1950. A körmenet betiltása Negyven év után ismét megrendezik a Szent Jobb körmenetet a Bazilikánál.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "1950. A körmenet betiltása. 1989. Negyven év után ismét megrendezik a Szent Jobb körmenetet a Bazilikánál."

Átírás

1 Független közéleti és kulturális lap IiI. évfolyam 4. szám AUGUSZTUS Tisztelt Olvasók! Augusztus 20. mint nemzeti ünnep, nem tekint hosszú múltra vissza. Ha évszámokban nézzük történetét, érdekes képet kaphatunk arról, hogy a századok folyamán miként alakult történelmünk. S az is kitűnik, hogy az adott kor emberei hogyan viszonyultak ehhez a naphoz augusztus 15. István király temetése Aranybulla rögzíti a szent király ünnepének megtartását Tisztázatlan körülmények között eltűnik a Szent Jobb Székesfehérvárról XI. Ince pápa rendelkezik Szent István és Buda visszafoglalásának ünnepéről XIV. Benedek pápa megszünteti Szent István augusztus 16-án tartott katolikus ünnepét Mária Terézia közbenjárásával Budára kerül a Szent jobb. Mária Terézia elrendeli Szent István ünnepének megtartását augusztus 20-án, valamint rendelkezik arról, hogy az ereklyét évente hat alkalommal közszemlére lehet helyezni Az első Szent Jobb körmenet a budai várban A Bach rendszer alatt tilos a körmenet megtartása Munkaszüneti napnak nyilvánítják Szent István ünnepét A Horthy rendszerben nemzeti ünneppé válik a korábban katolikus ünnep Először rendezik meg a Szt. István hetet Az elhurcolt Szent Jobb viszszakerül Magyarországra Szent István helyett az új kenyér ünnepének nevezik át a napot augusztus 20. Hatályba lép az alkotmány, később a hivatalos állásfoglalás az ünnepet az alkotmány napjának minősíti A körmenet betiltása Negyven év után ismét megrendezik a Szent Jobb körmenetet a Bazilikánál Törvénybe iktatják augusztus 20- át, mint hivatalos állami ünnepet Ortodox szenté avatják István királyt augusztus 20-tól augusztus 20-ig Millenniumi év 2002-ben Az árvíz miatt későbbre halasztják az ünnepi programokat augusztus 20. Az ünnepséget elmosta a vihar, mely több halálos áldozatot is követelt. Láthatjuk, hogy az emberek számára a nemzeti ünnep a történelmi emlékezet forrása, s egyben a történelemhez vezető út. Nemcsak a felnőttek, hanem különösen a gyermekek számára fontos, hogy méltó módon ünnepeljük nemzeti ünnepeinket, hiszen ez a történelmi azonosságtudat egyik fontos tényezője. Hogy miért? Mert Idvezlégy Bódog Szent István király (1527-nél nem később) Idvezlégy Bódog Szent István királ, Te népednek reménsége! Idvezlégy mi megtérésönknek Bizon doktora és apostola! Idvezlégy minden szentségnek És igazságnak tiköre! Temiattad hittönk Krisztus Jézusban, Temiattad idvözölönk es Krisztusban Kérünk, imádj ez te népedért, Imádj egyházi szolgálókért es, Hogy egy ellenség se legyen Ragadozó ez te néped között. azzal, hogy a múltat megidézzük, egyben rögtön a jelenhez is kapcsoljuk. Megpróbáljuk kiolvasni belőle a mának szóló üzenetet. Akkor jó egy ünnep, ha az ünneplés egy közös szertartás. Egy beavatási szertartás, amikor is az egyén az ünneplő közösség részévé válik. Minden ünnepnek vannak csak rá jellemző relikviái, tárgyai, szimbólumai. Ahogy március 15-éhez a kokárda tartozik, úgy augusztus 20-hoz a kenyér. Az évszázadok folyamán a kenyér minden táplálék szimbólumaként a termékenység- és bőségvarázslás, az agrármágia fontos eszközévé válhatott. E szerepét húzta alá fontossága a keresztény egyház szimbolikájában és kultuszában: ezáltal lett szent, tisztelt táplálék és hathatós mágikus tárgy. A kelesztett kenyér Magyarországon és Közép-Európában néhány száz éves múltra tekint vissza. A készítésével kapcsolatos szabályok, a sütést kísérő mágia szinte törvényszerűen egészítette ki a mindennapi gyakorlat hiányosságait: kezdetben a kenyérélesztési eljárások sikere nagymértékben függött a külső körülményektől. Ezt a kezdeti bizonytalanságot még a mai hiedelmek is tükrözik. A sütés tilalmainak egy része a sütés időpontját szabályozza. A pénteki, de különösen a nagypénteki tilalmat még a közelmúltban is betartották. Ebben fontos szerepe volt a tilalmak ellen vétőket fenyegető szankcióknak: ezek szerint a pénteki kenyér véres lesz, sír a kemencében, kővé válik. Tabumondák is

2 kultúra közélet MIújság augusztus szóltak a pénteki sütőkről. Emellett a pénteki és nagypénteki tilalom ellenére sütött kenyér mágikus tárgy, kvázi-áldozati cselekmények eszköze volt: vízbefúlt keresésére, tűzvész, jégeső elhárítására, tolvaj kézre kerítésére használták. A sütésre vonatkozó szabályok általában: idegenektől védték a kovászolás kényes műveletét. Egy erre vonatkozó Bereg megyei adat: Kovászolás alatt nem jó idegen embert beereszteni, mert megigézi a tésztát, s nem kél meg a kenyér (Magyar Néphit Topográfia 11. kérdőíve). Nem volt szabad a tésztát megdicsérni, az erjesztőanyagot kölcsönadni; mindez a rontástól, szemveréstől óvta a kenyeret. A kenyér megronthatósága a Nyugat-Dunántúlon hiedelemmondákban is megfogalmazódott. A sütés minden fázisához kapcsolódott valamilyen mágikus kísérőcselekmény: ezekkel analógiás úton kívánták a munka sikerét biztosítani. A kelni tett kenyérre ráolvastak; kemencébe vetés után a sütő nő felemelte a szoknyáját, a szakajtókat felfordították, hogy a kenyér magasra keljen. Általánosan elterjedt volt a cuppogás a kenyérnek, hasonló céllal. Katolikusok kovászolás, dagasztás, bevetés előtt és után keresztet vetettek kés élével, sütőlapáttal vagy kézzel a tésztára, a kemence szájára. Sok helyen különösen a Dunántúlon szokás volt az egyik, általában első kenyérbe ujjal lyukat nyomni. Az így megjelölt kenyeret többnyire utolsónak hagyták, és ezt használták a fent említett elhárító, áldozati cselekményekhez. A kenyér tisztelete még századunkban is elevenen élt, Isten áldása néven emlegették, nem volt szabad rálépni, eldobni. A megszegéséhez és fogyasztásához fűződő szabályok részint ezt a tiszteletet tükrözik, részint analógiás úton kívánnak mágikus célokat elérni: megszegés előtt keresztet (három keresztet) rajzoltak a kenyérre, a megkezdett, karéjt végig kellett enni, az asztalon álló kenyeret befelé kellett fordítani, hogy a gazdagság befelé siessen (Kiss L. 1922). Tisztelt Olvasók! Az augusztus 20-i Szent István napi ünnepség előtt mely 16órakor kezdődik a MagHázban a Tájház udvarán megpróbálunk a kemencében kenyeret sütni. Várjuk az érdeklődőket, és nem utolsó sorban azokat az embereket, akik már sütöttek kenyeret ily módon, és szívesen segítenének tervünk megvalósításában! Poór Mara A Mi újság az interneten is olvasható: A MagHáz AUGUSZTUSI PROGRAMJA Augusztus Domján Edit Nyári Regionális Művészeti Tábor. A 15-én és 16-án megrendezett programok helyszíne a PATAKPARTI SZABADIDŐ PARK. Augusztus 15. Rock nap (koncertek) Chubby Blues Band Stephenson Rocket Blues Band Dinoszaurusz Band Vörös István és a Prognózis Tengs Lengs Augusztus 16. Családi nap Rózsa Sándor a betyárok Jancsija (Bartha Tóni bábművész gyermek előadása.) Jó ebédhez szól a nóta (Zsuzsa Mihály színművész nótákat énekel) Maglódi Civil Szervezetek, amatőr csoportok bemutatója. (Nők Klubja, Nyugdíjas Klub, Mazsorett Sziluett csoport, Kacamajka Hagyományőrzők, Akrobatikus Rock and Roll, Hastánc, Tűzmadár Harcművészeti Csoport, Capoeira, Krizbay Teca ének) Komonyi Zsuzsi koncert Queen összeállítás. Énekes táncos show műsor a Musical Show Company társulat előadásában Détár Enikő a Madách Színház művészének musical műsora. Mini & Maxi humoristák Utcabál hajnalig. Tűzijáték Egész nap Játszóházi foglalkozások a gyerekeknek Vásárosok, mutatványosok, mini vidámpark. Augusztus 20. VÁROSI ÜNNEPSÉG A MAGHÁZBAN Délelőttől kenyérdagasztás, kenyérsütés előkészítése, kenyérsütés kemencében a MagHáz Tájház udvarán. Ökumenikus Istentisztelet, kenyérszentelés as Maglódi díjak, kitüntetések átadása. Ünnepi köszöntőt mond: Tabányi Pál polgármester. ISTVÁN A KIRÁLY a Kecskeméti Katona József Színház művészeinek előadásában (A rock opera kosztümös, rövidített kisszínpadi változata 10 szereplővel kb. 60percben. Az előadásban elhangzik az eredeti mű összes dala.) MIND A HÁROM NAP PROGRAMJAI INGYENESEN LÁTOGATHATÓK! A 20-dikai István a király előadásra ingyenes belépők a készlet erejéig igényelhetők a MagHázban személyesen, vagy a ill / , 06 30/ Telefonszámokon. 20. Szeptemberi színházi előzetes Tamási Áron: Énekes madár A főbb szerepekben: Kubik Anna, Császár Angéla, Oberfrank Pál. Belépő: 2000 Ft/fő, Családi jegy: 3 fő 5000Ft, 4 fő 6000Ft.

3 2008. augusztus MIújság kultúra közélet Kábítószer: áldás vagy pokol Napjainkban egyre nagyobb teret hódít a kábítószer használata. S ebben nagymértékben szerepet játszik az a fiatalok körében szinte már divattá vált szokás, hogy a hétvégi bulizások alkalmával valamiféle droghoz nyúljanak. Drogos befolyás alatt az élmények, az érzések sokkal intenzívebbekké válnak. A tudat határai kitágulnak, a világ érzékelése megváltozik. Az énnek eddig ismeretlen arcai, sőt adottságai bukkannak fel a mélységből. Ha pedig ez a módosult tudatállapot valami olyat nyújt a tudatlan határátlépők számára, melyet a hétköznapokban mindhiába keresnek, akkor újra és újra vágyódni fognak az új varázs után, míg testük fel nem őrlődik a függőségben, és lelkük darabokra nem hullik a két világ küszöbén. A csodák mámorát szépen, lassan egyfajta fájdalmas gyötrődés váltja fel. A drogok vagy tudatmódosító szerek fogyasztása hosszú múltra tekint vissza az emberiség történetében. Az ősi kultúrákban a beavatott papok és sámánok a zene és a mozgás ritmusa mellett tudatosan használtak hallucinogén gombákat, növényeket a szellemvilágba való átlépés segédeszközeként. Idősek napközi otthona 2008 januárjától Mikrotérségi Társulás jött létre, amelyet Vecsés, Ecser, Maglód, Gyömrő, Üllő települések kötöttek a szociális alapszolgáltatás biztosítására. Az idősek nappali ellátását miután Maglódnak még nincs intézménye erre a szakfeladatra Vecsésen tudják megoldani. Itt napi háromszori (480 Ft), illetve igény szerint egyszeri étkezést is biztosítanak számukra, amelyet az igénybevevőknek kell fizetniük. Reggel 9-kor veszi fel a Vecsésre induló jármű az időseket, délután ig tartózkodnak a Vecsési Idősek Napközi Otthonában. A napközbeni szolgáltatásokért plusz 100 forintot kell fizetni. Amennyiben az idős embernek a nyugdíja nem haladja meg a forintot, akkor csak az étkezési és a szolgáltatásért járó díj felét kell befizetnie. Abban az esetben, ha a kifizetendő összeg meghaladná az igénylő nyugdíjának 30 százalékát, a fennmaradó összeg jóváírásra kerül, nem kell kifizetni. Jelenleg 40 fő látogatja rendszeresen a napközit, akik számára 5 szobában van lehetőség a közös foglalkozásokra, beszélgetésekre, tv-nézésre. Heti 2-3 alkalommal kézműves foglalkozásra, tornára, vérnyomás-, vércukormérésre, személyes ügyek intézésére, családi problémák megbeszélésére, kirándulásra is sor kerül. A Maglódi Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat várja azokat az időseket, akik szeretnének részt venni ebben a napközbeni ellátásban. Jelentkezni lehet a os telefonszámon vagy a régi könyvtár épületében. P. M. A sámánokat nagy becsben tartották. Bölcs emberek voltak, és különleges képességekkel rendelkeztek. Tudásukat a hétköznapi valóságon túli tapasztalataikból merítették. Otthonosan mozogtak más dimenziókban, s utazásaikkal befolyásolni, alakítani tudták a fizikai valóságot. Úgy évvel ezelőtt a pszichológia néhány képviselője is elkezdett érdeklődni az emberi lélek kiteljesedésének lehetősége iránt. Hogy hogyan tudunk egónk zárt rendszerén átlépni. Félelmeinken, rögeszméinken túl szabadon dönteni sorsunk felett, és boldogan élni életünket. A sámánok spirituális élményeiből merítve csakhamar egy amerikai tudósgárda hivatalosan tesztelni kezdte az LSD és a módosult tudatállapotok, vagyis transzállapotok emberre gyakorolt hatását. Nagyon mély és eddig a pszichológia számára ismeretlen bölcsesség került felszínre. A tudósok a másik valóságba tett utazásaik során olykor újra átéltek születési, fogantatási élményeket, mély félelmeket, traumákat, illetve haragérzéseket. Mondanom sem kell, hogy ezek az utak mennyire kellemetlen megtapasztalások lehettek a számukra. Tudattalanuk legsötétebb bugyraiba száműzött érzéseikkel kellett szembesülniük. E borzasztó érzések mély megélésével az intenzitásuk csökkenni kezdett. Végül a negatív élmények teljesen feloldódtak, és a problémák széles rétege alól egyfajta pozitív életenergia szabadulhatott fel. A tudatot eksztatikus örömmámor, úgynevezett csúcsélmény töltötte el. Így indult útjára a transzperszonális pszichológia irányzata. Ám a kísérletben részt vevő tudósok szépen, lassan függővé váltak az LSD-től. A kutatásokat betiltották, és a pszichológia mint tudomány hátat fordított a transzperszonalitás területének, mondván, elméletei nem bizonyíthatóak. Pedig a transzperszonális pszichológusok által leírt folyamatot az ősi kultúrák is már nagyon jól ismerték. Erről a tényről sokat elárul a népmesék gazdag, szimbolikus világa: János egy szűk lyukon keresztül leér az alvilágba (transzállapot), hol megküzd a sárkánnyal, és kiszabadítja az elrabolt királylányt (problémák feloldása). Jól megérdemelt jutalma pedig a királyi korona és a királylány keze lesz (boldog, kiteljesedett élet). Napjaink fiataljai a drog, illetve sokszor a szórakozóhelyek hangos, lüktető zenéjének és a tánc hatásának köszönhetően a sámánokéhoz hasonló transzélményeket élnek át. Többségük, még az időnként átélt negatív tapasztalatok ellenére is sokkal vonzóbbnak, sokkal színesebbnek találja ezt az új típusú világlátási módot. Így a kábítószer egyfajta menekülő útvonallá válik a hétköznapok szürkesége, üressége és fájdalma elől egy olyan világba, ahol sokkal értékesebbnek érezhetjük magunk, ahol sokkal több lehetőség, választási út áll rendelkezésünkre. Ahol az ego falainak eltűnése után sokkal szélesebb perspektíva tárul elénk. Ezért van, hogy bizonyos művészek csak droghatás alatt tudnak maradandót alkotni. Ám a tapasztalatlan határátlépők megfelelő vezetés és útmutató nélkül könnyen eltévedhetnek a tudattalan birodalmának óriási labirintusában. Nem tudják élményeiket irányítani, negatív képeiket átalakítani. És főleg nem tudják, hogyan lehetne ezt a varázsvilágot a hétköznapi életbe átemelni. A kábítószer hatásának elmúltával a varázslat is szertefoszlik. A színek megtapasztalása után pedig a szürke még szürkébbé válik. Az életünket kitöltő űr csak még nagyobb lesz. És egyre inkább vágyunk arra a csodálatos érzésre, azokra a természetfeletti képességekre. Hát még egyszer és meg egyszer át akarjuk élni a csodát. És ehhez újabb és újabb adag kábítószerre van szükségünk. Minél többször látogatunk el varázsvilágunkba, színei annál inkább kifakulnak. Szép lassan megszokottá válnak. Boldogságforrásunk elvesztése viszont egyre nagyobb fájdalommal jár. Az ördögi kör beindul, s ha nem tudunk belőle időben kilépni, az út végén teljes sötétség és halál vár ránk. A droghasználat könnyű útnak bizonyulhat egy kiteljesedett, boldog létállapot eléréséhez. De a látszat néha csal. Hiszen a boldogság nem rajtunk kívüli forrásokban található, hanem lelkünkben. Az élethez való hozzáállásunkban. Ezért ha megtaláljuk az értéket, a szépséget önmagunkban, illetve életünkben, akkor belső fényünkkel el tudjuk űzni a sötétséget. A transzperszonális pszichológia egyik hatalmas érdeme az, hogy rájött, csúcsélményeket drogok nélkül is átélhet az ember. A varázslat kábítószer hatása nélkül is működik! Grandpierre Aranka Unaloműző nyári gyermekjátékok NEMZETES (Labdával kiütős, csoportos sportjáték.) Áss egy kis gödröt a labdának! Ahányan vagytok, mindegyiktek, kivéve a bírót, válasszon magának egy nemzet nevét. A bíró mindegyiket feljegyzi. A játék a következőképpen zajlik: Mindegyik nemzet a lyukba tett labda fölé hajlik, majd a bíró valamelyiküket hangosan szólítja. A megszólított nemzet, játékos kikapja a labdát, s a szétrebbent játékosok közül valakit megcéloz vele. Az eltalált játékos rossz pontot kap, amelyet a bíró feljegyez. A játék ismételgetése folyamán a bíró tetszés szerint szólítgat. Akit háromszor eltalálnak, kiáll a játékból. A játék egyik változatában a legtöbb rossz pontot kapott gyerek nem áll ki, hanem kivégzésre áll fel: néhány lépés távolságra megáll, s a bíró vagy valamelyik jól dobó fiú megcélozza labdával. Ha sikerül félreugrania, s a labda célt tévesztett, a megmenekült játékos elölről kezdhet játszani, rossz pontok nélkül.

4 az élet módja MIújság augusztus A Biblia évének közepén Ez a könyv a könyvek könyve, Szegény ember drágagyöngye. Égi harmat lankadtaknak, Világosság földi vaknak. Bölcsességnek arany útja: Boldog, aki rátalál! Szomjas lelkek forrás-kútja, Hol pohárral Krisztus áll. Ezekkel a szavakkal kezdődik Gárdonyi Géza verse, melynek címe: Írás a Bibliába, s amely mindig, de most, 2008-ban különösen is időszerű. Jó, hogy ez az év a Biblia éve. Sok pótolnivalónk van a Biblia ismeretének terén. A keresztények számára legalábbis kötelező, hogy otthonukban legyen Biblia, és azt olvassák, ismerjék meg. Boldog, aki olvassa így hangzik a Bibliát ajánló mondat, és ez igaz, hiszen a Könyvek könyve örök érvényű, éppúgy szól nekünk, a ma emberének, mint elődeinknek, akik ezt sokkal jobban tudták, mint mi. Nézzük csak a történelem és a Biblia kapcsolatát. Ugye a Biblia két fő részből áll: Ószövetségi szentírás, mely a Krisztus előtti idők történéseit tartalmazza, és Újszövetségi szentírás, amely Krisztus születésétől mondja el az eseményeket, az egyetemes egyház születését. Persze ezt tovább lehetne részletezni, hisz a Biblia önmagában is egy kis könyvtár, mert mind az Ó-, mind az Újszövetség több könyvet tartalmaz. (Pl. Mózes 5 könyve, Királyok könyve, Krónikák könyve, Zsoltárok, Példabeszédek stb. az Ószövetségben, az Evangéliumok, Apostolok cselekedetei, Szent Pál levelei, Péter apostol levelei, Jakab, János apostol jelenései stb. az Újszövetségben.) A címek már önmagukban is jelzik, hogy a történelem ismeretéhez is nélkülözhetetlen a Szentírás csakúgy, mint a világképünk kialakulásához. Gondolkoztunk már azon, hogy a világegyetem hogyan jött létre, és milyen erő tartja fenn a mai napig? Persze, születtek különféle elméletek, amiről mi is hallottunk az iskolában, de amikor egy tudós így fogalmaz: vannak olyan percek, ha a természet nagyságával, például a hegyek szépségével szembesülök, amikor én a tudás útján nem találom a Mindenhatót ilyenkor határozott bizonyossággal érzem, hogy Ő van. És ez imára indít (Gondoljunk a Teremtés könyvére.) Most nézzünk vissza saját történelmünkre. Szent István király fontosnak tartotta a tanulást, ezért rendelte el, hogy minden 10 falu templomot építsen, és iskolákat alapított. Saját fia nevelését pedig Szent Gellért püspökre bízta. A templomok festése és díszítése is az ismeretterjesztést szolgálta. Mivel az emberek írástudatlanok voltak, a képek segítették őket a Biblia ismeretéhez. (A Biblia és a művészet.) S ha már itt tartunk, idén Mátyás király és a reneszánsz éve is van. Az ő kora is példa rá, hogy milyen gazdag termést hozott a művészet a Biblia ihletésére. Maga Mátyás pedig buzgón pártfogolta azt: misekönyvek, kódexek, Corvinák vagy az Esztergomban látható Mátyás-kálvária, amely az ő hitéletének egyik gyönyörű tárgyi bizonyítéka. Eleinte szerzetesek másolták, kézzel festették a könyveket, kódexeket. Majd Gutenberg feltalálta a mozgatható betűkkel való könyvnyomtatást, s 1455-ben kinyomtatta a Bibliát. Később magyar nyelven is olvasható lett a Szentírás, köszönhetően Misztótfalusi Kis Miklósnak, Károli Gáspárnak (Vizsoly, 1590). Kezdetben csupán két könyv volt a családokban: a Biblia és a kalendárium. A családfő mindig a Bibliába írta bele a fontos eseményeket, születéseket, esküvőt, halálozásokat a családban. A Biblia határozta meg a mindennapokat. A régi ember kapcsolatban állt Istennel, a munkáját vele kezdte és fejezte be, áldását kérte a vetésre, állatokra, ennivalóra. Ezek közül még ma is szokás a búzaszentelés, a lovak megáldása, a húsvéti étel megáldása stb. A hónapok elnevezései, pl. Boldogasszony hava, Kisasszony hava, Szent Iván hava, Szent György hava, Szent Jakab hava is bibliai eredetű. De még ma is használatos szólások, mint pl. hét szűk esztendő, vagy áll, mint a Bálám szamara, benne van, mint Pilátus a Credóban stb. is a Bibliára utalnak. A Biblia és a művészet kapcsolatát példázza számos opera is, mint pl. a Nabucco. A történet a babiloni Nabukodonozor (Nebukadnezar) királyról szól, aki elpusztította Jeruzsálemet és a zsidókat fogságba vitte. De számos más gyönyörű műalkotást is köszönhetünk a Bibliának: Giotto: Angyali üdvözlet, Vizitáció, Jézus születése. Leonardo da Vinci: Jézus megkeresztelkedése. Tiziano: Pünkösd, vagy Michelangelo Piétája, Dávid-szobra, de ne feledkezzünk meg Munkácsy Mihály Jézus-trilógiájáról sem. S ha azt említettük, hogy a Biblia örök érvényű, akkor gondoljunk csak Mózesre és a Tízparancsolatra. Ha ma is ezeket betartva élnénk, bizony, sokkal kevesebb dolguk lenne az igazságszolgáltató szerveknek, mert az emberek egymást is megbecsülnék és tiszteletben tartanák. Mert mi az evangélium? Örömhír. Igen, örömhír, mert van gondviselő Isten, van megváltó Krisztus és megvilágosító, vigasztaló Szentlélek. És van Boldogasszony Anyánk, és van hitünk. Hisszük, hogy a Szentírás a szent hagyományokkal együtt apostoli hitünk forrása. Róla mondja Szent Pál apostol (akinek szintén emlékéve az idei esztendő), hogy hasznos a tanításra, az intésre, a feddésre, az igazságban való oktatásra, hogy az Isten embere tökéletes és minden jó cselekedetre kész legyen. (2. Tim. 3,16) Ahogyan Jézus Krisztus a királyok Királya, úgy a Biblia a könyvek Könyve, az Ige írásba foglalása. Jó, hogy ebben az évben sokan hozzájuthattak az eddig nélkülözött Szentíráshoz, hogy gyermekek és felnőttek számára többféle kiadásban megjelent a Biblia, hogy kiállításokon megcsodálhatjuk a művészi kivitelű kiadásokat, hogy a parlamenti képviselők is kaptak ajándékba 1-1 példányt. (Bár kézbe is vennék naponta!) Természetesen nagyon sokat lehetne és kellene még írni erről a nagyszerű könyvről. A legfontosabb azonban, hogy ismerjük meg, és kapjunk útmutatót belőle nap mint nap. Mert ismét Gárdonyit idézve: Minden fakul, minden romlik, Márványvár is összeomlik. Bíborleplek ronggyá málnak, Dicsőségek füstbe szállnak. Csak ez a könyv nem tér porba, Mintha volna élő lelke!... Ez a könyv a Mózes bokra: Isten szíve dobog benne. Darázs Istvánné

5 2008. augusztus MIújság stafétabot Krisztus sem küldetett másra, mint az ige hirdetésére (Luther) Péter Attila és Péterné Benedek Ágnes, a Maglódi Evangélikus Egyházközség lelkészei 1998 őszén kerültek Maglódra. Attila Borsod megyei, Ágnes Tolna megyéből származik. Budapesten a Hittudományi Egyetemen találkoztak és szerették meg egymást, 13 éve házasok. Ágnes egy évvel előbb végzett, és Budapesten kórházlelkészként kezdte el a szolgálatot. Később Attila segédlelkész lett Rákoskeresztúron. Ez tartott 1998 nyaráig, amikor is Ágnes már Bálint fiával áldott állapotban volt. Így aztán inkább háttérben maradva igyekezett férje, lelkésztársa új, maglódi szolgálatát segíteni, aki így a gyülekezeti munka nagyobbik részét végezte. Hogyan lett belőletek lelkész? Ezt a közös kérdést tettem fel a házaspárnak, melyre először Péter Attila válaszolt. Lelkészcsaládba születtem. Mikor felmerült, hogy én is édesapám nyomdokaiba lépek és ezt a hivatást választom, ő szabad utat adott ehhez. Édesanyám azonban kifejezetten arra kért, ha lehet, ne legyek lelkész. Ugyanis látta ennek a hivatásnak a szépségeit s nehézségeit is egyben. Azt hiszem, hogy féltett, mint ahogy még ma is félt engem. Ágnes elmondta, hogy ő nem lelkészi, hanem egy hívő, ha lehet mondani, munkáscsaládba született. Azt láttam gyerekkoromban, hogy a szüleim életében a megélt hitük nagyon fontos szerepet játszik. Minden nehézséget, minden gondot, akár egyéni tragédiát is úgy dolgoznak fel, hogy a hitükből merítenek erőt. Én is hosszú ideig gondolkodtam azon, hogy milyen pályát válasszak, majd a középiskola vége felé döntöttem el, hogy lelkész leszek. Nagyon kicsi gyülekezetből jöttem, ezért mindig nagy élmény volt, mikor egy-egy országos rendezvényre, táborba eljutottam, és sok evangélikus fiatallal találkozhattam. Az ott elhangzó igehirdetések is hozzájárultak ahhoz, hogy ezen a pályán indultam el. Fokozatosan érlelődött a vágy bennem, hogy minél többeket próbáljak úgy az Istenhez vezetni, hogy ezáltal az életükben békességet találjanak, és lássák azt, hogy az Isten közelsége harmóniát ad. Azt mondtad, Attila, hogy édesanyád féltett a hivatásod nehézségeitől. Miért nehéz ez a pálya? Szerintem arra gondolhatott, hogy rengeteg emberrel kell együtt dolgozni, rengeteg embernek az örömét és gondját kell elhordozni Nagyon sok mindenre kell figyelni Egy lelkész soha nincs szabadságon, elvárják tőle, hogy mindig ott legyen minden gondban és örömben. Egy pszichológus és egy lelkész között az a különbség, hogy míg az előbbi ad egy időpontot és meghatározott keretek között fogad, addig a lelkésznek a nap 24 órájában fogadni kell. Ez rendkívül megterhelő lehet akkor is, ha egyedülálló a lelkész, ám ha az a bizonyos lelkész egyben feleség, anya, háziasszony is, hogy a csudába tudja mindezt megoldani? Meglehetősen nehezen mosolyog Ági. Ám mi nagyon jó páros vagyunk Attilával, nemcsak a személyes életünkben, hanem a hivatásunkban is. Meg tudjuk osztani egymással a gyülekezeti feladatokat. Tudjuk egymást segíteni, támogatni aszerint, hogy mikor melyikünk van az előtérben, mikor melyikünk végzi a háttérmunkát. Feszített nagyon az élet, hiszen a gyerekekre is szeretnénk időt szakítani, hogy ők is egy boldog családban élhessenek. Az is a nehézsége a mi hivatásunknak, hogy akkor van a legtöbb elfoglaltságunk a szolgálatban, amikor az emberek általában ráérnek. Tehát az esti órák és a hétvégék azok, amikor több tennivalónk van a hétköznapi hittanórák és temetési alkalmak mellett. De az a jó, hogy mindketten lelkészek vagyunk. Eszembe jutott az a jézusi gondolat, mikor is ő párosával küldte ki a tanítványait, hogy menjenek a falvakba az emberek közé, így egy kicsit a mi életünkben is ez valósul meg, egy párként igyekszünk az embereknek segíteni. Attila! Milyen a maglódi evangélikus gyülekezet, és az alatt a 10 év alatt, mióta itt vagytok, történt-e változás? Könnyebbé vált-e, vagy éppen nehezebb bevonni az embereket az egyházi életbe? Hagyományaiban nagyon erős, ugyanakkor nagyon nyitott a gyülekezetünk, és ez jó. Manapság nehezebb bevinni a templomba az embereket, mert vasárnaponként ahogy szokták mondani a modern templomba, a plázákba járnak. Ugyanakkor határozottan érzem, hogyha az értékeket közvetítjük, és Isten igéjét megszólaltatjuk, nagyon érdekes módon, de egyre többen próbálkoznak bejönni a templomba. Talán még nem mindig tudják a módját, de véleményem szerint ez nagyon biztató. Látom és hallom, hogy sok jó programot szerveztek, nagy gondot fordítotok a gyerekekre. Milyen módon tudjátok a fiatalokat egyre jobban bevonni a hitéletbe? Óvodai és iskolai hittanoktatást tartunk, és emellett minden vasárnap délelőtt van a gyerekeknek foglalkozás, ahol életkori megkötések nincsenek. Igyekszünk egy-egy bibliai történethez, tanításhoz kapcsolni, és azt nagyon sokszínűen feldolgozni, mindenféle kreatív módon a gyerekekhez közel vinni. Mi hisszük azt, hogy nagyon kicsi kortól kezdve amikor a gyermekek még nyitottak ezek iránt a kérdések iránt fontos, hogy halljanak Isten szeretetéről. Mióta Maglódon vagyunk, minden évben tartunk egy hétvégés hittanos tábort valahol itt a közelben, ahová hittanosainkat, konfirmandusainkat szoktuk elvinni. A nagyobbacskáknak már nyári tábor is van. Idén a Bakonycsernye melletti Súron táboroztunk. Nagyon nagy élmény volt a gyerekeknek is, és nekünk is, hiszen lélekben sokat tanulhatunk és erősödhetünk egy-egy ilyen alkalommal. Nagy öröm volt, amikor a Gyerekek városa programsorozatba is bekapcsolódhattunk. Evangélikus közösségetek a település nagy közösségében is fontos szerepet játszik. Attila, ez miben nyilvánul meg? Nagyon fontosnak érezzük a jó kapcsolatot az egész településsel. Érezzük is ennek az áldását, jó néhány éve a Vermesy-napok kezdő hangversenye is mindig itt van. Ez nyilván köszönhető a templom szépségének, akusztikájának, belső varázsának is. Együttműködünk a civilszervezetekkel, nagyon fontos számunkra a pünkösdi hagyományőrző, kétnyelvű istentisztelet is. A különböző ünnepségeken gyülekezetünk tagjaival együtt részt veszünk, énekekkel szoktak szolgálni pl. a Mindenki Karácsonyán. Nem egyszerű templom a tiétek, hanem gyönyörű műemlék. Meséljetek róla és 1778 között épült fel. Sajátos azért, mert nincs tornya, hanem a harangláb különálló, amit az akkori türelmi rendelet így engedett meg. Maglód abban az időben egyöntetűen evangélikus falu volt. Felvidéki evangélikus, szlovák anyanyelvű emberek telepedtek le itt, és ők építették ezt a nagyon szép templomot. Ők rendezték be, tehát minden tárgyunk a XVIII. századból származik, akár az oltárra gondolunk, akár a szószékre, akár azokra a festményekre, amelyek a karzatot díszítik. Egyedülálló az evangélikus templomok sorában. Gondolom, hogy az ide letelepedett emberek hite és az ő lelki életük mutatkozik meg a templomunk belsejében. Nagyon büszkék vagyunk arra, hogy ben elkészült a teljes műemléki felújítás. Közben besettenkedett a szobába a család legifjabb tagja, jött egy kicsit anyát nyúzni. Beszéljünk hát a gyerekekről. A kicsi fiunk, Ágoston most töltötte a 4. életévét. A nagyobbik, Bálint pedig már 9 éves. Mindkettőjük nagyon nagy öröm az életünkben. Eltérő egyéniségek, de ez így természetes. Nagy áldás van bennük. Majd Attila még hozzáteszi, hogy a vasárnapi istentiszteletek előtt olyan jó volna a nyugalom, a csend, amely két gyermek mellett lehetetlen. Ugyanakkor nincs annál szebb, mint mikor a gyermek rád mosolyog, átölel, és azt mondja, hogy anya, apa szeretlek!. Ha mód van rá, számomra az egyik legjobb kikapcsolódás, mikor a fiúkkal, hármasban megyünk biciklizni, Bálint, Ágoston és én. Beszélgetésünk végére kiderül számomra, hogy Ági szavaival élve ezt a hivatást nem lehet megtanulni. Kell egy alapvető lelkialkat, egy személyes hit, amely segít mind az örömben, mind a bánatban, abban, hogy az Isten szeretetét nagy empátiával át tudják adni az embereknek. Mi a közös döntésetek, kit választotok a Stafétabot rovat következő riportalanyának? Kiss Pálné Katit, akinek mindig mindenkihez van egy-egy jó szava, aki törődik a másikkal, akinek mindig van ideje a közösségi munkára nemcsak az evangélikus gyülekezetben, hanem a település civilszervezeteiben is. Tisztelt Olvasók! A Stafétabot rovatban legközelebb tehát Kiss Pálnét szólaltatom meg! Poór Mara

6 tarka oldalak MIújság augusztus Málenkij robot harminchét hónapig (részlet) Az 1945 augusztusi hónap eseményei úgy élnek emlékezetemben, minta tegnap történt volna. Málenkij robotra való elhurcolásom hatodik hónapját töltöttem immáron Romániában, a konstanci fogolytáborban, ebben a békés viszonyok között gyönyörű tengerparti városban. Mondogattam is magamban: Na, Józsi, gyermekkorodban a ponyvaregények olvasásakor mindig kalandra, izgalomra vágytál, világot akartál látni és most tessék, itt van. Jó messze kerültél Kisvárdától, kedves szülővárosodtól! Bizony, messze kerültem én akkor nem csak szülőotthonomtól, hanem az emberiségtől, a civilizációtól és a tőlem jogtalanul elrabolt szabadságomtól is. Civilként, 19 évesen hurcoltak ebbe a haláltáborba, ahol összezsúfoltak vagy ötezrünket azzal a céllal, hogy itt hajóra raknak bennünket, és a Szovjetunióba deportálnak. A táborban közben kitört a vérhasjárvány, amely jó két hétig tartott és alaposan megtizedelte a fogolyállományt. Még ma is feltűnnek emlékezetemben azok a szerencsétlenek, akik valósággal ingajáratban futkostak le a latrinára, míg a végén annyira legyengültek, hogy szűkös kosztjukat sem fogadta be a szervezetük, és így haltak meg végelgyengülésben. Nekem szerencsém volt, megúsztam mindenfajta betegséget. Csak állandóan éhes voltam! Megettem volna a priccset is, amin feküdtem. Aztán két hét elteltével, a járvány megszűnése után, az orvosok engem is alkalmasnak találtak a további szállításra. Így kerültem végül is a Transzilvánia nevű személyhajóra, melynek megpillantásakor Verne Gyula Rejtelmes sziget című regénye jutott eszembe. Ugyanis ilyen nagyságú, titokzatos úszóóriást akkor láttam először életemben. Orosz őreinkről tudtam meg később azt is, hogy a hajó befogadóképességének a háromszorosát gyömöszölték be a kabinokba és a többi helységbe. Nekem is csak Csodálatos hetet töltöttem el a MagHáz által szervezett Domján Edit Művészeti Táborban. Jó volt a gyerekek között serénykedni. Nagyon gazdag programot állítottak össze a szervezők. A színházasdi mellett sok kézügyességet igénylő feladatot is meg kellett oldaniuk. Saját maguk készítették a reneszánsz korabeli ruháikat, díszeket, kellékeket, fejpántokat, gyöngyöket stb. Mi, felnőttek is jó csapat voltunk, tettük a dolgunkat, és a gyerekekkel jó barátságot kötöttünk. Részemről is sikerült nekik megmutatni azt, hogyan készül kenderkócból az a zsineg, amelyre a papírból sodorgatott gyöngyöt fűztük. Ennek kapcsán egy nagyon régi, dédapám által 1880-ban készített faragott, úgynevezett praszlicával és a hozzátartozó orsóval ismerkedtek meg a táborozók. Nagy sikert aratott, mikor egyik nap az evangélikus templom megtekintése után ellátogattak hozzám egy kis sütizésre, sütögetésre. Egy igen régi maglódi süteményt, a rúrkát készítettük el. Szorgalmasan tekergették a kígyótésztákat, el is neveztük gyerekkürtőskalácsnak, mert nagyon hasonlít az erdélyi kürtőskalácsra. Egyébként úgy is szoktuk hívni, hogy vízen kullogó. Ahogy készen lett, pillanatok alatt felfaltuk a finom, omlós süteményt. Táborozni jó! olyan hely jutott egy kabinban, hogy a dobozos szardíniákra is irigykedve gondoltam. Nem is maradtam ott sokáig. Derekamra kötöttem a magam gyártotta háromliteres csajkámat, amit soha nem hagytam el, és elindultam szerencsét próbálni. Valósággal akrobataként tudtam csak előre jutni a fürtökben lógó emberáradatban. Végül elértem az első emeletet, ahol arra lettem figyelmes, hogy egy fegyveres őr le s fel sétál egy viszonylag elzárt területen. Kíváncsi lettem, mit őrizhet itt, így hát a közelében maradtam és vártam. Alig álldogáltam ott pár percig, megjelent hat német, vállukon kisebb fahordókat cipelve, majd lepakolták azokat az őr által szemmel tartott helyiségben. Majd kifúrta az oldalamat a kíváncsiság, vajon mi lehet azokban a fahordókban? Észrevettem, hogy a hat német helyett csak öten jöttek vissza, egy ott maradt, leguggolt és matatott valamit. Ezenközben ő is észrevett engem és intett. Néma játékából kivettem, azt akarja, hogy menjek az őrhöz és kössem le valahogyan a figyelmét. Felvillant a szemem, úgy éreztem, itt nekem juthat valami ételféle. Nem is haboztam sokáig, odementem az őrhöz és minden orosztudásomat latbavetvetettem. Szerencsém volt, beszédbe elegyedett velem. Egy-egy szóból és kézzel-lábbal való magyarázatokból kezdtük megérteni egymást. Kölcsönös volt érdeklődésünk az otthon, a család, a szeretteink iránt. Pár perc után olyan jól sikerült a bemutatkozásom elragadtatással mutogatta nekem egész fényképkollekcióját, amelynek láttán én már csak azért is fűztem hozzá lelkes dicséreteket, hogy az időt húzzam. Ezalatt a német sem tétlenkedett, mert a hordók mögül intett, hogy készen van, helyet cserélhetünk. Az izgalomtól úgy dobogott a szívem, azt hittem kiugrik a helyéről. Végre sikerült a váltás. Az őr most a németeknek magyarázta gondolom ugyanazt, melyekkel korábban engem szórakoztatott. Én pedig a hordókhoz osontam. Feltűnt, hogy az egyik oldalán kemény papírdugó ágaskodik. Kihúztam, s valamilyen sűrű folyadék csurgott lefelé az oldalán. Ujjamra tettem egy keveset és megnyaltam. Olyan finom édes volt, hogy azt hittem örömömben kibújok a bőrömből. Elővettem öblös csajkámat és jó háromnegyedig engedtem a finom nedűvel. Gyorsan visszadugtam a papírdugót és már éppen iszkoltam volna el, amikor észrevettem, hogy pár lépéssel odább töltött papírzsákok tornyosulnak egymáson. Elővettem a kanalamat késem sem volt, azt már korábban elvették- és nyelével kihasítottam az egyik zsákot. Nem hittem a szememnek: kétszersült kenyér volt benne! Az orosz gimnasztyorkám, ingem alatt úgy körülpakoltam magam kétszersülttel, hogy alig tudtam szuszogni (Folytatjuk) Tardi József nyugd. hűtőgépszerelő Sok gyerek le is írta a receptet, és ígérték, hogy otthon is megsütik az anyukájukkal. Na, akkor figyeljetek! Így készül a RÚRKA: Végy 50 dkg lisztet, 10 dkg vajat, 1 db citrom héját, majd morzsold el. Adj hozzá 2 dkg élesztőt, 2 dl tejfölt, 2 egész tojást vagy 4 tojássárgáját. Majd hempergesd meg 20 dkg kristálycukorban, sodord fel 10 cm-es náddarabokra, és süsd meg! Ebből a mennyiségből kb. 30 db süti lesz. Ha szép sárgára sült, nincs más hátra, edd meg, amit sütöttél. De vigyázz, hadd hűljön egy kicsit, mert különben megüli a gyomrodat! Jó étvágyat hozzá! A múltban eredetileg cirokdarabokra tekertük a tésztát, de megfelel a nád is, mivel már cirok nemigen található erre. A náddarabokat kicsit meg kell olajozni a feltekerés előtt, hogy a meleg tésztából könnyen ki tudjuk húzni. Kedves Gyerekek! Ha legközelebb ismét eljöttök táborozni, hívjatok meg engem is, mert én is menni szeretnék! Addig is viszontlátásra, szervusztok! Szeretettel üdvözöl benneteket: Ancsi néni

7 2008. augusztus MIújság hirdetés Szeptemberben újra induló tanfolyamaink: Színjátszó stúdió: kicsiknek nagyoknak felnőtteknek Társastánc: gyerekeknek felnőtteknek Modern tánc: kicsiknek nagyoknak Helen Doron gyerek angol Hastánc Etka jóga Capoeira Új tanfolyamaink: Terhes torna Smink tanfolyam Tai Chi Zene bölcsi /Ringató utódja/ Új sorozat Előadások táplálkozási és életmódbeli tanácsadással Első vendég: Szabó Gyuri bácsi a bükki füvesember. Filmklub TERHESTORNA szeptembertől a MagHázban. Keringés- és tartásjavító gyakorlatok, speciális, szülést könnyítő légzéstechnika, szakember által irányított intimtorna és relaxáció autogén tréninggel. Klubvezető: Jónásné Sz. Izabella gyógytornász ELŐADÁSOK TÁPLÁLKOZÁSI ÉS ÉLETMÓDBELI TANÁCSADÁSSAL 2008 szeptemberétől új sorozat indul a MagHázban. Havi rendszerességgel alternatív gyógymódok termékek, előadók bemutatkozását tervezik a MagHáz dolgozói. Első előadónk: SZABÓ GYURI bácsi a bükki füvesember a GYÖRGY- TEA feltalálója, amely cukorbetegek ét-rendkiegészítője. Négy, a népi gyógyászatban régóta használt gyógynövényből készül. Jótékonyan befolyásolja a cukorbeteg állapotát, megszünteti a cukorszint ingadozását, rendezi a testsúlyproblémákat. Rendszeres fogyasztása késlelteti a szövődmények kialakulását. A javasasszony unokájaként ismert SZABÓ GYÖRGY gyógynövények után kutatva 70 éve járja az erdőt, mezőt. Gyógyteái számtalan bajra, nyavalyára adnak enyhülést. Gyuri bácsi, ha épp nem a Bükkben barangol, akkor a gyógynövények hatásairól tart előadást az országban., vagy könyvet ír a tapasztalatairól, esetleg egészségnaptárt szerkeszt. Előadás időpontja: szeptember óra. *** EGYÉNI ÉS KISCSOPORTOS SMINKOKTATÁS! Nem tudod mi áll jól, és vásárláskor nem igazodsz ki a millió fajta kozmetikum között? Gyere, jelentkezz egy egyéni vagy kiscsoportos sminkoktatásra! Meglátod, utána magabiztos leszel, sminked tökéletes és a legelőnyösebb lesz, és persze vásárláskor már azt is tudni fogod, hogy hogyan válaszd ki a számodra legmegfelelőbb márkájú, típusú és színű alapozót vagy rúzst...stb. Minden érdeklődőt szeretettel várok a MagHáz-ban szeptemberi kezdéssel induló tanfolyamomra! Müller Beáta okleveles sminkmester, testfestő ROUND KÖNYVELŐIRODA KFT. vállalja gazdasági társaságok, (bt., kft., kht.) teljeskörű könyvelését, bérszámfejtését, tb-adóhatósági ügyintézését. Elérhetőségek: 06 20/ , 06 29/ , 06 30/ telefonszámokon egész nap. DR. DIAN TAMÁS, MAGÁN ÁLLATORVOS Mûtétek, gyógykezelés, veszettség elleni oltás, védõoltások, útlevél, ambuláns kezelés, szaktanácsadás, mikrochip-behelyezés. Rendelõ, lakás: Tel.: (29) , Maglód, Bem u. 14.; 06 (20) Beépített szekrények, konyha-, szoba-, fürdõszobabútorok és egyéb kisbútorok készítését vállalom. Szabó János bútorasztalos Maglód, Bajcsy-Zsilinszky út 80. Telefon: ; 06 (30) MI újság Független közéleti és kulturális lap Kiadja: Z.B.Z. Kulturális Bt. Szerkeszti: Poór Mara Nyomda: Duna Könyvkiadó Nyomdája (nyomda@dunakkiado.hu) Megjelenik: minden hónap 1-jén Telefon: 06 (30) mi-ujsag@fre .hu Postacím: Maglód, pf. 27. Lapzárta: minden hónap 22-én

8 tarka oldalak MIújság augusztus Lovak és vadak Lovak és vadak címmel május 30-tól június 20-ig Frank Tamás természetfestő kiállítását tekinthették meg az érdeklődők a Mag- Ház kiállítótermében. Gustave Courbet, a XIX. század francia tájképfestője azt vallotta: Mindegy, hova ülök le festeni, ha az embernek a természet van a szeme előtt, abból mindig valami jó kerekedik ki. Mert ugyan hol találhat pihentető nyugalmat, felemelő szépséget, kapcsolatot a mindenséggel az ember, ha nem a természet lágy ölén, belefelejtkezve a tehetség nyújtotta művészi megvalósításba? Egyfajta szerelem ez, a szabadság iránti vágy, ami ott buzog minden emberben. Ez a szerelem Frank Tamás esetében a gyermekkor mélyén fogant. Művészi hajlamának kialakulására pedig édesanyja is nagy hatással volt. Szülőfalujában, a Csongrád megyei Maroslelén, ahol iskolakezdésig élt, meghatározó élmények érték, amelyek örök szerelemre lobbantották a természet iránt. A családi otthonban mindenütt lovak és állatok vették körül, környezetében csend és nyugalom honolt. A nagy barangolások, a patkolókovácsok műhelyének izzó légköre, a kocsma előtt prüszkölő lovak látványa, mindez mélyen belevésődött emlékezetébe Eljárt a Dési Huber István nevével fémjelzett rajzkörbe, ahol a rajzolás technikáját sajátította el, az anatómia törvényeit szívta magába. A 70-es évek elején a Szőnyi-tanítvány Nagy János festőművész szabadiskolájába járt, ahol a grafikai tanulmányokon, portrérajzolásokon túl néhány olajtechnikai alapot is megszerzett az addig magányosan kísérletező alkotó. A 80-as évekre talált rá az őt igazán és mélyen foglalkoztató témára. Nagy hatással voltak rá Vastagh György, Garay Ákos, Benyovszki István, Visky József és Konrád Ignác kifejezetten lovakat ábrázoló művei, továbbá Csergezán Pál és Muray Róbert természetfestők alkotásai. Nagy szerepe volt alkotói megmutatkozásában Prutkai Zoltánnak, a Nemzeti Lovarda igazgatójának. Az ország különböző pontjain voltak kiállításai, pl. Nagycenken, Putnokon, Baján, Budapesten, Maroslelén, Abonyban, valamint Hódmezővásárhelyen többször is. Csoportos kiállítása volt a Nemzeti Lovardában, a Magyar Újságírók Szövetségében től állandó meghívottja a Pilisi Parkerdő alkotótáborának ben a Vajdahunyad várában tartott ünnepségen Csergezán Pál nevéhez fűződő alapítványi diplomát kapott, valamint Muray Róbert Alkotó Műhelyének bronzplakettjét is kiérdemelte. A mostani kiállítás gyökerei visszanyúlnak az 1986-ban, itt Maglódon bemutatkozó természetfestő műveihez, amelyeken a természet, az élővilág mint ihletforrás és tematika jelent meg. Ez idő tájt szakított más irányú festői kísérleteivel, alkotói képzelete a megfelelő téma felé irányult. Az önmagára talált művész most visszatért, hogy a tisztelt érdeklődő közönség elé tárja hiteles ábrázolásban fogant, varázslatos világát. (A fentebb közölt írás részlet dr. Márkus Györgyi kiállításmegnyitójából. Frank Tamás természetfestő elérhetősége: 06-30/ ) Olvasd el és veszítsd el újra! Ne lepődjön meg, aki mostanában egy telefonfülkében nemcsak telefonkönyvet, a gyógyszertárban vagy az orvosi rendelőben nem csak új gyógyszereket és gyógymódokat reklámozó szórólapokat talál, hanem rábukkan egy Mikszáth vagy Móricz kötetre. De megtörténhet az is, hogy a buszmegállóban vagy az általános iskola folyosóján, az óvoda öltözőjében Milne, Molnár Ferenc vagy Kerouack egy-egy kötete hívja a megtalálóját szellemi kalandozásra. Ez ugyanis annak a játéknak a lényege, amelyet az orosházi könyvtár indított azzal a szándékkal, hogy az olvasást népszerűsítse. A legújabb olvasásszociológiai felmérések ugyanis arra a megdöbbentő tényre hívják fel a figyelmet, hogy Magyarországon a lakosság 60 %-a (!!!) egyáltalán nem olvas!! És akkor még nem említettük a funkcionális analfabétákat, akiknek a szövegértése minimális. Azt is tudjuk, hogy ezeknek az embereknek a szókincse szegényes, érzelmi élete sivár, nincsenek tisztában az alapvető erkölcsi fogalmakkal. Különösen veszélyes ez a legfiatalabbak esetében, akiknek már a szülei is egy értékvesztett világban szocializálódtak. Ezért gondolják a könyvtárosok, írók, pedagógusok, pszichológusok, hogy elérkezett az az idő, amikor minden eszközzel küzdeni kell az alapvető emberi értékek megbecsültségének visszaállítására. Erre pedig még mindig az olvasás kínálja a mindenki számára leginkább elérhető lehetőséget. A Veszíts el egy könyvet! programban résztvevők azaz bárki szándékosan elhagynak egy-egy könyvet településünk bármely forgalmas pontján, hogy aki ráakad, olvassa el, majd ő is felejtse a parkban, a vonaton, az iskola folyosóján vagy a tornatermi öltözőben. A játék részleteiről a könyvekben elhelyezett üzenet tájékoztatja a megtalálót (az elveszítési nyilatkozat a könyvtár honlapján megtaláható, vagy a könyvtárból elvihető). Ezt kell beleragasztani az elvesztésre ítélt könyvbe. Az így megtalált és elolvasott kötetek sorsa pedig a maglódi könyvtár honlapjának fórum rovatában követhető nyomon, ahol egyes művek kapcsán vérbeli kulturális párbeszéd is elkezdődhet. A játék ötlete az angolszász országokból indult, ahol rendkívül népszerűvé vált. Ugyan a könyvtárosok eddig sem tétlenkedtek (egyéni ajánlásokkal, író-olvasó találkozók, ismeretterjesztő rendezvények szervezésével igyekeztek az irodalmi, a művészeti és a tudományos értékeket népszerűsíteni), de a mostani kalandos vállalkozás áttöri a könyvtár falait, szélesebb közönséget céloz meg. A különös kezdeményezés ismert támogatókra talált: például Závada Pál, Vámos Miklós, Vitray Tamás is hagyott már el egy-egy értékes művet. Maglódon az első rendetlen gazdák maguk a könyvtárosok lesznek, mert ajándékba kapott (nem könyvtári állományba tartozó!!!) értékes műveket fognak fiatal városunk leglátogatottabb pontjain ottfelejteni. A felhívást az orosházi könyvtár blogjáról idézett két olvasói véleménnyel zárjuk: Nagggyon tetszett az ötlet! Én szívesen elhagyok könyvet, nem baj ha eladják, nem baj ha megtartják az az ő dolguk. Az enyém, hogy ott hagyjam örömnek, csak úgy, egy mosoly helyett. Hatalmas gratula mindenkinek, aki egy cseppet is hozzá tett az akcióhoz. Remek játék, amit nem lehet nem komolyan venni! 1 könyvvel annyi mindent üzenhetsz egy másik embernek. Fantáziád beindulhat, beleszagolhatsz a könyvbe Csupa jó érzés. Semmi készen kapott, előfőzött gondolat. Csupa izgalom az olvasás. Meg ami megelőzi. Ne legyünk már annyira földhözragadtak! Máris lázasan jár az agyam, melyik könyvet fogom elveszíteni elsőnek. Sok örömet a játékhoz minden erre érdemes és erre képes embertársamnak! Bármilyen hatása is legyen a programnak, ösztönözzön csupán az olvasásra vagy kedveltesse meg az igényesebb irodalmat, olyasmire hívja fel a figyelmet, amit már csak elvétve tapasztalunk: játszani jó! Még akkor is, ha mindenki veszít egy könyvet. Berecz Tamásné Irány a természet! Ősztől szervezett formában elindulhat a környezetünk értékeinek felfedezése. A Magyar Természetbarát Szövetség és a Mag-Ház közös támogatásával lehetőség nyílik egy helyi természetjáró egyesület megalakulására. Előzetes elképzelések alapján, a legfőbb célok között szerepel a szűkebb környezetünk természeti és kulturális kincseinek megismerése, és sok esetben megörzése. Térségünk a méltán orzságos jelentőségű, és megbecsült műemlékei mellett, számtalan gyöngyszeme merül feledésbe. Az előzőeket megismerni, az utóbbiakat felkutatni nemes feladat lehet. Szeretnénk a mi kis részünket hozzátenni ahhoz a nagy munkához, hogy történelmünk még megtalálható emlékei ne tünhessenek véglegesen el. A rövidebb - de élményekben semmiképpen sem kisebb - környékbeli kirándulásokon kívül, kapcsolódhatunk a megyei vagy az országos túramozgalmakhoz, teljesítménytúrákhoz. Ezáltal reményeink szerint a nagyszülők az unokáikkal éppúgy megtalálhatják a nekik kedves programot a Gödöllői-dombság lankáin, mint a kihivásokat és a saját korlátaikat kereső fiatalok a Bükk-hegység bércein. Minden érdeklődőt szeretttel várunk az ősztől induló programjainkra. Turóczi Csaba

9 2008. augusztus MIújság hirdetés Számítástechnikai és irodatechnikai szaküzlet Maglódon 2234 Maglód, Fő út (emelet) Tel: 30/ , 29/ MINDEN Ft FELETTI VÁSÁRLÁS AKÁR HÁROM HAVI KAMATMENTES RÉSZLETRE ELVIHETÕ! Nyitva tartás: Hétfő: Kedd: 9 13 Szerda: Csütörtök: Péntek: Szombat: 9 12 ISKOLAKEZDÉSI UTALVÁNY BEVÁLTÁSI LEHETÕSÉG! BANKKÁRTYA ELFOGADÁS! Teljes körű informatikai szolgáltatás, magánszemélyeknek, cégeknek, közületeknek Szerviztevékenység (igény szerint kiszállás is) Minden javításra garanciát vállalunk Alkatrészek, kellékanyagok, szoftverek értékesítése Fénymásolók értékesítése és bérbeadása Cégek részére rendszertelepítés, felügyelet, karbantartás Szoftverek használatának betanítása Irodaszerek, fénymásoló papírok Számítógép összeszerelése, akár egyedi igény szerint is

10 10 maglódi ifjak MIújság augusztus Ismét győztek a maglódi súlyemelők! (Tisztelt Olvasók! A Mi újság szívesen ad helyet a maglódiak által küldött írásoknak, cikkeknek, amelyek azonban mindig a tollat ragadók véleményét, álláspontját tükrözi. A következő írást is betűhíven közöljük, még akkor is, ha pl. ismereteink szerint a sikeresen debütáló I. Maglódi Nagyhíd Fesztivál csak részben önkormányzati pénzből került megrendezésre. Költségei másik részét a szervezők magántőkéje fedezte. A szerk.) Magyar Súlyemelő Szövetség 2008-tól 3 osztályba sorolja a versengő A egyesületeket. Az első 13 klub 3 szavazati jogot kap a közgyűlésen, a 2. két szavazati joggal élhet, míg az utolsó 13 egyesület 1 küldöttet állíthat. A sorrendet minden sportkör legfeljebb nyolc versenyzőjének sinclair pontszámösszege dönti el. Csak kiemelt versenyen elért pont számít! A hazai rendezésű versenyek közül ezen megmérettetések az országos bajnokságok és egy-két nagy múltú kupa. Ilyen verseny volt a XIV. Opel-Barcika kupa is. Július 19-én a maglód várost képviselő 8 fős csapat a barátaim és a rokonaim pénzéből sikeresen leversenyzett. Három arany, egy ezüst és két bronzérem mellett egy negyedik és egy hatodik helyezést begyűjtve. Ami ezen a versenyen fontosabb, hogy sportkörünk 1733 pontot szerzett. Ez tavaly a 15.-dik helyhez lett volna elég. Három utánpótlás tagunk még javíthat eddigi legjobb eredményén az UPOB-n decemberben. A XIV. OPEL BARCIKA KUPÁN elért eredmények: SERDÜLŐ KORCSOPORT szakítás lökés pontszám Bán Ferenc ,148 Pecznyik Péter ,529 Kerestély Zoltán ,135 Méhes Ádám ,846 Pecznyik Zoltán ,837 FELNÕTT KORCSOPORT szakítás lökés pontszám Kozma Krisztián ,589 Sárossy András ,707 VETERÁN KORCSOPORT Pecznyik Gábor ,326 Pecznyik Péter a serdülő korcsoport 62kg-s súlycsoportjának szakítás országos csúcsát 76kg-ra javította! Ezzel beírta városunkat a csúcslistára is. Szép volt Péter! Decemberben reméljük lesz még egy-két maglódi rekord. Az Opel Barcika Kupa egyben az UP válogatott edzőtáborának záró versenye. Péter két, Kerestély Zoltán négy hetet töltött Barcikán. Pátrovics Géza edző kiemelte Zoltán szorgalmát, hozzáállását. De hiába a 3 magyar bajnoki cím, hiába az országos csúcs, a négy válogatottat megjárt maglódi fiatal! Az önkormányzat sportbizottsága milliót költ a Nagyhíd mögötti koncertekre, míg mi koldulunk. Egyes sportoknak semmi értéke. Emberek, tegyék a szívükre a kezüket! Érdekel valakit néhány megszállotton kívül, hogy megszűnt a maglódi női kézilabda? Tudjáke egyáltalán? Szép volt lányok asszonyok, de utánpótlás fiatalok nélkül nem megy, ők meg nincsenek, hiszen a kézilabda kemény sport, fiataljaink meg puhányok. Képzeljék el, neveltem olyan sportoló tanoncot, aki 2 hónap edzés után annyit emelt, mint a nála idősebb válogatott versenyző, még sincs kedve hozzá! Miért? Mert kortársai között nem lesz menőbb egy magyar bajnok, vagy válogatott fiatal. A pálmát az viszi, akinek apuka többet töm ellenőrizetlenül a zsebébe, aki több cigarettát szív, és aki minél előbb él nemi életet. Ebben a felfordult világban még is van 3-4 maglódi gyerek, akik hihetetlen kitartásuknak köszönhetően sikert sikerre halmoznak, még sincs elismerés, támogatás. Ne csodálkozzunk hát, hogy Galambos Attila lab- darúgó játékos-edző bedobta a törölközőt. Mindenki tudja, hogy az első számú csapat többre jutna és olcsóbban a nagy multú edző-játékossal, mint hangzatos nevű zsoldosokkal, még sincs rá szükség. Attilával tőzsgyökeres Maglódiként már sokszor bizonyítottunk versenyzőként, játékosként és edzőként egyaránt. Szavait idézve: Mégis felőröl az anyagi és erkölcsi megbecsülés teljes hiánya. Annál jobban szeretem a súlyemelést, hogy én is bezárjak, hiszen míg bírok, sportolok. Bár ezt otthonomban a szomszédok miatt nem tehetem Végezetül álljon itt azon barátaim névsora, akik adományaikkal lehetővé tették, hogy Maglód város minél előkelőbb helyen végezzen a súlyemelő bajnokságon. Adományaikat köszönjük! (Tisztelt Városvezetőség, lehet követni a példájukat, nem csupa kevésbé fontos dologra szórni a milliókat, pl. légkondícionáló berendezésre a Városházán.) Ezokem Kft Ft, Angyalkő Kft Ft, Póker Söröző 5000Ft, Nemes Szerviz Ft, Zso-Zsi és Ani Bt 5000Ft, Kiss Hús ABC Ft, Pecznyik Gábor Ft, Özv. Pecznyik Józsefné 5000Ft, Jenei József Ft, Vaskó Krisztián Ft. Voyage, voyage Pecznyik Gábor edző Utazás, utazás Mint a fenti cím nyelvezete is mutatja,hová is mehettünk volna mint a Frank birodalomba. A helyi fesztiválok után idén mazsorett csoportunk egy külföldi meghívásnak eleget téve júliusban Dél-Franciaországban parádézott a Váci Városi Fúvószenekar kíséretével. Hosszas felkészülés és közös próbák a váci zenekarral zajlottak az elmúlt hetekben, majd 10-én útra keltünk. Voyage, voyage Az utazás hosszúságát és kényelmetlenségeit a táj, majd a provence-i hangulat feledtette velünk. Először egy nagyon szép kisvárosban, Carpentras-ban csöppentünk bele a hamisítatlan déli karneválba, ahol különböző virágokba és figurákba öltöztetett kocsik után vonultunk. Olasz zászlóforgatók és dobálók, gólyalábasok, szlovén tánccsoport, cseh mazsorettek, catalán dobosok és francia zenekarok mellett vettünk részt a maglódi mazsorettek és a zenekar a színes forgatagban. A parádés est hangulatát az indulást követő negyed óra múlva a nyakunkba zúduló eső hűtötte le, ami kisebb árvizet okozott. A felvonulást így ázott verébként rövidítve, de hősiesen kitartva táncoltuk végig, szegény vizet prüszkölő zenészeinkkel együtt. Másnap Lodève-ben ejtettük ámulatba a közönséget. Lodeve egy mediterrán középkori városka, tele korabeli templomokkal, épületekkel. Ámuldozva masíroztunk a bemutatkozási ceremónián, hogy mennyire megőrizte misztikus, középkori jellegét ez a kisváros. A francia közönség pedig rajtunk ámult, a számukra egzotikumnak számító keletről érkezett csoportnak. Délután itt is egy virágkarneválon meneteltünk. Lányaink, a zenekarral karöltve megmutatták a magyar indulók, és táncok szépségeit, miközben a pálcák is röpködtek, és peregtek kezeikben. Nagy sikere volt természetesen a latinos számoknak is, ami hangulatában, virtusában igazi mediterrán. Este pedig pompás világítást kaptak A feldíszített autók, ami mögött kissé fáradva, de lelkesen táncoltunk, parádéztunk. Az egész napos szereplést követően másnap Marseille-be látogattunk el,ahol megnéztük az öreg kikötőt, és ahol sajnos a viharos időjárás miatt elmaradt az ünnepi tűzijáték megtekintése. Utunkat a francia Riviéra központi városában, Nizzában zártuk. A tengerparti fürdőzés után élményekkel és egy adag szuvenírrel megpakolva indultunk vissza Közép- Európa kincsébe, haza Magyarországra. Boszi

11 2008. augusztus MIújság hirdetés 11 ANNA GYÓGYSZERTÁR 2234 Maglód Katona J. u. 25. Telefon/Fax: Nyitvatartás: Hétfő péntek Szombat Bankkártya elfogadás és egészségpénztári kártyás fizetés. Gyógyszereken kívül gyógyhatású készítmények, homeopátiás szerek széles választékát ajánljuk. Egy csepp figyelem! mozgalom keretén belül vércukor mérést végzünk. Az épületben a gyógyszertáron kívül működnek szakrendelések: Tb ellátás keretén belül: Belgyógyászat (szerda h) Reumatológia (hétfő h) Gyermekorvosi 2. körzet Nőgyógyászat A nőgygyászat átmenetileg szünetel! Magánrendeléssel: Bőrgyógyászat (csütörtök h) Fül-orr-gégészet (szerda ) Sonoterápia már Maglódon is!!! Érszűkület? Van segítség! Bármilyen érelmeszesedéses betegség: általános érszűkület, alsóvégtagi - nyaki - agyi érszűkület, érszűkületből adódó szédülés, feledékenység, fülzúgás esetén, cukorbetegség érszövődményeiben, rossz keringés miatt kialakuló fekélyes láb gyógyításában, érsebészeti műtétet követő rehabilitációban, megelőzés azoknál, akiknél a családban már előfordult érszűkület vagy agyinfarktus. A sonoterápia fájdalommentes, mellékhatások nélkül! A kezelés pulzáló, alacsony frekvenciájú és energiájú hanghullámokkal történik. Érdeklődni és bejelentkezni telefonon vagy személyesen is lehet. Tel.: 06 (20) Maglód, Katona J. u. 25. (az ANNA Gyógyszertár épületében)

12 12 rovat rendörségi hírek MIújság augusztus Néhány eset a Maglódi Rendőrörs területén az elmúlt hónapokban történt rendőri intézkedésekből Eljárás indult I. L. maglódi lakos feljelentése alapján ismeretlen tettes ellen, aki én és án közötti időben Maglód, Mendel Károly utcában az ingatlanához tartozó faház melléképületbe ajtóbefeszítés módszerével behatolt, és onnan szerszámgépeket, horgászfelszereléseket tulajdonított el. Az ismeretlen elkövető a bűncselekménnyel Ft, a rongálással Ft kárt okozott. Eljárás indult M. J. ecseri lakos feljelentése alapján ismeretlen tettes ellen, aki án óra és én óra közötti időben az Ecser, Szent Imre utcában lévő ingatlana bejárati kapuról eltulajdonította a két kapunyitó motorját, az egyik tároló kovácsoltvas ajtaját és egy fűnyíró gépet. Az ismeretlen elkövető a bűncselekménnyel Ft kárt okozott. Eljárás indult S. G. budapesti lakos bejelentése alapján ismeretlen tettes ellen, aki án óra és én óra közötti időben Ecser, Szalacska-dűlőn lévő ingatlanjának kerítéséről a kapumozgató elektronikát, kapunyitó érzékelőket, fogaslécet leszerelte, és azt eltulajdonította. Az ismeretlen elkövető a bűncselekménnyel Ft kárt okozott. Eljárás indult állampolgári bejelentés alapján ismeretlen tettesek ellen, akik napon órakor Maglód, Katona József utcában tettleg bántalmazták A. T. maglódi lakost, aki a bántalmazás során 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett. A helyszínre érkező Maglódi Rendőrőrs járőre A. T. maglódi lakos bántalmazóit (3 fő) a helyszínen elfogta, és a további intézkedések megtétele végett a Monori Rendőrkapitányságra előállította. Eljárás indult T. Z. maglódi lakos feljelentése alapján ismeretlen tettes ellen, aki napon és óra között Maglód, Fűzfa utcai lakásába ablakbetörés módszerével a házba behatolt, és onnan egy laptopot tulajdonított el. Az ismeretlen tettes a bűncselekménnyel Ft, a rongálással Ft kárt okozott. Eljárás indult C. C. maglódi lakos feljelentése alapján ismeretlen tettes ellen, aki én óra és én óra közötti időben Maglód, Lehel utcában lévő lakásába ajtókiégetés módszerével behatolt, onnan eltulajdonította a sértett udvaron parkoló személygépkocsijainak indítókulcsait, törzskönyveit, azonban a gépkocsikat az udvarról eltulajdonítani nem tudta, mivel a kapunyitó szerkezet motorja lezárt állapotban volt. Az ismeretlen tettes a lakásból arany ékszereket és készpénzt tulajdonított el. Az ismeretlen elkövető a bűncselekménnyel Ft, a rongálással Ft kárt okozott. A rendőrség elérhetőségei, ahol segítséget kérhet és bejelentést tehet: 107, 112, Monori Rendőrkapitányság: 06-29/ , vagy 06-29/ , Maglódi Rendőrőrs: 06-29/ Bakos Róbert r. százados őrsparancsnok Falfix 5 l Trinát zománc, fehér 1 l Héra diszp. festék 16 l Rigips 6-30mm 25kg Hőszigetelő alaprendszer 5cm 2750Ft/db 1390Ft/db 3390Ft/db 2200Ft/db 1100Ft/nm

Révfülöpi Nyár 2008. JÚNIUS

Révfülöpi Nyár 2008. JÚNIUS Révfülöpi Nyár 2008. JÚNIUS 2008. június 14. szombat 18 óra RAFFAY BÉLA szobrászművész kiállításának megnyitója a Tóparti Galériában (Révfülöp, Halász utca 6.). A kiállítást megnyitja: Kancsal Károly,

Részletesebben

HITTAN Postai cím: Harmatcsepp 8500 Pápa, Pf. 57.

HITTAN Postai cím: Harmatcsepp 8500 Pápa, Pf. 57. Tanítók Fekete István Egyesülete Feladási határidő: 2018. december 10. (hétfő) HITTAN Postai cím: Harmatcsepp 8500 Pápa, Pf. 57. Forduló: II. Évfolyam: 2. Az iskola kódja: H- A versenyző neve: 2018/19.

Részletesebben

2015. március Horváth Lóránd Elvégeztetett

2015. március Horváth Lóránd Elvégeztetett 2015. március Horváth Lóránd Elvégeztetett... és mi csak vétkeztünk és te szenvedtél egyre, mentünk vakon az ösztöneink után de te felnéztél az égre. mentünk a gyehenna égő szennyhalmazán, égett a testünk,gőzölgött

Részletesebben

KÁRPÁT-MEDENCE KINCSEI VETÉLKEDŐ 2. FELADAT AKIRE BÜSZKÉK VAGYUNK INTERJÚ KÉSZÍTÉSE

KÁRPÁT-MEDENCE KINCSEI VETÉLKEDŐ 2. FELADAT AKIRE BÜSZKÉK VAGYUNK INTERJÚ KÉSZÍTÉSE KÁRPÁT-MEDENCE KINCSEI VETÉLKEDŐ 2. FELADAT Csapatnév Vörösmarty-Fröccs Település Pincehely Interjúalany Spacérné Szili Zsuzsanna INTERJÚALANY: SPACÉRNÉ SZILI ZSUZSANNA CSAPAT NEVE: VÖRÖSMARTY-FRÖCCS 1/1

Részletesebben

HARMATCSEPP TANULMÁNYI VERSENY HITTAN

HARMATCSEPP TANULMÁNYI VERSENY HITTAN HARMATCSEPP TANULMÁNYI VERSENY HITTAN A versenyző neve: Forduló: I. Osztály: 3. Az iskola kódja: H- Elért pontszám: Javította: Visszaküldési határidő: Elérhető pontszám: 67p. 2014. november 17. Kedves

Részletesebben

ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI ÓVODÁNK ÜNNEPEI

ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI ÓVODÁNK ÜNNEPEI ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI Óvodánk a hagyományőrzést, a népi kultúra ápolását egyik legfontosabb feladatának tekinti. Megteremtjük azt a miliőt, amelyben az óvodába lépés első pillanatától a nevelés

Részletesebben

A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com. Korrektúra: Egri Anikó

A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com. Korrektúra: Egri Anikó A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com Korrektúra: Egri Anikó 2 Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék... 3 Az összefogás döbbenetes ereje... 4 Depressziós helyett bajnok... 6 Na

Részletesebben

BEE HÍRLEVÉL. A Budafoki Evangélikus Egyházközség időszakos értesítője III. évf. 1. szám Tavasz

BEE HÍRLEVÉL. A Budafoki Evangélikus Egyházközség időszakos értesítője III. évf. 1. szám Tavasz BEE HÍRLEVÉL A Budafoki Evangélikus Egyházközség időszakos értesítője III. évf. 1. szám Az iroda nyitva: Hétfő: 14.00-18.00; Csütörtök: 8.00-10.00; 14.00-16.00 A lelkészi pihenőnap: kedd (ezen a napon

Részletesebben

IMÁDSÁG MINDENEK ELŐTT

IMÁDSÁG MINDENEK ELŐTT Újpest-Belsőváros 2004. 03. 14. Loránt Gábor IMÁDSÁG MINDENEK ELŐTT Alapige (textus): Neh 1 és Lk 11,1 Lectio: Neh 1 Lk 11,1: Történt egyszer, hogy valahol imádkozott, és mikor befejezte, így szólt hozzá

Részletesebben

Hitéleti alkalmaink a as tanévben

Hitéleti alkalmaink a as tanévben Hitéleti alkalmaink a 2017-2018-as tanévben Intézményünk vezérigéje a 2017-2018-as tanévben: "A bölcsesség kezdete az Úrnak félelme, és a Szentnek megismerése ad értelmet." (Példabeszédek könyve 9,10)

Részletesebben

REGINA Fórum Hírlevél 2011. 3. szám

REGINA Fórum Hírlevél 2011. 3. szám REGINA Fórum Hírlevél 2011. 3. szám Kedves Olvasó! A hosszúra nyúlt hideg idő után végre élvezhetjük a tavaszt. Áprilisban nemcsak a Húsvétra készülünk kínálatunkkal, de már anyák napjára is, hiszen május

Részletesebben

2011. ÉVI RENDEZVÉNYNAPTÁR ZALAEGERSZEGI KISTÉRSÉG

2011. ÉVI RENDEZVÉNYNAPTÁR ZALAEGERSZEGI KISTÉRSÉG 2011. ÉVI RENDEZVÉNYNAPTÁR ZALAEGERSZEGI KISTÉRSÉG JANUÁR Település Időpont Rendezvény Zalalövő Január 15. Informatikai és családi nap Nagylengyel Január 22. Asztalitenisz bajnokság Nagylengyel Január

Részletesebben

SZOLGA VAGY FIÚ? Lekció: Lk 15,11-24

SZOLGA VAGY FIÚ? Lekció: Lk 15,11-24 Pasarét, 2012. július 1. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Horváth Géza SZOLGA VAGY FIÚ? Lekció: Lk 15,11-24 Alapige: Galata 4,4-7 De amikor eljött az idő teljessége, Isten elküldte Fiát, aki asszonytól

Részletesebben

Az elsõ. 2012. május 20. 9. évf. 5. szám.

Az elsõ. 2012. május 20. 9. évf. 5. szám. 9. évf. 5. szám. 2012. május 20. Az elsõ Az elsõ egyben az egyetlen is. Elsõbõl nincsen több, ezért életünk során végig egyben egyetlen is marad, ami meghatározza életünket. A házasság is családdá csak

Részletesebben

Akárki volt, Te voltál!

Akárki volt, Te voltál! Mindenkinek annyi baja van, az annyi bajnak annyi baja van, hogy annyi baj legyen. A. E. Bizottság: Vaníliaálomkeksz Előszövegelés De sok gyerekfilmet meg kellett néznem a gyerekeimmel! Micsoda időpocsékolás

Részletesebben

Hírlevél. Mozsgó Biztos Kezdet Gyerekház. 2014. január-június

Hírlevél. Mozsgó Biztos Kezdet Gyerekház. 2014. január-június Hírlevél Mozsgó Biztos Kezdet Gyerekház 2014. január-június Gyerekházunk napi szinten 9-13. h áll a családok rendelkezésére. A napi foglalkozásokon túl folyamatos programokkal a jeles napok megünneplésével

Részletesebben

A Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közalapítvány és Dobbantó projektje

A Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közalapítvány és Dobbantó projektje A Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közalapítvány és Dobbantó projektje 173 Ecsédi Edit A diákok megismerése Az Egyéni Fejlődési Terv alkalmazásának tapasztalatai A Dobbantó program egyik fontos

Részletesebben

forrás: www.urban-eve.hu Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény programnaptár 2015. március

forrás: www.urban-eve.hu Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény programnaptár 2015. március forrás: www.urban-eve.hu Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény programnaptár 2015. március Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény programnaptárja

Részletesebben

Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak.

Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak. Játsszunk együtt! 4. Kedves Nagycsoportos Óvodások! Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak. A részvétel ingyenes!

Részletesebben

ÁCS VÁROS RENDEZVÉNYNAPTÁRA /TERVEZET/ 2009.

ÁCS VÁROS RENDEZVÉNYNAPTÁRA /TERVEZET/ 2009. ÁCS VÁROS RENDEZVÉNYNAPTÁRA /TERVEZET/ 2009. Esemény Időpont Helyszín Szervező Újévi Koncert január 3. Ritmus zenekar, Évnyitó túra Január 3. Ökumenikus imahét Január 14. Mesevetélkedő Január 19. Jókai

Részletesebben

Hírek FÖLD PROJEKT április

Hírek FÖLD PROJEKT április Hírek 2016. április 18-22. FÖLD PROJEKT A projekt témája: a FÖLD A projekt megvalósításának helyszíne: Monorierdei Fekete István Általános Iskola A projekt időtartama: 2016. április 18-22. A projekt résztvevői:

Részletesebben

Öröm a gyerek. (Lorántffy Zsuzsanna ölében Sárospatakon)

Öröm a gyerek. (Lorántffy Zsuzsanna ölében Sárospatakon) Öröm a gyerek (Lorántffy Zsuzsanna ölében Sárospatakon) A gyerek az öröm, a reménység. Gyönge testében van valami világi; ártatlan lelkében van valami égi; egész kedves valója nékünk, mint a tavaszi vetés:

Részletesebben

HITÉLETI, MISSZIÓI ESEMÉNYNAPTÁR

HITÉLETI, MISSZIÓI ESEMÉNYNAPTÁR HITÉLETI, MISSZIÓI ESEMÉNYNAPTÁR 2017-2018 "A bölcsesség kezdete az Úrnak félelme, és a Szentnek megismerése ad értelmet." (Példabeszédek könyve 9,10) Ebben a tanévben is kérjük Isten segítségét, vezetését

Részletesebben

Írta: Administrator szeptember 06. szombat, 15:09 - Módosítás: szeptember 10. szerda, 16:44

Írta: Administrator szeptember 06. szombat, 15:09 - Módosítás: szeptember 10. szerda, 16:44 A levéltári források szerint Szilvágy nevének első írásos említése 1343-ból ered. Két Szilvágyról értesülünk, az egyikben akkor Szent Márton tiszteletére épült templom állt. A török harcok idején annyira

Részletesebben

Kedves Fesztivállátogató!

Kedves Fesztivállátogató! Kedves Fesztivállátogató! Szeretettel köszöntjük Önöket a tavaszi fesztiválok megrendezése alkalmából és örömmel invitáljuk programjainkra a siófoki Hajókikötőbe. Reményeink szerint olyan színvonalas programot

Részletesebben

mondott, és nem kimondott gondolataival. Még senki sem tudta így elmondani ezeket, akár burkoltan is, bizony ezek a dalok gyakran kimondják azt,

mondott, és nem kimondott gondolataival. Még senki sem tudta így elmondani ezeket, akár burkoltan is, bizony ezek a dalok gyakran kimondják azt, II. fejezet [...] Legyél az esernyőm, Óvj a széltől, és ha mégis elázom, Te legyél az égen a Nap, Te melegíts át, ha néha fázom! Én meg olyan leszek hozzád, mint a gazdájához a véreb Amikor először láttam

Részletesebben

1Móz 21,22-34 Ábrahám, Abimélek és a kút

1Móz 21,22-34 Ábrahám, Abimélek és a kút 1 1Móz 21,22-34 Ábrahám, Abimélek és a kút És lőn abban az időben, hogy Abimélek és Pikhól annak hadvezére megszólíták Ábrahámot mondván: Az Isten van te veled mindenben, a mit cselekszel. Mostan azért

Részletesebben

egyházaink Hírei KATolIKuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK F REFoRMÁTuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK Egyházi búcsú szentmise és körmenet GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET

egyházaink Hírei KATolIKuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK F REFoRMÁTuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK Egyházi búcsú szentmise és körmenet GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET egyházaink Hírei KATolIKuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK F gyóni KATolIKuS EgYHÁZKÖZSÉg A gyóni katolikus misék időpontja AugusztusbAn A következőképpen változik, szabadság miatt. augusztus 11-től szeptember 8-ig:

Részletesebben

Péter és az ima hatalma

Péter és az ima hatalma A Biblia gyermekeknek bemutatja Péter és az ima hatalma Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Janie Forest Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Átírta : Ruth Klassen 60/57. Történet www.m1914.org Bible for

Részletesebben

VOLT EGYSZER EGY GÓLYABÁL. sok-sok tánccal....és a gólyaesküvel.

VOLT EGYSZER EGY GÓLYABÁL. sok-sok tánccal....és a gólyaesküvel. Jeles napok 113 VOLT EGYSZER EGY GÓLYABÁL énekléssel sok-sok tánccal...és a gólyaesküvel. 114 A szalagavatót minden évben nagy várakozás előzi meg, mind a diákok, mind a tanárok részéről. Így történt ez

Részletesebben

VOKE Vasutas Művelődési Háza és Könyvtára Békéscsaba, Andrássy út Tel.: 66/

VOKE Vasutas Művelődési Háza és Könyvtára Békéscsaba, Andrássy út Tel.: 66/ A programjai 2017. 2017. január 16. Tücsök Peti zenés interaktív gyermekműsora 2017. január 23 február 14. Vasutas Galéria FISAIC fotókiállítás, megnyitó: január 23. 2017. január 27. Tabán Táncegyüttes

Részletesebben

EGYHÁZAINK HÍREI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F április HIT VALLÁS

EGYHÁZAINK HÍREI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F április HIT VALLÁS 2019. április HIT VALLÁS EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG MISEREND A NYÁRI IDŐSZAKBAN: hétfő, kedd, péntek 18.00 óra, szombat 19.00 óra, vasárnap 9.00 óra (Dabas-Szőlők),

Részletesebben

Fényképalbum. A fénykép készítésének éve:

Fényképalbum. A fénykép készítésének éve: Fényképalbum Az interjúalany neve: A fénykép készítésének helye: A fénykép készítésének éve: Szüleim Budapest 1980-as évek Ők a szüleim. Ez a kép már itt készült, Budapesten. Volt egy kicsi lakásuk, és

Részletesebben

Derecskei Zenei Esték

Derecskei Zenei Esték MÁJUS 1. (szombat) 10.00 óra Majális Helyszín: Sárostói Sportpálya Az idén elõször lehetõség lesz támogatói jegy vásárlására is, mellyel a rendezvényt támogathatják. Az támogatói jegy ára 550 Ft. Egy támogatói

Részletesebben

SZENT PÉTER ÉS PÁL APOSTOLOK

SZENT PÉTER ÉS PÁL APOSTOLOK MEGJELENIK A HÓNAP UTOLSÓ VASÁRNAPJÁN 2013. JÚNIUS 29. Alapítva: 2003. XI. évfolyam VI. szám SZENT PÉTER ÉS PÁL APOSTOLOK 2. OLDAL VISSZAPILLANTÓ 5. OLDAL SZENT MÓNIKA 3. OLDAL KEDVES CSALÁDOK 6. OLDAL

Részletesebben

Sokszínű húsvét Sokszínű tár

Sokszínű húsvét Sokszínű tár 2012/04/02-2012/06/15 [1] Mini tárlatunkon ezúttal a húsvét sokszínűségéhez kapcsolódva mutatunk be néhány dokumentumot a sokszínű Plakát- és Kisnyomtatványtár anyagából szemezgetve, és kívánunk minden

Részletesebben

Ultreya (országos Cursillos találkozó) a paksi Református Templomban. - 2008. május 31. -

Ultreya (országos Cursillos találkozó) a paksi Református Templomban. - 2008. május 31. - Ultreya (országos Cursillos találkozó) a paksi Református Templomban - 2008. május 31. - A Cursilló (spanyol eredetű szó) magyarul a keresztyénségről szóló rövid tanfolyamot jelent. A református Cursillo

Részletesebben

ALKALMAK: minden csütörtökön 10.30 órától 11.00 óráig

ALKALMAK: minden csütörtökön 10.30 órától 11.00 óráig PROGRAMAJÁNLÓ 2012. április hónapra a GYERMEKEK HÁZÁBA www.gyhgyor.hu ZENEBÖLCSI ALKALMAK: minden csütörtökön 10.30 órától 11.00 óráig 6 hónapos kortól 3 éves korig várjuk az apróságokat és szüleiket.

Részletesebben

Hanukka és Karácsony

Hanukka és Karácsony Bereczki Sándor Igehirdetések 9. Hanukka és Karácsony Mindenki Temploma Hanukka és Karácsony Igehirdetés sorozat 9. Copyright 2010 Bereczki Sándor Korrektor: Dr. Gruber Tibor Kiadványszerkesztő: Danziger

Részletesebben

SIÓAGÁRDI KRÓNIKA VIII. ÉVFOLYAM 1. SZÁM

SIÓAGÁRDI KRÓNIKA VIII. ÉVFOLYAM 1. SZÁM Sióagárd Község Önkormányzata 2014. JANUÁR VIII. ÉVFOLYAM 1. SZÁM LELKI ÚTRAVALÓ 2. oldal AZ ÖNKORMÁNYZAT TÁJÉKOZTATÁSA 3. oldal FELHÍVÁS - SIÓAGÁRDI ÉRTÉKTÁR 4. oldal MEGHÍVÓ RENDEZVÉNYEKRE 5. oldal KILIÁN

Részletesebben

Ünnepi programok: 2013. augusztus 19-20. Programok: Augusztus 19.

Ünnepi programok: 2013. augusztus 19-20. Programok: Augusztus 19. Ünnepi programok: 2013. augusztus 19-20. Programok: Augusztus 19. időpont Szolnoki Művésztelep (kemence) Szolnoki Művésztelep (színpad) Kossuth-tér 7.00 Kemence felfűtése 9.00 Magyarok vásárának kezdete,

Részletesebben

Karácsony A szeretet ünnepe?

Karácsony A szeretet ünnepe? A TARJÁNI, HÉREGI ÉS BAJNAI REFORMÁTUS GYÜLEKEZETEK HÍRLEVELE II. évfolyam 12. szám 2009. december Az én lábamnak szövétneke a te igéd, és ösvényemnek világossága. Karácsony A szeretet ünnepe? Ha az autók

Részletesebben

22-én, hétfőn 17 órától az evangélikus templomban igét hirdet: dr. Tanczik Balázs

22-én, hétfőn 17 órától az evangélikus templomban igét hirdet: dr. Tanczik Balázs Katolikus egyházközségeink F Egyházaink hírei Gyóni Katolikus EgyHÁZKÖZSég Hétköznapi szentmiséinket a szokásos időpontokban kezdjük Gyónon: hétfőn, szerdán és pénteken 17 órától, utóbbi után 1 órás csendes

Részletesebben

2015. évi bibliaolvasó KÉSZÍTETTE: BERECZKI SÁNDOR. MINDENKI TEMPLOMA GYÜLEKEZETE 1105 Budapest, Cserkesz u. 7-9.

2015. évi bibliaolvasó KÉSZÍTETTE: BERECZKI SÁNDOR. MINDENKI TEMPLOMA GYÜLEKEZETE 1105 Budapest, Cserkesz u. 7-9. 2015. évi bibliaolvasó KÉSZÍTETTE: BERECZKI SÁNDOR MINDENKI TEMPLOMA GYÜLEKEZETE 1105 Budapest, Cserkesz u. 7-9. Kedves Olvasó! Sok szeretettel adjuk közre a 2015. évi bibliaolvasó útmutatót. A közösen

Részletesebben

A HAMVAS BÉLA VÁROSI KÖNYVTÁR ÜNNEPI FÉLÉVÉNEK RENDEZVÉNYEI 2014

A HAMVAS BÉLA VÁROSI KÖNYVTÁR ÜNNEPI FÉLÉVÉNEK RENDEZVÉNYEI 2014 A HAMVAS BÉLA VÁROSI KÖNYVTÁR ÜNNEPI FÉLÉVÉNEK RENDEZVÉNYEI 2014 SZEPTEMBER Szeptember 16. kedd 18:00 Találkozás a festészettel I. Színek versek hangulatok: Hölgyek ecsettel és tollal Festménykiállítás

Részletesebben

Séta a szülőfalumban. Beder Beáta V. osztályos tanuló

Séta a szülőfalumban. Beder Beáta V. osztályos tanuló Séta a szülőfalumban Egy szép napon elmentünk a barátnőmmel sétálni a szülőfalumban. Az Erzsébet parkban megmutattam az emlékművet, a református templomot meg a nyári színpadot. _ Te, nagyon szereted a

Részletesebben

HITTAN Postai cím: Harmatcsepp 8500 Pápa, Pf. 57.

HITTAN Postai cím: Harmatcsepp 8500 Pápa, Pf. 57. Tanítók Fekete István Egyesülete Feladási határidő: 2017. január 13. (péntek) HITTAN Postai cím: Harmatcsepp 8500 Pápa, Pf. 57. Forduló: II. Évfolyam: 2. Az iskola kódja: H- A versenyző neve: Elérhető

Részletesebben

KARÁCSONY Tervezési, szervezési munkafüzet 2016.

KARÁCSONY Tervezési, szervezési munkafüzet 2016. KARÁCSONY Tervezési, szervezési munkafüzet 2016. Talán nem tévedek nagyot, amikor azt mondom, hogy a karácsony az év legnagyobb ünnepe. Jézus születésnapja mellett a szeretet, a megértés, az egymásra való

Részletesebben

ISTENNEK TETSZŐ IMÁDSÁG

ISTENNEK TETSZŐ IMÁDSÁG Pasarét, 2014. február 2. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza ISTENNEK TETSZŐ IMÁDSÁG Lekció: ApCsel 4,23-31 Alapige: Zsolt 124,8 A mi segítségünk az Úr nevében van, aki teremtette

Részletesebben

JuGáWi 7.A. Férfi Kézilabda Világbajnokság. Női Kézilabda Európa Bajnokság. Adventi műsor. Mit is ünnepelünk karácsonykor? Mikulás-buli az osztályban

JuGáWi 7.A. Férfi Kézilabda Világbajnokság. Női Kézilabda Európa Bajnokság. Adventi műsor. Mit is ünnepelünk karácsonykor? Mikulás-buli az osztályban JuGáWi 7.A 2010. december-2011. január Női Kézilabda Európa Bajnokság Amiről szó van az újságban: Rövidpályás Úszó Világbajnokság Férfi Kézilabda Világbajnokság Adventi műsor Mikulás-buli az osztályban

Részletesebben

1-es csoport

1-es csoport 1-es csoport 2-es kiscsoport 3-as csoport 4-es csoport Küldetésünk: Feladatunk az evangélikus, keresztény szellemiségű nevelés a gyermekek személyiségének kibontakoztatásával, az érzelmi élet kiteljesítésével,

Részletesebben

Budapest-Fasori Református Egyházközség Ifjúsági csoportok A Fasori Ifjúság Hónapja 2015. október

Budapest-Fasori Református Egyházközség Ifjúsági csoportok A Fasori Ifjúság Hónapja 2015. október Budapest-Fasori Református Egyházközség Ifjúsági csoportok A Fasori Ifjúság Hónapja 2015. október Gyülekezetünkben három ifjúsági csoport működik: Kisifi (14 18 éves korig) Nagyifi (18 25 éves korig) Fiatal

Részletesebben

SZASZÁÉK gondoskodnak.

SZASZÁÉK gondoskodnak. ÉBREDÉS A PÁRI IFJÚSÁGI ÉS NEMZETISÉGI EGYESÜLET TÁJÉKOZTATÓ SZÓRÓLAPJA 2009. JÚNIUS PÁRI, Nagy utca 24. Teleház Telefon: 74/887-391 E-mail: ebredes.pari@vipmail.hu Meghívó PÖRKÖLTFŐZŐ VERSENY A Pári Ifjúsági

Részletesebben

EGYENRUHA, KÖPENY, ÁHÍTATOK, TEMPLOM, KÖZÖS IMÁINK

EGYENRUHA, KÖPENY, ÁHÍTATOK, TEMPLOM, KÖZÖS IMÁINK EGYENRUHA, KÖPENY, ÁHÍTATOK, TEMPLOM, KÖZÖS IMÁINK Egységes viselet Iskolánkban a nagyobb ünnepségeken ünnepi egyenruha viselete kötelező mind a pedagógusok, mind a tanulók számára. A hölgyek kalotaszegi

Részletesebben

TEMPLOM, KÖZÖS IMÁINK

TEMPLOM, KÖZÖS IMÁINK TEMPLOM, KÖZÖS IMÁINK Templomunk-iskolánk nevelési helyszíne Nagy előnye iskolánknak, hogy földrajzilag is közel áll hozzánk fenntartó gyülekezetünk temploma. Hagyományosan minden tanévet itt kezdünk,

Részletesebben

Megcélozni a legszebb álmot, Komolyan venni a világot, Mindig hinni és remélni, Így érdemes a földön élni.

Megcélozni a legszebb álmot, Komolyan venni a világot, Mindig hinni és remélni, Így érdemes a földön élni. Ajánlás A családtörténet feltárása hidat épít múlt és jövõ között, összeköti a nemzedékeket oly módon, ahogyan azt más emléktárgyak nem képesek. Azok a változások, melyek korunk szinte minden társadalmában

Részletesebben

Galgagyörki Napló. Galgagyörk község Önkormányzatának lapja II. évfolyam 3. szám - 2012. május

Galgagyörki Napló. Galgagyörk község Önkormányzatának lapja II. évfolyam 3. szám - 2012. május Galgagyörki Napló Galgagyörk község Önkormányzatának lapja II. évfolyam 3. szám 2012. május ÖNKORMÁNYZATI HÍREK Lőrik László átveszi a Köznevelésért díjat Fristáczki Erik 8. osztályos tanuló Izgatottan

Részletesebben

RENDEZVÉNYNAPTÁR - ÁCS

RENDEZVÉNYNAPTÁR - ÁCS RENDEZVÉNYNAPTÁR - ÁCS 2014. JANUÁR 01.01. Újévi koncert Városi Sportcsarnok, Ritmus művészeti 01.15. Ökumenikus istentisztelet - Szeretetvendégség 01.18. Magyar Kultúra Napja Légy jó mindhalálig c. musical,

Részletesebben

Egyházaink hírei MEGHÍVÓ november. GyóNI KATOLIKUS EGYHÁZKöZSÉG. AlsóDABASI KATOLIKUS EGYHÁZKöZSÉG. GyóNI REFORMÁTUS GyüLEKEZET

Egyházaink hírei MEGHÍVÓ november. GyóNI KATOLIKUS EGYHÁZKöZSÉG. AlsóDABASI KATOLIKUS EGYHÁZKöZSÉG. GyóNI REFORMÁTUS GyüLEKEZET 2018. november KATOLIKUS egyházközségeink F GyóNI KATOLIKUS EGYHÁZKöZSÉG miserendünk: Novembertől a téli miserend lép életbe. Hétfőn, kedden, pénteken és szombaton 17.00 órakor kezdődik a szentmise. Vasárnap

Részletesebben

Aranycsengettyû. Az Úr legyen veletek! Jenei Zoltán

Aranycsengettyû. Az Úr legyen veletek! Jenei Zoltán Aranycsengettyû A Debrecen-Széchenyi kerti Református Egyházközség lapja XII. évfolyam 3. szám 2010. Május, Pünkösd Az Úr legyen veletek! (Ruth könyve 2. rész 4. vers) Egyszerûen szép bibliai köszöntés

Részletesebben

EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG

EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG Májusban közvetlenül minden esti szentmise után közösen imádkozzuk a Loretói litániát. Ezeket idén az egyházközségünk egységéért

Részletesebben

formát vett fel, megalázta magát és engedelmes volt a kereszthalálig. De mi a mi szegénységünk? Minden bizonnyal az, hogy kiszakadtunk az Istennel

formát vett fel, megalázta magát és engedelmes volt a kereszthalálig. De mi a mi szegénységünk? Minden bizonnyal az, hogy kiszakadtunk az Istennel Ami mindent felülír Ismeritek a mi Urunk Jézus Krisztus kegyelmét; hogy gazdag létére szegénnyé lett értetek, hogy ti az ő szegénysége által meggazdagodjatok. 2Kor 8,9 Igehirdetés a zsinati választások

Részletesebben

Én Mária vagyok és el szeretném neked mesélni, hogyan lett a húsvét életemnek egy fontos része

Én Mária vagyok és el szeretném neked mesélni, hogyan lett a húsvét életemnek egy fontos része Én Mária vagyok és el szeretném neked mesélni, hogyan lett a húsvét életemnek egy fontos része Kislányként sok álmom volt. Embereknek szerettem volna segíteni, különösen idős, magányos embereknek. Arrol

Részletesebben

XII. ÉVFOLYAM 10. SZÁM 2013. OKTÓBER. Havilapja. . Októ

XII. ÉVFOLYAM 10. SZÁM 2013. OKTÓBER. Havilapja. . Októ XII. ÉVFOLYAM 10. SZÁM 2013. OKTÓBER Pusztaföldvári Önkormányzat Hivatalos Havilapja VÁR ÁLLOTT S MOST FÖLDHALOM 2013. Októ ber XII. ÉVFOLYAM 10. SZÁM 2 2013. OKTÓBER MEGHÍVÓ Egy kicsit el kell menni világot

Részletesebben

REGINA Fórum Hírlevél 2011. 4. szám

REGINA Fórum Hírlevél 2011. 4. szám REGINA Fórum Hírlevél 2011. 4. szám Kedves Olvasó! Szeszélyes tavasz vége felé járva végre többször örülhetünk a várva várt melegnek. Az általunk kínált portékák is színesebbek, vidámabbak és nyarat idézik.

Részletesebben

KÉT ZARÁNDOKLAT KÖZÖTT

KÉT ZARÁNDOKLAT KÖZÖTT LEVÉL A VERESEGYHÁZI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG ÉLETÉRŐL XI. évfolyam 8. szám 2011. szeptember KÉT ZARÁNDOKLAT KÖZÖTT Amikor e sorok megjelennek már épp befejeződött a Hétkápolnai zarándoklat, és amire a következő

Részletesebben

DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra. DECEMBER 13. (vasárnap) 19 óra

DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra. DECEMBER 13. (vasárnap) 19 óra Móricz Zsigmond - Kocsák Tibor - Miklós Tibor: Légy jó mindhalálig musical premiere DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra Belépõdíj: 1000 Ft Eisemann Mihály- Szilágyi László ÉN ÉS A KISÖCSÉM zenés bohózat 2

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ A MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA RENDEZVÉNYRŐL

SZAKMAI BESZÁMOLÓ A MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA RENDEZVÉNYRŐL Vasvári Pál Múzeum 4440 Tiszavasvári, Kálvin út. 7. Mobil:+36/30-676-8514 www.vasvaripalmuzeum.hu e-mail: info@vasvaripalmuzeum Nyitva tartás: Április 1-től - október 31-ig: K-V: 09-18 óráig November 1-től

Részletesebben

Boldog születésnapot! Egy éves a Szövétnek

Boldog születésnapot! Egy éves a Szövétnek A TARJÁNI, HÉREGI ÉS BAJNAI REFORMÁTUS GYÜLEKEZETEK HÍRLEVELE II. évfolyam 11. szám 2009. november Az én lábamnak szövétneke a te igéd, és ösvényemnek világossága. Boldog születésnapot! Egy éves a Szövétnek

Részletesebben

a László Mária tanító néni adventi koszorú készítő délutánja: a Fancsali Adélka-Leilla tanító néni karácsonyi és húsvéti kézműves délutánjai:

a László Mária tanító néni adventi koszorú készítő délutánja: a Fancsali Adélka-Leilla tanító néni karácsonyi és húsvéti kézműves délutánjai: KAPCSOLATAINK Számomra minden kisgyermek csoda. És mindegy, hogy szép vagy eláll a kisfüle, mindegy, hogy csillagszemű vagy kancsal egy picit kisgyermek, tehát csoda. Esendő és kiszolgáltatott. Óvjuk és

Részletesebben

Csákberény Községi Önkormányzat Képviselo-testületének. 11/2002. (VI. 27.) sz. rendelete. a közmuvelodésrol. A közmuvelodési rendelet kiemelt célja

Csákberény Községi Önkormányzat Képviselo-testületének. 11/2002. (VI. 27.) sz. rendelete. a közmuvelodésrol. A közmuvelodési rendelet kiemelt célja Csákberény Községi Önkormányzat Képviselo-testületének 11/2002. (VI. 27.) sz. rendelete a közmuvelodésrol A kulturális javak védelmérol és a muzeális intézményekrol, a nyilvános könyvtári ellátásról és

Részletesebben

A tanítványság és az ima

A tanítványság és az ima január 11 17. A tanítványság és az ima SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: Dániel 9:2-19; Máté 14:22-23; 26:36; János 17:6-26; Zsidók 2:17; 1Péter 4:7 De nemcsak őérettök könyörgök, hanem azokért is,

Részletesebben

www.tantaki.hu Oldal 1

www.tantaki.hu Oldal 1 www.tantaki.hu Oldal 1 Problémacsillapító szülőknek Hogyan legyen kevesebb gondom a gyermekemmel? Nagy Erika, 2012 Minden jog fenntartva! Jelen kiadványban közölt írások a szerzői jogról szóló 1999. évi

Részletesebben

A pécsváradi Tourinform iroda 2014/ÁPRILIS. Tisztelt Olvasó!

A pécsváradi Tourinform iroda 2014/ÁPRILIS. Tisztelt Olvasó! A pécsváradi Tourinform iroda HÍRLEVELE 2014/ÁPRILIS Tisztelt Olvasó! Ön a pécsváradi Tourinform Iroda 2014. évi negyedik hírlevelét olvassa, amellyel célunk, hogy mind partnereinket, mind pedig az érdeklődőket

Részletesebben

Hittan tanmenet 2. osztály

Hittan tanmenet 2. osztály Hittan tanmenet 2. osztály Heti óraszám: 2 Összes óra: 80 Az Isten szava című hittankönyvhöz Iskolai hitoktatás céljára Óraszám Tananyag Didaktikai cél, nevelési cél Segédeszköz, Munkaformák, Módszerek

Részletesebben

Hónap Rendezvény megnevezése Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám Február

Hónap Rendezvény megnevezése Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám Február Hónap Rendezvény megnevezése Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám Február 09. Terápiás foglalkozás (kutyával) Alapítványi Ház 09. Katolikus bál 13. Hamvazószerda Katolikus templom 16. KISZE

Részletesebben

HITÉLETI ESEMÉNYNAPTÁR

HITÉLETI ESEMÉNYNAPTÁR HITÉLETI ESEMÉNYNAPTÁR Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből. Szeresd felebarátodat, mint magadat. (Máté 22, 37.39) Ebben a tanévben is kérjük Isten segítségét,

Részletesebben

Felkészülve a belvízre

Felkészülve a belvízre Alapítva 2011. FELGYŐI HÍREK KIADJA: FELGYŐ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA Felgyő, Széchenyi út 1. 2013. Február-Március III. évfolyam 2-3. szám felgyo.hu/felgyoihirek TELEFON/FAX: 06-63/580-061 FELELŐS KIADÓ: HORVÁTH

Részletesebben

Az apostolok szinte mindig böjtöltek

Az apostolok szinte mindig böjtöltek XI.évfolyam 6. Szám 2013. június Pünkösd után, Apostolok böjtjének üzenete Május 27-től Az apostolok szinte mindig böjtöltek (Aranyszájú Szent János 57. homíliája a Máté evangéliumához.) Az apostolfejedelmekről

Részletesebben

A keresztény élet forrása, központja és csúcsa: A szentmise. Igeliturgia

A keresztény élet forrása, központja és csúcsa: A szentmise. Igeliturgia Felnőttkatekézis A keresztény élet forrása, központja és csúcsa: A szentmise Előadó: Maga László Plébános atya Időpont: 2012. július 06. Igeliturgia Igeliturgia és Eukarisztia liturgiája, két része ugyan

Részletesebben

SZENT ANNA PLÉBÁNIA. Állandó programjaink:

SZENT ANNA PLÉBÁNIA. Állandó programjaink: Munkaterv 2018 1 Állandó programjaink: Mise a Karitászért: minden hónap utolsó keddje 7 órakor Mise a papi, szerzetesi hivatásokért: minden hónap első péntekén 18 órakor Mise a Rózsafüzér-társulatért:

Részletesebben

Gyermekszervezeti munkaterv Szakmár 2013-2014 A gyermekszervezet és az iskola közös célkitűzései és feladatai

Gyermekszervezeti munkaterv Szakmár 2013-2014 A gyermekszervezet és az iskola közös célkitűzései és feladatai Gyermekszervezeti munkaterv Szakmár 2013-2014 A gyermekszervezet és az iskola közös célkitűzései és feladatai Ebben a tanévben gyermekszervezetünk feladatait nagyrészt az Kultúra és művészetek köré tervezi.

Részletesebben

HETI RENDSZERESSÉGŰ FOGLALKOZÁSOK SZAKMAI TALÁLKOZÓK

HETI RENDSZERESSÉGŰ FOGLALKOZÁSOK SZAKMAI TALÁLKOZÓK HETI RENDSZERESSÉGŰ FOGLALKOZÁSOK SZAKMAI TALÁLKOZÓK Károlyi Bernát Nyelvoktató Német Nemzetiségi Általános Iskola Orosházi Vörösmarty Mihály Általános Iskola Rákóczitelepi Tagintézménye Almáskamarási

Részletesebben

Három égi lovag Ó, ti Istentől származó égi lovagok az úrnak mennyi szépet adtatok, a művész lelketektől megremegtek a csillagok súlyos szárnyú képzeletem bennetek az égen ás, mint őrült égi vadász a művészettek

Részletesebben

40 éves házassági évfordulóra gitáros szentmise

40 éves házassági évfordulóra gitáros szentmise D A G A Bevonulás Két ember eléd lép, két ember Téged kér, D A G A Két ember eléd áll, két ember Téged vár, A D H E Végtelen Istenünk, áldd meg az életünk! Cis Fis H E Végtelen Istenünk, áldd meg az életünk!

Részletesebben

EGÉSZség +BOLDOGSÁG teremtő IMA

EGÉSZség +BOLDOGSÁG teremtő IMA EGÉSZség +BOLDOGSÁG teremtő IMA Mágikus SZERtartás EGÉSZséges +boldog ÉLETedért! INGYENES EGÉSZséget és boldogságot teremtő IMA Mágikus SZERtartás, amit otthonodban végezhetsz EGÉSZséges +BOLDOG életedért!

Részletesebben

HITÉLETI, MISSZIÓI ESEMÉNYNAPTÁR

HITÉLETI, MISSZIÓI ESEMÉNYNAPTÁR HITÉLETI, MISSZIÓI ESEMÉNYNAPTÁR 2014-2015 Vezess hűségesen, és taníts engem, mert Te vagy szabadító Istenem, mindig Benned reménykedem. (Zsoltárok 25,5) Ebben a tanévben is kérjük Isten segítségét, vezetését

Részletesebben

RAJZ ÉS VIZUÁLIS KULTÚRA 6. évfolyam

RAJZ ÉS VIZUÁLIS KULTÚRA 6. évfolyam SZÖVEGÉRTÉS-SZÖVEGALKOTÁS RAJZ ÉS VIZUÁLIS KULTÚRA 6. évfolyam TANULÓI MUNKAFÜZET Készítette: Molnár Krisztina 3 Az angyali üdvözlet Három festmény A KIADVÁNY KHF/4531-13/2008 ENGEDÉLYSZÁMON 2008. 12.

Részletesebben

Betlehemezés Létavértesen

Betlehemezés Létavértesen A XXVI. Nemzetközi Betlehemes Találkozón Betlehemezés Létavértesen Immáron negyedik éve, a dráma szakköröseimmel november elején elkezdünk készülődni a betlehemezésre. A mi vidékünkre jellemző alföldi

Részletesebben

Iskola:Vörösmart Osztály:IV. Hittanár:Sipos-Tűr Klára Dátum: 2015. Kognitív (Tudás, megértés): /ismereti szint/ érdeklődés felkeltése: A

Iskola:Vörösmart Osztály:IV. Hittanár:Sipos-Tűr Klára Dátum: 2015. Kognitív (Tudás, megértés): /ismereti szint/ érdeklődés felkeltése: A Iskola:Vörösmart Osztály:IV. Hittanár:Sipos-Tűr Klára Dátum: 2015. Téma:A hit útján Tanítási egység / a tanóra anyaga:az egyházi év Kulcsfogalmak:Katolikus ünnepek, ünnepkörök, egyházi év, Az óra fő céljai:

Részletesebben

AlsódABASi KAToliKUS EgYHÁzközség

AlsódABASi KAToliKUS EgYHÁzközség hit vallás Egyházaink hírei KAToliKUS egyházközségeink F Gyóni KAToliKUS EgYHÁzközség miserend: Hétfőn, kedden, pénteken és szombaton 17.00 órakor kezdődik a szentmise. Vasárnap változatlanul 9.00 (Dabasi-szőlőkben),

Részletesebben

K Á R Á S Z I független havilap. Önkormányzati hírek. A testület június hónapban több alkalommal informális keretek között ülésezett, tanácskozott.

K Á R Á S Z I független havilap. Önkormányzati hírek. A testület június hónapban több alkalommal informális keretek között ülésezett, tanácskozott. 2015. július 3. K Á R Á S Z I független havilap XVIII. évfolyam 7. szám Önkormányzati hírek A testület június hónapban több alkalommal informális keretek között ülésezett, tanácskozott. A 20 éves testvérkapcsolat

Részletesebben

.a Széchenyi iskoláról

.a Széchenyi iskoláról Negyedikesek írták....a Széchenyi iskoláról 7 éves koromban, szüleimmel azért választottuk ezt az iskolát, mert itt német nyelvet lehet tanulni. Én már óvodás korom óta tanulom a németet, így ragaszkodtunk

Részletesebben

Keresztyén Egyetemista Napok a Gecse Dániel Szakkollégiumban

Keresztyén Egyetemista Napok a Gecse Dániel Szakkollégiumban Keresztyén Egyetemista Napok a Gecse Dániel Szakkollégiumban 2015. 12. 16. Idén kerültek először megrendezésre Marosvásárhelyen a Keresztyén Egyetemista Napok a Marosvásárhelyi Főiskolások Keresztyén Egyesületének

Részletesebben

De vele nem ez volt a helyzet, nem megfontoltságból, alaposságból néztem utána. Hanem egyszerűen szembe jött. Nem

De vele nem ez volt a helyzet, nem megfontoltságból, alaposságból néztem utána. Hanem egyszerűen szembe jött. Nem 2013 március 30. Flag 0 Értékelés kiválasztása értékelve Mérték Még nincs 1/5 2/5 3/5 4/5 5/5 Előbb olvastam vele interjúkat, mint hogy a könyveit a kezembe vettem volna. Persze, ez akár érthető is lehet,

Részletesebben

Az Önkéntesség Európai Éve keretében meghirdetett Önkéntesek Hete alkalmából pályázatot nyújtott be Alapítványunk az Önkéntes Központ Alapítványhoz.

Az Önkéntesség Európai Éve keretében meghirdetett Önkéntesek Hete alkalmából pályázatot nyújtott be Alapítványunk az Önkéntes Központ Alapítványhoz. A Csabacsűdi játszótér felújítása az Önkéntesek Hete keretében című projekt megvalósulása Csabacsűdön Pályázó: Tiszta Környezetünkért Alapítvány Csabacsűd Az Önkéntesség Európai Éve keretében meghirdetett

Részletesebben

AZ ÚJ CSALÁD MOZGALOM HÍRLEVELE

AZ ÚJ CSALÁD MOZGALOM HÍRLEVELE AZ ÚJ CSALÁD MOZGALOM HÍRLEVELE 2. szám - 2014. december Kik az Új Családok? Sokan kérdezik tőlünk mostanában, hogy kik az Új Családok, mi jellemző rájuk, mit tesznek, hogyan élnek? Összegyűjtöttünk néhány

Részletesebben

Családi nap című pályázati programról szóló beszámoló

Családi nap című pályázati programról szóló beszámoló Családi nap című pályázati programról szóló beszámoló Készült: Időpont: Csillagvár Waldorf Tagóvoda 8200 Veszprém Szent István út 12. 2013 november 25-december 05-ig A megvalósításban résztvevő óvodapedagógusok:

Részletesebben

A boldogság benned van

A boldogság benned van Halász Emese A boldogság benned van 50 lépés a boldogság felé Előszó Kedves Olvasó! Levelem hozzád, azzal kezdeném, hogy el kell mondanom pár dolgot Neked! Nagyszerű híreim vannak ugyanis. Képzeld, a boldogság

Részletesebben

2018. szept.23. évközi 25. vas. 36.

2018. szept.23. évközi 25. vas. 36. 2018. szept.23. évközi 25. vas. 36. KÉT KERÉKEN KÖVETSÉGBEN A VATIKÁNBAN "Hogyan hallja hát őket mindegyikünk a saját anyanyelvén?" (ApCsel 2:8) 1 cél, 2 kerék, 5 püspök, 6 ország, 40 nap, 300 település,

Részletesebben