AKARMA. szabadságában. Gyulai György: Nem gondolom, hogy az én személyem fontos a cégben.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "AKARMA. szabadságában. Gyulai György: Nem gondolom, hogy az én személyem fontos a cégben."

Átírás

1 Gyulai György: Nem gondolom, hogy az én személyem fontos a cégben. 36 AKARMA szabadságában Saját bevallása szerint nem ért máshoz, mint az emberek kiválogatásához, és azt hiszi, sikerének egyik magyarázata, hogy a potenciális vetélytársak egyszerűen elaludtak. Gyulai Györggyel, a Femina.hu alapítójával az online tartalompiacról, a Google és a Facebook szerepéről, illetve a buddhizmus és az üzlet viszonyáról beszélhettünk. Fülöp István interjúja Egyed Péter fotói

2 37

3 38 M ikor kezdtél el online-nal foglalkozni? 2002-ben tematikus életmódszájtokat kezdtünk el létrehozni, ahol a problémamegoldás volt a koncepció, olyan témákat kerestünk, amikkel kapcsolatban nem volt magyar nyelvű információ az interneten, mint például a narancsbőr, a fogyókúra vagy a hajhullás. Akkoriban ez úgy működött, hogy volt egy újságíró, akihez egy téma tartozott, ő szerkesztette az oldalt, ő írta a cikkeket, ő hozta be a hirdetőket, és gyakorlatilag összepárosította a tartalmat a hirdetéssel. Az azért furcsa, hogy az újságíró egyben a sales-es is. Akkor annyira összemosódott még a két dolog, hogy nem volt még igazán online sales. Az újságíró felhívott egy céget, amelynek volt olyan terméke, amiről a cikk szól, és betettünk egy bannert vagy egy linket. Az olvasó pedig egy feldobott témára kapott gyakorlati megoldást. Akkoriban a kis cégekhez a nagy kiadók nem nyúltak le, ezért volt keresnivalónk náluk. Kevés volt a pénzük, mi kis elérést tudtunk biztosítani, de célzottan, amit ők meg tudtak nekünk fizetni. Mi jól éltünk abból, hogy kis cégek fizettek kis pénzeket. Mindig is a problémamegoldás volt nálunk a fókusz, erre épült az összes tematikus oldalunk. Ugyanez a szemlélet vezérelte a következő időszakot 2006-ig, amikor összesen 11 életmód témájú oldalt hoztunk létre. Például a dohányzásleszoktató honlapon futott egy program, ami egy közösségbe hozott olyan embereket, akik le akarnak szokni a cigiről. Folyamatosan hoztunk olyan hirdetőket, rágótablettát, elektromos cigarettát, amelyek a dohányzásról való leszokásban segíthetnek. Mikor jött a Femina ötlete? 2005 végén már láttuk, hogy nagyon sok kis oldalunk van, és szinte mindegyiket nők látogatták. Ezek az oldalak 1-3 ezres látogatottsággal bírtak, így külön-külön nem volt nagy súlyuk a hirdetőknél. Kitaláltuk, hogy csinálunk egy olvasztótégelyt, a Feminát, ami először egy női életmódszájtként működött, és az említett témákat egy oldalon fogta össze. Most már nem életmódszájt? Nem, most gyakorlatilag egy teljes értékű női portál és egyedüli ezen a területen, amelyik politikával, közélettel is foglalkozik. Nyilván női szemüvegen keresztül mutatjuk be a témát, és a politika mellett a klasszikus női témák, a szépségápolás, egészségmegőrzés, főzés hangsúlyosak, de az ezotéria, a sztárok világa is rendkívül népszerű. Amikor átalakítottuk az oldalt, azt mondtuk, ne szűkítsük be magunkat az életmód területre, jöjjön minden, ami nő! Akkor már átjött hozzánk főszerkesztőnek Rácz Brigi, aki korábban a Sanománál dolgozott a Nők Lapja Café (NLC) szerkesztőségében. Ő volt az, aki teljesen új irányt mutatott, átszerkesztette az egész portált, és öszszeraktunk egy új csapatot, ekkor vált a Femina teljes értékű női portállá. Szerinted miért volt rés akkor ezen a piacon? Miért nem töltötték ki a nagy szereplők? A Velvet. hu és a Nana.hu például azóta már teljesen átalakult, mert nem jött be nekik. Én úgy érzem, hogy a nagy kiadók nem hitek ebben erősen, nem láttak potenciált abban, hogy egy női portál ennyire hangsúlyos lehet (a Femina.hu a hatodik legnagyobb látogatottságú portál Magyarországon), másrészt női portál ilyen erős hirdetői bázis lesz. A nagyok a nyomtatott magazinokban hittek, és azt gondolták, hogy ez az állapot örökre fenn fog maradni. Túl későn ébredtek. Pedig hirdetői szempontból még válságidőszakban is a női márkák a legaktívabbak, de ez nemcsak az internetre igaz, hanem igaz a tévére is, a reklámszpotok százaléka nőknek szól. A nőknek még mindig el lehet adni termékeket és szolgáltatásokat. Be tudna még lépni szereplő a piacra? Az NLC és a Femina nagyon megerősödött, ez a két portál koncepciójában szerintem lefedi a teljes női szegmenst, nehéz lenne még valakinek ebből bármi újat kihozni, nem is tudom, honnan kellene megközelíteni. Az NLC például fórumban nagyon erős, sokkal erősebb nálunk, mi pedig tartalomban és szolgáltatásokban vagyunk a legjobbak. Jól tudom, hogy szolgáltatók írnak cikkeket hozzátok, amiért fizetnek, mert megéri nekik a megjelenés a nagy elérés miatt? Ez nem így van. Nálunk is létezik a pr-cikk műfaj, de ezt mi ugyanúgy áruljuk, mint mindenki más a piacon. Úgy dolgozunk, ha felmerül egy téma, az újságíró megkeresi hozzá a megfelelő szakértőt, és bekéri tőle az információkat, hogy hiteles legyen a cikk, de ő nekünk ezért nem fizet, és mi sem neki. Ha emellett a cég, akinél a szakértő dolgozik, úgy dönt, hogy hirdetne pr-cikk formájában a cikk mellett, az egy másik dolog. Tartalmat soha nem reklámosítunk el, tehát prcikket nem jelenítünk meg úgy, hogy az ne legyen markánsan elválasztható a szerkesztőségi tartalomtól. A Femina Mediává való átalakulásotok közben már támogattatok olyan műsorokat, mint a Randikommandó a Viván, vagy a Pasimustra a Viasaton. Milyen irányba mutat ez a változás? Azért alakultunk át Femina Mediává, mert már háromszereplős a portfóliónk, a Feminán kívül ott van a Retikül.hu és a Nőifriss.hu. Érzékeltetnünk kellett a szakmával és a hirdetőkkel, hogy itt egy médiavállalatról van szó, és azért Femina Media, mert a Femina.hu a fő brandünk, egyben a cég zászlóshajója, és ez alapján azonosít be bennünket a piac. A tévéműsorok támogatásával egyértelműen a barandépítés a célunk, és hogy folyamatosan frissen tartsuk az olvasótáborunkat, elméletünk szerint a jelenlegi 14 éves VIVAnéző lesz a jövő Femina-olvasója. Nem tapasztaltad, hogy a Google és a Facebook elviszi a hirdetési pénzeket a portálokról? Én személy szerint örülök annak, hogy ilyen erősek, mert globálisan nézve ők azok a jégtörők, akik mennek előre, építik nekünk az utat és égetik bele az emberek fejébe az internetet. A Facebook hatására például számtalan ember kezdett el internetezni, amiért konkrétan hálásak lehetünk Mark Zuckerbergnek. Behozza az embereket az internetre, ahol mi is ott állunk izgalmasan és szépen, és ezek a látogatók pillanatok alatt ott lógnak a Feminán, olvassák a cikkeket és fogyasztják a hirdetéseket. A Google-ről szintén azt gondolom, hogy amit csinál, az főleg a kis

4 cégeknek nagyon jó és hasznos. És ezt nem lehet csak azon a szűk szemüvegen keresztül nézni, hogy mennyi pénzt vesz ki a zsebünkből. Bennünket például arra késztet, hogy gondolkozzunk, legyünk kreatívak, mint ők, találjunk ki mi is hasonlóan hatékony, olcsó, a kis kkv cégek által is megfizethető felületeket a Feminán. De ez akkor valójában arra mutat, hogy már nem egyszerűen tartalomszolgáltatók vagytok. Ez így van! Mi online szinten full service szolgáltatást nyújtunk. Nagyon sok ötletet úgy valósítunk meg, hogy egyedi kreatívokat, megjelenéseket kínálunk, és az ügyfelek hajlandóak is fizetni az egyedi, exkluzív megjelenésekért. Azért fektetünk hangsúlyt erre, mert megvan hozzá a rendszerünk, a kreatív gépezetünk, ráadásul mi nem volumenben, hanem minőségben versenyzünk a nagyokkal. Tehát a tartalomgyártás csak eszköz, hogy ezeket a szolgáltatásokat el tudjátok adni? Igen, a szerkesztőségi munka a platform, és ezt egészítik ki a klaszszikus display-hirdetéseken túl azok a megjelenések, amelyek már konkrétan valamelyik céghez kapcsolódnak, és remekül illeszkednek ahhoz a tartalomhoz, ami az oldalon van. A tartalomra mindenféleképpen szükség van, mert az hozza be a látogatót, és az elégedett látogató fogyasztja a hirdetést. Én a nagyok helyében sokkal inkább koncentrálnék arra, hogy személyes és valóban hatékony, testreszabott szolgáltatást nyújtsak a hirdetők felé, mint arra, hogy új bevételi lábakat, még újabb oldalakat hozzak létre. A nagyoknak megvan az a felelősségük, hogy ők formálják a piacot, ezért ha futószalagon kezelik az ügyfelet, és azok csalódnak a megjelenésekben, az árnyékot vet minden online szereplő munkájára. Mostanában sok embert elküldtek a nagyobb kiadóktól. Előny számotokra, hogy kicsi a cég, és nem kell kifizetni öt különféle igazgató bérét? Biztos vagyok benne, eljön az idő, amikor a nagy médiacégek jönnek majd hozzánk tanácsadásra, mert látják, hogy a mi üzleti modellünk évek óta működik még válsághelyzetben is. Mindez annak ellenére van így, hogy mi egyáltalán nem küldtünk el embereket, sőt idén is bővült a csapat. Azt látjuk, hogy nagyon sok cég hibásan méri fel a helyzetet, azt gondolja, hogy úgy tud könnyen és gyorsan racionalizálni, ha leépít. Nálunk a A tartalomra mindenféleképpen szükség van, mert az hozza a látogatót, az elégedett látogató pedig fogyasztja a hirdetést. legnagyobb érték pont az ember. Akik itt ülnek már évek óta és húzzák a céget, ők hozzák létre nap mint nap azt az értéket, ami a Femina Media. Ha őket rendszeresen faragnám, a cégből vágnék le jókora darabokat és válna az egész egyre értéktelenebbé. Ideális lenne, ha a cégek annyira nyitottan és transzparensen működnének, hogy probléma esetén a vezetőség a dolgozókkal vállvetve közösen dolgozna ki válságtervet a költséghatékonyabb működésre. A dolgozók a saját területüket jól ismerik, tudják, mit lehet jobbá tenni, ezáltal a cég bevonja őket a helyzet megoldásába, akik emiatt jobban teljesítenek, mert magukénak érzik az egészet. Ez egyformán működik nagyban és kicsiben. De te itt ülsz. Egy külföldi tulajdonosnak lehet, hogy ez nem számít annyira. Ez igaz, de a külföldi tulajdonos is pontosan tudja, hogy az anyacéget is emberek működtetik, az a cég is emberekre épül, tehát itt is működhetne ugyanúgy. El kell jutnia minden cégvezetőnek oda, hogy rájöjjön, hosszútávon nem vezet eredményre a félelemkeltés és a bizonytalanság. Attól nem lesz sikeresebb egy cég, ha elküld embereket, a munkájukat megcsináltatja azokkal, akik maradnak, jóval kevesebb pénzért. De akkor sem, ha szakképzett, tapasztalt, drága embereket elküld és felvesz olcsóbbat. Felszívjátok ezeket az elküldött embereket? Vettünk már fel embereket a Sanomától, de a Ringiertől is. Nagyon fontos, hogy ez a ember, aki itt dolgozik, úgy van összeválogatva, hogy az egyéni kvalitásain túl illeszkedjen a nagy egészbe. Ha valaki jó szakember, de emberileg nem fér be a csapatba, azt nem tudjuk alkalmazni. Mi nem csak egy munkahelyet, hanem értékeket kínálunk az itt dolgozóknak. A jelentkezőknek elmondjuk, hogy milyen szemléletet képviselünk, és gyorsan kiderül, hogy az illető ezeket magáénak érzi, vagy sem. Nagy erőt látok abban, hogy olyan emberek dolgoznak itt, akiknek a korrektség alaptulajdonsága, törődnek másokkal, magukénak érzik a céget, hosszú távra terveznek, és jól akarják érezni magukat. Ha az ember jól érzi magát, többre képes. A megfelelő emberek kiválasztása az egyetlen dolog, amihez valójában értek. Nekem ez itt a munkám. Az emberekkel való foglalkozás? Pontosan. Szakmailag nem értek az online portálok építéséhez, fejlesztéséhez, nem tudok jól írni, nem tudok programozni, az egész cég azon alapul a kezdetektől fogva, hogy egy jó ötlethez megkerestem a jó embereket, akikről azt gondoltam, hogy az adott munkát jól tudják csinálni, emiatt ez az egész cég a bizalomra és az idealizmusra épül. Ha jól tudom, buddhista vagy. Igen, tíz éve, a tibeti buddhizmus egyik vonalát képviseli az a közösség, amelynek a tagja vagyok. Az ide járó emberek ugyanolyan nagyvárosi életet élnek, mint bárki más. Nincs semmi, ami tiltott, annyi a különbség, hogy minden nap leülünk meditálni, és dolgozunk a tudatunkkal. Ennek elég gyorsan megjön az eredménye, a meditáció által az ember nagyon sok negatív tulajdonságától megszabadul, ilyen például a harag, a féltékenység vagy a ragaszkodás. Minden olyan negatív tulajdonságot, ami általánosságban az életünk része, megpróbáljuk pozitívvá átalakítani a meditáció során. El tudnád engedni a cégedet, ha tegyük fel, csődbe menne? Abszolút, mert az ok és okozat elvében hiszek, ami a buddhizmus egyik alapja. Ez azt jelenti, hogy azokat a dolgokat tapasztaljuk, amelyeknek korábban elültettük a magjait. Ha ez bekövetkezne, akkor arra gondolnék, hogy valami olyan dolgot 39

5 Az adrenalin miatt Eredetileg vendéglátós, de néhány év után otthagyta a szakmát, és kitalálta, hogy reklámokat fog csinálni. Egy kis reklámügynökséghez, a Perfekt Médiához került 1996-ban junior szövegíróként, és mivel nem volt képzettsége, a munka során sajátította el a szakmai alapokat: sajtóhirdetéseken, plakátokon, reklámszövegeken dolgozott. Két év múlva átment a Pro-Rek reklámügynökséghez, ahol már komplex kampányokban is részt vehetett teljes értékű szövegíróként. Ezt követően a McCann Communicationsnél dolgozott, ami a McCann direktmarketing-részlege volt ben fogott bele a Starfish nevű vállalkozásába egy grafikus barátjával. Reklámügynökségek alvállalkozói szerettek volna lenni, pusztán ötleteket adtak volna el nekik, de a terv nem jött be, nem tudtak belőle megélni. Következő lépése az volt, hogy olyan tematikus magazinokat adott ki, amilyenek nincsenek a magyar piacon, például a kevésbé tehetős fiatalok számára készült Fészekrakó lakberendezési magazin, az állatorvosok számára készült életmódmagazin, az Állatorvos vagy a pályázatírásban segíteni kívánó Pályázatvadász. Később ezeket a lapokat parkolópályára tette, és az online portálok üzemeltetésére helyezte a hangsúlyt. Szabadidejében szívesen járja az országot sportmotorjával, ilyenkor a telefonján kívül semmit nem visz magával. Csak az adrenalin miatt csinálom mondja. 40 tettem korábban, aminek ez lett az eredménye. Ezért tudnám elengedni, mert én lennék a felelős amiatt, hogy ez a helyzet előállt. Hadd tegyem hozzá, hogy megpróbálunk, nemcsak én, hanem a Femina csapata is, olyan dolgokat tenni és mondani, ami másoknak pozitív. Azt kérem tőlük, mindig gondolják át, ha üzleti ajánlatot tesznek, ők örülnének-e, ha ilyet kapnának. Ugyanúgy létezik cégkarma, mint egyéni karma, csak azt a cégen belül dolgozók hozzák létre. Ha mi arra törekednénk, hogy megkárosítsunk cégeket, nem azzal próbálnánk előre jutni, hogy korrektek vagyunk, hanem másokat besároznánk, akkor ennek az eredménye érkezne vissza hozzánk. Mi például sohasem foglalkozunk azzal, ha valaki rosszat mond rólunk, és nem is helyezünk kilátásba válaszlépést. Az nem a mi problémánk. Megváltoztál azóta, hogy buddhista vagy? Nem gondolom azt, hogy korábban rosszabb ember voltam, inkább azt mondom, hogy tudatosabb lettem. Tisztábban látom a dolgokat, kihasználom azt a lehetőséget és szabadságot, hogy mi alakítjuk a saját életünket. Egy ilyen kőkemény üzleti világban korrektnek lenni nem könynyű, és mi más eszközökkel operálunk, mint a versenytársak. Mondjuk, a piaci verseny eleve nem egy kolostori élet. Persze, én is ebben az országban élek, és látom, hogy mi történik. Megpróbálom kivédeni azokat a támadásokat, amik felénk irányulnak, csak egyszerűen megválogatom az eszközöket. Megvéd téged a kiégéstől, az elfásulástól, hogy minden nap leteszed kicsit a problémáidat? Azért tudom ezt idézőjelben nem komolyan venni, mert tudom, hogy konkrétan a saját személyemet semmilyen szinten nem befolyásolja a Femina piaci státusza. Nem leszek se több, se kevesebb attól, ha a Femina számlájára százmillió forintok folynak be évente. Nyilván mivel ez egy gazdasági társaság, és fontos a nyereség, mi is részt veszünk egy egészséges piaci küzdelemben, de a cél nem az, hogy nagyon sok pénzt vigyünk haza, nem ül itt egy éhes tulajdonosi csapat, aki nyomja, hogy mindenképp teljesítsük a pénzügyi tervet. Racionális elvárásokat támasztunk magunkkal szemben és élvezzük az mindennapokat. Szerinted nem mond ennek ellent, hogy egy hatalmas, feltűnő fehér Hummerrel jársz? Azt még nagyon régen, 2005-ben vettem, akkor volt egyéves, szóval már nem egy fiatal járgány. Ez egy beteljesült álom: megláttam Amerikában, amikor megjelent 2003-ban, és eldöntöttem: nekem mindenképpen lesz egy ilyen autóm. Ez tényleg egy szerelem, azt szoktam mondani, hogy tőlem biztosan a roncstelepre megy, mert nem tudnék megválni tőle. Azt gondolná az ember, hogy ez egy státuszszimbólum, de az utóbbi időben egyre inkább azt látom, hogy ez olyan autó, ami mindenkinek tetszik, a kisgyerektől a rockeren át az idős néniig pozitív érzelmet vált ki. Az a jó, hogy nem lőhető be pontosan az ára, nem olyan mint egy BMW vagy Mercedes, amire rávágod, hogy húszmillió. Azt látják csak, hogy egy nagy, impozáns járgány, de nem szoktam odaállni a szórakozóhelyek elé, és nem gondolom, hogy ezáltal több hirdetés jött be hozzánk. Ez egy érzelmi kötődés. Azt mondtad, nem várják el tőletek a teljesíthetetlen pénzügyi tervet. De a tulajdonos te vagy. Igen, de tudod, én nem saját magam döntök, nagyon demokratikus vagyok. Nem is tudnék objektív döntést hozni sok dologban, mert szakmailag nem látom át a folyamatokat, csak részleteket. Ezért nekem nagyon fontos az a néhány ember, akik a vezetőim és egyben a barátaim, mi négyen [Szabó Mariann értékesítési vezetővel, Burányi Róbert ügyvezetővel és Rácz Brigitta lapigazgatóval a Szerk.] döntünk mindenben. Nem igazán tolod magad az előtérbe, egy interjút kivéve nem lehet olvasni rólad szinte sehol. Miért? Ez ugyanoda kapcsolódik viszsza, hogy nem gondolom, hogy az én személyem fontos a cégben. Aki igazán fontos, azok az emberek, akik itt dolgoznak. Az, hogy ők szeretnek itt dolgozni, megtalálják a számításukat, van fejlődési lehetőségük. A semmiből hoztunk létre valamit. Igazságtalan volna részemről, ha magamat előtérbe helyezném, mert nem én vagyok, aki ezt csinálta. Az, hogy én vagyok a tulajdonos, csak egy státusz, és nem volna hiteles, ha én állnék elől.

Urbán Ágnes. Politikai és gazdasági nyomásgyakorlás a médiában, vállalatvezetői szemmel

Urbán Ágnes. Politikai és gazdasági nyomásgyakorlás a médiában, vállalatvezetői szemmel Urbán Ágnes Politikai és gazdasági nyomásgyakorlás a médiában, vállalatvezetői szemmel És mi, vessenek meg érte, nem ugrottunk félre a pénz elől. írta közleményében Németh Péter, a Népszava főszerkesztője

Részletesebben

A legnagyobb női elérést a CM Sales online portfóliója nyújtja

A legnagyobb női elérést a CM Sales online portfóliója nyújtja A legnagyobb női elérést a CM Sales online portfóliója nyújtja Női elérés 2,000,000 1,800,000 1,600,000 1,400,000 1,719,301 1,597,162 1,400,145 1,200,000 1,000,000 800,000 600,000 400,000 200,000 - CM

Részletesebben

Angliai Kisokos Médiaajánlat 2016

Angliai Kisokos Médiaajánlat 2016 Angliai Kisokos Médiaajánlat 2016 Bemutatkozás Az angliai magyarok oldala az Angliai Kisokos egy 2015-ben alapított független információs és hirdető portál, ahol mindig a legfrissebb, legaktuálisabb információkat

Részletesebben

VALÓSÁG. Nem harap az énekóra sem Interjú egy mentortanárral

VALÓSÁG. Nem harap az énekóra sem Interjú egy mentortanárral VALÓSÁG Az alábbi interjúkból a pedagógus életút két állomásáról kaphatunk képet, egy mentortanár és egy pályakezdő pedagógus véleménye alapján. A beszélgetések főként a pedagógussá válás kezdeti szakaszáról,

Részletesebben

HÁLA KOPOGTATÁS. 1. Egészség

HÁLA KOPOGTATÁS. 1. Egészség HÁLA KOPOGTATÁS 1. Egészség Annak ellenére, hogy nem vagyok annyira egészséges, mint szeretném, teljesen és mélységesen szeretem és elfogadom a testemet így is. Annak ellenére, hogy fizikailag nem vagyok

Részletesebben

"Soha nem érzem, hogy itt a plafon" - Interjú Bánsági Ildikóval

Soha nem érzem, hogy itt a plafon - Interjú Bánsági Ildikóval "Soha nem érzem, hogy itt a plafon" - Interjú Bánsági Ildikóval 2014. augusztus 26. kedd, 07:00 "Mindig büszke voltam, ha valami újra hívtak. Soha nem érzem, hogy itt a plafon, hanem inkább azt, hogy szeretnék

Részletesebben

A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com. Korrektúra: Egri Anikó

A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com. Korrektúra: Egri Anikó A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com Korrektúra: Egri Anikó 2 Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék... 3 Az összefogás döbbenetes ereje... 4 Depressziós helyett bajnok... 6 Na

Részletesebben

Érvényes november 5-től visszavonásig MÉDIAAJÁNLAT

Érvényes november 5-től visszavonásig MÉDIAAJÁNLAT Érvényes 2018. november 5-től visszavonásig MÉDIAAJÁNLAT A KÉPMÁS.HU ONLINE MAGAZINNAL EGY OLYAN TÜKRÖT SZERETNÉNK MUTATNI AZ OLVASÓKNAK, AMELYBEN MEGLÁTHATJÁK TELJES ÖNMAGUKAT: AZ ÉRDEKLŐDŐ, ÉRZÉKENY,

Részletesebben

Médiaajánlat - www.greenfo.hu

Médiaajánlat - www.greenfo.hu Médiaajánlat - www.greenfo.hu Érvényes: 2011. október 14-től visszavonásig Honlapunkra elsősorban környezetkímélő termékek és szolgáltatások, illetve környezetvédelemmel, természetvédelemmel és energiatakarékossággal

Részletesebben

Grilla Stúdiója - gyógytorna, szülésfelkészítés

Grilla Stúdiója - gyógytorna, szülésfelkészítés Az ikrek nevelése R.: - Önt talán azért is érdekli az ikerkutatás, az ikergyerekek világa és élete, mert Ön is egy iker, ikerpár egyik tagja. Önök egypetéjû ikrek, vagy kétpetéjû ikrek? Métneki Júlia,

Részletesebben

A kultúra menedzselése

A kultúra menedzselése A kultúra menedzselése Beszélgetés Pius Knüsellel Svájcban tavasztól őszig nagy rendezvénysorozaton mutatkozik be a négy visegrádi ország kultúrája. A programot, amely a Centrelyuropdriims összefoglaló

Részletesebben

Helyi emberek kellenek a vezetésbe

Helyi emberek kellenek a vezetésbe Varga László Helyi emberek kellenek a vezetésbe Ön szerint minek köszönhető, hogy az hetvenes-nyolvanas években egy sokszínű és pezsgő kulturális élet tudott létrejönni Kecskeméten? Milyen szerepe volt

Részletesebben

Beszámoló Török Mátyás

Beszámoló Török Mátyás Időrendi bontás 2016. február 15. Választmány 2016. február 16. Biológia szakterület bevonó 2016. február 17. EHSKB ülés 2016. február 18. Fizika szakterület bevonó 2016. február 18. Tanárképzési szakterület

Részletesebben

Mit mondhat nekünk az, ami látszólag semmit nem mond?

Mit mondhat nekünk az, ami látszólag semmit nem mond? Mit mondhat nekünk az, ami látszólag semmit nem mond? Az emberi figyelem nemegyszer elsiklik kisebb-nagyobb dolgok felett. Nagyon gyakran előfordul, hogy valamit bonyolultnak gondolunk, holott végtelenül

Részletesebben

ARTIQ MÉDIAAJÁNLAT 2015. ARTIQ Kulturális Magazin

ARTIQ MÉDIAAJÁNLAT 2015. ARTIQ Kulturális Magazin Kulturális Magazin MÉDIAAJÁNLAT 2015. A Magazinról Tisztelt leendő Hirdetőnk, Partnerünk! Az Kulturális Magazin 2014 januárja óta napi rendszerességgel tájékoztatja olvasóit a kulturális élet hazai és

Részletesebben

Válság és kommunikáció!

Válság és kommunikáció! Válság és kommunikáció! A potenciális vevıink irányába történı kommunikáció válság idején kiemelten fontos. Sajnos nagyon sokan elkövetik azt a hibát, hogy egy nehéz helyzetben (pl. válság idején) behúzzák

Részletesebben

MAGAZIN KIAJÁNLÓ. 2015. december LAPSZÁMOK MAGYAR ÉS ANGOL NYELVEN

MAGAZIN KIAJÁNLÓ. 2015. december LAPSZÁMOK MAGYAR ÉS ANGOL NYELVEN MAGAZIN KIAJÁNLÓ 2015. december LAPSZÁMOK MAGYAR ÉS ANGOL NYELVEN PERSPECTIVE Lapunkon keresztül alternatív perspektívát adunk Olvasóinknak a jövő technológiai újításaihoz és a mögöttük fellelhető üzlet

Részletesebben

Studio 1900 C.A. Kft 1149 Budapest Róna utca 47. +36 70 398 8822 sales@starmediagroup.hu

Studio 1900 C.A. Kft 1149 Budapest Róna utca 47. +36 70 398 8822 sales@starmediagroup.hu Médiaajánlat A Studio 1900 Communications Agency védjegye a naprakészség és a folyamatos fejlődés. Ennek szellemében dolgozik tapasztalt csapatunk, hogy az online világban rejlő lehetőségek legszélesebb

Részletesebben

Nekem ez az életem. Beszélgetés Müller Henriknével, a solti Béke Patika vezetôjével

Nekem ez az életem. Beszélgetés Müller Henriknével, a solti Béke Patika vezetôjével Nekem ez az életem Beszélgetés Müller Henriknével, a solti Béke Patika vezetôjével A patika igényesen felújított, orvosi rendelôknek is helyet adó épületben található a kisváros egyik terének sarkán. A

Részletesebben

Médiaajánlat. KIDSOASIS KFT. 2120 Dunakeszi, Pallag u. 26. T: +36 27 200 873 Fax: +36 27 200 872 info@kidsoasis.hu. www.kidsoasis.

Médiaajánlat. KIDSOASIS KFT. 2120 Dunakeszi, Pallag u. 26. T: +36 27 200 873 Fax: +36 27 200 872 info@kidsoasis.hu. www.kidsoasis. Médiaajánlat 1. Bemutatkozás A KidsOasis egy családbarát minősítési rendszer, egy bejegyzett tanúsító védjegy, és az ahhoz kapcsolódó szállásfoglalási portál. A szálláshelyeket egy több mint 50 feltételből

Részletesebben

Az igen, de... típusú mondatok 9 Miért pont tojás? 13 Önéletrajz: amikor azt csináltam, amit szeretek 15 Hogyan segít a b...a meg?

Az igen, de... típusú mondatok 9 Miért pont tojás? 13 Önéletrajz: amikor azt csináltam, amit szeretek 15 Hogyan segít a b...a meg? Tartalomjegyzék Az igen, de... típusú mondatok 9 Miért pont tojás? 13 Önéletrajz: amikor azt csináltam, amit szeretek 15 Hogyan segít a b...a meg? 23 Bevezetés 27 Élet a csendes kétségbeesésben 1. Azt

Részletesebben

FIGYELEMFELKELTŐ HIRDETÉS BANNERES KAMPÁNY TÖBB REKLÁMHÁLÓZATBAN

FIGYELEMFELKELTŐ HIRDETÉS BANNERES KAMPÁNY TÖBB REKLÁMHÁLÓZATBAN FIGYELEMFELKELTŐ HIRDETÉS BANNERES KAMPÁNY TÖBB REKLÁMHÁLÓZATBAN A sikeres kampányok tervezésében az internet a médiamix mára már kihagyhatatlan elemévé vált. A jóváhagyott költésgvetések tervezéséhez

Részletesebben

amihez mi is szeretnénk hozzájárulni hirdetésünkkel!

amihez mi is szeretnénk hozzájárulni hirdetésünkkel! Tisztelt Leendő Partnerünk, Hirdetőnk! Sikeres 3,5 évet tudhatunk magunk mögött, a pécelinfo.hu növekvése a mai napig töretlen. A 2009-es induláshoz képest 2011-re már elértük a 40-45 folyamatos péceli

Részletesebben

Infinety Online Média és Marketing Kft. Általános bemutatkozás

Infinety Online Média és Marketing Kft. Általános bemutatkozás Infinety Online Média és Marketing Kft. Általános bemutatkozás Tartalom 1 Kik vagyunk, mit csinálunk 2 Mennyi látogatót érünk el 3 Szolgáltatásaink médiapartnereink részére 4 Miért csináljuk 5 Médiapartnereink

Részletesebben

Péterfy Bori: zseniális zenészek vesznek körül. 2014. 04. 05. Szerző: Szimpatika

Péterfy Bori: zseniális zenészek vesznek körül. 2014. 04. 05. Szerző: Szimpatika Péterfy Bori: zseniális zenészek vesznek körül 2014. 04. 05. Szerző: Szimpatika Péterfy Bori színész- és énekesnő. A Krétakör Színháznak, majd 2008-tól Alföldi menesztéséig a Nemzeti Színház társulatának

Részletesebben

GAsztronómia a central médiacsoport portfóliójában

GAsztronómia a central médiacsoport portfóliójában GAsztronómia a central médiacsoport portfóliójában magazin 5 gasztromagazin közel 900 ezer eladott példánnyal * online Havonta 1,6 millió egyedi látogató elérése a gasztronómiai oldalainkon ** brand extension

Részletesebben

Kedves Olvasóink, bevezető

Kedves Olvasóink, bevezető Kedves Olvasóink, bevezető mivel a Bencés Kiadó, amelynek több, mint hat éve vezetője vagyok, 2010-ben meglehetősen nehéz évet zárt, bizonyos értelemben talán azt is lehetne gondolni, hogy a gondjainkat

Részletesebben

Vasarnapihirek.hu médiaajánlat

Vasarnapihirek.hu médiaajánlat Vasarnapihirek.hu médiaajánlat Tartalom 1 Infinety bemutatkozás - Új portfólió az élvonalban! 2 Vasarnapihirek.hu bemutatkozás 3 A Vasarnapihirek.hu tartalmi elemei 4 A Vasarnapihirek.hu strukturális felépítése

Részletesebben

Felfedeztem egy nagyon érdekes és egyszerű internetes pénzkeresési módot, amihez nulla forint befektetés szükséges.

Felfedeztem egy nagyon érdekes és egyszerű internetes pénzkeresési módot, amihez nulla forint befektetés szükséges. Kedves Olvasó! Felfedeztem egy nagyon érdekes és egyszerű internetes pénzkeresési módot, amihez nulla forint befektetés szükséges. Eredetileg egy barátomnak akartam segíteni, aki egyik napról a másikra

Részletesebben

Nekünk még volt szabadnapunk

Nekünk még volt szabadnapunk Nekünk még volt szabadnapunk 2013. 09. 11. Szerző: Kalmár András Molnár Piroskával egy nagy irodaház felső szintjén találkoztam, vöröses-lilás paróka volt a fején, zebramintás blúz és műszálas sál egészítették

Részletesebben

COACHOT EGY HR-ES? Coach kiválóság üzleti oldalról

COACHOT EGY HR-ES? Coach kiválóság üzleti oldalról 10 KOROMPAY Kinga HOGYAN VÁLASZT COACHOT EGY HR-ES? Coach kiválóság üzleti oldalról M anapság egyre több a Coach képzés és egyre több a coach. Vállalati oldalon pedig ott áll a HR-es, hogy indítsa el a

Részletesebben

Lakossági Biztosítási Monitor, kitekintés 2012-re

Lakossági Biztosítási Monitor, kitekintés 2012-re Lakossági Biztosítási Monitor, kitekintés 01-re Kutatási Adatlap Adatfelvétel időpontja 011. szeptember 6 október 14. Minta nagysága 1000 fő Mintavétel Országos, 18-70 éves lakosságra életkorilag, nemileg

Részletesebben

női egészségért alapítvány

női egészségért alapítvány betegszervezetek együtt Ko NNYEbb női egészségért alapítvány - 74 - Együtt könnyebb Női Egészségért Alapítvány Az Együtt könnyebb Női Egészségért Alapítvány személyes érintettség miatt indult útjára, 2009-2014

Részletesebben

Hajraegeszseg.hu médiaajánlat

Hajraegeszseg.hu médiaajánlat Hajraegeszseg.hu médiaajánlat Tartalom 1 Infinety bemutatkozás - Új portfólió az élvonalban! 2 Hajraegeszseg.hu bemutatkozás 3 Látogatottsági és demográfiai adatok 4 Hirdetési formátumok 5 Hirdetési tarifák

Részletesebben

Médiaajánlat. hirdetési felületek és technikai információk. Általános információk Árlista Hirdetési felületek, technikai részletek

Médiaajánlat. hirdetési felületek és technikai információk. Általános információk Árlista Hirdetési felületek, technikai részletek Médiaajánlat hirdetési felületek és technikai információk Általános információk Árlista Hirdetési felületek, technikai részletek motorsportal.hu A Motorsportal 2009-ben indult, pár lelkes fiatal szenvedélyéből

Részletesebben

Hogyan használjuk a magazin felületeket pénzügyi kommunikációra?

Hogyan használjuk a magazin felületeket pénzügyi kommunikációra? Hogyan használjuk a magazin felületeket pénzügyi kommunikációra? Salamon Brigitta Hirdetési marketingosztály-vezető Sanoma Budapest Zrt. AdMonitor kutatás Sanoma Budapest Együttműködő partner: TNS Hungary

Részletesebben

Joy.hu médiaajánlat 3333

Joy.hu médiaajánlat 3333 Joy.hu médiaajánlat 3333 Tartalom 1 Infinety bemutatkozás - Új portfólió az élvonalban! 2 Joy.hu bemutatkozás 3 A Joy.hu tartalmi elemei 4 A Joy.hu strukturális felépítése 5 Látogatottsági és demográfiai

Részletesebben

Kezdjen árulni a Catawiki online árverésein!

Kezdjen árulni a Catawiki online árverésein! Kezdjen árulni a Catawiki online árverésein! Hogyan kezdhet a Catawikin árulni www.catawiki.hu/signup Mi a Catawiki? A Catawiki a világ leggyorsabban növekvő online aukciósháza. Weboldalunk olyan embereket

Részletesebben

Szeged Megyei Jogú Város Közgyőlése Kulturális, Egyházügyi, Közmővelıdési és Idegenforgalmi Bizottsága 2014. február 12. napján tartott ülésérıl

Szeged Megyei Jogú Város Közgyőlése Kulturális, Egyházügyi, Közmővelıdési és Idegenforgalmi Bizottsága 2014. február 12. napján tartott ülésérıl 562-4/2014. J E G Y Z İ K Ö N Y V Az ülésen jelen vannak: Szeged Megyei Jogú Város Közgyőlése Kulturális, Egyházügyi, Közmővelıdési és Idegenforgalmi Bizottsága 2014. február 12. napján tartott ülésérıl

Részletesebben

www.webbeteg.hu Orvosoktól betegeknek, hitelesen! Egészségügyi információs és kommunikációs portál Médiaajánlat

www.webbeteg.hu Orvosoktól betegeknek, hitelesen! Egészségügyi információs és kommunikációs portál Médiaajánlat Orvosoktól betegeknek, hitelesen! Egészségügyi információs és kommunikációs portál Médiaajánlat 2009 Tartalom 3 Bemutatkozás 4 Kinek szól a WEBBeteg? 5 A portál tartalma 6 Tartalmi elemek, alkalmazások

Részletesebben

sikertörténet Interjú Wolf Gáborral Hiába vagy valamiben a legjobb, ha nem marketingezel A Kisvállalati Marketing Biblia szerzőjével

sikertörténet Interjú Wolf Gáborral Hiába vagy valamiben a legjobb, ha nem marketingezel A Kisvállalati Marketing Biblia szerzőjével sikertörténet V alószínűleg kevés olyan vállalkozó van ma Magyarországon, aki valamely kontextusban még ne találkozott Wolf Gábor nevével. Saját elmondása szerint célja, hogy a mikro, kis- és közepes vállalkozások

Részletesebben

MENNYIT ÉR PONTOSAN AZ INGATLANOM?

MENNYIT ÉR PONTOSAN AZ INGATLANOM? Kizárólag ingatlan eladóknak szóló tanulmány! MENNYIT ÉR PONTOSAN AZ INGATLANOM? - avagy honnan tudjuk, mikor adjuk túl olcsón és mikor túl drágán? - Ismerje meg azt a módszert, mellyel lézer pontossággal

Részletesebben

SPÓROLJUNK AZ IRODAI REZSIN

SPÓROLJUNK AZ IRODAI REZSIN A SZERZŐI KÖNYVKIADÁS FORRADALMA II. Évad, 2. Szám, 2015. 07. A HÓDÍTÓ ÍR Egy kis whisky-történelem A TŐZSDEI ROBOT Barát vagy ellenség? INGYENES TECHNOLÓGIA ÉS ÜZLET MÁSKÉPP SPÓROLJUNK AZ IRODAI REZSIN

Részletesebben

Médiaajánlat -

Médiaajánlat - Médiaajánlat - www.greenfo.hu Érvényes: 2011. június 1.-től visszavonásig Honlapunkra elsősorban környezetkímélő termékek és szolgáltatások, illetve környezetvédelemmel, természetvédelemmel és energiatakarékossággal

Részletesebben

KÖNNYEN KI TUDOD MONDANI? NEM!

KÖNNYEN KI TUDOD MONDANI? NEM! KÖNNYEN KI TUDOD MONDANI? NEM! A következő kérdőív azt méri fel, hogy mennyire tudsz másoknak nemet mondani, mennyire vagy képes kiállni a neked fontosnak tartott dolgok mellett akkor is, ha ez éppen mások

Részletesebben

Így változtass az életeden. Lendvai Norbert. Publio kiadó. Minden jog fenntartva!

Így változtass az életeden. Lendvai Norbert. Publio kiadó. Minden jog fenntartva! Így változtass az életeden Lendvai Norbert 2015 Publio kiadó Minden jog fenntartva! Egy könyv születése 2011 nyarán írni kezdtem egy könyvet, melynek (több munkacím után) az Így változtass az életeden

Részletesebben

MÉDIAAJÁNLAT FOCICLUB

MÉDIAAJÁNLAT FOCICLUB 2013-2014 WWW.FOCICLUB.HU MÉDIAAJÁNLAT FOCICLUB MINDEN AMI FOCI 2013-2014 Médiaajánlat #01 #02 HIRDESSEN A GYŐZTESEK KÖZÖTT BEMUTATKOZÁS ÉS STATISZTIKA RÓLUNK» 04 Történet és célkítűzés MIÉRT NÁLUNK?»

Részletesebben

A boldogság benned van

A boldogság benned van Halász Emese A boldogság benned van 50 lépés a boldogság felé Előszó Kedves Olvasó! Levelem hozzád, azzal kezdeném, hogy el kell mondanom pár dolgot Neked! Nagyszerű híreim vannak ugyanis. Képzeld, a boldogság

Részletesebben

Javaslat a moziüzemeltetés és filmforgalmazás támogatási rendszerének továbbfejlesztésére - vitaanyag -

Javaslat a moziüzemeltetés és filmforgalmazás támogatási rendszerének továbbfejlesztésére - vitaanyag - Javaslat a moziüzemeltetés és filmforgalmazás támogatási rendszerének továbbfejlesztésére - vitaanyag - Jelen anyag célja, hogy felvázoljuk a moziüzemeltetési és filmforgalmazási struktúra, valamint támogatási

Részletesebben

ITT KELL LENNED, HOGY ELHIDD? Márkaépítés a belföldi turizmus presztízsének növeléséért. Bánhegyi Zsófia #fedezdfel # hellohungary

ITT KELL LENNED, HOGY ELHIDD? Márkaépítés a belföldi turizmus presztízsének növeléséért. Bánhegyi Zsófia #fedezdfel # hellohungary ITT KELL LENNED, HOGY ELHIDD? Márkaépítés a belföldi turizmus presztízsének növeléséért Bánhegyi Zsófia #fedezdfel # hellohungary A MAGYAROK 73%-A UTAZIK. MIÉRT FONTOS A BELFÖLDI TURIZMUS ARÁNYÁNAK NÖVELÉSE?

Részletesebben

Eredményesebb vállalkozás hatékony kommunikációval. - nem többet, hanem máshogy kell költeni -

Eredményesebb vállalkozás hatékony kommunikációval. - nem többet, hanem máshogy kell költeni - Eredményesebb vállalkozás hatékony kommunikációval - nem többet, hanem máshogy kell költeni - Green Edge reklámügynökség integrált kommunikációs ügynökség vagyunk a projektek kezelését tervezéstől a kivitelezésig

Részletesebben

3 lépés az megtérülő PPC kampányhoz. Taubert István

3 lépés az megtérülő PPC kampányhoz. Taubert István 3 lépés az megtérülő PPC kampányhoz Ha tetszett, töltsd le, add tovább ismerősödnek, akinek jól jöhet, vagy egyszerűen oszd meg a scribd.com on, vagy bárhol Avagy: hogyan minimalizálhatom a költségeim,

Részletesebben

Bemutatkozik az ElixirNet.hu közösségi portál

Bemutatkozik az ElixirNet.hu közösségi portál Bemutatkozik az ElixirNet.hu közösségi portál A 2010. októberében az Elixír Magazin elindította saját közösségi oldalát az ElixirNet.hu-t. Az oldal újszerű termék a tematikus közösségi portálok térképén.

Részletesebben

Csomagajánlatok 2015 - magazinok -

Csomagajánlatok 2015 - magazinok - Csomagajánlatok 2015 - magazinok - ÁLTALÁNOS ÉRVRENDSZER A Central Médiacsoport portfólióval minden főbb vásárlási célcsoport elérhető, így minden más magazinkiadó terméke kiváltható. A Central Médiacsoport

Részletesebben

Gazdagrét 2012.02.12. Prédikáció Evangélium: Márk 1, 40-45. Kedves Testvéreim! Nem is olyan nagyon régen, talán 15-20 évvel ezelőtt, egyikünknek sem

Gazdagrét 2012.02.12. Prédikáció Evangélium: Márk 1, 40-45. Kedves Testvéreim! Nem is olyan nagyon régen, talán 15-20 évvel ezelőtt, egyikünknek sem Gazdagrét 2012.02.12. Prédikáció Evangélium: Márk 1, 40-45. Kedves Testvéreim! Nem is olyan nagyon régen, talán 15-20 évvel ezelőtt, egyikünknek sem jelenthetett komolyabb problémát az, hogy megértesse

Részletesebben

47M. Megérkezett!!! A legnagyobb. AZ EGÉSZ VILÁGON!

47M. Megérkezett!!! A legnagyobb. AZ EGÉSZ VILÁGON! Megérkezett!!! A legnagyobb. AZ EGÉSZ VILÁGON! A Muscle & Fitness a világ legnagyobb látogatottságú nőknek és férfiaknak szóló, populáris fitnesz és testépítés témakörére fókuszáló médiafelülete. A testformálás

Részletesebben

Playboy.hu médiaajánlat

Playboy.hu médiaajánlat Playboy.hu médiaajánlat 3333 Tartalom 1 Infinety bemutatkozás - Új portfólió az élvonalban! 2 Playboy.hu bemutatkozás 3 A Playboy.hu tartalmi elemei 4 A Playboy.hu strukturális felépítése 5 Látogatottsági

Részletesebben

Facebook karácsony a magyar kkv-knál

Facebook karácsony a magyar kkv-knál Facebook karácsony a magyar kkv-knál Kutatás összefoglaló 2017.12.06. RG Stúdió Kft. Sűrű éve volt a Facebooknak 2017-ben. Megújult a küldetése, közel 150 millió új emberrel bővült a felhasználói kör,

Részletesebben

Caramel: Tûrnöm kell 2015. June 24.

Caramel: Tûrnöm kell 2015. June 24. Caramel: Tûrnöm kell 2015. June 24. Nem lenne tanár, és azt is elmondja, miért nem. - Kipróbálná magát külföldön, de imád magyarul énekelni. - Interjú Molnár Ferenc Caramellel cigányságról, kirekesztésrõl,

Részletesebben

ÁRLISTA SZÖVEGÍRÁSHOZ

ÁRLISTA SZÖVEGÍRÁSHOZ ÁRLISTA SZÖVEGÍRÁSHOZ http://kreativkontroll.hu. Érvényes: 2012. augusztus 1-jétől visszavonásig HOGYAN KÉPEZZÜK ÁRAINKAT? Mivel a szövegírás minden esetben más, ezért az adott projectekhez igazítjuk árainkat.

Részletesebben

MiNők.hu médiaajánlat

MiNők.hu médiaajánlat MiNők.hu médiaajánlat Tartalom 1 Infinety bemutatkozás - Új portfólió az élvonalban! 2 MiNők.hu bemutatkozás 3 A MiNők.hu tartalmi elemei 4 A MiNők.hu strukturális felépítése 5 Látogatottsági és demográfiai

Részletesebben

Készült: Révfülöp Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. február 11-én (hétfőn) 16.00 órai kezdettel tartott nyilvános üléséről.

Készült: Révfülöp Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. február 11-én (hétfőn) 16.00 órai kezdettel tartott nyilvános üléséről. Szám: 1/3/2/2013. J e g y z ő k ö n y v Készült: Révfülöp Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. február 11-én (hétfőn) 16.00 órai kezdettel tartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Községháza

Részletesebben

Marmalade.hu médiaajánlat

Marmalade.hu médiaajánlat Marmalade.hu médiaajánlat Tartalom 1 Infinety bemutatkozás - Új portfólió az élvonalban! 2 Marmalade.hu bemutatkozás 3 Marmalade.hu tartalmi elemei 4 A Marmalade.hu strukturális felépítése 5 Látogatottsági

Részletesebben

47M. Megérkezett!!! A legnagyobb. AZ EGÉSZ VILÁGON!

47M. Megérkezett!!! A legnagyobb. AZ EGÉSZ VILÁGON! Megérkezett!!! A legnagyobb. AZ EGÉSZ VILÁGON! A Muscle & Fitness a világ legnagyobb látogatottságú nőknek és férfiaknak szóló, populáris fitnesz és testépítés témakörére fókuszáló médiafelülete. A testformálás

Részletesebben

Frank megállt kocsijával a folyó előtt, ami enyhén szakadékos partjával és sötét vizével tiszteletet parancsolt. Mindennek lehetett nevezni, csak jó

Frank megállt kocsijával a folyó előtt, ami enyhén szakadékos partjával és sötét vizével tiszteletet parancsolt. Mindennek lehetett nevezni, csak jó 1. Frank megállt kocsijával a folyó előtt, ami enyhén szakadékos partjával és sötét vizével tiszteletet parancsolt. Mindennek lehetett nevezni, csak jó barátnak nem. A motort nem állította le, halk zúgása

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Szám: /2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Petőfiszállás Község, Pálmonostora Község és Gátér Község Önkormányzatok Képviselő-testületeinek 2012. február 13-án a Körjegyzőségi Hivatal Pálmonostori Kirendeltsége

Részletesebben

Evamagazin.hu médiaajánlat

Evamagazin.hu médiaajánlat Evamagazin.hu médiaajánlat 3333 Tartalom 1 Infinety bemutatkozás - Új portfólió az élvonalban! 2 Evamagazin.hu bemutatkozás 3 A Evamagazin.hu tartalmi elemei 4 A Evamagazin.hu strukturális felépítése 5

Részletesebben

Bemutatkozás. A KamaszPanasz az egyetlen olyan hazai tematikus oldal, amely. Legfontosabb mutatók. a tizenéves korosztály számára kínál egészséges

Bemutatkozás. A KamaszPanasz az egyetlen olyan hazai tematikus oldal, amely. Legfontosabb mutatók. a tizenéves korosztály számára kínál egészséges A KamaszPanasz az egyetlen olyan hazai tematikus oldal, amely a tizenéves korosztály számára kínál egészséges Bemutatkozás életmóddal foglalkozó tartalmakat és szolgáltatásokat, a klasszikus orvoslás követelményei

Részletesebben

Shape.hu médiaajánlat

Shape.hu médiaajánlat Shape.hu médiaajánlat 3333 Tartalom 1 Infinety bemutatkozás - Új portfólió az élvonalban! 2 Shape.hu bemutatkozás 3 A Shape.hu tartalmi elemei 4 A Shape.hu strukturális felépítése 5 Látogatottsági és demográfiai

Részletesebben

Lehet belőle üzlet? AZ ÜZLETI KONCEPCIÓ. StartUP Vállalkozásindítás 3.0 Vecsenyi János, 2013.

Lehet belőle üzlet? AZ ÜZLETI KONCEPCIÓ. StartUP Vállalkozásindítás 3.0 Vecsenyi János, 2013. Lehet belőle üzlet? AZ ÜZLETI KONCEPCIÓ StartUP Vállalkozásindítás 3.0 Vecsenyi János, 2013. 1 koncepció meghatározza, hogy kiknek mit ad el, és hogyan teremt ebből pénzt a vállalkozás. StartUP Vállalkozásindítás

Részletesebben

Nincstelenség - korlátlan birtoklás

Nincstelenség - korlátlan birtoklás Nincstelenség - korlátlan birtoklás A birtoklás kérdése az elmúlt időszakban sokat foglalkoztatott azért is vállalkoztam e cikk megírására, hátha segít kicsit összerendezni a gondolataimat. Menet közben

Részletesebben

MIATYÁNK (..., HOGY SZÍVÜNKBEN IS ÉLJEN AZ IMÁDSÁG)

MIATYÁNK (..., HOGY SZÍVÜNKBEN IS ÉLJEN AZ IMÁDSÁG) MIATYÁNK (..., HOGY SZÍVÜNKBEN IS ÉLJEN AZ IMÁDSÁG) Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy Igen? Kérlek, ne zavarj, imádkozom. De te megszólítottál! Én, Téged megszólítottalak? Biztos, hogy nem! Csak imádkozom:

Részletesebben

MÉDIAAJÁNLAT 2015. NOVEMBERÉTŐL

MÉDIAAJÁNLAT 2015. NOVEMBERÉTŐL MÉDIAAJÁNLAT 2015. NOVEMBERÉTŐL Legjobb display és natív hirdetések Hirdessen Ön is az egyik legnagyobb közösségi média-eléréssel rendelkező portálokon. Facebook oldalainkkal több mint 1,5 millió emberhez

Részletesebben

A családi háttér és az iskolai utak eltérései

A családi háttér és az iskolai utak eltérései 13 Szanyi-F. Eleonóra A családi háttér és az iskolai utak eltérései Az alábbi cikk első része egy, e folyóiratban korábban megjelent írás (Hiányszakmát tanuló végzős szakiskolások; ÚPSz 211/6) folytatása.

Részletesebben

Miért éri meg Önnek a Magro-n hirdetni?

Miért éri meg Önnek a Magro-n hirdetni? Médiaajánlat 2017 Miért jó a Magro? Havonta 140.000 látogatás a portálon. A Magro-ra azok a termelő cégek, gazdálkodók látogatnak, akik a szabad piacon is értékesítik terményeiket, és döntéshozók a befektetéseikben.

Részletesebben

Médiaajánlat Érvényes: 2012. december 7-től visszavonásig. info@magro.hu www.magro.hu

Médiaajánlat Érvényes: 2012. december 7-től visszavonásig. info@magro.hu www.magro.hu Médiaajánlat Érvényes: 2012. december 7-től visszavonásig Miért a Magro.hu? A Magro.hu célzott elérést biztosít az agrárszektor minden gyakorlati szereplőjének megszólításában, minőségi felületen célközönsége:

Részletesebben

AZ ÚJSÁGÍRÓK SAJTÓSZABADSÁG- KÉPE -BEN MAGYARORSZÁGON

AZ ÚJSÁGÍRÓK SAJTÓSZABADSÁG- KÉPE -BEN MAGYARORSZÁGON MÉRTÉK MÉDIAELEMZŐ MŰHELY AZ ÚJSÁGÍRÓK SAJTÓSZABADSÁG- KÉPE -BEN MAGYARORSZÁGON MÉRTÉK FÜZETEK. 1 MÉRTÉK FÜZETEK 7. szám 2016. március Szerző: Timár János AZ ÚJSÁGÍRÓK SAJTÓSZA- BADSÁG-KÉPE 2015-BEN MAGYARORSZÁGON

Részletesebben

Médiaajánlat szeptember.

Médiaajánlat szeptember. Médiaajánlat 2016. szeptember www.magro.hu Mi az a Magro? A Magro.hu egy online mezőgazdasági piactér, amely többek között gabonafélék, egyéb szántóföldi- és takarmánynövények és mezőgazdasági gépek nagy

Részletesebben

Hir7.com médiaajánlat

Hir7.com médiaajánlat Hir7.com médiaajánlat Tartalom 1 Infinety bemutatkozás - Új portfólió az élvonalban! 2 Hir7.com bemutatkozás 3 Látogatottsági és demográfiai adatok 4 Hirdetési formátumok 5 Hirdetési helyek a Hir7.com-n

Részletesebben

EMBERKÖZPONTÚ ONLINE MARKETING A SZEMÉLYRE SZABOTT ÜZENETEK MŰVÉSZETE

EMBERKÖZPONTÚ ONLINE MARKETING A SZEMÉLYRE SZABOTT ÜZENETEK MŰVÉSZETE EMBERKÖZPONTÚ ONLINE MARKETING A SZEMÉLYRE SZABOTT ÜZENETEK MŰVÉSZETE ONLINE MARKETINGRŐL 20 PERCBEN Lehetséges ez? Elérhető célok: Nyitottá, gátlásmentessé válni a téma iránt Feltérképezni a személyes

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Szántóné Pesti Amália jkv.

JEGYZŐKÖNYV. Szántóné Pesti Amália jkv. JEGYZŐKÖNYV Készült: Balatonszemes és Balatonőszöd Községi Önkormányzatok Képviselő-testületeinek 2012. február 20-án 13.00 órakor kezdődő a Körjegyzőségi Hivatal tanácskozó termében közösen megtartott

Részletesebben

Ajka város Roma Nemzetiségi Önkormányzata Testülete 2015. december 21-én 14.30 órakor megtartott ülésről és közmeghallgatásról.

Ajka város Roma Nemzetiségi Önkormányzata Testülete 2015. december 21-én 14.30 órakor megtartott ülésről és közmeghallgatásról. AJKA VÁROS ROMA NEMZETISÉGI Ö N K O R M Á N Y Z A T A 8401 AJKA, Városháza Szabadság tér 12. (88) 521-100 fax:(88) 212-794 Ügyszám: 1/58-10/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Ajka város Roma Nemzetiségi

Részletesebben

2015. november 7 8. Millenáris. A szépségipar. fejlődő szegmense

2015. november 7 8. Millenáris. A szépségipar. fejlődő szegmense 2015. november 7 8. Millenáris A szépségipar leggyorsabban fejlődő szegmense A világon nők és férfiak milliói tennének meg szinte bármit azért, hogy lassítsák bőrük öregedését. Laboratóriumok ezrei dolgoznak

Részletesebben

Médiaajánló 2015 Patika Tükör Lapkiadó Kft.

Médiaajánló 2015 Patika Tükör Lapkiadó Kft. Médiaajánló 2015 Patika Tükör Lapkiadó Kft. 1143 Bu da pest, Francia út 5. Levélcím: 1426 Budapest, 72. Pf.: 94 Telefon: +36 1 479 8020 Fax: +36 1 479 8029 info@patikatukor.hu A legnagyobb tradícióval

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Tanácskozási joggal meghívottak: Turóczi Hajnalka jegyző Macsóné Pálfalvi Mária ig.oszt.vezető. Megjelentek kb 15 fő tiszalúci lakos

JEGYZŐKÖNYV. Tanácskozási joggal meghívottak: Turóczi Hajnalka jegyző Macsóné Pálfalvi Mária ig.oszt.vezető. Megjelentek kb 15 fő tiszalúci lakos JEGYZŐKÖNYV Készült Tiszalúc Nagyközség Képviselő-testületének 2011. április 7- napján a Községháza tanácskozó termében megtartott rendkívüli nyílt üléséről. Jelen vannak: Majdanics László polgármester

Részletesebben

Miért tanulod a nyelvtant?

Miért tanulod a nyelvtant? Szilágyi N. Sándor Mi kell a beszédhez? Miért tanulod a nyelvtant? Nyelvtani kiskalauz (Részletek a szerző Ne lógasd a nyelved hiába! c. kötetéből, Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége, 2000) 2. rész Térjünk

Részletesebben

Nyest.hu médiaajánlat

Nyest.hu médiaajánlat Nyest.hu médiaajánlat 93333 Tartalom 1 Infinety bemutatkozás - Új portfólió az élvonalban! 2 Nyest.hu bemutatkozás 3 A Nyest.hu tartalmi elemei 4 A Nyest.hu strukturális felépítése 5 Látogatottsági és

Részletesebben

Gondolkodtál már azon, hogy honnan származik a pénzed?

Gondolkodtál már azon, hogy honnan származik a pénzed? Gondolkodtál már azon, hogy honnan származik a pénzed? Horváth Zoltán Cashflow Mérnök 2008 Kimberley Group Kft. Minden jog fenntartva. Hálás köszönet illeti az L. Ron Hubbard Library-t, amiért engedélyezte,

Részletesebben

Bemutatkozás. Tartalom

Bemutatkozás. Tartalom Médiaajánlat Bemutatkozás A 2011 áprilisában indult Babamama.hu egy egyedülállóan széleskörű információs bázis, amely rendszerezve tartalmazza a lehetséges válaszokat az összes felmerülő szülői kérdésre,

Részletesebben

2011 Q4-2012 Q1 MÉDIAAJÁNLAT

2011 Q4-2012 Q1 MÉDIAAJÁNLAT A WikiTech közösségi technológiai és innovációs online magazin a szlogen köré csoportosítva ír olyan témákról, melyek az átlagember napi tech és kütyü információs igényét kielégítik. Nem tesztel hűtőventillátorokat,

Részletesebben

50 FELETT IS AKTÍVAN!

50 FELETT IS AKTÍVAN! 50 FELETT IS AKTÍVAN! KI A CÉLCSOPORT? főbevásárlók (elsősorban nők) 25-30 éves, családos, ABC státuszú nők 40+ -os nők 50+ -os korosztály kismamák, babáskisgyerekes anyukák ÁTLAGÉLETKOR VILÁGVISZONYLATBAN

Részletesebben

KIDSOASIS ÁLOM-MÁSODÁLLÁS

KIDSOASIS ÁLOM-MÁSODÁLLÁS KidsOasis Kft. TARTALOM-MARKETINGGEL A CSALÁDOK FELÉ Gyetvainé Zováth Anikó, kidsoasis.hu Tartalom Mi a KidsOasis? Álom-másodállás kampány Kampány célja Kampány kiindulópontjai Kommunikáció elemei Eredmények

Részletesebben

Utazik a Család online magazin médiaajánlat

Utazik a Család online magazin médiaajánlat Utazik a Család online magazin médiaajánlat A KidsOasis az utazni készülő -, az éppen utazó -, és tartalmas programokra vágyó családokat szólítja meg, egyedülálló szereplő a magyar turizmuspiacon, elkötelezett

Részletesebben

JEGYZŐ KÖNYV. Készült Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése 2012. március 23-án (Péntek) 15.00 órakor tartott soron kívüli nyílt üléséről.

JEGYZŐ KÖNYV. Készült Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése 2012. március 23-án (Péntek) 15.00 órakor tartott soron kívüli nyílt üléséről. JEGYZŐ KÖNYV Készült Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése 2012. március 23-án (Péntek) 15.00 órakor tartott soron kívüli nyílt üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal I. emeleti tárgyalóterme

Részletesebben

H Í R L E V É L ÓBAROK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK HIVATALOS LAPJA 2009. SZEPTEMBER 15.

H Í R L E V É L ÓBAROK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK HIVATALOS LAPJA 2009. SZEPTEMBER 15. H Í R L E V É L 2009. SZEPTEMBER 15. DÖNTÉSEKRŐL RÖVIDEN: Döntött a Képviselő-testület arról, hogy Óbarok Község kilép a Móri Kistérséggel közösen működtetett, egyes honvédelmi tárgyú feladatok végzésére

Részletesebben

Minősítés, Tanfelügyelet, Önértékelés

Minősítés, Tanfelügyelet, Önértékelés Minősítés, Tanfelügyelet, Önértékelés Összefüggések, praktikus kérdések Szakál Ferenc Pál köznevelési szakértő NPK Országos Elnökség tagja Amiről nem lesz szó Jogszabályi háttér (Utána lehet nézni a törvényben

Részletesebben

A mai problémákra mai megoldások kellenek.

A mai problémákra mai megoldások kellenek. Az Ön üzletében sem tolonganak a vevők? Hálót szőtt a pók a pénztárgépére? Szeretné, ha jobban menne az üzlet, de nincs ötlete? Van megoldás! A világ és a vevők megváltoztak. Önnek is változnia kell! Ezt

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Vaszar község Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. június 26-án 16,30 órakor megtartott testületi üléséről

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Vaszar község Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. június 26-án 16,30 órakor megtartott testületi üléséről Vaszar Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 8542 Vaszar, Fő u. 29. Szám: 22-../2012. Ügyintéző: Pfilfné Bagics Judit körjegyző JEGYZŐKÖNYV Készült: Vaszar község Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

A Csapkai-féle minőség fogalom

A Csapkai-féle minőség fogalom A Csapkai-féle minőség fogalom A képen Csapkai Ildikó középen, Takács Viola és Eszter lányai között. A közel negyedévszázada működő, női felsőruházat gyártásával és forgalmazásával foglalkozó Emporium

Részletesebben