Tisztelt Monitoring Bizottság!

Save this PDF as:
 WORD  PNG  TXT  JPG

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Tisztelt Monitoring Bizottság!"

Átírás

1 Tisztelt Monitoring Bizottság! Köszönöm a megtisztelő felkérést és kérem engedjék meg, hogy az Erdészeti Albizottság munkájáról, az elért eredményekről beszámoljak. A Monitoring Bizottság Erdészeti Albizottsága június 13-án ülésezett. Az ezt megelőző ülés elég régen, május 18-án volt, tehát az Ügyrendnek megfelelően az 1. napirendi pont keretében ki kellett mondanunk Albizottságunk újbóli megalakulását. Ennek a hosszú szünetnek prózai okai voltak, hiszen meg kellett várnunk az erdészeti jogcímek szempontjából sorsdöntő változásokat. Részben az új jogcímek megnyitására, részben a már meglévő jogcímek módosítására vonatkozó rendeletek voltak, amelyek első felében láttak napvilágot. El kell mondanom, hogy a 2012-es év az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program erdészeti jogcímeinek vonatkozásában történelmi évnek nevezhető, olyan évnek, ami az erdészet, erdőgazdálkodás vonalán rendkívül jelentőségű, döntő többségükben igen pozitív változásokat meghozta nekünk erdőtulajdonosoknak, gazdálkodóknak. A fiatal erdők ápolása jogcím támogatási rendelete márciusban jelent meg, ezt követte április végén a Natura 2000 erdőkre vonatkozó rendelete, majd május elején napvilágot látott a több, már folyamatban lévő erdészeti jogcímet módosító VM jogszabály is. Ekkor már nem volt lehetőségünk albizottsági ülést rendezni, hiszen a pályázati, kérelembenyújtási időszak is megkezdődött a két új jogcím vonatkozásában és ez május elejétől gyakorlatilag egészen május végéig, illetve június 11-ig tartott. Soron következő ülésünket tehát úgy időzítettük, hogy már beszámolhassunk ne csak a jogszabályi változásokról, de a jogcímekkel kapcsolatos, azokat népszerűsítő tevékenységről, sőt a pályázatokra, kérelmekre vonatkozó első számszerűsíthető eredményekről is. Végül az albizottság június 13-i ülésén - a közelmúlt és napjaink legfontosabb történéseinek áttekintése után - foglalkozott jövőképünkkel is, hiszen végigvettük a közötti időszak várható legfontosabb változásait is. Az albizottság ennek eredményeként ajánlásokat fogalmazott meg az Irányító Hatóság felé. Jutott arra is időnk, hogy tájékozódjunk a vidékfejlesztés erdészeti jogcímeivel kapcsolatban megindult kutatás aktuális helyzetéről. Nos, az elmúlt történésekben rendkívül gazdag, mondhatni eseménydús időszak legfontosabb állomásai a következők voltak: 1. Megnyílt a Fiatal erdők állománynevelése jogcím, amit a magánerdősök már több mint öt éve szorgalmaztak a legkülönbözőbb fórumokon. Ezért is nagy örömünkre szolgált, hogy ez a jogcím a minisztérium és az MVH aktív támogatásával elérhetővé vált, az ezzel kapcsolatos támogatási rendelet 25/2012.(III.20.) VM számon megjelent a

2 Magyar Közlöny 32. számában. Ennek alapján május hónapban a 20 hektárnál nagyobb erdőterületen gazdálkodók pályázhattak befejezett ápolási, tisztítási és nyesési tevékenységek számlával igazolt kiadásainak 50 %-ára. Ez azt jelenti, hogy a pályázók a költségek másik felét saját forrásból teremtik elő. Legkisebb támogatható terület legalább 1 hektár. A jogcím fontosságát az is jelzi, hogy az abban foglalt erdőművelési tevékenységekre óta semmilyen támogatás nem állt rendelkezésre. A támogatási rendelet és az annak értelmezésére szolgáló részletes előírások meglehetősen bonyolultra sikerültek, de ennek egyértelmű oka az volt, hogy egy ilyen erdőgazdasági beruházás sajátoságai nem könnyen fogalmazhatóak meg a többi klasszikus beruházási (pl. gépbeszerzés, építési beruházás, stb.) tevékenységekhez képest. A bonyolultnak tűnő előírások elég sok pályázót elbizonytalanítottak, de az illetékes hatóságok, a minisztérium és a szakmai szövetségek együttes tájékoztató, a jogszabályt értelmező és a pályázatok elkészítéséhez információt nyújtó tevékenysége sokat segített ebben is. Végül a Fiatal erdők ápolása jogcímre 532 db kérelem érkezett be. Ez 9-10 erdőrészlet/kérelmet alapul véve, mintegy 4720 erdőrészletet érinthet és közelítőleg 1 milliárd forintos támogatási igényt jelent. Ez, a jogcímre rendelkezésre álló keret közel felét jelenti, ami feljogosít minket arra, hogy a hátralevő pályázati időszakban a keret teljes felhasználására számítsunk. 2. Natura 2000 magánerdőkben : az előző jogcímhez hasonlóan már az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program kezdetét megelőzően, gyakorlatilag a évi Natura kijelölések óta, a MEGOSZ indítványozta, hogy a korlátozások miatti elmaradt haszon és árbevétel kiesés kompenzálására kaphassanak a magyarországi magánerdő tulajdonosok a mintegy 200 ezer hektár Natura-2000 hálózatba kijelölt erdőterületen támogatást. Ennek érdekében a magánerdősök legkülönbözőbb fórumokon próbálták meg érvényesíteni érdekeiket a hivatásos és civil természetvédelem illetékeseivel egy asztalhoz ülve. A rendkívül hosszú és sokszor megakadó egyeztetések - minisztériumunk hathatós segítségével - végül ben eredményre vezettek és a magyar magánerdő egyik legnagyobb sikereként könyvelhetjük el, hogy az ezzel kapcsolatos támogatási rendelet az a Natura 2000 erdőterületeken történő gazdálkodáshoz nyújtandó kompenzációs támogatás részletes szabályairól 41/2012.(IV.27.) szám alatt a Magyar Közlöny 51. számában megjelent. Ennek értelmében a támogatás igénybevételére minden olyan naturás magánerdő gazdálkodó jogosult, aki rendelkezik az adott erdőrészletre vonatkozó jóváhagyott erdőtervvel, gazdasága teljes területén betartja a kölcsönös megfeleltetés előírásait és 10 hónapon belül részt vesz a Natura 2000 erdőterületen gazdálkodók részére szervezett képzésen. A legkisebb támogatható terület 1 hektár. A támogatás 2

3 területalapon, egyszerű módon, az egységes kérelmekkel együtt, vagyis minden év május 15-ig igényelhető. Ugyanakkor ez az időpont majdnem 1 hónappal meghosszabbítható volt, mivel ekkor is befogadták az erre irányuló kérelmeket, igaz, hogy egyre csökkenő támogatási hányaddal. Számunkra ez a néhány hét rendkívül fontos volt, hiszen a rendelet megjelenésekor az egységes kérelmek benyújtása már javában tartott és a szankciómentes igénylésig mindössze 10 (!) munkanap állt rendelkezésre. Ennyi idő alatt kellett volna a közel 190 ezer hektár magánerdős Natura területek több ezer gazdálkodóját megszólítani és a kérelmeket benyújtani. Az ezzel kapcsolatos kommunikációs feladat nyugodtan mondhatjuk, emberfeletti volt, de szerencsére a magánerdősök kiváló partnere volt a szaktárca, az MVH, az erdészeti hatóságok, az Agrárkamara, a falugazdászok és a két éve támogatás nélkül még működni képes megmaradó erdészeti szakirányítói csoport. Külön köszönet érte! Ehhez a munkához igénybe vettük az írott és elektronikus sajtót, a rádiót, a televiziót, a sajtótájékoztatókat, az érintett önkormányzatok egyedi és csoportos megkeresését, a kör eket és a hagyományos papír alapú postai megkeresést is. A rendkívül kedvező fogadtatásnak köszönhetően a rendelkezésre álló időhöz képest várakozásainkat felülmúlóan teljesítettek az érdeklődő magánerdő gazdálkodók. Azok, akik még nem rendelkeztek erdőgazdálkodóval és jóváhagyott körzeti erdőtervvel az ezzel kapcsolatos hosszú adsminisztrávió miatt az idén nem tudtak kérelmet benyújtani. Mivel számuk nem kevés, ezt is figyelembe kell venni a benyújtott kérelmek értékelésekor. Végül az Erdő-Natura jogcím keretében, a június 06-i állapot szerint 2167 kérelmet nyújtottak be, ami becslések szerint erdőrészletet és mintegy hektárt jelent, míg támogatási igényként közelítőleg 3,5 milliárd forintot fed le. Figyelembe véve a körülményeket és a tájékoztatásra rendelkezésre álló idő rövidségét, a magánerdő és Szövetségünk jól vizsgázott. Reményeink szerint megfelelő előkészítéssel a rendelkezésre álló keretet a jövő év végéig itt is maradéktalanul kitölthetjük. Ahhoz azonban, hogy reményeink - a keretek kitöltésére vonatkozóan - valóra váljanak, az kell, hogy mindkét jogcím vonatkozásában az adminisztráció, illetve a kifizetések ne szenvedjenek késedelmet, mert az végzetesen elbizonytalanítja a jövő évi potenciális pályázókat. Ez már értelemszerűen az érintett hatóságokon múlik, de egyben aláhúzza az ügyben fontosságukat és felelősségüket is. Az új erdészeti jogcímekről szóló beszámoló teljességéhez hozzátartozik, hogy a fiatal erdők állománynevelési munkáinak támogatása, illetve a Natura 2000 erdőterületek támogatása jogcímek végrehajtási kérdései a beszámoló 3

4 készítésének időpontjáig nem rendeződtek, azaz a jogszabályban leírt végrehajtási feladatmegosztást jelen pillanatban a NÉBIH és az MVH közötti megállapodás nem tükrözi. Az Erdészeti Albizottság ülésén elhangzott tájékoztatás szerint a megállapodás hamarosan kiegészítésre került a két kérdéses jogcímmel. Mind a két jogcím esetében a benyújtott kérelmek és pályázatok vonatkozásában egy rendkívül fontos további megállapítás tehető. Azok a megyék, régiók szerepeltek kimagaslóan a legjobban a benyújtott igények vonatkozásában, ahol a már két éve megszűntetett támogatás miatt széthulló erdészeti szakirányítói hálózat egyes tagjai, vállalkozásai még életben tudtak maradni. Ezeken a területeken kimutathatóan a potenciálisan szóba jöhető pályázók %-át tudták eredményesen megszólítani! Ez azt jelenti, ha az erdészeti szakirányítói hálózat ma úgy működne, mint mondjuk 3 évvel ezelőtt, akkor lehet, hogy pótkeretet kellene igényelnünk jövőre ezeken a jogcímeken. Ez is beszédes példája az erdészeti szakirányítás fontosságának a erdészeti vidékfejlesztési jogcímek működtetésében. 3. Több jogímet érintő módosítások május 3-án megjelent az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból erdészeti potenciál helyreállítására nyújtandó támogatások részletes szabályairól szóló 32/2008. (III. 27.) FVM rendelet, az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból az erdő-környezetvédelmi intézkedésekhez nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló 124/2009. (IX. 24.) FVM rendelet, valamint az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból az erdőszerkezet átalakításához nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló 139/2009. (X. 22.) FVM rendelet módosítását tartalmazó miniszteri rendelet. A módosításokat az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból finanszírozott egyes agrártámogatási tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról szóló 44/2012. (V. 3..) VM rendelet tartalmazza. A legfontosabb változásokat a vonatkozó közleményből idézem: - Az Erdészeti potenciál helyreállítása intézkedés támogatási összegei jelentős mértékben emelkedtek. Hektáronként az eddigi 873 euró támogatási maximumot 2365 euró maximálisan igénybe vehető támogatás váltja fel. - Erdő-környezetvédelmi kifizetések támogatási jogcím esetében a támogatási összegek 40%-os megemelésére került sor, amelyeket a 2011-ben támogatási kérelmeket benyújtó erdőgazdálkodók is megkaphatnak, ha a támogatandó intézkedéseket saját felelősségükre a rendelet hatálybalépéséig még nem kezdték meg. - Szakmai megfontolásból az Erdő-környezetvédelmi kifizetések esetében a a szálaló erdőgazdálkodás és a mikroélőhelyek kialakítása, fenntartása célprogram együttesen is támogathatóvá vált. 4

5 - A közjóléti célú erdők fenntartása célprogramnál már nem csak a rendelet 1. számú mellékletében támogathatóként feltüntetett erdőállományok részesülhetnek támogatásban, így például az akácerdők is támogathatók lettek az intézkedés keretében, ha ott szabadon látogatható közjóléti létesítmények vannak és a rendelet egyéb feltételei teljesülnek. - Az Erdőszerkezet átalakítás intézkedés esetében a módosítás értelmében a támogatásnak már nem feltétele, hogy a tarvágás a támogatási kérelem benyújtása előtt megtörténjen. Ez azt jelenti, hogy az erdőgazdálkodó megvárhatja a támogatási határozatot, amelynek birtokában kockázat nélkül dönthet a véghasználat elvégzése mellett. Fenti módosítások egyértelműen az adott jogcímeken rendelkezésre álló lehetőségek jobb, hatékonyabb kihasználása felé mutatnak és a jogszabály az utóbbi évek legkedvezőbb hatású rendeleteként, több, már folyamatban lévő erdészeti jogcím eddigi tapasztalataiból leszűrt módosításait tartalmazza. Az Erdészeti Albizottság a következő napirendi pont keretében áttekintette a közötti uniós költségvetési időszak vidékfejlesztési erdészeti jogcímeiben várható főbb változásokat is. Elmondható, hogy a következő ciklus - a zöldebb vidékfejlesztés jegyében - örvendetesen jó irányú változásokat tartalmaz az erdészet vonatkozásában. Ennek oka nyilvánvalóan az, hogy az olyan priorításoknak, mint a klímaváltozás elleni küzdelem, munkahelyteremtés, a megújuló energiák alkalmazása, vagy az élhető vidék megteremtése az erdők kézenfekvő módon megfelelnek. Itt külön is ki szeretném elemlni, hogy az erdészet, az erdőgazdálkodás hagyományosan kézimunka-igényes ágazatnak számít, íly módon munkahelyteremtő és azt a vidéken megtartó képessége rendkívül nagy. A jelenlegi ÚMVP-s jogcímekhez képest néhány fontosabb, jövőbeni tervezett változás a következő: Az erdészeti géppark fejlesztése új jogcímén már a fakitermelő gépek, illetve az erdei melléktermékek gyűjtésnek és tárolássának gépei is pályázhatók lesznek. A fiatal erdők állománynevelése keretében - reményeink szerint - a támogatott tevékenységek körébe a törzskiválasztó és a növedékfokozó gyérítések is beletartoznak majd. A mezőgazdasági területek első erdősítése vonatkozásában támogatható lesz a cserjék telepítése is és 10 éves korig kérhető az állomány fenntartásra támogatás. Ugyanakkor a jövedelempótló támogatás tervezett eltörlése katasztrófális hatással lenne a magyar erdőtelepítésekre. Gondoljunk bele, hogy a 100 ezer Ft-ot közelítő területalapú támogatással szemben az erdőtelepítések így nem lesznek versenyképesek, semmi sem motiválja majd a földtulajdonosokat az új erdők létrehozására. Ezért is fontos a különböző 5

6 ágazatokhoz tartozó, de egymással pl. földhasználati szempontból szorosan összefüggő jogcímek között a helyes értékarányok megteremtése. Az agrár-erdészeti rendszerek esetében már nemcsak az első kivitelt, hanem az első három év fenntartási költségeit is lehet pályázni. Szintén jó hír, hogy a Natura 2000 kifizetések támogatási szintjét emelni tervezik. Az erdő környezetvédelmi kifizetések köre a genetikai erőforrások megőrzésével bővül. Az erdészeti potenciál helyreállítása keretében a megelőzésre és, ami külön öröm, a biotikus károk enyhítésére is megnyílik a lehetőség. Az erdőszerkezet átalakítás jogcím keretében az éghajlatváltozás elleni küzdelemre is lesz keret. A 18. cikkben az erdészeti utak létrehozásához, vízmegtartást célzó beruházásokhoz is lesz támogatás után, eddig erre nem volt lehetőség. Az egyes jogcímekkel kapcsolatos, a Magyarországot leginkább érintő erdészeti álláspontra vonatkozóan az Erdészeti Albizottság az alábbi ajánlást fogalmazta meg az Irányító Hatóság felé, amit most megismétlek, kérve annak képviseletét a hátralévő uniós tárgyalások során: 1. Tanácsadási szolgáltatások, üzemvezetési és helyettesítési szolgáltatások" (16. cikk) keretében kérjük, hogy ne csak a mezőgazdasági művezetés, hanem az erdészeti művezetés (szakirányítás) is támogatható legyen, mivel egy-egy ilyen jól működő hálózat valamennyi uniós tagországban az erdészeti jogcímek hatékony és célirányos működtetésének is előfeltétele. 2. Az erdősítés és fásítás (23. cikk) jövedelempótló támogatásának tervezett megvonását nem tudjuk elfogadni, ezt az elképzelést el kell vetni, mivel az a magyarországi új erdők létrehozását alapjaiban veszélyezteti a következő költségvetési ciklusban. 3. Támogatjuk valamennyi szóba jöhető cikk vonatkozásában a jogosultságok kiterjesztését az állami erdők körére is. Kérjük tehát az Irányító Hatóság segítségét a fenti három nagyon fontos álláspont, javaslat képviseletében az uniós tárgyalások során. Ugyanakkor a közötti programozási időszak során hazai viszonylatban célszerűnek tartjuk átgondolni a végrehajtás intézményrendszerének szereplői közötti viszonyokat, mivel az évente kötött megállapodásokon alapuló munkamegosztást a megállapodások késése és az ennek következtében fellépő csúszások miatt nem tartjuk kellően hatékonynak. Javasoljuk, hogy az intézmények alapfeladatai közé is kerüljenek beépítésre a közösségi támogatási feladatok, természetesen a szükséges erőforrások 6

7 biztosítása mellett. A részletszabályokat lenne célszerű rendezni az egyes megállapodásokban. Végül az Erdészeti Albizottság meghallgatta a Nyugat-magyarországi Egyetem Erdővagyon-gazdálkodási és Vidékfejlesztési Intézetének beszámolóját az ÚMVP erdészeti támogatási jogcímeinek monitorozásával és indikátorainak fejlesztésével kapcsolatos kutatások helyzetéről. A nemrég megindult kutatások első eredményei szeptemberben várhatók. A kutatás három fő irányban folyik, egyrészt az erdészeti jogcímek helyzete, megnyitása és eddigi keretfelhasználása, az egyes jogcímek igénybevételét ösztönző és gátló tényezők felmérése, illetve az erdészeti jogcímek foglalkoztatás ösztönző potenciáljának témaköreiben. Mindhárom témakörben megtörténtek az első szakmai egyeztetések, az adatstruktúrák kiépítése, az interjúalanyok kiválasztásának előkészítése, a kérdőív koncepció kidolgozása a felsővezetői és kedvezményezetti értékelésekhez, illetve az egyes intézkedéseknél a foglalkoztatási model és az egyes szereplőcsoportokhoz rendelt műszaki feladatmennyiségek összekapcsolása a foglalkoztatási lehetőségek számszerűsítésére. A beszámoló végén úgy érzem, joggal mondhatjuk, hogy a közelmúltban rendkívüli előrehaladás mutatkozott a vidékfejlesztés erdészeti jogcímeivel kapcsolatban. Még egyszer köszönet érte! A megnyíló lehetőségeket - az idő és a rendelkezésre álló kapacitás korlátait figyelembe véve igyekeztünk maximálisan kihasználni. Az ezzel kapcsolatos jövőbeni hatékonyságnövelés zálogát az erdészeti szakirányítói hálózat újraélesztésében és valamennyi jogcím esetében azok további egyszerűsítésében látjuk. Ez utóbbira pozitív példa a könnyen értelmezhető, világos Natura rendelet, míg negatív példaként az erdőtelepítési támogatások sorozatos, követhetetlen módosításait említhetjük. Végezetül egy mondat a következő ciklus erdészeti jövőképéről: számításaink szerint - figyelembe véve az erdővel szemben megnyilvánuló fokozott társadalmi elvárásokat, valamint az állami erdők növekvő szerepét és keretigényét mintegy 150 milliárd forint lesz szükséges az elkövetkező 7 esztendős időszakban az erdészeti jogcímek keretigényének kielégítésére. Kérjük a Monitoring Bizottság további szíves támogatását munkánkhoz! Dr. Sárvári János az ÚMVP MB Erdészeti Albizottsága elnöke 7

2013. október 4. Galambos Annamária

2013. október 4. Galambos Annamária Az ÚMVP 2007-2013 jelenlegi állása, 2014-ben megnyíló erdészeti jogcímek 2013. október 4. Galambos Annamária Agrárfejlesztési Főosztály Az ÚMVP erdészeti jogcímeinek 2007 2013 as felhasználása (forrás:

Részletesebben

A vidékfejlesztési miniszter /. (..) VM rendelete

A vidékfejlesztési miniszter /. (..) VM rendelete A vidékfejlesztési miniszter /. (..) VM rendelete az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a Natura 2000 erdőterületeken történő gazdálkodáshoz nyújtandó kompenzációs támogatás részletes szabályairól

Részletesebben

Tárgyidőszakban 1 db kifizetési kérelem érkezett be, mely összesen 434 894 936 Ft támogatási igényt tartalmazott.

Tárgyidőszakban 1 db kifizetési kérelem érkezett be, mely összesen 434 894 936 Ft támogatási igényt tartalmazott. TÁJÉKOZTATÓ RÉSZANYAG A MONITROING BIZOTTSÁG RÉSZÉRE A 2007-2013 KÖZÖTTI VIDÉKFEJLESZTÉSI PROGRAM EGYES INTÉZKEDÉS VÉGREHAJTÁSÁNAK ELŐREHALADÁSÁRÓL BESZÁMOLÓ IDŐSZAKA: 2012. JANUÁR 1-31. I. tengely 111.

Részletesebben

Tisztelt Magán Erdőtulajdonosok és Gazdálkodók!

Tisztelt Magán Erdőtulajdonosok és Gazdálkodók! Tisztelt Magán Erdőtulajdonosok és Gazdálkodók! Az ÚMVP Monitoring Bizottságának Erdészeti Albizottsága 2013. február 19-én ülésezett. Az itt elhangzott előadások között az MVH részletes tájékoztatást

Részletesebben

ERDÕGAZDÁLKODÁS A DARÁNYI IGNÁC TERVBEN

ERDÕGAZDÁLKODÁS A DARÁNYI IGNÁC TERVBEN ERDÕGAZDÁLKODÁS A DARÁNYI IGNÁC TERVBEN ERDÕGAZDÁLKODÁS A DARÁNYI IGNÁC TERVBEN ERDÕGAZDÁLKODÁS A DARÁNYI IGNÁC TERVBEN ADarányi Ignác Terv a Nemzeti Vidékstratégia 2012-2020 végrehajtási programja. A

Részletesebben

FAGOSZ, MEGOSZ, OEE összevont elnökségi ülés. EMVA intézkedései 1698/2005/EK tanácsi rendelet

FAGOSZ, MEGOSZ, OEE összevont elnökségi ülés. EMVA intézkedései 1698/2005/EK tanácsi rendelet FAGOSZ, MEGOSZ, OEE összevont elnökségi ülés EMVA intézkedései 1698/2005/EK tanácsi rendelet Az EMVA tengelyei A mezőgazdasági és erdészeti ágazat versenyképességének növelése. A természeti környezet és

Részletesebben

111. Mezőgazdasághoz és erdőgazdálkodáshoz kapcsolódó szakmai képzések

111. Mezőgazdasághoz és erdőgazdálkodáshoz kapcsolódó szakmai képzések TÁJÉKOZTATÓ RÉSZANYAG A MONITROING BIZOTTSÁG RÉSZÉRE A 2007-2013 KÖZÖTTI VIDÉKFEJELSZTÉSI PROGRAM EGYES INTÉZKEDÉS VÉGREHAJTÁSÁNAK ELŐREHALADÁSÁRÓL BESZÁMOLÓ IDŐSZAKA: 2012. ÁPRILIS 1-30. I. tengely A

Részletesebben

1. 23/2007. (IV. 17.) FVM

1. 23/2007. (IV. 17.) FVM A Miniszterelnökséget vezető miniszter 48/2015. (XI. 2.) MvM rendelete az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap és az Európai Halászati Alap társfinanszírozásában megvalósuló egyes agrár-vidékfejlesztési

Részletesebben

V. A Kormány tagjainak rendeletei

V. A Kormány tagjainak rendeletei M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2015. évi 165. szám 21367 V. A Kormány tagjainak rendeletei A Miniszterelnökséget vezető miniszter 47/2015. (XI. 2.) MvM rendelete a Millenáris Tudományos Kulturális Nonprofit

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 94/2014. (VI.18.) számú KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 94/2014. (VI.18.) számú KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 94/2014. (VI.18.) számú KÖZLEMÉNYE az erdő-környezetvédelmi intézkedésekhez nyújtandó támogatás igényléséről A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 94/2013.

Részletesebben

A Vidékfejlesztési Program erdészeti intézkedései, különös tekintettel az erdészeti géptámogatásra

A Vidékfejlesztési Program erdészeti intézkedései, különös tekintettel az erdészeti géptámogatásra A Vidékfejlesztési Program erdészeti intézkedései, különös tekintettel az erdészeti géptámogatásra Kis Miklós Zsolt agrár- vidékfejlesztésért felelős államtitkár Miniszterelnökség Magánerdősök 2016. évi

Részletesebben

Natura 2000 & Vidékfejlesztés Az EU 2007-2013-as programozási időszakra szóló Vidékfejlesztési politikája

Natura 2000 & Vidékfejlesztés Az EU 2007-2013-as programozási időszakra szóló Vidékfejlesztési politikája Natura 2000 & Vidékfejlesztés Az EU 2007-2013-as programozási időszakra szóló Vidékfejlesztési politikája Felsőtárkány 2006. június 15-16 Jelenlegi programozási időszak 2000-2006 1257/1999 Rendelet Kompenzációs

Részletesebben

Nemzeti Vidékstratégia 2012-2020 Darányi Ignác Terv

Nemzeti Vidékstratégia 2012-2020 Darányi Ignác Terv Nemzeti Vidékstratégia 2012-2020 Darányi Ignác Terv Búsi Lajos Vidékfejlesztésért Felelős Helyettes Államtitkár Nemzeti Vidékstratégia 2012-2020 szakterületei 1. Agrárgazdas rgazdaság 2. Vidékfejleszt

Részletesebben

A folyamatos erdőborítás igazgatási vonatkozásai Lapos Tamás erdészeti osztályvezető

A folyamatos erdőborítás igazgatási vonatkozásai Lapos Tamás erdészeti osztályvezető Vidékfejlesztési Minisztérium Erdészeti, Halászati és Vadászati Főosztály 1055 Budapest, Kossuth L. tér 11. A folyamatos erdőborítás igazgatási vonatkozásai Lapos Tamás erdészeti osztályvezető Erdőgazdálkodás

Részletesebben

Gazdálkodási modul. Gazdaságtudományi ismeretek I. Üzemtan

Gazdálkodási modul. Gazdaságtudományi ismeretek I. Üzemtan Gazdálkodási modul Gazdaságtudományi ismeretek I. Üzemtan KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc ÚMVP II. tengely A földhasználat racionalizálása a környezeti és természeti értékek

Részletesebben

Hatásvizsgálatok és stratégiák kidolgozása a Vidékfejlesztési Minisztériumban. 2013. november 26. ÁROP-1.1.19 Záró konferencia

Hatásvizsgálatok és stratégiák kidolgozása a Vidékfejlesztési Minisztériumban. 2013. november 26. ÁROP-1.1.19 Záró konferencia Hatásvizsgálatok és stratégiák kidolgozása a Vidékfejlesztési Minisztériumban 2013. november 26. ÁROP-1.1.19 Záró konferencia Államreform Operatív Program ÁROP-1.1.19 Amiről szó lesz. Az ÁROP-1.1.19 pályázati

Részletesebben

A magánerdő gazdálkodás fejlesztése a magyar faipar jövője érdekében. 2015. május 16. Túrkeve

A magánerdő gazdálkodás fejlesztése a magyar faipar jövője érdekében. 2015. május 16. Túrkeve A magánerdő gazdálkodás fejlesztése a magyar faipar jövője érdekében 2015. május 16. Túrkeve A magyar faipar jövőjének meghatározója a magyar erdő Megfelelő minőségű alapanyag biztosítása a magyar erdőkből

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal. 62/2012. (IV. 27.) számú KÖZLEMÉNYE. a mezőgazdasági területek erdősítése támogatás igényléséről

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal. 62/2012. (IV. 27.) számú KÖZLEMÉNYE. a mezőgazdasági területek erdősítése támogatás igényléséről A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 62/2012. (IV. 27.) számú KÖZLEMÉNYE a mezőgazdasági területek erdősítése támogatás igényléséről Jelen Közlemény alapja az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési

Részletesebben

Az ÚMVP augusztusi előrehaladási jelentése

Az ÚMVP augusztusi előrehaladási jelentése Az ÚMVP augusztusi előrehaladási jelentése Közös Agrárpolitika - KAP [1] Közös Agrárpolitika - KAP [2] Új hozzászólás [3] Az Monitoring Bizottság számára készült összefoglaló az ÚMVP végrehajtásáról. Ebből

Részletesebben

Jogszabály-változások a szaktanácsadásban

Jogszabály-változások a szaktanácsadásban NEMZETI AGÁRGAZDASÁGI KAMARA Jogszabály-változások a szaktanácsadásban SZÉKELY ERIKA Székesfehérvár, 2014. november 27. Tájékoztatás, tanácsadás, szaktanácsadás Agrár-tanácsadás Térítésmentes tanácsadás

Részletesebben

Monitoring adatszolgáltatás során felmerülő gyakran ismételt kérdések. (2015. március 6.)

Monitoring adatszolgáltatás során felmerülő gyakran ismételt kérdések. (2015. március 6.) Monitoring adatszolgáltatás során felmerülő gyakran ismételt kérdések (2015. március 6.) 1. Milyen adatot kell megadni a 242-es kérdésnél: Új kötelezettségvállalással érintett terület (ha) - AKG Kérjük,

Részletesebben

35 milliárd forint vidékfejlesztési forrásra lehet pályázni

35 milliárd forint vidékfejlesztési forrásra lehet pályázni 35 milliárd forint vidékfejlesztési forrásra lehet pályázni 2015. április 20. 13:23 Összesen 35 milliárd forint vidékfejlesztési forrásra lehet pályázni a 2007-2013 között még fel nem használt keret terhére

Részletesebben

Természetvédelmi célú erdészeti kifizetések a Mez gazdasági és Vidékfejlesztési Alapból

Természetvédelmi célú erdészeti kifizetések a Mez gazdasági és Vidékfejlesztési Alapból Természetvédelmi célú erdészeti kifizetések a Mez gazdasági és Vidékfejlesztési Alapból Máthé László, erdészeti programvezet WWF Magyarország Az erdészeti földterületek fenntartható használatát célzó intézkedések

Részletesebben

Natura 2000 területek finanszírozási lehetőségei az EMVA forrásaiból

Natura 2000 területek finanszírozási lehetőségei az EMVA forrásaiból Natura 2000 területek finanszírozási lehetőségei az EMVA forrásaiból. NATURA 2000 FINANSZÍROZÁS EU finanszírozási lehetőségek a 2014-2020 időszakban 2013. Szeptember 10 Balczó Bertalan Vidékfejlesztési

Részletesebben

144/2008. (XI. 7.) FVM rendelet

144/2008. (XI. 7.) FVM rendelet 144/2008. (XI. 7.) FVM rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból az erdészeti célra használt géppark fejlesztéséhez és korszerűsítéséhez nyújtandó támogatások részletes feltételeiről A

Részletesebben

Országos Szaktanácsadási Központ a NAK keretében Készítette: Székely Erika Előadó: Varga Zsuzsanna

Országos Szaktanácsadási Központ a NAK keretében Készítette: Székely Erika Előadó: Varga Zsuzsanna NEMZETI AGÁRGAZDASÁGI KAMARA Országos Szaktanácsadási Központ a NAK keretében Készítette: Székely Erika Előadó: Varga Zsuzsanna Budapest, 2014. október 30. Jogszabályok módosulása 2014. október 1-én hatályba

Részletesebben

28/2015. (VI. 9.) MvM rendelet

28/2015. (VI. 9.) MvM rendelet 1. oldal 28/2015. (VI. 9.) MvM rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap és az Európai Halászati Alap társfinanszírozásában megvalósuló egyes agrár-vidékfejlesztési támogatási rendeletek

Részletesebben

A földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter /2010. (.) FVM rendelete. 1. Értelmező rendelkezések

A földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter /2010. (.) FVM rendelete. 1. Értelmező rendelkezések A földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter /2010. (.) FVM rendelete az erdőgazdálkodás szakszerűségének biztosítása érdekében végzett erdészeti szakirányítási tevékenységhez nyújtott csekély összegű

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal. 26/2014. (II. 17.) számú KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal. 26/2014. (II. 17.) számú KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 26/2014. (II. 17.) számú KÖZLEMÉNYE az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból (EMVA) és az Európai Halászati Alapból (EHA) támogatott intézkedések 2014.

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal. 28/2015. (II. 20.) számú KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal. 28/2015. (II. 20.) számú KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 28/2015. (II. 20.) számú KÖZLEMÉNYE az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból (EMVA) és az Európai Halászati Alapból (EHA) támogatott intézkedések 2015.

Részletesebben

A Vidékfejlesztési Program (VP) éves fejlesztési kerete A B C D E F G H I J K. 2. prioritás. prioritás. prioritás

A Vidékfejlesztési Program (VP) éves fejlesztési kerete A B C D E F G H I J K. 2. prioritás. prioritás. prioritás A Vidékfejlesztési Program (VP) éves fejlesztési kerete 1. Felhívás azonosító jele 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. A B C D E F G H I J K VP1-1.1.1- VP1-1.2.2- VP1-1.3.1- VP1-2.1.1-2.1.2- VP1-2.3.1-4.1.1.1-4.1.1.2-4.1.1.3-

Részletesebben

A természetvédelmi szempontok kezelése a Vidékfejlesztési Programban

A természetvédelmi szempontok kezelése a Vidékfejlesztési Programban A természetvédelmi szempontok kezelése a Vidékfejlesztési Programban Kihívások és lehetséges megoldások Tóth Péter Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Virágzó Vidékünk Európa Nap- Hogyan tovább

Részletesebben

I. tengely - A mezőgazdasági és erdészeti ágazat versenyképességének javítása. 111. Mezőgazdasághoz és erdőgazdálkodáshoz kapcsolódó szakmai képzések

I. tengely - A mezőgazdasági és erdészeti ágazat versenyképességének javítása. 111. Mezőgazdasághoz és erdőgazdálkodáshoz kapcsolódó szakmai képzések Tájékoztató részanyag a Monitoring Bizottság részére a 2007-2013 közötti vidékfejlesztési program egyes intézkedés végrehajtásának előrehaladásáról Beszámoló időszaka: 2012. június 1-30. I. tengely - A

Részletesebben

A 2014-2020 közötti időszakra vonatkozó Vidékfejlesztési Program tervezési folyamata. Romvári Róbert, NAKVI MTO, tervezési referens

A 2014-2020 közötti időszakra vonatkozó Vidékfejlesztési Program tervezési folyamata. Romvári Róbert, NAKVI MTO, tervezési referens A 2014-2020 közötti időszakra vonatkozó Vidékfejlesztési Program tervezési folyamata Romvári Róbert, NAKVI MTO, tervezési referens Amiről szó lesz 1. A NAKVI és a tervezés kapcsolata 2. Hogyan segíti az

Részletesebben

13/2014. (II. 24.) VM rendelet

13/2014. (II. 24.) VM rendelet Magyar joganyagok - 13/2014. (II. 24.) VM rendelet - az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból finanszírozott 1. oldal egyes agrártámogat 13/2014. (II. 24.) VM rendelet az Európai Mezőgazdasági

Részletesebben

MUNKAANYAG A MINISZTER ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI. A földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter /... (..) FVM rendelete

MUNKAANYAG A MINISZTER ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI. A földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter /... (..) FVM rendelete A földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter /... (..) FVM rendelete az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból az erdészeti célra használt géppark fejlesztéséhez és korszerűsítéséhez nyújtandó

Részletesebben

A vidékfejlesztési miniszter. rendelete

A vidékfejlesztési miniszter. rendelete A vidékfejlesztési miniszter /2010. ( ) VM rendelete az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a mezőgazdasági területek erdősítéséhez nyújtandó támogatás igénybevételének részletes szabályairól

Részletesebben

Szaktanácsadás 2013 konferencia Az ÚMVP (DIT) szakképzési jogcímét és szaktanácsadási jogcímét érintő, VM hatáskörbe tartozó rendeletek módosítása

Szaktanácsadás 2013 konferencia Az ÚMVP (DIT) szakképzési jogcímét és szaktanácsadási jogcímét érintő, VM hatáskörbe tartozó rendeletek módosítása Szaktanácsadás 2013 konferencia Az ÚMVP (DIT) szakképzési jogcímét és szaktanácsadási jogcímét érintő, VM hatáskörbe tartozó rendeletek módosítása Füsi Erzsébet NAKVI SZFO megbízott osztályvezető A szakképzési

Részletesebben

MVH hírlevél 59. szám, 2013.január 28

MVH hírlevél 59. szám, 2013.január 28 MVH hírlevél 59. szám, 2013.január 28 Ön a Mez gazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal hírlevelének 59. számát olvassa. Hírlevelünkben az elmúlt hét legfontosabb agrártámogatásokhoz kapcsolódó információit

Részletesebben

A Mecsek Völgység Hegyhát Egyesület havi online hírlapja

A Mecsek Völgység Hegyhát Egyesület havi online hírlapja A Mecsek Völgység Hegyhát Egyesület havi online hírlapja 2015. augusztus MEGVÁLTOZTAK A HATÁRIDŐK AZ EMVA ALAP KÜLÖNBÖZŐ JOGCÍMEIRE VO- NATKOZÓAN: Felhívjuk Tisztelt Ügyfeleink figyelmét, hogy 2015. augusztus

Részletesebben

ÉLŐ ERDŐ KONFERENCIA MÁRCIUS SOPRON, MAGYARORSZÁG

ÉLŐ ERDŐ KONFERENCIA MÁRCIUS SOPRON, MAGYARORSZÁG Lapos Tamás közigazgatási főtanácsadó NÉBIH Erdészeti Igazgatóság Jogszabály és támogatás ostor és kenyér ÉLŐ ERDŐ KONFERENCIA 2017. MÁRCIUS 21-22. SOPRON, MAGYARORSZÁG Uniós környezetjogi szabályozás

Részletesebben

Közbeszerzési, Pályázati és Beruházási ismeretek. SZIE GTK Bsc. képzés 2012

Közbeszerzési, Pályázati és Beruházási ismeretek. SZIE GTK Bsc. képzés 2012 Közbeszerzési, Pályázati és Beruházási ismeretek SZIE GTK Bsc. képzés 2012 Fejlesztési programok Új Széchenyi Terv (Új Magyarország Fejlesztési Terv) Darányi Ignác Terv (Új Magyarország Vidékfejlesztési

Részletesebben

Jogcím. Támogatási kérelem benyújtási időszak: 2008.03.28-2008.05.05 2008.06.16-2008.07.16 2009.11.01-2009.11.30 2011.09.15-2011.10.

Jogcím. Támogatási kérelem benyújtási időszak: 2008.03.28-2008.05.05 2008.06.16-2008.07.16 2009.11.01-2009.11.30 2011.09.15-2011.10. Felhívjuk Tisztelt Ügyfeleink figyelmét, hogy 2015. augusztus 31-én lejárnak az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból társfinanszírozott egyes beruházási jogcímekre vonatkozó megvalósítási illetve

Részletesebben

M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2010. évi 77. szám 16899

M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2010. évi 77. szám 16899 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2010. évi 77. szám 16899 A földmûvelésügyi és vidékfejlesztési miniszter 69/2010. (V. 13.) FVM rendelete az Európai Mezõgazdasági Vidékfejlesztési Alapból az erdészeti célra használt

Részletesebben

Az előterjesztést a Kormány nem tárgyalta meg, ezért az nem tekinthető a Kormány álláspontjának.

Az előterjesztést a Kormány nem tárgyalta meg, ezért az nem tekinthető a Kormány álláspontjának. A földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter /2010. (.) FVM rendelete az erdőgazdálkodás szakszerűségének biztosítása érdekében végzett erdészeti szakirányítási tevékenységhez nyújtott csekély összegű

Részletesebben

Az alkalmazott innovációk támogatása és az innovációs partnerségek

Az alkalmazott innovációk támogatása és az innovációs partnerségek Az alkalmazott innovációk támogatása és az innovációs partnerségek Dr. Feldman Zsolt Földművelésügyi Minisztérium 2016. február 26. Budapest Kutatás-fejlesztés és innováció Magyarországon K+F ráfordítások

Részletesebben

AZ ERDŐGAZDÁLKODÁS HATÓSÁGI SZABÁLYOZÁSÁNAK KÉRDÉSEI. Készítette: Dr. Varga Tamás

AZ ERDŐGAZDÁLKODÁS HATÓSÁGI SZABÁLYOZÁSÁNAK KÉRDÉSEI. Készítette: Dr. Varga Tamás AZ ERDŐGAZDÁLKODÁS HATÓSÁGI SZABÁLYOZÁSÁNAK KÉRDÉSEI Készítette: Dr. Varga Tamás ERDÉSZETI IGAZGATÁS Erdőgazdálkodásunk az erdészeti hatóság szigorú ellenőrzése mellett folyik Részigazság Az erdészeti

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal. 29/2015. (II. 20.) számú KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal. 29/2015. (II. 20.) számú KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 29/2015. (II. 20.) számú KÖZLEMÉNYE az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból (EMVA) támogatott intézkedések 2015. évi kiegészítő monitoring adatszolgáltatás

Részletesebben

Erdészettel kapcsolatos intézkedések a vidékfejlesztésben a 2013 utáni időszakban

Erdészettel kapcsolatos intézkedések a vidékfejlesztésben a 2013 utáni időszakban Erdészettel kapcsolatos intézkedések a vidékfejlesztésben a 2013 utáni időszakban Szedlák Tamás EURÓPAI BIZOTTSÁG Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Főigazgatóság H.4. Bioenergia, biomassza, erdőgazdálkodás

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 66/2014. (IV.17.) számú KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 66/2014. (IV.17.) számú KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 66/2014. (IV.17.) számú KÖZLEMÉNYE A fiatal mezőgazdasági termelők indulásához a 2012. évben igényelhető támogatások keretében a támogatási összeg fennmaradó

Részletesebben

26414 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2014. évi 187. szám

26414 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2014. évi 187. szám 26414 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2014. évi 187. szám A Miniszterelnökséget vezető miniszter 12/2014. (XII. 30.) MvM rendelete az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap társfinanszírozásában megvalósuló

Részletesebben

KÖZGYŰLÉS ELŐKÉSZÍTÉSE Napirendi pont előterjesztése Dátum: 2012.05.24.

KÖZGYŰLÉS ELŐKÉSZÍTÉSE Napirendi pont előterjesztése Dátum: 2012.05.24. KÖZGYŰLÉS ELŐKÉSZÍTÉSE Napirendi pont előterjesztése Dátum: 2012.05.24. Zempléni Tájak Vidékfejlesztési Egyesület közgyűlése részére előzetes tájékoztatás a 2012. május hó 24-i ülés 1. napirendi pontjához

Részletesebben

A támogatási és kifizetési kérelmek benyújtásának tapasztalatai

A támogatási és kifizetési kérelmek benyújtásának tapasztalatai A támogatási és kifizetési kérelmek benyújtásának tapasztalatai Szakképzés 2015. január 8. A 139/2008. (X.22.) FVM rendelet alapján az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból az Új Magyarország

Részletesebben

KIVONAT. Letöltés. Letöltés

KIVONAT. Letöltés. Letöltés Megjelent az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nyújtandó, a vidéki gazdaság és a lakosság számára nyújtott alapszolgáltatások fejlesztésére 2013-tól igénybe vehető támogatások részletes feltételeiről

Részletesebben

A vidékfejlesztési miniszter../... (..) VM rendelete

A vidékfejlesztési miniszter../... (..) VM rendelete A vidékfejlesztési miniszter./.... (..) VM rendelete a nemzeti hatáskörben nyújtott egyes erdészeti támogatásokról szóló miniszteri rendeletek módosításáról A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint

Részletesebben

Az állami erdészeti szektor időszerű kérdései. Budapest, 2006. február 1. Klemencsics András Erdészeti Főosztály

Az állami erdészeti szektor időszerű kérdései. Budapest, 2006. február 1. Klemencsics András Erdészeti Főosztály Az állami erdészeti szektor időszerű kérdései Budapest, 2006. február 1. Klemencsics András Erdészeti Főosztály MAGYARORSZÁG ERDŐTERÜLETE NAPJAINKBAN Területi adatok Erdőgazdálkodás alá vont terület: -

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal. 27/2014. (II.17.) számú KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal. 27/2014. (II.17.) számú KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 27/2014. (II.17.) számú KÖZLEMÉNYE az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból (EMVA) támogatott intézkedések 2014. évi kiegészítő monitoring adatszolgáltatás

Részletesebben

Gyorsító pályán a Vidékfejlesztési Program pályázatai

Gyorsító pályán a Vidékfejlesztési Program pályázatai Gyorsító pályán a Vidékfejlesztési Program pályázatai Kis Miklós Zsolt Agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkár Miniszterelnökség Nyugat-magyarországi Agrárfórum 2017. május 19. Pápai Agrárexpo Európai

Részletesebben

.../2010. (...) FVM rendelet

.../2010. (...) FVM rendelet .../2010. (...) FVM rendelet az erdőgazdálkodás szakszerűségének biztosítása érdekében végzett erdészeti szakirányítási tevékenységhez nyújtott csekély összegű (de minimis) támogatásról Tájékoztatás és

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 82/2014. (V.26.) számú KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 82/2014. (V.26.) számú KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 82/2014. (V.26.) számú KÖZLEMÉNYE az erdészeti potenciál helyreállítására nyújtandó támogatás igényléséről A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 82/2014.

Részletesebben

I. A támogatásban való részvétel feltételei

I. A támogatásban való részvétel feltételei A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 56/2010. (IV.15.) számú KÖZLEMÉNYE a zöldség, gyümölcs és a dohány szerkezetátalakítási nemzeti program Európai Mezőgazdasági Garancia Alapból finanszírozott

Részletesebben

28/2012. (II. 10.) számú KÖZLEMÉNYE

28/2012. (II. 10.) számú KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 28/2012. (II. 10.) számú KÖZLEMÉNYE az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból (EMVA) és az Európai Halászati Alapból (EHA) támogatott intézkedések 2012.

Részletesebben

Az EMVA társfinanszírozású intézkedések Irányító Hatóságának 5/2013. (I. 9.) közleménye

Az EMVA társfinanszírozású intézkedések Irányító Hatóságának 5/2013. (I. 9.) közleménye Az EMVA társfinanszírozású intézkedések Irányító Hatóságának 5/2013. (I. 9.) közleménye az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a nem mezőgazdasági tevékenységgé történő diverzifikálásra nyújtandó

Részletesebben

LIFEINFORESTS - ÉLET AZ ERDŐBEN KOMMUNIKÁCIÓS PROGRAM

LIFEINFORESTS - ÉLET AZ ERDŐBEN KOMMUNIKÁCIÓS PROGRAM Duska József Erdőgazdálkodási szakértő Magán Erdőtulajdonosok és Gazdálkodók Országos Szövetsége LIFEINFORESTS - ÉLET AZ ERDŐBEN KOMMUNIKÁCIÓS PROGRAM NATURA 2000 ERDŐK Az ország teljes területének közel

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 149/2012. (IX. 21.) számú KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 149/2012. (IX. 21.) számú KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 149/2012. (IX. 21.) számú KÖZLEMÉNYE az erdőszerkezet átalakításához nyújtandó támogatás igényléséről A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 149/2012. (IX.

Részletesebben

MVH hírlevél 48. szám, 2012.augusztus 7

MVH hírlevél 48. szám, 2012.augusztus 7 MVH hírlevél 48. szám, 2012.augusztus 7 Ön a Mez gazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal hírlevelének 48. számát olvassa. Hírlevelünkben az elmúlt két hét legfontosabb agrártámogatásokhoz kapcsolódó információit

Részletesebben

Natura 2000 területek fenntartási terveinek készítése Falu- és gazdafórum Mogyorós-hegy Litér, 2014. július 16.

Natura 2000 területek fenntartási terveinek készítése Falu- és gazdafórum Mogyorós-hegy Litér, 2014. július 16. Natura 2000 területek fenntartási terveinek készítése Falu- és gazdafórum Mogyorós-hegy Litér, 2014. július 16. Magyarfalvi Attila Balatoni Integrációs Kft. Vers József, tájegység-vezető Balaton-felvidéki

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 24/2012. (II.02) számú KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 24/2012. (II.02) számú KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 24/2012. (II.02) számú KÖZLEMÉNYE a védett őshonos és a veszélyeztetett mezőgazdasági állatfajták genetikai állományának tenyésztésben történő megőrzésére nyújtandó

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. a Kormány részére. a nemzeti hatáskörben nyújtott egyes erdészeti célú támogatási rendeletek módosításáról

ELŐTERJESZTÉS. a Kormány részére. a nemzeti hatáskörben nyújtott egyes erdészeti célú támogatási rendeletek módosításáról VIDÉKFEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM Ikt.szám: XXIV1514/3/2010 Az 1992. évi LXIII. törvény 19/A. rendelkezései szerint NEM NYILVÁNOS. Készült 2010. november 16-án ELŐTERJESZTÉS a Kormány részére a nemzeti hatáskörben

Részletesebben

w w w. c s i g e e s c s i g e. c o m

w w w. c s i g e e s c s i g e. c o m A pályázatok benyújtása 2015. május 18-tól lehetséges! Támogatás célja Cél a fiatal mezőgazdasági termelők gazdaságalapításának és a birtokstruktúra átalakításának előmozdítása, a mezőgazdasági munkaerő

Részletesebben

Monitoring adatszolgáltatás során felmerülő gyakran ismételt kérdések. (2012. március 6.)

Monitoring adatszolgáltatás során felmerülő gyakran ismételt kérdések. (2012. március 6.) Monitoring adatszolgáltatás során felmerülő gyakran ismételt kérdések (2012. március 6.) 1. Kinek van adatszolgáltatási kötelezettsége? Annak az ügyfélnek van adatszolgáltatási kötelezettsége, aki az Európai

Részletesebben

Az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program

Az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program Az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program Cím port XII. VIDÉKFEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM 0 i kezelésű előirányzatok Vidékfejlesztési és halászati programok Új Magyarország Vidékfejlesztési Program (II.

Részletesebben

Jogcím. Támogatási kérelem benyújtási időszak: 2008.03.28-2008.05.05 2008.06.16-2008.07.16 2009.11.01-2009.11.30 2011.09.15-2011.10.

Jogcím. Támogatási kérelem benyújtási időszak: 2008.03.28-2008.05.05 2008.06.16-2008.07.16 2009.11.01-2009.11.30 2011.09.15-2011.10. Felhívjuk Tisztelt Ügyfeleink figyelmét, hogy 2015. augusztus 31-én lejárnak az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból társfinanszírozott egyes beruházási jogcímekre vonatkozó megvalósítási illetve

Részletesebben

HÍRLEVÉL. a Tiszazugi LEADER Helyi Akciócsoport területéről. Szeretettel köszöntjük a Tiszazugi Leader Egyesület munkaszervezete által

HÍRLEVÉL. a Tiszazugi LEADER Helyi Akciócsoport területéről. Szeretettel köszöntjük a Tiszazugi Leader Egyesület munkaszervezete által Tiszazugi LEADER Egyesület 5440 Kunszentmárton, Köztársaság tér 8. Tel: 06-56/560-294; 06-56/560-295 E-mail: tiszazug.leader@gmail.com Honlap: www.tiszazugleader.eu HÍRLEVÉL 2014/07. a Tiszazugi LEADER

Részletesebben

EMVA AGRÁR-KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI (EMVA AKG) TÁMOGATÁS TÁJÉKOZTATÓ 2015

EMVA AGRÁR-KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI (EMVA AKG) TÁMOGATÁS TÁJÉKOZTATÓ 2015 EMVA AGRÁR-KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI (EMVA AKG) TÁMOGATÁS TÁJÉKOZTATÓ 2015 1. Vonatkozó rendelet: az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nyújtott agrárkörnyezetgazdálkodási támogatások igénybevételének

Részletesebben

IRÁNYÍTÁSI ÉS KONTROLL RENDSZEREK SCHMIDT ZSÓFIA

IRÁNYÍTÁSI ÉS KONTROLL RENDSZEREK SCHMIDT ZSÓFIA IRÁNYÍTÁSI ÉS KONTROLL RENDSZEREK SCHMIDT ZSÓFIA AMIRŐL SZÓ LESZ Általános alapelvek A megosztott irányítási rendszer jelentése A rendszer felépítése A szereplők kijelölésének menete Szereplők és feladataik

Részletesebben

8. a mezõgazdasági üzem termelési szerkezetének adatai a Vhr. 1. számú melléklete szerinti bontásban

8. a mezõgazdasági üzem termelési szerkezetének adatai a Vhr. 1. számú melléklete szerinti bontásban 13614 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2010. évi 62. szám 7. a támogatás igénybevételével megvásárolni tervezett gép, berendezés 7.1. gépkatalógus szerinti 8 jegyû gépkódja 7.2. beszerezni tervezett darabszáma

Részletesebben

Állattartó telepek korszerűsítése A vidékfejlesztési miniszter 61/2012. (VI. 29.) VM rendelete

Állattartó telepek korszerűsítése A vidékfejlesztési miniszter 61/2012. (VI. 29.) VM rendelete Állattartó telepek korszerűsítése A vidékfejlesztési miniszter 61/2012. (VI. 29.) VM rendelete A támogatás jellege és célterületei Vissza nem térítendő támogatás vehető igénybe az ügyfél egy vagy több

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 40/2013. (II.12.) számú KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 40/2013. (II.12.) számú KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 40/2013. (II.12.) számú KÖZLEMÉNYE A fiatal erdők állományneveléséhez nyújtandó támogatások kifizetésének igényléséről Jelen közlemény az Európai Mezőgazdasági

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 99/2014. (VI.20.) számú KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 99/2014. (VI.20.) számú KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 99/2014. (VI.20.) számú KÖZLEMÉNYE az erdőterületeket érintő tűzkárok megelőzéséhez nyújtandó támogatás igényléséről A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal

Részletesebben

VIDÉKFEJLESZTÉSI PROGRAM 2014-2020. 2014. december 09. Terra Madre

VIDÉKFEJLESZTÉSI PROGRAM 2014-2020. 2014. december 09. Terra Madre VIDÉKFEJLESZTÉSI PROGRAM 2014-2020 2014. december 09. Terra Madre FEJLESZTÉSPOLITIKA AGRÁR ÉS VIDÉKFEJLESZTÉS CÉLOK, FŐ IRÁNYOK: 1) EURÓPAI UNIÓS SZINT: EU 2020, KÖZÖS AGRÁRPOLITIKA 2) TAGÁLLAMI/NEMZETI

Részletesebben

25/2012. (III. 20.) VM

25/2012. (III. 20.) VM 25/2012. (III. 20.) VM rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a fiatal erdők állományneveléséhez nyújtandó támogatások részletes feltételeiről A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési,

Részletesebben

109/2008. (VIII. 27.) FVM rendelet. az egyes erdészeti közcélú feladatok csekély összegű (de minimis) támogatásáról. A támogatás célja.

109/2008. (VIII. 27.) FVM rendelet. az egyes erdészeti közcélú feladatok csekély összegű (de minimis) támogatásáról. A támogatás célja. 109/2008. (VIII. 27.) FVM rendelet az egyes erdészeti közcélú feladatok csekély összegű (de minimis) támogatásáról A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez

Részletesebben

Az erdőgazdálkodók kötelezettségei és a magánerdőgazálkodók. felvételének eljárásrendje

Az erdőgazdálkodók kötelezettségei és a magánerdőgazálkodók. felvételének eljárásrendje Az erdőgazdálkodók kötelezettségei és a magánerdőgazálkodók által igényelhető támogatások; a támogatások felvételének eljárásrendje elsősorban európai közösségi jelentőségű természetvédelmi (NATURA 2000)

Részletesebben

TERMÉSZTVÉDELMI ELVÁRÁSOK AZ ERDŐGAZDÁLKODÁSBAN - TERMÉSZETVÉDELMI SZAKMAPOLITIKAI KERETEK

TERMÉSZTVÉDELMI ELVÁRÁSOK AZ ERDŐGAZDÁLKODÁSBAN - TERMÉSZETVÉDELMI SZAKMAPOLITIKAI KERETEK TERMÉSZTVÉDELMI ELVÁRÁSOK AZ ERDŐGAZDÁLKODÁSBAN - TERMÉSZETVÉDELMI SZAKMAPOLITIKAI KERETEK A természet mindennél és mindenkinél jobb vezető, ha tudjuk, hogyan kövessük. C. G. Jung Az előadás vázlata Természetvédelmi

Részletesebben

KIVONAT. Támogatási kérelem benyújtás: POSTAI úton 2013. november 25. és 2013. december 20. között a LEADER HACS munkaszervezeti irodájához

KIVONAT. Támogatási kérelem benyújtás: POSTAI úton 2013. november 25. és 2013. december 20. között a LEADER HACS munkaszervezeti irodájához 2. évfolyam 18. szám 2013. november 18. Megjelent az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a turisztikai tevékenységek ösztönzéséhez a LEADER Helyi Akciócsoportok közreműködésével 2013-ban nyújtandó

Részletesebben

EMVA AGRÁR-KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI (EMVA AKG) TÁMOGATÁS TÁJÉKOZTATÓ 2016

EMVA AGRÁR-KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI (EMVA AKG) TÁMOGATÁS TÁJÉKOZTATÓ 2016 EMVA AGRÁR-KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI (EMVA AKG) TÁMOGATÁS TÁJÉKOZTATÓ 2016 1. Vonatkozó rendelet: az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nyújtott agrárkörnyezetgazdálkodási támogatások igénybevételének

Részletesebben

VIDÉKFEJLESZTÉSI PÁLYÁZATOK BENYÚJTÁSÁNAK ÜTEMEZÉSE 2016

VIDÉKFEJLESZTÉSI PÁLYÁZATOK BENYÚJTÁSÁNAK ÜTEMEZÉSE 2016 VIDÉKFEJLESZTÉSI PÁLYÁZATOK BENYÚJTÁSÁNAK ÜTEMEZÉSE 2016 (Jelen információk tájékoztató jellegűek, az Egyesület munkatársainak információi alapján kerültek összeállításra!) VP1-1.1.1-16 Agrárgazdálkodási

Részletesebben

I. Zöldség, gyümölcs és a dohány szerkezetátalakítási nemzeti programban résztvevő ügyfél kötelezettségei

I. Zöldség, gyümölcs és a dohány szerkezetátalakítási nemzeti programban résztvevő ügyfél kötelezettségei A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 3 / 2015. (I. 13.) számú KÖZLEMÉNYE a zöldség, gyümölcs és a dohány szerkezetátalakítási nemzeti program Európai Mezőgazdasági Garancia Alapból finanszírozott

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 58/2014. (IV.11.) számú KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 58/2014. (IV.11.) számú KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 58/2014. (IV.11.) számú KÖZLEMÉNYE az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nyújtandó, a vidéki gazdaság és a lakosság számára nyújtott alapszolgáltatások

Részletesebben

A földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter. /2007. ( ) FVM rendelete

A földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter. /2007. ( ) FVM rendelete A földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter /2007. ( ) FVM rendelete az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a kedvezőtlen adottságú területeken történő gazdálkodáshoz nyújtandó kompenzációs

Részletesebben

A támogatás célja. Fogalmak

A támogatás célja. Fogalmak A földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter ( )/2007. ( ) FVM rendelete az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a kedvezőtlen adottságú területeken történő gazdálkodáshoz nyújtandó kompenzációs

Részletesebben

Vidékfejlesztési Program 2014-2020 Erdő alapú gazdaság

Vidékfejlesztési Program 2014-2020 Erdő alapú gazdaság Vidékfejlesztési Program 2014-2020 Erdő alapú gazdaság A KAP új célkitűzései (2014-2020) 1. Életképes élelmiszertermelés: a mezőgazdasági jövedelmek és a szektor versenyképességének javítása. 2. Természeti

Részletesebben

Támogatási lehetőségek 2014-2020 között az agrár-vidékfejlesztésben. Süle Katalin, NAK Zala megyei elnök

Támogatási lehetőségek 2014-2020 között az agrár-vidékfejlesztésben. Süle Katalin, NAK Zala megyei elnök Támogatási lehetőségek 2014-2020 között az agrár-vidékfejlesztésben Süle Katalin, NAK Zala megyei elnök VP prioritásai 1. A tudásátadás és az innováció előmozdítása a mezőgazdáságban, az erdészetben és

Részletesebben

ELŐ TERJESZTÉS Pályázati lehetőség

ELŐ TERJESZTÉS Pályázati lehetőség 6. Napirend Tisztelt képviselő-testület! ELŐ TERJESZTÉS Pályázati lehetőség Csizmár Gábor bánki lakos a tó feletti önkormányzati parkerdőben kiépíthető tanösvény és kilátóhely létesítésének gondolatával

Részletesebben

szakpolitikai kérdései V. Németh Zsolt Vidékfejlesztésért felelős államtitkár

szakpolitikai kérdései V. Németh Zsolt Vidékfejlesztésért felelős államtitkár A vidékfejlesztés aktuális közpolitikai és szakpolitikai kérdései V. Németh Zsolt Vidékfejlesztésért felelős államtitkár Paradigmaváltás Vidékfejlesztési Minisztérium: - Agrárium - Vidékfejlesztés - Környezetvédelem

Részletesebben

Pázmánd Községi Önk.

Pázmánd Községi Önk. Az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program januárban beadott pályázatainak elbírálása megtörtént, a Velencei-tó LEADER Helyi Akciócsoport területén a 21 beadott pályázatból 12 pályázat felelt meg a formai,

Részletesebben

Gárdony-Kápolnásnyék-Nadap-Pákozd-Pázmánd-Sukoró-Velence-Vereb-Zichyújfalu

Gárdony-Kápolnásnyék-Nadap-Pákozd-Pázmánd-Sukoró-Velence-Vereb-Zichyújfalu HELYI VIDÉKFEJLESZTÉSI STRATÉGIAI FELÜLVIZSGÁLAT (HVS) 2013! Ezúton tájékoztatjuk Önöket, hogy az EMVA társfinanszírozású intézkedések Irányító Hatósága 16/2013. (III.6.) közlemény értelmében elrendelte

Részletesebben

(2) Az R. 3. (6) bekezdése helyébe a következõ rendelkezés lép:

(2) Az R. 3. (6) bekezdése helyébe a következõ rendelkezés lép: 1444 MAGYAR KÖZLÖNY 2013. évi 17. szám A vidékfejlesztési miniszter 2/2013. (II. 1.) VM rendelete az Európai Mezõgazdasági Vidékfejlesztési Alapból támogatott intézkedések monitoring adatszolgáltatási

Részletesebben

Koppányvölgyi Vidékfejlesztési Közhasznú Egyesület

Koppányvölgyi Vidékfejlesztési Közhasznú Egyesület Tisztelt Olvasó! Ön a LEADER Hírlevelét nyitotta meg képernyőjén. A LEADER Hírlevél megjelentetésével Egyesületünk legfőbb célja, hogy a Koppányvölgye Helyi Akciócsoport tervezési területén lévő 56 település

Részletesebben