Hajdú-bihari. Ha végre itt a nyár. [ IV. évfolyam 23. szám június 30. ] Fotó: Nagy Gábor

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Hajdú-bihari. Ha végre itt a nyár. [ IV. évfolyam 23. szám 2010. június 30. ] Fotó: Nagy Gábor"

Átírás

1 Hajdú-bihari [ IV. évfolyam 23. szám június 30. ] Fotó: Nagy Gábor Ha végre itt a nyár Napsütés, vakáció és szabadság. Vízpart és strandolás. A nyár jellemzői. Már, ha van nyár. Mostanáig csak vártunk rá, s már félünk, hogy ne csak egyetlen nap jusson majd eszünkbe, amikor az ideit felidézzük. Mert kortól, nemtől és helytől függetlenül a nyárra készülni kell, a nyarat élni kell, s a nyáremlékek velünk maradnak. Strandszerelmek, strandfocik, vizsgaidőszaki strandbiflázások. Bulik utáni békés lustálkodások. Úszóedzés és reggeli harc a napozópadért. Régi idők strandtörténetei. A napszemüveg, a törülköző, a papucs, az olaj, a fürdőruha ma is alapkellék. Miként a nyár tartozékai lehetnek a strandolók örök kínjai is, a napszúrás, a leégés, a kötőhártya-gyulladás. Nem árt tehát, ha figyelünk önmagunkra. Mértékletességre egyébként a pénztárcánk is inthet. Egy friss felmérés szerint a megkérdezett magyarok 71 százaléka főleg anyagi megfontolásból nem tervez öt napnál hosszabb pihenést, s e röpke nyaralás minden harmadik esetben a vízparti vagy medencés fürdőzéssel egyenlő. Tévedés azonban azt gondolnunk, hogy a sokaknak egyetlen megfizethető vakációs szórakozást jelentő strandolás olcsó. Egy kétgyermekes család háromezer alatt aligha ússza meg a napot, s hol van még a lángos, a fagyi, az üdítő, a miegymás. A fürdők, persze, törekszenek vendégeik megtartására: igyekeznek szépítkezni, többet kínálni, jegyárat nem (túlzottan) emelni. S olyan önálló arcot ölteni, mely nem csupán a helybélinek kedves, hanem más fürdők törzsvendégei közül is többek között Újvárosba, Nánásra, Böszörménybe csábít új látogatókat. Árvay Sándor

2 2 Az ország [ Hajdú-bihari Hét június 30. ] LEADER: a kazári pénzeső A hajdú-bihari Bangóné Borbély Ildikó 2004-ben a népszavazás idején a szocialisták kampányarca volt a határon túliak kettős állampolgárságának megadása ellen agitáló Gyurcsány Ferenc vezette MSZP-nek. A párthoz köthető Összefogás a Sárréti Kistérségért Egyesület elnöke a Magyarországi LEADER Közhasznú Egyesületben is szerepel a vezetői listán. (A betűszó a program francia elnevezésének kezdő betűiből származik: Liaison Entre Actions pour le Development de ł Economie Rurale azaz: közösségi kezdeményezés a vidék gazdasági fejlesztése érdekében) A LEADER-t pénzügyi szabálytalanságok miatt már az előző kormány Ellenőrzési Hivatala is vizsgálta. Mint a június 14-i országházi azonnali kérdésből és miniszteri válaszból kiderül: az Orbán-kormány készül a felelősök elszámoltatására. Íme, a Parlamentben elhangzottak: FONT SÁNDOR (Fidesz): Az elmúlt másfél évben, 2009 májusától február 10-éig nyolc alkalommal voltam kénytelen foglalkozni a magyarországi LEADER Közhasznú Egyesületnek juttatott támogatásokkal, pályázati pénzekkel. Ez az a csodás egyesület, amely ez időszak alatt 1,3 milliárd forintnyi közvetlen támogatást kapott hol pályázati, hol pedig közvetlen miniszteri döntés alapján. Hogy milyen területekre? Ez egy különleges kiírás volt, hiszen például az 500 millió forintot december 22-én utalták át 18 nap döntési idő alatt, és a nemzetgazdasági válság hatásainak a vidéki térségre történő kommunikációját próbálták dokumentálni. Például úgy felhasználni ezt az 500 millió forintot, hogy megalapozó tanulmányra adtak 60 millió forintot, honlapfejlesztésre 50 millió forintot, módszertani háttér kidolgozására 70 millió forintot, rendelkezésre állásra 50 millió forintot, megyei rendezvények lebonyolítására 100 millió forintot, országos rendezvény lebonyolítására 20 millió forintot, tájékoztató kiadvány elkészítésére 60 millió forintot, összefoglaló tanulmány elkészítésére 50 millió forintot, projektmenedzsment céljára 40 millió forintot. Zseniális! Zseniális gazemberség, mert az utolsó, 2010 februárjában adott miniszteri válaszból Vidékfejlesztés az elmúlt ciklusban: nem egészen egy év alatt 1,3 milliárd ment el kommunikációra, honlapokra, kiadványokra és hasonlókra a LEADER-program keretében. S hogy ebből mit éreztek például a sápiak? kiderül, hogy itt nem volt minden rendben. Úgy tűnik, hogy annak, amit ez időszak alatt kritizáltam, minden pontja szabálytalan lett, olyannyira, hogy maga a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal is azt állapította meg, hogy a 800 millió forintos előző pályázati pénzből több mint 400 millió forintot vissza kellene fizetni, mert ellentétes az összes hazai és uniós jogszabálylyal már a pályázatkiírás feltétele és a pénz odaítélése is. DR. FAZEKAS SÁNDOR vidékfejlesztési miniszter: A magyarországi LEADER Közhasznú Egyesülettel Pártháttér kötött szerződés szerint valóban példás gyorsasággal megítélt és kiutalt 500 millió forint utólagos elszámolásának tartalmi és pénzügyi ellenőrzése a múlt év végével zárult le. Ez alapján az FVM álláspontja szerint is több mint 320 millió forintot nem megfelelően használt fel az egyesület, ezért felszólították, hogy ezt az összeget fizesse vissza. Az egyesület ezt nem tette meg, így az FVM polgári pert indított az egyesület ellen. Miután ezt az ügyet már a kezdetektől körüllengte a korrupció, a politikai pénzosztogatás gyanúja, egyik első intézkedésem volt, hogy A vidékfejlesztési irodák üzemeltetési jogát olyan helyi szervezetek nyerték el, amelyek direkt módon köthetők az MSZP-hez nyilatkozta tavaly november 18-i számunkban Rácz Róbert hajdú-bihari önkormányzati elnök. A párt gyanúsan telepszik rá a források elosztására, és a LEADER-csoportok szerveződésének minden fázisában tetten érhető, hogy a szocialisták szoros felügyelet mellett tartják a projekteket. Jellemző példa: a Bihar- Sárrét Összefogás Vidékfejlesztési Nonprofit Kft. felügyelőbizottsága a következő hat taggal indult: Gyula Ferencné MSZP-s országgyűlési képviselő, Szilágyi Péter, Berettyóújfalu MSZP-s önkormányzati képviselője, Gurzó László, a hajdú-bihari megyei közgyűlés MSZP-s tagja, Pénzes László, Komádi szocialista polgármestere, Kalas László, a Kabai Nyári Színházi Egyesület elnöke, valamint az a Kincses László, aki a szocialista Csontos János legutóbbi országgyűlési választási kampányát segítette elrendeltem az ügyre vonatkozó teljes dokumentáció áttekintését. A vizsgálat még zajlik, de az előzetes megállapítások alapján is a polgári jogon túlmutató büntetőjogi következményei is lehetnek az ügynek. Ráadásul a rendelkezésre álló dokumentumok alapján az FVM akkori jogi főosztálya aggályosnak is tartotta a szerződés adott formában történő megkötését. Amikor majd tisztán látunk ebben a helyzetben, a kifizetéssel kapcsolatos tényállásban, akkor tudjuk meghozni a megfelelő lépéseket, a szükséges intézkedéseket akkor tudjuk megtenni a pénz viszszaszerzése, illetve a felelősség megállapítása ügyében. FONT SÁNDOR (Fidesz): Ezt a Magyarországi LEADER Közhasznú Egyesületet Kazáron jegyzik be, a Diófa utca 13-ban. Ugyanitt tiszta véletlenül Kazáron, a Diófa u. 13- ban jegyzi be Ficsor Ádám is a BalEgyenes Munkacsoportot. És, hogy ki az egyesület volt és jelenlegi vezetője mármint a Magyarországi LEADER Közhasznú Egyesületnek, csak érzékeltetésképpen: jelenleg Kocsisné Rátkai Melinda a vezetője, aki egyben az MSZP dombóvári szervezetének volt alelnöke. Bangóné Borbély Ildikó az MSZP Hajdú megyei listájának volt tagja, Debreceni Lajos egykori MSZP-s polgármester jelölt a Békés megyei Doboz településről, Molnár Katalin, aki bejegyzi ezt az egyesületet, Kazár település MSZP-s polgármestere. Talán érthető, miért volt ez a nagy sietség és ez a felelőtlen, hanyag pénzkezelés. DR. FAZEKAS SÁNDOR vidékfejlesztési miniszter: Látható a helyzet teljes abszurditása. Elég abba belegondolnunk, hogy mennyi az esély vajon ma Magyarországon arra, hogy egy kis faluban bejegyeznek egy egyesületet, utána pedig hirtelen jön félmilliárd forint, ez ilyen pénzeső Kazáron történet is lehetne. Az is érdekes, hogy tulajdonképpen egy vagyontalan egyesület kapta ezt a pénzt. Elgondolkodtató, hogy milyen az az állami ellenőrzési, vissza-ellenőrzési rendszer, amelynek a keretében ilyen szerződéskötésre sor kerülhetett. Ezért is fontos az, hogy a közpénzeknek így ennek a közpénznek is utána menjünk, minden fillérjével elszámoltassuk azokat, akik ezért felelősek voltak.

3 [ Hajdú-bihari Hét június 30. ] Megyeháza 3 Csökken a népességünk, romlik az egészségünk Továbbra is a szívbetegségek és a daganatok miatt vesztik a legtöbben életüket Hajdú-Bihar megyében. Ennek elsődleges okai az egészségtelen táplálkozás, az önpusztító életmód és a kevés mozgás. A megyében a férfiak 8, a nők pedig 6 évvel halnak meg hamarabb, mint az EU nyugati országaiban. Mindezt az ÁNTSZ jelentése állapítja meg, amelyet legutóbbi ülésén tárgyalt a megyei önkormányzat. Bár Hajdú-Bihar megyében magasabb az élve születések száma, és alacsonyabb a halálozási mutató, mint az országos átlag, ennek ellenére a természetes fogyás a megyére is jellemző ben 5207 gyermek született, ez 294-gyel kevesebb az előző évhez viszonyítva. A csecsemőhalálozás az előző évihez képest többször fordult elő a régióban, leggyakoribb okai a túl kis súlyú születés és a fejlődési rendellenességek. A korábbinál kedvezőtlenebb régiós mutató ellenére a megyében a csecsemőhalálozás aránya kisebb, mint a régió egészében. Ugyancsak kedvező adat, hogy a terhességmegszakítások száma évről évre csökken, 2009-ben 2494 ilyen beavatkozást végeztek. A terhességmegszakításon átesett nők 66 százaléka alapfokú vagy annál kisebb iskolai végzettségű, a műtét indokaként pedig a súlyos válsághelyzet szerepelt, nem pedig bűncselekmények. A beszámoló megállapította, hogy Hajdú-Bihar megyében a születéskor várható élettartam jelentősen elmarad az Európai Unió tagállamainak átlagától ban az Unió államaiban a nők születéskor várható átlagos élettartama 83 év volt, a férfiaké pedig 77 év. A megyében ugyanez az érték nők esetében 77 év körüli, a férfiaké pedig 69 év, ami a magyarországi átlagnál is alacsonyabb. A vezető halálokok A megyében átlagosan 6500 ember hal meg évente. Az országoshoz hasonlóan itt is a keringési rendszer betegségei jelentik a vezető halálokot mindkét nem esetében, a második helyen a rosszindulatú daganatos megbetegedések állnak. A harmadik helyen férfiak esetében a külső okok (balesetek, öngyilkosság), a nőkében pedig az emésztőrendszer betegségei okozta halálokok szerepelnek. A keringési rendellenességek közül leggyakoribb a szív koszorúereinek betegsége, elsősorban a szívinfarktus. Ezt előidézi az önpusztító életmód (a dohányzás, az egészségtelen táplálkozás, a mozgásszegény életvitel), a figyelembe nem vett vagy elégtelenül kezelt magas vérnyomás írja a jelentés. Az EU átlagához képest a megyében a férfiak Egyre többen kénytelenek belépni az orvosi rendelők ajtaján halandósága körülbelül 4-szer, a nőké 3,5-szer rosszabb. A második leggyakoribb halálok a daganat. Ezek előfordulása ugrásszerűen nőtt, 2005 és 2007 között 35 százalékkal. Az EU-átlaghoz képest a megyében a férfiak halandósága több mint kétszer, a nőké 1,7-szer rosszabb. A daganatok kialakulását elősegíti az egészségtelen életmód (dohányzás, alkoholfogyasztás, táplálkozás stb.), valamint egyéb környezeti hatások és a genetikai hajlam állapítja meg a jelentés. A magyar férfiak rosszindulatú daganatai között az első helyen a légcső-, a hörgő- és a tüdőrák állt 2008-ban. Az esetek 80 százalékában a dohányzás a felelős, beleértve a passzív dohányzást is. A nők esetében az emlőrák az egyik legveszélyesebb daganatos betegség. Az ÁNTSZ beszámolója szerint az emlőrák miatti halálozás az 1990-es évek közepe óta csökken, Hajdú-Bihar megyében az országos átlag körüli, és mind a megyei, mind az országos értékek megközelítik az EU-s átlagot. Ebben szerepe lehet annak, hogy sokan mennek szűrésre. A megyében az emlőszűrés 2009-es részvételi aránya majdnem 59 százalék volt. Ez meghaladja az 50 százalékos országos átlagot. Az ÁNTSZ szerint kívánatosnak tartott 70 százalékos megjelenési arányt a Derecske-Létavértesi kistérség közelítette meg. A Berettyóújfalui kistérség településeiből a meghívottak mindössze 31 százaléka jelent meg a szűrésen. A méhnyakrák esetében az utóbbi 15 év halálozását tekintve a megye az országos átlagnál rosszabb eredményt mutat, az EU-hoz képest pedig háromszor magasabb az e miatti halálozás. Ennek ellenére a nőgyógyászati szűrővizsgálatokra meghívott éves nőknek mindössze 4,3 százaléka jelent meg. Egyéb gyakori betegségek A daganatos megbetegedések közül még a vastagbél-, szigmabél- és végbélrák a jellemző, amelyek előfordulási gyakorisága újra növekszik a megyében. Az EU átlagához képest a férfiak halandósága 2,5-szer, a nőké 1,8-szor rosszabb. A betegség hátterében elsősorban az egészségtelen táplálkozás és a mozgásszegény életmód áll írja az ÁNTSZ jelentése. A halálokokat tekintve a férfiaknál a harmadik, a nőknél a negyedik helyen állnak a külső okok. Emelkedett a cukorbetegek száma is a megyében, 2005 és 2007 között 37 százalékkal írja az ÁNTSZ-jelentés, amely megjegyzi: a növekedés ellenére az országos átlagnál még így is kevesebb a cukorbeteg a megyében. Az emésztőrendszeri betegségek száma az es évektől kezdve csökken, Hajdú-Biharban jobb a helyzet, mint az országos átlag, de még így is 2 3-szoros az előfordulási arány az EU átlagához képest olvasható ki az ÁNTSZ beszámolójából. A beszámoló az influenzáról szólva azt írja, hogy ilyen jellegű megbetegedés miatt Hajdú-Bihar megyében 322 beteg került kórházba hete és hete között. negyvenhatan intenzív ellátásra szorultak, ebből 24 esetben gépi lélegeztetésre volt szükség. Összesen heten hunytak el. A betegek nagy többségénél komplikációmentes influenzaszerű tüneteket okozott az új, H1N1-vírus, de néhány esetben hirtelen kifejlődő súlyos tüdőgyulladás alakult ki. A súlyos esetek nagy többsége a nem beoltottak közül került ki, a laboratóriumi vizsgálat összesen 105 beteg esetében mutatta ki a H1N1-vírust. Kenyeres Attila Megjelenik: Hajdú-Bihar megyében példányban Főszerkesztő: Szénási Miklós Szerkesztő: Gurbán György Lektor: Arany Lajos Fotó: Nagy Gábor Szerkesztőség: 4025 Debrecen, Simonffy u. 2/A, tel.: (52) Kiadja: a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat megbízásából a Debrecen Önkormányzat Lapkiadó Kft. (a Debreceni Vagyonkezelő Zrt. tagvállalata), 4025 Debrecen, Simonffy u. 2/A, tel.: (52) Felelős kiadó: Angi János Hirdetési vezető: Bodnár Gabriella Lapterv: Petromán László Tördelés: Kaméleon Dizájn Kft., tel.: (52) Nyomtatás: Alföldi Nyomda Zrt., 4027 Debrecen, Böszörményi út 6., tel.: (52) Terjesztés: Magyar Posta Zrt. ISSN X Terjesztési reklamáció: (52) A hirdetésben közölt adatokért a hirdető vállalja a felelősséget. A Kaméleon Dizájn Kft. által tervezett egyedi grafikai megoldások utánközlése engedélyünk nélkül tilos.

4 4 A megye [ Hajdú-bihari Hét június 30. ] Nevelés a Farkasszigeten A püspökladányi úgynevezett Farkasszigeten működő génrezervátumban a kutatók több száz olyan fafajtát nemesítenek, amelyek jól bírják a szélsőséges környezeti hatásokat, a globális felmelegedés következtében tapasztalható klímaváltozást. Emellett pedig akác- és fűzfajtákkal is kísérleteznek, mivel egyre nagyobb az érdeklődés az energiatermelő növények iránt. Egyik legnagyobb feladatkörünk az energetikai faültetvények témaköre. Ebbe nyár, akác és füvek jönnek számításba. Gazdaságos a termelésük, és elégetésükkel nem növelik a légkörben a szenet. Ez igen fontos tudtuk meg Csiha Imre igazgatótól. Csemetekertekben, fűzfaanyatele pe ken és erdőkben válogatták ki a szakemberek ezeket a klónokat. A növények közül végül, 2 3 kerül majd be a köztermesztésbe. Többféle variációban vizsgálják, hogy mi a végleges tűrőképességük. Különböző mennyiségben kapják a csapadékot, és eltérő minőségű földbe ültetik őket a kutatók. A ladányi kísérleti állomást 1924-ben hozták létre azzal a céllal, hogy az alföldi területek fásítására A gyermekek szívesen okulnak itt megfelelő fafajokat és technológiát kísérletezzenek ki. Ám időközben olyan jelentős eredményeket ért el az állomás, hogy Magyarország mellett Kínától kezdve Koreán és Chilén át Amerikáig és egész Nyugat-Európáig elterjedt a híre. A napokban egy török csoport járt az állomáson, most spanyol kollégákat várnak. A sikerek, és a génrezervátumban kikísérletezett növények iránti kereslet ellenére a telep egyre nehezebb körülmények között működik. Az állami támogatás folyamatosan csökken, s a kieső bevételeket pályázatokból kell előteremteni, hogy a kutatómunka ne szakadjon meg. A csökkenő támogatás ellenére olyan önként vállalt feladatot is ellát az állomás, mint a gyerekek környezettudatos nevelése. A ladányiak mellett a megye több településéről is folyamatosan érkeznek gyerekek erdei óvodába, iskolába. Aki pedig először vesz részt rendhagyó környezetismeretórán, azt általában kellemes és maradandó élmények érik. Mégpedig testközelből. A Püspökladányi Természetvédő Csoporttal közösen folyik a Farkasszigetben a környezeti nevelés. Ebben az évben 3500 gyerek látogatta meg az arborétumot, és a génrezervátumot. Kiépített tanösvényen járják végig a gyerekek a sárréti erdőt, miközben a növényés állatvilággal ismerkednek. Az Erdészeti Tudományos Kísérleti Állomás tehát sokrétű feladatot vállalt és végez. Hiszen a klímaváltozás miatt egyre nagyobb szükség van és lesz olyan növények kikísérletezésére, melyek képesek életben maradni ezen az egyébként is száraz, szikes területen, mint a Sárrét, a Hortobágy. És azt sem tévesztik szem elől, hogy a gyerekek természeti nevelése meghatározó lehet a jövő szempontjából. Ezért a Magyar Természetvédők Szövetségével, valamint a Püspökladányi Természetvédő Csoporttal közösen azon dolgoznak, hogy az oktatási tárca minél hamarabb építse be az általános iskolai tantervbe a környezettudatos nevelést, az erdei iskolák programját. Sári Andrea Természetbarát fürdő épül A balmazújvárosi strand ebben a szezonban még nem fogadott vendégeket, mivel területén az új, fedett fürdő építésének előkészítési munkálatai zajlanak. A beruházásra az önkormányzat tavaly nyert csaknem ötszázmillió forintot. Az építkezés a napokban indul, és három különböző részből áll majd. A legjelentősebb eleme 450 férőhelyes termálcsarnok építése lesz. A beruházás része még, hogy a jelenleg egyre csökkenő hozamú termálkút mellé, egy újabb kutat fúrnak. Élménymedencével is bővítik a standfürdőt, amivel elsősorban a fiatalabb korosztályt próbálják megnyerni. Az egymilliárd forint értékű beruházást közel 60 százalék önerővel valósítja meg az önkormányzat. A fedett termálrész helyén jelenleg az örökségvédelmi munkálatok zajlanak ám néhány hónap múlva itt már egy háromszintes épület áll. Olyan egészségügyi terápiás szolgáltatások is helyet kapnak a komplexumban, melyekért jelenleg Debrecenbe kell utazni a betegeknek. A standfürdőt az elmúlt szezonban 60 ezren keresték fel, ám a vendégforgalom a szabadtéri medencék miatt eddig nagyban Hamarosan megújul a létesítmény függött az időjárástól. Az új részleg a számítások szerint megduplázhatja majd a forgalmat. A balmazújvárosi fürdő, családias jellegét azonban továbbra is szeretné megőrizni, sőt a tervek szerint egy új fürdőkultúrát szeretnének meghonosítani a beruházással. Az ország első öko- és bio-fürdője lehet a balmazújvárosi komplexum. A fűtést ugyanis geotermikus energia szolgáltatja, az áramról pedig egy gázmotor gondoskodik majd. És a terápiás kezelések során is természetes eljárásokkal, a helyben termett gyógynövényekkel kívánják gyógyítani a betegeket. A fedett termálfürdő a tervek szerint még az idei évben elkészül, és ez a várakozások szerint jelentősen fellendíti majd Balmazújváros idegenforgalmát. A beruházást követően ezért a jelenlegi szálláslehetőségek bővítését tervezi a város. Az elképzelések szerint vállalkozói tőkéből egy új szárnnyal bővül a fürdő melletti hotel, és az önkormányzat azt is tervezi, hogy létrehoz egy kempinget azért, hogy minél többen gyógyulhassanak majd a helyi vendégek mellett természetbarát turistákat fogadó balmazújvárosi termálfürdőben. S. A.

5 5 [ Hajdú-bihari Hét június 30. ] A megye 5 Társulás a betegekért Határokon átnyúló egészségügyi társulást hoztak létre Medipod (Egészség-Híd) néven magyar és román egészségügyi intézmények. A közelmúltban Zilahon megkötött társulás tagjai a debreceni Kenézy-kórház, a Zilah Megyei Sürgősségi Kórház, a Nagykárolyi Városi Kórház és a négy intézményt is működtető Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Egészségügyi Holding. Minden a betegek érdekében történik A Zilah Megyei Kórház gyermekosztálya zsúfolt, az orvosi eszközök pedig elavultak, de a helyzet a klinika többi részén sem jobb. Ám hamarosan Romániából is érkezhetnek páciensek a debreceni Kenézy-kórházba. A megkötött egyezmény értelmében ugyanis Debrecen, Zilah, Nagykároly és Nagykálló kórházai társulnak. A cél egyértelműen a hatékonyabb működés. A megállapodás eredményeként potenciálisan mintegy másfél millió ember ellátása javulhat a határ két oldalán. A Medipod egy már több éve működő közös munka hivatalos formába öntése, hisz a kórházak már korábban is hatékonyan együttműködtek a tudományos munkában és a betegellátás területén is. Ezt a kooperációt szeretnénk továbbfejleszteni együttes pályázati szerepvállalással, egészségügyi projektek megvalósításával, illetve közös orvoscsoportok kialakításával mondta dr. Lampé Zsolt, a Kenézy-kórház ügyvezetője a Medipod alapító szakmai konferenciáján, Zilahon. A Nagykárolyi Városi Kórház főigazgatója, dr. Goras Constantin azt reméli a társulástól, hogy a felek közötti munkaerőmozgással fedezhetik az orvos- és nővérhiányt intézményükben, illetve jó kapcsolatot alakíthatnak ki a tudományos, szakmai prevenció terén is. A Szabolcs- Szatmár-Bereg Megyei Egészségügyi Holding tudományos igazgatóhelyettese, dr. Oláh Csaba úgy látja, hogy az egészségügyi társulás rugalmas és gyorsabb ellátást nyújthat a betegeknek, és bizonyos uniós kiírásokat is csak közösen lehet hatékonyan megpályázni. Nagy Ernő, a Medipod elnöke hangsúlyozta, hogy a társulás a páciensek érdekében jött létre, az egészségügyi szolgáltatás minőségének javítását megcélozva. A Medipod vezetője szerint ehhez tovább kell képezni az emberi erőforrást, illetve növelni kell a hatékonyságot az egyes intézményi profilokat megerősítve, hogy a régió adott betegségeinek gyógyítása a speciális tevékenységet végző kórházban történjen. A magyar román együttműködés során megnőhet a telemedicina jelentősége, valamint intenzívebbé válhat a tapasztalatcsere és a munkaerőmozgások támogatása a két ország egészségügyi intézményei között sorolta a társulás előnyeit az elnök. A betegellátás informatikai hátterének javításában is jelentős előrelépés várható a közeljövőben, ugyanis tervezik az internet útján történő előjegyzés, leletkommunikáció és elektronikus vizsgálatkérés széles körű bevezetését is a határ mindkét oldalán tájékoztatott Nagy Ernő. Az elnök hozzátette, hogy a Medipod nyitott más szervezetek csatlakozására is, hogy a további együttműködés előnyeit a betegek javára fordíthassák. Batta Ágnes DEBRECENI NEMZETKÖZI REPÜLŐTÉR MELLETT ÉPÍTÉSI TELEK ELADÓ A civilizációs betegségek gyógyítója A Cívis Ház Zrt. pályázat útján történő értékesítésre meghirdeti a Debreceni Nemzetközi Repülőtér mellett található m 2 alapterületű multifunkcionális hasznosításra alkalmas jogerős elvi építési engedéllyel rendelkező telkét. A pályázat beadásának határideje: július 26., hétfő óra Bővebb információ és pályázati kiírás: Telefon: 52/ , 20/ Debrecenben immár majdnem négy éve várja a megyéből a látogatókat a dél-koreai Ceragem cég debreceni központja. Az év elején indított cikksorozatunk soron következő részében Rácz Ferencné osztja meg tapasztalatait a Ceragem masszírozókészülék pozitív hatásairól. A kínai utánzatokkal, wellness-ágyakkal nem összetévesztendő gyógyászati segédeszközként regisztrált Ceragem ágy jótékony hatásait használat után érezte először a 70 éves Rácz Ferencné. A 427. használat után a nyugdíjas hölgy elmondta, hogy amikor két és fél éve fia tanácsára a központba érkezett, nagyon sok egészségügyi problémája volt óta csípőprotézissel él, ami sok fájdalmat okozott neki a gyógyszerek és kezelések ellenére, illetve a sokízületi gyulladása is fokozódott az évek során. A masszírozókészülék mindennapos használatával csökkentek az ízületi problémák, megszűntek a testében lévő izom- görcsök, ma már nem kell fájdalomcsillapítót szednie. A nyugdíjas hölgy eldobta a járáshoz használt botot, csontritkulása rendbe jött, elmúlt a candidája, megduzzadt mája regenerálódott. Emellett a fizikuma is sokkal jobb lett, lelkileg megerősödött a fényterápia jótékony hatásaként. Így 70 évesen nemcsak magát, hanem a családját is el tudja látni. Elégedett vagyok az eredménnyel, megéri minden nap egy órát erre áldozni az életemből, mert sokkal teljesebb életet élek, mióta használom a hő- és fényterápiával kiegészített Ceragem masszírozóágyat. Ha nem magamon tapasztalom a változásokat, talán el sem hiszem, ezért próbálok a példámon keresztül minél több embert meggyőzni, hogy jöjjön el, ne legyen lusta kipróbálni ezt a csodálatos készüléket mondta Rácz Ferencné. A masszírozóágyak az egy hónapos nyári szünet idejére kibérelhetők július 10-től augusztus 10-ig. Éljen ezzel a kiváló lehetőséggel, korrigáltassa Ön és családja gerincferdülését a nyári szünet alatt! A központ címe: 4031 Debrecen, Bethlen utca 40. Telefon: 52/ Honlap: cím:

6 6 Megyei krónika [ Hajdú-bihari Hét június 30. ] 6 Légibiztos A hajdúszoboszlói parlamenti képviselő Márton Attilát nevezte ki a légi közlekedés fejlesztésével kapcsolatos miniszteri biztosi feladatok ellátására Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter. Kinevezése december 18-ig szól, tevékenységét díjazás nélkül látja el. A 47 esztendős Márton Attilának informatikus, közlekedési üzemszervező diplomája van, politikusként 2002 óta foglalkozik közlekedéssel különböző közlekedéssel foglalkozó albizottságok tagja, a parlamentben többször szólalt fel Malévval kapcsolatos ügyekben, emellett 1979 óta sportrepülő, ben a Magyar Sportrepülő Szövetség elnöke volt. A Fidesz színeiben háromszor jutott be a hajdúszoboszlói egyéni választókerületből a parlamentbe. Tér-kép-idő Vencsellei István fotóművész Tér-kép-idő című kiállítása június 4. óta tekinthető meg a hajdúszoboszlói Kovács Máté Művelődési Központban. Az életműdíjas alkotó pályafutásáról a tárlaton látható képekről Görömbei András gondolatait hallhattuk. A Kossuth-díjas irodalomtörténész kiemelte a művész egyedi látásmódját, kompozícióinak gazdag jelentését. Vencsellei István a természetes tárgyi elemeket eszmei tartalommal gazdagítja, így teremt különleges feszültséggel telített világokat fogalmazott. Viharkár Az előzetes becslések szerint a lakosságnál mintegy 70 millió, az önkormányzat vagyonában körülbelül 35 millió forintos kár keletkezett a június 14-i vihar nyomán közölte Béres László, Hajdúhadház polgármestere. Az időnként a 150 kilométeres óránkénti sebességgel tomboló szél fákat csavart ki tövestől, vagy tört ketté, háztetőket, gazdasági épületeket rongált meg, villanyoszlopokat döntött földre. A vihar jelentős kárt okozott a református templom tetőzetében is. Csatornázás Szoboszlón Megkezdődik a szennyvízcsatorna-hálózat és a szennyvíztisztító telep bővítése Hajdúszoboszlón. A fejlesztés jóvoltából a fürdővárosban több mint 1639 lakóházat lehet a szenny- Felveszünk 1 fő nyílászáró-beépítésben jártas munkatársat / KIADÓ ÜZLETEK, IRODÁK, RAKTÁRAK, GARÁZSOK, ELADÓ ÉPÍTÉSI TELKEK DEBRECENBEN. Részletek: Telefon: 52/ , 30/ (helyiségek) 52/ , 20/ (építési telkek) 31 kilogramot nyomott az a harcsa, amelyet a hajdúböszörményi Fekete János, a Bocskai Horgászegyesület tagja fogott június 18-án éjszaka. A horgász egyórányi fárasztás után egyedül emelte ki a halat. (Fotó: Horváth Tamás) vízcsatorna-hálózatra kötni, közel négyezer szoboszlói polgár életkörülményei javulnak. A jövő júliusig tartó munkálatok költsége 1,3 milliárd forint az összegből csaknem 900 millió forintot tesz ki az állam, illetve az Európai Unió támogatása. Fresh Art Nagyvárad és Debrecen önkormányzata második alkalommal hirdette meg 35 év alatti hivatásos alkotók számára a Fresh Art képzőművészeti pályázatot. A romániai városból 14, a hajdúsági megyeszékhelyről 11 művész összesen 41 alkotását ajánlotta a neves művészekből álló zsűri a kiállításra. A 2010-es Fresh Art-díjat a nagyváradi Oana Ecaterina Baruta képzőművész és a debreceni Csorján Melitta festőművész kapta ők jövőre egyéni kiállítást tarthatnak, míg Catalina Mos képzőművész és Mallár Gabriella képgrafikus különdíjat vehetett át. A zsűrizett munkákat június 15-től a nagyváradi sétáló utcában található Vizuális Művészetek Galériájában lehet megtekinteni, s a tárlat július között a debreceni Mű-Terem Galériában (Batthyány utca 24.) is látható lesz. Üres sírt koszorúztak Senki nem nyugszik abban a biharkeresztesi tömegsírban, ahová állítólag hatvan, második világháborúban elesett szovjet katonát temettek el, s emlékművüket évtizedeken át koszorúzták. A hiányosságra akkor derült fény, amikor maradványokat exhumálni akarták, hogy méltó helyre kerüljenek a halottak. Ám a helyiek nagy meglepetésére egyetlen emberi csontot, ruhát vagy azonosító cédulát sem találtak a földben, noha egyes idősebb keresztesiek szerint valóban temettek el szovjet katonákat. Gyalog galopp A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Bihar Bevetési Osztályának munkatársai a napokban úgynevezett mélységi ellenőrzés során, Püspökladány külterületén a 42-es számú főúton egy moldáv férfit ellenőriztek. A férfinál semmiféle okmány nem volt, magát hitelt érdemlően igazolni nem tudta, ezért bekísérték a Püspökladányi Rendőrkapitányságra. A részletes ruházat- és csomagátvizsgálás során kiderült: olyan házilagos felszerelése van, amely lehetővé teszi, hogy erdőkben, folyók mentén élelmet és tiszta vizet szerezzen: volt házi készítésű vízszűrője, továbbá horgok, horgászzsinór, vadfogásra alkalmas hurkok, katonai tájoló, fejsze, kombinált fogó, gyógyszerek, terepszínű ruha, gyufa és némi kenyér, fűszerek álltak rendelkezésére. A kihallgatása során elmondta, hogy gyalogosan Moldovából indult útnak, és Románián keresztül Olaszországba szeretett volna eljutni és ott munkát vállalni. Trianoni emlékmű A tragédia 90. évfordulóján emlékhelyet avattak Hajdúhadház főterén. Pál Csaba református lelkész, valamint Csáfordi Dénes tanár mondott beszédet, közreműködött a helyi népi énekkórus (vezető: Hadházy Katalin). Rablók a megállóban Június 1-jén a délutáni órákban, Bocskaikertben a buszmegállóban kiraboltak egy ott várakozó fiatal lányt. A helyi körzeti megbízott szinte perceken belül elfogta és előállította az elkövetőket, s meg is találták náluk az arany karikafülbevalót. A hajdúhadházi nő és két fiatalkorú segítője gyakorlott mozdulatokkal támadt a sértettre.

7 [ Hajdú-bihari Hét június 30. ] Háttér 7 Kétszer ad, ki gyorsan ad Két hét múltán már célba is ért a Lingvay Csaba berettyóújfalui rendőrkapitány által összegyűjtött adomány az árvízkárosultak számára. A három rendőrségi teherautón Ongára szállított ruhaneműt, tartós élelmiszert, ásványvizet és fertőtlenítőszert Madzin Tibor polgármester, Ódor Ferenc, a Borsod- Abaúj-Zemplén Megyei Védelmi Bizottság elnöke és Farkas József alezredes, Borsod megyei rendőrfőkapitány-helyettes fogadta. A három, borsodi települést Onga, Ongaújfalu, Ócsanálos magában foglaló ötezres lélekszámú község, Onga, polgármesteri hivatalában a hajdú-bihari küldöttséget köszöntő Madzin Tibor elmondta: külön öröm számára, hogy az adomány nem a közösbe, hanem célzottan Ongára és Ócsanálosra érkezett. Visszaemlékezett arra, hogy élete legnehezebb döntését kellett meghoznia június 4-én: a trianoni megemlékezés helyett, 11 óra 27 perckor, Ócsanálos kitelepítését. A gátszakadástól tartottak, ezért emberfeletti erővel magasították több ezer homokzsákból a gátat. Az ottaniak közül sokan ott maradtak a védekezési munkálatokban; ezt Balogh Tibor, a 600 hajdú-bihari rendőr parancsnoka irányította. Megfeszített munkájuknak köszönhetően sikerült megvédeni a súlyosabb károktól Ongát és Ócsanálost. Fekete Csaba hajdú-bihari rendőrfőkapitány nem először járt az árvíz sújtotta helyeken. A június 5-i riasztás után személyesen tájékozódott rendőrei munkájáról, amely tevékenység óriási próbatétel volt számukra. Büszkék vagyunk arra, hogy megvédhettük Ongát és Ócsanálost, illetve, megtettük, ami tőlünk telhető volt abban a kritikus helyzetben. Köszönet a helyieknek azért, hogy minden segítséget megadtak a rendőrkollégáknak. Az pedig megtisztelő, hogy személyesen adhatjuk át az adományt azoknak, akik a legnagyobb hiányt szenvedik most. Muraközi István, Berettyóújfalu alpolgármestere, a város nevében szólt: Aggódással figyeltük azt a heroikus munkát, amelyet itt végeztek két hete, de legalább ilyen lesz az újjáépítés is. Bajban ismerszik meg a segítség és a szolidaritás, de ebben nem volt hiány, hiszen a kapitány adományozásra felhívó szavára csatlakoztak a lakosok, intézmények, önkormányza- Bizony elkél a segítség... Muraközy István alpolgármester (középen) is beállt a sorba Az ár ellen Az árvízi fenyegetettség csökkentésére nemzetközi beavatkozási tervet dolgoz ki Ausztria, Csehország, Szlovákia és Magyarország. A 3,1 millió eurós projektet európai uniós támogatással valósítják meg. A programban részt vesz az Észak-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság, amely 392 ezer euró vissza nem térítendő támogatást nyert a feladatok elvégzésére. A program célja, hogy kialakítsa az árvízi kockázatcsökkentés leghatékonyabb módszereit és a beavatkozási tervekkel minimálisra csökkentse az árvízi károkat. A jelenlegi hazai kárenyhítéshez kapcsolódik a hír, hogy megfontolja a kormány azt a kezdeményezést, amely a napokban indult a Facebook közösségi portálon, és arra szólít fel: mondjunk le az augusztus 20-i tűzijáték élményéről az árvízkárosultak javára. Nagy Anna kormányszóvivő közlése szerint százmillió forint körüli összegről van szó. A közösségi portálon eddig már több mint 80 ezren csatlakoztak a kezdeményezéshez. tok, polgárőr-egyesületek. További kitartást, erőt kívánt a hátralévő munkához. Tóth Attila, a Hajdú-Bihar Megyei Polgárőrszövetség elnöke, az OPSZ alelnöke, bejelentette: a polgárőrök nemcsak tevőlegesen vettek részt az árvízi védekezésben, hanem pénzgyűjtésbe is kezdtek: polgárőrönként százforintos adományt sikerült összeszedni, s most a félmilló forintot Ódor Ferencnek nyújtotta át. A védelmi bizottság vezetője elmondta: a megyében 300 körüli házat kell újjáépíteni, ami 101 önkormányzatot érint. Ilyen árhullámot még soha nem élt meg a vidék, ám az idevezényelt munkaerővel sikerült hatékonyan együtt dolgozni. Ez nem volt veszélytelen vállalkozás, hiszen a homokzsáképítés emberéletek kockáztatásával járt. Egy közös célért össze tudtak fogni az eddig ismeretlen emberek köszönet illet ezért mindenkit, a kiváló szervezésért pedig a polgármestert és Balogh Tibor rendőr őrnagyot. A most kapott pénzadományt az ongai felújításra fordítják majd ígérte meg Ódor Ferenc. Lingvay Csaba rendőrségi főtanácsos utalt arra, hogy amikor a mozgósításkor az újfalui kapitányság 60 munkatársa eljött a gátakra, az otthon maradottak tehetetlennek érezték magukat. Akkor fogalmazódott meg bennük, hogy segíteni kell azokon, akik mindenüket elveszítették az árvíz következtében. Tíz nap alatt jött össze a három teherautónyi adomány, melyért köszönetet mondott az újfalui és a bihari önkormányzatoknak, a megyei és újfalui kapitányságnak, a bíróságnak, az ügyészségnek, a határrendészeti kirendeltségnek, a polgárőrségnek és mindenkinek, hiszen kétszer ad, ki gyorsan ad. A kapitány a 60 újfalui rendőr nevében megköszönte a helyiek gondoskodását. A polgármester kalauzolásával átmentek a leginkább veszélyeztetett ócsanálosi területre ott a megáradt Hernád folyótól miatt kellett megerősíteni a gátakat, megvédve ezáltal a településeket. Az út mentén még állnak azok a cölöpök, amelyek a vízzel elöntött utat jelezték. A víz már visszaszorult, ám a zsákok még ott vannak, eltakarításuk újabb terhet jelent. Az őszi búza és az idei kukoricavetés és a lucerna is odaveszett. Kép és szöveg: Nyírő Gizella

8 8 A megye [ Hajdú-bihari Hét június 30. ] Víz okozta gondok Percenként cseng a telefon, vízállásjelentések az ellenőrzött szakaszokról, ek, nyomtatók zümmögése közepette próbálunk szóhoz jutni a Tiszacsegei Szakaszvédelmi Központ irodájában Sándor Attila szakaszvédelmi vezetővel. Bár apad a Tisza, itt még nagyüzem van. De a gátak bírják a nyomást. Átfogó védelmi folyamszabályozást a Tiszán a 19. század közepén végeztek először, és akkor kezdődött a töltésépítés is. Ez a töltésrendszer látható ma is Tiszacsegén és környékén. Ezt az évek folyamán fokozatosan erősíteni kellett, legutóbb 1980-ban itt, a térségben, mivel az árhullám fokozatosan erősebb az előző évekénél. A mostani árvízvédelemnél 13 műszaki végzettségű munkatárs végzi és irányítja a védekezést hat gátőr és egy gátbiztos, valamint 89 segédőr közreműködésével, akik éjjel-nappal figyelik a gát különböző szakaszain a káros jelenségeket. A tiszacsegei önkormányzat is segített, a védekezéshez ember szervezésével: ők több műszakban összesen 16 ezer homokzsákot töltöttek meg. Ezek közül 6 ezret be is kellett építeni Tiszacsegén és környékén. A májusi első áradás tetőzése 839 centiméternél történt ez szerencsére nem érte el az előző áradások maximumát a Tiszán. Most jön még a Felső-Tiszáról egy árhullám, de az nem lesz olyan intenzív, mint az első volt, az előrejelzések szerint, de még mindig a töltést terhelően fog levonulni. Az Út a vízözönbe apadás eddig 100 cm körüli. Az árvíz levonulása után a kormányzat korábbi döntése szerint körül egy hónapos közmunkaprogram indul a helyreállítási munkálatokra Tiszacsege térségében. Azokat a védműveket, amelyeket beépítettek, és már nincs rájuk szükség, visszabontják, a zsákokat kiürítik, a homokot depózzák. Emellett még a hullámtérben nagyon sok uszadék rakodott le, azt szintén el kell takarítani. Arra a kérdésre, hogy mikor állhat helyre az ártér és a turisták mikortól használhatják a kempinget, mikor indulhat a kompközlekedés, Sándor Attila azt felelte: ha az időjárás nem tréfál meg bennünket, két hét múlva el lehet kezdeni a helyreállítást. Tiszacsegén a külterületi szántó körülbelül 6 7 ezer hektár és nagyjából ugyanannyi gyepterület tartozik hozzá. Ebben az évben májustól júniusig leesett az általános évi csapadékmennyiség, ezért a Tisza magas vízállása és a nagy mennyiségű esővíz súlyos belvízkárokat okozott. Így a falugazdász fogadónapján sorban állnak a gazdák a kárigényt bejelentő lapokkal. A tiszacsegei szántóterületek mintegy százalékát érintette a belvíz, a százalékát pedig súlyosan károsította mondja Horváthné Bartal Ágnes falugazdász. A szántóterületnek ezeket a részeit géppel nem lehet megközelíteni, kipusztult a vetés vagy bevethetetlen. Ezek a tényezők jelentős árbevétel-kiesést fognak okozni. A gazdák teendője, hogy minél előbb jelentsék be kárigényüket. A támogatás igénybevételének rendje azonban most teljesen felborult, mivel május 15-éig nem tudták a bejelentési kötelezettségüket teljesíteni. Most ezeket a vis major-eseteket kell kezelnünk, hogy a gazdák ennek ellenére megkapják támogatásukat. A támogatási összeg azonban soha nem elég, mert mindig vannak nagyobb összegű támogatásra kiemelt területek, régiók. Így az összeget sokfelé kell elosztani, ami azzal jár, hogy a támogatás nem számottevő a gazdálkodásban. Ezt a termelő kénytelen tudomásul venni... Halhalál Több mint egytonnányi elpusztult halat szedtek ki a napokban a Hortobágy-Berettyóból a Hortobágyi Nemzeti Park dolgozói. A hírt a szervezet természetvédelmi őrszolgálatának vezetője, Kapocsi István közölte. A vizsgálatok szerint jelentős mennyiségű süllő, keszeg, ponty, amur és busa pusztult el. A tetemeket a debreceni állatifehérje-feldolgozóba szállították. A szakemberek szerint egyébként kisebb halpusztulás évről évre előfordul a folyón. Az elsődleges vizsgálatok szerint a tömeges halpusztulás hátterében természetes biológiai folyamatok éppúgy szerepet játszhatnak, mint valamilyen szennyezés. Választ a kérdésre a debreceni székhelyű Tiszántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség vizsgálata adhat majd. A mérési adatok alapján mindenesetre annyi már tudható, hogy az adott időszakban a víz foszfátszintje magasabb, míg oldottoxigéntartalma jelentősen alacsonyabb volt a normálisnál. A folyó oxigénszintje a kánikulai napok beköszöntével drasztikusan csökkent, s ez is lehetett a halpusztulás kiváltó oka. A keletkezett kár az elsődleges becslések alapján milliós nagyságrendű. Az ár az épületeket is veszélyezteti Kép és szöveg: Mácsai Erzsébet Nagy a kár

9 [ Hajdú-bihari Hét június 30. ] Szerintem 9 Banálisból tragikus Leszökkenni a létra legalsó fokáról, nem tűnik halált megvető cirkuszi mutatványnak. Pedig aki nem vigyáz, könnyen találkozhat a Királylyal... Való igaz, elég egy rossz mozdulat, s máris kész a tragédia! Tanúsíthatom: igenis le lehet lépni úgy az első lécről, hogy majdnem otthagyjuk a fogunkat. Nekem például előbb kifordult a bokám, aztán pedig arra dobtam rá a teljes testsúlyomat is. Akkorát reccsent, hogy abban a pillanatban megláttam a csillagokat, s kisvártatva a székről is leborultam. Az ájulás után napokig nem fértem a cipőmbe, és úgy botorkáltam, mint akit aknamezőre tereltek. Vannak ám ennél maradandóbb sérülést okozó szerencsétlenségek is jóllehet, mindegyiknek banális a kiváltó oka. Egy barátom például (miután más lett a kiejtése, s furcsán vastag a szája) elmesélte: kávézás közben hirtelen félrenyelt, s ekkor végigfutott az agyán, hogy a cigányútra ment kortyot valószínűleg mindjárt kiköhögi egyenesen a szép szőnyegre. Ezt megelőzendő, úgy kalkulált, hogy gyorsan kiszalad a fürdőszobába, s a kagylót itatja meg a feketelevessel. Ám futás közben megbotlott, és estében nagyot harapott a márványasztal szélébe. Amikor 20 perc múltán magához tért, arra is rá kellett eszmélnie, hogy féltve őrzött szőnyegéből immár nemcsak a kávét, hanem a vértócsát is sikálhatja. Szegény cimborámnak sokszor kellett még járogatnia a kés alá, mivel mindennek a tetejébe rosszul forrt össze a sebe a varrat korai kiszedése miatt. Egy másik ismerősöm a karján lévő jókora plezúr történetét idézte fel. Őt is a hajlékában találta meg a kisördög, amikor épp spanyol focit nézett a tévében. Közben elkezdett ágyazni, mégpedig úgy, hogy a franciaágy tetejét egy támlás székkel dúcolta alá. Ekkor felkiáltott a kommentátor: Messi lő, góóól! Emberünk Real-drukker, de erre azért mégiscsak odakapta a fejét. Roszszul tette! Kirúgta ugyanis a széket a franciaágy súlyos fedele pedig guillotine-ként csapott le. Hosszan, vastagon szántotta végig a kezét. Könnyű félrelépni és fájdalmas is Végül íme egy történet, amely egy barátnőmmel esett meg (ámbár a fő kárvallott ezúttal is férfi). A szerelmesek először voltak egymással az ágyban. Minden adott volt tehát a felhőtlen és emlékezetes élvezethez. Csakhogy a nekihevült fiatalember addig-addig igyekezett, hogy váratlanul leharapta a hölgy fülbevalójának rögzítőjét. Sőt le is szippantotta azt! Mi tagadás, nem teljesen úgy képzeljük el az első éjszakát az imádottunkkal, hogy az hol négykézláb, hol kiterülve kiguvadt szemmel, meztelenül hörög és fuldoklik a padlón. Itt azonban nem volt mit tenni! S bizony az örömök csúcsát is az jelentette, amikor végre kilövellt az egyre liluló férfiú szájából a kis ékszeralkatrész! (vass) Kivetítő Vasárnap délután az angol Lampard bombája a fölső lécről nyilvánvalóan a gólvonal mögé pattan, de a játékvezető nem adja meg a szabályos gólt. Majd este az argentinok is bírói vébéajándékban részesülnek: Tevez egyértelmű lesgólját szabályosnak minősítik. Ráadásul a találatot követő huzavonában még volna is alkalmuk a bíráknak visszavonni az ítéletet, hiszen a stadion kivetítőjén megismételt jeleneten maguk győződhettek meg baklövésükről. A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség a világbajnokság előtt döntést hozott arról, hogy semmilyen technikai segédeszközt nem vezet be a gólok hitelesítésére. Így aztán a játékvezetőket talán csúnyán meg is büntették volna, ha precedenst teremtenek a gól visszavonásával. Mint ahogy a világbajnokság honlapján a mérkőzések összefoglalóiban nem lassítják, nem nagyítják ki az említett jeleneteket, miként az amerikaiak Szlovéniának lőtt meg nem adott szabályos gólja sem létezik. Pedig a technika fejlődésén nem pusztán ámuldozni kellene. Hanem lépést tartani vele, s az annyit emlegetett fair play szolgálatába állítani. (domdám) El ne herdálják Reméljük, hogy idén nem marad el, hanem csak késik a nyár. A megelőző évek szavannai időjárásához képest (három hónap eső nélkül, negyven fok árnyékban stb.) van ebben a közép-angliai klímában valami üdítő is, mifelénk zöldell a fű, fa, bokor, csak ne volna özönvízzel, jéggel ötvözve, mert így oda lesz az emberek vetése, nem beszélve házaikról, utcáikról, városaikról. Úgyhogy meghasonlottan szemlélem a helyzetet: munkámnak, közérzetemnek kedvez, ha nincs afrikai fülledtség, kedélyemnek viszont annál kevésbé, ha derékba töri a gyümölcsfákat, ha arrább sodorja a tetőket a szél, ha elárasztja a víz a mezőket, ha földönfutóként látom honfitársaimat, ha az amúgy is szegény még szegényebb lesz. Ám bárhogy lázadozunk, az időjárás már csak ilyen (nem kívánságműsor, ahogy léha szellemességgel mondani szokás, s ahogy az élet általában és kimondottan nem az) a nap szúr, a szél zúg, a fellegek vonulnak, s a föld csak nehezen nyeldekli a vizet. Az esőt még lehet becsülni is, szeretni is, kis vígjátéki túlzással még táncolni is lehet benne, arra kell ügyelni, hogy az árkokat ne szántsák fel, a patakok medrét kotorják, az ártérre ne építsenek se bevásárlóközpontot, se autópályát, s a gátakat akkor erősítsék, amikor még csöndes a folyó. Az anyagi erőforrásokat, a pénzbeli és emberi tartalékokat ne herdálják el, az őrzők vigyázzanak a strázsán. Bármennyire legyen is leigázva, azért a természet mindig is erősebb marad, mint az ember, s ha rossz keretek közé szorítják, akkor még nagyobbat sújt rajtunk. Minden az alázaton, vagyis az elővigyázatosságon és az arányokon múlik. A közelmúlt árvizeinek, az összerogyott tisztaszobáknak, a földre bukó cseréptetőknek, a hömpölygő áradatból sebtiben kimentett zokogó embereknek és megszeppent jószágoknak a képei arra tanítanak, hogy ne bízzuk el magunkat, hogy ne feledjük: azért a víz úr. Az alázat készségének és az arányok művészetének elengedhetetlensége még fokozottabban igaz a politikára, mert itt még inkább az ember az, aki saját sorsának elrontója lehet. S ezért itt van csak szükség igazán arra, hogy az erős felhatalmazást ne téveszszük össze az önkénnyel, a határozottságot a gondolkodás és a cselekvés alternatíváinak felszámolásával. Valaha nagy tábora volt e hazában a fontolva haladás politikájának, ami a bölcs következetességet a bírálhatóság, a korrigálhatóság lehetőségével ötvözte. Ettől a mai, lényegesen bonyolultabb világban sem tekinthetünk el. Az erős felhatalmazás csak akkor jelent igazi tetterőt, ha a gondolkodás szabadsága és a korrekció képessége nem marad el mögüle. Videant consules. (Árvai Köves)

10 10 A megye [ Hajdú-bihari Hét június 30. ] Közérdekű ÁLLATKERT. Gyűjtse a tejes- és gyümölcsléitalos kartondobozokat, védje környezetét és szerezzen gyermekének ingyen belépőt a Debreceni Állat- és Növénykertbe! Július 9., 10. és 11-én az első kétszáz 3 és 14 év közötti gyerek, aki legalább tíz darab egy literes, üres italos kartondobozt (tejes- és gyümölcslevesdobozt) visz magával, ingyen léphet be, a többiek (szintén 10 dobozért) 15 százalék kedvezményt kapnak. Az akcióban részt vesz minden üres, összelapított és kiöblített tejes-, vagy üdítős kartondoboz. A résztvevők az Italos Karton Egyesülésnek az állatkert főbejáratánál felállított standján adhatják le összegyűjtött dobozaikat, s azokért cserébe egy kupont és hűtőmágnest vagy ceruzát kapnak. A kupont a pénztárban válthatják be a belépőre. A kupon csak egyszer használható fel, kizárólag a dobozok leadásának napján reggel 9 órától délután hat óráig. UTAZÁS előtt mindig ellenőrizze okmányai érvényességét! Praktikus fénymásolatot készíteni a papírokról, ugyanis ha bajba kerül, ezzel megkönnyítheti az ügyintézést. Ha külföldön elveszti vagy ellopták úti okmányait, feltétlenül jelentse be ezt a helyi rendőrségen, és forduljon az illetékes magyar külképviselethez, ahol kiállítják az ideiglenes úti okmányt a hazatéréshez. Utazás előtt kössön Állatkerti akció általános, mindenre kiterjedő utasés balesetbiztosítást! Ismerje meg az ország legfontosabb szabályait, szokásait, amelyeket az ott-tartózkodás során be kell majd tartani, tartsa tiszteletben a helyi szokásokat és hagyományokat. Tanácsos a Külügyminisztérium honlapján szereplő listákból kigyűjteni a felkeresni kívánt országokban működő nagykövetségek, főkonzulátusok, tiszteletbeli konzuli képviseletek címeit, telefonszámait. A szállodában, amennyiben lehetséges, vegye igénybe az értékmegőrzőt, illetve ha a szállodai szobán kívül tartózkodik, soha ne hagyjon a szobában értéktárgyat, távozáskor a szoba ajtaját, ablakát mindig zárja be, így védheti értékeit a besurranó tolvajoktól. Egyre többen viszik külföldi útjukra házi kedvencüket is. A háziállatok beviteléhez különböző okmányok bemutatása és védőoltások megléte szükséges. Indulás előtt, időben keresse fel az állatorvost, aki ezzel kapcsolatban hasznos információkkal szolgálhat. SZÚNYOG. Az idei csapadékos nyár kedvez a szúnyogok szaporodásának. Csípéseik rendkívül kellemetlenek, irtásuk költséges, ezért a legkifizetődőbb ebben az esetben is a megelőzés: a kerti/ udvari víztartókat, esővíztárolókat fedjük le, hogy ne szaporodhassanak el bennük a szúnyogok, a járdán levő pocsolyát pedig néhány mozdulattal szét tudjuk söprögetni. A szúnyogok is irtóznak bizonyos szagoktól, így a borsmenta, a bazsalikom, a menta, a kamilla illatától. Ugyancsak távol tarthatók a vérszívók, ha őrölt szegfűszegből, vízből, levendulaés citromolajból álló elegyet párologtatunk. A népi hagyományok szerint elmenekülnek a szúnyogok, ha kis tálkába ecetet vagy gesztenye- és diófalevél-főzetet teszünk, esetleg porrá tört szegfűszeget, vagy szegfűszeggel megtűzdelt, pálinkával meglocsolt fél citromokat rakunk az éjjeliszekrényre. Ami pedig a csípések megelőzését illeti: hatásos szúnyogriasztó szer a bőrre kent higított ecet, illetve a repceolaj, amiben borsmenta ázott, ugyanakkor az is segíthet, ha citromfű-, levendula- vagy petrezselyemlevelet dörzsölsz szét a testeden. Ha nem sikerült elkerülni a szúnyogcsípést, a legfontosabb a csípés helyének mielőbbi kezelése. A patikákban több szer is kapható erre a célra, ha ezek egyike sincs kéznél, fluoridos fogkrém vagy hűsítő borogatás is enyhítheti tüneteinket. A zellerlevélkivonat, a szódabikarbónás fürdő és az ecetes borogatás is segít. REPÜLÉS. Egy nemrég kiadott új európai szabályozás hatályba lépése miatt a budapesti repülőtéren is szigorodtak a biztonsági előírások. Ez késéseket okozott. De várhatóan csak rövid ideig okoz majd fennakadásokat. Az utasoknak továbbra is javasolják, hogy az utazás előtt két órával érkezzenek meg a reptérre. Az iskolaév befejezésével a nyári csúcsidőben megnövekszik a forgalom, a Budapest Airport munkatársai mindent megtesznek annak érdekében, hogy a lehető legtöbb biztonsági csatorna üzemeljen és a biztonsági ellenőrzés minél gördülékenyebb legyen. A gyorsabb kiszolgálás érdekében a Ferihegyi repülőtér üzemeltetője új utasbiztonsági folyosót alakított ki a Ferihegy 1 terminálon. Ezzel együtt az utasok együttműködésére is szükség van a biztonsági ellenőrzés során. Fontos tudni, hogy a légiközlekedés biztonságáról szóló, nyár elején életbe lépett szabályok értelmében az ellenőrzés folyamán a kabátokat és pulóvereket, a fémtárgyakat, a nadrágszíjakat, néha pedig a cipőt is le kell venni. Az esetleges kényelmetlenségekért elnézését kér a repülőtér. A HAJDÚ-BIHAR MEGYEI MINŐSÉGI TERMÉK TÁRSASÁG Pályázatot hirdet Hajdú-Bihar Megyei Minőségi Termék kitüntető díj elnyerésére évben a következő kategóriákban: kézműves alkotás, kézműipari termék, mezőgazdasági, élelmiszeripari termék, ipari termék. A pályázat célja: Hajdú-Bihar megyében előállított termékek magas minőségi színvonalának elismerése, népszerűsítése, piacra jutásának segítése. A fogyasztók segítése a minőségtudatos, környezetbarát termék kiválasztásában. A pályázók köre: Hajdú-Bihar megyében székhellyel, telephellyel rendelkező gazdálkodó szervezetek, természetes személyek, valamint társadalmi és civil szervezetek. Egy pályázó csak egy termékre, termékcsoportra nyújthat be pályázatot. A pályázat beérkezésének határideje: augusztus 27. (péntek) óra A pályázatról részletes információk az 52/ telefonszámon kérhetők, valamint a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat honlapjáról (www.hbmo.hu) tölthetők le.

11 11 [ Hajdú-bihari Hét június 30. ] Debreceni krónika 11 Segítség Kétmillió forinttal segíti Edelény árvízkárosultjait a debreceni önkormányzat; a támogatásról a városi közgyűlése döntött. Kósa Lajos polgármester a döntést követő rögtönzött sajtótájékoztatóján el - mondta: a városi költségvetés céltartalékából utalják át az összeget Edelény városának. Kérdésre válaszolva a polgármester hozzátette: ez az összeg több, mint amit a város évente augusztus 20-án a tűzijátékra költ. Ha döntés születik a budapesti tűzijáték elmaradásáról, nem lenne ildomos, hogy Debrecenben megtartsák a látványosságot. Ha elmarad, az erre szánt összeg felhasználásáról később döntenek tette hozzá. Bajbajutottakért Debrecenben 115 olyan önkormányzati bérlakást jelöltek ki, amelyeket igénybe vehetnek azok a családok, amelyek devizahitelük törlesztő részletének drasztikus megemelkedése miatt lehetetlen helyzetbe kerültek, és elvesztették lakásukat jelentette be Kósa Lajos polgármester a közgyűlés döntése után. A polgármester tá- Tizenhat csoport és előadó lépett fel a III. Józsai Summás- és Aratódal Fesztiválon június 26-án a Józsai Közösségi Házban jékoztatása szerint a lakások fele azonnal beköltözhető, másik felét a bérlők újíthatják fel, a költségeket pedig lelakhatják. Kósa Lajos szerint ennyi lakással meg tudják oldani a nehéz helyzetbe került debreceniek lakhatását. Az árverési moratórium megkezdése előtt ugyanis 115-nél kevesebb elhelyezésre érkezett igény az önkormányzat címére. Elmondta azt is, hogy ennél több, összesen 202 üres bérlakás van Debrecenben, de a többit azoknak tartják fenn, akiknek városfejlesztési okokból kell elhagyniuk a jövőben jelenlegi bérleményüket. Stabil egyetem Az ország egyik legstabilabb felsőoktatási intézménye a kutatóelitegyetemi rangot kapott Debreceni Egyetem (DE) mondta Fésüs László akadémikus, rektor, cikluszáró sajtótájékoztatóján. A posztjától június végén megváló rektor ismertetése szerint a hallgatói létszám meghaladja a 33 ezret, ezzel a DE az ország legtöbb hallgatót oktató egyetemévé vált. A Debreceni Egyetemre első helyen jelentkezők száma több mint tízezer, s évről évre növekszik, immár 2800 a külföldi hallgatók száma. A most zárult tanévben 3500 diplomát adnak át: a végzősök között vannak a bolognai rendszer szerinti alap-, illetve mesterképzésből kilépő hallgatók és kredites végzősök is. Kiképzés Montenegrói katonák újabb csoportja utazott Magyarországra, hogy fölkészüljön az afganisztáni nemzetközi békefenntartó miszszióban való részvételre. A 37 fős kontingens egy hónapos kiképzésen vesz részt Debrecenben. Idén március elején egy 31 fős montenegrói katonai alakulat utazott a közép-ázsiai országba; előzőleg őket is Magyarországon készítették föl a kiküldetésre. A szakasz az észak-afganisztáni Baglán tartományban működő, magyar vezetésű tartományi újjáépítő csoportban (PRT) teljesít szolgálatot. AJTÓ-ABLAK PROFIL Kft. Védje otthonát Acél biztonsági bejárati AjtóVAl! két, cilinderzáras kivitel 12+4 ponton záródó vasalat 70 mm vastag ajtólap 1,2 mm lemezvastagság kőzetgyapot szigetelés kitekintő, csengő fehér és barna színben MABISZ-minősítés szakszerű beépítés Akció: július 31-ig. Debrecen, Szabó Kálmán u. 54. Tel./fax: 52/ , 30/ Hajdú-bihari Ezt a lapot háztartásban olvassák. Közélet, politika, sport Gazdaság és kultúra Helyi hírek, tudósítások, interjúk Jegyzetek és riportok Színes írások, gazdag programajánló Hirdessen Ön is a megye hetilapjában! Telefon: 52/ Fax: 52/ Škoda modellek biztonságos forintalapú hitellel és 0% THM-mel. Válassza az új benzines és dízelmotorokkal megújított modelljeink egyikét, és hitel esetén az árfolyamváltozás sem jelent kockázatot. Fabia Cool V 5 ajtós modell: Ft-tól, Octavia Classic V 5 ajtós modell: Ft-tól. A részletekről és az ajánlatunkban részt vevő gépjárművekről érdeklődjön márkakereskedésünkben! A Porsche Bank Zrt. változó kamatozású, forintalapú ajánlata. A THM meghatározása az aktuális feltételek, illetve a hatályos jogszabályok figyelembevételével történt, és a feltételek változása esetén a mértéke módosulhat. A THM értéke nem tükrözi a hitel kamatkockázatát. Ajánlatunk április 1-jétől augusztus 31-ig, illetve a készlet erejéig érvényes. Kombinált átlagfogyasztás: 4,9 7,9 l/100 km, CO 2 -kibocsátás: g/km.

12 12 Közelkép [ Hajdú-bihari Hét június 30. ] A vízimádók már javában élvezhetik a megyei strandok kínálta szórakozást, Hajdú-Bihar szerte megnyíltak a létesítmények. Bár az időjárás meglehetősen szeszélyes, a forró napokon sokan keresik fel a fürdőket. A fürdőzés könnyed nyári szórakozás a vendégek számára, a háttérben azonban a működtetők és a felügyelőszervek megfeszített munkája áll. Hajdú-Bihar megyében 14 strandfürdő, illetve gyógyfürdő üzemel a Tiszántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség illetékességi területén. A Komádiban található strandfürdő a tervek szerint idén újra megnyitja kapuit. Ahhoz, hogy a strandok törvény szerint működjenek, számos környezetvédelmi követelménynek kell megfelelniük. A jogszabály a fürdők medencéinek használt vizét szennyvízként értelmezi. Ezért szigorú kibocsátási határértékek vonatkoznak a strandokra. A határértékek megállapítása attól függ, hogy felszíni vízfolyásba vagy közcsatornába vezetik-e a használt vizet. Az sem mindegy, hogy milyen a vízfolyás időszakossága, továbbá, hogy gyógyászati célú termálvízfelhasználás történik-e a fürdőben. Szempont az is, hogy a fürdő csak szezonálisan vagy folyamatosan működik. E sajátosságok tekintetében különböző előírások, illetve szennyvíz-kibocsátási határértékek vonatkoznak az egyes fürdőkre. A medencék használt vizeinek tárolására szolgáló sósvíz-tározó a megyében 12 fürdőnek áll rendelkezésére, míg a Debrecenben üzemelő Nagyerdei Gyógyfürdő közcsatornába, a kerekestelepi, valamint a berettyóújfalui strandfürdő pedig tározás nélkül felszíni vízfolyásba juttatja a medencékből elfolyó szennyvizet. Kormányrendeleti előírás alapján a felügyelőség részleges környezetvédelmi felülvizsgálatra kötelezte az üzemeltetőket Hajdú- Biharban annak kiderítése érdekében, hogy a fürdők üzemeltetése okozott-e környezetkárosodást. Ennek kapcsán jelenleg egy eljárás van folyamatban, a többi fürdő esetében kiadták a környezetvédelmi működési engedélyt. A felülvizsgálat után öt strandot köteleztek arra, hogy a medencékből a használt vizet ne közvetlenül a felszín alatti talajvízbe vezessék. Azokban az esetekben a kézenfekvő megoldás a tározók szigetelése, ám ez még nem történt meg, tekintettel a teljesítési kötelezettség határidejére tudtuk meg Kelemen Bélától, a Tiszántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség igazgatójától. Ellentétben Külön rendelet vonatkozik arra, hogy a fürdők hová és mikor ereszthetik le a sósvíz-tározókból a szennyvízet. Ugyanis a tározott használt vizet befogadó élővizek sok esetben egyben mezőgazdasági területek öntözését lehetővé tevő csatornák, vízfolyások. A fürdőüzemeltetők és a mezőgazdasági területeken termelők között jelentős érdekellentét feszül, hiszen az öntözővíz nagy sókoncentrációja és nátriumtartalma a termőföldek elszikesedését okozhatja. Így szennyvizet felszíni vízfolyásba csak öntözési idényen kívül, október 1. és április 14. között lehet engedni. A fürdők többsége e tekintetben megfelel a A földesi fürdő a gyerekek számára is élmény Fürdőink a jogszabá jogszabálynak mondta el érdeklődésünkre a szakember. A víztakarékosság is fontos környezetvédelmi előírás: a ter - málkutak hozamát ahhoz a vízmennyiséghez igazodva szabályozzák, amelyet a fürdők az üzemeltetéséhez ténylegesen fel - használnak. Ez az előírás döntéskényszer elé állítja a szezonálisan működő fürdők üzemeltetőit. Az őszi, téli, tavaszi évszakban lefojtott kút ugyanis elapadhat, megszűnte után pedig szivattyúra van szükség a vízkitermeléshez. A víztakarékosságot szolgálja az az előírás is, amely a hideg és termálvizes medencékben vízforgató berendezés kiépítését írta elő. Az igazgató szerint a legnagyobb gondot a használtvíz só- és nátriumtartalma okozza. A szenynyezőanyagokra előírt határértékeket csak nagyon kevés fürdő tudja betartani. A csökkentés egyik lehetséges módja a magas só- és ásványianyag-tartalmú termálvíz hígítása hideg vízzel. Mivel hatékony és egyben gazdaságosan üzemeltethető tisztítási technológia jelenleg nincs, megoldás lehet még a nagyobb térfogatú sósvíz-tározó tavak kialakítása. A bepárlás, vagy a membránszűrés a fürdők jelenlegi pénzügyi helyzete mellett irreálisan magas költségekkel járna elemzett Kelemen Béla. A fürdők üzemeltetési engedélyében megállapított kibocsátási határértékeket legkésőbb idén december 31-ig kell teljesíteni. A türelmi idő alatt a vízszennyezési bírság meghatározott hányadát Kellemes környezet, jó víz: ilyenek Hajdú-Bihar fürdői köz szabja ki a hatóság. Ha a fürdő a türelmi idő lejárta után nem éri el a kibocsátási határértéket, akkor a teljes bírságot kiróják. A türelmi idő lejárta utáni első év végét követően a szennyező tevékenységet a felügyelőség felfüggeszti, korlátozza, így a működést is betilthatja. Ellenőrzik ÁNTSZ áprilistól folyamatosan vizsgálja a közfürdőt tápláló kutak vízminőségét. A közegészségügyi ellenőrzés minden évben rendszeresen történik, ennek keretében ellenőrzik a medencék vízminőségét is. A helyszíni vizsgálatok tapasztalatai szerint a megyei fürdőkben rendelkezésre állnak az alapvető személyi és tárgyi feltételek. A közfürdőt tápláló kutak vízminősége jellemzően megfelel a követelményeknek. A vízforgató berendezéssel felszerelt medencék bakteriológiai minősége általában megfelelő, a töltő-ürítő medencéké a technológiából adódóan gyakran csak tűrhető, esetenként nem megfelelő tájékoztatta lapunkat dr. Gazdig Mária regionális közegészségügyiosztály-vezető. A rendszeres ellenőrzés ellenére is előfordulhatnak visszatérő problémák. Ilyen hiányosság a töltő-ürítő medencéknél a vízcsere nem megfelelő gyakorisága, a vízforgató berendezéssel rendelkező medencéknél pedig a nem megfelelő vegyszeradagolás. A közösségi fürdőzés biztonságát elsősorban a szakszerű üzemeltetés határozza meg, ám azt

13 [ Hajdú-bihari Hét június 30. ] Közelkép 13 lyok (víz)tükrében tük a tiszacsegei is befolyásolja a közfürdőt igénybe vevők higiénés magatartása is. Közvetlen egészségi kockázata van annak, ha valaki nem megfelelő minőségű medencevízben fürdik. A szakember szerint a régióban évekre visszamenőleg nem fordult elő fürdővízjárvány. Nagyon fontos, hogy a fürdővendégek ügyeljenek a fürdőzés házirendjének betartására, vegyék figyelembe a tiltó és figyelmeztető rendelkezéseket: a medencébe lépés előtt ne kerüljék ki a lábmosót, a fürdőzés előtt használják a zuhanyozót, ne étkezzenek a medencében, és szükség esetén az illemhelyeket vegyék igénybe. A napsugárzás káros hatásait az árnyékban lehet elkerülni, leégés ellen pedig a védőkrémek és könnyű, szellős ruhák védenek. Jó tudnunk, hogy vannak olyan látható jelek, amelyek felhívják a figyelmet a kockázatokra. Ilyen jel, ha egy medence nem túlfolyózik, ha vize üledékes, uszadékos, sőt darabos szennyeződések is úszhatnak a vízben. Szintén kockázati tényező, ha a lábmosó nincs feltöltve vagy nem működnek a zuhanyozók. Felkészültek A hajdúböszörményi fürdőben idén komoly fejlesztések történtek. Gázmotoros erőművet telepítettek, a termálvíz kísérőgázaként fellépő metánt és szén-monoxidot helyben, egy erőműben égetik el. Az így keletkező energiát pedig hasznosítják. A villamos energia egy részét a fürdő használja el ez zel biztosítva a létesítmény tel - jes villamosenergia-szükségletét. A nánási strandon 2008 óta nem emeltek árat A többletet az áramszolgáltató a hálózaton keresztül megtéríti, a rendszerhasználati díjakat a szennyvíztelepen érvényesítik. A keletkező hőenergiát a fürdőkomplexum teljes mértékben hasznosítja ben több mint en látogattak el böszörményi fürdőbe: ott 7 gyógyvízes és 8 forgatóberendezéssel ellátott medencében kapcsolódhatnak ki a vendégek. A gyógyvíz jodidod, bromidos, fluoridos, nátrium-kloridos összetétele kiválóan alkalmas reumatikus, ízületi bántalmak, nőgyógyászati és pajzsmirigyproblémák kezelésére. Az üzemeltetők hosszú távú, legfontosabb tervei között szerepel a gyógyvízből nyerhető hőenergia hasznosítása. A Látóképi tófürdőn, a macsi Balcsin a rendszeres fenntartási és állapotmegőrzési munkálatokon kívül nagyobb fejlesztést nem végeztek idén. A jegyáraik az elmúlt 5 évben az infláció mértékével emelkedtek. Jelenleg 650 forint a felnőtt- és 550 forint a gyermek- és nyugdíjas jegy. Pataki Zoltán, a Tiszamenti Regionális Vízművek Zrt. üzemvezetője elmondta, legfőbb értéküknek azt tekintik, hogy a fürdő valóban természetközeli, messze van a nyüzsgő város zajától. A fürdőzés mellett sportolási, főzési és zavartalan pihenési lehetőséget nyújtanak a kikapcsolódni vágyóknak. Az üzemeltetők bíznak abban, hogy idén nőni fog a látogatók száma, hiszen határozott céljuk az, hogy magasabb szintű kiszolgálást biztosítsanak a strandolóknak. Az utóbbi években átlagosan látógatója volt a tófürdőnek egy szezon alatt, de 30 éves története során nem volt ritka a körüli vendégszám sem.vannak állandóan visszajáró vendégeik, akik kedvelik természetet, a csendet és nyugalmat. A természetes medrű, 2 hektár vízfelületű, folyóvízzel feltöltött medence mélysége 40 és 280 cm közötti. A víz minőségét folyamatosan ellenőrzik. A hajdúnánási gyógyfürdőben az idei szezonnyitás fejlesztéssel ugyan még nem járt, nyáron viszont elkezdődnek az új gyó gyászati központ építésének munkálatai. A hozzávetőleg félmilliárd forintos fejlesztés számos új szolgáltatást és minőségi javulást is hoz majd. Reményeink szerint a gazdasági válság a kisebb fürdőket nem érinti olyan rosszul, mivel a vendégek költési hajlandósága az alacsonyabb árkategóriájú fürdőknek kedveznek elemte ki a fürdő igazgatója, Nagyné Juhász Zsuzsa. A nánási strandon 2008 óta nem emeltek árat. A vendégek szeretik a szép környezetben lévő, tiszta fürdőt. A gyógyvíz miatt sok az idős vendég, a strand látogatóinak nagy részét pedig a családosok és fiatalok adják. A benti medencék közül az egyik gyógyvizes, a másik termálvizes. Kint két tanmedence, két gyógymedence, egy úszómedence és egy pancsoló várja a fürdőzőket. A gyógyvíz mozgásszervi, reumatikus és ízületi problémák kezelését segíti. A strand látogatottság szempontjából évek óta dobogós a megyében. A földesi fürdő gyógyvize magas sótartalmú, alkáli-kloridos jellegű jódos, brómos. A termálkútra nyugodt, családias hangulatú szabadidőközpont épült. A fürdőnek egy feszített víztükrű úszó- és két gyógyvizes medencéje van. Számtalan sportolási lehetőség közül választhatnak a kikapcsolódásra, pihenésre vágyó vendégek: asztalitenisz, tenisz, strandkézilabda, strandfoci, strandröplabda, kispályás labdarúgás, lábtenisz, lovaglás, kerékpározás, kosárlabda, lengőteke, sétakocsikázás várja az érdeklődőket. Fejlesztésre azonban nem telik tudtuk meg Kakucsi Ferenctől, a szabadidőközpont ve - zetőjétől. A komplexum önkormányzati tulajdonban van, még a pályázati források kiegészítésére sem jut pénz. Egy gyermekmedence kialakítása 30 millió forintba kerülne, a gyógyvizes medence fejlesztése is legalább ennyibe. A forgalom idén eddig alacsonyabb a tavalyinál, ez leginkább az időjárásnak köszönhető. A Romániából érkező vendégek száma viszont évről évre növekszik. Földesen a hosszú távú tevek között szerepel a gázelválasztás megvalósítása. J. G. A nagy durranás idén megyénkben: megnyílt az Aqua-Palace Hajdúszoboszlón

14 14 Mérték [ Hajdú-bihari Hét június 30. ] Kincsesház nyílik hamarosan Csipkerózsika-álmából ébredhet fel két év múlva a Déri György által 1938-ban Debrecen városára hagyományozott néprajzi gyűjtemény, mely állandó kiállításon alig három évig volt látható a második világháború befejezése előtt. A 2318 darabból álló hagyatékot a debreceni Rákóczi utcán levő Magoss Györgyház felújításával létrejövő Néprajzi Kincsesházban állítják majd ki. Déri György tüzér ezredes azzal a feltétellel adta Debrecen városának néprajzi tárgyú gyűjteményét 1938-ban, hogy annak 70 százalékát ki kell állítani állandó kiállítótérben. Ennek a kérésnek 1941 és 1944 között tudott csak megfelelni eddig a tulajdonos, megfelelő hely híján. A negyvenes években a kiállító épületből iskola lett, és azóta csak tematikus tárlatokon láthatták az érdeklődők a kerámiákat, viseleteket, de a teljes anyag azóta sem volt kiállítva együtt mondta el érdeklődésünkre Szentei Tamás. A debreceni önkormányzat kulturális osztályának vezetője kifejtette, hogy a program szerepelt a város Európa kulturális fővárosa 2010 cím elnyerésére beadott pályázatban is, akkor még a Múzeum utcai, volt Nemzeti Bank épületének felújításával egybekötve. A város legutóbb 2008-ban próbálkozott pályázatok segítségével méltó helyet találni az ország második legjelentősebb népművé szetitárgyegyüttesének, a pályá zatot azonban forráshiányra hivatkozva el utasították. Sajnos a jelenlegi pályázaton elnyerhető maximális keretösszeg mértéke nem adott rá lehetőséget, hogy a beruházást a korábbi helyszínen valósítsák meg. Itt nyílik meg majd a Kincsesház Az új helyre tervezett több mint 412 millió forint összköltségű projektre a város 370 millió forint (90 százalékos) európai uniós és hazai támogatást kapott, amelyhez az önkormányzat adja saját forrásként a különbözetet. A Néprajzi Kincsesház névre keresztelt kiállítóhely Debrecen belvárosában, a múzeumi negyed közelében fekvő, Rákóczi utca 25. szám alatt található kétszintes, leromlott műszaki állapotban lévő épület teljes körű felújításával valósul meg. A ház alkalmas tereket kínál az értékes gyűjtemény csaknem teljes körű kiállítására. A jelenleg önkormányzati tulajdonú, helyi védettség alatt álló ingatlan 1906-ban épült, Magoss György, Debrecen egykori polgármestere számára sorolta Szentei Tamás. Az osztályvezető hozzátette, hogy építészeti ajánlások alapján olyan tervdokumentációt fogadott el a tervtanács, amely szerint a főépület teljes felújítása után, ott helyezkednének el a kiállítóterek, a ház mögötti udvarban pedig modern hozzáépítéssel alakítanák ki a kiszolgálóhelyiségeket (ruhatár, információs pult, múzeumpedagógiai foglalkoztató terem, büfé), úgy hogy az udvarból is megmaradjon egy kis terület, ahol jó idő esetén kézműves-bemutató és játszóház kapna helyet. A Néprajzi Kincsesházban a Déri György néprajzi gyűjteményt hét Vajda Mária a gyűjteményt felbecsülhetetlen értékűnek tartja állandó kiállító-teremben mutatják majd be. Az épületben helyezik el a népi kismesterségek népszerűsítésére, a látogatók és a kézművesipar mesterei közötti kapcsolat kialakítására szolgáló Múzeumi tékát is, amely egyben információs pontként is szolgál és akár piacot is teremthet ezeknek a termékeknek. Az egyik teremben Déri György, egy másikban pedig Magoss György egykori polgármester életét mutatják majd be. A kiállítótermekben nem a funkcionális bemutatáson lesz a hangsúly, hanem esztétikai szempontok érvényesülnek majd. Minden kiállítótér közepén egy nagyon díszes tárgy hívja majd fel magára a figyelmet a megvilágítás segítségével. A látogatók aktivitását is szeretnék növelni, ezért a gyűjtemény egyes darabjait kipróbálhatják a látogatók, például ihatnak ivócsanakból vagy felölthetik a kor ruháit, folytathatnak egy hímzést mondta Lakner Lajos, a gyűjteményt gondozó Déri Múzeum igazgatója. Az épület összes termében audio guide rendszer gondoskodik majd arról, hogy a vakok és gyengén látók is élményszerűen ismerkedhessenek meg a kiállítással, valamint segíti a külföldi turisták idegen nyelvű (angol, német) tárlatvezetését is. Déri Frigyes a néprajzi tárgyak gyűjtését 1909-ben kezdte Nagyszebenben, folyamatosan képezte magát, és kapcsolatban állt a kor nagy néprajztudósaival. A 18., 19. századi Magyarország népi művészetét reprezentáló gyűjtemény 2318 darabjának legjelentősebb részét a viseletek, kerámiák és népművészeti értékkel bíró használati tárgyak alkotják, de a hat százalékot kitevő bútorok tömegük, méretük és díszítettségük miatt jelentős helyet foglalnak el a hagyatékban. A száz komplett viseletből kezdetben csak 25-öt tudnak előre láthatólag kiállítani, de tervezik a ruhák cseréjét nagyobb időközönként. Régen és ma főcímmel pedig egyegy kiállított tárgy és mai megfelelőjének egymás mellé helyezésével figyelhetők meg a paraszti tárgyi világ és a mai tárgykultúra közötti összefüggések, eltérések. A gyűjtemény Vajda Mária főmuzeológus szerint felbecsülhetetlen értékű, hisz amellett, hogy megeleveníti a történelmet, sok egyedi darabot tartalmaz és felismerhetők általa egy adott vidék mestereinek stílusjegyei. A néprajzkutató rámutatott, mennyire sokrétű a hagyaték, hisz a kék erdélyi korsó mellett található a raktárban egyebek között felvidéki csizma, türelemüveg, népi viselet. A több mint hét évtizedig raktárban pihenő tárgyak Csipkerózsika-álmukból ébredhetnek fel a Magoss-ház átalakítása után, aminek befejezésére előre láthatólag már csak két évet kell várni. Batta Ágnes

15 [ Hajdú-bihari Hét június 30. ] Mérték 15 Kultúrák arcai A Déri Múzeum igazgatója, Lakner Lajos szerint a Déri-gyűjteménynek köszönheti az intézmény azt, hogy kiemelkedett a vidéki múzeumok sorából. A Györgyi Dénes és Münnich Aladár tervei alapján épült múzeum, melynek tárgyi anyaga többek közt Löfkovics Artúr ékszerész és a bécsi selyemgyáros, Déri Frigyes adományaiból állt össze, 1930-ban nyitotta meg kapuit a látogatók előtt. A Déri Múzeum éjszakáján a műtárgyakra és rendezvényekre minden eddiginél többen, 7200-an voltak kíváncsiak Déri Frigyes választása azért esett Debrecenre, mert a városnak volt egyeteme vélekedik Lakner Lajos. Azt remélte, hogy adományát szemléltetőeszközként is használhatják majd a tanítás során. Az egyetemes történeti gyűjtemény ázsiai anyagát tekintve ma, nyolcvan év elteltével is elmondható, hogy a Hopp Ferenc Kelet-ázsiai Művészeti Múzeum után a második legjelentősebb hazánkban. Büszkék lehetünk az egyiptomi anyagra is, például azért, mert az egyik itteni múmiakoporsó értékesebbnek számít, mint a Szépművészeti Múzeum tulajdonában álló hasonló leletek. A neobarokk stílusú épületet mára kinőtték ; külső raktárakban oldják meg például a néprajzi anyag vagy a régészeti tárgyegyüttes elhelyezését... A gyűjteménynek gyarapodnia kell, ám a parttalan gyűjtésnek nincs sok értelme mondja a múzeumigazgató, aki folyamatosan dolgozik munkatársaival a főbb irányok meghatározásán. A helytörténet tárgyi dokumentálása kötelező feladatunk, de a gyűjtemények szerkezetéből is adódnak hangsúlyok. Az irodalmi gyűjtemény esetében például arra törekszünk, hogy ami helyhez kötődő kézirat, dokumentum, az itt is maradjon, s itt tegyük kutathatóvá. Igyekszünk egyszersmind feltárni és kiküszöbölni a meglévő hiányosságokat, hisz jól tudjuk, minél teljesebb egy gyűjtemény, annál értékesebb. Az európai múzeumok viszonylatában hol a helye a Dérinek? Egy példával válaszolok. Tavaly itt jártak a fesztiváljáról híres lengyelországi Biskupinból, mert a nyári programjaikat szerették volna gazdagítani egy kiállítással. A Csillagos ég lakói című régészeti tárlatunkat azután el is vitték ; úgy tudom, összesen nyolcvanezren tekintették meg. A Varsói Állami Régészeti Múzeum igazgatója később úgy döntött, hogy az intézmény saját költségén utaztatja el az anyagot a lengyel fővárosba, majd a példájukat többen is követték. Ma úgy néz ki, hogy 2011-ben végig vándorolja a tárlat Lengyelországot. A legutóbbi jelentős műszaki felújítást közel harminc éve végezték az intézményben. Nemrég tudatta a fenntartó, hogy szeptembertől hétszázmilliós beruházással kezdődhet felújítás. Az épület állagán javítanunk kell, s cserére szorul a teljes elektronikai rendszerünk is. A mozgássérültek számára készítünk egy liftet az oldalbejáratnál, amelynek segítségével kerekes székkel is bejárható lesz az intézmény egész területe. A dísztermünk a 74-es átalakítás során elvesztette természetes fényforrását ezt szintén szeretnénk mihamarabb orvosolni. Az 1974 előtti állapotokat a két belső udvar és a díszterem összenyitását ugyan nem tudjuk teljes mértékben visszaállítani, ám az ötből három ajtót így is megnyitunk. Javítjuk a szolgáltatások színvonalát is: a Munkácsy-teremben például fény- és hanghatások irányítják majd a látogató figyelmét. A rekonstrukció kezdete előtt egy új kiállításunk nyílik még. Démonok világa, kultúrák arcai, kultúrák maszkjai címmel. Július 8. szeptember 15. között mintegy száz maszkot állítunk majd ki együttműködésben a Néprajzi Múzeummal. Az öt kontinens hangulatát megidéző terekbe kapukon keresztül juthat majd be az érdeklődő. (wiedemann) László királyunk emlékére Nagyvárad után Debrecenben is bemutatták a Szent László király emlékezete című könyv hasonmás kiadását, mely annak idején László király szentté avatásának 700. évfordulójára 1892 készült el, Bunyitay Vincze váradi kanonok jóvoltából. A Debrecen nyíregyházi Egyházmegye püspöke, Bosák Nándor a könyv bemutatója kapcsán elmondta: a fiatal egyházmegyét 1993-ban II. János Pál pápa alapította, korábban ez a terület a nagyváradi, illetve az egri püspökséghez tartozott. Egyházalapításkor mindig választanak védőszentet, így esett a választásuk Szent Lászlóra, akivel a történelmi gyökereket, egyúttal a feladatokat is kapta az egyházmegye. Valójában Szent László idején teljesedik ki Szent István műve, a kereszténység alapeszméjére épülő államforma szögezte le a római katolikus püspök. Filep Miklós, a megyei önkormányzat intézményfenntartói fő - osz tályának vezetője emlékeztetett a megye 2006-ban bevezetett közművelődési koncepciójára, melynek mottója: Közös jövőnk Hajdú-Bihar. E programban jelent meg Méliusz Juhász Péter Szent Jób című munkájának hasonmás kiadása 2008-ban. Ezt Brüsszelben is bemutatták, Tőkés László királyhágómelléki református püspök közreműködésével, most pedig a Partiummal, illetve Nagyváraddal meglévő eleven kapcsolat jegyében a Szent László király emlékezete. A megyei önkormányzat egységes Kárpát-medencében gondolkodik, s érvényes ez a kultúrára is emelte ki a szakember, hozzátéve, hogy a Méliusz-központ módszertani segítséget nyújt ehhez, illetve új kiadványok támogatásával járul hozzá a kulturális egységhez. Jó úton járunk, mert már hajdú-bihari modellről beszélnek szerte az országban. Az új kormány is épített a mi programunkból a kulturális koncepciójába jegyezte meg Filep Miklós. Cs. Tóth János, a Méliuszközpont igazgatója szintén elismeréssel szólt az egyre bővülő élő, eleven, határon átível, számos kulturális kapcsolatról. A most megjelentetett reprint kiadványt előző nap Tempfli József nyugalmazott nagyváradi katolikus megyéspüspökkel aki az előszót írta, illetve Böcskei László megyéspüspökkel dedikáltatta, 24-én pedig Bosák Nándorral, akiknek a szolgálata idején látott napvilágot a remekmű. Ny. G.

16 16 Tájoló [ Hajdú-bihari Hét június 30. ] Alkonyatkor KORONGOK Majomparádé A Twilight-sorozat hívei sok tíz-millióan lehetnek szerte a világban. Főleg de nem csupán lányok. A mi kilenclakásos lépcsőházunkban például legalább négy rajongó van. Ez azért nem mindennapi arány. Van köztük tizenhárom, harminchárom, meg negyvenhárom éves is. (Hölgyek életkoráról komolyan értekezni nem illik: maradjunk abban, hogy gyerekek és felnőttek is tagjai e tábornak...) Mostanában lehet örömre okuk, s nem csak azért, mert kitört a nyári szünet, a szabadság és talán még az idő is kegyes lesz hozzánk. Kezdjük a szokásos kronológiával: a Stephenie Meyer által jegyzett sorozat negyedik, záró kötete, a Hajnalhasadás pár hete jelent meg. Jó vaskos könyv, simán lehetett volna két kötetes is a könnyebb kezelhetőség végett. Aztán visszafelé haladva: hamarosan vetítik a mozik a harmadik részt, a Napfogyatkozást. Ennek a filmzenéje nemrég került a boltokba: az Eclipse soundtrack-albumra a film borongós-szerelmes világához illően nem annyira múlékony, mint inkább gyúlékony zenék kerültek: a szupersztár-státuszba emelkedett Muse mellett a Metric, a Dead Weather, a Vampire Weekend, a Bravery vagy a Florence And The Machine nevét említjük meg. A tinilányok rendszerint maguktól nem biztos, hogy hallgatnának ilyesmit, ám a Twilight-láz hevében (és szemben a kereskedelmi rádiókból ömlő általános zenefolyammal) így bizony csiszolódhat az ízlésük is. S végül, de nem utolsósorban: itt a második rész, az Újhold is. A DVD elérhető szimpla és bőséges extrákkal ellátott dupla változatban is. Sok ez? Kevés? Avagy múló mánia? Majd kiderül. Az biztos: ha nincs Stephenie Meyer, sok ezer magyar lány szókincsében soha meg nem jelenik a saga szó... (sz) A rajzolt majmok új lemezének nagyzenekari indítása akár megtévesztő is lehetne, ha nem tudnánk, hogy a Gorillaz mögött a brit könynyűzene egyik kiválósága, a szabad asszociációkban gondolkodó zeneszerző, Damon Albarn áll. Lehet, hogy az alkotótárs, Jamie Hewlett képregényfigurái kicsit kifáradtak mostanra, a zene azonban nem: a Plastic Beach stíluskavalkádja Albarn értő kezei közt egyfajta magától értetődően egységbe forr. Snoop Dogg köszön be a konceptalbumon a hangja semmi jót nem sejtet, mint ahogy az a műanyag világ sem, ahová invitál. Később kiderül, Albarn kedvéért valamennyi vendég hajlandó elhagyni a saját kényelmi zónáját. A lemez a hetedik számmal (Empire Ants) érkezik el félidejéig: Albarn szabadságra küldi a reppereket, és egy vastag szintiszőnyegen kibontakozó melódiával ajándékozza meg a hallgatót. Ha túléltük, foghatjuk a fejünket a Glitter Freeze torz hangjai hallatán totális támadás a még épp idegszálak ellen. Nyugalmi állapotba a már bevált Gorillazhangvétel billent vissza, ám a Broken és a Cloud Of Unknowing furcsa szentimentalizmusa újabb kérdéseket vet fel. w. k. TÁJOLÓ Campus-mustra POLCRA VALÓ Nő a trónon Négy héttel a nyitás előtt teljes a debreceni Campus Fesztivál kínálata: háromszáznál is több program várja majd a látogatókat. A bázis ebben az évben is a Nagyerdei-stadion. Lesznek koncertek, dumaszínház, mozi és megannyi meglepetés. A szervezők ígérete alapján a fesztiválon már július 21-én beindul az élet. A Lovardában, az ország egyik legszínvonalasabb koncerttermében a legtehetségesebb hazai előadók gondoskodnak a bemelegítésről: lesz Fish, Turbo, Kiscsillag és jön Ludmilla is. Július 22-én pedig először láthatják-hallhatják a rajongók együtt a születésnapos Republicot és az Eddát. A Campus Fesztivál idei kínálatából sem marad ki a nemzetközi vonal: Argentínából várható a mai zenei trendekbe illeszkedő latin-ska formáció, a Karamelo Santo; Franciaországból a ritka groove-ok és a dancefloor ütemek mestere, Bob Sinclar, és kapunk egy hatalmas, élő hangszeres balkáni őrületet is a Bubamara előadójától, a szerb Boban Markovic Orkestar jóvoltából. Az elektronikus vonalat tovább erősíti az angol John B bulija, valamint a fesztivál chill-out sátrában hangulatos fellépésre készül Dorian Concept. A hazai zenei élet előadói nyolc zenés színpadon lépnek fel. Tavaly nagy sikerrel debütált a Campuson a Száztagú cigányzenekarból ismert prímás, Farkas Róbert szórakoztató formációja, a Budapest Bár. Hazai pályán játszik a Tankcsapda, jön a világzenei nagyszínpadokon erős Besh O Drom, és itt adja utolsó debreceni koncertjét a Kispál és a Borz! De jön a mindig vidám Supernem, a jamaikai zenét más műfajokkal ötvöző Irie Maffia, a latin-ska műfajban szárnyait bontogató Ocho Macho, és a Hiperkarma nyomdokába lépő Biorobot. Még egy érdekesség: a Campus Fesztivál és az OTP Nyrt. együttműködésének keretében a bank ügyfelei 15 százalékos online kedvezménnyel vehetnek napi- és hetijegyet a rendezvényre! Aki július 15-ig online vásárol így belépőjegyet a fesztiválra, az külön sorsoláson is részt vesz. További akciók és jegyárusító helyszínek: A debreceni Hornyák András nagyrészt tényekre alapozott fordulatos történelmi regénye, Az északi szél édes fuvallata a messzi múltba viszi vissza az olvasót. Mintegy három és fél ezer éve egy fiatal nő, Hatsepszut Maatkaré ült az Egyiptomi Birodalom trónjára. A fáraónő sok találgatásra okot adó hatalomra jutása után nyomban hozzákezdett a tönk szélére jutott ország megszilárdításához. Tehetséges emberekkel vette körül magát, és felszámolta a korrupciót. Elődeinek hódító törekvéseivel szemben a békés építés, a kereskedelem politikáját valósította meg. Az eredmény: Egyiptom addig soha nem tapasztalt virágkora lett. Ez persze csak kőkemény ellenérdekekkel vívott küzdelemben valósult meg. A regényben kirajzolódik a királynő és alacsony sorból felemelkedett bizalmasa közötti különös viszony, a Hatsepszut Szenenmut-rejtély egyik olvasata, egy fájdalmas-boldogító szerelem története. A könyvet bemutató irodalmi beszél- getésen július 5-én, hétfőn 17 órakor a Bethlen utcai Mandula kávézóban Bakó Endre újságíró, valamint Virágh Tibor előadóművész működik közre. (á)

17 17 [ Hajdú-bihari Hét június 30. ] Korzó 17 Az árvízkárosultakért szól majd a rock július 2-án, pénteken a Lovardában. A segélykoncerten fellép a legendás P. Mobil mellett 12 debreceni zenekar is: az Android, a Hangtapasz, játszik az Amundsen, jönnek Ölvetiék, a Szélső Érték és még sokan mások. A rendezvény szervezői, Derzsi vezér a Diktátorból és Koroknai Szabolcs a 0690 zenekarból arról tájékoztatták lapunkat, hogy az adományokat és a bevétel teljes összegét a koncert másnapján, szombaton fogják személyesen Edelénybe elvinni a zenekarok képviselőiből alakult küldöttség kíséretében. Ott átadják Molnár Oszkár polgármesternek, hogy az összemuzsikált összeg a legmegfelelőbb helyre kerülhessen. Kapunyitás a Lovardában: 15 órakor. Extra hírként kaptuk az információt: a Lovarda jóvoltából a futballrajongók az emeleten figyelemmel kísérhetik a vébé eseményeit is. Immár hatodjára rendezik meg július 3-án a Polgár mellet- Rock és anyósok Egyszer (csaknem) minden nőből lesz anyós... ti M3 Archeoparkban az anyósfesztivált, ahol szintén gondoltak a károsultakra. Az anyósfesztivál kiemelt támogatója, a Vianni Üzletlánc ugyanis 1 millió forint értékű termék és készpénz adományt juttat el Szendrő és Felsőzsolca megsegítésére.a vendégeket vidám programok várják egész nap. A műsorvezető Ayala humorista és anyósszakértő lesz. Kalauzolásával számtalan szórakoztató produkciót tekinthetnek meg az érdeklődők. Az úgynevezett anyós-hétpróba küzdelemsorozata például tartalmaz sodrófahajítást és főzőversenyt, de természetesen megválasztják közülük a legszebbet is. A többiek számára rendeznek többek között sörivó és lángosevő versenyt, boszorkányesküvőt és anyós-apóstűzönjárást, s mindezek közben kivetítőkön figyelemmel lehet kísérni a futball eseményeit. -bán Hal-lé Már harmadik alkalommal rendezik meg július 3-án a híres Tiszacsegei Halászcsárdában a halászléfesztivált. A szervezők ezúttal is sok érdeklődőre számítanak. Jó okuk is van erre, mert már az első alkalommal megrendezett fesztivál is nagy sikert aratott, hiszen több mint háromezren keresték fel a csegei Tisza-partot. A rendezvénnyel elsősorban a méltán elismert csegei halászlé hírnevét szeretnék öregbíteni, egy füst alatt népszerűsítenék a hajdú-bihari Tisza-parti település turisztikai attrakcióit is. Az idei rendezvényen is több ezer adag halászlé várja az ínyenceket. A csegei halászlé receptúrájáról a helyi konyhamesterek nem szívesen beszélnek, azt azonban el szokták árulni, hogy több mint húsz esztendeje ugyanazok a szakácsok főzik kizárólag tiszai halakból, Kalocsa környéki paprika felhasználásával. A helybéliek vallják: a tiszai halnak húsa is páratlanul finom. Az alapanyag ugyanis folyamatosan edzésben van, úszik. Érdemes róla személyesen is meggyőződni... DEBRECEN BELVÁROSÁBAN ÚJ ÜZLET- ÉS IRODAHÁZ KIADÓ/ELADÓ Rendszámtáblatartója most 3000 forintot ér! Debrecen belvárosában, Széchenyi u. 31. szám alatt (Nyugati tehermentesítő út mentén) megépült 6 szintes (3640 m 2 ) új üzlet- és irodaház egyben kiadó/eladó vagy 140 m 2 alapterülettől ügyfélszolgálatra is alkalmas irodák, irodaszintek bérelhetők. Bővebb információ: 52/ , 30/ Akciónk június 25-től augusztus 31-ig tart. Ha Scorpió Autóházas rendszámtábla van autóján, jöjjön el a hozzánk és regisztráljon. Ingyen átvizsgáljuk gépkocsiját és lecseréljük Scorpió Autóházas rendszámtábla keretét, és kap egy 3000 forintos vásárlási utalványt, melyet bármely szolgáltatásunkhoz felhasználhat. OPel Ujhelyi Debrecen, Böszörményi út 66. Telefon: Az utalvány beváltható 2010 dec. 31-ig. Az átvizsgálás tartalmazza: folyadékszintek ellenőrzése, fékbetétek ellenőrzése, futómű-átvizsgálás.

18 18 18 Korzó [ Hajdú-bihari Hét június 30. ] Focivébé Nekeresden Zivizivuuuzivizivuuuzivizivuu zivizuuziviziuu! Áááá! kapnak a fülükhöz a nekeresdi kocsmában időzők. Pistikém, vedd már le a hangot a tévéről, megsüketülünk ettől az átkozott dél-afrikai trombitától! parancsolja Árpád, a polgármester az ivó tulajának, aki egyik kezével a folyékony kenyeret csapolja, a másikkal meg a távirányítót kezeli. Köszönjük! zúgja szinte együtt a népes társaság, amely mint mostanság minden nap a futball-világbajnokság okán verődött össze itt. No meg a sörivás kedvéért. Zivizivuuuzivizivuuuzivizivuu zivizuuziviziuu! szól fülsiketítően ismét a kellemetlen hang, és a nyitott ablakban feltűnik az égre meredve a bűnös hangszer is. Zi vizivuuuzivizivuuuzivizivuuzivizuu ziviziuu! Mi ez? Valami méhraj? kapja fel a fejét még a nagyothalló Józsi bácsi is. Ki vagy te odakinn? Bújj elő rögtön, te ördögfióka! ripakodik az ismeretlenre a falu első embere. Fújhatjuk... Hát, ekkora mellű ördögöt még nem pipáltam! ámul el Józsi bácsi fia, a művház ütődött fűtője, aki annyiban hasonlít a Wilkinson pengére, hogy ő is józsilett. A megállapítása persze sántít, mert a helyiségbe Mariann toppan be a keblein feszülő, a francia válogatott mezére emlékeztető pólóban, és róla mindenki tudja, hogy rendkívül jótét lélek. De az is igaz, hogy ilyen szerencsétlen angyalt még nem hordott a Föld a hátán. Az angyalok nem is a Földön járnak. Ő sem. Na, itt vagyok, megjöttem! Egyenesen a focivébéről! Mit keresett ott magácska? tudakolja kissé gúnyosan Péter, a traktoros. Mit, mit? Hisz tudja, hogy Párizsban nevelkedtem, és mi, franciák is harcba indultunk a világbajnoki címért. Még szép, hogy ott volt a helyem! Volt? Jó-jó, hogy az első két meccs után minimálisra csökkent a gallok továbbjutási reménye, majd ki is estek szégyenszemre, de azért végignézhette volna az eseményt veti fel Ede, a módos gazda. Úgy is terveztem, de akadt egy kis malőr. Csodálkoztunk volna, hogyha nem jegyzi meg epésen Szilárd, az orvos. Muszáj elmondanom? pirul el a lány. Ha kiskegyed az a hölgyemény, akit kiutasítottak Dél-Afrikából, s akiről tegnap a híradóban beszéltek, akkor muszáj ajánlja nyomatékkal Tamás apó, a falu bölcse. Valószínű Szóval hogyan is történt a szexuális zaklatás? Volt nálam egy necc, amelyet szinte mindig magammal hordok. Sok-sok évvel ezelőtt a nagymamám küldte anyukámnak Magyarországról Párizsba. A hálós szatyor valahogyan beleakadt az egyik helyi rendőr sliccébe, én meg a fogaimmal próbáltam kiszabadítani az ereklyét. És mit mondott a zsaru? tudakolja Karcsi, a postás. Mariann helyett Tamás apó válaszol: Szerintem azt, amit az imént megtapasztalhattunk: Fújja a saját vuvuzeláját! (KyT)

19 [ Hajdú-bihari Hét június 30. ] Hívogató 19 Megyei programsoroló Mit ajánl? BÁRÁND Július 3., (szombat) 19 óra: Piaccsarnok udvara, a Betyár vendéglő mögött, Varga B. Tamás-koncert BERETTYÓÚJFALU A Nadányi Zoltán Művelődési Központ programjaiból: Július 1., (csütörtök) 15 óra: csontritkulást megelőző torna Július 6., (kedd) 14 óra: Berettyóparti Nyugdíjasok Egyesülete hagyományőrző népdalkör összejövetele, 15 óra: csontritkulást megelőző gerinctorna Július 7., (szerda) 16 óra: Tájak-Korok- Múzeumok Egyesület Bihari Tagcsoportja összejövetele Július 8., (csütörtök) 14 óra: Együtt Egymásért klub foglalkozása, 15 óra: csontritkulást megelőző torna Augusztus 28-ig: Bihari Múzeum: Töltődj fel! A villamosság térhódítása az Elektrotechnikai Múzeum interaktív vándorkiállítása BIHARKERESZTES Július 5., (hétfő) 18 óra, Helytörténeti Gyűjtemény kiállítóterme: Székfaragó mesterek az Érmellékről a XI. Nemzeti Alkotótábor nyitókiállítása HAJDÚNÁNÁS Július 3., (szombat) 8 óra, Nyakas Farm: hagyományos aratók találkozója Július 3., (szombat) 10 óra, művelődési központ: aratóbál HAJDÚSÁMSON Petőfi Sándor Városi Könyvtár, Közművelődési és Muzeális Intézmény programjaiból: Állandó kiállítások: Öntöttvas tár gyak gyűjteménye, Vitéz Bakó István ejtőernyős emléktárgyai, Hajdúsámson régi fényképeken. Látogatható: kedd péntek 8 12, óráig, egyéb időpontban előzetes bejelentkezésre. II. Rákóczi-iskola kiállítóterme: Hajdúsámsontól a Góbi sivatagon át a szaud-arábiai sivatagokig, látogatható előzetes bejelentkezésre, tel.: 52/ , 52/ HAJDÚSZOBOSZLÓ A Kovács Máté Városi Művelődési Központ és Könyvtár programjaiból: Június 30., (szerda) óra: lakossági véradás Július 10-ig, Szoboszlói Galéria: Rácz György képzőművész barátainak kiállítása Július 15-ig, díszteremben: A Hajdúvárosok köztéri szobrai fotókiállítás Október 3-ig, Bocskai István Múzeum: Kihajtástól behajtásig Kunkovács László kiállítása HORTOBÁGY Július 3 4., (szombat vasárnap) 14.30, hortobágyi vásártér: népművészeti és biotermékek vására. Program: a Hortobágyi Délibáb Népdalkör előadása, 15 óra: a balmazújvárosi Hímes Néptáncegyüttes műsora, 16.20: Rulett Show Band-koncert KABA A Mácsai Sándor Művelődési Ház programjaiból: Július 1., (csütörtök) 17.45: Kabai nyári színház próba Július 6., (kedd) 16 óra: Őszirózsa Hagyományőrző Egyesület foglalkozása, 18 óra: Kabai nyári színház próba Július 7., (szerda), 14 óra: Nyugdíjasok Baráti Egyesülete foglalkozása Július 9., (péntek), 19 óra, mozi: Sex and the city 2 Kabai helytörténeti gyűjtemény nyit va tartása: hétköznapokon: 9 12 és óráig Kabán élek gyermekrajz-kiállítás megtekinthető: hétköznapokon 8 17 óráig LÉTAVÉRTES Július 3., (szombat) 9 óra, sporttelep (Debreceni u. 1.): városnap. Program: főzőverseny, 11 óra: DVSC öregfiúk Létavértes barátságos labdarúgómérkőzés, 14 óra: karaoke, 16 óra: magyar nóta (Újszentmargitai Borisszák), 17 óra: népzene-, néptáncműsor, óra: bábelőadás (a létavértesi óvónők Cifra palota bábcsoportja), 19 óra: polgármesteri köszöntő, Club Café-koncert, 21 óra: Kozsó-koncert, 22 óra: tűzijáték, éjfélig: zenél a Sansus együttes NÁDUDVAR Az Ady Endre Általános Művelődési Központ programjaiból: Július 3., (szombat): Törpikék játszója kicsiknek és nagyoknak Augusztus végéig: a Népi Kismesterségek, Szolgáltató Mesterségek Szakiskolája vizsgamunkáiból rendezett kiállítás NYÍRACSÁD Állandó kiállítás: Malom Galéria: Holló László festőművész és Prokop Péter pap festőművész, valamint helyi kortárs művészek munkáiból, nyitva: hétfő, szerda, csütörtök, péntek 9 18 óra, kedd, szombat, vasárnap előzetes egyeztetés az 52/ számon vagy a művelődési házban NYÍRADONY Művelődési ház előtere: a Nyíradonyi Nemzetközi Képzőművészeti Alkotótábor állandó kiállítása Fecskeház: természetrajzi és helytörténeti gyűjtemény, aradványpusztai csomózó tájház néprajzi gyűjteménye: előzetes bejelentkezés alapján (06-52/ ) NYÍRÁBRÁNY Július 8., (csütörtök) 10 óra, Eördögh-kastély parkja: Eördögh Sziget Fesztivál. Program: térségi horgászverseny. 21 órától térségi amatőrfilmfesztivál Július 9., (péntek) 15 óra, Eördöghkastély parkja: Eördögh Sziget Fesztivál. Program: Tini-Dance Center, 15.45: Shuffle-bemutató, 16 óra: Pitbul Combat Hungary-gála, 18 óra: 0690-koncert, 19 óra: Wyrfarkaskoncert, 20 óra: Badár Sándor műsora, 20.30: Mistery Gang-koncert, 22.30: Ganxsta Zolee-koncert, 23 óra: tűzzsonglőrök, 23.30: Dj Tommy boy, 01.45: Dj Hamvai Július 10., (vasárnap) 14.30, Eördögh-kastély parkja: Eördögh Sziget Fesztivál. Program: capoeirabemutató, 15 óra: Debreceni Hajdú Táncegyüttes műsora, 16 óra: divatbemutató, szépségverseny, 16.30: sztepptáncshow, 17 óra: Nash hip-hop, 17.30: Rokker Zsolti műsora, 18.30: Danrol-koncert, 19.30: MC DC-Veres Robi műsora, 20 óra: Kerozin-koncert, 21.30: Ladánybene 27-koncert, 23 óra: Zanzibár-koncert, 01.30: Dj Sterbinszky Július 11., (vasárnap) 10 óra, Eördögh-kastély parkja: Eördögh Sziget Fesztivál. Program: lovaglás, sétakocsikázás POLGÁR Július 3., (szombat) 10 óra, M3 Archeopark: 6. Országos anyósfesztivál. Programok: Anyós 7 próba, Apóskupa labdarúgó-torna, kistérségi műsorok, boszorkányshow, Dávid Rolandkoncert, kézműves-foglalkozások PÜSPÖKLADÁNY A Dorogi Márton Városi Művelődési Központ programjaiból: Július 3., (szombat) 14 óra: A búza napja családi nap. Program: interaktív, játékos foglalkozás ismerkedés a búza életével a vetéstől az aratásig, a kenyérsütés folyamatai, kóstoló Július 19-ig: Keczán Béla és Gerono Zoltán festők kiállítása SÁRÁND Július 3., (szombat), sportpálya: 11. Sárándi gombótafesztivál. Programok: zenés ébresztő, fogatos felvonulás, megnyitó, sárándi óvodások, iskolások műsora, lufibohóc, bűvész, rendőrségi bemutató, divatbemutató, nyugdíjas csoportok bemutatói, néptáncbemutató, hastáncbemutató, arcfestés, slambucfőzés, kispályás foci, vásári forgatag, sztárvendég: Varga Feri & Balássi Betty TISZACSEGE Július 3 4., (szombat vasárnap), Tisza-part: III. Halászléfesztivál. Program: főzőverseny, felnőtt- és gyermekprogramok, helyi kulturális csoportok fellépése, koncert VÁMOSPÉRCS Július 3., (szombat), 10 óra: Boya Eagles Golf & Country Club: golfos családi nap. Program: oktatás, 12 óra: gyakorlás, golfozás a gyakorlópályákon, 14.30: háziverseny, 16 óra: programzárás A Megyei programsoroló rovatba várjuk a programokat a címre. Balázsiné Bíró Valéria, a Karácsony Sándor Általános Művelődési Központ közművelődési vezetője: Július 10-én az aratásé lesz a főszerep a földe - si szabadidőközpontban. A III. Aratófesztivált idén is intézményünk és a Balásházy János Kertbarát Kör szervezi, közösen. A rendezvény célja a hagyományok ápolása, ősi szokásaink felelevenítése és átörökítése a fiatalabb generációknak, valamint a jelentkező közösségek közötti baráti kapcsolatok kialakítása, ápolása. Az aratóversenyre háromtagú csapatok jelentkezhetnek (kaszás, marokszedő, kévekötő). A munkájukat szakmai és társadalmi zsűri értékeli. A fesztivál azonban nemcsak az aratásról szól, Nagymamáink így sütötték... címmel hagyományos sütemények is versengenek majd egymással ezeket a zsűrizés után egy kijelölt sátorban minden résztvevő megkóstolhatja. Az aratófesztiválon kirakodóvásár és kézművessátor várja az érdeklődőket helyi és meghívott népi kismesterek munkájával ismerkedhetnek: lehet gyöngyöt fűzni, mézeskalácsot díszíteni, valamint bőrből és rézből készíteni különböző tárgyakat. A délutáni kulturális műsorban az Arató Zenekar ad koncertet Sándor István budapesti néptáncossal, s erdélyi csoportok mutatkoznak be: az érsemjéni Ezüstperje néptánccsoport és a székelyhídi férfikórus. A helyi közösségek közül fellép a Szélrózsa néptáncegyüttes, a Nosztalgia Hagyományőrző Egyesület kórusa, az Őszirózsa nyugdíjasklub tánccsoportja és Domokos Lajosné szavalatával.

20 20 20 Hívogató [ Hajdú-bihari Hét június 30. ] Az öttusa elitje Debrecenben Pálvölgyi Miklós szövetségi kapitány a moszkvai világkupadöntőt követően kijelölte a július között, Debrecenben, a Sportcentrumban megrendezendő fel - nőtt női-férfi öttusa-európa-bajnokságon induló magyar csapatot. Így aztán a versenyzők már zavartalanul készülhetnek a nagy megmérettetésre. Pálvölgyi Miklós 2000-ben jött haza Svájcól, hogy elfogadhassa a hazai szövetség ajánlatát, így ez a mostani évad egy kisebb jubileumot is jelent számára, hiszen ez a tizedik idénye, amelyben a sportág magyar elitjét irányíthatja. A versennyel kapcsolatban a kapitány úgy látja, mivel az öttusát magas szinten művelők nagy többsége kontinensünkön él, minden Európa-bajnokság igen színvonalas viadalokat hoz. Így volt ez 2006-ban is, amikor Budakalász adhatott otthont a versenynek. Ott és akkor a férfiak három, a nők egy aranyérmet szereztek, tehát a sportbarátoknak érdemes lesz kilátogatni a küzdelmekre. A magyar lányok közül Gyenesei Leila (középen) a legesélyesebb Most ismét hazai pályán küzdhetnek legjobbjaink, akik a korábbi években bevált recept szerint készültek. Az idén edzőtáborozásra keríthettek sort: előbb februárban, Olaszországban jártak, ahol a rossz időjárás ellenére elsősorban a közös vívóedzések révén hasznosan teltek a napok. Az Eb-re ráhangolást segíti az utolsó két hét, amelyet a velünk egy időben szintén Eb-n szereplő párbajtőr-válogatottal együtt igyekeznek minél jobban kihasználni. De persze a legjobb felkészülés a versenyzés. Öttusázóink öt Világkupa-fordulón tesztelhették magukat Mexikóban, Egyiptomban, Angliában, Budapesten és Németországban. Ezek közül mindenki három-három alkalommal tehette próbára önmagát, felkészültségét. A kapitánynak a végére nem sok gondja maradt, mivel egyértelműen kirajzolódott az egymás közötti, pillanatnyi erősorrend. A férfiaknál Marosi Ádám, Kasza Róbert és Tibolya Péter alkotja a csapatot, míg Németh Róbert egyéniben indulhat. A nőknél Gyenesei Leila, Tóth Adrien és Kovács Sarolta mellett Pataki Krisztina rajtolhat. A két tartalék Demeter Bence, illetve Cseh Krisztina lesz. Pálvölgyi Miklós szerint férfi egyéniben Marosi Ádám pályázik a legnagyobb eséllyel kiugró eredményre, míg a csapatban és a váltóban az orosz, a magyar és a cseh együttesek tűnnek legerősebbeknek. A nőknél Gyenesei Leilát legalább az első hatba várja a kapitány. A fiúk minden számban a dobogóért küzdhetnek, egy aranyérem reményében, a lányoknak pedig versenyben kell lenniük az érmes helyezésekért. G. Gy.

Sajtóközlemény. A stresszt okolják a magyarok a betegségekért. 2012. november 14.

Sajtóközlemény. A stresszt okolják a magyarok a betegségekért. 2012. november 14. Sajtóközlemény 2012. november 1. A stresszt okolják a magyarok a betegségekért A stressz tehet leginkább a rövidebb életről, a stressz miatt alakulnak ki bennünk a rettegett betegségek ezt gondolja a magyar

Részletesebben

Boundless World - Establishing an NGA Telecommunications Network between Békés Sub- Region and Bihor County HURO/1101/002/1.2.1. Webes megjelenések

Boundless World - Establishing an NGA Telecommunications Network between Békés Sub- Region and Bihor County HURO/1101/002/1.2.1. Webes megjelenések 1. http://www.beol.hu/bekes/gazdasag/elindult-a-bekesi-szuperhalozat-epitese-485861 Elindult a békési szuperhálózat építése 2013. február 26. 14:02 p. g. A nyitórendezvénnyel indították útjára kedden a

Részletesebben

35 milliárd forint vidékfejlesztési forrásra lehet pályázni

35 milliárd forint vidékfejlesztési forrásra lehet pályázni 35 milliárd forint vidékfejlesztési forrásra lehet pályázni 2015. április 20. 13:23 Összesen 35 milliárd forint vidékfejlesztési forrásra lehet pályázni a 2007-2013 között még fel nem használt keret terhére

Részletesebben

Tahitótfalu Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2007. (II.09.) rendelete a helyi civil szervezetek támogatásáról.

Tahitótfalu Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2007. (II.09.) rendelete a helyi civil szervezetek támogatásáról. Tahitótfalu Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2007. (II.09.) rendelete a helyi civil szervezetek támogatásáról Preambulum Tahitótfalu Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a közművelődési,

Részletesebben

V. ÉVFOLYAM 1. SZÁM 2014. január-február

V. ÉVFOLYAM 1. SZÁM 2014. január-február Pontot TETT-ek az alszerzõdések végére 3. oldal TETT HÍRLAP BÁTASZÉK BÁTAAPÁTI CIKÓ FEKED MÓRÁGY MÕCSÉNY VÉMÉND V. ÉVFOLYAM 1. SZÁM 2014. január-február EZÉRT TET(T)SZIK NEKEM A TELEPÜLÉSEM... Fogalmazásíró

Részletesebben

ÓPÁLYI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2012. november 6-án megtartott rendkívüli ülésének

ÓPÁLYI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2012. november 6-án megtartott rendkívüli ülésének ÓPÁLYI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2012. november 6-án megtartott rendkívüli ülésének A./ TÁRGYSOROZATA B./ JEGYZŐKÖNYVE C./ HATÁROZATAI: 128. Száma: 3-45/2012. T Á R G Y S O R O Z A T 1.

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. május 26-i rendes ülésére

ELŐTERJESZTÉS. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. május 26-i rendes ülésére Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. május 26-i rendes ülésére Tárgy: Dombóvár megjelenése a helyi nyomtatott és elektronikus médiában Előterjesztő:

Részletesebben

HAJDÚ-BIHAR MEGYÉBEN ILLETÉKESSÉGGEL RENDELKEZŐ TERÜLETI ÁLLAMIGAZGATÁSI SZERVEK

HAJDÚ-BIHAR MEGYÉBEN ILLETÉKESSÉGGEL RENDELKEZŐ TERÜLETI ÁLLAMIGAZGATÁSI SZERVEK HAJDÚ-BIHAR MEGYÉBEN ILLETÉKESSÉGGEL RENDELKEZŐ TERÜLETI ÁLLAMIGAZGATÁSI SZERVEK 1. 4024 Debrecen, Piac u. 54. Kormánymegbízott: Rácz Róbert Telefon: :(+36 52) 504-102 E-mail: hivatal@hbmkh.hu Főigazgató:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 1 Adorjánháza, Csögle, Egeralja községek képviselő-testületei Szám: 989/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Adorjánháza, Csögle, Egeralja községek képviselő-testületeinek 2013. április 29-én 17 óra 30

Részletesebben

Tovább folytatódik Magyarország átfogó egészségvédelmi szűrőprogramja

Tovább folytatódik Magyarország átfogó egészségvédelmi szűrőprogramja Sajtóközlemény 2011. Tovább folytatódik Magyarország átfogó egészségvédelmi szűrőprogramja 144 helyszín, közel fél millió vizsgálat, elkeserítő szűrési adatok, ez a 2010 év statisztikája. Tovább folytatódik

Részletesebben

23. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. január 31-i rendes ülésére

23. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. január 31-i rendes ülésére 23. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. január 31-i rendes ülésére Tárgy: Dombóvári Polgárőrség Önvédelmi Egyesület beszámolója

Részletesebben

Tartalom ház lakás lakberendezés egészség szépségápolás divat ruházat állatok Közérdekű telefonszámok autó közlekedés Térkép élelmiszer vendéglátás turizmus sport 7-14 15-24 25-28 29-30 31-34 34 35-39

Részletesebben

A fogyasztóvédelmi hatóság megkezdi a nyári idegenforgalmi ellenőrzéseket

A fogyasztóvédelmi hatóság megkezdi a nyári idegenforgalmi ellenőrzéseket Fogyasztóvédelemért Felelős Helyettes Államtitkárság hírlevele 42/2015 Kedves Kolléga! Kérem engedje meg, hogy tájékoztassuk Önt arról, hogy a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság és a megyei kormányhivatalok

Részletesebben

A Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal épületeinek energiahatékonysági fejlesztésének előkészítése

A Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal épületeinek energiahatékonysági fejlesztésének előkészítése KEOP-7.14.0/15-2015-0004 A Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal épületeinek energiahatékonysági fejlesztésének előkészítése A Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal épületállomány-kataszterében a pályázat benyújtásakor

Részletesebben

4025 Debrecen Piac u. 41. Lukács Györgyné. 4150 Püspökladány IV. Béla u. 5. Kiss János 54/ 453-127 4100 Berettyóújfalu Kossuth u. 6.

4025 Debrecen Piac u. 41. Lukács Györgyné. 4150 Püspökladány IV. Béla u. 5. Kiss János 54/ 453-127 4100 Berettyóújfalu Kossuth u. 6. Hajdú Bihar Megyei Ernyőszervezetek Szervezet neve Ir. Szám Település Cím Képviselő Telefon E-mail cím A Zöldkereszt Munkavállalóinak Érdekvédelmi 4025 Debrecen Piac u. 41. Lukács Györgyné Az Oltalom Kősziklája

Részletesebben

Egészséggel kapcsolatos nézetek, hiedelmek, modellek, egészségvédő magatartásformák

Egészséggel kapcsolatos nézetek, hiedelmek, modellek, egészségvédő magatartásformák Egészséggel kapcsolatos nézetek, hiedelmek, modellek, egészségvédő magatartásformák Orvosi pszichológia előadás 2. hét Merza Katalin merza.katalin@sph.unideb.hu Egészségmagatartás fogalma Minden olyan

Részletesebben

A «Tíz év egy csónakban, Nr.2013-5154/001-001» projektet az Európai Unió finanszírozta az Európa a polgárokért program keretében

A «Tíz év egy csónakban, Nr.2013-5154/001-001» projektet az Európai Unió finanszírozta az Európa a polgárokért program keretében EURÓPA A POLGÁROKÉRT A «Tíz év egy csónakban, Nr.2013-5154/001-001» projektet az Európai Unió finanszírozta az Európa a polgárokért program keretében Az 1. alprogram, 1.1. pályázati típusra vonatkozóan

Részletesebben

Az elhízás hatása az emberi szervezetre. Dr. Polyák József Pharmamedcor Kardiológiai Szakambulancia 1137. Budapest, Katona J. u. 27.

Az elhízás hatása az emberi szervezetre. Dr. Polyák József Pharmamedcor Kardiológiai Szakambulancia 1137. Budapest, Katona J. u. 27. Az elhízás hatása az emberi szervezetre Dr. Polyák József Pharmamedcor Kardiológiai Szakambulancia 1137. Budapest, Katona J. u. 27. Melyek az élő szervezet elemi életjelenségei közül minőségében testtömeg

Részletesebben

T Á J É K O Z T A T Ó a Képviselő-testülethez

T Á J É K O Z T A T Ó a Képviselő-testülethez FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com Iktatószám: 1424-2/2012. 2. T Á J É K O Z T A T Ó a Képviselő-testülethez az

Részletesebben

BKM KH NSzSz Halálozási mutatók Bács-Kiskun megyében és a megye járásaiban 2007-2011

BKM KH NSzSz Halálozási mutatók Bács-Kiskun megyében és a megye járásaiban 2007-2011 BÁCS-KISKUN MEGYEI KORMÁNYHIVATAL NÉPEGÉSZSÉGÜGYI SZAKIGAZGATÁSI SZERVE HALÁLOZÁSI MUTATÓK BÁCS-KISKUN MEGYÉBEN ÉS A MEGYE JÁRÁSAIBAN 2007-2011 A Halálozási Mutatók Információs Rendszere (HaMIR) adatai

Részletesebben

7285 Törökkoppány, Kossuth L. u. 66. Email: munkaszervezet@koppanyvolgye.t-online.hu Tel.: 84-377-542

7285 Törökkoppány, Kossuth L. u. 66. Email: munkaszervezet@koppanyvolgye.t-online.hu Tel.: 84-377-542 Tisztelt Olvasó! Ön a LEADER Hírlevelét nyitotta meg képernyőjén. A LEADER Hírlevél megjelentetésével Egyesületünk legfőbb célja, hogy a Koppányvölgye Helyi Akciócsoport tervezési területén lévő 56 település

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ BÉKÉS MEGYE NÉPEGÉSZSÉGÜGYI HELYZETÉRŐL

TÁJÉKOZTATÓ BÉKÉS MEGYE NÉPEGÉSZSÉGÜGYI HELYZETÉRŐL NÉPEGÉSZSÉGÜGYI FŐOSZTÁLY TÁJÉKOZTATÓ BÉKÉS MEGYE NÉPEGÉSZSÉGÜGYI HELYZETÉRŐL 2015. november 2. Tartalomjegyzék Fogalmak... 4 Demográfia népesség, népmozgalom, foglalkoztatottság... 6 Halálozás (mortalitás)

Részletesebben

Magyarország átfogó egészségvédelmi szűrőprogramja 2010-2020 Beszámoló értékelés. 2012. július 2013. július

Magyarország átfogó egészségvédelmi szűrőprogramja 2010-2020 Beszámoló értékelés. 2012. július 2013. július Magyarország átfogó egészségvédelmi szűrőprogramja 2010-2020 Beszámoló értékelés 2012. július 2013. július A Magyarország átfogó egészségvédelmi szűrőprogramja projekt keretében szakemberek 2010 és 2020

Részletesebben

Tömör István Balatonkenese Város polgármestere

Tömör István Balatonkenese Város polgármestere POLGÁRŐR EGYESÜLET BALATONKENESE-BALATONAKARATTYA 8174. Balatonkenese, Vörösmarty tér 8. e-mail: balatonkenese.polgarorseg@gmail.com Tel.: 06-30-621-58-71 Iktsz: 36/2013/05 Tömör István Balatonkenese Város

Részletesebben

Mindenkinek eredményes V. Magyarországi Klímacsúcs, Jövőnk a víz konferenciát kívánok!

Mindenkinek eredményes V. Magyarországi Klímacsúcs, Jövőnk a víz konferenciát kívánok! Médiatámogatói együttműködés V. Magyarországi Klímacsúcs 2013. szeptember 12. Jövőnk a víz Budapest Meghívom Önöket a Klíma Klub szervezésében az V. Magyarországi Klímacsúcs, Jövőnk a víz konferenciára!

Részletesebben

21. számú előterjesztés Egyszerű többség. ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. február 23-i rendes ülésére

21. számú előterjesztés Egyszerű többség. ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. február 23-i rendes ülésére 21. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. február 23-i rendes ülésére Tárgy: i Polgárőrség Önvédelmi Egyesület beszámolója a 2011. évi tevékenységéről

Részletesebben

kutatócsoport-vezető MTA-BCE Alkalmazkodás a Klímaváltozáshoz Kutatócsoport

kutatócsoport-vezető MTA-BCE Alkalmazkodás a Klímaváltozáshoz Kutatócsoport A klímaváltozás várható hatása az agrárágazatra Harnos Zsolt MHAS kutatócsoport-vezető MTA-BCE Alkalmazkodás a Klímaváltozáshoz Kutatócsoport IV. ALFÖLD Kongresszus Békéscsaba 2008. november 27. 1 A klímaváltozás

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. február 13-i rendes ülésére

ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. február 13-i rendes ülésére 8. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. február 13-i rendes ülésére Tárgy: Pályázat kiírása a 2014. évi civil keretre Előterjesztő:

Részletesebben

Prevenciós program. anno 1999

Prevenciós program. anno 1999 Prevenciós program anno 1999 Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata Egyesületünk egyik fő feladatának tekinti a vízibalesetek számának csökkentését. Baleset-megelőzési előadásaink során felhívjuk a figyelmet

Részletesebben

Négy napra megy nyaralni a magyar

Négy napra megy nyaralni a magyar Négy napra megy nyaralni a magyar Még mindig a magyar tenger a legnépszerűbb belföldi úti cél ez derült ki a Szállásvadász.hu friss turisztikai felméréséből, amelyben több mint 18 ezer hazai utazót kérdeztek

Részletesebben

KAPOSVÁR MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK PÉNZÜGYI ÉS VAGYONGAZDÁLKODÁSI BIZOTTSÁGA JEGYZŐKÖNYV

KAPOSVÁR MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK PÉNZÜGYI ÉS VAGYONGAZDÁLKODÁSI BIZOTTSÁGA JEGYZŐKÖNYV KAPOSVÁR MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK PÉNZÜGYI ÉS VAGYONGAZDÁLKODÁSI BIZOTTSÁGA JEGYZŐKÖNYV amely készült Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlésének Pénzügyi és Vagyongazdálkodási Bizottsága 2014. május

Részletesebben

Már Prémium csomag is! Med Help betegségbiztosítás

Már Prémium csomag is! Med Help betegségbiztosítás Már Prémium csomag is! Egészség & életerô Med Help betegségbiztosítás Az egészség a legdrágább értékünk?! Tudta Ön, hogy Magyarországon évente 9000 szívinfarktust regisztrálnak több, mint 35000-en betegednek

Részletesebben

Az internet használatának bűnmegelőzési, és bűnügyi aspektusai, fiatalok és gyermek internet használati szokásai 2014.

Az internet használatának bűnmegelőzési, és bűnügyi aspektusai, fiatalok és gyermek internet használati szokásai 2014. Az internet használatának bűnmegelőzési, és bűnügyi aspektusai, fiatalok és gyermek internet használati szokásai 2014. Kiskorú elkövetők országosan, Budapesten ENYÜBS2013 Erőszakos jellegű bűncselekmények

Részletesebben

Ótelek 2005. április 24-én

Ótelek 2005. április 24-én ÓTELEK Ótelek a temesi Bánságban található. Az 1700-as évek végén szegedi dohánykertészek alapították. 1856-ban önálló községgé vált. Jelenleg Újvár községhez tartozik, további hat faluval együtt. Ótelek

Részletesebben

Mélyponton a teljes politikai elit

Mélyponton a teljes politikai elit Mélyponton a teljes politikai elit A Policy Solutions gyorselemzése a vezető politikusok népszerűségéről 2011. m{jus Vezetői összefoglaló Soha nem volt annyira negatív a teljes politikai elit megítélése,

Részletesebben

Környezet AZ EURÓPAI SZOCIALISTÁK PÁRTJÁNAK PARLAMENTI FRAKCIÓJA

Környezet AZ EURÓPAI SZOCIALISTÁK PÁRTJÁNAK PARLAMENTI FRAKCIÓJA Környezet AZ EURÓPAI SZOCIALISTÁK PÁRTJÁNAK PARLAMENTI FRAKCIÓJA Minden európai elismeri, hogy a környezet nem megosztható és alapvető fontosságú kötelezettségünk, hogy megvédjük. Az Európai Unió Jó környezetet

Részletesebben

Sajtómegjelenések Mentorprogram. Tartalomjegyzék

Sajtómegjelenések Mentorprogram. Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék FEBRUÁR 26... 2 FÜGGETLEN HÍRÜGYNÖKSÉG... 2... 2 SZEGED SZERVER... 2... 2 OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM... 3... 3 HÍREXTRA... 3 Sikeres a deszegregációs program... 3 WEBRÁDIO.HU...

Részletesebben

Négy művésznő pólót árult

Négy művésznő pólót árult Póló 2010 Médium: Életforma Dátum: 2010.03.14. Négy művésznő pólót árult Március 8-án, 15.00 órától 18.00 óráig az Összefogás támogató művészei és arcai, Sebestyén Márta, énekesnő, Oroszlán Szonja, Tallós

Részletesebben

Dunavecse Város Önkormányzat Képviselő Testületének. 2013. évi M U N K A T E R V E

Dunavecse Város Önkormányzat Képviselő Testületének. 2013. évi M U N K A T E R V E Dunavecse Város Önkormányzat Képviselő Testületének 2013. évi M U N K A T E R V E 2013. január 30. (szerda) 15 óra 2.) Javaslat a városi rendezvények, ünnepségek előkészítésére vonatkozó elképzelések pontosítására,

Részletesebben

ÉLETMŰHELY. Mi a program célja?

ÉLETMŰHELY. Mi a program célja? ÉLETMŰHELY Mi a program célja? A kreatív gondolkodás és a kreatív cselekvés fejlesztése, a személyes hatékonyság növelése a fiatalok és fiatal felnőttek körében, hogy megtalálják helyüket a világban, életük

Részletesebben

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS D E K O M Egyesület KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2007. Debreceni Egyetem Különleges Orvos- és Mentőcsoport Egyesület 2007 évi KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS Részei: I. Számviteli törvény szerinti beszámoló II. III.

Részletesebben

székhelye: 2200 Monor, Kossuth Lajos utca 65-67. tel.: 06-29/410-409, 413-212, 610-380 fax.: 06-29/410-409 e-mail: vigado@vigadokft.

székhelye: 2200 Monor, Kossuth Lajos utca 65-67. tel.: 06-29/410-409, 413-212, 610-380 fax.: 06-29/410-409 e-mail: vigado@vigadokft. 1.3. Gazdálkodó szervezetek Közzétételi egység: A szerv tulajdonában álló vagy részvételével működő gazdálkodó szervezetek Adat megnevezése Azon gazdálkodó szervezetek neve, székhelye, elérhetősége (telefon,

Részletesebben

ÍGY VÁLASZTOTTUNK. keményen számon kérjük az adóelkerülést. A célunk az, hogy többen fizessünk, és kevesebbet.

ÍGY VÁLASZTOTTUNK. keményen számon kérjük az adóelkerülést. A célunk az, hogy többen fizessünk, és kevesebbet. ÍGY VÁLASZTOTTUNK Az igazi munka csak most kezdõdik! Tervek és lehetõségek az országgyûlési választás után A választókerületünkben élõk Sági Istvánt, városunk képviselõ-testülete pénzügyi és városfejlesztési

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Makó Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. július hó 5. napján, a városháza I. emeleti nagytanácskozó termében megtartott 17. rendkívüli, nyílt ülés jegyzőkönyve. Jelen vannak:

Részletesebben

EZ TÖRTÉNT. A többi, már megvalósított projekt címe is magáért beszél: Egészséges vagyok, mint a makk, Huszárgyerek, huszárgyerek.

EZ TÖRTÉNT. A többi, már megvalósított projekt címe is magáért beszél: Egészséges vagyok, mint a makk, Huszárgyerek, huszárgyerek. EZ TÖRTÉNT ESZTÉTIKAI TANÁCSKOZÁS AZ ÓVODÁBAN Egyetlen gramm tapasztalat többet ér egy tonna teóriánál John Dewey Lokálpatrióta szemlélet csíráinak kialakítása a projektpedagógia módszereivel címmel tartottak

Részletesebben

ünnepélyes avatása és megnyitására

ünnepélyes avatása és megnyitására Sajtóanyag sajtóanyag a Kistermelők Háza ünnepélyes avatása és megnyitására SZENTLŐRINC KIÁLLÍTÁSI CENTRUM 2015. április 16. 11 00 2 KISTERMELŐK HÁZA Az ötlet Egy speciális piac és közösségi tér létrehozása

Részletesebben

Tájékoztató a Polgári Polgárőr Egyesület tevékenységéről

Tájékoztató a Polgári Polgárőr Egyesület tevékenységéről Tájékoztató a Polgári Polgárőr Egyesület tevékenységéről 2014 Szabó Tiborné Az egyesület elnöke Tájékoztató a Polgári Polgárőr Egyesület tevékenységéről Az egyesület jogállása: A polgárőrség önálló civil

Részletesebben

Kórházi létesítmény gazdálkodás a MOLNÁR AT TILA ELNÖK EGÉSZSÉGÜGYI GAZDASÁGI VEZETŐK EGYESÜLETE

Kórházi létesítmény gazdálkodás a MOLNÁR AT TILA ELNÖK EGÉSZSÉGÜGYI GAZDASÁGI VEZETŐK EGYESÜLETE Kórházi létesítmény gazdálkodás a gyakorlatban MOLNÁR AT TILA ELNÖK EGÉSZSÉGÜGYI GAZDASÁGI VEZETŐK EGYESÜLETE A Kórház (szakrendelő, orvosi rendelő) mint létesítmény Egészségügyi intézmény egy speciális

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ a Képviselő-testület 2013. április 25-i ülésére Salgóbányai Ifjúsági tábor 2012. évi működéséről

TÁJÉKOZTATÓ a Képviselő-testület 2013. április 25-i ülésére Salgóbányai Ifjúsági tábor 2012. évi működéséről Székhely: H-2740 Abony, Kossuth tér 1. Telephely: H-2740 Abony, Vasút út 15. Tel./Fax: (53) 562-070 Adószám: 20244075-2-13 E-mail: abokom@pr.hu Pest Megyei Cégbíróság Cg.: 13-09-118514 Az előterjesztés

Részletesebben

HUNYADI JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA ÖKOISKOLA MUNKATERVE. 2015/2016. tanév

HUNYADI JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA ÖKOISKOLA MUNKATERVE. 2015/2016. tanév HUNYADI JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA ÖKOISKOLA MUNKATERVE 2015/2016. tanév Készítette: biolológia-földrajz szakos tanár tanító Debrecen,2015. szeptember 2 ÖKO MUNKACSOPORT TAGJAI tanár Munkacsoport vezető tanító

Részletesebben

Lezajlott a Gyermeknap az Igali Gyógyfürdőben

Lezajlott a Gyermeknap az Igali Gyógyfürdőben Lezajlott a Gyermeknap az Igali Gyógyfürdőben 2011-ben is bekerült az Igali Gyógyfürdő nyári rendezvénysorozatába a már évek óta hagyományosan megrendezésre kerülő és töretlen sikernek örvendő gyermeknap,

Részletesebben

Magyar Szocialista Párt - Országos Sajtóközpont SAJTÓLEVÉL SAJTÓTÁJÉKOZTATÓINK

Magyar Szocialista Párt - Országos Sajtóközpont SAJTÓLEVÉL SAJTÓTÁJÉKOZTATÓINK Magyar Szocialista Párt - Országos Sajtóközpont SAJTÓLEVÉL SAJTÓTÁJÉKOZTATÓINK NAPI HÍREK KÖZLEMÉNYEK MÉDIASZEREPLÉSEK SAJTÓTÁJÉKOZTATÓINK Hiller István: demokráciában elfogadhatatlan az a kormányzati

Részletesebben

Határozatok - 2012.11.14. Nádudvar Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 203/2012. (XI.14.) önkormányzati számu határozata:

Határozatok - 2012.11.14. Nádudvar Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 203/2012. (XI.14.) önkormányzati számu határozata: Határozatok - 2012.11.14. Nádudvar Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 203/2012. (XI.14.) önkormányzati számu határozata: A Nádudvar Városi Önkormányzat Képviselő-testülete egyetért azzal, hogy

Részletesebben

MUNKATERV. a 2011-es évre

MUNKATERV. a 2011-es évre BÉKEFENNTARTÓK BAJTÁRSI KÖZHASZNÚ EGYESÜLETE MUNKATERV a 2011-es évre A tevékenység fő irányelvei: 1. Részvétel a békefenntartással és a katonai ellenőrzés hagyományainak ápolásában. A területi kapcsolatok

Részletesebben

http://mszp.hu/calendar

http://mszp.hu/calendar 2012.06.21. csütörtök Továbbra is folytatható a szakszerű libatömés Magyarországon Javíthatatlan költségvetés Négymillióan a létminimum alatt Enni vagy nem lenni: az itt a kérdés! Megyeházákból szellemházak?

Részletesebben

24 Magyarország 125 660

24 Magyarország 125 660 Helyezés Ország GDP (millió USD) Föld 74 699 258 Európai Unió 17 512 109 1 Amerikai Egyesült Államok 16 768 050 2 Kína 9 469 124 3 Japán 4 898 530 4 Németország 3 635 959 5 Franciaország 2 807 306 6 Egyesült

Részletesebben

Csabaszabadi Szlovák Önkormányzat 2015. február 25-i határozatai

Csabaszabadi Szlovák Önkormányzat 2015. február 25-i határozatai Csabaszabadi Szlovák Önkormányzat 2015. február 25-i határozatai 1/2015. (II.25.) SZKT határozat 3 igen, 0 nem és 0 fő tartózkodott A Csabaszabadi Szlovák Önkormányzat Képviselő-testülete ülésének jegyzőkönyv

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Ikt. sz.: MGB/2-3/2015. EL-1/2015. sz. ülés (EL-4/2014-2018. sz. ülés)

Jegyzőkönyv. Ikt. sz.: MGB/2-3/2015. EL-1/2015. sz. ülés (EL-4/2014-2018. sz. ülés) Ikt. sz.: MGB/2-3/2015. EL-1/2015. sz. ülés (EL-4/2014-2018. sz. ülés) Jegyzőkönyv az Országgyűlés Mezőgazdasági bizottsága Ellenőrző albizottságának 2015. január 20-án, kedden, 10 óra 00 perckor az Országgyűlés

Részletesebben

NŐI KARRIER KORHATÁR NÉLKÜL

NŐI KARRIER KORHATÁR NÉLKÜL NŐI KARRIER KORHATÁR NÉLKÜL Ferenczi Andrea elnök Magyar Női Karrierfejlesztési Szövetség elnökségi tag Older Women Network Europe AZ ÖREGEDÉS MŰVÉSZETE Nyíregyházi Gerontológiai Napok IV. Nemzetközi Konferencia

Részletesebben

ATTAC: A"rac&ve Urban Public Transport for Accessible Ci&es Vonzó közösségi közlekedés az elérhető városokért

ATTAC: Arac&ve Urban Public Transport for Accessible Ci&es Vonzó közösségi közlekedés az elérhető városokért ATTAC: A"rac&ve Urban Public Transport for Accessible Ci&es Vonzó közösségi közlekedés az elérhető városokért 2011. Január 2013. december Az Európai Unió Délkelet- Európai Transznacionális EgyüMműködési

Részletesebben

Társadalom-és Környezettudatos Üzlet-és Vállalkozásfejlesztési Kft.

Társadalom-és Környezettudatos Üzlet-és Vállalkozásfejlesztési Kft. A 2005ben jött létre, mint. Céljai közt szerepelt a tesztelése Európában(lásd: http://www.muhammadyunus.org/) és olyan programok kidolgozása melyek felveszik a harcot a illetve az. A vezetői Magyarországi

Részletesebben

AKTUÁLIS. RENDÕRSÉGI HÍREK Garázdaság, betörés, sírrongálás. Büntetés helyett ajándék kerékpárlámpák

AKTUÁLIS. RENDÕRSÉGI HÍREK Garázdaság, betörés, sírrongálás. Büntetés helyett ajándék kerékpárlámpák AKTUÁLIS RENDÕRSÉGI HÍREK Garázdaság, betörés, sírrongálás Büntetés helyett ajándék kerékpárlámpák Cserényi Iván õrsparancsnok jelentése alapján: Január 1-jén egy Virág úti lakossal szemben garázdaság

Részletesebben

Szívhang Egerben. Egri online 2011.04.14. http://www.egri-hirhatar.hu/hirek/szivhang-egerben

Szívhang Egerben. Egri online 2011.04.14. http://www.egri-hirhatar.hu/hirek/szivhang-egerben Szívhang Egerben Egri online 2011.04.14. http://www.egri-hirhatar.hu/hirek/szivhang-egerben Magyarországon 65 ezer ember hal meg szív- és érrendszeri betegségekben. Közel 2,5 millió ember szenved magas

Részletesebben

Rosszindulatú daganatok előfordulási gyakorisága Magyarországon a Nemzeti Rákregiszter adatai alapján

Rosszindulatú daganatok előfordulási gyakorisága Magyarországon a Nemzeti Rákregiszter adatai alapján Rosszindulatú daganatok előfordulási gyakorisága Magyarországon a Nemzeti Rákregiszter adatai alapján Lokalizáció daganatok előfordulási gyakorisága Magyarországon 2009-20011. 2009 2010 2011 Férfi Nő Össz

Részletesebben

A SZEDER ( Szülők Egyesülete Diákokért Erdőkertesen) Közhasznú EGYESÜLET KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE A 2004. ÉVRŐL

A SZEDER ( Szülők Egyesülete Diákokért Erdőkertesen) Közhasznú EGYESÜLET KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE A 2004. ÉVRŐL A SZEDER ( Szülők Egyesülete Diákokért Erdőkertesen) Közhasznú EGYESÜLET KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE A 2004. ÉVRŐL 1. TAGTOBORZÁS, SZERVEZETÉPÍTÉS A 2003. évben 41 taggal és közel 60 támogató taggal működtünk.

Részletesebben

Roma terhesek gondozásának speciális szempontjai

Roma terhesek gondozásának speciális szempontjai Roma terhesek gondozásának speciális szempontjai Dr. Timmermann Gábor Forrás: Dr. Papp- Dr. Rigó: A várandós nő gondozása Miért kell külön foglalkoznunk ezzel a kérdéssel? Rasszizmusból? Nem, hanem mert

Részletesebben

A VÍZ: az életünk és a jövőnk

A VÍZ: az életünk és a jövőnk A VÍZ: az életünk és a jövőnk Tartalom A Föld vízkészletei A víz jelentősége Problémák Árvizek Árvízvédelem Árvízhelyzet és árvízvédelem a Bodrogon Összegzés A Föld vízkészlete A Föld felszínének 71%-a

Részletesebben

Hidrometeorológiai értékelés

Hidrometeorológiai értékelés Hidrometeorológiai értékelés 2015 januárjában több mint kétszer annyi csapadék esett le az igazgatóság területére, mint a sok éves havi átlag. Összesen területi átlagban 60,4 mm hullott le (sok éves januári

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Balajt Község Önkormányzatának KÉPVISELŐ-TESTÜLETE e-mail cím: onkormányzat@balajt.hu 82-7/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Balajt Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. május 28. napján

Részletesebben

START Tőkegarancia Zrt. Hírlevél - 2007/1. szám

START Tőkegarancia Zrt. Hírlevél - 2007/1. szám Hírlevél - 2007/1. szám Hírlevél - 2007/1. szám 2 Tisztelt Olvasó! KÖSZÖNTŐ Ön Magyarország első befektetési tőkegarancia termékeket kínáló pénzügyi szolgáltatójának, a Start Tőkegarancia Zrt-nek havi

Részletesebben

Általános és komplex. egy kézben! Budapesti VE VIP Központ. Vasútegészségügyi Nonprofit Közhasznú Kft. Budapesti Egészségügyi Központ

Általános és komplex. egy kézben! Budapesti VE VIP Központ. Vasútegészségügyi Nonprofit Közhasznú Kft. Budapesti Egészségügyi Központ Megelõzés és gyógyítás egy kézben! Általános és komplex szûrõok Budapesti VE VIP Központ Vasútegészségügyi Nonprofit Közhasznú Kft. Budapesti Egészségügyi Központ 1062 Budapest, Podmaniczky út 109. +36

Részletesebben

Jegyzőkönyvi kivonat

Jegyzőkönyvi kivonat Jegyzőkönyvi kivonat Készült: Demecser Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. október 22. napján a Demecser Város Önkormányzata (4516. Demecser, Gábor Áron út 4.) Ebédlőjében megtartott rendkívüli

Részletesebben

Előterjesztés A KEOP-energetikai pályázatokkal összefüggő kérdésekről

Előterjesztés A KEOP-energetikai pályázatokkal összefüggő kérdésekről Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 23 310-174/112, 113, 142 Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu Előterjesztés A KEOP-energetikai

Részletesebben

SZENTESI RENDŐRKAPITÁNYSÁG

SZENTESI RENDŐRKAPITÁNYSÁG Szám: 06050/4825/2013 Ált. SZENTESI RENDŐRKAPITÁNYSÁG 6600 Szentes, Kossuth L. utca 43. Pf.: 42. Telefon: 63/561-311, Fax: 63/561-330 BM telefon: 33/42-80 BM fax: 33/42-49 E-mail: baloghi@csongrad.police.hu

Részletesebben

TÁRSADALMI EGYEZTETÉSRE MEGJELENT PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEK

TÁRSADALMI EGYEZTETÉSRE MEGJELENT PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEK 2011. július 18., hétfő TÁRSADALMI EGYEZTETÉSRE MEGJELENT PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEK Az üzleti infrastruktúra és a befektetési környezet fejlesztése- ipari parkok, iparterületek és inkubátorházak támogatása

Részletesebben

LAKÁSVISZONYOK, 1999 2003

LAKÁSVISZONYOK, 1999 2003 KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL LAKÁSVISZONYOK, 1999 2003 (ELŐZETES ADATOK) BUDAPEST, 2004 KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL, 2004 Készült a Központi Statisztikai Hivatal Társadalomstatisztikai főosztályának

Részletesebben

Dr. Szűcs Erzsébet főosztályvezető főorvos

Dr. Szűcs Erzsébet főosztályvezető főorvos Dr. Szűcs Erzsébet főosztályvezető főorvos Budapest Főváros Kormányhivatala Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve egészségnevelési tevékenységének bemutatása Készítette: dr Szűcs Erzsébet, dr. Cornides

Részletesebben

ÖNKORMÁNYZATI HÍREK. www.nyekladhaza.hu JÓ ÜTEMBEN HALAD AZ EGÉSZSÉGÜGYI KÖZPONT FELÚJÍTÁSA

ÖNKORMÁNYZATI HÍREK. www.nyekladhaza.hu JÓ ÜTEMBEN HALAD AZ EGÉSZSÉGÜGYI KÖZPONT FELÚJÍTÁSA ÖNKORMÁNYZATI HÍREK www.nyekladhaza.hu JUTALOM A JÓ GAZDÁLKODÁSÉRT Azok az önkormányzatok, amelyek nem halmoztak fel adósságállományt, most lehetőséget kaptak a Belügyminisztériumtól támogatási összeg

Részletesebben

Hévíz Az élet forrása. A Hévíz TDM Egyesület tevékenysége és céljai

Hévíz Az élet forrása. A Hévíz TDM Egyesület tevékenysége és céljai Hévíz Az élet forrása A Hévíz TDM Egyesület tevékenysége és céljai Hévízi turizmusa számokban Magánszállás 812 ház 2240 szoba 4692 ágy Kereskedelmi szállás 20 Hotel (3-5 * ) 2078 szoba 5814 ágy Összesen

Részletesebben

BOJT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2014. OKTÓBER 02-I RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

BOJT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2014. OKTÓBER 02-I RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE BOJT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2014. OKTÓBER 02-I RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Határozatok: 58/2014. (X. 02.) számú 59/2014. (X. 02.) számú 60/2014. (X. 02.) számú a szociális

Részletesebben

V. Ongai Páros Pontyfogó Horgászverseny!

V. Ongai Páros Pontyfogó Horgászverseny! Ongai Horgász Egyesület V. Ongai Páros Pontyfogó Horgászverseny! Az idén V. alkalommal került megrendezésre a páros pontyfogó versenyünk, a közel 12 hektáros, VII. számú tavunkon. Ebben az évben is 34

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Kerekegyháza Város Képviselő-testületének, 2008. május 29-i ülésére. Az előterjesztést készítette: VG Kft ügyvezetője

ELŐTERJESZTÉS. Kerekegyháza Város Képviselő-testületének, 2008. május 29-i ülésére. Az előterjesztést készítette: VG Kft ügyvezetője ELŐTERJESZTÉS Kerekegyháza Város Képviselő-testületének, 2008. május 29-i ülésére Az előterjesztést készítette: Előterjesztő: Ferencz Péter VG Kft ügyvezetője dr.kelemen Márk polgármester Véleményezésre

Részletesebben

ZÁHONY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT V.I.P. LISTA ÖSSZEÁLLÍTÁSÁNAK SZEMPONTJAI

ZÁHONY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT V.I.P. LISTA ÖSSZEÁLLÍTÁSÁNAK SZEMPONTJAI XVI. rész ZÁHONY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT V.I.P. LISTA ÖSSZEÁLLÍTÁSÁNAK SZEMPONTJAI Záhony Város Önkormányzat V.I.P lista összeállításának szempontjai: A V.I.P. listán szerepeljen csoportonként a személy 1.

Részletesebben

Tartalmi összefoglaló

Tartalmi összefoglaló 1 Tartalmi összefoglaló A jelen Egyezmény célja országaink kultúrájának kölcsönös megismertetése, a tudományos és kulturális intézmények, valamint kutatóintézetek közötti közvetlen kapcsolatok elősegítése,

Részletesebben

BROADINVEST ÉPÍTŐIPARI SZOLGÁLTATÓ ÉS KERESKEDELMI KFT. Gépbeszerzés a Broadinvest Kft-nél

BROADINVEST ÉPÍTŐIPARI SZOLGÁLTATÓ ÉS KERESKEDELMI KFT. Gépbeszerzés a Broadinvest Kft-nél BROADINVEST ÉPÍTŐIPARI SZOLGÁLTATÓ ÉS KERESKEDELMI KFT. Gépbeszerzés a Broadinvest Kft-nél Szakmai anyag a Mezőföldi Híd Térségfejlesztő Egyesület Helyi Vidékfejlesztési Stratégiájából a Térségi és helyi

Részletesebben

Stroke Ne késlekedj kampány 2010. Stroke: szomorú tények. Sajtófigyelés

Stroke Ne késlekedj kampány 2010. Stroke: szomorú tények. Sajtófigyelés Stroke Ne késlekedj kampány 2010 Stroke: szomorú tények Sajtófigyelés Stroke: szomorú tények http://www.168ora.hu/tudas/stroke-szomoru-tenyek-53262.html 2010. április 1. 20:52 Hazánkban évente 42 ezren

Részletesebben

Egészség: a betegség vagy fogyatékosság hiánya, a szervezet funkcionális- és anyagcsere hatékonysága

Egészség: a betegség vagy fogyatékosság hiánya, a szervezet funkcionális- és anyagcsere hatékonysága Egészség: a betegség vagy fogyatékosság hiánya, a szervezet funkcionális- és anyagcsere hatékonysága Kincses (2003): Az egészség az egyén biológiai működése, valamint a kora és neme szerint elérhető és/vagy

Részletesebben

- 1 - Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Munkaügyi Központ Sátoraljaújhelyi Kirendeltség TÁJÉKOZTATÓ. a munkanélküliség városi, térségi alakulásáról

- 1 - Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Munkaügyi Központ Sátoraljaújhelyi Kirendeltség TÁJÉKOZTATÓ. a munkanélküliség városi, térségi alakulásáról - 1 - Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Munkaügyi Központ i Kirendeltség TÁJÉKOZTATÓ a munkanélküliség városi, térségi alakulásáról, 2006. május 31. Napjaink gyorsan változó világában a munkahely megszerzése

Részletesebben

Beszéd a Magyar Atlanti Tanács 20 éves évfordulóján

Beszéd a Magyar Atlanti Tanács 20 éves évfordulóján Beszéd a Magyar Atlanti Tanács 20 éves évfordulóján Stefánia, 2012. október 5. Tisztelt Nagykövet Asszony! Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Tanácskozás! Ünnepelni és emlékezni jöttünk ma össze. Ünnepelni a

Részletesebben

Anyaság akadálymentesítés nélkül Dr. Kálmán Zsófia

Anyaság akadálymentesítés nélkül Dr. Kálmán Zsófia Aki álmában is JOGOT, JOGGAL IV. látja a fényt Anyaság akadálymentesítés nélkül Dr. Kálmán Zsófia De jure Alapítvány, Budapest 2010 Aki álmában is látja a fényt Anyaság akadálymentesítés nélkül Grafika:

Részletesebben

Lakossági fórum TÁRSASHÁZAK BEKÖTÉSI MÉRŐ (FŐMÉRŐ) NÉLKÜL A MINŐSÉGI SZOLGÁLTATÁSHOZ RENDEZETT ÁLLAPOTOKRA VAN SZÜKSÉG

Lakossági fórum TÁRSASHÁZAK BEKÖTÉSI MÉRŐ (FŐMÉRŐ) NÉLKÜL A MINŐSÉGI SZOLGÁLTATÁSHOZ RENDEZETT ÁLLAPOTOKRA VAN SZÜKSÉG ÖNKORMÁNYZAT Lakossági fórum TÁRSASHÁZAK BEKÖTÉSI MÉRŐ (FŐMÉRŐ) NÉLKÜL A MINŐSÉGI SZOLGÁLTATÁSHOZ RENDEZETT ÁLLAPOTOKRA VAN SZÜKSÉG Közmeghallgatás keretében adtak tájékoztatást a BÁCSVÍZ Zrt. vezető szakemberei

Részletesebben

2011. évi közhasznúsági jelentése. Bevezetés

2011. évi közhasznúsági jelentése. Bevezetés Börzsöny Természet- és Környezetvédelmi Közhasznú Alapítvány 2011. évi közhasznúsági jelentése Bevezetés A Börzsöny Természet- és Környezetvédelmi Közhasznú Alapítvány célja Pest és Nógrád megyében, szűkebben

Részletesebben

Kiadó: Perkáta Nagyközség Önkormányzata. Felelős kiadó: Somogyi Balázs

Kiadó: Perkáta Nagyközség Önkormányzata. Felelős kiadó: Somogyi Balázs Kiadó: Perkáta Nagyközség Önkormányzata Felelős kiadó: Somogyi Balázs Kiadási év, 2014 A perkátai Győry-kastély parkja fenntartható hasznosítása Győry kastély és Perkáta Perkáta település Fejér megyében

Részletesebben

Hírlevél 1. Mozgó Tüdőszűrő Program

Hírlevél 1. Mozgó Tüdőszűrő Program Hírlevél 1 Mozgó Tüdőszűrő Program 1995-ben indult, és máig egyedülálló programként működik a hajléktalan emberek TBC szűrése és az ehhez kapcsolódó gyógyítás, utógondozás, illetve a nyomon követés megszervezése.

Részletesebben

A kormány ahol, tud segít! Korózs Lajos Elnökségi tag Szociológus

A kormány ahol, tud segít! Korózs Lajos Elnökségi tag Szociológus A kormány ahol, tud segít! Korózs Lajos Elnökségi tag Szociológus GyED és TGYÁS A GYED-en és TGYÁS-en lévő kismamák jövedelempótlékot igényelhetnek a kormánytól, mely akár 100 (azaz egyszáz) Ft is lehet.

Részletesebben

EURÓPAI PARLAMENT. Költségvetési Bizottság KÖZLEMÉNY A KÉPVISELŐK RÉSZÉRE. Az Európai Parlament 2005. évi költségvetésének végrehajtása

EURÓPAI PARLAMENT. Költségvetési Bizottság KÖZLEMÉNY A KÉPVISELŐK RÉSZÉRE. Az Európai Parlament 2005. évi költségvetésének végrehajtása EURÓPAI PARLAMENT 2004 Költségvetési Bizottság 2009 28.9.2005 KÖZLEMÉNY A KÉPVISELŐK RÉSZÉRE Tárgy: Az Európai Parlament 2005. évi költségvetésének végrehajtása Mellékeljük a 2005-ös pénzügyi év C22-es

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Somlóvásárhely Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 8481. Somlóvásárhely, Szabadság tér 1. Szám: 317-1/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Somlóvásárhely Községi Önkormányzat Képviselőtestületének

Részletesebben

A Nemzeti Tehetség Program, a Nemzeti Tehetség Alap és pályázataik

A Nemzeti Tehetség Program, a Nemzeti Tehetség Alap és pályázataik A Nemzeti Tehetség Program, a Nemzeti Tehetség Alap és pályázataik Géniusz Országos Tehetségnap Budapest, 2010. március 27. Sarka Ferenc a Magyar Tehetséggondozó Társaság alelnöke A tehetségsegítés nemzeti

Részletesebben

PÁLYÁZATI KIÍRÁS Velencéért Közalapítvány pályázatot hirdet civil szervezetek támogatására

PÁLYÁZATI KIÍRÁS Velencéért Közalapítvány pályázatot hirdet civil szervezetek támogatására PÁLYÁZATI KIÍRÁS Velencéért Közalapítvány pályázatot hirdet civil szervezetek támogatására Jelen pályázati kiírás részét képezi a Pályázati Adatlap, amely letölthető www.velence.hu oldalon, vagy átvehető

Részletesebben

TÁMOP 6.1.2/11/3-2012-0012 Egészségfejlesztési irodák létrehozása és fejlesztése Háziorvosi tájékoztatás

TÁMOP 6.1.2/11/3-2012-0012 Egészségfejlesztési irodák létrehozása és fejlesztése Háziorvosi tájékoztatás A A kaposvári kistérs rség egészs szségfejlesztése TÁMOP 6.1.2/11/3-2012-0012 Egészségfejlesztési irodák létrehozása és fejlesztése Háziorvosi tájékoztatás Somogy Megyei Kaposi Mór Oktató Kórház 2013.

Részletesebben