nyelvű Közgazdasági Szakgimnázium Cím: 1223 Budapest, Művelődés utca 21-27. Telephely kód: 001 Telefon: 06 1 362-1551 OM azonosító:

Részletesebben

Tanulmányi és vizsgakövetelmények élettanból orvostanhallgatók részére s tanév I. félév

Tanulmányi és vizsgakövetelmények élettanból orvostanhallgatók részére s tanév I. félév Tanulmányi és vizsgakövetelmények élettanból orvostanhallgatók részére 2018-2019-s tanév I. félév Az Élettan oktatása tantermi előadásokon, laboratóriumi gyakorlatokon, valamint csoportos és összevont

Részletesebben

SZÉCHENYI ISTVÁN EGYETEM

SZÉCHENYI ISTVÁN EGYETEM SZÉCHENYI ISTVÁN EGYETEM KAUTZ GYULA GAZDASÁGTUDOMÁNYI KAR A diplomamunka készítés és a záróvizsgák rendjére vonatkozó előírások Utolsó módosítás: 2017. február 24. 1. Témaválasztás (1) A szakdolgozat/diplomamunka

Részletesebben

Tanulmányi Tájékoztató. Előadó: Németh Péter tanulmányi koordinátor Egyetemi Tanulmányi Központ NYME-SEK

Tanulmányi Tájékoztató. Előadó: Németh Péter tanulmányi koordinátor Egyetemi Tanulmányi Központ NYME-SEK Tanulmányi Tájékoztató Előadó: Németh Péter tanulmányi koordinátor Egyetemi Tanulmányi Központ NYME-SEK Mi kell a beiratkozáshoz? Beiratkozási lap aláírva (2 példány) a TAJ, adókártya, személyi fénymásolata

Részletesebben

AZ ANATÓMIA, SZÖVET- ÉS FEJLŐDÉSTAN TANTÁRGGYAL KAPCSOLATOS TANULMÁNYI INFORMÁCIÓK 2014/2015-ös tanév, I. félév, II. évfolyam FOK

AZ ANATÓMIA, SZÖVET- ÉS FEJLŐDÉSTAN TANTÁRGGYAL KAPCSOLATOS TANULMÁNYI INFORMÁCIÓK 2014/2015-ös tanév, I. félév, II. évfolyam FOK Szegedi Tudományegyetem, Általános Orvostudományi Kar Anatómiai, Szövet- és Fejlődéstani Intézete Igazgató: Dr. Mihály András egyetemi tanár 6724 Szeged, Kossuth L. sgt. 40. Telefon: (62)-545-665 6701

Részletesebben

ALKALMAZOTT ÁRAMLÁSTAN MFKGT600654

ALKALMAZOTT ÁRAMLÁSTAN MFKGT600654 ALKALMAZOTT ÁRAMLÁSTAN MFKGT600654 Műszaki földtudományi alapszak Olaj- és gáz specializáció nappali munkarend TANTÁRGYI KOMMUNIKÁCIÓS DOSSZIÉ MISKOLCI EGYETEM MŰSZAKI FÖLDTUDOMÁNYI KAR KŐOLAJ ÉS FÖLDGÁZ

Részletesebben

Ajánlások az intézményi kreditrendszerű tanulmányi és vizsgaszabályzatok (TVSz) elkészítéséhez

Ajánlások az intézményi kreditrendszerű tanulmányi és vizsgaszabályzatok (TVSz) elkészítéséhez Ajánlások az intézményi kreditrendszerű tanulmányi és vizsgaszabályzatok (TVSz) elkészítéséhez A TVSz-nek összhangban kell lennie a felsőoktatási törvénnyel, és szabályoznia kell minden olyan kérdést,

Részletesebben

NEPTUN MOBIL ALKALMAZÁS FELHASZNÁLÓI SEGÉDLET

NEPTUN MOBIL ALKALMAZÁS FELHASZNÁLÓI SEGÉDLET NEPTUN MOBIL ALKALMAZÁS FELHASZNÁLÓI SEGÉDLET Felhasználói dokumentáció verzió 1.0 Budapest, 2015. Változáskezelés Verzió Dátum Változás Pont Cím Oldal Kiadás: 2015.07.05. Verzió: 1.6. Oldalszám: 2 / 12

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ. a Nemzeti Közszolgálati Egyetem által szervezett közigazgatási szakvizsga felkészítő tanfolyamon közreműködő oktatók számára

TÁJÉKOZTATÓ. a Nemzeti Közszolgálati Egyetem által szervezett közigazgatási szakvizsga felkészítő tanfolyamon közreműködő oktatók számára TÁJÉKOZTATÓ a Nemzeti Közszolgálati Egyetem által szervezett közigazgatási szakvizsga felkészítő tanfolyamon közreműködő oktatók számára Budapest, 2014 Tisztelt Oktató! A Nemzeti Közszolgálati Egyetem,

Részletesebben

Oktatói munka hallgatói véleményezése. 2016/2017-es tanév I. félév. Testnevelő tanárok

Oktatói munka hallgatói véleményezése. 2016/2017-es tanév I. félév. Testnevelő tanárok 2. számú melléklet Oktatói munka hallgatói véleményezése 2016/2017-es tanév I. félév Testnevelő tanárok A Nemzeti Közszolgálati Egyetem szellemi műhelyként az ország meghatározó felsőoktatási intézménye.

Részletesebben

AZ OKTATÓI MUNKA HALLGATÓI VÉLEMÉNYEZÉSÉNEK SZABÁLYZATA

AZ OKTATÓI MUNKA HALLGATÓI VÉLEMÉNYEZÉSÉNEK SZABÁLYZATA Hatály: 2015. II. 1 2015. VI. 26. AZ OKTATÓI MUNKA HALLGATÓI VÉLEMÉNYEZÉSÉNEK SZABÁLYZATA (EGYSÉGES SZERKEZETBEN a 15/2015. (I. 28.) szenátusi határozat módosító rendelkezéseivel.) 2014. 1 PREAMBULUM A

Részletesebben

MUNKAREND BME ÉPÍTŐMŰVÉSZETI DOKTORI ISKOLA 2016/17 TAVASZ

MUNKAREND BME ÉPÍTŐMŰVÉSZETI DOKTORI ISKOLA 2016/17 TAVASZ MUNKAREND BME ÉPÍTŐMŰVÉSZETI DOKTORI ISKOLA 2016/17 TAVASZ Az itt közölt előírások az Építészmérnöki Kar Szervezett (DLA) Mesterképzés valamennyi hallgatójára, az oktatási munkában résztvevő minden oktatási

Részletesebben

Oktatói munka hallgatói véleményezése

Oktatói munka hallgatói véleményezése Oktatói munka hallgatói véleményezése Elkészítés dátuma: 2016.05.06. 13:19:42 Kar: Állam- és Jogtudományi Kar Tárgy: Alkotmányjog 2. gyakorlat - J3:AJ (20):2 Kurzus: J3:AJ (20):07 Oktató: Vissy Beatrix

Részletesebben