Megérkeztem! Babagondozási Tanácsadó hónapról-hónapra

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Megérkeztem! Babagondozási Tanácsadó hónapról-hónapra"

Átírás

1 Megérkeztem! Babagondozási Tanácsadó hónapról-hónapra

2 Babagondozási Tanácsadó hónapról-hónapra IV-VII. fejezet Ez a könyvecske elsősorban Önnek és párjának, valamint az érdeklődő családtagoknak szól. második kiadás 2009

3 IV. Fejlődési szakaszok az első évben

4 IV.1. A csecsemő fejlődése IV. Fejlődési szakaszok az első évben A csecsemők életük első évében fejlődnek a leggyorsabban. Érzékszerveik már elég fejlettek ahhoz, hogy hatékonyan segítsék az újszülöttet a külvilághoz való alkalmazkodásban, annak megismerésében. Látás A magzat az anyaméhben már hozzászokott a félhomályhoz. Bár ott is nyitogatta szemét, akkor még nem volt szüksége a látás képességére. Jelentős időt vesz igénybe, míg az agyban kialakul a szem, a szemideg és a látóközpont tökéletesen összehangolt munkája. Az újszülött a tisztán elkülöníthető kontúrokat képes észlelni, az emberi arcon is főként a szemeket és az arc körvonalát látja jól. Meg tudja különböztetni a négyszöget, a háromszöget, a kört és a keresztet. A szem kb cm távolságra lévő tárgyakra már jól tud fókuszálni, ekkora távolságra van szoptatás közben az anya arca a babáétól. Az újszülöttek többsége az első hetekben még kissé kancsalít. Bonyolult feladat megtanulni, hogy mindkét szemével egyszerre nézzen egy adott tárgyat. Amennyiben a kicsi három hónapos korában még mindig észlelhető a kancsalság, mutassák meg a gyermeket szemész szakorvosnak. Hallás Az újszülöttek gyorsan megnyugszanak, amint meghallják édesanyjuk hangját, hiszen már jól ismerik az anyaméhből. Az első hetekben az újszülöttek még tompán hallják a hangokat. A első vizsgálatára már az újszülött osztályon sor kerül, de csecsemőkorban is többször vizsgálják a kicsik hallását. Amennyiben kételyeik merülnek fel a gyermek hallását illetően, feltétlenül forduljanak szakemberhez. Az időben észrevett és korrigált hallásproblémák, nem károsítják a gyermek értelmi fejlődését. Szaglás A mellbimbó illata, közvetlenül a szülés után arra ösztönzi az újszülöttet, hogy megkeresse az anyatejhez vezető utat, de a születést megelőző időszak illataira is emlékszik. Francia kutatók által végzett kísérletek során, kétféle vattacsomót tartottak háromnapos újszülöttek orrához, az egyiket a saját, a másikat egy idegen baba magzatvizével itatták át. A kísérlet bizonyította, hogy a kicsik saját magzatvizük szagát felismerik. Ízlelés Az újszülöttek a megszületést követően már fejlett ízérzékeléssel rendelkeznek. Ízlelésük sokkal érzékenyebb, mint a felnőtteké. Egyértelműen el tudják különíteni a különböző ízeket, az édeset különösen szeretik. Abban az esetben, ha valami nem ízlik, azt egyértelműen jelzik, elfordítják fejüket vagy grimaszolnak. 4 Tapintás Az újszülöttek bőrében milliónyi érzékelő sejt van. Az érintések feldolgozása alapvetően kétféle lehet, az általános tapintási rendszer lép működésbe, amikor az édesanya simogatja gyermekét. Az újszülött pontonkénti tapintási rendszere pedig a bőrére nehezedő helyi nyomást érzékeli. Ez utóbbi nagy segítséget jelent számára a külvilág felfedezésében. A száj körül különösen sok tapintási receptor van, melyek segítségére vannak a kicsinek, a szopásban. 5

5 IV. Fejlődési szakaszok az első évben Minden csecsemő más! A csecsemők fejlődése nagy egyéni eltéréseket mutat. Segíthetik a folyamatot, ha sokat beszélnek a kicsihez, énekelnek neki, szeretgetik, masszírozzák, simogatják. A gyermekek különbözőképpen fogadhatják közeledésünket. Egyesek ingerültebbek, mások viszont türelmesek és nyitottak a külvilágra. Elsősorban az öröklött gének határozzák meg, hogy a csecsemő melyik típushoz tartozik. hónap Háton fekvés 1 Feje oldalt Feje középen Fejét megemeli Lábát szájához emeli IV.2. Fejlődési szakaszok Az 1. hónap fejtartás Hason fekvés Levegőben Feje oldalt Fejet fordít Fejét megemeli Az újszülött álmában néha mosolyog. Ez a reakció ekkor még nem tudatos cselekvés, csak úgy, mint a lábak rugdalózása vagy a karok hadonászása. Hason fekve képes felemelni és mindkét oldalra elfordítani a fejét. Háton fekve kezét a feje mellett könyökben félig behajlítva tartja, lábait is behajlítja. Amikor fénysugár világít be a sötét szobába, a kicsi magától a fény irányába fordítja fejét. Az első hónap végére, a babák többsége kialakítja szabályos nappali és éjszakai ritmusát (körforgásos ritmus). Minél nagyobb a gyermek, annál rendszeresebbé és hosszabbá válnak alvási periódusai. törzstartás Felültetésnél Ülés közben Négykézláb Állás közben A testsúlyát még nem tudja megtartani Testsúlyát tartja A helyes kéztartás A 2. hónap A kicsi hátán fekve élénken mozgatja lábát és karját. Ezek a mozdulatok még nem célirányosak, csak lassan válnak összerendezetté. Kis méretű tárgyat a kezébe adva, már meg tud tartani, de még nem tud elengedni. 8 hetes korában a kicsi, hason fekve képes felemelni és alkarjára támaszkodva megtartani a fejét. Érdeklődve figyeli a körülötte zajló eseményeket, vizuális rendszere már sokkal intenzívebben működik, mint pár héttel ezelőtt. Részletesebben és élesebben észleli a látottakat és a finomabb arcvonásokat is felismeri. Gőgicsél, figyel az édesanya hangjára, mosolyára mosollyal válaszol. Szemével képes a mozgó tárgyakat követ. A 3. hónap A csecsemő tudatosan mosolyog és már nevetni is tud. Amikor, beszélnek hozzá formázza száját és hangot ad. Hason fekvő helyzetben felkönyököl. Ebben az életkorban a legnagyobb felfedezés számára saját keze. Egyre gyakrabban nyitogatja öklét, játszik ujjaival, nézegeti, minden érzékszervével újra és újra felfedezi. Nagy élvezettel gyömöszöli szájába és szopogatja. A kezébe adott csörgőt, nemcsak megtartani, de elengedni is képes. A 4. hónap Gőgicsél, örömében sikít, játszik a hangjával. Amikor, beszélnek hozzá a hang felé fordul. Még nem összerendezett mozgással, de nyúl a tárgyak felé. Ismerős tárgyak, játékok és személyek láttán örömöt fejez ki, tudatos mosolygással, nevetéssel. Gondozási műveletek során együttműködik. Tekintete napról napra éberebb. Legkedvesebb játékai a mozgó tárgyak. kéz haladás Hallás Fogás Gurulás Mászás Felülés Felállás Járás Beszédkészség Látás Környezetéhez való viszonya Ököl Nyitva Csengőre és hangra figyel Figyel Nevet Spontán mosolyog Figyeli a kezét Sikong Viszonozza a mosolyt két kézzel Hason Hozzátartozót hangról felismer egy kézzel Lokalizálja a hangokat egyik kezéből a másikba olló mutatóujj csípő Háton és hason Kúszás Jelentés nélkül Felhívja magára a figyelmet Mászás Hasról oldalra ülésen keresztül bújócskázik Kapaszkodással Gagyog Tapsol a kezével Félénk idegenekkel szemben Játék elvételét tudatosan meggátolja Húzza az abroszt Segítséggel mama, papa jelentéssel Integet kívánságokat kinyilvánít Önállóan Egyedül visszagurítja a labdát Meghatározott testrészekre rámutat megmossa és megtörli a kezét másokkal játszani kezd segíteni szeretne 2 szót kombinál 3 szót használ a mamán, papán kívül megjegyzi a kanalat megpróbál levetkőzni 6 7

6 IV. Fejlődési szakaszok az első évben Az 5. hónap A csecsemő után néz a távolodó tárgyaknak, személyeknek. Tiltakozik, amikor magára hagyjuk. Kezét, lábát nézegeti, megfogja, játszik velük. Mindkét kezével és lábával mozog, de még nem szimmetrikusan. A tárgyak után még mindig bizonytalanul nyúl, érintgeti őket. Amikor két karját fogva felhúzzuk ülő helyzetbe, fejét emeli először. A közvetlen hozzátartozókhoz barátságos, de a ritkábban látott személyektől megriad, velük tartózkodóan viselkedik. A 6. hónap A csecsemő képes átfordulni, hasról hanyatt fekvő helyzetbe és vissza. Biztonsággal a hangforrás irányába fordul. Amikor megközelítik, beszélnek hozzá mozgását befejezi, vagy felfokozza, esetleg mosollyal, sírással válaszol. Rövid szótagokat, éneklő hangokat ismételget, gőgicsél, gagyog. (e-e-e, me-me-, prrrr, brrrr ajakpörgetés). Játék közben hangosan nevet, sikongat. Céltudatosan nyúl a tárgyak után, megragadja és képes egyik kezéből a másikba átteni őket. A kanál megpillantásakor nyitja száját. Az igény szerinti szoptatás és kizárólagosan anyatejes táplálás mellett a heti súlymérés elegendő, féléves kortól pedig 2 hetente. A kórházból való hazaérkezéskor mérjék meg a kicsi súlyát. Válasszák ki a hét egy napját, és mindig azon a napon, fürdetés előtt mérjék meg újra. Ügyeljenek arra, hogy mérleg pontosan legyen beállítva és a baba alatt mindig legyen pelenka. A mérésekről érdemes naplót vezetni, melyben feljegyezhetnek más fontos információt is, amit az orvossal, vagy a védőnővel meg kívánnak beszélni. A csecsemő hat hetes, három és hat hónapos, majd egy, két és három éves korában elvégzett vizsgálata során, a gyermekorvos és a védőnő megméri a baba súlyát, hosszát, fejkörfogatát és az adatokat a Gyermek Egészségügyi Kiskönyvben rögzíti. Ebben a könyvben található egy görbe, mely a csecsemő, illetve kisgyermek átlagos fejlődéséről tájékoztat. A mért adatokat az orvos összeveti a görbével, melyből látja, hogy a kicsi korának megfelelően fejlődik-e. A legtöbb baba féléves korára megduplázza, egy éves korára pedig megháromszorozza születési súlyát. Hat hónaposan a baba centiméterrel hosszabb, mint születéskor. Főleg örökletes tényezőktől függ, hogy milyen magasra nő a gyermek. A 7-9. hónap Megragadja a tárgyakat, játékait kezében forgatva szemlélgeti. Az arcvonások alapján képes különbséget tenni a jól ismert személyek és az idegenek között. Képes egyedül felülni és biztonságosan kapaszkodás nélkül ülni. Képes a mutató,- és hüvelykujj segítségével megfogni és a földről apró tárgyakat felszedegetni. Kúszik, vagy gurulva közlekedik. Megérti a nevét, valamint a nem és a kérem szó jelentését. Segít az öltözködésnél, kezét, lábát nyújtja. Biztosan manipulál először egy, majd két tárggyal. Kanállal szabályosan etethető, darabos ételt szívesen majszol. A poharat két kezébe fogja, dönti. Jellemzők 1-2 hetes korban 1 hónapos korban 2 hónapos korban A hónap A csecsemő a talajon négykézláb mászik. Feltérdel és képes kapaszkodva felállni. Felül, ülve játszik. Képes több tárggyal manipulálni egyszerre. Amennyiben poharat adnak a kezébe, abból önállóan iszik, de egyedül még nem tudja felvenni és letenni. 3 hónapos korban 4 hónapos korban 8 A 12. hónap A csecsemő egyszerű, határozott kéréseket akaratától függően teljesít. Reakciója élénk, saját nevét suttogó hangon mondva is felismeri. Játékait kérésre a kezükbe adja. Egyre változatosabban gügyög. Dallamosan, egyre hosszabb szótagvariációkat ismétel. Figyelmesen hallgatja, amikor beszélnek hozzá és szívesen utánoz egyes szótagokat elsősorban p,b,m,t,d,n,l,k,g hangokkal. Néhány szót már kimond és sokat megért. Az első életév vége, az egyszavas mondatok időszaka. Siket, vagy nagyothalló gyermek gagyogása fokozatosan elszíntelenedik, nála nem jelennek meg a szavak. Kapaszkodva áll és segítséggel lépeget, eseleg már önállóan is próbál néhány lépést tenni. IV.3. Súly és hossz fejlődés Fontos, hogy a baba súlyát rendszeresen ellenőrizzék! 5 hónapos korban 6 hónapos korban IV.4. A védőnői szolgálat Amennyiben a kórházi tartózkodása idején bármilyen kérdése, kétsége, szoptatási problémája van, forduljon bizalommal a szülésznőkhöz, csecsemőápolókhoz, gyermekorvosokhoz és a kórház védőnőjéhez! Mindent meg fognak tenni, hogy segítsenek, szakszerű tanácsokat adjanak! A védőnők diplomás szakemberek, akik a gyermekorvossal együttműködve végzik munkájukat. 9

7 IV. Fejlődési szakaszok az első évben A kórházból való hazaérkezést követően legkésőbb 48 órán belül felkeresi a családot a védőnő. Amennyiben előzetesen értesítik, egyéni, személyes időpont egyeztetésre is van lehetőség. A védőnő a gyermekágyas anyát ellátja tanácsokkal, megfigyeli a gyermekágyi folyamatban zajló visszarendeződést, a vérzést és hüvelyváladékot, a méh nagyságát, a mellek állapotát, a szoptatást és szükség esetén megmutatja a fejést. Segít a szülési és kórházi élmények feldolgozásában az esetleges szülés utáni lehangoltság felismerésében és megoldásában. Tanácsot ad az otthoni napirend, csecsemőellátás megszervezésére, elvégzésére. Levetkőzteti, megnézi az újszülöttet, megmutatja a köldök ápolását, a csípő tornáztatás módját, a konkrét ápolási, gondozási teendőket, segít a csecsemő ellátása során szükséges fogások elsajátításában. Minden felmerülő kérdésre segít megkeresni a választ. Szükség esetén tanácsot ad az adminisztratív feladatokkal és a segítő ellátások igénybevételével kapcsolatban. Az első hetekben gyakran, igény szerint látogatja meg a családot, majd az első hat hetet követően havonta. A védőnőt a tanácsadóban is fel lehet keresni. A tanácsadóban lehetőség van a súlymérésre, a szűrővizsgálatok elvégzésére és itt kapja meg a csecsemő a további védőoltásokat is a gyermekorvostól. A szülővé válás, gyermeknevelés nagy kihívás. A családok viszont nincsenek egyedül, hiszen támaszként és segítőként ott áll a védőnő mellettük. A védőnői szolgálat az édesanyák, a gyermekes családok segítésére hivatott, elősegítve a gyermek testi, lelki és szociális fejlődését. A várandósság, csecsemő és kisdedkor idején a védőnő jelen van a családok életében. Folyamatosan kapcsolatot tart a családokkal segíti, támogatja és tanácsot ad a szülőknek. Kérdéseikkel, problémájukkal bátran forduljanak védőnőjükhöz! IV.5. BÁBA = SZÜLÉSZNŐ A szülésnél történő segítségnyújtás a legősibb időktől kezdve szokás volt. A szülésen átesett nők tanácsot adtak, segítséget nyújtottak társaiknak. Később ezt a tevékenységet foglalkozássá fejlesztették. A bába és a szülésznő elnevezés ugyanazon fogalmat fejezi ki. A régebbi eredetű szó a bába. A szülésznő elnevezés a szülészet tudományának fejlődésével, a hivatalos képzés beindulásával és magas szintre emelésével vált széles körben ismertté, majd használatossá. A magyarországi szülésznők képzése 1994-től megegyezik az Európai Unió országaiban szokásossal. Érettségi után, akkreditált, felsőfokú tanintézetben három évig, vagy főiskolai képzésben négy évig tanulnak a ma szülésznői. A régi tankönyvek így írják le a bába feladatát. Miután a köldökzsinórt elkötötte, megfürdette a csecsemőt, megvizsgálta, bepólyálta, bölcsőbe fektette, rendelkezett a szoptatásról, vagy a dajka kiválasztásáról. A ma szülésznőjének a magzat megszületése után első feladata kell legyen, hogy az újszülöttet az édesanya mellére tegye és csak ezt követheti a többi tevékenység. Bátran kérjenek tanácsot minden szoptatási kérdésben tapasztalt nő családtag, barátnő mellett a védőnőktől a gyermekorvosoktól és nem utolsó sorban a szülésznőktől is, mert erre hagyományaik mellett felkészültségük is alkalmassá teszi őket. A szülést mint az emberi élet folytatását a tudomány nem tekinti betegségnek. A nő egész életét alárendeli ősi hivatása teljesítésének, annak a boldog pillanatnak, amelyben egy- 10 szerre válik külön és mégis eggyé világra jövő gyermekével. Ekkor mellette állni az egyik legszebb hivatás, melyet az emberi civilizáció valaha is létrehozott. IV.6 HÁZIORVOSI ÉS HÁZI GYERMEKORVOSI ELLÁTÁS A gyermekorvos is meglátogatja az újszülöttet. Az orvos rendszeresen figyelemmel kíséri a csecsemő fejlődését, megvizsgálja őt. Már a születést megelőzően érdemes felvenni a kapcsolatot a lakóhelyhez legközelebb lévő gyermekorvossal, vagy a háziorvossal. A hazaérkezés időpontjáról is értesítsék, hogy minél előbb meg tudja látogatni a babát. Magyarország kisebb településein a háziorvos látja el a csecsemőket és a gyermekeket is, így ebben az esetben őt kell értesíteni. A védőnői és a gyermekorvosi ellátást az Egészségbiztosítási Pénztár finanszírozza. Nagyon fontos, hogy valamennyi vizsgálatra, a rendszeres védőnői, valamint gyermekorvosi tanácsadásra vigyék el gyermeküket, hogy a betegségek vagy fejlődési zavarok korán felismerhetők, kezelhetők legyenek. A szakemberek rendszeresen ellenőrzik a baba súly és hosszfejlődését, belső szerveit, a bőrét és csontozatát, valamint emésztési tevékenységét, továbbá az idegrendszer működését, az érzékszervek és a beszéd fejlődését. A csípőízület, valamint a mozgásfejlődést is rendszeresen nyomon követik. Ajánlott, hogy a szülők naplóban vezessék a gyermekkel kapcsolatos megfigyeléseiket, tapasztalataikat. A kórházban kapnak egy egészségügyi könyvet, amelyben a gyermek legfontosabb adatai szerepelnek, valamint a védőoltások is. Ezt a könyvet mindig tartsa kéznél, és vigyék magukkal a tanácsadásra és a vizsgálatokra is. A baba hazaérkezését követően minden héten kap K-vitamint, a csecsemőkori vérzékenység megelőzésére, valamint 2 hetes korától naponta D3 vitamint, a csontok és fogak megerősítésére. D3 vitamint kétéves korig kell rendszeresen adni, mert a csont és fogképződés miatt nagy mennyiségű kalcium beépítéséhez nélkülözhetetlen vitaminról van szó. A mi éghajlatunkon csupán a napfény nem tudja biztosítani a szervezetben való D3 vitamin képződését. A gyermekorvos és a védőnő rendszeresen érdeklődnek a baba viselkedéséről, a szopási, táplálkozási alvási szokásairól. Ellenőrzik, a baba feje tetején lévő vékony bőrrel fedett kis nyílás, a kutacs méretváltozását. A védőnő tájékoztatja a szülőket az aktuális, soron következő védőoltásokról. Elmondja, milyen betegség megelőzésére szolgál az adott védőoltás, milyen kísérő tünetek lehetnek és megoldásokat is javasol az esetleges panaszok enyhítésére. Az oltások jelentős részét térítésmentesen vehetik igénybe, van néhány ajánlott védőoltás, amelyért fizetni kell. Az oltást csak egészséges állapotban kaphatja meg a baba, ezért az orvos mindig alaposan megvizsgálja és csak ezt követően adja be az oltást. Az Egészségügyi Minisztérium évente meghatározza az adott évben kötelező védőoltásokat. A legfontosabb védőoltások, tetanusz, torokgyík, szamárköhögés, influenza gyermekbénulás, mumpsz, kanyaró, rózsahimlő elleniek. Az Egészségügyi Minisztérium évente meghatározza az adott évben kötelező védőoltásokat. A legfontosabb védőoltások: tetanusz, torokgyík (diftéria), szamárköhögés (pertussis), Haemophilus influenzae (HIB), gyermekbénulás, mumpsz, kanyaró, rózsahimlő (rubeola). 11

8 V. A család szerepe, a baba jelzései

9 V. A család szerepe, a baba jelzései A gyermek születése a családok életének egyik legfontosabb fordulópontja. Megváltozik a családtagok egymáshoz való viszonya, a nőknek és a férfiaknak új szerepeket kell tanulniuk. A család szerkezetének változásával, a család bővülésével kialakul az anyai-, és az apai-szerep, illetve megváltozik. Minden gyermek születése változtat a családi életcikluson. Megváltoznak a korábbi szokások, átalakul az életmód, a táplálkozás, a szórakozás lehetősége. Olykor lemondásokkal is számolni kell. V.1. Első napok a szülés után Az élet, a teremtés nagy csodájának részesei. Minden születés egyszeri és megismételhetetlen! A család, a barátok, ismerősök nagy örömmel üdvözlik a szülőket és csodálják az újszülöttet. Az újszülött felé irányuló szoros kötődés néha a szülőknél már az első percekben kialakul, másoknál hosszabb idő kell hozzá. A szülő-gyermek kapcsolat igen bonyolult, összetett folyamat eredménye. Amíg ellátják kicsijüket, kielégítik alapvető szükségleteit, beszélgetnek vele, akkor ő nem szenved hiányt akkor sem, ha nem éreznek okvetlenül óriási szeretetet az első látásra. Az igazi anya-gyermek kapcsolat a mindennapi együttlét és törődés eredménye. Idővel egyre jobban megismerik majd gyermeküket és érzéseik hamarosan elmélyülnek. Az anyák élete innentől kezdve alapvetően átalakul, az első és meghatározó számukra az újszülött csecsemő ellátása, táplálása, védelme, szeretete. Fáradhatatlanul, éjjel és nappal rendelkezésre állnak, sokszor maguk is elcsodálkoznak, hogyan képesek minderre! A család és a barátok részéről elkel a biztatás, a pozitív visszajelzés és a sok-sok segítség. Az édesanyáknak sok új kihívással kell megbirkózniuk, több mindenhez kell alkalmazkodniuk. Még kimerültek a szülés okozta fáradalmaktól, testi fájdalmaktól, a kellemetlenségektől. Tartanak az ismeretlentől, bizonytalanok a baba ellátását illetően, ezért gyakran kicsit labilis lelkiállapot jellemzi az első napokat. Az új kis jövevény megismeréséhez, a családi összhanghoz időre van szükség. A kórházban az anyának ha rooming-in rendszerben vannak elhelyezve, lehetősége van intenzíven újszülöttje ellátását végezni. A csecsemős nővérek és a kórházi védőnő segítséget adnak a baba ápolásának megtanulásában. Mindezek ellenére előfordul, hogy az édesanya bizonytalan, sőt egy kicsit fél, szorong is. A gyermekért való aggódás, a hogyan lesz otthon kérdései, az emlő és a gátseb esetleges fájdalma, a fáradtság a gyermekágyas időszak 5. napja körül átmeneti enyhe lehangoltságot okozhat. Ez az édesanyáknál abban jelentkezik, hogy fokozottan érzékenyek, könnyen sírva fakadnak. Ne aggódjanak feleslegesen és fogadjanak el bátran segítséget a családtagoktól és barátoktól. Az otthoni összhang kialakítása Otthon újabb problémákkal szembesülhetnek előfordulhat, hogy mindkét szülő más megoldást lát helyesnek. Jellemző, hogy az apák az azonnali problémamegoldásra törekednek, racionálisabbak, míg az anyák inkább érzelmesebbek gyengédségre, megértő társra vágynak, aki meghallgatja őket. Ebben az időszakban a család és a barátok figyelme is az új jövevény felé irányul

10 V. A család szerepe, a baba jelzései V.2. A család szerepe A gyermek számára az első és sokáig egyetlen, személyiségét és magatartását meghatározó közeg a család. Az emberiség történelme során mind formájában, mind tartalmában többször változott a család szerepe és annak megítélése. A különböző korszakokban, a családon belül, hol a nő-, hol a férfi vezető szerepe volt jellemző. A gyermek a családban sajátítja el a beszédet, az együttélési, magatartási normákat, szabályokat. Itt tanulja meg, hogyan kell másokkal kapcsolatot kialakítani, de az önértékelése is ekkor alapozódik meg. A teljes család, amelyben a családtagok szeretik egymást és felelősséget éreznek egymás iránt, pozitívan hatnak a felnövekvő gyermekre. A gyermek megszületésével egy időben család lesz a házaspárból. Helyet kell adni neki a család életében, figyelembe kell venni a kicsi igényeit is. A gyermeknevelés bonyolult feladat és döntések sorozata, melynek eredménye csak évek múlva mérhető le. A gyermek személyisége, viselkedése a szülők életmódjának tükre is egyben. A gyermeket megfigyelve következtetni lehet a szülői hozzáállásra, bánásmódra, szeretetre, vagy esetleg annak esetleges hiányára. Minden gyermek hosszú éveken át törődést, gondoskodást és sok szeretetet igényel. 16 Az apák szerepe a családban A különböző korokban változott a családon belül a házastársi szerep. Sokáig a férfi volt az egyedüli családfenntartó, ami ma már nem egészen így van. Az édesanyáknak is van szakképzettségük, sőt igen gyakran egy-vagy több diplomájuk is. A gyermekes édesanyák nem csak anyagi megfontolásból, kényszerűségből vállalnak munkát, hanem hivatástudatból és karriervágyból is. Optimális esetben mindkét szülő közös óhaja a gyermek, együtt várják érkezését. A gyermeknek már az első hónapokban is szüksége van mind a két szülőre. Az anya jelenléte nélkülözhetetlen, de az édesapja szerepe is meghatározó. Az apa jelenlétére a szülést követő napokban is, különösen akkor van szükség, ha édesanya nincs a baba mellett. A kedves, ismerős hang hallatára a kicsi megnyugszik. A gyermek mindkét szülőé, éppen ezért játszani vele, beszélni hozzá, ellátni is mindkét embernek kell. Sok esetben, bár az apa jelen van, szinte teljesen háttérbe szorul a család életében. Ennek több oka is lehet. Sokat dolgozik, túlórákat vállal, vagy az anya személyisége túlzottan domináns. Soha ne feledjék el, a gyermek egészséges fejlődéséhez szüksége van az édesapjára is. Manapság az apák jelentős segítséget nyújtanak a gyermeknevelésben. Sokan közülük szülés előtti tanfolyamokon is részt vesznek, elkísérik párjukat az ultrahang vizsgálatokra, de sokat olvasnak a szülésről, gyermeknevelésről is. Aktív részeseivé kívánnak válni gyermekük életének. Szívesen vesznek részt a gyermek körüli teendőkben, fürdetik őket, pelenkát cserélnek, sétálnak velük. A családban fontos az összetartás, tudniuk kell a családtagoknak, hogy számíthatnak a másikra, van kivel megosztani a feladatokat az örömöket az aggodalmakat egyaránt. Abban az esetben ha a szülők szeretetteljes légkörben élnek egymással, azt a gyermek is megérzi, és ezáltal biztonságban tudja magát a családban. Soha ne neveljék a gyermekeket a másik családtag ellen. Ne ijesztgessék őket azzal, ha rossz volt, akkor megmondják a papának, ha haza ér. Az apa nem a családi rend őre, aki hazaérve megszidja a gyermeket a napközben elkövetett helytelen cselekedeteiért. Az is helytelen, hogy amit napközben az édesanya tilt, azt az este, vagy hétvégeken apa titokban megengedi. Legyenek a nevelés terén lehetőleg következete- 17

11 V. A család szerepe, a baba jelzései 18 sek! A szülők egymás között egyeztessék az álláspontjukat a vitás kérdésekben, hogy a gyermek fele már egységes szülőként jelenjenek meg. A gyermekek nagyon hamar megtanulják, ha nincs összhang a szülők között, és természetesen ki is használják azt. A gyermekeket a szülőknek lehetőleg együtt kell neveli, következetesen, határozottan és sok-sok szeretettel. Női szerep, anya szerep A nőnek új kihívást jelent, amikor a gyermekvárással, megszületésével kibővül a szerepköre. Egyszerre társ, feleség, ugyanakkor anyává is kell, válnia. A gyermeknek szüksége van édesanyjára, hiszen még önállóan nem tudja szükségleteit kielégíteni és mindenben rá van utalva. A kezdeti időszakban a gyakori szoptatás, a szakaszos alvás lehetősége, az új, bővült felelősség rengeteg energiát követel az édesanyától és sok türelmet és kitartást is igényel. Próbáljanak meg minél többet pihenni, ezt valószínűleg akkor tudják csak megtenni, amikor a pici alszik. A túlhajszolt, fáradt édesanyának a türelme is kevesebb a gyermekéhez, a párjához és családjához egyaránt. Amikor nagyobb, önállóbb lesz a gyermek, már könnyebb dolga lesz a mamának. Sokat segíthet a papa, a család, a védőnő és a házi gyermekorvos is. Jól esik az anyának, ha segítenek neki a háztartásban, vagy vigyáz valaki egy kicsit a gyermekére és így tud egy kis időt szakítani magára. Kérjék és fogadják el a család, a barátok és a rokonok segítségét. A társ, az édesapa továbbra is igényli a szeretetet, gondoskodást és törődést, amit a gyermek születése előtt kapott. Éreztessék párjukkal, hogy ugyaolyan sokat jelentenek és fontosak Önök számára és igénylik közelségüket. Amikor az apák érzik, hogy fontos tagjai a családnak, sokkal szívesebben segítenek. A papákat mindig be kell avatni az otthon történtekbe például a kicsi megfordul, felül, esetleg mond valami új szót, hogy érezze ő is a hétköznapok aktív részese. A szülők és a nagyszülők közötti eltérő nevelési szemlélet Az a legszerencsésebb talán, ha a család külön lakásban, háztartásban él. Gyakran előfordul azonban az is, hogy a nagyszülőkkel élnek együtt közös háztartásban a fiatalok. Ilyenkor a gyermeknevelés kérdése problémás lehet, hiszen nagyszülők könnyebben szólnak bele a gyermek nevelésébe. Elmondják saját tapasztalataikat, ami valljuk be, a legtöbb fiatal szülőnek nem tetszik és nem gondolnak arra sem, hogy az élettapasztalat sokszor segíthet. Meg kell érteni, hogy gyermekét mindenki úgy szeretné nevelni, ahogy ő jónak látja és nem szeretik azt, ha ebbe más is beleszól. Nem ritkán a gyermeknevelési elképzelések különbsége miatt konfliktus alakulhat ki a szülők és a nagyszülők között. Nagyon fontos, hogy a helyzetet a különböző generációk megtanulják megfelelően kezelni. A gyermeknevelés és gondozás elvei ma több dologban eltérnek. Néhány évtizede a merev, túlszabályozott, poroszos nevelés volt jellemzőbb. Ma már nem jellemző a merev nevelési szemlélet, több mindent megkapnak a gyermekek. A táplálási szokások pedig alapvetően változtak a tudomány fejlődése következtében. Igény szerinti szoptatást javaslunk és azon ételek elhagyását csecsemő korban, melyek allergiát okozhatnak. El kell fogadtatni a nagyszülőkkel, hogy a gyermeknevelés helyett, főleg a háztartási teendőkben segítsenek. Szerencsés, ha az édesanyának el kell mennie otthonról, vagy ha csak pihenni szeretne, vigyáznak a gyermekre. Amikor sikerül megbeszélni és tisztázni a szerepeket, egymás támogatva jó lesz a kapcsolat és elkerülhetők a viták, veszekedések. Kistestvér fogadása Új helyzetet és megoldásra szoruló problémák sorozatát jelentheti az, ha van már egy, vagy több gyermek a családban. Ki nem hallott már a gyakran előfordul testvérféltékenységről. A már családban lévő gyermek szempontjából ez teljesen természetes dolog, hiszen eddig ő volt a családi élet középpontjában és most meg kell osztoznia ezen. Nagyon fontos, hogy már a várandósság idején kezdjék el felkészíteni gyermekünket a kistestvér érkezésére, fogadására. Mondják el neki, hogy a mama hasában növekszik a testvére éppen úgy, ahogy annak idején ő is. Amennyiben lehetőségük van rá, a mamák vigyék el magunkkal a várandós tanácsadásra. Amikor a védőnő a szívhangot hallgatja, ő is meghallhatja kistestvére szívének dobogását. Bíztassák rá, hogy beszéljen a testvérkéjéhez, és bátran simogattassák meg hasukat. Mutassák meg neki az ultrahangfelvételeket is. Éreztessék azt, hogy ő is ugyanolyan fontos maradt. Segíthet a névválasztásban, véleményt alkothat a babaszoba kialakításában. Mindez a szülők kreativitásán, hozzáállásán múlik, hogy miként lehet már a várandósság alatt előkészíteni, hogy minél jobban elfogadja testvérét. Nyílván, ha megszületik a gyermek, és ténylegesen részesévé válik a családnak, a sok felkészítés ellenére is gyakran előfordul, hogy nem úgy reagál rá a nagyobb gyermek, mint ahogy azt a szülő szerette volna. Törekedni kell arra, hogy őt minél jobban bevonják a gyermekgondozási tevékenységbe is. Segítsen a kistestvér öltöztetésben, fürösztésében, pelenkázásában, sétáltatásában, természetesen életkorának megfelelő szinten. Bíztassák, hogy énekeljen neki, beszéljen hozzá, meséljen neki. Próbáljanak minél több időt szakítani rá, hogy ha a kistestvér alszik, játszanak a naggyal. Amikor a csecsemőnek vesznek valamit, amiről a nagy is tud, akkor róla sem szabad megfeledkezni. Lehetőségekhez képest ilyenkor sokkal több, személyre szabott közös programot kell szervezni, amikor csak ő van a középpontban, amikor minden neki és róla szól. Ebben az esetben a gyermek érzi, hogy szülei szeretete ugyanúgy megmaradt iránta is, ezért hamarabb el fogja fogadni testvérét. Ne feledjék el mindkét gyermeket dicsérni, ha valamit jól csinálnak, vagy tesznek. A dicséret hozzá járul a gyermek egészséges lelki fejlődéséhez, a pozitív énkép kialakításához. Különbséget kell tenni a szülőnek abban, hogy mit mikor jutalmaz, illetve büntet. Jutalmazni szép szóval is lehet, nem kell mindig ajándékot venni. Testi fenyítéssel, nem érik el a céljukat, lehetőleg ne alkalmazzák! V.3. A BABA JELZÉSEI Az édesanya tudja legjobban megfigyelni, hogy gyermekénél minden rendben van-e. Az anyai ráérzés és gondoskodás pótolhatatlan. A mama az egyetlen igazi szakértő babáját illetően. Sokat sír Panaszolja az új kis jövevénnyel kapcsolatban az édesanya, az apa és a testvér. Mire gondol ilyekor elsősorban az anya? Természetesen arra, hogy éhes a csecsemője. Valóban gyakran ez az igazság, hiszen az anyagtejet a baba hamarabb meg tudja emészteni, mint azt feltételeznénk, különösen az első napokban, hetekben. Ekkor ugyanis az anyatej savósabb és energiatartalma is kisebb. Vizsgálatokkal igazolták, hogy bizonyos mennyiségű anyatej megemésztéséhez másfél órára van szükség, ugyanennyi tápszer esetében ez négy és fél óra. Ezekből a 19

12 V. A család szerepe, a baba jelzései tényekből ne vonjunk le téves következtetéseket az anyatej értékét illetően, hanem ha szükséges szoptassák meg a babát akár két-három óránként is. Nem az a cél, hogy a kicsi ne sírjon hanem, hogy egészségesen fejlődjön. Napok, hetek elteltével megváltozik az anyatej összetétele. kalóriadúsabb lesz, ezért nőni fog az etetések közötti időszakok hossza is. Kedves Édesanyák! Figyeljék meg a baba sírását! A sírástípusok általában elkülöníthetők. Másként sír ha éhes, fáradt, fáj a hasa vagy egyszerűen egy kis szeretgetésre, kényeztetésre vágyik. A csecsemők közel 20 %-a nehezebben alkalmazkodik a méhen kívüli élethez és sokat bömbölnek, ők a több felnőttes babák. Kevesebbet fog sírni a csecsemő ha: az előző szoptatástól eltelt már legalább másfél-két óra és próbálkozik a szoptatással. Lehet, hogy kevés volt neki a tej, mert intenzívebb növekedési szakaszban van és megnőtt az anyatej igénye, ne tegye át hamar egyik mellről a másikra, mert így nem jut hozzá a csecsemő a zsírdúsabb, több kalóriát tartalmazó hátsótejhez, takargassa be főleg a pocakját mert a meleg megnyugtathatja a babát, egy kis kényeztetés, dajkálás, simogatás, éneklés is jó hatású lehet, gondolja át, hogy mit evett és ivott, mert ha puffasztó hatásút fogyasztott az is megviselheti a babát, ha van kedve igyon tejelválasztást serkentő teát, mert annak alkotóelemei feszültségcsökkentő, nyugtató, szélhajtó gyógynövények. A teakeverék anyagai a tejben is kiválasztódnak és a babánál is kellemes hatást válthatnak ki. Nyugodt lehet, hogy jól fejlődik a csecsemő ha napi 6-8 nedves pelenkája van, fénylő a szeme, figyelmes, rózsás a bőrszíne és havonta körülbelül fél kilót hízik! szoptatás közben többször böfiztesse meg, így egyszerre kevesebb levegőtől kell megszabadulnia, szoptatás után lehetőleg keveset mozgassa, fektesse a picit az oldalára, így a bukott anyatej ki tud folyni a szájából. Álmos baba Néhány csecsemő alvással tölti az idő nagy részét és 4-5 órát is átalszik rendszeresen. Amenynyiben a babának 6-8 alaposan nedves pelenkája van és heti súlygyarapodása deka között van nem kell aggódnia. Azonban ha a súlygyarapodás megáll, vagy esetleg fogy a baba, közbe kell lépnie. Rendszeresen, eleinte 2-3 óránként gyengéd érintéssel és biztató szavakkal ébressze fel és szoptassa meg kisbabát. Náthás csecsemő Orrlégzését akadályozza az orrnyálkahártya duzzanata és a termelődő váladék. A baba emiatt az orrán nem kap levegőt, szája kiszárad, gyorsan megszomjazik, ezért gyakran felsír. Milyen praktikákkal segíthet a kisbabának: kínálja meg gyakrabban anyatejjel, náthásan ugyanis ösztönösen többször, de kevesebbet szopik a csecsemő. Ilyenkor mindig a szoptatás elején ürülő, kalóriaszegényebb, de szomjat oltó tejet kapja, orrcseppel vagy néhány csepp anyatejjel lazíthatja az orrába lévő váladékot, vagy orrszívóval leszívhatja, a a váladék sűrű, sárgás-zöldes színű lesz, feltétlenül mutassa meg orvosnak a babát, kérjük, hogy ne hagyja abba a szoptatást!. Gyakran bukik a baba Az első hetekben gyakran előfordul, hogy a csecsemő szopások után gyakran bukik. Oka lehet, hogy az anyatej folyékony és még nem működik tökéletesen a gyomor záróizma. Előfordul az is, hogy a baba túl sokat szopik, ezért a feleslegtől bukással szabadul meg. Bő tejű gyermekágyas anyáknál a jelenségnek az a magyarázata, hogy az újszülött gyomra megtelik a savós elsőtejjel és nem jut hozzá a zsírdúsabb hátsótejhez. Ezért a baba bukik és helyet csinál gyomrocskájába a kalóriadús tejnek. Ez a példa is bizonyítéka a csecsemő kifogástalanul működő önszabályozó rendszerének. Kedves Kismamák! Amikor mi felnőttek ebédelünk, mi is először esszük a levest, mely szomjunkat is oldja, ezt követi a főzelék a hússal és utána jöhet esetlegesen a még kalóriadúsabb sütemény. Pontosan ilyen módon ürül egyre magasabb kalóriaértékű anyatej a mellből egy szoptatáson belül is. A bukás megelőzése érdekében a következőkre ügyeljen: szopás előtt ne hagyja sokáig sírni a kicsit mert sok levegőt nyel közben, szopás közben próbálja meg a babát függőleges vagy ahhoz közeli testhelyzetbe hozni ezt, úgy tudja elérni ha hátradől, 20 21

13 VI. A gyermekágyas édesanya

14 VI. a gyermekágyas édesanya VI.1. AZ ANYA EGÉSZSÉGI ÁLLAPOTA ÉLETTANI SZÜLÉS UTÁN A szülés utáni első hat hetet gyermekágyas időszaknak nevezzük. Ezalatt a nemi szervek és a szervezet egészének terhességi és szülési változásai, az azt megelőző állapotba fejlődnek viszsza, ugyanakkor az emlők szoptatásra alkalmasak. Hormonális változások A méhlepény, mint hormont termelő szerv távozásával az ösztrogén és progeszteron, valamint a hcg (humán choriális gonadotropin) szint jelentősen csökken a vérben. A tejelválasztásban vezető szerepet játszó prolaktin koncentrációja a várandósság idején fokozatosan növekszik és közvetlenül a szülés előtt jelentősen megemelkedik. A vérben kimutatható koncentrációjában a szülést követő két hét során mérsékelt csökkenés észlelhető, majd ez egy magasabb szinten stabilizálódik, mely általában elegendő a tejtermelés fenntartásához. Az agyalapi mirigy hátsó lebenyében oxitocin raktározódik, melynek mennyisége a szoptatással egyenes arányban fokozódik. Ameddig az édesanya rendszeresen szoptat, lehetséges, hogy egészen a szoptatás befejezéséig nem tér vissza menstruációja. Ennek ellenére hatásos fogamzásgátló módszerről szükséges gondoskodni, a nem kívánt terhesség elkerülése érdekében. A méh visszafejlődése, változásai A legnagyobb változás a méhet érinti, mely biztonságos védelmet nyújtott a magzatnak. Mérete a várandós időszakban sokszorosára nőtt, hogy kövesse a baba fejlődését. A szülés után a méhlepény távozását követően a méh a köldök magasságában tapintható, majd naponta egymásfél harántujjal lejjebb kerül és a 10. napon már nem érezhető a szeméremcsont felett. Ezt az visszafejlődést a simaizmok összehúzódása, megrövidülése okozza. A méh falán, a méhlepény helyén seb keletkezett, mely fokozatosan húzódik össze. A gyermekágyi folyás a méhben lezajló változásoknak megfelelő. Első napokban erősen véres jellegű, sötét színű, alvadékokat is tartalmazhat 3-5. napokban még véres, barnásvörös színű, menstruációs vérzéshez hasonlítható szagú 5-7. napokban savós, rózsaszínű, alvadékokat már nem tartalmaz, szagtalan 1-3. hétig tartó folyás fehér, sárgás színű, szagtalan, kis mértékű A szülést követő első három napban mennyisége szoptatásra, mozgásra fokozódhat. Erőssége menstruációs vérzésnél valamivel bővebb. Minden szoptatáskor, de ettől függetlenül is az első napokban, erős menstruációs görcsre hasonlító, úgy nevezett utófájásokat érezhetnek, főleg a többedszer szülő édesanyák. A kórházban a szülésznő és a szülészorvos, majd otthon pedig a védőnő ellenőrzi az anatómiai és élettani gyermekágyi változásokat. Fontos a rendszeres, gyakori vizeletürítés, mert a telt hólyag nehezíti a méh összehúzódását és a lochia kiürülését. 24 A hüvely Közvetlen szülés után a szerv tág, duzzadt, bérbő, azonban hamar visszanyeri tónusát. A horzsolások, sérülések, hamar begyógyulnak. 25

15 VI. a gyermekágyas édesanya 26 A gátizomzat Szülés közben a gátizomzat nagy terhelésnek van kitéve. Amennyiben gátmetszés történt a szüléskor, a sebszéleket összevarrták. A seb fájdalmas lehet, húzódhat, megduzzadhat. Még könnyű szülésnél is jellemző a gáttáji érzékenység. Fokozott hangsúlyt kell fektetni a higiéniára, melynek része a gyakori betétcserére és minden vizelés, székletürítés utáni melegvizes, vagy langyos vizes lemosás. Ezek után alapos kézmosásra van szükség. Csak tusolás javasolt az első 6 hétben, ülőfürdő csak ezt követően. A lemosás segít abban is, hogy az érzékeny bőr kevésbé feszüljön. Erősebb fájdalom, kellemetlenség esetén jó hatású lehet a jegelés is, de ez csak orvos, vagy szülésznő javaslatára és instrukciói szerint tegye. Az első hat hétben kizárólag egészségügyi betétet szabad használni, tampont tilos. Az első napokban a széken ülés kellemetlenségeit csökkentheti, ha felfújható gumikarikát tehát úszógumit, vagy ülőpárnát használ az anya. A hőmérséklet, pulzus A szülést követő néhány órában jelentkező hőemelkedés, kisebb láz a nagyfokú izom munka, illetve a kevés folyadék bevitel átmeneti következménye lehet és általában 24 órán belül elmúlik. Később fellépő hőemelkedés, illetve láz esetén okvetlenül szükséges szakemberhez fordulni. Élettanilag még kizárólag a tej belövelléssel járó hőmérséklet emelkedés tekinthető. A pulzus szám értékelését a hőmérséklettel együtt lehet végezni. A lázas állapot emelkedett pulzus számmal jár. Amennyiben emelkedett a pulzusszám, de a hőmérséklet nem, súlyosabb betegség trombózis első tünete is lehet. Széklet és vizelet ürítés Gyakran a vajúdó édesanyák beöntést kapnak, ezért nem probléma, ha szülés után egy-két napig nincs székletürítés. Amennyiben a harmadik napig nem történik spontán székletürítés, általában gyógyszeresen segítik a belek kiürítését. A sós hashajtókat kerülni kell, mert azok folyadékot vonnak el a szervezetből és a tejképződést megzavarhatják. Várandós időszakhoz képest a hasűri nyomás csökken, a hasfal lazább lesz, ezért a belek működése is renyhébb. A továbbiakban megfelelő étrend és folyadékbevitel alkalmazásával törekedni kell arra, hogy a gyermekágyas anyának legalább kétnaponta legyen széklete. Gyakran aranyér problémával küzdenek már a várandós édesanyák is, de ez az állapot különösen gyakori szülés után. Legtöbbször fokozatosan spontán megoldódik az aranyér ha nem, szakember javaslata szerint speciális kenőcsöket is használhatnak. Akármilyen gyengének is érzi magát, a szülés után néhány órával az édesanya bő folyadékfogyasztás mellett, a hólyagját is ki kell üríteni. Gyakran előfordul, hogy a gát fájdalmassága miatt az édesanya visszatartja vizeletét, de apró sérülések a húgycső körül, vagy pszichés tényezők és mások előtt, ágytálba történő vizelés is gátolhatják az ürítést. Kérjenek segítséget az első felkeléshez, mert a mozgás is segít ebben. Amennyiben átmenetileg nem sikerül spontán vizeletet üríteni, a szülésznő katéter felvezetésével kiüríti a hólyagot. A szülés utáni kontroll vizsgálat A szülés után 6 héttel kerül sor egy nőgyógyászati felülvizsgálatra. Az orvos ilyenkor ellenőrzi, hogy a méh visszafejlődött-e, valamint a méhszáj, a hüvely és a gátterület állapotát. Szükség esetén hüvelyváladék, vér- és vizelet vizsgálatot végeztethet. Ekkor ajánlatos megbeszélni a további családtervezési elképzeléseket és a szoptatás mellett is alkalmazható védekezési módokat. A szakorvosok a házasélet újrakezdését a gyermekágyi időszak végén, a szülést követő hat hét elteltével javasolják. Előfordulhat, hogy az első szülés utáni első együttléttől mindketten kicsit tartanak. Legyenek óvatosak, kíméletesek, figyelmesek egymással. A szoptatás előnyei az anya szempontjából Tökéletes,ideális és kényelmes. Nincs más táplálék, amely ennyire egészséges, állandóan megfelelő hőmérsékletű, bármikor hozzáférhető, steril, ideális csomagolású és gazdaságos, mint az anyatej. Segíti a gyermekágyi felépülési folyamatokat. Amikor a csecsemő szopik, a mellbimbón idegvégződéseket ingerel. Ennek következményeként az oxitocin beáramlása a vérbe fokozott lesz. Ez a hormon serkenti a tej kiürülését, és minden szoptatáskor fokozza a méh összehúzódását, a gyermekágyi váladék kiürülését. Erősíti az anyaság érzését. A szoptatás belső nyugalommal is megajándékozza a kismamát és sok örömet okoz. A gyermekágyi lehangoltság (babyblues) a szoptató anyáknál enyhébb és gyorsabb lefolyású. Hosszú távon rákmegelőző. A tartós, rendszeres szoptatás csökkenti a mellrák és petefészekrák kockázatát és a csontritkulás veszélyét. Nem szabad elfeledkezni az egyéb olyan tényezőről sem, amelyek fokozzák az emlőrák kialakulásának kockázatát, pl. a zsírdús táplálkozás, elhízás, fokozott alkoholfogyasztás. Fogamzás csökkentő hatás. Szoptatás alatt termelődő hormonok gátolják a peteérést, ez azonban nem tekinthető tökéletes és megbízható fogamzásgátlási módszernek. Ritkán fordul elő peteérés és menstruáció a baba 6 hónapos kora előtt, abban az esetben amíg a kismama naponta hatszor, rendszeresen szoptat. A szoptatás nem csökkenti a szexuális vágyat, de előfordulhat, hogy a hüvely szárazabb a szokásosnál. Ilyen esetben használjanak a gyógyszertárban kapható síkosító gélt. Zsírégetés. A szoptatás sok energiát igényel, ezért ha nincs túlzott kalória bevitel a várandós hónapok alatt felhalmozott zsírpárnák is eltűnhetnek. Táplálkozás a szoptatási időszak alatt A szoptató anya táplálkozásának alapja a rendszeres, naponta ötszöri étkezés és legalább két liter folyadék fogyasztása. Az édesanya ne használjon túl sok sót, helyettesítse inkább zöld fűszernövényekkel. Igyon sok folyadékot, vizet, gyógyteát, gyümölcs és zöldségleveket, melyek vitaminban igen gazdagok. Csökkentse a cukor fogyasztását és kerüld az édességeket, süteményeket, főleg ha túlsúlya van. Az édesség fogyasztása növelheti a fogak romlását is. Ne igyon tömény, alkoholos italokat, alkalmanként egy pohárnyi sör vagy fél-egy deciliter bor megengedhető. Feketekávéból és feketeteából napi egynél többet ne igyon. Egyen sok friss gyümölcsöt, zöldséget. A zöldségeket párolva is fogyaszthatja. 27

16 VI. a gyermekágyas édesanya 28 Az állati zsiradékok helyett növényi olajokat használjon. Ne egyen zsíros tejtermékeket, húsokat, ételeket. Kerülje a puffasztó és túl fűszeres ételek fogyasztását, mert ezek a kicsinek is kellemetlenséget, hascsikarást okoznak. A hagyomány szerinti tejképző étel a rántott leves és a madártej, fogyasztása csak elhízáshoz vezethet. Nem adnak több tejet, sőt a madártej még puffadás érzést is okozhatnak az édesanyáknak és a csecsemőnek egyaránt. VI.2. További fontos tanácsok Amit a szoptató anyának feltétlenül kerülnie kell: Cigaretta: Az sem szerencsés, ha az anyával egy légtérben dohányoznak, mert a passzív dohányzásnak is káros következményei lehetnek. A szoptatás idejére különösen érvényesek a dohányzással kapcsolatban ismert negatív hatások, mert az anyatejbe is átjutnak a káros anyagok. A dohányzó anyák csecsemőinél megnő a gyermek későbbi megbetegedéseinek valószínűsége, különösen az allergiás betegségeké. A leszokáshoz kérje védőnő, orvos segítségét! Alkohol: Sejtromboló hatása van a szoptatott csecsemőre nézve is. Kábítószerek: Bármely formája és mennyisége súlyosan veszélyezteti az anya és a baba állapotát. Ilyen probléma esetén okvetlenül kérjen specialistától segítséget! Gyógyszerek: Amennyiben rendszeresen szed valamilyen gyógyszert, kezelőorvosával beszéljék meg, hogy az hogyan hat a szoptatásra. A vénymentesen vásárolható gyógyszerek vásárlása előtt is kérdezze meg orvosát vagy gyógyszerészét! Szoptatás az anya betegsége esetén Nagyon kevés olyan anyai betegség van amikor nem lehet szoptatni. Az anya egyszerűbb megbetegedései, mint pl. nátha nem indokolják a szoptatás felfüggesztését. A fertőző betegségek már a tünetek jelentkezése előtt fertőzőképesek. Az anyatej tartalmazza a védekezéshez szükséges ellenanyagokat. Baktériumok az anyatejben nincsenek. A légúti betegségek cseppfertőzéssel terjednek és a szoptatott csecsemők kevésbé betegszenek meg, mint a mesterségesen tápláltak. Az anya megbetegedése esetén a következőkre kell figyelni: amennyiben gyógyszert kell szednie kérje meg orvosát, hogy olyan készítményt írjon fel, mely mellett nem kell abbahagyni a szoptatást, légúti fertőzés esetén hordjon orr- és szájmaszkot, gyakran szellőztessen és figyeljen a higiénés szabályokra, amennyiben olyan gyógyszer szedésére kényszerül, mely mellett nem szabad szoptatni, fejjen rendszeresen, mert ezzel is fenn tudja tartani a tejelválasztást és a gyógyszer elhagyása után ismét boldogan szoptathat. Mellápolás A melltartó viselésével elkerülhető a mell kellemetlen feszülése, és a mellizmok és a bőr túlzott kitágulása. Valószínűleg csökkenthető az un. terhességi csíkok striák megjelenése a mellen. A mellbimbó érzékenyebbé válása miatt fontos, hogy a fehérnemű ne dörzsölje, irritálja azt, hanem csökkentse az átmeneti kellemetlenségeket. A kényelmes, jó fehérnemű jellemzői: döntően pamut, kis százalékban műszál alapanyagú, mely nem fokozza az izzadást, de kellő rugalmasságot biztosít formája követi a mell természetes alakját, nem szorít, nem nyom, de megfelelő tartást biztosít lehetőleg nem szabott, mert a varrások és a díszítő csipke dörzsölheti a mellbimbót méret kiválasztásnál a mell alatti és a mellcsúcson mért körfogatot kell alapul venni A higiénés szabályok betartása különösen fontos amikor az édesanya a melléhez nyúl, illetve szoptat. Mindig csak szappannal alaposan megmosott kézzel nyúljon a melléhez. A fejés után az emlőt meleg vízzel mossa le, szappant, tusfürdőt ne használjon. A mellen lévő víz leitatására csak erre a célra használt tiszta törülközőt, vagy pelenkát használjon. Egy kis tejet préseljen és kenjen szét a bimbón és bimbóudvaron, majd hagyja rászáradni. Amikor hálóingben van és nem használ melltartót, tűzzön alá vasalt pelenkát, hogy az érjen a mellhez. A melltartóba helyezhet mosható vagy eldobható melltartóbetétet. Ezeket szükség szerint cserélni kell. Amikor el kell menniük otthonról és tartanak az átázástól, tehetnek a melltartóba tej felfogó harangot, mely hasonló a bimbókiemelőhöz, csak nagyobb levegőző nyílása van. Mellizom gyakorlatok A jó melltartón kívül ezekkel a gyakorlatokkal érhetjük el, hogy a szoptatás időszaka alatt a mell lehető legkevésbé veszítse el alakját A tornagyakorlatok, vérkeringést fokozó hatása miatt támogatják a tejtermelődést is. 1. Törökülésben karokat vállmagasságban előrenyújtjuk, kezeket lazán ökölbe fogjuk. Magunk előtt vízszintesen ollózunk 4-szer, majd függőlegesen 4-szer. Pár másodperc pihenés után megismételjük a gyakorlatot 4-szer. 2. Törökülésben mellkas előtt a két tenyerünket összetámasztjuk és erősen összenyomjuk, eközben a mellizmok megfeszülnek. 4-szer ismételjük meg a szorítást, majd kisebb pihenőkkel 4-szer ismételjük meg a gyakorlatot. 3. Törökülésben ellentétes kézzel fogjuk meg a másik felkart, majd próbáljuk eltolni egymástól a két kart, 4-szer egymás után, miközben érezzük a mellizmok megfeszülését. Kisebb szünetekkel 4-szer ismételjük meg a gyakorlatot. 29

17 VI. a gyermekágyas édesanya 4. Törökülésben vállra helyezzük kezünket mindkét oldalon. Hátrakörzést végzünk úgy, hogy nagy széles, kerek köröket rajzolunk a könyökünkkel. Hátul a két lapockánk közelít egymáshoz. 4 körzés után kis pihenővel néhányszor megismételhetjük a gyakorlatot. Ügyeljünk az egyenes testtartásra és a fejjel előre nézzünk! VI.3. Javasolt testhelyzetek a szoptatáshoz Közvetlenül szülés után az oldalfekvő testhelyzet a legelőnyösebb. Tegyen párnát a feje alá. Fektesse a babát is az oldalára úgy, hogy a mellével egy magasságba, szembe kerüljön, feje a könyökhajlatban legyen. Úgy kínálja a babának mellét, hogy a hüvelyk ujja a mell tetején, a többi alul legyen C tartásban. Amikor a baba nem fordul a mell felé, azt az oldali arcát simogassa, amerre fordulnia kell, ez a módszer a kereső reflex segítségével jól működik. A mellbimbóra kipréselt tejjel, előtejjel érintse, simogassa a baba alsó ajkát, amire egyre nagyobbra fogja nyitni a száját. Amikor már elég nagyra nyitotta, szinte ásít, akkor helyezze be mellét a szájába. Másik karjával húzza magához a babát, hogy az orrhegye érintse a mellet, a füle, válla és csípője egy vonalba essen. A kényelmi helyzet eléréséhez használhat a háta mögé, vagy a két térde közé párnákat. Hallgasson kellemes, lágy zenét, lazítson. Ügyeljen arra, hogy a szoptatás félideje körül a baba büfizzen. A kicsi felsőteste legyen függőleges helyzetben, a hátát finoman ütögetve segítheti azt. egyszerű nem keményre fújt úszógumit, a hátát mindig támassza meg, lazán dőljön hátra, tehet a háta mögé párnát, ülhet ágyban, karosszékben, hintaszékben, fotelben, matracon, a földön, ennek feltétele, hogy a karját is alá tudja támasztani (karosszék, hintaszék, fotel) a lábát is kényelmesen helyezze el, lehetőleg alátámasztva, hogy ezzel is tartsa a babát. Használjon zsámolyt, vagy nagy könyveket a lába alá, a térde alá tehet összegöngyölt pokrócot, a csecsemő ebben a helyzetben is az oldalán feküdjön, úgy hogy testük hossztengelye merőleges legyen egymásra, a baba feje a könyökhajlatban, alkarjával támasztja a hátát, kezével a popsiját, vagy a felső combját, az alsó karja átöleli az ön derekát, a felső keze szabadon van, a mellet most is az un. C tartással adja oda, meg kell várni, míg arcával is odafordul és nagyra nyitja száját a pici, a babát tartsa mellmagasságban, hogy ne kelljen lehajolnia és a babának se kelljen nyújtózkodnia, akkor szopik jól a kicsi, ha az egész mellbimbót a szájába vette, a bimbóudvar nagy része a szájában, a nyelve a mell alatt van, abban az esetben, ha a melle túlságosan ráfekszik a baba orrára, ne a tetejét nyomja el, hanem emelje meg a mellét. Az ölébe helyezett párnával is segíthet tartani a babát. Az előbbiekben felsorolt egyéb kényelmi és más segítő ötletek itt is hasznosak. A hónalj tartás (ülő testhelyzetben), ikreknél is kiváló ennek a testhelyzetnek az előnye, hogy a baba más szegmenseit tudja kiüríteni a mellnek, különösen a külső hónalj felé eső részeket, ugyanakkor a babát is jobban látja a mama. Ezzel a módszerrel kezdetben a jó mellre helyezés ellenőrzése könnyebb, valamint a változatosság miatt is ajánlatos. a baba feje a mama tenyerében van, a lába a háta mögött, fejét pedig fel kell emelni, hogy a mellbimbó magasságába jusson. Ebben az esetben is jó hasznát veheti a kényelmi eszközöknek, A korábbiakban leírt kényelmet segítő eszközök alkalmazása fontos, kiemelten ikergyermekek szoptatásakor! 30 Ülő testhelyzetben bölcső tartásban történő szoptatás különösen császármetszés utáni szoptatásnál, de hüvelyi szülés utáni néhány nap elteltével is ajánlott testhelyzet, használhat az ülés kényelmessé tétele érdekében középen lyukas ülőpárnát, vagy egy VI.4. Helyreállító testgyakorlatok és szépségápolási tanácsok Próbálja ki a Hotel Karos Spa****superior szálloda országunkban egyedülálló ajánlatát! Az édesanyák komplex szolgáltatáscsomagnak köszönhetően visszanyerik fitségüket, szépségüket, miközben a babák aktív segítői a programnak. Bővebb információ: a hátsó belső borítón vagy a weboldalon. 31

18 VI. a gyermekágyas édesanya 32 A medencealapi izmok tornája A mama, ha egyenesen ül, érzi a két ülőcsontot. Ilyen helyzetben feszítse meg a végbélzáróizmot úgy, mintha meg akarná akadályozni, hogy levegő távozzon a végbélből. Ugyanakkor a hüvelyét húzza befelé, mintha bent akarná tartani a tampont. Ezzel együtt szorítsa össze a hólyagzáró izmát is, mintha meg akarná akadályozni a vizeletürítést. Tolja fejének hátsó részét felfelé, farkcsontját pedig lefelé. Maradjon egy ideig ebben a megfeszített állapotban, majd oldja fel a megfeszítést tudatos lassúsággal, elölről hátrafelé. Ebben a gyakorlatban az a legjobb, hogy beilleszthető a hétköznapi életbe, várakozás közben, sorban állva, otthon, pihenés, olvasás, TV nézés közben, de még a munkahelyén is elvégezheti ezt a gyakorlatot. További 5 gyakorlat a visszarendeződéshez Amikor jól érzi magát az édesanya már a gyermekágyi időszak alatt elkezdheti erősíteni a medencealapi- és hasizomzatát. Körülbelül 3 hét elteltével már további tornagyakorlatokkal erősítheti a fitness programot. 1. gyakorlat: Feküdjön a hátára, helyezze a fejét egy párnára, húzza fel a lábait, a lábfejeket egymással párhuzamosan körülbelül csípőszélességben tegye szét, a kezeket pedig tegye a hasára. Ezután lélegezzen be a hasra nehezedő nyomással szemben ilyenkor a hasüreg kitágul. Kilégzéskor nyomja a deréktájéki gerincoszlopot erősen a talajra. Ezzel a gyakorlattal megfeszíti a hasat, a farizmokat és a medencealapi izomzatot. 2. gyakorlat: Feküdjön le a talajra az első gyakorlatban leírt módon. Ezután feszítse meg a hasizmokat, a medence- és farizmokat és emelje fel medencéjét a talajról. Térjen vissza a kiinduló helyzetbe úgy, hogy minden egyes csigolyát egyenként helyez vissza a talajra, utoljára a medencét teszi le, majd ezt követően tudatosan lazítsa el az izomzatát. 3. gyakorlat: Vegye fel újra a kiindulási helyzetet. Ezután tegye a jobb kezét a bal térdére és egyszerre emelje fel fejét és vállát. Ezt követően szép lassan ereszkedjen vissza a talajra. Majd a bal kezét tegye a jobb térdére, egyszerre emelje meg fejét és vállát, lassan ereszkedjen viszsza a talajra. Ezt a gyakorlatot ismételje meg néhányszor mindkét oldalon. 4. gyakorlat: Helyezkedjen el újra a kiinduló pozícióban. Ezután emelje fel lassan a jobb lábát, tartsa egy-két lélegzetvételen keresztül a levegőben és lassan helyezze vissza a talajra. Ugyanezt ismételje meg a bal lábbal is. 5. gyakorlat: Feküdjön a bal oldalára. Hajlítsa be a bal karját és helyezze rá a fejét. A jobb kezével támassza meg magát a hasa előtt a talajon, hajlítsa be a bal lábát, ezután lassan emelje fel a jobb lábát. Néhány másodperc elteltével helyezze vissza lábát a talajra. Ismételje meg néhányszor, majd végezze el a gyakorlatot a jobb oldalon is. Bőr és hajápolási tippek várandós és gyermekágyas anyáknak A has ápolása A has masszírozása lazítóan hat. A gyengéd simítások, jóleső érintések élénkítik a bőr vérkeringését, az agy ilyenkor boldogsághormont (szerotonin) választ ki, amely kedvezően hat a babára és az anya-gyermek kapcsolatra is. Lazításhoz oszlasson el a hasán kevés olajat és gyengéden a has aljára tett, egymással szembenéző ujjait oldalra, majd a has külső oldalán simítsa fel, egészen a méh, a has tetejéig, majd az ujjakat lefelé irányítva a has közepén, a köldök mellett simítsa lefelé a hasát. Közben lélegezzen lassan, egyenletesen. Belégzéskor felfelé, kilégzéskor lefelé simítsa a hasát 1-2 perces periódusokkal. Bőredzéshez oszlasson el a hasán kevés olajat és gyengéden, körkörös mozdulatokkal maszszírozza be a bőrébe. Az ujjak hegyével simítson lentről és oldalról a köldök irányába. Ezután csippentsen mutatóujja és hüvelykujja közé egy kis bőrt a hasról és húzogassa meg egy picit. Ez a mozdulat lazítja a kötőszövetet, élénkíti a vérkeringést és ilyen módon csökkenti a terhességi csíkok kialakulásának esélyét. A legjobb, ha a csipkedő masszázst a köldöknél kezdi, majd a hasat követően megmasszírozza a fenekét és a combját is. Hajbalzsamozás Sok nőnél a hajvégek kiszáradnak a terhesség alatt. Abban az esetben, ha a hajmosás előtt néhány csepp búzacsíra olajat masszíroz a hajába, selymesebb lesz tőle. Aki festi haját, próbáljon növényi színezőanyagot használni. Javasolt a fodrász véleményét is kikérni a festékek károsító hatása miatt. A láb tehermentesítése Minél gyakrabban, ha csak teheti tegye fel a lábát. Masszírozza át mosdókesztyűvel, dörzskesztyűvel a lábszárakat és eresszen rájuk fokozatosan hideg vizet, mert ezzel serkentheti a vérkeringést. Amennyiben visszerei vannak, nagyon fontos, hogy gyógyharisnyát viseljen, mert ezzel csökkentheti a lábában kialakuló nyomást és elősegítheti a vérkeringést. A gyógyharisnyát már a felkelés előtt húzza fel, akkor a leghatásosabb. Az esti, nem túl meleg lábfürdő nem csak a lábat lazítja el, hanem az elalvását is megkönnyíti. Nem ajánlott azonban visszeres lábakra, amelyre nem tesz jót a meleg fürdő. Ne hordjon combfix harisnyát és kerülje az erősen szorító zoknit is. A cipő kiválasztásánál a félmagas sarkú és a lábfejnek is kellő helyet biztosító modellek ajánlottak. A divatos, jól felépített sportcipők viselete is megfelelő. Lazítás Végezhet a várandós hónapokban bevált és begyakorolt lazító gyakorlatokat, sőt ezek ajánlottak a szoptatás támogatása szempontjából is. Aromaterápia A következő illóolaj keverék nyugtató hatású: 3 csepp cédrus, 3 csepp levendula, 3 csepp geránium, 4 csepp Petit Grain. Az olajesszenciákat reformüzletekben vagy bioboltokban szerezheti be. Ezeket az olajokat elpárologtathatja aromalámpában, hozzákeverheti a mosószerhez, vagy porszívózás során is finomíthatja vele a levegőt, ha néhány cseppet a porszívózsákba cseppent.. 33

19 VII. Vásárlási tanácsok

20 VII.1. Babakelengye és az anya szükséges holmijai a kórházban és otthon Ami a gyermekágyas időszakban szükséges VII. Vásárlási tanácsok hálóingek, amelyeket a szoptatáshoz ki lehet gombolni, szoptatós melltartó, egy mérettel nagyobb, mint ami a várandós időszakban, egyszer használatos hálós szerkezetű gyógyszertárban kapható inkontinencia nadrág, egészségügyi betétek, köntös, szobapapucs, fürdőpapucs, tisztálkodó szerek, törülközők kéztörléshez és zuhanyzáshoz külön-külön, evőeszközök, kistányér, bögre, pohár, szalvéta, törlőruha, fontos telefonszámok, jegyzetfüzet és írószer, aprópénz, szénsavmentes ásványvíz, esetleg gyümölcs, keksz. Amire a babának a kórházban esetleg szüksége lehet vékony pamut sapka eldobható pelenka saját babaruha Megjegyzés: mindenképpen kérdezze meg, hogy van-e lehetőség, illetve szükség rá, hogy újszülöttjének bármit bevigyen a kórházba. A kórházból hazatávozáskor évszaknak megfelelően a babának szükséges: pamut sapka body, vagy kising réklivel rugdalódzó pelenka zokni kabát, kötött sapka babahordozó, autóban rögzíthető pléd textilpelenka A kórházból hazatávozáskor évszaknak megfelelően az édesnyának szükséges: olyan méretű ruha, amit a várandósság második felében viselt, fehérnemű,melltartó és bugyi harisnya cipő kabát 36 37

Változások: A félelem, szorongás a terhesség alatt:

Változások: A félelem, szorongás a terhesség alatt: Várandósok Várandósok Évekig azt tartották, hogy a terhes nőnek kilenc hónapot ágyban kell töltenie. Az orvosok attól féltek, hogy az aerobik, vagy a kocogás árthat a magzatnak, így még a legaktívabb sportolóknak

Részletesebben

Tartásjavító program, törzsizom erősítő gyakorlatokkal

Tartásjavító program, törzsizom erősítő gyakorlatokkal Tartásjavító program, törzsizom erősítő gyakorlatokkal Ez a fejezet elsősorban azoknak szól, akiknek bár vannak gerinc (nyaki, háti, deréktáji) problémáik, panaszaik, azonban diagnosztizált deformitásuk

Részletesebben

Váll-, hát-, és mellizom fejlesztő gyakorlatok nemcsak kismamáknak

Váll-, hát-, és mellizom fejlesztő gyakorlatok nemcsak kismamáknak Váll-, hát-, és mellizom fejlesztő gyakorlatok nemcsak kismamáknak Nagyon fontos, hogy szülés után erős legyen a váll és hátizmod, mert a gyereket sokat kell majd cipelned, a mellizom gyakorlatok pedig

Részletesebben

Szülői útmutató az első 10 napra

Szülői útmutató az első 10 napra Szülői útmutató az első 10 napra 1. Hogyan tartsuk a babát? Bármennyire is törékenynek és sebezhetőnek érezzük újszülöttünket, ne féljünk hozzáérni! Kutatások bizonyítják, hogy azok a babák, akiket naponta

Részletesebben

Egészségnevelés. Budapest, Sümeginé Hamvas Enikő

Egészségnevelés. Budapest, Sümeginé Hamvas Enikő Egészségnevelés Budapest, Sümeginé Hamvas Enikő A kisgyermek fejlődésének adatai Súlyfejlődés: - Születési súly: átlagosan 2500-3500g - 1. hó: 300g/hó - 2-6. hó: 600g/hó - 7-12. hó: 500g/hó - Ideális súly

Részletesebben

ADATLAP. A gyermek neve: Születési év, hely, idő: Állampolgárság: TAJ szám: Lakcím: Otthoni telefon: Anyja neve:

ADATLAP. A gyermek neve: Születési év, hely, idő: Állampolgárság: TAJ szám: Lakcím: Otthoni telefon: Anyja neve: ADATLAP A gyermek neve: Születési év, hely, idő: Állampolgárság: TAJ szám: Lakcím: Otthoni telefon: Anyja neve: Születési év, hely, idő: Foglalkozás: Munkahely megnevezése: Cím: Mobil telefonszám: E-mail

Részletesebben

A táplálkozási szokások és a dohányzás összefüggései. Károlyiné Csicsely Katalin Országos Korányi Tbc és Pulmonológiai Intézet

A táplálkozási szokások és a dohányzás összefüggései. Károlyiné Csicsely Katalin Országos Korányi Tbc és Pulmonológiai Intézet A táplálkozási szokások és a dohányzás összefüggései Országos Korányi Tbc és Pulmonológiai Intézet A dohányzás emésztőrendszeri ártalmai Étvágytalanság. Ízérzékelés tompul. Emésztési panaszok. Gyakrabban

Részletesebben

Csípőforgás. Módszer: Álljon a gömbre egyenesen, majd végezzen a derekával twist-pörgő mozdulatokat és a karjaival egyensúlyozzon.

Csípőforgás. Módszer: Álljon a gömbre egyenesen, majd végezzen a derekával twist-pörgő mozdulatokat és a karjaival egyensúlyozzon. Csípőforgás Módszer: Álljon a gömbre egyenesen, majd végezzen a derekával twist-pörgő mozdulatokat és a karjaival egyensúlyozzon. Hatás: Erősíti a derekat és a hátizmokat. 2. Nyak-hát nyújtó gyakorlat

Részletesebben

Csecsemőgondozási tanfolyam Minden amit a csecsemő-, és kisdedgondozásról, gyermeknevelésről tudni kell!

Csecsemőgondozási tanfolyam Minden amit a csecsemő-, és kisdedgondozásról, gyermeknevelésről tudni kell! Program címe: Csecsemőgondozási tanfolyam Minden amit a csecsemő-, és kisdedgondozásról, gyermeknevelésről tudni kell! Tanúsítvány : 8/2013 Tanúsítvány érvényességi ideje: 2015. augusztus 27. Kérelmező

Részletesebben

Védőnői gondozás. Bővebben: Várandósgondozás Csecsemő- és kisgyermekgondozás

Védőnői gondozás. Bővebben: Várandósgondozás Csecsemő- és kisgyermekgondozás Védőnői gondozás A területi védőnő feladatai: nővédelem/családtervezés, anyaságra való felkészülés, lakossági szűrővizsgálatok/ várandós anyák gondozása gyermekágyas időszakban segítségnyújtás és tanácsadás

Részletesebben

DR. IMMUN Egészségportál

DR. IMMUN Egészségportál A cukorbetegség A cukorbetegség - diabetes mellitus A cukorbetegség élethossziglan tartó, jelen tudásunk szerint nem gyógyítható betegség, amelyben a szervezet nem tudja a táplálékból nyert szõlõcukrot

Részletesebben

TÁMOP-6.1.2-11/1-2012-0584. Dömötöri Sándor Vendéglátó Kft. egészségre nevelési programja EGÉSZSÉGNAP

TÁMOP-6.1.2-11/1-2012-0584. Dömötöri Sándor Vendéglátó Kft. egészségre nevelési programja EGÉSZSÉGNAP Dömötöri Sándor Vendéglátó Kft. egészségre nevelési programja EGÉSZSÉGNAP A dohányzás a burgonyafélék családjába tartozó dohánynövény leveleinek élvezete. Valószínűleg először Kolumbusz és társai találkoztak

Részletesebben

Méhnyakszűrés: A kolposzkópiás vizsgálat. Frissített útmutató

Méhnyakszűrés: A kolposzkópiás vizsgálat. Frissített útmutató Méhnyakszűrés: A kolposzkópiás vizsgálat Frissített útmutató Page 2 Miért kell a kolposzkópia klinikára mennem? További vizsgálatra van szükség, mivel a méhnyakszűrés a méhnyakon sejtelváltozásokat mutatott.

Részletesebben

Hidegen sajtolt mákolaj, a csontok őre

Hidegen sajtolt mákolaj, a csontok őre Hidegen sajtolt mákolaj, a csontok őre Készítette: Martincsevicsné Jenei Gizella Ki vagyok én? Szeretettel üdvözöllek! Martincsevicsné Jenei Gizella vagyok, egészségőr, hidegen sajtolt olajok szakértője,

Részletesebben

A csecsemő és kisgyermek mozgásfejlődése. Budapest, 2008. november 8. Sümeginé Hamvas Enikő

A csecsemő és kisgyermek mozgásfejlődése. Budapest, 2008. november 8. Sümeginé Hamvas Enikő A csecsemő és kisgyermek mozgásfejlődése Budapest, 2008. november 8. Sümeginé Hamvas Enikő A csontos váz és a mozgatórendszer fejlődése Csontosodás, izomzat és ízületek - a csontos vázrendszer az embryonális

Részletesebben

Az egészséges életmód fontossága.

Az egészséges életmód fontossága. Az egészséges életmód fontossága. Itt a heti foglalkozások keretében a tanulók korosztályának megfelelő formában a hallottak feldolgozásra történik. A hetedik osztályosok által készített prezentáció (kis

Részletesebben

HOMEOPÁTIÁVAL ELÉRT EREDMÉNY PSORIASISBAN DR. DÉRER CECILIA HOMEOPATA BAJA II.INTERDISZCIPLINÁRIS KOMPLEMENTER MEDICINA KONGRESSZUS A PSORIASIS GYAKRAN ELŐFORDULÓ BŐRBETEGSÉG. A BETEGEK 5-8 %-A SZENVED

Részletesebben

ORSZÁGOS ELSŐSEGÉLY-ISMERETI VERSENY 2012. 2. forduló középiskola http://oev.hu

ORSZÁGOS ELSŐSEGÉLY-ISMERETI VERSENY 2012. 2. forduló középiskola http://oev.hu 12.2.1. Hőhatások Beküldési határidő 2012. március 12. 23:59 Hőártalmak 12.2.1.01. Hogyan reagálnak bőrünk hajszálerei a melegre? a.) kinyílnak b.) összeszűkülnek c.) kitágulnak d.) elzáródnak 12.2.1.02.

Részletesebben

Az elhízás, a bulimia, az anorexia. Az elhízás

Az elhízás, a bulimia, az anorexia. Az elhízás Az elhízás, a bulimia, az anorexia Az elhízás Elhízás vagy túlsúlyosság elhízás a testsúly a kívánatosnál 20%-kal nagyobb túlsúlyosság a magasabb testsúly megoszlik az izmok, csontok, zsír és víz tömege

Részletesebben

Kedves Olvasó! Az utóbbi években többször figyelhető meg hazánkban is rendkívüli, gyakran hosszantartó meleg időjárás.

Kedves Olvasó! Az utóbbi években többször figyelhető meg hazánkban is rendkívüli, gyakran hosszantartó meleg időjárás. HASZNOS TANÁCSOK KÁNIKULA IDEJÉRE Kedves Olvasó! Az utóbbi években többször figyelhető meg hazánkban is rendkívüli, gyakran hosszantartó meleg időjárás. A kánikula bárkinek okozhat egészségügyi panaszokat,

Részletesebben

mi a cukorbetegség? DR. TSCHÜRTZ NÁNDOR, DR. HIDVÉGI TIBOR

mi a cukorbetegség? DR. TSCHÜRTZ NÁNDOR, DR. HIDVÉGI TIBOR mi a cukorbetegség? DR. TSCHÜRTZ NÁNDOR, DR. HIDVÉGI TIBOR az OkTaTÓaNyag a magyar DiabeTes Társaság vezetôsége megbízásából, a sanofi TámOgaTásával készült készítette a magyar DiabeTes Társaság edukációs

Részletesebben

Congenitalis adrenalis hyperplasia, 21-hidroxiláz defektus. Szülő- és betegtájékoztató

Congenitalis adrenalis hyperplasia, 21-hidroxiláz defektus. Szülő- és betegtájékoztató Bevezetés Congenitalis adrenalis hyperplasia, 21-hidroxiláz defektus Szülő- és betegtájékoztató Minden szülő azt várja, hogy gyermeke egészséges lesz. Így azután mélyen megrázza őket, ha megtudják, hogy

Részletesebben

Egészséges táplálkozás. Készítette: Friedrichné Irmai Tünde

Egészséges táplálkozás. Készítette: Friedrichné Irmai Tünde Egészséges táplálkozás Készítette: Friedrichné Irmai Tünde Szívbarát szivárvány Értelmezési példa A lényeg, hogy húsfélékből napi 2-3 egységet javasolt fogyasztani. 1 egységnyi mennyiségek: 5-10

Részletesebben

A szülés utáni depresszióról. Várnai Dóra Genium Med Egészségügyi Központ (Országos Gyermekegészségügyi Intézet) varnai.dora.eszter@gmail.

A szülés utáni depresszióról. Várnai Dóra Genium Med Egészségügyi Központ (Országos Gyermekegészségügyi Intézet) varnai.dora.eszter@gmail. A szülés utáni depresszióról Várnai Dóra Genium Med Egészségügyi Központ (Országos Gyermekegészségügyi Intézet) varnai.dora.eszter@gmail.com Szülés után lehetséges. Poszt partum blue Poszt partum depresszió

Részletesebben

Légzőszervi megbetegedések

Légzőszervi megbetegedések Orrmelléküreg-gyulladás (sinusitis) Légzőszervi megbetegedések Az orr melléküregeinek gyulladása, melyet leggyakrabban baktériumok okoznak. Orrnyálkahártya-gyulladás (rhinitis) Különböző típusú gyulladások

Részletesebben

2322-06 Gondozás követelménymodul szóbeli vizsgafeladatai

2322-06 Gondozás követelménymodul szóbeli vizsgafeladatai 1. feladat 30 éves, először szült nő érett, 6 napos újszülöttjével otthonába távozik. Az anyának kétoldali mastitise van, kezelés alatt áll. A szoptatási képtelenség miatt az újszülöttnek mesterséges táplálásra

Részletesebben

Sarkantyú kezelése gyógytornával

Sarkantyú kezelése gyógytornával Sarkantyú kezelése gyógytornával A sarkantyú tulajdonképpen egy meszes kinövés a sarokcsont talpi felszínén, vagy az Achilles ín sarkon tapadó részén. Gyógytornászként sokszor találkozom ezzel a problémával,

Részletesebben

ELHÍZÁS KONZULTÁCIÓS KÉRDŐÍV

ELHÍZÁS KONZULTÁCIÓS KÉRDŐÍV ELHÍZÁS KONZULTÁCIÓS KÉRDŐÍV Kedves páciensem, kérem, válaszoljon részletesen minden kérdésre, mielőtt a tanácsadást elkezdenénk. Eljövetelének motivációja: barátok, ismerősök ajánlása önálló kezdeményezés

Részletesebben

STANDARD vonal (kiemelten ajánlott eszközök)

STANDARD vonal (kiemelten ajánlott eszközök) STANDARD vonal (kiemelten ajánlott eszközök) Rendelési szám Eszköz leírása Méret (mm) Nettó ár (Ft) Bruttó ár (Ft) SL116 GYALOGLÓ 1250x600x1600 207 000 Ft 262 890 Ft Végtagok formálására, erősítésére és

Részletesebben

Generated by Unregistered Batch DOC TO PDF Converter 2011.3.827.1514, please register! BETEGTÁJÉKOZTATÓ: INFORMÁCIÓK A FELHASZNÁLÓ SZÁMÁRA

Generated by Unregistered Batch DOC TO PDF Converter 2011.3.827.1514, please register! BETEGTÁJÉKOZTATÓ: INFORMÁCIÓK A FELHASZNÁLÓ SZÁMÁRA Generated by Unregistered Batch DOC TO PDF Converter 2011.3.827.1514, please register! BETEGTÁJÉKOZTATÓ: INFORMÁCIÓK A FELHASZNÁLÓ SZÁMÁRA EPOLAR Trio tabletta és rágótabletta Mielott elkezdené szedni

Részletesebben

TANÁCSOK NAGY MELEG ESETÉRE

TANÁCSOK NAGY MELEG ESETÉRE TANÁCSOK NAGY MELEG ESETÉRE Általános tudnivalók Kánikulai napokon a különösen meleg dél körüli, kora délutáni órákat töltse otthon, viszonylag hűvösben, besötétített szobában! Nagy melegben zuhanyozzon

Részletesebben

A Példa Családi Napközi Házirendje

A Példa Családi Napközi Házirendje Családi Napközi Nonprofit Kft. Példa Családi Napközi, 4324 Csanafalu, Napközi utca 4. Tel.: 063454332 e-mail: peldacsana@peldacsana.hu A Példa Családi Napközi Házirendje Budapest, 2013 A napközi adatai

Részletesebben

SZÜLÉSZETI OXYOLÓGIA FIGYELEM! A mentőápolói szakképzés ismeretei nem férnek bele 2 órába! ez nem helyettesíti azt

SZÜLÉSZETI OXYOLÓGIA FIGYELEM! A mentőápolói szakképzés ismeretei nem férnek bele 2 órába! ez nem helyettesíti azt A SZÜLÉS LEFOLYÁSA SZÜLÉSZETI OXYOLÓGIA FIGYELEM! A mentőápolói szakképzés ismeretei nem férnek bele 2 órába! ez nem helyettesíti azt A magzat méhen belüli elhelyezkedése I. FEKVÉS: hossztengelye az anyához

Részletesebben

MINDEN HÁROM ASSZONY KÖZÜL EGY, AKI SZÜLT, BEPISIL

MINDEN HÁROM ASSZONY KÖZÜL EGY, AKI SZÜLT, BEPISIL ONE IN THREE WOMEN Azoknál az asszonyoknál, akik akárcsak egyszer is szültek, háromszor olyan nagy a valószínűsége annak, hogy van vizeletszivárgásuk és annak, hogy bepisilnek, mint azoknál, akik nem szültek.

Részletesebben

bykrisztina Szülésfelkészítő tréningek bemutatása

bykrisztina Szülésfelkészítő tréningek bemutatása bykrisztina Szülésfelkészítő tréningek bemutatása Szerkezet Kiscsoportos vagy egyéni foglalkozások Általában a várandós partnere vagy szülés körüli segítője (dúla, édesanya, testvér, barátnő stb) is jelen

Részletesebben

A bababarát kórházban alkalmazott eljárások és hatásaik

A bababarát kórházban alkalmazott eljárások és hatásaik A bababarát kórházban alkalmazott eljárások és hatásaik 1. A bababarát kórház írásos szoptatási irányelvekkel rendelkezik, amelyeket rendszeresen ismertetnek az egészségügyi dolgozókkal. A kórházi gyakorlat

Részletesebben

Anamnézis. I. Terhesség: A terhesség előzményei tervezett véletlen lombik

Anamnézis. I. Terhesség: A terhesség előzményei tervezett véletlen lombik Lakcíme: Születési hely, idő: Anyja neve: Anyja/ gondviselő telefonszáma: Vizsgálat időpontja (Játszoda tölti ki): e-mail cím: Vezető tünet: Anamnézis I. Terhesség: A terhesség előzményei tervezett véletlen

Részletesebben

Egészséggel kapcsolatos nézetek, hiedelmek, modellek, egészségvédő magatartásformák

Egészséggel kapcsolatos nézetek, hiedelmek, modellek, egészségvédő magatartásformák Egészséggel kapcsolatos nézetek, hiedelmek, modellek, egészségvédő magatartásformák Orvosi pszichológia előadás 2. hét Merza Katalin merza.katalin@sph.unideb.hu Egészségmagatartás fogalma Minden olyan

Részletesebben

Az egészséges életre nevelés. Dr. Nyéki Lajos 2015

Az egészséges életre nevelés. Dr. Nyéki Lajos 2015 Az egészséges életre nevelés Dr. Nyéki Lajos 2015 Bevezetés A tanulási idő fokozatos növekedése, a munkahelyeken a szellemi munka túlsúlyba kerülése, a mozgásszegény, ülő életmód egyre többször okoz neurotikus

Részletesebben

Regulációs zavarok kutatása az Egészséges utódokért program keretében

Regulációs zavarok kutatása az Egészséges utódokért program keretében Regulációs zavarok kutatása az Egészséges utódokért program keretében Scheuring N.(1); Danis I.(2); Németh T.(3); Papp E.(1); Czinner Antal Prof.(1) Heim Pál Gyermekkórház, Budapest, Belgyógyászat (1);

Részletesebben

Mit tehetsz, hogy a gyereked magabiztosabb legyen?

Mit tehetsz, hogy a gyereked magabiztosabb legyen? Mit tehetsz, hogy a gyereked magabiztosabb legyen? Természetesen minden szülő a legjobbat akarja a gyerekének, de sajnos a hétköznapok taposómalmában nem mindig veszi észre az ember, hogy bizonyos reakciókkal

Részletesebben

A MOZGÁS A VILÁG MEGISMERÉSÉNEK KAPUJA

A MOZGÁS A VILÁG MEGISMERÉSÉNEK KAPUJA A MOZGÁS A VILÁG MEGISMERÉSÉNEK KAPUJA BEVEZETÉS Az emberi élet egyik érdekes, sőt egyenesen csodálatraméltó szakasza az első év, melyben a mozgás, az érzékszervek működése, az értelem, az öntudat elképzelhetetlenül

Részletesebben

A VÍZ AZ ÉLET FORRÁSA

A VÍZ AZ ÉLET FORRÁSA A VÍZ AZ ÉLET FORRÁSA www.evp.hu A víz az élet forrása: víz nélkül nincs, és nem is lehetséges egészséges élet. A víz lehetővé teszi a vérkeringést, segíti a sejtek működését és a test méregtelenítését,

Részletesebben

A szív- és érrendszeri megbetegedések

A szív- és érrendszeri megbetegedések A szív- és érrendszeri megbetegedések A szív- és érrendszeri betegségek mind a megbetegedések számát, mind a halálozást tekintve vezető helyet foglalnak el a fejlett ipari országokbanköztük hazánkban is.

Részletesebben

Stresszkezelés a munkahelyen és a magánéletben

Stresszkezelés a munkahelyen és a magánéletben Stresszkezelés a munkahelyen és a magánéletben Melyik okozhat stresszt? Bevezető A stressz olyan mint a borivás: kis mennyiségben jótékony hatása van, motivál és élénkebbé tesz. A túlzott és folyamatos

Részletesebben

Kialakulásának valószínűsége, a tünetek súlyossága azonban csökkenthető az életmód változtatásával.

Kialakulásának valószínűsége, a tünetek súlyossága azonban csökkenthető az életmód változtatásával. Az inkontinencia az altesti záróizmok záróképtelenségét jelenti, mind a húgycső, mind a végbél vonatkozásában. Következménye akaratlan vizeletelcsöppenés, -elfolyás, illetve -székletürités. Az inkontinencia

Részletesebben

Tájékoztató az egészségügyi alapellátás helyzetéről, a védőnői tevékenységről

Tájékoztató az egészségügyi alapellátás helyzetéről, a védőnői tevékenységről Tájékoztató az egészségügyi alapellátás helyzetéről, a védőnői tevékenységről Berhida Város Önkormányzatának Egészségügyi és Szociális Bizottsága 2009. márciusi ülésére. Berhida II.sz.védőnői körzet Bodnár

Részletesebben

Kialakulásának valószínűsége, a tünetek súlyossága azonban csökkenthető az életmód változtatásával.

Kialakulásának valószínűsége, a tünetek súlyossága azonban csökkenthető az életmód változtatásával. Az inkontinencia az altesti záróizmok záróképtelenségét jelenti, mind a húgycső, mind a végbél vonatkozásában. Következménye akaratlan vizeletelcsöppenés, -elfolyás, illetve -székletürités. Az inkontinencia

Részletesebben

Hogyan táplt. plálkozzunk lkozzunk. Parnicsán Kinga dietetikus

Hogyan táplt. plálkozzunk lkozzunk. Parnicsán Kinga dietetikus Hogyan táplt plálkozzunk lkozzunk egészs szségesen? Parnicsán Kinga dietetikus A táplálkozás jelentősége Táplálkozás: Az anyagcseréhez szükséges anyagok bevitele a szervezetbe. A táplálkozás célja: - energia

Részletesebben

Igen, feltétlenül! - Hogyan kezdjük a fejést? Géppel vagy kézzel?

Igen, feltétlenül! - Hogyan kezdjük a fejést? Géppel vagy kézzel? - Az első és legfontosabb kérdés, mivel a legtöbb esetben a kisbabát még nem szoptathatják az édesanyák, hogy mi legyen a lefejt tejjel? Egyáltalán érdemes-e fejni, ha a koraszülött babát speciális tápszerrel

Részletesebben

Hogyan kell használni a SZÓFOGADÓ füzeteket? SZÓFOGADÓ füzetek

Hogyan kell használni a SZÓFOGADÓ füzeteket? SZÓFOGADÓ füzetek SZÓFOGADÓ füzetek A SZÓFOGADÓ füzetek olyan hétköznapi dolgokban szeretnének segíteni neked, amikről nem biztos, hogy tanulni fogsz az iskolában Ilyen témák például a fogmosás, a közlekedés, táplálkozás,

Részletesebben

Foglalkozási napló a 20 /20. tanévre

Foglalkozási napló a 20 /20. tanévre Foglalkozási napló a 20 /20. tanévre Kisgyermekgondozó, -nevelő szakma gyakorlati oktatásához OKJ száma: 54 61 02 A napló vezetéséért felelős: A napló megnyitásának dátuma: A napló lezárásának dátuma:

Részletesebben

Az ember és a gerinces állatok jó része 5 érzékszervvel fogja fel a környező világ eseményeit. AZ EMBER ÉRZÉKSZERVEI

Az ember és a gerinces állatok jó része 5 érzékszervvel fogja fel a környező világ eseményeit. AZ EMBER ÉRZÉKSZERVEI Az ember és a gerinces állatok jó része 5 érzékszervvel fogja fel a környező világ eseményeit. AZ EMBER ÉRZÉKSZERVEI Látás Ízlelés Hallás Tapin tás Szaglás AZ ORR A SZAGLÁS SZERVE a szaglás a legősibb

Részletesebben

Terhesgondozás, ultrahangvizsgálat Dr. Tekse István. www.szulesz-nogyogyaszt.hu

Terhesgondozás, ultrahangvizsgálat Dr. Tekse István. www.szulesz-nogyogyaszt.hu Terhesgondozás, ultrahangvizsgálat Dr. Tekse István www.szulesz-nogyogyaszt.hu 1. Fogamzás előtti ( praeconceptionalis ) tanácsadás, gondozás 2. Kismamák gondozása a szülésig 1. A kismama és fejlődő magzatának

Részletesebben

Tájékoztatás a Zöldkereszt Bt. működésér. ködéséről

Tájékoztatás a Zöldkereszt Bt. működésér. ködéséről Tájékoztatás a Zöldkereszt Bt. működésér ködéséről A Védőnői Szolgálat a világon szinte egyedülálló. Az eltelt évtizedek során sok változáson ment keresztül, de a védőnői munka fő célkitűzése nem változott.

Részletesebben

Betegtájékoztató: Információk a felhasználó számára. Imigran oldatos injekció+autoinjektor szumatriptán

Betegtájékoztató: Információk a felhasználó számára. Imigran oldatos injekció+autoinjektor szumatriptán Betegtájékoztató: Információk a felhasználó számára Imigran oldatos injekció+autoinjektor szumatriptán Mielőtt elkezdi alkalmazni ezt a gyógyszert, olvassa el figyelmesen az alábbi betegtájékoztatót, mert

Részletesebben

VI. Népegészségügyi Konferencia, Megnyitó 2015.

VI. Népegészségügyi Konferencia, Megnyitó 2015. VI. Népegészségügyi Konferencia, Megnyitó 2015. Jubileumi V. Sikeresen Teljesült Évad / 2010-2011 - 2012-2013 - 2014 / Központi vastagbéldaganat rizikó felmérési kérdőív 2012-2013-14. évi eredményei Dr.

Részletesebben

HATÓANYAG: Alendronát-nátrium-trihidrát. A Fosamax tablettánként 70 mg alendronsavat tartalmaz nátrium-alendronát-trihidrát formájában.

HATÓANYAG: Alendronát-nátrium-trihidrát. A Fosamax tablettánként 70 mg alendronsavat tartalmaz nátrium-alendronát-trihidrát formájában. FOSAMAX 70 MG TABLETTA Fosamax 70 mg tabletta 70 mg alendronsav nátrium-alendronát-trihidrát formájában HATÓANYAG: Alendronát-nátrium-trihidrát. A Fosamax tablettánként 70 mg alendronsavat tartalmaz nátrium-alendronát-trihidrát

Részletesebben

Betegtájékoztató: Információk a felhasználó számára. nasic pur 0,5 mg/ml + 50 mg/ml oldatos orrspray kisgyermekeknek

Betegtájékoztató: Információk a felhasználó számára. nasic pur 0,5 mg/ml + 50 mg/ml oldatos orrspray kisgyermekeknek Betegtájékoztató: Információk a felhasználó számára nasic pur 0,5 mg/ml + 50 mg/ml oldatos orrspray kisgyermekeknek xilometazolin-hidroklorid és dexpantenol Mielőtt elkezdi alkalmazni ezt a gyógyszert,

Részletesebben

Tájékoztató a védőnői tevékenységről

Tájékoztató a védőnői tevékenységről Tájékoztató a védőnői tevékenységről Berhida Város Önkormányzatának Egészségügyi és Szociális Bizottsága valamint Képviselőtestülete 2010. márciusi ülésére. Berhida II.sz.védőnői körzet Bodnár Lajosné

Részletesebben

Betegtájékoztató: Információk a felhasználó számára. Bactroban 20 mg/g kenőcs mupirocin

Betegtájékoztató: Információk a felhasználó számára. Bactroban 20 mg/g kenőcs mupirocin Betegtájékoztató: Információk a felhasználó számára Bactroban 20 mg/g kenőcs mupirocin Mielőtt elkezdi alkalmazni ezt a gyógyszert, olvassa el figyelmesen az alábbi betegtájékoztatót, mert az Ön számára

Részletesebben

A VÁRANDÓSOK FELKÉSZÍTÉSE A SZOPTATÁSRA

A VÁRANDÓSOK FELKÉSZÍTÉSE A SZOPTATÁSRA A VÁRANDÓSOK FELKÉSZÍTÉSE A SZOPTATÁSRA Gitidiszné Gyetván Krisztina Védőnő, IBCLC 2015. 03.26 Dr Várady Erzsébet Neonatologus,IBCLC TÁJÉKOZTASSUNK MINDEN VÁRANDÓS ANYÁT A SZOPTATÁS ELŐNYEIRŐL ÉS MÓDJÁRÓL

Részletesebben

A szoptatás. amit a szoptatásról tudni érdemes

A szoptatás. amit a szoptatásról tudni érdemes A szoptatás amit a szoptatásról tudni érdemes Kedves Édesanya! A szoptatás fontos a kisbaba számára, és Önnek is nagy segítséget jelent. Nincs szükség hozzá másra, csak Önre és kisbabájára. Ezzel együtt

Részletesebben

Hüvelyszárazság? Beszélnünk kell errôl is! A gátizomzat

Hüvelyszárazság? Beszélnünk kell errôl is! A gátizomzat gatizomtorna_belivek_2c 17.1.2008 10:08 Page 1 17 Hüvelyszárazság? Beszélnünk kell errôl is! Hüvelyszárazság, égô érzés, feszülés, viszketés, fájdalmas, örömtelen aktus? Sokkal több nôt érint, mint gondolná!

Részletesebben

Generated by Unregistered Batch DOC TO PDF Converter 2011.3.827.1514, please register!

Generated by Unregistered Batch DOC TO PDF Converter 2011.3.827.1514, please register! Generated by Unregistered Batch DOC TO PDF Converter 2011.3.827.1514, please register! BETEGTÁJÉKOZTATÓ: INFORMÁCIÓK A FELHASZNÁLÓ SZÁMÁRA Neotigason 10 mg kemény kapszula Neotigason 25 mg kemény kapszula

Részletesebben

Szerkesztette: dr Lázár Sarnyai Nóra

Szerkesztette: dr Lázár Sarnyai Nóra Szerkesztette: dr Lázár Sarnyai Nóra Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) kezdeményezésére július 28-án tartják a fertőző májgyulladás elleni küzdelem világnapját, melynek idei mottója: Gondolja át újra!

Részletesebben

Amit az a llergiás nátháról tudni kell

Amit az a llergiás nátháról tudni kell Amit az a llergiás nátháról tudni kell írta: dr. Márk Zsuzsa pulmonológus, Törökbálinti Tüdőgyógyintézet MSD Pharma Hungary Kft. 1095 Budapest, Lechner Ödön fasor 8. Telefon: 888-5300, Fax: 888-5388 Mi

Részletesebben

www.printo.it/pediatric-rheumatology/hu/intro

www.printo.it/pediatric-rheumatology/hu/intro www.printo.it/pediatric-rheumatology/hu/intro Behcet-kór Verzió 2016 1. MI A BEHCET-KÓR 1.1 Mi ez? A Behçet-szindróma vagy Behçet-kór (BD) egy szisztémás vaszkulitisz (az egész testre kiterjedő érgyulladás),

Részletesebben

MS 33-E Babaápolási baba (F)

MS 33-E Babaápolási baba (F) MS 33-E Babaápolási baba (F) SOMSO-műanyagból. A fej, a kezek, a lábak, könnyen mozgathatóak a gömbcsuklós szerkezet miatt. Nyitott végbélnyílás. Tökéletes oktatómodell fürdetéshez, öltöztetéshez, és gondozási

Részletesebben

A kiégés veszélyei és kezelésének lehetőségei az egészségügyben. 2013. május 28.

A kiégés veszélyei és kezelésének lehetőségei az egészségügyben. 2013. május 28. LÁNG, PARÁZS, HAMU A kiégés veszélyei és kezelésének lehetőségei az egészségügyben 2013. május 28. A kiégési tünetegyüttes (burnout szindróma) jelensége Technológiából átvett fogalom: az energiaforrás

Részletesebben

Gyermekkori Dermatomiozitisz

Gyermekkori Dermatomiozitisz www.printo.it/pediatric-rheumatology/hu/intro Gyermekkori Dermatomiozitisz Verzió 2016 1. MI A GYERMEKKORI DERMATOMIOZITISZ 1.1 Milyen betegség ez? A gyermekkori dermatomiozitisz (JDM) az izmokat és a

Részletesebben

HUNGARIAN Immunisation for babies just after their first birthday. Védőoltások. Csecsemőknek közvetlenül első születésnapjuk után

HUNGARIAN Immunisation for babies just after their first birthday. Védőoltások. Csecsemőknek közvetlenül első születésnapjuk után HUNGARIAN Immunisation for babies just after their first birthday Védőoltások Csecsemőknek közvetlenül első születésnapjuk után Bevezető Ez a tájékoztató a gyermekének közvetlenül az első születésnapja

Részletesebben

Szigorú minőségi követelmények

Szigorú minőségi követelmények Szigorú minőségi követelmények Tudományos alapokon nyugvó, biztonságos termékek Természet ihlette, hatékony összetevők és innovatív formulák Svédországi fejlesztések: szigorú minőségi elvárások és alapos

Részletesebben

4.3 Ellenjavallatok A terhesség második és harmadik trimesztere (lásd 4.4 és 4.6 pont) (Megjegyzés: szoptatásban nem ellenjavallt, lásd: 4.3 pont.

4.3 Ellenjavallatok A terhesség második és harmadik trimesztere (lásd 4.4 és 4.6 pont) (Megjegyzés: szoptatásban nem ellenjavallt, lásd: 4.3 pont. ACE-gátlók és angiotenzin II antagonisták: alkalmazás terhességben és szoptatás alatt A PhVWP által 2008 októberben jóváhagyott alkalmazási előírás és betegtájékoztató szöveg ACE-gátlók Lisinopril, Fosinopril,

Részletesebben

Ferrotone 100% természetes forrásvízből nyert vastartalmú étrendkiegészítő

Ferrotone 100% természetes forrásvízből nyert vastartalmú étrendkiegészítő Ferrotone 100% természetes forrásvízből nyert vastartalmú étrendkiegészítő Miért fontos a szervezetnek a vas? A vas számos enzim összetevője, így fontos kémiai reakciókban vesz részt. A hemoglobin és a

Részletesebben

A WHO/UNICEF "Bababarát kórház kezdeményezés" Általános Feltételrendszere. Általános Feltételrendszer. Az 1. lépés összefoglalása

A WHO/UNICEF Bababarát kórház kezdeményezés Általános Feltételrendszere. Általános Feltételrendszer. Az 1. lépés összefoglalása fordította: az UNICEF Magyar Bizottsága 1027 Budapest, Varsányi I. u. 26-34. 201 4923 e-mail: unicef@unicef.hu A WHO/UNICEF "Bababarát kórház kezdeményezés" Általános Feltételrendszere A "Bababarát kórházhoz"

Részletesebben

Mohamed Aida* 58% 27% 42% EGYÉNI STRESSZLELTÁRA. (valós eredmény kitalált névvel) STRESSZHATÁSOK EGÉSZSÉGI ÁLLAPOT SZOKÁSOK /JELLEMZŐK

Mohamed Aida* 58% 27% 42% EGYÉNI STRESSZLELTÁRA. (valós eredmény kitalált névvel) STRESSZHATÁSOK EGÉSZSÉGI ÁLLAPOT SZOKÁSOK /JELLEMZŐK Mohamed Aida* EGYÉNI STRESSZLELTÁRA (valós eredmény kitalált névvel) STRESSZHATÁSOK 100-66% 65-36% 35-0% 27% EGÉSZSÉGI ÁLLAPOT 0-35% 36-65% 66-100% 42% SZOKÁSOK /JELLEMZŐK 0-35% 36-65% 66-100% 58% Cégnév:

Részletesebben

L E G T R A I N E R GYVC-008. Használat elõtt figyelmesen olvassa el a tájékoztatót!

L E G T R A I N E R GYVC-008. Használat elõtt figyelmesen olvassa el a tájékoztatót! LEG_TARINER.qxp 2007.08.03. 9:06 Page 1 L E G Használat elõtt figyelmesen olvassa el a tájékoztatót! T R A I N E R GYVC-008 A VIVAMAX Leg Trainerrel Ön otthonában, kényelmesen edzheti lábait és fenekét,

Részletesebben

Egészséges (?) ifjúság Egészséges (?) nemzet. Prof. Dr. Oroszlán György Nyugat-magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központ

Egészséges (?) ifjúság Egészséges (?) nemzet. Prof. Dr. Oroszlán György Nyugat-magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központ Egészséges (?) ifjúság Egészséges (?) nemzet Prof. Dr. Oroszlán György Nyugat-magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központ Felnttkori kóros állapotok megelzése gyermekkorban Elhízás Hypertonia Szív-

Részletesebben

Roma terhesek gondozásának speciális szempontjai

Roma terhesek gondozásának speciális szempontjai Roma terhesek gondozásának speciális szempontjai Dr. Timmermann Gábor Forrás: Dr. Papp- Dr. Rigó: A várandós nő gondozása Miért kell külön foglalkoznunk ezzel a kérdéssel? Rasszizmusból? Nem, hanem mert

Részletesebben

Generated by Unregistered Batch DOC TO PDF Converter 2011.3.827.1514, please register! BETEGTÁJÉKOZTATÓ: INFORMÁCIÓK A FELHASZNÁLÓ SZÁMÁRA

Generated by Unregistered Batch DOC TO PDF Converter 2011.3.827.1514, please register! BETEGTÁJÉKOZTATÓ: INFORMÁCIÓK A FELHASZNÁLÓ SZÁMÁRA Generated by Unregistered Batch DOC TO PDF Converter 2011.3.827.1514, please register! BETEGTÁJÉKOZTATÓ: INFORMÁCIÓK A FELHASZNÁLÓ SZÁMÁRA Cifloxin 250 mg filmtabletta Cifloxin 500 mg filmtabletta ciprofloxacin

Részletesebben

Betegtájékoztató: Információk a felhasználó számára. Imigran 50 mg tabletta Imigran 100 mg tabletta szumatriptán

Betegtájékoztató: Információk a felhasználó számára. Imigran 50 mg tabletta Imigran 100 mg tabletta szumatriptán Betegtájékoztató: Információk a felhasználó számára Imigran 50 mg tabletta Imigran 100 mg tabletta szumatriptán Mielőtt elkezdi szedni ezt a gyógyszert, olvassa el figyelmesen az alábbi betegtájékoztatót,

Részletesebben

2390-06 Masszázs alapozás követelménymodul szóbeli vizsgafeladatai

2390-06 Masszázs alapozás követelménymodul szóbeli vizsgafeladatai 1. feladat Ön azt a feladatot kapta a munkahelyén, hogy készítsen kiselőadást a sejtek működésének anatómiájáról - élettanáról! Előadása legyen szakmailag alátámasztva, de a hallgatók számára érthető!

Részletesebben

Figyelemhiány/Hiperaktivitás Zavar - ADHD TÁJÉKOZTATÓ FÜZET. ADHD-s gyermekek családjai részére

Figyelemhiány/Hiperaktivitás Zavar - ADHD TÁJÉKOZTATÓ FÜZET. ADHD-s gyermekek családjai részére Figyelemhiány/Hiperaktivitás Zavar - ADHD TÁJÉKOZTATÓ FÜZET ADHD-s gyermekek családjai részére KEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ FÜZET Ezt a tájékoztató füzetet azért készítettük, hogy segítsünk a FIGYELEMHIÁNY/HIPERAKTIVITÁS

Részletesebben

BETEGTÁJÉKOZTATÓ: INFORMÁCIÓK A FELHASZNÁLÓ SZÁMÁRA. Tramalgic 50 mg kemény kapszula tramadol-hidroklorid

BETEGTÁJÉKOZTATÓ: INFORMÁCIÓK A FELHASZNÁLÓ SZÁMÁRA. Tramalgic 50 mg kemény kapszula tramadol-hidroklorid BETEGTÁJÉKOZTATÓ: INFORMÁCIÓK A FELHASZNÁLÓ SZÁMÁRA Tramalgic 50 mg kemény kapszula tramadol-hidroklorid Mielőtt elkezdené szedni ezt a gyógyszert, olvassa el figyelmesen az alábbi betegtájékoztatót. -

Részletesebben

Generációk közötti együttműködés. Tehetséggondozó foglalkozások

Generációk közötti együttműködés. Tehetséggondozó foglalkozások Generációk közötti együttműködés Tehetséggondozó foglalkozások (Drámajátékos improvizációk) Belinszky Bernadett Judit drámapedagógus 1. A család és a nagycsalád II. A csoportok improvizációs feladatainak

Részletesebben

Kapuzárás helyett kérdezze férfigyógyászát!

Kapuzárás helyett kérdezze férfigyógyászát! Kapuzárás helyett kérdezze férfigyógyászát! A fiatalság mércéje nem az életkor, hanem a szellem és a lélek állapota. (Albert Schweitzer) TARTALOM Önnek van férfigyógyásza? Kincs, ami nincs? Férfiegészség

Részletesebben

HASZNOS TANÁCSOK KÁNIKULA IDEJÉRE. Klímaváltozás különös tekintettel a hőhullámokra okozta káros egészségi hatások és megelőzésének lehetőségei

HASZNOS TANÁCSOK KÁNIKULA IDEJÉRE. Klímaváltozás különös tekintettel a hőhullámokra okozta káros egészségi hatások és megelőzésének lehetőségei HASZNOS TANÁCSOK KÁNIKULA IDEJÉRE Klímaváltozás különös tekintettel a hőhullámokra okozta káros egészségi hatások és megelőzésének lehetőségei A 90-es évek elején még kevéssé volt a figyelem előterében

Részletesebben

MAM szoptatási útmutató

MAM szoptatási útmutató MAM szoptatási útmutató Egy különleges kapcsolat - a szoptatás A szoptatás csodálatos élmény a babának. Csupa gyengédség, közelség, szeretet. Csak ne lenne az a sok nyugtalanító kérdés. Vajon fog-e menni?

Részletesebben

HepAsHAke májdiéta Az első hét eltelt!

HepAsHAke májdiéta Az első hét eltelt! Hepashake májdiéta Az első hét eltelt! Premium Diet Hepashake Hogy érzi magát? Van észrevehető változás? Mi az, ami még mindig nehéz? Mi az, ami könnyű? Mi a teendő éhség esetén? Növelje a zöldségmennyiséget

Részletesebben

ÉLETMÓD KÉRDŐÍV 5. A és B OSZTÁLY 2015.

ÉLETMÓD KÉRDŐÍV 5. A és B OSZTÁLY 2015. ÉLETMÓD KÉRDŐÍV 5. A és B OSZTÁLY 2015. 1. Nemed: Fiú 19 fő Lány 17 fő Összesen:36 fő 2. Véleményed szerint mennyire vagy egészséges? a) Teljesen egészséges vagyok 9 fő 25% b) Eléggé egészséges vagyok

Részletesebben

4/2000. (II. 25.) EüM rendelet a háziorvosi, házi gyermekorvosi és fogorvosi tevékenységről :

4/2000. (II. 25.) EüM rendelet a háziorvosi, házi gyermekorvosi és fogorvosi tevékenységről : 4/2000. (II. 25.) EüM rendelet a háziorvosi, házi gyermekorvosi és fogorvosi tevékenységről :. (7) Feladatait a háziorvos és a fogorvos a rendelőjében, indokolt esetben a beteg otthonában látja el. Évtizedek

Részletesebben

Tájékoztató füzet leendő és gyakorló szülőknek a csecsemők és kisgyermekek normál mozgásfejlődéséről BEVEZETŐ

Tájékoztató füzet leendő és gyakorló szülőknek a csecsemők és kisgyermekek normál mozgásfejlődéséről BEVEZETŐ Tájékoztató füzet leendő és gyakorló szülőknek a csecsemők és kisgyermekek normál mozgásfejlődéséről BEVEZETŐ Ez a kiadvány a leendő és gyakorló szülőket kívánja tájékoztatni a csecsemők normál mozgásfejlődéséről.

Részletesebben

Iránytű egy egészségesebb életvitelhez A mozgás szerepe mindennapjainkban

Iránytű egy egészségesebb életvitelhez A mozgás szerepe mindennapjainkban Iránytű egy egészségesebb életvitelhez A mozgás szerepe mindennapjainkban A kiadvány az elnyert TÁMOP-6.1.2/A-09/1-2009-0047 Egészségmegőrzés a Dunanett Kft-nél pályázat részeként készült 2 A Nemzeti Fejlesztési

Részletesebben

A Mosolyország Családi Napközi Szakmai Programja

A Mosolyország Családi Napközi Szakmai Programja A Mosolyország Családi Napközi Szakmai Programja írta Ravaszné Bocskay Julianna A családi napközi minőségpolitikája - 259/2002. ( XII.18.) Korm. Rendelet, a gyermekjóléti és gyermekvédelmi szolgáltatótevékenység

Részletesebben

Szex és párkapcsolatok. Szószedet

Szex és párkapcsolatok. Szószedet Szex és párkapcsolatok Szószedet Tartalom Barátság és párkapcsolatok 3 Testrészek 4 Szexualitás 6 Szex és önkielégítés 8 Biztonságos szex ésfogamzásgátlás 10 Erőszak 12 2 Barátság és párkapcsolat Barát

Részletesebben

TE HOGY VAGY? AZ UNICEF MAGYAR BIZOTTSÁG JELENTÉSE A MAGYAR GYEREKEK JÓLLÉTÉRŐL

TE HOGY VAGY? AZ UNICEF MAGYAR BIZOTTSÁG JELENTÉSE A MAGYAR GYEREKEK JÓLLÉTÉRŐL TE HOGY VAGY? AZ UNICEF MAGYAR BIZOTTSÁG JELENTÉSE A MAGYAR GYEREKEK JÓLlÉTÉRŐL 2012 1 Miről szól az UNICEF gyermekjólléti jelentése, és mi a célunk vele? 2 Te is kíváncsi vagy, hogyan élnek ma Magyarországon

Részletesebben

TE HOGY VAGY? AZ UNICEF MAGYAR BIZOTTSÁG JELENTÉSE A MAGYAR GYEREKEK JÓLLÉTÉRŐL

TE HOGY VAGY? AZ UNICEF MAGYAR BIZOTTSÁG JELENTÉSE A MAGYAR GYEREKEK JÓLLÉTÉRŐL TE HOGY VAGY? AZ UNICEF MAGYAR BIZOTTSÁG JELENTÉSE A MAGYAR GYEREKEK JÓLLÉTÉRŐL 2012 1 Miről szól az UNICEF gyermekjólléti jelentése, és mi a célunk vele? Te is kíváncsi vagy, hogyan élnek ma Magyarországon

Részletesebben

Természetvédelem: Gyógynövények (50 pont/ ) Csapatnév:... I. Gyógynövények (15 pont/..)

Természetvédelem: Gyógynövények (50 pont/ ) Csapatnév:... I. Gyógynövények (15 pont/..) Természetvédelem: Gyógynövények (50 pont/ ) Csapatnév:... I. Gyógynövények (15 pont/..) A képek alapján próbáljátok felismerni az adott gyógynövényt, azonosítsátok be a hatását, és hogy a növény melyik

Részletesebben