ARÁTAINK AZ ÁLLATOK B

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "ARÁTAINK AZ ÁLLATOK B"

Átírás

1 B ARÁTAINK AZ ÁLLATOK

2 Állatok hete A projekt címe: Állatok hete Barátaink az állatok A téma eredete: Állatok Világnapja (október 4) Projekt helyszíne: és a hozzá kapcsolódó helyszínek Projektben résztvevők: - óvoda dolgozói - óvodás gyerekek (3-7 éves korig) - a gyermekek szülei Projekt kiemelt célja: Ismeretek, tapasztalatok által a gyerekek váljanak érzékennyé az állatok megbecsülésére, védelmére. Általános célok: Alakuljon ki, erősödjön az állatok gondozásának, védelmének fontossága Alapozódjon meg pozitív érzelmi viszonyuk az állatok és környezetük iránt Fejlődjön megfigyelőképességük és bővüljön aktív szókincsük Fejlődjön szociális és együttműködési készségük Bővüljön a gyerekek ismerete a tapasztalás, a játék, a munka, tanulás komplexitása által A projekt végén a gyerekek képesek lesznek: a környezetükben élő állatok és kiemelt szokásaik megnevezésére, jellemző jegyeik, tulajdonságaik felismerésére életkori sajátosságaiknak megfelelően az állatvédelem fontosságának megfogalmazására felnőtt segítséggel az állatok gondozására állatok elfogadására, tiszteletben tartására

3 A projekt időtartama: 1 hét Időpont: Állatok világnapjának (október 4.) hete Közvetlen előzmények: A gyerekek a nevelési évben folyamatosan szereztek ismereteket, tapasztalatokat a megfigyelési területeken élő állatokról, növényekről (Balaton-part, Parkerdő, óvodánk udvara) KMN alapján A gyerekek hozott ismeretei, élményei (állatkert látogatás, természetkönyvek,-filmek, mesék, kirándulások, stb.) Téma vázlata: ( Mit szeretnénk megtudni? ) Miért fontos az állatok folyamatos gondozása? Őszi madárbarát kert gondozási teendőinek ismerete és elvégzése. Madarakhoz kapcsolódó mondókák, mozgásos játékok megismerése, ismétlése. Balaton-part állatvilágának megnevezése, jellemzőinek megismerése Melyek az állatok jellemző külső jegyei, tulajdonságai? Hogyan gondozzuk az állatokat természetes élőhelyükön, mit tehetünk ezért? Módszertani tevékenység: források (folyóiratok, módszertani könyvek) műhelymunka feladat egyeztetés szervezés koordinálás önképzés

4 PROJEKT SZIMBÓLUM KÉPI MEGJELENÍTÉSE - 4 -

5 KÜLSŐ VILÁG TEVÉKENY MEGISMERÉSE PROJEKT-TERV: ÁLLATOK HETE Gyakorlati tevékenység Játék Eszközigény Szervezési feladatok Módszer - a talajban élő férgek, rovarok jellemzőiről mozgásukról, táplálkozási szokásaikról, hasznosságukról. -Terrárium készítése, a benne élő férgek, rovarok megfigyelése és gondozása - Udvarunk bejárása, fészkelő helyek beazonosítása, régi fészkek eltávolítása, odúk, itatók tisztítása, feltöltése. - Víz, vízpart állatvilágának megfigyelése, felismerése és megnevezése. tulajdonságaikról, jellemzőikről - Tó és partjának elkészítése, beszélgetés a vízben és a víz körül élő állatokról, - Állatok megfigyelése természetes környezetükben. a megfigyelt állatok hasznáról, gondozásáról, külső jegyeiről, tulajdonságairól, táplálkozási szokásairól Puzzle játék Gilisztagyűjtő játék Ki-ki a fészkébe játék Állatkereső játék Horgász játék Ki ér előbb a tóba? játék puzzle könyvek fonaldarabok 5 l-es befőttes üveg, lapátok, föld, lehullott falevelek kampó, locsolókanna távcső, nagyító, bogárnéző, képkártyák a játékhoz terepasztal, horgászbot, halak Eszközök előkészítése Időjárásnak megfelelő öltözet biztosítása Időjárásnak megfelelő öltözet biztosítása Helyszín,eszközök előkészítése Eszközök biztosítása Teremrendezés Időjárásnak megfelelő öltözet biztosítása Magyarázat Megfigyelés Önálló munka Csoportos helyszíni megfigyelés Cselekedtetés Beszéltetés Csoportos helyszíni megfigyelés 5 - képek válogatása, rendszerezése, halmazalkotás - fogalomalakítás: mekkora a mérete, mivel táplálkozik, mi borítja, fedi testét Képgaléria gyűjtött képek Teremrendezés Eszközök előkészítése Beszéltetés

6 MUNKA JELLEGŰ TEVÉKENYSÉGEK PROJEKT-TERV: ÁLLATOK HETE Gyakorlati tevékenység Játék Eszközigény Szervezési feladatok Módszer - számlálás gyakorlása - mennyiségek meghatározása - határozószók használata Ellenőrzés Gyakorlás 6 - Teremrendezés a különböző tevékenységek előtt és után - Talajrendezés ( a kiásott gödrök betemetése, elsimítása) - A használt eszközök megtisztítása, elrakása - barkácsolás: -Ping-pong labdából kacsa készítése - Termésekből, terményekből állatok készítése. Kiállítás. - Állatos meséhez fejdísz készítés Kacsaúsztatás ásó, kapa, lapát, vödör, gereblye, seprű ping-pong labda, ragasztó, filctoll, színes papír, vízzel teli kád, termények, termések fogvájó, olló kartonpapír, olló, színes ceruza, Eszközök biztosítása Kiállítás rendezése, megtekintése, látogató csoportok meghívása Magyarázat Bemutatás Segítségnyújtás Önálló munka Ellenőrzés Értékelés

7 ÉNEK-ZENE, ÉNEKES JÁTÉKOK RAJZOLÁS, MINTÁZÁS PROJEKT-TERV: ÁLLATOK HETE Gyakorlati tevékenység Játék Eszközigény Szervezési feladatok Módszer - Állatos képek rendezése, válogatásatabló készítés - Kedvenc állatom rajzolása, színezése,papíron,táblán (lásd: esőnap) - Állatok mintázása gyurmából Barchoba Hogy hívják a kicsinyem? játék Gondoltam egy képre játék képek, kartonlap, ragasztó, olló rajzlap, színező, színes ceruza, tábla, kréta gyurma, apró magvak, fogvájó, Kiállítás rendezése, megtekintése Eszközök és hely biztosítása Csoportos alkotás Bemutatás Segítségnyújtás Ellenőrzés Értékelés 7 - Gryllus dalok: Hallgat az erdő, Harkály kopogtat,cinkehívogató - Madarakról szóló dalok éneklése, dalos játékok játszása Ajánlott dalok, dalos játékok: Kis kacsa fürdik, Egyél libám, Csipp, csipp, csóka, Fecskét látok, Gólya, gólya gilice, Eresz alól,stb. dalos játékok Teremrendezés Eszközök biztosítása Bemutatás Gyakorlás Magyarázat Ellenőrzés Értékelés Zenehallgatás:Gryllus: Szúrós gombóc CD

8 MOZGÁS MESE-VERS PROJEKT-TERV: ÁLLATOK HETE Gyakorlati tevékenység Játék Eszközigény Szervezési feladatok Módszer - Állatos mese dramatizálása, közösségi érzés elmélyítése Ajánlott mesék: Vityilló, A hét kecskegida és a farkas, Kismalac és a farkasok, A gomba alatt, A három pillangó, - Beszédkészség fejlesztése: szókincsbővítés, mondatalkotás gyakorlása, hangsúly, hanglejtés fejlesztése, tiszta hangképzés gyakorlása - Állatos rajzfilm megtekintése Ajánlott mesefilm: Vízipók epizódok Állatos mese dramatizálása díszlet, fejdísz Teremrendezés Eszközök biztosítása Dramatizálás Bemutatás Magyarázat Gyakorlás Ellenőrzés Értékelés 8 - Mozgásigény kielégítése - Nagymozgások fejlesztése az udvaron, vízparton - Járás- futás változatok, állatok mozgásának utánzása - Téri tájékozódás Zenés torna Mozgásos játékok: - rákjárás - sikló mozgása - békaugró verseny - százlábú járás - hullámverés Gyorsan be a házba játék CD karikák, babzsákok Megfelelő öltözet, hely biztosítása a mozgásokhoz, játékokhoz Eszközök biztosítása Magyarázat Bemutatás Gyakorlás Hibajavítás Ellenőrzés Értékelés Megjegyzés: Eső esetén a külső helyszínek látogatása helyett, ajánlott tevékenység: korábbi helyszíni sétákról készült képek diavetítése, állatos képek színezése

9 Levél a szülőknek Kedves Szülők! A következő héten az óvodai nevelőmunka során, a gyerekek élményei alapján az Állatok hete c. projektet szeretnénk megvalósítani. Kérjük segítségüket a termények, termések ill. állatos képek gyűjtéséhez. A termésekből, terményekből állatfigurákat, az állatos képekből tablókat készítünk, melyekből kiállítást rendezünk az óvoda előcsarnokában. 9 Köszönjük: óvónők

10 Játékgyűjtemény Állatkereső Az udvaron vagy előre meghatározott, kijelölt területen az óvónő elrejti az elkészített állatos képkártyákat. Jelre a gyerekek a képkártyák keresésére indulnak. Az a gyermek nyer, aki a legtöbb állatot gyűjtötte össze. Horgászos játék 10 Többen játszhatják. Az óvónő kijelöli a tó helyét ( pl: anyagot terít a földre), elhelyezi a halakat a tóban. A gyerekek horgászbottal próbálják a halakat kiemelni a vízből. Puzzle játék Internetről, giliszta képének kinyomatása A4-es lapra, amit az óvónő puzzle formák alapján vág fel. Barchoba A felnőtt vagy gyermek gondol egy állatra. A többi gyermek az állat jellemző jegyeire, tulajdonságaira kérdez eldöntendő kérdéssel. Az a nyertes, aki leghamarabb kitalálja a feladványt. Kacsaúsztatás Két gyermek játssza egyszerre. Vízzel teli lavórba, babakádba belehelyezik a gyerekek a pingpong labda kacsákat. Adott jelre elkezdik fújni, az a kacsa nyer, amelyik előbb ér a túlsó partra. Békaugró verseny- Ki ér előbb a tóba? játék Az óvónő papírbékákat hajtogat. A gyerekek feladata a békákat ujjuk segítségével eljutta az óvónő által kijelölt területre- tóba. Gilisztagyűjtő játék Egy kisebb füves területen szétszórunk színes fonalakat. A gyerekek éhes madarakká változnak és körbe-körbe röpködve színes gilisztákat keresnek. A játék jelre indul, jelre áll meg. Megszámoljuk a megtalált gilisztákat. Az a nyertes, aki a legtöbb gilisztát gyűjtötte. A játék végén összemérhetjük a megtalált gilisztákat egyetlen hosszú gilisztában. Hogy hívják a kicsinyem Az óvónő megnevezi a felnőtt állatot, a gyermekek kitalálják a kicsinye nevét. A játék fordítva is játszható. Gondoltam egy képre A gyermek hátára képet helyezünk, amit a többi gyermek felé mutat, és megkérdezi: Ki vagyok, mi vagyok én? A gyermekek közlései alapján neki kell kitalálni, hogy mit ábrázol az ő képe.

11 Mozgásos játékok a szabadban. Gyorsan be a házba! Meghatározott területen menetirányban járás, futás jelre belépések, befutások a karikákkal, babzsákokkal stb. kijelölt házba például: medvebarlangba, mókusodúba, madárfészekbe, nyusziüregbe, ürgelyukba. 11 Ki-ki a fészkébe Udvari mozgásos játék hasonlít a bújócskához. Az a lényeg, hogy olyan búvóhelyet találjon magának, ami a madarak számára is megfelelő lenne. A játékot a kismadarak és a macska játssza. A játékvezető felszólítja a gyermekeket: Ki-ki a fészkébe!...a gyermekek elmennek búvóhelyet keresni és kezdetét veszi a macska-madár játék. Az a győztes, akit nem talál meg a macska. Hullámverés A gyermekek kézfogással laza körben állnak. Először szellő fodrozza a vizet. Az óvónő úgy indítja a mozgást, hogy csak csuklójánál emeli fel a mellette álló gyermek kezét, aki azt továbbadja a mellette álló társának. Így megy végig a fodrozódás, amíg vissza nem ér az óvónőhöz. Erősödik a szél a víz mozgása is erősödik, most már a könyök is megemelkedik. A mozdulat ugyanúgy ér végig. Most már viharossá válik a szél, a víz nagy hullámokat vet, vállból emelkedik meg a kar. Amikor a gyermekek már jól ismerik a játékot, nem kell megállni, a mozdulat több körön tart végig. Lehet először szóban is jelezni, milyen erősségű a víz mozgása, de lehet hang nélkül is indítani. Ez nagyobb figyelmet igényel a gyermekektől. Váltani is lehet közben a hullámverés erősségét, ettől még izgalmasabb lesz a játék. Százlábújárás 8-10 gyerek egymás háta mögé áll terpeszállásban. Az utolsó gyerek négykézláb járásban elindul a lábak között előre. Ha végig mászott, feláll terpeszállásban, az utána következő az ő lába alatt is átmászik. Békaugró-rákjáró verseny A versenyzők akárhányan lehetnek. Az óvónő kijelöli rajt-cél vonalat. A rajtvonalnál valamennyien guggolnak, hogy kezükkel érintsék a talajt illetve talpon, tenyéren hassal felfelé háttal helyezkednek el. Ezután e guggoló testhelyzetben tett ugrásokkal illetve mászással igyekeznek e kitűzött cél felé. Amelyikük ugrás közben feláll, vagy mászás közben leteszi a fenekét, vagy a cél elérésében megpróbálja akadályozni szomszédját, kiesett a további játékból. Sikló mozgása A gyermekek egymás háta mögé állnak és megfogják az előttük álló vállát. Az első gyerek irányítja a sikló mozgását hullámvonalban. Fontos, hogy ne szakadjon el a sikló.

12 Mesetár 12

13 13

14 Zenetár 14

15 15

16 16

Állati Móka Egyhetes projekt

Állati Móka Egyhetes projekt Állati Móka Egyhetes projekt Megvalósítás helye: Sugovica Általános Iskola Projekt felelős: Pásztor Judit Ideje: 2014. október 14 október 18. Bevont tanulók köre: 4. osztály, alkalomszerűen az alsós napközis

Részletesebben

Tematikus terv - Tantárgyi koncentráció november Lila kiscsoport. Környezeti nevelés Vizuális nevelés Irodalmi nevelés

Tematikus terv - Tantárgyi koncentráció november Lila kiscsoport. Környezeti nevelés Vizuális nevelés Irodalmi nevelés 2017. november 6-10. Lila kiscsoport Környezeti nevelés Vizuális nevelés Irodalmi nevelés Anyag: Testünk projekt 1. hét. Cél: Testséma fejlesztése, tájékozódás testen, testrészek ismerete, az emberi test

Részletesebben

Egyszer régen édesanyám megfogta a kezemet. Búcsú az óvodától Projekt. Készítette: Vassné Csontos Etelka Csekő Katalin

Egyszer régen édesanyám megfogta a kezemet. Búcsú az óvodától Projekt. Készítette: Vassné Csontos Etelka Csekő Katalin Egyszer régen édesanyám megfogta a kezemet Búcsú az óvodától Projekt Készítette: Vassné Csontos Etelka Csekő Katalin Dévaványa, Kossuth úti óvoda nagycsoportjában. TÁMOP 3.1.4 pályázat keretén belül felkészülés

Részletesebben

Tematikus terv - Tantárgyi koncentráció 2018 április 30 május 04.- Lila kiscsoport. Környezeti nevelés Vizuális nevelés Irodalmi nevelés

Tematikus terv - Tantárgyi koncentráció 2018 április 30 május 04.- Lila kiscsoport. Környezeti nevelés Vizuális nevelés Irodalmi nevelés 2018 április 30 május 04.- Lila kiscsoport Környezeti nevelés Vizuális nevelés Irodalmi nevelés Anyag: Készülődés a csoportunk anyák napi ünnepségére Cél: A csoport ünnepi hangulatának a megteremtése.

Részletesebben

LELLEI ÓVODA. Olyan nemzedék felnövekedésére van szükségünk, amelynek a környezetvédelem nemcsak nagybetűs plakát, hanem ÉLETMÓD.

LELLEI ÓVODA. Olyan nemzedék felnövekedésére van szükségünk, amelynek a környezetvédelem nemcsak nagybetűs plakát, hanem ÉLETMÓD. LELLEI ÓVODA Olyan nemzedék felnövekedésére van szükségünk, amelynek a környezetvédelem nemcsak nagybetűs plakát, hanem ÉLETMÓD. (Környezeti Munkanapló) A LELLEI ÓVODÁBAN: Nagy hangsúlyt fektetnek a környezettudatos

Részletesebben

SZKB_101_13. A modul szerzõje: Czincz Józsefné SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 1. ÉVFOLYAM

SZKB_101_13. A modul szerzõje: Czincz Józsefné SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 1. ÉVFOLYAM SZKB_101_13 Ezt együtt csináltuk...! Osztályfa Én és a MÁSIK modul szerzõje: Czincz Józsefné SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 1. ÉVFOLYM 130 Szociális, életviteli és környezeti kompetenciák

Részletesebben

Tematikus terv - Tantárgyi koncentráció október október 06. Sárga kiscsoport. Vizuális nevelés (rajzolás, mintázás, kézimunka)

Tematikus terv - Tantárgyi koncentráció október október 06. Sárga kiscsoport. Vizuális nevelés (rajzolás, mintázás, kézimunka) 2017. október 02. - október 06. Sárga kiscsoport Külső világ tevékeny megismerésére környezeti Anyag: Állatok világnapja ismerkedés az állatokkal Cél: ismerjék fel a közvetlen környezetükben élő állatokat,

Részletesebben

Projekt címe. Víz víz tiszta víz. Időtartam:Március 8-26-ig

Projekt címe. Víz víz tiszta víz. Időtartam:Március 8-26-ig Projekt címe Víz víz tiszta víz Időtartam:Március 8-26-ig Készítette: Kis Judit Kovács Istvánné Nagy Árpádné Téma: Vízi közlekedés Időtartam: 1 hét Külső világ tevékeny megismerése Vízi járművek Matematikai

Részletesebben

ESZKÖZIGÉNY. eszközigénye. Tevékenységi helyek 1. Az udvar a. egyik udvarrész a. két csoport számára felszerelt fa mozgásfejlesztő eszközökkel.

ESZKÖZIGÉNY. eszközigénye. Tevékenységi helyek 1. Az udvar a. egyik udvarrész a. két csoport számára felszerelt fa mozgásfejlesztő eszközökkel. ESZKÖZIGÉNY Az óvodai Jelenlegi felszerelés Tevékenységi 1. Az udvar a. egyik udvarrész a. két csoport számára felszerelt fa mozgásfejlesztő eszközökkel. b. másik udvarrész üres, füves. A fa mozgásfejlesztő

Részletesebben

Márton nap ÓVODAI PROJEKTTERV

Márton nap ÓVODAI PROJEKTTERV Márton nap ÓVODAI PROJEKTTERV A projekt résztvevői: Maci csoport 24fő Süni csoport: 19 fő Időpont: 2014. november 10- november 14. Időtartam: 5 nap Cél: Szabálytudat kialakítása Márton napi népszokás megismerése

Részletesebben

Óvodai kompetencia alapú programcsomag célja: - Segítségnyújtás - Lehetőség a megújulásra

Óvodai kompetencia alapú programcsomag célja: - Segítségnyújtás - Lehetőség a megújulásra Óvodai kompetencia alapú programcsomag célja: - Segítségnyújtás - Lehetőség a megújulásra 1 Közoktatás Az óvoda a rendszer jól működő eleme Továbbfejlesztés területei: - Óvoda-iskola átmenet - Inkluzív

Részletesebben

Grafomotoros fejlesztés

Grafomotoros fejlesztés Grafomotoros fejlesztés Nagyon sok szülőnek feltűnik az iskola megkezdése előtt, hogy gyermeke nem jól fogja a ceruzát, nem úgy rajzol, mint a többiek. Sőt, esetleg le sem lehet ültetni papír-ceruza feladatok

Részletesebben

Önálló intézményi innováció. Medve hét. A kidolgozó pedagógus neve: Sárosiné Büki Anikó 2010.

Önálló intézményi innováció. Medve hét. A kidolgozó pedagógus neve: Sárosiné Büki Anikó 2010. Önálló intézményi innováció Medve hét A kidolgozó pedagógus neve: Sárosiné Büki Anikó 2010. Témahét feladata: Medve ( febr. 2) Áttekintő táblázat Téma Nevelési területek A környező világ tevékeny megismerése

Részletesebben

SZEGEDI ÓVI FÖLDMÍVES UTCAI ÓVODÁJA. Szeged, Földmíves u. 3

SZEGEDI ÓVI FÖLDMÍVES UTCAI ÓVODÁJA. Szeged, Földmíves u. 3 SZEGEDI ÓVI FÖLDMÍVES UTCAI ÓVODÁJA Szeged, Földmíves u. 3 CÉLOK Alakuljon és tudatosodjon a gyermekek környezetükhöz fűződő pozitív viszonya. Ismerjék meg a gyerekek a kulturált életvitel szokásait. Legyenek

Részletesebben

SZKA_101_29 Barátaink az állatok. A modul szerzõje: Kurucz Lászlóné. Én és a világ SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 1.

SZKA_101_29 Barátaink az állatok. A modul szerzõje: Kurucz Lászlóné. Én és a világ SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 1. SZKA_101_29 Barátaink az állatok Én és a világ A modul szerzõje: Kurucz Lászlóné SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 1. ÉVFOLYAM 298 Szociális, életviteli és környezeti kompetenciák tanári

Részletesebben

LELLEI ÓVODA. Ébredő természet. mindenütt jó, de legjobb otthon TÁMOP-3.1.4-08/2-2009-0248

LELLEI ÓVODA. Ébredő természet. mindenütt jó, de legjobb otthon TÁMOP-3.1.4-08/2-2009-0248 LELLEI ÓVODA Ébredő természet mindenütt jó, de legjobb otthon 2010 TÁMOP-3.1.4-08/2-2009-0248 ÉBREDŐ TERMÉSZET A projekt címe: Ébredő természet mindenütt jó, de legjobb otthon A téma eredete: Téli madárvédelem

Részletesebben

NAPIREND Tervezett tevékenység felajánlása Mindennapos mozgás Gyümölcsfogyasztás Vízfürdő, pancsolás

NAPIREND Tervezett tevékenység felajánlása Mindennapos mozgás Gyümölcsfogyasztás Vízfürdő, pancsolás NAPIREND Időtartam Tevékenység 06. 30.- 09. 00 Gyerekek fogadása, játék, szabadon választott időjárástól függően a csoportszobában vagy az udvaron. Készülődés a reggelihez, reggeli elfogyasztása 09. 00.-

Részletesebben

A KÖRNYEZETTUDATOS MAGATARTÁS FEJLESZTÉSE AZ ELSŐ OSZTÁLYBAN

A KÖRNYEZETTUDATOS MAGATARTÁS FEJLESZTÉSE AZ ELSŐ OSZTÁLYBAN Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív intézményekben TÁMOP-3.1.4/08/2-2008-0010 A KÖRNYEZETTUDATOS MAGATARTÁS FEJLESZTÉSE AZ ELSŐ OSZTÁLYBAN Piarista Általános Iskola, Gimnázium és Diákotthon

Részletesebben

CSOPORTNAPLÓ. TÁMOP-3.1.4/09/1.-2009.-0012 Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés - Innovatív intézményekben

CSOPORTNAPLÓ. TÁMOP-3.1.4/09/1.-2009.-0012 Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés - Innovatív intézményekben CSOPORTNAPLÓ TÁMOP-3.1.4/09/1.-2009.-0012 Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés - Innovatív intézményekben Tápiószőlős-Újszilvás Református Általános Iskola és Óvoda Biga-csiga csoport 2012/2013

Részletesebben

szka102_27 É N É S A V I L Á G Készítette: Özvegy Judit SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK A 2. ÉVFOLYAM

szka102_27 É N É S A V I L Á G Készítette: Özvegy Judit SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK A 2. ÉVFOLYAM szka102_27 É N É S A V I L Á G Séta a vízparton Készítette: Özvegy Judit SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK A 2. ÉVFOLYAM 300 Szociális, életviteli és környezeti kompetenciák Tanári MODULVÁZLAT

Részletesebben

Kálozi Aranyalma Óvoda és Bölcsőde

Kálozi Aranyalma Óvoda és Bölcsőde Kálozi Aranyalma Óvoda és Bölcsőde Az aranyalma a népmesében az újjászületés, a megváltás, valamilyen jó cselekedet jutalma, csodatévő hatása van. Az alma a néphagyományban az egészség, az összetartozás

Részletesebben

ÖLTÖZKÖDÉS, ÉVSZAKOK. Német nyelvi projekt 9.g osztály 1. nyelvi csoport. Készítette: Létainé Sigulinszky Zsuzsanna

ÖLTÖZKÖDÉS, ÉVSZAKOK. Német nyelvi projekt 9.g osztály 1. nyelvi csoport. Készítette: Létainé Sigulinszky Zsuzsanna ÖLTÖZKÖDÉS, ÉVSZAKOK Német nyelvi projekt 9.g osztály 1. nyelvi csoport Készítette: Létainé Sigulinszky Zsuzsanna Intézmény: Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Nagy László Szakképző Iskola, Gimnázium és Kollégium,

Részletesebben

KÖRNYEZETÜNK ÉRTÉKEI PROJEKT. TÁRSASJÁTÉK KÉSZÍTÉSE ÓVODÁBA MEGYÜNK címmel

KÖRNYEZETÜNK ÉRTÉKEI PROJEKT. TÁRSASJÁTÉK KÉSZÍTÉSE ÓVODÁBA MEGYÜNK címmel KÖRNYEZETÜNK ÉRTÉKEI PROJEKT TÁRSASJÁTÉK KÉSZÍTÉSE ÓVODÁBA MEGYÜNK címmel Hallgató neve: Szabóné Förhécz Krisztina Projekt téma: TÁRSASJÁTÉK KÉSZÍTÉS (Rajzolás, mintázás, kézimunka technikákkal) KIDOLGOZÁS

Részletesebben

Óvodánk ökológiai jelszava

Óvodánk ökológiai jelszava Óvodánk ökológiai jelszava Egyesült erővel meg akarjuk menteni a FÖLDET! FELNŐTTEK FIGYELEM! A FÖLDNEK, AKÁRCSAK A GYEREKEKNEK, VÉDELEMRE ÉS TÖRŐDÉSRE VAN SZÜKSÉGE! Az Öko-Iskola nevelési program fő céljai:

Részletesebben

EGÉSZSÉGES, MINT A MAKK

EGÉSZSÉGES, MINT A MAKK EGÉSZSÉGES, MINT A MAKK 1 1. EGÉSZSÉGES, MINT A MAKK! őszi Egészséganimáció 2016.10.28. Péntek 18:00 20:00 Kreatív foglalkozás Nyomdázás 20:00 22:00 Gyermekfelügyelet : mese olvasás, Mini Disco - - Nyomdázás

Részletesebben

Együtt az élő környezetért munkaközösség

Együtt az élő környezetért munkaközösség Jászkiséri Városi Óvoda 5137 Jászkisér, Kossuth tér 3. Tel.: 57/450-497 E-mail: kisovi@pr.hu Együtt az élő környezetért munkaközösség Éves terv 2013/2014 Összejönni - jó kezdés. Együtt maradni haladás.

Részletesebben

TANMENETJAVASLAT. Környezetismeret. 2. osztály

TANMENETJAVASLAT. Környezetismeret. 2. osztály TANMENETJAVASLAT Környezetismeret 2. osztály 2 1. Elmúlt a nyár T, a nyári élmények felidézése nyár, nyaralás, idôtöltés Tk. 4. oldal 2. Évszakok ôsz Évszakok öltözködés kapcsolata Öltözködés öltözködés

Részletesebben

Családi vetélkedő. JÁTÉKVÁR Óvoda 1062 Budapest, Lendvay utca 24.

Családi vetélkedő. JÁTÉKVÁR Óvoda 1062 Budapest, Lendvay utca 24. Családi vetélkedő JÁTÉKVÁR Óvoda 1062 Budapest, Lendvay utca 24. A projekt feladatterve Projekt témája: Családi vetélkedő Időkeret: 3 óra Projektfelelős: 1 pedagógus sorszám feladat felelős Teljesítés

Részletesebben

1. osztály. Készítette: Jantner Pálné

1. osztály. Készítette: Jantner Pálné 1. osztály Írjunk hát egy medve-dalt! Minden medve tudja majd, minden medve megtanulja, két perc múlva fejből fújja: medve-dal, medve-dal, amit minden medve hall! (Nemzetközi medve-induló) Készítette:

Részletesebben

Szakmai munkaközösség munkaterve

Szakmai munkaközösség munkaterve Szakmai munkaközösség munkaterve 2011/2012 1. BEVEZETŐ A 2009.-2010-es nevelési évben a TÁMOP 3.1.4. pályázat keretében egy óvodai csoportban kompetencia alapú óvodai programcsomag került bevezetésre,

Részletesebben

Állatkerti foglalkozások. Óvodásoknak

Állatkerti foglalkozások. Óvodásoknak Állatkerti foglalkozások Óvodásoknak Az állatkert az élmények kertje Élménygyűjtő séták az állatkertben Vannak, akik már megtapasztalták, milyen izgalmas úgy érkezni egy állatkerti látogatásra, hogy ott

Részletesebben

Erdei óvoda Nyárjason

Erdei óvoda Nyárjason Erdei óvoda Nyárjason Mede Erzsébet Winterné Békefi Andrea Nevelési koncepciónk a környezettudatos, környezetbarát életvitel megalapozása, kialakítása annak érdekében, hogy a gyermek képes legyen a szűkebb

Részletesebben

A környezettudatos életvitel alapozása az egészséges életmódra neveléssel. Pedagógusok az egészségért Konferencia Budapest 2014. okt.3.

A környezettudatos életvitel alapozása az egészséges életmódra neveléssel. Pedagógusok az egészségért Konferencia Budapest 2014. okt.3. A környezettudatos életvitel alapozása az egészséges életmódra neveléssel Pedagógusok az egészségért Konferencia Budapest 2014. okt.3. 20/2012. (VIII.31.) EMMI rendelet a nevelési-oktatási intézmények

Részletesebben

1. Mit tart az óvoda legfontosabb feladatának (3 választ húzzon alá)?

1. Mit tart az óvoda legfontosabb feladatának (3 választ húzzon alá)? 1. Mit tart az óvoda legfontosabb feladatának (3 választ húzzon alá)? a) a gyermekem sok verset, éneket tanuljon 0 0,0% b) érezze jól magát az óvodában 19 70,4% c) minél többet játsszon 11 40,7% d) barátokat,

Részletesebben

Az őszi témahét programja:

Az őszi témahét programja: Az őszi témahét programja: 2011. október 10-14 Osztály: II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola 3.a osztályában Időkeret: 5 nap x 5 x 45 perc Kapcsolatok: NAT Környezetismeret Művészetek dráma, vizuális kultúra,

Részletesebben

Körös Tehetséggondozó Egyesület NTP-MTI-14-0146. Madárvárta. Tematika. Időszak: 2015. február 6 2015. június 30.

Körös Tehetséggondozó Egyesület NTP-MTI-14-0146. Madárvárta. Tematika. Időszak: 2015. február 6 2015. június 30. Körös Tehetséggondozó Egyesület NTP-MTI-14-0146. 1 Madárvárta Tematika Időszak: 2015. február 6 2015. június 30. 1. témakör: Tavaszi Madárles (Spring Alive) Cél: tudományos jellegű, azt életkori sajátosságoknak

Részletesebben

Az osztályban kialakított tó (kuckó) benépesítése élőlényekkel

Az osztályban kialakított tó (kuckó) benépesítése élőlényekkel tanári A MI TAVUNK I. 35 SZKb_102_04 A mi tavunk I. É N É S A M Á S I K Az osztályban kialakított tó (kuckó) benépesítése élőlényekkel Készítette: Nagy Erika SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK

Részletesebben

Hittan tanmenet 1. osztály

Hittan tanmenet 1. osztály Hittan tanmenet 1. osztály A Beszélgetés Istennel című hittankönyvhöz Iskolai hitoktatás céljára Heti óraszám: 2 Összes óra: 80 A gyakorlati órák, az azokat előkészítő és feldolgozó órák a tanmenetben

Részletesebben

1. CICA CSOPORT. óvónők. Németh Zoltánné. Tóth Ildikó. dajka. Vilhelmné Vágó Katalin

1. CICA CSOPORT. óvónők. Németh Zoltánné. Tóth Ildikó. dajka. Vilhelmné Vágó Katalin 1. CICA CSOPORT Németh Zoltánné Tóth Ildikó Vilhelmné Vágó Katalin A környezet megismerésére nevelés témáihoz kapcsoljuk a tervezett beszélgetés - és játéktémákat, valamint az ének-zene, vizuális, irodalmi,

Részletesebben

Családi nap című pályázati programról szóló beszámoló

Családi nap című pályázati programról szóló beszámoló Családi nap című pályázati programról szóló beszámoló Készült: Időpont: Csillagvár Waldorf Tagóvoda 8200 Veszprém Szent István út 12. 2013 november 25-december 05-ig A megvalósításban résztvevő óvodapedagógusok:

Részletesebben

Fenntarthatósági Témahét 2018 óravázlat. 1. változat

Fenntarthatósági Témahét 2018 óravázlat. 1. változat Az ot készítő pedagógus: Csörsz Katalin Az címe, témája: MIT MESÉL A TERMÉSZET? - a Tizenkét hónap című újgörög népmese feldolgozása 6 10 éves (általános iskola alsó tagozat) Ajánlott korosztály: 1. változat

Részletesebben

1. OSZTÁLY ÉNEK-ZENE. 1.félév

1. OSZTÁLY ÉNEK-ZENE. 1.félév ETIKA 1. félév 1. Mit tudok magamról: önismeret, önértékelés (Milyen vagyok?) 2. Érzelmek kifejezése. 3. Nehéz helyzetekben hozott döntések vizsgálata. 4. Kedvenc helyeim, játékaim. 5. Egészséges életmód:

Részletesebben

TANTÁRGYI FEJLESZTÉSEK

TANTÁRGYI FEJLESZTÉSEK TANTÁRGYI FEJLESZTÉSEK Tantárgyi fejlesztések Ha fölgyújtjuk a gyermekben a veleszületett szikrát, azzal mindig olyan magaslatok felé nyitunk utat, amilyenekről álmodni sem mertünk volna. Kristine Barnett

Részletesebben

SZKb_102_01. Bizalomjáték. Készítette: Lissai Katalin É N É S A M Á S I K SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 2.

SZKb_102_01. Bizalomjáték. Készítette: Lissai Katalin É N É S A M Á S I K SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 2. SZKb_102_01 segítség, amit adhatok Bizalomjáték É N É S M Á S I K Készítette: Lissai Katalin SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 2. ÉVFOLYM tanári SEGÍTSÉG, MIT DHTOK MODULVÁZLT tevékenység

Részletesebben

Kisgyermekgondozó, -nevelő Gyermekgondozó-nevelő

Kisgyermekgondozó, -nevelő Gyermekgondozó-nevelő A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

Záródolgozat Projekt a gyakorlatban

Záródolgozat Projekt a gyakorlatban 1. Mini-projektterv Záródolgozat Projekt a gyakorlatban Osztály/csoport: 6.osztály Résztvevők száma: 23 Időpont:4 óra Osztály / csoport rövid bemutatása:matematikából nálunk csoport bontás van. A 6. évfolyamon

Részletesebben

Óravázlat Erkölcstan / Technika

Óravázlat Erkölcstan / Technika Óravázlat Erkölcstan / Technika A pedagógus neve: Csillag Beáta Tantárgy: Erkölcstan / Technika Iskola/Osztály: Székesfehérvári Teleki Blanka Gimnázium és Általános Iskola / 3.c Az óra témája: A barátság

Részletesebben

Nevelési céljaink, feladataink megvalósítása érdekében szükségesnek tartjuk a tárgyi eszközök folyamatos szintentartását és bővítését.

Nevelési céljaink, feladataink megvalósítása érdekében szükségesnek tartjuk a tárgyi eszközök folyamatos szintentartását és bővítését. Óvodánkról: Az Egyetértés Utcai Óvoda 1976.novemberében nyitotta meg kapuit a gyermekek előtt 4 csoporttal 100 férőhellyel. Azóta óvodánk Kecskemét egyik legszebb kertvárosában a Petőfivárosban 225 kisgyermek

Részletesebben

Karácsonyi témahét. 1.b. Szabóné Bakó Márta. Pintérné Legéndi Gabriella. 2009.december 7-12. Petőfi Sándor Általános Iskola Gödöllő

Karácsonyi témahét. 1.b. Szabóné Bakó Márta. Pintérné Legéndi Gabriella. 2009.december 7-12. Petőfi Sándor Általános Iskola Gödöllő Karácsonyi témahét 1.b Szabóné Bakó Márta Pintérné Legéndi Gabriella 2009.december 7-12. Petőfi Sándor Általános Iskola Gödöllő Karácsony ünnepén az a kívánságom. Legyen boldog mindenki ezen a világon.

Részletesebben

Elégedettség mérés március

Elégedettség mérés március Elégedettség mérés 1. március 1. kérdés: Ki töltötte ki a kérdőívet? Ki töltötte ki a kérdőívet? 7 anya apa közösen 3 1. kérdés: Legmagasabb iskolai végzettség? Legmagasabb iskolai végzettség 9 1 1 Legfeljebb

Részletesebben

SZOLNOK VÁROSI ÓVODÁK Székhelyének címe: 5000 Szolnok, Baross út 1. Telefonos elérhetősége: 56/421-618 vagy 06/20/277-9990

SZOLNOK VÁROSI ÓVODÁK Székhelyének címe: 5000 Szolnok, Baross út 1. Telefonos elérhetősége: 56/421-618 vagy 06/20/277-9990 SZOLNOK VÁROSI ÓVODÁK Székhelyének címe: 5000 Szolnok, Baross út 1. Telefonos elérhetősége: 56/421-618 vagy 06/20/277-9990 SZOLNOK 2014. Nekünk minden gyermek fontos Az óvodai ének, zene, énekes játék,

Részletesebben

CSOPORTNAPLÓJA. Óvodai nevelés a művészetek eszközeivel alternatív program

CSOPORTNAPLÓJA. Óvodai nevelés a művészetek eszközeivel alternatív program Óvodai nevelés a művészetek eszközeivel alternatív program CSOPORTNAPLÓJA Tisztellek téged, fontos vagy nekem, csakis rád figyelek, és segítek neked, ha szükséged van a segítségemre 1 Az óvoda bélyegzője

Részletesebben

Hittan tanmenet 1. osztály

Hittan tanmenet 1. osztály Hittan tanmenet 1. osztály A Beszélgetés Istennel című hittankönyvhöz Plébániai hitoktatás céljára Heti óraszám: 1 Összes óra: 40 A gyakorlati órák, az azokat előkészítő és feldolgozó órák a tanmenetben

Részletesebben

A 2009/ 2010- es óvodai nevelési évben a TÁMOP 3.1.4. pályázat keretében bevezetésre került óvodánkban a Kompetencia alapú óvodai nevelési program.

A 2009/ 2010- es óvodai nevelési évben a TÁMOP 3.1.4. pályázat keretében bevezetésre került óvodánkban a Kompetencia alapú óvodai nevelési program. Városi Óvodák Tagóvodája Tókerti Óvoda Pápa, Ötödik u. 26. A 2009/ 2010- es óvodai nevelési évben a TÁMOP 3.1.4. pályázat keretében bevezetésre került óvodánkban a Kompetencia alapú óvodai nevelési program.

Részletesebben

A feladatlap valamennyi részének kitöltése után, küldje meg konzulensének!

A feladatlap valamennyi részének kitöltése után, küldje meg konzulensének! Beküldendő A feladatlap valamennyi részének kitöltése után, küldje meg konzulensének! 1. Mini-projektterv Záródolgozat Projekt a gyakorlatban Osztály/csoport: 6. évfolyam Résztvevők száma: 15fő Időpont:szept.

Részletesebben

A feladatlap valamennyi részének kitöltése után, küldje meg konzulensének!

A feladatlap valamennyi részének kitöltése után, küldje meg konzulensének! Beküldendő A feladatlap valamennyi részének kitöltése után, küldje meg konzulensének! 1. Mini-projektterv Záródolgozat Projekt a gyakorlatban Osztály/csoport: 5. osztály Résztvevők száma: 22 fő 9 lány

Részletesebben

Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés bevezetése Hévíz közoktatási-nevelési intézményeiben projekt ÉVES BESZÁMOLÓ

Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés bevezetése Hévíz közoktatási-nevelési intézményeiben projekt ÉVES BESZÁMOLÓ ÉVES BESZÁMOLÓ INTÉZMÉNY Brunszvik Teréz Napközi Otthonos Óvoda, Hévíz, Sugár u. 7. - székhely intézmény IDŐPONT 2012. 08. 31. A pályázatban résztvevő óvodai csoport ebben a nevelési évben is beépítette

Részletesebben

Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív Intézményekben című pályázat (TÁMOP 3.1.4. /09/1.) Tiszta vizet önt a pohárba

Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív Intézményekben című pályázat (TÁMOP 3.1.4. /09/1.) Tiszta vizet önt a pohárba Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív Intézményekben című pályázat (TÁMOP 3.1.4. /09/1.) Tiszta vizet önt a pohárba Témahét a Százszorszép Óvoda Pillangó csoportjában (5 6 éves) 2010.

Részletesebben

IDŐSZAK SZEPTEMBER OKTÓBER NOVEMBER. TÉMA Évszak megismerése Öltözködés begyakorlása, Készülődés a hidegebb időre. Téli dekoráció készítése.

IDŐSZAK SZEPTEMBER OKTÓBER NOVEMBER. TÉMA Évszak megismerése Öltözködés begyakorlása, Készülődés a hidegebb időre. Téli dekoráció készítése. IDŐSZAK SZEPTEMBER OKTÓBER NOVEMBER Évszak megismerése Öltözködés begyakorlása, Készülődés a hidegebb időre. Téli dekoráció készítése. KÖRNYEZETI NEVELÉS Őszi természet megfigyelése, Falevelek, termések

Részletesebben

INTÉZMÉNYI ÖNÉRTÉKELÉS

INTÉZMÉNYI ÖNÉRTÉKELÉS Katolikus Pedagógiai Szervezési és Továbbképzési Intézet Komplex Intézményellenorzési és -értékelési Programja INTÉZMÉNYI ÖNÉRTÉKELÉS IV-VI. fejezet az ÓVODÁK számára Dátum:... Készítette:...... Az intézmény

Részletesebben

SZKA_101_22 Tudod-e, hol van? A modul szerzõje: Kurucz Lászlóné. Én és a világ SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 1.

SZKA_101_22 Tudod-e, hol van? A modul szerzõje: Kurucz Lászlóné. Én és a világ SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 1. SZKA_101_22 Tudod-e, hol van? Én és a világ A modul szerzõje: Kurucz Lászlóné SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 1. ÉVFOLYAM tanári tudod-e, hol van? 1. évfolyam 237 MODULVÁZLAT Tevékenységek

Részletesebben

A HAZAI ÉS HATÁRON TÚLI TEHETSÉG KIBONTAKOZTATÓ PROGRAM TÁMOGATÁSA NTP-OTKP KINCSÜNK A FÖLD! KAPOSVÁRI FESTETICS KAROLINA KÖZPONTI ÓVODA

A HAZAI ÉS HATÁRON TÚLI TEHETSÉG KIBONTAKOZTATÓ PROGRAM TÁMOGATÁSA NTP-OTKP KINCSÜNK A FÖLD! KAPOSVÁRI FESTETICS KAROLINA KÖZPONTI ÓVODA A HAZAI ÉS HATÁRON TÚLI TEHETSÉG KIBONTAKOZTATÓ PROGRAM TÁMOGATÁSA NTP-OTKP-17-0021 KINCSÜNK A FÖLD! KAPOSVÁRI FESTETICS KAROLINA KÖZPONTI ÓVODA PÁLYÁZATBAN VÁLLALT FŐ TEVÉKENYSÉG: TERMÉSZETI INTERPERSZONÁLIS,

Részletesebben

TISZA TÉMAHÉT TERVEZÉSI DOKUMENTUM

TISZA TÉMAHÉT TERVEZÉSI DOKUMENTUM TISZA TÉMAHÉT TERVEZÉSI DOKUMENTUM A projekt címe Tisza Motto: Iskolánk: Tisza-parti Általános Iskola a név kötelez Időtartama témahét: 4 nap Célcsoport 5.a, 5.b osztály tanulói 3-3 csoportban Célja Kompetencia

Részletesebben

SZAKMAI PROGRAMKÍNÁLATA nevelési évre

SZAKMAI PROGRAMKÍNÁLATA nevelési évre SZAKMAI PROGRAMKÍNÁLATA 2016-2017. nevelési évre FŐVÁROSI ÖNKORMÁNYZAT ÓVODÁJA Kedves Kollégák! SZAKMAI PROGRAMKÍNÁLAT a 2016/2017-es nevelési évre Szeretettel ajánljuk az érdeklődők figyelmébe a 2016

Részletesebben

Tematikus terv - Tantárgyi koncentráció szeptember Zöld középső csoport. Vizuális nevelés (rajzolás, mintázás, kézimunka)

Tematikus terv - Tantárgyi koncentráció szeptember Zöld középső csoport. Vizuális nevelés (rajzolás, mintázás, kézimunka) 2017. szeptember 04.- 08. Zöld középső csoport megismerésére környezeti Anyag: Középsősök lettünk Cél: a középső csoport szokásszabályrendszerének megerősítése Feladat: - változások óvodai életünkben:

Részletesebben

Tanmenetjavaslat KÖRNYEZETISMERET. 2. osztályosoknak. Heti: 1 óra. Évi: 37 óra KOMP

Tanmenetjavaslat KÖRNYEZETISMERET. 2. osztályosoknak. Heti: 1 óra. Évi: 37 óra KOMP Tanmenetjavaslat KÖRNYEZETISMERET 2. osztályosoknak Heti: 1 óra Évi: 37 óra KOMP Óraszám Téma Ismeretanyag, 1. Vakáció után Közlekedési eszközök ismerete Város, falu, vízpart, hegyvidék felismerése 2.

Részletesebben

EGY, KETTŐ! FELFEDE(Z)ZÜNK!

EGY, KETTŐ! FELFEDE(Z)ZÜNK! XXI. Századi Közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz TÁMOP-3.1.1-11/1-2012-0001 EGY, KETTŐ! FELFEDE(Z)ZÜNK! ÉLMÉNYPEDAGÓGIA AZ ALSÓ TAGOZATON Környezettudatos jövő Egészség, elsősegélynyújtás

Részletesebben

Játékok 4-5 éveseknek

Játékok 4-5 éveseknek Játékok 4-5 éveseknek 1. oldal alma mátrix Vágd ki az oldal alján található kis képeket, majd keressétek meg, hogy a mátrix tábla mely négyzetébe illenek. Ehhez az almák színét és nagyságát is meg kell

Részletesebben

Osztály: 4. Tanév: 2017/2018. ÓRAVÁZLAT Óraszám:

Osztály: 4. Tanév: 2017/2018. ÓRAVÁZLAT Óraszám: ISKOLA: Zrínyi Miklós-Bolyai János Általános Iskola Tantárgy: Technika Osztály: 4. Tanév: 2017/2018 Műveltségi terület: - természettudomány - társadalomtudomány - művészetek - technika ÓRAVÁZLAT Óraszám:

Részletesebben

NT ERKÖLCSTAN 1. osztály TANMENETJAVASLAT. Készítette: Báder Ilona

NT ERKÖLCSTAN 1. osztály TANMENETJAVASLAT. Készítette: Báder Ilona NT-11144 ERKÖLCSTAN 1. osztály TANMENETJAVASLAT Készítette: Báder Ilona Az én világom Nevelési fejlesztési cél: Az énkép, az önkifejezés és az önbizalom fejlesztése. A saját környezet elemeihez való viszonyulás

Részletesebben

SZAKMAI PROGRAMKÍNÁLATA nevelési évre

SZAKMAI PROGRAMKÍNÁLATA nevelési évre SZAKMAI PROGRAMKÍNÁLATA 2017-2018. nevelési évre FŐVÁROSI ÖNKORMÁNYZAT ÓVODÁJA Kedves Kollégák! SZAKMAI PROGRAMKÍNÁLAT a 2017/2018-as nevelési évre Szeretettel ajánljuk az érdeklődők figyelmébe a 2017

Részletesebben

Beszámoló. Biharkeresztesi Bocskai István Általános Iskola Készítette: Csiki Zsolt

Beszámoló. Biharkeresztesi Bocskai István Általános Iskola Készítette: Csiki Zsolt Beszámoló Biharkeresztesi Bocskai István Általános Iskola 2015-2016 Készítette: Csiki Zsolt Pályáztunk Intézményünk sikerrel pályázott és a 2016. január 1. - 2018. december 31. közötti időszakra elnyerte

Részletesebben

ÉVES BESZÁMOLÓ 2012/2013. Brunszvik Teréz Napközi Otthonos Óvoda, Hévíz, Zrínyi u. 151.

ÉVES BESZÁMOLÓ 2012/2013. Brunszvik Teréz Napközi Otthonos Óvoda, Hévíz, Zrínyi u. 151. ÉVES BESZÁMOLÓ 2012/2013 INTÉZMÉNY Brunszvik Teréz Napközi Otthonos Óvoda, Hévíz, Zrínyi u. 151. IDŐPONT 2013. 08. 31. A tanév végére a csoport létszám 21 fő. SNI: 2 fő Idegen anyanyelvű:1 fő Éves munkánk

Részletesebben

2015. 09. 14. HÉTFŐ (ráhangolódó nap)

2015. 09. 14. HÉTFŐ (ráhangolódó nap) 2015. 09. 14. HÉTFŐ (ráhangolódó nap) BUSZKIRÁNDULÁS SIÓFOKRA ÉS HAJÓKÁZÁS A BALTONON (eső esetén: kézműves foglalkozás a tornateremben hajózás témakörben) - Beérkezés: reggel 7.30-ig tízórai, készülődés

Részletesebben

Tematikus terv - Tantárgyi koncentráció november 6. november 9. sárga kiscsoport. Vizuális nevelés (rajzolás, mintázás, kézimunka)

Tematikus terv - Tantárgyi koncentráció november 6. november 9. sárga kiscsoport. Vizuális nevelés (rajzolás, mintázás, kézimunka) 2017. november 6. november 9. sárga kiscsoport Külső világ tevékeny megismerésére környezeti Anyag: Zöldségek Cél: Ismerjenek meg minél zöldséget és azoknak a tulajdonságait. Kóstoljanak meg minél több

Részletesebben

A család című témahét

A család című témahét Körmend Város Önkormányzata 9900 Körmend, Szabadság tér 7. Tel.: 94/592-900, Fax: 94/410-623 E-mail: kormend@kormend.hu Dr. Batthyányné Coreth Mária Óvoda és Pedagógiai Szakszolgálat Dienes Lajos Tagóvoda,

Részletesebben

Játékok 6-7 éveseknek

Játékok 6-7 éveseknek Játékok 6-7 éveseknek 1. oldal alma gyűjtő Kövesd a filctolladdal, ceruzáddal az almák útját! Melyik alma melyik kosárba pottyant? Érdemes laminálni az oldalt, mert így a filccel írt vonalak könnyedén

Részletesebben

A Múzeum és a Duráczky József Pedagógiai Fejlesztő és Módszertani Központ partnerkapcsolatával megvalósuló foglalkozások

A Múzeum és a Duráczky József Pedagógiai Fejlesztő és Módszertani Központ partnerkapcsolatával megvalósuló foglalkozások A Múzeum és a Duráczky József Pedagógiai Fejlesztő és Módszertani Központ partnerkapcsolatával megvalósuló foglalkozások A múzeumi foglalkozások keretében intézményünk hallássérült iskolai tagozatának

Részletesebben

Tematikus terv - Tantárgyi koncentráció október. 02. október. 06. zöld középső csoport Vizuális nevelés (rajzolás, mintázás, kézimunka)

Tematikus terv - Tantárgyi koncentráció október. 02. október. 06. zöld középső csoport Vizuális nevelés (rajzolás, mintázás, kézimunka) Külső világ tevékeny megismerésére -környezeti 2017. október. 02. október. 06. zöld középső csoport Vizuális (rajzolás, mintázás, Téma: Állatok világnapja projekt Látogatás a Margitszigeti kisállatkertbehelyszíni

Részletesebben

szka102_10 É N É S A V I L Á G Készítette: Kovácsné Vojnovics Éva Solymos Éva SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK A 2.

szka102_10 É N É S A V I L Á G Készítette: Kovácsné Vojnovics Éva Solymos Éva SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK A 2. szka102_10 É N É S A V I L Á G Iskolaorvosnál és iskolafogászaton Készítette: Kovácsné Vojnovics Éva Solymos Éva SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK A 2. ÉVFOLYAM 104 Szociális, életviteli

Részletesebben

Integrált tevékenységterv

Integrált tevékenységterv Integrált tevékenységterv Óvónők: Vincze Erika, Sava Silvia. Csoport: középcsoport/nagycsoport Integrált témakör: Ki vagyok? Kik vagyunk? A hét témája: Megismerem magam Tapasztalati területek: Tudományok/

Részletesebben

Komplex foglalkozás

Komplex foglalkozás http://webovoda.blogspot.com/ Komplex foglalkozás Ezt a foglalkozást nyílt napra terveztem, középső és nagycsoportos korú gyermekek számára (12 gyermek) A célom az volt, hogy a szülők minél több területen

Részletesebben

Orosz, mint élő idegen nyelv. Szakköri tematika

Orosz, mint élő idegen nyelv. Szakköri tematika Orosz, mint élő idegen nyelv Szakköri tematika I. Az orosz nyelv, mint idegen nyelv tanításának létjogosultsága: Ismerve történelmünket, tudjuk, hogy a felszabadulástól kezdve a rendszerváltásig az általános-

Részletesebben

A WALLA JÓZSEF ÓVODA

A WALLA JÓZSEF ÓVODA A WALLA JÓZSEF ÓVODA Mottónk: Ha a jövő évről akarsz gondoskodni, vess magot, ha egy évtizeddel számolsz, ültess fát! Ha terved egy életre szól, embert nevelj! (kínai bölcs mondás) ÓVODÁNK TÖRTÉNETE: Walla

Részletesebben

ÓVODA-ISKOLA ÁTMENET PROJEKT TERVE 2014./2015.

ÓVODA-ISKOLA ÁTMENET PROJEKT TERVE 2014./2015. ÓVODA-ISKOLA ÁTMENET PROJEKT TERVE 2014./2015. Az közötti átmenet program célrendszere: 1. Értékek Elvek Célok Mutatók Sikerkritériumok Zökkenőmentes átmenet Megfelelő tudás, neveltségi szint megadása

Részletesebben

SZKA_101_26. A modul szerzõje: Kurucz Lászlóné. Én és a világ SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 1. ÉVFOLYAM

SZKA_101_26. A modul szerzõje: Kurucz Lászlóné. Én és a világ SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 1. ÉVFOLYAM SZK_101_26 Élőlények és életműködésük Én és a világ modul szerzõje: Kurucz Lászlóné SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 1. ÉVFOLYM 274 Szociális, életviteli és környezeti kompetenciák tanári

Részletesebben

A kompetencia alapú oktatás tapasztalatai Éves beszámoló

A kompetencia alapú oktatás tapasztalatai Éves beszámoló A kompetencia alapú oktatás tapasztalatai Éves beszámoló INTÉZMÉNY Brunszvik Teréz Napközi Otthonos Óvoda Egregyi Tagintézménye, Hévíz, Zrínyi út 151 IDŐPONT 2011-2012 tanév, 2012. 08. 31. Az idei tanévben

Részletesebben

Állathangok a zenében

Állathangok a zenében TÁMOP 3.1.4 08/2 2008-0085 Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív intézményekben HAMMIDO Alapfokú Művészetoktatási Intézmény (6722 Szeged, Kossuth L. sgt. 23.) MŰVÉSZETI ESZTÉTIKAI KOMPETENCIA

Részletesebben

JÁTÉK-MOZGÁS-KÖRNYEZET TEVÉKENY MEGISMERÉSE NEVELÉSI KONCEPCIÓ MOZGÁSSAL AZ EGÉSZSÉGÉRT

JÁTÉK-MOZGÁS-KÖRNYEZET TEVÉKENY MEGISMERÉSE NEVELÉSI KONCEPCIÓ MOZGÁSSAL AZ EGÉSZSÉGÉRT JÁTÉK-MOZGÁS-KÖRNYEZET TEVÉKENY MEGISMERÉSE NEVELÉSI KONCEPCIÓ MOZGÁSSAL AZ EGÉSZSÉGÉRT A MOZGÁSFEJLESZTİ PROGRAM CÉLJA: MOZGÁSSAL AZ EGÉSZSÉGÉRT Rendszeres mozgással egészséges életvitel kialakítása,

Részletesebben

DÖMÖTÖR TÉMAHÉT OKTÓBER

DÖMÖTÖR TÉMAHÉT OKTÓBER SZAKMAI TARTALMI MEGÚJULÁS A SZENTLŐRINCI KISTÉRSÉGI OKTATÁSI NEVELÉSI KÖZPONTBAN TÁMOP-3.1.4-08/2-2009-0005 Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés - Innovatív intézményekben c. pályázati program

Részletesebben

2010. Tavaszi szél vizet áraszt Három hetet meghaladó projekt Készítette: Komárominé Fehér Lilian Liszt Ferenc ének-zenei Általános Iskola 2010.01.01.

2010. Tavaszi szél vizet áraszt Három hetet meghaladó projekt Készítette: Komárominé Fehér Lilian Liszt Ferenc ének-zenei Általános Iskola 2010.01.01. 2010. Tavaszi szél vizet áraszt Három hetet meghaladó projekt Készítette: Komárominé Fehér Lilian Liszt Ferenc ének-zenei Általános Iskola 2010.01.01. Március a tavasz ébredésének hónapja. A tavaszvárás,

Részletesebben

PÉCSI APÁCZAI CSERE JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA, GIMNÁZIUM, KOLLÉGIUM, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA POGÁNYI ÁLTALÁNOS ISKOLA ÖKO-ISKOLAI MUNKATERV

PÉCSI APÁCZAI CSERE JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA, GIMNÁZIUM, KOLLÉGIUM, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA POGÁNYI ÁLTALÁNOS ISKOLA ÖKO-ISKOLAI MUNKATERV PÉCSI APÁCZAI CSERE JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA, GIMNÁZIUM, KOLLÉGIUM, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA POGÁNYI ÁLTALÁNOS ISKOLA ÖKO-ISKOLAI MUNKATERV 2018-2019 Pogány, 2018.09.10. Öko-iskolai koordinátor Iktatási

Részletesebben

KIEMELÉS A RÖVID FEJLŐDÉSI NAPLÓBÓL

KIEMELÉS A RÖVID FEJLŐDÉSI NAPLÓBÓL Törvényi háttér: 363/2012. (XII.17.) orm. rendelete az Óvodai nevelés országos alapprogramjáról Az óvodai élet megszervezése 4. Az óvodai nevelés tervezését, valamint a gyermekek megismerését és fejlesztését,

Részletesebben

Kölcsey Ferenc Általános Iskola és Óvoda HODÁSZ

Kölcsey Ferenc Általános Iskola és Óvoda HODÁSZ TÁMOP-3.1.4/08/2-2009-0039 Kompetencia alapú oktatás fejlesztése Kölcsey Ferenc Általános Iskola és Óvoda HODÁSZ Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív intézményekben című pályázati program

Részletesebben

ŐSZI PROJEKT programterv

ŐSZI PROJEKT programterv ŐSZI PROJEKT programterv Készítette: Malcsik Józsefné A megvalósítás időszaka: 2012.október 15. november 15. A megvalósítás helye: ABV KIKI Általános Iskola Bakonysárkány A programban részt vevő csoport:

Részletesebben

Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív Intézményekben című pályázat (TÁMOP 3.1.4. /09/1.) Ha én madár lennék

Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív Intézményekben című pályázat (TÁMOP 3.1.4. /09/1.) Ha én madár lennék Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív Intézményekben című pályázat (TÁMOP 3.1.4. /09/1.) Ha én madár lennék Témahét a Százszorszép Óvoda Süni csoportjában (6-7 éves) 2010. május 10-14.

Részletesebben

ÖSSZETARTOZÁS, KIREKESZTETTSÉG

ÖSSZETARTOZÁS, KIREKESZTETTSÉG K I S M Á ÖSSZETRTOZÁS, KIREKESZTETTSÉG N SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK É É S modul szerzôje: Lissai Katalin 3. ÉVFOLYM SZKB_103_03 30 SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK

Részletesebben

Ősz HAGYOMÁNYÁPOLÁS, JELES NAPOK, ÜNNEPEK AZ EGYES TEVÉKENYSÉGFORMÁKBAN. Csokonai úti óvoda rendezvényei. Erőforrás Anyagi Humán.

Ősz HAGYOMÁNYÁPOLÁS, JELES NAPOK, ÜNNEPEK AZ EGYES TEVÉKENYSÉGFORMÁKBAN. Csokonai úti óvoda rendezvényei. Erőforrás Anyagi Humán. Csokonai úti rendezvényei 3.2.8. HAGYOMÁNYÁPOLÁS, JELES NAPOK, ÜNNEPEK AZ EGYES TEVÉKENYSÉGFORMÁKBAN Hagyomány, jeles nap, ünnep Hadd nézzek kis tenyeredbe! Beszokatás: - Aprók napja Hatá ridő 10.15. ajándé-kok

Részletesebben

ÓVODA-ISKOLA ÁTMENET

ÓVODA-ISKOLA ÁTMENET ÓVODA-ISKOLA ÁTMENET előadás Előadók: Vanya Lajosné Pula Éva 2011. április 18. Báta 1. Bikácsi óvoda bemutatása 2. TÁMOP 3.1.4. 2.1. Tapasztalatok 2.2. Pályázat adta lehetőségek, nehézségek 3. Óvoda-iskola

Részletesebben

ÚTON AZ ISKOLA FELÉ. Hurrá! Nagycsoportos lettem!

ÚTON AZ ISKOLA FELÉ. Hurrá! Nagycsoportos lettem! ÚTON AZ ISKOLA FELÉ Hurrá! Nagycsoportos lettem! Prevenciós munka Nagycsoportosok szűrése Konzultáció óvónőkkel Egyéni vizsgálatok-készség, képesség felmérés, javaslattétel Iskolába lépéshez szükséges

Részletesebben