autó Infiniti M35h h mint hatalom

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "autó Infiniti M35h h mint hatalom"

Átírás

1 autó CompLex MAGAZIN Infiniti M35h h mint hatalom Az Infiniti M35h az elegáns és különleges formavilágot innovatív és intuitív technológiával ötvözi. A hibrid hajtású autókban használt legerősebb villanymotorja vérpezsdítő gyorsulást tesz lehetővé, így a sportos élményekre vágyó vezetőknek soha nem kell kompromisszumot kötniük a teljesítmény és az alacsony CO 2 -kibocsátás között 29

2 CompLex MAGAZIN autó épülnek fel. Az utastér minden apró részletét úgy tervezték, hogy kellemes élményt nyújtsanak minden érzékszervünknek. Ennek eredményeként a hívogató és otthonos belső tér még a luxuskocsik mércéjével nézve is különlegesen csábító. Az Infiniti M elegáns, szoborszerű megjelenése felidézi a 2009-ben bemutatott Essence szuperkupé tanulmányautó jegyeit, melynek csodálatos részletei a szél és a hullámok erejére emlékeztetnek. Az alumínium bőséges használata a jelentős súlycsökkenésen túl páratlanul kedvező légellenállási értékek elérését tette lehetővé: a karosszéria légellenállási együtthatója 0,27, a felhajtóerő értéke pedig nagy sebességnél is nulla. A kupészerű vonalak ellenére az Infiniti M hátsó térkínálata a 919 mm-es lábtérnek és a 957 mm-es fejtérnek köszönhetően az egyik legtágasabb a kategóriában. A külső formaterv könnyedsége megjelenik a belső térben is, ahol a lágyan hullámzó vonalak a legfinomabb természetes anyagokból Az Infiniti M Hybrid 364 lóerős teljesítménye egy 306 lóerős, 3,5 literes V6 benzinmotor és egy 68 lóerős (50 kw) villanymotor kombinációjának eredménye. A két tengelykapcsolónak köszönhetően a teljesítmény a hétfokozatú automata sebességváltón keresztül közvetlenül, zökkenőmentesen és zavartalanul jut el a hátsó kerekekhez. Korszerű technológiájának köszönhetően alacsony CO 2 -kibocsátása dinamikus teljesítménynyel párosul: mindössze 5,5 másodperc alatt gyorsul 0-ról 100 km/h sebességre. 30

3 autó Az Infiniti M35h szíve az a lítiumion-akkumulátor, amely kis méretének köszönhetően könnyű és kompakt megoldást kínál az elektromos energia tárolására. Az M35h akkumulátora nemcsak több energiát képes tárolni, hanem az energiahatékonyság területén is igazi áttörést képvisel, így a hagyományos hibrid akkumulá toroknál sokkal gyorsabb töltést és kisütést biztosít. Ennek kö- CompLex MAGAZIN szönhetően az Infiniti M35h tel jesen hibrid üzemmódban, kizárólag a villany motor hajtóerejével, visszafogott gyorsulás mellett, akár 100 km/h sebesség elérésére is képes. A nagy teljesítményű akkumulátor ezen kívül lehetővé teszi, hogy a vezető kizárólag elektromos meghajtással egyenletes, 80 km/h sebességgel haladjon sík országúton. Buday Dénes 31

4 CompLex MAGAZIN autó Csúcs kompakt Mazda3 2.2d TX Plus Amikor 2003-ban bevezették az első Mazda3-ast, a modell nem csupán a Mazda kompakt hagyományainak új képviselője, hanem valóságos kinyilatkoztatás volt. Az új alsó-középkategóriás modell sportosabb megjelenésű volt bármelyik kortársánál, és a látvány izgalmas vezethetőséggel párosult. A mostani, második generációs modell 2008-ban, újszerű, agresszív orrkialakítással lépett a piacra. A Mazda3 a mai napig a márka legnépszerűbb típusa, világszerte 2,7 millió példányban talált gazdára. 32

5 autó A 2012-es modellévre felfrissült Mazda3 új orrkialakítása a Zoom-Zoom megtestesüléseként egyedi, sportos megjelenéssel ruházta fel az autót. A Mazda3 a modellfrissítés során is ezt az irányt folytatta: a barátságos, ugyanakkor sportos orr a méretes, ötszögletű hűtőmaszkkal az eddigieknél is részletgazdagabb, stílusosabb megjelenést kapott. Az első lökhárító sarkaiban nagyobb keretben kaptak helyet a légbeömlők, CompLex MAGAZIN alul az új, kerek ködfényszórók találhatók, míg a lökhárító alsó pereme az eddigieknél messzebbre áll ki előre. Ezek a módosítások nem csupán agresszívabb, érzelemdúsabb megjelenéssel ruházzák fel a Mazda3-ast, de az átdolgozott modell aerodinamikai jellem zőit is javítják. A dizájn és a funkcionalitás átgondolt kombinációja a felfrissített Mazda3 utasterében is érvényesül, a módosítások egy divatosabb, ugyan- 33

6 CompLex MAGAZIN akkor funkcionális, az eddigieknél is könnyebben kezelhető belső tér létrehozását célozták. A jelenlegi Mazda3 eleve kiváló ergonómiával büszkélkedhet, a vezetőcentrikus, sportos műszerfaltól a nagyszerű, körkörös kilátásig, a négy irányban állítható kormánytól, illetve üléstől az egyetlen apró csuklómozdulattal kapcsolható, magasra emelt sebességváltó karig. A motortérben már nem változott semmi. Ott a Mazda jól ismert, 2,2 literes dízelmotorja dolgo- autó zik, 150 lóerős teljesítményt hozva ki magából, míg a nyomatéka hatalmas, 360 Nm. A hatfokozatú manuális váltó, melynek a műszerfalon lévő fokozatajánló rendszer is besegít, hozza a szokásos mazdás érzést. A komor belső egy teljesen vidám autót takar, amivel öröm utazni, főleg, hogy nagy teljesítménye mellett is kedvező 7 literes fogyasztás produkálható. Ja! És ez az új barna szín! Fantasztikus Buday Dénes 34

Lélegezze be a szabadságot és hagyja, hogy sugározzon Önből.

Lélegezze be a szabadságot és hagyja, hogy sugározzon Önből. GLE. Lélegezze be a szabadságot és hagyja, hogy sugározzon Önből. Dinamika. Az önmegvalósítás képessége. Az elengedés művészete. Akiben ezek a tulajdonságok egyesülnek, rendkívüli nyugalmat sugároz, tudja

Részletesebben

Mazda CX-7. A SPORTOS szabadidőautó

Mazda CX-7. A SPORTOS szabadidőautó Mazda CX-7 A SPORTOS szabadidőautó A Mazda alapjaiban akarja felrázni az európai SUV kategóriát a Mazda CX-7- tel; azzal a szabadidőautóval, mely egyetlen, élvezetesen vezethető járműben sűríti össze a

Részletesebben

Mazda CX-5 CD150 AWD Agyban nagy

Mazda CX-5 CD150 AWD Agyban nagy Mazda CX-5 CD150 AWD Agyban nagy A CX-5 minden porcikája új, technikai szempontból kizárólag a SKYACTIV elemeit tartalmazza, tervezési szempontból pedig a KODO a mozgás lelke irányzat azon jegyeit mutatja,

Részletesebben

.hu shi ubi its m www.

.hu shi ubi its m www. www.mitsubishi.hu Tapasztalja meg a suhanás élményét! A csendesnél is csendesebb. Megnyugtatóan stabil. Az új Outlander PHEV halk és sima suhanása annak az erőteljes nyomatékleadásnak és kiegyensúlyozottságnak

Részletesebben

Peugeot 3008 HYbrid4. Dízel-elektromos hibrid

Peugeot 3008 HYbrid4. Dízel-elektromos hibrid Peugeot 3008 HYbrid4 Dízel-elektromos hibrid A HYbrid4 technikájú Peugeot 3008 világszerte az első sorozatban gyártott, kereskedelmi forgalomba kerülő, dízel-elektromos hibrid személyautó. A HYbrid4, a

Részletesebben

Frissített Mazda2 2010

Frissített Mazda2 2010 Frissített Mazda2 2010 A sajtóanyag az európai specifikációkat tartalmazza. A számadatok és felszereltségek modelltől és piactól függően eltérhetnek. A sajtóanyag letölthető a Mazda Motor Hungary Kft.

Részletesebben

Egy vérbeli, dinamikus terepjáró, a természet felszabadító vadságával. Áramvonalas alakjának és lágy formáinak köszönhetõen képes alkalmazkodni

Egy vérbeli, dinamikus terepjáró, a természet felszabadító vadságával. Áramvonalas alakjának és lágy formáinak köszönhetõen képes alkalmazkodni megtanít A mai felgyorsult világban könnyû megfeledkezni az érzésekrõl, a természetes dolgokról. Az új fejlesztésû és stílusos Suzuki Grand Vitara azonban felélénkíti az érzékszerveket, és képessé tesz

Részletesebben

ULTIMATE LÉPJEN TÚL A MEGSZOKOTTON

ULTIMATE LÉPJEN TÚL A MEGSZOKOTTON ULTIMATE LÉPJEN TÚL A MEGSZOKOTTON AZ AJTÓK MÖGÖTT A beltér páratlanul egyedi. Minden felület és részlet maximális precizitással, a tökéletes és hibátlan megjelenést szem előtt tartva készült. Az összképet

Részletesebben

Nagy művészet a legnagyobb kihívásokat is leküzdeni, úgy, hogy játékosan könnyűnek tűnjön. Ismerkedjen meg ezzel a művészettel egy automobilban,

Nagy művészet a legnagyobb kihívásokat is leküzdeni, úgy, hogy játékosan könnyűnek tűnjön. Ismerkedjen meg ezzel a művészettel egy automobilban, E-osztály limuzin Nagy művészet a legnagyobb kihívásokat is leküzdeni, úgy, hogy játékosan könnyűnek tűnjön. Ismerkedjen meg ezzel a művészettel egy automobilban, amely olyan mértékben segíti, tehermentesíti

Részletesebben

Sportos taggal bővült a C-osztály kínálata

Sportos taggal bővült a C-osztály kínálata Mercedes-AMG C 43 4MATIC Coupé Sportos taggal bővült a C-osztály kínálata Sajtóinformáció 2016. február 24. Affalterbach. A Mercedes-AMG az új C 43 4MATIC Coupé modellel bővítette a C-osztály kínálatát.

Részletesebben

Írta: Szabó Péter 2010. március 25. csütörtök, 16:52 - Módosítás: 2010. október 14. csütörtök, 00:29

Írta: Szabó Péter 2010. március 25. csütörtök, 16:52 - Módosítás: 2010. október 14. csütörtök, 00:29 Képzeljenek el egy Nissan 370Z-t, annak minden vadságával és brutalitásával együtt. Képzeljenek bele még két ülést, számos kényelmi extrát, kifinomult, elegáns formát, és öntsék agyon egy adag hétköznapi

Részletesebben

A Suzuki Környezeti Koncepciója

A Suzuki Környezeti Koncepciója A Suzuki Környezeti Koncepciója Környezeti filozófiánknak megfelelően azon dolgozunk, hogy csökkentsük termékeink környezetünket terhelő hatását, valamint kutatási és fejlesztési tevékenységet végzünk

Részletesebben

Újra és újra ámulatba ejt.

Újra és újra ámulatba ejt. C-osztály Cabriolet Újra és újra ámulatba ejt. Mennyire lehet intenzív egy autó? Az új C-osztály Cabriolet feszültséggel teli vonalai és izmos felületei a lélegzetelállító stílus bizonyítékai. Ezt csak

Részletesebben

Infiniti FX37 teszt (2010) - Mondd, te kit választanál? Írta: Vajda János 2010. április 02. péntek, 13:10 - Módosítás: 2011. április 04.

Infiniti FX37 teszt (2010) - Mondd, te kit választanál? Írta: Vajda János 2010. április 02. péntek, 13:10 - Módosítás: 2011. április 04. Az Infiniti csúcsmodelljének leggyengébb (persze, hisz csak 320 lóerő ) benzines változatával együtt töltött alig két nap alatt nagyon sokat gondolkodtam azon, hogy egy SUV vásárló vajon milyen szempontok

Részletesebben

AZ EGYEDI ÉLMÉNYEK SZOLGÁLATÁBAN

AZ EGYEDI ÉLMÉNYEK SZOLGÁLATÁBAN PEUGEOT 508 rxh AZ EGYEDI ÉLMÉNYEK SZOLGÁLATÁBAN Kalandvágy és szabadságszeretet inspirálta az 508 RXH megszületését. Az összkerékhajtás minden úton és minden időben a vezetés háborítatlan élményét nyújtja.

Részletesebben

A LEGJOBB TOVÁBBFEJLESZTVE. Az új DEUTZ-FAHR 6. széria Agrotron 6150.4-6160.4-6150-6160-6180-6190

A LEGJOBB TOVÁBBFEJLESZTVE. Az új DEUTZ-FAHR 6. széria Agrotron 6150.4-6160.4-6150-6160-6180-6190 A LEGJOBB TOVÁBBFEJLESZTVE Az új DEUTZ-FAHR 6. széria Agrotron 6150.4-6160.4-6150-6160-6180-6190 TELJESÍTMÉNY TOVÁBBFEJLESZTVE IntellIgencIától vezérelve A legújabb technológiák intelligens felhasználása

Részletesebben

04/2016 KÉSZEN ÁLL EGY ÚJ VEZETÉSI ÉLMÉNYRE? 83 plusz 5 év ISMERJE MEG MODELLJEINKET, AJÁNLATAINKAT! HONDA PREMIUM QUALITY

04/2016 KÉSZEN ÁLL EGY ÚJ VEZETÉSI ÉLMÉNYRE? 83 plusz 5 év ISMERJE MEG MODELLJEINKET, AJÁNLATAINKAT! HONDA PREMIUM QUALITY 04/2016 KÉSZEN ÁLL EGY ÚJ VEZETÉSI ÉLMÉNYRE? HONDA PREMIUM QUALITY 83 plusz 5 év ISMERJE MEG MODELLJEINKET, AJÁNLATAINKAT! Az Ön életéhez igazodó. ÚJ Minden a helyére került. HONDA CONNECT INFOTAINMENT

Részletesebben

Volvo 7900 Hybrid. Jobb üzlet a zöldebb városok számára

Volvo 7900 Hybrid. Jobb üzlet a zöldebb városok számára Volvo 7900 Hybrid Jobb üzlet a zöldebb városok számára A Volvo 7900 Hybrid sorozat új szintre emeli a zöld hatékonyságot, messze az Euro 6 követelmények fölé. A leghatékonyabb üzemű és legmegbízhatóbb

Részletesebben

A megújult. Hyundai i30

A megújult. Hyundai i30 A megújult Hyundai i30 Határozottan dinamikus. A megújult i30. Az első benyomáshoz mindenekelőtt lenyűgöző megjelenésre van szükség. A megújult Hyundai i30 erőteljes, karakteres formaterve első pillantásra

Részletesebben

Természetjáró modell

Természetjáró modell plusz egy dimenzió Kategóriák felett Olyan korban élünk, amelyben minden perc számít. Mindenhol. Az utazás sem kivétel. A Suzuki SX4 a gyors, hétköznapi utazást dinamikus, kirobbanó teljesítménnyel képes

Részletesebben

GLOBÁLIS DINAMIKUS SAJTÓBEMUTATÓ

GLOBÁLIS DINAMIKUS SAJTÓBEMUTATÓ GLOBÁLIS DINAMIKUS SAJTÓBEMUTATÓ GLOBÁLIS DINAMIKUS SAJTÓBEMUTATÓ RÖVIDÍTETT VÁLTOZAT 6 KONCEPCIÓ 12 HAJTÁSLÁNC 18 MENETDINAMIKA 36 DIZÁJN ÉS KIFINOMULTSÁG 48 BIZTONSÁG ÉS A VEZETÔT SEGÍTÔ RENDSZEREK

Részletesebben

AVEO - JÓKEDVRE, ÉLETRE TEREMTVE!

AVEO - JÓKEDVRE, ÉLETRE TEREMTVE! Chevrolet AVEO AVEO - JÓKEDVRE, ÉLETRE TEREMTVE! A Chevrolet Aveo minden olyan tulajdonsággal rendelkezik, amit Ön egy Chevrolet-től elvár. Kiváló úttartása, ereje, kezelhetősége mellett meglepően tágas

Részletesebben

GLS Sport Utility Vehicle

GLS Sport Utility Vehicle GLS Sport Utility Vehicle A lét új könnyedsége. Az idő múlásával, a sikerrel, a tapasztalattal a célokból nem lesz kevesebb. Csak a hozzájuk vezető út lesz szebb. Magabiztosabb. Biztonságosabb. Minden

Részletesebben

GONDOLJA ÚJRA ELVÁRÁSAIT!

GONDOLJA ÚJRA ELVÁRÁSAIT! 2 GONDOLJA ÚJRA ELVÁRÁSAIT! 3 4 Króm hűtőrács LED-ES HÁTSÓ LÁMPATESTEK 17 COLOS KÖNNYŰFÉM KERÉKTÁRCSÁK HATÁROKAT FESZEGETŐ FORMATERV EGY AUTÓNAK, MELY MINDEN EDDIGINÉL MESSZEBBRE MEGY A különleges szolgáltatásokban

Részletesebben

A MAX-ból soha nem elég

A MAX-ból soha nem elég A MAX-ból soha nem elég Íme a hosszú távra tervezett legjobb maxi robogó. Az átdolgozott elüls résznek, az új LED-fényszóróknak, továbbá az új fordított teleszkópoknak köszönheten a legendás TMAX messze

Részletesebben

Erősítse fel a napot.

Erősítse fel a napot. SLC Roadster Erő-ütem. A város ritmusa felgyorsulni látszik, hiszen most az új SLC diktálja az ütemet. Az életöröm meghódítja az utcákat: új orral, gyémánt-hűtőráccsal és határozott króm szárnnyal. Minden

Részletesebben

A harmadik generációs Kia Sorento a 2014. évi Párizsi Autószalonon tartja európai premierjét

A harmadik generációs Kia Sorento a 2014. évi Párizsi Autószalonon tartja európai premierjét A harmadik generációs Kia Sorento a 2014. évi Párizsi Autószalonon tartja európai premierjét Budapest, szeptember 30. - Európai premier október másodikán, a Párizsi Autószalonon - Kifinomult új formavilággal

Részletesebben

KAROSSZÉRIA FÉNYEZÉSE ÉS ÜLÉSKÁRPITOK MŰSZAKI ADATOK MÉRETEK MOTOR

KAROSSZÉRIA FÉNYEZÉSE ÉS ÜLÉSKÁRPITOK MŰSZAKI ADATOK MÉRETEK MOTOR MOTOR MŰSZAKI ADATOK Típus K-1.2 (benzin) ϒ -1.4 (benzin) U-1.4 Kis teljesítményű (dízel) U-1.4 Nagy teljesítményű (dízel) Hengerűrtartalom (cm 3 ) 1248 1396 1396 Furat x löket (mm) 71 x 78.8 77 x 74.99

Részletesebben

EU. LHD 1208 ENG. KM-KM

EU. LHD 1208 ENG. KM-KM Ha a személyes mobilitásról van szó, az emberek többet várnak el praktikus közlekedési megoldásoknál. Az autókról korábban alkotott kép már a múlté. Az autó életstílust fejez ki, és a mindennapi élet szerves

Részletesebben

Élvezd az utazást. Érezd az utat

Élvezd az utazást. Érezd az utat Élvezd az utazást. Érezd az utat Az elmúlt évtizedben ez a kiváló motorkerékpár motorosok ezreinek kínált lehetőséget arra, hogy megtapasztalják a kiemelkedő kényelemmel párosuló szupersport-teljesítményt.

Részletesebben

Új Mazda5 1.6 literes dízelmotorral 2011

Új Mazda5 1.6 literes dízelmotorral 2011 Új Mazda5 1.6 literes dízelmotorral 2011 A sajtóanyag az európai specifikációkat tartalmazza. A számadatok és felszereltségek modelltől és piactól függően eltérhetnek. A sajtóanyag letölthető a Mazda Motor

Részletesebben

MEGÚJULT MODELL Még ellenállhatatlanabb külsôben

MEGÚJULT MODELL Még ellenállhatatlanabb külsôben Az Ön Hyundai kereskedôje Mindig új utakon www.hyundai.hu MEGÚJULT MODELL Még ellenállhatatlanabb külsôben MEGÚJULT MODELL Még ellenállhatatlanabb külsôben KM KORLÁTOZÁS NÉLKÜLI GARANCIA ORSZÁGÚTI SEGÉLYSZOLGÁLAT

Részletesebben

Az új D'elight. Stílusos és elérhető robogó.

Az új D'elight. Stílusos és elérhető robogó. Az új D'elight. Stílusos és elérhető robogó. A gyönyör megjelenés, új D'elight valóban saját kategóriát teremt. Idtlen megjelenést biztosító klasszikus vonalai soha nem mennek ki a divatból - de ami igazán

Részletesebben

A mi autónk. Egy igazi top modell A Swift hat hónap után már az eladási listák élén áll. nagyon nagyon

A mi autónk. Egy igazi top modell A Swift hat hónap után már az eladási listák élén áll. nagyon nagyon A mi autónk Egy igazi top modell A Swift hat hónap után már az eladási listák élén áll. nagyon nagyon a design kifejezetten friss, fiatalos, dinamikus 1 újdonságával még... luxuskörnyezetben is feltûnést

Részletesebben

Pehelykönnyű szupersportmotor mindennapos használatra

Pehelykönnyű szupersportmotor mindennapos használatra Pehelykönnyű szupersportmotor mindennapos használatra Osztályels stílusuk, korszer technológiájuk és lenygöz teljesítményük miatt a Yamaha legendás R-sorozatú motorkerékpárjai jelentik a mércét a szupersportok

Részletesebben

NISSAN NT400 CABSTAR. Bevezetés Külső megjelenés Belső megjelenés Teljesítmény Hatékonyság Felépítés Tartozékok Nyomtatás Bezárás

NISSAN NT400 CABSTAR. Bevezetés Külső megjelenés Belső megjelenés Teljesítmény Hatékonyság Felépítés Tartozékok Nyomtatás Bezárás NISSAN NT400 CABSTAR KISHASZONGÉPJÁRMŰ PÁRATLAN MODELLVÁLASZTÉK AZ UEFA BAJNOKOK LIGÁJA HIVATALOS KISHASZONGÉPJÁRMŰVE A NISSAN FOLYAMATOS ÚJÍTÁSOKKAL SEGÍTI A VÁLLALKOZÁSÁT - Intelligens új módszerekkel

Részletesebben

Megérkezett a Ssangyong Tivoli!

Megérkezett a Ssangyong Tivoli! 2 Megérkezett a Ssangyong Tivoli! Sokszáz millió eurós beruházás, 4 évnyi fejlesztés, vadonatúj moduláris padlólemez, sportos és fiatalos dizájn, igényes belső kialakítás, vadonatúj motorok és kiemelkedő

Részletesebben

Irányt mutat az áramlatoknak.

Irányt mutat az áramlatoknak. CLA-osztály. Irányt mutat az áramlatoknak. Az egyenes út gyakran a leggyorsabb. A megszokott dolgok bizalmat keltenek. De mi hajt előre? A lehető legtovább lovagolni a hullámon? Aki az áramlattal úszik,

Részletesebben

9 fokozatú hidromechanikus sebességváltók

9 fokozatú hidromechanikus sebességváltók 9 fokozatú hidromechanikus sebességváltók A környezetterhelés csökkentésére, az energetikai hatásfok javítására egyik lehetőség a sebességfokozatok számának növelése. Az egymást követő fokozatok áttételi

Részletesebben

AZ ÚJ RC F A LEXUS EDDIGI LEGERŐSEBB V8-AS AUTÓJA

AZ ÚJ RC F A LEXUS EDDIGI LEGERŐSEBB V8-AS AUTÓJA 2014. január 14. AZ ÚJ RC F A LEXUS EDDIGI LEGERŐSEBB V8-AS AUTÓJA Minden idők legerősebb Lexus V8-asa, 450 lóerő fölötti teljesítménnyel A világon először jelenik meg Torque Vectoring Differenciálmű egy

Részletesebben

Ami igazán fontos, az a szemnek láthatatlan

Ami igazán fontos, az a szemnek láthatatlan 1 Ami igazán fontos, az a szemnek láthatatlan Első pillantásra leginkább az tűnik fel, hogy az új Swift tervezői mennyi mindent megőriztek a korábbi verzióból. De ha jobban megnézi az ember, hogy mit rejtenek

Részletesebben

fiorino Az Ön Fiat márkakereskedôje: Információs szám: 06 40 245 245 www.fiathaszongepjarmuvek.hu

fiorino Az Ön Fiat márkakereskedôje: Információs szám: 06 40 245 245 www.fiathaszongepjarmuvek.hu fiorino A Fiat teljes választéka két év garanciával, kilométerkorlátozás nélkül. A modellek felszereltsége és a választható kiegészítôk köre az adott piaci és jogi követelményeknek megfelelôen változhatnak.

Részletesebben

Se benzin, se kábel, csak erő. Akkus kerti gépek. www.bosch-garden.hu

Se benzin, se kábel, csak erő. Akkus kerti gépek. www.bosch-garden.hu Se benzin, se kábel, csak erő Akkus kerti gépek www.bosch-garden.hu 1619LA1337 Robert Bosch Kft. Elektromos Kéziszerszám Üzletág Gyömrői út 120. H 1103 Budapest HUNGARY www.bosch-garden.hu Bosch akkus

Részletesebben

Párizsi Autószalon 2010

Párizsi Autószalon 2010 Párizsi Autószalon 2010 A sajtóanyag letölthető a Mazda Motor Hungary Kft. sajtóoldaláról: www.mazda-press.hu Tartalomjegyzék Párizsi Autószalon 2010 1. Összefoglalás Mazda premierek Párizsban, 2010 2.

Részletesebben

Az Ön Fiat márkakereskedôje: Információs szám: 06 40 245 245. www.fiat.hu. A Fiat teljes választéka két év garanciával, kilométer-korlátozás nélkül.

Az Ön Fiat márkakereskedôje: Információs szám: 06 40 245 245. www.fiat.hu. A Fiat teljes választéka két év garanciával, kilométer-korlátozás nélkül. www.fiat.hu Az Ön Fiat márkakereskedôje: A Fiat teljes választéka két év garanciával, kilométer-korlátozás nélkül. Információs szám: 06 40 245 245 A modellek felszereltsége és a választható kiegészítôk

Részletesebben

TOYOTA JOBB HYBRID VIDÁMAN EGYÜTT ÖNNEL

TOYOTA JOBB HYBRID VIDÁMAN EGYÜTT ÖNNEL YARIS TOYOTA JOBB HYBRID VIDÁMAN EGYÜTT ÖNNEL NAP MINT NAP TESZÜNK EGY LÉPÉST ELŐRE, FOLYAMATOSAN FEJLŐDÜNK, MEGÁLMODJUK A JÖVŐ TECHNOLÓGIÁIT. SZENVEDÉLYÜNK, HOGY ÖRÖMET HOZZUNK OLYAN AUTÓVAL, AMELY FELÜLMÚLJA

Részletesebben

A Chevrolet 2006-os modellválasztéka

A Chevrolet 2006-os modellválasztéka Genf, 2006. február 27 A Chevrolet 2006-os modellválasztéka Spark: csúcsformában az új generációs sikermodell Aveo: Attraktív kompakt autó, három és ötajtós változatban, Új Aveo szedán: négyajtós modell

Részletesebben

Mi gondoskodtunk arról, hogy ez a lehetőség az Ön számára kényelmesen hozzáférhető és elérhető legyen.

Mi gondoskodtunk arról, hogy ez a lehetőség az Ön számára kényelmesen hozzáférhető és elérhető legyen. Színválaszték A Suzuki Környezeti Koncepciója Környezeti filozófiánknak megfelelően azon dolgozunk, hogy csökkentsük termékeink környezetünket terhelő hatását, valamint kutatási és fejlesztési tevékenységet

Részletesebben

[ INTELLIGENS FELÉPÍTÉS ]

[ INTELLIGENS FELÉPÍTÉS ] CITROËN C3 [ INTELLIGENS FELÉPÍTÉS ] Letisztult és feszes vonalaival a CITROËN C3 merész és avatgárd megjelenésű. Elegáns és energikus stílusát kiemeli az első lökhárító, amelynek felső része magában

Részletesebben

Lerövidíti az egyeneseket, és kiegyenesíti

Lerövidíti az egyeneseket, és kiegyenesíti OPEL OPC Astra Lerövidíti az egyeneseket, és kiegyenesíti a kanyarokat. Az Astra csúcsváltozatának számító új Opel OPC Astra vérbeli sportkocsi. A nagy teljesítményről a 2 literes turbómotor gondoskodik,

Részletesebben

Q30 KIEGÉSZÍ- TŐK LISTÁJA

Q30 KIEGÉSZÍ- TŐK LISTÁJA Q30 KIEGÉSZÍ- TŐK LISTÁJA Q30 Q30 SPORT A világ első Infiniti Q30 és Q30 Sport modellje a figyelemfelkeltő külsőt tökéletes irányíthatósággal ötvözve biztosítja az összetéveszthetetlen Infiniti vezetési

Részletesebben

Hibrid haszongépjárművek

Hibrid haszongépjárművek Alternatív hajtás Hibrid haszongépjárművek DR. NAGYSZOKOLYAI IVÁN Hibrid hajtástechnika nélkül nem lehet teljesíteni a szén-dioxid- és szennyezőanyag-határértékeket, csak a hibridekkel és tisztán villanyautókkal

Részletesebben

HV Hybrid Vehicle hibridhajtású jármű HV-ECU a hibridhajtás központi elektronikus irányítóegysége (nem a Body-EVU és nem a CAN átjáró) HV battery

HV Hybrid Vehicle hibridhajtású jármű HV-ECU a hibridhajtás központi elektronikus irányítóegysége (nem a Body-EVU és nem a CAN átjáró) HV battery 1 HV Hybrid Vehicle hibridhajtású jármű HV-ECU a hibridhajtás központi elektronikus irányítóegysége (nem a Body-EVU és nem a CAN átjáró) HV battery hibrid járműhajtó akkumulátor (Prius I. 228 darab nikkel-fém

Részletesebben

Hibriddiagnosztika/1

Hibriddiagnosztika/1 1 Gépjárművek üzeme I. laboratóriumi gyakorlat Hibriddiagnosztika/1 Dr. Emőd István Szerkesztette és lektorálta Dr. Varga Ferenc és Dr. Emőd István 2 Hibridhajtás Ez a tananyagot az Emőd-Tölgyesi-Zöldy:

Részletesebben

NISSAN NOTE. Külső megjelenés Belső megjelenés Technológia és Teljesítmény Biztonság Tartozékok Nyomtatás Bezárás

NISSAN NOTE. Külső megjelenés Belső megjelenés Technológia és Teljesítmény Biztonság Tartozékok Nyomtatás Bezárás NISSAN NOTE MINDEN A HELYÉN VAN IGAZÁN STÍLUSOS. Elegánsabb és dinamikusabb. Alacsonyabb tetővonalával, meredekebb szélvédőjével, kiszélesedő kerékíveivel és a hátrahúzott fényszórókat megtörő kecses hűtőrácsával

Részletesebben

1 3. Főbb vonalaiban közös formavilág a PB-vel és Century-vel, a hátfal azonban teljesen más 4. Scania Irizar i4 választék

1 3. Főbb vonalaiban közös formavilág a PB-vel és Century-vel, a hátfal azonban teljesen más 4. Scania Irizar i4 választék 8 CAMION TRUCK&BUS 009/6 BUSZVILÁG AUTÓBUSZTESZT KÖZEPES HATÓTÁVOLSÁG Scania Irizar i L,9 méter hosszban SOKOLDALÚ ALKALMAZHATÓSÁG Nem egyszerű dolog röviden megfogalmazni azt, amit a 007-ben bemutatott

Részletesebben

Hyundai Motor Company www.hyundai.hu. EU. LHD 0911 HUN Copyright 2009. Hyundai Motor Company. All Rights Reserved. Santa Fe

Hyundai Motor Company www.hyundai.hu. EU. LHD 0911 HUN Copyright 2009. Hyundai Motor Company. All Rights Reserved. Santa Fe Hyundai Motor Company www.hyundai.hu EU. LHD 0911 HUN Copyright 2009. Hyundai Motor Company. All Rights Reserved. Santa Fe A Santa Fe maga a stílus Mi jellemzi a Santa Fe-t? Egyetlen szó: Stílus Képzelje

Részletesebben

Örömautózás a legmagasabb szinten: szenvedély, sportosság, intelligencia

Örömautózás a legmagasabb szinten: szenvedély, sportosság, intelligencia Örömautózás a legmagasabb szinten: szenvedély, sportosság, intelligencia A Mercedes-Benz E-osztály klasszikus Coupé és négyüléses Cabrio modellje a felső középkategória legbecsesebb járművei közé tartozik.

Részletesebben

1 A hibrid egy olyan járműhajtómű, amelyben két eltérő módon működő (pl. eltérő energiafajtát felhasználó) motor szolgáltatja (szolgáltathatja) a mechanikai energiát. Fő célok: - tüzelőanyag takarékosság

Részletesebben

WATERblue-H. Önszívó fürdővíz keringető szivattyú

WATERblue-H. Önszívó fürdővíz keringető szivattyú WATERblue- Önszívó fürdővíz keringető szivattyú U 9 7 A WATERblue-K előnyei, amelyek tartós üzemben üzemi biztonságot és gazdaságos működést biztosítanak: Tartalomjegyzék Motor A legkülönbözőbb motor koncepciók

Részletesebben

Mert az életben nem csak egy célunk van

Mert az életben nem csak egy célunk van Új Kia 2 Az új Kia Mert az életben nem csak egy célunk van Munka, szórakozás vagy családi program bármit tervezzen is, az új Kia Carens tökéletes útitársa lesz. Ez a többcélú jármű bőséges teret és kiemelkedő

Részletesebben

3,0 literes turbódízel D-4D 1KD-FTV 5 A/T. Ajánlott üzemanyag 48-as vagy magasabb cetánszámú gázolaj 48-as vagy magasabb cetánszámú gázolaj

3,0 literes turbódízel D-4D 1KD-FTV 5 A/T. Ajánlott üzemanyag 48-as vagy magasabb cetánszámú gázolaj 48-as vagy magasabb cetánszámú gázolaj Land Cruiser Műszaki adatok KÖRNYEZETI TELJESÍTMÉNY Fogyasztás (utoljára a 2004/3/EC rendelettel módosított 80/1268 EEC EU direktíva alapján) 5 A/T 6 M/T Vegyes (l/100 km), 5-ajtós (3-ajtós) 8,1 (7,9)

Részletesebben

Világpremier: Alfa Romeo 4C Launch Edition

Világpremier: Alfa Romeo 4C Launch Edition Világpremier: Alfa Romeo 4C Launch Edition Az exkluzív Launch Edition a Genfi Autószalonon mutatkozik be. A modell sorszámozott kivitelben, korlátozott példányszámban kerül forgalomba: 400 darab Európába,

Részletesebben

NISSAN QASHQAI. Tartalom Külső kialakítás Belső kialakítás Technológia és teljesítmény Stílus és tartozékok

NISSAN QASHQAI. Tartalom Külső kialakítás Belső kialakítás Technológia és teljesítmény Stílus és tartozékok NISSAN QASHQAI MEGJELENÉS PRÉMIUM KÜLSŐ KIALAKÍTÁS 4 PRÉMIUM BELSŐ KIALAKÍTÁS 8 TECHNOLÓGIA ÉS TELJESÍTMÉNY TOVÁBBFEJLESZTETT TECHNOLÓGIA 10 NISSAN CONNECT 14 NISSAN 360 -OS PARKOLÁST SEGÍTŐ KAMERA (AVM)

Részletesebben

NISSAN NV200. Bevezetés Külső design Belső design Sokoldalúság Rakodőtér Teljesítmény Biztonság Tartozékok Felszereltség és méret Nyomtatás Bezárás

NISSAN NV200. Bevezetés Külső design Belső design Sokoldalúság Rakodőtér Teljesítmény Biztonság Tartozékok Felszereltség és méret Nyomtatás Bezárás NISSAN NV200 1 Itt az ideje elfelejteni a régit, és átülni az új kormánykerék mögé. Az NV200-ban a kompakt kombik tökéletesen átfogalmazott koncepciója ölt testet. Kompakt külseje meglepően tágas belsőt

Részletesebben

Márkakereskedői lista. Toyota Agro. Köszöntjük vendégeinket a Bábolnai Nemzetközi Gazdanapokon!

Márkakereskedői lista. Toyota Agro. Köszöntjük vendégeinket a Bábolnai Nemzetközi Gazdanapokon! Márkakereskedői lista Budakeszi Baja Békéscsaba Debrecen Gyöngyös Győr Halásztelek Jászberény Kaposvár Karcag Kecskemét Kiskőrös Miskolc Monor Mosonmagyaróvár Nagykanizsa Nyíregyháza Pécs Pilisvörösvár

Részletesebben

Nagy Zoltán Hibrid rendszerű járművek hajtásmódjának felépítése és veszélyforrásai

Nagy Zoltán Hibrid rendszerű járművek hajtásmódjának felépítése és veszélyforrásai Nagy Zoltán Hibrid rendszerű járművek hajtásmódjának felépítése és veszélyforrásai Az egyre terjedő környezetkímélő hibrid járművek nagyfeszültségű elektromotorjai és akkumulátorai a műszaki mentésnél

Részletesebben

Tartós haszongépjármű a tartós üzleti sikerekhez

Tartós haszongépjármű a tartós üzleti sikerekhez PEUGEOT boxer Tartós haszongépjármű a tartós üzleti sikerekhez Az új Peugeot Boxer-kínálat jóval több, mint egy egyszerű haszongépjárműcsalád. Az intenzív igénybevétel megkívánta kiemelkedő megbízhatóság

Részletesebben

Dr. Manfred Walter, Robert Bosch GmbH Hibridrendszerek fejlesztőrészlegeinek vezetője

Dr. Manfred Walter, Robert Bosch GmbH Hibridrendszerek fejlesztőrészlegeinek vezetője Nemzetközi Autós Újságírói Kollokvium 2005 Bosch hibrid technológia A vezetési élmény és a környezetvédelem tudatos kombinációja Dr. Manfred Walter, Robert Bosch GmbH Hibridrendszerek fejlesztőrészlegeinek

Részletesebben

Tegyen minden utazást emlékezetessé!

Tegyen minden utazást emlékezetessé! Opel Zafira OPEL ZAFiRA. Bármire készen áll. A Zafira egyedi Flex7 ülés rendszerével mindaz a beépített sokoldalúság és kényelem a rendelkezésre áll, amelyre egy családnak szüksége lehet. Fedezze fel a

Részletesebben

FOCUS ST: A FORD ERŐAUTÓK ÚJ KORSZAKA

FOCUS ST: A FORD ERŐAUTÓK ÚJ KORSZAKA - 19 - FOCUS ST: A FORD ERŐAUTÓK ÚJ KORSZAKA Előszó Nagy kihívás a múlt Ford sportautóinak nyomdokába lépni. Tagadhatatlan, hogy e téren páratlan a márkaörökség, amely oly sokat jelent az autórajongók

Részletesebben

Összefoglaló jelentés a VOLVO 7700 HYBRID alacsonypadlós városi autóbuszról

Összefoglaló jelentés a VOLVO 7700 HYBRID alacsonypadlós városi autóbuszról Összefoglaló jelentés a VOLVO 7700 HYBRID alacsonypadlós városi autóbuszról A járművet 2011. augusztus 4-én a VOLVO Hungária Kft. részéről Szűcs Árpád Értékesítési Vezető és Lossó Erika Marketing Vezető

Részletesebben

Műszaki adatok Érvényes a 2016-os gyártási évre. Az új Golf GTE. Das Auto.

Műszaki adatok Érvényes a 2016-os gyártási évre. Az új Golf GTE. Das Auto. Műszaki adatok Érvényes a 2016-os gyártási évre Az új Golf GTE Das Auto. Motorok Motor, sebességváltó, elektromosság 204 LE (150 kw) TSI Plug-In-Hybrid Motortípus/szelepek hengerenként 4 hengeres benzinmotor/4

Részletesebben

www.mitsubishimotors.hu

www.mitsubishimotors.hu www.mitsubishimotors.hu SZERELEM, ÉLET, VEZETÉS Egy olyan, csodákkal teli világban, mint a miénk, szinte minden sarok mögött új ötletekre lelhetünk. S mi lehet szívet melengetőbb annál, ha nemcsak megtapasztaljuk

Részletesebben

Minőség és tartósság. A 301 franciás eleganciája, kiváló úttartása és felszereltsége teremti meg a vezetés minden pillanatának tökéletes élvezetét.

Minőség és tartósság. A 301 franciás eleganciája, kiváló úttartása és felszereltsége teremti meg a vezetés minden pillanatának tökéletes élvezetét. PEUGEOT 301 Minőség és tartósság A Peugeot-nak az autógyártásban eltöltött több mint 100 éve alatt számos négyajtós modellje vonult be diadalmasan az autóipar aranykönyvébe (504, 505, 406, 508) azzal,

Részletesebben

Renault Kadjar. Ne csak nézd! Éld át! 4 990 000 Ft-tól*

Renault Kadjar. Ne csak nézd! Éld át! 4 990 000 Ft-tól* Renault Kadjar Ne csak nézd! Éld át! 4 990 000 Ft-tól* Renault Kadjar Ne csak nézd! Éld át! LISTAÁR Motor Life Zen Intens Bose TCe 130 5 390 000 5 950 000 6 680 000 - dci 110-6 740 000 7 470 000 - dci

Részletesebben

Jó motort a jó embernek!

Jó motort a jó embernek! Jó motort a jó embernek! Honda NC700X Minket is elkapott pár nap erejéig ez a 2012-es remek gép. Ami a létrejöttét és annak hátterét illeti: t e l e v a n k o n c e p c i ó k k a l és új fejlesztésekkel,

Részletesebben

Büszke vagyok a Coltomra. Tetszetős, különleges és sportos igazi egyéniség!

Büszke vagyok a Coltomra. Tetszetős, különleges és sportos igazi egyéniség! AZ ÚJCOLT SZENVEDÉLYES ÉLET A városban az élet vibráló, változatos és soha sem unalmas. Itt igazán otthon érzi magát a Colt; ebben a közegben teljes mértékben értékelhető különleges stílusa, ahol a kompakt

Részletesebben

HIBRID JÁRMŰ BONTÁSI ÚTMUTATÓ

HIBRID JÁRMŰ BONTÁSI ÚTMUTATÓ Plug-in Hybrid Benzines-Elektromos Hybrid Synergy Drive HIBRID JÁRMŰ BONTÁSI ÚTMUTATÓ ZVW35 Sorozat Előszó Ez a kézikönyv azért készült, hogy felkészítse és segítse a szakembereket a Toyota Prius Plug-in

Részletesebben

1 2 3 4 5 6 7 112 8 9 10 11 12 13 [Nm] 400 375 350 325 300 275 250 225 200 175 150 125 114 kw 92 kw 74 kw [155 PS] [125 PS] [100 PS] kw [PS] 140 [190] 130 [176] 120 [163] 110 [149] 100 [136] 90 [122] 80

Részletesebben

KANGOO EXPRESS ÉS KANGOO EXPRESS MAXI

KANGOO EXPRESS ÉS KANGOO EXPRESS MAXI KANGOO EXPRESS ÉS KANGOO EXPRESS MAXI KANGOO EXPRESS ÉS KANGOO EXPRESS MAXI www.renault.hu FÉNYKÉPEK: RENAULT COMMUNICATION / DR / R. FALCUCCI, A. BERNIER, C. CUGNY, D. DUMAS, O. BANET, P. CURTET NYOMTATVA

Részletesebben

Golfpálya fenntartó gépek és berendezések 2012

Golfpálya fenntartó gépek és berendezések 2012 Golfpálya fenntartó gépek és berendezések 2012 A The Toro Company 1921-ben kezdte meg a golfpályák tökéletes gyepfelületét biztosító termékeinek gyártását. Azóta a professzionális gyepápolással foglalkozó

Részletesebben

Az új Doblò Cargo: az áruszállítás új dimenziója

Az új Doblò Cargo: az áruszállítás új dimenziója Az új Doblò Cargo: az áruszállítás új dimenziója A modell rövid áttekintése A Fiat Professional új modelljének kategóriagyőztes jellemzői Megbízható, környezetbarát motorok Biztonság Műszaki adatok A modell

Részletesebben

Az új Swift kifejlesztése során sokat tanultunk, és a tanultakat fel fogjuk használni a jövő Suzuki modelljeinek megalkotásához. Most nem csak az új

Az új Swift kifejlesztése során sokat tanultunk, és a tanultakat fel fogjuk használni a jövő Suzuki modelljeinek megalkotásához. Most nem csak az új Az új Swift kifejlesztése során sokat tanultunk, és a tanultakat fel fogjuk használni a jövő Suzuki modelljeinek megalkotásához. Most nem csak az új Suzuki Swift indul útjára; a Suzuki is teljesen újjászületett.

Részletesebben

www.electromega.eu A HULLADÉK SZÁLLÍTÁS ELEKTROMOS JÖVŐJE

www.electromega.eu A HULLADÉK SZÁLLÍTÁS ELEKTROMOS JÖVŐJE www.electromega.eu A HULLADÉK SZÁLLÍTÁS ELEKTROMOS JÖVŐJE A FEJLESZTÉS TARTALMA A Debreceni Egyetemmel kötött megállapodás alapján, az Electromega vásárolta meg ennek a szabadalomnak a hasznosítási jogát.

Részletesebben

Az új Chevrolet. cruze

Az új Chevrolet. cruze Az új Chevrolet cruze CRUZE Vonzó külső, attraktív belső. Az új Chevrolet Cruze a formatervezés és a technológia kombinációjának legjavát kínálja. Lenyűgöző, hogy egy ilyen határozott vonalvezetés, ilyen

Részletesebben

A B-osztály új generációja

A B-osztály új generációja A B-osztály új generációja Külső megjelenés 5 Utcahosszal a többiek előtt. A B - osztály. A B - osztály új minőségben egyesíti a teret, a formát és a funkciót. Az ellentmondás minden mozgás hajtórugója,

Részletesebben

nagyobb nyugalommal és hosszabbítsa Praktikus és kedvező árú családi autót keres? meg a garanciát további két évvel, összesen Mi tudjuk a megoldást!

nagyobb nyugalommal és hosszabbítsa Praktikus és kedvező árú családi autót keres? meg a garanciát további két évvel, összesen Mi tudjuk a megoldást! Dacia Értjük az Ön elvárásait, ezért intelligens ötleteket kínálunk A Daciát és Önt az intelligencia köti össze. felszereltségek. A Renault csoport nem támaszkodunk, melyek már bizonyították nagyobb nyugalommal

Részletesebben

Infiniti Q50 Eau Rouge műszaki adatok. Hajtáslánc Q50 Hybrid sport szedán Q50 Eau Rouge. Teljesítmény 364 LE (268kW) Kb. 568 LE

Infiniti Q50 Eau Rouge műszaki adatok. Hajtáslánc Q50 Hybrid sport szedán Q50 Eau Rouge. Teljesítmény 364 LE (268kW) Kb. 568 LE Sajtóinformáció 2014. április 20. Infiniti műszaki adatok Hajtáslánc Q50 Hybrid sport szedán Motor 3498 cm 3, V6, benzin Kézzel készített, 3799 cm 3, V6, benzin Teljesítmény 364 LE (268kW) Kb. 568 LE Nyomaték

Részletesebben

Sávfelülvilágító termékcsalád BITTERMANN DAYLIGHT

Sávfelülvilágító termékcsalád BITTERMANN DAYLIGHT Hő- és füstelvezetés Napi szellőzés Természetes bevilágítás EN 12101-2 : 2003-09 szerint bevizsgálva és tanúsítva Természetes bevilágítás E sávfelülvilágító rendszer teljes mértékig megfelel az ügyfél,

Részletesebben

Pneumatikus szerszámok

Pneumatikus szerszámok Pneumatikus szerszámok 1928K 0 1 9 2 8 0 1 0 110.565 Ft 1 irányváltós ütvecsavarbehajtó, hosszú gépi dugókulcs 3-fokozatú csavarbehajtás és 3-fokozatú csavarkihajtás Levegőelvezetés a markolaton keresztül

Részletesebben

A múlt ihlette, de a jövőnek építettük

A múlt ihlette, de a jövőnek építettük A múlt ihlette, de a jövőnek építettük Most a Yamaha kitárja az egyedi átalakítások kapuját az új XV950R egy, az eredeti épített motorok jellegét és személyiségét friss, neo retró, feltn japán külsbe csomagoló

Részletesebben

1 2 3 4 5 A B 6 7 8 9 [Nm] 370 350 330 310 290 270 250 [kw] [PS] 110 150 100 136 90 122 80 109 70 95 230 210 60 82 190 170 150 50 40 68 54 130 110 90 140 PS 100 PS 125 PS 30 20 41 27 70 1000 1500 2000

Részletesebben

1 2 3 4 5 7 9 A B 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 [Nm] 370 350 330 310 290 270 250 230 210 190 170 150 130 110 90 140 PS 100 PS 125 PS 70 1000 1500 2000 2500 3000 3500 4000 RPM [kw] [PS] 110 150 100 136

Részletesebben

1 2 3 4 5 6 7 A B 8 9 10 11 [Nm] 370 [kw] [PS] 110 150 350 330 310 100 136 90 122 290 270 80 109 250 70 95 230 210 60 82 190 50 68 170 150 40 54 130 110 90 140 PS 125 PS 100 PS 30 20 41 27 70 1000 1500

Részletesebben

2 3 4 5 6 7 8 9 A B A B 11 12 13 [Nm] 370 350 330 310 290 270 250 230 210 190 [kw] [PS] 110 150 100 136 90 122 80 109 70 95 60 82 50 68 170 150 40 54 130 110 90 140 PS 85 PS 110 PS 70 1000 1500 2000 2500

Részletesebben

A vörös kérő Alfa MiTo teszt, hölgyeknek. Írta: Vajda János 2010. március 08. hétfő, 02:44 - Módosítás: 2010. március 08.

A vörös kérő Alfa MiTo teszt, hölgyeknek. Írta: Vajda János 2010. március 08. hétfő, 02:44 - Módosítás: 2010. március 08. Bizony a MiTo nem újdonság már, mégis mind a mai napig sokunkat rabul ejt. No de nem is ez cikkünk apropója, hanem a jó eséllyel elég nagyszámú leendő hölgy tulajdonosok megszólítása, ugyanis mind a mai

Részletesebben

Fedezze fel a Citroën DS4- et rövid klippünk segítségével, melyet az alábbi QR kód leolvasásával pillanatok alatt elérhet okostelefonjáról.

Fedezze fel a Citroën DS4- et rövid klippünk segítségével, melyet az alábbi QR kód leolvasásával pillanatok alatt elérhet okostelefonjáról. CITROËN DS4 Fedezze fel a Citroën DS4- et rövid klippünk segítségével, melyet az alábbi QR kód leolvasásával pillanatok alatt elérhet okostelefonjáról. Csábítás Rafinéria Stílus Citroën DS4 Igazi

Részletesebben

A Toyota számára a minôség nem ígéret, hanem munkastílus

A Toyota számára a minôség nem ígéret, hanem munkastílus Hiace 02 A Toyota számára a minôség nem ígéret, hanem munkastílus Semmi nem olyan jó, hogy ne lehetne még jobbá tenni. Ezért minden területen folyamatos fejlôdésre törekszünk. Ez nem pusztán mottó számunkra,

Részletesebben

Profiktól profiknak Professzionális tolókaros fűnyírógépek

Profiktól profiknak Professzionális tolókaros fűnyírógépek Profiktól profiknak Professzionális tolókaros fűnyírógépek 2 3 Vegye ki a munka nehezét A John Deere tolókaros fűnyírógépek egész napos nehéz munkavégzésre lettek tervezve. Ezeket a gépeket strapabíró,

Részletesebben