ŐSTÍPUSOK, NÉPZENEI NYELVEK ELEMZÉSE EGY ÖNTANULÓ MODELL SEGÍTSÉGÉVEL

Átírás

1 JUHÁSZ ZOLTÁN ŐSTÍPUSOK, NÉPZENEI NYELVEK ELEMZÉSE EGY ÖNTANULÓ MODELL SEGÍTSÉGÉVEL az a gyanúm, hogy a földkerekség minden népzenéje, ha elegendő népzenei anyag és tanulmány áll majd rendelkezésünkre, alapjában véve visszavezethető lesz majd néhány ősformára, őstípusra, ős stílus-fajra. Bevezetés (BARTÓK 1937a 1 ) A magyar analitikus népzenekutatás Kodály és Bartók munkássága óta lényegében az általuk lefektetett elvek alapján folyik. A dallamok osztályozására és az így meghatározott típusok történeti síkon is elemzett stíluskörökbe való rendezésére épülő munkamódszer páratlanul eredményesnek bizonyult és nagy nemzetközi tekintélyt vívott ki magának (KODÁLY 1976; BARTÓK 1924; JÁRDÁNYI 1965; DOBSZAY 1988; PAKSA 1999). Ennek igazolására elég csak e kutatások legimpozánsabb eredményére, A Magyar Népzene Tára köteteire tekinteni. A magyar kutatókra oly jellemző elemző szemlélet napjainkban a nemzetközi kutatói közvéleményben is éppen reneszánszát éli, nem kis mértékben éppen a magyarok eddigi eredményessége, valamint a gépi módszerek megjelenése következtében (CORNELIS et al. 2010; KRANENBURG 2010). Az analitikus megközelítés vonzerejét talán az a tény is érzékelteti, hogy jelen sorok alapvetően mérnöki szemléletű íróját is magával ragadta és az itt bemutatott interdiszciplináris munkára ösztönözte. A tanulmányomban bemutatott vizsgálatokhoz kidolgozott számítógépes módszerek alapgondolata leginkább a Járdányi-féle dallamvonal-fogalomra és osztályozási elvre vezethető vissza (JÁRDÁNYI 1961). A gép ugyanis a digitalizált kottákból dallamvonal-idősorokat (hangmagasság-értékekből álló időbeli sorozatokat) alkot, és a dallamok rokonságát a megfelelő számsorok átlagos eltérésében (euklideszi távolságában) méri. Ez a módszer alkalmas arra, 1 In BÖI

2 hogy hatalmas dallam-adatbázisokból nagyon gyorsan, következetesen és elfogulatlanul kikeresse a hasonló dallamokat. A találatok természetesen minden esetben igénylik az ember zenei érzékének és szaktudásának felügyeletét, ám a gépi gyorsaság, a matematikai elfogulatlanság és következetesség mindenképp óriási előnyökkel jár. Dolgozatom alapvető célja, hogy a gépi úton talált dallampárhuzamok egy csoportjának bemutatásával körülhatároljunk egy, a magyar és több más népzenében is jelentős súllyal bíró stíluskört, és igazoljuk, hogy az így feltárt, szerteágazó zenei rokonság feltételezhetően egy valaha ténylegesen létezett zenei ősnyelvre vezethető vissza. A talán túlságosan ambiciózusnak tűnő cél mentségéül idéztük fentebb Bartók jövőbe látó gondolatát az őstípusok felismeréséről. A népzene elemzésére kidolgozott programrendszerünk segítségével éppen ilyen őstípusok nyomait keressük mi is 33 népzenei kultúrában. Az eredmények alapján megállapítjuk, hogy a legtöbb népzenei kultúrát összekapcsoló őstípusok éppen azokat a nagyívű, ereszkedő, legtöbbször pentaton, de gyakran diatonikus hangsoron mozgó formákat egyesítik, melyek a magyar régi stílus alapját is képezik. Az elvégzett munka lépései a következők: Hozzunk létre minél több népzenei kultúrából egy-egy megfelelő számú dallamot tartalmazó adatbázist vagyis az adott kultúrában élő dallamok digitalizált kottáinak gyűjteményét! A vizsgálat az egyszólamú dallamokra terjed ki. Határozzuk meg ezekben az adatbázisokban az egymással rokon dallamok osztályozására alkalmas dallamtípusokat! Ezeket a vizsgálat mindig a dallamvonalakból számítja. Így minden kultúrát egy-egy, dallamvonal-típust tartalmazó típushalmazzal jellemzünk. A típusok szükséges számát algoritmusunk magától, az adott adatbázis viszonyaihoz igazodva tanulja meg. Jellemezzük a kultúrák rokonságát típushalmazaik összevetésével! Vagyis két kultúra rokonságának fokát hasonló típusainak számával mérjük. A számítás figyelembe veszi az adatbázisok méretét, így kiküszöböli az eltérő dallamszámokból eredő hibákat. Adatbázisok Munkánk során létrehoztunk egy jelenleg 33 kultúrát felölelő, összesen mintegy dallamot tartalmazó népdal-adatbázist. A kultúrák a következők: 1. kínai (Shanxi és Peking környéki han), 2. mongol (Belső Mongólia), 3. kirgiz, 4. Volga-vidéki (csuvas, cseremisz, tatár, votják), 5. szicíliai, 6. bolgár, 7. azeri, 8. anatóliai, 9. karacsáj, 10. magyar, 11. szlovák, 12. morva, 13. román, 22

3 14. kasub, 15. finn, 16. norvég, 17. német, 18. luxemburgi, 19. francia, 20. holland, 21. appalache-i bázisú ír skót angol, 22. spanyol, 23. dakota, 24. komi (és más permi finnugor), 25. hanti, 26. szerb-horvát, 27. kurd, 28. orosz, 29. navajo, 30. warmiai, 31. nagylengyel, 32. andokbéli indián, 33. görög. A dallamok egyik részét az ún. Európai Népdalkatalógusból 2 válogatták ki és digitalizálták az 1960-as években az MTA Népzenekutató Csoportjának munkatársai. 3 Másik részét újabban maguk a gyűjtők bocsátották rendelkezésre (pl. Sipos János anatóliai, kirgiz, azeri, navajo, ill. Agócs Gergellyel közös karacsáj gyűjtései, Sipos J. lejegyzésében). Ördög Lászlónak és Ördög Máriának külön hálával tartozom saját, egyedülállóan értékes perui indián gyűjtésük felajánlásáért. A dallamok további részét digitalizált formában kaptuk meg külföldi kutatóktól (lásd a kínai, finn, holland, német, luxemburgi, spanyol, skót, ír, angol, dakota, warmiai, kasub, nagylengyel gyűjteményeket), egy jelentős részt pedig saját kezűleg, Sipos Jánossal vállvetve digitalizáltunk népzenei kiadványokból (lásd a Volga-vidéki, görög, kurd, orosz, szerb, horvát, norvég, hanti, komi, vót, mordvin gyűjteményeket). A magyar gyűjtemény nem új stílusú részét a Zenetudományi Intézet típusrendszere alapján Régi magyar népdaltípusok címmel állította össze Pávai István. Ezt a 2323 dallamot egészítettem ki saját gyimesi és palóc gyűjtéseim új stílusú dallamaival. A dallamok forrásainak jegyzékét a tanulmány végén közlöm. Egy keserves és rokonai Kiinduló példáinkat Kallós Zoltán és Martin György Tegnap a Gyimesben jártam címmel, Domokos Mária szerkesztésében megjelent könyvből vesszük (KALLÓS MARTIN 1989). Elsőnek a 93. számú dallam fellelt párhuzamait mutatjuk be az 1. példán. A d-r-m kezdetű gyimesi dallam a magyar népzenetörténetben a Kodály után nemzetek feletti ősrétegnek (KODÁLY 1937; PAKSA 1999: 92), máshol pszalmodizáló stílusnak nevezett dallamkörbe tartozik (DOBSZAY SZENDREI 1988). E dallamok román, Volga-vidéki és anatóliai kapcsolatai Bar- 2 Az Európai Népdalkatalógus az 1960-as években létesült elemző rendszer, amihez egy kiadványgyűjtemény is tartozik. A főként Európa elkülöníthető népzenei dialektusterületeit (vagy: népzenei kultúráit) reprezentáló népdalgyűjtemények dallamainak bizonyos zenei adatait lyukkártyára rögzítették, ami dallam alapú keresést tett lehetővé. A Kodály vezetése alatt létrejött kutatógárda úttörőnek számító módszerét az International Folk Music Council 1963-as budapesti konferenciáján a szakma nemzetközi képviselői előtt is bemutatták. 3 Lásd STOIN 1931; SHARP 1932; CANTELOUBE 1951; SUŠIL 1889; KOTIKOVA AKSIUK 1966; DRĂGOI 1925; FAVARA 1957; GARCIA 1931; BARTÓK 1913; ill. HUDEC 1950 gyűjteményei. 23

4 tók bihari gyűjtése, Paksa Katalin tanulmánya és Sipos János könyve alapján már ismertek (BARTÓK 1913; PAKSA 1982; SIPOS 2001). Talán meglepő ugyanakkor, hogy a perui indián, karacsáj, szicíliai és kínai dallamgyűjteményekben is találtunk kapcsolatokat. Főképp a perui dallam rendkívüli hasonlósága lehet meglepő, különös tekintettel arra, hogy további, d-r-m magon induló lapentaton rokonai is fellelhetők a gyűjteményben (Ördög László és Mária magángyűjteménye). Az andokbéli pentaton népzenét a kutatók egyértelműen inka örökségnek tartják (D HARCOURT D HARCOURT 1925; STEVENSON 1968). A háromsorosként közölt szicíliai dallam I. sorát a négysoros példák I II. sorának megfeleltetve a rokonság még nyilvánvalóbb. E dallamnak számos, inkább háromsoros rokona van a gyűjteményben, de négysoros változat is akad. A karacsáj és a kínai példákhoz nem találtunk további rokont. A magyar la és csuvas szo végű dallamok rokonságát Paksa Katalin kimerítően elemzi már említett dolgozatában a mi csuvas példánk is ebbe a körbe sorolható példa magyar (Gyimes) török (Anatólia) karacsáj szicíliai 4 A dallam Fedorov csuvas gyűjteményéből való, és Kodály Zoltán is felhasználta az Ötfokú zene IV. Nr. 39. darabjaként. Az adatbázisba Domokos Mária útmutatása alapján, a Kodály népdalfeldolgozásainak dallam- és szövegforrásai c. könyvből került. Lásd BERECZKY DOMOKOS OLSVAI 1984: Nr

5 perui román (Bihar) kínai (Peking, han) csuvas A példában bemutatott dallamcsalád széles elterjedtségére nemcsak a népzenei kultúrákban, hanem több vallás liturgikus zenéjében, így a gregorián zsoltártónusok között is találunk példákat (DOBSZAY 1988), de a gépi keresés még az eddig ismertnél is szélesebb körben mutatta ki e dallamok rokonságát. (Az adatbázisunkban végzett módszeres keresés azonban máshol nem mutatta ki.) Felmerül a kérdés: vajon más közös dallamcsaládok is találhatók-e a fentihez hasonló kultúrkörben, vagy példánk óriási távolságokon átívelő kapcsolatai csak a véletlen művének tekinthetők? Dallampárhuzamok egy dallamcsalád és előfordulási köre Vegyük például az előbbi gyimesi gyűjtemény 33. dallamát. 5 A nagyívű, pentaton ereszkedő dallamot igen közeli csuvas, mongol és kínai rokonaival mutatjuk be a 2. példán. A Belső-Mongóliai Egyetem gyűjteményéből származó rituális mongol dallam közeli kínai rokonát Vikár László közölte egy tanulmányában (VIKÁR 1958: 430). A csuvas példa szintén Vikár gyűjtése (VIKÁR 5 Domokos Mária jegyzete szerint a dallam az Elindultam szép hazámból kezdetű székely dal változata. 25

6 1979: 312.). A négy dallamban teljesen azonosak a sorzárlatok (8, 5, 4), valamint az is, hogy a III. sorok magasról, három esetben a 8. foknál is magasabbról ereszkednek a 4. fokig. Emiatt az I. és III. sorok közt nincs kvintválaszkapcsolat. A II. és IV. sorok között viszont a kvintválasz többé-kevésbé pontosan fennáll. Az egyetlen szembetűnő eltérés az I. sorok indulásában mutatkozik: a magyar és a csuvas dallam az 5. fokról ugrik fel a 8.-ra, a másik kettő eleve fent indul. A példák sorát egy dakota indián és egy karacsáj dallam egészíti ki. A dakota dal RHODES gyűjteményéből való, és változékony sorhosszaitól eltekintve minden tekintetben jól illik a rokonságba. A karacsáj első sora 7. fokú zárlatával kissé elüt a többitől, de mint látni fogjuk, a dallamcsalád tágabb rokonságában ez sem egyedi jelenség. Ezt egyébként a magyar dallam is alátámasztja, mivel valójában annak I. sora is a 7. fokra zár, csak egy díszítőhang erejéig lép fel az oktávra. E dallamcsalád elterjedtségét Mongóliában és Eurázsia más vidékein már Sipos János is kimutatta (SIPOS 2001) mi most kíséreljük meg tovább követni dallamunk nyomait. 2. példa keserves (Gyimes) csuvas mongol kinai 26

7 dakota karacsáj magyar 3. példa szlovák Dél-andoki dakota anatóliai szicíliai

8 A Régi magyar népdaltípusok között találtuk a 2. példa keservesének egy közeli rokonát, melyre a fenti leírás szinte teljes mértékben érvényes, eltekintve attól, hogy III. sora b3-on záródik, ritmusa pedig rubato keserves helyett 2/4-es táncritmus. A típus-dallamot szlovák, dakota és dél-andokbéli indián, anatóliai és csuvas párhuzamaival mutatjuk be a 3. példán. A kapcsolat ismét általánosnak és igen szorosnak mondható, még ritmikai szempontból is. A Kárpát-medencei és Volga-vidéki rokonság mellett ismét immár harmadszor találtunk igen szoros amerikai indián szálakat is. Míg a felsorolt példák mind ötfokúak, a török bár a dallamvonalat nagyon híven követi szinte következetesen lép a diatonikus fokokra, zárósorát pedig még frígesíti is. Ezzel azonban még korántsem tekinthetjük lezártnak a vizsgált dallamkör kapcsolatrendszerét. Idesorolható ugyanis a 4. példa magyar típus-dallama is a maga 7, 5, b3-as kadenciájával. A karacsáj párhuzam még a szótagszámban és a háromütemes sorszerkezetben is híven követi a magyar rokont, de a kissé távolibb dakota indián és finn dallam rokonsága is jól kivehető. Az 1. példa karacsáj dallamát akár ide is sorolhattuk volna I. sorának 7 zárlatával ekkor viszont a III. sor volna szabálytalan. Ugyanezt mondhatnánk a dakota dallamról, csak éppen fordított irányban: III. sora idehúzza, az I. viszont az 1. példába. Ebből is látszik, hogy a bemutatott példacsoportok egyetlen nagyobb stíluskör részeinek tekinthetők, fölösleges volna éles határokat keresnünk közöttük. De még most sem zárult be a kör: az 5. példán bihari román, morva, extremadurai spanyol és appalache-i skót ír párhuzamokat mutatunk be. Ezek azonban már kissé távolibb rokonok: az appalache-i dallam 8, 7, 5-4-es kadenciájával és felütéses szerkezetével, a morva dúr hangnemével mutat lényeges eltérést az eddigiektől, míg a bihari román híven követi a család eddig megismert főbb sajátságait. A példákról a román kivételével az is elmondható, hogy saját kultúrájukban valószínűleg kivételnek számíthatnak, mivel a rendelkezésünkre álló gyűjteményekben meglehetősen rokontalanok. Így feltehetően a dallamcsalád szóródásaira bukkantunk rá a következetes gépi keresés segítségével. A 2 5. példában bemutatott dallamcsaládról tehát eddig ismét körülbelül ugyanazt az elterjedtséget sikerült kimutatnunk, mint az 1., pszalmodizáló családról, megtoldva most még észak-amerikai indián és finn kapcsolatokkal, valamint morva, spanyol és appalache-i szóródásokkal is. Ilyen egyszerű volna közös dallamokat találni a magyar (és Kárpát-medencei), karacsáj, anatóliai, Volga-vidéki, mongol, kínai, dakota, andokbéli zenekultúrákban? A válasz megerősítésére bemutatunk egy harmadik dallamkört is. 28

9 magyar 4. példa karacsáj finn dakota román (Bihar) 5. példa morva 29

10 spanyol Appalache 6. példa keserves (Gyimes) cseremisz mongol csuvas hanti 30

11 Induljunk most is egy gyimesi keservestől: a KALLÓS MARTIN 1989: Nr. 26. dallamától. 6 Ennek csuvas, cseremisz és Ordosz-vidéki mongol rokonai a 6. példában olyan szoros, pentaton kvintváltó családot alkotnak, mintha csak egy közös típus egyazon kultúrán belüli változatai volnának. Az I. sorok önállósodott változatának is tekinthetjük az egysoros hanti dallamot. Azt ugyanis nehéz elképzelni, hogy ez lett volna a primitív ősforma, mely aztán véletlenül ugyanazokkal a II., III., IV. sorokkal egészült ki az Ordosz vidékétől a Kárpát-medencéig. Sokkal kézenfekvőbb ennél azt feltételezni, hogy a régi négysoros forma változatait találtuk meg a magyar, Volga-vidéki és mongol népzenében, és ez vált a hantiban egysorossá. A család táncritmusú tagjait a 7. példa magyar kanásztánca, szlovák és bihari román táncdallamai, 7 karacsáj és kínai változatok, valamint egy, a magyarra megdöbbentő módon hasonlító perui indián dallam képviselik. 8 A Kárpát-medencei kapcsolatok mellett tehát ismét egy dél-amerikai indián népdal bizonyult egy régi dallamunk legközelebbi rokonának. A 6. példában a dallamok I. sorai a 8. fokról való ereszkedés után visszakanyarodnak a 7., néha 8. fokig. Ez a Felszállott a páva dalunkból leginkább ismerős mozgás a dallamok II. soraiban a 8. fokról az 5.-re való ereszkedéssé egyszerűsödik. A 7. példa dallamai közt a magyar I. sora pontosan követi a visszaemelkedő páva -ívet, de a peruiban, a románban és még a szlovákban is tetten érhető ugyanez. A karacsáj és a kínai dallamok éppen csak abban különböznek a fentiektől, hogy már I. sorukban is a II. egyszerűbb mozgását követik, így I II. soruk egyformán a 8.-ról az 5. fokra ereszkedik. A magyar példa az egész nyelvterületen megtalálható, nyolcadoló, negyedelő és lassú aszimmetrikus táncdallam formában egyaránt, Gyimesben pedig a tánctípusok egész sorát kísérik alkalmasan ritmizált változatai (PAKSA 2010). A nagyívű ereszkedő típusok körét tovább tágítja a 8. példa. Itt a 8.-ról az 5. fokra ereszkedő I. sort a legtöbb dallamban egy szintén az oktávról induló, de már a 4. fokig ereszkedő II. sor követi. A III. sorok szintén indulhatnak az oktávról, de már mélyebbről is, és többnyire még mélyebben, a kistercen záródnak. A IV. sorok végül az alsó kvint terjedelmét bejárva ereszkednek az alaphangig. A kétsoros formában leírt, de a négysoros példáknak is könnyen megfeleltethető karacsáj dallam külön érdekessége, hogy Agócs Gergely helyszíni gyűjtései alapján tudjuk: erre a típusra éneklik a leggyakrabban a Csodaszarvast űző testvérpár legendájának karacsáj változatát (Bíjnöger, vö. Hunor és Magyar, ill. dozmati regösének, AGÓCS 2008). A már ismerős kultúrkörhöz 6 Vö. MNT VI. Nr és 387. (Domokos Mária jegyzete alapján.) 7 A román példa Bartók Román népi táncok című művének egyik forrás-dallama (LAMPERT 2005: Nr. 133). Az eredeti kottában a terc és a szeptim semleges. 8 Az utóbbi ismét Ördög László és Mária magángyűjteményéből. 31

12 magyar 7. példa perui karacsáj kínai (han) szlovák román (Bihar) ezúttal egy szabályos négysoros hanti dallam kapcsolódik a magyar és a tatár igen közeli rokona. Az 1., ill. a 2 8. példákban vázolt dallamcsaládok rokonsági rendszereit összevetve kirajzolódik a magyar (és Kárpát-medencei) karacsáj anatóliai Volga-vidéki szicíliai mongol kínai dakota andokbéli és finn kultúrák köre. Ehhez a kiragadott dallamaink bázisát adó körhöz csatlakozik még szórványosabb találataival a spanyol, kelta, hanti és morva kultúra. Fontos itt 32

13 magyar 8. példa karacsáj török szicíliai finn dakota tatár (Volga) hanti 33

14 hangsúlyozni, hogy a kapcsolatokat a többi kultúrában is kerestük, ám következetesen nem találtuk sem a nyugat-európai (német, luxemburgi, francia, holland), sem a balkáni (bolgár, görög, szerb, horvát), sem a lengyel, orosz, permi finnugor, azeri, kirgiz, navajo gyűjteményekben. A példákra alapozva már joggal vetődik fel az izgalmas kérdés: lehetséges, hogy a kiválasztott dallamcsaládok, az 1. és a 2 8. példák dallamai nem véletlenül adtak azonos kultúrkörben találatokat? Más szóval: lehetséges, hogy példáink egy létező, valaha szorosan összetartozó kulturális kapcsolatrendszerre világítottak rá? A felsorolt példák azonban csak felvetni képesek a fenti lehetőséget, a bizonyításra kevéssé alkalmasak. Hiszen még mindig elképzelhető az is, hogy szerencsésen kiválasztott példáink csak esetlegesen jelentek meg ugyanazon kultúrákban, és bármely más kultúrkör is azonosítható lenne néhány célirányosan megválasztott dallamcsalád együttes jelenlétével. A kérdés a példák szaporításával sem dönthető el végérvényesen, mivel mindig felvethető, hogy alkalmasan összeválogatott ellenpéldákkal egészen más kapcsolatrendszert is ki lehet mutatni. Ennél is kényelmesebb az az álláspont, mely szerint még ellenpéldák sem kellenek akárhány igazoló példára rá lehet fogni, hogy azok csak a véletlen művei. Avagy hogy éppenséggel az emberiségre egyetemlegesen jellemző zenei elvek hozták létre őket, valójában egymástól teljesen függetlenül. A kapcsolatok átfogó vizsgálata a zenei térkép tartományai Mégis jól érezzük, hogy megfelelően sok közös dallamtípus kimutatása esetén joggal következtethetünk kultúrák közös eredetére vagy akár múltbeli, akár jelenkori érintkezésére. A számítógépes adatbányászat módszereivel pedig alaposan utánajárhatunk a fentebb megfogalmazott kérdéseknek, sejtéseknek. A vizsgálat a következő lépésekben történik: A) Határozzuk meg egyenként minden kultúrában az ott jellemző dallamvonalak teljes készletét! Ehhez az ún. önszervező felhő algoritmus kiváló eszköznek bizonyult. A rendszer működését most csak igen vázlatosan ismertetjük (részletesen lásd JUHÁSZ 2011). Az algoritmus kettős célt követ: egyrészt egy adott dallamgyűjtemény (a mesterségesintelligencia-kutatás szóhasználatával: tanító halmaz ) dallamaiból dallamvonal-idősorokat alkot és ezekből egy automatikus tanulási folyamat során ún. dallamvonal-típusokat határoz meg. Így pl. egy 2500 dallamot tartalmazó tanító halmazból jellemzően dallamvonal-típust kapunk, és ezek jó tanítási paraméterek esetén a teljes tanító halmaz kb. 80%-át képesek osztályozni. Az algoritmus másik feladata, hogy a 34

15 kapott típusokat egy síkbeli pontrendszerre képezze le oly módon, hogy a hasonló típusok lehetőleg egymáshoz közeli pontokba kerüljenek. Így voltaképpen a vizsgált zenekultúra térképét rajzoljuk meg. Az 1. ábrán pl. a magyar dallamvonal-típusok térképét látjuk. Az ábrán a gép által tanult típusok néhány példáját is feltüntettük az ötvonalas kottára vetítve. Jól látszik például, hogy az 1. számú típus éppen 8. példánk dallamvonalát rajzolja meg, a 2. számú pedig egy jellegzetes emelkedő 3 5 kvintváltó új stílusú formát képvisel. A pél dákhoz tartozó, körülhatárolt tartományok eszerint a régi ereszkedő, ill. a kupolás új stílus további típusait tartalmazzák. A többi példa alapján azonosíthatók a térképen a kis ambitusú ereszkedő, ill. kupolás (3, 4), valamint a plagális (5) típusok tartományai is. Az eljárás tág határok között képes kiegyenlíteni a különböző gyűjtemények méretéből, eltérő szerkesztési elveiből fakadó különbségeket. Pl. a kisebb méretű gyűjteményekben is előírhatunk nagyobb számú típust így a típusok száma mégis a nagyobb gyűjtemények típusszámához közelít. Persze ilyenkor az egy típushoz tartozó dallamok száma kisebb, de mivel úgyis a típusokat vetjük össze, ez már egyáltalán nem lényeges. B) Miután minden kultúrában külön-külön meghatároztuk a tipikus dallamvonalakat, összesítsük ezeket, és határozzuk meg a vizsgált kultúrákban fellelhető dallamvonalak egyesített halmazát. Az önszervező felhő most tehát nem valóságos dallamokból tanul, hanem már dallamvonal-típusokból. Azt is mondhatjuk, hogy más-más kultúrákban élő rokon típusok típusait tanulja. Az eredmény ismét egy zenei térkép, ez azonban már a vizsgált kultúrák egyesített ábra. A magyar népzene térképe. A jól elhatárolható részek jellemző dallamvonalait egy-egy példával illusztráltuk: 1: nagyívű ereszkedő, 2: nagyívű kupolás, 3: kis hangterjedelmű ereszkedő, 4: kis hangterjedelmű kupolás, 5: plagális. 2 35

16 2 Német ISA Magyar 3 1 Kínai Bulgár 4 5 Török 2. ábra. Az egyesített zenei térkép (szürke és fekete pontok). A fekete pontok hat népzenei kultúra dallamvonal-típusainak elhelyezkedését jelölik. A magyar, kínai és török tartományok jelentős átfedést mutatnak az 1. sz. nagyívű ereszkedő dallamvonallal jelölt tartományban. térképe, melyen minden olyan típus szerepel, amely a kultúrák bármelyikében vagy egyszerre többen is fontos szerepet játszik. Nyilvánvaló, hogy az egyes kul túrák típuskészletei ennek a közös nagy halmaznak az adott kultúrára jellemző részhalmazait alkotják. E részhalmazok átfedései pedig a kultúrák kapcsolatait mutatják meg: az átfedés nagysága a kapcsolat erősségét jellemzi, míg a közös dallamvonalak elemzése a rokon dallamcsaládok kiválasztásában segít. A 2. ábrán az egyesített térképet látjuk, külön-külön megjelölve rajta azokat a típusokat, melyek a német, az ISA (ír skót angol), a magyar, a kínai, a török és a bolgár típuskészletekkel közösek. Az ábra első tanulsága az, hogy a különböző kultúrák jellegzetes, jórészt összefüggő tartományokat foglalnak el a zenei térképen. Ez azt bizonyítja, hogy a különböző kultúrák különböző zenei stíluskörök adottságait aknázzák ki alaposabban, míg más zenei lehetőségekkel szinte egyáltalán nem élnek. Így lehetséges, hogy pl. a német és a bolgár tartománynak nincs közös része. Ugyanakkor a magyar, a kínai és a török tartományok nagyon is számottevő közös résszel rendelkeznek, és a megfelelő dallamvonal-típusról (1) azt is leolvashatjuk, hogy ez a közös rész éppen a példáinkban tárgyalt nagyívű ereszkedő dallamok tartománya. Ebből pedig az következik, hogy valóban nem ötletszerűen kiragadott példák alapján jutottunk a közös eredet gondolatára, hiszen példáink éppen a jelentős közös stíluskör létezését jelezték. Megjegyezzük, hogy hasonló megfontolás szerint a 2. sz. dallamvonal viszont a magyar és az ír skót angol (ISA) kultúrákban közös kupolás emelkedő kvintváltó stílus közösségét jelzi. 36

17 C) Látjuk a 2. ábrán, hogy könnyen található a zenei térképnek olyan tartománya, mely egyszerre legalább három kultúrában a magyarban, törökben, kínaiban is megvan. Ebből adódik a következő kérdés: melyik az a tartomány, mely egyszerre a lehető legtöbb kultúrában közös, és melyek azok a kultúrák, melyek ezt a közös részt együtt hordozzák? A kérdésre ismét gépi úton keresve a választ, a legnagyobb közös rész éppen az ábrán is látható magyar kínai török átfedés, és ez lényegében egyszerre van meg a már sokat emlegetett magyar (és Kárpát-medencei), karacsáj, anatóliai, szicíliai, Volgavidéki, mongol, kínai, dakota és dél-amerikai indián kultúrákban. Jelentős a súlya még a finn, norvég és ír skót angol típusok között is, ám szinte teljesen hiányzik a nyugati, a balkáni és északkelet-európai zenei hagyományokból. Éppen ez a hiány mutat rá arra, hogy e stíluskör megjelenését a világ mégoly távoli részein sem tulajdoníthatjuk valamilyen egyetemlegesen működő zenei igény független következményének hiszen ha az volna, miért nem jelenik meg mindenhol, de legalábbis a kultúrák meggyőző többségében? Fontos még hangsúlyozni, hogy hasonló súlyú közös zenei mag-stílusnak még nyomát sem találtuk az egyesített zenei térképen. Összehasonlításul vizsgáljuk meg a nyugati kultúrák közös zenei magját! A nyugati kultúrák (német, luxemburgi, holland, francia) páronkénti átfedései a legnagyobbak közé tartoznak, sok évszázados kulturális kölcsönhatásaik természetes következményeként. Ugyanakkor mindössze 29 olyan típust találtunk, mely egyszerre mind a négy kultúrában otthonos. Összehasonlításul: a legnagyobb közös maggal rendelkező magyar Volga-vidéki anatóliai karacsáj négyesben a teljesen közös típusok száma 69. A nyugati típusú kölcsönhatás következtében tehát sok többé-kevésbé közös dallamtípust találunk, ezek között azonban viszonylag kevés az, amelyik következetesen minden kultúrában megtalálható. A magyarázat egyszerű: Miért is volna természetes, hogy A és B kultúrák éppen ugyanazt a dallamot veszik át C-től? Sokkal valószínűbb, hogy mást-mást. A mégoly gyakori, de esetleges kölcsönhatás ezért jóval kisebb mértékben alkalmas egyetlen nagy közös stílusmag kialakítására, olyanra, mint a magyar Volga-vidéki anatóliai karacsáj kultúrkörben tapasztalt. A jelenség a feltételek szigorításával azaz a kultúrák elvárt számának növelésével még erősebbé válik: az utóbbi négyeshez még számos olyan kultúrát találunk, melyekben a mondott stílus megtalálható, ezzel szemben a nyugati mag vészes sebességgel elolvad, ha további kultúrákban is élő részeit keressük. Valószínűtlen tehát, hogy a példáinkban bemutatott, majd a zenei térképen is azonosított nagyívű ereszkedő, a pontos kvintváltó formákat is magába foglaló stíluskör a kultúrák esetleges érintkezései révén terjedt volna el ilyen óriási körben. Sokkal valószínűbb, hogy egy valaha nagy, összefüggő területen elterjedt zenei ősnyelv mai leszármazottaiban találtuk meg a stíluskör vál- 37

18 tozatait. E kultúrákban élnek ma is azok a közös szerkesztési elvek, melyek a rokon formákat újra és újra megszülik, immár egymástól óriási földrajzi távolságokban is, ám mégsem függetlenül : a nagyon régről örökölt közös zenei ízlés következtében. Ez a stíluskör pontosan az, amelyet Kodály a Volgavidék, Bartók pedig Anatólia dalaiban azonosított mint olyat, amelynek magyar rokonsága nem lehet véletlen. Miért hinnénk akkor, hogy a Kaukázusban, Szicíliában, Mongóliában, Kínában vagy akár az Andok vidékén viszont az? A véletlenszerűség kérdését a zenei térkép segítségével egyébként matematikailag is eldönthetjük: a térkép teljes mérete, valamint az egyes kultúrákra jellemző részhalmazok és átfedéseik mérete alapján végzett számítások azt igazolják, hogy a független, véletlenszerű kialakulás valószínűsége a mondott kultúrák esetében elenyésző (JUHÁSZ SIPOS 2009). Természetesen más kultúrák okszerű kapcsolatát is kimutatja a számítás elég most csak a nyugatiakra utalnunk, ám azok a páronként igen szoros kapcsolatok nem állnak össze hasonlóan nagy kultúrkörré. Ezért a továbbiakban a megtalált kultúrkört az ősnyelv leszármazottainak tekintjük és nevezzük. Ezzel semmiképpen sem akarjuk a többi vizsgált kultúra ősi gyökereit kétségbe vonni, mint ahogy azt sem hisszük, hogy más zenei ősnyelvek léte eleve kizárt volna. Pusztán arra az egyszerű tényre építünk, hogy a jelen vizsgálat nem mutatott ki másik, hasonló elterjedtségű stíluskört. Talán a kis ambitusú típusok számának növelésével fog majd kirajzolódni egy másik, hasonló súlyú zenei ősnyelv és észjárás. D) A 2. ábrán kiemelt kultúrákhoz hasonlóan bármely két kultúra aktivált tartományait és azok átfedéseit meghatározhatjuk az egyesített zenei térképen. Az átfedés méretét az aktivált tartományok méretéhez viszonyítva pedig egy 0 és 1 közötti számmal jellemezhetjük a kultúrák rokonsági fokát. (A rokonsági fok 0, ha egyetlen közös típust sem találtunk, és 1, ha az egyik kultúra aktivált tartománya egybeesik a másik egy részhalmazával, ill. ha a két tartomány azonos.) Ezt a számot 1-ből kivonva pedig a kultúrák távolságára jellemző értéket kapunk ez annál nagyobb, minél kisebb a közös típusok száma. A 3. ábrán a vizsgált kultúrák kapcsolatrendszerét látjuk, ahogyan azt a mondott távolságok alapján egy algoritmus megszerkesztette. A síkon levő távolságok a kultúrák közti távolságokat képezik le, az élek pedig azon kultúrákat kötik össze, melyek távolsága 0,75-nél kisebb (vagyis az átfedés mértéke nagyobb, mint a kisebb kultúra típusainak 25%-a). A bonyolult viszonyokat természetesen nem tudjuk pontosan leképezni egy síkbeli ábrára: ezért viszonylag sok a távoli pontokat összekötő él. Ha az ábrát egy kecskeszarv két szárához hasonlítjuk, azt mondhatjuk, hogy az ősnyelv leszármazottait a szarvak tövén találjuk. A mongol kínai Volgavidéki andokbéli és a magyar szlovák román csoport a bal, míg a karacsáj 38

19 ISA Mor Holl NaL Kas Nor Mon Szlo LuL Ném Finn Fr Magy Anat Rom Szic And Kína Kar Vol Dak Kir Gör Spa Nav Han szicíliai anatóliai dakota hanti a jobb száron helyezkedik el, ugyanakkor az élek világosan mutatják, hogy a kapcsolatok a két család tagjai között is igen szorosak. Az előbbi csoport Kárpát-medencei tagjai főleg a magyar kapcsolatai révén kötődnek a finn norvég morva ISA négyeshez. Ahogy az ősnyelv leszármazottait a nagyívű ereszkedő stílus kapcsolja össze, úgy ez utóbbi négyest elsősorban az emelkedő kvintváltó kupolás dallamai kötik a Kárpát-medencéhez, míg a holland német luxemburgi francia nagylengyel kasub csoporthoz jellemzően plagális típusok kapcsolják (lásd a 2. ábra magyar ISA, ill. ISA német típusát). A jobb szarv hegyén a meghatározóan kis ambitusú típusokra épülő kultúrák helyezkednek el (balkáni szerb és horvát, bolgár, azeri, kurd, görög, orosz és komi). Ezek nagyobbrészt az Anatóliában is fellelhető kis ambitusú, kisebbrészt a szintén Anatóliával rokon nagyobb ívű típusaikkal kapcsolódnak az ősnyelv jobb ági alcsoportjához (lásd a 2. ábra anatóliai bolgár közös típusát). Az ábrán elkülönülő öt zenei nyelvcsaládból tehát kettő megalapozottan tekinthető egy közös ősnyelv leszármazottjának. A másik három család tagjai igen szoros szálakkal kapcsolódnak ugyan egymáshoz, ám eddig nem találtunk köztük olyan meghatározó mag-stíluskört, melyet egy közös ősnyelv továbbélésének tekinthetnénk. Remélhető, hogy további kultúrák bevonásával tovább tisztul majd a kép: svéd, dán, olasz, portugál, arab, perzsa, indiai, üzbég, kazak, ujgur, szibériai, további indián, afrikai adatbázisok még számos meglepetést tartogathatnak; kimutathatják akár más ősnyelvek nyomát is. War Balk Kom Or Bul Kurd Aze 3. ábra. 33 népzenei kultúra kapcsolatrendszere. A pontok helyzete optimálisan tükrözi a rokonsági viszonyokat. Az élek a rokonsági mérőszám szerinti legközelebbi rokon kultúrákat kötik össze. 39

20 Az ősnyelv további típusai Azonban a megtalált ősnyelvről sem mondtunk el még mindent. Eddigi példáinkban ugyanis igyekeztünk a leszármazott kultúrák minél szélesebb körében élő dallamokat bemutatni. Holott nem szükséges, hogy csak a mindenütt ma is fellelhető dallamokat tekintsük az ősnyelv részeinek: a ma már csak három-négy régóta nem érintkező kultúrában élő dallamok közt is szép számmal lehetnek ilyenek. Ezek felkutatásával jelentősen színesedhet a feltételezett ősnyelvről alkotott képünk. Következő példánk egy kétsoros, kupolás ívű típus magyar (Szabó Vilma balladája), belső-mongóliai, kínai és karacsáj változatát mutatja. magyar 9. példa mongol karacsáj kínai, (han, Peking) Következő, 10. példánk a nálunk igen népszerű emelkedő kvintváltás párhuzamait mutatja be. Itt az első, magyar dallam különlegességére utalunk: a Szeretlek szép Jézus, mert fölötte jó vagy szövegű, Kiskőszegen, Baranyában gyűjtött ének változatai már századi forrásokból is ismertek (Cantus Catholici 1651, Bozóki énekeskönyv 1797, in: SZENDREI DOBSZAY RAJECZKY 1979 I: 62. Nr. II/107). Az emelkedő kvintváltás a példa szerint a mongol és finn népzenében sem ismeretlen, ám ezeknél is határozottabban jelentkezik az appalache-i pentaton népdalok egy igen széles rétegében. A magyar dallamnak tehát egyszerre találtuk meg közeli mongol és kelta rokonát, valamint egy kissé távolibb, dór hangnemű finn párhuzamát. A másik magyar dallam karacsáj rokonával azt hivatott igazolni, hogy az emelkedő kvintváltás és a visszatérő I. sor nem csak a mongol népzenében fedezhető fel tőlünk keletebbre. Igaz, az ottani gyakorisága mélyen alatta marad a magyarnak, de azért ott sem egyedi jelenség. A 10. példa dallamai együtt arra mutatnak, hogy a fel- 40

21 10. példa Szeretlek szép Jézus... (Baranya) mongol Appalache finn magyar karacsáj tételezhető ősnyelvben a kupolás, emelkedő kvintváltó formák is ott lehettek már, tőlünk Nyugatra pedig elsősorban a skót ír gyökerű népzenéket fűzik szoros szálakkal a magyarhoz. A forma ugyanakkor a német, francia, holland, luxemburgi adatbázisokban olyan elenyésző súllyal fordul csak elő, hogy annak alapján a központból szétsugárzó és a perifériákon tovább élő európai népzenei stílusra következtetni semmi okunk nincsen. 41

22 Gyimeshez visszatérve egy jellegzetes lakodalmi szöveghez kapcsolódó táncdallam rokonságát vizsgáljuk meg a 11. példán. 9 A magyar dallam (KAL- LÓS MARTIN 1989: Nr. 143.) II. sora olyan egyértelműen lezáródik, hogy a folytatást már akár egy kétsoros dal utáni közjátéknak is felfoghatjuk. Ezt erősíti az a tény is, hogy a III IV. sort általában csak dúdolják vagy lalázzák, gyakran pedig teljesen el is hagyják, és csak a tényleges szöveget hordozó első két sort éneklik. Éppen Domokos Mária mutatta be, milyen tág határok között alkalmazkodik a dallam a szöveg szerkezetéhez a gyimesi énekesek gyakorlatában ez a kétsorosság és négysorosság lehetőségeivel szabadon élő példa talán odasorolható az övéi közé (DOMOKOS 2009). A megtalált párhuzamok mindenesetre mintha a kétsoros alapformát erősítenék: mind a hanti, mind a dakota és a török párhuzam is kétsoros, és meggyőzően illeszkedik a magyar dallam elejéhez. 11. példa Lakodalmi ének (Gyimes) hanti dakota török (Anatólia) Ezzel a példával hanti dallamaink száma már háromra emelkedett (lásd a 6., 8. és 11. példákat). Próbáljuk meg most összevetni az e példákból és az adatbányászati elemzésből levonható következtetéseket, hogy kiderítsük, vajon mennyire lehetnek esetlegesek ezek a kapcsolatok. Térjünk vissza a gépi elem- 9 A magyar dallam (KALLÓS MARTIN 1989: Nr. 143) jegyzetében Domokos Mária megjegyzi, hogy lakodalmas, mikor indítják a hazait. Vikár Béla is menyegzői dalként gyűjtötte Gyimesben. (Lásd MNT III/A Nr ) 42

23 zés végeredményét, a teljes adatbázisok átfedéseiből meghatározott kapcsolatrendszert összefoglaló 3. ábrához! Ezen azt látjuk, hogy a hanti csomópont optimális helyét a török karacsáj szicíliai dakota csoport szélén találta meg az algoritmus. Az összekötő élek jól mutatják, hogy ezekhez a kultúrákhoz valóban a legszorosabb szálak fűzik a hanti népzenét ám nem csak ezekhez: ugyanilyen szorosak annak magyar és finn kapcsolatai is. Minden közeli rokon persze nem lehet egyszerre közel egymáshoz a gráfon: a finn pontot például elhúzza a hantitól szoros nyugati, a magyart pedig mongol, szlovák és éppenséggel finn rokonsága. Három hanti példánk kapcsolatrendszere azonban éppen erre a most már matematikailag is igazolt rokoni körre mutat. Vizsgálataink szerint tehát a hanti dallamvilág az ősnyelv nem is túl távoli rokona; minden bizonnyal egy korán elszármazott és sajátos körülmények között, önálló fejlődési utat bejárt ága lehet. A példáinkban bemutatott típusokról már nem mondható el, hogy egyszerre 6 8 kultúrában is megvannak, de a fellelt négyes csoportok mindig az ősnyelv -leszármazott kultúrkör valamilyen részhalmazára mutatnak. Ezért joggal tehetjük fel, hogy ezek is az ősnyelv típusai olyanok, amelyek bizonyos leszármazottakból már kikoptak, másokban viszont fennmaradtak. Az átvétel lehetőségét példáinkban azért zárhatjuk ki, mert a rokonságot mindig legalább négy kultúrában sikerült kimutatni. Például azért kevéssé valószínű, hogy a 11. példa magyar dallama az ugor együttélés korából származó átvétel volna, mert akkor hogyan került ugyanez a dallamtípus Anatóliába és Észak-Amerikába? A kézenfekvő válasz az, hogy egy közös őskultúrából sugároztak szét a típus változatai. Ez a meggondolás adja a gépi ősnyelv -rekonstrukció elvi alapját: Először egy algoritmus kikeresi azt a dallamcsaládot, amely a legtöbb kultúrában él: ez lett a 2 8. példa nagyívű ereszkedő, bizonyos kultúrákban szigorúan ötfokú, másokban diatonikus családja. Az algoritmus egyúttal meghatározza azt a kultúrkört is, amelyben a mondott család meghatározó szerepű: ez a magyar, mongol, kínai, Volga-vidéki, karacsáj, anatóliai, szicíliai, dakota, andokbéli és finn kultúrák köre. Az adott zenei stílus tehát mintegy magától kijelölte a feltételezett ősnyelv leszármazottainak körét. A második lépésben tovább kereshetjük az adott kultúrkörben jellemző bár nem mindenhol meglévő dallamtípusokat. A módszer lényegét példáink már megmutatták: az egyszerre legalább négy (vagy inkább: kettőnél jelentősen több) kultúrában élő dallamtípusokat is a közös ősnyelvhez soroljuk, mivel ilyen esetekben sokkal valószínűbb, hogy közös forrásból vitték magukkal őket a népmozgások távoli vidékekre, mint hogy kultúráról kultúrára vándorolva, diffúzióval terjedtek volna el. Az öntanuló algoritmusok segítségével ezt a keresést a teljes adatbázisra pontosabban annak a mondott kultúrkörön belüli részére kiterjesztettük. 43

24 Az itt nem részletezett eredmény szerint az ősnyelv magja valóban a nagyívű ereszkedő, a kvintváltó típusokat is magába foglaló stíluskör, de ehhez csatlakoznak még kupolás és kis ambitusú ereszkedő típusok is, az 1. példa pszalmodizáló stílusát is beleértve. Csaknem teljesen hiányoznak viszont a Nyugaton oly elterjedt plagális formák. Ez azért meglepő, mert Keleten főleg a kínai és a mongol, de a finn és a magyar gyűjtemény is, sok plagális dallamot tartalmaz. Ezek azonban meglepően szórtak: nem találtak kellő számú rokonra más kultúrákban, így az öntanuló algoritmus nem tudott típust alkotni belőlük. Ezzel lényegében a magyar népzene bartóki A osztályát fedeztük fel újra, immár egy feltételezett zenei ősnyelv középpontjában. Egyúttal azt is igazoltuk, hogy ez az ősnyelv földrajzilag elképesztően távoli kultúrákat is összeköt. Természetesen a rekonstruált ősnyelv eredendően mindig csak feltevés marad. Ám még ennek tudatában is érdekes kérdés, hogy vajon a leszármazott kultúrák milyen mértékben tartalmazzák az ősnyelv típusait. A 4. ábra tanúsága szerint az ősnyelv legtöbb típusa a magyar, anatóliai, kínai és finn népzenében él. Az utóbbi állítás csak látszólag mond ellent a finn népzene nyugatiasságára vonatkozó tapasztalatoknak: ugyanezek a módszerek azt is igazolják, hogy a finneknél az ősnyelvi típusok a számos nyugati típus mellett élnek, főleg a nyelvterület keleti részén. Az ábra fő tanulsága azonban számunkra mégis az, hogy az ősnyelvben feltehetőleg már létezett típusokból a legtöbbet ma éppen a magyar népdaltípusok között találjuk Kína Anatólia Magyar Finn ábra. Az ősnyelv típusainak aránya a vizsgált 33 kultúrában. Az egyszerűség kedvéért csak a legszorosabb leszármazottakat jelöltük. A többi kultúra a sorszámok alapján az Adatbázisok című fejezet listájából azonosítható. 44

25 Összegzés A dolgozatban a dallampéldákra építve kívántuk felvázolni egy zenei stíluskör széles elterjedtségét és ebből fakadó jelentőségét, abban bízva, hogy a példák kellően meggyőzőek ahhoz, hogy a következetes matematikai elemzés tanulságait már előre hitelessé tegyék. Vagyis a meggyőzés feladatát valójában a példáknak szántuk, a matematikára pedig inkább csak a példák melletti továbbérvelést kívántuk alapozni. Az eredmények összefoglalására viszont a fordított út tűnik alkalmasabbnak. A munka matematikai alapját az ún. önszervező felhő algoritmus adta. Ez az eljárás önműködően megtanulta a 33 kultúrában fellelhető dallamvonaltípusokat, és egyúttal egy jól áttekinthető zenei térképen el is rendezte azokat. A további elemzések alapja a különböző kultúrák e térképen elfoglalt tartományainak, illetve ezek átfedéseinek vizsgálata volt. Kiinduló célunk az volt, hogy azonosítsuk egy 33 kultúrát felölelő adatbázisban a legnagyobb közös zenei magokkal rendelkező kultúracsoportokat (kultúrköröket). Hangsúlyozni kell, hogy nem egyetlen ilyen kultúrkört és zenei magot kerestünk, és ez a feltételezés a gépi eljárásba sincs beépítve. Ám eredményül mégis azt kaptuk, hogy létezik a dallamtípusoknak egy olyan csoportja, mely messze több kultúrát kapcsol egymáshoz, mint más típuscsoportok. Ez a csoport a nagyívű, ereszkedő típusok köre, a pontos kvintváltó formákat is ideértve (2 8. példa). Ez a zenei mag nagy súllyal van jelen a 33 kultúra egy részében, míg másokból szinte teljesen hiányzik. Éppen ezért nem tekinthető valamiféle általános zenei igény termékének. A mag-stílus által kijelölt kultúrkört az algoritmus a magyar, mongol, kínai, Volga-vidéki, karacsáj, anatóliai, szicíliai, dakota, andokbéli és finn csoportban adta meg. Az eredményt hitelesíti az a tény, hogy példáink keresése során is rendre ezekben a kultúrákban kaptunk találatokat, másokban pedig csak szórványosan vagy egyáltalán nem. A felsorolt kultúrák olyan sok közös típust tartalmaznak a mag-stíluson kívül is, hogy a számítások szerint az átfedések független, véletlenszerű kialakulása az esetek túlnyomó többségében teljesen valószínűtlen. Eszerint a felsorolt kultúrák valamikor tényleges kapcsolatban kellett hogy álljanak egymással, de hogy egyszerre, azonos időben-e, vagy külön-külön, más-más időben, arról az eddigiek alapján még semmit sem mondhatnánk. A továbblépést éppen a mag-stílus határozott jelenlétére alapozzuk. Ennek jelentőségére a nyugati kultúrák kapcsolatrendszere világít rá: ott az igen erős, mindenirányú kölcsönhatás ellenére nem tudtunk kimutatni egy olyan súlyú, teljesen közös mag-stílust, mint amilyet az ősnyelvi kultúrkörben tapasztaltunk. Ezért nem elég a népek közti, esetleg időben sem egyszerre történt kulturális cserékkel magyarázni a jelenséget. Ezek ugyanis a nyugati 45

26 példa szerint nagy valószínűséggel nem alakítanak ki a tapasztalthoz fogható méretű mag-stílust. A helyzet érzékeltetésére vegyük a 7. példa magyar, román és szlovák dallamát. Mivel a dallam a magyar népzenében nagyon beágyazott, rengeteg változata és rokon típusa van, jogosan gondoljuk, hogy a román és a szlovák változatok magyar hatásra születtek. Mi mármost a valószínűbb: az, hogy a román változat szlovák közvetítéssel keletkezett, vagy az, hogy közvetlenül magyar hatásra? Mivel még az egyszeri átvétel sorsa is mindig bizonytalan vagy beilleszkedik az átveendő dallam az új közegbe, vagy nem, a kétlépéses átvétel sikere még sokkal bizonytalanabb. (A matematika nyelvén: az egynél kisebb átvételi valószínűségek szorzata még kisebb.) Következésképp valószínűbb, hogy esetünkben mind a román, mind a szlovák dallam közvetlen magyar hatást tükröz. Ha tehát nem is egy típus, de egy egész típuscsoport él egyforma erővel sok kultúrában, a magyarázatot nehéz a típusok időben elhúzódó, kultúráról kultúrára terjedő vándorlásával magyarázni. Sokkal hihetőbb, hogy egyetlen közös forrásból kerültek a hordozó kultúrákba. Még hihetőbb, hogy ez a közös forrás nem egy mindenkire döntő befolyást gyakorló, óriási tekintélyű atya-kultúra volt, hanem mindenki közös ősanyja: az ősnyelv. És ezzel átléptünk a mérési eredmények szilárd talajáról a mérésekre alapozott feltevések területére. Az ősnyelv valószínűsíthető formáját ugyan rekonstruálni tudjuk, de feléleszteni vagy ősrégi adathordozókon kimutatni aligha. Az ősnyelv ugyanis vélhetőleg nem csak az eddig tárgyalt szűk, ám mindenütt jelen lévő mag-stílusból állt. Valóban, miután a mag-stílus meglehetős határozottsággal kijelölte az általa összekapcsolódó kultúrákat, még számos további dallamtípusról mutattuk ki, hogy bár a kultúrkörnek csak egy-egy részében élnek feltételezhetően megvoltak ezek már az ősnyelvben is. Ha ugyanis egy típus a kultúrkörnek kettőnél jóval több tagjában egyszerre megvan, ismét valószínűtlen a kulturális csereberével való elterjedése. A fentiek értelmében sokkal valószínűbb, hogy egy közös forrásból az ősnyelvből származik. Az iménti kanásztáncos példa tehát nemcsak rekonstrukciós módszerünk alapelvét támasztja alá, de a tisztán szájhagyomány útján, kultúráról kultúrára terjedő ún. vándordallamok nehéz sorsára is felhívja a figyelmet. Ezen a módon rekonstruálva a feltételezett zenei ősnyelvet újabb közös típusokhoz és újabb zenei térképhez jutottunk (9 11. példa). Ezt számba véve meglepődve tapasztaltuk, hogy lényegében a magyar népzenében már a Bartók és Kodály által is azonosított régi stílus vagy A osztály típusait kaptuk meg. Ez magyarázza azt a tényt, hogy statisztikai számítás szerint is a magyar népzene őrzi az ősnyelvi kultúrkör közös dallamkincsének legnagyobb részét (4. ábra). 46

27 Gondolatmenetünk ezen a ponton újabb határhoz érkezett. A zenei tények, majd az ezekre alapozott feltevések birodalmából most az őstörténeti feltevések még ismeretlenebb terepére visz utunk. Ugyanis nem kerülhető meg a kérdés: időben és térben hova tesszük zenei ősnyelvünk szülőhazáját? Természetesen tisztán zenei és adatbányászati alapon erre a kérdésre nem válaszolhatunk. Csupán abban bízunk, hogy a régészet, a genetika, az antropológia, a földtudomány és a nyelvészet mellett ezek a zenei eredmények is hozzájárulhatnak a megkerülhetetlen kérdés tisztázásához. Most mégis megkíséreljük összefoglalni azt, amit szerintünk az eredmények alapján ki lehet jelenteni. A legnagyobb fejtörést nyilván az indián rokonság okozza. Az uralkodó elméletek szerint ők Eurázsiából a száraz Bering-szoroson át kezdték el benépesíteni Amerikát. Ennek a folyamatnak úgy éve vége kellett szakadnia, mivel Beringia akkor víz alá került, ám az újabb nyelvészeti, antropológiai és genetikai kutatások szerint jelentős népmozgásokkal kell számolni a későbbi évezredekben is (KORDOS 2004). Mondhatott-e magáénak az akkori ember a mai legszebb népdalok stílusával megegyező, oktávnál nagyobb hangterjedelmű, szilárd szerkezetű dallamokat? Azt határozottan állíthatjuk, hogy 9000 éve már biztosan igen. Ennyi idősek ugyanis azok a Kína területén előkerült csontfurulyák, melyek 5 8 játszólyukának beosztása egyértelműen tanúskodik a nagy hangterjedelmű dallamok meglétéről (ZHANG 1999). Az egyik hangszer megszólaltatható állapotban maradt, így tudjuk, hangközei nagyon jól megfeleltethetők a maiaknak. Következésképp arra a kérdésre, hogy az ősnyelvi együttélés lehetséges idejében létezett-e a mai népdallal azonos bonyolultságú zene, azt felelhetjük: létezhetett, és 9000 éves meglétére már bizonyítékunk is van. A hol kérdésére sem tudunk biztos választ adni. Mivel a mag-stílus kultúráról kultúrára való, hosszú időn át tartó fokozatos elterjedése ellen számos érvet felhoztunk, és mivel látjuk, hogy éppen a mag-stílus a mai állapotok szerinti legvirulensebb stílus egy óriási kultúrkörben, nehéz feltételezni, hogy kis népsűrűségű területeken kialakulhatott. Így valószínűsíthetjük, hogy a mai nyugat-szibériai obi-ugor területekre is már kialakulása után vitték az ősnyelvi kultúrkörből kiváló rokonaink, ahogy azt a hanti példáink tisztán zenei vizsgálata alapján meg is állapítottuk: a rövidebb hanti dallamok igen gyakran bizonyulnak több kultúrában is elterjedt nagyobb ősnyelvi típusok töredékeinek. Így valószínű, hogy ezek a rövid formák már az eredeti típusok szibériai utóéletében alakultak ki. Az indiánok által datált feltételezhető közös időszak java részében Szibéria még jég alatt volt, így ott nagy népsűrűség nem lehetett (BAKAY 2004). Mindebből az következik, hogy a zenei ősnyelv hazáját valahol a jégkorszaki jéghatártól délre, az akkori (és lényegében a mostani) sztyeppe-övezetben vagy attól is délebbre kell keresni. 47

28 A mondott okokból végképp valószínűtlen, hogy éppen a magyarság kivételesen mégis több néptől, érintkezések láncolata során tanulta össze az ősnyelv legteljesebbnek tűnő mai leszármazottját: a magyar népzenét. Az eredményekből sokkal inkább levonható az az egyébként nagyon is kézenfekvő következtetés, hogy őseinknek is ott kellett lenniük az ősnyelvi zenei kultúrában élő, azt kifejlesztő népek között, valahol egy nagyobb népsűrűséget is eltartani képes területen. Amint ezekből a gondolatokból is érzékelhető, a bemutatott zenei eredmények az őstörténetünket kutató társtudományok között (és azokon belül is) folyó ádáz vitákban is nyújthatnak új támpontokat. Ezért is megnyugtató, hogy itt tárgyalt eredményeink zenei szempontból semmilyen korábbi kutatási eredménnyel nincsenek ellentmondásban, azokat még meg is erősítik, ugyanakkor jelentősen ki is terjesztik érvényességüket. Hiszen nagyívű és kis ambitusú ereszkedő pentaton, ill. pszalmodizáló dallamainkról éppen a Volga-vidéki párhuzamok alapján állapította meg Kodály, Vargyas, Vikár és Paksa, hogy népzenénk egyik legrégibb rétegét alkotják (KODÁLY 1976; VARGYAS 1980; VI- KÁR 1971; PAKSA 1982). Ugyanerről a rétegről mutattuk ki most, hogy a felsoroltak mellett jelen van még számos, eddig tüzetesebben nem vizsgált népzenében is. Ugyanakkor a módszeres gépi elemzés által feltárt átfogó kapcsolatrendszerben is ott találjuk a korábban már kimutatott rokonságot: az említett Volga-vidék mellett az anatóliai (BARTÓK 1937b; SIPOS 1995), belsőázsiai (SZABOLCSI 1940; SIPOS 2001), finn (SZOMJAS-SCHIFFERT 1967; LÜKŐ 2002 [1985]) és szomszéd népi (BARTÓK 1934; LÜKŐ 1986) kapcsolatokat. Ezek megerősítése mellett azonban a módszeres és jóval szélesebb körben végzett gépi kutatás eddig behatóan nem vizsgált és nem is feltételezett összefüggésekre is rámutatott (Szicília, Kaukázus, Kína, indiánok, kelták stb.). A korábbi kutatások általában a honfoglalás 9. századi választóvonalával jellemezték a nyugati, ill. keleti kapcsolatú zenei rétegeinket. Az itt kimutatott, korábban nem vizsgált kapcsolatok most újabb szempontokat nyújthatnak zenekultúránk ősi rétegeinek időbeli áttekintéséhez, és bebizonyíthatják, hogy honfoglalás utáni zenei életünk sem írható le a nyugati minták egyoldalú átvételeként (lásd az 5. példát). Igaz ugyanakkor, hogy ehhez a ma még egymással éles vitákat folytató társtudományok a régészet, az antropológia, a néprajz, a genetika és a nyelvészet együttműködése, a kérdések újbóli, elfogulatlan újragondolása elengedhetetlenül szükséges. 48