Új kistérségi-busz a Tatai kistérségben. Fiatal gazdák támogatása szeptember közepétől

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Új kistérségi-busz a Tatai kistérségben. Fiatal gazdák támogatása szeptember közepétől"

Átírás

1 2009. szeptember - október Baj, Dunaalmás, Dunaszentmiklós, Kocs, Naszály, Neszmély, Szomód, Tardos, Tata, Vértestolna Új kistérségi-busz a Tatai kistérségben Az Önkormányzati Minisztérium pályázatának segítségével szerezte be a kistérség új 16 személyes szállítóeszközét. A jármű elsősorban a Szomód és Dunaszentmiklós között létrejött intézményfenntartói társulásban érintett diákok bejárását fogja segíteni, de ezzel a buszszal kívánják megoldani a kistérség tanulóinak tanuszoda látogatását is. Ezek mellett lehetőség lesz az autóbusz bérbeadására is. Az új járművet a szeptember 15-i Társulási Tanácsülést követően mutatták be a kistérség polgármestereinek, és a sajtó munkatársainak, akik egy próbaúton is részt vehettek. Fiatal gazdák támogatása szeptember közepétől Megjelent a 113/2009. (VIII. 29.) FVM rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a fiatal mezőgazdasági termelők indulásához a évtől nyújtandó támogatások részletes feltételeiről. Az intézkedés célja a fiatal mezőgazdasági termelők gazdaságalapításának, valamint a birtokstruktúra átalakításának előmozdítása, a mezőgazdasági munkaerő korstruktúrájának javítása, a vidék népességmegtartó képességének növelése és a mezőgazdasági tevékenység hosszú távú fenntartása. A programot először 2007-ben indította el a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium. A rendkívül népszerű pályázatra 2500 kérelem érkezett be, ebből 1400-at tudott támogatni az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból lehívott program. Ez a pályázat egyszeri vissza nem térintendő támogatás, ami a vállalt gazdaság méretének a függvényében 20 és 40 ezer euró közötti összeget jelent, azaz 5 és 10 millió forintot. A feltételek között szerepel, hogy olyan fiatalok pályázhatják meg a támogatást, akik a mezőgazdasággal szeretnének foglalkozni, akiknek van legalább középfokú mezőgazdasági végzettsége, illetve azok, akik 18 és 40 év közötti fiatalok és korábban mezőgazdasági tevékenységet nem végeztek. Támogatási kérelmet szeptember 15. és október 15. között nyújthatnak be az érdeklődők! Az előző kérelemhez képest kicsit változtak a feltételek. Most már azok is pályázhatnak, akik az elmúlt 12 hónapban valamilyen gazdálkodást folytattak, illetve gazdasággal már rendelkeznek. Változik továbbá a pontrendszer is, elsősorban azokat a pályázókat részesítik előnyben, akik vidéken élnek, felsőfokú végzettséggel rendelkeznek valamint 25 és 29 év közötti gazdálkodók. A jelentkezők közül előnyben részesítik a hátrányos helyzetű térségben élőket és a 4000 fő alatti településen lakó fiatal gazdákat. forrás: Tatai HVI: 2890 Tata Erzsébet királyné tér 13. Tel.: 06-30/

2 HVI Hírlevél - Tatai kistérség szeptember - október 2. Tatai Kistérségi Többcélú Társulás és a Tatabányai Többcélú Kistérségi Társulás - Kölcsönös előnyök a szakmai együttműködés mentén - Jelzőrendszeres házi segítségnyújtás, mint szociális alapszolgáltatás két kistérség szakmai együttműködésével A szakmai együttműködés lényege: Az Egyesíte Szociális Intézmény (ESzI, Tatabányai Többcélú Kistérségi Társulás) vállalja, hogy az általuk a jelzőrendszeres házi segítségnyújtás keretében működtete 24 órás felügyele központot, - mint diszpécser központ úgy működte, hogy az alkalmas legyen a Szociális Alapellátó Intézmény (SzAI, Tatai Kistérségi Többcélú Társulás) által működtete jelzőrendszeres házi segítségnyújtás diszpécser központjának a feladatait is ellátni. Így a tatai kistérségben kihelyeze segélyhívó készülékek jelzései a tatabányai központba futnak be, ahonnan a szakmai segítségnyújtást a Szociális Alapellátó Intézmény szakemberei nyújtják, miután a tatabányai központ közvetlenül őket riasztja. Az ESzI a számítógépes rendszer működtetését, a segélyhívások fogadását, az ügyeletes gondozó értesítését, a szükséges adminisztráció elvégzését, a rendszergazda feladatok ellátását vállalta. A fen szolgáltatásokért, a Szociális Alapellátó Intézmény díjat fizet. Készülék ala az ellátást igénybe vevőhöz kihelyeze készüléket kell érteni. A díj összege tartalmazza a diszpécser központban foglalkoztato munkatársak bér és járulék költségeihez való arányos hozzájárulást is. Az együ működés során a tatabányai diszpécserközpont üres kapacitásai kihasználtabbá válnak, az ezért fizete díj, az eszközök beszerzése és üzemeltetése együ es költségei sem érik el azt a működési költséget, amely az önálló működtetést jelentené, ugyanakkor a tatabányai kistérség számára is előnyös a plusz bevétel mia. Az alapszolgáltatás mögö a szakmai munka intézményenként önálló marad természetesen, azzal, hogy a szakmai IKSZT Új beadási határidő: október 15. Mint ahogyan már néhány hónappal ezelőtt hírül adtuk, a 2008 nyarán meghírdetett Integrált Közösségi Szolgáltató Tér címbirtokos pályázatán hat település is sikeresen pályázott a Tatai kistérségből. Az ehhez kapcsolódó IKSZT beruházási rendelet (112/2009 FVM rendelet) megjelenését országszerte nagy várakozás előzte meg. A több, mint 900 IKSZT címbirtokos a rendelet szerint szeptember 1-től nyújthatja be kérelmét, a rendeletmódosítás alapján 2009 október 15-el bezárólag. Az IKSZT-vel kapcsolatos bővebb információk a következő weboldalakon is elérhetők : együ működés mindkét intézmény szakmai munkájának minőségi fejlődését jelenthe. A JELZŐRENDSZERES HÁZI SEGÍTSÉGNYÚJTÁS FELADATA Ez egy új alapszolgáltatás, amely a tatai kistérségben élők számára is hozzáférhetővé vált. Az o honukban élő egészségi állapotuk és szociális helyzetük mia rászorulóknak - akik a segélyhívó készülék megfelelő használatára képesek - időskorú, fogyatékos vagy pszichiátriai betegek részére segít az önálló életvitel fenntartása melle felmerülő veszélyhelyzetek, krízishelyzetek gyors elhárításában. Mi a segítségnyújtás lényege? Segélyhívás esetén az ügyeletes gondozó 30 percen belül a helyszínre ér Felméri a problémát és megteszi a megoldás érdekében szükséges intézkedéseket pl.: gyógyszert ad be, külső segítséget igénylő sérülést ellát, mentőt, ügyeletes orvost hív ha szükséges Ki veheti igénybe? Egyedül élő 65 év fele személy vagy Egyedül élő súlyosan fogyatékos vagy pszichiátriai beteg személy vagy Kétszemélyes háztartásban élő 65 év fele, illetve súlyosan fogyatékos vagy pszichiátriai beteg személy, ha egészségi állapota indokolja a szolgáltatás biztosítását. Hogy működik? Folyamatos, 24 órás ügyeletet jelent, diszpécserközpont működtetésével. III. tengely Biztosan szép számban vannak azok, akik türelmetlenül várják az ÚMVP III. tengelyes pályázatainak megjelénését, de talán még többen kiváncsiak a 2009 január 12-vel lezárult előző kör eredményeire. A végleges pontszámok az ígéretek szerint októberben biztosan megszületnek. A III. tengely - mikrovállalkozások fejlesztése, turisztikai tevékenység ösztönzése, falumegújítás és fejlesztés valamint a vidéki örökség megőrzése - következő köre az Irányító Hatóság tájékoztatásai szerint ez év november 1-ével várható. Szintén a fenti forrás szerint jelentős változtatások nélkül fognak megjelenni a pályázatok. Egy lényeges változás azonban biztosan lesz. Novembertől kezdődően már nem az MVH-hoz, hanem Vértes - Gerecse Vidékfejlesztési Közösséghez kell majd benyújtani a kérelmeket. Ugyanez az október 1-ével benyújtható IV. tengelyes - LEADER - kérelmekre is érvényes.

3 HVI Hírlevél - Tatai kistérség szeptember - október 3. Hogyan fejlődik a vidék a Vértes-Gerecsében? A Vértes-Gerecse Vidékfejlesztési Közösség augusztus utolsó napján, Vértesszőlősön tartotta Elnökségi ülését, amelyre a Felügyelő Bizottsági tagok is meghívást kaptak. Zoltánfi Zsuzsanna alpolgármester asszony köszöntötte a tanácskozást, felajánlva a település segítségét máskor is hasonló rendezvények megtartására.a kiküldött meghívó egy napirendet tartalmazott, de a napokban tudomásukra jutott új információk miatt több mindenről is tanácskoztak a döntéshozók. A megbeszélés fő témája az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program (ÚMVP) Falumegújítás és fejlesztés jogcímére beérkezett kérelmek értékelése, a támogatási rangsor felállítása volt. A beadott 16 kérelemről a beadását követő 20. napon már született egyszer döntés, de ezt februárban, a hiánypótlások előtt kellett a Helyi Akciócsoportoknak megtenni, a megadott határidőre felállítani a munkaszervezet által pontozott kérelmekről az előzetes támogatási rangsort. A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) folytatta le a kérelemkezelést és értékelt a hiánypótlások beérkezése után. Több esetben egyezőség látható, viszont adódnak eltérések is, melyek a hiánypótlásokra vezethetők vissza. Sajnos 4 kérelmet elutasított az MVH, melyről már értesítették az ügyfeleket. Az Elnökség nem változtatott a ponthatáron, és jóváhagyta az MVH által felállított előzetes támogatási rangsort, mind a 12 kérelmet támogatásra javasolja. Így a Falumegújítás és fejlesztés jogcím ,- Ft forráskeretéből amely 2013-ig a 37 településnek rendelkezésére áll ,- Ft kerül lekötésre. Ez a teljes keret 42%-a. Térségünkben így az idén 9 közcélú játszótér építésének támogatására van lehetőség. Bokodon emellett piacot is létrehoznak, Kecskéden a kultúrház felújítása is megtörténhet. Vértesszőlősön komplex falufejlesztés valósulhat meg az elnyert támogatásból. 2 egyházi projekt is támogatásban részesül, templomtorony, plébánia épület felújítása és falukép javítása volt a céljuk. Az Elnökség döntését az Irányító Hatóságnak továbbítottuk, akik ezután értesítik ki a nyerteseket a támogatási összegről és a részletes feltételekről. Gratulálunk nekik. A hivatalos kiértesítés után a nyertesek listája olvasható lesz a Közösség honlapján is. Augusztus 10-e volt a határideje annak a munkának, amelyet az egyes akciócsoportoknak el kellett készítenie a készülő ÚMVP IV. tengelyes LEADER rendelethez - amely az általános rendelet mellékleteként jelenik majd meg várhatóan az év utolsó negyedévében, és az egyes vidékfejlesztési közösségek területén nevezi meg a támogatási lehetőségeket (támogatási célterületek). Schuszter Margit ismertette az elmúlt héten végzett javításokat, amelyeket az IH kért a rendelet előkészítése érdekében. Az esemény zárásaként Móricz Beáta körvonalazta a Vértes-Gerecse akciócsoport és az MVH közötti együttműködési megállapodás tervezetet, amelyet a delegált feladatok, az akciócsoportok akkreditációjának érdekében kötnének. Akik szeretnének érdeklődni az egyesület munkájáról, vagy segítséget szeretnének kérni projektterveik megvalósítása érdekében, konzultációs lehetőséget 2 irodában Tatán és Oroszlányban is - biztosítunk. Érdemes minket felkeresni, hiszen október 1-től indul a LEADER program, november 1-től pedig ismételten lehetőség lesz mikrovállalkozások, turisztikai szolgáltatások fejlesztésére, valamint falumegújításra és vidéki örökség megőrzésére irányuló kérelmek benyújtására Az elérhetőségekről és egyéb hírekről a honlapon tájékozódhatnak az érdeklődők. Pályázatok (főként) Civileknek:

4 HVI Hírlevél - Tatai kistérség szeptember - október 4. Megjelent a LEADER rendelet és pályázati felhívás Megjelent a 122/2009. (IX. 17.) FVM rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a Helyi Vidékfejlesztési Stratégiák LEADER fejezetének végrehajtásához nyújtandó támogatások részletes feltételeiről. A rendelet célja: a helyi igényekhez és sajátosságokhoz igazodó, a Helyi Vidékfejlesztési Stratégiákban meghatározott LEADER fejlesztések megvalósításának elősegítése érdekében meghirdetésre kerülő LEADER pályázati feltételeket és támogatási célokokat határozza meg, amelyek hatékonyan hozzájárulnak a vidéki területeken az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program (a továbbiakban: ÚMVP) IV. intézkedéscsoportja keretében megfogalmazott célok eléréséhez a fenntarthatóság és esélyegyenlőség elveinek figyelembevételével. A pályázat benyújtása E rendelet alapján meghirdetésre kerülő pályázati felhívás keretében benyújtott pályázatokat október 1. és október 31. között, ezt követően évente március 1. és 31., valamint október 1. és 31. között a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (a továbbiakban: MVH) által rendszeresített formanyomtatványon, postai úton kell benyújtani - a Törvény 16. -a valamint 21. -a alapján az MVH és az illetékes LEADER HACS között létrejött delegálási szerződés szerint - az illetékes LEADER HACS munkaszervezeti irodájába. Megjelent a 123/2009. (IX. 17.) FVM rendelet a Helyi Vidékfejlesztési Közösségek és a LEADER helyi akciócsoportok részére az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nyújtandó vidékfejlesztési támogatásról szóló 1698/2005/EK tanácsi rendelet keretében nyújtott támogatás részletes feltételeiről szóló 141/2008. (X. 30.) FVM rendelet módosításáról. Az ÚMVP Irányító Hatósága a 122/2009. (IX.17.) FVM rendelet alapján meghirdeti a LEADER-térségek pályázati felhívásait, melyek az alábbiakban letölthetők. Az egyes formanyomtatványok, illetve a HPME katalógus az MVH honlapján ( is elérhetők. A Vértes-Gerecse Közösség területén elérhető Leader célterületek LEADER sporthelyszínek fejlesztése és kialakítása Közösségi célú szabadidős, -sportlétesítmények, erdei tornapályák kialakítása, fejlesztése, hogy alkalmassá váljanak szervezett események lebonyolítására, a Vértes-Gerecse akciócsoport rendezvényeinek befogadására is. mértéke eurónak megfelelő Az igénybe bevehető támogatás legnagyobb mértéke eurónak megfelelő 2013-as időszakban eurónak megfelelő Mesterkezek Program A Mesterkezek Program keretében háziés kézműipari termékek előállítása, a hagyományos kismesterségek technológiájának fejlesztése, valamint a tevékenység folytatásához szükséges műhely, bemutató és árusító tér fejlesztése, interaktív bemutatók tartásához szükséges eszközfejlesztés támogatása. Az így előállított helyi termékek közvetlen és szervezett értékesítési feltételeinek megteremtése. mértéke eurónak megfelelő mértéke eurónak megfelelő Egyházak: 60 % Non-profit szervezetek: 60 % önkormányzati társulás: 60 % 2013-as időszakban eurónak megfelelő Vércse táborok Alternatív Napközik, Vércse táborok és ifjúságvédelmi, ifjúságnevelési programok megszervezése és lebonyolítása. mértéke eurónak megfelelő mértéke eurónak megfelelő Non-profit szervezetek: 80 % 2013-as időszakban eurónak megfelelő Fejlesztések a termékutak mentén Komplex szolgáltatás-fejlesztés a lovas,- kerékpáros és borutak mentén. Innovatív, a helyi adottságokat, a natúrpark szellemiséget és a tartalmas, színvonalas időtöltést biztosító turisztikai szolgáltatások fejlesztése, kialakítása, amennyiben kulcsosházak, 2-3 csillagos kategóriájú kempingek kialakításához, 3-4 napraforgójú és maximum 5 fő elszállásolására alkalmas falusi szálláshelyek kialakításához, minőségi fejlesztéséhez kapcsolódik. mértéke eurónak megfelelő mértéke eurónak megfelelő Egyházak: 60 % Non-profit szervezetek: 60 % önkormányzati társulás: 60 %

5 HVI Hírlevél - Tatai kistérség szeptember - október as időszakban eurónak megfelelő LEADER közösségi összefogás Legalább 4 település összefogásával, legalább 4 alkalommal (különbözo településeken) megrendezésre kerülő, a térségen belüli együttműködést elősegítő programok megszervezése és lebonyolítása, melyek célja egy, a Vértes-Gerecse akciócsoport HVS-hez illeszkedő projekt kidolgozása. mértéke eurónak megfelelő Az igény bevehető támogatás legnagyobb mértéke eurónak megfelelő Non-profit szervezetek: 80 % 2013-as időszakban eurónak megfelelő Vércse kincsei nyomában A települések történelmének, hagyományainak felkutatása, szerkesztése és megjelentetésük különböző formában: kiadvány, könyv, CD/DVD, film, hanganyag formájában a helyi civil szervezetek és a lakosság bevonásával. A feltárt hagyományok újjáélesztése és bemutathatóságuk támogatása. Hagyományőrző csoportok célterületnek megfelelő projektjeinek támogatása, működésükhöz szükséges feltételek megteremtése. Néprajzi gyűjtemények kialakítása, melyekben a helyi értékek bemutatása mellett a kézműves mesterségeket interaktív formában kipróbálhatják az érdeklődők. Vércse Kincse sarok kialakítása. mértéke eurónak megfelelő mértéke eurónak megfelelő 2013-as időszakban eurónak megfelelő Kistelepülési szolgáltatóház A település központjában kihasználatlanul álló vagy részben kihasznált épületben olyan szolgáltatási kör kialakítása, ahol akár rövidített, váltott nyitvatartási időben dolgozhatnak. A kihalóban lévő javító műhelyek kialakítása és életminőség javító szolgáltatások biztosítása. Az idosek, rászorultak helyzetének javítása érdekében szolgáltató csomagok kialakítása rendelésfelvevő rendszerrel, amelynek irodatechnikai és humán kapacitása egyéb közcélú szolgáltatásra is használható. Az igénybe vehető támogatás legkisebb mértéke eurónak megfelelő forintöszszeg. mértéke eurónak megfelelő Egyházak: 60 % Non-profit szervezetek 60 % önkormányzati társulás: 60 % 2013-as időszakban eurónak megfelelő Vércse-események Térségi összefogásban megvalósuló, (kötelező elemként a helyi termelők, kézművesek megjelenését és a helyi gasztronómiát, egészséges életmódot népszerűsítő) a hagyományos értékeket előtérbe helyező kulturális, lovas, íjász, sportlövész, horgász, hobbi állat programok támogatása. mértéke eurónak megfelelő mértéke eurónak megfelelő 2013-as időszakban eurónak megfelelő LEADER szakmai összefogás A szakmai összefogást segítő konferenciák, képzések, tanulmányutak, kezdeményezések megszervezése és lebonyolítása a térség gazdasági szereplőinek együttműködése, ismereteinek bővítése céljából. Legalább 4 alkalommal találkozzanak a programban résztvevok, és a zárás eredménye egy kidolgozott projekt legyen, melyet közösen kívánnak megvalósítani. A kidolgozott projekt bemutatása a Vértes- Gerecse akciócsoport legalább egy rendezvényén. Az igénybe veheto támogatás legkisebb mértéke eurónak megfelelő mértéke eurónak megfelelő Non-profit szervezetek: 80 % 2013-as időszakban eurónak megfelelő LEADER Klubhálózat Kulturális, közösségépítő klubok szervezésének támogatása működési feltételeiknek megteremtésével és összejöveteleik helyszínének kialakításával, fejlesztésével a Vértes-Gerecse akciócsoport területén. mértéke eurónak megfelelő mértéke eurónak megfelelő 2013-as időszakban eurónak megfelelő

6 HVI Hírlevél - Tatai kistérség szeptember - október 6. A Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat (MNVH) A Hálózat célja, a regisztráció előnyei: A hálózat fokozatosan kiépülő szolgáltatásait és az információs adatbázis nyújtotta előnyöket regisztrálást követően lehet elérni. Nincs tagdíj, a regisztráció nem jelent kötelezettségeket. - Az MNVH célja, hogy az interaktív, online szolgáltatások kiépülésével a regisztráltak naprakész információkhoz jutnak a szakterületekről, és nemzetközi ügyekről, illetve szakértők véleményét is kérhetik. - A regisztráltak az MNVH havi rendszerességgel megjelenő hírleveléből értesülhetnek az éves cselekvési terv eseményeiről, várható rendezvényekről, a különböző szakterületek továbbképzéseiről, konferenciákról valamint ezek fontosabb szakmai hozamairól. - A regisztrált személyek, vagy szervezetek képviselői részt vehetnek továbbképzéseken és nemzetközi tapasztalatcsere programokon. - Megismerhetik mások hasonló területen végzett jó gyakorlatát bel- és külföldről, vagy közreadhatják, bemutathatják saját, kifejlesztett gyakorlatuk eredményeit. - Vállalkozók, szervezetek, LEADER csoportok meghatározott témákban egymás közötti és térségközi kapcsolatokat kezdeményezhetnek, amelyekhez szakértők segítségét kérhetik. A regisztráló résztvevője és építője lehet a LEADER Helyi Akciócsoportok nemzetközi kapcsolatainak, közös projekteknek. Regisztráció Regisztrálhat minden vidékfejlesztésben érdekelt vagy érintett nagykorú belföldi természetes személy, önkormányzat vagy azok többcélú kistérségi társulása, mikro-, kis- és középvállalkozás, hazánkban nyilvántartásba vett egyesület, társadalmi vagy érdekképviseleti szervezet, felsőoktatási intézmény, szakmai és gazdasági kamara, törvény alapján nyilvántartásba vett egyház. Regisztrálni a honlapon, vagy személyesen a Helyi Vidékfejlesztési Irodában (Tatai HVI, Tata Erzsébet Királyné tere 13., tel.: 30/ , tatai@vkszi. hu) lehet. Az MNVH keretében tizenegy szakterületet érintő információs fórum épül ki. Ez segíti a tájékozódást, a saját lehetőségek számba vételét csakúgy, mint a közös projektek létrehozását, a szakmai-üzleti kapcsolatok kiépítését is. Szakmai fórumok: (a regisztrációnál akár az összes szakterület is megjelölhető) - Fenntartható energia szakterülete: (a megújuló energiaforrások alkalmazása) - Állattenyésztési, állattartási szakterület - Szántóföldi növénytermesztés szakterülete - Élelmiszer-feldolgozási szakterület (magában foglalja az elsődleges feldolgozást, az élelmiszeripari vállalatoktól a helyi termékek előállítójáig gyümölcs, zöldség, tej, hús, gomba) - Vidéki örökség szakterülete: a vidék kulturális és természeti örökségének megörzése - Kertgazdaságok és természetközeli gazdálkodás szakterülete: gyümölcs és zöldségetermelés, a bio-, öko-, és egyéb alternatív termelési módok iránt érdeklődők számára - A LEADER szakterülete: minden LEADER együttműködésben érintett tag számára - Erdészeti és vadgazdálkodási szakterület -Turizmus és vállalkozásfejlesztési szakterület -Társadalmi integráció, humánerőforrás- és szolgáltatásfejlesztési szakterület: magában foglalja a vidéki közösségi és közszolgáltatások, társadalmi felzárkóztatás témáit - Tudás, innováció, kutatásfejlesztés, informatika szakterülete.

November 16-ig adhatók be a LEADER pályázatok

November 16-ig adhatók be a LEADER pályázatok November 16-ig adhatók be a LEADER pályázatok Megjelent a 122/2009. (IX. 17.) FVM rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a Helyi Vidékfejlesztési Stratégiák LEADER fejezetének végrehajtásához

Részletesebben

Bábolna 2013. december 10.

Bábolna 2013. december 10. Bábolna 2013. december 10. Új Magyarország Vidékfejlesztési Program 2007-2013 (uniós tervezési időszakhoz igazodva) tengelyek (I., II., III., és IV. LEADER) LEADER Helyi Akciócsoportok kiemelt feladata:

Részletesebben

halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárásokról

halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárásokról Új Magyarország Vidékfejlesztési Program 2007-2013 dr. Bodnár Éva FVM Agrár-vidékfejlesztési Főosztály A New Hungary Rural Development Programme 2007-2013 a Támogatásokkal kapcsolatos jogszabályok Európai

Részletesebben

Tájékoztató a Helyi Vidékfejlesztési Stratégia felülvizsgálatáról és a 2013. évi LEADER pályázatok benyújtásáról

Tájékoztató a Helyi Vidékfejlesztési Stratégia felülvizsgálatáról és a 2013. évi LEADER pályázatok benyújtásáról Tisztelt Olvasó! Ön a LEADER Hírlevelét nyitotta meg képernyőjén. A LEADER Hírlevél megjelentetésével Egyesületünk legfőbb célja, hogy a Koppányvölgye Helyi Akciócsoport tervezési területén lévő 56 település

Részletesebben

Pázmánd Községi Önk.

Pázmánd Községi Önk. Az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program januárban beadott pályázatainak elbírálása megtörtént, a Velencei-tó LEADER Helyi Akciócsoport területén a 21 beadott pályázatból 12 pályázat felelt meg a formai,

Részletesebben

Postázási cím és név:

Postázási cím és név: 2009. november 17-én a Mezőföldi Híd Térségfejlesztő Egyesület ünnepélyes keretek között köszöntötte a kisapostagi Bárka Vendéglőben az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program III. tengely 4 intézkedésének

Részletesebben

7285 Törökkoppány, Kossuth L. u. 66. Email: munkaszervezet@koppanyvolgye.t-online.hu Tel.: 84-377-542

7285 Törökkoppány, Kossuth L. u. 66. Email: munkaszervezet@koppanyvolgye.t-online.hu Tel.: 84-377-542 Tisztelt Olvasó! Ön a LEADER Hírlevelét nyitotta meg képernyőjén. A LEADER Hírlevél megjelentetésével Egyesületünk legfőbb célja, hogy a Koppányvölgye Helyi Akciócsoport tervezési területén lévő 56 település

Részletesebben

Az MNVH és a NAKVI szerepe az IKSZT program lebonyolításában. Dr. Mezőszentgyörgyi Dávid főigazgató. Budapest, 2013. március 5.

Az MNVH és a NAKVI szerepe az IKSZT program lebonyolításában. Dr. Mezőszentgyörgyi Dávid főigazgató. Budapest, 2013. március 5. Az MNVH és a NAKVI szerepe az IKSZT program lebonyolításában Dr. Mezőszentgyörgyi Dávid főigazgató Budapest, 2013. március 5. Az Intézet munkájának rövid bemutatása Sokrétű és szerteágazó feladatok a vidékfejlesztés

Részletesebben

Célterület megnevezése Térségi sajátosságokhoz igazodó képzés Térségi sajátosságokhoz igazodó képzés Innovatív ifjúsági programok

Célterület megnevezése Térségi sajátosságokhoz igazodó képzés Térségi sajátosságokhoz igazodó képzés Innovatív ifjúsági programok A Z Ú M V P I R Á N Y Í T Ó H A T Ó S Á G Á N A K 8 /2011 (II.8) S Z Á M Ú K Ö Z L E M É N Y E A 1 2 2 / 2 0 0 9 ( I X. 1 7. ) FVM R E N D E L E T K E R E T É B E N B E N Y Ú J T O T T P Á L Y Á Z A T

Részletesebben

Civil képviselet és érdekegyeztetés a területi tervezésben

Civil képviselet és érdekegyeztetés a területi tervezésben Civil képviselet és érdekegyeztetés a területi tervezésben Balogh Nóra vezető tanácsos Vidékfejlesztési Főosztály Vidékfejlesztési Minisztérium 2011. június 22. Új Magyarország Vidékfejlesztési Program

Részletesebben

Beszámoló JKHK Egyesülete 2012 évi tevékenységéről

Beszámoló JKHK Egyesülete 2012 évi tevékenységéről Beszámoló JKHK Egyesülete 2012 évi tevékenységéről 5130 Jászapáti, Tompa Mihály utca 2. A munkatervben meghatározott feladatok ellátása 2009. október 1-étől két részre oszlik. Az IH által megadott munkaterv

Részletesebben

Kisértékű célterületek esetén. Célterület megnevezése. Helyi termékeket előállító kistermelők, kézművesek támogatása

Kisértékű célterületek esetén. Célterület megnevezése. Helyi termékeket előállító kistermelők, kézművesek támogatása Az EMVA társfinanszírozású intézkedések Irányító Hatóságának 58/2012. (V. 24.) számú közleménye a 76/2011. (VII. 29.) VM rendelet alapján a Helyi Stratégiák fejezetének végrehajtásához 2011-től nyújtandó

Részletesebben

KIVONAT. Támogatási kérelem benyújtás: POSTAI úton 2013. november 25. és 2013. december 20. között a LEADER HACS munkaszervezeti irodájához

KIVONAT. Támogatási kérelem benyújtás: POSTAI úton 2013. november 25. és 2013. december 20. között a LEADER HACS munkaszervezeti irodájához 2. évfolyam 18. szám 2013. november 18. Megjelent az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a turisztikai tevékenységek ösztönzéséhez a LEADER Helyi Akciócsoportok közreműködésével 2013-ban nyújtandó

Részletesebben

A Nyírség Vidékfejlesztési Közhasznú Egyesület a következő LEADER kritériumokat határozta meg célterületenként

A Nyírség Vidékfejlesztési Közhasznú Egyesület a következő LEADER kritériumokat határozta meg célterületenként A Nyírség Vidékfejlesztési Közhasznú Egyesület a következő LEADER kritériumokat határozta meg célterületenként A Nyírség Vidékfejlesztési Közhasznú Egyesület LEADER kritériumrendszere A Nyírség Helyi Akciócsoport

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal. 29/2015. (II. 20.) számú KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal. 29/2015. (II. 20.) számú KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 29/2015. (II. 20.) számú KÖZLEMÉNYE az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból (EMVA) támogatott intézkedések 2015. évi kiegészítő monitoring adatszolgáltatás

Részletesebben

Kisértékű célterületek esetén. Egyéb célterületek esetén

Kisértékű célterületek esetén. Egyéb célterületek esetén Az EMVA társfinanszírozású intézkedések Irányító Hatóságának 55/2012. (V. 17.) számú közleménye a 76/2011. (VII. 29.) VM rendelet alapján a Helyi Stratégiák LEADER fejezetének végrehajtásához 2011-től

Részletesebben

7285 Törökkoppány, Kossuth L. u. 66. Email: munkaszervezet@koppanyvolgye.t-online.hu Tel.: 84-377-542

7285 Törökkoppány, Kossuth L. u. 66. Email: munkaszervezet@koppanyvolgye.t-online.hu Tel.: 84-377-542 Tisztelt Olvasó! Ön a LEADER Hírlevelét nyitotta meg képernyőjén. A LEADER Hírlevél megjelentetésével Egyesületünk legfőbb célja, hogy a Koppányvölgye Helyi Akciócsoport tervezési területén lévő 56 település

Részletesebben

Tárgyidőszakban 1 db kifizetési kérelem érkezett be, mely összesen 434 894 936 Ft támogatási igényt tartalmazott.

Tárgyidőszakban 1 db kifizetési kérelem érkezett be, mely összesen 434 894 936 Ft támogatási igényt tartalmazott. TÁJÉKOZTATÓ RÉSZANYAG A MONITROING BIZOTTSÁG RÉSZÉRE A 2007-2013 KÖZÖTTI VIDÉKFEJLESZTÉSI PROGRAM EGYES INTÉZKEDÉS VÉGREHAJTÁSÁNAK ELŐREHALADÁSÁRÓL BESZÁMOLÓ IDŐSZAKA: 2012. JANUÁR 1-31. I. tengely 111.

Részletesebben

Koppányvölgyi Vidékfejlesztési Közhasznú Egyesület

Koppányvölgyi Vidékfejlesztési Közhasznú Egyesület Tisztelt Olvasó! Ön a LEADER Hírlevelét nyitotta meg képernyőjén. A LEADER Hírlevél megjelentetésével Egyesületünk legfőbb célja, hogy a Koppányvölgye Helyi Akciócsoport tervezési területén lévő 56 település

Részletesebben

122/2009. (IX. 17.) FVM rendelet

122/2009. (IX. 17.) FVM rendelet 122/2009. (IX. 17.) FVM rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a Helyi Vidékfejlesztési Stratégiák LEADER fejezetének végrehajtásához nyújtandó támogatások részletes feltételeiről A

Részletesebben

122/2009. (IX. 17.) FVM rendelet

122/2009. (IX. 17.) FVM rendelet 122/2009. (IX. 17.) FVM rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a Helyi Vidékfejlesztési Stratégiák LEADER fejezetének végrehajtásához nyújtandó támogatások részletes feltételeiről A

Részletesebben

LEADER Intézkedési Terv Intézkedések a Nagykunságért Helyi Akciócsoport Helyi Vidékfejlesztési Stratégiájának keretében

LEADER Intézkedési Terv Intézkedések a Nagykunságért Helyi Akciócsoport Helyi Vidékfejlesztési Stratégiájának keretében LEADER Intézkedési Terv Intézkedések a Nagykunságért Helyi Akciócsoport Helyi Vidékfejlesztési Stratégiájának keretében 1. Számú intézkedés 1.1. HVS intézkedés megnevezése: Térségi vállalkozások eszközfejlesztésének

Részletesebben

A Dél-Mátra Közhasznú Egyesület a következő LEADER kritériumokat határozta meg célterületenként

A Dél-Mátra Közhasznú Egyesület a következő LEADER kritériumokat határozta meg célterületenként A Dél-Mátra Közhasznú Egyesület a következő LEADER kritériumokat határozta meg célterületenként A Dél-Mátra Közhasznú Egyesület Helyi Vidékfejlesztési Stratégiájában megfogalmazott célkitűzések megvalósítása

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal. 27/2014. (II.17.) számú KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal. 27/2014. (II.17.) számú KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 27/2014. (II.17.) számú KÖZLEMÉNYE az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból (EMVA) támogatott intézkedések 2014. évi kiegészítő monitoring adatszolgáltatás

Részletesebben

Koppányvölgyi Vidékfejlesztési Közhasznú Egyesület

Koppányvölgyi Vidékfejlesztési Közhasznú Egyesület Tisztelt Olvasó! Ön a LEADER Hírlevelét nyitotta meg képernyőjén. A LEADER Hírlevél megjelentetésével Egyesületünk legfőbb célja, hogy a Koppányvölgye Helyi Akciócsoport tervezési területén lévő 56 település

Részletesebben

Áldott, békés karácsonyi ünnepeket és sikerekben gazdag boldog új évet kívánunk minden kedves hírlevél olvasónknak!

Áldott, békés karácsonyi ünnepeket és sikerekben gazdag boldog új évet kívánunk minden kedves hírlevél olvasónknak! 2013. december V. évf. 12. szám ünnepi kiadás Áldott, békés karácsonyi ünnepeket és sikerekben gazdag boldog új évet kívánunk minden kedves hírlevél olvasónknak! Egyesületi hírek Döntés a 2013-ban benyújtott

Részletesebben

Koppányvölgyi Vidékfejlesztési Közhasznú Egyesület

Koppányvölgyi Vidékfejlesztési Közhasznú Egyesület Tisztelt Olvasó! Ön a LEADER Hírlevelét nyitotta meg képernyőjén. A LEADER Hírlevél megjelentetésével Egyesületünk legfőbb célja, hogy a Koppányvölgye Helyi Akciócsoport tervezési területén lévő 56 település

Részletesebben

Velencei tó Térségfejlesztő Egyesület HVS 2011 LEADER Kritériumok

Velencei tó Térségfejlesztő Egyesület HVS 2011 LEADER Kritériumok A LEADER program a társadalmi-gazdasági szereplők együttműködését ösztönzi az olyan javak és szolgáltatások létrejötte, fejlesztése érdekében, amelyek a lehető legnagyobb hozzáadott értéket biztosítják

Részletesebben

MAGYAR NEMZETI VIDÉKI HÁLÓZAT

MAGYAR NEMZETI VIDÉKI HÁLÓZAT MAGYAR NEMZETI VIDÉKI HÁLÓZAT Komárom Esztergom megyei Vidékfejlesztési Információs Pont Mocsi Ádám - Vidékfejlesztési referens NAKVI fő feladatai Közreműködés EMVA Darányi Ignác terv- LEADER HACS IKSZT

Részletesebben

szakpolitikai kérdései V. Németh Zsolt Vidékfejlesztésért felelős államtitkár

szakpolitikai kérdései V. Németh Zsolt Vidékfejlesztésért felelős államtitkár A vidékfejlesztés aktuális közpolitikai és szakpolitikai kérdései V. Németh Zsolt Vidékfejlesztésért felelős államtitkár Paradigmaváltás Vidékfejlesztési Minisztérium: - Agrárium - Vidékfejlesztés - Környezetvédelem

Részletesebben

HÍRLEVÉL. a Tiszazugi LEADER Helyi Akciócsoport területéről. Szeretettel köszöntjük a Tiszazugi Leader Egyesület munkaszervezete által

HÍRLEVÉL. a Tiszazugi LEADER Helyi Akciócsoport területéről. Szeretettel köszöntjük a Tiszazugi Leader Egyesület munkaszervezete által Tiszazugi LEADER Egyesület 5440 Kunszentmárton, Köztársaság tér 8. Tel: 06-56/560-294; 06-56/560-295 E-mail: tiszazug.leader@gmail.com Honlap: www.tiszazugleader.eu HÍRLEVÉL 2014/07. a Tiszazugi LEADER

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ. a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat felállításáról

TÁJÉKOZTATÓ. a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat felállításáról TÁJÉKOZTATÓ a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat felállításáról I. Előzmények Az 1698/2005/EK rendelet 68. cikke előírja a tagállamok számára a nemzeti vidéki hálózatok létrehozását, melynek határideje 2008.

Részletesebben

KIVONAT. Letöltés. Letöltés

KIVONAT. Letöltés. Letöltés Megjelent az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nyújtandó, a vidéki gazdaság és a lakosság számára nyújtott alapszolgáltatások fejlesztésére 2013-tól igénybe vehető támogatások részletes feltételeiről

Részletesebben

HVS felülvizsgálati űrlapok 2. Jegyzőkönyv

HVS felülvizsgálati űrlapok 2. Jegyzőkönyv Hozzászólások összefoglalója A tervezői csoport tagjait munkaszervezet vezető köszöntötte, majd ismertette az ülés témáit: - stratégia jövőképének, fő célkitűzéseinek megerősítése és konkretizálása - a

Részletesebben

A Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat

A Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat A Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat.. MNVH. megyei területi felelős 2015. szeptember Az MNVH célja, feladatai Az MNVH célja: Az MNVH feladata a vidékfejlesztésben érdekelt összes szereplő együttműködési hálózatba

Részletesebben

Összefoglaló a LEADER program végrehajtásának megújításáról

Összefoglaló a LEADER program végrehajtásának megújításáról Összefoglaló a LEADER program végrehajtásának megújításáról Arnóczi Rozália tanácsos Vidékfejlesztési Főosztály 2011. február 16. Összefoglaló a LEADER program végrehajtásának megújításáról A főbb probléma

Részletesebben

Az Integrált Közösségi és Szolgáltató Tér (IKSZT) program

Az Integrált Közösségi és Szolgáltató Tér (IKSZT) program Az Integrált Közösségi és Szolgáltató Tér (IKSZT) program FVM Vidékfejlesztési, Képzési és Szaktanácsadási Intézet Eperjesi Tamás Igazgató Magyar Vidék Napja 2010. szeptember 24. Mit kell erősítenünk?

Részletesebben

Turisztikai pályázati lehetőség a kistérségben

Turisztikai pályázati lehetőség a kistérségben Turisztikai pályázati lehetőség a kistérségben Megjelent a vidékfejlesztési miniszter 52/2012. (VI. 8.) VM rendelete az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a turisztikai tevékenységek ösztönzéséhez

Részletesebben

A Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat (MNVH) Cselekvési Terve

A Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat (MNVH) Cselekvési Terve A Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat (MNVH) Cselekvési Terve A 1698/2005/EK Tanácsi rendelet értelmében minden tagállam nemzeti vidéki hálózatot hoz létre. A Magyar Nemzeti Vidéki Hálózatról szóló 1060/2008.

Részletesebben

Zala Termálvölgye Egyesület

Zala Termálvölgye Egyesület Zala Termálvölgye Egyesület LEADER Helyi Akciócsoport 2013. július 19., Zalaszentlászló Zala Termálvölgye Egyesület Vidékfejlesztési célú civil szervezet LEADER Helyi Akciócsoport - címbirtokos szervezet

Részletesebben

LEADER Intézkedési Terv

LEADER Intézkedési Terv LEADER Intézkedési Terv Intézkedések a Völgy Vidék LEADER Helyi Akciócsoport Helyi Vidékfejlesztési Stratégiájának keretében 1. Számú intézkedés 1.1. HVS intézkedés megnevezése Helyi termékek, helyi szolgáltatások

Részletesebben

Koppányvölgyi Vidékfejlesztési Közhasznú Egyesület

Koppányvölgyi Vidékfejlesztési Közhasznú Egyesület Tisztelt Olvasó! Ön a LEADER Hírlevelét nyitotta meg képernyőjén. A LEADER Hírlevél megjelentetésével Egyesületünk legfőbb célja, hogy a Koppányvölgye Helyi Akciócsoport tervezési területén lévő 56 település

Részletesebben

2015 ÁPRILISI HÍRLEVÉL

2015 ÁPRILISI HÍRLEVÉL BIHAR-SÁRRÉT VIDÉKFEJLESZTÉSI EGYESÜLET 4100 BERETTYÓÚJFALU, KOSSUTH UTCA 25 WWW.BSVE.HU INFO@BSVE.HU 2015 ÁPRILISI HÍRLEVÉL Tisztelt Érdeklődők! Szeretettel köszöntjük a Bihar -Sárrét Vidékfejlesztési

Részletesebben

w w w. c s i g e e s c s i g e. c o m

w w w. c s i g e e s c s i g e. c o m A pályázatok benyújtása 2015. május 18-tól lehetséges! Támogatás célja Cél a fiatal mezőgazdasági termelők gazdaságalapításának és a birtokstruktúra átalakításának előmozdítása, a mezőgazdasági munkaerő

Részletesebben

A Dunamellék Leader Egyesület a következő LEADER kritériumokat határozta meg célterületenként

A Dunamellék Leader Egyesület a következő LEADER kritériumokat határozta meg célterületenként A Dunamellék Leader Egyesület a következő LEADER kritériumokat határozta meg célterületenként Az egyes célterületekhez tartozó kritériumok meghatározásához alapul vett LEADER alapelvek: 1. Terület alapú

Részletesebben

A vidékfejlesztés esélyei az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program tükrében. Pásztohy András Miniszteri Biztos. Budapest, 2008. április 14.

A vidékfejlesztés esélyei az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program tükrében. Pásztohy András Miniszteri Biztos. Budapest, 2008. április 14. A vidékfejlesztés esélyei az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program tükrében Pásztohy András Miniszteri Biztos Budapest, 2008. április 14. 1 Példátlan lehetőség 2007-2013 között Mintegy 8000 milliárd

Részletesebben

1.6. Igénybe vehető támogatás minimális és maximális összege: (kötelező adattartalom) Maximum támogatási összeg:

1.6. Igénybe vehető támogatás minimális és maximális összege: (kötelező adattartalom) Maximum támogatási összeg: LEADER Intézkedési Terv Intézkedések a Jászsági Kistérségi Helyi Közösség Egyesülete LEADER Helyi Akciócsoport Helyi Vidékfejlesztési Stratégiájának keretében 1. Számú intézkedés 1.1. HVS intézkedés megnevezése:

Részletesebben

Koppányvölgyi Vidékfejlesztési Közhasznú Egyesület

Koppányvölgyi Vidékfejlesztési Közhasznú Egyesület Tisztelt Olvasó! Ön a LEADER Hírlevelét nyitotta meg képernyőjén. A LEADER Hírlevél megjelentetésével Egyesületünk legfőbb célja, hogy a Koppányvölgye Helyi Akciócsoport tervezési területén lévő 56 település

Részletesebben

1. 23/2007. (IV. 17.) FVM

1. 23/2007. (IV. 17.) FVM A Miniszterelnökséget vezető miniszter 48/2015. (XI. 2.) MvM rendelete az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap és az Európai Halászati Alap társfinanszírozásában megvalósuló egyes agrár-vidékfejlesztési

Részletesebben

Helyi Fejlesztési Stratégia Jászsági Kistérségi Helyi Közösség Egyesülete február 03.

Helyi Fejlesztési Stratégia Jászsági Kistérségi Helyi Közösség Egyesülete február 03. Helyi Fejlesztési Stratégia 2014-2020 2016.február 03. A 2007 2013 as időszak eredményei: Közel 260 db nyertes pályázat, melynek támogatási összege több mint 6 millió euró! Támogatási döntéssel lekötött

Részletesebben

Az ÚMVP Irányító Hatóságának 63/2011 (V. 2.) számú Közleménye

Az ÚMVP Irányító Hatóságának 63/2011 (V. 2.) számú Közleménye Az ÚMVP Irányító Hatóságának 63/2011 (V. 2.) számú Közleménye A 135/2008 (X. 18.), 136/2008 (X. 18.), 160/2009 (XI. 19.) és a 138/2008 (X. 18.) FVM rendeletek keretében benyújtott támogatások minimum ponthatáráról

Részletesebben

Koppányvölgyi Vidékfejlesztési Közhasznú Egyesület

Koppányvölgyi Vidékfejlesztési Közhasznú Egyesület Tisztelt Olvasó! Ön a LEADER Hírlevelét nyitotta meg képernyőjén. A LEADER Hírlevél megjelentetésével Egyesületünk legfőbb célja, hogy a Koppányvölgye Helyi Akciócsoport tervezési területén lévő 56 település

Részletesebben

Koppányvölgyi Vidékfejlesztési Közhasznú Egyesület

Koppányvölgyi Vidékfejlesztési Közhasznú Egyesület Tisztelt Olvasó! Ön a LEADER Hírlevelét nyitotta meg képernyőjén. A LEADER Hírlevél megjelentetésével Egyesületünk legfőbb célja, hogy a Koppányvölgye Helyi Akciócsoport tervezési területén lévő 56 település

Részletesebben

Jogcím. Támogatási kérelem benyújtási időszak: 2008.03.28-2008.05.05 2008.06.16-2008.07.16 2009.11.01-2009.11.30 2011.09.15-2011.10.

Jogcím. Támogatási kérelem benyújtási időszak: 2008.03.28-2008.05.05 2008.06.16-2008.07.16 2009.11.01-2009.11.30 2011.09.15-2011.10. Felhívjuk Tisztelt Ügyfeleink figyelmét, hogy 2015. augusztus 31-én lejárnak az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból társfinanszírozott egyes beruházási jogcímekre vonatkozó megvalósítási illetve

Részletesebben

A Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat közreműködése nemzetközi kapcsolatok kialakításában. Kiss Ágnes Temesvár 2012. szeptember 27.

A Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat közreműködése nemzetközi kapcsolatok kialakításában. Kiss Ágnes Temesvár 2012. szeptember 27. A Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat közreműködése nemzetközi kapcsolatok kialakításában Kiss Ágnes Temesvár 2012. szeptember 27. MNVH feladatai Nemzetközi és térségközi kapcsolatok kialakítása Segítségnyújtás

Részletesebben

AZ EGYSZERŰSÍTÉS FŐ IRÁNYAI

AZ EGYSZERŰSÍTÉS FŐ IRÁNYAI LEADER (TK3) AZ EGYSZERŰSÍTÉS FŐ IRÁNYAI Korábbi célterületek helyett HVS LEADER része (LEADER terv) szerinti kritériumok. Helyi döntési kompetencia erősítése: HBB dönt a projektek támogatásáról, MVH csak

Részletesebben

V. A Kormány tagjainak rendeletei

V. A Kormány tagjainak rendeletei M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2015. évi 165. szám 21367 V. A Kormány tagjainak rendeletei A Miniszterelnökséget vezető miniszter 47/2015. (XI. 2.) MvM rendelete a Millenáris Tudományos Kulturális Nonprofit

Részletesebben

Hírlevél 2012. július-augusztus

Hírlevél 2012. július-augusztus Hírlevél 2012. július-augusztus ÚMVP III. tengely mikrovállalkozások fejlesztése aktuálitások 1.o ÚMVP III. tengely Falumegújítás és fejlesztés 3.kör 2.o ÚMVP IV. tengely LEADER újbóli megnyitása 3.o Megjelentek

Részletesebben

Koppányvölgyi Vidékfejlesztési Közhasznú Egyesület

Koppányvölgyi Vidékfejlesztési Közhasznú Egyesület Tisztelt Olvasó! Ön a LEADER Hírlevelét nyitotta meg képernyőjén. A LEADER Hírlevél megjelentetésével Egyesületünk legfőbb célja, hogy a Koppányvölgye Helyi Akciócsoport tervezési területén lévő 56 település

Részletesebben

7285 Törökkoppány, Kossuth L. u. 66. Email: munkaszervezet@koppanyvolgye.t-online.hu Tel.: 84-377-542

7285 Törökkoppány, Kossuth L. u. 66. Email: munkaszervezet@koppanyvolgye.t-online.hu Tel.: 84-377-542 Tisztelt Olvasó! Ön a LEADER Hírlevelét nyitotta meg képernyőjén. A LEADER Hírlevél megjelentetésével Egyesületünk legfőbb célja, hogy a Koppányvölgye Helyi Akciócsoport tervezési területén lévő 56 település

Részletesebben

Bihar-Sárrét Vidékfejlesztési Egyesület 4100 Berettyóújfalu, Kossuth utca 25. Tájékoztató

Bihar-Sárrét Vidékfejlesztési Egyesület 4100 Berettyóújfalu, Kossuth utca 25. Tájékoztató Tájékoztató A Vidékfejlesztési Minisztérium, mint az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap (EMVA) társfinanszírozásában megvalósuló Nemzeti Vidékfejlesztési Program Irányító Hatósága (IH) a Bihar

Részletesebben

I. tengely - A mezőgazdasági és erdészeti ágazat versenyképességének javítása. 111. Mezőgazdasághoz és erdőgazdálkodáshoz kapcsolódó szakmai képzések

I. tengely - A mezőgazdasági és erdészeti ágazat versenyképességének javítása. 111. Mezőgazdasághoz és erdőgazdálkodáshoz kapcsolódó szakmai képzések Tájékoztató részanyag a Monitoring Bizottság részére a 2007-2013 közötti vidékfejlesztési program egyes intézkedés végrehajtásának előrehaladásáról Beszámoló időszaka: 2012. június 1-30. I. tengely - A

Részletesebben

LEADER Intézkedési Terv Intézkedések a A NYÍRSÉGÉRT LEADER Helyi Akciócsoport Helyi Vidékfejlesztési Stratégiájának keretében

LEADER Intézkedési Terv Intézkedések a A NYÍRSÉGÉRT LEADER Helyi Akciócsoport Helyi Vidékfejlesztési Stratégiájának keretében LEADER Intézkedési Terv Intézkedések a A NYÍRSÉGÉRT LEADER Helyi Akciócsoport Helyi Vidékfejlesztési Stratégiájának keretében 1. Számú intézkedés 1.1. HVS intézkedés megnevezése: Civil szervezetek tevékenységének

Részletesebben

A Mecsek Völgység Hegyhát Egyesület havi online hírlapja

A Mecsek Völgység Hegyhát Egyesület havi online hírlapja A Mecsek Völgység Hegyhát Egyesület havi online hírlapja 2015. augusztus MEGVÁLTOZTAK A HATÁRIDŐK AZ EMVA ALAP KÜLÖNBÖZŐ JOGCÍMEIRE VO- NATKOZÓAN: Felhívjuk Tisztelt Ügyfeleink figyelmét, hogy 2015. augusztus

Részletesebben

Hírlevél. Tájékoztató LEADER pályázatokkal illetve ÚMVP EMVA kifizetési kérelmekkel kapcsolatosan

Hírlevél. Tájékoztató LEADER pályázatokkal illetve ÚMVP EMVA kifizetési kérelmekkel kapcsolatosan Hírlevél Tájékoztató LEADER pályázatokkal illetve ÚMVP EMVA kifizetési kérelmekkel kapcsolatosan 2458 Kulcs, Rákóczi u. 139. tel.:25/252-752 email:info@mezofoldihid.hu www.mezofoldihid.hu Ezúton felhívjuk

Részletesebben

Az MNVH céljai, feladata és felépítése

Az MNVH céljai, feladata és felépítése Az MNVH céljai, feladata és felépítése Tóth Márta MNVH Bács-Kiskun megyei referens Szarvas, 2013. április 29. MNVH megalakulása, jogszabályi háttér 1698/2005 EK rendelet - az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési

Részletesebben

Kulturális és közösségi terek infrastrukturális fejlesztése és helyi közösségszervezés Sárospatakon TOP

Kulturális és közösségi terek infrastrukturális fejlesztése és helyi közösségszervezés Sárospatakon TOP A helyi felhívás címe: Közösségi akciók megvalósítása kulturális jelentőségű köztéri alkotásokhoz kapcsolódóan (P4) A helyi felhívás kódszáma: TOP-7.1.1-16-H-083-4 - Egyesület egyéb formái (GFO 52) - Egyházi

Részletesebben

LEADER pályázatok, projekt adatlapok bírálata

LEADER pályázatok, projekt adatlapok bírálata LEADER pályázatok, projekt adatlapok bírálata Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a Helyi Vidékfejlesztési Stratégiák LEADER fejezetének végrehajtásához 2011-től nyújtandó támogatások részletes

Részletesebben

Bakonyalja-Kisalföld kapuja Vidékfejlesztési Egyesület

Bakonyalja-Kisalföld kapuja Vidékfejlesztési Egyesület Ács, Ácsteszér, Aka, Almásfüzitő, Ászár, Bábolna, Bakonybánk, Bakonysárkány, Bakonyszombathely, Bana, Bársonyos, Császár, Csatka, Csém, Csép, Ete, Kerékteleki, Kisbér, Kisigmánd, Mocsa, Nagyigmánd, Réde,

Részletesebben

Hírlevél. Tájékoztató LEADER pályázatokkal illetve ÚMVP EMVA monitoring adatszolgáltatással kapcsolatosan

Hírlevél. Tájékoztató LEADER pályázatokkal illetve ÚMVP EMVA monitoring adatszolgáltatással kapcsolatosan Hírlevél Tájékoztató LEADER pályázatokkal illetve ÚMVP EMVA monitoring adatszolgáltatással kapcsolatosan 2458 Kulcs, Rákóczi u. 139. tel.:25/252-752 email:info@mezofoldihid.hu www.mezofoldihid.hu LEADER

Részletesebben

Baj, Dunaalmás, Dunaszentmiklós, Kocs, Naszály, Neszmély, Szomód, Tardos, Tata, Vértestolna. Októbertől LEADER

Baj, Dunaalmás, Dunaszentmiklós, Kocs, Naszály, Neszmély, Szomód, Tardos, Tata, Vértestolna. Októbertől LEADER 2009. nyár Baj, Dunaalmás, Dunaszentmiklós, Kocs, Naszály, Neszmély, Szomód, Tardos, Tata, Vértestolna Októbertől LEADER A Vértes-Gerecse Közösség 2009. augusztus 7-i közgyűlésén elfogadta a LEADER jogcímek

Részletesebben

KÖZGYŰLÉS ELŐKÉSZÍTÉSE Napirendi pont előterjesztése Dátum: 2012.05.24.

KÖZGYŰLÉS ELŐKÉSZÍTÉSE Napirendi pont előterjesztése Dátum: 2012.05.24. KÖZGYŰLÉS ELŐKÉSZÍTÉSE Napirendi pont előterjesztése Dátum: 2012.05.24. Zempléni Tájak Vidékfejlesztési Egyesület közgyűlése részére előzetes tájékoztatás a 2012. május hó 24-i ülés 1. napirendi pontjához

Részletesebben

LEADER INTÉZKEDÉSI TERV

LEADER INTÉZKEDÉSI TERV LEADER INTÉZKEDÉSI TERV Mezőföldi Híd Térségfejlesztő Egyesület Helyi Vidékfejlesztési Stratégiájából 2013-ban pályázható intézkedések 1. Számú intézkedés 1.1. HVS intézkedés megnevezése:(kötelező Térségi

Részletesebben

Helyi Fejlesztési Stratégia (MUNKAANYAG) 1. INTÉZKEDÉS

Helyi Fejlesztési Stratégia (MUNKAANYAG) 1. INTÉZKEDÉS Helyi Fejlesztési Stratégia 2014-2020 (MUNKAANYAG) INTÉZKEDÉSEK 1. INTÉZKEDÉS 1. Intézkedés megnevezése A településeken működő, az ott élők helyben maradását elősegítő szolgáltatások körének bővítése,

Részletesebben

PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEK, ELŐZETES NYILVÁNTARTÁSBA VÉTEL, PROJEKTÖTLETEK BENYÚJTÁSA

PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEK, ELŐZETES NYILVÁNTARTÁSBA VÉTEL, PROJEKTÖTLETEK BENYÚJTÁSA PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEK, ELŐZETES NYILVÁNTARTÁSBA VÉTEL, PROJEKTÖTLETEK BENYÚJTÁSA DR. BARANCSI ÁGNES Jász-Nagykun-Szolnok megyei referens I. MNVH INFORMÁCIÓS PONT IRODA Gál Ferenc Főiskola Térségfejlesztő

Részletesebben

9.000.000 9.000.000 Célterületre allokált forrás (HUF) nem LHH települések 9.000.000 9.000.000

9.000.000 9.000.000 Célterületre allokált forrás (HUF) nem LHH települések 9.000.000 9.000.000 Célterület azonosítója: 1 019 230 HACS Neve: Tisza-menti LEADER Helyi Akciócsoport Jogcím: 1. Közösségi célú 2. Vállalkozási alapú fejlesztés 3. Rendezvény 4. Képzés 5. Térségen belüli együttműködés 6.

Részletesebben

LEADER és más pályázati lehetőségek Távlatok a falusi- és agro-turizmusban. Dr. Maácz Miklós főosztályvezető Vidékfejlesztési Főosztály

LEADER és más pályázati lehetőségek Távlatok a falusi- és agro-turizmusban. Dr. Maácz Miklós főosztályvezető Vidékfejlesztési Főosztály LEADER és más pályázati lehetőségek Távlatok a falusi- és agro-turizmusban Dr. Maácz Miklós főosztályvezető Vidékfejlesztési Főosztály Turisztikai tevékenységek ösztönzése 2007-2013 között négy alkalommal

Részletesebben

Kertészek Földje Akciócsoport Egyesület

Kertészek Földje Akciócsoport Egyesület MEZİKOVÁCSHÁZI KISTÉRSÉG VIDÉKFEJLESZTÉSI HÍRLEVELE 2009 JANUÁR A Kertészek Földje Akciócsoport Egyesület, a Mezıkovácsházi Kistérség Helyi Vidékfejlesztési Iroda és a Magyar Agrárkamara Mezıkovácsházi

Részletesebben

Felső-Tisza Völgye Vidékfejlesztési Egyesület Célterület: Új Célterület azonosító:

Felső-Tisza Völgye Vidékfejlesztési Egyesület Célterület: Új Célterület azonosító: Az ÚMVP Irányító Hatóságának 24/20. (IV. 16.) közleménye az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a Helyi Vidékfejlesztési Stratégiák LEADER fejezetének végrehajtásához nyújtandó támogatások részletes

Részletesebben

7285 Törökkoppány, Kossuth L. u. 66. Email: munkaszervezet@koppanyvolgye.t-online.hu Tel.: 84-377-542

7285 Törökkoppány, Kossuth L. u. 66. Email: munkaszervezet@koppanyvolgye.t-online.hu Tel.: 84-377-542 Tisztelt Olvasó! Ön a LEADER Hírlevelét nyitotta meg képernyőjén. A LEADER Hírlevél megjelentetésével Egyesületünk legfőbb célja, hogy a Koppányvölgye Helyi Akciócsoport tervezési területén lévő 56 település

Részletesebben

Természeti és kulturális örökségünk fenntartható hasznosításának támogatása Célterület azonosító: 1 018 505

Természeti és kulturális örökségünk fenntartható hasznosításának támogatása Célterület azonosító: 1 018 505 A Szigetköz Mosoni-sík Leader Egyesület a következő LEADER kritériumokat határozta meg célterületenként Természeti és kulturális örökségünk fenntartható hasznosításának támogatása Célterület azonosító:

Részletesebben

Gyakran felmerülő kérdések és válaszok

Gyakran felmerülő kérdések és válaszok Gyakran felmerülő kérdések és válaszok A beérkezett kérdésekre adott válaszok a 122/2009 (IX.17.) FVM rendelet (az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a Helyi Vidékfejlesztési Stratégiák LEADER

Részletesebben

Előterjesztés - Vértes-Gerecse Közösség Közgyűlése 2009.05.11. Helyi Vidékfejlesztési Stratégia felülvizsgálata

Előterjesztés - Vértes-Gerecse Közösség Közgyűlése 2009.05.11. Helyi Vidékfejlesztési Stratégia felülvizsgálata 1. A HVS t érintő módosítások a 2009. évi felülvizsgálatnál: 1.1. A LEADERV Terv szabályozása IV. tengely 1.2. A III. tengely esetében a projektméretek lehatárolása 1.1. A LEADERV Terv szabályozása IV.

Részletesebben

A LEADER szerepe a Nemzeti Agrár-vidékfejlesztési Stratégiában

A LEADER szerepe a Nemzeti Agrár-vidékfejlesztési Stratégiában A LEADER szerepe a Nemzeti Agrár-vidékfejlesztési Stratégiában 2007-2013 A mezőgazdaság és az erdészet versenyképességének javítása A környezet és a vidék minőségének javítása a termőföld-hasznosítás támogatása

Részletesebben

Jelen kiadványunkkal a hálózat mûködését, és az általa nyújtott szolgáltatások bemutatását tûztük ki célul.

Jelen kiadványunkkal a hálózat mûködését, és az általa nyújtott szolgáltatások bemutatását tûztük ki célul. Tisztelt érdeklõdõ! Nagy örömünkre szolgál, hogy felhívhatjuk a vidék társadalmának figyelmét a megalakulására és a hálózat által nyújtott lehetõségekre. Mi a hálózat célja? Kiket szólít meg a vidéki térségekben?

Részletesebben

HÍRLEVÉL. a Tiszazugi LEADER Helyi Akciócsoport területéről. Szeretettel köszöntjük a Tiszazugi Leader Egyesület munkaszervezete által

HÍRLEVÉL. a Tiszazugi LEADER Helyi Akciócsoport területéről. Szeretettel köszöntjük a Tiszazugi Leader Egyesület munkaszervezete által Tiszazugi LEADER Egyesület 5440 Kunszentmárton, Köztársaság tér 8. Tel: 06-56/560-294; 06-56/560-295 E-mail: tiszazug.leader@gmail.com Honlap: www.tiszazugleader.eu HÍRLEVÉL 2015/04. a Tiszazugi LEADER

Részletesebben

A NAKVI és az MNVH feladata és lehetőségei. Amiről szó lesz

A NAKVI és az MNVH feladata és lehetőségei. Amiről szó lesz A NAKVI és az MNVH feladata és lehetőségei Vágó Ilona mb. osztályvezető MNVH Hálózati és Projektkoordinációs Igazgatóság Karcag, 2012. November 9. Amiről szó lesz 1. Röviden a Nemzeti Agrárszaktanácsadási,

Részletesebben

Együtt és tovább. EMVA LEADER fórum

Együtt és tovább. EMVA LEADER fórum Együtt és tovább. EMVA LEADER fórum Kimle, 2014.12.15. 12 15 A Miniszterelnökséget vezető miniszter 1/2014. (IX. 15.) MvM rendelete az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési i Alapból finanszírozott egyes

Részletesebben

KÖZGYŰLÉS ELŐKÉSZÍTÉSE Napirendi pont előterjesztése Dátum:

KÖZGYŰLÉS ELŐKÉSZÍTÉSE Napirendi pont előterjesztése Dátum: KÖZGYŰLÉS ELŐKÉSZÍTÉSE Napirendi pont előterjesztése Dátum: 2013.05.30. Zempléni Tájak Vidékfejlesztési Egyesület közgyűlése részére tájékoztatás a 2013. május hó 30-i ülés 1. napirendi pontjához az 54/2011.

Részletesebben

Az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program

Az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program Az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program Cím port XII. VIDÉKFEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM 0 i kezelésű előirányzatok Vidékfejlesztési és halászati programok Új Magyarország Vidékfejlesztési Program (II.

Részletesebben

Közbeszerzési, Pályázati és Beruházási ismeretek. SZIE GTK Bsc. képzés 2012

Közbeszerzési, Pályázati és Beruházási ismeretek. SZIE GTK Bsc. képzés 2012 Közbeszerzési, Pályázati és Beruházási ismeretek SZIE GTK Bsc. képzés 2012 Fejlesztési programok Új Széchenyi Terv (Új Magyarország Fejlesztési Terv) Darányi Ignác Terv (Új Magyarország Vidékfejlesztési

Részletesebben

A Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat (MNVH) és a referensi hálózat Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Tudásmegosztó nap

A Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat (MNVH) és a referensi hálózat Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Tudásmegosztó nap Székesfehérvár 2014. november 27. A Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat (MNVH) és a referensi hálózat Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Tudásmegosztó nap Csikász Gábor MNVH B.-A.-Z. megyei referense Az MNVH célja,

Részletesebben

1.sz. melléklet az Útmutatóhoz LEADER Intézkedési Terv

1.sz. melléklet az Útmutatóhoz LEADER Intézkedési Terv 1.sz. melléklet az Útmutatóhoz LEADER Intézkedési Terv LEADER Intézkedési Terv Intézkedések a Dunamellék Felső-Kiskunság Homokhátság Sárköz LEADER Helyi Akciócsoport Helyi Vidékfejlesztési Stratégiájának

Részletesebben

Stratégia értékelés és továbbfejlesztése a Bakony és Balaton Keleti Kapuja Közhasznú Egyesület területén

Stratégia értékelés és továbbfejlesztése a Bakony és Balaton Keleti Kapuja Közhasznú Egyesület területén Stratégia értékelés és továbbfejlesztése a Bakony és Balaton Keleti Kapuja Közhasznú Egyesület területén Berhida, 2015. április 24. Kontics Monika Munkaszervezet vezető Honnan indultunk? 2007-2008. HVI

Részletesebben

6200 Kiskőrös, Luther tér 1. Tel.: 78/ január 1) ÉVENKÉNT KÖTELEZŐEN ELVÉGZENDŐ ADATEGYEZTETÉS!

6200 Kiskőrös, Luther tér 1. Tel.: 78/ január 1) ÉVENKÉNT KÖTELEZŐEN ELVÉGZENDŐ ADATEGYEZTETÉS! 1) ÉVENKÉNT KÖTELEZŐEN ELVÉGZENDŐ ADATEGYEZTETÉS! Tisztelt Ügyfeleink! A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal felhívja jelenlegi ügyfelei szíves figyelmét, hogy minden új elektronikus kérelem benyújtás

Részletesebben

AGRÁR-VÁLLALKOZÁSI HITELGARANCIA ALAPÍTVÁNY AVHGA HÍRLEVÉL. II. évfolyam 22. szám október 21.

AGRÁR-VÁLLALKOZÁSI HITELGARANCIA ALAPÍTVÁNY AVHGA HÍRLEVÉL. II. évfolyam 22. szám október 21. AGRÁR-VÁLLALKOZÁSI HITELGARANCIA ALAPÍTVÁNY AVHGA HÍRLEVÉL II. évfolyam 22. szám 2008. október 21. Tartalomjegyzék Mikrovállalkozások létrehozásának és fejlesztésének támogatása (ÚMVP)... 2 A turisztikai

Részletesebben

A NAKVI és az MNVH törekvései a helyi gazdaságfejlesztésben

A NAKVI és az MNVH törekvései a helyi gazdaságfejlesztésben A NAKVI és az MNVH törekvései a helyi gazdaságfejlesztésben Dr. Mezőszentgyörgyi Dávid főigazgató Nemzeti Agrárszaktanácsadási, Képzési és Vidékfejlesztési Intézet (NAKVI) Budapest, 2013. február 27. Amiről

Részletesebben

Jogcím. Támogatási kérelem benyújtási időszak: 2008.03.28-2008.05.05 2008.06.16-2008.07.16 2009.11.01-2009.11.30 2011.09.15-2011.10.

Jogcím. Támogatási kérelem benyújtási időszak: 2008.03.28-2008.05.05 2008.06.16-2008.07.16 2009.11.01-2009.11.30 2011.09.15-2011.10. Felhívjuk Tisztelt Ügyfeleink figyelmét, hogy 2015. augusztus 31-én lejárnak az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból társfinanszírozott egyes beruházási jogcímekre vonatkozó megvalósítási illetve

Részletesebben

A Vásárhelyi Vidék Jövőjéért Egyesület - LEADER Intézkedési. Terv

A Vásárhelyi Vidék Jövőjéért Egyesület - LEADER Intézkedési. Terv A Vásárhelyi Vidék Jövőjéért Egyesület - LEADER Intézkedési 1. számú intézkedés Terv 1.1. Kapcsolódó HVS célkitűzés: Fenntartható gazdaságfejlesztés a KKV-k támogatásával 1.2. HVS intézkedés megnevezése:

Részletesebben

Jogszabály-változások a szaktanácsadásban

Jogszabály-változások a szaktanácsadásban NEMZETI AGÁRGAZDASÁGI KAMARA Jogszabály-változások a szaktanácsadásban SZÉKELY ERIKA Székesfehérvár, 2014. november 27. Tájékoztatás, tanácsadás, szaktanácsadás Agrár-tanácsadás Térítésmentes tanácsadás

Részletesebben