Kedvenc Bibliai idézetem Barátom lett az Úr!

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Kedvenc Bibliai idézetem Barátom lett az Úr!"

Átírás

1 2. évfolyam 2. szám

2 Kedvenc Bibliai idézetem Barátom lett az Úr! Senki sem szeret jobban, mint az, aki életét adja barátaiért. Ha megteszitek, amit parancsolok nektek, a barátaim vagytok. Nem nevezlek többé szolgának benneteket, mert a szolga nem tudja, mit tesz ura. Barátaimnak mondalak benneteket, mert amit hallottam Atyámtól, azt mind tudtul adtam nektek. (Jn 15,13-15) János evangéliuma hosszasan és részletesen írja le azt, hogy mit mondott Jézus az utolsó vacsorán. Fantasztikus! Ha alaposan átolvasod a már sokszor hallott szavakat, akkor rádöbbensz, hogy mennyire szeret téged az Isten! A barátság az egyik legfontosabb az ember életében. Barátok nélkül, akiket magunk választunk életünkbe, sivár lenne az életünk. Barátok nélkül vadon a föld. - mondja Bacon. Van több mondás is a barátságról, pl: a szerelem vak, a barátság behunyja fél szemét. Ez azt jelenti, hogy a barátok, bár látják a hibáinkat, lehet, hogy fel is hívják a figyelmünket rá, de mindenképpen, ezzel is elfogadnak minket. Ez pedig jellemformáló lehet - hisz gondoljuk csak el: Jézus a mennyei partira is úgy várja az embereket, akik igent mondanak neki, ahogy vannak. A Lélek erejét egy pillanatig sem lebecsülve mondom - aki egyszer igent mondott neki, bár a kísértések nem szűnnek meg, de aki már Jézusé, az formálódik, alakul. Ahogy a legjobb barátoddal is hatással vagytok egymásra, úgy hat rád az az igen is, amit Istennek mondasz: Igen, Uram! A Tiéd akarok lenni! Ebben segíts nekem! És aki az életét adta érted, az nem fogja lekicsinyelni ezt a kérésedet, hanem mindent meg fog adni azért, hogy azzá tedd az életed, amit Ő elképzelt rólad! A barátaiért sok minden olyan dolgot megtesz az ember, amit egyébként másnak nem biztos. Te mit teszel Jézusért?!

3 Itt a helyed, Barátom! Harag barackok Egy tanár azt a feladatot adta diákjainak a következő hétre, hogy vegyenek egy kartondobozt és minden egyes személyért, aki bosszúságot okozott nekik, akiket nem szívlelnek, és akiknek nem tudnak megbocsátani, tegyenek be a ládikóba egy barackot, melyre tegyenek egy címkét is az illető személy nevével. A hallgatóknak egy héten keresztül állandóan magukkal kellett cipelniük ezt a ládikót. Otthonukba, az autójukba, az órákra, még éjszaka is az ágyuk mellé kellett helyezzék. Az elején szórakoztatónak tűnt a feladat, és mindannyian buzgón írták a neveket, melyek gyermekkoruktól kezdve eszükbe ötlöttek. Teltek-múltak a napok, a hallgatók újabb neveket írtak a listára, olyan emberek neveit, akikkel naponta találkoztak és úgy tűnt, megbocsáthatatlanul viselkedtek velük szemben... Időközben, a ládikók egyre súlyosabbá váltak. A hét elején beletett barackok kezdtek ragacsos masszává rothadni elviselhetetlen bűzt árasztva, és a rothadás gyorsan átterjedt a többi barackra is. Nagy problémát okozott az is, hogy kötelesek voltak állandóan magukkal hordani, vigyázni arra, nehogy az üzletekben, az autóbuszban, az étteremben, találkozón, ebédlőben, fürdőben felejtsék, főképp mert minden egyes hallgató neve és lakcíme valamint a kísérlet témája rá volt írva a ládikóra. Ráadásul, a kartondoboz is kezdett szétbomlani, siralmas állapotba kerülve, nehezen cipelve súlyos terhét. Mindannyian gyorsan és világosan megértették a leckét, amit a tanár megpróbált elmagyarázni nekik a hétvégén, vagyis annak a ládikónak a súlya, amit egy héten keresztül magukkal cipeltek, a magunkkal cipelt lelki nehézség súlyát képviseli. Akkor, amikor gyűlöletet, irigységet, más személyek iránti megvetést cipelünk magunkban. Gyakran azt hisszük, hogy kegyelmet gyakorolunk mások felé a megbocsájtásunkkal, pedig valójában ez a legnagyobb szívesség, amit önmagunknak tehetünk. A te ládikódban hány barack van? És mit szándékozol velük tenni?

4 Mitől lesz ikon egy kép? Szeptember 17-én az Ars Sacra keretein belül a Panagia Központban rendezték meg a Mitől lesz ikon egy kép? című szakmai előadást, mely egyben egy toborzó kívánt lenni az induló ikonfestő kurzushoz. Az előadást Baán István tartotta. Baán István elmesélt egy kis anekdotát: ezek szerint egyik alkalommal, mikor kiállították egy múzeumban Andrej Rubljov Szentháromságát, megfigyelték, hogy egyes látogatók keresztet vetettek a kép előtt. A szentség valamilyen módon belépett a múzeumba. Az ikon tehát egy csatorna lehet Isten és ember között. Ahogy az evangéliumok megpróbálják szavakkal megfogni, körülírni Krisztust, úgy próbálja meg az ikonfestő megragadni őt a festményen keresztül. De nem csak a külsőt, hanem a belsőt is. Az ikonfestő az Egyház tanítását elfogadva, azzal azonosulva, imádságos szellemben festi a képét. Az ikon tehát az Egyház hitének kifejeződése. Nagyszerű párhuzam ez. Sokan azt gondolnánk, hogy egy ikon megfestéséhez rengeteg szabályt kell tudni. Nem festhetjük csak azt, ami nekünk tetszik. Az ikonfestő tehát szabályok tömkelegének béklyója alatt görnyed, melyek szerint meg kell festenie a képet? A keresztény ember béklyónak tartja-e a tízparancsolatot vagy az Egyház parancsait? Vajon külső, kényszerítő erőről van szó, mely elnyom minket? Mely nem engedi, hogy kibontakoztassuk saját személyiségünket? Mely korlátoz minket szabadságunkban? Azt hiszem, ezek a kérdések, talán különösen a mai korban aktuálisak. Hiszen sok ember valahogy így képzeli a kereszténységet. Valami kényelmetlen, elnyomó béklyót. Ám ez nem kell, hogy így legyen. Mitől lesz béklyó a kereszténység? Az ikonfestő nem elsősorban a külsőségekre koncentrál. Épp ellenkezőleg, meg akarja jeleníteni a belsőt. Ha a kereszténységben csak törvények garmadáját látjuk, csak a külsőt, akkor nem látjuk meg a belsőt. Az ikonfestő sem a szabályokra koncentrál. Baán István szerint nem a festő akar tenni valamit, hanem Isten az, aki tett valamit, az ikonfestő pedig ezt akarja megörökíteni. Azt gondolom, ez egy fontos fordulópont lehet az életünkben. Gyermekként szót fogadunk szüleinknek, és szót fogadunk az Egyháznak, a külső intelmeknek. Tudjuk, mit szabad tennünk, és mit nem. Felnőttként viszont mi magunk választjuk Krisztust, az Egyházat. A mi döntésünk által a hit a miénk lesz, kívülről belülre költözik, mi pedig megélhetjük azt életünkben vagy egy ikon megfestése közben. Tehát tíz parancsolat meg öt parancsolat meg hét főbűn, az nem huszonkettő, hanem csak egy, amely mellett mi kötelezzük el magunkat: Szeresd Uradat, Istenedet, teljes szívedből, teljes lelkedből, és teljes elmédből. (Jakab Viki)

5 Elmélkedő rovat: Nagymaros Kedves később született Barátaim! Fiatalként és fiatal felnőttként kevés tanácsot hallunk, amit meg is szívlelünk, ezért gondoltam arra, hogy elétek hozom a nagymarosi ifjúsági találkozó nagyszerű előadásának gondolatait, amelyet Papp Miklós görög katolikus atya (a Sapientia Főiskola morálteológiai tanszékének docense) fiatalos hangvételű beszédében hallottam. A címe: Ki hogy gondolkodik - úgy is él! Az életünk vezetésének pilótája az értelem. Krisztus Urunk fejben egy nagyon erős férfi volt, nagy döntések előtt egész éjjel töprengett. Ha Krisztusnak ez így ment, Neked miért menne könnyebben? Krisztus ellen állandóan ármánykodnak, válaszai intelligensek, és így az ellenségek eloldalognak. Bizony, idegileg erősnek kell lennünk, hogy helyt álljunk annak idején. Mennyit kellett gondolkodnia Jézusnak, hogy ilyen jó példabeszédeket mondjon? A legfontosabb döntésem a világnézetem. Ha rózsaszínen látok (derűsen) olyan lesz az életvitelem, ha borúsan látok az életben olyan lesz az életvitelem. Mire hív engem a nagy Isten? Ha nem látsz jól, ezt sem fogod jól látni! 1. Ha az életet jól akarod látni, akkor először be kell állni a huzatba, ülni és bambulni, passzívan figyelni, Istent befogadni. Passzívan Isten előtt ülni, töprengeni, hallgatni nagyon fontos: ekkor jönnek a megoldó, jó gondolatok. Morális órán is tanítják: vasárnap az egyedüllét ideje. Békességben Isten jelenlétében lenni (Isten jelenlétében kávézni, kötögetni ). Ha később leülsz gondolkodni: hol bénáztad el az életed? Fejben szétestem. Engednem kell, hogy Isten lépjen, hívjon. Mert mindig Ő teszi meg az első lépést felém. A jó gondolatokat ápolom, a rosszat tudatosan kisöpröm! Ha nem figyelsz, hogy jöjjön a pozitív gondolat, magától jönni fog a negatív, rossz gondolat. 2. Odafigyelni a pozitív ítéletekre ne negatívan ítéljek meg egy tört információ miatt egy másik embert. A másik embernek is van jó oldala, Istennek ő is ugyanolyan fontos, mint én. Ezt legelőször a liturgiában gyakorolhatjuk. Öltözködésben legalább rosszabb képet ne mutass, mint aki vagy (rongyos ruha, zsíros haj). A férfiakat jelentősen befolyásolja a szép látványa: az emberek a látszatra figyelnek. 3. Jó emlékekre is oda kell figyelni az Istennel kapcsolatos élmények: pl. Isten nem engedte, hogy ott, akkor elvessz. A hálaimákkal ezeket az élményeket véssük az agyunkba. Az elkövetkezendőkben törekedni kell jó élmények gyűjtésére: tudatosan kell törekedni a szeretteinkkel közös, jó élményekre. Legyen, mire emlékezz! Élményeket gyártani kell. A jövőből is kell vinni jó gondolatokat: tervezni kell! Aki akárhogy él akárhová jut el. Aki tervez célokat tűz ki, az összenyalábolja az erejét! Az életvezetésben a liberalizmus gyilkos dolog ellopja az életed: ne dönts. A tervezés megvéd a szétfolyástól. Az életed meddő lesz, ha nem hozol meg jó döntéseket időben. Tervezni akkor is kell, ha tudod, hogy csak fél éved van hátra. 4. Mindig az elitet figyeld! A legjobbakat. Ha azt követed, amit mindenki csinál, akkor csak úgy leszel boldog, mint mindenki. Az elit többnyire elbújik (aki hisz a tisztaságban, az adó helyes befizetésében ). Elitnek lenni = járatlan, új utakon járni, hátrafelé pedig hívogatni kedvesen, nem lenézően, hanem csábítóan ( előre macsétával vágni a bozótot, hátrafelé kockacukrot szórva ). Ezt fordítva szoktuk ( előre bénázunk, hátrafelé keménykedünk ). Ha rossz az elit, a tömeg is rossz irányba halad. Imádkozz Istenhez: - Irányítsd a jó gondolatainkat! Rossz gondolatok:

6 Bevillanó gondolatok. Visszatérő rossz gondolatok. Önbizalmad az igaz élettől lesz. Ne dőlj be a rossz buzdításnak ( Te már kipróbáltad? Én már igen! ). Ne engedd meg magadnak, hogy haragudj valakire, mert kifelé is úgy fogsz viselkedni. A gyerekkori sérelmeket el kell engedni. Gyakran visszatérő rossz gondolat a félelem. Aki állandóan szorong, nem mer lépni sehová. Figyeld, hol tudsz tenni többet az életedben. Szexuális rossz gondolat: nem mind helytelen, ha mögötte tartalom van, akkor helyes. (Rossz gondolat = madár : Nem az a gond, ha madarak repkednek a fejed felett, hanem ha fészket raknak ott.) Az egész gondolkodásod torz? Tessék közösségbe járni, ott jó gondolatokat kapunk. Nem fognak kizárólag rossz alternatívák eszedbe jutni. (pl.: csak egy megoldás van: abortusz, vagy válás) Uram, te biztos adsz valami jobb megoldást! El kell kezdeni hosszú imákat, hosszú énekeket, zsoltárokat ezek fegyverek a rossz gondolatok ellen. Pl.: görög-katolikusok Jézus imája. Aki olcsón él, annak olcsó boldogsága lesz. Belülről kell az igényes gondolatvilágot és életvitelt kialakítani. (Tíz szűz története: mindegyik jót akart ) Tessék előre okosnak lenni! Az előadás hanganyagát megtalálod a youtube-on a BESZÉDTÁR: Nagymarosi Ifjúsági Találkozó - Papp Miklós 2013 cím alatt. Én hallottam, és a helyedben nem hagynám ki! Szeretettel: Pimpa Zenesarok Sillye Jenő koncert Adj reményt nekünk! Jenő koncertre invitálunk titeket november 16-án a Káposztásmegyeri Szentháromság Templomba. A koncert 19 órától kezdődik. Reméljük, sokan kedvet kaptatok, és eljöttök egy estére együtt énekelni! Switchfoot A novemberi KIFLI-ben egy Grammy- és GMA Dove díjas, nem mindennapi, külföldi dicsőítő együttesről lesz szó. Voltak már Magyarországon, most fog megjelenni a kilencedik lemezük Fading West (fading=halványulás, west=nyugat) címmel. Nekem nagy kedvenceim. Remélem, ezzel a kis bevezetővel jól fölkonferáltam őket, több infó a következő számban! :)

7 Programok Október - November okt. 27. Vas. A 9-es mise után a Hittancsoportok adják az agapét. Jársz már hittanra? Nem? Pedig szeretnél? Itt az idő, hogy megkérdezd, mikor van a következő alkalma a csoportodnak! nov. 1. Pént. nov. 2. Szo. nov. 10. Vas. nov. 16. Szo. nov. 17. Vas. nov. 24. Vas. nov. 30. Szo. Mindenszentek ünnepe. Kötelező ünnep. Halottak napja. ELSŐ PÁSZTORJÁTÉK PRÓBA! Tetszett a tavalyi előadás? Gyere, most te is részese lehetsz a színdarabnak! Szereposztó próba lesz 16 órától a plébánián. A 9-es mise után a Növekedő adja az agapét. Ifjúsági klub lesz a plébánián (7-18 éves korig)! Gyere bátran! A novemberi szentekről lesz szó. Részletek a hirdetőtáblán lesznek olvashatók. Sillye Jenő koncert lesz a Káposztásmegyeri Szentháromság Plébánián este 19 órától. A 9-es mise után a Szent Ignáci imacsoport adja az agapét. A 9-es misén ministráns avató lesz! :) Krisztus király ünnepe. A 9-es mise után a Karitász adja az agapét. Délelőtt adventi koszorúkötés lesz a plébánián. Gyertek be vasárnaponként a reggeli 9-es mise után az agapéra beszélgetni! A jó beszélgetések garantáltak! :) Plébániánk dolgai megtalálhatók az interneten is: Megtalálhatsz minket Facebookon is Kifli Újság címen!! Várjuk gondolataidat észrevételeidet, írásaidat a: kifliujsag@gmail.com címen. A KIFLI a Kertvárosi Ifjúsági Fórum LapjaI Az Újpest Kertvárosi Plébánia időszakos kiadványa tinédzserek számára. Megjelenik havonta. Egyházi felelős: Pályi László plébános: Honlap: Facebook: Kifli Újság Főszerkesztők: Gersei Kata és Gersei Csenge: kifliujsag@gmail.com

2012. 09.05. Prédikáció Szeretnék jól dönteni!

2012. 09.05. Prédikáció Szeretnék jól dönteni! 2012. 09.05. Prédikáció Szeretnék jól dönteni! Annak ellenére, hogy bár Jézus tanítását törekszünk megérteni, befogadni, mégis azt éljük meg, hogy bizonyos esetekben nem tudtunk, vagy nem tudunk jól dönteni.

Részletesebben

A TAN. Az Evangéliumok és a Beszélgetés az Angyallal című könyv azonosságai, ahogy én látom. Összeállította: Petróczi István

A TAN. Az Evangéliumok és a Beszélgetés az Angyallal című könyv azonosságai, ahogy én látom. Összeállította: Petróczi István A TAN Az Evangéliumok és a Beszélgetés az Angyallal című könyv azonosságai, ahogy én látom. Összeállította: Petróczi István 1943. szeptember 10. péntek. 12. BESZÉLGETÉS LILIVEL L. Köszönöm, hogy eljöttél.

Részletesebben

Károlyi Veronika (Ronyka) 5 bődületes hiba, amit ha elkövetsz kinyírod a hitedet. Ronyka http://www.varazslatostitkok.com

Károlyi Veronika (Ronyka) 5 bődületes hiba, amit ha elkövetsz kinyírod a hitedet. Ronyka http://www.varazslatostitkok.com Károlyi Veronika (Ronyka) 5 bődületes hiba, amit ha elkövetsz kinyírod a hitedet Írta: Károlyi Veronika (Ronyka) Copyright Károlyi Veronika, 2015 Minden jog fenntartva! Ingyenes e-könyv 5 bődületes hiba,

Részletesebben

SZOLGA VAGY FIÚ? Lekció: Lk 15,11-24

SZOLGA VAGY FIÚ? Lekció: Lk 15,11-24 Pasarét, 2012. július 1. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Horváth Géza SZOLGA VAGY FIÚ? Lekció: Lk 15,11-24 Alapige: Galata 4,4-7 De amikor eljött az idő teljessége, Isten elküldte Fiát, aki asszonytól

Részletesebben

Bata Mária BIBLIAÓRÁK 7. RÉSZ BÁBEL ÉS ÁBRAHÁM

Bata Mária BIBLIAÓRÁK 7. RÉSZ BÁBEL ÉS ÁBRAHÁM Bata Mária BIBLIAÓRÁK 7. RÉSZ BÁBEL ÉS ÁBRAHÁM 2. www.ujteremtes.hu Bábel és Ábrahám története Az egész földnek egy nyelve és egyféle beszéde volt. 1Móz. 11:1 El tudod-e képzelni milyen lenne az, ha mindenki

Részletesebben

Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3)

Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3) Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3) Szentségek vételére felkészítő kiadvány. Kiadja: Szent József Plébánia. Cím: 8800 Nagykanizsa Ady E. 15. Felelős kiadó és szerkesztő: Váron István. E-mail: varonistvan@gmail.com

Részletesebben

A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com. Korrektúra: Egri Anikó

A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com. Korrektúra: Egri Anikó A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com Korrektúra: Egri Anikó 2 Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék... 3 Az összefogás döbbenetes ereje... 4 Depressziós helyett bajnok... 6 Na

Részletesebben

CSALÁDI LELKINAP Apák napja. (és márciusban)? Vecsés, Irgalmas Jézus Plébánia. 2011. március megjelenik évente néhányszor

CSALÁDI LELKINAP Apák napja. (és márciusban)? Vecsés, Irgalmas Jézus Plébánia. 2011. március megjelenik évente néhányszor Vecsés, Irgalmas Jézus Plébánia 2011. március megjelenik évente néhányszor CSALÁDI LELKINAP Apák napja (és márciusban)? Idei lelkinapunk egy kicsit másképp - családi lelkinap : - egy házaspár fogja tartani:

Részletesebben

E L Ő S Z Ó. Olvass! Imádkozz! Cselekedj!

E L Ő S Z Ó. Olvass! Imádkozz! Cselekedj! E L Ő S Z Ó XVI. Benedek pápa a II. Vatikáni Zsinat megnyitásának 50. évfordulója alkalmából a 2012. október 11. és 2013. november 24., Krisztus király ünnepe közötti időszakra meghirdette a hit évét,

Részletesebben

Január hónap kezdetével belépünk

Január hónap kezdetével belépünk XXVI. ÉVFOLYAM, 1. (299.) SZÁM, 2015. JANUÁR EGYHÁZUNK ÉLETE A TE ÉLETED IS! Január hónap kezdetével belépünk egy új esztendőbe, melytől mindenki sok szépet és jót remél. Sokak számára ez az évkezdet hagyományosan

Részletesebben

TANÉVNYITÓ BUZDÍTÁS. Olvasandó (lectio): Mk 6,45-52. Alapige (textus): Mk 6,50

TANÉVNYITÓ BUZDÍTÁS. Olvasandó (lectio): Mk 6,45-52. Alapige (textus): Mk 6,50 Újpest-Belsőváros 2008. 09. 07. Juhász Emília TANÉVNYITÓ BUZDÍTÁS Alapige (textus): Mk 6,50 Olvasandó (lectio): Mk 6,45-52 Ezután azonnal megparancsolta tanítványainak, hogy szálljanak hajóba, és menjenek

Részletesebben

Az Úr közel! A MAGYARORSZÁGI EGYHÁZAK ÖKUMENIKUS TANÁCSA MISSZIÓI ÉS EVANGELIZÁCIÓS BIZOTTSÁGÁNAK HÍRLEVELE

Az Úr közel! A MAGYARORSZÁGI EGYHÁZAK ÖKUMENIKUS TANÁCSA MISSZIÓI ÉS EVANGELIZÁCIÓS BIZOTTSÁGÁNAK HÍRLEVELE Az Úr közel! A MAGYARORSZÁGI EGYHÁZAK ÖKUMENIKUS TANÁCSA MISSZIÓI ÉS EVANGELIZÁCIÓS BIZOTTSÁGÁNAK HÍRLEVELE 2015. december Gyurkó József: KARÁCSONYVÁRÓ ÜZENETEK Kedves Testvérek, a 2015 év vége felé haladva

Részletesebben

ÚGY TÉGY, AHOGY BESZÉLSZ

ÚGY TÉGY, AHOGY BESZÉLSZ 104 II. RÉSZ KORTÁRSNYOMÁS ÚGY TÉGY, AHOGY BESZÉLSZ Minden jó sportoló tisztában van vele, hogy ahhoz, hogy kiemelkedő eredményeket tudjon elérni, a testét a legjobb formában kell tartani, amihez pedig

Részletesebben

Isten nem személyválogató

Isten nem személyválogató más. Ezért gondolhatja őszintén azt, hogy ő, aki az összes többi apostolnál többet tett, még arról is lemond, ami a többi apostolnak jár. Mert mid van, amit nem Istentől kaptál volna? És amit tőle kaptál,

Részletesebben

hogy egyek legyenek A komáromi Szent András Plébánia hírlevele

hogy egyek legyenek A komáromi Szent András Plébánia hírlevele 2014. Március 23. hogy egyek legyenek Jn 17,20 A komáromi Plébánia hírlevele II/12. szám Jöjjetek, lássátok meg azt az embert, aki megmondott nekem mindent, amit tettem: nem ez-e a Krisztus? Az evangélium

Részletesebben

GYÜLEKEZETI LAPJA, 3. ÉVFOLYAM, KÜLÖNSZÁM

GYÜLEKEZETI LAPJA, 3. ÉVFOLYAM, KÜLÖNSZÁM 2013 kulonszam tavasz.qxd 2013.02.26. 22:27 Page 1 CSÖMÖR-NAGYTARCSAI REFORMÁTUS MISSZIÓI EGYHÁZKÖZSÉG GYÜLEKEZETI LAPJA, 3. ÉVFOLYAM, KÜLÖNSZÁM 2013. KÜLÖNSZÁM SZERESSÉTEK EGYMÁST! Ahogyan engem szeretett

Részletesebben

Életgyónáshoz. Ha hinni tudok abban, hogy Isten jó, megtalálom hozzáállásomat nehézségeimhez, sebeimhez.

Életgyónáshoz. Ha hinni tudok abban, hogy Isten jó, megtalálom hozzáállásomat nehézségeimhez, sebeimhez. Életgyónáshoz Életrendezés Nemes Ödön jezsuita atya gondolatai Alapelvek A kapcsolataimban, élethelyzeteimben, testi-lelki betegségeimben, kudarcaimban tapasztalt nehézségeimet, ne tekintsem problémának,

Részletesebben

VAGY: PAP: Testvéreim! Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket, és bánjuk meg bűneinket, hogy méltóképpen ünnepelhessük az Úr szent titkait!

VAGY: PAP: Testvéreim! Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket, és bánjuk meg bűneinket, hogy méltóképpen ünnepelhessük az Úr szent titkait! 1 A NÉP RÉSZVÉTELÉVEL BEMUTATOTT MISE RENDJE BEVEZETŐ SZERTARTÁS Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. NÉP: Ámen. A mi Urunk, Jézus Krisztus kegyelme, az Atyaisten szeretete és a Szentlélek egyesítő

Részletesebben

A Fiú. 2. tanulmány. július 5 11.

A Fiú. 2. tanulmány. július 5 11. 2. tanulmány A Fiú július 5 11. SZOMBAT DÉLUTÁN e HETI TANULMÁNYUNK: Dániel 7:13-14; Máté 11:27; 20:28; 24:30; Lukács 5:17-26; János 8:58 Mert az embernek Fia sem azért jött, hogy néki szolgáljanak, hanem

Részletesebben

Hamis és igaz békesség

Hamis és igaz békesség Hamis és igaz békesség Lectio: Jer 1,1-15 Textus: Jer 1,14 A lelkipásztor így szólt egy asszonyhoz: - Asszonyom, szokta önt kínozni a Sátán? - Engem? Soha! - No, akkor ez annak a jele, hogy ön még a Sátáné,

Részletesebben

bibliai felfedező 1. TörTénET: Az evangélisták Máté Bibliatanulmányozó Feladatlap

bibliai felfedező 1. TörTénET: Az evangélisták Máté Bibliatanulmányozó Feladatlap Írd ide az adataidat! neved: Korod: Születésnapod: Címed: Telefonszámod: e-mail címed: Aki javítani szokta: Bibliatanulmányozó Feladatlap bibliai felfedező 1. TörTénET: Az evangélisták Máté Olvasd el:

Részletesebben

IGE. rovat. Lelki percek

IGE. rovat. Lelki percek A nyíradonyi Szent Mihály Görögkatolikus Általános Iskola lapja I. évfolyam, 1. szám Nyíradony, 2011. október Lelki percek Papp Miklós lelki igazgató rovata Ha azt mondod egy embernek: milyen nagyszerű

Részletesebben

Ez év március 13-án, megválasztásának XXVII. ÉVFOLYAM, 1. (311.) SZÁM, 2016. JANUÁR EGYHÁZUNK ÉLETE A TE ÉLETED IS!

Ez év március 13-án, megválasztásának XXVII. ÉVFOLYAM, 1. (311.) SZÁM, 2016. JANUÁR EGYHÁZUNK ÉLETE A TE ÉLETED IS! XXVII. ÉVFOLYAM, 1. (311.) SZÁM, 2016. JANUÁR EGYHÁZUNK ÉLETE A TE ÉLETED IS! AZ IRGALMASSÁG RENDKÍVÜLI SZENTÉVE Ez év március 13-án, megválasztásának második évfordulóján Ferenc pápa a Szent Péter-bazilikában

Részletesebben

23 CSOPORTDINAMIKA. James Vagyi International All Rights Reserved. www.jamesvagyi.hu

23 CSOPORTDINAMIKA. James Vagyi International All Rights Reserved. www.jamesvagyi.hu 23 CSOPORTDINAMIKA A csoportok másképpen viselkednek, mint az egyének. A hasonló gondolkodású emberek találkozása a Network Marketing/MLM üzlet rendezvényein, különleges atmoszférát teremt. Nagyon nehéz

Részletesebben

Gazdagrét 2012.02.12. Prédikáció Evangélium: Márk 1, 40-45. Kedves Testvéreim! Nem is olyan nagyon régen, talán 15-20 évvel ezelőtt, egyikünknek sem

Gazdagrét 2012.02.12. Prédikáció Evangélium: Márk 1, 40-45. Kedves Testvéreim! Nem is olyan nagyon régen, talán 15-20 évvel ezelőtt, egyikünknek sem Gazdagrét 2012.02.12. Prédikáció Evangélium: Márk 1, 40-45. Kedves Testvéreim! Nem is olyan nagyon régen, talán 15-20 évvel ezelőtt, egyikünknek sem jelenthetett komolyabb problémát az, hogy megértesse

Részletesebben

Kapásod van! Figyelj! Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak titeket.

Kapásod van! Figyelj! Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak titeket. Kapásod van! Figyelj! Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak titeket. János 15,16 Jézus Péter bárkáját választja, a mélyre küldi, és olyan döntést kíván tőle, amely egyedül személyes hitén

Részletesebben

ÉVKÖZI IDŐ IV. HÉT: VASÁRNAP I. ESTI DICSÉRET

ÉVKÖZI IDŐ IV. HÉT: VASÁRNAP I. ESTI DICSÉRET V. Istenem, jöjj segítségemre! 1 ÉVKÖZI IDŐ IV. HÉT: VASÁRNAP I. ESTI DICSÉRET F. Uram, segíts meg engem! Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben, most és mindörökké. Ámen.

Részletesebben

El camino A zarándokút. 1. állomás

El camino A zarándokút. 1. állomás 1. állomás Ennek a zarándokútnak az alapjai nagyon sok régi katedrális falára fel van vésve, de nem úgy, mint egy labirintus, hanem mint egy egyszerű út. Nincsenek benne kijárat nélküli zsákutcák. Az emberek

Részletesebben

IMÁDSÁG MINDENEK ELŐTT

IMÁDSÁG MINDENEK ELŐTT Újpest-Belsőváros 2004. 03. 14. Loránt Gábor IMÁDSÁG MINDENEK ELŐTT Alapige (textus): Neh 1 és Lk 11,1 Lectio: Neh 1 Lk 11,1: Történt egyszer, hogy valahol imádkozott, és mikor befejezte, így szólt hozzá

Részletesebben

A SZOLGÁLAT BETÖLTÉSE

A SZOLGÁLAT BETÖLTÉSE A SZOLGÁLAT BETÖLTÉSE Jegyzet Jim Sanders tanításából 2009. július 19. Köszönjük Úr Jézus az áldásokat, amivel megáldottál minket, a gyógyulásokat, amit adtál nekünk, valamint az üdvösséget. Köszönjük

Részletesebben

Csillag-csoport 10 parancsolata

Csillag-csoport 10 parancsolata Csillag-csoport 10 parancsolata 1. Nagyon jól érezd magad mindig, mert ilyen hely nem lesz több a világon. (Panka) 2. Próbálj meg normálisan viselkedni, hogy ne legyenek rád dühösek. (Vince) 3. Kitartóan

Részletesebben

ŐRIZZ, URAM! Lekció: 1Sámuel 24,1-9

ŐRIZZ, URAM! Lekció: 1Sámuel 24,1-9 Pasarét, 2011. szeptember 4. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Horváth Géza ŐRIZZ, URAM! Lekció: 1Sámuel 24,1-9 Alapige: 1Sámuel 26,23-25 Az Úr mindenkinek megfizet a maga igazsága és hűsége szerint, mert

Részletesebben

A Teremtés Negyedik könyv

A Teremtés Negyedik könyv Vlagyimir Megre A Teremtés Negyedik könyv 2008 A KERÍTÉS Na, hát legelőször is, ugye, legelőször természetesen be kell a telket keríteni. Mert amikor az építkezéshez szükséges anyagokat kezdi az ember

Részletesebben

Üdvözlünk Isten családjában!

Üdvözlünk Isten családjában! welcome_layout 1 2015.07.28. 14:26 Page 1 Üdvözlünk Isten családjában! Amikor Jézust elfogadod Megváltódnak, Isten családjának tagja leszel. Isten azt akarja, hogy gyermekeként növekedj az Ő megismerésében,

Részletesebben

Ősi családi kör 2012

Ősi családi kör 2012 Ősi családi kör 2012 Egy ősember(őe) és egy ősasszony(őa) ülnek a tűz mellett és rágcsálnak egy-egy cupákot. ŐA: Jenő te nem fázol? Olyan huzatos ez a barlang. ŐE: Ne morogj! Örülj, hogy fedél van a fejed

Részletesebben

A gyarapodás üzenete 3. rész

A gyarapodás üzenete 3. rész Beszéltünk Istennek a megalapozott rendjéről, Isten feddéséről, ami lerontja a hamis tanításokat. Isten Igéje mindig a javadra van. Meg kell formálni az anyagi életünket Isten Igéjével. Krisztus Testének

Részletesebben

Mi a virtuális valóság?

Mi a virtuális valóság? VIRTUÁLIS VALÓSÁG - KERESZTYÉNYSÉG Kol 2,20-23 Ha tehát Krisztussal meghaltatok a világ elemei számára, miért terhelitek magatokat olyan kötöttségekkel, amelyek csak az e világ szerint élőkre kötelezők:

Részletesebben

Egy pokoli házasság. (Rm 7:1-6) Suhai György. Balatonszárszó, 2014.03.19.

Egy pokoli házasság. (Rm 7:1-6) Suhai György. Balatonszárszó, 2014.03.19. 1 Egy pokoli házasság (Rm 7:1-6) Suhai György Balatonszárszó, 2014.03.19. Mindannyian egy tökéletes társra vágyunk! Na de úgy valaha is igazán belegondoltunk már abba, hogy milyen lehet egy tökéletes társsal

Részletesebben

Bérmálási vizsgakérdések

Bérmálási vizsgakérdések 1 Bérmálási vizsgakérdések 1. Miért bérmálkozol? Hogy a Szentlélek ajándékát elnyerjem. 2. Mire képesít a Szentlélek a bérmálkozásban? Hogy felnőtt keresztény legyek, vagyis saját akaratomból Jézus tanítványa

Részletesebben

A NAGY VACSORA. Pasarét, 1996. február 18. (vasárnap) Cseri Kálmán

A NAGY VACSORA. Pasarét, 1996. február 18. (vasárnap) Cseri Kálmán Pasarét, 1996. február 18. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Cseri Kálmán A NAGY VACSORA Alapige: Lk 14,15-24 Mikor pedig ezt az egyik vendég meghallotta, így szólt Jézushoz: Boldog az, aki Isten országának

Részletesebben

A kellene átkalibrálása Patagónia, Dél-Amerika - 2012. január 26. ( Forrás: http://www.kryon.com/k_channel11_patagonia2-12.html )

A kellene átkalibrálása Patagónia, Dél-Amerika - 2012. január 26. ( Forrás: http://www.kryon.com/k_channel11_patagonia2-12.html ) A kellene átkalibrálása Patagónia, Dél-Amerika - 2012. január 26. ( Forrás: http://www.kryon.com/k_channel11_patagonia2-12.html ) Üdvözöllek benneteket kedveseim, Kryon vagyok a Mágneses Szolgálattól!

Részletesebben

JÉZUSBAN VAN AZ ÉLET GYÜLEKEZET

JÉZUSBAN VAN AZ ÉLET GYÜLEKEZET JÉZUSBAN VAN AZ ÉLET GYÜLEKEZET I. évfolyam, 1. szám Május, Június Akarod hallani a jó hírt? Eljött hozzám még bűnben éltem Eljött hozzám még bűnben éltem, s romokban elhevert az életem, most már megtértem

Részletesebben

Mit keresitek az élőt a holtak között

Mit keresitek az élőt a holtak között Isten szeretete csodálatosan ragyogott Jézusból. - Olyan tisztán, hogy emberi életek változtak meg általa. - Akik találkoztak Jézussal, s engedték, hogy megérintse őket az Ő szeretete, azok elkezdtek vágyakozni

Részletesebben

IRÁNYTŰ. a végtelenhez Csaba testvér gondolatai az isteni parancsolatokról

IRÁNYTŰ. a végtelenhez Csaba testvér gondolatai az isteni parancsolatokról IRÁNYTŰ a végtelenhez Csaba testvér gondolatai az isteni parancsolatokról Lektorálta Futó Károly Szerkesztette és a verseket válogatta Karikó Éva A bibliai idézetek a Szent István Társulat által kiadott

Részletesebben

A DEBRECEN-NAGYERDEI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG LAPJA

A DEBRECEN-NAGYERDEI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG LAPJA A DEBRECEN-NAGYERDEI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG LAPJA 2016/3 Szivárványívemet helyezem a felhőkre, az lesz a jele a szövetségnek, melyet én a világgal kötök. 1Móz 9,13 Szenvedély és elköteleződés Házasság

Részletesebben

A Katolikus Egyházban a húsvétot követő negyedik vasárnapot Jó Pásztor vasárnapjának nevezik, mely egyben a papi hivatások világnapja is.

A Katolikus Egyházban a húsvétot követő negyedik vasárnapot Jó Pásztor vasárnapjának nevezik, mely egyben a papi hivatások világnapja is. A Katolikus Egyházban a húsvétot követő negyedik vasárnapot Jó Pásztor vasárnapjának nevezik, mely egyben a papi hivatások világnapja is. E nap idén április 13-ára esik. Ekkor a szentmiséken világszerte

Részletesebben

mondott, és nem kimondott gondolataival. Még senki sem tudta így elmondani ezeket, akár burkoltan is, bizony ezek a dalok gyakran kimondják azt,

mondott, és nem kimondott gondolataival. Még senki sem tudta így elmondani ezeket, akár burkoltan is, bizony ezek a dalok gyakran kimondják azt, II. fejezet [...] Legyél az esernyőm, Óvj a széltől, és ha mégis elázom, Te legyél az égen a Nap, Te melegíts át, ha néha fázom! Én meg olyan leszek hozzád, mint a gazdájához a véreb Amikor először láttam

Részletesebben

2016 április 3.-án NT. FOGARASI ANITA Deák Lehel

2016 április 3.-án NT. FOGARASI ANITA Deák Lehel NEW YORK-i ELSŐ MAGYAR REFORMÁTUS EGYHÁZ First Hungarian Reformed Church of New York City 344 East 69 th Street New York, NY 10021 : (212) 734-5252 www.elsoreformat.us NT. Fogarasi Anita Deák Lehel Főgondnok:

Részletesebben

Újjászületés - Beleszületni Isten családjába

Újjászületés - Beleszületni Isten családjába Kenneth E. Hagin Nem az a fontos, hogy melyik gyülekezetbe tartozol, hanem az, hogy melyik családba. Jézus azt tanította, hogy az embernek újjá kell születnie. A következő állítások Jézus szájából származnak:

Részletesebben

A tudatosság és a fal

A tudatosság és a fal A tudatosság és a fal Valami nem stimmel a világgal: háborúk, szenvedések, önzés vesz körül bennünket, mikor Jézus azt mondja, hogy az Isten országa közöttetek van. (Lk 17,21) Hol van ez az ország Uram?

Részletesebben

AZ ÚJ CSALÁD MOZGALOM HÍRLEVELE

AZ ÚJ CSALÁD MOZGALOM HÍRLEVELE AZ ÚJ CSALÁD MOZGALOM HÍRLEVELE 2. szám - 2014. december Kik az Új Családok? Sokan kérdezik tőlünk mostanában, hogy kik az Új Családok, mi jellemző rájuk, mit tesznek, hogyan élnek? Összegyűjtöttünk néhány

Részletesebben

Szia René! Kriszti. Szia René!

Szia René! Kriszti. Szia René! Én örömmel leírom a véleményemet, mert imádtam ezeket a foglalkozásokat. Bár lehet, pont rajtam láttad, hogy álmos vagyok és ezt esetleg unalom jeleként érthetted, de nem így volt. Egész nap ügyfelezek,

Részletesebben

Leonard Ravenhill KRISZTUS ÍTÉLŐSZÉKE. Mindannyian odaállunk majd Krisztus ítélőszéke (díjkiosztó emelvénye) elé. (Róma 14,10) III.

Leonard Ravenhill KRISZTUS ÍTÉLŐSZÉKE. Mindannyian odaállunk majd Krisztus ítélőszéke (díjkiosztó emelvénye) elé. (Róma 14,10) III. Leonard Ravenhill KRISZTUS ÍTÉLŐSZÉKE Mindannyian odaállunk majd Krisztus ítélőszéke (díjkiosztó emelvénye) elé. (Róma 14,10) III. fejezet Kiadó: Missionsdienst Sonnenstrahlen D-7120 Bietigheim-Bissingen,

Részletesebben

A közösségi média használatáról

A közösségi média használatáról A közösségi média használatáról Hogyan ne használd a közösségi médiát? Közösségi média. Egyre gyakoribb kifejezés, egyre többször találkozhatunk vele, de a használatáról, és az előnyeiről még nem sok szó

Részletesebben

JÁNOS 6,38. Alsóvárosi Harangszó 2013. szeptember. A nagykanizsai Szent József Plébánia lapja VIII. évfolyam 9. szám 2013.

JÁNOS 6,38. Alsóvárosi Harangszó 2013. szeptember. A nagykanizsai Szent József Plébánia lapja VIII. évfolyam 9. szám 2013. H A R A N G S Z Ó Alsóvárosi Harangszó 2013. szeptember A L S Ó V Á R O S I A nagykanizsai Szent József Plébánia lapja VIII. évfolyam 9. szám 2013. szeptember Mert nem azért szálltam alá a mennybõl, hogy

Részletesebben

Hogyan néz ki az iskola társadalma 2013-ban?

Hogyan néz ki az iskola társadalma 2013-ban? Hogyan néz ki az iskola társadalma 2013-ban? A Jövô diákja Felkelni nehéz dolog, fél hét elôtt sosem sikerül. Az indulásig hátra lévô fél óra arra ugyan elég volna, hogy magamra rángassak valamit, aztán

Részletesebben

bibliai felfedező 1. TörTéNET: Az imádság Mi az imádság? Bibliatanulmányozó Feladatlap 1. 2.

bibliai felfedező 1. TörTéNET: Az imádság Mi az imádság? Bibliatanulmányozó Feladatlap 1. 2. Írd ide az adataidat! Neved: Korod: születésnapod: Címed: Telefonszámod: e-mail címed: Aki javítani szokta: Bibliatanulmányozó Feladatlap bibliai felfedező 1. TörTéNET: Az imádság Mi az imádság? Találkoztál

Részletesebben

Aztán jó legyél! Panaszt ne halljak

Aztán jó legyél! Panaszt ne halljak Iskolatársak Aztán jó legyél! Panaszt ne halljak rád! Hangzott a kerítések felől az iskolába siető kisdiákok után, a szülői figyelmeztetés. A gyerekek siettek, mert fél 8-ra az osztályban kellett lenniük.

Részletesebben

CSELEKEDJ! Bevezetés. 1 Majd szólt a tanítványaihoz is: Volt egy gazdag ember, akinek volt egy sáfára. Ezt bevádolták nála,

CSELEKEDJ! Bevezetés. 1 Majd szólt a tanítványaihoz is: Volt egy gazdag ember, akinek volt egy sáfára. Ezt bevádolták nála, CSELEKEDJ! 1 Majd szólt a tanítványaihoz is: Volt egy gazdag ember, akinek volt egy sáfára. Ezt bevádolták nála, hogy eltékozolja a vagyonát. 2 Ezért előhívatta, és így szólt hozzá: Mit hallok rólad? Adj

Részletesebben

VIZSGÁLJÁTOK MEG A LELKEKET!

VIZSGÁLJÁTOK MEG A LELKEKET! Pasarét, 2012. augusztus 30. (csütörtök) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Horváth Géza VIZSGÁLJÁTOK MEG A LELKEKET! Alapige: 1János 4,1 Szeretteim, ne higgyetek minden léleknek, hanem vizsgáljátok meg a lelkeket,

Részletesebben

Így ismerkedj az Everness Fesztiválon! Randi kalauz társkeresőknek

Így ismerkedj az Everness Fesztiválon! Randi kalauz társkeresőknek Így ismerkedj az Everness Fesztiválon! Randi kalauz társkeresőknek Az egyedülállók legtöbbször arra panaszkodnak, hogy nincs hol ismerkedni. Éppen ezért, ha már úgy adódott, hogy most épp társat keresel,

Részletesebben

Cukimami én idős motiváció:

Cukimami én idős motiváció: Cukimami s én idő ió: c motivá Énidó Kezdjük ott, hogy miért is fontos, az Énidő; Magad miatt, mert kell, hogy érezd; az anyasággal nem veszítetted el a nőiességedet, azt, hogy egy önálló és utánozhatatlanul

Részletesebben

Szolgáló. Szabadságra születve

Szolgáló. Szabadságra születve Szabadságra születve A szabadság, mint fogalom, mint emberi érték él évezredek óta társfogalmakkal egyetemben ereinkben. A szabadság önmagában hordoz minden igaz értéket, így a békességet, szeretetet,

Részletesebben

1Móz 21,22-34 Ábrahám, Abimélek és a kút

1Móz 21,22-34 Ábrahám, Abimélek és a kút 1 1Móz 21,22-34 Ábrahám, Abimélek és a kút És lőn abban az időben, hogy Abimélek és Pikhól annak hadvezére megszólíták Ábrahámot mondván: Az Isten van te veled mindenben, a mit cselekszel. Mostan azért

Részletesebben

ALAPTANÍTÁSOK Gyógyulás 2. Jézus megváltása

ALAPTANÍTÁSOK Gyógyulás 2. Jézus megváltása ALAPTANÍTÁSOK Gyógyulás 2. Jézus megváltása Máté 8:17 Beteljesedjék, amit Ésaiás próféta mondott, így szólván: Pedig betegségeinket İ viselte, és fájdalmainkat hordozá Ez az Ige idézet az Ószövetségbıl,

Részletesebben

Segítség a család lelki növekedéséhez

Segítség a család lelki növekedéséhez Segítség a család lelki növekedéséhez Hogyan válhatnak családi áhítataink a meghittség, a közösség és a szeretet különös pillanataivá? Szeresd azért az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből

Részletesebben

Passió 2011. Bevonulás: Júdás árulása: ÉNEK:

Passió 2011. Bevonulás: Júdás árulása: ÉNEK: Passió 2011. Éppen a hálónkat mostuk a parton, amikor ezt mondta: Jöjjetek utánam, és én emberhalászokká teszlek titeket. Mi pedig azonnal otthagytuk hálóinkat és követtük ıt. Azóta sok minden történt

Részletesebben

Osztályozóvizsga követelményei

Osztályozóvizsga követelményei Osztályozóvizsga követelményei Képzés típusa: Tantárgy: Nyolcosztályos gimnázium Református hittan Évfolyam: 5. _ Heti óraszámú csoport Vizsga típusa: írásbeli Követelmények, témakörök: a szóbeli vizsga

Részletesebben

ISTENNEK TETSZŐ IMÁDSÁG

ISTENNEK TETSZŐ IMÁDSÁG Pasarét, 2014. február 2. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza ISTENNEK TETSZŐ IMÁDSÁG Lekció: ApCsel 4,23-31 Alapige: Zsolt 124,8 A mi segítségünk az Úr nevében van, aki teremtette

Részletesebben

NYILVÁNVALÓ SZERETET

NYILVÁNVALÓ SZERETET Pasarét, 2015. december 25. (péntek) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza NYILVÁNVALÓ SZERETET Énekek: 182; 321,1-3. 4. 6-7; 447 Lekció: Lukács 2,1-14 Alapige: 1János 4,9-10 Azáltal lett nyilvánvalóvá

Részletesebben

Hit és cselekedetek. Törvénykezés vagy engedelmesség? Üdvösség érdemek alapján vagy kegyelemből?

Hit és cselekedetek. Törvénykezés vagy engedelmesség? Üdvösség érdemek alapján vagy kegyelemből? Hit és cselekedetek Törvénykezés vagy engedelmesség? Üdvösség érdemek alapján vagy kegyelemből? A következő írásunkból kiderül, miért hisszük és hogyan értjük, hogy kizárólag kegyelemből van üdvösségünk

Részletesebben

,,Tele vagyunk fiatallal,,

,,Tele vagyunk fiatallal,, t a v a s z t ó l õ s z i g,,tele vagyunk fiatallal,, Vakáció, szabadidõ: mindannyiunk iskolája! A nyári, a családi, közösségi idõtöltés, a táborok, minden, ami nem az iskolában, nem a televízióban, nem

Részletesebben

13. ÉRZÉSEINK A CSALÁDON BELÜL Gyülekezeti óraszám: 1 Iskolai óraszám: 3

13. ÉRZÉSEINK A CSALÁDON BELÜL Gyülekezeti óraszám: 1 Iskolai óraszám: 3 13. ÉRZÉSEINK A CSALÁDON BELÜL Gyülekezeti óraszám: 1 Iskolai óraszám: 3 Tantervben megfogalmazott rövid tematika Érzéseink: irigység, harag, csalódás témájához: Szituációs játékok, beszélgetések a haragról,

Részletesebben

Mozgássérült Passió 2010

Mozgássérült Passió 2010 Mozgássérült Passió 2010 1. Bevezetı zene 2. Barabás Gyorsan jön a színre az oltár környékérıl Barabás Laci: Szabadon engedtek, engem, a lázadót!? İt, pedig keresztre feszítették! İt, aki semmi rosszat

Részletesebben

Az Istentől származó élet

Az Istentől származó élet Az Istentől származó élet Előszőr is mi az élet? Sokan próbálták deffiniálni, különféle kulturális, tudományos vagy vallási nézőpontokból is. A tudomány mivel a fő forrása a megfigyelés és az információ

Részletesebben

2010. 06. 10. csütörtök. Az élet megoldja magát. Interjú Spilák Klárával

2010. 06. 10. csütörtök. Az élet megoldja magát. Interjú Spilák Klárával 2010. 06. 10. csütörtök Az élet megoldja magát Interjú Spilák Klárával "Ha nem jártam volna be ezt az utat, abba belehaltam volna, de megismertem, tudom milyen, és nem kérem" - mondja a színészetről Spilák

Részletesebben

JÉZUSBAN VAN AZ ÉLET GYÜLEKEZET

JÉZUSBAN VAN AZ ÉLET GYÜLEKEZET JÉZUSBAN VAN AZ ÉLET GYÜLEKEZET I. évfolyam 3. szám szeptember, október Akarod hallani a jó hírt? Mindennek Királya Mindennek Királya, az Istennek Fia, égnek, földnek Ura Akinek véd minket a karja tőlünk

Részletesebben

Nekem ez az életem. Beszélgetés Müller Henriknével, a solti Béke Patika vezetôjével

Nekem ez az életem. Beszélgetés Müller Henriknével, a solti Béke Patika vezetôjével Nekem ez az életem Beszélgetés Müller Henriknével, a solti Béke Patika vezetôjével A patika igényesen felújított, orvosi rendelôknek is helyet adó épületben található a kisváros egyik terének sarkán. A

Részletesebben

A teljes 180: Andy Esche, személyes bizonyságtétele MissingPets.com alapítója 1. A nevem Andy Esche, missingpets.com alapítója. 2.

A teljes 180: Andy Esche, személyes bizonyságtétele MissingPets.com alapítója 1. A nevem Andy Esche, missingpets.com alapítója. 2. A teljes 180: Andy Esche, személyes bizonyságtétele MissingPets.com alapítója 1. A nevem Andy Esche, missingpets.com alapítója. 2. Az én-m élet folyamán Isten adta nekem két látomás, hogy segítsen az embereknek.

Részletesebben

Joachim Meyer. Bot. A vívás szabad lovagi és nemesi művészetének alapos leírása (1570) Fordította: Berki András

Joachim Meyer. Bot. A vívás szabad lovagi és nemesi művészetének alapos leírása (1570) Fordította: Berki András Joachim Meyer A vívás szabad lovagi és nemesi művészetének alapos leírása (1570) Bot Fordította: Berki András A botról Az ötödik, és egyben utolsó fejezete ennek a könyvnek, amiben elmagyarázom és röviden

Részletesebben

SZENT PÉTER ÉS PÁL APOSTOLOK

SZENT PÉTER ÉS PÁL APOSTOLOK MEGJELENIK A HÓNAP UTOLSÓ VASÁRNAPJÁN 2013. JÚNIUS 29. Alapítva: 2003. XI. évfolyam VI. szám SZENT PÉTER ÉS PÁL APOSTOLOK 2. OLDAL VISSZAPILLANTÓ 5. OLDAL SZENT MÓNIKA 3. OLDAL KEDVES CSALÁDOK 6. OLDAL

Részletesebben

Palánki Ferenc segédpüspök prédikációja. csak a nyitó szentmisén és most így a vége felé. Biztos, hogy nagyon sok élménnyel van tele a

Palánki Ferenc segédpüspök prédikációja. csak a nyitó szentmisén és most így a vége felé. Biztos, hogy nagyon sok élménnyel van tele a Palánki Ferenc segédpüspök prédikációja Fıtisztelendı paptestvérek, Krisztus hívei, szeretett testvéreim! Sajnálom, hogy nem tudtam részt venni ezen a találkozón, ezen a mőhelyen, lelkigyakorlaton, csak

Részletesebben

FÉNYHÁLÓ Spirituális Magazin TEREMTÉSEINK TISZTA ÍGÉRETE

FÉNYHÁLÓ Spirituális Magazin TEREMTÉSEINK TISZTA ÍGÉRETE Szeretettel köszöntelek kedves Olvasó! 2015. XI / 31. szám November hónap - érzésem szerint - a letisztulást, az átláthatóságot, és az elcsendesedést hozza el számunkra, amire szükségünk is van, hiszen

Részletesebben

Pelle Tímea / Bessimeon ÜZENETEK AZ UNIVERZUMBÓL SOROZAT KRYON KÖNYVE I. Nem hittük volna, hogy ilyen könnyű teremteni!

Pelle Tímea / Bessimeon ÜZENETEK AZ UNIVERZUMBÓL SOROZAT KRYON KÖNYVE I. Nem hittük volna, hogy ilyen könnyű teremteni! Pelle Tímea / Bessimeon ÜZENETEK AZ UNIVERZUMBÓL SOROZAT KRYON KÖNYVE I. Nem hittük volna, hogy ilyen könnyű teremteni! Kryon, mennyei lény üdvözlete az emberiségnek. 2010 es közvetítések Azért vezettelek

Részletesebben

Budapest-Fasori Református Egyházközség Ifjúsági csoportok A Fasori Ifjúság Hónapja 2015. október

Budapest-Fasori Református Egyházközség Ifjúsági csoportok A Fasori Ifjúság Hónapja 2015. október Budapest-Fasori Református Egyházközség Ifjúsági csoportok A Fasori Ifjúság Hónapja 2015. október Gyülekezetünkben három ifjúsági csoport működik: Kisifi (14 18 éves korig) Nagyifi (18 25 éves korig) Fiatal

Részletesebben

BALLAG MÁR A VÉN DIÁK

BALLAG MÁR A VÉN DIÁK 1 Megjelenik havonta Szent József sztjozsef-rita@freemail.hu Iskolaközpont Újságja BALLAG MÁR A VÉN DIÁK Azért vagy itt, hogy mindent láss, Hogy értsd a szót, olvasd az Írást. Azért vagy itt, hogy mindent

Részletesebben

KRISZTUS ÍTÉLŐSZÉKE ELŐTT

KRISZTUS ÍTÉLŐSZÉKE ELŐTT Pasarét, 2011. november 17. (csütörtök) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Horváth Géza KRISZTUS ÍTÉLŐSZÉKE ELŐTT Alapige: 2Korinthus 5,10 Mert nékünk, mindnyájunknak meg kell jelennünk a Krisztus ítélőszéke előtt,

Részletesebben

A csábi plébániaközösség lapja 1. szám 2008. HÚSVÉT

A csábi plébániaközösség lapja 1. szám 2008. HÚSVÉT A csábi plébániaközösség lapja 1. szám 2008. HÚSVÉT Miért keresitek az élõt a holtak között? Nincs itt, föltámadott! (Lk 24, 5-6) A húsvét reggelén üresen talált sír a feltámadás megkérdıjelezhetetlen

Részletesebben

GR tanfolyam vélemények

GR tanfolyam vélemények GR tanfolyam vélemények (amiket, ha te is csatlakozol, a zárt oldalon élesben olvashatsz majd) A véleményeket rendhagyó módon nem a végén, hanem a 13. leckénél, egy szusszanásnyi időt adva kérem remélem,

Részletesebben

A bölcsesség otthon: szülők és gyerekek

A bölcsesség otthon: szülők és gyerekek A bölcsesség otthon: szülők és gyerekek Lekció: Lk. 15.1-3, 11b-32/Textus: Péld. 4.1-6, 17.6, 20.29, 13.24, 19.18, 23.13-16, 20.11, 22.6, 17.21, 17.25, 19.13, 20.20-21 2013. okt. 13. A bölcsesség otthon.

Részletesebben

TORNYOSPÁLCAI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG ÁLDÁS REFORMÁTUS DIAKÓNIAI KÖZPONT IDŐSEK NAPPALI ELLÁTÁSA PROGRAMFÜZET 2015/5. SZÁM

TORNYOSPÁLCAI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG ÁLDÁS REFORMÁTUS DIAKÓNIAI KÖZPONT IDŐSEK NAPPALI ELLÁTÁSA PROGRAMFÜZET 2015/5. SZÁM 19.hét május4-8. Május hónap - tervezett programok Hétfő Anyáknapi köszöntő Mónika,Flórián Kedd Egészségmegőrző nap Györgyi,Gotthárd Szerda Piac Ívett,Frida Csütörtök Kéz és körömápolás Gizella,Bendegúz

Részletesebben

A Cseppnyi Önbizalom kútja

A Cseppnyi Önbizalom kútja Bertóti Johanna A Cseppnyi Önbizalom kútja Szereplők: Fodor testvérek (kertészlegények) Bodor Magnólia, tündér Kuruzs Ló Utolsó Sárkány Kurta Farkú Malac Félénk Tigris 1 1. jelenet Kert. Csukott szirmú

Részletesebben

A helyes istentiszteletről 1

A helyes istentiszteletről 1 A helyes istentiszteletről 1 Textus: Róm. 12,1 Kérlek azért titeket atyámfiai az Istennek irgalmasságára, hogy szánjátok oda a ti testeiteket élő, szent és Istennek kedves áldozatul, mint a ti okos tiszteleteteket.

Részletesebben

AZ ÉLET KENYERE. Énekek: 323,6; 326,2.4-5; 328

AZ ÉLET KENYERE. Énekek: 323,6; 326,2.4-5; 328 Pasarét, 2015. december 20. (vasárnap) családi karácsony PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Takaró János AZ ÉLET KENYERE Énekek: 323,6; 326,2.4-5; 328 Alapige: János 6,32-35 Jézus pedig így válaszolt nekik:

Részletesebben

22. Hogyan szól hozzánk Isten az imában? Eszünkbe juttatja,amit mondani akar nekünk. Aki ismeri Jézust, és Isten üzenetét az ráismer Isten szavára.

22. Hogyan szól hozzánk Isten az imában? Eszünkbe juttatja,amit mondani akar nekünk. Aki ismeri Jézust, és Isten üzenetét az ráismer Isten szavára. HITTAN - ANYAG ÖSSZEFOGLALÁSA BÉRMÁLKOZÓK RÉSZÉRE 2016. 1. Ki az Isten? Az egész világ Ura és a mi Mennyei Atyánk 2. Hány személy az Isten? Az Isten három Személy: Atya, Fiú, Szentlélek. 3. Mit jelent

Részletesebben

Az Új. Tanítás 2015. június 14-én

Az Új. Tanítás 2015. június 14-én Az Új Tanítás 2015. június 14-én Biró László Mi az Új? Mikor elhangzott a múlt havi tanítás, megfogalmazódott bennem, hogy most vasárnap hozzak én is egy kibontott sugallatot. Mikor az asztalomnál ültem,

Részletesebben

Péterfy Bori: zseniális zenészek vesznek körül. 2014. 04. 05. Szerző: Szimpatika

Péterfy Bori: zseniális zenészek vesznek körül. 2014. 04. 05. Szerző: Szimpatika Péterfy Bori: zseniális zenészek vesznek körül 2014. 04. 05. Szerző: Szimpatika Péterfy Bori színész- és énekesnő. A Krétakör Színháznak, majd 2008-tól Alföldi menesztéséig a Nemzeti Színház társulatának

Részletesebben

Minap kurtán-furcsán váratlanul elment

Minap kurtán-furcsán váratlanul elment I A Remény illata Minap kurtán-furcsán váratlanul elment közülünk Eszes Tamás (Isten nyugosztalja) a Véderő egykori főparancsnoka, ma-holnap én, azután Te következel. Vagy fordítva. A lényegen nem változtat.

Részletesebben