A HAZAI ADOTTSÁGOKRA ALAPOZOTT VERSENYKÉPES JUH- ÉS KECSKETENYÉSZTÉSSEL KAPCSOLATOS VIZSGÁLATOK

Átírás

1 MTA DOKTORI ÉRTEKEZÉS Dr. Póti Péter A HAZAI ADOTTSÁGOKRA ALAPOZOTT VERSENYKÉPES JUH- ÉS KECSKETENYÉSZTÉSSEL KAPCSOLATOS VIZSGÁLATOK

2 ARRÓL, AMI EGYKOR MEGVOLT, DE ELENYÉSZETT Őseink mind a juhtartást/tenyésztést, mind a juhok adta termékeket nagyra értékelték, megbecsülték. Szó sem lehet arról, hogy a népből bárki, bármikor juhásznak állhatott, őrzőjegondozója lehetett volna a nyájnak. A juhászat szakértelmet kívánt, nemcsak az állattal, hanem gyapjúval, tejjel való foglalatosság is volt. A juhásznak ismernie kellett a legelő füvét, melyiket szereti a juh, és melyiket hagyja legeletlenül. A juh gyógyításakor is felhasználta növénytani tudását. A juhászok rendjének akkor is bizonyára megvoltak a rangjai, foglalatosságai. A honfoglalók vezető nemzetségei nagycsaládos rendben éltek. A juhokkal, állatokkal való törődés szinte megszabta a nagycsalád mindennapját. László Gyula (1986) 2

3 TARTALOMJEGYZÉK 1. BEVEZETÉS ÉS CÉLKITŰZÉS Bevezetés Célkitűzés 7 2. VIZSGÁLATOK ANYAJUHOK ANYAI TULAJDONSÁGAIT (BÁRÁNYNEVELŐ KÉPESSÉGET, SZAPORASÁGOT) BEFOLYÁSOLÓ TÉNYEZŐK VIZSGÁLATA Bevezetés és irodalmi áttekintés Célkitűzés Anyag és módszer Fajtatiszta magyar merinó és magyar merinó keresztezett (lacaune, cigája) anyajuhok szaporasági mutatóinak értékelése Fajtatiszta magyar merinó és magyar merinó keresztezett (magyar merinó x merinó landschaf F 1 ) anyajuhok szaporasági mutatóinak értékelése A tenyésztésbe vételi idő és a sűrített elletés hatása az anyajuhok életteljesítményére A legeltetési módok hatása az anyajuhok kondíciójára és szaporulati mutatóira A legelőhasználat és az anyajuhhasználat kapcsolata Eredmények és értékelésük Fajtatiszta magyar merinó és magyar merinó keresztezett (lacaune, cigája) anyajuhok szaporasági mutatóinak értékelése Fajtatiszta magyar merinó és magyar merinó keresztezett (magyar merinó x merinó landschaf F 1 ) anyajuhok szaporasági mutatóinak értékelése A tenyésztésbe vételi idő és a sűrített elletés hatása az anyajuhok életteljesítményére A legeltetési módok hatása az anyajuhok kondíciójára és szaporulati mutatóira A legelőhasználat és az anyajuhhasználat kapcsolata Következtetések BÁRÁNYOK HÍZÉKONYSÁGÁT, FEJLŐDÉSÉT, VÁGÓÉRTÉKÉT ÉS HÚSMINŐSÉGÉT BEFOLYÁSOLÓ TÉNYEZŐK ÉS MÓDSZEREK VIZSGÁLATA Bevezetés és irodalmi áttekintés Célkitűzés Anyag és módszer Különböző genotípusú bárányok hízékonyság vizsgálata Fajtatiszta bárányok hízékonysági és vágási tulajdonságainak értékelése (magyar merinó, német húsmerinó, német feketefejű, suffolk, ile de france) Keresztezett F 1 bárányok hízékonysági és vágási tulajdonságainak vizsgálata (magyar merinó, magyar merinó x ile de france F 1, magyar merinó x suffolk F 1 ) Vérmérséklet és a hizlalási tulajdonságok összefüggés vizsgálata Német húsmerinó bárányok választáskori vérmérsékletének hatása néhány hizlalási tulajdonságra Német húsmerinó bárányok vérmérsékletének értékelése és kapcsolata hizlalási tulajdonságokkal Lenmagetetés hatása a bárányhús zsírsav összetételére Testméretek és a vágott testek értékelése Különböző genotípusú juhok testméretének értékelése Vágott testek objektív bírálati lehetőségének vizsgálata Ultrahangmérés alkalmazási lehetősége a bárányok minősítésében 60 3

4 Eredmények és értékelésük Különböző genotípusú bárányok hízékonyság vizsgálata Fajtatiszta bárányok hízékonysági és vágási tulajdonságainak értékelése Magyar merinó, német húsmerinó, német feketefejű bárányok hízékonysági és vágási tulajdonságainak vizsgálata Magyar merinó, ile de france és suffolk bárányok hízékonysági és vágási tulajdonságainak vizsgálata Keresztezett F 1 bárányok hízékonysági és vágási tulajdonságainak vizsgálata (magyar merinó, magyar merinó x ile de france F 1, magyar merinó x suffolk F 1 ) Vérmérséklet és hízlalási tulajdonságok összefüggés vizsgálata Német húsmerinó bárányok választáskori vérmérsékletének hatása néhány hizlalási tulajdonságra Német húsmerinó bárányok vérmérsékletének értékelése és kapcsolata hizlalási tulajdonságokkal Lenmagetetés hatása a bárányhús zsírsavösszetételére Testméretek és a vágott testek értékelése Különböző genotípusú juhok testméretének értékelése Vágott testek objektív bírálati lehetőségének vizsgálata Ultrahangmérés alkalmazási lehetősége a bárányok minősítésében Következtetések TEJTERMELŐ KÉPESSÉGGEL KAPCSOLATOS VIZSGÁLATOK Anyajuhok tejtermelő képességének vizsgálata Bevezetés és irodalmi áttekintés Célkitűzés Anyag és módszer A legelőfű táplálóanyag tartalom változásának jelentősége az anyajuhok tejtermelésére A vérmérséklet hatása lacaune anyajuhok tejtermelésére Eredmények és értékelésük A legelőfű táplálóanyag tartalom változásának jelentősége az anyajuhok tejtermelésére A vérmérséklet hatása lacaune anyajuhok tejtermelésére Következtetések Anyakecskék tejtermelő képességének vizsgálata Bevezetés és irodalmi áttekintés Célkitűzés Anyag és módszer A magyar parlagi kecske tejtermelésének értékelése és az ezt befolyásoló tulajdonságok vizsgálata A magyar parlagi kecske tejtermelési tulajdonságainak értékelése Digitális képek alkalmazása a kecske tőgybimbók morfológiai 125tulajdonságainak megállapításához A laktáció szakaszának és az ellés típusának hatása a magyar parlagi kecske néhány tőgybimbó morfológiai és termelési tulajdonságára, A tőgybimbó alakja és a kecsketej néhány minőségi tulajdonságának kapcsolata A takarmányozás hatása a kecsketej zsírsavösszetételére (biológiai értékére) Algaetetés hatása a kecsketej zsírsavösszetételére Legeltetés hatása a kecsketej és sajt zsírsavösszetételére 128 4

5 Eredmények és értékelésük A magyar parlagi kecske tejtermelésének értékelése és az ezt befolyásoló tulajdonságok vizsgálata A magyar parlagi kecske tejtermelési tulajdonságainak értékelése Digitális képek alkalmazása a kecske tőgybimbók morfológiai tulajdonságainak megállapításához A laktáció szakaszainak és az ellés típusának hatása a magyar parlagi kecske néhány tőgybimbó morfológiai és termelési tulajdonságára A tőgybimbó alakja és a kecsketej néhány minőségi tulajdonságának kapcsolata A takarmányozás hatása a kecsketej zsírsavösszetételére (biológiai értékére) Algaetetés hatása a kecsketej zsírsavösszetételére Legeltetés hatása a kecsketej és sajt zsírsavösszetételére Következtetések LEGELTETÉSSEL KAPCSOLATOS VIZSGÁLATOK Bevezetés és irodalmi áttekintés Célkitűzés Anyag és módszer A legeltetési módok hatása a gyepterületek terméshozamára és állateltartó képességére Kúszólucernával és magyar rozsnokkal kapcsolatos vizsgálatok Kiegészítő legelőkkel (olajretek, mustár) kapcsolatos vizsgálatok Legelők nehézfém szennyezettségének hatása az állati termékekre Eredmények és értékelésük A legeltetési módok hatása a gyepterületek terméshozamára és állateltartó képességére Kúszólucernával és magyar rozsnokkal kapcsolatos vizsgálatok Kiegészítő legelőkkel (olajretek, mustár) kapcsolatos vizsgálatok Legelők nehézfém szennyezettségének hatása az állati termékekre KÖVETKEZTETÉSEK ÚJ TUDOMÁNYOS EREDMÉNYEK ÖSSZEFOGLALÁS IRODALOMJEGYZÉK KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS 230 5

6 1. BEVEZETÉS 1.1.BEVEZETÉS ÉS CÉLKITŰZÉS A hazai juh- és kecsketenyésztés csak akkor lehet sikeres, ha a fejlesztések a hazai adottságok és lehetőségek figyelembevételével fajtákra (nem fajokra!) alapozottan, teljes körű technológiák kialakításával együtt történnek, összefüggésben az aktuális piac (lokális, hazai, és célzott külföldi) igényeivel. A hazai juh- és kecsketenyésztés jelenlegi sikertelenségének az egyik oka az, hogy az állattenyésztés feladatát (fogalmát) szűken értelmezték, amely így a jól-rosszul megválasztott tenyészcél érdekében végzett tenyésztéssel összefüggő eljárások (értékmérő tulajdonságok megállapítást és használatát, szelekciós eljárások, fajtatiszta tenyésztés, keresztezés, TÉB, stb.) összességének alkalmazását jelentette. Holott mindez nem választható el, illetve nem lehet sikeres úgy, ha nem az adott természeti (éghajlati, termőhelyi, stb.), technológiai (beleértve valamennyi kor, ivar és termelési csoporttartási, takarmányozási, illetve speciális szaporítási, nevelési, hízlalási) környezettel és az aktuális piac igényeivel összefüggésben végezzük. Sajnos a vágóbárány előállítás és értékesítés, valamint a tejtermelés és értékesítés rendkívül esetleges, nem kellően átgondolt, ezért van az, hogy a jelenlegi Európai Unión belüli és kívüli keresleti piaci viszonyok mellett a juh- és kecske ágazat nem tud érdemben fejlődni, sőt recesszióban van. Az EU piaca szabályozását tekintve ugyan egységes, a fogyasztási szokásokat tekintve nem! A fogyasztói különbségek nemcsak a minőségben különbözőek, hanem a termékek volumenében, feldolgozottságában és időbeni ütemezésében is. A bárányhús iránti kereslet bizonyos területeken és mértékig időszakos (ünnepekhez kötött), más területeken gyakorlatilag folyamatos. A bárányhússal szemben támasztott elvárások is különbözőek. A juh- és kecsketej termelés jelenlegi rendkívül alacsony színvonala a gazdaságtalan termelés mellett a piacszerzést, illetve azok megtartását is lehetetlenné teszi, mivel az év jelentős részében nincs juh-, illetve kecsketejtermelés. Ezért döntő fontosságú annak meghatározása, hogy konkrétan melyik piac megtartását, bővítését, illetve milyen új piacok megszerzését tűztük ki célul. Ezzel összefüggésben rendkívül fontos, hogy a meglévő lehetőségeinkkel (éghajlati, területhasznosítási, gyep, takarmánybázis, stb.) összhangban történjen a tenyészcél, és erre felépítve a juh- és kecsketenyésztési-technológiai program kidolgozása. Külön hangsúlyt kell fektetni arra, hogy az egész tevékenység, termelési folyamat alatt ne keletkezzen hulladék, csak továbbhasznosításra alkalmas melléktermék, amely csak úgy képzelhető el, ha az egész folyamat a természetes anyag körforgásra alapul! Ez lehet csak az alapja a környezetileg, gazdaságilag és társadalmilag is fenntartható fejlődésnek üzemmérettől függetlenül. Ez volt a hagyományos gazdálkodás alapja is. Ehhez elengedhetetlenül szükséges az adott termékekre vonatkozóan a teljes termékpályák kialakítása. Ebben a szemléletben kezdtem meg a juhtenyésztéssel és tartással kapcsolatos kutatásaimat 1987-ben Gödöllőn a Szent István Egyetem jogelődjén a Gödöllői Agrártudományi Egyetem, Állattenyésztési Tanszékén Dr. Bedő Sándor professzor úr vezetésével, majd 1994-től kutató munkám kiterjedt a kecske fajra is. 6

7 1.2. CÉLKITŰZÉS Akadémiai doktori értekezésemben a hazai versenyképes juh- és kecsketenyésztéssel és ezzel összefüggésben tartással, takarmányozással, legeltetéssel, neveléssel, hízlalással, tejtermeléssel és a végtermékek minőségét befolyásoló tényezők vizsgálatával kapcsolatos kutatási eredményeimet foglalom össze. Az eredmények bemutatásánál arra törekszem, hogy azok egymásra épülését, kapcsolatrendszerét mutassam be úgy, hogy közben önmagában az egyes kutatási eredmények is jól értékelhetőek legyenek. Ezért doktori munkám célja különböző genotípusú juhok és kecskék értékelése anyai (szaporasági, utódnevelő képesség, stb.) és apai tulajdonságok (hízékonyság, vágóérték, stb.), valamint a tejtermelés szempontjából hazai viszonyok között. Ezekkel összefüggésben javaslattétel különböző értékmérő tulajdonságok új, újszerű megítélésére, mérésére, becslésére, továbbá újak bevezetésére. A különböző genotípusokat a tartás és takarmányozási körülmények, kiemelten a legeltetés új, újszerű megközelítésével összefüggésben értékelem. További célom nemcsak a gazdaságos és környezetbe illő juh- és kecsketenyésztés, illetve tartás megvalósítása, hanem a magas biológiai értékű hús és tej előállítása is. Célom arra is felhívni a figyelmet, hogy a legelőre alapozott állattartás, szennyezett legelők (pl. nehézfémmel) esetén, veszélyforrást jelenthetnek az állattartásra, illetve állati termék előállításra. 7

8 2. VIZSGÁLATOK 2.1.ANYAJUHOK ANYAI TULAJDONSÁGAIT (BÁRÁNYNEVELŐ KÉPESSÉGET, SZAPORASÁGOT) BEFOLYÁSOLÓ TÉNYEZŐK VIZSGÁLATA Bevezetés és irodalmi áttekintés Magyarországon a juhtenyésztés legfőbb árbevétele a bárányok értékesítéséből származik. Számos szakmai vita folyt, illetve folyik arról, hogy a magyar juhállomány döntő részét alkotó magyar merinófajta mennyiben felel meg a versenyképes juhhústermelésnek. Annak érdekében, hogy ezt tudományosan megalapozottan, helyesen lehessen megválaszolni, több szempontból kell ezt a kérdést megvizsgálni. Az egyik vizsgálandó szempont, hogy a magyar merinó fajta anyai tulajdonságai (különböző szaporulati mutatók: vemhesülési és ellési százalék, ellésenkénti/évenkénti választott bárány szám, illetve súly mellett a napi súlygyarapodásban a választásig és a választási súlyban, a korai tenyésztésbevételben, sűrítve ellethetőségben, valamint hasznos élettartamban, továbbá életteljesítményben) mennyiben múlja felül, vagy marad el a magyarországi viszonyok között szóba jöhető fajtákétól, fajtatisztán és keresztezésekben egyaránt. A másik, hogy a vizsgált fajták, illetve genotípusok és a környezet (természeti és technológiai), valamint piac közötti összhang milyen mértékű. Az anyai tulajdonságok örökölhetősége (h 2 ) kicsi, néhány esetben közepes, tehát a környezeti tényezők jelentősen befolyásolhatják az eredményeket. Ezért rendkívül fontos, hogy a hazai adottságok által meghatározott tartási és takarmányozási lehetőségeknek megfelelően értékeljük a különböző fajtákat, genotípusokat. Az adott piac igényei elvárásai is döntően befolyásolják egy adott fajta, genotípus megítélését. Kis testsúlyú, választott bárányok értékesítése esetén, megfelelő technológia, illetve tartási és takarmányozási, stb. viszonyok között nem kell intenzív, választás utáni hízlalási szakaszt beiktatni. Nagy testsúlyú bárányok értékesítésekor viszont többnyire igen, ilyenkor az apai tulajdonságok (hízékonysági és vágási tulajdonságok) értékelését is figyelembe kell venni. A hízékonysági és vágási tulajdonságokat a következő fejezetben értékelem. Fajta, genotípus hatása Magyar merinó Hazánkban a legelterjedtebb fajta a magyar merinó. Az anyák kg élősúlyúak, gyakorlatilag egész éven át rendszeresen ivarzanak. Ezáltal a fajta nagy előnye, hogy egész évben űzethető, így a programozott bárány előállítás a három fő értékesítési időszakra (húsvét, ferragusto, karácsony) megoldható (JÁVOR és mtsai., 2006; JÁVOR és KUKOVICS, 2006). Tenyésztésbevételük GAÁL (1972), NAGY és mtsai. (2005) vizsgálataikban igazolták, hogy a magyar merinó jerkék hónapos korban tenyésztésbe vehetők, és sűrítve (8 havonta) ellethetők megfelelő felnevelési, tartási és takarmányozási körülmények között, valamint a legtöbb bárányt a középkorú, háromszor - ötször ellett anyák hozták a világra. PAJOR és mtsai. (2007) megállapították, hogy az átlagos szaporulati arány a kétszer ellett anyáknál volt a legkisebb (1,4 bárány/anya), ezt követték a 3-4-szer ellettek (1,7 bárány/anya), majd az 5- nél többször ellett (1,8 bárány/anya) anyák eredményei. A merinó juhok ikerellésre hajlamosak, ha tartási és takarmányozási igényeit kielégítjük (MUCSI és BENKŐ, 2002). 8

9 Az MJSZ/MJKSZ éves kiadványaiban ( ) a nukleusz állománnyal kapcsolatban közölt szaporasági adatok alapján a magyar merinó nukleusz állományának éves átlagos szaporasága 1,255-1,328 között alakult. A merinó anyák ivarzása a főszezonban a leginkább kifejezett (augusztus 15-szeptember 31-ig), az ivarzási % 80-95, míg a fogamzási % Az elő- és utószezonban (jún.1-aug.15-ig, dec.1-jan.31-ig) az ivarzási % 60-80, a fogamzási % (POLGÁR és TOLDI, 2011). A magyar merinóra CEHLA (2011) 1,33 bárány/anya szaporulatot és g/nap választásig tartó súlygyarapodást közöl. KUKOVICS (1996) a magyar merinónál1,04-1,8 szaporaságot (bárány/anya) és 0,9-0,95 választott bárány/anya számot ismertet. Súlygyarapodásuk a választásig átlagosan 352,6 g/nap a jerke, 390 g/nap a kosbárányok esetén 2012-ben a minősített kosok és ellenőrzött jerkék átlagos teljesítménye alapján (MJKSZ, 2013), 100 ellésre jutó bárányszaporulat törzskönyvezett állományokban 130 volt között, de egyes tenyészetben elérik a %-ot is (JÁVOR és mtsai., 2006). A nagy szórás értékek arra mutatnak, hogy egyrészt a fajta rendkívül heterogén, másrészt jelentősen eltérnek az anyajuhok tartási és takarmányozási körülményei. Német húsmerinó dc_904_14 A német húsmerinó anyák kg, a kosok kg élősúlyúak (MJKSZ, 2012). KOMLÓSI (2012) szerint a német húsmerinó alkalmas a magyar merinó hústermelő képességének javítására. A fajta 1928-tól szerepel, amelyet a német fésűsmerinóból a leicester és a merinó precoce fajták felhasználásával alakítottak ki (VERESS és mtsai., 1995). A fajta szezonon kívüli ivarzásra is hajlamos, 1,3-1,4 szaporulat jellemzi. A bárányok g átlagos napi báránykori súlygyarapodással rendelkeznek. A német húsmerinó törzskönyvezett állományánál a báránykori súlygyarapodás jerkénél 378 g/nap, kosnál 396 g/nap volt (MJKSZ, 2013). MOLNÁR és mtsai. (2008) német húsmerinó F 1 állománynál intenzív technológia mellett 52,5 napos választási kort, 17,3 kg választási súlyt és 328 g/nap súlygyarapodást mutatott ki választásig. CEHLA (2011) 1,18-1,7 bárány/anya szaporulatot és g/nap választásig tartó súlygyarapodást közöl. Németország húsmerinó törzsjuhászataiban a fogamzási arány meghaladja a 90%-ot, a szaporulati arány a %-ot. A sűrített elletés elterjedt, a fajta az év minden szakában jól ivarzik és fogamzik (VERESS, 1982). VAHID és KÓBORI (2001) a német húsmerinó szaporaságára %-ot közöl. JÁVOR és KUKOVICS (2006) szerint a fajta szaporasági mutatója átlagosan 132,6%, ami igen tág határok között mozog (szélsőértékek: 118,9-170,4%). A fajta szerepet játszott a pannon húsjuh kitenyésztésében. A nagy szórásértékek alapján a fajta heterogén, másrészt befolyásolják az eredményeket a tartási és a takarmányozási körülmények, a tenyészetek megoszlása alapján, a dunántúli területeken tartják nagyobb arányban (MJKSZ, 2012). JÁVOR (2012) az ellenőrzött német húsmerinó szaporasági %-ára 137,7%-ot, az ellett anyák arányára 70,3 %-ot, a 100 anyára jutó hasznosult szaporulatra 96,5 %-ot és az első elléskori életkorra 22 hónap átlagot állapított meg a 2010-es évre vonatkozóan. 9

10 Merinó landschaf A merinó landschaf fajta Elzász-Lotharingiából származik, Németország legelterjedtebb kettőshasznosítású (hús-gyapjú) fajtája. A szaporaság és hústermelő képesség javítása érdekében keresztezési partnernek javasolják extenzív viszonyok között. Kifejlett korban az anyák kg, a kosok kg súlyúak. A landschaf merinó anyák szaporasága %, báránynevelő képessége jó, a sűrített elletésre és a korai tenyésztésbevételre alkalmasak (MJKSZ, 2009; VEGYENÁS és mtsai., 2013). A landschaf merinó anyák gyakorlatilag egész éven át rendszeresen ivarzanak, az ellenőrzött anyaállományok 84,4 %-os fogamzási és 130 % körüli szaporulati arányt érnek el (VERESS, 1982). Megfelelő körülmények esetén az anyák 80%-a 6 hónaponként ellethető (BURGKART és mtsai., 1975). Az első hat elléskor 1,31 ellési forgót állapítottak meg, ha az anyákat sűrítve ellették. A fajlagos költségek csökkentése érdekében az anyákat 8 hónapos korban veszik tenyésztésbe (HEMPEL, 1966). JÁVOR (2012) a 2010-es évben végzett vizsgálatai alapján a landschaf merinó szaporasági százalékára 157,4 %-ot, az ellett anyák arányára 74,3 %-ot, a 100 anyára jutó hasznosult bárányszaporulatra 116,8 %-ot, az első elléskori életkorra pedig 22 hónapos átlagot állapított meg ellenőrzött tenyészetben. A merinó landschaf ellésenkénti bárányszáma 1,5-1,8 bárány/anya, a bárányok választásig tartó súlygyarapodása g/nap (CEHLA, 2011). Lacaune A lacaune tejtermelő franciafajta, de a származási helytől eltérően hazánkban félintenzív tejtermelő, illetve kettős hasznosítású (hús-tej) fajtaként tenyésztik (JÁVOR és KUKOVICS, 2006). A kosok kg, az anyák kg testtömegűek (VAHID, 2002). CEHLA (2011) a fajta szaporulatára 1,5-1,8 bárány/anya értéket ad meg, a bárányok választásig tartó napi súlygyarapodása g. Hasonló 1,57 átlagos szaporulati adatokat (választott bárányszámot) közöl THOMAS és BERGER (2010); KUKOVICS és NÉMETH (2011) és 1,421-1,583 az MJSZ-MJKSZ ( ) éves kiadványaiban, valamivel alacsonyabbat 1,3-1,4 KUKOVICS (1996). JÁVOR (2012) a lacaune szaporasági százalékára 156,3 %-ot, az ellett anyák arányára 82,4 %-ot, a 100 anyára jutó hasznosult bárányszaporulatra 128,8-at és az első elléskori életkorra 22 hónap átlagot adott meg ellenőrzött lacaune tenyészetben 2010-ben. A fajta kiváló a szezonalitásra való hajlammal rendelkezik, az év bármely szakában termékenyíthető (MJKSZ, 2012). Az anyák megfelelő tartási és takarmányozási körülmények esetén sűrítve ellethetők, de Magyarországon ez nem gyakorlat, mert 2010-es évben csak a lacaune anyák 1,9 %-a ellett kétszer (KUKOVICS és NÉMETH, 2011). NAGY (2012) a lacaune hazai nukleusz állományára 2010-re 151,1 liter tejtermelést közöl 131,5 napi fejési időszakra. A fajta országos laktációs tejtermelése 124 nap alatt 148 liter (MJKSZ, 2013). Tejelő cigája A cigája juhfajta változatai között (őshonos, tejelő) jelentős különbségek vannak a szaporaságban és a termelési tulajdonságokban. A nagy szórás értékek arra mutatnak, hogy 10

11 egyrészt a fajta rendkívül heterogén, másrészt eltérőek az anyajuhok tartási és takarmányozási körülményei (KUKOVICS, 2006). A Kis-Ázsiából származó őshonos cigája juhot hazánkban főleg a déli országrészben tenyésztik (MUCSI, 1997). A cigája állományban a cél a szilárd szervezet és a betegségekkel szembeni ellenálló képesség megtartása, a jó anyai és tejtermelő képesség megőrzése parlagi viszonyok között (MJKSZ, 2012). A tejelő cigája átlagos alomnagysága 1,2-1,6, jól tejel, a bárányválasztás után még 5-6 hónapig fejhető és ez idő alatt liter tejet ad (JÁVOR és KUKOVICS, 2006). Az anyák kifejlett kori testtömege kg, a kosoké kg. A báránykori súlygyarapodás a jerkéknél g/nap, a kosoknál g/nap (MJSZ, 2003). KUKOVICS és NÉMETH (2011) adati szerint adott évbe a fajta 85,5 %-ka ellett és a szaporulati % 174,8 volt, jelentős szórás mellett. Az MJSZ-MJKSZ éves kiadványaiban ( ) a tejelő cigája nukleusz állományának szaporasága 1,46-1,55 között változott. JÁVOR (2012) a tejelő cigája szaporasági százalékára 146,4 %-ot, az ellett anyák arányára 99,0 %-ot, a 100 anyára jutó hasznosult szaporulatra 144,9-et és az első elléskori életkorra 24 hónap átlagot adott meg ellenőrzött tejelő cigája tenyészetben a 2010-ben. Szapora fajták dc_904_14 A szaporaságban kitűnő fajták eredete eltérő, de az a tulajdonságuk közös, hogy ivarzási és fogamzási képességük kiterjed az egész évre, illetve egy ellésre kettő, vagy több életképes bárányt is képesek világra hozni. A booroola merinó a magyar merinónál kisebb testtömegű, lassúbb fejlődésű, bőven tejelő igen szapora fajta, hazájában 200, vagy afölötti szaporulati százalékkal (MUCSI, 1997). A Fec B a juh 6-os kromoszómáján elhelyezkedő BMPR-1B génben azonosított pontmutáció, amely az ovulációs rátát befolyásolja. Heterozigóta homozigóta génhordozás esetén várhatóan 1,5 báránnyal nő az alomszám (JÁVOR, 2008). A booroola merinó anyák súlya átlagosan 47,5 kg, a kosoké kg. A fajta a szaporaság növelésére használható, felhasználásával alakították ki hazánkban a szapora merinó fajtát. A szapora merinó a magyar merinónál 10-15%-kal kisebb súlyú, az anyák 50 kg, a kosok kg súlyúak. A többes alomból született bárányok csak éves kor után tudják kompenzálni a magyar merinóhoz képesti súly lemaradásukat, ajánlott ezért a 1,5 éves kor utáni tenyésztésbevétel mindkét ivarban (POLGÁR és TOLDI, 2011). A romanov szaporodására jellemző az egész éven át tartó ivarzási hajlam, a napos vemhességi idő és az ellésenkénti %-os bárányszaporulat. Az anyák kg, a kosok kg testtömegűek, 100 napos laktációban liter tejet termel (VAHID és KÓBORI, 2002). A kosbárányok súlygyarapodása választásig 257 g/nap, a jerkéké 224 g/nap (POLGÁR- TOLDI, 2011). A finn landrace az egyik legszaporább juhfajta. Az anyák kg, a kosok kg súlyúak. Szaporasága kifejlett korban %, sűrítve is ellethető, jó tejelő. A báránykori súlygyarapodása g/nap. A svéd landrace a finnhez hasonlít, de annál tömegesebb, kisebb szaporaságú, viszont szilárdabb szervezetű (VERESS, 1982). 11

12 Az egyes fajták között, de fajtákon belül is, az egyedi különbségek számottevőek az ovulációnként leváló petesejtek számában. Ez azért rendkívüli fontosságú, mert ez tájékoztat a legbiztonságosabban egy-egy nő ivarú állat szaporodóképességéről (HANRAHAN és QUIRKE, 1976). A kor, illetve az ellések számának növekedésével a szaporulati arány nő, majd az ötödik, hatodik ellés után csökken (TURNER és DOLLING, 1964). A magyar merinó versenyképességének növelése megköveteli az értékmérő tulajdonságainak fejlesztését. Ez manapság a magyar merinó anyai (vemhesüléséi-, ellési százalék, választott bárányszám, értékesített alomsúly stb.), és hústermelési tulajdonságainak (pl. hizlalás alatti testsúly-gyarapodás, vágási tulajdonságok) javítását jelenti. A magyar merinó versenyképességét a különböző közvetett, illetve közvetlen végtermék előállító keresztezési módokkal is lehet javítani. Az anyai tulajdonságok (pl. szaporaság, báránynevelő képesség, választási alomsúly) javítása, a magyar merinónál jobb anyai tulajdonságú, szaporaságú fajták alkalmazásával lehetséges (GAÁL, 1982; VERESS, 1987). Rendkívül fontos azonban a keresztezett állomány hazai viszonyokhoz való jó alkalmazkodó képessége. A terminál fajták felhasználásával előállított keresztezett bárányok hízlalási és vágási teljesítményét több szerző értékelte, mind tejelő keresztezett, mind magyar merinó fajtával kapcsolatban (MIHÁLKA, 1976; PELLE és mtsai., 1987; SCHUSZTER és mtsai., 1988; JÁVOR és mtsai., 1993; MOLNÁR és mtsai., 1999a, 1999b; PÓTI és mtsai., 2005). Ezzel szemben a keresztezett genotípusú anyák báránynevelő képességének alakulásáról az elmúlt években csak kevés közlemény született (pl. NÉMETH és mtsai., 2007; PAJOR és mtsai., 2011). Az anyák szaporaságát, báránynevelő képességét jelentősen befolyásolhatja az anya és a bárány genotípusa, a tartási és takarmányozási feltételek (VERESS, 1990). A különböző szerzők vizsgálatai alapján, a jó anyai tulajdonságokkal, rendelkező fajtákkal (lacaune, cigája) történt keresztezések hatására növekedett az ellésenkénti bárányszám és csökkent a bárányok választásig tapasztalt elhullási aránya (GAÁL, 1982; VERESS, 1987; GALLIVAN és mtsai., 1993; UNAL és mtsai., 2006). A szaporaságra történő keresztezésbe először a romanov juhfajtát vonták be, de a keresztezés nem vált be, és az 1970-es években felhagytak vele. A szapora merinót a booroola merinó kosok bevonásával alakították ki. A fajta igényes, belterjes tartást kíván (JÁVOR és KUKOVICS, 2006). A szapora merinónál a 100 anyajuhra eső szaporulat 32 %-al emelkedett és csökkent a két ellés közötti idő. A kedvező eredmények ellenére a fajta nem terjedt el. Az 1970-es évektől a magyar merinó, a finn landrace és az ile de france fajták felhasználásával alakították ki a bábolnatetra fajtát. Az év minden időszakában ivarzik és szaporodik, ellésenként átlagosan 1,7 bárányt ad. Az anyák súlya kg, a kosoké kg. Súlygyarapodásuk választásig g/nap, ezt követően g/nap (POLGÁR és TOLDI, 2011). A szaporaság növelése céljából MIHÁLKA és mtsai. (1983) magyar merinó x svéd landrace anyai vonalat alakítottak ki. Az egy anyára jutó élve született bárányszám éves átlagban 0,52- al, a felnevelt bárányszám 0,37-al több volt, mint a fajtatiszta magyar merinó anyáknál. A magyar merinó anyajuhok tejtermelésének növekedése a báránynevelő képességüket is javíthatja. Ezért a gyors előrehaladás érdekében célszerű lehet a bevált tejtermelő fajtákkal való keresztezés. A keresztezésnek a tejtermelés növelésre gyakorolt hatásáról korábban már hazai szerzők is beszámoltak (KUKOVICS és mtsai., 1992). Régóta ismert, hogy az 12

13 anyajuhok tejtermelésének növelésével növekszik a bárányok súlygyarapodása is (BURRIS és BAUGUS, 1955). Ezt kiegészítve, a további vizsgálatok arra is rámutattak, hogy a tejtermelés a bárányok 6 hetes koráig tartó növekedésével mutat jelentős összefüggést (SNOWDER és GLIMP, 1991). Jelenleg a tejhasznú fajták nukleusz állományai közül a lacaune fajta a legnagyobb létszámú (1. táblázat). Év A magyar merinó és a tejelő fajták törzskönyvezett létszámának alakulása. Magyar merinó Awassi dc_904_14 Brit tejelő juh Kelet -fríz Fekete fríz Lacaune Tejelő cigája 1. táblázat Tejelő keresztezett Forrás: MJSZ, 1996, 2001, 2006; MJKSZ, 2011, 2013 A tejelő genotípusú fajtákkal történő keresztezés célja az anyák tejtermelésének, valamint a bárányok növekedési intenzitásának növelése. NÉMETH és mtsai. (2007) munkájukban a magyar merinó lacaune F 1 keresztezett anyáknál megállapították, hogy a keresztezés hatására jelentősen, 0,24 %-kal növekedett, a fajtatiszta magyar merinó anyákhoz viszonyítva, az egy anyajuhra jutó értékesített bárányszám. A fajtatiszta magyar merinó anyák után átlagosan 0,9 bárányt, a magyar merinó és lacaune F 1 anyák után átlagosan 1,14 bárányt, a fajtatiszta lacaune anyák után 1,26 bárányt értékesítettek. Értékmérő tulajdonságok A tenyésztők számára fontos információt nyújt a választási súly, illetve alomsúly, amely segítségével következtethetünk az anyajuhok báránynevelő képességére, emellett a választási súly fontos tényező a hazai juh tenyészérték-becslési rendszerben is. Számos szerző (DIXIT és mtsai., 2001; KUCHTIK és DOBES, 2006; KUCHTIK és mtsai., 2007) beszámolt arról, hogy a választási súly közepesen szoros, vagy szoros mértékben összefügg a hizlalásvégi súllyal, ezzel szemben nincs, vagy kismértékű az összefüggés a hizlalás alatti súlygyarapodás nagyságával. Régóta ismert, hogy a hizlalás alatti súlygyarapodást befolyásolja a választás ideje is (PELLE, 1975; VERESS és mtsai., 1979). A mesterséges báránynevelés során a későbbi választás például negatívan befolyásolja a bárányok súlygyarapodását (BODNÁR és mtsai., 2004; BODNÁR, 2005). A korai tenyésztésbevétellel kapcsolatban, az elmúlt években már folytak vizsgálatok Magyarországon, amelyek során nem egyértelmű, ellentmondásos eredményeket közöltek. Több szerző vizsgálta a korai, 8-9 hónapos kor körüli tenyésztésbevétel lehetőségét magyar merinóknál. A korán tenyésztésbe vett anyákra első ellés alkalmával az egyes ellés a jellemző (GAÁL, 1964, 1972; GÁSPÁR, 1983; MUCSI, 1998). A korán 8-9 hónaposan tenyésztésbe 13

14 vett jerkék is elérik a genetikailag várható kifejlettkori testsúlyukat hónapos korra GAÁL (1964). A magyar merinó jerkék korán, 8-9 hónapos korban, megfelelő tartás és takarmányozás esetén tenyésztésbe vehetők, mert az első bárányt fel tudják nevelni szervezetük károsodása nélkül GAÁL (1964, 1972); GÁSPÁR (1983). Ezzel ellentétben LÁTITS és TURY (1985) 7-8 hónapos korban nem javasolták a jerkék tenyésztésbevételét. NAGY és mtsai. (2005) magyar merinó jerkéket vettek tenyésztésbe 9,5-10,5 hónapos, valamint másfél éves korban, vizsgálataik során megállapították, hogy a tenyésztésbe vétel időpontja nem befolyásolta a szoptatási időszak alatti bárányelhullást. Magyarországon a juhtenyésztés jelenlegi helyzetére jellemző, hogy a szaporulati mutatók nagyon rossz értékeket mutatnak. Genetikailag a magyar merinó anyáktól ellésenként állományszinten megfelelő tartási és takarmányozási viszonyok között 1,2-1,3 élő szaporulat elvárható. Ezt bizonyítja, hogy a 80-as években a magyar merinó állomány szaporulata e körül alakult (BEDŐ és mtsai., 1986). A fajta átlagos szaporulati százaléka törzstenyészetekben között 135% volt (MJKSZ, 2013). Magyarországon az árutermelő juhállományok jövedelmezőségét a minőségi bárány előállításon kívül a bárányszaporulat növelésével, valamint az időszakos piac igényeihez való alkalmazkodással lehet elérni. BEDŐ (1989) a mennyiségi és minőségi termék előállításra hívja fel a figyelmet. Hazánkban az évente egyszeri elletés terjedt el. Az olasz piac viszont három időszakban (Húsvét, Ferragusto, Karácsony) igényel nagyobb mennyiségű bárányt. Így a magyar tenyésztőknek alkalmazkodni kell ezekhez az értékesítési időszakokhoz. NAGY és mtsai. (1998) szerint szükséges a két ellés közötti idő csökkentése ahhoz, hogy minél jobban kielégítse az időszakos piac igényeit. Ennek egyik legkézenfekvőbb módja az anyajuhok sűrített-osztott (átlagosan 8 havonkénti) elletése. Ez azért is indokolt, mert nemcsak több bárányt lehet értékesíteni egy anya után évente, hanem ez a módszer növeli az értékesítés biztonságát, illetve lehetővé teszi a jobb áron értékesíthető augusztusi és karácsonyi bárány előállítást. Sűrített elletés alkalmával a két ellés közötti idő 240 és 300 nap között változik (VERESS, 1974; VERESS és mtsai., 1991; NAGY és mtsai., 1998). A sűrített elletés esetén a két ellés közötti idő a második és ötödik ellés között csökken (NAGY és mtsai., 1998). A korábban, éves kor előtt, tenyésztésbe vett jerkék is sűrítve (8 havonta) ellethetők (VERESS, 1974, 1990; LÁTITS, 1981; VERESS és mtsai., 1989, 1991; KÁDAS, 1998). A sűrített elletés csak a korai (30-40 napos) bárányválasztás esetén lehetséges (VERESS, 1974, 1990; VERESS és mtsai., 1989). Az ivarzási szezonon kívül (április-május) csak ivarzás-indukcióval érhetők el megfelelő termékenyülési eredmények (BECZE, 1960; MÉSZÁROS, 1970; TANGL, 1971; LÁTITS és BECZE, 1975; LÁTITS, 1981, 1983, 1987; MUCSI és TÚRI, 1988; VERESS, 1990). A szinkronizálásnak ugyan többlet költsége van, de ha 70% körüli a termékenyülés és 1,2-1,3 az ellésenkénti átlagos bárányszám, akkor a többlet bárányszaporulatnak köszönhetően a kezelés már gazdaságos. Sűrített elletésnél figyelembe kell venni azt is, hogy mivel egész évben termel az állomány (vemhes vagy bárányt nevel) nehezen végezhetők el az állategészségügyi kezelések és az oltások. A nyírás és trágyázás idejét is pontosan meg kell tervezni. Több jól betanított tenyészkosra van szükség, amelyek kézből is ugranak. A januári és februári születésű jerkéket célszerű tenyésztésre meghagyni, mert ezek érik el a kellő fejlettséget az őszi termékenyítési szezonra. 14

15 Annak ellenére tehát, hogy a magyar merinó fajta számos más, a világon elterjedt fajtával ellentétben megfelelő tartási és takarmányozási körülmények között gyakorlatilag egész éven át termékenyíthető, mégsem használjuk ki hazánkban megfelelő mértékben ezt a lehetőséget. Környezet hatása az anyai tulajdonságokra Fontos lenne annak vizsgálata is, hogy a különböző keresztezések (közvetlen, közvetett) költségei hogyan alakulnak a fajtatiszta tenyésztéshez viszonyítva, illetve a teljesítménytöbblet milyen mértékben javítja, a juhágazat jövedelmezőségét. A probléma az, hogy a merinót már több fajtával keresztezték hazánkban, de egy-két kivételtől eltekintve átütő, országos szintű eredményt nem értek el. Ennek talán az alapvető oka az, hogy a fajta (genotípus), környezeti (természeti és technológiai) és a piac igényei nincsenek egységesen értékelve. A szaporodásbiológiai folyamatokra, továbbá a szaporulati mutatók alakulására a tartásnak és takarmányozásnak jelentős szerepe van (GÁSPÁR, 1983; VERESSÉS mtsai., 1989; VERESS, 1990; MUCSI és BENK, 2002). A tartástechnológia is jelentősen befolyásolja a szaporaságot, ebből adódóan gátlón hat a bőséges és szűkös energiaellátás, az emésztőszervek fejletlensége vagy tartós betegségből eredő kóros elváltozása, valamint a nevelés alatti mozgáshiány (VERESS és mtsai., 1982). A takarmányozás az adott genetikai potenciál kihasználását jelentős mértékben befolyásoló környezeti tényező. Régi megfigyelés, hogy a jó legelőkön, optimális körülmények között tartott anyák nagyobb arányban ellettek ikerbárányokat, illetve az azonos fajtához tartozó, jobb kondíciójú anyáknak jobbak a szaporodásbiológiai mutatói (DOWNING és SCARAMUZZI, 1991; MUCSI, 1997). Az anyajuhok aktuális táplálóanyag- és energiaszükséglete folyamatosan változik attól függően, hogy üres, a vemhesség melyik szakaszában van, hány bárányt hord ki, illetve szoptat. A juhászatok szimultán takarmánygazdálkodási formát igényelnek. Ebben megtalálhatók a hagyományos és korszerű legeltetési, valamint a téli időszak főtakarmánytermő terület igénnyel járó takarmányozási technológiák. Mindezt befolyásolják a juhászatok termelési formái, amelyek az extenzívtől az intenzívig minden átmenetet magukba foglalnak (BEDŐ és PÓTI, 1999). A gyepek takarmányértékét, aktuális minőségét és hozamát számos tényező befolyásolja. TASI és BARCSÁK (2001) igazolta, hogy bizonyos tápanyagok mennyisége és az adott növényfaj kedveltsége között van összefüggés. Ezt adott termőhelyi adottságok között a gyep összetevők és a növényzet aktuális fenológiai állapota alapvetően meghatározza. A fenológia vizsgálatok jelentőségét számos egyéb vizsgálat is megerősíti. A levélzet növekedése folyamatos, de intenzitása változó (ROBSON és mtsai., 1988; HOLMES, 1989). A nem hasznosított levelek elöregszenek, így az állatok már nem tudják jól hasznosítani. A füvek tavasszal vegetatív szerveiket növesztik, majd az első növedék vége felé gyarapodásuk generatív irányba vált át, mely a magszár fejlesztésével kezdődik és a magéréssel zárul. E folyamat során csökken az értékes takarmányt adó levélzet aránya a termésben, mivel a levelek hajtásonkénti összhossza április-június időszakban előbb emelkedést, majd csökkenést mutat (NAGY, 1997, 2007a, 2007b). Az aránylag kis levéltömeg miatt az első szakaszban a növekedés üteme lassú. A termés ekkor bár jó minőségű, de mennyisége kevés és az ekkor végzett legeltetésnek több káros hatása is van. Ezután a bugahányásig gyors növekedés jellemző, amely főleg a nagy asszimilációs felületnek köszönhető. A harmadik harmadban a 15

16 növekedés lelassul, mert a növények főleg a generatív hajtások fejlesztésére fordítják az energiájukat. A magérlelés utáni hasznosítás rosszabb takarmányminőséget és lassabb regenerációt eredményez. A fenológiai és morfológiai változások beltartalmi változásokat vonnak maguk után (GILL és mtsai., 1989; DWAYNE és MERTENS, 1995), amelyek a gyeptakarmány minőségének változásához vezetnek, melynek hátterében a beltartalmi összetevők változása és az emészthetőség csökkenése áll. E folyamatok az első növedék idején zajlanak le a leggyorsabban, mivel az első növedékben magszárat fejlesztenek a füvek, ez pedig erőteljes változásokkal jár, a sarjúban a legtöbb fű viszont nem hoz magszárat (VINCZEFFY, 1993b). TASI és BARCSÁK (2000, 2001); TASI (2004) és TASI (2006, 2007) a növény elvénülése, a növénymagasság, a nyersrost-, a fehérje tartalom, a fehérje-rost arány és a szerves anyagok emészthetősége között lineáris összefüggést talált. A nyersfehérje tartalom folyamatosan csökken, míg a nettó-energiatartalom csak május közepéig csökken jelentős mértékben. A jó emészthetőség a növekedés kezdeti szakaszára jellemző, ekkor a gyep magassága megegyezik az optimális legelőmagassággal. A növedékenként csökkenő fehérjetartalmat kompenzálhatja a pillangósok jelenléte, amelyek a második növedékben nagy mennyiségben jelenhetnek meg. Az emészthetőség szoros pozitív összefüggésben van a takarmány fehérjetartalmával. A jó emészthetőség gyorsítja az emésztési folyamatokat, így a takarmány gyorsabban halad át az emésztőrendszeren, ami több takarmány felvételét eredményezheti. Hazánkban a gyepre alapozott állattartás két fő korlátja a nyári szárazság (NAGY és mtsai., 1996) és a mérsékelt égövi összehasonlításban viszonylag rövid legeltetési idény (RATH és PEEL, 2005), bár pl. NAGY és VINCZEFFY (1993) az esetleges decemberi legeltetést is elképzelhetőnek tartják. A Festuca arundinacea ősszel és a korai fagyok után is zöld marad, így még a téli legeltetésre is jó legelőt ad (SLEPER és BRUCKNER, 1995; THARMARAJ és mtsai., 2005) és az olcsó tartási mód idejének megnyújtásával javíthatja pl. a húsmarha és juhtartás eredményességét (NAGY, 2005a,b). A különböző másodvetésű juhlegelők fontosságára már korábban többen felhívták a figyelmet (GAÁL, 1964). Juhlegelőnek számít a telepített káposztarepce, réparepce, őszi árpa, rozs, illetve rozsos-bükköny. Igazolt, hogy jelentős költségcsökkentő hatás érhető el a gabona-, lucerna- és kukoricatarlók legeltetésével is (BEDŐ és PÓTI, 1999). Számos közlemény született különböző másodvetésű takarmánynövények energia- és fehérjeértékének megállapításáról (BARCSÁK és mtsai., 1990; BEDŐ, 1993; B KISSNÉ és KASZÁS, 1993; PÓTI és BEDŐ, 1993; SCHMIDT és mtsai., 1998; VÁRHEGYI és mtsai., 1998). A gyors növekedésű, hidegtűrő, másodvetésként is alkalmazható termesztett növények jó téli legelőt adhatnak a juhoknak. Ilyen növények lehetnek többek között az olajretek (Raphanussativus L. var. oleiferus) és a fehér mustár (Sinapis alba L.). Korán lekerülő gabonafélék után már augusztus végén, szeptember közepén legelőt tud biztosítani a juhok számára (ANTAL, 2005). Hazánk korábbi évszázadaiban, illetve napjainkban is egy-két juhászatban, de a világ számos országában (pl. Mongólia) a vegetációs időn kívül, le nem legeltetett és kaszált, elszáradt fűnövedéket legeltetnek az állatokkal, juhokkal (LÁSZLÓ, 1986; MUNKÁCSI, 2008; NERGÜI, 2009; AVAR, 2012). Az így hasznosított fűnövedék takarmányértéke (táplálóértéke és energia tartalma) elmarad ugyan a jó minőségű szénáétól, de a hagyományos szabadtartásos technológia során (a gyeptermést nincs betakarítva, tárolva, szállítva) alkalmazzák (AVAR, 2012). 16

17 A helyzetet bonyolítja, hogy a gyephozamot befolyásoló tényezők egyike a hasznosítási mód. CSÍZI (2003) vizsgálata szerint az eltérő gyephasznosítás (kaszálás, legeltetés, vegyes hasznosítás) jelentős mértékben befolyásolta a fűhozamot. Az öt éves vizsgálati időtartamra vetítve a legnagyobb átlagos szárazanyag hozamot a vegyes hasznosítással érte el, míg a legkisebbet az egyhasznú kaszálással. Az éves szárazanyag hozam alapján az egységnyi területre eső juheltartó képesség szignifikánsan a vegyes gyephasznosítási módnál volt a legnagyobb. A hasznosítási mód nemcsak a mennyiséget, hanem a gyep fajgazdagságát, így annak minőségét is befolyásolja. PENKSZA és mtsai. (2013) vizsgálataiban értékelte magyar szürke szarvasmarha fajtával történt különböző gyephasznosítású terület (legelő: évi 6 hónap, kiegészítő legelő: évi 1 hónap és rét: júniusi kaszáló és 2 hónap őszi legelő) fajösszetételét, produkció és táplálóanyag tartalmát. Legkedvezőbb eredményeket a legeltetés mutatta, majd a rét őszi legeltetése következett a gyep fajösszetétele és a fajdiverzitás szempontjából, legrosszabb eredményeket a kiegészítő legelő mutatta. Kevés veszteséggel járó legeltetési mód csak az lehet, amely lehetőséget ad a növényzetnek a zavartalan újrasarjadásra, vagyis van annyi sarjadási-, ún. regenerációs idő, mely alatt nem történik legelés az adott területen és a fű újra olyan magasságot érhet el, amely alkalmas a következő legeltetésre (TASI, 2010). Az állatok egyenletes termelésének az alapja az egyenletes takarmányfelvétel. Ezt leginkább a napi adagolású legeltetéssel lehet megvalósítani. Akkor legeltetünk helyesen, ha a legelőre hajtott állatok egynapi adagjukat megkapják legalább 100 m 2 -en belül (SZEMÁN, 2005). A juhok magas színvonalú termeléshez a jó minőségű (beltartalmi értékű, jól emészthető) takarmányokon (elsősorban tömegtakarmányokon, legelőfüvön) kívül, elengedhetetlen a megfelelő, korlátozásmentes takarmányfelvétel és az optimális tartási-, takarmányozási környezet biztosítása. A legeltetési idő és a vízfelvétel korlátozása, a túlzott és fölösleges mozgás, illetve mozgatás és zavarás kedvezőtlenül befolyásolják a juhok termelési eredményeit. Ezek együttes hatásának becslésére a juhok kondíció bírálata alkalmas. Ezért annak megállapítására, hogy az anyajuhokat az aktuális igényeiknek megfelelően tartjuk, takarmányozzuk a legegyszerűbben alkalmazható mutató az anyajuhok kondíció bírálata. A kondíció bírálat nemcsak arról ad felvilágosítást, hogy az anyákat az aktuális igényeiknek megfelelően takarmányozzuk, hanem arról is, hogy az aktuális tartási körülményeik, egészségi állapotuk megfelelő. Okszerű takarmányozás esetén, amennyiben nem megfelelő az anyajuhok tartása, vagy egészségi állapota a kondíciójuk nem lesz megfelelő. Ezért a rendszeres, havonkénti kondíció bírálat az anyajuhok tartásának, takarmányozásának legjobb, legegyszerűbben megállapítható mutatója (MUCSI, 1998). Jelen ismereteink szerint az nem állítható, hogy minél nagyobb az anyák súlya, annál jobbak lesznek a szaporulati mutatói, nagyobb lesz az esély az ikerellésre. A testsúly helyett inkább az anyajuhok kondícióját, tehát a testszövet tartalékoknak a megjelenési arányát kell figyelembe venni. Akkor eredményes tehát termékenyítés előtt a fokozott takarmányozás, ha azzal a testszövet tartalékok arányát növeljük addig, hogy az állat még ne legyen elhízott. A túlkondíció ugyanis nem kedvez a termékenyülésnek (DOWNING és SCARAMUZZI, 1991; MUCSI, 1997). MUCSI (1997) szerint a javuló kondíciót eredményező 2 4 hetes többlettakarmányozás, a flushing növeli az ivarzók számát, hatására a tenyészidény korábban kezdődik és 17

18 meghosszabbodik. Kedvezőtlen azonban a szaporodási folyamatokra a kívánatosnál jobb kondíció. BECZE és mtsai. (1990) a termékenyítést megelőző többlettakarmányozás hatására az ikerellések számának %-os emelkedését tapasztalták. BECZE (1960) szerint a merinó és cigája anyajuhokkal egyaránt megvalósítható akár az évenkénti kétszeri elletés is, de ennek alapvető feltétele, hogy az anyákat folyamatosan magas szintű takarmányozásban részesítsék és megfelelő körülmények között tartsák. Ehhez még természetesen megfelelő hormonális kezelések is szükségesek Célkitűzés Az anyajuhok anyai tulajdonságait (báránynevelő képességet, szaporaságot) befolyásoló tényezők vizsgálatával kapcsolatban a következő vizsgálatokat végeztem, illetve célokat tűztem ki: Fajtatiszta magyar merinó és magyar merinó keresztezett (lacaune, cigája) anyajuhok szaporasági mutatóinak értékelése Fajtatiszta magyar merinó és magyar merinó keresztezett (magyar merinó x merinó landschaf F 1 ) anyajuhok szaporasági mutatóinak értékelése A keresztezések hatásának (lacaune, cigája, merinó landschaf) vizsgálatát a magyar merinó anyajuhok szaporulati mutatóira és a báránynevelő képességre (bárányok napi súlygyarapodására a választásig, választási súlyra) hazai viszonyok között. A tenyésztésbe vételi idő és a sűrített elletés hatása az anyajuhok életteljesítményére A magyar merinók optimális tenyészidejének megállapítását, valamint a tenyésztésbe vételi idő sűrített (átlagosan nyolc havonkénti) ellésre és szaporulati mutatókra gyakorolt hatását. A legeltetési módok hatása az anyajuhok kondíciójára és szaporulati mutatóira Eltérő szakszerűen kivitelezett legeltetési módok (pásztoroló és szakaszos) hatását az anyajuhok kondíciójára és szaporulati mutatóira. A legelőhasználat és az anyajuhhasználat kapcsolata Az egész éven át szabadban, legelőn és a téli időszakban épülethez kötötten (hodályban) tartott anyajuhtartás hatását az anyajuhhasználati módokra és az anyajuhok szaporulati mutatóira, elsősorban egy anya után értékesített bárány szaporulatra (db, kg), valamint az éves árbevételre. 18

19 Anyag és módszer Fajtatiszta magyar merinó és magyar merinó keresztezett (lacaune, cigája) anyajuhok szaporasági mutatóinak értékelése A vizsgálatokat Fülöpszálláson egy árutermelő gazdaságban végeztük. Az anyákat egy csoportban tartottuk. A gazdaságban tejesbárány-előállítás és értékesítés történt. A vizsgálatban a év február 1. és 15. között ellett, véletlenszerűen kiválasztott magyar merinó (n=20), a (merinó cigája) F 1 (n=20) és a (merinó lacaune) F 1 (n=20) keresztezett anyajuhok és ezek bárányai vettek részt. A vizsgálatban a lacaune tejhasznú, a cigája őshonos fajtaváltozatát használtuk. Az anyák termékenyítése előtti három hét során abrak kiegészítésként rozsot (300 g/nap) kaptak (flushing). Az apai hatás mérséklése érdekében, a kísérletben résztvevő anyákat (n=60) magyar merinó fajtájú kosokkal (3 db) fedeztettük a évi őszi tenyészidényben, hárembeli pároztatást alkalmazva. A kosok életkora és testsúlya 7 10 év, valamint kg között változott. Termékenyítéskor az anyaállatok átlagosan 2,5 évesek, és egyszer ellettek voltak. A vizsgálat időtartama alatt bárányelhullás nem történt. Egyedileg mértük a bárányok születési, és választási súlyát, mechanikus mérleggel, 0,1 kg pontossággal, valamint számoltuk a bárányok választásig történő napi súlygyarapodását. A bárányokat 60 napos korban választottuk. Az anyák réti és lucerna szénát, továbbá kb. 1 kg/nap abrakkeveréket fogyasztottak (tritikálé, rozs, kukorica). A bárányok napos koruktól a bárányóvodába kerültek, ahol báránytápot (NEm: 7,20 MJ/kg, NEg: 4,80 MJ/kg, nyersfehérje: 15,0%), nyalósót és vizet ad libitum fogyasztottak. Az adatok statisztikai értékelését az SPSS 14.0 programcsomaggal (átlag, szórás, GLM Multivariate és LSD teszt, Chi 2 próba) végeztük. A GLM során a bárányok születési és választási súlyát, valamint a választásig tartó időszakra vetített napi súlygyarapodását befolyásoló tényezőket vizsgáltuk. Y ijk = μ + G i + S j + LS k + e ijk Y ijk = vizsgált tulajdonság; μ =átlag, G i = genotípus hatása (fix hatások: 3 osztály), S j = ivar hatása (fix hatás: 2 osztály), LS k = születési típus hatása (fix hatások: 2 osztály), e ijk = hiba. Vizsgáltuk az egyes tényezők kölcsönhatásait is, de mivel ezek nem voltak szignifikáns hatásúak, a továbbiakban csak a fő tényezőket mutatjuk be Fajtatiszta magyar merinó és magyar merinó keresztezett (magyar merinó x merinó landschaf F 1 ) anyajuhok szaporasági mutatóinak értékelése A vizsgálatainkat Kardoskúton (Körös-Maros Nemzeti Park, KMNP) egy árutermelő juhászatban végeztük. A vizsgálat során összesen négy ("A" és "B" valamint "C" és "D") csoportot alakítottunk ki, ősszel ("A" és "B") és tavasszal ("C" és "D"). Az anyajuhok kiválasztása véletlenszerűen történt. Az őszi termékenyítési időszakban vizsgált "A" csoportban magyar merinó (n=50) és a "B" csoportban (magyar merinó x landschaf merinó) F 1 (n=50) anyajuhok pároztatása történt, mindkét csoporthoz 1-1 magyar merinó tenyészkost rendeltünk. Az "C" csoportban magyar merinó (n=50) és "D" csoport (magyar merinó x landschaf merinó) F 1 (n=50) kialakításakor hasonlóan az előző csoportokhoz, 1-1 magyar merinó tenyészkost rendeltünk, tehát az "A" és "B", valamint "C" és "D" csoport között csak a termékenyítés időpontja és a genotípus között volt eltérés. Mind a négy esetben hárembeli pároztatás történt. Az anyajuhok abrak kiegészítésben részesültek egész éven keresztül 10 dkg/nap mennyiségben, a báránynevelés alatt pedig napi 70 dkg abraktakarmányt (kukorica, zab, rozs, egyenlő arányban) kaptak. Az anyajuhok az ellést követően bárányaikkal együtt egyéni fogadtatóba kerültek elhelyezésre, ahol 2-3 napig tartózkodtak. A bárányok választásig 19

20 (átlagosan 70 nap) ad libitum lucernaszénát, valamint kukorica és zab roppantott keverékét kapták. A juhok hagyományos legeltetésben részesültek. A kosok életkora és testsúlya fedeztetéskor 5-7 év, valamint kg között változott. Az anyajuhok életkora átlagosan 4 év, és kétszer ellettek voltak. A vizsgálatunkban az anyajuhok ellési százalékát, ellésenkénti bárányszámát, ikerellések arányát vizsgáltuk, valamint feljegyeztük a választásig elhullott bárányok számát. Az adatok statisztikai kiértékelését az SPSS 21.0 programcsomaggal (átlag, szórás, Chi 2 próba) végeztük A tenyésztésbe vételi idő és a sűrített elletés hatása az anyajuhok életteljesítményére A vizsgálatok egy Eger határában található árutermelő magyar merinó tenyészetben történtek. A kísérletben január 1. és február 10. között született magyar merinó jerkebárányok vettek részt. A jerkék testsúlyának mérlegelése a választástól havonta egyszer történt. Az ivarzások számának és idejének megállapításához, illetve feljegyzéséhez, az ivarzó jerkék kiválogatása, megjelölése próbakossal történt. A jerkéket kg testsúly elérésekor 9,5-10,5 hónapos kor körül termékenyítették először, hárembeli pároztatással. A megfelelő fejlettségű, a már rendszeresen ivarzott egyedek termékenyültek (n=83) és alkották az I. csoportot. Az ebben az időben nem termékenyült, illetve fejletségük miatt hárembe nem tett jerkéket másfél éves kor körül (15-20 hónapos) termékenyítették ismét (kerültek hárembe), és ezek alkották a II. csoportot (n=65). Összesen tehát 158 db juh került a kísérletbe. Az első ellést követően mind a két csoport egyedei átlagosan 8 havonta ellettek. A tavasz végi termékenyítési szezonban (április-május) ivarzás-szinkronizálást végeztek. Takarmányozás és tartás mindkét csoport egyedei esetében azonos módon történt. A tenyészállatok takarmányozása évenként változott a takarmány beltartalmi értékeinek megfelelően, de nagyon fontos, hogy az optimális tenyészkondíció mindig meg volt. A kondíció bírálat minimálisan negyedévente megtörtént. Az első elléstől kezdődően a következő adatok gyűjtésére és értékelésére került sor: tenyésztésbe vételi életkor, két ellés között eltelt időtartam, ellésenkénti megellett anyalétszám, ellésenkénti bárányszám (halva született bárányok száma is), és a tenyésztésből kiesés időpontja. Az adatokat az alapstatisztikai számítások elvégzése után Excel táblázatba rendeztük és összehasonlítottuk a két csoport ellésenkénti bárányszámát, a tenyésztésbe vételi idő és a két ellés között eltelt napok változását, a tenyésztésbe vételi idő hatását az anyajuhok életteljesítményére SPSS 14.0 programcsomag alkalmazásával A legeltetési módok hatása az anyajuhok kondíciójára és szaporulati mutatóira A különböző legeltetési módok (pásztoroló és szakaszos) hatását az anyajuhok kondíciójára két eltérő ökológiai adottságú helyszínen egy szárazfekvésű, aljfüves (aprócsenkeszes vezérnövényű) területen, Tiszaszőlősön/Jász-Nagykun-Szolnok megye/, továbbiakban A gazdaság és egy üde fekvésű gyepterületen, Dombóváron /Tolna megye/ továbbiakban B gazdaság értékeltük. Az értékelésbe, mindkét gazdaságban, ősszel termékenyített és február 1. és 15. között ellett, előhasi (első ellésű) magyar merinó anyajuhok kerültek. A legeltetési vizsgálatokhoz mindkét helyen a legelőterületet (ősgyep) két azonos nagyságú részre, 60-60, ha osztottuk, melynek egyik felét pásztorolva, a másikat szakaszosan legeltettük anyajuhval. Gazdaságonként, így összesen 180 anyajuh vett részt a legeltetési vizsgálatban. A legeltetési időszakban, 20

21 minkét gazdaságban, nyáron (június hónap) termékenyítettük (hárembeli pároztatás) az anyajuhokat, az anyák abrak kiegészítésben (flushing) nem részesültek. A B gazdaságban külön további 60 hektáros területen, 90 anyajuh szakaszos legeltetése került sor, ahol az anyák hárembeli pároztatása az őszi tenyész-szezonban (szeptember-október) történt. Az anyajuhokat szakaszosan legeltettük. A vizsgálatban megállapítottuk a juhok kondícióját. Mint ismert a kondíció bírálat az állat táplálóanyag-ellátás mértékét fejezi ki. A bírálat során az első ágyékcsigolyánál, a hosszú hátizom teltsége, a faggyú vastagság megítélése, a tövisnyúlvány, a harántnyúlvány, az utolsó borda kitapinthatóságának mértéke alapján 5 kategóriát különböztetünk meg Robinson és mtsai. (1983) útmutatásai szerint. 1. pont: tövisnyúlványok kiemelkednek, háttájékon élesek, ujjak könnyedén benyomhatók a harántnyúlványok alá, ágyék izmok alig tapinthatók; 2. pont: tövisnyúlványok sora kiemelkedik, de simák, bordák a háton simák és lekerekítettek, az ujjak kis nyomással a csontvégek alá hatolhatnak, ágyéki izmok éppen csak tapinthatók, szervezetben faggyú alig található; 3. pont: tövisnyúlványok kissé emelkednek ki, simák, kerekek, a bordák a háton simák, jól fedettek, csontok csak nyomással érzékelhetők, ágyéki izmok teltek, kevés faggyúval fedettek; 4. pont: tövisnyúlványok erős nyomással érzékelhetők, a bordák a háton nem tapinthatók ki, ágyéki izmok teltek, vékony faggyúréteggel fedettek; 5. pont: tövisnyúlványok még erős nyomással sem érzékelhetők, ágyéki izmok igen teltek, vastag faggyúréteggel fedettek. Az adatok statisztikai értékeléséhez az SPSS 14.0 programot használtuk. Az alkalmazott statisztikai próbák az alábbiak voltak: átlag, szórás, Mann-Whitney teszt, Chi² teszt A legelőhasználat és az anyajuhhasználat kapcsolata Vizsgálatainkat három, közel azonos ökológiai legelő viszonyokkal rendelkező gazdaságban végeztük. Az A (n=680) és B (n=784) gazdaságban magyar merinó x német húsmerinó F 1, a C (n=350) gazdaságban tisztavérű német húsmerinó anyák szaporulati mutatóit értékeltük. Mindegyik juhászatban a legeltetés láb alóli módszerrel történt. Az anyajuhok tömegtakarmány ellátása (zöldfű és széna felvétel) kiegyensúlyozott volt, amelyet kondíciójuk is igazolt. Az aktuális kondíció állapottól függően az anyák gazdasági abrak kiegészítést (szemes rozst, búzát, kukoricát, illetve gabona ocsút) kaptak napi 0,3 kg mennyiségben. Az A és C gazdaságban a téli időszakban épületben történt az anyajuhok tartása (elletés, báránynevelés), a B" gazdaságban egész évben (365 napon keresztül) az anyajuhok szabadban voltak. Utóbbi esetben az anyák elhelyezése, takarmányozása, itatása erdősávokkal védett enyhén lejtős területen történt. Az A juhászatban folyamatos, a B gazdaságban évente egyszeri vad pároztatást alkalmaztak. A B gazdaságban november elejétől december végéig tartott a tenyészidény. A C gazdaságban sűrített osztott elletést (kétévente háromszorit) alkalmaztak. A vizsgált anyaállomány egyik pároztatási idénye január elejétől február végéig, a másik augusztus végétől november közepéig tartott. Kiértékelésre került a vizsgált anyaállományok ellésenkénti vemhesülési, ellési százaléka, az éves átlagos állománylétszámra vetített választott bárány szám, és értékesített bárány súly. Végül az éves statisztikai létszám alapján az egy anyára vetített összes bárány árbevétel is összehasonlításra került az anyák átlagos takarmányozási költségével. 21

22 Eredmények és értékelésük dc_904_ Fajtatiszta magyar merinó és magyar merinó keresztezett (lacaune, cigája) anyajuhok szaporasági mutatóinak értékelése A vizsgálatba vont különböző genotípusú magyar merinó, magyar merinó x lacaune F 1, és magyar merinó x cigája F 1 anyajuhok szaporulati mutatóit az 2. táblázat tartalmazza. Különböző genotípusú anyajuh szaporulati mutatói 2. táblázat Tulajdonságok magyar merinó (magyar merinó (magyar merinó lacaune) F 1 cigája) F 1 n Összes ellés száma Egyes ellések száma Ikerellések száma Született bárányok száma Ikerellések aránya, % 15 a 30 b 20 Szaporulati arány, % ab=p<0,05 - eltérő betűk szignifikáns különbséget jelölnek a két genotípus között A magyar merinó anyajuhok közül 17 anya egy, 3 anya iker, a keresztezett magyar merinó cigája F 1 anyajuhok közül 16 anya egy, 4 anya iker, illetve a magyar merinó lacaune F 1 anyajuhok esetén 14 anya egy, további 6 anya ikerbárányokat ellett. A magyar merinó anyajuhok szaporulati aránya a hazai árutermelő telepekhez viszonyítva átlagosnak mondható. Megjegyzendő, hogy hazánkban nyolc év ( ) átlagában, a törzstenyészetekben lévő magyar merinó állományok 100 ellésre vetített szaporulati aránya 135% körül alakult (MJKSZ, 2009). Az anyaállatok szaporaságát, báránynevelő képességét több tényező is befolyásolja, így az anya és a bárány genotípusa (KUKOVICS és mtsai., 1981), a tartási és takarmányozási feltételek (VERESS és mtsai., 1989; VERESS, 1990), és az anyaállatok kondíciója (MUCSI, 1998). A hazai juhtenyésztés jövedelmezőségét alapvetően meghatározó tulajdonság az anyánkénti értékesíthető bárányszaporulat. Ezt nagymértékben meghatározó tulajdonság az ikerellési arány kétszer nagyobb volt a magyar merinó x lacaune F 1 keresztezett anyák esetén, mint a fajtatiszta magyar merinó anyáknál a különbségek szignifikánsak voltak (Chi 2 érték: 5,62; p<0,05). Az eredmények alapján megállapítható, hogy a keresztezés, az iker ellések számának növekedésén keresztül, 5 13 %-ban növelte a választott bárányok számát. A különböző szerzők vizsgálatai alapján, a jó anyai tulajdonságokkal rendelkező (szapora) fajtákkal történt keresztezések hatására növekedett az ellésenkénti bárányszám és csökkent a bárányok választásig tapasztalt elhullási aránya (GAÁL, 1982; VERESS, 1987; GALLIVAN és mtsai., 1993; UNAL és mtsai., 2006). A bárányok vizsgálati eredményeit anyai genotípus, ivar és születési típus szerint a 3. táblázat foglalja össze. 22

23 3. táblázat A bárányok születési és választási súlyának, valamint választásig tartó súlygyarapodásnak alakulása anyai genotípus, ivar és születési típus szerint (LSM±SEM) Tulajdonságok Anyai genotípus n Születési súly, kg Választási súly, kg Súlygyarapodás választásig, g/nap magyar merinó 23 4,37±0,08a 16,99±0,61a 210,35±9,71a magyar merinó x lacaune F ,11±0,06b 20,82±0,49b 261,88±7,73b magyar merinó x cigája F ,69±0,07c 18,89±0,55c 236,71±8,67c Ivar Kos 47 4,86±0,05a 19,18±0,41 233,65±6,54 Jerke 26 4,59±0,06b 18,62±0,49 233,98±7,69 Születési típus Egyes 39 5,20±0,05a 22,12±0,36a 282,10±5,76a Iker 34 4,25±0,07b 15,68±0,52b 190,53±8,29b abc=p<0,05 - eltérő betűk szignifikáns különbséget jelölnek két tulajdonság között A GLM eredményei alapján a genotípus szignifikáns hatását minden tulajdonság esetén ki tudtuk mutatni (P<0,001). A három genotípus közötti különbségek igazolására, ahogy az anyag és módszer fejezetben ismertettem LSD post hoc tesztet végeztünk. Az eredmények alapján megállapítható, hogy a magyar merinó bárányok születési súlya mindkét keresztezett genotípus bárányaihoz képest szignifikáns mértékben kisebb volt. A keresztezett anyáktól származó bárányok születési súlya 0,4 kg, illetve 0,8 kg-mal voltak nehezebbek (P 0,01) [(magyar merinó x cigája) F 1 és (magyar merinó x lacaune) F 1 ], mint a fajtatiszta magyar merinó bárányoké. A különbségek a választási súlyban is megmutatkoztak, legnagyobb választási súlyt a magyar merinó x lacaune F 1 (+3,8 kg; +22,5 %), majd a magyar merinó x cigája F 1 (+1,9 kg; +11 %) anyák bárányai értek el (P 0,001). A választásig történő időszak esetén mind a magyar merinó x lacaune F 1, mind a magyar merinó x cigája F 1 anyák bárányai szignifikánsan jobban gyarapodtak, mint a magyar merinó bárányok. Megállapítható az is, hogy a két ivar között, nem volt különbség a választási súlyban, hasonlóan KUCHTÍK és DOBES (2006); PAJOR és mtsai. (2008) vizsgálataihoz. Ezzel szemben több szerző (MOLNÁR és DOMANOVSZKY, 1979; MOLNÁR, 1980; MOLNÁR és mtsai., 1999a) is tapasztalt szignifikáns különbséget a két ivar között a bárányok választási súlyában. Az egyes alomból származó bárányok születési súlya az ikerbárányokéhoz képest 1 kg-mal volt nagyobb (P 0,01). Választáskor az egyes alomból származó bárányok előnye 7 kg-ra nőtt az iker bárányokkal szemben (P 0,01). Az eredményeinkhez hasonlóan, az irodalmi közlések (MOLNÁR és DOMANOVSZKY, 1979; DIXIT és mtsai., 2001; KUCHTÍK és mtsai., 2007; PAJOR és mtsai., 2008) szerint is az egyes bárányok nehezebb választási súlyúak, mint az iker bárányok. 23

24 A keresztezés során számolni kell a heterózis hatással, de ezt jelen munkában nem vizsgáltuk. NITTER (1978) összefoglaló munkájában a heterózis hatás mértékét a keresztezett anyák bárányainak a születési súlyában 5,1%-ban, a választási súlyában 6,3%-ban határozta meg. A keresztezett anyák bárányai szignifikánsan jobban gyarapodtak, mint a magyar merinó bárányok, amelyet a keresztezett anyajuhok nagyobb tejtermelése okoz elsősorban. A keresztezésnek a tejtermelés növelésre gyakorolt hatásáról korábban már hazai szerzők is beszámoltak (KUKOVICS és mtsai., 1992). Régóta ismert, hogy az anyajuhok tejtermelésének növelésével növekszik a bárányok súlygyarapodása is (BURRIS és BAUGUS, 1955). Ezt kiegészítve, a további vizsgálatok arra is rámutattak, hogy a tejtermelés a bárányok 6 hetes koráig tartó növekedésével mutat jelentős összefüggést (SNOWDER és GLIMP, 1991). A juhászatok gazdaságosságát befolyásolja az egy anyajuhra vetített értékesíthető bárányszám, vagy értékesíthető alomsúly. Az egy anyára jutó értékesített alomsúlyt az 1. ábra szemlélteti. Eltérő genotípusba tartozó anyajuhok átlagos értékesített alomsúlya 1. ábra Értékesített alomsúly/anya, kg(1) 30,00 25,00 20,00 15,00 10,00 b b a (magyar merinó x lacaune) F1(3) (magyar merinó x cigája) F1(4) magyar merinó(5) 5,00 0,00 Genotípusok(2) ab=p 0,05 - eltérő betűk szignifikáns különbséget jelölnek Az ábrán látható, hogy az egy anyára jutó átlagos választási alomsúly mind a magyar merinó x lacaune F 1 (27,3 kg), mind a magyar merinó x cigája F 1 (24,1 kg) genotípusoknak nagyobb, mint a magyar merinók 20,9 kg-os választási alomsúlya. Az eredmények jól mutatják, hogy a lacaune és a cigája fajtákkal történő keresztezés jelentősen tudja javítani az magyar merinó anyajuhok választási alomsúlyát. A magyar merinó x lacaune F 1 anyák bárányai 6 kg-mal (+30 %), a magyar merinó x cigája F 1 anyák bárányai 3 kg-mal (+15 %) múlták felül a magyar merinó anyák bárányainak választási súlyát. A magyar merinó x lacaune F 1 anyák értékesített bárányszám növekedése hasonló volt NÉMETH és mtsai. (2007) eredményeihez. 24

25 Fajtatiszta magyar merinó és magyar merinó keresztezett (magyar merinó x merinó landschaf F 1 ) anyajuhok szaporasági mutatóinak értékelése A vizsgálat során genotípusonként anya szaporulati mutatóit értékeltük. A 4. táblázatban mutatjuk be a különböző genotípusú anyajuhok szaporulati arányát. 4. táblázat Fajtatiszta magyar merinó és a keresztezett (magyar merinó x landschaf merinó F 1 ) anyajuhok szaporulati arányainak alakulása Termékenyítés ideje Ősz Tavasz Különbség a két tenyészidőszak között Csoport Genotípus Ellési arány, (%) Szaporulati arány, (%) Ikerellések aránya, (%) "A" magyar merinó ,3 a 33 a magyar merinó x "B" landschaf merinó, ,8 b 69 b F 1 "C" magyar merinó ,6 a 15 a magyar merinó x "D" landschaf merinó, ,9 b 42 b F 1 magyar merinó a magyar merinó x landschaf merinó, b F 1 ab = a különböző betűk szignifikáns különbséget jelölnek (P 0,05) Mint ismert, az ellések számának növekedésével a szaporulati arány nő, a harmadik és az ötödik között a legnagyobb, majd hatodik ellés után csökken (TURNER és DOLLING, 1964; NAGY és mtsai., 2005). A vizsgálat az értékelt anyajuhok harmadik tenyészidény eredményeit mutatja be. A tavaszi termékenyítési időszakban vemhesült magyar merinó anyajuhok 47 bárányt ellettek, 4 esetben történt ikerellés. A keresztezett genotípus (magyar merinó x landschaf merinó) F 1 esetén 61 bárány született. Az őszi pároztatási időszakban a magyar merinó anyajuhoktól 60 bárány született. A keresztezett anyajuhok 81 bárányt ellettek. Mindkét vizsgálati időszakban igen jelentős mértékben növekedett a keresztezés hatására az anyajuhok szaporulati mutatója. Érdemes figyelembe venni az ikerellések számának az alakulását. Mint ismeretes, a tavaszi időszakhoz képest, az őszi fedeztetési időszakban kedvezőbbek az anyák szaporulati mutatói (PÓTI és mtsai., 2012). A két genotípus között szaporulati arány és vemhességi arány csökkenésének mértékében nem volt különbség. Jelentős eltérést tudtunk azonban kimutatni az ikerellések arányának csökkenésében. A keresztezett genotípusú anyajuhoknál az ikerellések aránya kisebb mértékben csökkent (kb. 30%) mint a tisztavérű magyar merinó anyajuhoknál (a csökkenés mértéke 60% volt). A magyarországi törzstenyészetekben tenyésztett magyar merinó anyajuhok szaporulati aránya 135 % körül realizálódott (MJKSZ, 2013). Az anyajuhok szaporaságát több tényező is befolyásolja, legfőképpen az anya genotípusa (KUKOVICS és mtsai., 1981). Ahhoz, hogy az 25

26 anyajuhok a genetikai képességeiket megfelelően ki tudják bontakoztatni elengedhetetlen a megfelelő takarmányozás, erre GÁSPÁR (1983); VERESS (1990); MUCSI és BENK (2002) is felhívta a figyelmet. Mindebből következik, hogy az anyaállatok kondíciója döntő fontosságú a szaporasági mutatók alakulásában (MUCSI, 1998). Emellett a keresztezés során számolni kell a heterózis hatással, bár ezt jelen munkában nem vizsgáltuk. NITTER (1978) összefoglaló munkájában a heterózis hatás mértékét a keresztezett anyák ellési arányában 8,7%, anyára jutó választott bárányszámban 14,7 % találta. Összességében az eddigi kísérletünk eredményeiből megállapítható, hogy az ellési arányt, a szaporulati arányt és az ikerellések arányát befolyásolja a genotípus, a (magyar merinó x landschaf merinó) F 1 az előbb említett mindhárom vizsgált tulajdonságban kedvezőbb értékeket mutatott, mint a magyar merinó. Hasonló, illetve ezeket alátámasztó eredményeket közölt PAJOR és mtsai. (2011). Kísérletükben magyar merinó és keresztezett (magyar merinó x lacaune) F 1 anyajuhok szaporasági mutatóit értékelték. Vizsgálataik során arra a következtetésre jutottak, hogy a keresztezett anyák ikerelléseinek aránya kétszer nagyobb volt, mint a fajtatiszta magyar merinó anyáknak. A született bárányok mellett az is lényeges szempont, hogy a bárányok minél nagyobb hányadát értékesíteni tudják a juhászatok, ezért nagy hangsúlyt kell fektetni a nevelési időszakra is. A bárányok választásig való elhullását az 5. táblázat szemlélteti. 5. táblázat Fajtatiszta magyar merinó és a keresztezett (magyar merinó x landschaf merinó) F 1 anyajuhok bárányainak elhullási aránya Termékenyítés ideje Ősz Tavasz Csoport Született bárány Összes elhullás Egyes ellés elhullás Ikerellés elhullás Összes elhullás (%) "A" ,33 "B" ,17 "C" ,25 "D" ,91 Megfigyeltük, hogy szinte minden esetben az ikerellésekből származó egyedek hullottak el, amely megegyezik a gyakorlatban is megfigyeltekkel. A genotípusok között bárányelhullásban nem volt különbség egyik tenyészidőszakban sem. A juhászatok szempontjából döntő fontosságú a választott bárányok száma, amelyet lehet ellett anyákra, illetve tenyésztésre kijelölt anyákra vetíteni. Az egy anyára jutó választott alomszámot a 6. táblázatban mutatjuk be. 26

27 6. táblázat Fajtatiszta magyar merinó és a keresztezett (magyar merinó x landschaf merinó) F 1 anyajuhok átlagos választott alomszáma Tulajdonságok 100 ellett anyára vetített alomszám 100 anyára vetített alomszám Őszi tenyészidény csoportok Tavaszi tenyészidény csoportok A B P C D P 128,9 158,3 <0,05 109,8 134,9 <0, <0, <0,05 Az eredmények jól mutatják, hogy a landschaf merinó fajtával történő keresztezés jelentősen képes javítani az anyajuhok választási alomnagyságát, még a tavaszi tenyészidényben is. A 100 ellett anyára vetített alomnagyság tekintetében a (magyar merinó x landschaf merinó) F 1 anyáknak 23 %-kal, a 100 tenyésztésbe vett anyára vetített alomnagyság esetén, pedig közel 30 %-kal múlták felül a magyar merinó anyák értékesített alomszámát A tenyésztésbe vételi idő és a sűrített elletés hatása az anyajuhok életteljesítményére A korán, 9,5 és 10,5 hónapos korban tenyésztésbevett jerkéknél (I. csoport) az első ellés alkalmával az átlagos bárányszám 1,02 volt. Hasonló eredményeket kapott GAÁL (1964, 1972); GÁSPÁR (1983); MUCSI (1998) is, tehát azok a jerkék, amelyeket korábban vettek tenyésztésbe első ellésre általában csak egy bárányt ellettek. A korai tenyésztésbevétellel (9,5-10,5 hónaposan) tenyésztésbe vett jerkék is elérik a kifejlett kori testtömeget hónapos korra, hasonlóan GAÁL (1964) kísérleti eredményeihez. Az I. csoport második ellése alkalmával az átlagos ellésenkénti bárányszám 1,36 volt, amely közel azonos a hónapos korban tenyésztésbevett (II. csoport) első elléskori bárányszámával 1,30 (2. ábra). A további ellésenkénti átlagos bárányszám a két csoportnál közel azonos volt (2. ábra). 27

28 2. ábra A korai és késői időpontban tenyésztésbe vett anyajuhok ellésenkénti átlagos bárányszáma 1,8 átlagos bárányszám(3) 1,6 1,4 1,2 1 0,8 0,6 0,4 0, ellések száma(4) I.csop(1) II.csop(2) A vizsgálatok végeztekor ( hó) az I. csoport egyedei tizennégyszer, a II. csoport egyedei tizenháromszor ellettek (2. ábra). Az átlagosan 9,5 éves anyajuhok bárány hozamának összehasonlításakor a kiinduló anya létszámra vetített bárányszámból megállapítható, hogy az ellésenkénti egy anyára jutó átlagos bárányszám hasonló volt (I. csoportnál 1,37 0,16, a II. csoport 1,38 0,11). Az egy anyára jutó átlagos összes bárányszámban az I. csoport eredményei alapján jobbak voltak (I. csoport: 19,23; a II. csoport: 18,06). A két ellés közötti idő 240 és 300 nap között változott mindkét csoport egyedeinél, viszont egyes esetekben 240 nap alá is csökkent (3. ábra), hasonló következtetésekre jutott VERESS (1974); VERESS és mtsai. (1991); NAGY és mtsai. (1998) is. A szórás értékek megfelelnek a tenyészidőszak hosszának, ugyanis a kosok hat-hétig voltak a nyájban. A sűrített elletés esetén a két ellés közötti idő a korai tenyésztésbe-vételű csoportnál a második és ötödik ellés között csökkent hasonlóan, mint NAGY és mtsai. (1998) kísérletében. A két csoport között szignifikáns különbség mutatható ki az első ellésnél a tenyésztésbe vételi időben és az első ellés átlagos bárány számában. A többi ellésnél nem mutatható ki statisztikailag igazolható különbség a két csoport egyedei között. 28

29 3. ábra A korai és késői időpontban tenyésztésbe vett anyajuh csoportok átlagos két ellés között eltelt napok száma 600 ellések közötti napok száma(3) I.csoport(1) II.csoport(2) ellések száma(4) A korábban tenyésztésbe vett, és átlagosan másfél évesen tenyésztésbe vett jerkék is sűrítve (8 havonta) ellethetők. Azonos megállapítást közölt VERESS (1974, 1990); LÁTITS (1981); VERESS és mtsai. (1989, 1991); KÁDAS (1998) is. A sűrített elletés csak a korai (30-40 napos) bárányválasztás esetén elképzelhető összhangban VERESS (1974, 1990); VERESS és mtsai. (1989) eredményeivel. A sűrített elletés másik feltétele az anyajuhok megfelelő (2,5-3,0 pontos) kondíciója. A bárányelhullás a szoptatás ideje alatt közel azonos volt mindkét csoportban. A vizsgálatba vont kezdeti anyalétszám a hatodik ellésig kis mértékben, majd nagyobb mértékben csökkent mindkét csoportnál. Az összes megellett anyajuh létszámot alapul véve (n=148) a nyolcadik ellést az anyáknak már csak közel fele élte meg (4. ábra). 29

30 4. ábra A korai és késői időpontban tenyésztésbe vett anyajuhok kiindulási létszámhoz viszonyított százalékos csoportonkénti megoszlása ellésenként a vizsgálat ideje alatt termelésben lévő anyák aránya(3) ellések száma(4) I. csoport(1) II. csoport(2) A 6. ellést követően a később tenyésztésbe vett anyák statisztikailag igazolható mértékben (P 0,05) nagyobb (30 %) arányban estek ki a tenyésztésből (hullottak el), mint a korábban tenyésztésbe vett anyák. Ez felhívja a figyelmet arra, hogy azokat a jerkéket, amelyek megfelelő takarmányozás és tartás esetén csak később lehet tenyésztésbe venni (később ivarzanak rendszeresen, és érik el a várható kifejlett kori testsúlyuk kétharmadát), célszerű selejtezni. Ezek életteljesítménye, hasznos élettartama rosszabb, mint az éves kor alatt tenyésztésbe vetteké. Azok a megfelelő tartási és takarmányozási körülmények között felnevelt magyar merinó jerkék, amelyek későn, éves kor után vehetők tenyésztésbe, nagy valószínűséggel valamilyen tenyésztési szempontból kedvezőtlen genetikai tulajdonsággal rendelkeztek, vagy egészségügyi problémáik voltak. Az ilyen egyedek tenyésztési szempontból nem kívánatosak. Sajnos a hazai gyakorlat ezzel éppen ellentétes, a jerkéket másféléves kor körül veszik tenyésztésbe, függetlenül azok fejlődési ütemétől. Az eredmények tehát azt mutatják, hogy a magyar merinó jerkék 9,5-10,5 hónapos korban megfelelő tartás és takarmányozás esetén tenyésztésbe vehetők. Az első bárányt károsodás nélkül kihordják, problémamentesen ellenek, és az első bárányt fel tudják nevelni szervezetük károsodása nélkül. Hasonló eredményekre jutott GAÁL (1964, 1972); GÁSPÁR (1983), ezzel ellentétben LÁTITS és TURY (1985) 7-8 hónapos korban nem javasolták a jerkék tenyésztésbevételét A legeltetési módok hatása az anyajuhok kondíciójára és szaporulati mutatóira A különböző legeltetési módok hatását az anyajuhok kondíciójára két eltérő ökológiai adottságú helyszínen egy szárazfekvésű, aljfüves (aprócsenkeszes vezérnövényű) területen A gazdaság és egy üde fekvésű gyepterületen B gazdaság értékeltük. Az anyajuhok kondíciója a szakaszos legeltetés esetén bizonyult kedvezőbbnek (7. táblázat). A szakaszos legeltetés alkalmazása mintegy 5-9%-kal növelte az anyák átlagos kondíció pontszámát a legeltetés alatt, összehasonlítva azon anyákkal, melyeket pásztorolva 30

31 legeltettünk. Az eredmények jól mutatják, hogy a szakaszosan legeltetett anyajuhok kondíciója a nyári, legelők kisülési időszakában is kedvezőbb volt (P 0.05), mint a pásztorolva legeltetetteké. A legeltetési módok hatása az anyajuhok kondíciójára a száraz fekvésű A gazdaságban 7. táblázat Bírálat hónapja Pásztoroló legeltetés Szakaszos legeltetés P IV. 2,28±0,16 2,22±0,18 N.S. V. 2,58±0,19 2,78±0,22 *** VI. 2,67±0,16 2,68±0,20 N.S. VII. 2,52±0,23 2,62±0,25 N.S. VIII. 2,43±0,25 2,63±0,26 ** IX. 2,58±0,20 2,88±0,22 *** X. 2,67±0,19 2,92±0,20 *** Átlag 2,53±0,20 2,68±0,22 ** **=P<0,01; ***=P<0, táblázat A legeltetési módok hatása az anyajuhok kondíciójára az üde fekvésű B gazdaságban Bírálat hónapja Pásztoroló legeltetés Szakaszos legeltetés P IV. 2,41±0,21 2,32±0,16 N.S. V. 2,62±0,22 2,84±0,23 *** VI. 2,64±0,18 2,92±0,21 *** VII. 2,53±0,19 2,83±0,22 *** VIII. 2,46±0,26 2,81±0,25 *** IX. 2,62±0,22 2,90±0,23 *** X. 2,64±0,20 2,92±0,18 *** Átlag 2,56±0,21 2,79±0,21 *** **=P<0,01; ***=P<0,001 Az eredményekből az is megállapítható, hogy az üde fekvésű legelőterületeken a szakaszos legeltetés alkalmazása esetén az anyajuhok átlagos kondíciópontszáma minden esetben statisztikailag igazolható módon (P<0,001) jobb volt, mint a pásztorolva legeltetetteké (8. táblázat). A száraz fekvésű gyepterületeken a pásztorolva és a szakaszosan legeltetett anyajuhok átlagos kondíció pontszámában a különbség kisebb, mintegy fele akkora, mint az üdefekvésű területen legelteké. A száraz fekvésű területen 5,5 %, üde fekvésű területen 8,95 % átlagosan a teljes legeltetési idény alatti különbség. A száraz fekvésű területeken azonban június és július hónapban a kondíció bírálat eredményeiben (pontszámaiban) nem szignifikáns mértékű az eltérés. 31

32 A gyephasználat a gyepnövényzetben fenológiai és morfológiai változásokat eredményez, ezek befolyásolják a gyep táplálóanyag tartalmát (DWAYNE és MERTENS, 1995). A legelő táplálóanyag tartalom közül a nyersfehérje- és nyersrost tartalom, valamint a kettő aránya a legfontosabb (DÉR, 1993). A nyersfehérje- nyersrost arány a füvek többségénél májusban éri el a kedvező arányt (DÉR, 1993; VINCZEFFY, 1993), amit jól mutatnak a kondíció pontszám értékei is. A szakaszos legeltetés, kedvezően hatott a növények táplálóanyag tartalmára és így az anyajuhok kondíciójára. Ennek jelentősége abban van, hogy az őszi tenyészidény kezdetekor a szakaszosan legeltetett anyajuhok jobb kondíciója kedvezően befolyásolhatja a szaporulati eredményeket. A szakaszos legeltetés alkalmazása során, az anyák jobb táplálóanyag ellátottsága megmutatkozott a kondíció pontszámok alakulása mellett a kedvezőbb, általunk vizsgált, szaporulati mutatók alakulásában is (9. táblázat). Mindkét gazdaságban növekedett az iker bárányt ellő anyák aránya szakaszos legeltetés alkalmazásával. A száraz fekvésű gyepterületen legeltetett anyajuhok vemhesülési arányának eredményeit nem számítva, valamennyi esetben szignifikáns eltéréseket kaptunk. A legeltetési módok hatása az anyajuhok szaporaságára 9. táblázat Tulajdonságok Legeltetés módja A gazdaság B gazdaság Vemhességi arány,% Pásztoroló legeltetés 68 69a Szakaszos legeltetés 79 82b Ikerbárányok aránya,% Pásztoroló legeltetés 10a 13a Szakaszos legeltetés 22b 28b Szaporulati arány,% Pásztoroló legeltetés 110a 113a Szakaszos legeltetés 122b 128b ab=p 0,05- eltérő betűk szignifikáns különbséget jelölnek A termékenyítési időszak is hatással volt a vizsgálatban résztvevő anyajuhok egyes szaporasági mutatóira (10. táblázat). A termékenyítés idejének hatása az anyajuhok szaporaságára 10. táblázat Termékenyítés ideje Vemhességi arány,% Ikerbárányok aránya,% Szaporulati arány,% Nyár 82 28a 128a Ősz 91 43b 143b ab=p 0,05- eltérő betűk szignifikáns különbséget jelölnek Az eredmények megerősítik, hogy az őszi szezon a magyar merinó fő termékenyítési időszaka. A vemhesülési arányban ugyan nem szignifikáns a különbség, de itt fontos 32

33 bárányszám dc_904_14 megjegyezni, hogy a tavasz végi- nyár eleji tenyészidőszakban a szakaszos legeltetés pozitívan befolyásolta az anyajuhok tápláltsági állapotát és szaporulati mutatóit. Az őszi tenyészszezon pozitív hatását mutatja, hogy az iker bárányt ellő anyák arányának növekedése a fő termékenyítési időszakban statisztikailag igazolhatóan nagyobb, mint a nyár eleji tenyészidőszakban vemhesült anyáké A legelőhasználat és az anyajuhhasználat kapcsolata Az eredmények alapján megállapítható (11. táblázat, és 5. ábra), hogy a száz anyára vetített értékesített éves bárány szaporulat (160+70) 230, értékesített bárány és báránysúly (7316 kg) a sűrített osztott elletés alkalmazásánál, azaz a C gazdaságban volt a legnagyobb úgy, hogy a második: augusztus-novemberi tenyészidény szaporulatát a vizsgált évre vonatkozóan 50%- ban vettük figyelembe. 11. táblázat Éves bárány szaporulat és nettó árbevétel Gazdaság n 100 anya átlagos szaporulata (db) Értékesített átlagsúly (kg) Értékesítési átlagár (Ft/kg) A ,4 664,38 B ,5 856,05 C ,2 732 C * 33, : január-februári tenyészidény 2: augusztus végi november közepi tenyészidény *: az augusztus végi november elei tenyészidény szaporulatának (140 bárány) 50-a 100 anya éves szaporulata 5. ábra 100 anya szaporulata; A; anya szaporulata; B; anya szaporulata; C1; anya szaporulata; C2; 70 33

34 Ft dc_904_14 Az A (folyamatos fedeztetést és elletést alkalmazó) gazdaságban száz anya után 128 bárányt értékesítettek 2611kg összsúlyban, míg az egész éven át szabadtartásban tartott anyajuhok után ( B juhászat") 110 bárányt, amelyeknek összes súlya 3685 kg volt. A száz anyára vetített éves árbevétel a C gazdaságban a sűrített osztott elletés alkalmával volt a legnagyobb ( Ft), majd ezt követte a B gazdaság, ahol egész évben szabadon (legelőn) tartották az anyaállományt és évente egyszer elletettek ( Ft), míg a legkisebb árbevétel, az anyajuhokat folyamatosan elletett A gazdaságban (1.734,829 Ft) volt (6. ábra). Az éves nagyobb árbevétel a sűrített-osztott elletés alkalmával egyrészt a nagyobb éves bárányszaporulattal, másrészt a nagyobb átlagos értékesítési súllyal (32 kg/bárány) és kedvező augusztusi árral magyarázható. Az egész éven keresztül szabadon (extenzíven) tartott anyajuhok utáni száz anyára vetített nagyobb árbevétel az alacsonyabb éves szaporulat (110 db/100 anya) ellenére a nagyobb értékesítési súllyal (33,5 kg/bárány) és augusztusi átvételi árral (856 Ft/kg) magyarázható. A munkabér nélküli takarmányozási és tartási költség a sűrített osztott anyajuh használatnál volt a legmagasabb (6. ábra). A költségszámításban csak a takarmányozási költségek szerepelnek. A másik kétévente egyszer elletett állomány tartási és takarmányozási költsége közel azonos volt. A 100 anyára vetített munkabér nélküli költségek és az éves árbevétel alapján megállapítható, hogy a legnagyobb nyereséget a sűrítve osztott téli időszakban épülethez kötött tartástechnológiánál, majd ezt követően az épület nélküli szabadtartásos technológiánál lehet elérni. A beruházási, illetve ezzel összefüggésben amortizációs költségek az egész éven át történő szabadtartásos juhtartás esetén a legkisebbek. A 100 anyára jutó költség és árbevétel alakulása 6. ábra C; B; A; A; B; C; anyára jutó árbevétel (Ft) 100 anyára jutó tartásköltség ** (Ft) Megállapítható tehát, hogy a hústípusú merinó anyák szükségleteinek megfelelő takarmányozása esetén, amennyiben a téli időszakban megfelelő épület áll rendelkezésre, a sűrített osztott elletés javasolható. Amennyiben nem áll rendelkezésre juhtartásra alkalmas épület a teljes éven keresztüli szabadtartás is eredményes lehet abban az esetben, ha takarmányozási és tartási feltételek megfelelőek, valamint az elletés nyár elején történik. A 34

35 száz anyára vetített éves értékesített bárányszaporulat ugyan alacsonyabb, mint a hagyományos épülethez kötött tartás esetén, de a nagyobb anyánkénti árbevétel elsősorban az augusztusi magasabb felvásárlási árakkal és nagyobb értékesítési súllyal kompenzálható. Hasonló megállapításra jutott MUNKÁCSI (2008) magyar merinó juhok szabadtartásos épületnélküli tartásával foglalkozó vizsgálatai alapján. Megállapította, hogy a szabadtartásban évenkénti egyszeri elletéssel, az optimális vemhesítési idő november 15-től december 31-ig tart. A vágóbárányokat eladásig, a tenyésztésre kiválasztott jerke és kosbárányokat pedig szeptemberi választásig szoptatni érdemes. Eredményeinket támasztja alá FENYVES és ERTSEY (2007); CEHLA (2011); HEROLD és JÁVOR (1984); NÁBRÁDI és mtsai. (2002) közlései is. FENYVES és ERTSEY (2007) a juhtartás jövedelmi viszonyainak javítására a technológiai fejlesztésén kívül, az értékesítési időpont módosítását javasolja a támogatások kihasználása mellett, hasonlóan HEROLD és JÁVOR (1984); NÁBRÁDI és mtsai. (2002) közléseihez. CEHLA (2011) vizsgálatai alapján a juhtartás jövedelmezőségét döntően a fajtán, a szaporulati mutatókon kívül, az értékesítés időpontja határozza meg Következtetések A magyar merinó anyai tulajdonságainak (szaporulati mutatók, báránynevelő képesség) javítására árutermelő állományokban hazai viszonyok között a lacaune és a cigája fajta alkalmas. A keresztezett genotípusú magyar merinó lacaune F 1 és magyar merinó cigája F 1 anyajuhok a szaporulati mutatókban és a bárányaik választásig tartó időszakra vetített napi súlygyarapodásban, valamint választási súlyban statisztikailag igazolható mértékben (P<0,001) felülmúlták a fajtatiszta magyar merinó anyákat, illetve azok bárányait. A legnagyobb egy anyára jutó értékesített alomsúlyt a magyar merinó x lacaune F 1 anyák értek el. Az eredmények alapján, egy anyára vetítve ellésenként, a keresztezési partnerként használt fajtákkal (cigája, lacaune) történő keresztezés 3 kg (+15 %), illetve 6 kg (+30 %) tejesbárány súlytöbbletet eredményezhet, ami megközelítőleg Ft többletbevételt jelenthet ( Ft/kg-os átvételi árral számolva). A kapott eredmények alapján egyértelműen kijelenthető, hogy a magyar merinó merinó landschaf F 1 anyajuhok szaporulati eredményei kedvezőbben alakulnak, mint a magyar merinó anyajuhoké, amit elsősorban az iker bárányt ellő anyajuhok számával magyarázhatunk. A vizsgált genotípusok között különbség volt az őszi és a tavaszi tenyészidőszak között az ikerellések alakulásában. A keresztezett genotípusban az ikerellések aránya kisebb mértékben csökkent, mint a tisztavérű magyar merinó anyáknak. A termékenyítési időszak, valamint a genotípus nem befolyásolta a bárányelhullást. A keresztezett genotípusú anyajuhok választott alomszáma szignifikánsan nagyobb volt, mint a fajtatiszta magyar merinó anyáké. A hazai juhtenyésztés eredményessége szempontjából elengedhetetlen a szaporulati mutatók javítása, ezért javasoljuk az árutermelő juhászatokban a keresztezett (F 1 ) anyajuhok használatát, az egy anyajuhra jutó bárányszám növelése céljából. A magyar merinó jerkék éves kort megközelítően, 9,5-10,5 hónapos korban megfelelő tartás és takarmányozás esetén tenyésztésbe vehetők, mivel az első magzatot károsodás nélkül 35

36 kihordják, problémamentesen ellenek és az első bárányt fel tudják nevelni szervezetük károsodása nélkül. Az éves kort megközelítően (9,5-10,5 hónapos korban) tenyésztésbe vett magyar merinó anyajuhok is sűrítve (átlagosan 8 havonta) ellethetők, hasonlóan a másfél év körül tenyésztésbevett anyákhoz. A második elléstől az ellésenkénti bárányszám azonosnak tekinthető a korai (9,5-10,5 hónaposan) és hagyományos időben (15-20 hónaposan) tenyésztésbe vett egyedeknél. A magyar merinó jerkék korai, 10 hónapos kor körüli tenyésztésbe vételre történő szelekciója javasolható, azok megfelelő tartása és takarmányozása esetén. A 10 hónapos korban tenyésztésbe vett anyajuhok életteljesítménye (egy anya után értékesített bárányszám, valamint hosszú hasznos élettartama) statisztikailag igazolható mértékben (P<0,05) jobb, mint a másfél éveskor körül tenyésztésbe vett anyáké. A szakaszos legeltetés mind szárazfekvésű, mind üdefekvésű legelőterületeken statisztikailag igazolható mértékben (P<0,05, illetve P<0,001) kedvezően hat az anyajuhok kondíciójára. A szakaszos legeltetés alkalmazása átlagosan mintegy 5-9 %-kal növelte az anyák átlagos kondíció pontszámát a teljes legeltetési idény alatt, összehasonlítva azon anyákkal, melyeket pásztorolva legeltettek. A száraz fekvésű gyepterületeken pásztorolva és a szakaszosan legeltetett anyajuhok átlagos kondíció pontszámában a különbség kisebb, mintegy fele akkora, mint az üdefekvésű területen legeltetett anyajuhoké. A száraz fekvésű területen 5,5 %, üde fekvésű területen 8,95 % átlagosan a teljes legeltetési idény alatti különbség. Az előnyös tápanyag ellátás kedvező hatása az anyajuhok szaporulati mutatóiban is megmutatkozik. A szakaszos legeltetés alkalmazása szignifikáns (P<0,05) mértékben növeli az ikervemhességek, az ikerbárányok arányát a szaporaság szempontjából kedvezőtlen nyár eleji termékenyítési időszakban is. A szárazfekvésű területeken a vemhesülési százalék 11 %- kal, az ikerbárányok aránya 12 %-kal, az üde fekvésű területeken a vemhesülési százalék 13 %-kal, az ikerbárányok aránya 15 %-kal javult szakaszos legeltetés alkalmazása esetén. A hústípusú merinó anyák szükségleteinek megfelelő takarmányozása esetén, amennyiben a téli időszakban megfelelő épület áll rendelkezésre, a sűrített osztott elletés ajánlható. Amennyiben nem áll rendelkezésre, juhtartásra alkalmas épület a teljes éven keresztüli szabadtartás is eredményes lehet abban az esetben, ha a takarmányozási és tartási feltételek megfelelőek, valamint az elletés nyár elején történik. Ebben az esetben különösen fontos a tervszerű, szakszerű legelőhasználat. A száz anyára vetített éves értékesített bárányszaporulat ugyan alacsonyabb az egész éven át szabadtartásos és évente egyszeri egyidejű tenyészidény esetén, mint a hagyományos épülethez kötött tartásnál, de a nagyobb anyánkénti árbevétel elsősorban az augusztusi magasabb felvásárlási árakkal és nagyobb értékesítési súllyal kompenzálható. Sűrített folyamatos elletés sem termelési, sem gazdasági, sem munkaszervezési, továbbá a jelenlegi piaci viszonyok között nem javasolható. Eredményeim alapján megállapítható, hogy messze nem használjuk ki Magyarországon a juhtenyésztésben, illetve tartásban meglévő potenciális lehetőségeinket a magyar merinó szaporulati mutatóinak javításában, valamint keresztezési lehetőségekben, a szakszerű legeltetésben (ehhez kapcsolódóan tartásban és takarmányozásban), ezzel összefüggésben az anyajuh használatban és a piaci igényekhez való alkalmazkodásban. 36

37 2.2. BÁRÁNYOK HÍZÉKONYSÁGÁT, FEJLŐDÉSÉT, VÁGÓÉRTÉKÉT ÉS HÚSMINŐSÉGÉT BEFOLYÁSOLÓ TÉNYEZŐK ÉS MÓDSZEREK VIZSGÁLATA Bevezetés és irodalmi áttekintés Amint az előző fejezetben már említésre került, Magyarországon számos szakmai vita folyt, illetve folyik arról, hogy a magyar juhállomány döntő részét alkotó magyar merinó fajta mennyiben felel meg a versenyképes juhhústermelésnek. Az előző fejezetben magyar merinó anyai tulajdonságait értékeltem árutermelő állományban, egyrészt fajtatisztán korai tenyésztésbevételre, sűrítve ellethetőségre, valamint hasznos élettartamra, továbbá életteljesítményre, másrészt keresztezetten ellésenkénti bárányszámra, ikerellések arányára, napi súlygyarapodásra a választásig és a választási súlyra. Néhány Magyarországon előforduló más fajta (lacaune, cigája, merinó, landschaf) anyai tulajdonságait is értékeltem elsősorban a magyar merinó megítélése szempontjából. Vizsgáltam a legelő használatot, mint speciális tartási és takarmányozási helyet, amely alapvetően meghatározhatja az anyajuhok kondícióját, ezen keresztül szaporulati mutatóit és az anyajuh használati módját. Az eredmények azt mutatták, hogy a hazai viszonyok között, megfelelő tartás és takarmányozás mellett a magyar merinó, mind fajtatisztán, mind keresztezett formában alkalmas megfelelő számú kissúlyú (16-22 kg élősúlyú) bárány előállításra. Rendkívül fontos azonban a minőség kérdése. Nem mindegy ugyanis, hogy milyen piacra és hogyan (élő, vagy vágott állapotban) értékesítjük a bárányokat. Az Európai Unión belüli országok között jelentős eltérés van a vágóbárányokkal szemben támasztott követelményekben. Magyarország napjainkban csaknem kizárólag kistestű (16-24 kg élősúlyú) bárányokat élve exportál Olaszországba, illetve Törökországba. Így a piacnak való kitettségünk rendkívül kockázatos. Ez annak ellenére van így, hogy az EU a vágóbárány szükségletének közel 30 %-át importálja. Fontos azonban megjegyezni, hogy nem kissúlyú élőbárányokat, hanem nagysúlyú vágott testeket, nyakalt törzseket hoznak be, döntőrészt fagyasztva Európán kívülről, tengerentúlról, főleg Új- Zélandból, illetve kis arányban Dél-Amerikából, stb. Az importált fagyasztott nyakalt törzsek sok esetben éven felüli állatoké. Ez két szempontból fontos. Élőbárány és friss bárányhús import egyrészt ezekből a tengerentúli országokból nem lehetséges, másrészt nem intenzíven, vagy félintenzíven hizlalt fiatal bárányok (ezek nyakalt törzsei) kerülnek értékesítésre. Ennek megfelelően idősebb, féléves, vagy sok esetben éven felüli (toklyók) fagyasztott nyakalt törzseinek importja történik, amely így más minőséget (sötét hússzín, vastagabb rostok, rosszabb porhanyósság) képvisel. Ezért potenciális előnyt jelent a magyar juhtenyésztés számára az Európai Unión belül is az intenzíven, vagy félintenzíven hizlalt friss, fiatal bárányok, vagy ezek nagysúlyú nyakalt törzseinek értékesítési lehetősége. A bárányok hizlalás alatti teljesítményét és a vágott test minőségét a fajta, valamint genotípus és az adott egyedek genetikai (értékmérő) tulajdonságai határozzák meg, amelyet a tartás- és takarmányozás körülményei befolyásolnak. A bárányok hizlalási teljesítményét és a hústermelési tulajdonságait a fajtán, a genotípuson, az ivaron (VERESS és mtsai., 1979; PLINADO és mtsai., 2002; MACIT és mtsai., 2002; MANDAL és mtsai., 2003), születési típuson - egyes vagy többes ellésből származik a bárány (PAJOR és mtsai., 2011) és súlyon, vérmérsékleten (BURROW, 1997; FELL és mtsai., 1999; PAJOR és mtsai., 2008) testalakuláson kívül, a tartástechnológia, az etetett takarmány fizikai formája, energia- és táplálóanyag tartalma és az etetési módja (HEROLD és mtsai., 1986; NAGY és JÁVOR, 1989; JÁVOR és mtsai.,1993), valamint az évjárat hatása (HARCSA és PÁL, 2003) is befolyásolja. 37

38 Fajta, genotípus hatása a hústermelésre A báránykori testtömeg-gyarapodás a választásig a bárány növekedési erélyéről és az anyajuh báránynevelő képességéről (elsősorban tejtermeléséről) tájékoztat. Örökölhetősége kicsi (SÁFÁR, 1997). Legtöbbször a bruttó testtömeg-gyarapodást számítják (a báránykori testtömeget osztva az életnapok számával) a tenyészeteknél, mivel a születési testsúly mérését nem végzik el. A nettó testsúly-gyarapodás megbízható adatot nyújt. Számítása: báránykori testsúly - születési súly osztva az életnapok számával. A késői választási testsúly (80 nap felett), továbbá a választás után mért ( napos, vagy arra korrigált) báránykori testsúly fontos szelekciós szempont több tenyészérték-becslési rendszerben. A hizlalás alatti testtömeg-gyarapodás a hizlalás idejére vonatkozóan adja meg a növekedési erély mértékét. Örökölhetősége közepes (SÁFÁR, 1997). Számítása: a választott bárányok hizlalásba állításkor, majd a hizlalási idő végén mért súlya közti különbség osztva a hizlalási napok számával. Az éveskori- és kifejlettkori testsúly örökölhetősége közepes vagy nagy. A kifejlettkori testsúly a közvetett szelekcióban használt tulajdonság (SÁFÁR, 1997). A bárány értéke a hústermelést tekintve csupán az állat levágása után, a vágott test értékelése, minősítése alapján állapítható meg. Az értékelés a következő szempontok szerint történhet: kitermelési (vágási) százalék (a vágott test súlya a bárány vágáskori élősúlyának százalékában kifejezve), csontoshús- és színhústartalom, értékes húsrészek aránya (comb, gerinc), a vágott test minősítése az izmoltság, faggyúzottság alapján a S/EUROP rendszer szerint. Az S/EUROP minősítés ezek közül a legfontosabb, mivel a nyakalt törzsek értékét ez alapján állapítják meg. A meleg vágott testeket nagysúlyú (13 kg feletti) S/EUROP minősítési rendszerben kell minősíteni (Juh Teljesítményvizsgálati Kódex, 2013). A minősítést vizsgázott szakember végzi a hatályos rendelet szerint. Minősíteni kell: - a vágott testformát: S fő, illetve EUROP fő és plusz (+), nulla (0), mínusz (-) alosztályi jelzésekkel, - a faggyúval való fedettséget 1-5 fő és plusz (+), nulla (0), mínusz (-) alosztályi jelzésekkel. A meleg, 13 kg alatti vágott testeket a vonatkozó dél-európai rendszer szerinti minősítési rendszerben kell minősíteni. A minősítést vizsgázott szakember végzi a hatályos rendelet szerint. A vágott testeket minősíteni kell: - A, B, C súlykategóriában, és ezeken belül hússzín és faggyúfedettség szerinti 1. vagy 2. minőségi osztályban, - A faggyúzottság figyelembevételével 1-4. főosztályban plusz (+), nulla (0), mínusz (-) alosztályi jelzésekkel. A bárányok teljesítményét és a nyakalt törzs minőségét döntően a fajta határozza meg. A hazai fajtaösszetételre jellemző, hogy a juhállomány 89,6 %-ka a merinó fajtacsoportba tartozik (melyből 93,9 % magyar merinó, 3 % német húsmerinó), 4,2%-os arányban vannak jelen a húsfajták, 2 % tejelő, 4,2 % őshonos (FÉSÜS és mtsai., 2002). 38

39 Magyar merinó A magyar merinó fajta súlygyarapodására vonatkozóan (VERESS és mtsai., 1979) vizsgálatai szerint a kis és nagy beállítási súlytól függően a hizlalás alatti súlygyarapodás jerkéknél g/nap, kosoknál g/nap. PELLE és mtsai. (1987) a hizlalás alatt a kosoknál 264,8 g/nap, a jerkéknél 202,6 g/nap átlagos súlygyarapodást mértek. SZÉKELY és DOMANOVSZKY (1999) vizsgálatai a magyar merinó kosok hizlalás alatti átlagos súlygyarapodását as években mérve g/nap, a jerkénél g/nap között állapították meg. A magyar merinó vágási %-a 47,09-49,0 % közötti értéket mutat (VERESS és mtsai., 1984; DOMANOVSZKY és SZÉKELY, 1996, 1998, 1999; MOLNÁR, 1998). Az S/EUROP minősítésük alapján az O és R osztályba sorolhatók, 3-as, 2-es faggyúfedettség mellett (DOMANOVSZKY és SZÉKELY, 1996,1998; MOLNÁR, 1998; TOLDI és mtsai., 1999). Német húsmerinó A német húsmerinó Magyarországon a legelterjedtebb húsfajta. A német húsmerinó kosok és jerkék átlagos súlygyarapodását hazai szerzők g/nap (kos), valamint g/nap (jerke) közé teszik (SZÉKELY és DOMANOVSZKY, 1999; SZÉKELY és mtsai., 2004). A németországi eredmények hasonlóak a hazai adatokhoz, a német húsmerinó fajtájú bárányok súlygyarapodása g/nap között változott (BELLOF és mtsai., 2003; STRITTMATTER, 2004). A német húsmerinó vágási százalékát kosoknál 49 %, a jerkék esetében 51 %-ban állapította meg SZÉKELY és DOMANOVSZKY (1996) vizsgálata. Hasonló vágási százalékot mértek a fajta teljesítményvizsgálata során kosok 49,17 %, jerkék 50,91 % (OMMI, 1998). Német feketefejű A német feketefejű fajtát 1981 óta törzskönyvezik Magyarországon (SÁFÁR, 2001). DOMANOVSZKY és SZÉKELY (2000) vizsgálatai során a német feketefejű húsjuh hizlalásakor a kosoknál 299,51 g/nap, a jerkéknél 277,11 g/nap mértek. CEHLA (2011) a német feketefejű húsjuh báránykori súlygyarapodását g/nap, a választást követő súlygyarapodást g/nap állapította meg. Ile de france Az ile de france fajta az 1950-es évek végén és az 1960-as évek elején érkezett hazánkba, a hús- és gyapjútermelési tulajdonságok javítása céljából. Az utóbbi másfél évtizedben a második legnagyobb létszámot adó húsfajta Magyarországon a német húsmerinó után (JÁVOR és mtsai., 2006). Az OMMI hazai fajták minősítését célzó, között végzett vizsgálatai alapján a fajta egyedei a legkiválóbb eredményeket érték el. A kosok napi súlygyarapodása átlagosan 382 g, a jerkéké 278 g volt. Vágási, húskitermelési arányuk meghaladta az 50%-ot, az EUROP minősítési rendszerben a carcassok 5,3 %-a E, 63,2 %-a U és 31,6 %-a R osztályba került, faggyúfedettségük az ideális 2-es értéket érte el (JÁVOR és mtsai., 2006). 39

40 Suffolk A suffolk XVIII. század vége óta ismert fajta. Anglia délkeleti részén a norfork és a southdown fajták keresztezéséből keletkezett. Gyapja kevert gyapjú, a fajta ivarzása szezonhoz kötött (SAMBRAUS, 2002). Az angol változata az es években került Magyarországra, az amerikai az 1980-as években (KUKOVICS, 2000). A hazai viszonyok között az alacsony bárányértékesítési súly miatt a fajta előnyei- a nagy hústermelési kapacitás és intenzitás- nem használhatók ki teljesen. A bárányok így is hamarabb készülnek el és kedvezőbb a piaci megítélésük (JÁVOR és KUKOVICS, 2006). Az OMMI ban végzett hízékonyság vizsgálat alapján az USA suffolk 30 kg-ig történő hizlalása során a kosok 382 g/nap, a jerkék 278 g/nap súlygyarapodást érnek el. Az S/EUROP minősítési rendszerben a suffolk bárányok átlagos értéke R ( U 10,5%, R 63,2 %, és O 26,3 %-ot tett ki). A nyakalt törzsek faggyúborítottsága általában a kedvező 2 értékű (JÁVOR és mtsai., 2006). Számos kísérlet folyt hazánkban a suffolk és az ile de france vágóértékének, vágás utáni minősítésének megállapítására. A kitermelési arány három év átlagában az ile de france esetén 49,3 %, a suffolk fajtánál 48,9 %, a merinónál 48,15 % volt (SZÉKELY és DOMANOVSZKY, 1999). A megfelelő színhústartalom pedig 78,6%, 74,8% és 78,4% volt. VÁRSZEGI és MOLNÁR (2002) is hasonló kitermelési arányt közölt az ile de france (50,3 %), a suffolk (49,7 %) és a magyar merinó (47,5 %) fajtára. Az értékes testrészek arányát tekintve a sorrend a merinó (81,1 %), a suffolk (72,4 %) és az ile de france (70,8 %) volt. A színhús aránya a suffolk fajtánál 74,9 %, az ile de france és a merinó fajtánál egyezően 74,3 % volt. A vágott test S/EUROP minősítése szerint a törzstenyészetek állományai közül kiemelkedő az ile de france fajta, amely 68,5 %-ban U és E test-konformációt mutat (MOLNÁR és JÁVOR, 1998). A S/EUROP minősítési rendszer szerint izmoltság tekintetében az ile de france és a német húsmerinó bárányokat találta a legjobbnak magyarországi viszonyok között (VÁRSZEGI, 1999). A suffolk 63 %-a R minősítést ért el. A fajták közül a suffolk bír a legkevesebb felületi faggyúval, míg a legnagyobb faggyúsódást a szapora merinó mutatta. DOMANOVSZKY és SZÉKELY (1998) vizsgálata szerint a magyar merinó az R kategóriába sorolható, faggyúzottsági pontszáma 2-es. MOLNÁR (1998) is hasonló eredményeket kapott a magyar merinóra. TOLDI és mtsai. (1999) vizsgálatában a kedvező húsformákat mutató ile de france fajta (n=30) az U, a magyar merinó (n=30) pedig az O és R osztályba került. A két fajta faggyúfedettség szerint nem különbözött. VÁRSZEGI és MOLNÁR (2002) vizsgálatában az ile de france tenyészállomány az U és E, a suffolk az R, a magyar merinó az O osztályba került. A faggyúfedettség szerint az ile de france és a magyar merinó a 2 +, a suffolk a 2 0 kategóriába került. LENGYEL és mtsai. (1999) az ile de france és a suffolk bárányokat az U, a magyar merinót az O osztályba sorolta. A faggyúzottsági pontszám az ile de france és a suffolk fajtánál 2 -, míg a merinó esetén 3 + volt. Az árutermelésben jelentős szerepe van a fajtatiszta tenyésztésen kívül a végtermék előállító keresztezésnek. Egyik nemzedékről a másikra keresztezéssel több, és nagyobb súlyú vágóbárányok állíthatók elő, mint fajtatiszta egyedekkel (KOMLÓSI, 2000). Kétfajtás, haszonállat előállító keresztezésnél minden bárányt vágásra kell értékesíteni, ilyenkor az egyedi heterózis hatás kihasználása történik (KOMLÓSI, 2000). 40

41 A magyarországi vágóbárány előállítás hatékonyságának (nagyobb napi súlygyarapodás, jobb takarmányértékesítő képesség, stb.), valamint a vágóbárányok minőségének javítására gyors, költséghatékony és rugalmas (piac aktuális igényeihez jól alkalmazkodó) lehetőség a közvetlen- és közvetett haszonállat előállító keresztezés alkalmazása. Ehhez olyan húshasznú fajták használatára van szükség, amelyek a magyar merinók keresztezése után az elvártaknak megfelelően módosítják a keresztezett bárányok javítani kívánt értékmérő tulajdonságait (napi súlygyarapodás, takarmányértékesítés, vágási százalék, S/EUROP minősítés, stb.). LENGYEL és mtsai. (1998); PÓTI és mtsai. (2005); PAJOR és mtsai. (2009) az árbevétel növelésének érdekében javasolják hústípusú terminál fajták használatát haszonállat-előállító keresztezés céljából, árutermelő merinó állományokban. JAKUBEC (1977) a merinó fajtánál szükségesnek tartja a terminál apai fajták alkalmazását a gazdaságosabb (nagyobb napi súlygyarapodás, jobb takarmányértékesítés) és a minőségi bárány (jobb húsformák, vágóérték) előállítása érdekében. Erre a célra vizsgálati eredményei alapján a suffolk, és ile de france fajtákat javasolja. MOLNÁR (1999) a magyar merinó vágóértékének javítására magyarországi viszonyok között az ile de france fajtán kívül a brit tejelő fajtát javasolja kiváló testformáik miatt. JÁVOR (2002) magyar merinó fajtatiszta és keresztezett (merinó x suffolk F 1, merinó x ile de france F 1 ) állományokat vizsgált. Megállapította, hogy a magyarországi genotípusok közül a legjobb eredményt a hazai hízlalási és vágási körülmények között az ile de france fajta adta. A suffolk, mint apai fajta nem érte el a várt jó eredményeket, mivel ez a fajta csupán nagy súlyra történő hizlalás esetén képes előnyeit kifejezni. Ezzel szemben SÁFÁR és DOMANOVSZKY (2000) a magyar merinóhoz közvetlen áruelőállító keresztezésre a német húsmerinó, merinó landschaf, charollais, texel fajtákat ajánlja. A húsfajták takarmányértékesítése és a súlygyarapodása jobb volt, mint a merinóé (ZUPP és GRUMBACH, 1995). A tejelő keresztezésű és fajtatiszta merinó anyajuhok suffolk, német húsmerinó, német feketefejű kosokkal végzett keresztezéseiben a suffolk F 1 bárányok hizlalási súlygyarapodása (286 g/nap) volt a legnagyobb (MOLNÁR és mtsai., 1999). RÁDLI és mtsai. (2011) a születéstől a választásig terjedő időszakban vizsgálta a különböző genotípusú bárányok súlygyarapodását (magyar merinó, német húsmerinó, magyar merinó x charollais F 1, német húsmerinó x charollais F 1 ). A genotípus vizsgálata során egyértelműen megmutatkozott a keresztezettek előnye, legkiválóbb eredményt a magyar merinó x charollais F 1 bárányok érték el. PELLE és mtsai. (1987) német húsmerinóval javított magyar merinó állományt keresztezett ile de france kosokkal. A keresztezett bárányok előnye megmutatkozott a születési súlyban (0,03 kg-mal nagyobb testtömeg), választáskor 1.03 kg-mal, a hizlalás végén mért testtömege pedig 1, 87 kg-mal (5,25 %) volt nagyobb, mint a magyar merinóé. A keresztezettek vágási %-a 48,50; a merinóké pedig 44,75 % volt. A magyar merinó és keresztezett (magyar merinó x ile de france F 1 és magyar merinó és suffolk F 1 ) bárányok korábban publikált összefoglaló jellemzését hizlalási és vágási eredményeiket a 12. táblázatban foglaltam össze. 41

42 Különböző genotípusú hízóbárányok hizlalási és vágási teljesítménye A vizsgált genotípusokra közölt hizlalási és vágási adatok Fajta n Átlagos napi súlygyarapodás (g/nap) Vágási % Magyar merinó ,5 45,2 12. táblázat Forrás kp-i iv. vizsgálat Ile de france F 1 több száz 221,0 54,8 Kukovics, 1999 Suffolk F 1 több száz 206,0 51,2 Kukovics, 1999 A közvetlen haszonállat előállító keresztezés alkalmazása esetén a következő generáció bárányait, ivartól függetlenül hizlaljuk, majd vágására értékesítjük, felhasználva a heterózis nyújtotta előnyöket (SUESS és mtsai., 2000; ZUPP, 2003). OSIKOWSKI és BORYS (1976) vizsgálataiban, ahol merinó fajtájú állományra különböző terminál fajtájú kosokat használtak, a keresztezés eredményeként a keresztezett bárányok súlygyarapodása kedvezőbben alakult, a tisztavérű merinó bárányokhoz képest. A merinó x ile de france F 1 bárányok 6,2 %-kal, merinó x német feketefejű F 1 bárányok 7,8 %-kal, valamint merinó x texel F 1 bárányok 8,8 %- kal voltak jobbak a súlygyarapodási eredményei. Hasonló eredményeket értek el BROSTOWSKI és TANSKI (2006), valamint BRZOSTOWSKI és mtsai. (2004). A merinófajta csoportba tartozó magyar merinó bárányok vágott-testei csak az R, O, P osztályok valamelyikébe sorolhatóak (TOLDI és mtsai., 1995). MOLNÁR és JÁVOR (1997) szerint a magyar fésűs merinó fajtát javítani kell, mivel a vizsgált egyedek S/EUROP minősítés szerint közel 70 %-a O minősítésű valamint 14 %-a az R minősítésű kategóriába esett. Hasonló eredményeket közöl a vágóbárányok S/EUROP minősítésével kapcsolatban (RÁDLI, 2011) is. FABREGAS és mtsai. (1989) is azt tapasztalták, hogy a keresztezés javítja az S/EUROP minőséget. FREDERIKSEN és mtsai. (1993) úgy találták, hogy a húsfajták felhasználásával javul a testkonformáció, a faggyú ḃorítottság, a szín változatlan marad, azonban romlik a húsfaggyú arány és sovány hús-csont aránya is. RÓZSÁNÉ (2013) magyar merinó x brit tejelő állományban különböző húsfajtákkal (ile de france, charollais, texel, német feketefejű, német húsmerinó) történő keresztezések vizsgálata alapján megállapította, hogy a texel keresztezésből származó bárányok érték el a legjobb eredményt, a bárányok 75 %-a R és 25 %-a U minősítést ért el. A texel apaságú bárányok testalakulás tekintetében kedvezőbb formákat mutattak, mint a német húsmerinó és a német feketefejű keresztezésből származó bárányok. A keresztezett állományban a (magyar merinó x brit tejelő) x suffolk az R, míg az ile de france keresztezett egyedek az U kategóriába kerültek (VÁRSZEGI és MOLNÁR, 2002). A közölt eredmények felhívják a figyelmet arra, hogy a magyar merinó fajtatiszta formában, mind hízékonysági, mind vágási tulajdonságokban elmarad a korszerű húsfajtáktól. 42

43 Ivar hatása a bárányok hústermelésére A hústermeléssel kapcsolatos értékmérő tulajdonságokat az ivar is befolyásolja (VERES és mtsai., 1979; PLINADO és mtsai., 2002; MACIT és mtsai., 2002; MANDAL és mtsai., 2003). VERESS és mtsai. (1979) megállapította, hogy a magyar merinó kosbárányok nagyobb napi súlygyarapodást (kis beállítási súly kos: 260 g/nap, jerke: 212 g/nap; nagy beállítási súly kos: 279 g/nap, jerke: 230 g/nap) és hizlalási végsúlyt értek el, mint a jerkebárányok. KOMLÓSI (1989) ugyancsak magyar merinó fajtában kisebb napi súlygyarapodást állapított meg jerkéknél g/nap, mint kosoknál g/nap. A hizlalási vizsgálatokban a kosok több takarmányt fogyasztanak, gyorsabban növekednek és jobb a takarmányértékesítésük, mint a jerkebárányoké (PLINADO és mtsai., 2002; MACIT és mtsai., 2002; MANDAL és mtsai., 2003). A végtermékbárányok faggyúmutatóinak értéke relatív %-kal, a merinó esetében pedig relatív %-kal volt nagyobb a jerkék esetében, mint a kosoknál (KUKOVICS, 1979; MOLNÁR és mtsai., 1986). NAGY (2003) a évi fajtatesztjében a magyar merinó kosok vágási százaléka 47,9 %, a jerkéké 49,4 % volt. TOLDI és mtsai. (1999) már idézett vizsgálatában a magyar merinó kosok a S/EUROP minősítés szerint az O, míg a jerkék az R osztályba kerültek és véleményük szerint a faggyúzottságot nem a fajta, hanem az ivar határozza meg elsősorban. NAGY (2003) évi fajtatesztjében a magyar merinó kosok vágási százaléka 47,9 %, a jerkéké 49,4 % volt. Születési típus hatás a bárányok hústermelésére A bárányok növekedési erélyét, súlygyarapodását a születési típus és súly is befolyásolja. Az egyes ellésből származó bárányok születési súlya nagyobb és növekedési erélyük is jobb, mint az ikerellésből származó bárányoké (HARCSA és PÁL, 2003; MANDAL és mtsai., 2003). FODOR (1988) vizsgálatai TETRA szapora fajtájú bárányok esetén ugyancsak igazolták a születési típus, születési súly hatását a növekedési tulajdonságokra. Az egyes alomból származó bárányok 49 napos korra 14,6 kg súlyt (298 g/nap súlygyarapodás), a kettes és hármas ikerellésből származóak átlagosan 11,7 kg és 8,80 kg súlyt (napi súlygyarapodás 230g/nap, 180 g/nap) értek el. HARCSA (2008) vizsgálatai szerint az egyes alomból származó kosbárányok 267 g/nap, jerkék (269 g/nap) súlygyarapodása jelentős mértékben, kosok esetében átlagosan 37, jerkék esetében 30 grammal felülmúlta naponta a kettes, illetve a hármas ellésből származó bárányok súlygyarapodását. YILMAZ és mtsai. (2006), vizsgálata szerint az egyes ellésből származó bárányok a választást követő napi súlygyarapodása 16 g-mal nagyobb volt, mint az ikerellésből származóké. Vérmérséklet hatása a bárányok hústermelésére A vérmérséklet a korábban felsorolt tényezők közül az, amely tenyésztői munkával, szelekcióval befolyásolható. A vérmérséklet az állatok emberi bánásmódra adott viselkedési válaszreakciója (BURROW, 1997). A vérmérséklet szubjektív módon pontozással, pl. mérlegteszt alkalmazásával, illetve objektív módszerekkel, pl. docilitas teszt (docility test), menekülési sebesség (flightspeed) segítségével történik (BURROW, 1997). 43

44 A vérmérsékletet számos tényező befolyásolhatja, így az életkor, az állatokkal való bánásmód, és a fajta (BURROW, 1997). Az ivar esetén ellentmondó eredményeket kaptak a kutatók, HEARNSHAW és mtsai. (1979); HEARNSHAW és MORRIS (1984) és BURROW (1991), a vizsgálataikban nem találtak különbséget a két ivar között a szarvasmarha fajban, ezzel szemben VOISINET és mtsai. (1997) azt tapasztalták, hogy a Bosindicus keresztezett (pl. braford, simbrah) üszőknek szignifikánsan magasabb volt a vérmérséklet pontszámuk, mint a tinóknak. A nyugodt vérmérsékletű állatok a gazdaságilag jelentős tulajdonságokban (élősúly, súlygyarapodás, betegségekkel szembeni ellenálló képesség, szaporaság, nyakalt törzs és húsminőség) jobb eredményeket értek el, melyet számos vizsgálat eredménye támaszt alá. FORDYCE és mtsai. (1988) negatív összefüggést találtak a szarvasmarhák vérmérséklete és az élősúlya között, hasonlóan BURROW és DILLON (1997) és FELL és mtsai. (1999) eredményeihez, melyek szerint a nyugodt vérmérsékletű szarvasmarhák gyorsabban gyarapodtak a hizlalás alatt, mint az ideges csoportba tartozó társaik. Juh fajban PAJOR és mtsai. (2008) megállapították, hogy a nyugodt vérmérsékletű magyar merinó fajtájú bárányoknak nagyobb volt a hizlalás alatti súlygyarapodása, mint az ideges vérmérsékletű bárányoknak. NEINDRE és mtsai. (1996) vizsgálataikban igazolták, hogy az ideges vérmérsékletű szarvasmarháknak több zúzódásuk van, és a húsuk sötétebb árnyalatú, mint a nyugodt egyedeké. FELL és mtsai. (1999) szarvasmarha fajban megállapították, hogy a nyugodt egyedek ellenállóbbak a betegségekkel szemben, mint az ideges vérmérsékletű társaik. IVANOV és mtsai. (2005) szerint ebben vélhetően a nagyobb öröklött ellenálló képességük játszhat fontos szerepet. Számos szerző (MURPHY és mtsai., 1994; NEINDRE és mtsai., 1998; PAJOR és mtsai., 2010) megállapította, hogy nyugodt anyajuhok közül kevesebb az elhullás, és jobb a báránynevelő képességük, mint az ideges vérmérsékletű anyáké. IVANOV és DJORBINEVA (2003) a tejelő juhokon történt vizsgálataikban a nyugodt anyáknak jobb volt a termékenysége (P<0,05). PAJOR és mtsai. (2010) megállapították, hogy a nyugodt anyák több tejet termeltek (P<0,05), mint az ideges vérmérsékletű (élénkebb) egyedek. TŐZSÉR és mtsai. (2003a) alkalmazták először hazánkban a mérlegtesztet, és a menekülési sebesség mérését a szarvasmarhák, valamint a juhok (TŐZSÉR és mtsai. 2004) vérmérsékletének jellemzésére. Vizsgálataik alapján negatív összefüggést mutattak ki a vérmérséklet pontszám és az áthaladási idő között (TŐZSÉR és mtsai., 2003b), és javasolták a tesztek használatát a hazai gyakorlatban. Testméret felvételezés dc_904_14 A vágóérték és vágás utáni nyakalt törzs minősítése, amennyiben vágott formában történik a bárányok értékesítése, döntő formában meghatározza azok értékét. Ennek javítása ezért elkerülhetetlen. Ezek a tulajdonságok, mivel a bárányok vágása után mérhetők, illetve állapíthatók meg pontosan, az így kapott eredmények felhasználása a tenyésztő munkában költséges és időigényes folyamat. Ezért olyan összefüggések és módszerek keresése, amely 44

45 már élő állapotban segítséget nyújt a tenyésztők számára, rendkívül fontos a juhtenyésztésben. Ennek a célnak az elérését szolgálja a különböző testméretek értékelése és összefüggés keresése a vágási, S/EUROP tulajdonságokkal, és az élő állatokon végzett ultrahangmérések. KESZTYŰS (1923); JUHÁSZ (1934); SCHANDL (1960) már régóta nagy jelentőséget tulajdonítanak a juhtenyésztésben a testméretek felvételének a külső testalakulás megítélésében. Ennek jelentőségére utal FERNANDEZ és ABELLA (1986); ARTHUR és AHUNU (1988); BEDŐ (1994), de ennek ellenére mégsem kap megfelelő hangsúlyt a tenyészkosok bírálatakor. A törzstenyészetekben nagyon kívánatos és hasznos bizonyos méretek felvétele, hogy számszerű, félre nem érthető adatokat fektethessünk le a törzskönyvi lapokra s így ezekből a tenyészállatok testalakulásáról bárki bármikor magának hű képet formálhasson (SCHANDL, 1947). A hús termelésének alapja, a széles csontos alap az izmok tapadásához. A húsipar nem a nagy rámákat, hanem a kisebb testbe rejtett telt gerincet és combokat keresi és fizeti, sőt a nagyobb testtel párosuló hosszú lábak, rövidebb törzs, durvább csontozat az értékeléskor negatív irányba befolyásolja a lehetséges árbevételt (SCHANDL, 1947). Törekedni kell tehát a minél fejlettebb izomzat, illetve a minél alacsonyabb faggyútartalom elérésére a kedvező csont-hús arányra, és az értékes húsrészek növelésére. Korábban az élő juhokat szemmel minősítették, és az un. mészáros-fogásokkal becsülték a fontos húsrészek nagyságát, izmoltságát és faggyússágát (VERESS és mtsai., 1978). Számos szerző talál közepes, illetve szoros összefüggést a juhok különböző testmérete és a hústermelő képessége, valamint testtömege között, így KÓSA és SCHUSZTER (1979); STRITTMATTER és mtsai. (1983), valamint BEDŐ (1994). BHADULA és mtsai. (1979); JORDANA és JORDANA (1995) közepes, illetve szoros összefüggésről számoltak be juhok különböző testmérete, hústermelő képessége és testsúlya között. KEMPSTER és mtsai. (1987) különböző húsfajták border leichester, oxford down, south down, hampshire down, suffolk, texel, wensleydale kosbárányait (n=3360) vizsgálva megállapították, hogy a lineáris testméretek és a nyakalt törzs súlya között szoros pozitív összefüggés van. TIZIKARA és CHIBOKA (1988) 137 nyugat-afrikai törpejuh (west-africandwarf) jerkéinek lineáris testméreteit és övméretét vizsgálva szoros (r=0,9), szignifikáns (P<0,01) összefüggést kapott. CHOY és mtsai. (1998) húsmarhákon (angus) végeztek megfigyeléseket, miszerint a kifejlett kori élősúly közepesen (h 2 =0,47-0,51), a farbúb magasság pedig jól (h 2 =0,62-0,88) öröklődik, közöttük szoros a genetikai korreláció (r=0,80). SCHIVACHELVAN és mtsai. (1996) születésüktől 8 hónapos korukig vizsgáltak bárányokat, hosszúsági és körméreteiket hetente mérték, megállapították, hogy a 32 hetes korhoz közeledve a körméretekből elsősorban az övméretből pontosabban lehet következtetni a kifejlettkori testsúlyra, mint a hosszanti méretekből. BEDŐ és mtsai. (1994) különböző juhfajták anyáit és kosait vizsgálva közepes, illetve szoros összefüggést találtak a testsúly és a testméretek, elsősorban a testsúly és a törzshosszúság között (r=0,42-0,86), illetve a testsúly és az övméret között (r=0,32-0,84). Hasonló 45

46 eredményeket közölt GEBRELUL (1985) is. Különböző fajtájú anyák élősúlyát, far- és mellkas-szélességét, mellkas mélységét vizsgálva, pozitív összefüggést talált az anyák testsúlya, illetve testméretei és szaporasága között. BOCCARD és mtsai. (1964) igazolták, hogy állandó vágott testsúly esetén a vágott test szélességének egyes méretei szoros kapcsolatban vannak más méretekkel. Ez alapján egyetlen méret is jól tájékoztat a várható testalakulásról, szerintük ez a testméret a törzs hosszúsága. Hasonló megállapításokat tett HOPKINS (1996) és TANEJA (1955) is. Ezzel szemben HUNDT (1959) élő bárányokon végzett vizsgálatában nem tapasztalt kapcsolatot a testszélesség és a mellkas, valamint a farszélesség között. TOLDI (2003) vizsgálata során közepes/erős összefüggést (r=0,40) mért a combszélesség/ törzshosszúság index és az S/EUROP testalakulás között, ami megegyezik BOCCARD és mtsai. (1964) eredményeivel. JÁVOR és MOLNÁR (1997) az EUROP rendszer hibájaként említik, hogy a keskeny vállszélesség és az izomszegény lapocka miatt a jó combteltség sem elég a magasabb kategóriába kerüléshez. TŐZSÉR és mtsai. (2002) szerint igen fontos, hogy a kísérlet során a testméret felvételeket az élősúlyméréssel egy időben mindig ugyanaz a személy végezze. Az eszközök hagyományosak, mérőbot és mérőszalag. A főbb testméretek pedig a következők: marmagasság, törzshosszúság, mellkas mélység és farszélesség. Nem elég csupán a testméreteket önmagukban értékelni, hanem azok egymáshoz viszonyított arányát is figyelembe kell venni. A legtöbb tulajdonság ugyanis valamilyen szinten összefügg egymással, ezért a szelekcióval végzett változás több tulajdonságra is hathat (SCHANDL, 1947). Bárányok vágás utáni minősítése dc_904_14 A világ összes élőjuh és csontosjuhhús-termelésének mintegy 10-15%-a kereskedelmi forgalomba kerül, ahol több országban köztük hazánkban is régóta hiányzik a kölcsönösen tisztességes üzletkötés feltételeként megfogalmazható azonos nyakalt törzs minőséghez azonos osztályba sorolás és ehhez kapcsolódó ár elve (TOLDI, 1994). Az EUROP szabványok kidolgozása szeptember 23-tól kezdődően október 29-ig tartott és január 1-től azaz már 26 éve lépett érvénybe az EU tagországaiban. A vágójuhok jelenleg is érvényben lévő EUROP minősítési módszerét és osztályba sorolását az EU-országok által július 23-án kiadott 2137/92. számú, és az azt módosító, illetve kiegészítő, február 26-án kiadott 461/93. számú rendelet szabályozza (KLOSZ, 1994). Az EUROP minősítési rendszer Magyarországi alkalmazását a 16/1998. (IV.3.) FM rendelet szabályozza. Az S/EUROP System, mint a neve is mutatja, önmagában nem módszer, hanem rendszer és alkalmazását az EU irányelvek szabályozzák, viszont minden tagállamnak joga van a testalakulás és a faggyúborítottság egyes kategóriáin belül három alosztály bevezetésére és elfogadtatására. 46

47 TOLDI és mtsai. (1999) vizsgálatukban juhok vágási tulajdonságait hasonlították össze azok vágott testek S/EUROP-minősítési eredményeivel. Megállapították, hogy az S/EUROPminősítéssel, a vágott testek faggyútartalma és testalakulása a kereskedelem jelen igényeit kielégítő módon becsülhető meg. DOMANOVSZKY és SZÉKELY (1996) vizsgálata szerint a magyar merinó vágási %-a kosoknál és a jerkéknél is átlagosan 49 % volt. Az EUROP minősítésük a kosoknak O + és R +, a faggyúfedettségük 3 + és 2 0 között változott, a jerkék minősítése R - és R +, a faggyúfedettségük 3 + és 2 + közötti értékeket mutatott. Későbbi vizsgálataik során DOMANOVSZKY és SZÉKELY (1998) a magyar merinó EUROP konformációja R értéket, faggyúfedettség szempontjából 2 értéket ért el. A vágási százalék kos esetén 47,43 %, jerke esetén 47,89 % volt. A további eredményeikben is DOMANOVSZKY és SZÉKELY (2000) a magyar merinó kosok vágási %-a 47,19 %, a jerkéké 49,39 % volt. Az EUROP minősítése mindkét nemben az R kategóriába került. Hasonló eredményeket közöl MOLNÁR (1998) is, a magyar merinó vágási százaléka 47,5 %. Az EUROP konformációja R -, faggyúfedettség értéke 2 +. TOLDI és mtsai. (1999) vizsgálataiban a magyar merinó EUROP minősítése testalakulás alapján: kosok O +, jerkék R -. A faggyúfedettség szempontjából a kosok 2 0, a jerkék 2 + értéket értek el. A kosok comb átlagtömege 2,4 kg, jerkék comb átlagtömege 2,3 kg volt. A lapocka tömege kosoknál 1,25 kg, jerkéknél 1,2 kg. A hosszú és a rövid karaj átlag tömege kosoknál 0,8 kg, 0,6 kg, jerkéknél 0,7 kg, 0,58 kg. Videotechnika alkalmazása az állattenyésztésben A vágóérték és vágás utáni carcass minősítés amennyiben vágott formában történik a bárányok értékesítése döntő formában meghatározza azok értékét. Ennek javítása ezért elkerülhetetlen. Ezek a tulajdonságok, mivel a bárányok vágása után mérhetők, illetve állapíthatók meg pontosan, az így kapott eredmények felhasználása a tenyésztő munkában költséges és időigényes folyamat. Ezért olyan összefüggések és módszerek keresése, amely már élő állapotban segítséget nyújt a tenyésztők számára, rendkívül fontos a juhtenyésztésben. Ennek a célnak az elérését szolgálja a különböző testméretek értékelése és összefüggés keresése a vágási, S/EUROP tulajdonságokkal, és az élő állatokon végzett ultrahangmérések. A vágójuhok minősítése a vágómarhákhoz hasonlóan vizuális úton, az izmoltság és a faggyúsodás mértékének megítélése alapján történik. E minősítési mód azonban, mint szubjektív minősítés, az emberi tévedés lehetőségét magában hordozva, számos problémát vethet fel, melyet a sertésfajnál már sikerrel kiküszöböltek. Ezért az S/EUROP minősítés elveinek megőrzése mellett szükségesnek tartják egy objektív bírálati rendszer kidolgozását a juhfajnál is (TOLDI és mtsai., 1995). A fenotípuson alapuló szelekció és a komputertomográfiás (CT) vizsgálatok együttes alkalmazásával ez hatékonyan megvalósítható. Ennek alapja az, hogy a hústermelést örökítő tulajdonságok többsége jól öröklődik, azonban a CT álatalánosan elterjedt formában való alkalmazása az állatok minősítésében, tenyészérték-becslésében napjainkban nem lehetséges, mert drága és rendkívüli technikai felszereltséget igényel (PÓTI és BEDŐ, 2000). FREUNDENREICH és mtsai. (2001) szerint jól használható a bárányok carcass minőségének on-line értékelésére a Video Image Analysis (VIA). 47

48 BODÓ és mtsai. (1988) charolais teheneken végzett méréseik alapján megállapították, hogy a hagyományos módszer alkalmazásakor nagyobb hiba adódik, mint a számítógépes képfeldolgozásra épülő testméret felvételezésnél. TŐZSÉR és mtsai. (2000) szarvasmarhák (n=33) hagyományos (mérőbotos) és videókép-elemzéssel felvett testméreteit (marmagasság, mellkas mélység) hasonlították össze. A marmagasságnál a videó-számítógépes technikával 3 centiméterrel alacsonyabb átlagértéket kaptak, mint mérőbottal mérve, ez az eredmény szignifikánsan igazolható (P<0,05), a mellkas mélység tekintetében pedig a videószámítógépes módszerrel mértek 1 centiméterrel nagyobb átlagértéket, de ez a különbség nem volt szignifikáns (P>0,05). KOMLÓSI és AP DEWI (1997) az S/EUROP-minősítési rendszer eredményeit hasonlították a képről felvett méretekkel, melyek megismételhetősége élő állapotban felvett méretekből 0,69-0,95, vágott testről, pedig 0,59-0,99 volt. Az általuk felvett adatok alapján az élő egyed S/EUROP besorolását 40 %-os, a vágott test alapján 60%-os megbízhatósággal tudták becsülni. Az ultrahang felhasználása, mind az állategészségügyben, mind az állattenyésztésben, széles körben elterjedt; vemhesség megállapítás, testösszetétel becslés, melyet már több országban (pl. Dánia) is felhasználnak különböző tenyésztési programokban, pl. a bárányok színhús mennyiségének növelésére, javítására. Több külföldi kutató is javasolta az ultrahangkészülék alkalmazását az állattenyésztés gyakorlatában a vágóérték előrejelzésére (HERRING és mtsai., 1994; WILSON és mtsai., 2000). STANFORD és mtsai. (1998) összefoglaló munkájukban a testösszetétel becslés különböző módszereit gyűjtötték össze, köztük az ultrahang felhasználás lehetőségeit a juhtenyésztésben. WHITTAKER és mtsai. (1992) az ultrahangos márványozottsági vizsgálat törvényszerűségeit írta le. WILSON és mtsai. (1992) a hosszú-hátizom márványozottságát vizsgálták szarvasmarháknál real-time ultrahang felvételek elemzésével. Szoros összefüggést találtak CROSS és mtsai. (1983) a zsíros és zsírmentes terület vastagsága között, méréseiket videokép-elemzéssel (VIA) végezték vágott marha testeken. Több szerző ROBINSON és mtsai. (1992); HERRING és mtsai. (1994); WILSON és mtsai. (2000) is felhívta a figyelmet, az ultrahangmérést végző szakember gyakorlottságára, valamint a megfelelő képalkotás feltételeinek megteremtésére: mozgásmentes állatrögzítés, megfelelő olajozás, képmélység beállítás stb. MOSER és mtsai. (1997) pozitív közepes genetikai korrelációt számítottak a hasított féltesteken, illetve az ultrahanggal élő állapotban mért hosszú hátizom területek között (r=0,59) a szarvasmarha fajban. REVERTER és mtsai. (2003) mérsékelt övi, illetve trópusi szarvasmarha fajták vizsgálatakor hasonló erősségű rg=0,62-es, továbbá rg=0,68-as összefüggéseket számítottak. ROBINSON és mtsai. (1993) már korábban hasonló r=0,67-es fenotípusos korrelációt kaptak. TŐZSÉR és mtsai. (2004) a hosszú hátizom területének becslését magyar szürke és charolais fajtákban végezték el real-time ultrahangkészülékkel. A megállapításaik szerint az ultrahangkészülékkel való mérések a húshasznú tenyészbika-jelöltek minősítési rendszerébe beilleszthetők, jól kiegészítik a növekedési intenzitásra, -kapacitásra és küllemre vonatkozó eredményeket. Az előzőhöz hasonló típusú ultrahangkészülékkel TÖRÖK és mtsai. (2007) 48

49 számítottak elsőként hazánkban bőr alatti faggyúvastagsági adatok között összefüggéseket hízó marhákon (pl. P8 és a Rumpfat közötti kapcsolat r=0,93, P<0,01). BRITO és mtsai. (2000) ultrahangos mérések alapján becslő egyenleteket dolgoztak ki a vágott test összetevőinek előrejelzésére. A legnagyobb megbízhatósággal (r 2 =0,82) a vágási hozamot lehet előre jelezni az élősúly, a 12. bordánál mért bőr alatti faggyúréteg vastagsága és az ugyanitt mért hosszú hátizom területe alapján. Külföldön az ultrahangos méréstechnikát a juhtenyésztésben a test szöveti összetételének meghatározására már használják. A real-time ultrahangkészülékek megszületésével még pontosabbá vált élő állaton az izmoltság és faggyúborítottság mértékének megállapítása, amelyről számos publikáció jelent meg több haszonállatfajra vonatkozóan JUNKUSZEW és RINGDORFER (2005); KEMPSTER és mtsai. (1982); GRUSZECKI és SZYMANOWSKI, (1996) azonban juh fajra hazánkban a vizsgálataink megkezdéséig kevés közlemény jelent meg. CAMERON és BRACKEN (1992), valamint SIMM és mtsai. (1993) vizsgálataik alapján a juhok izommennyisége szignifikánsan növekedett a 3-4 éves tenyésztői munka során. A vizsgálatok folyamán olyan indexeket alkalmaztak, amelyeknek alapjait az ultrahangos mérések (faggyúvastagság, izomvastagság, élősúly) eredményei adták, függetlenül az alkalmazott módszertől. Az ultrahang technika felhasználását a különböző tenyésztési programokban a relatív alacsony költségek, és a nagyobb profit tették indokolttá. A merinó és a suffolk bárányok in vivo vizsgálata kimutatta, hogy a suffolk kosok izomkeresztmetszete a karaj egész hosszában nagyobb területű, mint a merinónál (MEZŐSZENTGYÖRGYI és mtsai., 1998). A suffolk faggyúsodása a nagyobb testsúly kategóriában érte el a merinó mértékét. FERNANDEZ és mtsai. (1997) manchega (n=20), merinó (n=20) és ile de france x merinó (n=20) keresztezett bárányokon végezték ultrahangos vizsgálataikat. Megállapították, hogy az élő állatokon végzett ultrahang mérések és a vágás után mért hosszú házizom területek esetén volt a legszorosabb (r=0,88; P<0,01) a kapcsolat, ezt követte a faggyúvastagság (r=0,74; P<0,001), valamint a hosszú hátizom mélysége (r=0,56; P<0,001). FERNANDEZ és mtsai. (1998) két súlycsoportba (25 és 35 kg) tartozó manchega bárányokon (n=20) végezték el a vizsgálataikat: ultrahangos méréseket a 12. és 13. bordák, valamint a 3. és 4. ágyék csigolyák között. Megállapították, hogy mindkét súlykategóriában, szoros kapcsolat van az ultrahangmérések és a vágás utáni mérések eredményei között (25 kg-os csoport: r=0,90; 35 kg-os csoport: r=0,92) a faggyúvastagságban. Szoros kapcsolatot találtak továbbá az ultrahangos mérések és a hideg nyakalt törzs súlya között is (r=0,70; P<0,001). TRZYBINSKA (1997) vizsgálatában szoros kapcsolatot talált a keresztezett corriedale (átlag 30 kg) bárányok (n=116) hosszú hátizom területének ultrahangméréssel történő becslése, valamint a vágás utáni mérés között (0,58; P<0,01). Ezzel szemben a faggyúvastagság ultrahangos becslése és a vágás utáni mérése között nem talált érdemi összefüggést (r=0,11). BEDHIAF és DJEMALI (2006) barbarine fajtán (életkor: 240 nap, élősúly: 47 kg) élő állapotban mért faggyú és hosszú hátizom vastagság, majd ezen két tulajdonság vágás utáni mérése között közepes erősségű összefüggéseket találtak: faggyúvastagság r=0,43, hosszú hátizom vastagság r=0,53. Az élősúly és az ultrahanggal mért hosszú hátizom vastagság 49

50 között r=0,34 erősségű együtthatót számítottak. Ezzel szemben MARTYNIUK és mtsai. (2001) szorosabb összefüggést (r=0,86) számítottak ugyanezen tulajdonságok (élősúly és hosszú hátizom vastagság) között olkuska fajtában (n=21; élősúly átlag 30 kg). KVAME és VANGEN (2006) szoros genetikai kapcsolatot találtak a színhús és a hosszú hátizom vastagság (rg=0,70), valamint a becsült és a mért faggyúvastagság (rg=0,82) között norvégiai fehér juh fajtában (n=1821). Amint a korábbiakban említésre került az örökletes tulajdonságokon kívül a bárányok hízékonysági, vágási teljesítményét az évjárat hatása HARCSA és PÁL (2003), a tartástechnológia, az etetett takarmány fizikai formája, energia- és táplálóanyag tartalma és az etetési mód HEROLD és mtsai. (1986); NAGY és JÁVOR (1989); JÁVOR és mtsai. (1993) befolyásolja. A hízlalás alatti takarmányozásnál külön ki kell emelni, a vágóbárányok húsának, illetve faggyújának beltartalmára, biológiai és élvezeti értékére gyakorolt hatását. Elhelyezés hatása a bárányok hústermelésére A hizlalás sikerében fontos szerepet játszik az állatok elhelyezése, tartása, így például a hízóbárányok csoportnagysága. A 30 egyedszámnál kisebb csoportnagyságnak a súlygyarapodásra alig, míg a férőhelynek igen nagy hatása van. PELLE és mtsai. (1988) 0,5 m 2 férőhelyet javasol biztosítani bárányonként. GONYOU és mtsai. (1985) a kétszintes, valamint a 0,32 m 2 /egyed és a 0,48 m 2 /egyed állománysűrűséggel végzett vizsgálatban a hizlalás végén a nagyobb állománysűrűségű bárányok testtömege egyedenként 1,5 kg-mal volt kisebb, mint a nagyobb területen hizlaltaké. Takarmányozás hatása a bárányok hústermelésére A takarmány táplálóanyag értéke (nyersfehérje-, nyersrost-, energiatartalom), az etetés módja, a takarmány fizikai formája, a monodiéta vagy a tömegtakarmányok aránya befolyásolja a hizlalás eredményét. BEDŐ és mtsai. (1985) pl. a merinó kosokkal végzett kísérleteiben a legkedvezőbb súlygyarapodást a hízóbárány-táp és kukorica szilázs etetésekor mérték. A takarmány fizikai állapota (roppantott vagy egész) nem befolyásolja a bárányok növekedését és a carcass minőségét PETIT (2000), viszont a félesége (kukorica vagy árpa) igen. KORMAN (2002) viszont azt találta, hogy a granulált formában adott takarmánnyal a hizlalás kedvezőbben alakult, mint a morzsalékos állapotúéval. HEROLD és KOROM (1978) vizsgálataik során arra a következetésre jutottak, hogy a különböző ízesítő- és anyagcserére ható anyagok hatására a bárányok nagyobb napi súlygyarapodást és hizlalási végsúlyt értek el. A hizlalási végsúly a carcass minőségére és a bárány teljesítményére is hatással van (PLINADO és mtsai., 2002). A takarmányozás módja, pedig a napi testsúlygyarapodás, a carcass és a hosszú hátizom nagyságát is befolyásolta. Ezek a tulajdonságok kedvezőbbek voltak az intenzíven hizlalt, mint a legelőn tartott bárányoknál (NÜRNBERG és mtsai., 2001). Zsírsavösszetétel javítását célzó takarmányozási technológiák A juhhús értékesítése során kialakult versenyhelyzetben, előnyben részesülnek a megfelelő minőségű, izmoltságú vágóbárány előállítói, továbbá az európai vásárlók növekvő érdeklődéssel fordulnak az ún. funkcionális* élelmiszer felé. 50

51 *Funkcionális élelmiszer: olyan élelmiszer, amelynek a megfelelő táplálkozás-élettani hatásokon túlmenően az emberi szervezetre pozitív hatása van; a kedvező hatást a szokásos fogyasztási mennyiség elfogyasztása esetén fejti ki (DIPLOCK és mtsai., 1999; KATAN, 1999). A nagy telítettzsírsav-bevitel nagymértékben összefügg a szív- és koszorúér-megbetegedések növekvő arányával, amely az egyik leggyakoribb halálozási ok Magyarországon és Európában. Ennek eredménye, hogy a fogyasztók a többszörösen telítetlen zsírsavak felé fordultak, amelyek egészségesebbek, mint a telített zsírsavak. Különbséget kell azonban tenni a többszörösen telítetlen zsírsavak között. Két csoportot kell megemlíteni, ezek az alfalinolénsavból (C18:3) képződő n-3 zsírsavak, valamint a linolsavból (C18:2) képződő n-6 zsírsavak (WILLIAMS, 2000). Ezen zsírsavakat úgy különböztetjük meg, hogy hol található az utolsó kettős kötés a szénlánc utolsó szénatomjától számítva. A nyugati táplálkozási szokásokra jellemző a túlzott n-6 PUFA- és kis n-3 PUFA-bevitel. Az ajánlott n-6/n-3 arány 4:1 vagy kevesebb (WOOD és mtsai., 2003). A nagy n-6/n-3 arányú zsírok fogyasztása jelentős rizikófaktort jelent a rákos és koszorúér-megbetegedések kialakulása szempontjából, különösképpen megnöveli a vérrögképződés esélyét, ami szívrohamhoz vezethet (ENSER és mtsai., 1998). RÓZSÁNÉ VÁRSZEGI (2003) vizsgálta különböző végtermék keresztezésekből származó bárányok húsának zsírsavösszetételét. A kutatásai eredményei alapján kijelenthető, hogy a genotípus hatással van a zsírsavösszetételre, a suffolk keresztezett bárányok húsa esetén mérte a legkedvezőbb zsírsavösszetételt. A legeltetés kedvező hatását a zsírsavösszetételre (MATHES és mtsai., 1996; NÜRNBERG és mtsai., 2001) vizsgálatai igazolták. A legeltetett bárányok húsában nagyobb volt a telítetlen zsírsavak aránya, mint az istállóban nevelteké. Összességében több vizsgálat is foglalkozott az állati eredetű élelmiszerek - kérődző fajok esetében elsősorban szarvasmarha fajban - pl. marhahús zsírsavösszetételének takarmányozás útján történő módosítási lehetőségével (ENSER és mtsai., 1998; HOLLÓ és mtsai., 2005; HOLLÓ és mtsai., 2008; NÜRNBERG és mtsai., 2008). 51

52 Célkitűzés Az előzőekben ismertettek alapján a minőségi, versenyképes vágóbárány előállítás érdekében a következő vizsgálatokat végeztem, illetve célokat tűztem ki: Különböző genotípusú bárányok hízékonyság vizsgálata o Fajtatiszta bárányok hízékonysági és vágási tulajdonságainak értékelése (magyar merinó, német húsmerinó, német feketefejű, suffolk, ile de france) o Keresztezett F 1 bárányok hízékonysági és vágási tulajdonságainak vizsgálata (magyar merinó, magyar merinó x ile de france F 1, magyar merinó x suffolk F 1 ) A haszonállat előállító keresztezésekben lévő lehetőségek megállapítását a magyar merinó hízékonysági és vágási teljesítményének megállapítására hazai viszonyok között. Vérmérséklet és a hizlalási tulajdonságok összefüggés vizsgálata o Német húsmerinó bárányok választáskori vérmérsékletének hatása néhány hizlalási tulajdonságra o Német húsmerinó bárányok vérmérsékletének értékelése és kapcsolata hizlalási tulajdonságokkal A vérmérséklet juhtenyésztésben való mérhetőségét, és ennek hizlalási tulajdonságokra gyakorolt hatását, mint lehetséges értékmérő tulajdonságot, valamint a juhok vérmérsékletét befolyásoló tényezőket (ivar, születési típus, apák hatását). Lenmagetetés hatása a bárányhús zsírsav összetételére A bárányhús zsírsavösszetételének táplálkozás élettani, és élvezeti érték szempontjából kedvező irányba történő módosítási lehetőségét takarmány (lenmag) kiegészítéssel. Testméretek és vágott testek értékelése o Különböző genotípusú juhok testméretének értékelése o Vágott testek objektív bírálati lehetőségének vizsgálata o Ultrahangmérés alkalmazási lehetősége a bárányok minősítésében Az ultrahang, real-time technika és a testméret felvételezés szerepének újszerű megközelítését a tenyészállat előállításban, illetve tenyészérték-becslésben. Bárányok vágás utáni (nyakalt törzs) méreteinek számítógépes felvételét, ennek ismételhetőségének megállapítását, és ezek összefüggését a darabolás után lemért értékes húsrészek súlyával. Matematikai modell kidolgozását az S/EUROP minősítési rendszer osztályba sorolásának objektív (azaz lineárisan leírható) adatok alapján történő megállapítására. 52

53 Anyag és módszer Különböző genotípusú bárányok hízékonyság vizsgálata Fajtatiszta bárányok hízékonysági és vágási tulajdonságainak értékelése (magyar merinó, német húsmerinó, német feketefejű, suffolk, ile de france) A kísérlet során magyar merinó (n kos =20, n jerke =20), német feketefejű (n kos =20, n jerke =20) és német húsmerinó (n kos =20, n jerke =20), valamint egy másik vizsgálatban magyar merinó (n kos =30, n jerke =30), suffolk (n kos =10, n jerke =10) és ile de france (n kos =10, n jerke =10) fajták hizlalási, vágási tulajdonságait, illetve a vágott testek S/EUROP minősítését értékeltük két juhászatban (Törtelen és Szendrőn). A hizlalás során a bárányoknak 1 négyzetméter alapterületet biztosítottunk. A boxokban szinttartós önitató és automata önetető volt elhelyezve. Az almozás bőséges szalmával történt. A vizsgálat megkezdése előtt öt napos szoktatási időt biztosítottunk a bárányoknak. A szoktatási időszak alatt elvégeztük a szükséges állategészségügyi vizsgálatokat és kezeléseket. A hizlalási időszak a bárányok kg-os testsúlyának eléréséig, illetve 45 napig tartott. A vizsgálat alatt a bárányok takarmányozása monodiétásan történt. A bárányok ad libitum granulált hízó báránytápot /teljes értékű takarmányt/ kaptak. A százalékos összetétele: kukorica 48,0 %, takarmánybúza 20,0 %, lucernaliszt II.o. 10,0 %, szója II.o. 10,5 %, napraforgó I.o. 4,0 %, korpa, zsákos 4,0 %, premix (KP 9302) 3,5 %. Beltartalmi értékek a szárazanyag %-ában: nyershamu 6,5; nyersfehérje 16,0; nyerszsír 2,9; nyersrost 6,5; nitrogénmentes kivonható anyag 67,5; kalcium 1,2; foszfor 0,4; nátrium 0,3; DE kérődző MJ/szárazanyag 12,4. A vizsgálat során, a hizlalás végén és kezdetén mért testsúlyból, a vizsgálat időtartamából mértük, illetve megállapítottuk az átlagos egyedi napi testsúlygyarapodást. A felvett takarmányok súlyának méréséből megállapítottuk a csoportos takarmányértékesítési képességet. Figyelemmel kísértük a hizlalásba kerülés idejét, a beállítási súlyt, a beállításig történő súlygyarapodást, a hizlalás alatti súlygyarapodást, valamint a bárányok korát és záráskori testsúlyát. Így nem csak a hizlalás alatti, hanem az életnapra jutó súlygyarapodás is értékelhetővé vált. A hizlalást követően kos és jerkebárányt vágtunk le genotípusonként 24 órás éhezést követően, kg súlyban. A bárányok életkora nap volt. Vágáskor, a fejtést követően, eltávolítottuk a fejet és a lábvégeket, majd a zsigereket. Ezután a következő tulajdonságokat állapítottuk meg: vágott test súlya melegen, vágási %, 24 órai hűtés után a vágott test súlya hidegen, fej és bőr súlya, hűtési veszteség, hasűri- és vesefaggyú súlya. A vágott jobb fél darabolása az ausztrál szabvány szerint történt. A hasított feleket a vágóérték, az értékes vágott darabok súlya, az értékes hús százalékos mennyisége, valamint a testalakulás és a faggyúborítottság szerint értékeltük. Az eredmények kiértékelése SPSS 14.0 statisztikai programcsomaggal történt. A statisztikai kiértékelés során az átlag, szórás értéket számítottuk ki Keresztezett F 1 bárányok hízékonysági és vágási tulajdonságainak vizsgálata (magyar merinó, magyar merinó x ile de france F 1, magyar merinó x suffolk F 1 ) A hízékonysági kísérlet során magyar merinó kos (n=30) és jerke (n=30), magyar merinó x Ile de france F 1 kos (n=10) és jerke (n=10), valamint magyar merinó x suffolk F 1 kos (n=10 kos) és jerke (n=10) genotípusú bárányokat vizsgáltunk 2004-ben egy Szendrő melletti gazdaságban. 53

54 A bárányok nemenként és genotípusonként 10-es csoportokban 15 m 2 -es boxokban voltak elhelyezve. Az almozás bőségesen szalmával történt. A bárányok ad libitum hízóbárány teljes értékű takarmányt fogyasztottak. A takarmánykeverék összetétele a következő volt: 48 % kukorica, 20 % takarmánybúza, II. oszt. 10 % lucernaliszt, II. oszt. 10,5% szója, I. oszt. 4 % napraforgó, 4 % korpa, 3,5 % premix (KP 9302). A hízóbárány-táp táplálóanyag és energia tartalmát a 13. táblázat tartalmazza. A hízóbárányok teljes értékű takarmánykeverékének összetétele Mennyisége/aránya Szárazanyag, g/kg 894 Nyersfehérje, g/sza. kg 143 Nyerszsír, g/sza. kg 26 Nyersrost, g/sza. kg 59 Nm.k.a. g/sza. kg 608 Nyershamu, g/sza. kg 58 DE, MJ/kg 12,4 Ca, % 1,1 P, % 0,4 13. táblázat A választott bárányok mérlegelése 0,1 kg-os pontossággal a hizlalásba állításkor, majd 42 nap múlva a hizlalás végén történt. A bárányok hizlalás alatti és életnapra jutó testtömeggyarapodását számítottuk ki. A hizlalás után 24 óráig koplaltattuk a bárányokat, majd mérlegeltük őket. Ezután kerültek vágásra. Vágáskor, a fejtést követően, eltávolították a fejet és a lábvégeket, majd a zsigereket. Továbbiakban a következő tulajdonságokat állapították meg: vágott test súlya melegen, vágási %, 24 órai hűtés után a vágott test súlya hidegen, fej és bőr súlya, hűtési veszteség, hasűri- és vesefaggyú súlya, melyet 0,01 kg-os pontossággal mértünk. Vágott meleg testeket a S/EUROP rendszer szerint bírálták el a vizsgázott bírálók jelenlétünkben a testalakulás és a faggyúborítottság pontozásával. A nyakalt törzsek minősítése a vágójuhok vágás utáni minősítéséről szóló 78/2003. (VII.4.) FVM rendelet 1. és 2. számú melléklete alapján, és az Országos Mezőgazdasági Minősítő Intézet által közzétett Vágott test minősítés szabályzata (2003) előírásai szerint történt, amely a 13 kg feletti vágott testek S/EUROP minősítéséről rendelkezik. A vágott jobb fél darabolása az ausztrál szabvány szerint történt (SZÉKELY és mtsai., 2001). A nyakalt törzseket legalább 24, legfeljebb 48 órás hűtés után a gerincvonalban kettévágják. A ph értékét a 7. ágyékcsigolya tájékán mérik. A 3 mm-nél vastagabb felületi faggyút a jobb félről eltávolítják és egyben lemérik. A darabolás megkülönbözteti a rövid combot, a fart, az oldalast, a rövid karajt, a hosszúkarajt, a lapockát, a lábszárat és a nyakat. Az eredmények kiértékelése SPSS 14.0 statisztikai programcsomaggal történt. A statisztikai kiértékelés során az átlag, szórás értéket számítottuk ki. 54

55 Vérmérséklet és a hizlalási tulajdonságok összefüggés vizsgálata Német húsmerinó bárányok választáskori vérmérsékletének hatása néhány hizlalási tulajdonságra A vizsgálatot 2010-ben végeztük, egy alföldi (Kétegyháza) juhtenyészetben. A 40 napig tartó hizlalási vizsgálatban n=51 német húsmerinó fajtájú bárány (22 kos és 29 jerke) vett részt. A vizsgálat alatt a bárányok a teljes értékű hizlaló takarmányt ad libitum fogyasztották. Az etetett takarmányok beltartalmi értékeit a 14. táblázat foglalja össze. Az etetett takarmány táplálóanyag összetétele táplálóanyag/energia megnevezése Mennyisége/aránya Szárazanyag, % 88 Nyersfehérje, % 15 Nyerszsír, % 3,2 Nyersrost, % 10 Nm.k.a., % 64,5 Nyershamu, % 7,3 NEm, MJ/kg 7,20 NEg, MJ/kg 4,80 Ca, % 1,28 P, % 0, táblázat A bárányok vérmérsékletének értékelését választáskor (átlagosan 60 nap), valamint a hízlalás végén a mérlegeléssel egy időben végeztük el a mérlegteszt (TRILLAT és mtsai., 2000) segítségével. A mérlegteszt során az állatok 30 másodpercig tartózkodtak a mérlegen. Ez idő alatt pontoztuk a viselkedésüket 1-től 5-ig terjedő skálán, a következők szerint: 1 pont: nyugodt, nem mozog; 2 pont: nyugodt, néhány esetleges mozgás; 3 pont: nyugodt, kicsit több mozgás, de nem rázza a mérleget; 4 pont: hirtelen, epizodikus mozgások, de nem rázza a mérleget; 5 pont: folyamatos, hirtelen mozgások, rázza a mérleget. Az adatok kiértékelését az SPSS 14.0 programcsomaggal végeztük. A statisztikai kiértékelés során az átlag, szórás értéket számítottuk ki és alkalmazásra kerültek a Kolmogorov-Szmirnov próba, Levene teszt, ANOVA, Tukey teszt, Pearson és Spearman korreláció Német húsmerinó bárányok vérmérsékletének értékelése és kapcsolata hizlalási tulajdonságokkal A német húsmerinó bárányok vérmérsékletének értékelését Kétegyházán (Békés megye) az Anipharma-AKft.-nek, a Magyar Juhtenyésztők Szövetsége által folyamatos termelésellenőrzése alatt álló gazdaságában végeztük. Az üzemi sajátteljesítményvizsgálatban 30 kos és 60 jerke német húsmerinó bárány vett részt. A hizlalási periódus a választás (ami egyben a beállítás) után 42 napig tartott, a vizsgálat alatt a bárányok granulált 55

56 juhhizlaló tápot fogyasztottak. A vizsgálat a Juh Teljesítményvizsgálati Kódexben meghatározott tartási és takarmányozási feltételeknek megfelelően történt. A kos- illetve a jerkebárányokat külön csoportokba osztottuk, egy-egy csoportba 30 bárány került. Egyedileg mértük a bárányok élősúlyát, és a hizlalás alatti átlagos napi súlygyarapodását. A bárányok 9 apától származtak, de az egyik apa báranyainak adatait nem értékeltük az alacsony választási súly és a kis létszám (n=5) miatt. A kísérlet idején négy bárány hullott el, így összesen 81 bárány adatait dolgoztuk fel. A bárányok vérmérsékletének értékelését választáskor, valamint a hizlalás végén, a mérlegeléssel egy időben végeztük el ún. mérlegteszt (TRILLAT és mtsai., 2000) segítségével a már korábban ismertetettek szerint. Az adatok statisztikai értékelését SPSS 14.0 programcsomaggal (Spearman-féle korrelációszámítás, ANOVA, GLM Multivariate test, LSD teszt) végeztük. Két modellt használtunk, közülük az elsőben a bárányok vérmérsékletét befolyásoló tényezőket vizsgáltuk. Y ijk =µ+ Gi+ Bj+ S k +e ijk Y ijk =vizsgált tulajdonság (vérmérséklet); µ=átlag, Gi=ivar hatása (fix hatások: 2 osztály), Bj=születési típus hatása (fix hatás: 2 osztály), S k =apák hatása (fix hatások: 9 osztály), e ijk =hiba. A második modellben a hizlalási tulajdonságokat (választási és hizlalás végi élősúlyt, hizlalás alatti átlagos súlygyarapodást) értékeltük: Y ijk = µ+ Gi+ Bj+ S k+ T l + e ijk Y ijk =vizsgált tulajdonság (vérmérséklet); µ=átlag, Gi=ivar hatása (fix hatások: 2 osztály), Bj=születési típus hatása (fix hatás: 2 osztály), S k =apák hatása (fix hatások: 9 osztály), T l = vérmérséklet hatása, e ijk =hiba Lenmagetetés hatása a bárányhús zsírsav összetételére Vizsgálatunk célja a lenmag-kiegészítés magyar merinó kosbárányok hosszú hátizma zsírsavösszetételére gyakorolt hatásának megállapítása. A vizsgálatba bevont 30 magyar merinó kosbárányt választáskor véletlenszerűen válogattuk két csoportba. A bárányok választási tömege 16 kg volt. A bárányokat 40 napig, kis testtömegig (26 kg) hizlaltuk. A kontrollcsoport (n=15) abraktakarmányt, a kísérleti csoport (n=15) lenmaggal (20 %) dúsított abraktakarmányt kapott. A kontroll- és a kísérleti csoport takarmányának táplálóanyag-tartalmát és zsírsav összetételét a 15. és a 16. táblázatban mutatjuk be. A két takarmány energia- és fehérjetartalma csak kismértékben különbözött. Vágás előtt egy nappal megmértük a bárányok hosszú hátizmának vastagságát és területét, valamint háton a faggyúvastagságot ultrahangkészülékkel. A vágás napján a bárányokat a vágóhídra szállítottuk. Vágáskor megmértük a meleg nyakalt törzset, majd 24 órás hűtés után a hosszú hátizomból a 12. és 13. borda közül mintát vettünk, és 20 C-on tároltuk a további vizsgálatokig. 56

57 15. táblázat Etetett takarmányok táplálóanyag- és energiatartalma Szárazanyag (sza), g/kg takarmány Nyersfehérje, g/kg sza Nyerszsír, g/kg sza Nyersrost, g/kg sza N-mentes kivonható anyag, g/kg sza Nyershamu, g/kg sza NE m MJ/kg sza NE g MJ/kg sza. NE m létfenntartási nettó energia NE g testtömeg-gyarapodási nettó energia Abrakkeverék, 20% lenmaggal kiegészítve 887,5 161,9 99,2 61,4 641,6 35,9 9,20 6,28 Abrakkeverék (kontrol) 888,9 164,0 28,9 32,2 748,5 24,4 9,07 6, táblázat Mirisztinsav C14:0 Palmitinsav C16:0 Sztearinsav C18:0 Olajsav C18:1 Linolsav C18:2 Linolénsav C18:3 Ultrahangos mérés Etetett takarmányok zsírsav összetétele Abrakkeverék, 20% lenmaggal kiegészítve 0,05 6,83 4,23 18,05 21,31 48,46 Abrakkeverék (kontrol) 0,10 13,39 2,03 21,72 58,18 2,52 Az ultrahangos mérést a 12. és 13. borda között, a bordák ívét követve végeztük. Az ultrahangos képeket a vágás előtt (in vivo) készítettük hordozható Falco 100 (PieMedical) készülékkel, amelynek jellemzői a következők: fókuszpont 45, mélység 7,5 cm, a mérőfej hossza 18 cm-es, lineáris, hullámhossz: 3,5 MHz. A hosszú hátizom területét a gépre telepített, juhhús vizsgálatot értékelő programmal becsültük. A faggyú és az izom vastagságára, valamint az állat élőtömegére vonatkozó adatok automatikusan egy regressziós egyenletbe kerültek, ami alapján becsülte a program a hosszú hátizom területét. A megfelelő ultrahangmérés előtt elvégeztük az állatok rögzítését és nyírását, valamint a mérendő felületet napraforgóolajjal bekentük. Kémiai analízis A hús kémiai összetételét a magyar szabványok leírásai szerint állapítottuk meg. A vizsgálat során a nedvességtartalmat (MSZ ISO 1442), a nyersfehérje-tartalmat (MSZ 5874/8-78), a nyerszsírtartalmat (MSZ ISO 1443) és a nyershamu-tartalmat (MSZ ISO 936) határoztuk meg. Az intramuszkuláris zsír összetételét CSAPÓ és mtsai. (1995) módszerével állapítottuk meg. 57

58 Statisztikai analízis Az adatok statisztikai analízisét F- és T-teszt felhasználásával, SPSS 14.0 programmal végeztük Testméretek és a vágott testek értékelése Különböző genotípusú juhok testméretének értékelése Öt fajtából származó összesen n=348 (magyar merinó n=182, német húsmerinó n=95, suffolk n=22, ile de france n=27, bábolnatetra n=22) tenyészkos testméret adatait, küllemi és kondícióbírálati pontszámait értékeltük. Az adatokat a Magyar Juhtenyésztő Szövetség segítségének köszönhetően kaptuk meg. A testméret felvételt kifejlett kosokon, nyírás után végeztük. A testméretek közül marmagasságot, egyenes törzshosszúságot, mellkas mélységet, övméretet és far II. hosszúságot vettük fel. A méreteket a szakmai előírásoknak megfelelően mérőbottal (módosított Lydtin bottal), illetve mérőszalaggal végeztük. SCHANDL (1955) ajánlása alapján a testméretek felvételekor a marmagasságot a mar legmagasabb pontja és a talaj, az egyenes törzshosszúságot a vállbúb és az ülőgumók, a mellkas mélységet a mellkas alsó széle és a hátvonal között közvetlenül a könyök mögött mértük, mérőbottal. Az övméretet szintén közvetlenül a könyök mögött mértük, szalaggal. A marszélességet a mar legszélesebb pontján vettük fel mérőbottal. A II. farszélesség esetében a két nagyforgató közötti távolságot mértük szintén mérőbottal. A küllemi bírálat összpontszámát az összbenyomás, fajtajelleg, fej és nyak, mar és hát, far és ágyék, szügy és mellkas, bunda résztulajdonságok pontozása határozta meg. Emellett meghatározásra került a kondíciópontszám is. Az eredmények kiértékelése SPSS 14.0 statisztikai programcsomaggal (F és T próba, összefüggés vizsgálat) történt. A statisztikai kiértékelés során az átlag, szórás értéket számítottuk ki Vágott testek objektív bírálati lehetőségének vizsgálata A vizsgálatokat árutermelő magyar merinó fajtájú napos (n=28) kosbárányokkal végeztük a SZIE, GAK. Kht. Állattenyésztési Tanüzemében. A vágásra az aszódi Galgahús Kft. vágóhídján került sor. Az S/EUROP minősítést közvetlenül a vágás után, a még meleg testeken végeztük el. A vágott-testeket - a 16/1998.(IV.3.) FM rendeletben meghatározott szempontok alapján - háromtagú bizottságban bíráltuk. Vizsgálatban a faggyúborítottság, és a hússzín nem szerepelt, ezért csak az izmoltsági osztályokba való besorolást végeztük el. Az egyedeket vágás után videokamerával (Sony CCD-TRV108) rögzítettünk. A torzítás mentes kép érdekében a vágott testek felvételéhez vertikális síkkal párhuzamos fix objektívet használtunk. A kamerát a testtől 3,5 méterre helyeztük stabil állványra, referencia egységként egy 5x5 centiméteres négyzetet helyeztünk a vágott-testekre. A videofelvételt digitalizáló kártya (Video Pixel View 3D Combo TV-TV/FM tuner kártya) segítségével képkockákra bontottuk, majd ezekből a méretek felvételéhez megfelelő egy-egy képet egyedenként kiválasztottunk. A képeken a Terület version 7. digitáliskép-feldolgozó programmal (MOSONI, 2000) mértünk. A képen elsőként a referencia egységet vettünk fel, majd a mérési pontokat egérrel jelöltük ki, ezután az adatok rögzítésre kerültek biometriai feldolgozás céljából. 58

59 A képről való méret-felvételezés megismételhetőségének vizsgálata miatt két személy végezte a képekről a méretek felvételezését. A vágott testméretek felvétele úgy történt, hogy azokkal a nyakalt törsz alakja, teltsége jól leírható legyen. A méretek felvételi helyei: vállszélesség, övszélesség, mellkas-szélesség, I. farszélesség, II. farszélesség, valamint a nyakalt törzs (carcass) hosszúság, amely a II. farszélesség és vállszélesség közötti távolság (1. kép). 1. kép: Méretek a vágott test háti részén a, II. farszélesség; b, farktő; c, I. farszélesség; d, mellkas-szélesség; e, övszélesség; f, vállszélesség, a nyakalt törzs (carcass) hosszúság a II. farszélesség (a) és vállszélesség (f) közötti távolság A matematikai modell kiinduló pontja a standard képről felvett arányok összehasonlíthatósága. Kiindulásul a S/EUROP osztályok etalon képi formáit használtuk (2. kép). 2. kép: Az S/EUROP osztályok képi bemutatása 59

60 Ezen felvettük az egyes kategóriák (osztályok) jellemző méreteit: II. farszélességet, I. farszélességet, mellkas szélességet, övszélességet, vállszélességet, valamint a nyakalt törzs (a váll- és II. farszélesség közötti) hosszúságot. Ugyanezeket a méretek állapítottuk meg a magyar merinó bárányok vágott testeiről, az előzőekben leírtak szerint készült képein is. A standardformák, illetve méretek összehasonlíthatósága, értékelhetősége úgy lehetséges, ha a nyakalt törzs hosszúságot állandónak tekintjük a különböző kategóriákban, és a szélességi méreteket ehhez viszonyítva értékeljük. Hipotézisként az egyes méreteknek, az értékcsökkenő minőségi kategóriákban, szintén csökkenő értékeket kell mutatnia. Amennyiben az eredmények ezt igazolják, ezek arányából megállapítható, hogy melyik S/EUROP minőségi kategóriába tartoznak a vágott testek. A minősítési (S/EUROP) besorolás és a test kontúrja /síkbeli alakzata/ közötti összefüggés megállapítása érdekében három mutatót képeztünk: - 1. mutató: ((vállszélesség /cm/ +II. farszélesség /cm/)/2) x nyakalt törzshossz /cm/, - 2. mutató: II. farszélesség /cm/ x nyakalt törzshossz /cm/, - 3. mutató: vállszélesség /cm/ x nyakalt törzshossz /cm/. Az eredmények kiértékelése SPSS 14.0 statisztikai programcsomaggal (F és T próba, összefüggés vizsgálat) történt Ultrahangmérés alkalmazási lehetősége a bárányok minősítésében A vizsgálat két részvizsgálatból állt, az elsőben n=25, a második vizsgálatban n=10 magyar merinó fajtájú kosbárány vett részt. Az első vizsgálatban a magyar merinó bárányok életkora nap között volt, melyet lineáris interpoláció módszerével 100 napra korrigáltunk. A második vizsgálatban a kosbárányok életkora nap között változott, melyet a kistestű bárányok esetében alkalmazott módszerrel 120 napra korrigáltunk. A vizsgálatokban a bárányokat 10 m 2 -es boxokban helyezték el. Takarmányozásuk a Juh Teljesítményvizsgálati Kódex szerinti granulált hízóbárány táppal, ad libitum történt. Az ultrahangos mérés a borda között, a bordák ívét követve történt. Az ultrahangos képeket vágás előtt (in vivo) készítettük hordozható Falco 100 (PieMedical) készülékkel, melynek jellemzői a következők: fókuszpont 45, mélység 7,5 cm, a mérőfej hossza 18 cm-es, lineáris, hullámhossz: 3,4 MHz. A hosszú hátizom területének becslése a gépre gyárilag telepített juh húsvizsgálatot értékelő programmal történt, amiben a faggyú- és az izom vastagságának nagyságával, valamint az állat élősúlyával együtt az adatok automatikusan egy regressziós egyenletbe kerültek, amely alapján a program megbecsülte a hosszú hátizom területét. A megfelelő ultrahangmérés előtt megtörtént az állatok rögzítése és nyírása, továbbá a mérendő felület napraforgó olajjal történő bekenése. Az ultrahangos vizsgálat után a bárányok vágásra kerültek. A vágási arány, a hideg nyakalt törzs, színhús és I. oszt. húsok (lapocka, karaj, comb) súlya, illetve nagy testsúlyban vágott bárányok esetén S/EUROP minősítés, valamint a felületi faggyú mennyiségének a megállapítására került sor. Elvégeztük továbbá a bárányok hosszú hátizom területének átlátszó fóliára történő rögzítését a 24 órás hűtést követően. A fóliára rögzített területeket Placom KP-90N digitális planiméterrel mértük le. Az adatok értékelését az SPSS 14.0 programcsomaggal végeztük. Az F-próbát elvégezve, a két genotípus között t-próbát alkalmaztunk (kivéve a faggyúvastagság esetén, ahol a t-próbát Welch korrekció egészítette ki). 60

61 Eredmények és értékelésük dc_904_ Különböző genotípusú bárányok hízékonyság vizsgálata Fajtatiszta bárányok hízékonysági és vágási tulajdonságainak értékelése Magyar merinó, német húsmerinó, német feketefejű bárányok hízékonysági és vágási tulajdonságainak vizsgálata A hízékonysági vizsgálatba vont magyar merinó, német húsmerinó, és német feketefejű bárányok hízékonysági eredményeit vizsgálva megállapítható, hogy a hizlalás alatti súlygyarapodásban kosoknál, a német feketefejű volt a legjobb (367,22 g/nap). Ezt követte a német húsmerinó (352,78 g/nap), valamint a magyar merinó, amely a leggyengébb eredményt (324,44 g/nap) mutatta (17. táblázat). A jerkéknél szintén a német feketefejű fölénye mutatkozott meg (356,67 g/nap). A német húsmerinó (329,03 g/nap) és a magyar merinó (328,06 g/nap) jerkék közel azonos napi súlygyarapodást értek el. Az egy hizlalási napra jutó takarmányértékesítés vonatkozásában a kosoknál és a jerkéknél is a német feketefejű egyedek érték el a legjobb eredményt. A kosok 2,6 kg, a jerkék, pedig 2,62 kg takarmányt fogyasztottak testsúly kg-onként. Ezt követte a német húsmerinó kosok teljesítménye 2,74 kg/kg-mal, míg a magyar merinó kosoknak volt a legrosszabb a takarmányértékesítő képessége (2,79 kg/kg). A magyar merinó és a német húsmerinó jerkék azonos eredményt (2,79 kg/kg) értek el. 61

62 17. táblázat Hizlalási vizsgálatok eredménye Genotípus Magyar merinó Német húsmerinó Német feketefejű Ivar átlagos napi súlygyarapodás hízlalás alatt (g/nap) takarmány értékesítés (kg/kg) kos átlag 324,44ab 2,79 b szórás 24,61 0,21 jerke átlag 328,06 a 2,79 szórás 44,98 0,39 kos átlag 352,78 a 2,74 b szórás 32,47 0,24 jerke átlag 329,03 b 2,79 szórás 29,58 0,27 kos átlag 367,22 b 2,60 ab szórás 26,65 0,19 jerke átlag 356,67ab 2,62 szórás 38,24 0,3 Genotípusok közötti szignifikáns különbségek jelölése: a = P<0,05 b = P<0,01 c = P<0,001 A kísérletben részt vevő különböző genotípusok vágási eredményeit a 18. táblázat tartalmazza. Vágási százalék értéke legmagasabb a német feketefejű (51,68-51,98%) bárányoknál majd, ezt követi a német húsmerinó (49,92-50,96%), és a magyar merinó (48,11-50,42%) bárányoké, ami megegyezik (DOMANOVSZKY és SZÉKELY, 1996, 1999, 2000) által leírtakkal. A faggyúzottság mértéke a legkedvezőbben a német feketefejű bárányoknál (felületi faggyú kos: 281 g, jerke 336 g). 62

63 18. táblázat Különböző genotípusú bárányok vágási eredményei Tulajdonság magyar merinó német feketefejű német húsmerinó ivar kos (n=10) jerke (n=10) kos (n=10) jerke (n=10) kos (n=10) jerke (n=10) vágósúly, kg 29,5 29,0 32,5 30,8 32,7 31,4 ±1,06a ±1,25a ±3,33a ±3,48 ±4,16a ±3,54a meleg nyakalt törzs, kg 14,20 ±0,58b 14,63 ±0,39a 16,88 ±2,45b 16,03 ±2,31 16,33 ±2,03b 16,00 ±1,62a hideg nyakalt törzs, kg 13,51 ±0,56 13,77 ±0,96a 16,07 ±2,10b 16,03 ±2,31 15,51 ±1,78c 15,24 ±1,41a vágási arány, % 48,11 50,42 51,68 51,98 49,92 50,96 ±1,16bc ±1,34 ±2,70b ±2,53 ±1,47a ±0,85 hasűri faggyú, g ,00 216,80 209,00 206,60 254,00 ±45,41 ±77,92a ±66,23 ±83,59a ±66,69 ±40,75 vesefaggyú), g ,00 148,00 140,00 136,20 222,00 ±53,63 ±127,06a ±28,98 ±45,22a ±28,96 ±64,07a jobb fél, kg 6,63 6,77 7,84 7,30 7,65 7,57 ±0,33bc ±0,48b ±0,91b ±1,00 ±1,02c ±0,77b felületi faggyú, g 352,00 504,00 281,00 336,00 290,00 350,00 ±91,02 ±224,90 ±86,72 ±160,36 ±78,46 ±102,96 hús árnyalat, % 86,67 85,77 79,06 80,96 83,76 83,84 ±3,26ac ±4,51a ±1,78bc ±2,19a ±2,37ab ±3,23 Megjegyzés: soron belül azonos betűk esetén az átlagértékek közötti különbség: a: P<0,05; b: P<0,01; c: P<0,001 szinten biztosított Az értékes testrészek súlyát vizsgálva megállapítható (19. táblázat), hogy a fajták között az összes értékes testrész súlyában szignifikáns (b: P<0,01; c: P<0,001) különbség van. A legmagasabb érték (6,31 kg) a német feketefejű kosbárányoknál tapasztalható. 19. táblázat Különböző genotípusú bárányok értékes testrészeinek súlya Tulajdonság magyar merinó német feketefejű német húsmerinó értékes testrészek kos (n=10) jerke (n=10) kos (n=10) Jerke (n=10) kos (n=10) jerke (n=10) comb, kg 2,32 ±0,07b 2,37 ±0,12b 2,93 ±0,48b 2,64 ±0,54 2,69 ±0,36b 2,79 ±0,36b karaj, kg 1,43 ±0,17ac 1,54 ±0,28 1,63 ±0,15c 1,51 ±0,23 1,61 ±0,21a 1,49 ±0,09 lapocka, kg 1,49 ±0,14b 1,49 ±0,11ab 1,74 ±0,14b 1,63 ±0,16ab 1,84 ±0,27b 1,81 ±0,24b össz. értékes testrész, kg 5,23 ±0,30bc 5,40 ±0,46c 6,31 ±0,75c 5,78 ±0,91 6,14 ±0,79b 6,08 ±0,63c Megjegyzés: soron belül azonos betűk esetén az átlagértékek közötti különbség: a: P<0,05; b: P<0,01; c: P<0,001 szinten biztosított 63

64 A fajták között a csont-hús arány a magyar merinó bárányok esetében volt a legkedvezőbb (20. táblázat). Az értékes húsrészek százalékos arányát vizsgálva megállapítható, hogy a német húsmerinó kos- és jerkebárányok mutatták a legmagasabb értéket (80,41 %, illetve 80,53 %), majd a német feketefejű kosbárányok (80,45 %) következtek. Különböző genotípusú bárányok értékes testrészeinek csont-hús aránya 20. táblázat Értékes testrész magyar merinó német feketefejű német húsmerinó kos (n=10) jerke (n=10) kos (n=10) Jerke (n=10) kos (n=10) jerke (n=10) Hús- csont arány % Comb 23,05 ±5,60a 21,82 ±4,93a 28,49 ±5,86a 25,14 ±2,59 26,81 ±3,50 27,10 ±2,55a Karaj 25,10 ±5,90 23,99 ±4,43a 29,14 ±6,23 28,02 ±4,28a 28,12 ±2,57 27,38 ±2,51 Lapocka 26,58 ±5,21 22,37 ±4,65 26,42 ±4,67 25,42 ±3,15 24,72 ±5,56 24,22 ±2,76 össz. értékes testrész 78,92 ±1,28a 79,64 ±2,13 80,45 ±1,64a 79,05 ±1,85 80,41 ±3,77 80,53 ±5,06 Megjegyzés: soron belül az átlagértékek közötti különbség: a: P<0,05 szinten biztosított A vágott test testalakulási minősítését a 7. ábra szemlélteti. A vágott testek S/EUROP minősítését izmoltsági kategóriák szerint vizsgálva megállapítható (7. ábra), hogy jó minősítést ( U osztály) ért el a magyar merinó bárányok 29 %-a, a német feketefejű bárányok 50 %-a, a német húsmerinók 33 %-a. Elfogadható (R) osztályba sorolták a magyar merinó bárányok 62 %-át, a német feketefejű 50 %-át, a német húsmerinó 67 %-át. Tehát a vágott test konformációja (hússal való teltsége) alapján a német feketefejű bárányok vágott testei a legjobbak. A magyar merinók átlagos nyakalt törzsének izmoltsága minősége pedig a legkedvezőtlenebb. 64

65 százalék százalék dc_904_14 7. ábra A genotípusok százalékos megoszlása EUROP konformáció szerint HM GBH GMM HM GBH GMM HM ewe(1) ram(2) U R O konformáció és genotípus jerke (1), kos(2) A S/EUROP minősítés faggyúborítottság értékelése szerint a német feketefejű fajta 65 %-a 2- es (csekély), 35 %-a pedig a 3-as (közepes), a magyar merinó vágóbárányok 63 %-a ezzel szemben a 3-as (közepes) kategóriába került (8. ábra). Mivel a piac a faggyúfedettség alapján a 2-es és 3-as kategóriát részesíti előnyben, a faggyúfedettség szempontjából nem lényeges a különbség a három fajta között. 8. ábra: A genotípusok százalékos megoszlása faggyúfedettség szerint HM GBH GMM HM GBH GMM ewe(1) ram(2) 2 3 konformáció és genotípus jerke(1), kos(2), 65

66 Megállapítható tehát, hogy a vágási teljesítmény alapján a német feketefejű bárányoknál volt a legjobb a vágási százalék, az értékes húsrészek százalékos mennyisége, és a vágott testek testalakulása (S/EUROP minősítése) Magyar merinó, ile de france és suffolk bárányok hízékonysági és vágási tulajdonságainak vizsgálata A 42 napig tartó hizlalás eredményeit a 21. táblázatban foglaltam össze. A fajtatiszta bárányok hizlalás alatti súlygyarapodása 21. táblázat Fajták ivar létszám beállítási súly záró súly napi súlygyarapodás Magyar merinó Ile de france db kg kg g/nap kos n=30 19,6±1,00 33,3±0,80a 327±23a jerke n=30 19,8±1,10 33,1±1,20 317±35a kos n=10 18,9±2,09 34,2±2,22 373±39b jerke n=10 17,0±1,35 32,2±1,50 369±35b Suffolk kos n=10 20,0±0,96 36,0±2,89b 372±68b jerke n=10 19,9±1,37 33,0±1,34 328±28a Megjegyzés: oszlopon belül azonos betűk esetén az átlagértékek közötti különbség: a: P<0,05; b: P<0,01 szinten biztosított. A hizlalás végén a legnagyobb átlagos testsúlya (36 kg) a kosok közül a suffolknak volt, majd az ile de france kosbárányok követték (34,2 kg). A jerkék hízlalás végi átlagos élősúlyában lényeges eltérés nem volt. A vizsgált fajták közül az ile de france kosbárányok átlagos súlygyarapodása volt a legnagyobb (373 g/nap), amit a mérési hibahatáron belül a suffolk kosbárányok követtek (372 g/nap), a magyar merinó kosok súlygyarapodása statisztikailag igazolható mértékben elmaradt a másik két fajtáétól. Jerkebárányok esetében szintén az ile de france bárányoknak volt a legnagyobb átlagos napi súlygyarapodása (369 g/nap), amelytől a suffolk bárányok szignifikáns mértékben (328 g/nap) lemaradtak. A jerkék közül is a magyar merinó bárányok érték el a legrosszabb eredményt (317 g/nap). Korábbi vizsgálatokban a magyar merinó bárányok napi súlygyarapodásáról kapott eredményeiknél kisebb, az ile de france bárányok esetében hasonló KUKOVICS, (1999); DOMANOVSZKY és SZÉKELY (1998), a suffolk bárányokra vonatkozóan pedig nagyobb hízlalás alatti súlygyarapodást közöltek. A magyar merinó, ile de france és suffolk bárányok vágási mutatóit a 22. táblázat tartalmazza. 66

67 A fajtatiszta bárányok kitermelési arányai 22. táblázat Magyar merinó Ile de france Suffolk ivar létszám vágási súly kitermelési arány jobb fél súlya db kg % kg kos n=30 31,8±2,9 a 50,2±2,5 a 7,4±0,7 a jerke n=30 30,9±2,2 a 51,3±1,6 a 7,3±0,7 a kos n=10 30,8±2,8 a 53,1±2,5 b 8,1±0,1 b jerke n=10 31,6±2,4 52,9±2,5 7,7±0,5 kos n=10 34,4±2,2 b 53,6±3,1 b 8,4±0,4 b jerke n=10 32,4±2,1 b 53,1±2,1 b 7,4±0,1 Megjegyzés: oszlopon belül azonos betűk esetén az átlagértékek közötti különbség: a: P<0,05; b: P<0,01; c: P<0,001 szinten biztosított. A vizsgált fajták közül a legkedvezőbb vágási % értéke mind a kosoknál (53,6 %), mind a jerkéknél (53,1 %) a suffolknak volt. Ezt követte az ile de france, majd a magyar merinó (kosok: 50,2 %, jerkék: 51,3 %). A legnagyobb súlyt jobb fél tekintetében a kosoknál a suffolk, jerkéknél az ile de france bárányok érték el (kos: 8,4 kg, jerkék: 7,7 kg). A magyar merinó tehát vegyes ivarban 50 % fölötti (50,75 %) a fajtatiszta ile de france 53,0 %-ot, a suffolk 53,35%-ot vágási százalékot ért el. A hazai szakirodalomban korábban közölt vágási % a magyar merinóra vonatkozóan minden esetben alacsonyabb volt a vizsgálataink során mért eredményeknél. KUKOVICS (1999) az 1970 és 1975 között feldolgozott ivadék teljesítmény vizsgálatok alapján a magyar merinó vágási százalékára vonatkozóan átlagosan 45,2 %-ot közölt. SZÉKELY és DOMANOVSZKY (1999) 48,15 %, VÁRSZEGI és MOLNÁR (2002) 47,5 %-ot állapítanak meg, SZÉKELY és DOMANOVSZKY (1999) az ile de france fajta vágási százalékára vonatkozóan 49,3 %-ot; a suffolkéra 48,9 %-ot VÁRSZEGI és MOLNÁR (2002) (ile de france) 50,3 %-ot és (suffolk) 49,7 %-ot közölnek. A bárányok értékes testrészei (lapocka, comb, karaj) súlyát a jobb hasított félben értékelve megállapítható (23. táblázat), hogy az értékes testrészek esetén a legjobb eredményeket a suffolk kosbárányok érték el. A lapocka, comb, karaj összsúlya a suffolk kosbárányoknál 6,75 kg, il de france kosbárányoknál 6,55 kg, magyar merinóknál 5,97 kg. A jerkéknél ezzel szemben az ile de france bárányok termelték a legtöbb értékes testrészt 6,18 kg-ot, míg a suffolk és a magyar merinó jerkék azonos mennyiséget 5,94 kg-ot, tehát mindkét fajta a suffolk és a magyar merinó jerkék átlagosan 0,24 kg-mal kevesebbet. Az értékes testrészek megoszlását vizsgálva megállapítható, hogy a comb tömege a suffolk kosoknál 3,43 kg, jerkék közül az ile de francenál 3,15 kg, a lapocka súlya szintén a suffok kosoknál 1,71 kg, a jerkék közül a magyar merinónál 1,61 kg a legnagyobb. A karaj súlya mindkét ivarban a magyar merinónál a legsúlyosabb kosoknál ez 1,8 kg, jerkéknél 1,83 kg. 67

68 A fajtatiszta bárányok értékes testrészei 23. táblázat Fajta ivar lapocka kg comb kg karaj kg össz. kg össz. %-a Magyar merinó (n=30-30) Ile de france (n=10-10) kos 1,62±0,08 a 2,55±0,64 a 1,80±0,53 5,97 80,68 jerke 1,61±0,05 a 2,50±0,44 a 1,83±0,60 5,94 81,37 kos 1,66±0,05 3,32±0,04 b 1,57±0,03 6,55 80,86 jerke 1,56±0,09 a 3,15±0,10 b 1,47±0,09 6,18 80,26 Suffolk (n=10-10) kos 1,71±0,07 b 3,43±0,10 b 1,61±0,04 6,75 80,36 jerke 1,51±0,03 b 2,99±0,05 b 1,44±0,02 5,94 80,27 Megjegyzés: oszlopon belül azonos betűk esetén az átlagértékek közötti különbség: a: P<0,05; b: P<0,01; c: P<0,001 szinten biztosított. Az egyes értékes testrészek lapocka, comb, karaj - csont-hús mennyiségét és arányát vizsgálva azonban megállapítható (24. táblázat), hogy a suffolk és az ile de france bárányok (a suffolk jerkebárányokat kivéve) szignifikánsan több értékes húst termeltek, mint a magyar merinók (P<0,01). 24. táblázat A csont-hús aránya a fajtatiszta bárányoknál Magyar merinó (n=30-30) Ile de france (n=10-10) Ivar lapocka comb karaj értékes hús súlya értékes hús aránya % % % kg % kos 26,58±4,10 a 23,05±4,10 25,10±4,50 4,52±0,64 a 75,43±3,52 a jerke 22,37±4,52 a 21,82±4,80 23,99±4,31 4,61±0,57 a 77,39±2,88 a kos 19,70±1,12 b 20,33±1,68 23,91±1,26 5,17±0,32 b 78,93±0,79 b jerke 16,90±1,02 b 18,54±1,84 21,62±1,56 5,01±0,29 b 81,07±0,68 b Suffolk (n=10-10) kos 22,14±1,84 a 23,72±1,42 26,08±1,21 5,14±0,24 b 76,15±0,49 jerke 21,48±1,56 a 22,42±1,73 23,57±1,39 4,61±0,32 77,61±0,42 a Megjegyzés: oszlopon belül azonos betűk esetén az átlagértékek közötti különbség: a: P<0,05; b: P<0,01; c: P<0,001 szinten biztosított. Az értékes hús mennyisége az ile de france kosbárányoknál volt a legnagyobb, amitől a suffolk kosbárányok minimális mértékben 0,03 kg-mal maradtak el. A csont-hús arányban mind a két ivarban az ile de france bárányok mutatták a legkedvezőbb értéket. 68

69 Az irodalmi adatokat vizsgálva megállapítható, hogy a fajtatiszta magyar merinó, ile de france és suffolk bárányok értékes testrész és a színhús arányára az általunk mért adatok nagyobbak, mint VÁRSZEGI és MOLNÁR, (2002) által közölt értékek. Az értékes testrészek esetében a különbségek nagyobbak magyar merinónál és suffolknál mintegy 8 %-kal, ile de francnál 10 %-kal, mint az értékes tesztrészek színhús aránya esetében. A színhús aránya magyar merinónál és suffolknál mintegy 1-2,5 %-kal, ile de france esetében 4-6 %-kal nagyobb, mint a korábban közölt érékek. A vágott test testalakulási minősítését vizsgálva megállapítható (25. táblázat), hogy a magyar merinó kosbárányok 64 %-a az R kategóriába (ebből 17% R - ) és a jerkebárányok 66 %-a (ebből 23% R + ) sorolható. 25. táblázat A minősített vágott bárányok vágott testeinek százalékos megoszlása testalakulás kategóriák szerint Magyar merinó Suffolk Ile de france Ivar U+ U U- R+ R R- O+ O O- % % % % % % % % % kos jerke kos jerke kos jerke A suffolk kosbárányok 40 %-a U - kategóriába került, 60 %-a R-be (ebből 20 % R + ). A jerkék 20 %-a U - minősítést ért el, 80 %-a R-t, ebből 20 % R +. Az ile de france kosbárányok 40 %-a U 0, 20 %-a U -, 40%-a R +, a jerkék 20 %-a U 0 ; 40%-a U -, 40 %-a R kategóriába került. Különböző hazai szerzők vizsgálataikban, hasonlóan vizsgálati eredményeinkhez a magyar merinók S/EUROP minősítése R (DOMANOVSZKY és SZÉKELY, 1998), R-O (TOLDI és mtsai., 1999; VÁRSZEGI és MOLNÁR, 2002) és O (LENGYEL és mtsai., 1999) volt. Az ile de france fajta korábbi vizsgálatokban hasonlóan a mostani eredményekhez - döntően U, a suffolk R minősítést ért el (OMMI, ; MOLNÁR és JÁVOR, 1998). A vágott test faggyú fedettségi pontszámait a 26. táblázatban foglaltam össze. 69

70 26. táblázat A minősített vágott bárányok vágott testeinek százalékos megoszlása faggyúfedettség kategóriák szerint Magyar merinó Suffolk Ile de france Ivar kos jerke kos jerke kos jerke A magyar merinó kosbárányok 63 %-a, a jerkebárányok 80 %-a a 3-as, a többi a 2-es faggyú fedettségi osztályba került. Az ile de france kosbárányok 60 %-a 3-as, 40 %-a 2-es kategóriába került, a jerkék 80 %-a 3-as, a többi 2-es minősítést kapott. A suffolk kosbárányok 80 %-a 2-es, 20 %-a 3-as kategóriába került, a jerkék 60 %-a 2-es, 40 %-a 3-as minősítést ért el. Különböző szerzők hasonló eredményeket közöltek miszerint a magyar merinó, a suffolk és ile de france bárányok faggyúzottsága csekély (DOMANOVSZKY és SZÉKELY, 1998; VÁRSZEGI és MOLNÁR, 2002) vagy közepes (LENGYEL és mtsai., 1999), a suffolk és ile de france esetében a kívánatos csekély (OMMI, ; MOLNÁR és JÁVOR, 1998) Keresztezett F 1 bárányok hízékonysági és vágási tulajdonságainak értékelése (magyar merinó, magyar merinó x ile de france F 1, magyar merinó x suffolk F 1 ) A bárányok átlagos hizlalás alatti súlygyarapodását vizsgálva (27. táblázat) megállapítható, hogy a vizsgált genotípusok közül a magyar merinó x suffolk F 1 kosbárányok súlygyarapodása volt a legnagyobb (377±61 g/nap), ezt követte a magyar merinó x ile de france F 1 (364±45 g/nap), majd a magyar merinó (327±23 g/nap) bárányoké. Jerkebárányok esetében az ile de france F 1 (357±48 g/nap) bárányok súlygyarapodása volt a legnagyobb, ezt követte a suffolk F 1 (340±24 g/nap) és a magyar merinó (317±35 g/nap) bárányoké. A különbségek egy (suffolk F 1 jerkebárányok) kivételével szignifikánsak voltak. A magyar merinó és a keresztezett bárányok kitermelési arányait vizsgálva (28. táblázat) megállapítható, hogy a vizsgált fajták közül a suffolk F 1 bárányok vágási %-a volt a legnagyobb mindkét ivarban, ezt követte az ile de france F 1 és a magyar merinó. A fajták között és a fajtákon belül az ivarok között nem különbözött szignifikánsan a vágási %. 70

71 A magyar merinó és a keresztezett bárányok hizlalás alatti súlygyarapodása 27. táblázat Magyar merinó Ile de france F 1 Suffolk F 1 Tulajdonság Kos (n=30) Jerke (n=30) Kos (n=10) Jerke (n=10) Kos (n=10) Jerke (n=10) Beállítási súly, kg 19,6 19,8 18,8 18,1 19,9 19,4 ±1,0 ±1,1 ±1,9 ±3,55 ±1,0 ±0,7 Zárósúly, kg 33,3 a 33,1 34,0 32,9 35,9 a 33,7 ±0,8 ±1,2 ±0,9 ±1,86 ±3,4 ±1,3 Súlygyarapodás, g/nap ± a ± a ± a ± a ± a 340 ±24 Megjegyzés: soron belül azonos betűk esetén az átlagértékek közötti különbség: a: P<0,05 szinten biztosított A vágott bárányok vágási súlya és vágási százaléka 28. táblázat Magyar merinó Ile de france F 1 Suffolk F 1 Tulajdonság Kos (n=30x5) Jerke (n=30x6) Kos (n=10x5) Jerke (n=10x6) Kos (n=10x5) Jerke (n=10x6) Vágási súly, kg 31,8 30,9 31,4 31,8 34,3 32,0 ±2,9 ±2,2 ±2,6 ±2,5 ±2,6 ±1,3 Vágási, % 50,2 51,3 50,7 50,9 51,3 52,1 ±2,5 ±1,6 ±4,9 ±4,6 ±1,6 ±1,2 Jobb fél súlya, kg ±0,9 7,4 c ±0,7 7,3 b 7,4 ±0,3 7,6 ±0,5 ±0,4 8,5 c ±0,5 8,1 b Megjegyzés: soron belül azonos betűk esetén az átlagértékek közötti különbség: b: P<0,01; c: P<0,001 szinten biztosított. A bárányok értékes testrészei (comb, karaj, lapocka) súlyát és arányát a jobb hasított félben vizsgálva (29. táblázat) megállapítható, hogy vizsgált genotípusok közül a suffolk F 1 bárányoknál szignifikánsan nagyobb volt az értékes testrészek súlya, mint az ile de france F 1 és a magyar merinó bárányoknál (P<0,001; P<0,01). Az értékes testrészek aránya nem különbözött szignifikánsan a genotípusok között. A genotípusokon belül nem volt statisztikailag igazolható különbség az ivarok között az értékes testrészek súlya és aránya tekintetében. 71

72 29. táblázat A magyar merinó és a keresztezett bárányok értékes testrészei Magyar merinó Ile de france F 1 Suffolk F 1 Értékes testrészek Kos (n=30x5) Jerke (n=30x6) Kos (n=10x5) Kos (n=10x5) Jerke (n=10x6) Kos (n=10x5) Comb, kg 2,55 c 2,50 bc 2,83 2,80 b 3,44 c 3,24 c ±0,64 ±0,44 ±0,10 ±0,11 ±0,27 ±0,25 Karaj, kg 1,80 1,83 1,66 1,67 1,72 1,61 ±0,53 ±0,60 ±0,09 ±0,10 ±0,11 ±0,15 Lapocka, kg 1,62 b 1,61 a 1,54 1,62 1,80 b 1,74 a ±0,18 ±0,15 ±0,08 ±0,09 ±0,12 ±0,13 Összesen, kg 5,98 c 5,95 b 6,03 6,09 6,96 c 6,59 b ±0,74 ±0,62 ±0,24 ±0,25 ±0,34 ±0,47 Arány, % 81,25 81,11 81,05 80,66 82,12 81,72 ±3,15 ±5,08 ±1,87 ±1,65 ±1,93 ±2,19 Megjegyzés: soron belül azonos betűk esetén az átlagértékek közötti különbség: a: P<0,05; b: P<0,01; c: P<0,001 szinten biztosított. Az egyes értékes testrészek comb, karaj, lapocka csont-hús aránya (30. táblázat) alapján megállapítható, hogy a suffolk F 1 bárányok szignifikánsan több értékes húst termeltek, mint a magyar merinók (P<0,001; P<0,05), de az ile de france F 1 és a merinók átlagértékei nem különböztek statisztikailag igazolható mértékben. Az értékes hús aránya viszont az ile de france F 1 bárányoknál volt legnagyobb, a különbség a másik két genotípus eredményeihez képest szignifikáns volt (P<0,001; P<0,01). Az ivarok között a fajtákon belül nem különbözött statisztikailag igazolható mértékben az értékes hús mennyisége és a csont-hús aránya. 30. táblázat A magyar merinó és a keresztezett bárányok értékes húsrészeinek aránya Tulajdonságok Értékes hús súlya, kg Értékes hús aránya, % Magyar merinó Ile de france F 1 Suffolk F 1 Jerke Kos Kos Jerke Kos (n=30x6) (n=10x5) (n=10x5) (n=10x6) (n=10x5) 4,52 c 4,61 a 4,74 4,87 5,23 c 5,01 a ±0,64 ±0,57 ±0,22 ±0,19 ±0,27 ±0,37 Kos (n=30x5) 75,43 c ±3,52 23,05 a 77,39 b ±2,88 21,82 a 78,77 c ±1,25 20,85 a 79,97 b ±0,83 19,29 a 75,05 ±0,55 76,04 ±0,44 23,73 22,18 Comb, % ±4,10 ±4,80 ±1,41 ±1,12 ±0,73 ±1,08 25,10 23,99 22,89 22,75 26,10 24,11 Karaj, % ±4,50 ±4,31 ±1,34 ±0,98 ±1,17 ±0,74 Lapocka, % 26,58 c 22,37 b 20,13 c 18,52 b 25,34 27,08 b ±4,10 ±4,52 ±0,85 ±1,65 ±0,92 ±1,88 Megjegyzés: soron belül azonos betűk esetén az átlagértékek közötti különbség: a: P<0,05; b: P<0,01; c: P<0,001 szinten biztosított. 72

73 A vágott test testalakulási minősítését a 9. ábra és a faggyú fedettségi pontszámait a 10. ábra mutatja be. Az R (közepes) kategóriába sorolható a magyar merinó kosbárányok 64 %-a (ebből 27% R + ) és a jerkebárányok 67 %-a (ebből 33% R + ). Az ile de france F 1 kos- és jerkebárányok 80 %-a az R és 20 %-a az U (jó) osztályba került. A suffolk F 1 kosbárányok 60 %-a U (jó) és 40 %-a R (közepes) a jerkebárányok 60%-a az R (közepes) és 40 %-a az U (jó) minősítést ért el. Hasonló eredményeket közölt a merinó testalakulására és faggyúzottságára vonatkozóan DOMANOVSZKY és SZÉKELY (1996, 1998); MOLNÁR (1998); TOLDI és mtsai. (1999) is. Vizsgálatunk alátámasztja azt a megállapítást, miszerint az árutermelésben jelentős szerepe van a fajtatiszta tenyésztésen kívül a végtermék előállító keresztezésnek (LENGYEL és mtsai., 1998; PÓTI és mtsai., 2005; PAJOR és mtsai., 2009; KOMLÓSI, 2000). A magyar merinó kosbárányok 64 %-a, a jerkebárányok 80 %-a a 3-as, a többi a 2-es faggyúfedettségi osztályba került. Az ile de france F 1 bárányok 50 %-a 2-es és 50 %-a a 3-as minősítést kapta mindkét ivarban. A suffolk F 1 kosok 70 %-a és a jerkék 60 %-a a 2-es, a többi a 3-as kategóriába került. A minősített vágott bárányok megoszlása testalakulás kategóriák szerint 9. ábra 73

74 10. ábra A minősített vágott bárányok megoszlása faggyúfedettség kategóriák szerint A S/EUROP faggyúborítottság szerint a magyar merinó fajta 28 %-a a 2-es (csekély), 72 %-a pedig a 3-as (közepes) kategóriába került, míg a keresztezett fajták faggyúzottsága kedvezőbb volt (ile de france F 1 2-es=50 %, 3-as=50 %; suffolk F 1 2-es=65 %, 3-as=35 %). Korábbi vizsgálatokban a magyar merinó bárányok faggyúzottsága, hasonlóan eredményeinkhez csekély (DOMANOVSZKY és SZÉKELY, 1998; VÁRSZEGI és MOLNÁR, 2002) vagy közepes (LENGYEL és mtsai., 1999) volt. 74

75 Vérmérséklet és hizlalási tulajdonságok összefüggés vizsgálata Német húsmerinó bárányok választáskori vérmérsékletének hatása néhány hizlalási tulajdonságra A német húsmerinó bárányok vérmérsékletét (mérleg teszt pontszámát) a vizsgálat alatt kétszer, az anyag és módszer részben leírtak szerint, a bárányok választásakor, valamint a hízlalás végén értékeltük. A Kolmogorov-Szmirnov próbát elvégezve megállapítható, hogy a vizsgált tulajdonságok normál eloszlást mutatnak (választási súly: KS=0,81, N.S.; hízlalás végi súly: KS=0,64, N.S.; hizlalás alatti súlygyarapodás: KS=0,61, N.S.). A német húsmerinó bárányok élősúlya, hizlalás alatti súlygyarapodása (31. táblázat) a német húsmerinó fajta átlagos eredményeihez hasonlóak voltak (BELLOF és mtsai., 2003; SZÉKELY és mtsai., 2004). A bárányok vérmérséklete választáskor átlagosan 3,29±1,33; a hízlalás végén 3,18±1,55 pont értéket mutatott. 31. táblázat Német húsmerinó bárányok élősúlyának és vérmérsékletének alakulása (átlag±sd) Tulajdonságok Választási súly, kg Hízlalás végi súly, kg Hizlalás alatti súlygyarapodás, g/nap Vérmérséklet választáskor, nap Vérmérséklet hízlalás végén, pontszám Kos (n=22) 19,33±2,37 33,65±4,43 343,67±87,06a 3,14±1,49 3,09±1,60 Jerke (n=29) 19,46±2,23 31,25±4,21 283,99±82,81b 3,41±1,21 3,24±1,53 Átlag 19,40±2,27 32,29±4,43 309,74±88,96 3,29±1,33 3,18±1,55 a, b=p<0,05, azonos oszlopban az eltérő kitevők szignifikáns különbséget jelölnek A hizlalási eredményeinket az állatok választáskori vérmérséklete szerint értékelve megállapítható (31. táblázat), hogy nincs statisztikailag igazolható különbség a választáskor különböző vérmérsékletűnek ítélt bárányok választáskor mért súlyában, vagyis a mérlegteszt eredmény pontszámai nincsenek kapcsolatban a választáskor mért élősúllyal. Mint ismert, a bárányok egyedi tulajdonságai elsősorban a választás után mutatkoznak meg, ha arra a tartás módja és a takarmányozás lehetőséget ad. 75

76 Német húsmerinó bárányok hizlalási tulajdonságainak alakulása a bárányok választáskori vérmérséklete szerint Vérmérséklet pontszám választáskor Választási súly, kg Hizlalás végi súly, kg 32. táblázat Hizlalás alatti súlygyarapodás, g/nap 1 (n=6) 18,43±2,26 35,36±2,51a 404,30±85,43a 2 (n=9) 20,28±2,93 34,71±3,84a 346,31±62,16a 3 (n=12) 19,74±2,22 32,99±3,72a 318,49±74,69a 4 (n=12) 19,72±1,80 32,46±4,28a 306,91±68,53a 5 (n=12) 18,58±2,15 28,04±3,64b 229,11±80,11b Levene teszt N.S. N.S. N.S. F (df1,2) 4,46 1,14 5,91 6,63 P N.S <0,01 <0,01 a, b=p<0,05, azonos oszlopban az eltérő kitevők szignifikáns különbséget jelölnek A vizsgálat során a különböző vérmérsékletű bárányok hizlalási teljesítménye jelentős eltérést mutatott (32. táblázat). A táblázat eredményeiből egyértelműen megállapítható, hogy az alkalmazott teszt alapján mért eltérő vérmérséklet kategóriájú bárányok hízlalás végi súlya, és napi súlygyarapodása statisztikailag igazolható módon (P<0,01) különbözik. Minden vérmérsékleti kategóriájú bárány csoport átlagos választási súlya és napi súlygyarapodás jobb, mint az utána következő kevésbé nyugodt, illetve ideges társaiké. A nyugodtabb vérmérsékletű bárányoknak, tehát nagyobb a hizlalás végi súlya és a hizlalás alatti súlygyarapodása, mint az idegesebb vérmérsékletű bárányoknak. A legnyugodtabb vérmérsékletű bárányoknak legnagyobb a hizlalás végi súlya (35,36 kg) és a hizlalás alatti súlygyarapodása (404,30 g/nap), a legidegesebb vérmérsékletű bárányoknak pedig a legkisebb (28,04 kg, 229,11 g/nap; P<0,01). A bárányok választáskori, a vizsgálat végi és az átlagos vérmérsékletének, valamint a hizlalási tulajdonságainak összefüggéseit a 33. táblázat szemlélteti. 76

77 33. táblázat Német húsmerinó bárányok vérmérsékletének és hizlalási tulajdonságainak összefüggései Tulajdonságok Vérmérséklet hizlalás végén, pont Átlagos vérmérséklet, pont Választási súly, kg Hizlalás végi súly, kg Hizlalás alatti súlygyarapodás, g/nap Vérmérséklet választáskor, pont Vérmérséklet hizlalás végén, pont 0,79 *** 0,94 *** -0,10N.S. -0,53 *** -0,57 *** 0,94 *** -0,37 ** -0,67 *** -0,57 *** Átlagos vérmérséklet, pont Választási súly, kg Hizlalás végi súly, kg -0,26N.S -0,65 *** -0,61 *** 0,52 *** 0,04N.S. 0,85 *** **P<0,01; ***=P<0,001; += Spearman rangkorreláció Vizsgálatunkban pozitív összefüggést mértünk az állatok választáskori és a hizlalás végi vérmérséklet pontszámok között (r rang =0,79, P<0,001, α<0,05). Közepesen szoros, negatív összefüggést tapasztaltunk továbbá a bárányok választáskori vérmérséklete és a hizlalás végi súlya (r rang =-0,53, P<0,001, α<0,05), a hizlalás alatti súlygyarapodása (r rang =-0,57, P<0,001, α<0,05) között. A vizsgálatunkban a választási súly és a hizlalási súly közepesen szoros összefüggést mutatott (r=0,52, P<0,001, α<0,05), ezzel szemben a választási súly és a hizlalás alatti súlygyarapodás között nem találtunk érdemi összefüggést (r=0,04, P>0,05, α<0,05), hasonlóan DIXIT és mtsai. (2001), KUCHTIK és DOBES (2006) és KUCHTIK és mtsai. (2007) eredményeihez. A hizlalás alatti súlygyarapodás szoros, a választási súly közepes összefüggést mutatott a hizlalás végi súllyal, ezzel szemben a választási súly nincs kapcsolatban a hizlalás alatti súlygyarapodással, pedig a hizlalás alatti súlygyarapodás fontos tulajdonság a hústermelési célú szelekciós munkában. Tehát a választáskori vérmérséklet mérés többlet információt nyújt a tenyésztőnek a bárány hizlalási teljesítményének megítéléséről. Összegezve az ideges vérmérsékletű kosbárányoknak kisebb a hizlalás végi súlyuk, mint a nyugodt bárányoknak. Az eredmények egyezőséget mutatnak PAJOR és mtsai. (2008) eredményeivel, akik vizsgálatuk során bizonyították, hogy a nyugodt vérmérsékletű bárányok 77

78 (magyar merinó, német húsmerinó és német feketefejű fajtájú bárányok) nagyobb átlagos súlygyarapodást és nagyobb hizlalás végi súlyt értek el, mint az ideges csoportba tartozó bárányok. FORDYCE és mtsai. (1988) megállapították, hogy a nyugodt vérmérsékletű állatoknak szignifikánsan nagyobb volt az élősúlyuk, mint az ideges társaiknak (P<0,01). BURROW és DILLON (1997), valamint FELL és mtsai. (1999) szarvasmarha fajtában kimutatták, hogy a nyugodtabb állatok hamarabb elérték a vágási súlyt, mint az ideges vérmérsékletű állatok (P<0,05). TULLOH (1961) kimutatta, hogy laza pozitív összefüggés van a húsmarhák kezelhetőségi teszt pontszáma (docilitás teszt) és élősúlya között, vagyis, a könnyebben kezelhető állatoknak jobb a súlygyarapodásuk, mint az ideges, agresszív, vad (hevesebb vérmérsékletű) állatoknak Német húsmerinó bárányok vérmérsékletének értékelése és kapcsolata hizlalási tulajdonságokkal A német húsmerinó bárányok ivar és alomszám szerinti termelési adatait és vérmérséklet pontszámait vizsgálva (34.táblázat) megállapítható, hogy a választási súly esetén a két ivar (kosok: 19,6 kg; jerkék: 20,0 kg) között nem, de az alomtípus (egyes bárányok: 20,3 kg; ikerbárányok: 19,3 kg) esetén szignifikáns (P<0,05) különbséget állapíthatunk meg. Választáskor a kosok átlagos vérmérséklet pontszáma 2,94 pont; a hizlalás végén 2,96 pont, a jerkék átlagos vérmérséklet pontszáma választáskor 3,09 pont, a hizlalás végén 2,97 pont volt. A két ivar vérmérséklet pontszáma között szignifikáns különbséget nem tudunk kimutatni. A kosok hizlalás végi súlya 33,39 kg, jerkéké 32,04 kg volt. Az előbbiek átlagos napi súlygyarapodása 331,44 g/nap, az utóbbiaké 293,12 g/nap volt. 34. táblázat Német húsmerinó bárányok vérmérséklet pontszáma és hizlalási eredményei ivar és alomszám szerint (LSM+SEM) Tulajdonságok Ivar Alomszám Kos Jerke Egyes bárány Iker bárány n Vérmérséklet pontszám választáskor 2,94+0,35 3,09+0,37 2,90+0,23 3,12+0,15 Választási súly, kg 19,60+0,41 20,04+0,31 20,32+0,34 a 19,33+0,27 a Vérmérséklet pontszám hizlalás végén 2,96+0,26 2,97+0,19 3,52+0,27 b 2,75+0,19 b Hizlalás végi súly, kg 33,39+0,89 32,04+0,66 31,92+0,95 33,51+0,62 Hizlalás alatti súlygyarapodás, g/nap abc =P<0,05 331,44+18,06 293,12+13,09 286,05+18,49 c 338,58+12,13 c Az ellés típusának hatását vizsgálva a bárányok vérmérsékletére megállapítható, hogy az egyes ellésből származó bárányok átlagos vérmérséklet pontszáma választáskor 2,90 pont, az ikerellésből származó bárányoké 3,12 pont, a hizlalás végén az egyes ellésből származó 78

79 bárányok vérmérséklet pontszáma 3,52 pont, az ikerellésből származó bárányoknak 2,75 pont volt (P<0,05). A szignifikáns különbség kialakulásában az új környezet (csoportos zárt tartás az STV alatt), valamint a táplálék megszerzésében megváltozott helyzet játszhatott szerepet. Az előbbi esetben a nagyobb telepítési sűrűség, az utóbbiban a táplálékért folytatott versengés lehetett az oka a különbségek kialakulásának. Az egyes ellésből származó bárányok hizlalás végi súlya 31,92 kg, az ikerellésből származóké 33,5 kg, átlagos napi súlygyarapodásuk 286,1 g/nap, valamint 338,58 g/nap volt. Az ikeralomból származó bárányok átlagos napi súlygyarapodása szignifikánsan (P<0,05) nagyobb volt, mint az egyes bárányoknak. Hasonló eredményekről számoltak be MAVROGENIS (1996) és MACIT és mtsai. (2002) és legutóbb KUCHTIK és mtsai. (2007) is. A vizsgálatok szerint az egyes bárányok nagyobb választáskori súlyát összehasonlítva az ikerbárányokéval, a bárányok nagyobb tejfogyasztása magyarázza. Eredményünk megerősíti azt a feltételezést, hogy a választás utáni súlygyarapodást leginkább a bárányok genetikai potenciálja határozza meg (MAVROGENIS, 1996). Kísérletünkben a német húsmerinó bárányok hizlalási teljesítménye hasonló volt, SZÉKELY és DOMANOVSZKY (1999); BELLOF és mtsai. (2003); SZÉKELY és mtsai. (2004); STRITTMATTER (2004) által közöltekkel. A mérlegteszt pontszámai nem voltak kapcsolatban a választáskori élősúllyal, vagyis a vérmérséklet mérését nem befolyásolták a választáskori körülmények (ANOVA: F (4,81)=1,302, P=0,276). A két ivar vérmérséklet pontszáma között sem találtunk különbséget (P>0,10). Eredményünk megerősíti HERNSHAW és mtsai. (1979); HERNSHAW és MORRIS (1984) és BURROV (1991) vizsgálatait, amelyekben szintén nem találtak különbséget a két ivar között a szarvasmarha fajban. Ezért a további vizsgálatokban a két ivar adatait összevontan kezeltük. A vizsgálat elején és a végén mért mérlegteszt pontszámok között közepesen szoros kapcsolatot találtunk (r rang =0,59; P 0,01). Hasonló szorosságú kapcsolatot tapasztaltak TŐZSÉR és mtsai. (2004) a magyar merinó bárányok esetén (r rang =0,60; P 0,01). Mivel a korrelációs együttható r=0,80-nál kisebb volt, ezért a két rangsor nem tekinthető azonosnak. Eredményünk megerősíti BURROW és CORBET (2000) javaslatát, nevezetesen, a teszteket, ha lehet, többször végezzük el a hatékonyabb és eredményesebb tenyésztői munka érdekében. A vizsgálatban résztvevő német húsmerinó bárányok választáskor és a hizlalás végén mért vérmérséklet pontszámát, a hizlalás végi súlyát, valamint a hizlalás alatti átlagos napi súlygyarapodását a 35. táblázat tartalmazza apák szerint. 79

80 35. táblázat Német húsmerinó bárányok vérmérséklet pontszáma és hizlalási eredményei apánként (LSM+SEM) Apa n Éves súly, kg Kétéves súly, kg n.a. 108 n.a. n.a. 103 n.a. ÜSTV, g/nap Választási súly, kg 17,94 +0,49 Vérmérséklet pontszám választáskor Hizlalás végi súly, kg Hizlalás alatti átl. súly-gyarapodás, g/nap Vérmérséklet pontszám hizlalás végén n.a.= nincs adat 4,19 +0,29 28,61 +1,00 260,03 +21,09 4,64 +0,34 20,20 +0,70 2,00 +0,44 35,39 +1,41 363,11 +29,82 1,57 +0,49 20,34 +0,44 2,78 +0,28 37,03 +0,88 397,39 +18,60 2,50 +0,30 18,59 +0,70 2,57 +0,44 33,11 +1,41 345,92 +29,82 2,57 +0,49 20,88 +0,65 3,00 +0,41 32,13 +1,32 274,39 +27,89 2,63 +0,45 20,99 +0,70 3,00 +0,44 33,80 +1,41 307,49 +29,82 2,57 +0,49 20,38 +0,53 3,58 +0,34 31,48 +1,08 270,73 +22,78 3,42 +0,37 18,49 +0,62 2,90 +0,37 32,12 +1,24 324,60 +26,30 2,78 +0,43 Az eredményekből jól látható, hogy az 1-es számú kos utódainak a legkisebb a választási súlya (17,94 kg), legnagyobb a 6-os számmal jelölt kos utódaié (20,99 kg). Az 1-es számú kos utódainak választáskori vérmérséklet pontszáma (4,19) a legnagyobb, míg legalacsonyabb 2- es számú kos utódaié (2,00). A legkisebb hizlalás végi súlyt (28,61 kg), valamint a legkisebb hizlalás alatti átlagos súlygyarapodást (260,03 g/nap) az 1-es számú kos utódai, ezzel szemben a legnagyobb értékeket a 3-as számú kos utódai (37,03 kg, 397,39 g/nap) érték el. A hizlalás végi legalacsonyabb vérmérséklet pontszámot (1,57) a 2-es számú kos, legnagyobb pontszámot (4,64) az 1-es kos utódai érték el. GLM eredményei azt mutatják, hogy szignifikáns hatást minden tulajdonság esetén ki tudtunk mutatni (P 0,01) (36. táblázat). Tehát az élénkebb vérmérsékletű kosok ivadékainak hizlalási teljesítménye elmarad a nyugodtabb vérmérsékletű kosok utódaitól, így a temperamentum pontszám mérését a tenyészérték becslés során indokolt elvégezni. 80

81 36. táblázat Apák hatása a német húsmerinó bárányok vérmérséklet pontszámára és hizlalási eredményeire (GLM teszt) Tulajdonságok Átlagos négyzetes eltérés (Type III) Véletlen okozta átlagos négyzetes eltérés (hiba) F (df1,2) 7,73 Választási súly, kg 14,66 3,75 3,91 P<0,001 Vérmérséklet 4,93 1,37 3,61 pontszám választáskor P<0,01 Hizlalás végi súly, kg 105,24 14,00 7,52 P<0,001 Hizlalás alatti átlagos súlygyarapodás, g/nap Vérmérséklet pontszám hizlalás végén , ,14 5,67 9,15 1,66 5,50 P P<0,001 P<0,001 A vizsgálatban résztvevő bárányok hizlalás végi súlyát, valamint a hizlalás alatti átlagos napi súlygyarapodását a 37. táblázat foglalja össze, az átlagos vérmérséklet kategóriák és alomszám szerint. Mivel különbséget találtunk az egyes és ikerbárányok vérmérséklet pontszáma között a hizlalás végén, ezért a bárányok hizlalási adatait alomszám szerint külön is értékeltük. Az átlagos vérmérséklet pontszámok alapján a bárányokat 3 csoportba (nyugodt, átlagos, ideges) soroltuk. Az egyes bárányok közül a nyugodt kategóriába 5, az átlagos kategóriába 8, az ideges kategóriába 10 bárány, az ikerbárányok közül pedig a nyugodt kategóriába 21, az átlagos kategóriába 19 és az ideges kategóriába 18 egyed került. A GLM eredményei alapján szignifikáns hatást tudtunk kimutatni a hizlalás végi súly, valamint a hizlalás alatti átlagos napi súlygyarapodás között (37. táblázat). 37. táblázat Német húsmerinó bárányok hizlalási eredményei az átlagos vérmérséklet kategóriák és alomszám szerint (LSM+SEM) Tulajdonságok Nyugodt Átlagos Ideges Egyes bárány n Választási súly, kg 21,26+1,06 21,20+0,84 19,36+0,72 Hizlalás végi súly, kg 36,36+1,68 A 32,45+1,33 29,15+1,13 A Hizlalás alatti átlagos súlygyarapodás,g/nap 366,38+27,80 Aa 273,37+21,98 a 240,97+18,74 A Ikerbárány(9) n Választási súly, kg 19,90+0,40 19,29+0,46 18,89+0,45 Hizlalás végi súly, kg 36,33+0,76 AB 33,16+0,87 AC 29,46+0,85 BC Hizlalás alatti átlagos súlygyarapodás,g/nap 392,34+16,04 Aa 327,85+18,53 Ba 255,85+18,03 BA a =P<0,05, ABC =P<0,01 81

82 Az átlagosan nyugodt vérmérséklet pontszámú bárányoknak statisztikailag igazolhatóan nagyobb volt a hizlalás végi súlyuk (egyes bárány: 36,4 kg, P<0,01; ikerbárány: 36,3 kg, P<0,001), és a hizlalás alatti átlagos napi súlygyarapodásuk (egyes bárány: 366,4 g/nap, P<0,01; ikerbárány: 392,3 g/nap, P<0,001), mint az ideges kategóriába (egyes bárány: 29,2 kg, 241,0 g/nap; ikerbárány: 29,5 kg, 255,9 g/nap) tartozó bárányoknak. A nyugodt és az ideges csoportba tartozó bárányok élősúlyának a különbsége mintegy 20 %-os volt. 38. táblázat Az átlagos vérmérséklet pontszám hatása a német húsmerinó fajtájú bárányok hizlalási eredményeire alomszám szerint (GLM teszt) Tulajdonságok Egyes bárány Átlagos négyzetes eltérés (Type III) Véletlen okozta átlagos négyzetes eltérés (hiba) F (df 1,2) 7,73 Választási súly, kg 10,31 5,65 1,82 N.S. Hizlalás végi súly, kg 92,40 14,09 6,56 P<0,01 Hizlalás alatti átlagos súlygyarapodás, g/nap Ikerbárány , ,97 7,03 P<0,01 Választási súly, kg 5,64 3,88 1,45 N.S. Hizlalás végi súly, kg 250,82 13,68 18,34 P<0,001 Hizlalás alatti átlagos súlygyarapodás, g/nap dc_904_ , ,36 16,01 P<0,001 P Az átlagos vérmérséklet pontszám és a hizlalási tulajdonságok között közepes, negatív összefüggést mértünk. Az átlagos vérmérséklet pontszám és a hizlalás végi súly között r rang =- 0,65, P<0,001, valamint az átlagos vérmérséklet pontszám és a hizlalás alatti átlagos napi súlygyarapodás között r rang =-0,60, P<0,001 volt az összefüggés. Vagyis az ideges vérmérséklet pontszámú bárányoknak kisebb a hizlalás végi súlyuk és kisebb súlygyarapodást érnek el, mint a nyugodt bárányok. Az eredmények egyezőséget mutatnak PAJOR és mtsai. (2006) eredményeivel, akik vizsgálatuk során megállapították, hogy a nyugodt vérmérsékletű magyar merinó fajtájú bárányok nagyobb átlagos súlygyarapodást értek el, mint az ideges csoportba tartozó bárányok. FORDYCE és mtsai. (1985, 1988) szintén azt a követék, hogy a nyugodt vérmérsékletű állatoknak szignifikánsan nagyobb az élősúlyuk, mint ideges társaiknak (P<0,01). BURROW és DILLON (1997), valamint FELL és mtsai. (1999) szarvasmarha fajtában mutatták ki, hogy a nyugodtabb állatok hamarabb érték el a vágási súlyt, mint az ideges vérmérsékletűek (P<0,05). TULLOH (1961) vizsgálataiból kiderül, hogy laza pozitív összefüggés van a húsmarhák docilitás teszt pontszáma és élősúlya között, vagyis, a könnyebben kezelhető állatoknak jobb a súlygyarapodásuk, mint az ideges, agresszív, vad állatoknak. 82

83 Lenmagetetés hatása a bárányhús zsírsavösszetételére A hízlalás végén a bárányok élősúlyát, az élő állatokon végzett ultrahang vizsgálatok (faggyúvastagság, hosszú hátizom vastagsága, hosszú hátizom területe) eredményeit, valamint a nyakalt törzs súlyát és a vágott testek kémiai összetételét a 39. táblázat foglalja össze. A lenmag-kiegészítésnek nem volt szignifikáns hatása az élőtömegre, faggyúvastagságra és a hús kémiai összetételére, de a hosszú hátizom vastagsága és területe a kísérleti csoportban szignifikánsan (P<0,05) nagyobb volt, mint a kontrollcsoportban. 39. táblázat Magyar merinó kosbárányok vágás előtti élősúly és ultrahang, valamint a vágott testeinek kémiai összetétel átlag szórás eredményei Kísérleti csoport (20% lenmag kiegészítés) Kontroll (0 % lenmag kiegészítés) Hizlalás végi súly, kg 27,75+3,16 26,35+2,18 Nyakalt törzs súly, kg 12,15+1,76 12,85+0,50 Száraz anyag, % 23,96+1,90 23,40+1,65 Hamu, % 1,10+0,04 1,00+0,03 Fehérje, % 20,60+0,95 20,10+0,86 Zsír, % 2,26+0,58 2,30+0,47 Faggyúvastagság, cm 0,14+0,06 0,16+0,03 Hosszú hátizom vastagsága, cm 2,28+0,26 a 2,08+0,25 a Hosszú hátizom területe, cm 2 16,56+1,91 15,16+1,83 a a P<0,05 A két takarmányozási technológia (kontroll és lenmaggal kiegészített) hatását a hosszú hátizom zsírsavösszetételére megállapítható (40. táblázat), hogy a lenmag-kiegészítés hatására szignifikáns különbség van a laurin- (C12:0), mirisztin- (C14:0), mirisztolaj- (C14:1), elaidin- (C18:1), linol- (C18:2), linolén- (C18:3), arachidon- (C20:4) és eikozapentaénsavak (C20:5) mennyiségében. A kísérleti bárányok hosszú hátizma kevesebb laurinsavat, mirisztinsavat, mirisztolajsavat tartalmazott, az n-6/n-3 arány is kisebb volt, mint a kontroll egyedeké. Ezzel szemben több linolsavat, linolénsavat, arachidonsavat és eikozapentaénsavat mértünk a lenmag kiegészítésben részesült bárányok hosszú hátizmában, mint a kontrollcsoportba tartozókéban. 83

84 Zsírsavak mennyiségének alakulása a magyar merinó kosbárányok hosszú házizomzatában (mg/100 g hús) (átlag+szórás) 40. táblázat Laurinsav C12:0 Kísérleti csoport (20% lenmag kiegészítés) 2,26+1,00 Kontroll (0 % lenmag kiegészítés) 3,35+1,32 P <0,05 Mirisztinsav C14:0 45,12+6,63 60,10+10,85 <0,001 Mirisztolajsav C14:1 1,10+0,23 1,83+0,50 <0,001 Palmitinsav C16:0 465,25+34,99 482,62+27,92 NS Palmitolajsav C16:1 42,21+10,10 43,67+9,01 NS Sztrearinsav C18:1 367,17+57,99 338,34+23,70 NS Elaidinsav C18:1 (n9t) 118,57+22,52 153,77+31,80 <0,01 Olajsav C18:1 (n9c) 774,34+74,59 806,31+70,58 NS Linolsav C18:2 228,18+66,83 182,40+52,92 <0,05 Linolénsav C18:3 53,31+1,24 26,69+9,79 <0,001 Arachidonsav C20:4 95,63+33,50 53,88+36,38 <0,01 Eikozapentaénsav C20:5 4,64+2,48 2,55+1,95 <0,05 Hiperkoleszterémiás zsírsavak (C12+C14+C16) SFA MUFA PUFA PUFA/SFA PUFA/MUFA n-6/n-3 linolsav/linolénsav arány 512,63+34,16 936,65+58,89 969,75+81,43 393,51+103,51 0,29+0,12 0,27+0,13 7,98+2,05 6,25+1,04 546,07+32,25 947,77+10, ,64+85,80 273,57+102,49 0,44+0,13 0,43+0,14 5,46+1,39 4,27+1,19 <0,01 NS <0,05 <0,01 <0,01 <0,01 <0,01 <0,001 A magyar merinó kosbárányoknál a hosszú hátizom zsírsavösszetételére vonatkozó eredményeink hasonlóak voltak BOROWIEC és mtsai. (2004); BORYS és mtsai. (2004); GRUSZECKI és mtsai. (2004) (kivéve a linol- és arachidonsav); HOLLÓ és mtsai. (2005) vizsgálataihoz. Kisebb laurin-, mirisztin-, palmitinsav tartalmat találtunk a kísérleti csoport húsmintáiban, mint a kontrollcsoportéban. Ennek jelentőségét az adja, hogy ULBRIGHT és SOUTHAGE (1991), valamint WILLIAMS (2000) megfigyelték, hogy elsősorban a laurin-, mirisztin és palmitinsav felelős a vérplazmában a koleszterin és a kis sűrűségű lipoprotein (LDL) megnövekedett koncentrációjáért, ezért hívják ezeket a zsírsavakat hiperkoleszterémiás zsírsavaknak. 84

85 A telített zsírsavak mennyisége a két csoport között szignifikánsan nem különbözött. A bendőben zajló biohidrogenizáció miatt a kérődzők húsa a nagyarányú (>90%) telítődés hatására tartalmaz nagyobb mennyiségben telített zsírsavakat (SCOLLAN és mtsai., 2001; WOOD és mtsai., 2003). Az egyszeresen telítetlen zsírsavak (MUFA) mennyisége kisebb volt a kísérleti csoportban (970 mg) a kontrollcsoporthoz képest (1040 mg), aminek legfőbb oka a kis olajsav tartalom. Hasonló eredményre jutottak más, különböző takarmányozási technológiákat vizsgáló kutatásokban is (lenmag, fű) (ELMORE és mtsai., 2000; NÜRNBERG és mtsai., 2001; BORYS és mtsai., 2004). A lenmaggal történt kiegészítés hatására a többszörösen telítetlen zsírsavak (PUFA) mennyisége szignifikáns mértékben növekedett (394 mg, 274 mg; P<0,01). A PUFA/SFA aránya szignifikánsan kedvezőbb volt a lenmaggal etetett csoportnál (0,44) a kontrollcsoporthoz viszonyítva (0,29; P<0,01). A megfelelő PUFA/SFA arány 0,45 körül mondható kedvezőnek (HOLLÓ és mtsai., 2001), a lenmag-kiegészítést kapott bárányhús megközelítette ezt az értéket, ami humántáplálkozási szempontból kedvező. Lenmag-kiegészítés hatására nőtt a linolénsav (C18:3) tartalom. A linolénsavból további n-3 PUFA zsírsavak keletkezhetnek, mint az eikozapentaénsav (EPA) (C20:5) és a dokozahexaénsav (DHA) (C22:6), amelyek eredményesen segítenek a koszorúér-betegség (CHD) megelőzésében (WILLIAMS, 2000). A lenmag-kiegészítés megnövelte az EPA szintjét; az EPA növekedéséhez hozzájárult az a tény is, hogy az EPA védettebb a bendőben folyó biohidrogenizációval szemben, és így beépülhet az intramuszkuláris zsírba (STRZETELSKI és mtsai., 2003). A zsírok táplálkozásbiológiai értékének megállapításához széles körben alkalmazzák a PUFA n-6/n-3 zsírsavak arányát. A vizsgálat során a PUFA n-6/n-3 és linolsav/linolénsav arány kisebb (5,46; 4,27) volt a lenmaggal kiegészített csoportban, összehasonlítva a kontrollcsoporttal (7,98, 6,25; P<0,01). A lenmag etetése a PUFA n-6/n-3 arányát a kívánatos szint közelébe csökkentette. A lenmag-kiegészítés hatására a n-6/n-3 arány megfelel az új humán táplálkozásbiológiai elvárásoknak Testméretek és a vágott testek értékelése Különböző genotípusú juhok testméretének értékelése Az öt vizsgált fajta összes egyedére vonatkozó testméret átlagok (41. és 42. táblázat) a következők voltak: testtömeg 99,85 kg; marmagasság 79,15 cm; törzshossz 83,74 cm; mellkas mélység 44,38 cm; dongásság 84,55 cm; farszélesség 35,65 cm. A kosok kondíciópontszámának átlaga 4,16 volt. 85

86 Különböző genotípusú kosok testméretének és testsúlyának alakulása I. 41. táblázat testsúly (kg) kondíció (pont) marmagasság (cm) törzshosszúság (cm) magyar átlag 94,51 4,09 78,13 81,21 merinó szórás 14,87 0,50 5,70 8,41 német átlag 107,42 4,38 81,58 79,44 húsmerinó szórás 18,55 0,56 5,58 7,00 suffolk átlag 121,86 3,92 81,55 90,86 szórás 20,78 0,49 5,93 9,55 ile de átlag 101,85-78,78 81,30 france szórás 13,19-4,25 3,24 bábolnatetra átlag 86,82 3,90 75,18 80,59 szórás 14,20 0,31 5,03 6,40 összesen átlag 99,85 4,16 79,15 81,31 szórás 18,23 0,53 5,83 8,11 P <0,001 <0,001 <0,001 <0,001 A magyar merinó (94,51 kg) és a bábolnatetra (86,82 kg) átlagos élősúlya kisebb volt, mint a német húsmerinó, a suffolk és az ile de france fajtáké. A legnagyobb átlagos élősúlyú a suffolk fajta volt (121,86 kg). A német húsmerinó és az ile de france, 107,2 kg, illetve 101,85 kg átlag testtömeget értek el. A mért testtömegekhez hasonló értékeket kapott BEDŐ (1994), valamint TŐZSÉR és mtsai. (2002) is. A kondíciópontozás eredményei alapján a német húsmerinó fajtaátlaga (4,38 pont) lett a legkedvezőbb. A magyar merinó kosok átlagos 4,09 pontos átlageredménye, csak kis mértékben maradt el az összesített kondíciópont átlagtól. A suffolk és a bábolnatetra kosok kondíció pontszámai hasonlóan alakultak (3,92 és 3,90). A marmagassági méretek a német húsmerinó (81,58 cm) és a suffolk (81,55 cm) fajtáknál volt átlagosan a legnagyobb, és múlták felül az összesített átlagértéket (79,15 cm). A magyar merinó és az ile de france kosok átlagos marmagasság méretei csak kis mértékben maradtak az összes egyedre kiszámított átlag alatt (78,13 cm; 78,13 cm), míg a bábolnatetra mintegy 4 cm-rel maradt el az átlagtól 75,18 cm-es fajtaátlagával. A törzshosszúsági 81,31 cm-es összes egyedre vonatkozó átlagot, csak a suffolk kosok átlagméretei múlták jelentősen felül (90,86 cm). A legkisebb átlagos törzshosszúsága a német húsmerinó kosoknak volt (79,44 cm). A magyar merinó (81,21 cm), az ile de france (81,3 cm) és a bábolnatetra (80,59 cm) fajták átlagos törzshosszúság méretei alig tértek el az összátlagtól. 86

87 42. táblázat Különböző genotípusú kosok testméretének alakulása II. mellkas mélység (cm) dongásság (cm) farszélesség (cm) magyar átlag 44,32 77,17 35,01 merinó szórás 7,23 46,07 4,61 német átlag 47,45 80,67 39,37 húsmerinó szórás 9,41 50,75 6,50 suffolk átlag 44,23 102,55 33,77 szórás 4,21 47,46 3,85 ile de france átlag 39,93 110,33 33,63 szórás 1,94 26,15 2,72 bábolnatetra átlag 37,27 112,77 29,23 szórás 3,10 10,93 5,23 összes egyed átlag 44,38 84,55 35,65 szórás 7,78 46,42 5,72 P érték <0,001 <0,001 <0,001 A mellkas mélység az összes egyed átlagában 44,38 cm volt. Ezt az átlagot csak a német húsmerinó fajta egyedei múlták felül 47,45 cm-es átlagos mellkas mélységgel. A magyar merinó (44,32 cm) és a suffolk (44,23 cm) fajták esetén szinte alig tért el az összesített átlagtól. Az ile de france (39,93 cm) és bábolnatetra (37,27 cm) egyedei jelentős mértékben elmaradtak a német húsmerinó átlagától. A vizsgálat eredményei alapján a bábolnatetra kosok bizonyultak a legdongásabbnak, fajtaátlaguk 112,77 cm volt. Az összes egyedre vonatkozó átlagot (84,55 cm) az ile de france (110,33 cm) és a suffolk (102,55 cm) kosok átlaga is jelentős mértékben meghaladta. A német húsmerinó (80,67 cm) és a magyar merinó (77,17 cm) dongássága a legkisebb. A legkeskenyebb farszélessége átlagosan a bábolnatetra (29,23 cm) kosoknak volt, 6,42 cm-el elmaradtak el az összátlagtól (35,65 cm). A suffolk és az ile de france fajták átlag farszélessége is kisebb volt az összes egyed átlagához képest (33,77 cm; 33,63 cm). A német húsmerinó és magyar merinó kosok esetén a farszélesség 39,37 cm, illetve 35,01 cm volt. A mért testméreteihez hasonló értékeket közölt korábban BEDŐ és mtsai. (1994); PÓTI és BEDŐ (1999), valamint TŐZSÉR és mtsai. (2002) is. A kosok küllemi bírálatát értékelve (43. és a 44. táblázat) megállapítható, hogy az összbenyomás pontjainak összesített átlaga 47,42 pont. A fajták közti összbenyomás pontszámbeli eltérések nem jelentősek. A német húsmerinó és magyar merinó kosok átlagban magasabb pontszámokat értek el, mint az összesített átlag. A suffolk az ile de france és a bábolnatetra fajták, ha kis mértékben is, de kevesebb összbenyomás pontot kaptak az összátlag pontszámtól. 87

88 43. táblázat Különböző genotípusú kosok küllemi bírálatának alakulása I. összbenyomás (pont) fajtajelleg (pont) fej, nyak (pont) mar, hát (pont) magyar merinó átlag 47,52 7,43 6,59 6,54 szórás 0,89 0,55 0,52 0,57 német átlag 47,67 7,54 6,62 6,62 húsmerinó szórás 1,12 0,65 0,60 0,72 suffolk átlag 47,18 7,68 6,82 6,64 szórás 1,10 0,48 0,39 0,49 ile de france átlag 46,89 7,93 6,85 7,00 szórás 1,12 0,27 0,36 0,00 bábolnatetra átlag 46,45 7,59 6,86 6,45 szórás 0,86 0,50 0,35 0,80 összes egyed átlag 47,42 7,53 6,65 6,60 szórás 1,03 0,57 0,52 0,62 P érték <0,001 <0,001 <0,05 <0,01 A fajtajelleg elbírálása során az ile de france fajta egyedei (7,93 pont) szerepeltek a legjobban, de a főátlag pontszámain felül teljesítettek a suffolk (7,68 pont), a bábolnatetra (7,59 pont) és a német húsmerinó (7,54 pont) kosok is. A magyar merinó átlag pontszáma 7,43 pont volt. A fej és nyak alakulás főátlagának pontszáma 6,65 pont volt. Főátlagon felüli eredményeket a bábolnatetra (6,86), az ile de france (6,85 pont) és a suffolk (6,82 pont) fajták esetén állapítottak meg. A német húsmerinó (6,62 pont) és magyar merinó (6,59 pont) fajták nem érték el az összes egyedre számított főátlagot. A mar és hát elbírálása során az ile de france (7,00 pont) a suffolk (6,64 pont) és a német húsmerinó (6,62 pont) fajták átlagpontszámai a főátlagon felüli eredményeket értek el. A magyar merinó (6,54 pont) és a bábolna tetra (6,45 pont) kosai viszont az átlagnál kevesebb pontszámot kaptak a bírálat során. A far és ágyék pontozása során (44. táblázat) csak a magyar merinó (6,36 pont) egyedek értek el a főátlagnál (6,49 pont) kevesebb pontot. Az ile de france (6,81 pont), a suffolk (6,64 pont), a német húsmerinó (6,61 pont), és a bábolnatetra (6,5 pont) kosai az összes egyedre vonatkozó pontszámon felüli eredményt értek el. A szügy, a mellkas, és az ivari jelleg összbírálati pontszáma 6,79 pont. Az ile de france kosok 6,96 átlagpontszámmal a főátlaghoz képest magasabb pontszámokat kaptak. A magyar merinó (6,78 pont), a suffolk (6,77 pont), a német húsmerinó (6,76 pont) és a bábolnatertra (6,73 pont) fajták a főátlag alatti pontokat értek el. 88

89 44. táblázat Különböző genotípusú kosok küllemi bírálatának alakulása II. far, ágyék (pont) szügy, mellkas, ivar (pont) lábak (pont) bunda (pont) összes (pont) magyar merinó átlag 6,36 6,78 6,38 6,73 94,29 szórás 0,66 0,44 0,67 0,52 1,68 német húsmerinó átlag 6,61 6,76 6,40 6,82 95,05 szórás 0,62 0,43 0,75 0,41 2,19 suffolk átlag 6,64 6,77 6,64 6,86 95,18 szórás 0,49 0,43 0,58 0,35 1,82 ile de france átlag 6,81 6,96 6,44 6,96 96,00 szórás 0,40 0,19 0,51 0,19 1,59 bábolnatetra átlag 6,50 6,73 6,50 6,95 94,05 szórás 0,67 0,46 0,60 0,21 1,65 összes egyed átlag 6,49 6,79 6,38 6,79 94,67 szórás 0,64 0,42 0,67 0,45 1,90 P érték <0,001 N.S N.S 0,05 N.S A lábak pontozása során a magyar merinó (6,38 pont) kosai érték el a legkisebb értékeket és a főátlagnál kisebb pontszámot. Főátlagon felüli (6,38) pontokat a suffolk (6,64 pont), a bábolnatetra (6,5 pont), az ile de france (6,44 pont) és a német húsmerinó (6,4 pont) fajtáknál állapítottak meg. A bunda küllemi bírálata során a főátlag 6,79 pont volt. Összátlagon felüli értékeket az ile de france (6,96 pont), a bábolnatetra (6,95 pont), a suffolk (6,86 pont) és a német húsmerinó (6,82 pont) kosok érték el. A magyar merinó 6,73 pontszáma is csak 0,06 ponttal maradt el a főátlagtól. Az összpontszám értékek az ile de france (96,00 pont), a suffolk (95,18 pont) és a német húsmerinó (95,05 pont) esetében főátlag (94,67 pont) fölöttiek, a magyar merinónál (94,29 pont) és a bábolnatetránál (94,05 pont) pedig alattiak. A kosok testméreteinek összefüggés vizsgálatát is elvégeztük fajtánként. Az összefüggések iránya mivel minden fajta esetében hasonló volt, így csak a magyar merinó kosokra vonatkozó eredményeket ismertetem (45. táblázat). 89

90 Magyar merinó kosok testméreteinek összefüggései 45. táblázat magyar merinó testsúly törzshossz mellkas mélység dongásság marmagasság farszélesség marmagasság 0,45/*** törzshossz 0,14/N.S 0,32/*** mellkas mélység 0,65/*** 0,51/*** 0,18/N.S dongásság 0,12/N.S -0,11/N.S -0,41/*** 0,26/*** - - farszélesség 0,66/*** 0,55/*** 0,23/** 0,75/*** 0,11/N.S - *=P<0,05; **=P<0,01; ***=P<0,001 A magyar merinó fajtánál (hasonlóan a többi fajtához) a testsúly és az összes testméret között pozitív összefüggés van. A testsúly és mellkas (r=0,65; P<0,001), valamint a testsúly és farszélesség (r=0,66; P<0,001) között számítottuk a szorosabb összefüggéseket. A testsúly marmagassághoz, törzshosszúsághoz és dongássághoz viszonyított kapcsolata (r=0,12-0,45) gyengébbnek bizonyult. A testsúly vonatkozásában hasonló adatokat számolt TŐZSÉR és mtsai. (2002). BOCCARD és mtsai. (1964) igazolták, hogy állandó vágott testsúly esetén egy vágott test szélességének egyes méretei szoros kapcsolatban vannak más méretekkel. Ez alapján egyetlen méret is jól tájékoztat a várható testalakulásról, szerintük ez a testméret a törzs hosszúsága. HUNDT (1959) élő bárányokon végzett vizsgálatában nem tapasztalt kapcsolatot a testszélesség és a mellkas, valamint a farszélesség között. HOPKINS (1996) az élősúlynak a törzshosszúsággal, a vállszélességgel és combszélességgel való kapcsolatát vizsgálta, melynek során közepes erősségű kapcsolatot állapított meg. TANEJA (1955) közepes/erős korrelációt számított a törzshosszúság és a testszélesség között. A marmagasság és a dongásság közötti korreláció negatív együtthatót eredményezett a felvett adatok alapján. A farszélesség, a mellkas mélység, és a kondíció is közepesen erős korrelációt (r=0,50-0,55; P<0,001) mutatott a marmagassággal. A törzshosszúság és a marmagasság között laza összefüggés tállapítottunk meg. A törzshosszúság és dongásság között negatív (r=-0,41) korrelációt számítottunk. A többi esetben a törzshosszúság pozitív összefüggéseket eredményezett. A kondíció és törzshosszúság esetén igen szoros korreláció állapítottunk meg (r=0,98), de ez nem bizonyult szignifikánsnak (P>0,05). A mellkas mélység a farszélességgel mutatott szorosabb kapcsolatot (r=0,75; P<0,001) Vágott testek objektív bírálati lehetőségének vizsgálata A képfeldolgozással felvett adatok értékelése során megállapítható (46. táblázat), hogy a különböző személyek által felvett adatsorok átlag-, és szórásértékei között nincs jelentős eltérés. 90

91 A felvételekről két személy által mért értékek 46. táblázat Képről mért testméretek II. farszélesség I. farszélesség Mellkasszélesség Övszélesség Vállszélesség Carcass hosszúság 1. személy 19,65 16,36 19,48 14,49 16,36 48,07 Átlag 2. személy 19,88 16,58 19,56 14,41 15,85 49,67 Szórás 1. személy 1,24 1,28 1,60 0,96 1,30 3,10 2. személy 1,47 1,23 1,75 1,12 1,16 4, táblázat A felvételekről két személy által mért értékek ismételhetősége és megbízhatósága Megismételhetőség II. farszélesség I. farszélesség Mellkasszélesség Övszélesség Vállszélesség Carcass hosszúság r r² 1. személy 0,90 0,90 0,85 0,92 0,87 0,87 2. személy 0,92 0,92 0,93 0,93 0,92 0,93 Összesített 0,91 0,90 0,87 0,84 0,76 0,86 1. személy 81,00 81,00 72,25 84,64 75,69 75,69 2. személy 85,26 84,12 86,63 86,75 84,28 86,95 Összesített 82,57 81,83 75,43 70,66 57,13 73,79 A vágott-testekről való méret-felvételezés ismételhetősége (47. táblázat) szoros pozitív (r=0,85-0,92, sd=0,91-3,1). A 2. személy által végzett ellenőrző mérések az 1. személy méréseivel, szintén szoros erősségű (r=0,76-0,91). A vizsgált egyedek S/EUROP osztályokba való besorolásakor (48. táblázat) az állomány nagy része R (43%) és O (32%), míg a maradék 25% U és P főkategóriákba került. Az alacsony kategóriákba sorolás elsősorban nem kizárólag az izomszegény comboknak köszönhető, hanem a keskeny és izomszegény lapockáknak. A vizsgált testek S/EUROP konformáció alapján történő osztályzása S E U R O P Egyedszám [db] táblázat A standard formákat a korszerű húsfajták értékeléséhez határozták meg. Az egyes vágott testek II. farszélessége és vállszélessége közel azonos. KOMLÓSI és APDEWI (1997) suffolk és texel fajtákkal történt vizsgálatai is ezt támasztják alá. 91

92 3. és 4. kép: Magyar merinó vágott testek A magyar merinók, fajtajellegükből adódóan, keskenyebb és izomszegényebb vállal rendelkeznek a standardnál, ez a képi összehasonlításokból is jól látható (3. és 4. kép). A relatíve jó combteltséget - húsformákat - mutató vágott testek ezért a keskeny vállszélesség és gyenge izmoltság miatt alacsonyabb kategóriákba kerülnek. Ezt a megállapítást támasztják alá BEDŐ és mtsai. (1994) testmértetekkel kapcsolatos eredményei is, miszerint az elsősorban nem hústípusú fajták esetében a marszélesség kisebb, mint a II. farszélesség. TOLDI és mtsai. (1999) nem találtak ilyen jelentős eltérést a magyar merinó bárányok lapocka értékelése során. JÁVOR és MOLNÁR (1997) szerint az S/EUROP rendszer hibája, hogy bizonyos fajtákat túlértékel (texel) és hátrányba kerülnek a hosszú törzsű, soványhúst termelő fajták, tehát a kategória az emberi tévedés lehetőségeit is hordozza. TOLDI és mtsai. (1995) egy objektívebb bírálati rendszer kidolgozását is felvetik. A napos kosbárányok vágáskori élősúlya átlagosan 25,91 kg (sd=3,81), nyakalt törzsük átlaga 12,58 kg (sd=1,73) volt. Az EUROP minősítés után a carcasok mérését és darabolását is elvégeztük (49. táblázat). Az átlagos vágó- és carcas, valamint értékes húsrészek súlya Élősúly (kg) Nyakalt törzs súlya (kg) Értékes testrészek súlya (kg) Színhúsmennyiség (kg) Átlag 25,1 12,3 3,9 2,8 Szórás 3,19 1,50 0,48 0, táblázat. 92

93 Értékes testrészek átlag súlyának alakulása 50. táblázat Lapocka tömege Karaj tömege Comb tömege Teljes (kg) Hús (kg) Teljes Teljes Hús (kg) (kg) (kg) Hús (kg) Átlag 1,1 0,8 0,9 0,6 2,0 1,5 Szórás 0,11 0,08 0,13 0,10 0,29 0,25 A lapocka és a karaj súlyában mért alacsony szórásértékek is arra utalnak, hogy az S/EUROP kategóriák kialakításánál a far teltsége, izmoltsága a döntő fontosságú tulajdonság (50. táblázat). Ezt támasztják alá JÁVOR és MOLNÁR (1997) eredményei is. TOLDI (2003) vágójuhok S/EUROP minősítésének elemzése során a gerinc és a végtagok izmoltságának megállapításánál, fontos szerepet tulajdonított az élősúlynak a törzshosszúsággal, a vállszélességgel és a combszélességgel alkotott kapcsolatára, hasonlóan SUCK (1957); HUNDT (1959); BOCCARD és mtsai. (1964); HOPKINS (1996) is. Ezt követően a carcason mért lineáris méretek és az értékes húsrészek tömege közötti összefüggéseket vizsgáltuk (51. táblázat). Az összefüggés vizsgálat eredményei (I) 51. táblázat Nyakalt törzs (kg) Értékes testrész (kg) Színhús-mennyiség (kg) Törzshossz 0,097 0,130 0,082 Vállszélesség 0,198 0,159 0,127 Övszélesség 0,276 0,282 0,298 Mellkas-szélesség 0,174 0,209 0,168 Far I 0,232 0,223 0,209 Far II 0,448 0,453 0,391 A II. farszélesség pozitív, közepes erősségű összefüggésben áll a nyakalt törzs (r=0,448), és az értékes testrészek tömegével (r=0,453), valamint a színhús mennyiségével (r=0,391). A többi általunk felvett méret nem, vagy gyenge korrelációt mutatott, a fenti tulajdonságokkal. TOLDI (2003) vizsgálata során közepes/erős összefüggést (r=0,40) állapított meg a combszélesség/törzshosszúság index és az S/EUROP testalakulás között, ami megegyezik BOCCARD és mtsai. (1964) vizsgálatai eredményeivel. TANEJA (1955) szintén közepes/erős korrelációt számított a törzshosszúság és a testszélesség (II. farszélesség) között. 93

94 Az összefüggés vizsgálat eredményei (II) 52. táblázat Lapocka tömege Karaj tömege Comb tömege Teljes Hús Teljes Hús Teljes Hús Törzshossz 0,097-0,080 0,259 0,237 0,241 0,295 Vállszélesség 0,061-0,092 0,225 0,237 0,140 0,141 Övszélesség 0,207 0,188 0,471 0,409 0,179 0,256 Mellkas-szélesség 0,148 0,007 0,341 0,258 0,137 0,167 Far I 0,171 0,104 0,372 0,291 0,138 0,187 Far II 0,280 0,117 0,565 0,454 0,394 0,412 Az értékes húsrészek és a lineáris testméretek összefüggés-vizsgálatából jól látható, hogy a lapocka tömege egyik testmérettel sem mutat korrelációt, még a vállszélességgel sem. Az is megállapítható, hogy a karaj tömege, nem a hosszúságától, hanem a szélességi méretektől függ (52.táblázat). A comb tömege pozitív, közepesen erős korrelációt mutat a II. farszélességgel, mindez alátámasztja azt a korábbi megállapítást, miszerint a magyar merinó bárányokra a keskeny vállszélesség és izomszegény lapocka jellemző, ezért az esetleges combteltség esetén is alacsonyabb kategóriába kerülnek. Ezt támasztja alá, hogy JÁVOR és MOLNÁR (1997) az EUROP rendszer hibájaként említik, a keskeny vállszélesség és az izomszegény lapocka miatt a jó combteltség sem elég a magasabb kategóriába kerüléshez. A vizsgálatba bevont nyakalt törzseken mért lineáris méretek és az értékes húsrészek tömege közötti összefüggések egyértelműen bizonyítják (lásd a fentiekben), hogy a magyar merinó esetében a II. farszélesség a meghatározó. Ugyanazon nyakalt törzsek esetében viszont az egyes vágott test méretek, így a II. far szélesség nem indokolják a kategóriák szerinti besorolásukat (53. táblázat). Hasonlóan nem mutat az S/EUROP besorolással való összefüggést a többi mutató sem. Ennek értelmében az egyes kategóriákba tartozó nyakalt törzsek a II. far-, és vállszélessége, valamint az S/EUROP minősítés besorolás között összefüggés nem vélelmezhető. 94

95 53. táblázat A magyar merinó bárányok egyes lineáris carcass méretei és az S/EUROP kategóriába sorolás összefüggése Azonosítási szám felvétel sorrend S/EUROP SEUROP sorszám vágott bárány carcass hossz (cm) II. farszélesség sorsz. II. farszélesség (cm) váll sorszám vállszélesség (cm) U+ 6 43, , , U0 7 51,1 9 19, , U- 8 53,9 4 20, , R+ 9 54,0 5 20,3 2 18, R+ 9 57,0 1 22,0 4 17, R , , , R , , , R , , , R , , , R , ,3 6 17, R , ,1 7 17, R ,7 7 19,8 5 17, R , , , R , , , R , , , O ,0 2 22,0 1 19, O ,7 8 19, , O , , , O ,9 6 20,3 8 17, O , ,1 9 16, O , , , O , , , O , , , O , , , P , , , P , , , P ,6 3 21,3 3 17, P , , ,7 A nyakalt törzs hosszúsági (pl. váll- és II. farszélesség közötti hosszúság) és megfelelő szélességi méret arányaiból következtetni lehetne arra, hogy a nyakalt törzs melyik S/EUROP minőségi kategóriába tartozik, amennyiben azok mutatják a csökkenő értékek elvét. A 95

96 vizsgálatban kapott egyes méretarányok (hosszúsági mérethez viszonyított szélességi méretek), az értékcsökkenő minőségi kategóriákban, várhatóan csökkenő értékeket kellett volna mutatni. A vizsgálatok nem ezt igazolták (53. táblázat). Ennek magyarázatára két további értékelést végeztünk. A vágott bárányok nyakalt törzseinek adatait tovább elemeztük, illetve megvizsgáltuk magát a S/EUROP minősítési rendszer alapját képző standard képet. A minősítési (S/EUROP) besorolás és a test kontúrja /síkbeli alakzata/ között összefüggés van. Megállapítható (54. táblázat), hogy mindhárom mutató közel azonos módon követi a csökkenő értékek elvét. Az 1. mutató ((vállszélesség + II. farszélesség)/2) x carcasshossz, közelíti legjobban a tényleges méretet. A 2. mutató (II. farszélesség x carcass hosszúság), szélesebb a tényleges méretnél. A 3. mutató (vállszélesség x carcass hosszúság), keskenyebb a tényleges méretnél. Az is megállapítható, hogy az S/EUROP minősítésnél a II. farszélesség nem meghatározó, annak ellenére, hogy a vizsgált magyar merinó bárányok esetében a hasznos hús mennyiségét alapvetően ez határozza meg. Ebből következik, hogy a magyar merinó estében a magasabb minősítési fokozatot a vállszélesség növelésével lehet elsősorban elérni. A vizsgálat ugyanakkor azt a kérdést nem válaszolja meg, hogy a keskeny vállszélesség milyen mértékben befolyásolja az alacsonyabb minősítési kategóriába való besorolást, azaz hány kategóriával kerül alacsonyabb besorolásba az S/EUROP rendszerben a carcass a valódi (értékes húsrészek alapján meghatározható) vágóhídi minőségéhez képest. Ezt a carcasson mért lineáris méretek és az értékes húsrészek tömege közötti összefüggések alapján lehet vélelmezni. A magyar merinó carcasok alacsonyabb S/EUROP minősítési besorolásának pontos meghatározásához - hány kategóriával került alacsonyabb besorolásba az adott nyakalt törzs - széles vállal és S/EUROP minősítéssel rendelkező juh fajták carcasson mért lineáris méretei és az értékes húsrészek tömege közötti összefüggés megállapítása szükséges. Az S/EUROP minősítési rendszer alapját képző S/EUROP osztályok etalon képi formáit értékelve, az anyag és módszer részben ismertetettek szerint felvettük az egyes osztályok jellemző méreteit: II. farszélesség, I. farszélesség, mellkas szélesség, övszélesség, vállszélesség, valamint a carcass hosszúságot (II. farszélesség és a vállszélesség közti távolságot), melynek eredményeit az 55. táblázatban foglaltuk össze. 96

97 54. táblázat A carcasshossz arányában kifejezett szélességi méretek (II. far és váll) és az S/EUROP kategóriába sorolás összefüggése vágott bárány Azonosítási szám S/EUROP SEUROP sorszám carcashossz 1 II. farszélesség 1 vállszélesség 1 1. mutató érték 2 2. mutató sorsz 1. mutatósorsz mutató érték 2 mutatósorsz. 3. mutató érték U+ 6 43,6 17,4 16, , , ,3 962 U0 7 51,1 19,5 16, , , ,8 943 U- 8 53,9 20,9 15, , , ,2 938 R+ 9 57,0 22,0 17, , , ,5 939 R+ 9 54,0 20,3 18, , , ,0 10 R ,2 17,5 15, , , ,2 960 R ,5 19,0 15, , , ,8 959 R ,9 18,7 16, , , ,4 957 R ,5 18,5 15, , , ,1 954 R ,7 19,8 17, , , ,8 947 R ,8 19,3 17, , , ,0 16 R ,0 19,1 17, , , ,3 963 R ,2 17,6 16, , , ,8 942 R ,2 19,2 16, , , ,3 948 R ,9 16,3 15, , , ,6 2 O ,0 22,0 19, , , ,4 964 O ,9 20,3 17, , , ,3 961 O ,7 19,6 15, , , ,6 937 O ,8 16,9 15, , , ,5 941 O ,6 18,1 16, , , ,3 945 O ,9 18,2 15, , , ,5 944 O ,6 17,6 13, , , ,7 946 O ,6 18,0 13, , , ,8 940 O ,0 17,4 13, , , ,0 951 P ,4 17,9 15, , , ,3 949 P ,6 21,3 17, , , ,9 956 P ,8 18,4 16, , , ,4 950 P ,2 16,7 14, , , ,1 97

98 55. táblázat minősítési osztály A S/EUROP etalon képi nyakalt törzs méreteinek értékelése képről mért adatok II. farszélesség I. farszélesség mellszélesség övszélesség vállszélesség far IIváll távolság számolt fajlagos hossz S 36,0 31,0 35,0 29,0 35,0 83,0 1,008 E 34,0 30,0 32,0 27,0 35,0 77,0 0,935 U 34,0 30,0 32,0 28,0 35,0 82,0 0,996 R 30,0 27,0 30,0 25,0 31,0 86,0 1,045 O 26,0 25,0 30,0 25,0 28,0 83,0 1,008 P 26,0 23,0 27,0 29,0 23,0 83,0 1,008 átlag 31,0 27,7 31,0 27,2 31,2 82,3 Ahhoz, hogy az arányok értékelhetőek legyenek az átlagos carcasshosszra standardizáltunk (56. táblázat). A különböző összehasonlításokat elvégezve azt vizsgáltuk, hogyan függ össze az S/EUROP besorolás az egyes szélességi méretekkel. A különböző mutatókat egyenként vizsgálva az látszik, hogy az egyes mutatók (adatok) önmagukban a gyengébb kategóriák irányába nem mindig követik a csökkenő értékek elvét. Az összes mutatót együtt vizsgálva, arra az eredményre jutottunk, hogy az U kategória minden standardizált adata nagyobb érték, mint a magasabb E kategóriához tartozó megfelelő értékek. A S/EUROP etalon képi nyakalt törzs méretei 56. táblázat hosszra standardizált adatok minősítési II. I. mellszélesség övszélesség vállszélesség osztály farszélesség farszélesség S 36,3 31,3 35,3 29,2 35,3 E 31,8 28,1 29,9 25,3 32,7 U 33,9 29,9 31,9 27,9 34,9 R 31,3 28,2 31,3 26,1 32,4 O 26,2 25,2 30,2 25,2 28,2 P 26,2 23,2 27,2 29,2 23,2 átlag 31,0 27,6 31,0 27,2 31,1 Az eredmények megbízhatósága érdekében a képről való méret felvételt megismételtük, ahol a nyakalt törzshosszra standardizáltunk. Az ismételt adatfelvétel mutatóival hasonló eredményre jutottunk. A különböző kategóriákba sorolt vágott-testekről felvett testméretek, tehát nem mutatták a csökkenő értékek elvét, ezért a carcassok S/EUROP osztályzása ezzel a módszerrel nem lehetséges. Ez egyben az S/EUROP minősítési rendszer szubjektivitására is felhívja a figyelmet. 98

99 Ultrahangmérés alkalmazási lehetősége a bárányok minősítésében Az ultrahang mérések eredményeit mindkét életkorban, az 57. táblázatban mutatjuk be. Az ultrahangos mérésekben a kistestű magyar merinó kosbárányok (1. részvizsgálat) (n=25) átlagos élősúlya 26+2,69 kg, a második részvizsgálatban a nagy testsúlyig történő hizlalásban résztvevő magyar merinó kosbárányok (n=10) átlagos élősúlya 29,73+1,11 kg volt. A mérések során a hosszú hátizom vastagsága (longissimusdorsi: LMD) 2,18 cm, illetve 2,44 cm volt, ami mintegy 12%-os növekedést mutat, ezzel szemben a faggyúvastagság a 0,15 cmről 0,33 cm-re nőtt, ami kétszeres növekedést jelent. Az ultrahang mérések eredményei 57. táblázat Tulajdonságok 100 nap (n=25) 120 nap (n=10) x + s CV% x + s CV% Élősúly, kg 26,06+2,69 10,34 29,73+1,11 3,72 Faggyúvastagság, cm 0,15+0,05 30,55 0,33+0,10 30,50 Longissimusdorsi vastagság, cm 2,18+0,27 12,45 2,44+0,12 5,08 Longissimusdorsi terület, cm 2 15,86+1,98 12,48 17,65+0,89 5,02 A 100 napos korban vágott kis- (26 kg) és 120 napos korban vágott nagytestű (30 kg) bárányok vágási százaléka között (58.táblázat) jelentős különbséget nem találtunk (48,0% vs. 48,7%). A hideg nyakalt törzs, színhús és az I. osztályú hús súlyában azonban lényeges különbséget állapítottunk meg. A sorrendnek megfelelően átlagosan a hideg nyakalt törzs súlya 2,14 kg-mal, a színhúsé 1,78 kg-mal, az I. osztályú húsrészek súlya 1,67 kg-mal volt nehezebb 20 nap elteltével, 120 napos korban. Az életkor hatása a vágási tulajdonságokra 58.táblázat Tulajdonságok 100 nap (n=25) 120 nap (n=10) x + s CV% x + s CV% Vágási százalék, % 48,04+2,65 5,51 48,73+1,43 2,93 Hideg nyakalt törzs súlya, kg 11,69+1,36 11,62 13,83+00,78 5,63 Színhús súlya, kg 3,14+0,48 15,17 4,92+0,31 6,30 I. oszt. hús súlya, kg 2,8+0,39 13,74 4,47+0,31 6,94 Felületi faggyú súlya, kg ,51+0,17 33,33 A vizsgált bárányok (n=35) hosszú hátizom vastagságának és területének a variációs koefficiensei megfelelőek (5-5,7 %), míg a faggyúvastagság esetében jóval magasabbak (30 %) voltak. Valószínűsíthetően a magas értékek a lágy, mozgékony bőralatti zsírszövet rétegnek tudható, ami nehézzé teszi az élő állaton végzett ultrahangos méréseket a juh fajban (PURCHAS és BEACH, 1981). Az élő állapotban ultrahanggal becsült és a vágás után mért hosszú hátizom területek közötti kapcsolat szorosabb volt (r=0,73), mint FERNANDEZ és mtsai. (1997); TRZYBINSKA (1997) és BEDHIAF és DJEMALI (2006) eredményei. 99

100 Az élősúly és az ultrahangos mérési eredmények kapcsolatának erősségét mindkét vizsgálat során közepesen szorosnak találtuk (59. táblázat). A kísérleti állatokon az élősúly és a becsült hosszú hátizom vastagság (LMD) között számított korrelációk a következők voltak: 1. részvizsgálat: r=0,58; 2. részvizsgálat: r=0,52. A mért összefüggések szorosabbak BEDHIAF és DJEMALI (2006) eredményeinél (r=0,34), de gyengébbek MARTYNIUK és mtsai. (2001) eredményeihez (r=0,86) képest. 59. táblázat Korrelációs együtthatók az élősúly, a vágási tulajdonságok és az ultrahangmérések (LMD) eredményei között különböző életkorban Tulajdonságok 100 nap (n=25) 120 nap (n=10) r P r P Élősúly LMD 0,58 0,01 0,52 NS Hideg nyakalt törzs súlya 0,57 0,01 0,53 NS LMD Színhús súlya LMD 0,74 0,001 0,78 0,05 I. oszt. hús súlya LMD 0,74 0,001 0,75 0,05 Comb LMD 0,72 0,001 0,71 0,05 Karaj LMD 0,76 0,001 0,73 0,05 Lapocka LMD 0,50 0,01 0,67 0,05 LMD: hosszú házizom vastagság, cm A becsült hosszú hátizom vastagsága (LMD) és a hideg nyakalt törzs súlya között a kapcsolat közepes erősségű (1. részvizsgálat: r=0,57; 2. részvizsgálat: r=0,52) volt. A kapott együtthatók FERNANDEZ és mtsai. (1998) eredményeinél kisebbek, valószínűsíthetően a kisebb elemszám miatt. Az LMD és a színhús súlya között szoros (r=0,74, illetve 0,78) szignifikáns (P<0,05) összefüggést találtunk, hasonlóan KVAME és VANGEN (2006) vizsgálataihoz (r=0,70). Szintén szoros (r=0,74, illetve 0,75) szignifikáns (P<0,05) összefüggéseket tapasztaltunk a becsült hosszú hátizom vastagsága és az I. osztályú húsrészek súlya között. Mindkét részvizsgálat esetén a legszorosabb szignifikáns (P<0,05) kapcsolat a hosszú hátizom vastagságával a karaj esetében mutatkozott (r=0,76, illetve 0,73). A hosszú házizom vastagsága és a színhús közötti lineáris regresszió kapcsolatát szemlélteti a 11. ábra. A színhús mennyiség becslésének megbízhatósága csak r 2 =0,57 volt, a mienkhez hasonló, bár szorosabb eredményt (r 2 =0,66) állapítottak meg JUNKUSZEV és RINGDORFER (2005). Fontos megjegyezni, hogy a gazdasági haszonállatok esetében bizonyos szövetféleségek (y=izom, faggyú stb.) becslésére regressziós egyenlet révén csak akkor van mód hivatalosan, ha a független változók (x1, x2 stb.) összhatásaként az r vagy R értéke 0,8-nál nagyobb. 100

101 11. ábra A hosszú házizom vastagságának (LMD) és a színhús mennyiségének összefüggése magyar merinó kosbárányokban Az S/EUROP minősítés, a színhús, az I. osztályú húsok súlya, és a felületi faggyú súlya, valamint az ultrahang eredmények közötti összefüggéseket a 60. táblázat tartalmazza. A bemutatott eredmények csak a nagytestű bárányok adatait tartalmazzák. A test-konformáció pontszám és az becsült hosszú hátizom vastagság (LMD) között mindkét esetben hasonló nagyságú, közepesen szoros összefüggést r rang =0,76 állapítottunk meg. Az S/EUROP test-konformáció és a színhús, valamint az I. osztályú húsrészek súlya közötti összefüggések mind a két esetben szorosak (r=0,84) és szignifikánsak (P<0,05) voltak. A vágás után mért felületi faggyú súlya és a S/EUROP faggyúfedettség pontszám között is szoros kapcsolatot találtunk (r=0,76; P 0,05). Hasonló erősségű (r=0,72) szintén statisztikailag igazolható (P 0,05) összefüggést mértünk a becsült faggyúvastagság és az S/EUROP faggyú fedettségi pontszám között. 60. táblázat Spearman-féle rangkorrelációs együtthatók az ultrahangmérés, az S/EUROP minősítés, valamint néhány vágási tulajdonság között Tulajdonságok 120 nap (n=10) r P S/EUROP konformáció pontszám LMD 0,76 0,05 S/EUROP konformáció pontszám színhús súlya 0,84 0,01 S/EUROP konformáció pontszám I. oszt. hús súlya 0,84 0,01 Felületi faggyú súlya S/EUROP faggyúfedettség 0,76 0,05 pontszám Faggyúvastagság S/EUROP faggyúfedettség pontszám 0,72 0,05 LMD: Hosszú házizom vastagság, cm A hosszú házizom vastagságának növekedése mellett fontos a faggyúvastagság alakulásának értékelése az optimális hizlalási végsúly megállapítása érdekében. Erről tájékoztat a 12. ábra. A bárányok adatait súlykategóriánként csoportosítottuk: kg, kg, kg és

102 kg-nál nagyobb. A súlykategóriákban értékeltük a hosszú házizom vastagság és a faggyúvastagság alakulását. Az ábrán jól nyomon követhető, hogy míg az LMD lineárisan, addig a faggyúvastagság a 27 kg élősúly felett rohamosan, nem lineáris módon növekszik. Ezért az LMD-nek és az élősúlynak a regresszió típusa lineáris, a faggyúvastagság és az élősúly esetén másodfokú polinomiális. A függvények illeszkedése mindkét esetben igen szoros (r 2 >0,90) volt. Az ábráról leolvasható, hogy a magyar merinó kosbárányokat kb. 27 kg élősúlyig érdemes hizlalni, mert ezen súly felett rohamosan növekszik a faggyúbeépülés mértéke. Összefoglalóan megállapítható, hogy az ultrahangos mérés hatékony eszköze lehet a színhústermelésre irányuló nemesítő munkának. Az eredmények alapján célszerű a fajta vágóértékének növelése érdekében a m. longissimusdorsi vastagságát (LMD) a szelekciós indexekben szerepeltetni. 12. ábra A magyar merinó kosbárányok faggyúvastagságának és a hosszú házizom vastagságának (LMD) alakulása élősúly kategóriák szerint 102

103 Következtetések Fajtatiszta magyar merinó, német húsmerinó, és német feketefejű bárányok hízékonysági eredményeit vizsgálva megállapítható, hogy nagy testsúlyig (30 kg körüli élősúlyig) történő hizlalás esetén mind a hízlalás alatti súlygyarapodásban, mind a takarmányért ékesítésben a német feketefejű fajta ért el legjobb eredményt mindkét ivarban, ezt követte a német húsmerinó és legrosszabb a magyar merinó. A vágási teljesítmény vizsgálatakor is hasonlóan a hízékonysági eredményekhez a német fekete fejű volt a legjobb, majd a német húsmerinóé, és végül a magyar merinóé. Vágási százalék értéke legmagasabb a német feketefejű bárányoknál (51,68-51,98%) majd, ezt követi a német húsmerinó (49,92-50,96%), és a magyar merinó bárányoké (48,11-50,42%). A faggyúzottság mértéke a legkedvezőbben a német feketefejű bárányoknál (felületi faggyú kos: 281 g, jerke 336 g) alakult. Az értékes testrészek súlyában is szignifikánsan igazolható (P<0,001) mértékben a német feketefejű ért el legmagasabb értéket (6,31 kg-ot). A vágott test konformációja (hússal való teltsége) alapján szintén a német feketefejű bárányok vágott testei (carcass) voltak a legjobbak, a magyar merinók átlagos carcass minősége pedig a legkedvezőtlenebb. Megállapítható tehát, hogy mind a hízlalási, mind a vágási teljesítmény alapján /vágási százalék, az értékes húsrészek százalékos mennyisége, és a vágott testek (carcassok) testalakulása (S/EUROP minősítése)/ a német feketefejű bárányoknak volt a legjobb, majd a német húsmerinóké, és legkedvezőtlenebb a magyar merinóké nagytömegig való hízlalás esetén. A magyar merinó, ile de france és suffolk hízékonysági eredményeit értékelve megállapítható, hogy a hizlalás végén a legnagyobb átlagos testsúlya (36 kg) a kosok közül a suffolknak volt, majd az ile de france kosbárányok követték (34,2 kg). A jerkék hízlalás végi átlagos élősúlyában lényeges eltérés nem volt. A vizsgált fajták közül az ile de france kosbárányok átlagos súlygyarapodása volt a legnagyobb (373 g/nap), amit a mérési hibahatáron belül a suffolk kosbárányok követtek (372 g/nap). A magyar merinó kosok súlygyarapodása statisztikailag igazolható mértékben elmaradt a másik két fajtáétól. Jerkebárányok esetében szintén az ile de france bárányoknak volt a legnagyobb átlagos napi súlygyarapodása (369 g/nap), amelytől a suffolk bárányok szignifikáns mértékben (328 g/nap) lemaradtak. A jerkék közül is a magyar merinó bárányok érték el a legrosszabb eredményt súlygyarapodásban (317 g/nap). A magyar merinó vegyes ivarban 50 % fölötti (50,75 %), a fajtatiszta ile de france 53,0 %-ot, a suffolk 53,35 % vágási százalékot ért el. Az ile de france bárányok, mind a S/EUROP, mind az értékes testrészek és értékes hús mennyiségét tekintve kisebb mértékben felülmúlták a suffolk és nagyobb mértékben a magyar merinó bárányok teljesítményét. Az értékes hús mennyisége is az ile de france kosbárányoknál volt a legnagyobb, amitől a suffolk kosbárányok ugyan csak minimális mértékben 0,03 kgmal maradtak el, de ugyanakkor az ile de france jerke bárányok szignifikáns mértékben több értékes húst termeltek, mint a suffolk és a magyar merinók, amelyek közel azonos eredményt mutattak. A csont-hús arányában mind a két ivarban az ile de france bárányok mutatták a legkedvezőbb értéket. Szintén mind a két ivarban az S/EUROP (a vágott test konformációja) alapján is, az ile de france bárányok kerültek nagyobb arányban a kedvezőbb U kategóriába. A faggyúfedettség tekintetében a fajták között nem volt lényeges eltérés. Fajtatisztán tehát az (amerikai) suffolk bárányok nem 103

104 hozták a külföldi adatok alapján várható eredményeket, az ile de france fajtával ellentétben. A vizsgált három (magyar merinó, magyar merinó x ile de france F 1 és magyar merinó x amerikai suffolk F 1 ) genotípusok közül a suffolk F 1 kosbárányok súlygyarapodása volt a legnagyobb (377±61 g/nap), ezt követte az ile de france F 1 (364±45 g/nap), majd a magyar merinó (327±23 g/nap) bárányoké. Jerkebárányok esetében az ile de france F 1 (357±48 g/nap) bárányok súlygyarapodása volt a legnagyobb, ezt követte a suffolk F 1 (340±24 g/nap) és a magyar merinó (317±35 g/nap) bárányoké. A különbségek egy kivételével (suffolk F 1 jerkebárányok) szignifikánsak voltak. A magyar merinó és a keresztezett (magyar merinó x ile de france F 1 és magyar merinó x amerikai suffolk F 1 ) bárányok kitermelési arányait vizsgálva megállapítható, hogy a vizsgált genotípusok közül a suffolk F 1 bárányok vágási %-a volt a legnagyobb mindkét ivarban, ezt követte az ile de france F 1 és a magyar merinó. A fajták között és a fajtákon belül az ivarok között nem különbözött szignifikánsan a vágási %. A suffolk F 1 bárányoknak szignifikánsan nagyobb volt az értékes testrészek súlya is, mint az ile de france F 1 és a magyar merinó bárányoké (P<0,001; P<0,01). A suffolk F 1 bárányok szignifikánsan több értékes húst termeltek, mint a magyar merinók (P<0,001; P<0,05), az ile de france F 1 és a merinók átlagértékei nem különböztek statisztikailag igazolható mértékben. Mind a két ivarban az S/EUROP (a vágott test konformációja) alapján is, a suffolk F 1 bárányok mutattak jobb eredményeket, kerültek nagyobb arányban a kedvezőbb kategóriákba, mint az ile de france F 1 és a magyar merinó bárányok. Mind a hízékonysági, mind a vágási eredmények alapján végtermék előállító keresztezésre a vizsgált genotípusok közül a magyar merinó x amerikai suffolk F 1 ajánlható elsősorban, de a magyar merinó x ile de france F 1 is jobb eredményeket ér el, mint a fajtatiszta magyar merinó. A temperamentum (vérmérséklet) vizsgálatára vonatkozóan több kísérletet is végeztünk, amelyek alapján egyértelműen megállapítható volt, hogy az alkalmazott mérési (mérlegteszt) technológia alkalmas magyarországi viszonyok között, akár üzemi szinten is a különböző korú és ivarú juhok (bárányok) temperamentumának megállapítására, illetve becslésére. A választáskor nyugodt vérmérsékletűnek ítélt bárányoknak nagyobb a hízlalás végi súlya és a hizlalás alatti súlygyarapodása, mint az ideges vérmérsékletű társaiknak. A különbség a napi súlygyarapodásban átlagosan 20 % volt. A választáskori vérmérséklet értékelése alapján eredményesebben következtethetünk a bárányok hizlalás alatti súlygyarapodására és a hizlalás végi súlyára, mintha csak a választási súlyt vennénk figyelembe. A vizsgálatok alapján az állapítható meg, hogy a német húsmerinó fajtában a két ivar (kos és jerkebárányok) temperamentumában nem állapítható meg különbség. A két ivar temperamentum pontszáma között nem találtunk különbséget (P>0,10). A juhok temperamentumát, valamint hizlalás alatti súlygyarapodását a bárányok alomtípusa befolyásolja. Az ikerbárányok a hizlalás végére nyugodtabb 104

105 temperamentumúak voltak, mint az egyes bárányok. Az egyes ellésből származó bárányok hizlalás végi súlya 31,92 kg, az ikerellésből származóké 33,5 kg, átlagos napi súlygyarapodásuk 286,1 g/nap, valamint 338,58 g/nap volt. Az ikeralomból származó bárányok átlagos napi súlygyarapodása szignifikánsan (P<0,05) nagyobb volt, mint az egyes bárányoknak. A vizsgálatok szerint az egyes bárányok nagyobb választáskori súlyát összehasonlítva az ikerbárányokéval, a bárányok nagyobb tejfogyasztása magyarázza. Eredményünk megerősíti azt a feltételezést, hogy a választás utáni súlygyarapodást leginkább a bárányok genetikai potenciálja határozza meg. A vizsgálati eredményeinkkel hazánkban először igazolni tudtuk az apák hatását a bárányok temperamentumára. Az ideges temperamentumú utódcsoportnak gyengébbek a hizlalási teljesítményei, a hizlalás végi élősúlya, a hizlalás alatti súlygyarapodása, mint a nyugodt utódcsoportba tartozó bárányoké. A nyugodt bárány csoportnak a termelési fölénye élősúlyban mintegy 20 %-kal, átlagosan 6 kg-mal nagyobb (P<0,001), napi súlygyarapodása 60 %-kal nagyobb (397 g/nap), mint az ideges báránycsoporté. Összességében megállapítható, hogy vizsgálataink alátámasztják a temperamentum pontszámok alkalmazhatóságát a hazai tenyésztői munkában, ezért javasoljuk felhasználását a hazai juh tenyészérték becslés rendszerébe. Ennek aktualitását és jelentőségét jelzi, hogy több hasonló, nemzetközi szintű törekvés is van erre. Az ausztrál Sheep GeneticsAustralia a közeljövőben tervezi a temperamentum mérés eredményeit is felhasználó tenyészérték becslési rendszer alkalmazását különböző (Lambplan és a Merinoselect) felhasználóinak (COLLINS és CONINGTON, 2005). Az alkalmazott ultrahang módszer alkalmas a juhok hosszú hátizom vastagságának az értékelésére. Az ultrahang módszerrel mért hosszú hátizom vastagsága és a színhús mennyiség között szoros összefüggést számítottunk (r>0,74, P<0,05). Kellő számú egyedre vonatkozó (n>80-100) mérés elvégzése után eredményeink alapján megállapítható, hogy lehetséges a színhús mennyiségét a hosszú házizom vastagsága alapján előre jelezni. A kapott eredmények alapul szolgálhatnak a real-time ultrahang készülékek hazai alkalmazására a juhtenyésztésben, kiegészítheti a növendék kosok teljesítményének értékelését, ami majd lehetővé teheti ezen információk szelekciós indexbe történő beépítését. Segítheti az S/EUROP minősítés élő állapotban történő előre becslését a megfelelő testméretek értékelésével együtt. A vizsgálat során megállapítottuk, hogy a nyakalt törzs szélességi és hosszúsági méret felvételezésére és az S/EUROP test konformáció szerinti besorolására képről való méret felvételezés és minősítés ismételhető, nagy pontosságú, tehát jól alkalmazható. Az anyag és módszer részben leírtak szerint alkalmazott eljárás képről való (a carcasson 5x5 centiméteres referenciaegység elhelyezése után, video kamerával a vertikális síkkal párhuzamos fix objektívvel 3,5 méterről készült) videofelvételről (a Video Pixel View 3D Combo TV-TV/FM tuner kártya segítségével) készült digitalizált felvétel és az ezt értékelő Terület version 7. digitáliskép-feldolgozó program együttes alkalmazása. 105

106 A magyar merinó bárányokra a keskeny vállszélesség és izomszegénység jellemző, ezért az esetleges combteltség esetén is alacsonyabb kategóriába kerülnek S/EUROP minősítés során. A karajban lévő színhús mennyiségét elsősorban a szélességi méretek befolyásolják (II. far- és övszélesség). Egyszerű matematikai modell alkalmazása, amellyel objektív adatok alapján sorolhatnánk az S/EUROP minősítési rendszer osztályaiba a vágott bárányok nyakalt törzseit, standardizálással, önmagában nem látszik megoldhatónak. Problémát jelent, hogy az etalon-képről felvett értékek, nem mutatják a csökkenő értékek elvét, így a feladat korrekciós matematikai eljárások alkalmazásával oldható meg. A 20 %-os lenmag kiegészítés hatására a vágott bárányok hosszú hátizmában csökken a humán táplálkozás szempontjából nem kívánatos hiperkoleszterémiás zsírsavak (laurin-, mirisztin-, palmitinsav) mennyisége. (Elsősorban a laurin-, mirisztin és palmitinsav felelős a vérplazmában a koleszterin és a kis sűrűségű lipoprotein (LDL) megnövekedett koncentrációjáért). Ezzel szemben (a lenmagetetés hatására) szignifikáns mértékben nő az élettanilag kedvező többszörösen telítetlen zsírsavak (PUFA) mennyisége (394 mg, 274 mg; P<0,01). A PUFA/SFA aránya szignifikánsan kedvezőbb volt a lenmaggal etetett csoportnál (0,44) a kontrollcsoporthoz viszonyítva (0,29; P<0,01). A PUFA/SFA aránya megközelítette, illetve elérte a humántáplálkozás szempontjából a szakirodalomban javasolt 0,45 körüli értéket a lenmag-kiegészítésben részesült bárányok húsában (hosszú hátizmában). A lenmag-kiegészítés hatására nőtt a bárányhús linolénsav (C18:3) tartalma. A linolénsavból további n-3 PUFA zsírsavak keletkezhetnek, mint az eikozapentaénsav (EPA) (C20:5) és a dokozahexaénsav (DHA) (C22:6), amelyek eredményesen segítenek a koszorúér-betegség (CHD) megelőzésében (WILLIAMS, 2000). A lenmag-kiegészítés megnövelte az EPA szintjét; az EPA növekedéséhez hozzájárult az is, hogy az EPA védettebb a bendőben folyó biohidrogenizációval szemben, és így beépülhet az intramuszkuláris zsírba. A zsírok táplálkozásbiológiai értékének megállapításához széles körben alkalmazzák a PUFA n-6/n-3 zsírsavak arányát. A vizsgálat során a PUFA n-6/n-3 és linolsav/linolénsav arány kisebb (5,46; 4,27) volt a lenmaggal kiegészített csoportban, összehasonlítva a kontrollcsoporttal (7,98; 6,25; P<0,01). A lenmag etetése a PUFA n- 6/n-3 arányát a kívánatos szint közelébe csökkentette. A lenmag-kiegészítés hatására a n-6/n-3 arány megfelel az új humán táplálkozásbiológiai elvárásoknak. A hízóbárányok számára készített teljes értékű takarmány kiegészítése 20 % lenmaggal statisztikailag igazolható mértékben, csaknem minden táplálkozás élettani szempontból fontos paraméterben, javítja a bárányhús zsírsavösszetételét, tehát ez a módszer alkalmas megnövekedett biológiai értékű, speciális bárányhús, funkcionális élelmiszer alapanyag előállítására. 106

107 2.3. TEJTERMELŐ KÉPESSÉGGEL KAPCSOLATOS VIZSGÁLATOK A juh és kecsketej és az ezekből készült termékek nemcsak az EU-ban keresettek, hanem az egész Világon. Juh- és kecsketejtermékekből sehol sincs túltermelés, sőt hiány mutatkozik, fogyasztásukat semmilyen vallás, vagy egyéb más hagyomány, szokás nem korlátozza. A szakszerűen kialakított tejtermelő juh- és kecsketermelő gazdaságok könnyen beilleszthetők az EU által támogatott környezetgazdálkodási rendszerbe. A gazdaságos juh- és kecsketejtermelés feltétele a megfelelő minőségű, mennyiségű, időbeni ütemben (folyamatosan) és áron előállított tej. A nem megfelelő minőségű (kémiai, fizikai, biológiai állapotú, ízhibás, stb.) tejből nem lehet állandó, jó minőségű tejterméket előállítani. A hazai juh- és kecsketejtermelés másik nagy problémája a rendkívül alacsony termelési színvonal, ami önmagában gazdaságtalanná teheti a juh- és kecsketejtermelést, illetve termék előállítást. A helyzetet súlyosbítja a tejhibákon, és az alacsony termelési színvonalon túl az, hogy a tejtermelési idény rendkívül rövid 3-4, esetenként 7-8 hónap hosszúságú. Ez önmagában kiváló minőség esetén is ellehetetleníti az ágazatot, hiszen a nem megfelelő kapacitás kihasználásból adódó hátrányokon kívül, lehetetlenné teszi a komolyabb piacok megszerzését, valamint megtartását! A juh- és kecskeágazatban tehát olyan stratégiát kell kialakítani, amely mindezeket a problémákat figyelembe veszi, és egyidejűleg megoldja. Tehát a megfelelő fajták megválasztása, a jól megfogalmazott tenyészcél és ezzel összefüggésben kialakított tenyésztői program, összefüggésben az alkalmazandó teljes körűen kidolgozott technológiával (tartás, takarmányozás, szaporítás, bárány-gidanevelés, fejés, stb.) lehet csak a megoldás a hazai tejelő juh- és kecskeágazat megmaradására, fejlesztésére. Nem mindegy ugyanis, hogy elsősorban gyepre, legelőre vagy zártrendszerű, alapvetően tartósított takarmányra alapozott tartás-, takarmányozás technológiát tervezünk megvalósítani. Nem mindegy az sem, hogy a folyamatos, egész éven át történő tejelőállítást intenzív, hosszú laktációjú, magas termelési színvonalú, vagy kevésbé intenzív, rövid laktációjú, de sűrített elletésre alkalmas fajtákkal akarjuk megvalósítani Anyajuhok tejtermelő képességének vizsgálata Bevezetés és irodalmi áttekintés Fajta és genotípus hatása a tejtermelésre Magyarország juhállományának döntő részét a magyar merinó juhfajta adja. A magyar merinó tejtermelése lényegesen alatta marad a korszerű tejtermelő fajtákénak, laktációs termelése jelenleg liter. A II. világháború előtt ugyanakkor voltak olyan magyar merinó tenyészetek, amelyeknél a laktációs tejtermelés a magyarországi (elsősorban takarmányozási) viszonyok között közel 120 liter volt napos laktáció alatt. A napjainkban is 3-4 hónapra korlátozott tejtermelési idény teljes mértékben ellehetetleníti az elsősorban külföldi piacok megtartását. A piacbővítésnek is talán ez az egyik legnagyobb akadálya. Megállapítható tehát, hogy Magyarországon a gazdaságos juhtejtermeléshez elsősorban fajtakorszerűsítésre, illetve bizonyos mértékig fajtaváltásra lenne szükség. Legelőre alapozott tejtermelés esetén tejtermelő fajták közül a lacaune, cigája javasolható, míg télen-nyáron istállóhoz kötött tömegtakarmányra alapozott tartás esetén az awassi jöhet számításba. A kelet-fríz fajtát elsősorban dúshozamú, kiváló minőségű legelőn, kiegyenlített hőmérsékletű, párás viszonyok között tartják, illetve ilyen környezeti viszonyok között tenyésztették ki. Magyarországon ezért csak korlátozott mértékben, elsősorban keresztezési partnerként célszerű használni. 107

108 Napjainkban Magyarország legelterjedtebb tejelő fajtája a lacaune, egyedszáma keresztezésekkel együtt mintegy ezerre tehető (GERGÁTZ és mtsai., 2007). Intenzív tejtermelő fajták esetén célszerű lenne a folyamatos egyenletes színvonalú és minőségű tejtermelés érdekében, a juhok nem legelőre alapozott, a tejelő szarvasmarhákéhoz hasonló, télen-nyáron istállóhoz kötött, monodietikus takarmányozása. A hodályban való tartásnál jó minőségű szénára, esetleg szilázsra alapozott a takarmányozás, abrak kiegészítéssel. Ebben az esetben különös gondot kell fordítani a tejelő anyák ásványi anyag és vitamin ellátására, illetve a tartósított takarmányok állandó jó minőségére. Az alapvetően gyepre alapozott tejtermelő juhászatokban az anyajuhok aktuális igényeinek kielégítését összhangba kell hozni a gyeptermés dinamikájával (hozamával, minőségével). A gazdaságos juhtejtermelésben fajtakorszerűsítésre van szükség. Hazai körülmények között a választék kicsi, hiszen jelenleg a tejhasznú fajták nukleusz állománya a lacaune és a cigája kivételével nem számottevő. Franciaország legismertebb tejelő juhfajtája a lacaune, amelynek teje a híres roquefort sajt alapanyagát adja. A fajtát 1847-ben törzskönyvezték először, de erőteljes, dinamikus genetikai fejlesztése csak az 1950-es évek végén kezdődött (JÁVOR és KUKOVICS, 2006) évben a Magyarországon tenyésztett lacaune fajtájú juhok (1633 anyajuh) átlagos tejtermelése 152,9 kg, laktáció hossza 130 nap volt (MJKSZ, 2013). GULYÁS mtsai. (2008) vizsgálták a lacaune, magyar merinó x lacaune F 1, és a magyar merinó tejtermelését. Vizsgálataik során a lacaune bizonyult a legjobbnak napi 1,41 literes átlagos tejtermeléssel. Megállapították, hogy a magyar merinó x lacaune F 1 es anyák majdnem háromszor több tejet termelnek egy nap alatt, mint a tisztavérű magyar merinók. Az eredményeiket az 61.táblázatban foglaltam össze. A különböző tulajdonságok alapján összegyűjtött adatok átlaga és szórása Tulajdonságok Első ellésre korrigált szaporaság Egy fejési időszakban kifejt tej mennyisége (liter; 1 laktációra korrigálva) Napi kifejt tej mennyisége (liter; 1 laktációra korrigálva) Forrás: Gulyás mtsai dc_904_ táblázat. Statisztikai Genotípus /anya/ paraméterek Lacaune Lacaune F 1 Magyar merinó Összesen n átlag 1,49 1,20 0,98 1,27 szórás 0,57 0,40 0,34 0,51 n átlag 118,25 63,49 12,30 76,81 szórás 57,91 41,99 17,97 62,80 n átlag 1,41 0,88 0,28 0,98 szórás 0,68 0,50 0,22 0,71 A lacaune fajtának a kedvező tejtermelési tulajdonságait nemcsak a tejtermelésben, hanem a hústermelő állományok anyai tulajdonságainak javításában is fel lehet használni keresztezési partnerként. PAJOR és mtsai. (2011) az anyajuhok báránynevelő képességét vizsgálva 108

109 megállapították, hogy a báránynevelés sikere összefügg az anyák tejtermelésével. A magyar merinó x lacaune F 1 anyák bárányai választási súlyban, valamint választásig tartó időtartamra vetített súlygyarapodásban szignifikánsan felülmúlták a fajtatiszta magyar merinó bárányokat. Az awassi az Arab-félsziget és Mezopotámia ősi területének zsírfarkú, kevertgyapjas fajtája, amelyet Irántól nyugatra szinte minden arab országban tenyésztenek. A világon mindenütt ismert és népszerűsített változata az izraeli awassi, amelynek nemesítését az 1900-as évek elején kezdték el (JÁVOR és mtsai., 2006). Az awassi juh 1989 óta jelen van hazánkban, átlagos tejtermelése liter laktációnként (KUKOVICS és JÁVOR, 2006). A Keletfríz juh az északitengeri német és holland szigeteken kialakult, fehér és recesszív fekete tejelő fajta, amelynek nagy tejtermelő képességét minden más tejelő juhfajta nemesítésére használták. Robusztus, nagytestű, élénk anyagcsere típusú, tipikus tejhasznú fajta. A kis létszámokban való tartást kedveli, a nagy tömegben való tartást nehezen viseli, aminek eredménye a betegségekre való érzékenység és a jelentős termelés kiesés. Az anyajuhok 4 5 kg cm hosszú, mikron finomságú gyapjút termelnek. A felnőtt kosok , az anyajuhok kg súlyúak. Szaporasága %, tejtermelése nap alatt liter. Általában a tejtermelése miatt tartják, de keresztezésekben, hibridek, új fajták előállításában is használják, mint keresztezési partnert. Keresztezésekben az 50% feletti keletfríz vérhányad alig hozott 7-9 % többleteredményt az F 1 -hez képest (KUKOVICS és JÁVOR, 2006). A cigája juhok számos közép- és kelet- európai országban megtalálhatók, létszámuk meglehetősen változó. A legtöbb ilyen néven nyilvántartott juhot Romániában (kb. 2 millió), Moldáviában (kb. 900 ezer), Bulgáriában (kb. 400 ezer) és Szlovákiában (kb. 200 ezer) tenyésztik (KUKOVICS és mtsai., 2004). KUKOVICS és JÁVOR (2002) részletes áttekintést adott a cigáják tejtermeléséről ( liter), a fejési periódus hosszáról ( nap), egy anyajuh napi tejtermeléséről (0,47-1,25 liter), a tej fehérjetartalmáról (4,61-7,30%) és zsírtartalmáról (4,80-10,10%). Takarmányozás, táplálóanyag és energia ellátás hatása a tejtermelésre A juhászatokban a tejtermelés növelését főként genetikai módszerekkel próbálták megoldani, figyelmen kívül hagyva a tejelő genotípusok jobb tejtermelő-képességéből adódó nagyobb táplálóanyag igényét. Ismeretes pedig, hogy a tejtermelési tulajdonságok (tejhozam, tejösszetétel, módosíthatók a takarmányozás (táplálóanyag-ellátás) révén a genotípus által meghatározott határokon belül. A tejtermeléssel kapcsolatos értékmérő tulajdonságok örökölhetősége (h 2 ) csupán 0,2-0,3 belátható tehát, hogy az eredményes tejtermeléshez a megfelelő táplálóanyag-ellátás biztosítása szükséges. Legeltetésre alapozott juhtejtermelés indokolt Magyarországon, egyrészt az erre a célra alkalmas legelők hasznosítása, másrészt a foglalkoztatottság növelése érdekében. Ebben az esetben nem elsősorban a kiugróan magas hozamokra, hanem a biztonságos, kiegyenlített, a ráfordítás arányával összhangban levő tejtermelésre kell törekedni. Ehhez a megfelelő fajta, technológia, és takarmányozás megválasztása, illetve ezek összhangjának megteremtése elkerülhetetlen. Sajnos Hazánkban a juhok takarmányozására lényegesen kevesebb gondot fordítanak, mint a többi haszonállatfaj esetében. Ennek feltehetően az a magyarázata, hogy a juhfajt igénytelen állatnak tartják rendkívüljó alkalmazkodóképessége miatt. Az alkalmazkodóképességen kívül az is segítette ennek a nézetnek a kialakulását, hogy a merinó 109

110 anyajuhokról lenyírt gyapjú sokáig (a 80-as évek végéig) csaknem teljes mértékben fedezte azok éves takarmányozási és tartási költségeit. A gyapjútermelés energia és táplálóanyag szükségletét külön nem, csak a létfenntartó szükséglettel együtt veszik figyelembe. A gyapjútermelést véve elsődlegesnek a takarmányozásban és a táplálóanyag-ellátásban is az életfenntartó szükségletek kerültek előtérbe a tej- és a hústermelés táplálóanyagszükségletével szemben. Ez a szemlélet jelentősen hátráltatja napjainkban is a speciális termelésre kitenyésztett fajták magyarországi elterjedését, valamint a termelési irány szerinti takarmány és táplálóanyagellátás korszerű módszereinek kidolgozását. A korszerű táplálóanyag-ellátást,illetve a termékelőállítás szerinti táplálóanyag-szükséglet megállapítását tovább nehezíti az, hogy az anyajuh takarmányozása sok esetben legelőfűre alapozott. A legelőfű kémiai összetétele, táplálóanyagainak emészthetősége és táplálóértéke (NE m ) nagymértékben változik a fű fejlődési állapotától és a napszaktól, így az anyajuhok tejtermelését nagymértékben a legelőfű táplálóértéke befolyásolja. Az anyajuhok takarmányozását általában a legelőre alapozzák, a tejhozamnak megfelelő szemes abrak kiegészítés mellett. Ez a legtermészetesebb és a legolcsóbb, de a legkevésbé irányítható takarmányozási mód, ugyanis folyamatosan változik a legelőfű nyersfehérje/me aránya és rost (NDF) tartalma (BEDŐ és mtsai., 1995, 1997). Az anyák kiegyenlített táplálóanyag-ellátása biztosítható tartósított tömegtakarmány, például a széna és abrak komponensű takarmányadagok etetésével. Egész éven át tartósított tömegtakarmányra és abrak kiegészítésre alapozott takarmányozástechnológia csak intenzív ( l/ laktáció feletti tejtermelésű) tejtermelő állományok esetében indokolt. Mindezek alapján döntő fontosságú, hogy az anyajuhok aktuális táplálóanyag és energia igényét összhangba hozzuk az aktuális gyeptermés hozamával, illetve annak táplálóanyag- és energiatartalmával. Ennek részletesebb tárgyalására a 2.4 fejezetben kerül sor. Itt csak az anyajuhok tejtermeléssel összefüggő, azt alapvetően meghatározó ellést megelőző anyajuhok tápláltsági állapotára utalok. Több szerző igazolta, hogy a tejtermeléshez nagyon fontos a tejelő anyagjuhok ellést megelőző jó kondíciója, tehát az ezt megalapozó jó takarmányozás. Az ellést követően az anyajuhok a tejtermelés érdekében testtartalékaikat mozgósítják, hogy a tejtermelés energia és fehérje szükségletét biztosítsák. Az anyák ugyanis nem képesek bizonyos termelési szint felett a takarmányokkal (különösen tömegtakarmányokkal), a létfenntartás és a tejtermelés szükségletét fedező, megfelelő mennyiségű energiát és fehérjét felvenni MARCO és mtsai. (1993); EL-MASSANAT (1996). TREACHER (1971) véleménye szerint az ellésre jól előkészített, jó kondíciójú anyák többet veszítenek testsúlyukból, mint gyengébb kondíciójú társaik, mivel testtartalékaikat nagyobb mértékben mozgósítják. A tejtermelés a testsúly-csökkenés mértékétől függően csökken, vagy növekszik az anyák ellést megelőző takarmányozási szintjének megfelelően. Az ellés előtti gyenge takarmányozást nem lehet kompenzálni az anyák bőséges etetésével a laktáció alatt, mivel az anyák a táplálóanyagokat tejtermelés helyett testsúlyuk gyarapítására fordítják. KILENNY (1977) szerint a juhoknál a tejtermelés akkor eredményes, ha a testsúlycsökkenés az ellést követő hathét alatt 5 %-nál nem nagyobb, amennyiben meghaladja a 10 %-ot, a tejtermelés csökken. Az anyajuhok táplálóanyag ellátottságát, valamint a termék előállítás szerinti táplálóanyag szükséglet megállapítását nehezíti, hogy az anyajuhok takarmányozása elsősorban legelőre alapozott (BEDŐ és PÓTI, 1999). TREACHER (1989) közlése alapján a legelő anyajuhok 110

111 napi maximális szárazanyag-felvétele a testtömegük 5,7 %-a a szoptatás 8. hetén, de jellemző a 3,6 és 4,2 % közötti érték is. A tejtermelő juhok létfenntartó energiaigénye is magasabb, mint a nem termelő juhoké (FELL és mtsai., 1972; SMITH és BALDWIN, 1974). A tejtermelés emészthető nyersfehérje szükséglete 51 g/kg 4 % zsírtartalmú tej esetén (SUTTON és ALDERMAN, 2000) feltételezve, hogy a fehérje emésztés hatékonysága 68 %. A vérmérséklet hatása a tejtermelésre A megfelelő fajta megválasztása és termeléssel összefüggő takarmányozás csak akkor hozhatja meg a kívánt eredményt, ha mindezek az alkalmazott teljes technológiával összhangban vannak. A technológia értékelése két irányból is történhet, egyrészt az állatok igényeit a lehető legjobban elégítse ki, másrészt az állatok technológiai tűrését javítsuk. Ez utóbbira jó lehetőségnek mutatkozik tenyésztési szempontból az állatok vérmérsékletének vizsgálata, illetve az erre történő szelekció (nemesítés). Az állatok vérmérsékletének és életkorának összefüggéseit több szerző vizsgálta, bár gazdasági állatfajok közül leginkább a szarvasmarha fajban közöltek jelentősebb számú publikációt. Több szerző (SATO, 1981; HEARNSHAW és MORRIS, 1984; KABUGA és APPIAH, 1992) vizsgálatai szerint szarvasmarha fajban a vérmérséklet pontszám az életkorral párhuzamosan csökken, a fiatalabb egyedek nagyobb pontszámmal rendelkeztek, mint idősebb társaik. Ezt azzal magyarázták, hogy az idősebb egyedek hozzászoktak a különböző állattenyésztési technológiákhoz, illetve a kezelésekhez. Egyes szerzők, az életkorhoz hasonlóan, különböző számú laktációt teljesítő tehenek vérmérséklete között is találtak különbséget. ROY és NAGPAUL (1984) elemzéseik során megállapították, hogy a legnyugodtabb tehenek 6. laktációban termelő egyedek voltak. Hasonló eredményeket adtak közre TŐZSÉR és mtsai. (2003), azzal a különbséggel, hogy a szerzők az egyszer ellett és többször ellett holstein fríz és angus tehenek vérmérséklete között találtak szignifikáns eltérést. Ezzel szemben BURROW és mtsai. (1988) arról számoltak be, hogy az életkor nem volt hatással a szarvasmarhák vérmérséklet pontszámára a hónap közötti vizsgálatok során. Juhokkal PAJOR és mtsai. (2007) végeztek vizsgálatokat német húsmerinó jerkéken, éves korig, de csak a vérmérséklet csökkenésének tendenciáját tudták megállapítani Célkitűzés dc_904_14 Az anyajuhok tejtermelését befolyásoló tényezők közül a következő vizsgálatokat végeztem, illetve célokat tűztem ki: A legelőfű táplálóanyag tartalom változásának jelentősége az anyajuhok tejtermelésére A gyepnövényzet fenológiai fázisának hatását a különböző genotípusú anyajuhok táplálóanyag- és energiaértékesítésre, tejtermelésére. A vérmérséklet hatása lacaune anyajuhok tejtermelésére A vérmérséklet, mint értékmérő tulajdonság vizsgálatát, és a vérmérséklet hatását a lacaune anyajuhok tejtermelésére. 111

112 Anyag és módszer A legelőfű táplálóanyag tartalom változásának jelentősége az anyajuhok tejtermelésére A vizsgálatot a Dél-Borsodi Halászati és Juhászati Szövetkezetben, Gelejen végeztük. A gazdaság talaj adottságai kedvezőtlenek, átlagos aranykorona értékük 14. Az anyajuhok legelője tipikus alföldi jellegű volt. A juhászatot tejhasznosítás irányába fejlesztik. Ezért a magyar merinó állomány tejhasznú fajtákkal történő nemesítését végezték 1984 óta pleveni feketefejű, majd 1990-től fekete keletfríz fajták bevonásával. A gazdaságban évente egyszer elletnek, a fejés kezdete április elejére tehető, befejezése augusztusban, illetve szeptember elején történik. A vizsgálatok során véletlenszerűen kiválasztott magyar merinó (n=48) és magyar merinó x keletfríz F 1 (n=48) anyajuh takarmányadagjának (legelőfű + abrak) táplálóanyag-tartalmát, valamint a takarmányadagok energia- és fehérjeértékesítését vizsgáltuk. A kísérlet a tejtermelési időszakra ( től ig) terjedt ki. Az abrakösszetétele 73 % kukorica, 25 % árpa, 2 % premix volt. Az anyajuhok a gazdasági abrakkeverékből a laktáció ideje alatt a termelésük alapján 0,5-1,0 kg-ot kaptak a fejés alkalmával. A kísérlet során vizsgáltuk a legelőfű táplálóanyag összetételének változását a fenológiai fázis és emészthetőség függvényében különböző időszakokban. Az anyajuhok fűfelvételét a befejések alkalmával határoztuk meg úgy, hogy a legelő 10 kijelölt részén 1 m 2 legelés előtt és legelés után a kaszálással levágott fű mennyiségének különbségét mértük és a tömegkülönbségből számítottuk ki. A takarmányok táplálóértékét kihasználási kísérlettel határoztuk meg. A táplálóanyagok kihasználását a sósavban oldhatatlan hamu - mint jelzőanyag - meghatározásával végeztük. A bélsár mintákat a tejtermelés mérésének napján vettük közvetlenül az állatok végbeléből. A takarmányok és a bélsár kémiai összetételét Gödöllőn az egyetem Takarmányozástani Tanszékének laboratóriumban határoztuk meg. A tejelő anyajuhokat egyedből álló nyájakban tartották. A nyájakból mindig ugyanazon 48 egyed tejtermelését, tejének összetételét (szárazanyag, tejzsír) és energiatartalmát határoztuk meg befejésenként (10-15 naponként). A tejelő anyákat naponta két alkalommal Alfa-Laval típusú 2 x 24 állásos fejőházban fejték. A kecsketej összetételének vizsgálata Gödöllőn az egyetem Állati termék Laboratóriumában történt. A tej energiatartalmát a következő képlettel határoztuk meg: (0,0386 x tejzsír, g) + (0,0205 x zsírmentes szárazanyag, g) - 0,236 Az energia-értékesülés kiszámításához a következő képletet használtuk fel: a tejjel kiadott bruttó energia, MJ a takarmán yokkal felvett ME, MJ x100 Az eredmények értékelésénél az alap statisztikán kívül (átlag, szórás), F és T próbát végeztünk. 112

113 A vérmérséklet hatása lacaune anyajuhok tejtermelésére Vizsgálatunkban lacaune anyajuhok vérmérsékletének és tejtermelésének összefüggéseit, valamint az apai származás és az életkor vérmérsékletre gyakorolt hatását értékeltük. A vizsgálat során az anyajuhok vérmérsékletét és tejtermelését értékeltük egy Győr-Moson- Sopron megyei juhászatban, 2011-ben. A gazdaságban lacaune fajtával foglalkoznak, mintegy 200 anyajuh található a tenyészetben. A vizsgálatunkban véletlenszerűen kiválasztott termelőcsoport (n=70) fejését egy időben, április végétől kezdték meg, amely egységesen 112 napig tartott. A fejést naponta kétszer, 1 x 24-es Alfa Laval fejőállásban végezték. A juhokat sekély termőrétegű, felújításra szoruló telepített gyepen (jellemző fajok: angol perje, réti perje, vörös csenkesz, szarvaskerep) legeltették áprilistól novemberig. Az anyajuhok legelésük során elfogyasztott zöldfüvön kívül, napi 0,3-0,4 kg abrakot (60%-ban kukorica, 40%-ban zab), valamint ad libitum réti- és/vagy lucernaszénát, illetve nyalósót kaptak. Az anyajuhokat évente egyszer, a tavaszi hónapokban ellették. A vizsgált anyajuhok 4 apától származtak, illetve 2-5 évesek voltak. Az anya-leány kapcsolatot ebben a vizsgálatban nem értékeltük. A vérmérséklet vizsgálatot a laktáció első harmadában végeztük a mérleg teszt alkalmazásával. Az anyák fejt időszak alatti tejtermelését a befejési adatok alapján számoltuk, továbbá mértük az anyajuhok vizsgálat időpontjában fejt napi tejmennyiségét. Mérleg teszt A mérlegteszt során az állatok 30 másodpercig tartózkodtak a mérlegen (TRILLAT és mtsai, 2000). Ezalatt a viselkedésüket pontoztuk 1-től 5-ig terjedő skálán, a következők szerint: 1 pont: nyugodt, nem mozog; 2 pont: nyugodt, néhány esetleges mozgás; 3 pont: nyugodt, kicsit több mozgás, de nem rázza a mérleget; 4 pont: hirtelen, epizodikus mozgások, de nem rázza a mérleget; 5 pont: folyamatos, hirtelen mozgások, rázza a mérleget. Statisztikai értékelés dc_904_14 Az adatok statisztikai kiértékelését az SPSS 14.0 programcsomaggal végeztük (átlag, szórás, Saphiro-Wilk teszt az eloszlás vizsgálatára, Levene teszt a homogenitás vizsgálatára, általános lineáris modell (GLM), Tukey teszt, Spearman-féle rangkorreláció). A GLM során az életkor és az apai származás vérmérsékletre gyakorolt hatását (1), valamint az anyajuhok tejtermelését befolyásoló tényezőket (2), úgymint az életkor, az apai származás és a vérmérséklet hatását vizsgáltuk. 1.) Y ij = μ + A i + B j + e ij Y ij = vizsgált tulajdonság; μ =átlag, A i = apa hatása (fix hatások: 4 osztály), B j = életkor hatása (fix hatás: 4 osztály), e ij = hiba 2.) Y ijk = μ + A i + B j + C k + e ijk Y ijk = vizsgált tulajdonság; μ =átlag, A i = apa hatása (fix hatások: 4 osztály), B j = életkor hatása (fix hatás: 4 osztály), C k = vérmérséklet hatása (fix hatás: 4 osztály), e ijk = hiba 113

114 Eredmények és értékelésük dc_904_ A legelőfű táplálóanyag tartalom változásának jelentősége az anyajuhok tejtermelésére A keletfríz F 1 genotípusú anyajuhok szerves anyag emészthetősége jobb, mint a merinóké (62. táblázat). 62. táblázat A takarmányadag szerves anyag tartalmának átlagos emészthetősége és energiatartalma Időszak Genotípus Szerves anyag NE m Nyersfehérje Nyersrost emészthetőség % MJ Koncentráció % merinó kelet-fríz F ,4 8, merinó kelet-fríz F ,6 6, merinó kelet-fríz F ,4 6, merinó kelet-fríz F ,4 6, merinó kelet-fríz F ,7 6, merinó kelet-fríz F ,3 5, merinó kelet-fríz F ,0 5, merinó kelet-fríz F ,0 5, merinó kelet-fríz F ,9 5, merinó kelet-fríz F ,5 4, A szerves anyag emészthetősége és a takarmányadag energiatartalma között összefüggés állapítható meg. A szervesanyag emészthetőségének csökkenésével a takarmány energiatartalma (NE m ) is csökken. A nyersfehérje, valamint a nyersrost koncentráció és a szerves anyag emészthetősége közötti összefüggés kismértékű. 114

115 63. táblázat Az átlagos tejtermelés és a táplálóanyag értékesítés alakulása a két genotípusnál Időszak Genotípus Tejtermelés kg Átlag merinó kelet-fríz F 1 merinó kelet-fríz F 1 merinó kelet-fríz F 1 merinó kelet-fríz F 1 merinó kelet-fríz F 1 merinó kelet-fríz F 1 merinó kelet-fríz F 1 merinó kelet-fríz F 1 0,39 0,54 0,54 0,85 0,43 0,81 0,37 0,61 0,25 0,52 0,25 0,56 0,14 0,46 0,37 0,64 A tej energiatartalma MJ/l 5,62 4,91 4,84 4,12 5,25 4,47 5,68 4,45 5,57 4,42 5,53 4,75 5,71 4,81 5,41 4,55 Energiaértékesítés % 18,46 17,3 34,9 40,9 15,0 24,4 10,5 11,2 8,7 9,6 12,0 23,4 10,8 22,0 17,9 20,2 Fehérje értékesítés % 8,81 11,7 9,5 10,1 7,8 11,0 6,3 3,7 5,7 3,4 5,2 7,1 3,2 6,0 7,3 8,0 A merinó anyák tejtermelése kisebb, mint a tejelő típusú (magyar merinó x kelet-fríz F 1 ) egyedeké (63. táblázat). A merinó anyák tejének energiatartalma nagyobb zsírtartalma miatt magasabb, mint a tejelő típusúaké. A táplálóanyag-értékesítés (energia és fehérje) a laktáció folyamán mind a két genotípusnál nagymértékben változott. Legkedvezőbb az április végétől június közepéig tartó időszakban. A tejelő genotípusú egyedek energiaértékesítése kedvezőbb, míg a fehérje értékesítés közel azonos a két csoport között. Az eredmények arra utalnak, hogy a gyepnövényzet fenológiai fázisa genotípustól függetlenül hatással van az anyajuhok táplálóanyagok- és energiaértékesítésre. Az is megállapítható, hogy az egyes genotípusok között nemcsak a tejtermelésben, hanem a takarmány, elsősorban a szervesanyag- és energiaértékesítésben is különbség van. 115

116 A vérmérséklet hatása lacaune anyajuhok tejtermelésére A vizsgált anyajuhok átlagos laktációs tejtermelése 125,70 liter, átlag életkoruk 3,14 év, átlagos vérmérséklet pontszámuk 2,01 pont volt (64. táblázat). A vizsgált tulajdonságok adatai normál eloszlásúak voltak, így értékelésükre parametrikus statisztikai módszereket választottunk. 64. táblázat A vizsgált lacaune állomány (n=70) adatai Vizsgálatkori tejtermelés, kg dc_904_14 Laktációs tejtermelés, kg Életkor, év Vérmérséklet, pont Átlag 1,43 125,70 3,14 2,01 SD 0,41 39,44 0,98 0,97 Min 0,60 43,4 2,00 1,00 Max 2,30 220,2 5,00 4,00 A vizsgálat céljának megfelelően az apai származás és az életkor hatását értékeltük az anyajuhok vérmérsékletére, valamint az apai származás és az életkor hatását vizsgáltuk a juhok tejtermelésére. A vizsgálatok eredményét a 65. és a 66. táblázatok tartalmazzák. Az apai származás és az életkor hatása az anyajuhok vérmérsékletére 65. táblázat Életkor, év n Átlagos vérmérséklet Átlagos vérmérséklet Apa n pontszám pontszám ,19±1, ,58±0, ,12±1, ,25±1, ,67±0, ,16±1, ,88±0, ,89±0,88 P 70 0,43 N.S. 70 0,27 N.S. Az apai származás és az életkor hatása az anyajuhok tejtermelésére 66. táblázat Életkor, év n VT LT Apa n VT LT ,51±0,39 133,3±43, ,20±0,42 111,1±44, ,52±0,42 130,1±37, ,41±0,39 119,1±29, ,31±0,31 118,5±30, ,57±0,35 139,9±39, ,15±0,46 104,8±43, ,45±0,44 127,7±42,75 P 70 0,06 N.S. 0,23 N.S. 70 0,29 N.S. 0,24 N.S. VT: vizsgálatkori tejtermelés; LT: laktációs tejtermelés; *** = P 0,

117 A GLM modell futtatása során megállapítottuk, hogy az életkor és az apai származás nem befolyásolta az anyajuhok vérmérsékletét, valamint tejtermelését. Az egyes csoportok (vérmérséklet pontszám, illetve tejtermelés) Tukey teszt alkalmazásával végzett páronkénti összevetése sem mutatott szignifikáns különbséget. A vérmérséklet pontszámok megoszlását, valamint a különböző pontszámmal rendelkező anyajuhok tejtermelését a 67. táblázatban foglaltam össze. 67. táblázat Különböző vérmérsékletű anyajuhok tejtermelése Tulajdonságok Vérmérséklet pontszám 1* P n % 35,7 37,1 17, Vizsgálatkori tejtermelés, kg 1,61 a 1,57 a 1,12 b 0,94 b 0,001 SD 0,35 0,29 0,41 0,22 Laktációs tejtermelés, kg 146,84 a 134,97 a 85,38 b 84,83 b 0,001 SD 36,65 27,67 23,79 29,23 ab =P 0,05 - eltérő betűk szignifikáns különbséget jelölnek A vérmérsékletnek jelentős hatása (P<0,001) volt az értékelt tulajdonságokra, a fejt időszak alatti tejtermelésre és a vizsgálatkor mért tejmennyiségre. A vizsgált 70 anyajuh közül 25 (35,7 %) anyát érékeltünk 1-es pontszámmal (nyugodt), 2-es pontszámot 26 (37,1 %), továbbá 3-as és 4-es pontszámot 12, továbbá 10 anyajuh kapott 17,2 pontot (10 %). A vizsgálatban nem fordult elő 5-ös vérmérséklet pontszámú anya. A vizsgálat elvégzése során olyan post hoc tesztet alkalmaztunk, amely különböző elemszámok esetén is használható, így a Tukey tesztet választottuk. A vizsgálat időpontjában az 1-es pontszámú és a 2-es pontszámú anyajuhok átlagosan szignifikánsan (P<0,05) több tejet termeltek naponta (1,61 kg/nap, illetve 1,57 kg/nap), mint a nyugtalanabb (idegesebb) 3- as (1,12 kg/nap), és 4-es (0,94 kg/nap) pontszámot kapott társaik. A termelési különbség megmaradt a fejt időszak alatt termelt tej mennyiségét tekintve is. Az 1-es pontszámú (nyugodt) anyák 146,84 kg, a 2-es pontszámúak 134,97 kg tejet termeltek a laktációjuk során, míg a 3. és 4. pontszámot kapott (idegesebb) anyák csak 85,38, illetve 84,83 kg-ot. A különbség minden esetben statisztikailag igazolhatóan szignifikáns (P<0,05) volt. A nyugodt és az ideges anyajuhok termelési különbsége összességében meghaladta a 70 %-ot. A vizsgálataink alapján a nyugodt vérmérsékletű anyajuhok, legeltetett körülmények között, a laktációjuk alatt több tejet termeltek, mint az ideges vérmérsékletű társaik. Hasonló eredményről számolt be IVANOV és DJORBINEVA (2003) tejhasznú juhfajtával, (DRUGOCIU és mtsai., 1977; GUPTA és MISHRA, 1978) tejhasznú tehenekkel, illetve (BHARADWAJ és mtsai., 2007) tejhasznú bivalyokkal végzett vizsgálataik során, megállapították, hogy a nyugodt vérmérsékletű egyedek több tejet termeltek a laktációjuk során, összehasonlítva az ideges társaikkal. 117

118 A vizsgálatok további részében összefüggés-vizsgálatokat végeztünk a vérmérséklet pontszám és az anyajuhok tejtermelése, valamint az anyajuhok életkora között. Az eredményeket a 68.táblázatban foglaljuk össze. 68. táblázat A vérmérséklet, a tejtermelés és az életkor közötti rangkorrelációs együtthatók Tulajdonságok Vérmérséklet Vizsgálatkori tejtermelés -0,55 *** Laktációs tejtermelés -0,58 *** Életkor -0,17 N.S. *** =P 0,001 A vérmérséklet és a vizsgálat napján mért, valamint a laktáció alatt termelt tej mennyisége között közepesen szoros, negatív összefüggéseket tudtunk kimutatni (r rang =-0,55 és r rang =- 0,58; P<0,001). Az életkor és a vérmérséklet közötti összefüggés nem volt szignifikáns, hasonlóan BURROW és mtsai. (1988) és PAJOR és mtsai. (2007) eredményeihez, így csak tendenciát tudtunk kimutatni, miszerint az átlagos vérmérséklet pontszám az életkorral párhuzamosan csökken, ennek megfelelően a fiatalabb egyedek nyugtalanabbak, mint az idősebb egyedek. A vérmérséklet változását az életkorral összefüggésben azzal magyarázták a szerzők, hogy az idősebb egyedek már hozzászoktak a termelési környezetükhöz (pl. tartástechnológiához, kezelésekhez) (SATO, 1981; HEARNSHAW és MORRIS, 1984; KABUGA és APPIAH, 1992) Következtetések Az átlagosan napi 1 liter körüli tejet termelő, illetve erre a termelési szintre genetikailag alkalmas anyajuhok takarmányozását a továbbiakban is célszerű magyarországi viszonyok között legelőre alapozni, megfelelő abrak-kiegészítés mellett. A tejtermelő genotípusok között nemcsak a tejtermelésben, hanem a takarmány, ezen belül elsősorban a szervesanyag- és energia-értékesítésben is különbség van. A legeltetésre és abraketetésre alapozott tejtermelés a legelőfű táplálóanyag-tartalmának változása miatt kevésbé irányítható takarmányozási mód. A gyepnövényzet fenológiai fázisa genotípustól függetlenül hatással van az anyajuhok táplálóanyag- és energiaértékesítésre. A tejelő juhok termelését a legelőfű táplálóanyag-tartalma, illetve annak változása befolyásolja. A juhtejtermelésben így meghatározó tényező a legelőfű hozamának és táplálóanyag-tartalmának változása. Ezért a juhtejtermelés növelése érdekében szükséges zárt takarmányozási technológiák kidolgozása, ami kiküszöböli a fű táplálóanyag-tartalmának változását. A vérmérséklet, mint értékmérő tulajdonságnak a figyelembe vétele a tenyésztésben, valamint az erre történő szelekció, célszerű a tejtermelő állományokban. Legeltetett körülmények között tartott lacaune anyajuhok vérmérséklete jelentősen befolyásolta a tejtermelésüket. A nyugodtabb egyedek statisztikailag igazolható módon (P<0,05) az egész laktáció ideje alatt több tejet termeltek, mint az idegesebb társaik. A nyugodt és a nyugtalan (ideges) anyajuhok termelése közötti különbség összességében átlagosan meghaladta a 70 %-ot. A különbség a kor előre haladtával csökkent. 118

119 Anyakecskék tejtermelő képességének vizsgálata A kecsketartás alapvető indoka Európában és hazánkban is a tejtermelés és az erre épülő tejtermék előállítás. Az elmúlt 150 évben a magyar kecskeállomány létszáma meglehetősen tág határok között mozgott. A II. világháború után erőteljes emelkedés volt megfigyelhető, majd a 70-es évek után jelentős csökkenés, jelenleg számuk emelkedőben van. Az elmúlt 50 év során hazánkban kiskérődzők közül a juh volt az, amely számban, népszerűségben nagy jelentőséggel bírt. Másik kiskérődzőnk a kecske, nem tudta kivívni magának az őt megillető helyet. A magyar állattenyésztésnek olyan része lehet a kecsketenyésztés, amely ugyan sosem válik stratégiai ágazattá, de hozzájárulhat sok száz család megélhetéséhez, ezáltal a vidék fejlődéséhez, és népességmegtartó képességének fokozásához, ugyanakkor az ágazat fennmaradása, a termelők életben tartása változásokat tesz szükségessé. Ezek a változások nemcsak állami szerepvállalásra /EU és nemzeti forrásból történő támogatás/ terjednek ki, hanem feladatul tűzi ki a termelők/tenyésztők számára a hozamok gyors és nagyarányú növelését, nevezetesen a %-os szaporaság, és a 400 liter feletti tejhozam elérését Bevezetés és irodalmi áttekintés Napjainkban Magyarországon tenyésztési engedélye 5 kecskefajtának van. A hazai kecskeállomány mindössze három (alpesi, szánentáli, núbiai) minősített tejelő kecskefajtával rendelkezik. A legnagyobb létszámban tenyésztett kecskefajta a magyar parlagi, szerény tejtermelési eredményekkel. Korábban több, hazánkban ideiglenesen elismert magyar kecskefajta volt: magyar nemesített, magyar tejelő fehér, magyar tejelő tarka, magyar tejelő barna néven. Ezért az irodalmi áttekintés részben ezeket egységesen magyar parlagiként értékelem, ugyanakkor a hivatkozott irodalmakban több esetben nem a magyar parlagi elnevezés szerepel. A hazai kecskeágazat fejlesztése, tejtermelésének növelése érdekében szükséges a hazai és külföldi eredetű tejhasznú kecskék tenyésztési programjainak az átdolgozása (NÉMETH, 2010). Ma még az ország minden részén fellelhető a magyar parlagi fajta, de a különböző tej- és húshasznú fajták bakjai használatának hatására egyre kisebb egyedszámban. A magyar parlagi fajta jelentősége a genetikai képességeiben rejlik, amelyek a szilárd szervezet, a nagy ellenálló képesség, a jó anyai tulajdonságok, a könnyű fejhetőség és tejleadás, tejének jó bel tartalmi értékei és a megfelelő súlygyarapodás. Extenzív tartásmódra, ökológiai gazdálkodásra különösen alkalmas fajta (MJKSZ, 2013). Hazánkban eddig kevés dolgozat készült a magyar nemesített kecske termelési eredményeinek értékeléséről. A magyar nemesített kecske laktációjának hossza nap közé esik. A törzskönyvezésben általában 305 napos laktációval számolnak. A tejtermelés h 2 - értéke 0,21-0,4, ismétlődhetősége 0,68 (VAHID és KÓBORI, 2000). A tejtermelő képességről szóló adatok rendkívül nagy eltéréseket mutatnak. KUKOVICS (2000) napi egy literes hozamhoz tartozó, literes laktációs teljesítményről számol be. BEDŐ és VAJDAI (2001) adatai ennél kevesebbet, literes teljesítményt mutatnak. VAHID (1981) kimondottan nagy laktációs termelésről számol be, a nemesített fehér kecske átlagos évi tejtermelése közlése szerint 300 nap alatt kg. Hasonló eredményt közölt MOLNÁR és MOLNÁR (2000) is, a magyar nemesített kecske laktációs idejét napban, a tejtermelését 750 kg-ban állapították meg. KUKOVICS és mtsai. (2000) kutatásai azt bizonyítják, hogy a magyar kecskeállomány igen alacsony szinten, országos átlagban laktációnként alig 260 kg-ot termel. 119

120 Az alpesi és a szánentáli kecskék hazai tenyésztésének fő célja elsősorban a fajta tisztavérben történő fenntartása és folyamatos javítása, emellett a hazai állományának növelése, amely minél jobban közelítse meg az élen járó külföldi tenyészetek eredményeit. Másik célja a hazánkban fellelhető, alacsony termelésű, a tejelő magyar fajtakörbe tartozó anyakecskék tejtermelésének javítása. Fajtatisztán vagy fajta-átalakító keresztezésben felhasználva alkalmas az intenzív, félintenzív tejtermelés megvalósítására. Cél a napos laktációs időszak és a kiegyenlített perzisztenciához tartozó magas tejtermelés elérése, a szaporasági mutatók és a tej beltartalmi értékének javítása mellett (NÉMETH és mtsai., 2011). Az egyes fajták tenyésztési programjának kidolgozásánál külön hangsúlyt kap, hogy középtávon olyan egyöntetű (küllemükben, értékmérő tulajdonságaikban, természeti és technológiai környezettel szemben támasztott igényeikben, stb.) fajták alakuljanak ki, amelyek lehetővé teszik fajtákra alapozott teljes technológiák kialakítását és bevezetését (PÓTI, 2006). A kecsketej zsírsavösszetétele dc_904_14 A kecsketej egészségre gyakorolt hatása is figyelemre méltó. Az utóbbi években fokozódik az egészségvédő, bioaktív anyagok, pl. n-3 zsírsavak, konjugált linolsav (KLS) kutatása, melyeknek fokozott szerepet tulajdonítanak a humán egészségvédelemben. A bioaktív anyagok kutatása között jelentős helyet foglal el a konjugált linolsav egészségvédő hatásának tanulmányozása. A KLS csökkenti a daganatos megbetegedések előfordulásának kockázatát (BELURY, 1995), modulálja az immunrendszert (COOK és mtsai., 1993) továbbá érelmeszesedés csökkentő hatását is megállapították (NICOLASI és mtsai., 1997). A konjugált linolsav jelentőségéről és hatásairól legutóbb SALAMON és mtsai. (2005 abc) közöltek három átfogó tanulmányt. A konjugált linolsavat a kérődzők bendőjében a Butyrivibrio fibrisolvens baktérium állítja elő linolsavból, de a konjugált linolsav előállításnak egy alternatív útja is ismert, amely során a konjugált linolsav a tejmirigyben vakcénsavból (transz-11 C18:1) Δ9-deszaturáz reakcióval képződik (BAUMAN és mtsai., 2001). Egyes vizsgálatok szerint a legjobb mutatója a Δ9- deszaturáz aktivitásnak a C14:1/C14:0 zsírsavak aránya a tejben (CLAPS és mtsai., 2007). Több szerző foglalkozott különböző takarmányok, pl. legeltetés, vagy más zöldtakarmányok (ADDIS és mtsai., 2005; TSIPLAKOU és mtsai., 2006; GALINA és mtsai., 2007; PAJOR és mtsai., 2009), olajos magvak (BRZOSKA, 2006; TITI és mtsai., 2011) és a takarmány fehérje koncentrációja (CZAUDERNA és mtsai., 2010) zsírsavösszetételre gyakorolt hatásával, ezzel szemben mikro-algával történt etetés nem ismert. Laktáció száma és ellés típusa Több országban is végeztek kutatásokat annak megállapítására, hogy van-e összefüggés a laktáció szakaszának, valamint az ellés típusának a tőgybimbó morfológiája, a tejhozam, a szomatikus sejtszám között. BROWNIN és mtsai. (1995), MACCIOTA és mtsai. (2005) és OLECHNOWICZ és SOBEK (2008) megállapították, hogy a több utódot ellő anyáknak a szomatikus sejtszáma magasabb, mint az egyet ellőknek, és ez a különbség a laktáció előre haladtával folyamatosan növekszik. HEYDEN és mtsai. (1979); GIPSON és GROSSMANN (1990); BROWNING és mtsai. (1995); MONTALDO és mtsai. (1995) és MILERSKI és MAREŠ (2001) kecske fajban, 120

121 WOHLT és mtsai. (1981); PEETERS és mtsai. (1992) és EL-SAIRED (1998) pedig juh fajban szignifikáns különbséget találtak az egy, illetve két utódot ellő anyák tejhozamában (P<0,01). Az iker gidákat ellett anyakecskéknek nagyobb volt a napi tejtermelése, mint az egyet ellőknél. Ezzel szemben FERNANDEZ (2000) továbbá VECEROVA és KRIZEK (1993) nem találtak különbséget a tejtermelésben ellés típusonként. WILLIAMS (1993) fehér brit tejelő fajtájú kecskéknél a tejhozam csökkenését tapasztalta az ikerellő anyáknál. MILERSKI és MARES (2001) és CIAPPESONI és mtsai. (2004) vizsgálatai szerint az ikreket, illetve hármas ikreket ellet anyáknak kisebb volt a tejzsír és a tejfehérje koncentrációja, mint az egy gidát ellő anyáknak. Az ellések száma és a laktációs termelés összefüggését vizsgálva SCHANDL (1966) szerint az 1-2 éves kecske liter tejjel kevesebbet termel, a maximális termelését 4-7 éves korában éri el. MOLNÁR és MOLNÁR (2000) a negyedik laktációban termelt tejmennyiséget tekinti a maximális termelésnek, azaz 100%-nak, melynek az első laktációban 65, a másodikban 87, a harmadikban pedig 95%-át termelik a kecskék. MELLADO és mtsai. (1991) ugyancsak a 4. laktációt tekintik a termelés csúcsának, CREPALDI és mtsai. (1999) a legmagasabb tejhozamot az ötödik laktációnál mérték. A laktáció szakaszainak a tej beltartalmi értékekre gyakorolt szignifikáns hatását ANTUNAC és mtsai. (2001); CSAPÓ és SCHÄFFER (2001); CSAPÓ és CSAPÓNÉ (2002); PRASAD és SENGAR (2002), valamint KUCHTÍK és SEDLÁČKOVÁ (2003); PARK és mtsai. (2006); ZAN és mtsai. (2006) is kimutatták. Ők folyamatos növekedést tapasztaltak a tej fehérje és zsírtartalmában. Ezzel szemben VARGA (2008) a laktáció közepén mérte a főbb beltartalmi (tejfehérje, tejzsír) összetevők legkisebb értékeit, amelyek mennyisége a laktáció harmadik szakaszában jelentős mértékben növekedett. A laktáció előre haladtával a növekvő tej beltartalmi (tejfehérje és -zsír) értékek mellett a tejcukor-tartalom folyamatosan csökkenését tapasztalták a laktáció során (BROZOS és mtsai., 1998; HAENLEIN, 2004). A kis tejcukortartalom összefüggésben lehet a viszonylag nagy szomatikus sejtszámmal (VARGA, 2008). A tejzsír- és a tejfehérje-tartalom, de különösen a szomatikus sejtszám növekedése több tényező eredménye. Ezek közül az egyik a tejmennyiség (a hígító hatás) csökkenése a laktáció előrehaladásával (BEDŐ és mtsai., 1999). WILSON és mtsai. (1995); OLECHNOWICZ és SOBEK (2008) a laktációk számának növekedésével (a többet ellett anyáknál) a szomatikus sejtszám növekedéséről számoltak be. Fontos azonban HINCKLEY (1990) szerint felhívni a figyelmet arra, hogy kecsketejben természetes a szomatikus sejtek nagy száma, hiszen a kecske tejmirigy szekrécióját tekintve apokrin típusú, ami a citoplazma részecskék szekréciójával jár együtt. A kecsketej higiéniai tulajdonságai és a tőgybimbó morfológia összefüggései A kecsketej bakteriális állapota, illetve hatása a tej és tejtermékek minőségére egyre fontosabb a minőségi kecsketej termelés szempontjából (PIRISI és mtsai., 2007; GARCIA és mtsai., 2009). A hatályos jogszabályok (853/2004/EC) szerint a hőkezelés nélkül fogyasztott kecsketej baktériumszám határértéke 500 ezer CFU/cm 3. A nagy európai kecsketartó országokban (pl. Franciaország, Spanyolország) minőségi tejátvételi rendszereket alakítottak ki. Az alacsonyabb baktériumszámú és alacsonyabb szomatikus sejtszámú tej átvételi ára magasabb, jellemzően a legjobb minőségű kecsketej baktériumszáma 50 ezer CFU/cm 3, szomatikus sejtszáma 1 millió/cm 3 alatti (PIRISI és mtsai., 2007). A magas szomatikus sejtszám (szubklinikai tőgygyulladás) kedvezőtlenül befolyásolja a tej mennyiségét, valamint összetételét. A szubklinikai tőgygyulladás hatására csökken a termelt 121

122 tej mennyisége (DEKKERS, 1995), továbbá megváltoznak a tej beltartalmi értékei (savófehérje mennyiségének növekedése, kazein, laktóz és kalcium tartalom csökkenése), aminek hatására, a tej feldolgozása során növekszik az alvadási idő, csökken az alvadék szilárdsága, így romlik a sajt minősége (SZAKÁLY, 2001). A kecsketej szomatikus sejtszáma a tehéntejhez viszonyítva, a két faj tejszekréciójának különbözősége miatt nagyobb (HAENLEIN, 2002). Ennek oka, hogy a kecske tejmirigye szekrécióját tekintve apokrin típusú, ami a citoplazma részecskék szekréciójával jár együtt (HINCKLEY, 1990). A kecsketej szomatikus sejtszáma így eredendően nagyobb ( sejt/ cm 3 ), mint a tehéntejé (HAENLEIN, 2002). Fontos tényező a tőgybimbó alakja, amely jelentősen befolyásolja a tőgygyulladás kialakulásának valószínűségét (HOLLÓ és BABODI, 1979). A kiskérődzők tőgy és tőgybimbó alakulásának értékeléséről kevesebb közlemény született, mint szarvasmarha fajban. MONTALDO és mtsai. (1993) vizsgálataik szerint (n=28 alpesi x cirolla, n=13 anglonúbiai x cirolla), a nem félgömb alakú tőggyel, valamint a kerekded (nem hengeres) tőgybimbóval rendelkező kecskék esetében többször fordult elő masztitisz (P<0,05), mint a félgömb alakú tőggyel, valamint hengeres tőgybimbóval rendelkező egyedeknél. A hengeres tőgybimbójú anyakecskéktől fejt tejben SCHUPPEL és SCHWOPE (1999) mértek a legalacsonyabb szomatikus sejt- és baktérium számot. A vizsgálatok szerint nincs szignifikáns különbség a kiskérődzők jobb és baloldali tőgybimbó méretek között (PEREZ és mtsai., 1984; ANKA és mtsai., 2005). A laktáció szakasza a tőgy, illetve tőgybimbó alakját, méretét is befolyásolja. PERIS és mtsai. (1999) vizsgálatukban résztvevő murciano kecskefajta tőgybimbó hosszának növekedését tapasztalták a laktáció előre haladtával. Teheneknél a tőgymélység szomatikus sejtszámra gyakorolt összefüggését vizsgálva YOUNG és mtsai. (1960) azt tapasztalták, hogy a mélyebb tőgy magasabb szomatikus sejtszámmal és gyakoribb masztitisz előfordulással jár. Ezt a megállapítást további szerzők eredményei (THOMAS és mtsai., 1984; ROGERS és mtsai., 1991; SCHUTZ és mtsai., 1993) is alátámasztják. IVÁNCSICS és GULYÁS (1998) a ductuspapillaris hosszúsága és a masztitiszre való hajlam összefüggésére hívja fel a figyelmet. HÚTH (2004) ultrahangos tőgymorfológiai vizsgálatnál arra a megállapításra jutott, hogy a hosszabb bimbócsatorna növeli a tőgygyulladás kialakulásának kockázatát. A tőgybimbó alakja a vizsgálatok szerint szintén befolyásolja a szomatikus sejtszámot. A különböző tőgybimbó alakulások közül a legkedvezőbb eredményeket a tej szomatikus sejtszámára nézve a tölcsér alakú tőgybimbóval rendelkező teheneknél tapasztalták (HICKMAH, 1964; RADHORE, 1976). Hazánkban viszonylag kevés közlemény született a kiskérődzők tőgy és tőgybimbó morfológiájának témakörében (KUKOVICS és mtsai., 1999; KUKOVICS és mtsai., 2006; NÉMETH és mtsai., 2008; PAJOR és mtsai., 2009). A tőgymorfológiai tulajdonságok pedig jól öröklődnek (h²=0,5-0,7), így már egy-két nemzedék alatt is jelentősen javíthatók (GULYÁS, 2002). PAJOR és mtsai. (2009) vizsgálták a tőgy-és tőgybimbó tulajdonságok, illetve a tej szomatikus sejtszáma közötti összefüggéseket. Vizsgálatuk során megállapították, hogy a három vizsgált tőgybimbó tulajdonság tőgybimbó hossz, tőgybimbó vég szélessége, tőgybimbó alap szélessége pozitív korrelációban áll a szomatikus sejtszámmal. A tőgybimbó típusa is meghatározó jelentőségű a tej minőségének szempontjából: a hengeres tőgybimbó 122

123 szomatikus sejtszáma a legkedvezőbb az egyéb tőgybimbó típusokkal (tölcséres, átmeneti) szemben. A különböző testméretek, így ezen belül a tőgy felvételezésére egyre gyakrabban használják a videotechnikát, SIPOS és mtsai. (2006) a digitális videotechnika segítségével értékelték holstein fríz tehenek tőgybimbó méreteit. Kiskérődzők (juhok) esetében több vizsgálat során használtak digitális képalkotókat a tőgy morfológiai adatainak rögzítésére. MARIE-ETACELIN és mtsai. (2003) sarda és lacaune keresztezett juhok esetében vizsgálta a tőgy morfológiája és a tejtermelés összefüggését digitális képalkotók segítségével. ROVAI és mtsai. (2004) 120 amerikai tejelő keresztezett anyajuh tőgytulajdonságainak mérésére hasonlította össze a digitális felvételek és az in vivo vett tőgyméretek eredményeit. Vizsgálata megerősítette, hogy nincs statisztikailag igazolható különbség a két felvétel adati között, a digitális képalkotók alkalmasak a tőgy morfológiai vizsgálatára. SADEGHI és mtsai. (2014) zsírfarkú juhok tőgyméret elemzésére használták a digitális képeket. LU és mtsai. (1991) a fejési mutatókat értékelték alpesi kecskénél (n=50). Eredményeik azt mutatták, hogy a kecske számára az optimális vákuumnagyság: kpa, fejési ütem arány: 60:40, a fejési ütem szám: 90 szívás/perc. Magasabb vákuumnagyságon növekedett az átlagos és a maximális fejési sebesség (P<0,05), a fejési idő csökkent, a szomatikus sejtszám emelkedett. A masztitisz teszt eredményei legalacsonyabbak 52 KPa-on és 90 szívás/percnél voltak. LOPEZ és mtsai. (1999) canarian tejelő kecskék (n=52) vizsgálatakor megállapították, hogy a fejések gyakorisága befolyásolta a tőgy, illetve a tőgybimbó morfológiáját. Eredményeik azt mutatták, hogy az egyszer fejt állatok tőgye nagyobb tejmedencét és tőgytérfogatot mutatott, a kétszer fejt egyedek esetében viszont a tőgybimbó hosszúsága és átmérője növekedett meg. 123

124 Célkitűzés A vizsgálatok a kecskék tejtermelésével kapcsolatban is többirányúak voltak, illetve az ezekhez kapcsolódó célok a következőkre terjedtek ki: A magyar parlagi kecske tejtermelésének értékelése és az ezt befolyásoló tulajdonságok vizsgálata o A magyar parlagi kecske tejtermelési tulajdonságainak értékelése o Digitális képek alkalmazása a kecske tőgybimbók morfológiai tulajdonságainak megállapításához o A laktáció szakaszainak és az ellés típusának hatása a magyar nemesített kecske néhány tőgybimbó morfológiai és termelési tulajdonságára o A tőgybimbó alakja és a kecsketej néhány minőségi tulajdonságának kapcsolata A magyar parlagi kecske tejtermelési tulajdonságainak megállapítására, a kecsketej kémiai, fizikai és higiéniai jellemzőinek változására a laktáció szakasza és száma szerint. A magyar parlagi kecske tőgy és tőgybimbó morfológiai tulajdonságainak digitális videotechnikával történő értékelésére, valamint a különböző morfológiai tulajdonságok összefüggésének vizsgálatára a tej szomatikus sejtszámával. Az ellés típusa (egyes, vagy ikerellés) és a laktáció szakasza (laktáció első, második harmadának) közötti összefüggés megállapítására a kecsketej beltartalmával, a termelt tej mennyiségével és a tőgybimbó méret változásával. A különböző tőgybimbó alakulások, alakok (tölcséres, átmeneti és hengeres) hatásának megállapítására a kecsketej szomatikus sejt, és csíra számával a laktáció különböző szakaszában. A takarmányozás hatása a kecsketej zsírsavösszetételére (biológiai értékére) Algaetetés hatása a kecsketej zsírsavösszetételére Legeltetés hatása a kecsketej és sajt zsírsavösszetételére A mikroalga etetéssel mennyiben lehet humán táplálkozás szempontjából kedvezően befolyásolni a kecsketej zsírsavösszetételét, valamint milyen hatást gyakorol az mikroalga etetés a kecskék tej termelésére. A legeltetés milyen mértékben befolyásolja a kecsketej termelését és összetételét, illetve a tej és az ilyen tejből előállított sajt zsírsavösszetételét. 124

125 Anyag és módszer A magyar parlagi kecske tejtermelésének és az ezt befolyásoló tulajdonságok vizsgálata A magyar parlagi kecske tejtermelési tulajdonságainak értékelése Vizsgálatainkat egy Győr-Moson-Sopron megyei kecsketenyészetben végeztük. Az állományt 181 anyaállat képezte. A vizsgálatokba első, harmadik, illetve ötödik laktációjú magyar parlagi kecskét vontunk be. Az állatokat április elejétől kezdve fejték, miközben április közepétől októberig legelőre alapozottan tartották a Duna árterén. A tejelő állatok abrakkiegészítést (400 g/nap) is kaptak. A gazdaságban pásztoroló legeltetési módszert alkalmaztak. Az adott időszakban legeltetett gyepterület táplálóanyag-összetételét a 69. táblázat szemlélteti. A legelt takarmány táplálóanyag-összetétele 69. táblázat Összetevő Mértékegység Május Július Szeptember Eredeti szárazanyag g/kg takarmány 306,6 323,8 265,9 Nyersfehérje g/kg szárazanyag 191,4 130,5 170,2 Nyerszsír g/kg szárazanyag 49,0 32,6 36,4 Nyersrost g/kg szárazanyag 236,4 268,2 255,7 Nyershamu g/kg szárazanyag 90,6 92,4 108,0 Nitrogénmentes kivonható anyag g/kg szárazanyag 432,6 476,3 429,6 A kecskéket naponta kétszer fejték, a fejés 2 12 állásos fejőházban történt (vákuumnagyság: 48 kpa, ütemarány: 60:40, ütemszám: 90/min). A vizsgálatok során a laktáció első (május), második (július) és harmadik (szeptember) harmadában egy-egy alkalommal, reggel és este vettük a tejmintákat, mind a vizsgált állományból (n = 30), mind az összes kecske (n = 181) elegytejéből. A tejminták gyűjtése kézzel történt. A mintákat a teljesen kifejt tőgy elegytejéből vettük. Anyánként 2 20 cm 3 tejmintát gyűjtöttünk, az egyik a beltartalom és a szomatikus sejtszám, a másik a ph és a savfok meghatározására szolgált. A tejmintákat az ÁT Kft. gödöllői laboratóriumában vizsgáltuk meg. A minták átlagos beltartalmának (zsírmentes szárazanyag, tejfehérje, tejzsír, tejcukor) meghatározása FT6000 készülék (FossElectric, Denmark) alkalmazásával történt. A szomatikus sejtszámot Fossomatic 5000 (FossElectric, Denmark) készülékkel állapítottuk meg. A kecsketej savfokának, illetve ph-jának a meghatározása az MSZ 3707:1981 szabvány (2. és 3. fejezet) szerint történt. A kapott eredmények statisztikai értékeléséhez SPSS 15.0 for Windows programot használtunk. Az alkalmazott statisztikai próbák az alábbiak voltak: alapstatisztika (átlag, szórás), Kolmogorov-Szmirnov teszt (eloszlás vizsgálat), homogenitás vizsgálat, ANOVA, Kruskal-Wallis teszt, Dunn teszt, LSD teszt, Pearson korreláció. 125

126 Digitális képek alkalmazása a kecske tőgybimbók morfológiai tulajdonságainak megállapításához A vizsgálatokat a GAK Kht. Állattenyésztési Tanüzemében, Gödöllőn (továbbiakban "A" gazdaság) és a Kiskunsági Nemzeti Park területén található Bösztörön (továbbiakban B gazdaság) végeztük. A két gazdaságban az első laktációt lezárt, ellés előtt álló magyar nemesített kecskék (A gazdaság n=15, B gazdaság n=15) tőgybimbóiról vettünk fel adatokat. A felvételeket HP 935, 5,3 megapixel felbontású digitális fényképezőgéppel készítettük. A tőgyre a bimbók közelébe elütő színű, 1x1 cm-es jelölést ragasztottunk, a későbbi kalibrálás érdekében. A két tőgybimbó méreteit a Terület V. 7.0 (MOSONI, 2000) nevű, szoftver segítségével határoztuk meg. A digitalizált fényképeken 4 pontot jelöltünk meg, amelyekből kettő szolgált a kalibrálásra, míg további kettővel a mérendő távolságokat határoztuk meg. A 4 jelölt pont alapján a szoftver automatikusan számította ki a különböző paramétereket. A tőgybimbókon négy paramétert vizsgáltunk: a tőgybimbó hosszát (a tőgybimbó alapja és vége közti távolság), a tőgybimbó szélességét az alapi részen és a tőgybimbó közepén, valamint a tőgybimbó végénél mért távolságot (azon a ponton, ahol a tőgybimbó vége keskenyedni kezd). A különböző tőgybimbó méret adatok értelmezése érdekében, a gépi fejhetőség szempontjából a testalakulási indexek analógiájára - tőgybimbó-indexet határoztunk meg. Az összes vizsgált egyed bal és jobb tőgybimbójának átlagolt paramétereit értékeltük és hasonlítottuk össze. Tőgybimbó Index: tőgybimbó végnél mért érték területe (cm 2 )/ tőgybimbó alapjánál mért érték területe (cm 2 ) x 100. A kapott százalékos arányokat három kategóriába soroltuk olyan módon, hogy az átlaghoz képest -0,5 szórás egység alatti értékek kerültek az 1. kategóriába, továbbá az átlaghoz képest -0,5 és +0,5 szórás egység közé eső értékek a 2. kategóriába, végül az átlaghoz képest +0,5 szórás egység feletti értékek kerültek a 3. kategóriába. A meghatározott hosszúsági és szélességi adatok statisztikai értékeléséhez SPSS 10.0 for Windows programot használtunk. Alkalmazott statisztikai próbák: alapstatisztika, kétváltozós ANOVA, korrelációszámítás A laktáció szakaszának és az ellés típusának hatása a magyar parlagi kecske néhány tőgybimbó morfológiai és termelési tulajdonságára A vizsgálatokat a GAK Kht. Állattenyésztési Tanüzemében, Gödöllőn végeztük. A gazdaságban a második laktációban lévő magyar nemesített kecskék (n= 20) tőgybimbóiról vettünk fel adatokat a laktáció elején és végén. Az állatokat 10x15 m-es karámban, illetve kifutóban tartottuk. Az anyakecskék napi takarmányadagja a vizsgálat ideje alatt 2-2,5 kg jó minőségű lucerna széna és átlagosan 1 kg abrakkeverék (zab, búza, kukorica roppantott 1/3-1/3-1/3 arányú keveréke) volt. Az anyák a takarmányon kívül szelén tartalmú nyalósót is kaptak. A felvételeket CANON DSC-H2 digitális fényképezőgéppel készítettük. A tőgyre a bimbók közelébe elütő színű, 1x1 cm-es jelölést ragasztottunk, a későbbi kalibrálás érdekében. A két 126

127 tőgybimbó méreteit a Terület V. 7.0 (MOSONI, 2000) nevű szoftver segítségével határoztuk meg. A digitalizált fényképeken 4 pontot jelöltünk meg, amelyekből kettő szolgált a kalibrálásra, míg további kettővel a mérendő távolságokat határoztuk meg. A 4 jelölt pont alapján a szoftver automatikusan számította ki a különböző paramétereket. A tőgybimbókon négy paramétert vizsgáltunk: a tőgybimbó hosszát (a tőgybimbó alapja és vége közti távolság), a tőgybimbó szélességét az alapi részen és a tőgybimbó közepén, valamint a tőgybimbó végénél mért távolságot (azon a ponton, ahol a tőgybimbó vége keskenyedni kezd). Az összes vizsgált egyed bal és jobb tőgybimbójának paramétereit értékeltük és hasonlítottuk össze. A vizsgálatban résztvevő kecskéket naponta kétszer fejték a laktációjuk alatt. A tejmennyiség mérése havi alkalommal történt. A tejminták kifejése kézzel történt mindkét tőgyfélből különkülön. Anyánként és tőgyfelenként 40 ml nyerstejet gyűjtöttünk, ahol tejmintába tejalvadást gátló tabletta került, utána a mintát +4 C tároltuk. A minta az Állattenyésztési Teljesítmény Vizsgáló Kft.-ben (Gödöllő) került átlagos beltartalom meghatározásra (zsírmentes szárazanyag, tejfehérje, tejzsír, tejcukor, szomatikus sejtszám). A vizsgálatban a gidákat 60 napos korukban választottuk el az anyjuktól. Az állomány átlagos laktáció hossza 266 nap és átlagos tejtermelése 572 l. A vizsgálati paraméterek (tejösszetétel a laktáció egyes szakaszaiban, tőgybimbó paraméterek) statisztikai értékeléséhez SPSS 14.0 programot használtunk (adatok normális eloszlásának vizsgálata Kolmogorov-Smirnov teszttel, átlag, szórás, F és T teszt, valamint Welch korrekciót a szomatikus sejtszám esetén) A tőgybimbó alakja és a kecsketej néhány minőségi tulajdonságának kapcsolata A vizsgálatokat egy Mosonmagyaróvár közelében lévő 181 anyakecskével rendelkező árutermelő telepen végeztük. A vizsgálatban (n=30), vegyes laktáció számú magyar parlagi kecske vett részt. A vizsgált állatokat április elejétől fejték. Az állományt április közepétől októberig legelőre alapozottan tartották a Duna árterén, a tejelő állatok abrak kiegészítést (400 g/nap) is kaptak. A gazdaságban pásztoroló legeltetési módszert alkalmaztak. A kecskéket naponta kétszer fejték, a fejés 2 x 12 fejőházban történt (vákuumnagyság: 48 kpa, ütemarány: 60:40, ütemszám: 90/min). Az állományt jellemző laktációs napok szélsőértékei nap, laktációs termelésük pedig l voltak. A tőgybimbókat alakjuk szerint három csoportba osztottuk: hengeres, tölcséres, valamint a kettő közötti átmeneti. A vizsgálat során az összes egyed bal és jobb tőgybimbóját külön értékeltük. A tejminták gyűjtése kézzel történt, mindkét tőgyfélből külön - külön. Anyánként és tőgyfelenként 2 x 20 ml tejmintát gyűjtöttünk, az egyik minta a szomatikus sejtszám, a másik az összes baktériumszám meghatározására szolgált. A minták szomatikus sejtszám és az összes baktériumszám meghatározása fluoreszcenciás optoelektronika felhasználásával (Fossomatic 5000 és BactoScan FC, FossElectric, ÁT Kft, Gödöllő) történt. A meghatározott tulajdonságok adatainak statisztikai értékeléséhez SPSS 14.0 programot használtunk. Alkalmazott statisztikai próbák: Kolmogorov-Szmirnov teszt, Levene teszt a varianciák homogenitásának vizsgálatára, ANOVA, LSD teszt, Chi 2 teszt. 127

128 A takarmányozás hatása a kecsketej zsírsavösszetételére (biológiai értékére) Algaetetés hatása a kecsketej zsírsavösszetételére A vizsgálatban 20 fejős magyar parlagi fajtájú kecske vett részt, a fejt időszak hossza 62 nap volt. Egy-egy kísérleti periódus 4 hétig tartott, ebből szoktatási időszak 2 hét, a mintavételi periódus 2 hét volt. A kontrol és a kísérleti csoportok istállózva voltak, valamint ad libitum lucerna szénát fogyasztottak, valamint 1000 g abrakkeveréket kaptak, kontrol csoport: 15 % búza, 31 % kukorica, 15 % extrahált napraforgó (37 % nyersfehérje tartalom), 10 % extrahált szójadara (46 % nyersfehérje tartalom), 24 % búzakorpa és 5 % premix. A kísérleti csoport: 16,6 % búza, 31 % kukorica, 15 % extrahált napraforgó (37 % nyersfehérje tartalom), 5,4 % extrahált szójadara (46 % nyersfehérje tartalom), 24 % búzakorpa és 5 % premix és 3 % szárított Chlorellakessleri mikroalga. Az abrakkeveréket két egyenlő részben adtuk a kecskéknek. A tejmintákat az utolsó 2 hétben, 12 napon keresztül, naponta kétszer reggel és este vettük. A reggeli és esti mintákat egyként kezeltük. A minták lefagyasztva (-20 0 C) kerültek tárolásra a későbbi vizsgálatok céljára. A takarmányminták táplálóanyag tartalmát a 70. táblázat mutatja be Legeltetés hatása a kecsketej és sajt zsírsav összetételére Vizsgálatunkban 20 magyar parlagi anyakecske tejének beltartalmát és zsírsavösszetételét értékeltük. A vizsgálatokat egy alföldi kecsketenyészetben végeztük. Az állatokat két csoportba (szénára alapozott és legeltetett) osztottuk. A csoportokban az anyakecskék ellés (laktáció) száma, és életkora hasonló volt. Az egyik csoport abrak kiegészítés mellett ad libitum lucernaszénát és kiegészítésként g/nap gazdasági abrak keveréket (40 % árpa, 20 % kukorica, 20 % búza, 20 % korpa) kapott. A másik csoport legelőre volt alapozva a takarmányozása, 300 g/nap abrakkeverék kiegészítéssel (40 % árpa, 20 % kukorica, 20 % búza, 20 % korpa). Az állatokat naponta kétszer hajtották be a legelőről, majd a fejés befejezésével a nap folyamán a legelőn tartózkodtak. 128

129 Táplálóanyag és zsírsavtartalom az etetett takarmányokban 70. táblázat Összetevők egység Abrakkeverék mikroalgával Lucernaszéna Kontrol abrakkeverék Összetétel szárazanyag (DM) g/kg nyersfehérje g/kg DM nyerszsír g/kg DM nyersrost g/kg DM nyershamu g/kg DM Zsírsavak C16:0 % 11,60 34,30 12,12 C18:0 % 2,86 5,22 2,46 C18:1n-9 % 21,50 3,90 23,61 C18:2n-6 % 54,10 20,69 56,20 C18:3n-3 % 8,70 21,72 4,27 A vizsgálat során mindkét csoport egyedei azonos összetételű, minőségű és mennyiségű gazdasági abrakkeveréket kaptak napi kétszeri etetés mellett. A kísérleti periódus öt hétig tartott, ebből szoktatási időszak három hét, a mintavételi periódus két hét volt. A tejmintákat az utolsó két hétben, hetente egyszer vettük. A tejminták kifejése kézzel történt. Anyánként és időpontonként 2 mintát gyűjtöttünk, a tej alap kémiai paramétereinek és zsírsavösszetételének meghatározása céljából. Sajtkészítés céljára szintén a negyedik és az ötödik héten a vizsgált csoportoktól elegy tejmintát gyűjtöttünk. Csoportonként 15 kg kecsketejből kb. 1,5 kg félkemény sajtot (71. táblázat) készítettünk a 2., 5., 8., 11. és 14. napokon. A sajtmintákat négy hetes érlelés végeztével gyűjtöttük. Félkemény sajtok készítése 71. táblázat Sajtkészítés lépései 1. Pasztőrözés: C, 30 min 2. Hűtés: 40 C-ra 3. Baktérium kultúra (1.5 %) és CaCl 2 (15 g/ 100 l tej), hozzáadása, 1 óra inkubáció 4. Hűtés 32 C-ra 5. Oltó hozzáadása, 30 min koagulációs idő 6. Alvadék felaprítása (búzaszem méret) 7. Utómelegítés: 38 C-ra, 15 min 8. Formázás: ~1,5 kg 9. Préselés: 12 óra, kezdő nyomás: 5 kg/kg sajt; végső nyomás: 15 kg/kg sajt 10. Sófürdő: óra, cc: 18 %, hőmérséklet: 13 C 11. Érlelés: C, 85% relatív páratartalom, 4 hét tölgyfadeszkán 129

130 Módszerek A takarmány mintákból (3-3) szárazanyag, nyersfehérje, nyerszsír, nyersrost és nyershamu lett meghatározva a Magyar Takarmánykódex szerint (1990). A kifejt tejmintákból a tejzsír, tejfehérje, tejcukor és a zsírmentes szárazanyag-tartalom lett meghatározva. A minták meghatározása spektrofotométer alkalmazásával történt (Combi Foss 5000, Foss Elelctric; ÁT Kft, Gödöllő). Zsírsavösszetétel meghatározás A zsírsavösszetétel meghatározása érdekében a tejzsírral /tejszínnel/ savkatalizált metilészterképzést végeztünk BF 3 alkalmazásával (AOAC, 1990), majd a keletkezett metil származékok zsírsavprofilját gázkromatográfiásan határoztuk meg. A mintában lévő zsírsav metilészter csúcsokat ismert összetételű standardben lévő zsírsavak retenciós ideje alapján azonosítottuk. Gázkromatografálás körülményei és jellemzői: Készülék: Shimadzu GC 2010 (Japán) Kolonna: CP-SIL-88 kapilláris oszlop (100 m x 0,25 mm x 0,2 μm) Detektor: FID Split arány 1:50 Injektált térfogat: 0,5 ul Vivőgáz: hélium áramlási sebesség: 28 cm/s Hőmérsékletek: injektor C, detektor C, kolonna 80 0 C 0 percig, majd melegítés 2,5 0 C/ perc sebességgel C-ig, C-on 20 percig majd 10 0 C/perc sebességgel C -ig és 5 percig ezen a hőfokon marad. Az eredményeket a csúcsterületek arányában, százalékos megoszlásban adjuk meg. Statisztikai vizsgálat A meghatározott adatok statisztikai értékeléséhez SPSS 14.0 programot használtunk. Alkalmazott statisztikai próbák: alapstatisztika, F- teszt, T és Welch s t- teszt Eredmények és értékelésük A magyar parlagi kecske tejtermelésének értékelése és az ezt befolyásoló tulajdonságok vizsgálata A magyar parlagi kecske tejtermelési tulajdonságainak értékelése Vizsgálataink során a magyar parlagi fajta által termelt nyers tej szárazanyag-, zsírmentes szárazanyag-, tejzsír-, tejfehérje-, illetve tejcukor-tartalmának, továbbá ph-jának, savfokának és szomatikus sejtszámának alakulását követtük nyomon. A Kolmogorov-Szmirnov tesztet elvégezve normál eloszlást tapasztaltunk a beltartalmi, a ph és a savfok értékek esetében, viszont a szomatikus sejtszám nem mutatott normál eloszlást, így logaritmikus transzformációra volt szükség. A laktáció három különböző szakaszában gyűjtött minták 130

131 összetételi jellemzőit, valamint egyes fizikai és higiéniai tulajdonságainak értékeit a 72. táblázat foglalja össze. A laktációs időszak szignifikáns hatást gyakorolt a kecsketej beltartalmi értékeinek alakulására (P<0,001) és befolyásolta a tej savasságát is, ellenben nem volt hatással a szomatikus sejtszám nagyságára. A legkisebb értékeket a laktáció közepén, a legnagyobbakat pedig a laktáció végén mértük. A laktáció szakaszainak a beltartalmi értékekre gyakorolt szignifikáns hatását PRASAD és SENGAR (2002), valamint KUCHTÍK és SEDLÁČKOVÁ (2003) is kimutatták, de ők folyamatos növekedést tapasztaltak. Ezzel szemben VARGA (2008) eredményeinkhez hasonlóan a laktáció közepén mérte a főbb beltartalmi összetevők legkisebb értékeit, azt követően a laktáció harmadik szakaszában jelentős növekedést tudott kimutatni. Növekvő beltartalmi értékek mellett a tejcukor-tartalom a laktáció során folyamatosan csökkent (BROZOS és mtsai., 1998; HAENLEIN, 2004). A kis tejcukortartalom összefüggésben lehet a viszonylag nagy szomatikus sejtszámmal (VARGA, 2008). 72. táblázat A vizsgált kecsketej beltartalmi összetevőinek, valamint egyes fizikai és higiéniai tulajdonságainak alakulása a laktáció szakasza szerint Vizsgált tulajdonság Laktáció Laktáció Laktáció eleje közepe vége F P Szárazanyag, g/100 g 12,21±1,01 A 11,64±1,07 A 15,42±1,96 B 56,31 *** Zsírmentes szárazanyag, g/100 g 8,25±0,40 A 8,04±0,29 A 9,49±0,87 B 47,72 + *** Tejzsír, g/100 g 3,60±0,92 A 3,27±0,97 A 6,17±1,56 B 48,94 *** Tejfehérje, g/100 g 3,27±0,27 A 3,26±0,24 A 4,27±0,80 B 49,52 + *** Tejcukor, g/100 g 4,54±0,15 A 4,31±0,23 A 4,18±0,58 B 19,53 + *** ph 6,63±0,11 B 6,46±0,06 A 6,69±0,23 B 39,09 + *** Savfok, SH 6,04±1,20 Aa 6,88±0,60 B 6,74±0,62 b 12,36 + ** Szomatikus sejtszám, log sejt/ml 5,88±0,74 5,86±0,53 6,26±0,72 2,52 N.S. ab Az azonos sorban szereplő eltérő betűk szignifikáns különbséget jelez, P< 0,05 AB Az azonos sorban szereplő eltérő betűk szignifikáns különbséget jeleznek, P<0,01 + Kruskal-Wallis teszt, χ 2 érték ** P<0,01 *** P<0,001 N.S. Nincs szignifikáns különbség A vizsgált fontosabb összetevők mennyiségei a laktáció harmadik harmadában érték el maximumukat. A tejzsír- és a tejfehérje-tartalom, de különösen a szomatikus sejtszám növekedése több tényező eredménye. Ezek közül az egyik a tejmennyiség (a hígító hatás) csökkenése a laktáció előrehaladásával (BEDŐ és mtsai., 1999). Alpesi és szánentáli fajtákban ANTUNAC és mtsai. (2001) mértek hasonló értékeket. A különböző laktációs számmal rendelkező anyakecskék tejének összetételét, továbbá egyes fizikai és higiéniai tulajdonságainak értékeit a 73. táblázat mutatja be. A laktáció száma nem befolyásolta szignifikáns mértékben a kecsketej tulajdonságainak alakulását, kivéve a tejcukorét és a szomatikus sejtszámét. Tejcukor esetében a legnagyobb 131

132 értéket (4,47%) a harmadik laktációs kecskék, a legkisebbet (4,25%, P <0,05) az ötödik laktációsok mutatták. Legnagyobb szomatikus sejtszámmal szintén az ötödik laktációs csoport egyedei rendelkeztek (P<0,001). Más szerzők (WILSON és mtsai., 1995; OLECHNOWICZ és SOBEK, 2008) is a többet ellett anyáknál számoltak be rosszabb eredményekről. A teljes laktációs periódust reprezentáló beltartalmi értékeket a teljes fejt állomány (n= 181) által termelt elegytej vonatkozásában a 74. táblázatban foglaltam össze. 73. táblázat A vizsgált kecsketej beltartalmi összetevőinek, valamint egyes fizikai és higiéniai tulajdonságainak alakulása a laktáció száma szerint Vizsgált tulajdonság Első laktáció Harmadik laktáció Ötödik laktáció Szárazanyag, g/100 g 13,29±2,60 12,76±1,94 13,29±1,92 0,54 N.S. Zsírmentes szárazanyag, g/100 g dc_904_14 8,67±0,90 8,46±0,74 8,68±1,04 0,48 + N.S. Tejzsír, g/100 g 4,54±2,15 4,07±1,60 4,49±1,41 0,60 N.S. Tejfehérje, g/100 g 3,63±0,73 3,43±0,45 3,75±0,82 3,62 + N.S. Tejcukor, g/100 g 4,33±0,52 4,47±0,17 a 4,25±0,39 b 7,14 + * ph 6,59±0,20 6,58±0,97 6,62±0,21 0,74 + N.S. Savfok, SH 6,86±0,53 A 6,29±0,87 B 6,41±1,24 9,77 + ** Szomatikus sejtszám, log sejt/ml 5,80±0,75 A 5,78±0,66 A 6,44±0,69 B 7,81 *** ab Az azonos sorban szereplőeltérő betűk szignifikáns különbséget jelez, P 0,05 AB Az azonos sorban szereplő eltérő betűk szignifikáns különbséget jeleznek, P 0,01 + Kruskal-Wallis teszt, χ 2 érték ** P 0,01 *** P 0,001 N.S. Nincs szignifikáns különbség F P Az általunk mért beltartalmi értékek (különösen a tejzsír mennyisége) nagyobbak voltak a szakirodalomban közölt adatoknál (CSAPÓ és SCHÄFFER, 2001; CSAPÓ és CSAPÓNÉ, 2002; PARK és mtsai., 2007; ZAN és mtsai, 2006). A szomatikus sejtszám nagyobbnak mutatkozott, mint a BEDŐ és mtsai. (1999), illetve OLECHNOWICZ és SOBEK (2008) által kapott eredmények, viszont ZENG és ESCOBAR (1995) vizsgálati adataihoz hasonlóan alakult. HINCKLEY (1990) szerint kecsketejben természetes a szomatikus sejtek nagy száma, hiszen a kecske tejmirigy szekrécióját tekintve apokrin típusú, ami a citoplazma részecskék szekréciójával jár együtt. 132

133 74. táblázat A vizsgált kecsketej beltartalmi összetevőinek, valamint egyes fizikai és higiéniai tulajdonságainak átlagos értékei a laktáció egészére vonatkozóan Vizsgált egyedek teje Elegytej Vizsgált tulajdonság Átlag Szórás Átlag Szárazanyag, g/100 g 13,17 ±2,18 13,28 Zsírmentes szárazanyag, g/100 g 8,80 ±0,90 8,68 Tejzsír, g/100 g 4,37 ±1,75 4,60 Tejfehérje, g/100 g 3,60 ±0,69 3,51 Tejcukor, g/100 g 4,35 ±0,39 4,35 ph 6,60 ±0,18 6,60 Savfok, SH 6,53 ±0,94 6,70 Szomatikus sejtszám, log sejt/ml 6,00 ±0,66 6,54 A tej beltartalmi, értékeinek teljes laktációra vonatkozó összefüggéseit vizsgálva (75.táblázat) megállapítható, hogy a várakozásoknak megfelelően, szoros, pozitív összefüggés van a szárazanyag és a következő összetevők között: zsírmentes szárazanyag (r = 0,82; P<0,001), tejzsír (r = 0,95; P<0,001), tejfehérje (r = 0,80; P<0,001). 75. táblázat A vizsgált kecsketej beltartalmi összetevőinek, valamint egyes fizikai tulajdonságainak összefüggései a teljes laktáció alatt Zsírmentes szárazanyag, % Tejzsír, % Tejfehérje, % Tejcukor, % ph Savfok, SH Szárazanyag, % 0,82*** 0,95*** 0,80*** -0,01 0,21* -0,06 Zsírmentes szárazanyag, % 0,60*** 0,93*** 0,16 0,14 0,06 Tejzsír, % 0,61*** -0,11 0,22* -0,10 Tejfehérje, % -0,16 0,25* 0,10 Tejcukor, % -0,17-0,16 ph * P<0,05 *** P<0,001-0,69*** Ugyancsak szoros korrelációt tapasztaltunk a zsírmentes szárazanyag és a tejfehérje (r = 0,93; P<0,001) között. Közepesen szorosnak bizonyult a zsírmentes szárazanyag és a tejzsír (r=0,60; P<0,001), valamint a tejzsír és a tejfehérje (r = 0,61; P<0,001) összefüggése. Az általunk kapott korrelációs együtthatók hasonlóak voltak a ZENG és ESCOBAR (1995) valamint KUCHTÍK és SEDLÁČKOVÁ (2003) által közöltekhez. Közepesen szoros, negatív 133

134 kapcsolatot találtunk viszont a ph és a savfok között (r = -0,69; P<0,001). Más szerzők is hasonló összefüggést állapítottak meg vizsgálataik során (GALINA és mtsai., 1996; KUCHTÍK és SEDLÁČKOVÁ, 2003) Digitális képek alkalmazása a kecske tőgybimbók morfológiai tulajdonságainak megállapításához A két gazdaságban a tőgybimbókon mért paraméterek adatait a 76. táblázatban foglaltam össze. Két gazdaságban mért tőgybimbó paraméterek összehasonlítása 76. táblázat Tulajdonságok(1) Tőgybimbó alap Tőgybimbó közép Tőgybimbó vég Tőgybimbó hossz A gazdaság (n=15) Bal fél 2,03+0,79 1,22+0,37 0,63+0,15 2,47+0,94 Jobb fél 1,79+0,50 1,11+0,26 0,62+0,15 2,33+0,83 Átlag 1,91+0,67** 1,17+0,33** 0,63+0,16*** 2,40+0,88 B gazdaság (n=15) Bal fél 2,50+0,94 1,73+0,91 0,90+0,31 2,73+1,20 Jobb fél 2,51+1,07 1,72+0,96 0,86+0,45 2,69+1,14 Átlag 2,51+1,00** 1,73+0,93** 0,88+0,38*** 2,71+1,15 **P<0,01; ***P<0,001 A bal és jobb tőgybimbó méreteit egyváltozós varianciaanalízissel (ANOVA) hasonlítottuk össze. Az eredmények alapján megállapítható, hogy a két tőgyfél egyik gazdaságban sem különbözött egymástól (P>0,05). A kapott eredmények mutatják, hogy a két gazdaság állományának tőgybimbó méretei között szignifikáns különbség van, mely valószínűsíthetően a fajta heterogenitásából adódik. Összefüggéseket kerestünk továbbá a tőgybimbókon mért különböző paraméterek között (77. táblázat). Tulajdonságok A tőgybimbó méretek közötti összefüggések eredményei Tőgybimbó közép (cm) A B gazdaság gazdaság Tőgybimbó vég (cm A gazdaság B gazdaság 77. táblázat Tőgybimbó hossz (cm) A B gazdaság gazdaság Tőgybimbó alap (cm) 0,95*** 0,95*** 0,48 NS 0,88*** 0,74*** 0,79*** Tőgybimbó közép (cm) ,56* 0,92*** 0,73** 0,75** Tőgybimbó vég (cm) ,37 NS 0,65** *P 0,05; **P<0,01; ***P<0,

135 Legszorosabb korrelációt a tőgybimbó alapjánál és a tőgybimbó közepénél mért adatok között számítottunk (r=0,95, P<0,001). Viszonylag szoros összefüggést találtunk a tőgybimbó hossz és tőgybimbó alap (r=0,74 vs. 0,79), illetve a tőgybimbó hossz és tőgybimbó közép között is (r=0,73 vs. 0,75). A tőgybimbó méretek alapján a Tőgybimbó Index szerint (lásd anyag és módszer fejezet) kategóriába soroltuk a tőgybimbókat. A vizsgálatban a célnak megfelelően a gépi fejésre legalkalmasabb tőgybimbó formát kerestük, melynek a 3. kategóriába sorolt tőgybimbók felelnek meg. A kategóriákba sorolást követően az állatok index pontszámának átlaga az 1. kategóriában 8,56±1,30, 2. kategóriában 12,55±1,37, valamint a 3. kategóriában 17,27±3,37 volt. A felhasznált tőgybimbó index alapján kategorizált tőgybimbók eredményeit a 78. táblázat tartalmazza. 78. táblázat A tőgybimbó index eredményei Kategóriák Tőgybimbó alap Tőgybimbó közép Tőgybimbó vég Tőgybimbó hossz 1 (n=12) 2,53+0,57** 1,54+0,47 0,73+0,13 3,03+0,88** 2 (n=9) 2,02+0,52 1,29+0,38 0,71+0,16 2,37+0,72 3 (n=9) 1,61+0,47** 1,11+0,30 0,67+0,19 1,83+0,60** **P<0,01 Az eredmények alapján látható, hogy a felvett tőgybimbó méretek a növekvő kategóriák szerint csökkenő mértéket mutatnak. A tőgybimbó méretek közül a tőgybimbó alap és hosszméretek esetén találtunk szignifikáns (P<0,01) különbséget. Ezek alapján összefüggéseket kerestünk a különböző tőgybimbó méretek és a Tőgybimbó Index kategóriák között. A kapott eredményeket a 13. és a 14. ábra szemlélteti. A tőgybimbó hossz- és alapméreteinek alakulása tőgybimbó kategóriák szerint 13. ábra (r=-0,72, P<0,001, r=-0,66, P<0,001) 135

136 A tőgybimbó közép- és végméreteinek alakulása tőgybimbó kategóriák szerint 14. ábra (r=-0,50; P<0,01; r=-0,18; P>0,05) Mindezek alapján megállapítható, hogy a legszorosabb kapcsolat az index és a tőgybimbó méretek, valamint ezzel párhuzamosan a legnagyobb méretcsökkenést a tőgybimbó alap és hosszméretek között lehetett kimutatni. A nagy méretcsökkenés jól mutatja, hogy az alkalmazott index nagy érzékenységű, ezért alkalmazása indokolt. Az eredmények alapján az alkalmazott Tőgybimbó Index alkalmas a gépi fejés szempontjából megfelelő tőgybimbó alakulás kiválasztására, így felhasználható az állattenyésztés gyakorlatában. A digitális képek vizsgálatának ismételhetősége és ellenőrizhetősége révén, és az alkalmazott Tőgybimbó Index objektivitása lehetőséget ad arra, hogy a magyar nemesített kecske tőgyének, illetve tőgybimbójának értékelése egységes elvek szerint értékelhető legyen, ami elsősorban a gépi fejés szempontjából lényeges. A tejelő juhok és kecskék tőgy morfológiai vizsgálatának jelentősége megnőtt az utóbbi évtizedekben (RUBERTE és mtsai., 1994; CAJA és mtsai., 1999; CARRETERO és mtsai., 1999). Ez azért is fontos, mert LABUSSIÈRE és mtsai. (1981); LABUSSIÈRE, (1988); FERNÁNDEZ és mtsai., (1995, 1997); CARTA és mtsai. (1999); ROVAI és mtsai. (1999) spanyol és francia tejelő juhoknál kimutatták, hogy a tőgy és a tőgybimbó alakja, mérete befolyásolja a tejtermelési tulajdonságaikat és a tejük szomatikus sejtszám tartalmát. A vizsgálatainkban alkalmazotthoz hasonló lineáris pontozási rendszerek kerültek kifejlesztésre, amelyek elsődleges célja a jól fejhető egyedek kiválasztása (DE LA FUENTE, 1996, 1999; CARTA és mtsai., 1999), genetikai paraméterként (értékmérő tulajdonságként) ezek szelekcióban való felhasználása (GOOTWINE és mtsai., 1980; MAVROGENIS és mtsai., 1988; FERNÁNDEZ és mtsai., 1995, 1997; CARTA és mtsai., 1999). A vizsgálati eredményekhez hasonlóan a tőgytulajdonságok szelekciós indexbe való beépítését javasolja ROVAI és mtsai. (2004) is. 136

137 A laktáció szakaszainak és az ellés típusának hatása a magyar parlagi kecske néhány tőgybimbó morfológiai és termelési tulajdonságára Az adataink eloszlás vizsgálatát a Kolmogorov-Smirnov teszt segítségével végeztük el, mely alapján a beltartalmi értékek és a szomatikus sejtszám, valamint a tőgybimbó paraméterek normál eloszlást mutattak. A laktáció különböző szakaszában vizsgált kecsketej (magyar nemesített) átlagos beltartalmi értékeit a 78.táblázatban foglaltam össze. 78. táblázat A magyar nemesített kecskék tejmintáinak beltartalmi értékeinek alakulása laktáció szakaszok szerint (átlag±szórás)(n= 20) Laktáció első harmada Tejzsír % 3,12 +0,42 Fejfehérje % 3,19 +0,42 Tejcukor % 4,57 +0,25 Zsírmentes száraz anyag % 8,10 +0,45 Szomatikus sejtszám, ezer db 711, ,35 Laktáció második harmada 3,52 +0,72 3,17 +0,43 4,56 +0,23 8,02 +0,47 746, ,84 Látható, hogy jelentős eltérések nem tapasztalhatók a két vizsgálati szakaszban, de a tejzsír és a szomatikus sejtszám esetében magasabb értékek mutatkoznak a laktáció második (3,52 %, 746,73 ezer db), mint az első (3,12 %, 711,06 ezer db) szakaszban. Az értékek hasonlóak CSAPÓ és CSAPÓNÉ (2002) által közöltekhez, de a tejzsír értékei kis mértékben alul maradtak. Morfológiai méréseket a laktáció első harmadában és a második harmadban végeztük el. A tőgybimbó méreteket és a szomatikus sejtszám alakulását a laktáció szakaszai szerint a 79. táblázatban foglaltam össze. 79. táblázat Magyar nemesített kecskék tőgybimbó méreteinek alakulása laktáció szakasz szerint (átlag±szórás)(n= 40) Laktáció első harmada Laktáció második harmada Átlag *P<0,05; **=P<0,02 Bimbó hossz, cm 2,40* +1,00 3,10* +1,23 2,79 +1,18 Bimbó alapi szélessége cm 1,66** +0,60 2,40** +0,75 2,09 +0,78 Bimbó közepén mért szélessége cm 1,22** +0,47 1,64* +0,65 1,46 +0,61 Bimbóvég szélessége cm 0,56** +0,17 0,70** +0,17 0,64 +0,18 Szomatikus sejtszám, ezer db 711, ,35 746, ,84 727, ,06 137

138 Eredményeink alapján az általunk vizsgált kecske állomány nagy heterogenitást mutatott, amit a különböző tőgybimbó méretek szórása is igazol. Ennek oka, hogy különböző tőgybimbó formák léteznek a magyar kecskeállományban. Az eredmények azt mutatják (79. táblázat), hogy a laktáció előre haladtával növekednek a tőgybimbó méretek. A bimbó hossz 0,7 cm-rel, a bimbó alap 0,74 cm-rel növekedett. Hasonló eredményeket közölt PERIS és mtsai. (1999), ahol a vizsgálatukban résztvevő Murciano kecskefajta tőgybimbó hossza megnőtt a laktáció előre haladtával. A legnagyobb mértékben a tőgybimbó hossza és az alapja növekedett meg a laktáció második harmadára. A tej beltartalmi értékeit és a tej szomatikus sejtszámát elléstípusonként vizsgálva megállapítható (80. táblázat), hogy a laktáció első és második harmadában az egyet ellőknél a szomatikus sejtszám 400 ezer alatt maradt, az ikreket ellőknél szignifikánsan nagyobb volt (átlagosan 830 ezer és 1308 ezer), hasonlóan BROWNING mtsai. (1995); MACCIOTA és mtsai. (2005) és OLECHNOWICZ és SOBEK (2008) eredményeihez. A napi tej mennyisége is az ikreket ellett anyáknál statisztikailag igazolható mértékben nagyobb. A különbség végig megmaradt ugyan a két ellési típusú anyakecske csoport között, de a laktáció első harmadában a tejmennyiségben nagyobb volt a különbség, mint a laktáció második harmadában. Az ikerellett anyáknál a laktáció első harmadában a napi tejmennyiség átlagosan 0,71 literrel, a másodikban 0,28 literrel volt nagyobb, mint az egyet elletteknél. HEYDEN és mtsai. (1979); GIPSON és GROSSMANN (1990); BROWNING és mtsai. (1995); MONTALDO és mtsai. (1995) és MILERSKI és MAREŠ (2001) megegyezően eredményeinkkel szignifikáns különbséget találtak az egy, illetve két utódot ellő anyák tejhozamában (P<0,01) az ikerellők javára. Ezzel szemben FERNANDEZ (2000) és VECEROVA és KRIZEK (1993) nem találtak különbséget a tejtermelésben ellés típusonként. WILLIAMS (1993) fehér brit tejelő fajtájú kecskéknél a tejhozam csökkenését tapasztalta az ikreket ellő anyáknál. Ezzel szemben a tej zsírtartalma a laktáció elején átlagosan 0,73 %-kal volt több az egyet ellett anyáknál, mint az ikerelletteknél. A laktáció közepén (második harmad) a különbség még nagyobb volt a két ellési típus között az egyet ellet anyák javára (0,79 %-kal volt több az átlagos tejzsír tartalom az egyet ellő anyák tejében) úgy, hogy közben mind a két ellési típusnál nőtt a kecsketej tejzsírszázaléka. A tejfehérje tartalmat az ellés típusa nem befolyásolta. 80. táblázat Magyar nemesített kecskék napi tejtermelése és tejzsír alakulása ellés típusa szerint (átlag±szórás)(n= 20) +0,21 Ikerellés 2,22** +0,48 *=P<0,05; **=P<0,01 Laktáció első harmad Tejzsír, % 3,54** +0,38 2,81** +0,37 Napi tejtermelés kg Egyes ellés 1,51** Tejfehérje % 3,18 +0,43 3,20 +0,45 Szomatikus sejtszám, ezer db Napi tejtermelés, kg 1,73 +0,42 2,01 +0,47 Laktáció második harmad Tejzsír, % 3,97* +0,57 3,18* +0,65 Tejfehérje % 3,20 +0,42 3,15 +0,45 Szomatikus sejtszám, ezer db Ezzel szemben MILERSKI és MARES (2001) és CIAPPESONI és mtsai. (2004) vizsgálataik során mind a tejfehérje, mind pedig a tejzsír koncentráció csökkenését tapasztalták kettes és hármas ellések esetén. 138

139 A tőgybimbó alakja és a kecsketej néhány minőségi tulajdonságának kapcsolata Az adatok eloszlás vizsgálatának - Kolmogorov-Szmirnov teszt - elvégzése után megállapítottuk, hogy a szomatikus sejtszám normál, a baktérium szám nem normál eloszlást mutat. A szomatikus sejtszám %-os alakulását tőgybimbó típusok szerint a laktáció első és második harmadában a 15. és 16. ábrák szemléltetik. 15. ábra A szomatikus sejtszám alakulása a tőgybimbó típusa szerint a laktáció első harmadában A szomatikus sejtszám alakulása a tőgybimbó típusa szerint a laktáció második harmadában 16. ábra A kedvezőtlen típusú (tölcsér alakú) tőgybimbókból fejt kecsketej szomatikus sejtszáma nagyobb (első mérés: sejt/ml; második mérés: sejt/ml) volt, mint a hengeres 139

140 tőgybimbókból fejteké (első mérés: sejt/ml; második mérés: sejt/ml; P<0,01). A laktáció első harmadában a tölcséres tőgybimbókból származó tejmintákban kétszer volt több szomatikus sejt, mint a hengeres tőgybimbókban. A laktáció második harmadában mért értékek szintén kétszeres különbséget mutattak. A francia és a spanyol kecsketej átvételi rendszerben a legmagasabb átvételi árat az 1 millió szomatikus sejtszám alatti tejtételekért fizetnek. Mintáinkban a tölcséres alakú tőgybimbókkal rendelkező kecskéktől származó tejminták közül a laktáció első harmadában 73 %-ában, a második harmadában viszont csak 33 %-ában volt kevesebb a tej szomatikus sejtszáma, mint 1 millió. A hengeres tőgybimbó típussal rendelkező kecskék tejmintáiban számottevően (Chi 2 teszt, P<0,01) nagyobb arányban (91 %, illetve 78 %) volt 1 millió alatti a tej szomatikus sejtszáma. Megfigyelhető, hogy a 1,5 millió szomatikus sejtszámot meghaladó minták aránya a tölcséres tőgybimbókkal rendelkező állatok tejmintáiban 13 % és 33 % volt, miközben a hengeres tőgybimbójú állatoktól vett tejmintákban ez lényegesen (Chi 2 teszt, P<0,01) kisebb volt (0 %, illetve 6 %). A magas szomatikus sejtszámmal rendelkező, illetve a hengeres tőgybimbóktól eltérő tőgybimbók fogékonyabbak lehetnek a tőgygyulladásra, melyet MONTALDO és mtsai. (1993) által különböző keresztezett genotípusokon végzett kutatásai is megerősítenek. Az összes baktérium szám %-os alakulását tőgybimbó típusok szerint a laktáció első és második harmadában 17. és 18. ábrák szemléltetik. 17. ábra A baktérium szám alakulása a tőgybimbó típusa szerint a laktáció első harmadában 140

141 18. ábra A baktérium szám alakulása a tőgybimbó típusa szerint a laktáció második harmadában A kecsketej átvételi rendszerekben különböző kategóriákat alakítottak ki a tej baktérium számától függően. A kategóriák határértékeit az ötvenezer, százezer és kétszázezer baktérium számnál határozták meg (PIRISI és mtsai., 2007). Az eredményeink értékelésekor mi is ezeket a határértékeket alkalmaztuk. A különböző típusú tőgybimbókból származó tejminták baktérium számában szignifikáns különbséget nem tapasztaltunk, viszont jelentős különbséget mértünk az ötvenezer baktérium szám feletti tejminták arányában. A legtöbb baktérium számot tartalmazó minták a tölcsér alakú tőgybimbókból származó tejmintákban találhatóak, a laktáció első harmadában a minták 17 %-ban százezer, 11 %-ban kétszázezer feletti baktériumszámot mértünk, szemben a hengeres tőgybimbó esetén, ahol a minták 5 %-ában, illetve 0 %-ában találtunk magas baktérium számot (Chi 2 teszt, P<0,01). A laktáció második harmadában a tölcsér típusú tőgybimbókból kinyert tejminták szintén 17 %-ában százezernél, valamint 11 %-ában kétszázezernél magasabb volt a baktérium száma, ezzel szemben a hengeres tőgybimbókból származó mintákban nem fordult elő száz- és kétszázezer feletti baktérium szám (P<0,01). Összességében megállapítható, hogy a hengeres tőgybimbójú egyedektől fejt tejben alacsonyabb szomatikus sejtszám és kevesebb baktérium szám található, így a tej minőségi tulajdonságai is kedvezőbbek. Hasonló megállapítást közöl SCHUPPEL és SCHWOPE (1999); PAJOR és mtsai. (2009); valamint RUPP és mtsai. (2011) is. Ezt támasztja alá MONTALDO és mtsai. (1993) vizsgálatai is, amely szerint (n= 28 alpesi x criolla, n= 13 núbiai x criolla), a hengeres tőgybimbóval rendelkező kecskék esetében kevesebb alkalommal fordult elő a tőgygyulladás (P<0,05), mint azon kecskékben, melyek eltérő tőgybimbó formával rendelkeztek A takarmányozás hatása a kecsketej zsírsavösszetételére (biológiai értékére) Algaetetés hatása a kecsketej zsírsavösszetételére A tejösszetételt (tejzsír, tejfehérje, tejcukor és zsírmentes szárazanyag tartalom) kismértékben befolyásolta a takarmányozás. A kontrol csoportban kisebb volt a tejzsír tartalma összehasonlítva a mikro-algát fogyasztó kísérleti csoporttal (3,04 % vs. 3,67 %), viszont egyéb összetevőre nem volt hatása a mikro-alga kiegészítésnek (81. táblázat). 141

142 81. táblázat Kecsketej összetételének alakulása a két takarmányozás esetén (átlag±sd)(%) Összetevők Kontrol csoport Kísérleti csoport P Tejzsír 3,04±0,62 3,67±0,68 * Tejfehérje 2,85±0,22 3,02±0,19 N.S. Tejcukor 4,42±0,12 4,51±0,13 N.S. Zsírmentes szárazanyag 8,06±0,35 8,32±0,32 N.S. N.S.: nincs szignifikáns különbség; *: P<0,05 A tejzsír tartalom nagyban befolyásolja a sajtok kihozatali arányát, így a kísérleti takarmánnyal történő etetés nagyobb kitermelési arányt jelenthet. Ezen túlmenően a tejösszetételt több tényező is befolyásolja, mint a takarmányozás, laktáció száma és szakasza (KUCHTIK és mtsai., 2008; NOVOTNA és mtsai., 2009). A kísérleti takarmányozás (82.táblázat) szignifikánsan növelte a vajsav (C4:0), vakcénsav (C18:1t), linolsav (C18:2), α-linolénsav (C18:3), eikozatriolajsav (C20:3), egyszeresen telítetlen zsírsavak, többszörösen telítetlen zsírsavak, valamint a n-3 zsírsavak koncentrációit a tejben. Ezzel szemben csökkent az eikozatetra olajsav (C20:4) és a telített zsírsavak aránya. A többi, meghatározásra került zsírsav, pl. palmitinsav (C16:0), olajsav (C18:1) nem mutatott különbséget. 142

143 Mikro-alga etetés hatása a kecsketej zsírsavösszetételére (átlag±sd)(%) 82. táblázat Zsírsavak Kontrol csoport Kísérleti csoport P C4:0 1,03±0,12 1,23±0,10 ** C6:0 2,12±0,11 2,03±0,11 N.S. C8:0 3,03±0,17 2,93±0,27 N.S. C10:0 12,43±0,64 11,98±0,76 N.S. C12:0 5,26±0,70 5,15±0,67 N.S. C14:0 11,28±0,90 11,42±0,97 N.S. C14:1 0,17±0,03 0,18±0,03 N.S. C16:0 33,56±2,64 31,09±2,83 N.S. C16:1 0,49±0,14 0,49±0,12 N.S. C18:0 6,18±0,55 5,85±0,70 N.S. C18:1n-9c 12,66±1,88 13,79±1,96 N.S. C18:1n-11t 2,77±0,25 3,72±0,31 *** C18:2n-6 3,29±0,30 3,59±0,33 * C18:3n-3 0,88±0,09 1,17±0,14 *** C20:2n-6 0,02±0,01 0,02±0,01 N.S. C20:3n-3 0,03±0,02 0,12±0,03 *** C20:4n-6 0,21±0,03 0,13±0,03 *** SFA 77,47±2,44 74,32±3,03 * MUFA 16,09±1,99 18,18±2,03 * PUFA 4,60±0,36 5,20±0,40 ** n-6 3,58±0,31 3,85±0,35 N.S. n-3 1,02±0,10 1,35±0,14 *** n-6/n-3 3,53±0,35 2,88±0,37 *** CLA 1,20±0,19 1,54±0,15 *** N.S.: nincs szignifikáns különbség; *: P<0,05; **: P<0,01; ***: P<0,001 szignifikáns különbség a két csoport között. SCFA: rövid szénláncú zsírsavak (C 4 -C 10 ); SFA: telített zsírsavak; MUFA: egyszeresen telítetlen zsírsavak; PUFA: többszörösen telítetlen zsírsavak; CLA: konjugált linolsav A mikro-alga etetés nem befolyásolta a rövid és középhosszú zsírsavak mennyiségét, szemben más, magas zsírtartalmú kiegészítővel, melyeknek hasonlóan nagy a többszörösen telítetlen zsírsavainak aránya (ZHANG és mtsai., 2006). A nagyarányú többszörösen telítetlen zsírsavak gátolják a de novo zsírsav szintézist a tejmirigyben (COUVRER és mtsai., 2006), mivel azok alapanyagául szolgáló ecetsavak, melyek a bendőből származnak, a dilúciós hatás miatt kevésbé használódnak fel (CHILLIARD és mtsai., 2000). Jelen vizsgálatban a tejzsír n-6/n-3 aránya 3,53, valamint 2,88 volt a kontrol és a kísérleti állatok tejében. Az n-6/n-3 arány jól jellemzi a zsírok táplálkozási értékét. Az ajánlott n-6/n-3 arány 4 (SIMOPOULOS, 2004). A kísérleti csoport alacsonyabb n-6/n-3 zsírsavak aránya jól beilleszkedik a jelenlegi táplálkozási ajánlásokhoz. Az n-3 csoport, melynek a kezdő zsírsava az α-linolénsav, előanyaga más, nagyobb szénláncú n-3 zsírsavaknak, mint pl. eikozapent 143

144 olajsav (EPA) (C 20:5 n-3), valamint dokozahexolajsav (DHA) (C 22:6 n-3), melyeknek fokozott metabolikus, valamint szív és érrendszeri megbetegedés megelőző hatásuk van. A mikro-algával történt etetés hatására növekedett a konjugált linolsav aránya a tejben. A kontrol csoportban 1,2 %, míg a kísérleti csoportban 1,54 % volt a konjugált linolsav koncentráció. Több tényező befolyásolja a konjugált linolsav tartalmat a tejben, pl. a nagy fehérje tartalom az etetett takarmányban (CZAUDERNA és mtsai., 2010), kiegészítő napraforgó vagy szója olaj (TITI és mtsai., 2011). A konjugált linolsavnak egyébiránt daganatcsökkentő (BELURY, 1995), immunrendszer erősítő (COOK és mtsai., 1993) és érrendszer támogató (NICOLASI és mtsai., 1997) hatásai ismertek. Az etetés által megnövelt konjugált linolsav tartalom miatt, az így előállított táplálék funkcionális élelmiszernek minősül. Funkcionális élelmiszer: a táplálékban olyan biológiailiag aktív komponensek vannak jelen (konjugált linolsav, n-3 zsírsavak), melyeknek egészségvédő hatásuk van a normál fogyasztási szokásokon belül (HASLER, 2000). Megállapítható tehát, hogy a mikro-alga kiegészítés szignifikánsan befolyásolta a kecsketejtej összetételét, valamint zsírsav tartalmát. Ennek hatására növekedett a konjugált linolsav, n-3 zsírsavak, pl. α-linolénsav, eikozatriénsav koncentrációi, melyeknek jelentős szív- és érrendszer védő hatásuk van. A fogyasztóknak jelentős előnyük származik, ha olyan kecskéktől származó tejet fogyasztanak, melyeket mikro-algával etettek Legeltetés hatása a kecsketej és sajt zsírsavösszetételére A vizsgálataink során elsőként a legeltetés (szénára, illetve legeltetésre alapozott takarmányozás) hatását értékeltük a kecsketej tejzsír, tejfehérje, tejcukor és zsírmentes szárazanyag tartalmára (83. táblázat). 83. táblázat A legeltetés hatása a kecsketej beltartalmára (átlag±sd) Beltartalmi mutatók Szénára alapozott Legeltetett P Tejzsír % 2,96±0,13 3,62±0,16 *** Tejfehérje % 2,90±0,04 3,18±0,08 *** Tejcukor % 4,64±0,04 4,48±0,15 ** Zsírmentes szárazanyag % 7,72±0,15 8,05±0,13 *** (**: P<0,01; ***:P<0,001) A legeltetett kecskék tejének beltartalmi mutatói jóval kedvezőbbek, mint a szénára alapozott takarmányozás (istállózott tartás) esetében. A legeltetett kecskék átlagos tejzsír tartalma (3,62%) meghaladta az istállózott kecskékét (2,96 %) P<0,001 szinten. Az átlagos tejfehérje és zsírmentes szárazanyag tartalmat vizsgálva megállapítható, hogy a legeltetett kecskéknél szignifikánsan magasabb érékeket mutatnak ezek a tej beltartalmi paraméterek, mint a szénára alapozott takarmányozásban részesült anyakecskéknél. Hasonló eredményekről számolt be RAMAZIN és mtsai. (1997) és SORYAL és mtsai. (2004), ahol a legeltetett állatok tejének zsírtartalma magasabb volt, mint a szénára alapozott állatok teje, ezzel szemben LANDAU és 144

145 mtsai. (1993) a tejfehérje és a zsírmentes szárazanyag tartalmat illetően különbséget nem tapasztalt vizsgálatai során. A további vizsgálatokban a legeltetés hatását értékeltük a kecsketej és -sajt zsírsavösszetételére, az eredményeinket a 84. táblázat foglalja össze. 84. táblázat A legeltetés hatása a kecsketej és -sajt zsírsavösszetételére (g/100g zsírsav) (átlag±sd) Kecsketej Kecskesajt Zsírsavak Szénára P Szénára P Legeltetett Legeltetett alapozott alapozott C6:0(Kapronsav) 1,31±0,08 1,97±0,25 *** 1,44±0,01 2,32±0,03 *** C8:0(Kaprilsav) 2,06±0,15 2,45±0,14 *** 1,28±0,11 2,20±0,02 *** C10:0(Kaprinsav) 9,60±1,09 10,04±0,75 NS 7,28±0,63 9,10±0,50 * C12:0(Laurinsav) 5,18±1,65 4,35±0,60 NS 4,19±0,13 3,42±0,82 NS C14:0(Mirisztinsav) 12,21±1,40 12,44±1,44 NS 11,93±1,33 10,05±1,53 NS C14:1(Mirisztolajsav) 0,20±0,07 0,19±0,07 NS 0,19±0,02 0,13±0,04 NS C16:0(Palmitinsav) 32,49±3,27 33,84±3,21 NS 31,46±1,40 27,57±1,72 NS C16:1(Palmitolajsav) 0,84±0,19 0,59±0,10 ** 0,65±0,02 0,46±0,10 * C18:0(Sztearinsav) 7,85±1,49 6,49±1,50 NS 8,22±0,22 7,46±0,45 NS C18:1n-9c(Olajsav) 17,93±2,26 18,25±3,82 NS 22,03±2,34 23,74±2,48 NS CLA 0,59±0,12 0,77±0,13 *** 0,52±0,06 0,84±0,11 ** CLA c9-t11 0,49±0,10 0,66±0,13 * 0,43±0,05 0,71±0,09 ** CLA t10-c12 0,10±0,02 0,11±0,03 NS 0,09±0,01 0,13±0,02 * C18:2n-6(Linolsav) 2,87±0,54 2,02±0,34 ** 2,48±0,14 2,46±0,09 NS C18:3n-3(α - Linolénsav) 0,38±0,05 0,49±0,11 ** 0,41±0,03 0,81±0,15 ** C20:4n-6 (Arachidonsav) 0,24±0,06 0,26±0,07 NS 0,28±0,04 0,19±0,04 * C20:5n-3 (Eikozapentaénsav) 0,03±0,01 0,07±0,01 * 0,05±0,00 0,07±0,01 * C22:6n-3 (Dokozahexaénsav) 0,02±0,01 0,04±0,01 * 0,04±0,01 0,07±0,01 * SFA 74,46±2,74 74,80±4,21 N.S. 73,42±2,74 71,44±3,64 NS MUFA 21,73±2,44 19,03±3,87 N.S. 22,87±2,37 24,32±2,33 NS PUFA 3,81±1,87 6,17±0,59 ** 3,71±0,21 4,24±0,05 * n-6 3,13±0,55 2,30±0,33 *** 2,76±0,17 2,65±0,06 NS n-3 0,52±0,07 0,69±0,13 ** 0,64±0,02 1,07±0,16 ** n-6/n-3 6,10±1, ±0,63 *** 4,29±0,24 2,51±0,40 ** (N.S.: nincs szignifikáns különbség; *: P<0,05; **:P<0,01; ***:P<0,001; SFA: telített zsírsavak. MUFA: egyszeresen telítetlen zsírsavak. PUFA: többszörösen telítetlen zsírsavak.) 145

146 A legeltetett kecskék teje, valamint ezen állatok tejéből készített kecskesajt magasabb koncentrációban tartalmazott kapronsavat (C6:0), kaprilsavat (C8:0), konjugált-linolsavat, c9t11 konjugált-linolsavat (C18:2), α-linolénsavat (C18:3), eikozapentaénsavat (C20:5), dokozahexaénsavat (C22:6), többszörösen telítetlen (PUFA) és n-3 zsírsavakat, mint a lucernaszénával etetett kecskék tej és sajtmintái. Hasonló eredményekről számoltak be GALINA és mtsai. (2007) vizsgálataik során, ahol a legelőn tartott kecskék és szarvasmarhák tejének megnövekedett az olajsav, linol- és α- linolénsav zsírsavak aránya az istállózott társaikhoz képest, ami a tejükből készített sajtban is megmaradt. Az istállózott anyakecskék tejéből készült sajt olajsav tartalma 1124, linolsavé 142, α-linolénsavé 39 mg/100 g sajt volt. A legeltetett anyakecskék tejéből készült sajt olajsav 1130 mg/100 g olajsavat, 163 mg/100 g linolsavat, és 41 mg/100 g α-linolénsavat tartalmazott. Az istállózott tehenek tejből készült sajtok hasonlóan a kecske sajtokhoz kevesebb olajsavat (467 mg/100 g sajt), linolsavat (140 mg/100 g sajt) és α-linolénsavat (37 mg/100 g sajt) tartalmazott, mint a legelőn tartottaké, amely az előzős sorrendnek megfelelően 469, 173, 44 mg/100g sajt volt. A legeltetési technológia szignifikánsan növelte a tej és sajt konjugált-linolsav c9t11 izomer mennyiségét, amely humán táplálkozásbiológiai szempontból rendkívül nagy jelentőségű zsírsav. A legelőn tartott állatok tejéből készült sajt kisebb arányban tartalmaz palmitolajsavat (C16:1), valamint alacsonyabb az n-6/n-3 zsírsavak aránya, mint a lucernaszénával etetett kecskék tejéből készült sajt esetén. A legelőn tartott kecskék tejében és sajtjában a n-6/n-3 arány 3,44 és 2,51 volt, ami az irodalmi adatok alapján élettanilag kedvezőnek tekinthető, mivel ez az arány 5:1 alatti (CASTRO, 2002). Legeltetés hatására szignifikánsan növekedett a PUFA, n-3, α-linolénsav, eikozapentaénsav, dokozahexaénsav zsírsavak és szignifikánsan csökkent az n-6/n-3 zsírsavak aránya mind a tejben, mind a sajtban egyaránt. 146

147 Következtetések Vizsgálataink során a magyar parlagi kecskék tejének beltartalmi értékeit nagyobbaknak találtuk a tejhasznú fajtákéhoz viszonyítva, ezért a magyar parlagi kecskék által termelt tej feldolgozási szempontból kedvezőnek ítélhető. A magyar parlagi (magyar nemesített) fajta esetében a laktációs időszak (a laktáció szakasza) szignifikáns (P<0,001) hatást gyakorol a kecsketej beltartalmi értékeinek alakulására, és befolyásolta a tej savasságát is. A tejzsír, a tejfehérje és a zsírmentes szárazanyag mennyisége a laktáció alatt jelentősen növekszik, a tejcukor-tartalom viszont csökken. A magyar parlagi (magyar nemesített) fajta esetében a laktáció száma nem befolyásolta szignifikáns mértékben a kecsketej tulajdonságainak alakulását a tejcukor és a szomatikus sejtszám tartalom kivételével. Tejcukor esetében a legnagyobb értéket (4,47%) a harmadik laktációjú anyakecskék teje, a legkisebbet (4,25%, P<0,05) az ötödik laktációjúaké mutatta. Legnagyobb átlagos szomatikus sejtszám tartalma szintén az ötödik laktációjú anyakecskék tejébenek volt (P<0,001). Az ellés típusa a kecskék esetében a kecsketej mennyiségét és beltartalmi értékei közül a szomatikus sejtszámot és a tejzsír mennyiségét statisztikailag igazolható mértékben befolyásolja. A napi átlagos tej mennyisége az ikreket ellett anyáknál nagyobb, mint az egyet elletteknél. Ezzel szemben a tej zsír- és szomatikus sejtszám tartalma az egyet ellett anyáknál kedvezőbb. A különbség a laktáció folyamán végig megmarad mind a három paraméterben. Az ikerellett anyáknál a laktáció első harmadában a napi tejmennyiség átlagosan 0,71 literrel, a másodikban 0,28 literrel volt nagyobb, mint az egyet ellet anyáknál. Ezzel szemben a tej zsírtartalma a laktáció elején átlagosan 0,73 %-kal volt több az egyet ellett anyáknál, mint az ikerelletteknél. A laktáció közepén (második harmad) a különbség tovább 0,79 %-ra nőtt az egyet ellet anyák javára úgy, hogy közben mind a két ellési típusnál nőtt a kecsketej tejzsírszázaléka. A laktáció első és második harmadában az egyet ellő anyakecskék tejének szomatikus sejtszáma fele, harmada az ikreket ellőkének. A tej fehérje tartalmát az ellés típusa nem befolyásolja. Megállapítható tehát, hogy az ikret ellett anyakecskék átlagosan több tejet termelnek, de kisebb zsírtartalommal és nagyobb szomatikus sejtszámmal, mint az egyet ellet anyakecskék. A tejelő kecskék hengeres tőgybimbó típusa esetén legkisebb a kecsketej szomatikus sejtszáma, fele akkora, mint a tölcséres tőgybimbójú kecskéknek (tölcséres: első mérés: sejt/ml; második mérés: sejt/ml; hengeres: első mérés: sejt/ml; második mérés: sejt/ml; P<0,01). Az optimális formájú tőgybimbóval rendelkező anyakecskék teje kisebb arányban tartalmaz magas, százezer feletti baktérium számot. Összességében megállapítható, hogy a hengeres tőgybimbójú egyedek tejének minőségi tulajdonságai kedvezőbbek, mint a tölcséres típusúaké. A laktáció előre haladtával növekednek az anyakecskék tőgybimbó méretei. A bimbó hossz átlagosan 0,7 cm-rel, a bimbó alap 0,74 cm-rel növekedett a vizsgált állományban. Az általunk használt digitális képkészítés, valamint a képfeldolgozó programmal történő képelemzés a tejelő kecskék küllemi bírálatánál sikeresen alkalmazható. Használatuk egyszerű, ugyanakkor nem igényel jelentős eszközhátteret. Alkalmazásával a tőgybimbók objektív bírálata megvalósítható. 147

148 Az általunk alkalmazott Tőgybimbó Index nagy érzékenységű, ezért alkalmas a gépi fejés szempontjából megfelelő tőgybimbó alakulás kiválasztására, így felhasználható az állattenyésztés gyakorlatában. A digitális képek vizsgálatának ismételhetősége és ellenőrizhetősége révén, és az alkalmazott Tőgybimbó Index objektivitása lehetőséget ad arra, hogy a magyar nemesített kecske tőgyének, illetve tőgybimbójának értékelése egységes elvek szerint értékelhető legyen elsősorban a gépi fejés szempontjából. Ezért a hazánkban általunk először meghatározott tőgybimbó-index pontosíthatja a tőgybimbók különböző típusokba történő besorolását. A három különböző alakú bimbóra számolt index elősegíti a tőgybimbók alak szerinti kategorizálását. A magyar parlagi (magyar nemesített) kecske állomány nagy heterogenitást mutat a tőgy-, tőgybimbó alakulás szempontjából, amit a különböző tőgybimbó méretek nagy szórása igazol. Tejelő anyakecskéknél ugyanazon egyed bal és jobb tőgybimbójának méretei (pl. bimbó alapján mért távolság, bimbó közepénél mért szélesség) között nem találtunk szignifikáns különbséget. A pontosabb eredmények érdekében azonban célszerű, mindkét tőgybimbó méreteit felvenni. A tejtermelő kecskékkel végzett kutatási eredmények azt támasztják alá, hogy van összefüggés a tőgybimbó morfológiája és számos tejtermeléssel kapcsolatos tulajdonság között, ezért indokoltnak látszik egy olyan kecske küllemi bírálati rendszer kidolgozása, amely kellően részletesen értékeli a tőgybimbó méreteit és alakját. Megállapítottuk, hogy a mikro-alga kiegészítés szignifikánsan befolyásolta a tej összetételét, valamint zsírsav tartalmát. Ennek hatására növekedett a konjugált linolsav, n-3 zsírsavak, pl. α-linolénsav, eikozatriénsav koncentrációja, melyeknek jelentős szív- és érrendszer védő hatásuk van. A fogyasztóknak jelentős előnyük származik, ha olyan kecskéktől származó tejet fogyasztanak, melyeket mikro-algával etettek. A legeltetés hatására növekszik a kecsketej tejzsír, tejfehérje és zsírmentes szárazanyag tartalma. A legeltetés hatására a rövid szénláncú zsírsavak (pl. kapron-, kaprilsav) aránya megnövekedett, mind a tejben, mind a sajtban. A legeltetés hatására szignifikáns mértékben megnövekedett a konjugált-linolsav, α-linolénsav, eikozapentaénsav és a dokozahexaénsav aránya a tejben és az ebből a tejből készült sajtban is. Legeltetés hatására szignifikánsan csökkent az n-6/n-3 zsírsavak aránya a kecsketejben és a sajtban egyaránt. A legeltetett állatok tejének n-6/n-3 zsírsav aránya a kedvezőbb értéket ért el. Az élettanilag kedvező tejzsírsav összetételt, tehát a sajtkészítés során meg lehet őrizni. 148

149 2.4. LEGELTETÉSSEL KAPCSOLATOS VIZSGÁLATOK Bevezetés és irodalmi áttekintés Az előző fejezetekből is látszik, hogy az állatok genetikai képességükkel összefüggő táplálóanyag- és energiaellátása döntő fontosságú a gazdaságos, okszerű juhhús és tejtermelés előállítása érdekében. Ez rendkívül bonyolult, sokrétű, összetett feladat. Mindez abból adódik, hogy a kiskérődzők takarmány szükségletét túlnyomórészt a világon, és hazánkban is alapvetően gyepre alapozzák. Természetesen jelentős eltérések vannak a földrajzi elhelyezkedésen túl, a hasznosítási irány, és a specializáció szerint is. Hús, és húsgyapjú hasznosítású anyaállományok takarmányozása gazdasági, területhasznosítási szempontból egyaránt elképzelhetetlen legelők nélkül. Ugyanakkor bizonyos esetekben a báránynevelés, és különösen a hízlalás teljes egészében elkülönül, illetve elkülöníthető a legelőktől. Sőt, sok esetben ez a gazdaságok, piacképes termelésének feltétele. A tejelő juh- és kecskeállományok nagy részét szintén gyepre, legelőre alapozottan tartják, ugyanakkor számos fejlett, elsősorban észak-amerikai és nyugat-európai országban egész éven át (istállóhoz kötött) tartósított tömegtakarmányra alapozott a takarmányozásuk. Azt, hogy melyik takarmányozási és tartási módot érdemes követni, elsősorban a természeti adottságok, a rendelkezésre álló fajta, és a piaci viszonyok (milyen minőségű, mennyiségű, időbeni eloszlású és értékű termékre van szükség) határozzák meg. Ezért alapvető feladatunk, hogy ezeket figyelembe véve határozzuk meg fajtára alapozottan, akár kisebb-nagyobb régióra vonatkozóan Magyarországon a teljes tartás- és takarmányozás technológiát. Mivel bizonyos eseteket nem számítva a kiskérődzők tartása legnagyobb részt a legelőkhöz kötött, a legelőhasználat a kiskérődző tartás- és takarmányozástechnológia alapvető része. Különösen fontos ezt azért kiemelni, mert a gyephasználat módja nagymértékben meghatározza a terméshozamot és annak minőségét, tehát az oda-visszahatás, jelentősen befolyásolja a juh- és kecsketartás hatékonyságát. Ezért a kiskérődzők takarmányozásának fejlesztése érdekében nélkülözhetetlen a gyepterületek (legelő, kaszáló, rét) állateltartó képességének, valamint a rendelkezésre álló takarmánybázis, gyepek és egyéb takarmányok táplálóértékének meghatározása, értékelése mellett a gyepnövényzet és használat, továbbá az állatok aktuális igényeinek összehangolása. A kiskérődzők takarmányozásánál külön gondot kell fordítani a takarmányok végtermék minőségére gyakorolt hatásával, különösen a hízlalás és a laktáció (tejtermelés) alatt. A takarmányozás egyrészt károsan befolyásolhatja az állati végtermék minőségét (pl. szennyezett takarmányok fogyasztása) és az állatok általános egészségi állapotát, ezen keresztül termelését (szaporodásbiológiai- és termelési tulajdonságait, élettartamát, takarmányértékesítését, stb.). Másrészt éppen ellenkezőleg a takarmányozás növelheti a végtermék biológiai és élvezeti értékét, amellett, hogy javítja az állatok általános egészségi állapotát, ezzel megalapozva az állatok genetikai képességeivel összefüggő gazdaságos termelést. Ez utóbbihoz, a biológiai érték növeléséhez kapcsolódó vizsgálati eredményeimet a korábbi fejezetekben már ismertettem. Gyepterületeink, mint értékhordozók A gyepek fajgazdagsága és a legelő állatok közötti összefüggés fontosságára a kutatók már a múlt század elején felhívták a figyelmet (KÁROLYI, 1905; RÁZSÓ, 1906; RÉTI, 1911) és megállapították, hogy a fajgazdag gyepen nevelkedett állatok legtermészetesebb és legértékesebb takarmánya a legelőfű és a gyepszéna. DREZNER (1927) megállapítása sem időt múlt, miszerint a legelőt, a legelő állat képes természetes állapotában karbantartani, és a 149

150 jószág így jut természetes gyógyhatású anyagokhoz. A legeltetés fontosságára és költségkímélő voltára a kiskérődző ágazatokban az utóbbi évtizedekben is egyre többen felhívták a figyelmet hazánkban is (BODÓ, 1997; PÓTI, 1998; BEDŐ és PÓTI, 1999; JÁVOR és mtsai., 2001; BÉRI és mtsai., 2004). A legeltetéses állattartás speciális élettér mind a legelő állatok, mind a gyepnövényzet számára, így a legelő élettérként hozzájárul a genetikai sokféleség, mint komoly gazdasági érték, fenntartásához is. A legeltetéses állattartás, tehát olyan komplex rendszer, amelyben az állatok és a gyepnövényzet igényeit együttesen kell figyelembe venni, és értékelni, mint egy termelő ökoszisztéma-szolgáltatást. Az EU rendelkezései szerint az állattartónak a legelőn is biztosítania kell az állat védelmét: az éhezés és a hiányos táplálkozás, az egészségkárosodás, a káros stressz hatások és a káros hőmérsékleti és fizikai hatások ellen. A legeltetés technológia megtervezésénél ezeket, mind együttesen kell figyelembe venni (DOHY, 1994; BODÓ, 1997; PÓTI, 1998; BEDŐ és PÓTI, 1999; BÍRÓ és mtsai., 2008, 2011; CZÚCZ és mtsai., 2011a, 2011b; UNGRÁRI és mtsai., 2012; CZÓBEL és mtsai., 2012). A legeltetéses hasznosítás tehát az ökológiai hátteret is biztosítja a gyepeknek, megmarad az adott talajtípusra jellemző biotóp, a gyep faji összetétele értékesebbé válik (MIHÓK, 1993, 1995, 1997a), és elsősorban extenzív hasznosítás mellett maradtak fenn. A szikes puszták biodiverzitását a rövidfüvű területeken főleg juhokkal és lovakkal lehet megvalósítani. A természetvédelemben a legeltetés egy olyan eszköz, amivel megőrizhető az életközösségek fajösszetétele (CHESSON, 2000; MARGÓCZI, 2003; LAPIS és mtsai., 2003). Számos szerző (DÉR és mtsai., 1991; BÉRI, 1992; SZOVÁTAY, 1993) kiemeli a legeltetés kedvező biológiai hatását is. A legelő élettere az állatnak, amit szelektíven legel, patájával tapossa, ürülékével táplálóanyagot juttat vissza (BÉRI és mtsai., 2004). A legelők állapota az állatállomány, így a juhállomány csökkenésével egyre romlik, sőt a legelőterület is csökken (PENKSZA, 2009a). A juhok legelési tulajdonságainak (válogat, mélyen legel) természetvédelmi szempontból nagy előnye, hogy hatására mozaikos növényzet alakul ki. Egy idő után azonban a nem kedvelt, kevésbé ízletes fajok elterjedtebbekké válnak. JÁVOR (1999); JÁVOR és mtsai. (1999) szerint célszerű lenne általánossá tenni a juhászatok körében a legeltetést, és nem csak kisebb igényű juh fajtákat tartani a legelőn. CSIZI (2003) alföldi gyepek juheltartó képességét vizsgálta a hasznosítási mód tükrében. Vegyes gyephasznosítási módnál szignifikánsan nagyobbnak találta az egységnyi terület termésének, szárazanyag alapján számolt juheltartó képességét. A juhok 30% körüli mennyiségben fogyasztanak feltételes gyomokat (TASI és mtsai., 2004). Az általuk legkedveltebb fűfajok a Bromus inermis, a Dactylis glomerata, míg a nem kedvelt fajok közé tartozik a Festuca arundinacea (NAGY, 1996, 2003, 2006) és a Festuca pseudovina (SZEMÁN és mtsai., 2004, 2008; SZEMÁN, 2005). A nyílt homoki gyepben az alacsony hozam következtében csak juhlegeltetés valósítható meg. Ezzel párosulva a Kárpát-medence központi terültén a ritka pannon homoki puszták fenntartásában is nagy a jelentőségük (PENKSZA, 2009b, 2010). A legeltetés haszna tehát kettős, egyrészt tömegtakarmány bázist és természetes életteret biztosít a juhok számára (JÁVOR, 1993, 1994; JÁVOR és KUKOVICS, 1996), másrészt a gyér gyep fenntartásában van nagy szerepük, mivel elősegíthetik a gyomok visszaszorítását (ORR, 1980; RENZHONG és RIPLEY, 1997). A pillangósvirágúak részesedése is csökkenhet (STEINER és GRABE, 1986; MAKEDOS és PAPANASTASIS, 1996). A juhtartók több mint fele kecskét is tart a nyájban, amik befolyásolják a nyáj legelési szokásait. A kecske takarmányfelvételét gyors mozgása és válogató tulajdonsága határozza 150

151 meg (RADICS és SEREGI, 2005). A faj zárt, intenzív tartásra és extenzív legeltetésre is alkalmas. Szárazanyag felvétele 1,7-1,9 kg/nap kis testű-, 3,0-3-5kg/nap nagy testű fajták esetén (BEDŐ és PÓTI, 1999; VÁRHEGYI és HERMÁNNÉ, 1999). A takarmány felvételét a környezeti tényezők (hőmérséklet, páratartalom, vízfelvételi lehetőség, stb.) jelentősen befolyásolják (MORAND-FEHR és mtsai., 1991; MORAND-FEHR, 2005). Sok növényfajt kedvel és helyez előtérbe másokkal szemben, tehát sok esetben válogat HUCHENS (2003). YOUNG és mtsai. (1996) szerint a legelés legmeghatározóbb tényezője a növedék magassága. BEDŐ és PÓTI (1999) az 5-10 cm magas gyepet tartja optimálisnak. A kecske mélyen legel. Elsősorban dombvidéki legelőkre való (BARCSÁK, 2004). Lombfogyasztása révén különösen alkalmas elvadult, bokrosodott gyepes területek karbantartására. Természetvédelmi kezelésben való alkalmazhatóságukról KREHL (1997); HAUMANN (1998); KUKOVICS és NÉMETH (2007) is publikált adatokat. Tartásuknál a terelgető és a szakaszos, vagy adagoló legeltetés lehet a legeredményesebb (BARCSÁK, 2004). A legelőfű takarmányértékét befolyásoló tényezők A legelő fű takarmányértéke több tényezőtől függ, így többek között a faji összetételtől, az ízletességtől, a növények fenológiai fázisától, bel tartalmától, emészthetőségétől. Az egyes pázsitfű fajok legelési kedveltségét a juhok esetében a gyepalkotó faj legelésével eltöltött idő alapján megbízhatóan lehet rangsorolni (BENYOVSZKY és mtsai., 1995, 1996, 1998, 1999, 2001, 2007; BARCSÁK és mtsai., 2003; SZEMÁN és mtsai., 2004). Arra vonatkozóan, hogy a legeltetett állatok milyen fajokat kedvelnek TASI és BARCSÁK (2000, 2001, 2005); TASI (2006) végzett jelentős, részletes vizsgálatokat. TASI és BARCSÁK (2001) telepített gyepterületen végzett vizsgálataik során megállapították, hogy a legelő állatok (juhok) a keverék növényállományokat legelték a legszívesebben. A juhoknál nyelőcső fisztula és mikro szövettani vizsgálatok segítettek a legelőn élő növényfajok kedveltségének megállapításában (SZABÓ, 1979; MÁTRAI, 1984; BARCSÁK és mtsai., 1989). A juhok 35% körüli mennyiségben fogyasztottak nem pillangósvirágú kétszikű növényeket (feltételes gyomokat) is. TASI és BARCSÁK (2001) igazolta, hogy bizonyos táplálóanyagok mennyisége és az adott növényfaj kedveltsége között összefüggés van. A fenológia vizsgálatok jelentőségét számos egyéb vizsgálat is megerősíti. A levélzet növekedése folyamatos, de intenzitása változó (ROBSON és mtsai., 1988; HOLMES, 1989). A nem hasznosított levelek elöregszenek, így az állatok már nem tudják hasznosítani. Az elhalt szervek helyett új, fiatal levelek képződnek (ROBSON és mtsai., 1988, 1989; PARSON és WILLIEMS, 1989; NELSON és MOSER, 1995). A füvek tavasszal vegetatív szerveiket növesztik, majd az első növedék vége felé gyarapodásuk generatív irányba vált át, mely a magszár fejlesztésével kezdődik és a magéréssel zárul. E folyamat során csökken az értékes takarmányt adó levélzet aránya a termésben, mivel a levelek hajtásonkénti összes hossza április-június időszakban előbb emelkedést, majd csökkenést mutat (NAGY, 1997, 2007a, 2007b). A fenológiai és morfológiai változások beltartalmi változásokat vonnak maguk után (GILL és mtsai., 1989; DWAYNE és MERTENS, 1995), amelyek a gyeptakarmány minőségének romlásához vezetnek, melynek oka a kémiai összetevők arányának eltolódása és az emészthetőség csökkenése. A magszár és a levélhüvely emészthetősége egyre romlik, alatta marad a levéllemez kiegyenlítettebb feltárhatóságának. E folyamatok az első növedék idején zajlanak le a leggyorsabban, mivel az első növedékben magszárat fejlesztenek a füvek, ez pedig erőteljes változásokkal jár, a sarjúban a legtöbb fű pedig nem hoz magszárat (VINCZEFFY, 1993b). TASI és BARCSÁK (2000, 2001); TASI és mtsai. (2004) és TASI 151

152 (2006, 2007) a növény elvénülése, a növénymagasság, a nyersrost-, a fehérje tartalom, a fehérje-rost arány és a szerves anyagok emészthetősége között lineáris összefüggést talált. A nyersfehérje tartalom folyamatosan csökken, míg a nettó- és az életfenntartó-energiatartalom csak május közepéig csökken jelentős mértékben. A jó emészthetőség a növekedés kezdeti szakaszára jellemző, ekkor a gyep magassága megegyezik az optimális legelőmagassággal. A növedékenként csökkenő fehérjetartalmat kompenzálhatja a pillangósok jelenléte, amelyek a második növedékben nagy mennyiségben jelenhetnek meg. A jó emészthetőség gyorsítja az emésztési folyamatokat, így a takarmány gyorsabban halad át az emésztőrendszeren, ami több takarmány felvételét eredményezheti. A legelőfű táplálóanyag-tartalma, tehát a fű fejlődési állapotától függően változik (BEDŐ és PÓTI, 1999; GILL és mtsai., 1989; DWAYNE és MERTENS, 1995; VINCZEFFY, 1993b; TASI és BARCSÁK, 2000, 2001; TASI és mtsai., 2004; TASI, 2006, 2007). A gyepnövényzet szárazanyag- és nyersrost-tartalom növekszik, míg a nyersfehérje mennyisége fokozatosan csökkenést mutat (BEDŐ és mtsai., 1994), amit a 85. táblázat szemléltet. A fenológiai fázis előrehaladásával a táplálóanyagok emészthetősége csökken. A legelőfű összetételének változása 85. táblázat Időszak Száraz anyag, g Nyersfehérje, g Nyersrost, g átlag Forrás: BEDŐ és mtsai. (1994) A napi fűfelvételt a fű száraz anyag tartalma nagymértékben befolyásolja. Így a fejlődési állapot előrehaladásával az anyajuhok fűfelvétele csökken. BEDŐ és mtsai. (1994) szerint 230 legeltetési nap alatt a kezdeti 7,00 kg-ról 4,00 kg-ra mérséklődik a fűfelvétel. Legeltetési idény meghosszabbítása Az állatfajok közül a juhokat lehet a leghosszabb ideig gyepre alapozva takarmányozni. Az a cél, hogy legalább 200, inkább napig is a legelőn maradjanak. A legeltetési idény április 10. körül kezdhető és addig folytatható, ameddig a hó be nem takarja a gyepet. Nádképű csenkesz vezérnövényű gyepek -4 ºC-ig legeltethetők, mert addig nem fagy meg a növény (TASI, 2010). A legeltetési idény meghosszabbítása mind gazdasági, mind élettani szempontból rendkívüli jelentőségű, mivel nagymértékben hozzájárulhat a jövedelmező juhtenyésztéshez, illetve 152

153 tartáshoz. Az állatok aktuális igényeivel összefüggő szakszerű legeltetés természetszerűen biztosítja szükségletüket, valamint kedvezően befolyásolja egészségi és szaporodásbiológiai állapotukat. Ezért takarmányozási, gazdasági és állategészségügyi szempontokból egyaránt fontos a legeltetési időszak meghosszabbítása (BOBERFELD és mtsai., 2006a). Hazánkban a gyepre alapozott állattartás két fő korlátja a nyári szárazság (NAGY és mtsai., 1996) és a mérsékelt égövi összehasonlításban viszonylag rövid legeltetési idény (RATH és PEEL, 2005), bár pl. NAGY és VINCZEFFY (1993) az esetleges decemberi legeltetést is elképzelhetőnek tartják. A Festuca arundinacea ősszel és a korai fagyok után is zöld marad, így még a téli legeltetésre is jó legelőt ad (SLEPER és BRUCKNER, 1995; THARMARAJ és mtsai., 2005) és az olcsó tartási mód idejének megnyújtásával javíthatja pl. a húsmarha és juhtartás eredményességét (NAGY, 2005a, 2005b.) Mindezek ellenére a közép-európai éghajlati adottságok kedveznek a legeltetéses állattartásnak (BOBERFELD és mtsai., 2006b). A különböző másodvetésű juhlegelők fontosságára már korábban többen felhívták a figyelmet (GAÁL, 1964). Természetes és természet közeli gyepek legeltetésével kapcsolatban PENKSZA és mtsai. (2009a), valamint SZENTES és mtsai. (2010) megállapították, hogy a kismértékű, szakszerű legeltetés, kedvező hatású a legeltetett növényzetre. SZEMÁN és mtsai. (2001) felhívják a figyelmet arra, hogy az állatok számára szükséges termésmennyiség biztosítása érdekében fontos a legelők felújítása is. Juhlegelőnek számít a telepített káposztarepce, réparepce, őszi árpa, rozs, illetve rozsos-bükköny. Igazolt, hogy jelentős költségcsökkentő hatás érhető el a gabona-, lucerna- és kukoricatarlók legeltetésével is (BEDŐ és PÓTI, 1999). Számos közlemény született különböző másodvetésű takarmánynövények energia- és fehérjeértékének megállapításáról (BARCSÁK és mtsai., 1990; BEDŐ, 1993; B KISSNÉ és KASZÁS, 1993; PÓTI és BEDŐ, 1993; SCHMIDT és mtsai., 1998; VÁRHEGYI és mtsai., 1998), viszont fehér mustárról és az olajretekről, mint zölden etethető takarmánynövényekről kevés az elérhető irodalmi adat. A gyors növekedésű, hidegtűrő, másodvetésként is alkalmazható termesztett növények jó téli legelőt adnak a juhoknak. Ilyen növények az olajretek (Raphanussativus L. var. oleiferus) és a fehér mustár (Sinapis alba L.). Korán lekerülő gabonafélék után már augusztus végén, szeptember közepén legelőt biztosít a juhok és a bárányok számára (ANTAL, 2005). Ezeknek a növényeknek a szerepük, mint zöldtrágya is jelentős, továbbá javítják a talaj szerkezetét és vízgazdálkodását (STIVERS-YOUNG, 1998; UNGER és VIGIL, 1998). A biomassza hozamot már kis dózisú- 50 kg/ha N- műtrágya jelentősen (2,78-3,11-szeresére) növeli MIKÓ és mtsai. (2012). Annak ellenére, hogy régóta termesztjük, az olajretek és a fehér mustár takarmányozási értékéről kevés információnk van. Az olajretek átlagos szárazanyag-és nyersfehérje értéke g/kg takarmány és g/kg szárazanyag, illetve g/kg takarmány és g/kg szárazanyag a fehér mustár esetén, az emészthető nyersfehérje és nyersrost 69 % - 65 % az olajreteknél és 70 % - 54 % a fehér mustárnál (KAKUK és SCHMIDT, 1988; SCHMIDT és mtsai., 2000). A mai napig nem végeztek összehasonlító vizsgálatot vagy legeltetési vizsgálatot a két, említett egynyári növénnyel (ANTAL és mtsai., 1976; ANTAL, 2005; MCLEAN, 2007). A takarmány táplálóértéke a takarmányfelvételnek és az emésztés során történő tápanyagkinyerés hatásfokának a függvénye. A takarmányfelvételt befolyásolja a rendelkezésre álló takarmány mennyisége, összetétele (rost, protein és ásványi anyagok a szárazanyagban, az etetések gyakorisága, az állat zsigeri kapacitása és az emészthetetlen szárazanyag passzázsa az állatban (ADESOGAN és mtsai., 1993). 153

154 Az utóbbi időben megnőtt az érdeklődés a másodvetésű növények, mint zöldtrágya iránt Európa-szerte. A kiskérődzőkkel kapcsolatos rét-legelőgazdálkodásban a regionalitásból adódó specialitások /mikroklíma, üde-szárazfekvés, sík-lejtősfekvés stb./ (SZEMÁN és mtsai., 2004) fokozott figyelembe vétele mellett fontos a fajta-környezet (technológiai is) és piac összhangjának a megteremtése. Fontos megjegyezni, hogy a különböző fajoknak eltérő a legelővel kapcsolatos igényük (TASI és mtsai., 2004). Állateltartó képesség megállapítása dc_904_14 Az állateltartó-képesség tervezéséhez szükséges az állatok napi fűigényének ismerete. Kiszámítása az állat szükségleteit fedező mennyiséget jelenti, tehát takarmányozási táblázatok segítségével kell megadni. Ezt kell összevetni a gyeptakarmány táplálóanyag tartalmával. Ekkor kapjuk meg a nettó fűigényt. A bruttó szükségletet, amellyel a tervezéskor számolunk, a legeltetési veszteség figyelembe vételével kapjuk meg (VINCZEFFY, 1993). Szakaszos legeltetésnél lehet a legkisebb veszteséggel számolni, hiszen a szakasznagyság kialakítása a termésmennyiség és az állatok szükséglete alapján történik úgy, hogy 1 szakasz legeltetése ne tartson tovább 10 napnál (TASI, 2008; VINCZEFFY, 1993). A szakirodalom a legeltetés alkalmával általában 20 %-os legeltetési veszteséggel számol (SZEMÁN, 2005; VINCZEFFY, 1993; BARCSÁK, 1991), a legelő állateltartó-képességét az alapul vett növedék (t/ha) és 1 állat rotációs fűigénye (t/db) hányadosaként javasolják meghatározni. A szárazfekvésű, rendszerint aprócsenkeszes vezérnövényű juhlegelők növedékenkénti fűtermése az időjárástól, elsősorban a csapadék mennyiségétől és megosztásától függően igen nagymértékben eltérő lehet. Az állateltartó képesség tehát fűnövedékenként változik. Ennek ellenére célszerű az állateltartó képességet azonos számú juhállományra meghatározni, vagyis megállapítani az egységnyi legelőterületre optimálisan legeltethető állat létszámot (TASI, 2008; VINCZEFFY, 1993). A legeltetés szervezésének nehézsége, hogy az állatok takarmányigénye azonos létszám esetén nem ingadozik, a fűmennyiség viszont igen, ezért általában a második fűhozam mennyiség alapján (BARCSÁK és KERTÉSZ, 1986) határozzák meg egy adott terület (hektár) állat eltartó képességét. A probléma ezzel az, hogy nem biztosítható az adott gyepterületről egész éven át (365 napon keresztül) az állatok tömegtakarmány (táplálóanyag és energia) szükséglete. Ez a gyakorlatban számos problémát okoz, túllegeltetés történik, romlik az anyajuhok kondíciója, ennek következtében szaporulati mutatói is (PÓTI, 2009). Az aprócsenkeszes, javítás nélküli juhlegelők állateltartó képessége gyenge, de a javított legelőké már megfelelőnek mondható. A javítás nélküli aprócsenkeszes legelők 4-6, a javított legelők 8-12 anyajuhot tartanak el hektáronként. A rendszeresen öntözött és műtrágyázott intenzív legelők hektáronként anyajuhot tudnak zöldfűvel folyamatosan eltartani (KERTÉSZ, 1993; VINCZEFFY, 1993). Hasonló állateltartó képességet állapít meg SZEMÁN (2006) is. Véleménye szerint a gyep minőségétől függően, az 1 ha legelőre hagyományosan tervezhető juhlétszám állat között változhatna, attól függően, hogy száraz-, üde- vagy nedves fekvésű a gyepterület (SZEMÁN, 2006). Ezzel szemben JÁVOR és mtsai. (2001b) véleménye szerint a hazai legelőhozamok mellett, 8-10 órai legeltetés sem fedezi a szükséges tápanyag felvételt. A homoki gyepek csak kis állat létszámot (0,3-0,5 számosállat/hektár) képesek eltartani, amit a hagyományos tanyasi gazdálkodás viszonyai között az önellátásra törekvő kis családi 154

155 gazdaság 2-3 szarvasmarhával és 8-10 juhval, illetve kecskével megfelelően biztosított (ÁNGYÁN és mtsai., 2003). MUCSI (1994) szerint egy hektár legelőterület anyajuh és szaporulatának takarmányszükségletét képes biztosítani, úgy hogy a felnőtt állatoknál napi 1,5 kg, a növendékekre pedig napi 0,6-0,7 kg szárazanyagtartalmú fűmennyiséggel számolunk. BARCSÁK és KERTÉSZ (1986); KERTÉSZ (1988); BARCSÁK (1991) az Észak- Magyarország gyepeinek állateltartó képességére vonatkozóan megállapítják, hogy a hegyvidék természetes gyepeinek közel negyede igen gyenge termésű, csupán 0,5 számosállat eltartására képes. Az ősgyepek eltartó képessége kezelve, tápanyaggal ellátva 1-1,5 számosállat hektáronként. Az újravetett területek egy hektárja 2-2,5 db számosállat tartására adhat lehetőséget (BARCSÁK, 1991). KUKOVICS és mtsai. (1997) számításai alapján a hazai gyepek széna hozama biztosítaná két anyajuhnak és szaporulatának éves takarmányát. Hasonló eredményt közöl DÉR és STEFLER (2003), mely szerint a hazai gyepterületek átlagosan 2-3 anyajuh és szaporulata számára biztosítják a takarmányt, %-os szaporulati arány mellett és a nyári hónapokban kiegészítő takarmányozással. A gyepek állateltartó képességét az ökológiai viszonyokon kívül az alkalmazott technológia, a termesztés és hasznosítás módszere, valamint az állatok igénye (VINCZEFFY, 1990; NAGY, 1991) határozza meg. A gyepek hasznosításakor a gyephasznosítás gyakoriságával, az első hasznosítás idejével és a regenerációs idő hosszával befolyásolhatjuk a termésmennyiséget (BAJNOK és mtsai., 2010; TÖRÖK és mtsai., 2011; BUS és TASI, 2011). A gyephasznosítás módja, színvonala a gyephozamon keresztül jelentősen befolyásolja az állateltartó képességet. Amikor a gyep éves állateltartó képességéről beszélünk, akkor a keletkezett különböző gyeptermékek összesített éves hozama alapján számítjuk ki az egy hektáron eltartható állatlétszámot (NAGY, 1991). Gyepek termésbecslési módszerei dc_904_14 A különböző kvadrátmódszerekkel lehetséges a gyepet alkotó fajok és azok dominanciájának megállapítása. Ezzel a fajok egymáshoz való viszonya jól jellemezhető. Kifejezhető a termőhely és a növénytársulás típusa. BRAUN-BLANQUET (1954) kidolgozta a növényzet felvételezésének egyik lehetséges módszerét. Ma a cönológusok leggyakrabban ezt a módszert használják, bár Németországban és a balti államokban KLAPP (1955) módszere terjedt el. Hazánkban SOÓ (1941, 1964, 1965) hozta létre a fitocönológusok iskoláját. Soó tanítványai közül BALÁZS (1943) új módszert dolgozott ki. BALÁZS 1960-ban megjelent munkájában leírta a cönológiai felvételezések alapvető hiányosságát, hogy csak két dimenziót fognak át, a gyepeket alkotó növényfajok különböző magasságából eredő terméshozamkülönbséget nem érzékeltetik. A gyeptermés becslésénél a Balázs-féle módszerében (BALÁZS, 1949, 1960) a kvadrátok helyének megválasztása fontos. A becslés helyét és a mintavételi helyek számát úgy kell meghatározni, hogy minden tipikus növénytársulás lehetőleg több kvadráttal szerepeljen. Ha a zöldfű termésből a szénatermést kívánjuk megkapni, akkor a kapott értéket a beszáradási tényezővel is osztani kell. Ennek értéke időjárástól és fajoktól függően általában 2,5-3,5 között változik. Száraz gyepeknél 2,5- nedves gyepeknél 3-, vörösherénél 3,5. A gyeptermés minőségének kiszámításához BALÁZS (1960) egy olyan módszert dolgozott ki, mely az egyes növényfajok értékelésén alapul. Az adott faj termését úgy kapjuk meg, hogy a faj borítását megszorozzuk a faj átlagos magasságával és egy tömegkoefficienssel. 155

156 A hasznos fajok terméseit összeadjuk. Az így kapott értéket az összterméshez viszonyítjuk és %-os értékben fejezzük ki. - Ha a kapott érték: -75%-100% közötti a takarmány I. osztályú, minősége-igen jó, - 50%-75% közötti a takarmány II. osztályú, minősége jó, - 50%-25% közötti a takarmány III. osztályú, minősége közepes, - 0%-25% közötti a takarmány IV. osztályú, minősége gyenge. A módszert TASI és mtsai. (2010) fejlesztették tovább. A nyíráspróba a közvetlen módszerek közé tartozik. A gyep tényleges produkciójának mérésén alapul (ANTAL és HUZSVAI, 2007). Ilyenkor rendszerint néhány m 2 -t lekaszálnak, vagy lenyírnak. A nyiradékot összegyűjtik és zölden megmérik. A területegységről kapott termés mennyiségéből következethetünk a legelő termésére. A fűminta gyepalkotók szerinti szétválogatásával következtethetünk a gyep minőségére is. A módszer előnye, hogy közvetlenül és nagy pontossággal adja meg a gyep termésének nagyságát. Hátrányai (eltérő tarlómagasság, nagy kézimunkaigény, eszközigény, kevés mintaszám, a behajló füvek miatti pontatlan mintázás, stb.) azonban nehézkessé teszik alkalmazásukat (NAGY és PETŐ, 2001). Fejlettebb változata a parcellakombájnos mérés, mely a vágást és a mérést is elvégzi (DÉR, 1995). A gyep gazdasági értékének megállapításához szükséges ismerni annak hozamát és minőségét, vagyis a gyep takarmányértékét. A gyepek termésének minősítésére több minősítési módszert fejlesztettek ki. KLAPP és mtsai. (1953) módszerükben az egyes fajok gyepben elfoglalt szerepét a takarmányminőség szempontjából értékelték. Munkáikban mintegy 350 faj takarmányozási értékét adták meg. Az általuk meghatározott 10 fokozatú skálában a legértékesebb fajokat +8- as, a szúrósakat és egyéb, az állatok által le nem legelteket 0-ás, míg mérgező fajokat -1-es értékkel jelölték. A növényfajok besorolása a következő szempontok alapján történt: - fehérje- és ásványianyag-tartalom kémiai vizsgálatok, - haszonállatok általi ízletesség és kedveltség, - értékes növényi részek aránya (levél, szár, virág, termés), - a teljesértékűség (mint takarmány) időtartama, - a faj hasznosíthatósága és betakaríthatósága, - károsító- és mérgező tulajdonság, - megengedhető arány a növényállományban (pl. mérgező növényeknél). Ha nagy arányban vannak jelen az értéktelen és mérgező fajok a növényállományban, akkor ennek megfelelően az állomány összértéke csökken. Ennek számszerűsítésére dolgoztak ki módszert. A fajok egymáshoz való értékviszonya e módszernél általában jó, azonban a sokfajú gyepek minőségének számítására nehézkesen alkalmazható. BALÁZS (1960) kifogásolja, hogy a szerzők a pázsitfüveket többre értékelik a pillangósoknál (bár fehérje tartalmuk jóval alacsonyabb), továbbá, hogy csak egy negatív kategóriát alkalmaznak az összes faj esetében. A módszer alapvető hibáját azonban a fajok közti magasság különbségből eredő tömeg különbség figyelmen kívül hagyása okozza, mivel a módszer csak 2 dimenzióval számol (BAJNOK, 2011). 156

157 Hibákkal terhelt a NITSCHE (1993) alkotta, majd BRIEMLE (1996, 1997a, 1997b) és BRIEMLE ELLENBERG (1994) által módosított, 9-értékű skálát (1-9) alkalmazó módszer is, amely Futterwert (FW) néven vált ismertté. A módszer fejlesztése során (BRIEMLE és mtsai., 2002) további négy 9 értékű (kaszálhatósági, legeltethetőségi, taposástűrési és dámvadak részére számított takarmányérték) skála mellett egy funkciós csoport szerinti ( nálunk gyepalkotók füvek, savanyúfüvek, egyéb kétszikűek, lágyszárú pillangósok, fásszárú pillangósok, fásszárúak) és egy előfordulás szerinti értékelést (extenzív gyepi, gazdasági gyepi, szántóföldi és kerti, parlagi, erdőszegélyi fajok) is készítettek 680 fajra. Hazánkban NAGY (2003) nevéhez fűződik az a módszer, amely a gyep mezőgazdasági értékét határozza meg. A gyep egyes fajainak mezőgazdasági értéke az alábbi képlettel írható le: MÉ faj = 1/100 x Borítottság faj x Termőképesség faj x Termésminőség faj A tetszőleges fajszámú gyep mezőgazdasági értékét az egyes fajokra számított értékek összege adja: n MÉ gyep = 1/100 x B i x TK i x TM i i=1 B = a fajok borítottsága (%) TK = a fajok termőképességi faktora TM = a fajok takarmányminőségi faktora A termőképesség és a takarmányminőség számszerűsítésére NAGY (2003) egy 1-5-ig terjedő kategorizálást javasol, mely szerint az emelkedő kategória egyre kedvezőbb adottságokat jelez. A fenti módszerek egyike sem veszi figyelembe a gyep értékének megállapításakor a harmadik dimenziót, a növények magasságát. Ennek kiküszöbölésére irányult Balázs háromdimenziós felvételezési módszere melyet ben publikált (BALÁZS, 1949). A gyepgazdálkodási szakemberek igényeit kielégítve olyan módszert dolgozott ki, amely alkalmas a növénytársulás által termelt termék, vagyis a fű, illetve széna mennyiségének és minőségének meghatározására. A módszer előnyei, hogy használatával a gyep mindenkori állapota, szerkezete, valamint termésének mennyisége és minősége is megállapítható. A gyeptakarmány laboratóriumi vizsgálatok nélküli minősítésére alkalmas módszer különösen sokfajú, gyógynövényes természetes gyepek esetében a Tasi és munkatársai által módosított Balázs-módszer (TASI és mtsai., 2010; KASPERNÉ és mtsai., 2013). A nyíráspróba a gyep tényleges produkciójának mérésén alapuló módszer. Ilyenkor rendszerint néhány m 2 -t lekaszálnak, vagy nyírnak. A nyiradékot összegyűjtik és zölden megmérik. A területegységről kapott termés mennyiségéből következethetnek a legelő termésére. A fűminta gyepalkotók szerinti szétválogatásával következtetetnek a gyep minőségére is. A módszer előnye, hogy közvetlenül és nagy pontossággal adja meg a gyep termésének nagyságát (BARCSÁK, 1983). Legeltetés és élelmiszerbiztonság dc_904_14 Az élelmiszer-biztonság és az elsődleges mezőgazdasági termékek termelésének nyomon követhetősége egyre fontosabb kritérium a fogyasztók számára, mert az élelmiszerekkel szemben új szempont, hogy a betegségek megelőzésének és az egészség fenntartásának 157

158 eszközei legyenek. A nem létfontosságú nehézfémek (pl. Pb, Cd, Cr) felhalmozódása a környezetben, felhasználható, mint a toxicitást jelző indikátor a fogyasztók számára (LIU, 2003; TASI, 2005; PHILLIPS és mtsai., 2005). Az ólom mérgező hatást gyakorol például az ideg, gyomor-bél rendszerre és a nemi szervekre (ABOU -ARAB, 2001). A kadmium főként a májra és a vesére nézve toxikus (PATHAK és KHANDELWAL, 2006). Ezen túlmenően szerepet játszik a magas vérnyomás (PERRY és mtsai., 1979), a prosztata rák és a spontán mutációk kialakulásában (PITOT- DRAGAN, 1996). A három vegyértékű króm (Cr3 +) nélkülözhetetlen ásványi anyag (SCHWARTZ-MERTZ, 1959) és társ tényezője chromodulinnak (WADA mtsai., 1983 ), amely az úgynevezett inzulin - rezisztencia tényező, és fontos szerepet játszik néhány élettani folyamatban (VINCENT, 2000). Ezzel szemben a hat vegyértékű króm (Cr6 +) mérgező (COHEN mtsai., 1993). Fontos, a nehézfém szennyezés kockázatánál több szempontot figyelembe venni. PÓTI és mtsai. (1997), KÖLES és mtsai. (1997, 1999, 2002) közúti területek közvetlen közelében, illetve az utak mentét szegélyező árkok nagyobb nehézfém szennyezettségére hívják fel a figyelmet. Az ipari tevékenység az átlagos környezet terhelésnél nagyságrenddel több nehézfémet (pl. Hg, Pb, Cd) bocsát ki, amelyek a légkörbe, talajba, vizekbe jutnak HECHT (1983). LIU (2003) és ABOU-ARAB (2001) vidéki, az ipari távoli és ipari területek közelében legeltetett állatok hús és szervmintáinak nehézfémtartalmát határozta meg, és az iparterületek közelében csaknem valamennyi hús és szervmintában, magasabb értékeket kapott, mint az ipari területektől távoli, vidéki területekről származó mintákban. Több szerző (ABOU-ARAB, 2001; JÁVOR és mtsai., 2001; KÖLES és mtsai., 2002; MASSANYI és mtsai., 2002) azt is megállapította, hogy az idősebb állatok különböző szervmintáiban (máj, vese) nagyobb az ólom- és kadmium tartalom, mint a fiatalokéban Célkitűzés dc_904_14 A legeltetéssel, legelőkkel kapcsolatban a következő vizsgálatokat végeztem, illetve célokat tűztem ki: A legeltetési módok hatása a gyepterületek terméshozamára és állateltartó képességére Kapcsolódva a számú fejezetben ismertetett a legeltetési módok hatása az anyajuhok kondíciójára és szaporulati mutatóira vizsgálatokhoz, a szakszerűen alkalmazott pásztoroló és a szakaszos legeltetési mód hatásának vizsgálatát egy adott legelőterület állateltartó képességére (a terméshozamára, a taposási veszteségre, az anyajuhok tápláltsági állapotára). A kúszólucernával és a magyar rozsnokkal kapcsolatos vizsgálatok A szárazságtűrő kúszólucerna tiszta telepítésben és a magyar rozsnokkal vegyesen telepítve mennyiben alkalmas kiskérődzők takarmányozására (zöldként, szénaként és szenázsként), legeltetésére. Kiegészítő legelőkkel (olajretek, mustár) kapcsolatos vizsgálatok A fehér mustár és az olajretek juhokkal történő etethetőségének, legeltethetőségének, valamint táplálóértékének meghatározására. A legelők nehézfém szennyezettségének hatása az állati termékekre Annak meghatározását, hogy milyen összefüggés van a legelő talajának, a legeltetett fű és a legelőn tartott anyajuhok és bárányaik különböző szerveinek, egyes húsrészeinek (comb, karaj 158

159 és lapocka), valamint az anyajuhok tejének ólom- és a kadmium-tartaloma között, a biztonságos juhtermék előállítása érdekében Anyag és módszer dc_904_ A legeltetési módok hatása a gyepterületek terméshozamára és állateltartó képességére A legeltetési módok hatását a gyepterületek terméshozamára és állateltartó képességére, A legeltetési módok hatása az anyajuhok kondíciójára és szaporulati mutatóira című számú fejezetben leírt kísérleti körülményekkel megegyezően történt. Tematikai okokból lett a kísérlet két fejezetben tárgyalva. Most csak azok a kísérlet körülményeit befolyásoló részek kerülnek ismertetésre, amelyek a korábbiakban nem lettek közölve, illetve közvetlenül az itt tárgyalt kísérleti eredmények értékeléséhez szükségesek. A legeltetési és anyajuh használati módok hatásának vizsgálatát két gazdaságban (Tolna és Jász-Nagykun-Szolnok megye) végeztük. A legeltetési vizsgálatokhoz mindkét helyen a legelőterületet (ősgyep) két azonos nagyságú részre, ha osztottuk, melynek egyik felét pásztorolva, a másikat szakaszosan legeltettük anyajuhval. Gazdaságonként, így összesen 180 anyajuh vett részt a legeltetési vizsgálatban. A vizsgálatban megállapítottuk a gyepterületek fűhozamát, a taposási veszteséget növedékenként/legeltetésenként és éves szinten, valamint az anyajuhok kondícióját havonta. Legeltetés előtt a fűhozam becslése véletlenszerűen kiválasztott, de a borítottságot és növényösszetételt jól reprezentáló területen történt BALÁZS (1949) ajánlása alapján. A taposási veszteség meghatározásakor a legeltetés megkezdése előtt a fűhozam becslése érdekében BALÁZS (1949) módszere szerint kijelölt mintavételi helyeken közvetlen a legeltetést követően külön-külön, valamint az egész legeltetett területen 2-3 cm tarlómagasságú kaszálást végeztünk. Mintavételi helyenként a legeltetés előtti és a legeltetés utáni próbakaszálások fűmennyiségeinek figyelembevételével, a legeltetés előtti fűmennyiség százalékában, illetve ezek kezelésenkénti (legeltetési módonkénti) legeltetések átlaga, majd ezek éves összesítése alapján határoztuk meg az éves taposási veszteséget. A taposási veszteséget kezelésenként (legeltetési módonként) egy hektárra a mintavételi helyenként BALÁZS (1949) ajánlás alapján megbecsült fűhozam és az adott teljes terület legeltetés utáni kaszálásból visszamaradt fűmennyisége alapján százalékosan is meghatároztuk. A mintavételi helyenként a legeltetés előtt és után mért, és az a mintavételi helyenként legeltetés előtti 1 hektárra becsült, valamint a legeltetés után az 1 ha próbakaszáláson visszamaradt fűhozam százalékos eltérésében nem volt érdemi (1-2 %) eltérés. Ezért a mintavételi helyenként mért adatok alapján az 1 hektárra becsült százalékos eredmények közlésére kerül sor a későbbiekben. Egy adott gyepterület átlagos éves állateltartó képességét az alábbi képlettel becsültük, feltételezve azt, hogy kiegészítő takarmányozást (elsősorban tömegtakarmányt más területről) nem biztosítanak az állatok számára: ÁEK éves = BFH éves /ASZ éves ahol: ÁEK éves = adott gyepterület éves állateltartó képessége adott fajtájú, korú, súlyú állományra vonatkozóan (ha/db) 159

160 BFH éves = éves becsült fűhozam szénaértékben kifejezve /növedékenkénti próbakaszálás alapján becsült fűhozamok összege szénaértékben/ (kg/ha/év) ÁSZ éves = állatok átlagos éves szükséglete szénában kifejezve /adott fajtájú, korú, súlyú, termelésű állat napi átlagos szárazanyag szükségletének megfelelő átlagos szénafelvétel x 365/ (kg/db/év) A juhok esetében egy átlagosan 50 kg élősúlyú anyajuh átlagos éves szükségletével számoltunk. Az anyajuhok átlagos táplálóanyag és energia igényét széna mennyiségben kifejezve határoztuk meg, amely így átlagosan 1,8 kg/nap x 365 széna volt (ÁSZ éves ). Ezt követően a fentiekben meghatározott módszer szerint növendékenként és éves összesítésben megállapításra került a vizsgált gyepterületek fűhozama széna értékben kifejezve. A kondíció bírálat az állat aktuális tápláltsági állapotát, táplálóanyag és energiaellátottságának mértékét fejezi ki. A bírálat során az első ágyékcsigolyánál a hosszú hátizom teltsége, a faggyú vastagsága, a tövisnyúlvány, a harántnyúlvány, az utolsó borda kitapinthatóságának mértéke alapján 5 kategóriát különböztetünk meg ROBINSON és mtsai. (1983) útmutatása alapján. Az adatok statisztikai értékeléséhez az SPSS 14.0 programot használtuk. Az alkalmazott statisztikai próbák az alábbiak voltak: átlag, szórás, Mann-Whitney teszt, Chi² teszt Kúszólucernával és magyar rozsnokkal kapcsolatos vizsgálatok Három eltérő ökológiai régióban Hárskúton (Veszprém megye), Gödöllőn (Pest megye), Tiszaszőlősön (Jász-Nagykun-Szolnok megye) vizsgáltuk tisztatelepítésű kúszólucerna /Medicagosativa varia/, vegyes telepítésű kúszólucerna és magyarrozsnok /Bromusinermis/, valamint kékvirágú lucerna /Medicagosativa/ juhok és kecskék takarmányozásában való felhasználhatóságát. A kékvirágú lucerna kivételével vizsgáltuk továbbá a telepített növényzet legeltethetőségét is, amelyhez viszonyítási alapot az adott területen megtalálható ősgyep szolgáltatott. A kijelölt területeken termésbecslésre, BALÁZS (1949) ajánlása szerint, és botanikai összetétel megállapítására került sor. A legeltetés szakaszos módszerrel, a korábbiakban leírtak szerint történt. A vizsgálati területekről származó takarmánynövényekből széna és szenázs készíthetőségét is megállapítottuk. Meghatározásra került a különböző takarmányok weendei analízise, illózsírsav-, nettó energia-, és metabolizálható fehérje (MFE, MFN) tartalma a Magyar Takarmánykódex (1994) szerint. A különböző területek állateltartó képessége az előző, fejezetben ismertetettek alapján, a tejminták átlagos bel tartalmának (zsírmentes szárazanyag, tejfehérje, tejzsír, tejcukor) meghatározása FT6000 készülék (Foss Electric, Denmark) alkalmazásával történt. A kondíció bírálatot az anyajuhok és az anyakecskék esetében ROBINSON és mtsai. (1983) ajánlásának megfelelően végeztük el. Feljegyeztük az anyajuhok és anyakecskék ellésenkénti bárány- és gidaszámát, bárányok és gidák választásig történő elhullási %-át, születési és választási alomsúlyát. A kihasználási kísérletet hagyományos módon, CZAKÓ (1982) ajánlása alapján végeztük. A takarmányokból vett minták, valamint az emésztési kísérletben gyűjtött bélsár minták szárazanyag, nyersfehérje, nyerszsír, nyersrost, nyershamu, mérése a MAGYAR TAKARMÁNYKÓDEX (1994), a takarmánynövények energia- és fehérjeértékének számítása SCHMIDT és mtsai. (2000) ajánlása alapján történt. Az adatok statisztikai értékeléséhez az SPSS 14.0 programot használtuk. Az alkalmazott statisztikai próbák az alábbiak voltak: átlag, szórás, Mann-Whitney teszt, Chi² teszt. 160

161 Kiegészítő legelőkkel (olajretek, mustár) kapcsolatos vizsgálatok A kísérlet két részből állt: egyfelől vizsgáltuk a nevezett növények etethetőségét, másfelől pedig a legeltethetőségük és táplálóértékük megállapítása volt a cél. Az etetési és kihasználási kísérlet A vizsgálatok során két zöldtakarmány növény, fehér mustár (Sinapis alba, L) és olajretek (Raphanussativus, L. var. oleiformis) etethetőségét és táplálóértékét határoztuk meg. A növények betakarítására, illetve etetésére mindkét növény esetében a virágzáskor került sor. A kihasználási kísérletet hagyományos módon, CZAKÓ (1982) ajánlása alapján, német húsmerinó ürükkel végeztük (n=5), minden egyes zöldtakarmánynövényre külön-külön. Az ürük elhelyezése egyedileg, erre a célra kialakított helyiségben történt. Az előetetés 7 napig, a kísérleti szakasz (bélsárminták gyűjtése) 5 napig tartott, mind a két növény esetében. A kísérlet során egyedileg adagolt zöldtakarmány mennyisége minden vizsgálati egyed (ürü) esetében azonos, 10 kg/nap volt. Ezen kívül az állatok nyalósót és ivóvizet kaptak. A takarmány kiosztása (5 5 kg) naponta kétszer, reggel nyolc és délután négy órakor az itatással (kb. 5 5 l víz vödörben történő kiadagolásával) együtt történt, majd a takarmány kiosztását követően két órával került sor a megmaradt takarmány 0,1 kg pontosságú visszamérésére. A megmaradt takarmány és a keletkezett bélsár mennyiségének mérése egyedileg történt. Az öt nap alatt egyedileg gyűjtött bélsármintákból homogén (50 50 g-os) elegyminta készült kémiai analízis céljából. A mintákat mélyhűtve ( 20 C) tároltuk a kémiai analízis elvégzéséig. A fehér mustár és az olajretek minták, valamint az emésztési kísérletben gyűjtött bélsárminták szárazanyag, nyersfehérje, nyerszsír, nyersrost, nyershamu, NDF, ADF és ADL mérése a MAGYAR TAKARMÁNYKÓDEX (1994), a takarmánynövények energia- és fehérjeértékének számítása SCHMIDT és mtsai. (2000) ajánlása alapján történt. Legeltetési kísérlet dc_904_14 Az etetési kísérletet követő évben a két zöldtakarmány (olajretek, fehér mustár) legeltethetőségét vizsgáltuk. A legeltetési kísérlet során szakaszos legeltetési technológiát alkalmaztunk. A szakaszok kialakítása villanypásztorral történt. A német húsmerinó fajtájú anyajuhok (csoportonként anya) reggel 6-tól este 10-ig voltak a legelőn, utána közvetlenül a terület mellet lévő istállóba lettek elhelyezve. A legeltetés teljes ideje alatt az anyajuhok nem kaptak takarmány-kiegészítést. A nyalósó, illetve az ivóvíz mind a hodályban, mind a legelőn folyamatosan, korlátozás nélkül biztosítva volt. A legeltetési vizsgálat megkezdése előtt öt napig történt az állatok szoktatása az adott takarmánynövényekhez, a fentiekben leírtak szerint. A legeltetett szakasz nagyságának meghatározása az anyajuhok szárazanyag (táplálóanyag) és energiaszükséglete (üres, 50 kg élősúlyú: g szárazanyag, 5,82 MJ NE m, 68 g metabolizálható fehérje, MF), illetve a nyírási próba alapján került meghatározásra úgy, hogy az legalább négynapi szükségletet biztosítson. A vizsgált növények hozamának becslése nyírási próba segítségével történt. A vizsgálati területeken véletlenszerűen 5 5 mintát vettünk 2 2 m-es területről, amelyekről a teljes 161

162 növényzetet kb. 3 cm-es tarlómagassággal, betakarítottuk (lekaszáltuk). A mintákat lemérve megbecsültük növényenként egy hektár átlagtermését. A becsült zöldhozam, illetve az előzőekben meghatározott 50 kg-os anyajuhok szükséglete alapján, a legelőterület szakasznagyságát az anyajuhok igényének másfélszeresét figyelembe véve alakítottuk ki, hogy az, biztonságosan fedezze (az esetleges válogatás, taposási veszteség esetén is) a napi táplálóanyag- és energiaszükségletet. A legeltetési kísérlet az öt napos szoktatási időt követően négy napig tartott. A legeltetés befejeztével a kísérleti szakaszokat (fehér mustár, olajretek) lekaszáltuk, majd a lekaszált mennyiséget megmértük. A legeltetett terület állateltartó képességének meghatározására alkalmazott képlet a következő volt: ÁEK= (BZH VZH)/ASZ ahol: ÁEK = állateltartó képesség adott fajú, fajtájú, súlyú és biológiai állapotú haszonállat (db/ha/nap) BZH = becsült zöldhozam (kg/ha) VZH = legeltetés után visszamaradt zöldhozam (kg/ha) ÁSZ = az állatok aktuális zöldtakarmány-szükséglete a legeltetett beltartalmú takarmányból (kg/nap) Alkalmazott statisztikai módszerek Az adatok statisztikai értékelését az SPSS 15.0 programcsomag felhasználásával végeztük. A statisztikai kiértékelés során F és t próbát alkalmaztuk Legelők nehézfém szennyezettségének hatása az állati termékekre Kísérleti állatok Vizsgálatainkat az észak-magyarországi Cserehát vidékén működő telepről származó, ile de france fajta anyáiban (n=20) és bárányaiban (n=20) végeztük. A vizsgálatban vont anyák közel azonos életkorúak, átlagosan 1,93 évesek voltak a vizsgálat kezdetén. Az azonos életkorú anyák (max. különbség 3 hónap) közül az ellés időpontja alapján választottuk ki a vizsgálatba résztvevő egyedeket. A vizsgálatba azok az anyák kerültek, amelyek február 1 és 3 között ellettek. A vizsgálat a bárányok születésétől (február) az anyák és bárányaik vágásáig (július) tartott. Az anyajuhok a téli, szoptatási időszakban 2,5 3,0 kg/nap réti szénát, g/nap kiegészítő abrak keveréket, a legeltetési időszakban (áprilistól a vizsgálatok befejeződéséig), a legeltetett fű mellett, továbbra is g kiegészítő abrakkeveréket kaptak. A bárányok ad libitum jutottak juhtejhez és báránytáphoz. Mintavétel és minta-előkészítés dc_904_14 A legelőn véletlenszerűen kiválasztott 3 x 1 m 2 -es mintavételi helyekről lekaszált zöld fűből g, az abrak keverékből g átlagmintát vettünk. Az agyagbemosódásos barna erdőtalajon lévő legelő talajábó l0-20 és cm közötti mélységből vettünk mintákat. A tejmintákat a vizsgálatba vont anyajuhoktól az ellést követő 4. hetén vettük. A tejmintákat a nehézfém elemzéshez egy éjszakán át szárítottuk 102 C o -on és 6 órán át hamvasztottuk 550 C o -on. 162

163 Az anyajuhok és a 65+8 napos korú bárányok júliusban kerültek levágásra. A kísérleti állatokból három helyről gyűjtöttünk hús- (lapocka, karaj, comb) és szervmintákat (agy, máj, vese). A 0,5 g tömegű mintákat 6 cm 3 65 %-os salétromsavval és 1 cm 3 30 %-os hidrogénperoxiddal roncsoltuk mikrohullámú roncsoló-edényben a MILESTONE Microwave Acid Digestion Cookbook alapján (18). A roncsolatot szűrőpapíron (MN 640d) szűrtük az analíziseket megelőzően. Analítikai módszerek A talaj ph-értékének meghatározására digitális ph-mérőt (Consort C535; Cole-Palmer, USA) használtunk. Az előkészített szövetminták ólom- és kadmium-koncentrációját plazmagerjesztéses optikai emissziós spektrométerrel (Jobin Yvon JY24 ICP-OES; Villeneuve d Ascq, France) határoztuk meg. Statisztikai módszerek Az adatokat az SPSS 14.0 programcsomaggal értékeltünk Kolmogorov Szmirnov-, F- és t- tesztek alkalmazásával. 163

164 Eredmények és értékelésük dc_904_ A legeltetési módok hatása a gyepterületek terméshozamára és állateltartó képességére A két eltérő helyszínen végzett, különböző legeltetési technológia (pásztoroló, szakaszos) gyepterület termésre gyakorolt hatásának vizsgálata alapján megállapítható, hogy a szakaszos legeltetés nagyobb hasznosítható terméshozamot eredményez a juhok számára. (19. és 20. ábrák). 19. ábra Terméshozam és termésveszteség alakulása szakaszos és pásztoroló legeltetésnél üde fekvésű ősgyepen (Tolna megye) Az eredményeinkből megállapítható, hogy a szakaszos legeltetés egyértelműen javítja az adott terület állateltartó képességét. A terméshozam statisztikailag igazolható mértékben (P<0,05) %-kal nagyobb, a gyepnövényzet számára biztosított megfelelő hosszúságú regenerációs időnek köszönhetően a szakaszos legeltetés alkalmazásánál. A taposási veszteség is a %-kal kisebb (P<0,05), mint a pásztoroló legeltetési módnál. Megállapítható tehát, hogy önmagában a szakaszos legeltetés alkalmazása mintegy 26-37%- kal megnöveli adott (ős)gyepterület terméshozamát szakszerűen kivitelezett pásztoroló legeltetéshez viszonyítva. 164

165 Terméshozam és termésveszteség alakulása szakaszos és pásztoroló legeltetésnél aprócsenkeszes ősgyepen (Jász-Nagykun-Szolnok megye) 20. ábra Állateltartó képesség vizsgálatának eredményei A terméshozamok alapján az eltérő legeltetési módoknak köszönhetően, amennyiben az anyák egész éves tömegtakarmány szükségletét az adott (vizsgálat) gyepterületről tervezzük biztosítani a vizsgálat évében, akkor az anyag és módszer részben javasolt képlet alapján az üdefekvésű legelőterületek tényleges éves állateltartó képessége (ÁEK éves = BFH éves /ASZ éves ) 50 kg átlagos élősúlyú anyajuhok esetében, szakaszos legeltetés alkalmazásánál átlagosan 2,82 anyajuh/ha, pásztoroló legeltetésnél 1,98 anyajuh/ha. Száraz fekvésű területeken szakaszos legeltetésnél átlagosan 1,82 anyajuh/ha, pásztorolónál 1,07 anyajuh/ha. Megállapítható tehát, hogy a szakaszos legeltetési mód alkalmazása, nagyságrendileg plusz egy 50 kg-os átlagos élősúlyú anyajuh éves takarmányszükségletét fedezi hektáronként. Ugyanakkor az általam javasolt tényleges éves állateltartó-képesség meghatározásának módja felhívja a figyelmet arra, hogy a gyepterületek állateltartó-képességét napjainkban jóval a tényleges állateltartó képesség fölé becsülik. A hazai szakirodalomban egy hektár gyepterület állateltartó képességére általában nagyobb értékeket adnak meg, anyajuhban, számosállatban kifejezve. A javítás nélküli aprócsenkeszes legelők 4-6, a javított legelők 8-12 anyajuhot tartanak el hektáronként (KERTÉSZ, 1993; VINCZEFFY, 1993). Hasonló állateltartó képességet állapít meg SZEMÁN (2006) is. A homoki gyepek csak kis állat létszámot 2-3 szarvasmarhát, vagy 8-10 juhot, illetve kecskét képesek eltartani (ÁNGYÁN és mtsai., 2003). MUCSI (1994) szerint egy hektár legelőterület anyajuh és szaporulatának takarmány szükségletét képes biztosítani, úgy, hogy a felnőtt állatoknál napi 1,5 kg, a növendékekre pedig napi 0,6-0,7 kg szárazanyag tartalmúfűmennyiséggel számolunk. BARCSÁK és KERTÉSZ (1986); KERTÉSZ (1988); BARCSÁK (1991) az Észak-Magyarország gyepeinek állateltartó képességére vonatkozóan megállapítják, hogy a hegyvidék természetes gyepeinek közel negyede igen gyenge termésű, csupán 0,5 számosállat eltartására képes (BARCSÁK, 1991). 165