Adakozás nemes célra. Jubileumhoz érkeztek. Süldõk elõjegyezhetõk. XI. évfolyam 11. szám november Kistérségi havilap

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Adakozás nemes célra. Jubileumhoz érkeztek. Süldõk elõjegyezhetõk. XI. évfolyam 11. szám 2010. november Kistérségi havilap"

Átírás

1 XI. évfolyam 11. szám Kistérségi havilap Megjelenik az Észak-Nyugat Zalai Kistérségi Területfejlesztési Önkormányzatok Társulása támogatásával Adakozás nemes célra Jótékonysági koncert Zalaistvánd evangélikus templomának felújítására Színvonalas volt a koncert. Zalaistvánd evangélikus temploma megérett a felújításra. A 1784-ben épített, majd 1899-ben átalakított templom megszépítésére a közelmúltban pályázaton nyertek támogatást, de abból a pénzbõl nem sikerült mindent felújítani. Így jött az ötlet, hogy jótékonysági koncert bevételével segítik a munkálatok finanszírozását. November 20-án, a pókaszepetki római katolikus templomban tartották a rendezvényt, amelyre a tatai evan- Törzsállományból, húsfajta kg-os süldõk folyamatosan kaphatók. Ár: 550 Ft/kg, takarmánygabonát beszámítok! gélikus gimnázium énekkarát hívták meg. Régóta baráti kapcsolatot ápolunk a tatai intézmény vezetõjével, dr. Kálmán Attilával, és vele egyeztettünk a programról. A zalaistvándi templom teljeskörû felújítás alatt áll, s a pályázati támogatáson felül szeretnénk további fejlesztéseket is. A vakolat-, tetõ-, és toronysisak csere nagyrészt befejezõdött, jelenleg a belsõ munkák folynak, amelynek során többek között a Barabás Süldõk elõjegyezhetõk Miklós által 1872-ben festett Krisztus a kereszten oltárképet is szeretnénk restauráltatni. Mi, evangélikusok rendszeresen tartunk közös rendezvényeket a pókaszepetki katolikus gyülekezettel, általában a Nagycsütörtököt és a Nagypénteket ünnepeljük együtt, de a mai is egy ilyen örvendetes nap osztotta meg velünk Koczor György, a rendezvény szervezõje. A zalaistvándi evangélikus közösség lelkésze hozzátette: köszönik ez eddigi (Folytatás a 3. oldalon) Jubileumhoz érkeztek Kistérségi mese-, vers- és prózamondó verseny Tizedik alkalommal rendezték meg november 20-án a kistérségi mese-, vers- és prózamondó versenyt, melynek elõször adott Egervár otthont az általános iskolában. Nyolcvanan jöttek el a kistérség településeirõl a megmérettetésre, amire az elmúlt 10 évben még nem volt példa. Idén kizárólag az irodalomhoz közel álló személyek alkották a zsûrit, akik két csoportban hallgatták meg a résztvevõket. Az alsó tagozatosaknál Kiss Gábor, a Deák Ferenc Megyei Könyvtár igazgatója, Sebestyénné Horváth Margit, a Deák Ferenc Megyei Könyvtár könyvtárosa és Kereki Judit, a József Attila Városi Könyvtár igazgató-helyettese bíráskodott. A felsõs és ifjúsági kategóriánál Vásár Mariann, a Zalaegerszeg és Térsége Többcélú Kistérségi Társulás menedzsere, Horváthné Bence I rén fõiskolai tanár és elõadómûvész, valamint Bajnóczy Zoltán, a Zrínyi Miklós Gimnázium tanára értékelte az elõadásokat. A megnyitón Szíjártó József, Egervár polgármestere (Folytatás a 3. oldalon) Érdeklõdni: 92/ , 06/30/ Rekordrészvétel volt idén.

2 2 Észak-Nyugat Zala Részben megújult vezetõséggel, változatlan célokkal Nagypáliban tartotta alakuló ülését a térségi társulás Megtartotta alakuló ülését az Észak-Nyugat Zalai Kistérségi Társulás. A rendezvényre október 28-án az esti órákban a Nagypáli Közösségi Házban került sor. Sor került a tisztújításra és szóba kerültek a térség tervei. Összegezve: minden zajos ünnepléstõl mentesen, ám annál nagyobb eltökéltséggel döntöttek az eddigi közös munka folytatásáról a tagtelepüléseket képviselõ polgármesterek. A korelnök Méhes Máté, Lakhegy polgármestere köszöntötte a településük képviseletében megjelent régi és új polgármestereket, majd bevezetõje után az újonnan megválasztott polgármesterek mutatkoztak be pár gondolattal. Szijártó József, Egervár új polgármestere segítõkészségérõl biztosította a megjelenteket. Abbéli szándékának adott hangot, hogy Egervárt a helyére kell tenni és e téren akadnak tennivalók. Alibánfán Cziráki Imre januártól nyugdíjas lévén már teljes erõvel, kvázi mint fõállású polgármester dolgozhat a faluért, s a társulásért. Horváth Sándor, aki Nagykutason egy ciklussal korábban képviselõként már belekóstolt a testületi feladatokba, a hatékony önkormányzati munka szándékát fogalmazta meg. Gyûrûsrõl Bertalan Tibor Idõsek napi vigasság Egerváron Kifejezték hálájukat november13-án,szombaton, a hosszú évek óta tartó nagyon szép hagyományhoz híven, idén is megszervezte Egervár Önkormányzata az idõsek köszöntését. Nem tudjuk, hogy is fejezhetjük ki a hálánkat a sok-sok munkáért, fáradozásért, hogy köszönjük meg a velünk való törõdést. Nagyon fontos nekünk, fiatalabbak számára, hogy köztünk vannak, hogy tanácsaikkal, tapasztalataikkal segítenek bennünket, s a mi dolgunk támogatni, óvni õket, ha már gyengülnek, s gyakran felejtenek. Az alakuló ülésen számos kérdést megvitattak a résztvevõk. érkezett újonc polgármesterként, viszont gyakorló pályázatíróként ami hasznos lehet a késõbbiekben a társulás számára is. Településére csõdközeli helyzetû gazdasági társaságként tekint, amelyet megnyugtató, jövedelmezõ pályára kell állítani. Méhes Máté 64 esztendejével méltán a grémium doayenje, hiszen sorozatban hetedszer választották Lakhegy elsõ emberévé. Falujának jót tett az egykori különválás, ugyanakkor fontosak a közös érdekek mentén mûködõ jószomszédi kapcsolatok. A házigazda Köcse Tibor elnök rövid társulás-történeti visszatekintõjében az önkéntes Óvodás, iskolás és felnõtt szereplõk szívvel-lélekkel készültek, hogy mûsorukkal felvidítsák a szépkorú közönséget, hogy elfelejtessék a bút, a bánatot és kívánjanak mindenkinek egészségben eltöltött víg napokat. A kellemesen elköltött vacsora után meglepetésként néhány ajándék kisorsolására került sor. Az est további részében többen fiatalos lendülettel ropták a táncot a Németh Károly (aki már maga is nyugdíjas), s fia szolgáltatta zenére. Szermjágin Marianna szervezõdésben rejlõ erõ fontosságát méltatta. Az átalakulások jót is, rosszat is hoztak, míg végül kialakultak az egyes Zala megyei társulások mai határai, s azok összetétele, amelyet az élet igazolt. Sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy idõközben két alapító község feltehetõen hibás politikai döntés miatt kivált, hiszen a lakosságuk ugyanúgy részt vesz a közös rendezvényeken, mint azelõtt. Nem kell mindig elfogadni a felülrõl jövõ ötleteket, ha itt mi magunk jobbakat kitalálhatunk és képesek vagyunk megvalósítani. Fontos, hogy ne egymás ellen, hanem egymást segítve munkálkodjunk! A megkezdett feladatokat folytatni kell, s ki lehet találni újabb kistérségi programokat is" fogalmazta meg Köcse Tibor, s e gondolatokhoz kapcsolódóan megköszönte Hessel Ferencné kistérségi menedzser munkáját. Az alakuló ülés résztvevõi megválasztották a tisztségviselõket. Egyhangú igennel szavaztak úgy régi-új elnök, Köcse Tibor, mint a két alelnök, Szijártó József egervári és Dormán Miklós zalaszentiváni polgármester személyére. A részben megújult vezetés garanciáját jelenti a további összefogásnak, az együttes gondolkozás jegyében végzendõ munkának. Azzal, hogy a települések egymást gerjesztve, erõsítve munkálkodnak, elérték például azt, hogy a kulturális csoportok a térségbõl kitörve a nagyvilágnak is megmutatkoz- hatnak. Elsõ szempont marad a jövõben is a térség együttes érdeke, a politikai kérdések továbbra is ezeken az ajtókon kívül maradnak. Az elõretekintés jegyében új weblapot is készített a társulás. Köcse Tibor elõretekintve felvázolta, hogy a rendezvények szervezésén túl komolyabb gazdasági célokat is ki kell tûzni. Szót ejtett a Leader program jövõbeni lehetõségeirõl is. Forrásokhoz kell juttatni a térség vállalkozóit, akik számára elsõsorban két irány, a turisztika és a megújuló energia hasznosítása lehet kitörési pont. Szükséges a térségi Tourinform iroda, fontos, hogy ajánlhatók legyenek az ide utazóknak turistaútvonalak és helyi programok, lehetõségek egyaránt: legyen az lovaglás, bor-túra, gombaszedés, netán régi mesterséget ûzõk meglátogatása. A vállalkozói szféra számára pedig fontos, hogy a térség vezetõségével folyamatos kapcsolatot tartsanak a polgármesterek, hiszen rajtuk keresztül juthatnak el a vállalkozókhoz a térség lehetõségeirõl szóló információk. Az ülésen sor került a versmese- és prózamondó verseny részleteinek pontosítására is, valamint a jövõ évi térségi rendezvénysorozat felvázolására. Eszerint a teljesség igénye nélkül jövõre is lesz kulturális találkozó, amelyet ezúttal a zalaszentiváni falunappal összevontan rendeznek meg. A térségi borversenyt március végén Kispáliban, a túraversenyt Vöcköndön szervezik meg, s lesz sportnap, nyugdíjastalálkozó Deák István javaslatára pedig a gyermeknap is bekerült a színes rendezvénysorozatba. Ezentúl az aprónép is térségi szinten ünnepelhet, amelynek színvonalas mûsorral talán még horgászversennyel is kiegészítve Pethõhenye adja majd a színterét. Az Észak-Nyugat Zalai Kistérségi Társulás üléseit vetésforgó-szerûen szervezik, ily módon az egyes településeknek sorjában bemutatkozási lehetõséget biztosítva. A következõ ülésre várhatóan december elején, Egerváron kerül sor. Farsang Lajos CZOTTER IRODATECHNIKA Zalaegerszeg, Gyimesi u. 36. Másológépek, egyéb irodagépek, Tec Ma és Samsung pénztárgépek, kellékanyagok értékesítése és szervize. Másológépek bérelhetõk. Tel.: 06-92/ ; 06-20/

3 Mit tehetünk az egészségünk megõrzése érdekében? Van-e lelki háttere az egyes betegségeknek? Ezekre és sok más, mindannyiunkban felötlõ kérdésekre kaptak választ Vöcköndön a helyi önkormányzat és a Fiatal Családok Egyesülete (FICSE) által szervezett egészségnapon november 27-én. Dr. Eingart Zsuzsanna orvos, természetgyógyász elõadásában a résztvevõk több érdekes és hasznos dolgot hallottak, de persze lehetnek kétkedõk is, ugyanis az elõadás alapján táplálékaink csak csekély hányadát fogyaszthatnánk egészséggel Az elhangzottak alapján érdemes pár dolgot tisztázni. Egészségünk egy olyan megbékélt, harmonikus állapot, amikor a testi és lelki dolgok egyensúlyban vannak. Manapság sajnos minden panasszal az orvosokhoz szaladunk, és a mindennapi rohanásban azt várjuk tõlük, hogy egybõl gyógyítsanak meg bennünket. Néha el kell gondolkozni, hogy Nagykutas is csatlakozott a vörösiszap-katasztrófa károsultjainak megsegítésére hirdetett akcióhoz. A Támasz Alapszolgáltatási Intézmény közremûködésével indított gyûjtésben közel 200 ezer forint értékû ruha, ágynemû, tartós élelmiszer és tisztítószer gyûlt össze a faluban. Az adományt a napokban juttatták el a károsultaknak. Adakozás nemes célra (Folytatás az 1. oldalról) adományokat, a lehetõségükhöz mérten eddig is sokan segítették õket, örömmel fogadják, ha valaki azután is támogatja a felújítást. Az énekkari dallamok elõtt a koncertnek helyt adó pókaszepetki templom plébánosa, Horváth Zsolt köszöntötte a megjelenteket, akiknek a település szülöttének, Szép Gyulának a verseskötetét is bemutatta. Kiemelte: a helyi templomot szintén a közelmúltban újították fel, és örömét fejezte ki, hogy a szomszédos Zalaistvánd Istenházát is megszépítik. Szavaiban utalt arra, hogy a jótékonysági koncert ökumenikus adakozás, hiszen Krisztus követõiként, felekezettõl függetlenül látogatott el mindenki erre a rendezvényre. A gimnáziumi kórus ezt követõen tartalmas, zsoltáréne- kekkel, szavalatokkal díszített, és olykor fuvolával és csellóval kísért koncerttel tette felejthetetlenné a délutánt. A csoport vezetõje, Gulyás Orsolya elmondta, hogy örömmel tettek eleget a zalaistvándi meghívásnak: Kórusunknak a lelkész úr fia, Gergõ is tagja, de ettõl függetlenül is szívesen jöttünk ebbe a gyönyörû templomba gyûjteni a zalaistvándiak javára. A mai mûsort hat blokkra osztottuk: reneszánsz dalok, ifjúsági énekek, versek mellett csak hangszerekkel elõadott részt is hallhatott a közönség árulta el a karvezetõ, akinek csoportja a napokban Pozsonyban és a Felvidéken, Léván is elõadja mûsorát a december 5.-iki szomorú végû népszavazás jóvátételeként. Észak-Nyugat Zala Egészségformáló délután Vöcköndön Nagykutas is miért is lettünk betegek. Sok olyan táplálékot veszünk magunkhoz, amit a szervezet nem képes elviselni, ezért tiltakozik, mi pedig egybõl a gyógyszerekhez fordulunk. Érdekes megállapítás, hogy a viszonylag szûkösebben, vagy szegénységben élõket nem sújtja annyi betegség, mint a tehetõsebbeket. Ennek oka talán, hogy nem ehetnek annyi húst, vagyis állati fehérjét, ami a daganatos és érrendszeri betegségek éltetõje. Születésünkkor különbözõ adottságokkal jövünk világra, valaki mindent kibír, más pedig, ha a szél megfújja beteg lesz. A betegségeket érdemes komolyan venni! Megelõzésükhöz pedig fontosak a vitaminok, melyeket képtelenek lennénk kilószámra a szervezetbe bevinni, így kapszulaként olcsóbb, egyszerûbb megoldás is. Elõfordul, hogy alkalmanként sokféle ételt eszünk és még mindig éhesek vagyunk, ennek oka, hogy sejtjeink éhesek maradtak, hiszen nem Az egészség senkinek sem jár alanyi jogon, tenni kell érte! kaptak számukra értékes tápanyagot. A programon a jelenlévõk megkóstolhatták a Viruló Kert Egyesület biotermékeit, valamint Jubileumhoz érkeztek helyen, és mindketten meg- (Folytatás az 1. oldalról) köszöntötte a megjelenteket, majd Köcse Tibor, a kistérségi társulás elnökének szavai után kezdetét vette a küzdelem. A két tanteremben zajló versenyen sorra léptek fel a szereplõk, akiknek az elõadásán látszott, hogy mind õk, mind pedig a felkészítõk nagy energiát fordítottak az elõadásmód finomítására is. A sok versenyzõ miatt közel 4 órán keresztül tartott a verseny, amely után a házigazda település szendvicsekkel és üdítõvel vendégelt meg mindenkit. Délután 2 óra után kezdõdött el az eredményhirdetés a tornateremben. A két zsûribõl Kiss Gábor és Horváthné Bence Irén értékelt pár szóban, és tanácsokat adtak, hogy miként lehet az elõadásmódot még élvezhetõbbé tenni. Ezt követõen következett a díjátadó, ahol több kategóriában hirdettek eredményt. Vers kategóriában a legjobb óvodás Olasz Virág (Alibánfa) volt, míg az alsósok közül Petánovics Rebeka (Kemendollár) bizonyult a legjobbnak Szalai Izabella (Alibánfa) elõtt. Mese kategóriában Cilinger Fanni (Kemendollár) végzett az elsõ helyen, Fehér Csongor (Alibánfa) és Berek Krisztina (Alibánfa) osztozott a második 3 Kovács Ildikó, a FICSE vezetõjének segítségével vércukor és vérnyomásmérésen is ellenõrizték egészségi állapotukat. kapták a kistérség különdíját is, valamint Kaj Bálint (Vasboldogasszony) kapta a harmadik helyezést. Különdíjban részesült még Leposa Dóra (Nemesapáti), Nyakas Félix (Nagypáli), Zsuppán Dominika (Vasboldogasszoy), és Tóth Beatrix (Lakhegy). Felnõtt kategóriában egyedül Perjési Istvánné (Kemendollár) jelentkezett, így õ bizonyult a legjobbnak. Ifjúsági kategóriában is csupán ketten voltak, Mérnyei Márta (Alsónemesapáti), és Magyar Zsófia (Alibánfa), mindketten könyvjutalomban részesültek. A felsõsök vers kategóriájában Tóth Eszter (Pókaszepetk) bizonyult a legjobbnak, Kalányos Renáta (Gyûrûs) lett a második, Hoffer Ágota (Vasboldogasszony) és Horváth Fanni Bianka (Alsónemesapáti) pedig megosztva értek el harmadik helyezést. Mese kategóriában a legjobbnak Borbély Bálint (Egervár) bizonyult, Szujker Adrienn és Ignácz Júlia elõtt. Különdíjban részesült még Borbély Bálint, Szabó Kornélia (Kemendollár), és Híres Benita (Alsónemesapáti). Valamennyi résztvevõ könyvajándékban részesült, így senki sem távozott üres kézzel. Gyerkó Gábor

4 4 Észak-Nyugat Zala Nyugdíjas találkozó Gõsfán Hagyomány Gõsfán, hogy minden év novemberében köszöntik a falu legidõsebb lakosait, és egy kellemes délutánra hívják õket. Nem volt ez másképp az idén sem. Az önkormányzat hívó szavára szép számmal el is mentek november 27-én a faluházba. A nyugdíjasok elõször a Zahira hastánccsoport mûsorát nézhették meg, majd Farkas Tiborné polgármester asszony köszöntötte a jelenlévõket. Ezt követõen a hagyományokhoz illõen egy-egy ajándékcsomaggal köszöntötte a legidõsebb hölgyet és urat, Szántó Róbertnét és Déri Ignácot. Ezen kívül köszöntötték még Pass Istvánt 80. születésnapja alkalmából, majd egy ajándékkosarat is kisorsoltak a jelen lévõ házaspárok közül, amit Pass István és felesége nyert. A mûsor folytatásaként Szabó Kitti és Mátyás Bettina elõ- adásában egy verset hallgathattak meg, majd a képviselõ testület férfi tagja egy-egy szál szegfût nyújtott át a jelenlévõ hölgyeknek. A folytatásban a Rozmaring néptánccsoport (képünkön) lépett a színpadra, tagjai a késõbbiekben még egy táncot elõadtak. A pörgõs ritmust Vincze Viktória követte, aki egy szép verset mondott el. A kulturális mûsor utolsó fellépõiként Hertelendy Attilát és Foki Veronikát köszönthették a színpadon az idõsek, aki operettekkel és örökzöld slágerekkel örvendeztették meg a jelenlévõket. Az önkormányzat természetesen az idén is vendégül látott mindenkit egy tál ételre, amit Mázsa Imre vállalkozó készített ezen az estén. Németh Károly és zenekara gondoskodott a kellemes hangulatról. Sikeres óvodai bál Nagykutason November 13-án ismét megrendezésre került az immár hagyományos óvodai szülõi munkaközösségi bál, melynek a nagy- kutasi faluház adott otthont. Az évek óta nagy sikerû rendezvényre szép számmal jöttek el az óvodás gyermekek és a volt óvodások szülei, barátok, ismerõsök, rokonok. A bál most is kulturális mûsorral kezdõdött, melyben a zene és a tánc kapott fõszerepet. Az óvó nénik nagyon büszkék voltak, hiszen az egykori óvodások is kivették részüket a mûsorból. Lukács Kornélia énekelt, a nagykutasi fiatalok csapata pedig a Csókkirály címû táncukkal örvendeztették meg a nézõket. A hangulatot tovább fokozta a kiskutasi EGO Színpad Broadway Revü zenés-táncos elõadá- sa, melyben örökzöld slágerek csendültek fel. Igazi zenei élményt jelentett dr. Lengyelné Takáts Veronika csodálatos énekhangja, aki két szerelmes dallal ajándékozta meg a vendégeket. Néhány szülõ és az óvodapedagógusok vidám matróz tánca zárta a mûsort, amely nagy sikert aratott. A szülõk lelkes kis csapata, és egy nagypapa által készített vacsora elfogyasztása után remek zene mellett, vidám, felszabadult hangulatban telt az este. Nagyon jó alkalom nyílt arra, hogy a szülõk beszélgessenek, jobban megismerjék egymást. A bál hangulatát emelte a számtalan tombolatárgy kisorsolása. A hajnalig tartó vigasságra még sokáig szívesen gondol vissza minden résztvevõ. Vidám matróz tánc zárta a mûsort. A rendezvény sok tennivalót, szervezést kívánt a szülõi munkaközösség tagjaitól, az óvoda dolgozóitól, és az õ munkájukat segítõ szülõktõl. Az óvodás gyermekek nevében is szeretném megköszönni áldozatos munkájukat, önzetlen segítségüket, nagylelkûségüket. Köszönetet szeretnék mondani kedves vendégeinknek, a szülõknek, magánszemélyeknek, akik tombolatárgyakkal, anyagiakkal és egyéb juttatásokkal segítették rendezvényünket, a báli mûsor valamennyi szereplõjének, valamint Nagykutas Községi Önkormányzatának. Némethné Dervalics Éva óvodavezetõ Hirdetésszervezõket keresünk a megye minden részébõl! Érdeklõdni lehet: 92/ , 8-12 óráig, illetve 30/

5 Hagyományosan megvendégeléssel és vidám mûsorral várták Nemesapátiban a település szép kort megélt lakosait november utolsó elõtti szombatján. A tartalmas mûsor elõtt Gáspár Zoltánné polgármester köszöntötte a megjelenteket, és az Egervári Nyugdíjasklub tagjait, akik több mûsorszámmal érkeztek, hogy garantáltan vidámmá tegyék a délutánt. Elsõként az egervári Németh Károly tangóharmonikán elõadott erdélyi dalcsokra zendült fel, s a népdalok elõtt a Székely Himnusz is elhangzott, melyet a jelenlévõk felállva énekeltek el. A zenés elõadás után a közel félszáz ünnepelt az ovisok mûsorának tapsolt, akik a vidám magyar mondókák között német versikét is elszavaltak, és szívük virágait hozták ajándékba az ünnepségre. Sokan még azt találgatták, hogy a szereplõk kiknek a gyermekei, unokái, amikor megérkezett Mariska és Juliska néni Egervárról. Imént a meghatottságtól, most pedig a kacajtól szökött könny a szépkorúak szemébe. A vidám kabaréból megtudtuk, hogy Juliskának azért ment könnyen a termés betakarítása, mert a krump- Észak-Nyugat Zala Szívük virágait hozták ajándékba Tartalmas mûsorral tarkított idõsek napja Nemesapátiban Az egervári óvodában átdolgozásra került a helyi nevelési program. A kompetencia alapú nevelés, fejlesztés egyik központi kérdése a programcsomag minél szélesebb körû alkalmazása, valamint a képességfejlesztés megvalósítása. Feladatunk az újszerû tananyag, a libogarak is segítségére voltak. Mariska férje pedig annyira szereti a fegyverét, hogy a vécére is töltött puskával megy. Ott mire vadászik? Toalettkacsára. hangzott a kacagtató válasz Mariskától, aki elárulta, hogy azért jár fehér bottal a tömegközlekedésben, mert akkor fizetés helyett ingyen, amolyan vakvágányon utazhat. A mosolyogtató percek után az iskola alsó tagozatosai La Fontaine Az oroszlán igazságot tesz címû meséjét adták elõ. Gáspár Zoltánné köszöntõ beszédében utalt arra, hogy a nyugdíjasoknak a munkából való kikerüléssel a család válik az új munkahelyükké. Éppen ezért meg kell becsülnünk õket, s ne engedjük, hogy magányossá váljanak. A polgármester szavai után a jelenlévõk hagyományosan egy szál gyertya meggyújtásával megemlékeztek azokról, akik a tavalyi ünnepségen még részt vehettek, de idén már nincsenek közöttük. Idén sajnos nem nyertünk pénzt a kistérségi szintû rendezvényre, így az önkormányzat és a nyugdíjasok egyesülete falun belüli idõstalálkozót szervezett. Ezt a programot a falu támogatásával, többek között fiatal asszonyok süteményeivel, adományainak segítségével szerveztük meg avatott be a részletekbe Gáspár Zoltánné. A program a Laci és Éva duó énekével, majd a felsõ tagozatosok mûsorával folytatódott, akiket Sebestyén Albertné verse és a nyugdíjas egyesületet népszerûsítõ kivetítés követett. A koraestébe nyúló program végén az Egervári Dalárda és Németh Károly harmonika- Izgalmas, sokrétû foglalkozások Nagy sikere volt a korongozásnak. komplex fejlesztési tématervek bevezetése, új tanulásszervezési eljárások kipróbálása, új pedagógusszerep felvállalása. 8.-án gesztenyesütésre került sor. A tûz õselem témái, képességek szerint, differenciáltan és korszerû módszerekkel kínálnak izgal- Mariska és Juliska kabaréja garancia volt a kacajra. mas és sokszínû tevékenykedést a gyermekeknek. Fontos szempont az élményalapú, természetes környezetben történõ tapasztalatszerzés. Dékány Zsuzsa óvodapedagógus udvarában tapasztalhatták a gyermekek a tûzrakás élményét, majd közösen sütöttük meg a gesztenyét, amelyet a helyszínen jó étvággyal el is fogyasztottunk, szomjunkat pedig citromos teával csillapítottuk. 11.-én kézmûves foglalkozásra került sor Fehér Eszter fazekas vezetésével. Az óvoda nagycsoportosai úszásoktatáson vesznek részt heti rendszerességgel. Szerdán nagy izgalommal, örömmel érkeznek a gyermekek az óvodába, majd Gõsfa és Vasboldogasszony önkormányzati buszával szállítjuk a gyermekeket a megyeszékhelyi Harmath Uszodába. Az ovisok 60 percet tölthetnek a vízben, nagyon fegyelmezetten, pontosan igyekeznek az úszómester utasításait betartani. Az óvoda dolgozói 5 játéka nyújtott felejthetetlen élményt. A településen az ünnepek közeledtével több korosztálynak is kínálnak programot: december 5-én délután meglepetéses Mikulásváró rendezvénnyel, majd a karácsony elõtti napokban ünnepi mûsorral kedveskednek a falubelieknek, és nem maradhat el a Szállást keres a Szent Család misztériumjáték sem. Az eseményen készült fotókat a képgalériájában tekinthetik meg. Nálunk megtalálja az igazit! CRONOS Személyre szabott társkeresés komoly kapcsolatot keresõknek! tel:20/

6 6 Észak-Nyugat Zala Idõsek ünneplése Alsónemesapátiban A kerti munkák befejezése után, hagyományosan Márton nap hetében, november 13-án tartották Alsónemesapátiban a település szép kort megért lakosainak ünneplését. A helyi önkormányzat, a kisebbségi önkormányzat és a Vöröskereszt helyi szervezetének közös szervezésében tartott eseményen láthatóan mindenki örült a másiknak és régi történetekkel, emlékekkel derítették jókedvre a másikat. S hogy a mamák és papák az unokáikkal, esetleg a szomszéd kislánnyal és kisfiúval is büszkélkedhessenek egymásnak, arról a helyi gyermekek mûsora gondoskodott. Elõször az iskolások szavalták el az alkalomra összeállított verscsokraikat, majd Balaton Józsefné polgármester szólt a megjelentekhez. Most szeressük idõs családtagjainkat, ne akkor jusson mindez eszünkbe, amikor már nincsenek közöttünk. A gyerekek sok mindent otthonról hoznak, így legalább olyan szeretetet adjunk nekik, mint amilyet mi is kaptunk az itt ülõ szüleinktõl. Méltó ünneplése A kistérség lakóinak öszszefogását és segítségét kezdeményezi Nagypáli Község Önkormányzata Balázs Dorka gyógyulása érdekében. Dorka 5 hónapos, súlyos májbetegséggel született nagypáli kislány, akinek teljes gyógyulásához májátültetésre van szükség. A mûtétet a németországi Essenben végzik el. Az operációt az OEP finanszírozza, azonban a donor lábadozás ideje alatti kórházi költségeket és a szülõ kinttartózkodását nem fedezi a biztosító. Kérjük a lakosságot, hogy a mûanyag és egyéb üvegeket A diákok és Balaton Józsefné polgármester is köszöntötte a megjelenteket. Segítsünk Dorkán! záró mûanyagkupak gyûjtésével segítsék a beteg kislány gyógyulását. A kupakokat leadhatják a Nagypáli Közösségi Ház elõterében elhelyezett gyûjtõzsákban, vagy nagyobb mennyiség esetén kérjük, hogy jelezzék azt a körjegyzõségen a következõ telefonszámokon: 92/ , Az önkormányzat decemberi rendezvényein fogadja a lakosság pénzadományait is, amit a rendezvény idejére kihelyezett gyûjtõládában helyezhetnek el annak érdekében, hogy Dorka teljes gyógyulását ezáltal is segíthessük. Amennyiben lehetõségük engedi, akár átutalás útján is hozzájárulhatnak a költségek összegyûjtéséhez a következõ számlaszámra: OTP Segítségüket, együttérzésüket megköszönve: a szülõk és Nagypáli Község Önkormányzata Több éve hagyomány, hogy a községszépítés jegyében Zalaszentiván önkormányzata elismerésekkel díjazza a gondos gazdákat, akik portájuk és azok környékének csinosításával járulnak hozzá a település szép látképéhez. A közelmúltban Dormán Miklós polgármester adta át az elismeréseket, díjakat. A ez a nap az idõseknek, akik a gyerekszeretetre neveltek bennünket, s rajtuk is múlik milyenné válik a lurkó hívta fel a figyelmet az idõsekkel való törõdésre a polgármester. Hozzátette, hogy sokan nem élhetik meg a szépen hangzó 80, esetleg 90 éves kort, ezért meg kell becsülnünk azokat, akik ezzel büszkélkedhetnek. Zárószavaiban minden jelenlévõt a jövõ évi ünnepségre invitált. Szavai után az óvodások mûsora következett, akik verseikkel, mondókáikkal csaltak mosolyt az arcokra. A mûsor meghittségét még inkább emelte, amikor az unokák nagyszüleiknek integetve adták elõ produkcióijukat. Õket követõen a Rózsaszín párduc zenéjére adtak elõ az iskolások látványos táncot, akik után Sömenek István plébános köszöntötte a megjelenteket. Szent Márton havában vagyunk, és rendkívül kellemes, fokos melegben tölthetjük ezeket a heteket. A késõi nyár különleges ajándék sokunknak és szegényebb társainknak kevesebbet kell költeniük a fûtésre. Kívánom, hogy sok ilyen hasonlóan szép Márton napokat élhessünk még meg szólt az érseki tanácsos a jelenlévõkhöz, és mielõtt szentképekkel és naptárakkal lepte meg a jelenlévõket, Szent Márton életérõl, hitvallásáról is mesélt. A rendezvényen a házi segítségnyújtók és szervezõk uzsonnával lepték meg a megjelent közel félszáz szépkorút, s haza sem távozott senki üres kézzel: mindenki olyan használati tárgyat vihetett ajándékul magával, amit a mindennapokban leginkább hasznosíthat. P. B. Az eseményen készült képeket a oldalon tekinthetik meg. Gondos gazdák Zalaszentivánon gondos gazda - takaros porta település szépítõversenyben (új típusú házak) Horváth Lászlóné, Szent István utca; (régi típusú házak) Szél Anna, Csány László út (felvételünkön); illetve (vállalkozások) Horváth József - Korona Presszó részesült elsõ helyezésben. H.L.

7 Gyûrûs kistelepülés, ezt talán már mindenki tudja. Az alig több mint 100 lelket számláló faluban azonban közeli foglalkoztató híján nehézkes a munkavállalás, sokan így csekély bérért cserébe vállalják az ingázást is. A község újdonsült polgármestere, Bertalan Tibor elõzõ számunkban már beszélt a munkahelyteremtést szolgáló ötleteirõl, elképzelései a közeljövõben valóra válhatnak. Feltett szándékunk egy díszfaiskola idetelepítése, ami már négy helybeli, tartósan munkanélküli ember számára tudna munkát biztosítani. S felvettük a kapcsolatot annak érdekében, hogy Hollandiából egy használt, jó állapotú üvegházat idehozassunk. Ebben zöldséget, gyümölcsöt termesztenénk, szintén a munkahelyteremtés céljából. Bízom Észak-Nyugat Zala Nagy lehetõségek nyíltak meg a kistelepülésen Márciustól helyben is lesz munka Gyûrûsön Sikeres volt a fellépés. A vasboldogasszonyi Népdalkör Egyesület valamint évben sikeresen vette az akadályokat (elõdöntõ - középdöntõ) Sümegen a VIII. Vass Lajos Népzenei versenyen, s bekerült a Kárpát-medencei döntõbe. Ez Budapesten, a Csili Mûvelõdési Központban került megrendezésre november 6-án szombaton, ahol a csoport Vass Lajos nívódíjban részesült. Mivel a verseny egész napos volt a 105 csoport és egyéni fellépõk miatt, s az eredményhirdetés a késõ esti órákra elhúzódott, a csoport 2 na- Újabb nívós elismerés pos kirándulásra tervezte az utat. Másnap megtekintettük a Szent István Bazilikát, a Terror Háza Múzeumot, a Parlamentet. A Campona Üzletközpont bevásárlásra adott lehetõséget, s aki akarta, ezen belül megtekinthette a Tropikáriumot. A tartalmas napot és kirándulást Etyeken borkóstolóval egybekötött vidám hangulatban fejezte be a csoport, valamint segítõik, akik évenken át hozzájárultak a népdalkör elõrehaladásához, eredményeihez. Népdalkör Egyesület Vasboldogasszony A jó minõségû zöldségre, gyümölcsre lesz vevõ. benne, hogy ezek a lehetõség 2011 márciusától már rendelkezésére állnak a lakosságnak avatott be a részletekbe Bertalan Tibor. A díszfaiskolát Gyûrûsön létrehozó vállalkozó 1 hektáros területen gazdálkodhat, a földet a helyi munkanélküliek foglalkoztatásáért cserébe jó pár évig díjmentesen használhatja. A több mint 1200 négyzetméteres termelési területtel rendelkezõ üvegház telepítése komolyabb beruházás, támogatás hiányában önerõbõl állnak neki, s a biogyümölcsökre már most van érdeklõdés. Az üvegház beszerzésénél a település egykoron Hollandiában élt lakosa segített, s Bertalan Tibor elmondása szerint szeretnének Gyûrûs osztrák, német, holland polgárainak egykori településeivel testvérkapcsolatokat kialakítani, melybõl mindkét fél profitálhatna. Adva tehát a lehetõség Gyûrûs lakosainak, hogy segély helyett úgy jussanak a családjukat eltartó bevételhez, hogy közben a falu számára is hasznos munkával tölthetik a napjaikat. Nyáron a kultúrházhoz közeli területen ifjúsági tábort létesítenek, 6-8 többszemélyes jurtát telepítenek, közel 50 gyermek táborozhat heti turnusokban. Virággal és ajándékkal köszöntötték Kovács Árpád plébánost Gõsfán, abból az alkalomból, hogy 25 éve teljesít szolgálatot a környék településein. A Márton napi búcsúünnep jó lehetõséget biztosított e jeles ünnepségre. Az önkormányzat nevében Farkas Tiborné polgármester és Vincze Istvánné alpolgármes- 7 S hogy ne csak a jövõt nézzük, a 2011-es költségvetés tervezése elõtt a faluban kérdõívvel mérik fel az igényt, hogy ki milyen programokon szeretne részt venni, és milyen fejlesztéseket tart fontosnak. December 4-én Mikulásváró program, majd a karácsonyi ünnepség, szilveszteri mulatság, az ünnepek között szabadtéri malacsütés várja a helyieket. Hálásak az eddigi munkáért ter köszönte meg (képünkön) az eddigi fáradságos munkáját. A faluházban eddig ideiglenesen mûködõ templom a búcsúra visszaköltözött a már felújított templomba, melynek ünnepi felszentelésére december 12-én kerül sor, a Veres András megyéspüspük által celebrált szentmise alkalmával. VV

8 8 Észak-Nyugat Zala Önkéntes tûzoltók továbbképzése Zalaszentivánon Tar András tûzoltó alezredes ismertette az egyesületekre vonatkozó jogszabályokat is. Zalaegerszeg környékén több önkéntes tûzoltó egyesület sikeresen mûködik, így adott esetben nagy segítségére lehetnek a hivatásos állománynak. Hogy az önkéntesek feladatukat a hivatásosok kiérkezéséig megfelelõképpen és szakszerûen lássák el, elengedhetetlen a megfelelõ továbbképzés, ezért alaptanfolyamot szerveztek a szabadidejüket lánglovagként töltõ önkénteseknek. A 40 órás kurzus elsõ elõadásnapját november 27-én tartották Zalaszentivánon. A zalaszentiváni, zalaistvándi, kemendollári, baki és zalaszentgróti önkénteseket Wéber Antal tûzoltó ezredes, a Zala Megyei Katasztrófavédelem igazgatója köszöntötte és beszédében kiemelte a tanfolyam hasznát és az önkéntesek munkájának fontosságát. Szükség van az adott települések helyi erõire, hiszen ha egy nagyobb vihar egyszerre érint több települést, akkor Adventi vásár Az Észak-Nyugat Zalai Kistérségi Társulás Egervár Község Önkormányzata december 19-én (vasárnap) órától adventi vásárt tart. Várjuk kiállítók és fellépõk jelentkezését! Érdeklõdni lehet: 0630/ Starx tisztítószerek Starx Color Plus mosógél koncentrátum 3 l Ft Starx Red Berry öblítõ koncentrátum 1 l 350 Ft Starx White Silk öblítõ koncentrátum 1 l 350 Ft Starx Sensation öblítõ koncentrátum 1 l 350 Ft Home Power fertõtlenítõszer 750 ml 350 Ft Voo Herbal Garden tusfürdõ 400 ml 350 Ft Voo Aloe Vera Breeze sampon 400 ml 350 Ft Home Power zéró penész 500 ml Ft Home Power ablaktisztító 500 ml 390 Ft Starx Active O 2 mosógél 2 l Ft Home Power fertõtlenítõszer 5 l Ft Az árak az áfát tartalmazzák! Házhoz visszük a tisztaságot! Területi képviselõ: Tel.: 30/ és az önkéntesek az elsõk, akik intézkedni tudnak, elvégre a hivatásosok létszáma véges indokolt a megyei vezetõ. Dormán Miklós polgármester támogatásáról biztosította a jelenlévõket és kiemelte a tanfolyam koordinátorának, Pénzes Péter õrmesternek a helyi szervezetben végzett munkáját. Az öt településrõl megjelent tûzoltók az egyes elõadás- Nyugdíjasok napja Vasboldogasszonyban November 20-án, szombaton nyugdíjas találkozót rendeztek Vasboldogasszonyban. Az eseményre a falu idõseinek nagy része ellátogatott, hogy kellemes délutánt töltsenek el együtt a faluházban. Az ünnepségen Mazzag Géza polgármester köszöntötte a megjelenteket, majd átadta a színpadot a fellépõknek. Elsõként Hoffer Ágnes szavalt, majd az egervári óvodások mûsorát tekintették meg a szépkorúak. Végezetül Vassné Srágli Hajnalka érkezett, aki operetteket és közismert slágereket énekelt. Elõadása olyan nagy si- napokon olyan elméleti és gyakorlati oktatást kapnak, amelyek nélkül lényegében nem lehetnének az önkéntes állomány tagjai sem. A következõ hetekben hatszor találkoznak még, tanfolyamuk a tûzmegelõzési ismeretektõl, a különbözõ szerelési folyamatokon át az életmentésig több területre kiterjed, képzésük január 22- én vizsgával zárul. Nagy sikere volt Vassné Srágli Hajnalka elõadásának. kert aratott, hogy többször is visszatapsolták egy-egy újabb dalra, sõt olyan is akadt, aki táncba vitte az elõadónõt. A mûsor után az önkormányzat kiadós vacsorával vendégelte meg a jelenlévõket. Ezt követen tombolasorsolásra került sor a nyugdíjasok között. Az izgalmak után a zenéé és a táncé volt a fõszerep. A polgármester bíztatására még vonatoztak is a jelenlévõk, szinte senki sem maradt ülve. Egészen késõ estig tartott a mulatozás az idei nyugdíjas találkozón, mindenki megelégedésére.

9 Észak-Nyugat Zala 9 Fõzni jó! Ez egy jó ötlet A december hónaphoz mindig vegyes érzelmekkel viszonyulok. Egyik oldalról ott az állandó idõzavar, hogy mindent el tudjak intézni. Másik oldalról meg alig várom a szenteste nyugalmát. Tavaly karácsonykor sikerült erre rárakni még egy lapáttal. A családi vacsorát nálunk tartottuk. Szülõk, testvérek, mindenkit meghívtunk. Ki kellett tennem magamért. Most kiderül mennyire jó a konyhám. Akasztják a hóhért mondanák sokan. A kihívással magabiztosan néztünk szembe Én és a Konyha. Hogy a tétet emeljem, elhatároztam, halászlét is fõzök! Még eddig soha nem csináltam. Körbe néztem az interneten, hogy is kell csinálni. Fõztem a halat. Hegyekbe állt a hagyma, mert szerintem hagymából sose árt a sok. (Ettõl a nejem mindig hülyét kap.) Fõzés közben rájöttem, sikerült túllõnöm a célon. Ezt megerõsítette nejem döbbent tekintete is. Te Úristen, mit fogunk kezdeni ennyi halászlével? Majd öszszeforr, nyugtattam. De én is éreztem, hogy ez sokkal több, mint amennyi elfogy. Még januárban is ezt fogjuk enni beiglivel. Hát ettõl nem lettem boldog. Amíg a hûtõ tele halászlével nem fõzhetek mást, pedig volt egy-két recept, amit már kinéztem. A vacsora végén jutott eszembe egy jó ötlet! Finom volt? Igen! Nem akartok vinni belõle? Mindenki örült a lehetõségnek, én is. Most már csak arra kell egy jó ötlet, hogy mit fogok enni januárban beiglivel mxm lakberendezés: Miszori Imre Pályázatokhoz kapcsolódó kiadványok, újságok készítése szerkesztése megbízhatóan, gyorsan! Érdeklõdni: 92/ ; 30/ zalataj@zelkanet.hu TV- és Híradástechnikai híradástechnikai Szerviz - TV javítás - TV javítás - DIGI - DIGI TV TV zalaegerszegi forgalmazója forgalmazója - Mindig - Mindig TV TV digitális csatorna havidíj nélkül! -- Távirányítók forgalmazása - Digitális - Digitális mûholdas mûholdas televíziózás televíziózás Zalaegerszeg, Ady u. 31. Tel.: 92/ , 30/ / postmaster@elektroservice.t-online.hu

10 10 Észak-Nyugat Zala Pethõhenyei segítség az iszapkárosultaknak Somlóvásárhelyen jártak A térképen látszik, hogy Somlóvásárhelyet is érintette a tragédia. Mint ismert, október 4-én, hétfõn 12 óra 10 perckor a MAL Zrt. ajkai timföldgyárának kolontári vörösiszaptározó gátja átszakadt. A tározóból elsõsorban a vörösiszapot fedõ óriási mennyiségû iszapos víz folyt ki, ami elöntötte a környezõ településeket: Devecsert, Kolontárt, Somlóvásárhelyt, Tüskevárt, Apácatornát és Kisberzsenyt. Ha az októberi vörösiszap katasztrófa utózöngéivel kapcsolatban hallunk híreket, akkor gyakorta szóba kerül, hogy Kolontár és Devecser települések milyen mértékben károsultak azon a szörnyû napon. Viszont a többi településrõl, így például Somlóvásárhelyrõl keveset hallani. Az önkormányzat és a lakosság a hírekbõl hallott a tragédiáról, s úgy gondoltuk, hogy gyûjtést szervezünk a rászorulóknak, s a segélyszállítmányt személyesen adjuk át. Jártam a három leginkább ká- Gondolnak az egészségükre A lakhegyi óvodában gyógytornára van lehetõségük a helyi lányoknak, asszonyoknak. A fõs csoporttal Kránicz Anita harmadéves gyógytornászhallgató foglalkozik, hetente egy alkalommal. A tornafoglalkozások közvetlen, vidám és zenével szí- rosult településen, s úgy gondolom, hogy Somlóvásárhely kissé kimaradt a támogatásokból. Kistelepülés a miénk, de erõnkhöz mérten szeretnénk támogatni az ottaniakat. Ezért felvettük a kapcsolatot az ottani katolikus egyház vezetõjével, Kocsis Tamással is mondta Deák István Pethõhenye polgármestere. A tragédia Somlóvásárhelyen 12 házat érintett, amelybõl kettõt lebontottak. Deák István elmondása szerint az emberek fel sem tudják fogni, hogy mi történt. Nem volt észrevehetõ ez a közvetlen veszély, olyan mintha egy magasfeszültségû vezeték alatt élne valaki, nem gondol arra, hogy adott esetben milyen tragédia történhet vele. Ezeknek a szennyezõdéseknek egy bizonyos ideig nem lehet érezni a hatását. Annak idején az uránbányákban dolgozók átlagon felüli fizetést kaptak, viszont átlagon aluli életkort nesített hangulatban telnek el. Mindenki szívesen és örömmel vesz részt ebben a kezdeményezésben, hiszen korunk mozgásszegény életmódja szükségessé teszi a gyógytornát, a szakember aktív közremûködését a gyakorlatok során. Elérhetõségeink: Telefon: 92/ , fax: 92/ , cím: zalataj@zelkanet.hu Olvasókör is alakult Alibánfán új kezdeményezések indultak novemberben, melyek hasznos elfoglaltságot, idõtöltést, jó szórakozást kínálnak a hosszú téli estékre. Minden páratlan hét szerdáján 18 órától teleház mûködik az ifjúsági klubban. Itt nemcsak barangolni lehet az internet világában, hanem a szervezõk segítséget nyújtanak az alapfokú informatikai kérdések megválaszolásában is. Szintén páratlan hét csütörtökjén 18 órakor olvasókör van a könyvtárban. Várják azokat az érdeklõdõket, akik szí- éltek meg. Nem tudni, hogy ennek a katasztrófának mi lesz a késõbbi hatása, hiszen az iszap porát messzire elvitte a szél, a vizes iszapot pedig elszállította a folyó, beitta a talaj... figyelmeztetett a faluvezetõ. A pethõhenyei pénzbeli adományokat és különbözõ használati tárgyakat elsõsorban a somlóvásárhelyi gyermekeknek szánják, hiszen õk azok, akik nem is igazán értik mi történt, és az õ életüket befolyásolhatja leginkább a tragédia. A Mikulással egyidõben szeretnének odaérni a szállítmánnyal, amelyet több pethõhenyei is elkísér. Új kezdeményezések Alibánfán vesen olvasnak fel kedvenc könyvükbõl, vagy szívesen meghallgatják mások kedvenc mûveinek részleteit. Lehetõség van saját mûvek bemutatására is. Tervek között szerepel hetente egy alkalommal játszóház szervezése is. Ehhez várják különbözõ teremben használható játékok (elsõsorban társasjátékok) felajánlását. A szervezõk szeretnének minél több hasznos elfoglaltságot teremteni a falu minden lakójának (kicsiknek-nagyoknak, fiataloknak-idõsebbeknek). Tudósítókat keresünk! Várjuk mindazok jelentkezését térségünkbõl, akik szívesen tudósítanának a településükön történt eseményekrõl. Jelentkezés: tel.: 92/ (8-16 óráig), fax: 92/ , zalataj@zelkanet.hu

11 Alsónemesapáti Önkormányzata januárjában pályázott az Európai Mezõgazdasági Vidékfejlesztési Alap kiírására, melyre a múlt év végén kaptak kedvezõ választ. A pályázat elsõ szakaszában több mint 13 millió forintnyi támogatással egy több elembõl álló játszóteret alakítottak ki a falu központjában. Ez az elsõ olyan beadványunk, melyet pályázatíróval közösen készítettünk. Ez a pályázat három szakaszból áll, jövõre a kultúrház nyílászáró- és tetõcserével megvalósuló felújítása lesz a feladat, a harmadik ütemben pedig parkosítás, esõbeállók létesítése történik majd meg. A játszótér létesítésére közbeszerzési eljárással találtunk kivitelezõt, a Fitotron-System Kft. az idõjárás okozta nehézségek miatt szeptember végén látott Észak-Nyugat Zala Játszótérrel gazdagodott Alsónemesapáti Közel 10 éves álom valósult meg hozzá a munkálatoknak, és szûk egy hónap alatt végzett velük. Az idõcsúszás miatt az önkormányzat állta a munkálatok teljes kifizetését, minthogy a támogatási összeget csak 2011-ben tudják visszaigényelni foglalta össze Simon Margit, a település jegyzõje. A hároméves projekt az Európai Unió és a Magyar Köztársaság Kormánya által az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program keretében nyújtott támogatásnak köszönhetõen valósul meg. A teljes pályázat nettó 43 millió forint, melybõl a játszótérre az önkormányzatnak 3 millió forintot kellett önrészként állnia. A gyermekek szabadidõs parkjává alakuló területet az önkormányzat közel 10 évvel ezelõtt vásárolta meg, hiszen már akkor igény volt egy ilyesfajta közösségi térre. A munkálato- Ezüstös Tökös-Mákos A közelmúltban elsõ alkalommal rendeztek Pölöskén regionális csocsóversenyt. A megmérettetésen szép apáti siker született: a Tökös-Mákos fantázianéven induló Horváth László és Nagy Tamás alkotta páros a második helyen végzett. A Zala megyei bábupörge- tõk legközelebb december elsõ hétvégéjén a gyõri csocsósokkal küzdhetnek meg, az Ha a két Apáti összefog, annak minimum érmes helyezés a vége. immár hagyományos Mikulás Kupán. Pébé Hirdetésszervezõket keresünk a megye minden részébõl! Érdeklõdni lehet: 92/ , 8-12 óráig, illetve 30/ Az új játékokat nap mint nap használják a falu gyerekei. kat a kisgyermekes szülõk folyamatosan figyelemmel kísérték, nagyon várták az avató napját. Minderre november 13-án került sor, amikor szinte minden korosztály képviseltette magát, és a közben idõsek napját ülõ nagyszülõk is büszkén csodálták a legifjabb korosztály új szórakozási lehetõségét. A modern, minden szabványnak megfelelõ játszóteret Köcse Tibor, az Észak-Nyugat Zalai Kistérségi Társulás elnöke, és Rózsás Miklós, a pályázatért felelõs Göcsej Hegyhát Leader Egyesület munkaszervezet vezetõje és Balaton Józsefné polgármester közösen adta át, majd Sömenek István plébános szentelte fel az új létesítményt. Szerencsések vagyunk, hogy nálunk van óvoda, így a legkisebbek napközben is látogathatják a létesítményt. Az itt Észak-Nyugat Zala Kistérségi havilap Megjelenik az Észak-Nyugat Zalai Kistérségi Területfejlesztési Önkormányzatok Társulása támogatásával Kiadó-fõszerkesztõ: Ekler Elemér Szerkesztõségi ügyfélszolgálat: 8901 Zalaegerszeg, Rákóczi út 2-4. Pf.: 381. Tel.: (92) Fax: (92) zalataj@zelkanet.hu Kistérségi iroda: Nagypáli, Arany J. u. 26. Tel.: 92/ ISSN X Készült: Göcsej Nyomda Kft. Zalaegerszeg, Bajcsy-Zs. tér 2. Tel./fax: (92) található eszközöket 4 és 14 év közötti gyermekek számára fejlesztették ki, használatukról szabályzatot is kifüggesztettünk. Szeretnénk, ha ezek az új eszközök minél tovább használhatók lennének, ezért már kezdettõl fogva zárhatóra terveztettük a játszóteret, melyet az évszakokhoz alkalmazkodó nyitva tartással lehet igénybe venni árulta el Simon Margit. Gyermek parkjában a pályázatnak köszönhetõen 12 játék kapott helyet, így többek között amõbával és homokozóban játszhatnak és rugós játékokon, görgõs járókán, hintákon, õrtornyos és mászókás csúszdán is mozoghatnak Alsónemesapáti legifjabb lakói. Az eseményen készült képeket a oldalon tekinthetik meg.

12 12 Észak-Nyugat Zala Karácsonyfa az interneten HIRDETÉSÉT feladhatja az Észak-Nyugat Zala havilapban. Telefon: (92) ; Fax: (92) Nagylengyel Õsi zalai zamatok Bér- és kereskedelmi fõzés Palackozás Kis- és nagykereskedelmi értékesítés Igény szerint cefrebeszállítás Anno 1982 Hungarikum Várom régi és leendõ ügyfeleimet! Telefon: 92/ , 30/ SZORT 99 SZOLGÁLTATÓ ZRT Zalaegerszeg, Rákóczi u Pf.: 191 SZOLGÁLTATÓ ZRT. Méret utáni polgári és ortopéd cipõkészítés a Piac tér 1. sz. alatt Tel.: 92/ Munkaruha készítése nagy választékban. Extra méret esetén egyedi gyártást is végzünk. ZALAEGERSZEG Tel.: 92/ /20

2014 év. Környezettisztasági hét

2014 év. Környezettisztasági hét 2014 év Környezettisztasági hét 2014. 04.10. Évek óta hagyományos program áprilisban a Kőszár-hegymenet, melyet egy takarítási akció előz meg. A környezettisztasági hét célja településünk szebbé tétele,

Részletesebben

2011. ÉVI RENDEZVÉNYNAPTÁR ZALAEGERSZEGI KISTÉRSÉG

2011. ÉVI RENDEZVÉNYNAPTÁR ZALAEGERSZEGI KISTÉRSÉG 2011. ÉVI RENDEZVÉNYNAPTÁR ZALAEGERSZEGI KISTÉRSÉG JANUÁR Település Időpont Rendezvény Zalalövő Január 15. Informatikai és családi nap Nagylengyel Január 22. Asztalitenisz bajnokság Nagylengyel Január

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Vitnyéd Község Önkormányzat október 26.-án tartott soros ülésén.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Vitnyéd Község Önkormányzat október 26.-án tartott soros ülésén. J E G Y Z Ő K Ö N Y V 13/2010. Készült: Vitnyéd Község Önkormányzat 2010. október 26.-án tartott soros ülésén. Jelen vannak: Tóth Kálmán polgármester Kis-Tóth István alpolgármester Horváth Zsuzsanna Ivancsics

Részletesebben

ZÁHONYI VASUTAS. VIII. évfolyam, 19. szám november 19.

ZÁHONYI VASUTAS. VIII. évfolyam, 19. szám november 19. ZÁHONYI VASUTAS VIII. évfolyam, 19. szám 2018. november 19. Csapatbál Egy rendezvény szervezése mindig izgalmas feladat, de ha az elsőről van szó, akkor végképp. Így voltak ezzel az első záhonyi VSZ-bál

Részletesebben

Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak.

Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak. Játsszunk együtt! 4. Kedves Nagycsoportos Óvodások! Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak. A részvétel ingyenes!

Részletesebben

Hírlevél. Mozsgó Biztos Kezdet Gyerekház. 2014. január-június

Hírlevél. Mozsgó Biztos Kezdet Gyerekház. 2014. január-június Hírlevél Mozsgó Biztos Kezdet Gyerekház 2014. január-június Gyerekházunk napi szinten 9-13. h áll a családok rendelkezésére. A napi foglalkozásokon túl folyamatos programokkal a jeles napok megünneplésével

Részletesebben

Betlehemezés Létavértesen

Betlehemezés Létavértesen A XXVI. Nemzetközi Betlehemes Találkozón Betlehemezés Létavértesen Immáron negyedik éve, a dráma szakköröseimmel november elején elkezdünk készülődni a betlehemezésre. A mi vidékünkre jellemző alföldi

Részletesebben

A szerkesztôség e-mail címe: derekpont@freemail.hu telefon: 0620-389-58-53. Zetelakán jártunk Aki járt már Derekegyház testvértelepülésén Zetelakán az bizonyára igen kellemes tapasztalatokat szerzett az

Részletesebben

Újvárosi városrészi nap. LEADER rendezvény. Beszámoló

Újvárosi városrészi nap. LEADER rendezvény. Beszámoló Újvárosi városrészi nap LEADER rendezvény Beszámoló A rendezvény helyszíne: 6800 Hódmezővásárhely, Széchenyi tér A rendezvény időpontja: 2012. július 21. A Visszhang utcai Olvasókör 12 éve rendezi meg

Részletesebben

Dabrony: falunap és búcsú augusztus 21. vasárnap, 09:30

Dabrony: falunap és búcsú augusztus 21. vasárnap, 09:30 Az idén is megrendezésre került a már hagyományosnak számító falunap - augusztus 13-án majd másnapi a búcsú. Ezen a szombati napon az égiek is kedveztek az ünnepléshez, mert a korábbi borús napok után

Részletesebben

Óvodai Tájékoztató. 2009 /2010. 1. szám. Zalabéri Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Óvoda

Óvodai Tájékoztató. 2009 /2010. 1. szám. Zalabéri Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Óvoda Óvodai Tájékoztató 2009 /2010. 1. szám Zalabéri Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Óvoda Tanévindítás: Óvodánk létszáma 2009 / 2010 es tanévben : 34 fő gyermek Csoport szám: 2 Óvodapedagógusok:

Részletesebben

Programajánló. Idopontváltozás! Idopontváltozás! Márton-napi Dínom-dánom. Adventi gyertyagyújtás. Örökzöld Nyugdíjas klub találkozója

Programajánló. Idopontváltozás! Idopontváltozás! Márton-napi Dínom-dánom. Adventi gyertyagyújtás. Örökzöld Nyugdíjas klub találkozója XVI évfolyam - 11 szám 2015 November Programajánló óvoda, iskola, ápolóotthon, Tompaháti Közösségi Tér karácsonyi műsora, az estet a Szegedi Miniszínház műsora zárja Hozzon egy díszt a falu karácsonyfájára!

Részletesebben

A szerkesztôség e-mail címe: kultura.derekegyhaz@gmail.com Telefon: 06 20/258-55-11 december 14. (péntek) 18:00 Derekegyházi Horgász Egyesület taggyűlése Könyvtár TOP lista - november 1. Kristin Cashore:

Részletesebben

Projektlátogatás: A felújított egykori katolikus iskolában kialakított Örökségvédelmi Közösségi Ház átadása

Projektlátogatás: A felújított egykori katolikus iskolában kialakított Örökségvédelmi Közösségi Ház átadása Projektlátogatás: A felújított egykori katolikus iskolában kialakított Örökségvédelmi Közösségi Ház átadása Helyszín: Nick Ideje: 2014. szeptember 20. 10.00 óra Szeptember 20-án ismét egy kedves meghívásnak

Részletesebben

ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI ÓVODÁNK ÜNNEPEI

ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI ÓVODÁNK ÜNNEPEI ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI Óvodánk a hagyományőrzést, a népi kultúra ápolását egyik legfontosabb feladatának tekinti. Megteremtjük azt a miliőt, amelyben az óvodába lépés első pillanatától a nevelés

Részletesebben

DERECSKE VÁROS BÁLJÁRA,

DERECSKE VÁROS BÁLJÁRA, Felhívás! A Derecske Városi Mûvelõdési Központ és Könyvtár 2011. december 21-2012. január 2-ig zárva tart. Nyitás 2012. január 3-án. Derecske Város Önkormányzata tisztelettel meghívja Önt és partnerét

Részletesebben

BESZÁMOLÓ. Pályázati azonosító: CSSP-NEPDALKOR A pályázat megvalósult: támogatásával.

BESZÁMOLÓ. Pályázati azonosító: CSSP-NEPDALKOR A pályázat megvalósult: támogatásával. BESZÁMOLÓ Pályázati azonosító: CSSP-NEPDALKOR-2018-0252 A pályázat megvalósult: támogatásával. A dr.barsi Ernő Népdalkör és Citeraegyüttes a pályázaton elnyert támogatást a szerződésben foglaltak szerint

Részletesebben

TÉL-FÉNY 2011. 2011. március. szavazni a képekre és a legtöbb szavazatot kapott képet most

TÉL-FÉNY 2011. 2011. március. szavazni a képekre és a legtöbb szavazatot kapott képet most 2011. március 3 TÉL-FÉNY 2011. XI. alkalommal megrendezett fotókiállításon Afrikától Furugyon át Új-Zélandig láthattunk fényképeket a tárlaton. Először lehetett szavazni a képekre és a legtöbb szavazatot

Részletesebben

VEGYESCIKK KEReSKEDÉS

VEGYESCIKK KEReSKEDÉS DERECSKEI PROGRAMFÜZET E-mail:programfuzet@gmail.com 2007. DECEMBER HÓ Közösségi programok Klubok, tanfolyamok Zenés rendezvények Iskolai programok Kiállítás, vásár Színház, mozi Egyházi élet Áldott, Békés

Részletesebben

INTÉZMÉNYÜNK AZ ÁMK ÁLTALÁNOS ISKOLÁJA (JOGELŐDEJE A TENGELICI ÁLLAMI ELEMI / ÁLTALÁNOS ISKOLA)

INTÉZMÉNYÜNK AZ ÁMK ÁLTALÁNOS ISKOLÁJA (JOGELŐDEJE A TENGELICI ÁLLAMI ELEMI / ÁLTALÁNOS ISKOLA) KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS INTÉZMÉNYÜNK AZ ÁMK ÁLTALÁNOS ISKOLÁJA (JOGELŐDEJE A TENGELICI ÁLLAMI ELEMI / ÁLTALÁNOS ISKOLA) ALAPÍTÁSA 100. ÉVFORDULÓJÁT ÜNNEPLTE 2006.09.02-án szombaton. KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Intézményünk

Részletesebben

December 17-én a harmadik gyertyát is meggyújtottuk az iskola adventi koszorúján.

December 17-én a harmadik gyertyát is meggyújtottuk az iskola adventi koszorúján. A 3. gyertya December 17-én a harmadik gyertyát is meggyújtottuk az iskola adventi koszorúján. A gyertyagyújtás sorrendjében a harmadik gyertya színe rózsaszín, mivel a bűnbánatba már egy kis öröm is keveredik,

Részletesebben

I. Szitás Róbert 18.000 gr,

I. Szitás Róbert 18.000 gr, Általános iskolás horgászaink részt vettek május 11-én az általános iskolák közötti horgászversenyen, amit a szegedi Herman Ottó HE. rendezett. A résztvevő csapat tagjai: Cseh Dániel, Csuhaj András 6.osztály,

Részletesebben

Írta: Administrator szeptember 06. szombat, 15:09 - Módosítás: szeptember 10. szerda, 16:44

Írta: Administrator szeptember 06. szombat, 15:09 - Módosítás: szeptember 10. szerda, 16:44 A levéltári források szerint Szilvágy nevének első írásos említése 1343-ból ered. Két Szilvágyról értesülünk, az egyikben akkor Szent Márton tiszteletére épült templom állt. A török harcok idején annyira

Részletesebben

tanév horvát eredményei - 1. félév

tanév horvát eredményei - 1. félév 2016-2017. tanév horvát eredményei - 1. félév 1. Október 3.-Baja- Ady Endre Városi Könyvtár A minden ősszel megrendezett horvát nyelvű, játékos, könyvtári foglalkozáson vettünk részt, melyet a horvátországi

Részletesebben

KÖZHASZNÚ TEVÉKENYSÉGRŐL SZÓLÓ RÖVID TARTALMI BESZÁMOLÓ A ÉVRŐL

KÖZHASZNÚ TEVÉKENYSÉGRŐL SZÓLÓ RÖVID TARTALMI BESZÁMOLÓ A ÉVRŐL KÖZHASZNÚ TEVÉKENYSÉGRŐL SZÓLÓ RÖVID TARTALMI BESZÁMOLÓ A 2016. ÉVRŐL Alapítványunk alapvető célja a Császártöltési Bánáti Miklós Német Nemzetiségi Általános Iskola tanulóinak támogatása. Különösen fontosnak

Részletesebben

Majosháza Község Önkormányzatának Polgármestere

Majosháza Község Önkormányzatának Polgármestere Majosháza Község Önkormányzatának Polgármestere 2339 Majosháza, Kossuth u. 34., Tel: 06/24-511-830, Fax: 06/24-511-831, E-mail: majoshaza@majoshaza.hu ELŐTERJESZTÉS Majosháza Község Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

Adventi időszak az óvodában

Adventi időszak az óvodában 4 2012. január Adventi időszak az óvodában Az advent a karácsonyi előkészületek időszaka. Ez a négy hét az óvodában is számos tevékenységre ad lehetőséget. Először is minden csoport elkészíti a maga adventi

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Vámoscsalád Község Képviselő-testületének 2015. február 18-án 18 óra 30 perckor a Vámoscsaládi Kultúrház klubhelyiségében megtartott közmeghallgatásáról Jelen vannak: Németh

Részletesebben

!"#$ ,"-*"$"$ "-%!$)"%""-%*(. / -&0& 1 -*" ,#*"5,#! 1 A! $ "" $ & B! "" $ '(" $ " " A!% E % D2"% D D

!#$ ,-*$$ -%!$)%-%*(. / -&0& 1 -* ,#*5,#! 1 A! $  $ & B!  $ '( $   A!% E % D2% D D $ % $ & & '(& )'(' +,-./01 ) & 20(3 % & 4( 3 5 $ & 6 7 % )& (%83% 2 ) 5 98..'1 : & % $ $% $ $& 7 % % ; & & % $ ) &<

Részletesebben

Felhívás. Programajánló. Idopontváltozás! Tompaháti Programok 06 70/

Felhívás. Programajánló. Idopontváltozás! Tompaháti Programok 06 70/ A szerkesztôség e-mail címe: derekegyhazihirek@gmailcom Telefon: Napközben a helyi lakosok által összeadott eszközökből és tárgyakból készített retrokiállítást bárki megtekinthette a Művelődési Házban

Részletesebben

Faluújság Bakonypéterd I. évfolyam 3. szám 2010. december

Faluújság Bakonypéterd I. évfolyam 3. szám 2010. december Előszó KÖZSÉGI TÁJÉKOZTATÓ Bakonypéterd Község Önkormányzatának kiadványa Tisztelt Bakonypéterdi Lakosok! Szeretném megköszönni azt az összefogást, amit az elmúlt időszakban tanúsítottak azért, hogy megszépüljön

Részletesebben

A L S Ó N E M E S A P Á T I és N E ME S A P Á T I. Községek ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETEINEK

A L S Ó N E M E S A P Á T I és N E ME S A P Á T I. Községek ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETEINEK A L S Ó N E M E S A P Á T I és N E ME S A P Á T I Községek ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETEINEK 2012. április 27-ei együttes ny i l v á n o s ülésének j e g y z ő k ö n y v e Szám: 84-2/2012. Tartalom:

Részletesebben

MUNKATERVE ÖREGLAK KÖZSÉG ÉVI KÖZMŰVELŐDÉSI. Készítette: Buzsáki Mónika Kulturális referens

MUNKATERVE ÖREGLAK KÖZSÉG ÉVI KÖZMŰVELŐDÉSI. Készítette: Buzsáki Mónika Kulturális referens ÖREGLAK KÖZSÉG 2010. ÉVI KÖZMŰVELŐDÉSI MUNKATERVE Készítette: Buzsáki Mónika Készült a 2009. november 30-án tartandó Képviselő-testületi ülésre 2010. évi Közművelődési munkaterv 2 Öreglak község 2010.

Részletesebben

Újra Devecserben zajlott a Bakony-Somló Népművészeti Találkozó

Újra Devecserben zajlott a Bakony-Somló Népművészeti Találkozó Újra Devecserben zajlott a Bakony-Somló Népművészeti Találkozó A program időpontja: 2017. június 2-3. A program helyszíne: Devecser A program szervezője: Apte Művészeti Egyesület Néptáncosok Baráti Köre,

Részletesebben

VÁC VÁROS UZONYI BÁLINT DIÁKPOLGÁRMESTER BESZÁMOLÓJA 2016/2017 TANÉV

VÁC VÁROS UZONYI BÁLINT DIÁKPOLGÁRMESTER BESZÁMOLÓJA 2016/2017 TANÉV VÁC VÁROS UZONYI BÁLINT DIÁKPOLGÁRMESTER BESZÁMOLÓJA 2016/2017 TANÉV VÁC 2017 Képviselőtestületi ülés 2016.05.21. A diák-polgármesteri beiktatás után meghívást nyertem a soron következő képviselő-testületi

Részletesebben

DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra. DECEMBER 13. (vasárnap) 19 óra

DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra. DECEMBER 13. (vasárnap) 19 óra Móricz Zsigmond - Kocsák Tibor - Miklós Tibor: Légy jó mindhalálig musical premiere DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra Belépõdíj: 1000 Ft Eisemann Mihály- Szilágyi László ÉN ÉS A KISÖCSÉM zenés bohózat 2

Részletesebben

Alsónemesapáti, Gősfa, Kispáli, Nagypáli, Nemesapáti, Pethőhenye, Vasboldogasszony

Alsónemesapáti, Gősfa, Kispáli, Nagypáli, Nemesapáti, Pethőhenye, Vasboldogasszony Alsónemesapáti, Gősfa, Kispáli, Nagypáli, Nemesapáti, Pethőhenye, Vasboldogasszony Községek ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETEINEK 2012. november 9-ei együttes ny i l v á n o s ülésének j e g y z ő k ö

Részletesebben

Sávolyok fiataljainak identitás erősítő találkozója 2018 augusztus

Sávolyok fiataljainak identitás erősítő találkozója 2018 augusztus Sávoly Község Önkormányzatának információs lapja XI. évfolyam III. szám 2018. szeptemberi szám melléklete Sávolyok fiataljainak identitás erősítő találkozója 2018 augusztus 13-21. Augusztusban immáron

Részletesebben

KÖZHASZNÚ TEVÉKENYSÉGRŐL SZÓLÓ RÖVID TARTALMI BESZÁMOLÓ A ÉVRŐL

KÖZHASZNÚ TEVÉKENYSÉGRŐL SZÓLÓ RÖVID TARTALMI BESZÁMOLÓ A ÉVRŐL KÖZHASZNÚ TEVÉKENYSÉGRŐL SZÓLÓ RÖVID TARTALMI BESZÁMOLÓ A 2015. ÉVRŐL A Csengőszó Császártöltési Iskolai Alapítvány alapvető célja a Császártöltési Német Nemzetiségi Általános Iskola tanulóinak támogatása.

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ A MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA RENDEZVÉNYRŐL

SZAKMAI BESZÁMOLÓ A MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA RENDEZVÉNYRŐL Vasvári Pál Múzeum 4440 Tiszavasvári, Kálvin út. 7. Mobil:+36/30-676-8514 www.vasvaripalmuzeum.hu e-mail: info@vasvaripalmuzeum Nyitva tartás: Április 1-től - október 31-ig: K-V: 09-18 óráig November 1-től

Részletesebben

Az Önkéntesség Európai Éve keretében meghirdetett Önkéntesek Hete alkalmából pályázatot nyújtott be Alapítványunk az Önkéntes Központ Alapítványhoz.

Az Önkéntesség Európai Éve keretében meghirdetett Önkéntesek Hete alkalmából pályázatot nyújtott be Alapítványunk az Önkéntes Központ Alapítványhoz. A Csabacsűdi játszótér felújítása az Önkéntesek Hete keretében című projekt megvalósulása Csabacsűdön Pályázó: Tiszta Környezetünkért Alapítvány Csabacsűd Az Önkéntesség Európai Éve keretében meghirdetett

Részletesebben

VAN SZERENCSÉNK HÍVNI A NAGYÉRDEMŰ KÖZÖNSÉGET! UTAZZON AZ OMNIBUSSZAL! KISVÁRDA A SZÁZADFORDULÓN

VAN SZERENCSÉNK HÍVNI A NAGYÉRDEMŰ KÖZÖNSÉGET! UTAZZON AZ OMNIBUSSZAL! KISVÁRDA A SZÁZADFORDULÓN VAN SZERENCSÉNK HÍVNI A NAGYÉRDEMŰ KÖZÖNSÉGET! UTAZZON AZ OMNIBUSSZAL! KISVÁRDA A SZÁZADFORDULÓN 3507/00102 Szakmai beszámoló Az idén immár hatodik alkalommal volt Múzeumok Éjszakája Kisvárdán. A késő

Részletesebben

Galgagyörki Napló. Galgagyörk község Önkormányzatának lapja II. évfolyam 3. szám - 2012. május

Galgagyörki Napló. Galgagyörk község Önkormányzatának lapja II. évfolyam 3. szám - 2012. május Galgagyörki Napló Galgagyörk község Önkormányzatának lapja II. évfolyam 3. szám 2012. május ÖNKORMÁNYZATI HÍREK Lőrik László átveszi a Köznevelésért díjat Fristáczki Erik 8. osztályos tanuló Izgatottan

Részletesebben

Ezen dokumentum Jászárokszállás Város Önkéntes Tűzoltó Egyesületének 2007. évi jelentősebb eseményeit, beavatkozásait, híreit foglalja magába Készítette: Tekse Csaba parancsnok-helyettes 2007. október

Részletesebben

NYÁRI KALENDÁRIUM. Így fedezzük fel a világot! Gyermekhét

NYÁRI KALENDÁRIUM. Így fedezzük fel a világot! Gyermekhét Június 01. hétfő NYÁRI KALENDÁRIUM Így fedezzük fel a világot! Gyermekhét Kalandozások Napja Lovas kocsikázás településeink utcáin Június 02. kedd Tűzoltók, Rendőrök Napja 10. 00 11. 00 Ismerkedés a tűzoltók,

Részletesebben

Derecskei Zenei Esték

Derecskei Zenei Esték MÁJUS 1. (szombat) 10.00 óra Majális Helyszín: Sárostói Sportpálya Az idén elõször lehetõség lesz támogatói jegy vásárlására is, mellyel a rendezvényt támogathatják. Az támogatói jegy ára 550 Ft. Egy támogatói

Részletesebben

SZAFI Egyesület tevékenységéről szóló beszámoló 2009. évről

SZAFI Egyesület tevékenységéről szóló beszámoló 2009. évről SZAFI Egyesület tevékenységéről szóló beszámoló 2009. évről Egyesületünk 2005. október 27 én alakult szülői kezdeményezésre. Célja: Tápiószecsőn és a környező Tápió vidék - Kistérségben értelmi vagy testi

Részletesebben

KUKUCSKÁLÓ PROGRAM. Hevesi József Általános Iskola. Alapfokú Művészeti Iskola tanév

KUKUCSKÁLÓ PROGRAM. Hevesi József Általános Iskola. Alapfokú Művészeti Iskola tanév Mottó: Ez az én sulim, legyen a tied is! Jól érzed majd magad, mert itt jó a hangulat, sok barátom van, érdekes programok várnak bennünket. KUKUCSKÁLÓ PROGRAM Hevesi József Általános Iskola és Alapfokú

Részletesebben

A Projekt forrását az Emberi Erőforrások Minisztériuma biztosította.

A Projekt forrását az Emberi Erőforrások Minisztériuma biztosította. EMBERI ERŐFORRÁS MINISZTÉRIUMA EMBERI ERŐFORRÁS TÁMOGATÁSKEZELŐ támogatásával valósult meg a Nemzetiségi kulturális kezdeményezések 2017. évi költségvetési támogatása elnevezésű pályázati felhívásra benyújtott

Részletesebben

Bringával a LEADER fejlesztések nyomában (3. rész)

Bringával a LEADER fejlesztések nyomában (3. rész) Bringával a LEADER fejlesztések nyomában (3. rész) 2010. augusztus 30-ára terveztük bringatúránk alsó-szigetközi részét, ám az időjárás közbeszólt: az eső úgy esett, hogy két napig el sem állt. Kénytelenek

Részletesebben

December 6-kán Fogyatékkal élők világnapja alkalmából tartott ünnepségen a Művelődési Házban az 6-7. osztály tanulói Németh Lászlóné által

December 6-kán Fogyatékkal élők világnapja alkalmából tartott ünnepségen a Művelődési Házban az 6-7. osztály tanulói Németh Lászlóné által Kossuth Morzsák November 11.: Márton nap alkalmából ismét összegyűlt az iskola apraja-nagyja. A 4. osztály már a délelőtt folyamán is szorgoskodott a konyhában, hogy vendégül láthassák társaikat. Mert

Részletesebben

Svájci tanulmányút. Basel

Svájci tanulmányút. Basel Svájci tanulmányút Basel A tanulmányúton öten vettünk részt; két tanár, Gál Anikó és Dékány István, valamint három diák: Annus Péter, Pászti Ferenc és én, Papp Zsolt. 2013. január 22-én hajnali 2 órakor

Részletesebben

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti vendégeit alapításának 19. évfordulója alkalmából

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti vendégeit alapításának 19. évfordulója alkalmából A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti vendégeit alapításának 19. évfordulója alkalmából 2017-ben választott témánk a Háziipari Szövetkezet nádudvari részlege kiállításon és egy

Részletesebben

HÍREK, ESEMÉNYEK Nagy volt az érdeklődés a VI. Gyermek Alkotótábor iránt Kaposszerdahelyen, 94 gyermek jelentkezett decemberben. Az egész napos rendezvényen 7 alkotóművész segítségével a gyermekek karácsonyi

Részletesebben

Beszámoló. a Szekszárd Megyei Jogú Város Humánszolgáltató Központ Gyermekjóléti Központjának. 2010. évben Szálka községben végzett tevékenységéről

Beszámoló. a Szekszárd Megyei Jogú Város Humánszolgáltató Központ Gyermekjóléti Központjának. 2010. évben Szálka községben végzett tevékenységéről Beszámoló a Szekszárd Megyei Jogú Város Humánszolgáltató Központ Gyermekjóléti Központjának 2010. évben Szálka községben végzett tevékenységéről A beszámoló a 149/1997. (IX.10.) Kormányrendelet 10. számú

Részletesebben

Biatorbágy Város Önkormányzata Képviselő-testületének /2012. (...) Öh. sz. határozata

Biatorbágy Város Önkormányzata Képviselő-testületének /2012. (...) Öh. sz. határozata Biatorbágy Város Önkormányzata Képviselő-testületének /2012. (...) Öh. sz. határozata Biatorbágy Város Önkormányzata és intézményei, valamint a lakosság civil szerveződéseinek 2012. évi kulturális és rendezvényi

Részletesebben

FALU - KÉP. Falunap 2008 2008 JÚNIUS C SERKÚT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA

FALU - KÉP. Falunap 2008 2008 JÚNIUS C SERKÚT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA FALU - KÉP C SERKÚT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA 2008 JÚNIUS Falunap 2008 2 OLDAL FALU - KÉP Az alábbi névsor két helybéli, egykori urán kutatása alapján készült úgy, hogy alapját még az azóta elhunyt

Részletesebben

Az esti klubnapot rövid bevezetővel Dr.Duray Gergő főigazgató úr, mint vendéglátó és Dr. Soós Ágnes a MEM Klub elnöke nyitotta meg,

Az esti klubnapot rövid bevezetővel Dr.Duray Gergő főigazgató úr, mint vendéglátó és Dr. Soós Ágnes a MEM Klub elnöke nyitotta meg, Az Orosházi Kórház főigazgatójának Dr. Duray Gergő klubtagunk meghívására, október 13-14-én színvonalas szakmai és hangulatos baráti találkozón vettünk részt. Pénteken délután és este, a Hotel Corvus Aqua****

Részletesebben

Toró Árpád. Beszámoló

Toró Árpád. Beszámoló Toró Árpád Beszámoló Az elmúlt egy év szakmai szempontból életem eddigi legmozgalmasabb éve volt. Rengeteg élménnyel és tanulsággal, életre szóló leckével megfűszerezve. Eredetileg 10 egyéni koncertet

Részletesebben

egyházaink Hírei KATolIKuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK F REFoRMÁTuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK Egyházi búcsú szentmise és körmenet GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET

egyházaink Hírei KATolIKuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK F REFoRMÁTuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK Egyházi búcsú szentmise és körmenet GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET egyházaink Hírei KATolIKuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK F gyóni KATolIKuS EgYHÁZKÖZSÉg A gyóni katolikus misék időpontja AugusztusbAn A következőképpen változik, szabadság miatt. augusztus 11-től szeptember 8-ig:

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v 9/2013 szám. J e g y z ő k ö n y v Készült az Ágfalvi Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. szeptember 9-én az Ágfalvi Közös Önkormányzati Hivatal Tanácstermében (Ágfalva, Soproni

Részletesebben

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének december 16-i ülésére

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének december 16-i ülésére 5604-1/2015. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. december 16-i ülésére Tárgy: Kerekegyháza Város Önkormányzata 2016. évi rendezvénytervének elfogadása

Részletesebben

Délelőtt a 4.c osztályosokkal előkészültünk a műsorra. Felraktuk a dekorációt, berendeztük az aulát. 14 órakor kezdődött a

Délelőtt a 4.c osztályosokkal előkészültünk a műsorra. Felraktuk a dekorációt, berendeztük az aulát. 14 órakor kezdődött a Az Újpesti Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola és Gimnáziumban ezen a pénteki napon került megrendezésre a Gyerek-Faktor. Az előző években elkezdett Csillag Születik vetélkedőt folytattam, csak a nevét

Részletesebben

A legnagyobb tanári művészet, hogy az alkotás és felismerés örömét ébresszék. /A. Einstein/

A legnagyobb tanári művészet, hogy az alkotás és felismerés örömét ébresszék. /A. Einstein/ DÉR NAPOK RENDEZVÉNYSOROZAT Mottó: A legnagyobb tanári művészet, hogy az alkotás és felismerés örömét ébresszék. /A. Einstein/ Iskolánk 2003-ban vette fel Dér István festőművész (1937 1993) nevét. A település

Részletesebben

február 19. (péntek) 18:00 Derekegyház Község Önkormányzata pályázatot hirdet

február 19. (péntek) 18:00 Derekegyház Község Önkormányzata pályázatot hirdet XVII. évfolyam - 2. szám 2016. Február A Magyar Kultúra Napjára kisiskolásoknak és óvodásoknak kiírt rajzpályázatra több, mint 40 rajz érkezett. Ennek eredményhirdetése következett, az eredmények a következők

Részletesebben

Összefoglaló a Nagyjaink: Csukás István Meséi Alkotói Pályázatról

Összefoglaló a Nagyjaink: Csukás István Meséi Alkotói Pályázatról Összefoglaló a Nagyjaink: Csukás István Meséi Alkotói Pályázatról A verseny megrendezésének időpontja: 2019. 03. 05. rendező intézményének neve: szervezőjének neve, beosztása: Kerekes Gábor Imre, Művész

Részletesebben

XIV évfolyam - 12 szám 2013 December Meghívó Programajánló Az Örökzöld Nyugdíjas Klub meghívja klubtagjait 2013 december 18-án 16 órai kezdettel Karácsony és Névnapok ünneplésére a Dr Brusznyai Árpád Művelődési

Részletesebben

Komlóskáról neten található linkek:

Komlóskáról neten található linkek: Komlóskáról neten található linkek: Komlóska Községről, Budapest, Corvinus Egyetem, KOVÁSZ http://kovasz.bkae.hu/konferencia/hazigazda.html Komlóska bányászatának története http://diak.budai-rfg.sulinet.hu/~havassy/komloska/banyasz.html

Részletesebben

2018. évi Rendezvény naptár tervezet

2018. évi Rendezvény naptár tervezet évi Rendezvény naptár tervezet melléklet a 168/2017.(X.26.) KT. számú határozathoz Időpont január 22. Rendezvény elnevezése Helyszín Rendezőszerv neve Társszervező neve Felelős személy Magyar Kultúra Napja

Részletesebben

N E M E S A P Á T I. Község ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK május 16-ai ny i l v á n o s ülésének. j e g y z ő k ö n y v e HATÁROZATOK

N E M E S A P Á T I. Község ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK május 16-ai ny i l v á n o s ülésének. j e g y z ő k ö n y v e HATÁROZATOK N E M E S A P Á T I Község ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2012. május 16-ai ny i l v á n o s ülésének Szám: 78-7 /2012. Tartalom: j e g y z ő k ö n y v e KÓD HATÁROZATOK 25/2012.(V.16.) határozat

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Az Idősügyi Tanács üléséről Hort Község Önkormányzat Tanácskozó termében november 4-én.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Az Idősügyi Tanács üléséről Hort Község Önkormányzat Tanácskozó termében november 4-én. JEGYZŐKÖNYV Készült: Az Idősügyi Tanács üléséről Hort Község Önkormányzat Tanácskozó termében 2014. november 4-én. Jelen vannak: Horváth Sándor Kormos Gábor Köles Ferenc Sánta Mátyás Rózsavölgyi Jánosné

Részletesebben

Beszámoló. Biharkeresztesi Bocskai István Általános Iskola Készítette: Csiki Zsolt

Beszámoló. Biharkeresztesi Bocskai István Általános Iskola Készítette: Csiki Zsolt Beszámoló Biharkeresztesi Bocskai István Általános Iskola 2015-2016 Készítette: Csiki Zsolt Pályáztunk Intézményünk sikerrel pályázott és a 2016. január 1. - 2018. december 31. közötti időszakra elnyerte

Részletesebben

Szívet melengetõ délutánt töltöttem el a váci Bartók Béla Zeneiskolában, 2007.

Szívet melengetõ délutánt töltöttem el a váci Bartók Béla Zeneiskolában, 2007. VARSÁNYI LÁSZLÓNÉ SZOLFÉZS TANSZAKI NAP A VÁCI ZENEISKOLÁBAN Szívet melengetõ délutánt töltöttem el a váci Bartók Béla Zeneiskolában, 2007. március 22-én. A személyes meghíváson kívül egy szép meghívó

Részletesebben

Monor város évi programtervezete

Monor város évi programtervezete Monor város 2019. évi programtervezete Rendezvény időpontja: 2019. január 7. 2019. január 11. 18:00 Rendezvény megnevezése: Újévi koncert Mocsári Károly és meglepetés vendégének előadása 2019. január 12.

Részletesebben

Időpont Esemény Felelősök 2014. 12. 01. 6:45 Havi értekezlet

Időpont Esemény Felelősök 2014. 12. 01. 6:45 Havi értekezlet 2014. december Időpont Esemény Felelősök 2014. 12. 01. 6:45 Havi értekezlet 7: 55 Első adventi gyertya meggyújtása 1. c osztály Holper Istvánné 16:00 2014. 12. 03. 11:00 12:00 2014. 12. 04. 14 óra Fogadó

Részletesebben

Lezajlott a Gyermeknap az Igali Gyógyfürdőben

Lezajlott a Gyermeknap az Igali Gyógyfürdőben Lezajlott a Gyermeknap az Igali Gyógyfürdőben 2011-ben is bekerült az Igali Gyógyfürdő nyári rendezvénysorozatába a már évek óta hagyományosan megrendezésre kerülő és töretlen sikernek örvendő gyermeknap,

Részletesebben

Pári Újság PÁRI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA * V. ÉVFOLYAM 11. SZÁM 2017*

Pári Újság PÁRI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA * V. ÉVFOLYAM 11. SZÁM 2017* 2 Pári Újság PÁRI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA * V. ÉVFOLYAM 11. SZÁM 2017* Adventi készülődés Készüljünk együtt a Karácsonyra! 2017.december 2-án szombaton, délután 13 30 órától díszítsük együtt a Pári

Részletesebben

Éves beszámoló a TÁMOP A-12/ számú projekthez kapcsolódóan

Éves beszámoló a TÁMOP A-12/ számú projekthez kapcsolódóan Éves beszámoló a TÁMOP-3.3.14A-12/1-2013-102 számú projekthez kapcsolódóan A Jászsági Napsugár Waldorf Óvodáért és Iskoláért Egyesület és a Bíborka Alapfokú Művészeti Iskola a Testvériskolai kapcsolatok

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Meghívottak: Németh Béláné gazd.főea. Jasperné Vesztergom Gertrúd óvodavezető

Jegyzőkönyv. Meghívottak: Németh Béláné gazd.főea. Jasperné Vesztergom Gertrúd óvodavezető Jegyzőkönyv Készült: a Bakonyszentkirály Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. november 7-én (szerdán) 17 00 órai kezdettel tartott közmeghallgatással egybekötött nyilvános üléséről. Az ülés

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Amely készült Endrefalva Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2007. március 30-án 17 00 órai nyílt testületi ülésén. Jelen vannak: Csóri Péter polgármester, Papp Gábor alpolgármester,

Részletesebben

9. Veresegyházi Amatőr Asztalitenisz Verseny BESZÁMOLÓ Újra a Galaxis pályáin száguldoztak a kaucsuk labdák!

9. Veresegyházi Amatőr Asztalitenisz Verseny BESZÁMOLÓ Újra a Galaxis pályáin száguldoztak a kaucsuk labdák! 9. Veresegyházi Amatőr Asztalitenisz Verseny BESZÁMOLÓ Újra a Galaxis pályáin száguldoztak a kaucsuk labdák! Vasárnap 2017. február 12-én reggel 8 és este 21 óra között 150 nevezéssel a 11! különböző kategóriában

Részletesebben

Összefoglaló a Törd a fejed! óvodai matematikai versenyről

Összefoglaló a Törd a fejed! óvodai matematikai versenyről A verseny Összefoglaló a Törd a fejed! óvodai matematikai versenyről megrendezésének időpontja: 2017. 03.24. rendező intézményének neve: Dr. Enyedy Andor Református Általános Iskola, és Bölcsőde szervezőjének

Részletesebben

Ünnepi programok: 2013. augusztus 19-20. Programok: Augusztus 19.

Ünnepi programok: 2013. augusztus 19-20. Programok: Augusztus 19. Ünnepi programok: 2013. augusztus 19-20. Programok: Augusztus 19. időpont Szolnoki Művésztelep (kemence) Szolnoki Művésztelep (színpad) Kossuth-tér 7.00 Kemence felfűtése 9.00 Magyarok vásárának kezdete,

Részletesebben

8181 Berhida, Kossuth u. 18. 06/88/455-400 email: kulturhaz@berhida.hu

8181 Berhida, Kossuth u. 18. 06/88/455-400 email: kulturhaz@berhida.hu 8181 Berhida, Kossuth u. 18. 06/88/455-400 email: kulturhaz@berhida.hu Tisztelt Képviselő-testület! Idén 21. alkalommal rendezzük meg a Városnapokat szeptember 13. és 15. között, ahol a legkülönfélébb

Részletesebben

KRÓNIKA. Nyékládháza Város Önkormányzatának Hivatalos Információs Lapj. XXII. évfolyam 2013. május

KRÓNIKA. Nyékládháza Város Önkormányzatának Hivatalos Információs Lapj. XXII. évfolyam 2013. május Nyékládházi XXII. évfolyam 2013. május KRÓNIKA Nyékládháza Város Önkormányzatának Hivatalos Információs Lapj Május első vasárnapja Anyák Napja, a hónap utolsó vasárnapja pedig Gyermeknap. Gyermek és anya

Részletesebben

Tanévnyitó ünnepi istentiszteletünk

Tanévnyitó ünnepi istentiszteletünk Tanévnyitó ünnepi istentiszteletünk Intézményünk, az Arany János Református Általános Iskola és Óvoda augusztus 30- án, vasárnap délelőtt 10 órai kezdettel, ünnepi istentisztelet keretében nyitotta meg

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. 3./ napirendi pont: A Pozsonyi Vakok Uniója Intézményével való esélyegyenlőségi megállapodás megvitatása.

JEGYZŐKÖNYV. 3./ napirendi pont: A Pozsonyi Vakok Uniója Intézményével való esélyegyenlőségi megállapodás megvitatása. JEGYZŐKÖNYV Készült: 2010. XI. 26.-án, Szarvas Város Szlovák Önkormányzatának képviselő-testületi ülésén, a Szlovák Önkormányzat székházában. (Szarvas, Eötvös u. 44/1.) Jelen vannak: Mótyán Tibor elnök

Részletesebben

Vasvár Dr. Bendefy László Városi Könyvtár

Vasvár Dr. Bendefy László Városi Könyvtár Időpont Rendezvény neve Rendezvény helyszíne Programszervező Elérhetősége 2008. január 5. A titok- Kamráktól a jégtrónusokig (India, Nepál, Tibet) vetített képes előadás 2008. január 5. Jeles napok- népszokások

Részletesebben

Lajos polgármester. Ezután az óvodások zenés, ötletes, hangulatos műsora következett Németh

Lajos polgármester. Ezután az óvodások zenés, ötletes, hangulatos műsora következett Németh XI. évf. 6. sz. 2014. december www.kiralyhegyes.hu "Áldás szálljon házatokra, meghitt béke lengje be, boldogságnak légy forrása, szóljon errõl Szenteste!" Jégvirág költözzön mindegyik ablakba, gőzölgő

Részletesebben

A Vagyonvédelmi Kamara támogatja az árvízkárosultakat és a rendőrséget

A Vagyonvédelmi Kamara támogatja az árvízkárosultakat és a rendőrséget A Vagyonvédelmi Kamara támogatja az árvízkárosultakat és a rendőrséget Fő a biztonság! A 2010 májusában lezúduló esőzések miatt kialakult árvízhelyzet rég nem látott károkat okozott országszerte. Az SZVMSZK

Részletesebben

Egy hétvége a hagyományőrzés és a rendvédelem jegyében

Egy hétvége a hagyományőrzés és a rendvédelem jegyében Egy hétvége a hagyományőrzés és a rendvédelem jegyében Honvédelmi tárgyi emlékek, harcjárművek, fegyverek és megannyi érdekes program várta a családokat június 10-12. között a Nyilastáblán. Az V. Rákosmenti

Részletesebben

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére 10220-1/2009. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére Tárgy: Kerekegyháza Város Önkormányzata 2010. évi rendezvénytervének elfogadása

Részletesebben

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti Vendégeit alapításának 14. évfordulója alkalmából

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti Vendégeit alapításának 14. évfordulója alkalmából A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti Vendégeit alapításának 14. évfordulója alkalmából Tájékoztató az Alapítvány elmúlt éves munkájáról 2012. novemberében a 13. születésnap alkalmából

Részletesebben

Diakóniai munkapontot avattak Mezőpanitban

Diakóniai munkapontot avattak Mezőpanitban Diakóniai munkapontot avattak Mezőpanitban 2017. 05. 13. A Diakónia Keresztyén Alapítvány 51. munkapontját nyitották meg hivatalosan szombaton, május 13-án Mezőpanitban. Az új iroda nyitása, az otthoni

Részletesebben

Január. Február. 03. szombat, 18 óra. 12. hétfő, 18 óra. 22. csütörtök, 17 óra. 24. szombat

Január. Február. 03. szombat, 18 óra. 12. hétfő, 18 óra. 22. csütörtök, 17 óra. 24. szombat Január 03., 18 óra 12. hétfő, 18 óra 22. csütörtök, 17 óra 24. Újévi koncert R: Jánossomorjai Fúvós Egyesület Info: Wennesz József Károly tel.: 20/435-8431 www.jfe.hu Megemlékezés a doni áttörés 66. évfordulója

Részletesebben

Összefoglaló a TÁMOP projekt Regionális Mentori Szakmai Találkozójának Gyulai rendezvényéről május 8.

Összefoglaló a TÁMOP projekt Regionális Mentori Szakmai Találkozójának Gyulai rendezvényéről május 8. Összefoglaló a TÁMOP 2.1.2 projekt Regionális Mentori Szakmai Találkozójának Gyulai rendezvényéről 2014. május 8. Készítette: Vári Barbara TÁMOP 2.1.2 kommunikációs munkatárs 1 A Intézet TÁMOP 2.1.2 projektirodája

Részletesebben

Monor város évi I. féléves programtervezete

Monor város évi I. féléves programtervezete Rendezvény időpontja: 2018. január 8. 2018. január 12. 18:00 Rendezvény megnevezése: megnyitója Magócsi Ildikó fotóművész Újévi operett 2018. január 13. Jégvirágtól Borvirágig forralt boros túra 2018.

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ Csak tiszta forrásból : az Országos Könyvtári Napok megvalósulása Somogy megye könyvtáraiban című pályázatról

SZAKMAI BESZÁMOLÓ Csak tiszta forrásból : az Országos Könyvtári Napok megvalósulása Somogy megye könyvtáraiban című pályázatról Pályázati azonosító: 204108/01422 SZAKMAI BESZÁMOLÓ Csak tiszta forrásból : az Országos Könyvtári Napok megvalósulása Somogy megye könyvtáraiban című pályázatról (a beszámoló megtalálható a www.mvkkvar.hu

Részletesebben

Lajosmizse Város 2015. évi kulturális rendezvénynaptár

Lajosmizse Város 2015. évi kulturális rendezvénynaptár Lajosmizse Város 2015. évi kulturális rendezvénynaptár Rendezvény megnevezése Időpontja Helyszíne Szervezője 2015.01.109:00-13:00 Harsányi Zsuzsa grafikus kiállítása 2015.01.16-02.23 Háza és Magyar Kultúra

Részletesebben