Nyelvvizsgabotrány: ötvenhat váci gyanúsított, négy vádemelési javaslat

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Nyelvvizsgabotrány: ötvenhat váci gyanúsított, négy vádemelési javaslat"

Átírás

1 XXIII/36 * szeptember 5. péntek Nyelvvizsgabotrány: ötvenhat váci gyanúsított, négy vádemelési javaslat KAMPÁNY Néveri István ringbe száll A Pestvidéki Nyomozó Ügyészség 1009 gyanúsítottal szemben fejezte be a nyomozást abban a vesztegetés bűntette miatt indult bűnügyben, amelynek tárgyát nyelvvizsga-bizonyítványok korrupció útján történő megszerzése képezte. Az ügyben Vác is érintett, nagy eséllyel sokan megússzák a büntetést.» 7. oldal Függetlenként, a Pro Urbe támogatásával szeretne polgármester lenni az ismert ügyvéd» 5. oldal További kampányhíreink a 4-5. oldalon olvashatók!

2 2 Váci Napló Gumik, kanyarok, balesetek: javult a helyzet, de nem eléggé Bár a szakértői vizsgálat még tart, és annak eredménye lesz a döntő a továbbiakban a két hete szombaton Vác határában történt halálos baleset ügyében, lapunknak több forrásból is megerősítették: a tragédiát okozó járművön egy tengelyen két különböző mintázatú gumi volt. Akár ez is okozhatta, hogy az Audi a kanyarban az enyhén nedves aszfalton megcsúszott és frontálisan ütközött. A súlyos baleset városunkban is nagy visszhangott váltott ki, annál is inkább, mert kiderült: a vétlen autóban egy debreceni család utazott, kirándulni indultak, és az édesapa és felesége már soha nem érkezik meg úticéljukhoz. Az Audi, amellyel a balesetet okozták. Az utasok karcolásokkal megúszták A Honda, amelyben ketten meghaltak. Vétlenek voltak (fotók: Velvet) Kisgyermekük és a velük utazó ismerősük és annak gyermeke súlyos sérülésekkel került kórházba. A legutolsó információk szerint a balesetet okozó 23 éves, szécsényi illetőségű sofőrt a bíróság a váci rendőrök által javasolt előzetes letartóztatás helyett csupán házi őrizetbe helyezte. Szerencsére ritkán történik városunkban és közvetlen környékén ennyire súlyos baleset, s ebben szerepe lehet annak is, hogy az utóbbi évtizedben jelentősen javult az autók műszaki állapota. Legalábbis ez derül ki a rendőrség tapasztalataiból. - Néhány éve még olyan kocsikkal is találkoztak járőreink, amelyek alig tudtak vánszorogni - mondta lapunknak Csukovics Norbert alezredes, a Váci Rendőrkapitányság közlekedési osztályának vezetője. Mostanában ez nagyon ritka. A közúti ellenőrzések során ugyanis rutinszerűen, szemrevételezéssel ellenőrizzük a járművek állapotát, s ha valamilyen problémát találunk, akkor abból helyszíni bírság vagy feljelentés lesz. A legrosszabb esetben egyszerűen levesszük a rendszámot. A rendőr általában megnézi a szélvédőt - ha repedt, akkor jön a büntetés. A gumik állapota is könnyen szemrevételezhető, s a világítás kontrollja sem nagy probléma. Ha úgy gondolják, hogy esetleg a fékekkel is baj lehet, a helyszínen egy egyszerű fékpróbát is csinálhatnak a járőrök. Büntetnek a fényvédővel lefóliázott ablakokért, s az is okot adhat erre, ha a járművön olyan változtatásokat végeznek el, amelyek után nem vizsgáztatják le ismét a kocsit. Ilyen lehet például, ha a gyári kormány helyett sportkormányt szerelnek fel. A helyszíni bírság 5-50 ezer, a feljelentés során kiszabott összeg ezer forint is lehet. A rendőrség a közúti hatósággal és a közlekedésfelügyelettel közösen havonta többször ellenőrzést tart az M2-es várost elkerülő szakaszán közlekedő teherautók, kamionok esetében is. A váci balesettel a Totalcar internetes portál is foglalkozott. Laptársunk szakértő bevonásával, a gyakorlatban vizsgálta meg, hogyan viselkednek nyáron a téli gumik. Adataik szerint ugyanis a balesetet okozó autón elől ilyen volt felszerelve. A tűzoltók oltóporral fújták le a szétroncsolódott motorteret, és a fehér porból jutott a két első gumiabroncsra is. Ezért jól látható, hogy a gumik oldalfalán lévő felirat: Snowtrac 3. Ez a gumi a Vredestein egyik téli gumiabroncsa, vagyis az Audi is - a Hondához hasonlóan - téli gumikkal közlekedett a baleset idején - írják. Kiderült az is, hogy az Audi jobb hátsó kerekén valószínűleg egy nyári gumiabroncs volt a baleset idején. Vegyes gumigarnitúrával a kanyarban: gyilkos kombináció - állítják cikkükben. (munkatársunktól)

3 Váci Napló 3 Déli területek leválása: lakossági kezdeményezés a városházára nem érkezett Egyetlen ember sem kereste meg a déli városrész lakói közül a váci önkormányzatot azzal a kéréssel, hogy tűzzék napirendre a terület Sződligethez csatolását - mondta lapunk érdeklődésére Fördős Attila polgármester, aki a szomszéd település képviselőtestületének minapi kezdeményezését inkább egyfajta kampányfogásnak tartja, semmint komoly felvetésnek. A városvezető hozzátette: éppen ezért semmi nem indokolja, hogy a témát napirendre tűzzék. Mint a Váci Napló az elmúlt pénteki számában megírta, augusztus 22-én Sződliget önkormányzata egy előterjesztést vitatott meg, amelynek lényege: a településsel fizikailag már szoros kapcsolatban lévő, de közigazgatásilag Váchoz tartozó déli részek lakói kérik, hogy kezdeményezzenek egyeztetést a várossal az elcsatlakozásról. Az utóbbi időben egyre több olyan megkeresés érkezett Sződliget Község Polgármesteri Hivatalához és a település önkormányzatához, amelyben a Vác-dél településrész közigazgatási, jogi státuszáról, a területen élők helyzetének javítási lehetőségeiről érdeklődtek az állampolgárok áll abban a közleményben, amelyet a sződligeti polgármester címéről küldtek el több szerkesztőségnek. Sződliget Község Önkormányzata augusztus 22-i ülésén egyhangú határozattal ügy döntött, hogy támogatja a nevezett településrész csatlakozási szándékát és az ezt kinyilvánító határozatot megküldi Vác Város Képviselőtestületének, amelynél kezdeményezi a kérelem napirendre vételét, megtárgyalását, illetve döntését az előkészítő eljárás megindításáról teszik hozzá. Vácott némi meglepetést okozott a levél, amelyet hivatalosan is megkaptak a szomszédos település önkormányzatától, ám a városházán úgy látják: mivel egyetlen polgár sem kereste meg a városvezetést, Bölcsőde. A városvezetés szerint Vácon van, Sződiigeten például nincs ilyen intézmény vagy akár bármelyik képviselőt, hogy foglalkozzanak az elszakadás kérdésével, a témát ezzel le lehet zárni. - Nem igazak azok az állítások, hogy nem törődünk a déli városrészen élőkkel - mondta Fördős Attila polgármester. - Amikor a nagy dunai árvíz volt, több ezer homokzsákkal erősítettük meg a védelmi vonalat, hogy a folyó ne tehessen kárt az ingatlanokban. Segítettük, hogy a hepehupás utat leaszfaltozzák, ehhez az önkormányzat kamatmentesen megelőlegezte a költségeket. Javítva a hulladékszállítás feltételeit, egy átrakót is kialakítottunk. Mivel a területtel határos a szintén a városhoz tartozó Václiget, az elmúlt években bővítettük a vízvezeték-hálózatot abban az irányban is. Önkormányzati segítséggel épült meg a főúton a buszok megállását lehetővé tévő öbölpár is, és még sorolhatnám a kisebb-nagyobb feladatokat, amelyeket megoldottunk. Mindent összevetve a most befejeződő választási ciklusban mintegy 15 millió forintot költöttünk a déli területre, tehát nem igaz az, hogy nem törődünk az ott élőkkel. A városvezető hozzátette: azért is sántít a sződligetiek felvetése, mert nehezen elképzelhető, hogy valaki rosszabb körülmények közé akar kerülni azzal, hogy hozzájuk csatlakozna. Vácott kiépült bölcsődei, óvodai, alapfokú iskolai hálózat működik, s lehetőség van a speciális nevelési igényű gyermekek elhelyezésére is. Erős és jól működő az egészségügyi és a szociális ellátás. Mindezekkel Sződliget a maga jóval szerényebb lehetőségeivel nem versenyezhet - jegyezte meg Fördős Attila. A városvezetés szerint a jogszabályi feltételek is hiányoznak ahhoz, hogy a felvetést komolyan lehessen venni. A törvény ugyanis kimondja, hogy egyetértés esetén a két képviselőtestület közös ülésén egy előkészítő bizottságot kell választani, majd népszavazáson kell eldönteni, megye-e, marad-e a terület, a voksolás eredménye nem írható felül. Ha nincs egyetértés, akkor is ki lehet írni a referendumot, de annak döntése nem kötelező. - Számunkra egyértelmű, hogy ez nem az ott élő polgárok felvetése, legalábbis nem a többségé, ezért mi az ügyet lezártnak tekintjük - mondta Fördős Attila. - Én személy szerint az egészet egy kampányfogásnak tartom Juhász Béla, sződligeti polgármester részéről, aki az egyik baloldali párt régiós szervezetének vezetője, és aktívan részt vesz a váci választási kampányban is. A városvezetés álláspontja tehát világos és egyértelmű: a déli lakóterületről nem mond le. (Furucz Zoltán) Vácott halálra szurkált egy másik beteget, felmentették Ítéletet hirdetett ma a Budapest Környéki Törvényszék annak a férfinak az ügyében, aki tavaly kétszer hátba szúrta egy betegtársát a váci kórház kardiológiai osztályán. A sértett belehalt az őt ért támadásba. A bíróság K. P. vádlottat az ellene emberölés bűntettének kísérlete miatt emelt vád alól felmentette. Az ítélet jogerős, azt mind a vád, mind a védelem képviselője és a vádlott tudomásul vette. Az akkor 59 éves vádlott és a sértett K. Vince a váci Jávorszky Ödön Kórház kardiológiai osztályán állt kezelés alatt, ahol egymás melletti ágyakon helyezték el őket. A vádlotton kórházi tartózkodása alatt az a téveszme uralkodott el, hogy az őt kezelő kórház az ő halálával nagyobb pénzösszeghez jut. A férfi arra jutott, hogy a kezelőorvosa rábeszélte lányát, hogy egyezzen bele az apja megölésébe; ezt követően az ételt és a gyógyszereket is gyanakodva fogadta, végül ezeket már nem is fogyasztotta el. A törvényszék elrendelte a vádlott kényszergyógykezelését, azzal, hogy a kényszergyógykezelést az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben kell végrehajtani és az legfeljebb 15 évig tart. (munkatársunktól)

4 4 Váci Napló KAMPÁNY: az MSZP és a DK is összegyűjtötte az aláírásokat Elindult a kampány ezt jelentette be hétfői sajtótájékoztatóján Bóth János az MSZP és Krauze István a Demokratikus Koalíció helyi vezetője. Hasonlóan a többi szervezethez, ők is felvették augusztus 25-én az ajánló íveket, melyeket 29-én le is adtak a jegyzőnek. egyöntetű véleménye az, hogy az ajánlóíveink kitöltésénél a váci választópolgárok részé- máron harmadik alkalommal jelentek meg aláíróíveikkel a választópolgárok előtt, akik mind- igénybe, hiszen ezúttal 3 ívre, a helyi képviselőjelöltre, közös polgármester jelöltre, valamint a párt megyei listájának ajánlásához kérték a választópolgárok bizalmát. A helyi MSZP-DK közös kampányának első fázisa ezzel lezárult, most már a kitelepülé- - Már 28-án, csütörtök estére összegyűjtöttük a szükséges aláírások többszörösét. Pénteken, 29-én leadtuk az aláíró íveket a választási irodának, mely ellenőrzés után ma délután hozza meg megalapozott reményeink szerint- a jelöltté nyilvánító határozatait. Polgármesteri jelölésre a szükséges 300 helyett 740 feletti aláírást kaptunk számolt be Bóth János, majd köszönetet mondott minden támogatásért. - Aláírásgyűjtő aktivistáink ről pozitív volt a fogadtatásunk ezt már Krauze István mondta. - Pozitív annak ellenére, hogy aktivistáink ebben az évben im- ezt türelemmel fogadták és éltek választói jogaikkal. Hozzátette: a gyűjtött aláírások az előzőekhez képest hosszabb időt vettek seiken, illetve fórumaikon találkozhatnak a jelöltekkel, ismerhetik meg azok programját. (munkatársunktól) KAMPÁNY: Leadta az ajánlóíveket az Együtt - Vácért Szövetség is Összegyűltek az ajánlások az Együtt-Vácért jelöltjeinek is - ezt Jakab Zoltán polgármester- és képviselőjelölt jelentette be kedden reggel a főtéren, ahonnan az útja a polgármesteri hivatalba vezetett, hogy leadja az aláírásokat. jelöltek azon álláspontja, hogy nem politikai ellenfeleikkel harcolnak, nem ajánlási számháborút vívnak, hanem kezet nyújtanak egy polgári összefogáshoz. Egy korszakváltáshoz, a városért, annak közösségeiért, értékeiért. - Köszönjük a bizalmukat, rövidesen megismertetjük önökkel a korszakváltás polgármesteri programját, és egyéni képviselőjelöltjeink körzeti, városrészi programjait - mondta végezetül Jakab Zoltán. Az Együtt - a Korszakváltók Pártja Vácért Lokálpatrióta Egyesület a sajtótájékoztató után a Városházán átadta az összegyűjtött ajánlásokat a Helyi Választási Iroda vezetőjének. (munkatársunktól) - Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik aláírásukkal megerősítették szimpátiájukat az Együtt-Vácért szövetség képviselő jelöltjeivel és polgármester-jelöltjével szemben - mondta. Jakab Zoltán elmondta még: az ajánlások öszszegyűjtésénél nagy hangsúlyt fektettek a személyes találkozásokra, a kapcsolatteremtésre. A jelöltállításhoz szükséges mennyiséghez képest jóval több ajánlást kaptak a választási szövetség jelöltjei. Nagyon pozitív fogadtatásra talált a

5 Váci Napló 5 KAMPÁNY: Néveri István független polgármester-jelöltként indul Néveri István, a közismert váci ügyvéd szerdán délelőtt bejelentette: indul az őszi helyhatósági választásokon a polgármesteri székért. Mint mondta, bár független, a Pro Urbe Egyesület támogatását élvezi, akik nem indítanak városvezetői jelöltet. További tárgyalásokat folytat még más civil szervezetekkel is jelöltsége támogatásáról hangzott el. A szükséges ajánlásokat több mint 750 aláírást már kedden leadta a helyi választási irodának, így nincsen akadálya az indulásának. Az elkötelezettsége, értékrendje nem változott: továbbra is a keresztény, nemzeti értékeket kívánja képviselni. - Polgármesteri-jelöltségem okát számos körülményben tudom meghatározni. Röviden most csak annyit, hogy hónapok és évek óta és itt KAMPÁNY: bemutatkozott a Fidesz-KDNP hét jelöltje Bemutatkozott a Fidesz- KDNP hét körzeti képviselőjelöltje a héten. A többiek már lapzártánk után, pénteken délelőtt beszéltek programjukról. A jelölteket Fördős Attila polgármester mutatta be. Elmondta: szerinte egy jó csapatot sikerült összeállítaniuk. - A helyhatósági választás csak részben világnézethez kötött, itt sokkal nagyobb jelentősége van a személynek és sokkal nagyobb jelentősége van az általa képviselt programnak. Sokkal nagyobb jelentősége van annak is, hogy az a személy milyen politikai egységben mutatkozik be. Mert itt az egység a legfontosabb, ami nálunk tetten érhető mondta Fördős Attila. Kiemelte: feladatunk az, nem az elmúlt négy évre, hanem sokkal hosszabb időszakra gondolok tapasztalom a városban azt az elégedetlenséget, jobboldali és baloldali szavazótáborban egyaránt, amely a pártoskodáson és vélt, vagy valós személyi ellentéteken alapul, amelyből ennek a városnak valamilyen szinten elege van mondta. Hozzátette: ez erősítette meg őt abban a hitében, hogy függetlenként elinduljon a választásokon. Néveri István arról is beszélt, hogy több civil szervezettel is tárgyal támogatásáról. Azt azonban elárulta, hogy a Pro Urbe Egyesület nem indít polgármester-jelöltet, hanem őt támogatja. Vezetői programjával kapcsolatban elmondta: öncélúnak tartja, hogy a közpénzből fizetett képviselők a saját személyes érdekeiket, ellentéteiket képviselik a testületben. Ő ezen változtatni szeretne, hiszen mindenek előtt a város érdekeit kell képviselni. - Olvastam az összes kollégám programját. Több pontban is felsoroltak olyan feladatokat, amelyek szerintem nem is szabadna, hogy programok legyenek. Olyan, mint a mélygarázs befejezése nem lehet kérdés és program. Ez nem feladat, hanem kötelesség mondta. Számos olyan probléma, befejezetlen beruházás van a városban, amelyben szerinte nem történt előrelépés. Ha megválasztják, az első feladata az lesz, hogy tárgyalásba kezd ezen ingatlanok tulajdonosaival, hogy közösen oldják meg a problémát. Ilyen többek között a volt rendőrség épülete, a Vác pláza, vagy a kórház mellett álló félig kész patika. A városvezetési struktúrán szeretne változtatni Néveri István ez programjának legfőbb célja. (Furucz Anita) hogy abban a közigazgatási egység amelyben, élnek, azt működtessék, irányítsák. A két sajtótájékoztató keretében bemutatkozó jelöltek többsége az életkörülmények javítását, lakókörnyezetünk fejlesztését emelte ki. Többük programjában szerepelt út- és játszótér felújítás, az egészséges életre való felhívás, és számos további probléma megoldása választókörzetükben. (munkatársunktól) Balról jobbra: Mokánszky Zoltán (7. vk.), ifj. Vácy Károly (8. vk.), Fördős Attila polgármester, Pető Csilla (9. vk.), Balkovics Péter (10. vk.) Balról jobbra: dr. Manninger Péter (4. vk.), Steidl Levente (5. vk.), Fördős Attila polgármester, Bodonyi Béla (6. vk.)

6 6 Váci Napló Tom Lantos lánya szeptemberben Vácra látogat és emléktáblát avat Kolozsváron tartott összejövetelt a Kárpát-medencében élő magyar ajkú zsidó fiatalok váci találkozóját előkészítő bizottság. A tárgyaláson részt vett Turai János, a Magyar Zsidó Kongresszus Külügyi Bizottságának vezetője, a Váci zsidó Hitközség elnöke és felesége, Turai Valéria is, akit a rendezvény titkárává választottak meg. - Miről esett szó az összejövetelen és mit határoztak? - Először is arról döntöttünk, hogy a találkozót a jövő év első félévében meg fogjuk rendezni Vácon. A megbeszélésen jelen volt az Amerikai Egyesült Államokban működő Tom Lantos Alapítvány az Emberi Jogokért nevű, világ viszonylatban is kiemelkedő társaság egyik vezető munkatársa is. Indítványoztam, hogy a találkozó fővédnökéül kérjük fel Tom Lantos leányát, aki nem más, mint Katrina Lantos, a már említett alapítvány vezetője, aki hazájában és szerte a világban folytatja apja emberi jogi eszméjének terjesztését, az amerikai közélet prominense, segíti a kormány munkáját és közel áll az elnök köreihez is. Különben Katrina Magyarországra utazik és szeptember 19-én Vácon felavatja azt az emléktáblát, amit édesapja, Tom Lantos tiszteletére állított a Váci Zsidó Hitközség az Óberlander téri Történelmi Zsidó Sírkert területén lévő Regionális Holokauszt Kutatási, Oktatási Központ előterében. Egyébként a találkozót a nemzeti összetartozás jegyében négy naposra tervezzük, ahová neves előadókat hívunk meg és kulturális programok szervezésére is sor kerül majd. Reményeink szerint a Külgazdasági és Külügyminisztérium és a Nemzeti Öszszetartozási Bizottság munkatársait is meghívjuk, akik kellő információk birtokában tartanak előadásokat hazánk külpolitikájáról. - Milyen kapcsolata volt Tom Lantosnak Váccal és a hitközséggel? - Tom Lantost, Lantos Tamás néven 1944-ben, 16 éves korában a váci munkaszolgálatos századhoz hívták be, ahol közterületek tisztítását és főleg a szövetségesek által bombázott szobi vasúti híd javítását végeztették vele és sorstársaival. Éjjel-nappal dolgoztatták, sikertelen szökési kísérlete volt, elfogták, nagyon megkínozták, majd másodszorra sikerült megszöknie. Tom Lantossal haláláig leveleztem és a hitközség tiszteletbeli tagjává fogadtuk. Hozzám írt leveleivel nagymértékben segítette Vác és a régió holokauszt kori történetének hiteles kutathatóságát. A hozzám írt egyik levelét kinagyítva kiállították a Tom Lantos Intézet budapesti épületében. Katrinát értesítette a Tom Lantos Intézet szándékainkról, aki boldogan elfogadta kérésemet. A fővédnökségről szóló dokumentumot Vácon fogja ünnepélyesen aláírni. (Kelemen Bence) Ajaj, figyelj oda: gondok vannak a mágneses játékokkal A mágneses játékok kiemelkedően nagy arányban nem felelnek meg az előírásoknak, a mechanikai és villamos laboratóriumban vizsgált játékok 43 százaléka tartalmazott a gyermekekre veszélyes mágnest hívta fel a figyelmet a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) keddi, MTI-hez eljuttatott közleményében. A mágneses játékok, amelyek túlságosan erős mágneseket tartalmaznak, nagy veszélyt jelenthetnek a gyermekek számára, mivel könnyen lenyelhetik. Egynél több mágnes, vagy egy mágnes és egy ferromágneses tárgy például vas vagy nikkel lenyelésekor a bélfalon keresztül vonzhatják egymást, amely bélperforációt vagy elzáródást okozva súlyos, akár halálos kimenetelű sérülést eredményezhet írták. Közölték: a nemzetközi adatok szerint a legtöbb baleset a 10 hónapos és a 8 éves kor közötti gyermekekkel történt. A balesetek több mint 80 százalékában a mágneses építőjátékkészletekben lévő erős mágnesek okozták a bajt, és több esetben sebészeti beavatkozást igényelt a mágnesek bélrendszerből történő eltávolítása. A kockázatok miatt a fogyasztóvédelmi hatóság laboratóriumában folyamatosan vizsgálja a jogszabályban és szabványokban leírt biztonsági követelmények teljesülését. A deákvári vöröskeresztesek Devecserben jártak A Magyar Vöröskereszt Veszprém Megyei Szervezete első alkalommal, a Somló Térségi Program keretében szervezett családi napot Devecserben a Makovecz lakópark közössége számára. A rendezvényen a Magyar Vöröskereszt Pest Megyei Szervezetének csoportjaként működő váci deákvári alapszervezet hét önkéntese is szervezői feladatokat vállalt el. Az egész napos program során kicsik, nagyok, idősek és fiatalok egyaránt tartalmas és üdítő programelemeken vehettek részt. A véradási és szűrővizsgálati lehetőségek, a kispályás labdarúgó torna, a látványos katasztrófavédelmi és mentőkutyás bemutató csak néhány azok közül a programelemek közül, ahova bekapcsolódhattak az érdeklődők. (munkatársunktól)

7 Váci Napló 7 Nyelvvizsgabotrány: ötvenhat váci gyanúsított, négy vádemelési javaslat A Pestvidéki Nyomozó Ügyészség 1009 gyanúsítottal szemben fejezte be a nyomozást abban a vesztegetés bűntette miatt indult bűnügyben, amelynek tárgyát nyelvvizsga-bizonyítványok korrupció útján történő megszerzése képezte. Az ügyben Vác is érintett. Mintegy tíz éven keresztül működött egy nyelvvizsga-bizonyítványok vesztegetés útján való megszerzésére szakosodott bűnszervezet, melynek felszámolása 2013 márciusában kezdődött meg. A bűnszervezet tagjai személyesen, újságokban, szórólapokon toborozták azokat az embereket, akik úgy akartak német vagy angol nyelvből közép-, vagy felsőfokú nyelvvizsgát szerezni, hogy tényleges nyelvtudás helyett fizettek a bizonyítványokért. Az ország számos pontjáról jelentkező vizsgázótól a szervezők egymástól eltérő, a vizsga szintjéhez igazodó, illetve a vizsgázó anyagi helyzetéhez szabott árat kértek. Volt, akinek , volt, akinek forintért szerezték meg a nyelvvizsga bizonyítványt áll az ügyészség közleményében. A bűnszervezet Budapesten, Vácott, Vecsésen működő nyelvvizsgáztató helyek dolgozóinak megvesztegetése révén a vizsgák előtt megszerezte az írásbeli és laborfeladatokat, ezekből a vizsgázóknak személyre szabott megoldásokat készítettek. A vizsgázók a megoldásokat vagy ben, vagy a vizsga hajnalán személyesen kapták meg. Az is előfordult, hogy minderre egy iskola tornatermében került sor. A vizsgáztatók a szóbeli vizsgán előre egyeztetett kérdéseket tettek fel. Átlagosan havi 30 személyt juttatott a bűnszervezet íly módon nyelvvizsgához. A gyanúsítottak között 110 rendőr, 27 pénzügyőr, 28 bévés, 48 tűzoltó, ügyvédek, egyetemi oktatók, végrehajtók, élsportolók is voltak. A Pestvidéki Nyomozó Ügyészség a nyomozás befejezését követően 40 személylyel szemben vádat emelt - közülük négyen a váci vizsgahelyhez kötődtek - önálló intézkedésre jogosult személy által, folytatólagosan, üzletszerűen, bűnszervezetben elkövetett vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmények miatt a Monori Járásbíróságon. A nyomozó ügyészség 914 személlyel szemben vádelhalasztást, 25 személlyel szemben megrovás alkalmazott. A váci vizsgahely révén érintettek közül 51ember estében az ügyészség vádelhalasztást alkalmazott. Mint dr. Gugyi Csilla szóvivőtől megtudtuk, vádelhalasztást az ügyész akkor alkalmaz, amikor az eljárás tárgyát három évi szabadságvesztésnél nem súlyosabban büntetendő bűncselekmény képezi, és a bűncselekmény súlyára, továbbá a rendkívüli enyhítő körülményekre figyelemmel feltételezhető, hogy a gyanúsított magatartása a jövőben kedvezően változik. Vagyis a nyomozás befejezését követően nem kerül sor vádemelésre, azt az ügyész egy vagy két évre elhalasztja, és ha ez alatt az idő alatt a gyanúsított nem követ el újabb bűncselekményt, az ügyész a nyomozást megszünteti. Ellenben, ha a gyanúsított újabb bűncselekményt követ el, úgy vádemelésre kerül sor. Arról, hogy érintettekkel szemben munkaadóik - például a rendőrség, a büntetés-végrehajtás - milyen fegyelmi szankciókat szabott eddig ki, az ügyészség nem rendelkezik információkkal. (munkatársunktól) Sting 7 tanácsa a harmonikus élethez A népszerű zenésznek tulajdonítják azt a szöveget, amely manapság az egyik leggyakrabban megosztott poszt a Facebookon. Akárki is a szerzője, sok igazság van abban, ami itt alább olvasható. 1. Ne pazarold az időd a nem megfelelő emberekre! Az élet túl rövid ahhoz, hogy olyan emberekkel töltsd el, akik elszívják tőled az energiádat és az életkedvet. Ha valaki szeretné, hogy jelen legyél az életében, az helyet csinál neked benne. Ne erőltesd magad olyasvalakire, aki nem veszi észre a nagyszerűséged! 2. Légy minden helyzetben igaz magadhoz, sose hazudj önmagadnak! Más embert sem szép dolog becsapni, hát még önmagadat! 3. Ne fordíts hátat a problémáidnak, mert megbosszulják magukat! Nem kell azonnal az összeset megoldani, ráér apránként is, lépésről lépésre. Egy dolgot nem lehet velük megtenni, a szőnyeg alá söpörni őket! Végső soron a megoldott problémáid a te javadat szolgálják: erőssé és elszánttá tesznek. 4. Minden emberi kapcsolatnak célja van, így minden találkozás okkal történik. Észre fogod venni az életed során, hogy kivel miért találkoztál, kitől mit tanultál. Ezért ne utasíts el senkit, mert nem tudhatod, hogy mi célból toppant az életedbe! 5. Hagyd az önsajnálatot és a panaszkodást is! Vagy talán te ismersz olyan embert, aki az önsajnálatnak és a panaszkodásnak köszönheti a sikereit az életében? 6. Nyugodtan beismerheted, ha valami fáj, vagy nem úgy sikerült, ahogyan eltervezted. Attól nem leszel sem kevesebb, sem rosszabb ember. 7. Ahelyett, hogy arra koncentrálnál, ami hiányzik az életedből, gondolja arra, amid már megvan! Akkor majd meglátod, hogy a gazdagságnak nem feltétlenül a pénz a mérőeszköze.

8 8 Váci Napló Egy új kor kezdete: két zenei intézmény együtt Közös tanévnyitót tartott vasárnap délután a szeptembertől összevont Pikéthy konzervatórium és a Bartók Béla Zeneiskola. Az eggyé válás alkalmából a váci zeneoktatás rendszerváltás utáni alapítójáról is megemlékeztek a megjelentek. Cs. Nagy Tamás munkássága előtt tisztelegve a zeneiskola nagyteremét nevezték el az egykori igazgatóról. Vasárnap délután nem csak tanévnyitót tartott, hanem ünnepelt is a város és a térség zenei közélete. Mint a Váci Napló előző pénteki számában részletesen megírtuk, évek óta téma volt a két intézmény szorosabb együttműködése, s most az iskolai átszervezések folyamán végre egymásra talált szervezeti szinten is a zenei alapfokú és a középfokú képzés Vácon. A művészeti alapképzésnek a 70-es évektől A Vác Városi Tanács, illetve Vác Város Polgármesteri Hivatala irattárában két sorozatot alakítottak ki az I. és a II. világháborús hadigondozottak (honvédek, fegyőrök, csendőrök, polgári személyek), valamint békeidőszakban megsérült (fegyveres szervezethez tartozó) személyek között keletkezett aktáiból. E két sorozatot egyesítették most a levéltári rendezés során. Egy-egy ügyirat tartalma lehet (a hadigondozott/hadiözvegy): sérülés utáni adatfelvételi lap, orvosi igazolás, felülvizsgálati adatfelvételi lap, minisztériumi, megyei, városi szintű szervek határozatai az otthont adó Bartók Béla zeneiskola, illetve a rendszerváltást követő években létrejövő szakközépiskola eddig jogilag ellátásról, tanúvallomások, hatósági (vagyoni, szegénységi) bizonyítványok, családi törzslapok, környezettanulmányok, igénylőlevelek, hatóságok egymás közti levelezése, képes- és levelezőlapok, igazolványok. Ezek alapján végigkö- külön működött - bár szakmailag szorosan kötődött egymáshoz -, most szeptembertől azonban összevonásra került a két intézmény. Az ES tévé tudósítása szerint az ünnepi esemény alkalmából a zenei szakma helyi képviselői, tanárok és a diákok tisztelegtek a konzervatórium létrehozását szorgalmazó zenetanár emléke előtt, mégpedig úgy, hogy a hangversenyterem felvette Cs. Nagy Tamás nevét. (munkatársunktól) Hadigondozási iratok összevont jegyzéke a váci levéltárban vethető egy-egy személy sorsa a világháborúkban olvasható Vác Város Levéltárának honlapján. A hadig o n d o z á s i iratokról készített jegyzék tartalmazza a had i g o n d o - zott/hadiözvegy nevét, ezért a nevek alapján könnyen megkereshető egy-egy családtag. A raktári jegyzék amely alapján bárki elkezdheti hozzátartozója múltjának feltárását megtalálható a honlapon. (munkatársunktól) Szeptember 5. 19:30 Nyárzáró, őszköszöntő táncest felnőtteknek Vezeti: Igar Tibor Helyszín: Reménység ház, Miami tánciskola 20:30 Zenés esték a teraszon Reggae & latin est Montegu Bay Pálinkás Lewy és Toldi Tamás Helyszín: Margaréta Kávéház Szeptember 6. 8:00 I. Váci évadzáró szárazon és vízen Helyszín: Duna-part, Liszt Ferenc sétány, Március 15. tér 9:00 Civil Börze Helyszín: Március 15. tér 9:00 X. Váci Lecsófesztivál Lecsó és lecsó jellegű ételek készítése Helyszín: Március 15. tér 17:00 Szlovák nemzetiségi est Közreműködik az Usmev szlovák harmonika együttes A belépés díjtalan! Helyszín: Madách Imre Művelődési Központ Szeptember 7. 7:00 Bolhapiac a főtéren 9:00 Babaholmi börze Helyszín: Madách Imre Művelődési Központ 18:30 Váci Nyár Templomi Hangversenyek Radnai Tamás, a VI. Szegedi Nemzetközi Orgonista találkozó arany okleveles díjazottja Helyszín: Barátok Temploma Szeptember :00 püspöki gazdapiac Helyszín: püspöki palota mellett 18:00 Filmklub Eszter: amerikai - olasz - német film vezeti: Vanderlik Tamás Helyszín: Credo Ház 20:00 Csillagíjászat Koncert a TEAtrum Caféban A műsor ingyenes! Bardócz L. Csaba, Smál Gábor Helyszín: Váci Dunakanyar Színház

9 Váci Napló 9 Ha bátor vagy, szorgalmas, kíváncsi és vidám, jelentkezz színésztanoncnak a fónaysoknál Vác tizenhat éve működő, kétszeres közművelődésért díjas színtársulata, a Fónay - HUMÁNIA - Társulat felvételit tart szeptember 13-án 11 órakor a Váci Dunakanyar Színházban. Várják mindazok jelentkezését, akik 12. életévüket már betöltötték, és elég bátrak, kíváncsiak, szorgalmasak és vidámak ahhoz, hogy rálépjenek a világot jelentő deszkákra és a társulat segítségével megismerjék és felfedezzék a színház varázslatos világának minden szépségét, szóval, dallal, és tánccal. Ruzicska László (képünkön), a társulat művészeti vezetője beszélt lapunknak a részletekről. - Mivel készüljön a jelentkező? - Két szabadon választott verssel, egy szabadon választott prózával, és két szabadon választott dallal, népdallal vagy műdallal. Ezen kívül jókedvvel és bátorsággal. Az a legfontosabb, hogy hozza magával önmagát. Szeretnénk megismerni egy kicsit a felvételizőket. Játszótársakat keresünk, akik partnerek tudnak lenni a közös munkában. Én nem kérek motivációs levelet, hogy engem válassz, mert én vagyok a világ legjobbja, úgyis kiderül minden egy szép versből, vagy dalból. A felvételin jelen lesznek tanártársaim is, így közösen fel tudjuk mérni a színészmesterség, színpadi mozgás, beszédtechnika, és hangképzés szempontjából lényeges képességeket, vagyis, hogy milyen lehetőség rejlik a felvételizőkben. - Egy adott darabhoz keresel szereplőket? - Nem. Teljesen nyitottnak kell lennem, nehogy elsuhanjak afelett, aki alkalmas, csak nem tudom behelyezni valamilyen skatulyába. Nem tudjuk még, kik fognak jelentkezni, de mindenképpen hozzájuk is fogjuk igazítani majd az évadot. - Mik a terveitek erre az évadra? - Az új tagokkal az alapoktól fogunk indulni. Pénteken délután és szombaton délelőtt zajlik majd az oktatás. Jómagam tartom továbbra is a színészmesterség, Kecskeméti Róbert a beszédtechnika és ének, Bereczky G. Zoltán pedig a tánc és színpadi mozgás órákat. A csapat összetartását, a tagok önismeretének fejlődését Fehérvári Fruzsina pszichológus is segíti. Az évet rögtön egy nagy feladattal indítjuk majd. Felkérést kaptunk a Szekér Színházzal közös előadásra. Decemberben két év után újra bemutatjuk Póka Éva színművésszel közösen Jókai Mór: Melyiket a kilenc közül? című darabját, melyen keresztül már az újak is megismerkedhetnek a szakma alapjaival. Ezen kívül mindig jönnek felkérések, igyekszünk minél több fellépési lehetőséget kihasználni. Megszokott módon az évet egy olyan előadással zárjuk majd, ahol megmutathatják régiek és újak, hogy mit tanultak, mennyit fejlődtek egy év alatt. - Azoknak, akik esetleg még hezitálnak, miért ajánlod a Fónayt? - A Fónay egy nagyon jó hely arra, hogy bárki megélje a színház varázslatát, elementáris erejét, de épp annyira a hétköznapiságát, profánságát is. A színészet komoly munkát, pontosságot, fegyelmet, következetességet, szorgalmat igényel, de mindez megéri, hiszen a varázslatot, elemelkedettséget, a hatás lehetőségét is magában rejti. Aki eddig esetleg csak azt látta, hogy valaki a színpadon énekel, táncol, verset mond, most megtapasztalhatja azt is, hogy hogyan juthat el odáig. Nagyon nagy előny más színiiskolákhoz képest, hogy a Váci Dunakanyar Színházban igazi színházi körülmények között tudunk próbálni. Ezen kívül a színházban futó előadások megnézésére is lehetőség nyílik, amelyekből nagyon sokat lehet tanulni, mint egy szivacs, mindent magukba tudnak szívni a tanítványok. Ezen kívül megnézhetik, hogy egy-egy előadás alkalmával mi zajlik a színfalak mögött, a technika, hangosítás, a nézőtér, a ruhatár színterein. Színdarabban részt venni, színházi közegben lenni az összes csínjávalbínjával, ezt ígérjük. Bárki, akinek régóta dédelgetett álma, hogy kipróbálja magát a színpadon, esetleg úgy érzi, hogy erre született, ne habozzon, jöjjön el szeptember 13-án 11 órakor a Váci Dunakanyar Színházba. (Fehérvári Fruzsina)

10 10 Váci Napló Megnyílt a Szabadi Kálmán Hajótörténeti Gyűjtemény Félszáznál is több makett, számos tervrajz és fotós, írásos dokumentum sora alkotja Vác múlt pénteken megnyitott legújabb állandó kiállítását, a Március 15. tér 18. szám alatt helyet kapott Szabadi Kálmán Hajótörténeti Gyűjteményt, amely hétfő kivételével naponta óra között látogatható. A nyitóünnepségen elsőként Fördős Attila polgármester mondott köszöntőt, kiemelve, hogy a családjával kisgyerekként ide került, hosszú évtizedeken át a hajógyár égisze alatt tevékenykedő, Vácott nyugvó Szabadi Kálmán kimagasló kvalitású, zseniális mérnök-feltaláló volt, amit világszabadalom is fémjelez. - A kiállítás létrehozásáért köszönettel tartozunk Kálmán bácsi fiának, Péternek, aztán a lelki jó barát Székely Sándornak, aki a hagyaték egyik gondozójaként korábban már rendezett egy mini kiállítást, végül de nem utolsó sorban természetesen Papp Lászlónak, több más gyűjteményünk kurátorának, aki az új állandó bemutató kialakítása közben egyszer azt találta mondani nekem, hogy ennek a kiállításnak a tető alá hozását élete egyik fő művének tekinti - mondta köszöntőjében a polgármester. Szabadi Péter - láthatóan meghatottan - köszönetet mondott a város vezetésének az állandó kiállítás létrehozásáért. Végül Papp László emlékeztetett, hogy az utóbbi néhány évben a város nagyot lépett előre az idegenforgalmi vonzerő növelése tekintetében, amiben szavai szerint kiemelkedő szerepe van a Pannónia-házban kialakított Váci Értéktárnak, a Sajdik- és a modern képzőművészeti gyűjteménynek, a városházán helyet kapott Mobil MADI Múzeumnak, az egyházmegyei bemutatók kínálatba integrálásának. - Jól érzékelhetően megélénkült a város idegenforgalma, ami többek között a bőséges kiállítási kínálatnak is köszönhető. Így mi helyiek a jövőben talán egyre inkább élvezhetjük annak gyümölcseit, hogy az ide látogatók pedig élvezik az itt töltött időt. De nem dőlhetünk hátra, bőven van még tennivalónk. És természetesen vannak is további konkrét elképzeléseink újabb és újabb kiállítások tető alá hozására - mondta Papp László. Szabadi Kálmán eredetileg grafikusnak készült, de aztán tovább képezte magát, és egyedülálló tudású mérnökfeltalálóként tette le igazán a névjegyét, világszabadalmakkal, megvalósult és mai szem- KAMPÁNY: fórumot tart Csontos Csaba független jelölt Lakossági fórumot tart a 10. számú választókörzet lakóinak Csontos Csaba független önkormányzati képviselőjelölt szeptember 12-én, pénteken 18 órakor a Radnóti Miklós Általános Iskolában (Vác, Radnóti út 7.). A témák a következők lesznek: a volt laktanya hasznosítására tervezett koncepció (a laktanya területén építési telkek, utcarészek kialakítása, mennyire érinti a Munkácsy parkot és a környező utcákat), közlekedési morál helyzete, észrevétel, javaslat, van-e a városnak adóssága és mennyi, egyebek. Mindenkit hív és vár a rendezvényre Csontos Csaba a 10-es választókörzet jelöltje. Friss hírek mindig: mel is korszerűnek tekinthető, de végül papíron maradt koncepciókkal. Tervezett motorkerékpárt, oldalkocsit, robogót, buszokat, lakókocsikat, kétszemélyes autót (Fesztivál), hidat, szakavatott módon belekóstolt a harangöntésbe, festett, rajzolt több sztárportrét, de elsősorban hajókonstruktőrként vált ismertté. Kotróhajó, jégtörő, szállodahajó fémjelzi a munkásságát, a csúcsot pedig talán a Hableány II túrajacht jelentette, amely Széchenyi Ödön 1867-es nevezetes Budapest-Párizs hajóútjának 110. évfordulójára ismét megtette ezt az utat. (Ribáry Z.)

11 Váci Napló 11 Kiállítás: a 300 éves váci Piarista Gimnáziumról A váci Piarista Gimnázium alapításának 300. évfordulója tiszteletére rendezett kiállítás szeptember 3 - november 16. között tekinthető meg a váci Görög Templom Kiállítóteremben. A kiállítás a Tragor Ignác Múzeum, a Piarista Központi Levéltár és Múzeum, valamint a váci Piarista Gimnázium közös munkája. A Rákóczi szabadságharcot követően a rekatolizáció és az újjáépítés nagy lendületet vett. Kollonits Zsigmond megyéspüspök igyekezett kiszorítani székvárosából a protestánsokat, másrészt erősíteni igyekezett a katolikus hitet. Ennek volt része a piarista rend Vácra hívása, melyhez az ötletet Koháry István kecskeméti alapítása adta. Hamarosan érintkezésbe lépett Bohn Euszták viceprovinciálissal, akinek április elején fejtette ki az alapítással kapcsolatos elképzeléseit. Eszerint SIKERES TELEPHELYFEJLESZTÉS UNIÓS TÁMOGATÁSBÓL A MOMENT CONSULTING K2 KFT-NÉL A MOMENT CONSULTING K2 Kft én sikeresen és eredményesen fejezte be a án Telephelyfejlesztés a MOMENT CONSULTING K2 Kft-nél címen indult fejlesztési projektjét. A beruházás az Új Széchenyi terv keretében, az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósult meg. A támogatás összege Ft. A támogatási összeg felhasználásával az algás szuszpenzió előállítására alkalmas, a természetes fényt maximálisan hasznosító fényház és a gyártókapacitás növelését támogató üzemcsarnok felépítése valósult meg. A fejlesztés eredményeképpen a gyártási feltételek javultak, mindamellett a beruházás gazdaságosabb működést tesz lehetővé, ahol a munkavégzés biztonsági, szociális és technikai feltételei javultak. A projekt generál kivitelezője: Sophia Organic Consulting Kft. Tovább információk: MOMENT CONSULTING K2 Kft. Cím: 1038 Budapest, Papírgyár utca A jubileumi év a Veni Sancte után egy különleges, 800 szeletes torta megszelésével vette kezdetét. Az óriási tortát a váci Floch Cukrászat készítette forintot helyezne el stájerországi családi birtokán 6 százalékos kamatra (amely évente 600 forintot jövedelmez), a négy piarista ellátásának másik részét pedig a váci Szent Mihály plébánia körülbelül 1000 forintos éves jövedelme biztosítaná addig, míg föl nem épül saját kollégiumuk. A püspök olyan piaristákat kért a viceprovinciálistól, akik mindhárom nyelvet (magyar, német, szláv) beszélik, és akik közül egy a zenéhez is ért. A püspök helynöke, Berkes András váci nagyprépost lemondott a piaristák javára az addig általa viselt váci plébánosságról. Miután a rend generálisa június 30-án Rómában fölhatalmazta Bohn viceprovinciálist a váci alapítvány elfogadására, Kollonits püspök október 3-án Pozsonyban kiállította a kollégium alapítólevelét. Az emléktárgyakat és dokumentumokat több gyűjteményből, a Piarista Gimnáziumból és az egykori diákok emlékanyagból válogatták a kiállítás rendezői. A tárlat augusztus 31-én nyílt meg és november 14-ig látogatható. Várják a szülőket, barátokat és a váci polgárokat! (piarista.hu, fotó: vacipiar.blog.hu)

12 12 Váci Napló Vác Város Önkormányzat nevében és képviseletében a Váci Városfejlesztő Kft Vagyonhasznosítási részlege hirdetései: Beépítésre alkalmas ingatlanok eladásra: - Vác, Hóman Bálint utca - Gombási - Téglaház út által határolt "volt Laktanya" kivett beépítetlen megnevezésű területet 26 ha 4705 m 2 (nyílt pályáztatással) - Vác, Budapesti főút 2-8. szám alatti "volt Karacs Kollégium" 3765/1 hrsz-ú kivett kollégium művelési ágú ingatlant (jelentkezés sorrendjében) Beépítésre alkalmas ingatlanok eladásra: - Vác, Deákvár-Bácska városrészén, 3 db /14,15,16 hrsz-ú m 2 /telek nagyságú, kivett beépítésre alkalmas ingatlanokat - külön-külön (jelentkezés sorrendjében) - Vác, Deákvár-Bácska városrészén, 5189/12 hrsz-ú m 2 nagyságú, kivett beépítésre alkalmas ingatlant (jelentkezés sorrendjében) - Vác, Csatamező dűlő 5675 hrsz-ú m 2 nagyságú kivett beépítetlen terület megnevezésű ingatlant (jelentkezés sorrendjében) - Vác, Altány-dűlőben a 4747/11 és 4747/12 hrsz-ú összesen 2406 m 2 nagyságú kivett beépítetlen terület megnevezésű ingatlanokat egyben (jelentkezés sorrendjében) - Vác, Csuka telep 402/57 hrsz-ú 4277 m 2 nagyságú kivett beépítetlen terület megnevezésű ingatlant (jelentkezés sorrendjében) - Vác, Ulrich Károly köz /1 hrsz-ú, 3103 m 2 nagyságú kivett beépítetlen terület megnevezésű ingatlant (jelentkezés sorrendjében) - Vác, Ulrich Károly köz /2 hrsz-ú, 2719 m 2 nagyságú kivett beépítetlen terület megnevezésű ingatlant (jelentkezés sorrendjében) - Vác, Damjanich utcában lévő 4426/8 hrsz-ú 1263 m 2 nagyságú kivett beépítetlen megnevezésű ingatlant (jelentkezés sorrendjében) - Vác, Toperini park Avar utcába lévő 4530/431 hrsz-ú 1 ha 2955 m 2 nagyságú kivett beépítetlen terület megnevezésű ingatlant (jelentkezés sorrendjében) - Vác, Csatamező Bolgár utca 5676/2 hrsz-ú 1218 m 2 nagyságú, kivett beépítetlen terület megnevezésű ingatlant (jelentkezés sorrendjében) - Vác, Törökhegy Szablya utca és Tábor köz sarkán, 6161 hrsz-ú, 755 m 2 kivett udvar és gazd. épület megnevezésű ingatlant (jelentkezés sorrendjében) - Vác, Deákvár-Törökhegy - Fokos köz /2 hrsz-ú, 753 m 2 nagyságú, önálló kivett beépítetlen ingatlant (jelentkezés sorrendjében) - Vác, Deákvár-Törökhegy - Harács köz hrsz-ú, 750 m 2 nagyságú, önálló kivett beépítetlen ingatlant (jelentkezés sorrendjében) - Vác, Kőhíd lakóparkban, 598 m m 2 nagyságú, tóparti (2 db) közművesített telkeket (jelentkezés sorrendjében) - Vác, Mária utcában lévő 3590 hrsz-ú 508 m 2 nagyságú kivett beépítetlen terület megnevezésű, belterületi ingatlant (jelentkezés sorrendjében) - Vác, Deákvár-Papvölgy 4 db /36,37,38,39 hrsz-ú - önálló kivett beépítetlen terület megnevezésű ingatlanokat (jelentkezés sorrendjében) Mg- i földterületek haszonbérletre, eladásra Nem lakás célú helyiségek bérbeadásra: - Vác, Március 15. tér 27. szám alatti, 3099/1 hrsz-ú, 22 m 2 alapterületű, nem lakás célú helyiséget - kereskedelem-szolgáltatás tevékenységi körre (nyílt pályáztatással) - Vác, Zöldfa utca 1. szám alatti, 4520/A/1 hrsz-ú, 142 m 2 alapterületű, nem lakás célú helyiséget - kereskedelem-szolgáltatás (nyílt pályáztatás útján) - Vác, Március 15. tér fsz. 11. szám alatti, 3192/A/11 hrsz-ú, volt használt ruha kereskedés, 39,8 m 2 alapterületű, nem lakás célú helyiséget - kereskedelem - szolgáltatás (nyílt pályáztatás útján) - Vác, Zrínyi utca 9. szám alatti, 2707/1/A/25 hrsz-ú, 35,24 m 2 alapterületű, nem lakás célú helyiséget, iroda-szolgáltatás tevékenységi körre (jelentkezés sorrendjében) - Vác, Radnóti úti buszmegállónál 2 db pavilonokat (külön-külön), m 2 alapterülettel, - kereskedelem-szolgáltatás tevékenységi körre (jelentkezés sorrendjében) - Vác, Központi Piac területén, a főépületben a 3180/A/34 hrsz-ú, 18 m 2 alapterületű, nem lakás célú helyiséget, - szolgáltatás - iroda tevékenységi körre (jelentkezés sorrendjében) - Vác, Zöldfa utca 33. szám alatti, 4526 hrsz-ú, 31 m 2 alapterületű, nem lakás célú helyiséget, - kereskedelem - szolgáltatás tevékenységi körre (jelentkezés sorrendjében) - Vác, Március 15. tér fsz. 1. szám alatti volt Copy Special, társasházi, 3192/A/1 hrsz-ú, 44,5 m 2 alapterületű, nem lakás célú helyiséget - kereskedelem-szolgáltatás tevékenységi körre (jelentkezés sorrendjében) - Vác, Káptalan utca 18. szám alatti, 3216 hrsz-ú, 14 m 2 alapterületű, nem lakás célú helyiséget, kereskedelem-szolgáltatás tevékenység körre ((jelentkezés sorrendjében) - dr. Csányi L. krt. 45. szám alatt volt Baba bolt, 3173/A/5 hrsz-ú, 51,88 m2 nem lakás célú helyiséget, - kereskedelem-szolgáltatás tevékenységi körre (jelentkezés sorrendjében) - Vác, Budapesti főút 21. szám alatti, társasházi, Műemléki épület, 3518/A/1 hrsz-ú, 39 m 2 alapterületű, nem lakás célú helyiséget, kereskedelem - szolgáltatás tevékenységi körre (jelentkezés sorrendjében) - Vác, Szent István tér 4. szám alatti, 15 m 2 alapterületű, garázs-tároló helyiséget (jelentkezés sorrendjében) - Vác, Deákvári fasor 2. szám alatti iroda épület, melléképület szabad helyiségeit, területeit -iroda, nyitott szín, szabad terület, raktár-tároló - (jelentkezés sorrendjében) Hasznosítási pályázat épületingatlanra: - Vác, Eszterházy utca 2. szám alatti épületingatlan felújítására, hasznosítására Lakások értékesítése: - Vác, Derecske dűlő 11. felújítást igénylő lakást, jelen állapotban - 94 m 2 alapterületű - (jelentkezés sorrendjében) Pályázat feltétele, teljes szövege letölthető: és a honlapról Információ: Váci Városfejlesztő Kft. Vagyonhasznosítási részleg Tel.: 27/

13 Váci Napló 13 Kismarosi néptánccsoportok képviselték Magyarországot A kismarosi Fényecske és Abajdóc Néptánccsoportok képviselték Magyarországot a 2014-es, 38. Incontro di Folklore Internazionale nevet viselő rendezvényen, a festői szépségű, hegyvidéki Penna Sant Andreaban. A Fényecske gyermekcsoport és a felnőttekből álló Abajdóc öszszesen 30 fővel utazhatott a rangos olaszországi eseményre. A magyar színekben felvonuló néptánccsoportok tagjai azonban nem csak Kismarost képviselték, hiszen többen közülük Nagymaroson, Zebegényben, Vácott, Szokolyán, Dunakeszin, illetve Verőcén laknak. Ez a vegyes társaság igyekezett minél szélesebb képet bemutatni a magyar néptánc rétegeiből, így 48 perces műsoruk keretében sváb (Kismaros múltjára emlékezve), kalotaszegi, galgamenti, rábaközi, mezőségi, szatmári és moldvai táncokat adtak elő a fesztivál több helyszínén, fergeteges hangulatban. A műsort szerkesztette és koreografálta Nagy Izabella; társkoreográfusok Lafkó Tibor és Tóth Zoltán. A péntek éjszakai nagyszínpadi fellépésen a helyi olasz néptáncegyüttest a magyarok előadása, majd a mexikói és a bolgár csoport táncbemutatói követték. A magyar csoport szombaton egy közeli tengerparti városka egyik szállodájában mutatta be a műsort, aminek különlegessége az volt, hogy a színes viseletek és táncok mellé néprajzi, történelmi bemutatót is kért a közönség. Még aznap este a Laccio d Amore a helyi hagyományőrző csoport, betekintést adott egy fergeteges hangulatú olasz táncházba, ahol gyerekek, felnőttek, fiatalok, idősek anyanyelvtől függetlenül együtt mulathattak. A vasárnap délelőtti misét a fesztiválon résztvevő együttesek énekei kísérték, a délutáni 10 perces bemutatón a Fényecske és az Abajdóc a moldvai táncokat adta elő. Ezen a napon a guatemalai, a török, a szárd és a román együttesek valamint a helyi gyermek csoport előadásait láthatta még a fesztiválozók apraja-nagyja. Ezt követően a rendezvényre meghívott összes ország fellépői hangszeres, énekes felvonulása következett Penna Sant Andrea főbb utcáin, majd a hagyománnyá vált közös fotózással zárult az eseménysorozat délutáni programja. A fesztiválhoz hagyományosan hozzá tartozik a látványos Szalag-tánc (Ballo del laccio), amelyet az Abruzzo tartományra jellemző, hagyományos hangszereken játszott Salterello zenére táncolnak a helyiek. Ez a látványos esemény zárta a több napos rendezvénysorozatot. A Fényecske csoport tagjainak visszaemlékezései a felejthetetlen utazásról: Az elválás nagyon nehéz volt szeretteinktől, de ahogy odaértünk, szeretettel vártak minket. Az esti fellépés anynyira jól sikerült, hogy meghívtak minket egy szállodába fellépni. Felejthetetlen élmény volt a tengerpart és a környék. Szeretném megköszönni mindazoknak, akik támogatták, hogy eljuthassunk erre a fesztiválra. Prétor Klaudia és Prétor Máté. Én legjobban a fellépéseket élveztem. Nagyon tetszett, hogy idegenek nézték a táncunkat és tapsoltak nekünk. Nagyon élveztem a tengert, főleg hogy életemben először láttam és éreztem. Az emberek nagyon kedvesek voltak hozzánk és sok ország néptáncát ismertük meg. Nagyon sok élménynyel gazdagodtam! Köszönöm mindenkinek, aki támogatta az utunkat! Márk Anna Ajándék A fellépések után mindig nagyon nagy tapsot kaptunk, ezért nagyon élveztük az öszszes fellépést. Megismerhettük más országok táncait, sőt még közös fényképet is készíthettünk velük! Az esti bulikban együtt táncoltunk és nagyon jókat mulattunk! A városnézés és a tengerpart is szuper volt! Ez egy remek lehetőség volt, hogy megismertessük magunkat a világgal! Nagyon jól éreztük magunkat, nagy élmény volt! Lucza Bernadett és Lucza Gergely A felejthetetlen élmények átélésében valamint Kismaros, a Fényecske és az Abajdóc néptáncegyüttesek nevének megismertetésében nagyon sokan segítettek. Ezúton szeretnénk megköszönni mindenkinek. Igyekeztünk összegyűjteni és a lehető legrészletesebben felsorolni segítőink nevét. Köszönettel tartozunk: Kismarosi Német Nemzetiségi Önkormányzat; Kismarosi Önkormányzat; Kismarosi Művelődési Ház; Kismarosi Nyugdíjas Klub; Pálmai Burik Éva; Horváthné Rapolder Ágnes; Manczúr család; Sintár Józsefné; Balázs Rolandné; Kelemen Ákos; Stedra Sándor; Stedra Zsolt; Patak Vendéglő, Almási Gábor; Csiti büfé; Neubauerné Szatmári Zsuzsa; Papp Évi és még sokan mások. Köszönjük továbbá Sólyom Barbarának, aki olasz nyelvtudásával segített át bennünket sok nehézségen! (Juhász Lilla Adrienn)

14 14 Váci Napló Rossz kezdés, ennél jobb lesz a folytatás? A Gyöngyös elleni hazai tesztmérkőzés után sajtótájékoztatón ismertették a Váci KSE vezetői a másodosztályú bajnokságra vonatkozó elképzeléseket. A mieink a klubok közötti együttműködés keretében a váci sportcsarnokban vívtak erőfelmérőt, amelyet az NB I-es vendégek félidei es előnyük után ra nyertek. A lefújás után dr. Schoffer Attila klubelnök és Zsiga Gyula mesteredző (képünkön) beszélt az egyesület és a csapat helyzetéről. Mint azt a klub vezetője elmondta, a nemrég megkötött együttműködési megállapodás a Zollner céggel biztosítja a 2014/15-os bajnokság TAOpályázatában a tárgyi eszközfejlesztés anyagi forrását. Viszont az elmúlt pályázati ciklusra csak a működési keret van feltöltve, így a tervezett edzőcsarnok megépítése halasztódik. A nyári, váratlan búcsú az Nem kezdődött jól a női kézilabda NB I a váci csapat számára, amely szerdán este az 1. fordulóban hazai pályán re kikapott a Mosonmagyaróvártól, ráadásul megsérült egyik legfontosabb játékosa, Hornyák Dóra. A szurkolók nem ezt várták, bár tudtuk, hogy a volt veszprémi játékosokra épülő ellenfél nem adja könnyen a pontokat. A mérkőzés előtt minden kézilabda szertő váci egyértelműen azt mondta: ha tényleg a dobogó közelében akarunk végezni a bajnokságban, akkor most egy győzelemmel kell elrajtolnunk. Ám sajnos már az első félidőben látszott, hogy ez nem egy könnyű meccs lesz. A kezdeti lendület küszködéssé alakult, s bár ekkor még versenyben voltunk a mosoniakkal, később az ellenfél egyre magabiztosabb lesz, hibáinkat kihasználva növelte előnyét. A hajrára ismét erőre kaptak a váciak, az 53. percben már csak egy gólra voltak lemaradva a vendégektől, de sajnos nem sikerült sem egyenlíteni, sem fordítani. Konkoly Csaba: Ha hazai Hornyák Dóra. Egy sérülés soha nem jön jókor, de most a lehető legrosszabbkor következett be: a szezonnyitón pályán csak a második félidőben kezdünk el védekezni, ez vár ránk. Nagyon fontos pontokat és játékost veszítettünk. Boldogan és némi humorral értékelte a mérkőzést Róth Kálmán, a mosonmagyaróváriak mestere: Jelentem: Mosonmagyaróvár női kézilabdacsapata lejátszotta első NB I-es bajnokiját, és megnyerte azt! Érthető ez a hozzáállása! (munkatársunktól) élvonaltól, több mozgást is előidézett a játékoskeretben, ezért megállapodtak a gyöngyösiekkel egy mindkét klub számára hasznos együttműködésben. Így a célunk egyértelműen az NB I/B Nyugati csoportjának megnyerése, és az azonnali visszajutás az élvonalba - fogalmazott a klub irányítója. Egyetértett ezzel Zsiga Gyula mesteredző is, aki pár éve munkájával megteremtette a későbbi feljutás alapjait és országos visszhangot kiváltó sikert ért el a csapattal a kupasorozat elődöntőjébe jutással. Mint mondta, úgy látja: a sikeres felkészülési szakasz után az erős játékoskerettel rendelkező felnőtt csapat számára a másodosztályú bajnokság megnyerése lehet a cél. Két, hasonló tudású sorral rendelkezik a csapat, amelyben vezéregyéniségek lehetnek a rutinos játékosok: Bajusz Sándor, Gunya Péter, Lendvay Péter, Nigrinyi Tibor, de a többiekre is nagy feladat hárul majd a mai felgyorsult kézilabdás stílusban. A váci vezetőedző szerint a Dabas és a Tata lehet a legveszélyesebb ellenfél. Mivel az első két hazai bajnokit e két riválissal vívják a mieink, a rajt akár sorsdöntő is lehet. Reményei szerint a Megszaporodtak az ellenfelek Rekordlétszámú nevezés érkezett a magyar másodosztályú futsal bajnokságra, így az elmúlt pontvadászathoz képest kettővel több riválisa lesz a váciaknak a Közép csoportban. Augusztus 27-én készítették el a férfi futsal NB II csoportbeosztását és sorsolását. Ezúttal is három csoportba osztották a jelentkezőket. Mivel idén 42 együttes nevezett a második vonal küzdelmeire, csoportonként gárda vívja meg a két szezonos körmérkőzéses alapszakaszt. Ezt követően rájátszás dönt majd a feljutásról. A Dunatours Vác FSE ezúttal is a Közép csoportban lép majd pályára, elsőként szeptember 15-én hétfőn a szegediek ellen a váci sportcsarnokban. A mieink teljes alapszakaszbeli sorsolása a vac.hu oldalon tekinthető meg. A váciak nem neveztek a hazai kupasorozatra, így nem voltak érdekeltek a Magyar Kupa sorsoláson. (vac.hu) Egyértelmű: a felkerülés a cél szurkolók szerethető csapatától szórakoztató és eredményes kézilabdát láthat majd, amelyhez szurkolásukkal hozzájárulhatnak a mérkőzésekre kilátogatók is. A szezon folyamán a jegyek egységesen 600 forintos áron kerülnek árusításra. A 13 hazai mérkőzés, valamint a Magyar Kupa hazai találkozóinak megtekintésére is jogosító bérletek forintért vásárolhatóak meg. A bérletek előjegyzésére a 06-30/ es telefonszámon, valamint a vacikse@ yahoo.com címen van lehetőség. A Váci KSE az eredeti tervektől eltérően egy nappal korábban, szeptember 14-én este hattól fogadja a bajnoki nyitányon a Tatát. (vac.hu)

15 Váci Napló 15 A 33. meccsen jött a FEKETE-leves Torghelle Sándor lesz a szombati váci mérkőzés díszvendége Az elmúlt évtized egyik legjobb magyar játékosa, Torghelle Sándor lesz a szombaton a váci stadionban sorra kerülő Vác FC Videoton II focimeccs díszvendége. A kiváló futballista elhozza önéletrajzi könyvét is, amelyet a szurkolók nagy kedvezménnyel vásárolhatnak meg a helyszínen. A focista akit a megírásban és szerkesztésben Somogyi Zsolt segített keresetlen szavakkal ajánlja az olvasók figyelmébe a könyvet. Bunkó vagyok. Egy sötét tapló, egy nagyképű majom. Édes istenem, hányszor hallottam ezt vissza magamról! - írja Torghelle Sándor. Nem azért írok könyvet, hogy megváltoztassam a rólam kialakult képet. Holott az ismerősök mindig mondják: Sanyi, te egyáltalán nem olyan vagy, mint azt gondolják az emberek! Még Betty, életem párja sem akart velem szóba állni, amikor elkezdtem nyomulni rá, mondván, sok rosszat hallott rólam. Őt sikerült meggyőznöm, és immár egy tündéri kislányt nevelünk együtt. Érdemes lesz tehát kijönni a szombati, 15 óra 30-kor kezdődő meccsre, amelyre John Marshall, a Vác FC tulajdonosa hívta meg Torghelle Sándort. (munkatársunktól) A Vác FC az elmúlt bajnokságot is figyelembe véve harminckét veretlenül megvívott bajnoki mérkőzés után fogadta fővárosi ellenfelét, az ESMTK-t. A két pontveszteség nélkül álló együttes összecsapása remek találkozónak ígérkezett. A váciaknak nem volt jó előjel, hogy a mérkőzés reggelén belázasodott Zsolnai Richárd és Tóth Gergely, így egyikük sem tudta vállalni a játékot, míg a két hete megsérült Szeleczki Alex már a műtéten is túl van, rá hosszú kihagyás vár. A Vác FC honlapjának tudósítása szerint a mérkőzés első percei egyértelművé tették, hogy ilyen erősségű ellenféllel még nem találkozott a váci legénység. A szervezetten és tudatosan játszó erzsébetiek remek helyezkedéssel akadályozták a hazai támadásokat. Hiába került enyhe mezőnyfölénybe a Vác a vendégek kontrákból többször is Palásthy Dávid kapuja elé kerültek. Az egyik ilyen akció közben megsérült Bukovec Jasmin és a 13. percben az a Fekete László váltotta, aki pár évvel ezelőtt még váci színekben játszott. A szünetet követően változatlan összeállításban folytatták a csapatok. Először úgy tűnt folytatódik az első félidőben látott játék, ám a 49. percben váratlanul vezetést szereztek a vendégek. A gól eléréséhez hathatós segítséget nyújtott a váci védelem. A tizenhatoson belül többször is elrúghatták volna a labdát Farkas Péterék, ám addig ügyetlenkedtek, míg a jobb oldalon kilépő Fekete László elé került a játékszer, aki két lépés után a kapujából kilépő Palásthy Dávid feje fölött a léc alá bombázott. A gól kissé megrogyasztotta a váciakat és kellett jó pár perc mire összeszedték magukat. Ismét sikerült az erzsébeti térfélre szorítani a játékot, de néhány távoli lövésen kívül igazi veszélyt nem sikerült kialakítani. A 79. percben aztán jött az újabb hidegzuhany. Egy elő- vágott labdára a vendégek játékosa Kiss Dávid és Palásthy Dávid startolt rá. Úgy tűnt, a váci kapus éri el elsőnek a labdát, azonban a tizenhatos vonalánál megtorpant és ez elég volt ahhoz, hogy Kiss elérje és átemelje rajta, amely így a hálóba hullott. A hátralévő időben fokozta a nyomást a Vác, legalább a szépítő találatot szerették volna megszerezni, ám a végén csak az ellenfélnek tudtak újabb találatot szerezni. A 89. percben egy jobbról beadott labdára Palásthy Dávid kilépett, de visszahúzta kezét, így a labda a mögötte érkező Farkas Péter testén megpattanva a váci kapuban kötött ki. Harmincharmadik bajnoki meccsét nem tudta veretlenül zárni csapatunk, ám remélhetőleg idejében jött a jelzés, hogy ebben az osztályban több kell a sikeres szerepléshez, és a szombaton érkező Videoton II csapata ellen megmutatják, a mostaninál eredményesebb játékra képesek. A szomorú végeredmény: Vác FC - Erzsébeti SMTK 0-3 (0-0). (munkatársunktól - fotó: Gyetvai Andrea)

16 16 Váci Napló Névnapok szeptember 5. Viktor, Lőrinc szeptember 6. Zakariás, Csanád szeptember 7. Regina, Dusán szeptember 8. Mária, Adrienn szeptember 9. Ádám, Pető szeptember 10. Nikolett, Hunor szeptember 11. Teodóra, Jácint szeptember 12. Mária, Irma Idõjárás NAPPAL: o C ÉJSZAKA: o C Ma többször megnövekedhet a felhőzet, helyenként záporeső és zivatar is kialakulhat. A hétvéges sem ígér kellemesebb időt: felhős lesz az ég és esőre is számíthatunk. A jövő hét elején sem várható nagy változás, viszont csütörtöktől kevesebb felhőre és némi napsütésre is van kilátás. A hőmérséklet meghaladja majd a 20 fokot. A nap vicce A szőke nő szőnyeget akar venni a nappalijába. Az áruházban megkérdezi tőle az eladó, hogy mekkora szőnyeget szeretne. - Nos, a hossza 22 papucs, a szélessége 18 papucs. 38-as a lábméretem. A magányos dervis tánca könyvbemutató lesz Vácon A magányos dervis tánca címmel 2014 nyarán jelent meg Pápay Eszter újabb kötete, amely akár egyperces novellák gyűjteményének is tekinthető. Többségük egy elvarázsolt, érzékek feletti vagy időben és térben távoli ugyanakkor nagyon is valós világba viszi el az olvasót. A legendák földjére, az emlékek ösvényére, vagy éppen a szobában álló ódon ruhásszekrény mélyére. A groteszk humor és az irónia éppúgy megtalálható a kötetben, mint a leggyengédebb érzelmek egy interjúban így vall könyvéről az írónő, aki először gyermekkorában vette kézbe a tollat. A könyvbe zárt történetek egy része szándékosan tér vissza az egyszerűséghez, a naiv tisztasághoz, más részük pedig szánt szándékkal íródott úgy, hogy visszatükrözze a megbomlott harmóniát. A szimbólumokban gazdag novellák több síkon is értelmezhetők; így mindenki megtalálhatja benne azt a lényeget, ami számára befogadható. Ami épp róla szól. Ami őt szólítja meg. Ami neki segít. A dervisek könyve - melynek egyik központi témája a saját falai árnyékában élő ember filozofikus jellegű szórakoztató olvasmányként éppúgy szolgálhat, mint léleképítő irodalomként. Az írások egy része a terápiás gyakorlatban is nagyszerűen vizsgázott, ezáltal a különféle alternatív módszerekkel foglalkozó segítők eszköztárában szintén megállja a helyét. De a kötet által bizonyos értelemben bárki önmaga terapeutája lehet, hiszen a novellák felismerésekkel és megértéssel, megerősítéssel és útmutatással is szolgálhatnak a különféle élethelyzetekben és lelkiállapotokban. Az Unio Mystica kiadó gondozásában megjelent könyv nem csak tartalmában, hanem külleme megjelenésében is tükrözi a meglehetősen sokoldalú szerző, Pápay Eszter alkotói tevékenységét, hiszen a könyve borítóján látható illusztráció is az ő keze munkáit dicséri. Az eredetileg tanári diplomával rendelkező írónő televíziós újságírói végzettséget és sprituális terapeuta képesítést is szerzett. Ezek után a Károli Gáspár Református Egyetemen pszichológiai tanácsadó szakon is szerzett egy diplomát. A több nyelven beszélő Pápay Eszter saját bevallása szerint a mai napig is használja minden tanult, illetve az életben gyakorolt szaktudását, ha nem is feltétlenül mindig abban a formában, ahogy az törvényszerű lenne. A könyv megjelenése kapcsán író-olvasó találkozó lesz a váci Madách Imre Művelődési Központban szeptember 5-én, pénteken 18 órától. A kötetet Kiss Balázs Kunó spirituális író mutatja be. A könyvbemutatón közreműködik: Pápai Erika Jászai Mari díjas színművész. Minden érdeklődőt várnak. John Haywood: Nagy civilizációk mindennapjai A kötet mintegy 3000 ábrája és képe végigvezet minket a történelem mindennapjain. Megtudatjuk belőle az ember történelmének valamennyi aspektusát, a mezőgazdaság, a munkamegosztás és a kereskedelem kialakulásától a tudományok, a kézművesség és a technika fejlődésén át a művészet, a kultúra és a szórakozás felemelkedéséig. A múlt jelentős civilizációit egymás mellé állítva és összehasonlítva felsejlik, melyik milyen szerepet játszott az emberi élet formálásában, míg olyanná vált, ahogyan ma ismerjük. A mű nemcsak izgalmas és tartalmas olvasmány, amely látványosságával is felkelti az érdeklődést, hanem kézikönyvként, illetve munkafüzetként is használható. Kiválóan alkalmas otthoni ismeretszerzéshez éppúgy, mint oktatási segédanyagnak. Ára: Ft helyett, kedvezményesen Ft szeptember 30-ig

17 Váci Napló 17 Liget-takarítást szerveznek a Mária-búcsú tiszteletére A Mária-búcsú közeledvén, eljött az idő, hogy ismét tisztábbá tegyük a Ligetet, a városunk tüdejét. Ezért szeretnék a szervezők felkérni az iskolákat, hogy szeptember 5-én, pénteken, a lakosságot, hogy 6-án, szombaton, ha idejük engedi, tartsanak velük a Liget szépítésében. Mind a két napon 9 órakor kezdődik a program és délig tart. Találkozó a Hétkápolna templom mellett. A programot dr. Stanco Attila káplán, a Hétkápolna egyházi közössége, Bíró György és a Vác Város Környezetvédelméért Alapítvány szervezik. Ennek érdekében megkérik azokat a városlakókat, akik a szeptember 6-án szombat délelőttjüket szabaddá tudják tenni, és van kedvük a Liget rendbetételére, jöjjenek el a templomhoz segíteni a takarításban. Az iskoláknak a pénteki napra szól a felhívás. Ha tudnak hozni kerti szerszámokat (pl. gereblye), azzal még többet segíthetnek. Ha nincsen munkára fogható szerszámuk, akkor a szervezők adnak szemeteszsákot és kesztyűt a szemétszedéshez. A Váci Hulladékgazdálkodási Kft felajánlotta az összegyűjtött hulladék elszállítását, és újrahasznosítását, amit a szervezők ezúton is köszönnek. További információt az alábbi elérhetőségen kaphatnak: 06-30/ , birogyorgy@yahoo.com Minden, ami taxi! Váci Teletaxi! Keresse autóinkat a Dunakanyar áruháznál / Orvosi ügyelet Vácott az éj sza kai or vo si ügye let a 06-27/ telefonszámon hív ha tó, hét fõ tõl csü tör tö kig este 7 óra és reg gel 7 óra kö zött, il let ve pén te ken 16 órá tól hétfõn reg gel 7 óráig, helye a dr. Csányi L. körút 47. szám alatt. Vi dé ki há zi or vo si ügyelet (Kosd, Acsa, Csõ vár, Püspökhatvan, Galgagyörk, Rád, Penc, Kisnémedi, Püspökszilágy, Szõd, Csörög, Szõdliget, Vácduka, Vácrátót, Váchartyán): hét köz nap okon 17 órától másnap reggel 7 órá ig. Szom ba ton, va sár nap és ün nep nap okon, va la mint to vább kép zé si napokon 24 órás, egész nap. Az ügye let helye: váci men tõ ál lo más, tel.: 06-27/ Mentõk (súlyos esetben): 104. PATIKÁK A VÁROSBAN: Váci Levendula (Sas u. 1/a., tel.: , nyitva H-P , Szo 8-12), Kisváci Szent Gellért (Papp Béla u. 10., tel.: , 70/ , nyitva H-P , Szo 8-13), Alsóvárosi Patika (Zöldfa u. 25. tel.: , nyitva H-P , Szo 8-12) Ü G Y E L E T E K Vácon születtek: Kiss Attila és Német Cintia lánya Hanna Rebeka, Pribeli András és Babicz Rita lánya Abigél, Zentai Tibor és Kinhefner Anna fia Martin Tibor, Schleer Ádám és Cebula Renáta fia Csongor, Pereházy György és Szekeres Adrienn lánya Alíz, Adamis Zsolt és Cseke Katalin gyermekei Levente és Lili, Szűcs Tamás és Tóth Anett lánya Kamilla, Kovács Tamás és Locher Klára fia Ákos, Laczkó Ottó és Weisz Márta lánya Dóra Katica, Szárnyasi Péter és Bossányi Anita lánya Adél, Simonyi Norbert és Ványi Éva lánya Bejke, Jobbágy Gergely és Szűcs Tímea lánya Blanka, Elek Kornél és Getz Beáta lánya Netti, Smatarla Péter és Revóczi Márta fia Péter, Barabás Jonatán és Kovács Klára lánya Dóra, Lábas Balázs és Tamás Renáta fia Szilárd. aszeptember 5. aszeptember 6. aszeptember 7. aszeptember 8. aszeptember 9. aszeptember 10. aszeptember 11. Vácon kötöttek házasságot: Kullár Zsolt és Horváth Enikő, Barazutti Ferenc és Gáspár Alexandra, Guttmann Viktor András és Kettler Ildikó, Lestyán Zoltán és Cservenák Anna Anita, Mester Roland és Bella Zsanett, Gaál Krisztián és Zentai Zsuzsanna. Vácon hunytak el: Horváth Lajos (1946) Göd, Som Jánosné sz: Fecsér Vilma (1940) Kosd, Iványi Károly (1924) Csörög, Füke Pál (1939) Vác, Hoffmann Ödön (1935) Kismaros, Strell Ferenc (1966) Vác, Németh Szabolcs (1926) Vámosmikola, Nerpel László (1958) Dunakeszi, Szabó Gyula (1923) Dunakeszi, Emmer Józsefné sz: Éberli Margit (1922) Kismaros, Kovács Attiláné sz: Teplai Erzsébet (1948) Letkés, Sipos Györgyné sz: Rácz Mária (1929) Göd, Kovács Lászlóné sz: Retyinszki Magdolna (1936) Vác, Rajnai Kálmánné sz: Chmelik Ilona (1920) Dunakeszi. Vácz Remete Gyógyszertár Gyöngyvirág Gyógyszertár Duna Gyógyszertár Kisváci Szent Gellért Gyógyszertár Váci Levendula Gyógyszertár Benu Gyógyszertár Fekete Kígyó Gyógyszertár Váci Napló megjelenik minden pénteken. Fõszerkesztõ: FURUCZ ZOLTÁN. Szerkesztõségi telefon: 27/ , fax: 27/ Szer kesz tõ sé gi olvasószolgálat munkanapokon 8 és 12 óra között: Vác, Csányi krt. 45. I. emelet * Le ve le zé si cím: 2601 Vác, Pf 64. Interneten le ve le zés: szerkesztoseg@vaci-naplo.hu Kiadja a Proxa Kereskedelmi és Szolgáltató Kft, 2167 Vácduka, Petõfi S. u. 28. Felelõs kiadó: a kft vezetõje. Nyomtatás: Multiszolg Bt. Fe le lõs ve ze tõ: a kiadó vezetõje. Ter jesz ti a Lapker Zrt, a Pos ta és a kiadó. Elõ fi zet he tõ a hír lap kéz be sí tõ nél és a kiadónál, megvásárolható az újságárusoknál. Elõfizetési díj: egy hónapra 750 fo rint, ne gyed év re 2250 forint. (x) = fizetetett közlemény. HU ISSN

18 18 Váci Napló ELADÓ: 2 méter x 20 méteres fólia, szobakerékpár, olajemelők, bakok, oxigén + gázpalack teljes felszereléssel, horoló, soroló, lapát, kapa, gereblye, tövető, kalapács, stb. Érd.: 06-20/ CSALÁDI HÁZ. Vácon háromszobás családi ház eladó. Érdeklődni a 06-20/ telefonszámon. IMPULSER MAGNET PUL- ZÁLÓ MÁGNESTERÁPIÁS KÉSZÜLÉK és paplan, adapterrel, garanciális, Ft-ért, valamint 13 részes nemesacél főzőszett, 1,8 kw-os indukciós főzőlappal Ft-ért eladó. Érdeklődni telefonon. DISZNÓÖLÉSHEZ szükséges teljes felszerelés eladó. Telefon: 06-27/ , az esti órákban. VÁC-TÖRÖKHEGYEN, a Sisak u. 2/a-ban, építési telek eladó. 1700nm, víz-villany van, a gáz az utcában. Védett belső telek, saját bejáróval. Állat tartásra is alkalmas! Budapestről a 2/A-ról könynyen megközelíthető. Tel.: 06-20/ ; 06-20/ HÁZ. Eladó Diósvölgyben 40 nmes téglaház (szoba, konyha, fürdőszoba) 4,8 MFt. Tel.: 06-30/ CSALÁDI HÁZ. Eladó Nőtincs központjában egy felújítandó családi ház 5 MFt-ért. Tel.: 06-30/ LAKÁST KERESEK. Kiadó lakást vagy házat keresek Vácon és 15 km-es körzetében. Tel.: 06-70/ ÜZLETHELYISÉG KIADÓ. Váci piac területén 19 négyzetméteres üzlethelyiség (+ WC, kézmosóval) alacsony bérleti díjon bérelhető. Érdeklődni lehet: 06/30/ HÁZRÉSZ. Eladó 4 éve épült, jó állapotú 2 szobás házrész Csörögben, 5,9 MFt-ért. Tel.: 06- Frissítve: szeptember 4. 30/ ELADÓ! 20KW öntvény kazán, vegyesfűtésű, 5 évet üzemelt; erdőkertesi ikersejt tégla, új kb. 200 db; 5 éves, új típusú radiátorok; 7 db 2m x 1m alu hullámlemez. Tel.: 06-30/ CSISZOLÓ ELADÓ. Meister rezgő csiszoló (német) 230V-50Hz- 140W eladó. Tel.: 06-20/ VÁCTÓL 10 KM-RE CSALÁ- DI HÁZ, nagy telekkel - gazdálkodásra is alkalmas - összközműves, reális áron eladó. Tel / (este) és 06-30/ (napközben). KERESEM PÁROMAT! 80 éves vagyok, füst és alkoholmentes. Korban hozzám illő hölgy társat keresek. 160 magas és 70 kg vagyok. Telefon: 06-30/ VARRÓGÉP ELADÓ. Lucznik varrógép, Prometheus1 hordozható csempekandalló eladó! Tel.: 06-20/ RÉGI KÉPESLAPOKAT, JEL- VÉNYEKET, kitüntetéseket, vagy Váccal kapcsolatos bármilyen ereklyét vennék. Tel.: 06-30/ MUNKA! Szerkezetlakatosokat és CO2 hegesztőket keresünk nyíregyházi munkahelyre. Szállás, utazás biztosított! Azonnali kezdés! Tel.: 06-20/ titkarsag.juhasz@gmail.com TÉGLA ELADÓ! Bontott, tisztított, nagyméretű. Tel.: 06-20/ ELADÓ! FÉRFI, SZÜRKE-BÉ- LELT gumicsizma 45-ös; barna nagy utazótáska puha oldalú, összehajtható; barna panafix női bunda; 3 ágú törölköző tartó. Tel.: 06-30/ ELADÓ! NŐI CAMPING KERÉKPÁR; fehér, damaszt abrosz, szalvétával, 165x128 cm; konyhai asztal, szétnyítható 60x70 AKCIÓ: 100 forint az apró! ill. 60x140 cm; húzhatós bőrönd, puha oldalú 70x60x cm, fekete és sötétkék. Tel.: 06-30/ SÜRGŐSEN ELADÓ 43 NM- ES Földváry téri 1+1/2 szobás lakás 6,5 MFt. Érdeklődni: 06-30/ VÁC BELVÁROSÁBAN SZO- BA konyhás, gázfűtéses lakás 4,5 MFt-ért eladó. Tel.: 06-70/ SÜRGŐSEN ELADÓ A FÖLDVÁRY téren, 49nm-es, 2 szobás lakás 6,9 MFt. Érdeklődni a 06-30/ ÁRON ALUL ELADÓ Bánk központjában, 2+2 fél szobás családi ház. Írányár: 7,9 MFt. Tel.: 06-30/ VÁC BELVÁROSÁBAN, 2 lakásból álló családi ház 15,9 MFtért eladó. Tel.:06-70/ VÁC FŐTERÉN, 1+2 fél szobás cirkós lakás, 18,5 MFt-ért eladó. Tel.: 06-70/ ELADÓ FELÚJÍTANDÓ IKERHÁZ fél, Vác csendes utcájában. Írányár: 9,5 MFt. Tel.: 06-30/ ELADÓ SZÉPSÉGSZALON Vác belvárosában. Rendelő is kialakítható. Stabil jövedelem, elérhető áron. Érdeklődni: 06-30/ NÓGRÁDON CSODÁLATOS faházas panorámás nyaraló eladó. A ház teljesen felújított villany és víz közművel ellátva. Az ingatlan belterületi besorolású. Érdeklődni a as telefonszámon lehet. Irányár: 2.9 millió Ft. JOGOSÍTVÁNY KONI BT AUTÓSISKOLA (Vác, Csányi krt. 45. Telefon: 06-27/ iroda@konibt..hu) Int. akreditációs lajstromszám: AL-0175; felnõttképzési nyilvántartási szám: ) Gépjármûvezetõi tanfolyamot indítunk: AM, A, B, C 1, C, E, D kategóriákban; ezenkívül indul még GKI, TARGON- CA VEZETÕI SZAKKÉPESÍTÉS, EMELÕGÉP-KEZELÕI SZAKKÉ- PESÍTÉS, FÖLDMUNKAGÉP-KEZELÕI SZAKKÉPESÍTÉS. SZÁMÍTÁSTECHNIKA + HALLÓ Mintabolt (Vác, Csányi krt. 29/a. - 2-es főút - a város központjában. Tel.: 27/ , 06-20/ , fax: 27/ Nyitva: H-P 8-17, Szo óráig.) SZÁMÍTÁSTECHNIKA: számítógépek egyedi igény szerinti öszszeállítása, gyártása, javítása, programok telepítése, vírusirtás. Kaphatók: részegységek, kiegészítõk, LCD monitorok, nyomtatók, routerek, webkamerák, egerek, mikrofonok, fejhallgatók, hangfalak, írható CD és DVD lemezek, memóriák, Flash-Drive-ok. TÁVBESZÉLÕ ÉS IRO- DATECHNIKA: számológépek, diktafonok, hordozható telefonok Ft-tól, normál papíros faxok: Ft-tól, telefon, számítógép, TV kábelek, csatlakozók, videókábelek-átalakítók. Kapható: író-, számoló-, pénztár- és másológépbe, nyomtatóba, faxba különféle: eredeti és utángyártott festékszalag, festékpor, tintapatron, lézertoner, utántöltõmásoló-, fotó-, fax-, tekercs-, leporelló papírok. SODASTREAM TER- MÉKEK: gépek Ft-tól, szörpök, SodaStream - CO 2 patroncsere Ft. SZOLGÁLTATÁSOK: lézer toner töltés, bélyegzõ készítés, telefon és fax javítás, iratok másolása és fûzése, faxok feladása és fogadása. Üzletünk: Lyoness termékpartner. Kedvezmény 7 %. Üzletünkben vásárolhat bankkártyával!

19 Váci Napló 19 Ajándékot kapott a tűzoltóparancsnok Ismét indul a képzőművészeti suli szerkezetépítés, tanulmányrajzok készítése játékos módon már 10 éves kortól ajánlott. Az érzéki kapcsolat egy felnövekvő gyerek számára, épp oly fontos, mint az információk, a valóság megismerése. A cél nem csupán a gyerekek esztétikai látásmódjának fejlesztése, hanem önmaguk építése, a sík és tér ábrázolás eszközeivel, tájékozottság megszerzése a vizuális nyelvezetben mondta Garay Nagy Norbert. Az iskola szerdán nyitotta meg ismét kapuit. Érdeklődni a beiratkozásról a helyszínen (2600 Vác, Csányi László krt Vörösház) lehet, vagy az info@garaynagy.hu címen. Szeptember első hetében szerda, csütörtök, pénteken 14 és 20 óra között lesznek nyitva. Várnak minden érdeklődőt szertettel! (munkatársunktól) Élménydús és érdekes egy hetet tölthettek azok a gyerekek kézműves nyári táborban, akik jelentkeztek az Art Lavina Képzőművészeti Stúdió által szervezett programra. A lovagi kor ihlette egy hétben, több technika kipróbálásával, számos kézműves foglalkozáson vettek részt a gyerekek, miközben a történelemmel is megismerkedtek. Az egyik nap a gyerekek nagy örömére a Váci Tűzoltóparancsnokság vendégei is voltak, ahol megismerkedhettek a hivatásos lánglovagok munkájával. Cserébe a táborban résztvevők közül ketten, Szabó Anita (képünkön bal oldalon) és Kenéz Róza (képünkön jobb oldalon) meglepték Ürmösi Károly (képünkön középen) parancsnokot és ajándékba, egy az általuk készített festett üvegtáblát adtak. Ez jelenleg a parancsnoki irodát díszíti. Az Art Lavina Képzőművészeti Stúdió Garay Nagy Norbert vezetésével tovább folytatja a munkát, és várják olyan gyerekek, fiatalok jelentkezését, akik szeretnének a képzőművészet több formájával megismerkedni. - Természet utáni ábrázolás,

20 20 Váci Napló Földváry Optika Vác, Földváry tér (kis posta mellett) Nyitva tartás: H P: 9 18, Szo.: 9 12 Tel.: 06-27/ , 06-30/

Vác, Csatamező 5675 hrsz-ú 10388 m 2 nagyságú kivett beépítetlen terület megnevezésű ingatlant

Vác, Csatamező 5675 hrsz-ú 10388 m 2 nagyságú kivett beépítetlen terület megnevezésű ingatlant Város Önkormányzat nevében és képviseletében Vác, Csatamező 5675 hrsz-ú 10388 m 2 nagyságú kivett beépítetlen terület megnevezésű ingatlant A központi vegyes területek a helyi, települési szintű igazgatási,

Részletesebben

2015. évi rendezvénytervezet

2015. évi rendezvénytervezet 2015. évi rendezvénytervezet Időpont Esemény megnevezése Rendező Helyszín Jan. 11. 9 óra Megemlékezés a Malenkij robot -ról JANUÁR Zebegény (a települések összevont Jan. 22. 14 óra Magyar Kultúra Napja

Részletesebben

Újvárosi városrészi nap. LEADER rendezvény. Beszámoló

Újvárosi városrészi nap. LEADER rendezvény. Beszámoló Újvárosi városrészi nap LEADER rendezvény Beszámoló A rendezvény helyszíne: 6800 Hódmezővásárhely, Széchenyi tér A rendezvény időpontja: 2012. július 21. A Visszhang utcai Olvasókör 12 éve rendezi meg

Részletesebben

Nagy Előd festő- és éremművész, Nagy Botond fotós. 2012. november 19-én, hétfőn 18 órára. kiállításának megnyitójára

Nagy Előd festő- és éremművész, Nagy Botond fotós. 2012. november 19-én, hétfőn 18 órára. kiállításának megnyitójára A Kozák téri Közösségi Ház és a kiállító tisztelettel meghívja Önt és kedves családját, barátait Nagy Előd festő- és éremművész, valamint fia Nagy Botond fotós kiállításának megnyitójára 2012. november

Részletesebben

Készült Sásd Város Német Nemzetiségi Önkormányzati Képviselőtestületének 2014. október 21. napján tartott alakuló üléséről.

Készült Sásd Város Német Nemzetiségi Önkormányzati Képviselőtestületének 2014. október 21. napján tartott alakuló üléséről. 1 Jegyzőkönyv Készült Sásd Város Német Nemzetiségi Önkormányzati Képviselőtestületének 2014. október 21. napján tartott alakuló üléséről. Ülés helye: Jelen vannak: Városháza Tanácskozóterme Sásd, Dózsa

Részletesebben

T á r g y s o r o z a t a

T á r g y s o r o z a t a 1 Nyírparasznya Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. május 30-án megtartott rendes ülésének a, jegyzőkönyve b, tárgysorozata c, határozatai: 39/2011.(V. 30.) d, rendeletei: Iktatószáma: 1-30/2011.

Részletesebben

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére 10220-1/2009. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére Tárgy: Kerekegyháza Város Önkormányzata 2010. évi rendezvénytervének elfogadása

Részletesebben

2017/2018-AS TANÉV PEST MEGYEI VI. KORCSOPORTOS LEÁNY KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁSA

2017/2018-AS TANÉV PEST MEGYEI VI. KORCSOPORTOS LEÁNY KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁSA 2017/2018-AS TANÉV PEST MEGYEI VI. KORCSOPORTOS LEÁNY KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁSA Kedves Kollégák! Az idei tanévben 14 csapat nevezett a VI. korcsoportos lányok megyei kézilabda diákolimpiai küzdelmeire.

Részletesebben

H I R D E T M É N Y. Magyarország helyi önkormányzatairól szóló évi CLXXXIX. tv a alapján az alábbi tájékoztatást adom:

H I R D E T M É N Y. Magyarország helyi önkormányzatairól szóló évi CLXXXIX. tv a alapján az alábbi tájékoztatást adom: H I R D E T M É N Y Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. tv. 51. -a alapján az alábbi tájékoztatást adom: Vagyongazdálkodási Bizottsága 2016. február 08-i nyílt és zárt ülésén

Részletesebben

Ezen dokumentum Jászárokszállás Város Önkéntes Tűzoltó Egyesületének 2007. évi jelentősebb eseményeit, beavatkozásait, híreit foglalja magába Készítette: Tekse Csaba parancsnok-helyettes 2007. október

Részletesebben

Családi nap Nyírszőlősön

Családi nap Nyírszőlősön Családi nap Nyírszőlősön Fogorvoslátogató MERFOL Kft. Szerelő BECK AND PARTNERS Kft. Területi képviselő Exelect Hungary Kft. HR Manager Épületgépész mérnök NEXT-Consulting Kft. Könyvelő Gyártómérnök {positionname8}

Részletesebben

A Versszínház rövid története, fontosabb eseményeink:

A Versszínház rövid története, fontosabb eseményeink: A Versszínház rövid története, fontosabb eseményeink: A Versszínház magyar költők költészetének és életének színházi, zenei és képzőművészeti formában való bemutatásával foglalkozik. Turek Miklós színművész

Részletesebben

Felelős: Pápa László Gazdasági Hivatal vez.

Felelős: Pápa László Gazdasági Hivatal vez. H I R D E T M É N Y Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. tv. 51. -a alapján az alábbi tájékoztatást adom: Vác Város Önkormányzat Képviselő-testületének Gazdasági-Városüzemeltetési

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Ceglédbercel Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. június 29-i üléséről 72-76/2009. (06. 29.) ÖK. sz. határozat 1 Készült: Ceglédbercel Község Önkormányzatának 2009. június

Részletesebben

Mezőgazdasági földterületek haszonbérletre, értékesítésre

Mezőgazdasági földterületek haszonbérletre, értékesítésre Mezőgazdasági földterületek haszonbérletre, értékesítésre Tájékoztatás, felvilágosítás kérhető a Váci Városfejlesztő Kft. Vác, Köztársaság út 34. szám alatti irodájában, ügyfélfogadási időben vagy telefonon

Részletesebben

H I R D E T M É N Y. Magyarország helyi önkormányzatairól szóló évi CLXXXIX. tv a alapján az alábbi tájékoztatást adom:

H I R D E T M É N Y. Magyarország helyi önkormányzatairól szóló évi CLXXXIX. tv a alapján az alábbi tájékoztatást adom: H I R D E T M É N Y Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. tv. 51. -a alapján az alábbi tájékoztatást adom: Vác Város Önkormányzat Képviselő-testületének Gazdasági-Városüzemeltetési

Részletesebben

H I R D E T M É N Y. Magyarország helyi önkormányzatairól szóló évi CLXXXIX. tv a alapján az alábbi tájékoztatást adom:

H I R D E T M É N Y. Magyarország helyi önkormányzatairól szóló évi CLXXXIX. tv a alapján az alábbi tájékoztatást adom: H I R D E T M É N Y Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. tv. 51. -a alapján az alábbi tájékoztatást adom: Vagyongazdálkodási Bizottsága 2016. január 11-i nyílt és zárt ülésén az

Részletesebben

MÁJUSI ELÕZETES Május 1. Majális a Sárostói Sportpályán tervezett program

MÁJUSI ELÕZETES Május 1. Majális a Sárostói Sportpályán tervezett program ÁPRILIS 1-3. (csütörtök-szombat) III. Bihar-Bihor Amatõr Diákszínjátszó Fesztivál színházterme ÁPRILIS 8. (csütörtök) 17 óra A GOBLEIN kör gyûlést tart Szõllõsi Imréné vezetésével Munkákat lehet hozni

Részletesebben

Veszprémi Érseki és Főkáptalani Levéltár e-mail: leveltar@veszpremiersekseg.hu Tel.: (88) 426-088

Veszprémi Érseki és Főkáptalani Levéltár e-mail: leveltar@veszpremiersekseg.hu Tel.: (88) 426-088 Veszprémi Érseki és Főkáptalani Levéltár e-mail: leveltar@veszpremiersekseg.hu Tel.: (88) 426-088 TÁJÉKOZTATÓ 2015. augusztus 26-án Veszprémben, Veszprémi Érseki Hittudományi Főiskolán megrendezésre kerülő

Részletesebben

1/2015.(I.22.) sz. Képviselő-testület határozata

1/2015.(I.22.) sz. Képviselő-testület határozata H I R D E T M É N Y Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. tv. 51. -a alapján az alábbi tájékoztatást adom: Vác Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2015. január 22-i ülésén az

Részletesebben

VÁC VÁROS UZONYI BÁLINT DIÁKPOLGÁRMESTER BESZÁMOLÓJA 2016/2017 TANÉV

VÁC VÁROS UZONYI BÁLINT DIÁKPOLGÁRMESTER BESZÁMOLÓJA 2016/2017 TANÉV VÁC VÁROS UZONYI BÁLINT DIÁKPOLGÁRMESTER BESZÁMOLÓJA 2016/2017 TANÉV VÁC 2017 Képviselőtestületi ülés 2016.05.21. A diák-polgármesteri beiktatás után meghívást nyertem a soron következő képviselő-testületi

Részletesebben

Derecskei Zenei Esték

Derecskei Zenei Esték MÁJUS 1. (szombat) 10.00 óra Majális Helyszín: Sárostói Sportpálya Az idén elõször lehetõség lesz támogatói jegy vásárlására is, mellyel a rendezvényt támogathatják. Az támogatói jegy ára 550 Ft. Egy támogatói

Részletesebben

Szívet melengetõ délutánt töltöttem el a váci Bartók Béla Zeneiskolában, 2007.

Szívet melengetõ délutánt töltöttem el a váci Bartók Béla Zeneiskolában, 2007. VARSÁNYI LÁSZLÓNÉ SZOLFÉZS TANSZAKI NAP A VÁCI ZENEISKOLÁBAN Szívet melengetõ délutánt töltöttem el a váci Bartók Béla Zeneiskolában, 2007. március 22-én. A személyes meghíváson kívül egy szép meghívó

Részletesebben

A legnagyobb tanári művészet, hogy az alkotás és felismerés örömét ébresszék. /A. Einstein/

A legnagyobb tanári művészet, hogy az alkotás és felismerés örömét ébresszék. /A. Einstein/ DÉR NAPOK RENDEZVÉNYSOROZAT Mottó: A legnagyobb tanári művészet, hogy az alkotás és felismerés örömét ébresszék. /A. Einstein/ Iskolánk 2003-ban vette fel Dér István festőművész (1937 1993) nevét. A település

Részletesebben

2016. évi kerületi szociális, köznevelési, sport és közművelődési eseménynaptár Az esemény időpontja Január óra

2016. évi kerületi szociális, köznevelési, sport és közművelődési eseménynaptár Az esemény időpontja Január óra 2016. évi kerületi szociális, köznevelési, sport és közművelődési eseménynaptár Az esemény időpontja Január 9. Január 17. 16 óra Január 26. 15 óra Január 27. 11.00 óra Január 30. 10-17 óra Február 1. Február

Részletesebben

DERECSKE VÁROS BÁLJÁRA,

DERECSKE VÁROS BÁLJÁRA, Felhívás! A Derecske Városi Mûvelõdési Központ és Könyvtár 2011. december 21-2012. január 2-ig zárva tart. Nyitás 2012. január 3-án. Derecske Város Önkormányzata tisztelettel meghívja Önt és partnerét

Részletesebben

H I R D E T M É N Y. Magyarország helyi önkormányzatairól szóló évi CLXXXIX. tv a alapján az alábbi tájékoztatást adom:

H I R D E T M É N Y. Magyarország helyi önkormányzatairól szóló évi CLXXXIX. tv a alapján az alábbi tájékoztatást adom: H I R D E T M É N Y Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. tv. 51. -a alapján az alábbi tájékoztatást adom: Vác Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2019. január 24.-i ülésén az

Részletesebben

ORSZÁGOS DÖNTŐ SORSOLÁS CSOPORT BEOSZTÁSOKRA. Komárom, Szőnyi Bozsik József Általános Iskola december 23.

ORSZÁGOS DÖNTŐ SORSOLÁS CSOPORT BEOSZTÁSOKRA. Komárom, Szőnyi Bozsik József Általános Iskola december 23. ORSZÁGOS DÖNTŐ SORSOLÁS CSOPORT BEOSZTÁSOKRA Komárom, Szőnyi Bozsik József Általános Iskola 2013. december 23. 1 2013/2014. TANÉVI KISPÁLYÁS FLOORBALL DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ Komárom Városi Sportcsarnok,

Részletesebben

A 2014. december 10-én Budapesten tartandó Dr. Ketter László Hagyományőrző Gasztronómiai Verseny versenyfelhívása és forgatókönyve

A 2014. december 10-én Budapesten tartandó Dr. Ketter László Hagyományőrző Gasztronómiai Verseny versenyfelhívása és forgatókönyve A 2014. december 10-én Budapesten tartandó Dr. Ketter László Hagyományőrző Gasztronómiai Verseny versenyfelhívása és forgatókönyve Tájékoztatjuk Önöket arról, hogy a Gödöllő Környéki Regionális Turisztikai

Részletesebben

Kőtelek Önkormányzat lapja 2015/09. Szeptember

Kőtelek Önkormányzat lapja 2015/09. Szeptember Kőtelek Önkormányzat lapja 2015/09. Szeptember Tisztelt Kőteleki Lakosok! Az augusztus 20-i hétvégén sikeresen megrendezésre kerültek a falunapi programjaink. Rendezvényünk kiemelt eseménye volt a testvér

Részletesebben

Egy veszprémi vállalkozás sikertörténete

Egy veszprémi vállalkozás sikertörténete Egy veszprémi vállalkozás sikertörténete veszport.hu 2014.05.16.15:31 Új, korszerű 1332 négyzetméteres üzemcsarnokot avattak pénteken Veszprémben a Transmoduls Tervező és Gyártó Kft telephelyén. A gazdasági

Részletesebben

2014 év. Környezettisztasági hét

2014 év. Környezettisztasági hét 2014 év Környezettisztasági hét 2014. 04.10. Évek óta hagyományos program áprilisban a Kőszár-hegymenet, melyet egy takarítási akció előz meg. A környezettisztasági hét célja településünk szebbé tétele,

Részletesebben

Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki térségekbe beruházó Európa MEGHÍVÓ

Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki térségekbe beruházó Európa MEGHÍVÓ MEGHÍVÓ Vámosgálfalva Önkormányzata tisztelettel meghívja a Vámos Települések Szövetségének tag önkormányzatait és minden kedves érdeklődőt a 2010. június 4 6 án megrendezésre kerülő Vámos Települések

Részletesebben

(u. Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testület ülése

(u. Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testület ülése Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármesteri Hivatala Oktatási és Közművelődési Főosztály Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testület ülése budapcst,..,.'.,

Részletesebben

EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET szeptember HIT VALLÁS

EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET szeptember HIT VALLÁS 2019. szeptember HIT VALLÁS EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG A GYÓNI KATOLIKUS PLÉBÁNIA SZEPTEMBER 15-TŐL ÉRVÉ- NYES MISERENDJE: hétfő, kedd, péntek 18.00 óra,

Részletesebben

Napirendi javaslat... 532. I. napirend Rendkívüli önkormányzati támogatás pályázat benyújtása... 533. II. napirend Indítványok, egyebek...

Napirendi javaslat... 532. I. napirend Rendkívüli önkormányzati támogatás pályázat benyújtása... 533. II. napirend Indítványok, egyebek... 530 GYÖNGYÖSTARJÁN KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2015. július 21-én 17,00 órakor megtartott rendkívüli üléséről készült J E G Y Z Ő K Ö N Y V E A Képviselő-testület döntései Rendelet 11/2015.

Részletesebben

Karacs Ferenc Múzeum Tagintézmény 4150 Püspökladány, Kossuth u. 28. Tel. (54) 451-295 E-mail: karacs.muzeum@gmail.com; web: www.ladanymuzeum.

Karacs Ferenc Múzeum Tagintézmény 4150 Püspökladány, Kossuth u. 28. Tel. (54) 451-295 E-mail: karacs.muzeum@gmail.com; web: www.ladanymuzeum. Karacs Ferenc Múzeum Tagintézmény 4150 Püspökladány, Kossuth u. 28. Tel. (54) 451-295 E-mail: karacs.muzeum@gmail.com; web: www.ladanymuzeum.hu Szakmai beszámoló A Karacs Ferenc Múzeum csillagos éjszakája-

Részletesebben

Weöres Sándor hét. 2014/2015. ( Olvashatóbb, ha kattintasz a táblázatra! ) 2013/2014.A Weöres Sándor-hét programja: március 31. április 1. április 2.

Weöres Sándor hét. 2014/2015. ( Olvashatóbb, ha kattintasz a táblázatra! ) 2013/2014.A Weöres Sándor-hét programja: március 31. április 1. április 2. Weöres Sándor hét 2014/2015. ( Olvashatóbb, ha kattintasz a táblázatra! ) 2013/2014.A Weöres Sándor-hét programja: március 31. április 1. április 2. április 3. április 4. délelõtt 7.00 A királyválasztó

Részletesebben

MEGHÍVÓ. Dunavarsányi Napok 2011. június 2-5.

MEGHÍVÓ. Dunavarsányi Napok 2011. június 2-5. MEGHÍVÓ Dunavarsányi Napok 2011. június 2-5. 2011. június 2. csütörtök 18.00 óra A Dunavarsányi Napok rendezvénysorozat nyitóünnepsége, az Erkel Ferenc Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Év végi Hangversenye

Részletesebben

DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra. DECEMBER 13. (vasárnap) 19 óra

DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra. DECEMBER 13. (vasárnap) 19 óra Móricz Zsigmond - Kocsák Tibor - Miklós Tibor: Légy jó mindhalálig musical premiere DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra Belépõdíj: 1000 Ft Eisemann Mihály- Szilágyi László ÉN ÉS A KISÖCSÉM zenés bohózat 2

Részletesebben

Szeptember 16-ig megtekinthető a művelődési központ galériájában A Rétsági Fotókör Magyar Fotográfia Napja alkalmából rendezett kiállítása

Szeptember 16-ig megtekinthető a művelődési központ galériájában A Rétsági Fotókör Magyar Fotográfia Napja alkalmából rendezett kiállítása Programajánló Szeptember 12-ig megtekinthető Előtéri fotókiállítás: Nyugat-nógrádi barangoló Szeptember 16-ig megtekinthető a művelődési központ galériájában A Rétsági Fotókör Magyar Fotográfia Napja alkalmából

Részletesebben

Szeretettel meghívjuk Önt és kedves családját a évi. Gyóni Napok. rendezvénysorozatára

Szeretettel meghívjuk Önt és kedves családját a évi. Gyóni Napok. rendezvénysorozatára Gyóni Napok 2018 Szeretettel meghívjuk Önt és kedves családját a 2018. évi Gyóni Napok rendezvénysorozatára Pálinkásné Balázs Tünde alpolgármester Kőszegi Zoltán polgármester Program: október 13. (szombat)

Részletesebben

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti Vendégeit alapításának 14. évfordulója alkalmából

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti Vendégeit alapításának 14. évfordulója alkalmából A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti Vendégeit alapításának 14. évfordulója alkalmából Tájékoztató az Alapítvány elmúlt éves munkájáról 2012. novemberében a 13. születésnap alkalmából

Részletesebben

Magyar Labdarúgó Szövetség

Magyar Labdarúgó Szövetség Magyar Labdarúgó Szövetség 01/2013 (01.14.) számú Hivatalos Értesítő 2013.01.14. Tartalom Versenybizottsági határozatok... 3 2 Versenybizottsági határozatok 428/2012 (12.05.) számú határozat A 2012. december

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Dunaegyháza Község Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat 2014. március 27. napján megtartott üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Dunaegyháza Község Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat 2014. március 27. napján megtartott üléséről J E G Y Z Ő K Ö N Y V Dunaegyháza Község Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat 2014. március 27. napján megtartott üléséről DUNAEGYHÁZA KÖZSÉG SZLOVÁK NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült:

Részletesebben

A Türr István Gimnázium és Kollégium Munkaterve a 2018/2019-es tanévben. Augusztus

A Türr István Gimnázium és Kollégium Munkaterve a 2018/2019-es tanévben. Augusztus A Türr István Gimnázium és Kollégium Munkaterve a 2018/2019-es tanévben Augusztus Augusztus 21. Augusztus 22-23 Augusztus 24. Augusztus 27-29. Augusztus 27. Augusztus 28. Augusztus 27-30 Augusztus 30.

Részletesebben

A Türr István Gimnázium és Kollégium Munkaterve a 2018/2019-es tanévben. Augusztus

A Türr István Gimnázium és Kollégium Munkaterve a 2018/2019-es tanévben. Augusztus A Türr István Gimnázium és Kollégium Munkaterve a 2018/2019-es tanévben Augusztus Augusztus 21. Vezetőségi értekezlet Augusztus 22-23 Augusztus 24. Augusztus 27-29. Augusztus 27. Augusztus 28. Augusztus

Részletesebben

Dabasi. helyzet. Dabason az U-11, U-13 megyeválogatott. A tradíció kötelez, a jelen felhatalmaz, a jövő lehető séget kínál.

Dabasi. helyzet. Dabason az U-11, U-13 megyeválogatott. A tradíció kötelez, a jelen felhatalmaz, a jövő lehető séget kínál. Dabasi - helyzet Az FC Dabas rendszeresen megjelenő kiadványa I. évfolyam. 16. szám Dabason az U-11, U-13 megyeválogatott A tradíció kötelez, a jelen felhatalmaz, a jövő lehető séget kínál. Csapataink,

Részletesebben

Mozgással az Egészségért!

Mozgással az Egészségért! Mozgással az Egészségért! 2010. Június 12. (szombat) 9 óra Mátrai Gyógyintézet Mátraháza ABBA Feeling Show Ingyenes szűrővizsgálatok Közös Aerobik Színvonalas programok Gyermekvetélkedő Értékes tombolanyeremények

Részletesebben

Jegyzőkönyv készült a Kulturális, Egyházügyi és Nemzetiségi Bizottság április 19-én órakor megtartott rendes üléséről

Jegyzőkönyv készült a Kulturális, Egyházügyi és Nemzetiségi Bizottság április 19-én órakor megtartott rendes üléséről Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzatának Kulturális, Egyházügyi és Nemzetiségi Bizottsága Jegyzőkönyv készült a Kulturális, Egyházügyi és Nemzetiségi Bizottság 2017. április 19-én 12.00

Részletesebben

H I R D E T M É N Y. Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. tv. 51. -a alapján az alábbi tájékoztatást adom:

H I R D E T M É N Y. Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. tv. 51. -a alapján az alábbi tájékoztatást adom: H I R D E T M É N Y Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. tv. 51. -a alapján az alábbi tájékoztatást adom: Vác Város Önkormányzat Képviselő-testületének Gazdasági-Városüzemeltetési

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Bánréve Község Képviselő-testületének január 11-én órai kezdettel megtartott rendkívüli üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Bánréve Község Képviselő-testületének január 11-én órai kezdettel megtartott rendkívüli üléséről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Bánréve Község Képviselő-testületének 2006. január 11-én 15.00 órai kezdettel megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Hajdu Gábor polgármester, Révay István alpolgármester,

Részletesebben

Pécsi József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola

Pécsi József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola Pécsi József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola KÉPZÉSI TÁJÉKOZTATÓ OM azonosító: 201190 7632 Pécs, Melinda u. 23. Tel./fax: 72/410-596 email: postmaster@pjngszi.t-online.hu Kedves Érdeklődő! Ön a Pécsi

Részletesebben

Az ülés helye: Veszprém, Polgármesteri Hivatal, Komjáthy terem

Az ülés helye: Veszprém, Polgármesteri Hivatal, Komjáthy terem Jegyzőkönyv Készült: Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének Köznevelési, Ifjúsági és Sport Bizottsága 2016. május 19-én (csütörtök) 08 00 órai kezdettel tartott nyilvános üléséről. Az ülés

Részletesebben

1. NAPIREND Ügyiratszám: 1/501/2018. ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület július 12-i rendkívüli nyilvános ülésére

1. NAPIREND Ügyiratszám: 1/501/2018. ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület július 12-i rendkívüli nyilvános ülésére 1. NAPIREND Ügyiratszám: 1/501/2018. ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2018. július 12-i rendkívüli nyilvános ülésére Tárgy: Előterjesztő: Előkészítette: Megtárgyalja: Döntés a törökországi Çanakkale

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 1/5 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ikt. szám: 9-1/26/2008. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

Nógrád megye. Ország: Magyarország Régió: Észak-Magyarország Megyeszékhely: Salgótarján Balassagyarmati kistérség

Nógrád megye. Ország: Magyarország Régió: Észak-Magyarország Megyeszékhely: Salgótarján Balassagyarmati kistérség Nógrád megye Ország: Magyarország Régió: Észak-Magyarország Megyeszékhely: Salgótarján Balassagyarmati kistérség Nevezetességei: -Tolnay Klári Emlékház -Zichy Vay-kastély -Mauks-kúria(Mikszáth-Mauks emlékszoba)

Részletesebben

Elfogadták a költségvetést

Elfogadták a költségvetést V I Z I V Á R O S t V Á R t K R I S Z T I N A V Á R O S t N A P H E G Y t T A B Á N t G E L L É R T H E G Y A BUDAPEST I. KERÜLET BUDAVÁRI Ö NKORMÁNYZAT LAPJA l WWW. BUDAVAR. HU l XXI. ÉVFOLYAM, 1. SZÁM,

Részletesebben

honismereti, kerámia, grafikai, népdalkör, könyvbarát, szûrrátét, citera, leánykórus. (A szakkörök havi díja: 500 Ft).

honismereti, kerámia, grafikai, népdalkör, könyvbarát, szûrrátét, citera, leánykórus. (A szakkörök havi díja: 500 Ft). 2007. SZEPTEMBER KÖNYVTÁR ISKOLAI PROGRAMOK SPORT KLUBOK, FOGLALKOZÁSOK ZENÉS RENDEZVÉNYEK EGYHÁZI ÉLET MOZI, SZÍNHÁZ OÁZIS KIÁLLÍTÁS, VÁSÁR SZAKKÖRÖK, TANFOLYAMOK A MÛVELÕDÉSI KÖZPONTBAN: Szeptemberben

Részletesebben

MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ

MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ 1/162-1/2015/I. Ea: Varga Erika Tárgy: Czirbus Gábor alpolgármester tájékoztatója az előző ülés óta történt fontosabb tárgyalásokról, eseményekről.

Részletesebben

Összefoglaló a Nyári táborról

Összefoglaló a Nyári táborról TÁMOP 3.1.4-08/2-2009-0147 Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív intézményekben című pályázat, Nagybajom Város Önkormányzata, Nagybajomi Általános Művelődési Központ Egységes Gyógypedagógiai

Részletesebben

Jegyzőkönyv készült a Kulturális, Egyházügyi és Nemzetiségi Bizottság május 15-én 12:00 órakor megtartott rendes üléséről

Jegyzőkönyv készült a Kulturális, Egyházügyi és Nemzetiségi Bizottság május 15-én 12:00 órakor megtartott rendes üléséről Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzatának Kulturális, Egyházügyi és Nemzetiségi Bizottsága Jegyzőkönyv készült a Kulturális, Egyházügyi és Nemzetiségi Bizottság 2019. május 15-én 12:00

Részletesebben

ÁCS VÁROS RENDEZVÉNYNAPTÁRA /TERVEZET/ 2009.

ÁCS VÁROS RENDEZVÉNYNAPTÁRA /TERVEZET/ 2009. ÁCS VÁROS RENDEZVÉNYNAPTÁRA /TERVEZET/ 2009. Esemény Időpont Helyszín Szervező Újévi Koncert január 3. Ritmus zenekar, Évnyitó túra Január 3. Ökumenikus imahét Január 14. Mesevetélkedő Január 19. Jókai

Részletesebben

XII. Nemzetközi GoldStars Kupa WTF Taekwondo verseny. 2015. április 25. Budapest

XII. Nemzetközi GoldStars Kupa WTF Taekwondo verseny. 2015. április 25. Budapest XII. Nemzetközi GoldStars Kupa WTF Taekwondo verseny 2015. április 25. Budapest Kiíró: Rendező: Versenyigazgató: Főbíró: A verseny fővédnöke: Időpont: Helyszín: Magyar Taekwondo Szövetség GoldStarS Sportegyesület

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Mende Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 2014. május 15.-én 18 órakor megtartott üléséről. Az ülés helye: Községháza tanácskozó terme, Fő utca 14. Jelen vannak: Kaszanyi

Részletesebben

1. A képzés kezdésének pontos időpontja, helyszíne: 2003. július 16-21. Dunapataj Szelidi tó Kastély u. 15.

1. A képzés kezdésének pontos időpontja, helyszíne: 2003. július 16-21. Dunapataj Szelidi tó Kastély u. 15. Szakmai beszámoló a kerületi kortárssegítő képzésről 1. A képzés kezdésének pontos időpontja, helyszíne: 2003. július 16-21. Dunapataj Szelidi tó Kastély u. 15. 2. A képzés további időpontjai és helyszíne:

Részletesebben

Kérem a Tisztelt Képviselő-testületet az előterjesztés megtárgyalására és a határozati javaslat támogatására.

Kérem a Tisztelt Képviselő-testületet az előterjesztés megtárgyalására és a határozati javaslat támogatására. BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT ALPOLGÁRMESTERE Készült a Képviselő-testület 2015. április 1-i ülésére Készítette: dr. Kozma Enikő alpolgármesteri jogi referens Tisztelt Képviselő-testület!

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Ádánd Község Önkormányzati Képviselő-testületének 2015.május 27-én tartott rendkívüli, nyilvános üléséről

JEGYZŐKÖNYV. Ádánd Község Önkormányzati Képviselő-testületének 2015.május 27-én tartott rendkívüli, nyilvános üléséről JEGYZŐKÖNYV Ádánd Község Önkormányzati Képviselő-testületének 2015.május 27-én tartott rendkívüli, nyilvános üléséről JEGYZŐKÖNYV Készült: Ádánd Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015.május 27-én

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: 2013. július 24-én (szerda) 18 órakor megtartott rendkívüli ülésén, a Varsányi Közös Önkormányzati Hivatalban. Jelen vannak: Pintérné Kanyó Judit polgármester Bárány Erzsébet

Részletesebben

Visegrádon, az élő középkor városában rendezik meg három évtizede Magyarország

Visegrádon, az élő középkor városában rendezik meg három évtizede Magyarország 2013. július 12-14. Visegrádon, az élő középkor városában rendezik meg három évtizede Magyarország egyik legnagyobb nyári szabadtéri történelmi fesztiválját, a Visegrádi Nemzetközi Palotajátékokat. A 3

Részletesebben

!"#$ ,"-*"$"$ "-%!$)"%""-%*(. / -&0& 1 -*" ,#*"5,#! 1 A! $ "" $ & B! "" $ '(" $ " " A!% E % D2"% D D

!#$ ,-*$$ -%!$)%-%*(. / -&0& 1 -* ,#*5,#! 1 A! $  $ & B!  $ '( $   A!% E % D2% D D $ % $ & & '(& )'(' +,-./01 ) & 20(3 % & 4( 3 5 $ & 6 7 % )& (%83% 2 ) 5 98..'1 : & % $ $% $ $& 7 % % ; & & % $ ) &<

Részletesebben

Eme írás készíttetett az Úr 2008. Évének Augusztus havában,

Eme írás készíttetett az Úr 2008. Évének Augusztus havában, Eme írás készíttetett az Úr 2008. Évének Augusztus havában, ama XII. ÁGOTA táborrul, mely tarttatott az jeles Szeged városában, azon vidám ifjak örömére!!! Az ÁGOTA Alapítvány (helyett) bemutatja (a 2

Részletesebben

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti vendégeit alapításának 19. évfordulója alkalmából

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti vendégeit alapításának 19. évfordulója alkalmából A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti vendégeit alapításának 19. évfordulója alkalmából 2017-ben választott témánk a Háziipari Szövetkezet nádudvari részlege kiállításon és egy

Részletesebben

A «Tíz év egy csónakban, Nr.2013-5154/001-001» projektet az Európai Unió finanszírozta az Európa a polgárokért program keretében

A «Tíz év egy csónakban, Nr.2013-5154/001-001» projektet az Európai Unió finanszírozta az Európa a polgárokért program keretében EURÓPA A POLGÁROKÉRT A «Tíz év egy csónakban, Nr.2013-5154/001-001» projektet az Európai Unió finanszírozta az Európa a polgárokért program keretében Az 1. alprogram, 1.1. pályázati típusra vonatkozóan

Részletesebben

KÖZÖSSÉGI PROGRAMOK KISTÉRSÉGI MAJÁLIS DERECSKÉN, A SÁROSTÓI SPORTPÁLYÁN 2012. MÁJUS 1. Program

KÖZÖSSÉGI PROGRAMOK KISTÉRSÉGI MAJÁLIS DERECSKÉN, A SÁROSTÓI SPORTPÁLYÁN 2012. MÁJUS 1. Program KÖZÖSSÉGI PROGRAMOK KISTÉRSÉGI MAJÁLIS DERECSKÉN, A SÁROSTÓI SPORTPÁLYÁN 2012. MÁJUS 1. Program 10 - A Bocskai István Ált. Isk. és AMI fúvószenekarának és majorette csoportjának bemutatója - Bocskai István

Részletesebben

tovább örökítő város legyen!

tovább örökítő város legyen! K Ö R M E N D I F Ó R U M 3 tovább örökítő város legyen! kampányról, tervekről, a város jövőjéről hogy milyen szakokra lenne még szükség a mezőgazdasági képzések mellett, így például a fémipari szakmák

Részletesebben

Délelőtt a 4.c osztályosokkal előkészültünk a műsorra. Felraktuk a dekorációt, berendeztük az aulát. 14 órakor kezdődött a

Délelőtt a 4.c osztályosokkal előkészültünk a műsorra. Felraktuk a dekorációt, berendeztük az aulát. 14 órakor kezdődött a Az Újpesti Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola és Gimnáziumban ezen a pénteki napon került megrendezésre a Gyerek-Faktor. Az előző években elkezdett Csillag Születik vetélkedőt folytattam, csak a nevét

Részletesebben

Találkozzunk a könyvtárban!

Találkozzunk a könyvtárban! Találkozzunk a könyvtárban! Országos Könyvtári Napok 2014. október 13-19. A Berzsenyi Dániel Könyvtár megvalósult programjai Életkortól és lakóhelytől függetlenül, minden korcsoport számára állítottunk

Részletesebben

XXIV. Felnőtt és Ifjúsági WTF Taekwondo Országos Bajnokság

XXIV. Felnőtt és Ifjúsági WTF Taekwondo Országos Bajnokság XXIV. Felnőtt és Ifjúsági WTF Taekwondo Országos Bajnokság 2014. november 29. BÉKÉSCSABA Kiíró: Rendező: Versenyigazgató: Főbíró: A verseny fővédnöke: Időpont: Helyszín: Magyar Taekwondo Szövetség Lakótelepi

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Balaton-parti Fenntartó és Hasznosító Kft Siófok, Petőfi sétány 3. Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő:

ELŐTERJESZTÉS. Balaton-parti Fenntartó és Hasznosító Kft Siófok, Petőfi sétány 3. Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő: Balaton-parti Fenntartó és Hasznosító Kft. 8600 Siófok, Petőfi sétány 3. Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő: Kónyáné dr. Zsarnovszky Judit jegyző ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2018.

Részletesebben

Nyíregyházi Kölcsey Ferenc Gimnázium

Nyíregyházi Kölcsey Ferenc Gimnázium Nyíregyházi Kölcsey Ferenc Gimnázium Beiskolázási nyílt nap Szülői értekezlet 2018. szeptember 12. Nyíregyházi Kölcsey Ferenc Gimnázium Sok szeretettel köszöntjük a kedves Szülőket, Hozzátartozókat, Érdeklődőket!

Részletesebben

A FELVÉTELI ELJÁRÁS IDŐPONTJAI, HATÁRIDŐK

A FELVÉTELI ELJÁRÁS IDŐPONTJAI, HATÁRIDŐK A FELVÉTELI ELJÁRÁS IDŐPONTJAI, HATÁRIDŐK a 2016/2017-es tanévre jelentkezőknek Október 20. A középiskoláknak meg kell határozniuk tanulmányi területeik belső kódjait (régen: tagozatkód)*. A középiskoláknak

Részletesebben

2016/2017 tanév rendje

2016/2017 tanév rendje 2016/2017 tanév rendje 2016/2017. tanév rendjéről a 12/2016. EMMI rendelete alapján 2016. augusztus 23. kedd Gólyatáboros szülői értekezlet 2016. augusztus 24-26. sz - cs - p Gólyatábor - Révfülöp 2016.

Részletesebben

A Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete elnöke és alelnöke a KASZ MUNKAVÁLLALÓKÉRT. kitüntetésben részesítette Müller Jánosnét,

A Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete elnöke és alelnöke a KASZ MUNKAVÁLLALÓKÉRT. kitüntetésben részesítette Müller Jánosnét, IIDddd A Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete elnöke és alelnöke a KASZ MUNKAVÁLLALÓKÉRT kitüntetésben részesítette Müller Jánosnét, a Nógrádker Zrt. Szakszervezeti Bizottságának titkárát, a KASZ

Részletesebben

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének december 16-i ülésére

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének december 16-i ülésére 5604-1/2015. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. december 16-i ülésére Tárgy: Kerekegyháza Város Önkormányzata 2016. évi rendezvénytervének elfogadása

Részletesebben

Totus Tuus Egészen a Tiéd II. János Pál Pápa emlékvonata Magyarországon is látható! Ünnepélyes Megnyitó és Nemzetközi Sajtóesemény

Totus Tuus Egészen a Tiéd II. János Pál Pápa emlékvonata Magyarországon is látható! Ünnepélyes Megnyitó és Nemzetközi Sajtóesemény Totus Tuus Egészen a Tiéd II. János Pál Pápa emlékvonata Magyarországon is látható! Ünnepélyes Megnyitó és Nemzetközi Sajtóesemény A Totus Tuus Egészen a Tiéd II. János Pál Pápa emlékvonata először érkezik

Részletesebben

Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének július 14-én megtartott rendkívüli nyílt ülésének

Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének július 14-én megtartott rendkívüli nyílt ülésének Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. július 14-én megtartott rendkívüli nyílt ülésének a. napirendje b. jegyzőkönyve c. határozatok: 77-83/2016. (VII. 14.) számú határozatok.

Részletesebben

Abony Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2740 Abony, Kossuth tér 1. 1000-47/2008. Tárgy: jkv-i kivonat

Abony Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2740 Abony, Kossuth tér 1. 1000-47/2008. Tárgy: jkv-i kivonat Abony Város Képviselőtestülete 2740 Abony, 1. 100047/2008. Tárgy: jkvi kivonat Készült: Abony Város Képviselőtestületének 2008. november 27i üléséről. Napirend: A 2009. évi rendezvényterv elfogadása 409/2008.

Részletesebben

XVII. Közbiztonsági Rendezvénysorozat

XVII. Közbiztonsági Rendezvénysorozat XVII. Közbiztonsági Rendezvénysorozat Az idei évben is megvalósul a figyelemfelhívó és ismerető programokkal színesített városi és megyei Közbiztonsági Rendezvénysorozat. Az alábbiakban összegezzük, milyen

Részletesebben

2013. ŐSZI PROGRAMAJÁNLÓJA

2013. ŐSZI PROGRAMAJÁNLÓJA Erkel Ferenc Művelődési Központ 2013. ŐSZI PROGRAMAJÁNLÓJA 2092 Budakeszi, Fő u. 108. Tel/fax: 06-23-451-161 www.efmk-budakeszi.hu, info@efmk-budakeszi.hu Szeptemberi programjaink Szeptember 20-án, (péntek)

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Borszörcsök Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 8479 Borszörcsök, Petőfi u. 198. Szám: 80-8/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Borszörcsök Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 2013. május 29-én

Részletesebben

ISB 7. hírlevél. Üdvözöljük Önöket! Fontos információ

ISB 7. hírlevél. Üdvözöljük Önöket! Fontos információ 2015. 12. 11. Fontos információ Karácsonyi vásár - december 12. szombat Bethlehem - december 17. csütörtök Karácsonyi műsor - december 18. péntek Téli szünet - december 19-2016. január 4. Első tanítási

Részletesebben

Takácsi Község Képviselőtestülete 4/2001. / III.20./ sz. rendelete a helyi közművelődésről

Takácsi Község Képviselőtestülete 4/2001. / III.20./ sz. rendelete a helyi közművelődésről Takácsi Község Képviselőtestülete 4/2001. / III.20./ sz. rendelete a helyi közművelődésről Takácsi Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a többször módosított 1990. évi LXV. tv. 16.. / 1 / bekezdésében

Részletesebben

Esztergom Város Önkormányzat Képviselőtestületének. Nemzetiségi Bizottsága

Esztergom Város Önkormányzat Képviselőtestületének. Nemzetiségi Bizottsága Esztergom Város Önkormányzat Képviselőtestületének Nemzetiségi Bizottsága JEGYZŐKÖNYV a Nemzetiségi Bizottság 2017. január 26-án 16:30 órakor megtartott üléséről Az ülés helye: Az ülésen megjelentek: Nem

Részletesebben

Erasmus+ Lengyelország

Erasmus+ Lengyelország Erasmus+ Lengyelország 2016.05.30.-2016.06.05. Hétfőn indultunk Lengyelországba vonattal, az út 8 óra hosszú volt. A vége felé mindenki unta már az ülést. Katowicénél át kellett szállni egy másik vonatra,

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Képviselő-testületének 2008. december 17-i ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Képviselő-testületének 2008. december 17-i ülésére E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Képviselő-testületének 2008. december 17-i ülésére Tárgy: Önkormányzati alapítványok további működésnek tárgyalása Előterjesztő: Dr. Kelemen Márk polgármester

Részletesebben

KARAKÓSZÖRCSÖK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETE. Szám:16/2011. JEGYZŐKÖNYV

KARAKÓSZÖRCSÖK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETE. Szám:16/2011. JEGYZŐKÖNYV KARAKÓSZÖRCSÖK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETE Szám:16/2011. JEGYZŐKÖNYV Készült: Karakószörcsök Község Önkormányzata Képviselő testülete 2011. február 17. napján 16.30 órai kezdettel megtartott

Részletesebben

MAGLÓD 6 Vendégünk volt Lezsák Sándor A magyarság sorskérdései szerepeltek a középpontban azon az előadáson, amelyet Lezsák Sándor országgyűlési képviselő, az Országgyűlés alelnöke tartott a MagHázban

Részletesebben

1. Művelődési Osztály

1. Művelődési Osztály 1. Művelődési Osztály Pápa Város Önkormányzata az Oktatási- és Kulturális Minisztériummal együttműködve minden évben meghirdeti a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázatot. A pályázatra

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült Kaposvár Megyei Jogú Város Roma Nemzetiségi Önkormányzata szeptember án órakor megtartott üléséről

Jegyzőkönyv. Készült Kaposvár Megyei Jogú Város Roma Nemzetiségi Önkormányzata szeptember án órakor megtartott üléséről Jegyzőkönyv Készült Kaposvár Megyei Jogú Város Roma Nemzetiségi Önkormányzata 2015. szeptember 02. - án 10.00 órakor megtartott üléséről Jelen voltak: a csatolt jelenléti ív szerint, melyet az 1. Számú

Részletesebben