A zsidók áttérése Magyarországon a reformkor és az első világháború kitörése között. Irta: Konrád Miklós okleveles történész

Átírás

1 A zsidók áttérése Magyarországon a reformkor és az első világháború kitörése között Értekezés a doktori (Ph.D) fokozat megszerzése érdekében a történelem tudományágban Irta: Konrád Miklós okleveles történész Készült a Debreceni Egyetem Történelmi és Néprajzi doktori iskolája (történelem programja) keretében Témavezető: Dr.. (olvasható aláírás) Dr. Prepuk Anikó A doktori szigorlati bizottság: elnök: Dr... tagok: Dr... Dr... A doktori szigorlat időpontja:.. Az értekezés bírálói: A bíráló bizottság: elnök: tagok: Dr... Dr... Dr... Dr... Dr... Dr... Dr... Dr... A nyilvános vita időpontja:..

2

3 Én Konrád Miklós teljes felelősségem tudatában kijelentem, hogy a benyújtott értekezés a szerzői jog nemzetközi normáinak tiszteletben tartásával készült. Jelen értekezést korábban más intézményben nem nyújtottam be és azt nem utasították el. 1

4 Doktori (PhD) értekezés A zsidók áttérése Magyarországon a reformkor és az első világháború kitörése között Konrád Miklós Témavezető: Dr. Prepuk Anikó Debreceni Egyetem BTK

5 Tartalomjegyzék BEVEZETŐ... 5 I. AZ ÁTTÉRÉSEK TÖRTÉNELMI FELTÉTELEI A visszatartó erők gyengülése Az áttérés csábítása ) Áttérés és magyarrá válás. Korabeli vélekedések a zsidók áttéréséről ) Diszkrimináció a közszférában ) Diszkrimináció a magánszférában ) Társadalmi befogadás ) Az áttérés mint azonosulás, illetve menekülés II. AZ ÁTTÉRÉSEK SZÁMA, IDŐRENDI ALAKULÁSA ÉS TÁRSADALMI VISSZHANGJA A zsidók áttérésének jogi szabályozása Az áttérések száma és időrendi alakulása 1895-ig ) Az áttérések társadalmi visszhangja Az áttérések száma és időrendi alakulása 1896 és 1914 között ) Az áttérések társadalmi visszhangja Az áttérések jelentősége III. AZ ÁTTÉRŐK PROFILJA Áttérés a zsidó elitek körében Az áttérések országos statisztikái Az áttérők földrajzi megoszlása A Pesti Izraelita Hitközség kitérési jegyzőkönyvei IV. AZ ÁTTÉRÉS ÚTJAI Áttérések a reformkorban Áttérések az es években Áttérések az 1880-as években Áttérések a dualizmus utolsó évtizedeiben V. AZ ÁTTÉRÉS EREDMÉNYESSÉGE BIBLIOGRÁFIA

6 4

7 BEVEZETŐ Ha van nép e földgömbön, amely a század fordulóján magába szállhat, bizonyára a zsidó nép az, mert a végére járó században oly átalakuláson ment keresztül, a milyenre a népek történetében nincsen példa és a milyent saját múltjában is csak egyet talál: az alexandriai korszakot. 1 E sorokat Blau Lajos ( ), a Magyar Zsidó Szemle szerkesztője vetette papírra a folyóirat 1900-as évfolyamának első számát bevezető cikke nyitányaként. Az Országos Rabbiképző Intézetben is oktató Blau a 18. század vége óta bekövetkezett változásokat összegző cikkét korának értékelésével zárta. Az antiszemitizmus amely a kultúra haladását lassíthatta, de fel nem tartóztathatta nem aggasztotta különösebben, a zsidóságon úrrá lett belső ziláltság annál inkább. A 19. századot, vélte a rabbi-történész, a»kikeresztelkedés századának«lehetne nevezni. 2 Nem vitás, a 19. század folyamán az európai zsidó közösségek és különösen azok, amelyek elnyerték egyenjogúsításukat, vagyis az egyenlő polgári jogokat, óriási társadalmi és kulturális átalakuláson mentek keresztül. Magyarországnál maradva: a hihetetlen iramban növekedő 1805-ben ról 1910-ben főre emelkedett zsidó lakosság mind nagyobb része kilépett a többségi keresztény társadalommal szemben fenntartott elszigeteltségéből, a jiddist felcserélte a némettel, majd a magyarral, a hédert a népiskolával, a jesivát az egyetemmel, a tanházat a kávéházzal, az imakönyvet a Neues Pester Journal vagy a Pesti Hírlap vezércikkeivel, a zsidóság vallást és etnikumot szimbiotikusan egyesítő meghatározását az izraelita vallású magyar honpolgár fogalmával. 3 5 Nem tudni pontosan hányan, de minden bizonnyal több tízezren úgy döntöttek életük egy adott pontján, hogy elhagyják a zsidó hitet és áttérnek valamelyik keresztény vallásra. Az emancipáció korát megelőző évszázadokban ez a döntés a közép-kelet-európai askenázi zsidók életében alapvető cezúrát jelentett. A keresztség felvételével a konvertita kiszakította magát a többségi társadalomtól vallása mellett etnikai származásában, társadalmi és kulturális szokásaiban, nyelvében, öltözetében és persze jogi helyzetében különböző zsidó közösségéből, áttérése jogi státuszának, társadalmi-kulturális közegének radikális változását eredményezte. 4 Az európai és a zsidó felvilágosodás (a Haskalah), a judaizmus és a kereszténység racionalista újraértelmezése, a szekularizáció, a zsidók és keresztények közötti 1 [Blau Lajos:] A letűnő évszázad. Magyar Zsidó Szemle, 17. évf. 1900, 1. o. 2 Uo., 4. o. 3 A közép-európai askenázi zsidóságot ért változások általános bemutatására Jakob Katz közel negyven éve kiadott műve máig pótolhatatlan. Ld. Jacob Katz: Kifelé a gettóból. A zsidó emancipáció évszázada (1973) Bp., MTA Judaisztikai Kutatócsoport, Jacob Katz: Exclusiveness and Tolerance. Studies in Jewish-Gentile Relations in Medieval and Modern Times. London, Oxford University Press, 1961, o.; Uő: Kifelé a gettóból, i. m o.; Uő: The Identity of Post-Emancipatory Hungarian Jewry. In: Yehuda Don Victor Karady szerk.: A Social and Economic History of Central European Jewry. New Brunswick London, Transaction Publishers, 1990, 14. o.; Todd M. Endelman: Memories of Jewishness. Jewish Converts and their Jewish Pasts. In: Elisheva Carlebach John M. Efron David N. Myers szerk.: Jewish History and Jewish Memory: Essays in Honor of Yosef Hayim Yerushalmi. Hanover, NH., University Press of New England Brandeis University Press, 1998, 312. o.

8 kulturális és társadalmi távolság rohamos csökkenése a vallásváltás melletti döntést jelentős mértékben megkönnyítette. 5 A zsidó hitből való kitérések számának a korábbi időkhöz képest rendkívüli növekedése mindazonáltal paradoxnak tűnhet. A paradoxon nem abban rejlik, hogy a vallásváltások egy olyan korban váltak mind gyakoribbá, amelyben a vallás egyre csökkenő szerepet játszott a keresztény és zsidó lakosság életében, hiszen egyfelől a szekularizáció az áttérést éppenséggel megkönnyítette, másfelől és főként: a felekezetváltás keresztény percepciója és zsidó önigazolása egyaránt szekularizálódott. Áttérésükkel a zsidók már nem annyira a kereszténységbe léptek be, mint és egyre inkább a kereszténységgel azonosított európai kultúrába és/vagy a magyar nemzeti társadalomba. A paradoxon az áttérések növekedésének és a zsidó felekezethez tartozással járó hátrányok csökkenésének egyidejűségében érhető tetten. A zsidóknak 1867-ben mint egyéneknek, majd 1895-ben mint vallásfelekezetnek az ország keresztény lakosaival és felekezeteivel való teljes egyenjogúsítását meghozó 19. század során e hátrányok objektív súlya lényegesen enyhült. A zsidók helyzetén javító 1790: XXXVIII. tc. (De Judaeis) dacára, a 19. század elején a zsidó vallás elhagyása egy politikai tekintetben jogfosztott, letelepedési lehetőségeiben és tevékenységi köreiben korlátozott, külön adóval sújtott páriaközösségből való szabadulást jelentett. Az 1900-as évek Magyarországán zsidó páriasorsról nyilvánvalóan nem lehet beszélni. A dualizmus korának végéig ideológiailag uralkodó liberális eszmerendszer szerint az ország teljes jogú izraelita állampolgárai a magyar nemzet egyenrangú tagjaivá válhattak. Magyarként való elismerésük feltételei között felekezetük elhagyása nem szerepelt, nem is szerepelhetett. A liberális nacionalizmus a magyar állameszme iránti lojalitást, a zsidók nyelvi és kulturális elmagyarosodását követelhette, de a vallásszabadság liberális elvéből fakadóan áttérésüket már nem. A kérdés ekképpen magától adódik: mivel magyarázható az, hogy a 20. század első évtizedeire az áttérés összehasonlíthatatlanul gyakoribbá vált a zsidók között, mint a 19. század hajnalán? Amiként másutt Európában, az áttérések száma demográfiai szempontból a magyarországi zsidó közösséget sem rendítette meg, fennállását nem veszélyeztette. Ha tekintetbe vesszük azonban azt, hogy a magyarországi zsidók körében a reformkor előtt elenyésző áttérések száma a 20. század első évtizedében már évente közel félezerre emelkedett, és főként: hogy a vallásváltás révén az első világháború kitöréséhez érve a zsidó felekezet elvesztette gazdasági és kulturális elitjének jelentős részét, Blau Lajos megállapítása akár helyénvalónak is tekinthető. Ha figyelembe vesszük továbbá, hogy az áttéréssel, a zsidósághoz tartozás jogi és szimbolikus elvetésével egy olyan jelenség vált az akkulturált 5 Jacob Katz: Kifelé a gettóból, i. m. 115, o. 6

9 rétegek szociológiai profiljának részévé, amely a zsidó közösséget per definitionem radikálisabban érintette, mint bármely más változás, az áttérés a magyar zsidók 19. századi története egyik központi kérdésének mondható. Nem gondoljuk, hogy az 1900-as évek többé-kevésbé akkulturált zsidó kispolgársága, vagyis a magyar zsidóság számbeli többsége éjt nappallá téve önazonossága mibenlétén gyötrődött, naphosszat azon rágódott, mit jelent zsidóként élni a magyar társadalomban. 6 Azt is nehéz azonban elképzelni, hogy az akkulturáció útján járó zsidók mindinkább kettős kötődése többségük életében ne okozott volna legalább időről-időre súrlódást, feszültséget. Disszertációnk megírására az inspirált, hogy a 19. századi magyarországi zsidóság körében mutatkozó áttérésekkel a történetírás alig foglalkozott. A kérdés vizsgálatába azzal a meggyőződéssel fogtunk bele, hogy általa árnyaltabb képet nyerhetünk a magyar társadalomba integrálódó zsidó férfiak és nők számára felmerülő dilemmákról, nem csupán azokéról, akik kiléptek a zsidó hitből, de azokéról is, akik megmaradtak felekezetük kötelékében. Célunk a reformkor és az első világháború közötti zsidó áttérések első monografikus feldolgozása volt. Amint az a történeti irodalomból kitűnik: az áttérés nem csupán a magyar zsidóság történetének elhanyagolt területe. Tekintve a 19. századi (európai) zsidósággal foglalkozó elemző munkák számának az 1970-es évek óta exponenciális emelkedését, a kérdésnek szentelt írások csekély száma mindenképpen szembetűnő. Ez nyilvánvalóan összefügg az utóbbi évtizedben a 19. századi zsidók asszimilációjáról vallott, mind dominánsabb történetírói nézettel. Az inspirációjában cionista, a zsidó nép számára a harmonikus diaszpóralét lehetőségét tagadó történetírás után, amely a zsidók igyekezetét, hogy befogadást nyerjenek a nemzeti társadalmakba szükségszerűen bukásra ítélt, óhatatlanul önmegtagadásukhoz vezető törekvésként láttatta, 7 az elmúlt évtizedekben szinte általánosan elfogadott nézet szerint az akkulturáció és integráció útján felmerülő akadályokat a polgárosodó zsidók zöme sikeresen vette, némileg újraértelmezett zsidósága és új kötődései között sikerült kialakítania egy kényes, de működő, vagyis fenntartható egyensúlyt. 8 E 6 A kérdésről bővebben: Konrád Miklós: Orfeum és zsidó identitás Budapesten a századfordulón. Budapesti Negyed, 16. évf. 2008, 2. sz., o. 7 Ennek kései, már megjelenésekor anakronisztikusnak tűnő példáját nyújtja: David Vital: A People Apart. A Political History of the Jews in Europe Oxford New York, Oxford University Press, Az új trend legmarkánsabb művei közül: Ismar Schorsch: Jewish Reactions to German Anti-Semitism, New York, Columbia University Press Philadelphia, Jewish Publication Society of America, 1972.; Marjorie Lamberti: Jewish Activism in Imperial Germany. The Struggle for Civil Equality. New Haven, Yale University Press, 1978.; Marion Kaplan: Tradition and Transition. The Acculturation, Assimilation and Integration of Jews in Imperial Germany. A Gender Analysis. In: Leo Baeck Institute Year Book, 27. évf. 1982, o.; Uő: The Making of the Jewish Middle Class. Women, Family, and Identity in Imperial Germany. New York Oxford, Oxford University Press, 1991.; Phyllis Cohen Albert: Ethnicity and Jewish Solidarity in Nineteenth-Century France. In: Jehuda Reinharz Daniel Swetschinski szerk.: Mystics, Philosophers, and Politicians. Essays in Jewish Intellectual History in Honor of Alexander Altmann. Durham, NC., Duke University Press, 1982, o.; Marsha L. Rozenblit: The Jews of Vienna, Assimilation and Identity. Albany, State University of New York Press, 1983.; Uő: Reconstructing a National Identity. The Jews of Habsburg Austria during World War I. Oxford New York, Oxford University Press, 2001.; David Sorkin: The Transformation of German Jewry, Oxford New 7

10 meggyőződés érthetően nem kedvez azon zsidók közelebbi vizsgálatának, akik ezt az egyensúlyt nem tudták vagy nem akarták fenntartani. 9 Az eredmény: a zsidók áttéréséről a hosszú 19. században átfogó igénnyel mindmáig csupán egy tanulmánykötet jelent meg. 10 Ami az emancipált európai zsidó közösségeket illeti: a kötet szerkesztője, Todd Endelman külön monográfiát szentelt az angliai zsidók körében fellépő, a vallásváltás mellett a vegyes házasságban mutatkozó radikális asszimilációnak. 11 A már elhunyt Guido Kisch, majd nemrég Deborah Hertz a németországi (lényegében berlini), az osztrák levéltáros Anna L. Staudacher a bécsi zsidó konvertitákról közölt monográfiát, 12 az utóbbi két mű a kérdést azonban csak 1833-ig, illetve 1868-ig vizsgálja. Ezenkívül csupán pár tucat tanulmánnyal rendelkezünk. 13 Noha Közép-Európában a századfordulón az áttérés demográfiai szempontból Bécsben mutatkozott messze a legjelentősebbnek, mely város zsidó lakosairól az utóbbi évtizedekben tucatnyi könyv látott napvilágot, kifejezetten az áttéréseknek szentelt művel máig nem rendelkezünk. 14 Még kevesebb munka jelent meg a keresztény társadalmaknak a zsidók áttéréséről vallott nézeteiről, megtérítésük érdekében kifejtett tevékenységükről. 15 Míg a közép-európai államok keresztény társadalmai, vagy legalább politikai és kulturális elitjei által megfogalmazott asszimilációs elvárások természetéről több fontos munka született, 16 York, Oxford University Press, A történetírás e vonulatát szélesebb keretbe foglalva bemutatja, illetve bírálja: Paula E. Hyman: The Ideological Transformation of Modern Jewish Historiography. In: Shaye J. D. Cohen Edward L. Greenstein szerk.: The State of Jewish Studies. Detroit, Wayne State University Press, 1990, o.; Todd M. Endelman: Response. In: Uo., o.; Uő:The Legitimization of the Diaspora Experience in Recent Jewish Historiography. Modern Judaism, 11. évf. 1991, 2. sz o. 9 Ha tekintetbe vesszük, hogy között a berlini zsidó elitet alkotó családok több mint fele kitért, mindenképpen figyelemreméltó, hogy a korabeli németországi zsidóság átváltozásáról írt könyvében David Sorkin összesen 10 sort szentelt a megítélése szerint lényegtelen, mert a városi zsidó közösségek továbbélését ( continued existence ) nem veszélyeztető áttérés kérdésének. David Sorkin: The Transformation of German Jewry, , i. m o. A berlini áttérésekről ld. Steven M. Lowenstein: The Berlin Jewish Community. Enlightenment, Family and Crisis, New York Oxford, Oxford University Press, 1994, A berlini, többségükben előbb-utóbb áttért zsidó salonnnière-ekről ld. Deborah Hertz: Seductive Conversion in Berlin, In: Todd M. Endelman szerk.: Jewish Apostasy in the Modern World. New York London, Holmes & Meier, 1987, o.; Uő: Jewish High Society in Old Regime Berlin. (1988) New York, Syracuse University Press, 2005, különösen: o.; 10 Todd M. Endelman szerk.: Jewish Apostasy in the Modern World, i. m. 11 Todd M. Endelman: Radical Assimilation in English Jewish History, Bloomington Indianapolis, Indiana University Press, Németországról ld. Alan T. Levenson: Radical Assimilation and Radical Assimilationists in Imperial Germany. In: Marc Lee Raphael szerk.: What is Modern about the Modern Jewish Experience? Williamsburg, VA.: Department of Religion, College of William and Mary, 1997, o. 12 Guido Kisch: Judentaufen. Eine historisch-biographisch-psychologisch-soziologische Studie besonders für Berlin und Königsberg. Berlin, Colloquium Verlag, 1973.; Deborah Hertz: How Jews Became Germans. The History of Conversion and Assimilation in Berlin. New Haven London, Yale University Press, 2007.; Anna L. Staudacher: Jüdische Konvertiten in Wien I-II. köt. Frankfurt am Main, Peter Lang, Ld. a bibliográfiában Abraham Menes, Carl Cohen, Michael Anthony Riff, Philippe-Éfraïm Landau, Peter Honigmann, Alan Levenson, Deborah Hertz, Steven M Lowenstein, Gerald Stourzh, Jonathan Helfand és Todd Endelman írásait. A lista természetesen nem teljes. Az utóbbi évtizedekben a témában megjelent tanulmányok elsöprő többsége nem az áttérést, hanem egyes általában neves konvertiták életútját, áttérésük motivációit és következményeit vizsgálta. 14 Míg könyvében Marsha L. Rozenblit egy fejezetet szentelt a vallásváltásoknak, az áttérés Robert Wistrich, Steven Beller, Klaud Hödl vagy Alison Rose műveiben csupán elvétve kerül említésre. Ld. Marsha L. Rozenblit: The Jews of Vienna, , i. m o.; Robert S. Wistrich: The Jews of Vienna in the Age of Franz Joseph. Oxford, Oxford University Press, 1989.; Steven Beller: Vienna and the Jews, A Cultural History. Cambridge, Cambridge University Press, 1989.; Klaus Hödl: Wiener Juden jüdische Wiener. Identität, Gedächtnis und Performanz im 19. Jahrhundert. Innsbruck, Studien Verlag, 2006.; Alison Rose: Jewish Women in Fin de Siècle Vienna. Austin, University of Texas Press, Ld. pl. Mel Scult: Millennial Expextations and Jewish Liberties. A Study of Efforts to Convert the Jews in Britain up to the mid-19 th Century. Leiden, Brill, 1978.; Robert Michael Smith:The London Jews Society and Patterns of Jewish Conversion in England, Jewish Social Studies, 43. évf. 1981, 3-4. sz o.; Christopher M. Clark: The Politics of Conversion. Missionary Protestantism and the Jews in Prussia Oxford, Clarendon Press, 1995.; Michael Ragussis: Figures of Conversion. "The Jewish Question" and English National Identity. Durham London, Duke University Press, Ld. különösen: Jacob Katz: The German-Jewish Utopia of Social Emancipation. (1967) In: Uő: Emancipation and Assimilation. Studies in Modern Jewish History. Westmead, Eng., Gregg International, 1972, o.; Uő: Kifelé a gettóból, i. m.; Hans Liebeschütz: Das Judentum im deutschen Geschichtsbild von Hegel bis Max Weber. Tübingen, Mohr Siebeck, 1967.; Uriel Tal: Christians and Jews in Germany. Religion, Politics, and Ideology in the Second Reich, Ithaca London, Cornell University Press, 1975.; Reinhard Rürup: German Liberalism and the Emancipation of the Jews. In: Leo Baeck Institute Year Book, 20. évf. 1975, o.; Marsha L. 8

11 annak a kifejezett kérdésnek a vizsgálatára, vajon e diskurzusban az áttérés miként jelent meg, milyen szerepet játszott, úgyszintén kevesen vállalkoztak. 17 A hosszú 19. századi honi zsidóság esetében e hiányosság még feltűnőbb. Átfogó igényű munka az áttérésekről nem készült. William McCagg 1987-ben megjelent, meglehetősen szertekalandozó tanulmányának a címe a kérdés általános bemutatását ígéri, de valójában főleg a reformkorral és vészkorszakot megelőző évekkel foglalkozik. 18 A reformkortól 1914-ig terjedő időszakot illetően az áttérést az 1896-tól rendelkezésre álló statisztikák alapján értelmezte Karády Viktor. 19 David Ellenson két tanulmányt szánt a magyar orthodox rabbiknak az aposztáziáról kifejtett nézetei bemutatására. 20 Az utóbbi években Welker Árpád feldolgozta a pesti protestáns gyülekezetekbe a 19. század elejétől 1895-ig betért zsidók levéltári forrásait, Kovács Ábrahám részletesen vizsgálta a pesti zsidók körében 1841-től rendszeres evangelizációs munkát folytató Skót Misszió tevékenységét. 21 Ismereteink szerint mindeddig egyetlen olyan tanulmány született, ugyancsak Kovács Ábrahám tollából, amelynek kifejezett tárgya egy adott személy, nevezetesen Bloch Móric/Ballagi Mór vallásváltása, annak okai, körülményei, következményei. 22 Az 1930-as években, majd az 1970-es évek óta több írás taglalta több-kevesebb részletességgel egyes, életük során áttért zsidó nagypolgárok és még inkább értelmiségiek zsidóságuk iránti viszonyát, kisebb-nagyobb figyelmet szentelve áttérésüknek is. 23 E munkák mellett az akkulturálódó zsidóság körében mutatkozó felekezetváltás említés szintjén persze megjelent Rozenblit: The Jews of Germany and Austria. A Comparative Perspective. In: Robert S. Wistrich szerk.: Austrians and Jews in the Twentieth Century. From Franz Joseph to Waldheim. New York, St. Martin Press, 1992, o.; Steven Beller: Patriotism and the National Identity of Habsburg Jewry, In: Leo Baeck Institute Year Book, 41. évf. 1996, o.; Evyatar Friesel: The German-Jewish Encounter as a Historical Problem. A Reconsideration. In: Uo., o. 17 A pár kivétel közül említendő: Chris Clark: The "Christian" State and the "Jewish Citizen" in Nineteenth-Century Prussia. In: Helmut Walser Smith szerk.: Protestants, Catholics and Jews in Germany, Oxford New York, Berg, 2001, o.; George Y. Kohler: German Spirit and Holy Ghost Treitschke s Call for Conversion of German Jewry. The Debate Revisited. Modern Judaism, 30 évf. 2010, 2. sz o. 18 William O. McCagg Jr.: Jewish Conversion in Hungary in Modern Times. In: Todd M. Endelman szerk.: Jewish Apostasy in the Modern World, i. m o. 19 Karády Viktor: Asszimiláció és társadalmi krízis. (1993) In: Uő: Zsidóság, modernizáció, polgárosodás. Tanulmányok. H. n. [Bp.], Cserépfalvi, 1997, o.; Uő: Traumahatás és menekülés A zsidó vallásváltók szociológiája 1945 előtt és után. In: Uő: Önazonosítás, sorsválasztás. A zsidó csoportazonosság történelmi alakváltozásai Magyarországon. Bp., Új Mandátum Könyvkiadó, 2001, o. 20 David Ellenson: The Orthodox Rabbinate and Apostasy in Nineteenth-Century Germany and Hungary. In: Todd M. Endelman szerk.: Jewish Apostasy in the Modern World, i. m o.; Uő: On conversion and Intermarriage. The Evidence of Nineteenth-Century Hungarian Orthodox Rabbinic Writings. Text and Context, 2005, o. 21 Welker Árpád: Vegyes házasságok és vallásváltások a Kálvin téri gyülekezetben a 19. században. In: Kósa László szerk.: Reformátusok Budapesten. Tanulmányok a magyar főváros reformátusságáról. I-II. köt. Bp., Argumentum Kiadó ELTE BTK Művelődéstörténeti Tanszék, 2006, I. köt o.; Uő: Zsidó betérések a protestáns felekezetekbe Pesten, 1895 előtt. Korall, 8. évf május, o.; Kovács Ábrahám: A skót presbiterianizmus hatása Budapesten: A skót misszió rövid története. In: Kósa László szerk.: Reformátusok Budapesten, i. m. II. köt o.; Uő: The History of the Free Church of Scotland's Mission to the Jews in Budapest and its Impact on the Reformed Church of Hungary Frankfurt am Main, Peter Lang, Kovács Ábrahám: Ballagi Mór és a Skót Misszió: megtérés, áttérés vagy kitérés? Egy liberális protestáns zsidó életútjának kezdete. Confessio, 31. évf. 2007, 3. sz o. 23 A teljesség igénye nélkül megemlítenénk Robitsek Márta és Friedländer Sára disszertációját Saphir Móric Gottliebről, Várdy Huszár Ágnes, illetve K. Nagy Magda monográfiáját Karl Beckről, illetve Balázs Béláról, Nagy Sz. Péter kismonográfiáját Hatvany Lajosról, Vezér Erzsébet és Török Petra írásait Lesznai Annáról, Litván György munkáit Jászi Oszkárról, Szabó Ervinről vagy Somló Bódogról, Gyurgyák János Jászit hosszan tárgyaló könyvét a zsidókérdésről, Repiszky Tamás cikkeit a Jászi és a Moscovitz családról, William McCagg, Bácskai Vera, Varga László, Halmos Károly és Kövér György írásait a nagypolgárságról, Fürst Ilona disszertációját és Somogyi Éva tanulmányát Dóczi/Dóczy Lajosról, Schweitzer Gábor cikkét Angyal Dávidról. A részleteket lásd a bibliográfiában. 9

12 több, kifejezetten a zsidókkal vagy általában a korabeli társadalommal foglalkozó írásban. 24 Mindezen történeti munkák nélkül disszertációnkat nem tudtuk volna megírni. Attól mindazonáltal roppant messze állunk, hogy a zsidó vallásváltás korabeli jelenségéről ezen írások alapján általános képet nyerjünk. E hiányt igyekeztünk némileg pótolni. Vizsgálatunk közel egy évszázadot ölel fel. A dolgozat időbeli határait illetően a kezdeti időpont magától adódik. A reformkorra esik az áttérések számának első megugrása, a kikeresztelkedések ekkor kerültek először a zsidó és a keresztény közvélemény figyelmének homlokterébe. Mint annyi más tekintetben, a forradalmakba torkolló első világháború a zsidók és keresztények viszonyában is új fejezetet nyitott, az közötti évek minden korábbihoz képest példátlan áttérési hulláma, a három év alatt közel tízezer magyar zsidó kikeresztelkedése már egy másik történet része. Munkánk tematikai kereteit öt főbb vizsgálati szempont jelöli ki: (1) Az áttérések általános indítékai. Mely általános, hosszú távú hatások eredményeképpen juthattak a magyarországi zsidók egyre nagyobb számban arra a döntésre, hogy a zsidó vallást elhagyva áttérjenek valamelyik keresztény vallásra? A kérdés két részre bontandó. Egyfelől: a zsidó közösséget ért mely kulturális és társadalmi változások révén vált az áttérés mind több személy számára elképzelhető opcióvá? Másfelől: azon zsidók esetében, akik az áttérést nem csak fontolóra vették, de át is tértek, melyek lehettek döntésük főbb motivációi, illetve céljai? (2) Az áttérések számának alakulása, konjunkturális okai és jelentősége. Az általunk vizsgált időszak során az áttérések száma és aránya erős hullámzások mellett, de fokozatosan növekvő tendenciát mutatott. Milyen statisztikai forrásokkal rendelkezünk e megállapítás alátámasztására, mit mondanak a számok? Közép-európai viszonylatban mennyire tekinthető e növekedés jelentősnek? Egy évszázad hosszú idő. Hogyan alakult az áttérések száma és aránya részben a forrásaink által, részben az általunk megszabott korszakokon belül? Melyek lehettek a vallásváltások időspecifikus mozgatórugói, miként értelmezhetők az áttéréseknek a reformkor és az első világháború között több ízben hirtelen megnövekvő hullámai? Hogyan változott az áttérések jelentőségének korabeli, zsidó és keresztény percepciója? E fejezet végén kísérletet teszünk arra, hogy megállapítsuk a zsidó vallásváltás jelenségének a számokon túlmutató jelentőségét. 24 Az előbbiek közül feltétlen megemlítendő: Jehuda Don George Magos: A magyarországi zsidóság demográfiai fejlődése. (1983) Történelmi Szemle, 28. évf. 1985, 3. sz o.; Jacob Katz: The Identity of Post-Emancipatory Hungarian Jewry; i. m o.; Michael K. Silber: A zsidók társadalmi befogadása Magyarországon a reformkorban. A kaszinók. Századok, 126. évf. 1992, 1. sz o.; Uő: The Social Composition of the Pest Radical Reform Society (Genossenschaft für Reform im Judenthum), Jewish Social Studies, 1. évf. 1995, 3. sz o. 10

13 (3) Az áttérők profilja. Kik tértek ki? Az áttérés a zsidó társadalom mely nemű, milyen földrajzi származású, életkorú tagjait, társadalmi-kulturális szempontból mely rétegeit érintette nagyobb mértékben, az arányok idővel miképpen módosultak? Éppen lezárni készültünk kutatásainkat, amikor a Dohány utcai zsinagóga jobb tornyában heverő dokumentumok jelenleg is tartó leltárba vétele során a Magyar Zsidó Levéltár munkatársai megtalálták a Pesti Izraelita Hitközség által 1896-tól vezetett kitérési jegyzőkönyvek egy részének másolatait. E forrás lehetővé tette, hogy jelentékenyen pontosítsuk az áttérők profiljáról a történetírásban kialakult képet, legalábbis a századforduló éveire vonatkozóan. (4) Az áttérés útjai. Az emancipáció korában történt áttérések okait kutató történeti munkákban egyes konkrét személyek általában valamely feltételezett tendencia példázataiként jelennek meg. E szokástól az előbbi fejezetek során igyekeztünk tartózkodni. A szerzők ezzel kimondva-kimondatlanul azt feltételezik, hogy e személyek a konvertiták reprezentatív képviselői. A források természetéből fakadóan azonban csupán az áttérők töredékéről, lényegében a nagypolgárság és az értelmiség néhány tagjáról rendelkezünk személyes információkkal. Ha hasonló hatások érték is őket, mint a velük egy időben áttért hitsorsosaik azon elsöprő többségét, akik nem voltak sem nagypolgárok, sem jegyzett értelmiségiek, az ismert esetek általános trendek illusztrációjaként való megjelenítésével megítélésünk szerint torz képet nyújtunk a zsidók áttéréséről. És tegyük hozzá: torz képet magukról a bemutatott konvertitákról is. A vallásváltás mindenféleképpen összetett folyamat volt, egy adott személy egyedi története, amelynek illusztrációként való megjelenítésével a szóban forgó egyén tapasztalatairól, érzelmeiről, motivációiról is jó eséllyel reduktív képet nyújtunk. Csakhogy az áttérés története végső soron nem más, mint az áttértek történetei, amelyeket érdemes külön, önmagukban is bemutatni. Ebben a fejezetben tehát nem az áttérésről, hanem egyes áttért férfiakról és nőkről írunk. Hol születtek, milyen közegben, milyen családban, milyen nevelésben részesültek, egyéni életútjaik merre vitték őket, mire vágytak miért tértek át? Az áttéréshez vezető útjaik nyomon követése arra talán elegendő, hogy kísérletet tegyünk a zsidó nagypolgárság, és még inkább a zsidó értelmiségiek körében történt vallásváltások némely jellemzőinek, a század előrehaladtával mutatkozó változások tendenciáinak a feltérképezésére. (5) Az áttérés eredményessége. Az áttéréseknek nem csupán okai, de céljai is voltak. Hogyan, miben mérhető az áttérés eredményessége? Azon zsidók számára, akik a vallásváltás mellett döntöttek, a keresztény felekezetek valamelyikébe való átlépés meghoztae a remélt eredményt? A disszertáció záró fejezetében e kérdésekre keressük a választ. 11

14 Mivel dolgozatunk a téma első monografikus feldolgozása, a kérdés több oldalú vizsgálatára törekedtünk. Ez önmagában is többféle megközelítést igényelt, számos, jellegében eltérő forrás bevonását tette szükségessé. A források sokrétűsége e mellett egyes források hiányát volt hivatva kiváltani. Bizonyos források nemegyszer jobb híján, más jellegű források hiányának kompenzációjaként kerültek felhasználásra. A kemény adatokat gyakorta diskurzuselemzéssel pótoltuk, a számokat korabeli becslésekkel, a korabeli vélekedéseket visszaemlékezésekkel, a nem fikcionális szövegeket szépirodalommal, az önéletrajzi jellegű dokumentumokat az adott személyekről mások által megfogalmazott véleményekkel. Az eltérő jellegű források anyakönyvek, statisztikák, hitközségi archívumanyagok, zsinagógai beszédek, országgyűlési naplók, hírlapok, naptárak, egyesületi évkönyvek, röpiratok, levelezések, naplók, visszaemlékezések, életrajzok, szépirodalmi művek, viccgyűjtemények, stb. vegyítése, vagyis eltérő szempontjaik konfrontálása izgalmas kihívást jelentett, amelynek igyekeztünk körültekintő forráskritikai hozzáállással megfelelni. Forrásaink olvasatát érdeklődési körünk határozta meg, nevezetesen az áttérő zsidók identitásának a társadalomtörténete. Sajnálatos, de leszögezendő: a reformkor és az első világháború között Magyarországon áttért zsidók elsöprő többségének nemhogy a történetét, de még a nevét sem ismerjük, sőt, áttérésük pontos dátumát sem. A források elméletileg rendelkezésre állnak. Az 1896-os évet megelőző évtizedeket illetően a katolikus plébániáknak és a protestáns gyülekezeteknek a Magyar Országos Levéltárban mikrofilmen őrzött keresztelési anyakönyveiben a keresztséget felvett, héber vagy izraelita ( hebraei, israelitae ) szülőkkel rendelkező konvertiták is megtalálhatók. 25 Az október 1-én érvénybe lépett állami (polgári) anyakönyvezés bevezetését követően született egyházi anyakönyvi iratokat az adott plébániák, gyülekezetek őrzik, elvileg ezek is hozzáférhetőek (a valóságban már kevésbé). A keresztelési anyakönyveknek legalább valamelyest átfogó áttekintése azonban csupán sok ember sok évi munkájával volna elvégezhető. A jelen dolgozat keretében kutatásainkat e tekintetben a lipótvárosi plébánia egyes évtizedeire vonatkozó dokumentumainak vizsgálatára korlátoztuk. Amint a IV. fejezetből kiderül, több ízben még a bizonyos hírnévvel rendelkező zsidók áttérésének pontos dátumát sem tudtuk kideríteni. Azokban az esetekben, ahol az áttérésnek sem a megközelítő idejét, sem főleg a helyét nem ismerjük, a feladat megoldása lényegében 25 A lipótvárosi római katolikus plébánián már az 1850-es években is használták a héber kifejezést, de az 1860-as évekig a latin dominált. A magyarosodás a plébániát az 1870-es évektől érte el, ekkortól az israelita / izraelita vált a bevett terminussá. Ld. Magyar Országos Levéltár, Szentistvánvárosi (Lipótvárosi) r. kath. plébánia, kereszteltek anyakönyve. A mai Magyarország területén lévő egyházi anyakönyveken kívül a mikrofilmek a határokon túli anyakönyvek másolatainak csak egy kis részét tartalmazzák től a papoknak és lelkészeknek minden zsidó áttérése esetében értesíteniük kellett a konvertita születési helyének hitközségét, hogy ez utóbbi az áttérés tényét saját anyakönyvében is rögzíthesse. A gyakorlatban, amint erről később beszámolunk, ennek az értesítési kötelezettségnek pár kivétellel sem ekkor, sem e kötelezettséget újra kimondó egyházpolitikai törvények után nem tettek eleget. A zsidó felekezeti anyakönyvek e téren tehát nem nyújtanak segítséget. 12

15 lehetetlen. A biztosnak, illetve megbízhatónak tekinthető forrásokon: a keresztelési anyakönyveken, a Pesti Izraelita Hitközség kitérési jegyzőkönyvein, a Budai Izraelita Hitközség havilapjában 1911 decemberétől közölt kitértek névjegyzékén, a korabeli sajtón és a történeti munkákon kívül rendelkezésre áll az 1929-ben kiadott Zsidó Lexikon. Azon megfontolásból hogy a lexikonban szereplő személyeket a közös származás vérkapcsolatai állítják egymás mellé, a szerkesztők a felekezetükből kilépett zsidókat is felvették munkájukba, áttért mivoltukat a nevük után biggyesztett csillaggal jelölték. 26 A forrással azonban több gond is van. Egyrészt nem derül ki belőle az, mikor tért át egy adott konvertita. A megjelölés így egy kategóriába sorolja a közvetlenül születésük után megkeresztelt személyeket azokkal, akik életük alkonyán hagyták el a zsidó felekezetet. A lexikonban csillaggal jelölt személyek közül számosan az as kitérési hullám során tértek át, vagyis az általunk tárgyak korszakban még zsidó vallásúak voltak. (E tekintetben nagy segítséget nyújtottak a felekezeti lapok hírei, valamint a különféle felekezeti intézmények névlajstromai, amelyekből annyi legalább kitűnik, hogy egy később áttért személy az adott időpontban még a zsidó felekezet kötelékébe tartozott.) Másrészt a lexikon szerzői több esetben tévedtek. Csillaggal jelöltek olyan személyeket, akik már keresztényként születtek (így például Gajári Ödönt), illetve olyan zsidókat, akik nem tértek át (például Sváb Károlyt, Farkas Pált, Kónyi Manót vagy Ferenczi Sándort). És ami ennél gyakrabban előfordul: számos konvertita a megkülönböztető csillag nélkül, vagyis zsidó hitűként jelenik meg (például Wodianer Sámuel, Hugó Károly, Pólya Jakab, Hevesi Lajos, Diner-Dénes József, Balázs Béla vagy Molnár Antal). A konvertitaként jelölt személyekről szóló szócikkek szerzői az áttérés dátumát csak elvétve adták meg, olykor úgyszintén tévesen, így id. Chorin Ferenc esetében, aki valóban áttért, de biztosan nem főrendiházi taggá kinevezése, vagyis 1903 előtt, amint azt a lexikon állítja, hiszen 1916-ban még ott találjuk a nevét az Országos Magyar Izraelita Közalap nagybizottságának tagjai között. 27 Bármely okból tért is ki, annyi tehát bizonyos, hogy döntésével nem főrendiházi taggá való kinevezésének esélyeit kívánta növelni. Az asszimiláció kifejezést többnyire kerültük. Az 1900-as évek neológ felekezeti sajtója e kifejezés alatt a zsidók vallásuk és közösségükhöz való hűségük fenntartása melletti elmagyarosodásának folyamatát értette. A cionisták meghatározása szerint az asszimiláció a zsidó népiségnek a beolvadás hiú ábrándja oltárán történt önfeláldozását jelentette. Társadalomtörténeti kategóriaként, Milton Gordon meghatározása szerint az asszimiláció egy 26 Ujvári Péter: Előszó. In: Uő szerk.: Zsidó Lexikon. Bp., A Zsidó Lexikon kiadása, 1929, oldalszámozás nincs. 27 Fölhívás a magyar zsidósághoz. Egyenlőség márc. 12, 1. o. 13

16 olyan folyamat, amely véglegesen egy etnikai-vallási kisebbségnek az adott többségi társadalomba való teljes felolvadásával, kollektív önazonossága, mássága tudati és szociológiai (így vallási) jelei, az őt érő hátrányos megkülönböztetések és az ellene táplált előítéletek megszűnésével jut nyugvópontra. 28 A századforduló mondhatni hivatalos neológ álláspontja szerint a magyar zsidók zöme azzá vált, ami: zsidó hitű magyarrá, azaz asszimilálódott. A cionisták megítélésében a neológ polgárság zöme asszimilánssá vált, vagyis származását szégyellő, zsidó énjét megtagadó lelki roncshalmazzá. Ha Milton Gordon sémáját követjük, az általunk vizsgált korszakban az asszimiláció útjának végére tán pár száz zsidó származású személy jutott el. Tetszés szerint dönthetnénk a kifejezés valamelyik értelmezésének átvétele mellett. Akármelyik értelmezést vesszük azonban át, használata azt feltételezi, attól nyeri el értelmét, hogy képesek vagyunk valamelyes pontossággal felfedni a zsidók a mi esetünkben magyarrá válásának érzelmi útjait, hiszen szemben az akkulturáció neutrálisabb kifejezésével, az asszimiláció mindenképpen magában foglalja az érintett zsidók benső átalakulását, lelki azonosulását is. Cselekedeteik alapján lehetséges ugyan következtetéseket levonni érzelmi világukra vonatkozóan, de ez végső soron merőben spekulatív. Hogy a legegyértelműbb példával éljünk: mire lehet következtetni abból a tényből, hogy egy izraelita vallású állampolgár az 1900-as népszámlálás során a magyar nyelvet jelölte meg válaszként a kérdésre, mi az anyanyelve, vagyis az a nyelv, amelyet magáénak vall s legjobban és legszívesebben beszél? ben a statisztikák szerint a kassai zsidóság 80,4%-a volt magyar anyanyelvű ben az immár Csehszlovákiához tartozó városban csupán 13,2%-uk mondta magát magyar nemzetiségűnek, 64%-uk zsidó, 18,4%-uk szlovák, 4,4%-uk német nemzetiségűként lett regisztrálva. Az első bécsi döntés eredményeképpen Magyarországhoz visszacsatolt városban a zsidó lakosság újfent elsöprő többsége, 89,5%-a magyar anyanyelvűnek vallotta magát. 30 Az ingadozás szélsőséges mértéke önmagában is jelzi: a számok alapvetően a politikai viszonyok függvényében alakultak, a zsidók egyéni identitásához nincs sok közük. Marad a kvalitatív módszer, a személyes nyilatkozatok, a korabeli újságokból, röpiratokból, a naplókból, levelekből, visszaemlékezésekből nyerhető információk. Mivel azonban pár száz férfi és alig pár tucat nő nyilatkozataiból nemigen lehet 28 Milton M. Gordon: Assimilation in American Life. The Role of Race, Religion, and National Origin. New York, Oxford University Press, 1964, o., különösen: o. Gordon nyomán, de tőle részletekben eltérően, a folyamatot különféle szakaszokra lehet bontani, amiként tette ezt például Hanák Péter. Ld. Hanák Péter: A lezáratlan per. A zsidóság asszimilációja a Monarchiában. (1983) In: Uő szerk.: Zsidókérdés, asszimiláció, antiszemitizmus. Tanulmányok a zsidókérdésről a huszadik századi Magyarországon. Bp., Gondolat, 1984, o. Az asszimiláció honi értelmezéseinek összegzését és értelmezését nyújtja: Gyáni Gábor: Az asszimiláció fogalma a magyar társadalomtörténetben. (1993) In: Uő: Történészdiskurzusok. Bp., L Harmattan, 2002, o. 29 Az anyanyelvre vonatkozó kérdés alakulására az közötti népszámlálási számlálólapokon ld. Klinger András Kepecs József szerk.: A magyar népszámlálások előkészítése és publikációi I. köt.: Népszámlálási rendeletek, törvények, nyomtatványok, népszámlálási kérdések, publikációk. Bp., Központi Statisztikai Hivatal, 1990, o. 30 Kovács Éva: Az asszimiláció ellentmondásai. A kassai zsidóság a két világháború között ( ). Somorja Dunaszerdahely, Fórum Kisebbségkutató Intézet Lilium Aurum Könyvkiadó, 2004, 39. o. 14

17 érdemleges következtetést levonni többszázezer zsidó lelki életét, asszimilációját illetően, a kifejezéstől általában tartózkodtunk. Végezetül egy fontos pontosítás: minden megnevezés megjelölés, önmagában esszencializál. Nem vitás, zsidó helyett pontosabb volna olyasféle jelöléssel élni, mint valamilyen, egyénenként változó arányban önmagát akármilyen értelemben»zsidónak«tekintő vagy érző, illetve kortársai által úgyszintén egyénenként és helyzetektől függően változó mértékben»zsidó«-nak tekintett személy. E megoldás azonban stilisztikailag nyilvánvalóan nem kivitelezhető. A zsidóság kifejezés kétségkívül még problematikusabb, különösen egy adott személy jellemére vonatkoztatott, e személyt valamiféle feltételezett zsidó énnel felruházó alkalmazásában. Ettől függetlenül ezt a főnevet is használjuk, de hangsúlyozzuk: zsidó, illetve zsidóság alatt nem lényegi attribútumokat értünk és nem ezt kutatjuk. Amikor egy adott személynek a zsidóság, illetve önnön zsidósága iránti viszonyáról írunk, ez alatt annyit értünk, hogy ismereteink szerint miként vélekedett (volt) hitsorsosairól, milyen jelentéssel bírt számára a tény, hogy zsidó vallású szülők gyermekeként, a zsidó felekezet tagjaként jött a világra, milyen érzelmeket keltett benne zsidó státusza. Megjegyzés a dolgozatban idézett forrásszövegek közlését illetően. Az általunk vizsgált korszakban, mint ismeretes, a nyomtatott források ún. rövid ortográfiával éltek. Ezeket a szöveghelyeket, úgymint egyes értelemzavaró írásmódot (pl. épen éppen helyett) a mai helyesírás szerint módosítottuk. Megőriztük viszont a c helyett cz -vel, az sz helyett s -el és a c helyett t -vel írt szavak eredeti írásmódját, valamint a maitól eltérő külön- és egybeírásokat (pl. a hol, a mely ). A vezeték- és az utónév sorrendjét tekintve a Magyarországon született vagy bevándorolt zsidók esetében mindig a magyar nyelv szabályait követtük. 15

18 I. AZ ÁTTÉRÉSEK TÖRTÉNELMI FELTÉTELEI A reformkor neves nagykereskedője és vállalkozója, Wodianer Sámuel ( ) 1841 februárjában áttért a református hitre. 1 Legkisebb öccse, Wodianer Kozma/Kosman ( ) nem tért ki, sőt, szemben családja többi tagjaival, az iránt sem mutatott hajlandóságot, hogy közelebb kerüljön a keresztény társadalomhoz. A hagyományos zsidó társadalom belső értékhierarchiája szerinti emelkedés útját választva a zsidó tudományok neves művelőjévé vált, jesivát alapított és vezetett Győrszigeten. 2 A Venetianer család egyik fiából, az 1873-ban kitért Venetianer Sándorból ( ) református lelkész lett, 3 öccse, Venetianer Lajos ( ) az 1877-ben nyílt Országos Rabbiképző intézet elvégzése után Csurgó, Lugos, majd Újpest rabbijaként szolgált, 1922-ben megjelent, a magyar zsidóság történetét bemutató apologetikus célzatú, de tudományos igényű könyve a korabeli magyar zsidó történetírás kimagasló műve. 4 Mindakét testvér a megtestesült becsületesség és kötelességtudás, írta önéletrajzában Benedek Elek ( ) az egyaránt szélsebesen felívelő karrierjük szempontjából valóban hasonló Neményi Ambrusról ( ) és öccséről, Neményi Imréről ( ). 5 Egy különbség mégis volt köztük. Míg a megyei tanfelügyelő, miniszteri tanácsos, majd 1917-ben vallás- és közoktatásügyi államtitkár Neményi Imre pályája kezdetén áttért a református hitre, a szerény péceli zsidó hitoktató idősebb fia, Neményi Ambrus, országgyűlési képviselő, a Pesti Napló főszerkesztője, az 1902-ben létrejött Gyáriparosok Országos Szövetségének első ügyvezető igazgatója Alexander Bernát ( ) emlékei szerint a legambiciózusabb ember, akivel fiatalkorában találkozott az esetleges kísértés dacára zsidó hitűként halt meg. 6 A felsorolást hosszan folytathatnánk. Az áttérés végső soron belső diszpozíciókon múló döntés volt, amelyre nemhogy a zsidó közösség életében bekövetkezett változások, de egy adott személy családi háttere, nevelése, pályaválasztása, társadalmi viszonyai nem nyújthatnak teljes magyarázatot. Számosan voltak, akik életük során eltávolodtak a zsidó hagyományoktól, a vallásos hittől, illetve eleve nem részesültek zsidó nevelésben, nyelvileg és kulturálisan 1 Budapesti napló. Jelenkor, febr. 27, 65. o. 2 Összefolyik múlt és jövendő. Egyenlőség, dec. 29, 7-8. o. 3 Dr. Winkler Ernő: Venetianer Lajos. In: Emlékkönyv a Ferenc József Orsz. Rabbiképző Intézet ötven éves jubileumára II. köt.: Az intézet elnökei, tanárai és tanítványai. Bp., Kiadják: Dr. Blau Lajos, Dr. Hevesi Simon, Dr. Friedmann Dénes, 1927, 75. o. 4 Ld. Dr. Venetianer Lajos: A magyar zsidóság története a honfoglalástól a világháború kitöréséig. Különös tekintettel gazdasági és művelődési fejlődésére. Bp., Fővárosi nyomda Részvénytársaság, Benedek Elek: Édes anyaföldem! Egy nép s egy ember története. I-II- köt. Bp., Pantheon Irodalmi Intézet, 1920, II. köt o. 6 Neményi Ambrus. Egyenlőség, dec. 18, második melléklet, 1. o.; Alexander Bernát: Bánóczi József. In: Emlékkönyv Bánóczi Józsefnek születése hetvenedik évfordulójára július 4. Bp., Franklin-Társulat, 1919, 24. o. Az életrajzi adatok szokványos lelőhelyeit a Szinnyei-Gulyás-Viczián Magyar írók élete és munkáit, a Zsidó Lexikont, a Magyar Életrajzi Lexikont, az Új Magyar Életrajzi Lexikont, az Országgyűlési almanachokat, stb. nem lábjegyzeteljük, hacsak az adott információ sajátossága ezt nem indokolja. 16

19 elmagyarosodtak, szakmájukban, társasági életükben nagymértékben keresztényekkel érintkeztek, a zsidó felekezethez tartozásuk miatt hátrányt szenvedtek társadalmi előmenetelükben, mégsem tértek át, aminthogy olyanok is voltak, akik áttérésének lehetséges okára nézve a vallásváltáshoz vezető, e fejezetben felvázolt tényezők ismeretében sem leszünk okosabbak. A XIX. század irodalmában bizonyos czélzatosság vehető észre, mely abban áll, hogy a zsidóságban az önérzet és önbecsülés ébren tartassék, vagyis fölélesztessék, írta a Rabbiképzőt végzett Mandl Ármin (1865-?) 1898-ban kiadott, művével ugyancsak e célt szolgálni óhajtott tankönyvében. 7 Pár évvel könyve megjelenése után a Mindszenten, Vágújhelyen, majd Szigetváron működő rabbi megvált állásától és kikeresztelkedett, később tanfelügyelői hatáskörrel a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztériumban dolgozott. 8 Milyen (lelki) okok késztethettek a századfordulón egy rabbiképző növendéket, majd neológ rabbit arra, hogy megváljon hitétől? Annyi biztos, hogy jóval tekervényesebbek lehettek, mint a századfordulón áttérő zsidók zöméé. Ha azonban Mandl esetében némi spekuláció még lehetséges volna is a 19. századi Európában a zsidó tudományok nem egy művelője jutott el élete során a zsidóságból való teljes kiábrándulásig, az 1898-ban elhunyt özvegy Kunfinénak az Országos Hírlapból vett esete végkép megmagyarázhatatlan. Egy hetvenéves öreg asszony halt meg a napokban Világoson. Dr. Balázs ottani községi orvos anyósa, özvegy Kunfiné volt a halott, aki harmincz esztendeig élt katholikus vallású vejénél, de sohasem evett az asztalnál. Megtartotta szigorúan a zsidó vallás étkezési szabályait, eljárt szombatonkint a zsinagógába és parókát viselt, ami a régi módi zsidók hagyományos szokása. A halottat zsidó rítus szerint megfürösztötték, fehér köpenybe burkolták és kiterítették szalmára. Virrasztó asszonyok voltak a halott körül, mikor késő éjjel beállított a hallottasházhoz dr. Széver Ferencz ottani plébános. Egy írást mutatott elő, melyet a radnai plébános intézett hozzá, tudtára adva, hogy özvegy Kunfiné ezelőtt öt esztendővel keresztelkedett ki a radnai templomban. Erre a hírre a zsidó virrasztókat keresztények váltották fel és másnap a plébános temette el az öreg asszonyt. Hogy keresztény volta daczára miért ragaszkodott a zsidó vallás szabályaihoz, az a halott titka. 9 Hogy mi vihette az áttérésre, tehetnénk hozzá, ha e lépés előtt 65 éves koráig szigorúan vallásos életet élt, illetve miért katolizált, ha utána is ortodox zsidóként folytatta életét, nem kevésbé rejtély. Ez azonban nyilván nem jelenti azt, hogy a 19 század folyamán lassan növekvő számú áttérések mögött ne húzódtak volna általános trendek. Ebben a fejezetben ezeknek a feltérképezésére teszünk kísérletet, vagyis arra keressük a választ, mely hatások 7 A zsidók története és irodalma a talmud befejezésétől (500-től) a mai napig. Iskolai használatra. Írta Dr. Mandl Ármin, rabbi. Vágújhely, Horovitz Adolf könyvnyomdája, 1898, 107. o. 8 Mandl Ármin. In: Ujvári Péter szerk.: Zsidó Lexikon. Bp., A Zsidó Lexikon kiadása, 1929, 572. o. 9 A halott titka. Országos Hírlap, dec. 19, 5. o. 17

20 eredményeképpen juthattak a magyarországi zsidók közül egyre nagyobb számban arra a döntésre, hogy a zsidó vallást elhagyva áttérjenek valamelyik keresztény vallásra. 1. A visszatartó erők gyengülése Noha Frankl Adolf ( ), a Budapesti Autonóm Orthodox Izraelita Hitközség alelnöke, majd 1905-től az Orthodox Központi Iroda elnöke kétségbevonhatatlan ténynek tekintette a reform és a renegátizmus lényegbeni azonosságát, 10 az áttérés ritka jelenség maradt a politikai antiszemitizmus tekintetében eltérő, de a zsidóság integrációjával szemben hasonlóan csekély ellenállást tanúsító Anglia és Franciaország zsidó lakosságának a vallási hagyományoktól mégoly eltávolodott köreiben is. 11 Ahol viszont a politikai, illetve társadalmi antiszemitizmus erősebb volt, így Közép-Európában, a szekularizálódott zsidó rétegek sokkal inkább mutatkoztak hajlamosnak az áttérésben keresni a boldogulás útját, mint a vallásilag túlnyomóan hagyományos oroszországi hitsorsosaik, akiknek körében és annak ellenére, hogy jóval inkább szenvedtek az antiszemitizmustól az áttérőknek a zsidó lakossághoz viszonyított aránya Közép-Európához képest elenyésző maradt. 12 Míg tehát a zsidó vallástól és hagyományoktól való eltávolodás önmagában nem vezetett az áttéréshez, annak mégis szükségszerű és alapvető előfeltételét képezte. Önszántából vallásos zsidó értelemszerűen nem hagyta el vallását. A zsidó közösséget ért szekularizáció mértékével arányosan nőtt az áttérők annyiban potenciális tábora, hogy a vallásos kötelék alábbhagyásával, illetve szinte teljes megszűnésével elhárult az áttérés választásának lehetőségét eleve kizáró elsődleges akadály. Ha a 19. századi közép-európai zsidó közösségekben országokként eltérő időpontban fellépő és eltérő mértékű szekularizációnak megvoltak a maga sajátos okai, a vallásnak a zsidók életében betöltött szerepének csökkenése egyidejű volt a keresztény társadalmak szekularizációjával. 13 A hatvanas évek közepe óta a történetírás mind jobban megkérdőjelezte a neoweberiánus modernizációs paradigma által e modernizáció melléktermékeként adottnak tekintett, általános és lineáris folyamatként leírt szekularizáció elméletét, helyette e történelmi processzus korszakok, felekezetek, régiók, társadalmi rétegek szerint változó jellegét 10 Frankl Adolf: A renegátok s a reform-zsidók. Zsidó Híradó júl Az ortodox rabbiknak a kitéréshez való hozzáállása változásáról ld. David Ellenson: The Orthodox Rabbinate and Apostasy in Nineteenth-Century Germany and Hungary. In: Todd M. Endelman szerk.: Jewish Apostasy in the Modern World. New York London, Holmes & Meier, 1987, o. 11 Michael R. Marrus: Les Juifs de France à l époque de l affaire Dreyfus. (1971) Bruxelles, Editions Complexe, 1985, o.; Todd M. Endelman: The Social and Political Context of Conversion in Germany and England, In: Uő szerk.: Jewish Apostasy in the Modern World, i. m , o.; Uő: Radical Assimilation in English Jewish History, Bloomington & Indianapolis, Indiana University Press, 1990, 80. o.; Uő: Anti-Semitism and Apostasy in Nineteenth-Century France. A Response to Jonathan Helfand. Jewish History, 5. évf. 1991, 2. sz o.; Philippe-Éfraïm Landau: Se convertir à Paris au XIXe siècle. Archives Juives, N , 1. sz o. E domináns nézettel ellentétes véleményre ld. Jonathan I. Helfand: Passports and Piety: Apostasy in Nineteenth-Century France. Jewish History, Vol , 2. sz o.; Uő: Assessing Apostasy: Facts and Theories. Jewish History, Vol , 2. sz o. 12 Michael Stanislawski: Jewish Apostasy in Russia. A Tentative Typology. In: Todd M. Endelman szerk.: Jewish Apostasy in the Modern World, i. m o.; Todd M. Endelman: Conversion as a Response to Antisemitism in Modern Jewish History. In: Jehuda Reinharz szerk.: Living with Antisemitism. Modern Jewish Responses. Hanover London, University Press of New England, 1987, o. 13 Shulamit Volkov: Jews and Judaism in the Age of Emancipation: Unity and Variety. In: Wolfgang Beck szerk.: The Jews in European History. Seven Lectures. Cincinnati New York, Hebrew Union College Press Leo Beack Institute, 1994, o. 18