2011. június 18. IV. évfolyam 8-9. szám

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "2011. június 18. IV. évfolyam 8-9. szám"

Átírás

1 Itt a nyár! Kedves Hírlap Olvasók! Újra elérkezett a nyári szünet ideje az iskolában, és szokásunkhoz híven mi is letesszük a lantot két és fél hónapra. A következő Hírlapot augusztus 27 -én jelentetjük meg. Az év első felét próbáljuk méltóképpen búcsúztatni, így dupla számmal kedveskedünk Önöknek. Beszámolunk a két héttel ezelőtti gyalogtúráról, mely néhol szaunában lépdelésnek felelt meg. Ehhez kapcsolódik a tarjáni várról szóló, és annak történetét leíró rövid cikkünk is. A pünkösdi kemenceavató igen jól sikerült, jókat ettünkittunk és felköszöntöttük Szente Lászlót is. Ezen eseményről Kókai Rita készített összefoglalót. Öröm, hogy az iskolából egyre több információt kapunk mostanában, most sincs ez másképp: az év végéhez kapcsolódva az igazgató asszony beszámol a tanulmányi eredményekről, a dicséretben, jutalomban részesülő tanulókról. Végül polgármesteri beszámoló keretében tájékozódhatnak a támogatásokról és az elmúlt számban beharangozott, a trianoni évforduló kapcsán készült történelmi interjút, visszatekintést ajánljuk figyelmükbe. A Hírlap nyári szünete kapcsán ismét szeretnénk felhívni a figyelmet az Egyesületünk honlapján működő Hírlevél feliratkozási opcióra. Eddig is, és ezután is arra kívánjuk használni a honlap ezen funkcióját, hogy a programokról, eseményekről, információkról tájékoztatót, emlékeztetőt küldjünk a regisztráltaknak, ezáltal első kézből kaphatják meg a rendezvényekre, kirándulásokra vonatkozó információkat. Ennek kiemelt szerepe lehet a nyári időszakban, hiszen ez az egyetlen módja az értesítésnek egy adott program szervezéséről, részleteiről. Külön felhívjuk a bringázni szerető olvasóközönség figyelmét, hogy a nyár folyamán egy kerékpáros túrát szeretnénk szervezni, melyről ugyancsak a hírlevél és persze a honlapunk útján tájékoztatjuk az érdeklődőket. Így aztán bíztatunk mindenkit, aki szívesen értesülne ezen és egyéb eseményekről is, hogy iratkozzanak fel a hírlevélre, melyre a név és cím megadásával lehet regisztrálni, a jobb oldali menüsávban. Reméljük minden kedves Olvasónknak lesz lehetősége kikapcsolódni, pihenni a nyáron, ehhez kívánunk jó időtöltést, találkozunk augusztus végén! A szerkesztőség nevében: Pósfai Csaba Kirándulás két hét távlatából Június 5-én ismét útnak indultunk minden gyermelyi előtt jól ismert Tarjánba. Az útvonal viszont már csöppet sem volt mindennapi. Talán ott érdemes kezdeni, hogy ragyogó napsütéses időben, esős napok között indultunk útnak 9 órakor. A B táblai tóig még ismerős terepen jártunk, majd a tóhoz érve letértünk a kitaposott útról. Előtte azért, hogy be tudjuk lőni útvonalunkat és köztes célállomásunkat felmásztunk az Őrhegyre. Igen, Gyermelynek is van Őrhegye! Aki esetleg nem tudná melyik is az, annak egy következő kirándulás alkalmával szívesen megmutatjuk! A csapat az Őrhegy tetején, innen gyönyörű a kilátás a B-táblai tóra Miután valamelyest sikerült tájékozódnunk és egy kicsit elbizonytalanodnunk a helyes útvonalat illetően, elindultunk, hogy meghódítsuk a Somlyó-hegyet és annak várát. Odaérkezve bizony jól esett a pihenés a menedékháznál. Hosszasan baktattunk a tűző napon, majd amikor azt hittük, hogy végre beérkezünk a fák hűs árnyékába, akkor jött a fekete leves. Az előző napok csapadéka akkor indul visszaútjára, meleg pára állapotában. Itt többünknek a kirándulás kezdett harccá válni a túlélésért. Hát hiába, a kényelmes túra bakancsok (csak a résztvevők tudják, hogy volt olyan útitársunk, aki igazán speciális, kevés túrázó által ismert lábbeliben vágott neki a távnak) és öltözet mellett az állóképesség is elengedhetetlen kellék a természetjárásban. No de, a Somlyón megpihenhettünk egy kicsit. Akit a lába nem engedett megpihenni nekilátott felkutatni a néhai Somlyó vár maradványait. A várról az interneten fellelhető információkat természetesen kicsit Impresszum Gyermelyi Hírlap, (163/829/1/2008), ISSN , IV. évfolyam, 8-9. szám, Felelős kiadó: Gyermelyért Faluvédő Egyesület (Levélcím: 2821 Gyermely, Petőfi tér 7.), Megbízott felelős szerkesztő: Végh Zsigmond, Szerkesztők: Bederna Zoltán, Kókai Rita, Molnár Béla, Nyíri Hajnalka, Petró Klaudia, Pósfai Csaba, Rácz Tibor, Tirpák László Honlap: Következő lapszám megjelenése: augusztus 27. szombat, lapzárta: a megjelenés előtti szerda 16 órakor

2 Kemenceavatót tartottunk Felszabadult, oldott hangulatban zajlott a pünkösdhétfői FALUKEMENCE avatás, ahová sokan érkeztek kis falunkból. A köszöntő arra hívta fel a figyelmet, hogy a jövőben találjunk minél több alkalmat arra, hogy a kemencében készült finom ételek mellett, finom borokat kortyolgatva, Gyarmatpuszta szívet-lelket melengető szépségében gyönyörködve együtt legyenek itt a kemencénél családok, barátok, munkahelyi közösségek egyaránt, s hogy az így megélt jókedvű pillanatok jelentsenek örömünnepet, mely hétköznapjainkat is könnyebbé teszi. Tudjunk fékezni a rohanó hétköznapok közepette! -ez a Falu Kemencéjének üzenete! Nyíri Róbert atya felszentelte a falu kemencéjét, lelkészünk Petró Klaudia pedig asztali áldással kívánt jó étvágyat Végh Róbert falu kemencéjében sütött kenyérlángosához, és Szente Lászlóék által készített gulyásleveshez. Mindkettő hatalmas siker volt. A poharak sem maradtak üresek, hiszen jófajta csopaki rizlingről gondoskodott a Faluvédő Egyesület. Mivel a pincében rendezkedtek be, a szikrázó napsütésből néhány perc alatt jólesően lehűthettük magunkat a pince mélyén. Megható pillanat volt Szente László köszöntése a Képviselőtestület és az egész Faluközösség nevében. Személyén keresztül mindazoknak hálás köszönetet mondunk, akik Laci vezetésével, szervezésével a Gyarmatpusztai MTTSZ, valamint a Lövészklub tagjaiként, illetve gyarmati lakosként sokat tettek le a közösség asztalára. Elég, ha a gyermelyi Kálváriadomb rendbetételére, a folyamatos temető rendezésre, kopjafák faragására, majálisszervezésre, kirándulások szervezésére vagy éppen a kemenceépítésre gondolunk. Laci, bár már évekkel ezelőtt Gyermelyre költözött, lelkélejjebb megosztjuk önökkel. Egy kis szusszanás után tovább indultunk tudván, hogy még alig vagyunk túl a táv felén, de mégis reméltük, hogy ez nem így van. Érdekes volt, hogy tempónk egyáltalán nem csökkent a táv vége felé sem. Talán azért, mert a kezdeti teljesítési kényszert lassan, fokozatosan felváltotta az ábránd a gőzölgő gulyásleves és a hideg frissítő ital után. Úgy érzem, nem én voltam az egyetlen, aki azt gondolta, hogy ha a Pince a Vén Préshez akár tíz méterrel távolabb lett volna, akkor De nem, ott volt bizony egy méterrel sem messzebb, mint ahol lennie kellett, és mi ittunk és megint ittunk és ettünk és pihentünk és egy nagyon jót beszélgettünk. Szépen csendben felszálltunk az értünk jövő buszra és hazatértünk. Mára mindenki kipihente magát és ha most még nem is, de egy-két hét múlva biztosan szívesen újra útnak indulna. Köszönjük mindenkinek a részvételt! A szervezők nevében Bederna Zoltán (A túrán készült fotók a Faluvédő Egyesület honlapján a oldalon megtekinthetők.) Tarján várának története Tarján várának romja a községtől délkeletre kb. 3,5 kilométerre a 448 méter magas Somlyó-begy csúcsától északkeletre kb. 550 méterre a Szent László patak völgye fölé emelkedő 382 méter magas Kis-Somlyó hegyen található. A várról okleveles adat nem ismert. A környék a rómaiak idején is lakott hely volt, amit a nagyszámú e-korból származó itt talált lelet is bizonyít. A községet először 1240-ben említi oklevél Taryan néven. Később leírták, hogy 1326-ban Pál mester volt a falu birtokosa, 1426-ban pedig már mint a tatai vár tartozékát említik. A község ekkor Esztergom megyéhez tartozott. A Szent László patak völgyében húzódó, lakóinak csaknem kétharmada német nemzetiségű től az Oszmán Birodalomhoz került. A hódoltság idején a falu kiürült, valószínűleg a vár is ekkor pusztult el Tarján 1640 után népesült be újra református magyarokkal. Nováki Gyula és Skerletz Iván (1994 évi) felmérése szerint a hegy gerincén elnyúló vár hossza 38 méter, szélessége 12 méter. A vár északkeleti végén egykori épületet sejtető szögletest talajdomborulat észlelhető. A délnyugati oldal kúpszerű kiemelkedése egykori torony helyét sejteti. A várat a gerinc nyereg felöli oldalán sziklába vágott árokkal védték. Ennek szélessége 8-9 méter, mélysége 2-3 méter. Az árok a vár mindkét oldalán folytatódik, azonban északkeleti irányba haladva ma már egyre elmosódottabb lepusztultabb állapotban találjuk. A nagy várároktól délnyugatra külső védelmi vonal csekély maradványait találjuk amely a kb. 37 méter hosszú elő dombot veszi körül. Ennek árkát valószínűleg nem fejezték be. forrás:internet 2

3 ben soha nem szűnt meg gyarmatpusztai lenni. Ő a legjobb példa előttünk arra, hogy hovatartozásunk, gyökereink fontosságáról tetteinken keresztül tehetünk bizonyságot! Reméljük, hogy a Bangó Alíz keramikus művész által készített fali kerámiára -mely Gyermely község címerét és a gyarmatpusztai kápolnát mintázza- mindig jóleső érzéssel tekint majd! A délutáni napfényben fürdő Gyarmatpusztán a kemence mellett beszélgető, jókedvű társaságokra öröm volt nézni! Életem legfontosabb közösségben megélt pillanatai között jegyzem! Köszönöm, hogy együtt voltunk! Kókai Rita Hirdetmény Tisztelt Ügyfeleink! Tisztelt Gyermelyi Lakosok! Községünk polgármesteri hivatala az idei évben a nyári időszakban július 18-tól július 29-ig IGAZGATÁSI SZÜNETET tart. Ez alatt az időszak alatt ügyfeleket ügyintézés végett nem fogadunk. Az alábbi ügyeleti renddel dolgozunk: ANYAKÖNYVI ÜGYINTÉZÉS (kizárólag halotti anyakönyvezés) minden nap ig személyesen az ügyfélszolgálaton, illetve telefonon a / 7-es számú melléken SÜRGŐS, HALASZTHATATLAN ÜGYEK INTÉZÉSÉRE SZOL- GÁLÓ ÜGYELET: Minden nap óráig személyesen az ügyfélszolgálaton, illetve telefonon a 34/ / 4-es melléken. Megértésüket köszönve, tisztelettel: Dr. Malik Dean mb. jegyző Jóga Szomoron Szeptembertől heti egy alkalommal vinyásza áramlásjóga lesz újra Szomoron. Az érdeklődők a os számon kapnak további információt. Az órákat Gálik Éva tartja. Szertettel várunk mindenkit! Gyűjtés a Nemzeti Összetartozás emlékművére Tisztelt Gyermelyiek! A múltkori Hírlapban már olvashatták, hogy az Önkormányzat, jövő év június 4-én a lakosság támogatását feltételező közadakozásból- állítja fel a Nemzeti összetartozás emlékművét, hogy ezzel fejezzük ki szolidaritásunkat és összetartozásunkat a határainkon túl élő magyarsággal. Erre a célra elkülönített számlát nyitott, ahová az emlékmű felállítását támogató lakosok adományait várjuk. A Duna Takarékszövetkezetnél nyitott számlaszám: Tisztelettel kérjük, hogy aki teheti lehetőségeihez mérten támogassa a számlára való befizetéssel az emlékmű állítását. Nem a befizetett összeg mértéke a lényeges, hanem az a tény, hogy az emlékmű mindannyiunk közös gyermeke lehet. Kókai Rita, polgármester Nyári hittantáborok Ezúton tájékoztatom a BALATONFENYVESI hittantáborba jelentkezőket, hogy a tábor részvételi díjának befizetésére június 26-án a tanévzáró istentiszteletet követően lesz lehetőség. Az istentisztelet 11 órakor kezdődik. HELYI HITTANTÁBORT szervezünk a református parókián, augusztus 4-6. között, melyre szeretettel várjuk az 5 és 10 év közötti gyermekeket, a fiatalabbakat pedig szülői részvétellel. A programok csütörtökön, pénteken délelőtt 10 órától délután 16 óráig tartanak. A bibliai tanításra épülő, játékos beszélgetések, kreatív csoportfoglalkozások és az énektanulás mellet, a közös játék, szabadidős program, kézműves foglalkozás és a kirándulás (szombat) sem marad el. A részvételi díj 1500 Ft/fő, mely tartalmazza a meleg ebéd (csütörtök, péntek), és a foglalkozáson használt anyagok díját. Ha egy családból hárman vagy annál többen jelentkeztek, akkor egyikőtök részvétele kedvezményes!! A tábort abban az esetben tartjuk meg, ha július 10-ig elegendő jelentkező, azaz minimum10fő lesz. Jelentkezni július 10. vasárnap 12 óráig lehet személyesen, vagy a 06-30/ as telefonszámon. A helyi táborban szükség lesz segítségre, ezért szeretettel várom tanárok, szülők és mindazok jelentkezését, akik részben vagy egészben segíteni tudnának a tábori teendőkben. Reményeink szerint a tábor résztvevői nem pusztán új ismeretekkel, gondolatokkal, élményekkel gazdagodhatnak, de egymással való közösségünk, az Istennel való kapcsolatunk és egyéni hitéletünk is mélyülhet az együtt töltött idő alatt. Isten áldja meg együttlétünket és az arra való felkészülést! Petró Klaudia református lelkész 3

4 Az Iskola hírei Tanévzáró ünnepségünket június 16-án tartottuk, melyen örültünk annak, hogy az egész éven át tartó sikeres versenyeredményeink mellé az alábbi tanulók kimagasló tanulmányi munkájuk eredményeként vehették át megérdemelt jutalmukat: Kitűnő tanulmányi munkáért: 1. osztályban: Kiss Klára Kamilla, Széchenyi Lili 2. osztályban: Molnár Dorina, Ócsai Dániel, Regőczi Nóra, Spilák Levente 3. osztályban: Bederna Kincső, Fridrich Petra, Gárdi Réka, Juhász Emese, Kalapos Fruzsina, Kiss Virág 4. osztályban: Brunner Enikő, Tóth Veronika 5. osztályban: Sarlós Dorka, Tóth Stefánia 6. osztályban: Benke Ádám 7. osztályban: Heilmann István, Springinzeisz Ágnes 8. osztályban: Juhász Marcell, Varga Orsolya, Gál Natália Jeles tanulmányi munkáért: 1. osztályban: Takács Orsolya, Schruff Norbert, Kovács Zsuzsanna, Kiss Flóra, Tóth Lóránt 2. osztályban: Jenei Bence, Kovács Sándor 3. osztályban: Török Bendegúz 4. osztályban: Regőczi Benedek, Deák Dzsefiner 5. osztályban: Rudnóy Lilla, Erdei Róbert 6. osztályban: Borsos Anna 7. osztályban: Agócs Julianna, Feszler Elisabeth, Brunner Blanka 8. osztályban: Tóth Norbert, Pozsár Dániel Megyei Zrinyi matematika versenyen legeredményesebben végzett Springinzeisz Ágnes 7. osztályos tanulónk. A Bendegúz országos levelező versenyen Arany fokozatot ért el matematikából: Bederna Luca 5.o. Arany fokozatot nyelvtanból: Sarlós Dorka 5.o. Arany fokozatot irodalomból: Tóth Stefánia és Erdei Róbert (országos versenyen elért 4. helyezett) Arany fokozatot természetismeretből: Nyiri Márton 5.o. Ezüst fokozatot természetismeretből: Borsos Anna 6.o. Igazgatói dicséretben és könyvjutalomban részesült 4 éven át tartó kitűnő tanulmányi eredményéért és példamutató magatartásáért: Brunner Enikő, Tóth Veronika 8 éven át tartó kimagasló tanulmányi munkájáért és példamutató magatartásáért igazgatói dicséretben és tárgyjutalomban részesül: Gál Natália, Juhász Marcell, Varga Orsolya, Tóth Norbert Az idei évben is meghirdettük az Év osztálya és az Év tanulója versenyt. Az Év osztálya a 4. osztály lett. Szeptemberben jutalom kiránduláson vehetnek részt. Az Év tanulója, versenyeken elért eredményei, tanulmányi és közösségi munkája alapján Heilmann István 7. osztályos tanulónk lett. A kiemelkedő tanulmányi munka mellett a tantestület dicséretben és jutalomban részesítette azokat a tanulókat, akik valamely területen kiemelkedően teljesítettek. 4 éves énekkari munkájáért: Tóth Veronika 4.o. Énekkarban és a furulya szakkörben nyújtott munkájukért és színvonalas szereplésükért: Regőczi Nóra 2.o, Molnár Dorina 2.o., Kalapos Fruzsina 3.o., Fridrich Petra 3.o. Szorgalmas zenetanulásukért és a műsorokon való színvonalas szereplésükért: Kis Flóra 1.o., Kiss Klára Kamilla 1.o., Komáromi Anna 1.o., Kovács Noémi 1.o., Budai Panna 2.o., Ócsai Dániel 2.o., Kiss Virág 3.o., Nyiri Kristóf 3.o., Gál Erika 4.o., Kovács Vivien 4.o. Közösségi tevékenységükért: Spilák Levente 2.osztályos, Gál Erika és Gál Ibolya 4. osztályos tanulókat, Sarlós Dorka 5. osztályos, Nyiri Márton 5.o. Diákönkormányzatban végzett munkájáért: Fekete Alexandra és Rudnóy Lilla 5. tanulók, Siklósi Loretta és Juhász Marcell 8. osztályos tanulók. Közösségi munkájáért: 6. osztályból Kovács Izabella, 7. osztályból Springinzeisz Ágnes és Rostás Bettina. 8. osztályból: Varga Orsolya Helyi sakkversenyen 1. helyezést ért el: Heilmann István 2. helyezett lett: Katona Dávid 3. helyezést ért el: Szatyina Alexa 7. osztályos tanulók. A Diákolimpia legeredményesebb versenyzője: Furucz Szilvia, aki 4 aranyérmet szerzett. Az osztályok közül a legtöbb érmet alsóban a 2. osztály, felsőben az 5. osztály gyűjtötte. Az ünnepség keretében ragadtuk meg az alkalmat arra, hogy köszönetet mondjunk nyolcadik osztályból elballagó gyermekeink szülei közül azoknak, akik több éven át segítették nevelőink munkáját: Baranyainé Nánási Krisztina, Sallainé Bederna Klára, Hallbauer Ildikó. Külön köszönjük polgármester asszonynak és az önkormányzatnak, valamint a szülők közösségének, hogy nagyon figyelmesek voltak és köszöntöttek bennünket pedagógusnap alkalmából. Köszönjük a felejthetetlen bankettet a 8. osztályos gyerekeknek és szülőknek. Köszönjük mindazoknak, akik egész éves munkánkat támogatták, segítették. Mindenkinek tartalmas kikapcsolódást kívánunk a nyárra. Az intézmény tantestülete nevében: Gábor Zsuzsanna, igazgató 4

5 Polgármesteri tájékoztató Tisztelt Olvasók, Tisztelt Gyermelyiek! Az olvasók, információk iránt érdeklődők megszokhatták már, hogy rendszeresen, minden ülést követően, igazodva mindennemű aktualitáshoz kap objektív képet a gyermelyi lakosság az önkormányzat munkájáról. Tények hangoznak el, és nem személyes véleményék, és nem féligazságok Az újságban, a honlapon, a falutévében, függetlenül attól, hogy hol, melyik médiában jelenik meg, ugyanazon tartalmú beszámoló kerül a lakosság elé. Sőt, kihasználva a kor és az új honlap adta lehetőségeket az írásos beszámoló mellett a falu tv felvétel anyaga is lejátszható, kiszolgálva azok igényét is, akik már nem rendelkeznek falu tévével, hiszen köztudott, hogy számuk napjainkban jelentősen csökkent, de igényük van az információkra. A döntésekről, fontosabb eseményekről tehát konkrétan, adatokkal alátámasztott beszámolók jelennek meg. A honlapon ezen kívül olvashatók a jegyzőkönyvek, a rendeletek, mindenfajta aktualitás. Ezáltal folyamatosan, sokrétű, több féle formában elérhető tájékoztatást kap a lakosság az önkormányzat munkájáról, mint amit a falu tévé nyújtotta három-öt órás hosszúságú önkormányzati ülések közvetítése jelentett. Megszoktuk már, hogy szabad információáramlás jellemzi a közéletet, úgy országos, mint helyi szinten. Hogy sok mindent, sokféleképpen értelmezünk. Mert nem vagyunk egyformák. Aki közszereplést vállal, annak vállalnia kell azt is, hogy munkáját kritika övezi, lépéseit kritikus szemek figyelik. Ugyanakkor fontos, hogy a község lakói objektíven, tényekre alapozva értékeljenek. Végére ért a helyi civil szervezetek és egyházak támogatásáról szóló támogatási szerződések megkötése, így a döntés részleteit, most mint aktuális, helyi közérdeklődésre méltán számító, fontos területet- számokkal, adatokkal alátámasztva ismertetem. Önkormányzatunk az új testület felállását követően kidolgozta a civil szervezetek, egyházak támogatási rendszeréről szóló következetes eljárási rendet. Ennek értelmében, minden szervezetnek, csoportnak, aki az önkormányzat támogatását kérte, részletesen kidolgozott, számszerűen alátámasztott kérelmet kellett benyújtania, melyben pontosan meg kellett fogalmaznia annak szükségességét, meg kellett jelölnie az összeg felhasználásának célját. Ezáltal a döntést hozók egyrészt a Pénzügyi Bizottság, mint a téma előkészítője, majd a Képviselőtestület, a végleges döntés meghozója- egyrészt teljes képet kaptak, rangsorolhattak, érvek-ellenérvek ütközhettek, másrészt a támogatottak biztosak lehettek abban, hogy a támogatási szerződés megkötését követően, lekövethetően meg is kapják a megállapított összeget, melyről a tárgyévet követően el kell számolniuk. Így történt ez egyházaink esetében is, melyekkel átérezve fontosságukat nem a civil szervezetek támogatásával együtt, hanem különösen átgondolva, külön napirend keretében foglalkozott a testület. A támogatási mechanizmuson kidolgozása tehát az érintett téma első része. Az összegek megállapításakor azonban már egy komplex látásmód szükségeltetik a testület, mint a közpénzek felhasználásáról döntő, a lakosságnak felelősséggel tartozó testület részérül,hiszen a civil szervezetek, csoportok, egyházak támogatása költségvetésünk egy szelete. Emellett biztosítani kell közintézményeink, összességében az egész település működőképességét, ezen felül pedig a fejlesztéseket, azaz például az utak felújítását, a pályázatokhoz biztosítandó önerő tartalékolását, a felújításra szoruló épületekhez szükséges források rendelkezésre állását. Az egyensúly megtartása, a likviditási terv folyamatos szem előtt tartása alapvető szempont. Ezek után tekintsük át a 2011 évi támogatásokat részletesen! Egyházaink támogatása az elmúlt öt évben Év Római Katolikus Egyház Református Egyház Összesen Nem kapott támogatást Nem kapott támogatást Összesen Minden évben figyelt a testület arra, hogy az az egyház jusson többlettámogatáshoz, melyik nagyobb beruházást hajt végre. Így volt ez a ravatalozók felújítása során is a korábbi években. Egyházaink viszonylatában a támogatást kiegészítendő, hozzátartozik még a temetők folyamatos fűnyírása, melynek ismeretében ez az összeg, a konkrét célokra igényelt támogatáson felül, mindkét egyház esetében eléri az 1-1 millió forintot éves viszonylatban! Egyházainkkal, annak vezetőivel, képviselőivel kölcsönös, jó kapcsolatot ápolunk. És ez a kapcsolat nem elsősorban pénzben mérhető, hanem sokkal több annál, sokkal nemesebb alapokon nyugszik! 5

6 Civil szervezetek támogatása 2011-ben AKI IDŐT NYER ÉLETET NYER Alapítvány Gyarmatpusztai Technikai és Tömegsport Klub Alapítvány a Gyermelyi Református Egyházközség Vallási és Karitatív Céljainak Támogatására Gyermely Szomor Labdarúgó Egyesület Gyermelyi Varieté Női Torna Csoportok (Kick-box, Pilates) Huncutkák Mazsorett Csoport Gyermelyi Copfocskák Mazsorett Csoport Gyermelyi Kézilabdázó Csoport (sportcsarnok eszközparkjának bővítése) Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft Tisztelt Olvasók! Meggyőződésem, hogy egy kicsiny közösségben, mint amilyen a miénk is, mindig, minden nap, minden helyzetben arra kell törekedni, hogy döntéseinket és annak következményeit vállalni tudjuk, a helyi közélet harmóniáját lehetőségeinkhez mérten, a rendelkezésünkre álló eszközökkel megőrizzük. Nem kell a nagypolitikára hasonlítanunk, így fontos egy alapvető etikett, amely a döntést megelőző vitákat követően, a többségi döntésben megnyilvánuló akarat legitimitását nem vonja kétségbe, az objektív tájékoztatást pedig fontosnak tartja. Tisztelettel, Kókai Rita, polgármester Miért éppen Magyarország? Pósfai Csaba beszélget Tirpák Lászlóval a Trianoni szerződésről és körülményeiről Június 4-e a Nemzeti Összetartozás emléknapja, melyről idén először szervezett programok keretében emlékezett meg községünk. Az emléknap alkalmából tartott történelemórát a trianoni szerződéshez vezető történelmi eseményekről és magáról a szerződés létrejöttéről Tirpák László szerkesztőtársam, iskolánk történelem tanára. Ennek apropóján ültünk össze egy interjú erejéig a minap, beszélgetni kicsit ezen történelmi eseményről. - Mi a baj Trianonnal? Sokan nem merik kiejteni a szót és nem akarnak tudomást szerezni róla, mely számomra érthetetlen, hiszen beszélünk a második világháborúról, a holokausztról is. Ez is egy történelmi esemény, ami minket, magyarokat különösen fájóan érint. Ennyit számítana az elmúlt évek politikai színjátéka? - Nyilván ez teljesen igaz, sajnálatos, hogy politikai erők és persze ellenlábasaik is lejáratták Trianon emlékét. Ehhez hozzájárul, hogy divatos manapság hangoztatni azt is, hogy az európai eszme, a nemzetek felettiség okán a határok eltűntek, mindenki európai polgár lett, nincsenek más nemzetek, így igazából nem számít már milyen határokat siratunk. 6 - A kettő eszme szerintem nem állhatna egymással szemben. Lehet valaki európai polgár, ugyanakkor fájlalhatja azt, hogy az ország kétharmadát elbitorolták, és együtt érezhet azokkal, akik mindezt átélték. - Nyilván igazad van, sokan így is éreznek, gondolkodnak. - Valahogy a hangadók mégis valamelyik véglet felé tolódnak. - Ezért kell tiszta vizet önteni a pohárba. Tényekre van szükség. Ehhez tartozik néhány fontos, az egész megértéséhez szükséges fogalomhoz kapcsolódó rossz értelmezés feloldása, magyarázat. Nyilván emlékszel erről szó volt az előadáson is. - Igen, a nacionalizmus na ezzel van a legnagyobb probléma, mert nagyon sok és ellentétes értelmezése van. Negatív töltettel ruházódott fel ezen fogalmunk, pedig a jelentése kifejezetten pozitív, hiszen nincsen szó másról, mint túlfűtött hazaszeretetről. Amit ma nacionalizmusnak hisznek sokan az a sovinizmus, ami ebben a kontextusban egy nemzet felsőbbrendűséget hirdeti mások felett. Nagy különbség ugyebár. Hazaszeretet, kontra felsőbbrendűség. Fontos ezt tisztázni és megérteni, mert ez az egyik alappillére és fontos gyökere a Trianonhoz vezető eseményeknek. - Bár ismert történelmi tényeket ismertettél az előadáson, mégis én magam nem vezettem így le a trianoni gyökereket 1526-ig. - A történelemben semmi nem történik csak úgy hirtelen, véletlenül. Ez sem kivétel, 400 éves előzményei vannak a trianoni eseményeknek. A törökök a mohácsi csata elvesztése után, amikor elfoglalták az ország középső részét, az szinte néptelenné vált. Alig három ember jutott egy négyzetkilométerre. Innentől kezdve 1711-ig folyamatos vérveszteségek érik az országot: végvári harcok, 1686-tól elkezdjük a törököket kiűzni, majd jön a Rákóczi szabadságharc. Ez idő alatt a lakosság a Mátyás korbeli 3,5 milliós lélekszámra csökken. És már ekkor több román nemzetiségű telepedik le az országba. - Ez a Székelyföld és a mostani határ közötti terület. - Így van. Elkezdtek beköltözni, szó szerint könyörögve, menekülve a török elől. S mivel a magyar területek a lakosság számának csökkenése okán üresek voltak, egyre nőtt a nemzetisé-

7 gek létszáma. Ezt tovább fokozta az 1780-ig tartó betelepítések időszaka, mely szerb, horvát, román, szlovák és cseh nemzetiségűek tömeges letelepedését hozta magával. Az ország lakossága 9 millió főre nőtt, viszont a magyar népesség aránya 48% -ra csökkent a korábbi 80%-ról. Kisebbségbe kerültünk a saját országunkban. Máris megvan a probléma. Szerencsétlenségünkre ugye pont a romantika korában vagyunk már, ekkor erősödött a nemzetek öntudatra ébredése, melyet mind a történelmi események, mind a művészetek is erősítettek. A sok betelepült nemzet miatt nem voltunk tehát egyszerű helyzetben. Ez egy fontos hivatkozási alap lett később a szerződés megfogalmazásakor, a területi igények esetében. - Azért az belátható, hogy anno pusztán a nemzetiségi indok okán akár maradhatott volna is igen sok terület magyar kézen. - Abszolút. Itt is a nagyhatalmak játéka érvényesült. Akkoriban ugye Franciaország és Anglia voltak a nagyhatalmak és nagyon ügyeltek arra, hogy az erőegyensúly megmaradjon. Ahogy manapság is, akkor is megvolt az arra való törekvés, hogy a túl erőseket gyengíteni kell Így volt ez amikor megkaptuk Boszniát, mi területhez jutottunk, de akkor az volt az érdek, hogy az oroszokat gyengítsék. Aztán fordult a kocka. De vissza kell térnünk a romantikához, mely 1848-ban csúcsosodott ki. 48- ban akik minket megtámadtak, azok nem az osztrákok, hanem a horvátok voltak, ez fontos.. A 48-as események közül gyakran elfelejtenek említeni, hogy nagyon sok falvat megtámadnak a szerbek és a románok, és lemészárolták a lakosságot. Jól példázza egy 18- as karikás történet is az akkori állapotokat, miszerint eltűnt egy komplett huszár század a 48-as szabadságharcban. Őket 12 évre rá egy román lakta vidéken Erdélyben árvíz után találták meg, amikor a sóbányából az árvíz hatására feljött a víz és a román felkelők által összeszabdalt, sóban elásott és mumifikálódott tetemeket hordott a víz. Ez is egy példa, hogy mekkora ellenszenv volt a nemzetiségek részéről. - Akkor a kiegyezés is csak egy lapát volt a tűzre, mert azzal sem loptuk be magunkat a nemzetiségek szívébe. 7 - Valóban, hiszen mi úgymond egyenrangúak lettünk az osztrákokkal. És ezzel egy időben a balkáni népek ki tudták vívni függetlenségüket a törökökkel szemben. Elkövettük azért mi is azt a hibát valljuk be őszintén hogy a nemzetiségi törvénnyel kimondtuk, hogy egy nemzet van, mindenki egyenlő és nem nyújtott a törvény semmiféle gesztust a nemzetiségek felé, valamint azért azt is be kell vallani, hogy egyenlőség sem nagyon teljesült a nemzetiségek irányában. A tűzre már csak olaj a romantika erősödése, mely magában hordozza a fennálló renddel szembeni lázadást. Mi is lázadtunk az osztrákok ellen, úgy a nálunk élő nemzetiségek is lázadtak ellenünk. Így érkezünk a világháborúhoz. - Amit mi nagyon nem akartunk. - Nem ám, mert Tisza István jól látta, hogy sem anyagilag, sem katonailag nem érett és felkészült Magyarország egy háborúra. A háború egyik fontos előzménye az 1878-as berlini kongresszus, ahol megengedték az Osztrák-Magyar Monarchiának, hogy megszállja Bosznia- Hercegovinát. Ez persze kiveri a biztosítékot a szláv nemzetek között is. Ennek következménye Ferenc Ferdinánd meggyilkolása, mely igazából csak egy mondvacsinált indoka volt a világháborúnak. Az igazi oka a területek újrafelosztása, mely leginkább a németek érdeke volt. Így az osztrákokon keresztül tulajdonképpen belecsöppentünk a háborúba, melynek kimenetele mindenki által ismert, így jutottunk el a trianoni szerződésig. - Volt néhány kiemelkedő kulcsfigurája és momentuma ezen eseményeknek is. Mondanál néhány szót a személyekről és a szerződés körülményeiről? - Masaryk (a későbbi csehszlovák elnök, Beneš jóbarátja) kiutazott Amerikába és Wilson akkori elnökkel megegyezett sok vitás, többek között területi és nemzetiségi kérdésről, mellyel az amerikai szenátus ugyanakkor nem értett egyet, mert a háború utáni nemzetiségi problémák megoldását népszavazás útján látták véghez vihetőnek. Wilson így két tűz közé került, az amerikai szenátus és saját Masaryknak tett ígéretei közé. Egyébként később, amikor kezdte érezni, hogy nem túl korrekt béketárgyalás készül, haza is utazott Franciaországból. A béketárgyalás másik két fontos résztvevője Lloyd George és Clemenceau voltak. Pikáns részlet melyet bár részben cáfoltak, mégis korabeli beszámolók tartalmazzák, hogy a román királyné személyesen és udvarhölgyei segítségével is lobbizott a béketárgyalásokon a saját maguk által elképzelt területi felosztásért a magyargyűlöletéről is híres Clemenceau-nál. Lloyd George a másik kulcsfigura már korrektebb volt, bevallotta, csak utólag jött rá, hogy megtévesztették. Később próbált is egy a területekkel is kapcsolatos újratárgyalást kezdeményezni, de nem sikerült. A fő oka ennek az volt, hogy a nemzetiségiek lejárató kampányt folytattak ellenünk, mondván mekkora elnyomásban, ínségben van részük nálunk. Itt azért zárójelben érdemes megjegyezni, mintegy visszautalva, hogy menekültekként érkezett hozzánk sok nemzetiség 1526 után, és befogadtuk őket. Persze 1526 óta sok év eltelt, de ugye a történelem nem hirtelen események alapján nyugszik, ezt beszéltük már. - Ma is érezzük, hogy mennyire fontos az, hogy miképpen és milyen gyorsan hallatjuk a hangunkat külföldön, ha saját érdekeinkről van szó. A magyar politikusok akkor miért nem reagáltak a lejárató kampányra? Miért nem próbálták a maguk igazát és a tényeket a külföldi közvélemény elé tárni? - Káosz volt a magyar belpolitikában ban Károlyi Mihály a Vix-jegyzék miatt lemondott, majd jött a tanácsköztársaság, aztán egymás után három Friedrich István kormány is, így rettentő nagy volt a belpolitikai bizonytalanság, viszályokkal tarkítva. Egyszerűen nem foglalkoztak a külpolitikai eseményekkel, nem foglalkoztak a külföldi sajtóban való reflektálással. Csak a Huszár kormány idején 1920-ban jutott ki tárgyaló delegáció Apponyi vezetésével. Amikor megérkeztek országunk delegációjának tagjai, rögtön őrizetbe is vették és egy hétig egy szállodában tartották őket fogva, mondván ne befolyásolják a közvéleményt és a tárgyalásokat. Nem tudtak tehát tárgyalni, érvelni. Ez idő alatt a nemzetiségek

8 képviselői a győztes hatalmak vezetőivel együtt báloztak, szórakoztak, próbálták mint tudjuk eredményesen saját elképzeléseik felé terelni a tárgyalásokat. Egy hét után aztán Lloyd George elérte hogy meghallgassák a magyar delegációt és ekkor hangzott el Apponyi beszéde, melyet három nyelven is elmondott. Ez egy kitűnő beszéd volt, itt magyarázta és hozta fel bizonyítékként a Teleki féle nemzetiségi térképet (ezt Teleki féle vörös térképnek is nevezzük, mert a magyar nemzetiségű területeket jelölték vörössel). A beszédre senkitől és semmilyen reakció nem hangzott el, nem is foglalkoztak a felhozott érvekkel. A delegáció megkapta a szerződés tervezetét. Nem volt mit tenni, így hazajöttek. Itt mindenképpen azt azért az igazság és a tényszerűség kedvéért is el kell mondani, hogy Apponyi akármennyire is okos volt, nem szabadott volna őt jelölni a delegáció élére, mert pont ő volt az, aki itthon a nemzetségi törvényben korlátozta azok jogait. Ez plusz támadási felületet jelentett. - Végül nem volt mit tenni, el kellett menni június 4-én Franciaországba aláírni a szerződést. - Igen, de a magyar politika két alsóbb vonalbéli politikust küldött a szerződés aláírására, ezzel is kifejezve: nem ért egyet a szerződésben foglaltakkal és az eljárás lefolytatásával. A 14 fejezetből álló szerződést a Versailles-ban lévő Nagy-Trianon kastélyban írták alá. A fontosabb pontjait azért ki kell emelni, ezek a következők: II. fejezet: a területi újrafelosztás a Horvátország nélküli km 2 -ről km 2 re csökkent az ország területe, így a lakosság 20,9 millióról 7,6 millióra csökkent. 3,3 millió magyar ember került a határon túlra. Az elcsatolt részek közül km 2 tisztán magyar és km 2 többségében magyar terület. A románok a szlovákok kijárták, hogy minden fontosabb vasút a határon túlra kerüljön, ezen felül a Duna, mint limes és hajózási útvonal is kellett a szlovákoknak. Nem véletlen a határvonalak ilyen módon való kialakítása, mert a Kis-Antant létrehozásának is fő indoka, az volt francia támogatással, hogy féltek tőlünk, féltek, visszaszerezzük a területeket. A III. fejezet a kötelezettségekről szólt: a kisebbségi szerződésben egyenlő jogokat kell garantálni a nemzetiségeknek az országon belül. Sajnálatos, hogy az új területekkel bővülő környező országokat erre nem kötelezték a magyarokkal szemben. A IV. fejezet: a meglévő kisebb gyarmatokról le kellett mondania az országnak. V. fejezet maximalizálta főben magyar haderőt, miközben a környező országokban katona állt rendelkezésre. A VIII. fejezetben előírták, hogy től jóvátételt kell fizetnie az országnak. Még itt nem volt pontos összeg, mert sokan sokfélét akartak a győztes hatalmak közül. Végül 1932-ben ezt eltörölték a gazdasági világválság miatt, de 11 évig fizetnünk kellett. Ehhez kapcsolódott a IX. fejezet, mely kimondta, hogy a jóvátételi bizottság leköti a magyar állam minden vagyonát, ami azt jelentette, hogy a jóvátétel fizetéséig egyéb kifizetéseket az állam nem eszközölhetett. A X. fejezetben előírták, hogy meg kell adni minden kedvezményt a győzteseknek az árufogalomban, a XI. fejezet szabad légtérhasználatot biztosított a győzteseknek. A XII. fejezetben pedig a kikötők, vízi utak és vasutakkal kapcsolatos korlátozásokat tartalmazott, miszerint a vasút építését és a levágott vonalak pótlását megtiltotta, egyes vonalakat pedig meg kellett szűntetni. A békeszerződés hatására 300 ezer ember költözött szinte azonnal az elcsatolt területekről és vagonokban laktak évekig. Az ország természetesen sokkot kapott, gyászba borult, megkondultak a harangok, nem tudta elfogadni senki az arcátlan feltételeket. Amerika sem fogadta el ezt a békét, Wilsont felelősségre vonta, aki pont a szenátusi védőbeszédének írása közben kapott agyvérzést és halt meg. Végül minden országgal külön békeszerződést kötöttek. Később Lloyd 8 George és az amerikai szenátus is kimondta: ez a békeszerződés igazságtalan volt. Igaz Münchenben 1947-ben lett volna lehetőségük visszarendezni a határokat mégsem tették meg, csak a német területek tekintetében, így ez tekinthető második Trianonnak is. - Felmerül az emberben a kérdés az egész eljárással kapcsolatban: miért pont Magyarország? Miért mi voltunk a legnagyobb vesztesei a háborúnak? Akkor is nehezen érthető, ha vesztes oldalon álltunk, végülis mi nem akartuk ezt a háborút. Miért pont mi? - Hihetetlen, de mások szemével nézve velünk mindig baj volt Európában, tőlünk mindig féltek ezen a kontinensen. A hunoktól való félelem és az évszázadok alatt kialakult sztereotípiák is közrejátszottak, jó alapot adtak. Mindig voltak irigyeink is, nem véletlen, például hogy nem Mátyás lett a német -római császár, pedig Bécset is elfoglalta és cseh koronát is szerzett, mégsem őt választották. A trianoni szerződés előtti években folytatott rágalomhadjáratok csak megerősítették ezeket a sztereotípiákat. A korabeli irodalmi dokumentumok is erről tanúskodnak, úgy gondolták, hogy az országunk egy nagyon elmaradott és sötét vidék, elég csak Drakula gróf történetére, vagy Báthory Erzsébetre gondolni. Az irodalmi művekben mindig jól megjelennek a kor gondolatai, így ez igaz hazánkra is. De arra is gondolhatunk, hogy máig keverik külföldön Budapestet és Bukarestet is, akkor sem volt másképp. Nem utolsó sorban a kis nemzetekkel, nemzetiségiekkel (lásd akkoriban a szerbek, horvátok, szlovákok, románok) való együttérzés is igen erős volt abban a korban. Elég csak Byronra gondolni, aki 1824-ben angolként a görög szabadságharcokban esett el, mert úgy érezte segítenie kell egy nemzetiségnek önállóvá válni. Magyarországon akkor két dolog hiányzott: amikor a rágalomhadjáratot folytatták ellenünk egy gondos, gyorsan reagáló, és minden tekintetben magyar érdekeket néző kormány, és nem utolsó sorban az országon belüli magyar tőke. Ez utóbbi hiánya és az akkor is jelenlévő nagyarányú külföldi tőke, ugyancsak jelentősen befolyásolta a szerződés kimenetelét. - Köszönöm a beszélgetést!

Gratulálunk a gyerekeknek a szép eredményekhez, és reméljük, hogy jövőre is ilyen szép számmal jelentkeznek majd tanulóink erre a versenyre!

Gratulálunk a gyerekeknek a szép eredményekhez, és reméljük, hogy jövőre is ilyen szép számmal jelentkeznek majd tanulóink erre a versenyre! Sikerek 2013/2014: Iskolánkban nagyon népszerű a Bendegúz Levelezős Verseny. Az idén is több diákunk jutott el a Tatán megrendezett megyei fordulóba, ahonnan nagyon szép helyezésekkel tértek haza. Bencz

Részletesebben

VERSENYEREDMÉNYEK. 1. osztály. Bendegúz matematika levelezős verseny. Berki Andrea bronz Berki Milán bronz Bertók Eliza ezüst Németh Boglárka arany

VERSENYEREDMÉNYEK. 1. osztály. Bendegúz matematika levelezős verseny. Berki Andrea bronz Berki Milán bronz Bertók Eliza ezüst Németh Boglárka arany VERSENYEREDMÉNYEK 1. osztály Bendegúz matematika levelezős verseny Berki Andrea bronz Berki Milán bronz Bertók Eliza ezüst Németh Boglárka arany Irodalom, szövegértés Péter Dominik ezüst Felkészítő pedagógus:

Részletesebben

VERSENYEREDMÉNYEK. Matematika

VERSENYEREDMÉNYEK. Matematika VERSENYEREDMÉNYEK EGYÉNI VERSENYEK Matematika Általános iskola 1. osztály: 1. helyezett: Papik Petra Szent László Általános Iskola, Kisvárda Felkészítő tanár: Dancs Mónika 2. helyezett: Jenei Marcell Szent

Részletesebben

A TRIANONI BÉKE. Dátum: 1920. június 4. (nemzeti gyásznap) Aláírás helyszíne: a Kis-Trianon palota Párizs mellett innét kapta a nevét.

A TRIANONI BÉKE. Dátum: 1920. június 4. (nemzeti gyásznap) Aláírás helyszíne: a Kis-Trianon palota Párizs mellett innét kapta a nevét. A TRIANONI BÉKE Dátum: 1920. június 4. (nemzeti gyásznap) Aláírás helyszíne: a Kis-Trianon palota Párizs mellett innét kapta a nevét. 1. Általános jellemzők: a többihez hasonlóan megalázó rablóbéke területi

Részletesebben

A nemzetközi kapcsolatok története (1914 1946)

A nemzetközi kapcsolatok története (1914 1946) A nemzetközi kapcsolatok története (1914 1946) 2012. szeptember Valki László www.nemzetkozi jog.hu 15 m halott I. világháború Összehasonlítás: áldozatok száma millióban 62 II. világháború 40 Mongol hódítások

Részletesebben

XI. Kecskemét Kupa Országos Ju-Jitsu Verseny

XI. Kecskemét Kupa Országos Ju-Jitsu Verseny ZÁRÓ JEGYZŐKÖNYV 2005.11.26 2.oldal 1.Jurandori versenyszám (61 nevezés) Jurandori Mini Fiú (6 nevezés) I. Mintál Erik Halasi Harcművész Egyesület II. Náder Ákos Hetényegyházi Ju-Jitsu Klub III. Buda Szabolcs

Részletesebben

HORVÁTH MIHÁLY EMLÉKVERSENY 2008.

HORVÁTH MIHÁLY EMLÉKVERSENY 2008. 2.Ternai 2.Zelei 3.Katona 1.Sebesi 1.Makai Melitta Anikó Marianna 6Dr.Pálfi 6Lőrincz Edit Tiborné Városi Kiss Bálint Általános Református Iskola Kunszentmárton 2.Füzi Balázs Viktória Hajnalka 6Szemerédi

Részletesebben

X X X X X. hatását a társadalom. szerkezetére, működésére! mutassa be az indiai vallások. ismeretei segítségével. 2. tétel: A források és

X X X X X. hatását a társadalom. szerkezetére, működésére! mutassa be az indiai vallások. ismeretei segítségével. 2. tétel: A források és 1. tétel: A források és mutassa be az indiai vallások hatását a társadalom szerkezetére, működésére! 2. tétel: A források és mutassa be a hódító háborúkat követő gazdasági változásokat és azok társadalmi

Részletesebben

A TANULMÁNYI PÁLYÁZAT NYERTES TANULÓI

A TANULMÁNYI PÁLYÁZAT NYERTES TANULÓI 7/a Ábrahám Lilla 5 7/a Borók Boldizsár 5 7/a Nagy Vivien Loretta 5 7/a Szilágyi Csenge 5 7/a Csikós Katalin 4,85 7/a Harmati Panna 4,85 7/a Heidrich Zsófia 4,85 7/a Ónozó Zsófia 4,85 7/a Pesti Bianka

Részletesebben

VI. Magyar Földrajzi Konferencia 323-327

VI. Magyar Földrajzi Konferencia 323-327 Jeney János 1 A MAGYAR NÉPESSÉG FELTÉRKÉPEZÉSE A 19. SZÁZAD VÉGÉN/ 20. SZÁZAD ELEJÉN Magyarország területén élő népeket ábrázoló térképek készítése a történelem során a 19. század közepétől a 20. század

Részletesebben

Iskolai versenyek. Név Osztály Tantárgy Helyezés Felkészítő tanár

Iskolai versenyek. Név Osztály Tantárgy Helyezés Felkészítő tanár Iskolai versenyek Név Osztály Tantárgy Helyezés Felkészítő tanár Iványi Martin 5.a I. Knotz Lászlóné Sági Márton Matematika verseny 5. évfolyam II. Buzás Istvánné Fekete Zsombor III. Buzás Istvánné Lakatos

Részletesebben

Jeles napok, tanösvények megyei környezetvédelmi verseny DOBAI ESZTER MOLNÁR HELGA CSEH NOÉMI. megyei 10. helyezés

Jeles napok, tanösvények megyei környezetvédelmi verseny DOBAI ESZTER MOLNÁR HELGA CSEH NOÉMI. megyei 10. helyezés DOBAI ESZTER MOLNÁR HELGA CSEH NOÉMI Jeles napok, tanösvények megyei környezetvédelmi megyei 10. helyezés BOROS NÓRA MENSCHIK IVETT DEMJÉN BOGLÁRKA Jeles napok, tanösvények megyei környezetvédelmi megyei7.

Részletesebben

FELSŐBÜKI NAGY PÁL TANULMÁNYI VERSENY 2015. MÁRCIUS 30. EREDMÉNYEK

FELSŐBÜKI NAGY PÁL TANULMÁNYI VERSENY 2015. MÁRCIUS 30. EREDMÉNYEK FELSŐBÜKI NAGY PÁL TANULMÁNYI VERSENY 2015. MÁRCIUS 30. EREDMÉNYEK 1. évfolyam Matematika 1. Zugonics Mátyás Bő 60 pont 2. Sándor Mihály Csepreg 69 pont 3. hely 3. Kovács Nóra Ják 38 pont 4. Drácz Marcell

Részletesebben

Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2014-2015

Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2014-2015 Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2014-2015 A félévi vizsga szóbeli vizsga az első félévre megadott témakörökből. Az év végi vizsga írásbeli vizsga (feladatlap) az egész évre megadott

Részletesebben

A Haza és haladás vetélkedő döntője

A Haza és haladás vetélkedő döntője A Haza és haladás vetélkedő döntője 2013. május 27. Debrecen Részletek az előzetes feladatokból A megnyitó A csapatok munka közben Nézzük, kit rejt a léggömb? A zsűri a feladatok értékelése közben, nagy

Részletesebben

A DIÁKÖNKORMÁNYZAT MUNKATERVE 2013 2014.

A DIÁKÖNKORMÁNYZAT MUNKATERVE 2013 2014. A DIÁKÖNKORMÁNYZAT MUNKATERVE 2013 2014. Készítette: Bencsik Tiborné DÖK segítő tanár Szarvas; 2013. szeptember 1. Iskolánk diákönkormányzata elsődlegesen a tanulók érdekeinek képviseletére jött létre.

Részletesebben

Az Országos angol nyelvi verseny Vas megyei résztvevıinek a megyei fordulóban elért eredményei évfolyamonként 2011-2012. tanév

Az Országos angol nyelvi verseny Vas megyei résztvevıinek a megyei fordulóban elért eredményei évfolyamonként 2011-2012. tanév A MEGYEI FORDULÓBA TOVÁBBJUTOTT TANULÓK 8. évfolyam Felterjesztési ponthatár a megyei fordulóba: 60 pont/100 pont NÉV ISKOLA TANÁR PONTSZÁM Molnár Krisztina Paragvári Utcai Általános Iskola, Juhász Ildikó

Részletesebben

Beszámoló a Heuréka számválaszos matematikaversenyről

Beszámoló a Heuréka számválaszos matematikaversenyről Beszámoló a Heuréka számválaszos matematikaversenyről A Nyíregyházi Fıiskola Matematika és Informatika Intézete egy új matematikaversenyt rendezett a középiskolák 9 12. osztályosai számára, a HEURÉKA számválaszos

Részletesebben

AUTÓMENTES VILÁGNAP középiskolás mezei futóverseny 2011. szeptember 22.

AUTÓMENTES VILÁGNAP középiskolás mezei futóverseny 2011. szeptember 22. AUTÓMENTES VILÁGNAP középiskolás mezei futóverseny 2011. szeptember 22. 187 fő versenyző (BJG 84 fő, 52 fő Sághy 51, fő Bársony.) 1993-as fiúk 1. Lelik András Bársony 8:26 2. Bürgés Ferenc Bársony 8:51

Részletesebben

III. éves tanító szakos hallgatók beosztása VMT csoportos tanítási gyakorlat névsora B-TAKG017 2013/2014. tanév II. félév

III. éves tanító szakos hallgatók beosztása VMT csoportos tanítási gyakorlat névsora B-TAKG017 2013/2014. tanév II. félév Szakvezető: Szakter Zsuzsa Tantárgy: angol VMT Ideje: hétfő 10-12:35 óra Helye: 4. d osztály ANATABF.SZE Antal Anett angol BERTABF.SZE Bertalan Renáta Melinda angol DEETABF.SZE Deák Erzsébet angol KIVTAAF.SZE

Részletesebben

Csatlós Csaba Úszó Emlékverseny 2014/2015. tanév I. forduló. I. korcsoport 25 m fiú gyors

Csatlós Csaba Úszó Emlékverseny 2014/2015. tanév I. forduló. I. korcsoport 25 m fiú gyors Csatlós Csaba Úszó Emlékverseny 2014/2015. tanév I. forduló I. korcsoport 25 m fiú gyors 1. Mócsány Dominik Gagarin 22,2 10p 2. Vágvölgyi Ádám Gagarin 22,5 8p 3. Fehér Romvald Gagarin 28,1 7p 4. Tóth Ármin

Részletesebben

Landorhegyi Általános Iskola,Sportiskola "Pais anyanyelvi verseny" 2011.03.28. I. korcsoport

Landorhegyi Általános Iskola,Sportiskola Pais anyanyelvi verseny 2011.03.28. I. korcsoport Landorhegyi Általános Iskola,Sportiskola I. korcsoport Kódszám: Név: Iskola neve: Tollbamondás: Teszt: Fogalmazás: Összesen: 1. Varga Dorottya Dózsa Ált. Isk. 13 36 17 66 2. Vigh Dorottya Dózsa Ált. Isk.

Részletesebben

A GÖDÖLLŐI TÖRÖK IGNÁC GIMNÁZIUM TANULÓINAK EREDMÉNYEI A 2010/2011. TANÉVBEN

A GÖDÖLLŐI TÖRÖK IGNÁC GIMNÁZIUM TANULÓINAK EREDMÉNYEI A 2010/2011. TANÉVBEN A GÖDÖLLŐI TÖRÖK IGNÁC GIMNÁZIUM TANULÓINAK EREDMÉNYEI A 2010/2011. TANÉVBEN A Bolyai Matematika Csapatverseny Pest megyei fordulójának eredményei: V.A osztály 7. hely, (220 induló csapat) csapattagok:

Részletesebben

Paks, Energetikai Szakközépiskola Sportcsarnok 2015. január 17-18.

Paks, Energetikai Szakközépiskola Sportcsarnok 2015. január 17-18. TOLNA MEGYEI DIÁKSPORT TANÁCS 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY Paks, Energetikai Szakközépiskola Sportcsarnok 2015. január 17-18. 1 FIÚ Hely Megye Iskola Település Testnevelő neve 1. Budapest

Részletesebben

A 2011/2012-es tanév eredményei

A 2011/2012-es tanév eredményei A legjelentősebb eredményeink A 2011/2012-es tanév eredményei Alsó tagozat Az esélyegyenlőségi napi programon iskolánk díjazottja a FIT KID iskolai csoportból Bakonyi Lili4. b. osztályos tanuló lett. Az

Részletesebben

DrávaTour Novigrad Podravskitól Podravske Sesvetéig

DrávaTour Novigrad Podravskitól Podravske Sesvetéig DrávaTour Novigrad Podravskitól Podravske Sesvetéig 2014.06.13., péntek a DrávaTour második napja. Délelőtt 10 órakor rajtolt el a 120 fős mezőny Koprivnica (Kapronca) városából. A túra-verseny második

Részletesebben

Vendéglátó, Idegenforgalmi és Kereskedelmi Középiskola és Szakiskola

Vendéglátó, Idegenforgalmi és Kereskedelmi Középiskola és Szakiskola Aczél Dávid Márk 41 szakács Agócs Zalán 11 két tanítási nyelvű - vendéglátóipar - angol Ármány Vivien Laura 13 két tanítási nyelvű - turisztika - angol Bacsó Valentina 42 pincér Balázs Gergely 39 szakközépiskola

Részletesebben

HÁTTÉRANYAG a 2013. június 26-i Választmányi ülés napirendjéhez

HÁTTÉRANYAG a 2013. június 26-i Választmányi ülés napirendjéhez HONVÉDSÉG ÉS TÁRSADALOM BARÁTI KÖR Székesfehérvári Szervezete - közhasznú szervezet- 8000 Székesfehérvár, Malom u. 2. Tel./ Fax: 00-36-22 311-255 E-mail: htbk.szfvár@regiment.hu HÁTTÉRANYAG a 2013. június

Részletesebben

Az Országos angol nyelvi verseny Vas megyei résztvevıinek a megyei fordulóban elért eredményei évfolyamonként 2011-2012. tanév

Az Országos angol nyelvi verseny Vas megyei résztvevıinek a megyei fordulóban elért eredményei évfolyamonként 2011-2012. tanév A MEGYEI FORDULÓ EREDMÉNYE 8. évfolyam Felterjesztési ponthatár az országos döntıbe: 80 pont/100 pont NÉV ISKOLA TANÁR PONTSZÁM Kovács Attila Rezner Józsefné 79 Gáspár Gergı Rezner Józsefné 73 Koltai Kadosa

Részletesebben

Tisztelt Szerkesztőség!

Tisztelt Szerkesztőség! TÁMOP-3.4.3-08/2-2009-0034 Össze-Tett A tehetség a gyermeknek adottság, a pedagógusnak felelősség Lilla Téri Általános Iskola - Kazinczy Ferenc Általános Iskola és AMI Tisztelt Szerkesztőség! Előzetes

Részletesebben

100 órás féléves intenzív Érettségi Előkészítő Kurzus Emelt szint

100 órás féléves intenzív Érettségi Előkészítő Kurzus Emelt szint ELTE Érettségi és Felvételi Előkészítő Iroda 1088, Bp. Múzeum krt. 4/A Alagsor -159. http.://elteelokeszito.hu 100 órás féléves intenzív Érettségi Előkészítő Kurzus Emelt szint Történelem Tematika Kurzus

Részletesebben

""Juhász Orsolya, Projekt103, 2015.03.30, önértékelés 10. évf. 3. csoport"" kérdőív

Juhász Orsolya, Projekt103, 2015.03.30, önértékelés 10. évf. 3. csoport kérdőív ""Juhász Orsolya, Projekt103, 2015.03.30, önértékelés 10. évf. 3. csoport"" kérdőív A kitöltők statisztikai adatai: A válaszadók létszáma: 9 Az eredmények összefoglalása 1. Kedves Résztvevő! Arra kérünk,

Részletesebben

Mohács és Európa Horváth Mihály Történelemverseny elődöntőjének eredménye Gimnáziumok

Mohács és Európa Horváth Mihály Történelemverseny elődöntőjének eredménye Gimnáziumok Mohács és Európa Horváth Mihály Történelemverseny elődöntőjének eredménye ok Név Iskola Pontszám 1 Horváth Bálint 49 2 Matos Lilla 48 3 Demjén Balázs Ádám 47 4 Matos Bence 47 5 Ubrea Roland 6 Krizsna Szabolcs

Részletesebben

Majd a híres Rákóczi lépcsőn át jutottunk el a Rákóczi várba, ami bár még zárva volt, mégis beengedtek bennünket. Késő délután indultunk tovább

Majd a híres Rákóczi lépcsőn át jutottunk el a Rákóczi várba, ami bár még zárva volt, mégis beengedtek bennünket. Késő délután indultunk tovább HATÁRTALANUL! HATÁRTALANUL! pályázat keretében a 7. évfolyamosok - 18 fő 2 kísérő pedagógussal - május 15.-május 18. között Erdélyben tanulmányi kiránduláson vettek részt. 1. nap 6 órakor indultunk Kállósemjénből.

Részletesebben

Albertirsai híres evangélikus évfordulók

Albertirsai híres evangélikus évfordulók Albertirsai híres evangélikus évfordulók Fél évszázad a közösségben. Erős várunknak Albertirsán erős alapjai vannak. Koszorú Michalko Pál sírjára. Aszlovák nyelvet itt már kevesen beszélik, mégis meglepően

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Balajt Község Önkormányzatának KÉPVISELŐ-TESTÜLETE e-mail cím: onkormányzat@balajt.hu 82-7/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Balajt Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. május 28. napján

Részletesebben

fény VIVÁT HUSZÁR! Sárvár 2010. július 16-18. 2008-2010.

fény VIVÁT HUSZÁR! Sárvár 2010. július 16-18. 2008-2010. KÉPES KRÓNIKÁK fény VIVÁT HUSZÁR! Sárvár 2010. július 16-18. 2008-2010. 2 ELŐSZÓ HELYETT A történelem ismétli önmagát. 2008-ban Nagyvázsony adott otthont a VIVÁT HUSZÁR! elnevezésű viadalnak, s ennek alkalmából

Részletesebben

EURO GEO KUPA ZALAEGERSZEG 2015,04,25, EREDMÉNYEK

EURO GEO KUPA ZALAEGERSZEG 2015,04,25, EREDMÉNYEK EURO GEO KUPA ZALAEGERSZEG 2015,04,25, EREDMÉNYEK FÉRFI: 100m 1. Köcse Richárd 1997 Zalaszám-ZAC 10,8 I/1 2. Aranyics Bence 1995 Zalaszám-ZAC 10,9 I/2 3. Szűcs Valdó 1995 Zalaszám-ZAC 11,0 I/3 4. Balogh

Részletesebben

VERSENYEREDMÉNYEK 2013-14., 1. FÉLÉV

VERSENYEREDMÉNYEK 2013-14., 1. FÉLÉV VERSENYEREDMÉNYEK 2013-14., 1. FÉLÉV (EREDMÉNYHIRDETÉS: 2013. december 21., szombat) REGIONÁLIS VERSENYEREMÉNYEINK A Széna Téri Általános Iskola és a Kedvenc rejtvényújság szerkesztősége által 3-8. évfolyamos

Részletesebben

A verseny neve Kategória Helyezés

A verseny neve Kategória Helyezés Egy Nap az Élet A verseny neve Kategória Helyezés "Édes Anyanyelvünk" nyelvhasználati verseny országos, Kárpát-medencei döntőjén Városi Weöres Sándor szavalóverseny döntőbe jutott kimagasló eredményt ért

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Segesd Község Roma Nemzetiségi Önkormányzata testületének 2015. január 26.-án (hétfőn) 10 órakor Segesd Község Önkormányzata házasságkötő termében megtartott nyilvános üléséről.

Részletesebben

2. nap 2014.05.07. Szerda

2. nap 2014.05.07. Szerda 2. nap 2014.05.07. Szerda Az előző napi hosszú út után nem túl frissen ébredtünk a második nap reggelén, de a finom reggeli és a tartalmas útvonal lelkesítőleg hatott mindenkire. - Irány Parajd! hangzott

Részletesebben

Doktori Iskola témakiírás 2012-2013 II.

Doktori Iskola témakiírás 2012-2013 II. Törzstagok: Gergely András Témakiírás A magyarországi eredetű tisztikar felekezeti összetétele 1848-49 historiográfiai vitái A protestantizmus szerepe a magyar felvilágosodás folyamatában Politikai konfliktusok

Részletesebben

A Tisza-part természeti szépségével, élővilágával ismerkedtünk, majd megvizsgáltuk a víz tisztaságát. Következő úti célunk Visk volt.

A Tisza-part természeti szépségével, élővilágával ismerkedtünk, majd megvizsgáltuk a víz tisztaságát. Következő úti célunk Visk volt. Őseink útján járva A vecsési Halmi Telepi Általános Iskola húsz hetedik osztályos tanulója 2012. május 10.- 2012. május 13. között Ukrajnába utazott tanulmányi kirándulásra a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.

Részletesebben

Felvehető létszám: 22

Felvehető létszám: 22 01 speciális angol Felvehető létszám: 22 1. Halasy Eszter 1 2,8 2. Komáromi Réka 1 3 3. KOVIKA15 1 8 4. DANTES49 1 2 5. Könyves Lilla 1 8 6. SZ. LEILA 1 3,8 7. Szabó Réka 1 3,8 8. Nagy Lili 1 3 9. Bacsa

Részletesebben

Megoldás és pontozási útmutató

Megoldás és pontozási útmutató Tanulmányi Verseny 2007/2008 TÖRTÉNELEM. (iskolai) forduló 2007. december 13. Megoldás és pontozási útmutató A kérdéseknél 1-1 pont adható minden helyes feladategységre. Az eltéréseket külön jelöljük.

Részletesebben

Országos művészeti tanulmányi versenyek 2014/2015. Alapfokú művészeti Iskolák tanulmányi versenyei 2015. január 30-31.

Országos művészeti tanulmányi versenyek 2014/2015. Alapfokú művészeti Iskolák tanulmányi versenyei 2015. január 30-31. Országos művészeti tanulmányi versenyek 2014/2015. Alapfokú művészeti Iskolák tanulmányi versenyei 2015. január 30-31. V. Országos Társastáncverseny A) Táncospárok kategória I. korcsoport 1. Miskolczi

Részletesebben

Határozat kivonat a Kulturális, Emberi jogi és Kisebbségi Bizottság 2010. április 12.-i üléséről

Határozat kivonat a Kulturális, Emberi jogi és Kisebbségi Bizottság 2010. április 12.-i üléséről 26/2010. (04. 12.) Kulturális, Emberi jogi és Kisebbségi Biz. határozat A Kulturális, Emberi jogi és Kisebbségi Bizottság mai ülésének napirendi pontjai és azok sorrendje a következő: 1. A 2010. évi kisebbségi

Részletesebben

A megyei versenynek helyet adó intézmény adatai. A település neve. tér. Bocskai www.benedekel. 5. Nagy Dávid Hatvani István Általános Iskola Debrecen

A megyei versenynek helyet adó intézmény adatai. A település neve. tér. Bocskai www.benedekel. 5. Nagy Dávid Hatvani István Általános Iskola Debrecen Hajdú-Bihar megye Az intézmény neve Benedek Elek Ímélcím A megyei versenynek helyet adó intézmény adatai Irányító A település Utca, Házszám Honlapcím -szám neve tér 4029 Bocskai www.benedekel 1 tér ekiskola.hu

Részletesebben

MUNKATERVI ÜTEMEZÉS Petőfi Sándor Általános Iskolai Tagintézmény

MUNKATERVI ÜTEMEZÉS Petőfi Sándor Általános Iskolai Tagintézmény Püspökladányi Általános Iskola és Előkészítő Szakiskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Pedagógiai Szakszolgálat Petőfi Sándor Általános Iskolai Tagintézmény 4150 Püspökladány Bajcsy-Zs.u.3-5. MUNKATERVI

Részletesebben

Csajági Református Általános Iskola. Hited és tudásod hazád jövője!

Csajági Református Általános Iskola. Hited és tudásod hazád jövője! Csajági Református Általános Iskola Hited és tudásod hazád jövője! A falu és az iskola elhelyezkedése, története: - Csajág Veszprém megye délkeleti csücskében, a Séd, a Sió és a Balaton által közrefogott

Részletesebben

Készült: a Marcali Városi Önkormányzat nagytermében 2015. május 6-án megtartott soron kívüli nyilvános képviselő-testületi ülésen.

Készült: a Marcali Városi Önkormányzat nagytermében 2015. május 6-án megtartott soron kívüli nyilvános képviselő-testületi ülésen. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: a Marcali Városi Önkormányzat nagytermében 2015. május 6-án megtartott soron kívüli nyilvános képviselő-testületi ülésen. Helyszín: Marcali Közös Önkormányzati Hivatal (8700

Részletesebben

MANS(Z)BART(H) ANTAL

MANS(Z)BART(H) ANTAL MANS(Z)BART(H) ANTAL Gyermekkora Tóvároson született 1821. december 20-án, az akkori Öreg (ma Ady Endre) utca 4-es számú házban. Apja Josefus Mansbart viaszöntő és mézesbábos mester volt. Anyja Anna Venusin

Részletesebben

Apátfalva Község Polgármestere 6931 Apátfalva, Templom u. 69. Te.: (62) 520-040; Fax: (62) 520-043 E-mail: apatfalva.polg@vnet.hu

Apátfalva Község Polgármestere 6931 Apátfalva, Templom u. 69. Te.: (62) 520-040; Fax: (62) 520-043 E-mail: apatfalva.polg@vnet.hu Apátfalva Község Polgármestere 6931 Apátfalva, Templom u. 69. Te.: (62) 520-040; Fax: (62) 520-043 E-mail: apatfalva.polg@vnet.hu 29-92/2014. Ea.: Varga Gy.-né Tárgy: Tájékoztató Apátfalva Község Cigány

Részletesebben

A 2014/2015-es tanév ütemterve

A 2014/2015-es tanév ütemterve A 2014/2015-es tanév ütemterve Tanévkezdés: Alakuló értekezlet: 2014. augusztus 25. Tanévnyitó ünnepély: 2014. 01. Első tanítási nap: 2014. 01. A tanév munkarendje: A tanév első napja: 2014. 01. Az első

Részletesebben

Katolikus megújulás Északkelet-Magyarországon

Katolikus megújulás Északkelet-Magyarországon Katolikus megújulás Északkelet-Magyarországon II. II. Katolikus megújulás Északkelet-Magyarországon II. Katolikus megújulás Északkelet-Magyarországon Művelődéstörténeti konferencia a jezsuita rend sárospataki

Részletesebben

FIGEDY JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA, ÓVODA, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY NOSZVAJ OM AZONOSÍTÓ

FIGEDY JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA, ÓVODA, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY NOSZVAJ OM AZONOSÍTÓ FIGEDY JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA, ÓVODA, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY NOSZVAJ OM AZONOSÍTÓ 031530 VERSENYEREDMÉNYEK 2009/2010-ES TANÉV MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM GÁRDONYI GÉZA MEGYEI VERS-, PRÓZA-, MESEMONDÓ

Részletesebben

Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.)

Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.) 2008/2009-es tanév Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.) Iskolánk tanulói az országos döntőben az alábbi eredményeket érték el. Fliszár Tímea (12.B osztály)

Részletesebben

Történelemtudományi Doktori Iskola témakiírás

Történelemtudományi Doktori Iskola témakiírás Törzstagok: Gergely András Témakiírás A magyarországi eredetű tisztikar felekezeti összetétele 1848-49 historiográfiai vitái A protestantizmus szerepe a magyar felvilágosodás folyamatában Politikai konfliktusok

Részletesebben

Foglakozások ideje: péntekenként 19.00 Karitász csoport Vezetője: Werbőczi Erzsébet

Foglakozások ideje: péntekenként 19.00 Karitász csoport Vezetője: Werbőczi Erzsébet Éppen ezért minden igyekezetetekkel törekedjetek arra, hogy a hitetekben mutassátok meg az igaz emberséget, az igaz emberségben ismeretet, az ismeretben önuralmat, az önuralomban állhatatosságot, az állhatatosságban

Részletesebben

A XVIII. kerületi nemzetiségi önkormányzatok 2015. évi pályázati (program) célú megítélt önkormányzati támogatása

A XVIII. kerületi nemzetiségi önkormányzatok 2015. évi pályázati (program) célú megítélt önkormányzati támogatása A XVIII. kerületi nemzetiségi önkormányzatok 2015. évi pályázati (program) célú megítélt önkormányzati a Budapest Főváros XVIII. kerületi Bolgár Nemzetiségi Önkormányzat: Szent Cirill és Szent Metód Ünnepe.

Részletesebben

Szóbeli beosztás angol nyelvből

Szóbeli beosztás angol nyelvből Szóbeli beosztás angol nyelvből Név Nap időpont Andl-Beck Boróka péntek 12.30 óra Bali Bence csütörtök 13. 30 óra Balogh Zita péntek 12..30 óra Baráth Amanda Alexandra csütörtök 13.30 óra Becker Sára Melánia

Részletesebben

Észak-Budapesti Döntő eredménylista

Észak-Budapesti Döntő eredménylista Észak-Budapesti Döntő eredménylista 1. korcsoport ( A kategória) 1. Boros Vince Karinthy Frigyes Két Tannyelvű Ált. Isk. 2. Gaál Miklós Dr. Béres József Ált. Isk. 3. Kerekes Balázs Bárczi Géza Ált. Isk.

Részletesebben

Fizika. Környezetismeret. Városi Angol Verseny

Fizika. Környezetismeret. Városi Angol Verseny Fizika 2014. április 8-án Hidy Gábor 8.c osztályos tanulónk részt vett az Eötvös Lóránd Fizikai Társulat által szervezett Öveges József Fizikaverseny megyei fordulóján és továbbjutott az országos döntőbe.

Részletesebben

A II. Debreceni Székely Nap

A II. Debreceni Székely Nap A II. Debreceni Székely Nap Az Erdélyt Járók Közhasznú Egyesület és a Debreceni Unitárius Egyházközség 2013. június 8-án immáron második alkalommal rendezte meg a Székely Napot, Debrecenben. Sok emlékezetes

Részletesebben

Paks, Energetikai Szakközépiskola Sportcsarnok 2015. január 17-18.

Paks, Energetikai Szakközépiskola Sportcsarnok 2015. január 17-18. TOLNA MEGYEI DIÁKSPORT TANÁCS 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY Paks, Energetikai Szakközépiskola Sportcsarnok 2015. január 17-18. 1 FIÚ Hely Megye Iskola Település Testnevelő neve 1. Komárom-E

Részletesebben

10. / Szakács. Tanuló neve: Balázs Erik Károly Javítás. Számlázási cím: 5712 Szabadkígyós, Ókígyósi út 92. Tanuló neve: Balázsházi Renáta Javítás

10. / Szakács. Tanuló neve: Balázs Erik Károly Javítás. Számlázási cím: 5712 Szabadkígyós, Ókígyósi út 92. Tanuló neve: Balázsházi Renáta Javítás Tanulói adategyeztető 10. / Szakács Tanuló neve: Balázs Erik Károly Javítás Oktatási azonosító: 76830010947 Juhász Andrea Számlázási cím: 5712 Szabadkígyós, Ókígyósi út 92. Tanuló neve: Balázsházi Renáta

Részletesebben

VÁZLATOK. II. Közép-Európa társadalomföldrajzi vonásai. közepes termet, zömök alkat Kis-Ázsia felől Közép-Európában: Alpokban, Kárpátok vidékén

VÁZLATOK. II. Közép-Európa társadalomföldrajzi vonásai. közepes termet, zömök alkat Kis-Ázsia felől Közép-Európában: Alpokban, Kárpátok vidékén VÁZLATOK II. Közép-Európa társadalomföldrajzi vonásai Népek, nyelvek, vallások Európa benépesedésének irányai: Ázsia, Afrika alpi típusú emberek közepes termet, zömök alkat Kis-Ázsia felől Közép-Európában:

Részletesebben

Az alsó tagozat versenyeredményei a 2014/15-ös tanévben

Az alsó tagozat versenyeredményei a 2014/15-ös tanévben Az alsó tagozat versenyeredményei a 2014/15-ös tanévben 1/6 I. Tanulmányi versenyek 1. MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM Iskolai szavalóverseny 3-4. osztály 2. helyezés : Nagy Gréta 3.a és Győri Barnabás 3.a 3.

Részletesebben

Nagykőrösi Kolping Katolikus Általános Iskola RENDEZVÉNYTERV 2013-2014.

Nagykőrösi Kolping Katolikus Általános Iskola RENDEZVÉNYTERV 2013-2014. 1. 2. Tanévnyitó szentmise, első tanítási nap tantestület érintettek köre 2. 2. HHH tevékenység indítása IPR munka csoport HHH tanulók és mentor tanárok 3. 2. Egyéb foglalkozások beindítása tantestület

Részletesebben

Földesi Dalma 10.b Krettné Bagi Márta Arany min. Fejszés Andrea 10.b Krettné Bagi Márta X. 11-es csapat 11.a Dr. Horváth Alajosné 1.

Földesi Dalma 10.b Krettné Bagi Márta Arany min. Fejszés Andrea 10.b Krettné Bagi Márta X. 11-es csapat 11.a Dr. Horváth Alajosné 1. Középiskolai Tanulmányi Verseny Tanuló neve Osztály Felkészítő tanár II. forduló Magyar nyelv Földesi Orsolya 12.d Kovács Zoltán X 11. Magyar nyelv Szalkai Anna 12.b Krettné Bagi Márta X 8. OKM által támogatott

Részletesebben

TÖRTÉNELEM 8. évfolyamos tanulók számára 3. forduló

TÖRTÉNELEM 8. évfolyamos tanulók számára 3. forduló TÖRTÉNELEM 8. évfolyamos tanulók számára 3. forduló 2013. január 30. Össz.pontszám: 30p Versenyző neve: Osztály:. Iskola neve:. Az utolsó fordulónak egyetlen témája van: a trianoni békediktátum (békeszerződés).

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Dunaegyháza Község Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat 2014. március 27. napján megtartott üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Dunaegyháza Község Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat 2014. március 27. napján megtartott üléséről J E G Y Z Ő K Ö N Y V Dunaegyháza Község Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat 2014. március 27. napján megtartott üléséről DUNAEGYHÁZA KÖZSÉG SZLOVÁK NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült:

Részletesebben

Balajt község Önkormányzatának KÉPVISELŐ-TESTÜLETE e-mail cím: onkormanyzat@balajt.hu

Balajt község Önkormányzatának KÉPVISELŐ-TESTÜLETE e-mail cím: onkormanyzat@balajt.hu Balajt község Önkormányzatának KÉPVISELŐ-TESTÜLETE e-mail cím: onkormanyzat@balajt.hu 82-5/2014. JEGYZŐKÖNYV Balajt község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. évi március hó 26. napján, szerdán 10

Részletesebben

Fontos tudnivalók a 2014/2015-ös tanévről

Fontos tudnivalók a 2014/2015-ös tanévről Fontos tudnivalók a 2014/2015-ös tanévről Oldal: 2 / 7 Székhelyünk: 2085 Pilisvörösvár, Fő utca 134. Telefon: (26) 374 457 (26) 611-477 Iskolaigazgató: Szakmai vezető: Iskolatitkár: Gazdasági vezető: Gazdasági

Részletesebben

Felsőtárkányi Roma Nemzetiségi Önkormányzat 3324 Felsőtárkány, Fő út 101. E-mail: felsotarkanyicko@freemail.hu

Felsőtárkányi Roma Nemzetiségi Önkormányzat 3324 Felsőtárkány, Fő út 101. E-mail: felsotarkanyicko@freemail.hu Felsőtárkányi Roma Nemzetiségi Önkormányzat 3324 Felsőtárkány, Fő út 101. E-mail: felsotarkanyicko@freemail.hu Jegyzőkönyv Készült a Felsőtárkányi Polgármesteri Hivatal tárgyalójában a Felsőtárkány Roma

Részletesebben

December havi programok

December havi programok December havi programok December 3-án kezdődik a korcsolya. Középső csoportos kortól (aki 2014. augusztus 31- ig betölti az 5 évet) lehet korcsolyázni. Az első turnus nyolc alkalom, ez január közepéig

Részletesebben

SZENT IMRE NAPOK VERSENYEREDMÉNYEK 2014. 11. 06-07.

SZENT IMRE NAPOK VERSENYEREDMÉNYEK 2014. 11. 06-07. SZENT IMRE NAPOK VERSENYEREDMÉNYEK 2014. 11. 06-07. IRODALMI PÁLYÁZAT III. korcsoport 1. Janzsó Lili 6.b (Szent Imre, ) 2. Kecskés Katalin 6.o. (II. János Pál Pápa Katolikus Óvoda és Általános Iskola,

Részletesebben

*Magas szinten biztos nyelvtudás Tar Dorina 12.H nagyon sokat tanulhatok mindenki a felsőfokúra hajt Horváth Dia

*Magas szinten biztos nyelvtudás Tar Dorina 12.H nagyon sokat tanulhatok mindenki a felsőfokúra hajt Horváth Dia *Magas szinten és érdekesen sajátíthatom el a német nyelvet. Ezen kívül gondolkodás nélkül tanulhatok külföldön, hiszen biztos nyelvtudás a végeredmény. (Tar Dorina 12.H Goethe Intézet Projektverseny,

Részletesebben

TANÉVZÁRÓ ÉRTEKEZLET

TANÉVZÁRÓ ÉRTEKEZLET Füzesabonyi Remenyik Zsigmond Középiskola, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Teleki Blanka Tagiskolája 3390 Füzesabony, Szabadság út 33. titkárság: 36/542-411, igazgató:36/542-412412 E-mail:

Részletesebben

5.b S. Tóth Marcell országos fordulóba továbbjutott 5.b Kovács Bertalan országos fordulóba továbbjutott 4.a Horváth Kristóf megyei l.

5.b S. Tóth Marcell országos fordulóba továbbjutott 5.b Kovács Bertalan országos fordulóba továbbjutott 4.a Horváth Kristóf megyei l. Kiemelkedő verseny eredmények az elmúlt fél évben Titok Arany János országos verseny 8.a. Papp Marcell 3.hely Nagyné Molnár Sarolta 5.a. Osváth Bálint 7.hely Guzslovánné B. Judit 5.b. Kovács Bertalan 7.hely

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Szakáld Község Önkormányzata képviselő testülete 2013. február 21-én tartott testületi üléséről

Jegyzőkönyv. Készült: Szakáld Község Önkormányzata képviselő testülete 2013. február 21-én tartott testületi üléséről Szakáld Község Önkormányzat Képviselő testülete 3596 Szakáld, Aradi u. 4. Jegyzőkönyv Készült: Szakáld Község Önkormányzata képviselő testülete 2013. február 21-én tartott testületi üléséről Jelen vannak:

Részletesebben

Szeptember. Október. Dátum Program Felelősök Megjegyzés. 1. ó. tanévnyitó ünnepély 2-4. ó. osztályfőnöki óra,felsőben 5. óra szakóra, tankönyvosztás

Szeptember. Október. Dátum Program Felelősök Megjegyzés. 1. ó. tanévnyitó ünnepély 2-4. ó. osztályfőnöki óra,felsőben 5. óra szakóra, tankönyvosztás Szeptember Tanévnyitó Elsős szülői értekezlet Sándor Anita Nagyné Czoboly Mária,Péterné Csókási Beáta ó. tanévnyitó ünnepély 2-4. ó. osztályfőnöki óra,felsőben 5. óra szakóra, tankönyvosztás 15 - Elsősök

Részletesebben

Kastély látogató Magyarózdon

Kastély látogató Magyarózdon Kastély látogató Magyarózdon *Ha először jár Magyarózdon, olvassa el figyelmesen az Ú (mint útmutatás) jelzést. Festői képet nyújt az a lankás dombokkal övezett völgy, amely Marosludastól húzódik déli

Részletesebben

Lecsó fesztivál a Szt. István Általános Iskolában

Lecsó fesztivál a Szt. István Általános Iskolában 1. 1. Hétfő 2. 2. Kedd 3. 3. Szerda 4. 4. Csütörtök 5. 5. Péntek 6. Szombat 7. Vasárnap 6. 8. Hétfő 7. 9. Kedd 8. 10. Szerda 9. 11. Csütörtök 10. 12. Péntek 13. Szombat 14. Vasárnap 11. 15. Hétfő 12. 16.

Részletesebben

Bajnokságok. Akik helyezéseket szereztek Budapest- és Országos Bajnokságokon

Bajnokságok. Akik helyezéseket szereztek Budapest- és Országos Bajnokságokon Bajnokságok Akik helyezéseket szereztek Budapest- és Országos Bajnokságokon A BOLERO TSE saját nevelésű párokat versenyeztet és ez megalakulásától így volt. Az ország egyik legsikeresebb latin műhelye

Részletesebben

az őszi érettségi vizsgára való jelentkezés határideje Jáky József Tagintézményben nevelőtestületi értekezlet avatási vetélkedő a 9.

az őszi érettségi vizsgára való jelentkezés határideje Jáky József Tagintézményben nevelőtestületi értekezlet avatási vetélkedő a 9. Időpont Szeptember 2. Szeptember első hetében: Szeptember 5. Szeptember 9. Szeptember 12. Szeptember 13. Szeptember 10-13. Szeptember második felében Szeptember 16-20 Szeptember 20. Szeptember 24. Szeptember

Részletesebben

Pataky Zsófia vagyok, 14 éves. A legnagyobb gyerek a családban. Két testvérem van.

Pataky Zsófia vagyok, 14 éves. A legnagyobb gyerek a családban. Két testvérem van. A gyermekek Pataky Zsófia vagyok, 14 éves. A legnagyobb gyerek a családban. Két testvérem van. Pontosan 6 évvel ezelőtt, karácsonykor (amikor én 8 éves voltam a húgom pedig 5) kaptam a világ legszebb ajándékát.

Részletesebben

MARTONVÁSÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK OKTATÁSI, KULTURÁLIS, IFJÚSÁGI ÉS SPORT BIZOTTSÁGA

MARTONVÁSÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK OKTATÁSI, KULTURÁLIS, IFJÚSÁGI ÉS SPORT BIZOTTSÁGA 1 509-8/2013. MARTONVÁSÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK OKTATÁSI, KULTURÁLIS, IFJÚSÁGI ÉS SPORT BIZOTTSÁGA 2013. szeptember 30-án megtartott üléséről 8. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E 2 J E

Részletesebben

HATÁRIDŐNAPLÓ 2014/2015. TANÉV. December

HATÁRIDŐNAPLÓ 2014/2015. TANÉV. December HATÁRIDŐNAPLÓ 2014/2015. TANÉV December a hónap folyamán Történelem háziverseny harmadik fordulója a 9-10. évfolyam számára a második világháború témaköréből felelős: Hartmann Mónika Kirándulás a bécsi

Részletesebben

Eredmények 2013-14-es tanév ZENEMŰVÉSZET

Eredmények 2013-14-es tanév ZENEMŰVÉSZET Eredmények 2013-14-es tanév ZENEMŰVÉSZET VIII. REGIONÁLIS GITÁR VERSENY MÁRCIUS CSIPKEREKI MÁTÉ II. HELYEZÉS SZALAINÉ PAPP EDIT XV. NEMZETKÖZI ÜTŐHANGSZERES FESZTIVÁL GYŐR MÁRCIUS DRUMS FESZTIVÁL RÉSZVÉTEL

Részletesebben

ANGOL ÁLTALÁNOS NYELV

ANGOL ÁLTALÁNOS NYELV 1. Guruz Laszlo 2. Kelemen Imre 3. Kiss Adrienn Alexandra 4. Radosits Ambrus Zoltan 5. Olajos Katalin 6. Forgacs Bianka 7. Hogye Gyula 8. Nemeth Balint 9. Pakay Bela 10. Pirvacsi Istvan Zsolt 11. Popovics

Részletesebben

Makó Csenge 1. Baky Boglárka Makó Csenge 2. Hegyi Petra Szűcs Helga 21:08 3. Rétháti Lili Kiss Fanni Dóra Makó Csenge 4. Makó Csenge Kiss Fanni 21:16

Makó Csenge 1. Baky Boglárka Makó Csenge 2. Hegyi Petra Szűcs Helga 21:08 3. Rétháti Lili Kiss Fanni Dóra Makó Csenge 4. Makó Csenge Kiss Fanni 21:16 Makó Csenge 1. Baky Boglárka Makó Csenge 2. Hegyi Petra Szűcs Helga 21:08 3. Rétháti Lili Kiss Fanni Dóra Makó Csenge 4. Makó Csenge Kiss Fanni 21:16 5.-6. Kiss Fanni Kovács Debóra 21:14 Kiss Fanni 5.-6.

Részletesebben

NEMZETI EGYÜTTMŰKÖDÉSI ALAP

NEMZETI EGYÜTTMŰKÖDÉSI ALAP Eredmények A verseny időpontja: 2013. OKTÓBER 12. 09-14 óra A verseny színhelye: SZOLNOKI FÜVES SPORTREPÜLŐTÉR A verseny rendezői: SZOLNOKI HONVÉD SPORTEGYESÜLET MH 86 SZOLNOK HELIKOPTER BÁZIS Versenyt

Részletesebben

A 2014-2015-ös tanév iskolai feladatainak ütemezése a Magyar László Gimnázium és Szakiskolában

A 2014-2015-ös tanév iskolai feladatainak ütemezése a Magyar László Gimnázium és Szakiskolában Dunaföldvári-Bölcskei-Madocsai Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola, Gimnázium és Szakiskola Magyar László Gimnáziuma és Szakiskolája 7020 Dunaföldvár, Templom u. 5. Telefon/Fax: 75/541-269 OM 201167

Részletesebben

V. REALDANCE NEMZETKÖZI NYÁRI TÁNCFESZTIVÁL. Mezőkövesd, 2011. július 1-3.

V. REALDANCE NEMZETKÖZI NYÁRI TÁNCFESZTIVÁL. Mezőkövesd, 2011. július 1-3. V. REALDANCE NEMZETKÖZI NYÁRI TÁNCFESZTIVÁL Mezőkövesd, 20. július 1-3. Gyerek II D latin 1/1 Mezőkövesd 2 páros 1 2 Somoskői László Fürjes Eszter Ten Dance Tse 2 25 Babiciu Razvan Dunca Alina Románia

Részletesebben

Matematika 5. és 7. évf. verseny

Matematika 5. és 7. évf. verseny Mohay Lili 5 ált. iskola Bánlakiné Németh Ildikó Dr. Béres József 1. Körtvélyessy László 5 ált. iskola Pártos Péterné Nyelvű 2. Wang Anna 5 ált. iskola Borsos Irén Óbudai Nagy László 3. Antók Etele 5 ált.

Részletesebben

9.Sülysápi Futónap EREDMÉNYLISTA. Ovis futam abszolút befutó lista

9.Sülysápi Futónap EREDMÉNYLISTA. Ovis futam abszolút befutó lista EREDMÉNYLISTA Ovis futam abszolút befutó lista 1. Berki Maja 1 Tápógyörgye 01:19 2. Berki Illés 100 Tápógyörgye 01:36 3. Bosánszki Zoé Kira 2 Kóka 01:40 4. Győri Iringó 3 Sülysáp 02:39 Gyerek I. abszolút

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Makó Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. július hó 5. napján, a városháza I. emeleti nagytanácskozó termében megtartott 17. rendkívüli, nyílt ülés jegyzőkönyve. Jelen vannak:

Részletesebben

Tanítványok kiemelkedő versenyeredményei

Tanítványok kiemelkedő versenyeredményei Tanítványok kiemelkedő versenyeredményei Európai Uniós Természettudományos Diákolimpia (EUSO) Megszerveztem a magyar csapat részvételét, 2008-ban megfigyelő voltam a versenyen. 2009-től a fizikus csapattagok

Részletesebben