UTCAI ZENÉSZEK - Nagyon jó! Norvégia szórná a pénzt, csak mi nem hagyjuk

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "UTCAI ZENÉSZEK - Nagyon jó! http://player.vimeo.com/video/55175112?v=0 Norvégia szórná a pénzt, csak mi nem hagyjuk"

Átírás

1 UTCAI ZENÉSZEK - Nagyon jó! Magyar közreműködők is vannak benne! Az időkülönbségek összehangolása csodálatos. Norvégia szórná a pénzt, csak mi nem hagyjuk költségvetésmagyarországországimázsnorvégianorvég Alap Erna Solberg beleragadt a mézbe bírálja a norvég miniszterelnököt egy ellenzéki képviselő a kormányzati bejelentés után, hogy a skandináv ország jövőre 17 milliárd koronával (2,6 milliárd dollárral) többet költene az olaj utáni bevételekből, mint 2014-ben. A magyar állam átvette a paksi fejlesztést Az állami MVM Magyar Villamos Művek október 15-i közgyűlése úgy döntött, hogy az MVM eladja az MVM Paks II Atomerőmű Fejlesztő Zrt. részvényeit a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő "útján" a magyar államnak - derül ki az MVM közleményéből. A vételár 10,157 milliárd forint, a Deloitte és az Ernst & Young tanácsadók számításai alapján. Frontjelentés: Orbán lecseréli Simicskát? Felépítette, majd két nap alatt a helyére tolta és lecserélte a Szolnok Szajol-vasútvonal Tiszahídját a Közgép Zrt. Ez óriási szakmai bravúr. Ennek ellenére az építési piac szereplői tudni vélik, hogy a kormány kedvenc mélyépítő vállalkozása kiesett a pikszisből. Utódjaként a közelmúltban feltűnő gyorsasággal tulajdonost váltó Market Építő Zrt.-t emlegetik. Az Orbán Viktor és Simicska Lajos közti háború csatazajában szinte fel sem tűnt, hogy a Market Építő Zrt. többségi üzletrésze új tulajdonoshoz került. Pedig az üzlet okot adhat a Közgép Zrt. jövőjét megkérdőjelező latolgatásoknak. Ráfázott a Fidesz a komcsizásra Bár a Fidesz KDNP szövetség országosan agyonnyerte magát az önkormányzati választáson, néhány településen meglepő vereségek érték a kormánypárti jelölteket. Igaz, minden esetben akad rá speciális magyarázat. Ezeket összegeztük. Meghökkentő mentalitás Nem mernénk határozottan állítani, hogy legalább megközelítőleg pontosan tudjuk, mi zajlik ezekben a napokban a Vatikánban. Csak annyi vehető biztosra, hogy magas szintű tanácskozást, szinódust tartanak a családokról. A rendezvény főrelátora amolyan témafelelőse Erdő Péter bíboros, a magyar püspöki kar elnöke. A bíboros katolikus újságíróknak nyilatkozott arról, hogy sok püspöktársa panaszkodik: még nem is szólalt fel, az újságok máris megírták, hogy mit mondott. Olyan is volt, aki felszólalt ugyan, de más kijelentést tulajdonítottak neki, mint ami elhangzott. A házasság fölbonthatatlanságáról például olyan egyetértés van, hogy ez a kérdés így szóba sem került állapította meg a bíboros. Hová tűntek az Ökotárs-ügy iratai? Megfeledkezhettek az V. kerületi rendőrkapitányságon azokról az iratokról, amelyeket a rendőrség kérésére adott át az Ökotárs Alapítvány augusztus 14-én. A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) augusztus utolsó hetében telefonon érdeklődött az alapítványnál, hogy adtak-e át dokumentumokat az V. kerületi rendőrkapitányságnak - értesült lapunk. Az NNI épp

2 augusztus 14-én indított nyomozást hűtlen kezelés gyanújával, ismeretlen tettes ellen, miközben az Ökotárs irataiból és az ügyben az eredeti feljelentést tevő Tényi István vallomásából sem lehettek még információik. Nemzetközi szerződések zárják ki a KEHI vizsgálatát a Norvég Civil Alap ellen Eljutott hozzánk a KEHI és a norvégok közötti, a norvégbalhé jogi vonulatának alapját képező hatásköri vitában képviselt álláspontokat tükröző levélváltás. A levelezést közzétesszük, a norvég válaszban megjelölt dokumentumok alapján azt is bemutatjuk, hogy mely szerződéses pontok rögzítik kristálytisztán, hogy a norvég fél felháborodása jogos: a magyar állam semmibe veszi azt a megállapodást, amely alapján milliárdokat kapott ajándékba Norvégiától, Izlandtól és Liechtensteintől. Kósa: A nagy győzelem óriási felelősséggel jár Még egy önkormányzati választás szól majd öt évre, utána visszatérnek a négyéves ciklusra, így kétévente, felváltva lesz majd országgyűlési képviselői, illetve önkormányzati választás mondta a Fidesz ügyvezető alelnöke, hajdú-bihari elnöke szerdán Debrecenben. Az MSZP platformjai szabadulni akarnak Gyurcsány csapdájából Az MSZP négy platformja szerint véget ért a baloldali pártok közötti összefogás időszaka, így nem is tartják szükségesnek a pártok közötti fúziót, a párt országos elnökségét pedig arra kérik fel, hogy szabadítsa ki a baloldalt abból a csapdából, ahova Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök kényszerítette. Erről Baja Ferenc, az MSZP Szocialista Platformjának elnöke, Koltai Dénes, a párt Baloldali Tömörülés Platformjának vezetője és Fekete Zoltán, az MSZP Népi Platformjának elnöke beszélt szerdán Budapesten sajtótájékoztatón. Az állásfoglalással egyetértett a Harmadik Hullám Platform is jelezte Baja Ferenc DK: a szocialisták félreértik a jelenlegi helyzetet Az MSZP négy platformjának képviselője szerdán arról beszélt, hogy szerintük véget ért a baloldali pártok közötti összefogás időszaka. A Demokratikus Koalíció (DK) tiszteletben tartja, hogy az MSZP felmondta a baloldali pártok közötti együttműködést, de a DK szerint a szocialisták félreértik a jelenlegi helyzetet. Ismét pontos volt a Nézőpont Intézet A Nézőpont Intézet kutatása ismét hibahatáron belüli eltérésekkel azonosította a várható erőviszonyokat. Kinek fájnak a melegek? Magyarországon is teljesítenek szolgálatot homoszexuális papok, vannak közöttük HIVpozitívok is választási év. Az LMBT emberek is választottak. A szexuális beállítottság szerinti kisebbség idén számtalan alkalommal került a kormányzati propagandagépezet célkeresztjébe. A júliusi Budapest Pride rendezvényei előtt egyre erősödő homofób megnyilvánulások láttak napvilágot, a melegfelvonulás pedig majdnem botrányba fulladt.

3 Vajon ez a tendencia tudatos manipuláció eredménye, vagyis "aki nincs velük, az ellenük van"? Történelmi lecke Hányszor kimondták már az utóbbi hetven évben, hogy "soha többé", és kiderült: mindig van folytatás. Aki járt már valaha Jeruzsálemben, a Jad Vasem múzeumban, sosem felejti el a látottakat. Pedig nincs ott semmi különös. "Csak" beszámoló arról, hogyan próbálta kiirtani az emberiség egy magából kivetkőzött kis(?) csoportja az emberiség egy másik kis(?) csoportját. És ha az ember végignézi a nyomasztó kiállítást, örökre emlékezni fog. A képekre, az arcokra, a sorsokra, s talán arra is, hogy hasonló eseményeknek soha többé nem szabad megtörténniük. Aki járt mostanában a Szabadság téren, biztosan van véleménye az új szoborról. Amely eredetileg a német megszállásnak állított volna emléket, de aztán - a tiltakozások hatására - hivatalosan a II. világháború magyar áldozatai előtti tisztelgést szolgálja. Ha pedig járt ott, találkozhatott különféle demonstrálókkal. Olyanokkal, akik tüntetnek a sasos-arkangyalos rémség ellen, meg olyanokkal, akik büszkén fényképezkednek a birodalmi sas árnyékában. Utóbbiak vasalt bakancsban, félreérthetetlen öltözetben feszítenek, s az egyértelműség kedvéért kicsit "mocskoszsidóznak" is. Ennyi magyar vándorolt ki 2013 év elején nagyságrendileg 350 ezer olyan kivándorolt magyar élt a világban, akik 1989 után és legalább egy évvel a felmérés előtt hagyták el Magyarországot, mondták a KSH által vezetett SEEMIG projekt sajtótájékoztatóján. Az IMF-et elhajtották, a KGST egyik bankjához közelednek Orbánék A "nemzetközi szocialista munkamegosztást" hivatott hitelekkel megolajozni a moszkvai székhelyű bank. A TASZ gyorsan mattolta a Vagyonkezelőt Nem akarták nyilvánosságra hozni a Mercedes buszbeszerzéséről készült jelentést. Első fokon pert nyert a K-Monitort képviselő TASZ a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) ellen, mert az MNV nem akarta nyilvánosságra hozni azt a 2010-es vizsgálati zárójelentést, mely egy korábbi Mercedes buszbeszerzés ügyében folyt. A K-Monitor a dokumentumok nyilvánosságra hozatala érdekében perelt. "Ostoba, erkölcsileg vállalhatatlan" - Az MSZP elnöksége elhatárolódott Szanyitól A közlemény szerint Szanyi Tibor a mai napon bocsánatot kért, ami szükséges és helyes lépés volt, de nem mentesíti őt a következmények alól. Az Országos Elnökség az elhatárolódás mellett arra kötelezi Szanyi Tibor EP-képviselőt, hogy a gój motorosok utaztatására elköltött teljes összeget fizesse vissza, illetve arra figyelmezteti, hogy a kritikus újságírással szemben sem fogalmazhat meg sértő véleményt. Soha nem látott terhet rakna a középkorúakra Orbán Ha megvalósulna Orbán Viktor kijelentése, az olyan terhet jelentene a mai középkorúakra, amilyennel még senki sem találkozott a történelem során. Az Idősügyi Tanács legutóbbi ülésén Orbán Viktor miniszterelnök aki egyben a tanács elnöke is, a tudósítások szerint

4 idézte az Alaptörvény azon cikkelyét, amelyben az áll, hogy a nagykorú gyermekek kötelesek gondoskodni rászoruló szüleikről. Szerinte szakítani kell azzal a hozzáállással, amely szerint az idősödés csak költséget jelent a társadalomnak. Az idősekre nem teherként, hanem társadalmi erőforrásként kell tekinteni A NAV nem adja ki a Rogán elleni vizsgálat eredményét Adótitokra hivatkozva nem erősítették meg Rogán szavait. Nem úgy vizsgálták Rogánt Állítása ellenére Rogán Antallal szemben biztosan nem folytatott vagyonosodási vizsgálatot a NAV, a fideszes politikus által említett 30 (vagy 40) napos ellenőrzés alatt ugyanis csupán azt lehetett vizsgálni, hogy bevallott jövedelmeit iratokkal alá tudja-e támasztani - az adószakértő szerint. Vagyis a hatóság nem vizsgálta, hogy kiadásai magasabbak-e a bevételeinél, azaz bevallott jövedelmeiből 2009-ben megvásárolhatta-e azt a budai luxuslakást, amely vagyonnyilatkozata alapján 2014-ig még csak 50 százalékban volt a tulajdona. Orbán, az emberarcú A miniszterelnök gratuláló levelet írt Kőszeg Ferencnek. Szerencse, hogy egy levél nem tud elpirulni. Egy levél nem tud elpirulni írta Cicero, így most én pirulok helyette. De nem a miniszterelnöki levél miatt vagyok zavarban, annak a szándékát értem, az nyilvánvaló, hanem a válasz miatt. Milyen oka lehet egy jogvédőnek levélváltásba keverednie a jogfosztóval? Vajon ugyanaz, amiért korábban Kulka János is írt a miniszterelnöknek? Hiúság? Fontosságtudat? Vagy tévednék, és Kőszeg csupán az elemi udvariasságnak tett eleget? Miközben a levélváltást olvastam, egy régi fotó villant fel előttem. A budapesti Tűzoltó utcában a fiatal Kőszeg Ferenc futva menekül a Kádár rendszer titkosrendőrei elől. Orbán Viktor akkortájt az ELTE Jogi Karának a hallgatója volt, Levél Krémer Ferencnek Niedermüller Péter tévedtél, amikor vasárnap nem mentél el szavazni. Ha azt gondolod, hogy ma Magyarországon diktatúra van, akkor úgy gondolom, minden demokratának az a feladata, hogy azokat támogassa, akik a diktatúrával szemben állnak. Tagesspiegel: Miskolci helyzetjelentés A Tagesspiegel című német lap október 12-én, vasárnap közölte Jan Schulz-Ojala cikkét Önkormányzati választások Magyarországon Hadat üzentek a romáknak címmel. Magyarországon ma választanak. Egy dologban azonban minden párt egyforma: hadat üzentek a romáknak, hogy pontokat szerezzenek a választóknál. Riport Miskolcról. tes Lázár 2,7 milliárdos ajánlata ugrasztotta össze a budapesti zsidó vezetőket Még nem is tudni az összeget, már háború lett. Az Index információi szerint a Rumbach Sebestyén utcai zsinagóga rekonstrukciójára felajánlott kormányzati támogatás miatt robbant a Budapesti Zsidó Hitközség (BZSH) vezetői között újabb belső konfliktus.

5 Kedden beszámoltunk arról, hogy Tordai Péter, a BZSH elnöke november elejére rendkívüli közgyűlést hívott össze, hogy a testület azonnali hatállyal váltsa le tisztségéről a hitközség ügyvezető igazgatóját. Tordai a hitközség tagjainak szétküldött körlevélben egyben azt is tudatta, hogy fegyelmi eljárást indított Schwezoff Dávid ellen, mert Schwezoff hazugnak és mutyistának nevezte őt egy hasonló körben szétküldött ben. udapesti_zsido_vezetoket/ Észtország jól odapakolt nekünk Bemutatják Pest új szimbólumait, és csőbe húznak egy Putyint imádó magyar újságírót. Budapestről közöl videót a legnagyobb észt napilap, a kormánypárti nemzeti-liberális Postimees online változata. A felvételeken Budapest csúnyábbik arcát mutatták be, közben jól csőbe húzták Stier Gábort, a Magyar Nemzet publicistáját, A Putyin-rejtély című könyv szerzőjét. Stier ugyanis arról híres, hogy lényegében szerelmes Putyinba. Ilyeneket írt például a kormány paksi döntése után a Magyar Nemzetben: "Jó három éve volt, amikor a Valdaj Klub ülésén Vlagyimir Putyin csak úgy jobbra nézve, s a szemével csippentve annyit mondott, hogy minden rendben lesz. ( ) Néztem a szemébe, s láttam, hogy mindezt őszintén gondolja, s Magyarország ebből igazán nyerhet." Visszavágják Navracsics vívmányait A bürokráciacsökkentés jegyében Lázár János javaslatára betervezte a kormány, hogy csökkenteni fogja a kormányablakok és okmányirodák számát. Ez a legdurvább, ami kiszivárgott a maratoni kormányülésről. Az önkormányzati választás másnapján Orbán Viktor nem hozta azt a formát, amit a korábbi várakozások alapján kellett volna. A parlamentben a megszorítások és nagyszabású átalakítások bejelentése helyett szürke beszédet mondott. Közben lezajlott a maratoni kormányülés is, de eddig arról sem kaptunk sokkal érdekfeszítőbb információkat. És akkor Orbán elkezd kormányozni Az önkormányzati választás bebizonyította, hogy a magyar politikában valóban új, jobboldali dominanciájú korszak kezdődött. A második helyért kapaszkodó baloldalon megtorpant Gyurcsány Ferenc, az Együtt szinte megsemmisült. Most már az a kérdés: a kampányok miatt idén még alig kormányzó Fidesz felbőgeti-e a motorokat? Béres József Schobert Norbiról és a nemzeti dohányboltokról Magyarország a harmadik világ szintjére fog süllyedni, ha csak az alacsony munkabérrel versenyképes a gazdasága véli Béres József. A vállalkozó a Heti Válasznak elárulta, vásárolt-e Norbi Update részvényeket, és hogy mi a véleménye a nemzeti dohányboltokról. Béres József többek között arra hívta fel a miniszterelnök figyelmét, hogy ha hazánk továbbra sem védi meg belső piacait, akkor az ország harmadik világ szintjére fog süllyedni, mert csak alacsony munkabérrel lesz versenyképes a magyar gazdaság. Ezért szerinte célszerű lenne, ha a politikusok körülnéznének az uniós tagállamokban, hogy ők miként védik a belső piacaikat Megbukott a Mazsihisz-bojkott: mégis költik az állami pénzt Noha a Mazsihisz elvileg bojkottot hirdetett az Orbán-kormány ellen, szó sincs arról, hogy ne használnák fel (részben legalábbis) a nekik megítélt állami pénzeket.

6 Diktatúra! Az USA norvég pénzek után nyomoz Ha most az USA az Európai Unió tagja lenne, bizony szerkesztőségi vezércikkben kellene felszólítanunk az EU-t, hogy a lehető legszigorúbban vonja kérdőre Amerikát. Elviselhetetlen, embertelen diktatúra, sőt putyini típusú diktatúra kezd kiépülni az Egyesült Államokban. A legújabb hírek szerint már az igazságügyi szerveket is ráküldenék azokra a civil agytrösztökre, amelyek tevékenységét külföldi hatalmak, köztük a norvég kormány meri finanszírozni. Ráadásul demokraták és republikánusok egyaránt támogatnák a szólás- és véleményszabadság eme durva korlátozását. Török Gábor: a baloldalnak már nem kellene élnie A 2014-es év harmadik választása után állandó szerzőinket ismét egy asztalhoz ültettük, hogy elemezzék az eredményeket és fürkésszék ki belőlük a várható jövőt. Sokba van ez nekünk - Miért üti Strasbourg Kövért? A PM és az LMP képviselőit nem kellett volna megbírságolnia Kövér László házelnöknek azért, mert a parlament üléstermében molinókra írt feliratokkal akcióztak. MMA közgyűlés: Gyümölcsszedéstől kovácstalálkozóig Újraválasztották a Magyar Művészeti Akadémia elnökének az egyetlen jelöltként induló Fekete Györgyöt. Aki nem fér be a Vigadóba, ezért a kormány új székházat vásárol neki. Pokoli részletek következnek! Volt egy ember a Magyar Művészeti Akadémia tegnapi közgyűlésén, aki szakítani akart az önelégült dicshimnuszokkal. Keserü Katalin művészettörténész kemény beszéde után lemondott az alelnöki jelöléséről. Bírálta az akadémia vezetését, mondván, hogy megszégyenítő, letorkoló levelet kapott a főtitkártól, amikor azt tette szóvá, hogy nem hozhatták létre a művészetelméleti tagozatot. A jövőben az öncentrikus szemlélet helyett nyitni kell más művészeti szervezetek, intézmények, iskolák, egyáltalán a magyar társadalom és a nemzetközi színtér felé Így állítanak emlékművet a franciák - Nekünk a Szabadság tér jutott Emlékműállítás és emlékezetpolitikai gesztus magyar közreműködéssel Párizs 10. kerületében. Irigykedjünk vagy tanuljunk? A korrektség érdekében Lánczos Vera Van-e még olyan, hogy újságírói etika? Vajon mi értelme van annak, hogy olyan politikusok között (Bokrostól Kunhalmin át Gyurcsányig), akik láthatóan felelősen gondolkoznak, mesterségesen feszültséget keltsenek, ellentétet szítsanak?

7 Kurier: Borús államfői találkozó A Kurier című bécsi lap Borsos gulyás-diplomácia címmel közölt cikket. Az osztrákok tervezett kisajátítása árnyékot vetett az elnök hivatalos látogatására. Huszárok díszes egyenruhában Budapest elnöki palotája előtt, a tisztelgő díszgárda, államközi barátságnyilvánítások és szíves fogadtatás Heinz Fischer osztrák államfőnek a magyar fővárosban. Ám az Ausztria és Magyarország közötti jószomszédság minden gesztusa sem tudta tegnap, Fischer állami látogatásán elfedni, hogy a két ország kapcsolatait tartósan valós probléma terheli. Aggaszt, ha az égen felhők jelennek meg. És ez a felhő a földkérdés mondta világos szavakkal az egyébként oly óvatos és tartózkodó Fischer. Boros ImreA betagozódás árnyoldalai Még a fülembe csengnek a Magyarországról szóló külföldi és hazai dicshimnuszok, amelyek hazánk gyors világpiaci betagozódását dicsérték éveken keresztül. Negyedszázad elteltével azonban megvonható a mérleg. A teljes időszakra vetítve az ország gazdasága valójában stagnált növekedés helyett, elveszítettünk másfél millió munkahelyet, az alkalmazásban maradt foglalkoztatottak a nyugati termelékenység közelébe jutottak ugyan (azaz új foglalkoztatóik kihajtják belőlük az általuk elvárt teljesítményt), amiért azonban még annyi bért sem fizetnek nekik, mint amennyit az átkosban el tudtak érni átlagosan a munkavállalók. Mester Ákos írása Magánvélemény A szocialista párt elnöksége eljárást kezdeményezett Szanyi Tibor ellen, aki egy elvesztett fogadás után gój motorosokat látott vendégül Brüsszelben. A NOL.hu a múlt héten közreadott egy videofelvételt, amelyen Szanyi egy sajtóbeszélgetésen kijelenti: a motorosokat és családtagjaikat civilként és nem egyesületi tagként látta vendégül. Amúgy pedig rossz néven vette a kérdéseket, patkányújságírásnak minősítette a megjelent cikkeket, és perrel fenyegetőzött. Az embert nem egy darab szövetből szabták: lehet valaki egyszerre tanult és tahó, lehet nyelveket beszélő európai, de tudhatjuk róla azt is, ha elönti az indulat, saját nyelvére vigyázni képtelen. Elvileg tisztelhetnénk benne a tökös, szavakész vagabundot, aki sokra vitte, ám látjuk, hogy beletornászta magát egy furcsa szerepjátékba, és ma már az sem igaz, hogy ő a baloldal kedvelt fenegyereke. Bartus László: Megjött az MSZP esze Az MSZP bejelentette, felmondja az együttműködést a Demokratikus Koalícióval. Nem tartják szükségesnek a baloldali pártuniót, és a platformok felszólítják a párt elnökségét, szabadítsa ki az MSZP-t abból a csapdából, amelybe Gyurcsány kényszerítette. Régen nem hozott az MSZP ilyen előre mutató és pozitív döntést, mint ez. Putyin kiheréli az orosz médiát Vlagyimir Putyin orosz elnök aláírta azt a törvénymódosítást, amely 20 százalékra korlátozza a külföldiek tulajdonjogát az orosz médiumokban. ml

Orbán repül t ajándékozott a volt szlovák államf nek

Orbán repül t ajándékozott a volt szlovák államf nek Orbán repülőt ajándékozott a volt szlovák államfőnek Saját, 80. születésnapjára szervezett szimpóziumot Rudolf Schuster volt szlovák államfő. Orbán Viktor meglepő ajándékkal kedveskedett: az idős politikusnak

Részletesebben

Mélyponton a teljes politikai elit

Mélyponton a teljes politikai elit Mélyponton a teljes politikai elit A Policy Solutions gyorselemzése a vezető politikusok népszerűségéről 2011. m{jus Vezetői összefoglaló Soha nem volt annyira negatív a teljes politikai elit megítélése,

Részletesebben

Tűzszünet helyett vérfürdő Kijevben (18+) http://nepszava.hu/cikk/1011501-tuzszunet-helyett-verfurdo-kijevben-18 Mindenki lelécel Janukovics mellől

Tűzszünet helyett vérfürdő Kijevben (18+) http://nepszava.hu/cikk/1011501-tuzszunet-helyett-verfurdo-kijevben-18 Mindenki lelécel Janukovics mellől Tűzszünet helyett vérfürdő Kijevben (18+) Több mint száz halott, sokszáz sebesült a kiújult összecsapásokban - Az EU Ukrajna elleni szankciókat fogadott. http://nepszava.hu/cikk/1011501-tuzszunet-helyett-verfurdo-kijevben-18

Részletesebben

nappal min: 5 C max: 8 C

nappal min: 5 C max: 8 C nappal min: 5 C max: 8 C éjszaka min: -3 C max: 1 C Belépés Regisztráció Előfizetés Keresés 2016.01.13. Veronika, Csongor, Yvett Belépés Regisztráció Előfizetés Rovatok Főoldal Belföld Külföld Gazdaság

Részletesebben

Az elátkozott emlékmű története

Az elátkozott emlékmű története Az elátkozott emlékmű története Az írás a Népszabadság 2014. 07. 23. számában jelent meg. 16 komment Czene Gábor Népszabadság Most, hogy a sasos-arkangyalos szobrot az éjszaka leple alatt felállították

Részletesebben

Magyarország: Szeretlek választási kampány!

Magyarország: Szeretlek választási kampány! Magyarország: Szeretlek választási kampány! Megkönnyíti a helyi kampányzárót a kormány: az Itthon Vagy Magyarország Szeretlek! programsorozat idén épp szeptember 27-én lesz, a választások előtt két héttel,

Részletesebben

nappal min: 5 C max: 8 C

nappal min: 5 C max: 8 C nappal min: 5 C max: 8 C éjszaka min: -3 C max: 1 C Belépés Regisztráció Előfizetés Keresés 2016.01.13. Veronika, Csongor, Yvett Belépés Regisztráció Előfizetés Rovatok Főoldal Belföld Külföld Gazdaság

Részletesebben

ORÖ: Több mint havi félmilliós fizetést indítványozott magának Hegedûs May 26.

ORÖ: Több mint havi félmilliós fizetést indítványozott magának Hegedûs May 26. ORÖ: Több mint havi félmilliós fizetést indítványozott magának Hegedûs 2015. May 26. Havonta több mint félmilliós fizetést indítványoztatott magának Hegedûs István, az ORÖ elnöke derül ki a RomNet birtokába

Részletesebben

JÚLIUSI PÁRTPREFERENCIA ADATOK ALAPJÁN

JÚLIUSI PÁRTPREFERENCIA ADATOK ALAPJÁN MANDÁTUMBECSLÉS JÚLIUSI PÁRTPREFERENCIA ADATOK ALAPJÁN A Republikon Intézet által a 2010-es választás előtt készített becslés volt az egyik legpontosabb előrejelzés 1. Noha az új választási törvény számos

Részletesebben

Az összefogás a siker kulcsa

Az összefogás a siker kulcsa Az összefogás a siker kulcsa Az elmúlt időszakban különösen sokat hallhattak, olvashattak az előző évek eredményeiről, mégsem mehetünk el szó nélkül ezek mellett, mégpedig több okból sem. Egyrészt mind

Részletesebben

Behatolással vádolják Oroszországot http://nol.hu/kulfold/az-orosz-ellentamadas-mar-kijevnel-tartana-1482801 Putyin üzen

Behatolással vádolják Oroszországot http://nol.hu/kulfold/az-orosz-ellentamadas-mar-kijevnel-tartana-1482801 Putyin üzen Behatolással vádolják Oroszországot Az ukrán elnök állítását az oroszok tagadják. Petro Porosenko kezdeményezni fogja az ENSZ Biztonsági Tanácsának az összehívását is. Orosz katonai egységek léptek be

Részletesebben

KÉT ZACSKÓVAL KEZÉBEN MAGYARÁZOTT FODOR GÁBOR...19

KÉT ZACSKÓVAL KEZÉBEN MAGYARÁZOTT FODOR GÁBOR...19 1 A Magyar Országgyűlés Sajtószolgálata SAJTÓSZEMLE FODOR GÁBOR MINISZTERJELÖLT MEGHALLGATÁSA A KÖRNYEZETVÉDELMI BIZOTTSÁG ÜLÉSÉN (A hírügynökségek, napilapok, elektronikus média alapján) 2007. április

Részletesebben

Tudod mennyi az IQ-d?

Tudod mennyi az IQ-d? Tudod mennyi az IQ-d? iq-teszt-2013.hu Csináld végig a tanúsított IQ tesztet és meglátod ki vagy! http://www.iq-teszt-2013.hu/huhu/? xca=adwords_hu_iq_test&gclid=cnohouz8lbwcfq1c3godeiuanakészül a Békemenet

Részletesebben

Tornádót fotóztak Kalocsa mellett http://hvg.hu/itthon/20140914_foto_oriasi_tornadot_lattak_kalocsa_melle

Tornádót fotóztak Kalocsa mellett http://hvg.hu/itthon/20140914_foto_oriasi_tornadot_lattak_kalocsa_melle Tornádót fotóztak Kalocsa mellett Ismét több helyről jelentenek felhőszakadást. http://hvg.hu/itthon/20140914_foto_oriasi_tornadot_lattak_kalocsa_melle Ha igaz, amit Habonyról hallani, az súlyos üzenet

Részletesebben

Magyar Szocialista Párt - Országos Sajtóközpont SAJTÓLEVÉL SAJTÓTÁJÉKOZTATÓINK

Magyar Szocialista Párt - Országos Sajtóközpont SAJTÓLEVÉL SAJTÓTÁJÉKOZTATÓINK Magyar Szocialista Párt - Országos Sajtóközpont SAJTÓLEVÉL SAJTÓTÁJÉKOZTATÓINK NAPI HÍREK KÖZLEMÉNYEK MÉDIASZEREPLÉSEK SAJTÓTÁJÉKOZTATÓINK Hiller István: demokráciában elfogadhatatlan az a kormányzati

Részletesebben

Tóbiás a Szanyi-botrányról: ez nem az MSZP véleménye http://nol.hu/velemeny/rezacs-vendegloje-1470015 Pletyka

Tóbiás a Szanyi-botrányról: ez nem az MSZP véleménye http://nol.hu/velemeny/rezacs-vendegloje-1470015 Pletyka Tóbiás a Szanyi-botrányról: ez nem az MSZP véleménye MSZPSzanyi Tibor Szanyi Tibor szavai nem tükrözik az MSZP véleményét, a szocialista párt teljes mértékben tiszteletben tartja a sajtószabadságot" mondta

Részletesebben

nappal min: 5 C max: 8 C

nappal min: 5 C max: 8 C nappal min: 5 C max: 8 C éjszaka min: -3 C max: 1 C Belépés Regisztráció Előfizetés Keresés 2016.01.13. Veronika, Csongor, Yvett Belépés Regisztráció Előfizetés Rovatok Főoldal Belföld Külföld Gazdaság

Részletesebben

Kösz, Demszky http://nepszava.hu/cikk/1015372-kosz-demszky Kétségbeesett levelet írt a mentőszolgálat

Kösz, Demszky http://nepszava.hu/cikk/1015372-kosz-demszky Kétségbeesett levelet írt a mentőszolgálat Kösz, Demszky "Alapos okunk van feltételezni, hogy (Demszky Gábor) ok nélkül és gátlástalanul gyalázná a miniszterelnököt és engem, válaszul az udvariasságunkra" - magyarázta Tarlós István, miért nem hívta

Részletesebben

Seszták autószalonjába folytak a fejlesztési milliók

Seszták autószalonjába folytak a fejlesztési milliók Seszták autószalonjába folytak a fejlesztési milliók Vissza nem térítendő uniós támogatás javította fel Seszták Miklós kisvárdai autószalonjának bevételeit. Három kis kft. kifejezetten azzal a céllal pályázott

Részletesebben

Durvuló választási kampány http://nepszava.hu/cikk/1034046-durvulo-valasztasi-kampany/ Reklámadó: enged a kormány?

Durvuló választási kampány http://nepszava.hu/cikk/1034046-durvulo-valasztasi-kampany/ Reklámadó: enged a kormány? Durvuló választási kampány A Fidesz országgyűlési frakciója, civil, avagy álcivil szervezetek, a kormány maga - sokan beszálltak a baloldali jelöltek ellen a kampányba az utóbbi napokban. A fokozódó mocskolódás

Részletesebben

Közérdek és kiszivárogtatás. Az MVM- és BKV-ügyek, 2009-2011

Közérdek és kiszivárogtatás. Az MVM- és BKV-ügyek, 2009-2011 Közérdek és kiszivárogtatás Az MVM- és BKV-ügyek, 2009-2011 2009 március: az első leak Google: power investments site:etat.lu filetype:pdf Első cikk: MVM-milliárdok offshore cégeknek, Index.hu, 2009. március

Részletesebben

A TÁRKI ADATFELVÉTELEINEK DOKUMENTUMAI. Népszavazás. Omnibusz 2008/02. A kutatás dokumentációja

A TÁRKI ADATFELVÉTELEINEK DOKUMENTUMAI. Népszavazás. Omnibusz 2008/02. A kutatás dokumentációja A TÁRKI ADATFELVÉTELEINEK DOKUMENTUMAI Népszavazás Omnibusz 2008/02 A kutatás dokumentációja 2008 2 Az adatfelvételben közreműködtek: Balogh Anikó Czeglédi Tibor Dencső Blanka Fáklya Éva Németh Valéria

Részletesebben

Nők a parlamentben, 1990 2014

Nők a parlamentben, 1990 2014 Tanulmányok Nők a parlamentben, 1990 2014 Koncz Katalin, a Budapesti Corvinus Egyetem egyetemi tanára E-mail: professor.katalin.koncz@gmail.com A rendszerváltást követően Magyarországon és a térség országaiban

Részletesebben

El lehet menni Négy nyomasztó grafikon a kivándorlásról

El lehet menni Négy nyomasztó grafikon a kivándorlásról 2014.10.15. El lehet menni Négy nyomasztó grafikon a kivándorlásról A kivándorlók 80 százaléka fiatal, az értelmiség, a magasan képzettek jó része búcsút int Magyarországnak. Nem igazán akarnak visszajönni.

Részletesebben

2014. évi... törvény Érkenut: 7014 MI-.J 0 B.

2014. évi... törvény Érkenut: 7014 MI-.J 0 B. lrr in}}t Oí'ezággyiilés Hivatnia 11 / m 2014. évi.... törvény Érkenut: 7014 MI-.J 0 B. Országgy űlési képviselők, a Kormány tagjai és az államtitkárok kötelez ő vagyongyarapodási vizsgálatáró l 1. Az

Részletesebben

Gyurcsány Ferenc, Bajnai Gordon és Mesterházy Attila: Együtt a megszorításokért!

Gyurcsány Ferenc, Bajnai Gordon és Mesterházy Attila: Együtt a megszorításokért! Gyurcsány Ferenc, Bajnai Gordon és Mesterházy Attila: Együtt a megszorításokért! A baloldal eddig előkerült tervei, nyilatkozatai és javaslatai egyértelművé teszik, hogy Gyurcsány, Bajnai és Mesterházy

Részletesebben

K i gondolta volna a kommunizmus bukásakor, hogy 2006 végén azt találgatjuk,

K i gondolta volna a kommunizmus bukásakor, hogy 2006 végén azt találgatjuk, Alex Standish AZ OROSZ TITKOSSZOLGÁLATOK ÚJJÁSZÜLETÉSE K i gondolta volna a kommunizmus bukásakor, hogy 2006 végén azt találgatjuk, hogy ki gyilkolta meg Londonban radioaktív anyaggal az orosz titkosszolgálat

Részletesebben

Fizetésemelés 2015 Az MSZP első követelése a dolgozókért

Fizetésemelés 2015 Az MSZP első követelése a dolgozókért Fizetésemelés 2015 Az MSZP első követelése a dolgozókért Miért? A magyarok az egyik legtöbbet dolgozó nép Európában, mégis úgy érzik, nem becsülik eléggé a munkájukat, nem kapnak annyi fizetést, amelyből

Részletesebben

http://mszp.hu/calendar

http://mszp.hu/calendar 2012.06.21. csütörtök Továbbra is folytatható a szakszerű libatömés Magyarországon Javíthatatlan költségvetés Négymillióan a létminimum alatt Enni vagy nem lenni: az itt a kérdés! Megyeházákból szellemházak?

Részletesebben

ÍGY VÁLASZTOTTUNK. keményen számon kérjük az adóelkerülést. A célunk az, hogy többen fizessünk, és kevesebbet.

ÍGY VÁLASZTOTTUNK. keményen számon kérjük az adóelkerülést. A célunk az, hogy többen fizessünk, és kevesebbet. ÍGY VÁLASZTOTTUNK Az igazi munka csak most kezdõdik! Tervek és lehetõségek az országgyûlési választás után A választókerületünkben élõk Sági Istvánt, városunk képviselõ-testülete pénzügyi és városfejlesztési

Részletesebben

Moszkva és Washington kapcsolatai

Moszkva és Washington kapcsolatai NB2_bel.qxd 2/6/2008 9:23 PM Page 13 BIZTONSÁGPOLITIKA 13 Sz. Bíró Zoltán Az orosz amerikai viszony alakulásáról Moszkva és Washington kapcsolatai a Szovjetunió felbomlását (1991. december) követõ bõ másfél

Részletesebben

Amerikai Nagykövetség, Budapest

Amerikai Nagykövetség, Budapest Nemzetközi jelentés a vallásszabadságról 2005 Kiadta a U.S. Department of State, Bureau of Democracy, Human Rights, and Labor 2005. november 8-án. http://www.state.gov/g/drl/rls/irf/2005/51556.htm Magyarország

Részletesebben

Ifjúságkutatás 1997 "FIATAL" kérdőív

Ifjúságkutatás 1997 FIATAL kérdőív 1 főcím 2 pótcím sorszám Ifjúságkutatás 1997 "FIATAL" kérdőív A válaszadás önkéntes! A kérdezés helye: 1 - Salgótarján 2 - Sopron Kijelentem, hogy az általam kezelt és felvett adatokat bizalmasan kezelem,

Részletesebben

Nem csitul az erőszak Odesszában - felvétel http://www.atv.hu/belfold/20140505-nem-csitul-az-eroszak-odesszaban

Nem csitul az erőszak Odesszában - felvétel http://www.atv.hu/belfold/20140505-nem-csitul-az-eroszak-odesszaban Fegyverkezésre szólít fel a NATO főtitkára Telefonon egyeztettek a nagyhatalmak az ukrán helyzetről. Egyre több az orosz gép Krím felett. http://index.hu/kulfold/2014/05/04/luganszkban_elfoglaltak_a_katonai_parancsnoksagot/

Részletesebben

Zsinagóga nem eladó OLVASÓLISTA. Előfizetne a Népszabadságra? Böhm Ágnes Népszabadság. Ohr Tibor

Zsinagóga nem eladó OLVASÓLISTA. Előfizetne a Népszabadságra? Böhm Ágnes Népszabadság. Ohr Tibor Zsinagóga nem eladó Az írás a Népszabadság 2014. 04. 18. számában jelent meg. 11 komment Böhm Ágnes Népszabadság Az állam az év elején ismeretlen összegért, csendben visszavásárolta a kőszegi zsinagógát

Részletesebben

Tusványos közepe Orbán Viktor

Tusványos közepe Orbán Viktor Tusványos közepe Orbán Viktor De vajon mi Orbán Viktor közepe? Forrás: Kolozsvaros.ro 2014. Augusztus 10. Ha Tusványost, mint politikai projekciót értelmezni kell akkor egyértelmű, hogy Orbán Viktor szerepét

Részletesebben

8-7 így csúszott át az Ab-n Orbánék fővárosi választási rendszere

8-7 így csúszott át az Ab-n Orbánék fővárosi választási rendszere 8-7 így csúszott át az Ab-n Orbánék fővárosi választási rendszere Ami a lényegét illeti, az Alkotmánybíróság nem találta alkotmányellenesnek az új fővárosi választási rendszert: bár az egyik kompenzációs

Részletesebben

1. félév: alkotmányjog, közjogi berendezés 2. félév: alapvető jogok és kötelezettségekhez tartozó alkotmánybírósági döntések

1. félév: alkotmányjog, közjogi berendezés 2. félév: alapvető jogok és kötelezettségekhez tartozó alkotmánybírósági döntések 1. félév: alkotmányjog, közjogi berendezés 2. félév: alapvető jogok és kötelezettségekhez tartozó alkotmánybírósági döntések Alkotmány: constitutio közös állapot, közös megegyezés, hogy milyen szabályok

Részletesebben

Civilek, vigyázó szemeteket Orbánra vessétek!

Civilek, vigyázó szemeteket Orbánra vessétek! Civilek, vigyázó szemeteket Orbánra vessétek! A kormányzás félidejéhez érkezve továbbra is magas a bizonytalanok száma, a hagyományos pártpolitikai szereplők mellett pedig a 2010 tavasza után létrejött

Részletesebben

http://mszp.hu/calendar

http://mszp.hu/calendar 2012.06.22. péntek A miskolci rendőrség előtt demonstráltak helyi szocialisták Emberközelibb politikát Európában! A költség el van vétve Fenyegető igazságtalanság Széll-el szemben Kaposváron Nagykátán

Részletesebben

Nagy Attila Tibor Az EU-elnökség és a magyar belpolitika

Nagy Attila Tibor Az EU-elnökség és a magyar belpolitika Nagy Attila Tibor Az EU-elnökség és a magyar belpolitika Rendkívüli volt a magyar európai uniós elnökség fél éve abban az értelemben legalábbis mindenképpen, hogy Magyarország először töltötte be az Európai

Részletesebben

kérdőív 2000/3 A válaszadás önkéntes! sorszám 1 főcím 2 pótcím 2000. 03... nap... óra... perctől HA PÓTCÍMEN KÉRDEZEL, A KULCS SZÁMA: 1 2 3 4 5 6

kérdőív 2000/3 A válaszadás önkéntes! sorszám 1 főcím 2 pótcím 2000. 03... nap... óra... perctől HA PÓTCÍMEN KÉRDEZEL, A KULCS SZÁMA: 1 2 3 4 5 6 1 főcím 2 pótcím sorszám HA PÓTCÍMEN KÉRDEZEL, A KULCS SZÁMA: 1 2 3 4 5 6 kérdőív 2000/3 A válaszadás önkéntes! Település neve:... Budapesten kerület: Kijelentem, hogy az általam kezelt és felvett adatokat

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S 1 SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON +36 84 504100 FAX: +36 84 504103 Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő. Siófok, 2014. május 05. Dr. Pavlek Tünde

Részletesebben

Putyin engedélye nélkül még pisilni sem lehet? Nem Oroszország fújja a passzát szelet

Putyin engedélye nélkül még pisilni sem lehet? Nem Oroszország fújja a passzát szelet Putyin engedélye nélkül még pisilni sem lehet? Nem Oroszország fújja a passzát szelet Oroszország gazdasági növekedése, az USA-val egyre inkább éleződő konfliktusa, a nanotechnológia kérdése, a közelgő

Részletesebben

http://mszp.hu/calendar

http://mszp.hu/calendar 2012.05.08. kedd Mesterházy Attila az Egyesült Államokban tárgyal Képzetlenül a munka világában Tíz ok a telefonadó ellen Nem igaz, hogy a családi vállalkozásokat segítik a földbérletpályázatokon Ingyenes

Részletesebben

Bauer Tamás Cukor a sebbe

Bauer Tamás Cukor a sebbe Bauer Tamás Cukor a sebbe Amennyire én emlékszem, a szomszéd országokban kisebbségben élő magyarok követelései között a rendszerváltás éveiben, amikor a kommunista rendszerek összeomlását követően, az

Részletesebben

BESZÁMOLÓ A MAGYAR LESZBIKUS, MELEG, BISZEXUÁLIS ÉS TRANSZNEMŰ SZÖVETSÉG 2013. ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL

BESZÁMOLÓ A MAGYAR LESZBIKUS, MELEG, BISZEXUÁLIS ÉS TRANSZNEMŰ SZÖVETSÉG 2013. ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL BESZÁMOLÓ A MAGYAR LESZBIKUS, MELEG, BISZEXUÁLIS ÉS TRANSZNEMŰ SZÖVETSÉG 2013. ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL (Az éves beszámoló kiegészítő melléklete) Elfogadva: 5/2014 (V.27.) közgyűlési határozat www.lmbtszovetseg.hu

Részletesebben

Itt a felcsúti stadion, ami majdnem templom http://propeller.hu/itthon/2877956-itt-felcsuti-stadion-ami-majdnem

Itt a felcsúti stadion, ami majdnem templom http://propeller.hu/itthon/2877956-itt-felcsuti-stadion-ami-majdnem Alföldi Róbert: száműzött lettem! Tudtuk róla, mégis megdöbbentő volt hallani tőle. Alföldi Róbert a minap egy rendezvényen elmondta: 2018-ig gyakorlatilag nincs munkája, külföldön kell dolgoznia. Kérdés,

Részletesebben

Ikt. sz.: KUB-40/11/2014. KUB-3/2014. (KUB-3/2014-2018.)

Ikt. sz.: KUB-40/11/2014. KUB-3/2014. (KUB-3/2014-2018.) Ikt. sz.: KUB-40/11/2014. KUB-3/2014. (KUB-3/2014-2018.) J e g y z ő k ö n y v az Országgyűlés Külügyi bizottságának 2014. június 18-án, szerdán, 10 óra 10 perckor az Országház főemelet 55. számú tanácstermében

Részletesebben

Készítette: Nagy Attiláné a Harsányi János GSZKI könyvtárostanára

Készítette: Nagy Attiláné a Harsányi János GSZKI könyvtárostanára Képes beszámoló Mérei Ferenc Fővárosi Pedagógiai és Pályaválasztási Tanácsadó Intézet által szervezett (2011.11.29. 2011.12.02.) brüsszeli szakmai tanulmányútról Készítette: Nagy Attiláné a Harsányi János

Részletesebben

37 ezerszer hívták tavaly a NAV feljelentővonalát http://hvg.hu/kkv/20140619_37_ezerszer_hivtak_tavaly_a_nav_feljelent

37 ezerszer hívták tavaly a NAV feljelentővonalát http://hvg.hu/kkv/20140619_37_ezerszer_hivtak_tavaly_a_nav_feljelent 37 ezerszer hívták tavaly a NAV feljelentővonalát Naponta száz bejelentés érkezik az adóhatósághoz, a feljelentők között vannak korábbi üzlettársak, számlát nem kapó vásárlók, vagy pórul járt alkalmazottak

Részletesebben

* * * Fax: (36 1) 216 7295. Dr. Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos Budapest 1051 Nádor utca 22. Tisztelt Dr. Péterfalvi Attila Úr!

* * * Fax: (36 1) 216 7295. Dr. Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos Budapest 1051 Nádor utca 22. Tisztelt Dr. Péterfalvi Attila Úr! Dr. Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos Budapest 1051 Nádor utca 22. Tisztelt Dr. Péterfalvi Attila Úr! A Magyar Természetvédők Szövetsége 2005 év elején kétszer kérte a Pénzügyminisztériumot, hogy hozza

Részletesebben

Nemzeti Pedagógus Műhely

Nemzeti Pedagógus Műhely Nemzeti Pedagógus Műhely 2009. február 28. Varga István 2007. febr. 21-i közlemény A Gazdasági és Közlekedési Minisztériumtól: - sikeres a kiigazítás: mutatóink minden várakozást felülmúlnak, - ipari

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés 2011. december 13-i rendkívüli - üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés 2011. december 13-i rendkívüli - üléséről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés 2011. december 13-i rendkívüli - üléséről. Az ülés helye: a Megyeháza Díszterme. Jelen vannak: Borbás Zsolt, Dobos László, Dr. Juhász

Részletesebben

Falus Ferenc: Nincsenek politikai ambícióim

Falus Ferenc: Nincsenek politikai ambícióim Falus Ferenc: Nincsenek politikai ambícióim Nincsenek politikai ambíciói - fejtette ki az ellenzék közös főpolgármester-jelöltje, Falus Ferenc a 168 órának adott interjújában. Falus hamarosan közzéteszi

Részletesebben

Elképesztő show-t csinált a fideszes Kern és a szocialista Garas

Elképesztő show-t csinált a fideszes Kern és a szocialista Garas SAJTÓMEGJELENÉSEK ARCHÍVUMA FORRÁS: http://cink.hu/oruletes-show-t-csinalt-a-fideszes-kern-es-a-szocialist Elképesztő show-t csinált a fideszes Kern és a szocialista Garas Szily László Szily László Téma:

Részletesebben

8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON +36 84 504100 FAX: +36 84 504103

8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON +36 84 504100 FAX: +36 84 504103 SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON +36 84 504100 FAX: +36 84 504103 Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő. Siófok, 2014. augusztus 27. Dr. Pavlek Tünde

Részletesebben

RENDSZERVALTOK A BALOLDALON

RENDSZERVALTOK A BALOLDALON RENDSZERVALTOK A BALOLDALON REFORMEREK ÉS REFORMKÖRÖK 1988-1989 VÁLOGATOTT DOKUMENTUMOK KOSSUTH KIADÓ BUDAPEST 1999 NIEDERS, \ ATS- U. UNIV.-! Tartalom Előszó 19 Géczi József: Reformerek és reformkorok

Részletesebben

MAGYAR KÖZLÖNY. 47. szám. MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2012. április 19., csütörtök. Tartalomjegyzék. 2012. évi XXXVI. törvény Az Országgyûlésrõl 8364

MAGYAR KÖZLÖNY. 47. szám. MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2012. április 19., csütörtök. Tartalomjegyzék. 2012. évi XXXVI. törvény Az Országgyûlésrõl 8364 MAGYAR KÖZLÖNY MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2012. április 19., csütörtök 47. szám Tartalomjegyzék 2012. évi XXXVI. törvény Az Országgyûlésrõl 8364 36/2012. (IV. 19.) OGY határozat A Magyar Köztársaság

Részletesebben

Panel második hullám változói

Panel második hullám változói Panel második hullám változói volt az előző A B C hullámban is A2.1 tévénézési gyakorisága x x x A2.2 újságolvasás gyakorisága x x x A2.3 amerikai elnök személyének ismerete x x x A2.4 Magyar miniszterelnök

Részletesebben

http://mszp.hu/calendar

http://mszp.hu/calendar 2012.04.04. szerda A civil társadalmat erősítené az EU a keleti partnerországokban Komoly előrelépések az EU keletei partnersége terén Túllőhet a célon az EU szigorú termékcímkézése Nemzeti Eszközkezelő

Részletesebben

Üzletszabályzat A Ré + Ré Kft. webáruház általános Szerződési Feltételei

Üzletszabályzat A Ré + Ré Kft. webáruház általános Szerződési Feltételei 1. Meghatározások Üzletszabályzat A Ré + Ré Kft. webáruház általános Szerződési Feltételei Tartalomjegyzék 1./ Meghatározások 2./ Vállalkozás adatai 3./ Általános tudnivalók 4./ Webáruházban található

Részletesebben

J e g y zőkönyv AIÜB-V-1/2010. AIÜB-V-1/2010-2014.

J e g y zőkönyv AIÜB-V-1/2010. AIÜB-V-1/2010-2014. AIÜB-V-1/2010. AIÜB-V-1/2010-2014. J e g y zőkönyv az Országgyűlés az Alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottsága az országgyűlési képviselők számának csökkentéséhez szükséges választójogi reformot

Részletesebben

Nemzeti Emlékezet Bizottsága Biszku-per TV, RÁDIÓ

Nemzeti Emlékezet Bizottsága Biszku-per TV, RÁDIÓ Nemzeti Emlékezet Bizottsága Biszku-per TV, RÁDIÓ MÉDIANÉZŐ KFT. -NEMZETI EMLÉKEZET BIZOTTSÁGA 1 A tartalom Meghalt Biszku Béla-TV2 Elhunyt Biszku Béla- RTL II Meghalt Biszku Béla- DUNA TV Meghalt Biszku

Részletesebben

Cím: 1014 Budapest, Szentháromság tér 6. Telefon: +36 1 795 6590 E-mail: npki@bgazrt.hu Web: www.bgazrt.hu/npki

Cím: 1014 Budapest, Szentháromság tér 6. Telefon: +36 1 795 6590 E-mail: npki@bgazrt.hu Web: www.bgazrt.hu/npki Semmi új a nap alatt: kisebbségi jogok, kettős állampolgárság, autonómia A mostani kormányzati ciklus nemzetpolitikai alapvetéseként is értelmezhető Orbán Viktor beiktatásakor elhangzott kijelentése: A

Részletesebben

A brit Munkáspárt és az MSZP mostani helyzete

A brit Munkáspárt és az MSZP mostani helyzete Nagy Attila Tibor A brit Munkáspárt és az MSZP mostani helyzete A magyar politikatörténetre az elmúlt két évszázadban számos alkalommal hatottak külföldi ideológiák, más országokban zajló politikai folyamatok.

Részletesebben

Magyar Szocialista Párt - Országos Sajtóközpont SAJTÓLEVÉL SAJTÓTÁJÉKOZTATÓINK

Magyar Szocialista Párt - Országos Sajtóközpont SAJTÓLEVÉL SAJTÓTÁJÉKOZTATÓINK Magyar Szocialista Párt - Országos Sajtóközpont SAJTÓLEVÉL SAJTÓTÁJÉKOZTATÓINK NAPI HÍREK KÖZLEMÉNYEK MÉDIASZEREPLÉSEK SAJTÓTÁJÉKOZTATÓINK Korózs Lajos: totális káosz a kormányhatározat, ötletelés zajlik;

Részletesebben

CSAK BARKÁCSKAMPÁNYOKRA AD LEHETŐSÉGET A TÖRVÉNY A PÁRTOKNAK

CSAK BARKÁCSKAMPÁNYOKRA AD LEHETŐSÉGET A TÖRVÉNY A PÁRTOKNAK CSAK BARKÁCSKAMPÁNYOKRA AD LEHETŐSÉGET A TÖRVÉNY A PÁRTOKNAK A POLITICAL CAPITAL 2007. JÚNIUS 22-I SAJTÓKÖZLEMÉNYÉT KÖVETŐ MÉDIAMEGJELENÉSEK 2007. június 28. Political Capital Institute 1037 Budapest,

Részletesebben

J e g y zőkönyv. Ikt. sz.: EUB/91-1/2013. EUB-32/2013. sz. ülés (EUB-121/2010-2014. sz. ülés)

J e g y zőkönyv. Ikt. sz.: EUB/91-1/2013. EUB-32/2013. sz. ülés (EUB-121/2010-2014. sz. ülés) Ikt. sz.: EUB/91-1/2013. EUB-32/2013. sz. ülés (EUB-121/2010-2014. sz. ülés) J e g y zőkönyv az Országgyűlés Európai ügyek bizottságának 2013. november 5-én, kedden, 8 óra 38 perckor az Országház főemelet

Részletesebben

A szerkesztôség e-mail címe: derekpont@freemail.hu telefon: 0620-389-58-53. melyet a kiállításunk képeivel próbálunk megjeleníteni. Próbáltuk az indulással az érkezés folyamatát összevetni, mely meghatározza

Részletesebben

Kopátsy Sándor Száz éve született Kádár Hozzászólás a májusi Egyenlítő két írásához

Kopátsy Sándor Száz éve született Kádár Hozzászólás a májusi Egyenlítő két írásához Kopátsy Sándor Száz éve született Kádár Hozzászólás a májusi Egyenlítő két írásához Örültem, hogy a baloldal megemlékezik a magyar baloldal legnagyobb alakjáról. Nemcsak a magyar baloldal, de a magyar

Részletesebben

A rendszerváltoztatást követő kormányok politikai és gazdasági teljesítménye V. A Gyurcsány- és Bajnaikormányok

A rendszerváltoztatást követő kormányok politikai és gazdasági teljesítménye V. A Gyurcsány- és Bajnaikormányok A rendszerváltoztatást követő kormányok politikai és gazdasági teljesítménye V. A Gyurcsány- és Bajnaikormányok Kovács János vezető elemző Kovács János 1 Gyurcsány Ferenc új lendületet adott az MSZP-nek,

Részletesebben

J e g y zőkönyv. Ikt. sz.: EMB/24-1/2013. 2/2013./NE. sz. ülés (2/2010-2014./NE. sz. ülés)

J e g y zőkönyv. Ikt. sz.: EMB/24-1/2013. 2/2013./NE. sz. ülés (2/2010-2014./NE. sz. ülés) Ikt. sz.: EMB/24-1/2013. 2/2013./NE. sz. ülés (2/2010-2014./NE. sz. ülés) J e g y zőkönyv az Országgyűlés Emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság A nők esélyegyenlőségével foglalkozó albizottsága

Részletesebben

FOGALMAK felülről vezérelt átalakitás Római Klub Todor Zsivkov társad. növekvő ellenállása túlméretezett birodalom környezetszennyezés Nicolae

FOGALMAK felülről vezérelt átalakitás Római Klub Todor Zsivkov társad. növekvő ellenállása túlméretezett birodalom környezetszennyezés Nicolae FOGALMAK felülről vezérelt átalakitás Római Klub Todor Zsivkov társad. növekvő ellenállása túlméretezett birodalom környezetszennyezés Nicolae Ceausescu Magyar Demokrata Fórum fegyverkezési verseny korl

Részletesebben

Népesedésvita a parlamentben

Népesedésvita a parlamentben Dobos Arnold Török Zoltán Népesedésvita a parlamentben Tematizációs kísérlet vagy valódi szakpolitikai alternatíva? Hogyan értékeljük a Jobbik által kezdeményezett parlamenti népesedési vitát? A Jobbik

Részletesebben

Vonyó József: Gömbös Gyula. Válogatott politikai beszédek és írások *

Vonyó József: Gömbös Gyula. Válogatott politikai beszédek és írások * 302 könyvek egy témáról Vonyó József: Gömbös Gyula. Válogatott politikai beszédek és írások * Vonyó József makacs következetességgel nyomoz a két világháború közötti magyar jobboldali politika egyik legjelentôsebb,

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Ikt. sz.: GAB/25-2/2014. GAB-9/2014. sz. ülés (GAB-9/2010-2014. sz. ülés)

Jegyzőkönyv. Ikt. sz.: GAB/25-2/2014. GAB-9/2014. sz. ülés (GAB-9/2010-2014. sz. ülés) Ikt. sz.: GAB/25-2/2014. GAB-9/2014. sz. ülés (GAB-9/2010-2014. sz. ülés) Jegyzőkönyv az Országgyűlés Gazdasági bizottságának 2014. október 13-án, hétfőn, 11 óra 5 perckor az Országház főemelet 37-38.

Részletesebben

Közmunka csak a megfelel voksért: nyílt szavazás volt Borsodban

Közmunka csak a megfelel voksért: nyílt szavazás volt Borsodban Közmunka csak a megfelelő voksért: nyílt szavazás volt Borsodban Különös szavazat-ellenőrzési módszer nyomaira bukkantunk a Borsod megyei Forró községben az önkormányzati választásokon. A legendás láncszavazás

Részletesebben

A politikai szereplők médiahasználata a hírműsorokban

A politikai szereplők médiahasználata a hírműsorokban A politikai szereplők médiahasználata a hírműsorokban A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság gyorsjelentése Budapest, 2015. április A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Műsorfigyelő és elemző főosztálya

Részletesebben

Az Ellenzéki Kerekasztal ülése 1989. november 2.

Az Ellenzéki Kerekasztal ülése 1989. november 2. Helyszín: az Országház 55. sz. tanácsterme. Az Ellenzéki Kerekasztal ülése 1989. november 2. Résztvevők: Keresztes Sándor soros elnök Kereszténydemokrata Néppárt Antall József Magyar Demokrata Fórum Balsai

Részletesebben

A RENDSZERVÁLTÁS MINT FRANCIA SZOKÁS

A RENDSZERVÁLTÁS MINT FRANCIA SZOKÁS A RENDSZERVÁLTÁS MINT FRANCIA SZOKÁS Soós Eszter Petronella (politológus PhD-hallgató, ELTE ÁJK Politikatudományi Doktori Iskola) (Boros Zsuzsanna: Rendszerváltások Franciaországban, L Harmattan Könyvkiadó,

Részletesebben

Az ún. státustörvényrõl 1

Az ún. státustörvényrõl 1 UDVARVÖLGYI ZSOLT Az ún. státustörvényrõl 1 A Magyar Állandó Értekezlet (MÁÉRT) 1999. novemberi ülésének egyhangúlag elfogadott zárónyilatkozatában fogalmazódott meg az az igény, hogy a kormány vizsgálja

Részletesebben

Önnek/Neked írjuk ezt a levelet, azért Önözünk/tegezünk, mert Ön/te is így beszéltél a Testnevelési Egyetemen.

Önnek/Neked írjuk ezt a levelet, azért Önözünk/tegezünk, mert Ön/te is így beszéltél a Testnevelési Egyetemen. Egy szégyellnivaló országvezetőről Mihancsik Zsófia Ha nem szólal meg, az azért van, mert már régóta nem tud a saját csökött nacionalizmusán és silány politikai önérdekein túllátni. Nem szólal meg, noha

Részletesebben

Mi újság. a PADOSZ - nál? Eredményes az üzemi tanács és munkavédelmi képviselő választás a Partner Kft-nél

Mi újság. a PADOSZ - nál? Eredményes az üzemi tanács és munkavédelmi képviselő választás a Partner Kft-nél Mi újság 2016. január P A K S I A T O M E R Ő M Ű D O L G O Z Ó I N A K S Z A K S Z E R V E Z E T E a PADOSZ - nál? X X. É V F O L Y A M 1. S Z Á M I N F O R M Á C I Ó S K I A D V Á N Y Legalább egymilliárd

Részletesebben

Aktív állampolgárság az iskolában és azon túl A kutatási eredmények összefoglalása munkaanyag

Aktív állampolgárság az iskolában és azon túl A kutatási eredmények összefoglalása munkaanyag Aktív állampolgárság az iskolában és azon túl A kutatási eredmények összefoglalása munkaanyag Kurt Lewin Alapítvány 2012. július Köszönetnyilvánítás: A kutatásban való részvételükért köszönettel tartozunk:

Részletesebben

A Geopolitikai Tanács Alapítvány 2009. évi programjai

A Geopolitikai Tanács Alapítvány 2009. évi programjai Geopolitikai Tanács Alapítvány 2009. évi programok A Geopolitikai Tanács Alapítvány 2009. évi programjai 2009. december Országos Igazgatói Értekezlet Geopolitikai Tanács Alapítvány 2009. november 23. az

Részletesebben

DUNA EGYESÜLET Közhasznúsági jelentés. 2011. május 17.

DUNA EGYESÜLET Közhasznúsági jelentés. 2011. május 17. DUNA EGYESÜLET Közhasznúsági jelentés 2011. május 17. 1 Duna Egyesület 1126 Budapest, Orbánhegyi út 30. 2010. évi Közhasznúsági jelentése Budapest, 2011. május 17. Dr. Nagy Péter Elnök 2 A Duna Egyesület

Részletesebben

Kicsengettek PARLAMENT. Mennyi az annyi? 70 milliárdos önkormányzati elvonás a költségvetésben

Kicsengettek PARLAMENT. Mennyi az annyi? 70 milliárdos önkormányzati elvonás a költségvetésben 70 milliárdos önkormányzati elvonás a költségvetésben Kicsengettek November utolsó napján biztos többséggel fogadták el a kormánypárti, egyes szabad demokrata és független képviselők a 2010. évi költségvetést.

Részletesebben

Emlékezzünk a Szent Koronát megőrző hősökre és barátokra!

Emlékezzünk a Szent Koronát megőrző hősökre és barátokra! Ráckeve Város Polgármestere és a Ráckevei Molnár Céh Alapítvány meghívást kapott a Szent Korona hazatérésének 35. évfordulóján tartott megemlékezésre és az azt követő fogadásra. A megemlékezésre az V.

Részletesebben

SAJTÓSZABADSÁG-INDEX 2012 AZ ÚJSÁGÍRÓK, A MÉDIAVÁLLALKOZÁSOK ÉS A KÖZÖNSÉG VÉLEMÉNYE A SAJTÓSZABADSÁG HELYZETÉRŐL. Vezetői összefoglaló

SAJTÓSZABADSÁG-INDEX 2012 AZ ÚJSÁGÍRÓK, A MÉDIAVÁLLALKOZÁSOK ÉS A KÖZÖNSÉG VÉLEMÉNYE A SAJTÓSZABADSÁG HELYZETÉRŐL. Vezetői összefoglaló SAJTÓSZABADSÁG-INDEX 2012 AZ ÚJSÁGÍRÓK, A MÉDIAVÁLLALKOZÁSOK ÉS A KÖZÖNSÉG VÉLEMÉNYE A SAJTÓSZABADSÁG HELYZETÉRŐL Vezetői összefoglaló A Mérték Médiaelemző Műhely arra vállalkozott, hogy feltárja a 2010-ben

Részletesebben

OMNIBUSZ 99/5. A válaszadás önkéntes! sorszám. 1 fõcím. 2 pótcím. 1999...hónap... nap... óra... perctõl. Település neve:... Budapesten kerület:

OMNIBUSZ 99/5. A válaszadás önkéntes! sorszám. 1 fõcím. 2 pótcím. 1999...hónap... nap... óra... perctõl. Település neve:... Budapesten kerület: sorszám 1 fõcím 2 pótcím OMNIBUSZ 99/5 A válaszadás önkéntes! Település neve:... Budapesten kerület: Kijelentem, hogy az általam kezelt és felvett adatokat bizalmasan kezelem, azokat csak a kutatásban

Részletesebben

Elutasítják a budapestiek a Kossuth tér átépítését

Elutasítják a budapestiek a Kossuth tér átépítését Elutasítják a budapestiek a Kossuth tér átépítését A fővárosiak többsége nem ért egyet a Fidesz szimbolikus intézkedéseivel. Az ingatlanadó több kerületben történt bevezetése a legnépszerűtlenebb, a dohányzási

Részletesebben

A diktatúra keltette sebek beforradását mikor akarja a sokadalom?

A diktatúra keltette sebek beforradását mikor akarja a sokadalom? A diktatúra keltette sebek beforradását mikor akarja a sokadalom? Napokkal ezelőtt írtam ennek a levélnek elemző részét. Annak, hogy csak ma küldöm el, három oka van: egyrészt a kolontári tragédiáról elkezdtek

Részletesebben

PÁRTOK TOLERANCIA IND EXE AUGUSZTUSBAN A REPUBLIKON INTÉZET ELEMEZÉSE

PÁRTOK TOLERANCIA IND EXE AUGUSZTUSBAN A REPUBLIKON INTÉZET ELEMEZÉSE PÁRTOK TOLERANCIA IND EXE AUGUSZTUSBAN A REPUBLIKON INTÉZET ELEMEZÉSE REZÜMÉ A Demokratikus Koalíció és az Együtt 2014-PM közölte a leginkább toleráns üzeneteket augusztusban, míg a Jobbik az egyedüli

Részletesebben

tenyekeservek.qxd 2006.11.20. 15:20 Page 1 A HAZUGSÁG ÁRA TÉNYEK ÉS ÉRVEK A GYURCSÁNY-CSOMAGRÓL

tenyekeservek.qxd 2006.11.20. 15:20 Page 1 A HAZUGSÁG ÁRA TÉNYEK ÉS ÉRVEK A GYURCSÁNY-CSOMAGRÓL tenyekeservek.qxd 2006.11.20. 15:20 Page 1 A HAZUGSÁG ÁRA TÉNYEK ÉS ÉRVEK A GYURCSÁNY-CSOMAGRÓL tenyekeservek.qxd 2006.11.20. 15:20 Page 2 MEGSZORÍTÁSOK Gyurcsány Ferenc nyilatkozata a választások előtt:

Részletesebben

Új Szöveges dokumentum. Az IMF hitelről

Új Szöveges dokumentum. Az IMF hitelről Az IMF hitelről Védőpajzs - így jellemezte Gyurcsány Ferenc kormányfő azt a hitelt, amit felvehet a Nemzetközi Valutaalaptól (IMF) Magyarország. Rajtunk kívül négy állam kaphat rendkívüli hitelt, hogy

Részletesebben

A kö ltsé gvété si réndszér á tlá thátö sá gá rö l

A kö ltsé gvété si réndszér á tlá thátö sá gá rö l A kö ltsé gvété si réndszér á tlá thátö sá gá rö l 1. Átláthatóság Egy jól működő országban minden állampolgárnak joga van tudni, mire költik az adóját és hogyan gazdálkodnak a közpénzzel, akár egy szerződésről,

Részletesebben

2014. július szeptember EPSA Hírlevél

2014. július szeptember EPSA Hírlevél Kedves Önérvényesítők! Ez az Önérvényesítők Európai Platformjának hírlevele. Az Önérvényesítők Európai Platformját röviden EPSA-nak hívják. Ebben a számban sok érdekes hírt szeretnénk megosztani veled.

Részletesebben

ISB-2/2011. (ISB-31/2010-2014.)

ISB-2/2011. (ISB-31/2010-2014.) ISB-2/2011. (ISB-31/2010-2014.) J e g y zőkönyv az Országgyűlés Ifjúsági, szociális, családügyi és lakhatási bizottságának 2011. március 16-án, szerdán, 10 óra 10 perckor a Képviselői Irodaház I. emelet

Részletesebben

Barroso odaszúrt Orbánnak a tízezer milliárd forintos megállapodás aláírásán

Barroso odaszúrt Orbánnak a tízezer milliárd forintos megállapodás aláírásán Barroso odaszúrt Orbánnak a tízezer milliárd forintos megállapodás aláírásán "Két papírt írok alá. Aláírom a magyart. Nagyon remélem, hogy az van a szövegben, amire számítok" - ezzel kommentálta José Manuel

Részletesebben