Egy nagy átverés az egész!

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Egy nagy átverés az egész!"

Átírás

1 Előszó Történik, néha olyan dolog az emberrel, amely egész életének irányt szab. Velem ez kora gyermekkoromban megtörtént. Nem tudom, miért pont velem. Talán a véletlen, talán a sors, talán valaki más? Letenyén történt, 1971 forró nyarának egyik délelőttjén. Zala megye csendes kisvárosában laktam szüleimmel, testvéremmel. Családom szerényen élt, úgy, mint mindenki abban az időben. Éltem az 5 éves kisfiúk mindennapi életét. Játék a barátokkal, csavargás, bicikli, foci. A világ még nem tárult ki előttem, a magam gyermek feje szerint éltem, nem tudtam, hogy az én kis világomon kívül más, sokkal nagyobb világ, világok is léteznek. Annak a napnak az emléke azonban örökké megmarad bennem, mert akkor ott, valaki irányt szabott az életemnek. Délelőtt volt, heves zápor futott végig a vidéken. Majd kisütött a nap, a vízcseppek megannyi gyémántként csillogtak a növények levelein. Hirtelen meleg lett, hatására pára borította be a levegőt. Varázslatos volt, gyönyörködtem benne. Ugyanakkor valami megmagyarázhatatlan nyugtalanság fogott el. Úgy éreztem, indulnom kell. Hogy hová? Magam sem tudtam, csak éreztem, hogy mennem kell. Hátra futottam az udvarba, majd tovább, ki a kertbe. A zápor teljesen feláztatta a földet, de nem törődtem vele. Nadrágom, kis cipőm csupa sár lett. Siettem a kert végébe, ahol barátaimmal focizni szoktunk. Azt hittem, most is ott találom őket. Messziről láttam azonban, hogy nincsenek ott. Hogyan is lehettek volna? Hiszen csak pár perce állt el az eső. Én csak mentem, kerestem tovább. A legelő szélén húzódott egy kis vízfolyás. Általában száraz volt, csak egy-egy hevesebb zápor után csörgedezett benne némi víz. Fák, bokrok ölelték körbe az árkot. A közelben lakók ide szokták kihordani a használhatatlanná vált háztartási eszközeiket. Volt itt minden! Lyukas lavór, rossz kályha, ócska bicikli váz, görbe kerék. Valóságos kincsesbánya volt ez a hozzám hasonló gyerekek számára. Gyakran fordultunk meg itt barátaimmal. Átugrottam a kis vizesárkot, haladtam pár métert. Tekintetemet a földre szegeztem, akaratlanul is azt figyeltem, hogy talán most is találok valamit. Megcsillant valami a lábam előtt, de tovább mentem. Vizes volt még a fű, csillogott minden a ragyogó napsütésben. A nyugtalanság azonban fokozódott bennem. Csak toporogtam ott, körbe-körbe jártam, akaratlanul is kerestem valamit. Testemben furcsa bizsergést éreztem, néztem jobbra, néztem balra, sőt sokszor még az égre is föltekintettem, ahol bárányfelhőket kergetett a nyári szél. Nem értettem, mi történik velem. Aztán ismét a földre pillantottam, és ismét megcsillant valami. Most már tudatosult bennem, hogy ez valami más, ez nem lehet a fűszálakon meg-megcsillanó vízcsepp. Lehajoltam, felvettem a jobb kezemmel. Ámulattal figyeltem, ahogyan ott, a tenyerem közepén csillogott. Színe ezüstösen fémes, közepén a háromszög, benne egy kör alakkal, ami kristályból lehetett. Ahogyan így nézegettem ezt a furcsa, fecskefarok alakú tárgyat, hirtelen nyugalmat éreztem. Elmúlt az a megmagyarázhatatlan nyugtalanító érzés, amely végül ide vezetett. Úgy éreztem, megérkeztem. Valami furcsa vágy kerített hatalmába, meg akartam tudni, mi lehet ez a különös valami, amit a kezemben tartottam. Csodálatosan csillogott, de a zápor idején felverődő sár még rajta volt. Fogtam magam, és a jobb kezemmel belenyúltam az árok közepén található víztócsába. Így, egy kézzel megmostam, majd felegyenesedve a bal kezemet is rátettem, mivel a vizet le akartam törölni róla. Abban a pillanatban, ahogyan a két kezem a tárgyon összeért, fájdalmas görcs nyílalt bele a testembe, szinte mozdulni sem bírtam. Mintha áramütést szenvedtem volna! Hirtelen minden lelassult körülöttem, majd úgy éreztem, megállt velem az idő és a tér. Hírtelen ábrák, képek jelentek meg a fejemben. Olyan volt, mint egy diafilm vetítés, amilyet az iskolában szoktam látni. Számomra akkor még ismeretlen dolgok, események voltak a képeken, amelyekben lapozni tudtam. Amelyiket érdekesnek találtam, meg tudtam állítani, majd bele tudtam menni, és alaposabban szét tudtam nézni ezekben az ábrákban. Majd kiléptem, és tovább lapozgattam a képek között. Mai fejjel úgy gondolom, hogy ez a valami különös ismeretanyaggal töltötte fel az agyamat, valamiért átadta nekem a benne tárolt információkat. Amikor letöltődött ennek a tárgynak a teljes anyaga, felriadtam, vagy felébredtem. Ijedtemben azonnal elhajítottam kezemből ezt a különös valamit és még láttam, hogyan repül tova. Majd röptében, még a földet érés előtt, maga után füstcsíkot húzva megsemmisült. Mint a mesében! Szörnyű rémület fogott el, ijedtemben hazáig szaladtam. Befutottam a szobámba és rémülten gondoltam arra, ami velem történt. Nem mertem szólni róla senkinek. Attól a naptól kezdve furcsa dolgok történtek meg velem. Este, a takaró alatt ijedten láttam, hogy átható, vörös fénnyel világítottak a kezeim! Ha megfogtam valamit, az vagy felmelegedett, vagy égési nyomokat lehetett rajta látni. Kisebb tárgyakat gondolati úton meg tudtam mozdítani. Később már élvezettel végeztem ezeket a dolgokat. A testem, az izmaim még sokáig fájtak, legfőképp a lábamban. Majd idővel a fájdalom elmúlt, újonnan szerzett különleges képességeim gyengülni kezdtek. Mintegy két hónap múlva el is múlt mindkettő. Az életem visszatért a régi kerékvágásba. Eltelt egy-két év, iskolába kezdtem járni. Rengeteg minden történt velem, így lassan el is felejtettem a korábbi varázslatos eseményt. Amikor felső tagozatba jártam, néha szöget ütött a fejembe mindaz, amit a tanár nénitől az órán halottam. Különösen történelem és biológia órán történt ez meg gyakran velem. A tanár mondta az anyagot, nekem viszont úgy tűnt, hogy én ezeket már tudom. Nagyon sokszor közbeszóltam az órán, hogy ez nem így van, 1

2 nem így történt meg korábban. A tanár természetesen mindig rám szólt, kijavított. Mit ér egy gyerek szava, igazsága a tanárával szemben? Hogyan meri kétségbe vonni a könyvekbe leírt történelmi eseményeket? Idővel aztán belefáradtam az állandó kudarcba, elegem lett abból, hogy olyasmit próbálnak meg nekem megtanítani, amiről bizonyosan tudtam, hogy nem, vagy nem úgy történt meg. Elbizonytalanodtam magam is. Lehet, hogy én tudom, gondolom rosszul a történeteket, eseményeket a világról, hiszen senki másnak nem fordult meg a fejében, hogy azokat kétségbe vonja. Így aztán elegem lett az állandó vitatkozásból, kudarcból, nem foglalkoztam már ezekkel a dolgokkal. Lassan el is felejtettem az egészet. Talán ennek az állandó csalódás és kiábrándultság érzésnek a hatására döntöttem úgy, hogy elhagyom az országot, megpróbálok valahol máshol érvényesülni. Alig múltam 17 éves, amikor kalandos körülmények között az akkori Jugoszlávián keresztül barátommal Olaszországba szöktem, majd onnan az Egyesült Államokba mentem. Új haza, új élet! Nem nagyon foglalkoztam korábbi dolgaimmal. Apám halála jelentett fordulópontot. Az átélt családi tragédia hatására kezdtem el azon gondolkodni, hogy mi is történt velem 5 éves koromban. Mi történt, és miért velem történt? Beindult az akkor belém plántált program. Újból felidéztem, folyamatosan szedtem elő az ábrákat és képeket tudatom mélyéről. Felnőtt fejjel már sok mindenről tudomásom volt, de a belőlem előtörő információk hatására kezdtem összerakni az eseményeket valóban alakító, igazi képet. Rájöttem arra, hogy létezik egy másik világ! A történelmi, politikai események nem úgy, és nem azért történnek, ahogyan a média azt számunkra sugalmazza. Egy nagy átverés az egész! Lassan összeállt számomra a kép, ami nagyon összetett, nagyon komplikált, és nem kevésbé félelmetes! Most már biztos vagyok abban, hogy ott, és akkor a tudás mellé feladatot is kaptam. Ki lettem választva arra, hogy az általam megismert összefüggéseket megosszam mindenkivel! Ez az én küldetésem! Amikor felismertem az események között zajló összefüggéseket, egy világ dőlt össze bennem. Semmi nem az, aminek látszik. Minden, amiről azt gondoljuk, hogy valóság, nem egyéb mint mesevilág. Az, amit majd a későbbiekben le fogok írni mind igaz: - az a valóság! Mindenki meg fogja látni, meg fogja érteni, hogy mennyire félre vagyunk vezetve, ki vagyunk használva mi emberek. Szinte a teljes emberi faj! Az általam átadott információ hihetetlennek, képtelenségnek fog tűnni. Csak akkor lehet majd megérteni - és remélhetőleg elfogadni -, ha az olvasó megpróbálja magát függetleníteni az életében eddig tanult dolgoktól. Nem egyszerű, hiszen el kell vonatkoztatni mindattól, amit eddigi életünk folyamán tanítottak nekünk. Meg kell nyitni beprogramozott elménket! Lelki erőre is szükség lesz, mert megdöbbentő, hihetetlen, és elszomorító témákról lesz szó. Kérem azokat, akik nem rendelkeznek megfelelően erős lelkülettel, most hagyják abba ennek a könyvnek az olvasását, mert a leírtak alkalmasak arra, hogy a nem kellően felkészült emberek lelki egyensúlyában zavart okozzanak! Ez nem tudományos - vagy áltudományos - fantasztikus regény, nem mesekönyv. Minden, amit leírok, tényeken alapuló valóság. A téma jellegére, és hatalmas kiterjedésére való tekintettel közvetlen bizonyítékokat nem fogok bemutatni. Egyrészt azért, mert szigorúan titokban vannak tartva, másrészről pedig azért, mert a fellelhető bizonyítékokat eseményekként, apró részletekből lehet összerakni. Ennek elvégzését a kedves olvasóra bízom, mert így, saját maga által elvégezve a bizonyítékok összerakását sokkal meggyőzőbb lesz számára a bizonyítás annál, mintha én egy-két mondat terjedelemben azt ide leírnám. Kérem, hogy egy érdekes esemény, vagy hihetetlen történet esetében mindenki saját maga járjon utána az általam említett dolog valóságtartalmának. Ennek a könyvnek nem célja az anyagi haszonszerzés, vagy a további félrevezetés. A téma jellegére való tekintettel nyomtatott kiadásban, nagy példányszámban valószínűleg soha nem fog megjelenni. Könyvesboltban soha nem lesz elérhető. Az a célom, hogy mindenki megértse azt, hogy a körülöttünk történő eseményeknek melyek a valós mozgatórugói, és kik azok, akik ezeket az eseményeket valójában irányítják. Továbbá azt is szeretném elérni, hogy mindenki ismerje fel azt, hogy milyen irányító, agymosó programok futnak nap, mint nap rajtunk, amelyekkel folyamatosan befolyásolják, irányítják mindennapi életünket, ezáltal a mi valóságunkat. Minél több embernek kell felismernie ezeket, mert csak így tudunk szembeszállni azokkal a hatalmas erőkkel, amelyek jelenleg is teljes gőzzel az emberiség ellen dolgoznak. 2

3 Mi emberek gyakran érezzük azt - különösen válságból válságba sodródva -, hogy minden el van veszve. Eladósodtunk, sokan elveszítették munkájukat, eddigi biztos megélhetésüket. Nagyon sok ember reménytelennek tűnő helyzetbe került, és nem érti, hogyan történhetett ez meg, ki ezért a felelős. Mindenkinek tudnia kell, hogy ezek nem véletlenül történtek így! Ezeket az eseményeket valakik előkészítik, végrehajtják, és végrehajtatják. Meg kell ismernünk ezeket az erőket, fel kell tárni szervezeteik, végrehajtóik működési mechanizmusait. Meg kell tudnunk, ki az ellenség, ki az igazi barát. Mire a kedves olvasó végére ér ennek a könyvnek, a régi világnézete összeborul, romjaira felépül egy új, amelyen keresztül már más szemmel fogja az eseményeket, és a körülötte zajló világot megítélni. Felépül bennünk egy új világ, egy új világnézet, amelyet már nem fog tudni megingatni a környezetünkből folyamatosan érkező, az írott és elektronikus média által sugárzott tudatosan hamis kép. Ajánlom egyben ezt a könyvet az igazság megismerése érdekében folytatott harcban elesett testvéreink emlékének. Az illumináti leleplezése Kezdjük mindjárt az elején a fogalom tisztázásával. Mi is az illumináti? A nagyvilágban - köztük Magyarországon is - nagyon sokan nem hallottak erről a szóról, nem tudják, mit jelenthez ez. Talán valamilyen szervezet, vagy társaság? Hol, hogyan, milyen célból jöttek létre? Kik a tagjai, vezetői? Ha léteznek egyáltalán, milyen hatással vannak a mi életünkre? Némelyek talán emlékeznek a közelmúlt egyik hatásvadász, teljesen félrevezető filmalkotására, amelyben felbukkannak a középkori illuminátus szekta jelenkori tagjai, akik ádáz ellenségei a katolikus egyháznak. A film végére azonban lelepleződnek, az ármánykodó pap elnyeri méltó büntetését, a Föld megmenekül, az élet megy tovább. Látványos mesefilm felnőtteknek, a valósághoz azonban semmi köze nincs. Célja a romantikus mázzal megkent félrevezetés. 3

4 Ebben a részben feltárom ennek a szervezetnek a létezését, leírom azt, hogyan működik, mit terveznek ellenünk, emberek ellen. Megkísérlem leleplezni a módszereiket és bemutatom azt, hogy milyen módon hajtják ezt végre. Aki még nem hallotta ezt a kifejezést, legelőször felüti valamelyik lexikont és rákeres erre a szóra. Többféle meghatározás található: Az egyik szerint így nevezték magukat a felvilágosultak a XVII. század derekán, kiknek tanai szerint a nyilvános szertartások feleslegesek, s a belső imádság az embert képessé teszi Isten látására és felvilágosítja lelki állapota felől. Ugyanezt a nevet viselte a Weishaupt ingolstadti tanár és Knigge báró által 1776 május elsején alapított felekezet, mely főleg a jezsuiták működésének ellensúlyozására törekedett és egész Németország legműveltebb társadalmi köreit is meghódította. A szabadkőművesekhez sok tekintetben hasonlító rendet a bajor kormány 1785 márciusában feloszlatta, hogy milyen eredménnyel, az majd a későbbiekben kiderül. Mit is jelent a szó valójában? Illuminati - magyarul kiejtve lumináti. Latin szóból eredő kifejezés, ami azt jelenti: fényeskedők, - a megvilágítottak, de úgy is hívhatjuk őket, hogy kékvérűek. Ezt a kifejezést mindenki ismeri, hiszen ezt használták és használják a mai időkig is az uralkodó, nemesi osztály tagjainak jelzőjeként. Ez a szó nem véletlenül alakult ki. Teljesen hétköznapi, biológiai alapon kerültek meghatározásra egyesek ezzel a jelzővel. Ha egy hétköznapi, nem a kékvérűek rendjébe tartozó ember vére oxidálódik, az sötétbarna, rozsdavörös színű lesz, mert vas alapú. Vannak viszont olyan emberek - a kékvérűek -, akiknek vére az oxidáció következtében kékes-zöldes színűvé válik. A vér, ami élteti őket, réz alapú. Ez azért lehetséges, mert ezek a lények nem teljesen olyanok, mint mi, egyszerű emberek, hanem egy hibrid csoporthoz tartoznak. Részben emberek, - részben hüllők. Ez így, első hallásra megdöbbentő kijelentés, de így van. Hogyan lehetséges ez, hiszen teljesen úgy néznek ki, mint a többi ember? Ennek megértéséhez tudnunk kell, hogy idegen, nem földi eredetű lények élnek közöttünk. Közülük sokan nagyban hasonlítanak az emberhez, de csak külsőre. Genetikájuk teljesen más, mint a miénk. Sok ezer éve élnek már itt a Földön, és azt is el kell mondani, hogy mi, emberek is az ő teremtményeik vagyunk, mint ahogyan azt majd a későbbiekben látni fogjuk. Ezeknek a kékvérűnek mondott lényeknek kiválasztott vérvonaluk van. Arra törekednek, hogy genetikájukat tisztán tartsák, ezért egymás között házasodnak. Ez létkérdés számukra! Csak a kiválasztott vérvonalú családokból választanak társat, és csak az ebből származó utódot fogadják el maguk közül valónak. A jelenlegi világrendszerben nincs olyan politikai, gazdasági hatalommal bíró vezető, akit ne az ő közreműködésükkel helyeztek pozícióba, vagy ne ők lennének ezeknek az irányítói. Ha egy országban választásokat tartanak, a nép szavaz a vezetőiről, - hát az nem dönt el semmit, ugyanis vezetőinket nem mi választjuk, hanem ezek a lények. Az egész, demokráciának nevezett módszer is egy tőlük kapott, ránk erőltetett program, irányítási technika. Lényege a kétpólusú rendszer kialakítása, amelyben mind a két oldalon az általuk finanszírozott, a média által helyzetbe hozott klienseik vannak a vezető pozíciókba beültetve. A köznép demokráciát játszva nagy felhajtás, kampány után szavaz, de a szavazás semmit nem jelent, semmit nem ér, mert minden szál, minden folyamat tőlük indul el, és hozzájuk tér vissza. Működési hálózatuk, szervezeteik pókhálószerűen behálózzák az egész Földet, és nemcsak a mostani időkben. Ez így van már évezredek óta, csak a módszerek, és az irányítási technikák változtak. Amit eddig tanultunk, tanítottak nekünk az iskolában a világgal kapcsolatban, azt vehetjük úgy, hogy teljes hazugság. Tudatosan félre van informálva az emberiség! A történelemi és tudományos könyvek, sőt még a Biblia is újra vannak írva bizonyos időközönként azért, hogy az irányítók terveit befogadja, és általuk irányítsanak, programozzanak bennünket úgy, hogy titkos céljaikat elérjék. Amit a tévében látunk, az újságokban és a könyvekben olvasunk, az mind propaganda, mégpedig ennek az Új Világi Rendnek a propagandája. Ezen a földön szinte minden kormány, a teljes pénzügyi, gazdasági szektor, a katonaság, a hírközlés, az összes vallás mind az illumináti irányítása alatt áll! A mai technikai, társadalmi fejlettségi szinten a televízió és a vizuális média a legjobb programozó eszköz a részükről, hiszen annak figyelése, az abból származó információszerzés már kisgyermek korban elkezdődik, és tart szinte egész életünk folyamán. Nyilván nem véletlen, hogy az USA kormánya dollár milliárdokat öl abba a programba, melynek során a hagyományos tévésugárzást digitális sugárzássá alakítják át, emiatt az összes sugárzóeszközt - televíziót le kell cserélni más technikájú készülékekre. Szintén ilyen, az emberek milliárdjainak befolyásolására, irányítására szolgáló módszer a vallás. Bármilyen vallásról legyen is szó, az azért, és úgy lett kialakítva, hogy nagy embertömegeket vonzzon, 4

5 befolyásoljon. Ez megdöbbentő következtetés, évezredekre nyúlik vissza a története, de az igazság az, hogy az előzőekben írt célt szolgálja. Sok milliárd ember a földön csak a hitének él, az életét is hajlandó feláldozni érte, követi a vallás által közvetített programot. Az irányítók pedig felhasználják a különböző népek vallásait arra, hogy a hívő emberek tömegeit az általuk irányított vallási vezetők által a megfelelőnek vélt irányba tereljék. Ezekkel az irányítási technikákkal úgy tudják befolyásolni, irányítás alatt tartani az eseményeket, ahogyan ők szeretnék. Az ember pedig úgy gondolja, hogy ez azért van, mert így hozta a sors. Pedig nem, ezeket mind ők tervezik meg, formálják, alakítják. Az illumináti itt a Földön kialakított egy piramis jellegű irányítási módot a Drakó Birodalom mintájára. Ezen nem kell meglepődni, és az, hogyan működik mindez, a következőkben kiderül. Tulajdonképpen arról van szó, hogy ők mindent látnak fentről, a piramis tetejéről. Lenéznek ránk, és figyelnek bennünket. Ez képletesen is megjelenik az amerikai egydolláros hátulján látható képen. A piramis tetején ott van a hüllő szeme, a szem, amelyik mindent lát. Ez nagyon régi, ősi sumér-babilóniai szimbólum, de felbukkan a keresztény egyház jelképei között is a háromszögben lévő szem formájában. Jelentése, magyarázata: Isten szeme mindent lát. Ami igaz is, csak nem úgy, ahogyan azt mi gondoljuk. A piramis fizikai valójában is megjelenik a Földön. A legelső, piramis jellegű építmények Mezopotámiában épültek. A zikkuratoknak nem csak gyakorlati, de szakrális funkciója is volt. Ezeket azonban betemette a sivatag, lassan feledésbe merültek. Nem így az egyiptomi piramisok. Legismertebb a csaknem 150 méter magas, mértani tökéletességgel megépített egyiptomi Nagy Piramis, amelynek kupolája eredetileg tiszta arannyal volt bevonva, persze ez mára már hiányzik. A terv azonban az, hogy amire ezek az erők újra felépítik az Új Világi Rendszert, visszaállítják a piramisokat eredeti állapotukra. Ha már a piramisoknál tartunk, meg kell jegyezni, hogy ezek nem azt a célt szolgálták, amit tanítanak róluk. A Nagy Piramist nem Hufu (Kheopsz) fáraó emeltette, az már az ő korában (i.e körül) régen meg volt építve. A piramisok nem a fáraók temetkezési helyeként funkcionáltak, hanem egy univerzális energiahálózatnak voltak a részei, amiről szintén a továbbiakban lesz szó. Az ember eredetével, az emberiség korai történetével kapcsolatban az igazság le van írva az egyik eltemetett, még fel nem tárt piramisban. Egyes elméletek szerint a Szfinx fülénél van egy titkos tárolóhely, amelyben valamilyen dokumentumok vannak elhelyezve az igazságról. Vannak, akik tudják, hogy ez pontosan hol található, de egyelőre még senkinek nem áll szándékában ezeket nyilvánosságra hozni. Egyébként, ha valaki megnézi ennek a különös létesítménynek a fülét, az láthatja, hogy a fül nem az eredeti anyagából van kifaragva, hanem mintha valamiféle betonból lenne kiöntve. Akkor nézzük meg, hogyan is néz ki, hogyan épül fel az a piramis formájú rendszer, amelyik ezt a földi világot uralja: 5

6 A legfelső szint az aranyozott kupola, ez a csúcs, ez jelenti a kígyó fejét. A piramis tetején áll a PINDAR, az illumináti feje, aki jelenleg a Rothschild család vezetője. A következő réteg a szem, amely azt a l3 illumináti családot jelenti, akik a világot uralják: 1. Rothschild (Bauer-Bower) 8. Plantagenet 2. Bruce 9. Rockefeller 3. Cavendish (Kennedy) 10. Romanov 4. De Medici 11. Sinclair (St. Clair) 5. Hannover 12. Warburg (del Banco) 6. Habsburg 13. Krupp 7. Windsor (Saxe-Coburg and Gotha) Itt jegyzem meg, hogy van egy 14. család is, a Yamato, a japán királyi család. Az ő befolyásuk azonban eltörpül a többi család hatalmához képest. Befolyási területüket, a Japán-szigeteket sorozatos földrengések érik, ezért a szigetek idővel el fognak süllyedni az óceánban. Ezt tudják ők is, ezért próbálnak olyan területeket szerezni, ahová katasztrófa esetén el tudnak menekülni. A legutolsó ilyen próbálkozásuk a II. világháború idején történt, amikor megpróbáltak befolyási övezetet növelni a többiek rovására, de mint köztudott, meg lettek állítva. Ennek ellenére Japánon kívül Észak-Koreát is befolyásuk alatt tartják. Tudják, hogy a vég előbb-utóbb be fog következni, ezért a japán kormány jelentős tőkekihelyezést hajt végre szerte a világban, és bátorítja népét az elvándorlásra. A következő réteg a szem alatt a 300-as Bizottság. Néhány ismert név, és család közülük: Agnelli, Bell, Bush, Campbell, Ford, Heinz, Morgan, Taft, Dupond, Oppenheimer, Russel és még sokan mások. Közéjük tartozik Soros György is, akit már mi is jobban ismerünk. Soros olyan jelentős mennyiségű pénz felett rendelkezik, hogy könnyedén felvásárolhatná Magyarországot, de nem teheti, mert ő a Rothschildok bábja, akaratuk végrehajtója. A 300-as Bizottság olyan intézményeket használ fel céljai elérésére, mint: Bilderberg csoport, Council on Foreign Relation, Trilaterális Tanács, Római Club, Royal Institute for International Affairs, Interpol, CIA, FBI, NSA, Moszad, Federal Reserve, Internal Revenue Service, ENSZ, IMF,(Nemzetközi Valúta Alap)Világ Bank,stb... Hogy érzékeltessem, milyen szorosan kötődik a mi sorsunkhoz is az illlumináti családok tevékenysége, milyen mértékben befolyásolják, határozzák meg a mi hétköznapi életünket, idézzük fel Antal József néhai miniszterelnök pénzügyminiszterének, Rabár Ferencnek a nyilatkozatát. Ebben beszámol arról a találkozóról, amelynek keretében egy hét fős csapat kiutazott Londonba, a világ pénzügyi fővárosába eladni az országot. 6

7 A kétnapos tárgyalásra Soros György közvetítésével került sor, amelyen megkötötték az alkut a Rothschild és Warburg bankházakkal. ( Pénzügyi segítség helyett ígéretek kaptunk, Magyar Nemzet, l995. július 22.) Rabár így számolt be a történtekről: Lesz Londonban egy tárgyalás, melyet Soros György szervez és témája a magyar adóssághiány lehetséges kezelési módja. A meghívót Soros György elküldte az akkor alakult pártok közgazdasági szakértőinek. Tardos Márton fogta össze az utazási ügyeket, s tőle kaptam egy előkészítő anyagot, amelyet tudomásom szerint Szalkai István, az MNB korábbi elnökhelyettese készített. Az írást áttanulmányoztam és konzultáltam róla Tardos Mártonnal. Ezután ment ki a csapat Londonba. A látogatás magánjellegű volt, noha azon az akkori kormány néhány szakértője is részt vett. Az angol fővárosba Tardos Márton, Surányi György, Csillag István, Szalkai István, valamint jómagam utaztunk el, és Antall József kérésére csatlakoztak hozzánk az ő külföldi szakértői: Tarr Pál és Osváth György. Az 1990-es választások előtt esélyesnek tekintett pártok képviselőiből, és a velük már kapcsolatban álló kormányzati szakértőkből tevődött össze a csoport. Vagyis mi történt valójában? A bankárok biztosítani akarták magukat az MDF választási győzelme esetére, ezért magyarországi vezérképviselőjük, Soros György, és az általa protezsált Tardos Márton útján meghívták az oroszlánbarlangba az esélyes miniszterelnök jelölt hozzájuk egyébként is közel álló, és megfelelően előkészített anyaggal már előzőleg agymosott közgazdasági szakértőit, hogy őket az akkori kommunista kormány küldötteivel egyetemben meggyúrják, és a leendő Antal kormány gazdaságpolitikájának irányelveit előre lefektessék. A Rabár vallomásból az is kitűnik, hogy a bankárokat elsősorban a magyar nemzeti vagyon megkaparintása érdekelte. Ezért volt a megbeszélés fő témaköre az államadósságnak állami tulajdonnal való megváltása, majd amikor ez gyakorlatilag kivihetetlennek bizonyult, a bankárok hunyorítottak egyet, hogy sebaj fiúk, majd megszerezzük más úton, - de az adósságot pontosan fizessétek! intéssel útjára bocsátották az Antal csapatot. A helyzet tehát az, hogy a Kék Szalag bizottság által megszervezett és semmiféle alkotmányos felhatalmazással nem rendelkező, tárgyalásainak tartalmát mindeddig szigorúan homályban tartó csoport megbeszéléseinek folytán alakultak ki a rendszerváltás utáni magyar gazdaság legfontosabb alapelvei. (Endrey Antal: A disznófejű nagyúr) A három legbefolyásosabb illumináti család: Rothschild, Windsor, Romanov. Amint az előzőekből kivehető, hazánk a Rothschild család befolyása alatt lévő övezetben helyezkedik el. Azonban más illumináti családok is rendelkeznek bizonyos ágazatok felett kisebb-nagyobb befolyással. Nézzük meg, mi tudható ezen családok érdekövezeteiről. A világot irányító l3 illumináti családból a legerősebb, leggazdagabb a Rothschild család. Befolyásuk alatt tartják Európát, Dél-Afrikát, és jó néhány afrikai országot. A távoli múltban gyökeredző Windsor család uralja Amerikát, Ausztráliát, Új-Zélandot, Kínát, Indiát, DélKoreát. A Romanov család uralkodik a volt szovjet birodalom területén. A befolyási övezetek határait nem úgy kell elképzelni, mint egy országhatárt, mert egy-egy országon, kontinensen belül a különböző tevékenységek más-más családhoz is tartozhatnak. Ezért ezek között a befolyásos családok között is állandóan megy a harc, egyrészt azért, hogy ki legyen a kígyó feje, másrészt pedig a befolyási övezet nagyságának növelése érdekében vetélkednek. Nem tudom, kedves olvasó, hogy érzed-e a döbbenetet, amit ezek az újonnan megszerzett információk okoznak számodra. Ha elfogadod azt, amit az előzőekben olvastál, érezned kell azt az új, friss erőt, ami szétáramlik benned. Érezned kell, hogyan hullanak le rólad a láncok, árad beléd az energia és az erő, ami eddig el volt zárva előled. Jusson eszedbe mindig az a régi mondás: a tudás a legnagyobb hatalom. Mert tudnod kell, hogy kivel, milyen mérhetetlen nagyságú - emberi ésszel szinte felfoghatatlan - erővel állsz szemben. Sajnos tudnunk kell azt is, hogy ezek a sötét erők már közel járnak céljaik eléréséhez. Nem tudhatjuk, van-e még egyáltalán reményünk nekünk, az emberiségnek. Mindenesetre le kell leplezni tevékenységüket, beszélni kell róla, el kell mondani mindenkinek, ki kell nyitni az emberek szemét, ezáltal talán elkerülhető teljes elpusztításunk. Az új, megdöbbentő információknak azonban még nincs vége. Az igazán lényeges ismeretek majd ezután, fokozatosan fognak előbukkanni. Ha azonban meg akarjuk érteni az illumináti lényegét, pár szóban el kell mondanom az ember eredetének valódi történetét. 7

8 A legfontosabb: Az emberi lény nem erről a Földről származik! Az ember őshazája a Lant (Líra, Lyra) csillagrendszer. A tiszta vérű emberi faj (mi, mai emberek nem ezek vagyunk!), valamint a Földön megtalálható emlősállatok származási helye a Lant, vagy más néven a Líra csillagrendszer. Van azonban a világegyetemben egy másik faj is, amely a mi, mai földi emberek származását, történetét, sorsát nagymértékben meghatározta, és befolyásolja a mai napig is. Ezek a lények a hüllők. Származási helyük az Alpha Draconis csillagrendszer. Tökéletes faj, DNS állományuk évmilliók alatt sem változik. A jelenlegi, a Föld felszínét benépesítő emberek ennek a két fajnak a keverékei. Miért írom ezt most le? Azért, mert tudni kell azt, hogy a 13 illumináti családnak a tagjai olyan hibrid lények, amelyeknek a genetikája 50%-ban emberi, 50%-ban hüllő. Mint korábban jeleztem, szigorúan egymás között házasodnak annak érdekében, hogy ezt az 50-50%-os genetikai arányt fenntartsák. Ez azért különösen fontos számukra, mert ők azok, akik át tudnak alakulni emberi állapotból hüllővé, és viszont. Ha ez a genetikai egyensúly felborul, nehézkessé válik az emberből hüllővé, vagy hüllőből emberré való átalakulás. Végrehajtó szervezeteinek, az úgynevezett 300-as Bizottság tagjainak genetikai aránya már más. Bennük a hüllő genetika 30-50% között változik. Átalakulásra csak néhányan képesek, viszont a magas arányú hüllő genetika kiválóan alkalmassá teszi őket arra, hogy az illumináti családok által kiadott parancsokat, utasításokat kíméletlenül, szánalom nélkül végrehajtsák vagy végrehajtassák. A legmegdöbbentőbb felismerés azonban az, hogy bennünk, földi emberekben is van hüllő genetika, mégpedig 10-15%-ban. Igen, bennünk is van, később majd leírom, mindez hogyan történt. Annyit azonban már most is tudnunk kell, hogy mi is hibridek vagyunk. Minket is ezek a Drákó Birodalomból származó hüllők teremtettek. Senki, és semmilyen élőlény nem erről a Földről való, minden élőt ezek teremtettek, hoztak létre. Íme, ők a mi teremtőink, a mi isteneink, akik (részben) a saját képmásukra megalkottak bennünket: Istennő szobor, Ubaid kultúra, Sumer (Dél-Mezopotámia) i.e Épeszű ember ezt a kijelentést első hallásra nem fogadhatja el! Nem, ez nem lehet igaz! Pedig, kedves olvasó, ez a szomorú valóság. A hihetetlen állítás okozta döbbenet után, immáron az információ birtokában először mindenkinek saját magával kell megküzdenie. Meg kell keresni az erről szóló, erre utaló bizonyítékokat. A hüllő származásra utal az ember születési folyamatának kezdete. Amikor az embrió az anya méhében fejlődni kezd, 2-3 hetes korára még nincs neme. Beindul a szikkeringés, amely a vérkeringés elődje. Elindul az arc fejlődése, a fej két oldalán kopoltyúív alakul ki, majd a farok rész is kifejlődik. Ebben az állapotban az emberi magzat még hüllőre emlékeztet. Ez nyilván nem véletlen, mivel az alap DNS a hüllőktől származik. A tudomány ezt azzal próbálja magyarázni, hogy az embrió végigmegy a törzsfejlődés 8

9 valamennyi szakaszán. Ez nem így van! A fejlődés kezdetén hüllő alakot ölt, majd fokozatosan emberi vonások, szervek kezdenek kialakulni. Hüllő és ember, csupán ez a kettő! Gondolkodtál-e már azon, kedves olvasó, hogy miért viselünk ruhát, miért kell laknunk valahol? Azért, mert a Föld idegen hely számunkra. Vagy nagyon meleg van, vagy hideg van, vagy túl száraz az éghajlat, vagy túl nedves stb. Mint köztudott, az ember önmagában életképtelen, ha születése után az anyja elhagyná, hamarosan elpusztulna. Akkor is erre a sorsra jutna, ha meztelenül kellene élnie, nem rakhatna tüzet, nem húzhatná meg magát valamilyen barlangban, sátorban, lakban. Azonban nemcsak mi, emberek vagyunk idegenek, hanem a többi élőlény is. Erről a Földről nem való senki, se ember, se állat, se növény. Minden ide lett hozva, vagy itt lett alkotva. Az idők folyamán azonban mindennek alkalmazkodnia kellett a környezetéhez, ez a folyamatos változás, fejlődés az evolúció. Mivel nem tiszta a genetikánk, hanem ember-hüllő keverék, ezért nagyon sokszor saját magunkkal is ellentétbe kerülünk. Például az agyunk is kétfelé van osztva, két féltekére. A két rész önállóan is képes elvégezni a tevékenységét. Ha az egyik féltekét valamilyen sérülés éri, a másik képes átvenni a szerepét. Azonban a két félteke között sincs béke, megy a harc az agyban, hogy melyik rész domináljon, melyik legyen az erősebb. Sajnos nincs béke még a testünkben sem. Ez a világegyetemben nagyon ritka jelenség, talán nincs is még egy ilyen alkotás - mint az ember - az egész univerzumban. Ha úgy vesszük, különlegesek vagyunk. Ezért is érdeklődnek olyan sokan irántunk az idegen lények közül. Az illumináti rendszere Ezen kis kitérő után térjünk vissza az illumátihoz, vizsgáljuk meg szervezeti felépítését. Az illumináti jelenlegi fővárosa London. A világban működő jelentős illumináti központok: Washington, New York, Párizs, Szentpétervár. Ha az illuminátusok terveinek megfelelően kiépül az Új Világi 9

10 Rendszer, annak New York lesz a fővárosa. Már most is úgy hívják ezt az államot: Empire State, azaz Birodalmi Állam. Nagyon sok nemzetközi szervezetnek, köztük az Egyesült Nemzetek Szervezetének van már most is itt a székhelye. A 13 illumináti család felosztotta maga között az egész Földet, mint befolyási övezetet, és meghatározták azt, hogy egy-egy családnak milyen szerepet kell betöltenie. Ezekbe a szerepekbe beletartoznak: - globális finanszírozás - hadsereg, technika, ezek fejlesztése - elmeirányítás - vallások - hírközlés, média A családok az irányítást nem közvetlenül, hanem az úgynevezett 13-as Bizottságon keresztül hajtják végre. Mind a 13 családnak van 13-as Bizottsága is. Itt jegyzem meg, hogy a 13-as számnak nagy szerepe van ezeknek a családoknak az életében. Ennek is, mint annyi másnak kozmológiai eredete van. Tudjuk, hogy 12 állatövi (zodiákus) jel van, ami persze nem teljesen így igaz. Ugyanis van egy 13. zodiákus is, amiről nem beszélnek, titokban tartják. Nem véletlenül, mert ez a 13. zodiákus nem másnak, mint a sárkánynak a jele. Erről nem lehet beszélni, mert felfedése leleplezné ezeknek a családoknak az eredetét. A 13 család tagjai mind alakváltók, 50-50%-os ember-hüllő genetikával rendelkező hibridek. A 13-as Bizottság, valamint az alatta lévő szinten elhelyezkedő 300-as Bizottság tagjainak genetikai aránya 3050% hüllő, 50-70% ember, ezért átalakulásra közülük csak kevesek képesek. Valamint itt ismétlem meg újra, hogy nekünk, embereknek a genetikai arányunk a 10-15% hüllő, 85-90% emberi arány között változik. Az illumináti állandóan keresi az alkalmat, hogy elpusztítsa, kiirtsa a bennszülött emberfajtákat, őslakosokat, és velük egyetemben a kultúrájukat. Nagyon fontos számukra azoknak az ősi származású törzseknek, népeknek a megsemmisítése, akik még ismerik, és tudják az igazságot az elsüllyedt Atlantisz, és az ember Lírai múltját illetően. Emlékezzünk csak a spanyolok dél-amerikai vérengzésére, az ausztrál őslakosok, vagy az észak-amerikai indiánok szinte teljes kiirtására. Ha ezeket az ősi népeket megsemmisítik, lehetetlenné válik átadni a Teremtő Isteni elmét, a tudást a következő nemzedékeknek, vagy ezt a tudást kereső embereknek. Ha meg akarjuk ismerni az illumináti működési formáját, akkor először nézzük meg ennek a szervezetnek a felépítését, mely elsősorban három városhoz kapcsolódik. Ez a három város nem tartozik egy ország fennhatósága alá sem, nem fizetnek adót senkinek. Saját törvényhozásuk, saját vezetésük van. Az emberek közül sokan nem is tudják, hogy ez így van. Melyik ez a három város, városállam? l. Washington DC Washington District of Columbia Washingtonban van a Világbank, a Nemzetközi Valutaalap, az Amerikai Államok Szervezete, valamint számos nemzeti, és nemzetközi intézmény székhelye. Zászlajában három piros színű csillag, és két piros sáv található. A három csillag a három városállamot - Washington, London, Vatikán - jelenti. Saját törvényei vannak, amelyek eltérnek az Amerikai Egyesült Államok törvényeitől. Olyan törvényhozása van, amelynek mintáját a Római Birodalomtól vettek át. Úgy hívják, hogy Lex Fleury. Az USA 10

11 kongresszusa 1871-ben fogadta el azt a törvényt, amelyik kimondta, hogy Washington DC egy korporáció lehessen, és úgy működhessen, mint egy különálló állam az USA törvényein kívül. Ha valaki veszi magának a fáradtságot, és áttanulmányozza az eredeti dokumentumokat, megdöbbenéssel veszi észre, hogy az Egyesült Államok a mai napig is angol koronagyarmat. I. James angol király 1606-ban aláírta az un. Virginia Charters nevű okiratot, amelyben az áll, hogy az Amerikát alapító atyák betelepíthetik az országot, és gyarmatokat hozhatnak létre. Garantálja azt is, hogy a következő nemzedékek angol uralkodói teljhatalmat kapjanak a birodalom gyarmatai, és polgárai fölött, beleértve azokat a területeket is, amelyeket elrabolnak az itt élő őshonos indián népektől. Miután Amerika elvben kikiáltotta függetlenségét Angliától, az 1783-ban Párizsban aláírt békeszerződésben deklarálva lett, hogy az angol király az Amerikai Egyesült Államok hercege, ugyanakkor az is bele van foglalva, hogy Amerika elnyerte függetlenségét. III. George angol király feladta a legtöbb amerikai gyarmatot, azonban megtartotta magának azt a jogot, hogy javadalmat kapjon a gyarmatokon végzett üzleti tevékenységekből. Ha Amerika ténylegesen megnyerte volna a függetlenségi háborút, akkor soha nem egyezett volna bele, hogy adót, és jövedelmet fizessen az angol királynak. A kongresszus elfogadta a l3.módosítást, amelyik előírja, hogy sem Amerika, sem gyarmatai nem adhatnak nemesi rangot senkinek. Az l8l2-es háborúban az angol katonák felégették a Fehér Házat, és azokat az állami épületeket, amelyekben az eredeti szerződéseket, dokumentumokat tárolták. Ekkor tűntek el az alapítványi iratok is. Egy évszázad múlva az USA Kongresszusa elkövette a világtörténelem addigi legnagyobb lopását, amikor elfogadta az un. Federal Reserve aktát 1913-ban. Az kimondta, hogy azok az arany és ezüst készletek, amelyek Amerika gazdagságát jelentették, a Rothschild Bankok tulajdonába lévő Federal Reserve Bank birtokába kerüljenek. Megdöbbentő módon az amerikaiak közül is csak kevesen tudják, hogy az aranykészleteket birtokló, a dollárt kiadó, a központi bank szerepét betöltő Federal Reserve nem állami bank, hanem privát kézben levő bankház, melynek tulajdonosai között az alábbiak bankok találhatók: - Rothschild Bankházak- ( London, Berlin) - Lazard Brothers- ( Párizs) - Izrael Moses Seif ( Olaszország) - Kuhn Loeb ( Németország) - Warburg ( Hamburg, Amszterdam) - Lehman Brothers ( New York) - Goldman Sachs ( New York) - Rockefeller, Chase Manhattan Bank ( New York) Ezek a szervezetek, illetve a mögöttük lévő személyek a FED-en keresztül irányítják az Egyesült Államok pénzvilágát. Ők adják ki az amerikai fizetőeszközt, a dollárt is, amelyiken rajta van jelképük, a hüllő drakó féle piramis, tetején a mindent látó szemmel, valamint megtalálható rajta jelmondatuk: In God We Trust, Mi Istenben bízunk. Milyen Istenben is bíznak ezek? Az Internal Revenue Services (IRS), mint végrehajtó szervezet hajtja be az adókat az amerikai állampolgároktól. Miután beszedték adók formájában a pénzeket, kiadják az államoknak, városoknak, megyéknek, településeknek, persze ezekre már jókora kamatot szabnak ki. A taktikájukhoz tartozik, hogy állami intézményekben bérelnek irodákat, így úgy tűnik, mintha az államgépezethez tartoznának, holott ez nem így van, mert ez egy privát kézben lévő szervezet. Ráadásul teljesen jogtalanul végzi tevékenységét, mivel az USA-ban nincs olyan törvény, hogy az embernek adót kell fizetnie a munkából származó bére után. Ha meg akarnánk keresni ennek a jogtalan intézménynek a központját, a kontinentális Amerikában nem találnánk meg, mert a székhelye Puerto Ricóban van. Ezek a pénzügyi, ipari, katonai szervezetek nemcsak Amerikát tartják uralmuk alatt. Befolyásuk kiterjed az egész világra. Nyugodtan kijelenthetjük, hogy az amerikai elnökök, és mindazon politikai, gazdasági vezetők, akik a világ különböző országait irányítják, ezen láthatatlan erők által vannak kiválasztva, és finanszírozva. Példaként említem, hogy az ifjabb Bush, valamint ellenfele, John Forbes Kerry szenátor, - a két elnökjelölt, akik indultak a korábbi amerikai elnökválasztáson, - mindketten tagjai a Skull and Bones Order (Koponya és Csontok Rendje) szervezetnek, amely az amerikai Yale Egyetemen működik. Ennek a titkos rendnek az elitjét az Order of the Quest (Keresés Rendje), vagy más néven a Jason Society képezi. Tagjai közül került ki szinte valamennyi amerikai elnök. Kerry szenátor családfáját vissza lehet vezetni egészen 11

12 az 1800-as évekig, amikor is a Forbes család kábítószer kereskedelemmel foglalkozott, a Rothschild családnak dolgoztak, ópiummal kereskedtek Kínából. Szerte a világon mindenki meg van győződve arról, hogy az Amerikai Egyesült Államok a legerősebb ország, és annak elnöke a leghatalmasabb, legbefolyásosabb ember a Földön. Holott ez nem így van. Az Amerikai Egyesült Államok az NEM egy ország, hanem egy Testület (Korporáció), és az elnök nem az ország elnöke, hanem a Korporáció elnöke. Az elnök ezt a pozíciót tölti be, ezért kapja a fizetését. Nem dönt ő semmilyen lényeges dologban, csak végrehajtja azt, amit az illumináti számára előír. Nem több ő, mint egy színész. Ebből következik, hogy az elnök elsősorban nem az állampolgárok problémáival foglalkozik, hanem az országot vezető nagyvállalatok, bankok érdekeit képviseli. Felvetődik a kérdés, hogy ki birtokolja valójában Amerikát? Ugyanaz a személy, aki Kanada, Ausztrália, Új-Zéland miniszterelnökeit irányítja: az angol uralkodó. A királynő mellett azonban még ott van az a három város, - Washington Districht of Columbia, London City, Vatican City, - amelyek szintén jelentős hatással vannak az Egyesült Államok irányítására. Vatikánváros szerepének története a következő: 1213-ban James király átadta az angol királyi javak feletti rendelkezés jogát a Római Katolikus Egyháznak. A király egy feltételt szabott csupán: a javakat az angol királyi családnak kell kezelnie ben alakult meg Londonban a Virginia Company, melynek tagjai közé tartozott az angol birodalom, valamint a koronagyarmatok. Ez a forma így működik a mai napig is. Az angolszász befolyás alatt álló országok a Vatikán tulajdonában vannak, de azokat a Windsor család irányítja, kezeli. Az amerikai átlagembernek fogalma sincs arról, hogy az ország fővárosában, Washingtonban található városállam jogilag nem is tartozik az Egyesült Államokhoz. Monumentális építményt, jelképet is láthatunk itt, a Washington Emlékművet (Washington Monument), amely egyiptomi obeliszket formáz, és a teteje piramis alakú. Ez a világ legnagyobb obeliszkje, magassága 555 láb. Az emlékmű George Washington szabadkőművesnek lett felajánlva. A titkos szabadkőműves testvériségek l848-ban rakták le ennek az építménynek az alapkövét, amely egy 12 tonnás márványtábla. További 22 darab építőkövet is adományoztak ehhez az építményhez. Kb. 250 szabadkőműves szervezet adott adományokat, hogy ez az emlékmű létrejöhessen. Az adományozók közé tartozik pl. a Knights Templar of Masonic Order is. Az obeliszk körül egy kör jelöli a női nemi szervet, a kettő együtt pedig a férfi-női kettősséget. Washington Monument Ez a különös jelkép azért érdemel figyelmet, mert társai a világ minden illumináti központjában megtalálhatóak. (Washington mellett London, Róma, Szentpétervár, Párizs stb.) Washington a Föld katonai erőinek a központja. Innen, a Pentagonból irányítják a Föld legfélelmetesebb, és legkorszerűbb haderejét. Az irányító intézmény, a Pentagon alakja, az ötszög sem a véletlen találmánya, ennek a formának is nagy jelentősége van az illumináti szimbólumtárban. 12

13 Bár földrajzilag a három városállam (Washington, London, Vatikán) nagyon messze van egymástól, azonban egy másik síkon nagyon közel állnak egymáshoz. Olyan szorosan összetartoznak, hogy ezt a hármat így hívják közösen: The Empire of The City (A Városi Birodalom). 2. City of London A Föld jelenlegi fővárosa, város a városban: London City. A City (teljes nevén City of London), gyakran hivatkoznak rá úgy, mint The Square Mile (a négyzetmérföld), mivel megközelítőleg ennyi a területe (kb.2,6 km2). A világ egyik legfontosabb pénzügyi központja. Itt található a Rothschildok által irányított Bank of England, a tőzsde, az összes angol bank, több mint 380 külföldi bank, ezen belül 70 amerikai banknak van itt a központja. Területét tekintve a legkisebb londoni kerület, de egyfajta város a városon belül. Számos előjoggal rendelkezik, amelyek évezredes történelmi hagyományokon alapulnak (886-tól kezdődően). Például az uralkodó csak a polgármester, a Lord Mayor társaságában léphet a City területére. Saját tanácsa kormányozza, saját rendőrsége van, a Scotland Yard hatásköre nem terjed ki a Cityre. Angliából 1694-ben vált ki, mikor III. William király privatizálta az angol bankot (Bank of England), és átadta a bankároknak ben Nathan Rothschild összeborította az angol tőzsdét, és megkaparintotta a Bank of England-t. A városállam centruma a titkos szabadkőműves szervezeteknek, páholyoknak, főhadiszállása a pénzéhes tőkének. Úgy is hívják a várost, hogy The Crown, a Korona, ez jelképezi a Corporation of Londont. A Brit birodalom hajdanán két, egymástól elkülönült hatalomként működött. Az egyik hatalom maga a Brit Birodalom volt, hozzá tartoztak a fehérek által benépesített gyarmatok: Kanada, Ausztrália, Új-Zéland, DélAfrikai Unió. A másik hatalom, a Korona irányítása alá tartoztak a szinesbőrűek által lakott gyarmatok: India, Egyiptom, Szingapúr, Hongkong, Málta stb. A gyarmatokon a brit jogszabályok nem voltak érvényesek, ezeket magántulajdonként birtokolta, és igazgatta a Korona a City of Londonból. Az ott meghozott döntések megtámadására a Brit Birodalom nem volt jogosult. Bár a döntésekbe nem szólhatott bele, azért a Korona a Brit Birodalom fegyveres erőinek a védelme alatt üzletelhetett, ám az így keletkezett vagyon nem brit vagyon volt. Ennek a városállamnak is van 12 bizottsága, amely vezeti, igazgatja. A 13. maga a Lord Mayor, a polgármester. Itt is feltűnik a titokzatos l3-as szám. A 13-as Bizottság utasításokat kap a 13 illumináti családtól, amelyeket végre is hajt. Az angol parlament, az angol miniszterelnök csak látszólag vezeti Angliát, és a koronagyarmatokat. Nem mások ők, mint a nagyközönség számára kihelyezett bábok, mert az irányítást más titkos, láthatatlan erők végzik. London belvárosában is megtalálható az obeliszk, amelyet Egyiptomból vittek oda, és 1878-ban, Viktória királynő uralkodása idején a Temze folyó partján állítottak fel. Súlya 187 tonna, kb. 69 méter hosszú. Kleopátra tűnek is nevezik. 13

14 Obeliszk, London Az obeliszk az egyiptomi On (Heliopolis) városából, III. Tuthmosis fáraó Nap Templomából származik. 3. Vatikán, a katolikus egyház állama A Vatikán a legkisebb független állam a világon terület, és a lakosság számának szempontjából is. Abszolút uralkodója a pápa, aki a végső, és legfőbb joghatóság úgy Vatikánváros, mint az egész világra kiterjedő katolikus egyház vonatkozásában. Jelenlegi határait, és jogi állapotát az 1929-ben, Mussolinivel megkötött un. lateráni szerződésben deklarálták, amely szerint a Vatikán Rómától, és Olaszországtól független, jogilag önálló politikai képződmény. Vatikánvárosban is megtalálható az Egyiptomból származó obeliszk, amely magasan emelkedik a Szent Péter tér közepén, ahová 1586-ban állították fel. Obeliszk Vatikán Mit is jelképeznek ezek a titokzatos obeliszkek? 14

15 Az obeliszk piramis jellegű építmény, amely Pagan isten egyiptomi fiát élteti, akit úgy hívnak: Amun Ra. Amun Ra szelleme benne lakozik az obeliszkben, ami egyben a megtermékenyítést, a falloszt is jelképezi. Az obeliszk benne áll egy körben, ami szimbolikusan a női nemi szervet jelenti. Együtt ezek a szexuális egyesülést, a férfi-női kettősséget jelképezik. Amun követői egyetértenek azzal, hogy Amun a teremtője mindennek, és ha akarja, lehet másfajta isten is, mint pl. Osiris, az alvilág istene, vagy Seth, a gonoszság és zűrzavar istene. Mint tudjuk, a korai zsidó nyelvben a szavak írására mássalhangzókat használtak, a magánhangzókat nem írták le, így a bibliai szavakban az eredeti Amun szóból Amon-Amen lett, ami azt jelenti: az elbújtatott. A mai világban az ámen a leggyakrabban használt szó a Földön. Imádság után szinte minden vallás - zsidó, muszlim, hindu, keresztény - ezzel a szóval fejezi be a szertartást. Így tehát emberek milliárdjai tudtuk nélkül dicsőítik az egyiptomi Amunt. Erről szól a szent Biblia, a régi Test Ament. Itt kell megemlíteni, hogy l963. július 3.-án Kennedy amerikai elnök találkozott VI. Pál pápával a Vatikánban. A szokásoknak megfelelően meg kellett volna csókolnia a pápa ujján lévő szent gyűrűt. Ő volt a világ vezetői közül az egyetlen, aki ezt nem tette meg, csak kezet fogott a pápával. Ez mit is jelentett? Nem fogadta el a pápa által képviselt abszolút hatalmat. Ezenkívül ő volt az, aki meg akarta szüntetni a pénzügyi hatalmat jelentő Federal Reserve-t. Nem kétséges, hogy át akarta venni a hatalmat a Rothschildoktól. Ő akart lenni a főhatalom, a legmagasabb fok a piramis tetején: a PINDAR. A történelemből tudjuk, mi is lett a sorsa. Mindig ez történik, amikor az irányított ellene fordul az irányítójának. Így működik minden szinten, legyenek azok a legkisebbek, vagy leghatalmasabbak. A fia nyilvánosságra akarta hozni ezt a titkot, ő sem élt sokáig, vele is végeztek. A Kennedy gyilkosság azóta is rejtély, pedig Kennedyt a saját sofőrje lőtte le. A korabeli vizsgálat eredményét pedig évtizedekre titkosították, így tehát ma élő ember azokat nem fogja olvasni. Ez a három városállam tehát az illumináti legerősebb bástyája, amely a világ fölötti katonai, pénzügyi, és hitbéli uralmat biztosítja számára. Ugyanis nem elég a legerősebb hadsereg, a megszámlálhatatlan mennyiségű pénz. A közel 7 milliárd ember feletti uralkodáshoz szükség van a lélek, a hit kézbentartására is. A Vatikánnak, a katolikus egyháznak kb. 2 milliárd híve van szerte a világban. Hatalmas vagyon felett rendelkezik. Befektetései vannak a Rothschild bankházakkal Angliában, Franciaországban, az Egyesült Államokban. Üzleti kapcsolatban áll multinacionális olajvállalatokkal, fegyvergyártókkal, mint például a Shell Oil Company, General Electric. A vatikáni aranytömbök mérhetetlen értéket képeznek, amelyet jelenleg Londonban őriznek a Rothschild bankban, valamint Amerikában, a Federal Reserve bankban. A katolikus egyház a legnagyobb befektető, finanszírozó hatalom a világban. Olyan hihetetlen, óriás nagyságú vagyona van, amilyen egyetlenegy államnak, gazdaságnak, banknak, vállalatnak sincs. A pápa, aki kitüntetett vezetője ennek a birodalomnak, a világ leggazdagabb emberei közé tartozik. Hogy érzékeltessem azt az óriási ellentmondást, amely a mérhetetlen gazdagság, és a szegények megsegítéséről szóló tanítás között feszül, szólni kell arról, hogy az emberiség kétharmad része kb. 2 dollárból él naponta, egyötöd része pedig éhezik, vagy alul van táplálva. Eközben a Vatikán mérhetetlen mennyiségű pénz fölött rendelkezik, irányítja a tőzsdét, profitál mindenből, miközben folyton a szegények megsegítéséről, az adományokról prédikál. Hogyan is lett megalapozva ez a hatalmas vagyon? Kihasználták az emberek lelkiismeretét, félelmét a bűnök elkövetése miatt rájuk kiszabandó büntetés elszenvedésétől. Már a korai időkben pénzbírságot szabtak ki a bűnre. Tudatosan értékesítették a bűnt, és a félelmet, mint anyagi forrást. A hívők pénzért cserébe megváltást, bűnbocsánatot vásárolhattak maguknak. Sokszor az is megtörtént, hogy a hívők előre megválthatták a jövőben elkövetett bűneik bocsánatát, előre megkapták, megvehették ez alól a feloldozást. Akik pedig nem adakoztak, azokat a leghatásosabb módon, a lelkiismeretüket felhasználva zsaroltak meg. Ha nem nyílik meg az erszényük, nem váltják meg bűneiket, akkor elkárhoznak, és a pokol tüzében fognak sínylődni örökké. Kellett ennél hatásosabb módszer? X. Leó pápa a Medici család sarjaként így újíttatta fel a Szent Péter Bazilikát. Bűnbánó cédulákat árult, amelynek megvétele révén a bűnös bocsánatot nyert az általa elkövetett vétkekre. Ez a módszer azonban már visszatetszést szült, sokan az egyház szolgái közül is elfogadhatatlan eljárásnak minősítették. Meg is lett az eredménye, hiszen Luther Márton vezetésével kezdetét vette a reformáció. 15

16 Az egyház ebben a sötét korban nemcsak a pénzt, a javakat tartotta meg magának, hanem a tudást, a bölcsességet is elzárva tartotta az egyszerű nép elől. Sötétségben tartották őket, megtagadták még a legalapvetőbb műveltséget is tőlük, hiszen tudták, hogy a tudás hatalom. Az 1095-ös és 1291-es évek közötti időszakban a pápák több szakaszból álló, véres keresztes hadjáratot indítottak a Szentföld elfoglalására. Az első hadjárat idején 60 ezer fős, jól kiképzett, erősen felfegyverzett hadsereget indítottak Jeruzsálem visszafoglalására. Útközben településeket pusztítottak el, emberek ezreit ölték, kínozták meg, több százezer muzulmán és zsidó vesztette életét Isten nevében. A pápának ezeket a brutális katonáit keresztes lovagoknak hívták. Végül a rendet is elérte a végzet. Szép Fülöp francia király kezdeményezésére a pápa, V. Kelemen mondta ki a Templomos Lovagrend feloszlatását. A templomosok történetét azóta is legendák övezik. Ezek szerint a feloszlatott rend a mostani időkre átalakult titkos, baráti, testvéri közösséggé, akiket szabadkőműveseknek neveznek. Az 1450 és 1700-as évek között a Katolikus Egyház tovább folytatta véres szokásait. Sok ezer nőt, akiket boszorkánynak nyilvánítottak - megkínoztak, meggyaláztak és máglyán égették el őket nyilvánosan a városok terein. A II. világháború alatt sem tisztázott az egyház szerepe, mivel nem utasította el egyértelműen a Hitlerrel való együttműködést. A mai napig is számtalan eljárás van folyamatban a németek által zsidóktól elrabolt vagyontárgyak esetében, amelyek nagy részét svájci bankokban, és Európa múzeumaiban őriznek. Az elmúlt 5 évtized alatt több mint 1500 bíboros, püspök, és pap keveredett olyan ügybe, amelyekben kiskorú gyermekeket szexuálisan molesztáltak. Miért van az, hogy e hatalmas, gazdag intézmény szegénységet, erkölcsös életet hirdet, miközben papjai, főpapjai ezekkel ellentétes módon élnek, szexuális bűncselekményeket követnek el, melyeket az egyház mindenáron takargatni próbál? A jelenlegi pápa, XVI. Benedek életútja is különösen érdekes. Németországban született Joseph Alois Ratzinger néven. 14 éves korában az akkori német törvényeknek megfelelően bevonult a német hadsereg előőrsének számító Hitler Jugendbe. Elődje, a Lengyelországban született Karol Wojtyla - akit II. János Pál néven szenteltek pápává, szintén kapcsolatban állt a nemzeti szocialista Németországgal. Részt vett olyan üzletben, amelynek során Zyklon B gázt adtak el a németeknek, melyet aztán a koncentrációs táborokban használtak fel. Az illumináti rendszerének tárgyalásakor felmerül a kérdés, hogyan, milyen szervezeten keresztül történik a rendszer összetevőinek finanszírozása? Azonnal a Világbankra, valamint a Nemzetközi Valutaalapra gondolhatnánk, de valójában nem ezek a központi szervek. Az egész rendszer központi finanszírozó bankja a bázeli székhelyű Nemzetközi Fizetések Bankja (Bank for International Settlements BIS). A bank feladata a központi bankok tartalékainak kezelése. Alapítására 1930-ban került sor, 1954-ben a Montánunió, majd 1959-ben az Európai Pénzügyi Egyezmény pénzügyi feladatainak lebonyolítása is feladata lett. Alapítása után nem sokkal Magyarország központi bankja is csatlakozott a BIS-hez, annak részvényese lett. Társadalmi rendszertől függetlenül a jegybankelnökök, valamint vezető szakembereik számára a bank rendszeres találkozási lehetőséget biztosított. A kommunista országokból is bármikor érkezhettek, a vasfüggöny számukra nem jelentett akadályt. A BIS a jegybankok bankjaként funkcionál, melyben jelenleg 45 jegybank teljes jogú tagként vesz részt. Döntően európai államok jegybankjai a tagjai (így Magyarország is), de a tagok között szerepel a DélAfrikai Unió, Ausztrália, Kanada és Japán. Alaptőkéjét az alapító országok jegybankjai, és egy USA pénzintézet (FED) teremtette elő (500 millió svájci frankban). Az alaptőkét 1969-ben 1500 millió svájci frankra (aranyfrank) emelték. Alaptevékenységei a következők: - támogatja a nemzetközi devizapolitikai együttműködést; - jegybankok bankjaként funkcionál; - lebonyolítja a nemzetközi elszámolásokat. 16

17 Az illumináti története Most, a fejezet elején tegyünk időutazást a múltba, a kezdet kezdetéhez, hogy megértsük, miről is volt szó eddig, hogy teljes legyen az eddig kialakult kép. Tekintsünk vissza az ember előtti időkbe. Nézzük meg, mikor jelent meg az ember a Földön, hogyan alakult ki az emberiséget a végletekig kihasználó, kizsákmányoló rendszer, miként jutott az illumináti hatalomra, kik ők és mi a tervük ellenünk. Hogy ezt megértsük, vissza kell menni az idők kezdetéhez. Itt mindjárt felvetődik a kérdés, hogy mikor is kezdődött az idő. A teremtéssel? De minek a teremtésével? Magának a Földnek, vagy a rajta lévő élőlényeknek a teremtésével? Ki a teremtő Isten? Hány Isten van? Csak egy, aki a világmindenséget teremtette, vagy több Isten is létezik, akik az ősi, ókori népek legendáiban szerepelnek? Ha több is volt, akkor azokat ki teremtette? Sok ember úgy hiszi - mert a vallásából erre tud következtetni -, hogy Isten egy szakállas, félmeztelenül, vagy lepelben lévő alak formájában ül valahol fenn, a felhő szélén lévő trónján, feje körül glóriával, és onnan irányít, parancsol mindenkinek. Sokak szerint ez így van, de szerinted is igaz lehet ez? Hát persze, hogy nem. Mivel az emberi agy kapacitása korlátozott, az ilyen, ember által felfoghatatlan kérdésben is magyarázatot kell adni a teremtéssel kapcsolatos kérdésekre. Ennek érdekében születtek meg az ilyen ábrázolások, amelyek inkább csak idillikus képet festenek a Teremtő Istenről, aminek a valósághoz semmi köze nincs. Vannak olyanok is, akik az Istenről kialakított képzetükben szerepet adnak idegen, földönkívüli lényeknek. Ez az elmélet választ adhat bizonyos kérdésekre, részigazságokra, de magára az Isteni teremtőerőre, a teremtő energiára ez sem jelent magyarázatot. Közülünk legtöbben, akik Magyarországon születtünk, élünk, a katolikus, vagy valamely más keresztény, keresztyén civilizációba születtünk bele, innen szereztük ismereteinket, itt tanítottak bennünket. Ide születtünk, itt nőttünk fel valamiféle hitben, amelyet szüleinktől, vagy a különböző világnézetű rendszerektől kaptunk attól függően, hogy ki, mikor született, és melyik társadalmi rendszerben végezte iskoláit. Ez a tudás bennünk van, belénk ivódott, bizonyos fokú változáson ment át a környezet, a különböző társadalmi változások hatására, de alapvetően belénk van égetve, ezt adjuk tovább utódainknak, és visszük magunkkal a sírig. A beidegződéseinket, az évtizedek alatt belénk ivódott szokásainkat nehéz lerázni, vagy megváltoztatni. Úgy is megfogalmazhatjuk, hogy ez a program, irányítási módszer fut rajtunk, akár a szoftver egy bioroboton. Nem azt mondom, hogy változtasd meg a hitedet, hiszen mindannyian így vagy úgy, de hiszünk valamiben. Azonban az új ismereteket, információkat nem szabad azonnal, mereven, gondolkodás nélkül elutasítani. Nyitva kell állnia az elménknek, meg kell hallgatnunk az új tanokat, eszméket, gondolatokat. Nem biztos, hogy minden úgy van, ahogy tanították nekünk, és ebből adódóan korántsem biztos, hogy minden úgy van, ahogyan azt mi eddig gondoltuk. Én magam a római katolikus hit szerinti neveltetésben részesültem, ebben nőttem fel. Később megváltozott körülöttem a világ, új ismeretek tárultak fel előttem, amelyeket kíváncsian szemléltem, és szemlélek a mai napig is. Bensőmben szüleim, iskoláim által belém táplált tudás van, de kénytelen vagyok elfogadni azt, hogy más tudás, más igazság is létezik. Nem biztos, hogy az enyém a teljesen igaz, lehetséges, hogy máséban is van igazság. Ha ez így van, akkor az én igazságom nem teljes, az bővíthető, kiegészíthető, és azt ki is kell egészíteni. Magamnak, magadnak kell eldöntened azt, hogy mit fogadsz el, hogyan állítod össze magadban a képet a körülötted lévő világról. A hit, az új ismeretek állandóan ott vannak körülöttünk életünk minden pillanatában, születésünktől a halálunkig. Ez nem a véletlen műve, ez tudatosan lett így megcsinálva 17

18 (teremtve) annak érdekében, hogy a Földön élő, hatalmas létszámú embercsoportokat korlátok között lehessen tartani. Ezáltal vagyunk irányítva, ezáltal van befolyásolva a népek, civilizációk gondolatvitele. Minél több embernek van azonos irányultságú gondolatvitele, annál könnyebb az irányításuk, annál könnyebb az irányítóknak meghatározott irányba terelni a nyájat. Egyszerű példával élve ezt a módszert a birkanyáj tereléséhez lehet hasonlítani. Talán a Bibliában sem véletlenül emlegetik a nyáj, és a jó pásztor kifejezéseket. A nyáj egyként halad a nyakában kolompot viselő szamár után, a kutyák oldalról terelgetik az eltévedni készülő birkákat, a jó pásztor irányítja munkájukat, s tereli nyáját a megfelelő irányba. Tudnunk kell, hogy az illumináti szemszögéből nézve mi csak haszonállatok, ha úgy tetszik, birkák vagyunk. Az állatoknak csoportos gondolatvitele van, soha nem egyedülálló. Amikor egy birka elindul valamerre, a többi követi. Ezt a módszert alkalmazzák az irányítók az emberekkel is. Az emberek fejébe ez van beprogramozva: Isten = hitvallás. Ez teljesen helytelen, nem így van. Istennek nincs hite, a Teremtő Isten az emberrel szemben teljes mértékben közömbös. A világ nagy vallásai mesterségesen lettek kialakítva, majd át lettek adva a Föld különböző helyein élő népeknek. Mi magyarok is így lettünk Pagan isten népéből keresztények, mi is így kaptuk meg új hitünket. Ami veled történik a földi életben, az a Teremtő Isten számára mind közömbös. Isten a cselekedeteidet nem irányítja, válogatja, és nem ítéli meg. A társadalom, az egyes emberek, az egyházak, annak irányítói jelölik meg azokat: jó vagy rossz. Amikor a társadalomban egy embercsoport szempontjából negatív dolog történik, azt rossznak minősítik, ha pozitív dolog történik, azt jónak. Isten szempontjából az, ami veled történik, az közömbös. Arra kell törekednie mindenkinek, hogy a régi, beléje ivódott gondolatvitelt próbálja meg semlegesíteni, magáról lerázni. Fejleszteni kell a különálló saját gondolatvitelét mindenkinek, és így egy tiszta, programozás nélküli elméletre tehet szert, amit az illumináti már nem tud befolyásolni, nem tud rajta áttörni. Minél többen tesszük ezt meg, annál erősebben emelkedik fel bennünk az erő, a csoportos immáron tiszta - gondolatvitel, és eszme. A személyes tudatosság azt jelenti, hogy te magad fölötte állsz mindenki felett, leküzdöd a rossz erőket, amelyek előtted állnak, áttörsz rajtuk, és úgy érzed lelkedben, hogy lebegsz: ezt akarom elérni ezzel a könyvvel. Lásd meg te is azt a fényt, amely a másik, a valódi világot világítja meg számodra. Állandóan kövesd, kutasd, tanulj belőle, majd miután megértetted a lényeget, add át ezt a tudást embertársaidnak. A könyv végére érve ezt a tudást, ezt a fényt megkapod, tudni fogod, mi a helyes út. Ki tudod válogatni a mindennapi életedből azt, ami a hamis, és azt, ami igaz. Át fogsz látni az embereken és az eseményeken pár perc alatt. Mondhatnak neked bármit, te már tudni fogod, ki melyik oldalról jött, mi az igazság azzal kapcsolatban, amit mond. Ez szinte megszállottsággá fog válni a számodra, mert ha ezt a képességet már elérted, te is át akarod adni a tudásodat másoknak. Ennek a könyvnek ez a legfontosabb célja, ezért íródik. Gondolkodásod teljes mértékben át fog alakulni. Az új gondolatvitel átvétele nem egyik napról a másikra fog bekövetkezni, nem fog tömegeket, nagyobb csoportokat megmozgatni. Eleinte egyedül leszel, a többiek csak mosolyogni fognak rajtad. Sebaj, tudnod kell, hogy mindezek ellenére egyre többen leszünk. Ha már mi magunk megváltoztunk, és valaki más gondolatvitelét is átalakítottuk, akkor már őt is kiszabadítottuk abból a kalitkából, amelyben eddig élt, - nos, ez már egy fél győzelem. Pontosan ezért, a gondolatirányítást felhasználva könnyű egy kis csoportnak, az illuminátinak irányítani közel 7 milliárd embert. Mert ne legyen kétséged afelől, hogy az emberek irányítva vannak életük minden pillanatában, éjjel is, nappal is. Meghatározzák számunkra azt, hogy milyen legyen a hitünk, mit együnk, igyunk, hova járjunk szórakozni, milyen autót vezessünk, milyen ruhát viseljünk, mi a divat, hogyan öltözködjünk, stb. Állandóan reklámokkal vagyunk bombázva, általuk határozzák meg nekünk, mi a jó. Így, tudat alatt gyermekkorunk óta programoznak bennünket, és mi még csak nem is tudunk róla. Pontosan ezt akarják! Ha véletlenül felismered, hogy irányítva vagy, félre vagy vezetve, vagy valami nincs rendben, akkor ők indítanak be olyan trükköket, mechanizmusokat, mint amilyen az Új Világi eszme maga. Sok hazugság, beleszőve egy kis igazság, és te máris azt gondolod, hogy az úgy igaz. Miközben ez sem más, mint félrevezetés. A hazugság igazságnak fog tűnni, az igaz információ pedig hamisnak. Teljesen összezavarodsz, nem tudod eldönteni, mi az igaz, és mi a hamis. Ezért inkább azt teszed, amit ezek a kezükben tartott információs csatornákon keresztül sugallnak neked. Ez sajnos mindig így történik. Ha valaki olyasvalami dolgot visz végbe, amilyent te még nem láttál, vagy nem tudtál eddig elképzelni, akkor soha ne tekints rá úgy, mint Istenre. Tudnod kell, hogy ő sem különb nálad semmivel. Csupán annyi 18

19 a különbség kettőtök között, hogy ő már ismer olyan dolgokat, amilyeneket te még nem. Ne feledd, ezen a tényen mindig tudsz változtatni, csak azt az információt kell megkeresned, amelyik a tudáshoz vezet téged. A tudás hatalom! Így volt ez sok ezer évvel ezelőtt is, így van ma is, és így is marad, míg ember él ezen a Földön, - vagy valahol máshol a világegyetemben. Ezek után kanyarodjunk vissza Istenhez, akit már oly sok névvel illettek. Példaként néhány elnevezés: Isten - a mindenható, a megbocsátó, a teremtő, az örökkévaló. Nevet is adtak neki: - az Atya, - a Fiú, - Szűz Mária, Isten anyja, - Szentatya, és így tovább. Ezek az elnevezések mind a fizikai érzékelésben, a harmadik dimenzióban megjelenő Istenről szólnak. Azonban mind szellemi lényt is elnevezik, pl. Szentlélek. Én magam is hiszek Istenben. Azonban Istent nem úgy képzelem el, hogy valaki, ott fenn a mennyekben ül a trónusán. Istennek nincs hite, nem vádaskodik, nem avatkozik bele az emberek életébe, nem változtat meg dolgokat. Isten mindig létezett, létezik, és létezni fog. Emberi ésszel, amilyen nekünk van, fel sem tudjuk fogni, fizikai úton meg sem tudjuk érteni, magyarázni a teremtésnek az óriási súlyát, terjedelmét, hatását. Manapság sokat lehet hallani az úgynevezett isteni részecske felfedezésének a lehetőségéről, amely az ősrobbanás pillanatában, vagy közvetlenül utána az energiának tömeget adott. A kutatás az elején tart még, eddig csak elméletek léteznek, amelyet a Svájcban megépített részecskegyorsítóban végzett kutatásokkal próbálnak meg igazolni. Valójában más folyamatokat kutatnak, de az titkos, nem tárják a nyilvánosság elé. Az isteni teremtésnek nincs eleje, sem vége. Embernek ebbe belegondolni rendkívül nehéz, mert itt, a Földön, az általunk érzékelt térben, a három dimenzióban (negyedik az idő) minden korlátozott. Ha léteznek is más idősíkok, dimenziók, azt mi emberek nem tudjuk megérteni. Először Isten úgy létezett, mint egy gondolat. Csak az volt, és az is lesz mindig. Nem jött soha sehonnan, csak mindig volt, és nem is lesz vége soha. Olyan, mint egy hatalmas, mindent átfogó, mindent teremtő energia. Minden, ami lehetséges, azt megengedi magából. Megenged mindenfajta eseményt, hogy az megtörténjen. Nem szól, nem avatkozik bele senki személyes életébe, még a miénkbe sem, akiket valamilyen áttételes módon ő teremtett. Nincsenek tervei, kitűzött céljai. Mint egy mindenható energia Isten, úgy létezik a világegyetemben, intelligens irányítással. Ezt az állapotot úgy is lehet hívni: Tiszta Energia. Független helytől, és időtől. A fizikai megvalósulás gondolat által képződik, pillanatok alatt. Ez az alapja az egész teremtésnek. Ahogyan az isteni energia, mint isteni létezés bizonyosságot nyert, gondolatok képződtek, más fokozatú gondolati formák is keletkeztek. Ezek magukra ismertek, és mint láncszemek, úgy kapcsolódnak egymáshoz. Ezért vannak a különböző dimenziók. Így létezik a létezés. Az értelmesség csoportosítása, pontosítása adja meg a létezést magát. Ha valaki, valami nem értelmes, nem is tudja, hogy létezik. A teremtés körforgása így alakult meg, és megy vissza az Isteni elméhez. Menjünk vissza az időben kb. 5 milliárd évet, amikor ez a galaxis már létezett. Ekkor történt, hogy felsőbb, magasabb dimenziós lények jöttek át a fizikai világba az ősi világból. Ez egyszerre volt fizikai, és nem fizikai, úgymond angyali létezés. Mintegy 4 milliárd éven keresztül ment ez így, ezalatt csak ritkán öltöttek ezek az energialények fizikai formát. Akkor is csak azért, hogy átéljék, megtapasztalják ezt a fajta létezési módot. Ezek az események a Líra csillagrendszerben történtek meg. Ez az a hely, ahonnan mi, emberek valójából származunk. Az emberfajta (humanoid) lényeknek, valamint az emlősállatoknak ez az őshazája. Teltek, múltak az évmilliók, mialatt ezek a magasabb dimenziós lények egyre többször vettek fel fizikai alakot, és közülük egyre több rekedt itt, ebben a fizikai létezési formában. Ahogyan telt az idő, és egyre többször, és tovább maradtak a háromdimenziós formában, új kihívásokkal kellett szembenézniük. Mindent, ami az életben maradáshoz szükséges ebben a fizikai létben, nekik kellett létrehozni, megalkotni, mert nem volt ott semmi, csak a tudat. A fizikai testté válás előtt csak lelkek voltak, így addig nem kellett nekik semmiféle materiális dolog. Mivel egyre többen lettek, ezért az idő folyamán csoportokat alakítottak ki és így éltek. Egy másik csillagrendszerben ez idő tájt lett teremtve egy, az emberi fajtól eltérő, hüllő típusú faj, amelyet úgy hívnak, hogy Draco (Drakó). Ezeket azért hozta létre a Teremtő Isten, hogy szembeszálljanak az emberi fajjal. Eddig ismeretlen, a nagyon távoli múltból visszajött vízszerű, folyékony lények teremtették meg a drakó civilizációt. Ez a két faj az univerzumban teremtésük óta harcban áll egymással. A távoli jövőben sajnos nem lesz már emberi faj, mert ezt az ősi, időtlen idők óta folytatott küzdelmet el fogjuk veszíteni. Bármennyire is 19

20 szomorúan hangzik, így lesz, mert ez egy világméretű (nem földi) túlélési verseny. Mindaz, ami a világegyetemben történik nagyban, az bennünk is lejátszódik kicsiben. Gondoljunk csak magunkra, nézzünk szét a környezetünkben, mit látunk? Mindenki küzd a holnapért, a túlélésért. Amit itt látunk magunkban, és környezetünkben, az folyik mindenhol a világegyetemben. Mondhatjuk azt is, hogy mi magunk vagyunk a világegyetem kicsinyített változata. Ez azonban csak a fizikai univerzumban van így. Ezeket a dolgokat legkönnyebben egy rádió működésének elvével lehet szemléltetni. Ahogyan forgatod az állomáskeresőt, mindig más adó jön be. A hüllők frekvenciája az első fázisban négydimenziós volt csupán. Ahhoz, hogy meg tudjanak maradni ebben a dimenzióban, szükségük volt nekik fizikai genetikákra. Az őket teremtő folyékony lények genetikai mintát vettek a Líra rendszerben élő emberekből, majd azt összekeverték a saját egyesült energiájukkal, és ezáltal testesült meg fizikailag a hüllő faj. A mostani hüllő fajnak azért van állandóan szüksége energiára, genetikára az emberi fajtából, hogy túlélje a fizikai életet. A hüllő faj tökéletes alkotás, ellentétben az emberi fajjal. Az emberi faj folyamatosan alakul, változik, alkalmazkodik a körülményekhez. A hüllő DNS sok millió éven keresztül nem változik semmit, ez már szerintük bizonyíték arra, hogy ők a felsőbbrendű faj. A hüllőknek nincsen nemük sem. Férfi és nő egy testben létezik, ez megint csak azt bizonyítja számukra, hogy ők közelebb állnak a nem fizikai világhoz, ahol nincsenek különböző nemi fajták. Teremtésük óta úgy vannak beprogramozva, hogy olvasszanak be más civilizációkat, vagy mint életképtelent semmisítsék meg azokat. Ezért ezek érzelem nélküli, üres lelkivilággal rendelkező lények. Nem éreznek szeretetet, sajnálatot, nem gyönyörködnek semmiben. Nincs bűntudatuk, nem is vitatkoznak semmin. Meg vannak győződve arról, hogy amit ők csinálnak, az helyes. Csoportos gondolkodási módjuk van, mint az állatoknak. Úgy lehetne jellemezni a viselkedésüket, mint ahogyan egy méhkas, vagy hangyaboly működik. Így lettek teremtve, és beprogramozva a kezdetektől fogva. Magasságuk 1-2,7 méter között változik. Súlyuk átlagosan 200 kg, ez attól függ, melyik kategóriába tartoznak. A hüllő fajnak 7 csoportja van. Némelyik fajnak van farka, némelyiknek nincs. A farokkal rendelkezők nemesi ranggal bírnak. A testük pikkelyszerű. A pikkely zöldes-barna, fehér, vagy pirosas színű. Vannak olyan keverékek is, amelyek csak itt, a Földön léteznek. Itt lettek honosítva, nekik a Föld az őshaza. Az utódnemzés úgy történik, hogy a tojások már kikelnek a petevezetékben a szülés előtt. A földi származású hüllők - akik itt lettek honosítva - parancsokat kapnak a nemesi vérvonalú szárnyas drakóktól. A drakó a legbölcsebb a hét faj közül. A szárnyas dragonnal együtt ők alkotják a nemesi osztályt. A fehér, hintőporszerű pikkelyes drakót az összes faj nagy tiszteletben tartja. Csak a drakó és a dragon faj hoz döntéseket, melyeket az alattuk lévő fajok hajtanak végre. A drakók megtámadták a Líra civilizációt több millió évvel ezelőtt. Mielőtt a bolygót - amelyen az emberek éltek - megsemmisítették volna a hüllők, közülük sokan el tudtak menekülni más égitestekre. Ilyen volt pl. Bernard csillag, Arcturus, Alfa Centauri, Tau Ceti, Procyon, Antarie, Pleiadies (Plejádok, Fiastyúk), Orion stb. Az ősi Naprendszerünkbe is érkeztek menekültek, de nem ide a Földre, hanem a Mars, és a Proserpine nevű égi testekre. Abban az időben a Föld a második, a Mars a harmadik, Proserpine pedig a negyedik bolygó volt a Naptól számítva, a Mars pedig jóval közelebb volt a Jupiterhez, mint mostanság. Az ábráról észrevehetjük, hogy az ősi Naprendszerünkben nincs Vénusz, nincs Hold. A Mars és a Proserpine bolygók hasonlítottak a mostani Földhöz. Volt rajtuk víz, oxigén, az északi és déli sarkon jég. Csupán a légkör volt kissé más a két bolygón. Ebben az időben a Föld még lakhatatlan volt, a felszínét teljes mértékben víz borította. A Hold akkor még nem volt, ezért nem volt apály, és dagály. Csak a szél fújt, mert a víz hatására atmoszféra keletkezett, a bolygónk hőmérséklete pedig jóval melegebb volt a mostaninál, mivel a keringés során közelebb került a Naphoz. 20

21 Az ábráról kitűnik, hogy a mai modern csillagászat még nem fedezett fel két égitestet a Plútón kívül, vagy ha igen, akkor eltitkolja azt. A két külső bolygó, a Marduk (Nibiru), és a Neusz nagy, ellipszis alakú pályán kering a Nap körül. Mivel ezeknek a bolygóknak a mozgása nagy hatással van az ember földi életkörülményeire, ezért a későbbiekben bővebben fogok ezekkel az égitestekkel foglalkozni. A Marson és a Proserpinen laktak ezek a lírai menekültek ebben a Naprendszerben. Fizikailag ember formájúak voltak, olyanok, mint mi, csak magasságuk, és a súlyuk tért el a mai emberétől. Ők sokkal magasabbak voltak, átlagos magasságuk a 9 métert is elérte. A Törökországban megtalált emberi combcsont kiállítva a texasi Mt. BLANCO múzeumban A Marson nagyon sok olyan ásványkincs volt megtalálható, amely nélkülözhetetlen feltétele a technika fejlesztésének. A másik bolygón, a Proserpinen viszont az ásványkincs készletek szűkösek voltak, ezért ellentétek, háborúk robbantak ki a két bolygón élő fél között. Mindeközben a hüllő faj a genetikailag beléjük teremtett programnak megfelelően követte, majd csatába szállt a többi, szétszórt Líra leszármazottal azokban a galaxisokban, ahová azok elmenekültek. Hogy könnyebben és hatékonyabban ellen tudjanak állni ennek a folyamatos veszélynek, a menekültek szövetséget kötöttek egymással. Ezt a szervezetet úgy hívták, hogy Fények Galaktikus Föderációja. A szövetség kb. száz tagból állt, melyek a világegyetem különböző pontjain helyezkedtek el. A mi Naprendszerünkben lévő két menekült csoport - a marsiak, és a proserpinek - nem voltak tagjai a föderációnak, ezért is törhetett ki közöttük a háború. 21

A politika egyre inkább a látszatok világa. Semmi sem az, aminek mutatja magát.

A politika egyre inkább a látszatok világa. Semmi sem az, aminek mutatja magát. Ilkei Csaba: Titkos szervezetek a nemzetközi magántőke globális rendszerében A politika egyre inkább a látszatok világa. Semmi sem az, aminek mutatja magát. A világot ma egészen mások irányítják, mint

Részletesebben

Tartalom és forma. Tartalom és forma. Tartalom. Megjegyzés

Tartalom és forma. Tartalom és forma. Tartalom. Megjegyzés Tartalom A tartalom és forma jelentése és kettőssége. A forma jelentősége, különösen az ember biológiai és társadalmi formáját illetően. Megjegyzés Ez egy igen elvont téma. A forma egy különleges fogalom

Részletesebben

A világháború után kiadott uj angol katonai szolgálati szabályzatban egy helyen a következők olvashatók: A brit világbirodalom messze szétszórt

A világháború után kiadott uj angol katonai szolgálati szabályzatban egy helyen a következők olvashatók: A brit világbirodalom messze szétszórt AZ ANGOL H A D I F L O T T A Irta: SZALAY ISTVÁN A világháború után kiadott uj angol katonai szolgálati szabályzatban egy helyen a következők olvashatók: A brit világbirodalom messze szétszórt részei között

Részletesebben

bibliai felfedező A12 1. TörTéNET: Zakariás és Erzsébet Bibliaismereti Feladatlap F, Erzsébet f szül neked, és J fogod őt nevezni.

bibliai felfedező A12 1. TörTéNET: Zakariás és Erzsébet Bibliaismereti Feladatlap F, Erzsébet f szül neked, és J fogod őt nevezni. Írd ide az adataidat! Neved: Korod: Születésnapod: Címed: Telefonszámod: e-mail címed: Aki javítani szokta: Bibliaismereti Feladatlap bibliai felfedező 1. TörTéNET: Zakariás és Erzsébet Olvasd el: Lukács

Részletesebben

Ki és miért Ítélte Jézust halálra?

Ki és miért Ítélte Jézust halálra? Ki és miért Ítélte Jézust halálra? A kérdés nem oly egyszerű, mint az ember fölületes elgondolás után hiszi, mert az evangéliumirók nem voltak jelen a történteknél, csak másoktól hallották a történet folyamatát

Részletesebben

DÖRNYEI KÁLMÁN: BANKI MESÉK 13-15. FEJEZET

DÖRNYEI KÁLMÁN: BANKI MESÉK 13-15. FEJEZET DÖRNYEI KÁLMÁN: BANKI MESÉK 13-15. FEJEZET 13. Ha megnyerte, nehogy vigye! Egyre kevésbé tudok a küldetésemre koncentrálni. Lehet, hogy az illuzionista megsejtette, hogy a nyomában vagyok, és mindenféle

Részletesebben

MIT MOND A BIBLIA A HALLOWEENRŐL?

MIT MOND A BIBLIA A HALLOWEENRŐL? MIT MOND A BIBLIA A HALLOWEENRŐL? ne igazodjatok e világhoz, hanem változzatok meg értelmetek megújulásával, hogy megítélhessétek, mi az Isten akarata, mi az, ami jó, ami neki tetsző és tökéletes (Róm

Részletesebben

ÖSSZEFOGLALÓ KÉRDÉSEK

ÖSSZEFOGLALÓ KÉRDÉSEK ÖSSZEFOGLALÓ KÉRDÉSEK A francia forradalom kezdete Ki volt a francia uralkodó 1789-ben? XVI. Lajos. Mit jelentett az abszolutizmusa? Korlátlan királyi önkényuralmat. Miért került államcsőd közeli helyzetbe

Részletesebben

A VÁROSOK SZÜLETÉSE ÉS A RENDISÉG KIALAKULÁSA (11-13. század)

A VÁROSOK SZÜLETÉSE ÉS A RENDISÉG KIALAKULÁSA (11-13. század) Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra Egyén, közösség, társadalom Népesség, település, életmód A VÁROSOK SZÜLETÉSE ÉS A RENDISÉG KIALAKULÁSA (11-13. század) Városok A mezőgazdaság fejlődésével és

Részletesebben

A fehér világ jövője a XXI. században

A fehér világ jövője a XXI. században Guillaume Faye: A fehér világ jövője a XXI. században Gazdag István forditása Megjelent, többek között: a Demokrata, 2007 január 18.-i számában Európa a Római Birodalom bukása óta sohasem volt ilyen drámai

Részletesebben

Véletlen vagy előre meghatározott

Véletlen vagy előre meghatározott Véletlen vagy előre meghatározott Amikor fejlődésről beszélünk, vagy tágabb értelemben a világban lezajló folyamatokról, akkor mindig felmerül az a filozófiai kérdés, hogy a jelenségek, történések vajon

Részletesebben

Foglaljuk össze, mit tudunk eddig.

Foglaljuk össze, mit tudunk eddig. vezérelve döntöttek így Évezredes, ősi beidegződéseik, mélytudatuk tartalma súgta nekik, hogy a hegyes tű fegyver és nem létezik, hogy segítő szándékot, baráti érzést képvisel. Azt hiszem, az álláspontjuk

Részletesebben

A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com. Korrektúra: Egri Anikó

A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com. Korrektúra: Egri Anikó A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com Korrektúra: Egri Anikó 2 Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék... 3 Az összefogás döbbenetes ereje... 4 Depressziós helyett bajnok... 6 Na

Részletesebben

Én Mária vagyok és el szeretném neked mesélni, hogyan lett a húsvét életemnek egy fontos része

Én Mária vagyok és el szeretném neked mesélni, hogyan lett a húsvét életemnek egy fontos része Én Mária vagyok és el szeretném neked mesélni, hogyan lett a húsvét életemnek egy fontos része Kislányként sok álmom volt. Embereknek szerettem volna segíteni, különösen idős, magányos embereknek. Arrol

Részletesebben

Aikido és a harmónia ereje, avagy Oszkár átváltozása

Aikido és a harmónia ereje, avagy Oszkár átváltozása Aikido és a harmónia ereje, avagy Oszkár átváltozása Aikido-történet gyerekeknek Richard Moon és Chas Fleischman tollából Vass Anikó és Erszény Krisztián fordításában Előszó Ezt a történetet közel huszonöt

Részletesebben

AZ ÓKORI KELET. 2. lecke Egyiptom, a Nílus ajándéka

AZ ÓKORI KELET. 2. lecke Egyiptom, a Nílus ajándéka AZ ÓKORI KELET 2. lecke Egyiptom, a Nílus ajándéka A Nílus, mint közlekedési útvonal Az afrikai Nílus a Föld leghosszabb folyója. Hossza 6685 km. Neve az ókori Egyiptomban Hápi volt. A kőkor óta alapvető

Részletesebben

OLVASÁS-ÉLMÉNYEK A K Ö N Y V C Í M L A P J A K I V O N A T B U D A P E S T, 2 0 1 3. J Ú N I U S 1 6.

OLVASÁS-ÉLMÉNYEK A K Ö N Y V C Í M L A P J A K I V O N A T B U D A P E S T, 2 0 1 3. J Ú N I U S 1 6. OLVASÁS-ÉLMÉNYEK A K Ö N Y V C Í M L A P J A K I V O N A T B U D A P E S T, 2 0 1 3. J Ú N I U S 1 6. A K Ö N Y V H Á T S Ó F Ü L S Z Ö V E G E Zsebpénzét és nyári diákmunka keresetét félretette repülőgép

Részletesebben

Kérem, nyissa ki az Újszövetséget Máté 1:1-nél. Itt kezdi Máté magyarázatát arról, hogy mi az Evangélium. Ezt olvashatjuk:

Kérem, nyissa ki az Újszövetséget Máté 1:1-nél. Itt kezdi Máté magyarázatát arról, hogy mi az Evangélium. Ezt olvashatjuk: Mi az evangélium? Jó az, ha időt tudunk áldozni arra, hogy átgondoljuk mi a Biblia üzenete. Bizonyára sokan óvatosak a vallásokkal, a templomba járással, az egyházi rituálékkal, és a hagyományok követésével.

Részletesebben

Miért fenyeget sok dolgozót ma is a szilícium-dioxid veszélye?

Miért fenyeget sok dolgozót ma is a szilícium-dioxid veszélye? FOGLALKOZÁS-EGÉSZSÉGÜGY 3.3 4.2 Miért fenyeget sok dolgozót ma is a szilícium-dioxid veszélye? Tárgyszavak: foglalkozás-egészségügy; káros hatás; egészségvédelem; szilikózis; megelőzés; védekezés; foglalkozási

Részletesebben

Interjú Gecsényi Lajossal, a Magyar Országos Levéltár fõigazgatójával

Interjú Gecsényi Lajossal, a Magyar Országos Levéltár fõigazgatójával JELENIDÕBEN Május vége és június eleje között felbolydult a magyar média, az írott sajtótól a tévécsatornákon keresztül az internetes portálokig. Bár az adatvédelem jogi témája látszólag unalmas és érdektelen,

Részletesebben

Bálint Kálmán. A Sárkányok hatása a fantasy világok és a valóság kultúrájára (BAKSAAI.ELTE) mrdrigon@gmail.com. Szerepjáték és világszemlélet beadandó

Bálint Kálmán. A Sárkányok hatása a fantasy világok és a valóság kultúrájára (BAKSAAI.ELTE) mrdrigon@gmail.com. Szerepjáték és világszemlélet beadandó Bálint Kálmán (BAKSAAI.ELTE) mrdrigon@gmail.com Szerepjáték és világszemlélet beadandó A Sárkányok hatása a fantasy világok és a valóság kultúrájára 1 Sárkányok a valóságban Sárkány, ez az egy szó minden

Részletesebben

Az első lépés a csúcshódításhoz

Az első lépés a csúcshódításhoz Az első lépés a csúcshódításhoz Akinek nincs célja, arra van kárhoztatva, hogy annak dolgozzon, akinek van. kattints az alábbi lehetőségekre a navigáláshoz: [Szupernő Program honlap] [Tartalomjegyzék]

Részletesebben

A nép java. Erdélyiek és magyarországiak

A nép java. Erdélyiek és magyarországiak A nép java Erdélyiek és magyarországiak Miközben valamennyien érezzük, hogy van valami másság közöttünk, igen nehéz ennek a jellegét, tartalmát megközelíteni. Biztos, hogy a különbség az átlagra vonatkozik,

Részletesebben

Nyomtatható változat. Megjelent: Szent Korona 1992. jan. 15., 3. és 12. old.

Nyomtatható változat. Megjelent: Szent Korona 1992. jan. 15., 3. és 12. old. A hazánkat több mint 40 éven át elnyomó bolsevista rendszer egyik legfontosabb célja a vallásos világnézet, a vallásos lelkület és a valláserkölcs kiirtása volt. A bolsevik ideológusok ugyanis kezdettől

Részletesebben

Helyzetkép. Izrael és a Palesztin Autonómia

Helyzetkép. Izrael és a Palesztin Autonómia A kutatás a TÁMOP 4.2.4.A/2-11-1-2012-0001 azonosítószámú Nemzeti Kiválóság Program Hazai hallgatói, illetve kutatói személyi támogatást biztosító rendszer kidolgozása és működtetése országos program című

Részletesebben

Galambos Gábor, a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolai Kar főigazgatója (2001 March 01, Thursday) - Munkatársunktól

Galambos Gábor, a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolai Kar főigazgatója (2001 March 01, Thursday) - Munkatársunktól Galambos Gábor, a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolai Kar főigazgatója (2001 March 01, Thursday) - Munkatársunktól Amióta én vagyok a fõigazgató, kell, hogy látsszon az, hogy nagyobb rend van. Ez szép lassan

Részletesebben

Keresd meg az alábbi bibliai eredetű szólások, kifejezések, szállóigék jelentését, majd kapcsolj hozzá egy művészeti alkotást (szerző és cím) is!

Keresd meg az alábbi bibliai eredetű szólások, kifejezések, szállóigék jelentését, majd kapcsolj hozzá egy művészeti alkotást (szerző és cím) is! A Biblia A LEGISMERTEBB IRODALMI MŰ Keresd meg az alábbi bibliai eredetű szólások, kifejezések, szállóigék jelentését, majd kapcsolj hozzá egy művészeti alkotást (szerző és cím) is! kifejezés, szállóige

Részletesebben

Harai Dénes. A TISZTJELÖLTEK NEMZETI NEVELÉSÉNEK ELVI ÉS MÓDSZERTANI KÉRDÉSEIRŐL (Egy konferencia elé)

Harai Dénes. A TISZTJELÖLTEK NEMZETI NEVELÉSÉNEK ELVI ÉS MÓDSZERTANI KÉRDÉSEIRŐL (Egy konferencia elé) Harai Dénes A TISZTJELÖLTEK NEMZETI NEVELÉSÉNEK ELVI ÉS MÓDSZERTANI KÉRDÉSEIRŐL (Egy konferencia elé) A "krisna-tudatról" az egyik kereskedelmi csatornán - a közelmúltban - egy órás műsort közvetítettek,

Részletesebben

Ötvenhat elhullajtott levelei Gyulán

Ötvenhat elhullajtott levelei Gyulán 20 2006/XVIII. 5 6. e z e r k i l e n c s z á z ö t v e n h a t Cora Zoltán Ötvenhat elhullajtott levelei Gyulán 1989 után az -os események újra- és átértékelése lehetségessé vált a korábbi egységes nézettel

Részletesebben

DEREK PRINCE. Isten Gyülekezetének Újrafelfedezése

DEREK PRINCE. Isten Gyülekezetének Újrafelfedezése DEREK PRINCE Isten Gyülekezetének Újrafelfedezése Bevezető - A Derek Prince Ministries ismertetője Az 1930-as években, a történet szerint, megcsörrent a telefon az igazgatói irodában, abban a washingtoni

Részletesebben

ÚJABB RÁGALOM HORTHY MIKLÓS KORMÁNYZÓ ELLEN. Hiteles tanúk cáfolata. Interjú Horthy Istvánnéval

ÚJABB RÁGALOM HORTHY MIKLÓS KORMÁNYZÓ ELLEN. Hiteles tanúk cáfolata. Interjú Horthy Istvánnéval Lehet-e? ÚJABB RÁGALOM HORTHY MIKLÓS KORMÁNYZÓ ELLEN Hiteles tanúk cáfolata Interjú Horthy Istvánnéval A közelmúltban a Jobbik néven ismert, de általam kezdettől ártalmas és értelmetlen képződménynek nevezett

Részletesebben

B) Mintafeladatok. Középszint szöveges, kifejtendő, elemző feladat

B) Mintafeladatok. Középszint szöveges, kifejtendő, elemző feladat B) Mintafeladatok Középszint szöveges, kifejtendő, elemző feladat 1. FELADAT Az alábbi források az Oszmán Birodalom hadseregéről és kormányzatáról szólnak. A források és saját ismeretei alapján mutassa

Részletesebben

Nyelvtan. Most lássuk lépésről lépésre, hogy hogyan tanítunk meg valakit olvasni!

Nyelvtan. Most lássuk lépésről lépésre, hogy hogyan tanítunk meg valakit olvasni! Bevezető Ebben a könyvben megosztom a tapasztalataimat azzal kapcsolatosan, hogyan lehet valakit megtanítani olvasni. Izgalmas lehet mindazoknak, akiket érdekel a téma. Mit is lehet erről tudni, mit érdemes

Részletesebben

Rostoványi Zsolt hosszú évek óta a

Rostoványi Zsolt hosszú évek óta a NB2_bel.qxd 2/6/2008 9:23 PM Page 80 80 Háda Béla Helyzetképek a próféták földjérõl Rostoványi Zsolt hosszú évek óta a Közel-Kelet térségével foglalkozó kutatások egyik legelismertebb szaktekintélye Magyarországon.

Részletesebben

KORÓDI SÁNDOR TITKOS GY.I.K!

KORÓDI SÁNDOR TITKOS GY.I.K! KORÓDI SÁNDOR TITKOS GY.I.K! Gyakran Ismételt Kérdések a Vonzás Törvényéről 2010 KORÓDI SÁNDOR TITKOS GY.I.K! A kiadvány a tartalom módosítása nélkül, és a forrás pontos megjelölésével szabadon terjeszthető.

Részletesebben

Létezik-e Antikrisztus?

Létezik-e Antikrisztus? Létezik-e Antikrisztus? Az embereknek sokféle elképzelésük van az Antikrisztusról, de e- gyedül csak a Bibliából kaphatunk helyes választ arra, hogy ki ő, és mit csinál. Felmerült már bennünk a kérdés:

Részletesebben

Észak-Erdély kérdése Románia külpolitikájában 1940 1944 között

Észak-Erdély kérdése Románia külpolitikájában 1940 1944 között Észak-Erdély kérdése Románia külpolitikájában 1940 1944 között Előadásom elsősorban román szemszögből, továbbá a politika- és az eszmetörténet oldaláról közelíti meg az 1940 1944 közötti észak-erdélyi

Részletesebben

P. Benvin Sebastian Madassery SVD Vallások globalizációjának hatása a kereszténységre

P. Benvin Sebastian Madassery SVD Vallások globalizációjának hatása a kereszténységre 1 P. Benvin Sebastian Madassery SVD Vallások globalizációjának hatása a kereszténységre Mindennek megvan a maga órája, és az ég alatt minden dolog elmúlik a maga idejében. Ideje van a születésnek és ideje

Részletesebben

Gazdagrét 2012.02.12. Prédikáció Evangélium: Márk 1, 40-45. Kedves Testvéreim! Nem is olyan nagyon régen, talán 15-20 évvel ezelőtt, egyikünknek sem

Gazdagrét 2012.02.12. Prédikáció Evangélium: Márk 1, 40-45. Kedves Testvéreim! Nem is olyan nagyon régen, talán 15-20 évvel ezelőtt, egyikünknek sem Gazdagrét 2012.02.12. Prédikáció Evangélium: Márk 1, 40-45. Kedves Testvéreim! Nem is olyan nagyon régen, talán 15-20 évvel ezelőtt, egyikünknek sem jelenthetett komolyabb problémát az, hogy megértesse

Részletesebben

Főhajtás, mérce és feladat

Főhajtás, mérce és feladat Főhajtás, mérce és feladat Kedves Bori és Pista! Kedves Barátaim! Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Hallgatóim! Nem könnyen szántam el magam arra, hogy Bibó István sírja előtt beszédet mondjak. Mindenekelőtt

Részletesebben

REFORMÁCIÓ. Konferencia 2012 áprils 5-8. Konstanz, Németország

REFORMÁCIÓ. Konferencia 2012 áprils 5-8. Konstanz, Németország REFORMÁCIÓ Konferencia 2012 áprils 5-8. Konstanz, Németország Szolgál: Johannes Wöhr apostol info: www.nagykovetseg.com www.fegyvertar.com www.km-null.de Felhasználási feltételek: A blogon található tartalmak

Részletesebben

Isten nem személyválogató

Isten nem személyválogató más. Ezért gondolhatja őszintén azt, hogy ő, aki az összes többi apostolnál többet tett, még arról is lemond, ami a többi apostolnak jár. Mert mid van, amit nem Istentől kaptál volna? És amit tőle kaptál,

Részletesebben

Mozgókép. Lekció: Mt 6, 25-34/Textus: Eszter 1-2 2015. október 18.

Mozgókép. Lekció: Mt 6, 25-34/Textus: Eszter 1-2 2015. október 18. Mozgókép Lekció: Mt 6, 25-34/Textus: Eszter 1-2 2015. október 18. Kedves Testvérek! Sokszor érzi az ember, hogy egy prédikációban jó tanácsokat kap, példamutatást, utat, amin járni lehet, iránymutatást,

Részletesebben

Helyi emberek kellenek a vezetésbe

Helyi emberek kellenek a vezetésbe Varga László Helyi emberek kellenek a vezetésbe Ön szerint minek köszönhető, hogy az hetvenes-nyolvanas években egy sokszínű és pezsgő kulturális élet tudott létrejönni Kecskeméten? Milyen szerepe volt

Részletesebben

Láma Csöpel A REJTETT ARC. A Belső Ösvény pecsétjei. Az ősi magyar Belső Ösvény szellemi tanításai. Buddhista Meditáció Központ Budapest Tar

Láma Csöpel A REJTETT ARC. A Belső Ösvény pecsétjei. Az ősi magyar Belső Ösvény szellemi tanításai. Buddhista Meditáció Központ Budapest Tar Láma Csöpel A REJTETT ARC A Belső Ösvény pecsétjei Az ősi magyar Belső Ösvény szellemi tanításai Buddhista Meditáció Központ Budapest Tar TARTALOM Előszó 7 A Belső Ösvény és a pecsétek 9 A rejtett arc

Részletesebben

- Tudományos szándék vagy egzisztenciális, hitélmény határozta meg azt a döntését, hogy teológiát tanult és a papi hivatásra készült?

- Tudományos szándék vagy egzisztenciális, hitélmény határozta meg azt a döntését, hogy teológiát tanult és a papi hivatásra készült? MŰHELYBESZÉLGETÉS FABINY TAMÁS Vermes Géza - a zsidó Jézus és a Holt-tengeri tekercsek kutatója A magyar származású, ma Angliában élő zsidó történészt két kutatási terület tette világhírűvé: A Qumránban

Részletesebben

13 JÓ SZOKÁSOK KIFEJLESZTÉSE

13 JÓ SZOKÁSOK KIFEJLESZTÉSE 13 JÓ SZOKÁSOK KIFEJLESZTÉSE Mindegyikünknek kétféle szokásai vannak: jók és rosszak. A jó szokásaink közelebb visznek minket álmaink földjére, és a rosszak távolabb visznek álmaink földjétől. A jó szokások

Részletesebben

Gazdagrét Prédikáció 2012.09.09.

Gazdagrét Prédikáció 2012.09.09. Gazdagrét Prédikáció 2012.09.09. EZT CSELEKEDJÉTEK AZ ÉN EMLÉKEZETEMRE, Lk. 22;19, Azt tapasztalom testvérek, hogy első hallásra nehezen tud az ember megbarátkozni azokkal a szokatlanul új gondolatokkal,

Részletesebben

Az életmód-reform és a vízgyógyászat (hidroterápia) Magyarországon Két értekezés az 1840-es évekből

Az életmód-reform és a vízgyógyászat (hidroterápia) Magyarországon Két értekezés az 1840-es évekből Kölnei Lívia Az életmód-reform és a vízgyógyászat (hidroterápia) Magyarországon Két értekezés az 1840-es évekből A 19. század első évtizedei a szellemi-kulturális fellendülés időszakát hozták el Magyarországra.

Részletesebben

MIT KELL KUTATNUNK 1944-45 KAPCSÁN?

MIT KELL KUTATNUNK 1944-45 KAPCSÁN? Matuska Márton, újvidéki újságíró a Délvidéki Mártírium 1944-45. Alapítvány kuratóriumi tagja MIT KELL KUTATNUNK 1944-45 KAPCSÁN? (A Délvidéki Mártírium 1944-45 Alapítvány megalakításának közvetlen előzménye)

Részletesebben

A kötőszók. Mindenki jól ismeri a DE szócskát, amivel ellentétet fejezünk ki. Gyakori, jól és könnyen használható:

A kötőszók. Mindenki jól ismeri a DE szócskát, amivel ellentétet fejezünk ki. Gyakori, jól és könnyen használható: A kötőszók Előhang (prelúdium): DE Mindenki jól ismeri a DE szócskát, amivel ellentétet fejezünk ki. Gyakori, jól és könnyen használható: Vera csak 2 éves, de már 100-ig tud számolni. Ez az étterem kitűnő,

Részletesebben

EGÉSZség +BOLDOGSÁG teremtő IMA

EGÉSZség +BOLDOGSÁG teremtő IMA EGÉSZség +BOLDOGSÁG teremtő IMA Mágikus SZERtartás EGÉSZséges +boldog ÉLETedért! INGYENES EGÉSZséget és boldogságot teremtő IMA Mágikus SZERtartás, amit otthonodban végezhetsz EGÉSZséges +BOLDOG életedért!

Részletesebben

KORA ÚJKOR, ÚJKOR Családi ügyek Orániai Vilmos és a Habsburgok V. Károly lemondása után

KORA ÚJKOR, ÚJKOR Családi ügyek Orániai Vilmos és a Habsburgok V. Károly lemondása után KORA ÚJKOR, ÚJKOR Családi ügyek Orániai Vilmos és a Habsburgok V. Károly lemondása után A Habsburgok és a Nassauiak, akik együttműködtek V. Károly uralkodása idején, élesen összecsaptak egymással II. Fülöp

Részletesebben

Gyerő Dávid 1. Váltságdíj hitünkért: a csoda művelése

Gyerő Dávid 1. Váltságdíj hitünkért: a csoda művelése Gyerő Dávid 1 Váltságdíj hitünkért: a csoda művelése Ekkor magához hívta a sokaságot tanítványaival együtt, és ezt mondta nekik:»ha valaki énutánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye fel a keresztjét,

Részletesebben

Vérfolyásos hívő gondolkozás (mód)otok megújulásával alakuljatok át harc az elménkben dől el

Vérfolyásos hívő gondolkozás (mód)otok megújulásával alakuljatok át harc az elménkben dől el Vérfolyásos hívő Róm 12:1 Kérlek titeket testvérek, Isten irgalmára, adjátok oda a testeteket Isten számára élő, szent, és neki tetsző áldozatul, ez legyen a ti ésszerű, igeszerű istentiszteletetek, 12:2

Részletesebben

Világjátékok 2009 - Tajvan, a magyar sikersziget. Világjátékok 2009 - Tajvan, a magyar sikersziget. The World Games 2009. The World Games 2009

Világjátékok 2009 - Tajvan, a magyar sikersziget. Világjátékok 2009 - Tajvan, a magyar sikersziget. The World Games 2009. The World Games 2009 96 97 98 99 100 SKAohsiung: A BAJNOK ÚTJA,,Hatéves voltam, amikor édesapám ismerôse révén elmehettem egy karateedzésre. Ahogy beléptem, iszonyú hangzavar, kiabálás, egymással harcoló fehér ruhás emberek

Részletesebben

Washington, 1989 július 17. (Amerika Hangja, Esti híradó)

Washington, 1989 július 17. (Amerika Hangja, Esti híradó) Item: 2461 Kiad sor: 07/17/1989 17:33:45 Om Fejléc: kiad rvk1002 4 nem/pol krf/bma/bmb/srf Szolgálati használatra! Rövid Cím: Interjú Mark Palmerrel Washington, 1989 július 17. (Amerika Hangja, Esti híradó)

Részletesebben

Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2015-2016

Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2015-2016 Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2015-2016 A félévi vizsga szóbeli vizsga az első félévre megadott témakörökből. Az év végi vizsga írásbeli vizsga (feladatlap) az egész évre megadott

Részletesebben

Önmeghaladás, életcélok, jóllét

Önmeghaladás, életcélok, jóllét PÁL FERENC Önmeghaladás, életcélok, jóllét A lélektani és spirituális dimenziók összefüggései Néhány alkalommal találkoztam Gyökössy Bandi bácsival. Többek között, amikor a papnevelõ intézetbe jártam,

Részletesebben

Az indigótól a tintaceruzáig

Az indigótól a tintaceruzáig Tooth Gábor Andor Az indigótól a tintaceruzáig Látogatás Böröcz Andrásnál E cikk apropója néhány New Yorkban eltöl - tött nap, mely során meglátogattam Böröcz András képzômûvészt. Valójában San Franciscóba

Részletesebben

Megcélozni a legszebb álmot, Komolyan venni a világot, Mindig hinni és remélni, Így érdemes a földön élni.

Megcélozni a legszebb álmot, Komolyan venni a világot, Mindig hinni és remélni, Így érdemes a földön élni. Ajánlás A családtörténet feltárása hidat épít múlt és jövõ között, összeköti a nemzedékeket oly módon, ahogyan azt más emléktárgyak nem képesek. Azok a változások, melyek korunk szinte minden társadalmában

Részletesebben

Ember embernek farkasa

Ember embernek farkasa Jean-Pierre Derriennic: Polgárháborúk. Jelenkor, Pécs, 2004. 271 old. Rendkívül érdekes, a témához kapcsolódó adatokat rendkívül jól szintetizáló munkát vehet kézbe az olvasó, ha Jean-Pierre Derriennic

Részletesebben

A nemzetközi jog létrejöttének és fejlődésének feltételei

A nemzetközi jog létrejöttének és fejlődésének feltételei A nemzetközi jog létrejöttének és fejlődésének feltételei Valki László 2011. szeptember A nemzetközi jog létrejöttének előfeltételei 1. Tartósan elkülönült politikai entitások 2. Tényleges, intenzív kapcsolatok

Részletesebben

Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2014-2015

Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2014-2015 Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2014-2015 A félévi vizsga szóbeli vizsga az első félévre megadott témakörökből. Az év végi vizsga írásbeli vizsga (feladatlap) az egész évre megadott

Részletesebben

Propaganda vagy útleírás?

Propaganda vagy útleírás? Földrajzi Értesítő XLVIII. évf. 1999. 3 4. füzet, pp. 363 367. Propaganda vagy útleírás? (Gondolatok a magyar katonai utazási irodalomról és Almásy László: Rommel seregénél Líbiában c. művéről) NAGY MIKLÓS

Részletesebben

Verseny, rugalmasság, átjárhatóság BESZÉLGETÉS SZELÉNYI IVÁNNAL AZ AMERIKAI EGYETEMI VILÁGRÓL ÉS AZ EURÓPAI BOLOGNA-REFORMRÓL

Verseny, rugalmasság, átjárhatóság BESZÉLGETÉS SZELÉNYI IVÁNNAL AZ AMERIKAI EGYETEMI VILÁGRÓL ÉS AZ EURÓPAI BOLOGNA-REFORMRÓL 7 FELSŐOKTATÁSI MŰHELY Verseny, rugalmasság, átjárhatóság BESZÉLGETÉS SZELÉNYI IVÁNNAL AZ AMERIKAI EGYETEMI VILÁGRÓL ÉS AZ EURÓPAI BOLOGNA-REFORMRÓL Anélkül, hogy valaki különösebben foglalkozna nemzetközi

Részletesebben

Lengyel emlékhelyek nyomában Dunakanyar, Ipolymente

Lengyel emlékhelyek nyomában Dunakanyar, Ipolymente Lengyel emlékhelyek nyomában Dunakanyar, Ipolymente A magyarországi lengyel emlékhelyeket bejárva 2014-ben hazánk egyik legszebb vidékére, a Dunakanyarba, valamint az Ipolymentére látogatunk el. Olyan

Részletesebben

bibliai felfedező 1. TörTénET: Az evangélisták Máté Bibliatanulmányozó Feladatlap

bibliai felfedező 1. TörTénET: Az evangélisták Máté Bibliatanulmányozó Feladatlap Írd ide az adataidat! neved: Korod: Születésnapod: Címed: Telefonszámod: e-mail címed: Aki javítani szokta: Bibliatanulmányozó Feladatlap bibliai felfedező 1. TörTénET: Az evangélisták Máté Olvasd el:

Részletesebben

Az ellenség dezinformálása, avagy egy állambiztonsági kompromittálási akció az 1950-es évekbôl

Az ellenség dezinformálása, avagy egy állambiztonsági kompromittálási akció az 1950-es évekbôl Múltunk, 2007/3. 155 165. 155 [ ] SZ. KOVÁCS ÉVA Az ellenség dezinformálása, avagy egy állambiztonsági kompromittálási akció az 1950-es évekbôl Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában az

Részletesebben

TÖRTÉNELEM. Általános érettségi tantárgyi vizsgakatalógus Splošna matura

TÖRTÉNELEM. Általános érettségi tantárgyi vizsgakatalógus Splošna matura Ljubljana 2010 TÖRTÉNELEM Általános érettségi tantárgyi vizsgakatalógus Splošna matura A tantárgyi vizsgakatalógus a 2012. évi tavaszi vizsgaidőszaktól érvényes az új megjelenéséig. A katalógus érvényességéről

Részletesebben

Jézus, a tanítómester

Jézus, a tanítómester 9. tanulmány Jézus, a tanítómester május 23 29. SZOMBAT DÉLUTÁN e HETI TANULMÁNYUNK: 5Mózes 6:5; Lukács 4:31-37; 6:20-49; 8:19-21, 22-25; 10:25-37 Mindenkit ámulatba ejtett tanítása, mert szavának ereje

Részletesebben

Balatonkeresztúr, 2013. december 27. Olti Miklós.

Balatonkeresztúr, 2013. december 27. Olti Miklós. <reklám> Mottó A harcsahorgász egy olyan különleges élőlény, amely viselkedésének megértésére a normális embereknek még kísérletet sem érdemes tenniük. Az olyan lehetetlen lenne, mint a televízió működési elvét

Részletesebben

TÖRTÉNELEM JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ

TÖRTÉNELEM JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ Történelem középszint 0802 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2010. május 5. TÖRTÉNELEM KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM Útmutató az írásbeli vizsgafeladatok

Részletesebben

Keresztes háborúk, lovagrendek

Keresztes háborúk, lovagrendek Horváth Mihály Történelemverseny középiskolások számára 2014 Keresztes háborúk, lovagrendek TESZT 60 perc Név: Iskola neve: Javító tanár neve: 1. feladat Mit ábrázolnak a képek? Tömör, minél pontosabb

Részletesebben

Séta a szülőfalumban. Beder Beáta V. osztályos tanuló

Séta a szülőfalumban. Beder Beáta V. osztályos tanuló Séta a szülőfalumban Egy szép napon elmentünk a barátnőmmel sétálni a szülőfalumban. Az Erzsébet parkban megmutattam az emlékművet, a református templomot meg a nyári színpadot. _ Te, nagyon szereted a

Részletesebben

Az Istentől származó élet

Az Istentől származó élet Az Istentől származó élet Előszőr is mi az élet? Sokan próbálták deffiniálni, különféle kulturális, tudományos vagy vallási nézőpontokból is. A tudomány mivel a fő forrása a megfigyelés és az információ

Részletesebben

Nemzetközi ügyletek ÁFA-ja és számlázása előadás Kapcsolódó anyag

Nemzetközi ügyletek ÁFA-ja és számlázása előadás Kapcsolódó anyag Nemzetközi ügyletek ÁFA-ja és számlázása előadás Kapcsolódó anyag Tartalomjegyzék: Összetett ügyletek ÁFA-ban Külföldi vevő a magyar boltban A termék más tagállamba történő kiszállításának igazolása Angol

Részletesebben

Az olasz ellenállás és a szövetségesek közötti kapcsolatok

Az olasz ellenállás és a szövetségesek közötti kapcsolatok JELENKOR Az olasz ellenállás és a szövetségesek közötti kapcsolatok A II. világháború történelmével foglalkozó átlagember gondolatában a fasiszta Németország által megtámadott országokban kibontakozó ellenállási

Részletesebben

Tartalomjegyzék. Bevezetés 5 1. Hálaadás 9 2. Dicsőítés 25 3. Imádás 43 IMÁK ÉS MEGVALLÁSOK

Tartalomjegyzék. Bevezetés 5 1. Hálaadás 9 2. Dicsőítés 25 3. Imádás 43 IMÁK ÉS MEGVALLÁSOK Tartalomjegyzék Bevezetés 5 1. Hálaadás 9 2. Dicsőítés 25 3. Imádás 43 IMÁK ÉS MEGVALLÁSOK Bevezetés 59 Ruth Prince előszava 63 Az Úrnak félelme 65 Megigazulás és szentség 71 Erő, egészség 85 Vezetés,

Részletesebben

Frank megállt kocsijával a folyó előtt, ami enyhén szakadékos partjával és sötét vizével tiszteletet parancsolt. Mindennek lehetett nevezni, csak jó

Frank megállt kocsijával a folyó előtt, ami enyhén szakadékos partjával és sötét vizével tiszteletet parancsolt. Mindennek lehetett nevezni, csak jó 1. Frank megállt kocsijával a folyó előtt, ami enyhén szakadékos partjával és sötét vizével tiszteletet parancsolt. Mindennek lehetett nevezni, csak jó barátnak nem. A motort nem állította le, halk zúgása

Részletesebben

ZSOLDOS ATTILA: A Szent Korona. A korona a történelemben és a nemzeti hagyományban I. A koronázási jelvények A jogar A palást Országalma

ZSOLDOS ATTILA: A Szent Korona. A korona a történelemben és a nemzeti hagyományban I. A koronázási jelvények A jogar A palást Országalma ZSOLDOS ATTILA: A Szent Korona. A korona a történelemben és a nemzeti hagyományban História 2000/05-06. A szabad választások után 1990- ben összeülő magyar parlament egyik legádázabb vitája a körül forgott,

Részletesebben

RAJZ ÉS VIZUÁLIS KULTÚRA 6. évfolyam

RAJZ ÉS VIZUÁLIS KULTÚRA 6. évfolyam SZÖVEGÉRTÉS-SZÖVEGALKOTÁS RAJZ ÉS VIZUÁLIS KULTÚRA 6. évfolyam TANULÓI MUNKAFÜZET Készítette: Molnár Krisztina 3 Az angyali üdvözlet Három festmény A KIADVÁNY KHF/4531-13/2008 ENGEDÉLYSZÁMON 2008. 12.

Részletesebben

A kontinentális külpolitika néhány ellentmondása

A kontinentális külpolitika néhány ellentmondása 1. Bevezetés A kontinentális külpolitika néhány ellentmondása Dunay Pál Amennyiben arra törekszünk, korrekt elemzést végezzünk, s elkerüljük azt, hogy a legfrissebb események határozzák meg álláspontunkat,

Részletesebben

Budapesti Gazdasági Főiskola KÜLKERESKEDELMI FŐISKOLAI KAR GAZDASÁGDIPLOMÁCIA SZAK Nappali tagozat Európai Üzleti Tanulmányok szakirány

Budapesti Gazdasági Főiskola KÜLKERESKEDELMI FŐISKOLAI KAR GAZDASÁGDIPLOMÁCIA SZAK Nappali tagozat Európai Üzleti Tanulmányok szakirány Budapesti Gazdasági Főiskola KÜLKERESKEDELMI FŐISKOLAI KAR GAZDASÁGDIPLOMÁCIA SZAK Nappali tagozat Európai Üzleti Tanulmányok szakirány REFORMTÖREKVÉSEK A MAGYAR KÖZIGAZGATÁSBAN AZ EURÓPAI UNIÓS FORRÁSOK

Részletesebben

Bírói számadás, emlékirat, egyházlátogatási jegyzőkönyv a Tolna Megyei Levéltár legújabb kiadványa

Bírói számadás, emlékirat, egyházlátogatási jegyzőkönyv a Tolna Megyei Levéltár legújabb kiadványa Bírói számadás, emlékirat, egyházlátogatási jegyzőkönyv a Tolna Megyei Levéltár legújabb kiadványa 2014-ben a Tolna Megyei Levéltári Füzetek 14. kötete látott napvilágot Tanulmányok Bírói számadás, emlékirat,

Részletesebben

MENTSÜK MEG! Veszélyben a kék bálnák

MENTSÜK MEG! Veszélyben a kék bálnák MENTSÜK MEG! Veszélyben a kék bálnák Mi a probléma? Az ember a világ legokosabb élőlénye. Tudja, hogyan kell földet művelni, várost építeni, különféle iparágakat létrehozni, repülőgépet készíteni. Ám ez

Részletesebben

Mindannyiunknak vannak olyan gondolatai, amelyek HO OPONOPONO ÉS AZ EMLÉKEK

Mindannyiunknak vannak olyan gondolatai, amelyek HO OPONOPONO ÉS AZ EMLÉKEK 2 HO OPONOPONO ÉS AZ EMLÉKEK AZ EMLÉKEID HATÁROZNAK MEG Mindannyiunknak vannak olyan gondolatai, amelyek korlátozóak, mint például «nem érdemlem meg», «nem vagyok elég művelt» vagy «szegénynek születtem,

Részletesebben

Üdvözöllek benneteket ezen az (esti) alkalmon.

Üdvözöllek benneteket ezen az (esti) alkalmon. A helység atmoszférája azt a célt szolgálja, hogy a fiatalok elkezdjenek gondolkodni arról, hogy mi a baj ezzel a világgal. Képek használata: rakj ki olyan képeket a falra, melyeken különbözõ karitatív

Részletesebben

Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3)

Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3) Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3) Szentségek vételére felkészítő kiadvány. Kiadja: Szent József Plébánia. Cím: 8800 Nagykanizsa Ady E. 15. Felelős kiadó és szerkesztő: Váron István. E-mail: varonistvan@gmail.com

Részletesebben

Bata Mária BIBLIAÓRÁK 7. RÉSZ BÁBEL ÉS ÁBRAHÁM

Bata Mária BIBLIAÓRÁK 7. RÉSZ BÁBEL ÉS ÁBRAHÁM Bata Mária BIBLIAÓRÁK 7. RÉSZ BÁBEL ÉS ÁBRAHÁM 2. www.ujteremtes.hu Bábel és Ábrahám története Az egész földnek egy nyelve és egyféle beszéde volt. 1Móz. 11:1 El tudod-e képzelni milyen lenne az, ha mindenki

Részletesebben

Robert Antoni. Bezárt szabadság. 31 nap az USA bevándorlási börtönében

Robert Antoni. Bezárt szabadság. 31 nap az USA bevándorlási börtönében Robert Antoni Bezárt szabadság 31 nap az USA bevándorlási börtönében 3 4 A könyv igaz, megtörtént események alapján íródott. A könyvben említett egyes személyek nevét megváltoztattam, hogy ezzel is védjem

Részletesebben

HARMATCSEPP TANULMÁNYI VERSENY HITTAN

HARMATCSEPP TANULMÁNYI VERSENY HITTAN HARMATCSEPP TANULMÁNYI VERSENY HITTAN A versenyző neve: Forduló: I. Osztály: 3. Az iskola kódja: H- Elért pontszám: Javította: Visszaküldési határidő: Elérhető pontszám: 67p. 2014. november 17. Kedves

Részletesebben

Kopátsy Sándor Száz éve született Kádár Hozzászólás a májusi Egyenlítő két írásához

Kopátsy Sándor Száz éve született Kádár Hozzászólás a májusi Egyenlítő két írásához Kopátsy Sándor Száz éve született Kádár Hozzászólás a májusi Egyenlítő két írásához Örültem, hogy a baloldal megemlékezik a magyar baloldal legnagyobb alakjáról. Nemcsak a magyar baloldal, de a magyar

Részletesebben

A TRIANONI BÉKE. Dátum: 1920. június 4. (nemzeti gyásznap) Aláírás helyszíne: a Kis-Trianon palota Párizs mellett innét kapta a nevét.

A TRIANONI BÉKE. Dátum: 1920. június 4. (nemzeti gyásznap) Aláírás helyszíne: a Kis-Trianon palota Párizs mellett innét kapta a nevét. A TRIANONI BÉKE Dátum: 1920. június 4. (nemzeti gyásznap) Aláírás helyszíne: a Kis-Trianon palota Párizs mellett innét kapta a nevét. 1. Általános jellemzők: a többihez hasonlóan megalázó rablóbéke területi

Részletesebben

FÖLDES GYÖRGY A magyar szovjet viszony 1957 1989 között

FÖLDES GYÖRGY A magyar szovjet viszony 1957 1989 között FÖLDES GYÖRGY A magyar szovjet viszony 1957 1989 között Rövid áttekintés Ez a bő három évtized különleges helyet foglal el a magyar orosz kapcsolatok ezeréves történetében. Drámai és tragikus volt a kezdet.

Részletesebben

Ne fossál, a Gyuri bá mindig velünk van!

Ne fossál, a Gyuri bá mindig velünk van! Ne fossál, a Gyuri bá mindig velünk van! Ezt a veretes mondatot nem Orbán Viktor mondta (ő csak ennek értelmében görcsöl Magyarország elveszítésén), hanem egy bekiabáló a budapesti CEU sajtótájékoztatón,

Részletesebben

2012. 09.05. Prédikáció Szeretnék jól dönteni!

2012. 09.05. Prédikáció Szeretnék jól dönteni! 2012. 09.05. Prédikáció Szeretnék jól dönteni! Annak ellenére, hogy bár Jézus tanítását törekszünk megérteni, befogadni, mégis azt éljük meg, hogy bizonyos esetekben nem tudtunk, vagy nem tudunk jól dönteni.

Részletesebben

Családfa. Lunczer Gyuláné (szül.?)?? Krausz Adolfné (szül.?)?? Krausz Adolf 1836 1928. Lunczer Gyula? 1925/26. Apa. Anya. Lunczer Lipót 1871 1930

Családfa. Lunczer Gyuláné (szül.?)?? Krausz Adolfné (szül.?)?? Krausz Adolf 1836 1928. Lunczer Gyula? 1925/26. Apa. Anya. Lunczer Lipót 1871 1930 Családfa Apai nagyapa Lunczer Gyula? 1925/26 Apai nagyanya Lunczer Gyuláné (szül.?)?? Anyai nagyapa Krausz Adolf 1836 1928 Anyai nagyanya Krausz Adolfné (szül.?)?? Apa Lunczer Lipót 1871 1930 Anya Lunczer

Részletesebben

JÉZUS KRISZTUS EVANGÉLIUMÁNAK VISSZAÁLLÍTÁSA

JÉZUS KRISZTUS EVANGÉLIUMÁNAK VISSZAÁLLÍTÁSA JÉZUS KRISZTUS EVANGÉLIUMÁNAK VISSZAÁLLÍTÁSA ISTEN AZ ÖN SZERETÃ MENNYEI ATYJA Isten az ön Mennyei Atyja. Személyesen ismeri önt, és jobban szereti, mint azt el tudná képzelni. Azt szeretné, hogy ön boldog

Részletesebben

Az egyiptomi művészet korszakai

Az egyiptomi művészet korszakai Egyiptom térképe a városokkal Az egyiptomi művészet korszakai Predinasztikus korszak (i.e. IV-III. évezred) Óbirodalom (i.e. III-II. évezred) Első átmeneti kor Középbirodalom (i.e. 2000-1700) Második átmeneti

Részletesebben