Az Árpád Gimnázium felvételi tájékoztatója a es tanévre

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Az Árpád Gimnázium felvételi tájékoztatója a 2013-2014-es tanévre"

Átírás

1 Olyan lesz a jövő, mint amilyen a ma iskolája. Szent-Györgyi Alert Az Árpád Gimnázium felvételi tájékoztatója a es tanévre a múlt 2012 a jelen

2 12 pont, amiért jó az Árpáda járni (a diáktanács véleménye szerint) 1. A tanárok érthetően magyaráznak, és minden tantárgy érdekes (ennél a pontnál tanár is volt a láthatáron ). 2. Itt nem lehet unatkozni: hol tanulunk, hol szórakozunk (ha lehet, inká szórakozunk). 3. A tanárok tösége nagyon jól tanít. 4. Érdekesek az itt lévő emerek, jó a közösség. Mindenkivel lehet eszélgetni, a nagyoak nem nézik le a kicsiket. 5. Az egész Árpád olyan, mint egy nagy család, viccesek a programok, és nem csak a tanulásról szól a gimnáziumi élet. 6. Számít a diákok véleménye, amit a diáktanács határozottan képvisel! 7. Jó a szüneten a arátokkal találkozni. 8. A tanárok segítenek, ha ármit nem értenénk. 9. Jó ide járni a sok program miatt: közösségépítő programok, sportprogramok, kirándulások, táorozások, Csilleérc. 10. Ha véletlenül nem vagy tökéletes, itt azon fognak dolgozni mind a tanárok, mind a diáktársaid, hogy azzá tegyenek. 11. Nagyon jó az iskolai kórus. Rengeteg minősítő hangversenyen szerepeltünk már kiemelkedően, de már a közösség miatt is érdemes elépni. 12. A hiedelmekkel ellentéten, nem halsz ele a tanulása, (ha mégis, akkor az iskola saját halottjának tekint, de erre még nem volt példa ).

3 Tisztelt Szülők és Diákok! Kedves Érdeklődők! A 110 éves múltra visszatekintő Árpád Gimnázium alapításakor, tehát 1902-en a udai oldal első, nem egyházi fenntartású középiskolája volt. Az iskola működésének kezdetétől, tehát a XX. század elejétől a világszerte elismert színvonalon működő magyar gimnáziumi rendszer egyik intézménye, értékeinek és hagyományainak őrzője. Pedagógiai programunk szerint gimnáziumunk nevelőtestülete legfontosa feladatának tartja, hogy megismerje és fejleszteni segítse tanulóink azon képességeit és személyiségjegyeit, illetve olyan ismereteket nyújtson, amelyek társadalmi eilleszkedésükhöz, a megfelelő életpályára kerülésükhöz elengedhetetlenek. Más szóval, szándékaink és gyakorlatunk szerint lehetőséget kívánunk teremteni ahhoz, hogy diákjaink a jövően hazánk tisztességes és művelt polgárai legyenek. Tudjuk, hogy az említett célok elérése az iskolai életen mindennapi erőfeszítésekkel, küzdelmekkel és konfliktusokkal zsúfolt folyamat, amely azonan a sikeresen teljesíteni tudóknak cserée lassan eérő fejlődés eredményeként a közösséghez való tartozás tudatát és a széleskörű ismeretekkel rendelkezők iztonságát ötvöző tartást ad. Várjuk tehát azoknak a tehetséges és szorgalmas hatodikos és nyolcadikos tanulóknak a jelentkezését, akik felsőoktatási továtanulási esélyeik megteremtése és növelése érdekéen maguk is kitartó munkára képesek. A felvételi eljárási rendről és az Árpád Gimnáziumról novemer 26-án 17 órától a hatodikosok, novemer 12-én 17 órától pedig a nyolcadikosok számára tartunk igazgatói tájékoztatót iskolánk nagyelőadójáan. Budapest, októer 31. Gyimesi Róert igazgató

4 4 A legfontosa események, teendők és határidők valamennyi felvételiző számára Időpont/határidő én (hétfőn) 17 órától án (hétfőn) 17 órától éig (hétfőig) án (pénteken) 14 órától én (szomaton) 10 órától én (csütörtökön) 14 órától án (hétfő) 9 és 17 óra között én (kedden) 16 óráig étől (keddtől) áig (péntekig) étől (csütörtöktől) éig (péntekig) e (csütörtök) 12 órától (hétfő-péntek) án (szerdán) 8 órakor (hétfőkedd) éig (csüt.) Feladat Tájékoztató a leendő kilencedikeseink szülei számára Tájékoztató a leendő hetedikeseink szülei számára Jelentkezés a központi íráseli felvételi vizsgára a vizsgát szervező intézményen Központi íráseli felvételi vizsgák a hatodikosoknak Központi íráseli felvételi vizsgák a nyolcadikosoknak Pótló központi íráseli felvételi vizsgák A kijavított íráseli feladatlapok megtekintése A kijavított íráseli felvételi feladatlapokkal kapcsolatos írásos észrevételek leadási határideje Az értékelőlapok átvétele, valamint másolataik hitelesítése iskolánk titkárságán Az íráseli eredmények megtekinthetők a honlapon A tanulói jelentkezési lapok eadási (postára adási) határideje Az Árpád Gimnáziuma jelentkező tanulók eddigi eredményei alapján készült rangsorának, valamint a szóeli vizsgák eosztásának nyilvánosságra hozatala iskolánk honlapján Szóeli meghallgatások Az ideiglenes felvételi jegyzék nyilvánosságra hozatala az iskola honlapján A tanulói adatlapok (jelentkezési sorrend) módosításának lehetősége Íráseli értesítés a felvételről hozott döntésről

5 5 Tájékoztató a hat évfolyamos középiskolai osztályoka jelentkezők számára a es tanévre 1. Időpontok, határidők, a jelentkezés módja Gimnáziumunka felvételi eljárás keretéen kerülhetnek e az általános iskola 6. évfolyamát sikeresen elvégző tanulók. Idén is az Oktatási Államtitkárság megízásáól készített központi íráseli felvételit írják meg a tanulók matematikáól és anyanyelvől. Az íráseli felvételi vizsgára decemer 10-éig lehet jelentkezni a megfelelően kitöltött jelentkezési lappal. Ez a jelentkezési lap novemer 19-étől az iskola portáján eszerezhető, vagy letölthető az iskola honlapjáról: www. arpad.sulinet.hu. A 20/2012. (VIII. 31.) EMMI-rendelet szerint: Amennyien a sajátos nevelési igényű, valamint a eilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő jelentkező élni kíván az Nkt. 51. (5) ekezdéséen iztosított jogával, a jelentkezési laphoz csatolnia kell az erre vonatkozó kérelmet, valamint a szakértői izottság véleményét. Az igazgató a kérelemről döntését határozat formájáan hozza meg. Az igazgató döntéséen rendelkezik az iskolai tanulmányok során a tanuló által használt, megszokott eszközök iztosításáról, az íráseli dolgozat elkészítéséhez a munkaidő meghosszaításáról, a vizsga meghatározott részeinek értékelése alóli felmentésről. Az íráseli felvételi vizsga időpontja: január 18. péntek, óra. (Pótló felvételi: január 24-én, csütörtökön, 14 órától azok számára, akik az íráselin alapos ok, pl. igazolt etegség miatt, nem tudtak megjelenni.) A kijavított íráseli dolgozatokat január 28-án, 9-17 óráig lehet megtekinteni. A kijavított íráseli felvételi feladatlapokkal kapcsolatos írásos észrevételek leadási határideje január 29-e 16 óra. Az íráseli vizsga eredményei a jelentkezők tanulói azonosítójával társítva feruár 7-én 8 órától megtekinthetők az iskola honlapján. Az értékelőlapok átvétele, valamint másolataik hitelesítése feruár 5-e és 8-a között történik iskolánk titkárságán.

6 6 Azoknak a tanulóknak, akik az íráseli vizsgán elért eredményük alapján úgy döntenek, hogy az Árpád Gimnáziuma jelentkeznek, központilag kiadott jelentkezési lapot kell kitölteniük és intézményünke eljuttatniuk feruár 15-éig (péntekig). (Ez a jelentkezési lap eszerezhető iskolánk portáján feruár 1-jétől, vagy letölthető a internetes címről, és közvetlenül, az általános iskolák közreműködése nélkül nyújtható e a felvételt hirdető középfokú iskoláknak. Ezzel egyidően a tanulói adatlapot is e kell küldeni a Felvételi Központa 9001 Győr, Pf. 681.) A jelentkezési laphoz, kérjük, mellékeljék az értékelőlapjuk az íráseli felvételi helyszínén hitelesített fénymásolatát. A korái tanulmányi eredmények és az íráseli eredménye alapján a hatodikos tanulókat tagozatonként rangsoroljuk, és feruár 21-én 12 órától honlapunkon közzé tesszük, közülük kik és milyen időeosztás szerint vesznek részt a feruár 25-én kezdődő és március 1-jéig tartó szóeli meghallgatásokon. A 20/2012. (VIII. 31.) EMMI-rendelet szerint az azonos összesített eredményt elérő tanulók közül előnyen kell részesíteni a halmozottan hátrányos helyzetű tanulót, ezt követően azt a jelentkezőt, akinek a lakóhelye, ennek hiányáan tartózkodási helye az iskola székhelyének, telephelyének településén található Az ideiglenes felvételi jegyzéket március 13-án 8 órakor hozzuk nyilvánosságra honlapunkon március én van lehetősége a jelentkezőknek a tanulói adatlapok módosítására. Ennek során a felvételiző változtathat a jelentkezési sorrenden, továá lehetőség van arra is, hogy jelentkezzen iskolánk továi tagozatára/tagozataira, utói eseten azonan pótló szóeli vizsgát nem áll módunkan tartani, így e jelentkezést érdemen nem írálhatjuk el. A tanulók felvételéről hozott döntésről a Felvételi Központ által visszaküldött végleges felvételi jegyzék alapján április 25-én küldjük ki az értesítést a jelentkezőknek.

7 7 2. Irányválasztási lehetőségek Tagozataink kódjai: Emelt óraszámú angol tantervű hat évfolyamos gimnáziumi oktatás 61 Emelt óraszámú német tantervű hat évfolyamos gimnáziumi oktatás 64 Speciális matematikai hat évfolyamos gimnáziumi oktatás 62 Emelt óraszámú természettudományi hat évfolyamos gimnáziumi oktatás 63 Iskolánk OM azonosító kódja: , egyetlen telephelyünk a 001 számmal azonosítható. 3. Nyelvtanulás Minden gimnáziumi tanuló a tanterveken meghatározottak szerint két idegen nyelvet köteles tanulni. A választható idegen nyelvek: első nyelvként vagy az angol, vagy a német nyelv; második nyelvként (az első idegen nyelvtől különözően) vagy az angol, vagy a német, vagy a francia, vagy a spanyol vagy az orosz nyelv. A második idegen nyelvi csoportokat a jelentkezők számától függően indítjuk. A hetedik évfolyamtól az első két éven csak az első, jellemzően a koráan már tanult* idegen nyelvet oktatjuk. Az idegen nyelvi csoportokan ezt meghatározza a csoportok jellege (vagy angol, vagy német nyelv), a természettudományi és matematikai osztály az elmúlt éveken angolos osztályként indult. Ezt követően a kilencedik évfolyamon indul a második idegen nyelv tanítása**, kezdő szinten. *Tekintettel arra, hogy az elmúlt éveken aránytalan volt, s várhatóan hasonló lesz a hozzánk jelentkezett, majd felvett tanulók megoszlása az első idegen nyelvet tekintve, nyelvi csoporta való esorolásukról a tanuló kérése, nyelvi felmérése, teljesítménye és az iskola lehetőségei figyelemevételével az igazgató dönt. **Nyolcadik osztály végén a második idegen nyelvet tekintve is felmérjük a tanulói igényeket, s ezeket a gimnázium lehetőségeivel egyeztetve, igazgatói döntés alapján hozzuk létre a csoportokat.

8 8 A felvételi eljárást lezáró döntés után felmérjük a tanulók idegen nyelvi tudását az első idegen nyelvől, és szükség, illetve igény esetén felzárkóztató foglalkozásokat indítunk. 4. A gimnáziumi képzés jellege Mivel a kerettantervek kiadása, valamint az iskola helyi tantervének átdolgozása e tájékoztató kiadásának idején, illetve azt követően zajlik, az egyes osztályaink óraterveit a korái éveken megszokottakkal ellentéten nem tudjuk most közölni. Annyi azonan izonyos, hogy - a leendő 7. a emelt óraszámú angol nyelvi tantervű osztályként, - a leendő 7. emelt óraszámú matematika tantervű osztályként *, - a leendő 7. c osztályunk egyik fele emelt óraszámú német nyelvi tantervű csoportként, a másik fele emelt óraszámú természettudományi tantervű csoportként ** indul majd. *Ilyen jellegű képzést az Árpád Gimnáziumon kívül a fővárosan csak a Berzsenyi Dániel Gimnázium, a Fazekas Mihály Gimnázium és a Szent István Gimnázium folytat. Az ee az osztálya jelentkezőknek ajánljuk a novemer 16-án 12 órától megrendezendő Amfiteátrum Kupa matematikaversenyen való részvételt, mely napon a matematika feladatsor megoldása után különöző érdekes természettudományi emutatókon is részt vehetnek a diákok. **Az ee a csoporta jelentkezőknek ajánljuk a január 30-án 14 órától megrendezendő, érdekes és játékos Karádi Károly Természettudományi Versenyen való részvételt.

9 9 5. Felvételi keretszámok A es tanévre a hat évfolyamos osztályunk mindegyikée 30 tanulót veszünk fel: 30 főt az emelt óraszámú angol tantervű osztálya, 30 főt a speciális matematika tantervű osztálya, 15 főt az emelt óraszámú német tantervű csoporta, 15 főt az emelt óraszámú természettudományi tantervű csoporta. 6. Az íráseli felvételi vizsga tantárgyai Az íráseli vizsga tárgyai minden jelentkező számára egyaránt: magyar nyelv és irodalom, matematika. Az íráseli vizsga feladatsora központi, az Oktatási Hivatal megízásáól összeállíttatott feladatsor. A hatodikos tanulók számára az elmúlt évek feladatlapjai (és javítókulcsai) elérhetők a című honlapon. 7. A szóeli felvételi vizsga tárgyai A szóeli felvételin a választott tagozatnak megfelelően a jelentkezők az aláiak szerinti tantárgyakól adnak számot tudásukról. A szóeli meghallgatások követelményei A szóeli felvételi követelményei című fejezeten megtalálhatók. A szóeli meghallgatás terjedelme nem haladhatja meg a 20 percet, és része egy osztályfőnöki eszélgetés is. Tagozat hat évfolyamos nyelvi (angol, német) hat évfolyamos matematika hat évfolyamos természettudományi Tantárgyak magyar nyelv a választott idegen nyelv és irodalom matematika természetismeret

10 10 8. A felvételi eredmények elírálása A felvételin összesen 500 pont érhető el az aláiak szerint: Hat évfolyamos természetnyelvi matematika tudományi Tagozat kapható kapható kapható pontok pontok pontok Hozott pontok 75 15% 75 15% 75 15% Központi magyar % % % íráseli matematika % % % osztályfőnök 25 5% 25 5% 25 5% Választott Természet- Szóeli 1. tárgy nyelv 12% Matematika 20% ismeret tárgy Magyar 40 8% 20% Összes pontszám % % % A hozott pontok számításánál minden jelentkezőnél az 5. év végén és a 6. év félévéen a magyar irodalom, a matematika, az idegen nyelv, a történelem és a természetismeret tantárgyakól szerzett osztályzatait vesszük figyeleme. A kapott osztályzatok átlagát az alái tálázatól kiolvasható értékekkel súlyozva, eszorozva kapjuk a maximálisan 75 pontot. Hat évfolyamos Tagozat A hozott tárgyak szorzói Magyar Matematika Nyelv Történelem nyelvi matematika Természetismeret természettudományi Az íráseli értékelésénél az egyes feladatlapok különöző súlyozással kerülnek értékelésre. A tálázat szerint az íráselin elérhető maximálisan 50 pontot

11 11 négyszerezéssel maximum 200, vagy kétszerezéssel maximum 100 ponttá alakítjuk. 9. Egyé tudnivalók Az intézmény igazgatója novemer 26-án, hétfőn 17 órától felvételi tájékoztatót tart. A felvételivel kapcsolatos egyé tudnivalókról folyamatosan iskolánk honlapjáról, azon elül is a Híreink rovatól tájékozódhatnak novemer 28-án, szerdán 8:30-tól nyílt napot tartunk az érdeklődők számára, melyen alkalmuk lesz töféle órát is látogatni. Kérjük, részvételi szándékukat novemer 23-áig, péntekig a honlapunk segítségével elérhető elektronikus kérdőív kitöltésével jelezzék. 10. A leendő osztályfőnökök 7. a Gyanó Éva Gyanó Éva vagyok, matematikát tanítok 2001 óta az Árpád Gimnáziuman. Ezen idő alatt egy hat évfolyamos és egy négy évfolyamos osztály osztályfőnöke voltam. Egy volt diák véleménye rólam: A Tanárnő osztályfőnökségének legjellemző ismérvei a családközpontúság, a nevelés és a közösség kovácsolása. Családközpontú, mert minden tanítványának családi hátterét ismeri, igyekszik a szülőkkel, adott eseten az egész családdal közelei, jó viszonyt kialakítani. E célt szolgálják például a családi napok, ahol a szülők joan megismerkedhetnek vele, egymással és az osztálytársakkal is. A matematika órák visszatérő eleme a plusz-mínuszos kis dolgozat, mely gyakori és minden alkalommal streszszes élmény, ellenen rákényszerít a folyamatos készülésre. A diákok értékelése a jegyeken és önmagukhoz mért teljesítményükön alapul. Egy volt szülő véleménye rólam: Gyanó Éva tanárnő hat évig volt a lányom osztályfőnöke. Ez idő alatt jól megismerhettem, megismerhettük őt, mert erre nyitottságával lehetőséget adott. Évente töször rendezett családi napot, ami nagyon összekovácsolta az osztályt. Osztályfőnökként mindig az értéket, a jót, a pozitívat képviselte. Szeretettel és határozottan irányította gyermekeinket a felnőtté válás folyamatáan, átorította, támogatta őket, nyesegette vadhajtásaikat, erkölcsi irányt mutatott. Következetesen vitte végig elképzeléseit, amelyek szá-

12 12 munkra, szülők számára megnyugtatók voltak. A gyerekek iztonságan érezhették magukat Gyanó Éva szárnyai alatt aan az életszakaszukan, amelyet a kiskamasz kor forradalmi időszaka és a kamaszkor viharos évei jellemeznek. Ennek az időszaknak a végére valóan kiteljesedhettek a gyerekek, miközen elfogadóvá váltak dolgokkal, másokkal és önmagukkal szemen. Nagy szeretettel és érdeklődéssel várom leendő új diákjaimat, remélve, hogy a korái évek gyakorlata szerint sikerül majd együtt jó közösséget kialakítanunk mindannyiunk örömére és megelégedésére. 7. A számokhoz való vonzódásom még 4 éves koromra nyúlik vissza, amikor először meg tudtam különöztetni a 6-os uszt a 86-ostól. Két évvel késő miután őseim hagyományát folytatva elkezdtem a Fradinak drukkolni a Nemzeti Sport (akkor Népsport) NB I-es taelláját öngészve kezdett kialakulni ennem a ma már sokak által eltúlzottnak is tekintett statisztikusi hajlam. Innen már nyílegyenesnek is nevezhető út vezetett a matematika tanári pályára, főleg ha figyeleme veszszük, hogy fél éves koromtól kezdve lakásunk alaka az Árpád Gimnáziumra nézett. Amióta az eszemet tudom, tanár szerettem volna lenni. Különös, hogy egyik testvérem kitűnő rajzolóként rajzfilmrendező lett, másik szintén kitűnő rajzolóként történelemtanár, míg én ezen a téren megrekedtem a pálcikaemerkék szintjén (ár azóta megtanultam tűrhetően négyzetet és háromszöget rajzolni). Apai nagyszüleim pedagógus-vénájáól örökölhettem talán valamit, de ők is mindketten humán-szakosok voltak. Pólyáskoran kezdődött kapcsolatom az Árpáddal 1987-en gimnazistaként folytatódott. Amióta akkor eléptem az Árpád kapuján, más magyarországi középiskolával nem is volt dolgom (leszámítva egy rövid óraadói esegítést a Veres Péter Gimnáziuman). Az ELTE matematika-informatika szakának efejezése előtt az egyetem utolsó évét gyakorló tanárként egy angliai középiskoláan töltöttem, majd 1996 novemeréen tanárként kerültem vissza az iskoláa, s még mindig itt vagyok... Akkori tanáraim közül ma töen kollégáim, mint ahogy van kollégám már érettségizett tanítványaim közül is. Nyolc év osztályfőnöki tapasztalattal rendelkezem: ig végigvittem egy hat évfolyamos speciális matematika tagozatos osztályt, en és en pedig "eugróként" kaptam meg egy-egy 12. évfolyamos, szintén specmatos osztályt. Sokat és szívesen tanítottam és tanítok a matematika tagozaton - ennek ellenére diákként még angolos voltam. Most nagy izgalommal várom, mi-

13 13 lyen lesz 15 év után ismét hetedikesek mellett osztályfőnökösködni. Tanítási feladataim mellett jelenleg az Árpádan az érettségivel és továtanulással kapcsolatos feladatokért felelek, valamint nyolcadik éve szerkesztem az Árpád Lapok címen évente hétszer megjelenő iskolaújságot decemere óta az ifjúságnevelés egy más területén is helyt kell állnom, hiszen ma már három fiú és egy lánygyermek édesapja is vagyok. 7. c Ónodi Lívia Az a tény, hogy tanár szeretnék lenni már nagyon korán eldőlt. Kisiskolás koroman sora ültettem a aáimat és mindig arról magyaráztam nekik, amit éppen nekem tanítottak az iskoláan. Egy alföldi mezővárosan nőttem fel, szüleim nagy szeretetéen, szaadságan, természet közeli környezeten, két testvéremmel együtt. A házunk egy akácos ligeterdő közeléen volt. Az utcaeli gyerekekkel ide jártunk játszani, fogózni, fára mászni, és persze ettük az akácvirágot, mert nagyon finom és édes volt. Közelről figyelhettem a réten és az erdően élő állatokat, mozgásukat, viselkedésüket, a növényzet évszakonkénti váltakozását. Gimnáziuman elvarázsoltak a mikroszkópos vizsgálatok, a kísérletek, a genetika rejtelmei. A iológia iránti elköteleződés folyamatosan kialakult. A mai napig csodálattal tölt el a természeten uralkodó rend, tervszerűség, logika és egyen harmónia. Tíz éves koran kezdtem szertornázni, de szívesen kapcsolódtam e más sportágaka is egy-egy iskolák közötti verseny, ajnokság erejéig. A mindennapi edzés életformámmá vált. Így második szaknak a testnevelést választottam. Felsőfokú tanulmányaimat tö főiskolán és egyetemen végeztem. Mindig annak megfelelően képeztem magam tová, hogy milyen új feladathelyzete kerültem. Hiszem azt, hogy a megszerzett tudás megadja számunkra a választás lehetőségét és szaadságát. Töek között ezt szeretném átadni minden tanítványomnak. Fontosnak tartom a tanár és tanítvány közötti, egymást tiszteleten tartó, őszinte kapcsolatot. Ez az eredményes munka alapfeltétele. Tö mint húsz éve élek Óudán férjemmel együtt. Három felnőtt gyermekünk már nem lakik velünk. Számunkra az egyik legnagyo oldogság, mikor egy-egy vasárnapi vagy ünnepi eéd során együtt ülünk az asztalnál mindannyian. Szívjuk magunka gyermekeink szavait, rácsodálkozunk tehetségeikre és örülünk sikereiknek. Kedves leendő tanítványaim! Az emert mindig várakozással tölti el, amikor egy új dolog kezdődik. Én is nagy örömmel és izgalommal készülök a veletek való

14 14 találkozásra. Bízom enne, hogy een az alakuló közösségen mindenki meg fogja találni helyét, hiszen hat évig együtt fogjuk tölteni napjainkat.

15 15 Tájékoztató a négy évfolyamos középiskolai osztálya jelentkezők számára a es tanévre 1. Időpontok, határidők, a jelentkezés módja Gimnáziumunka felvételi eljárás keretéen kerülhetnek e az általános iskola 8. évfolyamát sikeresen elvégző tanulók. Idén is az Oktatási Államtitkárság megízásáól készített központi íráseli felvételit írják a tanulók matematikáól és magyaról. Az íráseli felvételi vizsgára decemer 10-éig lehet jelentkezni a megfelelően kitöltött jelentkezési lappal. Ez a jelentkezési lap novemer 19-étől az iskola portáján eszerezhető, vagy letölthető az iskola honlapjáról: www. arpad.sulinet.hu. A 20/2012. (VIII. 31.) EMMI-rendelet szerint: Amennyien a sajátos nevelési igényű, valamint a eilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő jelentkező élni kíván az Nkt. 51. (5) ekezdéséen iztosított jogával, a jelentkezési laphoz csatolnia kell az erre vonatkozó kérelmet, valamint a szakértői izottság véleményét. Az igazgató a kérelemről döntését határozat formájáan hozza meg. Az igazgató döntéséen rendelkezik az iskolai tanulmányok során a tanuló által használt, megszokott eszközök iztosításáról, az íráseli dolgozat elkészítéséhez a munkaidő meghosszaításáról, a vizsga meghatározott részeinek értékelése alóli felmentésről. Az íráseli felvételi vizsga időpontja: január 19. szomat, óra. (Pótló felvételi: január 24-én, csütörtökön, 14 órától azok számára, akik az íráselin alapos ok, pl. igazolt etegség miatt, nem tudtak megjelenni.) A kijavított íráseli dolgozatokat január 28-án, 9-17 óráig lehet megtekinteni. A kijavított íráseli felvételi feladatlapokkal kapcsolatos írásos észrevételek leadási határideje január 29-e 16 óra. Az íráseli vizsga eredményei a jelentkezők tanulói azonosítójával társítva feruár 7-én 8 órától megtekinthetők az iskola honlapján. Az értékelőlapok átvétele, valamint másolataik hitelesítése feruár 5-e és 8-a között történik iskolánk titkárságán.

16 16 Azoknak a tanulóknak, akik az íráseli vizsgán elért eredményük alapján úgy döntenek, hogy az Árpád Gimnáziuma jelentkeznek, központilag kiadott jelentkezési lapot kell kitölteniük és intézményünke eljuttatniuk feruár 15-éig (péntekig). (Ez a jelentkezési lap eszerezhető iskolánk portáján feruár 1-jétől, vagy letölthető a internetes címről. Ezzel egy idően az általános iskolának a tanulói adatlapot is e kell küldenie a Felvételi Központa 9001 Győr, Pf. 681.) A jelentkezési laphoz, kérjük, mellékeljék az értékelőlapjuk az íráseli felvételi helyszínén hitelesített fénymásolatát. A korái tanulmányi eredmények és az íráseli eredménye alapján a hatodikos tanulókat rangsoroljuk, és feruár 21-én 12 órától honlapunkon közzé tesszük, közülük kik és milyen időeosztás szerint vesznek részt a feruár 25-én kezdődő és március 1-jéig tartó szóeli meghallgatásokon. A 20/2012. (VIII. 31.) EMMI-rendelet szerint az azonos összesített eredményt elérő tanulók közül előnyen kell részesíteni a halmozottan hátrányos helyzetű tanulót, ezt követően azt a jelentkezőt, akinek a lakóhelye, ennek hiányáan tartózkodási helye az iskola székhelyének, telephelyének településén található továá: ha a középfokú iskola nemzetiségi nevelés-oktatást folytat, a nemzetiségi tanulmányi területeken a rangsorolás során előnyen kell részesíteni a felvételi feltételeknek megfelelő, az adott nemzetiséghez tartozó jelentkezőket. Az ideiglenes felvételi jegyzéket március 13-án 8 órakor hozzuk nyilvánosságra az iskola hirdetőtáláján és honlapunkon március én van lehetősége a jelentkezőknek a tanulói adatlapok módosítására. Ennek során a felvételiző változtathat a jelentkezési sorrenden, továá lehetőség van arra is, hogy jelentkezzen iskolánk továi tagozatára/tagozataira, utói eseten azonan pótló szóeli vizsgát nem áll módunkan tartani, így e jelentkezést érdemen nem írálhatjuk el. A tanulók felvételéről hozott döntésről a Felvételi Központ által visszaküldött végleges felvételi jegyzék alapján április 25-én küldjük ki az értesítést a jelentkezőknek.

17 17 2. Irányválasztási lehetőségek A felvételire való jelentkezési lapon meg kell jelölni, hogy milyen tagozaton kíván a tanuló továtanulni. A jelentkezési lapon természetesen tö tagozatkód is megjelölhető. Tagozataink kódjai: Speciális angol tantervű négy évfolyamos gimnáziumi csoport 41 Német nemzetiségi négy évfolyamos gimnáziumi csoport 42 Iskolánk OM azonosító kódja: , egyetlen telephelyünk kódja: Nyelvtanulás A kilencedik évfolyamot a speciális angol tantervű csoportan nálunk kezdők az első idegen nyelvként az angol, második idegen nyelvként a német nyelvet tanulják. A képzés jellegéől fakadóan a német nemzetiségi nyelvoktató csoportan a tanított első idegen nyelv a német, mely kiegészül a német nyelven oktatott német irodalom és a hon- és népismeret tantárgyakkal. E csoport tanulói második idegen nyelvként kezdő szintről az angol nyelvet tanulják. 4. A gimnáziumi képzés jellege Mivel a kerettantervek kiadása, valamint az iskola helyi tantervének átdolgozása e tájékoztató kiadásának idején, illetve azt követően zajlik, az egyes osztályaink óraterveit a korái éveken megszokottakkal ellentéten nem tudjuk most közölni. Annyi azonan izonyos, hogy a leendő 9. d osztályunk egyik fele négy évfolyamos speciális angol tantervű csoportként (41), a másik fele négy évfolyamos nyelvoktató német nemzetiségi csoportként indul majd (42). A 41-es kóddal azonosított csoportunka kizárólag azokat a tanulókat várjuk, akiknek angol nyelvi tudása eléri vagy megközelíti a Közös Európai Referenciakeret B2 szintjét, erről a szóeli vizsga során győződünk meg (az említett B2 szint lényegéen megfelel a középfokú nyelvvizsga követelményei teljesítésének, a nyelvvizsga teljesítését természetesen nem várjuk el a jelentkezőktől). A követelmények pontos leírását A szóeli felvételi követelményei és elírálása című fejezeten részleteztük.

18 18 Az angol nyelv magas szintű ismerete igényének oka kettős: egyrészt lehetőséget kívánunk teremteni arra, hogy a Krúdy Gyula Általános Iskola és az ELTE BTK Idegennyelvi Lektorátusa szakmai támogatásával működő Szőlőtő Kétnyelvű Oktatási Alapítvány együttműködéséen megvalósított két tanítási nyelvű program középiskolai fokon folytatódjék, másrészt azon tanulókat, akiknek családja csatlakozott/csatlakozik az alapítvány programjához (és támogatásához), úgy kívánjuk felkészíteni, hogy a gimnázium elvégzését követően képesek legyenek a nemzetközi érettségi (IB) követelményeinek teljesítésére is. A fentiek szerint ee a csoporta az említettek szerint tanulók, a koráan külföldi, angol nyelven tanulmányokat folytatók és a nyelvi előkészítő évfolyamot végzettek/végzők jelentkezhetnek a felvétel esélyével. A Szőlőtő Alapítványról a című honlapon tájékozódhatnak. A Szőlőtő Kétnyelvű Oktatási Alapítvány segítségével olyan programot dolgoztunk ki, amely iztosítja az angol nyelvet középhaladó szinten már elsajátított tanulók továi jelentős nyelvi fejlesztését, felkészülésüket a nemzetközi érettségi vizsgára ( is. A csoport ezért angol anyanyelvű tanárok közreműködésével tanulja az idegen nyelveket, nevezetesen heti 6 óráan árpádos tanár és alapítványi, anyanyelvi közreműködő irányításával középhaladó szinten az angolt, továá (lényegéen) kezdő szinten a németet egy árpádos tanár és szintén alapítványi, anyanyelvi közreműködő vezetésével. A csoport tanterve lehetővé teszi azt, hogy továi tantárgyak tanóráin, illetve tanórán kívül is lehetőségük legyen a diákoknak az angol nyelv gyakorlására. Tekintettel erre, árpádos tanárok anyanyelvi tanárokkal való páran tanítása valósul meg számukra különöző szaktárgyi órákon, valamint angol anyanyelvi tanárral angol nyelvű projektet szervezünk nekik. Magától értetődő, hogy a legutó említettek lényegesen meghaladják a magyar közoktatási rendszer nyújtotta közszolgáltatások átlagát, így realizálásuk csak a szülők által jelentősen támogatott Szőlőtő Alapítvány közreműködésével lehetséges. A költségekről, a részletes programról tájékoztatást kaphatnak az érdeklődők a (+36) es telefonszámon.

19 19 Négy évfolyamos, nyelvoktató német nemzetiségi csoportjainkan magas óraszáman tanítjuk a német nyelvet. A német irodalom, a hon- és népismeret tantárgyak szintén helyet kapnak nyelvi programunkan. Az itt tanuló diákok rendszeresen német kulturális programokon és németországi cserelátogatáson vesznek/vehetnek részt. 5. Felvételi keretszámok A es tanévre a négy évfolyamos osztályunka összesen 30 tanulót veszünk fel. 15 főt a német nemzetiségi csoporta, 15 főt a speciális angol tantervű csoporta. 6. Az íráseli felvételi vizsga tantárgyai A vizsga tárgyai minden jelentkező számára egyaránt: magyar nyelv és irodalom, matematika. Az íráseli vizsga feladatsora központi, az Oktatási Hivatal által összeállíttatott példasor. A nyolcadikos tanulók számára az elmúlt évek feladatlapjai (és javítókulcsai) elérhetők a című honlapon. 7. A szóeli felvételi vizsga tárgyai A szóeli felvételin a választott képzésnek megfelelően a jelentkezők az aláiak szerinti tantárgyakól tesznek vizsgát. A szóeli meghallgatás terjedelme nem haladhatja meg a 20 percet, melyen egy osztályfőnöki eleszélgetés is szerepel. Négy évfolyamos német nemzetiségi speciális angol tantervű tantárgy német nyelv angol nyelv

20 20 8. A felvételi eredmények elírálása A felvételin összesen 500 pont érhető el az aláiak szerint: Négy évfolyamos Tagozat Német nemzetiségi Speciális angol tantervű Hozott pontok 75 15% 75 15% Központi íráseli magyar % 150* 30% matematika % 150* 30% osztályfőnök 45 9% 45 9% Szóeli német angol tárgy 16% 16% Összes pontszám % % *Figyelem! Elutasítjuk azon tanulók jelentkezését, akik az íráseli felvételi vizsgán tantárgyanként nem érnek el legalá 50 %-os eredményt. A hozott pontok számításánál minden jelentkezőnél a 7. év végén és a 8. év félévéen a magyar irodalom, a magyar nyelv, a matematika, az idegen nyelv, a történelem és egy általa választott természettudományi (fizika, iológia, kémia vagy földrajz) tantárgyól szerzett osztályzatait vesszük figyeleme. A tantárgyanként kapott két osztályzat átlagát a tálázatól kiolvasható értékekkel súlyozva (eszorozva) kapjuk a maximálisan 75 pontot. Négy évfolyamos Tagozat A hozott tárgyak szorzói Magyar irodalom Magyar nyelv Matematika Nyelv Történelem Természettudomány Német nemzetiségi Speciális angol tantervű

21 21 9. Egyé tudnivalók Az intézmény igazgatója novemer 12-én, hétfőn 17 órától felvételi tájékoztatót tart. A felvételivel kapcsolatos egyé tudnivalókról folyamatosan iskolánk honlapjáról, azon elül is a Híreink rovatól tájékozódhatnak novemer 28-án, szerdán 8:30-tól nyílt napot tartunk az érdeklődők számára, melyen alkalmuk lesz töféle órát is látogatni. Kérjük, részvételi szándékukat novemer 23-áig, péntekig a honlapunk segítségével elérhető elektronikus kérdőív kitöltésével jelezzék. 10. A 9. d osztály leendő osztályfőnöke Csoráné Tóth Irén vagyok, 1994-től vagyok a gimnázium tanára. Eredetileg magyar-orosz szakosként végeztem, de 1993-tól csak német szakosként tanítok en allagtattam el egy hat évfolyamos, nyelvi tagozatos osztályt, így nagy kíváncsisággal várom az új osztályomat. Német szakosként tanítottam és tanítok jelenleg is nemzetiségi csoportokat is, és remélem, osztályfőnökként könnye lesz őket motiválni az irodalmi tartalmú tananyagok elsajátítására. Sajnálattal kell szemesülnünk azzal a ténnyel, hogy egyre kevese gyerek vállalkozik némettanulásra annak ellenére, hogy földrajzilag és gazdaságilag nekünk, magyaroknak a német nyelv ismerete az angol mellett alapvető kellene, legyen. Ezért is fontosnak tartottam mindig, hogy a gyerekek lehetőleg nyelvi környezeten is próára tegyék nyelvi tudásukat, szerezzenek sikerélményeket, mert ez továi lendületet ad tudásvágyuknak. Kezdeten csak magyarországi szálláshelyeken szerveztem nyári nyelvi táorokat kirándulásokat, késő ekapcsolódtam a darmstadti cserekapcsolat szervezésée. Mindezt kiegészítettünk nyári németországi nyelvi táorokkal, ahol anyanyelvi tanárok tanítanak. Osztályfőnöki munkám során fontosnak tartom, hogy a gyerekek a tananyag elsajátítása mellett megtanuljanak értékes emeri kapcsolatokat építeni, ne csak tö száz faceookos ismerős legyen a pozitív mérlegen, hanem olyan erkölcsi értékek is, amelyek késő erős ázist jelenthetnek. Az itt eltöltendő négy év nagyon fontos időszak lesz a gyerekek életéen, sok mindent most tanulnak meg tőlünk, tanároktól, és egymástól is. Mindez szükséges ahhoz, hogy sikeres, oldog, kiegyensúlyozott magát és másokat is helyesen értékelni tudó felnőtt legyen előlük. Ez egy nehéz, de sok örömet is jelentő

22 22 feladat mindannyiunk számára, gyökereket és szárnyakat adni a gyerekeknek, ahogy a Goethe idézet szól. Sokszor kérdezik tőlünk tanároktól, miért maradunk ezen elismertnek nem nevezhető pályán, hiszen sokan, sokat panaszkodunk a gyerekek megváltozott mentalitására és arra, mintha minden szeme jönne velünk, árral szemen kell dolgozni st. Én azt hiszem, sokunkat az is tart a pályán, hogy a gyerekek optimizmusáól, tisztaságáól, őszinteségéől tudunk feltöltődni. Minden nap, minden tanéven tiszta lappal lehet kezdeni. Karácsony Sándor soraival zárom emutatkozásomat, mely nem most született gondolat, de annál aktuálisa: A pedagógus nem lehet elkeseredett, megtorpant emer, mert a pedagógusnak egyetlen karizmája van: a jövőe vetett hit optimizmusa

23 23 A szóeli felvételi követelményei és elírálása 1. Magyar nyelv és irodalomól a hat évfolyamos képzésre jelentkezés esetén Helyesírás, nyelvhelyesség A tanulótól elvárjuk, hogy szókincse korának megfelelő, igényes legyen, ez terjedjen ki a szólások és közmondások ismeretére is, közepes nehézségű szöveg helyesírásáan hozzávetőlegesen 50 %-os teljesítményt érjen el, képes legyen írásan és szóan világosan fogalmazni, megnyilatkozásaian a szavakat értelmes mondatokká fűzni, kövesse a legfontosa helyesírási és nyelvhelyességi szaályokat. Az alái nyelvhelyességi hiákat tekintjük különösen súlyosnak: a mondatok szerkesztetlensége, a szöveg egységeinek jelöletlensége, az ikes igék helytelen használata, képzavar, szóismétlés, zavaros mondatszerkesztés, "suksükölés", egyeztetési hiák, az igeragozás pontatlansága. Szövegértés és szövegalkotás A tanuló tudjon értelmezni korának megfelelő, átlagos nehézségű szöveget, legyen képes a szöveggel kapcsolatos kérdések töségére válaszolni, legyen képes szöveget alkotni megadott szempontok szerint: például levél, napló st. szerkesztése, szöveg efejezése, elkezdése, címadás meglévő szöveghez, a szöveg mondatainak helyes sorrende állítása, szövegszűkítés, szövegtágítás.

24 24 Nyelvtani ismeretek A hatodikos tanuló ismerje fel a szófajokat (az igét és a névmást alsó tagozatos szinten), ismerje fel a legfontosa mondatrészeket (alsó tagozatos szinten). A felkészüléshez Antalné Szaó Á. - Raátz Judit: Magyar nyelv és kommunikáció 5-6. (Nemzeti Tankönyvkiadó) című könyvének alái fejezeteit javasoljuk: Anyanyelvünk a nyelvek világáan A szavak jelentése és szerkezete Hangok és etűk A magyar helyesírás alapjai Jelek eszéde Bevezetés a szófajok fejezetée a szófajok a főnév a névelő a melléknév a számnév. Irodalmi ismeretek A tanuló ismerje a vers és próza különségét, tudja jellemezni azokat, ismerje a legfontosa költői képeket (metafora, megszemélyesítés, hasonlat, alliteráció, szinesztézia) és alakzatokat (ismétlés, felsorolás, fokozás, ellentét, párhuzam, halmozás), fedezze fel a hangutánzó és hangulatfestő szavak, a hangok, a szinonimák st. stilisztikai szerepét, különítse el a nominális és a verális stílust, ismerje a ritmus, az időmértékes és az ütemhangsúlyos verselés, a rím alapfogalmait, ismerje fel az alapvető műnemeket és műfajokat, legyen képes az idő-, tér- és eseményszerkezet követésére. 2. Matematikáól a hat évfolyamos képzésre történő jelentkezés esetén A tanulóktól elvárjuk, hogy tudjanak számokat írni és olvasni milliomodtól millióig,

25 25 ismerjék a számok helyét a számegyenesen, tudják árázolni az x > a vagy x < tulajdonságú számokat, tudjanak számokat 10 hatványainak segítségével felírni 7 53, 76 = (például ), rendelkezzenek számolási készséggel az egész és tört számok köréen az alapműveletek elvégzéséen pozitív és negatív számok esetén egyaránt legyenek jártasak a törtek összehasonlításáan (csak a könnyen közös nevezőre hozhatók esetéen), azok egyszerűsítéséen és ővítéséen, tudjanak közönséges törtet tizedes törtalaka írni és véges tizedes törtet közönséges tört alakra hozni, tudjanak helyes műveleti sorrenden számolni, ismerjék, hogy a zárójelek hogyan módosítják a műveletek sorrendjét, tudják a számok adott %-át, illetve átlagát kiszámítani, legyenek képesek egy adott %-ól a 100 %-ra következtetni, tudjanak mértékegységet átváltani, tudjanak a koordináta-rendszeren pontokat árázolni, ismerjék és tudják alkalmazni az oszthatósági szaályokat (a 2, 3, 4, 5, 6, 8, 9, 10, osztók esetén), tudjanak egyszerű logikai feladatokat megoldani és a megoldást megfogalmazni (szükség esetén írásan is), egyszerű szöveges feladatot legyenek képesek az algera nyelvére lefordítani, legyenek jártasak az egyenes arányosságra vezető feladatok megoldásáan, ismerjék a legalapvető geometriai fogalmakat (pont, egyenes, szakasz, sík, tér, illeszkedés, metszés), tudjanak szöget másolni, felezni, nevezetes szögeket megszerkeszteni, legyenek képesek egyenlő szárú háromszögekkel kapcsolatos egyszerű feladatokat megoldani, ismerjék a háromszög-egyenlőtlenséget, tudjanak adott tulajdonságú ponthalmazt árázolni (adott egyenestől, adott ponttól adott távolságra lévő pontok), tudjanak kerületet és területet (négyzet, téglalap), illetve felszínt és térfogatot (kocka, téglatest) számítani, ismerjék a háromszög első szögeire vonatkozó összefüggést, legyenek képesek az és, a vagy, a nem, a ha...,akkor kifejezésekkel állításokat megfogalmazni.

26 26 3. Természetismeretől a hat évfolyamos emelt óraszámú természettudományi tagozatra történő jelentkezés esetén A szóeli meghallgatáson eleszélgetünk a jelentkezőkkel a természetismeret illetve iológia tantárgyak keretéen tanult ismereteikről. Néhány érdekes, gondolkodtató feladatlap segítségével meggyőződünk az általános iskola 5. és 6. osztályáan tanult témákkal kapcsolatos tájékozottságukról, érdeklődésükről. Kérjük a jelentkezőket, hogy a felvételire hozzák magukkal az ellenőrző könyvüket, ötödikes és hatodikos természetismeret, illetve iológia füzeteiket, a különöző tanulmányi, és egyé versenyeken esetlegesen szerzett okleveleiket, emléklapjaikat. 4. Angol nyelvől a hat évfolyamos emelt óraszámú idegen nyelvi tantervű osztálya jelentkezők számára Nyelvtan Present Continuous Present Simple. Frequency advers Present Simple and Continuous Like... ing/would like to... There is a/there are some Can/Could/Must/Should Simple Past (Regular Vers) Simple Past (Irregular Vers) Countale/Uncountale Nouns. Some/Any Comparative and Superlative Simple Future Simple Future and Going to... Question forms Társalgási témakörök (páreszéd, képleírás, rövide szöveg feldolgozása) Me and my family My school and school sujects Daily routine Dates, seasons, telling the time, weather Descriing people Hoies and sports Our flat, my room

27 27 Housework Going to the supermarket Asking the way A felvételi vizsga részei társalgás a megadott témakörökről, képleírás, a felsorolt nyelvtani pontokhoz kapcsolódó rövid mondatfordítások, mondat-átalakítások és egyé hasonló feladatok. 5. Német nyelvől a hat évfolyamos emelt szintű idegen nyelvi tantervű csoporta jelentkezők számára Nyelvtan Deklination Sustantive(ohne Maskulinum schwach) Possessivpronomen (attriutiv geraucht) Personalpronomen Demonstrativpronomen: der, die, das, dieser, jener Indefinitpronomen: einer, keiner Adjektiv pradikativ geraucht Zahlen Verneinung: nicht, kein, nicht mehr, kein...mehr, noch nicht,nichts Zeitformen des Vers im Indikativ: Prasens, Prateritum, Perfekt, Futur I. Genitivattriut Prapositionalattriut Imperativ Lexik Das Deutschmoil (1, 2) tankönyv és munkafüzet (KLETT-Verlag), Maros-Gottlie: START-NEU tankönyv és munkafüzet alapján. Társalgás Zimmereinrichtung Familie Einkauf Hoy Sport Schule

28 28 Frühstück Tagesalauf Wetter, Jahreszeit Bekleidung, Kleidungsstücke 6. Angol nyelvől a négy évfolyamos speciális angol tantervű programra történő jelentkezés esetén A B2 szintű nyelvhasználó magas fokú önállósággal olvas, a különöző szövegeknek és céloknak megfelelően változtatja olvasási seességét, szelektál, széles körű aktív olvasási szókinccsel rendelkezik, világos, részletes szövegeket tud írni érdeklődési körével kapcsolatan, valóságos vagy elképzelt eseményekről, érvelését szóan és írásan rendszerezetten ki tudja fejteni, a lényeget kiemeli, az előnyöket és hátrányokat magyarázza, folyamatos és természetes módon olyan szintű interakciót tud folytatni anyanyelvi eszélővel, hogy az egyik fél számára sem megterhelő, megérti a standard eszélt nyelvet, legyen az élőeszéd vagy gépi hang (megértését pusztán a nagy háttérzaj vagy az idiomatikus nyelvhasználat efolyásolja). A szóeli felvételi vizsga témakörei Egyén és család Környezetünk, lakóhelyünk Közlekedés Vásárlás Média, kommunikáció, modern technológia Kultúra, szórakozás Időjárás Egészség, etegség Sport Szaadidő, hoik Iskola, tanulás Nyaralás, utazás Étkezés Öltözködés, divat

29 29 A vizsga részei társalgás a vizsgáztatóval a különöző témakörökhöz tartozó kérdések alapján önálló témakifejtés egy adott témáról képek segítségével 7. Német nyelvől a négy évfolyamos német nemzetiségi nyelvoktató programra történő jelentkezés esetén Nyelvtan Igeragozás Főnévragozás Személyes névmás Birtokos névmás Kérdő névmás Mutató névmás Határozatlan névmás Vonatkozó névmás Visszaható igék Felszólító mód Módeli segédigék Elöljárószók Melléknevek ragozása Melléknevek fokozása Főnévként használt melléknevek Számnevek Feltételes mód Igevonzatok Társalgás Familie Schule, Unterricht Areit Wohnung Wohnort Verkehr Urlau, Reise Tagesalauf Freizeit

30 30 Einkauf Ernáhrung Gesundheit, gesunde Ernährung Sport Wetter Computer und Internet

31 31 Gólyatáor augusztus vége Gólyaál októer Jótékonysági sportnap ősszel Tanórán kívüli iskolai programjaink Amfiteátrum Kupa novemer vagy decemer Sinkovits Imre Vers- és Prózamondó Verseny decemeren Németországi (darmstadti) diák-csereprogram (német nyelvű) Lengyelországi diák-csereprogram (angol nyelvű, matematika projekt) Finnországi diák-csereprogram (angol nyelvű) Német nyelvű színház látogatása Angol nyelvű színház látogatása Szalagavató ünnepély és ál Egészségnap minden éven tavasszal Sítáor feruár vége, március eleje (a síszüneten) Kezdő osztályok színdara-emutatója tavasszal Árpád-napok minden tavasszal 2 nap színes programokkal 12 órás sport tavasszal Fáklyás allagás az Amfiteátruman április vége Kerékpár- és vízi táorok június, július Ausztriai nyelvi táor június Töri tantúrák: Visegrád (palotajátékok); Pozsony; Komárom; Krakkó-Auschwitz- Wieliczka Árpád kluok Diáktanács táor kétszer a tanéven Túra szakosztály havonta egy szomaton Röplada és kosárlada szakosztály, aeroik Elsősegély szakkör Társasjáték szakkör hetente Filmklu (meghívott vendégekkel) Énekkar próák hetente, fellépések folyamatosan Tanítási idően egész nap nyitva tartó könyvtár

32 32 Tanulóink országos versenyeken elért eredményei Névosztály Tanár Esemény/verseny Eredmény Angol nyelv Gaál Gusztáv 10. a Garai Luca 9. a Jóni Dániel 10. a Kovács Reeka 9. a Ohno Naoki 10. c Biológia Tamásné Hantos Gariella Kárpáti Attila Tamásné Hantos Gariella Kárpáti Attila Gergely Jánosné Nagy Dániel 9. a Sziliné Dienes Irén Ének Holló Noémi 11. d Őri Annamária 11. d Pittner Fruzsina 11. d Pró Krisztina 11. d Siklós Csenge 10. c Szaó Borála 11. d Varga Flóra 8. a Orosz Erzséet Országos angol nyelvi verseny Országos angol nyelvi verseny Országos angol nyelvi verseny Országos angol nyelvi verseny Országos angol nyelvi verseny Árokszállásy Zoltán Biológiaverseny "Tiszán innen, Dunán túl" Népdaléneklési Verseny 7. hely 1. hely 9. hely 8. hely 3. hely 6. hely arany

33 33 Fizika Apró Gergely 8. Nagy Attila Bagosi Lívia 8. Nagy Attila Bálint Roland 8. Bencsik Bálint 8. Bencsik Bálint 8. Bencsik Bálint 8. Brányi Balázs 8. Brányi Balázs 8. Dinev Georgi 10. Fetter László 7. Fetter László 7. Gnandt Balázs 9. c Gnandt Balázs 9. c Hepke Alajos 8. Márkus Tamás 7. Szalay Bence 7. Szépfalvi Bálint 8. Nagy Attila Nagy Attila Nagy Attila Nagy Attila Nagy Attila Nagy Attila Nagy Attila Nagy Attila Nagy Attila Gärtner István Gärtner István Nagy Attila Nagy Attila Nagy Attila Nagy Attila Öveges József Fizikaverseny Aacus feladatmegoldó verseny Aacus feladatmegoldó verseny Hatvani István Országos Fizikaverseny Öveges József Fizikaverseny Kömal pontverseny (elméleti feladatok) Hatvani István Országos Fizikaverseny Aacus feladatmegoldó verseny Kömal pontverseny (elméleti feladatok) Aacus feladatmegoldó verseny Aacus mérési feladatmegoldó verseny Hatvani István Országos Fizikaverseny Jedlik Ányos Fizikaverseny Öveges József Fizikaverseny Aacus feladatmegoldó verseny Aacus feladatmegoldó verseny Öveges József Fizikaverseny döntős 7. hely 8. hely 1. hely döntős 3. hely 7. hely 4. hely 7. hely 10. hely 4. hely 5. hely döntős 3. hely 6. hely 13. hely 2. hely

34 34 Szépfalvi Bálint 8. Szilágyi Mátyás 8. c Tóth Zsomor 8. c Varkoly Ádám 8. Varkoly Ádám 8. Földrajz Nagy Attila Gärtner István Gärtner István Nagy Attila Nagy Attila Aacus feladatmegoldó verseny Öveges József Fizikaverseny Öveges József Fizikaverseny Aacus feladatmegoldó verseny Aacus mérési feladatmegoldó verseny 14. hely döntős különdíj 12. hely 2. Kiss Dániel 11. Nánay Mihály OKTV 27. hely Ludas Dániel 12. Sziliné Dienes Irén OKTV Nagy Dániel 9. a Sziliné Dienes Irén Kémia Szalay Bence 7. Tóth Zsomor 8. c Tőke Péter 10. Kovácsné Keszléri Erzséet Csányi Csilla Tajtiné Váradi Emőke Bödör Lajos Informatika Bencsik Bálint Sztojcsevné Fekete Mária 8. Magyar irodalom és nyelvtan Könnyü Laura 10. c Könnyü Laura 10. c Metykó Vivien 10. d Feketéné Kovács Anikó Molnárné Vámos Katalin Feketéné Kovács Anikó Feketéné Kovács Anikó Less Nándor Országos Földrajzverseny Hevesy György Kémiaverseny Hevesy György Kémiaverseny Irinyi János Középiskolai Kémiaverseny Nemes Tihamér OKSZTV Országos Arany János Verseny Implom József Kárpátmedencei Helyesírási Verseny Vécsey Színpad pályázata 9. hely 1. hely 25. hely döntős 20. hely 14. hely ronz 16. hely arany minősítés

35 35 Nagyházi Márton 12. a Poros Gergely 12. a Poros Gergely 12. a Slemmer Ádám 11. c Slemmer Ádám 11. c Slemmer Ádám 11. c Török Anna 10. a Török Anna 10. a Icsei Gergely Raffaj András Sólyom Botond 7. Keszthelyi Gergely 11. Fodor András 11d Matematika Apró Gergely 8. Apró Gergely 8. Apró Gergely 8. Kőváriné dr. Fülöp Katalin Simon Péter Király Eszter (tanárjelölt) Molnárné Vámos Katalin Molnárné Vámos Katalin Molnárné Vámos Katalin Molnárné Vámos Katalin Molnárné Vámos Katalin Kőváriné dr. Fülöp Katalin Simon Péter Vécsey Színpad Drámapedagógiai Műhely pályázata Magyar Scifitörténeti Társaság pályázata Országos Vitaverseny Bánffy György vers- és prózamondó verseny Márai és kortársai szavalóverseny XVIII. Latinovts Zoltán Vers- és Prózamondó verseny Országos Arany János Verseny Vécsey Színpad Drámapedagógiai Műhely pályázata Olvass Velünk! Magyar Scifitörténeti Társaság pályázata Kenguru Matematikaverseny Zrínyi Matematikaverseny Aacus pontverseny márváy és ezüst minősítés 2. hely különdíj 1. hely 2. hely különdíj 7. hely, ezüst arany és ronz minősítés 38. hely 3. hely 6. hely 51. hely 27. hely

36 36 Apró Gergely 8. Bagosi Lívia 8. Bartos Ágoston 12. Bencsik Bálint 8. Brányi Balázs 8. Brányi Balázs 8. Brányi Balázs 8. Brányi Balázs 8. Dankó Levente 12. Dankó Levente 12. Dinev Georgi 10. Fetter László 7. Fetter László 7. Sztojcsevné Fekete Mária Sztojcsevné Fekete Mária Sztojcsevné Fekete Mária Számadó László Kézér Ildikó Számadó László Kézér Ildikó Számadó László Aacus pontverseny Aacus pontverseny Kenguru Matematikaverseny Zrínyi Matematikaverseny Kenguru Matematikaverseny Zrínyi Matematikaverseny Varga Tamás Matematikaverseny Aacus pontverseny Kenguru Matematikaverseny OKTV spec. Kömal pontverseny (B jelű matematika feladatok) Kenguru Matematikaverseny Zrínyi Matematikaverseny 27. hely 44. hely 12. hely 43. hely 19. hely 20. hely 28. hely 25. hely 6. hely 26. hely 21. hely 18. hely 27. hely

37 37 Fetter László 7. Halácsy Gergely 10. Halácsy Gergely 10. Halácsy Gergely 10. Hoóz Márton 12. Keszthelyi Erzséet 9. a Kiss Barnaás 8. Kovács Viktória 8. Kovács Viktória 8. Kovács Viktória 8. Kovács Viktória 8. Kovács Viktória 8. Lakos Zoltán 12. Kézér Ildikó Számadó László Számadó László Számadó László Számadó László Sztojcsevné Fekete Mária Gyanó Éva Sztojcsevné Fekete Mária Aacus pontverseny Gordiusz Matematikaverseny Kenguru Matematikaverseny Arany Dániel Matematikaverseny Kenguru Matematikaverseny Arany Dániel Matematikaverseny Varga Tamás Matematikaverseny Kenguru Matematikaverseny Zrínyi Matematikaverseny Bátaszéki Matematikaverseny Varga Tamás Matematikaverseny Kalmár László Országos Matematikai Verseny Kenguru Matematikaverseny 33. hely 13. hely 4. hely döntős 7. hely döntős 27. hely 2. hely 3. hely 4. hely 6-7. hely, dicséret 4. hely 12. hely

A BUDAPEST II. KERÜLETI MÓRICZ ZSIGMOND GIMNÁZIUM BEJÖVŐ OSZTÁLYAINAK FELVÉTELI ELJÁRÁSÁRÓL ISKOLÁNK OM KÓDJA: 037775

A BUDAPEST II. KERÜLETI MÓRICZ ZSIGMOND GIMNÁZIUM BEJÖVŐ OSZTÁLYAINAK FELVÉTELI ELJÁRÁSÁRÓL ISKOLÁNK OM KÓDJA: 037775 TÁJÉKOZTATÓ A BUDAPEST II. KERÜLETI MÓRICZ ZSIGMOND GIMNÁZIUM BEJÖVŐ OSZTÁLYAINAK FELVÉTELI ELJÁRÁSÁRÓL ISKOLÁNK OM KÓDJA: 037775 A Budapest II. Kerületi Móricz Zsigmond Gimnázium a 2016/2017-es tanévben

Részletesebben

Weöres Sándor Általános Iskola és Gimnázium

Weöres Sándor Általános Iskola és Gimnázium Weöres Sándor Általános Iskola és Gimnázium OM azonosító: 201526 Beiskolázási Szabályzat 2015/2016. tanév (a 2016/2017. tanévre felvételizők számára) 1 Iskolánk OM azonosítója: 201526 A felvételi eljárás

Részletesebben

LEÖVEY KLÁRA GIMNÁZIUM

LEÖVEY KLÁRA GIMNÁZIUM A LEÖVEY KLÁRA GIMNÁZIUM TÁJÉKOZTATÓJA A 2005. ÉVI FELVÉTELIKRŐL Leövey Klára Gimnázium OM azonosító: 035235 Budapest, IX. Vendel u. 1. Tel: 215-9590, Fax: 215-6258 E-mail: naptitkar@leovey.hu Honlap:

Részletesebben

A Bornemisza Péter Gimnázium, Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Sportiskola felvételi tájékoztatója a 2015/2016.

A Bornemisza Péter Gimnázium, Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Sportiskola felvételi tájékoztatója a 2015/2016. A Bornemisza Péter Gimnázium, Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Sportiskola felvételi tájékoztatója a 2015/2016. tanévre A Hit Gyülekezete által fenntartott Bornemisza Péter Gimnázium felvételt

Részletesebben

SZTE Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola. Beiskolázási tájékoztató. 2016/2017-es tanév

SZTE Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola. Beiskolázási tájékoztató. 2016/2017-es tanév SZTE Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola Beiskolázási tájékoztató 2016/2017-es tanév Általános információk Az iskola neve: SZTE Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola Az iskola címe: 6722 Szeged, Szentháromság

Részletesebben

6 ÉVFOLYAMOS FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ A 2016/17-ES TANÉVRE

6 ÉVFOLYAMOS FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ A 2016/17-ES TANÉVRE 6 ÉVFOLYAMOS FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ A 2016/17-ES TANÉVRE I. 2014 szeptemberétől egy év szünet után újraindult a hat évfolyamos képzés az Óbudai Gimnáziumban. A képzési forma eredményes: az elmúlt évben

Részletesebben

A középfokú felvételi eljárásban részt vevő tanulók az alábbi nappali tagozatos középfokú iskolákba jelentkezhetnek:

A középfokú felvételi eljárásban részt vevő tanulók az alábbi nappali tagozatos középfokú iskolákba jelentkezhetnek: A középfokú felvételi eljárásban részt vevő tanulók az alábbi nappali tagozatos középfokú iskolákba jelentkezhetnek: a 9. évfolyamra beiskolázó gimnáziumokba, szakgimnáziumokba, szakközépiskolákba, vagy

Részletesebben

BVHSZC Gundel Károly Szakképző Iskolája FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2015

BVHSZC Gundel Károly Szakképző Iskolája FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2015 BVHSZC Gundel Károly Szakképző Iskolája FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2015 OM azonosító: 203078 Feladatellátási hely kód: 006 Felvilágosítás és ügyintézés: 280-6810, 280-6820/127, 128 titkarsag@gundeliskola.hu

Részletesebben

Diósgyőri Gimnázium. A 2016/2017-es tanévben induló képzések

Diósgyőri Gimnázium. A 2016/2017-es tanévben induló képzések Diósgyőri Gimnázium OM azonosító: 029262 Cím: 3534 Miskolc Kiss tábornok 42. Tel/Fax: 46/370-701 E-mail: suli@dig-misk.sulinet.hu Honlap: www.diosgyorigimnazium.hu A 2016/2017-es tanévben induló képzések

Részletesebben

ERZSÉBET KIRÁLYNÉ SZÉPÉSZETI SZAKKÖZÉPISKOLA

ERZSÉBET KIRÁLYNÉ SZÉPÉSZETI SZAKKÖZÉPISKOLA AZ ERZSÉBET KIRÁLYNÉ SZÉPÉSZETI SZAKKÖZÉPISKOLA TÁJÉKOZTATÓJA A 2015. ÉVI FELVÉTELIR L Erzsébet Királyné Szépészeti Szakközépiskola OM-azonosító: 035472 1203 Budapest, Kossuth Lajos u. 35. Telephely kódja:

Részletesebben

Beiskolázási tájékoztató

Beiskolázási tájékoztató Dugonics András Piarista Gimnázium, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium 6724 Szeged, Bálint S. u. 14. Telefon: 62-549-091 Honlapcím: www.szepi.hu Bemutatkozó oldal Beiskolázási tájékoztató 1720-ban

Részletesebben

Felvételi tájékoztató 2014/2015 tanév

Felvételi tájékoztató 2014/2015 tanév DIENES LÁSZLÓ GIMNÁZIUM ÉS EGÉSZSÉGÜGYI SZAKKÉPZŐ ISKOLA OM: 031230 4027 Debrecen, Thomas Mann u. 16. www.dienes-eu.sulinet.hu Felvételi tájékoztató 2014/2015 tanév Pályaválasztási felelős: Páles Hajnalka

Részletesebben

Pedagógiai Program. Petőfi Sándor Gimnázium, Kollégium és Közétkeztetési Központ OM:028375. 5650 Mezőberény Petőfi út 13-15.

Pedagógiai Program. Petőfi Sándor Gimnázium, Kollégium és Közétkeztetési Központ OM:028375. 5650 Mezőberény Petőfi út 13-15. Pedagógiai Program Petőfi Sándor Gimnázium, Kollégium és Közétkeztetési Központ OM:028375 5650 Mezőberény Petőfi út 13-15. Érvényes: 2009. szeptember 1-től Tartalomjegyzék I. Nevelési program 1. Bevezetés

Részletesebben

Lovassy László Gimnázium Lovassy-László-Gymnasium

Lovassy László Gimnázium Lovassy-László-Gymnasium Lovassy László Gimnázium Lovassy-László-Gymnasium Veszprém OM kód: 037169 A Lovassy László Gimnázium városunk legrégibb középiskolája. A jogelőd Piarista Gimnáziumot 1711-ben alapította gróf Volkra Ottó

Részletesebben

Kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium 2015/16. tanév

Kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium 2015/16. tanév Kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium 2015/16. tanév Képzéseink: A tagozatok kódszámai általános tantervű 01 matematika 02 angol 03 német 04 biológia 05 informatika 06 magyar 07 történelem 08 Arany János

Részletesebben

Lovassy László Gimnázium Lovassy-László-Gymnasium

Lovassy László Gimnázium Lovassy-László-Gymnasium Lovassy László Gimnázium Lovassy-László-Gymnasium Veszprém OM kód: 037169 A Lovassy László Gimnázium városunk legrégibb középiskolája. A jogelőd Piarista Gimnáziumot 1711-ben alapította gróf Volkra Ottó

Részletesebben

Szent Angéla Ferences Általános Iskola és Gimnázium

Szent Angéla Ferences Általános Iskola és Gimnázium Szent Angéla Ferences Általános Iskola és Gimnázium Cím: 1024 Budapest, Ady E. u. 3. Tel.: (1)316-38-18, Fax: (1)336-06-12 E-mail: titkarsag@szentangela.hu felveteli@szentangela.hu Honlap: www.szentangela.hu

Részletesebben

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ VARGA KATALIN GIMNÁZIUM FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2016/2017. tanév FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2016/2017. Varga Katalin Gimnázium 5000 Szolnok, Szabadság tér 6. OM azonosító: 035990 (www.varga-szolnok.sulinet.hu)

Részletesebben

Beiskolázási tájékoztató

Beiskolázási tájékoztató Orosháza Városi Önkormányzat Táncsics Mihály Gimnázium és Szakközépiskolája A VERSENYKÉPES TUDÁS ISKOLÁJA A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM REZIDENS ISKOLÁJA OROSHÁZA, Táncsics u. 2-4. Tel.: 68/ 411-362 Beiskolázási

Részletesebben

Szegedi Szakképzési Centrum Vedres István Szolgáltatási Szakképző Iskolája

Szegedi Szakképzési Centrum Vedres István Szolgáltatási Szakképző Iskolája Szegedi Szakképzési Centrum Vedres István Szolgáltatási Szakképző Iskolája OM 203052 6720 Szeged, Horváth Mihály utca 2-6. Tel/Fax: 62/547-160/114-es mellék E-mail: epki@vedres.sulinet.hu A szegedi Vedres

Részletesebben

Fóti Népművészeti Szakközépiskola és Gimnázium 2153 Fót, Vörösmarty tér 2. Tel.: 0 27 359 607 Fax.: 06 27 359 597

Fóti Népművészeti Szakközépiskola és Gimnázium 2153 Fót, Vörösmarty tér 2. Tel.: 0 27 359 607 Fax.: 06 27 359 597 Fóti Népművészeti Szakközépiskola és Gimnázium 2153 Fót, Vörösmarty tér 2. Tel.: 0 27 359 607 Fax.: 06 27 359 597 Iskola kódja: 032600 // KLIK 122007 A felvételi eljárás általános rendje Tájékoztató a

Részletesebben

Felvételi tájékoztató 2016/2017-es tanév

Felvételi tájékoztató 2016/2017-es tanév Nyíregyházi SZC Sipkay Barna Kereskedelmi, Vendéglátóipari, Idegenforgalmi Középiskolája, Szakiskolája és Kollégiuma 4400 Nyíregyháza, Krúdy Gy.u.32. Telefon: (42) 512-340 http://www.sipkay.hu E-mail:

Részletesebben

Mit teszel ma, ami holnap is számít?

Mit teszel ma, ami holnap is számít? Mit teszel ma, ami holnap is számít? Telkes József Tisztelt Olvasó! A Szegedi Gazdasági Középiskola Kőrösy József Tagintézményének felvételi tájékoztató kiadványát tartja kezében, amelyből megismerheti

Részletesebben

A diákéletet sok tanórán kívüli program színesíti, ezek közül is kiemelkedik a Gólyaest, a Rákóczi Kincsestár és a Rákóczi nap.

A diákéletet sok tanórán kívüli program színesíti, ezek közül is kiemelkedik a Gólyaest, a Rákóczi Kincsestár és a Rákóczi nap. BUDAPEST II. KERÜLETI II. RÁKÓCZI FERENC GIMNÁZIUM FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2016/2017 Felvételi tájékoztató szülői értekezlet: 2015. november 26. csütörtök 17.00 VÁLTOZOTT!! 2015. november 25. szerda 17.00

Részletesebben

Intézkedési terv a bukások arányának csökkentésére 2013/2014. tanév I. félév 1/9.e osztály (szakács)

Intézkedési terv a bukások arányának csökkentésére 2013/2014. tanév I. félév 1/9.e osztály (szakács) Szentpáli István Kereskedelmi és Vendéglátó Szakközépiskola és Szakiskola Intézkedési terv a bukások arányának csökkentésére 2013/2014. tanév I. félév 1/9.e osztály (szakács) 1. Bukások tantárgyankénti

Részletesebben

GÁRDONYI GÉZA ÉS SZEGI SULI ÁLTALÁNOS ISKOLA. 2015-2016. évi M U N K A T E R V E

GÁRDONYI GÉZA ÉS SZEGI SULI ÁLTALÁNOS ISKOLA. 2015-2016. évi M U N K A T E R V E GÁRDONYI GÉZA ÉS SZEGI SULI ÁLTALÁNOS ISKOLA 2015-2016. évi M U N K A T E R V E A munkaterv összeállításánál az alábbi jogi szabályozókat vettük figyelembe: Törvények: 2011. évi CXC. törvény a nemzeti

Részletesebben

OM: 035249. Készült: A 2011.évi köznevelési törvény szerint

OM: 035249. Készült: A 2011.évi köznevelési törvény szerint Szerb Antal Gimnázium Az iskola székhelye: 1164 Budapest, Batthyány Ilona utca 12. Az iskola postacíme: ugyanaz. (telefonszáma: 400-1814, 400-1662, 401-0550; fax: 401-0549) OM: 035249 Készült: A 2011.évi

Részletesebben

Tanulmányi területek:

Tanulmányi területek: Csukás Zoltán Mezőgazdasági Szakképző Iskola 9300 Csorna, Kórház u. 28. Tel: 96/261-255, 96/593-253 E-mail: titkarsag@csukas.eu Honlap: http://www.csukas.sulinet.hu Igazgató: Perlaki Sándor Pályaválasztási

Részletesebben

Szeged és Térsége EÖTVÖS JÓZSEF GIMNÁZIUM, Általános Iskola OM 200 909

Szeged és Térsége EÖTVÖS JÓZSEF GIMNÁZIUM, Általános Iskola OM 200 909 Szeged és Térsége EÖTVÖS JÓZSEF GIMNÁZIUM, Általános Iskola OM 200 909 FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2016 2017. Cím: 6723 Szeged, Csongor tér 1. Telefonszám 62/547-062 Fax 62/547-063 E-mail eotvos@ejg-szeged.sulinet.hu

Részletesebben

SZÉKESFEHÉRVÁRI KOSSUTH LAJOS ÁLTALÁNOS ISKOLA

SZÉKESFEHÉRVÁRI KOSSUTH LAJOS ÁLTALÁNOS ISKOLA SZÉKESFEHÉRVÁRI KOSSUTH LAJOS ÁLTALÁNOS ISKOLA HELYI TANTERV 1-8. évfolyam Módosítva Székesfehérvár 2015. TARTALOMJEGYZÉK 1. A helyi tanterv célja, koncepciója... 3 2. Tantárgyi rendszer és óraszámok...

Részletesebben

Közeleg az időpont, amikor az általános iskola nyolcadik osztályába járó tanulóknak válaszolniuk kell arra a kérdésre MERRE TOVÁBB?.

Közeleg az időpont, amikor az általános iskola nyolcadik osztályába járó tanulóknak válaszolniuk kell arra a kérdésre MERRE TOVÁBB?. B E V E ZE T Ő Tisztelt Szülők! Kedves Pályaválasztó Fiatalok! Közeleg az időpont, amikor az általános iskola nyolcadik osztályába járó tanulóknak válaszolniuk kell arra a kérdésre MERRE TOVÁBB?. Győr

Részletesebben

A VERSEGHY FERENC GIMNÁZIUM PEDAGÓGIAI PROGRAMJA

A VERSEGHY FERENC GIMNÁZIUM PEDAGÓGIAI PROGRAMJA A VERSEGHY FERENC GIMNÁZIUM PEDAGÓGIAI PROGRAMJA 2015 Tartalomjegyzék NEVELÉSI PROGRAM... 5 I. Helyzetelemzés... 7 II. A nevelő-oktató munka pedagógiai alapelvei, értékei, céljai, feladatai, eszközei,

Részletesebben

ÉRETTSÉGI ÉS FELVÉTELI ELJÁRÁSREND

ÉRETTSÉGI ÉS FELVÉTELI ELJÁRÁSREND ÉRETTSÉGI ÉS FELVÉTELI ELJÁRÁSREND 2015 FONTOS DÁTUMOK Felsőoktatási felvételi jelentkezési kérelem rögzítésének határideje az 2015. február E-felvételiben 15. E-felvételit hitelesítő adatlapok beküldésének

Részletesebben

2015-2016. tanév I. BEISKOLÁZÁSI TÁJÉKOZTATÓ

2015-2016. tanév I. BEISKOLÁZÁSI TÁJÉKOZTATÓ Dunaföldvári Bölcskei - Madocsai Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Gimnázium Magyar László Gimnáziuma 7020 Dunaföldvár, Templom u. 5. Telefon/Fax: 75/541-269 e-mail: magyarlaszlogimi1@gmail.com

Részletesebben

PEDAGÓGIAI PROGRAM. Helyi tanterv

PEDAGÓGIAI PROGRAM. Helyi tanterv PEDAGÓGIAI PROGRAM Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola és Konstantin Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Szolnok II. kötet Helyi tanterv 1 Hetedik kiadás KŐRÖSI CSOMA SÁNDOR ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS KONSTANTIN

Részletesebben

Az iskola címe: Lovassy László Gimnázium Lovassy-László-Gymnasium 8200, Veszprém Cserhát ltp. 11. Az iskola telefonszáma: 88-566-360 88-566-361

Az iskola címe: Lovassy László Gimnázium Lovassy-László-Gymnasium 8200, Veszprém Cserhát ltp. 11. Az iskola telefonszáma: 88-566-360 88-566-361 2010. Az iskola címe: Lovassy László Gimnázium Lovassy-László-Gymnasium 8200, Veszprém Cserhát ltp. 11. Az iskola telefonszáma: 88-566-360 88-566-361 Az iskola fax-száma: 88-566-350 Az iskola Internet

Részletesebben

II. TANTÁRGYI TANTERVEK

II. TANTÁRGYI TANTERVEK II. TANTÁRGYI TANTERVEK AZ ALAPFOKÚ NEVELÉS-OKTATÁS ALAPOZÓ ÉS FEJLESZTŐ SZAKASZÁRA (5-8. évfolyam) A 11/2008, (II.8.)OKM rendelettel módosított 17/2004. (V.20.) OM rendelet 1. számú mellékletével kiadott

Részletesebben

II. Rákóczi Ferenc Bölcsőde, Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Szakközépiskola

II. Rákóczi Ferenc Bölcsőde, Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Szakközépiskola II. Rákóczi Ferenc Bölcsőde, Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Szakközépiskola 3170 Szécsény, Rákóczi út 90. Tel/Fax: 06-32-372-490 Web: www.rfszkki.sulinet.hu E-mail: rfszkki@gimn-szecseny.sulinet.hu

Részletesebben

Helyi tanterv HELYI TANTERV 2015.

Helyi tanterv HELYI TANTERV 2015. tanterv A helyi tanterv biztosítja, hogy alsó tagozaton a tanítás-tanulás szervezése játékos formában, a tanulói közreműködésre építve, az érdeklődés felkeltésére, a problémák felvetésére, a megoldáskeresésre,

Részletesebben

VÁLASZTHATÓ FOGLALKOZÁSOK TAGOZATOK - FAKULTÁCIÓK 2012/13 12. évfolyam Fibonacci / Hoppá / ZOÉ

VÁLASZTHATÓ FOGLALKOZÁSOK TAGOZATOK - FAKULTÁCIÓK 2012/13 12. évfolyam Fibonacci / Hoppá / ZOÉ VÁLASZTHATÓ FOGLALKOZÁSOK TAGOZATOK - FAKULTÁCIÓK 2012/13 12. évfolyam Fibonacci / Hoppá / ZOÉ Kedves Diákok! A tagozatos és fakultációs órák célja, hogy felkészítsen az emelt szintű, vagy a középszintű

Részletesebben

A közép- és emelt szintű érettségi vizsgára felkészítő foglalkozások tervezete. a Pedagógiai Program alapján

A közép- és emelt szintű érettségi vizsgára felkészítő foglalkozások tervezete. a Pedagógiai Program alapján A közép- és emelt szintű érettségi vizsgára felkészítő foglalkozások tervezete a Pedagógiai Program alapján a 2016/2017-es tanévre Tóparti Gimnázium és Művészeti Szakközépiskola Jogszabályi háttér A kerettantervek

Részletesebben

PEDAGÓGIAI PROGRAM Sajnovics János Általános és Művészeti Iskola GYÚRÓI TAGISKOLA Felülvizsgálat: 2013. március 19.

PEDAGÓGIAI PROGRAM Sajnovics János Általános és Művészeti Iskola GYÚRÓI TAGISKOLA Felülvizsgálat: 2013. március 19. PEDAGÓGIAI PROGRAM Sajnovics János Általános és Művészeti Iskola GYÚRÓI TAGISKOLA Felülvizsgálat: 2013. március 19. 2 Tartalom Bevezető... 4 Iskolánkról... 5 Jogi státusz... 5 Az iskola működési rendje...

Részletesebben

Pályaválasztási tájékoztatója

Pályaválasztási tájékoztatója A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Pályaválasztási tájékoztatója a megye középfokú intézményeiről, általános iskolai tanulók részére 2016/2017. tanév Bevezető Kedves Pályaválasztó Tanulók!

Részletesebben

NEUMANN JÁNOS KÖZÉPISKOLA ÉS KOLLÉGIUM. FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2015/2016. tanév

NEUMANN JÁNOS KÖZÉPISKOLA ÉS KOLLÉGIUM. FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2015/2016. tanév NEUMANN JÁNOS KÖZÉPISKOLA ÉS KOLLÉGIUM FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2015/2016. tanév Igazgató: Dr. Sipos Mihály Pályaválasztási felelős: Dr. Liptainé Reszegi Ágnes, általános igazgatóhelyettes Az Arany János

Részletesebben

PEDAGÓGIAI PROGRAM. Damjanich János Gimnázium és Mezőgazdasági Szakképző Iskola

PEDAGÓGIAI PROGRAM. Damjanich János Gimnázium és Mezőgazdasági Szakképző Iskola 2015 PEDAGÓGIAI PROGRAM Damjanich János Gimnázium és Mezőgazdasági Szakképző Iskola 1 I. I. Helyzetelemzés... 5 1. Az iskola rövid története..5 2. Középiskolánk hivatalos adatai...6 3. Az iskola és környezete...7

Részletesebben

Nyíregyházi Arany János Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium

Nyíregyházi Arany János Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium Nyíregyházi Arany János Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium HÁZIREND 2014. 2 Tartalomjegyzék: 1. A Házirend jelentősége 4.o. 1.1. Mi a Házirend? 4.o. 1.2. A Házirend célja 4.o. 2. A Házirend hatálya

Részletesebben

2700 Cegléd, Rákóczi út 46. tel: (53) , (53) fax:(53)

2700 Cegléd, Rákóczi út 46. tel: (53) , (53) fax:(53) Beiskolázási tájékoztató a 2017/2018-as tanévre Ceglédi Kossuth Lajos Gimnázium OM azonosító: 032549 Telephely kódja: 001 2700 Cegléd, Rákóczi út 46. tel: (53)-310-934, (53)-500-525 fax:(53)-500-625 e-mail:

Részletesebben

VASS LAJOS ÁLTALÁNOS ISKOLA HELYI TANTERVE

VASS LAJOS ÁLTALÁNOS ISKOLA HELYI TANTERVE VASS LAJOS ÁLTALÁNOS ISKOLA HELYI TANTERVE 2013. Tartalomjegyzék: 2. A VASS LAJOS ÁLTALÁNOS ISKOLA HELYI TANTERVE... 3 2.1. A választott kerettanterv... 3 2.1.1. Iskolánk helyi tanterve az emberi erőforrások

Részletesebben

A Móricz Zsigmond Gimnázium helyi tanterve. Általános rész

A Móricz Zsigmond Gimnázium helyi tanterve. Általános rész A Móricz Zsigmond Gimnázium helyi tanterve Általános rész Tartalom 1. AZ EGYES ÉVFOLYAMOKON TANÍTOTT TANTÁRGYAK, KÖTELEZŐ ÉS VÁLASZTHATÓ TANÓRAI FOGLALKOZÁSOK, EZEK ÓRASZÁMAI... 3 2. A TANKÖNYVEK ÉS MÁS

Részletesebben

Újpesti Bródy Imre Gimnázium és Általános Iskola felvételi tájékoztatója 2015/2016-os tanév

Újpesti Bródy Imre Gimnázium és Általános Iskola felvételi tájékoztatója 2015/2016-os tanév Újpesti Bródy Imre Gimnázium és Általános Iskola felvételi tájékoztatója 2015/2016-os tanév 1. Iskola címe: 1047 Budapest, Langlet V. u. 3-5. OM azonosító: 034866 Telefonszám: 06/1-3694917 Intézményvezető:

Részletesebben

Pedagógiai program. Hatvani Bajza József Gimnázium és Szakközépiskola 3000 Hatvan Balassi Bálint út 17.

Pedagógiai program. Hatvani Bajza József Gimnázium és Szakközépiskola 3000 Hatvan Balassi Bálint út 17. 2013 Pedagógiai program Hatvani Bajza József Gimnázium és Szakközépiskola 3000 Hatvan Balassi Bálint út 17. 1 Tartalom 1. Az iskola nevelési programja... 5 1.1 A nevelő-oktató munka pedagógiai alapelvei,

Részletesebben

2013. Helyi tanterv. Klúg Péter Általános Iskola, Szakiskola a Kozmutza Flóra Általános Iskola és Szakiskola Tagintézménye. Szeged

2013. Helyi tanterv. Klúg Péter Általános Iskola, Szakiskola a Kozmutza Flóra Általános Iskola és Szakiskola Tagintézménye. Szeged 2013. Helyi tanterv Klúg Péter Általános Iskola, Szakiskola a Kozmutza Flóra Általános Iskola és Szakiskola Tagintézménye Szeged AZ ISKOLA HELYI TANTERVE 1. A képzés teljes szerkezete... 1 2. Óvodai nevelés...

Részletesebben

Idegen nyelvoktatás iskolánkban

Idegen nyelvoktatás iskolánkban Idegen nyelvoktatás iskolánkban Iskolánk profiljában az informatika emelt szintű oktatása mellett az idegen nyelv oktatása is hangsúlyozottan szerepel. Amit kínálunk: a Helyi Kerettanterv alapján megvalósuló

Részletesebben

Képzési idő. Tagozat kód Humán gimnázium (angol német) 4 év 32 fő 1 501 Humán gimnázium (angol olasz)

Képzési idő. Tagozat kód Humán gimnázium (angol német) 4 év 32 fő 1 501 Humán gimnázium (angol olasz) GYŐRI SZOLGÁLTATÁSI SZC KRÚDY GYULA GIMNÁZIUMA, KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ KÖZÉPISKOLÁJA, IDEGENFORGALMI ÉS VENDÉGLÁTÓIPARI SZAKKÉPZŐ ISKOLÁJA 9024 Győr, Örkény I. utca 8 10. Tel.: 96/510-670 E-mail: titkar@krudy.gyor.hu

Részletesebben

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA 2015/2016. TANÉV

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA 2015/2016. TANÉV KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA 2015/2016. TANÉV Jogszabályi alapja 229/2012. (VIII.28.) Korm. rendelet 23. (1) bekezdés. Az iskola neve: Nagyboldogasszony Római Katolikus Általános Iskola Az iskola címe: 8300

Részletesebben

HÉTVÉGI HÁZI FELADAT SZABÁLYAI, ISKOLAI DOLGOZATOK

HÉTVÉGI HÁZI FELADAT SZABÁLYAI, ISKOLAI DOLGOZATOK HÉTVÉGI HÁZI FELADAT SZABÁLYAI, ISKOLAI DOLGOZATOK SZABÁLYAI AZ ISKOLAI BESZÁMOLTATÁS, AZ ISMERETEK SZÁMONKÉRÉSÉNEK KÖVETELMÉNYEI ÉS FORMÁI 1 Magyar nyelv és irodalom Írásbeli beszámoltatások Rendszeres,

Részletesebben

LACHOBER MÁRIA NÉMET NEMZETISÉGI NYELVOKTATÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA

LACHOBER MÁRIA NÉMET NEMZETISÉGI NYELVOKTATÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA LACHOBER MÁRIA NÉMET NEMZETISÉGI NYELVOKTATÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA Pedagógiai program Ajka, 2014. szeptember 1. Szirmainé Vinkelmann Amália intézményvezető Tartalomjegyzék 1. Az iskolában folyó pedagógia munka...6

Részletesebben

A RÉTSÁGI ÁLTALÁNOS ISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA

A RÉTSÁGI ÁLTALÁNOS ISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA A RÉTSÁGI ÁLTALÁNOS ISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA 2010 Mottó: "A szellem és a tehetség az emberben mindig vágyainak és sajátos társadalmi helyzetének terméke. Lehetséges, hogy a neveléstudomány feladata

Részletesebben

Pedagógiai Program Helyi tanterv

Pedagógiai Program Helyi tanterv Debreceni Petőfi Sándor Általános Iskola OM: 031090 KLIK szervezeti kód: 082046 4030 Debrecen, Szabó Kálmán u. 3-5. Pedagógiai Program Helyi tanterv 2015 1 Debreceni Petőfi Sándor Általános Iskola 4030

Részletesebben

Képzési idő. Tagozat kód Humán gimnázium (angol német) 4 év 32 fő 1 501 Humán gimnázium (angol olasz)

Képzési idő. Tagozat kód Humán gimnázium (angol német) 4 év 32 fő 1 501 Humán gimnázium (angol olasz) GYŐRI SZOLGÁLTATÁSI SZC KRÚDY GYULA GIMNÁZIUMA, KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ KÖZÉPISKOLÁJA, IDEGENFORGALMI ÉS VENDÉGLÁTÓIPARI SZAKKÉPZŐ ISKOLÁJA 9024 Győr, Örkény I. utca 8 10. Tel.: 96/510-670 E-mail: titkar@krudy.gyor.hu

Részletesebben

PEDAGÓGIAI PROGRAM. Nevelési program helyi tanterv. Átdolgozott változat 2014.09.15.

PEDAGÓGIAI PROGRAM. Nevelési program helyi tanterv. Átdolgozott változat 2014.09.15. PEDAGÓGIAI PROGRAM Nevelési program helyi tanterv Átdolgozott változat 2014.09.15. Készült és átdolgozásra került a 2011. évi CXC. törvény a nemzeti köznevelésről, a 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet,

Részletesebben

FAZEKAS MIHÁLY GIMNÁZIUM LYCÉE FAZEKAS MIHÁLY INSTITUTO FAZEKAS MIHÁLY

FAZEKAS MIHÁLY GIMNÁZIUM LYCÉE FAZEKAS MIHÁLY INSTITUTO FAZEKAS MIHÁLY FAZEKAS MIHÁLY GIMNÁZIUM LYCÉE FAZEKAS MIHÁLY INSTITUTO FAZEKAS MIHÁLY TANULMÁNYOK ALATTI VIZSGÁK A SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT 10.sz. FÜGGELÉKE OM azonosító kód: 031198 Elfogadva: 2009. szeptember

Részletesebben

Mihályi Általános Iskola Pedagógiai Programja

Mihályi Általános Iskola Pedagógiai Programja Mihályi Általános Iskola Pedagógiai Programja Tartalomjegyzék HELYZETELEMZÉS... 5 BEVEZETÉS... 7 NEVELÉSI PROGRAM... 9 Szervezeti tagozódás... 19 Tárgyi, személyi feltételek... 20 Ellenőrzés, értékelés...

Részletesebben

MAGYAR HAJÓZÁSI SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAM

MAGYAR HAJÓZÁSI SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAM MAGYAR HAJÓZÁSI SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAM 2014 Navigare necesse est... Tartalom 1. Az iskola nevelési programja... 3 1.1 A nevelő-oktató munka pedagógiai alapelvei, céljai, feladatai,

Részletesebben

Kerettanterv Alapfokú nevelés-oktatás szakasza, alsó tagozat, 1 4. évfolyam

Kerettanterv Alapfokú nevelés-oktatás szakasza, alsó tagozat, 1 4. évfolyam Kerettanterv Alapfokú nevelés-oktatás szakasza, alsó tagozat, 1 4. évfolyam Célok, feladatok Az alapfokú nevelés-oktatás első szakasza, az alsó tagozat az iskolába lépő kisgyermekben óvja és továbbfejleszti

Részletesebben

Dr. SZÁNTÓ IMRE ÁLTALÁNOS ISKOLA KÖZZÉTÉTELI LISTA 2014/2015. TANÉV

Dr. SZÁNTÓ IMRE ÁLTALÁNOS ISKOLA KÖZZÉTÉTELI LISTA 2014/2015. TANÉV Dr. SZÁNTÓ IMRE ÁLTALÁNOS ISKOLA KÖZZÉTÉTELI LISTA 2014/2015. TANÉV 1./ Felvételi lehetőségek Iskolánk felvételi körzete: Alsópáhok és Felsőpáhok községek közigazgatási területei. Amennyiben más, környékbeli

Részletesebben

HELYI TANTERV ENYHE ÉRTELMI FOGYATÉKOS TANULÓK SZÁMÁRA ENYHE ÉRTELMI FOGYATÉKOS TANULÓK SZÁMÁRA ENYHE ÉRTELMI FOGYATÉKOS TANULÓK SZÁMÁRA

HELYI TANTERV ENYHE ÉRTELMI FOGYATÉKOS TANULÓK SZÁMÁRA ENYHE ÉRTELMI FOGYATÉKOS TANULÓK SZÁMÁRA ENYHE ÉRTELMI FOGYATÉKOS TANULÓK SZÁMÁRA 1/4. számú melléklet HELYI TANTERV ENYHE ÉRTELMI FOGYATÉKOS TANULÓK SZÁMÁRA ENYHE ÉRTELMI FOGYATÉKOS TANULÓK SZÁMÁRA ENYHE ÉRTELMI FOGYATÉKOS TANULÓK SZÁMÁRA ELŐKÉSZÍTŐ SZAKISKOLA 9-10. ÉVFOLYAM 2 TANTÁRGYI

Részletesebben

SzSzKSz Kossuth Zsuzsanna Egészségügyi és Könnyűipari Tagintézménye

SzSzKSz Kossuth Zsuzsanna Egészségügyi és Könnyűipari Tagintézménye PEDAGÓGIAI PROGRAM 1 SzSzKSz Kossuth Zsuzsanna Egészségügyi és Könnyűipari Tagintézménye Pedagógiai program PEDAGÓGIAI PROGRAM 2 Tartalomjegyzék Az iskola legfontosabb adatai... 4 Az iskola története...

Részletesebben

Pedagógiai program. Hatvani Bajza József Gimnázium és Szakközépiskola 3000 Hatvan Balassi Bálint út 17.

Pedagógiai program. Hatvani Bajza József Gimnázium és Szakközépiskola 3000 Hatvan Balassi Bálint út 17. 2015 Pedagógiai program Hatvani Bajza József Gimnázium és Szakközépiskola 3000 Hatvan Balassi Bálint út 17. 1 Tartalom 1. Az iskola nevelési programja... 6 1.1 A nevelő-oktató munka pedagógiai alapelvei,

Részletesebben

HELYI TANTERV AZ ÉLŐ IDEGEN NYELV tanításához Szakközépiskola 9-12. évfolyam

HELYI TANTERV AZ ÉLŐ IDEGEN NYELV tanításához Szakközépiskola 9-12. évfolyam HELYI TANTERV AZ ÉLŐ IDEGEN NYELV tanításához Szakközépiskola 9-12. évfolyam Készült a 2013.03.22 napon közzétett központi program alapján. Érvényesség kezdete: 2013.09.01. Utoljára indítható:.. Dunaújváros,

Részletesebben

A Gyulai Implom József Általános Iskola 5. Számú Általános Iskola és Sportiskola Tagintézménye. Helyi tanterve 2014.

A Gyulai Implom József Általános Iskola 5. Számú Általános Iskola és Sportiskola Tagintézménye. Helyi tanterve 2014. A Gyulai Implom József Általános Iskola 5. Számú Általános Iskola és Sportiskola Tagintézménye Helyi tanterve 2014. Tartalomjegyzék I. Az 5. Számú Általános Iskola és Sportiskola Tagintézménye helyi tanterve...

Részletesebben

PEDAGÓGIAI PROGRAM Péczeli József Általános és Alapfokú Művészeti Iskola

PEDAGÓGIAI PROGRAM Péczeli József Általános és Alapfokú Művészeti Iskola PEDAGÓGIAI PROGRAM Péczeli József Általános és Alapfokú Művészeti Iskola Péczeli József Általános és Alapfokú Művészeti Iskola 3630 Putnok, Gárdonyi Géza út 1 Tel: (48) 430-189 Tel/Fax: 531-014 E-mail:

Részletesebben

PEDAGÓGIAI PROGRAM 2015.

PEDAGÓGIAI PROGRAM 2015. PEDAGÓGIAI PROGRAM 2015. Székesfehérvár, Munkácsy Mihály utca 10. 1 MOTTÓNK: Félig sem olyan fontos az, mit tanítunk gyermekeinknek, mint az, hogy tanítjuk. Amit az iskolában tanultunk, annak legnagyobb

Részletesebben

ISKOLA UTÁN ISKOLA ELŐTT

ISKOLA UTÁN ISKOLA ELŐTT ISKOLA UTÁN ISKOLA ELŐTT 2014-2015 ISKOLA UTÁN ISKOLA ELŐTT A Veszprém Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja és a Közép-dunántúli Regionális Pedagógiai Intézet PÁLYAVÁLASZTÁSI KIADVÁNYA A 2014/2015.

Részletesebben

PEDAGÓGIAI PROGRAMJA

PEDAGÓGIAI PROGRAMJA A GUBODY FERENC SZAKKÉPZŐ ISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA (2700 Cegléd, Alkotmány utca 7-9.) OM száma: 201038 CEGLÉD 2013 Tartalomjegyzék A PEDAGÓGIAI PROGRAM FELÉPÍTÉSE... 7 NYILVÁNOSSÁGRA HOZATAL... 7 I.

Részletesebben

KISPESTI DEÁK FERENC GIMNÁZIUM

KISPESTI DEÁK FERENC GIMNÁZIUM KISPESTI DEÁK FERENC GIMNÁZIUM 1192 Budapest, Gutenberg krt. 6. Tel: 347-9040 Fax: 347-9046 honlap: deak.kispest.hu e-mail: gimnazium@deak.kispest.hu kdfg19@gmail.com Célkitűzésünk, hogy a törvény adta

Részletesebben

Helyi tanterv. Osztályfőnöki

Helyi tanterv. Osztályfőnöki Helyi tanterv Osztályfőnöki A fejlesztési területek nevelési célok a teljes iskolai nevelési-oktatási folyamat közös értékeit jelenítik meg, így áthatják e pedagógiai folyamatok egészét. E területek összhangban

Részletesebben

Játszótér és sportpálya iskolánk udvarán

Játszótér és sportpálya iskolánk udvarán Bálint Márton Általános Iskola és Középiskola beiskolázási tájékoztató a pedagógiai programunk alapján Játszótér és sportpálya iskolánk udvarán 2 Iskolánk adatai: Neve: Bálint Márton Általános Iskola és

Részletesebben

Pályázat. Budapest XIII. Kerületi Berzsenyi Dániel Gimnázium. Intézményvezető (magasabb vezető) beosztás ellátására (azonosító szám: 2016-02-20)

Pályázat. Budapest XIII. Kerületi Berzsenyi Dániel Gimnázium. Intézményvezető (magasabb vezető) beosztás ellátására (azonosító szám: 2016-02-20) Pályázat Budapest XIII. Kerületi Berzsenyi Dániel Gimnázium Intézményvezető (magasabb vezető) beosztás ellátására (azonosító szám: 2016-02-20) 2015 Tartalomjegyzék Pályázati nyilatkozat 3 I. Bevezetés

Részletesebben

Újpesti Könyves Kálmán Gimnázium

Újpesti Könyves Kálmán Gimnázium Újpesti Könyves Kálmán Gimnázium Pedagógiai program 2016 PEDAGÓGIAI PROGRAM Tartalomjegyzék Előszó 1 Nevelési program 1. Pedagógiai célkitűzések; az oktató-nevelő tevékenység legfontosabb tartalmi és szerkezeti

Részletesebben

Magyar nyelv és irodalom

Magyar nyelv és irodalom Magyar nyelv és irodalom tantárgy 1-3. évfolyam 2013. Bevezetés célok, alapelvek Célok, feladatok Az alapfokú nevelés-oktatás első szakasza, az alsó tagozat az iskolába lépő kisgyermekben óvja és továbbfejleszti

Részletesebben

Arany János Általános Iskola Pedagógiai programjának melléklete

Arany János Általános Iskola Pedagógiai programjának melléklete Pedagógiai programjának melléklete SAJÁTOS NEVELÉSI IGÉNYŰ TANULÓK FEJLESZTŐ PROGRAMJA 2013. TARTALOMJEGYZÉK 1. Bevezető... 3 2. Alapelvek, célok az SNI tanulók ellátásában... 3 2.1. Alapelvek... 4 2.2.

Részletesebben

Élet az 50 éves gimnáziumban. Szikszó, 2015

Élet az 50 éves gimnáziumban. Szikszó, 2015 Élet az 50 éves gimnáziumban Szikszó, 2015 Köszöntünk mindenkit! Alapelvek Szabad iskolaválasztás a tanuló részéről A középfokú iskolák igazgatói törvényben biztosított döntési jogának érvényesülése Informatikai

Részletesebben

Pedagógiai program. Alcsútdobozi József Nádor Általános Iskola 2014.

Pedagógiai program. Alcsútdobozi József Nádor Általános Iskola 2014. Pedagógiai program Alcsútdobozi József Nádor Általános Iskola 2014. Tartalomjegyzék Előszó... 5 1. Az iskola nevelési programja... 5 1.1. A nevelő-oktató munka pedagógiai alapelvei, értékei, céljai, feladatai,

Részletesebben

ANGOL NYELV Az OFI által ajánlott kerettanterv alapján készült

ANGOL NYELV Az OFI által ajánlott kerettanterv alapján készült ANGOL NYELV Az OFI által ajánlott kerettanterv alapján készült Az idegen nyelv oktatásának alapvető célja, összhangban a Közös európai referenciakerettel (KER), a tanulók idegen nyelvi kommunikatív kompetenciájának

Részletesebben

Helyi tanterv alsó tagozat

Helyi tanterv alsó tagozat Tartalomjegyzék Helyi tanterv alsó tagozat Magyar nyelv és irodalom Bevezető... 3 1. évfolyam... 5 2. évfolyam... 11 3. évfolyam... 20 4. évfolyam... 31 Német népismeret Bevezető... 42 1. évfolyam... 43

Részletesebben

BGSZC KÁROLYI MIHÁLY KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ KÖZGAZDASÁGI SZAKKÖZÉPISKOLÁJA

BGSZC KÁROLYI MIHÁLY KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ KÖZGAZDASÁGI SZAKKÖZÉPISKOLÁJA BGSZC KÁROLYI MIHÁLY KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ KÖZGAZDASÁGI SZAKKÖZÉPISKOLÁJA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓJA 2016 / 2017 TANÉV Budapesti Gazdasági Szakképzési Centrum Károlyi Mihály Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági

Részletesebben

Budapest XX. Kerületi Lázár Vilmos Általános Iskola. Pedagógiai program

Budapest XX. Kerületi Lázár Vilmos Általános Iskola. Pedagógiai program Budapest XX. Kerületi Lázár Vilmos Általános Iskola 2013 Tartalomjegyzék Az intézmény bemutatása... 4 1. Az iskola nevelési programja... 6 1.1. Az iskolában folyó nevelő-oktató munka pedagógiai alapelvei,

Részletesebben

Szakképző Iskola és Speciális Szakiskola PEDAGÓGIAI PROGRAM

Szakképző Iskola és Speciális Szakiskola PEDAGÓGIAI PROGRAM M Á N D Y I V Á N Szakképző Iskola és Speciális Szakiskola PEDAGÓGIAI PROGRAM 2013 Tartalomjegyzék BEVEZETŐ... 3 AZ ISKOLA RÖVID TÖRTÉNETE... 4 AZ ISKOLA TANULÓI KÖZÖSSÉGE... 6 1. Iskolában folyó nevelő-oktató

Részletesebben

A Herman Ottó Általános Iskola helyi tanterve

A Herman Ottó Általános Iskola helyi tanterve A budaörsi Herman Ottó Általános Iskola helyi tanterve 2010. Tartalom 1. Az egyes évfolyamokon tanított tantárgyak, kötelező és választható tanórai foglalkozások, valamint ezek óraszámai... 3 1.1 1-4.

Részletesebben

20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet. a nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról

20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet. a nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet a nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról Az általános iskolai beiratkozásra vonatkozó jogszabályok 10. A tankötelezettség

Részletesebben

1. Felvételi lehetőség

1. Felvételi lehetőség 1. Felvételi lehetőség Az iskolaváltás valamint a tanuló átvételének szabályai Az iskola beiratkozási körzetén kívül lakó tanulók felvételénél- az 1. évfolyamot kivéve- az alábbi szempontokat vesszük figyelembe:

Részletesebben

ARANY JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA, SZAKISOLA ÉS KOLLÉGIUM

ARANY JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA, SZAKISOLA ÉS KOLLÉGIUM ARANY JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA, SZAKISOLA ÉS KOLLÉGIUM AZ ENYHÉN ÉRTELMI FOGYATÉKOS TANULÓK NEVELŐ-OKTATÓ MUNKÁJÁT ELLÁTÓ SPECIÁLIS SZAKISKOLA KÖTELEZŐ 9/E ELŐKÉSZÍTŐ ÉVFOLYAMÁNAK HELYI TANTERVE Célok és

Részletesebben

Nyugati szórvány BI előkészítő 2014/2015 PÁLYÁZATI KIÍRÁS

Nyugati szórvány BI előkészítő 2014/2015 PÁLYÁZATI KIÍRÁS PÁLYÁZATI KIÍRÁS A Balassi Intézet és az Emberi Erőforrások Minisztériuma közösen pályázatot hirdet - szlovén állampolgárságú, vagy - valamely más külföldi (Horvátország, Románia, Szerbia, Szlovákia, Szlovénia

Részletesebben

Felvételi eljárásrend

Felvételi eljárásrend Türr István Gimnázium és Kollégium 8500 Pápa, Fő u. 10. Postacím: 8500 Pápa, Pf. 101. Tel/fax: 89/324-394 Igazgató: Németh Zsolt E-mail: igazgato@turrgimnazium.hu Felvételi eljárásrend a Türr István Gimnázium

Részletesebben

Táncsics Mihály Általános Iskola 8000 Székesfehérvár, Batthyány u. 1. Helyzetelemzés, küldetésnyilatkozat... 4 I. AZ ISKOLA NEVELÉSI PROGRAMJA...

Táncsics Mihály Általános Iskola 8000 Székesfehérvár, Batthyány u. 1. Helyzetelemzés, küldetésnyilatkozat... 4 I. AZ ISKOLA NEVELÉSI PROGRAMJA... A Székesfehérvári Táncsics Mihály Általános Iskola Pedagógiai programja SZÉKESFEHÉRVÁR 2013 Tartalom Helyzetelemzés, küldetésnyilatkozat... 4 I. AZ ISKOLA NEVELÉSI PROGRAMJA... 5 1. A nevelő-oktató munka

Részletesebben

2700 Cegléd, Rákóczi út 46. tel: (53)-310-934, (53)-500-525 fax:(53)-500-625 E-mail: cklg@cklg.hu www.cklg.hu

2700 Cegléd, Rákóczi út 46. tel: (53)-310-934, (53)-500-525 fax:(53)-500-625 E-mail: cklg@cklg.hu www.cklg.hu Beiskolázási tájékoztató a 2016/2017-es tanévre Ceglédi Kossuth Lajos Gimnázium OM azonosító: 032549 Telephely kódja: 001 2700 Cegléd, Rákóczi út 46. tel: (53)-310-934, (53)-500-525 fax:(53)-500-625 E-mail:

Részletesebben

A Szekszárdi I. Béla Gimnázium Helyi Tanterve

A Szekszárdi I. Béla Gimnázium Helyi Tanterve A Szekszárdi I. Béla Gimnázium Helyi Tanterve Olasz nyelv Készítette: a gimnázium idegen nyelvi szakmai munkaközössége 2015. 1 Tartalom Olasz nyelv, második idegen nyelv, alapóraszámú képzés... 3 2 Kerettantervi

Részletesebben

Fóti Fáy András Általános Iskola

Fóti Fáy András Általános Iskola Fóti Fáy András Általános Iskola 2151 Fót, Vásár tér 1. Telefon: 06-27-537-620 Telefax: 06-27-537-629 E-mail: info@faysuli.hu www.faysuli.hu Igazgató: Kakuk Zsolt OM azonosító: 032347 Pedagógiai Program

Részletesebben

Helyi tanterv 2015. A Dunaújvárosi Szakképzési Centrum Szabolcs Vezér Gimnáziumának és Szakközépiskolájának helyi tanterve. Angol

Helyi tanterv 2015. A Dunaújvárosi Szakképzési Centrum Szabolcs Vezér Gimnáziumának és Szakközépiskolájának helyi tanterve. Angol 2015. Helyi tanterv A Dunaújvárosi Szakképzési Centrum Szabolcs Vezér Gimnáziumának és Szakközépiskolájának helyi tanterve Angol Esti tagozat 2015.01.01. ANGOL NYELV 9 12. évfolyam (Esti tagozat) Az élő

Részletesebben