A szex-munkások világnapjának rövid története

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A szex-munkások világnapjának rövid története"

Átírás

1

2 A szex-munkások világnapjának rövid története A szex-munkások úgy döntöttek, hogy December 17-e lesz Szex-munkások ellen elkövetett erőszak visszaszorításának a világnapja. Ezen a napon az USAban a szex-munkások közösen virrasztottak, és megemlékeztek arról a 48 szex-munkásról, aki a Green River-i gyilkos néven elhíresült Gary Ridgway áldozata lett. Ennek a napnak az a célja, hogy világszerte felhívja a figyelmet a szex-munkások ellen elkövetett bűncselekményekre. Követeljük, hogy a kormányok a szex-munkások ellen elkövetett erőszakot is bűncselekményként kezeljék, kövesse el ellenük azt akár a kliensünk, a futtatónk, a menedzserünk, a partnerünk, vagy bármilyen közhivatalnak a tagja vagy képviselője. (Európai szex-munkások jogi nyilatkozata) Piros esernyő A piros esernyőt először a velencei szex-munkások használták 2001-ben. Az úgynevezett Szex-munkások Első Világkonferenciáját június 8-a és 11-e között tartották, amely egy művészeti rendezvény volt a 49. Velencei Biennálé keretében. A rendezvényt egy köztéren felállított sátorban tartották, az úgynevezett Prostituált Pavilonban. Többek között Tajvanból, Tájföldről, Kambodzsából, Vietnámból, Olaszországból, Németországból, USA-ból és Ausztráliából is jöttek csoportok és egyéni résztvevők. A rendezvényt, amelynek során megvitatták a szex-munkások elleni erőszak visszaszorításának a stratégiáját, a piactéren tartották. A szexmunkások videó-bemutatókat, kiállításokat, előadásokat és utcai színházat szerveztek, valamint kiadványokat osztottak szét. Az egyik megmozdulás a Piros Esernyős Felvonulás volt. A szexmunkások végigmasíroztak Velence utcáin a piros esernyőkkel miközben hangosbeszélőkkel felhívták a figyelmet a rossz munka-körülményekre, és a velük kapcsolatos emberi jogi visszaélésekre. A felvonulás a pavilontól indult és átszelte a belvárost. A felvonulás a szex-munkások társadalmában meghatározó jelentőségű történelmi helyeket foglalt magába, ahol olyan híres velencei kurtizánok fordultak meg, mint Veronica Franco és Gaspara Stampa. Az ICRSE (Nemzetközi Bizottság az Európai Szex-munkások Jogaiért) 2005-ben úgy döntött, hogy a piros esernyő lesz a szimbóluma a szex-munkások ellenállásának az őket érő diszkrimináció ellen. A kezdeményezés meleg fogadtatásra talált a szex-munkások társadalmában, és több szex-munkásokat tömörítő csoport is átvette a szimbólumot. Ami először egy egyszerű ötletnek bizonyult, később olyan szimbólummá vált, amely a szex-munkások jogait jelképezi világszerte. A vörös szín a szépséget, az esernyő pedig az ellenállást jelenti az ég és az emberek támadásával szemben. Ez szimbolizálja a védelmet a rendőrség, a kerítők, a kliensek valamint egy nemtörődöm és elfogult társadalom visszaéléseivel szemben. 2

3 3 Megdöbbentő karácsonyi történet Boldog karácsonyt helyett szezonális üdvözlet 2005-ben amerikai polgárjogi szervezetek a karácsony valamennyi jelképének betiltását kezdeményezték a más vallásúakra, illetve az ateistákra való tekintettel. Már magát a karácsony - angolul christmas - szót is kifogásolták, mondván, hogy az nyilvánvalóan Jézus Krisztusra utal. Javasolták egyebek között az elterjedt Merry Christmas!, azaz Boldog karácsonyt! formula eltörlését, helyette pedig a semleges, ám csak némi nehézség árán értelmezhető szezonális üdvözlet - season s greeting - kifejezés bevezetését. Kezdeményezésük számos követőre talált az Amerikai Egyesült Államok területén. Több város - például Boston - önkormányzata is elrendelte, hogy a közterületeken felállított karácsonyfákat a továbbiakban ünnepi fának, azaz holiday tree-nek nevezzék. Egyes iskolákban a keresztény karácsonyi dalokat még instrumentális formában is betiltották. Máshol nem engedélyezték a diákoknak, hogy az ünnepi műsor keretében bibliai történetet adjanak elő, megint máshol a piros és zöld papírdíszítéseket száműzték. Egy iskolakörzet elbocsátotta veterán télapóját, mivel azt találta mondani a gyerekeknek, hogy karácsonykor a megváltó eljövetelét ünnepeljük. A buja pogányok esete a hithű kereszténnyel A téli napforduló, azaz a fény születésének időpontja már az ősi pogány hitrendszerekben is kiemelkedő eseménynek számított. Nem véletlen, hogy később a kereszténység is többé-kevésbé ekkorra tette Jézusnak, a fény hozójának születésnapját. Igaz, ebben közrejátszott az is, hogy az egyház minden igyekezete ellenére sem tudta feledtetni az emberekkel az egykori pogány szertartásokat, ezért megpróbálta azokat valamilyen módon beilleszteni a keresztény vallásba. A mai karácsony egyik elődje, a római kori Saturnalia is a téli napforduló ünnepe volt, ám hangulatában közelebb állhatott a woodstocki fesztiválhoz. Folyt az ital, a férfiak és a nők egymás ruháiba bújtak, a különös szerepcsere pedig nemritkán orgiába torkollott. A fentiek fényében nem is túl meglepő, hogy az egyháznak csak jelentős erőfeszítések - és áldozatok árán - sikerült integrálnia a maga ünneprendszerébe. Hogy végül sikerrel jártak, azt a negyedik században mártírhalált halt Dasius története is igazolja. A keresztény vallású római katonát pogány társai Saturnalia idején az ünnep királyának sorsolták ki, felajánlva neki mindazon földi örömöket - ételt-italt és főleg szép lányokat -, melyek e ranggal jártak. Tény, hogy az ünnep végén feláldozták volna Dasiust, ám a korona elfogadásával legalább időt nyert volna. Mivel azonban nem kívánt részt venni a pogány szertartásban, késedelem nélkül kivégezték. Karácsonyi bombázás - tévedésből december 24-én éppen a kora esti misékről tartottak hazafelé a kiskunhalasiak, amikor világító gyertyák gyulladtak ki az égen, majd bombázás kezdődött. A támadás során tíz ember meghalt, több tucatnyi volt a sebesült, és nagyjából ezren váltak hajléktalanná. A történetírók - vélhetően politikai nyomásra - több évtizeden keresztül a németeknek tulajdonították a bevetést. Ennek azonban ellentmondani látszott az a tény, hogy addigra a birodalmi haderők már a főváros, illetve az ország nyugati részét is csak nagy nehézségek árán tudták tartani, és számos bombázójukat elvesztették - semmiképpen sem állt tehát érdekükben maradék erejüket a stratégiai jelentőséggel nem bíró alföldi mezővárosra pazarolni. A német hadijelentések nem is tesznek említést légi bevetésről, míg a 17. szovjet légi hadsereg több forrás szerint is számos jelentős bevetést hajtott végre aznap, melyek során egyebek között Kiskunhalas légterét is használták. Több más körülmény alapján is valószínűsíthető, hogy a támadást a szovjetek hajtották végre - például a világító gyertyák, más néven Sztálin-gyertyák alkalmazása is az ő módszerük volt. Felmerül persze a kérdés, hogy miért támadtak rá az általuk már elfoglalt városra. A fennmaradt dokumentumok alapján úgy tűnik, hogy - akárcsak az 1941-es kassai bombázás esetén - harcászati hiba történt: pilótáik és célmegjelölőik pontatlansága miatt a repülőgépek egyszerűen eltévedtek. 3

4 Bulgáriai szexmunkások megmozdulása B ulgáriában izzik a levegő a Ring Round-on dolgozó szexmunkások körül. A média valósággal megrohamozta az évek óta ezen a területen dolgozó szexmunkásokat, akik felszólaltak saját jogaik érdekében. A Bulgáriában működő, a szexmunkások jogaival foglalkozó HESED-től kaptuk az információinkat a bulgár szexmunkások megmozdulásáról. A HESED évek óta foglalkozik a bulgár szexmunkások egészségügyi, jogi, társadalmi helyzetével. Fő missziójának tekinti az egészségfejlesztési tevékenységet és a társadalmi fejlődés ösztönzését a hátrányos helyzetű csoportok és közösségek körében Bulgária területén. A fő célcsoportjaik közé tartoznak a szexmunkások, a roma emberek és a melegek ben a HESED volt az első bulgár szervezet, aki a szexmunkások problémáira összpontosította figyelmét. A megkereső munka a hozzáférhetőségen, anonimitáson, titoktartáson és szakmaiságon alapszik. A csapat tagjai professzionális pszichológusok és szociális munkások. Az alábbi szolgáltatásokat végzik, melyek ingyenesen hozzáférhetőek: egészségügyi oktatások, konzultációk; oktatási célzattal terjesztett anyagok, mint például óvszerek és síkosítók és az ezeket kísérő egészségügyi és szociális szolgáltatások, ártalomcsökkentés: tűk és fecskendők cseréjét és szakmai képzést az oktatóknak. A SWAN hálózaton keresztül kaptunk egy levelet, melyben Rayna a HESED munkatársa értesített bennünket, hogy az ottani szexmunkások tüntetni készülnek. Az egész ügy azzal kezdődött, hogy a szófiai Ring Roud-on dolgozó szexmunkások megelégelték a folyamatos rendőri zaklatásokat, akik így próbálták ellehetetleníteni őket. A szexmunkások beszámoltak arról, hogy az ott dolgozó rendőrök az elmúlt két hétben mindennap letartóztatták az út közelében dolgozó szexmunkásokat. A rendőrség 24 órán keresztül fogva tartották és bírságot szabtak ki rájuk erkölcstelen viselkedés és/vagy közúti veszélyeztetés jogcímen. A hatóság célja, hogy megtisztítsák Szófiát a prostituáltaktól. Reni, egy 50 év körüli szexmunkás, aki szintén az érintett területen dolgozik, s aki az első aktivisták közé tartozik, aki kapcsolatba lépett a HESED-del, társaival együtt egy megmozdulást szervezett Szófia központjába, hogy felhívja az emberek figyelmét, beszélgethessenek a szexmunka legalizálásáról, a regisztrációról, adófizetésről. Ezekben a nehéz pillanatokban is támogatja a HESED Ritát és szexmunkás kolléganőit, hiszen ez az első alkalom Bulgáriában, hogy önszerveződnek a szexmunkások a saját jogaik érdekében. Sajnos az igazi megmozdulás nem történhetett meg, mert a mintegy 20, Szófia központjába összegyűlt szexmunkás az egyre csak növekvő újságírók számától megijedt. Minden alkalommal, mikor valamelyik szexmunkás kérte, hogy ne vegyék fel őt, folyamatosan kattogtatták fényképezőgépeiket, és folyamatosan forogtak a kamerák is. A szexmunkások a szemtelen újságírók elől elmenekültek a helyszínről. Reni a mozgalom vezetője nagy lépésre szánta el magát, és vállalva arcát Ő volt az egyetlen, aki interjút adott az újságíróknak. Később az újságíróknak sikerült rávenniük még pár szexmunkást, hogy nyilatkozzanak arcuk eltakarása mellett. A szexmunkások interjúikban elmondták, hogy független szexmunkásokként szeretnék, ha legalizálnák szakmájukat, adózhatnának munkájuk után, zavartalanul tudnának dolgozni, és ledönteni a róluk kialakult negatív sztereotípiákat. Reni elmondta, hogy a következő lépésük lesz egy újabb szexmunkás találkozó összehívása, de ezúttal a média jelenléte nélkül. A szexmunkások szeretnék egyesíteni követeléseiket, s elkészíteni egy nyílt levelet a parlamentnek és az Elnöknek. A petíció átadásnál csak néhány szexmunkás aktivista lesz jelen, melyre a médiát is meg szándékozzák hívni. A HESED támogatja és segíti őket a következő lépések megszervezésében (akik szintén fontosnak tartják, hogy a szexmunkások előlépjenek az árnyékból, s harcoljanak jogaikért). 4

5 Legyél igényes a környezetedre is! Tudod, hogyan élhetsz környezettudatosan? Ha figyelsz arra, hogy a munkád során keletkezett szemetet összegyűjtsd, ha nem csak egyszer használatos termékeket használsz, ha odafigyelsz, hogy magyar termékeket vásárolj és minderről ismerőseidet, családtagjaidat is meggyőződ, már sokat tettél a környezetedért! Tudtad, hogy ha a Földön minden ember úgy élne, mint te, akkor több, mint két Földre lenne szükségünk ahhoz, hogy eltartsa az emberiséget? Ezért neked is óriási felelősséged van és nagyon sokat tehetsz azért, hogy környezetünk élhetőbb és egészségesebb legyen. Gondoltad volna, hogy a mindennapokban munkád során használt eszközök akár életveszélyesek is lehetnek? Vegyük sorra őket: Óvszer: Az óvszer latexből készül, mely valójában az afrikai és ázsiai gumifa nedve. Mivel számos mesterséges anyaggal keverik, ezért sajnos a természetben csak nehezen évek alatt bomlik le. A használt óvszert soha ne engedd a vendégednek, hogy az aktust követően a természetben dobja el! Szólj rá a vendégedre, hogy vigye el magával vagy gyűjtsd össze te és dobd ki kukába! Az óvszerben található sperma már órák alatt veszélyes baktériumokkal fertőződhet, melyet az óvszer magába zárva hetekig konzerválhat. Ha egy eldobott óvszerhez napokkal később valaki hozzáér, a benne található veszélyes baktériumoktól akár olyan fertőzést is kaphat, mely kezelés nélkül halálos is lehet. De nem csak ránk emberekre, az állatokra is veszélyes lehet az eldobott óvszer. Magyarországon csak a szexmunkások évente kb. 15 millió óvszert használnak el! Ez kb. 60 ezer kg veszélyes hulladékot jelent. Ha összegyűjtöd és a kukába dobod, azzal nagyon sokat tettél mindnyájunk egészsége és környezetünk megóvása érdekében. Köszönjük! A törlőkendők a rárakódott anyagok miatt ugyanúgy veszélyes hulladéknak minősülnek, mint az óvszerek. A szexmunkások évente hozzávetőlegesen 172 ezer kg-ot használnak ebből a termékből. Nagyon fontos, hogy az óvszerrel együtt ezt is külön zacskóban gyűjtsétek, és munka után dobjátok a kukába. A papírzsebkendők bár könnyen elbomlanak a természetben, az előzőekben leírt veszélyek miatt mégis kukában a helyük kérjük erre is figyelj. Üdítőitalok, víz: Legtöbbször műanyag palackba zárt folyadékot viszünk magunkkal. A palackot kiürülése után gyűjtsétek egy helyen és időnként dobjátok ki a sárga színű szelektív kukába. Eldobni nem szabad, mert a műanyag palackok lebomlása akár 1000 évig is tarthat a természetben, eközben pedig folyamatosan szennyezik a talajt. Élelmiszerek, csomagolóanyagok: Próbálj úgy vásárolni, hogy minél kevesebb csomagolóanyagra legyen szükséged. A vásárolt termékeket tedd saját szatyrodba, vagy táskádba, a boltban ne kérj külön reklámszatyrot. Minden csomagolóanyagot (alufólia, papír, nejlon, stb.), amit magaddal vittél vigyél is haza és otthon dobd ki. Cigarettacsikkek: A dohányzás súlyosan egészségkárosító hatásán túl az eldobott csikkek környezetünket szennyező hatása is jelentős. A szexmunkások egy évben kb. 40 millió darab cigarettát szívnak el, mely akkora mennyiség, hogy 13 autóbuszt töltenének meg színültig csak a csikkek. Az eldobott csikk lebomlása akár 3000 évig is tarthat a természetben, ez alatt az idő alatt folyamatosan rákokozó és hormonrendszer befolyásoló anyagok szabadulnak ki belőle, majd beszivárognak a talajba és vizeinkbe, így károsítva saját környezetünket, de még unokáinkat is. A legjobb megoldás, ha leszoksz a dohányzásról, de ha ezt nem is teszed meg, a csikket gyűjtsd össze és dobd a kukába. Miért vásároljak magyar termékeket? Ha itthoni terméket vásárolsz, akkor nem támogatod, hogy több ezer kilométerről szállítsanak ide olyan termékeket, melyeket itthon is elő lehet állítani. Ezzel nagyon sokat teszel a környezetvédelem érdekében, mert a szállítás az egyik legkörnyezetszennyezőbb tevékenység. Ha teheted, vásárolj inkább minőségi termékeket: Egy olcsó cipő vagy ruha hamar tönkre megy és szemét lesz belőle. Ha a minőséget választod, bár többe fog kerülni, - mégis a hosszabb használati idő miatt jobban meg fogja érni számodra és a környezetednek is használsz vele. Otthon: Apró odafigyeléssel, egy 50 négyzetméteres lakás esetében évente akár Ft megtakarítást is elérhetsz, ha környezettudatosan gondolkodsz. A szemetet otthon is szelektíven gyűjtsd: külön a papírt, és a műanyagot. A kukádba csak a konyhai hulladékot dobd ki. Ha fürdés helyett zuhanyozol, évente akár 20 ezer Ft-ot is megtakaríthatsz. Ha víztakarékos zuhanyfejet használsz akár további 10 ezer Ft-ot takaríthatsz meg. Ha hagyományos izzóidat energiatakarékosra cseréled, akkor izzónként évente akár Ft-ot is megtakaríthatsz. Ha a TV-t, rádiót, mobiltöltőt használat után kihúzod a hálózatból, akkor évente akár 5-6 ezer Ft-ot is megspórolhatsz áramszámládból. Akár elektromos, akár gázfőzőlapod van, figyelj arra, hogy az edény méretéhez legjobban illő főzőlapot használd. Használj fedőt az edényekhez és lábosokhoz, így hamarabb elkészül az étel és kevesebb energiát fogyasztasz. Hűtőszekrényedben +5 fokot, a fagyasztó részben -18 fokot tarts. 1 fokkal hidegebb akár 5-8% költségnövekedést jelenthet számodra. Ne fűtsd túl a lakásod, 1 fokkal magasabb hőmérséklet 5-6%-os költségnövekedést jelent. 5

6 Tanulj meg élvezni! Tippek az orgazmus könnyebb eléréséhez A nők többnyire nehezebben jutnak el a csúcsra, mint a férfiak. Ez teljesen természetes, hiszen más a testfelépítése a férfiaknak, és más a nőknek. A csúcspont elérése gyakran hosszú tanulási folyamatot jelent egy nő számára. Hová tedd a lábad? Sok nő csak akkor adja át magát teljesen az orgazmusnak, amikor lábai a számára helyes pózban (Hogy az első éjszaka ne az utolsó legyen) helyezkednek el: teljesen széttárva, vagy épp ellenkezőleg, összeszorítva. Ez attól függ, hogy a nevezett érzést hogyan érted el először, és hogyan emlékszik a helyzetre a tested. Ha egyszer rátaláltál a neked kellemes helyzetre, nyugodtan hű maradhatsz hozzá. Figurázhatsz partnereddel egy éjszakán át, de ha csak úgy jó, ahogy megszoktad, hát legyen úgy! Találd meg a kedvenc pozíciód! Az élvezet gyakran egy bizonyos, rég bevált pózban érkezik. Mindenkinél más és más. Sokaknál a misszionárius jön be, másoknál pedig a lovagló, vagy épp a kutya. Hogy miért? Egész egyszerűen tested anatómiájától függ! Minden egyes helyzet más és más területen váltja ki a kívánt - vagy éppen nem kívánt - hatást. Ezen kívül a pozíciókhoz kapcsolódó emlékek (Szex a nehéz napokon) is nagyban befolyásolják az élvezet mértékét. Lélegezz helyesen! Az orgazmus (Miért kell az orgazmus?) ritmusos izom-összehúzódásai tested minden egyes részével összefüggenek. Az izmoknak szükségük van az elegendő oxigénre, hogy jól működjenek. Néhányan visszatartják a lélegzetüket, blokkolják az oxigén megfelelő áramlását, annyira koncentrálnak. Ne felejts el levegőt venni, még akkor sem, ha zihálsz. Sőt. Az még izgalmasabb a partnerednek. Mozogj! Legideálisabb, ha az orgazmust egyszerre éritek el. Ha mégsem, akkor viszont jó, ha addig juttat el a csúcsra imádottad, míg aktív. Legyél te is aktív, mozogj, vegyél részt az aktusban, hogy az orgazmus mindkettőtök számára tényleg a mennyországot jelentse! Mozgasd a popsid és a csípőd partnered ritmusára! Ha nem megy, nyugodtan iratkozz be egy hastánctanfolyamra (Keleti nők szépségének titka), ott rengeteg erotikus csípőmozgást tanulhatsz! Ha rájátszol egy picit... Sokszor olvashatsz olyasmit, hogy a nők néha színlelik az orgazmust (Orgazmus - vajon normális vagyok?). Ennek ellenére egy kis színjáték nagyon izgató tud lenni! A saját, szabadon választott szereped téged is fel tud tüzelni úgy, hogy megőrül a pasid és te is közelebb kerülsz a csúcshoz! Hát akkor miért is ne? 6

7 Hagyd beszélni! A gyönyör eléréséhez vezető utat nem csupán mechanikus, fizikai feltételek együttállása kövezi, szükséges hozzá az emocionális faktor is. Mi lehet erotikusabb egy pár füledbe suttogott bóknál, miközben egyik kezét a fenekeden nyugtatja, másikkal pedig a hajadba túr? Sajnos azt nem árulhatom el, kire, milyen szavak hatnak izgatóan, ezt neked kell megtapasztalnod, mi is az, amitől beindulsz... Kérd meg szerelmed, hogy beszéljen hozzád szex (Fogamzásgátló módszerek) közben! Hogy mit, azt adja majd a helyzet! Vezesd rá a ritmusra! Mindenkinek saját receptje (Mi izgatja a nőket?) van arra, hogyan érje el a kéjek kéjét. Van, akinek lassú és egyenletes mozgások jönnek be, másnak egyre gyorsabb és gyorsabb lökések kellenek. Általában mindenki ismeri a saját szükségleteit, ezért feltétlenül beszéljetek erről a partnereddel! Lehet egyszerűen technikai kérdés. Ha soha nem beszéltek róla, lehet, hogy azt gondolja, minden oké, a valóságban pedig nem is jó neked. Izgasd a csiklód! A nők 30 százaléka büszkélkedhet a vaginális orgazmus tapasztalatával. 50 százalékuknak szükségük van arra, hogy közben simogassák, izgassák a csiklójukat. Nem lehet eléggé hangsúlyozni: a csikló a női gyönyör elérésének kulcsa. Ha ezt nem tudja a párod, találj rá megoldást, hogy megértesd vele, de csak finoman! Egy elfelejtett csikló kevesebb élvezetet jelent. Simogattasd a melled! Kevesen tudják, ezzel szemben nagy jelentőséggel bír: kérd meg a társad, hogy simogassa a melled, főleg a mellbimbódat. Ezzel felpezsdítitek véred oxitocin termelését, ami nem csak a tejtermelésért felelős, hanem az orgazmus eléréséért is! A mellek simogatása nem csak rád hat majd... Erősítsd meg a hüvelyizmaid Orgazmus közben hüvelyed és környéke erőteljes, pulzáló mozgásokat végez. Minél gyengébbek a hüvelyizmok, annál nehezebben jutsz el a csúcsra. Erősítsd meg az izmaid! Végezz hüvelytornát, ne sajnálj energiát fektetni ebbe! Csak neked lesz jobb! Használd a fantáziád! Gyakorold az erotikus fantáziálást! Képzeld el kedvenc pózod akár a munkahelyeden ábrándozva, vagy a buszon, vagy ha épp dugóban ülsz. Ezzel segítesz (Hálószoba-titkok) az agyadnak, hogy érzékenyebb légy a vágyak és érzelmek birodalmára. Ha szokatlanul hangzik, kezdheted erotikus irodalommal is a hozzászokást. Hidd el, megjön az étvágyad! Maszturbálj! Igen, ez igaz: azok a nők, akik el tudják juttatni magukat a csúcsra, partnerkapcsolatban is többször élvezik az orgazmust. Ez az önkielégítés hatalmas előnye. Még szexológusok is gyakran ajánlják az otthoni gyakorlást! Ne felejtsd el a régi közhelyet: gyakorlat teszi a mestert! 7

8 HIV A HIV-fertőzés kombinált antiretrovirális kezelésével (több gyógyszer együttadása) a korábban rettegett halálos kór kezelhető betegséggé szelídült. A HIV-vírus mennyisége a kombinált antiretrovirális kezelés hatására hatékonyan csökkenthető a szervezetben, ennek hatására a kezelt betegek életkilátása évvel is meghosszabbodhat. Mára kiemelkedően fontossá vált, hogy milyen minőségű életet tudnak biztosítani a betegek számára: előtérbe került a gyógyszeres kezelés hosszútávú anyagcsere mellékhatásainak kezelése, a leginkább betegbarát gyógyszer-kombinációk alkalmazása, a betegek interdiszciplinális kezelése, a többi között kardiológus, endokrinológus, sebész, fogász, nőgyógyász bevonása a betegellátásba - közölte a Fővárosi Önkormányzat Egyesített Szent István és Szent László Kórház Rendelő Intézet. A mintegy 1300 diagnosztizált, Magyarországon élő HIV-fertőzött személyből 950-et gondoznak az intézetben, akik három havonta orvosi, laboratóriumi, immunológiai és virológiai vizsgálaton vesznek részt. Jelenleg 606 beteget kezelnek, a sikeresen kezelt betegek száma 541 (89 százalék), - ez megfelel a nyugat-európai átlagnak - 74 százalékuk munkaképes. Ebben az évben 116 újonnan diagnosztizált HIV-fertőzött jelentkezett az ambulancián, - ebből hét nő - a fertőzések döntően a melegek köréből kerültek ki. Harminc beteget a HIV-fertőzés késői stádiumában diagnosztizáltak, öt beteget az első szövődményben elveszítettek. Magyarországon a HIV-fertőzött és AIDS-es betegek klinikai ellátása egy centrumban történik a Fővárosi Önkormányzat Egyesített Szent István és Szent László Kórház Rendelő Intézet V. Fertőző Belgyógyászati Osztály ambulanciáján, illetve szükség szerint a fekvőbeteg részlegén. A gyermekek ellátását a Gyermekgyógyászati Osztály HIV ambulanciáján végzik. A tájékoztatás szerint az előrehaladott AIDS-stádiumban felfedezett, a gyógyszereiket rendszertelenül szedő, gyógyszerrezisztens és az AIDS szövődményeként jelentkező rosszindulatú daganatos betegek körében továbbra is vannak kudarcaik. Az AIDS híres áldozatai A fejlődő országokból érkező sokkoló gyermekhalálozási adatok ellenére sokan még ma is azt hiszik, hogy az AIDS a fehér homoszexuális férfiak betegsége, pedig a kór nem válogat. Elkaphatja mindenki, aki védekezés nélkül él szexuális életet, közös tűt használ egy fertőzöttel vagy fertőzött vért kap. Összegyűjtöttük a legismertebb sztárokat, akik elkapták a HIV -et. Isaac Asimov író vérátömlesztéssel, Magic Johnson kosárlabdázó heteroszexuális, Freddie Mercury a Queen énekese és Nureyev orosz balettművész pedig homoszexuális viszony miatt fertőződött meg. Isaac Asimov Magic Johnson Rudolf Nureyev Freddie Mercury Mikor és kinek érdemes szűrésen részt vennie? - védekezés nélküli szexuális aktusban vettél rész (akár orális, anális vagy vaginális volt); - megtudtad, hogy partnered megcsalt vagy előző kapcsolatában nem volt monogám; - megerőszakoltak; - közösülés közben elszakadt az óvszer; - közös tűt használtál másokkal drogozáshoz, piercing felrakásához, tetováláshoz; - több szexpartnered volt; - partnered közös tűt használt mással; - megtudtad, hogy partnered HIV pozitív; Magyarországon ma már több helyen is végeznek AIDS szűrést, egyes helyeken akár anonim formában. 8

9 AIDS Világnap December 1. Percenkent 5, óránként 300, naponta ember fertőződik meg HIV vírussal ben, Kaliforniában észlelték előszőr egy korábban ismeretlen megbetegedést egeszséges fiatal férfiakban, akik hirtelen életveszélyesen megbetegedtek, mindenféle előjel nélkül. Az amerikai járványügyi hivatal a szimptomák alapján szerzett immunhiányos megbetegedésként osztályozta az új járványt végén több kutatócsoport is nekilátott, hogy megkeresse az AIDS okát. A francia Pasteur intézet kutatói fedezték fel a human immundeficiencia vírust (közismert rövidítéssel HIV). Az AIDS betegséget (szerzett immunhiányos szindróma) előidéző rettegett kórokozót a betegség korai szakaszában levő emberek nyirokcsomóiból mutatták ki. Hogyan terjed a fertőzés? Csak testnedvekben lehet a vírus, és a fertőzött ember valamelyik váladéka bekerülve a nem fertőzött ember vérébe, okozza a fertőzést. A terjesztésben szerepet jatszó testváladékok: 1. Vér 2. Ondóváladék, hüvelyváladék 3. Anyatej Hogyan nem lehet elkapni a fertőzést? Átlagos közösségi életvitel mellett a fertőzés nem terjed, pl: kézfogással, uszodában, cseppfertőzéssel, közös Wc használattal. Magyarországon leggyakrabban szexuális úton (homo es heteroszexuális, különösen az anális szex veszélyes!) terjed a betegség, másodsorban, pedig fertőzott tű használatával (intravenas drogosok). A HIV pozitív személyek korai felderitése döntő fontossagú, ezért aki úgy gondolja, hogy fertőződhetett, keresse fel az ANTSZ anonym HIV-AIDS tanácsadását Budapest XI. ker. Karolina út 35/B. Tel: (Pécs, Szabadság u 7. hetfő: 8-10 óra, szerda óra), ill. a megyeszékhelyeken a Bőr és Nemibeteg Gondozóban működő tanácsadókat. Mivel a betegség a tudomány mai állása szerint gyógyíthatatlan, legfontosabb a megelőzés. Elsősorban a hűségen alapuló, monogám párkapcsolatok kialakítására törekedjünk. Védekezésként elsősorban a gumióvszer használata javasolható. 9

10 Karácsonyi receptek HALÁSZLÉ Sok családnál el sem tudják képzelni a karácsonyt halászlé nélkül. Ünnepi hagyományként évről évre újból az asztalra kerül. Receptünk segítségével idén te is elkészítheted az ünnepekre. Hozzávalók: 1 db 1-1,2 kg-os ponty fél kg apró hal (keszeg, kárász) vagy halfej és farok 2 nagy fej hagyma 2 paradicsom 2 zöldpaprika Cseresznyepaprika 1-2 kávéskanál pirospaprika (ízlés szerint) só Először is a halat meg kell tisztítani, majd mossuk meg alaposan, a fejét és a farkát le kell vágni, majd a színhúst ujjnyi vastagra szeleteljük fel,és enyhén megsózva tegyük félre. A fejet, a farkat és megtisztított halakat beletesszük egy edénybe és öntünk rá annyi vizet, hogy ellepje, a felkarikázott hagymát is beletesszük, kissé megsózva lassú tűzön addig forraljuk, amíg a hús teljesen le nem fő a csontokról. Szitakanálon passzírozás nélkül szűrjük át a levét, ezután felforraljuk, elkeverjük benne a pirospaprikát, hozzáadjuk a karikára vágott zöldpaprikát, és a szeletekre vágott paradicsomot, egy csipetnyi cseresznyepaprikát és a besózott haldarabokat. Rázogatva a lábast, lassú forralással percig főzzük. MÁKOSGUBA Ezt az egyszerűen elkészíthető, de mégis finom desszertet rövid idő alatt készítheted el az ünnepek alatt. Nagyon jó választás nagy vendégvárás esetén. Hozzávalók: 6 kifli 2 evőkanál cukor 5 dl tej 15 dkg darált mák 5 dkg mazsola 1 vaníliás cukor A kifliket karikázzuk fel és a mazsolával vegyítve, tegyük bele egy tálba. A cukrot és a tejet felforraljuk, beleszórjuk a vaníliás cukrot és a kiflikarikákra öntjük. Meghintjük mákkal és még melegen tálaljuk ízlés szerint porcukorral vagy mézzel ízesítve FELHÍVÁS Kedves szexmunkások, támogatók, szimpatizánsok! Felhívjuk figyelmeteket, hogy szeretnének teret adni a ti írásaitoknak is. Amennyiben szeretnétek valamit az újságban megjelentetni legyen az a szexmunkával kapcsolatos, vagy attól teljesen független gondolat, cikk, irodalom, érdekesség, vagy akár saját versed szíveskedjetek azt -ben eljuttatni hozzánk. Kérjük a tárgy mezőbe írjátok: HETÉRÁK! cím: KÖSZÖNJÜK! 10

11 Ady Endre KARÁCSONY - HARANG CSENDÜL Harang csendül, Ének zendül, Messze zsong a hálaének Az én kedves kis falumban Karácsonykor Magába száll minden lélek. Minden ember Szeretettel Borul földre imádkozni, Az én kedves kis falumba A Messiás Boldogságot szokott hozni. A templomba Hosszú sorba Indulnak el ifjak, vének, Az én kedves kis falumban Hálát adnak A magasság Istenének. Mintha itt lenn A nagy Isten Szent kegyelme súgna, szállna, Az én kedves kis falumban Minden szívben Csak szeretet lakik máma. Bántja lelkem a nagy város Durva zaja, De jó volna ünnepelni Odahaza. De jó volna tiszta szívből - Úgy mint régen Fohászkodni, De jó volna megnyugodni. De jó volna mindent, mindent Elfeledni, De jó volna játszadozó Gyermek lenni. Igaz hittel, gyermek szívvel A világgal Kibékülni, Szeretetben üdvözülni. Ha ez a szép rege Igaz hitté válna, Óh, de nagy boldogság Szállna a világra. Ez a gyarló ember Ember lenne újra, Talizmánja lenne A szomorú útra. Golgota nem volna Ez a földi élet, Egy erő hatná át A nagy mindenséget. Nem volna más vallás, Nem volna csak ennyi: Imádni az Istent És egymást szeretni... Karácsonyi rege Ha valóra válna, Igazi boldogság Szállna a világra.

12 Egyesületünk egészségügyi programsorozata szeptemberben lezárult, de továbbra is lehetőség van személyes konzultációra egészségügyi kérdésekkel kapcsolatosan Dr. Mlinkó Évánál. Tel.: Egyesületünk ingyenes weboldalszerkesztő és blogíró tréninget szervez, ha szeretnél Te is részt venni ezen, akkor jelentkezz a es telefonszámon Földi Ágnesnél. Sürgősségi fogamzásgátlási ambulanciák Intim Zóna Tel: Szűrővizsgálat A prostituáltak részére kiadandó orvosi igazoláshoz kapcsolódó Szűrővizsgálat. A szűrővizsgálat a szexuális úton terjedő megbetegedések vizsgálatát végzi (Chlamydia, Hepatitis B, HIV, Szifilisz, Tripper). A vizsgálatok térítési díj kötelesek (mint más foglalkozás egészségügyi vizsgálatok), ára: Ft, azaz húszezer forint és 3 hónapig érvényes. További információk, időpontegyeztetés: Dr. Mlinkó Éva Az újságot kiadja a Szexmunkások Érdekvédelmi Egyesülete Elnök: Földi Ágnes 1114 Bp. Bocskai út 17. Webcím: Tel: Grafikai munkák: Bognár György Az újságot szerkesztette: Bodzsár Marianna

Mit jelent az AIDS? Mióta ismert az AIDS?

Mit jelent az AIDS? Mióta ismert az AIDS? VALENTIN-NAP KAPCSÁN: HIV/AIDS PREVENCIÓ Miitt jjellentt az AIDS? A négy betű a betegség angol nevének (Acquired Immune Deficiency Syndrome) rövidítése. Magyar jelentése: szerzett immunhiányos tünetegyüttes.

Részletesebben

Szex és párkapcsolatok. Szószedet

Szex és párkapcsolatok. Szószedet Szex és párkapcsolatok Szószedet Tartalom Barátság és párkapcsolatok 3 Testrészek 4 Szexualitás 6 Szex és önkielégítés 8 Biztonságos szex ésfogamzásgátlás 10 Erőszak 12 2 Barátság és párkapcsolat Barát

Részletesebben

Öt év alatt megduplázódott az új HIV-fertőzések száma Magyarországon

Öt év alatt megduplázódott az új HIV-fertőzések száma Magyarországon Öt év alatt megduplázódott az új HIV-fertőzések száma Magyarországon Még mindig csak híre van az AIDS stratégiának Újabb egy év telt el úgy, hogy Magyarországnak továbbra sincs AIDS stratégiája, miközben

Részletesebben

Kelet Európában a kilencvenes évek közepétõl egy hatalmas HIV járvány bontakozott ki, mely mára mintegy 1,4 millió HIV fertõzést eredményezett.

Kelet Európában a kilencvenes évek közepétõl egy hatalmas HIV járvány bontakozott ki, mely mára mintegy 1,4 millió HIV fertõzést eredményezett. Az ENSZ Közös HIV/AIDS Programjának (UNAIDS) becslése szerint ma a világon 39,5 millió ember él HIV/AIDS-szel, 2004-ben az új fertõzések becsült száma 4,9 millió volt és 3,1 millióan haltak meg HIV/AIDS-ben.

Részletesebben

Karácsonyi italok. Hozzávalók: Elkészítés: Mézes tojás flip

Karácsonyi italok. Hozzávalók: Elkészítés: Mézes tojás flip Karácsonyi italok Likőrös-kávés forró csoki 1 dl tej (60 kcal) 3 kocka meggylikőrrel töltött csokoládé (kb. 2 dkg = 100 kcal) 1 csomag csokis cappucinopor (4 g = kb. 20 kcal) tejszínhab (1 evőkanál = kb.

Részletesebben

HIV prevenció. A magyarországi HIV/AIDS helyzet Bagyinszky Ferenc

HIV prevenció. A magyarországi HIV/AIDS helyzet Bagyinszky Ferenc HIV prevenció A magyarországi HIV/AIDS helyzet Bagyinszky Ferenc o HIV: Human Immunodeficiency Virus (emberi immunhiány vírusa) o AIDS: Acquired Immune Deficiency Syndrome (szerzett immunhiányos tünetegyüttes)

Részletesebben

Szerkesztette: dr Lázár Sarnyai Nóra

Szerkesztette: dr Lázár Sarnyai Nóra Szerkesztette: dr Lázár Sarnyai Nóra Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) kezdeményezésére július 28-án tartják a fertőző májgyulladás elleni küzdelem világnapját, melynek idei mottója: Gondolja át újra!

Részletesebben

Ö.T.V.E.N. Tartalom. 1. fejezet Én és a külsőm Mit fogok tanulni?...1 Bevezető a fejezethez...2 A fejezet célja...3

Ö.T.V.E.N. Tartalom. 1. fejezet Én és a külsőm Mit fogok tanulni?...1 Bevezető a fejezethez...2 A fejezet célja...3 Ö.T.V.E.N. Tartalom Bevezetés...1 Autizmussal élő személyek jogi chartája...5 I. Az Ö.T.V.E.N. program bemutatása...7 II. A célcsoport bemutatása...10 III. A célcsoport pozíciója a hazai oktatási rendszerben...11

Részletesebben

Dr. Szűcs Erzsébet főosztályvezető főorvos

Dr. Szűcs Erzsébet főosztályvezető főorvos Dr. Szűcs Erzsébet főosztályvezető főorvos Budapest Főváros Kormányhivatala Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve egészségnevelési tevékenységének bemutatása Készítette: dr Szűcs Erzsébet, dr. Cornides

Részletesebben

Négy művésznő pólót árult

Négy művésznő pólót árult Póló 2010 Médium: Életforma Dátum: 2010.03.14. Négy művésznő pólót árult Március 8-án, 15.00 órától 18.00 óráig az Összefogás támogató művészei és arcai, Sebestyén Márta, énekesnő, Oroszlán Szonja, Tallós

Részletesebben

EGÉSZség +BOLDOGSÁG teremtő IMA

EGÉSZség +BOLDOGSÁG teremtő IMA EGÉSZség +BOLDOGSÁG teremtő IMA Mágikus SZERtartás EGÉSZséges +boldog ÉLETedért! INGYENES EGÉSZséget és boldogságot teremtő IMA Mágikus SZERtartás, amit otthonodban végezhetsz EGÉSZséges +BOLDOG életedért!

Részletesebben

10 2010. December BOLDOG, BÉKÉS KARÁCSONYT!

10 2010. December BOLDOG, BÉKÉS KARÁCSONYT! 10 2010. December 34. Tunéziai es japán autójelzések. 35. Saját kezűleg.37. Tinédzserek tévéműsora. 38. Kennel része!40.ittrium,kén. 41. Zavart Ede. 43. Írógéppel kimásol. 45. Paul (1879-1940) svájci festőművész.

Részletesebben

Péksütemény kakaóval. Szalámis kenyér. Tejleves tésztával Sült csirkecomb párolt zöldséggel Mirinda szelet. Pizza krémes meleg szendvics

Péksütemény kakaóval. Szalámis kenyér. Tejleves tésztával Sült csirkecomb párolt zöldséggel Mirinda szelet. Pizza krémes meleg szendvics Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek Reggeli Nutellás kenyér tejjel Szalámis kenyér Péksütemény kakaóval Lekváros kenyér Pirítós kenyér teával Ebéd Palóc gulyás Szilvás gombóc Tejleves tésztával Sült csirkecomb

Részletesebben

Központi Statisztikai Hivatal

Központi Statisztikai Hivatal Központi Statisztikai Hivatal Korunk pestise az Európai Unióban Míg az újonnan diagnosztizált AIDS-megbetegedések száma folyamatosan csökken az Európai Unióban, addig az EuroHIV 1 adatai szerint a nyilvántartott

Részletesebben

A Magyar Ifjúsági Vöröskereszt

A Magyar Ifjúsági Vöröskereszt A Magyar Ifjúsági Vöröskereszt A HIV nem válogat, ne légy áldozat! 1. BETŰHALMAZ Csoportosítsd az elrejtett szavakat aszerint, hogy terjed-e általuk a HIV vagy sem. A Q V V É R F Ű S C V L É V S J K É

Részletesebben

Nagyon sokan kérdeztek a korai magömlésről, ime egy kis összefoglaló a témában, némi megoldási javaslattal!

Nagyon sokan kérdeztek a korai magömlésről, ime egy kis összefoglaló a témában, némi megoldási javaslattal! Nagyon sokan kérdeztek a korai magömlésről, ime egy kis összefoglaló a témában, némi megoldási javaslattal! A korai magömlés rettentő gyakori probléma a férfiaknál. A jelenség definiciója egyszerű, de

Részletesebben

KIK VAGYUNK? Tudj meg többet az Amnesty International Magyarország kampányairól!

KIK VAGYUNK? Tudj meg többet az Amnesty International Magyarország kampányairól! KIK VAGYUNK? Az Amnesty International kormányoktól, pártoktól és egyházaktól független civil szervezet, amely világszerte 150 országban, több mint 3 millió taggal és aktivistáival küzd az emberi jogokért.

Részletesebben

A piros szalag története

A piros szalag története 2011. DECEMBER 1. AZ AIDS VILÁGNAPJA Miitt jjellentt az AIDS? A négy betű a betegség angol nevének (Acquired Immune Deficiency Syndrome) rövidítése. Magyar jelentése: szerzett immunhiányos tünetegyüttes.

Részletesebben

2012. december XXII. évfolyam 12.szám

2012. december XXII. évfolyam 12.szám 1 Bajóti Kisbíró A BAJÓ TI ÖNKO RMÁNYZAT LAPJA 2012. december XXII. évfolyam 12.szám Az óvodások KARÁCSONYÁVAL kívánunk minden kedves olvasónknak Áldott, Békés, örömökben gazdag ünnepeket. 2 Bajóti Kisbíró

Részletesebben

Dr. Béres Emese - Szemánné Vincze Erzsébet ÁNTSZ BAZ Megyei Intézete Egészségfejlesztési Osztály 2008. január 18.

Dr. Béres Emese - Szemánné Vincze Erzsébet ÁNTSZ BAZ Megyei Intézete Egészségfejlesztési Osztály 2008. január 18. HIV/AIDS Dr. Béres Emese - Szemánné Vincze Erzsébet ÁNTSZ BAZ Megyei Intézete Egészségfejlesztési Osztály 2008. január 18. Hogyan vált a piros szalag az AIDS elleni küzdelem jelképévé? 1991. Patrick O

Részletesebben

BUDAI KÖZÉPISKOLA BUDAI KÖZÉPISKOLA

BUDAI KÖZÉPISKOLA BUDAI KÖZÉPISKOLA BUDAI KÖZÉPISKOLA BUDAI KÖZÉPISKOLA ELŐDISKOLÁINK FÉNYES TÁNCSICS SZIGETI KOSSUTH A Budai Középiskola születése 2004 Táncsics Mihály Angol Kéttannyelvű Gimnázium Kossuth Lajos Közgazdasági Szakközépiskola

Részletesebben

Civilek a megbélyegzés ellen HIV/AIDS kampány a legsérülékenyebb csoportok körében Támogató: Norvég Civil Támogatási Alap Támogatás összege: 67555

Civilek a megbélyegzés ellen HIV/AIDS kampány a legsérülékenyebb csoportok körében Támogató: Norvég Civil Támogatási Alap Támogatás összege: 67555 Civilek a megbélyegzés ellen HIV/AIDS kampány a legsérülékenyebb csoportok körében Támogató: Norvég Civil Támogatási Alap Támogatás összege: 67555 Önrész összege: 7532 Rövid távú célok: HIV/AIDS területen

Részletesebben

Sorozatos Orgazmus, Tökéletes Szeretővé válás lépései

Sorozatos Orgazmus, Tökéletes Szeretővé válás lépései Sorozatos Orgazmus, Tökéletes Szeretővé válás lépései - 5. rész - HOGYAN MELEGÍTSD A G PONTOT ÚGY, HOGY A NŐ SÍKÍTSON AZ ÖRÖMTŐL? Nicholas Victor HOGYAN MELEGÍTSD A G PONTOT ÚGY, HOGY A NŐ SÍKÍTSON AZ

Részletesebben

Dr. Erős Erika- Dr. Timmermann Gábor: SZEXUÁLIS FELVILÁGOSÍTÁS: ELEGET TESZÜNK-E E A KAMASZOKÉRT?

Dr. Erős Erika- Dr. Timmermann Gábor: SZEXUÁLIS FELVILÁGOSÍTÁS: ELEGET TESZÜNK-E E A KAMASZOKÉRT? Dr. Erős Erika- Dr. Timmermann Gábor: SZEXUÁLIS FELVILÁGOSÍTÁS: ELEGET TESZÜNK-E E A KAMASZOKÉRT? Idézet "A homár, amikor páncélt vált, előbb elhullatja az eredetit; amíg kialakul az új páncél, védtelenné

Részletesebben

Merena Mónika. Kedvenc sütemény receptjeim

Merena Mónika. Kedvenc sütemény receptjeim Merena Mónika Kedvenc sütemény receptjeim Gyors meggyes joghurtos sütemény 4 tojás, 1 pohár gyümölcsjoghurt, 1 joghurtos pohár olaj, 2 joghurtos pohár kristálycukor, 3 joghurtos pohár finomliszt, 1 csomag

Részletesebben

Szexmunkások - Egészségterv-kutatás (Áttekintő összefoglalás)

Szexmunkások - Egészségterv-kutatás (Áttekintő összefoglalás) Szexmunkások - Egészségterv-kutatás (Áttekintő összefoglalás) Alapadatok A kutatás során 246 válaszadó szexmunkás adatait értékeltük. A 246 szexmunkás 8,5%-a (21 fő) férfi, 91,5%-a (225 fő) nő. A legfiatalabb

Részletesebben

T E R M É S Z E T E S A N YA G

T E R M É S Z E T E S A N YA G KÖRNYZETBARÁT T E R M É S Z E T E S A N YA G SZOMORÚ TÉNYEK A MŰANYAG PALACKOKRÓL Az eldobható műanyag palackok jelentős veszélyt jelentenek az állatvilágra. A műanyagok lebomlási ideje több száz év, és

Részletesebben

Az egészség derűje portál O-Ring Teszt - egyszerű állapotfelmérés, akár otthon is. 2.rész

Az egészség derűje portál O-Ring Teszt - egyszerű állapotfelmérés, akár otthon is. 2.rész {mosimage}fontos tudnivalók a teszttel kapcsolatban. Mi minden befolyásolhatja a teszt elvégzéset, annak sikerét? Mi lehet vizsgálat tárgya az életünkből? Pl. allergia, fogyókúra, étrend, fizikai állapot,

Részletesebben

ÜNNEPELJÜNK EGYÜTT! NAGYPÉNTEK 3. PÉTER MEGTAGADJA JÉZUST (Mk 14,26-31; 14,66-72) Gyülekezeti óraszám: 1. Egyházi iskolák óraszáma: 1.

ÜNNEPELJÜNK EGYÜTT! NAGYPÉNTEK 3. PÉTER MEGTAGADJA JÉZUST (Mk 14,26-31; 14,66-72) Gyülekezeti óraszám: 1. Egyházi iskolák óraszáma: 1. ÜNNEPELJÜNK EGYÜTT! NAGYPÉNTEK 3. PÉTER MEGTAGADJA JÉZUST (Mk 14,26-31; 14,66-72) Gyülekezeti óraszám: 1. Egyházi iskolák óraszáma: 1. TEOLÓGIAI ALAPVETÉS (Felhasznált irodalom: Keresztyén Bibliai Lexikon,

Részletesebben

A 15-29 éves fiatalok véleménye a környezettudatosság anyagi hatásairól Kutatás a Lélegzet Alapítvány számára. 2010. május 26.

A 15-29 éves fiatalok véleménye a környezettudatosság anyagi hatásairól Kutatás a Lélegzet Alapítvány számára. 2010. május 26. A 1- éves fiatalok véleménye a környezettudatosság anyagi hatásairól Kutatás a Lélegzet Alapítvány számára 2010. május 26. A fiatalok véleménye a környezetvédelem jelentőségéről százalék A környezetvédelem

Részletesebben

A legjobb ha felkészülsz az ünnepekre.

A legjobb ha felkészülsz az ünnepekre. AamsddmFrafa Mama minden évben készített ilyen mézeskalácsot, több száz darabot, tojásfehérjébe kevert porcukorral kicirkalmazva, mákkal, kókusszal, több színű cukorgyönggyel díszítve. (...) A lényeg viszont

Részletesebben

A HECSEDLI MEG A POSTÁS

A HECSEDLI MEG A POSTÁS SZEMLE 13 T. Ágoston László A HECSEDLI MEG A POSTÁS Hecsedli. Várjuk a postást mondta Bányai, az író, és letette a kagylót. Régi, jól bevált, mondhatni egyezményes szövegük volt ez Zsengellérrel, a költővel

Részletesebben

Az előadás, mint módszer az egészségpedagógiában. Előadó: Bátorfi Ágnes Ápolás és Betegellátás Szak Bsc. Részidős képzés

Az előadás, mint módszer az egészségpedagógiában. Előadó: Bátorfi Ágnes Ápolás és Betegellátás Szak Bsc. Részidős képzés Az előadás, mint módszer az egészségpedagógiában Előadó: Bátorfi Ágnes Ápolás és Betegellátás Szak Bsc. Részidős képzés HIV megelőzési stratégiák, tanácsadás Tartalomjegyzék: 1. Mivel állunk szemben 2.

Részletesebben

TÁPLÁLKOZÁSI AKADÉMIA

TÁPLÁLKOZÁSI AKADÉMIA TÁPLÁLKOZÁSI AKADÉMIA HÍRLEVÉL 9. ÉVFOLYAM, 5. SZÁM 2016. MÁJUS TÁPLÁLKOZZUNK OKOSAN! TISZTELT OLVASÓ! A TÁPLÁLKOZÁSI AKADÉMIA hírlevél célja az, hogy az újságírók számára hiteles információkat nyújtson

Részletesebben

Örményország - Tudnivalók. A korai keresztény világ kultúrája és természeti értékei

Örményország - Tudnivalók. A korai keresztény világ kultúrája és természeti értékei Örményország - Tudnivalók A korai keresztény világ kultúrája és természeti értékei ÚT ÁRA TARTALMAZZA: A helyi utazásokat bérelt buszunkkal végig. Transzfert a reptérre. A szállások vendégházakban, szállókban,

Részletesebben

Csillag-csoport 10 parancsolata

Csillag-csoport 10 parancsolata Csillag-csoport 10 parancsolata 1. Nagyon jól érezd magad mindig, mert ilyen hely nem lesz több a világon. (Panka) 2. Próbálj meg normálisan viselkedni, hogy ne legyenek rád dühösek. (Vince) 3. Kitartóan

Részletesebben

PROGRAMFORGATÓKÖNYV. Egyenlő esélyt minden diáknak. Megbízó: Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Székhely: 1051 Budapest, Nádor utca 32.

PROGRAMFORGATÓKÖNYV. Egyenlő esélyt minden diáknak. Megbízó: Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Székhely: 1051 Budapest, Nádor utca 32. PROGRAMFORGATÓKÖNYV Megbízó: Székhely: 1051 Budapest, Nádor utca 32. Megbízott: Csutorás Antalné, Hodosi Ibolya Tevékenység: Szülői együttműködési programok megszervezésében résztvevő pedagógus Munkaidőkeret:

Részletesebben

HÁLA KOPOGTATÁS. 1. Egészség

HÁLA KOPOGTATÁS. 1. Egészség HÁLA KOPOGTATÁS 1. Egészség Annak ellenére, hogy nem vagyok annyira egészséges, mint szeretném, teljesen és mélységesen szeretem és elfogadom a testemet így is. Annak ellenére, hogy fizikailag nem vagyok

Részletesebben

Mit nyerünk a gyógyulással? Dr.Werling Klára VIMOR Elnöke Semmelweis Egyetem II. sz Belgyógyászati Klinika

Mit nyerünk a gyógyulással? Dr.Werling Klára VIMOR Elnöke Semmelweis Egyetem II. sz Belgyógyászati Klinika Mit nyerünk a gyógyulással? Dr.Werling Klára VIMOR Elnöke Semmelweis Egyetem II. sz Belgyógyászati Klinika 1. Meggyógyítunk egy fertőző betegséget HBV prevalencia 2006 Hepatitis B vírus terjedése - szexuális

Részletesebben

Miért kell a nyuszimat vakcinázni?

Miért kell a nyuszimat vakcinázni? Miért kell a nyuszimat vakcinázni? A mixomatózis és a nyulak vérzéses betegsége (RHD- Rabbit Haemorrhagic Disease) két akár halálos kimenetelû (de megelôzhetô) fertôzô betegség, amely a nyulakat veszélyezteti.

Részletesebben

Hanukka és Karácsony

Hanukka és Karácsony Bereczki Sándor Igehirdetések 9. Hanukka és Karácsony Mindenki Temploma Hanukka és Karácsony Igehirdetés sorozat 9. Copyright 2010 Bereczki Sándor Korrektor: Dr. Gruber Tibor Kiadványszerkesztő: Danziger

Részletesebben

Már újra vágytam erre a csodár a

Már újra vágytam erre a csodár a Már újra vágytam erre a csodár a Szüleinktől kapjuk az utat, gyermekeinktől a célt olvasható az államfő feleségének hitvallása internetes bemutatkozó oldalán. Áder János köztársasági elnök felesége, négygyermekes

Részletesebben

Joachim Meyer. Bot. A vívás szabad lovagi és nemesi művészetének alapos leírása (1570) Fordította: Berki András

Joachim Meyer. Bot. A vívás szabad lovagi és nemesi művészetének alapos leírása (1570) Fordította: Berki András Joachim Meyer A vívás szabad lovagi és nemesi művészetének alapos leírása (1570) Bot Fordította: Berki András A botról Az ötödik, és egyben utolsó fejezete ennek a könyvnek, amiben elmagyarázom és röviden

Részletesebben

A Kiemelkedően Közhasznú Fehér Bot Alapítvány lapja 20. 9. évfolyam 1. szám 2009. február

A Kiemelkedően Közhasznú Fehér Bot Alapítvány lapja 20. 9. évfolyam 1. szám 2009. február A Kiemelkedően Közhasznú Fehér Bot Alapítvány lapja 20. 9. évfolyam 1. szám TARTALOM - Nemzetközi Fogyatékos Nap Nyíregyházán - Karácsonyi ünnepség Tégláson - Vakos bejárás a Fórumban - Braille Emlékülés

Részletesebben

Témakörök az idegen nyelvi érettségihez

Témakörök az idegen nyelvi érettségihez Témakörök az idegen nyelvi érettségihez TÉMAKÖR 1. Személyes vonatkozások, család 2. Ember és társadalom Középszint A vizsgázó személye, életrajza, életének fontos állomásai (fordulópontjai) Családi élet,

Részletesebben

Gulyás Pál versei. Mutatvány a Napkelet verspályázatából.*

Gulyás Pál versei. Mutatvány a Napkelet verspályázatából.* HÚZD A KUTAT. Gulyás Pál versei. Mutatvány a Napkelet verspályázatából.* Húzd a kutat és idézd föl bátran tiszta szellemét, hadd merüljön fel a mélyből, hol aludta szenderét! Csillogjon ezüstruhája, hömpölyögjön

Részletesebben

Petőcz András. Idegenek. Harminc perccel a háború előtt

Petőcz András. Idegenek. Harminc perccel a háború előtt Petőcz András Idegenek Harminc perccel a háború előtt Peut-être à cause des ombres sur son visage, il avait l air de rire. (Camus) Megyünk anyámmal haza, a plébániára. Szeretek az anyámmal kézen fogva

Részletesebben

A Miskolci Egyetem BTK Filozófiai Intézet által kiírt. avagy szerelem a 21.században

A Miskolci Egyetem BTK Filozófiai Intézet által kiírt. avagy szerelem a 21.században A Miskolci Egyetem BTK Filozófiai Intézet által kiírt Szokták mondani folytatta Szókratész a szerelmesek a hiányzó másik felüket keresik., avagy szerelem a 21.században című pályázaton 2. helyezést ért

Részletesebben

HA SZERENCSÉD VAN, A NYARALÁS SZÉP EMLÉKKÉ VÁLIK Tévhitek a hepatitis A és B vírusról

HA SZERENCSÉD VAN, A NYARALÁS SZÉP EMLÉKKÉ VÁLIK Tévhitek a hepatitis A és B vírusról LEBARNULSZ VAGY BESÁRGULSZ? HA SZERENCSÉD VAN, A NYARALÁS SZÉP EMLÉKKÉ VÁLIK Tévhitek a hepatitis A és B vírusról Utazás előtt kérj Twinrix kombinált hepatitis A és B vírus elleni védőoltást, mert... Az

Részletesebben

A leghatékonyabb klímabarát ötletek

A leghatékonyabb klímabarát ötletek A leghatékonyabb klímabarát ötletek Általánosságban Hőtérképet készítettünk otthonunkról. Feleslegesen nem fűtünk. Abban a helyiségben, ahol éppen nem tartózkodunk, lejjebb vesszük a fűtést. - 2 C már

Részletesebben

Az új AJKP generációnak...

Az új AJKP generációnak... Az új AJKP generációnak...... a csapattól 2007. Vásárhelyi Cseresnyés Kollégium Riport Kiss Pál tanár úrral - Mióta nevelőtanár a Cserkóban? - 5 éve vagyok nevelőtanár a kollégiumban, és egy éve dolgozom

Részletesebben

BÁCS-KISKUN MEGYEI KORMÁNYHIVATAL. Amit az AIDS-ről tudni kell

BÁCS-KISKUN MEGYEI KORMÁNYHIVATAL. Amit az AIDS-ről tudni kell BÁCS-KISKUN MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Amit az AIDS-ről tudni kell A HIV fertőzés terjedése Testnedvekben, váladékokban (ondó, vér, hüvelyváladék, anyatej) lévő vírustartalmú sejtek, szabad virionok révén.

Részletesebben

Sajtóközlemény. A stresszt okolják a magyarok a betegségekért. 2012. november 14.

Sajtóközlemény. A stresszt okolják a magyarok a betegségekért. 2012. november 14. Sajtóközlemény 2012. november 1. A stresszt okolják a magyarok a betegségekért A stressz tehet leginkább a rövidebb életről, a stressz miatt alakulnak ki bennünk a rettegett betegségek ezt gondolja a magyar

Részletesebben

És bizony: Ha az emberek nincsenek valami hatalmas és kemény kontroll alatt, felfalják egymást. Ez nem igaz.

És bizony: Ha az emberek nincsenek valami hatalmas és kemény kontroll alatt, felfalják egymást. Ez nem igaz. Van egy hamis adat. Íme: Az igazság fáj. Hídvégi Róbert Ez nem igaz. Persze van egy dolog, ami miatt igaznak tűnik. De nem az. Hogyan is használható? 1. Amitől jól érzed magad, abban igazság van 2. Ha

Részletesebben

SZÓBELI ÉRETTSÉGI TÉMAKÖRÖK ANGOL NYELVBŐL

SZÓBELI ÉRETTSÉGI TÉMAKÖRÖK ANGOL NYELVBŐL SZÓBELI ÉRETTSÉGI TÉMAKÖRÖK ANGOL NYELVBŐL Az érettségi vizsga tartalmi részét az alább felsorolt témakörök képezik, azaz a feladatok minden vizsgarészben tematikusan ezekre épülnek. Ez a lista az érettségi

Részletesebben

Karácsonyi receptek Bede Róbert mesterszakácstól

Karácsonyi receptek Bede Róbert mesterszakácstól Karácsonyi receptek Bede Róbert mesterszakácstól Idei karácsonyi ínycsiklandozó menünket Bede Róbert mesterszakács készítette el. A hozzávalókat megtaláljátok áruházunkban és aktuális gasztronómiai katalógusunkban:

Részletesebben

Sáfrány László. Szelektív gyűjtés

Sáfrány László. Szelektív gyűjtés Sáfrány László Szelektív gyűjtés Globális felmelegedés, szelektív hu lladékgyűjtés, környezet tudatos magatartás. Szorosan összefüggő fogalmak. Ezek a szavak, amit naponta hallunk, már szinte a könyökünkön

Részletesebben

Mit tennék meg azért, hogy megvédjem magamat a méhnyakráktól és a HPV okozta nemi szervi szemölcsöktôl? Mindent, amit csak lehet

Mit tennék meg azért, hogy megvédjem magamat a méhnyakráktól és a HPV okozta nemi szervi szemölcsöktôl? Mindent, amit csak lehet Mit tennék meg azért, hogy megvédjem magamat a méhnyakráktól és a HPV okozta nemi szervi szemölcsöktôl? Ismerd meg az összefüggést: HPV és méhnyakrák. A HPV-nek több mint 100 típusa van, de ezek közül

Részletesebben

Fényszínház. Csobánkai Advent lézer show forgatókönyve 2015. szeptember 9.

Fényszínház. Csobánkai Advent lézer show forgatókönyve 2015. szeptember 9. Fényszínház Csobánkai lézer show forgatókönyve 2015. szeptember 9. 2 Közreműködők: A forgatókönyvet írta és a látványvilágot tervezte, az előadást rendezte: Csömör Hermina, Erdei Dávid ötletei alapján

Részletesebben

Feladatgyűjtemény matematikából

Feladatgyűjtemény matematikából Feladatgyűjtemény matematikából 1. Pótold a számok között a hiányzó jelet: 123: 6 a 45:9.10 2. Melyik az a kifejezés, amelyik 2c-7 tel nagyobb, mint a 3c+7 kifejezés? 3. Határozd meg azt a legnagyobb természetes

Részletesebben

Hidegen sajtolt mákolaj, a csontok őre

Hidegen sajtolt mákolaj, a csontok őre Hidegen sajtolt mákolaj, a csontok őre Készítette: Martincsevicsné Jenei Gizella Ki vagyok én? Szeretettel üdvözöllek! Martincsevicsné Jenei Gizella vagyok, egészségőr, hidegen sajtolt olajok szakértője,

Részletesebben

Mennybõl az Angyal... 2010.02.04. Utolsó frissítés 2013.02.04.

Mennybõl az Angyal... 2010.02.04. Utolsó frissítés 2013.02.04. Mennybõl az Angyal... 2010.02.04. Utolsó frissítés 2013.02.04. Mennybõl az Angyal, lejött hozzátok Abban a pillanatban szólalt meg ez a dal a cédé lejátszómon, amikor belekezdtem ebbe az írásba az angyalokról.

Részletesebben

Szívhang Egerben. Egri online 2011.04.14. http://www.egri-hirhatar.hu/hirek/szivhang-egerben

Szívhang Egerben. Egri online 2011.04.14. http://www.egri-hirhatar.hu/hirek/szivhang-egerben Szívhang Egerben Egri online 2011.04.14. http://www.egri-hirhatar.hu/hirek/szivhang-egerben Magyarországon 65 ezer ember hal meg szív- és érrendszeri betegségekben. Közel 2,5 millió ember szenved magas

Részletesebben

14 különleges forralt bor recept karácsonyra

14 különleges forralt bor recept karácsonyra 14 különleges forralt bor recept karácsonyra Forrósítsd fel a téli estéket egy különleges ünnepi forralt borral! A következőkben néhány mennyei receptet mutatunk be, különleges fűszerekkel. Hagyományos

Részletesebben

Mit tennék meg azért, hogy a lányomat megvédjem a méhnyakráktól és a HPV okozta nemi szervi szemölcsöktôl? Mindent, amit csak lehet

Mit tennék meg azért, hogy a lányomat megvédjem a méhnyakráktól és a HPV okozta nemi szervi szemölcsöktôl? Mindent, amit csak lehet Mit tennék meg azért, hogy a lányomat megvédjem a méhnyakráktól és a HPV okozta nemi szervi szemölcsöktôl? Ismerje meg az összefüggést: HPV és méhnyakrák. A HPV-nek több mint 100 típusa van, de ezek közül

Részletesebben

akik a rehabilitációt követően újra munkába állnak Felkészülés a leendő munkaadóval való állásinterjúra 1. Mit tud?

akik a rehabilitációt követően újra munkába állnak Felkészülés a leendő munkaadóval való állásinterjúra 1. Mit tud? Eszköztár reumatológiai betegségben szenvedő olyan fiatalok számára, akik a rehabilitációt követően újra munkába állnak Felkészülés a leendő munkaadóval való állásinterjúra Gratulálunk! Behívták állásinterjúra!

Részletesebben

Világimanap 2010. Kamerun Receptek

Világimanap 2010. Kamerun Receptek Világimanap 2010. Kamerun Receptek Banánkenyér 1-3/4 csésze liszt 1 csésze cukor 1 tk. szódabikarbóna 2 felvert tojás 1 tk. sütıpor 3 közepesen érett banán pürévé nyomva 2 evıkanál margarin csipet só Elkészítés:

Részletesebben

Kedves Olvasó! ZSIDEK LÁSZLÓ. gasztronómiai szakértô

Kedves Olvasó! ZSIDEK LÁSZLÓ. gasztronómiai szakértô Kedves Olvasó! Ugye Önnel is többször elôfordult már, hogy munka után szinte beesett a konyhába és gyorsan valami finomat kellett összedobni vacsorára a családnak?! Ehhez azonban elôször be kell vásárolni,

Részletesebben

Egy jó recepttel te is mesterszakács lehetsz

Egy jó recepttel te is mesterszakács lehetsz Egy jó recepttel te is mesterszakács lehetsz Akkor jó egy recept, ha az első alkalommal már ráérzel az étel tökéletes elkészítésére. 1 Csirkemell rizottó (4 adag) 400g csirkemell 125g barna rizs (1 zacskó)

Részletesebben

Márkói Tükör. Márkói Nyugdíjasok Egyesülete. Márkó Község Lapja Márkóért együtt! Megjelenik: havonta HÍREK

Márkói Tükör. Márkói Nyugdíjasok Egyesülete. Márkó Község Lapja Márkóért együtt! Megjelenik: havonta HÍREK Márkói Tükör Márkó Község Lapja Márkóért együtt! Megjelenik: havonta XXII. évfolyam 11. szám HÍREK A KEOP 5.7.0 energetikai pályázat munkálatai a műszaki terület átadását követően még ezen a héten megkezdődnek.

Részletesebben

2015. március 1. Varga László Ottó

2015. március 1. Varga László Ottó 2015. március 1. Varga László Ottó 2Kor 4:6 Isten ugyanis, aki ezt mondta: "Sötétségből világosság ragyogjon fel", ő gyújtott világosságot szívünkben, hogy felragyogjon előttünk Isten dicsőségének ismerete

Részletesebben

Bói Anna. Konfliktus? K. könyvecskék sorozat 1.

Bói Anna. Konfliktus? K. könyvecskék sorozat 1. Bói Anna Konfliktus? K könyvecskék sorozat 1. Tartalom: Üdvözölöm a kedves Olvasót! Nem lehetne konfliktusok nélkül élni? Lehet konfliktusokkal jól élni? Akkor miért rossz mégis annyira? Megoldás K Összegzés

Részletesebben

Kiss Ottó. A nagypapa távcsöve

Kiss Ottó. A nagypapa távcsöve Kiss Ottó A nagypapa távcsöve ITT VANNAK A NAGYIÉK Itt vannak a nagyiék, megjöttek! Két hétre. Fogalmam sincs, hogy mit lehet majd velük addig csinálni. 3 A NAGYPAPA UGYANOLYAN A nagypapa ugyanolyan, mint

Részletesebben

Döbbenet, már nem tudnak mit kitalálni, vagy inkább betartatnak egy felsőbb utasítást? CIVILHÁLÓZAT nyilvános állásfoglalása. Szia!

Döbbenet, már nem tudnak mit kitalálni, vagy inkább betartatnak egy felsőbb utasítást? CIVILHÁLÓZAT nyilvános állásfoglalása. Szia! Biztosan hallottad a médiákból, hogy szeptembertől tilos lesz a közétkeztetésben a sót + cukrot kitenni az asztalra! Többször hallottam, bemondták a Kossuth rádió híreiben és szépen beolvasták a miértet

Részletesebben

Gasztronómiai lexikon

Gasztronómiai lexikon Gasztronómiai lexikon Gasztronómiai lexikon... 1 A la Carte... 3 Abálás... 3 Adagolás... 3 Al dente... 3 Angolos bundázás... 3 Angolos-ra (rare) sütés... 3 Aszpik... 3 Átforralás... 3 Áttörés... 3 Bain-marie...

Részletesebben

Valódi céljaim megtalálása

Valódi céljaim megtalálása Munkalap: Valódi céljaim megtalálása Dátum:... - 2. oldal - A most következő feladat elvégzésével megtalálhatod valódi CÉLJAIDAT. Kérlek, mielőtt hozzáfognál, feltétlenül olvasd el a tanfolyam 5. levelét.

Részletesebben

Stresszkezelés a munkahelyen és a magánéletben

Stresszkezelés a munkahelyen és a magánéletben Stresszkezelés a munkahelyen és a magánéletben Melyik okozhat stresszt? Bevezető A stressz olyan mint a borivás: kis mennyiségben jótékony hatása van, motivál és élénkebbé tesz. A túlzott és folyamatos

Részletesebben

válni a helyzet. Kész csoda, hogy ilyen sokáig maradt. Alig ha nem arra az ideje indulni -érzésre várt, amely néhány évenként rendre a hatalmába

válni a helyzet. Kész csoda, hogy ilyen sokáig maradt. Alig ha nem arra az ideje indulni -érzésre várt, amely néhány évenként rendre a hatalmába 2. fejezet Huszonnégy órányi utazás után finoman szólva jólesett feküdnie. A háta hónapok, de talán régebb óta fájt maga sem igazán tudta, mióta. A Kongói Demokratikus Köztársaság Bukavu nevű településén

Részletesebben

Veszprémben is megszólalt a Szívhang

Veszprémben is megszólalt a Szívhang Betegszoba 2011.04.28. http://www.betegszoba.hu/cikkek/sziv_es_errendszer/veszpremben_is_megszolalt_a_szivhang/ A Szívhang program a következő állomásán is elérte célját, hiszen a Petőfi Színház színészeinek

Részletesebben

1. Vegyél vissza a flancból!

1. Vegyél vissza a flancból! www.vegyelvissza.hu 1. Vegyél vissza a flancból! Neked a divat mondja meg, ki vagy? Minden második vásárlás impulzusvásárlás. Hirtelen jött vágy és ötlet eredménye. Kétszer ad, aki gyorsan ad kétszer vesz,

Részletesebben

Bauer Henrik építész: Szociáltechnika.

Bauer Henrik építész: Szociáltechnika. Bauer Henrik építész: Szociáltechnika. (Családi otthon. 1.) Nem tudom sikerült-e ily című első közleményemben*) ennek az eszmének elég világos képét vázolnom. Mindenesetre célszerű lesz tehát a szónak

Részletesebben

EZER LÁMPÁS ÉJSZAKÁJA

EZER LÁMPÁS ÉJSZAKÁJA 5 éves a csr hungary díjas EZER LÁMPÁS ÉJSZAKÁJA 2015. MÁJUS 31. PROGRAM ÉS KAMPÁNY AZ ELTŰNT GYERMEKEKÉRT 2011 ÓTA MAGYAROSZÁGON KIINDULÓPONT - Magyarországon évente közel 14 000 gyermek eltűnését jelentik

Részletesebben

Csontritkulás csökkentése, a XXI. században, a régmúlt megoldásaival!

Csontritkulás csökkentése, a XXI. században, a régmúlt megoldásaival! Csontritkulás csökkentése, a XXI. században, a régmúlt megoldásaival! Szeretné megelőzni? Szeretné javítani? Válaszoljon pár egyszerű kérdésre gondolatban és megismerheti a megoldást! Mi az, amit tapasztal?

Részletesebben

s z a k á c s Te v a g y! Borbás Marcsi A sűrűje 10 0 sz í v m e l enge t ő r e cep t

s z a k á c s Te v a g y! Borbás Marcsi A sűrűje 10 0 sz í v m e l enge t ő r e cep t A l e g f o n t o s a b b s z a k á c s Te v a g y! Borbás Marcsi A sűrűje 10 0 sz í v m e l enge t ő r e cep t Borbás Marcsi Asűrűje A könyv alkotói: Borbás Marcsi Antal Csilla Borbás Dorottya Krisztics

Részletesebben

A kézi hőkamera használata összeállította: Giliczéné László Kókai Mária lektorálta: Dr. Laczkó Gábor

A kézi hőkamera használata összeállította: Giliczéné László Kókai Mária lektorálta: Dr. Laczkó Gábor A kézi hőkamerával végzett megfigyelések és mérések célkitűzése: A diákok ismerjék meg a kézi hőkamera használatát, hasonlítsák össze a fényképezőgép képalkotásával. Legyenek képesek a kijelzőn látható

Részletesebben

Felkészülés a leendő munkaadóval való állásinterjúra

Felkészülés a leendő munkaadóval való állásinterjúra Eszköztár reumatológiai betegségben szenvedő fiatalok számára Belépés a munka világába Felkészülés a leendő munkaadóval való állásinterjúra Amikor behívják egy állásinterjúra, ez izgalmas, de egyben ijesztő

Részletesebben

Felnőttek, mert felnőttek

Felnőttek, mert felnőttek Zolnai Erika Felnőttek, mert felnőttek Értelmi sérült felnőttek szexuálpedagógiai támogatása KLTE S z o c í o Í ő í í í ű Tanszék Könyvtára Leli, KEZEM FOGVA ÖSSZ EfO & K > Kézenfogva Alapítvány Budapest,

Részletesebben

Pár szóban a novella létrejöttéről:

Pár szóban a novella létrejöttéről: Pár szóban a novella létrejöttéről: A Heléné Cixous-pályázatot a Feldmár Intézet Nők Iskolája alapította. A pályázat feltételeit Feldmár András fogalmazta meg...a nyertes pályázatoktól őszinte, magas színvonalú,

Részletesebben

Grúzia körutazás tudnivalók. A Kaukázus hegyvidéke és a korai kereszténység emlékei

Grúzia körutazás tudnivalók. A Kaukázus hegyvidéke és a korai kereszténység emlékei Grúzia körutazás tudnivalók A Kaukázus hegyvidéke és a korai kereszténység emlékei Grúzia kiemelt látványosságai: - Tbiliszi és Kutaisi történelmi belvárosa - Mtskheta templomegyüttes) (UNESCO világörökség)

Részletesebben

Forrás. Márk evangéliuma

Forrás. Márk evangéliuma Forrás 12. évf. 1. szám 2015. január 25. a b i a i e g y h á z k ö z s é g h í r l e v e l e Márk evangéliuma Jézus Krisztus Isten Fia evangéliumának kezdete. Ezekkel a szavakkal kezdődik Márk evangéliuma,

Részletesebben

1. AMIT AZ AIDS-rl TUDNI KELL

1. AMIT AZ AIDS-rl TUDNI KELL 1. AMIT AZ AIDS-rl TUDNI KELL 1) Mi a szerepe a HIV-vírusnak az AIDS kialakulásában? 2) Hogyan, milyen módon terjedhet a HIV-vírus? a, b, c, 3) Sorolj fel két olyan testnedvet, amely tartalmazhatja a vírust?

Részletesebben

HIV/AIDS JOGI SZABÁLYOZÁSA

HIV/AIDS JOGI SZABÁLYOZÁSA HIV/AIDS SZŰRŐVIZSGÁLATOK JOGI SZABÁLYOZÁSA Dr. Molnár Zsuzsanna Dr. Dudás Mária OEK Járványügyi osztály 1 JOGI SZABÁLYOZÁS TÖRTÉNETI ÁTTEKINTÉS I. 10/1985. (Eü.K.16.) EüM utasítással módosított 19/1966.

Részletesebben

Belső Nóra: Utak egymáshoz (részlet) Beszélgessünk!

Belső Nóra: Utak egymáshoz (részlet) Beszélgessünk! Belső Nóra: Utak egymáshoz (részlet) Beszélgessünk! Sokszor nagyon kevés dolgon múlik, hogy egy kapcsolat miképpen alakul. Ugyanazzal az energiával lehet építeni és rombolni is. A lényeg a szándék, illetve

Részletesebben

Egy nagyon egyszerű módszer - avagy hogyan egészítheted ki a jövedelmedet anélkül, hogy bármit is el kellene adnod

Egy nagyon egyszerű módszer - avagy hogyan egészítheted ki a jövedelmedet anélkül, hogy bármit is el kellene adnod Ebből a tortából most Te is vághatsz magadnak egy szeletet [SPEC1]! Egy nagyon egyszerű módszer - avagy hogyan egészítheted ki a jövedelmedet anélkül, hogy bármit is el kellene adnod Kedves [SPEC1]! Először

Részletesebben

A VÍZ AZ ÉLET FORRÁSA

A VÍZ AZ ÉLET FORRÁSA A VÍZ AZ ÉLET FORRÁSA www.evp.hu A víz az élet forrása: víz nélkül nincs, és nem is lehetséges egészséges élet. A víz lehetővé teszi a vérkeringést, segíti a sejtek működését és a test méregtelenítését,

Részletesebben

ELHÍZÁS KONZULTÁCIÓS KÉRDŐÍV

ELHÍZÁS KONZULTÁCIÓS KÉRDŐÍV ELHÍZÁS KONZULTÁCIÓS KÉRDŐÍV Kedves páciensem, kérem, válaszoljon részletesen minden kérdésre, mielőtt a tanácsadást elkezdenénk. Eljövetelének motivációja: barátok, ismerősök ajánlása önálló kezdeményezés

Részletesebben

Erdélyi osztálykirándulás a Határtalanul program keretében

Erdélyi osztálykirándulás a Határtalanul program keretében Erdélyi osztálykirándulás a Határtalanul program keretében (2015.05.21-05.26) 1. nap (2015.05.21) 2015.05.20-án 23.30-kor kezdtünk összegyűlni a suli előtt. Az idő barátságtalanul hűvös volt, előtte nem

Részletesebben

Lassúfőző edény CROCK POT

Lassúfőző edény CROCK POT Lassúfőző edény CROCK POT TÍPUS: SCCQPK5025B (2,7 l) HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ FIGYELMESEN OLVASSA EL A HASZNÁLATI ÚTMUATÓT! LEÍRÁS A lassúfőző edény (innentől: lassúfőző) egy főző alsórészből, egy kerámia edényből

Részletesebben