2016 JANUÁR PARTNEREK LAPJA

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "2016 JANUÁR PARTNEREK LAPJA"

Átírás

1 2016 JANUÁR PARTNEREK LAPJA

2 Tisztelt Partnerek, Köszöntöm Önöket az Új Esztendőben. Egy új év kezdete lehetőséget ad a visszatekintésre, melynek segítségével értékelhetjük az elmúlt évet, de egyben lehetőséget ad az optimizmussal telített előretekintésre is, hogy az elkövetkező évet megtervezzük. A történteket elemezve új terveket szövünk és célkitűzéseket állítunk fel az elkövetkező évre. Ezt a tevékenységet személyes és porfeszionális sikon egyaránt érdemes elvégezni, annak érdekeben, hogy megtervezzük sikerünket a magán életben és az üzleti szférában egyaránt. Vállalkozásunk számára ki kell tűzzük a célt, hogy hova szeretnénk eljutni a következő évben, meg kell tervezzük a lépéseket, melyekkel a cél felé haladunk. A jövőre vontakozó álmainkat csak tervezés és ütemezés révén valosíthatjuk meg. Tervünk szakaszait naponta, hetente vagy havonta szükséges ellenőriznünk, hogy megbizonyosodjunk, hogy nem tértünk le a kitervelt ösvényről. A vállalkozás naponta fejlődik, és annak érdekében, hogy terveink megvalósuljanak nyomon kell kövessük ezt a fejlődést, hogy tudjuk ha megfelelő időben elértük a megfelelő szintet. Az előre megszabott pontokon végezzük el az elemzéseket, megdícsérjük mindazokat akik sikeresn elérték a kitűzött célokat, és segítsük a többikeket, hiszen csak így válhat egy válallkozás sikeressé. Akárcsak a nyugati országokban, ahol az alkalmazottak bérezése már a teljesítményeik szerint történik, nekünk is meg kell tanulnunk és életbe kell ültetnünk ezt a módszert. Csak leszünk képesek hatékonyan növelni a munkánk eredményességét. Ugyanakkor így motiváltá tehetjük alkalmazottainkat, ők pedig olyan minőségű szolgáltatásokat fognak majd nyújtani vásárlóinknak, amilyet azok elvárnak, érdekeltek lesznek a vásárlóink hűségessé tételében. A vásárló pedig keresni fog minket, ajánlani az ismerőseinek, olyan potenciális vásárlóknak, akik az üzletláncokban vannak most. Új évben hűséges vásárlókat akarunk, akik visszatérnek az üzleteinkbe! Zoltán BALOGH, Ügyvezető igazgató 2 MTM = Minimális vagy többszörös mennyiség

3 Bomba árak MINI DV KAZETTA DVC-60-MXL Digitális videó felvételre Felvételi idő: 60 perc DIGITÁLIS ASZTALI SZÁMOLÓGÉP CALC-DESK-01 8 számjegyű, ajándék tollal TÚLFESZÜLTSÉG VÉDELEMMEL ELLÁTOTT CSATLAKOZTATÓ ELAD-SH-PROT-WL Tűzálló Csatlakozók: 2x Shucko Max: 16A, 250V 445 Ft 529 Ft 851 Ft ár/darab MTM 5 darab PORZSÁK W /HQF Megfelel:Electrolux E51 Tartalmaz:5 db pappír zsák+1 db mikrófilter BILLENTYŰZET HOSSZABBÍTÓ KÁBEL CABLE-132 Típus: PS2 Csatlakozók: PS2 apa-ps2 2S anya Hosszúság: 2 m Csatlakozó típusa: egyenes Szín: Ivory 2600MAH NIMH R6 AKKU HQ-NIMH-AA-03 Akkumulátor: NiMH AA (R6) Kapacitás: 2600mAh Csomagolás:4db/bliszter 940 Ft 270 Ft 2846 Ft ár/bliszter MTM 1 bliszter 1100MAH R3 NIMH AKKU HQ-NIMH-AAA V 1100mAh NiMH AAA 4db / bliszter 2.0 USB KÁBEL CMP-CE Csatlakozók:USB A dugó-mikró USB A dugó Hossza:1.8m Színe:fekete SCART KÁBEL TEKERCS CABLE tűs Scart kábel Tekercs:100 m Kábel átmérő: 10 mm Vezeték átmérő: 0.25 mm² 1544 Ft ár/bliszter MTM 1 bliszter Ft 411 Ft ár/ml MTM 100 ml ENERGIATAKARÉKOS IZZÓ ESLW-209E14-10T4-WL Forma: 2U Fény: meleg Teljesítmény: 9W, megfelel 45W-nak Foglalat: E14 Élettartam: 10000h Energia osztály: A 608 Ft T8 FÉNYCSŐ 36W ESTN-36-T8/PXLR-GE Foglalat: G13 Teljesítmény: 36W Energia osztály: A Élettartam: 15000h Szín: 4000K, természetes fény Fényáram: 3350lm Átmérő: 26mm Hossz: mm 597 Ft ár/darab MTM 10 darab ár/darab MTM 25 darab LEDES COB PROJEKTOR MOZGÁSÉRZÉKELŐVEL FLOODLIGHT-LEDCOB-VIVID20PIR-WL Teljesítmény: 20W Táplálás: 230V, 50Hz Doboz: Alumínium LED típus: COB Fényáram: 1440 lm Védelem: IP44 Szín: 6500K (hideg fény) Világítási szög: 100 Méret (cm): 29x22x Ft 2100MAH R6 AKKU ACCU-R6H/210R2UST-BU-TEX Ni-MH Mignon AA Névleges feszültség: 1.2V Kapacitás: 2100mAh ANALÓG AKKU/ELEM TESZTER BAT-TESTER3-GBAY Kompatibilis méret: AAA (R03), AA (R6), C (R14), D (R20), 9 V, gomb elemek Töltöttségi állapot kijelzővel. 1900MAH R6 AKKU ACCU-R6EN/190-BL4-ENLPP Minimális kapacitás: 1900 mah AA (R6) Feszültség: 1,2 V Életciklus: 2100 ciklusok Lemerülés: kb. 85% egy év elteltével, és 70% 5 év után Technológia: NiMH 748 Ft 857 Ft 2856 ár/bliszter MTM 1 bliszter ár/darab ár/bliszter MTM 1 darab MTM 1 bliszter 4 Ft 4 MTM = Minimális vagy többszörös mennyiség 3

4 IT & MULTIMEDIA MEMÓRIAKÁRTYA CARD-SDHC4GB-C4-APCR Tárhely: 4GB Kategória: 4 osztály Teljesítmény: sebesség 4MB/s Üzemi feszültség: 2.7V - 3.6V Méret: 15X11X1 mm 4GB MIKRÓ SDHC KÁRTYA+ADAPTER CARD-USDHC4GB/AD-C4-APCR Kapacitás:4Gb Gyors adatátvitel:4mb/ másodperc Méretei:15x11x1mm SDHC MEMÓRIA KÁRTYA CMP-SDHC4GB-C4-MXL Tárhely: 4GB Osztály: Ft 844 Ft 1073 Ft MIKRO SDHC KÁRTYA 16 GB CMP-USDHC16GB-C10-MXL Kapacitás: 16 Gb Írás/olvasás: 10000x, 10 osztályú Tartalmaz: microsd-sd adaptert 1838 Ft MIKRO SDHC KÁRTYA CMP-USDHC4GB-C4-MXL Mikro SDHC kártya 4 GB, tartalmaz mikroadptert SD-hez 979 Ft 2.0 USB/OTG FLASH MEMÓRIA 32GB FD2/OTG-32GB-AH173SR-APCR Kapacitás: 32 GB Rendszer követelmények Windows 8, a Windows 7, Vista, Windows XP, Linux Kernel 2.6.x vagy Mac OS 10.x vagy Android Interfész: USB és Micró USB szabvány Feszültség igény: DC5V ± 10% Funkcionalitás: OTG, Plug and Play Súly: 5,5 g 4515 Ft USB FLASH MEMÓRIA FD2-08G-VENTU-MXL Visszahúzható USB csatlakozó Robosztus műanyag tok Tárhely: 8GB Operációs rendszer: Windows XP / Vista / 7/8, Mac OS X 1026 Ft 2.0 USB FLASH MEMÓRIA 16GB FD2-16GB-AH333WE-APCR USB 2.0 kompatibilis az USB 1.1 Támogatott operációs rendszerek: Windows XP / Vista / 7/8, Mac OS 10.4.x és Linux 2.6.x Tárhely: 16GB Üzemi hőmérséklet: 0 C és + 60 C(32 F és 140 F) Tárolási hőmérséklet: -20 C és +60 C(- 4 F-tól+140 F) 1708 Ft 2.0 USB FLASH MEMÓRIA 32GB FD2-32GB-AH322BK-APCR Kapacitás: 32 GB Interfész: USB 2.0 Hi-Speed kompatibilis az USB 1.1 Méret: 55.3x18.1x8.7 mm Súly: 8 gramm. Szín: fekete 2887 Ft 2.0 USB FLASH MEMÓRIA 32GB FD2-32GB-AH325BK-APCR Kapacitás: 32 GB Interfész: USB 2.0 Hi-Speed kompatibilis az USB 1.1 Támogatja a gyorscsere visszahúzható USB Méret: 54.6x20.x8.6 mm Súly: 8 gramm 2.0 USB 4GB FLASH MEMÓRIA FD2-4GB-AH133RD-APCR Interfész USB 2.0 4GB kapacitású Ez kompatibilis a Windows ME/2000/XP/Vista/7 és Mac / OS X 2.0 USB FLASH MEMÓRIA 8GB FD2-8GB-AH334PK-APCR Interfész: USB 2.0 kompatibilis az USB 1.1 Kapacitás: 8GB Operációs rendszer: Windows XP / Vista / 7/8, Mac OS 10.4.x és Linux 2.6.x vagy újabb Súly: 8.5 gr. Méretek: 53.9x20.9x8.8 mm Szín: rózsaszín 2887 Ft 1155 Ft 1044 Ft 2.0 USB FLASH MEMÓRIA 32GB LIGHTNING CSATLAKOZÓVAL IFD2-MAXG2-32GB-PHF A legkisebb USB flash meghajtó a világon, amit ios, iphone, ipad és ipod Extra tárhely Csatlakozás: Lightning / USB Ft 4 MTM = Minimális vagy többszörös mennyiség 3.0 USB FLASH MEMÓRIA 64GB LIGHTNING CSATLAKOZÓVAL IFD3-MAXG2-64GB-PHF A világ legkisebb USB 3.0 i-flashdrive ios, iphone, ipad és ipod Extra tároló Csatlakozás: Villám / USB 3.0 Kompatibilitás: 7/8/9 ios, Mac, Windows XP / 7/8/10 Méret: 51.2x22.5x7.6mm Ft 3.0 USB 64GB FLASH MEMÓRIAA KÁBELLEL MEMCAB3-64GB-PHF Csatlakozás: USB 3.0 Lightning Kompatibilitás: ios 7.x, 8.x - Mac OS X - Windows 7, 8, XP Termék Méret: 138.5x16.7x8.2 Súly: 9.4 gr Ft

5 IT & MULTIMEDIA USB OPTIKAI EGÉR MOUSE-USB-02BK-MNH Felbontás:1000dpi Kábelhossz:1.2m Vezérlés 3 gomb+görgető Szine:fekete USB OPTIKAI EGÉR MOUSE-USB-FLAME-NGS Felbontás (dpi) 1000 Lapozás: Függőleges Gombok: 3 Thumb: Igen Ergonómia: Jobb kézzel Szín: fekete USB OPTIKAI EGÉR MOUSE-USB-TICKRD-NGS Interfész: USB Felbontás (dpi): 800/1600 Lapozás: Függőleges Gombok: 6 Thumb: Igen Ergonómia: Jobb kézzel Szín: piros / fekete 856 Ft 616 Ft 993 Ft OPTIKAI USB EGÉR MOUSE-USB-08GY-CHR Csatlakozó:USB Felbontás:800dpi Gombok:3 görgetővel Színe:szürke USB OPTIKAI EGÉR MOUSE-USB-09SR-CHR Visszahúzható egér Felbontás:800dpi 2 gomb+görgető Színe:piros WIRELESS EGÉR MI406 Vezeték nélküli egér, Felbontás: dpi 3 gombos+görgető Színe:fekete 839 Ft 851 Ft 2439 Ft USB BILLENTYŰZET+OPTIKAI EGÉR CSKMCU100US Operációs rendszer: Windows, Mac Színe: fekete Méret: 170x45x530 mm Súly: 717 gr. BLUETOOTH TABLET BILLENTYŰZET KB300US Ez a Bluetooth billentyűzet biztosítja a hatékonyabb írást az Android tableten US layout USB LÁMPA LAPTOPHOZ CMP-USBLIGHT Flexibilis karral, LED világítással ellátott lámpa - táplálás: USB - hossza: 46 cm - élettartam: 8000 h 2787 Ft 9605 Ft 402 Ft 4 PORTOS USB HUB HUB-USBX4-01BK-GBAY Adatátvitel:480Mbs Tartalmaz:táplálásra USB kábelt, 0.4m JELZŐ LÁMPA FORMÁJÚ 3 PORTOS USB HUB BXL-USBGAD7 Portok száma: 3 Forma: mini jelzőlámpa Teljesítmény: 5V USB Kábel hossza: 0,6 m Szín: fekete / ezüst 2.0 USB 7 PORTOS HUB+ADAPTER IHUB7 HUB-IHUB7-NGS Szolgáltatót energia: igen Interfész: USB Átviteli sebesség: 1,5 / 12 / 480Mbps Súly: 45 gr. Javasolt felhasználás: laptop + desktop 1318 Ft 1212 Ft 3390 Ft WEBKAMERA WEBCAM-5M-XPCAM300-NGS CMOS érzékelő Videó felbontás:5 megapixel Kép felbontás:8 megpixel Beépitett mikrofon MIKROFONOS WEBKAMERA WEBCAM-HD-03BK-MNH Műanyagból, lencse 6mm, Fokusz 30mm-végtelenig MPEG formátum Beépitett mikrofon USB kábel: 1.2 m Méretei: 80x70x50 mm Súlya: 80 g VIEWPLUS USB-S WEBKAMERA WC070 A kamera 1600x1200 felbontású, jó minőségű videó és képeket készítésére 2258 Ft 6812 Ft 5340 Ft MTM = Minimális vagy többszörös mennyiség 5

6 6 MTM = Minimális vagy többszörös mennyiség

7 IT & MULTIMEDIA SPORTWRAP TELEFON TARTÓ KARRA ARMB-SPORTWRAP-PK-XMC Kimondottan iphone 6 és Samsung Galaxy S5 telefonokra projektálva, de kompatibilis más kisebb készülékekkel is. LAPOS LIGHTNING USB KÁBEL CABLE-USB/LIGHT-FLATGN1-XMC Rugalmas anyagból Hosszúság: 1m Színe: zöld LIGHTNING USB KÁBEL CABLE-USB/LIGHT-PREMGD2-XMC Kompakt kialakítás Anyag: rugalmas Szín: Arany / Fekete Hosszúság: 2m 4162 Ft 4980 Ft 7194 Ft LIGHTNING USB KÁBEL CABLE-USB/LIGHT-PREMSR2-XMC Kompakt kialakítás Anyag: rugalmas Szín: Ezüst / Fekete Hosszúság: 2m MINI2 IPAD MIKROFÓLIÓ VÉDŐTOK CASE-IPADM2-MFOLIOGY-XMC Utra vékony, biztonságos védelemmel Praktikus nyitás-zárás Megvédi:karcolásoktól, portól, MINI IPOD TOK CASE-IPAD-TUFFWRAPPK-XMC Teljes hozzáférést biztosít készülékünkhöz, úgy a kapcsolók mint a kamera is használható 7194 Ft 3778 Ft 3447 Ft IPHONE6 VÉDŐTOK CASE-IPHONE6-ACCENTBE-XMC Színe: átlátszó-kék Rugalmas, kemény szélekkel biztonságot ad IPHONE6 VÉDŐTOK CASE-IPHONE6-ACCENTRD-XMC Színe: átlátszó-piros Rugalmas, kemény szélekkel biztonságot ad IPHONE6 VÉDŐTOK CASE-IPHONE6-FADEGY-XMC Színe:sárga-zöld Rugalmas, kemény szélekkel biztonságot ad 2459 Ft 2459 Ft 2548 Ft IPHONE 6 VÉDŐTOK CASE-IPHONE6PL-FADEBG-XMC Ultra-vékony burkolat műanyagból Ez tökéletesen illeszkedik a készülékre, beleértve védi a képernyőt Könnyen kezelhető Szín: fekete / szürke IPHONE6 VÉDŐTOK CASE-IPHONE6-WINDOWBE- XMC Forma: könyv Színe: kék IPHONE6 VÉDŐTOK CASE-IPHONE6-WINDOWBK-XMC Forma: könyv Színe: fekete 3111 Ft 5190 Ft 5190 Ft MACBOOK AIR 13 VÉDŐTOK CASE-MBAIR13-MSHIELDBK-XMC Védelmet nyújt, miközben teljes hozzáférést biztosít a gombok és a készülék használatára Gumitalpakon biztonságos használat Megfelel: a Macbook Air 11,13 MacBook Pro Retina és TABLET VÉDŐTOK CASE-TAB10-FOLIOBK-XMC Univerzális védőtok Szín:fekete AUTÓS TÁPEGYSÉG PSUP-CAR/USB/LT-2400MA-XMC Teljesítmény: 12V Kábel:1m Védelem: túlterhelés Design: kompakt 5878 Ft 4614 Ft 5521 Ft MTM = Minimális vagy többszörös mennyiség 7

8 IT & MULTIMEDIA LAPTOP TÁSKA 15.6 BAG-NTBK15.6-CITIZENBR-NGS Elegáns táska korszerű kialakítással Külön zsebekkel ellátva dokumentumok és kiegészítők részére Kompatibilitás: 15.6 Méretek: 42x31x5.6 cm Súly: Kg Anyag: Nejlon LAPTOP TÁSKA 15.4 KN-NBB200 Vízálló, extra tároló rekeszek Belső méretei: 29 x 39 x 5 cm Külső méretei: 30 x 40 x 6 cm Színe: fekete TÁBLAGÉP TÁSKA BAG-TAB7-01BE-GBAY Ideális védelem karcolások és kosz ellen. Anyag: szintetikus Szín: fekete/kék Táblagép méret: Ft 2972 Ft 1681 Ft VONALKÓD LEOLVASÓ BARSCAN-USB-01-MNH Scanner szélesség: 60 mm Olvasási sebesség: 100 olvasás / másodperc +/- 10% Interface: KBW / RS232 / USB Méret: 18x8x6.35 cm KÁRTYAOLVASÓ 4 AZ 1-BEN CARDRW-OTG-AM700BK-APCR Alkalmas: mobiltelefonok, táblagépek és számítógépekhez Multifunkcionális kártyaolvasó: SD, microsd, MMC Súlya:13g Színe:fekete MULTIMODÁLIS KÁRTYAOLVASÓ CMP-CARDRW65 Kompatibilis kártyák: CF, SDHC), MS, TF, microsdhc) 4 hellyel rendelkezik 9815 Ft 4 PORTOS USB HUB US011 Méretei: 155x155x40mm Szine:fekete 1327 Ft 3016 Ft 1787 Ft KAPCSOLÓS KVM 2 PORTOS DVI CMP-SWITCH30 Ez lehetővé teszi a használatát két számítógépnek egyetlen billentyűzettel Bemenet: 2x (1x DVI-I p anya+ 2x PS2 anya) Kimenet: 1x DVI-I p anya + 2x PS2 anya 3534 Ft VGA ELOSZTÓ CMP-SPLITVGA10 Video bemenet csatlakozók: 1x HDB-15 férfi Video kimenet csatlakozók: 2x MFB-15 nő Kábel hossza (a splitter ellenőrzésére): 50 m (max) DDC támogatás és DDC2 porton 1 Típusú jel: VGA SVGA, XGA multi sync Maximális felbontás: 1920x Ft RCA ADAPTER VLAB24940B Csatlakozók: RCA apa-2x RCA anya Külső anyag: PVC Audio Típus: Mono SZTEREÓ AUDIÓ ELOSZTÓ VLMB22100W02 Csatlakozók: 3,5 mm dugó-2x3,5 mm dugó Szín: Fehér Külső anyag: PVC Hosszúság: 0,20 m Típus: sztereó audió Anyag: CET Átmérő: 3,5 mm USB TB MEREVLEMEZ HDD-2.5/1TB-E3.0WE-MXL USB3.0 nagy sebességű adatátvitelt akár 5Gbps Nem igényel külső tápellátást Könnyen használható, plug-and-play 195 Ft 1014 Ft Ft SSD GB SATAIII 7MM SSD-2.5/256GB-AS510S-APCR Interfész: SATA III 6 Gb / s Kapacitás: 256 GB Olvassa akár 64 GB 500/100 MB / sec 128GB / 256GB: akár 500/300 MB / sec Működési hőmérséklet: 0 ~ 70 Alacsony fogyasztás: 850m (tipikus 128GB) 300MBPS VEZETÉK NÉLKÜLI ROUTER CMPS-LW321 Port LAN: 4 * 10 / 100Mbps WAN Port: 1 * 10/100 Mbps WPS gomb Belső antenna 4,5dBi WLAN ROUTER 150 Mbps CMP-WNROUT50 3xgyorsabb mint 54G, WPS funkció a könnyű telepítésre, WPA hozzáférés a biztonságért Leszerelhető antenna Ft 6398 Ft 7900 Ft 8 MTM = Minimális vagy többszörös mennyiség

9 FOTÓ-VIDEÓ FULL HD KAMERÁS NAPSZEMÜVEG CAM-SUNG-100-RLL A képérzékelő: 5 MP Felbontás: 1080p (1920x1080 / 30fps) 720p (1280x720 / 60 fps) Memória: Card Slot microsd- / microsdhc 32 GB-ig Ft FULL HD DIGITÁLIS FÉNYKÉPEZŐGÉP CAM-DIG-ADDEYEBK-RLL Képérzékelő: CMOS szenzor (3280x2464 pixel) Képfelbontás: 8/5/2 MP Objektív: fix fókuszos LCD: 2,0 érintőképernyős LCD Memória: MicroSD 32 GB-ig osztályú 10 Táplálás: Lítium-ion akkumulátor (700 mah) Ft VÍZÁLLÓ DIGITÁLIS FÉNYKÉPEZŐGÉP CAM-DIG-60GN-RLL 5.0 Mp 8x digitális zoom Színes TFT kijelző 6,1 cm-es (2,4 ) Vízalatt max 3m mélységig USB Ft DIGITÁLIS FOTÓKERET DIGFRAME-DPF100BK-RLL Felbontás: 1024 x 768 px Alkalmas memória kártyák: SD/SDHC/MS/ MMC Távirányítóval ellátott Kezelhető file-ok és mappák Funkciók: Kép, zene, film, naptár, óra, memória Előnézet, képek megtekintésére Ft 17.3 DIGITÁLIS FOTÓ KERET DIGFRAME-6170HDBK-RLL A képernyő felbontása 1600x900 pixel Memóriakártya-foglalat és belső memória 4GB SD/SDHC/ MS/MMC Fájl-mappakezelés Funkciók, képek, teljes HD videó, zene, óra, memória és naptár. Beépített sztereó hangszórók (2x2 Watt) és fejhallgató Ft FULL HD DIGITÁLIS FOTÓ KERET DIGFRAME-DPF130BK-RLL Tartalmaz távirányítót Támogatja a videó fájlokat felbontás: 480i, 480p, 576i, 576p, 720p, 1080i (Full HD) Beépített fejhallgató-csatlakozó és a hangszóró Kijelző: kép, film, naptár, óra funkció Falra felfogható Ft LAPTOP TÁSKA 15.4 BAG-NTBK WT Tartós anyagból, több rekesszel, vállpánttal ellátott laptop táska FOTÓ TÁSKA CL-BAG-11L Anyaga: bőr Belmagasság: 110 mm Belső szélessége: 70 mm Beltéri Mélység: 30 mm FOTÓ TÁSKA CL-MILANOBLK Anyaga:müanyag Típus: Kompakt táska Méretek: 40x110x77 mm 5857 Ft 386 Ft 1337 Ft RUGALMAS ÁLLVÁNY CL-TP130 /Narancssárga Anyag: Fém/Műanyag Max. terhelés: 1 kg Elemek: 5 Típus: Mini állvány Felhasználás: Fotó/Videó RUGALMAS HÁROMLÁBÚ ÁLLVÁNY CL-TP140 Fotó-videó állvány 6 tagú vízmértékkel ellátott Max.magasság: 285mm FOTÓ/VIDEÓ HÁROMLÁBÚ ÁLLVÁNY KN-TRIPOD10 Min magasság: 100 mm Max magasság: 150 mm Max. súly: 0,8 kg Anyag: Alumínium 1991 Ft 2757 Ft 1080 Ft SELFIE BOT SELFIES-4SMILEWE-RLL Kihúzható max 1040 mm Bluetooth hatótávolság 10m USB töltő, 30 perc töltési idő Szín: Fehér KOMPAKT HÁROMLÁBÚ ÁLLVÁNY TRIPOD-PGA484+53PBK-FPRO Magasság állvány összehuzva: 405 mm Magasság max mm Max.: 5000 g Vízmérték: Igen Súly: 970 gr. Anyag: alumínium FOTÓ/VIDEÓ HÁROMLÁBÚ ÁLLVÁNY TRIPOD-S3GN-FPRO Állvány csukva: 465 mm Magasság max mm Max g Vízmértékes Súly: 1100 g Anyaga: műanyag 9259 Ft Ft Ft MTM = Minimális vagy többszörös mennyiség 9

10 KÜTYÜK ELEKTROMOS BÉBICSŐSZ BABYPH-BABYLINE2.1-OVX Táplálás: 3 x AAA elem (csomag nem tartalmazza) Érzékenység: 108 db LED-ek: zöld, piros Kommunikáció: 2 csatornás Modulációs mód: FM Jelentése: 863,3MHz / 864,2MHz Elérhető színek: kék és fehér 9569 Ft GO 2.1 SMART TOUCH KARKÖTŐ BRACELET-SMART-TOUCHGO2.1-OVX Alkalmas Android (4.3 vagy újabb) és ios (7.0 vagy újabb) készülékekhez Tartalmaz: SIM kártya olvasót Touch 2.1 Vízálló (10m mélység) Cserélhető különböző színű sávokkal (fekete, narancssárga és kék) Ft 1.1 MÉHECSKE DRON DRONE-XBEE1.1-OVX Giroszkópos: 6 tengelyes Repülési idő: 10 perc Propeller 4 (+ 4 csere ) Akkumulátor: 350 mah Tartomány: 100m-ig Töltési idő: 60 perc (egy elem) Fordulás:360 fok Anyaga: műanyag Ft 2.2 MÉHECSKE DRON DRONE-XBEE2.2-OVX Giroszkópos: 6 tengelyes Repülési idő: 30 perc Számú légcsavar 4 (8 tartalék) Akkumulátor: 350 mah Távolság: 80m Töltési idő: 60 perc (egy elem) Távirányító táp: 4 x AA Ft 3.5 MÉHECSKE DRON DRONE-XBEE3.5-OVX X-Bee Drone 3.5 a következő generációs drónok csúcsa Overmax termék, egy FPV kamerával ellátott, okos telefonról is irányítható A Back Home funkció segítségével könnyedén vissza lehet irányítani a kiindulási pontra Ft AUTÓ KAMERA DVR-CAR-CAMROAD4.5BK-OVX Camroad 4.5 rögzíti minden részletet az útból! Automatikus indítás LED-es lámpák Ft AUTÓS KAMERA DVR-CAR-CAMROAD6.1BK-OVX Video felbontás: Full HD 1920x1080 Képfrissítés: 30 fps Kijelző típusa: 2.7 TFT Látószög: 165 fok Csatlakozók: miniusb Működési hőmérséklettartomány 0-60 C-on Ház: fém Ft VERTIS 2210 MOBILTELEFON PHONE-GSM-VERTIS2210-OVX Képernyő típusa: TFT Képernyő méret: 2.2 Felbontás: 220 x 176 px RAM: 32 MB Belső memória: 24 MB Egyéb: Bluetooth Kamera (0,3 MP vissza) Kártyaolvasó: mikrósd (32GB-ig) Akkumulátor: 1000 mah 9736 Ft VERTIS 4002 OKOS TELEFON PHONE-SMART-VERTIS4002BK-OVX Rendszer: Android CPU: Quad Core MT8382 Cortex A7 Processzor sebesség:4x1,2ghz-es Képernyő mérete (átlós) 4 RAM: 512 MB Memória: 4GB Akkumulátor: 1500mAh Ház: műanyag Ft VERTIS 5011 OKOSTELEFON PHONE-SMART-VERTIS5011BK-OVX Rendszer: Android (opcionális frissítés a 5.0) Processzor sebesség: 4x1,3GHz Képernyő mérete (átlósan): 5 RAM: 1 GB Memória: 8GB Akkumulátor: 1900 mah Műanyag test (gumi) Bluetooth Ft VERTIS 3511 YOU OKOSTELEFON PHONE-SMART-VERTIS3511BK-OVX Tárhely: 4GB Processzor: Dual Core Kamera felbontás: 2.0MP RAM: 512MB Képernyő méret: 3.5 Operációs rendszer: Android 4.4 Memória kártya típusa: MicroSD Ft VEZETÉK NÉLKÜLI BIZTONSÁGI KAMERA SEC-CAMSPOT3.2WE-OVX 720p HD felbontású Ébresztő funkció Wi-Fi Ft PROFI BIZTONSÁGI KAMERA SEC-CAMSPOT4.1WE-OVX Videó: H264 Látható szög: F mm / 60 Felbontás: HD 720p (1280x fps) Képfrissítés: 25 fps Hálózatok: P2P, Wi-Fi, LAN Támogatott rendszerek: ios 5.0 vagy újabb () Android (2.3 vagy újabb), IE Szín: Fehér Ft 60 VETÍTŐVÁSZON PROJ-SCREEN-OVX Területe: 122x92 cm Típus: állvány Vászon: Fehér Keret színe: Fekete Vászon (hátul): fekete Állítható magasságú Állítható kép pozíció Ft OKOS ÓRA ÉRINTŐS KIJELZŐVEL WATCH-SMART-TOUCH2.1-OVX Rendszer: Android Processzor sebesség: 4x1,3GHz Képernyő mérete (átlósan): 5 ; RAM: 1 GB Memória: 8GB Akkumulátor: 1900 mah Műanyag test (gumírozott) Ft 10 MTM = Minimális vagy többszörös mennyiség

11 AUDIÓ MTM = Minimális vagy többszörös mennyiség 11

12 AUDIÓ 2.0 MULTIMÉDIA HANGFAL SPKR-MM2.0-05BK-MNH Kétirányú hangszórók gazdag hangzást erőteljes - ideális játékok, filmek és zenék hallgatására Lehetővé teszi a Bluetooth-kapcsolatot Ft 2.1 MULTIMÉDIA HANGRENDSZER SPKR-MM2.1-TORN-NGS 3 reszes fa hangdal, RMS teljesitmény : mélynyomó 5W+2X3W magashang sugárzó Hangerő szabályzó Táplalás USB 5V DC 6010 Ft HORDOZHATÓ RÁDIÓS BLUETOOTH HANGFAL SPKR-BT-ROLLERFLASHBE-NGS Teljesítmény: 3W Színe:kék Bluetooth verzió: 4.0 Bluetooth profilok: A2DP / AVRCP Akkumulátor típus: Lithium 1200 mah Idő: 4 óra 4753 Ft HORDOZHATÓ RÁDIÓS BLUETOOTH HANGFAL SPKR-BT-ROLLERFUNPK-NGS Teljesítmény: 3W Bluetooth verzió: 3.0 V Akkumulátor típus: Lithium 400 mah Munkaidő: 5:00 Beépített Micro: Igen Súly: 170 gr. Méretek: 10.8 x 5.2 x 4 cm 3879 Ft BLUETOOTH HORDOZHATÓ HANGFAL SPKR-BT-ROLLERTRICKPK-NGS Fedezet: 10 m Li akku Menetidő: kb. 05:00 Aux. A Micro USB / 3,5 mm-es jack Színe:pink 5440 Ft BLUETOOTH HANGFAL SPKR-BT-WS211RD-APCR Támogatja a Bluetooth EDR, A2DP, HSP és HFP és NF technológia Színe:piros Beépített mikrofon a kihangosított hívások AUX bemenettel egyéb eszközök Támogatja 7 órányi lejátszást 5636 Ft BLUETOOH VEZETÉK NÉLKÜLI RETRÓ RÁDIÓ HAV-TR800BL AM / FM Design: Retro Hálózatról és D. C. mobil használatra AUX média kompatibilitás bármilyen eszköz (smart) Ft HORDOZHATÓ RÁDIÓ RADIO-ANTZZWE-NGS Kimeneti teljesítmény: 6W USB: Igen SD / MMC: Igen 99 előre beállított állomás Elemek: Igen Óra: Igen Riasztás: Igen Audio formátumok: MP3, WMA Súly: 0,4 kg 8125 Ft FÜLHALLGATÓS HORDOZHATÓ RÁDIÓ RADIO-PORTAB-01 Különböző színben kapható Táplálás: CR2032 elem (benne van) 864 Ft 2.1 BLUETOOTH FEJHALLGATÓ HEADSET-BT-03OE-MNH Szabályozhatja a hangerőt Válaszok, hívások Beépített mikrofon Akkumulátor, amely akár 7 órát üzemel Micro-USB töltőkábel mellékelve SZTEREÓ MULTIMÉDIA FEJHALLGATÓ HEADSET-04BK-MNH Hangszabályzás a vezetéken Csatlakozók:2x3.5mm Kábelhossz:2m MULTIMÉDIA FEJHALLGATÓ BXL-HEADSET1BL Csatlakozók: 2xJack 3.5mm sztereó Kábelhossz: 2m Súly: 46 gr Ft 958 Ft 785 Ft VINTAGE ARTICA FEJHALLGATÓ HEADSET-BT-VINTAGEWE-NGS Frekvencia:20Hz-20kHz Beszélgetési idő:15 óra Stand By: 210 óra Akku: 3.7V, 350mA Szín: Fehér 9896 Ft MULTIMÉDIA FEJHALLGATÓ HEADSET-MSX8PRO-NGS Mikrofon: igen Rögzítés: Tiara Hang: Sztereó Frekvenciaátvitel (KHz) 20Hz-20kHz Mágneses árnyékolás: Igen Csatlakozás: jack Javasolt felhasználás: videokonferencia / zene / játékok 1731 Ft ARTICA RUNNER FEJHALLGATÓ HEADSET-BT-RUNNERPK-NGS Bluetooth: 3.0 Lefedettség: 10 méter Üzemelési idő: 6-7 óra Töltés: DC 3.7V / 120mAh Töltési idő: kb 2 óra Méretek: 130x150x61 mm Súlya: 30 g Szín: Rózsaszín 9532 Ft 12 MTM = Minimális vagy többszörös mennyiség

13 AUTÓ Hangosítsd fel a kedvenc zenéd! ÚJ Roller Fun Hordozható hangszoró beépített Bluetooth rádióval SPKR-BT-ROLLERFUNPK-NGS Teljesítmény: 3W Bluetooth: 3.0 V Lítium elem: 400 mah Súly: 170 gr Méret: 10,8 x 5,2 x 4 cm Garancia: 2 év SD kártya port: Igen Radio FM: Igen MTM = Minimális vagy többszörös mennyiség 13

14 AUTÓ ISO KÁBEL AUTÓBA ISO-KENWOOD16P Autóban audió rendszer bekőtéséhez szükséges kábel, Kenwood HQ, 16 polus, 16 szálas UNIVERZÁLIS ISO KÁBEL AUTÓBA ISO-STANDARD Autóban audió rendszer bekőtéséhez szükséges univerzális kábel, AUTÓ ANTENNA ADAPTER CAR-007 Antenna csatlakozó anya - koax (11 mm) apa 591 Ft 374 Ft 459 Ft MINI AUTÓ BIZTOSÍTÉK 5A FUSE-5A-6-FIXP Csomagolás tartalmaz:6 darabot AUTÓS SZIVARGYÚJTÓ ALJZAT SOCKET-CARLIGHT Üzemi feszültség: 12V / DC Maximális kapacitás: 2,5 A Ø átmérő: 21 mm HANGSZÓRÓ MEMBRÁN SPKR-WAVEGUIDE-WG148R-VSTN Átmérő: 115 mm 100 gr. nettó tömeg Vágási átmérő (magassugárzó) D = 38mm 181 Ft 121 Ft 4136 Ft ár/bliszter MTM 1 bliszter MÉLYHANGSUGÁRZÓ SPKR-W250S/4-VSTN Impedancia: 4 Ohm Névleges teljesítmény: 100W Maximális teljesítmény: 150 W Névleges hangnyomás: 90 db Frekvenciaátvitel: (-8dB) (Hz) FC-4500 Rezonancia: 31 Hz Ft SZÉLESSÁVÚ, 5 8 OHM HANGSZÓRÓ SPKR-FR12/8-VSTN Teljesítmény: 15W Csúcsteljesítmény: 40W Ellenállás8 Ohm Frekvencia tartomány Hz 12 cm (5 ) szélessávú, hangszóró rendszer tweeter-rel és fordítóval 3996 Ft SZÉLES SÁVÚ HANGSZÓRÓ SPKR-R10S/8-VSTN Súly: 160 gr. Impedancia: 8 Ω Az átlagos hangnyomásszint: 90 db Zenei teljesítmény Kezelés: 30 W Zaj terelő rekesz 93 mm Kezelés névleges teljesítmény: 20 W Hajtómű max.: Hz Váltó min.: 100 Hz 2482 Ft LIGHTNING CSATLAKOZÓS AUTÓS TÖLTŐ VLMB39891W10 Bemeneti feszültség: 12DC V Kimeneti feszültség: 5V Kimeneti teljesítmény: 10W Nincs USB csatlakozás Alkalmazás: Autó Aktuális: 2100mAh USB A AUTÓS TÖLTŐ VLMB11950B Kimeneti feszültség: 5 Bemeneti feszültség: 12VDC Kimeneti teljesítmény: 10W A töltő típusa: Autó USB-csatlakozó: Igen AUTOS TÖLTŐ PSUP-CAR/LIGHTNING-2000MA-SKRS Bemeneti feszültség:10-16v DC Kimeneti feszültség:5v DC, 2x1A Spirál kábel, világított csatlakozóval 5492 Ft 1489 Ft 7317 Ft AUTÓS TÁBLAGÉP TARTÓ HOLDTAB-CRANE-NGS Táblagép méretek: 7-10 AUTÓS TELEFONTARTÓ HOLD-HOOK-NGS Megfelel: okos telefon, PDA, MP5, GPS... rögzitésére AUTÓS TELEFONTARTÓ HOLD-JIB-NGS Rögzítheted az az okos telefont, GPS navigációs készüléket Anyaga: nagyon ellenálló Méret: univerzális 3069 Ft 2631 Ft 1768 Ft 14 MTM = Minimális vagy többszörös mennyiség

15 HOME COMFORT ULTRAVÉKONY KÁRTYA ALAKÚ TELEFON PHONE-GSM-CARDPHONEBK-ELR Bluetooth szinkronizálás az okos telefonnal (ios, Android): hívások, kapcsolatok, híváslista, zenelejátszó Telefonkönyv: akár 500 névjegyet Kompatibilis a Bluetooth fejhallgató rezgés üzemmód ULTRAVÉKONY KÁRTYA ALAKÚ TELEFON PHONE-GSM-CARDPHONEBE-ELR Bluetooth szinkronizálás az okos telefonnal (ios, Android): hívások, kapcsolatok, híváslista, zenelejátszó Telefonkönyv: akár 500 névjegyet Kompatibilis a Bluetooth fejhallgató rezgés üzemmód ULTRAVÉKONY KÁRTYA ALAKÚ TELEFON PHONE-GSM-CARDPHONEWE-ELR Bluetooth szinkronizálás az okos telefonnal (ios, Android): hívások, kapcsolatok, híváslista, zenelejátszó Telefonkönyv: akár 500 névjegyet Kompatibilis a Bluetooth fejhallgató rezgés üzemmód Ft Ft Ft ULTRAVÉKONY KÁRTYA ALAKÚ TELEFON PHONE-GSM-CARDPHONEOE-ELR Bluetooth szinkronizálás az okos telefonnal (ios, Android): hívások, kapcsolatok, híváslista, zenelejátszó Telefonkönyv: akár 500 névjegyet Kompatibilis a Bluetooth fejhallgató rezgés üzemmód Ft VEZETÉK NÉLKÜLI TELEFON PHONE-DECT-DE7WE-SWTL Alfanumerikus kijelző LCD kijelző háttérvilágítással Menü 16 nyelven Hívó számának kijelzése (CLIP) Felhívás log / 10 hívás (CLIP) Telefonkönyv alfanumerikus / 50 bejegyzés Hívás kiterjesztett / 5 telefonszámot 10 dal mobiltelefonokhoz 4930 Ft SMART TV BOX X8 SMARTTVBOX-ANDROID-X8-MNX Processzor: Quad-Core Cortex A9r4 GPU: Octo-Core Mali 450 Memória: 2GB DDR3 Belső memória: 8GB emmc Operációs rendszer: Android KitKat 4.4 Csatlakoztatás: n dual band Wi-Fi (2.4GHz/5.8GHz), Bluetooth 4.0 Videokijövetel: HDMI, max. 4K 30fps Ft HORDOZHATÓ VEZETÉKNÉLKÜLI DVB-T RECEPTOR BOX-WLESS-TV4ME-FNK DVB-T (FTA) Audio / Video: MPEG 1/2 Sztereó / kettős MPEG-2, MPEG-4 H.264 / AVC Méretek: 98x62x12 mm Súly: 50 gr. Jellemzők: PVR, ütemezett felvétel, EPG Ft ASZTALI VEZETÉKES TELEFON PHONE-CORD-CID6025SB-CONC LCD kijelzésű, 99 hívás memóriával, 16 csengő tipus, hangszabályzos, színe:fekete-ezüst 5866 Ft HD DVB-T RECEPTOR DVB-T HDMI p HD On Screen Display (OSD) Többnyelvű Elektronikus műsorújság (EPG) Akár 1000 csatorna Free-to-Air Teljes kompatibilitás SD MPEG-2 / H.264 és DVB-T HD Ft BELTÉRI TV/FM ANTENNA ANT 100-KN Fogad: rádió és TV jelet (analógot és digitálisat egyaránt) Sávok: VHF, UHF, FM VHF frekvencia tartomány: MHz UHF frekvenciatartományban: MHz Beépített erősítő: 36 db TELESZKÓPOS ANTENNA ANT 11 Használat: Radió Frekvencia: FM Szín: ezüst Átmérő: 6 mm Hossz: A: 165 mm / B: 715 mm BELTÉRI ANTENNA ANT-TV/IND-HOME5.0-MRGN Frekvencia tartomány: VHF MHz / UHF MHz Hatótávolság: 35 km Csatlakozók: F connektor - anya Energiafogyasztás: 5V/25 ma 5251 Ft 300 Ft 5349 Ft TV JEL ERŐSÍTŐ KN-AMP40 Bemenet: 1Kimenet:4 Csatlakozó típusa: IEC Frekvencia: 40 ~ 862 MHz A zajszint 6 db max. Kimeneti szint: 90 dbuv min. Impedancia be / ki: 75 SZTEREÓ ELŐERŐSÍTŐ PRE AMP-12/AUX Phono bemenet: 3 mv / 47KOhm / 1 khz Aux be: standard Teljesítmény: 300mV / 1k ohm / 1 khz Frekvencia: 20 Hz-20kHz S / N <GT /> 50dB Táplálás: DC12V 200mA (tartozék) 8 PORTOS HDMI SPLITTER KN-HDMISPL30 1 HDMI forráshoz (DVD-lejátszó, műholdvevő) 8 képernyő csatlakoztatását teszi lehetővé. Bemenett: 1x HDMI anya 19 pol Kimenet: 8x HDMI anya 19 pol 3714 Ft Ft Ft MTM = Minimális vagy többszörös mennyiség 15

16 HOME COMFORT PROFI TV ERŐSÍTŐ KN-PROAMP34A Bemenet: 1 Kimenet: 4 Csatlakozó típusa: F csatlakozó Frekvencia tartomány: 86 ~ 1006 MHz Slope szabályozás: 0-18 db Zajszám 10 db max. Kimeneti szint: 102dBuV min. Impedancia Input / Output: 75 Ω DVB-T PROFI TÁP ÁTALAKÍTÓ DVB-T INSERT10 Alkalmas DVB-T Csillapítás: 1,5 db Kimenet: 5V DC / 100 ma Adapter 220 V AC / DC 9 V, 100 ma (kivehető) 3 UTAS SPLITTER FC-3SPLT-ST-KN Kimenetek száma: 3 Típus: Splitter F műholdas Frekvencia tartomány: MHz Impedancia: 75 Illesztési veszteség: 10,5 db Ft 2521 Ft 672 Ft 2 UTAS SPLITTER SPLT-FC/2-ST-WL 2 kimenet F csatlakozók Band: MHz 4 UTAS SPLITTER SPLT-FC/4-WL 4 kimenetes F csatlakozós splitter Frekvencia: MHz 6 UTAS F ELOSZTÓ SPLT-FC/6-GBAY Bemenet: 1xF csatlakozó Kimenet:6xF csatlakozó 325 Ft 462 Ft 1359 Ft KEMENCE TISZTÍTÓSZER CLEAN-COOKER-AK107-K&M Tökéletesen eltávolít minden fajta szennyezodést, maga után hagy kellemes és friss illatot. TISZTÍTÓ ÉS VÍZKŐOLDÓ DECALC-LIQ-AK122-K&M Vízkőoldó háztartási gépeknek HUTOGÉP TISZTÍTÓSZER CLEAN-FRIDGE-AK106-K&M Tökéletesen eltávolít minden fajta szennyezodést, zsírt és maradványt. 783 Ft 573 Ft 816 Ft FÜRDŐSZOBAI MÉRLEG KIJELZŐVEL SCALE-PRS-06SR-WL Max: 150 kg Felosztás:100 gr Automata nullázó és kikapcsoló funkció Táplálás: 1 x 3V (CR2032 gombelem) KONYHAI MÉRLEG SCALE-KTC-01BK-WL Well konyhai mérleg, LCD kijelzővel, max. 5kg FALIÓRA BXL-FPC10B Méretek: 35.5x18.5x4cm Teljesítmény: 1x AA Forma: Palacsintasütő 2628 Ft 2900 Ft 2126 Ft PÓRZSÁK DUSTBAG-E27-PAP-K&M Megfelel modell szerint: ETA 419 Doboz tartalma: 5db + 2db filter, papír PORZSÁK W /HQN Helyettesíti: Bosch / Siemens D - E - F - G - H Csomag tartalma: 4db papír porzsák, 1db mikrofilter PORZSÁK DUSTBAG-R11-PAP-K&M Porszívóporzsák OC 12 ROMIX Tartalmaz: 5xzsákot + 2xszűrő 867 Ft 1412 Ft 910 Ft ár/szett MTM 1 szett ár/szett MTM 1 szett ár/szett MTM 1 szett 16 MTM = Minimális vagy többszörös mennyiség

17 BIZTONSÁG SZIRÉNA KPE1200 BZ-01 Tápegység: 6-12 V DC Szerelhető keret Átmérő: 45.0 x 40.0 mm Magasság: 591 mm VEZETÉK NÉLKÜLI CSENGŐ DOORBELL-WLESS-06-WL Csengő táplálása:4.5v Állitható hangerő: 27-75dB Csengési hang: 48 féle Táplálás transzmitter: 12V (23A) Frekvencia: 433MHz Szabdtéri max távolság : 180m IP44 BELSŐ EGYSÉG KAPUTELEFONHOZ DOORPHONE-POST-LGRD Addapterrel ellátott egység 1604 Ft 3070 Ft 9165 Ft VEZETÉK NÉLKÜLI CSENGŐ EL-WDB201 Maximális hatótávolság: 100 m 24 különböző dalok Frekvencia: 433 MHz Vevő táplálás: 220 V Adó táplálás: 12V / V23GA ZÁRKÓDOS LAKAT NOTEBOOK-HOZ PA204 Lakat típus: kulcsos Kábel hossz: 1.5 m Kábel típus: spirál KOMBINÁCIÓS KÁBEL ZÁR PA215 Vezetékhossz: 1,5 m Zár tipus: kombinált Kábel zárra jellemzők: kombinált / kulcs kód regisztráció Súly: 142 gr Ft 1662 Ft 2123 Ft KAMERAKONZOL SAS-BRACK40B Maximum Súly: 3kg Méret: 80 (alap) x 83 (H) mm Forgatás: Univerzális 3062 Ft VÍZÉRZÉKELŐ SAS-WA100 Táplálás: DC 9V-os elem Riasztás hangereje: <GT /> 85 db (3 m) Elem lemerülés riasztás Válasz idő = 7 másodperc Működési hőmérséklet: -10 C ~ 40 C 2024 Ft BIZTONSÁGI KAMERA RENDSZER SVL-SETDVR40 Bemenő videó csatorna 4 LAN támogatás Távirányítós Merevlemez kapacitása: 500 GB USB Videó bemenet: BNC csatlakozó Videó kimenet: BNC csatlakozó, VGA + HDMI + Bemeneti hangcsatornák 2 Audio bemenet: RCA Ft BIZTONSÁGI RENDSZER KOAX KÁBEL SAS-CABLE1020 Típus: RG59 Csatlakozók: BNC + DC 5.5x2.1 mm jack apa - BNC + DC jack anya 5.5x2.1 mm Hosszúság: 20 m Csatlakozó típusa: egyenes Vezetékek: 3 Külső anyag: PVC HÁZ BIZTONSÁGI KÉSZLET SAS-CLALARM10 Szín: Fehér Interfész: RJ45 Tárolás típusa: micro SD Vezeték nélküli technológia DÓM BIZTONSÁGI KAMERA SAS-CAM4210 Kép: CCD, színes Használat: beltéri + kültéri Felbontás: 700 Lines Por- és vízálló: IP66 LED-ek száma: 36 Objektív: 2,8-12 mm Feszültség: 12 V/DC Csatlakozás: BNC 4788 Ft Ft Ft SPEED DÓM BIZTONSÁGI KAMERA SAS-CAM9100 Kép: CCD, színes Használat: beltéri + kültéri Interfész: Pan, Tilt & zoom PTZ Felbontás: 700 Lines Por- és vízálló: IP66 LED-ek száma: 9 Lencsék: 3,9-105,3 mm Feszültség: 12 V/DC Csatlakozás: BNC Ft MEGFIGYELŐ RENDSZER SEC-UNIT-M70C-DVR-CA116X4 A rendszer négy kültéri infravörös kamerával, LCD monitor és DVR 7 hüvelykes quad MJPEG van ellátva Regisztrálás kézzel vagy mozgásérzékeléssel Egyidejű felvétel és lejátszás Ft MTM = Minimális vagy többszörös mennyiség 17

18 CSATLAKOZÓK & KÁBELEK USB 1.1 HOSSZABBÍTÓKÁBEL CABLE-143 Hosszúság: 1,8 m Csatlakozók: USB A apa - USB A anya USB2.0 KÁBEL CABLE-143CU/5HS Csatlakozók: USB A apa- USB A anya Réz szálas : 2xAWG28 2XAWG28 dupla árnyékolt Hossza: 5m USB ÁTALAKÍTÓ KÁBEL CABLE-146/2 Soros port nélküli számítógepekhez Csatlakozók: USB A apa la D-SUB 9 pini apa Hossza: 1.8 m 173 Ft 427 Ft 2248 Ft AUDIÓ KÁBEL CABLE-404A-1.5 Csatlakozók: 3,5 mm sztereó jack Hossza: 1,5 m AUDIÓ/VIDEÓ KÁBEL CABLE-458A-3.0 Csatlakozók:Jack dugó 3.5mm-2xRCA dugó Kábel: 28 szálas réz, árnyékolt, Kábelhossz: 3m AUDIÓ KÁBEL CABLE-521A/2 Csatlakozók: 3xRCA dugó-3xrca dugó Kábelhossz: 2.0 m 189 Ft 352 Ft 314 Ft SZÁMÍTÓGÉP TÁPKÁBEL CABLE Csatlakozók:CEE 7/7- Schuko Vezeték: H03VV-F3G 0,75 mm² Kábelhossz: 1.5 m T5 FÉNYCSŐ PÁRHUZAMOS ÖSSZEKÖTŐ KÁBEL CABLE-CON/T WL Kábel, amellyel párhuzamosan T5 fénycsöveket lehet összekötni Hosszúság: 15 cm TÁPKÁBEL HOSSZABBÍTÓ CABLE-EUROM-EUROF-3.0WE Csatlakozók: Euro apa-euro anya Hossza: 3m Színe: fehér 809 Ft 181 Ft 950 Ft HDMI HI-SPEED KÁBEL ETHERNETTEL ÉS SZŰRŐVEL CABLE-HDMIA/ENF/G-3.0 Csatlakozók: HDMI aranyozott Vezeték: AWG30 Kábelhossz: 3m HIGH SPEED HDMI KÁBEL CABLE-HDMIA/G-5.0 Aranyozott csatlakozók: HDMI A dugó-hdmi A dugó Kábelhossz: 5m Belső vezető: AWG 30 TÁPKÁBEL CABLE-PW/SH-3MBK/0.75/IP20-WL Csatlakozó:Schuko Vezeték:3x0.75mmp Kábel hossza: 3m Szín: Fehér IP20, 230V,10A max 827 Ft 1005 Ft 636 Ft TÁPKÁBEL CABLE-PW-1XSCH/3M-WE-WL Csatlakozó: 1xSchuko Hossz: 3m Szín: fehér USB A - B USB 2.0 OTG MIKRÓ KÁBEL CABLE-USB/OTG-0.5BO-MNH Csatlakozók:USB USB 2.0 Mikró-dugasz B aljzat Fonott változatban Sebessége akár 480 Mbps Aranyozott csatlakozók HI-SPEED USB 2.0 KÁBEL CABLE-USBA-MICROB-1.8WE Csatlakozók: USBA dugó-usb A dugó Kábelhossz: 1.8m Színe: fehér 1005 Ft 528 Ft 360 Ft 18 MTM = Minimális vagy többszörös mennyiség

19 CSATLAKOZÓK & KÁBELEK z HDMI z Component z Composite z SCART Find the right connections MTM = Minimális vagy többszörös mennyiség 19

20 CSATLAKOZÓK & KÁBELEK GYORSKÖTÖZŐ CSOMAG CTS SHR100WE Szakítási szilárdság: 22.6 kg Működési hőmérsélet-tartomány: -35 C - 85 C Csomagolás: 100 darab TELEKOMMUNIKÁCIÓS ALJZAT EL-SWITCHFM-1N-W Csatlakozó: 1XRJ45 anya Szerelhető: burkolatba KOMPRESSZIÓS F CSATLAKOZÓ FC-7.0CP F csatlakozó max.7.00mm átmérőjű kábelekhez 552 Ft 811 Ft 129 Ft ár/zacsko MTM 1 zacsko FTP KÁBEL FTP5E-CU-305-WL FTP kábel, 5 kat. 8x0.5 mm réz szálas 305 m tekercs DUPLA UTP ALJZAT LANBOX-SM-U6X2 Kat.6 Falra szerelhető HANGSZÓRÓKÁBEL LSP-CCA2.50TT-100 Vezeték:2x2.5 Tekercs: 100m Szín: átlátszó 113 Ft 616 Ft 122 Ft ár/ml MTM 305 ml ár/ml MTM 100 ml KÁBELSZERVEZŐ ORGANIZER-CABLE-02 Alkalmas házimozi, iroda, panzió, stúdió Könnyen telepíthető és lehet vágni, egyedi hosszúságra Hossza: 1,5 m SCART KÁBEL SCART 03LC Csatlakozók: SCART 21 pol dugó- SCART 21 pol dugó Hossza:1.5m AUDIÓ-VIDEÓ KÁBEL SCART 32/2.0 Csatlakozók: SCART DUGÓ - 3xRCA DUGÓ Kapcsoló:ki-be Kábel hossza: 2m 922 Ft 338 Ft 829 Ft TELEFONKÁBEL RJ11 CSATLAKOZÓKKAL TEL-0012 Csatlakozók: 4/6 (RJ11) - 4/6 (RJ11) Kábel hossza: 5 m UTP KÁBEL CSATLAKOZOKKAL UTP YE Kat.5E Hosszúság: 10m Szín: Sárga KAT6 UTP KÁBEL UTP6-CU-305-WL Vezeték: 23 AWG réz Szigetelés: HD-PE Minimum vastagság: 0.22mm Átmérő: 1,0 / 1,02 +/- 0,01 mm 128 Ft 626 Ft 115 Ft ár/darab MTM 2 darab ár/ml MTM 305 ml NAGYSEBESSÉGŰ HDMI KÁBEL ETHERNET ÁTVITELLEL VGVP34000B50 Alkalmas a 1080p felbontás és azon túlira is, beleértve a 3D és 4K Hossz: 5.0 m NAGYSEBESSÉGŰ HDMI KÁBEL ETHERNET ÁTVITELLEL VGVP34210B15 Alkalmas a 1080p felbontás és azon túl is, beleértve a 3D és 4K Egy egyenes csatlakozó és egy 90 fokos könyök Hossz: 5.0 m HDMI ADAPTER VGVP34901B Csatlakozók: HDMI-HDMI Aranyozott: Igen Csatlakozó típusa: szögletes, 90 fokban Digitális jel Külső anyag: PVC 1696 Ft 703 Ft 487 Ft 20 MTM = Minimális vagy többszörös mennyiség

21 CSATLAKOZÓK & KÁBELEK HDMI-DVI ADAPTER VGVP34910B Csatlakozók:HDMI- DVI-D p anya Aranyozott: Igen Csatlakozó típusa: egyenes Jel: digitális Külső anyag: PVC AUDIÓ KÁBEL VLAP22200B15 Csatlakozók:3,5 mm-es sztereó jack dugó- 2x RCA dugó Vezető átmérője 30 mm² AWG Hossza 1,5 m Külső anyag: PVC Jel: Analóg DIGITÁLIS TOSLINK AUDIÓ KÁBEL VLAP25000B30 Tipus: Optikai Csatlakozó 1: Toslink dugó Csatlakozó 2: Toslink dugó Hosszúság: 3 m Színe: Fekete Vezényel: POF Vezető átmérője 1 mm² 724 Ft 136 Ft 735 Ft DVI-D KÁBEL VLCP32000B20 Csatlakozók 1: DVI-D 24+1p apa- DVI-D 24+1p apa Hosszúság: 2 m Csatlakozó típusa: egyenes Rézdrót Jel: digitális Külső anyag: PVC HDMI-DVI KÁBEL VLCP34800B20 Csatlakozók:HDMI DVI-D 24+1 pol dugó Kábelhossz: 2 m Csatlakozó típus: egyenes Szín: fekete Vezető: réz Jel: digitális Külső bevonat: PVC UTP HÁLÓZATI KÁBEL VLCP85000E5.00 Csatlakozók: RJ45 (8/8) dugó-rj45 (8/8) Kábel: AWG26 típusú (4x2) Belső: CCA Hosszúság: 5 m Szín: Szürke Verzió: CAT 5e 1381 Ft 1016 Ft 430 Ft ETHERNETES HDMI KÁBEL VLMP34010P2.00 Csatlakozók: HDMI apa-hdmi apa Verzió: Nagy sebességű Ethernet Kábel: lapos Hosszúság: 2m Szín: rózsaszín ANTENNA KOAX KÁBEL VLSP40000W30 Csatlakozó: Koax apa-koax anya Hosszúság: 3 m Szín: Fehér Jel analóg / digitális Impedancia: 75 Ohm Külső anyag: PVC ANTENNA KOAX KÁBEL VLSP40100W15 Csatlakozók:koax apa-koax anya Szín: Fehér Külső anyag: PVC Hosszúság: 1,5 m 1295 Ft 306 Ft 180 Ft KOAXIÁLIS DUGASZ VLSP40900W Anyag: Műanyag Telepítés: Csavar Átmérőjű jack: 9.5mm KOAXIÁLIS DUGASZ VLSP40901W Szín: Fehér Műanyag ház Kábel szög: 90 KOAXIÁLIS DUGASZ VLSP40903W Szín: Fehér Műanyag ház 141 Ft 113 Ft 122 Ft ár/szett MTM 1 szett KOAXIÁLIS ALJZAT VLSP40922M Szín: ezüst Ház: fém anyag SCART ADAPTER/3RCA VLVP31902B SCART 21pol apa - 3x RCA anya + S-Video anya Szine:fekete HDMI ADAPTER VLVP34906B Csatlakozók: HDMI mini - HDMI anya Adapter típusa: HDMI High Speed Ethernet Külső anyag: PVC Nikkelezet 115 Ft 320 Ft 463 Ft MTM = Minimális vagy többszörös mennyiség 21

22 TÁPEGYSÉGEK R3/R6 AKKU TÖLTŐ+USB CHAR-NIMH-AA/AAA/USB-TEX Tölthető: 2, illetve 4 akkumulátort R6 (AA) / R3 (AAA) 5V USB aljzat 2278 Ft UNIVERZÁLIS AUTÓ TÖLTŐ PSUP-CAR-4730MA-GBAY Bemeneti feszültség: V DC Kimeneti feszültség: V DC Kimeneti áramerősség: max ma (90 W) Tengelykapcsolók: 10 + USB Ft AC/DC SÍNRE SZERELHETŐ TÁPEGYSÉG PSUP-DR MW DIN sínre szerelhető Bemeneti feszültség: VAC / VDC Kimeneti feszültség: 12 VDC (0-6.3A) Teljesítmény: 75 W Méretek: 55,5 x 125,2 x 100 mm Ft AC/DC SÍNRE SZERELHETŐ TÁPEGYSÉG PSUP-MDR MW DIN sínre szerelhető miniatűr Bemeneti feszültség: VAC / VDC Kimeneti feszültség: 24 VDC (0-1A) Teljesítmény: 20 W Méretek: 22,5 x 90 x 100 mm 5577 Ft UNIVERZÁLIS LAPTOP TÖLTŐ PSUP-NBT-BILLET90W-NGS Bemeneti jellemző: AC Bemeneti feszültség: AC V Frakvencia: 50 ~ 60 Hz (+ - 1 Hz) Bemeneti áram: <1.8 A Teljesítmény: 90 W (Max) Hatásfok> 85% (TYP) Kimeneti feszültség: DC 15 ~ 24V Kimeneti áram: 15, 16, 18, 19, 20V / 4.5 A - 22, 24V / 3,75 A 5232 Ft UNIVERZÁLIS LAPTOPTÖLTŐ PSUP-NBT-CW100W-NGS AC bemenet: Bemeneti feszültség: AC V Frekvencia tartomány: 47 ~ 63 Hz (+ - 1 Hz) Táp: <1,8 A DC bemenet: Bemeneti feszültség: V DC Táp: 15 A (max) 9076 Ft TÁPEGYSÉG PSUP-NBT-HP03-WL HP laptop tápegység, bemeneti feszültség: 220V, kimeneti feszültség: 18.5V DC, kiment: 3.50A, 65W, 5.5x2.1 LAPTOP TÁPEGYSÉG PSUP-NBT-LE02-WL IBM-LENOVÓ tápegység Feszültség: 20V Tápláló áram: 3.25A Maximális teljesítmény: 65W Csatlakozó: hengeres Méretei: 7.9x5.4mm AC/DC TÁPEGYSÉG PSUP-RS-35-5-MW A bemeneti feszültség: 230V AC Kimeneti feszültség: 5V DC Teljesítmény: 35 W (0-7A) Méretek: 99 x 82 x 35 mm 3238 Ft AC/DC TÁPEGYSÉG 3690 Ft 4474 Ft PSUP-RS-50-5-MW A bemeneti feszültség: 230V AC Kimeneti feszültség: 5V DC Teljesítmény: 50 W (0-10) Méretek: 99 x 97 x 36 mm 5017 Ft AC/DC TÁPEGYSÉG + BACK UP PSUP-SCP MW Kimenet 13,8 VDC (állítható + 15% / -5%) 3,6 A Túlterhelés elleni védelem / rövidzárlat Funkció Akkumulátor Védő fém burkolat Teljesítmény: 50 W Méretek: 129 x 98 x 38 mm 6258 Ft AC/DC TÁPEGYSÉG + BACK UP PSUP-SCP MW Kimenet 13,8 VDC (állítható + 15% / -5%) 5,4 A Túlterhelés elleni védelem / rövidzárlat Funkció Akkumulátor Védő fém burkolat Teljesítmény: 75 W Méretek: 159 x 97 x 38 mm 7186 Ft UNIVERZÁLIS TÁPEGYSÉG 600 ma PSUP-SMP-600MA/9T-GBAY Bemeneti feszültség: v AC Kimeneti állitható feszültség: v DC Csatlakozók:9 db TABLETTA TÁPEGYSÉG PSUP-SSP/02-12V2000MA-WL Kapacitás: 2000 ma Feszültség: 12V Csatlakozó: 2.4x0.7x10 mm MIKRÓ USB TÖLTŐ VLMB60891B10 Bemeneti feszültség: V AC Kimeneti feszültség: 5V Teljesítmény: 10W Kimeneti áramerősség: 2100 ma Készenléti használata <0,3 W 2104 Ft 1638 Ft 2751 Ft 22 MTM = Minimális vagy többszörös mennyiség

23 VILÁGÍTÁS ENERGIATAKARÉKOS IZZÓ ESLN-F20E27-10T2-WL E27, 20W (megfelel 88W), 230V, 4200K, 1200lm, 10000h ENERGIATAKARÉKOS IZZÓ ESLW-213E27-10T4-WL Forma: 2U Fény: meleg Teljesítmény: 13W, megfelel 65W-nak Foglalat: E27 Élettartam: 10000h Energia osztály: A ENERGIATAKARÉKOS IZZÓ ESLW-F12E14-10T2-WL Forma: Spirál Fény: meleg Teljesítmény: 12W, megfelel 60W-nak Foglalat: E14 Élettartam: 10000h Energia osztály: A 849 Ft 675 Ft 812 Ft ár/darab MTM 8 darab ár/darab MTM 10 darab ár/darab MTM 8 darab T8 FÉNYCSŐ 58W ESTC-58-T8/PXLR-GE T8, G13, 58W, 1500h, 6400K, 5000lm, Átmérő:26mm Hossza:1500mm 664 Ft HALOGÉN IZZÓ HQHG635CAPS001 Foglalat: G6 Teljesítmény: 20W Áramellátás: 220V Hideg fény T8 FÉNYCSŐ 18W ESTN-18-T8/PXLR-GE Foglalat: G13 Teljesítmény: 18W Energia osztály: A Élettartam: 15000h Szín: 4000K, természetes fény Fényáram: 1350lm Átmérő: 26mm Hossz: 589.8mm 633 Ft EKO HALOGÉN IZZÓ HQHG4CAPS003 Foglalat: G4 Teljesítmény: 16W Fényáram: 230lm Szín: 2800K 280 ár/darab MTM 25 darab ár/darab ár/bliszter MTM 25 darab MTM 1 bliszter 2 EKO HALOGÉN IZZÓ HSLW-28G6.35-BOX-WL Foglalat: G6 Teljesítmény: 28W Áramellátás: 220V Anyag: üveg Ft EKO HALOGÉN IZZÓ HSLW-52G6.35-BOX-WL Halogén izzó Foglalat: G6 Teljesítmény: 52W HALOGÉN IZZÓ HSLW-52G9-BOX-WL Foglalat: G9 Teljesítmény: 52W Áramellátás: 220V Anyag: üveg Ft ár/bliszter MTM 1 bliszter Ft ár/darab MTM 10 darab 104 Ft ár/darab MTM 10 darab LINEÁRIS EKO HALÓGÉN IZZÓ HSLW-J118130R7S-BL-GE R7S, 130W, 230V, 2440lm, 1000h D osztály Hossza:119mm Magasság:8mm EKO LINEÁRIS HALOGÉN IZZÓ HSLW-J118230R7S-BOX-WL Foglalat: R7S J118 Teljesítmény: 230W Áramellátás: 220V Anyag: üveg 116 Ft HALOGÉN IZZÓ HSLW-J78120R7S-BOX-WL Foglalat: R7S J78 Teljesítmény: 120W Áramellátás: 230V Anyag: üveg 743 ár/darab ár/bliszter MTM 10 darab MTM 10 bliszter 1 Ft EKO HALÓGÉN IZZÓ HSLW-MR1620GU10-BOX-GE GU10, MR16, 20W, 230v, 2700K, 90lm, 200cd, 2000h D osztály Sugárzási szőg:36 fok Átmérő:50mm Magasság:55mm 216 Ft ár/darab 1 MTM 10 darab HALOGÉN IZZÓ HSLW-MR1650GU10-BOX-WL Foglalat: GU10 Forma: MR16 Teljesítmény: 50W Áramellátás: 220V Anyag: üveg 228 Ft 511 Ft 187 Ft ár/darab MTM 10 darab ár/darab MTM 10 darab ár/darab MTM 10 darab MTM = Minimális vagy többszörös mennyiség 23

24 VILÁGÍTÁS EKO HALOGÉN IZZÓ HSLW-R5030E14-BOX-GE E14, R50, 30W, 220V, 2000h, 2800K, 220cd, E osztály Átmérő:50mm Magasság:88mm Fényerő szabályozható EKO HALOGÉN IZZÓ HSLW-R6342E27-BOX-WL E27, R63, 42W, 220V, melegfény csomagolás: doboz KLASSZIKUS IZZÓ ILW-BD100E27-GE E27, GLS, 100W, 230V, 2500h, 450lm Átmérője:60mm Magassága:105mm E osztály 422 Ft 263 Ft 241 Ft ár/darab MTM 10 darab ár/darab MTM 20 darab HŰTŐSZEKRÉNY IZZÓ ILW-FR15E14-GE E14, 15W, 230V, 1000h, E osztály Átmérő:28mm Magasság:60mm SÜTŐ IZZÓ ILW-OV15E14-GE E14, 15W, 230V, 1000h E osztály Átmérő:22.5mm Maggasság.48mm SÜTŐBE KÜLÖNLEGES IZZÓ LAMP-O15WE14-GBAY Sütőbe különleges izzó, max.300 C fok, E 14, V, 15W, 1500h, 2200K, méretei: 56x56x28mm 213 Ft 268 Ft 248 Ft ár/darab MTM 10 darab ár/darab MTM 6 darab LEDES IZZÓ LEDLC-A506E27-PL-WL Foglalat: E27 teljesítmény: 6W Bemeneti feszültség: V Hideg fény Műanyag+alumínium LEDES IZZÓ LEDLC-A6012E27-PL-WL A60 E27 12W 230V Meleg fény LEDES IZZÓ LEDLC-A608E27-PL-WL A60 E27 8W 230V Hideg fény 1128 Ft 1743 Ft 1224 Ft LEDES IZZÓ LEDLC-C4E14-PL-WL Gyertya E14 4W 230V Hideg fény LEDES IZZÓ LEDLC-G455E27-PL-WL Foglalat: E27 Teljesítmény: 5W Áramellátás: V Hideg fény Műanyag+alumínium LEDES IZZÓ LEDLW-A506E27-PL-WL Foglalat: E27 Teljesítmény: 6W Áramellátás: V Meleg fény Műanyag+alumínium 736 Ft 805 Ft 1128 Ft LEDES IZZÓ LEDLW-A608E27-PL-WL Foglalat: E27 Teljesítmény: 8W Áramellátás: V Meleg fény Műanyag+alumínium LEDES IZZÓ LEDLW-G455E27-PL-WL Foglalat: E27 Teljesítmény: 5W Áramellátás: V Meleg fény Műanyag+alumínium LEDES SPOT LEDLW-R505E14-PL-WL R50, E14, 5W, 230V, Meleg fény Anyag:müanyag+Al 1224 Ft 805 Ft 872 Ft 24 MTM = Minimális vagy többszörös mennyiség

25 ENERGIA CSATLAKOZÓALJZAT ADAPTER EU/USA ADAPT-PLUG-EU/USA-SKRS Bemenet:3 pol Schuko vagy 2 pol Euro Kimenet:USA Max.15A, 220V-3300W, 230V-3450W CSATLAKOZÓALJZAT ADAPTER EU-UK ADAPT-PLUG-EU/UK-SKRS Bemenet: 3 pol Schuko, vagy 2pol Euro Kimenet: UK, Max.13A, 220V-2860W, 230V-2990W Beépített biztosíték CSATLAKOZÓALJZAT ADAPTER ADAPT-PLUG-UNIV/EU-GBAY Univerzális adapter UK, Svájc, Olaszország és Egyesült Államok csatlakozóval 1642 Ft ár/bliszter MTM 1 bliszter Ft ár/bliszter MTM 1 bliszter 1 HOSSZABBÍTÓ EXTS-4S5M/02-WL 4 utas/5m védőérintkezős Kábel: H05VV-F 3G 1,5mm² Max: 16A, 250V ~ 50Hz, 3500W Szín: fehér, IP20 HOSSZABBÍTÓ EXTS-6S3M-PROTS-WL 6 utas Schuko, 3m, védőérintkezős, kapcsolós Kábel: H05VV-F 3G 1,5mm² Max: 16A, 250V ~ 50Hz, 3500W Szín: fehér, IP Ft ár/darab 1 MTM 1 darab HOSSZABBÍTÓ EXTS-PWS utas, 3 m Kábel: H05W-F-3Gx1.0mm Védelmi osztály: I IP Ft 1956 Ft 1062 Ft HOSSZABBÍTÓ EXTS-PWS2-153S 3 utas, 1.5m, kapcsolós Kábel: H05W-F-3Gx1.0mm Védelmi osztály: I IP20 HOSSZABBÍTÓ EXTS-PWS2-303S 3 utas, 3m, kapcsolós Kábel: H05W-F-3Gx1.0mm Védelmi osztály: I IP20 HOSSZABBÍTÓ EXTS-PWS utas, 3m, Kábel: H05W-F-3Gx1.0mm Védelmi osztály: I IP Ft 970 Ft 904 Ft ZSELÉS AKKUMULÁTOR BAT-LEAD-12V7AH/SM-WL Feszültség: 12V Kapacitás: 7Ah Méretek: 150 x 50 x 90 mm ZSELÉS AKKUMULÁTOR BAT-LEAD-6V1.2AH-CHR Feszültség: 6V Teljesítmény: 1.2Ah Méretek: 100 x 60 x 25 mm Súly: kb. 270 g ZSELÉS AKKUMULÁTOR BAT-LEAD-01 Feszültség: 6V Teljesítmény: 1.2Ah Méret: 96 x 24 x 51 mm 3624 Ft 882 Ft 1018 Ft SZÜNETMENTES TÁPEGYSÉG UPS-HEATST-STEADY500VA-WL Kapacitás:500VA/300W Akku:12V DC Méretei:300x13x273.5mm Bemeneti feszültség: VAC Kimeneti feszültség: 220 VAC Védelem: túlterhelés, túlmelegedés, lemerülés, rövidzárlat esetén Ft SZÜNETMENTES TÁPEGYSÉG UPS UPS-LINT-BU600E-CP Line-Interaktív technológia 600VA/360W Bemeneti feszültség: v AC Autó újraindítás/autó töltés Ft SZÜNETMENTES TÁPEGYSÉG OFF- LINE 600VA/360W UPS-OFFL-FORTRESS600-NGS Akkumulátor: NP7Ah/ 12V Terhelés típusa: Számítógép, Display Bemeneti feszültség: 230V Bemeneti frekvencia: 50Hz Kimeneti feszültség: 230V Teljesítmény tényező: PF Ft MTM = Minimális vagy többszörös mennyiség 25

26 26 MTM = Minimális vagy többszörös mennyiség ENERGIA

27 ENERGIA HOSSZABBÍTÓ EXTS-4S3M-SW/02-WL 4 utas, 3m, kapcsolós Kábel: H05VV-F 3G 1,5mm² Max: 16A, 250V ~ 50Hz, 3500W Szín: fehér, IP20 HOSSZABBÍTÓ EXTS-4S5M-SW/02-WL 4 utas, 5m, kapcsolós Kábel: H05VV-F 3G 1,5mm² Max: 16A, 250V ~ 50Hz, 3500W Szín: fehér, IP20 HOSSZABBÍTÓ EXTS-6S5M/FR-SW-WL 6 utas 5m kapcsolós hosszabbító Kábel: H05VV-F 3xG1.5mmp Max V 3500W Anyaga: PC (égésgátló) 1384 Ft 1826 Ft 2873 Ft KISMEGSZAKÍTÓ MCB-1P10A-C45N-WL 1 pólus, 10A KISMEGSZAKÍTÓ MCB-1P20A-C45N-WL 1 pólus, 20A KISMEGSZAKÍTÓ MCB-1P25A-C45N-WL 1 pólus, 25A 405 Ft 427 Ft 445 Ft KISMEGSZAKÍTÓ MCB-2P10A-C45N-WL 2 pólus, 10A INDÍTÓ KONDENZÁTOR 100UF MOTCAP-100UF-PN-WL Feszültség: 400V Kapacitás: 100uF Rögzítés: Csavaros Kapcsolatok: 4 pol INDÍTÓ KONDENZÁTOR 18UF MOTCAP-18UF-PN-WL Feszültség: 400V Kapacitás: 18uF Rögzítés: Csavaros Kapcsolatok: 4 pol 823 Ft 2014 Ft 507 Ft INDÍTÓ KONDENZÁTOR 3UF MOTCAP-3UF-PN-WL Feszültség: 400V Kapacitás: 3uF Rögzítés: Csavaros Kapcsolatok: 4 pol INDÍTÓ KONDENZÁTOR 5.5UF MOTCAP-5.5UF-WR-WL Feszültség: 400V Kapacitás: 5.5uF Rögzítés: Csavaros Kapcsolatok: vezeték INDÍTÓ KONDENZÁTOR 60UF MOTCAP-60UF-PN-WL Feszültség: 400V Kapacitás: 60uF Rögzítés: Csavaros Kapcsolatok: 4 pol 222 Ft 252 Ft 1259 Ft INDÍTÓ KONDENZÁTOR 6UF MOTCAP-6UF-WR-WL Feszültség: 400V Kapacitás: 6uF Rögzítés: Csavaros Kapcsolatok:vezeték INDÍTÓ KONDENZÁTOR 7UF MOTCAP-7UF-PN-WL Feszültség: 400V Kapacitás: 7uF Rögzítés: Csavaros Kapcsolatok: 4 pol INDÍTÓ KONDENZÁTOR 80UF MOTCAP-80UF-PN-WL Feszültség: 400V Kapacitás: 80uF Rögzítés: Csavaros Kapcsolatok: 4 pol 289 Ft 310 Ft 1624 Ft MTM = Minimális vagy többszörös mennyiség 27

28 ENERGIA SZÍNES VIDEÓINTERFON DOORPHONE-VIDEO-KIT01-LGRD Teljes készletű videóinterfon Kijelzés: 7 Szín: fehér FALI KONNEKTOR TÖLTŐVEL ELAD-SH/2XUSB-XEN-LGRD Töltő 2xUSB 1A/5V Mikro USB kábel Kábel hossza:1.00m RJ45 ALJZAT ELSO-FM/RJ45C6-NIL-LGRD Anyaga: műanyag Szín: Fehér Rögzítés: karmokkal vagy csavarral Szerelés: süllyesztett Ft 7263 Ft 3157 Ft VÁLTÓ KAPCSOLÓ ELSW-FM/2W/AL-VLN-LGRD Max 10A 250VAC Burkolat alá szerelhető Rögzítés: karom, csavarok VÁLTÓ KAPCSOLÓ ELSW-FM/2W-VLN-LGRD Szín: Fehér Védettség IP20 DIMMERES KAPCSOLÓ ELSW-FM/DR/AL-VLN-LGRD Szerelés típusa: ST (flush) Teljesítmény: 600W Rögzítés:csavarokkal vagy karmokkal 1954 Ft 1965 Ft Ft DIMMERES KAPCSOLÓ ELSW-FM/DR-VLN-LGRD Szín: Fehér Típus: fényszabályzó 3-AS ELOSZTÓ EXTS-3S-02WE-LGRD 3-as elosztó 230V, 16A Színe:fehér HOSSZABBÍTÓ EXTS-4S1.5M/SW-LGRD Legrand 4-es kapcsolós hosszabitó, 1.5 m Ft 2425 Ft 6820 Ft HOSSZABBÍTÓ EXTS-6S1.5M/MS-LGRD 6 utas, 1.5m, kapcsolós, Master Slave 6 aljzat: 2P + T ebből 1 master, 4 slave és egy független KISMEGSZAKÍTÓ MCB-1P6A/C-LGRD 1 polús, 6A IDŐZÍTŐS KONNEKTOR TIMER-MEC-01-LGRD Programozás 7 nap manuális kiválasztó Precíz teljesítmény Szinkron motor, 230V, 50Hz Lépés kapcsolás: 02: Ft 1373 Ft 5707 Ft SZÜNETMENTES TÁPEGYSÉG UPS-LINT/1500VA-NIKYS-LGRD Szünetmentes tápegység 1500VA/900W Line Interactive tehnologia RS232 és USB Interfész Back-up idő: 9 perc Bemenet: 160V - 290V Kimenet: 230V ± 10% Akku:2 db. 12V, 9Ah Ft SZÜNETMENTES TÁPEGYSÉG UPS-LINT/600VA-02-NIKY-LGRD Teljesítmény: 600VA / 300W Vonal-interaktív Intelligens mikroprocesszoros USB interfész Back-up: 5-30 perc Bemeneti feszültség: 160 V V között Kimeneti feszültség: 230V ± 10% Akku: 1 db, 12V, 7Ah Ft SZÜNETMENTES TÁPEGYSÉG UPS UPS-ONL/2000VA-DDK-LGRD Kapacitás: 2000 VA Ft 28 MTM = Minimális vagy többszörös mennyiség

Végfelhasználói Árlista

Végfelhasználói Árlista Végfelhasználói Árlista webshop: www.trioda.hu Dome kamerák Megnevezés Szín Lista ár AXIRDBNEC-2,8 Antracit / Fehér 11 990 Ft 1/3" CMOS, 800 TVL, alacsony fényérzékenység, D-WDR, valós D&N, DNR, AWB, fehér

Részletesebben

www.trioda.hu Árlista Dome kamerák Megnevezés Szín Lista ár

www.trioda.hu Árlista Dome kamerák Megnevezés Szín Lista ár Árlista Dome kamerák Megnevezés Szín Lista ár AXIRDBNEC-2,8 Antracit / Fehér 11 990 Ft 1/3" CMOS, 800 TVL, alacsony fényérzékenység, D-WDR, valós D&N, DNR, AWB, fehér vagy antracit színben, 2,8 mm fix

Részletesebben

Dell Inspiron 5558 i3 notebook

Dell Inspiron 5558 i3 notebook AUDI VBK notebook A kategória Dell Inspiron 5558 i3 notebook Kitűnő választás otthoni vagy irodai használatra. Média lejátszáshoz, internetezéshez, munkához ajánljuk. DVD író Csatlakozók Akkumulátor Intel

Részletesebben

Vodafone készülék árlista kiemelt ügyfeleink részére. Vodafone Power to you

Vodafone készülék árlista kiemelt ügyfeleink részére. Vodafone Power to you Vodafone készülék árlista kiemelt ügyfeleink részére Vodafone Power to you Érvényes: 2014. június 2-től a készlet erejéig. Kérjük, mindent írjanak rá a megrendelésre, beleértve a tartozékokat is! Az árlistában

Részletesebben

DLP 1080p 3D házimozi projektor

DLP 1080p 3D házimozi projektor Házimozi projektorok HD83 DLP 1080p 3D házimozi projektor Felbontás: 1080p 1920 x 1080 Fényerő: 1600 ANSI lumen Kontraszt: 50 000:1 ANSI Kontraszt: 700:1 Zajszint: 22dB Bemenet: 2 x HDMI (1.4az 3D támogatás),

Részletesebben

2 GB saját kapacitással rendelkezik, ez valószínűleg gyorsan megtelik, ezért opcionális kiegészítőként ajánlott hozzá egy 4 GB kapacitású kártya:

2 GB saját kapacitással rendelkezik, ez valószínűleg gyorsan megtelik, ezért opcionális kiegészítőként ajánlott hozzá egy 4 GB kapacitású kártya: E-Book e-book Alcor Poet 5' 2Gb /Egyéb/ 29,900 Ft http://www.alcordigital.hu/termek/alcor_poet_e_book Dokumentumok megjelenítésére a legolcsóbb megoldás a kis 5 colos képátlójú (12,25 cm) e- book olvasó,

Részletesebben

Inspiron 24. 5000 sorozat. Nézetek. Műszaki adatok

Inspiron 24. 5000 sorozat. Nézetek. Műszaki adatok Inspiron 24 5000 sorozat Nézetek Copyright 2015 Dell Inc. Minden jog fenntartva. Ezt a terméket az Egyesült Államokban és nemzetközileg érvényes szerzői jogi és szellemi tulajdonra vonatkozó törvények

Részletesebben

Toshiba Satellite P70-B-10U

Toshiba Satellite P70-B-10U Toshiba Satellite P70-B-10U (PSPPNE-07H009HU) Bruttó ár: 376.990 Ft Termékvonal: Toshiba Notebook / Toshiba Laptop Termékvonal2: Notebook / Laptop Processzor: Intel Core i7 Processzor jellemző: i7-4720hq

Részletesebben

Toshiba Satellite Click 2 Pro P30W-B-102 (PSDP2E-00800NHU)

Toshiba Satellite Click 2 Pro P30W-B-102 (PSDP2E-00800NHU) Toshiba Satellite Click 2 Pro P30W-B-102 (PSDP2E-00800NHU) Bruttó ár: 371.990 Ft Termékvonal: Toshiba 2 az 1-ben Hibrid Notebook Termékvonal2: 2 az 1-ben Hibrid Notebook Processzor: Intel Core i5 Processzor

Részletesebben

ipod/iphone dokkoló állomás

ipod/iphone dokkoló állomás CONRAN Q2 uplay THE DOCK ipod/iphone dokkoló állomás Conran Audio - zenei rendszer, dokkoló állomás, amely képes zenét lejátszani egy dokkolt ipod vagy iphone készülékről akár vezeték nélkül is. Közvetlen

Részletesebben

NEM ELÉRHETŐ - Foscam FI8905W WiFi IP Kamera 12mm (silver)

NEM ELÉRHETŐ - Foscam FI8905W WiFi IP Kamera 12mm (silver) ONLINECAMERA - Nagy Látószög, WiFi, PoE, NVR, Infra, Memóriakártya támogatás webhelyen lett közzétéve (http://onlinecamera.net) Címlap > NEM ELÉRHETŐ - Foscam FI8905W WiFi IP Kamera 12mm (silver) NEM ELÉRHETŐ

Részletesebben

M6 M8. Állapotfügg és megel z karbantartás Elektromos vizsgálatok Épület vizsgálatok M szaki mérések Állatgyógyászati vizsgálatok

M6 M8. Állapotfügg és megel z karbantartás Elektromos vizsgálatok Épület vizsgálatok M szaki mérések Állatgyógyászati vizsgálatok M6 M8 Állapotfügg és megel z karbantartás Elektromos vizsgálatok Épület vizsgálatok M szaki mérések Állatgyógyászati vizsgálatok Dönthető kijelző Lézer vezérlő kapcsoló Vezérlő gombok Érintő képernyő Kép

Részletesebben

Samsung HDTV LED monitor katalógus 2012

Samsung HDTV LED monitor katalógus 2012 Samsung HDTV LED monitor katalógus 2012 Ha további információt szeretne kapni a Samsung monitorokról, kérjük, forduljon a legközelebbi márkakereskedőhöz, vagy látogasson el a www.samsung.com oldalra! Samsung

Részletesebben

400-as sorozatú videorögzítő

400-as sorozatú videorögzítő Video 400-as sorozatú videorögzítő 400-as sorozatú videorögzítő www.boschsecrity.h 4 csatornás, valós idejű H.264 felvétel Készítsen és nézzen videofelvételt, 2 vagy 4 felbontásban Beépített webes elérési

Részletesebben

29 940 Ft. + Áfa. 4mm optika. * Akciós árak a tulajdonságokban megjelölt optikával történõ rendelés esetén érvényesek! analóg DVR. 14 690 Ft.

29 940 Ft. + Áfa. 4mm optika. * Akciós árak a tulajdonságokban megjelölt optikával történõ rendelés esetén érvényesek! analóg DVR. 14 690 Ft. i Farsang árak 2015. február Kiemelt ajánlataink DS-7104NI-SN 4 csatornás hálózati rögzítõ 25Mbps rögzítési, 40Mbps kliensirányú sávszélesség 25fps@1080p; 1 HDMI és 1 VGA kimenet (1920x1080) 1 audio ki/be;

Részletesebben

Céliane TM kiválasztási táblázat mechanizmusok és antibakteriális / IP44-es burkolatok

Céliane TM kiválasztási táblázat mechanizmusok és antibakteriális / IP44-es burkolatok mechanizmusok és antibakteriális / IP44-es burkolatok ANTIBAKTERIÁLIS IP 44 (KIZÁRÓLAG (KIZÁRÓLAG) FEHÉR SZÍNBEN) FEHÉR SZÍNBEN) VILÁGÍTÁS ÉS FÉNYERŐSZABÁLYZÁS Váltókapcsoló - 10 AX 0670 01 0677 40 0678

Részletesebben

1/4" Sharp chip, színes, 420TV sor, alacsony fényérzékenység. 1/4" Sharp chip, színes, 420TV sor, alacsony fényérzékenység

1/4 Sharp chip, színes, 420TV sor, alacsony fényérzékenység. 1/4 Sharp chip, színes, 420TV sor, alacsony fényérzékenység ÁRLISTA Kíváló ár és érték arány - folyamatos termékfejlesztés! Minta vásárlási kedvezmény -40% kamerákra! Érvényes: 2010 február 8-tól visszavonásig DOME KAMERÁK AXCDMPC 1/4 " színes, 480TV sor 6 990

Részletesebben

VGN-TT21XN/B. Extrém stílus és hordozhatóság

VGN-TT21XN/B. Extrém stílus és hordozhatóság VGN-TT21XN/B Extrém stílus és hordozhatóság Különösen kifinomult notebook, intenzív noir színben, nagy teljesítményű funkciókkal és biztonsági megoldásokkal. Fejezet: Extrém stílus és hordozhatóság 1 FŐ

Részletesebben

Jó állapotú, használt számítógépek garanciával!

Jó állapotú, használt számítógépek garanciával! Jó állapotú, használt számítógépek garanciával! Ár: 9 900 BrFt (7 795 NFt) HP DC7600 SSF - CPU Dualcore Intel Pentium D 820, 2800 MHz - RAM 2GB DDR2 - HDD 40GB - CD-ROM - Hang, Lan, Video stb.. Ár: 11

Részletesebben

Figyelmeztetés: Az alábbi merevlemez-meghajtók telepítése nem ajánlott ebbe a készülékbe:

Figyelmeztetés: Az alábbi merevlemez-meghajtók telepítése nem ajánlott ebbe a készülékbe: Figyelmeztetés: Amennyiben egy új merevlemez-meghajtót szeretne telepíteni ebbe a készülékbe, úgy vegye figyelembe a tesztelt, kompatibilis merevlemez-meghajtók jegyzékét az alábbiak szerint: Figyelmeztetés:

Részletesebben

Kanadai DOC közlemény... 2. Fontos biztonsági utasítások... 3. 1. fejezet Üzembehelyezés... 4. A monitor kicsomagolása... 4

Kanadai DOC közlemény... 2. Fontos biztonsági utasítások... 3. 1. fejezet Üzembehelyezés... 4. A monitor kicsomagolása... 4 Tartalom Elõszó... 2 FCC közlemény... 2 Kanadai DOC közlemény... 2 Fontos biztonsági utasítások... 3 1. fejezet Üzembehelyezés... 4 A monitor kicsomagolása... 4 Az LCD monitor és a talp összeillesztése...

Részletesebben

1. Prestigio MultiPad 2. Tápadapter 3. Hordozótok 4. USB-kábel 5. Rövid használati útmutató 6. Garancialevél 7. Jogi és biztonsági közlemény

1. Prestigio MultiPad 2. Tápadapter 3. Hordozótok 4. USB-kábel 5. Rövid használati útmutató 6. Garancialevél 7. Jogi és biztonsági közlemény 1. Csomag tartalma 1. 2. Tápadapter 3. Hordozótok 4. USB-kábel 5. Rövid használati útmutató 6. Garancialevél 7. Jogi és biztonsági közlemény 2. A készülék áttekintése 1 4 5 2 3 6 7 EN - 1 1 2 3 4 5 6 7

Részletesebben

SZAKMAI SPECIFIKÁCIÓ-MŰSZAKI LEÍRÁS

SZAKMAI SPECIFIKÁCIÓ-MŰSZAKI LEÍRÁS SZAKMAI SPECIFIKÁCIÓ-MŰSZAKI LEÍRÁS I. RÉSZTERÜLET 1. 2 db Interaktív tábla rendszer 1 db interaktív tábla rendszer áll: 1 db interaktív táblából; 1 db interaktív tábla hangrendszerből; 1 db projektorból;

Részletesebben

TEE Informatikai eszközök beszerzése az Eszterházy Károly Főiskola részére a TÁMOP-4.2.2.C-11/1/KONV- 2012-0014

TEE Informatikai eszközök beszerzése az Eszterházy Károly Főiskola részére a TÁMOP-4.2.2.C-11/1/KONV- 2012-0014 TEE Informatikai eszközök beszerzése az Eszterházy Károly Főiskola részére a TÁMOP-4.2.2.C-11/1/KONV- 2012-0014 Közbeszerzési Értesítő száma: 2014/114 Beszerzés tárgya: Árubeszerzés Hirdetmény típusa:

Részletesebben

Point of View Android 2.3 Tablet Kézikönyv PlayTab 2 / ProTab 2

Point of View Android 2.3 Tablet Kézikönyv PlayTab 2 / ProTab 2 Tartalom 1. Megjegyzések...2 2. Doboz tartalma...2 3. Hardver specifikációk...3 4. Indítás és leállítás...4 5. Asztal...5 6. Gombok...5 7. Az App Drawer...6 8. Rendszerbeállítások...6 9. HDMI...8 10. Telepítés,

Részletesebben

2.<br> Zviewer alkalmazás Windowsra.<br> Lokális hálózaton belül ajánljuk.<br>

2.<br> Zviewer alkalmazás Windowsra.<br> Lokális hálózaton belül ajánljuk.<br> Teljes 4 darabos 720p-s kamera rendszer, éjjellátó funkcióval, 1 TB-os merevlemezzel és 4 darab ethernet kábellel a kamerák csatlakoztatásához leírása: P2P protokol nyilvános IP cím nélkül A ZMODO NVR

Részletesebben

8,0 MP hátlapi, LED vakuval. - micro SD kártyaolvasó - 1db USB 2.0 a táblagépen - 2db USB 2.0 a billentyűzeten. - fényérzékelő - giroszkóp

8,0 MP hátlapi, LED vakuval. - micro SD kártyaolvasó - 1db USB 2.0 a táblagépen - 2db USB 2.0 a billentyűzeten. - fényérzékelő - giroszkóp A Samsung ATIV Smart PC 500T táblagép A Samsung ATIV Smart PC 500T táblagép a szó klasszikus értelmében nem tablet, hanem egy olyan notebook, amely érintőképernyővel rendelkezik és a billentyűzet külön

Részletesebben

VILLANYSZERELÉSI ANYAGOK, LÁMPATESTEK AKCIÓS ÁRJEGYZÉK

VILLANYSZERELÉSI ANYAGOK, LÁMPATESTEK AKCIÓS ÁRJEGYZÉK VILLANYSZERELÉSI ANYAGOK, LÁMPATESTEK AKCIÓS ÁRJEGYZÉK www.gao.hu Érvényes: 2015.02.23-tól Tisztelt Partnereink! Nagy Örömmel köszöntjük Önöket abból az alkalomból, hogy megjelent az második, szerelési

Részletesebben

Árajánlat. Bontási átvételi igazolás kiadását megelőző vizsgálathoz szükséges eszközök: Számítógép 1: 121.500 Ft + ÁFA. Számítógép 2: 157.

Árajánlat. Bontási átvételi igazolás kiadását megelőző vizsgálathoz szükséges eszközök: Számítógép 1: 121.500 Ft + ÁFA. Számítógép 2: 157. Árajánlat Bontási átvételi igazolás kiadását megelőző vizsgálathoz szükséges eszközök: INFORMATIKAI ESZKÖZÖK METAL Home Számítógép 1: 121.500 Ft + ÁFA Intel Pentium Dual Core 2.6, 2x1024/800 DDR2, 320GB

Részletesebben

Jó állapotú, használt számítógépek garanciával!

Jó állapotú, használt számítógépek garanciával! Jó állapotú, használt számítógépek garanciával! Ár: 9 900 BrFt (7 795 NFt) HP DC7600 SSF - CPU Dualcore Intel Pentium D 820, 2800 MHz - RAM 2GB DDR2 - HDD 40GB - CD-ROM - Hang, Lan, Video stb.. Ár: 11

Részletesebben

Általános kereskedelmi csatornákon keresztül megvásárolható termékek listája. Nettó Árak(+ÁFA; 27%)

Általános kereskedelmi csatornákon keresztül megvásárolható termékek listája. Nettó Árak(+ÁFA; 27%) Általános termékek: Általános kereskedelmi csatornákon keresztül megvásárolható termékek listája. Hikvision Nettó Árak(+ÁFA; 27%) 2015.12.01 25% Típus Megnevezés Magyar Listaár Kedvezményes ár Digitális

Részletesebben

Commitment Szolgáltató és Tanácsadó Kft. www.commitment.hu ugyfelszolgalat@commitment.hu telefon: 06 52 541 442 fax: 06 52 541 474

Commitment Szolgáltató és Tanácsadó Kft. www.commitment.hu ugyfelszolgalat@commitment.hu telefon: 06 52 541 442 fax: 06 52 541 474 Commitment Szolgáltató és Tanácsadó Kft. www.commitment.hu ugyfelszolgalat@commitment.hu telefon: 06 52 541 442 fax: 06 52 541 474 2 Borito_100_okt_eszk.indd 4 6/22/07 2:00:05 PM 3 HARDVERESZKÖZ TANESZKÖZ

Részletesebben

Apple. 4,7 LED-backlit IPS LCD, capacitive touchscreen, 750 x 1334 pixels, ios 8, upgradable to ios 8.1.1, Dual-Core,

Apple. 4,7 LED-backlit IPS LCD, capacitive touchscreen, 750 x 1334 pixels, ios 8, upgradable to ios 8.1.1, Dual-Core, készülék árlista iphone 6 16GB - space gray iphone 6 64GB - gold Apple 4,7 LED-backlit PS LCD, capacitive touchscreen, 750 x 1334 pixels, ios 8, upgradable to ios 8.1.1, Dual-Core, 16 GB/1 GB RAM, Kamera:

Részletesebben

HIKVISION TERMÉKKATALÓGUS

HIKVISION TERMÉKKATALÓGUS HIKVISION TERMÉKKATALÓGUS TELEPÍTŐ PARTNEREKNEK 2015. december Téli árak ingyenes kliens szoftverek analóg, IP és TurboHD egy megjelenítő felületen ivms-4200 ivms-4200 PC-re Windows XP, Windows 7, 8 és

Részletesebben

2,4GHz Vezeték nélküli csatlakozófejes AV jeltovábbító Használati útmutató (Használatba helyezés előtt kérjük olvassa el)

2,4GHz Vezeték nélküli csatlakozófejes AV jeltovábbító Használati útmutató (Használatba helyezés előtt kérjük olvassa el) 2,4GHz Vezeték nélküli csatlakozófejes AV jeltovábbító Használati útmutató (Használatba helyezés előtt kérjük olvassa el) Fontos biztonsági előírások A készülék működés közben megfelel a két alábbi feltételnek:

Részletesebben

Samsung NX200: formatervezett tudás. Írta: Györkei Zoltán 2011. szeptember 06. kedd, 08:20

Samsung NX200: formatervezett tudás. Írta: Györkei Zoltán 2011. szeptember 06. kedd, 08:20 A Samsung bemutatta professzionális minőségű fényképek készítésére is alkalmas új, tükör nélküli cserélhető objektíves fényképezőgépét, az NX200-at. A kis méretű, de kiváló minőségű fém ház 20,3 megapixeles

Részletesebben

DELL Inspiron 5758 - DLL Q2_38_BL_212279 (DLL Q2_38_BL_212279)

DELL Inspiron 5758 - DLL Q2_38_BL_212279 (DLL Q2_38_BL_212279) DELL Inspiron 5758 - DLL Q2_38_BL_212279 (DLL Q2_38_BL_212279) Bruttó ár: 177.990 Ft Ár: Termékvonal: Termékvonal2: Processzor: Processzor jellemző: Lapkakészlet: Memória mérete: Memória bővíthetőség:

Részletesebben

DELL Inspiron 5558 DLL_Q3_21_EL_204369

DELL Inspiron 5558 DLL_Q3_21_EL_204369 DELL Inspiron 5558 DLL_Q3_21_EL_204369 (DLL_Q3_21_EL_204369) Bruttó ár: 142.990 Ft Ár: 100.000-125.000 Ft Termékvonal: Dell Notebook / Dell Laptop Termékvonal2: Notebook / Laptop Processzor: Intel Core

Részletesebben

Prezentáció és csoportmunka csúcsa

Prezentáció és csoportmunka csúcsa Elérhetőségeink: ÉS Varga Tamás +36 1 880 44 40 +36 20 984 73 97 Pisták Sándor +36 1 880 44 50 +36 20 293 22 54 sahara@kvazar-micro.hu Prezentáció és csoportmunka csúcsa Intuitív digitális élmény vállalkozások

Részletesebben

DELL Latitude E5570 N007LE557015EMEA_WIN-11

DELL Latitude E5570 N007LE557015EMEA_WIN-11 DELL Latitude E5570 N007LE557015EMEA_WIN-11 (N007LE557015EMEA_WIN-11) Bruttó ár: 0 Ft Termékcsalád: Latitude Termékvonal: Dell Notebook / Dell Laptop Termékvonal2: Notebook / Laptop Processzor: Intel Core

Részletesebben

Paraméterek listája mértékegység nélkül

Paraméterek listája mértékegység nélkül Paraméterek listája mértékegység nélkül Ajtó orientáció Alkatrészek típusa Állapot Állásfoglalás Anyag Anyaga szerkezete Anyaga szövet Aprító típusa Audio/video eszközok csatlakozási száma Autó márka Autó

Részletesebben

Megoldások irodákhoz és munkahelyekhez

Megoldások irodákhoz és munkahelyekhez ÚJDONSÁG 630. old. Kapcsolók, nyomók, szenzoros kapcsoló Program Mosaic ÚJDONSÁG 637. old. Túlfeszültséglevezetôk ÚJDONSÁG 641. old. Csatlakozóaljzatok DLP csatornához Kórháztechnika 656. old. Program

Részletesebben

3,5 ÉRINTŐGOMBOS LCD TFT VIDEO KAPUTELEFON SZÍNES CMOS KAMERÁVAL CIKKSZÁM: DF-636TS + OUT9 DF-629TS + OUT9

3,5 ÉRINTŐGOMBOS LCD TFT VIDEO KAPUTELEFON SZÍNES CMOS KAMERÁVAL CIKKSZÁM: DF-636TS + OUT9 DF-629TS + OUT9 3,5 ÉRINTŐGOMBOS LCD TFT VIDEO KAPUTELEFON SZÍNES CMOS KAMERÁVAL CIKKSZÁM: DF-636TS + OUT9 HU DF-629TS + OUT9 Köszönjük, hogy az általunk forgalmazott terméket választotta! Soha ne nyissa ki a készülék

Részletesebben

Smart Full HD LED TV. 2-oldalas Ambilight rendszerrel 42PFH6309/88

Smart Full HD LED TV. 2-oldalas Ambilight rendszerrel 42PFH6309/88 Értékesítés Előtti Szórólap ez Magyarország () Philips Full HD LED TV 2-oldalas Ambilight és Smart TV rendszerrel 107 cm-es (42"-es) Full HD LED TV Dual Core DVB-T/C 42PFH6309/88 Smart Full HD LED TV 2-oldalas

Részletesebben

Lenovo ThinkPad E550-20DF0092HV

Lenovo ThinkPad E550-20DF0092HV Lenovo ThinkPad E550-20DF0092HV (20DF0092HV) Bruttó ár: 266.990 Ft Termékcsalád: ThinkPad Termékvonal: Lenovo Notebook / Lenovo Laptop Termékvonal2: Notebook / Laptop Processzor: Intel Core i3 Processzor

Részletesebben

SAMSUNG Notebook és netbook katalógus 2011

SAMSUNG Notebook és netbook katalógus 2011 SAMSUNG Notebook és netbook katalógus 2011 Ha további információt szeretne kapni a Samsung notebook-okról és netbook-okról, kérjük, forduljon a legközelebbi márkakereskedőhöz, vagy látogasson el a www.samsung.com

Részletesebben

DVR-812 VEZETÉK NÉLKÜLI DVR HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ

DVR-812 VEZETÉK NÉLKÜLI DVR HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ DVR-812 VEZETÉK NÉLKÜLI DVR HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ TARTALOM Használati feltételek. 3 Általános jellemzők 3 Tartozékok. 3 Kezelőgombok és jelölések 4 Megfigyelői üzemmód 5 Lejátszás üzemmód. 6 Technikai paraméterek.

Részletesebben

Kábel teszter Táska Használati utasítás RS485 kábel Audio kábel. o Fénykép: Pillanatfelvétel és mentés JPG fájlként o Videó kimenet mód: 1.

Kábel teszter Táska Használati utasítás RS485 kábel Audio kábel. o Fénykép: Pillanatfelvétel és mentés JPG fájlként o Videó kimenet mód: 1. LEÍRÁS Az új CCTV teszter kifejezetten a helyszíni telepítés és karbantartás támogatására készült. IP és analóg kamerákhoz, hálózati eszközök beállításához ideális. Tesztelhető vele többek között videó

Részletesebben

Műszaki Kiadó kínálata a TIOP 1.1.1/07/1-es pályázathoz

Műszaki Kiadó kínálata a TIOP 1.1.1/07/1-es pályázathoz Műszaki Kiadó kínálata a TIOP 1.1.1/07/1-es pályázathoz Alap Qomo tantermi csomag Alap Qomo tantermi csomag tartalma: Ára: bruttó 810 000Ft QWB200 EM elektromágneses tollal vezérelt interaktív tábla Flow!

Részletesebben

SVL1003 (3.0m) BVL1200 (0.5m)

SVL1003 (3.0m) BVL1200 (0.5m) HDMI KÁBELEK SVL1003 (3.0m) 1080p Full HD 24 karátos arannyal bevont csatlakozók 99,96% oxigén mentes réz vezetők Dual tone öntött dugó kivitel Biztonságos kábel árnyékolás Azonosító címkéket tartalmazza

Részletesebben

109.999 Ft. 17.999 Ft. 23.999 Ft AKÁR INGYENES SZÁLLÍTÁSSAL! 15,6. -1.000 Ft USB 3.0

109.999 Ft. 17.999 Ft. 23.999 Ft AKÁR INGYENES SZÁLLÍTÁSSAL! 15,6. -1.000 Ft USB 3.0 AKÁR INGYENES SZÁLLÍTÁSSAL! Notebook X551CA-SX032H Intel Celeron Dual-Core CPU 4GB RAM, 500 GB HDD fehér kivitel 2 év garancia ingyenes háztól-házig szállítással 109.999 Ft Tablet S1 B 7 *Csereakcióban

Részletesebben

Philips Pronto. programozható távvezérlõk

Philips Pronto. programozható távvezérlõk Philips Pronto programozható távvezérlõk 2007 2008 A házimozitól......az automatizált otthonig Napjainkban a házon belüli szórakoztató egységek megléte átlagosnak tekinthetõ a háztartásokban. Egyre nõ

Részletesebben

ConCorde Roadcam HD30 Használati útmutató

ConCorde Roadcam HD30 Használati útmutató ConCorde Roadcam HD30 Használati útmutató www.concorde.hu 1 Köszönjük, hogy a ConCorde Roadcam HD30 menetrögzítő készüléket választotta. A termék első használata előtt kérjük, olvassa el a mellékelt használati

Részletesebben

*Ne használja a készüléket a következő esetekben: túl hideg vagy túl meleg helyen, nedves, poros

*Ne használja a készüléket a következő esetekben: túl hideg vagy túl meleg helyen, nedves, poros MB709C modellhez Ez a használati utasítás fontos figyelmeztetéseket és információkat tartalmaz a helyes használathoz. Figyelmesen olvassa el használat előtt, a balesetek elkerülése végett. Óvintézkedések:

Részletesebben

DELL Inspiron 5749 (DLL Q1_42_L_178128) (DLL Q1_42_L_178128)

DELL Inspiron 5749 (DLL Q1_42_L_178128) (DLL Q1_42_L_178128) DELL Inspiron 5749 (DLL Q1_42_L_178128) (DLL Q1_42_L_178128) Bruttó ár: 0 Ft Ár: 100.000-125.000 Ft Termékvonal: Dell Notebook / Dell Laptop Termékvonal2: Notebook / Laptop Processzor: Intel Pentium Processzor

Részletesebben

Dell Inspiron 3567 i3 notebook

Dell Inspiron 3567 i3 notebook AUDI VBK notebook A kategória Dell Inspiron 3567 i3 notebook Kitűnő választás otthoni vagy irodai használatra. Média lejátszáshoz, internetezéshez, munkához ajánljuk. Intel Core i3 2,0 GHz 15,6 FullHD

Részletesebben

99 999 Ft. 19 999 Ft

99 999 Ft. 19 999 Ft 99 999 Ft 19 999 Ft 999 Ft 17 999 Ft 32 999 Ft x 3 845 Ft LTE POR-, VÍZ- ÉS ÜTÉSÁLLÓ NOKIA 215 DUAL SIM MOBILTELEFON Kártyafüggetlen Érintőkijelző: 2,4 (240x320) Memória: 8 GB Kamera: 0,3 MP hátlapi Cikkszám:

Részletesebben

Tagállamok - Árubeszerzésre irányuló szerződés - Ajánlati felhívás - Tárgyalásos eljárás. HU-Siófok: Asztali számítógépek 2011/S 112-185153

Tagállamok - Árubeszerzésre irányuló szerződés - Ajánlati felhívás - Tárgyalásos eljárás. HU-Siófok: Asztali számítógépek 2011/S 112-185153 1/18 Ez a hirdetmény a TED weboldalán: http://ted.europa.eu/udl?uri=ted:notice:185153-2011:text:hu:html HU-Siófok: Asztali számítógépek 2011/S 112-185153 AJÁNLATI/RÉSZVÉTELI FELHÍVÁS EGYES ÁGAZATOKBAN

Részletesebben

Modern technológia. a biztonnságos és kényelmes kapuműködtetéshez. Marantec

Modern technológia. a biztonnságos és kényelmes kapuműködtetéshez. Marantec Marantec Modern technológia a biztonnságos és kényelmes kapuműködtetéshez A Marantec motorok biztonságos és megfelelő működését további termékek támogatják - távirányítók, fotocellák, proximity kártyák

Részletesebben

SAMSUNG LED monitor katalógus 2012

SAMSUNG LED monitor katalógus 2012 SAMSUNG LED monitor katalógus 2012 Ha további információt szeretne kapni a Samsung monitorokról, kérjük, forduljon a legközelebbi márkakereskedőhöz, vagy látogasson el a www.samsung.com oldalra! Samsung

Részletesebben

Hikvision. Általános kereskedelmi csatornákon keresztül megvásárolható termékek listája. Általános termékek:

Hikvision. Általános kereskedelmi csatornákon keresztül megvásárolható termékek listája. Általános termékek: Általános termékek: Hikvision Általános kereskedelmi csatornákon keresztül megvásárolható termékek listája. Típus Megnevezés Magyar Listaár nettó Digitális rögzítők 960H felbontású digitális rögzítők DS-7104HWI-SH

Részletesebben

Közbeszerzési Értesítő száma: 2014/116. Tájékoztató az eljárás eredményéről (1-es minta)/ké/2013.07.01 KÉ. Hirdetmény típusa:

Közbeszerzési Értesítő száma: 2014/116. Tájékoztató az eljárás eredményéről (1-es minta)/ké/2013.07.01 KÉ. Hirdetmény típusa: Értékes Pécs - Turisztikai attrakciók és szolgáltatások fejlesztése tárgyú projekthez kapcsolódó informatikai eszközök beszerzése - Tájékoztató az eljárás eredményéről Közbeszerzési Értesítő száma: 2014/116

Részletesebben

A jövő megérkezett. A UPC elhozta a televíziózás új korszakát a Horizon HD Mediaboxszal. www.upc.hu tel.: 1221

A jövő megérkezett. A UPC elhozta a televíziózás új korszakát a Horizon HD Mediaboxszal. www.upc.hu tel.: 1221 A jövő megérkezett A UPC elhozta a televíziózás új korszakát a Horizon HD Mediaboxszal www.upc.hu tel.: 1221 Kedves Ügyfelünk! Tartalomjegyzék Üdvözlünk a televíziózás következő szintjén! Az új UPC Horizon

Részletesebben

Közzététel dátuma: 2014.12.15. Iktatószám: 25075/2014 CPV Kód: 39000000-2;30000000-9 Sátoraljaújhely-Hegyköz Turizmusáért Egyesület

Közzététel dátuma: 2014.12.15. Iktatószám: 25075/2014 CPV Kód: 39000000-2;30000000-9 Sátoraljaújhely-Hegyköz Turizmusáért Egyesület Szállítási szerződés a Sátoraljaújhely-Hegyköz Helyi Turisztikai Desztináció Menedzsment Szervezet továbbfejlesztése az ÉMOP-2.3.1-11-2011-0008 projekt keretében beszerzendő eszközökre II Közbeszerzési

Részletesebben

Alcatel. Alcatel ALCATEL OT-2004C; SINGLE SIM; N/A; N/A; 2.4 ; QVGA (240x320) TN; 2 MP (FF); 8 MB; 8 MB; 1000 mah; Fekete; 1 év ASUS

Alcatel. Alcatel ALCATEL OT-2004C; SINGLE SIM; N/A; N/A; 2.4 ; QVGA (240x320) TN; 2 MP (FF); 8 MB; 8 MB; 1000 mah; Fekete; 1 év ASUS KészüLéK árlista Alcatel Alcatel OT-2004C, fekete Alcatel ALCATEL OT-2004C; SNGLE SM; N/A; N/A; 2.4 ; QVGA (240x320) TN; 2 MP (FF); 8 MB; 8 MB; 1000 mah; Fekete; 1 év 22 990 HUF 15 990 HUF 13 990 HUF ASUS

Részletesebben

Canon PIXMA MG8150. Funkciók

Canon PIXMA MG8150. Funkciók Canon PIXMA MG8150 Tintasugaras multifunkciós készülékek Szürkeárnyalatos és színes nyomtatáshoz egyaránt kiváló fényképminőséget biztosító, kiemelkedő teljesítményű, Wi-Fi multifunkciós készülék könnyen

Részletesebben

10 Mûhelyfelszerelés. 10 0010 Orsy rendszer 10 0230 Balanszer 10 0250 Kábeldob munkalámpa 10 0345 Elemek töltõ 10 0360 Szerszámdoboz

10 Mûhelyfelszerelés. 10 0010 Orsy rendszer 10 0230 Balanszer 10 0250 Kábeldob munkalámpa 10 0345 Elemek töltõ 10 0360 Szerszámdoboz 10 Mûhelyfelszerelés 10 0010 Orsy rendszer 10 0230 Balanszer 10 0250 Kábeldob munkalámpa 10 0345 Elemek töltõ 10 0360 Szerszámdoboz ORSY 1 - Rend és rendszer WÜRTH Szereléstechnika Kft. - 2040 Budaörs,

Részletesebben

Többet látni. Többet nyújtani. testo 880 hõkamera

Többet látni. Többet nyújtani. testo 880 hõkamera A jövõ elkötelezettje Többet látni. Többet nyújtani. testo 880 hõkamera Most: Automatikus Hot-/Cold-Spot felismeréssel és új Profi-szoftverrel TÖBBET LÁTNI... Az infravörös sugárzás az emberi szem számára

Részletesebben

MA-101 hordozható vezeték nélküli hangfal

MA-101 hordozható vezeték nélküli hangfal MOBIL ERŐSÍTŐK MA-101 hordozható vezeték nélküli hangfal Kompakt, ultrakönnyű és egyszerű kezelés. Az MA-101 egyszerűen kézben tartható, vagy a mellékelt vállpánt segítségével vállra akasztható. Beépített

Részletesebben

BT-R800 Használati utasítás BT-R800 Wireless GPS Egység Használati utasítás Dátum: Szeptember, 2006 Verzió: 1.1

BT-R800 Használati utasítás BT-R800 Wireless GPS Egység Használati utasítás Dátum: Szeptember, 2006 Verzió: 1.1 BT-R800 Wireless GPS Egység Használati utasítás Dátum: Szeptember, 2006 Verzió: 1.1 1. oldal TARTALOMJEGYZÉK 0. Gyors telepítés...3 1. Bevezetés...4 1.1 Áttekintés...4 1.2 Fő jellemzők...4 1.3 Alkalmazási

Részletesebben

Alcor IQ 935R Táblagép. Üzembehelyezési útmutató

Alcor IQ 935R Táblagép. Üzembehelyezési útmutató Alcor IQ 935R Táblagép Üzembehelyezési útmutató Bevezető Köszönjük, hogy készülékünket választotta! Ahhoz hogy a készüléket sokáig megelégedéssel használhassa, kérjük olvassa el az alábbi információkat,

Részletesebben

SIGNAL HD 527 DVB T vevő, rögzítő, és médialejátszó készülék

SIGNAL HD 527 DVB T vevő, rögzítő, és médialejátszó készülék SIGNAL HD 527 DVB T vevő, rögzítő, és médialejátszó készülék A magyarországi földfelszíni digitális adások vételére alkalmas. Szemközti nézet IR érzékelő, LED kijelző, USB 2.0 port Nézet hátulról antennabemenet,

Részletesebben

Összegezés az ajánlatok elbírálásáról

Összegezés az ajánlatok elbírálásáról Összegezés az ajánlatok elbírálásáról 9. melléklet a 92./20. (XII.30.) NFM rendelethez. Az ajánlatkérő neve és címe: Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft., 7630 Pécs, Zsolnay V. u. 30. 2. A közbeszerzés

Részletesebben

OMNIALOG adatgyűjtők NI-48XX

OMNIALOG adatgyűjtők NI-48XX OMNIALOG adatgyűjtők NI-48XX Alkalmazások Ipari monitorozás Klímatechnikai monitorozás Olaj- és gázmonitorozás Vízminőség monitorozás Épületmonitorozás Villamos hálózat monitorozás OMNIAlog A Next Industries

Részletesebben

Canon PIXMA MG6150. Funkciók

Canon PIXMA MG6150. Funkciók Canon PIXMA MG6150 Tintasugaras multifunkciós készülékek Nagy teljesítményű, Wi-Fi multifunkciós készülék színvonalas laborminőségű nyomtatással és az intelligens érintésvezérlés egyszerűségével. A külön

Részletesebben

Tartalomjegyzék. Biztonsági szabályok 1 Elektromos biztonság 1 A szerelés biztonsága 1 A tisztítás biztonsága 1

Tartalomjegyzék. Biztonsági szabályok 1 Elektromos biztonság 1 A szerelés biztonsága 1 A tisztítás biztonsága 1 Tartalomjegyzék Biztonsági szabályok 1 Elektromos biztonság 1 A szerelés biztonsága 1 A tisztítás biztonsága 1 SPECIÁLIS MEGJEGYZÉSEK AZ LCD 1 MONITOROKKAL KAPCSOLATBAN Komponensek és kellékek 2 Használat

Részletesebben

Apple számítógépek összehasonlító táblázata

Apple számítógépek összehasonlító táblázata Remac Computer MacBook White 13" MacBook Pro 13" MacBook Pro 13" MacBook Pro 15" MacBook Pro 15" MacBookPro 15" (MC516ZH/A ) (MC374LL/A) (MC375LL/A) (MC371LL/A) (MB372LL/A) (MB373LL/A) Burkolat Polikarbonát

Részletesebben

Felhasználói kézikönyv. funscreen EM73 Tablet

Felhasználói kézikönyv. funscreen EM73 Tablet Felhasználói kézikönyv funscreen EM73 Tablet Specifikáció - Operációs rendszer: Android 2.3 - Kijelzõ : 7, 800*480 TFT LCD capacitive, multi touch - Processzor: Telechips TCC8803, Cortex-A8, 1,20GHz -

Részletesebben

összegzés otthoni lakás kereskedelmi minden piac Video lakásállomás Beszéd 23 Beléptető rendszer

összegzés otthoni lakás kereskedelmi minden piac Video lakásállomás Beszéd 23 Beléptető rendszer össze összegzés otthoni 3 Beszéd 3 lakás Beléptető rendszer 35 kereskedelmi IP belső telefon 69 I belső telefonrendszer 8 JP belső telefonrendszer 87 AX belső telefonrendszer 93 Intercom 0 Telefónia 7

Részletesebben

DIGITÁLIS FÖLDFELSZÍNI VEVŐ - KEZELÉSI ÚTMUTATÓ

DIGITÁLIS FÖLDFELSZÍNI VEVŐ - KEZELÉSI ÚTMUTATÓ HD-8000 DIGITÁLIS FÖLDFELSZÍNI VEVŐ - KEZELÉSI ÚTMUTATÓ HD8000 TISZTELT VÁSÁRLÓNK! KÖSZÖNJÜK, HOGY TERMÉKÜNKET MEGVÁSÁROLTA. A LEGJOBB TELJESÍTMÉNY ILL. A BIZTONSÁGOS HASZNÁLAT ÉRDEKÉBEN KÉRJÜK, HOGY FIGYELMESEN

Részletesebben

Adatlap Fujitsu LIFEBOOK SH531 noteszgép

Adatlap Fujitsu LIFEBOOK SH531 noteszgép A Fujitsu a Windows 7 operációs rendszert ajánlja. Adatlap Fujitsu LIFEBOOK SH531 noteszgép Kompakt segítőtárs a hétköznapokban A kompakt Fujitsu LIFEBOOK SH531 tökéletes mobil segítőtárs a mindennapokban

Részletesebben

HP Pavilion 15-AB218NH - V2G57EA (V2G57EA)

HP Pavilion 15-AB218NH - V2G57EA (V2G57EA) HP Pavilion 15-AB218NH - V2G57EA (V2G57EA) Bruttó ár: 160.990 Ft Termékcsalád: Termékvonal: Termékvonal2: Processzor: Processzor jellemző: Memória mérete: Memória típusa: Háttértár mérete: Háttértár jellemző:

Részletesebben

RENDKÍVÜLI HARDVER ÉS SZOFTVER VÁSÁRLÁSI AKCIÓ

RENDKÍVÜLI HARDVER ÉS SZOFTVER VÁSÁRLÁSI AKCIÓ RENDKÍVÜLI HARDVER ÉS SZOFTVER VÁSÁRLÁSI AKCIÓ KATALÓGUS 2016 I. FÉLÉV TOVÁBBI KÍNÁLAT: www.pcflotta.hu / Belépési kód: NKR16MZ LICENCE PROFESSIONAL KFT. 1051 BUDAPEST, SAS U. 18. TEL: +36 1 783 39 73

Részletesebben

True Plug & Play USB2.0 USB Video Class Web Cam

True Plug & Play USB2.0 USB Video Class Web Cam True Plug & Play USB2.0 USB Video Class Web Cam Experience true plug and play with Eye 320! Nincs szükség meghajtóra ehhez az USB Videó Class webkamerához. Kényelmesen használhatja bármilyen hordózható

Részletesebben

Ár: 93.900 Ft Garancia: 2 Év

Ár: 93.900 Ft Garancia: 2 Év Terméknév:Asus X553MA-XX388D 15.6" notebook Gyártó cikkszám:x553ma-xx388d Leírás:Szín: fekete Operációs rendszer: FreeDOS Kijelző: 15,6" HD (1366x768) CPU: Intel Celeron Dual-Core N2840 (2,16GHz, 1MB)

Részletesebben

Asztali PC-k, notebookok beszerzése

Asztali PC-k, notebookok beszerzése Asztali PC-k, notebookok beszerzése Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/49 Beszerzés tárgya: Árubeszerzés Adásvétel Hirdetmény típusa: Tájékoztató a szerződés módosításáról/ké/2013.07.01 KÉ Eljárás fajtája:

Részletesebben

7 SZÍNES KAPUTELEFON RENDSZER HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ. Beltéri egység. Kültéri egység. Köszönjük, hogy termékünket választotta!

7 SZÍNES KAPUTELEFON RENDSZER HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ. Beltéri egység. Kültéri egység. Köszönjük, hogy termékünket választotta! 7 SZÍNES KAPUTELEFON RENDSZER DVC-VDP711 Model A: 1 beltéri egység 1 kültéri egységgel DVC-VDP712 Model B: 1 beltéri egység 2 kültéri egységgel DVC-VDP721 Model C: 2 beltéri egység 1 kültéri egységgel

Részletesebben

TARTALOMJEGYZÉK AZ ÖN BIZTONSÁGA ÉRDEKÉBEN ------------------------------ 1 BIZTONSÁGI ÓVINTÉZKEDÉSEK -------------------------- 2 SPECIÁLIS

TARTALOMJEGYZÉK AZ ÖN BIZTONSÁGA ÉRDEKÉBEN ------------------------------ 1 BIZTONSÁGI ÓVINTÉZKEDÉSEK -------------------------- 2 SPECIÁLIS TARTALOMJEGYZÉK AZ ÖN BIZTONSÁGA ÉRDEKÉBEN ------------------------------ 1 BIZTONSÁGI ÓVINTÉZKEDÉSEK -------------------------- 2 SPECIÁLIS MEGJEGYZÉSEK AZ LCD MONITOROKKAL KAPCSOLATBAN -----------------------

Részletesebben

NAVIGÁCIÓS MULTIMÉDIÁK TERMÉKKATALÓGUS PLATFORM F

NAVIGÁCIÓS MULTIMÉDIÁK TERMÉKKATALÓGUS PLATFORM F NAVIGÁCIÓS MULTIMÉDIÁK TERMÉKKATALÓGUS PLATFORM F Tartalomjegyzék ROLLING MULTIMEDIA Different MAKE YOUR CAR MODULAR IN DESIGN 4 A készülékek tulajdonságai 6 Audi 7 BMW 10 Fiat, Citroën, Peugeot 11 Mercedes

Részletesebben

A GOP-1.1.1-11-2012-0416

A GOP-1.1.1-11-2012-0416 A GOP-1.1.1-11-2012-0416 azonosító számú Közlekedési hálózatok tervezése és optimalizálása 3D vizualizációval tárgyú projekt keretében informatikai eszközök beszerzése Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/17

Részletesebben

Intézmény hangosítás. SEP 207b. 6"-os kétu as aktív hangsugárzó

Intézmény hangosítás. SEP 207b. 6-os kétu as aktív hangsugárzó Intézmény hangosítás PHONIC SEP 207b 6"-os kétu as aktív hangsugárzó Jellemzők: strapabíró, műanyag borítás tartozék rögzítő fű/ beépített, illesztett végfok Felhasználási javaslat: nyilvános helyekre,

Részletesebben

Everflourish: Everflourish europe:

Everflourish: Everflourish europe: 2011/01 KATALÓGUS Everflourish: A kínai Gao család által 1994-ben alapított EverFlourish gyár villanyszerelési és világítástechnika termékei több kontinensen méltán vívták ki maguknak azt az elismerést,

Részletesebben

Többet látni... Többet nyújtani... testo 875 és testo 881

Többet látni... Többet nyújtani... testo 875 és testo 881 A jövõ elkötelezettje Többet látni... Többet nyújtani... testo 875 és testo 881 ÚJ A professzionális ipari termográfiáért testo 875 és testo 881 a professzionális ipari termográfia eszközei testo 881 hõkamera

Részletesebben

Szerődésmódosítás - Eszközbeszerzés II.1

Szerődésmódosítás - Eszközbeszerzés II.1 Szerődésmódosítás - Eszközbeszerzés II.1 Közbeszerzési Értesítő száma: 2014/141 Beszerzés tárgya: Árubeszerzés Adásvétel Hirdetmény típusa: Tájékoztató a szerződés módosításáról/ké/2013.07.01 KÉ Eljárás

Részletesebben

emachines D620 sorozat Rövid útmutató

emachines D620 sorozat Rövid útmutató emachines D620 sorozat Rövid útmutató Copyright 2008. Acer Incorporated. Minden jog fenntartva. emachines D620 sorozat Rövid útmutató Eredeti kiadás 09/2008 A vállalat sem nyíltan, sem burkoltan nem nyilatkozik

Részletesebben

Figyelmeztetés. Termékjellemzők

Figyelmeztetés. Termékjellemzők Figyelmeztetés 1. A készülék érzékeny műszaki eszköz, kérjük óvja a leejtéstől és ütődésektől. 2. Kérjük ne tegye ki a készüléket erős elektromágnesességnek ill. rádióhullámoknak. Ezek a készülék meghibásodását

Részletesebben

Multifunkciós mérőműszer

Multifunkciós mérőműszer Multifunkciós mérőműszer testo 435 Többfunkciós klímaés légtechnikai mérőműszer Széles érzékelő kínálat (opció) IAQ-érzékelő a beltéri légállapot minőségének kiértékelésére Hődrótos légsebesség érzékelő

Részletesebben

Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/114. Tájékoztató az eljárás eredményéről (1-es minta)/ké/2013.07.01 KÉ. Hirdetmény típusa:

Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/114. Tájékoztató az eljárás eredményéről (1-es minta)/ké/2013.07.01 KÉ. Hirdetmény típusa: Adásvételi szerződés, az ÉAOP-2.1.1/A.I-12 számú Interaktív múzeum kialakítása a baktalórántházai Dégenfeld Kastélyban című pályázat keretében informatikai eszközök beszerzése Közbeszerzési Értesítő száma:

Részletesebben

DELL Latitude E7450 (CA007LE7450EMEA_WIN-11) (CA007LE7450EMEA_WIN-11)

DELL Latitude E7450 (CA007LE7450EMEA_WIN-11) (CA007LE7450EMEA_WIN-11) DELL Latitude E7450 (CA007LE7450EMEA_WIN-11) (CA007LE7450EMEA_WIN-11) Bruttó ár: 0 Ft Termékcsalád: Latitude Termékvonal: Dell Ultrabook Termékvonal2: Ultrabook Processzor: Intel Core i7 Processzor jellemző:

Részletesebben

TALK 5H HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ

TALK 5H HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ TALK 5H HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ 2 Bevezetés... 5 Kezdeti lépések... 5 Biztonsági figyelmeztetések... 5 Kijelző tisztítása... 6 A készülék tisztítása... 6 Jellemzők... 6 Gombok és csatlakozások... 7 A doboz

Részletesebben