Dél-európai üzemi gyakorlat szakképzésben résztvevő tanulók számára

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Dél-európai üzemi gyakorlat szakképzésben résztvevő tanulók számára"

Átírás

1 2009/SZI/23 Dél-európai üzemi gyakorlat szakképzésben résztvevő tanulók számára Iskolánk, a Békéscsabai Központi Szakképző Iskola és Kollégium sikeres Szakiskolai Mobilitási Program pályázata 11 diákunk számára tesz lehetővé 4, illetve 5 hetes külföldi szakmai gyakorlat megvalósítását. Az Oktatási és Kulturális Minisztérium, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium, a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Intézet, valamint a Tempus Közalapítvány támogatásával megvalósított program célja a szakiskolai képzés keretein belüli külföldi szakmai gyakorlatok számának növelése, hozzájárulás a szakiskolai képzés megújulásához. A program biztosítja a kiutazáshoz és a kinntartózkodáshoz szükséges anyagi feltételeket, valamint támogatást nyújt a résztvevő tanulók (szakmai, idegen nyelvi, kulturális, lélektani) felkészítésére is. Fogadó intézmények, külföldi partnereink: Olaszország, Potenza: Sistema Turismo s.r.l. Spanyolország, Valencia: ESMOVIA Málta, St. Julian s: Giovani per 'l Europa Onlus A képzés elismeréseként a fogadó intézmények Europass Mobilitási Igazolványt állítottak ki minden résztvevő tanuló számára. Az első kiutazás július 3. és augusztus 7. között valósult meg, melynek keretében 4 tanuló (Balogh Kitti, Kókai Szabó János, Simonovics Tünde, Tripe Enikő) az olaszországi Potenza városában töltötte 4 hetes szakmai gyakorlatát, melyet a hazai felkészítések mellett egy 1 hetes olasz nyelvi felkészítés előzött meg Potenzában. A kiutazók a BéKSZI Kós Károly Építő-, Fa- és Szolgáltatóipari Tagiskolája fodrász tanulói. A második kiutazás szeptember 11. és október 16. között valósult meg, melynek keretében 3 tanuló (Hermeczi Attila, Római József, Világosi Zoltán) a spanyolországi Valencia városában töltötte 4 hetes szakmai gyakorlatát, melyet a hazai felkészítések mellett egy 1 hetes spanyol nyelvi felkészítés előzött meg Valenciában. 1

2 A kiutazók a BéKSZI Kós Károly Építő-, Fa- és Szolgáltatóipari Tagiskolája építőipari tanulói. A harmadik kiutazás november 09. és december 06. között valósult meg, melynek keretében 4 tanuló (Bartik Gergely, Nánási Ilona, Oláh Titanilla, Tarsoly Mónika) a máltai St. Julan s városában töltötte 4 hetes szakmai gyakorlatát. A kiutazók a BéKSZI Zwack József Kereskedelmi és Vendéglátóipari Tagiskolája vendéglátós tanulói. Válogatás a tanulói beszámolókból: Bartik Gergely beszámolója: Day 3 Felkeltem 9:30-kor és elkezdtem készülődni, mert lassan indulni kellett a Surfside-ba. Az odafelé utat nézelődéssel töltöttem. Sok érdekes embert láttam az utcán.a Surfside-ban megismerkedtünk a másik szakáccsal, aki igen jó fej és barátságos ember volt, és érdeklődött irántunk hogy honnan jöttünk, hány évesek vagyunk stb. Délben sok rendelés volt, de néha már mi csináltuk az ételeket és találhattunk is (pl. rizottó, curry-s csirke, csirkesaláta, penne, bruszketta, carbonára). Olyan estefelé elmentem egy Wifis helyre, ahol volt internet és végre tudtam beszélni a barátokkal és a családdal is. Sokan érdeklődtem irántam, mi van velem jól vagyok-e, boldogulok-e meg ilyesmik. Közben megismerkedtem egy máltai lánnyal és beszélgettem vele. Nagyon kis aranyos menyecske volt. A szálloda felé összefutottam 1 magyar emberrel, és elbeszélgettem vele mióta él kint, mit csinál. Fáradtan, de boldogan feküdtem le, mert végre tudtam beszélni a haverokkal és a családdal is pár szót. Day 4 Ugyanúgy, mint tegnap felkeltem 9:30-kor és elkezdtem készülődni, hogy el tudjak indulni a Surfside-ba dolgozni. A Surfside-ba új ételeket tanultam, pl. Málta nemzeti ételét (a nyúl pörköltöt) is megmutatta Ivan, ami nekem elég furán nézett ki. Az elkészítése: először is szétbontotta a nyulat darabokra, aztán bő, forró extra szűz olajban kisütötte, majd átrakta egy mélyebb edénybe a megsült nyulat. A visszamaradt zsiradékban fokhagymát pirított, majd az olajjal együtt belerakta a mélyebb edénybe. Ahol a nyulat megsütötte serpenyőben beleöntött fehér bort, majd felforralta és azt is a mélyebb edénybe belerakta, majd lesózta és felöntötte vízzel míg el 2

3 nem lepte, és utána lefedte és készre főzte. Elég light-os nap volt a Surfside-ban. Sokat beszéltünk a szakáccsal, aki Bulgáriából jött, sok fontos dolgot elmondott az életéből pl. a család, ami számára nagyon fontos. Nővére is a Surfside-ban dolgozik kézilányként. Este elmentem sétálni és körülnézni, mi van a városban, mit lehet csinálni. Sok éttermet láttam és sok szórakozó hely is van Málta ezen részén. Még aznap este megnéztem 1 filmet és lefeküdtem aludni. Day 5 Szombaton az előző napokhoz hasonlóan 9:30-kor keltem és elkezdtem készülődni, hogy el tudjak jutni időben a Surfside-ba. Már őszintén nagyon untam, hogy 5 napja csak azt a 3-4 km-t látom a városból, amerre járok dolgozni, és ez kicsit dühített. Ma 11-től 4-ig dolgoztunk. Ugyanúgy kezdtük a napot, mint mindennap: előkészültünk pl. uborka, paradicsom, paprikák, hagyma vágása. Utána jöttek a rendelések, amiket most már önállóan is engednek csinálni, pl. carbonára: először is megpirítjuk a hagymát, majd a bacon szalonnát kockára vágjuk és hozzárakjuk a megpirult hagymához, sóval és borssal ízesítem, majd felöntöm 1 kis vízzel, hogy ne égjen oda, hozzáadom a felaprított pet.zöldet, és felöntöm tejszínnel, majd hozzáadom a penne tésztát + 1 tojást, majd parmezán sajtot. Tálalásnál is adunk egy parmezán sajtot, majd petrezselyemzölddel meghintem és kész is. Ez a nap is hamar eltelt a Surfside-ban. Levezetésképpen kaptunk gombát, amit fel kellett vágni, apróra az egyik részét, majd nagyobb darabokra a másik részét. Hazafelé a Surfside-ból megnéztük a naplementét, ami elég jó volt. Az este még az interneten megnéztem ki van fent msn-en és beszélgettem a haverokkal, majd elmentem aludni, mert másnap megint kellett menni dolgozni. Nánási Ilona beszámolója: Reggel Mónika elment dolgozni, mert Titanilla szabadnapos volt. Olyan 8:30 körül felkeltünk. Megreggeliztünk, majd mi Gergővel elindultunk dolgozni. Titanilla otthon maradt egyedül, kitakarított, utána elment vásárolni. Mi pedig ismét szeleteléssel kezdtük a munkát. Majd jöttek a rendelések, currys csirke: a csirkehúst fel kell szeletelni csíkokra, a serpenyőben hagymát és paprikát kell pirítani vajon, majd beleteszük a csirkehúst, utána teszünk bele ananászt és kókusztejet, meg persze curryt. Friss salátával és fokhagymás rizzsel tálalják. Hamar eljött a 16:00 óra. Hazasétáltunk. Az este szokásosan zajlott, kártyáztunk, majd megnéztünk egy filmet Reggel felkeltünk, a szokásos reggeli készülődés. Majd elindultunk dolgozni, 30 perces frissítő séta. A munkát gombaszeleteléssel kezdtük, utána paprikát szeleteltem, meg paradicsomot. Bruszkettát kellett csinálnom a régebbi paradicsomból. Paradicsomot össze kell kockázni, adni kell hozzá még petrezselymet meg sót és oliva olajat, majd össze kell keverni. Később csirkemellet kellett szeletelni és grillen megsütni. Készítettem pasta pomodorót, meg pasta carbonárát. 16:00-kor végeztünk, hazasétáltunk. Titanilla itthon volt, mert szabadnapos 3

4 volt. Este beszéltem az otthoniakkal. Lementünk a boltba. Megvacsoráztunk. Kártyáztunk. Filmet néztünk és aludtunk Reggel felkeltünk 8-kor, mert fél kilencre ott kellett lenni a tanárnő szállásánál, mert jött értünk egy kisbusz, ami elvitt minket a sightseeinges buszhoz. Felszálltunk a buszra és leszálltunk megnézni a San Anton kertet. Majd elmentünk Mdinába, ott sétáltunk, majd beültünk egy étterembe, és megettünk egy sütit. Onnan mentünk megnézni a katakombákat, számora ez volt a legérdekesebb, én nagyon élveztem. Felszálltunk a buszra és hazamentünk. Megbeszéltük, hogy holnap fél tízre tanárnő ott lesz nálunk, és megyünk hajókázni. Este hazamentünk, eléggé elfáradtunk, este nem csináltunk semmit, lefeküdtünk aludni Reggel felkeltünk olyan 8 óra felé. Gergő nem volt túl jól, hőemelkedése volt, ezért ő nem jött velünk hajókázni. A sightseeinges busz elvitt minket a hajóhoz. Megnéztük a nagy kikötőt és Vallettát, körübelül másfél órát hajókáztunk. Majd hazamentünk és megbeszéltük, hogy tanárnő jön hozzánk fél kettőre, és megyünk Vallettára nézelődni. Gergő nem volt túl jól, de mégis eljött. Vallettán semmi nem volt nyitva, amit meg szerettünk volna nézni. Gergő nem érezte magát túl jól, ezért hazamentek Mónikával. Mi még körübelül sétáltunk Vallettán 1 órát. Majd mi is elindultunk haza, de dugóba kerültünk, egy órát ültünk a buszon. Utána Mónikával találkoztunk a Surfside előtt, és bementünk vacsorázni. Majd hazamentünk, Gergő már egy kicsit jobban volt, de nem jött le velünk sétálni. A sétából ahogy hazaértünk összepakoltunk, megnéztünk egy filmet és lefeküdtünk aludni. 4

5 Oláh Titanilla beszámolója: 4. Nap. Péntek Szokás szerint reggel 6 órakor keltem, és próbáltunk csendben lenni, hogy nehogy felkeltsük a többieket. Felöltöztünk és elindultunk a buszhoz. Ma Apple-lel voltam, és ismét hidegtálakat készítettünk kagylókból és garnélarákokból. Mónika ezúttal Pedróval volt, és zöldségeket készített elő és utána meg is sütötte őket. Nagyon jól nézetek ki a végén, és különböző fűszereket tett rá, mint pl.: majoránna és rozmaring, egy kis sót és persze borsot. Én pedig elkezdtem a hidegtálakat készíteni. Rendkívül sok díszítést használtam, és ez nagyon tetszett Apple-nak. Utána elkezdtem grillezni a cukkínit, a padlizsánt és az uborkát. És ezeket utána összekevertük a kagylókkal. Ma is fél 5 felé végeztünk, és nagyon fáradtak voltunk, de azért megnéztünk egy filmet. Utána még egy kicsit beszélgettünk, és elmentünk fürödni, és aztán aludni Szombat Ma Charlie-val voltam és elkezdtük a napi munkát. Először egy kicsit nehezen értettem meg amit mondott, de aztán minden simán ment. Rengeteg zöldséget hozott be, amit először megtisztítottam, majd utána fel kellett aprítanom a szabályok szerint. Csak azt nem értettem, hogy a mi, vagy az ő szabálya szerint. De nem volt semmi gond, mert megkérdeztem Charliet. Mondta, hogy rendesen, viszont volt olyan, amit az ők módszerükkel kellett aprítanom. Aztán megmutatta Málta igazi jellegzetes íz harmóniáját. Rendkívül borosak, ami igazán érzik az ételükön. Még a magyarok számára készített gulyáslevesbe is tettek vörösbort. Meglepő módon nagyon finom volt. Én azt hittem, hogy fanyar íze lesz, de nem az volt. Sőt a bor még a színén is nagyon sokat segített, hiszen ők nem használnak pirospaprikát. Persze nem volt olyan íze, mint a hazai gulyáslevesnek. Amikor végeztem, akkor átmentem Mónikáékhoz. Ők is végeztek, így kezdődhetett a mai közös munka. Amikor ott is végeztünk, akkor átöltöztünk és elindultunk a szállásra. Mikor visszaértünk, már sötét volt. Megfürödtünk, és aztán megnéztünk egy filmet. Utána aludtunk. 5

6 Vasárnap Újabb nap. Szokás szerint kor keltem. Nem igazán éreztem jól magam, de így is elmenten dolgozni, hiszen nem akartam hiányozni. Az egész napom furcsa volt, de megérte elmenni, mert Mikivel nagyon sokat szórakoztunk. Ma még Charlie-val is dolgoztam, és vele kész öröm a munka. Elég sokat gondolkoztam már rajta. És rájöttem, hogy Charlie nagyon fog hiányozni nekem. Eddig Charlie-tól tanultam a legtöbbet. Olyan jól elvoltam Charlie-val, hogy már eljött a munka vége. Ma egy kicsit hamarabb végeztem, és elindultam a szállásra. Úgy döntöttünk Mónikával, hogy egy darabig gyalog megyünk, majd később busszal. Azok a máltai buszok nagyon félelmetesek voltak, de igazából visszavittek minket a 60-as évekbe. Mónikával nagyon tudtuk élvezni. Egész úton csak szórakoztunk. Viszont volt egy busz, amin fogalmunk sem volt, hogy hogyan működik. Így elneveztük simogatós busznak. Mert mindig úgy láttuk, hogy az utasok mindig megsimogatják. Amikor hazaértünk, már elég késő volt, és inkább elmentünk fürdeni. Persze már megint néztünk egy filmet, és persze, hogy csak Icus nézte végig, mert Mónika és én bealudtunk. 8. Nap Kedd Ma szokás szerint kor felkeltem, és elkezdtem készülődni. Ma egyedül mentem dolgozni. Egész úton zenét hallgattam, mivel nem tudtam beszélgetni Mónikával kor elkezdtem a munkát. Apple-lel voltam és svédasztalra készítettünk ételeket és hidegtálakat. Én közben elkezdtem a grillezést. Ma zöldségeken kívül húst is készítettem. Sertéshúst, borjúhúst és a helyi specialitást, nyulat is grilleztem. Ez nagyon izgalmas volt, hiszen különböző fűszerekkel dolgozhattam. Olyanokat, amilyeneket itthon nem igazán ismernek. Ennek sajnos nem tudom az összetételét, de majd meglesem, hogyan készítik. Munka után úgy döntöttem, hogy nem busszal megyek vissza a szállásra, hanem gyalog. Így nagy meglepetésemre összetalálkoztam Icusékkal és együtt jöttünk haza. A szálláson már Mónika várt jó meleg Alföldi gulyással. Jót vacsoráztunk, és elkezdtük a napi kártyázást. Ezután megnéztünk egy filmet, amit már egyszer elkezdtünk, utána elmentünk aludni. 6

7 11. Nap Péntek Szokás szerint kor keltem és elkezdtem készülődni. Próbáltam kelteni Mónikát. Ő egy kicsit később kelt. Ma nagyon kevesen voltunk a buszon, így kényelmesen el tudtunk helyezkedni. Általában sokan vannak. Ma ismét cseréltünk. Mónika Mikivel és én pedig Charlie-val voltam. Épp óra volt, amikor befejeztem az aprításokat. Nagyon sok zöldséget kellett felaprítani. Ezután nyúlhúst kellet felszeletelnem. Utána pedig befűszereztem, majd grillen elősütöttem, amit később betettem a sütőbe. Fehérborban párolt krumplit, bazsalikomos, foghagymás, olívaolajos pisztrángot készítettem. Nagyon finom volt. A séf nagyon megdicsért. Ma is 4 órakor végeztünk és elindultunk a szállásra. Egy kicsit hamarabb hazaértünk, mint Icusék. Lementünk a mosodába, azután pedig megvacsoráztunk. Nagyon jó volt ez a nap, és nagyon izgalmas. Később lezuhanyoztunk, beszélgettünk, majd lefeküdtünk aludni Csütörtök Ma szokás szerint dolgoztam és kor felkeltem. Nagyon csendben elkészültem, hogy ne keltsem fel a többieket. Amikor leértem a buszhoz, alig vártam néhány percet, és jött a busz. Így nagyon hamar odaértem a munkahelyre. Először a reggeliztetőben kezdtem. Megint nagyon pörgős volt a reggel. Utána Charlie-val voltam, aminek én nagyon örültem, mivel mindig sokat nevetünk. Ez ma sem volt másképp. Ma a halakat kellett előkészíteni. Először megmostam őket, utána lesóztam őket és citromlével lelocsoltam, hogy a húsa szaftosabb legyen. Majd készítettem foghagymából, olajból, petrezselyemzöldből és kakukkfűből pácot, és ezt a sütés közben rálocsoltam. Isteni illata volt. Majd egy tálra tettem és körbedíszítettem. Ma elég korán végeztünk, és korán vissza tudtam érni a szállásra. Egy kicsit elfáradtam, de megérte, mivel nagyon jó napom volt. Korán elmentem fürödni és utána elaludtam. Csak akkor keltem fel, mikor megérkeztek Icusék. Utána visszaaludtam. 7

8 Péntek Ma Mónikával mentem dolgozni. Ez mindig így van péntektől. Korán keltem és megint próbálkoztam Mónikát ébreszteni. Amíg Mónika ébredezett, addig én már elkészülődtem. Ma Mikivel dolgoztam és Mónika pedig Charlie-val. Amíg Miki meg nem érkezett, addig elkészítettem a paradicsomsalátát. Ez mindennapos munka. Amikor megjött Miki, akkor hozzákezdtünk a salátáknak. Addig én előkészítettem a surimit, ami egy rákhúsból készített rudacska. Ezt összekevertem rukkolával, salátával, káposztával és ezt összekevertem majonézzel. Utána hozzákezdtem a sajt- és szalámitálakhoz, ami most szerintem nagyon jól sikerült. Mikor készen lettem ezekkel, akkor már jöttek értük és elvitték az étterembe. Utána hozzákezdtem a szendvicsek készítéséhez. Ekkor már csatlakozott hozzánk Mónika is. Mint mindig, megint hamar készen lettünk, és ekkor Charlie rengeteg zöldséget behozott és meg kellett készítenünk. Utána befóliáztuk őket, majd bevittük a zöldséges hűtőbe. Mikor visszaértünk, akkor megvacsoráztunk és megnéztünk egy filmet. Szokás szerint megint bealudtunk Szombat Alig vártuk ezt a napot, mert ma városnéző körútra mentünk egy busszal. Nagyon jó volt, és gyönyörű utakon és dombokon mentünk. Rendkívül tetszett a három város, és azok a keskeny, zegzugos utcák. Egyszer nem is tudtuk, hogy most melyik utcán vagyunk. Amikor felértünk egy kilátóhelyre, akkor valami csodálatos látvány volt előttünk. Ezt a kis szigetet végtelen tenger vette körül. A kert is nagyon szép volt, mivel amikor bementünk a kert főbejáratánál, nem is vettük észre, hogy egy óra mellett mentünk el. Igazából nem volt olyan hely, ami ne tetszett volna. Csak sajnos kezdett az idő rosszra fordulni, és elkezdett fújni a szél. Eközben már hideg is volt. Egyedül ez zavarta a kirándulásunkat. Amikor sajnos vége lett a kirándulásunknak, akkor este még elmentünk sétálni. De már vártuk a vasárnapot. Aludtunk rá egy nagyot, és pihentünk egyet. Erről a napról rengeteget lehetett volna mesélni igazából, de az már túl hosszú lett volna. 8

9 Vasárnap Alig vártuk már ezt a napot. Egyrészt azért, mert ez volt az utolsó napunk, másrészt azért, mert elmentünk Vallettára. És elmentünk egy óriásit hajókázni is. Nagyon jó volt, csak sajnos Geri nem érezte jól magát, ezért Mónikával visszamentek a szállásra. Addig tanárnő, Icus és én továbbmentünk és néztük a várost. Rengeteget fényképeztem. Találtunk egy falvésést is, ami az 56-os forralom és szabadságharc hőseiért volt. Amikor végeztünk, már megint eltévedtünk, de sikerült visszaérni a Surfside-ra, hiszen ott akartunk vacsorázni utoljára. Ahogy kezdtük, úgy fejeztük be. Szóltunk Mónikának is, hogy jöjjön, de Geri még mindig nem volt jól, ezért ő nem jött el. Vacsoráztunk és beszélgettünk közben. Amikor visszaértünk a szállásra összecsomagoltunk, és már vártuk a holnapot. Nagyon izgultunk, viszont ez nagyon jó tanulás volt számunkra, és majd a közeljövőben is. Sok barátot szereztünk, és még ráadásul tartjuk a kapcsolatot is. Egy biztos, megérte és sosem fogom elfelejteni őket. Tarsoly Mónika beszámolója: november 26. Ma mindenki ment dolgozni, Titivel fél hétkor keltünk, szokás szerint felszálltunk a buszra, majd még volt egy kis időnk a kikötőbe nézelődni. Ma szintén Charlie-val dolgoztunk. Burgonyát pucoltunk, hatvan szelet húst sütöttem, majd én átmentem Mikihez a salátásba, paradicsomot daraboltam, uborkasalátát csináltam, amihez félbe, majd szeletre vágtam az uborkát. Majonézt, kicsi sót, borsot és szezámmagot tettem, összekevertem és kész is. Ezután megcsináltam a sajttálat és a sonkatálat. Negyven zárt szendvicset csináltam a szokásos módon. Felmentünk ebédelni, ma nagyon finom ebéd volt, zöldséges rizs borban, sült kacsacomb és a jól megszokott sült burgonya. Ebéd után húst paníroztam, majd egy nagy láda burgonyát pucoltam. Visszajöttünk a szállásra, Icuék már itt voltak. Kiültünk a teraszra, beszélgettünk, vacsoráztunk, kártyáztunk, zenét hallgattunk, fürödtünk, aludtunk. 9

10 2010. november 27. Ma Titi szintén nehezen tudott felkelteni. Reggel Mikinél kezdtem, szokás szerint zöldségeket készítettem elő. Először paradicsomsalátát készítettem, majd uborkasalátát, ami náluk nem olyan, mint nálunk, ők majonézesen készítik, és nem használnak ecetet. Padlizsánt grilleztem, amibe aztán csirkecsíkokat tekertem, és átkötöttem póréhagyma szállal. Negyven darab szendvicset csináltam. Majd felvágottat szeleteltem a sonkatálhoz, valamint sajtot daraboltam a sajttálhoz. Ismét egyedül csináltam a tálakat, nagyon szeretem csinálni. Elmentünk ebédelni, szokás szerint sült burgonyát, valamint tonhalas tésztasalátát ettem, amit én készítetem. Nagyon finom volt. Ebéd után befejeztem a hidegtálakat. Majd segítetem Titinek. Már csak annyi feladatunk volt, hogy padlizsánból, cukkiniből, répából két nagy tállal daraboljunk össze. Visszajöttünk a szállásra, pihentünk egy kicsit, megnéztünk egy filmet, fürödtünk és beszélgettünk, majd aludtunk november 28. Ma reggel volt annyi időnk, hogy a munkahely előtt a kikötőben leüljünk egy kicsit és nézzük a horgászokat. Reggel én voltam Pedrónál. Fokhagymát, vöröshagymát, lilahagymát kellett pucolnom. Egy nagy láda tököt pucoltam és daraboltam. Nagyon kevés munka volt, mivel ma vasárnap van. Burgonyát feleztem, répát, gombát daraboltam. Ma ebédre én sütöttem a burgonyát. Ebéd után csak cukkinit és padlizsánt kellett kockázni. Nem volt már semmi munka, ezért Pedro azt mondta, menjünk haza, pedig még csak két óra volt. Ezért úgy döntöttünk, hogy lemegyünk a tengerpartra fürdeni, mivel jó idő van, bár kicsit fújt a szél. Nagyon sós volt a víz és kicsit hideg is. Visszajöttünk, megfürödtünk, átöltöztünk és elmentünk bevásárolni. Interneteztem kicsit, megnéztünk egy filmet és aludtunk. Összeállította: Szabados Edit, nemzetközi referens 10

Sikerrel indult a dél-európai szakmai gyakorlat Máltán

Sikerrel indult a dél-európai szakmai gyakorlat Máltán Dél-európai üzemi gyakorlat a szakképzésben résztvevı tanulók számára LdV-HU-10-IVT-1021 Sikerrel indult a dél-európai szakmai gyakorlat Máltán Iskolánk négy vendéglátós tanulója 2011. május elején kezdte

Részletesebben

Barossosok az Európai Parlamentben (és egyéb helyeken)

Barossosok az Európai Parlamentben (és egyéb helyeken) Barossosok az Európai Parlamentben (és egyéb helyeken) A tények: Időpont: 2012. október 10 13. Helyszínek, látnivalók, programok: Dachau: koncentrációs tábor megtekintése Strasbourg: angolosok: részvétel

Részletesebben

Munkanapló 2014.07.07

Munkanapló 2014.07.07 Munkanapló 2014.07.07 Felkeltünk reggel 07:00-kor, 08:00-ra elmentünk reggelizni. 09:00-kor elindultunk a kertbe dolgozni. A lányok lila, fehér és vörös hagymát szedtünk, majd kötöztük őket. A fiúk a kertben

Részletesebben

Nekem ez az életem. Beszélgetés Müller Henriknével, a solti Béke Patika vezetôjével

Nekem ez az életem. Beszélgetés Müller Henriknével, a solti Béke Patika vezetôjével Nekem ez az életem Beszélgetés Müller Henriknével, a solti Béke Patika vezetôjével A patika igényesen felújított, orvosi rendelôknek is helyet adó épületben található a kisváros egyik terének sarkán. A

Részletesebben

2012. november 22 december 9.

2012. november 22 december 9. 2012. november 22 december 9. Egész életen át tartó tanulás program Leonardo da Vinci alprogram Küldő intézmény: Magyar Gyula Kertészeti Szakközépiskola és Szakiskola Budapest Fogadó intézmény: Ecole du

Részletesebben

Leonardo pályázat "Egy nyelven beszélünk, a divat nyelvén! " Beszámoló a szakmai gyakorlatról Finnország Hämeenlinna 2010.január.30-február.

Leonardo pályázat Egy nyelven beszélünk, a divat nyelvén!  Beszámoló a szakmai gyakorlatról Finnország Hämeenlinna 2010.január.30-február. Leonardo pályázat "Egy nyelven beszélünk, a divat nyelvén! " Beszámoló a szakmai gyakorlatról Finnország Hämeenlinna 2010.január.30-február.28 Készítette: Antal Szabina Emese 14.Ru Küldő intézmény: SzSzKSz

Részletesebben

Finnországi beszámoló 2011.10.24. - 2011.11.7.

Finnországi beszámoló 2011.10.24. - 2011.11.7. Finnországi beszámoló 2011.10.24. - 2011.11.7. 2011.10.24. hétfő Ma reggel 9:00-kor a Kőbánya-Kispest 200E buszmegállójában találkoztuk. Felszálltunk a buszra és elindultunk a Liszt Ferenc (Ferihegy) reptér

Részletesebben

Hegesztés nemzetközi gyakorlatban

Hegesztés nemzetközi gyakorlatban Hegesztés nemzetközi gyakorlatban LdV-HU-13-IVT-1017 Négy hetes szlovákiai gyakorlat 2014.02.08.-2014.03.08. Készítette: Molnár József 1. nap Utazás 2014. február 08. Február 8.-án indultunk reggel 8-kor

Részletesebben

Erasmus+ pályázat. Készítette : Hriazik Evelin

Erasmus+ pályázat. Készítette : Hriazik Evelin Erasmus+ pályázat Készítette : Hriazik Evelin Indulás Németországba 2014.08.03 Időjárás: délelőtt nagyon meleg volt Nagykőrösön, de ahogy mentünk a Liszt Ferenc repülőtérre úgy hűlt az idő. Délelőtt indultunk

Részletesebben

FRANCIAORSZÁGI ÚTINAPLÓM

FRANCIAORSZÁGI ÚTINAPLÓM FRANCIAORSZÁGI ÚTINAPLÓM 2014. november 13. 2014. december 05. Készítette: Horváth Barbara Ilona az LdV-HU-09-TAN-1044-1073-1087-1088 2014 1 HU 01 KA 102 000149 számú Erasmus + Európai Mobilitási projekt

Részletesebben

FRANCIAORSZÁGI ÚTINAPLÓM

FRANCIAORSZÁGI ÚTINAPLÓM FRANCIAORSZÁGI ÚTINAPLÓM 2014. november 13. 2014. december 05. Készítette: Kiss Renáta az LdV-HU-09-TAN-1044-1073-1087-1088 2014 1 HU 01 KA 102 000149 számú Erasmus + Európai Mobilitási projekt keretében

Részletesebben

JAJ DE JÓ A VAKÁCIÓ!!!

JAJ DE JÓ A VAKÁCIÓ!!! A VAJDA PÉTER ÉNEK- ZENEI ÁLTALÁNOS ÉS SPORTISKOLA LAPJA 18. ÉVFOLYAM 5. SZÁM 2012. JÚNIUS Botos Auróra 3.s JAJ DE JÓ A VAKÁCIÓ!!! tartalom JÚNIUS 3 Kiváló Vajdások 4 Pedagógusnapra 5 Németországban Comeniussal

Részletesebben

garmadát. Abban sem volt nagy köszönet, ahogy cseperedtem, mert, ami rosszat elképzelhet az ember, azt én mind véghezvittem: a macska talpára

garmadát. Abban sem volt nagy köszönet, ahogy cseperedtem, mert, ami rosszat elképzelhet az ember, azt én mind véghezvittem: a macska talpára Mire megvirrad... Julis! Julis! Asszony! Csak nem hagy békén, s én áldozatként, hogy szabaduljak tőle, elvonulok, mint a nagyokosok, tollat veszek a kezembe, azzal ámítom őnagyságát, hogy úr lettem, ahogy

Részletesebben

Leonardo Da Vinci program Svédország Åkarp

Leonardo Da Vinci program Svédország Åkarp Leonardo Da Vinci program Svédország Åkarp Előzmények A repülő időben szállt fel, nem volt fennakadás, késés. A gép reggel 9:50 kor indult el és 2,5 óra alatt értünk Svédországba (Malmö-be). A fogadtatás

Részletesebben

MINTA MENÜ (A bevásárló listát a receptek után találod.)

MINTA MENÜ (A bevásárló listát a receptek után találod.) MINTA MENÜ (A bevásárló listát a receptek után találod.) Kolbászos tészta brokkolival Adag: 4 főre Elkészítési idő: 25 perc 40 dkg tészta (penne, masni) 1 kis fej brokkoli, kis rózsákra szedve 20 dkg száraz

Részletesebben

Szakmai tanulmányi út Lengyelországba(Krakkó) Leonardo da Vinci program

Szakmai tanulmányi út Lengyelországba(Krakkó) Leonardo da Vinci program Szakmai tanulmányi út Lengyelországba(Krakkó) Leonardo da Vinci program 1.Nap : Lengyelországi utazás és útra készülődés 5 órakor keltem, szépen megreggeliztem aztán bepakoltam a csomagjaimat a VolksWagen

Részletesebben

Egy hónap Hollandiában. Nagy Nikolett Fogászati asszisztens

Egy hónap Hollandiában. Nagy Nikolett Fogászati asszisztens Egy hónap Hollandiában Nagy Nikolett Fogászati asszisztens A kezdetek Úgy érzem, duplán is szerencsésnek mondhatom magam, hogy sikerült kijutnom Hollandiába.Egyrészt, mert hatalmas élményt jelentett számomra

Részletesebben

FRANCIAORSZÁGI ÚTINAPLÓM

FRANCIAORSZÁGI ÚTINAPLÓM FRANCIAORSZÁGI ÚTINAPLÓM 2014. november 13. 2014. december 05. Készítette: Nádházi Norbert az LdV-HU-09-TAN-1044-1073-1087-1088 2014 1 HU 01 KA 102 000149 számú Erasmus + Európai Mobilitási projekt keretében

Részletesebben

www.bekszi.hu kozponti@mail.bekszi.hu tel.: +36 (66) 444-511 fax: +36 (66) 430-793 5600 Békéscsaba, Gyulai út 32/1. Munkanapló

www.bekszi.hu kozponti@mail.bekszi.hu tel.: +36 (66) 444-511 fax: +36 (66) 430-793 5600 Békéscsaba, Gyulai út 32/1. Munkanapló www.bekszi.hu kozponti@mail.bekszi.hu tel.: +36 (66) 444-511 fax: +36 (66) 430-793 5600 Békéscsaba, Gyulai út 32/1. OM azonosító: 200913 Nyilvántartási szám: 21012-2007 Felnőttképz. akkr. lajstromsz.:

Részletesebben

SZERELMES ÜZEMMÉRNÖK LÓDENBEN SZUROVY ATTILA ÓSZERES

SZERELMES ÜZEMMÉRNÖK LÓDENBEN SZUROVY ATTILA ÓSZERES festményeket pedig kevés kivétellel mindig megsiratom. De csapodár fajta az ószeres, szerelmes lesz néhány tárgyba, de aztán eladja, utána meg kesereg, miért tette. SZERELMES ÜZEMMÉRNÖK LÓDENBEN SZUROVY

Részletesebben

Holland szakmai gyakorlat Varga Fanni

Holland szakmai gyakorlat Varga Fanni Holland szakmai gyakorlat Varga Fanni Soha nem gondoltam volna, hogy valaha adódik egy ilyen lehetőség az életemben. Tavaly, tanév végén lehetett pályázni.belevágtam. Elküldtem az önéletrajzomat és a motivációs

Részletesebben

Munkanapló Tampere, Finnország, 2012. április 21 május 11. Írta: Maróti László

Munkanapló Tampere, Finnország, 2012. április 21 május 11. Írta: Maróti László 2012. április 21. Szombat Munkanapló Tampere, Finnország, 2012. április 21 május 11. Írta: Maróti László 10:00-kor találkoztuk a többiekkel Ferihegyen, a 2B terminálon. Az utunk zökkenőmentesnek ígérkezett

Részletesebben

FRANCIAORSZÁGI ÚTINAPLÓM

FRANCIAORSZÁGI ÚTINAPLÓM FRANCIAORSZÁGI ÚTINAPLÓM 2014. november 13. 2014. december 05. Készítette: Matus Kitti Diána az LdV-HU-09-TAN-1044-1073-1087-1088 2014 1 HU 01 KA 102 000149 számú Erasmus + Európai Mobilitási projekt keretében

Részletesebben

FARKAS KATALIN. Félvér Tigris. Derna krónikák 1.

FARKAS KATALIN. Félvér Tigris. Derna krónikák 1. FARKAS KATALIN Félvér Tigris Derna krónikák 1. 1. Meglepetés A mai napom is ugyanúgy kezdődött, mint minden hétköznapom. Kicsit morcosan keltem fel, unottan ettem meg a reggelit, lassan öltöztem fel és

Részletesebben

"Soha nem érzem, hogy itt a plafon" - Interjú Bánsági Ildikóval

Soha nem érzem, hogy itt a plafon - Interjú Bánsági Ildikóval "Soha nem érzem, hogy itt a plafon" - Interjú Bánsági Ildikóval 2014. augusztus 26. kedd, 07:00 "Mindig büszke voltam, ha valami újra hívtak. Soha nem érzem, hogy itt a plafon, hanem inkább azt, hogy szeretnék

Részletesebben

Málta nem Attard 205

Málta nem Attard 205 Málta Sziasztok! Mészáros Andrea vagyok, negyedéves villamosmérnök hallgató. Kicsit eltérnék a sablon beszámolóktól, szeretnék közvetlenebb, barátibb hangnemet megütni. Már korábban is megfogalmazódott

Részletesebben

Dr. Kutnyányszky Valéria

Dr. Kutnyányszky Valéria Dr. Kutnyányszky Valéria Dr. Kutnyányszky Valéria 2009 őszén egy hónapot töltött a Kongói Demokratikus Köztársaság területén fekvő Kiwanjában. A bükkösdi homeopátiás orvos az Afrikai-Magyar Egyesület (AHU)

Részletesebben

Hogyan néz ki az iskola társadalma 2013-ban?

Hogyan néz ki az iskola társadalma 2013-ban? Hogyan néz ki az iskola társadalma 2013-ban? A Jövô diákja Felkelni nehéz dolog, fél hét elôtt sosem sikerül. Az indulásig hátra lévô fél óra arra ugyan elég volna, hogy magamra rángassak valamit, aztán

Részletesebben

European Accountancy Week

European Accountancy Week European Accountancy Week Riga, 2016. március 13. március 19. Edutus delegáció: Medve Ivett, Mónus Ádám, Korondy Tamás Felkészítő tanár: Dr. Melles Hagos Tewolde Tartalomjegyzék Előkészületek... 3 2016.

Részletesebben

GyalogTrefort vándortábor

GyalogTrefort vándortábor 65 1 beszámolók nyári programokról 2 GyalogTrefort vándortábor 26. túra Országos Kéktúra (2011. június 26. július 1.) Útvonal: Mátraverebély > Ágasvári turistaház > Mátraszentistván > Mátraszentlászló

Részletesebben

Petőcz András. Idegenek. Harminc perccel a háború előtt

Petőcz András. Idegenek. Harminc perccel a háború előtt Petőcz András Idegenek Harminc perccel a háború előtt Peut-être à cause des ombres sur son visage, il avait l air de rire. (Camus) Megyünk anyámmal haza, a plébániára. Szeretek az anyámmal kézen fogva

Részletesebben

Tizenharmadik lecke Juszuf és Gergely

Tizenharmadik lecke Juszuf és Gergely Tizenharmadik lecke Juszuf és Gergely Vendégek jönnek Te, Gergely, nem akarsz fölkelni? Tizenegy óra van! Mi van? Már tizenegy óra? És te már fönn vagy? Akkor nekem is föl kell kelnem. Mindjárt itt vannak

Részletesebben

George Varga: Az öregember és a farkas (részlet)

George Varga: Az öregember és a farkas (részlet) Angyalka élményei B. Kis János, Orosz T. Csaba, Gwendoline Welsh, Poczai Péter, George Varga, J. Simon Aranka 2013 Publio kiadó Minden jog fenntartva Szerkesztette: Publio Kiadó Kft. George Varga: Az öregember

Részletesebben

PROJEKT BESZÁMOLÓ SZAKISKOLAI TANULÓK KÜLFÖLDI SZAKMAI GYAKORLATÁNAK MEGVALÓSÍTÁSA 2009. ÉVI MÁSODIK PÁLYÁZATI FORDULÓ 08-FKA-KT-27/09/SZI-23

PROJEKT BESZÁMOLÓ SZAKISKOLAI TANULÓK KÜLFÖLDI SZAKMAI GYAKORLATÁNAK MEGVALÓSÍTÁSA 2009. ÉVI MÁSODIK PÁLYÁZATI FORDULÓ 08-FKA-KT-27/09/SZI-23 08-FKA-KT-27/09/SZI-23 SZAKISKOLAI TANULÓK KÜLFÖLDI SZAKMAI GYAKORLATÁNAK MEGVALÓSÍTÁSA 2009. ÉVI MÁSODIK PÁLYÁZATI FORDULÓ PROJEKT BESZÁMOLÓ ÁLTALÁNOS INFORMÁCIÓK A projekt címe Dél-európai üzemi gyakorlat

Részletesebben

Útinapló a BGA-11-HA-02-057. sz. pályázaton elnyert. szovátai utazásról

Útinapló a BGA-11-HA-02-057. sz. pályázaton elnyert. szovátai utazásról Útinapló a BGA-11-HA-02-057. sz. pályázaton elnyert szovátai utazásról Projekt címe: Faipari és közgazdasági-marketing innováció Erdélyben és Pécsett 1. utazás Pécs-Szováta-Pécs Csütörtök 2011.10.06. Csütörtök

Részletesebben

Ricotta gnocchi aszalt paradicsommal

Ricotta gnocchi aszalt paradicsommal Ricotta gnocchi aszalt paradicsommal Nálunk a családban egy jó ideje már szinte hagyomány lett a gnocchi (és egyéb olasz tésztaételek) készítése. Sajnos én csak havonta egyszer, egy hétvége erejéig tudom

Részletesebben

Dánia Nykobing Falster SOSU

Dánia Nykobing Falster SOSU Erasmus+K1 Mobilitasi Program Tanulói beszámoló Dánia Nykobing Falster SOSU 2015.10.26-2015.11.23 ORSZÁG KATA 14. gyakorló ápoló Beszámoló A Szegedi Szolgáltatási Szakképző Iskola Kossuth Zsuzsanna Tagintézményének

Részletesebben

Erasmus+ beszámoló. Nagy László András Franciaország, Angers

Erasmus+ beszámoló. Nagy László András Franciaország, Angers Erasmus+ beszámoló Nagy László András Franciaország, Angers Erasmus+ program Úgy gondolom az természetes volt, hogy mint mindenkiben, bennem is felmerült pár kérdés, amikor a GDF honlapján átnéztem az

Részletesebben

Dél-európai üzemi gyakorlat szakképzésben résztvevő tanulók számára

Dél-európai üzemi gyakorlat szakképzésben résztvevő tanulók számára 2009/SZI/23 Dél-európai üzemi gyakorlat szakképzésben résztvevő tanulók számára Iskolánk, a Békéscsabai Központi Szakképző Iskola és Kollégium sikeres Szakiskolai Mobilitási Program pályázata 11 diákunk

Részletesebben

1. Melléklet. 2. Melléklet. Interjú D.-vel. Dobbantó Rap G. D. & B. A. Zs. Geri a nagy parker, Azt hiszi, hogy ő a Marveles Peter Parker

1. Melléklet. 2. Melléklet. Interjú D.-vel. Dobbantó Rap G. D. & B. A. Zs. Geri a nagy parker, Azt hiszi, hogy ő a Marveles Peter Parker 194 1. Melléklet Dobbantó Rap G. D. & B. A. Zs. Ez itt a Dobbantó! Was is das? Ez nem gáz! Kriszbá az osztályfőnökünk Vele cool az egyéni fejlődési tervünk Edit nénit se felejtsük el hozzá fordulunk, ha

Részletesebben

ERASMUS SZAKMAI GYAKORLATI BESZÁMOLÓ

ERASMUS SZAKMAI GYAKORLATI BESZÁMOLÓ NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM APÁCZAI CSERE JÁNOS KAR ERASMUS SZAKMAI GYAKORLATI BESZÁMOLÓ Gyakorlati hely: Park Hotel Le Sorgenti Gyakorlat időtartama: 2012. május 01.-augusztus 01. Készítette: Szabó Alexandra

Részletesebben

Beszámoló a finnországi gyakorlatról

Beszámoló a finnországi gyakorlatról Leonardo pályázat Beszámoló a finnországi gyakorlatról 2013. január 19 - február 16-ig Készítette: Mészáros Eszter Küldő intézmény: SzSzKSz Kossuth Zsuzsanna Egészségügyi és Könnyűipari Tagintézménye Szeged

Részletesebben

Élménybeszámoló - Dolomitok (Rosengarten)

Élménybeszámoló - Dolomitok (Rosengarten) Élménybeszámoló - Dolomitok (Rosengarten) A 2013/2014. tanévben immár harmadik alkalommal megrendezett Jakucs László Nemzetközi Földrajzversenyen elért első helyezésünkkel csapattársam, Boros János Mátyás,

Részletesebben

Kiss Ottó. A nagypapa távcsöve

Kiss Ottó. A nagypapa távcsöve Kiss Ottó A nagypapa távcsöve ITT VANNAK A NAGYIÉK Itt vannak a nagyiék, megjöttek! Két hétre. Fogalmam sincs, hogy mit lehet majd velük addig csinálni. 3 A NAGYPAPA UGYANOLYAN A nagypapa ugyanolyan, mint

Részletesebben

1. fejezet. Dorset, 2010 Egy évvel késõbb

1. fejezet. Dorset, 2010 Egy évvel késõbb 1. fejezet Dorset, 2010 Egy évvel késõbb A napok egyre rövidebbek. A fûre hullott almákat megcsipkedték a varjak. Viszem be a fát, és rálépek az egyik puha gyümölcsre; szétnyomódik a lábam alatt. November

Részletesebben

A ZÖLD ÉS PIROS DIÉTA

A ZÖLD ÉS PIROS DIÉTA A ZÖLD ÉS PIROS DIÉTA Ahogy ez a kutatás utat talált a sajtóba, Potter professzor Rákgyógyszer Kutatócsoportjához elkezdtek érkezni a kérések, hogy segítsenek rákban szenvedő embereken. Első válaszként

Részletesebben

Szakmai gyakorlaton Finnországban 2011.03.05.-2011.04.02. Beszámoló

Szakmai gyakorlaton Finnországban 2011.03.05.-2011.04.02. Beszámoló Szakmai gyakorlaton Finnországban 2011.03.05.-2011.04.02. Beszámoló Az utazás a Tempus Közalapítvány Leonardo Mobilitás program támogatásával valósult meg Küldő iskola: Szegedi Szolgáltatási Középiskola

Részletesebben

Első nap. Jól éreztük magunkat, sok szép, újat tanultunk Erdély történelméről és számos szép, régi építményt láthattunk.

Első nap. Jól éreztük magunkat, sok szép, újat tanultunk Erdély történelméről és számos szép, régi építményt láthattunk. Első nap Reggel 6-kor indultunk a Cseresnyés Kollégium elől. A határ átlépése után az első megállónk Nagyszalonta volt. Megnéztük a város főterét ahol Erdély egyetlen Kossuth Lajos szobor található. Ellátogattunk

Részletesebben

Csirkepaprikás tésztával

Csirkepaprikás tésztával Csirkepaprikás tésztával - 30-40 dkg csirkemell filé, - Knorr csirkepaprikás alap, - főzőtejszín, - víz, - étolaj, - 250 g Gyermelyi copfocska tészta A húst felkockázzuk, és szárazra csepegtetjük. A 2,8

Részletesebben

ERASMUS BESZÁMLÓ TÖRÖKORSZÁG

ERASMUS BESZÁMLÓ TÖRÖKORSZÁG ERASMUS BESZÁMLÓ TÖRÖKORSZÁG Rasek Andrea vagyok harmadéves rekreációszervező szakos hallgató. Az Erasmus+ program keretében a 2015/16- os tanév őszi félévét Törökországban töltöttem szaktársammal, Mórocz

Részletesebben

2016. február INTERJÚ

2016. február INTERJÚ INTERJÚ Az Élet szép Az AMEGA beszélgetőpartnere: Dr. Kánitz Éva Főorvos Asszony, milyen családi indíttatással került az orvosi pályára? Mindig azt gondoltam, hogy az a legszebb dolog a világon, ha az

Részletesebben

A kellemes időben gyorsan telt a nap, többszöri megállással, pihenővel késő délután értünk Lipcsébe.

A kellemes időben gyorsan telt a nap, többszöri megállással, pihenővel késő délután értünk Lipcsébe. A projekt adatai: Címe: Modern technikák a régi épületek felújításánál Helyszín: Lipcse, Németország Kint tartózkodás Ideje: 2015.06.13.-2015.07.04. Munkanyelv: német Tavalyi sikeres, a témában futó felnőtt

Részletesebben

JuGáWi 7.A. Férfi Kézilabda Világbajnokság. Női Kézilabda Európa Bajnokság. Adventi műsor. Mit is ünnepelünk karácsonykor? Mikulás-buli az osztályban

JuGáWi 7.A. Férfi Kézilabda Világbajnokság. Női Kézilabda Európa Bajnokság. Adventi műsor. Mit is ünnepelünk karácsonykor? Mikulás-buli az osztályban JuGáWi 7.A 2010. december-2011. január Női Kézilabda Európa Bajnokság Amiről szó van az újságban: Rövidpályás Úszó Világbajnokság Férfi Kézilabda Világbajnokság Adventi műsor Mikulás-buli az osztályban

Részletesebben

Tábori hírmondó 2012. Személyes hangvételű beszámoló napról-napra...

Tábori hírmondó 2012. Személyes hangvételű beszámoló napról-napra... Tábori hírmondó 2012 Személyes hangvételű beszámoló napról-napra... Hétfő: Reggeli után megalakultak a csapatok; a Sárkányok, a Sárkányölők, a Lelkesek és a JC csapat. Komoly szabályok vannak, pontokat

Részletesebben

Angliai. útinaplóm. 2014. november 4. - november 27. Készítette: Bacsa Viktor Krisztián

Angliai. útinaplóm. 2014. november 4. - november 27. Készítette: Bacsa Viktor Krisztián Angliai útinaplóm 2014. november 4. - november 27. Készítette: Bacsa Viktor Krisztián --------------------------------------------------------------- A 2014-1-HU01-KA102-000149 Erasmus+ mobilitási projekt

Részletesebben

Visszatekintés... Egészség- és sportnap. Szent Lőrinc Diákújság. kellemesen elfáradva várta az eredményhirdetést. ezeket kipróbálhatták,

Visszatekintés... Egészség- és sportnap. Szent Lőrinc Diákújság. kellemesen elfáradva várta az eredményhirdetést. ezeket kipróbálhatták, Szent Lőrinc Diákújság I. évfolyam, 1. szám A hírlevél Visszatekintés... Egészség- és sportnap A tartalomból: Egészség-és sportnap 1 Az Egészség-és sportnap megrendezésére 2015.május 20 -án került sor

Részletesebben

Olaszország-beszámoló

Olaszország-beszámoló PPescara P Olaszország-beszámoló 2013.05.18-án 6:00kor indultunk Ferihegyről a tanárnővel és tanár úrral. 6:30-kor Barbit a Népligetnél vettük fel. Magyarországot Letenye határnál hagytuk el. Határlépés

Részletesebben

Görögországi beszámoló. 1. nap

Görögországi beszámoló. 1. nap 1. nap Az első napunk utazással telt. Délután 5 órakor találkoztunk a Liszt Ferenc Repülőtéren, a gépünk pedig 18:45- kor indult Thessaloniki felé. Este 22:30-kor (görög időszámítás szerint) szálltunk

Részletesebben

DOLGOZNI CSAK PONTOSAN SZÉPEN

DOLGOZNI CSAK PONTOSAN SZÉPEN Édesapám nagyon figyelt arra annakidején, hogy átvegyek tõle bizonyos stílusjegyeket, amelyek csak rá voltak jellemzõek, mert úgy érezte, így viszem tovább igazán a hagyományt DOLGOZNI CSK PONTOSN SZÉPEN

Részletesebben

Úton a világ megismerése felé

Úton a világ megismerése felé Úton a világ megismerése felé Világos Nándor 12.A Korán kelés. Álmosság. Hétfő. A reggeli kapkodás mintha egy másik, egy gyorsabb időben zajlana. Hideg, rossz idő. Kocsiút, szerencsére dugó nélkül. Elválás,

Részletesebben

Étlap. Mátyás Király Gyógy- és Wellness Hotel*** superior 4200 Hajdúszoboszló, Mátyás király sétány 17. www.matyashotel.hu Tel: 52/360-200 Oldal 1

Étlap. Mátyás Király Gyógy- és Wellness Hotel*** superior 4200 Hajdúszoboszló, Mátyás király sétány 17. www.matyashotel.hu Tel: 52/360-200 Oldal 1 Hideg előételek 1., Mozzarella paradicsommal, bazsalikommal, olivaolajjal 990.-Ft 2., Padlizsánkrém fokhagymás pirítóssal 890.-Ft 3., Füstölt lazac friss salátaágyon olivaolajos citromos dresszinggel 1390.-Ft

Részletesebben

Beszélgetés Nyitrai Kálmánnéval, a szolnoki Korona Patika vezetôjével

Beszélgetés Nyitrai Kálmánnéval, a szolnoki Korona Patika vezetôjével Bôrönd és homeopátia Beszélgetés Nyitrai Kálmánnéval, a szolnoki Korona Patika vezetôjével Takaros, barátságos épület egy árnyas, csen des kis utca végén, ahol az, nem messze a városközponttól, egy fôútvonalba

Részletesebben

MENÜ HELYBEN KÉSZÜLT, FRISSEN SÜTVE HAMBURGEREK KÓSTOLD MEG FINOMABBNÁL FINOMABB ÉTELEINKET!! Ár: 1390 Ft. Ár: 1790 Ft. Classic Burger.

MENÜ HELYBEN KÉSZÜLT, FRISSEN SÜTVE HAMBURGEREK KÓSTOLD MEG FINOMABBNÁL FINOMABB ÉTELEINKET!! Ár: 1390 Ft. Ár: 1790 Ft. Classic Burger. AMERIKAI ÉS MEXIKÓI ÉTELEK SZÉLES VÁLASZTÉKA HELYBEN KÉSZÜLT, FRISSEN SÜTVE Nálunk mindenki megtalálja álmai hamburgerét, burritóját, quesadilláját, és rengeteg különlegességet is kóstolhatsz :) Látogass

Részletesebben

Beszámoló. Leonardo Projekt címe: A PART 147 alkalmazása a repülőgépszerelők és repülőgép-műszerészek alapképzésében.

Beszámoló. Leonardo Projekt címe: A PART 147 alkalmazása a repülőgépszerelők és repülőgép-műszerészek alapképzésében. Beszámoló Leonardo Projekt címe: A PART 147 alkalmazása a repülőgépszerelők és repülőgép-műszerészek alapképzésében. A külföldi képzés lehetőségét az iskolában, egy pályázat útján nyertem el három társammal

Részletesebben

Kata. Megvagyok mondja. Kimegyünk? Á, jó itt.

Kata. Megvagyok mondja. Kimegyünk? Á, jó itt. Kata Az egyik budapesti aluljáró, metróbejárat előtt találkozunk, azt mondta, itt szokta napjainak nagy részét tölteni. Mocsok van, bűz és minden tele hajléktalanokkal. Alszanak dobozokon, koszos rongyokon,

Részletesebben

Június 19. csütörtök

Június 19. csütörtök Június 19. csütörtök A tegnapi túra a városban úgy kinyuvasztotta a lábam, mint egy nehéz nap a Caminon. Igaz, több mint két órát mentem, megállás nélkül, és a szandálban, amiről már kiderült, hogy nem

Részletesebben

Hitman TANDORI DEZSÕ. 14 tiszatáj

Hitman TANDORI DEZSÕ. 14 tiszatáj 14 tiszatáj TANDORI DEZSÕ Hitman Hitman nincs a szótárban, a szótárban nincs. De hát ember nem ad lónak olyan nevet, hogy Úgy Jól Ötvenen Túl. Nem ad, öreg, lónak ember olyan nevet, hogy... mondom. Mondja

Részletesebben

Péksütemény kakaóval. Szalámis kenyér. Tejleves tésztával Sült csirkecomb párolt zöldséggel Mirinda szelet. Pizza krémes meleg szendvics

Péksütemény kakaóval. Szalámis kenyér. Tejleves tésztával Sült csirkecomb párolt zöldséggel Mirinda szelet. Pizza krémes meleg szendvics Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek Reggeli Nutellás kenyér tejjel Szalámis kenyér Péksütemény kakaóval Lekváros kenyér Pirítós kenyér teával Ebéd Palóc gulyás Szilvás gombóc Tejleves tésztával Sült csirkecomb

Részletesebben

SZASZÁÉK gondoskodnak.

SZASZÁÉK gondoskodnak. ÉBREDÉS A PÁRI IFJÚSÁGI ÉS NEMZETISÉGI EGYESÜLET TÁJÉKOZTATÓ SZÓRÓLAPJA 2009. JÚNIUS PÁRI, Nagy utca 24. Teleház Telefon: 74/887-391 E-mail: ebredes.pari@vipmail.hu Meghívó PÖRKÖLTFŐZŐ VERSENY A Pári Ifjúsági

Részletesebben

Lezárult a Leonardo da Vinci mobilitás projekt 2010. évi pályázati fordulója.

Lezárult a Leonardo da Vinci mobilitás projekt 2010. évi pályázati fordulója. Leonardo da Vinci mobilitás projekt 2010. Záró beszámoló Lezárult a Leonardo da Vinci mobilitás projekt 2010. évi pályázati fordulója. A munkatervben rögzített feladatokat sikeresen megvalósítottuk. Azt,

Részletesebben

Kedves Olvasó! ZSIDEK LÁSZLÓ. gasztronómiai szakértô

Kedves Olvasó! ZSIDEK LÁSZLÓ. gasztronómiai szakértô Kedves Olvasó! Ugye Önnel is többször elôfordult már, hogy munka után szinte beesett a konyhába és gyorsan valami finomat kellett összedobni vacsorára a családnak?! Ehhez azonban elôször be kell vásárolni,

Részletesebben

FINNORSZÁG - JYVÄSKYLÄ ITPRO @ JAMK 2013 / 2014 SZABÓ FLÓRIÁN ÁKOS

FINNORSZÁG - JYVÄSKYLÄ ITPRO @ JAMK 2013 / 2014 SZABÓ FLÓRIÁN ÁKOS ÉLMÉNYBESZÁMOLÓ FINNORSZÁG - JYVÄSKYLÄ ITPRO @ JAMK 2013 / 2014 SZABÓ FLÓRIÁN ÁKOS KÜLFÖLDI INTÉZMÉNY: JAMK University of Applied Sciences PROGRAM: ITPRO képzés CampusHungary és Erasmus ösztöndíjjal IDŐSZAK:

Részletesebben

A BARÁT. Moncsinak, aki végig kitartott mellettem és támogatott. Andrásnak, aki szereti az írásaim, de ezt a könyvet még nem olvasta.

A BARÁT. Moncsinak, aki végig kitartott mellettem és támogatott. Andrásnak, aki szereti az írásaim, de ezt a könyvet még nem olvasta. Bódi Zsolt Publio Kiadó 2012 Minden jog fenntartva! A BARÁT Moncsinak, aki végig kitartott mellettem és támogatott. Andrásnak, aki szereti az írásaim, de ezt a könyvet még nem olvasta. Szüleimnek, testvéreimnek,

Részletesebben

AMBRÓZIA ÉTTEREM ÉS PANZIÓ*** H-3700, Kazincbarcika, Egressy Béni út 41. www.ambroziapanzio.hu

AMBRÓZIA ÉTTEREM ÉS PANZIÓ*** H-3700, Kazincbarcika, Egressy Béni út 41. www.ambroziapanzio.hu AMBRÓZIA ÉTTEREM ÉS PANZIÓ*** H-3700, Kazincbarcika, Egressy Béni út 41. www.ambroziapanzio.hu ELLÁTÁS (Érvényes 2009. április 30.-tól visszavonásig) Reggeli: a szoba ár tartalmazza! Félpanzió I.: 900

Részletesebben

Pole and Hungarian, Two good friends project

Pole and Hungarian, Two good friends project Pole and Hungarian, Two good friends project A projektet az Európai Bizottság támogatta. A kiadványban (közleményben) megjelentek nem szükségszerűen tükrözik az Európai Bizottság nézeteit. Önkéntesként

Részletesebben

Csillag-csoport 10 parancsolata

Csillag-csoport 10 parancsolata Csillag-csoport 10 parancsolata 1. Nagyon jól érezd magad mindig, mert ilyen hely nem lesz több a világon. (Panka) 2. Próbálj meg normálisan viselkedni, hogy ne legyenek rád dühösek. (Vince) 3. Kitartóan

Részletesebben

Varga Péter színes fotója a Képtár mellékletben

Varga Péter színes fotója a Képtár mellékletben Varga Péter: Skandinávium Varga Péter színes fotója a Képtár mellékletben Rügyek 3253 Varga Péter Ah, fehér ember Bárcsak elég vér lenne a pucámban, s lefotóznám! Egy börtönszerű, szürke, magas kerítéssel

Részletesebben

A DEBRECEN-NAGYERDEI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG LAPJA 2007/09. Kit keresnek. a Sátoraljaújhelyen táborozó 336 fő közül a Hóseás ifisek?

A DEBRECEN-NAGYERDEI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG LAPJA 2007/09. Kit keresnek. a Sátoraljaújhelyen táborozó 336 fő közül a Hóseás ifisek? A DEBRECEN-NAGYERDEI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG LAPJA 2007/09 Kit keresnek a Sátoraljaújhelyen táborozó 336 fő közül a Hóseás ifisek? Szivárványívemet helyezem a felhőkre, az lesz a jele a szövetségnek, melyet

Részletesebben

Sonkakészítő hőmérővel. *kizárólag sonkakészítés Termék száma: 420866

Sonkakészítő hőmérővel. *kizárólag sonkakészítés Termék száma: 420866 Sonkakészítő hőmérővel *kizárólag sonkakészítés Termék száma: 420866 Jelmagyarázat www.tescoma.com/video/420866 PRESTO sonkakészítő hőmérővel Tulajdonságok A PRESTO sonkakészítő kiváló eszköz a házi

Részletesebben

JÁNOS 6,38. Alsóvárosi Harangszó 2013. szeptember. A nagykanizsai Szent József Plébánia lapja VIII. évfolyam 9. szám 2013.

JÁNOS 6,38. Alsóvárosi Harangszó 2013. szeptember. A nagykanizsai Szent József Plébánia lapja VIII. évfolyam 9. szám 2013. H A R A N G S Z Ó Alsóvárosi Harangszó 2013. szeptember A L S Ó V Á R O S I A nagykanizsai Szent József Plébánia lapja VIII. évfolyam 9. szám 2013. szeptember Mert nem azért szálltam alá a mennybõl, hogy

Részletesebben

Hollandiában töltött szakmai gyakorlatom, tapasztalataim és élményeim

Hollandiában töltött szakmai gyakorlatom, tapasztalataim és élményeim Hollandiában töltött szakmai gyakorlatom, tapasztalataim és élményeim 2011. November 6 December 3 Tóth Katalin fogászati asszisztens tanuló Abban a percben, mikor megtudtam, hogy részese lehetek a 2011.

Részletesebben

10 gyors és olcsó szendvicskrém

10 gyors és olcsó szendvicskrém 10 gyors és olcsó szendvicskrém Miért készítsünk szendvicskrémet? Mert a házilag készített szendvicskrémek olcsók. Az újdonság élményét hozzák a készen vásárolt kenyérrevalók között. Új ízeket varázsolnak

Részletesebben

REGGELI A GERBEAUD HÁZBAN

REGGELI A GERBEAUD HÁZBAN REGGELI A GERBEAUD HÁZBAN A Gerbeaud Ház pékjei, cukrászai hajnalban kezdik készíteni a reggeli kínálatunkat, hogy amikor vendégeink azt akár büféasztalon felkészítve, akár tányéron felszolgálva maguk

Részletesebben

Használati utasítás HU FONTOS BIZTONSÁGI INTÉZKEDÉSEK Elektromos készülékek használatakor mindig be kell tartani többek között a következő alapvető óvintézkedéseket: 1. Olvassa végig a

Részletesebben

Aikido és a harmónia ereje, avagy Oszkár átváltozása

Aikido és a harmónia ereje, avagy Oszkár átváltozása Aikido és a harmónia ereje, avagy Oszkár átváltozása Aikido-történet gyerekeknek Richard Moon és Chas Fleischman tollából Vass Anikó és Erszény Krisztián fordításában Előszó Ezt a történetet közel huszonöt

Részletesebben

RECEPTEK. Sonkás sajtos csirkemell sajtmártásban. Összetevõk. 4 db csirkemell. 4 szelet Ahidai sonka. 8 szelet sajt. 5 dkg vaj. 2 ek liszt.

RECEPTEK. Sonkás sajtos csirkemell sajtmártásban. Összetevõk. 4 db csirkemell. 4 szelet Ahidai sonka. 8 szelet sajt. 5 dkg vaj. 2 ek liszt. RECEPTEK Sonkás sajtos csirkemell sajtmártásban Összetevõk 4 db csirkemell 4 szelet Ahidai sonka 8 szelet sajt 5 dkg vaj 2 ek liszt 3 dl tej só bors 10 dkg reszelt sajt 1-1,5 dl tejszín Elkészítés A csirkemell

Részletesebben

Szép karácsony szép zöld fája

Szép karácsony szép zöld fája Móra Ferenc Szép karácsony szép zöld fája Illusztrációk: Szabó Enikő Nyolcéves voltam, a harmadik elemibe jártam, és először léptem a közszereplés terére. A közszereplés tere az öreg templomunk volt. Úri

Részletesebben

REGGELI A GERBEAUD HÁZBAN

REGGELI A GERBEAUD HÁZBAN REGGELI A GERBEAUD HÁZBAN A Gerbeaud Ház pékjei, cukrászai hajnalban kezdik készíteni a reggeli kínálatunkat, hogy amikor vendégeink azt akár büféasztalon felkészítve, akár tányéron felszolgálva maguk

Részletesebben

Erasmus Albiban (Franciaország)

Erasmus Albiban (Franciaország) Erasmus Albiban (Franciaország) Prunariu Andrea PPKE-JÁK 2012 Előzmények Tavaly, 2011 szeptemberében az iskola meghirdetett egy pótjelentkezést a tavaszi félévre az Erasmus keretein belül. Mivel már egy

Részletesebben

Húsz év mellékvágány után újra lendületben

Húsz év mellékvágány után újra lendületben 2007-06-22 Húsz év mellékvágány után újra lendületben Bodrogi Gyula a mesterekről, a zsákutcákról és a nagy visszatérésről Bodrogi Gyula, a Nemzeti Színház művésze, valósággal kivirult, mióta nem a Vidám

Részletesebben

SZEPES MÁRIA PÖTTYÖS PANNI. az idôvonaton MÓRA KÖNYVKIADÓ

SZEPES MÁRIA PÖTTYÖS PANNI. az idôvonaton MÓRA KÖNYVKIADÓ SZEPES MÁRIA PÖTTYÖS PANNI az idôvonaton MÓRA KÖNYVKIADÓ A Móra Könyvkiadó a Szepes Mária Alapítvány támogatója. Az alapítvány célja az író teljes életmûvének gondozása, még kiadatlan írásainak megjelentetése,

Részletesebben

V Marinált olíva bogyók. Válogatott sonkák (San Daniele, Pármai, Emiliáno) és szalámi focacciával

V Marinált olíva bogyók. Válogatott sonkák (San Daniele, Pármai, Emiliáno) és szalámi focacciával Étlap V Pizza kenyér rozmaringgal és extra szűz olíva olajjal V Pizza kenyér zatar fűszerrel sütve V Marinált olíva bogyók 600 Ft 1900 Ft 1300 Ft Prusciutto San Daniele D.O.P. del consorzio di Parma Prosciutto

Részletesebben

Dózsa Nikolett 11dk osztályos tanuló beszámolója Németországi tanulmányútjáról

Dózsa Nikolett 11dk osztályos tanuló beszámolója Németországi tanulmányútjáról 2010. Június 20. Vasárnap Délelőtt 11 órakor indult a vonatunk Nagykőrösről Ferihegyre. A becsekkolás után hosszas várakozás kezdődött! 15.40-kor kezdtünk felszállni a repülőgépre. 17 óra körül Berlinben

Részletesebben

10. Az au pair időbeosztása ( a fejezet, melyben megmondjuk mennyire nem lesz szabad időd )

10. Az au pair időbeosztása ( a fejezet, melyben megmondjuk mennyire nem lesz szabad időd ) 10. Az au pair időbeosztása ( a fejezet, melyben megmondjuk mennyire nem lesz szabad időd ) A helyzet az, hogy a családok az idődet veszik meg. A tulajdonuknak tekintik a te (nem létező) szabad idődet.

Részletesebben

Frank megállt kocsijával a folyó előtt, ami enyhén szakadékos partjával és sötét vizével tiszteletet parancsolt. Mindennek lehetett nevezni, csak jó

Frank megállt kocsijával a folyó előtt, ami enyhén szakadékos partjával és sötét vizével tiszteletet parancsolt. Mindennek lehetett nevezni, csak jó 1. Frank megállt kocsijával a folyó előtt, ami enyhén szakadékos partjával és sötét vizével tiszteletet parancsolt. Mindennek lehetett nevezni, csak jó barátnak nem. A motort nem állította le, halk zúgása

Részletesebben

András és Krisztina: A nagy út

András és Krisztina: A nagy út András és Krisztina: A nagy út Külföldi Magyar Cserkészszövetség András és Krisztina: A nagy út Írta: Madzsarné Osvay Erzsébet Rajzolta: Pándiné Uray Erzsébet A Zöld Pajzsos Kiscserkészek részére Külföldi

Részletesebben

Kézipatika. az ország tetején. Beszélgetés Zorkóczy Ferenc háziorvossal, a mátraszentimrei kézigyógyszertár kezelôjével.

Kézipatika. az ország tetején. Beszélgetés Zorkóczy Ferenc háziorvossal, a mátraszentimrei kézigyógyszertár kezelôjével. Kézipatika az ország tetején Mátraszentimre Magyarország legmagasabban átlagosan 800 méteren fekvô önálló települése. Hivatalosan még öt települést foglal magában: Mátraszentistvánt és Mátraszentlászlót,

Részletesebben

Az új AJKP generációnak...

Az új AJKP generációnak... Az új AJKP generációnak...... a csapattól 2007. Vásárhelyi Cseresnyés Kollégium Riport Kiss Pál tanár úrral - Mióta nevelőtanár a Cserkóban? - 5 éve vagyok nevelőtanár a kollégiumban, és egy éve dolgozom

Részletesebben

Silvas János. Beszámoló a svájci utazásról

Silvas János. Beszámoló a svájci utazásról Silvas János Beszámoló a svájci utazásról Az első nap, az indulás A Liszt Ferenc repülőtéren találkoztunk délután öt órakór. Megvártuk amíg mindenki megérkezik és közben kiosztották a jegyeket. Miután

Részletesebben