NAGY KÖNYVTÁRI SHOW Országos Könyvtári Napok Győr-Moson-Sopron megyében 2015

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "NAGY KÖNYVTÁRI SHOW Országos Könyvtári Napok Győr-Moson-Sopron megyében 2015"

Átírás

1 PÁLYÁZATI AZONOSÍTÓ: 3508/01236 NAGY KÖNYVTÁRI SHOW Országos Könyvtári Napok Győr-Moson-Sopron megyében 2015 Szakmai beszámoló a támogatott cél megvalósításáról A győri Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér évben is csatlakozott a Nagy Könyvtári Show címmel meghirdetett Országos Könyvtári Napok rendezvénysorozathoz. E célból nyújtotta be a Nemzeti Kulturális Alap Közgyűjteményi Kollégiumához Nagy Könyvtári Show - Országos Könyvtári Napok Győr-Moson-Sopron megyében 2015 című pályázatát, melyet a Kuratórium ,- Ft összegű, vissza nem térítendő támogatásban részesített. A programok szakmai indoklása, célja A hét eseményeit az országos programhoz kapcsolódóan a következő témakörök szerint rendeztük: Megemlékezések, emlékek napja Partnerségben a biztonságos életért Összefogás az egészségünkért Olvassunk együtt! Könyvtári Show Könyves Vasárnap A könyvtárakban szervezett programok a közösségi együttlét erősítését, a helyi értékek, az önszerveződő kisközösségek bemutatását, a könyvtárak tanulást támogató szolgáltatásainak népszerűsítését, az olvasás iránti érdeklődés felkeltését célozták. A megyei rendezvények megvalósítására október között került sor. Az országos programsorozathoz Győr-Moson-Sopron megye 77 településének 82 intézménye csatlakozott. A megvalósított programok száma 320, melyen fő vett részt.

2 A programsorozat célközönségeként az érintett települések lakosságát, azon belül pedig minden korosztályt igyekeztünk megszólítani. A résztvevők korosztály szerinti megoszlás alapján: 14 év alatt fő év között 674 fő év között fő 50 év felett fő A programsorozat tapasztalatai: A programok változatos kínálata, sokszínűsége minden korosztályból vonzotta a könyvtárakba a látogatókat. Az NKA Közgyűjtemények Kollégiuma által nyújtott támogatásból sok népszerű rendezvényt sikerült megvalósítani. A programok szervezésébe bevontuk Győr-Moson-Sopron megye települési könyvtárait. A helyszínek városi és községi könyvtárak voltak. A községi rendezvények szervezését plakátok, meghívók elkészítésével is segítettük.

3 Az NKA Közgyűjtemények Kollégiuma támogatásából és saját forrásból az alábbi programok valósultak meg Győr-Moson-Sopron megyében október között. DR. KOVÁCS PÁL MEGYEI KÖNYVTÁR ÉS KÖZÖSSÉGI TÉR szeptember 28 október 11. MÚLTIDÉZŐ FACEBOOK JÁTÉK két héten keresztül minden nap a könyvtár közösségi oldalán október 5-október 11. Köztünk élő irodalom címmel rejtvényfüzet október 5. Andrássy Ilona levelesládájából Beszélgetés Kovács Lajossal Andrássy Ilona első világháborús naplója (Mindennek vége!) kapcsán Előadó: Kovács Lajos Helyszín: Kisfaludy Károly Könyvtár Szóval-tettel éve született Rómer Flóris helytörténeti előadás Előadó: Csécs Teréz Helyszín: Központi Könyvtár október 6. A családkutatás könyvtári és levéltári forrásai (konferencia) Helyszín: Kisfaludy Károly Könyvtár MikroSlam@MegyeiKonyvtar Slam Poetry Győr bemutatkozása modern költészeti délután Előadó: Slam Poetry Győr Helyszín: Központi Könyvtár Rubicon 25 - A 25 éves Rubicon folyóirat bemutatkozása. Előadó: Rácz Árpád Helyszín: Kisfaludy Károly Könyvtár október 7. Nyílt nap a könyvtár minden részlegében: egész nap könyvtári bemutatók, könyvtári órák. Ajándék minden ötödik beiratkozónak, 50. látogatónak Helyszín: Kisfaludy Károly Könyvtár Központi Könyvtár Muzeális gyűjtemény bemutatása október 8. Ugrás a tudásba - Könyvtárhasználati vetélkedő Vezeti: Nagy Mária Helyszín: Kisfaludy Károly Könyvtár

4 Azért olvasok, hogy éljek Az olvasásnépszerűsítéstől az irodalomterápiáig Előadó: dr. Béres Judit biblioterapeuta, egyetemi adjunktus Helyszín: Központi Könyvtár október 9. Őszi koncert Belvárosi Betyárok produkció Helyszín: Kisfaludy Károly Könyvtár Semmi sem fontos, csak Miklós Gyarmati Fanni naplója Előadó: Ferencz Győző, a Radnóti hagyaték gondozója Helyszín: Kisfaludy Károly Könyvtár DR. KOVÁCS PÁL MEGYEI KÖNYVTÁR ÉS KÖZÖSSÉGI TÉR MARCALVÁROSI FIÓKKÖNYVTÁRA október 5-9. Képek vendégségben, vendégeink Fotókiállítás Virág Lajos, Nemes Zoltán Mettor a Győri Fotoklub Egyesület tagjai, Csihi Mihály, Barna Borbála festőművészek, Horváth Éva könyvtáros Helyszín: Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér Marcalvárosi Fiókkönyvtára október 6. Ősz az irodalomban könyvtári foglalkozás gyerekeknek Helyszín: Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér Marcalvárosi Fiókkönyvtára DR. KOVÁCS PÁL MEGYEI KÖNYVTÁR ÉS KÖZÖSSÉGI TÉR GYŐRSZENTIVÁNI FIÓKKÖNYVTÁRA október 8. Mesedélelőtt : generációk találkozása mesék óvodásoknak Helyszín: Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér Győrszentiváni Fiókkönyvtára október 11. Olvasás délutánja kicsiknek és nagyoknak Könyv cserebere, ex libris, könyvjelző, könyvborító készítése, társasjáték a betűk világában. Helyszín: Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér Győrszentiváni Fiókkönyvtára MIKROTÉRSÉGI ÁMK VÁROSI ÉS ISKOLAI KÖNYVTÁR, BELED október Megbocsátás hete Beiratkozási és késedelmi díjak elengedése Időkorlát nélküli ingyenes internet Minden új belépő számára apró meglepetés

5 2015. október 6. Emlékezzünk az aradi vértanúkra! október Tök jó móka! : ősz a könyvtárban Könyvtári óra az őszről, ismerkedés a kiadványokkal Bemutató órák, csoportfoglalkozások a könyvtárban október 7. Gyógyító olvasás, gyógyító könyvek : biblioterápiás előadás Előadó: Jeney Éva Biztonságosan az interneten informatikai előadás Hogyan előzzük meg a virtuális tevékenység közben ránk leselkedő veszélyeket? Előadó: Patonai Gábor október 8. Mesék és mondák világa könyvtári óra Diavetítés, mesedélelőtt a könyvtárban október 10. Lőricze Lajos nyelvi vetélkedő Betűfaló vakáció Titoktündér olvasópályázat eredményhirdetése VÁROSI MŰVELŐDÉSI KÖZPONT ÉS KÖNYVTÁR, CSORNA október 5. Rábaközi amatőr alkotók kiállítása október 7. Nagyi ringató interaktív mesejáték idősebbeknek Előadó: Füzi Rozi október 8. Mesevarázs interaktív mesejáték óvodásoknak Előadó: Füzi Rozi október 9. Barkácsolj velünk! játszóház kisiskolásoknak. Elolvastam, ajánlom neked is! Olvassunk együtt! október 10. Pankalánc dalos-mondókás foglalkozás a legkisebbeknek

6 2015. október 11. Könyves Vasárnap rendkívüli nyitva tartás FERTŐD VÁROSI KÖNYVTÁR, FERTŐD október Megbocsátás hete az olvasók késedelmi díj megfizetése nélkül visszahozhatják régi könyvtartozásukat október 6. Hagyományőrző mesemondó Meseparti kicsiknek és nagyoknak mesemondó verseny október 7. Könyvtárba mentem, gyere utánam! Népdalaink jelképrendszere Néprajzi előadás Előadó: Dr. Lanczendorfer Zsuzsanna október 8. Helyi értékeink - honismereti előadás, valamint Haydn emlékszoba kiállítás Előadó: Szalay Józsefné, nyugdíjas történelem tanár október 9. Összefogás az egészségünkért - gyermekorvos, védőnők, babák, mamák találkozója a könyvtárban Előadó: Gergácz Orsolya október 11. Könyves Vasárnap - rendkívüli nyitva tartás, ingyenes beiratkozás, kézműves foglalkozás Családi délután bábszínházi előadás Előadó: Habakuk Bábszínház VÁROSI KÖNYVTÁR, FERTŐSZENTMIKLÓS október Könyvvásár, megbocsátás hete, ingyenes beiratkozás október 6. Magyar költők jövendölései Látták-e, tudták-e merre tartunk és hol vagyunk most Dr. Reisinger János irodalomtörténész előadása Előadó: Dr. Reisinger János

7 2015. október 7. Legfőbb kincsünk az egészség! Játékos vetélkedő gyerekeknek Az Ifjúsági és Szabadidő Központ és a Felsőbüki Nagy Pál Általános Iskola pedagógusainak közreműködésével október 8. A kiskutya, aki nem szeretett mosakodni bábszínházi előadás Előadó: Habakuk Bábszínház október 11. Könyves Vasárnap rendkívüli nyitva tartás BALASSI BÁLINT MŰVELŐDÉSI HÁZ ÉS KÖNYVTÁR, JÁNOSSOMORJA október Megbocsátás hete, ingyenes beiratkozás, könyvbörze Ne csak lógj a neten! internetes műveltségi játék október 6. Tanulásra hangolva agykontrolltól a villámolvasásig könyvbemutatóval egybekötött előadás Előadó: Pétercsák Maxim október 8. Élet az élet után R. Kárpáti Péter filmvetítéssel egybekötött előadása Előadó: R. Kárpáti Péter október 9. Barangolás a versek birodalmában irodalmi vetélkedő 3-4. osztályosoknak Tűrés-határok drámapedagógiai foglalkozása felnőtteknek Foglalkozásvezető: Fekete Annamária, Hauptmann Tamás RÁBAKÖZI MŰVELŐDÉSI KÖZPONT ÉS VÁROSI KÖNYVTÁR, KAPUVÁR október Ingyenes beiratkozás, térítésmentes internet, késedelmi díjak elengedése október 5. Ki ismeri jobban? könyvtárhasználati vetélkedő éveseknek október 6. Őszi természetpatika - Benke Éva előadása gyógynövényekről, termésekről, azok gyűjtéséről, felhasználásukról, hatóanyagaikról Előadó: Benke Éva

8 2015. október 7. Amit őriznünk kell! helyismereti vetélkedő éveseknek október 9. Kocsis Géza kapuvári szerző új könyveinek bemutatása Árpád-kori eredetű templomok Győr-Moson-Sopron megyében, Híd az óceánok között című könyveinek ismertetése Előadó: Kocsis Géza október 10. A vadgesztenye - Könyvtári Show gyerekeknek (irodalom, játék, kreativitás) VÁROSI KÖNYVTÁR, LÉBÉNY október 6. Értéktár- Lébény Kerekasztal beszélgetés a helyi értéktárba javasolt értékekről, a Bizottság beszámolója az eddigi eseményekről. Előadó: Helyi Értéktár Bizottság tagjai és a Lébényi Ifjúsági Klub október 7. Kamerákkal a biztonságért Előadások a helyi rendőrség, tűzoltóság, katasztrófavédelem képviselőnek közreműködésével október 8. Egészségtippek a NET-ről Természetes gyógymódok minden korosztály számára. Internetes oldalak bemutatása és felkeresése a helyi emagyarország Pont gépein október 9. Mesepéntek-meselánc Fűzzünk meseláncot együtt a legszebb magyar népmesékből október 10. Színt-játszó Könyvtár A kővé vált bárányok, Képzelt beteg színházi előadás a helyi felnőtt és gyermekszínjátszók részvételével Könyves Vasárnap - Játékos vetélkedő a könyvtárban Könyvbemutató és vásár Kocsis Géza: Árpád-kori eredetű templomok Győr-Moson-Sopron megyében

9 HUSZÁR GÁL VÁROSI KÖNYVTÁR, MOSONMAGYARÓVÁR október Ingyenes beiratkozás október 5. Mérő László előadása: A csodák logikája Előadó: Mérő László október 7. Magvetők nyomdokain Jeles pedagógusok Győr-Moson-Sopron megyében c. emlékkönyv VI. kötetének bemutatója október 8. Szendi Gábor Miként okozza a mai elterjedt étrend és életmód a civilizációs betegségeket? című előadása Előadó: Szendi Gábor Paleolit ételbemutató és kóstoló Ingyenes vércukor és vérnyomásmérés Dietetikai tanácsadás Gerinctorna és egyéni tanácsadás Sürgősségi ellátás tanácsadás október 9. Kerekítő mondókás móka Töreky Zsuzsival Előadó: Töreky Zsuzsi Kerekítő bábos torna Töreky Zsuzsival Előadó: Töreky Zsuzsi A békakirály - papírszínházas mesedélután Foglalkozásvezető: Ipcsicsné Gönye Anikó Író-olvasó találkozó Adamik Zsolttal, az Ördögbőr grófja című könyv írójával Előadó: Adamik Zsolt Mészely Ilka illusztrátor kiállításának megnyitója október 10. Digitális erőd: Interaktív kalandjáték a könyvtár területén, felső tagozatos és középiskolás csapatokkal Foglalkozásvezető: Márczi Renáta és Takács Eszter VÁROSI KÖNYVTÁR, PANNONHALMA október 6. Térségünk legújabb helytörténeti és földrajzi kutatásai Dr. Ábrahám Imre és Szűcs Mihály könyvbemutatója Előadó: Dr. Ábrahám Imre, Szűcs Mihály

10 2015. október 7. Mindenki keresztútja Gondolatok a köztéri alkotás átadásának egyéves évfordulója tükrében Előadó: Horváth György keramikus október 8. Tvrtko Túlmegy minden határon Avagy egy lebilincselően izgalmas este a Föld körül Vujity Tvrtkoval Előadó: Vujity Tvrtko október 9. Ízelítő Győrszentmárton település postatörténetéből A helyi bélyeggyűjtés múltja, jelene és jövője október 10. Erkölcsiség a világ vallásainak tükrében Különös tekintettel a különböző tanítások közös pontjaira Előadó: Siska Ádám október 11. Könyvet könyvért Cserebere könyvajánlással SZÉCHENYI ISTVÁN VÁROSI KÖNYVTÁR, SOPRON október Gróf Judit Hajónapló Kultúrák találkozása a tengerszint alatt című fotókiállításának megnyitója Előadó: Gróf Judit október Megbocsátás hete Az Országos Könyvtári Napok ideje alatt a késedelmi díjak elengedése október 6. RETRO-Sopron Mesterségünk címere: ismertek és soproniak október 7. Partnerségben a tűzoltókkal a biztonságos életért A soproni tűzoltóság interaktív bemutatója október 8. Egészségnap az Arany Kígyó Gyógyszertár közreműködésével Vérnyomás- és haskörfogat mérés, gyógyszerészeti tanácsadás

11 2015. október 9. Dittrich Panka CsendHAjó című kötetének bemutatója. Beszélgetőtársa Szabó József, a Radnóti Emlékbizottság és Irodalmi Társaság elnöke Előadó: Dittrich Panka Beszélgetőtárs: Szabó József október 10. Könyvtári Show - A két kicsi medvebocs meg a róka című bábszínházi előadás Előadó: Csemete Bábszínház október 11. Könyves Vasárnap Ingyenes beiratkozás Ügyes kezek Kézműves foglalkozás gyermekek részére KÖZSÉGI RENDEZVÉNYEK Könyvtári, Információs és Közösségi Hely, Acsalag október 5-7. Fókuszban az egészség: minden korban egészségesen Kiállítás az egészségről, az egészséges táplálkozásról, valamint az egészség megőrzéséről. Könyvtári, Információs és Közösségi Hely, Agyagosszergény október 5-9. "Pro Patria" fotókiállítás Könyvtári, Információs és Közösségi Hely, Ásványráró október Együtt az olvasásért - könyvtári flashmob Könyvtári, Információs és Közösségi Hely, Babót október 6. Mesevetélkedő október 8. Bábosok a könyvtárban Bábszínházi előadás a Csemete Bábszínház előadásában Előadó: Csemete Bábszínház

12 Könyvtári, Információs és Közösségi Hely, Bakonygyirót október 6-9. Helyi értékeink Kiállítás Bakonygyirót múltjából Könyvtári, Információs és Közösségi Hely, Bakonyszentlászló október 4. Gyümölcseink ünnepe : egészségnap Az egészségnap keretében állapotfelmérés, masszázs, egészséges életmóddal kapcsolatos tanácsadás Brémai muzsikusok A Gabalyda Bábszínház előadása Gyógynövények a gyümölcsösben Lechner Judit biotermelő előadása az Egészségnap keretében Előadó: Lechner Judit október 5-9. Hadtörténeti kiállítás Tematikus könyvkiállítás október 7. Könyvtármozi - A Pál utcai fiúk A Könyvtármozi 1. vetítése, majd beszélgetés a filmről Könyvtári, Információs és Közösségi Hely, Barbacs október 9. Szüleink, nagyszüleink tárgyai : Tájszoba bemutatása Kiállítás az Életmód Klub tagjai által összegyűjtött múlt századi tárgyakból Barbacs múltja dokumentumokon és képeken : kiállítás október 11. Együtt művelődni jó! : Könyves Vasárnap - "Könyvtárba mentem, gyere utánam!" Helyi értékek kiállítása, többgenerációs játékok, előadás, valamint táncház a könyvtárba látogatóknak. Könyvtári, Információs és Közösségi Hely, Bezi október 7. Tollvonások a győri németség életéből : könyvbemutató Előadó: Ferenczi Tamás

13 Könyvtári, Információs és Közösségi Hely, Bogyoszló október 8. Tegyünk az egészségünkért! Előadást a betegségek megelőzésének fontosságáról október 10. Könyvtármozi Hyppolit, a lakáj A Könyvtármozi 1. vetítése, majd beszélgetés a filmről Könyvtári, Információs és Közösségi Hely, Börcs október 9. Táplálkozzunk egészségesen Előadás az egészséges életmódról, tanácsadás a cukorbetegek, gluténérzékenyek táplálkozásával kapcsolatban Előadó: Szekeres Rita október 10. Élet az élet után Vetítéssel egybekötött ismeretterjesztő előadás, könyvbemutató Előadó: R. Kárpáti Péter Könyvtári, Információs és Közösségi Hely, Cirák október 7. Ismerkedés a könyvtárral : Olvassunk együtt mesét! Könyvtárbemutató foglalkozás, könyvajánló, közös meseválasztás Könyvtári, Információs és Közösségi Hely, Csáfordjánosfa október 11. Könyves Vasárnap : Misimókus kalandjai Bábszínházi előadás a könyvtárban Előadó: Csemete Bábszínház Könyvtári, Információs és Közösségi Hely, Csapod október 8. A mesék ereje : mesékkel a mai világban Előadás a mese szerepéről, jelentőségéről a kisgyermekek lelki fejlődésének segítésében és lelki egészségük megőrzésében, majd mesefoglalkozás óvodás és kisiskolás gyermekeknek. Előadó: Gergácz Orsolya

14 Könyvtári, Információs és Közösségi Hely, Csikvánd október 7. A rétes, mint helyi érték! Rétessütéssel egybekötött könyvbemutató Előadó: Kovácsné Bognár Ilona Helyszín: Könyvtári, Információs és Közösségi Hely, Csikvánd október 10. Magvető nyomdokain : A megye jeles pedagógusai VI. kötetének bemutatója A könyvbemutató keretében felavatásra került a könyvben szereplő, csikvándi születésű Rácz Sándor tanító emléktáblája is Előadó: Baksa Péter, Baksa Péterné Könyvtári, Információs és Közösségi Hely, Darnózseli október 6. Egészséges táplálkozás Dr. Kacz Károlyné dietetikus előadása Előadó: Dr. Kacz Károlyné október 8. Együtt az olvasásért könyvtári flashmob Könyvtári, Információs és Közösségi Hely, Dénesfa október 10. Olvassunk együtt Meghosszabbított könyvtári nyitva tartás, közös olvasás, beszélgetés. Idősebbek is elkezdhetik Segítség a számítógép és az online katalógus használatához Horgász a pácban filmvetítés a könyvtárban Közös filmnézés és beszélgetés a könyvtárban október 11. Könyves Vasárnap Dénesfán játékos könyvtárbemutató A rendkívüli nyitva tartás lehetőséget nyújtott a könyvtárral való ismerkedésre a település legfiatalabb lakóinak és szüleiknek egyaránt. Könyvtári, Információs és Közösségi Hely, Dunaremete október 7. Együtt az olvasásért könyvtári flashmob

15 Könyvtári, Információs és Közösségi Hely, Dunaszeg október 5. Mese a régi iskoláról Alsó tagozatosoknak rendezett interaktív előadás Előadó: Bende Ildikó október 7. Népdalaink jelképrendszere A népdalok rejtett jelentéseinek megismerése Előadó: Dr. Lanczendorfer Zsuzsanna Könyvtári, Információs és Közösségi Hely, Dunasziget október 5. Együtt az olvasásért könyvtári flashmob október 10. A kiskutya, aki nem szeretett mosakodni Bábszínházi előadás a könyvtárban Előadó: Habakuk Bábszínház Könyvtári, Információs és Közösségi Hely, Edve október Mesekönyvek bűvöletében kiállítás a könyvtárban október 10. Író-olvasó találkozó Benkő Lászlóval Benkő László Szent László trilógia és egyéb írásainak bemutatása Előadó: Benkő László Könyvtári, Információs és Közösségi Hely, Enese október 8. Az élet színpadán A régi ház körül Érzelmi fitness sorozat Előadó: Bejczi Andrea Könyvtári, Információs és Közösségi Hely, Fehértó október 5-9. Pillanatok Fehértó múltjából Fotókiállítás a könyvtárban a település és az iskola múltjából

16 Könyvtári, Információs és Közösségi Hely, Fertőendréd október 10. Idősek világnapja Idősek világnapján a Fertőendrédi nyugdíjasok köszöntése, ünnepi műsor Könyvtári, Információs és Közösségi Hely, Győrladamér október 9. Olvasni jó! Olvassunk együtt! A tematikus könyvtári nap keretében az óvodások és iskolások, beszélgetések és vetélkedők keretében ismerkedhettek a könyvekkel és a könyvtárral Könyvtári játszóház Könyvtár - mesevár Olvasni jó! Beszélgessünk könyvekről! Könyvtári, Információs és Közösségi Hely, Győrzámoly október 5. Rendkívüli történelemóra Benkő Lászlóval Előadó: Benkő László Könyvtári, Információs és Közösségi Hely, Halászi október 5. Egészséges táplálkozás Dr. Kacz Károlyné dietetikus előadása Előadó: Dr. Kacz Károlyné október 9. Együtt az olvasásért könyvtári flashmob Könyvtári, Információs és Közösségi Hely, Hédervár október 8. Együtt az olvasásért könyvtári flashmob Könyvtári, Információs és Közösségi Hely, Károlyháza október 8. Együtt az olvasásért könyvtári flashmob

17 Könyvtári, Információs és Közösségi Hely, Kimle október 6. Együtt az olvasásért könyvtári flashmob Tollvonások a győri németség életéből - könyvbemutató Előadó: Ferenczi Tamás Kisvakond a világ körül Bábszínházi előadás a könyvtárban Előadó: Holle anyó Bábszínház Könyvtári, Információs és Közösségi Hely, Kisbodak október 8. Együtt az olvasásért könyvtári flashmob október 10. A kiskutya, aki nem szeretett mosakodni Bábszínházi előadás a könyvtárban Előadó: Habakuk Bábszínház Könyvtári, Információs és Közösségi Hely, Kóny október 5-9. Helyi képpel írók fotókiállítás a könyvtárban október 8. Egészségügyi nap óvodásoknak Játékos vetélkedő az egészséges életmódról Elsősegélynyújtásról szülőknek Előadás a kisgyermekeket fenyegető balesetveszélyes helyzetekről, azok megelőzéséről, illetve a bekövetkezésükkor szükséges elsősegélynyújtás technikáiról Könyvtári, Információs és Közösségi Hely, Kunsziget október 5. A 14 vértanú - filmvetítés október 6. Emlékműsor október 10. Hétmérföldes csizmában Mesevetélkedő alsósoknak és kicsit nagyobbaknak Hétmérföldes csizmában

18 Könyvtári, Információs és Közösségi Hely, Lázi október 9. Óvodások a könyvtárban Közös meseolvasás, mesélés óvodások részvételével, ismerkedés a könyvtárral. Kisdiákok a könyvtárban Közös olvasás, alsó tagozatos tanulók részvételével, ismerkedés a könyvtárral. Kedvenc költőm, íróm Könyvtári közös olvasás Rendkívüli történelemóra a honfoglalás kori Magyarországon Író-olvasó találkozó Benkő László íróval Előadó: Benkő László október 10. A babák is könyvtárba járnak Kerekítő foglalkozás Töreky Zsuzsival. Előadó:Törekyné Nagy Zsuzsanna Hangraforgó Együttes műsora Igazi könyvtári show nagyoknak és még nagyobbaknak. Előadó: Hangraforgó Egüttes Könyvtári, Információs és Közösségi Hely, Levél október 7. Együtt az olvasásért könyvtári flashmob Könyvtári, Információs és Közösségi Hely, Lipót október 5. Együtt az olvasásért könyvtári flashmob Könyvtári, Információs és Közösségi Hely, Máriakálnok október 7. Egészséges táplálkozás Dr. Kacz Károlyné dietetikus előadása Előadó: Dr. Kacz Károlyné Együtt az olvasásért könyvtári flashmob

19 Könyvtári, Információs és Közösségi Hely, Mecsér október 6. Együtt az olvasásért könyvtári flashmob október 8. Kisvakond a világ körül Bábszínházi előadás a könyvtárban Előadó: Holle anyó Bábszínház Könyvtári, Információs és Közösségi Hely, Mezőörs október 7. Honfoglalás, államalapítás Rendhagyó történelemóra Benkő Lászlóval Előadó: Benkő László Könyvtári, Információs és Közösségi Hely, Mihályi október 10. Meséről mesére Retro diafilmvetítés a könyvtárban. Könyvtári, Információs és Közösségi Hely, Mosonszentmiklós október 8. Együtt az olvasásért könyvtári flashmob Helyszín: Könyvtári, Információs és Közösségi Hely, Mosonszentmiklós Könyvtári, Információs és Közösségi Hely, Mosonudvar október 8. Együtt az olvasásért könyvtári flashmob Könyvtári, Információs és Közösségi Hely, Nagylózs október 6. Ovisok a könyvtárban október 9. Emlékek délutánja az idősekkel az elmúlt évekről Könyvtári, Információs és Közösségi Hely, Nagyszentjános október 5. Gyere Gyuri Győrbe! könyvbemutató játékos foglalkozás

20 2015. október 8. Ételben az egészség Diéta cukorbetegség, liszt- és tejcukor érzékenység esetén Előadó: Szekeres Rita táplálkozási tanácsadó Könyvtári, Információs és Közösségi Hely, Osli október 5-9. Helytörténeti kiállítás október 9. Verseljünk! Olvassunk együtt! október 12. Öreg fa meséje A Győri Nemzeti Színház színészeinek előadása, Bende Ildikó vezetésével. Könyvtári, Információs és Közösségi Hely, Pázmándfalu október 9. Embermesék Író-olvasó találkozó Harcsás Judittal Előadó: Harcsás Judit Könyvtári, Információs és Közösségi Hely, Pér október Magyar népmesék képekben A Magyar Népmese Hetére beérkezett pályaművekből rendezett kiállítás Könyvtári, Információs és Közösségi Hely, Püski október 5. Együtt az olvasásért könyvtári flashmob Könyvtári, Információs és Közösségi Hely, Rábacsécsény október 6-9. Olvasni jó kiállítás Kiállítás a rajzversenyre beérkezett pályaművekből október 9. Olvasni jó rajzverseny Olvasni jó meseismereti verseny Olvasni jó könyvtári vetélkedő iskolásoknak

21 Könyvtári, Információs és Közösségi Hely, Rábapatona október 8. Honfoglalás és kora Előadó:Benkő László Könyvtári, Információs és Közösségi Hely, Rábapordány október 6. A tizenhárom aradi vértanú - emlékműsor október 9. Olvassunk együtt! október 10. Könyvtári koncert a Kávészünet Együttes előadása Előadó: Kávészünet Együttes október 11. Rábapordányi ügyes kezek kiállítás Helyszín: Könyvtári, Információs és Közösségi Hely, Rábapordány Rábapordányi ügyes kezek kézműves foglalkozás Szigetközi mesék és mondák Rendhagyó irodalomóra alsósoknak Könyvtári, Információs és Közösségi Hely, Rábatamási október Emlékezzünk október 6-ra! tematikus könyvkiállítás október Vegyük kézbe a meséket! tematikus könyvkiállítás október EgészségKÖNYVszüret tematikus könyvkiállítás október 6. Emlékezzünk a 13 kivégzett tábornokra emlékműsor október 8. Meseolvasó mesék mesekönyvekből Vetélkedő a közösen olvasott mesék alapján október 10. Egészségszüret Élj egészségesen!

22 Könyvtári, Információs és Közösségi Hely, Rábcakapi október 10. Ételben az egészség Diéta cukorbetegség, liszt- és tejcukor-érzékenység esetén Előadó: Szekeres -Rita Könyvtári, Információs és Közösségi Hely, Rajka október 5. Együtt az olvasásért é könyvtári flashmob október 10. Zenés könyvtári show- örökzöld slágerek Könyvtári, Információs és Közösségi Hely, Ravazd október 5. Humor a magyar költészetben Előadó: Dr. Lanczendorfer Zsuzsanna október Néprajzi kiállítás Könyvtári, Információs és Közösségi Hely, Répceszemere október 10. Idősek napi műsor Könyvtári, Információs és Közösségi Hely, Sopronhorpács október 8. Találkozó kismamák és babáik részére a mesekönyvek szerepe a kisgyermekek életében október 9. Könyvtári óra a helyi kis- és nagycsoportos óvodásoknak a mesekönyvek szerepe az óvodások életében. Rajzverseny kedvenc mesém címmel óvodások részére

23 Könyvtári, Információs és Közösségi Hely, Szerecseny október 7. Érdekességek a könyvtárak történetéből Út a mai könyvtárak kialakulásáig, könyvkülönlegességek a múltból Előadó: dr. Horváth József Könyvtári, Információs és Közösségi Hely, Táp október 9. A kék hajú lány Interaktív foglalkozás Dóka Péter vezetésével Előadó: Dóka Péter Könyvtári, Információs és Közösségi Hely, Tápszentmiklós október 9. Tudatos vásárlás Az öko- és zöldirodalom elméletének gyakorlatba történő átültetése Előadó: Szűcs Gábor, a REFLEX Környvezetvédő Egyesület tanácsadója Könyvtári, Információs és Közösségi Hely, Tarjánpuszta október "Csak az emlék maradt a szívben" Jeles pedagógusaink életútja, munkássága Előadó: Dr. Gönczöl Lászlóné Könyvtári, Információs és Közösségi Hely, Tárnokréti október 5. Emlékek napja közös délután a Tárnokréti Tájműsor október 9. Könyvtári órák kézműves foglalkozás a könyvtárban Könyvtári, Információs és Közösségi Hely, Tényő október 6. Megemlékezések, emlékek napja Tényőn A Tényői Értéktár bemutatása, Tényő híres szülöttei

24 PILLANATKÉPEK AZ ORSZÁGOS KÖNYVTÁRI NAPOK GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI RENDEZVÉNYEIRŐL október DR. KOVÁCS PÁL MEGYEI KÖNYVTÁR ÉS KÖZÖSSÉGI TÉR

25

26

27

28 DR. KOVÁCS PÁL MEGYEI KÖNYVTÁR ÉS KÖZÖSSÉGI TÉR MARCALVÁROSI FIÓKKÖNYVTÁRA

29 DR. KOVÁCS PÁL MEGYEI KÖNYVTÁR ÉS KÖZÖSSÉGI TÉR GYŐRSZENTIVÁNI FIÓKKÖNYVTÁRA VÁROSI MŰVELŐDÉSI KÖZPONT ÉS KÖNYVTÁR, CSORNA

30

31

32 FERTŐD VÁROSI KÖNYVTÁR, FERTŐD

33

34

35 VÁROSI KÖNYVTÁR, FERTŐSZENTMIKLÓS

36 BALASSI BÁLINT MŰVELŐDÉSI HÁZ ÉS KÖNYVTÁR, JÁNOSSOMORJA

37

38 RÁBAKÖZI MŰVELŐDÉSI KÖZPONT ÉS VÁROSI KÖNYVTÁR, KAPUVÁR

39 VÁROSI KÖNYVTÁR, LÉBÉNY

40

41 HUSZÁR GÁL VÁROSI KÖNYVTÁR, MOSONMAGYARÓVÁR

42

43

44

45

46 VÁROSI KÖNYVTÁR, PANNONHALMA

47

48

49 SZÉCHENYI ISTVÁN VÁROSI KÖNYVTÁR, SOPRON

50

51 Acsalag Agyagosszergény Babót Bakonygyirót Börcs

52 Bakonyszentlászló Barbacs Bogyoszló

53 Cirák Csáfordjánosfa Csikvánd Enese Dénesfa

54 Dénesfa Dunaszeg Edve Fehértó

55 Győrladamér Győrzámoly Kajárpéc

56 Kóny Kunsziget Mezőörs Mihályi Nagybajcs Nagylózs

57 Lázi

58 Nagyszentjános Osli Pér Rábapatona Rábcakapi

59 Rábacsécsény Rábapordány

60 Rábatamási Ravazd Szakony Szerecseny

61 Táp Tarjánpuszta Tápszentmiklós Tárnokréti

62 Tényő Töltéstava Veszkény Vitnyéd

NAGY KÖNYVTÁRI SHOW Országos Könyvtári Napok Győr-Moson-Sopron megyében 2015

NAGY KÖNYVTÁRI SHOW Országos Könyvtári Napok Győr-Moson-Sopron megyében 2015 PÁLYÁZATI AZONOSÍTÓ: 3508/01236 NAGY KÖNYVTÁRI SHOW Országos Könyvtári Napok Győr-Moson-Sopron megyében 2015 Szakmai beszámoló a támogatott cél megvalósításáról A győri Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és

Részletesebben

EU Élelmiszersegély Program Település-nyilvántartás

EU Élelmiszersegély Program Település-nyilvántartás Abda Győr-Moson-Sopron Győri kistérség 15 ezer alatt 3 107 MÖSZ Acsalag Győr-Moson-Sopron Csornai kistérség 15 ezer alatt 456 KK Ágfalva Győr-Moson-Sopron Sopron-Fertődi kistérség 15 ezer alatt 2 119 SNR

Részletesebben

KÖNYVTÁRAK AZ EMBERI KAPCSOLATOKÉRT Országos Könyvtári Napok 2013-ban október 7-13. Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér Győr KÖNYVTÁRAK AZ EMBERI KAPCSOLATOKÉRT Országos Könyvtári Napok 2013-ban

Részletesebben

Csornai Járási Hivatal. Acsalag havonta első szerda 14:15-15:00. Barbacs havonta első hétfő 08:00-08:30. Bodonhely havonta utolsó hétfő 10:30-11:00

Csornai Járási Hivatal. Acsalag havonta első szerda 14:15-15:00. Barbacs havonta első hétfő 08:00-08:30. Bodonhely havonta utolsó hétfő 10:30-11:00 Csornai Járási Hivatal ügyfélfogadási gyakoriság (hetente,, ) Acsalag első szerda 14:15-15:00 Bágyogszovát hétfő 11:10-12:10 Barbacs első hétfő 08:00-08:30 Bodonhely utolsó hétfő 10:30-11:00 Bogyoszló

Részletesebben

Győr-Moson-Sopron megye

Győr-Moson-Sopron megye Győr-Moson-Sopron megye Vagyoni típusú adók Kommunális jellegű adók Helyi iparűzési adó 1 Abda 4000 Ft/év 200 Ft/nap 2% 2 Acsalag 500 Ft/m2 1000 Ft/év 3000 Ft/év 3 Agyagosszergény 2800 Ft/év 1000 Ft/fő

Részletesebben

1. Az R. 1. melléklete 8. pont 8.4. és 8.6. alpontja helyébe a következő rendelkezések lépnek:

1. Az R. 1. melléklete 8. pont 8.4. és 8.6. alpontja helyébe a következő rendelkezések lépnek: M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2013. évi 208. szám 84605 A vidékfejlesztési miniszter 117/2013. (XII. 13.) VM rendelete a Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Földhivatalának járási földhivatalai illetékességi

Részletesebben

Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Csornai Járási Hivatal Ügysegédek ügyfélfogadási ideje

Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Csornai Járási Hivatal Ügysegédek ügyfélfogadási ideje Csornai Járási Hivatal Ellátott település neve Mely napokon van ügysegédi feladatellátás 2016.01.01-től Települési ügysegédi feladatellátás időpontja 2016. 01. 01-től (tól -ig) Jobaháza páratlan hét kedd

Részletesebben

Résztvevők korosztály szerinti megoszlás alapján

Résztvevők korosztály szerinti megoszlás alapján A programsorozat célközönségeként az érintett települések lakosságát, azon belül pedig minden korosztályt igyekeztünk megszólítani. Résztvevők korosztály szerinti megoszlás alapján 2101 32% 1201 18% 514

Részletesebben

Országos Könyvtári Napok 2014. október 13-20. A szentgotthárdi Móra Könyvtár programjai

Országos Könyvtári Napok 2014. október 13-20. A szentgotthárdi Móra Könyvtár programjai MÓRA FERENC VÁROSI KÖNYVTÁR ÉS MÚZEUM SZENTGOTTHÁRD Országos Könyvtári Napok 2014. október 13-20. A szentgotthárdi Móra Könyvtár programjai Program: Versek és dalok a barátságról Alcím: Óvodás foglalkozás

Részletesebben

GYÓR-MOSON-SOPRON MEGYEI KORMÁNYHIVATAL

GYÓR-MOSON-SOPRON MEGYEI KORMÁNYHIVATAL GYÓR-MOSON-SOPRON MEGYEI KORMÁNYHIVATAL A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény (továbbiakban: Nkt.) 50. (8) bekezdése alapján a 2013/2014. tanévre

Részletesebben

VÉDJEGYHASZNÁLATI KÉRELEM NYILATKOZAT

VÉDJEGYHASZNÁLATI KÉRELEM NYILATKOZAT 3. számú melléklet VÉDJEGYHASZNÁLATI KÉRELEM NYILATKOZAT Jelen nyilatkozat alapján a Fertő-Hanság Nemzeti Park Igazgatóság (székhely: 9435 Sarród, Rév Kócsagvár) mint védjegyjogosult Fertő-Hanság nemzeti

Részletesebben

3100 Salgótarján Kassai sor 2. ; Tel.: +36-32-521-550 ; Fax: +36-32-521-555 E-mail: mbbmk@bbmk.hu ; Web: www.bbmk.hu

3100 Salgótarján Kassai sor 2. ; Tel.: +36-32-521-550 ; Fax: +36-32-521-555 E-mail: mbbmk@bbmk.hu ; Web: www.bbmk.hu SZAKMAI BESZÁMOLÓ A TALÁLKOZZUNK A KÖNYVTÁRBAN! ORSZÁGOS KÖNYVTÁRI NAPOK RENDEZVÉNYEI NÓGRÁD MEGYÉBEN címmel benyújtott nyertes pályázatra Pályázati azonosító: 3508-01184 A 2014-es évben is az Nemzeti

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ AZ ORSZÁGOS KÖNYVTÁRI NAPOK ÉS EGYÉB RENDEZVÉNYEK MEGVALÓSULÁSA SOMOGY MEGYÉBEN

SZAKMAI BESZÁMOLÓ AZ ORSZÁGOS KÖNYVTÁRI NAPOK ÉS EGYÉB RENDEZVÉNYEK MEGVALÓSULÁSA SOMOGY MEGYÉBEN Pályázati azonosító:204108/01529 SZAKMAI BESZÁMOLÓ AZ ORSZÁGOS KÖNYVTÁRI NAPOK ÉS EGYÉB RENDEZVÉNYEK MEGVALÓSULÁSA SOMOGY MEGYÉBEN (a beszámoló megtalálható a www.mvkkvar.hu honlapon) A Takáts Gyula Megyei

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ Csak tiszta forrásból : az Országos Könyvtári Napok megvalósulása Somogy megye könyvtáraiban című pályázatról

SZAKMAI BESZÁMOLÓ Csak tiszta forrásból : az Országos Könyvtári Napok megvalósulása Somogy megye könyvtáraiban című pályázatról Pályázati azonosító: 204108/01422 SZAKMAI BESZÁMOLÓ Csak tiszta forrásból : az Országos Könyvtári Napok megvalósulása Somogy megye könyvtáraiban című pályázatról (a beszámoló megtalálható a www.mvkkvar.hu

Részletesebben

Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér Közművelődési Osztály 2015. november havi programok

Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér Közművelődési Osztály 2015. november havi programok Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér Közművelődési Osztály 2015. november havi programok 03. 05. 06. 07. 09. 12. Körök Karika Lívia mandala kiállításának megnyitója. Megtekinthető: november

Részletesebben

Beszámoló a 12. Országos Könyvtári Napok Csak tiszta forrásból! című program Pest megyei rendezvényeiről (2017. október 2-8.)

Beszámoló a 12. Országos Könyvtári Napok Csak tiszta forrásból! című program Pest megyei rendezvényeiről (2017. október 2-8.) Pályázati azonosító: 204108/01423 Beszámoló a 12. Országos Könyvtári Napok Csak tiszta forrásból! című program Pest megyei rendezvényeiről (2017. október 2-8.) Az Országos Könyvtári Napok Pest megyei rendezvényei

Részletesebben

OKTÓBER 14. KEDD 10:00. CIRÓKA MÓKA babafoglalkozás. Helyszín: Gyermekkönyvtár 16:00 SZOLNOKI KALENDÁRIUM

OKTÓBER 14. KEDD 10:00. CIRÓKA MÓKA babafoglalkozás. Helyszín: Gyermekkönyvtár 16:00 SZOLNOKI KALENDÁRIUM OKTÓBER 14. KEDD 10:00 CIRÓKA MÓKA babafoglalkozás 16:00 SZOLNOKI KALENDÁRIUM Az induló helyismereti klub vendége a VERSEGHY KÖR HÍDVÉGI ILONA: Szemelvények a szolnoki gépipari technikum történetéből című

Részletesebben

2011. évi rendezvénynaptár

2011. évi rendezvénynaptár 2011. évi rendezvénynaptár JANUÁR 12. Doni megemlékezés 21. Magyar Kultúra Napja 22. Német Nemzetiségi Nap 28. FEBRUÁR 1. Meseszínház - Kabóca Bábszínház 11. 12. Valentin napi party Kultúrház 26. Farsangi

Részletesebben

Programok a Vörösmarty Mihály Könyvtár szolgáltató helyein

Programok a Vörösmarty Mihály Könyvtár szolgáltató helyein Programok a Vörösmarty Mihály Könyvtár szolgáltató helyein október 13. (hétfő) Kinyílik a mesesarok A könyvtáros meséi Időpont: 10.30 óra Alap Kezdjük mesével a hetet!- Mesedélután Böde Péter mesemondóval

Részletesebben

Érkezett 2015,1úN 2 2

Érkezett 2015,1úN 2 2 or sx gyiilós Hh Mtnb rományszá, : 5V 5 I Érkezett 2015,1úN 2 2 ORSZÁGGYŰLÉSI KÉPVISEL Ő Kövér László az Országgyűlés elnöke részére Írásbeli kérdés Helyben Tisztelt Elnök Úr! Az Alaptörvény 7. cikk (2)

Részletesebben

1. helyen végzett szállító pályázatának benyújtási ideje. 2. helyen végzett

1. helyen végzett szállító pályázatának benyújtási ideje. 2. helyen végzett Ellátott intézmény OM azonosító Ellátott intézmény neve Ellátott intézmény címe Tankerület 1. helyen végzett 1. helyen végzett pontszáma 1. helyen végzett pályázatának benyújtási ideje pontszáma pályázatának

Részletesebben

Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér Közművelődési Osztály 2015. november havi programok

Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér Közművelődési Osztály 2015. november havi programok Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér Közművelődési Osztály 2015. november havi programok 03. Körök Karika Lívia mandala kiállításának megnyitója. Megtekinthető: november 20-ig. XV. Könyvszalon

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ ORSZÁGOS KÖNYVTÁRI NAPOK ÉS RENDEZVÉNYEK MEGRENDEZÉSE SOMOGY MEGYÉBEN

SZAKMAI BESZÁMOLÓ ORSZÁGOS KÖNYVTÁRI NAPOK ÉS RENDEZVÉNYEK MEGRENDEZÉSE SOMOGY MEGYÉBEN Pályázati azonosító: 3508/01174 SZAKMAI BESZÁMOLÓ ORSZÁGOS KÖNYVTÁRI NAPOK ÉS RENDEZVÉNYEK MEGRENDEZÉSE SOMOGY MEGYÉBEN Árny az árnyban. Versszínház Radnóti Miklós utolsó pillanatáról Időpont: 2014.11.10.

Részletesebben

A Kisalföld Volán Zrt. kizárólagos üzemeltetésű vonalszakaszai

A Kisalföld Volán Zrt. kizárólagos üzemeltetésű vonalszakaszai A Kisalföld Volán Zrt. kizárólagos üzemeltetésű vonalszakaszai 4/A melléklet/2 A vonal A társaság neve A vonal száma Megjegyzés első megállója utolsó megállója 1 2 3 4 5 Kisalföld Volán 1717 Győr, aut.

Részletesebben

Szakmai beszámoló az Őszi Könyvtári Napok Könyvtárak az idősödésért 2012. 2012. szeptember 28. 2012. október 8.

Szakmai beszámoló az Őszi Könyvtári Napok Könyvtárak az idősödésért 2012. 2012. szeptember 28. 2012. október 8. Szakmai beszámoló az Őszi Könyvtári Napok Könyvtárak az idősödésért 2012. 2012. szeptember 28. 2012. október 8. A programok a Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtárban zajlottak, ahol nagy örömünkre

Részletesebben

Lajosmizse Város évi kulturális rendezvénynaptár

Lajosmizse Város évi kulturális rendezvénynaptár Lajosmizse Város 2018. évi kulturális rendezvénynaptár Rendezvény megnevezése Időpontja Helyszíne Szervezője Ceglédi Alkotók Egyesületének 2018. január 09-27. képzőművészeti kiállítása Magyar Kultúra Napja

Részletesebben

Belföldi jogsegély iránti megkeresés küldésére és teljesítésére. Hatóság neve/szervezeti egység neve. Kormányhivatal

Belföldi jogsegély iránti megkeresés küldésére és teljesítésére. Hatóság neve/szervezeti egység neve. Kormányhivatal Kormányhivatal Agrár- és Vidékfejlesztést Támogató Főosztály Népegészségügyi Főosztály Egészségbiztosítási Osztály Nyugdíj Nyilvántartási és Ellenőrzési Osztály Közfoglalkoztatási Osztály Rehabilitációs

Részletesebben

Lajosmizse Város évi kulturális rendezvénynaptár

Lajosmizse Város évi kulturális rendezvénynaptár Lajosmizse Város 2018. évi kulturális rendezvénynaptár Rendezvény megnevezése Időpontja Helyszíne Szervezője Ceglédi Alkotók Egyesületének 2018. január 09-27. képzőművészeti kiállítása Magyar Kultúra Napja

Részletesebben

EYOF Győr Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál

EYOF Győr Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál EYOF Győr 2017 Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál 1 Az eseményről röviden EYOF European Youth Olympic Festival (Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál) Olimpiai mozgalom harmadik számú eseménye 14-18 éves

Részletesebben

A GYERMEKKÖNYVTÁR és a JÁTSZÓSZOBA PROGRAMAJÁNLATA. 2012-2013-as tanév

A GYERMEKKÖNYVTÁR és a JÁTSZÓSZOBA PROGRAMAJÁNLATA. 2012-2013-as tanév A GYERMEKKÖNYVTÁR és a JÁTSZÓSZOBA PROGRAMAJÁNLATA 2012-2013-as tanév Könyvtárosok: Tóthné Wittmann Borbála gyermekkönyvtáros Szabóné Faragó Szilvia gyermekkönyvtáros Elérhetőségek: Tel.: 343-070/17-es

Részletesebben

Lajosmizse Város évi kulturális rendezvénynaptára

Lajosmizse Város évi kulturális rendezvénynaptára Lajosmizse Város 2019. évi kulturális rendezvénynaptára Rendezvény megnevezése Időpontja Helyszíne Szervezője Csincsik Zoltán festőművész kiállítása 2019. január 09-26. Jobb agyféltekés rajztanfolyam 2019.

Részletesebben

Hulladékudvarok gyűjtési körzete és nyitva tartása - Érvényes 2011. április 04-től.

Hulladékudvarok gyűjtési körzete és nyitva tartása - Érvényes 2011. április 04-től. Hulladékudvarok gyűjtési körzete és nyitva tartása - Érvényes 2011. április 04-től. 1. Abda - Szünnap 12:00-18:00 Szünnap Szünnap Szünnap 12:00-18:00 Szünnap 2. Ács - Szünnap Szünnap Szünnap 10:00-18:00

Részletesebben

Mesevetélkedő a könyvtárban a Népmese napján Károlyi napok versenyei: Károlyi vetélkedők 1-3. évf. Kazinczy felolvasó verseny 2-4. évf.

Mesevetélkedő a könyvtárban a Népmese napján Károlyi napok versenyei: Károlyi vetélkedők 1-3. évf. Kazinczy felolvasó verseny 2-4. évf. Mesevetélkedő a könyvtárban a Népmese napján Károlyi napok versenyei: Károlyi vetélkedők 1-3. évf. Kazinczy felolvasó verseny 2-4. évf. Énekverseny 1-4. évf. Bolyai Matematika Csapatverseny 3-4. évf. Bolyai

Részletesebben

Három hetet meghaladó projekt lezárása Iskolánk névadójára Benedek Elekre Emlékeztünk

Három hetet meghaladó projekt lezárása Iskolánk névadójára Benedek Elekre Emlékeztünk Három hetet meghaladó projekt lezárása Iskolánk névadójára Benedek Elekre Emlékeztünk 2010/2011 Időtartama:2010.szeptember 20 - október 20-ig BENEDEK ELEK PROJEKT ÖSSZEGZÉSE A három hetet meghaladó projekt

Részletesebben

20 éves Lajosmizse Város 2013. évi rendezvénynaptár

20 éves Lajosmizse Város 2013. évi rendezvénynaptár Mesemondó verseny nagycsoportos óvodásoknak - intézményi 20 éves Lajosmizse Város 2013. évi rendezvénynaptár Rendezvény megnevezése Időpontja Helyszíne Szervezője március 7. Szent Lajos u. Óvoda 14.30

Részletesebben

ADY ENDRE MŰVELŐDÉSI KÖZPONT ÉS KÖNYVTÁR 2013. ÉVI MUNKATERVE. Ady Endre Művelődési Központ és Könyvtár 4090 Polgár, Barankovics tér 6.

ADY ENDRE MŰVELŐDÉSI KÖZPONT ÉS KÖNYVTÁR 2013. ÉVI MUNKATERVE. Ady Endre Művelődési Központ és Könyvtár 4090 Polgár, Barankovics tér 6. Ady Endre Művelődési Központ és Könyvtár 4090 Polgár, Barankovics tér 6. AZ ADY ENDRE MŰVELŐDÉSI KÖZPONT ÉS KÖNYVTÁR 2013. ÉVI MUNKATERVE Készítették: Radics Zoltánné intézményvezető Ferenczné Fajta Mária

Részletesebben

Az iskola nem az élet előszobája, hanem a való élet. Stephen Fry. Szász Endre Általános Iskola és Művészeti Iskola ALSÓ TAGOZATÁNAK MUNKATERVE

Az iskola nem az élet előszobája, hanem a való élet. Stephen Fry. Szász Endre Általános Iskola és Művészeti Iskola ALSÓ TAGOZATÁNAK MUNKATERVE Az iskola nem az élet előszobája, hanem a való élet. Stephen Fry. Szász Endre Általános Iskola és Művészeti Iskola ALSÓ TAGOZATÁNAK MUNKATERVE a 2018/2019-es tanévre Odor Zsuzsanna mkv. 1 A munkaközösség

Részletesebben

Családok Európai Éve 2014.

Családok Európai Éve 2014. A TUDOMÁNYOS ISMERETTERJESZTŐ TÁRSULAT KÖRÖSÖK VIDÉKE EGYESÜLET BÉKÉSCSABA 48. MAGYAR NYELV HETE BÉKÉS MEGYÉBEN 2014. április 7-19. Családok Európai Éve 2014. Társadalmi felelősségvállalási pályázati kollégiuma

Részletesebben

PREVENT ART 2. 2011. ÁPRILIS 7.

PREVENT ART 2. 2011. ÁPRILIS 7. PREVENT ART 2. Programok és Módszervásár a józanságért 2011. ÁPRILIS 7. ANGYALFÖLDI JÓZSEF ATTILA MŰVELŐDÉSI KÖZPONT PROGRAMISMERTETŐ A XIII. Kerületi Közművelődési Nonprofit Kft. Iránytű Ifjúsági Információs

Részletesebben

Olvassatok mindennap!

Olvassatok mindennap! Olvassatok mindennap! A könyvekben, amelyek közt nevelkedtem, láthatatlan, titkos barátokra leltem; s bár lapjaik rég elporladtak már, az illatukat azóta is őrzi kezem. Carlos Ruiz Zafón ZALAI GYERMEKKÖNYVHETEK

Részletesebben

DEBRECENI NYÁRI EGYETEM

DEBRECENI NYÁRI EGYETEM DEBRECENI NYÁRI EGYETEM Az anyanyelvi kultúra megőrzése idegennyelvi környezetben Grundtvig felnőtt tanulói műhely 2010. OKTÓBER 14 24. Október 14. csütörtök 12.00-14.00 Ebéd (Cívis Étterem) 14.00-16.00

Részletesebben

VÁLOGATOTT BIBLIOGRÁFIA a Győr-Moson-Sopron megye helyismereti kutatásához felhasználható fontosabb időszaki kiadványokról

VÁLOGATOTT BIBLIOGRÁFIA a Győr-Moson-Sopron megye helyismereti kutatásához felhasználható fontosabb időszaki kiadványokról VÁLOGATOTT BIBLIOGRÁFIA a Győr-Moson-Sopron megye helyismereti kutatásához felhasználható fontosabb időszaki kiadványokról A megye egészét vagy területének nagyobb részét érintő időszaki kiadványok: Dunántúli

Részletesebben

Tócóskerti Iskolai- és Gyermekkönyvtár

Tócóskerti Iskolai- és Gyermekkönyvtár Tócóskerti Iskolai- és Gyermekkönyvtár Elérhetőség: 4031 Debrecen, Margit tér 19. Telefon: (52) 324-029 E-mail: tocoskert@meliusz.hu Nyitva tartás: Hétfő: zárva Kedd: 7:45-17:00 Szerda: 7:45-17:00 Csütörtök:

Részletesebben

Győr-Moson-Sopron megye

Győr-Moson-Sopron megye Győr-Moson-Sopron megye Vagyoni típusú adók Kommunális jellegű adók Helyi iparűzési adó 1 Abda 4000 Ft/év 200 Ft/nap 2% 3000 Ft/nap 2 Acsalag 500 Ft/m2 1000 Ft/év 3000 Ft/év 3 Agyagosszergény 12000 Ft/év

Részletesebben

FEBRUÁR 2. Bolhapiac Petőfi Művelődési Ház

FEBRUÁR 2. Bolhapiac Petőfi Művelődési Ház at2013. évi rendezvénytervezet JANUÁR Helyszín 14. Doni megemlékezés Polgármesteri Hivatal 19. 22. Magyar Kultúra Napja Polgármesteri Hivatal 31. Szőlészet és borászat, Árkovics József borász előadása

Részletesebben

ESEMÉNYNAPTÁR A ES TANÉVRE

ESEMÉNYNAPTÁR A ES TANÉVRE / Székesfehérvári Nemes Nagy Ágnes Kollégium 8000 Székesfehérvár Gyümölcs u. 13. Tel: 22-500-231 Fax: 22-500-290 ESEMÉNYNAPTÁR A 2016-2017-ES TANÉVRE Készítette: Nyikusné Tatai Szilvia igazgatóhelyettes

Részletesebben

SZEPTEMBER HAVI ESEMÉNYEK

SZEPTEMBER HAVI ESEMÉNYEK SZEPTEMBER HAVI ESEMÉNYEK Első osztályosok köszöntése-évnyitó Szülői értekezlet o 4. Szülői értekezletek o. 7. Veni Sancte 8. 10. Szülői értekezlet --4.--7.- 8. o Az iskolakertek rendbetétele, szelektív

Részletesebben

2016. Csobánka. A Baross Péter Közösségi Ház és Könyvtár évi munkaterve. Közösségi Ház szervezésében

2016. Csobánka. A Baross Péter Közösségi Ház és Könyvtár évi munkaterve. Közösségi Ház szervezésében 2016. Csobánka program A 2016. évi munkaterve tervezett szereplők időpont helyszín interaktív bábelőadás gyerekeknek, A magyar kultúra napja január 23. Nyáry Bernadett bábművész Farsangi kézműves foglalkozás

Részletesebben

Madarász Károly Művelődési Ház és Városi Könyvtár VÁROSI KÖNYVTÁRA SZAKMAI BESZÁMOLÓ Cím: 5420 Túrkeve, Petőfi tér 2-4. Telefon/fax:

Madarász Károly Művelődési Ház és Városi Könyvtár VÁROSI KÖNYVTÁRA SZAKMAI BESZÁMOLÓ Cím: 5420 Túrkeve, Petőfi tér 2-4. Telefon/fax: Madarász Károly Művelődési Ház és Városi Könyvtár VÁROSI KÖNYVTÁRA SZAKMAI BESZÁMOLÓ 2015. Cím: 5420 Túrkeve, Petőfi tér 2-4. Telefon/fax: 56-361-098 BESZÁMOLÓ A Madarász Károly Művelődési Ház és Városi

Részletesebben

20 éves Lajosmizse Város évi rendezvénynaptár

20 éves Lajosmizse Város évi rendezvénynaptár Mesemondó verseny nagycsoportos óvodásoknak - intézményi 20 éves Lajosmizse Város 2013. évi rendezvénynaptár Rendezvény megnevezése Időpontja Helyszíne Szervezője március 7. Szent Lajos u. Óvoda 14.30

Részletesebben

Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum. 2013. október 3 24.

Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum. 2013. október 3 24. Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum 2013. október 3 24. október 3. Esterházy-palota (Győr, Király u. 17.) Mesterek és tanítványok 17.00 Prof. Dr. Winkler Gábor építésszel, egyetemi tanárral dr.

Részletesebben

Ünnepélyes megnyitó június 11., szerda délután 3 óra

Ünnepélyes megnyitó június 11., szerda délután 3 óra Előzetes könyvtári programok június 2., hétfő 11.00 Hahó, könyvtársak! Megyei olvasásnépszerűsítő játék szóbeli döntője. A vetélkedő győztesei, összesen 45 gyermek egyhetes balatoni táborozáson vehet részt

Részletesebben

Rendezvénynaptár 2014-2015. Pestújhelyi Általános Iskola

Rendezvénynaptár 2014-2015. Pestújhelyi Általános Iskola Rendezvénynaptár 2014-2015. Pestújhelyi Általános Iskola Hónap szeptember Önkormányzati rendezvények 19. Műsorszámos részvétel a Pestújhelyi Emlék tér emléktábla avatásán Kiemelt iskolai rendezvények 1.

Részletesebben

Szakmai beszámoló a 3808/ számú pályázathoz kapcsolódó Csongrád megyei rendezvények lebonyolításáról

Szakmai beszámoló a 3808/ számú pályázathoz kapcsolódó Csongrád megyei rendezvények lebonyolításáról 6720 Szeged, Dóm tér 1-4. Ea.: Dobosné Brezovszky Anikó : 6701 Szeged, Pf.: 441. Szeged, 2016.03.09. : (36) 62/425-525 Pályázati azonosító: 3808/02605 Fax: (36) 62/630-601 Tárgy: Gyermekkönyvhónap - szakmai

Részletesebben

Rendezvények 2011-ben Mezőszilas községben. Rendezvény tervezett programja

Rendezvények 2011-ben Mezőszilas községben. Rendezvény tervezett programja ek 2011-ben Mezőszilas községben időpontja címe/elnevezése tervezett programja helyszíne szervezője/felelőse 2011. február 25. 9 órától 12 óráig Óvoda nyitogató A leendő ovisok fogadása az óvodában, ismerkedés

Részletesebben

536/2015. (XI. 19.) Tinódi Lantos Sebestyén Könyvtár és Művelődési Ház évre szóló munkatervének jóváhagyása

536/2015. (XI. 19.) Tinódi Lantos Sebestyén Könyvtár és Művelődési Ház évre szóló munkatervének jóváhagyása 536/2015. (XI. 19.) Tinódi Lantos Sebestyén Könyvtár és Művelődési Ház 2016. évre szóló munkatervének jóváhagyása VARGA DOMOKOS ÁMK TINÓDI LANTOS SEBESTYÉN KÖNYVTÁR ÉS MŰVELŐDÉSI HÁZ KÖZMŰVELŐDÉSI MUNKATERV

Részletesebben

MEGÁLLAPODÁS. 1. cikk

MEGÁLLAPODÁS. 1. cikk BGBl. III - Ausgegeben am 4. Dezember 2007 - Nr. 131 1 von 7 MEGÁLLAPODÁS az Osztrák Szövetségi Kormány és a Magyar Köztársaság Kormánya között az Osztrák Szövetségi Kormány és a Magyar Köztársaság Kormánya

Részletesebben

2012. ÉVI RENDEZVÉNYNAPTÁR DÖBRÖKÖZ

2012. ÉVI RENDEZVÉNYNAPTÁR DÖBRÖKÖZ 2012. ÉVI RENDEZVÉNYNAPTÁR DÖBRÖKÖZ február március Időpont Rendezvény megnevezése Szervező Helyszín 2012. február 16. vagy 23. 2012. február 25. Könyvtárhasználat - Nemzetközi energiahatékonysági nap

Részletesebben

Zsoldos Napok 2012. október 18-19. 2012. október 18. csütörtök

Zsoldos Napok 2012. október 18-19. 2012. október 18. csütörtök Zsoldos Napok 2012. október 18. csütörtök 8 óra: A Zsoldos Napokat megnyitja: Pintér Etelka igazgatónő 8 óra: Nullenergiás házak előadás Előadó: Pászti Tóth Gyula Helyszín: B épület 2. terem 8 óra: 8.

Részletesebben

Szeretettel meghívjuk Önt és kedves családját a évi. Gyóni Napok. rendezvénysorozatára

Szeretettel meghívjuk Önt és kedves családját a évi. Gyóni Napok. rendezvénysorozatára Gyóni Napok 2018 Szeretettel meghívjuk Önt és kedves családját a 2018. évi Gyóni Napok rendezvénysorozatára Pálinkásné Balázs Tünde alpolgármester Kőszegi Zoltán polgármester Program: október 13. (szombat)

Részletesebben

N a g y k e r e k i. Könyvtári-, információs- és közösségi hely

N a g y k e r e k i. Könyvtári-, információs- és közösségi hely N a g y k e r e k i Könyvtári-, információs- és közösségi hely KÖNYV roma TÁR - Roma felhasználó a Könyvtárban - Méliusz Könyvtár 2016. január 25. Nagykereki Nagyzomlin lakosság lélekszáma 1375 fő (2015.

Részletesebben

Találkozzunk a könyvtárban!

Találkozzunk a könyvtárban! Találkozzunk a könyvtárban! Országos Könyvtári Napok 2014. október 13-19. A Berzsenyi Dániel Könyvtár megvalósult programjai Életkortól és lakóhelytől függetlenül, minden korcsoport számára állítottunk

Részletesebben

Internet Fiesta KSZR települések. Fejér megye szerda (13 program)

Internet Fiesta KSZR települések. Fejér megye szerda (13 program) Internet Fiesta 2017 Résztvevő települések száma: 30 KSZR települések Fejér megye 1. Alap 2. Bakonycsernye 3. Baracs 4. Beloiannisz 5. Bodajk 6. Bodmér 7. Cece 8. Csabdi 9. Felcsút 10. Igar 11. Iszkaszentgyörgy

Részletesebben

A Kürti Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola 2006/2007

A Kürti Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola 2006/2007 A Kürti Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola 2006/2007 2006-2007 2005-2006 2004-2005 2003-2004 2002-2003 2001-2002 2000-2001 A tanulók száma 300 250 200 150 100 50 0 257 267 267 243 225 213 199 Osztályok

Részletesebben

A tanév rendje: alapját a 13/2018. EMMI rendelet és az iskolai hagyományok alkotják. A tanév 181 tanítási napból áll.

A tanév rendje: alapját a 13/2018. EMMI rendelet és az iskolai hagyományok alkotják. A tanév 181 tanítási napból áll. A tanév rendje: alapját a 13/2018. EMMI rendelet és az iskolai hagyományok alkotják. A tanév 181 tanítási napból áll. Program Időpont Felelős Tanévnyitó ünnepély szept. 3. 8 00 1. osztály, Szőcei Renáta,

Részletesebben

Beiskolázási tájékoztató 2019/2020. TANÉV

Beiskolázási tájékoztató 2019/2020. TANÉV Beiskolázási tájékoztató 2019/2020. TANÉV Információk az iskoláról 8 osztályos általános iskola 8 osztály ~190 tanuló 16 pedagógus Az épület akadálymentesítve Célunk hogy, a hozzánk érkező gyerekek megtanulják,

Részletesebben

Javaslat a Társulás évi költségvetésének 1. sz. módosítása

Javaslat a Társulás évi költségvetésének 1. sz. módosítása Javaslat a Társulás 2017. évi költségvetésének 1. sz. módosítása Tartalomjegyzék A Társulás 2017. évi költségvetésének 1. sz. módosítása A Társulás működési és felhalmozási bevételei A Társulás tagjainak

Részletesebben

HIRDETMÉNY Győr, Arató utca 5.

HIRDETMÉNY Győr, Arató utca 5. HIRDETMÉNY A Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (a továbbiakban: NFA) mint Kiíró a Nemzeti Földalapról szóló 2010. évi LXXXVII. törvény (a továbbiakban: Nfatv.) 18. (1) bekezdés a) pontja, valamint a Nemzeti

Részletesebben

Gyõr-Moson-Sopron Megye

Gyõr-Moson-Sopron Megye Közmûvelõdési Programok Tájoltatásának Programfüzete Gyõr-Moson-Sopron Megye Bartók Béla Megyei Mûvelõdési Központ Közhasznú Társaság 9022 Gyõr, Czuczor Gergely utca 17. Tisztelt Polgármester! Kedves Közönség!

Részletesebben

A HAMVAS BÉLA VÁROSI KÖNYVTÁR ÜNNEPI FÉLÉVÉNEK RENDEZVÉNYEI 2014

A HAMVAS BÉLA VÁROSI KÖNYVTÁR ÜNNEPI FÉLÉVÉNEK RENDEZVÉNYEI 2014 A HAMVAS BÉLA VÁROSI KÖNYVTÁR ÜNNEPI FÉLÉVÉNEK RENDEZVÉNYEI 2014 SZEPTEMBER Szeptember 16. kedd 18:00 Találkozás a festészettel I. Színek versek hangulatok: Hölgyek ecsettel és tollal Festménykiállítás

Részletesebben

Biharkeresztes Őszi Kulturális Programok

Biharkeresztes Őszi Kulturális Programok Biharkeresztes 2013. Őszi Kulturális Programok Szeptember havi programok ITTHON VAGY MAGYARORSZÁG, SZERETLEK Szüreti Felvonulás és Bál Időpont: 2013. szeptember 28. 14.00 óra Helyszín: Városi Sportcsarnok

Részletesebben

IKSZT Szolgáltatási és Programterv

IKSZT Szolgáltatási és Programterv Helyszín és feltételek biztosítása a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat tájékoztatási pont működtetéséhez 1 1 Falugazdász fogadóóra fogadóóra 2013.01.08 8 Falugazdász fogadóóra fogadóóra 2013.02.05 8 Falugazdász

Részletesebben

Tát, Kulturális rendezvényterv és eseménynaptár évre

Tát, Kulturális rendezvényterv és eseménynaptár évre Tát, Kulturális rendezvényterv és eseménynaptár 2019. évre Időpont Rendezvény Helye Jan. 04. Egy kis esti természettudomány Múzeumi rejtélyek Jan. 06. Újévi koncert a Táti Német Nemzetiségi Fúvószenekarral

Részletesebben

Szeptember 28. (péntek) Jöttek királyok, hercegek, grófok, válogatott cigánylegények. VIII. Országos népmese-konferencia. Fővédnök: Fésűs Éva meseíró

Szeptember 28. (péntek) Jöttek királyok, hercegek, grófok, válogatott cigánylegények. VIII. Országos népmese-konferencia. Fővédnök: Fésűs Éva meseíró Szeptember 28. (péntek) Jöttek királyok, hercegek, grófok, válogatott cigánylegények VIII. Országos népmese-konferencia Fővédnök: Fésűs Éva meseíró Helyszín: Kaposvári Egyetem 8:00 10:00 Regisztráció 10:00

Részletesebben

Pesterzsébeti Ifjúsági és Gyermekönkormányzat munkaterve a 2014-2015-ös tanévre

Pesterzsébeti Ifjúsági és Gyermekönkormányzat munkaterve a 2014-2015-ös tanévre Pesterzsébeti Ifjúsági és Gyermekönkormányzat munkaterve a 2014-2015-ös tanévre Készítette: apigyö képviselő-testülete és Oláhné Horváth Ildikó apigyö patronálója Pesterzsébeti Ifjúsági és Gyermekönkormányzat

Részletesebben

KUKUCSKÁLÓ PROGRAM. Hevesi József Általános Iskola. Alapfokú Művészeti Iskola tanév

KUKUCSKÁLÓ PROGRAM. Hevesi József Általános Iskola. Alapfokú Művészeti Iskola tanév Mottó: Ez az én sulim, legyen a tied is! Jól érzed majd magad, mert itt jó a hangulat, sok barátom van, érdekes programok várnak bennünket. KUKUCSKÁLÓ PROGRAM Hevesi József Általános Iskola és Alapfokú

Részletesebben

Győr-Moson-Sopron Megye szavazókörei a 2014. évi országgyűlési választáson

Győr-Moson-Sopron Megye szavazókörei a 2014. évi országgyűlési választáson 1 Győr 1 Liget utca 55. (Újvárosi Művelődési Ház) 1 Győr 2 Liget utca 55. (Újvárosi Művelődési Ház) 1 Győr 3 Márvány utca 4. (Kossuth L. Ált. Isk. Tagiskola) 1 Győr 4 Márvány utca 4. (Kossuth L. Ált. Isk.

Részletesebben

A II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár programjai szeptember II. Rákóczi Ferenc Könyvtár

A II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár programjai szeptember II. Rákóczi Ferenc Könyvtár 2019. szeptember 9 15. II. Rákóczi Ferenc Könyvtár Miskolc, Görgey Artúr u. 11. Szeptember 11., szerda 14.00 Mit Miskolc adhatott az elővárosainak is Kerekasztal-beszélgetés Miskolc város és a Miskolc

Részletesebben

Kortalanul. XIV. Idősek Hónapja rendezvénysorozat a Debreceni Művelődési Központ egységeiben

Kortalanul. XIV. Idősek Hónapja rendezvénysorozat a Debreceni Művelődési Központ egységeiben Kortalanul XIV. Idősek Hónapja rendezvénysorozat a Debreceni Művelődési Központ egységeiben Szeptember 29., 14.00 KORTALANUL XIV. IDŐSEK HÓNAPJA RENDEZVÉNYSOROZAT ÜNNEPÉLYES MEGNYITÓJA Október 1., 13.00-14.00

Részletesebben

A Társulás évi költségvetésének 1. számú módosítása. A Társulás évi költségvetésének bevételei Adatok Ft-ban

A Társulás évi költségvetésének 1. számú módosítása. A Társulás évi költségvetésének bevételei Adatok Ft-ban A Társulás 2018. évi költségvetésének 1. számú módosítása Tartalomjegyzék A Társulás működési és felhalmozási bevételei A Társulás tagjainak hozzájárulása A Társulás működési és felhalmozási kiadásai Módosított

Részletesebben

Egyéni és csoportos foglalkozások a gyerek és iskolai könyvtárban

Egyéni és csoportos foglalkozások a gyerek és iskolai könyvtárban Egyéni és csoportos foglalkozások a gyerek és iskolai könyvtárban Egyéni foglalkozások egyszerre csak egy gyerek mindig egyénre szabott egyéni értelmi és érzelmi szint dominál a személyesség, a meghittség

Részletesebben

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg. Hírek, életút

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg. Hírek, életút Megyei Tudástár kialakítása: Borsod-Abaúj-Zemplén megye könyvtári hálózata nem formális és informális képzési szerepének erősítése az élethosszig tartó tanulás érdekében A projekt az Európai Unió támogatásával,

Részletesebben

Szeptember 16-ig megtekinthető a művelődési központ galériájában A Rétsági Fotókör Magyar Fotográfia Napja alkalmából rendezett kiállítása

Szeptember 16-ig megtekinthető a művelődési központ galériájában A Rétsági Fotókör Magyar Fotográfia Napja alkalmából rendezett kiállítása Programajánló Szeptember 12-ig megtekinthető Előtéri fotókiállítás: Nyugat-nógrádi barangoló Szeptember 16-ig megtekinthető a művelődési központ galériájában A Rétsági Fotókör Magyar Fotográfia Napja alkalmából

Részletesebben

Időpont Esemény Felelősök 2014. 12. 01. 6:45 Havi értekezlet

Időpont Esemény Felelősök 2014. 12. 01. 6:45 Havi értekezlet 2014. december Időpont Esemény Felelősök 2014. 12. 01. 6:45 Havi értekezlet 7: 55 Első adventi gyertya meggyújtása 1. c osztály Holper Istvánné 16:00 2014. 12. 03. 11:00 12:00 2014. 12. 04. 14 óra Fogadó

Részletesebben

Nyári napközi programterv 2011. 07. 18. - 2011. 08. 12. 1. hét 2011. 07. 18-07. 22.

Nyári napközi programterv 2011. 07. 18. - 2011. 08. 12. 1. hét 2011. 07. 18-07. 22. Nyári napközi programterv 2011. 07. 18. - 2011. 08. 12. 1. hét 2011. 07. 18-07. 22. Hétfő 07. 18. 9.15-10.00 Bemutatkozás-ismerkedés. 10.00-12.00 Zeneiskola - Fúvószenekar bemutatója, hangszerek kipróbálása

Részletesebben

RENDEZVÉNY. 2017/ szeptember 1 (péntek) június 15 (péntek) 180 tanítási nap

RENDEZVÉNY. 2017/ szeptember 1 (péntek) június 15 (péntek) 180 tanítási nap RENDEZVÉNYTERV 2017/2018. 2017.szeptember 1 () 2018. június 15 () 180 tanítási nap aug. 22-ig IDŐPONT RENDEZVÉNY Tankönyvek átvétele FELELŐS/ RÉSZTVEVŐ Nagyné Szabó Cecília aug. 23. Pedagógusok munkába

Részletesebben

Zalaegerszegi Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola Zalaegerszeg, Kisfaludy u /2015. tanév.

Zalaegerszegi Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola Zalaegerszeg, Kisfaludy u /2015. tanév. 2 Zalaegerszegi Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola Zalaegerszeg, Kisfaludy u.2. 2014/2015. tanév programjai 2014. SZEPTEMBER HAVI PROGRAM 1. HÉTFŐ Első tanítási nap 2. KEDD

Részletesebben

RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS

RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS Hónap Február Rendezvény megnevezése 08. Katolikus bál 15. KISZE báb égetés Alapítványi Ház Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám Alapítvány 20/283-2013 15. Ovis farsang 22. Zenés farsangi

Részletesebben

Beszámoló a 13. Országos Könyvtári Napok Közös tudás, közösségi hozzáférés című program Pest megyei rendezvényeiről (2018. október 1-7.

Beszámoló a 13. Országos Könyvtári Napok Közös tudás, közösségi hozzáférés című program Pest megyei rendezvényeiről (2018. október 1-7. Beszámoló a 13. Országos Könyvtári Napok Közös tudás, közösségi hozzáférés című program Pest megyei rendezvényeiről (2018. október 1-7.) Az Országos Könyvtári Napokra Pest megyében 55 település 64 intézményében

Részletesebben

A Társulás évi költségvetésének 4. számú módosítása

A Társulás évi költségvetésének 4. számú módosítása A Társulás 2018. évi költségvetésének 4. számú módosítása Tartalomjegyzék A Társulás működési és felhalmozási bevételei A Társulás tagjainak hozzájárulása A Társulás működési és felhalmozási kiadásai Módosított

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ A 3707/ SZÁMÚ NKA PÁLYÁZAT MEGVALÓSÍTÁSÁRÓL

SZAKMAI BESZÁMOLÓ A 3707/ SZÁMÚ NKA PÁLYÁZAT MEGVALÓSÍTÁSÁRÓL SZAKMAI BESZÁMOLÓ A 3707/11611. SZÁMÚ NKA PÁLYÁZAT MEGVALÓSÍTÁSÁRÓL A Győri Könyvszalon tizenhárom éves múltra visszatekintően a vidék legnagyobb könyves rendezvénye; többféle korosztályt, társadalmi réteget

Részletesebben

Világgá megyek! Népmesékkel reggeltől estig Beszámoló

Világgá megyek! Népmesékkel reggeltől estig Beszámoló Világgá megyek! Népmesékkel reggeltől estig Beszámoló A Népmese napjához kötődő programunkat azzal a céllal terveztük, hogy hozzásegítsük a kisiskolás korosztály képviselőit a mesékben való elmélyüléshez,

Részletesebben

A 2016/17-ES TANÉV FELADATTERVE

A 2016/17-ES TANÉV FELADATTERVE A 2016/17-ES TANÉV FELADATTERVE AUGUSZTUS 22. alakuló értekezlet 22-23. DIFER mérés 23-31. munkaközösségi szakmai programok, tantermek dekorálása 25. szakmai továbbképzés: Lovasberény 29. tankönyvek átvétele

Részletesebben

ÖKOMUNKATERV 2011/2012. KÉSZÍTETTE: ÖKOMUNKACSOPORT

ÖKOMUNKATERV 2011/2012. KÉSZÍTETTE: ÖKOMUNKACSOPORT ÖKOMUNKATERV 2011/2012. KÉSZÍTETTE: ÖKOMUNKACSOPORT 1 Szeptember: Osztályok őszi túrái - gyalogtúrák, kerékpártúrák - buszos kirándulások \túrák_kirándulások Szeptember 17. Ásványkiállítás - kiállítás

Részletesebben

forrás: www.urban-eve.hu Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény programnaptár 2015. március

forrás: www.urban-eve.hu Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény programnaptár 2015. március forrás: www.urban-eve.hu Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény programnaptár 2015. március Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény programnaptárja

Részletesebben

MESÉKBŐL ÁLL A VILÁG! Bács-Kiskun megyei gyermekkönyvtárosok szakmai továbbképzése november

MESÉKBŐL ÁLL A VILÁG! Bács-Kiskun megyei gyermekkönyvtárosok szakmai továbbképzése november MESÉKBŐL ÁLL A VILÁG! Bács-Kiskun megyei gyermekkönyvtárosok szakmai továbbképzése 2015. november 16-17. A Bács-Kiskun Megyei Katona József Könyvtár rendszeresen szervez továbbképzést a megye könyvtárosainak,

Részletesebben

A Könyvtárellátási Szolgáltató Rendszer 5 éve Mikolasek Zsófia

A Könyvtárellátási Szolgáltató Rendszer 5 éve Mikolasek Zsófia A Könyvtárellátási Szolgáltató Rendszer 5 éve 2013-2018 Mikolasek Zsófia József Attila Megyei és Városi Könyvtár KSZR Szakma Nap, Tatabánya, 2018.06.18. Törvényi háttér 2013. május 31. 39/2013 EMMI rendelet

Részletesebben

8. Maglód Város évi rendezvénynaptára november 22. ELŐTERJESZTÉS

8. Maglód Város évi rendezvénynaptára november 22. ELŐTERJESZTÉS 8. Maglód Város i rendezvénynaptára 2018. november 22. ELŐTERJESZTÉS Maglód Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2018. november 22-ei ülésére 8. napirend Tárgya: Előadó: Maglód Város i rendezvénynaptára

Részletesebben

Jogcím: Turisztikai tevékenység ösztönzése

Jogcím: Turisztikai tevékenység ösztönzése Jogcím: Turisztikai tevékenység ösztönzése Virág Károly MM és DT Élelmiszerkereskedelmi Bt. Aktív turizmusfejlesztés Kunszigeten Szabadidő és pihenőpark 22 756 624 Kunsziget 36 476 168 Gyarmat Veilandics

Részletesebben

2. Az R. 6.. (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

2. Az R. 6.. (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testületének 15/2011. (VI.29.) önkormányzati rendelete a közművelődésről szóló 45/2004.(XII.3.) Kt. számú rendelet módosításáról Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben