EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM"

Átírás

1 ELTE/1015/2(2019) TUDOMÁNYOS TANÁCS ÜLÉSE IDŐPONT: FEBRUÁR 1., HELYE: TÁRGYALÓ (1056 BUDAPEST, SZERB UTCA , II. EM.) EMLÉKEZTETŐ Napirend előtt: Szalay Péter elnök 14:00-kor megnyitja a Tanács ülését, üdvözölve a Tanács megjelent tagjait. Az elnök megállapítja, hogy az ülés összehívása szabályszerű volt, de a 14 szavazati joggal rendelkező tag közül csak 7 van jelen, így az ülés nem határozatképes. (Jelenléti ív a 2. sz. mellékletben.) Az elnök az emlékeztető vezetésére Kóré Veronikát, a TT titkárát kéri fel, amit a Tanács egyhangúlag (7 igen szavazattal) elfogad. Az elnök az előzetesen elküldött napirend első és második pontjának cseréjét javasolja, és ezt a javaslatot szavazásra bocsátja. A Tanács a javaslatot és a napirendet egyhangúlag (7 igen szavazattal) elfogadja. 1. napirendi pont: Tudományos Alap évi beszámolója Az elnök elmondja, hogy a beszámoló alapján látható, hogy a Tudományos Alap közel 20 millió forintos kerete a megjelölt célok támogatására került felhasználásra. Az elnök kiemeli azt is, hogy érdemes a kari bontást tanulmányozni, mivel az mutatja meg, hogy a keret felhasználása hogyan oszlik meg a karok között. A nagy eltérések oka talán az, hogy bizonyos karoknál más forrás is rendelkezésre áll hasonló célokra. Horváth Zoltán elmondja, hogy az Informatikai Karon még nincs benne a kari gondolkodásban a Tudományos Alap felhasználásának lehetősége. A Tudományos Tanács tudomásul veszi a beszámolót. Az elnök elmondja, hogy a beszámolót az egyetemvezetői értekezlet előtt is be fogja mutatni, mert fontos, hogy a dékánok is lássák. 2. napirendi pont: Tudományos Tanács 2019-es pályázati kiírásai (nemzetközi konferenciaszervezésre, külföldi előadó meghívására és idegennyelvi lektorálás támogatására kiírandó pályázat tervezetei) Eötvös Loránd Tudományegyetem Rektori Kabinet Tudománypolitikai Iroda 1056 Budapest, Szerb utca I. em. 35. tudomanypolitika@rk.elte.hu (36-1) /3080

2 Az elnök elmondja, hogy a tavalyi pályázatokhoz képest három helyen javasol változtatást a kiírás szövegében. Egyrészt fontos, hogy a címben is szerepeljen a tudományos jelző a konferencia szó előtt, mert ezzel egyértelmű lesz, hogy csak tudományos jellegű konferenciát támogathat a Tudományos Alap. Másrészt korábban többször határozatba foglalta a Tanács, hogy a meghívott előadók reptéri transzfer költségét nem javasolják a Tudományos Alap támogatásából elszámolni, ezért szerepeljen nevesítve a nem támogatható költségek között. Harmadik módosításként javasolja, hogy az Egyetem mint támogató minden esetben kötelezően szerepeljen azokon a kiadványokon és fórumokon, amelyek a támogatásnak köszönhetően megvalósulhatnak. Az egyetem megnevezésénél figyelembe kell venni az ELTE 5/2017. (V. 2.) sz. rektori utasítás szabályait. Oláh Attila kérdezi, hogy ha a keret az év vége előtt kimerül, akkor ezt hogyan lehet jelezni a lehetséges pályázóknak. Az elnök elmondja, hogy eddig erre még nem volt példa, de ha esetleg megtörténik, akkor a honlapon kell ezt jelezni. A Tanács jelen lévő tagjai a kiírások szöveges javaslatával egyetértenek, de határozatot csak a következő ülésen tudnak hozni róla. Szükség esetén, melyet az elnök adott esetben jelezni fog, levélszavazás útján is szavazhat a Tanács. 3. napirendi pont: Tudományos Alap megemelésére vonatkozó javaslatok Az elnök emlékeztetőül elmondja, hogy nem a múltbeli, hanem a jövőbeni teljesítmények támogatását javasolta a Tanács előző ülésén. Ezt szem előtt tartva konkrét programokat kell indítványozni. A TT tagjaitól en kapott javaslatokat egy táblázat foglalja össze, amelyet az ülés előtt megkaptak a tanácstagok. A táblázatban szereplő végösszeg túl magas, biztosan nem fog rendelkezésre állni ekkora keret. Nem a Tudományos Tanács feladata eldönteni, hogy ilyen alap létrejöjjön, illetve hogy mely tevékenységek kapjanak támogatást, a Tanács csak egy olyan listát javasol, ami megmutatja, hogy mit tart támogathatónak szakmai alapon, miből lehet választani. Horváth Zoltán elmondja, hogy 2019-ben még nem látja realitását ennek az alapnak, illetve a következő két összefüggés figyelembevételét javasolja. Egyrészt ha önrész szükséges egy pályázathoz, és ezzel nem rendelkezik egy kiváló kutató, akkor ezt a támogatást meg kell adni neki, másrészt ennek a fordítottja is igaz: a kiváló kutató pályázzon, tehát először használja a pályázati forrást. Fontos, hogy ne legyenek átfedések a támogatások között, ezért ezeket az általános elveket bele kellene foglalni a TT javaslatába. Példaként említi a külföldi kutatók alkalmazását, melyre lehetőség van például intézményi kiválósági programban vagy EFOP pályázatokban is. Az elnök elmondja, hogy a javaslattal egyetért, de például azokon a területeken, amelyeket nem fed le a kiválósági program, erre nincs lehetőség, tehát ott fontos lenne a támogatás. Ezt a megjegyzést bele lehet írni a táblázatba, hiszen az Egyetemnek sem jó, ha egy új program a pályázókedvet aláássa vagy letöri. Katz Sándor kérdésére válaszul az elnök elmondja, hogy az Eötvös professzori díj bevezetése egy korábbi ötlet volt, majdnem megvalósult Mezey rektor úr idején, de helyette

3 végül Rektori Kiválósági Különdíj került kiosztásra 2016-ban. Fő probléma az, hogy a javaslat megvalósítása nagyon nagy pénzügyi keretet igényel, ezért kevés esély van arra, hogy megvalósulhat, de mivel korábban felmerült, ezért belekerült a táblázatba. Horváth Zoltán elmondja, hogy a cím önmagában, tehát pénz nélkül is érdekes lehet, hiszen például informatikai szakterületen egy kiváló professzor képes arra, hogy pénzügyi forrást hozzon az Egyetemre. Ezért nem szükséges az Egyetemnek pluszforrást biztosítania, a cím adományozása önmagában is értékes. Az elnök elmondja, hogy ez fontos gondolat, amit érdemes átgondolni egyetemi szinten. Biztosan igaz, hogy sok kolléga egy címnek is nagyon örül, de annak szintén örülnek, hogy az Egyetem pénzzel is elismeri teljesítményüket. Oláh Attila ezzel egyetért, és kiemeli, hogy nem kell feltétlen magas összegre gondolni. Az elnök elmondja, hogy két javaslatot kivett a táblázatból, mivel azok nem minőségi kritériumok, és más keretből valósulhatnak meg. Az egyik az Open Access, amelyre vonatkozóan az Egyetem jelenleg készíti elő a szabályozást. A másik az adatbázisok vásárlása, amire az EISZ keretében van lehetőség, hiszen például 2019-ben szinte minden kért adatbázist meg tudott rendelni az Egyetem az Elsevier kiesése miatt. Horváth Zoltán elmondja, hogy sajnos az IEEE megrendelés nem került be az EISZ-be. Az elnök kéri, hogy a évi lista összeállításánál figyeljenek oda, hogy már az igénybejelentésnél, amikor még kötelezettség nélkül lehet jelezni a kérést, felkerüljön a listára minden, amit szeretnének megrendelni. Az elnök kérdezi, hogy e kiegészítésekkel továbbíthatja-e Rektor úr részére a táblázatot. Egy tartózkodás mellett a tanácstagok támogatják az elnök indítványát. 4. napirendi pont: Egyebek A Tudományos Tanács következő ülésének időpontja: március 8., péntek 14 óra. Az elnök órakor lezárja a Tanács ülését. Budapest, február 1. Dr. Szalay Péter elnök dr. Kóré Veronika titkár, emlékeztető-vezető

4 1. SZ. MELLÉKLET TUDOMÁNYOS TANÁCS ÜLÉSE IDŐPONT: FEBRUÁR 1., HELYE: TANÁRI KLUB (SZERB UTCA I. EMELET) NAPIREND 1. Tudományos Tanács 2019-es pályázati kiírásai 2. Tudományos Alap évi beszámolója 3. Tudományos Alap megemelésére vonatkozó javaslatok 4. Egyebek

5 2. SZ. MELLÉKLET

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM ELTE/1034/8(2018) EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM TUDOMÁNYOS TANÁCS ÜLÉSE IDŐPONT: 2018. OKTÓBER 5., 13.00-14.15. HELYE: TÁRGYALÓ (1056 BUDAPEST, SZERB UTCA 21-23., II. EM.) EMLÉKEZTETŐ Napirend előtt: Szalay

Részletesebben

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM ELTE/1034/6(2018) EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM TUDOMÁNYOS TANÁCS ÜLÉSE IDŐPONT: 2018. JÚLIUS 6., 13.00-14.00. HELYE: TANÁRI KLUB (SZERB UTCA 21-23. I. EMELET) EMLÉKEZTETŐ Napirend előtt: Szalay Péter

Részletesebben

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM ELTE/1034/4(2018) EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM TUDOMÁNYOS TANÁCS ÜLÉSE IDŐPONT: 2018. ÁPRILIS 13., 14.00-15.45. HELYE: TÁRGYALÓ (1056 BUDAPEST, SZERB UTCA 21-23., II. EM.) EMLÉKEZTETŐ Napirend előtt:

Részletesebben

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM ELTE/1015/3(2019) TUDOMÁNYOS TANÁCS ÜLÉSE IDŐPONT: 2019. MÁRCIUS 8., 14.00-16.00. HELYE: TÁRGYALÓ (1056 BUDAPEST, SZERB UTCA 21-23., II. EM.) EMLÉKEZTETŐ Napirend előtt: Szalay Péter elnök 14:00-kor megnyitja

Részletesebben

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM ELTE/1034/9(2018) EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM TUDOMÁNYOS TANÁCS ÜLÉSE IDŐPONT: 2018. NOVEMBER 9., 14.00-16.20. HELYE: TÁRGYALÓ (1056 BUDAPEST, SZERB UTCA 21-23., II. EM.) EMLÉKEZTETŐ Napirend előtt:

Részletesebben

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM REKTORI KABINET Tudománypolitikai Iroda TUDOMÁNYOS TANÁCS ÜLÉSE

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM REKTORI KABINET Tudománypolitikai Iroda TUDOMÁNYOS TANÁCS ÜLÉSE TUDOMÁNYOS TANÁCS ÜLÉSE IDŐPONT: 2016. ÁPRILIS 29. 14:00-16:00 HELYE: TÁRGYALÓTEREM (SZERB UTCA 21-23. II. EM. 23.) EMLÉKEZTETŐ Napirend előtt: Dr. Szalay Péter elnök 14:00-kor megnyitja a Tanács ülését,

Részletesebben

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM ELTE/1015/1(2019) TUDOMÁNYOS TANÁCS ÜLÉSE IDŐPONT: 2019. JANUÁR 11., 14.00-16.30. HELYE: TÁRGYALÓ (1056 BUDAPEST, SZERB UTCA 21-23., II. EM.) EMLÉKEZTETŐ Napirend előtt: Szalay Péter elnök 14:00-kor megnyitja

Részletesebben

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM ELTE/1034/3(2018) EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM TUDOMÁNYOS TANÁCS ÜLÉSE IDŐPONT: 2018. MÁRCIUS 2., 14.00-16.00. HELYE: TÁRGYALÓ (1056 BUDAPEST, SZERB UTCA 21-23., II. EM.) EMLÉKEZTETŐ Napirend előtt: Szalay

Részletesebben

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM ELTE/1034/2(2017) EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM TUDOMÁNYOS TANÁCS ÜLÉSE IDŐPONT: 2018. FEBRUÁR 2., 14.00-16.00. HELYE: TÁRGYALÓ (1056 BUDAPEST, SZERB UTCA 21-23., II. EM.) EMLÉKEZTETŐ Napirend előtt: Szalay

Részletesebben

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM ELTE/1034/1(2018) EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM TUDOMÁNYOS TANÁCS ÜLÉSE IDŐPONT: 2018. JANUÁR 12., 14.00-17.00. HELYE: TANÁRI KLUB (SZERB UTCA 21-23. I. EM.) EMLÉKEZTETŐ Napirend előtt: Szalay Péter elnök

Részletesebben

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM ELTE/1018 /3/(2017) EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM TUDOMÁNYOS TANÁCS ÜLÉSE IDŐPONT: 2016. ÁPRILIS 28., 14.05-16.10 HELYE: TANÁRI KLUB (SZERB UTCA 21-23. I. EM.) EMLÉKEZTETŐ Napirend előtt: Szalay Péter

Részletesebben

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM HALLGATÓI ÖNKORMÁNYZAT ELNÖKSÉG. Jegyzőkönyv. Elnökségi ülés

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM HALLGATÓI ÖNKORMÁNYZAT ELNÖKSÉG. Jegyzőkönyv. Elnökségi ülés Jegyzőkönyv Elnökségi ülés 2016. április 20. (szerda) 16:00 óra, Helyszín: ELTE EHÖK irodai tárgyaló terem (Budapest, Szerb utca 21-23.) Napirend: 1. Iskolaszövetkezet, vendégünk Nagy Gergely Gyula, dr.

Részletesebben

Készült: Bősárkány Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének június 14-én tartott nyilvános üléséről.

Készült: Bősárkány Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének június 14-én tartott nyilvános üléséről. 1-7/2017. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2017. június 14-én tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 18 00 óra A képviselő-testületi ülés helye: Bősárkányi Közös Önkormányzati Hivatal

Részletesebben

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM TUDOMÁNYOS TANÁCS ÜLÉSE IDŐPONT: 2016. JANUÁR 13., 14.00-16.50 HELYE: TANÁRI KLUB (SZERB UTCA 21-23. I. EM.) EMLÉKEZTETŐ Napirend előtt: Szalay Péter elnök 14:00-kor megnyitja a Tanács ülését, üdvözölve

Részletesebben

A kuratóriumi tagok jegyzőkönyvvezetőnek egyhangúlag megválasztották Puskás Norbertet, jegyzőkönyv hitelesítőnek Szabó Márta kuratóriumi tagot.

A kuratóriumi tagok jegyzőkönyvvezetőnek egyhangúlag megválasztották Puskás Norbertet, jegyzőkönyv hitelesítőnek Szabó Márta kuratóriumi tagot. 2/2016 JEGYZŐKÖNYV Készült: a Derkovits Iskoláért Alapítvány kuratóriumának üléséről. Időpont: 2016. október 13. 17.00 óra Helyszín: Derkovits Gyula Általános Iskola Szombathely Bem J. u. 7. Jelen vannak:

Részletesebben

Az ELSŐ HAZAI ENERGIA-PORTFOLIÓ NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ. RÉSZVÉNYTÁRSASÁG HU-1118 Budapest, Ménesi u. 22. szám

Az ELSŐ HAZAI ENERGIA-PORTFOLIÓ NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ. RÉSZVÉNYTÁRSASÁG HU-1118 Budapest, Ménesi u. 22. szám Cégjegyzékszáma: Fővárosi Törvényszék Cégbírósága: 0l-10-043313 KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV A TÁRSASÁG 2016. 03.21-i RENDKÍVÜLI KÖZGYŰLÉSÉRŐL Készült: Az ELSŐ HAZAI ENERGIA-PORTFOLIÓ NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ (a továbbiakban

Részletesebben

Az ELSŐ HAZAI ENERGIA-PORTFOLIÓ NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ. RÉSZVÉNYTÁRSASÁG HU-1118 Budapest, Ménesi u. 22. szám

Az ELSŐ HAZAI ENERGIA-PORTFOLIÓ NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ. RÉSZVÉNYTÁRSASÁG HU-1118 Budapest, Ménesi u. 22. szám Cégjegyzékszáma: Fővárosi Törvényszék Cégbírósága: 0l-10-043313 KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV A TÁRSASÁG 2013. 04. 19-I ÉVI RENDES KÖZGYŰLÉSÉRŐL Készült: Az ELSŐ HAZAI ENERGIA-PORTFOLIÓ NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ (a

Részletesebben

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM ELTE/11926 /12 (2016) EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM TUDOMÁNYOS TANÁCS ÜLÉSE IDŐPONT: 2016. DECEMBER 2., 14.00-17.05 HELYE: TANÁRI KLUB (SZERB UTCA 21-23. I. EM.) EMLÉKEZTETŐ Napirend előtt: Szalay Péter

Részletesebben

TANÍTÓ- ÉS ÓVÓKÉPZŐ KAR HALLGATÓI ÖNKORMÁNYZAT

TANÍTÓ- ÉS ÓVÓKÉPZŐ KAR HALLGATÓI ÖNKORMÁNYZAT ELTE TÓK HÖK Küldöttgyűlés jegyzőkönyve 2015. február 27. (ELTE TÓK, 123.) IDŐPONT: 2015. február 27. HELYSZÍN: ELTE Tanító- és Óvóképző Kar 123. terem AZ ÜLÉS KEZDETE: 16:30 A megjelent küldöttgyűlési

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 1 Mérges Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Mérges Béke tér 14. 11-A/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Mérges Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. szeptember 19-én megtartott üléséről. 2

Részletesebben

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM HALLGATÓI ÖNKORMÁNYZAT ELNÖKSÉG. Jegyzőkönyv. Elnökségi ülés

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM HALLGATÓI ÖNKORMÁNYZAT ELNÖKSÉG. Jegyzőkönyv. Elnökségi ülés Jegyzőkönyv Elnökségi ülés 2015. november 18. (szerda) 17:00 óra, Helyszín: ELTE EHÖK irodai tárgyaló terem (Budapest, Szerb utca 21-23.) Napirend: 1. Elnöki beszámoló 2. Bejelentések 3. Rektori sportpályázat

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 5/2015. számú jegyzőkönyv J E G Y Z Ő K Ö N Y V VÁRBALOG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2015. április 27-én megtartott testületi ülésről J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült Várbalog Község Önkormányzata

Részletesebben

A szervezet neve: Óbarokért Sport és Szabadidő Szervező Egyesület. Jegyzőkönyv. a. közgyűlés b. elnökség c. kuratórium d. egyéb:

A szervezet neve: Óbarokért Sport és Szabadidő Szervező Egyesület. Jegyzőkönyv. a. közgyűlés b. elnökség c. kuratórium d. egyéb: A szervezet neve: Óbarokért Sport és Szabadidő Szervező Egyesület 1.A szerv neve: (a válasz aláhúzandó) Jegyzőkönyv a. közgyűlés b. elnökség c. kuratórium d. egyéb: 2.Az ülés időpontja (év/hónap/nap/óra):

Részletesebben

Fogyatékos Hallgatók Ügyeivel Foglalkozó Bizottság Ügyrend

Fogyatékos Hallgatók Ügyeivel Foglalkozó Bizottság Ügyrend 1 Fogyatékos Hallgatók Ügyeivel Foglalkozó Bizottság Ügyrend Elfogadta a Fogyatékos Hallgatók Ügyeivel Foglalkozó Bizottság 2016. VI.3-án. Jóváhagyta a rektor 2016. június Jóváhagyta a Szenátus: sz. határozatával.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Pusztavám Község Önkormányzat Képviselő-testületének március 20-án megtartott rendkívüli nyilvános üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Pusztavám Község Önkormányzat Képviselő-testületének március 20-án megtartott rendkívüli nyilvános üléséről Pusztavám Község Önkormányzat Képviselő-testülete 8066 Pusztavám, Kossuth Lajos u. 64-66. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Pusztavám Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. március 20-án megtartott

Részletesebben

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM HALLGATÓI ÖNKORMÁNYZAT ELNÖKSÉG. Jegyzőkönyv. Elnökségi ülés

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM HALLGATÓI ÖNKORMÁNYZAT ELNÖKSÉG. Jegyzőkönyv. Elnökségi ülés Jegyzőkönyv Elnökségi ülés 2016. március 9. (szerda) 17:00 óra, Helyszín: ELTE EHÖK irodai tárgyaló terem (Budapest, Szerb utca 21-23.) Napirend: 1. Elnöki beszámoló 2. Bejelentések 3. ISZTK keret maradványai-

Részletesebben

Az ELSŐ HAZAI ENERGIA-PORTFOLIÓ NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV A TÁRSASÁG 2011. 04. 18-I ÉVI RENDES KÖZGYŰLÉSÉRŐL

Az ELSŐ HAZAI ENERGIA-PORTFOLIÓ NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV A TÁRSASÁG 2011. 04. 18-I ÉVI RENDES KÖZGYŰLÉSÉRŐL Cégjegyzékszáma: Fővárosi Bíróság: 0l-10-043313 KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV A TÁRSASÁG 2011. 04. 18-I ÉVI RENDES KÖZGYŰLÉSÉRŐL Készült: Az ELSŐ HAZAI ENERGIA-PORTFOLIÓ NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ (a továbbiakban röviden:

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Ötvöskónyi Község Roma Nemzetiségi Önkormányzata testületének 2015. január 23.-án (pénteken) 10 órakor a Községházán megtartott nyilvános üléséről. Jelen vannak: Somogyi

Részletesebben

Napirendi javaslat... 532. I. napirend Rendkívüli önkormányzati támogatás pályázat benyújtása... 533. II. napirend Indítványok, egyebek...

Napirendi javaslat... 532. I. napirend Rendkívüli önkormányzati támogatás pályázat benyújtása... 533. II. napirend Indítványok, egyebek... 530 GYÖNGYÖSTARJÁN KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2015. július 21-én 17,00 órakor megtartott rendkívüli üléséről készült J E G Y Z Ő K Ö N Y V E A Képviselő-testület döntései Rendelet 11/2015.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Jelen vannak:

JEGYZŐKÖNYV. Jelen vannak: JEGYZŐKÖNYV Uraiújfalu, Vasegerszeg,Nagygeresd, Nemesládony, Simaság és Vámoscsalád községek képviselő-testületeinek 2014. december 18-án 17 óra 30 perckor az Uraiújfalui Közös Önkormányzati Hivatal tanácskozó

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: a Nógrád Megyei Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat szeptember 11-én tartott ülésén. (Bánk, Petőfi S. út 25.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: a Nógrád Megyei Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat szeptember 11-én tartott ülésén. (Bánk, Petőfi S. út 25. Ikt.szám:42-39/2014. JEGYZŐKÖNYV Készült: a Nógrád Megyei Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat 2014. szeptember 11-én tartott ülésén. (Bánk, Petőfi S. út 25.) Jelen vannak:, a testület e dr. Egyed Ferdinánd,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Mérges Község Önkormányzat Képviselő-testületének

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Mérges Község Önkormányzat Képviselő-testületének 1 Mérges Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Mérges, Béke tér 14. 13-A/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Mérges Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. szeptember 24-én megtartott üléséről.

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Doba Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. május 28-án 18 órai kezdettel tartott nyilvános ülésén. Szlottáné Turi Edina

Jegyzőkönyv. Készült: Doba Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. május 28-án 18 órai kezdettel tartott nyilvános ülésén. Szlottáné Turi Edina Szám: D-57-10 /2013. Jegyzőkönyv Készült: Doba Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. május 28-án 18 órai kezdettel tartott nyilvános ülésén. Az ülés helye: Képviselő-testület hivatala Doba, Kossuth

Részletesebben

KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNVY

KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNVY KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNVY amely felvételre került a DUNA HOUSE HOLDING Nyilvánosan Működő Részvénytársaság (székhely: 1016 Budapest, Gellérthegy utca 17., Cg. 01-10-048384; továbbiakban: Társaság ) 2016.

Részletesebben

SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŐLÉSÉNEK GAZDASÁGI ÉS PÉNZÜGYI BIZOTTSÁGA

SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŐLÉSÉNEK GAZDASÁGI ÉS PÉNZÜGYI BIZOTTSÁGA SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŐLÉSÉNEK GAZDASÁGI ÉS PÉNZÜGYI BIZOTTSÁGA Iktatószám: IV.50-4/2012. J E G Y Z İ K Ö N Y V amely készült Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyőlésének

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V CSÁKÁNYDOROSZLÓ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 2013. november 11 - i. RENDKÍVÜLI üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V CSÁKÁNYDOROSZLÓ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 2013. november 11 - i. RENDKÍVÜLI üléséről J E G Y Z Ő K Ö N Y V CSÁKÁNYDOROSZLÓ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2013. november 11 - i RENDKÍVÜLI üléséről Önkormányzati rendelet: - Határozat: 118-119 /2013. (11.11.) 2 J E G Y Z Ő K

Részletesebben

A polgármester köszönti a megjelenteket. Megállapítja, hogy az 5 fős testület minden tagja jelen van, az ülés határozatképes, azt megnyitja.

A polgármester köszönti a megjelenteket. Megállapítja, hogy az 5 fős testület minden tagja jelen van, az ülés határozatképes, azt megnyitja. J e g y z ő k ö n y v Készült: Ötvöskónyi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2018. december 19.-én, a Községházán 10 órai kezdettel megtartott, munkaterv szerinti soron következő nyilvános üléséről.

Részletesebben

a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata T Á R G Y S O R O Z A T 1./ évi járási startmunka Mezőgazdasági programelem jóváhagyásáról

a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata T Á R G Y S O R O Z A T 1./ évi járási startmunka Mezőgazdasági programelem jóváhagyásáról SZAKÁCSI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2017. január 12. napján az Edelényi Közös Önkormányzati Hivatalban (3780 Edelény, István király útja 52.) megtartott rendkívüli nyílt ülésének a./ Tárgysorozata

Részletesebben

TÁMOP B-10/2/KONV számú projekt keretében a Projekt Iránytó

TÁMOP B-10/2/KONV számú projekt keretében a Projekt Iránytó EMLÉKEZTETŐ amely készült kiválósági központok fejlesztésére alapozva a területein című, TÁMOP-4.2.1.B-10/2/KONV-2010- számú projekt keretében a Projekt Iránytó Testület üléséről Helyszín: Miskolci Egyetem

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Szám: 106/2014. J e g y z ő k ö n y v Készült: Vinár Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014.február 11-én 17.00 órai kezdettel megtartott nyilvános képviselő-testületi üléséről. Az ülés helye:

Részletesebben

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM HALLGATÓI ÖNKORMÁNYZAT ELNÖKSÉG. Jegyzőkönyv. Elnökségi ülés

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM HALLGATÓI ÖNKORMÁNYZAT ELNÖKSÉG. Jegyzőkönyv. Elnökségi ülés Jegyzőkönyv Elnökségi ülés 2016. június 22. (szerda) 15:30 óra, Helyszín: ELTE EHÖK irodai tárgyaló terem (Budapest, Szerb utca 21-23.) Napirend: 1. Elnöki beszámoló 2. Bejelentések 3. Delegálások, jelölések

Részletesebben

Szám: 302-6/2017. A D Á S Z T E V E L

Szám: 302-6/2017. A D Á S Z T E V E L Szám: 302-6/2017. A D Á S Z T E V E L Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. augusztus 28. napján 18 órakor megtartott képviselő-testületi üléséről készült jegyzőkönyv Adásztevel Német

Részletesebben

Szám:.. N é m e t b á n y a

Szám:.. N é m e t b á n y a Szám:.. N é m e t b á n y a Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. május 31. napján 18.15 órakor megtartott rendkívüli Képviselő-testületi üléséről készült jegyzőkönyv Németbánya Község Önkormányzat

Részletesebben

EGYESÜLETI KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV

EGYESÜLETI KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV H-1111 Budapest, Egry József utca 1. E 7/703. Honlap: https://wikimedia.hu/ E-mail: info@wikimedia.hu EGYESÜLETI KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV a Wikimédia Magyarország Egyesület 2017. november 20-án tartott közgyűléséről

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V október 18-án órakor a Humán és Népjóléti Bizottság ülésén.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V október 18-án órakor a Humán és Népjóléti Bizottság ülésén. A J K A V Á R O S Ö N K O R M Á N Y Z A T A HUMÁN ÉS NÉPJÓLÉTI BIZOTTSÁG 8401 AJKA, Városháza Szabadság tér 12. (88) 521-111 fax:(88) 212-794 Ügyszám: 01/00037-017/2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült:

Részletesebben

2007. április 19. napján 10.30 órakor megtartott éves rendes közgyűlésén. Jelen vannak: a részvényesek és meghívottak a mellékelt jelenléti ív szerint

2007. április 19. napján 10.30 órakor megtartott éves rendes közgyűlésén. Jelen vannak: a részvényesek és meghívottak a mellékelt jelenléti ív szerint Jegyzőkönyv mely felvételre került a Graphisoft Park SE Európai Részvénytársaság (a továbbiakban: Társaság) (H-1031 Budapest, Graphisoft park 1., Záhony u. 7.) 2007. április 19. napján 10.30 órakor megtartott

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Alsónemesapáti Óvodai Intézményfenntartó Társulás. 2013. augusztus 12-én. megtartott nyilvános, alakuló üléséről HATÁROZATOK

JEGYZŐKÖNYV. Alsónemesapáti Óvodai Intézményfenntartó Társulás. 2013. augusztus 12-én. megtartott nyilvános, alakuló üléséről HATÁROZATOK JEGYZŐKÖNYV Alsónemesapáti Óvodai Intézményfenntartó Társulás 2013. augusztus 12-én megtartott nyilvános, alakuló üléséről Szám: 1395/2013/ANA. 1/2013. (VIII.12.) határozat Társulási Tanács elnökének megválasztásáról

Részletesebben

Az ELSŐ HAZAI ENERGIA PORTFOLIÓ NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV A TÁRSASÁG I ÉVI RENDES KÖZGYŰLÉSÉRŐL

Az ELSŐ HAZAI ENERGIA PORTFOLIÓ NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV A TÁRSASÁG I ÉVI RENDES KÖZGYŰLÉSÉRŐL Cégjegyzékszáma: Fővárosi Bíróság: 0l-10-043313 KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV A TÁRSASÁG 2006. 04. 07-I ÉVI RENDES KÖZGYŰLÉSÉRŐL Készült: Helyszín: Az ELSŐ HAZAI ENERGIA PORTFOLIÓ NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ (a továbbiakban

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV Zalacséb, Zalaháshágy és Salomvár Községek Önkormányzati Képviselő-testületeinek

JEGYZŐKÖNYV Zalacséb, Zalaháshágy és Salomvár Községek Önkormányzati Képviselő-testületeinek Szám: 178/2013. JEGYZŐKÖNYV Zalacséb, Zalaháshágy és Salomvár Községek Önkormányzati Képviselő-testületeinek 2013. február 7-én megtartott együttes üléséről Zalacséb határozatok: Sorszáma Kódja 2/2013.

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Tárnokréti Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 28-án megtartott nyilvános üléséről.

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Tárnokréti Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 28-án megtartott nyilvános üléséről. Tárnokréti Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 3-5/2015. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2015. április 28-án megtartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 19 00 óra A képviselő-testületi

Részletesebben

ELTE TáTK Kari Tanács-ülés Jegyzőkönyv június 21. JEGYZŐKÖNYV az ELTE Társadalomtudományi Kar Kari Tanácsának üléséről

ELTE TáTK Kari Tanács-ülés Jegyzőkönyv június 21. JEGYZŐKÖNYV az ELTE Társadalomtudományi Kar Kari Tanácsának üléséről JEGYZŐKÖNYV az ELTE Társadalomtudományi Kar Kari Tanácsának üléséről Időpont 2016. június 21. 14 00 Helyszín ELTE Lágymányosi Campus, Északi Tömb 0.100C Kari Tanácsterem Elnök Juhász Gábor JELEN VANNAK

Részletesebben

Készült: Bősárkány Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. március 6-án tartott nyilvános üléséről.

Készült: Bősárkány Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. március 6-án tartott nyilvános üléséről. Bősárkány Nagyközség Képviselő-testülete 1-4/2014. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2014. március 6-án tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 18 00 óra A képviselő-testületi ülés

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV a Pénzügyi és Ügyrendi Bizottság február 28-án órakor megtartott rendkívüli üléséről

JEGYZŐKÖNYV a Pénzügyi és Ügyrendi Bizottság február 28-án órakor megtartott rendkívüli üléséről 1 AJ K A V ÁR O S ÖNKORMÁN YZ AT A PÉNZÜGYI ÉS ÜG YRE N DI B I ZOTTS ÁG 8401 AJKA, Városháza Szabadság tér 12. (88) 521-101 fax:(88) 212-794 e-mail: polgarmester@ajkanet.hu Ügyszám: 1/18-4/2013. JEGYZŐKÖNYV

Részletesebben

Jegyzőkönyv Szerencs Város Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének augusztus 16-án tartott rendkívüli üléséről

Jegyzőkönyv Szerencs Város Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének augusztus 16-án tartott rendkívüli üléséről Szerencs Város Roma Nemzetiségi Önkormányzat Jegyzőkönyv Szerencs Város Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. augusztus 16-án tartott rendkívüli üléséről Jelen vannak: Csikja Sándorné,

Részletesebben

Ónod Község Önkormányzata 3551 Ónod, Rákóczi u. 64. * Tel.:

Ónod Község Önkormányzata 3551 Ónod, Rákóczi u. 64. * Tel.: Ónod Község Önkormányzata 3551 Ónod, Rákóczi u. 64. * Tel.: 46 466-101 Ónod Képviselő-testülete 2008. november 5-én megtartott rendkívüli nyilvános ülésén Meghozott határozatok: 93/2008. (XI. 5.) határozat:

Részletesebben

Nyírmártonfalva Községi Önkormányzat Képviselő-testülete Pénzügyi-Ügyrendi Bizottsága

Nyírmártonfalva Községi Önkormányzat Képviselő-testülete Pénzügyi-Ügyrendi Bizottsága Nyírmártonfalva Községi Önkormányzat Képviselő-testülete Pénzügyi-Ügyrendi Bizottsága 2011. május 2-án tartott ülésének jegyzőkönyve Az ülésen hozott határozat száma Tárgya 13/2011. (V. 02.) 2010. évi

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Maglóca Község Képviselő-testületének 2008. július 8-án tartott nyilvános üléséről.

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Maglóca Község Képviselő-testületének 2008. július 8-án tartott nyilvános üléséről. Maglóca Község Képviselő-testülete 2-4/2008/Ny. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2008. július 8-án tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 14.00 óra A képviselő-testületi ülés helye:

Részletesebben

Cseh József polgármester

Cseh József polgármester ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8493 ISZKÁZ Szám: 154/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Iszkáz Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2013. szeptember 12-én (csütörtök) 18,00 órai kezdettel megtartott

Részletesebben

Jelen vannak: Füzesséri József polgármester Takács Lászlóné és Laczkó Lászlóné alpolgármesterek Gál Péter és Sváb Antal Béla képviselők.

Jelen vannak: Füzesséri József polgármester Takács Lászlóné és Laczkó Lászlóné alpolgármesterek Gál Péter és Sváb Antal Béla képviselők. 1 SZIKSZÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Szám: 2/28/2013. J e g y z ő k ö n y v Készült Szikszó Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. szeptember 25. napján 16.00 órakor a Szikszói Közös

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Segesd, Ötvöskónyi és Beleg Községek Képviselő-testületeinek 2017. november 24.-én 14 órai kezdettel Segesd községben, az önkormányzat házasságkötő termében megtartott, munkaterv

Részletesebben

1126 Budapest, Kiss János altb. u. 40. Telefon: ELTE TÓK HÖK Elnökségi ülés

1126 Budapest, Kiss János altb. u. 40. Telefon: ELTE TÓK HÖK Elnökségi ülés JEGYZŐKÖNYV ELTE TÓK HÖK Elnökségi ülés IDŐPONT: 2014. június 2. HELYSZÍN: ELTE Tanító- és Óvóképző Kar fsz. 2. terem AZ ÜLÉS KEZDETE: 15:00 ELŐZETESEN KIKÜLDÖTT NAPIRENDI PONTOK: 1. EHÖK aktualitások

Részletesebben

KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV

KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV amely készült a Cg. 16-10-001759 számon bejegyzett EXTERNET Telekommunikációs és Internet Szolgáltató Nyilvánosan Működő Részvénytársaság (5000 Szolnok, Szapáry út 18.) 2010. április

Részletesebben

Közép-dunántúli Regionális Államigazgatási Kollégium Ügyrendje

Közép-dunántúli Regionális Államigazgatási Kollégium Ügyrendje Szám: 04-37-21/2009. Közép-dunántúli Regionális Államigazgatási Kollégium Ügyrendje 2 Közép-dunántúli Regionális Államigazgatási Kollégium ÜGYRENDJE I. Általános rendelkezések 1.. A Kollégium megnevezése,

Részletesebben

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács február 1-jei ülésén meghozott határozatai. Határozatok tára:

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács február 1-jei ülésén meghozott határozatai. Határozatok tára: Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács 2011. február 1-jei ülésén meghozott határozatai Határozatok tára: 1/2011. (II.1.) KT. sz. határozat a Kari Tanács 2010/2011. tanév II. félévi ülés- és munkatervéről

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Veresegyház Önkormányzatának Művelődési, Ifjúsági, Informatikai és Sport Bizottsága február 9-én tartott ülésén.

Jegyzőkönyv. Veresegyház Önkormányzatának Művelődési, Ifjúsági, Informatikai és Sport Bizottsága február 9-én tartott ülésén. Jegyzőkönyv Készült: Jelen vannak: Veresegyház Önkormányzatának Művelődési, Ifjúsági, Informatikai és Sport Bizottsága 2016. február 9-én tartott ülésén. Szénás Zsoltné, Bobál Imréné, Nagy István, Szalontai

Részletesebben

EGYEK NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK JEGYZŐKÖNYVE A 2013. SZEPTEMBER 9. NAPJÁN TARTOTT RENDKÍVÜLI NYÍLVÁNOS ÜLÉSÉRŐL.

EGYEK NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK JEGYZŐKÖNYVE A 2013. SZEPTEMBER 9. NAPJÁN TARTOTT RENDKÍVÜLI NYÍLVÁNOS ÜLÉSÉRŐL. Egyek Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete 20/2013. sz. TERKA Jegyzőkönyv Készült: 2013. szeptember 9-én 14:00 órai kezdettel tartott rendkívüli nyilvános Képviselőtestületi ülésről. Testületi ülés

Részletesebben

Zártkörű tanácskozás.

Zártkörű tanácskozás. JEGYZŐKÖNYV DUNAKANYAR TÉRSÉGI FEJLESZTÉSI TANÁCS 2007. március 30-ai váci üléséről Készült: A Dunakanyar Térségi Fejlesztési Tanács 2007. március 30-ai alakuló váci ülésén. Jelen vannak: A mellékelt jelenléti

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Pénzügyi Bizottsága által 2016. május 19-én 17.00 órai kezdettel megtartott üléséről Jelen vannak: Mellékelt jelenléti ív szerint Helye: Önkormányzat hivatalának tanácskozó

Részletesebben

Készült: Tárnokréti Község Önkormányzata Képviselő-testületének október 21-én tartott nyilvános alakuló üléséről.

Készült: Tárnokréti Község Önkormányzata Képviselő-testületének október 21-én tartott nyilvános alakuló üléséről. Tárnokréti Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 3-7/2014 J e g y z ő k ö n y v Készült: 2014. október 21-én tartott nyilvános alakuló üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 18 30 óra A képviselő-testületi

Részletesebben

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács szeptember 16-i ülésén meghozott határozatai. Határozatok tára:

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács szeptember 16-i ülésén meghozott határozatai. Határozatok tára: Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács 2014. szeptember 16-i ülésén meghozott határozatai Határozatok tára: 35/2014. (IX.16.) KT. sz. határozat a Kari Tanács 2014/2015. tanév I. félév ülés- és

Részletesebben

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM HALLGATÓI ÖNKORMÁNYZAT ELNÖKSÉG JEGYZŐKÖNYV. Elnökségi ülés

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM HALLGATÓI ÖNKORMÁNYZAT ELNÖKSÉG JEGYZŐKÖNYV. Elnökségi ülés JEGYZŐKÖNYV Elnökségi ülés 2017. február 3. péntek 16:00 Helyszín: ELTE EHÖK irodai tárgyaló terem (Budapest, Szerb utca 21-23.) Napirend: 1. Elnöki beszámoló 2. Szombathelyi ügyek a) Személyi kérdések

Részletesebben

A NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM SZENÁTUSÁNAK ÉVI HATÁROZATAI

A NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM SZENÁTUSÁNAK ÉVI HATÁROZATAI NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM A NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM SZENÁTUSÁNAK 2016. ÉVI HATÁROZATAI SOPRON 2016 1/2016. (I.15.) SZ. HATÁROZAT A Nyugat-magyarországi Egyetem Szenátusa egyhangúlag elfogadja a

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Megállapítja, hogy a Képviselő-testület a kiküldött napirendi pontot 8 igen szavazattal, egyhangúlag elfogadja.

JEGYZŐKÖNYV. Megállapítja, hogy a Képviselő-testület a kiküldött napirendi pontot 8 igen szavazattal, egyhangúlag elfogadja. JEGYZŐKÖNYV Készült Gyömrő Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. szeptember 17-én, 8.30 órakor kezdődő rendkívüli, nyílt ülésén, a Polgármesteri Hivatal alpolgármesteri tárgyalójában. Jelen vannak:

Részletesebben

Fertőd Város Képviselő-testülete

Fertőd Város Képviselő-testülete Fertőd Város Képviselő-testülete 37/2012. SZÁMÚ J E G Y Z Ő K Ö N Y V 2012. november 30. napján megtartott R E N D K Í V Ü L I K É P V I S E L Ő T E S T Ü L E T I Ü L É S É R Ő L Készült: 3 példányban

Részletesebben

TAPOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8301 Tapolca, Hősök tere 15. J E G Y Z Ő K Ö N Y V

TAPOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8301 Tapolca, Hősök tere 15. J E G Y Z Ő K Ö N Y V TAPOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8301 Tapolca, Hősök tere 15. Ügyiratszám: 1/22-1/2017. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2017. január 10-én

Részletesebben

Ikt.sz.: 33-80/2014. NÓGRÁD MEGYEI ROMA NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT JEGYZŐKÖNYV

Ikt.sz.: 33-80/2014. NÓGRÁD MEGYEI ROMA NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT JEGYZŐKÖNYV Ikt.sz.: 33-80/2014. NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT JEGYZŐKÖNYV Készült: a Nógrád Megyei Roma Nemzetiségi Önkormányzat 2014. november 20-án, Salgótarjánban, a Megyeháza Hadady-Hargitay termében megtartott ülésén.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Páty Község Önkormányzata Jóléti és Ügyrendi Bizottságának 2015. június 9-én (kedden) 15.30 órai kezdettel megtartott rendkívüli üléséről 1 Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal, Tanácsterem

Részletesebben

K Ö Z G Y Ű L É S I J E GY Z Ő K Ö N Y V

K Ö Z G Y Ű L É S I J E GY Z Ő K Ö N Y V K Ö Z G Y Ű L É S I J E GY Z Ő K Ö N Y V Az ŐRMESTER Vagyonvédelmi Nyilvánosan Működő Részvénytársaság székhelye: H- 1142 Budapest, Ógyalla tér 8-9. székhelyén 2017. november 28-án (huszonnyolcadikán)

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Megállapítja, hogy a Képviselő-testület a kiküldött napirendi pontot 8 igen szavazattal, egyhangúlag elfogadja.

JEGYZŐKÖNYV. Megállapítja, hogy a Képviselő-testület a kiküldött napirendi pontot 8 igen szavazattal, egyhangúlag elfogadja. JEGYZŐKÖNYV Készült Gyömrő Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. augusztus 19 én, 9.00 órakor kezdődő rendkívüli, nyílt ülésén, a Polgármesteri Hivatal tanácskozó termében. Jelen vannak: Gyenes

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Sárospatak Város Önkormányzat Képviselő-testülete 3950 Sárospatak, Kossuth u. 44. Tel.: 47/513-250 Fax: 47/311-404 E-mail: sarospatak@sarospatak.hu 10.416-3/2012. J e g y z ő k ö n y v Készült: Sárospatak

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Győrig Zoltán alpolgármester Asbóth Nándor, Németh Dávid, Szabó László képviselők

JEGYZŐKÖNYV. Győrig Zoltán alpolgármester Asbóth Nándor, Németh Dávid, Szabó László képviselők Rábcakapi Község Önkormányzati Képviselő-testülete 9165 Rábcakapi, Fő utca 88. Szám: R.104-2/2016.NY. JEGYZŐKÖNYV Készült: Rábcakapi Község Önkormányzati Képviselő-testületének 2016. április 27-én 16,00

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Az ülés helye: Nemesgörzsönyi Közös Önkormányzati Hivatal Magyargencsi Kirendeltség hivatali helyisége

Jegyzőkönyv. Az ülés helye: Nemesgörzsönyi Közös Önkormányzati Hivatal Magyargencsi Kirendeltség hivatali helyisége Magyargencs Község Önkormányzata Ügyszám: /2015. Jegyzőkönyv Készült: Magyargencs Község Képviselő-testülete 2016. január 14-i nyilvános üléséről, mely 16 óra 00 perckor kezdődött. Az ülés helye: Nemesgörzsönyi

Részletesebben

ÜGYRENDI-JOGI-SZOCIÁLIS BIZOTTSÁGA

ÜGYRENDI-JOGI-SZOCIÁLIS BIZOTTSÁGA III. Iktatószám: 280-2/2016. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Jászladány Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete ÜGYRENDI-JOGI-SZOCIÁLIS BIZOTTSÁGA 2016. január 28-i n y í l t s o r o n k í v ü l i k i b ő v

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV A Dunaharaszti Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola igazgatói megbízásával összefüggő véleményező alkalmazotti értekezletről

JEGYZŐKÖNYV A Dunaharaszti Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola igazgatói megbízásával összefüggő véleményező alkalmazotti értekezletről JEGYZŐKÖNYV A Dunaharaszti Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola igazgatói megbízásával összefüggő véleményező alkalmazotti értekezletről Az intézmény neve, címe: Dunaharaszti Kőrösi Csoma Sándor Általános

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének. 2007. május 14-én 16,15 órai kezdettel. tartott rendkívüli üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének. 2007. május 14-én 16,15 órai kezdettel. tartott rendkívüli üléséről 14 / 2007. szám J E G Y Z Ő K Ö N Y V Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2007. május 14-én 16,15 órai kezdettel tartott rendkívüli üléséről A rendkívüli képviselő-testületi ülés helyszíne:

Részletesebben

Nemzetközi Kapcsolatok Kabinet ÜGYREND

Nemzetközi Kapcsolatok Kabinet ÜGYREND Szent István Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar Nemzetközi Kapcsolatok Kabinet ÜGYREND Gödöllő, 2014. április 1. A SZIE Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar Nemzetközi Kapcsolatok Kabinet Ügyrendje

Részletesebben

A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM KÖZGAZDASÁGTUDOMÁNYI HABILITÁCIÓS SZAKBIZOTTSÁGÁNAK ÜGYRENDJE

A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM KÖZGAZDASÁGTUDOMÁNYI HABILITÁCIÓS SZAKBIZOTTSÁGÁNAK ÜGYRENDJE A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM KÖZGAZDASÁGTUDOMÁNYI HABILITÁCIÓS SZAKBIZOTTSÁGÁNAK ÜGYRENDJE 1. Az Ügyrend hatálya 1. Jelen szabályozás az SZTE Közgazdaságtudományi Habilitációs Szakbizottságának a működésére

Részletesebben

Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Városfejlesztési és Vagyongazdálkodási Bizottsága Szám: 17-3/12/2011.

Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Városfejlesztési és Vagyongazdálkodási Bizottsága Szám: 17-3/12/2011. Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Városfejlesztési és Vagyongazdálkodási Bizottsága Szám: 17-3/12/2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V amely készült Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének április 8-án 16,05 órai kezdettel. tartott rendkívüli üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének április 8-án 16,05 órai kezdettel. tartott rendkívüli üléséről 6 / 2014. szám J E G Y Z Ő K Ö N Y V 2014. április 8-án 16,05 órai kezdettel tartott rendkívüli üléséről A rendkívüli képviselő-testületi ülés helyszíne: Városháza emeleti tárgyaló Jelen vannak: - a képviselő-testület

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült Pilisszentlászló Önkormányzat Képviselő-testületének január 15-én (kedden) órai kezdettel tartott rendkívüli üléséről

JEGYZŐKÖNYV. Készült Pilisszentlászló Önkormányzat Képviselő-testületének január 15-én (kedden) órai kezdettel tartott rendkívüli üléséről Szám: 1/2013. JEGYZŐKÖNYV Készült Pilisszentlászló Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. január 15-én (kedden) 18.00 órai kezdettel tartott rendkívüli üléséről Jelen lévő képviselők: dr. Illés György

Részletesebben

Orosházi Sakk Egyesület - jegyzőkönyv közgyűlésről JEGYZŐKÖNYV. közgyűlésről

Orosházi Sakk Egyesület - jegyzőkönyv közgyűlésről JEGYZŐKÖNYV. közgyűlésről JEGYZŐKÖNYV közgyűlésről,amely készült 2016 év február hó 19. napján 18.30 órai kezdettel, 5900 Orosháza, Pacsirta utca 8. szám alatt az Orosházi Sakk Egyesület (továbbiakban az Egyesület ) közgyűléséről.

Részletesebben

2015. m á r c i u s 2 6.

2015. m á r c i u s 2 6. Veresegyház Város Önkormányzata J E G Y Z Ő K Ö N Y V P é n z ü g y i B i z o t t s á g i é s Ü g y r e n d i, J o g i é s K ö z b i z t o n s á g i B i z o t t s á g i ülés 2015. m á r c i u s 2 6. Készült:

Részletesebben

Dozmat Község Önkormányzata Képviselő-testülete február 5- i nyílt ülésének jegyzőkönyve

Dozmat Község Önkormányzata Képviselő-testülete február 5- i nyílt ülésének jegyzőkönyve 1/2014. Dozmat Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. február 5- i nyílt ülésének jegyzőkönyve Tartalmazza: 1/2014. (II.10.) önkormányzati rendeletet az önkormányzat 2014. évi költségvetéséről

Részletesebben

KARDOSKÚT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK DECEMBER 28. NAPJÁN TARTOTT RENDKÍVÜLI, NYÍLT KÉPVISELŐ- TESTÜLETI ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

KARDOSKÚT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK DECEMBER 28. NAPJÁN TARTOTT RENDKÍVÜLI, NYÍLT KÉPVISELŐ- TESTÜLETI ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE KARDOSKÚT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 2017. DECEMBER 28. NAPJÁN TARTOTT RENDKÍVÜLI, NYÍLT KÉPVISELŐ- TESTÜLETI ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE 16/2017. ÖKÜ J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Kardoskút Község Önkormányzata

Részletesebben

Rimóc Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének

Rimóc Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének Rimóc Községi Önkormányzat Képviselő-testületi ülésének J e g y z ő k ö n y v e ( 2014. szeptember 25.) 1 Jegyzőkönyv Készült: Rimóc Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. szeptember 25-én 19.00

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Abádszalók Város Képviselő-testületének 2010. november 11-én megtartott soron kívüli üléséről. Az ülés helye: Városháza földszinti nagyterme Jelen vannak: Kovács Mihály polgármester,

Részletesebben

BÖGÖT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 9612 Bögöt. Assisi Szent Ferenc u. 2/A. V Ó M E G H Í

BÖGÖT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 9612 Bögöt. Assisi Szent Ferenc u. 2/A. V Ó M E G H Í BÖGÖT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 9612 Bögöt. Assisi Szent Ferenc u. 2/A. M E G H Í V Ó Bögöt Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 15:0 a Bögöt Község Önkormányzata hivatalos helyiségében ülést tart, amelyre

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. A Gyula és Környéke Többcélú Kistérségi Társulás Társulási Tanácsa elfogadta Szabó Árpádot a jegyzőkönyv hitelesítőjének.

JEGYZŐKÖNYV. A Gyula és Környéke Többcélú Kistérségi Társulás Társulási Tanácsa elfogadta Szabó Árpádot a jegyzőkönyv hitelesítőjének. JEGYZŐKÖNYV Készült: Gyula Város Polgármesteri Hivatal ovális termében (5700.Gyula, Petőfi tér 3.) 2009. május 29- én 10.00 órakor kezdődő a Gyula és Környéke Többcélú Kistérségi Társulás Társulási Tanácsa,

Részletesebben

Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Kar A Hallgatói Önkormányzat Választmányának ügyrendje

Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Kar A Hallgatói Önkormányzat Választmányának ügyrendje Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Kar A Hallgatói Önkormányzat Választmányának ügyrendje (legutóbbi módosítás: 2018.12.04.) Az Eötvös Loránd Tudományegyetem (továbbiakban: Egyetem) Természettudományi

Részletesebben

Mezőkovácsháza Város Román Nemzetiségi Önkormányzata 5801 Mezőkovácsháza, Árpád u : 68 / ; : 68 /

Mezőkovácsháza Város Román Nemzetiségi Önkormányzata 5801 Mezőkovácsháza, Árpád u : 68 / ; : 68 / Mezőkovácsháza Város Román Nemzetiségi Önkormányzata 5801 Mezőkovácsháza, Árpád u. 176. : 68 / 381-011; : 68 / 381-656 10/2015. sz. román önk. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2015. november 24-én 15 órai

Részletesebben