Szervezz szülinapot lépésről lépésre

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Szervezz szülinapot lépésről lépésre"

Átírás

1 Szervezz szülinapot lépésről lépésre Írta: Oláh Éva

2 Szülinapi parti-szervezés lépései Egyszer azt olvastam, hogy akinek gyereke van, annak az nem a legfontosabb dolog, hanem az egyetlen fontos dolog. Gyermekünk szülinapja évről évre az egyik legnagyobb esemény számunkra és csemeténk számára is. Négygyermekes anyaként számos szülinapon vagyok túl, olykor hibáztam, de szerencsére a gyerekeknek ez tűnik fel. A lényeg, hogy ők jól szórakozzanak, felejthetetlenné varázsoljuk számukra ezt a nagy napot. A rendezvény megszervezésére felkérhetünk erre szakosodott céget is, akik elejétől a végéig megszervezik, lebonyolítják a partit. Némi kreativitással azonban mi is bátran belevághatunk. Jó néhány dologra kell figyelnünk, mire egy ilyen szülinapot összehozunk, de ha az ünnepeltet is bevonjuk, még izgalmasabb a készülődés. Sokszor nekik is remek ötleteik vannak pl. a játékokra. A gyerekek szeretik szülinapjukat valamilyen téma szerint megtartani. Ehhez igazítjuk a dekorációt, a menüt, a játékokat. Összeírtam Neked a legfontosabb lépéseket, hogy tökéletes legyen a szülinapi parti. 1

3 1.Téma kiválasztása A legtöbb gyermeknek van egy kedvenc mesehőse, akinek szívesen belebújna a bőrébe. A kisfiúk talán hercegnők szeretnének lenni, vagy Elsa, a kisfiúk kalózok, vagy szuperhősök. Lehet ez egy karakter is, mint Hello Kitty vagy az Angry Birds. Választhatnak általános témák közül, pl. kalózos, tündéres, cowboy-os. A lényeg, hogy ők találják ki, milyen világba szeretnének belecsöppeni szülinapjukon. Üljünk le melléjük, és írjunk le minden ötletet, ami eszükbe jut. Bizonyos témák megvalósítása gondot jelenthet, ezért, ha kész a lista, nézzünk szét, mihez találunk kellékeket. 2

4 2. Időpont kiválasztása A dátum kiválasztásánál érdemes több szempontot figyelembe venni. Először is a legpraktikusabb a szombat délután. Az mindig lazább, a nagyobbak túl vannak a tanuláson, a kicsik pedig a délutáni alváson. Figyeljünk arra, hogy ne ütközzön nyaralásokkal, ünnepekkel. Érdemes előtte érdeklődni néhány biztos meghívottnál, hogy kinek milyen programja várható. A zsúr időtartama 2-3 óra (kisebbeknek inkább kettő), ennyi ideig lehet őket foglalkoztatni. Kerti party-nál nagyobb a mozgástér, így ott három órát is eljátszhatnak, de mindig gondoljunk a szeszélyes időjárásra. 3

5 3. Vendéglista összeállítása Mindig érdekes kérdés, hogy kit és hány főt hívjunk? A gyerekek hajlamosak túlzásokba esni, és szinte az egész csoportot képesek felsorolni. Sokszor mondták a gyerekeim, hogy tegnap játszottam azzal a kislánnyal, ő is a barátom. Segítsünk nekik megérteni, kik az igazi barátok. Lehet segítséget kérni az óvó nénitől, ő reálisan látja kivel játszik sokat gyermekünk. Ha nem csak a csoportból / osztályból hívunk barátokat, hanem elhívjuk pl. a barátaink gyermekeit is, akkor figyeljünk a korösszetételre, nehogy valaki kellemetlenül érezze magát. Érdemes átgondolni, hogy ha csak egy kislányt / kisfiút hívunk, ő vajon jól érezné-e magát. Ez gyermek függő, nekem vannak pozitív tapasztalataim. A létszámot sokszor úgy határozzák meg, hogy ahány éves, annyi vendég. Szerintem fontos figyelembe venni a helyszíni adottságokat is, illetve gondoljuk végig, hány gyermekre tudunk biztonsággal felügyelni. Ha kell, bátran kérjünk szülői segítséget. Biztos találunk olyan anyukát vagy vállalkozó szellemű apukát, aki szívesen asszisztál a játékoknál, uzsonnánál. 4

6 5

7 4. Meghívók A meghívókat a szülinap előtt kb. 1,5 héttel küldjük ki. Ennél korábban nem érdemes, mert elfelejthetik, és rászerveznek más programot. Így még biztosan észben tudják tartani, és az ajándék beszerzésére is van idő. Ez azért is jó, mert a kicsik még nagyon nagy izgalommal várják ezeket az eseményeket, így a felesleges izgulástól is megkíméljük őket. Nem kérdezgetik hetekig anyától, hogy mikor is van az a buli? A meghívókat már a party témájához igazíthatjuk. Ezeket kiválaszthatjuk közösen a boltban, de mi magunk is elkészíthetjük, egyedivé tehetjük, vagy az interneten már sok letölthető sablon is található. Akárhogy döntesz, figyelj, hogy a meghívón mindenképp legyenek rajta ezek a fontos információk: Ki küldi a meghívót, vagyis ki az ünnepelt; Hol lesz a party Mikor (dátum, hány órától, hány óráig) Kinek kell visszajelezni (név, telefonszám) Egyéb információ (pl. sportos ruha, fürdőruha) 6

8 5. Dekoráció megtervezése A dekorációt kisebb-nagyobb mértékben igazítsuk a szülinap témájához. Az asztalterítő, zászlók, party csákók mind olyan egyszerű kellékek, amelyek látványosak, és témára szabhatók. Dobjuk fel lufikkal, amelyek színe szintén igazodhat a témához. A papírtányérok, poharak, szalvéták remekül hozzáilleszthetőek a témához. Minden legyen élénk és vidám, hiszen ez a nap az egyik legcsodásabb gyermekünk életében minden évben. Sokszor egy-két szín hangsúlyozásával is utalhatunk a témára, pl. a Jégvarázs kék-fehér, a kalózos fekete-piros, a Pókemberes kék-piros összeállítás. Használjunk színes lufikat, szórjunk konfettit az asztalra, tegyünk belógó díszeket a plafonra, lámpákra. A dekorációs eszközöket megvehetjük partikellékes áruházban, de kreatívabb anyuka maga is elkészítheti egy részét. 7

9 6. Program megtervezése A gyerekes zsúroknál mindig jó, ha kitalálunk irányított játékokat, amikkel lekötjük a csemetéket. A programot úgy célszerű összeállítani, hogy az étkezést a játék után tegyük, hogy a gyerekek hasa ne kavarodjon fel az ugrálástól. A játékok kitalálásánál vegyük figyelembe a helyszínt és a gyermekek életkorát. Legyenek szaladgálós, ugrálós játékok is, de mielőtt nagyon felpörögnének, tegyünk be egy-egy nyugodtabb, inkább szellemi aktivitást, vagy kézügyességet igénylő foglalkozást. Természetesen hagyjunk egy kis időt szabad játékra is, hiszen végre együtt vannak a barátok és barátnők. Ha összeállítottuk a játékokat, próbáljuk ki, hogy valóban megvalósítható-e, gondoljuk végig az időtartamot. Ha versenyeket is tervezünk, úgy találjuk ki, hogy minden gyerkőc kapjon ajándékot, senkinek ne legyen emiatt rossz érzése. 7. Zene Készítsük elő a zenéket is a party-ra. A tortázáshoz biztosan szükség lesz valamelyik jól ismert szülinapi gyerekzenére, de a játékok is hangulatosabbak, ha közben zene is szól. Sőt, lehet olyan játék, amit kifejezetten zenével irányítunk, mint pl. a székfoglalós. A zenéket az ünnepelt ízlése szerint állítsuk össze. 8

10 8. Torta kiválasztása Ma már nagyon népszerű a formatorta, így azt is tökéletesen illeszteni lehet a születésnapi témához. Cukrászdákban szinte bármit megvalósítanak, de kreatívabb anyukák otthon is elkészíthetik. Ha a formát nem is tudjuk házilag kialakítani, színvilága, motívumai akkor is hozzáilleszthetőek a party hangulatához. Nézz szét blogomban, és gyűjts ötleteket. A torta ízét az ünnepelt válassza meg, hiszen most ő van a középpontban. Díszítsük az ő kedvenc tortáját, hiszen ez az ő napja. 9

11 9. Menü összeállítása Az ételek kiválasztásánál ne essünk túlzásokba. Az első pár szülinap után jöttem rá én is, hogy felesleges túl sok és túl kiadós ételekkel készülni. Egyrészt a gyerekeket leköti a játék, másrészt egy délutáni zsúrra a gyerekek ebéd után, jóllakottan jönnek. Gondoljunk arra is, hogy maradjon hely a tortának. Érdemes olyan ételeket választani, amit hamar bekapnak a gyerekek. Ilyenek pl. a fasírtgolyó, mini pogácsák, kókuszgolyó, mini szendvics, de nagy siker az előre felszeletelt gyümölcs, főleg, ha játékosan helyezzük el. Figyelhetünk arra is, hogy a szülinapi témához igazodjon az étel. Pl. feldíszített muffin, Jégvarázsra hópehelybe forgatott kókuszgolyó, kalózhajós szendvicsek. Mielőtt összeállítjuk a menüt, mindig érdeklődjünk a szülőknél, hogy van-e ételallergiás a meghívottak között, vagy van-e olyan étel, amit nagyon nem szeret valamelyik kisgyermek. Ha van ilyen, és nem tudjuk a teljes menüt ehhez igazítani, akkor feltétlenül gondoskodjunk alternatíváról. 10

12 10. Búcsúajándék A party végén a résztvevő barátoknak köszönetképpen búcsúajándékkal kedveskedjünk. Itt nem kell nagy dologra gondolni, lehet akár otthon készített apróság, ami a szülinap témájához illeszkedik, de ha a gyerek elég ügyes, akár ő is készíthet meglepetést. Pl. fakanál szörny, gumikarkötő, vagy más apró forma gumiból, lufifej, pingpong labda figura. Nagyon hálásak a kis Vendégek, hogy ők is kapnak ajándékot. Jó szórakozást! 11

Angry Birds termékeink. Fólia lufik. N2481001 n2502801 n2481101 Mérete: 58 cm x 51 cm Ára: 2123.-Ft/db Héliummal,kötözovel ára: 2638.

Angry Birds termékeink. Fólia lufik. N2481001 n2502801 n2481101 Mérete: 58 cm x 51 cm Ára: 2123.-Ft/db Héliummal,kötözovel ára: 2638. Angry Birds termékeink Fólia lufik Bn2481209 Mérete: 23 cm Pálcával ára: 700.-Ft/db Bn1184631 Mérete: 45 cm Ára: 1279.-Ft/db Héliummal,kötözovel ára: 1594.-Ft/db N2481001 n2502801 n2481101 Mérete: 58 cm

Részletesebben

Asztalok, székek. Asztal, szék, sörpad kínálatunk. Az árak forint/ db/ nap (alkalom) + ÁFA, szállítási díj nélkül értendõk.

Asztalok, székek. Asztal, szék, sörpad kínálatunk. Az árak forint/ db/ nap (alkalom) + ÁFA, szállítási díj nélkül értendõk. Asztalok, székek Asztal, szék, sörpad kínálatunk. Az árak forint/ db/ nap (alkalom) + ÁFA, szállítási díj nélkül értendõk. Asztalok A bútorokra, és minden másra ITT tud ajánlatot kérni. 8-12 személyes

Részletesebben

A termékek a magyar jogszabályok által előírt kötelező címkével ellátottan kerülnek forgalomba. Átcsomagolás esetén ezeket pótolni kell.

A termékek a magyar jogszabályok által előírt kötelező címkével ellátottan kerülnek forgalomba. Átcsomagolás esetén ezeket pótolni kell. Fólia léggömb A méltán népszerű fólia léggömbök 3 gyártótól érkeznek: Grabo (IT), Convertiadora (MEX), illetve Anagram (US).Legyen bármilyen különleges alkalom (keresztelő, gyerekszületés, esküvő, évforduló,

Részletesebben

Örömre ítélve. Már jön is egy hölgy, aki mint egy

Örömre ítélve. Már jön is egy hölgy, aki mint egy Örömre ítélve Fotók: Gál Efraim Ha a drog egy fallal körbezárt város, akkor ki engedélyezi vagy tiltja a kijárást? Vajon ha az embernek több száz kulcsa lenne az örömhöz, bárhova bezárhatnák? Nem tudom.

Részletesebben

ELTE PPK Pszichológiai Intézet TÁMOP-4.2.1/B-09/1/KMR-2010-0003. Kutatás vezetője: Kiss Orhidea, Phd. kiss.orhidea@ppk.elte.

ELTE PPK Pszichológiai Intézet TÁMOP-4.2.1/B-09/1/KMR-2010-0003. Kutatás vezetője: Kiss Orhidea, Phd. kiss.orhidea@ppk.elte. ELTE PPK Pszichológiai Intézet TÁMOP-4.2.1/B-09/1/KMR-2010-0003. Kutatás vezetője: Kiss Orhidea, Phd. kiss.orhidea@ppk.elte.hu KÉRDŐÍV Kérjük, hogy az alábbi kérdőív kitöltésével segítse kutatói munkánkat!

Részletesebben

A BARÁT. Moncsinak, aki végig kitartott mellettem és támogatott. Andrásnak, aki szereti az írásaim, de ezt a könyvet még nem olvasta.

A BARÁT. Moncsinak, aki végig kitartott mellettem és támogatott. Andrásnak, aki szereti az írásaim, de ezt a könyvet még nem olvasta. Bódi Zsolt Publio Kiadó 2012 Minden jog fenntartva! A BARÁT Moncsinak, aki végig kitartott mellettem és támogatott. Andrásnak, aki szereti az írásaim, de ezt a könyvet még nem olvasta. Szüleimnek, testvéreimnek,

Részletesebben

Erasmus Albiban (Franciaország)

Erasmus Albiban (Franciaország) Erasmus Albiban (Franciaország) Prunariu Andrea PPKE-JÁK 2012 Előzmények Tavaly, 2011 szeptemberében az iskola meghirdetett egy pótjelentkezést a tavaszi félévre az Erasmus keretein belül. Mivel már egy

Részletesebben

Péterfy Bori: zseniális zenészek vesznek körül. 2014. 04. 05. Szerző: Szimpatika

Péterfy Bori: zseniális zenészek vesznek körül. 2014. 04. 05. Szerző: Szimpatika Péterfy Bori: zseniális zenészek vesznek körül 2014. 04. 05. Szerző: Szimpatika Péterfy Bori színész- és énekesnő. A Krétakör Színháznak, majd 2008-tól Alföldi menesztéséig a Nemzeti Színház társulatának

Részletesebben

Összesen 135 válasz érkezett Összegzés

Összesen 135 válasz érkezett Összegzés Összesen 135 válasz érkezett Összegzés ügyfélfogadási, rendelési ideje? Mennyire tudja azt összeegyeztetni munkaidejével? - Polgármesteri Hivatal Megfelelő, egyáltalán nem okoz gondot 83 61% Néha gondot

Részletesebben

2009-2010-es TANÉV OKTATÁSI BESZÁMOLÓJA

2009-2010-es TANÉV OKTATÁSI BESZÁMOLÓJA 2009-2010-es TANÉV OKTATÁSI BESZÁMOLÓJA Nevelési tanácsadó Logopédiai intézet OM azonosító: 200199 Czikkely Erika intézményvezető Gyomaendrőd, 2010. július 02. 2 TARTALOMJEGYZÉK 1. Gazdálkodás, tanügyigazgatás

Részletesebben

Cukimami én idős motiváció:

Cukimami én idős motiváció: Cukimami s én idő ió: c motivá Énidó Kezdjük ott, hogy miért is fontos, az Énidő; Magad miatt, mert kell, hogy érezd; az anyasággal nem veszítetted el a nőiességedet, azt, hogy egy önálló és utánozhatatlanul

Részletesebben

MAGYAR CSERKÉSZSZÖVETSÉG I. (BUDAI) CSERKÉSZKERÜLET TÁMOGATÁSI KÉRELEM ADATLAP 2015.

MAGYAR CSERKÉSZSZÖVETSÉG I. (BUDAI) CSERKÉSZKERÜLET TÁMOGATÁSI KÉRELEM ADATLAP 2015. Iktatószám: Első a Kerület! Kezelőszervezet tölti ki! MAGYAR CSERKÉSZSZÖVETSÉG I. (BUDAI) CSERKÉSZKERÜLET TÁMOGATÁSI KÉRELEM ADATLAP 2015. Kérelmező cserkészcsapat: 433. sz. Szent Bernát Cserkészcsapat

Részletesebben

FINNORSZÁG - JYVÄSKYLÄ ITPRO @ JAMK 2013 / 2014 SZABÓ FLÓRIÁN ÁKOS

FINNORSZÁG - JYVÄSKYLÄ ITPRO @ JAMK 2013 / 2014 SZABÓ FLÓRIÁN ÁKOS ÉLMÉNYBESZÁMOLÓ FINNORSZÁG - JYVÄSKYLÄ ITPRO @ JAMK 2013 / 2014 SZABÓ FLÓRIÁN ÁKOS KÜLFÖLDI INTÉZMÉNY: JAMK University of Applied Sciences PROGRAM: ITPRO képzés CampusHungary és Erasmus ösztöndíjjal IDŐSZAK:

Részletesebben

Fólia és gumi lufik 2 Legénybúcsús / lánybúcsús termékek 10 Repcsik parti 26 Vicces termékek 26 Esküvői / dekorációs termékek 29 Mintás asztal

Fólia és gumi lufik 2 Legénybúcsús / lánybúcsús termékek 10 Repcsik parti 26 Vicces termékek 26 Esküvői / dekorációs termékek 29 Mintás asztal Fólia és gumi lufik 2 Legénybúcsús / lánybúcsús termékek 10 Repcsik parti 26 Vicces termékek 26 Esküvői / dekorációs termékek 29 Mintás asztal teríték 30 Boldog születésnapot II. szett 30 Szörny Egyetem

Részletesebben

TÉGLATEST, KOCKA, GÖMB TÉGLALAP, NÉGYZET, KÖR

TÉGLATEST, KOCKA, GÖMB TÉGLALAP, NÉGYZET, KÖR Matematika A 3. évfolyam TÉGLATEST, KOCKA, GÖMB TÉGLALAP, NÉGYZET, KÖR 40. modul Készítette: SZILI JUDIT (A 11., 13., 15. PONTOT: LÉNÁRT ISTVÁN) matematika A 3. ÉVFOLYAM 40. modul TÉGLATEST, KOCKA, GÖMB

Részletesebben

""Juhász Orsolya, Projekt107, 2015.03.30., projektnap értékelése 10. évfolyam 7. csoport"" kérdőív

Juhász Orsolya, Projekt107, 2015.03.30., projektnap értékelése 10. évfolyam 7. csoport kérdőív ""Juhász Orsolya, Projekt107, 2015.03.30., projektnap értékelése 10. évfolyam 7. csoport"" kérdőív A kitöltők statisztikai adatai: A válaszadók létszáma: 13 Az eredmények összefoglalása 1. Kedves Résztvevő!

Részletesebben

FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com. a Képviselő-testülethez

FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com. a Képviselő-testülethez FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com Iktatószám: /2015. 4/c. E LŐTERJESZTÉS a Képviselő-testülethez 2015. évi díjainak

Részletesebben

ő ő ő ő ű Ó ő ő ű ű ő ő Ó ő ő ő ő ő ő ű ő ő ű ű ő ő ű Ó ő ő ő Ó ő ű ő ő ő ű ű ű ő ő ő ő ő ő ő Ó ő ő ő ű ő ő ő ő ő ű ő ő Ó ő ő ű ő ő ő ő ő ő ő ű ű ő ő ő ű ű ő ű ő ő Ó Ó ő Ó Ó ő Ó ű ő ő ő ő ő ű ő ű ű ű ű

Részletesebben

TÁPLÁLKOZÁS ÉS TUDOMÁNY VII. évfolyam 6. szám, 2006. június

TÁPLÁLKOZÁS ÉS TUDOMÁNY VII. évfolyam 6. szám, 2006. június Tisztelt Olvasó! A Táplálkozás és Tudomány címő hírlevél célja az, hogy az újságírók számára hiteles információkat nyújtson az egészséges táplálkozásról, életmódról, valamint a legújabb tudományos kutatási

Részletesebben

Gyerekszoba - pszichológus szemmel

Gyerekszoba - pszichológus szemmel Gyerekszoba - pszichológus szemmel A babaváró családok egyik legfontosabb problémája, hogy milyen legyen a gyerekszoba, hogyan, milyen bútorokat válasszanak, milyen tapétát, függönyt vagy kiságyat vásároljanak.

Részletesebben

MIT ÉRDEMEL AZ A BŰNÖS... Részlet

MIT ÉRDEMEL AZ A BŰNÖS... Részlet Lejegyezte: Mátrai Diána Halász Péter: Hatalom, pénz, hírnév, szépség, szeretet MIT ÉRDEMEL AZ A BŰNÖS... Részlet Katona József Színház, Kamra 1994. szeptember 30. 20 óra Készítették: Halász Péter, Veress

Részletesebben

Kompetencia és performancia /Egy útkeresés tapasztalatai/

Kompetencia és performancia /Egy útkeresés tapasztalatai/ Kompetencia és performancia /Egy útkeresés tapasztalatai/ Oktatáspolitikai alapdokumentumok kívánják meg a ma iskolájától, hogy mielőbb jusson túl azon a tartalmi és módszertani váltáson, amit már maga

Részletesebben

Utazási tippek babával, kisgyermekkel utazóknak

Utazási tippek babával, kisgyermekkel utazóknak Utazási tippek babával, kisgyermekkel utazóknak A szülés utáni hetekben nem ajánlatos nekivágni az utazásnak, a babának idõre van szüksége a külvilághoz való alkalmazkodáshoz, a mamának pedig regenerálódnia

Részletesebben

3 hetes program a szexi(bb) alakért!

3 hetes program a szexi(bb) alakért! 3 hetes program a szexi(bb) alakért! www.holisztikusfitnesz.hu Előszó Kedves Olvasó! Lehet, hogy életedben először lépsz a fogyás-alakformálás rögös útjára, lehet, hogy sokadszor rugaszkodsz neki... Bármelyik

Részletesebben

EMLÉKFAL - PINGPONGÜTŐKBŐL

EMLÉKFAL - PINGPONGÜTŐKBŐL EMLÉKFAL - PINGPONGÜTŐKBŐL DR FARAGÓ SÁNDOR emlékversenyt rendez a Szent Margit Rendelőintézet 2009. október 17-én, 17.00 órakor. 2009-2010. évben Óbudán a Szent Margit Rendelőintézet szervezésében egy

Részletesebben

...amivel megfoszthatjuk magunkat attól a bevételtől, amit a honlapunk termelhetne.

...amivel megfoszthatjuk magunkat attól a bevételtől, amit a honlapunk termelhetne. 32 szarvashiba......amivel megfoszthatjuk magunkat attól a bevételtől, amit a honlapunk termelhetne. Avagy mit tegyünk, ha rengeteg munkát és pénzt akarunk a honlapra fordítani és nem akarunk vele keresni

Részletesebben

Kísérletek újrafelhasznált anyagokkal

Kísérletek újrafelhasznált anyagokkal Kísérletek újrafelhasznált anyagokkal Item: 3287 Hunor: 20255 Szülők figyelmébe: Kérjük olvassa végig a használati útmutatót mielőtt gyermeke kezébe adná a játékot. A) Biztonsági előírások 1. Mielőtt munkához

Részletesebben

KORREKCIÓS SIMÍTÁS A IV. HÁZ SEGÍTSÉGÉVEL

KORREKCIÓS SIMÍTÁS A IV. HÁZ SEGÍTSÉGÉVEL Németh Ágnes: KORREKCIÓS SIMÍTÁS A IV. HÁZ SEGÍTSÉGÉVEL Minden asztrológus legnehezebb feladatának tekinti ellenőrizni, hogy a kapott születési adatok precízek-e. Ehhez gondolom mindegyikünknek meg van

Részletesebben

Hasznos tanácsok, mi a teendő földrengés előtt, a rengés alatt és utána

Hasznos tanácsok, mi a teendő földrengés előtt, a rengés alatt és utána A földrengés a Föld felszínének hirtelen rázkódása. A földrengések általában tektonikus eredetűek, de vulkánkitörések, föld alatti üregek beomlása stb. is okozhatnak földrengést. A földrengéskor felszabaduló

Részletesebben

Mit mondhat nekünk az, ami látszólag semmit nem mond?

Mit mondhat nekünk az, ami látszólag semmit nem mond? Mit mondhat nekünk az, ami látszólag semmit nem mond? Az emberi figyelem nemegyszer elsiklik kisebb-nagyobb dolgok felett. Nagyon gyakran előfordul, hogy valamit bonyolultnak gondolunk, holott végtelenül

Részletesebben

É É ö Ü É ő Ü É Ö Ó Ö Ó Ü Ü Ü É É É É ö É Ó É ö Ü Ü É Ö ő ő ö Ó ö ö ö ö ö ö ö ö ö ö Ü É Ó É ő ö ö É ö ö ő ő ö ő ö É ö É ő ű É Ü Ü ö ő É É ö ő É Ü ö ö ö Ü É É ö É É ö É É É Ü É Ü Ü ő Ő ő Ü É É ő ö Ü ö Ü

Részletesebben

Kérdőív az ELLEN-SZER programban részt vevő középiskolás tanulók számára

Kérdőív az ELLEN-SZER programban részt vevő középiskolás tanulók számára Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet Iskola azonosítója A kérdőív sorszáma Kérdőív az ELLEN-SZER programban részt vevő középiskolás tanulók számára Első mérés A kérdésekre adott válaszodat a megfelelő válasz

Részletesebben

A célom az volt, hogy megszólítsam az egész politikai elitet

A célom az volt, hogy megszólítsam az egész politikai elitet A célom az volt, hogy megszólítsam az egész politikai elitet (Népszava 2009. február 27.) Dobjuk félre a meglévő fogalmakat és határokat, mert nem működnek - mondja Kállai Ernő. A nemzeti és etnikai kisebbségi

Részletesebben

Biciklizéseink Mahlerrel

Biciklizéseink Mahlerrel Biciklizéseink Mahlerrel Aaron Blumm-mal és Orcsik Rolanddal Mikola Gyöngyi beszélget 76 Jó estét kívánok! Két író van a színpadon, de én meg sem kíséreltem közös pontokat keresni a könyveikben, részben

Részletesebben

PEDAGÓGIAI PROGRAM 2013

PEDAGÓGIAI PROGRAM 2013 PEDAGÓGIAI PROGRAM 2013 1 PEDAGÓGIAI PROGRAM 2013 Tartalom 1. Az iskola nevelési programja... 4 1.1. A nevelő-oktató munka pedagógiai alapelvei, céljai, feladatai, eszközei, eljárásai... 4 1.2. A személyiségfejlesztéssel

Részletesebben

Property ENERGY-project

Property ENERGY-project Pécsi Tudományegyetem A GYERMEKEK ÉTKEZÉSI SZOKÁSAI ÉS FIZIKAI AKTIVITÁSA Gyermek kérdőív Ország kód Iskola kód Osztály kód Kódszám Kedves Gyermek! 8000 gyermek étkezési szokásait és testmozgási kultúráját

Részletesebben

Felfedeztem egy nagyon érdekes és egyszerű internetes pénzkeresési módot, amihez nulla forint befektetés szükséges.

Felfedeztem egy nagyon érdekes és egyszerű internetes pénzkeresési módot, amihez nulla forint befektetés szükséges. Kedves Olvasó! Felfedeztem egy nagyon érdekes és egyszerű internetes pénzkeresési módot, amihez nulla forint befektetés szükséges. Eredetileg egy barátomnak akartam segíteni, aki egyik napról a másikra

Részletesebben

Balajt község Önkormányzatának KÉPVISELŐ-TESTÜLETE e-mail cím: onkormanyzat@balajt.hu

Balajt község Önkormányzatának KÉPVISELŐ-TESTÜLETE e-mail cím: onkormanyzat@balajt.hu Balajt község Önkormányzatának KÉPVISELŐ-TESTÜLETE e-mail cím: onkormanyzat@balajt.hu 23-2/2012. JEGYZŐKÖNYV Balajt község önkormányzati Képviselő-testületének 2012. évi január hó 25. napján, szerda 10

Részletesebben

A kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív Intézményekben TÁMOP 3.1.4./08/2-2009-0015

A kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív Intézményekben TÁMOP 3.1.4./08/2-2009-0015 A kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív Intézményekben TÁMOP 3.1.4./08/2-2009-0015 Boldog gyermekkor, vidám tanulás, biztos munka elérhetősége Tatabánya közoktatási intézményeiben KERTVÁROSI

Részletesebben

Hosszúhetény Online. Kovács Dávid 2012. júl. 24. 11:23 Válasz #69 Szia Franciska!

Hosszúhetény Online. Kovács Dávid 2012. júl. 24. 11:23 Válasz #69 Szia Franciska! Hosszúhetény Online H.H.Franciska 2012. júl. 24. 12:00 Válasz #70 Köszi a gyors választ! Csak arra tudok gondolni, hogy nem jutott el a felajánlás az illetékesekhez, mert máskülönben biztosan éltek volna

Részletesebben

7. Hitoktatás egyéb gyakorlati kérdései

7. Hitoktatás egyéb gyakorlati kérdései 7. Hitoktatás egyéb gyakorlati kérdései II. A hitoktatás mai helyzetelemzése a. A hittanórák időpontjával kapcsolatos kérdések A közoktatási intézményekben (óvodákban, általános iskolákban) törvény által

Részletesebben

E G Y Z Ő K Ö N Y V E 2009. 11/2009. (IV. 21.) 12/2009. (IV. 21.) 13/2009. (IV.

E G Y Z Ő K Ö N Y V E 2009. 11/2009. (IV. 21.) 12/2009. (IV. 21.) 13/2009. (IV. OKTATÁSI, KULTURÁLIS ÉS SPORTBIZOTTSÁG 2009. április 21-ei ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E 11/2009. (IV. 21.) bizottsági határozat arról, hogy a bizottság az Egyesített Óvodai Intézmény nevelőmunkájáról

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Bánréve Község Képviselő-testületének 2006. november 03-án 13.00 órai kezdettel megtartott üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Bánréve Község Képviselő-testületének 2006. november 03-án 13.00 órai kezdettel megtartott üléséről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Bánréve Község Képviselő-testületének 2006. november 03-án 13.00 órai kezdettel megtartott üléséről. Jelen vannak: Hajdu Gábor József polgármester, Révay István alpolgármester,

Részletesebben

kisokos Foglalkoztató füzet gyerekeknek Kiadja: Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Növény-, Talaj- és Agrárkörnyezet-védelmi Igazgatósága 2013.

kisokos Foglalkoztató füzet gyerekeknek Kiadja: Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Növény-, Talaj- és Agrárkörnyezet-védelmi Igazgatósága 2013. kisokos Foglalkoztató füzet gyerekeknek Kiadja: Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Növény-, Talaj- és Agrárkörnyezet-védelmi Igazgatósága 2013. Augusztus vége volt, a gyerekek már hazajöttek a nyaralásból.

Részletesebben

Vállalkozás alapítás és vállalkozóvá válás kutatás zárójelentés

Vállalkozás alapítás és vállalkozóvá válás kutatás zárójelentés TÁMOP-4.2.1-08/1-2008-0002 projekt Vállalkozás alapítás és vállalkozóvá válás kutatás zárójelentés Készítette: Dr. Imreh Szabolcs Dr. Lukovics Miklós A kutatásban részt vett: Dr. Kovács Péter, Prónay Szabolcs,

Részletesebben

Karácsony máshol, máshogyan

Karácsony máshol, máshogyan Karácsony máshol, máshogyan A karácsonyt sokféleképpen lehet ünnepelni, s mivel a téma nem is oly régen még aktuális volt, gondoltam, pár újonnan szerzett információt közölnék iskolánk szorgalmas diákjaival:

Részletesebben

Jelentkezési lap NÉV. Lakcím:. Iskola:... Osztály:. E-mail cím:... Telefonszám:

Jelentkezési lap NÉV. Lakcím:. Iskola:... Osztály:. E-mail cím:... Telefonszám: Jelentkezési lap.. NÉV Lakcím:. Iskola:... Osztály:. E-mail cím:... Telefonszám: Egyezések Különbségek Norci Dorci színész: Asthon Kutcher, ZAC Efron könyv: Szívek szállodája, Két Lotti film: ketten a

Részletesebben

Kommunikációs teszt elemzése

Kommunikációs teszt elemzése Kommunikációs teszt elemzése A pontszámaid értelmezése A legmagasabb pontszámod reprezentálja a domináns, avagy a legkedveltebb kommunikációs stílusodat. Ez azt határozza meg, hogy hogyan kommunikálsz

Részletesebben

Hajdúhadház Város Önkormányzata Polgármesterétől

Hajdúhadház Város Önkormányzata Polgármesterétől Hajdúhadház Város Önkormányzata Polgármesterétől 4242. Hajdúhadház, Bocskai tér 1. Tel.: 52/384-103, Fax: 52/384-295 e-mail: titkarsag@hajduhadhaz.hu E L Ő T E R J E S Z T É S Hajdúhadház Város Önkormányzat

Részletesebben

Szent Imre Óvoda. Székesfehérvár HÁZIREND PH. Csák Lajos igazgató. Székesfehérvár, 2013. január 24.

Szent Imre Óvoda. Székesfehérvár HÁZIREND PH. Csák Lajos igazgató. Székesfehérvár, 2013. január 24. Szent Imre Óvoda Székesfehérvár HÁZIREND PH. Csák Lajos igazgató Székesfehérvár, 2013. január 24. A házirend tartalma Általános információk az óvodáról... 3 A nevelési év rendje... 3 Az intézmény pontos

Részletesebben

DUMASZÍNHÁZ, FÉNYFESTÉS ÉS SÁRKÁNYHAJÓZÁS VISSZAESÉS A RENDEZVÉNYPIACON

DUMASZÍNHÁZ, FÉNYFESTÉS ÉS SÁRKÁNYHAJÓZÁS VISSZAESÉS A RENDEZVÉNYPIACON DUMASZÍNHÁZ, FÉNYFESTÉS ÉS SÁRKÁNYHAJÓZÁS VISSZAESÉS A RENDEZVÉNYPIACON Továbbra sem indult meg a kilábalás a rendezvényes szakma válságából, a 2009 és 2010-es súlyos visszaesés után a gödör mélyén vegetál

Részletesebben

Gyarmati Attila http://napiminimum.hu. Ki az az ember, aki életemben a legnagyobb pozitív hatással volt rám?

Gyarmati Attila http://napiminimum.hu. Ki az az ember, aki életemben a legnagyobb pozitív hatással volt rám? 1 Célmegvalósítás 1.1 Értékeim Kerülj képbe önmagaddal: Mi az, ami igazán fontos Nekem? Miért? Mik a legnagyobb erősségeim? Akik jól ismernek, azok milyen erősségeimről tudnak? Mi az, amit igazán szeretek

Részletesebben

Az időszakos elszámolású ügyletek teljesítési időpontjának megállapítása. 2016. 01. 01-től

Az időszakos elszámolású ügyletek teljesítési időpontjának megállapítása. 2016. 01. 01-től E-BOOK Az időszakos elszámolású ügyletek teljesítési időpontjának megállapítása 2016. 01. 01-től Gyakorlati segítség az ÁA tv. 2016. 01. 01-i változás megértéséhez példákkal Tartalom Bevezetés, áttekintés

Részletesebben

A Perinatus Alapítvány programjai a Születés hete rendezvénysorozaton 2011 május 1-8. A részvétel a teljes programon ingyenes

A Perinatus Alapítvány programjai a Születés hete rendezvénysorozaton 2011 május 1-8. A részvétel a teljes programon ingyenes A Perinatus Alapítvány programjai a Születés hete rendezvénysorozaton 2011 május 1-8. A részvétel a teljes programon ingyenes 2011. május 1. vasárnap Úgy szülünk, ahogy születünk? 12 éve dolgozom a születés

Részletesebben

Helyi termékek a közétkeztetésben az étkeztetők szempontjai

Helyi termékek a közétkeztetésben az étkeztetők szempontjai Helyi termékek a közétkeztetésben az étkeztetők szempontjai Budapesti Corvinus Egyetem 2011.01.18 Gyuricza Ákos dietetikus Hús(ba)vágó jogszabályváltozás Az idei év egyik igen jelentős ( a kistermelőket

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Képviselő-testület Hegymagas J e g y z ő k ö n y v Készült Hegymagas Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. március 17-én 16.00 órai kezdettel tartott rendkívüli nyilvános üléséről. Az ülés

Részletesebben

VALÓSZÍNŰSÉG, STATISZTIKA

VALÓSZÍNŰSÉG, STATISZTIKA 0893. MODUL VALÓSZÍNŰSÉG, STATISZTIKA Felmérés Készítette: Pintér Klára Matematika A 8. évfolyam 0892. modul: Valószínűség, statisztika Felmérés 2 A modul célja Időkeret Ajánlott korosztály Modulkapcsolódási

Részletesebben

2.1. Itt az idő egy kis kritikus gondolkodásra

2.1. Itt az idő egy kis kritikus gondolkodásra 2.1. Itt az idő egy kis kritikus gondolkodásra Információ Adatok, amelyek (1) bizonyítottan pontosak és naprakészek; (2) egy bizonyos célt szolgálnak, és ennek megfelelően kerültek rendszerezésre; (3)

Részletesebben

FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com. a Képviselő-testülethez

FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com. a Képviselő-testülethez FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com Iktatószám: /2016. 9/c. E LŐTERJESZTÉS a Képviselő-testülethez az önkormányzati

Részletesebben

Találkozz a másikkal! A teremben zene indítására járkálnak úgy, hogy mindenkivel találkoznak. szerint köszöntik egymást.

Találkozz a másikkal! A teremben zene indítására járkálnak úgy, hogy mindenkivel találkoznak. szerint köszöntik egymást. 08_ letem lapjai_tæblæzat.qxp 2008.06.19. 13:21 Page 143 1. Ráhangoló, bevezető óra Vezeti a játékot: instrukciókat ad a találkozásokhoz és kezeli a magnót. Nagy szabad térre van szükség a játékhoz, mindenképp

Részletesebben

Kellemes Karácsonyt és Boldog Új Évet Kívánunk dolgozóinknak és partnereinknek! 2015. III. ÉVFOLYAM 11. szám 5000 Szolnok, Tószegi út 43.

Kellemes Karácsonyt és Boldog Új Évet Kívánunk dolgozóinknak és partnereinknek! 2015. III. ÉVFOLYAM 11. szám 5000 Szolnok, Tószegi út 43. Kellemes Karácsonyt és Boldog Új Évet Kívánunk dolgozóinknak és partnereinknek! 2015. III. ÉVFOLYAM 11. szám 5000 Szolnok, Tószegi út 43. telefon: +36 56 521-012 fax: +36 56 521-014 e-mail: contact@contactnkft.hu

Részletesebben

Egy hónap Hollandiában. Nagy Nikolett Fogászati asszisztens

Egy hónap Hollandiában. Nagy Nikolett Fogászati asszisztens Egy hónap Hollandiában Nagy Nikolett Fogászati asszisztens A kezdetek Úgy érzem, duplán is szerencsésnek mondhatom magam, hogy sikerült kijutnom Hollandiába.Egyrészt, mert hatalmas élményt jelentett számomra

Részletesebben

Jegyzőkönyv. A Képviselő-testület a rendkívüli ülés napirendjét 5 igen szavazattal egyhangúlag az alábbiak szerint elfogadta: Napirendi pont:

Jegyzőkönyv. A Képviselő-testület a rendkívüli ülés napirendjét 5 igen szavazattal egyhangúlag az alábbiak szerint elfogadta: Napirendi pont: Jegyzőkönyv Készült: a Balatonudvari Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. január 22. napján du. 18.00 órakor megkezdett rendes nyílt üléséről az önkormányzati kirendeltség helyiségében. Jelen

Részletesebben

A boldog felhasználó

A boldog felhasználó A boldog felhasználó Ingyenes e-book, a Felhasználó Update csapattól Írta: Vidi Rita Mi a különbség a begyakorolt, monoton, örökké félelmetesnek tűnő felhasználás, és a tudás alapú, céltudatos, örömfelhasználás

Részletesebben

II. 4. Milyen férfira vágynak a boldog párkapcsolatot kereső (és arra alkalmas) nők? 106 II. 5. Szűrési technikák pénz, idő, érzelmek megóvása 111

II. 4. Milyen férfira vágynak a boldog párkapcsolatot kereső (és arra alkalmas) nők? 106 II. 5. Szűrési technikák pénz, idő, érzelmek megóvása 111 TARTALOM Köszönetnyilvánítás 7 Előszó 9 Bevezetés (később nem ismétlődő információk) 11 I. Csajozás, avagy ismerkedési és hódítási alapismeretek 19 I.1. Belső világod 20 I. 1. A. Küzdd le a félelmeidet!

Részletesebben

Útközben Hírlevél. 1. A szociális készségfejlesztés csoportmódszerének bemutatása. A negyedik szám tartalmából:

Útközben Hírlevél. 1. A szociális készségfejlesztés csoportmódszerének bemutatása. A negyedik szám tartalmából: Útközben Hírlevél 1. A szociális készségfejlesztés csoportmódszerének bemutatása A SZOCIÁLIS KÉSZSÉGFEJLESZTŐ CSOPORT MŰKÖDÉSE A pártfogás intézménye új tartalmi elemmel bővült, aminek keretében a fiatalok

Részletesebben

Egyszerű tábla. Nagy Zsófia: A mi táblánk

Egyszerű tábla. Nagy Zsófia: A mi táblánk Nagy Zsófia: A mi táblánk 2011 decemberében, karácsonyi meglepetésként, egyik diákom családjának közbenjárása révén került osztálytermünkbe egy Mimio interaktív tábla. Persze nagy volt az öröm a gyerekek

Részletesebben

Programajánló. Veszprémi Tavaszi Fesztivál VII. Bábolnai Sonkafesztivál Budapesti Tavaszi Fesztivál 2013 VIII. Szalmalekvár Fesztivál

Programajánló. Veszprémi Tavaszi Fesztivál VII. Bábolnai Sonkafesztivál Budapesti Tavaszi Fesztivál 2013 VIII. Szalmalekvár Fesztivál Veszprémi Tavaszi Fesztivál VII. Bábolnai Sonkafesztivál Budapesti Tavaszi Fesztivál 2013 VIII. Szalmalekvár Fesztivál Nemzetközi Autós-motoros kiállítás, fesztivál és show Egyedi Kézműves termékek V.

Részletesebben

ÉS TE HOVA TARTOZOL? A tinik, mint pénzeszsákok: a blokknegyedi lázadók és társaik [11.3.2008] Forrás: www.transindex.hu

ÉS TE HOVA TARTOZOL? A tinik, mint pénzeszsákok: a blokknegyedi lázadók és társaik [11.3.2008] Forrás: www.transindex.hu ÉS TE HOVA TARTOZOL? A tinik, mint pénzeszsákok: a blokknegyedi lázadók és társaik [11.3.2008] Forrás: www.transindex.hu Hip-hophoz kötődő márkákkal rombolják azt a társadalmat, mely ezeket a brandeket

Részletesebben

MÉH e-hírlevél. Tartalomjegyzék. 68. SZÁM, 2016. április 15.

MÉH e-hírlevél. Tartalomjegyzék. 68. SZÁM, 2016. április 15. MÉH e-hírlevél 68. SZÁM, 2016. április 15. Tartalomjegyzék NYITOTT KERTEK...2 GYÜTTMENT FESZTIVÁL, 2016...3 A Dunántúli Gyümölcsész Háló programsorozata...3 BOLYAVÁRI ESTÉK...4 VIII. Csillaghegyi Gyapjú-nap...4

Részletesebben

Sebesség A mozgás gyorsaságát sebességgel jellemezzük. Annak a testnek nagyobb a sebessége, amelyik ugyanannyi idő alatt több utat tesz meg, vagy

Sebesség A mozgás gyorsaságát sebességgel jellemezzük. Annak a testnek nagyobb a sebessége, amelyik ugyanannyi idő alatt több utat tesz meg, vagy Haladó mozgások Alapfogalmak: Pálya: Az a vonal, amelyen a tárgy, test a mozgás során végighalad. Megtett út : A pályának az a szakasza, amelyet a mozgó tárgy, test megtesz. Elmozdulás: A kezdőpont és

Részletesebben

JÉZUS LÁBAINÁL. Pasarét, 2015. március 5. (csütörtök) Földvári Tibor. Lekció: János 12,1-8

JÉZUS LÁBAINÁL. Pasarét, 2015. március 5. (csütörtök) Földvári Tibor. Lekció: János 12,1-8 Pasarét, 2015. március 5. (csütörtök) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Földvári Tibor JÉZUS LÁBAINÁL Lekció: János 12,1-8 Alapige: Jézus azért hat nappal a húsvét előtt elment Bethániába, ahol a megholt

Részletesebben

mozdulatokkal hol a sínt, hol a kereket kalapálták, míg minden a helyére került.

mozdulatokkal hol a sínt, hol a kereket kalapálták, míg minden a helyére került. A kidaruzásig hátralévő napokon megjavíttattuk a radart, megforrasztattuk a kályhánk meggyengült részeit, tömítettük a szivárgó csatlakozókat, felleltároztuk a készleteket. Nem mellékesen a fiúk remek

Részletesebben

ö ö ö ö ő ö ö ő ö ő ő ő ö ö ő ő ö ö ő ő ű ű ő ő ö ű ő ö ö ő ö ő ö ú ő ö ű ű ő ő ö ű ő ö ö ű ű ő ö ű ő ö ö ű ű ű ű ű ű ű ö ű ő É ö ú ö ö ö ö Ő ö ö ö ö ő ö ö ő ö ö ő ö ö ő ű ö ö ö ö ö ö ő Ö ő ö ö ő ö ő ö

Részletesebben

Tevékenység: Étkeztetéssel kapcsolatos feladat ellátási és finanszírozási modell kidolgozása

Tevékenység: Étkeztetéssel kapcsolatos feladat ellátási és finanszírozási modell kidolgozása Tevékenység: Étkeztetéssel kapcsolatos feladat ellátási és finanszírozási modell kidolgozása Dokumentum: Értékelés és javaslatok megfogalmazása ( Tanácsadás: back office ) ÁROP-1.A.5-2013 Államreform Operatív

Részletesebben

18. óra MAGYAR NÉPI FAZEKASSÁG

18. óra MAGYAR NÉPI FAZEKASSÁG 18. óra MAGYAR NÉPI FAZEKASSÁG A kerámia cserépedények ismertetésekor már szóltunk néhány szót a fazekasságról, most lássunk néhány dolgot részletesebben is. A több mint 60 magyar fazekas központban, eltérő

Részletesebben

A bemutató órák feladatai

A bemutató órák feladatai A bemutató órák feladatai 1, A dobozban van 7 narancsos, 4 epres, 3 szilvás, 2 banános cukorka. Becsukott szemmel hányat kell kivenned ahhoz, hogy biztosan legyen a) 1 db epres ízű b) 1 db narancsos ízű

Részletesebben

Miért úrvacsoráz(z)unk? Lekció: Ám 4,4-13/Textus: 1Kor 11,17-34 2015. június 14.

Miért úrvacsoráz(z)unk? Lekció: Ám 4,4-13/Textus: 1Kor 11,17-34 2015. június 14. Miért úrvacsoráz(z)unk? Lekció: Ám 4,4-13/Textus: 1Kor 11,17-34 2015. június 14. Most akkor a korinthusiak úrvacsoráznak, vagy nem úrvacsoráznak? Összegyűlnek, az Úr vacsorájára, de Pál mégis azt mondja:

Részletesebben

6. évfolyam MATEMATIKA

6. évfolyam MATEMATIKA 28 6. évfolyam MATEMATIKA Országos kompetenciamérés 28 Feladatok és jellemzőik matematika 6. évfolyam Oktatási Hivatal Budapest, 29 6. ÉVFOLYAM A kompetenciamérésekről 28 májusában immár hatodik alkalommal

Részletesebben

Beszámoló. Múzeumok Éjszakája Kaposvár és vonzáskörzetében 2015.

Beszámoló. Múzeumok Éjszakája Kaposvár és vonzáskörzetében 2015. Beszámoló Múzeumok Éjszakája Kaposvár és vonzáskörzetében 2015. Pályázati azonosító: 3504/83 Múzeumunk 2015. június 20-án és 27-én rendezte meg a Múzeumok Éjszakája kaposvári rendezvénysorozatát. Az esemény

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Kunhegyes Város Önkormányzatának Képviselőtestülete 2008. május 8-án megtartott soron kívüli üléséről.

Jegyzőkönyv. Készült: Kunhegyes Város Önkormányzatának Képviselőtestülete 2008. május 8-án megtartott soron kívüli üléséről. Jegyzőkönyv Készült: Kunhegyes Város Önkormányzatának Képviselőtestülete 2008. május 8-án megtartott soron kívüli üléséről. Az ülés helye: Városháza nagy tanácskozó terme Jelen vannak: Szabó András polgármester

Részletesebben

Koala.Hu Számítástechnikai Kereskedelmi és Szolgáltató Betéti Társaság VOIP

Koala.Hu Számítástechnikai Kereskedelmi és Szolgáltató Betéti Társaság VOIP VOIP 1. Mi a VOIP? A VOIP a Voice Over IP kifejezés rövidítése, ami annyit jelent, hogy a telefonhívást nem a hagyományos telefon vonalakon, hanem IP csatornán, legtöbb esetben az Interneten át továbbítják.

Részletesebben

T Á R G Y S O R O Z A T A. 1./Tájékoztató az Önkormányzat rendelet alkotási kötelezettségével kapcsolatosan.

T Á R G Y S O R O Z A T A. 1./Tájékoztató az Önkormányzat rendelet alkotási kötelezettségével kapcsolatosan. NYÍRGELSE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ- TESTÜLET 2013.március 21.-én megtartott Képviselő-testületi ülésének a.) jegyzőkönyve b.) határozata c.) előterjesztése d.) tárgysorozata T Á R G Y S O R O Z A

Részletesebben

PEDAGÓGIA SZOCIOLÓGIA HISTÓRIA ÖKONÓMIA PSZICHOLÓGIA POLITOLÓGIA

PEDAGÓGIA SZOCIOLÓGIA HISTÓRIA ÖKONÓMIA PSZICHOLÓGIA POLITOLÓGIA EDUCATIO PEDAGÓGIA SZOCIOLÓGIA HISTÓRIA ÖKONÓMIA PSZICHOLÓGIA POLITOLÓGIA MÉRLEGEN, 1990 2002 EDUCATIO 2002/1 MÉRLEGEN, 1990 2002 OKTATÁSPOLITIKAI TÁJOLÓ 3 Kozma Tamás EXPANZIÓ KÖZÉPFOKON 13 Forray R.

Részletesebben

Közzétételi lista a köznevelési intézmények részére 2014.

Közzétételi lista a köznevelési intézmények részére 2014. Ikt.sz.: 650/2014. Közzétételi lista a köznevelési intézmények részére 2014. 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet a nemzeti köznevelési törvény végrehajtásáról Tartalomjegyzék Közzétételi lista általános

Részletesebben

Frank megállt kocsijával a folyó előtt, ami enyhén szakadékos partjával és sötét vizével tiszteletet parancsolt. Mindennek lehetett nevezni, csak jó

Frank megállt kocsijával a folyó előtt, ami enyhén szakadékos partjával és sötét vizével tiszteletet parancsolt. Mindennek lehetett nevezni, csak jó 1. Frank megállt kocsijával a folyó előtt, ami enyhén szakadékos partjával és sötét vizével tiszteletet parancsolt. Mindennek lehetett nevezni, csak jó barátnak nem. A motort nem állította le, halk zúgása

Részletesebben

AGYELSZÍVÁS FOS-IRAS. Közéleti lap I. évfolyam, 1. szám. 1995. november. Ára: 20 Ft.

AGYELSZÍVÁS FOS-IRAS. Közéleti lap I. évfolyam, 1. szám. 1995. november. Ára: 20 Ft. Közéleti lap I. évfolyam, 1. szám. 1995. november. Ára: 20 Ft. AGYELSZÍVÁS A felsőoktatási tandíj bevezetése miatti országos tiltakozás elgondolkodtatja az embert az oktatás egészének anyagi és erkölcsi

Részletesebben

KARDOSKÚT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 2015. MÁJUS 28. NAPJÁN TARTOTT RENDES, NYÍLT KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

KARDOSKÚT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 2015. MÁJUS 28. NAPJÁN TARTOTT RENDES, NYÍLT KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE KARDOSKÚT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 2015. MÁJUS 28. NAPJÁN TARTOTT RENDES, NYÍLT KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE 1 11/2015. ÖKÜ J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Kardoskút Község Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

KRISTON LÍVIA ÉS VARGA ESZTER A FELSŐOKTATÁSBAN TANULÓ ROMA HALLGATÓK MOTIVÁCIÓI ÉS

KRISTON LÍVIA ÉS VARGA ESZTER A FELSŐOKTATÁSBAN TANULÓ ROMA HALLGATÓK MOTIVÁCIÓI ÉS KRISTON LÍVIA ÉS VARGA ESZTER A FELSŐOKTATÁSBAN TANULÓ ROMA HALLGATÓK MOTIVÁCIÓI ÉS JÖVŐTERVEI 1 A cigányság a magyar társadalom legnagyobb létszámú etnikai csoportjává vált az elmúlt évtizedekben. (VALUCH,

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Szőc Község Önkormányzata Képviselő-testületének. nyilvános üléséről. 2014. augusztus 21.

JEGYZŐKÖNYV. Szőc Község Önkormányzata Képviselő-testületének. nyilvános üléséről. 2014. augusztus 21. Ügyszám: 9-54/2014. JEGYZŐKÖNYV nyilvános üléséről 2014. augusztus 21. Szőc 2014 1 Jegyzőkönyv Készült: Az ülés helye: nyilvános üléséről Szőci Művelődési Ház Szőc, Kossuth L. u. 41. Az ülés időpontja:

Részletesebben

Kiss Ottó. A nagypapa távcsöve

Kiss Ottó. A nagypapa távcsöve Kiss Ottó A nagypapa távcsöve ITT VANNAK A NAGYIÉK Itt vannak a nagyiék, megjöttek! Két hétre. Fogalmam sincs, hogy mit lehet majd velük addig csinálni. 3 A NAGYPAPA UGYANOLYAN A nagypapa ugyanolyan, mint

Részletesebben

Ikt.szám:42-63/2014. NÓGRÁD MEGYEI SZLOVÁK NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT

Ikt.szám:42-63/2014. NÓGRÁD MEGYEI SZLOVÁK NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT Ikt.szám:42-63/2014. NÓGRÁD MEGYEI SZLOVÁK NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT JEGYZŐKÖNYV Készült: a Nógrád Megyei Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat 2014. november 17-én, Vanyarc, Művelődési Ház (2688 Vanyarc, Veres

Részletesebben

Galériánk új arculata és profilbővítése

Galériánk új arculata és profilbővítése Művészeti hírlevél Galériánk hírei Galériánk új arculata és profilbővítése H osszabb tervezés és előkészület után örömmel mutatjuk be barátainknak, látogatóinknak és ügyfeleinknek megújult logónkat (lásd

Részletesebben

ű ű ű ű ű ű Ú ű ű ű ű ű ű ű ű Ú ű ű ű Ú ű ű ű ű Ó ű ű ű ű Ü É ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű Ú É ű ű ű É Ó Ú Ó Ü Ő Ó Ó ű É ű ű ű É ű É ű ű ű ű Ö Ü ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű É ű É É ű Ö ű ű ű ű É ű ű ű ű ű ű ű Ö

Részletesebben

VárosKépviselő-testülete

VárosKépviselő-testülete VárosKépviselő-testülete Közművelődési, Ifjúságiés Sport Bizottság 2051 Biatorbágy, BarossGáborutca 2/a Telefon: 06 23 310-174 Fax: 06 23 310-135 E-mail: kisb@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu Jegyzőkönyv

Részletesebben

Az élet napos oldala

Az élet napos oldala Az élet napos oldala írta Mercz Tamás E-mail: mercz_tomi@hotmail.com Első rész Minden kicsiben kezdődik el A fűnyíró idegesítő berregő motorhangja teljesen betölti szobám zegzugait. Zúg a rikítóan kék

Részletesebben