SZERKEZETTAN SZAKOS TIBOR

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "SZERKEZETTAN SZAKOS TIBOR"

Átírás

1 SZERKEZETTAN SZAKOS TIBOR

2 Repülőgépek felépítése, fő részek -Szárnyak -Törzs -Vezérsíkok -Futóművek -Kormányszervek

3 A szárny A repülőgépek szárnyelrendezésük alapján lehetnek: - alsószárnyas - középszárnyas - felsőszárnyas - duplafedeles A szárny alaprajzát tekintve lehetnek: - téglalap - trapéz - ellipszis - delta Nyilazás szempontjából lehetnek: - előre nyilazott - hátra nyilazott Szerkezeti kialakítás szerint lehetnek: - tartószerkezetes - fél héj szerkezetű - héj szerkezetű Az építés anyagai szerint lehetnek: - fa építésű - fém építésű - műanyag építésű, és - vegyes építésű Bekötés és merevítés szempontjából: - szabadon hordó - dúcolt

4 A szárny igénybevételei A repülőgép szárnyára repülés közben légerők, valamint a szerkezet súlyából adódóan tömegerők hatnak. A légerők a szárny külső felületén megoszló erőként ébrednek. Eloszlásuk nem egyenletes és az állásszög változásától, valamint a repülés mozzanataitól ( emelkedés, süllyedés, fordulók) függően is változó. A tömegerők ugyancsak megoszló erőrendszert alkotnak, és eloszlásuk, és nagyságuk is a repülési mozzanattól függően változó. A szárnyra ható légerők és tömegerők a szerkezetét hajlításra, nyírásra, és csavarása veszik igénybe. A szerkezeti elemeket tehát ezeknek az erőhatásoknak az elviselésére alkalmasan és kellő szilárdságúra kell kialakítani.

5 A szárnyak fajtái Egy főtartós szárny Héjszerkezetű szárny Két főtartós szárny Integrált szárny

6 R-26 Góbé típusú repülőgép szárnya Teljesen fém építésű egy főtartós szárny. A torziós orrborítás nyújtóhúzással készített, szférikusan húzott durál lemez. A lemezbe nyomott kiemelkedések olyan merevséget biztosítanak, hogy az orrészben csak 1,2 m távolságra vannak merevítő főbordák. 1. főtartó 2. féklap 3. torziós orrborítás 4. főtartó vasalás 5. segédtartó 6. kilépő él 7. bordák 8. vászon borítás

7 R-26 Góbé típusú repülőgép szárnya

8 A szárny szerkezeti elemei Főtartó A legfontosabb szerkezeti elem a főtartó. A szárny 1/3-ában elhelyezett gerendaszerű építmény, gerincből, és övekből áll. Az övek húzó és nyomó igénybevétel formájában veszik fel a szárnyra ható terhelést. A főtartók alakja általában I alakúak, mert ellenállóak a hajlító, és nyíró igénybevételekkel szemben. Az igénybevételek felvételére, a szilárdsági merevség biztosítására alkalmaznak még segédtartókat is. A segédtartók kialakítása a főtartókéhoz hasonló.

9 A szárny szerkezeti elemei Vasalások A szárnyakat megfelelően kialakított vasalásokkal illesztjük a törzshöz. A szárnytő vasalások szerepe: - A szárnyon keletkező erők felvétele, és átadása a törzsre, - Szárny-törzs szét-összeszerelésének biztosítása. A vasalások egymáshoz kapcsolása hengeres, vagy kúpos csapokkal történik. A Góbé típusú oktató gépen hengeres csapolással történik a szárny illesztése a törzshöz. Az egész szárnyfelületen keletkező megoszló terhelés a szárnytő vasalásokon, mint igen magas koncentrált erő jelentkezik. Az erő nagysága több tonna (!) is lehet.

10 A szárny szerkezeti elemei Vasalások

11 A szárny szerkezeti elemei Vasalások

12 A szárny szerkezeti elemei Bordák Fém borda A szárny alakját a főtartóhoz erősített bordák fogják megadni. Elsődleges rendeltetésük a szárny aerodinamikailag kívánatos kialakítása. Fa borda Faépítésű borda övrésze fenyőléc, a gerince rétegelt lemez. A szerkezeti elemeket egymáshoz, és a főtartóhoz ragasztással kötik. Fémépítésű gépek bordáit vékony durál (alumínium) lemezekből préselik, könnyítés céljából lyukakkal látják el. A bordákat a szárny főtartójához, és a borításhoz szegecseléssel rögzítik.

13 A szárny szerkezeti elemei Bordák

14 A szárny szerkezeti elemei Borítás A szárnyborítással szemben támasztott követelmény, hogy az anyag felületi érdessége minimális legyen. A borítás teherviselő szerepe alapján három szárnytípust különböztetünk meg: - A borítás nem teherviselő Vászonborítású szárny borítása, sem hajlító, sem csavaró igénybevétel felvételében nem vesz részt. - A borítás is teherviselő Fél héj szerkezetű szárny borítása, csak a csavaró igénybevétel felvételében van szerepe, hajlításkor ébredő nyomófeszültség hatására kihajlik. - A borítás a fő teherviselő elem Héjszerkezetű szárnyak esetében, a szárny kritikus feszültségét valamilyen megoldással (hosszmerevítéssel, szendvics-szerkezettel) annyira megnövelik, hogy a hosszmerevítőkkel együtt dolgozva képes legyen a hajlító igénybevétel felvételére is. Repülés közben a szárny hajlító, és csavaró igénybevételnek van kitéve. A vékony borító lemez merevsége csekély, az igénybevétel hatására meggyűrődik, ráncosodik. Ennek megakadályozására alkalmazzák a borítólemezek alatt a szárny fesztávolságában futó hosszmerevítőket.

15 A szárny szerkezeti elemei Borítás

16 A törzs Három fő szerkezet típust különböztetünk meg: - Rácsos szerkezetű - Fél héj szerkezetű - Héj szerkezetű

17 A rácsszerkezetű törzs A törzs szerkezete kisméretű, kis sebességű repülőgépeknél lehet rácsszerkezetű. A törzs áramvonalas alakját külön alaktartó elemekből, és burkolatokból összeállított kiegészítő szerkezet biztosítja. A rácsszerkezetű törzs borítása általában vászon, ritkábban könnyűfém lemez.

18 SF-25 Motor-Falke

19 A fél héj-és héj szerkezetű törzs A fél héj-és héj szerkezetű törzs borítása teherviselő és a törzs szilárdsági igénybevételének jelentős részét hordja. A héj szerkezetű törzs teherviselő elemei a borítás és a törzskeretek. Fél héj szerkezetről akkor beszélünk, ha a borítás és törzskeretek mellett a hosszmerevítők részt vesznek az igénybevételek felvételében. Fél héj szerkezeteknél a borítás képes a csavarás felvételére. A hossztartók a hajlító igénybevétel felvételére szolgálnak. A törzskeretek elsősorban a törzs alakját határozzák meg, de koncentrált erőket is felvesznek. A héj szerkezeteknél a borítás fő teherviselő elem, valamennyi igénybevétel felvételében részt vesz. Előnye, hogy kis súlya ellenére nagy a merevsége és a szilárdsága

20 R-26 Góbé típusú repülőgép törzse A törzs is teljesen fém építésű, két oldala vászon borítású. Az első rész alsó fele, és a hátsó rész felső fele durál lemez héj szerkezetű, ezeket összekötő törzsrész durál lemez rács szerkezetű. A törzs első rész az ülések alatt ún. törzscsónak, durál lemez kialakítású. Merevítését két hosszanti gerinclemez, és ezeket keresztező törzskeretek biztosítják. A főkeret a hátsó ülés mögött lemezbordákból, és rács szerkezeti elemekből nyert kialakítást. Erre a fő törzskeretre került felerősítésre a szárnyakat tartó csapolás, melyre a szárny a már említett módon GL csuklókkal, és hengeres főtartó-csapszeggel illeszkedik. A farok tartó a függőleges vezérsíkkal egybe épült. A függőleges vezérsík előtti kiemelkedő részt a vízszintes vezérsík felerősítésére képezték ki.

21 R-26 Góbé típusú repülőgép törzse

22 R-26 Góbé típusú repülőgép törzse

23 R-26 Góbé típusú repülőgép törzse

24 R-26 Góbé típusú repülőgép törzse

25 A vezérsíkok A vezérsíkok szerepe a repülés közbeni stabilitás, ezért ezeket úgy szükséges elhelyezni a repülőgép többi részéhez képest, hogy bármely helyzetben hatásosak legyenek. Konstrukciós, és aerodinamikai szempontból a klasszikus elrendezés a legkedvezőbb, de működését bizonyos esetekben ronthatják a szárnyról leváló áramlások. Vitorlázó gépek esetében a T vezérsík alkalmazása elterjedtebb, hogy az esetleges terepre szállás során előforduló magas növényzet, azt ne károsítsa. A farokfelületek kialakítása hasonló a szárnyakéhoz. Többnyire két főtartós. A mellső főtartót a vezérsík legnagyobb vastagságú részében helyezik el. A hátsó főtartóhoz a kormánylapokat erősítik csuklók segítségével.

26 R-26 Góbé típusú repülőgép farokfelületei A függőleges, és vízszintes vezérsík szintén tisztán fém építésű,orrborításuk megegyezik a szárnyakon alkalmazottéval. A vízszintes vezérsík felerősítése két ponton történik. A magassági és oldal kormány lapok szerkezetileg azonos felépítésűek, a kormánylapok vászonnal borítottak.

27 R-26 Góbé típusú repülőgép farokfelületei

28 R-26 Góbé típusú repülőgép farokfelületei

29 IS28B2 típusú repülőgép T vezérsíkkal

30 Csűrő Szerkezeti kialakítás A szárnyvégeken elhelyezett csűrőlapok szerkezetileg hasonlóak a szárny építési módjához. Ugyanúgy megtaláljuk a főtartót, az orrborítást, a bordákat, a kilépő-és belépő éleket. A csűrőlapokat a szárnyhoz több ponton erősítik fel csuklók segítségével. A formai és szerkezeti kialakításuknál figyelembe kell venni a fő célt: az orsózó nyomaték keltésének követelményeit. Csűrő hatásosság A csűrők hatásossága a vitorlázógépeknél elsőrendű követelmény. Az állandó fordulózás, fordulóváltás olyan csűrőket követel, mely azonnal reagál a pilóta mozdulataira. A hatásosságra, vagyis az orsózó nyomaték nagyságára a csűrő hossza és szélessége döntő befolyású. Ellentétes fordulónyomaték Ha feltételezzük, hogy a csűrőlapok mindkét szárnyon egyformán térnek ki az ellenállás növekedés a lefelé kitérített csűrőlapnál lévő szárnyon nagyobb, mert a profil görbültsége növekszik. Fordulóban a lefelé kitérített csűrőlap a felemelkedő szárnyon van. A nagyobb ellenállás hatására ez a szárny lemarad. Így a fordulóval ellentétes nyomaték keletkezik. A csűrők differenciálása Az ellentétes fordulónyomaték kiküszöbölésére a lefelé kitérített csűrőlapot kisebb szögben térítik ki, mint a másik oldalon lévőt. Ezt nevezik a csűrő differenciálásának. A differenciálást egy mozgatóhimba segítségével valósítják meg. Az ábrából látható, hogy ugyanakkora szögkitérés esetén az elmozdulások vetülete (A és B) különböző. Tehát a csűrőlapot mozgató tolórudak nem egyforma kitérést okoznak.

31 Csűrő Kormányerők csökkentése Nagyon kellemetlen, ha a csűrés közben nagy erőt kell kifejteni, azaz ha fárasztó a repülőgép vezetése. A csuklónyomaték csökkentésének egyik elterjedt formája az úgynevezett réselt Frise-tipusú (ejtsd Frájz) csűrő. Előnye, hogy felfelé történő kitérítéskor a csűrő orr-része a szárny körvonalából alul kiemelkedve, kiegyenlítő felületként szerepel, Így a kitérítésnél nem kell akkora erőt kifejteni. Statikus kiegyensúlyozás Egy igen veszélyes jelenség a csűrő-rezgés (flatter) okozott már balesetet, géptörést. Ennek elkerülése érdekében a csűrő lapot minden keresztmetszetében ki kell egyensúlyozni, vagyis a csűrőlap súlyvonalának és forgástengelyének egybe kell esni. Ezt úgy érik el, hogy a csűrőlap orr-részébe súlyt erősítenek.

32 Csűrő

33 Kormányerő csökkentés Különböző sebességekhez különböző kormánykitérítések tartoznak. A kitérített kormánylapokon nagy kormányerők keletkeznek, melyek vezetés közben igen fárasztóak, ezért igyekeznek a kormányerőket csökkenteni. Vitorlázógépeken használt és ismertebb kormányerő csökkentő módszerek: - aerodinamikai kiegyenlítés - állítható kiegyenlítő lap (trimm) - automatikus kiegyenlítő lap (fettner) Aerodinamikai kiegyenlítés Oldalkormányoknál, és ritkábban magassági kormányoknál is találkozunk olyan megoldásokkal, hogy a kormánylap egy része a forgáspont elé nyúlik ki. Ez a kis felület segíti ki a kormánylap kitérését, tehát nem kell nagy erő az oldalkormány belépéséhez. Állítható kiegyenlítő lap A magassági kormányon található kisméretű lap a trimmlap. A repülőgép vezető az üléstérből ezt a kis lapot tetszőleges helyzetbe állíthatja úgy, hogy a botkormányon ne lépjen fel kormányerő. Tehát a botra ható erőt ki lehet egyensúlyozni a következők szerint: - ha a trimm kart hátra húzzuk a bot is hátra megy, ez a farokra trimmelés. - ha a trimm kart előre nyomjuk a bot is előre megy, ez a fejre trimmelés.

34 Kormányerő csökkentés

35 Kormányerő csökkentés Automatikus kiegyenlítő lap Egyes vitorlázógépeknél a kiegyenlítő lapot egy fix ponthoz kötik ki, ebben az esetben a kormánykitérítéssel ellentétes irányban automatikusan kitér. Tehát a kormánykitérítés minden helyzetében ki vannak egyenlítve a kormányerők.

36 Kormányerő csökkentés

37 Zuhanó fékek Minden vitorlázógépen találunk olyan berendezést, amely: - nagy sebességnél megakadályozza a az engedélyezett végsebesség túllépését, - kis sebességnél a merülő sebesség növelésével megkönnyíti a leszállást. A fenti célokat a következő megoldások valamelyikével érhetjük el: - zuhanó féklap a szárnyon - zuhanó féklap a törzsön - farok fékernyő A legelterjedtebb a szárny-zuhanó féklap. Ennek két típusát különböztetjük meg: - a DSF rendszerű féklap, és - kilépő él féklapot

38 Zuhanó fékek Szárny féklap Az eddig ismert zuhanó fékek közül a szárny főtartó mögött beépített, alul-felül egyszerre kinyíló féklap rendszert láthatjuk a legtöbb vitorlázógépen. Kinyitott állapotban megnövekszik a gép ellenállása. Meredek zuhanásban kb. ötszörösére emelkedik az ellenállása. Ezáltal a típus engedélyezett végsebessége kinyitott zuhanó fékekkel nem érhető el. A másik fontos feladata, hogy leszállás előtt kinyitott állapotban a merülő sebesség megnövekedjen. A pilóta a féklap szabályozásával a merülő sebességet tetszés szerint tudja változtatni, ami a leszállás kiszámításához nyújt nagy segítséget. Önzárás Szerkezeti szempontból igen lényeges követelmény a féklap mozgatással szemben, hogy a zárt állapotból a féklap ne tudjon kinyílni kiszívódni. A nyitó tolórudat, egy himba mozgatja. Zárt állapotban egy ütköző segítségével a nyitó rudat úgy állítjuk be, hogy a holtponton túljutva,a féklap kiszívódása esetén nem tud nyitási állapotba kerülni mert ebben az esetben a zárt helyzet felé mozdul el a himba. Az önzárás állapotából, csak a pilóta képes a himbát a fékfogantyúval a nyitási helyzet felé átbillenteni. Hiányzó kép (kép0014) 254. old.

39 Zuhanó fékek Kilépőél féklap A szárny kilépőélének egy szakaszát úgy építik, hogy az nyitható, és nyitott helyzetben az áramlásra merőlegesen helyezkedik el. Törzs féklap A tervezők mindig törekszenek arra, hogy a szárnyat lehetőleg ne bontsák meg a féklap beépítésével. Ezért születtek a törzsféklapok. Ilyen próbálkozás volt a Góbé prototípusának a törzs oldalából kinyíló úgynevezett hónalj, vagy denevér féklapja. Elégtelen hatásossága miatt nem terjedt el. Farok ernyő Szintén nagy teljesítményű gépeknél kerül alkalmazásra. Nagy hátránya az, hogy kiengedés után behúzni nem lehet, hanem csak leoldani. Emiatt ugyancsak nem terjedt el.

40 Zuhanó fékek

41 Zuhanó fékek

42 Kormányszervek Kormánymozgatások Magassági kormány A két botkormány az ülés alatti torziós csőben végigmenő A tolórúddal van összekötve. A botkormányok forgáspontjai a torziós csőre épített botkormányházba vannak csapágyazva. A botkormányok mozgása a B, C, D, és E tolórudakkal a törzsbordákra felszerelt görgők között van hátravezetve a farok részben lévő himbához. Innen az F tolórúd adja át a magassági kormánylap főtartó csövére erősített karnak.

43 Kormányszervek Kormánymozgatások Csűrőkormány A botkormány jobbra-balra mozgatásával az ülés alatti torziós cső hátsó részére szerelt himba mozdul el. Ez a himba a hátsó ülés mögötti G tolórúd segítségével viszi fel a mozgást a törzsközépen lévő himbához. Ehhez a himbához kell bekötni a szárnyakban lévő tolórudakat.

44 Kormányszervek Kormánymozgatások Oldalkormány A két pedálról a mozgás az L tolórudak segítségével az első bot előtt, a padlólemez alatti himbához jut. Innen a hátsó ülés taposóihoz az M és N tolórúd viszi a mozgást. Tovább, hátra már csak a jobb hátsó taposóról vezető O tolórúd, egy fordítóhimba, és a törzsben végigmenő P, R, S tolórudakról jut a taposók mozgása az oldalkormányra erősített karhoz.

45 Féklap Kormányszervek Kormánymozgatások Az üléstérben lévő fogantyúkról a mozgás a hátsó ülés mögötti himbarendszeren keresztül a jobb szárnytő hátsó felén lévő önzáró himbához kerül. Ez a himba és a felette lévő ütköző biztosítja helyes beállítás esetén, hogy a féklap ne tudjon kiszívódni, tehát jó az önzárás. Innen az U, T, és V tolórudak a főtartó mögött, görgők között vezetve, a féklapon lévő mozgató karhoz bekötve nyitják, illetve csukják a féklapokat. Trimm Az üléstér bal oldalán lévő zöld fogantyútól egy tolórúd a törzs középrészén található himbához vezet, ehhez van kötve két 1 mm-es acélhuzal. A törzsben végigmenő huzalok a vízszintes vezérsík alatt a törzsből bowden vezetéken keresztül jönnek ki és a trimmlaphoz kapcsolódnak.

46 Kormányszervek Kormánymozgatások

47 Futómű Vitorlázó repülőgépeknél egyaránt alkalmaznak behúzható, és merev futómű kialakításokat. A merev megoldások elsősorban az oktató, és gyakorló teljesítmény vitorlázó repülőgépeknél elterjedtebb. A behúzható konstrukció, a nagy teljesítményű vitorlázó gépeknél használatosak. A futóművet elhelyezhetik a súlyponti helyzet előtt, és mögött egyaránt. A 300X125 méretű gumikerék, súlypont előtti elhelyezésű. Ezért nem kell csúszótalp az orr-részre, csakegy hullámosított koptató lemezt szereltek a törzs aljára. A gumikerék egy szétszerelhető kerékagyra van felszerelve, melyben a tengely golyóscsapágyakon fut. A kerék torziós gumipogácsás rugózású. A farokcsúszó fából készült, acéllemez koptatóval ellátva. Rúgózását egy bőrből készült tokban lévő kézilabda (!) vagy az újabb sorozatoknál laticel, vagy műanyaghab biztosítja.

48 Futómű

49 Futómű

50 Futómű

51 Köszönöm a figyelmet!

SZERKEZETTAN II. SZAKOS TIBOR

SZERKEZETTAN II. SZAKOS TIBOR SZERKEZETTAN II. SZAKOS TIBOR Egy kis ismétlés Egy kis ismétlés R-26 Góbé típusú repülőgép törzse A törzs is teljesen fém építésű, két oldala vászon borítású. Az első rész alsó fele, és a hátsó rész felső

Részletesebben

203 00 00 00 Szerkezettan

203 00 00 00 Szerkezettan 1. oldal 1. 100870 203 00 00 00 Szerkezettan A faanyagokat környezeti hatások nem károsítják, nem igényelnek kezelést. 2. 100871 203 00 00 00 Szerkezettan A szálerõsítésû mûanyagok nagy szilárdságú szálakból

Részletesebben

A GÓBÉ R-26S TÍPUSÚ VITORLÁZÓ REPÜLŐGÉP A VITORLÁZÓ REPÜLŐGÉP ÁLTALÁNOS ISMERTETŐJE, TÖRTÉNELMÉNEK ÁTTEKINTÉSE

A GÓBÉ R-26S TÍPUSÚ VITORLÁZÓ REPÜLŐGÉP A VITORLÁZÓ REPÜLŐGÉP ÁLTALÁNOS ISMERTETŐJE, TÖRTÉNELMÉNEK ÁTTEKINTÉSE Paulik Lotti A GÓBÉ R-26S TÍPUSÚ VITORLÁZÓ REPÜLŐGÉP A VITORLÁZÓ REPÜLŐGÉP ÁLTALÁNOS ISMERTETŐJE, TÖRTÉNELMÉNEK ÁTTEKINTÉSE A motor nélküli repülőgép a levegőnél nehezebb, saját erőforrás nélküli repülő,

Részletesebben

GYAKORLATI REPÜLÉS. Szabó Zoltán

GYAKORLATI REPÜLÉS. Szabó Zoltán GYAKORLATI REPÜLÉS Szabó Zoltán GÉPTENGELYEK Függőleges tengely Hossz tengely Kereszt tengely GÉPTENGELYEK Kereszt tengely GÉPTENGELYEK Hossz tengely GÉPTENGELYEK Függőleges tengely STABILITÁSI HELYZETEK

Részletesebben

45. HÉT/ 1. foglalkozás 3 óra STABILITÁS

45. HÉT/ 1. foglalkozás 3 óra STABILITÁS 1/6 45. HÉT/ 1. foglalkozás 3 óra 081 04 00 00 STABILITÁS 081 04 01 00 Egyensúlyi feltételek stabilizált vízszintes repülésben 081 04 01 01 A statikus stabilitás előfeltételei 081 04 01 02 A nyomatékok

Részletesebben

A MIG-15 REPÜLŐGÉP GEOMETRIAI, REPÜLÉSI ÉS AERODINAMIKAI JELLEMZŐI BEVEZETÉS ÁLTALÁNOS JELLEMZÉS

A MIG-15 REPÜLŐGÉP GEOMETRIAI, REPÜLÉSI ÉS AERODINAMIKAI JELLEMZŐI BEVEZETÉS ÁLTALÁNOS JELLEMZÉS Dr. Békési László A MIG-15 REPÜLŐGÉP GEOMETRIAI, REPÜLÉSI ÉS AERODINAMIKAI JELLEMZŐI BEVEZETÉS A Véget ért a MIG-korszak a konferencia címéhez kapcsolódva a Magyarországon elsőként repült és gázturbinás

Részletesebben

Tájékoztató. Értékelés Összesen: 60 pont

Tájékoztató. Értékelés Összesen: 60 pont A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

LESZÁLLÁST BEFOLYÁSOLÓ TÉNYEZŐK. Trimm, ívelőlap, féklap, csúsztatás, leszállás, szél, szélnyírás.

LESZÁLLÁST BEFOLYÁSOLÓ TÉNYEZŐK. Trimm, ívelőlap, féklap, csúsztatás, leszállás, szél, szélnyírás. LESZÁLLÁST BEFOLYÁSOLÓ TÉNYEZŐK Trimm, ívelőlap, féklap, csúsztatás, leszállás, szél, szélnyírás. TRIMM A kitérített állású kormánylapot a levegő megpróbálja visszatolni, ez az erő a kitérítés mértékével

Részletesebben

Lajstromozásra nem kötelezett UL A2 (FAI RA ) légi jármű LÉGIALKALMASSÁGI VIZSGÁLATI JEGYZŐKÖNYV

Lajstromozásra nem kötelezett UL A2 (FAI RA ) légi jármű LÉGIALKALMASSÁGI VIZSGÁLATI JEGYZŐKÖNYV Légi alkalmassági vizsgálati jegyzőkönyv (A2): MAGYAR REPÜLŐ SZÖVETSÉG MOTOROS KÖNNYŰREPÜLŐ SPORT SZÖVETSÉG Lajstromozásra nem kötelezett UL A2 (FAI RA ) légi jármű LÉGIALKALMASSÁGI VIZSGÁLATI JEGYZŐKÖNYV

Részletesebben

12/2013. (III. 29.) NFM rendelet szakmai és vizsgakövetelménye alapján.

12/2013. (III. 29.) NFM rendelet szakmai és vizsgakövetelménye alapján. 12/2013. (III. 29.) NFM rendelet szakmai és vizsgakövetelménye alapján. Szakképesítés, azonosító száma és megnevezése 54 525 06 Repülőgépsárkány-szerelő Tájékoztató A vizsgázó az első lapra írja fel a

Részletesebben

A K É T V É G É N A L Á T Á M A S Z T O T T T A R T Ó S T A T I K A I V IZS-

A K É T V É G É N A L Á T Á M A S Z T O T T T A R T Ó S T A T I K A I V IZS- A K É T V É G É N A L Á T Á M A S Z T O T T T A R T Ó S T A T I K A I V IZS- Forgatónyomaték meghatározása G Á L A T A Egy erő forgatónyomatékkal hat egy pontra, ha az az erővel össze van kötve. Például

Részletesebben

Forgószárnyas repülőgépek. Gausz Tamás Budapest, 2014

Forgószárnyas repülőgépek. Gausz Tamás Budapest, 2014 Forgószárnyas repülőgépek 2 Gausz Tamás Budapest, 214 Forgószárnyas repülőgépek Figyelem: A következk vetkező képeken közölt ismeretek az előad adásokon elhangzottakkal együtt képeznek érthető és s tanulható

Részletesebben

GÉPÉSZETI ALAPISMERETEK TÉMAKÖRÖK

GÉPÉSZETI ALAPISMERETEK TÉMAKÖRÖK GÉPÉSZETI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÉRETTSÉGI TÉMAKÖRÖK Preisz Csaba mérnök-tanár Műszaki mechanika Statikai alapfogalmak - Erőrendszer fogalma - Vektorokkal végezhető alapműveleteket (erők felbontása,

Részletesebben

CONSTEEL 8 ÚJDONSÁGOK

CONSTEEL 8 ÚJDONSÁGOK CONSTEEL 8 ÚJDONSÁGOK Verzió 8.0 2013.11.20 www.consteelsoftware.com Tartalomjegyzék 1. Szerkezet modellezés... 2 1.1 Új szelvénykatalógusok... 2 1.2 Diafragma elem... 2 1.3 Merev test... 2 1.4 Rúdelemek

Részletesebben

Szilárd testek rugalmassága

Szilárd testek rugalmassága Fizika villamosmérnököknek Szilárd testek rugalmassága Dr. Giczi Ferenc Széchenyi István Egyetem, Fizika és Kémia Tanszék Győr, Egyetem tér 1. 1 Deformálható testek (A merev test idealizált határeset.)

Részletesebben

A végeselem módszer alapjai. 2. Alapvető elemtípusok

A végeselem módszer alapjai. 2. Alapvető elemtípusok A végeselem módszer alapjai Előadás jegyzet Dr. Goda Tibor 2. Alapvető elemtípusok - A 3D-s szerkezeteket vagy szerkezeti elemeket gyakran egyszerűsített formában modellezzük rúd, gerenda, 2D-s elemek,

Részletesebben

Emelési segédszerkezetek

Emelési segédszerkezetek Emelési segédszerkezetek Emelési segédszerkezetnek hívunk minden olyan ideiglenesen igénybevett berendezést, amely az elemek megfogására, megforgatására, az emelés közbeni többlet igénybevételek felvételére,

Részletesebben

2.9.1. TABLETTÁK ÉS KAPSZULÁK SZÉTESÉSE

2.9.1. TABLETTÁK ÉS KAPSZULÁK SZÉTESÉSE 2.9.1 Tabletták és kapszulák szétesése Ph.Hg.VIII. Ph.Eur.6.3-1 01/2009:20901 2.9.1. TABLETTÁK ÉS KAPSZULÁK SZÉTESÉSE A szétesésvizsgálattal azt határozzuk meg, hogy az alábbiakban leírt kísérleti körülmények

Részletesebben

A= a keresztmetszeti felület cm 2 ɣ = biztonsági tényező

A= a keresztmetszeti felület cm 2 ɣ = biztonsági tényező Statika méretezés Húzás nyomás: Amennyiben a keresztmetszetre húzó-, vagy nyomóerő hat, akkor normálfeszültség (húzó-, vagy nyomó feszültség) keletkezik. Jele: σ. A feszültség: = ɣ Fajlagos alakváltozás:

Részletesebben

..::HATON Oktatóanyag::.. ALAPFOK 2. fejezet. HATON Oktatóanyag. .: Hungarian Aviation Training Online :. 2.2.1 FOLYADÉKOK ÉS GÁZOK ÁRAMLÁSA

..::HATON Oktatóanyag::.. ALAPFOK 2. fejezet. HATON Oktatóanyag. .: Hungarian Aviation Training Online :. 2.2.1 FOLYADÉKOK ÉS GÁZOK ÁRAMLÁSA 2.: Hungarian Aviation Training Online :...::::.. ALAPFOK 2. fejezet Repüléselmélet 2.2.1 FOLYADÉKOK ÉS GÁZOK ÁRAMLÁSA Mint tudjuk, folyadékok és gázok között az a legfőbb különbség, hogy a folyadékok

Részletesebben

6. MECHANIKA-STATIKA GYAKORLAT Kidolgozta: Triesz Péter egy. ts. Négy erő egyensúlya, Culmann-szerkesztés, Ritter-számítás

6. MECHANIKA-STATIKA GYAKORLAT Kidolgozta: Triesz Péter egy. ts. Négy erő egyensúlya, Culmann-szerkesztés, Ritter-számítás ZÉHENYI ITVÁN EGYETE GÉPZERKEZETTN É EHNIK TNZÉK 6. EHNIK-TTIK GYKORLT Kidolgozta: Triesz Péter egy. ts. Négy erő egyensúlya ulmann-szerkesztés Ritter-számítás 6.. Példa Egy létrát egy verembe letámasztunk

Részletesebben

Navier-formula. Frissítve: Egyenes hajlítás

Navier-formula. Frissítve: Egyenes hajlítás Navier-formula Akkor beszélünk egyenes hajlításról, ha a nyomatékvektor egybeesik valamelyik fő-másodrendű nyomatéki tengellyel. A hajlítást mindig súlyponti koordinátarendszerben értelmezzük. Ez még a

Részletesebben

Az MK-1 meghatározása és műszaki leírása

Az MK-1 meghatározása és műszaki leírása 1. számú melléklet a Magyar Kajak-Kenu Szövetség kötött formájú hajótípusokról szóló Szabályzatához Az MK-1 meghatározása és műszaki leírása A kötött formájú hajótípusokra vonatkozó általános szabályokon

Részletesebben

Ábragyűjtemény levelező hallgatók számára

Ábragyűjtemény levelező hallgatók számára Ábragyűjtemény levelező hallgatók számára Ez a bemutató a tanszéki Fizika jegyzet kiegészítése Mechanika I. félév 1 Stabilitás Az úszás stabilitása indifferens a stabil, b labilis S súlypont Sf a kiszorított

Részletesebben

Járműelemek. Rugók. 1 / 27 Fólia

Járműelemek. Rugók. 1 / 27 Fólia Rugók 1 / 27 Fólia 1. Rugók funkciója A rugók a gépeknek és szerkezeteknek olyan különleges elemei, amelyek nagy (ill. korlátozott) alakváltozás létrehozására alkalmasak. Az alakváltozás, szemben más szerkezeti

Részletesebben

JAK-52 REPÜLŐGÉP FÉKLAP MŰKÖDTETÉS FELÜLBÍRÁLÁSÁNAK VIZSGÁLATA FLUID-SIM SZOFTVERREL. BEVEZETŐ

JAK-52 REPÜLŐGÉP FÉKLAP MŰKÖDTETÉS FELÜLBÍRÁLÁSÁNAK VIZSGÁLATA FLUID-SIM SZOFTVERREL. BEVEZETŐ Dr. Szabó László Dobos Gábor JAK-52 REPÜLŐGÉP FÉKLAP MŰKÖDTETÉS FELÜLBÍRÁLÁSÁNAK VIZSGÁLATA FLUID-SIM SZOFTVERREL. BEVEZETŐ 2008 őszén került a ZMNE Repülő és Légvédelmi Intézet Repülő Sárkány-Hajtómű

Részletesebben

HELYI TANTERV. Mechanika

HELYI TANTERV. Mechanika HELYI TANTERV Mechanika Bevezető A mechanika tantárgy tanításának célja, hogy fejlessze a tanulók logikai készségét, alapozza meg a szakmai tantárgyak feldolgozását. A tanulók tanulási folyamata fejlessze

Részletesebben

Vasbetonszerkezetek II. Vasbeton lemezek Rugalmas lemezelmélet

Vasbetonszerkezetek II. Vasbeton lemezek Rugalmas lemezelmélet Vasbetonszerkezetek II. Vasbeton lemezek Rugalmas lemezelmélet 2. előadás A rugalmas lemezelmélet alapfeltevései A lemez anyaga homogén, izotróp, lineárisan rugalmas (Hooke törvény); A terheletlen állapotban

Részletesebben

összeállította: Kmetovics Milán oktató glideomarama.com Pacz Gábor oktató aeroszeged.hu

összeállította: Kmetovics Milán oktató glideomarama.com Pacz Gábor oktató aeroszeged.hu összeállította: Kmetovics Milán oktató glideomarama.com Pacz Gábor oktató aeroszeged.hu BALESETEK SZÁMA 20 18 16 14 12 10 8 6 4 2 0 HALÁLOS KIMENETELŰ VITORLÁZÓREPÜLŐ BALESETEK SZÁMA - ANGLIA (4 éves felbontásban)

Részletesebben

1. Feladatok a dinamika tárgyköréből

1. Feladatok a dinamika tárgyköréből 1. Feladatok a dinamika tárgyköréből Newton három törvénye 1.1. Feladat: Három azonos m tömegű gyöngyszemet fonálra fűzünk, egymástól kis távolságokban a fonálhoz rögzítünk, és az elhanyagolható tömegű

Részletesebben

UTÓFESZÍTETT SZERKEZETEK TERVEZÉSI MÓDSZEREI

UTÓFESZÍTETT SZERKEZETEK TERVEZÉSI MÓDSZEREI UTÓFESZÍTETT SZERKEZETEK TERVEZÉSI MÓDSZEREI DR. FARKAS GYÖRGY Professor emeritus BME Hidak és Szerkezetek Tanszék MMK Tartószerkezeti Tagozat Szakmai továbbképzés 2017 október 2. KÁBELVEZETÉS EGYENES

Részletesebben

Hegesztett gerinclemezes tartók

Hegesztett gerinclemezes tartók Hegesztett gerinclemezes tartók Lemezhorpadások kezelése EC szerint dr. Horváth László BME Hidak és Szerkezetek Tanszéke Bevezetés Gerinclemezes tartók vékony lemezekből: Bevezetés Összetett szelvények,

Részletesebben

6. MECHANIKA-STATIKA GYAKORLAT (kidolgozta: Triesz Péter, egy. ts.; Tarnai Gábor, mérnöktanár)

6. MECHANIKA-STATIKA GYAKORLAT (kidolgozta: Triesz Péter, egy. ts.; Tarnai Gábor, mérnöktanár) SZÉHNYI ISTVÁN GYT LKLZOTT HNIK TNSZÉK 6. HNIK-STTIK GYKORLT (kidolgozta: Triesz Péter egy. ts.; Tarnai Gábor mérnöktanár) Négy erő egyensúlya ulmann-szerkesztés Ritter-számítás 6.. Példa gy létrát egy

Részletesebben

Egy háromlábú állvány feladata. 1. ábra forrása:

Egy háromlábú állvány feladata. 1. ábra forrása: 1 Egy háromlábú állvány feladata Az interneten találtuk az alábbi versenyfeladatot 1. ábra Az egyforma hosszúságú CA, CB és CD rudak a C pontban gömbcsuklóval kapcsolódnak, az A, B, D végükön sima vízszintes

Részletesebben

A légerők és nyomatékok keletkezése és jellemzése. Dr. Bauer Péter BME Közlekedés- és Járműirányítási Tanszék 2015.

A légerők és nyomatékok keletkezése és jellemzése. Dr. Bauer Péter BME Közlekedés- és Járműirányítási Tanszék 2015. A légerők és nyomatékok keletkezése és jellemzése Dr. Bauer Péter BME Közlekedés- és Járműirányítási Tanszék 015. Ebben a segédletben röviden a repülőgép szárnyon keletkező légerőkkel, az ezekből eredő

Részletesebben

H01 TEHERAUTÓ ÉS BUSZMODELL SZÉLCSATORNA VIZSGÁLATA

H01 TEHERAUTÓ ÉS BUSZMODELL SZÉLCSATORNA VIZSGÁLATA H01 TEHERAUTÓ ÉS BUSZMODELL SZÉLCSATORNA VIZSGÁLATA 1. A mérés célja A mérési feladat moduláris felépítésű járműmodellen a c D ellenállástényező meghatározása különböző kialakítások esetén, szélcsatornában.

Részletesebben

ZARGES Z 300 / Z 200 termékcsalád egy tökéletes termék minden felhasználási területre.

ZARGES Z 300 / Z 200 termékcsalád egy tökéletes termék minden felhasználási területre. ZARGES / Z 200 termékcsalád egy tökéletes termék minden felhasználási területre. A legtöbb Zarges termék esetében két különböző felépítésű modell között választhat. Mindkét esetben egyértelmű a garantált

Részletesebben

- Elemezze a mellékelt szerkezetet, készítse el a háromcsuklós fa fedélszék igénybevételi ábráit, ismertesse a rácsostartó rúdelemeinek szilárdsági

- Elemezze a mellékelt szerkezetet, készítse el a háromcsuklós fa fedélszék igénybevételi ábráit, ismertesse a rácsostartó rúdelemeinek szilárdsági 1. - Elemezze a mellékelt szerkezetet, készítse el a háromcsuklós fa fedélszék igénybevételi ábráit, ismertesse a rácsostartó rúdelemeinek szilárdsági vizsgálatát. - Jellemezze a vasbeton három feszültségi

Részletesebben

JÁRMŰRENDSZEREK TERVEZÉSE (Tervezési útmutató) Oktatási segédlet

JÁRMŰRENDSZEREK TERVEZÉSE (Tervezési útmutató) Oktatási segédlet JÁRMŰRENDSZEREK TERVEZÉSE (Tervezési útmutató) Oktatási segédlet 1 Tengelykapcsoló 1. Konstrukciós főméretek, befoglaló méretek 2. A nyomatékfelesleg tényező felvétele 3. A tárcsaszám, súrlódási tényező

Részletesebben

Folyadékok és gázok áramlása

Folyadékok és gázok áramlása Folyadékok és gázok áramlása Hőkerék készítése házilag Gázok és folyadékok áramlása A meleg fűtőtest vagy rezsó felett a levegő felmelegszik és kitágul, sűrűsége kisebb lesz, mint a környezetéé, ezért

Részletesebben

7. előad. szló 2012.

7. előad. szló 2012. 7. előad adás Kis LászlL szló 2012. Előadás vázlat Lemez hidak, bordás hidak Lemez hidak Lemezhidak fogalma, osztályozása, Lemezhíd típusok bemutatása, Lemezhidak számítása, vasalása. Bordás hidak Bordás

Részletesebben

Vasbeton tartók méretezése hajlításra

Vasbeton tartók méretezése hajlításra Vasbeton tartók méretezése hajlításra Képlékenység-tani méretezés: A vasbeton keresztmetszet teherbírásának számításánál a III. feszültségi állapotot vesszük alapul, amelyre az jellemző, hogy a hajlításból

Részletesebben

Tartószerkezetek előadás

Tartószerkezetek előadás Tartószerkezetek 1. 11. előadás Acélszerkezeti kapcsolatok kialakítása és méretezése Csavarozott kapcsolatok Építőmérnöki BSc hallgatók számára Bukovics Ádám egy. adjunktus Szerkezetépítési és Geotechnikai

Részletesebben

TERVEZÉS KATALÓGUSOKKAL KISFELADAT

TERVEZÉS KATALÓGUSOKKAL KISFELADAT Dr. Nyitrai János Dr. Nyolcas Mihály TERVEZÉS KATALÓGUSOKKAL KISFELADAT Segédlet a Jármű- és hajtáselemek III. tantárgyhoz Kézirat 2012 TERVEZÉS KATALÓGUSOKKAL KISFELADAT "A" típusú feladat: Pneumatikus

Részletesebben

ZARGES fellépők és munkadobogók

ZARGES fellépők és munkadobogók Összecsukható fellépő ZARGES fellépők és munkadobogók sokoldalúak, praktikusak és jól használhatók. Különösen praktikus a kis magasságban végzett munkákhoz. Minimális helyigény a tárolásnál és szállításnál.

Részletesebben

ÖNTVÉNYTISZTÍTÓ SZŰRŐASZTAL

ÖNTVÉNYTISZTÍTÓ SZŰRŐASZTAL 070702-X-1/5 ÖNTVÉNYTISZTÍTÓ SZŰRŐASZTAL (Az alábbi adatok a képen bemutatott berendezésre érvényesek) TECHNOLÓGIAI MŰVELETEK Öntvények sorjázása, köszörülése. 070702-X-2/5 MÉRETEK Munkadarab: legnagyobb

Részletesebben

Kétszárnyú hidraulikus kapunyitó motor - Beszerelési útmutató

Kétszárnyú hidraulikus kapunyitó motor - Beszerelési útmutató Kertkapu motor Szárnyas kapukhoz AXOVIA MULTI PRO NS Kétszárnyú hidraulikus kapunyitó motor - Beszerelési útmutató Axovia Multi Pro NS Összeszerelés Tartalom Alap típus 1. Biztonságtechnikai ajánlások

Részletesebben

Tervezés katalógusokkal kisfeladat

Tervezés katalógusokkal kisfeladat BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM Számítógépes tervezés, méretezés és gyártás (BME KOJHM401) Tervezés katalógusokkal kisfeladat Járműelemek és Járműszerkezetanalízis Tanszék Ssz.:...... Név:.........................................

Részletesebben

Szerkezeti elemek megfogása

Szerkezeti elemek megfogása Szerkezeti elemek megfogása A gyártás, rakodás és szerelés közben szükségessé válik az elemek mozgatása. A nagyobb szerkezeti elemek esetében csak gépi mozgatás valósítható meg. Ekkor azonban szükség van

Részletesebben

Cégünk vállalja a projekttel kapcsolatos műszaki szaktanácsadást.

Cégünk vállalja a projekttel kapcsolatos műszaki szaktanácsadást. ELoNYÖK Mozgó korona: a lámpatestek karbantartása a talajszinten elvégezhető, nagy magasságú, speciális emelőkocsit a munkálatok nem igényelnek. A fényforrások cseréje a forgalom jeletősebb zavarása nélkül

Részletesebben

TARTÓ(SZERKEZETE)K. 8. Tartószerkezetek tervezésének különleges kérdései (állékonyság, dilatáció, merevítés) TERVEZÉSE II.

TARTÓ(SZERKEZETE)K. 8. Tartószerkezetek tervezésének különleges kérdései (állékonyság, dilatáció, merevítés) TERVEZÉSE II. TARTÓ(SZERKEZETE)K TERVEZÉSE II. 8. Tartószerkezetek tervezésének különleges kérdései (állékonyság, dilatáció, merevítés) Dr. Szép János Egyetemi docens 2018. 10. 15. Az előadás tartalma Szerkezetek teherbírásának

Részletesebben

KNAUF tolóajtó-rendszer

KNAUF tolóajtó-rendszer KNAUF tolóajtó-rendszer Tartalom Oldal 1. Változatos ajtószélesség és -magasság 3 2. Gyors és egyszerû szerelés 3 3. A szerelés lépései 4 4. A Knauf tolóajtó-rendszer elônyei 6 5. Tartozékok és kiegészítõk

Részletesebben

ÉPÜLETSZERKEZETTAN 1 FÖDÉMEK II. HAGYOMÁNYOS FÖDÉMEK, GERENDÁS FÖDÉMEK, TERVEZÉSI SZERKESZTÉSI ELVEK

ÉPÜLETSZERKEZETTAN 1 FÖDÉMEK II. HAGYOMÁNYOS FÖDÉMEK, GERENDÁS FÖDÉMEK, TERVEZÉSI SZERKESZTÉSI ELVEK Dr. Czeglédi Ottó ÉPÜLETSZERKEZETTAN 1 FÖDÉMEK II. HAGYOMÁNYOS FÖDÉMEK, GERENDÁS FÖDÉMEK, TERVEZÉSI SZERKESZTÉSI ELVEK ÉPSZ 1. EA/CO FÖDÉMEK II. 1 Födémek fejlődése, története (sík födémek) Hagyományos

Részletesebben

Hajlított elemek kifordulása. Stabilitásvesztési módok

Hajlított elemek kifordulása. Stabilitásvesztési módok Hajlított elemek kifordulása Stabilitásvesztési módok Stabilitásvesztés (3.3.fejezet) Globális: Nyomott rudak kihajlása Hajlított tartók kifordulása Lemezhorpadás (lokális stabilitásvesztés): Nyomott és/vagy

Részletesebben

Hegesztett síkhálók Osztás (mm) Táblaméret (mm) Huzalvastagság Fekete felületek. 20 x x ,5 igen. 25 x x igen

Hegesztett síkhálók Osztás (mm) Táblaméret (mm) Huzalvastagság Fekete felületek. 20 x x ,5 igen. 25 x x igen Hegesztett síkhálók Osztás Táblaméret Huzalvastagság Fekete felületek 20 x 20 1000 x 2000 2,5 Síkháló 25 x 25 1000 x 2000 3 25 x 25 1250 x 2500 3 25 x 25 1500 x 3000 3 25 x 25 1250 x 2500 4 30 x 30 1000

Részletesebben

ASTER motorok. Felszerelési és használati utasítás

ASTER motorok. Felszerelési és használati utasítás 1. oldal ASTER motorok Felszerelési és használati utasítás A leírás fontossági és bonyolultsági sorrendben tartalmazza a készülékre vonatkozó elméleti és gyakorlati ismereteket. A gyakorlati lépések képpel

Részletesebben

15 Épületvasalatok. 15 0010 Ajtóbehúzók

15 Épületvasalatok. 15 0010 Ajtóbehúzók 5 Épületvasalatok 5 000 Ajtóbehúzók Összehasonlító táblázat Würth DORMA GEZE GU/BKS TS- TS 68 /TS 77 TS 000 TS-5 TS 72 TS 500 TS-8 TS 72/TS73 TS-0 TS 70 / TS 72 TS 2000 OTS 330 TS-20 TS 83 TS 4000 OTS

Részletesebben

Egy érdekes mechanikai feladat

Egy érdekes mechanikai feladat 1 Egy érdekes mechanikai feladat 1. ábra forrása: [ 1 ] A feladat Az 1. ábra szerinti rudazat A csomópontján átvezettek egy kötelet, melynek alsó végén egy m tömegű golyó lóg. A rudak egyező nyúlási merevsége

Részletesebben

DEBRECENI EGYETEM, MŰSZAKI KAR, ÉPÍTŐMÉRNÖKI TANSZÉK. Acélszerkezetek II. IV. Előadás

DEBRECENI EGYETEM, MŰSZAKI KAR, ÉPÍTŐMÉRNÖKI TANSZÉK. Acélszerkezetek II. IV. Előadás DEBRECENI EGYETEM, MŰSZAKI KAR, ÉPÍTŐMÉRNÖKI TANSZÉK Acélszerkezetek II IV. Előadás Rácsos tartók szerkezeti formái, kialakítása, tönkremeneteli módjai. - Rácsos tartók jellemzói - Méretezési kérdések

Részletesebben

Szerelési útmutató. Táblás kerítésrendszer. NYLOFOR 3D NYLOFOR Medium

Szerelési útmutató. Táblás kerítésrendszer. NYLOFOR 3D NYLOFOR Medium Szerelési útmutató Táblás kerítésrendszer NYLOFOR 3D NYLOFOR Medium Szerelési útmutató NYLOFOR 3D táblák Táblák A táblák szélessége 2500 mm, magassága 1030-2430 mm. A táblák az egyik oldalon 30 mm-es

Részletesebben

Nincs több félmegoldás: a gondozatlan területek, és a magas fű többé nem jelentenek gondot.

Nincs több félmegoldás: a gondozatlan területek, és a magas fű többé nem jelentenek gondot. Nincs több félmegoldás: a gondozatlan területek, és a magas fű többé nem jelentenek gondot. 115 Professzionális magas gazvágók, sűrű, vad bozót, gaz nyírásához, árkok és egyéb gondozatlan területek tisztításához.

Részletesebben

Folyadékok és gázok áramlása

Folyadékok és gázok áramlása Folyadékok és gázok áramlása Gázok és folyadékok áramlása A meleg fűtőtest vagy rezsó felett a levegő felmelegszik és kitágul, sűrűsége kisebb lesz, mint a környezetéé, ezért felmelegedik. A folyadékok

Részletesebben

Az igénybevételi ábrák témakörhöz az alábbi előjelszabályokat használjuk valamennyi feladat esetén.

Az igénybevételi ábrák témakörhöz az alábbi előjelszabályokat használjuk valamennyi feladat esetén. Alkalmazott előjelszabályok Az igénybevételi ábrák témakörhöz az alábbi előjelszabályokat használjuk valamennyi feladat esetén. A kényszererők számításánál a következő a szabály: Az erők iránya a pozitív

Részletesebben

Tipikus fa kapcsolatok

Tipikus fa kapcsolatok Tipikus fa kapcsolatok Dr. Koris Kálmán, Dr. Bódi István BME Hidak és Szerkezetek Tanszék 1 Gerenda fal kapcsolatok Gerenda feltámaszkodás 1 Vízszintes és (lefelé vagy fölfelé irányuló) függőleges terhek

Részletesebben

Erőtani számítás Szombathely Markusovszky utcai Gyöngyös-patak hídjának ellenőrzéséhez

Erőtani számítás Szombathely Markusovszky utcai Gyöngyös-patak hídjának ellenőrzéséhez Erőtani számítás Szombathely Markusovszky utcai Gyöngyös-patak hídjának ellenőrzéséhez Pécs, 2015. június . - 2 - Tartalomjegyzék 1. Felhasznált irodalom... 3 2. Feltételezések... 3 3. Anyagminőség...

Részletesebben

STABILO. Homlokzati állvány rendszerelemek. Függőleges keret (alumínium) Függőleges keret (acél) Függőleges keret (alumínium) Függőleges keret.

STABILO. Homlokzati állvány rendszerelemek. Függőleges keret (alumínium) Függőleges keret (acél) Függőleges keret (alumínium) Függőleges keret. STABILO ø 48,3 x 3,25 mm tűzihorganyzott STABILO ø 48,3 x 4,0 mm Súly kg 6,0 14,0 19,0 Cikksz. 700193 700186 700179 Vario ø 48,3 x 3,25 mm tűzihorganyzott Kivehető járólapleszorítóval Súly kg 3,5 6,0 8,0

Részletesebben

A tételhez használható segédeszközöket a vizsgaszervező biztosítja.

A tételhez használható segédeszközöket a vizsgaszervező biztosítja. A vizsgafeladat ismertetése: A szóbeli vizsgatevékenység központilag összeállított vizsgafeladatai a 4. Szakmai követelmények fejezetben megadott témakörök mindegyikét tartalmazzák. A tételhez használható

Részletesebben

A szerkezeti anyagok tulajdonságai és azok vizsgálata

A szerkezeti anyagok tulajdonságai és azok vizsgálata A szerkezeti anyagok tulajdonságai és azok vizsgálata 1 Az anyagok tulajdonságai fizikai tulajdonságok, mechanikai, termikus, elektromos, mágneses akusztikai, optikai 2 Minőség, élettartam A termék minősége

Részletesebben

ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA KÖZLEKEDÉSGÉPÉSZ ISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA MINTAFELADATOK

ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA KÖZLEKEDÉSGÉPÉSZ ISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA MINTAFELADATOK KÖZLEKEDÉSGÉPÉSZ ISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA MINTAFELADATOK 1. feladat 1 pont (Feleletválasztás) Témakör: Közlekedési ismeretek Húzza alá a helyes választ, vagy karikázza be annak betűjelét!

Részletesebben

Infoline. Infoline. Megaholz Kft. 1101, Budapest Expo tér 6-7. Tel./Fax: + 36 1/264 22 70//+ 36 1 264 22 68

Infoline. Infoline. Megaholz Kft. 1101, Budapest Expo tér 6-7. Tel./Fax: + 36 1/264 22 70//+ 36 1 264 22 68 91 INFOLINE Az INFOLINE termékek a pénztárpultok ezerszer bizonyított tartozékai! Bárhol, ahol nagy mennyiségű információ kevés helyet foglaló kihelyezésére van szükség, az INFOLINE a megfelelő. A minőség

Részletesebben

Fel- és lenyíló vasalások Duo 5.115

Fel- és lenyíló vasalások Duo 5.115 Fel- és lenyíló vasalások Duo.11 Duo fel- és lenyíló olló faajtókhoz 333 Duo fel- és lenyíló olló keskeny alumínium keretes ajtókhoz 333 19 1 /37 19 1 /37 1 7 9 9 Kg H 1 3 3 1 3 3 Kg 1 B 3 3 1 3 3 A felnyíló

Részletesebben

Gyakorlat 03 Keresztmetszetek II.

Gyakorlat 03 Keresztmetszetek II. Gyakorlat 03 Keresztmetszetek II. 1. Feladat Keresztmetszetek osztályzása Végezzük el a keresztmetszet osztályzását tiszta nyomás és hajlítás esetére! Monoszimmetrikus, hegesztett I szelvény (GY02 1. példája)

Részletesebben

TARTALOMJEGYZÉK. 1. KIINDULÁSI ADATOK 3. 1.1 Geometria 3. 1.2 Anyagminőségek 6. 2. ALKALMAZOTT SZABVÁNYOK 6.

TARTALOMJEGYZÉK. 1. KIINDULÁSI ADATOK 3. 1.1 Geometria 3. 1.2 Anyagminőségek 6. 2. ALKALMAZOTT SZABVÁNYOK 6. statikai számítás Tsz.: 51.89/506 TARTALOMJEGYZÉK 1. KIINDULÁSI ADATOK 3. 1.1 Geometria 3. 1. Anyagminőségek 6.. ALKALMAZOTT SZABVÁNYOK 6. 3. A VASBETON LEMEZ VIZSGÁLATA 7. 3.1 Terhek 7. 3. Igénybevételek

Részletesebben

1. ábra. 24B-19 feladat

1. ábra. 24B-19 feladat . gyakorlat.. Feladat: (HN 4B-9) A +Q töltés egy hosszúságú egyenes szakasz mentén oszlik el egyenletesen (ld.. ábra.). Számítsuk ki az E elektromos térerősséget a vonal. ábra. 4B-9 feladat irányában lévő,

Részletesebben

Franke SORTER konyhai szelektív szeméttároló rendszer

Franke SORTER konyhai szelektív szeméttároló rendszer Franke SORTER konyhai szelektív szeméttároló rendszer Minden európai ország szabályozza a hulladékkezelést cél az, hogy a háztartásokban keletkező hulladék egyre nagyobb arányban újrafeldolgozható legyen.

Részletesebben

EUROPA LEGSZÉLEBB PÓTKOCSPROGRAMMJA* Utazzon velünk a Jövőbe!

EUROPA LEGSZÉLEBB PÓTKOCSPROGRAMMJA* Utazzon velünk a Jövőbe! * von 4 5 0 kg b is 3 6.000 k g STETZL EUROPA LEGSZÉLEBB PÓTKOCSPROGRAMMJA* Utazzon velünk a Jövőbe! ... nagy teljesitmény, biztonság, minőség EGYTENGELYES PÓTKOCSIK Hidegen hengerelt C profilú vázszerkezet,

Részletesebben

2006.3.16. Az Európai Unió Hivatalos Lapja L 79/27 BIZOTTSÁG

2006.3.16. Az Európai Unió Hivatalos Lapja L 79/27 BIZOTTSÁG 2006.3.16. Az Európai Unió Hivatalos Lapja L 79/27 BIZOTTSÁG A BIZOTTSÁG HATÁROZATA (2006. március 6.) az egyes építési termékek tűzzel szembeni viselkedésére vonatkozó osztályozás keretében a fa padlóburkolatok

Részletesebben

Műrepülő modellek beállítása

Műrepülő modellek beállítása Műrepülő modellek beállítása Benkő Attila 2006. március Tartalomjegyzék 1. Bevezetés...2 2. Az ideális műrepülő modell viselkedése...3 3. Néhány érdekes jelenség...4 3.1. Hogyan repülhet a modell 0 állásszöggel?...5

Részletesebben

CSAVARKÖTÉSES FÉM POLCOS ÁLLVÁNY

CSAVARKÖTÉSES FÉM POLCOS ÁLLVÁNY CSAVARKÖTÉSES FÉM POLCOS ÁLLVÁNY SZÁRMAZÁSI HELY: MAGYARORSZÁG Hagyományos csavarkötéses fém polcrendszer, 19,05 mm-es raszterű lyukasztott profilokból. A polcelemeket csavarral rögzítik az oszlopokhoz

Részletesebben

C24 PR 350 RAKLAPOS ÁLLVÁNY

C24 PR 350 RAKLAPOS ÁLLVÁNY C24 PR 350 Használati területek A hosszanti áthidalós állványok a raktárakban elõforduló mindenféle feladatra univerzálisan felhasználhatóak. A megfelelõ kiegészítõkkel ellátva, tetszés szerint a legkülönbözõbb

Részletesebben

Folyadékok áramlása Folyadékok. Folyadékok mechanikája. Pascal törvénye

Folyadékok áramlása Folyadékok. Folyadékok mechanikája. Pascal törvénye Folyadékok áramlása Folyadékok Folyékony halmazállapot nyíróerő hatására folytonosan deformálódik (folyik) Folyadék Gáz Plazma Talián Csaba Gábor PTE ÁOK, Biofizikai Intézet 2012.09.12. Folyadék Rövidtávú

Részletesebben

7.30 Függőleges harmonika tolóajtó vasalások

7.30 Függőleges harmonika tolóajtó vasalások .0 Függőleges harmonika tolóajtó vasalások Függőleges harmonika tolóajtó vasalás lapszerkezetű második ajtó esetére. A szekrénytestre közvetlenül (a piktogrammon) a fogantyú nélküli ajtó van felpántolva.

Részletesebben

KÉTFŐTARTÓS FUTÓDARUK

KÉTFŐTARTÓS FUTÓDARUK KÉPVISELET EMELŐ BERENDEZÉSEK KÉTFŐTARTÓS FUTÓDARUK Elmas kétfõtartós futódaru Demag rendszer Elektromos emelõmûvel és Demag vonszolókábeles áramellátással felszerelve Teherbírás 3,2 t Fesztáv 28,8 m Emelési

Részletesebben

barna fehér fehér ezüst ezüst

barna fehér fehér ezüst ezüst WÜRTH Szereléstechnika Kft. - 040 Budaörs, Gyár u.. - Tel.: (00 36) 3/48-30 - Nyomtatva Magyarországon B 5 000/H 0 050 0/003 -szerelési méret Ollókaros és csúszósines ajtóbehúzóra A helyi elôírások és

Részletesebben

2. mérés Áramlási veszteségek mérése

2. mérés Áramlási veszteségek mérése . mérés Áramlási veszteségek mérése A mérésről készült rövid videó az itt látható QR-kód segítségével: vagy az alábbi linken érhető el: http://www.uni-miskolc.hu/gepelemek/tantargyaink/00b_gepeszmernoki_alapismeretek/.meres.mp4

Részletesebben

Alámetszés. Mőanyag fröccsöntı szerszámok tervezése és gyártása. Alámetszett alkatrészek gyártása

Alámetszés. Mőanyag fröccsöntı szerszámok tervezése és gyártása. Alámetszett alkatrészek gyártása Dr. Mikó Balázs miko.balazs@bgk.bmf.hu Mőanyag fröccsöntı szerszámok tervezése és gyártása Alámetszett alkatrészek gyártása Alámetszés 2 A nyitás / kilökés irányából takart felületek Méret / Jelleg / Zárás

Részletesebben

Tájékoztató. Értékelés Összesen: 120 pont

Tájékoztató. Értékelés Összesen: 120 pont A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

MÁGNESES TÉR, INDUKCIÓ

MÁGNESES TÉR, INDUKCIÓ Egy vezetéket 2 cm átmérőjű szigetelő testre 500 menettel tekercselünk fel, 25 cm hosszúságban. Mekkora térerősség lép fel a tekercs belsejében, ha a vezetékben 5 amperes áram folyik? Mekkora a mágneses

Részletesebben

Modellek száma. Hordozható TRISTAND satuk 4 1 8-12 6-300 2.2

Modellek száma. Hordozható TRISTAND satuk 4 1 8-12 6-300 2.2 Csősatuk és -támaszok Számos csőtartozék rendelhető az egységesített munkavégzéshez. Az ellenálló kialakítás sokéves megbízható szolgálatot tesz lehetővé. Satuk Modellek száma Magasságállítás in. mm in.

Részletesebben

Fa - Alumínium Tolóajtó

Fa - Alumínium Tolóajtó .1 Modellek k 21L, 21R vagy 22 modellek (váltószárnyas kivitel) CR/IF tok/szárny kombinációkban. A nyílásirány meghatározása A nyílásirány a tolókilincs szárnyon elfoglalt pozíciójától függ. Vagyis, ha

Részletesebben

Milyen el?nyt jelenthet a Lotus E21 nagyobb tengelytávja Spában?

Milyen el?nyt jelenthet a Lotus E21 nagyobb tengelytávja Spában? Milyen el?nyt jelenthet a Lotus E21 nagyobb tengelytávja Spában? by Papp István - hétf?, augusztus 19, 2013 http://www.formula1tech.hu/milyen-elonyt-jelenthet-a-lotus-e21-nagyobb-tengelytavja-spaban/ E21-es

Részletesebben

A +Q töltés egy L hosszúságú egyenes szakasz mentén oszlik el egyenletesen (ld ábra ábra

A +Q töltés egy L hosszúságú egyenes szakasz mentén oszlik el egyenletesen (ld ábra ábra . Gyakorlat 4B-9 A +Q töltés egy L hosszúságú egyenes szakasz mentén oszlik el egyenletesen (ld. 4-6 ábra.). Számítsuk ki az E elektromos térerősséget a vonal irányában lévő, annak.. ábra. 4-6 ábra végpontjától

Részletesebben

HÍDTARTÓK ELLENÁLLÁSTÉNYEZŐJE

HÍDTARTÓK ELLENÁLLÁSTÉNYEZŐJE HÍDTARTÓK ELLENÁLLÁSTÉNYEZŐJE Csécs Ákos * - Dr. Lajos Tamás ** RÖVID KIVONAT A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Hidak és Szerkezetek Tanszéke megbízta a BME Áramlástan Tanszékét az M8-as

Részletesebben

Boltozott vasúti hidak élettartamának meghosszabbítása Rail System típusú vasbeton teherelosztó szerkezet

Boltozott vasúti hidak élettartamának meghosszabbítása Rail System típusú vasbeton teherelosztó szerkezet Hatvani Jenő Boltozott vasúti hidak élettartamának meghosszabbítása Rail System típusú vasbeton teherelosztó szerkezet Fejér Megyei Mérnöki Kamara 2018. november 09. Az előadás témái Bemutatom a tégla-

Részletesebben

Szádfal szerkezet ellenőrzés Adatbev.

Szádfal szerkezet ellenőrzés Adatbev. Szádfal szerkezet ellenőrzés Adatbev. Projekt Dátum : 8.0.05 Beállítások (bevitel az aktuális feladathoz) Anyagok és szabványok Beton szerkezetek : Acél szerkezetek : Acél keresztmetszet teherbírásának

Részletesebben

Tevékenység: Tanulmányozza a ábrát és a levezetést! Tanulja meg a fajlagos nyúlás mértékének meghatározásának módját hajlításnál!

Tevékenység: Tanulmányozza a ábrát és a levezetést! Tanulja meg a fajlagos nyúlás mértékének meghatározásának módját hajlításnál! Tanulmányozza a.3.6. ábrát és a levezetést! Tanulja meg a fajlagos nyúlás mértékének meghatározásának módját hajlításnál! Az alakváltozás mértéke hajlításnál Hajlításnál az alakváltozást mérnöki alakváltozási

Részletesebben

MECHANIKA I. /Statika/ 1. előadás SZIE-YMM 1. Bevezetés épületek, építmények fizikai hatások, köztük erőhatások részleges vagy teljes tönkremenetel használhatatlanná válás anyagi kár, emberáldozat 1 Cél:

Részletesebben

CONSTEEL 7 ÚJDONSÁGOK

CONSTEEL 7 ÚJDONSÁGOK CONSTEEL 7 ÚJDONSÁGOK Verzió 7.0 2012.11.19 www.consteelsoftware.com Tartalomjegyzék 1. Szerkezet modellezés... 2 1.1 Új makró keresztmetszeti típusok... 2 1.2 Támaszok terhek egyszerű külpontos pozícionálása...

Részletesebben