Tartalom. A hét ábrája

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Tartalom. A hét ábrája"

Átírás

1 1 Tartalom A hét ábrája: Szünetet tart a Fed a kamatemelésekben A hét dióhéjban Amire a jövő héten figyelünk Táblázatos makrogazdasági, árfolyam- és kamatelőrejelzések Táblázatos eseménynaptár a következő hétre A hét ábrája Forrás: Reuters Az FOMC e heti ülésén nem módosította irányadó kamatát, a közlemény pedig arra utalt, hogy az erősödő kockázatok miatt a Fed egyelőre kivár a további kamatemelésekkel. A Fed elnök szerint a további kamatemelések melletti érvek gyengültek, a Bizottság jövőbeli lépéseire nagy hatása lesz a beérkező új információknak. Azt még korai lenne kijelenteni, hogy egyértelműen véget ért a szigorítási ciklus, annak azonban érdemben nőtt az esélye, hogy a tervezett 2 helyett csak 1 kamatemelésre kerül sor 2019-ben.

2 2. A hét dióhéjban Itthon: Egyelőre kivár az MNB A Fed adott újabb lökést a forint erősödésének Euró övezet: romló hangulat, alacsony infláció USA: Végetért a kamatemelési ciklus, vagy csak szünetet tart a Fed? Brexit: még mindig (szinte) minden lehetséges Globális piacok: Megnőtt a kockázati étvágy a Fed ülés után Itthon: Egyelőre kivár az MNB A piaci konszenzussal és saját várakozásunkkal is teljesen összhangban a Monetáris Tanácsa keddi ülésén se, az irányadó kamatot, sem pedig az O/N betéti kamatot nem módosította. Az egyéb nem-konvencionális eszközöket tekintve sem jelentettek be változást, megerősítve a korábban bejelentett Növekedési Hitelprogram Fix konstrukció januári elindulását. (Ez az eszköz a hosszú lejáratú, fix kamatozású hitelek arányának növelése érdekében 1000 milliárd forintos keretösszeggel indult. A program keretében kibocsátásra kerülő likviditást az MNB alapkamaton kamatozó preferenciális betéti eszközzel sterilizálja.) A döntést követő közlemény tartalma és hangneme sem volt szigorúbb a decemberi indoklásnál és Nagy Márton alelnök januári nyilatkozatánál. A Tanács megerősítette, hogy a gazdaságban erősödik az inflációs nyomás, felkészültek a monetáris kondíciók lassú, óvatos normalizálására a kilátások megítélésénél elsősorban a maginflációs mutatókat figyelik a konkrét lépéseknél a külső környezet (EKB) és a hazai inflációs folyamatok közül utóbbiak esnek nagyobb súllyal a latba konkrét lépések akkor várhatóak, ha a kiemelten figyelt inflációs indexek fenntartható módon elérik a célt

3 3 A dokumentum azt is többször hangsúlyozta, hogy a jövőbeli lépések erőteljesen adatfüggőek lesznek, a változások mértéke és időzítése a beérkező új adatoktól függ. Az MNB tehát egyértelműen megkezdte a piacok felkészítését a normalizálásra, sietségről és azonnali, drasztikus lépésekről azonban egyelőre nincs szó. A közlemény ugyanis egyrészt hangsúlyozta, hogy a globális konjunktúra gyengült, erősödtek a lefele mutató kockázatok, a gyengébb külső kereslet pedig alacsonyabb importált inflációt (és későbbi EKB kamatemelést) jelenthet. Másrészt azt is kiemelték, hogy bár rövid távon a maginfláció várhatóan a cél fölé kerül, középtávon az MNB előrejelzése szerint a 3%-os cél körül stabilizálódik -vagyis a cél nagymértékű túllövése nem várható. A januári MT-döntés, illetve közlemény fényében változatlanul úgy látjuk, hogy a tényleges intézkedések időzítése jelentős mértékben függ a beérkező új adatoktól, a márciusi Inflációs Jelentés és a frissített makrogazdasági prognózisok publikálása azonban jó alkalmat adhat konkrétabb információk megosztására a piaccal. Alapkamat emelésre idén továbbra sem számítunk. Az MNB a normalizálás első szakaszában a likviditás szűkítésével befolyásolhatja a piaci kamatok alakulását, a következő szakaszban (vagy ezzel párhuzamosan) pedig a kamatfolyosó alakításával módosíthatja a monetáris kondíciókat. Utóbbi folyamán a betéti kamat negatív tartományból való felemelése várható. Az alapkamat elejéig valószínűleg nem változik, és jelenlegi prognózisunk szerint 2019 végén a 3 hónapos BUBOR kamat még mindig érdemben az irányadó ráta 0,90%-os szintje alatt áll majd.

4 4 Forrás: Reuters, MNB A Fed adott újabb lökést a forint erősödésének A 320-as EUR/HUF-határ január 17-i áttörése óta a forint folyamatosan meg tudta tartani relatíve erős (utoljára mintegy fél éve látott) szintjeit. Január utolsó napjaiban ez annak ellenére is sikerült, hogy a Monetáris Tanács 29-i ülésén nem érkeztek szigorúbb kommentárok a várható normalizáció ütemezését, illetve feltételeit illetően. Támogató volt ugyanakkor a forint és általában a piaci hangulat szempontjából a kevésbé szigorú Fed-politikát előrevetítő amerikai jegybanki állásfoglalás. Így a hét második felében, január utolsó napján a 316-os szint alatti EUR/HUF-ingadozás is előfordult, s elemzésünk zárásáig a pénteki korrekció sem vitte sokkal 317 fölé a keresztárfolyamot. Így január utolsó hete is forinterősödéssel zárulhat. A negatív korrekció folytatódása nem kizárt, de gyors és tartós visszaemelkedésre a 320-as szint fölé nem számítunk. A dollárral szembeni felértékelődés az EUR/USD árfolyam erőteljes kilengései nyomán még erőteljesebb volt, az USD/HUF árfolyam már bőven a 280-as szint alatt mozgott rövid ideig közötti szintek is előfordultak.

5 5 Az állampapírpiacon a január közepén bekövetkezett hozamemelkedés után minden futamidő esetén kissé magasabb szinten stabilizálódott hozamokban január utolsó napjaiban nem következett be jelentős változás. A 10 éves hozam ezzel együtt is 2,80-2,86% között ingadozott az ÁKK benchmark fixingjei alapján. Forrás: Reuters Euró övezet: romló hangulat, alacsony infláció A héten közzétett euró övezeti makrogazdasági adatok nem javították érdemben a valuta unió növekedési kilátásairól alkotott képet. A kereskedelempolitikai bizonytalanságok, a kínai növekedési kilátások miatti aggodalmak, a Brexit körüli káosz érezhető nyomot hagyott az üzletei és a háztartási szektor hangulatán is. Januárban a gazdasági hangulat index értéke tovább esett és a fogyasztói bizalmi index is csökkent. Bár az elmúlt időszakban az euró övezet és legnagyobb gazdasága, a német gazdaság is számottevően lassult, és az előrejelző indikátorok sem utalnak rövid távon komoly felpattanásra, megítélésünk szerint a recesszió valószínűség továbbra is alacsony. A külső kereslet

6 6 gyengülését a belső felhasználás részben képes lesz ellensúlyozni: a munkaerőpiaci helyzet javul (a német munkanélküliségi ráta 5%-on maradt januárban is), a bérek emelkednek, a magánszektor hitelállományának növekedési üteme nem mérséklődik. Ennek ellenére a lassuló növekedés, a lefele mutató kockázatok erősödése és a továbbra is alacsony infláció nagyon megnehezíti az EKB számára a monetáris normalizálást. A közös európai jegybank következő lépései nagyban függenek a beérkező új adatoktól és attól, hogy a fentebb említett kockázatok milyen irányban változnak a következő hónapokban. Teljesen nem zárjuk ki továbbra sem annak az esélyét, hogy az első kismértékű kamatemelésre még az idei év végén sor kerül, vitathatatlanul nőtt az esélye azonban annak, hogy ez 2020-ra csúszik át. Forrás: Reuters

7 7 USA: Végetért a kamatemelési ciklus, vagy csak szünetet tart a Fed? A piaci szereplők egyöntetű várakozásának megfelelően a Fed nyíltpiaci bizottsága a decemberi 25 bázispontosemelést követően e heti ülésén nem módosította irányadó kamatát. A döntést követő közlemény tartalma és az ülést követő sajtótájékoztató hangneme azonban komoly meglepetést okozott. (A jövőben a korábbi gyakorlattal ellentétben nem csak negyedévente, hanem minden FOMC ülést követően sor kerül sajtótájékoztatóra.) A közleményből ugyanis kikerült mind az előretekintő iránymutatás ( néhány kamatemelésre még szükség lehet ), mind a kockázati értékelés ( a gazdasági kilátásokat övező kockázatok nagyjából kiegyenlítettek ). A januári dokumentum már csak azt tartalmazta, hogy a Bizottság szerint továbbra is az a legvalószínűbb forgatókönyv, hogy a gazdaság stabilan bővül, a munkaerőpiac erős marad, miközben az infláció a cél körül stabilizálódik. Ehhez azonban hozzátették, hogy az elmúlt időszak globális gazdasági és pénzügyi folyamatait, illetve a mérsékelt inflációs nyomásra utaló adatokat figyelembe véve az FOMC türelmes lesz, amikor arról dönt, hogy milyen további kamatváltozásokra van szükség ahhoz, hogy a fenti legvalószínűbb forgatókönyv megvalósuljon. Az ülést követő sajtótájékoztatón Powell elnök is kifejezetten galamb hangvételt ütött meg. Szerinte a további kamatemelések melletti érvek gyengültek, a Bizottság jövőbeli lépéseire nagy hatása lesz a beérkező új információknak. E mellett azt is hangsúlyozta, hogy a Fed Funds kamat már jelenleg is az egyensúlyinak tekintett sávban (igaz annak alsó széle közelében) van. A közlemény és a sajtótájékoztató üzenete tehát a következő: amennyiben és ameddig a lefele mutató kockázatok nem enyhülnek és a beérkező új adatok ezt nem támasztják alá, az FOMC nem nyúl a kamathoz -vagyis kivár. Mint emlékezetes, a decemberi előrejelzések az idei évre még 2 darab 25 bázispontos kamatemelést tartalmaztak. A tegnap elhangzottak fényében szerintünk azt még korai lenne kijelenteni, hogy egyértelműen véget ért a szigorítási ciklus, annak azonban érdemben nőtt az

8 8 esélye, hogy a tervezett 2 helyett csak 1 kamatemelésre kerül sor 2019-ben. Forrás: Reuters Az FOMC tagok medián előrejelzése, 2018 december Hosszú táv GDP szeptember 3,1 2,5 2 1,8 1,8 december 3 2,3 2 1,8 1,8 Core PCE szeptember 2 2,1 2,1 2,1 december 1, Munkanélküliségi ráta szeptember 3,7 3,5 3,5 3,7 4,5 december 3,7 3,5 3,6 3,8 4,4 Fed Funds szeptember 2,4 3,1 3,4 3,4 3 december 2,4 2,9 3,1 3,1 2,8 sáv: (2,3-3) Brexit: kevesebb mint két hónappal a kitűzött Brexit-nap előtt még mindig (szinte) minden lehetséges A január 16. óta eltelt idő alatt (azaz a brit kormány és az EU által kötött brit EU-s kilépési megállapodásnak a londoni parlamentben elszenvedett történelmi mértékű veresége óta) a font csaknem 2%-ot erősödött a dollárral szemben. (Az év eleje óta összesen 3% volt a felértékelődés.) Ez a piaci elmozdulás azonban korántsem a Brexittel kapcsolatos bizonytalanság megszűnésének vagy akárcsak érdemi csökkenésének köszönhető. Sőt, még január utolsó napján is elmondható volt, hogy sem a március 29-i határnap kitolása, sem a már lezárt kilépési megállapodás módosítása, sőt, még a Brexit teljes lefújása (azaz az 50-es cikkely aktivizálásának visszavonása) sem zárható ki teljes bizonyossággal.

9 9 A legfrissebb fejlemény a január 29-i ismételt parlamenti szavazás volt, ahol az egyébként önmagában változatlan EU-s kilépési megállapodás mellett számos képviselői módosító indítvány szerepelt napirenden. Ezek többségének a közös pontja a kormány mozgásterének csökkentése volt, azzal a céllal, hogy minél több Brexithez kapcsolódó döntési jogkört a Parlament hatáskörébe utaljanak. A szavazás-sorozat eredményeképp a képviselők szűk többsége elutasította, hogy a kormányt biztonságos időráhagyással a március 29-i határnap előtt a kétéves tárgyalási periódus meghosszabbításának kérvényezésére kötelezzék. Támogatták viszont, hogy a kormány igyekezzen elérni a megállapodás újranyitását és módosítását, különösen az ír határkérdés szabályozásában. Ez az eredmény akár reményt is adhatott volna, hogy még a kétéves periódus lezárása előtt sikerülhet olyan módosításokat elérni, ami a szükséges parlamenti támogatáshoz elégséges lehet. Ezzel szemben arról van, szó hogy a tárgyalások újranyitásával a parlament olyan megoldást javasolt, ami az EU kategorikusan minden nyilatkozatában elutasít. Így a január 29-e után előállt helyzet sokkal inkább egy rendezetlen kilépés felé mutatna, ha nem vennénk figyelembe, hogy éppen ez az, amit minden érintett fél mindenképpen el akar kerülni. Ha ugyanis ez nem sikerülne (és a brit kormány nem is vonná vissza a kilépési kérelmet, ami szintén egy elvi lehetőség), akkor az Egyesült Királyság március 29-én megállapodás nélkül zuhanna ki az EU-ból, ami nemcsak a kereskedelem szempontjából, de az egész gazdaság és a mindennapi élet tekintetében is beláthatatlanul kaotikus helyzetet teremtene. Az elkerülésre azonban továbbra is van mód, hiszen ugyan a parlament nem utasította hosszabbítás kérvényezésére a kormányt, de nem is tiltotta el ettől a lehetőségtől. Ugyanakkor a Brexit-helyzetet övező súlyos bizonytalanságokat a tárgyalási időszak meghosszabbítása sem tüntetné el. Nemcsak az említett EU-s álláspont (az megállapodás újranyitásának elutasítása) miatt, de azért is,

10 10 mert a halasztásba minden EU-tagállamnak bele kell egyeznie (ráadásul rövid idő alatt és elemzésünk írásáig a brit kormány még nem nyújtotta be a halasztásra vonatkozó kérelmet), és ezen túl még azért is, mert túlságosan hosszúra nem nyúlhat a halasztás, tekintettel a közelgő EUs parlamenti választásra, valamint az új EU-s költségvetési ciklust előkészítő tárgyalásokra. Egy potenciálisan csak néhány hónapos halasztás pedig kétséges, hogy eredményt tudna-e hozni abban, hogy egy a parlament által elfogadható megállapodás szülessen. Ebben a helyzetben a következő napok újfent a brit kormány és az ellenzék közötti tárgyalásokról szólnak, melynek már január végén elkezdődtek. A May-kormány helyzete azért sem könnyű, mert az ellenzék egy része továbbra is a kormányváltásban és új parlamenti választások kiírásában látja a továbblépés lehetőségét. Ez a forgatókönyv akár egy új népszavazás kiírásához is vezethetne, de egyelőre inkább a kétéves tárgyalási periódus meghosszabbításának forgatókönyve látszik a legvalószínűbbnek. Mindezt elkerülendő a legfrissebb információk szerint a brit kormány olyan, a Brexit-megállapodás módosítása nélkül felajánlható engedményekkel igyekszik megszerezni az ellenzéki képviselők támogatását, melyek az ellenzék szavazótáborának kedvezhetnek, például a Brexit utáni időszakban a legrosszabb szociális helyzetben lévő országrészek állami támogatásának növelése, illetve a jelenleg még EU-ból érkező források költségvetésből való pótlásának garantálása. Az egyre szűkösebben rendelkezésre álló tárgyalási idő ellenére meglepő fordulatok továbbra is lehetnek, így rövid távon a font ingadozása jelentős, míg a bizonytalanságot eloszlató lépések némi támaszt nyújthatnak az árfolyamnak. Az év eddigi részében bekövetkezett font-erősödés érdemi korrekció nélküli folytatására azonban csak a főbb vitás kérdések rendezése után nyílhat tér.

11 11 Globális piacok: Megnőtt a kockázati étvágy a Fed ülés után A hét első napjaiban az óvatosság volt az uralkodó tendencia a globális piacokon, a már jól ismert kockázatok mellett a Fed ülés előtti kivárás is alacsonyabb aktivitásra ösztönözte a befektetőket. A Fed kommunikációban bekövetkező jelentős változás azonban szerdán és csütörtökön komoly lökést adott a kockázatos eszközosztályoknak: megugrottak a részvényindexek, feljebb kapaszkodott az olajár, és a feltörekvő piaci eszközök iránt is nőtt a kereslet. A tőzsdéket a kedvező vállalati gyorsjelentések is támogatták, amelyek az előző hetekhez hasonlóan az elmúlt napokban sem okoztak csalódást (néhány kivételtől eltekintve). Ennek eredményeképpen a januári eleji mélypontokról folytatódott a korrekció, így az év első hónapját a legtöbb vezető részvényindex 5-10% közötti nyereséggel zárta. A kilátásokat illetően azonban fontos látni, hogy a korábban negatív hangulatot okozó tényezők nem tűntek el: a kínaiamerikai kereskedelmi feszültségek miatti bizonytalanság nem szűnt meg, miközben az elmúlt hetekben minden nagy gazdasági centrumban gyenge növekedési adatok láttak napvilágot -a lefele mutató növekedési kockázatok és az egyéb bizonytalanságok pedig gátat szabhatnak a részvénypiacok elmúlt hetekben látotthoz hasonló ütemű további szárnyalásának. A dollár árfolyama már a Fed ülés előtt is jellemzően lefele csordogált, a galamb hangvételű Fed közlemény pedig átmenetileg tovább gyengítette a zöldhasút. A leértékelődés mértéke azonban nem volt jelentős. Bár a Fed kamatemelési ciklusában várható szünet nyilvánvalóan negatívan hat a dollár megítélésére, a többi nagy gazdasági centrum teljesítménye is elmarad a várttól. Különösen igaz ez az euró övezetre, ahol a vártnál sokkal gyengébb növekedés jelentősen szűkíti a normalizálásra készülő EKB mozgásterét. Ilyen körülmények között nem meglepő, hogy a Fed ülés után az EUR/USD kurzus átmenetileg 1,15 fölé ugrott, ma reggel azonban már újra 1,1450 alatt állt -az USA és az euró övezet relatív növekedési pozíciója és a

12 12 monetáris politikai lépésekre vonatkozó várakozások nem változtak olyan mértékben, amely lehetővé tenné az EUR/USD keresztárfolyam tartós kitörését az előző időszak kereskedési csatornájából. A gyenge növekedési adatok, a monetáris politikai bejelentések és a kockázati hangulat változásai együttesen a fejlett kötvényhozamok lemorzsolódását hozták az elmúlt napokban. A német tízélves hozam 0,1% alá került, míg amerikai társa a hetet több mint 10 bázispontos csökkenéssel 2,62%-on fejezte be.

13 13 Forrás: Reuters

14 14 Amire a jövő héten figyelünk Kiskereskedelmi, ipari és árumérleg statisztikák itthon Német ipari és megrendelés állomány adatok az euró övezetben Kevés adatközlés a tengerentúlon A KSH a decemberre vonatkozó ipari, kiskereskedelmi és árumérleg adatoktat publikálja a jövő héten. A számok képet adhatnak arról, hogy a romló külső környezetben hogyan zárta az évet a hazai ipari és export szegmens. A kiskereskedelmi adatok továbbra is stabil, de a korábbinál valamivel lassabb ütemű bővülést jelezhetnek. Az ÁKK a szokásos keddi három hónapos dkj aukció mellett csütörtökön éves kincstárjegyeket kínál fel az elsődleges forgalmazóknak. Nem valószínű, hogy a decemberi német ipari statisztikák után sokkal derűsebbnek látnánk az euró övezet rövid távú konjunkturális helyzetét, arra azonban van esély, hogy a számok valamiféle stabilizálódást jeleznek majd. Az adatok azonban a múltra vonatkoznak, az előttünk álló időszak kulcskérdése az lesz, hogy a gyenge tavalyi évzárást követően képes lesz-e stabilizálódni Németországban és az euró övezet egészében a gazdasági növekedés. Az Egyesült Államokban szinte teljesen üres a jövő heti makrogazdasági naptár, a megjelenő néhány adat az e heti FOMC közlemény tükrében nem valószínű, hogy komoly piaci hatással bírna.

15 15 Makrogazdasági és pénzpiaci előrejelzések Egység GDP-növekedés év/év % 2,0 4,1 4,6 3,2 Ipari termelés év/év % 0,9 4,8 4,3 4,9 Külkereskedelmi mérleg millió EUR Fogyasztói árindex év/év (átlag) % 0,4 2,4 2,8 3,3 Fogyasztói árindex év/év (év vége) % 1,8 2,1 2,7 3,3 Költségvetés mérlege / GDP (ESA, egyedi befolyó összegekkel) % -1,7-2,0-2,1-2,2 ÁRFOLYAMOK, IDŐSZAK VÉGE (időszak vége) EUR/HUF CHF/HUF USD/HUF EUR/CHF 1,16 1,13 1,13 1,20 EUR/USD 1,17 1,15 1,16 1,18 GBP/USD 1,32 1,27 1,29 1,31 GBP/HUF ÁRFOLYAMOK, NEGYEDÉVES ÁTLAG 2018 Q Q Q Q4 EUR/HUF CHF/HUF USD/HUF EUR/CHF 1,17 1,13 1,13 1,19 EUR/USD 1,18 1,14 1,16 1,17 GBP/USD 1,36 1,28 1,29 1,30 GBP/HUF KAMATELŐREJELZÉSEK (időszak vége) MNB-alapkamat 0,90% 0,90% 0,90% 0,90% HU 3M BUBOR 0,26% 0,25% 0,30% 0,40% Fed Funds ráta 2,00% 2,50% 2,75% 3,00% EKB refi ráta 0,00% 0,00% 0,00% 0,25% SNB 3M Libor cél -0,75% -0,75% -0,75% -0,75%

16 16 Makronaptár 6. hét HÉTFŐ 2019/02/04 Ország Idő Adat Időszak Előző Várakozás Tényleges US 15:45 New York-i ISM index január 848,5 Ország Idő KEDD 2019/02/05 Adat Időszak Előző Várakozás Tényleges HU 9:00 Kiskereskedelmi forgalom, év/év december 5,2% EZ 10:00 Szolgáltatóipari BMI, végleges január 50,8 50,8 EZ 10:00 Összetett BMI, végleges január 50,7 50,7 EZ 11:00 Kiskereskedelmi forgalom, hó/hó december 0,6% -0,4% US 16:00 Szogáltatóipari ISM index január 57,6 57,5 AUKCIÓK Mennyiség Előző Várakozás Tényleges HU 11:30 3 hónapos dkj 30 mrd 0,05% Ország Idő SZERDA 2019/02/06 Adat Időszak Előző Várakozás Tényleges DE 8:00 Ipar megrendelés állománya, hó/hó december -1% 0,3% PL ~ NBP-kamatdöntés január 1,5% 1,5% CSÜTÖRTÖK 2019/02/07 Ország Idő Adat Időszak Előző Várakozás Tényleges DE 8:00 Ipari termelés, hó/hó december -1,9% 0,9% HU 9:00 Ipari termelés, év/év december 4% US 14:30 Első ízben munkanélküli segélyért jelentkezők száma, ezer fő heti 253 AUKCIÓK Mennyiség Előző Várakozás Tényleges HU 11:30 12 hónapos dkj 20 mrd 0,42% PÉNTEK 2019/02/08 Ország Idő Adat Időszak Előző Várakozás Tényleges DE 8:00 Árumérleg egyenlege, milliárd euró december 19 HU 9:00 Árumérleg egyenlege, millió euró, előzetes december 478 HU 11:00 ÁHT-hiány, milliárd forint január 397,3

17 17 5. hét HÉTFŐ 2019/01/28 Ország Idő Adat Időszak Előző Várakozás Tényleges EZ 10:00 M3 növekedési üteme, év/év december 3,7% 3,6% 4,1% KEDD 2019/01/29 Ország Idő Adat Időszak Előző Várakozás Tényleges HU 14:00 MNB-kamatdöntés január 0,9% 0,9% 0,9% US 15:00 Case-Shiller lakóingatlan árindex november 5% 4,9% 4,7% US 16:00 Fogyasztói bizalmi index január 128,1 124,7 120,2 AUKCIÓK Mennyiség Előző Várakozás Tényleges HU 11:30 3 hónapos dkj 30 mrd 0,05% 0,05% SZERDA 2019/01/30 Ország Idő Adat Időszak Előző Várakozás Tényleges HU 9:00 Munkanélküliségi ráta december 3,6% 3,6% EZ 11:00 Gazdasági hangulat index január 128,1 124,7 120,3 DE 14:00 Harmonizált fogyasztói árindex, év/év, előzetes január 1,7% 1,7% 1,7% US 14:15 ADP, változás a magánszektor álláshelyeinek számában, ezer fő január US 16:00 Piacon lévő lakóingatlan eladások, hó/hó december -0,9% 0,5% -2,2% US 20:00 FOMC-kamatdöntés január 2,375% 2,375% 2,375% CSÜTÖRTÖK 2019/01/31 Ország Idő Adat Időszak Előző Várakozás Tényleges DE 8:00 Kiskereskedelmi forgalom, év/év december 1,4% -0,7% -4,3% HU 9:00 Termelői árindex, év/év december 5,1% 4,7% DE 9:55 Munkanélküliségi ráta január 5% 5% 5% EZ 11:00 GDP növekedési ütem, első becslés, negyedév/negyedév Q4 0,2% 0,2% 0,2% EZ 11:00 GDP növekedési ütem, első becslés, év/év Q4 1,6% 1,2% 1,2% EZ 11:00 Munkanélküliségi ráta december 7,9% 7,9% 7,9% US 14:30 Első ízben munkanélküli segélyért jelentkezők száma, ezer fő heti US 15:45 Chicagói BMI január 65,4 62,5 56,7 AUKCIÓK Mennyiség Előző Várakozás Tényleges HU 11:30 3 éves kötvény 20 mrd 1,22% 1,16% HU 11:30 5 éves kötvény 20 mrd 2,34% 2,25% HU 11:30 15 éves kötvény 15 mrd 3,77% PÉNTEK 2019/02/01 Ország Idő Adat Időszak Előző Várakozás Tényleges HU 9:00 Feldolgozóipari BMI január 54,2 54 HU 9:00 Árumérleg egyenlege, millió euró, végleges november EZ 10:00 Feldolgozóipari BMI, végleges január 50,5 50,5 50,5 EZ 11:00 Harmonizált fogyasztói árindex, év/év, előzetes január 1,6% 1,4% US 14:30 NFP, változás a mezőgazdaságon kívüli áláshelyek számában, ezer fő január US 14:30 Munkanélküliségi ráta január 3,9% 3,9% US 14:30 Bérek növekedési üteme, év/év január 3,2% 3,2% US 16:00 Feldolgozóipari ISM index január 54,1 54 US 16:00 Michigani fogyasztói bizalmi index, végleges január 90,7 94,8

18 18 Kapcsolatfelvétel Elemzés Értékesítés Részvény Értékesítés FI, FX Trippon Mariann Vezető elemző Jobbágy Sándor Senior elemző Borók Balázs Üzletkötő Pápay Balázs Üzletkötő Tóth Balázs Üzletkötő Márvány Zsolt Treasury értékesítés vezető Fenyvesi Sándor FI üzletkötő Verzár Zoltán FI üzletkötő Juhász Mária FX üzletkötő Kelemen Péter FX üzletkötő Horváth Gábor FX üzletkötő Budapest, Medve utca 4-14.) készítette. Jelen befektetési ajánlás nyilvánosan hozzáférhető információk alapján készült. A CIB Bank Zrt. az ajánlás készítése során, az elvárható szakmai gondosság mellett törekedett arra, hogy az elemzésben kizárólag pontos és hiteles információk kerülhessenek felhasználásra. Ennek ellenére, a forrásként használt adatok és információk pontosságáért és hitelességéért, valamint az ebből levont következtetésekért ide értve különösen a pénzügyi eszköz várható, jövőbeli árfolyamat a CIB Bank Zrt. felelősséget nem vállal. Ezen információk frissítése, vagy a jelen dokumentumban tár-gyaltak alapján történő tanácsadás nem tartozik a CIB Bank Zrt. feladatai közé. Az ajánlásban foglalt vélemény bármikor megváltozhat anélkül, hogy azt a CIB Banknak nyilvánosságra kellene hoznia. Az ajánlásnak, vagy tartalmának felhasználásából, illetve azzal összefüggésben bármely más módon keletkező esetleges veszteségekért a CIB Bank Zrt. felelősséget nem vállal. A CIB Bank Zrt. a befektetési ajánlás tartalmáról a kibocsátót előzetesen nem tájékoztatta. A CIB Bank Zrt, munkatársai, valamint a szerzők a hatályos jogszabályok szerinti korlátozásokat figyelembe véve jogosultak az ajánlás tárgyát képező pénzügyi eszközökben pozíciókat szerezni, saját számlás vagy megbízásos alapon ügyleteket kötni. Jelen ajánlás nem tekinthető sem vételi, sem eladási ajánlatnak, sem befektetési tanácsnak, sem pedig szerződéskötésre, vagy kötelezettségvállalásra történő ösztönzésnek az ajánlás tárgyát képező pénzügyi eszközök vonatkozásában, kizárólag az Ön tájékoztatására szolgál és az sem egészében, sem részleteiben nem másolható, illetve terjeszthető. A CIB Bank Zrt. a befektetési ajánlás készítésében közreműködő alkalmazottai tekintetében alkalmazza a befektetési vállalkozásokról, az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló évi CXXXVIII. törvény 77. és aiban foglalt rendelkezéseket. Az ajánlást készítő alkalmazottak a befektetési szolgáltatási tevékenységet végző szervezeti egységektől elkülönítve végzik tevékenységüket, juttatásuk nem függ a CIB Bank Zrt, illetve kapcsolt vállalkozásaik által végzett saját számlás ügyletek eredményétől. A CIB Bank Zrt. a Magyar Nemzeti Bank felügyelete alá tartozik. A befektetési ajánlás a szerzői jogról szóló évi LXXVI. törvény szerinti védelem alatt áll és a CIB Bank Zrt. valamennyi ebből eredő jogát fenntartja. A befektetési ajánlás készítésében közreműködő személyek: Trippon Mariann és Jobbágy Sándor szenior elemzők.

Tartalom. November Táblázatos makrogazdasági, árfolyam- és kamatelőrejelzések. Táblázatos (előzetes) eseménynaptár a következő hétre

Tartalom. November Táblázatos makrogazdasági, árfolyam- és kamatelőrejelzések. Táblázatos (előzetes) eseménynaptár a következő hétre 1 Tartalom Táblázatos makrogazdasági, árfolyam- és kamatelőrejelzések Táblázatos (előzetes) eseménynaptár a következő hétre November 5 9. A november 5-én kezdődő héten hazai részről az októberi inflációs

Részletesebben

Kellemes Karácsonyi Ünnepeket és Boldog Új Évet Kívánunk minden kedves Olvasónknak!

Kellemes Karácsonyi Ünnepeket és Boldog Új Évet Kívánunk minden kedves Olvasónknak! 1 Tartalom Makrogazdasági és pénzpiaci előrejelzések Makrogazdasági naptár a következő három hétre Kellemes Karácsonyi Ünnepeket és Boldog Új Évet Kívánunk minden kedves Olvasónknak! 2 Makrogazdasági és

Részletesebben

TARTALOMJEGYZÉK. Táblázatos makrogazdasági, árfolyam- és kamatelőrejelzések Makrogazdasági kitekintés a jövő hétre

TARTALOMJEGYZÉK. Táblázatos makrogazdasági, árfolyam- és kamatelőrejelzések Makrogazdasági kitekintés a jövő hétre CIB HETI TARTALOMJEGYZÉK Táblázatos makrogazdasági, árfolyam- és kamatelőrejelzések Makrogazdasági kitekintés a jövő hétre 1 MAKROGAZDASÁGI ÉS PÉNZPIACI ELŐREJELZÉSEK ÁRFOLYAMOK, IDŐSZAK VÉGE EUR/HUF 297

Részletesebben

2015. július 24. www.ebroker.hu

2015. július 24. www.ebroker.hu CIB HETI TARTALOMJEGYZÉK Táblázatos makrogazdasági, árfolyam- és kamatelőrejelzések Makrogazdasági kitekintés a következő hétre 1 MAKROGAZDASÁGI ÉS PÉNZPIACI ELŐREJELZÉSEK Egység 2012 2013 2014 2015 2016

Részletesebben

Tartalom. A hét ábrája

Tartalom. A hét ábrája 1 Tartalom A hét ábrája: Megugrott a hazai infláció A hét dióhéjban Amire a jövő héten figyelünk Táblázatos makrogazdasági, árfolyam- és kamatelőrejelzések Táblázatos eseménynaptár a következő hétre A

Részletesebben

Tartalom. A hét ábrája

Tartalom. A hét ábrája 1 Tartalom A hét ábrája: Erősödő dollár A hét dióhéjban Amire a jövő héten figyelünk Táblázatos makrogazdasági, árfolyam- és kamatelőrejelzések Táblázatos eseménynaptár a következő hétre A hét ábrája Forrás:

Részletesebben

Tartalom. A hét ábrája

Tartalom. A hét ábrája 1 Tartalom A hét ábrája: Változatlan alapkamat, normalizálásra készülődő MNB A hét dióhéjban Amire a jövő héten figyelünk Táblázatos makrogazdasági, árfolyam- és kamatelőrejelzések Táblázatos eseménynaptár

Részletesebben

Tartalom. A hét ábrája

Tartalom. A hét ábrája 1 Tartalom A hét ábrája: Újra mélyponton a munkanélküliségi ráta A hét dióhéjban Amire a jövő héten figyelünk Táblázatos makrogazdasági, árfolyam- és kamatelőrejelzések Táblázatos eseménynaptár a következő

Részletesebben

HAZAI ÉS NEMZETKÖZI KÖRKÉP

HAZAI ÉS NEMZETKÖZI KÖRKÉP CIB REGGELI HAZAI ÉS NEMZETKÖZI KÖRKÉP Az euró övezet előzetes első negyedéves GDP adatai szerint a valuta unió gazdasága recesszióban maradt (immár hat negyedéve folyamatosan zsugorodik a GDP); negyedéves

Részletesebben

Tartalom. A hét ábrája

Tartalom. A hét ábrája 1 Tartalom A hét ábrája: Sikerült 320 alatt megkapaszkodnia az EUR/HUF keresztárfolyamnak A hét dióhéjban Amire a jövő héten figyelünk Táblázatos makrogazdasági, árfolyam- és kamatelőrejelzések Táblázatos

Részletesebben

Tartalom. A hét ábrája

Tartalom. A hét ábrája 1 Tartalom A hét ábrája: Robusztus növekedés itthon a második negyedévben A hét dióhéjban Amire a jövő héten figyelünk Táblázatos makrogazdasági, árfolyam- és kamatelőrejelzések Táblázatos eseménynaptár

Részletesebben

Tartalom. A hét ábrája

Tartalom. A hét ábrája 1 Tartalom A hét ábrája: 320 irányába mozdult az EUR/HUF keresztárfolyam A hét dióhéjban Amire a jövő héten figyelünk Táblázatos makrogazdasági, árfolyam- és kamatelőrejelzések Táblázatos eseménynaptár

Részletesebben

Tartalom. A hét ábrája

Tartalom. A hét ábrája 1 Tartalom A hét ábrája: Olajban úszik a világ A hét dióhéjban Amire a jövő héten figyelünk Táblázatos makrogazdasági, árfolyam- és kamatelőrejelzések Táblázatos eseménynaptár a következő hétre A hét ábrája

Részletesebben

Tartalom. A hét ábrája

Tartalom. A hét ábrája 1 Tartalom A hét ábrája: Minden várakozást felülmúló GDP adat itthon A hét dióhéjban Amire a jövő héten figyelünk Táblázatos makrogazdasági, árfolyam- és kamatelőrejelzések Táblázatos eseménynaptár a következő

Részletesebben

Tartalom. A hét ábrája

Tartalom. A hét ábrája 1 Tartalom A hét ábrája: A technológiai papírok vezették az esést a tőzsdéken A hét dióhéjban Amire a jövő héten figyelünk Táblázatos makrogazdasági, árfolyam- és kamatelőrejelzések Táblázatos eseménynaptár

Részletesebben

TARTALOMJEGYZÉK EKB KAMATDÖNTÉS: KIVÁRÁSRA BERENDEZKEDVE

TARTALOMJEGYZÉK EKB KAMATDÖNTÉS: KIVÁRÁSRA BERENDEZKEDVE CIB HETI TARTALOMJEGYZÉK A hét témája: EKB kamatdöntés egy lépés vissza Táblázatos makrogazdasági, árfolyam- és kamatelőrejelzések Makrogazdasági kitekintés a jövő hétre EKB KAMATDÖNTÉS: KIVÁRÁSRA BERENDEZKEDVE

Részletesebben

Tartalom. A hét ábrája

Tartalom. A hét ábrája 1 Tartalom A hét ábrája: Eltűnt a kamatfolyosónk felső része A hét dióhéjban Amire a jövő héten figyelünk Táblázatos makrogazdasági, árfolyam- és kamatelőrejelzések Táblázatos eseménynaptár a következő

Részletesebben

TARTALOMJEGYZÉK. Táblázatos makrogazdasági, árfolyam- és kamatelırejelzések Makrogazdasági kitekintés a jövı hétre

TARTALOMJEGYZÉK. Táblázatos makrogazdasági, árfolyam- és kamatelırejelzések Makrogazdasági kitekintés a jövı hétre CIB HETI TARTALOMJEGYZÉK Táblázatos makrogazdasági, árfolyam- és kamatelırejelzések Makrogazdasági kitekintés a jövı hétre 1 MAKROGAZDASÁGI ÉS PÉNZPIACI ELİREJELZÉSEK ÁRFOLYAMOK, IDİSZAK VÉGE EUR/HUF 297

Részletesebben

HAZAI ÉS NEMZETKÖZI KÖRKÉP

HAZAI ÉS NEMZETKÖZI KÖRKÉP CIB REGGELI HAZAI ÉS NEMZETKÖZI KÖRKÉP Pozitív meglepetést okoztak a tegnapi euró övezetbeli növekedési adatok, a kilátások azonban továbbra is bizonytalanok. A valutaunió gazdasága a második negyedévben

Részletesebben

Tartalom. A hét ábrája

Tartalom. A hét ábrája 1 Tartalom A hét ábrája: Októberben látott szintekre gyengült a dollár az euróval szemben A hét dióhéjban Amire a jövő héten figyelünk A hét témája: Meddig gyengül a font? Táblázatos makrogazdasági, árfolyam-

Részletesebben

TARTALOMJEGYZÉK. MNB Inflációs Jelentés

TARTALOMJEGYZÉK. MNB Inflációs Jelentés CIB HETI TARTALOMJEGYZÉK A hét témája: MNB Inflációs Jelentés Táblázatos makrogazdasági, árfolyam- és kamatelőrejelzések Makrogazdasági kitekintés a jövő hétre MNB Inflációs Jelentés Az MNB március 28-án

Részletesebben

Tartalom. A hét ábrája

Tartalom. A hét ábrája 1 Tartalom A hét ábrája: Megemelte inflációs előrejelzését az MNB A hét dióhéjban Amire a jövő héten figyelünk Táblázatos makrogazdasági, árfolyam- és kamatelőrejelzések Táblázatos eseménynaptár a következő

Részletesebben

csütörtök, október 16. Vezetői összefoglaló

csütörtök, október 16. Vezetői összefoglaló csütörtök, 2014. október 16. Vezetői összefoglaló A szerdai kereskedési napon rendkívül rossz hangulat uralkodott a nemzetközi tőzsdéken. Szerdán a 307-es szint fölé emelkedett az euró/forint kurzus; a

Részletesebben

2010. október 11. www.cib.hu CIB REGGELI FEJLETT PIACOK

2010. október 11. www.cib.hu CIB REGGELI FEJLETT PIACOK CIB REGGELI FEJLETT PIACOK FİBB HÍREINK USA: Pénteken a munkaerıpiaci adatok negatív meglepést hoztak: a mezıgazdaságon kívül álláshelyek száma a várakozásokkal ellentétben jelentıs visszaesést mutatott.

Részletesebben

Tartalom. A hét ábrája

Tartalom. A hét ábrája 1 Tartalom A hét ábrája: 5% felett nőtt Q3-ban a hazai gazdaság A hét dióhéjban Amire a jövő héten figyelünk Táblázatos makrogazdasági, árfolyam- és kamatelőrejelzések Táblázatos eseménynaptár a következő

Részletesebben

Tartalom. A hét ábrája

Tartalom. A hét ábrája 1 Tartalom A hét ábrája: Tovább emelkedő maginfláció itthon A hét dióhéjban Amire a jövő héten figyelünk Táblázatos makrogazdasági, árfolyam- és kamatelőrejelzések Táblázatos eseménynaptár a következő

Részletesebben

csütörtök, április 2. Vezetői összefoglaló

csütörtök, április 2. Vezetői összefoglaló csütörtök, 2015. április 2. Vezetői összefoglaló A vezető nyugat-európai börzék nyereséggel, az amerikai részvényindexek veszteséggel zártak tegnap. A forint erősödésének köszönhetően az EUR/HUF árfolyam

Részletesebben

csütörtök, április 30. Vezetői összefoglaló

csütörtök, április 30. Vezetői összefoglaló csütörtök, 2015. április 30. Vezetői összefoglaló Szerdán negatív tartományban zártak a nemzetközi részvényindexek. Elérte a 302-es szintet a forint ma reggel az euróval szemben. Átlag feletti forgalom

Részletesebben

hétfő, március 2. Vezetői összefoglaló

hétfő, március 2. Vezetői összefoglaló hétfő, 2015. március 2. Vezetői összefoglaló Amerikában negatív tartományban zártak a vezető részvényindexek, Európában a lassuló amerikai GDP-adat segítette a kereskedést. A forint kilenchavi csúcsa közelében,

Részletesebben

Tartalom. A hét ábrája

Tartalom. A hét ábrája 1 Tartalom A hét ábrája: 3% fölé került az éves infláció A hét dióhéjban Amire a jövő héten figyelünk Táblázatos makrogazdasági, árfolyam- és kamatelőrejelzések Táblázatos eseménynaptár a következő hétre

Részletesebben

TARTALOMJEGYZÉK GDP: GYORSULÓ VISSZAESÉS 2012-BEN, MÉRSÉKELT NÖVEKEDÉSI LEHETŐSÉGEK 2013-BAN

TARTALOMJEGYZÉK GDP: GYORSULÓ VISSZAESÉS 2012-BEN, MÉRSÉKELT NÖVEKEDÉSI LEHETŐSÉGEK 2013-BAN CIB HETI TARTALOMJEGYZÉK A hét témája: Gyorsuló gazdasági visszaesés 2012-ben, mérsékelt növekedési lehetőségek 2013- ban Táblázatos makrogazdasági, árfolyam- és kamatelőrejelzések Makrogazdasági kitekintés

Részletesebben

Tartalom. A hét ábrája

Tartalom. A hét ábrája 1 Tartalom A hét ábrája: 4%-ra, új 6,5 éves csúcsra emelkedett májusban a KSH maginfláció A hét dióhéjban Amire a jövő héten figyelünk Táblázatos makrogazdasági, árfolyam- és kamatelőrejelzések Táblázatos

Részletesebben

Tartalom. A hét ábrája

Tartalom. A hét ábrája 1 Tartalom A hét ábrája: Az MNB még mindig meredeknek tartja a hozamgörbét A hét dióhéjban Amire a jövő héten figyelünk Táblázatos makrogazdasági, árfolyam- és kamatelőrejelzések Táblázatos eseménynaptár

Részletesebben

Tartalom. A hét ábrája

Tartalom. A hét ábrája 1 Tartalom A hét ábrája: Összeomló beruházások 2016-ban A hét dióhéjban Amire a jövő héten figyelünk Táblázatos makrogazdasági, árfolyam- és kamatelőrejelzések Táblázatos eseménynaptár a következő hétre

Részletesebben

HAZAI ÉS NEMZETKÖZI KÖRKÉP

HAZAI ÉS NEMZETKÖZI KÖRKÉP CIB REGGELI HAZAI ÉS NEMZETKÖZI KÖRKÉP A tegnapi napon az EKB kamat-meghatározó ülése állt a figyelem középpontjában a globális piacokon. A közös európai jegybank a konszenzussal összhangban 25 bázisponttal,

Részletesebben

Tartalom. A hét ábrája

Tartalom. A hét ábrája 1 Tartalom A hét ábrája: Tovább gyorsult a hazai növekedés A hét dióhéjban Amire a jövő héten figyelünk Táblázatos makrogazdasági, árfolyam- és kamatelőrejelzések Táblázatos eseménynaptár a következő hétre

Részletesebben

Tartalom. A hét ábrája

Tartalom. A hét ábrája 1 Tartalom A hét ábrája: Közel hatéves csúcson a hazai infláció A hét dióhéjban Amire a jövő héten figyelünk Táblázatos makrogazdasági, árfolyam- és kamatelőrejelzések Táblázatos eseménynaptár a következő

Részletesebben

péntek, 2015. október 30. Vezetői összefoglaló

péntek, 2015. október 30. Vezetői összefoglaló péntek, 2015. október 30. Vezetői összefoglaló Csütörtökön mind az európai, mind az amerikai vezető indexek negatív tartományban zártak, bár az elmozdulás nem érdemi egyik index esetében sem. A forint

Részletesebben

Tartalom. A hét ábrája

Tartalom. A hét ábrája 1 Tartalom A hét ábrája: Szenvednek a részvénypiacok A hét dióhéjban Amire a jövő héten figyelünk Táblázatos makrogazdasági, árfolyam- és kamatelőrejelzések Táblázatos eseménynaptár a következő hétre A

Részletesebben

Tartalom. A hét ábrája

Tartalom. A hét ábrája 1 Tartalom A hét ábrája: 327 felett is járt az EUR/HUF kurzus A hét dióhéjban Amire a jövő héten figyelünk Táblázatos makrogazdasági, árfolyam- és kamatelőrejelzések Táblázatos eseménynaptár a következő

Részletesebben

szerda, április 8. Vezetői összefoglaló

szerda, április 8. Vezetői összefoglaló szerda, 2015. április 8. Vezetői összefoglaló A nyugat-európai részvényindexek pluszban, az amerikai börzék mínuszban zártak. Erősödni tudott a forint az euróval és a svájci frankkal szemben is. A BUX

Részletesebben

Tartalom. A hét ábrája

Tartalom. A hét ábrája 1 Tartalom A hét ábrája: Emelkedő olajár A hét dióhéjban Amire a jövő héten figyelünk Táblázatos makrogazdasági, árfolyam- és kamatelőrejelzések Táblázatos eseménynaptár a következő hétre A hét ábrája

Részletesebben

szerda, 2015. április 1. Vezetői összefoglaló

szerda, 2015. április 1. Vezetői összefoglaló szerda, 2015. április 1. Vezetői összefoglaló A vezető tengerentúli és nyugat-európai részvényindexek kivétel nélkül mínuszban zárták a keddi kereskedést. Gyengült a forint a vezető devizákkal szemben,

Részletesebben

hétfő, augusztus 3. Vezetői összefoglaló

hétfő, augusztus 3. Vezetői összefoglaló hétfő, 2015. augusztus 3. Vezetői összefoglaló A vezető nyugat-európai börzék pluszban, az amerikai indexek mínuszban zártak pénteken. A hazai fizetőeszköz erősödött a hétvége folyamán. A BUX alacsony

Részletesebben

Tartalom. A hét ábrája

Tartalom. A hét ábrája 1 Tartalom A hét ábrája: Jelentősen lassult novemberben a hazai infláció A hét dióhéjban Amire a jövő héten figyelünk Táblázatos makrogazdasági, árfolyam- és kamatelőrejelzések Táblázatos eseménynaptár

Részletesebben

csütörtök, november 6. Vezetői összefoglaló

csütörtök, november 6. Vezetői összefoglaló csütörtök, 2014. november 6. Vezetői összefoglaló Pozitív hangulat uralkodott tegnap a vezető nemzetközi tőzsdéken. Szerdán a forint kétéves mélypontra ért a dollárral szemben. A BUX 4,2 milliárd forintos

Részletesebben

Tartalom. A hét ábrája

Tartalom. A hét ábrája 1 Tartalom A hét ábrája: Megugró kötvényhozamok a fejlett piacokon A hét dióhéjban Amire a jövő héten figyelünk Táblázatos makrogazdasági, árfolyam- és kamatelőrejelzések Táblázatos eseménynaptár a következő

Részletesebben

szerda, 2015. június 24. Vezetői összefoglaló

szerda, 2015. június 24. Vezetői összefoglaló szerda, 2015. június 24. Vezetői összefoglaló Nyereséggel zártak az amerikai és a vezető nyugat-európai részvényindexek kedden. A 310-es szint alatt tartózkodott a forint az euróval szemben a 6 órás adatok

Részletesebben

szerda, 2015. július 15. Vezetői összefoglaló

szerda, 2015. július 15. Vezetői összefoglaló szerda, 2015. július 15. Vezetői összefoglaló Pozitív tartományban zártak a vezető amerikai és nyugat-európai börzék. Ma reggel a 310-es szinten tartózkodott az euró/forint keresztárfolyam. A BUX 0,2 százalékot

Részletesebben

Tartalom. A hét ábrája

Tartalom. A hét ábrája 1 Tartalom A hét ábrája: 65 dollár felett a Brent olajár A hét dióhéjban Amire a jövő héten figyelünk Táblázatos makrogazdasági, árfolyam- és kamatelőrejelzések Táblázatos eseménynaptár a következő hétre

Részletesebben

Tartalom. A hét ábrája

Tartalom. A hét ábrája 1 Tartalom A hét ábrája: Erősödő inflációs nyomás itthon A hét dióhéjban Amire a jövő héten figyelünk Táblázatos makrogazdasági, árfolyam- és kamatelőrejelzések Táblázatos eseménynaptár a következő hétre

Részletesebben

hétfő, február 23. Vezetői összefoglaló

hétfő, február 23. Vezetői összefoglaló hétfő, 2015. február 23. Vezetői összefoglaló A görög helyzettel kapcsolatos optimizmus éreztette hatását a pénteki nemzetközi kereskedésben. Pénteken a hazai fizetőeszköz erősödött az euróval szemben.

Részletesebben

TARTALOMJEGYZÉK. MNB alapkamat: még van út lefelé

TARTALOMJEGYZÉK. MNB alapkamat: még van út lefelé CIB HETI TARTALOMJEGYZÉK A hét témája: MNB alapkamat - még van út lefelé Táblázatos makrogazdasági, árfolyam- és kamatelőrejelzések Makrogazdasági kitekintés a jövő hétre MNB alapkamat: még van út lefelé

Részletesebben

szerda, november 26. Vezetői összefoglaló

szerda, november 26. Vezetői összefoglaló szerda, 2014. november 26. Vezetői összefoglaló Nyugat-Európa pluszban zárt, vegyes nap az amerikai tőzsdéken. A forint tegnapi gyengülése ellenére továbbra is erős szinten tartózkodik a vezető devizákkal

Részletesebben

csütörtök, szeptember 10. Vezetői összefoglaló

csütörtök, szeptember 10. Vezetői összefoglaló csütörtök, 2015. szeptember 10. Vezetői összefoglaló Szerdán a vezető európai részvényindexek nyereséggel zártak a két Ázsiából érkező kedvező piaci hír hatására, míg az amerikai börzék 1,5 százalék körüli

Részletesebben

szerda, június 11. Vezetői összefoglaló

szerda, június 11. Vezetői összefoglaló szerda, 2014. június 11. Vezetői összefoglaló Alacsony kereskedési hajlandóság mellett pozitív tartományban zárt a vezető nemzetközi tőzsdék többsége. A kedvező nemzetközi piaci hangulat nem ragadt át

Részletesebben

csütörtök, 2015. október 1. Vezetői összefoglaló

csütörtök, 2015. október 1. Vezetői összefoglaló csütörtök, 2015. október 1. Vezetői összefoglaló Szerdán mind az európai, mind az amerikai részvényindexek jelentős pluszban zártak, az EKB elnök nyilatkozatának hatására, mely szerint az EKB még tovább

Részletesebben

péntek, február 21. Vezetői összefoglaló

péntek, február 21. Vezetői összefoglaló péntek, 2014. február 21. Vezetői összefoglaló Vegyes hírek mozgatták a nemzetközi részvényindexeket: az amerikai tőzsdék pozitív tartományban zártak, Európában a párizsi és a londoni index erősödött.

Részletesebben

péntek, április 24. Vezetői összefoglaló

péntek, április 24. Vezetői összefoglaló péntek, 2015. április 24. Vezetői összefoglaló Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai indexek, az Egyesült Államokban jó kereskedési hangulat uralkodott. A 300-as szint alá erősödött az euró/forint árfolyam

Részletesebben

Vezetői összefoglaló február 2.

Vezetői összefoglaló február 2. 2017. február 2. Vezetői összefoglaló Csütörtök reggelre a forint árfolyama az euró és a svájci frank ellenében kis mértékben gyengült, a dollárral szemben pedig erősödött. A BUX 7,7 milliárd forintos,

Részletesebben

Tartalom. A hét ábrája

Tartalom. A hét ábrája 1 Tartalom A hét ábrája: Erősödő dollár A hét dióhéjban Amire a jövő héten figyelünk Táblázatos makrogazdasági, árfolyam- és kamatelőrejelzések Táblázatos eseménynaptár a következő hétre A hét ábrája Forrás:

Részletesebben

szerda, 2014. április 2. Vezetői összefoglaló

szerda, 2014. április 2. Vezetői összefoglaló szerda, 2014. április 2. Vezetői összefoglaló A tegnap megjelent kedvező makrogazdasági adatok következtében pozitív hangulatú volt a kereskedés tegnap a vezető nemzetközi tőzsdéken. A forint árfolyama

Részletesebben

Tartalom. A hét ábrája

Tartalom. A hét ábrája 1 Tartalom A hét ábrája: Több, mint 5 éves csúcson a hazai infláció A hét dióhéjban Amire a jövő héten figyelünk Táblázatos makrogazdasági, árfolyam- és kamatelőrejelzések Táblázatos eseménynaptár a következő

Részletesebben

Tartalom. A hét ábrája

Tartalom. A hét ábrája 1 Tartalom A hét ábrája: Gyenge ipari teljesítmény itthon A hét dióhéjban Amire a jövő héten figyelünk Táblázatos makrogazdasági, árfolyam- és kamatelőrejelzések Táblázatos eseménynaptár a következő hétre

Részletesebben

szerda, 2015. május 27. Vezetői összefoglaló

szerda, 2015. május 27. Vezetői összefoglaló szerda, 2015. május 27. Vezetői összefoglaló Tegnap veszteséggel zártak a vezető nemzetközi részvényindexek. A hazai fizetőeszköz gyengülést mutatott a dollárral és az euróval szemben is. Negatív tartományban

Részletesebben

szerda, június 25. Vezetői összefoglaló

szerda, június 25. Vezetői összefoglaló szerda, 2014. június 25. Vezetői összefoglaló Amerikában nagyobb, Nyugat-Európában kisebb kereskedési hajlandóság mellett vegyesen teljesítettek a vezető nemzetközi részvényindexek. Gyengült a forint a

Részletesebben

Tartalom. A hét ábrája

Tartalom. A hét ábrája 1 Tartalom A hét ábrája: Megszűnt a cseh korona árfolyamküszöbe A hét dióhéjban Amire a jövő héten figyelünk Táblázatos makrogazdasági, árfolyam- és kamatelőrejelzések Táblázatos eseménynaptár a következő

Részletesebben

Tartalom. A hét ábrája

Tartalom. A hét ábrája 1 Tartalom A hét ábrája: Újabb MNB kamatcsökkentés A hét dióhéjban Amire a jövő héten figyelünk Táblázatos makrogazdasági, árfolyam- és kamatelőrejelzések Táblázatos eseménynaptár a következő hétre A hét

Részletesebben

péntek, október 9. Vezetői összefoglaló

péntek, október 9. Vezetői összefoglaló péntek, 2015. október 9. Vezetői összefoglaló Csütörtökön mind az európai, mind az amerikai vezető indexek pozitív tartományban zártak, a Fed kamatszintet tartó döntése hatására. A forint jelentősen felértékelődött

Részletesebben

Vezetői összefoglaló november 27.

Vezetői összefoglaló november 27. 2017. november 27. Vezetői összefoglaló Hétfő reggelre a forint árfolyama az euróval szemben erősödött, a svájci frank és a dollár ellenében gyengült. A BUX 5,4 milliárd forintos, átlag feletti forgalom

Részletesebben

szerda, április 15. Vezetői összefoglaló

szerda, április 15. Vezetői összefoglaló szerda, 2015. április 15. Vezetői összefoglaló Kedden vegyesen teljesítettek az amerikai és az európai részvényindexek. Erősödni tudott a forint a dollárral és a svájci frankkal szemben is. A BUX záróértéke

Részletesebben

hétfő, 2015. október 19. Vezetői összefoglaló

hétfő, 2015. október 19. Vezetői összefoglaló hétfő, 2015. október 19. Vezetői összefoglaló Pénteken mind az európai, mind az amerikai vezető részvényindexek enyhén pozitív tartományban, fél százalék körüli nyereséggel zártak. Ma reggelre a forint

Részletesebben

szerda, 2015. június 3. Vezetői összefoglaló

szerda, 2015. június 3. Vezetői összefoglaló szerda, 2015. június 3. Vezetői összefoglaló A vezető nemzetközi részvényindexek negatív tartományban zárták a keddi napot. Az euró/forint kurzus ma reggel megközelítette a 312-es szintet. A BUX 0,3 százalékkal

Részletesebben

kedd, 2015. augusztus 18. Vezetői összefoglaló

kedd, 2015. augusztus 18. Vezetői összefoglaló kedd, 2015. augusztus 18. Vezetői összefoglaló A kínai recesszió kettős nyomást helyez a dollárra. Az építőipari gyorsjelentések mozgatták az amerikai tőzsdéket pozitív irányba. Marad a deflációs környezet

Részletesebben

csütörtök, július 3. Vezetői összefoglaló

csütörtök, július 3. Vezetői összefoglaló csütörtök, 2014. július 3. Vezetői összefoglaló A nyugat-európai indexek vegyes teljesítményt nyújtottak, Amerikában viszont a kedvező munkaerő-piaci adatnak köszönhetően kedvező befektetői hangulat uralkodott.

Részletesebben

szerda, augusztus 14. Vezetői összefoglaló

szerda, augusztus 14. Vezetői összefoglaló szerda, 2013. augusztus 14. Vezetői összefoglaló Pozitív tartományban zárt az összes vezető tengerentúli és európai részvényindex a keddi kereskedési napon a kedvező makrogazdasági adatok hatására. Kedden

Részletesebben

kedd, 2015. október 13. Vezetői összefoglaló

kedd, 2015. október 13. Vezetői összefoglaló kedd, 2015. október 13. Vezetői összefoglaló Hétfőn vegyesen zártak a vezető nemzetközi részvényindexek, de jelentős elmozdulást egyik sem mutatott. A hazai fizetőeszköz mindhárom vezető devizával szemben

Részletesebben

hétfő, szeptember 7. Vezetői összefoglaló

hétfő, szeptember 7. Vezetői összefoglaló hétfő, 2015. szeptember 7. Vezetői összefoglaló Jelentős eséssel zárták a múlt hetet a vezető nyugat-európai és az amerikai tőzsdék is, a megjelent csalódást keltő német ipari megrendelési adatok és az

Részletesebben

kedd, 2015. december 22. Vezetői összefoglaló

kedd, 2015. december 22. Vezetői összefoglaló kedd, 2015. december 22. Vezetői összefoglaló Amerikában emelkedtek, Európában estek a részvénypiaci indexek hétfőn. A hétvégi parlamenti választások eredményeként jelentősen esett a spanyol tőzsde és

Részletesebben

szerda, 2015. november 11. Vezetői összefoglaló

szerda, 2015. november 11. Vezetői összefoglaló szerda, 2015. november 11. Vezetői összefoglaló Kedden az európai és amerikai vezető tőzsdeindexek vegyesen zárták a kereskedést, a legnagyobb csökkenés Londonban, a legnagyobb emelkedés Frankfurtban következett

Részletesebben

péntek, 2014. augusztus 1. Vezetői összefoglaló

péntek, 2014. augusztus 1. Vezetői összefoglaló péntek, 2014. augusztus 1. Vezetői összefoglaló A csütörtöki kereskedési napot a vezető nyugat-európai és tengerentúli részvényindexek is komoly veszteséggel zárták. A forint tegnap jelentős mértékben

Részletesebben

szerda, 2015. február 11. Vezetői összefoglaló

szerda, 2015. február 11. Vezetői összefoglaló szerda, 2015. február 11. Vezetői összefoglaló Többségében emelkedéssel zártak a vezető nemzetközi részvényindexek tegnap. Kedden gyengülést mutatott a hazai fizetőeszköz a főbb devizákkal szemben. A BUX

Részletesebben

csütörtök, 2014. szeptember 18. Vezetői összefoglaló

csütörtök, 2014. szeptember 18. Vezetői összefoglaló csütörtök, 2014. szeptember 18. Vezetői összefoglaló Többségében pozitívan zártak a nemzetközi részvényindexek. Szerdán a forint erősödni tudott az euróval és a svájci frankkal szemben is. A BUX 4,7 milliárd

Részletesebben

kedd, május 12. Vezetői összefoglaló

kedd, május 12. Vezetői összefoglaló kedd, 2015. május 12. Vezetői összefoglaló Hétfőn veszteséggel zártak a vezető nemzetközi részvényindexek. Kedd reggel fokozatosan gyengülni kezdett a forint az euróval szemben, az árfolyam megközelítette

Részletesebben

péntek, augusztus 14. Vezetői összefoglaló

péntek, augusztus 14. Vezetői összefoglaló péntek, 2015. augusztus 14. Vezetői összefoglaló Csütörtökön vegyesen zártak a vezető nemzetközi részvényindexek. Mindhárom vezető devizával szemben erősödött a forint árfolyama. A BUX 1,3 százalékos emelkedéssel

Részletesebben

csütörtök, május 14. Vezetői összefoglaló

csütörtök, május 14. Vezetői összefoglaló csütörtök, 2015. május 14. Vezetői összefoglaló Vegyesen zártak a nemzetközi részvényindexek szerdán. Tegnap a 304,9-308-es szintek között ingadozott az euró/forint árfolyam, ma reggel az euró jegyzései

Részletesebben

péntek, március 6. Vezetői összefoglaló

péntek, március 6. Vezetői összefoglaló péntek, 2015. március 6. Vezetői összefoglaló Pluszban zártak a vezető nyugat-európai és amerikai részvényindexek tegnap. Csütörtökön a 305-ös szint alját közelítette az euró/forint árfolyam. A BUX 0,4

Részletesebben

Vezetői összefoglaló október 10.

Vezetői összefoglaló október 10. 2016. október 10. Vezetői összefoglaló Hétfő reggelre a forint mindhárom vezető devizával szemben gyengült. A BUX 6,7 milliárd forintos, átlag alatti forgalom mellett 0,14 százalékos emelkedéssel fejezte

Részletesebben

hétfő, november 3. Vezetői összefoglaló

hétfő, november 3. Vezetői összefoglaló hétfő, 2014. november 3. Vezetői összefoglaló Nagyon jó hangulatban zajlott a kereskedés pénteken a vezető nemzetközi tőzsdéken, elsősorban a Bank of Japan bejelentésének köszönhetően. Pénteken erősödni

Részletesebben

szerda, június 18. Vezetői összefoglaló

szerda, június 18. Vezetői összefoglaló szerda, 2014. június 18. Vezetői összefoglaló A vezető nemzetközi részvényindexek pozitív tartományban zárták a keddi kereskedési napot. A forint továbbra sem indult erősödésnek, az euró/forint árfolyam

Részletesebben

Vezetői összefoglaló június 22.

Vezetői összefoglaló június 22. 2016. június 22. Vezetői összefoglaló Ma reggelre vegyes mozgás volt tapasztalható a forint vezető devizákkal szembeni árfolyamában, míg az euróval és a frankkal szemben gyengült, addig a dollár vonatkozásában

Részletesebben

hétfő, augusztus 24. Vezetői összefoglaló

hétfő, augusztus 24. Vezetői összefoglaló hétfő, 2015. augusztus 24. Vezetői összefoglaló Pénteken veszteséggel zártak a vezető nemzetközi részvényindexek. A forint az euróhoz és a svájci frankhoz képest gyengült, miközben a dollárral szemben

Részletesebben

szerda, 2015. október 7.

szerda, 2015. október 7. szerda, 2015. október 7. Kedden az Egyesült Államokban vegyes, Európában pozitív volt a hangulat a részvénypiacokon. Európában 1 százalékot megközelítő pluszban zártak a vezető indexek. Szerda reggel az

Részletesebben

hétfő, október 5. Vezetői összefoglaló

hétfő, október 5. Vezetői összefoglaló hétfő, 2015. október 5. Vezetői összefoglaló Mind az európai, mind az amerikai indexek pozitív tartományban zártak pénteken a megjelenő amerikai munkaerőpiaci adatok hatására. A 312-es szint alá erősödött

Részletesebben

Vezetői összefoglaló június 12.

Vezetői összefoglaló június 12. 2017. június 12. Vezetői összefoglaló Hétfő reggelre a forint árfolyama az euróhoz képest kis mértékben gyengült, a svájci frankkal és a dollárral szemben pedig erősödött. A BUX 6,3 milliárd forintos,

Részletesebben

csütörtök, 2015. szeptember 24. Vezetői összefoglaló

csütörtök, 2015. szeptember 24. Vezetői összefoglaló csütörtök, 2015. szeptember 24. Vezetői összefoglaló Szerdán az európai részvényindexek növekedéssel zártak a megjelent euró zónás pozitív adatok hatására, míg az amerikai tőzsdék kismértékű negatív eredménnyel

Részletesebben

csütörtök, április 24. Vezetői összefoglaló

csütörtök, április 24. Vezetői összefoglaló csütörtök, 2014. április 24. Vezetői összefoglaló Tegnap a vezető nyugat-európai és tengerentúli részvényindexek is negatív tartományban zártak a többségében kedvező makroadatok ellenére. Szerdán a forint

Részletesebben

kedd, 2015. július 7. Vezetői összefoglaló

kedd, 2015. július 7. Vezetői összefoglaló kedd, 2015. július 7. Vezetői összefoglaló Hétfőn is veszteséggel zártak a vezető nemzetközi részvényindexek. Kismértékben erősödött, de még mindig a 316-os szint fölött tartózkodik az euró/forint keresztárfolyam.

Részletesebben

Vezetői összefoglaló április 6.

Vezetői összefoglaló április 6. 2017. április 6. Vezetői összefoglaló Csütörtök reggelre a forint árfolyama az euróval és a svájci frankkal szemben gyengült, a dollárhoz képest viszont erősödött. A BUX 17,9 milliárd forintos, átlag feletti

Részletesebben

Tartalom. A hét ábrája

Tartalom. A hét ábrája 1 Tartalom A hét ábrája: Vártnál gyorsabb GDP növekedés a negyedik negyedévben A hét dióhéjban Amire a jövő héten figyelünk Táblázatos makrogazdasági, árfolyam- és kamatelőrejelzések Táblázatos eseménynaptár

Részletesebben