A BARANYA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT NAGY LÁSZLÓ GIMNÁZIUMA, SZAKKÖZÉPISKOLÁJA, ISKOLÁJA ÉS KOLLÉGIUMA HÁZIRENDJE

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A BARANYA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT NAGY LÁSZLÓ GIMNÁZIUMA, SZAKKÖZÉPISKOLÁJA, ISKOLÁJA ÉS KOLLÉGIUMA HÁZIRENDJE"

Átírás

1 A BARANYA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT NAGY LÁSZLÓ GIMNÁZIUMA, SZAKKÖZÉPISKOLÁJA, ISKOLÁJA ÉS KOLLÉGIUMA HÁZIRENDJE Kedves Diákjaink! Iskolánk, a Baranya Megyei Önkormányzat Nagy László Gimnáziuma, Szakközépiskolája, Szakiskolája és Kollégiuma augusztus 1-jén jött létre az addig önálló három komlói középfokú iskolából. Új fenntartónk a Komló Városi Önkormányzattól vette át intézményeinket, a melyeket egy iskolává vont össze a fenti néven. Az új iskola három intézményegységgel a régi telephelyein, megtartva a már kialakított egyedi hagyományait és oktatási struktúráját. Intézményegységeink ragaszkodnak kialakult hagyományaikhoz, de megértik a fenntartó szándékát és igyekeznek szabályzataikat összehangolva munkálkodni a közös Az egységes SZMSZ, Pedagógiai Program mellett a közös sportegyesület, az áttanítások, közös fakultációs foglalkozások együtt szolgálják a tanulók és igényeinek minél jobb kielégítését. Intézményünk Komló és vonzáskörzetének iskolája kíván maradni a is. Igyekszünk minden igényt kielégíteni, néhány speciális képzési terület kivételével azért, hogy a gyermekek a közel, az felügyeletük alatt érhessenek Kedves Tanulók! Minden ember tartozik vagy tartozni akar valamilyen közösséghez, és igazán akkor érzi jól magát benne, ha ott megtalálta a maga helyét, szerepét, kifelé pedig az általa fontosnak tartott értékek alapján büszkén képviselheti. Nem akarunk feleslegesen korlátozni benneteket. Csak annyit kérünk, amennyi szükséges, csak arra kötelezünk benneteket, amit egyéni és közösségi érdeketek, valamint az iskola megkíván. nyílt, légkörben akarunk beszélni veletek. Közös dolgainkban nem lehetnek titkaink Egyéniségeteket tiszteletben tartjuk. Ragaszkodunk hozzá, hogy Ti is tiszteljétek egymást és az iskola minden dolgozóját. Az igazságosságra törekszünk és ezt elvárjuk is. De nem mindenben ismerjük az igazságot. A tévedés jogát mindenkinek biztosítjuk. Természetesen vannak dolgok, amelyekben nem szabad tévedni. Törekednetek kell az alábbi erényekre: pontosság, megbízhatóság, kiszámíthatóság. Kedves Kérjük Önöket, hogy olvassák el házirendünket. Kérjük iskolánkkal való hiszen az otthon támogatása nélkül nem tudunk eredményesen dolgozni az Önök gyermekei érdekében. Az iskola házirendje az iskola területére és az iskola által szervezett programokra vonatkozik. Betartása minden iskolapolgárnak Megszegése fegyelmi intézkedést von maga után.

2 Házirend 1. Iskolánk neve és címe: Baranya Megyei Önkormányzat Nagy László Gimnáziuma, Szakközépiskolája, Szakiskolája és Kollégiuma Intézményegységeink: Gimnázium 7300 Komló, Gorkij u. 2. Tel: 72/ Szakközépiskola 7300 Komló, Alkotmány u. 2. Tel: Iskola 7300 Komló, Ságvári u. 1. Tel: Kollégium 7300 Komló, Alkotmány u. 2. Tel: Iskolánk fenntartója: Baranya Megyei Önkormányzat 7621 Pécs, Széchenyi tér Iskolánk pedagógiai programja: A modern tudományok szellemében kívánjuk nevelni tanítványainkat. Hiszünk az eszmék és vélemények szabad vállalásában és terjesztésében az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának 19. cikkelye értelmében. Nem semmi olyan eszmét, amely más emberek, csoportok, népek ellen irányul. Olyan magas tudást akarunk átadni, amely képessé teszi tanítványainkat egyetemi, tanulmányok folytatására és színvonalas szakmai munkára. Törekszünk az érettségi és szakmai vizsgára való felkészítésen kívül az általános megalapozására. Célunk, hogy igényt és módszereket nyújtsunk az állandó önképzésre. Fizikailag és lelkileg kiegyensúlyozott embereket akarunk nevelni Ezért iskolánk kötelessége, hogy egészséges életmódra a dohányzástól, az alkoholtól és a való tartózkodásra) a testnevelésben, a tömegsportban és a természetjárásban való részvételre indítson benneteket. 4. Iskolánk munkarendje 1. A tanév szeptember 1- a év augusztus 31-éig tart. A tanítási szünetek (téli és tavaszi) a OM Miniszter rendelete határozza meg. Az iskolaszék kezdeményezésére a meghatározottaktól is megállapíthatja, ehhez a döntéshez be kell szerezni a fenntartó egyetértését. Az igazgató év közben 6 tanítás nélküli munkanapot adhat ki. (1 nap a Diákönkormányzaté, az általuk javasolt programmal) 2. Nemzeti és iskolai ünnepek Nemzeti ünnepeink: Iskolai ünnepek: október 6-án, vagy osztálykeretben, vagy iskolai közösségben megemlékezés az aradi vértanukról október 23-án az 1956-os forradalom és szabadságharc megünneplése iskolai közösségben szünetnappal március 15-én az 1848-as forradalom és szabadságharc megünneplése iskolai közösségben. Tanévnyitó ünnepély a tanév munkanapját napon, vagy az tanítási napon, Szecskaavató október hónapban, Karácsonyi a téli szünet utolsó héten, Szalagavató január vagy február hónapban, A névadóhoz kapcsolódó ünnepségsorozat Megemlékezés a kommunizmus áldozatairól Megemlékezés a holokauszt áldozatairól Ballagás május hónapban.

3 3. A tanítási nap A hét öt napján péntekig tanítási nap van. A tanítási órák és egyéb foglalkozások legalább öt-tíz perccel érkezzék meg minden tanuló. A tanórára minden tanuló a kijelölt teremben vagy szaktanterem várakozzék az órára szükséges felszereléssel. Ha a tanár az óra becsöngetése után öt perccel nem jelenik meg, a hetes kérjen intézkedést az igazgatói vagy igazgatóhelyettesi irodában. 4. A tanítási órák: 1.óra 7:45-8:30 Rövidített rend: 2.óra 8:45-9:30 1. óra 7:45-8:25 3.óra 9:45-10:30 2. óra 8:35-9:15 4.óra 10:45-11:30 3. óra 9:25-10:05 5.óra 11:45-12:30 4. óra 10:15-10:55 6.óra 12:45-13:30 5. óra 11:05-11:45 7.óra 13:45-14:30 6. óra 11:55-12:35 8. óra 14:45-15:30 7. óra 12:45-13: ,35-16, , , ,05-19,50 A délutános gyakorlati oktatás 14 órakor A délutáni foglalkozások 14:35 perckor Az osztályfoglalkozások 20 óráig tartanak. 5. Az óraközi szünetek a kikapcsolódást, pihenést, mozgást, étkezést szolgálják. Mindenki hagyja el a termet, jó az udvaron, rossz a folyosón tartózkodjanak. A szüneti rend fenntartásáért a tantestület, az ügyeletet pedagógusok, ügyeletes diákok és a hetesek. A hetesek dolga a tantermekben a is. 5. A tanulók jogai az iskolában a./ A beiratkozással az iskola és a tanuló közt tanulói jogviszony jön létre, mely az iskola és a tanuló számára törvényben és a házirendben meghatározott jogokkal és kötelezettségekkel jár. A beiratkozástól kezdve gyakorolhatja a tanuló intézményünkben iskolai jogait és meg kell tartania tanulói kötelezettségeit. Joga van a diákigazolványra és a vele járó kedvezményekre. b./ Az iskola kötelezettsége és a tanuló joga, hogy az iskola az tananyagot és az általános alapjait hatékony tanítással átadja. c./ A tanuló a házirendben (a Házirend mellékleteiben) meghatározott módon használhatja az iskola felszerelését: a könyvtárt a könyvtárszabályzat szerint, sport-és létesítményeket, a számítástechnikai gépeket a megszabott rendben, szaktanári felügyelettel stb. d / joga, hogy az iskolaorvosi rendszer keretében rendszeres egészségügyi a betegbiztosítás keretében egészségügyi ellátásban részesüljön. e / Minden osztályközösség osztálytitkárt és két osztálymegbízottat választ. Az osztályok titkárai és a megbízottak alkotják a Diákönkormányzat választmányát az általuk megválasztott és az igazgató által megbízott pedagógus vezetésével. A tanulók joga, hogy a DÖK útján kérdéseket, javaslatokat terjesszenek az iskolaszék elé, melyre az iskolaszék után 30 napon belül írásbeli választ kell kapniuk. kéréseiket súlyosabb esetekben az igazgató elé terjeszthetik, melyre 3 napon belül választ kell kapniuk. A tanulók joga, hogy az iskolát minden ügyben a DÖK

4 közvetítésével véleményt juttassanak el az iskolavezetéshez és az iskolaszékhez. Az intézményegységek diákönkormányzatai egy-egy delegálnak az iskolaszékbe. A DÖK megalkotja szabályzatát, melyet az igazgató hagy jóvá. A diákönkormányzat véleményezési jog gyakorlása szempontjából a tanulók nagyobb közösségének egy osztály. Rendszeres tájékoztatás: körözvény, iskolarádió, iskolatv. f/ Diákkörök létrehozásának rendje: az iskola tanulói diákköröket hozhatnak létre, amelynek feltétele legalább 10 és egy alapító okirat (ez tartalmazza az alapítók nevét, osztályát és a célokat). Az alapító okirat leadásra kerül az iskola igazgatójához és a diákönkormányzathoz. Az iskola tanulóinak részvételével társadalmi szervezet, vagy annak helyi csoportja is diákkörnek. A diákkörök koordináló szerve a diákönkormányzat.. g/ A tanuló joga, hogy a rendelkezésre álló indokolt esetben tankönyvsegélyt, étkezési segélyt kapjon. Szociális ösztöndíj illetve támogatások megállapításának elveit a Szervezeti és Szabályzat 4. melléklete tartalmazza. h/ A tanuló joga, hogy tanulmányi, magatartási és szorgalmi teljesítményét értékeljék, tájékoztatást, félévkor év végén bizonyítványt kapjon. i/ A tanuló joga, hogy emberi személyiségét, semmiféle hátrányos szociális, faji, nemzetiségi, vallási és nemi megkülönböztetés ne sértse. j./a tanuló joga, hogy a szorosan vett tanulmányi elvégzése után tehetségét más területen is kifejtse, önkéntes vállalással részt vegyen az iskolában fakultációkban, szakkörökben, diákkörben, sportkörökben stb. k./ Az oktatási törvény a tanulók rendelkezésére áll a könyvtárban. l./ Az intézmény minden iskolapolgára számára teszi a hit és vallásoktatást. A hittan órák szervezése a tanítási órák után történhet. m./ Naponta legfeljebb két - egész órát és az egész osztályt illetve tanulócsoportot írásbeli feladatot oldhatnak meg a tanulók, melyeket be kell jelenteni. Ha harmadik bejelentésre kerülne sor, a hetes kérje a dolgozat elhalasztását. A tanuló joga, hogy az írásbeli számonkérést a tanár betegszabadságát nem beleszámítva tizenöt munkanapot szakórán kijavítva megkapja. Amíg a tanár nem javítja ki az aktuális dolgozatot, írásbeli számonkérést, addig nem írathat újabb 15 percnél hosszabb dolgozatot az egész osztállyal. Amennyiben a meg nem írt témazáró dolgozatok száma eléri az évi témazárók 40 %-át, a szaktanár osztályozó vizsgára kötelezheti a diákot. Amennyiben a diák hiányzásai az adott szaktárgy éves/féléves óraszámának 30 %-át meghaladja, a tantestület osztályozó vizsgára kötelezheti. A tanév elején a tanulónak joga megtudni a tantárgyi követelményeket illetve hogy a tantárgyi kötelezettségnek milyen módon javíthat vagy pótolhat. m./ Baleset, iskolai rosszullét esetén a tanulóról az iskola gondoskodik. nyújtása, orvoshoz kísérés) A az azonnal értesítjük.

5 n./ Magántanuló tantestületi döntés alapján látgathatja a tanítási órákat. Az iskola felszereléseit, könyvtárást stb. a többi tanulóhoz hasonlóan használhatja. 6. A tanuló kötelessége a/ A tanuló köteles a tanítási órákon, a foglalkozásokon és rendezvényeken (a kezdés 5-10 perccel) megjelenni. (A választott fakultációkat csak év végén adhatja le.) A becsengetést késést vagy hiányzást a pedagógus bejegyzi az osztálynaplóba. Amennyiben az indokolatlan késések a 45 percet elérik, a tanuló igazolatlan órát kap. Az tanuló nem zárható ki a tanítási óráról. b./ A tanuló feladata, hogy igyekezzék az osztály és az iskola közösségének a társáért is vállaló tagja lenni és egymást támogató közösséget kialakítani hogy tanulmányi kötelezettségének rendszeres tanulmányi munkával eleget tegyen hogy tanulmányi feladatai megoldásánál ne használjon meg nem engedett segédeszközöket hogy megtartsa a házirend szabályait óvja saját és társai testi, lelki épségét, egészségét kimutassa tanárai és az iskola dolgozói iránti tiszteletét és társai megbecsülését. c / A hiányzást igazolni kell. A tanévenként legfeljebb 3 napot igazolhat az könyvbe, ami legfeljebb 3 alkalom lehet. Ha írásban elkéri, utólagos igazolást nem kérünk. Rendkívüli esetben max. 5 nap adható. (Egy napnál hosszabb hiányzás esetén az igazgató dönt.) Az engedély megadásáról az dönt. A tanuló megbetegedése esetén a hiányzás kezdetén a telefonon vagy személyesen be kell jelenteni a távolmaradás okát. A által igazolt hiányzáson túl hiányzás hiteles orvosi, sportorvosi, gyámügyi igazolással fogadható el, amit a tanuló az könyvébe kap és a is alá kell írnia. Ha a tanuló 8 tanítási napon belül nem igazolja hiányzását az igazolatlannak számít. Szakiskolai évfolyamokon (11, 12. évfolyam) a mulasztásra vonatkozó a 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelet, valamint a 93. évi 76. törvény (szakképzési törvény) 24 -a szabályozza. 30 igazolatlan óra a tanév folyamán azt jelenti, hogy a nem tanköteles tanuló nem kíván iskolánk diákja maradni, ezért el kell hagynia intézetünket. A tanulónak egy tanévben az igazolt és igazolatlan hiányzása nem haladhatja meg a 250 órát (250 óra feletti hiányzás esetén a teljes tanévi anyagból - kivéve készségtantárgyak - osztályozóvizsgát köteles tenni. 100 órás hiányzás esetén a szaktanár a tanulót beszámoltathatja.) Az iskola érdekében történt hiányzást 0 órával igazoljuk Szorgalmi 7:40 és 14:30 között még lyukas óra esetén sem szabad elhagyni az iskola területét, kivéve, ha az indokolt esetben ad. Szorgalmi az iskola engedély nélkül való elhagyása igazolatlan mulasztásnak számít. d./ Az könyvet a tanulók kötelesek a tanév végéig azt az iskolában maguknál tartani, abba a kapott osztályzatokat bejegyezni és azokat a láttamoztatni. Aki elveszti az újat kérhet az ízben a tanulónak ki kell fizetni az eljárási illeték díját (500 Ft. illetékbélyegben, az könyvbe ragasztva), második alkalommal ezen kívül is kap. e./ Legfeljebb két hetes hiányzás esetén a tanuló köteles egy héten belül pótolni azt a tananyagot, amelyet az osztály az hiányzása alatt tanult. Két hetet meghaladó hiányzás esetén a pótlás a diákoknak az érintett tanárokkal kell megegyezésre jutniuk.

6 f./ Egészségvédelmi, baleset- munkavédelmi óvó tanórán a tanterem berendezési tárgyainak rendeltetésszerinti használata Az iskola minden területén fegyelmezetten kell viselkedni, közlekedni. Tilos rohangálni, egymást lökdösni, különösképpen a való közlekedés során. A tornateremben, szaktantermekben, szertárakban, számítógéptermekben a tanulók szaktanári felügyelet mellett tartózkodhatnak. A tantermek nyitott ablakain kihajolni, ablakokat kinyit, bármit kidobni tilos 7. Formai követelmények a közösségben a./ Tanítási napon a fiúk és a lányok tanuláshoz alkalmas kényelmes, a divat öltözékben jelenjenek meg az iskolában. tanszereiket a kijelölt faliszekrényben illetve a kijelölt helyen helyezik el. az ajtón fel kell tüntetni az nevét. Más holmik a szekrényben nem tárolhatók, az elhelyezett tárgyakért a szekrényt használó tanulók A faliszekrényre semmiféle kép, embléma stb. sem kívül, sem belül nem el. A szekrényeket a tanulók zárhatják. Indokolatlannak tartjuk drága ékszerek, nagyobb pénzösszeg, nagy és mobiltelefonok iskolába hozatalát és itteni tárolását. Ezek nem tudunk vállalni. A szakmai gyakorlaton és a testnevelés órákon részt tanulóknak tilos bármilyen testékszer, nyaklánc, óra, balesetveszélyes fülbevaló használata. b./ Az iskola tanulóinak ünnepi viselete: lányoknak: fehér blúz, sötét szoknya vagy nadrág (nem farmer), alkalomhoz fiúknak: fehér ing, ) sötét nadrág (nem farmer), (zakó) alkalomhoz c./ A tanuló az utcán vagy az iskolában való találkozás alkalmával a pedagógusokat és az iskola dolgozóit hangosan köszöntse: jó reggelt, napot, estét kívánok. d./ A pedagógusok megszólítása : kérem, tanár úr kérem. e/ A hetesek jelentésének formája : XY jelentem, hogy az osztály létszáma... jelen... hiányzik : név szerint. f./ A hetesek munkája: felelnek a létszámjelentésért, a szünetekben a rendért, a terem tisztaságáért (amennyiben az osztály rendetlenül hagyta el a termet, szólnak az ügyeletes tanárnak ) a termet, letörlik a táblát. 8. Általános kötelezettségek a./ Igen nagy gondot kell fordítani a tisztaságra. A falra, padokra firkálni, írni, karcolni, képet ragasztani nem szabad. A szemetet a szeméttárolóban helyezzük el. A tanórák befejezése után minden csoport köteles a termet tisztán és rendezetten elhagyni. (A székeket az asztalok mellé állítani, a padokból a füzeteket kiszedni stb.) b./ A tantermeket az illetve a tanterem hozzájárulásával kívánatos dekorálni. c./ Az osztályok rendezvényein kívül nem ajánlott az iskolába hozni oktatással kapcsolatban nem dolgokat: kártya, játék, rádió, walkman, discman, mobiltelefon stb.. Ezeket a tanítási óra alatt kikapcsolt állapotban a táskában kell tartani. Az iskolában rágógumi használata nem kívánatos, órák alatt tilos d./ Minden iskolai felszerelést csak szabad használni, a hanyagságból keletkezett kárt azonnal jelenteni becsületbeli ügy, megtéríteni kötelesség. Szaktermekben, tanulókísérleteknél csak tanári utasításra és felügyelet mellett szabad gépet bekapcsolni, vezetéket áram alá helyezni, anyagot használni. A tornateremben is csak tanári felügyelettel használhatók a

7 tornaszerek. Minden tanuló köteles a és balesetvédelmi szabályokat betartani. e./ A fiúk és lányok érzelmi kapcsolatainak formái egymást tartózkodó legyen, nem meg a jó ízlést magatartás. A érzelmek nem igényelnek nyilvánosságot. f./ Az iskola helyiségeiben és udvarán tilos a dohányzás. Az iskola dolgozói a számukra kijelölt helyiségekben dohányozhatnak. g./ A szeszfogyasztás és a drogozás súlyos fegyelmi vétség. h./ Osztálykiránduláson, iskola által szervezett munka esetén az ott kihirdetett szabályok irányadóak, és azok megszegése fegyelmi vétség. i./ A testnevelés óra alatt az hagyott tárgyakért az iskola nem vállal j./ A felmentett tanulóknak a testnevelés órán meg kell jelenni. 9. Ügyvitel a./ Beiratkozás A V. és IX. osztályosok a kijelölt napon júniusban, a X., XI., XII.XIII., XIV. osztály tanulói a tanév napján érvényes bizonyítvánnyal iratkozhatnak be. A IX., XI.évf. szakmás, XIII.évf. technikus, valamint a nappali tagozatos X. évfolyamos hallgatói a kijelölt napon júniusban, a X, XII.szakmás, és nappali tagozatos XI., és XII., XIV. évfolyamos technikus tanulók a tanév hetében érvényes bizonyítvánnyal iratkozhatnak be. Intézményegység) A diákigazolványokat október 31-ig kell érvényesíteni. b./ Hivatalos ügyek intézése: A tanulók hivatalos ügyeiket az igazgatói irodában a 2., 3., és 4. szünetben intézhetik el. A tanítási szünet alatt minden szerdán 9-12 óráig van ügyelet. A tanulók hivatalos ügyeiket az adminisztrációs irodában naponta 12,30-14,45-ig intézhetik el. Intézményegység) c./ Minden személyi adatban történt változást egy héten belül be kell jelenteni az d./ Osztályozó és vizsgára az félévben okt.15-ig, a második félévben febr.15-ig lehet jelentkezni az iskolatitkárnál. f./ Fakultációra május 20-áig jelentkezhetnek a tanulók az g./ Országos tanulmányi versenyekre a XI. és XII. osztályosok jelentkezhetnek az Oktatási Közlönyben meghatározott (szeptember vége) az iskolatitkárnál, és igazgatóhelyettesnél. Egy tanuló három tantárgyból indulhat. A szakiskolások közismereti versenyén a évfolyam tanulói vehetnek részt. 10. Magatartás és szorgalomjegyek megállapítása Magatartás: Példás - aktív a tanítási órákon és a társadalmi munkában, - a közösségért megbízást önként vállal, önzetlen - tisztelettudó tanulótársaival - a házirendet megtartja, mások fegyelemsértését bírálja

8 Tantestületi, vagy igazgatói dicsérete van és emellett semmiféle elmarasztalása és igazolatlan órája nincs. Szorgalma legalább jó. Jó - a közösségi munkában nem de a rábízott feladatokat elvégzi - általában tisztelettudó, csak ritkán feledkezik meg a kultúrált - rendszeretete ellen súlyosabb kifogás nem merül fel - igazolatlan mulasztása legfeljebb 1 óra Of vagy igazgatói dicsérete van; Of figyelmeztetés vagy intés ellenére magatartása általában pozitív. Változó - nem érez a közösség sorsáért, passzív - órán és órán kívül gyakran fegyelmezetlen, tanáraival többször tiszteletlen - szándékosan vét a Házirend ellen - igazolatlan mulasztása 2-5 óra Rossz - összeférhetetlen, hátráltatja a közösség a közvagyont szándékosan rongálja. - Tiszteletlen, goromba és trágár kifejezéseket használ - A Házirendet gyakran és tudatosan megszegi, súlyos fegyelmi vétséget is elkövet - igazgatói vagy tantestületi büntetésben részesült, magatartásban pozitív változás nem - igazolatlan mulasztása 5 óránál több. Szorgalom Példás - rendszeres, kötelességtudó, külön feladatokat vállal - képességeinek teljesítményt mutat, két vagy több tárgyból javított - ha tantestületi vagy igazgatói dicsérete van és ez tanulmányi munkájával is összefügg Jó - teljesítménye, kötelességtudása jó, de nem minden tárgyban kifogástalan. Nem tartja az évek eredményeit - többször figyelmetlenség és eredménytelenség meg nála - ha valamilyen tanulmányi tevékenységért szaktanári dicséretet kapott, és szorgalma általában egyenletes Változó - kötelességmulasztása gyakori az iskola és otthoni feladatok teljesítésében - a tanítási órákon a munka elvégzése gyakran figyelmeztetni kell - képességeihez képest alacsonyabb teljesítményt nyújt, szorul - osztályzatai egyenetlenek és több tárgyból rontott - bukás esetén hármasnál jobb jegyet nem kaphat Hanyag - tanulmányi kötelességét rendszeresen elhanyagolja - a tanulás nem érdekli, segítséget nem vesz igénybe, magatartásán figyelmeztetés ellenére sem változtat - lusta, olykor megtagadja a munkát, rendszeres szorul

9 - képességeihez mérten jóval gyengébb teljesítményt mutat - több tárgyból bukott 12. A TANULÓK JUTALMAZÁSÁNAK ELVEI ÉS FORMÁI 1. A tanulóközösségek vagy egyes tanulók magatartásában, szorgalmában, tanulmányi vagy gyakorlati munkájában elért jó eredményeket jutalmazni lehet. A pedagógusnak kötelessége, hogy dicséretével, elismerésével fokozza a tanulók szorgalmát, 2. A csoportos munkát jutalomkirándulással, színházlátogatással csoportos jutalomban lehet részesíteni. 3. Az egyéni teljesítmények értékelésének formái: a. szaktanári, szakoktatói dicséret, b. igazgatói dicséret, intézményegység- dicséret, c. dicséret. A b-c pontban adott dicséreteket az igazgató a közösség írásban adja át a tanulónak. Az élenjáró, egyéni teljesítmények könyvjutalommal, tárgyjutalommal, bel-és külföldi jutalomüdüléssel is A tanulmányi eredményt elért utolsó éves tanuló, ill. aki közösségi cselekedetével elismerést szerzett az iskola közösségének miniszteri dicséretre javasolható. (Az elismerés módja lehet továbbá az intézményegység által alapított díj is.) 4. Az évfolyam legjobb tanulója, sportolója, a DÖK és kulturális munkát elismerésére a tanévzáró ünnepélyen kerül sor a jelenlétében. Az intézményegység által alapított díj és egyéb kitüntetések átadása az intézménységi napok keretében történik. 5. Az elismerések odaítélését kezdeményezheti: - a tantestület bármely tagja, - a - az igazgató, a diákönkormányzat, - a gazdálkodó szerv - az iskolaszék tagjai- 6. Dicséretek, elismerések bejegyzés3e Az könyvbe: dicséret, könyvjutalom, tárgyjutalom Az osztálynaplóba és a törzslapon valamennyi elismerést be kell jegyezni. intézkedések formái és alkalmazásának elvei 1. Az a tanuló, aki a házirenddel, iskolai munkarenddel kapcsolatos kötelezettségeit szándékosan megszegi, intézkedésben 2. A intézkedés a fegyelmi büntetést nevelési eszköz, alkalmazásakor figyelembe kell venni a tanuló életkori sajátosságait és a terhére rótt kötelességszegés súlyát. 3. A tanulóval szemben a intézkedés hozható: - szóbeli vagy írásbeli figyelmeztetés, - írásbeli figyelmeztetés, - megbízatás visszavonása. 4. intézkedések figyelmeztetést a testület minden tagja adhat, ez történhet szóban és írásban. Az írásbeli figyelmeztetést a tanuló könyvébe be kell írni. 5. A intézkedések és a hozzájuk rendelt következmények:

10 a. Szóbeli figyelmeztetés legfeljebb 3 igazolatlan óra mulasztása esetén b. figyelmeztetés a házirend kisebb be nem tartásáért, ha az igazolatlan órák száma elér a 4-et, ha a tanulmányi munkában rontás lép fel. c. Szaktanári figyelmeztetés a szaktanártól, ha rendbontást okoz az órán; ha durva. trágár szavakat használ; ha közösséget magatartást tanúsít.. d. kaphat: ha az ill. szaktanári figyelmeztetést kiváltó vétkek ha szándékosan kárt okoz másoknak, ha a mulasztott órák száma eléri a 9-et. e. Igazgatói intést kaphat: a házirend többszöri súlyos és vétkes megszegéséért, ha az igazolatlan órák száma eléri a 15-öt. 6. Ha a tanuló iskolai kötelezettségeit vétkesen és súlyosan megszegi, vagy a tanköteles tanuló igazolatlan mulasztása 30 órát meghaladja, ellene fegyelmi eljárást kell kezdeményezni. Az iskolai és na gyakorlati képzés keretében elkövetett kötelességszegésért a fegyelmi eljárást az iskolában kell lefolytatni. A fegyelmi eljárás szabályait jogszabály tartalmazza. Záró rendelkezések Iskolánk házirendje a fenntartó jóváhagyásával lép életbe. Az életbelépés január 3. Elfogadva a tantestület Gimnáziumi Intézményegység Brandt Tiborné diákönkormányzat Szeitz Kata Iskolai intézményegység Tóth József Brandt Zsófia Tekkerné Somogyi Éva Békásí Ferenc diákönkormányzat Nagyági Beáta A házirendet minden tanév szeptembere és decembere között vizsgáljuk felül.

11 Tisztelt Kedves Tanuló! Szíveskedjenek házirendünket elolvasni és tudomásulvételét aláírásukkal igazolni.. tanuló

HÁZIREND. Városligeti Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola

HÁZIREND. Városligeti Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola 2013 HÁZIREND Városligeti Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola 1 TARTALOMJEGYZÉK 1. Preambulum 2. oldal 2. Tanulói jogok, a jogok gyakorlásának eljárási rendje 2. oldal 3. Tanulói kötelezettségek

Részletesebben

H Á Z I R E N D nappali tagozat

H Á Z I R E N D nappali tagozat Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola és Szakiskola OM azonosító: 031229 4027 Debrecen, Vénkert u.2. (52) 413-113, 413-255, fax: (52) 413-113 E-mail: keri@iskola.debrecen.huhonlap:www.keri-debr.sulinet.hu

Részletesebben

A tanuló kötelessége, hogy az iskola tanárainak, valamennyi dolgozójának és tanulótársainak emberi méltóságát és jogait tiszteletben tartsa.

A tanuló kötelessége, hogy az iskola tanárainak, valamennyi dolgozójának és tanulótársainak emberi méltóságát és jogait tiszteletben tartsa. Általános rendelkezések A házirend hatálya a) Területi hatály: A házirend érvényes az iskola teljes területén, illetve az iskola által szervezett és a pedagógiai programban meghatározott iskolán kívüli

Részletesebben

Enesei Általános Iskola Házirend

Enesei Általános Iskola Házirend 1. Bevezetés Az ENESEI ÁLTALÁNOS ISKOLA tanulóitól elvárjuk: A pedagógiai programban kifejtett célkitűzések és értékek elfogadásával végezzék a munkát. Erősítsék az iskola szellemiségét, gazdagítsák hagyományait.

Részletesebben

Újszentmargitai Hunyadi Mátyás Általános Iskola HÁZIREND 2015. Intézmény székhelye, címe: Újszentmargita 4065 Újszentmargita, Hunyadi u.5.

Újszentmargitai Hunyadi Mátyás Általános Iskola HÁZIREND 2015. Intézmény székhelye, címe: Újszentmargita 4065 Újszentmargita, Hunyadi u.5. Újszentmargitai Hunyadi Mátyás Általános Iskola KLIK 080002 OM 031191 4065 Újszentmargita, Hunyadi u. 5. /fax.: 52/214-104 e-mail: hunyadiiskola@gmail.com HÁZIREND 2015 Intézmény székhelye, címe: Újszentmargita

Részletesebben

Martfűi Damjanich János Szakképző Iskola, Gimnázium és Kollégium HÁZIRENDJE 2014.

Martfűi Damjanich János Szakképző Iskola, Gimnázium és Kollégium HÁZIRENDJE 2014. Martfűi Damjanich János Szakképző Iskola, Gimnázium és Kollégium HÁZIRENDJE 2014. Elfogadta az intézmény nevelőtestülete 2014. augusztus 28-án. A Házirend készítésekor véleményezési jogot gyakorolt a szülői

Részletesebben

HÁZIRENDJE. A Kenyeres Elemér Kistérségi Általános Iskola Arany János Tagiskola és Tagóvodák Pusztamagyaród. Készítette: Kozma Andrea igazgató

HÁZIRENDJE. A Kenyeres Elemér Kistérségi Általános Iskola Arany János Tagiskola és Tagóvodák Pusztamagyaród. Készítette: Kozma Andrea igazgató A Kenyeres Elemér Kistérségi Általános Iskola Arany János Tagiskola és Tagóvodák Pusztamagyaród HÁZIRENDJE Készítette: Kozma Andrea igazgató Hatályba lépés időpontja: 2008.szeptember 1. Tartalomjegyzék

Részletesebben

Halászy Károly Általános Iskola HÁZIRENDJE. 1. A Házirend célja és a tanulók viselkedése

Halászy Károly Általános Iskola HÁZIRENDJE. 1. A Házirend célja és a tanulók viselkedése Halászy Károly Általános Iskola HÁZIRENDJE 1. A Házirend célja és a tanulók viselkedése 1) A nevelőtestület által meghatározott Házirend biztosítja az intézmény közösségi életének szervezését, a Pedagógiai

Részletesebben

SZÁRCSA ÁLTALÁNOS ISKOLA

SZÁRCSA ÁLTALÁNOS ISKOLA dolgozni csak pontosan, szépen SZÁRCSA ÁLTALÁNOS ISKOLA JE 2015. 2 BEVEZETŐ... 3 I. AZ ISKOLAI MUNKARENDDEL, AZ ISKOLAI FOGLALKOZÁSOK RENDJÉVEL, AZ ISKOLA HELYISÉGEINEK, ESZKÖZEINEK HASZNÁLATÁVAL, A TANULÓBALESETEK

Részletesebben

H Á Z I R E N D BEVEZETÉS

H Á Z I R E N D BEVEZETÉS H Á Z I R E N D BEVEZETÉS A házirend célja Az iskolai házirendje állapítja meg a Köznevelési törvényben és más jogszabályokban meghatározott tanulói jogok gyakorlásának és - a tanulmányi kötelezettségek

Részletesebben

A BEETHOVEN ÁLTALÁNOS ISKOLA HÁZIRENDJE

A BEETHOVEN ÁLTALÁNOS ISKOLA HÁZIRENDJE A BEETHOVEN ÁLTALÁNOS ISKOLA HÁZIRENDJE 2008. A Beethoven Általános Iskola házirendje Az iskola valamennyi tanulója a beiratkozás napjától; első évfolyamon a beíratást követő tanév első tanítási napjától

Részletesebben

HÁZIREND. Szegedi Szolgáltatási Középiskola és Szakiskola Kossuth Zsuzsanna Tagintézmény (Cím: 6724 Szeged, Kodály tér 1.)

HÁZIREND. Szegedi Szolgáltatási Középiskola és Szakiskola Kossuth Zsuzsanna Tagintézmény (Cím: 6724 Szeged, Kodály tér 1.) HÁZIREND Szegedi Szolgáltatási Középiskola és Szakiskola Kossuth Zsuzsanna Tagintézmény (Cím: 6724 Szeged, Kodály tér 1.) 1. A gyermekek, tanulók jutalmazásának elvei és formái Azt a tanulót aki a tőle

Részletesebben

Szent Mór Katolikus Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola, Gimnázium OM: 027264 HÁZIREND 2013.

Szent Mór Katolikus Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola, Gimnázium OM: 027264 HÁZIREND 2013. Szent Mór Katolikus Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola, Gimnázium OM: 027264 HÁZIREND 2013. 1 1. A házirend szabályainak alapja: 1.1 A 2011. évi CXC. törvény a Nemzeti Köznevelésről 2012. szeptember

Részletesebben

HÁZIREND. DEÁK FERENC KÖZGAZDASÁGI ÉS INFORMATIKAI SZAKKÖZÉPISKOLA 9022 Győr, Bisinger sétány 32. Tel./fax: 96/312-135

HÁZIREND. DEÁK FERENC KÖZGAZDASÁGI ÉS INFORMATIKAI SZAKKÖZÉPISKOLA 9022 Győr, Bisinger sétány 32. Tel./fax: 96/312-135 HÁZIREND DEÁK FERENC KÖZGAZDASÁGI ÉS INFORMATIKAI SZAKKÖZÉPISKOLA 9022 Győr, Bisinger sétány 32. Tel./fax: 96/312-135 A Házirendet a Deák Ferenc Közgazdasági és Informatikai Szakközépiskola nevelőtestülete

Részletesebben

Pókaszepetki Általános Iskola Pakodi 1-4. évfolyamos Tagiskola Pókaszepetki Óvoda Zalaistvándi Óvoda Pakodi Óvoda

Pókaszepetki Általános Iskola Pakodi 1-4. évfolyamos Tagiskola Pókaszepetki Óvoda Zalaistvándi Óvoda Pakodi Óvoda FESTETICS KRISTÓF ÁLTALÁNOS MŰVELŐDÉSI KÖZPONT INTÉZMÉNYEINEK HÁZIRENDJEI Pókaszepetki Általános Iskola Pakodi 1-4. évfolyamos Tagiskola Pókaszepetki Óvoda Zalaistvándi Óvoda Pakodi Óvoda A HÁZIREND JÓVÁHAGYÁSA

Részletesebben

ÁLTALÁNOS ISKOLÁJÁNAK. Készült : Ajak, 2004. december 14. Ajak, 2004.

ÁLTALÁNOS ISKOLÁJÁNAK. Készült : Ajak, 2004. december 14. Ajak, 2004. ÁLTALÁNOS ISKOLÁJÁNAK Készült : Ajak, 2004. december 14. Ajak, 2004. A házirend részei: 0. Bevezető 1. Tanulói jogok 2. Tanulói kötelességek 3. Iskolai munkarend 4. Egyéb rendelkezések 5. Az iskola Etikai

Részletesebben

Kós Károly Szakképző Iskola HÁZIRENDJE

Kós Károly Szakképző Iskola HÁZIRENDJE Kós Károly Szakképző Iskola HÁZIRENDJE 2010. június 28. Tartalomjegyzék I. Bevezető rendelkezések... 3 1. Az intézmény alapadatai... 4 2. Az iskola tanulóközösségei... 5 II. Jogok és kötelességek... 6

Részletesebben

TARTALOMJEGYZÉK I. ÁLTALÁNOS SZABÁLYOK... ... 4 ... ... 12 III. ALAPFOKÚ ISKOLAI MUNKAREND... II. ÓVODAI MUNKAREND... IV. SZAKISKOLAI MUNKAREND...

TARTALOMJEGYZÉK I. ÁLTALÁNOS SZABÁLYOK... ... 4 ... ... 12 III. ALAPFOKÚ ISKOLAI MUNKAREND... II. ÓVODAI MUNKAREND... IV. SZAKISKOLAI MUNKAREND... -1- TARTALOMJEGYZÉK ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK... 3 I. ÁLTALÁNOS SZABÁLYOK...... 4 I.1. A TANULÓK JOGAI... 4 I.2. A TANULÓK KÖTELESSÉGEI... 5 I.3. AZ ISKOLÁNAK ÉS AZ ISKOLA TERÜLETÉHEZ TARTOZÓ HELYISÉGEK

Részletesebben

ISKOLAI HÁZIREND. OM azonosító: 037735. Petőfi Sándor Általános Iskola 2600 Vác, Deákvári főtér 5.

ISKOLAI HÁZIREND. OM azonosító: 037735. Petőfi Sándor Általános Iskola 2600 Vác, Deákvári főtér 5. Petőfi Sándor Általános Iskola 2600 Vác, Deákvári főtér 5. Móra Ferenc tagiskolája Püspökszilágy, Kossuth Lajos u. 13. OM azonosító: 037735 ISKOLAI HÁZIREND Átdolgozva: közoktatási szakértő véleménye alapján

Részletesebben

HÁZIREND. Esterházy Miklós Szakképző Iskola, Speciális Szakiskola és Kollégium 2013.

HÁZIREND. Esterházy Miklós Szakképző Iskola, Speciális Szakiskola és Kollégium 2013. HÁZIREND Esterházy Miklós Szakképző Iskola, Speciális Szakiskola és Kollégium 2013. 1 Tartalom: A.) ISKOLA I. Bevezető 1. Cél, feladat 2. Házirend hatálya 3. Közösségek meghatározása II. Jogok 1. A tanulók

Részletesebben

Szabadszállási. Petőfi Sándor Általános Iskola. Házirendje

Szabadszállási. Petőfi Sándor Általános Iskola. Házirendje Szabadszállási Petőfi Sándor Általános Iskola Házirendje - 2 - I. A HÁZIRENDDEL KAPCSOLATOS ÁLTALÁNOS ALAPELVEK I.1. Bevezető A Szabadszállási Petőfi Sándor Általános Iskola, egységes házirendje állapítja

Részletesebben

Esztergomi Babits Mihály Általános Iskola. 2500 Esztergom, Sugár út 24. Házirend. Készült: 2015. szeptember. igazgató

Esztergomi Babits Mihály Általános Iskola. 2500 Esztergom, Sugár út 24. Házirend. Készült: 2015. szeptember. igazgató Esztergomi Babits Mihály Általános Iskola 2500 Esztergom, Sugár út 24. Házirend Készült: 2015. szeptember. igazgató Tartalomjegyzék 1. A házirend célja...2. 2. A tanulói jogviszony keletkezésének szabályai,

Részletesebben

Fejér Megyei Kossuth Zsuzsanna Általános Iskola, Speciális Szakiskola és Egységes Gyógypedagógiai Intézmény Sárbogárd HÁZIREND 2012.

Fejér Megyei Kossuth Zsuzsanna Általános Iskola, Speciális Szakiskola és Egységes Gyógypedagógiai Intézmény Sárbogárd HÁZIREND 2012. Fejér Megyei Kossuth Zsuzsanna Általános Iskola, Speciális Szakiskola és HÁZIREND 2012 2 Tartalom ELFOGADÁSRA VONATKOZÓ NYILATKOZATOK 4 1 A HÁZIREND CÉLJA 5 2 A TANULÓ KÖTELESSÉGEI 5 3 A TANULÓ JOGAI 5

Részletesebben

SPECIÁLIS SZAKISKOLA GYŐR HÁZIRENDJE

SPECIÁLIS SZAKISKOLA GYŐR HÁZIRENDJE SPECIÁLIS SZAKISKOLA GYŐR HÁZIRENDJE 2013 TARTALOMJEGYZÉK I. A HÁZIREND HATÁLYA... 4 II. JOGOK ÉS KÖTELESSÉGEK... 5 III. AZ ISKOLA NAGYOBB KÖZÖSSÉGEI... 9 IV. A TANULÓK, SZÜLŐK TÁJÉKOZTATÁSA... 9 V. AZ

Részletesebben

Toldi Lakótelepi Általános Iskola és Gimnázium. Kaposvár. OM kód: 033974 ISKOLAI HÁZIREND. 2009. szeptember. Garaminé Szente Éva ig.

Toldi Lakótelepi Általános Iskola és Gimnázium. Kaposvár. OM kód: 033974 ISKOLAI HÁZIREND. 2009. szeptember. Garaminé Szente Éva ig. Toldi Lakótelepi Általános Iskola és Gimnázium Kaposvár OM kód: 033974 ISKOLAI HÁZIREND 2009. szeptember Garaminé Szente Éva ig. A HÁZIREND hatálya A házirend előírásait az iskola minden tanulójának, pedagógusának,

Részletesebben

HÁZIREND. Az iskolai házirendet az iskola tantestülete fogadja el, a diákönkormányzat, a szülői szervezet és az intézményi tanács egyetértésével.

HÁZIREND. Az iskolai házirendet az iskola tantestülete fogadja el, a diákönkormányzat, a szülői szervezet és az intézményi tanács egyetértésével. HÁZIREND Gárdonyi Géza Általános Iskola és Herman Ottó Tagiskolája tanulói jogviszonyra vonatkozó rendelkezéseit tartalmazza a magasabb jogszabályok előírásai alapján. A házirend célja és feladata o A

Részletesebben

Kaposvári Általános Iskola és Gimnázium 7400 Kaposvár, Béke u. 75. Tel.: 82/411-628 www.gyakorlo-kap.sulinet.hu

Kaposvári Általános Iskola és Gimnázium 7400 Kaposvár, Béke u. 75. Tel.: 82/411-628 www.gyakorlo-kap.sulinet.hu HÁZIREND Kaposvári Általános Iskola és Gimnázium 7400 Kaposvár, Béke u. 75. Tel.: 82/411-628 www.gyakorlo-kap.sulinet.hu A Házirend egységes együttműködési szabályzat tanulók, tanárok és szülők számára,

Részletesebben

DEBRECENI CSOKONAI VITÉZ MIHÁLY GIMNÁZIUM

DEBRECENI CSOKONAI VITÉZ MIHÁLY GIMNÁZIUM HÁZIREND DEBRECENI CSOKONAI VITÉZ MIHÁLY GIMNÁZIUM 4032 Debrecen, Békessy Béla u. 12. OM azonosító: 031197 Hatályos: 2015. szeptember 7-től I. Az intézmény adatai; a házirend hatálya, elfogadásának menete

Részletesebben

HÁZIREND. Tartalomjegyzék

HÁZIREND. Tartalomjegyzék HÁZIREND 2015. HÁZIREND Tartalomjegyzék 1. Bevezető rendelkezések ---------------------------------------------------------------------------------- 3. 1.1 Az intézmény adatai --------------------------------------------------------------------------------

Részletesebben

Budapesti Egyetemi Katolikus Gimnázium Házirendje TARTALOM

Budapesti Egyetemi Katolikus Gimnázium Házirendje TARTALOM Hazirend-2011.qxd 2011.05.09. 15:45 Page 1 TARTALOM 1. Preambulum.................................4 1.1. A Házirend területi hatálya.....................4 1.2. A Házirend személyi hatálya....................4

Részletesebben

SÉF VENDÉGLÁTÓIPARI, KERESKEDELMI ÉS IDEGENFORGALMI SZAKKÉPZŐ ISKOLA HÁZIREND. (Az iskolával tanulói jogviszonyban álló tanulókra vonatkozik!

SÉF VENDÉGLÁTÓIPARI, KERESKEDELMI ÉS IDEGENFORGALMI SZAKKÉPZŐ ISKOLA HÁZIREND. (Az iskolával tanulói jogviszonyban álló tanulókra vonatkozik! SÉF VENDÉGLÁTÓIPARI, KERESKEDELMI ÉS IDEGENFORGALMI SZAKKÉPZŐ ISKOLA HÁZIREND (Az iskolával tanulói jogviszonyban álló tanulókra vonatkozik!) 1. Bevezetés 2. Jogok, kötelességek 3. Jutalmazás, értékelés

Részletesebben

HÁZIREND APAGYI ZRÍNYI ILONA ÁLTALÁNOS ISKOLA APAGY, BÉKE U.2. OM: 033559

HÁZIREND APAGYI ZRÍNYI ILONA ÁLTALÁNOS ISKOLA APAGY, BÉKE U.2. OM: 033559 HÁZIREND APAGYI ZRÍNYI ILONA ÁLTALÁNOS ISKOLA APAGY, BÉKE U.2. OM: 033559 TARTALOM 1. Az iskola munkarendje - a tanítási órák, foglalkozások közötti szünetek, valamint a főétkezésre biztosított hosszabb

Részletesebben

Békéscsabai Széchenyi István Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Szakközépiskola és Kollégium H Á Z I R E N D

Békéscsabai Széchenyi István Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Szakközépiskola és Kollégium H Á Z I R E N D 1 Békéscsabai Széchenyi István Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Szakközépiskola és Kollégium H Á Z I R E N D A házirend a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény (Nkt.) figyelembevételével készült.

Részletesebben

Házirend. Nyitott Világ Alapfokú Művészetoktatási Iskola Szeged, Pósz J.u.2.

Házirend. Nyitott Világ Alapfokú Művészetoktatási Iskola Szeged, Pósz J.u.2. Nyitott Világ Alapfokú Művészetoktatási Iskola Szeged, Pósz J.u.2. Házirend Elfogadta a nevelőtestület: 2012.08.31. A fenntartó jóváhagyta. 2012.08.31. A házirend szabályainak alapja: A Közoktatásról szóló

Részletesebben

Tartalomjegyzék. 1.1 A Házirend célja 2. 1.2 A Házirend hatálya 2

Tartalomjegyzék. 1.1 A Házirend célja 2. 1.2 A Házirend hatálya 2 Tartalomjegyzék 1. Bevezető 2 1.1 A célja 2 1.2 A hatálya 2 2. A tanulói kötelességek teljesítése 2 2.1 Minden tanuló kötelessége, hogy: 2 2.2 A tanulók távolmaradása 3 2.3 Fegyelmező intézkedések 4 3.

Részletesebben

PILISSZÁNTÓI SZLOVÁK NEMZETISÉGI ÁLTALÁNOS ISKOLA HÁZIRENDJE. Készítette: Rudas Péter. Hatályba lépés időpontja: 2013. november 18.

PILISSZÁNTÓI SZLOVÁK NEMZETISÉGI ÁLTALÁNOS ISKOLA HÁZIRENDJE. Készítette: Rudas Péter. Hatályba lépés időpontja: 2013. november 18. PILISSZÁNTÓI SZLOVÁK NEMZETISÉGI ÁLTALÁNOS ISKOLA HÁZIRENDJE Készítette: Rudas Péter Hatályba lépés időpontja: 2013. november 18. 1 Házirend Bevezető rendelkezések... 3 Az intézmény adatai... 4 Az iskola

Részletesebben

Művészetek Völgye Általános Iskola Levélcím: 8296 Monostorapáti, Zrínyi u. 1.Tel/Fax: 87/435-045 E-mail: iskola@ mapati.sulinet.hu

Művészetek Völgye Általános Iskola Levélcím: 8296 Monostorapáti, Zrínyi u. 1.Tel/Fax: 87/435-045 E-mail: iskola@ mapati.sulinet.hu Művészetek Völgye Általános Iskola Levélcím: 8296 Monostorapáti, Zrínyi u. 1.Tel/Fax: 87/435-045 E-mail: iskola@ mapati.sulinet.hu OM azonosító: 037116 H Á Z I R E N D mely a Művészetek Völgye Általános

Részletesebben

Belvárosi Általános Iskolai Tagintézmény

Belvárosi Általános Iskolai Tagintézmény DOMBÓVÁRI BELVÁROSI ÁLTALÁNOS ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA Belvárosi Általános Iskolai Tagintézmény 1. A tanulók jogai 1.1. Az intézmény szabadtéri sportlétesítményeit, játszóterét szorgalmi időben szabadon

Részletesebben

H Á Z I R E N D J E M Ó D O S Í T Á S

H Á Z I R E N D J E M Ó D O S Í T Á S Bíborka Alapfokú Művészeti Iskola és Szakiskola OM 201 036 H Á Z I R E N D J E M Ó D O S Í T Á S 2 0 1 3 I. Bevezető A házirend fogalmazza meg a működőképesség feltételeit annak érdekében, hogy a tanulók

Részletesebben

TERPLÁN ZÉNÓ MŐSZAKI ÉS KÖZGAZDASÁGI SZAKKÉPZİ ISKOLA. (5100 Jászberény, Szabadság tér 1.) HÁZIREND 2014.

TERPLÁN ZÉNÓ MŐSZAKI ÉS KÖZGAZDASÁGI SZAKKÉPZİ ISKOLA. (5100 Jászberény, Szabadság tér 1.) HÁZIREND 2014. e-mail:terplan@terplanszki.hu TERPLÁN ZÉNÓ MŐSZAKI ÉS KÖZGAZDASÁGI SZAKKÉPZİ ISKOLA (5100 Jászberény, Szabadság tér 1.) HÁZIREND 2014. Hatályba lépés: 2014. 04.01. Érvényes: visszavonásig Tartalom 1. Bevezetı...4

Részletesebben

MILKY WAY ÁLTALÁNOS ISKOLA HÁZIREND

MILKY WAY ÁLTALÁNOS ISKOLA HÁZIREND MILKY WAY ÁLTALÁNOS ISKOLA HÁZIREND A házirend az intézmény tanulóinak alkotmánya. Rögzíti a jogokat és a kötelességeket, valamint az intézmény munkarendjét. Betartása és betartatása minden tanulónak és

Részletesebben

VILÁG VIRÁGA ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA

VILÁG VIRÁGA ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA VILÁG VIRÁGA ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA HÁZIREND Módosításokkal kiegészített egységes szerkezetben 2013 Tartalom Intézményi adatok... 3 Az iskola telephelyei (és a telephelyen működő művészeti ágak, tanszakok)...

Részletesebben

OM 034993. Grundschule in Gazdagrét. A Házirend tartalomjegyzéke. Készítette: az iskola nevelőtestülete. Hatályba lépés időpontja: 2012. szeptember 1.

OM 034993. Grundschule in Gazdagrét. A Házirend tartalomjegyzéke. Készítette: az iskola nevelőtestülete. Hatályba lépés időpontja: 2012. szeptember 1. OM 034993 GAZDAGRÉT-TÖRÖKUGRATÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA Grundschule in Gazdagrét 1118 BUDAPEST, Törökugrató u. 15. sz. JE Készítette: az iskola nevelőtestülete Hatályba lépés időpontja: 2012. szeptember 1. A

Részletesebben

Bartók Béla Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola 1225 Budapest, Bartók Béla út 6. : 207-5866,

Bartók Béla Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola 1225 Budapest, Bartók Béla út 6. : 207-5866, Bartók Béla Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola 1225 Budapest, Bartók Béla út 6. /fax: 207-5866, :207-5892 e-mail: bartokisk@hawk.hu www.bartokiskola.hu Intézmény neve: Bartók Béla Magyar

Részletesebben

Debreceni Szakképzési Centrum Baross Gábor Középiskolája, Szakiskolája és Kollégiuma. 4030 Debrecen, Budai Ézsaiás utca 8/A.

Debreceni Szakképzési Centrum Baross Gábor Középiskolája, Szakiskolája és Kollégiuma. 4030 Debrecen, Budai Ézsaiás utca 8/A. Debreceni Szakképzési Centrum Baross Gábor Középiskolája, Szakiskolája és Kollégiuma 4030 Debrecen, Budai Ézsaiás utca 8/A. Házirend A.) Nappali tagozat B.) Felnőttoktatási tagozat C.) Kollégium Debrecen

Részletesebben

A TOKAJI KERESKEDELMI ÉS IDEGENFORGALMI SZAKKÖZÉPISKOLA, SZAKISKOLA ÉS KOLLÉGIUM HÁZIRENDJE

A TOKAJI KERESKEDELMI ÉS IDEGENFORGALMI SZAKKÖZÉPISKOLA, SZAKISKOLA ÉS KOLLÉGIUM HÁZIRENDJE A TOKAJI KERESKEDELMI ÉS IDEGENFORGALMI SZAKKÖZÉPISKOLA, SZAKISKOLA ÉS KOLLÉGIUM HÁZIRENDJE A Házirend tartalma 0. Intézmény adatai 1. A tanulói jogok és kötelességek gyakorlásával összefüggő szabályozás

Részletesebben

Jáki Nagy Márton Általános Iskola HÁZIREND

Jáki Nagy Márton Általános Iskola HÁZIREND Jáki Nagy Márton Általános Iskola HÁZIREND HÁZIREND Az Iskola házirendje a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény, a nevelésioktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról

Részletesebben

A NAGYKOVÁCSI ÁLTALÁNOS ISKOLA HÁZIRENDJE

A NAGYKOVÁCSI ÁLTALÁNOS ISKOLA HÁZIRENDJE A NAGYKOVÁCSI ÁLTALÁNOS ISKOLA HÁZIRENDJE Házirend A házirend rögzíti a tanulói jogokat és kötelezettségeket, valamint az iskola munkarendjét. Betartása és betartatása iskolánk minden tanulójának és dolgozójának

Részletesebben

SÁRISÁP ÉS KÖRNYÉKE KÖRZETI ÁLTALÁNOS ISKOLA CSER SIMON TAGISKOLÁJA

SÁRISÁP ÉS KÖRNYÉKE KÖRZETI ÁLTALÁNOS ISKOLA CSER SIMON TAGISKOLÁJA HÁZIREND Mely a SÁRISÁP ÉS KÖRNYÉKE KÖRZETI ÁLTALÁNOS ISKOLA CSER SIMON TAGISKOLÁJA tanulói jogviszonyra vonatkozó rendelkezéseit tartalmazza a magasabb jogszabályok előírásai alapján. 1 1.ÁLTALÁNOS ELVEK

Részletesebben

PETŐFI SÁNDOR ÁLTALÁNOS ISKOLA TÚRKEVE

PETŐFI SÁNDOR ÁLTALÁNOS ISKOLA TÚRKEVE PETŐFI SÁNDOR ÁLTALÁNOS ISKOLA TÚRKEVE HÁZIREND 2013 2 BEVEZETŐ RENDELKEZÉSEK Ez a házirend a 2011. évi CXC. törvény a nemzeti köznevelésről, a nevelési oktatási intézmények működéséről szóló20/2012(viii.31.)

Részletesebben

József Attila Általános Iskola, Egységes Pedagógiai Szakszolgálat Berettyóújfalu 2013.

József Attila Általános Iskola, Egységes Pedagógiai Szakszolgálat Berettyóújfalu 2013. HÁZIREND 2013 József Attila Általános Iskola, Egységes Pedagógiai Szakszolgálat Berettyóújfalu 2013. TARTALOMJEGYZÉK I. A HÁZIRENDDEL KAPCSOLATOS ÁLTALÁNOS ALAPELVEK... 1 1. Bevezető... 1 2. A házirend

Részletesebben

PANNON OKTATÁSI KÖZPONT ÁLTALÁNOS ÉS SZAKKÉPZŐ ISKOLA ALSÓSZENTIVÁNI TAGINTÉZMÉNYÉNEK HÁZIRENDJE. Jóváhagyta: Humán-Pszicho 2002 Kht.

PANNON OKTATÁSI KÖZPONT ÁLTALÁNOS ÉS SZAKKÉPZŐ ISKOLA ALSÓSZENTIVÁNI TAGINTÉZMÉNYÉNEK HÁZIRENDJE. Jóváhagyta: Humán-Pszicho 2002 Kht. Pannon Oktatási Központ Általános és Szakképző Iskola Alsószentiváni Tagintézménye Cím: H-7012 Alsószentiván, Béke út 112. Tel.: 06-25-504-710; Fax: 06-25-504-711 e-mail: iskola@bela-aszentivan.sulinet.hu

Részletesebben

Szemere Bertalan Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium 3529 Miskolc, Ifjúság u. 16-20.

Szemere Bertalan Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium 3529 Miskolc, Ifjúság u. 16-20. Szemere Bertalan Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium 3529 Miskolc, Ifjúság u. 16-20. H Á Z I R E N D Elfogadta: az intézmény nevelőtestülete 2012. december 19-én. Hatályos: 2013. január 1-jétől. A

Részletesebben

HÁZIREND KT BEM JÓZSEF ÁLTALÁNOS ISKOLA HERPAI VILMOS ÁLTALÁNOS ISKOLÁJA FÜLÖPSZÁLLÁS. A házirend célja és feladata. A házirend hatálya

HÁZIREND KT BEM JÓZSEF ÁLTALÁNOS ISKOLA HERPAI VILMOS ÁLTALÁNOS ISKOLÁJA FÜLÖPSZÁLLÁS. A házirend célja és feladata. A házirend hatálya HÁZIREND KT BEM JÓZSEF ÁLTALÁNOS ISKOLA HERPAI VILMOS ÁLTALÁNOS ISKOLÁJA FÜLÖPSZÁLLÁS A házirend célja és feladata 1. A házirend állapítja meg a tanulói jogok és kötelességek gyakorlásával, valamint az

Részletesebben

Az Ybl Miklós Pénzügyi és Számviteli Szakközépiskola HÁZIRE DJE

Az Ybl Miklós Pénzügyi és Számviteli Szakközépiskola HÁZIRE DJE Az Ybl Miklós Pénzügyi és Számviteli Szakközépiskola HÁZIRE DJE I. Általános rész 1. Az Ybl Miklós Pénzügyi és Számviteli Szakközépiskola házirendje az 1993. évi LXXIX. számú, a közoktatásról szóló módosított

Részletesebben

A Kaesz Gyula Faipari Szakközépiskola és Szakiskola Házirendje

A Kaesz Gyula Faipari Szakközépiskola és Szakiskola Házirendje A Kaesz Gyula Faipari Szakközépiskola és Szakiskola Házirendje 1. Bevezetés Minden közösség igényel szabályokat, amelyek a közösség tagjainak cselekedeteit, egymáshoz való viszonyát, kapcsolataik rendjét

Részletesebben

Iskolai rendtartás. Pongrácz Lajos Alapiskola Ifjúsági u. 24., 936 01 Ipolyság

Iskolai rendtartás. Pongrácz Lajos Alapiskola Ifjúsági u. 24., 936 01 Ipolyság Pongrácz Lajos Alapiskola Ifjúsági u. 24., 936 01 Ipolyság Iskolai rendtartás (Kivonat a tanulók részére a pedagógiai tanács által 2015. augusztus 26-án elfogadott Školský poriadok c. dokumentumból) Mgr.

Részletesebben

I. A KEMPELEN FARKAS GIMNÁZIUM HÁZIRENDJE

I. A KEMPELEN FARKAS GIMNÁZIUM HÁZIRENDJE I. A KEMPELEN FARKAS GIMNÁZIUM HÁZIRENDJE I. Bevezető (1223 Budapest, Közgazdász u. 9-11. OM azonosító: 035257) A Kempelen Farkas Gimnázium ötödik osztályába azok a tanulók nyerhetnek felvételt, akik elvégezték

Részletesebben

Házirend. Innovációs Szakképző, Továbbképző Iskola Központ és Gimnázium ISZTI

Házirend. Innovációs Szakképző, Továbbképző Iskola Központ és Gimnázium ISZTI 2015 Házirend Innovációs Szakképző, Továbbképző Iskola Központ és Gimnázium ISZTI OM azonosító: 100534 1153 Budapest, Bocskai u. 70 Hatályos: 2015. szeptember 1. TARTALOM 1. BEVEZETÉS... 4 1.1. Adatok...

Részletesebben

Házirend a Patakyban

Házirend a Patakyban - 1 - Házirend a Patakyban A házirend a tanulóifjúság életét, az iskola minden napi munkáját szabályozó dokumentum, melynek összeállítása az alábbi jogszabályokon alapul, közoktatásról szóló 1993. évi

Részletesebben

HÁZIRENDJE BLASKOVITS OSZKÁR ÁLTALÁNOS ISKOLA. Készítette: A Blaskovits Oszkár Általános Iskola tantestülete.

HÁZIRENDJE BLASKOVITS OSZKÁR ÁLTALÁNOS ISKOLA. Készítette: A Blaskovits Oszkár Általános Iskola tantestülete. BLASKOVITS OSZKÁR ÁLTALÁNOS ISKOLA HÁZIRENDJE Készítette: A Blaskovits Oszkár Általános Iskola tantestülete. Hatályba lépés időpontja: 2009. szeptember Felülvizsgálva: 2011. szeptember Hatálybalépés időpontja:

Részletesebben

Házirend. Általános Iskola Olasz

Házirend. Általános Iskola Olasz Házirend Általános Iskola Olasz 2013 Tartalomjegyzék 1., A házirend kiterjedése 2., Az iskolai házirend tartalma 3., A térítési díjra vonatkozó rendelkezések 4., A gyermek, a tanuló távolmaradásának engedélyezési

Részletesebben

A Debreceni Dózsa György Általános Iskola házirendje. OM azonosító: 031073

A Debreceni Dózsa György Általános Iskola házirendje. OM azonosító: 031073 A Debreceni Dózsa György Általános Iskola házirendje OM azonosító: 031073 KLIK szervezeti egységkód: 082018 Tartalomjegyzék 1 A HÁZIRENDDEL KAPCSOLATOS ÁLTALÁNOS ALAPELVEK... 3 1.1 Bevezetés... 3 1.1.1

Részletesebben

TARTALOMJEGYZÉK. Házirend 2013

TARTALOMJEGYZÉK. Házirend 2013 HÁZIREND 2013 TARTALOMJEGYZÉK 1. A Kőkúti Általános Iskola házirendjének célja, feladatai:... 3 2. A házirend hatálya, elfogadása, nyilvánossága:... 3 2.1. Hatálya:... 3 2.2. Elfogadása... 3 2.3. Nyilvánossága:...

Részletesebben

VÁCI szakképzési centrum I. GÉZA KIRÁLY KÖZGAZDASÁGI SZAKKÖZÉPISKOLÁJA. 2600 Vác, Géza király tér 8. OM azonosító: 203065 HÁZIREND

VÁCI szakképzési centrum I. GÉZA KIRÁLY KÖZGAZDASÁGI SZAKKÖZÉPISKOLÁJA. 2600 Vác, Géza király tér 8. OM azonosító: 203065 HÁZIREND VÁCI szakképzési centrum I. GÉZA KIRÁLY KÖZGAZDASÁGI SZAKKÖZÉPISKOLÁJA 2600 Vác, Géza király tér 8. OM azonosító: 203065 HÁZIREND 2015 TARTALOMJEGYZÉK A HÁZIREND ÁLTALÁNOS ALAPELVEI... 1 1. A TANULÓK JOGAI

Részletesebben

HÁZIREND. Soproni Idegenforgalmi, Kereskedelmi, Vendéglátó Szakképző Iskola és Kollégium 9400 Sopron, Ferenczy János u. 1-3.

HÁZIREND. Soproni Idegenforgalmi, Kereskedelmi, Vendéglátó Szakképző Iskola és Kollégium 9400 Sopron, Ferenczy János u. 1-3. 2013 HÁZIREND Soproni Idegenforgalmi, Kereskedelmi, Vendéglátó Szakképző Iskola és Kollégium 9400 Sopron, Ferenczy János u. 1-3. 2 I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK... 4 1. Bevezető rendelkezések... 4 2. Iskolánk

Részletesebben

H Á Z I R E N D. 5. A tanulók jogai

H Á Z I R E N D. 5. A tanulók jogai H Á Z I R E N D 1. A házirend az iskola diákjainak alkotmánya. Rögzíti a jogokat és a kötelességeket, valamint az iskola munkarendjét. Betartása és betartatása az iskola minden tanulójának és dolgozójának

Részletesebben

HŐGYÉSZI HEGYHÁT ÁLTALÁNOS ISKOLA, GIMNÁZIUM, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA

HŐGYÉSZI HEGYHÁT ÁLTALÁNOS ISKOLA, GIMNÁZIUM, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA HŐGYÉSZI HEGYHÁT ÁLTALÁNOS ISKOLA, GIMNÁZIUM, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA ÉS KOLLÉGIUM HÁZIRENDJE I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1. A házirend az iskola belső életét szabályozza. Hatályos az iskola teljes területén,

Részletesebben

Dunaferr Szakközép- és Szakiskola Házirend - 2012/2013 tanév H Á Z I R E N D

Dunaferr Szakközép- és Szakiskola Házirend - 2012/2013 tanév H Á Z I R E N D H Á Z I R E N D I. Készült a DUNAFERR Szakközép és Szakiskolában Dunaújváros Vasmű tér 1-2. OM: 030213 Hatálybalépés ideje: 2012. év szeptember 1. A Házirend hatálya A Házirend területi hatálya az iskolai

Részletesebben

Kisfaludy Sándor Gimnázium, Kollégium és Alapfokú Művészeti Iskola

Kisfaludy Sándor Gimnázium, Kollégium és Alapfokú Művészeti Iskola Kisfaludy Sándor Gimnázium, Kollégium és Alapfokú Művészeti Iskola 8330 Sümeg, Mártírok útja 1-3. Telefon: 87/550-010; 87/550-012 Fax: 87/550-010 E-mail: titkarsag@kisfaludy.hu Honlap: www.kisfaludy.hu

Részletesebben

CentenáriumiÁltalánosIskolaésSzakiskola CENTENÁRIUMI ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS SZAKISKOLA. (1165 Budapest, Sasvár utca 101.) HÁZIREND

CentenáriumiÁltalánosIskolaésSzakiskola CENTENÁRIUMI ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS SZAKISKOLA. (1165 Budapest, Sasvár utca 101.) HÁZIREND CENTENÁRIUMI ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS SZAKISKOLA (1165 Budapest, Sasvár utca 101.) HÁZIREND Budapest, 2005. február 23. --------------------------------------- igazgató 2005.02.23. HÁZIREND A Centenáriumi Általános

Részletesebben

HÁZIREND. Táltos Tehetséggondozó Általános Iskola, Gimnázium, Szakképző Iskola, Óvoda és Alapfokú Művészeti Iskola 1 / 25

HÁZIREND. Táltos Tehetséggondozó Általános Iskola, Gimnázium, Szakképző Iskola, Óvoda és Alapfokú Művészeti Iskola 1 / 25 HÁZIREND Táltos Tehetséggondozó Általános Iskola, Gimnázium, Szakképző Iskola, Óvoda és Alapfokú Művészeti Iskola 1 / 25 Tartalom 1. BEVEZETÉS... 4 1.1. A Házirend célja, feladata... 4 1.2. A Házirend

Részletesebben

NYME ÖVEGES KÁLMÁN GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA HÁZIREND

NYME ÖVEGES KÁLMÁN GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA HÁZIREND NYME ÖVEGES KÁLMÁN GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA HÁZIREND 2013 Kedves Gyakorlós Diákunk! A Nyugat-magyarországi Egyetem Öveges Kálmán Gyakorló Általános Iskola diákjaként a gyakorlóiskola házirendjét olvashatod.

Részletesebben

RÉSZEI AZ ISKOLA HÁZIRENDJE A TANMŰHELYEK HÁZIRENDJE A KOLLÉGIUM HÁZIRENDJE

RÉSZEI AZ ISKOLA HÁZIRENDJE A TANMŰHELYEK HÁZIRENDJE A KOLLÉGIUM HÁZIRENDJE Szemere Bertalan Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium 3529 Miskolc, Ifjúság út 16-20. 3. sz. melléklet HÁZIREND RÉSZEI AZ ISKOLA HÁZIRENDJE A TANMŰHELYEK HÁZIRENDJE A KOLLÉGIUM HÁZIRENDJE Hatályba

Részletesebben

HÁZIREND. Intézmény neve: Pusztadobosi Általános Iskola Székhelye: 4565 Pusztadobos, Petőfi u. 48. Hatályba lépés időpontja: 2015. április 16.

HÁZIREND. Intézmény neve: Pusztadobosi Általános Iskola Székhelye: 4565 Pusztadobos, Petőfi u. 48. Hatályba lépés időpontja: 2015. április 16. HÁZIREND Intézmény neve: Pusztadobosi Általános Iskola Székhelye: 4565 Pusztadobos, Petőfi u. 48. Hatályba lépés időpontja: 2015. április 16. Tartalomjegyzék Általános rendelkezések... 3 A házirend célja

Részletesebben

A SZERENCSI SZC KERESKEDELMI ÉS IDEGENFORGALMI SZAKKÖZÉPISKOLÁJÁNAK, SZAKISKOLÁJÁNAK ÉS KOLLÉGIUMÁNAK HÁZIRENDJE

A SZERENCSI SZC KERESKEDELMI ÉS IDEGENFORGALMI SZAKKÖZÉPISKOLÁJÁNAK, SZAKISKOLÁJÁNAK ÉS KOLLÉGIUMÁNAK HÁZIRENDJE A SZERENCSI SZC KERESKEDELMI ÉS IDEGENFORGALMI SZAKKÖZÉPISKOLÁJÁNAK, SZAKISKOLÁJÁNAK ÉS KOLLÉGIUMÁNAK HÁZIRENDJE A Házirend tartalma 1. Intézmény adatai 2. A tanulói jogok és kötelességek gyakorlásával

Részletesebben

Békéscsabai Andrássy Gyula. Gimnázium és Kollégium

Békéscsabai Andrássy Gyula. Gimnázium és Kollégium Békéscsabai Andrássy Gyula Házirend 2013 Békéscsabai Andrássy Gyula 1 HÁZIREND Békéscsabai Andrássy Gyula Gimnázium és Kollégium Gimnáziumi Házirend 2013 Békéscsabai Andrássy Gyula 2 HÁZIREND A Békéscsabai

Részletesebben

A Weöres Sándor Általános Iskola HÁZIRENDJE

A Weöres Sándor Általános Iskola HÁZIRENDJE Bevezetés: 1. oldal HÁZIREND Az iskola neve: Weöres Sándor Általános Iskola Címe: 8500 Pápa, Teleki u.2. Telefon: Igazgató: 89/510-560 Gondnoki+fax: 89/510-561 Gondnoki: 89/510-562 Felsıs tanári: 89/510-563

Részletesebben

Göllesz Viktor Speciális Szakiskola, Általános Iskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény 4400 NYÍREGYHÁZA Báthory út 30.

Göllesz Viktor Speciális Szakiskola, Általános Iskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény 4400 NYÍREGYHÁZA Báthory út 30. Göllesz Viktor Speciális Szakiskola, Általános Iskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény 4400 NYÍREGYHÁZA Báthory út 30. HÁZIREND OM azonosító 038396 2011. Tartalomjegyzék: A házirend elfogadás

Részletesebben

Az iskola célja, hogy kulcsot adjon a tudáshoz. A házirend célja, hogy kulcsot adjon a tanulói jogok

Az iskola célja, hogy kulcsot adjon a tudáshoz. A házirend célja, hogy kulcsot adjon a tanulói jogok 2014. Az iskola célja, hogy kulcsot adjon a tudáshoz. A házirend célja, hogy kulcsot adjon a tanulói jogok gyakorlásához és a kötelezettségek teljesítéséhez. A fegyelem és a rend az iskolában sem önmagáért

Részletesebben

Győri Móra Ferenc Általános Iskola és Szakközépiskola Ikt.szám: 604/2015 1

Győri Móra Ferenc Általános Iskola és Szakközépiskola Ikt.szám: 604/2015 1 Győri Móra Ferenc Általános Iskola és Szakközépiskola Ikt.szám: 604/2015 1 Győri Móra Ferenc Általános Iskola és Szakközépiskola Házirend Győri Móra Ferenc Általános Iskola és Szakközépiskola Ikt.szám:

Részletesebben

I. A házirend célja és feladata

I. A házirend célja és feladata HÁZIREND,mely a Szigetszentmártoni Általános Iskola tanulói jogviszonyra vonatkozó rendelkezéseit tartalmazza a magasabb jogszabályok előírásai alapján. TARTALOM I. Házirend célja és feladata II. Bevezető

Részletesebben

A tanuló jogviszonya. A tanuló kötelességei. A tanuló jogai

A tanuló jogviszonya. A tanuló kötelességei. A tanuló jogai A tanuló jogviszonya A tanulói jogviszony kezdete a beiratkozás napja. Az osztályba sorolás rendjét az igazgatóhelyettes terjeszti elő, az intézmény vezetője hagyja jóvá. A tanuló felvételéről az igazgató

Részletesebben

HÁZIREND A székesfehérvári Tóparti Gimnázium és Művészeti Szakközépiskola házirendjének célja, hogy helyi gyakorlati, módszerbeli, eljárási és technikai szabályokkal szolgálja a köznevelésről szóló 2011.

Részletesebben

1135 Csata u. 20. Házirend. Budapest XIII. Kerületi Csata Utcai Általános Iskola 2013.10.

1135 Csata u. 20. Házirend. Budapest XIII. Kerületi Csata Utcai Általános Iskola 2013.10. 1135 Csata u. 20. Házirend Budapest XIII. Kerületi Csata Utcai Általános Iskola 2013.10. TARTALOMJEGYZÉK I. A HÁZIREND CÉLJA ÉS FELADATA... 4 II. A HÁZIREND NYILVÁNOSSÁGA... 4 A TANULÓK ÉS A SZÜLŐK TÁJÉKOZTATÁSA...

Részletesebben

Hartai Ráday Pál Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Hartauer Pál Ráday Grund -und Musikschule. Házirend. Ráday Pál Általános Iskola

Hartai Ráday Pál Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Hartauer Pál Ráday Grund -und Musikschule. Házirend. Ráday Pál Általános Iskola Házirend Ráday Pál Általános Iskola Az intézmény neve: Hartai Ráday Pál Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola OM azonosító: 027861 Az intézmény székhelye: 6326 Harta, Bajcsy-Zs.u.4. Tel./ Fax:

Részletesebben

TERÉZVÁROSI MAGYAR ANGOL, MAGYAR NÉMET KÉT TANNYELVŰ ÁLTALÁNOS ISKOLA HÁZIREND

TERÉZVÁROSI MAGYAR ANGOL, MAGYAR NÉMET KÉT TANNYELVŰ ÁLTALÁNOS ISKOLA HÁZIREND TERÉZVÁROSI MAGYAR ANGOL, MAGYAR NÉMET KÉT TANNYELVŰ ÁLTALÁNOS ISKOLA HÁZIREND 2015 TARTALOM Preambulum... 2 I. Általános rendelkezések... 2 II. A tanuló kötelességei... 2 III. A hetes kötelességei...

Részletesebben

Iskolai házirend 2011 2012

Iskolai házirend 2011 2012 Iskolai házirend 2011 2012 BEVEZETÉS A házirend megalkotása során alkalmazott jogszabályok és intézményi dokumentumok: a) a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény, b) a nevelési-oktatási intézmények

Részletesebben

Tomori Pál Tagiskola 1131 Budapest, Tomori utca 2. OM: 035022. Házirend 2013.

Tomori Pál Tagiskola 1131 Budapest, Tomori utca 2. OM: 035022. Házirend 2013. Tomori Pál Tagiskola 1131 Budapest, Tomori utca 2. OM: 035022 Házirend 2 Tartalomjegyzék Bevezető 4 1. A tanuló távolmaradásának, mulasztásának, késésének igazolására vonatkozó rendelkezések 4 1.1. A távolmaradás

Részletesebben

Sylvester János Református Gimnázium, Szakközépiskola és Szakképző Intézmény

Sylvester János Református Gimnázium, Szakközépiskola és Szakképző Intézmény 1 Sylvester János Református Gimnázium, Szakközépiskola és Szakképző Intézmény 1149 Budapest, Pillangó park 3-5. / Fax: 1/363 2612 E-mail: sylvester@sylvester.hu OM azonosító: 101138 HÁZIREND 2 I. Ez a

Részletesebben

MARCALVÁROSI ARANY JÁNOS ANGOL-NÉMET KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ ÁLTALÁNOS ISKOLA. OM azonosító: 030523 HÁZIRENDJE

MARCALVÁROSI ARANY JÁNOS ANGOL-NÉMET KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ ÁLTALÁNOS ISKOLA. OM azonosító: 030523 HÁZIRENDJE MARCALVÁROSI ARANY JÁNOS ANGOL-NÉMET KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ ÁLTALÁNOS ISKOLA OM azonosító: 030523 HÁZIRENDJE Készült: 2013. május 15. Hatályba lépés időpontja: 2013. szeptember 1. Következő felülvizsgálat:

Részletesebben

A házirend elkészítését szabályozó törvények, rendeletek és dokumentumok

A házirend elkészítését szabályozó törvények, rendeletek és dokumentumok Tartalomjegyzék Az intézmény adatai...... 2 Hatálybalépés 2 A házirend elkészítését szabályozó törvények, rendeletek és dokumentumok 2 1. BEVEZETŐ 3 2. A TANULÓI JOGOK ÉS KÖTELESSÉGEK GYAKORLÁSÁVAL KAPCSOLATOS

Részletesebben

5000 Szolnok, Templom út 6. Tel.: 56/511-050, fax.: 56/511-055, e-mail: belvarosi.iskola@upcmail.hu. OM azonosító: 035878

5000 Szolnok, Templom út 6. Tel.: 56/511-050, fax.: 56/511-055, e-mail: belvarosi.iskola@upcmail.hu. OM azonosító: 035878 5000 Szolnok, Templom út 6. Tel.: 56/511-050, fax.: 56/511-055, e-mail: belvarosi.iskola@upcmail.hu OM azonosító: 035878 a Szegő Gábor Általános Iskola HÁZIRENDJE Módosításokkal együtt hatályba lép: 2015.

Részletesebben

H Á Z I R E N D. Ságújfalu Körzeti Általános és Alapfokú Művészeti Iskola és Napközi Otthonos Óvoda

H Á Z I R E N D. Ságújfalu Körzeti Általános és Alapfokú Művészeti Iskola és Napközi Otthonos Óvoda H Á Z I R E N D Ságújfalu Körzeti Általános és Alapfokú Művészeti Iskola és Napközi Otthonos Óvoda 2008 Tartalomjegyzék 1. Bevezető rendelkezések...3 1.1 Az intézmény adatai...3 1.2 Személyi hatálya...3

Részletesebben

FELSŐTÁRKÁNYI ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA HÁZIREND

FELSŐTÁRKÁNYI ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA HÁZIREND FELSŐTÁRKÁNYI ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA HÁZIREND 2014 Tartalom 1. Bevezető rendelkezések... 3 2. Az Intézmény adatai... 3 3.Az iskola diákjainak jogai és kötelességei, tankötelezettség...

Részletesebben

HÁZIREND. Iregszemcsei Deák Ferenc Általános Iskola 2014.06.01.

HÁZIREND. Iregszemcsei Deák Ferenc Általános Iskola 2014.06.01. 2014 HÁZIREND Iregszemcsei Deák Ferenc Általános Iskola 0 2014.06.01. Tartalomjegyzék Bevezető... 2 1. Intézménybe való beiratkozás... 3 2. A tanítás és az iskola rendje... 3 2.1. Iskolába érkezés:...

Részletesebben

HÁZIREND. Szemere Bertalan Általános Iskola és Gimnázium. Budapest, 2006.június.1. A házirend tartalma

HÁZIREND. Szemere Bertalan Általános Iskola és Gimnázium. Budapest, 2006.június.1. A házirend tartalma A házirend tartalma HÁZIREND Szemere Bertalan Általános Iskola és Gimnázium Budapest, 2006.június.1. Bevezetés 3. 1. Általános rendelkezések 4. 1.1. Házirend feladata 1.2. A tanuló jogviszonya 2. A tanu1ói

Részletesebben

Szegedi Tudományegyetem Vántus István Gyakorló Zeneművészeti Szakközépiskola Házirend Tartalom:

Szegedi Tudományegyetem Vántus István Gyakorló Zeneművészeti Szakközépiskola Házirend Tartalom: HÁZIREND Szegedi Tudományegyetem Vántus István Gyakorló Zeneművészeti Szakközépiskola Szeged 2009. Tartalom: A tanulói jogviszony keletkezésének szabályai, eljárási rendje....3 Felvétel, átvétel feltételei,

Részletesebben

A VASZARY JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA HÁZIRENDJE 2013.

A VASZARY JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA HÁZIRENDJE 2013. A VASZARY JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA HÁZIRENDJE 2013. 2 A TATAI VASZARY JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA H Á Z I R E N D J E Tartalom 1. Bevezetés... 4 2. A tanulói jogviszony keletkezésének szabályai... 4 2.1. A tanulói

Részletesebben

A SZENT LÁSZLÓ ÁLTALÁNOS MŰVELŐDÉSI KÖZPONT KÖZÉPISKOLÁJÁNAK HÁZIRENDJE

A SZENT LÁSZLÓ ÁLTALÁNOS MŰVELŐDÉSI KÖZPONT KÖZÉPISKOLÁJÁNAK HÁZIRENDJE A SZENT LÁSZLÓ ÁLTALÁNOS MŰVELŐDÉSI KÖZPONT KÖZÉPISKOLÁJÁNAK HÁZIRENDJE Tartalomjegyzék: 1. A házirend célja, feladata, hatálya, elfogadásának szabályai 1. oldal 2. Az egyes tanulói jogok gyakorlása 2.

Részletesebben