Sinopec Kínai Nagydíj

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Sinopec Kínai Nagydíj"

Átírás

1 Sinopec Kínai Nagydíj április 17-19

2 Kína A Kínai Népköztársaság, ismertebb nevén csak Kína, Kelet-Ázsia legnagyobb országa, amely egyben túlmutat régióján, mivel mind Közép-Ázsiában, mind a tengeren vannak területei. Az ország 1949-től kezdve kettéosztva él: a Kínai Népköztársaság, Peking fővárossal, illetve a Tajvan szigete és annak környékéből álló Kínai Köztársaság, Tajpej fővárossal. Eleinte az utóbbit ismerték el nemzetközileg (még az ENSZ Biztonsági Tanácsában is tajvani képviselők ültek), ám az 1970-es években tapasztalt amerikai-kínai közeledés után megváltozott a helyzet. Bár ma nem tekintik önálló államnak Tajvant, az amerikai erők mindeddig megakadályozták, hogy a Kínai Népköztársaság bekebelezze. A két állam eltérően fejlődött a 20. század végén. Az élet rengeteg terén más-más szokások alakultak ki. Míg a szárazföldön Mao Ce-tung által 1956 és 1958 között folyamatosan bevezetett egyszerűsített kínai írásmódot használják, Tajvanban még mindig a tradicionális írásjelekkel írnak. Kína a világ legősibb folyamatos civilizációja, amely már mint az ókorban önálló kulturális egységet alkotott, és igen fejlettnek számított. Számos, Európában csak jóval később megismert találmány (iránytű, papír, nyomtatás, puskapor, porcelán, selyem) már az ókorban ismert volt Kínában. Az egységes birodalom (i. e. 221-es) megalakulása óta lényegében egységben, a különböző dinasztiák vezetésével és a többi kultúrától elzárva fejlődött egészen a 19. századig, amikor is az angolok félgyarmati sorba taszították. Egészen a 20. század közepéig a különböző nagy- és középhatalmaknak kiszolgáltatva, közben egy rendszerváltást átélve, 1949-ben a szárazföldön ismét beköszönt az egység, megalakul a jelenleg is fennálló Kínai Népköztársaság, az ellenzék kiszorul Tajvan szigetére. Kína, a jövőbeli szuperhatalom, ma a világ harmadik katonai, második gazdasági potenciálja, a világ legnépesebb állama (1,3 milliárd lakossal), ám a jelenleg működő népességszabályozási program miatt hamarosan meg kell válnia ettől a rangjától. Mindazonáltal, meg kell említeni, hogy a világ különböző területein (elsősorban Délkelet- Ázsiában és a fejlett nyugati államokban) jelentős kínai etnikum él. A Kínai Népköztársaság pártállam. Sanghaj Sanghaj környékén a legkorábbi leletek a I. e. 4. évezredből valók. A város története a Szongdinasztia ( ) idejében kezdődött, amikor is a Jangce deltája forgalmas kikötővé vált től az épülő város már saját adóhivatallal is bírt ben három további településsel vonták össze. Mint kikötő egyre nagyobb jelentőségre tett szert, kiváltképp Suzhou számára működött átrakodóhelyként a település. A 16. század közepén a japán kalózok ellen városfalat építettek Sanghaj köré. A 17. században ipara is jelentősebbé vált, Kína egyik gyapot- és textilközpontja alakult ki itt. Ám komoly ütemű fejlődése csak 1842-ben, az első ópiumháború közbeni brit megszállás és az azt lezáró egyenlőtlen szerződés, a nanjingi békét követően indult meg, amikor is Kína kénytelen volt Sanghaj kikötőjét a nemzetközi kereskedelem számára megnyitni ban létrejött a brit koncessziós terület is, majd későbbiekben más országok (Franciaország és az Amerikai Egyesült Államok) is területeket kaptak a környéken.

3 Sanghaj területére folyamatosan áramlott a nyugati tőke: bankok, kereskedelmi társaságok települtek ide, és a kereskedelem is virágozni kezdett, leginkább azután, hogy a britek ben a Jangce hajózási jogát is megszerezték ban a Taiping felkelés során Sanghajt egy szélsőséges csoport, a Kis Kardok Társasága foglalta el. A harcok során a külföldi telepek nem sérültek meg, de az agglomeráció komoly károkat szenvedett, így menekültek lepték el a külföldi területeket. Majd 1854-ben a korábbi szabályozással ellentétben kínaiaknak is lehetőség adódott a városba költözésre, így a nagy kereslet miatt az ingatlanárak drasztikus mértékben emelkedni kezdtek ban az amerikai és a brit település egyesült létrehozva egy nemzetközi telepet. Az ös kínai-japán háborút lezáró Simonoszeki-béke komoly befolyást engedett Japán számára Kínában, így lehetősége volt koncessziós területet alakítania Sanghajban is. A japánok építették az első gyárakat, ám később mások is befektettek az iparba kihasználva a nagyszámú olcsó munkaerőt. Az 1900-as boxerlázadás, majd az 1911-es rendszerváltás miatt sokan özönlötték el a várost. Az 1920-as évekig Sanghaj a legjelentősebb távol-keleti világvárossá fejlődött, lakossága a 20. század elején meghaladta az 1 millió főt. Az I. világháború során a nagyhatalmak a saját harcaikkal elfoglalva kevesebb figyelmet fordítottak a kínai területeikre, így kialakulhatott mind a kínai burzsoázia, mind a radikális mozgalmak a városban ben Sanghajban jelent meg az új kultúra irányító lapja, az Ifjúság (1916-tól az Új Ifjúság), amely hamarosan a kommunisták lapjává vált tól Szun Jat-szen tevékenykedett a városban. Ekkor alakult ki a kínai nemzeti öntudat is, amely a versailles-i békeszerződést követően amikor is a sanghaji német területek Japánra szálltak át ahelyett, hogy Kína kapta volna meg május 4-én megmozduláshoz vezetett július 5-én pedig általános sztrájk volt a városban ben szintén a városban került megalapításra a Kínai Kommunista Párt, amely ellenségének a külföldi imperialistákat nyilvánította ki ben a brit rendőrség Nanjing úti sortüze vált a kínai forradalom kiváltó okává ben a Nemzeti Hadsereg Csang Kajsek vezetésével a Kommunista Párt helyeslésével város kínai vezetést a Kuomintag alá rendelte, majd még az évben leverte a felkeléseket. Mintegy 5000 embert pedig tárgyalás nélkül kivégeztetett. A 2. kínai-japán háború során, január 28-án a Mandzsúriát elfoglaló japánok kísérletet tettek Sanghaj elfoglalására, ám a kínaiak ellenállása győzött. Az 1930-as évek során kis mértékben még fejlődött a város, a kommunista mozgalom központja maradt, miközben a kínai tőkésség nagy része is itt élt a mintegy külföldi (köztük 116 magyar) tőkés mellett. Végül 1937-ben, a sanghaji csatában Sanghaj japán fennhatóság alá került, ám az 1945-ig megszállt város a II. világháború során sok menekültet, köztük mintegy húszezer zsidót fogadott be Európából. A háborút követően Franciaország, az Egyesült Királyság és az Amerikai Egyesült Államok kivonult az itteni területeiről május 27-én a kommunista csapatok elfoglalták a várost, aminek következtében mind a Kuomintag vezetősége, mind a külföldi és kínai tőkés társadalom elhagyta Sanghajt. Az előbbi Tajvanra, az utóbbi Hongkongba költözött. Kína vezetése az 50-es-60-as évek során a fejlettnek gondolt Sanghaj iparát és infrastruktúráját nem javította, így az 1970-es évekre már bármely kínai nagyváros hasonló képet mutatott a korábbi metropoliszhoz, ám a vidéki városokkal ellentétben itt nyereségesen működött az ipar és működött a szociális háló is. A helyzet nem sokat javult az 1978-as gazdaságpolitikai nyitás után sem.

4 Sanghaj helyzete az 1980-as évek végén kezdett radikálisan változni. A vezetés ekkor azt a tervet dolgozta ki, hogy visszaszerzi a város korábbi jelentőségét. Ennek hatására 1990-ben a semmiből új városrész (Pudong) nőtt ki, majd 1991-ben megalakult a Sanghaji Különleges Kereskedelmi Övezet től a központi kormány Jiang Zemin volt sanghaji polgármester vezetése alatt nekilátott az adók csökkentéséhez elősegítendő a helyi és külföldi tőke beáramlását a városba. Sanghaj Guangdong tartománnyal ellentétben nem pusztán a könnyűiparban, hanem a nehéz- és a szakképzettséget igénylő iparban és a szolgáltatásban is nagy arányú fejlődést, összesítve évi 9-15%-os gyarapodást mutat. Sanghaiban fut a világ leggyorsabb és legdrágább (kilométerenként közel 1 milliárd forintba kerülő) gyorsvasútja a Maglev. Sanghaj és a Formula-1 A szokásos őszi dátumnál korábban az idei Kínai Nagydíjat április 19-én, vasárnap rendezik a Sanghai International Circuit versenypályán, amely 40 kilométerre fekszik a várostól. A látványos helyszínt, amely kilométeres versenypályát tartalmaz, a híres Formula-1-es tervező, Hermann Tilke tervezte és az első nagydíjat 2004 szeptemberében rendezték itt. A pálya rajzolata követi a kínai 'shang' karaktert, a pálya technikai kihívást jelent, az egyenesek kombinációjával, beleértve az 1.1 kilométer hosszú hátsó egyenest, valamint a különböző sebességű kanyarok változatosságával, a hosszú és szűk egyes kanyartól a hármasig, valamint a gyors bal-jobb sikánon át a hetes és nyolcas kanyarig. A pálya vonalvezetése kitűnő előzési lehetőséget kínál, amely kombinálva a kiszámíthatatlan időjárással, gyakran izgalmas versenyt eredményez.

5 Sanghaj Pálya címe: Shanghai International Circuit No.2000, Yining Rd., Jiading District Shanghai, China Honlap: Befogadóképesség: Kb.: néző Pálya hossza: kilométer Programtábla (helyi idő szerint): április 17., péntek : 1. szabadedzés : 2. szabadedzés április 18., szombat : 3. szabadedzés : időmérő edzés április 19., vasárnap : futam Körök száma: 56 ( kilométer) Tavalyi dobogósok: 1. Lewis Hamilton (McLaren) 2. Felipe Massa (Ferrari) 3. Kimi Räikkönen (Ferrari)

6 Nevezések Rajtszám Név Autó Motor Gumi 1 Lewis Hamilton McLaren MP4-24 Mercedes Bridgestone 2 Heikki Kovalainen McLaren MP4-24 Mercedes Bridgestone 3 Felipe Massa Ferrari F60 Ferrari Bridgestone 4 Kimi Räikkönen Ferrari F60 Ferrari Bridgestone 5 Robert Kubica BMW Sauber F1.09 BMW Bridgestone 6 Nick Heidfeld BMW Sauber F1.09 BMW Bridgestone 7 Fernando Alonso Renault R29 Renault Bridgestone 8 Nelson Piquet Jr. Renault R29 Renault Bridgestone 9 Jarno Trulli Toyota TF109 Toyota Bridgestone 10 Timo Glock Toyota TF109 Toyota Bridgestone 11 Sebastien Bourdais Toro Rosso STR4 Ferrari Bridgestone 12 Sebastien Buemi Toro Rosso STR4 Ferrari Bridgestone 14 Mark Webber Red Bull RB5 Renault Bridgestone 15 Sebastian Vettel Red Bull RB5 Renault Bridgestone 16 Nico Rosberg Williams FW31 Toyota Bridgestone 17 Kazuki Nakajima Williams FW31 Toyota Bridgestone 20 Adrian Sutil Force India VJM02 Mercedes Bridgestone 21 Giancarlo Fisichella Force India VJM02 Mercedes Bridgestone 22 Jenson Button Brawn BGP001 Mercedes Bridgestone 23 Rubens Barrichello Brawn BGP001 Mercedes Bridgestone

7 Vodafone McLaren Mercedes (1) Lewis Hamilton Rajthely: 1. Végeredmény: 1. Rajthely: 1. Végeredmény: 1. (2) Heikki Kovalainen Rajthely: 5. Végeredmény: 9. Rajthely: 5. Végeredmény: kiesett

8 Scuderia Ferrari Marlboro (3) Felipe Massa Rajthely: 3. Végeredmény: 2. Rajthely: 3. Végeredmény: 2. (4) Kimi Räikkönen Rajthely: 2. Végeredmény: 1. Rajthely: 2. Végeredmény: 3.

9 BMW Sauber F1 Team (5) Robert Kubica Rajthely: 9. Végeredmény: 6. Rajthely: 11. Végeredmény: 6. (6) Nick Heidfeld Rajthely: 8. Végeredmény: 5. Rajthely: 9. Végeredmény: 5.

10 ING Renault F1 Team (7) Fernando Alonso Rajthely: 1. Végeredmény: 1. Rajthely: 4. Végeredmény: 4. (8) Nelson Piquet Jr. Rajthely: 10. Végeredmény: 8. Rajthely: 10. Végeredmény: 8.

11 Panasonic Toyota Racing (9) Jarno Trulli Rajthely: 7. Végeredmény: 13. Rajthely: 7. Végeredmény: kiesett (10) Timo Glock Rajthely: 12. Végeredmény: 7. Rajthely: 12. Végeredmény: 7.

12 Scuderia Toro Rosso (11) Sebastien Bourdais Rajthely: 8. Végeredmény: 13. Rajthely: 8. Végeredmény: 13. (12) Sebastien Buemi Rajthely: - Végeredmény: - Rajthely: - Végeredmény: -

13 Red Bull Racing (14) Mark Webber Rajthely: 7. Végeredmény: 7. Rajthely: 16. Végeredmény: 14. (15) Sebastian Vettel Rajthely: 6. Végeredmény: 4. Rajthely: 6. Végeredmény: 9.

14 AT&T Williams (16) Nico Rosberg Rajthely: 14. Végeredmény: 11. Rajthely: 14. Végeredmény: 15. (17) Kazuki Nakajima Rajthely: 17. Végeredmény: 12. Rajthely: 17. Végeredmény: 12.

15 Force India Formula One Team (20) Adrian Sutil Rajthely: 19. Végeredmény: - Rajthely: 19. Végeredmény: kiesett (21) Giancarlo Fisichella Rajthely: 2. Végeredmény: 3. Rajthely: 20. Végeredmény: 17.

16 Brawn GP Formula 1 Team (22) Jenson Button Rajthely: 3. Végeredmény: 2. Rajthely: 18. Végeredmény: 16. (23) Rubens Barrichello Rajthely: 1. Végeredmény: 1. Rajthely: 13. Végeredmény: 11.

17 Korábbi eredmények: Futamgyőztesek Év Név Autó 2004 [2] Rubens Barrichello Ferrari F [5] Fernando Alonso Renault R [5] Michael Schumacher Ferrari 248 F [6] Kimi Räikkönen Ferrari F [22] Lewis Hamilton McLaren-Mercedes MP4-23 Pole pozíciók Év Név Autó 2004 [2] Rubens Barrichello Ferrari F [5] Fernando Alonso Renault R [5] Fernando Alonso Renault R [2] Lewis Hamilton McLaren-Mercedes MP [22] Lewis Hamilton McLaren-Mercedes MP4-23

ING Török Nagydíj június 5-7

ING Török Nagydíj június 5-7 ING Török Nagydíj 2009. június 5-7 Törökország Törökország állam, amelynek területe kisebbik részben Európában, nagyobbik részben Ázsia délnyugati részén fekszik. A Fekete-tenger és a Földközi-tenger között

Részletesebben

Telefonica Spanyol Nagydíj

Telefonica Spanyol Nagydíj Telefonica Spanyol Nagydíj 2009. május 7 9 Spanyolország Spanyolország, hivatalosan Spanyol Királyság független állam Dél-Európában, illetve Északés Nyugat-Afrikában (a hozzá tartozó Ceuta és Melilla autonóm

Részletesebben

SingTel Szingapúri Nagydíj

SingTel Szingapúri Nagydíj SingTel Szingapúri Nagydíj 2009. szeptember 25-27 Szingapúr Szingapúr független ország, városállam Ázsia délkeleti részén. Az ország főszigetét északról a Johori-szoros választja el Malajziától, vagyis

Részletesebben

Grand Prix du Canada

Grand Prix du Canada Grand Prix du Canada 2010. június 11 13 Kanada Kanada egy ország mely az észak-amerikai kontinens nagy részét lefedi. Az ország területe az Atlanti-óceántól a Csendes-óceánig terjed, északon pedig a Jeges-tengerig

Részletesebben

Santander Német Nagydíj

Santander Német Nagydíj Santander Német Nagydíj 2009. július 10-12 Németország A Németország Európa egyik meghatározó ipari és gazdasági hatalma, Közép-Európában fekszik. Északon az Északi-tenger, Dánia és a Balti-tenger, keleten

Részletesebben

Telefonica Európa Nagydíj

Telefonica Európa Nagydíj Telefonica Európa Nagydíj 2009. augusztus 21 23 Spanyolország Spanyolország, hivatalosan Spanyol Királyság független állam Dél-Európában, illetve Északés Nyugat-Afrikában (a hozzá tartozó Ceuta és Melilla

Részletesebben

Abu-Dhabi Nagydíj október 30 november 01

Abu-Dhabi Nagydíj október 30 november 01 Abu-Dhabi Nagydíj 2009. október 30 november 01 Egyesült Arab Emírségek Az Egyesült Arab Emírségek az egyik olajban gazdag állam Délnyugat-Ázsiában, az Arabfélsziget délkeleti részén. Hét emírséget foglal

Részletesebben

SingTel Szingapúri Nagydíj

SingTel Szingapúri Nagydíj SingTel Szingapúri Nagydíj 2011. szeptember 23-25 Szingapúr Szingapúr független ország, városállam Ázsia délkeleti részén. Az ország főszigetét északról a Johori-szoros választja el Malajziától, vagyis

Részletesebben

Etihad Airways Abu Dhabi Nagydíj

Etihad Airways Abu Dhabi Nagydíj Etihad Airways Abu Dhabi Nagydíj 2011. november 11 13 Egyesült Arab Emírségek Az Egyesült Arab Emírségek az egyik olajban gazdag állam Délnyugat-Ázsiában, az Arabfélsziget délkeleti részén. Hét emírséget

Részletesebben

Forma 1 világa. Kezdetektől napjainkig. Készítette: Tánczos Andrea (TAAOAAI.ELTE)

Forma 1 világa. Kezdetektől napjainkig. Készítette: Tánczos Andrea (TAAOAAI.ELTE) Forma 1 világa Kezdetektől napjainkig Készítette: Tánczos Andrea (TAAOAAI.ELTE) 1 Tartalom Kezdetek...3. oldal Nagydíjak...3. oldal Csapatok...4. oldal Érdekességek...5. oldal A Formula-1 az autóversenyek

Részletesebben

Grand Prix of Monaco

Grand Prix of Monaco Grand Prix of Monaco 2010. május 13 16 Monaco Monaco hercegsége egy kis városállam, a világ második legkisebb országa, amely Franciaország és a Földközi-tenger közé ékelődik a francia Riviérán. Egyedül

Részletesebben

Grand Prix du Canada

Grand Prix du Canada Grand Prix du Canada 2011. június 10 12 Kanada Kanada egy ország mely az észak-amerikai kontinens nagy részét lefedi. Az ország területe az Atlanti-óceántól a Csendes-óceánig terjed, északon pedig a Jeges-tengerig

Részletesebben

Grand Prix of Monaco

Grand Prix of Monaco Grand Prix of Monaco 2011. május 26 29 Monaco Monaco hercegsége egy kis városállam, a világ második legkisebb országa, amely Franciaország és a Földközi-tenger közé ékelődik a francia Riviérán. Egyedül

Részletesebben

Gumi- és boxtaktika elemzés: Belga Nagydíj (2013)

Gumi- és boxtaktika elemzés: Belga Nagydíj (2013) Gumi- és boxtaktika elemzés: Belga Nagydíj (2013) by Papp István - kedd, augusztus 27, 2013 http://www.formula1tech.hu/gumi-es-boxtaktika-elemzes-belga-nagydij-2013/ Romain Grosjean volt az egyetlen a

Részletesebben

Forma1: Autóbemutatók - Tesztek

Forma1: Autóbemutatók - Tesztek 2010 február 05. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még nincs értékelve Értéke: 1/5 Értéke: 2/5 Mérték Értéke: 3/5 Értéke: 4/5 Értéke: 5/5 Hétfőn végre lezárult a forma-1-es holtszezon, s a pletykákat, no meg

Részletesebben

Rali ob: HERCZIGÉK MÁR BAJNOKOK F1: GROSJEAN, AZ ÚJONC ÁTÖLTÖZÉS AUTÓK ÉS LÁNYOK: PETRA ÉS A CHEVROLET. Nyirádi Autocross Eb:

Rali ob: HERCZIGÉK MÁR BAJNOKOK F1: GROSJEAN, AZ ÚJONC ÁTÖLTÖZÉS AUTÓK ÉS LÁNYOK: PETRA ÉS A CHEVROLET. Nyirádi Autocross Eb: F1 RALI MOTOGP SPORTAUTÓ WWW.FORMULA.HU MAGYARORSZÁG AUTÓSPORT MAGAZINJA X/9. szám, 2009. szeptember Az MNASZ kiemelt média partnere MOTOGP: ROSSIT MÁR CSAK LORENZO ÜLDÖZI Elôfizetési akció: Legyen az

Részletesebben

Csapatról-csapatra: Várható fejlesztések és tervek 2012-re (3. rész)

Csapatról-csapatra: Várható fejlesztések és tervek 2012-re (3. rész) Csapatról-csapatra: Várható fejlesztések és tervek 2012-re (3. rész) by Papp István - hétf?, január 23, 2012 http://www.formula1tech.hu/csapatrol-csapatra-varhato-fejlesztesek-es-tervek-2012-re-3-resz/

Részletesebben

A NYERÕ KI LESZ. 2009-BEN? Rali vb - IRC: A WRC-K VESZTÉSRE ÁLLNAK. Autósport és TÖBB RALI HALÁLOS IRAMBAN 4. Megkavarták a kártyákat

A NYERÕ KI LESZ. 2009-BEN? Rali vb - IRC: A WRC-K VESZTÉSRE ÁLLNAK. Autósport és TÖBB RALI HALÁLOS IRAMBAN 4. Megkavarták a kártyákat F1 RALI MOTOGP SPORTAUTÓ WWW.FORMULA.HU Autósport és MAGYARORSZÁG AUTÓSPORT MAGAZINJA X/IV. szám, 2009. április MÉG NICOLE SCHERZINGER, A KIRÁLYNÉ TÖBB Autók és lányok: RALI HALÁLOS IRAMBAN 4. KI LESZ

Részletesebben

1. évfolyam, 3. szám Megjelenik havonta http://f1hungary.fw.hu

1. évfolyam, 3. szám Megjelenik havonta http://f1hungary.fw.hu 1. évfolyam, 3. szám Megjelenik havonta http://f1hungary.fw.hu MEGJELENT! Ez az első olyan könyv Magyarországon, amely arra törekszik, hogy a Formula 1 60 éves történetébe visszanyúlva egy korrekt, elfogulatlan

Részletesebben

ROBERT KUBICA. A világ vezető F1-es magazinjának legizgalmasabb cikkeivel MIÉRT NEM TUDOTT ELLENÁLLNI A RALINAK?

ROBERT KUBICA. A világ vezető F1-es magazinjának legizgalmasabb cikkeivel MIÉRT NEM TUDOTT ELLENÁLLNI A RALINAK? A világ vezető F1-es magazinjának legizgalmasabb cikkeivel MAGYARORSZÁG MOTORSPORT MAGAZINJA XII/3. szám, 2011. március ROBERT KUBICA MIÉRT NEM TUDOTT ELLENÁLLNI A RALINAK? WWW.FORMULA.HU F1-ES ÉVINDÍTÓ

Részletesebben

2015. feb. 06. - jún. 07. 5. szezon

2015. feb. 06. - jún. 07. 5. szezon 2015. feb. 06. - jún. 07. 5. szezon Tartalom: 2. oldaltól: Csapatok és technikai adataik 3. oldaltól: 5. szezon versenynaptára 4. oldaltól: Világbajnoki és konstruktőri tabella 6. oldaltól: Szezon előtti

Részletesebben

LEWIS & BUTTON MEGÁLLÍTHATJÁK VETTELT? A világ vezető F1-es magazinjának legizgalmasabb cikkeivel

LEWIS & BUTTON MEGÁLLÍTHATJÁK VETTELT? A világ vezető F1-es magazinjának legizgalmasabb cikkeivel A világ vezető F1-es magazinjának legizgalmasabb cikkeivel MAGYARORSZÁG MOTORSPORT MAGAZINJA XII/9. szám, 2011. szeptember WWW.FORMULA.HU FERRARI-LEGENDÁK Surtees és Alonso nagy találkozása MOSLEY ÉS A

Részletesebben

START! Egy motor és egy lány: F1 2010: Minden csapat, minden pilóta GARÁZS: GENF LEGSZEBB AUTÓI ÉS HOSTESSEI. Rali vb: Hirvonen és a Ford bekezdett

START! Egy motor és egy lány: F1 2010: Minden csapat, minden pilóta GARÁZS: GENF LEGSZEBB AUTÓI ÉS HOSTESSEI. Rali vb: Hirvonen és a Ford bekezdett F1 RALI MOTOGP SPORTAUTÓ MAGYARORSZÁG AUTÓSPORT MAGAZINJA XI/3. szám, 2010. március Az MNASZ kiemelt média partnere Elôfizetési akció: Legyen az Öné egy különleges falióra! GARÁZS: GENF LEGSZEBB AUTÓI

Részletesebben

Santander Olasz Nagydíj

Santander Olasz Nagydíj Santander Olasz Nagydíj 2011. szeptember 9-11 Olaszország Olaszország független ország Dél-Európában, amely magába foglalja a Pó folyó völgyét, az Appennin-félszigetet és a Földközi-tenger két legnagyobb

Részletesebben

Forma 1 - Räikkönen csalódott, Schumi megúszta büntetés nélkül

Forma 1 - Räikkönen csalódott, Schumi megúszta büntetés nélkül Forma - Räikkönen Forma - Räikkönen 0 június Flag 0 Értékelés kiválasztása Givenincs Forma - Räikkönen Még értékelve Give Forma - Räikkönen Give Forma - Räikkönen Mérték Give Forma - Räikkönen Give Forma

Részletesebben

F 1 WEBBER, AZ ÉRINTHETETLEN. Nyomás alatt Összeroppan-e Massa? PADDOCK MAGAZIN MONACO: A HÉTVÉGE FOTÓI. Elemzés: A Red Bull titka

F 1 WEBBER, AZ ÉRINTHETETLEN. Nyomás alatt Összeroppan-e Massa? PADDOCK MAGAZIN MONACO: A HÉTVÉGE FOTÓI. Elemzés: A Red Bull titka MONACO: A HÉTVÉGE FOTÓI F 1 2010. május 1. szám WEBBER, AZ ÉRINTHETETLEN Nyomás alatt Összeroppan-e Massa? Technika: Fejlesztések a hétvégéről Elemzés: A Red Bull titka Izgalmas vonatozás Tartalom Monacoi

Részletesebben

MICHELISZ NORBERT VB-FUTAMOT NYERT

MICHELISZ NORBERT VB-FUTAMOT NYERT AUTÓSPORT MAGAZIN 1. évf. 7. szám 2010. december INGyENES RoC: DÜSSELDORF» 06 RALI VB: WALES RALI» 38 IRC: CIPRUS RALI» 48 WTCC: OKAYAMA, MAKAÓ» 54 HOGYAN LÔTT ÖNGOLT A FERRARI TURÁN FRIGYES: LESZ-E BELÔLE

Részletesebben

Vége az els? felvonásnak (Ausztrál Nagydíj, 2011) - 1. rész

Vége az els? felvonásnak (Ausztrál Nagydíj, 2011) - 1. rész Vége az els? felvonásnak (Ausztrál Nagydíj, 2011) - 1. rész by Papp István - szerda, március 30, 2011 http://www.formula1tech.hu/vege-az-elso-felvonasnak-ausztral-nagydij-2011-1-resz/ A téli hónapokat

Részletesebben

Bemutatkozunk a design fővárosában

Bemutatkozunk a design fővárosában Bemutatkozunk a design fővárosában Sokak szerint a november csendesebb, szürkébb hónap, mint a többi. Mi igyekszünk erre rácáfolni, kérem, győződjenek meg róla híradásunkban is. Találkozási pontjainkról

Részletesebben

A1GP SZÉPSÉGVERSENY ÓRANYEREMÉNNYEL

A1GP SZÉPSÉGVERSENY ÓRANYEREMÉNNYEL F1 RALI MOTOGP SPORTAUTÓ WWW.FORMULA.HU Az MNASZ kiemelt médiapartnere X/7. szám, 2009. július MAGYARORSZÁG AUTÓSPORT MAGAZINJA JÓ PARTI: BUTTON BARÁTNŐJE Gyorsasági ob: EGY FERRARI A LEGJOBB MÉG TÖBB

Részletesebben

HARAG ÉS HÁLA Az idõeltolódásról és egy Kollégáról

HARAG ÉS HÁLA Az idõeltolódásról és egy Kollégáról JEGYZET HARAG ÉS HÁLA Az idõeltolódásról és egy Kollégáról 3 Én egy kicsit mérges voltam Bernie Ecclestone-ra március 16-án reggel. Szégyen vagy nem szégyen, bevallom, még szitkozódtam is egy cseppet magamban,

Részletesebben

FINN REPÜLÕ. Autósport és FORMULA UNA AUTÓK ÉS LÁNYOK KÖZKÍVÁNATRA: MASSA POSZTERREL! Kovalainen a Hungaroringen aratta elsõ gyõzelmét

FINN REPÜLÕ. Autósport és FORMULA UNA AUTÓK ÉS LÁNYOK KÖZKÍVÁNATRA: MASSA POSZTERREL! Kovalainen a Hungaroringen aratta elsõ gyõzelmét F1 RALI MOTOGP SPORTAUTÓ WWW.FORMULA.HU Autósport és IX/9-10. szám, 2008. szeptember-október KÖZKÍVÁNATRA: MASSA POSZTERREL! 100 OLDALON MÉG JOBB ÁRON! Kipróbáltuk: Subaru Impreza Sti Külföldiek a Magyar

Részletesebben

HAMILTON. Autósport és. A legfiatalabb világbajnok. Spici lett a bajnok. Taxi Potyautasok az F1-es autókon

HAMILTON. Autósport és. A legfiatalabb világbajnok. Spici lett a bajnok. Taxi Potyautasok az F1-es autókon F1 RALI MOTOGP SPORTAUTÓ WWW.FORMULA.HU Autósport és 116 OLDALON Taxi Potyautasok az F1-es autókon F1: Az esztendõ legjei Rali vb: Loeb ötödször is a világ tetején MotoGP: Talmának tetszik a 250 Autók

Részletesebben

F 1 PADDOCK MAGAZIN PARKOLÓPÁLYÁN A FERRARI. RÖVIDHÍREK Bernie Ecclestone Alonsót tartja a legjobbnak VEZETÉSTECHNIKA NICK HEIDFELDDEL

F 1 PADDOCK MAGAZIN PARKOLÓPÁLYÁN A FERRARI. RÖVIDHÍREK Bernie Ecclestone Alonsót tartja a legjobbnak VEZETÉSTECHNIKA NICK HEIDFELDDEL VEZETÉSTECHNIKA NICK HEIDFELDDEL F 1 2010. július 4. szám PARKOLÓPÁLYÁN A FERRARI RÖVIDHÍREK Bernie Ecclestone Alonsót tartja a legjobbnak Technika: Fejlesztések Valenciából Interjú KIMI RAIKKÖNENNEL Szabó

Részletesebben

CSODA- CSAPAT. A Brawn GP utolérhetetlen A SEAT LEON EURÓPA-KUPA BAJNOKA MICHELISZ NORBERT AZ AUTOCROSS EURÓPA-KUPA JUNIOR BAJNOKA SZABÓ KRISZTIÁN

CSODA- CSAPAT. A Brawn GP utolérhetetlen A SEAT LEON EURÓPA-KUPA BAJNOKA MICHELISZ NORBERT AZ AUTOCROSS EURÓPA-KUPA JUNIOR BAJNOKA SZABÓ KRISZTIÁN F1 RALI MOTOGP SPORTAUTÓ AUTÓK ÉS LÁNYOK MAGYARORSZÁG AUTÓSPORT MAGAZINJA X/10. szám, 2009. október Az MNASZ kiemelt média partnere MOTOGP: TALMÁCSI, A MÉDIASZTÁR WWW.FORMULA.HU CSODA- CSAPAT A Brawn GP

Részletesebben

Forma 1: Autóbemutatók, tesztek

Forma 1: Autóbemutatók, tesztek Forma 1: Autóbemutatók, tesztek 2010 február 25. Flag Szöveg méret Mentés 0 Még nincs értékelve Mérték Január végén lezárult a forma-1-es holtszezon, s a pletykákat, no meg az elcsépelt kérdésekre adott

Részletesebben

Közzétette: (https://www.flagmagazin.hu)

Közzétette:  (https://www.flagmagazin.hu) 2010 április 24. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még nincs értékelve Give 1/5 Give 2/5 Mérték Give 3/5 Give 4/5 Give 5/5 Idénybeli második győzelmét aratta Jenson Button a minden igényt kialakító Kínai Nagydíjon,

Részletesebben

EGY KORSZAK BÚCSÚZIK ELISMERT TÉLI TELJESÍTMÉNY. teljes listáját keresse a www.casio-watch.hu oldalon! www.casio-watches.

EGY KORSZAK BÚCSÚZIK ELISMERT TÉLI TELJESÍTMÉNY. teljes listáját keresse a www.casio-watch.hu oldalon! www.casio-watches. JEGYZET BETHLEN TAMÁS EGY KORSZAK BÚCSÚZIK 3 ELISMERT TÉLI TELJESÍTMÉNY www.bridgestone.hu KÜLÖNÖSEN AJÁNLOTT BLIZZAK LM-30 - TESZTMÉRET 185/60 R 14 T KÜLÖNÖSEN AJÁNLOTT BLIZZAK LM-30 - TESZTMÉRET 185/60

Részletesebben

Három ôrült versenye. Mecsek Rali IRC. 295 Ft. www.rallycafe.hu. A verseny bukása. xdrive teszt. a Szuper 2000-et. 2. évf. 10. szám 2011.

Három ôrült versenye. Mecsek Rali IRC. 295 Ft. www.rallycafe.hu. A verseny bukása. xdrive teszt. a Szuper 2000-et. 2. évf. 10. szám 2011. A verseny bukása R4T váltja a Szuper 2000-et BMW 740d xdrive teszt Autósport magazin Forma-1» Rali ob» Rali vb» irc» Wtcc» GP3» autósport 2. évf. 10. szám 2011. október Ára: 295 Ft F1: Belga, Olasz GP»

Részletesebben

BÚCSÚ. Autósport és SILVERSTONE NYERJE MEG ROBBANÓ LAMBO MAGYARORSZÁGON! KÖZKÍVÁNATRA: HAMILTON POSZTERREL!

BÚCSÚ. Autósport és SILVERSTONE NYERJE MEG ROBBANÓ LAMBO MAGYARORSZÁGON! KÖZKÍVÁNATRA: HAMILTON POSZTERREL! F1 RALI MOTOGP AUTÓ WWW.FORMULA.HU Autósport és IX./8. szám, 2008. augusztus KÖZKÍVÁNATRA: HAMILTON POSZTERREL! 100 OLDALON MÉG JOBB ÁRON! MOTOGP MAGYARORSZÁGON! Kimi megint megmondja Az F1 a németeké?

Részletesebben

Gumi- és boxtaktika elemzés: Maláj Nagydíj (2013)

Gumi- és boxtaktika elemzés: Maláj Nagydíj (2013) Gumi- és boxtaktika elemzés: Maláj Nagydíj (2013) by Papp István - hétf?, március 25, 2013 http://www.formula1tech.hu/gumi-es-boxtaktika-elemzes-malaj-nagydij-2013/ A 2013-as szezon második állomásaként

Részletesebben

1. évfolyam, 2. szám Megjelenik havonta http://f1hungary.fw.hu

1. évfolyam, 2. szám Megjelenik havonta http://f1hungary.fw.hu 1. évfolyam, 2. szám Megjelenik havonta http://f1hungary.fw.hu MEGJELENT! Ez az első olyan könyv Magyarországon, amely arra törekszik, hogy a Formula 1 60 éves történetébe visszanyúlva egy korrekt, elfogulatlan

Részletesebben

autósport és NYERJE MEG ARGENTÍN MEGLEPETÉS Amikor a srácok nem férnek a bõrükbe

autósport és NYERJE MEG ARGENTÍN MEGLEPETÉS Amikor a srácok nem férnek a bõrükbe F1 RALI MOTOGP AUTÓ WWW.FORMULA.HU autósport és IX./5. szám, 2008. május Rali vb: ARGENTÍN MEGLEPETÉS Rali ob: Folytatta, ahol abbahagyta Benik nyert EGERBEN Amikor a srácok nem férnek a bõrükbe Kubica,

Részletesebben

Legjobb. Leggyorsabb. Legnézettebb

Legjobb. Leggyorsabb. Legnézettebb Legjobb Leggyorsabb Legnézettebb Forma-1 közvetítések 2009-2010 Kiemelkedő nézettség a 18-49 éves férfiakra amr% 15,7% 8,2% vasárnapi futam szombati időmérő shr% 58,0% 46,7% Forrás: AGB Nielsen, 2009 teljes

Részletesebben

1. évfolyam, 1. szám Megjelenik havonta http://f1hungary.fw.hu

1. évfolyam, 1. szám Megjelenik havonta http://f1hungary.fw.hu 1. évfolyam, 1. szám Megjelenik havonta http://f1hungary.fw.hu MEGJELENT! A 2010 es év nagy szenzációja, hogy ismét rajthoz áll a Formula 1 ben Michael Schumacher. Ennek apropóján újabb darabbal bővült

Részletesebben

MEGLEPETÉS- EMBER TÖBB MÉG RALI. Button nyer 2009-ben? AZ F1 LEGNAGYOBB TEHETSÉGEI. MAGYARORSZÁG AUTÓSPORT MAGAZINJA X/5. szám, 2009.

MEGLEPETÉS- EMBER TÖBB MÉG RALI. Button nyer 2009-ben? AZ F1 LEGNAGYOBB TEHETSÉGEI. MAGYARORSZÁG AUTÓSPORT MAGAZINJA X/5. szám, 2009. F1 RALI MOTOGP SPORTAUTÓ WWW.FORMULA.HU Az MNASZ kiemelt média partnere MAGYARORSZÁG AUTÓSPORT MAGAZINJA X/5. szám, 2009. május AZ F1 LEGNAGYOBB TEHETSÉGEI Rali ob: HERCZIGÉK VEZETNEK MÉG TÖBB RALI MotoGP:

Részletesebben

HAJRÁ FELIPE! TÖBB RALI MÉG. Az F1 világa együtt szurkol Massa felépüléséért Alcím. Michelisz ismét bizonyított: MAGYARORSZÁG AUTÓSPORT MAGAZINJA

HAJRÁ FELIPE! TÖBB RALI MÉG. Az F1 világa együtt szurkol Massa felépüléséért Alcím. Michelisz ismét bizonyított: MAGYARORSZÁG AUTÓSPORT MAGAZINJA F1 RALI MOTOGP SPORTAUTÓ WWW.FORMULA.HU VATANEN VS TODT MÉG TÖBB RALI MAGYARORSZÁG AUTÓSPORT MAGAZINJA X/8. szám, 2009. augusztus HARC AZ FIA ELNÖKSÉGÉRT MotoGP: TALMA ELSŐ ÖT PONTJA Rali vb: HAJRÁ HIRVONEN

Részletesebben

Vettelnek már ennyi van

Vettelnek már ennyi van KISS PÁL TAMÁS FÉLIG ELÉGEDETT 50 MÉTERT ZUHANT A PORSCHE AUTÓSPORT MAGAZIN FORMA-1» RALI OB» RALI VB» IRC» WTCC» GP3» AUTÓSPORT 2. évf. 11. szám 2011. november Ára: 295 Ft F1: SZINGAPÚRI, JAPÁN, KOREAI

Részletesebben

és feleségeik NYERJE MEG Ralisztárok AUTÓSPORT ÉS a Puma trendi Toro Rosso táskáit! F1 RALI MOTOGP AUTÓ

és feleségeik NYERJE MEG Ralisztárok AUTÓSPORT ÉS a Puma trendi Toro Rosso táskáit! F1 RALI MOTOGP AUTÓ F1 RALI MOTOGP AUTÓ WWW.FORMULA.HU AUTÓSPORT ÉS IX./3. szám, 2008. március Ralisztárok és feleségeik F1 START 2008 Minden csapat, minden pilóta, minden pálya Villanyfényes nyitány Rali vb Svéd és Mexikó

Részletesebben

Autósport és KÖZKÍVÁNATRA: KUBICA POSZTERREL! Rali ob: SPICI A CSÚCSON

Autósport és KÖZKÍVÁNATRA: KUBICA POSZTERREL! Rali ob: SPICI A CSÚCSON F1 RALI MOTOGP AUTÓ WWW.FORMULA.HU Autósport és IX./7. szám, 2008. július KÖZKÍVÁNATRA: KUBICA POSZTERREL! 100 OLDALON A LEGJOBB ÁRON! Rali ob: SPICI A CSÚCSON Kubica nyert, Massa az élre ugrott Milyen

Részletesebben

Futamértékelő - Sepang

Futamértékelő - Sepang 2010 április 09. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még nincs értékelve Give 1/5 Give 2/5 Mérték Give 3/5 Give 4/5 Give 5/5 Sebastian Vettel, miután előző két versenyén technikai meghibásodás eredményeképpen

Részletesebben

ÉV VÉGI JUTALOM. a tökéletesség kötelez

ÉV VÉGI JUTALOM. a tökéletesség kötelez JEGYZET BETHLEN TAMÁS ÉV VÉGI JUTALOM 3 Év végi-év eleji összevont lapszámunk címoldalára, nagyok között töltött évének sikere miatt, az évfolyam jelzéséhez már felkerült míg Válint Tibornak azt szerettük

Részletesebben

Gumi- és boxtaktika elemzés: Monacói Nagydíj (2013)

Gumi- és boxtaktika elemzés: Monacói Nagydíj (2013) Gumi- és boxtaktika elemzés: Monacói Nagydíj (2013) by Papp István - hétf?, május 27, 2013 http://www.formula1tech.hu/gumi-es-boxtaktika-elemzes-monacoi-nagydij-2013/ A monte carlói pálya nem jelentett

Részletesebben

INFO: +36 1 333 5656 SYMBOL BUDAPEST 1036 BUDAPEST, BÉCSI ÚT 56. WWW.SYMBOLBUDAPEST.HU

INFO: +36 1 333 5656 SYMBOL BUDAPEST 1036 BUDAPEST, BÉCSI ÚT 56. WWW.SYMBOLBUDAPEST.HU Minden év legvágyottabb presztizs eseménye a Hivatalos Forma 1 Afterparty. Symbol Budapest idén 5. alkalommal ad otthont a partynak, mint kizárólagos szervezési joggal rendelkező helyszín. A rendezvény

Részletesebben

Ha ész nélkül, Hamilton, ha ésszel, Button. 195 Ft. www.rallycafe.hu. Gyûjtsd velünk az autogrammokat a Mecsek Ralin! DI RESTA LESZ SCHUMACHER UTÓDJA?

Ha ész nélkül, Hamilton, ha ésszel, Button. 195 Ft. www.rallycafe.hu. Gyûjtsd velünk az autogrammokat a Mecsek Ralin! DI RESTA LESZ SCHUMACHER UTÓDJA? LOEB MÁR NEM FÉL DI RESTA LESZ SCHUMACHER UTÓDJA? SKODA 500 LE-VEL, 323 KM/H-VAL AUTÓSPORT MAGAZIN FORMA-1» RALI OB» RALI VB» IRC» WTCC» GP3» AUTÓSPORT 2. évf. 9. szám 2011. szeptember Ára: 195 Ft F1:

Részletesebben

HAMILTON. 2008 bajnoka ismét az F1 élén FIZESSEN ELŐ EGY AUTÓ ÉS EGY LÁNY GABRIELLA ÉS AZ EVO VIII

HAMILTON. 2008 bajnoka ismét az F1 élén FIZESSEN ELŐ EGY AUTÓ ÉS EGY LÁNY GABRIELLA ÉS AZ EVO VIII F1 RALI MOTOGP SPORTAUTÓTÓ 10 2000-2010 FIZESSEN ELŐ MAGYARORSZÁG AUTÓSPORT MAGAZINJA XI/7. szám, 2010. július Az MNASZ kiemelt média partnere és az Öné lesz egy Vodafone McLaren Mercedes táska! NYERJEN

Részletesebben

MARKETINGTERV 2014 mellékletek

MARKETINGTERV 2014 mellékletek Magyar turizmus zrt. MARKETINGTERV 2014 mellékletek Tartalom 1. Részletes helyzetelemzés 2 1.1. A turizmus jelentősége Magyarországon...................................................................

Részletesebben

Miskolci Egyetem Gazdaságtudományi Kar. A száguldó cirkusz és a turizmus kapcsolata. Berzi Bence

Miskolci Egyetem Gazdaságtudományi Kar. A száguldó cirkusz és a turizmus kapcsolata. Berzi Bence Miskolci Egyetem Gazdaságtudományi Kar A száguldó cirkusz és a turizmus kapcsolata Berzi Bence 2014 Tartalomjegyzék 1. Bevezetés, problémafelvetés... 4 2. A Formula-1 elhelyezése a turizmus piacán... 6

Részletesebben

A siker kulcsa az F1-ben: Az aerodinamika szerepe 2013-ban

A siker kulcsa az F1-ben: Az aerodinamika szerepe 2013-ban A siker kulcsa az F1-ben: Az aerodinamika szerepe 2013-ban by Papp István - szerda, május 22, 2013 http://www.formula1tech.hu/a-siker-kulcsa-az-f1-ben-az-aerodinamika-szerepe-2013-ban/ A tökéletesség érdekében

Részletesebben

MÛVELÕDÉS NÉKEM AZ EMBERISÉG S PEST S BUDA TÁJA HAZÁM. Koch István, jezsuita missziós szerzetes

MÛVELÕDÉS NÉKEM AZ EMBERISÉG S PEST S BUDA TÁJA HAZÁM. Koch István, jezsuita missziós szerzetes MÛVELÕDÉS NÉKEM AZ EMBERISÉG S PEST S BUDA TÁJA HAZÁM Koch István, jezsuita missziós szerzetes Félve a kínai ételektõl, megmondtuk, hogy csak tojást kérünk. Nemsokára hozták a rántottából álló vacsorát.

Részletesebben

Észak Dél ellen Published on www.flagmagazin.hu (http://www.flagmagazin.hu) Még nincs értékelve

Észak Dél ellen Published on www.flagmagazin.hu (http://www.flagmagazin.hu) Még nincs értékelve 2011 április 25. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még nincs értékelve Értéke: 1/5 Értéke: 2/5 Mérték Értéke: 3/5 Értéke: 4/5 Értéke: 5/5 Furcsa ezt itt és most kimondani, de az egyenlőtlen fejlődés tézise

Részletesebben

F 1 PADDOCK MAGAZIN. LEWIS VISSZATÉRT A KÜZDELEMBE Hogyan épül fel egy F1-es autó? Sebastian Vettel bemutatja. Cirkusz a la Red Bull

F 1 PADDOCK MAGAZIN. LEWIS VISSZATÉRT A KÜZDELEMBE Hogyan épül fel egy F1-es autó? Sebastian Vettel bemutatja. Cirkusz a la Red Bull FERRARI: VÉSZHARANGOK MARANELLÓBAN? F 1 2010. június 2. szám LEWIS VISSZATÉRT A KÜZDELEMBE Hogyan épül fel egy F1-es autó? Sebastian Vettel bemutatja Technika: Fejlesztések a hétvégéről Kanada: Pályabemutató

Részletesebben

A világ vezető F1-es magazinjának legizgalmasabb cikkeivel

A világ vezető F1-es magazinjának legizgalmasabb cikkeivel A világ vezető F1-es magazinjának legizgalmasabb cikkeivel MAGYARORSZÁG MOTORSPORT MAGAZINJA XII/5. szám, 2011. május WWW.FORMULA.HU AMIKOR NYOLC PILÓTA A CSAPATTÁRSÁVAL 50 ÉVE F1-ES FOTÓS Schlegelmilch-interjú

Részletesebben

A tajvani-kínai konfliktus: háború vagy béke? Várnai Gergely PhD hallgató

A tajvani-kínai konfliktus: háború vagy béke? Várnai Gergely PhD hallgató A tajvani-kínai konfliktus: háború vagy béke? Várnai Gergely PhD hallgató Tartalomjegyzék Oldalszám 1. A kommunista-nacionalista ellentét gyökerei Kínában 2. 2. Harc a japán megszállók ellen és a polgárháború

Részletesebben

EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA

EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA ÉRETTSÉGI VIZSGA 2011. május 12. FÖLDRAJZ EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2011. május 12. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 240 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati NEMZETI ERŐFORRÁS MINISZTÉRIUM

Részletesebben

KAMUI KOBAYASHI. Nagyágyú: Stefano Favaro. Hogyan tette jobbá a Pirelli az F1-et? Egy versenyző szerződésének titkai Kimiből Keemi lett Amerikában

KAMUI KOBAYASHI. Nagyágyú: Stefano Favaro. Hogyan tette jobbá a Pirelli az F1-et? Egy versenyző szerződésének titkai Kimiből Keemi lett Amerikában A világ vezető F1-es magazinjának legizgalmasabb cikkeivel MAGYARORSZÁG MOTORSPORT MAGAZINJA XII/6. szám, 2011. június WWW.FORMULA.HU Hogyan tette jobbá a Pirelli az F1-et? Egy versenyző szerződésének

Részletesebben

HÉTKÖZNAPI HÉTVÉGE Egy motorsport-rajongó szombat-vasárnapja

HÉTKÖZNAPI HÉTVÉGE Egy motorsport-rajongó szombat-vasárnapja JEGYZET BETHLEN TAMÁS HÉTKÖZNAPI HÉTVÉGE Egy motorsport-rajongó szombat-vasárnapja 3 Nem vagyok büszke arra, amit mostanában a családommal művelek, de akkor sem tudok ellenállni a csábításnak. Hétvégén

Részletesebben

Futamértékel? - Bahrein

Futamértékel? - Bahrein Futamértékel? - Bahrein 2010 március 17. Flag Szöveg méret Mentés Mérték 0 Még nincs értékelve A kétszeres világbajnok Fernando Alonso gy?zelemmel mutatkozott be a Scuderia színeiben, a tifosik legnagyobb

Részletesebben

Statisztikai tájékoztató Csongrád megye, 2012/1

Statisztikai tájékoztató Csongrád megye, 2012/1 Statisztikai tájékoztató Csongrád megye, 2012/1 Központi Statisztikai Hivatal 2012. június Tartalom Összefoglalás... 2 Demográfiai helyzet... 2 Munkaerőpiac... 3 Gazdasági szervezetek... 4 Beruházás...

Részletesebben

SUTIL. Kiugrásra várva EGY AUTÓ ÉS EGY LÁNY RENÁTA ÉS A FERRARI TÖLTŐRE FEL! CHEVROLET VOLT MAGYARORSZÁG AUTÓSPORT MAGAZINJA

SUTIL. Kiugrásra várva EGY AUTÓ ÉS EGY LÁNY RENÁTA ÉS A FERRARI TÖLTŐRE FEL! CHEVROLET VOLT MAGYARORSZÁG AUTÓSPORT MAGAZINJA F1 RALI MOTOGP SPORTAUTÓTÓ 10 2000-2010 MAGYARORSZÁG AUTÓSPORT MAGAZINJA XI/9. szám, 2010. szeptember Az MNASZ kiemelt média partnere TÖLTŐRE FEL! CHEVROLET VOLT RALI OB: Asi megnyerte a bajnokságot TEREPRALI:

Részletesebben

Speciális kagylóülés a pilóta biztonságáért

Speciális kagylóülés a pilóta biztonságáért Speciális kagylóülés a pilóta biztonságáért by Papp István - csütörtök, október 18, 2012 http://www.formula1tech.hu/specialis-kagyloules-a-pilota-biztonsagaert/ kialakítása a 2006-os szezonban (Fotó: BMW

Részletesebben

F1: Bahrein, Ausztrál és Maláj GP VETTEL. ÉVE KÖVETKEZIK? A németet eddig csak a technika tudta megállítani. Egy gokart és egy lány:

F1: Bahrein, Ausztrál és Maláj GP VETTEL. ÉVE KÖVETKEZIK? A németet eddig csak a technika tudta megállítani. Egy gokart és egy lány: F1 RALI MOTOGP SPORTAUTÓTÓ 10 2000-2010 Motocross ob: Szikrázó szezonkezdés MAGYARORSZÁG AUTÓSPORT MAGAZINJA XI/4. szám, 2010. április Az MNASZ kiemelt média partnere GARÁZS: KÖNNYEBB ÉS ERŐSEBB LAMBORGHINI

Részletesebben

VETTEL. KICSIT MÁSKÉPP Túraautózás magyar módra ELLENÁLLHATATLAN HAJRÁVAL LETT A LEGFIATALABB VILÁGBAJNOK

VETTEL. KICSIT MÁSKÉPP Túraautózás magyar módra ELLENÁLLHATATLAN HAJRÁVAL LETT A LEGFIATALABB VILÁGBAJNOK A világ vezető F1-es magazinjának legizgalmasabb cikkeivel MAGYARORSZÁG MOTORSPORT ORSPORT MAGAZINJA XI/12.-XII/1. szám, 2010. december-2011. január KICSIT MÁSKÉPP Túraautózás magyar módra WWW.FORMULA.HU.H

Részletesebben

ALONSO. A sírból hozta vissza a Ferrarit. Az F1 és az óragyártók EGY AUTÓ ÉS EGY LÁNY MELITTA ÉS A MERCEDES MENETPRÓBA: INFINITI FX 30D

ALONSO. A sírból hozta vissza a Ferrarit. Az F1 és az óragyártók EGY AUTÓ ÉS EGY LÁNY MELITTA ÉS A MERCEDES MENETPRÓBA: INFINITI FX 30D F1 RALI MOTOGP SPORTAUTÓTÓ 10 2000-2010 Az F1 és az óragyártók MAGYARORSZÁG AUTÓSPORT MAGAZINJA 2010. augusztus XI/8. szám Az MNASZ kiemelt média partnere MENETPRÓBA: INFINITI FX 30D WWW.FORMULA.HU Rali

Részletesebben

SZKA208_13. A kurdok

SZKA208_13. A kurdok A VILÁG LEG- SZKA208_13 NAGYOBB ÁLLAM NÉLKÜLI NEMZETE: A kurdok tanulói A VILÁG LEGNAGYOBB ÁLLAM NÉLKÜLI NEMZETE 8. évfolyam 125 13/1 A KURDOK Szemelvények Kurdisztán A huszonkétmillió kurd a világ egyik

Részletesebben

SCHUMI MENJEN VAGY MARADJON?

SCHUMI MENJEN VAGY MARADJON? A világ vezető F1-es magazinjának legizgalmasabb cikkeivel MAGYARORSZÁG MOTORSPORT MAGAZINJA XII/7-8. szám WWW.FORMULA.HU Egy lány és egy autó: Vivienn és a Škoda Fabia SCHUMI MENJEN VAGY MARADJON? HÁTTÉRCSAPAT

Részletesebben

Visszatekintő a 2009-es szezonra, 1. rész: Button tavaszi hadjárata

Visszatekintő a 2009-es szezonra, 1. rész: Button tavaszi hadjárata Visszatekintő a 2009-es szezonra, 1. rész: Button tavaszi hadjárata 2009 december 09. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még értékelvea 2009-es Givenincs Visszatekintő Give Visszatekintő a 2009-es Mérték Give

Részletesebben

MERCEDES SLS AMG E-CELL: KONNEKTOROS SZUPERSPORTKOCSI F1:

MERCEDES SLS AMG E-CELL: KONNEKTOROS SZUPERSPORTKOCSI F1: F1 RALI MOTOGP SPORTAUTÓTÓ 10 2000-2010 MAGYARORSZÁG MOTORSPORT MAGAZINJA XI/11. szám, 2010. november Az MNASZ kiemelt média partnere MERCEDES SLS AMG E-CELL: KONNEKTOROS SZUPERSPORTKOCSI F1: Szoros hajrá

Részletesebben

Statisztikai tájékoztató Komárom-Esztergom megye, 2013/1

Statisztikai tájékoztató Komárom-Esztergom megye, 2013/1 Statisztikai tájékoztató Komárom-Esztergom megye, 213/1 Központi Statisztikai Hivatal 213. június Tartalom Összefoglalás...2 Demográfiai helyzet...2 Munkaerőpiac...3 Gazdasági szervezetek...5 Beruházás...6

Részletesebben

MAKROGAZDASÁGI ÉS PÉNZPIACI ÁTTEKINTÉS. 2015. március

MAKROGAZDASÁGI ÉS PÉNZPIACI ÁTTEKINTÉS. 2015. március Takarékbank Elemzés MAKROGAZDASÁGI ÉS PÉNZPIACI ÁTTEKINTÉS 15. március I. VEZETŐI ÖSSZEFOGLALÓ Noha az utóbbi hónapokban a világgazdaság egészének növekedési kilátásai nem javultak érdemben, az európai

Részletesebben

Nógrád megye bemutatása

Nógrád megye bemutatása Nógrád megye bemutatása Nógrád megye Magyarország legkisebb megyéi közé tartozik, az ország területének mindössze 2,7 százalékát (2.546 km 2 ) foglalja el. A 201.919 fős lakosság az ország népességének

Részletesebben

MEGINT BESZÁLL. Autók és lányok: Michael Schumacher a Mercedes pilótája GARÁZS: ÚJ FORD FOCUS ÉS PEUGEOT SR1. Rali vb: Raikkönen és a Citroen WRC

MEGINT BESZÁLL. Autók és lányok: Michael Schumacher a Mercedes pilótája GARÁZS: ÚJ FORD FOCUS ÉS PEUGEOT SR1. Rali vb: Raikkönen és a Citroen WRC F1 RALI MOTOGP SPORTAUTÓ MAGYARORSZÁG AUTÓSPORT MAGAZINJA XI/2. szám, 2010. február Az MNASZ kiemelt média partnere Elôfizetési akció: Legyen az Öné egy különleges falióra! GARÁZS: ÚJ FORD FOCUS ÉS PEUGEOT

Részletesebben

Látványos számok: diagramok felhasználása a történelemórán

Látványos számok: diagramok felhasználása a történelemórán Történelemtanítás a gyakorlatban Látványos számok: diagramok felhasználása a történelemórán Dupcsik Csaba A DIAGRAM MINT DIDAKTIKAI ESZKÖZ A diagramok adatsorokat jelenítenek meg látványos formában. Nem

Részletesebben

SZÁGULDÓ CIRKUSZ Melyik lehet Balázs autója? Színezd ki a történet alapján!

SZÁGULDÓ CIRKUSZ Melyik lehet Balázs autója? Színezd ki a történet alapján! SZÁGULDÓ CIRKUSZ Balázs, a kamaszodó fiú kicsi kora óta arról ábrándozott, hogy autóversenyző lehessen, vagy legalább egyszer igazi versenypálya szélén izgulhasson végig egy futamot. Réges-régen, 1894-ben

Részletesebben

Technikai követelmények: Ausztrál Nagydíj (2011)

Technikai követelmények: Ausztrál Nagydíj (2011) Technikai követelmények: Ausztrál Nagydíj (2011) by Papp István - csütörtök, március 24, 2011 http://www.formula1tech.hu/technikai-kovetelmenyek-ausztral-nagydij-2011/ A 2011-es Formula-1-es világbajnokság

Részletesebben

Sajtóinformáció. RBHU/MK 2004rbgr-ww_h. A Bosch saját növekedési potenciáljára épít: Jó kezdés a 2004-es esztendőben

Sajtóinformáció. RBHU/MK 2004rbgr-ww_h. A Bosch saját növekedési potenciáljára épít: Jó kezdés a 2004-es esztendőben Sajtóinformáció RBHU/MK 2004rbgr-ww_h A Bosch saját növekedési potenciáljára épít: Jó kezdés a 2004-es esztendőben Már a 2003-as év is kielégítő eredményeket hozott Az elektronikus stabilitási program

Részletesebben

Nagy hír volt a félmilliomodik Vodafone elıfizetı bejelentése. Luxushétvégével és pénzjutalommal díjazták a mit sem sejtı mobiltulajdonost.

Nagy hír volt a félmilliomodik Vodafone elıfizetı bejelentése. Luxushétvégével és pénzjutalommal díjazták a mit sem sejtı mobiltulajdonost. TÍZ ÉVES A VODAFONE HÁTTÉRANYAG BUDAPEST, 2009. OKTÓBER 1. Tíz év színes hírei Számos érdekes pillanat volt a Vodafone életében az elmúlt tíz év alatt, melyeket igyekeztünk csokorba győjteni. Olvashatunk

Részletesebben

WEBBER OLDAL. Akire már senki nem számított EGY AUTÓ ÉS EGY LÁNY FORD MUSTANG ÉS KISZELY ÁGNES KONNEKTOROS SPORTKOCSIK: A KÖRNYEZET VÉDELMÉÉRT

WEBBER OLDAL. Akire már senki nem számított EGY AUTÓ ÉS EGY LÁNY FORD MUSTANG ÉS KISZELY ÁGNES KONNEKTOROS SPORTKOCSIK: A KÖRNYEZET VÉDELMÉÉRT F1 RALI MOTOGP SPORTAUTÓTÓ 10 2000-2010 MAGYARORSZÁG AUTÓSPORT MAGAZINJA XI/6. szám, 2010. június Az MNASZ kiemelt média partnere Az támogatásával KONNEKTOROS SPORTKOCSIK: A KÖRNYEZET VÉDELMÉÉRT 132 OLDAL

Részletesebben

Banister, J.: A kínai feldolgozóipari keresetek

Banister, J.: A kínai feldolgozóipari keresetek 705 tozás előrejelzési pontossága úgy a nemzetgazdasági ág, mint az alágak szintjén, jóval nagyobb a modellnél, mint amit benchmark alkalmazásával el lehet érni. A modell tehát megfelelő eszköze az ágazatok

Részletesebben

CarsAndGirls.hu - Az on-lány férfimagazin, Cars and Girls.hu - Az on-lány férfimagazin

CarsAndGirls.hu - Az on-lány férfimagazin, Cars and Girls.hu - Az on-lány férfimagazin 1. oldal, összesen: 9 CarsAndGirls.hu - Az on-lány férfimagazin, Cars and Girls.hu - Az on-lány férfimagazin Főoldal, Cars And Girls FőoldalHírek, Cikkek Ajánlók Beszámolók Cikkek Drift Interjúk Újdonságok

Részletesebben

TÖRTÉNELEM. Általános érettségi tantárgyi vizsgakatalógus Splošna matura

TÖRTÉNELEM. Általános érettségi tantárgyi vizsgakatalógus Splošna matura Ljubljana 2010 TÖRTÉNELEM Általános érettségi tantárgyi vizsgakatalógus Splošna matura A tantárgyi vizsgakatalógus a 2012. évi tavaszi vizsgaidőszaktól érvényes az új megjelenéséig. A katalógus érvényességéről

Részletesebben

A Csapat. A Magyar Racing Team 2013-ban alakult, bejegyzett hivatalos sportegyesület, adószámmal.

A Csapat. A Magyar Racing Team 2013-ban alakult, bejegyzett hivatalos sportegyesület, adószámmal. A Csapat A Csapat A Magyar Racing Team 2013-ban alakult, bejegyzett hivatalos sportegyesület, adószámmal. A csapat már első évadjában megszerezte a bajnoki címet a Formula 1.6 kategóriában. 2014ben 11

Részletesebben

Kimi. nem várta meg a végét. Newey, a sikerek kovácsa. Ifj. Ficza Ferenc Sikeres ETCC év. Különvélemény

Kimi. nem várta meg a végét. Newey, a sikerek kovácsa. Ifj. Ficza Ferenc Sikeres ETCC év. Különvélemény Az MNASZ A világ és az ország legnépszerűbb sportágainak információival Magyarország motorsport magazinja XIV/12. szám, 2013. december Newey, a sikerek kovácsa Ára: 795 Ft Előfizetőknek: 495 Ft www.formula.hu

Részletesebben

Beszámoló a tajvani TIMTOS 2013 évi szerszámgépipari és elektronikai kiállításról és egy kéthetes utazásról Tajvanon és Kínában 7.

Beszámoló a tajvani TIMTOS 2013 évi szerszámgépipari és elektronikai kiállításról és egy kéthetes utazásról Tajvanon és Kínában 7. Beszámoló a tajvani TIMTOS 2013 évi szerszámgépipari és elektronikai kiállításról és egy kéthetes utazásról Tajvanon és Kínában 7. rész 03.14. Csütörtök Manford Reggel beugrottunk még néhány műszaki kérdés

Részletesebben

Technikai ismertet?: McLaren Mercedes MP4-28

Technikai ismertet?: McLaren Mercedes MP4-28 Technikai ismertet?: McLaren Mercedes MP4-28 by Papp István - vasárnap, február 03, 2013 http://www.formula1tech.hu/technikai-ismerteto-mclaren-mercedes-mp4-28/ A Lotus csapatot követ?en a McLaren is nyilvánosságra

Részletesebben

Technikai ismertet?: Lotus Renault E21

Technikai ismertet?: Lotus Renault E21 Technikai ismertet?: Lotus Renault E21 by Papp István - szombat, február 02, 2013 http://www.formula1tech.hu/technikai-ismerteto-lotus-renault-e21/ A Formula-1-es világbajnokság 2013-as idénye a Lotus

Részletesebben

Helyzetkép 2013. november - december

Helyzetkép 2013. november - december Helyzetkép 2013. november - december Gazdasági növekedés Az elemzők az év elején valamivel optimistábbak a világgazdaság kilátásait illetően, mint az elmúlt néhány évben. A fejlett gazdaságok növekedési

Részletesebben

TAIWANinfo. Megnyitott a tajpeji könyvvásár hazánkkal a fókuszban. február 18, 2016

TAIWANinfo. Megnyitott a tajpeji könyvvásár hazánkkal a fókuszban. február 18, 2016 február 18, 2016 TAIWANinfo Megnyitott a tajpeji könyvvásár hazánkkal a fókuszban Ázsia egyik legnagyobb könyvvására, a 24. Tajpej Nemzetközi Könyvkiállítás február 16-án nyílt meg, idén a magyar irodalmat

Részletesebben

RAIKKÖNEN. Csak az biztos, hová nem megy EGY AUTÓ ÉS EGY LÁNY BRIGITTA ÉS A BMW A PÁRIZSI SZALON LEGVADABB MODELLJEI. SCHUMACHER: Kitölti az idejét?

RAIKKÖNEN. Csak az biztos, hová nem megy EGY AUTÓ ÉS EGY LÁNY BRIGITTA ÉS A BMW A PÁRIZSI SZALON LEGVADABB MODELLJEI. SCHUMACHER: Kitölti az idejét? F1 RALI MOTOGP SPORTAUTÓTÓ 10 2000-2010 MAGYARORSZÁG AUTÓSPORT MAGAZINJA XI/10. szám, 2010. október Az MNASZ kiemelt média partnere SCHUMACHER: Kitölti az idejét? A PÁRIZSI SZALON LEGVADABB MODELLJEI WWW.FORMULA.HU.H

Részletesebben

Statisztikai tájékoztató Hajdú-Bihar megye, 2013/4

Statisztikai tájékoztató Hajdú-Bihar megye, 2013/4 2014. március Statisztikai tájékoztató Hajdú-Bihar megye, 2013/4 Tartalom Összefoglalás... 2 Demográfiai helyzet... 3 Munkaerőpiac... 3 Gazdasági szervezetek... 6 Beruházás... 7 Mezőgazdaság... 8 Ipar...

Részletesebben