Kristályos és amorf anyagok Félév végi előadás Optikai adattárolás fázisváltó anyagokon

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Kristályos és amorf anyagok Félév végi előadás Optikai adattárolás fázisváltó anyagokon"

Átírás

1 Kristályos és amorf anyagok Félév végi előadás Optikai adattárolás fázisváltó anyagokon A mai információs technológiára alapuló világunkban az infromáció tárolása egy rendkívül fontos kérdés. A cél az, hogy egy olyan eszköz készüljön, mely olcsón előállítató de nagy mennyiségű adatot lehet rajta tárolni, gyorsan lehessen adatot rátenni illetve kiolvasni belőle és mindezt természetesen jó minőségben miközben újrahasználható de egyben időtálló is. Adattároló eszközökből a technika szerint három típust tudunk megkülönböztetni, ezek a szilárdtest-memóriák, a mágneses illetve az optikai adattárolók. Mindegyik típusnak megvannak a saját jellemzői, előnyei és hátrányai ami persze a típusokon belüli sok megvalósítás következtében, még sokszínűbbé válik. Emiatt hogy minden adattárolónak az előnyei mellett hátrányai is vannak nem létezik egyetlen egy univerzális adattároló, hanem különböző feladatokra különböző eszközöket használunk azokon a területeken melyeken pozitív tulajdonságaik jelentősek. Az optikai adattárolás egy olcsó, hordozható de megbízható és hosszú élettartamú adattárolási lehetőséget biztosít. Nagy előnye, hogy az adatkiolvasás non-kontakt történik, így pl egy CD-lemez esetén a lejátszások száma lényegben nem rongálja meg az adattárolót (és a pickup-ot) szemben például az ősével, a bakelitlemezzel. Ezen felül lehetőséget biztosít többféle módus (read only, write-once-read-many, rewritable) előállítására is. A kutatások a területen már az es, 60-as években megkezdődtek, de az első olyan ilyen adathordozó, mely képes volt széles körben eleterjedni csupán 1982-ben készült el. Először a CD-ROM készült el, majd később a különböző módusok is sorra megjelentek a piacon pl az első újraírható CD 1997-ben. Az optikai adattároló rendszerek két elemből állnak: az író/olvasó egység illetve a tároló eszköz. A tároló eszköz mely egy forgó lemez előre meformázott elem, melyen sávok (bakelitos analógiával barázdák) vannak, ezen az úgynevezett pitek és landek váltják egymást, ezzel valósul meg a digitális adat tárolása. A dolog onnan lesz optikai, hogy a pit-land páros a lemez optikai tulajdonságaiban eredényez külnbséget melyeket az olvasólézerrel megvilágítva, a visszaverdő fényből fejtjük vissza a lemezen lévő információt. Jelenleg a piacon az optikai adattárolóknak három típusa három generációja kapható. Mint ahogy szó volt róla, elsőként a Philips fejlesztésében Compact Disc jelent meg, melynek eredeti célja a digitális formátumú audiófájlok tárolása volt, hogy ezzel az akkoriban még elterjedt bakelitlemez és kazetta páros leváltása volt egy jobb minőségű és időtálló formátummal. Ugyanakkor már az egyik első alkalmazás között volt az adattárolás is (80-as években már telefonkönyveket is kiadtak CD-n), de ebben az időszakban kezdett túlságosan szűkössé válni a floppylemezek világa a kor programozóinak, ezért szoftverek tárolására is elkezdték alkalmazni. Gyakorlatilag a mai modern optikai tárolók ősanyjának tekinthető. Mára már elavulttá vált, részben azért, mivel zenét már ms eszközökön hallgatunk, részben pedig azért mivel a 650 MB-os kapacitása eléggé kicsi. Adódik a kérdés, hogy hogyan tudjuk növelni az optikai tároló kapacitását? A diffrakciólimitált fóuszált lézernyaláb a foltmérete arányos a lézernyaláb λ hullámhosszával és fordítottan arányos a NA numerikus apertúrával. A sűrűség tehát ennek a reciproka, azaz a következő (dia 6.o). Ha az (információ) sűrűséget akarjuk növelni, akkor vagy a numerikus apertúrát kell növelni, vagy pedig a hullámhosszat csökkenteni. A DVD lézere egy kisebb hullámhosszú lézernyalábot használ, nagyobb numerikus apertúrájú lencsével, aminek a következménye, hogy keskenyebb sávokban tudjuk rögzíteni az információt, azaz ugyanakkora helyen több adat fér el. Ezenkívül a kapaitást, az információsűrűséget a három hordozó (CD, DVD, BD) között a jobb kódolás, a jelfeldolgozás és a hibatűrés fejlesztése is emeli de a legfontosabb továbbra is a lézer foltmérete.

2 Míg a CD-t az audiofájlok, addíg a DVD-t a videofájlok tárolása ösztönözte. Felépítése hasonló a CD-hez, de különböző adattárolási technikát használ, aminek következményében sokkal nagyobb a kapaciása. Video, audio és adat formátum együttes tárolását és elrését teszi lehetővé egyetlen lemezen kell a mozgókép, hozzá néhány hangsáv (angol, magyar, szuahéli...) és persze a felíratok. A minél vékonyabb és szélesebb, jobb képminőségű televíziók elterjedése új igényt nyitott. A HDTV népszerűségének növekedésével szükég volt egy új generációs adattároló formátum létrehozására, mely képes nagy mennyiségű adatot tárolni, arról pedig az nagy sebességgel olvasható. A lézer hullámhosszát csökkentették 405 nm-re, ami így a kék-ibolya tartományban van innen jön a neve a lencse numerikus apertráját is megnövelték és még számos technikai húzással elérték, hogy egy lemezre ráférjen 25 GB-nyi tartalom (ami dual-disc technológával 50-re növelhető) és 36 Mbps-al lehessen kiolvasni a tartalmát (DVD-nél ez 11, CD-él 1.4 körül van). Korábban már szó volt az ún. módusokól, melyeket egy hodozó esetén meg lehet valósítnai, nézzük hát meg, hogy mi is ezeknek a működési alapja. A Read Only Memory-k alapelve a legegyszerűbb, ebben az esetben a pitek ténylegesen gödrök, melyek mélysége a lézer hullámhosszának negyede, hatoda. A lézer nem csak a pitbe jut, hanem annak szélére is, így a két helyről visszaverőő fénysugát között van egy fázisbeli különbség. Ez a fáziskülnbség destrutív interferenciát eredményez, mely pedig az érzékelt intenzitás csökkenésében válik érzékelherővé. A következő módus a Recordable Memory, azaz írható szokás ezt még write-once-readmany memory-nak is nevezni, ami arra a tulajdonságra utal, hogy egyszer ráírunk valamit, aztán már csak olvasni tudjuk a későbbiekben. Ennek megvalósítására sok lehetőség van, de ami mindben közös, hogy egy erős intenzitású író lézerrel módosítjuk a lemez optikai tuladonságait. Pédául egy estérkréteg leégetésével. A Rewritable módus az, ami minket fog érdekelni, mivel ezt a típust valósítják meg fázisvtó anyagok segítségével. Fázisváltó anyagok esetében az információ rögzítésnek alapelve, hogy a fázis-váltó tuajdonsággal rendelkező anyagból készült vékony filmet lézerrel megvilágítva annak egy meghatározott kis tartományon az anyag szerkezetét módosítani tudjuk, mely az optikai tulajdonságok megváltozásával jár. A rögzített információ visszanyerésekor azt használjuk ki, hogy a külnböző szerkezetű anyagrészek erősen különböző optikai tulajdonságokkal rendelkeznek. Ennek két mevalóítási lehetőségünk van. Az egyik lehetőség, hogy az amorf és kristályos fázisok között váltogatjuk az anyagok, illetve olyan lehetőségünk is van némely anyag esetén, hogy két különböző struktúrájú kristáyos fázis közötti átmenetet valósítunk meg. Gyakorlatban az előbbit alkalmazzuk. A lemez írásának első folyamata az inicializásás, ez tuladonképpen a teljes lemez, az összes bit kikristályosítása. Úgyhogy vizsgáljuk először ezt a folyamatot. Lézerrel a lemez egy pontját egy bit helyét egy adott időintervallumon (ez néhány tíz nanoszekundum) felmelegítjük a kristályosodási hőmérséklet és az olvadási pont közé. Ez idő alatt az anyag a besugárzott tartományon kristályos szerkezetet vesz fel (anyagtudományos példa vödör golyó rázás hatására a minimális térfogatot veszi fel). [Táblára felrajzolni a lézer teljesítményét időben ~ haranggörbe] Az írási folyamat, a lemezen amorf pontok elhelyezése a következő képpen történik. Egy nagyon rövid (femtoszekundumos) impulzussal felmelegítik az olvadáspont főlé az anyagot, amit hagynak kihűlni. Mivel egy speciális hővezető réteg is van a lemezen, ezért ki tud olyan gyorsan hűlni, hogy az anyag amorf fázisba kerüljön (quenching). Egy időben népszerű volt kézi kamerák esetében, hogy egyből DVD-re írták a felvett anyagot ez manapság szilárdtest memóriába történik. Ezt úgy vitelezték ki, hogy a lemezt a lézer egy állandó teljesítménnyel sugározta be (bias level), ami elég volt az adott bitek inicializálásához

3 (kristályosítás), amorf bitet pedig egy erre a jelre felülő tüskével (lézerimpulzus) hoztak létre az előbb leírt módon. Belátható, hogy erre nem minden anyag képes. Több féle anyagot is vizsgátak, melyek igéretesnek mutatkoztak fázisváltó optikai tárolók létrehozásához. Csak a legfontosabbakat, a legígértesebbnek mutatkozókat felsorolva: In-Sb, Ag-Zn, Ge-Sb-Te, Ge-Te-Sn, Sb-Se-Te, Ag-In-Sb- Te etc. Ezek közül azonban csak kettő az melyet ma széles körben alkalmaznak, ezek a GeTe- Sb2Te3 (Ge-Sb-Te, GST) illetve Ag-In-Sb-Te (AIST). A két anyag között (GST és AIST) a kristályosodási mechanizmus folyamatában van különbség. Míg a GST kristályosodását a nukleáció dominálja (szemcsék létrejötte), addíg az AIST esetében a szemcsék növekedése a meghatározó. Az anyagok kiválasztásánál a következő szempontokat kell figyelembe venni: Írás/olvasás ciklus: Az anyagnak el kell bírnia, hogy nagyon sokszor váltson amorf és kristály fázis között. Belátható, hogy a fázis-váltás ciklusa hosszú távon anyagkiváláshoz, feszültség-fellépéséhez és mikrorepedések megjelenéséhez vezet ami jelentősen csökkenti a lemez minőséget és az anyag élettartamát. Kristályosodási sebesség: Minél gyorsabban kristályosítható a fázisváltó anyag, annál rövidebb a törlési idő, azaz gyorsabban lehet írni a lemezt. Nagy atomi mobilitás az amorf és a túlhűtött fázisban (viszkozitás, gyenge kötések), mely a kristályos amorf átmenet gördülékenysége miatt lényeges. Ha túlságosan erősek a kötések a megolvasztás nehéz, ha kicsi a mobilitás, akkor pedig a kristály alkotói a kihűlésig nem mozdulnak el túlságosan, nem rendeződnek át annyira, hogy jelentős különbséget eredményezzen, ami az amorf-kristályos fázisok közötti kontraszt csökkenését eredményezi. Rövid diffúziós távolság az amorf fázisban. Olvadás pont: Lézerrel olvasztunk, ezért nem lehet túlságosan magas. Nem lehet ugyanakkor túl alacsony sem, mivel szobahőmérsékleten is ki tudna kristályosodni. Termikus stablilitás: minél nagyobb, annál hosszabb ideig lehet használni a lemezt. Optikai konstansok: olyan anyagra van szükség, melynek amorf és kristályos fázisának optikai tulajdonságai erősen különböznek, jó a kontraszt. Néhány pontban a fejlesztés történetéről. A fejlesztések a területen a hatvanas évek végén indultak meg, amikor 1968-ban S. R. Ovshinsky felfedezett egy gyors és reverzibilis átmenetet egy rezisztív (rendezetlen) és egy konduktív (rendezett) fázis között kalkogenid anyagokban. Később Feinleib állított elő lézerrel opikai memóriát kalkogenidekben. Majd 1983-ban Clemens, kis mértékben dope-olt Te filmben valósított meg opikai adattárolást, ahol 4 * 10^4 lehetséges ciklust ért el. Ugyanebben az évben, Takenaga 10^6 írás/olvasás ciklust ért el Te-oxid lemezen. Ez utóbbinak nagyobb volt a stabilitása, viszont a kristályosítási ideje nagyon hosszú volt (~1 μs), így erről hamar bebizonyosodott, hogy nem lesz megfelelelő. A ma használt Ge2Sb2Te5 (GST)-ből készült optikai tároló prototípusát 1991-ben, Yamada készítette el (Philips, Sony támogatás/közreműködés). Erről hamar kiderült, hogy nagyon jó lesz, mivel gyorsan lehetett kristályosítani (50 ns) és a két fázis közötti optikai kontraszt is nagyon jó volt. A másik anyagtípusból, az AgInSbTe (AIST) 1992, Iwasaki készített optikai tárolót. A fenti képen egy hagyományos DVD lemez szerkezete látható. A legalsó réteg az átlátszó polikarbonát réteg. Ezen két ZnS réteg között melyek a védelem mellett a gyors hővezetést biztosítják szendvicselve foglal helyet a fázisváltó anyagból készült réteg. A legfölső záró réteg pedig egy tükröző felület. Ez egy single lemez vázlata, dual disc-ek esetében az Al réteg helyén egy féligáteresztő réteg van, mely alatt egy újabb szendvicselt fázisváltó réteg található. Az

4 író/olvasó lézer fókuszának módosításával ezt az alsó réteget is lehet alkalmazni információ tárolására. CD-ről még nem hallottam, de DVD és Blu-ray esetében ez egy alkalmazott módszer, amivel közel duplájára lehet emelni a lemez kapacitását DVD esetében arra is van példa, hogy két ilyen dual disc-et back-to-back összeragasztanak, így egy tokban négy DVD-nyi adatot lehet táolni. Most, hogy így az optikai adattárolás lényegével megismerkedtünk, rátérnék az előadásom utolsó tartalmi egységének. Míg az optikai adattárolás alapja kvalitatíven egy jól értett folyamat, addíg a mikroszinten még mindíg kutatott jelenségkörről van szó. A Sringer Handbookból származó cikk pontosan ezzel a kérdéskörrel foglalkozik, amit most akkor igyekszem összefoglalni. A cikk abból indult ki, hogy feltettek hat darab úgynevezett fundamentális kérdést, melyre válaszokat keresve igyekeznek megérteni a folyamat nanoskálás működését. A kédések a következők: I. Miért csupán két anyag tekinthető optimálisnak? Mint azt láttuk ez nem egy túlságosan komplikált folyamat, tehát elvileg számtalan olyan anyagkombináció lehetne, ami különböző feladatokra lenne alkalmasabb, miért csak ezzel a kettővel találkozunk a boltok polcain? II. Arról szó volt, hogy a sok írási ciklus jelentősen rongálni tudja az anyagot. Egy kereskedelemben kapható DVD-RAM írási ciklusig stabil. Mi teszi ezt ennyire stabillá? III. GST kristályosdási sebessége 30 ns, az amorf bitet femtoszekundumos lézerrel lehet előállítani. Miért ilyen gyorsak a struktúrális átalaklások? Ennél azért hosszabbat várnánk. IV. A kristályosodási folyamat aktivizációs energiája 2 3 ev. Ezt szilárdtest-fizikai megfontolásokból a gap sáláján várnánk, ami 0.3 ev. Miért ilyen magas? V. Félvezetőkben általában az amorf fázis gapje kisebb, mint a kristályosé. A vizsgált anyagok esetében ez pont fordított mi okozza ezt? VI. Illetve végül a megvilágító lézernek a melegítésen kívül van-e más szerepe? A kérdések megválasolásához az anyag GST ún. local structure-jét, a helyi szerkezetét kellett vizsgálni, a vizsgálatokat röntgen spektroszkópiával végezték, mely módszerek a dián (21.o) láthatók. A spektrum Fourier-transzformáltja látható (23.o), amiből az egyes elemekre vonatkotatott kötéshosszokat számolták. A kifinomultabb röntgen-spektroszkópiai módszerek (EXAFS, XANES) alkalmasak egyes kémiai elemek környezetét függetlenül vizsgálni a két spektrum így a tellúrra és a germániumra külön elkészíthető, ábrázolható, az egyes elemek közötti kötések, szomszédsűági viszonyok visszafejthetőek, melyekből a kristályszerkezet meghatározható. A mérések és a cikk konklúziója az volt, hogy ugyan a kérdéses anyag, a GST stabil kristályszerkezete hexagonális, ennek ellenére a lemezen nem abba, hanem a dián (22.o) látható kősó-szerkezetbe (fcc) kristályosodik ki. Ez a szerkezet eléggé izotróp, közelebb áll az amorf állapothoz, mint a másik a hexagonális kristálystruktúra (II.-III. fund. q.). Itt van egy kis ellentmondás a könyv és a cikk között, előbbiben is úgy szerepel, hogy az átmenet a kristályos fázisból az amorf fázisba az fcc-n keresztül történik, viszont a kristályos bit relaxáció utján felveszi a hexagonális szerkezetet. Visszatérve a cikkhez (24.o) egy további állításuk, hogy nem egy nagyfokú átrendeződés következik be, hanem a a gyengébb Ge-Te kötések feszakadnak ehhez kell a szokatlanul magas

5 energia (IV. fund. q.) és átrendezőnek. Az új, tetrahedrális struktra ugyan well-defined (ez vezet a nagy stabilitáshoz) de hosszú távon nem periodikus. Tehát az adódik, hogy összességében az amorf fázis lokálisan rendezettebb, mint a kristályos. Mivel a kötések az amorf fázisban rövidebbek lettek, ezértvált lehetségessé, hogy a megszokottal ellentétben itt legyen kisebb a gap. (V. fund. q.) Végül pedig a szerző meglátása, hogy a lézernyaláb töltéshordozók létrehozásával a hmérsékleten felül hozzájárul a kötés gyengítéséhez és ezzel a struktúra átalakításához. (VI. fund. q.) Ezzel így az összes feltett fundamentális kérdést megválaszoltuk és közelebb kerültünk a fázisváltó anyagok nanoskálán történő működésének megértéséhez.

Optikai adattárolás fázisváltó anyagokon

Optikai adattárolás fázisváltó anyagokon Optikai adattárolás fázisváltó anyagokon Fekete Balázs András 2015.IV.27 Kristályos és amorf anyagok előadás Budapesti Műszaki- és Gazdaságtudományi Egyetem Bevezető Az információ tárolása rendkívül fontos

Részletesebben

Optikai lemezek jellemzői, típusai

Optikai lemezek jellemzői, típusai Optikai lemezek jellemzői, típusai Veres Bernadett (beadandó) Etr-kód: VEBSAAI.ELTE E-mail: veres.betti91@freemail.hu Optikai lemezek Az optikai lemez felületén az adatrögzítés a (mikrobarázdás) hanglemezekhez

Részletesebben

Középszintű Informatika Érettségi Szóbeli Vizsgatétel Bottyán János Műszaki Szakközépiskola -2005-

Középszintű Informatika Érettségi Szóbeli Vizsgatétel Bottyán János Műszaki Szakközépiskola -2005- 8. TÉTEL Középszintű Informatika Érettségi Szóbeli Vizsgatétel 2. Informatikai alapismeretek hardver 2.2. A számítógép felépítése 2.2.3. A perifériák típusai és főbb jellemzőik: háttértárak Háttértárak

Részletesebben

DIGITÁLIS ADATTÁRAK (MEMÓRIÁK)

DIGITÁLIS ADATTÁRAK (MEMÓRIÁK) DIGITÁLIS ADATTÁRAK (MEMÓRIÁK) A digitális berendezések a feladatuk ellátása közben rendszerint nagy mennyiségű adatot dolgoznak fel. Feldolgozás előtt és után rendszerint tárolni kell az adatokat ritka

Részletesebben

6. Háttértárak. Mágneses elvű háttértárak. Ezek az eszközök ki-, bemeneti perifériák, az adatok mozgása kétirányú.

6. Háttértárak. Mágneses elvű háttértárak. Ezek az eszközök ki-, bemeneti perifériák, az adatok mozgása kétirányú. 6. Háttértárak Ezek az eszközök ki-, bemeneti perifériák, az adatok mozgása kétirányú. Miért van rájuk szükség? Belső memória bővítése Programok és adatok tárolása, rögzítése Meglévő programok, adatok

Részletesebben

Megkülönböztetünk papír alapú, mágneses, optikai, valamint egyéb háttértárakat.

Megkülönböztetünk papír alapú, mágneses, optikai, valamint egyéb háttértárakat. Háttértárak A háttértárak nagy mennyiségû adat tárolására alkalmas ki- és bemeneti perifériák. A használaton kívüli programok és adatok tárolása mellett fontos szerepük van az adatarchiválásban, de például

Részletesebben

Keresés offline számítógépes forrásokban

Keresés offline számítógépes forrásokban Keresés offline számítógépes forrásokban 1. Adattárolás, adattárolók, adathordozók - Offline adatbázisok 1.1. Háttértárak Legfőbb feladatuk az adatok és programok tárolása. A háttértárakon nagy mennyiségű

Részletesebben

Háttértárak. a tárolható adatmennyiség nagysága (kapacitás), a gyorsasága, azaz mekkora az adat-hozzáférési idı, az adatsőrőség nagysága.

Háttértárak. a tárolható adatmennyiség nagysága (kapacitás), a gyorsasága, azaz mekkora az adat-hozzáférési idı, az adatsőrőség nagysága. Háttértárak A háttértárak nagy mennyiségő adat tárolására alkalmas ki- és bemeneti perifériák. A használaton kívüli programok és adatok tárolása mellett fontos szerepük van az adatarchiválásban, de például

Részletesebben

CD, DVD és BlueRay. Cziráki Balázs 2016.03.16. Eötvös Loránd Tudományegyetem. Cziráki Balázs (ELTE) CD, DVD és BlueRay 2016.03.16.

CD, DVD és BlueRay. Cziráki Balázs 2016.03.16. Eötvös Loránd Tudományegyetem. Cziráki Balázs (ELTE) CD, DVD és BlueRay 2016.03.16. CD, DVD és BlueRay Cziráki Balázs Eötvös Loránd Tudományegyetem 2016.03.16. Cziráki Balázs (ELTE) CD, DVD és BlueRay 2016.03.16. 1 / 23 Az előadás tartalma 1 Előd Laserdisk 2 CD Történet Működés Típusok

Részletesebben

(11) Lajstromszám: E 008 567 (13) T2 EURÓPAI SZABADALOM SZÖVEGÉNEK FORDÍTÁSA

(11) Lajstromszám: E 008 567 (13) T2 EURÓPAI SZABADALOM SZÖVEGÉNEK FORDÍTÁSA !HU000008567T2! (19) HU (11) Lajstromszám: E 008 567 (13) T2 MAGYAR KÖZTÁRSASÁG Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala EURÓPAI SZABADALOM SZÖVEGÉNEK FORDÍTÁSA (21) Magyar ügyszám: E 06 784477 (22) A bejelentés

Részletesebben

Számítógép perifériák I.

Számítógép perifériák I. Perifériák csoportosítása I. Output perifériák: monitor nyomtató plotter hangszóró Számítógép perifériák I. II. Input perifériák: billentyűzet egér szkenner kamerák mikrofon III. Háttértárak Pl: Mágneses

Részletesebben

A VIDEÓZÁS GYERMEKKORA VI.

A VIDEÓZÁS GYERMEKKORA VI. A VIDEÓZÁS GYERMEKKORA VI. Az eddigiekben a nagyobb nyilvánosságnak örvendő képrögzítő rendszereket írtam le. Bizonyára az olvasók közül is sokan emlékeznek egyik-másik kezdeményezésre, melyből a JVC VHS-e

Részletesebben

Offline tárolási és megjelenítési technikák

Offline tárolási és megjelenítési technikák 19. Egy olyan elektronikus oktatóanyag fejlesztésében vesz részt, amely az interneten keresztül és CD-én, DVD-én is használható lesz. A fejlesztés során figyelembe kell venni a webes megjelenítésre és

Részletesebben

(11) Lajstromszám: E 007 324 (13) T2 EURÓPAI SZABADALOM SZÖVEGÉNEK FORDÍTÁSA

(11) Lajstromszám: E 007 324 (13) T2 EURÓPAI SZABADALOM SZÖVEGÉNEK FORDÍTÁSA !HU000007324T2! (19) HU (11) Lajstromszám: E 007 324 (13) T2 MAGYAR KÖZTÁRSASÁG Magyar Szabadalmi Hivatal EURÓPAI SZABADALOM SZÖVEGÉNEK FORDÍTÁSA (21) Magyar ügyszám: E 04 748539 (22) A bejelentés napja:

Részletesebben

Adattárolók. Így néz ki egy lyukkártya

Adattárolók. Így néz ki egy lyukkártya Adattárolók KEZDETEK Az első informatikai vonatkozású gépet 1890-ben egy Hermann Hollerith nevű ember találta fel, aki az Amerikai népszámlálási hivatalban dolgozott. Ez az eszköz a lyukkártya. Működésének

Részletesebben

DIGITAL ETERNITY: DATABASES AND APPLICATIONS ON CD-ROM IN OUR EDUCATIONAL PRACTICE

DIGITAL ETERNITY: DATABASES AND APPLICATIONS ON CD-ROM IN OUR EDUCATIONAL PRACTICE Szolnoki Tudományos Közlemények XV. Szolnok, 2011. Jávorszky Ferenc 1 DIGITÁLIS ÖRÖKLÉT: CD-ROM ADATBÁZISOK, ALKALMAZÁSOK OKTATÁSI GYAKORLATUNKBAN Az elmúlt másfél évtizedben hatalmas tudásanyagot halmoztunk

Részletesebben

J-N-SZ Megyei Hámori András SZKI és SZI 1168 - szóbeli

J-N-SZ Megyei Hámori András SZKI és SZI 1168 - szóbeli Tétel_04 Vállalatához több egyforma hardverkiépítésű számítógép érkezett. Feladata az, hogy ajánljon a gépekhez perifériákat és háttértárakat. Ajánlatát indokolja, ismertesse az eszközök jellemzőt! Mutassa

Részletesebben

Fényszórási jelenségek modellezése és kísérleti vizsgálata optikai adattároló rendszerekben

Fényszórási jelenségek modellezése és kísérleti vizsgálata optikai adattároló rendszerekben Fényszórási jelenségek modellezése és kísérleti vizsgálata optikai adattároló rendszerekben Doktori értekezés Nagy Zsolt Nyilatkozat önálló munkáról, hivatkozások átvételérıl Alulírott Nagy Zsolt kijelentem,

Részletesebben

Cache, Cache és harmadszor is Cache

Cache, Cache és harmadszor is Cache Cache, Cache és harmadszor is Cache Napjainkban, a XXI. században bátran kijelenthetjük, hogy a számítógépek korát éljük. A digitális rendszerek mára a modern ember életének meghatározó szereplőjévé váltak.

Részletesebben

Két új Blu-ray Disc lejátszójával új piacot nyit a Sony

Két új Blu-ray Disc lejátszójával új piacot nyit a Sony Sajtóközlemény Két új Blu-ray Disc lejátszójával új piacot nyit a Sony Kedvező árú BDP-S300 a nagyközönség számára és csúcsminőségű BDP-S500 mindkettő a Spider-Man Trilogy nagyfelbontású változatával Blu-ray

Részletesebben

(11) Lajstromszám: E 005 422 (13) T2 EURÓPAI SZABADALOM SZÖVEGÉNEK FORDÍTÁSA. 1A. ábra

(11) Lajstromszám: E 005 422 (13) T2 EURÓPAI SZABADALOM SZÖVEGÉNEK FORDÍTÁSA. 1A. ábra !HU000005422T2! (19) HU (11) Lajstromszám: E 005 422 (13) T2 MAGYAR KÖZTÁRSASÁG Magyar Szabadalmi Hivatal EURÓPAI SZABADALOM SZÖVEGÉNEK FORDÍTÁSA (21) Magyar ügyszám: E 03 020041 (22) A bejelentés napja:

Részletesebben

I. Fejezet Jogdíjmértékek

I. Fejezet Jogdíjmértékek H I V A T A L O S É R T E S Í T Ő 7405 Az ARTISJUS Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület közleménye a hangfelvételen többszörözött, illetve filmalkotásokba foglalt, videón vagy DVD-n többszörözött zeneművekre

Részletesebben

(11) Lajstromszám: E 006 809 (13) T2 EURÓPAI SZABADALOM SZÖVEGÉNEK FORDÍTÁSA

(11) Lajstromszám: E 006 809 (13) T2 EURÓPAI SZABADALOM SZÖVEGÉNEK FORDÍTÁSA !HU000006809T2! (19) HU (11) Lajstromszám: E 006 809 (13) T2 MAGYAR KÖZTÁRSASÁG Magyar Szabadalmi Hivatal EURÓPAI SZABADALOM SZÖVEGÉNEK FORDÍTÁSA (21) Magyar ügyszám: E 03 815613 (22) A bejelentés napja:

Részletesebben

Adataink biztonságos tárolása és mentése

Adataink biztonságos tárolása és mentése Adataink biztonságos tárolása és mentése Akivel már megtörtént, hogy fontos adatot veszített bármilyen okból kifolyólag, az egészen biztosan kínosan ügyel arra, hogy még egyszer ilyen elõ ne fordulhasson

Részletesebben

(11) Lajstromszám: E 008 361 (13) T2 EURÓPAI SZABADALOM SZÖVEGÉNEK FORDÍTÁSA

(11) Lajstromszám: E 008 361 (13) T2 EURÓPAI SZABADALOM SZÖVEGÉNEK FORDÍTÁSA !HU000008361T2! (19) HU (11) Lajstromszám: E 008 361 (13) T2 MAGYAR KÖZTÁRSASÁG Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala EURÓPAI SZABADALOM SZÖVEGÉNEK FORDÍTÁSA (21) Magyar ügyszám: E 04 021637 (22) A bejelentés

Részletesebben

Dobránczky János. Hegesztés. 60 percig fog hegeszteni MINDENKI gyakorlaton, pontos érkezés elvárt. A hegesztés egy alakadási technika.

Dobránczky János. Hegesztés. 60 percig fog hegeszteni MINDENKI gyakorlaton, pontos érkezés elvárt. A hegesztés egy alakadási technika. Dobránczky János Hegesztés 60 percig fog hegeszteni MINDENKI gyakorlaton, pontos érkezés elvárt. A hegesztés egy alakadási technika. Alakadási lehetőségek: öntés, porkohászat, képlékeny alakítás, forgácsolás,

Részletesebben

6. RADIOAKTIVITÁS ÉS GEOTERMIKA

6. RADIOAKTIVITÁS ÉS GEOTERMIKA 6. RADIOAKTIVITÁS ÉS GEOTERMIKA Radioaktivitás A tapasztalat szerint a természetben előforduló néhány elem bizonyos izotópjai nem stabilak, hanem minden külső beavatkozástól mentesen radioaktív sugárzás

Részletesebben

Gondolatok a légköri energiák repülésben való jobb hasznosításáról

Gondolatok a légköri energiák repülésben való jobb hasznosításáról Gondolatok a légköri energiák repülésben való jobb hasznosításáról Hegedűs László (Bagoly) világrekordjai és az azokról tartott nagyon szemléletes előadásai késztettek arra, hogy ezen repüléseket más szemszögből

Részletesebben

A rémálom, az érintett beteg és családja számára még 2011. év februárjában kezdődött.

A rémálom, az érintett beteg és családja számára még 2011. év februárjában kezdődött. Egy nem mindennapi tanulsággal szolgáló olvasói levelet közlünk. A szövevényes történet egy, a valóságban megtörtént esetet tár elénk, és hívja fel mindenki figyelmét, legyen bizalmatlan a hivatali jó

Részletesebben

erettsegizz.com Érettségi tételek

erettsegizz.com Érettségi tételek erettsegizz.com Érettségi tételek Az informatika fejlődéstörténete, jogi ismeretek Információ és társadalom Az informatika fejlődéstörténete a XX. Században, napjainkban Jogi ismeretek, szerzőjog, szoftver

Részletesebben

MUNKAANYAG. Vargáné Subicz Beáta. Az információforrások alkalmazása a nem formális tanulás eszköztárában. A követelménymodul megnevezése:

MUNKAANYAG. Vargáné Subicz Beáta. Az információforrások alkalmazása a nem formális tanulás eszköztárában. A követelménymodul megnevezése: Vargáné Subicz Beáta Az információforrások alkalmazása a nem formális tanulás eszköztárában A követelménymodul megnevezése: Egyéni fejlesztés és segítő támogatás A követelménymodul száma: 1896-06 A tartalomelem

Részletesebben

Konfokális mikroszkópia elméleti bevezetõ

Konfokális mikroszkópia elméleti bevezetõ Konfokális mikroszkópia elméleti bevezetõ A konfokális mikroszkóp fluoreszcensen jelölt minták vizsgálatára alkalmas. Jobb felbontású képeket ad, mint a hagyományos fluoreszcens mikroszkópok, és képes

Részletesebben

Fém, kerámia és biokompozit bioanyagok lézersugaras felületmódosítása

Fém, kerámia és biokompozit bioanyagok lézersugaras felületmódosítása Fém, kerámia és biokompozit bioanyagok lézersugaras felületmódosítása Bitay Enikő 1, Olasz Sándor 2, Dobránszky János 3 1 Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem, Marosvásárhely-Koronka, ebitay@ms.sapientia.ro

Részletesebben

Nemzetközi rövidítés VINYL LEMEZ

Nemzetközi rövidítés VINYL LEMEZ HIVATALOS ÉRTESÍTŐ 2014. évi 63. szám 13045 Az ARTISJUS Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület közleménye a hangfelvételen többszörözött, illetve filmalkotásokba foglalt, videón vagy DVD-n többszörözött

Részletesebben

Passzív optikai hálózat csillapításának mérése optikai adó-vevővel Összeállította: Békefi Ádám hallgató Mészáros István tanszéki mérnök

Passzív optikai hálózat csillapításának mérése optikai adó-vevővel Összeállította: Békefi Ádám hallgató Mészáros István tanszéki mérnök Passzív optikai hálózat csillapításának mérése optikai adó-vevővel Összeállította: Békefi Ádám hallgató Mészáros István tanszéki mérnök Szálparaméterek Az optikai szálak tulajdonságainak három alaptípusa

Részletesebben

SZAKÁLL SÁNDOR, ÁsVÁNY- És kőzettan ALAPJAI

SZAKÁLL SÁNDOR, ÁsVÁNY- És kőzettan ALAPJAI SZAKÁLL SÁNDOR, ÁsVÁNY- És kőzettan ALAPJAI 3 AZ ÁSVÁNYTaN ÉS kőzettan TÁRGYa, alapfogalmak III. ALAPFOGALMAK 1. MI AZ ÁsVÁNY? Nem véletlen, hogy a bevezető gondolatokban a kémiai elemekkel, azok elterjedésével

Részletesebben

A társadalmi kirekesztõdés elleni küzdelem az EU új tagállamaiban 1

A társadalmi kirekesztõdés elleni küzdelem az EU új tagállamaiban 1 JUHÁSZ GÁBOR TALLER ÁGNES A társadalmi kirekesztõdés elleni küzdelem az EU új tagállamaiban 1 A tanulmány nyolc új kelet-közép-európai EU-tagállam társadalmi befogadásról szóló nemzeti cselekvési tervein

Részletesebben

Háttértár. Fajtái. Mágneses tárak. Háttértár 1

Háttértár. Fajtái. Mágneses tárak. Háttértár 1 Háttértár 1 Háttértár A háttértár olyan számítógépes hardverelem, mely nagy mennyiségű adatot képes tárolni, és azokat a számítógép kikapcsolása után is megőrzi. Erre azért van szükség, mert a számítógép

Részletesebben

Korszerű raktározási rendszerek. Szakdolgozat

Korszerű raktározási rendszerek. Szakdolgozat Gépészmérnöki és Informatikai Kar Mérnök Informatikus szak Logisztikai Rendszerek szakirány Korszerű raktározási rendszerek Szakdolgozat Készítette: Buczkó Balázs KOKIOC 3770 Sajószentpéter, Ady Endre

Részletesebben

Csontritkulás csökkentése, a XXI. században, a régmúlt megoldásaival!

Csontritkulás csökkentése, a XXI. században, a régmúlt megoldásaival! Csontritkulás csökkentése, a XXI. században, a régmúlt megoldásaival! Szeretné megelőzni? Szeretné javítani? Válaszoljon pár egyszerű kérdésre gondolatban és megismerheti a megoldást! Mi az, amit tapasztal?

Részletesebben

Frank megállt kocsijával a folyó előtt, ami enyhén szakadékos partjával és sötét vizével tiszteletet parancsolt. Mindennek lehetett nevezni, csak jó

Frank megállt kocsijával a folyó előtt, ami enyhén szakadékos partjával és sötét vizével tiszteletet parancsolt. Mindennek lehetett nevezni, csak jó 1. Frank megállt kocsijával a folyó előtt, ami enyhén szakadékos partjával és sötét vizével tiszteletet parancsolt. Mindennek lehetett nevezni, csak jó barátnak nem. A motort nem állította le, halk zúgása

Részletesebben

Meghajtók Felhasználói útmutató

Meghajtók Felhasználói útmutató Meghajtók Felhasználói útmutató Copyright 2008 Hewlett-Packard Development Company, L.P. A Windows elnevezés a Microsoft Corporation Amerikai Egyesült Államokban bejegyzett kereskedelmi védjegye. A termékkel

Részletesebben

MODERN FÉNYFORRÁSOK ÉS ÁLLOMÁNYVÉDELEM. - Világítástechnika a múzeumi és levéltári gyakorlatban -

MODERN FÉNYFORRÁSOK ÉS ÁLLOMÁNYVÉDELEM. - Világítástechnika a múzeumi és levéltári gyakorlatban - MODERN FÉNYFORRÁSOK ÉS ÁLLOMÁNYVÉDELEM - Világítástechnika a múzeumi és levéltári gyakorlatban - Tisztelt Hölgyeim és Uraim, kedves résztvevők! SLIDE1 Koltai György vagyok, és tisztelettel köszöntöm Önöket

Részletesebben

KÖZIGAZGATÁSI SZAKVIZSGA

KÖZIGAZGATÁSI SZAKVIZSGA Nemzeti Közszolgálati Egyetem KÖZIGAZGATÁSI SZAKVIZSGA GAZDASÁGI IGAZGATÁS Jegyzet Budapest, 2014 NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM Gazdasági igazgatás A tananyagot megalapozó tanulmány megalkotásában közreműkött:

Részletesebben

"Úgy nőtt fel egy nemzedék, hogy nem látott senkit dolgozni"

Úgy nőtt fel egy nemzedék, hogy nem látott senkit dolgozni "Úgy nőtt fel egy nemzedék, hogy nem látott senkit dolgozni" (Hírszerző, 2008 december 9.) Az Út a munkához program biztosan kielégíti majd a tömegigényt, hogy az ingyenélőket most jól megregulázzuk, az

Részletesebben

Az Ön kézikönyve CLATRONIC DVD 608 HC http://hu.yourpdfguides.com/dref/2416560

Az Ön kézikönyve CLATRONIC DVD 608 HC http://hu.yourpdfguides.com/dref/2416560 Elolvashatja az ajánlásokat a felhasználói kézikönyv, a műszaki vezető, illetve a telepítési útmutató. Megtalálja a választ minden kérdésre az a felhasználói kézikönyv (információk, leírások, biztonsági

Részletesebben

Az Ön kézikönyve SONY DCR-TRV265E http://hu.yourpdfguides.com/dref/1092384

Az Ön kézikönyve SONY DCR-TRV265E http://hu.yourpdfguides.com/dref/1092384 Elolvashatja az ajánlásokat a felhasználói kézikönyv, a műszaki vezető, illetve a telepítési útmutató. Megtalálja a választ minden kérdésre az a felhasználói kézikönyv (információk, leírások, biztonsági

Részletesebben

rend. Ha nincs értékrend, akkor nincs kultúra. A kultúra nem más, Meg kell õrizni az európai kultúra sokféleségét, és benne a magyar

rend. Ha nincs értékrend, akkor nincs kultúra. A kultúra nem más, Meg kell õrizni az európai kultúra sokféleségét, és benne a magyar Orwell, a testvér 59 rend. Ha nincs értékrend, akkor nincs kultúra. A kultúra nem más, mint az értékrend megteremtése és kifejezése, tudatosítása és örökítése. Meg kell õrizni az európai kultúra sokféleségét,

Részletesebben

PUSZTASZABOLCS VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2012. ÁPRILIS 18-I RENDKÍVÜLI NYÍLT ÜLÉSÉNEK

PUSZTASZABOLCS VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2012. ÁPRILIS 18-I RENDKÍVÜLI NYÍLT ÜLÉSÉNEK Ikt.szám: 818-5/2012. PUSZTASZABOLCS VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2012. ÁPRILIS 18-I RENDKÍVÜLI NYÍLT ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE HATÁROZATOK SZÁMA: 154, 155, 156, 157/2012. (IV. 18.) 2 Jegyzőkönyv

Részletesebben

2. OPTIKA 2.1. Elmélet 2.1.1. Geometriai optika

2. OPTIKA 2.1. Elmélet 2.1.1. Geometriai optika 2. OPTIKA 2.1. Elmélet Az optika tudománya a látás élményéből fejlődött ki. A tárgyakat azért látjuk, mert fényt bocsátanak ki, vagy a rájuk eső fényt visszaverik, és ezt a fényt a szemünk érzékeli. A

Részletesebben

10/2011. Endrefalva Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. szeptember 28- án megtartott rendes ülésének jegyzőkönyve

10/2011. Endrefalva Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. szeptember 28- án megtartott rendes ülésének jegyzőkönyve 10/2011. Endrefalva Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. szeptember 28- án megtartott rendes ülésének jegyzőkönyve J e g y z ő k ö n y v Készült Endrefalva Község Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

KOVÁCS ENDRe, PARIpÁS BÉLA, FIZIkA II.

KOVÁCS ENDRe, PARIpÁS BÉLA, FIZIkA II. KOVÁCS ENDRe, PARIpÁS BÉLA, FIZIkA II. 4 ELeKTROMOSSÁG, MÁGNeSeSSÉG IV. MÁGNeSeSSÉG AZ ANYAGbAN 1. AZ alapvető mágneses mennyiségek A mágneses polarizáció, a mágnesezettség vektora A nukleonok (proton,

Részletesebben

Környezetvédelmi mérések fotoakusztikus FTIR műszerrel

Környezetvédelmi mérések fotoakusztikus FTIR műszerrel Környezetvédelmi mérések fotoakusztikus FTIR műszerrel A légszennyezés mérése nem könnyű méréstechnikai feladat. Az eszközök széles skáláját fejlesztették ki, hagyományosan az emissziómérésre, ezen belül

Részletesebben

JÓ GYAKORLATOK MEGOSZTÁSA

JÓ GYAKORLATOK MEGOSZTÁSA JÓ GYAKORLATOK MEGOSZTÁSA A jó gyakorlatok megosztása kiscsoportos munka keretében történt, az alábbi előre megadott témák mentén: Munkaerő-piaci igények, vállalati együttműködés, gyakorlati képzés Tanulási

Részletesebben

SPECIÁLIS EXCIMER LÉZEREK

SPECIÁLIS EXCIMER LÉZEREK SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM KÍSÉRLETI FIZIKAI TANSZÉK SPECIÁLIS EXCIMER LÉZEREK /PhD-tézisek/ Szerző: Bohus János Témavezető: Dr. Szatmári Sándor a fizika tudomány doktora (az MTA doktora) Szeged 2007. I.

Részletesebben

Az Ön kézikönyve HP PAVILION DV7-3112SA http://hu.yourpdfguides.com/dref/4157661

Az Ön kézikönyve HP PAVILION DV7-3112SA http://hu.yourpdfguides.com/dref/4157661 Elolvashatja az ajánlásokat a felhasználói kézikönyv, a műszaki vezető, illetve a telepítési útmutató. Megtalálja a választ minden kérdésre az a felhasználói kézikönyv (információk, leírások, biztonsági

Részletesebben

Ossza meg a felfedezés élményét. Semmi sem rejtőzhet el.

Ossza meg a felfedezés élményét. Semmi sem rejtőzhet el. Sajtóközlemény Budapest, 2011. augusztus 19. Ossza meg a felfedezés élményét. Semmi sem rejtőzhet el. A Sony bemutatja a világ első 1 digitális távcsövét, amely HD videók rögzítésére is alkalmas, autofókusszal

Részletesebben

A lakáspiac szerepe a monetáris transzmisszióban

A lakáspiac szerepe a monetáris transzmisszióban Közgazdasági Szemle, LIII. évf., 2006. május (408 427. o.) KISS GERGELY VADAS GÁBOR A lakáspiac szerepe a monetáris transzmisszióban A lakáspiac a monetáris politika alakításának egyre fontosabb tényezõje

Részletesebben

Meghajtók Felhasználói útmutató

Meghajtók Felhasználói útmutató Meghajtók Felhasználói útmutató Copyright 2009 Hewlett-Packard Development Company, L.P. A Windows elnevezés a Microsoft Corporation Amerikai Egyesült Államokban bejegyzett kereskedelmi védjegye. A termékkel

Részletesebben

Elektromágneses hullámok, a fény

Elektromágneses hullámok, a fény Elektromágneses hullámok, a fény Az elektromos töltéssel rendelkező testeknek a töltésük miatt fellépő kölcsönhatását az elektromos és mágneses tér segítségével írhatjuk le. A kölcsönhatás úgy működik,

Részletesebben

Kompetencia és performancia /Egy útkeresés tapasztalatai/

Kompetencia és performancia /Egy útkeresés tapasztalatai/ Kompetencia és performancia /Egy útkeresés tapasztalatai/ Oktatáspolitikai alapdokumentumok kívánják meg a ma iskolájától, hogy mielőbb jusson túl azon a tartalmi és módszertani váltáson, amit már maga

Részletesebben

VILÁG VÁLSÁG Az Isteni színjáték

VILÁG VÁLSÁG Az Isteni színjáték VILÁG VÁLSÁG Az Isteni színjáték Horváth Zoltán Cashflow Mérnök Gazdasági világválság: hisztéria vagy valóság Nos, itt ülünk egy gazdasági világválságnak nevezett helyzet kellős közepén, és a legrosszabb

Részletesebben

Az infravörös spektroszkópia analitikai alkalmazása

Az infravörös spektroszkópia analitikai alkalmazása Az infravörös spektroszkópia analitikai alkalmazása Egy molekula nemcsak haladó mozgást végez, de az atomjai (atomcsoportjai) egymáshoz képest is állandó mozgásban vannak. Tételezzünk fel egy olyan mechanikai

Részletesebben

Kerámia, üveg és fém-kerámia implantátumok. BME Anyagtudomány és Technológia Tsz.

Kerámia, üveg és fém-kerámia implantátumok. BME Anyagtudomány és Technológia Tsz. Kerámia, üveg és fém-kerámia implantátumok BME Anyagtudomány és Technológia Tsz. Bevezetés A kerámiákat régóta használja az orvostechnika implantátumanyagként, elsõsorban bioinert tulajdonságaik, kopásállóságuk

Részletesebben

Az 5-2. ábra két folyamatos jel (A és B) azonos gyakoriságú mintavételezését mutatja. 5-2. ábra

Az 5-2. ábra két folyamatos jel (A és B) azonos gyakoriságú mintavételezését mutatja. 5-2. ábra Az analóg folyamatjeleken - mielőtt azok további feldolgozás (hasznosítás) céljából bekerülnének a rendszer adatbázisába - az alábbi műveleteket kell elvégezni: mintavételezés, átkódolás, méréskorrekció,

Részletesebben

Mai számítógép perifériák. Számítógépes alapismeretek 1. beadandó. Lővei Péter (LOPSAAI.ELTE) 2010.

Mai számítógép perifériák. Számítógépes alapismeretek 1. beadandó. Lővei Péter (LOPSAAI.ELTE) 2010. Mai számítógép perifériák Számítógépes alapismeretek 1. beadandó Lővei Péter (LOPSAAI.ELTE) 2010. Tartalom Bemeneti eszközök...3 Egér...3 Billentyűzet...3 Scanner...3 Digitális fényképezőgép...4 Ujjlenyomat

Részletesebben

MUNKAANYAG. Macher Zoltán. Járművek villamossági berendezéseinek, diagnosztikája és javítása I. A követelménymodul megnevezése: Gépjárműjavítás I.

MUNKAANYAG. Macher Zoltán. Járművek villamossági berendezéseinek, diagnosztikája és javítása I. A követelménymodul megnevezése: Gépjárműjavítás I. Macher Zoltán Járművek villamossági berendezéseinek, diagnosztikája és javítása I. A követelménymodul megnevezése: Gépjárműjavítás I. A követelménymodul száma: 0675-06 A tartalomelem azonosító száma és

Részletesebben

A fenti jogdíjközlemény 2014. január 1-jétől 2014. december 31-éig hatályos. * * *

A fenti jogdíjközlemény 2014. január 1-jétől 2014. december 31-éig hatályos. * * * 20746 H I V A T A L O S É R T E S Í T Ő 2013. évi 60. szám IV. A jogdíjközlemény időbeli hatálya A fenti jogdíjközlemény 2014. január 1-jétől 2014. december 31-éig hatályos. * * * ARTISJUS Magyar Szerzői

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Takácsné Rompos Bernadett képviselő

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Takácsné Rompos Bernadett képviselő UZSA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8321 Uzsa, Lázhegy u.21. Szám: 1/200-15/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Uzsa Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. december 10-én 17.00 órai

Részletesebben

MIKRO MÉRETŰ PILÓTA NÉLKÜLI REPÜLŐK REPÜLÉSBIZTONSÁGI KÉRDÉSEI ELEKTROMOS TÁPELLÁTÁS BIZTONSÁGA

MIKRO MÉRETŰ PILÓTA NÉLKÜLI REPÜLŐK REPÜLÉSBIZTONSÁGI KÉRDÉSEI ELEKTROMOS TÁPELLÁTÁS BIZTONSÁGA Wührl Tibor MIKRO MÉRETŰ PILÓTA NÉLKÜLI REPÜLŐK REPÜLÉSBIZTONSÁGI KÉRDÉSEI ELEKTROMOS TÁPELLÁTÁS BIZTONSÁGA Bevezetés A pilóta nélküli repülők (UAV-k) alkalmazásának és elterjedésének feltétele a hibatűrő

Részletesebben

Multimédia Felhasználói útmutató

Multimédia Felhasználói útmutató Multimédia Felhasználói útmutató Copyright 2009 Hewlett-Packard Development Company, L.P. A Microsoft és a Windows elnevezés a Microsoft Corporation Amerikai Egyesült Államokban bejegyzett kereskedelmi

Részletesebben

Lakatos Éva sajtótörténeti bibliográfiájának margójára

Lakatos Éva sajtótörténeti bibliográfiájának margójára Lengyel András A bibliográfus dicsérete Lakatos Éva sajtótörténeti bibliográfiájának margójára 1 Többféle bibliográfia s bibliográfus létezik. Van, aki könyvel, rendszerez, rendet teremt, aki könyvészeti

Részletesebben

Következõ: Lineáris rendszerek jellemzõi és vizsgálatuk. Jelfeldolgozás. Lineáris rendszerek jellemzõi és vizsgálatuk

Következõ: Lineáris rendszerek jellemzõi és vizsgálatuk. Jelfeldolgozás. Lineáris rendszerek jellemzõi és vizsgálatuk 1 1 Következõ: Lineáris rendszerek jellemzõi és vizsgálatuk Jelfeldolgozás 1 Lineáris rendszerek jellemzõi és vizsgálatuk 2 Bevezetés 5 Kérdések, feladatok 6 Fourier sorok, Fourier transzformáció 7 Jelek

Részletesebben

1. Prefix jelentések. 2. Mi alapján definiáljuk az 1 másodpercet? 3. Mi alapján definiáljuk az 1 métert? 4. Mi a tömegegység definíciója?

1. Prefix jelentések. 2. Mi alapján definiáljuk az 1 másodpercet? 3. Mi alapján definiáljuk az 1 métert? 4. Mi a tömegegység definíciója? 1. Prefix jelentések. 10 1 deka 10-1 deci 10 2 hektó 10-2 centi 10 3 kiló 10-3 milli 10 6 mega 10-6 mikró 10 9 giga 10-9 nano 10 12 tera 10-12 piko 10 15 peta 10-15 fento 10 18 exa 10-18 atto 2. Mi alapján

Részletesebben

Nekem ez az életem. Beszélgetés Müller Henriknével, a solti Béke Patika vezetôjével

Nekem ez az életem. Beszélgetés Müller Henriknével, a solti Béke Patika vezetôjével Nekem ez az életem Beszélgetés Müller Henriknével, a solti Béke Patika vezetôjével A patika igényesen felújított, orvosi rendelôknek is helyet adó épületben található a kisváros egyik terének sarkán. A

Részletesebben

Magyarországon a szerzői joggal a 1999. évi LXXVI. törvény foglalkozik.

Magyarországon a szerzői joggal a 1999. évi LXXVI. törvény foglalkozik. 7. Ön részt vesz egy online multimédia adatbázis megvalósításában. A fejlesztés előkészítéseként tekintse az interneten való publikálással kapcsolatos szerzői jogi kérdéseket, és foglalja össze, hogy milyen

Részletesebben

Kvantumkriptográfia III.

Kvantumkriptográfia III. LOGO Kvantumkriptográfia III. Gyöngyösi László BME Villamosmérnöki és Informatikai Kar Tantárgyi weboldal: http://www.hit.bme.hu/~gyongyosi/quantum/ Elérhetőség: gyongyosi@hit.bme.hu A kvantumkriptográfia

Részletesebben

Moduláris elektronikai eszközök a gyakorlatban. Írta: Zabari István 2009. október 01. csütörtök, 14:33

Moduláris elektronikai eszközök a gyakorlatban. Írta: Zabari István 2009. október 01. csütörtök, 14:33 Most induló cikksorozatunkban szeretnénk, gyakorlati oldalról bemutatni a ma már a legtöbb gyártó kínálatában szereplő moduláris elektronikai eszközöket, az egyszerű alkonykapcsolóktól a fényerőszabályzókon

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 210. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Gádoros Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete 2009. október 8-án 11 órától megtartott soron kívüli ülésén Az ülés helye: Jelen vannak: Községháza Tanácskozó terme

Részletesebben

Felhasználói útmutató. Személyi számítógép VPCF11 sorozat

Felhasználói útmutató. Személyi számítógép VPCF11 sorozat Felhasználói útmutató Személyi számítógép VPCF11 sorozat n 2 Tartalomjegyzék Bevezetés... 4 További információk a VAIO számítógépről... 5 Ergonómiai szempontok... 7 Az első lépések... 9 A kezelőszervek

Részletesebben

Hibrid mágneses szerkezetek

Hibrid mágneses szerkezetek Zárójelentés Hibrid mágneses szerkezetek OTKA T046267 Négy és fél év időtartamú pályázatunkban két fő témakörben végeztünk intenzív elméleti kutatásokat: (A) Mágneses nanostruktúrák ab initio szintű vizsgálata

Részletesebben

(11) Lajstromszám: E 007 506 (13) T2 EURÓPAI SZABADALOM SZÖVEGÉNEK FORDÍTÁSA

(11) Lajstromszám: E 007 506 (13) T2 EURÓPAI SZABADALOM SZÖVEGÉNEK FORDÍTÁSA !HU000007506T2! (19) HU (11) Lajstromszám: E 007 506 (13) T2 MAGYAR KÖZTÁRSASÁG Magyar Szabadalmi Hivatal EURÓPAI SZABADALOM SZÖVEGÉNEK FORDÍTÁSA (21) Magyar ügyszám: E 05 721894 (22) A bejelentés napja:

Részletesebben

Tizenöt kísérlet a szuverenitásvesztés ellensúlyozására. Nemzeti parlamentek az Európai Unióban

Tizenöt kísérlet a szuverenitásvesztés ellensúlyozására. Nemzeti parlamentek az Európai Unióban Tizenöt kísérlet a szuverenitásvesztés ellensúlyozására. Nemzeti parlamentek az Európai Unióban Gyõri Enikõ Az Országgyûlésben 1 a 2002. decemberi alkotmánymódosítás 2 értelmében 2003 õszén kezdõdtek meg

Részletesebben

Multimédia Felhasználói útmutató

Multimédia Felhasználói útmutató Multimédia Felhasználói útmutató Copyright 2010 Hewlett-Packard Development Company, L.P. A Microsoft és a Windows elnevezés a Microsoft Corporationnek az Amerikai Egyesült Államokban bejegyzett kereskedelmi

Részletesebben

Mössbauer Spektroszkópia

Mössbauer Spektroszkópia Mössbauer Spektroszkópia Homa Gábor, Markó Gergely Mérés dátuma: 2008. 10. 15., 2008. 10. 22., 2008. 11. 05. Leadás dátuma: 2008. 11. 23. Figure 1: Rezonancia-abszorpció és szórás 1 Elméleti összefoglaló

Részletesebben

MÁGNESES ADATRÖGZÍTÉS

MÁGNESES ADATRÖGZÍTÉS Magyar Tudomány 2014/3 MÁGNESES ADATRÖGZÍTÉS Králik János informatikus, ügyvezető, Králik és Társa Kft. info@kralik.hu Bevezetés Az emberiség régóta próbálja az információt rögzíteni, hogy a fiatalabb

Részletesebben

Az analóg médiák: fénykép(analóg fényképezővel készített), analóg hangfelvétel, analóg videofelvétel.

Az analóg médiák: fénykép(analóg fényképezővel készített), analóg hangfelvétel, analóg videofelvétel. 6. Multimédia rendszerek fejlesztésében az egyik legfontosabb munkafázis a multimédia forrásanyagok (szövegek, képek, hanganyagok, stb.) digitalizálása. Tekintse át a digitalizálásra vonatkozó alapfogalmakat,

Részletesebben

Miskolci Egyetemi Publikációs Adatbázis

Miskolci Egyetemi Publikációs Adatbázis Miskolci Egyetemi Publikációs Adatbázis Kiss Andrea, konpinty@uni-miskolc.hu Miskolci Egyetem, Könyvtár, Levéltár, Múzeum Vitéz Gáborné, ildiko@swszl.szkp.uni-miskolc.hu Miskolci Egyetem, Egyetemi Számítóközpont

Részletesebben

A nyomon követhetőség fogyasztói megítélése az élelmiszeriparban

A nyomon követhetőség fogyasztói megítélése az élelmiszeriparban A nyomon követhetőség fogyasztói megítélése az élelmiszeriparban Rózsa Norbert V. évfolyam, gazdasági agrármérnök szak Konzulensek: Dr. Biacs Péter, egyetemi tanár Solymosi Viktor, PhD hallgató Kaposvári

Részletesebben

Hogyan lehet hasznosítani egy egyszerő könyvtárhasználati kérdıív eredményeit a gyakorlatban?

Hogyan lehet hasznosítani egy egyszerő könyvtárhasználati kérdıív eredményeit a gyakorlatban? Megjelent: Könyv, könyvtár, könyvtáros 17. évf. 12. szám 8.december 33-37.pp Hogyan lehet hasznosítani egy egyszerő könyvtárhasználati kérdıív eredményeit a gyakorlatban? A Gödöllıi Városi Könyvtár és

Részletesebben

(11) Lajstromszám: E 007 071 (13) T2 EURÓPAI SZABADALOM SZÖVEGÉNEK FORDÍTÁSA

(11) Lajstromszám: E 007 071 (13) T2 EURÓPAI SZABADALOM SZÖVEGÉNEK FORDÍTÁSA !HU000007071T2! (19) HU (11) Lajstromszám: E 007 071 (13) T2 MAGYAR KÖZTÁRSASÁG Magyar Szabadalmi Hivatal EURÓPAI SZABADALOM SZÖVEGÉNEK FORDÍTÁSA (21) Magyar ügyszám: E 04 748388 (22) A bejelentés napja:

Részletesebben

Meghajtók Felhasználói útmutató

Meghajtók Felhasználói útmutató Meghajtók Felhasználói útmutató Copyright 2008 Hewlett-Packard Development Company, L.P. A Windows elnevezés a Microsoft Corporation Amerikai Egyesült Államokban bejegyzett kereskedelmi védjegye. Az itt

Részletesebben

Ö s s z e f o g l a l á s

Ö s s z e f o g l a l á s Összefoglalás El ó fordulási helyhez kapcsolodó testsúly- és mértebeli különbségek nagyon gyakran fordulnak el ó. A svédek, de a hollandok is köztudottan magassabbak mint például a pigmeusok vagy az eszkimók,

Részletesebben

Multimédia Felhasználói útmutató

Multimédia Felhasználói útmutató Multimédia Felhasználói útmutató Copyright 2007 Hewlett-Packard Development Company, L.P. A Windows elnevezés a Microsoft Corporationnek az Amerikai Egyesült Államokban bejegyzett kereskedelmi védjegye.

Részletesebben

Elektromágneses sugárözönben élünk

Elektromágneses sugárözönben élünk Elektromágneses sugárözönben élünk Az Életet a Nap, a civilizációnkat a Tűz sugarainak köszönhetjük. - Ha anya helyett egy isten nyitotta föl szemed, akkor a halálos éjben mindenütt tűz, tűz lobog fel,

Részletesebben

DorPack, a magyar síkfóliás mélyhúzó csomagológép adta lehetőségek a fenntarthatóságért és termékvédelemért avagy, hogyan csomagoljunk optimálisan?

DorPack, a magyar síkfóliás mélyhúzó csomagológép adta lehetőségek a fenntarthatóságért és termékvédelemért avagy, hogyan csomagoljunk optimálisan? DorPack, a magyar síkfóliás mélyhúzó csomagológép adta lehetőségek a fenntarthatóságért és termékvédelemért avagy, hogyan csomagoljunk optimálisan? WPO BUDAPEST 2016. május 26. Doroti PACK Kft. H-8558

Részletesebben

Adigitális mûsorszórás magyarországi hatásának elõrejelzése több pillérre kell,

Adigitális mûsorszórás magyarországi hatásának elõrejelzése több pillérre kell, Kováts Ildikó INFORMÁCIÓS TÁRSADALOM, EMBERI TÉNYEZÕ, CIVIL TÁRSADALOM, MÉDIA ADALÉKOK A MAGYARORSZÁGI DIGITÁLIS MÛSORSZÓRÁS ELÕREJELZÉSÉHEZ Bevezetõ Adigitális mûsorszórás magyarországi hatásának elõrejelzése

Részletesebben

Fizikai geodézia és gravimetria / 2. NEHÉZSÉGI ERŐTÉR ABSZOLÚT ÉS RELATÍV MÉRÉSE, A MŰSZEREK KALIBRÁCIÓJA

Fizikai geodézia és gravimetria / 2. NEHÉZSÉGI ERŐTÉR ABSZOLÚT ÉS RELATÍV MÉRÉSE, A MŰSZEREK KALIBRÁCIÓJA MSc Fizikai geodézia és gravimetria /. BMEEOAFML01 NEHÉZSÉGI ERŐTÉR ABSZOLÚT ÉS RELATÍV MÉRÉSE, A MŰSZEREK KALIBRÁCIÓJA A nehézségi erőtér mérésével kapcsolatos mérési módszerek és mérőműszerek három csoportba

Részletesebben

MUNKAANYAG. Bukovinszky Márta. Otto motorok felépítése és működési elve I. A követelménymodul megnevezése: Gépjárműjavítás I.

MUNKAANYAG. Bukovinszky Márta. Otto motorok felépítése és működési elve I. A követelménymodul megnevezése: Gépjárműjavítás I. Bukovinszky Márta Otto motorok felépítése és működési elve I. A követelménymodul megnevezése: Gépjárműjavítás I. A követelménymodul száma: 0675-06 A tartalomelem azonosító száma és célcsoportja: SzT-001-30

Részletesebben

Hardware alapismeretek

Hardware alapismeretek Alapfogalmak Hardware alapismeretek Hardver (angolul: hardware) A számítógép fizikailag megfogható részeinek összességét értjük. A számítógép működéséhez alapvetőn hardver és szoftver szükséges, a kettő

Részletesebben