KerekEmese 2015/2016 I. forduló CSEMETE Beküldési határidő: Dec. 07.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "KerekEmese 2015/2016 I. forduló CSEMETE Beküldési határidő: 2015. Dec. 07."

Átírás

1 Az idei első fordulóban Magyarország Nemzeti Emlékhelyeivel kapcsolatos feladatokat kell megoldanotok. Ezek az emlékhelyek történelmünk meghatározó helyszínei, amely a magyar nemzet, illetve a magyar és az ország területén élő nemzetiségek összetartozását erősíti, a nemzet önképében kiemelkedő fontossággal bír, és amelyet az Országgyűlés törvénnyel nemzeti emlékhellyé nyilvánít. Jelenleg tizennégy ilyen emlékhely található az országban, legutóbb épp az Egri Vár kapta meg ezt a megtisztelő címet. 1. FELADAT Nemzeti emlékhelyeink közül 8 található az ország különböző pontjain. Kérünk benneteket, hogy az alább olvasható állításokat párosítsátok össze az emlékhelyekkel, majd az itt található vaktérképre rajzoljátok be. A.Az itt található 560 ezer dokumentumot magában foglaló könyvtárban a Vizsolyi Bibliából két teljes és egy csonka példány is van, ezen kívül több tucat unikum (azaz egy példányban fennmaradt) régi magyar nyomtatvány is található itt. A ritkaságok között számos olyan van, amelyeket a külföldi egyetemekről hazatért egykori diákok adományoztak a könyvtárnak. B.A kőfalai a környék fő talajképző anyagának tekintett riolittufából épültek, ami könnyen faragható, de könnyű, meglehetősen puha és nagyon kevéssé fagyálló. Ezért a nagyobb hidegek utáni olvadások idején egyes falszakaszok rendre leomlottak, az erődítmény rendszeres karbantartást igényelt. C.A húsz méter átmérőjű épület földszintjének csak egyharmada került beépítésre, így a látogató a kapun belépve továbbra is ráláthat a sírkertre. A felső szint üvegharangja szinte lebeg a táj felett, az építész szándéka szerint egy hatalmas, ezüstszínű Szent Koronát formázva. D.Egyéb látnivalók mellett itt található az a monostor, mely a bencés szerzeteseknek köszönheti felvirágzását. Emellett a környék gazdag urai is támogatták a fényűző, három hajós bazilika megépítését. A település egészen a török uralomig vámszedési és vásártartási joggal is rendelkező központi mezővárosi szerepet töltött be. 1

2 E.Az emlékhely nem csak a csata áldozatainak, hanem az önkényuralom idején kivégzetteknek is emléket állít. Mára elmondható, hogy a helyszín minden olyan magyar katonának emlékhelye, aki vérét ontotta a hazáért. F.Az itt megtelepedett bencés szerzetesek a korábbi évszázadokban mindig szoros kapcsolatban voltak a szőlőtermesztéssel és a borkészítéssel. Az adott kor legmagasabb szintű szőlő- és borkultúráját művelték. Az 1900-as évek elején a birtokméret kb. 100 hektárnyi lehetett a környékén, de emellett Somlón és Tokaj- Hegyalján is rendelkeztek birtokokkal. Már abban az időben palackozott formában értékesítették fehér- és vörösboraikat, amelyek a történelmi határokon túlra is eljutottak. G.Az apátság alapítója francia földről származó bencés szerzetesekkel népesítette be a helyszínt, aki 1905 július 29-én bekövetkezett halálakor itt lelt első nyugvóhelyet. Az apátság két homlokzati tornyú, háromhajós, félköríves szentélyzáródású, bazilikára emlékeztető elrendezéssel. A kolostor a templomtól északra épült. Díszudvara 24 x 25 m-es volt. A 14. században a templomot átépítették. Ez volt az apátság második virágkora. Ekkor bővítették a kolostort is. Amikor Luxemburgi Zsigmond király eladományozta a kolostort, megindult a hanyatlás. H.A város főterének keleti szélén, a püspökség telke mellett húzódó romterület a középkori Magyarország legfontosabb templomának, a Szűz Mária királyi prépostsági templom maradványait őrzi. A templom alapítója maga az államalapító Szt. István volt, akit itt temettek el. A templom végső romlása tornyának 1601-ben bekövetkezett felrobbanásával kezdődött el. Építőkövei a városfalak építőköveivé váltak, 1688-ban, a török hódoltság végén már csak a templom északi oldalán megmaradt kápolnák emlékeztettek a fényes épületre. 2

3

4 2. FELADAT A koronázási helyszínt illetően több változás is volt történelmünkben. Istvánt Esztergomban koronázták, később a helyszín átkerült Székesfehérvárra, majd tól Pozsonyba, 1792-től pedig Buda lett a koronázási helyszín. Történelmünk során összesen 66 koronázás történt, a legtöbb Székesfehérváron és Pozsonyban. Arra kérünk benneteket, hogy az itt olvasható királyok neveihez keressétek meg a hozzá tartozó képet, majd írjátok az uralkodó neve alá, hogy melyik városban koronázták meg ábra

5

6 Kép száma: I. Ferenc király Koronázó város: Kép száma: Mátyás király Koronázó város: Kép száma: I. László Koronázó város: Kép száma: Ferenc József Koronázó város: Kép száma: IV. Károly Koronázó város: Károly Róbert (I. Károly) Kép száma: Koronázó város: Kép száma: II. József Koronázó város: Kép száma: Mária Terézia Koronázó város: 16 6

7 3. FELADAT Ebben a feladatban a Magyar Nemzeti Múzeummal kapcsolatban teszünk fel kérdéseket. Ez az emlékhely 211 éve őrzi a nemzeti értékeinket Széchényi Ferenc nagyszerű kezdeményezését követően. A Nemzeti Múzeum látképe a XIX. században A)Ki tervezte a Nemzeti Múzeumot, és hány évig tartott az építkezés? B)Melyik évben döntött úgy Széchényi Ferenc, hogy felajánlja gazdag gyűjteményeit a hazának? Melyik törvény mondta ki, hogy emeljenek önálló épületet a Nemzeti Múzeumnak? C)Mit ábrázol a múzeum timpanonja? D)Ki(k) festetté(k) a múzeum főlépcsőházának freskóit? 6 7

8 4. FELADAT Debrecen a magyarországi reformáció meghatározó szellemi-lelki centruma, melynek ikonikus épülete a Református Kollégium és a Nagytemplom. A göröglatin műveltséget, a természettudományos szemléletet az itt tanuló diákok tanulmányaik befejeztével elvitték az ország legtávolabbi sarkaiba is. Az egyetem főépületének díszudvarában található névsorból elég csak megemlíteni Csokonai vitéz Mihály, Kölcsey Ferenc, Ady Endre, vagy Móricz Zsigmond nevét ahhoz, hogy képet alkothassunk arról, milyen szellemi útravalót kaptak az itt tanuló diákok, hogy végrehajthassák küldetésüket.mivel a kollégiumra a latinos műveltség volt a jellemző, ezért számos fogalmat, kifejezést használtak e nyelven. Ezekből válogattunk néhányat, amelyeknek a magyar megfelelőjére, illetve magyarázatára vagyunk kíváncsiak. A debreceni diákok tipikus megjelenése ursa oetus 8

9 eregrinus artikula lma mater olihisztor rando et Laborando ántus onvent 9

10 enatus scholasticus : isputa apitale Flagitium amulus uditorium maximum 14 10

11 5. FELADAT A Reformkor politikusai szinte egy emberként foglalmazták meg azt az igényt, hogy épüljön fel egy méltó ház, amely állandó szállása lehet az országgyűlésnek. Az 1882-ben kiírt tervpályázatot magyar tervező, Műegyetem tanára nyerte meg. Nemzedéktársaihoz hasonlóan ő is úgy vélte, hogy korának építészeti problémáit úgy oldhatja meg a legjobban, ha - a modern technika segítségével - régmúlt korok stíluselemeiből viszonylag szabadon állítja össze alkotásait. A Parlament épületét 1885-ben kezdték építeni. A honfoglalás 1000 éves évfordulóját már itt ünnepelték, ám az építkezés csak 1904-ben fejeződött be. Nemzeti emlékhelyünk európai szinten is a historizáló eklektia egyik legszebb példája. Az alábbi megállapításokat olvasva döntsétek el, hogy közülük melyik igaz és melyik a hamis. Helytelen állítások esetén kérünk benneteket, hogy javítsátok is ki azokat! 1.A magyar parlament a világ harmadik legnagyobb ilyen célra szánt épülete, egyedül a londoni és a Buenos Aires-i előzi meg. Építésze Alpár Ignác, aki a millenniumi ünnepségek tiszteletére a magyar építészet történetét épületmásolatokkal ábrázoló Történelmi Épületcsoportot is tervezte. A munkálatok 19 évig zajlottak. Igaz: Hamis: 11

12 2.Az Országházban nagyon sok berendezési tárgy szimbolikus jelentőséggel bír. Például az alsóházi társalgóban a padlószőnyeg piros, a felsőháziban viszont kék színű. Ez amiatt van, mert a felsőház tagjai hagyományosan nemesek voltak, akikről azt tartották, hogy kék a vérük. Igaz: Hamis: 3.Ez volt a kor leghatalmasabb beruházása, s minden részletét magyar anyagból, magyar technikával, magyar mesterekkel akarták elkészíttetni, egész iparágakat lendített fel a vállalkozás. Kivételt képez ez alól a főlépcső mellett található 8 db 6 méter magas márvány monolit, amit Svédországból hoztak. Mintegy köbméter földtömeget mozgattak meg, 40 millió téglát húztak fel, fél milliónál több díszkövet faragtak a falak díszítésére. Igaz: Hamis: 4.Az épület tervezője szerint a kémények látványa elcsúfította volna a parlament épületét, ezért nem tervezett fűtést az épületbe. Ennek köszönhető, hogy később távfűtéssel oldották meg ezt a problémát gőzkazánok működtetésével. Igaz: Hamis: 12

13 5. Ez a képviselő megér egy havannait így hívták virágnyelven azokat a honatyákat, akiket korrupciós botránnyal gyanúsítottak. Igaz: Hamis: 8 13

14 6. FELADAT A következő feladatban a Hősök terén látható Millenniumi Emlékműről olvashattok egy rövid ismertetőt, amely több helyen is hiányos. Arra kérünk benneteket, hogy a helyes információkkal egészítsétek ki a szöveget!(figyeljetek, ugyanis több helyen olyan információkat kell megadnotok, amelyek egybe tartoznak, így a pontszám is egységenként jár!) A magyar honfoglalás jubileumára szánt emlékművet ban kezdték építeni a geológus által 1868-ban fúrt artézi kút fölé. Részei az egész magyar történelem szinte minden fontos részletét felidézik. A szobor együttes 1906-ban, a négy allegorikus szobor felhelyezésével készült el. A bronzszobrokat tervezte és többségében kivitelezte, közülük szobra elnyerte az 1900-as párizsi világkiállítás nagydíját is. Ez a közel 5 méter magas szobor áll a 36 méteres oszlopon, egyik kezében, a másikban az emeli a magasba, épp úgy, ahogy a legenda szerint az államalapító, Szent István álmában tette. Az emlékmű félköríves alakban épült, 85 méter széles, 25 14

15 méter mély, magassága 13 méter, a két oszlopcsarnok között a távolság 20 méter. A bal és a jobb oszlopcsarnokban a magyar történelem 7 7 neves személyiségének szobra áll. A középső oszlop talapzatánál a honfoglaló hét vezérből balra,, jobbra látható, míg középen Árpád Vezér ül a lován

16 7. FELADAT A 301-es parcella az 1956-os forradalmat követő megtorlás sok áldozatának nyughelye a rákoskeresztúri Új Köztemetőben. A magyar nemzet egyik legfontosabb történelmi emlékhelye. Itt található a kivégzett miniszterelnök, Nagy Imre sírja is. Magyarországon és valószínűleg az egész világon az egyetlen temetőrész, amelyet pusztán a parcellaszám említése egyértelműen azonosít. Az itt felsorolt személyek valamilyen módon kapcsolódnak a 301-es parcellához, illetve az 1956-os forradalomhoz. Őket kell most párosítani a hozzájuk köthető eseményhez! A B C D E F G H I J Szabó János Angyal István Földes Gábor Bem szobor Jovánovics György Király Béla Mansfeld Péter Petőfi kör Pere Lachaise temető Kéthly Anna a központi mártíremlékmű megalkotója Auschwitzot is megjárt, idealista kommunista forradalmár a pesti srácok egyike, a forradalom mártírja volt szociáldemokrata politikus a győri színház főrendezője Budapest katonai parancsnoka a forradalom alatt a Széna téri ellenállók legendás vezetője az 56-os mártírok jelképes sírhelye az 50-es évek magyar reform értelmiségiek mozgalma innen indult a 22-i esti tüntetés 10 16

17 8. FELADAT A pákozdi nemzeti emlékhely az szeptember 29-én a Habsburg császárikirályi haderő elleni - a magyar honvédek és nemzetőrök sikerével végződött - csata helyszíne. A győzelem elsősorban morális hatása miatt vált a magyar honvédelem jelképévé. Pákozd a Magyar Honvédség központi emlékhelye, amely nemcsak az ütközet áldozatainak, hanem az önkényuralom idején kivégzetteknek is emléket állít. Doni kápolnája a II. világháború magyar hősi halottai, míg a Békefenntartók emlékműve az idegen földön békét fenntartó magyar katonák áldozatvállalása előtt tiszteleg. A pákozdi csatával kapcsolatban teszünk fel kérdéseket, és három lehetséges választ is adtunk. Döntsétek el, hogy melyik a valós! A)Miért hívták Jézus-Mária huszároknak a Jelačić seregében szolgáló népfelkelőket? Ezt a jelet viselték a zubbonyukon. Képzetlenségük miatt az égiek segítségére is szükség volt. Minden csata előtt tábori misén imádkoztak a győzelemért. 17

18 B)Melyik magyar költőnk említi meg versében Lamberg Ferenc gróf, altábornagyot? Kölcsey Ferenc Petőfi Sándor Vörösmarty Mihály C)Ki volt a magyar hadsereg fővezére? Perczel Mór Batthyány Lajos Móga János D)Hány fős magyar sereg állt szemben a közel 23 ezer fős császári erővel? E)Milyen parancsot kapott a magyar sereg a győztes csatát követően? Ünnepeljék meg a győzelmet Vonuljanak vissza Martonvásárig Lendüljenek ellentámadásba, és szorítsák vissza az ellenséget déli irányba. F)Hányan vesztették életüket összesen a csata során?

19 9. FELADAT augusztus 29-én Mohács határában vívtak sorsdöntő csatát a magyar seregek a Szulejmán szultán által vezetett török haddal. Mindössze másfél óra leforgása alatt tizennyolcezer katonánk esett el, a középkori Magyarország elveszítette királyát, szenvedett végzetes vereséget és hullott részekre. A Mohácsi Történelmi Emlékhelyen e sorsfordító eseményre emlékezhetünk. Az alább található feladatban a lehetséges válaszok közül a lehetőséget kell megjelölnötök a helyesnek ítélt választ. A megfelelőnek lehetőség végén lévő négyzetbe írjátok X-et! A)Hogy hívják azt a kaput, amely az ide érkező látogatót fogadja? A múlt kapuja Hádész kapuja Székelykapu B)A mohácsi csata hányadik évfordulóján került sor az emlékhely felavatására? C)Ki tervezte az emlékhely központi épületét? Vadász György Illés Gyula Kő Pál D)Hány tömegsírt tártak fel a mohácsi csata helyszínén?

20 10. FELADAT Ebben a feladatban az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkkal kapcsolatos állításokat találtok, amelyekről el kell döntenetek, hogy igazak-e. Az igaz állításokat jelöljétek I betűvel, míg a hamis állítások mellé H betűt írjatok! Vélhetően a 12. században épült fel a Bor-Kalán nemzetség monostora. A monostor virágzásának a török hódoltság alatt szakadt vége, és a 17. századra már "Puszta-Szerré" vált. Az évi VIII. tc. rendelkezik arról, hogy: "Pusztaszeren emlékmű állíttassék a honalapítás ezredik évfordulójára" A hét millenniumi Árpád-emlékmű közül az ópusztaszeri - melyet a monostor romjaihoz közel emeltek Feszty Adolf építész és Kallós Ede szobrász alkotása. Trogmayer Ottó vezetésével megkezdődtek az között elvégzett - ásatások, melyek során feltárták a templom-maradványokat. Az Emlékpark területe a Kiskunsági Nemzeti Park része Az Emlékpark területének nagysága 102 hektár. A körkép eredetileg Debrecenben volt látható, onnan került át az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkba 8 20

21 11. FELADAT A legfiatalabb nemzeti emlékhelyünk az Egri Vár. Az itt lejátszódó történelmi eseményekhez kapcsolódóan válogattunk képeket, amelyhez hozzá kell rendelnetek egy személynek a nevét illetve az ezekhez tartozó fogalmat! 2. ábra 1. ábra 3. ábra 4. ábra 5. ábra 21

22 Bornemissza Gergely bátorság, hősiesség furfang a Nagy, Dicsőséges Gárdonyi Géza várkapitány Székely Bertalan történelmi regény Sinkovits Imre színművész I. Szulejmán Kép Név Fogalmak

23 12. FELADAT Végül egy kreatív feladat. Az idén, kapcsolódva a nemzeti emlékhelyek fővonalhoz egy olyan feladatot kell kiviteleznetek, ami ezekhez a helyekhez kapcsolódik, mégpedig akképpen, hogy létre kell hoznotok egy sajátot. Válasszatok ki a környezetetekben megtalálható helyszínt, amiről azt gondoljátok, hogy valamilyen ok miatt lehetne emlékhely! Majd a saját élményeitek alapján, általatok szabadon választott technikával rendezzétek be ezt a helyszínt egy dobozba, vagy jelenítsétek meg olyan összetett módon, hogy abban szerepeljen a helyszín minden fontos jellemzője és egy pár soros leírásban jelöljétek meg számunkra és a későbbi kiállítás szemlélői számára, hogy számotokra miért az az adott helyszín és az adott tárgyak voltak a legkedvesebbek! (A képek csak ötletadó illusztrációk!) 20 Összes pont: 134 A jól végzett munka után pihenjetek kicsit, hamarosan érkezik az újabb feladatsor! 23

Elıszó 1 ELİSZÓ A könyv, amit a Tisztelt Olvasó a kezében tart, az új Országgyőlés alakuló ülésére készült. Elsısorban az Országgyőlés tagjainak, különösen a most elıször megválasztott képviselıknek a

Részletesebben

Reformkor, forradalom és szabadságharc

Reformkor, forradalom és szabadságharc Hallássérültek XXXII Borbély Sándor Országos Tanulmányi Versenye 2014 május 15-16 Országos forduló a komplex történelmi, társadalmi ismeretek tantárgyból Reformkor, forradalom és szabadságharc 1 Írd a

Részletesebben

hogy ezzel a szultánt János ellen fordítja. I. Ferdinánd

hogy ezzel a szultánt János ellen fordítja. I. Ferdinánd Az előzményekről 1526 augusztusában Mohácsnál a Szulejmán szultán vezette törökök megverték a magyar sereget. A csatában odaveszett a magyar király, II. Lajos is. A csata után Szulejmánnak 12 nap is elegendő

Részletesebben

Történelmi tanulmányi verseny

Történelmi tanulmányi verseny Kováts Mihály Emléknapok Történelmi tanulmányi verseny 7. évfolyam 2006 1. Kik kezdték felfedezni kezdetben az amerikai földrész északi területeit? A. spanyolok C. németek B. angolok D. amerikaiak 2. Honnan

Részletesebben

Életút: dr. Küry Albert, Jász-Nagykun-Szolnok vármegye alispánja [1]

Életút: dr. Küry Albert, Jász-Nagykun-Szolnok vármegye alispánja [1] Published on Reformáció (http://reformacio.mnl.gov.hu) Címlap > Életút: dr. Küry Albert, Jász-Nagykun-Szolnok vármegye alispánja Életút: dr. Küry Albert, Jász-Nagykun-Szolnok vármegye alispánja [1] Küry

Részletesebben

ÖRÖKSÉGÜNK 48. Történelem csapatverseny. Örökségünk 48. Országos vetélkedő. internetes elődöntője rejtvényfüzetének javítókulcsa 2012.

ÖRÖKSÉGÜNK 48. Történelem csapatverseny. Örökségünk 48. Országos vetélkedő. internetes elődöntője rejtvényfüzetének javítókulcsa 2012. ÖRÖKSÉGÜNK 48 Történelem csapatverseny Örökségünk 48 Országos vetélkedő internetes elődöntője rejtvényfüzetének javítókulcsa 2012. A rejtvényfüzet kitöltésének határideje: 2012. április Egy adott időpontban,

Részletesebben

9. tétel. A/ Beszédgyakorlat: Vásárlási szokásaink Mire érdemes figyelnünk a vásárlás során? Te hol szeretsz vásárolni?

9. tétel. A/ Beszédgyakorlat: Vásárlási szokásaink Mire érdemes figyelnünk a vásárlás során? Te hol szeretsz vásárolni? 9. tétel A/ Beszédgyakorlat: Vásárlási szokásaink Mire érdemes figyelnünk a vásárlás során? Te hol szeretsz vásárolni? B/ Tinódi: Budai Ali basa históriája 1. Melyik vár ostromáról szól a mű? Meséld el

Részletesebben

VII. TÉMAKÖR A meteorológia magyarországi történetéből

VII. TÉMAKÖR A meteorológia magyarországi történetéből VII. TÉMAKÖR A meteorológia magyarországi történetéből Az első honi meteorológiai feljegyzések a középkor századaiból maradtak fenn, így egy 1009- re utaló feljegyzésben arról olvashatunk, hogy abban az

Részletesebben

Kopátsy Sándor Száz éve született Kádár Hozzászólás a májusi Egyenlítő két írásához

Kopátsy Sándor Száz éve született Kádár Hozzászólás a májusi Egyenlítő két írásához Kopátsy Sándor Száz éve született Kádár Hozzászólás a májusi Egyenlítő két írásához Örültem, hogy a baloldal megemlékezik a magyar baloldal legnagyobb alakjáról. Nemcsak a magyar baloldal, de a magyar

Részletesebben

ZSOLDOS ATTILA: A Szent Korona. A korona a történelemben és a nemzeti hagyományban I. A koronázási jelvények A jogar A palást Országalma

ZSOLDOS ATTILA: A Szent Korona. A korona a történelemben és a nemzeti hagyományban I. A koronázási jelvények A jogar A palást Országalma ZSOLDOS ATTILA: A Szent Korona. A korona a történelemben és a nemzeti hagyományban História 2000/05-06. A szabad választások után 1990- ben összeülő magyar parlament egyik legádázabb vitája a körül forgott,

Részletesebben

Vác. A XII. században Magyarország egyik leggazdagabb városa. Imre király itt tart 1193-ban nemzeti zsinatot.

Vác. A XII. században Magyarország egyik leggazdagabb városa. Imre király itt tart 1193-ban nemzeti zsinatot. Vác A Duna völgyében, különböző tájegységek találkozásánál fekszik ez a bájos, mediterrán hangulatú kisváros. Ha kellőképpen kipihentük magunkat, bújjunk kényelmes cipőbe, vegyünk térképet a kezünkbe,

Részletesebben

"E márványon ment halni a szent ügyért gróf Batthyány Lajos"

E márványon ment halni a szent ügyért gróf Batthyány Lajos "E márványon ment halni a szent ügyért gróf Batthyány Lajos" Meghökkentő ezt itt olvasni, a csendes kertvárosi környezetben. Hisz Kispest talán még nem is létezett, amikor Batthyány Lajost 1849. október

Részletesebben

JAVASLAT. a A győri vár

JAVASLAT. a A győri vár JAVASLAT a A győri vár Győr-Moson-Sopron Megyei Értéktárba történő felvételéhez Készítette: Kovács László (név). (aláírás) Győr, 2014. szeptember 24. (település, dátum) (P. H.) I. A JAVASLATTEVŐ ADATAI

Részletesebben

A szatmári béke. Magyarország a szatmári béke idején

A szatmári béke. Magyarország a szatmári béke idején 1 A szatmári béke Magyarország a szatmári béke idején A szatmári béke megkötésének körülményeit vizsgálva vissza kell tekintenünk az azt megelőző eseményekhez. 1701-ben Rákóczi Ferenc egy nemesi mozgalmat

Részletesebben

KerekEmese 2013/2014 Első forduló MAGONC Beküldési határidő: 2013. Nov. 30.

KerekEmese 2013/2014 Első forduló MAGONC Beküldési határidő: 2013. Nov. 30. Sziasztok! Emese és Kende idén államalapító királyunk, Szent István korába látogatnak el. Mindeközben megismerkednek a régészek munkájával és a keresztény világ sajátosságaival. Sok érdekes kalandban lesz

Részletesebben

B. Stenge Csaba vitéz nemes belényesi Heppes Miklós repülő alezredes

B. Stenge Csaba vitéz nemes belényesi Heppes Miklós repülő alezredes B. Stenge Csaba vitéz nemes belényesi Heppes Miklós repülő alezredes Heppes Miklós öccséhez, Aladárhoz hasonlóan - a magyar királyi honvéd légierő hosszú szolgálati idejű, fontos beosztásokat betöltő,

Részletesebben

Felvidéki Kirándulás 2013.04.20-21.

Felvidéki Kirándulás 2013.04.20-21. Rajzverseny, vetélkedő a Felvidékről 2013. március 27-én különleges napunk volt a Nógrádsipeki Keresztény Általános Iskolában. Nevelőink rajzversenyt, vetélkedőt szerveztek részünkre. A versenyre csapatokat

Részletesebben

A KÖZÉPISKOLÁSOK FELADATAI. 1. 1849. január 1. 2. 1849. január 3. 3. 1849. január 5. 4. 1849. január 8.

A KÖZÉPISKOLÁSOK FELADATAI. 1. 1849. január 1. 2. 1849. január 3. 3. 1849. január 5. 4. 1849. január 8. A KÖZÉPISKOLÁSOK FELADATAI 1. TOTÓ Melyik válasz a helyes? a) Mikor szállta meg Windischgrätz a fővárost? 1. 1849. január 1. 2. 1849. január 3. 3. 1849. január 5. 4. 1849. január 8. b) Melyik várost szabadította

Részletesebben

Kisvárda, Iskola tér 2. Megjegyzés

Kisvárda, Iskola tér 2. Megjegyzés He-e/1. 2683 Iskola tér 2. Bessenyei György Gimnázium és Kollégium épülete Kisvárda város Önkorm. Kisvárda város Önkorm. Oktatási épület 1919 jó szabadon álló F+3 Összetett tetőidom, kontyolt nyeregtető.

Részletesebben

A megőrizve változtatás jegyében A történelem kerettantervek (2012)

A megőrizve változtatás jegyében A történelem kerettantervek (2012) A megőrizve változtatás jegyében A történelem kerettantervek (2012) Katolikus Pedagógiai Szervezési és Továbbképzési Intézet 2012. november 20. Készítette: Dr. Katona András ny. főiskolai docens, a történelem

Részletesebben

Premontrei monostor feltárása Bárdudvarnokon

Premontrei monostor feltárása Bárdudvarnokon A Magyar Nemzeti Múzeum visegrádi Mátyás Király Múzeumának középkori régészeti online magazinja M. Aradi Csilla Molnár István Premontrei monostor feltárása Bárdudvarnokon 2014 A prépostság története, kutatása

Részletesebben

2015. március. Tisztelt Polgártársak!

2015. március. Tisztelt Polgártársak! KÉPVISELŐI HÍRLEVÉL 2015. március Tisztelt Polgártársak! Ha tavasz, akkor itt a képviselői hírlevelem legújabb száma. Fontosnak tartom, hogy az önkormányzati képviselők tájékoztassák választóikat a körzetükben

Részletesebben

HATÁRTALANUL A FELVIDÉKEN

HATÁRTALANUL A FELVIDÉKEN HATÁRTALANUL A FELVIDÉKEN Kirándulásunk a Határtalanul! pályázat keretein belül jött létre, abból a célból, hogy megismerkedjünk a felvidéki magyar diákokkal, és szorosabb kapcsolatot alakítsunk ki velük.

Részletesebben

Határtalanul! a hetedikesek osztálykirándulása Erdélybe

Határtalanul! a hetedikesek osztálykirándulása Erdélybe Határtalanul! a hetedikesek osztálykirándulása Erdélybe A hetedik osztályosok kirándulása 2015. április 14-én hajnal kettőkor indult az iskola előtti buszmegállóból. A csomagok és az ajándékok gondos bepakolása,

Részletesebben

Javaslat a. Szoborkert. települési értéktárba történő felvételéhez

Javaslat a. Szoborkert. települési értéktárba történő felvételéhez Javaslat a Szoborkert települési értéktárba történő felvételéhez I. A JAVASLATTEVŐ ADATAI 1. A javaslatot benyújtó (személy/intézmény/szervezet/vállalkozás) neve: Langó Csaba 2. A javaslatot benyújtó személy,

Részletesebben

Domborműveken a hazai tűzvédelem nagyjai

Domborműveken a hazai tűzvédelem nagyjai Dr. Hadnagy Imre József Domborműveken a hazai tűzvédelem nagyjai Kiállítócsarnok nem lévén a gyűjtemény néhány muzeális tűzoltószere és a hazai tűzvédelem jeles személyiségeinek domborműve az intézménynek

Részletesebben

14- -^ - ^. >. i. -rítlet Kőbányai - i-testület ülése

14- -^ - ^. >. i. -rítlet Kőbányai - i-testület ülése 14- -^ - ^. >. i. -rítlet Kőbányai "' - i-testület ülése x._lmla±ja A

Részletesebben

történeti háttér Múzeum nagy értékű gyűjteményét is. maradhatott az egyetlen tiszti utánpótlást biztosító intézmény a honvédség keretein belül.

történeti háttér Múzeum nagy értékű gyűjteményét is. maradhatott az egyetlen tiszti utánpótlást biztosító intézmény a honvédség keretein belül. történeti háttér s hogy fiaik és utódaik nem csak erővel, hanem annál hathatósabban tudománynyal is tudjanak hazáért, ősi alkotmányért és a felséges uralkodó házért harczolni (1808. évi VII. törvénycikk

Részletesebben

A TÖRTÉNET TARTOZÉKOK A JÁTÉK CÉLJA

A TÖRTÉNET TARTOZÉKOK A JÁTÉK CÉLJA TARTOZÉKOK 2 4 játékos 10-99 korig Tervezők: M. Kiesling / W. Kramer Illusztrácuó / Design: Franz Vohwinkel Rio Grande Games #132 1 db játéktábla 36 db hatszögletű terepkártya 15 db templom-kártya 10 db

Részletesebben

Fehérvári Huszárok Egyesülete 2011. évi Közhasznúsági jelentése Az 1998. évi CLVI. Törvény 19. alapján

Fehérvári Huszárok Egyesülete 2011. évi Közhasznúsági jelentése Az 1998. évi CLVI. Törvény 19. alapján Fehérvári Huszárok Egyesülete 2011. évi Közhasznúsági jelentése Az 1998. évi CLVI. Törvény 19. alapján 1. Számviteli beszámoló A Fehérvári Huszárok Egyesülete (továbbiakban FHE) 2011. évi számviteli beszámolója

Részletesebben

Program. Dr. Orosz Ildikó, elnök II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyr Főiskola. Demkó Ferenc, esperes Beregszászi Magyar Esperesi Kerület. 1.

Program. Dr. Orosz Ildikó, elnök II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyr Főiskola. Demkó Ferenc, esperes Beregszászi Magyar Esperesi Kerület. 1. Megnyitó: Program Dr. Orosz Ildikó, elnök II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyr Főiskola Demkó Ferenc, esperes Beregszászi Magyar Esperesi Kerület 1. szekció 10.00 Dr. Kránitz Mihály (professzor, Pázmány

Részletesebben

A Királyi Palota egykor és ma 1241-2010

A Királyi Palota egykor és ma 1241-2010 A Királyi Palota egykor és ma 1241-2010 A Budai királyi palota története 1241-es Tatárdúlás után kezdi építeni IV.Béla védelmi funkcióval Zsigmond (1387-1437) alatt válik igazi királyi székhellyé Mátyás

Részletesebben

Értékvizsgálati dokumentáció helyi egyedi védetté nyilvánításhoz

Értékvizsgálati dokumentáció helyi egyedi védetté nyilvánításhoz Értékvizsgálati dokumentáció helyi egyedi védetté nyilvánításhoz Budapest XII. kerület, Pipiske út 4. = Svájci út 11. (hrsz. 9269/18) Társasház, volt társas szálló Budapest, 2011 EGYEDI ÉPÍTÉSZETI ÉRTÉK

Részletesebben

Marcali Város Képviselőtestületének 16/2007.(VII. 06.) számú rendelete

Marcali Város Képviselőtestületének 16/2007.(VII. 06.) számú rendelete Marcali Város Képviselőtestületének 16/2007.(VII. 06.) számú rendelete az önkormányzat 2007. évi költségvetését megállapító 3/2007.(II.16.) számú rendelet módosításáról. Marcali Város Képviselő-testülete

Részletesebben

Szabadka urbanisztikai és építészeti fejlõdése a XIX XX. század fordulóján

Szabadka urbanisztikai és építészeti fejlõdése a XIX XX. század fordulóján Dömötör Gábor Szabadka urbanisztikai és építészeti fejlõdése a XIX XX. század fordulóján Európa nagy építészei közül valaki azt mondta: Ahol a homlokzatokról hullik a vakolat, az utcák pedig elhanyagoltak,

Részletesebben

A ZRÍNYI-SZOBOR ALKOTÓJA, BARBA PÉTER EMLÉKÉRE

A ZRÍNYI-SZOBOR ALKOTÓJA, BARBA PÉTER EMLÉKÉRE ÁLTALÁNOS PAPP FERENC A ZRÍNYI-SZOBOR ALKOTÓJA, BARBA PÉTER EMLÉKÉRE A Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem központi helyén, a Zrínyi parkban található egy alkotás, az egyetem névadójának szobra, amiről

Részletesebben

Történelem J Írásbeli felvételi feladatok 2004. javítási útmutató

Történelem J Írásbeli felvételi feladatok 2004. javítási útmutató Történelem J Írásbeli felvételi feladatok 2004 javítási útmutató 1. Jogalkotók Nevezze meg a körülírt jogalkotó történeti személyiségeket! a) A kiváltságos papi osztály helyzetének megerősítését szolgáló

Részletesebben

Hogyan készült a Vizsolyi Biblia szedése?

Hogyan készült a Vizsolyi Biblia szedése? Hogyan készült a Vizsolyi Biblia szedése? Timkó György 1906-ban jelent meg Beöthy Zsolt szerkesztésében A magyar irodalom története című kétkötetes könyv. Ebben olvasható: [Károlyi] nem oly jártas ugyan

Részletesebben

Rotary Club Sátoraljaújhely H 3980 Sátoraljaújhely, Kazinczy u. 3. www.rotarysatoraljaujhely.hu E-mail: rcsatoraljaujhely@gmail.

Rotary Club Sátoraljaújhely H 3980 Sátoraljaújhely, Kazinczy u. 3. www.rotarysatoraljaujhely.hu E-mail: rcsatoraljaujhely@gmail. Rotary Club Sátoraljaújhely 2 ZEMPLÉN A LEGEK FÖLDJE - A legészakibb magyarországi térség, szomszédos Szlovákiával. - A legtisztább levegőjű, legérintetlenebb hazai vidék. - Hazánk legváltozatosabb természeti

Részletesebben

SZAKKÖZÉPISKOLAI VERSENYEK SZAKMAI ALAPISMERETEK TÉTEL

SZAKKÖZÉPISKOLAI VERSENYEK SZAKMAI ALAPISMERETEK TÉTEL FŐVÁROSI SZAKMAI TANULMÁNYI VERSENY SZAKKÖZÉPISKOLAI VERSENYEK KÖZGAZDASÁGI SZAKMACSOPORT SZAKMAI ALAPISMERETEK TÉTEL Rendelkezésre álló idő: 150 perc Elérhető pontszám: 100 pont 2007-2008. FŐVÁROSI PEDAGÓGIAI

Részletesebben

67/2012. (IX. 28.) Főv. Kgy. rendelet 67/2012. (IX. 28.) Főv. Kgy. rendelet Budapest főváros díszvilágításáról

67/2012. (IX. 28.) Főv. Kgy. rendelet 67/2012. (IX. 28.) Főv. Kgy. rendelet Budapest főváros díszvilágításáról 67/2012. (IX. 28.) Főv. Kgy. rendelet 67/2012. (IX. 28.) Főv. Kgy. rendelet Budapest főváros díszvilágításáról Budapest főváros díszvilágításáról Jelenleg hatályos szöveg Melléklet a 67/2012. (IX. 28.)

Részletesebben

László nagyváradi megyéspüspök körlevele I. / 2016

László nagyváradi megyéspüspök körlevele I. / 2016 László nagyváradi megyéspüspök körlevele I. / 2016 Nr. 321/2016. SZENTJOBB EGYHÁZMEGYÉNK ŐSI KEGYHELYE Az Irgalmasság Évében tervezett lelkipásztori programok között, ahogyan azt Főtisztelendő Paptestvéreim

Részletesebben

PÉCS ÉS KÖRNYÉKE VASAS VASAS. A szöveget írta: Biró József BÁNYÁSZ ÚTIKALAUZ

PÉCS ÉS KÖRNYÉKE VASAS VASAS. A szöveget írta: Biró József BÁNYÁSZ ÚTIKALAUZ PÉCS ÉS KÖRNYÉKE VASAS VASAS A szöveget írta: Biró József BÁNYÁSZ ÚTIKALAUZ 103 5. térkép, Vasas 5.1. Petőfi-akna Toboz utca Búzaberki Fenyő utca V a s a s Szövetkezet utca - t e t ő Parcsin utca köz Liget

Részletesebben

Kiskőrösi Evangélikus Középiskola MATEKTÁJOLÓ. Kiskőrös 2015. október 21. HEXAÉDEREK

Kiskőrösi Evangélikus Középiskola MATEKTÁJOLÓ. Kiskőrös 2015. október 21. HEXAÉDEREK Kiskőrösi Evangélikus Középiskola MATEKTÁJOLÓ Kiskőrös 2015. október 21. HEXAÉDEREK Kedves Versenyzők! A Sportcsarnokban való ismertető után megkapjátok a nulladik feladatot. A feladat megoldása után haladhattok

Részletesebben

A pesti egyetemi orvoskar 1848/49-ben

A pesti egyetemi orvoskar 1848/49-ben Forrás: http://www.ujsag.sote.hu/se200803/20080317.html Semmelweis Egyetem IX. évfolyam 3. szám 2008. március 15. A pesti egyetemi orvoskar 1848/49-ben Az Orvoskar állapota 1848-ban Az egyetem Budáról

Részletesebben

Centenárium előtt a Szépművészeti Múzeum

Centenárium előtt a Szépművészeti Múzeum BAÁN LÁSZLÓ Centenárium előtt a Szépművészeti Múzeum Baán László Ma 99 éve, hogy 1906. december 1-jén Ferenc József császár és király látogatásával megnyitotta és átadta a székesfőváros közönségének a

Részletesebben

RAJZ ÉS VIZUÁLIS KULTÚRA 5. évfolyam

RAJZ ÉS VIZUÁLIS KULTÚRA 5. évfolyam SZÖVEGÉRTÉS-SZÖVEGALKOTÁS RAJZ ÉS VIZUÁLIS KULTÚRA 5. évfolyam TANULÓI MUNKAFÜZET Készítette: Ternákné Gábori Gabriella Molnár Krisztina 3 Az ókori Egyiptom építészete 8 Az ókori görög szobrászatról A

Részletesebben

Észak Dél ellen Published on www.flagmagazin.hu (http://www.flagmagazin.hu) Még nincs értékelve

Észak Dél ellen Published on www.flagmagazin.hu (http://www.flagmagazin.hu) Még nincs értékelve 2011 április 25. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még nincs értékelve Értéke: 1/5 Értéke: 2/5 Mérték Értéke: 3/5 Értéke: 4/5 Értéke: 5/5 Furcsa ezt itt és most kimondani, de az egyenlőtlen fejlődés tézise

Részletesebben

Nyílt levél OV-nak, Magyarország még miniszterelnökének. Az orbán-öszödi beszédmód Kedves bölcs vezérem! Bár 2010-ben elvből nem rád szavaztam, de én

Nyílt levél OV-nak, Magyarország még miniszterelnökének. Az orbán-öszödi beszédmód Kedves bölcs vezérem! Bár 2010-ben elvből nem rád szavaztam, de én Nyílt levél OV-nak, Magyarország még miniszterelnökének. Az orbán-öszödi beszédmód Kedves bölcs vezérem! Bár 2010-ben elvből nem rád szavaztam, de én is elhittem mindazt, amit előtte 8 éven át hirdettél.

Részletesebben

Jelentés a levéltári szakfelügyelet 2012. évi működéséről és ellenőrzési tapasztalatairól

Jelentés a levéltári szakfelügyelet 2012. évi működéséről és ellenőrzési tapasztalatairól Jelentés a levéltári szakfelügyelet 2012. évi működéséről és ellenőrzési tapasztalatairól A vezető szakfelügyelőből, 9 közlevéltári és 3 nyilvános magánlevéltári szakfelügyelőből álló szakfelügyelői karból

Részletesebben

2016-os Cool-túra vetélkedő feladatsora

2016-os Cool-túra vetélkedő feladatsora 2016-os Cool-túra vetélkedő feladatsora 1. Valószínű, hogy Dózsa Györgyöt nem ültették izzó vastrónra kivégzésekor, csupán ácsolt székre. Ám a fejére valóban felhevített vaskoronát tettek. Hol történt

Részletesebben

Kreutzer Andrea Bemutatkozik a Hadtörténeti Intézet és Múzeum

Kreutzer Andrea Bemutatkozik a Hadtörténeti Intézet és Múzeum Kreutzer Andrea Bemutatkozik a Hadtörténeti Intézet és Múzeum A Hadtörténeti Múzeum Könyvgyűjteménye a múzeum alapításakor, 1918-ban jött létre. A múzeum törzsanyagával együtt költözött az Országos Levéltár

Részletesebben

KARCAG VÁROS INTEGRÁLT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJÁNAK MEGALAPOZÓ VIZSGÁLATA

KARCAG VÁROS INTEGRÁLT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJÁNAK MEGALAPOZÓ VIZSGÁLATA Projekt azonosító: ÉAOP-6.2.1/K-13-2014-0002 KARCAG VÁROS INTEGRÁLT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJÁNAK MEGALAPOZÓ VIZSGÁLATA BELÜGYMINISZTÉRIUM KARCAG VÁROS INTEGRÁLT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJÁNAK

Részletesebben

KÖZÉPKOR Az Aragón Királyság védelme a két Péter háborúja idején (1356 1366)

KÖZÉPKOR Az Aragón Királyság védelme a két Péter háborúja idején (1356 1366) KÖZÉPKOR Az Aragón Királyság védelme a két Péter háborúja idején (1356 1366) Donald J. Kagay az Albany State University történészprofesszora, szakértője a középkori általános és hadtörténetnek, különös

Részletesebben

SÁRVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA GAZDASÁGI, VÁROSFEJLESZTÉSI ÉS KÖZBESZERZÉSI BIZOTTSÁGA 9600 SÁRVÁR,VÁRKERÜLET 2-3.

SÁRVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA GAZDASÁGI, VÁROSFEJLESZTÉSI ÉS KÖZBESZERZÉSI BIZOTTSÁGA 9600 SÁRVÁR,VÁRKERÜLET 2-3. SÁRVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA GAZDASÁGI, VÁROSFEJLESZTÉSI ÉS KÖZBESZERZÉSI BIZOTTSÁGA 9600 SÁRVÁR,VÁRKERÜLET 2-3. M E G H Í V Ó Sárvár város Önkormányzatának Gazdasági, Városfejlesztési és Közbeszerzési Bizottsága

Részletesebben

Az óbudai Schmidt-kastély ellenállói

Az óbudai Schmidt-kastély ellenállói KARACS ZSIGMOND Az óbudai Schmidt-kastély ellenállói Az országot 1956. október 4-én a keringõ hírek ellenére váratlanul érte a katasztrófa. Az emberek bíztak a szovjet csapatok kivonulásában, mindenki

Részletesebben

d barokk c görög/római g mezopotámiai toronytemplom b román f bizánci

d barokk c görög/római g mezopotámiai toronytemplom b román f bizánci A 2004/2005. tanévi Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny első (iskolai) fordulójának feladatmegoldásai TÖRTÉNELEMBŐL I. KÉPAZONOSÍTÁS (5 pont) A képeken különböző korok templomai láthatóak. Válassza

Részletesebben

MAGYAR MINT IDEGEN NYELV

MAGYAR MINT IDEGEN NYELV Magyar mint idegen nyelv középszint 1412 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2016. május 2. MAGYAR MINT IDEGEN NYELV KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA ÁLTALÁNOS

Részletesebben

8. A TANULMÁNYI KIRÁNDULÁS 2015.MÁJ 21-22-23.

8. A TANULMÁNYI KIRÁNDULÁS 2015.MÁJ 21-22-23. 8. A TANULMÁNYI KIRÁNDULÁS 2015.MÁJ 21-22-23. Kísérő tanárok: Lipcsei Anna Mária projektfelelős (osztályfőnök, pedagógia ) Buzás Klára tanító, gyógypedagógus) Rabóczki Ottó osztályfőnök ( testnevelés-biológia

Részletesebben

HATÁRTALANUL ERDÉLY 2015.05.18.-22. a Julianna Református Általános Iskola 7. osztályának kirándulása

HATÁRTALANUL ERDÉLY 2015.05.18.-22. a Julianna Református Általános Iskola 7. osztályának kirándulása HATÁRTALANUL ERDÉLY 2015.05.18.-22. a Julianna Református Általános Iskola 7. osztályának kirándulása Előzetes foglalkozások BÉRES FERENC ÉNEKLŐ VERSENY 2015. március 27-én a tordai Jósika Miklós Líceum

Részletesebben

Kemecsei Helytörténeti Krónika

Kemecsei Helytörténeti Krónika A KEMECSEI HELYTÖRTÉNETI GYŰJTEMÉNY LAPJA Kemecsei Helytörténeti Krónika 2014. X. évfolyam 3. szám MEGJELENIK NEGYEDÉVENTE Alapítók köszöntése A 16. éve, 1998-ban megalakult Kemecsei Gyermekekért Alapítvány

Részletesebben

Rövid beszámoló a kaposszentjakabi apátság területén végzett újabb régészeti kutatásról

Rövid beszámoló a kaposszentjakabi apátság területén végzett újabb régészeti kutatásról A Magyar Nemzeti Múzeum visegrádi Mátyás Király Múzeumának középkori régészeti online magazinja Molnár István Rövid beszámoló a kaposszentjakabi apátság területén végzett újabb régészeti kutatásról 2014

Részletesebben

Meg kell küzdenem a társadalomba beivódott előítéletekkel

Meg kell küzdenem a társadalomba beivódott előítéletekkel http://www.honvedelem.hu/cikk/14500 Meg kell küzdenem a társadalomba beivódott előítéletekkel Végh Ferenc nyugállományú vezérezredes az elmúlt hetekben több konferencián is jelen volt. A Magyar Honvédség

Részletesebben

Hédervár. Örökségvédelmi hatástanulmány. Régészeti munkarész. Készítette: Archeo-Art Bt. 2015. november

Hédervár. Örökségvédelmi hatástanulmány. Régészeti munkarész. Készítette: Archeo-Art Bt. 2015. november Hédervár Örökségvédelmi hatástanulmány Régészeti munkarész Készítette: Archeo-Art Bt. 2015. november I. Vizsgálat Hédervár TRT felülvizsgálat 2015., Régészeti munkarész Bevezetés A jelenlegi hatástanulmány

Részletesebben

A géppuska Önműködő, sorozatlövés leadására alkalmas lőfegyverek léteztek már az első világháború kitörése előtt is, igazán félelmetes hírnévre azonban 1914 után tettek szert, amikor a géppuskák a lövészárok-háborúkban

Részletesebben

SZELEPCSÉNYI SÁNDOR. Rákoskerti Polgári Kör

SZELEPCSÉNYI SÁNDOR. Rákoskerti Polgári Kör SZELEPCSÉNYI SÁNDOR Rákoskerti Polgári Kör Egyesületünk, ahogyan a neve is elárulja, Rákoskerten működik. Mivel nem mindenki előtt ismert, hogy a térképen hol keressen bennünket, ezért először is szeretném

Részletesebben

A régi és új Kolozsvár fényképekben

A régi és új Kolozsvár fényképekben HAZAI TÜKÖR A régi és új Kolozsvár fényképekben Fényképek fekszenek előttem. Kolozsvár első fényképészének, a nagytudású Veress Ferencnek néhány, városképet ábrázoló felvétele. 1850-től több mint hatvan

Részletesebben

Közlekedés Budapesten az Államalapítás Ünnepén és az augusztus 20-ai hosszú hétvégén

Közlekedés Budapesten az Államalapítás Ünnepén és az augusztus 20-ai hosszú hétvégén Közlekedés Budapesten az Államalapítás Ünnepén és az augusztus 20-ai hosszú hétvégén Változások a tömegközlekedési járatok forgalmában Az alábbiakban részletes információk olvashatók az augusztus 20-ai

Részletesebben

EDELÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK 13/2002.(VI.24.) SZÁMÚ R E N D E L E T E

EDELÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK 13/2002.(VI.24.) SZÁMÚ R E N D E L E T E EDELÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK 13/2002.(VI.24.) SZÁMÚ R E N D E L E T E Edelény város területén működő egészségügyi alapellátást nyújtó szolgálatok körzethatárairól (Módosításokkal egységes szerkezetben.)

Részletesebben

Azonosító jel: FÖLDRAJZ EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA. 2008. május 15. 14:00. Az írásbeli vizsga időtartama: 240 perc

Azonosító jel: FÖLDRAJZ EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA. 2008. május 15. 14:00. Az írásbeli vizsga időtartama: 240 perc ÉRETTSÉGI VIZSGA 2008. május 15. FÖLDRAJZ EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2008. május 15. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 240 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM

Részletesebben

Nemzeti Emlékezet Bizottsága Biszku-per TV, RÁDIÓ

Nemzeti Emlékezet Bizottsága Biszku-per TV, RÁDIÓ Nemzeti Emlékezet Bizottsága Biszku-per TV, RÁDIÓ MÉDIANÉZŐ KFT. -NEMZETI EMLÉKEZET BIZOTTSÁGA 1 A tartalom Felfüggesztett büntetést kapott Biszku Béla Felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték nem jogerősen

Részletesebben

Így került le a lófarkas lobogó Buda váráról

Így került le a lófarkas lobogó Buda váráról 2011 szeptember 03. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még nincs értékelve Értéke: 1/5 Értéke: 2/5 Mérték Értéke: 3/5 Értéke: 4/5 Értéke: 5/5 1684-ben a Habsburg birodalom, Lengyelország és Velence Szent Liga

Részletesebben

Az Oszmán Birodalom a XIV-XVI. században 13. sz. vége Turkisztánból, határőrök Kisázsiában szeldzsuk din. kihalása 13o1. I. Oszmán - szultán -

Az Oszmán Birodalom a XIV-XVI. században 13. sz. vége Turkisztánból, határőrök Kisázsiában szeldzsuk din. kihalása 13o1. I. Oszmán - szultán - Az Oszmán Birodalom a XIV-XVI. században 13. sz. vége Turkisztánból, határőrök Kisázsiában szeldzsuk din. kihalása 13o1. I. Oszmán - szultán - önállósodik a szeldzsuk törököktől 1389. Rigómező - balkáni

Részletesebben

Bethlen emlékút. A Bethlen-út rövid története:

Bethlen emlékút. A Bethlen-út rövid története: Bethlen emlékút A Bethlen-út a Bükk első turista útja volt, átadására 1892. július 17-én került sor. A Miskolci Helyiipari Természetbarát Egyesület a 120 éves jubileumra emlékezve határozta el, hogy az

Részletesebben

A kooperatív tanulásszervezés lehetőségei

A kooperatív tanulásszervezés lehetőségei Beszélj róla, és elfelejtem. Mutasd meg, és emlékszem rá. Vonj be, és megértem (Kínai közmondás) A kooperatív tanulásszervezés lehetőségei Sándorné Lakatos Marianna Bolyai János Általános Iskola Tehetséggondozás

Részletesebben

Tartalomjegyzék. Elméleti szintézisek

Tartalomjegyzék. Elméleti szintézisek Tartalomjegyzék Elméleti szintézisek A románság római eredete a történészek szemszögéből... 2 Az elrómaiasítás (romanizare) lépései... 2 A római eredet a történelmi dokumentumokban... 3 Helyi autonómia

Részletesebben

Nemzetiségi kérdés Komárom-Esztergom vármegyében 1945 1950 között

Nemzetiségi kérdés Komárom-Esztergom vármegyében 1945 1950 között Nemzetiségi kérdés Komárom-Esztergom vármegyében 1945 1950 között Mottó: A kollektív felelősség elvével és a kollektív megtorlás gyakorlatával a magyar nemzet sem most, sem a jövőben sohasem azonosíthatja

Részletesebben

Az írásbeli érettségi témakörei

Az írásbeli érettségi témakörei Az írásbeli érettségi témakörei Dőlt betűvel szerepelnek azok a részek, amelyeket csak emelt szinten kérnek. 1. AZ ÓKOR ÉS KULTÚRÁJA 1.1 Vallás és kultúra az ókori Keleten Az egyes civilizációk vallási

Részletesebben

A VADÁSZREPÜLŐGÉP VEZETŐK KIKÉPZÉSI RENDSZERE HAZÁNKBAN 1961-TŐL A HAZAI KÉPZÉS BEINDÍTÁSÁIG

A VADÁSZREPÜLŐGÉP VEZETŐK KIKÉPZÉSI RENDSZERE HAZÁNKBAN 1961-TŐL A HAZAI KÉPZÉS BEINDÍTÁSÁIG Téglás László A VADÁSZREPÜLŐGÉP VEZETŐK KIKÉPZÉSI RENDSZERE HAZÁNKBAN 1961-TŐL A HAZAI KÉPZÉS BEINDÍTÁSÁIG A vadászrepülőgép-vezetők képzése az egész világon az egyik legbonyolultabb kiképzés, amit a hadseregekben

Részletesebben

Az identitáskereső identitása

Az identitáskereső identitása Csepeli György Az identitáskereső identitása Pataki Ferenc 1982-ben jelentette meg Az én és a társadalmi azonosságtudat című könyvét, melyet szerényen műhelytanulmánynak nevezett. A mű valójában monográfia,

Részletesebben

A pataki kollégium visszavételének (1989 1990) történelmi körülményei

A pataki kollégium visszavételének (1989 1990) történelmi körülményei Koncz Gábor A pataki kollégium visszavételének (1989 1990) történelmi körülményei Immár negyedszázad távlatából, messziről vagy kívülről nézve, összemosódnak a hónapok, egymásba csúsznak az évek eseményei.

Részletesebben

Laktanyatervezés szemléletének változása 1867-1945 között.

Laktanyatervezés szemléletének változása 1867-1945 között. Tempfli M. Szilárd Laktanyatervezés szemléletének változása 1867-1945 között. 1. Bevezetés Az írott történelem kezdetétől a 18. század közepéig az egyes államok haderejét főként a zsoldosok alkották. A

Részletesebben

B) Mintafeladatok. Középszint szöveges, kifejtendő, elemző feladat

B) Mintafeladatok. Középszint szöveges, kifejtendő, elemző feladat B) Mintafeladatok Középszint szöveges, kifejtendő, elemző feladat 1. FELADAT Az alábbi források az Oszmán Birodalom hadseregéről és kormányzatáról szólnak. A források és saját ismeretei alapján mutassa

Részletesebben

TRIANON KÉNYSZERZUBBONYÁBAN

TRIANON KÉNYSZERZUBBONYÁBAN TRIANON KÉNYSZERZUBBONYÁBAN Bakos István (Budapest) elõadása a Trianon a magyarság tudatvilágában c. tanácskozáson Budapest Tóthfalu 2002. õszén Tisztelt Tanácskozás! Kedves Barátaim! Köszönöm a meghívást

Részletesebben

DOBERDÓ JAJ! Én Istenem, hol fogok én meghalni? Hol fog az én piros vérem kifolyni? Olaszország közepében lesz a sírom,

DOBERDÓ JAJ! Én Istenem, hol fogok én meghalni? Hol fog az én piros vérem kifolyni? Olaszország közepében lesz a sírom, DOBERDÓ JAJ! Ha kimegyek a doberdói harctérre, Feltekintek a csillagos nagy égre, Csillagos ég, merre van a magyar hazám, Merre sirat engem az édesanyám? Én Istenem, hol fogok én meghalni? Hol fog az én

Részletesebben

Kristóf László csendõr törzsõrmester jogi rehabilitációja 2007. február 21.

Kristóf László csendõr törzsõrmester jogi rehabilitációja 2007. február 21. Kristóf László csendõr törzsõrmester jogi rehabilitációja 2007. február 21. Egy ártatlanul kivégzett ember felmentése. (A dr. Ságvári Endre letartóztatásával összefüggésben koholt vád alapján elítélt Kristóf

Részletesebben

Kutatási tárgykörök I. A történelemkutatás módszertana. 1. Régészet. 2. Őstörténet. 3. Családtörténet.

Kutatási tárgykörök I. A történelemkutatás módszertana. 1. Régészet. 2. Őstörténet. 3. Családtörténet. Kutatási tárgykörök ROVATREND a történelemtanár-továbbképzésünk tanrendje alapján I. A történelemkutatás módszertana. 1. Régészet. a. Ásatási tudnivalók, az ásatásig vezető út, ásatás. b. Temetőfeltárás,

Részletesebben

mérés.info A mérés-értékelés hírei 2014. szeptember CÍM 1088 Budapest, Vas utca 8. HONLAP www.fppti.hu

mérés.info A mérés-értékelés hírei 2014. szeptember CÍM 1088 Budapest, Vas utca 8. HONLAP www.fppti.hu mérés.info A mérés-értékelés hírei 2014. szeptember CÍM 1088 Budapest, Vas utca 8. HONLAP www.fppti.hu 22. szám 2014. szeptember 2 Re: Köszöntő Rövidebb kihagyás után, a 2014/2015- ös tanévtől ismét megjelenik

Részletesebben

T Á R G Y S O R O Z A T

T Á R G Y S O R O Z A T Tiszaszentmárton Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. november 11-én napján az önkormányzat tanácskozó termében megtartott ülésének: a./ Tárgysorozata b./ jegyzőkönyve c./ határozatai : 49-53

Részletesebben

REFORMÁCIÓ. Konferencia 2012 áprils 5-8. Konstanz, Németország

REFORMÁCIÓ. Konferencia 2012 áprils 5-8. Konstanz, Németország REFORMÁCIÓ Konferencia 2012 áprils 5-8. Konstanz, Németország Szolgál: Johannes Wöhr apostol info: www.nagykovetseg.com www.fegyvertar.com www.km-null.de Felhasználási feltételek: A blogon található tartalmak

Részletesebben

Debrecen Poétái. Debrecen Poétái. I.évfolyam 1.szám 2010 november. Ady Endre. Csokonai Vitéz Mihály. Kölcsey Ferenc. Arany János.

Debrecen Poétái. Debrecen Poétái. I.évfolyam 1.szám 2010 november. Ady Endre. Csokonai Vitéz Mihály. Kölcsey Ferenc. Arany János. Debrecen Poétái Ady Endre Csokonai Vitéz Mihály Kölcsey Ferenc Arany János Tóth Árpád I.évfolyam 1.szám 2010 november Készítette: 11.D Szerkesztők: Rabb Franciska, Nádró Veronika, Zámbó Gabriella, Olexa

Részletesebben

Dr. Gáborjáni Szabó Botond: A magyarországi egyházi könyvtárak helyzete, céljai és jövőképe

Dr. Gáborjáni Szabó Botond: A magyarországi egyházi könyvtárak helyzete, céljai és jövőképe Dr. Gáborjáni Szabó Botond: A magyarországi egyházi könyvtárak helyzete, céljai és jövőképe ( A tanulmány megjelent a Könyvtári Figyelő 2002. 1-2. számában) Az egyházi könyvtárak típusai, helyzete és értékei1

Részletesebben

Az Irinyi János Református Szakközépiskola és Diákotthon műveltségi versenyt hirdet Irinyi János élete és kora címmel

Az Irinyi János Református Szakközépiskola és Diákotthon műveltségi versenyt hirdet Irinyi János élete és kora címmel 1 Irinyi János élete és kora Versenyfelhívás a 2015/2016-os tanévben Célunk: Az Irinyi János Református Szakközépiskola és Diákotthon műveltségi versenyt hirdet Irinyi János élete és kora címmel az 1817

Részletesebben

A magyar felsőoktatás kezdetei

A magyar felsőoktatás kezdetei A Természet Világa 1996. évi 1. számában megjelent cikk utóközlése SZÖGI LÁSZLÓ A magyar felsőoktatás kezdetei 1. rész A felsőoktatás napjainkban folyó reformja során állandóan hangoztatjuk, hogy hazánknak

Részletesebben

MAGYARORSZÁG TÁRSADALOMTÖRTÉNETE A POLGÁRI KORBAN

MAGYARORSZÁG TÁRSADALOMTÖRTÉNETE A POLGÁRI KORBAN MAGYARORSZÁG TÁRSADALOMTÖRTÉNETE A POLGÁRI KORBAN MAGYARORSZÁG TÁRSADALOMTÖRTÉNETE A POLGÁRI KORBAN Készült a TÁMOP-4.1.2-08/2/A/KMR-2009-0041pályázati projekt keretében Tartalomfejlesztés az ELTE TátK

Részletesebben

Salát Gergely: Csoma Mózes: Korea Egy nemzet, két ország

Salát Gergely: Csoma Mózes: Korea Egy nemzet, két ország VI. évfolyam 2009/1. KÖNYVISMERTETÉS Salát Gergely: Napvilág Kiadó, Budapest, 2008. 178 oldal A Koreai-félsziget történelméről, jelenlegi viszonyairól meglehetősen keveset tudunk: magyar nyelvű könyvek,

Részletesebben

Van egy. Géber László

Van egy. Géber László Géber László Van egy Van egy különleges jógagyakorlat, a beszédszünet. Néhány órától egykét napig tarthat, és jelentős idegenergia felhalmozódásával jár. Az utóbbi időben gyakran próbálom alkalmazni, illetve

Részletesebben

RECENZIÓK. Marosi Ernô: A romanika Magyarországon. [Budapest], Corvina, 2013. 174 p. (Stílusok korszakok)

RECENZIÓK. Marosi Ernô: A romanika Magyarországon. [Budapest], Corvina, 2013. 174 p. (Stílusok korszakok) RECENZIÓK Marosi Ernô: A romanika Magyarországon. [Budapest], Corvina, 2013. 174 p. (Stílusok korszakok) A Mûemlékvédelmi Hivatal ameddig létezett eléggé hivatalosnak tûnhetett a laikusok számára ahhoz,

Részletesebben

Mohács. Felfedező: Felfedező. 17-35mm F11-1/80sec - ISO100

Mohács. Felfedező: Felfedező. 17-35mm F11-1/80sec - ISO100 VIDEO Felfedező Felfedező: komoly történelmi múlttal rendelkező, több mint 900 éves kisvárosunk. A Duna partján fekvő várost, gyönyörű természet övezi. Az átlag polgár számára mégis az első, ami eszünkbe

Részletesebben

Rejtő Ernő igaz története

Rejtő Ernő igaz története B. Stenge Csaba B. Stenge Csaba: Rejtő Ernő igaz története Rejtő Ernő igaz története Rasztik (Rejtő) Ernő 1919. október 15-én született Baján, római katolikus családban. Édesapja Rasztik István Géza (1888-1939)

Részletesebben