Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere"

Átírás

1 Szám: 2777/2017. Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere J a v a s l a t a Salgótarjáni Strandépítők Kézilabda Klub sportegyesület kézilabda csapatainak évi bajnoki szezonra vonatkozó támogatására Tisztelt Közgyűlés! Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzata a sportról szóló évi I. törvény alapján, Magyarország helyi önkormányzatairól szóló évi CLXXXIX. törvény 13. (1) bekezdés 15. pontjában foglalt közfeladat ellátási kötelezettséggel összhangban, valamint az önkormányzat sportfejlesztési koncepciójában, és az önkormányzat sportfeladatairól és a helyi sporttevékenység támogatásáról szóló 47/2015. (XII.29.) önkormányzati rendeletben foglaltak szerint támogatja a sportszervezeteket pénzbeli költségvetési támogatással, illetve kedvezményes létesítményhasználat biztosításával. Az önkormányzat elsősorban azon sportszervezeteket támogatja, melyek az olimpiai sportágak körébe tartozó sporttevékenységet folytatnak, vagy tradicionális salgótarjáni sportágakat művelnek. Közülük prioritást élvez többek között a kézilabda is. A Salgótarjáni Strandépítők Kézilabda Klub (továbbiakban: Egyesület) az elmúlt években mind sportszakmai területen, mind sportlétesítmény fejlesztés terén elért eredményei, továbbá a jövőbeni terveit figyelembe véve indokolttá vált, hogy a többi csapatsportághoz hasonlóan kiemelt sport támogatásban részesüljön. Az Egyesület évi bajnoki szezonra vonatkozó szakmai munkájának és a különböző nemzeti, illetve korosztályos csapatainak a bajnokságokban való indulásához és szerepléséhez e Ft önkormányzati támogatását javasolom az 1. melléklet szerinti támogatási megállapodásban foglaltak szerint. Tisztelt Közgyűlés! Kérem az előterjesztés megtárgyalását és a határozati javaslat elfogadását Salgótarján, Múzeum tér 1. Tel./Fax: (32) , polgarmester@salgotarjan.hu

2 Határozati javaslat Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése e Ft költségvetési támogatást biztosít a Salgótarjáni Strandépítők Kézilabda Klub részére a terem- és strandkézilabda csapatainak a évi bajnokságban való indulásához, illetve szerepléséhez a határozat 1. mellékletét képező támogatási megállapodás szerint. A Közgyűlés felhatalmazza a polgármestert az 1. melléklet szerinti támogatási megállapodás aláírására. Határidő: február 20. Felelős: Fekete Zsolt polgármester Salgótarján, január 24. Fekete Zsolt polgármester 2

3 1. melléklet a /2017. (II. 14.) Öh. sz. határozathoz TÁMOGATÁSI MEGÁLLAPODÁS amely létrejött egyrészről Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzata (székhelye: Salgótarján, Múzeum tér 1.) képviseletében eljárva Fekete Zsolt polgármester, mint Támogató (a továbbiakban: Önkormányzat), másrészről: Salgótarjáni Strandépítők Kézilabda Club (bírósági nyilvántartási száma: ; képviselője: Rácz Viktor, adószáma: ; székhelye: 3102 Salgótarján, Erkel köz 38.; telefonszáma: , címe: strandepitok@fre .hu, mint Támogatott (a továbbiakban: Egyesület ) továbbiakban együtt: Felek között az alábbi feltételekkel: I. A támogatás célja Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzata a sportról szóló évi I. törvény, Magyarország helyi önkormányzatairól szóló évi CLXXXIX. törvény, valamint a Közgyűlés 9/2008. (II.12.) Öh. sz. határozatával elfogadott sportfejlesztési koncepciójában (továbbiakban: Koncepció), és az önkormányzat sportfeladatairól és a helyi sporttevékenység támogatásáról szóló 47/2015. (XII.29.) önkormányzati rendelet értelmében támogatja a sportszervezeteket pénzbeli önkormányzati költségvetési támogatással, illetve kedvezményes létesítményhasználat biztosításával. Az önkormányzat elsősorban azon sportszervezeteket támogatja, melyek az olimpiai sportágak körébe tartozó sporttevékenységet folytatnak, vagy tradicionális salgótarjáni sportágakat művelnek. Közülük prioritást élvez többek között a kézilabda is. A fentiek alapján a támogatás célja, hogy az Egyesület a Magyar Kézilabda Szövetség által rendezett évi NB/II-es teremkézilabda, továbbá strandkézilabda bajnoki szezonban szereplő felnőtt és az utánpótlás bajnokságban szereplő kézilabda csapatai megfelelő szakmai színvonalon tudjanak felkészülni, illetve eredményesen képviseljék Salgótarján városát. II. A támogatás tartalma 1. Jelen megállapodást a Felek határozott időre, az aláírás napjától augusztus 15. napjáig kötik. 2. Az I. pontban meghatározott célok érdekében az Önkormányzat a Magyar Kézilabda Szövetség által rendezett 2016/17. évi NB/II-es teremkézilabda, továbbá strandkézilabda bajnoki szezonban és az utánpótlás bajnokságokban való induláshoz és szerepléshez az Egyesület részére Ft, azaz nyolcmillió ötszázezer forint vissza nem térítendő pénzbeli támogatást nyújt. 3. Az Önkormányzat az II/2. pontban meghatározott önkormányzati költségvetési támogatást február 28. napjáig átutalja az Egyesület UniCredit Bank Hungary Zrt. pénzintézetnél vezetett sz. számlájára. 4. Amennyiben az utánpótlás csapatok versenyeztetése a felnőtt csapat versenyeztetése miatt hátrányt szenved, a támogatás folyósítását az Önkormányzat felfüggeszti. 5. Amennyiben az Egyesületnek a II/3. pontban meghatározott időpontban az Önkormányzattal vagy 100%-ban önkormányzati tulajdonú céggel szemben 30 napon túli lejárt tartozása van, abban az esetben az Egyesület az Önkormányzat II/2 pontban meghatározott, pénzbeli támogatására vonatkozó jogát elveszíti. 1

4 6. Az Egyesület vállalja, hogy az NB/II-es kézilabda csapatának sportfelszerelésén elhelyezi a Salgótarján MJV Önkormányzata feliratot. 7. Az Egyesület vállalja, hogy az NB/II felnőtt kézilabda csapatával kapcsolatos kiadványokban kiemelt támogatóként jelenteti meg az Önkormányzatot. 8. Az Egyesület vállalja, hogy megjelenési lehetőséget biztosít az NB/II-es felnőtt kézilabda csapatának internetes oldalán az Önkormányzat részére. 9. Az Egyesület és az Önkormányzat együttműködése kiterjed a folyamatos kapcsolattartásra, az esetleges adatszolgáltatások biztosítására, illetve a városi rendezvényekhez történő kapcsolódásra, illetve a programokban való részvétel koordinálására. III. Egyéb rendelkezések 1. Az Egyesület vállalja, hogy a támogatást ezen megállapodás I. pontjában meghatározott célra legkésőbb július 30-ig felhasználja. Az Egyesület a támogatás felhasználásáról az Önkormányzat kapcsolattartójánál a felhasználást követően, de legkésőbb augusztus 15. napjáig számviteli bizonylatok egyesületi képviselő által hitelesített másolatával elszámol a felhasználásról. A támogatás a július 30. napjától július 30. napjáig terjedően kiállított bizonylatokkal számolható el. Az Önkormányzat kapcsolattartójának: neve: beosztása: Szolnoki-Takács Eszter társadalmi kapcsolatok referens 2. Az Egyesület október 30. napjáig az Önkormányzat számú számlájára köteles visszafizetni: a. a feladat elmaradása esetén a nyújtott támogatás teljes összegét, b. a nyújtott támogatás azon részét, mely nem a I. pontban meghatározott célra irányult, c. a nyújtott támogatásnak azt a részét, melyet a megállapodásban rögzített határidőig nem használtak fel. d. A támogatás visszafizetendő részét az Egyesület a támogatás átvételének napjától számított jegybanki alapkamattal növelt összegben köteles visszafizetni. e. Amennyiben az Egyesület a III/2. pontban meghatározott visszafizetési kötelezettségét az Önkormányzat által az elszámolást követő 15 napon belül kiállított fizetési felszólításban megjelölt határidőig sem teljesíti, az Önkormányzat a mindenkori jegybanki alapkamat kétszeresének megfelelő összegű kamatot számít fel a vissza nem fizetett összegre. 3. Az Egyesület kijelenti, hogy a. a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal szemben tartozása, köztartozása nincs, b. a részére nyújtott valamennyi önkormányzati támogatással kapcsolatos elszámolási kötelezettségének eleget tett, c. a támogatási igényben foglalt adatok, információk és dokumentumok teljes körűek, valódiak, hitelesek, d. nem áll jogerős végzéssel elrendelt kényszervégelszámolás, végelszámolás, felszámolás alatt, ellene jogerős végzéssel elrendelt csődeljárás vagy egyéb a megszüntetésére irányuló, jogszabályban meghatározott eljárás nincs folyamatban, 2

5 e. jelen megállapodás 1. sz. mellékletében szereplő nyilatkozatban kijelenti, hogy a nemzeti vagyonról szóló évi CXCVI törvény 3. (1) bekezdés 1) pontja szerint átlátható szervezetnek minősül. 4. A Felek a közöttük felmerülő vitás kérdéseket elsősorban közvetlen tárgyalások útján kísérlik meg rendezni, ezek 30 napon túli eredménytelensége esetén a Felek érdekeiket bíróságon érvényesítik. 5. A jelen megállapodásban nem szabályozott kérdésekben a Polgári Törvénykönyvről szóló évi V. törvény és a vonatkozó jogszabályok rendelkezéseit kell alkalmazni. 6. Jelen megállapodás kizárólag írásban, a Felek felhatalmazott képviselőinek aláírásával módosítható. 7. Az Egyesület kijelenti, hogy hozzájárul a közérdekű adatok kezeléséhez, a megállapodás tartalmának az Önkormányzat hivatalos internetes honlapján történő közzétételéhez. 8. Jelen megállapodás aláírás napján lép hatályba 9. Jelen megállapodást a Felek felhatalmazással rendelkező képviselőjük útján elolvasás és értelmezés után, mint akaratukkal mindenben megegyezőt alulírott helyen és napon 4 példányban írták alá Salgótarján, Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzata Fekete Zsolt polgármester... Beszterce Kosárlabda Klub Dávid Krisztián elnök Ellenjegyezte: Pénzügyi ellenjegyző: Tóthné dr. Kerekes Andrea jegyző Salgótarján, Egyed Andrásné irodavezető 3

6 NYILATKOZAT ÁTLÁTHATÓSÁGRÓL 1.sz. melléklet A nemzeti vagyonról szóló évi CXCVI. törvény (Nvt.) 3. (1) bekezdés 1. pontja alapján Nyilatkozattevő: Név Székhely Cégjegyzékszám Adószám Képviseletében eljár..... Az államháztartásról szóló évi CXCV. törvény (Áht.) 50. (1) bekezdés c.) pontja, valamint 55. -a alapján a támogatási szerződések megkötésekor Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzata az átláthatóság ellenőrzése céljából jogosult az átláthatósággal kapcsolatos, Áht ában meghatározott adatokat kezelni. Az Áht ában meghatározott adatok kezelése érdekében nyilatkozattevő az alábbi nyilatkozatot teszi. Alulírott., mint a.(nyilatkozatot tevő szervezet) képviseletére jogosult az Nvt. 3. (1) bekezdés 1. pontja alapján felelősségem tudatában az alábbi átláthatósági nyilatkozatot teszem. (A nyilatkozat I., II. és III. részből áll. Minden nyilatkozatot tevő szervezetnek csak a rá vonatkozó, azaz vagy az I., vagy a II. vagy a III. részt kell kitölteni.) I. TÖRVÉNY EREJÉNÉL FOGVA ÁTLÁTHATÓ SZERVEZETEK Az általam képviselt szervezet átlátható szervezetnek minősül, azaz az Nvt. 3. (1) bekezdés 1. pont a) alpont szerint az általam képviselt szervezet (a megfelelő aláhúzandó): - az állam, - költségvetési szerv, - köztestület, - helyi önkormányzat, - nemzetiségi önkormányzat, - társulás, - egyházi jogi személy, - olyan gazdálkodó szervezet, amelyben az állam vagy a helyi önkormányzat külön-külön vagy együtt 100%-os részesedéssel rendelkezik, - nemzetközi szervezet, - külföldi állam, - külföldi helyhatóság, - külföldi állami vagy helyhatósági szerv, - az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásban részes állam:..(az állam megnevezése) szabályozott piacára bevezetett nyilvánosan működő részvénytársaság. II. AZ I. PONT ALÁ NEM TARTOZÓ JOGI SZEMÉLYEK VAGY JOGI SZEMÉLYISÉGGEL NEM RENDELKEZŐ GAZDÁLKODÓ SZERVEZETEK Az általam képviselt szervezet átlátható szervezetnek minősül, azaz az Nvt. 3. (1) bekezdés 1. pont b) alpont szerint olyan belföldi vagy külföldi jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező gazdálkodó szervezet, amely megfelel a következő feltételeknek: 4

7 II/1. tulajdonosi szerkezete, a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló törvény szerint meghatározott tényleges tulajdonosa 1 megismerhető. Nyilatkozat tényleges tulajdonosokról: Név Születési hely, idő Anyja neve Lakcím Adószám/ adóazonosító jel Tulajdoni hányad Befolyás és szavazati jog mértéke II/2. az állam, amelyben az általam képviselt gazdálkodó szervezet adóilletőséggel rendelkezik: - az Európai Unió valamely tagállama: o Magyarország o egyéb:, vagy - az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásban részes állam:., vagy - a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet tagállama:..., vagy - olyan állam, amellyel Magyarországnak a kettős adóztatás elkerüléséről szóló egyezménye van:.. (a megfelelő aláhúzandó, illetve amennyiben nem Magyarország, kérjük az országot megnevezni) II/3. nem minősül a társasági adóról és az osztalékadóról szóló törvény szerint meghatározott ellenőrzött külföldi társaságnak 2. Nyilatkozat az ellenőrzött külföldi társasági minősítésről: Az általam képviselt szervezet magyarországi székhellyel rendelkezik, így nem ellenőrzött külföldi társaság; vagy Az általam képviselt szervezet nem rendelkezik magyarországi székhellyel. (A megfelelő aláhúzandó. Amennyiben a nyilatkozattevő által képviselt szervezet nem magyarországi székhelyű, úgy felmerül annak kérdése, hogy ellenőrzött külföldi társaságnak minősül-e, ezért szükséges az ellenőrzött külföldi társaságnak minősítéssel kapcsolatos következő rész kitöltése.) Az általam képviselt szervezet a társasági adóról és az osztalékadóról szóló évi LXXXI. törvény pontjában meghatározott feltételek figyelembe vételével nem minősül a társasági és az osztalékadóról szóló törvény szerinti meghatározott ellenőrzött külföldi társaságnak vagy a társasági adóról és az osztalékadóról szóló törvény szerint meghatározott ellenőrzött külföldi társaságnak minősül. (A megfelelő aláhúzandó) 1 A tényleges tulajdonos fogalmát a nyilatkozattal kapcsolatos segédlet tartalmazza ( 2 Az ellenőrzött külföldi társaság fogalmát a nyilatkozattal kapcsolatos segédlet tartalmazza ( 5

8 Amennyiben az általam képviselt gazdálkodó szervezet külföldi személy, illetve az üzletvezetés helye alapján külföldi illetékességű (a továbbiakban együtt: külföldi társaság), de székhelye, illetősége az Európai Unió tagállamában, az OECD tagállamában vagy olyan államban van, amellyel Magyarországnak hatályos egyezménye van a kettős adóztatás elkerülésére, nyilatkozom az adott államban a valódi gazdasági jelenlét tekintetében, az alábbiak szerint: Adóév Gazdálkodó szervezet neve, székhelye A külföldi társaság és adott államban lévő kapcsolt vállalkozási által együttesen saját eszközzel és munkaviszonyban foglalkoztatott munkavállalókkal végzett termelő, feldolgozó, mezőgazdasági, szolgáltató, befektetői, valamint kereskedelmi tevékenységéből származó bevételének aránya az összes bevételhez képest II/4. az általam képviselt gazdálkodó szervezetben közvetlenül vagy közvetetten több mint 25%-os tulajdonnal, befolyással vagy szavazati joggal bíró jogi személy, jogi személyiséggel nem rendelkező gazdálkodó szervezet tekintetében a II/1., II/2. és II/3. pont szerinti feltételek fennállnak. Az általam képviselt gazdálkodó szervezetben közvetlenül vagy közvetetten több mint 25 % - os tulajdonnal, befolyással vagy szavazati joggal bíró jogi személy, jogi személyiséggel nem rendelkező gazdálkodó szervezet megjelölése (név, székhely, tulajdoni hányada, befolyásának és szavazati jogának mértéke) (Ezen pontban a gazdálkodó szervezet nem természetes személy tulajdonosairól kell nyilatkozni. Minden olyan szervezet esetében, amely akárcsak közvetve, de több, mint 25%-os tulajdonnal, szavazati joggal vagy befolyással bír, függetlenül attól, hogy a tulajdonosi szerkezet melyik fokán található, nyilatkozni kell.) Nyilatkozat az általam képviselt gazdálkodó szervezetben közvetlenül vagy közvetetten több mint 25 % - os tulajdonnal, befolyással vagy szavazati joggal bíró jogi személy, jogi személyiséggel nem rendelkező gazdálkodó szervezet átláthatóságáról II/4.1. Az általam képviselt gazdálkodó szervezetben közvetlenül vagy közvetetten több mint 25 % - os tulajdonnal, befolyással vagy szavazati joggal bíró jogi személy, jogi személyiséggel nem rendelkező gazdálkodó szervezetek tényleges tulajdonosai (több érintett gazdálkodó szervezet esetében szervezetenként szükséges kitölteni): Nyilatkozat tényleges tulajdonosokról: Név Születési hely, idő Anyja neve Lakcím Adószám/ adóazonosító jel Tulajdoni hányad Befolyás és szavazati jog mértéke II/4.2. Az általam képviselt gazdálkodó szervezetben közvetlenül vagy közvetetten több mint 25 % - os tulajdonnal, befolyással vagy szavazati joggal bíró jogi személy, jogi személyiséggel nem rendelkező gazdálkodó szervezetek adóilletékessége (több érintett gazdálkodó szervezet esetében szervezetenként szükséges az adóilletőséget megjelölni): - az Európai Unió valamely tagállama: o Magyarország o egyéb:, vagy 6

9 - az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásban részes állam:., vagy - a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet tagállama:..., vagy - olyan állam, amellyel Magyarországnak a kettős adóztatás elkerüléséről szóló egyezménye van:.. (A megfelelő aláhúzandó, illetve amennyiben nem Magyarország, kérjük az országot megnevezni) II/4.3. Az általam képviselt gazdálkodó szervezetben közvetlenül vagy közvetetten több mint 25 % - os tulajdonnal, befolyással vagy szavazati joggal bíró jogi személy, jogi személyiséggel nem rendelkező gazdálkodó szervezetek ellenőrzött külföldi társasági minősítése (több érintett gazdálkodó szervezet esetében szervezetenként szükséges megjelölni): Magyarországi székhellyel rendelkezik, így nem ellenőrzött külföldi társaság. vagy Nem rendelkezik magyarországi székhellyel. (A megfelelő aláhúzandó. Amennyiben a nyilatkozattevő által képviselt szervezetben közvetlenül vagy közvetetten több mint 25 % - os tulajdonnal, befolyással vagy szavazati joggal bíró jogi személy, jogi személyiséggel nem rendelkező gazdálkodó szervezet nem magyarországi székhelyű, úgy felmerül annak kérdése, hogy ellenőrzött külföldi társaságnak minősül-e, ezért szükséges az ellenőrzött külföldi társaságnak minősítéssel kapcsolatos következő rész kitöltése. Az általam képviselt gazdálkodó szervezetben közvetlenül vagy közvetetten több mint 25%-os tulajdonnal, befolyással vagy szavazati joggal bíró jogi személy, jogi személyiséggel nem rendelkező gazdálkodó szervezet a társasági adóról és az osztalékadóról szóló évi LXXXI. törvény pontjában meghatározott feltételek figyelembe vételével nem minősül a társasági és az osztalékadóról szóló törvény szerinti meghatározott ellenőrzött külföldi társaságnak vagy a társasági adóról és az osztalékadóról szóló törvény szerint meghatározott ellenőrzött külföldi társaságnak minősül. (A megfelelő aláhúzandó.) Amennyiben az általam képviselt gazdálkodó szervezetben közvetlenül vagy közvetetten több mint 25%-os tulajdonnal, befolyással vagy szavazati joggal bíró jogi személy, jogi személyiséggel nem rendelkező gazdálkodó szervezet külföldi személy, illetve az üzletvezetés helye alapján külföldi illetékességű (a továbbiakban együtt: külföldi társaság), de székhelye, illetősége az Európai Unió tagállamában, az OECD tagállamában vagy olyan államban van, amellyel Magyarországnak hatályos egyezménye van a kettős adóztatás elkerülésére, nyilatkozom az adott államban a valódi gazdasági jelenlét tekintetében,, az alábbiak szerint: Adóév Az általam képviselt gazdálkodó szervezetben közvetlenül vagy közvetetten több mint 25%-os tulajdonnal, befolyással vagy szavazati joggal bíró jogi személy, jogi személyiséggel nem rendelkező gazdálkodó szervezet A külföldi társaság és adott államban lévő kapcsolt vállalkozási által együttesen saját eszközzel és munkaviszonyban foglalkoztatott munkavállalókkal végzett termelő, feldolgozó, mezőgazdasági, szolgáltató, befektetői, valamint kereskedelmi tevékenységéből származó bevételének aránya az összes bevételhez képest 7

10 III. Az általam képviselt szervezet (a megfelelő aláhúzandó) - civil szervezet vagy - vízitársulat CIVIL SZERVEZETEK, VÍZITÁRSULATOK átlátható szervezetnek minősül, azaz az Nvt. 3. (1) bekezdés 1. pont c) alpont szerint az általam képviselt szervezet III/1. vezető tisztségviselői megismerhetők. az általam képviselt szervezet vezető tisztségviselői: Vezető tisztségviselő neve Születési helye, ideje Anyja neve Tisztsége Adószám/adóazonosí tó III/2. az általam képviselt szervezet, valamint ezek vezető tisztségviselői nem átlátható szervezetben nem rendelkeznek 25 % - ot meghaladó részesedéssel, Az általam képviselt szervezet, valamint a ca) pont szerinti vezető tisztségviselői az alábbi szervezet(ek)ben rendelkeznek 25 % - ot meghaladó részesedéssel: Vezető tisztségviselő neve, tisztsége Szervezet neve Adószám Részesedés mértéke Ezek a szervezet(ek) átlátható(ak), azaz: - III./2.1. tulajdonosi szerkezetük, a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló törvény szerint meghatározott tényleges tulajdonosuk megismerhető, amelyről az alábbiak szerint nyilatkozom (több érintett gazdálkodó szervezet esetében szervezetenként szükséges kitölteni): Nyilatkozat tényleges tulajdonosokról: Név Születési hely, idő Anyja neve Lakcím Adószám/ adóazonosító jel Tulajdoni hányad Befolyás és szavazati jog mértéke - III/2.2. Ezen szervezet(ek) adóilletékessége (több érintett gazdálkodó szervezet esetében szervezetenként szükséges az adóilletőséget megjelölni): - az Európai Unió valamely tagállama: o Magyarország o egyéb:, vagy 8

11 - az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásban részes állam:., vagy - a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet tagállama:..., vagy - olyan állam, amellyel Magyarországnak a kettős adóztatás elkerüléséről szóló egyezménye van:.. (a megfelelőt kérjük aláhúzni, illetve amennyiben nem Magyarország, kérjük az országot megnevezni) - III/2.3. Ezen szervezet(ek) ellenőrzött külföldi társasági minősítése (több érintett gazdálkodó szervezet esetében szervezetenként szükséges megjelölni): Magyarországi székhellyel rendelkezik, így nem ellenőrzött külföldi társaság. vagy Nem rendelkezik magyarországi székhellyel. (A megfelelő aláhúzandó. Amennyiben a szervezet nem magyarországi székhelyű, úgy felmerül annak kérdése, hogy ellenőrzött külföldi társaságnak minősül-e, ezért szükséges az ellenőrzött külföldi társaságnak minősítéssel kapcsolatos következő rész kitöltése.) Ezen szervezet a társasági adóról és az osztalékadóról szóló évi LXXXI. törvény pontjában meghatározott feltételek figyelembe vételével nem minősül a társasági és az osztalékadóról szóló törvény szerinti meghatározott ellenőrzött külföldi társaságnak vagy a társasági adóról és az osztalékadóról szóló törvény szerint meghatározott ellenőrzött külföldi társaságnak minősül. (A megfelelő aláhúzandó.) Amennyiben ezen szervezet külföldi személy, illetve az üzletvezetés helye alapján külföldi illetékességű (a továbbiakban együtt: külföldi társaság), de székhelye, illetősége az Európai Unió tagállamában, az OECD tagállamában vagy olyan államban van, amellyel Magyarországnak hatályos egyezménye van a kettős adóztatás elkerülésére, nyilatkozom az adott államban a valódi gazdasági jelenlét tekintetében, az alábbiak szerint: Adóév A szervezet megnevezése A külföldi társaság és adott államban lévő kapcsolt vállalkozási által együttesen saját eszközzel és munkaviszonyban foglalkoztatott munkavállalókkal végzett termelő, feldolgozó, mezőgazdasági, szolgáltató, befektetői, valamint kereskedelmi tevékenységéből származó bevételének aránya az összes bevételhez képest - III/2.4. Ezen szervezetben (azaz azon szervezetben, amelyben az általam képviselt szervezetnek, valamint annak vezető tisztségviselőinek 25 % - ot meghaladó részesedéssel rendelkeznek) közvetlenül vagy közvetetten több mint 25 % - os tulajdonnal, befolyással vagy szavazati joggal bíró jogi személy, jogi személyiséggel nem rendelkező gazdálkodó szervezet átlátható, azaz: Nyilatkozat azoknak a szervezeteknek az átláthatóságáról, amelyek közvetlenül vagy közvetetten több mint 25 % - os tulajdonnal, befolyással vagy szavazati joggal rendelkeznek olyan gazdálkodó szervezetben, amelyben a civil szervezet, vízitársulat vagy ezekre vezető tisztségviselői 25 % - ot meghaladó részesedéssel rendelkeznek: 9

12 Gazdálkodó szervezet neve Adószám Részesedés mértéke % - ban Adóilletősége Tényleges tulajdonos(ok) Tényleges tulajdonosok adószáma Adóév Gazdálkodó szervezet neve, székhelye A külföldi társaság és adott államban lévő kapcsolt vállalkozási által együttesen saját eszközzel és munkaviszonyban foglalkoztatott munkavállalókkal végzett termelő, feldolgozó, mezőgazdasági, szolgáltató, befektetői, valamint kereskedelmi tevékenységéből származó bevételének aránya az összes bevételhez képest III./3. az állam, amelyben az általam képviselt szervezet székhelye van: - az Európai Unió valamely tagállama: o Magyarország o egyéb:, vagy - az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásban részes állam:, vagy - a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet tagállama:., vagy - olyan tagállam vagy olyan állam, amellyel Magyarországnak a kettős adóztatás elkerüléséről szóló egyezménye van:. (A megfelelő aláhúzandó, illetve amennyiben nem Magyarország, kérjük az országot megnevezni.) Kijelentem, hogy az általam képviselt szervezet alapító (létesítő) okirata, illetve külön jogszabály szerinti nyilvántartásba vételt igazoló okirata alapján jogosult vagyok a szervezet képviseletére (és cégjegyzésére). Felelősségem teljes tudatában kijelentem, hogy a vonatkozó jogszabályokat megismertem, amelyek alapján társaságom átlátható szervezetnek minősül. Nyilatkozom, hogy amennyiben a nyilatkozatban foglalt adatokban változás áll be, azt Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzatának haladéktalanul bejelentem. Kelt..... Cégszerű aláírás 10

NYILATKOZAT ÁTLÁTHATÓSÁGRÓL. (Konzorciumi partnerenként kell benyújtani)

NYILATKOZAT ÁTLÁTHATÓSÁGRÓL. (Konzorciumi partnerenként kell benyújtani) NYILATKOZAT ÁTLÁTHATÓSÁGRÓL (Konzorciumi partnerenként kell benyújtani) az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 50. (1) bekezdés c) és a nemzeti onról szóló 2011. évi CXCVI. törvény 3. (1) 1.

Részletesebben

NYILATKOZAT ÁTLÁTHATÓSÁGRÓL

NYILATKOZAT ÁTLÁTHATÓSÁGRÓL NYILATKOZAT ÁTLÁTHATÓSÁGRÓL Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény (Áht.) 41. (6) bekezdése, 50. (1) bekezdés c) pontja és a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény (Nvt.) 3. (1) bekezdés

Részletesebben

NYILATKOZAT ÁTLÁTHATÓSÁGRÓL

NYILATKOZAT ÁTLÁTHATÓSÁGRÓL NYILATKOZAT ÁTLÁTHATÓSÁGRÓL Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény (Áht.) 50. (1) bekezdés c) pontja és a nemzeti onról szóló 2011. évi CXCVI. törvény (Nvt.) 3. (1) bekezdés 1. pontja alapján

Részletesebben

NYILATKOZAT ÁTLÁTHATÓSÁGRÓL

NYILATKOZAT ÁTLÁTHATÓSÁGRÓL NYILATKOZAT ÁTLÁTHATÓSÁGRÓL Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény (Áht.) 50. (1) bekezdés c) pontja és a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény (Nvt.) 3. (1) bekezdés 1. pontja alapján

Részletesebben

NYILATKOZAT a nemzeti vagyonról szóló évi CXCVI. törvény (Nvt.) átlátható szervezet fogalmára vonatkozó feltételeknek való megfelelőségről

NYILATKOZAT a nemzeti vagyonról szóló évi CXCVI. törvény (Nvt.) átlátható szervezet fogalmára vonatkozó feltételeknek való megfelelőségről NYILATKOZAT a nemzeti onról szóló 2011. évi CXCVI. törvény (Nvt.) átlátható szervezet fogalmára vonatkozó feltételeknek való megfelelőségről Nyilatkozattevő: Szervezet neve:. Székhelye:. Cégjegyzékszáma:.

Részletesebben

NYILATKOZAT ÁTLÁTHATÓSÁGRÓL

NYILATKOZAT ÁTLÁTHATÓSÁGRÓL NYILATKOZAT ÁTLÁTHATÓSÁGRÓL az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 50. (1) bekezdés c) és a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény 3. (1) bekezdés 1. pontjának való megfelelésről

Részletesebben

ÁTLÁTHATÓSÁGI NYILATKOZAT

ÁTLÁTHATÓSÁGI NYILATKOZAT ÁTLÁTHATÓSÁGI NYILATKOZAT az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 50. (1) bekezdés c) és a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény 3. (1) bekezdés 1. pontjának való megfelelésről I.

Részletesebben

Pályázati azonosító: Átláthatósági nyilatkozat

Pályázati azonosító: Átláthatósági nyilatkozat Jelen nyilatkozat kitöltési segédlete az NKA portálon (www.nka.hu) a Főoldalon megtalálható. Támogatott neve: Pályázati azonosító: pály név pály az Átláthatósági nyilatkozat az államháztartásról szóló

Részletesebben

Soproni Járási Hivatal

Soproni Járási Hivatal Soproni Járási Hivatal TOP-6.8.2-15-SP1-2016-00001 Nyilatkozat az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 50. (1) bekezdés c) pontjának és a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény 3.

Részletesebben

Pályázat benyújtásához. A jelen nyilatkozatot nem kell kitöltenie a következő szervezeteknek:

Pályázat benyújtásához. A jelen nyilatkozatot nem kell kitöltenie a következő szervezeteknek: Nyilatkozat az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 50. (1) bekezdés c) és a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény 3. (1) 1. pontjának való megfelelésről Pályázat benyújtásához I.

Részletesebben

Az I. pont alá nem tartozó jogi személyek vagy jogi személyiséggel nem rendelkező gazdálkodó szervezetek

Az I. pont alá nem tartozó jogi személyek vagy jogi személyiséggel nem rendelkező gazdálkodó szervezetek Nyilatkozat az államháztartásról szóló 2011 évi CXCV törvény 41 (6) bekezdés, 50 (1) bekezdés c) és a nemzeti vagyonról szóló 2011 évi CXCVI törvény 3 (1) 1 pontjának való megfelelésről I Törvény erejénél

Részletesebben

Támogató döntéssel, támogatási szerződéssel/okirattal rendelkező pályázók esetén

Támogató döntéssel, támogatási szerződéssel/okirattal rendelkező pályázók esetén Nyilatkozat az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 50. (1) bekezdés c) és a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény 3. (1) 1. pontjának való megfelelésről Támogató döntéssel, támogatási

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgárm es tere

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgárm es tere Salgótarján Megyei Jogú Város Polgárm es tere Szám:34.659/2012. Tisztelt Közgyűlés! J a v a s l a t a Beszterce Kosárlabda Klub sportegyesület férfi kosárlabda csapatainak 2012-2013. évi bajnoki szezonra

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere Szám:3901-1/2013. Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere Tisztelt Közgyűlés! J a v a s l a t Papp Ildikó sífutónak a 2014. évi XXII. téli olimpiai játékokra való felkészülésének támogatására Salgótarján

Részletesebben

Az általam képviselt szervezet olyan belföldi / külföldi 1

Az általam képviselt szervezet olyan belföldi / külföldi 1 sz. szerződés... sz. melléklete Nyilatkozat az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 41. (6) bekezdésében foglaltaknak való megfelelésről a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény 3.

Részletesebben

3. A szervezet, illetve vezető tisztségviselője 25%-ot meghaladó tulajdoni részesedésével működő szervezet(ek) megnevezése: Érintett neve:

3. A szervezet, illetve vezető tisztségviselője 25%-ot meghaladó tulajdoni részesedésével működő szervezet(ek) megnevezése: Érintett neve: Nyilatkozat az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 50. (1) bekezdés c) pontjának és a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény 3. (1) bekezdés 1. pontjának való megfelelésről III. Civil

Részletesebben

Alulírott, (név).., mint a (cégnév) (adószám).

Alulírott, (név).., mint a (cégnév) (adószám). 34 6. sz. melléklet Nyilatkozat az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 50. (1) bekezdés c) és a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény 3. (1) 1. pontjának való megfelelésről I. Törvény

Részletesebben

ÁTLÁTHATÓSÁGI NYILATKOZAT a nemzeti vagyonról szóló évi CXCVI. tv. (Nvtv.) 3. (1) bek. 1. b) pontjában meghatározott

ÁTLÁTHATÓSÁGI NYILATKOZAT a nemzeti vagyonról szóló évi CXCVI. tv. (Nvtv.) 3. (1) bek. 1. b) pontjában meghatározott ÁTLÁTHATÓSÁGI NYILATKOZAT a nemzeti onról szóló 2011. évi CXCVI. tv. (Nvtv.) 3. (1) bek. 1. b) pontjában meghatározott BELFÖLDI VAGY KÜLFÖLDI JOGI SZEMÉLY, VAGY JOGI SZEMÉLYISÉGGEL NEM RENDELKEZŐ GAZDÁLKODÓ

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgárm es tere

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgárm es tere Salgótarján Megyei Jogú Város Polgárm es tere Szám:44.755/2012. J a v a s l a t Papp Ildikó sífutónak a 2014. évi XXII. téli olimpiai játékokra való felkészülésének támogatására Tisztelt Közgyűlés! Salgótarján

Részletesebben

ÁTLÁTHATÓSÁGI NYILATKOZAT a nemzeti vagyonról szóló évi CXCVI. tv. (Nvtv.) 3. (1) bek. 1. b) pontjában meghatározott

ÁTLÁTHATÓSÁGI NYILATKOZAT a nemzeti vagyonról szóló évi CXCVI. tv. (Nvtv.) 3. (1) bek. 1. b) pontjában meghatározott ÁTLÁTHATÓSÁGI NYILATKOZAT a nemzeti onról szóló 2011. évi CXCVI. tv. (Nvtv.) 3. (1) bek. 1. b) pontjában meghatározott BELFÖLDI VAGY KÜLFÖLDI JOGI SZEMÉLY, VAGY JOGI SZEMÉLYISÉGGEL NEM RENDELKEZŐ GAZDÁLKODÓ

Részletesebben

ÁTLÁTHATÓSÁGI NYILATKOZAT a nemzeti vagyonról szóló évi CXCVI. tv. (Nvtv.) 3. (1) bek. 1. b) pontjában meghatározott

ÁTLÁTHATÓSÁGI NYILATKOZAT a nemzeti vagyonról szóló évi CXCVI. tv. (Nvtv.) 3. (1) bek. 1. b) pontjában meghatározott 1 ÁTLÁTHATÓSÁGI NYILATKOZAT a nemzeti onról szóló 2011. évi CXCVI. tv. (Nvtv.) 3. (1) bek. 1. b) pontjában meghatározott BELFÖLDI VAGY KÜLFÖLDI JOGI SZEMÉLY, VAGY JOGI SZEMÉLYISÉGGEL NEM RENDELKEZŐ GAZDÁLKODÓ

Részletesebben

II. a nemzeti vagyonról szóló évi CXCVI. tv. (Nvtv.) 3. (1) bek. 1.pont b) alpontjában meghatározott

II. a nemzeti vagyonról szóló évi CXCVI. tv. (Nvtv.) 3. (1) bek. 1.pont b) alpontjában meghatározott II. a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. tv. (Nvtv.) 3. (1) bek. 1.pont b) alpontjában meghatározott BELFÖLDI VAGY KÜLFÖLDI JOGI SZEMÉLY, VAGY JOGI SZEMÉLYISÉGGEL NEM RENDELKEZŐ GAZDÁLKODÓ SZERVEZET

Részletesebben

MOSONMAGYARÓVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT. 32/2017. (IX. 22.) önkormányzati rendelete. az átláthatóságról

MOSONMAGYARÓVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT. 32/2017. (IX. 22.) önkormányzati rendelete. az átláthatóságról MOSONMAGYARÓVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 32/2017. (IX. 22.) önkormányzati rendelete az átláthatóságról Mosonmagyaróvár Város Önkormányzat Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk (2)

Részletesebben

A jelen nyilatkozatot nem kell kitöltenie a következő szervezeteknek:

A jelen nyilatkozatot nem kell kitöltenie a következő szervezeteknek: Nyilatkozat az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 50. (1) bekezdés c) és a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény 3. (1) 1. pontjának való megfelelésről A nyilatkozatban kért adatokat

Részletesebben

Támogató döntéssel, támogatási szerződéssel/okirattal rendelkező pályázók. I. Törvény erejénél fogva átlátható szervezetek

Támogató döntéssel, támogatási szerződéssel/okirattal rendelkező pályázók. I. Törvény erejénél fogva átlátható szervezetek Nyilatkozat az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 50. (1) bekezdés c) és a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény 3. (1) 1. pontjának való megfelelésről Támogató döntéssel, támogatási

Részletesebben

Átláthatósági nyilatkozat

Átláthatósági nyilatkozat oldal 1 / 6 Átláthatósági nyilatkozat a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény 3. (1) bekezdés 1. pontjában meghatározott belföldi vagy külföldi jogi személyek vagy jogi személyiséggel nem rendelkező

Részletesebben

a 20/2013. (XI.26.) önkormányzati rendelet módosításáról

a 20/2013. (XI.26.) önkormányzati rendelet módosításáról Rétság Város Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2018. (V. 28.) önkormányzati rendelete az államháztartáson kívüli forrás átvételéről és átadásáról szóló a 20/2013. (XI.26.) önkormányzati rendelet módosításáról

Részletesebben

Pályázati adatlap. a szervezet képviselőjének aláírása

Pályázati adatlap. a szervezet képviselőjének aláírása A pályázó neve Pályázati adatlap Bugac Nagyközségi Önkormányzat és Bugacpusztaháza Községi Önkormányzat Társult Képviselő-testülete címe adószáma cégjegyzékszáma Képviselő neve, elérhetősége A pályázott

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere Szám: 19342/2018. Tisztelt Közgyűlés! J a v a s l a t a Beszterce Kosárlabda Klub sportegyesület férfi kosárlabda csapatainak 2018-2019. évi bajnoki szezonra

Részletesebben

NYILATKOZAT ÁTLÁTHATÓ SZERVEZETRŐL

NYILATKOZAT ÁTLÁTHATÓ SZERVEZETRŐL NYILATKOZAT ÁTLÁTHATÓ SZERVEZETRŐL 1. Alulírott.... (képviseletre jogosult családi és utóneve) (születéskori családi és utónév /ha különböző/:.., születési hely, idő:., anyja születési családi és utóneve:

Részletesebben

PÁLYÁZATI JELENTKEZÉSI LAP Jogi személy, jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaság részére

PÁLYÁZATI JELENTKEZÉSI LAP Jogi személy, jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaság részére PÁLYÁZATI JELENTKEZÉSI LAP Jogi személy, jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaság részére Név: Telefon- telefax szám: E-mail cím: Az értékesítésre meghirdetett Budapest Főváros VII. kerület..

Részletesebben

ÁTLÁTHATÓSÁGI NYILATKOZAT

ÁTLÁTHATÓSÁGI NYILATKOZAT ÁTLÁTHATÓSÁGI NYILATKOZAT (kitöltendő, ha NIIF Intézet költségvetési támogatásnak minősülő kifizetést teljesít) Alulírott,mint a(z) (cég/szervezet neve), (székhelye), (adószáma) nyilatkozattételre jogosult

Részletesebben

Az I. pont alá nem tartozó jogi személyek vagy jogi személyiséggel nem rendelkező gazdálkodó szervezetek

Az I. pont alá nem tartozó jogi személyek vagy jogi személyiséggel nem rendelkező gazdálkodó szervezetek KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 50. (1) bekezdés c) és a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény 3. (1) bekezdés 1. pontjának való megfelelésről szóló átláthatósági

Részletesebben

JOGI KÖRNYEZET. Az államháztartásról szóló évi CXV. törvény Végrehajtási rendeletek.

JOGI KÖRNYEZET. Az államháztartásról szóló évi CXV. törvény Végrehajtási rendeletek. JOGI KÖRNYEZET Magyarország Alaptörvénye rögzíti, hogy az állam és a helyi önkormányzat tulajdona nemzeti vagyon. A 38. cikk előírja továbbá hogy a nemzeti vagyon megőrzésének, védelmének és a nemzeti

Részletesebben

PÁLYÁZATI AJÁNLAT. havi bérleti díj összege: nettó/bruttó..,- Ft+ÁFA/év

PÁLYÁZATI AJÁNLAT. havi bérleti díj összege: nettó/bruttó..,- Ft+ÁFA/év PÁLYÁZATI AJÁNLAT Alulírott. (Cégnév/Név).. (Székhely/cím).. cégjegyzékszám. Képviseli: (Név). (titulus) Pályázati felhívás ingatlan bérlésére un. Bormúzeum és a hozzá tartozó helyiségek tárgyú pályázati

Részletesebben

AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS az Eötvös József Főiskola 3 db tantermének bérbeadása február január. 31-ig

AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS az Eötvös József Főiskola 3 db tantermének bérbeadása február január. 31-ig AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS az Eötvös József Főiskola 3 db tantermének bérbeadása 2018. február. 01-2023. január. 31-ig a) Az ajánlatkérő neve, címe, telefon és telefax száma: Eötvös József Főiskola, Baja,

Részletesebben

Pályázati felhívás természetbeni támogatás elnyerésére Táncsics u. 10. szám alatti ingatlan használatára

Pályázati felhívás természetbeni támogatás elnyerésére Táncsics u. 10. szám alatti ingatlan használatára Pályázati felhívás természetbeni támogatás elnyerésére Táncsics u. 10. szám alatti ingatlan használatára Budapest Főváros XVI. kerületi Önkormányzat Képviselő-testületének Kulturális és Sport Bizottsága

Részletesebben

PÁLYÁZATI/KÉRELEM/ADATLAP

PÁLYÁZATI/KÉRELEM/ADATLAP 1. számú melléklet PÁLYÁZATI/KÉRELEM/ADATLAP Kérjük olvashatóan, nyomtatott nagybetűkkel kitölteni! 1. PÁLYÁZÓ ADATAI Pályázó megnevezése: Irányítószáma: Település: Utca, házszám: Telefonszám/ok/: Adószám:

Részletesebben

Pályázati felhívás Nemzetiségi Önkormányzatok támogatására

Pályázati felhívás Nemzetiségi Önkormányzatok támogatására Pályázati felhívás Nemzetiségi Önkormányzatok támogatására Budapest Főváros XVI. kerületi Önkormányzat Képviselő-testületének Kulturális és Sport Bizottsága 2015. évben a kerületben működő Nemzetiségi

Részletesebben

Átláthatósági nyilatkozatok. Átláthatósági nyilatkozat

Átláthatósági nyilatkozatok. Átláthatósági nyilatkozat 5. melléklet Átláthatósági nyilatkozatok Átláthatósági nyilatkozat a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény 3. (1) bekezdés 1. a) pontjában meghatározott átlátható szervezetek részére az államháztartásról

Részletesebben

Dunaföldvár Város Önkormányzata 7020 Dunaföldvár Kossuth L. u. 2 F E L H Í V Á S

Dunaföldvár Város Önkormányzata 7020 Dunaföldvár Kossuth L. u. 2 F E L H Í V Á S Dunaföldvár Város Önkormányzata 7020 Dunaföldvár Kossuth L. u. 2 7020 Dunaföldvár Pf : 23 75/541-550,75/541-551 75/541-555 F E L H Í V Á S Valamennyi Dunaföldvári Civil Szervezet Vezetőjének A civil szervezetek

Részletesebben

Kedvezményezetti Nyilatkozat I.

Kedvezményezetti Nyilatkozat I. Kedvezményezetti Nyilatkozat I. A(z)...... az kedvezményezett megnevezése...... (.; ÁHT azonosító/cégjegyzékszám/nyilvántartásba vételi okirat száma:.; adószám:.; képviselője (név, beosztás):.. ) nevében

Részletesebben

Intézményi Nyilatkozat I.

Intézményi Nyilatkozat I. Intézményi Nyilatkozat I. A(z)............ (.; ÁHT azonosító/cégjegyzékszám/nyilvántartásba vételi okirat száma:.; adószám:.; képviselője (név, beosztás):.. ) nevében a támogatásra

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere. Javaslat a,,salgó 2018 Rallye megrendezésének támogatására

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere. Javaslat a,,salgó 2018 Rallye megrendezésének támogatására Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere Iktatószám: 9565/2018 Javaslat a,,salgó 2018 Rallye megrendezésének támogatására Tisztelt Közgyűlés! Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzatának támogatásával

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS KÓRHÁZI BÜFÉ ÜZEMELTETÉSÉRE

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS KÓRHÁZI BÜFÉ ÜZEMELTETÉSÉRE PÁLYÁZATI FELHÍVÁS KÓRHÁZI BÜFÉ ÜZEMELTETÉSÉRE 1. A pályázat kiíró neve címe és elérhetőségei: Szent Pantaleon Kórház-Rendelőintézet Dunaújváros (2400 Dunaújváros, Korányi S. u. 4-6.) jelen pályázat vonatkozásában

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS KÓRHÁZI BÜFÉ ÜZEMELTETÉSÉRE

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS KÓRHÁZI BÜFÉ ÜZEMELTETÉSÉRE PÁLYÁZATI FELHÍVÁS KÓRHÁZI BÜFÉ ÜZEMELTETÉSÉRE 1. A pályázat kiíró neve címe és elérhetőségei: Szent Pantaleon Kórház-Rendelőintézet Dunaújváros (2400 Dunaújváros, Korányi S. u. 4-6.) jelen pályázat vonatkozásában

Részletesebben

SEGÉDLET AZ ÁTLÁTHATÓSÁGRÓL SZÓLÓ NYILATKOZATHOZ

SEGÉDLET AZ ÁTLÁTHATÓSÁGRÓL SZÓLÓ NYILATKOZATHOZ SEGÉDLET AZ ÁTLÁTHATÓSÁGRÓL SZÓLÓ NYILATKOZATHOZ A nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény (Nvt.) 3. (1) bekezdés 1. pont b) alpontja alapján, gazdálkodó szervezet esetében Átláthatósággal kapcsolatos

Részletesebben

1. Kérelmező/pályázó szervezet adatai

1. Kérelmező/pályázó szervezet adatai 1. Kérelmező/pályázó szervezet adatai 2 1.1 A szervezet megnevezése: Hittel a Nemzetért Alapítvány 1.2 A szervezet székhelye: 1163 Budapest Thököly út 88. 1.3 Az aláírásra jogosult képviselő neve, címe:

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere Szám: 786-3/2018 Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere JAVASLAT TOP-6.9.1-15-ST1-2016-00001 azonosító számú projekthez tartozó Mozgáskorlátozottak Egymást Segítők Egyesülete kölcsönszerződésének

Részletesebben

AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS

AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS az Eötvös József Főiskola vagyonkezelésében lévő ingatlan területének bérletére ital/étel automata üzemeltetésére vonatkozóan 2017. december 1. - 2022. november 30. a) Az ajánlatkérő

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE

BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE Készült a 2016. március 9. napján tartandó képviselő-testületi ülésre. Készítette: Bálintné Gayer Viktória költségvetési és pénzügyi referens Tárgy:

Részletesebben

ÁTLÁTHATÓSÁGI NYILATKOZAT

ÁTLÁTHATÓSÁGI NYILATKOZAT ÁTLÁTHATÓSÁGI NYILATKOZAT az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 50. (1) bekezdés c) és a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény 3. (1) bekezdés 1. pontjának való megfelelésről Alulírott,....(név),

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere Szám: 12952/2017. Javaslat a Salgótarján testvérvárosaiból meghívott művészek részvételével megrendezett XXII. Ceredi Nemzetközi Kortárs Művésztelep támogatására

Részletesebben

AJÁNLATTEVŐI NYILATKOZATOK

AJÁNLATTEVŐI NYILATKOZATOK 5. sz. melléklet a 30700/19944 /2017. számú anyag dokumentációjába AJÁNLATTEVŐI NYILATKOZATOK 1. sz. nyilatkozatminta N Y I L A T K O Z A T a Kbt. 66. (2) bekezdése alapján 1. rész (valamennyi ajánlattal

Részletesebben

I. Fejezet. Általános rendelkezések

I. Fejezet. Általános rendelkezések Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2015. (III.03.) önkormányzati rendelete az önkormányzat által államháztartáson kívülre nyújtott forrás átadásáról és államháztartáson

Részletesebben

Debreceni Közterület Felügyelet :4026 Debrecen, Bem tér 14. Tel: (52) Fax: (52)

Debreceni Közterület Felügyelet :4026 Debrecen, Bem tér 14. Tel: (52) Fax: (52) Ügyintéző: Debreceni Közterület Felügyelet :4026 Debrecen, Bem tér 14. Tel: (52) 502-530 Fax: (52) 502-538 :hasznositas@kozterf.hu, www.kozteruletfelugyelet.hu Ügyiratszám: SZERZŐDÉSI AJÁNLAT KÖZTERÜLET

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT. ADATLAP kérelemhez/pályázathoz

BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT. ADATLAP kérelemhez/pályázathoz BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT Kérelmező/pályázó szervezet neve, címe: ADATLAP kérelemhez/pályázathoz Pályázat címe: Beküldendő: Budapest Főváros XVI. kerületi Önkormányzat Polgármestere 1163

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere. Javaslat a,,salgó 2017 (rallye) megrendezésének támogatására

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere. Javaslat a,,salgó 2017 (rallye) megrendezésének támogatására Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere Iktatószám: 3624/2017 Javaslat a,,salgó 2017 (rallye) megrendezésének támogatására Tisztelt Közgyűlés! A tavalyi évben megrendezésre került a,,salgó 2016 elnevezésű,

Részletesebben

POLGÁRMESTER 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON +36 84 504100 FAX: +36 84 504103

POLGÁRMESTER 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON +36 84 504100 FAX: +36 84 504103 SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON +36 84 504100 FAX: +36 84 504103 Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő. Siófok, 2014. január 08. Dr. Pavlek Tünde sk.

Részletesebben

ÚTMUTATÓ átláthatósági nyilatkozat kitöltéséhez

ÚTMUTATÓ átláthatósági nyilatkozat kitöltéséhez ÚTMUTATÓ átláthatósági nyilatkozat kitöltéséhez A nyilatkozat egy általános adatközlő részből valamint három speciális részből áll (I., II., III.), a szervezetnek csak az általános adatközlő részt valamint

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A MÓRÁGYON MŰKÖDŐ CIVILSZERVEZETEK MŰKÖDÉSI TÁMOGATÁSÁRA

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A MÓRÁGYON MŰKÖDŐ CIVILSZERVEZETEK MŰKÖDÉSI TÁMOGATÁSÁRA PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A MÓRÁGYON MŰKÖDŐ CIVILSZERVEZETEK MŰKÖDÉSI TÁMOGATÁSÁRA I. Mórágy Község Önkormányzatának Képviselő-testülete elismeri és támogatja azt a tevékenységet, amelyet a mórágyi civil szervezetek

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Alpolgármestere. J A VA S L A T az önkormányzat tulajdonában lévő Csalános úti sporttelep használatba adására

Salgótarján Megyei Jogú Város Alpolgármestere. J A VA S L A T az önkormányzat tulajdonában lévő Csalános úti sporttelep használatba adására Salgótarján Megyei Jogú Város Alpolgármestere Iktatószám: 2025/2014. J A VA S L A T az önkormányzat tulajdonában lévő Csalános úti sporttelep használatba adására Tisztelt Közgyűlés! Salgótarján Megyei

Részletesebben

Kódszám: AMC-P-18-3 Élelmiszeripari ismeretterjesztő és szemléletformáló kiadványok elkészítése. támogatására.

Kódszám: AMC-P-18-3 Élelmiszeripari ismeretterjesztő és szemléletformáló kiadványok elkészítése. támogatására. Pályázati felhívás Az Agrármarketing Centrum Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság nyílt pályázati felhívást tesz közzé A sertéságazat helyzetét javító stratégiai intézkedések támogatása tárgyában Kódszám:

Részletesebben

8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON +36 84 504100 FAX: +36 84 504103

8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON +36 84 504100 FAX: +36 84 504103 SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON +36 84 504100 FAX: +36 84 504103 Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő. Siófok, 2013. november 13. Dr. Pavlek Tünde

Részletesebben

Előterjesztés. Bicskei Barátság Horgász Egyesület támogatási kérelméről

Előterjesztés. Bicskei Barátság Horgász Egyesület támogatási kérelméről Előterjesztés Bicskei Barátság Horgász Egyesület támogatási kérelméről 1. előterjesztés száma: 252/2017 2. előterjesztést készítő személy neve: Kollár-Vincze Viktória 3. előterjesztést készítésében közreműködő

Részletesebben

Készült: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. november 27-i nyílt üléséről

Készült: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. november 27-i nyílt üléséről Abony Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2740 Abony, Kossuth tér 1. 18-23/2014/JT Tárgy: jkv-i kivonat Készült: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. november 27-i nyílt üléséről Napirend:

Részletesebben

Pályázati felhívás Az Agrármarketing Centrum Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság nyílt pályázati felhívást tesz közzé

Pályázati felhívás Az Agrármarketing Centrum Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság nyílt pályázati felhívást tesz közzé Pályázati felhívás Az Agrármarketing Centrum Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság nyílt pályázati felhívást tesz közzé Kódszám: AMC-P-17-6 A belföldön megvalósuló, elsősorban tudástranszfer célú rendezvények

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város

Salgótarján Megyei Jogú Város Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere Szám: 17604/017 Javaslat a Megyei Jogú Városok Szövetségével a kárpátaljai magyar családok támogatására megkötött megállapodás. számú módosítására Tisztelt Közgyűlés!

Részletesebben

Érkezett 2012 APR 16. 2012. évi... törvény a nem átlátható cégek állami finanszírozásának teljes tilalmáró l

Érkezett 2012 APR 16. 2012. évi... törvény a nem átlátható cégek állami finanszírozásának teljes tilalmáró l LA, :,-.dggyú'i,,s Hivatal a?rarttányrs if :1 \( o- N- Érkezett 2012 APR 16. 2012. évi... törvény a nem átlátható cégek állami finanszírozásának teljes tilalmáró l Az Országgyűlés a közpénzekkel való átlátható

Részletesebben

TÁMOGATÁSI SZERZŐDÉS Utófinanszírozott támogatáshoz

TÁMOGATÁSI SZERZŐDÉS Utófinanszírozott támogatáshoz Ügyiratszám: 08-8/1562-3. TÁMOGATÁSI SZERZŐDÉS Utófinanszírozott támogatáshoz amely létrejött egyrészről: Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata székhely: 7621 Pécs, Széchenyi tér 1., adószám: 15735612-2-02

Részletesebben

Előterjesztés. Az Országos Mentőszolgálat Közép-dunántúli Regionális Mentőszervezet támogatási kérelméről

Előterjesztés. Az Országos Mentőszolgálat Közép-dunántúli Regionális Mentőszervezet támogatási kérelméről Előterjesztés Az Országos Mentőszolgálat Közép-dunántúli Regionális Mentőszervezet támogatási kérelméről 1. előterjesztés száma: 83/2019. 2. előterjesztést készítő személy neve: Dankó Anikó 3. előterjesztést

Részletesebben

VERSENYEZTETÉSI ELJÁRÁSBAN AJÁNLATTEVŐI NYILATKOZAT 1 (kizáró okok nyilatkozata)

VERSENYEZTETÉSI ELJÁRÁSBAN AJÁNLATTEVŐI NYILATKOZAT 1 (kizáró okok nyilatkozata) 3 / A. S Z Á M Ú M E L L É K L E T VERSENYEZTETÉSI ELJÁRÁSBAN AJÁNLATTEVŐI NYILATKOZAT 1 (kizáró okok nyilatkozata) Az eljárás tárgya: : Fogaskerekű kerékpár alkatrészek beszerzése Az eljárás száma: V-207/17

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Alpolgármestere. J A VA S L A T az önkormányzat tulajdonában lévő Csalános úti sporttelep használatba adására

Salgótarján Megyei Jogú Város Alpolgármestere. J A VA S L A T az önkormányzat tulajdonában lévő Csalános úti sporttelep használatba adására Salgótarján Megyei Jogú Város Alpolgármestere Iktatószám: 2025/2014. J A VA S L A T az önkormányzat tulajdonában lévő Csalános úti sporttelep használatba adására Tisztelt Közgyűlés! Salgótarján Megyei

Részletesebben

Közterület-használat célja:... Megjegyzés:

Közterület-használat célja:... Megjegyzés: KÉRELEM Iktató bélyegző helye: A Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzatának tulajdonában lévő közterületek Közterület-használatához Kérelmező neve: Aláírásra jogosult neve: Telefonszám:

Részletesebben

P Á L Y Á Z A T I A D A T L A P egyesületek, civil szervezetek támogatására. Civil Szervezetek Pályázati Alapja

P Á L Y Á Z A T I A D A T L A P egyesületek, civil szervezetek támogatására. Civil Szervezetek Pályázati Alapja P Á L Y Á Z A T I A D A T L A P egyesületek, civil szervezetek támogatására Pályázat száma: 2016/II Civil Szervezetek Pályázati Alapja 1./A pályázó szervezet megnevezése: 2./ A pályázó szervezet adatai

Részletesebben

ÜGYFÉL NYILATKOZATA A TÉNYLEGES TULAJDONOSRÓL**

ÜGYFÉL NYILATKOZATA A TÉNYLEGES TULAJDONOSRÓL** Értékpapír-, és ügyfélszámla vezetéséről szóló számlaszerződéshez kapcsolódó azonosítási adatlap JOGI SZEMÉLYEK ÉS JOGI SZEMÉLYISÉGGEL NEM RENDELKEZŐ GAZDÁLKODÓ SZERVEZETEK RÉSZÉRE Jelen Azonosítási adatlap

Részletesebben

Pályázati felhívás önkormányzati ingatlan bérbeadására

Pályázati felhívás önkormányzati ingatlan bérbeadására Pályázati felhívás önkormányzati ingatlan bérbeadására Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Önkormányzata a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény (Nvtv.), valamint az önkormányzat vagyonáról, a vagyongazdálkodás

Részletesebben

POLGÁRMESTER 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON +36 84 504100 FAX: +36 84 504103

POLGÁRMESTER 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON +36 84 504100 FAX: +36 84 504103 SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON +36 84 504100 FAX: +36 84 504103 Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő. Siófok, 2014. január 14. Dr. Pavlek Tünde sk.

Részletesebben

Pályázati felhívás. - ha megfelel a rendezett munkaügyi kapcsolatok követelményeinek; - legalább január 1-je óta működik.

Pályázati felhívás. - ha megfelel a rendezett munkaügyi kapcsolatok követelményeinek; - legalább január 1-je óta működik. Pályázati felhívás Budapest Főváros XVI. kerületi Önkormányzat Képviselő-testületének Kulturális és Sport Bizottsága a kerületben 2018. évben megvalósuló, a kerület közművelődéséhez kapcsolódó programok

Részletesebben

Pályázati felhívás Az Agrármarketing Centrum Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság nyílt pályázati felhívást tesz közzé

Pályázati felhívás Az Agrármarketing Centrum Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság nyílt pályázati felhívást tesz közzé Pályázati felhívás Az Agrármarketing Centrum Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság nyílt pályázati felhívást tesz közzé Kódszám: AMC-P-17-1 A belföldön megvalósuló, elsősorban tudástranszfer célú rendezvények

Részletesebben

Előterjesztés. Shvoy Lajos Cserkészcsapatért Egyesület támogatási kérelméről

Előterjesztés. Shvoy Lajos Cserkészcsapatért Egyesület támogatási kérelméről Előterjesztés Shvoy Lajos Cserkészcsapatért Egyesület támogatási kérelméről 1. előterjesztés száma: 84/2018 2. előterjesztést készítő személy neve: Kollár-Vincze Viktória 3. előterjesztést készítésében

Részletesebben

J a v a s l a t. családi bölcsődék fenntartójával megkötött ellátási szerződés átruházására

J a v a s l a t. családi bölcsődék fenntartójával megkötött ellátási szerződés átruházására Salgótarján Megyei Jogú Város Alpolgármestere Ikt.szám: 13200-1/2019. J a v a s l a t családi bölcsődék fenntartójával megkötött ellátási szerződés átruházására Tisztelt Közgyűlés! A gyermekek védelméről

Részletesebben

NYILATKOZAT. Az Ügyfél kijelenti, hogy az MGV Zrt.-nél elhelyezett valamennyi dokumentum a valóságnak megfelelő adatokat tartalmazza.

NYILATKOZAT. Az Ügyfél kijelenti, hogy az MGV Zrt.-nél elhelyezett valamennyi dokumentum a valóságnak megfelelő adatokat tartalmazza. NYILATKOZAT Az Ügyfél tudomással bír arról, hogy az (továbbiakban: MGV Zrt.) a hitel dokumentációs anyag alapján hitelképességi vizsgálatot végez. Tudomásul veszi, hogy az MGV Zrt. a hitelkérelmet - indokolási

Részletesebben

Pályázati felhívás. Pályázat tárgya

Pályázati felhívás. Pályázat tárgya Pályázati felhívás a Csatlakozási konstrukció az önkormányzati ASP rendszer országos kiterjesztéséhez című, KÖFOP-1.2.1-VEKOP-16 kódszámú pályázat szerinti, önkormányzati ASP rendszerben ellátandó feladatokhoz

Részletesebben

2018. ÉVI PÁLYÁZATI ADATLAP AZ EGER VÁROSBAN MŰKÖDŐ CIVIL SZERVEZETEK TÁMOGATÁSÁRA, Civil Alap szakmai programok megvalósítása 2018

2018. ÉVI PÁLYÁZATI ADATLAP AZ EGER VÁROSBAN MŰKÖDŐ CIVIL SZERVEZETEK TÁMOGATÁSÁRA, Civil Alap szakmai programok megvalósítása 2018 2018. ÉVI PÁLYÁZATI ADATLAP AZ EGER VÁROSBAN MŰKÖDŐ CIVIL SZERVEZETEK TÁMOGATÁSÁRA, Civil Alap szakmai programok megvalósítása 2018 1. A PÁLYÁZÓ ADATAI 1.1. A pályázó szervezet neve: 1.2. A pályázó szervezet

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT. ADATLAP kérelemhez/pályázathoz. Kertvárosi Vívó Sport Egyesület Budapest, Monoki u.

BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT. ADATLAP kérelemhez/pályázathoz. Kertvárosi Vívó Sport Egyesület Budapest, Monoki u. BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT Kérelmező/pályázó szervezet neve, címe: ADATLAP kérelemhez/pályázathoz Kertvárosi Vívó Sport Egyesület 1162. Budapest, Monoki u.27 Pályázat címe: Kertvárosi

Részletesebben

Pályázati felhívás Az Agrármarketing Centrum Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság nyílt pályázati felhívást tesz közzé

Pályázati felhívás Az Agrármarketing Centrum Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság nyílt pályázati felhívást tesz közzé Pályázati felhívás Az Agrármarketing Centrum Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság nyílt pályázati felhívást tesz közzé Kódszám: AMC-P-17-2 A belföldön megvalósuló, elsősorban kisméretű helyi vagy regionális

Részletesebben

Kódszám: AMC-P-18-4 A belföldön megvalósuló, elsősorban tudástranszfer célú rendezvények támogatására. támogatására.

Kódszám: AMC-P-18-4 A belföldön megvalósuló, elsősorban tudástranszfer célú rendezvények támogatására. támogatására. Pályázati felhívás Az Agrármarketing Centrum Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság nyílt pályázati felhívást tesz közzé A sertéságazat helyzetét javító stratégiai intézkedések támogatása tárgyában Kódszám:

Részletesebben

I. Fejezet Általános rendelkezések. 1. A rendelet hatálya

I. Fejezet Általános rendelkezések. 1. A rendelet hatálya Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata közgyűlésének 1/2015. (II. 11.) önkormányzati rendelete a közpénzek felhasználásának átláthatóságáról, valamint az államháztartáson kívüli források átadásáról

Részletesebben

Kitöltési útmutató tényleges tulajdonosi nyilatkozat Jogi személy (cég), jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet

Kitöltési útmutató tényleges tulajdonosi nyilatkozat Jogi személy (cég), jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet Kitöltési útmutató tényleges tulajdonosi nyilatkozat Jogi személy (cég), jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet 1. Lépés - Tényleges tulajdonos meghatározása Jogi személy számlatulajdonos esetében

Részletesebben

Debreceni Közterület Felügyelet :4026 Debrecen, Bem tér 14. Tel: (52) Fax: (52)

Debreceni Közterület Felügyelet :4026 Debrecen, Bem tér 14. Tel: (52) Fax: (52) Debreceni Közterület Felügyelet :4026 Debrecen, Bem tér 14. Tel: (52) 502-530 Fax: (52) 502-538 :hasznositas@kozterf.hu, www.kozteruletfelugyelet.hu SZERZŐDÉSI AJÁNLAT KÖZTERÜLET IGÉNYBEVÉTELHEZ Egyházi-

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS SPORTEGYESÜLETEK TÁMOGATÁSÁRÓL

ELŐTERJESZTÉS SPORTEGYESÜLETEK TÁMOGATÁSÁRÓL Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata (9400 Sopron, Fő tér 1.) Ügyiratszám: 85.037-111/2009. CÍM: ELŐTERJESZTÉS SPORTEGYESÜLETEK TÁMOGATÁSÁRÓL Előterjesztő: Abdai Géza alpolgármester Az előterjesztést

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Önszerveződő közösségek számára

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Önszerveződő közösségek számára PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Önszerveződő közösségek számára Nyíregyháza Megyei Jogú Város Közgyűlésének Szociális, Egészségügyi és Ifjúsági Bizottsága tájékoztatja a Nyíregyháza város közigazgatási területén székhellyel

Részletesebben

1. A Társaság alapadatai (jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet) Társaság neve

1. A Társaság alapadatai (jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet) Társaság neve AZONOSÍTÓ ADATLAP A 2017. ÉVI LIII. TÖRVÉNYBEN ELŐÍRT FELADAT VÉGREHAJTÁSÁHOZ JOGI SZEMÉLYEK, VAGY JOGI SZEMÉLYISÉGGEL NEM RENDELKEZŐ SZERVEZETEK RÉSZÉRE Fontos figyelmeztetések Az adatokat kérjük pontosan

Részletesebben

Kitöltési útmutató tényleges tulajdonosi nyilatkozat Jogi személy (alapítvány), jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet

Kitöltési útmutató tényleges tulajdonosi nyilatkozat Jogi személy (alapítvány), jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet Kitöltési útmutató tényleges tulajdonosi nyilatkozat Jogi személy (alapítvány), jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet 1. Lépés - Tényleges tulajdonos meghatározása Alapítvány jogi személy esetében

Részletesebben

Pályázati felhívás Az Agrármarketing Centrum Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság nyílt pályázati felhívást tesz közzé

Pályázati felhívás Az Agrármarketing Centrum Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság nyílt pályázati felhívást tesz közzé Pályázati felhívás Az Agrármarketing Centrum Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság nyílt pályázati felhívást tesz közzé Kódszám: AMC-P-17-7 A belföldön megvalósuló rendezvények: fesztiválok, illetve

Részletesebben

támogatására. Agrármarketing Centrum Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság (a továbbiakban: Agrármarketing Centrum)

támogatására. Agrármarketing Centrum Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság (a továbbiakban: Agrármarketing Centrum) Pályázati felhívás Az Agrármarketing Centrum Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság a 2017. december 15. napján közzétett nyílt pályázati felhívását újra nyitja Kódszám: AMC-P-17-7 A belföldön megvalósuló

Részletesebben

Pályázati felhívás közművelődéshez kapcsolódó programok támogatására

Pályázati felhívás közművelődéshez kapcsolódó programok támogatására 1.számú melléklet Pályázati felhívás közművelődéshez kapcsolódó programok támogatására Budapest Főváros XVI. kerületi Önkormányzat Képviselő-testületének Kulturális és Sport Bizottsága a kerületben 2015.

Részletesebben

Pályázati Adatlap. önszerveződő közösségek pénzügyi támogatása iránt

Pályázati Adatlap. önszerveződő közösségek pénzügyi támogatása iránt Pályázati Adatlap önszerveződő közösségek pénzügyi támogatása iránt Az önszerveződő közösség neve: Felső-Tisza Vízügyi Nyugdíjas Klub Egyesület Az önszerveződő közösség székhelye: 4400. Nyíregyháza, Széchenyi

Részletesebben

Általános rendelkezések

Általános rendelkezések Nagykarácsony Község Önkormányzat Képviselő-testületének 10/2014(IX.8.) önkormányzati rendelete Az államháztartáson kívüli forrás átvételéről és átadásáról Nagykarácsony Község Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben