A viharos orkán vármegyénket

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A viharos orkán vármegyénket"

Átírás

1 - Vitt, é\ folym 6. szám r 20 fillér. Komárom, február 8. * ELŐFIZETÉSI ÁR EgéSZ évre 10 P. Negyedévre 2*58 P. «e 5 P. Egyes szám r 20 Fiit. Megjelenik minden szombton. Felelős szerkesztő: PTHÓ GYUL SZERKESZTŐSÉG ÉS KIDÓHIVTL: Komárom, Igmándi-ut 23. Telefon 61. Hirdetek ári díjszbás szerint. Kézirtokt nem dunk vissz. időben dolgozott z ember, hogy jelen szükségleteit teremthesse dolgozott ért is, hogy jövőt megkönnyítse. Múltbn z ember célokttűzött mg elé, melyek fele erőskrássl törekedhetett s melyeket legngyobb resztmindigmeg is vlósithtott, mert zok körülmények, melyekben célokt kitűzte, ngyjábn megmrdtk még kkor is, mikor már cél megvlósításár került sor. M...? Hát, lehet m célokt kitűzni? Esiehet m vlmit lkotni mindennpi szükségletek legszükösebb megszerzen felül? rohnó, meg nem álló élet m uj, kemény könyörtelen hjszár kényszerit bennünket. z ember m nem gondolht másr, minthogy egz lényével mánk éljen. jövőnek nem tud élni, mert jövő ujbb ujbb, csknem egzen bizonyosn ismeretlen, ngy meglepeteket trtogt számunkr, mely z eddigi munkáinkt rombolj széjjel. társdlom csk mávl törődvén, nem tudj legközelebbi évek erőtrtlékit sem felhlmozni, miáltl következő évekre munk eredményeségének is útját szegi. Ebben válságbn elsikkd munk becsülete, elvz munk értéke. Állásnélkül, dolgozni vágyó emberek százezrei szldgálnk z utcán munknélkül. Csládok éheznek. z izmok, melyek nem kpnk táplálékot, elernyednek, z krt megbénul, z erők elgyengülnek. M, mikor minden romlik, minden veszendőben vn, mégis kétszeresen kell dolgozni. Tisztábn kell lennünk, hogy mi idők, mostni évek csk megtrtásnk z évei lehetnek. M legngyobb feldt, legngyobb eredmény megtrtni z életet ugy, mint vn nem engedni egy tlpltnyit sem válságok erejének. Bele kell törődnünk, hogy mostni viszonyok, mi kor, nem dicsőséggel teljes. most élő emberiség utj ném, szürke, nehéz, robotos munk, melyet nem jeleznek ngy lkotások. De tántoríthttln mgyr hitünk vigsztl bennünket, hogy örökké úgysem mrdht z élet, mint vn, el fog jönni lssn, nehezen bár, de biztosn egy jobb kor, melyben z emberi munk ismét gondolht rr, hogy teremtsen, lkosson. Nem szbd tehát elvesztenünk kedvünket, erőnket, nem szbd feldni munkát, hnem egyre megújuló krttl küzdenünk kell sivár jelenben egy jobb, boldogbb npfényesebb jövőért. vihros orkán vármegyénket sem kímélte meg. Zvrok vsúti telefonforglombn. villnyvilágítás többször felmondt tul korán szolgáltot. beköszöntött tvszis enyhe időjárás után szerdán virrdór hirtelen, vártlnul újból beköszöntött tél. hőmérséklet mélyre csökkent kor reggeli órákbn óriási ngy pelyhekben indult meg hvzás. reggeli órákbn zután igen erős szélvihr keletkezett, mely vihrszerüvé erősödött, félelmetesen rázv háztetőket, fákt. heves, orkánszerü szélvihr tetemes károkt is idézett elő. komáromi máv. állomás főnökségtől nyert értesül szerint z igen erős szélvihr, sürü hvzás súlyos forglmi zvrokt okozott vsúti vonlkon is. szélvihr Komárom Ngyigmánd között 94 távíró, illetve telefonoszlopot döntött vsúti sínekre. így reggeli vont el sem indulhtott Székesfehérvár felé. Komárom Ngyigmánd között bizonytln ideig be kellett szüntetni vsúti forglmt egy segélyvont 30 munkássl Hoffmnn Lőrinc máv. intéző vezetével ment ki vonlr, hogy forglmi kdályt elhárítsák. Megfeszített munkávl délután három órár sikerült sínekről z oszlopokt eltávolítni vsúti forglom zvrtlnságát biztosítni. postigzgtóság z oszlopok helyreállítási munkáltit csütörtök reggel kezdte meg, miután munkásokt nem környékről toboroz, hnem Szepetnekrölküld, hol lkosságnk már kellő jártsság vn távirti vezeték kiépítében. Forglmi zvr volt még Bánhid Környe Kisbér között is, hol szintén telefon, táviróoszlopokt döntött ki vihr. Ttán teljesen megkdt postszolgált. Megyénkben ennélfogv rzletesen szünetel post forglom. borzlms Ítéletidő villnyszolgálttásbn is zvrokt okozott. Szerdán reggel 8 ór körül 35 ezres távvezeték Dorog Lábtln között kpott érintkezt s mire megfeszített erővel rövidzárltot kijvították, 10 ór körül lmásfüzitő Dunlmás között szkdt el vezeték zárltb hozt fővezetéket. Ezenkívül megszámlálhttln pró volt Komárom város világítási zvr közvilágításábn mgánhálóztbn is, hol itt, hol ott mondt fel szolgáltot ngy vihrbn z ármszolgálttás. Ugy Máv. mint Post Hungári R.-T. emberfeletti erővel küzdöttek termzet erőinek féktelen kitöre ellen minden intézkedt megtettek zvrok megszüntetére. Munkájuk legtöbb esetben zonnl sikerrel is járt. z orkánszerü szél csk kő délután csendesedett meg rzvét kissé. De hőmérséklet tovább sülyedt, igy várni lehet, hogy február hóbn még erős telet élvezhetünk. megnyilvánulás dr. lpy Gyul hlál lklmából. mint lpunk jnuár hó 25.-i számábn megírtuk, soh nem tpsztlt, óriási rzvét mellett folyt le z elszkított Felvidék mgyrság illusztris vezérének : néhi dr. lpy Gyul ny. vármegyei főlevéltáros, trtománygyüli Képviselő temete. hláleset ót rzben távirt, rzben levél utján tlán még inpozánsbb rzvét nyilvánult meg, mint megboldogult temete lklmávl, melynél pedig ngyobbszbásu impozánsbb még nem volt z elszkított Komárombn. megboldogult özvegye közel ezer rzvéítávirtot rzvétlevelet

2 1936. február 8. oidi. l. k p o t t, zonkívül számos küldöttség kereste fel, melyek őszinte, igz együttérzüket t o l mácsolták. Polgármesterünkhöz szo m o r ú gyászeset lklmából szin tén szájávl érkeztek rzvétnyiltkoztok. Többek között levélben tolmácsolták rzvétü ket : d r. S e r é d i Jusztinián b i b o r nok, hercegprímás, d r. Breyer István győri megypüspök, O r o s z J ó z s e f fölszentelt püspök, szombthelyi postoli d m i nisztrátor, d r. Fehér Gyul esz tergomi ngyprépost, felsőházi tg, Vértessy Sándor M g y r ország Kormányzój k b i n e t i r o dájánk főnöke. legelső rzvéttávirtot László főispán i n tézte polgármesterünkhöz, z ő szeretett munktársához. Dr. Frey V i l m o s iispán d r. Mihály G é z főszolgbírót bizt meg, hogy temeten képviselje vrmegye közönségét vár megye tisztikrát. D r. Csukás István főjegyző, h. polgármesterrel élén vros tisztikr küldöttségileg nyilvá nított városi tisztikr, segéd kgzelöszemelyzet őszinte igz rzvetet. komáromi evngélikus egyházközség rzéről Fdgys ldár ev. lelkz j á n o s s y Károly miniszteri t n á c s o s, m. kir. pénzügy igzgtó, egyház községi felügyelő tolmácsolták polgármesterünk előtt őszinte, igz rzvétüket. Rendkívül meleghngú le vélben fejezte k i rzvétét d r. Z s i n d e l y Ferenc m. k i r. k i n c s tári f ő t n á c s o s, országgyűli képviselő. Rzvétüket nyilvánították továbbá Lőke Károly ref. espe res, felsőházi tg, Kolosváry Kálmán m. kir. gzdsági főt nácsos, földbirtokos, Thly Dezső m. k i r. gzdsági fő tnácsos, ny. jószágigzgtó, d r. Huszár ldár ny. főispán, z O T 1. e l n ö k e, F. S z b ó Géz dr. Linguer Sándor ny. fő i s p á n o k, dr. Jnd Károly m i niszteri t n á c s o s, belügymi nisztérium városi osztályánk vezetője, d r. H e p p - B j á n Ernő m i n i s z t e r i t n á c s o s, Leheti n tl ny. miniszteri t n á c s o s, d r. C s á s z á r Elemér d r. P á z m á n y Zoltán egyetemi tnárok, d r. Reviczky G á b o r vármegyei fő j e g y z ő, Fekete Rezső árvszéki elnök, d r. Závody l b i n v á r m e gyei t b. főjegyző, d r. Divéky István vármegyei tiszti főügyz, d r. Stockinger J á n o s vármegyei tiszti főorvos, d r. Vécsei Kál mán h. árvszéki elnök, B o n c z N á n d o r d r. árvszéki ülnök, d r. Z s i g J á n o s Vizváry V i k t o r tb. főszolgbirák, Reviczky E l e dr. Rdocsy mér i f j. Reviczky István f ő szolgbirák, Ujszászy I m r e mű szki főtnácsos, z állmépitzeti hivtl vezetője, Gltz Gyul polgármester, d r. Erdélyi Pál m. k i i, u d v r i t n á c s o s, ny. egye temi t n i, d r. Schmidt S á n d o r m. kir. bányügyi főtnácsos, bányigzgtó, d r. Vásárhelyi D o m o k o s, m. k i r. közigzg tási bíróság ny. tnácselnöke, dr. S o m o g y i ntl teológii t nár, Szohurek ntl f ö e s p e r e s, kisbéri plébános, vitéz Lánghy Emil lezredes, állomásp rncsnok, vitéz Széchy Imre lezredes, Zách Sándor, Már ton S á n d o r, Buz Kiss J á n o s, őrngyok, d r. Kemenes ill tnkerületi főigzgtó, Blogh l b i n főgimnáziumi igzgtó, d r. Igó Elek miniszteri osztálytná csos, Keleti József d r. kórházi főorvos, Vszry G y u l n y. j ó szágigzgtó, Krcsy Miklós m. k i r. kormányfőtnácsos, n y. főjegyző, vitéz Szivós-Wldvogel József ny. tábornok, gróf. Gyürky V i k t o r n é, báró Inkey Ljosné, Nádossy Gerő ny. állmtitkár, dr, C s u k á s Bél ez r e d e s - o r v o s, z I. számú h o n véd közrendzeti helyőrségi kórház prncsnok, d r. Geffer.h Eiek, brünni legfelsőbb bíró ság t n á c s o s, k o p p n m o n o s tori Hldás" férfidiegyesfllet válsztmány nevében Hiszek Nándor elnök T ó t h Kálmán, krngy, vitéz S z b ó István k i r. tnfelügyelő, Lebisch Vince, P t h ó G y u l, Ptzenhoffer Her bert gyárigzgtó, d r. P o g á n y J e n ő ügyvéd. városi képviselőtestület tgji közül többek k ö z ö t t : dr. B k o n y i dolf, Csákváry J á nos, Gylóky Kálmán, Hoffm n n Lőrinc, d r. Jkus Benő., K m r á s Rezső, Keleti József, Királyi Miklós, d r. Kiss Ljos, dr. K u n Árpád, d r. Pyber Kál mán, d r. Pákh János, dr. Schmidthuer Vilmos, Petőcz János, Rz Róber, Rüdiger István, Sári I m r e, R o z m n Fe renc, P u n g o r Ljos, Szegedi J ó zsef, d r. T o m n ó c z y József még s z á m o s n. Ide menjen, h jó bútort kr. rom székesfehérvári - Mint májusi h j n l, oly üde lesz s z á j, hogy h Lythotrop fogkrémet hsználj. Kphtó Királyi kzítőnél : gyógyszertár Komárom. G L Ó B U S filléres befőttek: '{ -os Körte befőtt \ -os S á r g brck befőtt fj -os M e g g y befőtt 3 -os Őszi brck befőtt % -os Vegyes befőtt Cseresznye befőtt 42 f. Ringló befőtt 42 f. l m befőtt 42 f. 1 d o b. j m vegyes izben 25 f. 1 d o b. májpástétom 20 f. 1 d o b. szárnys pástétom Kphtók : 25 f. 3 Löwy bútoráruház Győr Gr. T i s z István-tér 5. Betonburkolttl látják el! Spielmnnál Igmándi-ut 19. Telefon 88. Székesfehérvárott, legutóbb megtrtott megyegyűlen több komá országutt. sőrendü betonmüuttá Ezzel ngyszbású lép útépíti törvényhtósági bizottsági t g e r ő munkáltokkl sen kifogásolt ségek lkosi nemcsk dunpentelei elő. z érdekelt köz munk ul l e r o m l o t t állpotát. f e l s z ó lklomhoz jutnk, hnm jó köz llsokr Hlász fő lekedi lehetőséget felvilágo b l t o n i nemzetközi Géz jegyző dott rzletes sítást. Válszábn kijelentette, hogy d u n p e n t e l e i - u t te benne vn z vm. megépí bn. Komárom nk z utforglom- szb. k i r. v á r o s érdekelt k ö z s é g e k nek érdeke, h o g y állmi t e r v e kpnk z utépiti m u n k á l t o k t mielőbb m e g k e z d zetbe. jék, hogy törvényhtósági Komáromtól donyig, illetve Dunpenteléig betonutt ki vn létesíteni kormány. tunk vlóbn műu- betonburkolttl látssék ei, zért e k ö z s é g e k ve zetőségeinek Reméljük, h o g y terv közeljövőben megvlósul s gesztesi j á r á s főútvonl, mely Kisbér Ngyigmánd községe ket kpcsolj K o m á r o m h o z, e l - kötelessége min den erejükkel s z o r g l m z n i, hogy z útépítt már z tvszszl idén, kor Komáromtól kiindulv kezdjek m e g. Válsz Komáromi Kereskedők Társult életéből" cimü cikkünkre. K o m á r o m m e g y e i Hírlp tek. S z e r k e s z t ő s é g é n e k H e l y b e n, b. lpjuk m u l t év nov3 0 - i számábn megjelent s Ke reskedő T á r s u l t tisztujitásávl fogllkozó cikkükkel kpcsolt bn legyen szbd következő felvilágosító s o r i n k szives köz lét kérnünk : legi vezetőség megválsztás után tglétszám oly ö r v e n d e tes módon g y r p o d o t t, hogy csupán egy-két o l y n k e r e s k e d ő hiányzik míg s o r i n k b ó l, kikhez belépi n y i l t k o z t o t még k i küldeni nem t u d t u k. T á r s u l t u n k tuljdonképen csk most f o g j megkezdeni érdemleges működét s hogy közérdekű munkánk sikeres le gyen, ehhez szükségünk vn sjtó jóindultú tárgyilgos t á m o g t á s á r is. Kérjük, s z í v e s kedjenek ügyeinkkel szeretettel megértsel fogllkozni s Kereskedők T á r s u l t v e z e t ő s é gével érintkezt tlálni. fentiek szives közléért előre is köszönetet m o n d v m rdtunk K o m á r o m, f e b r. hó 1-én 1. t i s z t i k r válszt mány tgjit közgyűl egy hngún válsztott m e g t u d o m á s u n k szerint megválsz tottk vlmennyien régi, é r d e mes k e r e s k e d ő k. 2. N i n c s tudomásunk T á r s u l t kebelében duló állító lgos viszályokról, sőt leg utóbbi ülen, m i k o r f e n t i c i k k is szób került, válszt mány legteljesebb bizlmáról biztosított vezetőséget s k i m o n d o t t, hogy senkit sem ejt el zért, mert vlkinek sze mélyével egy kívülálló krtárs nincs m e g e l é g e d v e. kiváló tisztelettel Komáromi Keresk. 3. T é v e s e n informálhtták t. Szerkesztőséget tgok m g t r t á s felől is, mert j e l e n - Társult Gylóky Kálmán s. k. elnök. tr ártáüs Í É 15-io I o/o'-l olcsóbbk könyvek rendes boltiárnál világirodlombn elismert kiváló müvek ezért könyvtárk k i egzítére is n g y o n l k l m s k. Vásároljon z értékes müvekből ddig, míg kzlet trt. Díjtln árjegyzék megtekinthető : Hcker Dezső könyvkereskedében K o m á r o m, Ngyigmándi-ut 23. Telefon 6 1.

3 Feljegyzek. I 'issz Mgyrországhoz. Onnn felniről, Kárpátok ljáról száz, [meg száz, kis fehér házihos tói flucskából jön egyre erősebben kiáltás : Vissz Mgyrországhoz! w demokráciánk csúfolt szuronyi dös urlom, mely eddig csi/.msrokkl rúgt fojtott el kétségbeesett ki Iáit ásókt, most már nem birj elhllgtttni bilincscsörgt. Vége színes álmoknk, gyönyörű cseh meséknek. Már szláv testvériség jelszvávl sem lehet elfojtni kétségbeesett tót kiáltást : Vissz Mgyrországhoz f" Még in ináig nincs nyuglom. felgyújtott Róm lángjit eloltották z üldözött keresztények s.1 gőgös Néró császár szövetségesekéi keres, hogy Ujt gyönyörködhessen tűzijátékbn. S mivel kegyenekorbn pénz tekintélyével minden! leint kpui, ht szövetséges is kd De álljunk meg egy szn! szel ellen nem tnácsos vihrt támsztni. Szél pedig ugyncsk erős ott Szent Imre utcábn. Népszerűségei minden áron. Jobb válláról bl vállár.. dloltk trontonjárt ktonáink. Regi szép nót. De csk ugy szép e dl, h bkkncs-zene kiséri. Ámde közéletben viszsztetszö, mikor vlki, cskhogy népszerűségét fokozz, ^get nem is lehet igy elérni, hnem cskis ugy, h vlki mindig egy oldlon jár, légyen z kár jobb, kár bl. - z elkerített temető út. Még sokn vnnk, kik emlékeznek rr z időre, mikor temetőkéit jobb oldlról bl oldlr göndörődik. Mrdndó népszerü- melletti utt járhtták hlotts kocsik. ztán egyszerre elzárz utt tuljdonjog hgozttásávl. \i5z0nt városházi kötökben z meggyőződ, hogy 1 kis földszlg városé nem mgántuljdon. Mégis jó voln ezt kérdt cgyszer^már cgleg rendezni, mert egy nép- ezernek sem lehet közömbös, hogy mgán vgy közterületet /rtk-e le. Vgy z egyik, vgy 1 másik félnek z igzát megdni kéri esengve Vigyázó. I'n, női divt-áruk, HggW ktoni cikkek legolcsóbb M?É5 beszerzi forrás M i HJNL OSZKÁR. Vörös réz üstök, zsiros bödönök GYLÓKYNÁL. Frsngi vidám est. komáromi vitézek ngy frsngi vidám estjének ngyszbású előkzületei már nnyir előrehldtk, hogy közölhetjük z est műsorát is. Bevezetőt mond : vitéz Csánk Jenő mérnök. I. RÉSZ. Vitéz Grmszeghy Sándor, Nemzeti Színház ö. t. 1. Lesz még országunk! Irt: Gyökössy Endre. 2. Ridót váró mgyrokhoz! Irt : Brbrits L. Pártos Gusztáv színművz : 3. vén bohém. Irt : Mérey Hetényi. 4. merik. Irt: Békeffi Budy. 5. szerelem házsság. Itt: Helti Szirmy. Szász Il elődómíívznő : 6. Humoreszkek pródiák. Zongorán kisér: Bágyoni Géz krngy. Szünet. II. RÉSZ. Vitéz Grmszeghy Sándor, Nemzeti Színház ö. t. 7. Király vgyok! Irt: Brbrits Ljos. 8. Eredj, h tudsz! Irt : Végvári. 9. Ngy mgyr télben! Irt : Végvári. Pártos Gusztáv színművz : 10. Különböző nemzetek utánzás dlbn. Szász Il elődóművznő: 11. Humoreszkek pródiák. Zongorán kisér: Bágyoni Géz krngy. Műsor után tánc ktonzene cigánymuzsik mellett. z est nyilvános jellegű, meghivó nincs. Jegyek szombton este 7 órától kezdve Corso"-bn is válthtok. Műsor utáni belépre 1 P.-s táncosjegynek műsor után (kb. 22 órkor) helyszinén vló megváltás jogosit. Pontos megjelent kér rendezőség. Komárom z új Máv. menetrend. Gyorsbb, de kevesebb vont fog közlededni. Uj vont párt állítnk be Komárom Esztergom forglmáb. Máv. budpesti üzletigzgtóság február hó 3-án délelőtt féltiz órkor Budpesten menetrendi értekezletet trtott, melyre meghívt z érdekelt közigzgtási htóságokt is. z értekezleten z egyesitett vármegyét dr. Frey Vilmos lispán Reviczky István fószolgbró képviselte, Komárom város rzéről lpy Gáspár m. kir. kormányfőtnácsos, polgármester, Esztergom város rzéről pedig dr. Gltz Gyul polgármester volt jelen Máv. meghívás folytán z értekezleten. z értekezlet vezetője Bánhegyi István Máv. igzgtó volt, rzt vett még Bogyós Ottó iggtó többen máv igzgtóságánk szklődói közül. z előterjesztett uj menetrend szerint következő vontek lesznek Budpest Komárom között. Hl személyvont fog köz lekedni. Indulási idejük Budpestről : reggel 6.17, délelőtt 10.30, délután 13.18, 16.45, éjjel 2^.3, z ellenvontok indulnk Komáromból Budpest felé : reggel negyed 4 ór körű!, fél 6 ór tájt, d. e. háromnegyed 8 fél 11 ór körül, délután ór körül. ht gyorsvontból hármt csinálnk. Elmrd tehát Budpestről fél 2 z 5 órkor induló gyorsvont, ezek helyett Budpestről 15 ór 20- kor indul egy gyorsvont. Elmrd még z esti gyors is, mely órkor indul, sőt elmrd 6 órás budpesti gyorsvont is. Ezek helyett egy gyorsvont fog közlekedni, mely Komáromból 18 ór 30 perc körül indul 20 ór 5 perckor ér Budpestre. délelőtti gyorsvont 2 órás gyorsvont 3. oldl. Gyógyszertárkbn kphtó ugyncsk elmrd ezek helyett íé! 1 órkor indul Komáromból gyorsvont, mely 14 órkor érkezik Budpestre. komáromi vsúti viszonyltbn tehát z kellemetlen változás, hogy vontok indulási érkezi ideje ngyon kedvezőtlen. Ennek hátrány, hogy mig mostni állpot szerint, kinek rövid elintéznivlój vn vlmely hivtlbn Budpesten, z délelőtti gyorssl elutzhtott délután már vissz is érkezhetett, most dolgát ezután mjd csk ugy intézheti el, h kor reggel utzik el Komáromból. Változtln mrd csehgyors közlekede, mi igen célszerű összeköttett létesít Budpesttel. z uj menetrendnek zért termzetesen előnyei is vnnk, így egyik előnye menetidőtrtm ujbb rövidíte. gyorsvontok menetideje most már éppen 2 ór személyvontok menetideje sem igen hldj meg három órát. Előnyös változás lesz z esztergomi relációbn. Komárom Esztergom között uj vontpárt állítnk be, mi lehetővé teszi Komárom felé irányuló öszszekötletes megjvítását, mi Komáit-m pic szempontjából tontos. /, uj menetrend szeiint Esztergomból reggel 6 órkor indul egyvon.it, mellyel 8 órkor étkezhetnek be környékbeliek Komáromb, viszont délután 16 órkor indulhtnk vissz. Ez vont órkor érkezik Esztergomb. komrom székesfehérvári összeköttett bécsi relációhoz igzítják Komáromból este 7 órkor indítnk vontot Székesfehérvár felé, hov 9 órkor érkezik meg. Ez vont termzetesen tovább megy Blton felé. Visszfelé Székesfehérvárról délután 4 órkor indul egy vont, mely este 7 órkor érkezik Komáromb, hol cstlkozás vn Győr, illetve Bécs felé.

4 4. oldl. Komárommegyei Hírlp. z uj menetrend tehát kisebb vonlkon kielégítő lesz, de fővonli közlekedünk htározottn leromlik. Báli krónik. komáromi fronthrcosok bálj. z elmúlt szombt este ngy élénkség muttkozott komáromi frsng vidám forgtgábn. Komárom társdlmánk egyik legngyobb társdlmi egyesülete, z Országos Fronthrcos Szövetség Komáromi Főcsoportj e npon rendezte meg táncestélyét z iprtestületi székház ízlesen feldíszített ngytermében. folyosón fronthrcos jelvényes, egyenruhás, négy világtájt végihrcolt vitézekből lkult rendezők fogdták sürü sorokbn érkező multozni vágyó közönséget, kik szines, szerpentines forgtgj vegyülve bőséges jókedvvel áldoztk Krnevál herceg őfenségének. város társdlm szép számbn jelent meg ngysikerű bálon. tánc, viglom reggeli órákig titott. Református Nőegyesület bálj. Ugyncsk február hó 1-én, szombton este rendezte meg hgyományos frsngi multságát Komáromi Református Jótékony Nöegyesület is. Ez lklomml Corso" kávéház meghit, kedves közönséget látott vendégül, kik npi gondoktól megszbdulv vidám hngultbn töltöttek el egy báli éjszkát. megnyitó csárdásbn nem csk fitlság vett rzt, mgyros tűzzel ropt ott mindenki régi táncos multságokr emlékeztető rezgős csárdást. z esten mindenki jól érezte mgát. Vsuts bál. Tlán még soh sem nyilvánult meg olyn ngy érdeklőd Komárombn táncmultság iránt, mint február hó 2-án, vsárnp, mikor komáromi Máv. Vontkísérők trtották báljukt Corso" étterem kávéházbn. kőnjáráshoz szokott komáromi közönség már 10 órkor zsúfolásig megtöltötte termeket. z újonnn érkezők bizony lig tudtk kiverekedni mguknk egy kis helyet. közönség impozáns számbn vló megjelene muttt z est igzi sikerét. Ötszázn s h lehetett még többen is táncoltk, vigdoztk cigányzenekr muzsikájár reggelbe nyúló órákig. Kev táncmultságon volt olyn kedves, csládis hngult, mint vsuts bálon. Kedvben, hngultbn, táncbn, jómultságbn nem is volt hiány dicséretére vontkísérők rendező gárdájánk. Idegenforglmi Tóvároson. bál Előkelő, fényes bál volt február hó 1-én Tttóvároson, z Esterházy szálló ngytermében. Tt járási Idegenforglmi Szövetség rendező gárdáj jól sikerült frsngi est keretében kezdte meg idei propgnd munkáját Tttóváros idegenforglmánk emele érdekében. jól sikerült táncestélyen megjelent dr. Rdocsy László főispán, dr. Frey Vilmos lispán, Fellner Pál országgyűli képviselő, revisnyei Reviczky István főszolgbíróvl z élen vármegye több kiváló egyénisége, számosn fővárosból Tttóváros termzeti szépségeinek rjongói közül igen sokn Tttóvárosról. rztvevő közönség igen jól multott. Kitűnő volt hngult, sok volt tánc, mig reggeli világosság véget nem vetett sokk előtt felejthetetlen táncmultságnk. figyelmes fárdhttln rendezőség meg lehetett elégedve z elért szép eredménnyel. Frsngi nptár. Ngy frsngi vidám-est. komáromi vitézek február 8- án Corso étteremben ngy frsngi vidám estet rendeznek. z Oltáregyesület tgjink teestje. Február hó 8- án, szombton este 8 óri kezdettel komáromi Oltáregyesület teestet rendez Ktolikus Kultúrház ngytermében. Tejegy ár 80 fillér. Iprosok táncestélye. komáromi Iprtestület február 9- én Székház ngytermében ngyszbású táncestélyt rendez. Hngverseny. Ngyigmándi Ref. Énekkr február 9-én Kultúrház termeiben hngversennyel egybekötött táncmultságot rendez. Frsngi táncmultság. Ttbányi Iprosok Kereskedők Olvsó Köre február 15-én Noll-féle vendéglőben z országos nyomorenyhitő kció jvár frsngi táncmultságot rendes. Báli, esküvői meghívókt egyéb nyomttványokt Ízles kivitelben, jutányos áron kzít: H C K E R D E Z S Ő könyvnyomdáj Komárom, Ngyigmándi-út 23. Dr. lpy Gyul Komárom vármegye ny. fölevéltáros áltl irt lábbi müveit árusításr megszereztük: Komárommegye levéltáránk középkori okleveli 1.50 Jóki emlékkönyv (centenáriumi kidás) 2. Mgyr dicsőség 2.50 Kphtó postán utánvéttel megrendelhető : HCKER DEZSŐ könyvkereskedében Komárom, Imándi-út 23. szám. Milyen lesz z időjárás? meteorológi ngyot fejlődött háború ót, egy-két npr előre már szinte biztonsággl mondják szkférfik, milyen idő lesz. Hosszbb időre előre jósolni zonbn még nem tudunk. Pedig jó voln tudni, mit hoz következő négy hét, lesz-e fgy, lesz-e, jég, vgy egyenesen tvszb megyünk már? Egy bizonyos, kár keményre fordul z idő, kár korán tvszodik, tvszi munkák torlódni fognk. Ezért ki kell hsználni z enyhe időt, el kell végezni minden munkát, mit csk lehet. Elsősorbn tljmunkák elvégze fontos sürgős, s ezzel kpcsoltbn trágyázás is. Különösen műtrágyák elszórásár kell idejében gondolni, nehogy elksünk vele. Ugynis szuperfoszfát nnál jobbn érvényesül, minél koiábbn szórjuk zt el. Munkmenetet tkritunk meg, h műtrágyát esedékes tljmunk előtt szórjuk el, munkáljuk be tljb. Kzkrv kerüljük szántás szót, mert tvsszl szántni h ősszel szántottunk felesleges, sőt káros, mert tvszi szántás kiszárítj tljt. Rendszerint elegendő, h tárcsás boronávl, nehéz boronávl, kultivátorrl, stb. kzítjük elő z ősszel megszántott tljt. Komár^mtnegyei Hírlp polgároké I Fizessen tehát elő mindenki lpunkr. FILMSZÍNHÁZ Komárom Kun Miklós-u. 11. Telefon 70. Február 8-án, szombton, l 2 4, 6 l 49 óri kezdettel Páros elődás Bb mennyország fehér ss vdnyugti történet. Február 9-én vsárnp, 3 4 4, 6 i 4 9 órkor mdrász bécsi operett filmváltozt. Börtöntöltelék HCSEK SJÓ főszereplével Mgyr hngos világhirdó. Ppírszlvéták kphtók : HCKER DEZSŐ könyv- ppirkereskedében. "} 6. február 8. HÍREK. többet jelszó Ígérőnek! Árvereken szokott ez lenni. Sjnos zonbn z élet vásári zsivjábn, hol emberek dják el mgukt egymásnk, hol emberek jegyzik el bizlmukt szerződtetik le mgukt, ott is sokn, ngyon sokn kibálják : eldó vgyok, leszerződöm, de csk legtöbbet ígérőnek! Senki többet? Hrmdszor". És elárverezteti mgát. Nem számit ztán z ilyen kufárlelkületü ember előtt, hogy mások már előzőleg mennyit dolgoztk érte, milyen erőfeszíteket végeztek önzetlenül z ő érdekében. Vkságábn, vgy megrögzött látni nem krásábn mindez elhomályosul szemei előtt csk z ígérgetőknek, sokszor nyilván humbug, keresztül nem vihető dolgokt ígérgetőnek szvi számár vn nyitv elméje s nnk hngjár csengnek-bongnk fülei. logik tisztesség pedig zt diktálj, hogy inkább higyjünk tényeknek, mint lehetőségeknek ne hgyjuk egy hngoskodó, behízelgő ígérgetére cserben zokt, kik már eredményeket tudnk munkájuk nyomán felmuttni, zokért, kik egy bizonytln jövővel kecsegtetni. tudnk csupán Városunk költségvetének tárgylás. m. kir. pénzügyminisztérium rzéről dr. Tószögy Géz miniszteri tnácsos pénzügyminisztérium városi osztály számvevőségének rzvételével jnuár hó 29-én tárgylt le városunk költségvetét lpy Gáspár m. kir. kormányfőtnácsos, polgármester Friedrich János városi főszámvevő közbenjöttével. tárgylás teljes öt órát vett igénybe néhány rzletkérdre vontkozólg város szkelődói másnp még telefonon tettek jelentt pénzügyminisztériumnk. város képviselői tárgylás folymán pénzügyminisztérium rzéről legngyobb előzékenységgel tlálkoztk polgármesterünk legngyobb nyomtékkl kérte pénzügyminisztériumot, hogy város pótdój folyó évben semmiképen se hldj meg z 50 százlékot. Előléptet. Dr. Rdocsy László Komárom-Esztergom k. e. e. vármegyék főispánj Keszegh Zoltán városi számvevőt VIII Hjgos Bél városi szmtisztet pedig X. fizeti osztályb jnuár hó elsejével előléptette. Közgyűl. Koppn monostori Hldás Férfikregyesü let február 9-én (vsárnp) d. u. 3 órkor Koppánmonostoroh, községi elemi népiskolábn évi rendes közgyűlt trt. iái R< biró j vármejl őszinti vözöl mért, gbiráj gyei ki eltöltői kássáj tb. fős sőnek kedve vkkli főjegy; nöke I birón kálkoc mogt; jándél hl legyt n ságáu.] ór m kábn még el nek te ór kii üditő den gi H] tük Benő főnök lálát ji honvei évében zett Budpj tűnte tél temetéj ment komár uton n tet mi februá; estély ü estély tükki gáló h vgyo: voltk. hóról. ri Gi betnekl ránk, ág. h. Szly Imre Lencsi Tibor Mári leány] Viol születi Rói születi póth ságköt\ Kocsel Pókon zes P; wirth József roly 71 hó rk.l Vrg Szrk; umi ség fe fordulj z iski retébei közséj ház, ünnepi tnitó

5 1936, Február 8. K >márotnineryei Hírlp. Reviczky Elemér főszolg bíró j u b i l e u m. Jnuár 29-én vármegyeház kistermében kedves őszinte ünnepség keretében ü d vözölték revisnyei Reviczky Ele mért, z esztergomi j á r á s f ő s z o l gbiráját munktársi várme gyei közigzgtási szolgáltbn eltöltött három évtizedes mun kásság lklmávl. Mros n t l tb. f ő s z o l g b í r ó köszöntötte él nek hivtl tisztikr nevében kedves, közvetlen, elismerő sz v k k l. Után Bellus Bél tokodi főjegyző, Jegyző Egyesület el nöke köszönte meg főszolg bírónk megértő, i g z s á g o s mun kálkodását, kérte további tá mogtást é s átdt jegyzők jándékát, egy n t i k zenélőórát, hál szeretet jeléül, h o g y legyen z jegyzői kr kíván ságánk s z i m b ó l u m : mig z ór muttj z időt, melyet m u n -ii, frdsággl küzdve kell meg eltölteni ne érezze en nek terhét hnem miként z 6r kedves zenéje, könnyű üdítő l e g y e n ; felejtessen el m i n den g o n d o t f á r d s á g o t.. H l á l o z á s. Bergl Sámuel ngyigmándi ve g y e s k eresked ö életének i k é v é b e n f. hó 4 - é n, k e d d e n hosszs b e t e g s é g után meghlt. Benne Ngyigmánd község köztiszteletben álló leg öregebb polgárát vesztette el. H á l á l d szerető gyermekei k i terjedt r o k o n s á g gyászolj. F. hó 6-án c s ü t ö r t ö k ö n ngy r é s z vét mellett temették el. Számolási tnfolym Vér t e s t o l n á n. Mosányi I m r e kántor tnító vezete mellett most fe jeződött be gzdák számár megszervezett népműveli s z á m o l ó mérő t n f o l y m Vértes k ö z s é g b e n, mely igen sok g y k o r l t i eredménnyel végződött. Köszönetnyilvánítás. Református Nöegyesület folyó évi február hó l é n rendezett multságán z l á b b i felülfize tek t ö r t é n t e k ; j á n o s s y K á r o l y, Ppp E r n ő, ntl László, d r. Z s i n dely Ferenc, d r. Rátky B é l, Buz Kis J á n o s, vitéz Lángh Emil, vitéz nemes S z é c h y I m r e, F i scher lfréd, d r. V r g Mihály P, Oláh Ernő Lőke H l á l o z á s. Lpzártkor vet K á r o l y P, F r i e d Mihály, tük gyászhírt, mely d r. Jkus Sulcsik Ljos, Trján Testvérek, Benő k o m á r o m i máv. á l l o m á s Weisz Gyul, Mksy ndor, főnök szeretett ö c c s e k o r i h d r. K i s s Ljos, Szőnyi ntl, llát jelentette, Jkus G y u l n y. d r. Vámosi J e n ő, Pruzsinszky honvédszázdos, eletének 45-ik Miklós, Brn Gyul, Somogyi évében v i l á g h á b o r ú b n szer S á n d o r, Fischer Dezső, Sebes it b e t e g s é g é b e n f. hó ö-n tyén Kálmán, d r. Jkus B e n ő, Budpesten e l h u n y t. több k i özv. P p p Sándorné, Kellner tüntett szerzett vitéz kton L á s z l ó, dr. K o n c z Zoltán, dr. temete f. hó 7 - e i i Budpesten Hlsl J ó z s e f, Hnsmun József, ment végbe ngy rzvét m e l l e t t. dr. Sulcsik L á s z l ó, H j n l Osz kár, d r. S z b ó S á n d o r, dr. L á Köszönetnyilvánítás. zár n d o r, K o v á c s E n d r e, d r. komáromi máv. v o n t k í s é r ő k ez Jerem urél, d r. S z ő k e Ljos, úton m o n d n k hálás köszöne dr. T o ó t h Z s i g m o n d n é, Pámer tet m i n d z o k n k, k i k f. évi S á n d o r, Csákvári Miklós, vitéz február hó 2-án m e g t r t o t t t á n c C s á n k J e n ő 5 5 P, Fiedler J ó esté lyukon megjelentikkel z zsef, Lengyel Károly, Csimm estély fényét emelték s íelülfized é n e s, Sári I m r e, Horváth tesőkkel nemes c é l o k t s z o l E n d r e, Hcker D e z s ő 4-4 P, iló helybeli vsuts egyesület Szelőczei Ferenc, 3 40 P, d r. vgyonát gyrpítni szívesek Mátis István, sztlos B é l á n é, voltk. S p i e l m n n Imre, Kocsis József, nykönyvi hírek j n u á r Mohácsy László, W e i n e r M ó r, h ó r ó l. Születek: Mjorosi Má Ngy István, M e l k o v i c s Mihály, ri Gizell r k., Krusz Erzsé Szbó Ljos, Fdgys ldár, betnek hlv született fi, F ü g e d i S y d ó Zoltán, Hlom Géz dr. rnk r k, D i n d R e z s ő Károly Drányi Kálmán, Horváth Péter, ág. h. ev., Bencze László r k., Fischer László 3 3 P, Komlósi Szly Id Mári r k., P o k o r n y i Károly 2 60 P, Keszegh Zoltán Imre r k., Németh János rk., P, Czike P á l, d r. Sulcsik Lencse T e r é z Ilon r k., C s e l é d e s Ljos, N e d e c k y Elemér, Ppp Tibor ret.. T ó t h J ó z s e f es L i p k Gábor, dr. Bátky Vince, d r. Mári szülőknek hlv született Szbó ndor, Kmrás Rezső, leány, Stefnovics Ferenc Hjgos Pál, G r u b e r Lőrinc, Viol L i d i szülőknek hlv B o l d i z s á r István, M o h á c s y G y u l, liletett fi, vitéz Szlky G y u l Dózs Ilon, Szrk Gézáné Róni r n k szülőknek hlv 2-2 P, Novák G é z P, született l e á n y (ikerszül), L i D b y G y u l 1 pengőt N. N. póth S á n d o r J ó z s e f ref. Házs 60 fillért. Mindezekért z d o ságköt : Lndesz J ó z s e f rk mányokért h á l á s köszönetet m o n d Kocsek M r g i t r k. Hlálozások: z egyesület e l n ö k s é g e. P o k o r n y i J á n o s 68 éves r k. P é n zes P i r o s k 36 éves ref. N e u Befejezték t t b á n y i wirth J ó z s e f 7 6 éves r k. B i r c s á k honismereti tnfolymot. T József 5 7 eves r k. Sóflvy K á tbányán Meleg József tnitó roly 7iJ eves ref. Jenei B é l 9 vezete mellett egy történelmi hó r k. O k o l i c s I m r e 73 é v e s r k. é h o n i s m e r e t i t n f o l y m nyert Vrg Istvánné 56 éves r k. b e f e j e z é s t, mely igen sok er Szrk G é z 79 éves ref. kölcsi e r e d m é n n y e l végződött. lsógll k ö z s é g j u b i l e umi ünnepet ül. lsógll köz ség fennállásánk 200 éves év fordulóját ünnepeli f. hó 9-én z iskolánkivüli népmüvel ke retében rzt vesz ebben g egz elöljáróság, egy hz, iskoláj p o l g á r s á g. z ünnepélyt Stnkovics Ljos ig. tnitó kzíti elő. Ismeretterjeszt Bokod községben. bokodi Népmű veli Bizottság rendezében vitéz Ptky S á n d o r tnitó tejről nnk értékéről t r t o t t ismeretterjesztő elődást ü v e g d i p o s i t i v e k kísérete mellett. z i s k o l t e r m e k nem v o l t k elegen dők b e f o g d n i z érdeklődő l kosságot. Hlálos oldl utóelgázolás Dunlmáson. z elmúlt héten ismét egy t r g i k u s utógázolás történt D u n l m á s község főut cáján. k o r délelőtti ó r á k b n hz előtt s e p e r g e t ő özvegy Kis P á l n é 77 éves sszonyt, ki egyébként süket is, B számú Budpest felé hldó b é r utó, melyet Rák J ó z s e f 21 éves sofőr vezetett, elütötte, g é p kocsi sárhányój z idős sszonyt kerekek lá fektette. Csodáltosképen z o n b n, n é l kül, hogy kerekek érintették v o l n, z utó áthldt z esz méletlenül fekvő sszony felett, mjd megállt. z utó vezetője krjib fogt Kisnét lkásáb vitte, m j d o r v o s é r t sietett. szerencsétlenség után másfél órávl Kiss P á l n é nélkül, h o g y vissznyerte voln eszméletét, meghlt. z o r v o s i vizsgált szerint z idős sszonyt külsérelrek nem érték s z e r é n c s é t enségből kifolyón, hlálát b e l s ő elvérz o k o z t, hlálos utóclgázi lás ügyében vizsgáltot i n dított z ügyzség, mely m e g állpított, hogy esuszqs u t o n z utó cck 20 k m. s e b e s s é g gel hldt, z sszony vártl nul átsietett z uttestén s nem ügyelt kürtjelzre, s ez o k o z t hlálos blesetet. Sikeresen folyik nép m ű v e l é s i munk T r j á n köz ségben, trjáni népműveli elődások folyó tnévben e l érkezt k látogtottság csúcs pontjához. Hőbuszné Stgl T e réz történelmi elődás Hőbusz ljos elődás Bud visszfogllásáról képezték műsornk törzsét. Sok szép ének értékes keret kisérte z e l ő dókt. Lázs meghűles be t e g s é g e k r ő l. legtöbb s ú l y o sbb meghűlt láz kiséri. s p i r i n tbletták b ő r ereit kitágitják es ezáltl nemcsk b ő izzdást, hnem láz c s ö k k e n é s é t is e r e d ményezik. spirin-tbletták vérelosztás kedvező m e g v á l t o z ttás áltl elősegítik beteg ség tüneteit idéző k á r o s ny gok k i k ü s z ö b ö l é s é t. vlódi spirin-tbletták ismertető jele Byer-kereszt, mely minden tblettán c s o m g o n láthtó. Népművel Kisbéren. D r. Blss S á n d o r k ö r o r v o s f e r tőző betegségekről trtott érté kes elődást K i s b é r községben, mely elődást dorján Istvánné népi i r o d l o m ismertetője e g é szített k i. Gyászhir. Igz rzvéttel értesülünk, h o g y özv. Kubinyi G é z á n é, szül. Blogh I r m, néhi Kubinyi Géz mgyr o r s z á g gyűli képviselőjének v o l t komáromi főispánnk özvegye, Budpesten npokbn élete i k évében e l h u n y t. g ö m ö r i szármzású úrinő hlálát kiterjedt előkelő rokonság g y á s z o l j. Útépít címen illusztrált, szép n y o m d i kiállitásu folyóirt jelent meg n p o k b n. lp kizárólg z útépítő s z k e m b e reket érdeklő s z k t n u l m á n y o k o n kívül igen érdekes útügyi vontkozású c i k k e k k e l g o n d o s k o d o t t rról is, h o g y z u t p r o b lémák iránt érdeklődő l i k u s o k is élvezettel f o r g s s á k é r d e k l ő dsel várjk további számokt. Siest Szntórium. H Pestre jön, szálljon meg Siest s z n t ó r i u m b n (Bud pest, I. ker. Ráth G y ö r g y u. 5.) m i g üzleti ügyeit, b e v á s á r l á sit intézi, régi elhnygolt b ját kezeltetheti f ő v á r o s vlme l y i k ngynevű orvosi kpcitá sávl. Szbd orvosválsztás. 110, l e g m o d e r n e b b m i n d e n igényt kielégítő szob. legtö kéletesebb felszerel, z ö s s z e s gyógy tényezőkkel. Hidegvízgyógyintézet. Rendel bejáró betegeknek is. Tájékozttást nyújt z igzgtóság. scher O s z k á r R á d i ó bn. z o k n k, k i k tudták, k i m i l y e n pártln e l ő d ó m ű v é szét vn scher O s z k á r neve mögött, elég lesz n n y i t m o n d n o m : tvly nyári K r i n t h y - r e citáls október eleji szvl ó k ó r u s estje-ütán m s z o m b ton délután 6 ór 20 perckor scher ismét m i k r o f o n elé lép, hogy negyven percen át l e g k i v á lóbb tnítványávl, Tkács M r gittl együtt két-két mélysége sen szép Mór-novellát M ó r verset m o n d j n k el Mór Fe renc hlálánk második évfor dulóján. z o k n k pedig, kik még nem hllottk scher O s z kárról es nem tudják ról, h o g y szvlókórus, meg c s e l l ó - z o n g o r - s z o n á t s z e r ü e n elődott u. n. p á r o s - v e r s e k úttörője M g v r o r szágon, ngyon egyéni m g s rendű elődóművzeién t u i, szin tén nem m o n d h t o k mást : h l l g s s á k végig ezt negyven p e r cet m délután. N e m bánják meg egz életre szóló é l ményben lesz rzük. hirdetők tájékozttá s á r, munkájuk m e g k ö n n y í tére m o s t jelent meg b u d p e s t i vidéki lpok hirdeti dijit rzletesen m g á b n f o g lló hirdeti ujságktlógus. z ügyesen összeállított ktlógust kívántr bárkinek ingyen bérmentve küldi meg Erdős J ó zsef hirdeti irodáj, Budpest, V I. T e r é z - k ö r ú t 35. bűnvádi e l j á r á s t meg szüntették. Stingli J ó z s e f k ö r nyei molnár gondtlnságból okozott s ú l y o s testisért mitt került győri törvényszék elé, mert nem kötötte meg h r pós kutyáját kuty m e g hrpt Gnzler Julinnát. törvényszék ugy tlált, hogy vádlott b ű n ö s s é g e igen csekély, ezért bűnvádi eljárást m e g szüntette ellene. z Uj K o r f e b r u á r 1-i szám rdi Zsolt, Possonyi László, Rády E l e m é r szerkesz tében feltűnően érdekes tr tlomml megjelent. vezető cikket rdy Z s o l t irt vilá gik ppság viszonyáról XI. Pius p á p uj körlevéllel k p c s o ltbn. Kis c i k k e k n e g y v e n ezer éhezőről, szervilizmusról, z risztokráciát ért t á m d á s o k ról, z n g o l király é s nép viszonyáról, g r. p p o n y i l b e r t ről, J u h á s z V i l m o s két k ö n y v é ről szólnk. z é r t é k e s számot C l u d e l Riviere leveleze, világnpló könyvrovtok, i d é zetek egzítik k i. Egyes szám ár 40 fillér. Mindenütt kphtó. Kidóhivtl kzséggel küld muttványszámot. ( B u d p e s t V i l i. Szentkirályi-utc 28.)

6 6. oldl. Komárommegyei Hírlp február 8. komáromszentpéteri postrblók összesen háromévi börtönbüntett kptk. Ngy érdeklőd mellett trtott meg túlsó komáromi kerületi bíróság dr. Sods-tnács komáromszentpéteri postrblók bűnügyének tárgylását. Kiss Ernő soffőr, Schwrcz Sándor pékmester. Kosdi Benő molnár, Szöllősi Ljos felesége állottk vádlottként bíróság előtt, mindnyájn komáromszentpéteri lkosok. z első három vád szerint kirbolt komáromszentpéteri postát s ellopott 1650Ü koronát, Szőllősi cslád ennek pénznek egyrzét elrejtette s igy bűnrzessé vált. Kiss, Schwrc Kosdi bevlllották, hogy régen tervezett lopást hjtottk végre, mire z állmügyzség vádbeszéde, vlmint vádlottk ügyvédeinek védőbeszéde után kerületi bizóság Kiss Ernőt 10 hónpi, Schwrc Sándort 8 hónpi, Kosdi Benőt másfélévi börtönre ítélte, vlmint 3 3 évi hivtlvesztre, Szöllősit feleségét felmentette. Vlmennyi érdekelt fél 3 npi gondolokdási időt kért. bélyeggyűjtők is egyesületbe tömörülnek. Dunántúli Bélyeggyűjtők Egyesülete f. hó 9-én délelőtt fél 11 órkor trtj lkuló közgyűlét Győrött városház tnácstermében, melyre minden érdeklődőt lpunk utján hív Szervező- Bizottság. Féláru utzási kedvezmény Mezőgzdsági Kiállításr. m. kir. kereskedelemügyi minisztérium z OMGE kérére március npjin trtndó országos mezőgzdsági kiállítás megtekintére felutzó közönség rzére 50 százlékos kedvezményt biztositott M. kir. állmvsutkon kezelében lévő helyiérdekű vsutkon. Ugynezt kedvezményt megdták z önálló igzgtássl bíró hzi vsutk hjózási vállltok is. kedvezményes utzásr jogositó igzolvány ár Máv. z összes többi közlekedi társultok vonlir szólón egységesen 1*30 pengő. Ezidén is lesz német olsz gzdifjusági cserekció. Flu-Gzdszövetség ebben z évben is megrendezi német olsz gzdifjusági cserekciót. mgyr gzdifjk, szokásnk megfelelően, tvsztól őszig mrdnk külföldön, hol mint csládtgok rzt vesznek z összes előforduló gzdsági munkákbn ezen idő ltt díjtln ellátásbn rzesülnek. cserekciór csk olyn 17 évesnél idősebb ifjk vétetnek fel, kiknek szülei önálló gzdsággl birnk egy mgyr vgy külföldi csereifju csládtgként vló befogdását válllják. Bővebb felvilágosítást z érdeklődőknek Flu-Gzdszövetség (Budpest, V., Báthory-utc 24.) nyújt. Bridge tömbök kphtók: HCKER DEZSŐ könyv- ppirkereskedesében. BRIDGE rz: *o <d»- 12. sz. fejtörő. Pikk Kör 8, 7, ö, 5, Kró, 3, 2, Treff 4, 3, 2. Pikk D, 4, 3, 2, Kőr Káró D, 5, 4, Treff, D, 5, Kőr z du. Dél indul nem d ki ütt. 10. számú fejtörő megfejte: Dél káró 10-el indul. H Nyugt fed búbbl, sztl üt dámávl, lehívj mgs káró kilencest, melyre kézből pikk búbot dobj. Most pikket lop kisebb duvl, kőr 2-est hoz, mit után hozz megmrdt mgs kőrt, z utolsó krót kézben z du 10-el lopj s z utolsó ütt z du dám viszi, melybe esik Kelet búbj. H Nyugt z első hívásnál nem fedne búbbl, kkor Dél rögtön kis körrel menne z sztlr s zután hivná káró dámát teljesen zonos további játékkl. E héten dijt nyert : Vucskits Bél m. kir. pénzügyi foglmzó. Helyes megfejtt küldtek még be : Hyd Jenő városi főmérnök, Kovács Brn m. kir. tüzérfőhdngy, Lengyel László dr. ügyvéd, Szbó Ljos mérnök. díj, mely Hcker Dezső könyvkereskedő jándék, ugynitt átvehető. Bridgehirek. Megyénkben Tóvároson, z Esterházy szálló bridgeszlonjábn igen élénk bridgeélet folyik. Hetenkint kétszer pedig kedden pénteken vnnk bridgedélutánok melyeknek szép számú látogtójvn. Mint tudósítónk utján érte, sülünk, nem vidéki viszonyltbn is kitűnő játékosokr lehet ott tlálni. SPORT Ngy gondok tvszí mérkőzek kezdete előtt. Még fgyos z idő, de kori szezonnyitás mitt mitt máris megindultk nyugton mindenütt ngy kzülődek tvszi bjnoki futbllmerkőzekre. H körültekintünk futbllcsptok berkeiben, nálunk is tlálunk rá okot bőven ngy kzülődekre. Sportbelileg minket ngyjából KÍ is elégített Kfc. tvlyi szereple, rzleteiben zonbn mégis vnnk jelenségek, melyeket ngyobb bjok megelőze végett idejében kell orvosolnunk. Első legsürgősebb teendőink e téren z állndó, megbízhtó stndrd csptunk kellő felkzültséggel rendelkező trtlékcsptunk megszerveze, mert ezek nélkül egyesületünk sikeres szereplére nem számíthtunk. H visszpillntunk Kfc. őszi mérkőzeire, röktön indokoltnk látjuk ennek két főtényezőnek szükségességét, mert nem elégedhetünk meg helybeli sikerekkel, hnem vidéki jó szerepleket is meg kell követelnünk városunk jóhirneve érdekében. (Mi itt nem épen győzelemre gondolunk, hnem csk z olyn kudrcot óhtjuk elkerültetni, mint milyen vereségek voltk soproni veszprémi.) Ezt pedig csk hozzáértő szkszerű vezetsel, kellő lpos munkávl tudjuk elérni h ezt tényleg el is krjuk érni, kkor mindnyájunknk össze kell fognunk, félretéve minden személyi okot, hogy városunk egyetlenegy ktív eredményekben gzdg s ngy közkedveltségnek örvendő futbllcsptát felkroljuk z esetleges kudrcoktól megmentsük. E Ezek konkrétumok mind, nui mind megszívlelendők reméljük, hogy Kfc. gilis vezetői ezekkel nehézségekel számolv bjokt megelőzve intézkedni [ ^^^^^^ Koppánmonostoron 1600 Q-öles beültetett szőlő gyümölcsös, egy dómentes villávl, mely áll két szob, konyh, élkmr 5 méteies prházból, szbd kézből olcsón Cím kidóbn. eldó. Uj tervezet gypjú értékesítére. föld m ívelügyi minisztérium információnk szerint uj gypjuértékesitre vontkozó tervezetet dolgozott ki, melynek z lényege, hogy gyárk tvlyi 55 millió kg-os gypjuátvétellel szemben z idén 3*5 millió kg. gypjút vegyenek át tvlyi P 1 '66-os helyett P 1 78-s áron. Személyzonossági igzolványok, kphtók: Hcker Dezső könyvkereskedében. Kérje mindenütt Komárommegyei Hirlpot. Komárommegyei Hitelbnk R. T. Komárom-Újváros. lptőke trtléklp: 200 ezer P. Komárom, Igmándi-út 6. szám. bnk működe kiterjed bnkszkm minden ágztár: betétek; betétkönyvecskékre folyószámlákr. Értékppírok vétele eldás. Tőzsdei megbízások lebonyolítás budpesti külföldi tőzsdéken. Kül- belföldi csekkek kereskedelmi utlványok behjtás. Átutlások meghitelezek bel- külföldre. Külföldi pénzek beváltás mindenkor hivtlos npi árfolymon. Mgyr-Frnci Biztosító Rzvénytársság Komárommegyei 10 B r S E ^ l Vezérügynöksége. C F F -N O V " szeszkávéfözö kzülék meghódított kávé igz brátit! CFF NOV" : Főzőüvege vlódi jéni tűzálló üveg. CFF NOV" : Teljesen zárt CFF NOV" : utomtikus CFF üvegedény. működ. NOV" : Sipjelz : kávé elkzült". CFF NOV": Eredménye: legzmtosbb Gylóky kávé. Kphtó : vskereskedőnél : Komárom. Kálmán Nyomtott Hcker Dezső könyvnyomdájábn Komárom, Ngyigmándi-u. 23. Felelős kidó : Hcker Dezső Fé SZ' elfi lén ről kc/l nn kon szái gá erő' kozi s nvui # dc! sz^ mim lébi len ûgy kori egy i mén gôs di me nek ;;«;v, g. bete mesi rolni zélé: nd tort nk gedu befej ctetkj ségei Icicsl tönk kórh tudju kórh«st tudni nszí

TRIANONI EMLÉKMŰ-AVATÁS

TRIANONI EMLÉKMŰ-AVATÁS TRIANONI EMLÉKMŰ-AVATÁS A Község Képviselő testülete márciusi soros ülésén döntött, hogy 2010. június 4 én, Trinoni békediktátum láírásánk 90. évfordulóján emlékművet emeltet Lőkösház központjábn, Ktolikus

Részletesebben

ELBIR. Elektronikus Lakossági Bűnmegelőzési Információs Rendszer A FEJÉR MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG BŰNMEGELŐZÉSI HIRLEVELE 2010.

ELBIR. Elektronikus Lakossági Bűnmegelőzési Információs Rendszer A FEJÉR MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG BŰNMEGELŐZÉSI HIRLEVELE 2010. ELBIR Elektronikus Lkossági Bűnmegelőzési Információs Rendszer FEJÉR MEGYEI RENDŐR-FŐKPITÁNYSÁG BŰNMEGELŐZÉSI HIRLEVELE Tisztelt Polgármester sszony/úr! DR. SIMON LÁSZLÓ r. dndártábornok z Országos Rendőr-főkpitányság

Részletesebben

A vasbeton vázszerkezet, mint a villámvédelmi rendszer része

A vasbeton vázszerkezet, mint a villámvédelmi rendszer része Vsbeton pillér vázs épületek villámvédelme I. Írt: Krupp Attil Az épületek jelentős rze vsbeton pillérvázs épület formájábn létesül, melyeknél vázszerkezetet rzben vgy egzben villámvédelmi célr is fel

Részletesebben

A vármegyei közigaz gatási bizottság ülése.

A vármegyei közigaz gatási bizottság ülése. IX. évfolym 7. szám. Ár 20 fillér. Komárom, 937. 3. mm ELŐFIZETÉSI E g é s z évre Félévre 0 P. 5 P. Negyedévre Egyes szám ár Megjelenik minden Nehéz, szinte elviselhe t e t l e n sors még elviselhetet

Részletesebben

"ALAPÍTÓ OKIRAT... A továbbiakban változatlanul a 13. ponttal bezárólag. Határidő: határozat megküldésére: 199 6. október 30.

ALAPÍTÓ OKIRAT... A továbbiakban változatlanul a 13. ponttal bezárólag. Határidő: határozat megküldésére: 199 6. október 30. -8 4 - (...) "ALAPÍTÓ OKIRAT... (Változtlnul 12. pontig) 12.) Az intézmény vezetőiét pályázt útján Várplot város Önkormányztánk Képviselő-testülete htározott időre nevezi k i. Az áltlános iskolábn két

Részletesebben

A Szolgáltatás minőségével kapcsolatos viták

A Szolgáltatás minőségével kapcsolatos viták I. A Szolgálttó neve, címe DITEL 2000 Kereskedelmi és Szolgálttó Korlátolt Felelősségű Társság 1051. Budpest, Nádor u 26. Adószám:11905648-2- 41cégjegyzékszám: 01-09-682492 Ügyfélszolgált: Cím: 1163 Budpest,

Részletesebben

Bevezetés. Egészséges táplálkozás. Az egészségi állapotunkat számos tényező befolyásolja,

Bevezetés. Egészséges táplálkozás. Az egészségi állapotunkat számos tényező befolyásolja, Bevezet Az egzségi állpotunkt számos tényező befolyásolj, ezek között Egzséges z egyik legfontosbb életvitelünkkel z betegségeket életmódunk. előzhetünk meg, életminőségünk lehet jobb. Az egzségben töltött

Részletesebben

Bevezetés. Mi a koleszterin?

Bevezetés. Mi a koleszterin? Bevezet betegklub feldt tgji számár betegségükkel kpcsoltos szkszerű információkt megdni. Ebben füzetben koleszterin htásiról cukorbetegségről gyűjtöttünk össze hsznos információkt. Mi koleszterin? koleszterin

Részletesebben

A BUX-index alakulása a 9. héten ( )

A BUX-index alakulása a 9. héten ( ) A BUX-index lkulás A BUX-index lkulás 20 március 06. Flg 0 Értékelés kiválsztás Még Givenincs A BUX-index értékelve lkulás Give A BUX-index lkulás Give A BUX-index lkulás Mérték Give A BUX-index lkulás

Részletesebben

Felelős. szerkesztő: PATHÓ G Y U L A

Felelős. szerkesztő: PATHÓ G Y U L A VIII. évfolym 4. szám. Ár 20 fillér. Komárom, 1936. j n u á r 25. O ELŐFIZETÉSI Egész évre 10 P. 5 P. Negyedévre Egyes szm r Megjelenik minden 250 V. 20 fül. Felelős konszolidáltság jegyében céltudtos

Részletesebben

FESTÉSZETÜNK TÖRTÉNETÉNEK SZENTENDREI VONATKOZÁSAI A XIX. SZÁZADBAN

FESTÉSZETÜNK TÖRTÉNETÉNEK SZENTENDREI VONATKOZÁSAI A XIX. SZÁZADBAN FESTÉSZETÜNK TÖRTÉNETÉNEK SZENTENDREI VONATKOZÁSAI A XIX. SZÁZADBAN (A S Z E N T E N D R E I F E S T É S Z E T T Ö R T É N E T E ÉS S T Í L U S Á N A K V I Z S G Á L A T A 4 5 - I G C. M U N K A E L S

Részletesebben

Közlemények 339 VARGA SÁNDOB

Közlemények 339 VARGA SÁNDOB Közlemények 339 A felszbdulás utáni első könyvkidvány. A gyr Könyvszemle 1970/4. számábn TISZAY Andor közleményében (gyr nyelvű orosz szótárkidásink első fecskéi két világháborúbn) fcsimiléjének közredásávl

Részletesebben

GÖR. 1 H9ITH. TUDÓSÍTÓ

GÖR. 1 H9ITH. TUDÓSÍTÓ í. évfolym. Miskolcz, 1921 április hó. 1. szám. GÖR. 1 H9ITH. TUDÓSÍTÓ Megjelenik kéthvonkint. Szerkeszti; SC MIRILLA SZ. ANDOR, espel'es-plébános. Előfizetési díj egy évre 20 K. Egyes szám á r 4 kor.

Részletesebben

tud vinni, tehát nem kényszeríthetjük építsen magának, hogy a mozsárkályhát Abból indulnék ki, hogy nem elvétett gondolat-e a fűtőmű

tud vinni, tehát nem kényszeríthetjük építsen magának, hogy a mozsárkályhát Abból indulnék ki, hogy nem elvétett gondolat-e a fűtőmű lterntívát nem rr, kéményt bete brikettre. 85 tud vinni, tehát nem kényszeríthetjük építsen mgánk, mozsárkályhát T ó t h bból indulnék ki, nem elvétett gondolte fűtőmű megvlósítás, mert kb. 1 milliárd

Részletesebben

Kelj föl rab-ágyad kőpárnáiról, Beteg, megzsibbadt gondolat! Kiálts fel érzés! mely nyögél Elfojtott, vérző szív alatt.

Kelj föl rab-ágyad kőpárnáiról, Beteg, megzsibbadt gondolat! Kiálts fel érzés! mely nyögél Elfojtott, vérző szív alatt. SZIGLIGETI Szigliget 750 éve királyi HARSONA vár Szigliget község Önkormányztánk ingyenes kidvány XI. évf. 3. szám Vörösmrty Mihály: Szbd sjtó Kelj föl rb-ágyd kőpárnáiról, Beteg, megzsibbdt gondolt! Kiálts

Részletesebben

A BUX-index alakulása a 25. héten ( )

A BUX-index alakulása a 25. héten ( ) A BUX-index lkulás A BUX-index lkulás 2010 június 27. Flg 0 Értékelés kiválsztás Még Givenincs A BUX-index értékelve lkulás Give A BUX-index lkulás Give A BUX-index lkulás Mérték Give A BUX-index lkulás

Részletesebben

finanszírozza más városnak, tehát ezt máshonnan finanszírozni nem lehet.

finanszírozza más városnak, tehát ezt máshonnan finanszírozni nem lehet. 19 finnszírozz más városnk, tehát ezt máshonnn finnszírozni lehet. Amennyiben z mortizációs költség szükségessé váló krbntrtási munkár elég, s melynek forrás csk ez, bbn z esetben z önkormányzt fizeti

Részletesebben

% &'( Kedves Gyerekek! Nagyon szép ünneplést kívánok nektek ilyenkor decemberben! Addig is várom a leveleiteket!! " # $ %! & '

% &'( Kedves Gyerekek! Nagyon szép ünneplést kívánok nektek ilyenkor decemberben! Addig is várom a leveleiteket!!  # $ %! & ' !"#$ % &'( Kedves Gyerekek! Ngyon szép ünneplést kívánok nektek ilyenkor decemberben! Addig is várom leveleiteket!! " # $ %! & ' ())* + Az jándékosztó Mikulás eredetileg ktolikus vllású vidékeken Szent

Részletesebben

Friss tavaszi szélben ünnepeltünk

Friss tavaszi szélben ünnepeltünk Ngykáti HÍRADÓ Ngykát Város Önkormányztánk lpj VIII. évfolym 3. szám 2014. március 26. Friss tvszi szélben ünnepeltünk Ez évben is megemlékeztünk 1848 49-es forrdlom és szbdsághrc évfordulóján. Az 1840-es

Részletesebben

Piaci kitekintő Erste Alapkezelő Kommentár 2014.09.30 1 000 000 000

Piaci kitekintő Erste Alapkezelő Kommentár 2014.09.30 1 000 000 000 Pici kitekintő Kommentár 2014.09.30 1 000 000 000 Jegyzet mgyr bnkrendszer kihívási hzi bnkrendszerrel kpcsoltos gzdsági (és politiki) eseményeket vizsgálv fontos kiemelni kereskedelmi bnkokt érintő legfrissebb

Részletesebben

Egyházashollós Önkormányzata Képviselőtestületének 9/ 2004. (IX.17) ÖR számú rendelete a helyi hulladékgazdálkodási tervről

Egyházashollós Önkormányzata Képviselőtestületének 9/ 2004. (IX.17) ÖR számú rendelete a helyi hulladékgazdálkodási tervről Egyházshollós Önkormányzt Képviselőtestületének 9/ 24. (IX.7) ÖR számú rendelete helyi hulldékgzdálkodási tervről Egyházshollós Önkormányztánk Képviselőtestülete z önkormányzti törvény (99. évi LXV. tv.)

Részletesebben

FővárosiFóügyészség NF. 19043/2008/5-I. HATAROZAT bűntetteésmás bűncselekmények szbdságmegsértésónek Az egyesülésiés gyülekezési mitt BRFK Btinügyi Főosztály II. Gyermek- és IfjúságvédelmiosztáIyán 136.

Részletesebben

Szim Salom Hírlevél A Szim Salom Progresszív Zsidó Közösség havonta megjelenő kiadványa

Szim Salom Hírlevél A Szim Salom Progresszív Zsidó Közösség havonta megjelenő kiadványa Szim Slom Hírlevél A Szim Slom Progresszív Zsidó Közösség hvont megjelenő kidvány 2009 július-ugusztus / 5769 tmmuz-áv Tis Beáv Idén újbb szokássl gzdgodik Szim Slom: megüljük Tis Beáv gyászünnepét. Sokunknk

Részletesebben

A torokgerendás fedélszerkezet erőjátékáról 1. rész

A torokgerendás fedélszerkezet erőjátékáról 1. rész A torokgerendás fedélszerkezet erőjátékáról. rész Bevezetés Az idő múlik, kívánlmk és lehetőségek változnk. Tegnp még logrléccel számoltunk, m már elektronikus számoló - és számítógéppel. Sok teendőnk

Részletesebben

A japán tőzsdeindex (Nikkei) és a jen (USD/JPY) árfolyamának alakulása. LDP Győzelme

A japán tőzsdeindex (Nikkei) és a jen (USD/JPY) árfolyamának alakulása. LDP Győzelme c ú Pici kitekintő Erste lpkezelő Kommentár 2013.04.30 1 000 000 000 Jegyzet Brüsszeli deficit-eljárás: hol z lgút vége? (Oszly Péter, értékesítési menedzser, Erste lpkezelő.) következő hetek-hónpok egyik

Részletesebben

Ikonok Világa Magazin

Ikonok Világa Magazin Ikonok Világ Mgzin IkoNo k V i l á g elektronikus képesképes kidvány elektronikus m gzin A március - áprilisi szám trtlmából: Március és április ngyböjtnek és húsvét ünnepének is z ideje. Ikonokbn gzdg

Részletesebben

Az adott szó szentsége.

Az adott szó szentsége. V. évfolym 50. szám ELŐFZETÉS E g é s z évre 10 P. Félévre 5 P. Megjelenik ÁR Egyes szám minden fogdlmukról. És mit szóljunk z em bernek dott szó megtrtáról, mikor már csládi, társdlmi állmi életünk fundmentumi

Részletesebben

A BUX-index alakulása a 24. héten ( )

A BUX-index alakulása a 24. héten ( ) A BUX-index lkulás A BUX-index lkulás 2010 június 21. Flg 0 Értékelés kiválsztás Még Give nincs A BUX-index értékelve lkulás Give A BUX-index lkulás Give A BUX-index lkulás Give A BUX-index lkulás Mérték

Részletesebben

Javaslom és kérem, hogy a következő alkalomra Várpalota

Javaslom és kérem, hogy a következő alkalomra Várpalota S o m o g y i J. Lászlóné: A Városi Televízióbn kétszer dtm nyiltkoztot, mikor módosult rendelet. 300 fő z, kinek nem is kellett kérelmet bedni, csk nyiltkoztot kitöltenie. Polgármester Űr láírásávl tájékozttó

Részletesebben

VÉREK TES. Amit Lélekben kezdtetek el. ANYÁK NAPJÁN SZERETETTEl KÖSZÖNTÜNK MINDEN ÉDESANYÁT!

VÉREK TES. Amit Lélekben kezdtetek el. ANYÁK NAPJÁN SZERETETTEl KÖSZÖNTÜNK MINDEN ÉDESANYÁT! TES VÉREK Budpest József Utci Bptist Gyülekezet lpj XXIV. évfolym 5. szám 2014.május ANYÁK NAPJÁN SZERETETTEl KÖSZÖNTÜNK MINDEN ÉDESANYÁT! Amit Lélekben kezdtetek el (Gl 3,1-11; Zsid 10,36-39) A májusi

Részletesebben

380 éves a Türr Gimnázium

380 éves a Türr Gimnázium Csáky László földesúr hívásár 1638-bn, 380 évvel ezelőtt lpítottk iskolát pálos rendi szerzetesek Pápán, Türr István Gimnázium Kollégium mi helyén. Erre jubileumr emlékeznek meg héten át iskolábn. 1/6

Részletesebben

33. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2006. már ci us 27., hétfõ TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 3887, Ft

33. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2006. már ci us 27., hétfõ TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 3887, Ft A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2006. már ci us 27., hétfõ 33. szám Ára: 3887, Ft TARTALOMJEGYZÉK 62/2006. (III. 27.) Korm. r. Az egyes pénzbeli szociális ellátások elszámolásának szabályairól...

Részletesebben

Alt. Tenor. Bass 1,2. Organ S.1,2 B.1,2. Org. 74 Andantino. Trumpet in C ad lib. Sopran 1,2. "Az üdvözítõt régenten, mint megígérte az Isten"

Alt. Tenor. Bass 1,2. Organ S.1,2 B.1,2. Org. 74 Andantino. Trumpet in C ad lib. Sopran 1,2. Az üdvözítõt régenten, mint megígérte az Isten Trumpet in C d lib. Soprn 1,2 74 Andntino Krácsonyi ének - kóruskntát Gárdonyi Géz: Krácsonyi ének címû verse, Krácsonyi álom címû színmûvének részletei, és régi mgyr egyházi dllmok felhsználásávl - Lczó

Részletesebben

JÁSZOK NYOMÁBAN AMERIKÁBAN

JÁSZOK NYOMÁBAN AMERIKÁBAN 120 Kitekint Muhory György JÁSZOK NYOMÁBAN AMERIKÁBAN Villge-ben 2002 nyrán lkó feleségemmel unoktestvéremtõl, ütt meghívást hogy következõ kptunk évben Clevelnd látogssuk mellett, meg õket By otthonukbn,

Részletesebben

vízújság Több polgármester Bemutatkozik a Vevőszolgálat Központi Telefonos Ügyfélszolgálata Még mindig a víz az Úr! Szakszervezeti hírek

vízújság Több polgármester Bemutatkozik a Vevőszolgálat Központi Telefonos Ügyfélszolgálata Még mindig a víz az Úr! Szakszervezeti hírek XXVII. évfolym 1. szám 2010. július www.edvrt.hu Több polgármester is elismerően szólt z ÉDV Zrt.-vel vló együttműködésről 3. oldl Bemuttkozik Vevőszolgált Központi Telefonos Ügyfélszolgált 6. oldl Még

Részletesebben

A BUX-index alakulása a 4. héten ( )

A BUX-index alakulása a 4. héten ( ) A BUX-index lkulás A BUX-index lkulás 2010 jnuár 30. Flg 0 Értékelés kiválsztás Még Givenincs A BUX-index értékelve lkulás Give A BUX-index lkulás Give A BUX-index lkulás Mérték Give A BUX-index lkulás

Részletesebben

Kokusai Budoin, IMAF International Martial Arts Federation Nemzetközi Harcművészeti Szövetség AIKIDO - IAIDO - JUJUTSU - KARATEDO

Kokusai Budoin, IMAF International Martial Arts Federation Nemzetközi Harcművészeti Szövetség AIKIDO - IAIDO - JUJUTSU - KARATEDO Évvége 2013. kép forrás: internet Előszó Trtlom Szervusztok, Előszó Aikido 2013 Iido 2013 Jpnisztik: Egy kis jpán évvége Beszámoló "3 of kind" Emlékezés régi időkre Aikido edzőtáborok 2014. Gendoltok Írtm

Részletesebben

FEDŐLAP. A Medgyaszay István Szakképző Iskola, Gimnázium és Kollégium diáklapja (2008-2009-es tanév I. szám)

FEDŐLAP. A Medgyaszay István Szakképző Iskola, Gimnázium és Kollégium diáklapja (2008-2009-es tanév I. szám) FEDŐLAP A Medgyszy István Szkképző Iskol, Gimnázium Kollégium diáklpj (2008-2009-es tnév I. szám) Ahogy z ország számos intézményébe, így iskolánkbn is z idei tnév kezdetén elérhetővé vált szelektív hulldékgyűjt,

Részletesebben

A szoba bejáratához közelebbi számítógépasztalon egy nagyméretű nyomtató és az ehhez. A villanyszerelési munka veszélyei

A szoba bejáratához közelebbi számítógépasztalon egy nagyméretű nyomtató és az ehhez. A villanyszerelési munka veszélyei villnyszereli munk veszélyei Írt: Ngy László Zoltán oltó őrngy, vizsgáló 2010. december 15. szerd, 09:33 Egy budpesti társsház I. emeleti lkásábn keletkezett 2009 utolsó tvszi hónpjábn. lkás 20 m2-es szobáj

Részletesebben

Boldog, szomorú dal. 134 Tempo giusto. van gyer - me- kem és. már, Van. Van. már, fe - le - sé - gem. szo-mo - rít - sam? van.

Boldog, szomorú dal. 134 Tempo giusto. van gyer - me- kem és. már, Van. Van. már, fe - le - sé - gem. szo-mo - rít - sam? van. Boldog, szomorú dl Kosztolányi Dezsõ Soprn 13 Tempo giusto Lczó Zoltán Vince Alt Tenor Briton Vn már ke - nye-rem, bo- rom is vn, vn gyer - me- kem és Bss Vn Vn fe - le - sé - gem. Szí - vem mi-nek is

Részletesebben

Büki Újság A BÜKI ÖNKORMÁNYZAT LAPJA

Büki Újság A BÜKI ÖNKORMÁNYZAT LAPJA Büki Újság A BÜKI ÖNKORMÁNYZAT LAPJA XIV ÉVFOLYAM 2 SZÁM 2012 FEBRUÁR 10 AJÁNLÓ Feltűzték szlgot végzős diákokr Idei első ülését trtott képviselő-testület 4 Nyugodt hngultbn telt közmeghllgtás 5 Kistérségi

Részletesebben

A BUX-index alakulása a 22. héten ( )

A BUX-index alakulása a 22. héten ( ) A BUX-index lkulás 2010 június Flg Szöveg méret 90 Mentés 100 110 120 130 140 150 0 Értékelés kiválsztás Még értékelve Givenincs A BUX-index lkulás Give A BUX-index lkulás Mérték Give A BUX-index lkulás

Részletesebben

Lakások elektromágneses sugárzásának mértéke és ezek csökkentési lehetőségei

Lakások elektromágneses sugárzásának mértéke és ezek csökkentési lehetőségei Lkások elektro ánk mértéke ezek csökkenti lehetőségei Írt: Vizi Gergely Norbert, Dr. Szász ndrás múlt százdbn tudósok rájöttek, vezetékek elektro hullámokt bocsátnk ki, miket távkommunikációr lehet hsználni,

Részletesebben

máromig kisérte Dino Alfierit olasz titkárt.

máromig kisérte Dino Alfierit olasz titkárt. VWLévfolym 5. s i á m. ELŐFIZETÉSI 10 \\ sí évrt 5 P. Egyes s/;tm r világháború győztesei Trinont csináltk, hogy ászt öltsön minden mr lelek, ellenségeink bé két kötöttek, hogy bilincsbe jenek tízmillió

Részletesebben

- 27 - (11,05 Miskolczi Ferenc megérkezett, a létszám: 21 fő)

- 27 - (11,05 Miskolczi Ferenc megérkezett, a létszám: 21 fő) 27 A ház hét minden npján progrmokkl telített. Kb. 900 fitl fordul meg hetente z állndó progrmokon. A próbák, z összejövetelek hosszú évek ót ugynzon helyen, ugynzon időpontbn vnnk. A megszokottság egyegy

Részletesebben

dr. Radocsay László főispán : Ugy gazdasági, mint

dr. Radocsay László főispán : Ugy gazdasági, mint IX. évfolym 13. szám. Ar 20 fillér. Komárom, 1937. március 27. ELŐFIZETÉSI Mi Egz évre 10 P. Negyedévre 2'50 P. I FELELŐS SZERKESZTŐ: Félévre 5 P. Egyes szm ár 20 FILL. g PATHÓ GYULA Megjelenik minden

Részletesebben

PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ. a Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében

PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ. a Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ Társdlmi Megújulás Opertív Progrm keretében Munkhelyi képzések támogtás mikro- és kisválllkozások számár címmel meghirdetett pályázti felhívásához Kódszám: TÁMOP-2.1.3/07/1 v 1.2 A projektek

Részletesebben

: kalandok a levéltárban

: kalandok a levéltárban Közzétette: www.flgmgzin.hu (https://www.flgmgzin.hu) 2014 március 16. Flg 0 Értékelés kiválsztás értékelve Mérték Még nincs levéltárbn levéltárbn levéltárbn levéltárbn levéltárbn 1/5 2/5 3/5 4/5 5/5 A

Részletesebben

Támogatta az EU Európa a Polgárokért programja.

Támogatta az EU Európa a Polgárokért programja. Mátri Aktívturisztiki Térségfejlesztési Progrm Fejlesztési Koncepció Az elmúlt évek fejlesztéseinek eredményeként Mátr számos turisztiki ttrkcióvl bővült. Jelen projektjvslt egy olyn koncepciót mutt be,

Részletesebben

Felelős szerkesztő: közgyűlését november. havi ülése.

Felelős szerkesztő: közgyűlését november. havi ülése. . évfolym 46. szám. Ár 20 fillér. Komárom, 1930. november 15. ELŐFZETÉS AR : Egz évre 10 P. Negyedévre 2-;-0 P. Félévre 5 P. Egyes szám ár 20 till. Megjelenik minden szombton. Felelős szerkesztő: PATHÓ

Részletesebben

VÉREK TES. Az őszi levél üzenete. a Budapest József Utcai Baptista Gyülekezet lapja

VÉREK TES. Az őszi levél üzenete. a Budapest József Utcai Baptista Gyülekezet lapja TES VÉREK Budpest József Utci Bptist Gyülekezet lpj XXII. évfolym 10. szám 2012.október nyáron, erőt, biztonságot sugározv, de bevisszük lkásunkb télen, mikor felállítjuk z örökzöld fenyőt, hogy emlékeztessen

Részletesebben

A BUX-index alakulása a 23. héten ( )

A BUX-index alakulása a 23. héten ( ) A BUX-index lkulás A BUX-index lkulás 2010 június 14. Flg 0 Értékelés kiválsztás Még Givenincs A BUX-index értékelve lkulás Give A BUX-index lkulás Give A BUX-index lkulás Mérték Give A BUX-index lkulás

Részletesebben

ott ^3 Felelős szerkesztő: PATHÓ G Y U L A gunk. ségekhez. A Poór István k a r n a g y v e z é n y l e t é láttuk Alapy G á s p á r m. k i r.

ott ^3 Felelős szerkesztő: PATHÓ G Y U L A gunk. ségekhez. A Poór István k a r n a g y v e z é n y l e t é láttuk Alapy G á s p á r m. k i r. X. é v f o l y m 35. s z á m. r 20 f i l l é r. 1938. u g u s z t u s 2 7. ott ^3 mmßßßßimimtm ELŐFIZETÉSI Egz évre Félévre _ ÁR 10 P. Negyedévre 5 P. Egyes szám Megjelenik 250 P. á r 20 fill. Felelős

Részletesebben

Balatoni Nemzeti Park Igazgatóság 8229 Csopak, Kossuth u. 16. Tárgy: kutatási jelentés

Balatoni Nemzeti Park Igazgatóság 8229 Csopak, Kossuth u. 16. Tárgy: kutatási jelentés Lbirint Krszt- és Brlngkuttó Sport Egyesület Aplányi - brlngbn A bányászti tevékenység mitt veszélyeztetett brlng állpotát 2013- bn is figyelemmel kísértük. Rongálódást brlng állgábn nem tpsztltunk. Vizsgáltink

Részletesebben

F a 1 u s s v Sándor: A Jogi és Ügyrendi Bizottság 6 igen szavazattal a rendelet-tervezet elfogadását javasolja.

F a 1 u s s v Sándor: A Jogi és Ügyrendi Bizottság 6 igen szavazattal a rendelet-tervezet elfogadását javasolja. - 11- F 1 u s s v Sándor: A Jogi és Ügyrendi Bizottság 6 igen szvttl rendelet-tervezet elfogdását jvsolj. T ó t h István: Várplot Pétfürdői Városrész Önkormányzt 7 igen szvttl, 1 nem szvttl rendelet-módosítás

Részletesebben

Piaci kitekintő Erste Alapkezelő Kommentár 2015.11.30

Piaci kitekintő Erste Alapkezelő Kommentár 2015.11.30 Pici kitekintő Kommentár 2015.11.30 1 000 000 000 Jegyzet - Mgyr GDP lkulás December elején kijött részletes mgyr GDP dt. dt lpján mgyr gdság hrmdik negyedévben előző év hsonló időszkához képest 2,4%-kl

Részletesebben

PannonianNatureNetwork: 4 nemzeti park, 10 natúrpark életminőség és turizmusbázis a nyugat-pannon térség számára

PannonianNatureNetwork: 4 nemzeti park, 10 natúrpark életminőség és turizmusbázis a nyugat-pannon térség számára PnnoninNtureNetwork: 4 nemzeti prk, 10 ntúrprk életminőség turizmusbázis nyugt-pnnon térség számár Nyitórendezvény Kőszegen z Írottkő Ntúrprk Látogtó- Képzőközpontjábn A Csodbogyós-cseppkőbrlng Bltonedericsen,

Részletesebben

Ismerős a városban? Körkérdésünk a 6. oldalon. Idén csak az áfa emeli a vízdíjat 3. oldal. Biztosították a boldogságot 7. oldal

Ismerős a városban? Körkérdésünk a 6. oldalon. Idén csak az áfa emeli a vízdíjat 3. oldal. Biztosították a boldogságot 7. oldal Idén csk z áf emeli vízdíjt 3. oldl Biztosították boldogságot 7. oldl Pécsi Ildikó és Pnov pó Jászi iskolábn 12. oldl A páskomtól z NB I-ig 13. oldl XXI. évfolym 1. szám 2012. jnuár 10. Monor Városi Önkormányzt

Részletesebben

A Szent István királyról nevezett erdélyi Ferences Rendtartomány értesítője Brassó, 2008. Március

A Szent István királyról nevezett erdélyi Ferences Rendtartomány értesítője Brassó, 2008. Március A Szent István királyról nevezett erdélyi Ferences Rendtrtomány értesítője Brssó, 2008. Március Mert megölhették hitvány zsoldosok, és megszűnhetett dobogni szíve - Hrmdnpr legyőzte hlált. Et resurrexit

Részletesebben

Kerületi Közoktatási Esélyegyenlőségi Program Felülvizsgálata Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata 2011.

Kerületi Közoktatási Esélyegyenlőségi Program Felülvizsgálata Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata 2011. Kerületi Közokttási Esélyegyenlőségi Progrm Felülvizsgált Budpest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzt 2011. A felülvizsgált 2010-ben z OKM esélyegyenlőségi szkértője áltl ellenjegyzett és z önkormányzt

Részletesebben

Rendkívüli v á r o s i közgyűlés.

Rendkívüli v á r o s i közgyűlés. . é v f o l y m 36. szám ELŐFZETÉS Egz évre Félévre 10 P. 5 P. Á r 20 fillér. ÁR : Negyedévre Egyes szám ár Megjelenik minden SZERKESZTŐSÉG 2'50 20 P. fill. Felelős szerkesztő: BECSKŐ szombton. véres szeptember

Részletesebben

Exponenciális és logaritmikus egyenletek, egyenletrendszerek, egyenlôtlenségek

Exponenciális és logaritmikus egyenletek, egyenletrendszerek, egyenlôtlenségek Eponenciális és logritmikus egyenletek, Eponenciális és logritmikus egyenletek, egyenletrendszerek, egyenlôtlenségek Eponenciális egyenletek 60 ) = ; b) = ; c) = ; d) = 0; e) = ; f) = ; g) = ; h) =- 7

Részletesebben

HIRDETMÉNY. Gy. 148-1613/2012./0. MÁV Zrt.

HIRDETMÉNY. Gy. 148-1613/2012./0. MÁV Zrt. HIRDETMÉNY Értesítjük Tisztelt Utsinkt, hogy 212. szeptember 22-én :-tól 212. szeptember 23-án 17: óráig Budpest Htvn vsútvonlon krbntrtási munkáltokt végzünk. A krbntrtási munkák mitt 212. szeptember

Részletesebben

INGARISCHE BAUKUNST* ARCHITETTURA UNGHERESE ARCHITECTURE IONGROISE HUNGÁRIÁN ARCHITECTURE MADJARSKO GRADJEVINARSTVO 40. ÉVFOLYAM 1941 JUNIUS

INGARISCHE BAUKUNST* ARCHITETTURA UNGHERESE ARCHITECTURE IONGROISE HUNGÁRIÁN ARCHITECTURE MADJARSKO GRADJEVINARSTVO 40. ÉVFOLYAM 1941 JUNIUS 40. ÉVFOLYM 1941 JUNIUS w Mgyrországi vendégforglom fejlesztése * B u d p e s t n y r l á s és Cdülés s z o l g á l t á b n * Blfonvidélt r e n d e z é s i és építészeti kérdései * M á t y á s k i r á

Részletesebben

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2008. jú ni us 25., szerda. 93. szám. Ára: 2400, Ft

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2008. jú ni us 25., szerda. 93. szám. Ára: 2400, Ft A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2008. jú ni us 25., szerda 93. szám Ára: 2400, Ft A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2008. jú ni us 25., szerda 93. szám Ára: 2400, Ft TARTALOMJEGYZÉK

Részletesebben

MAGICAR 441 E TÍPUSÚ AUTÓRIASZTÓ-RENDSZER

MAGICAR 441 E TÍPUSÚ AUTÓRIASZTÓ-RENDSZER MAGICAR 441 E TÍPUSÚ AUTÓRIASZTÓ-RENDSZER 1. TULAJDONSÁGOK, FŐ FUNKCIÓK 1. A risztóberendezéshez 2 db ugrókódos (progrmozhtó) távirányító trtozik. 2. Fontos funkciój z utomtikus inditásgátlás, mely egy

Részletesebben

A r a 20 fillér. Felelős szerkesztő: dolgában fordulhatott hozzá a legteljesebb bizalommal,

A r a 20 fillér. Felelős szerkesztő: dolgában fordulhatott hozzá a legteljesebb bizalommal, !!. é v f o l y m 45. szám ELŐFIZETÉSI E g é s z évre vre 10 P. 5 P. SZERKESZTŐSÉG ÁR : Negyedévre E g y e s szám ár Megjelenik minden K o m á r o m, 1930. n o v e m b e r 8. r 20 fillér. 2*50 P. 20 fill.

Részletesebben

Történelmi nagynapokkomáromban

Történelmi nagynapokkomáromban X. é v f o l y m 42. szám. A r 20 fillér. Komárom, 1938. o k t ó b e r 15. mmmmmmm E L Ő F I Z E T É S I ÁR gz évre 10 P. ^élévre SZERKESZTŐSÉG 2*50 P. Negyedévre 5 P. Felelős szerkesztő: E g y e s s z

Részletesebben

A LEGFÕBB ÜGYÉSZSÉG HIVATALOS LAPJA. BUDAPEST, 2006. szeptember 30. LIV. ÉVFOLYAM ÁRA: 525 Ft 9. SZÁM TARTALOM UTASÍTÁSOK KÖZLEMÉNYEK SZEMÉLYI HÍREK

A LEGFÕBB ÜGYÉSZSÉG HIVATALOS LAPJA. BUDAPEST, 2006. szeptember 30. LIV. ÉVFOLYAM ÁRA: 525 Ft 9. SZÁM TARTALOM UTASÍTÁSOK KÖZLEMÉNYEK SZEMÉLYI HÍREK LIV. ÉVFOLYAM ÁRA: 525 Ft 9. SZÁM A LEGFÕBB ÜGYÉSZSÉG HIVATALOS LAPJA BUDAPEST, 2006. szeptember 30. TARTALOM UTASÍTÁSOK 20/2006. (ÜK. 9.) LÜ utasítás a vádelõkészítéssel, a nyomozás törvényessége feletti

Részletesebben

Fejetetejére áll. Szinház - Mozi - Közgazdaság. fitókzatós autóbalesei a Köröndön 1935. MÁJUS

Fejetetejére áll. Szinház - Mozi - Közgazdaság. fitókzatós autóbalesei a Köröndön 1935. MÁJUS 50487 / T Á R S D L M I, K R I T I K I É S K Ö Z G Z D S Á G I tm 5 - < -» H E T I L P, «4j.. " v Fejetetejére áll Három Kegyelmes j é úr fitókztós utóblesei Köröndön Kedves Gyuli/ Csortos Szinház - Mozi

Részletesebben

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2008. au gusz tus 31., vasárnap. 128. szám. Ára: 250, Ft

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2008. au gusz tus 31., vasárnap. 128. szám. Ára: 250, Ft A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2008. au gusz tus 31., vasárnap 128. szám Ára: 250, Ft A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2008. au gusz tus 31., vasárnap TARTALOMJEGYZÉK 24/2008.

Részletesebben

FÁCÁNKERT HELYI ÉRTÉKVÉDELMI KATASZTER

FÁCÁNKERT HELYI ÉRTÉKVÉDELMI KATASZTER FÁCÁNKERT HEYI ÉRTÉKVÉDEMI KATASZTER PÉCSÉPTERV STÚDIÓ VÁROSRENDEZÉS ÉPÍTÉSZET BESŐ ÉPÍTÉSZET SZAKTANÁCSADÁS TERVEZÉS EBONYOÍTÁS F Á C Á N K E R T TEEPÜÉSRENDEZÉSI TERVE HEYI ÉRTÉKVÉDEMI KATASZTER Készítette

Részletesebben

ORSZÁGOS KÉSZSÉG- ÉS KÉPESSÉGMÉRÉS 2008 18323 VÁLTOZAT

ORSZÁGOS KÉSZSÉG- ÉS KÉPESSÉGMÉRÉS 2008 18323 VÁLTOZAT 4. C Í M K E É V F O L Y A M ORSZÁGOS KÉSZSÉG- ÉS KÉPESSÉGMÉRÉS 2008 18323 VÁLTOZAT Csk kkor nyisd ki tesztfüzetet, mikor ezt kérik! H vlmit nem tudsz megoldni, nem j, folytsd következő feldttl! Okttási

Részletesebben

A BUX-index alakulása a 5. héten ( )

A BUX-index alakulása a 5. héten ( ) A BUX-index lkulás A BUX-index lkulás 20 február 06. Flg 0 Értékelés kiválsztás Még Givenincs A BUX-index értékelve lkulás Give A BUX-index lkulás Give A BUX-index lkulás Mérték Give A BUX-index lkulás

Részletesebben

JÁRÁSI SZINTŰ ESÉLYTEREMTŐ PÜSPÖKL ADÁNYI JÁRÁS

JÁRÁSI SZINTŰ ESÉLYTEREMTŐ PÜSPÖKL ADÁNYI JÁRÁS Püspökldány Város Önkormányzt 4150 Püspökldány, Bocski u. 2. Telefon 54/451-510 www.pupokldny.hu JÁRÁSI SZINTŰ ESÉLYTEREMTŐ PROGRAMTERV PÜSPÖKL ADÁNYI JÁRÁS 2015-2020 Készült: Püspökldány Város Önkormányzt

Részletesebben

Barni har ma dik szü le tés nap já ra ka pott

Barni har ma dik szü le tés nap já ra ka pott Me se ku tyá val és bi cik li vel Barni har ma dik szü le tés nap já ra ka pott egy gyö nyö rû bi cik lit. volt két nagy ke re ke, két kis ke re ke, egy szél vé dõ je, ben zin tar tá lya, szi ré ná ja,

Részletesebben

európa modern alkotmányos demokráciái ma jellemzően

európa modern alkotmányos demokráciái ma jellemzően z lkotmánybíróság többé nem z lkotmányvédelem legfó bb sz e rv e sólyom lászló volt köztárssági elnökkel kovács kriszt beszélget A Mgyrországon meglehetősen népszerűvé vált álláspont szerint z lkotmány

Részletesebben

magyar dal ünnepe kik között o t t láttuk Alapy G á s p o l g á r m e s t e r t, d r. Mihály G é z a

magyar dal ünnepe kik között o t t láttuk Alapy G á s p o l g á r m e s t e r t, d r. Mihály G é z a IX. é v f o l y m 26. s z á m r 20 fillér K o m á r o m, 1937. június 26. SZERKESZTŐSÉG E L Ő F I Z E T É S I ÁR E g é s z évre Félévre 10 P. 5 P. Negyedévre PTHÓ E g y - k é t np múlv m e g csendül ksz

Részletesebben

sikeresebb irányzatok uj i h akik a város jólétén d o l g o z közben kívánjuk a c é lositja m e g az erőket az a

sikeresebb irányzatok uj i h akik a város jólétén d o l g o z közben kívánjuk a c é lositja m e g az erőket az a VII. évfolym 46. szám. r 20 f i l l é r. ELŐFIZETÉSI ÁR Egz Félévre évre 10 P. 5 P. Negyedévre 2 5 0 P. belügyminisztériumból v i s z érkezett. M e g l e p e t é s, ujbb g o n d, r i d e g e b b tkrékosság

Részletesebben

MAGYAR NYELVI FELADATLAP a 8. évfolyamosok számára

MAGYAR NYELVI FELADATLAP a 8. évfolyamosok számára 8. évfolym AMNy2 feldtlp MAGYAR NYELVI FELADATLAP 8. évfolymosok számár 2012. jnuár 26. 14:00 ór NÉV: SZÜLETÉSI ÉV: HÓ: NAP: Tolll dolgozz! Ügyelj küllkr! A feldtokt tetszés szerinti sorrenden oldhtod

Részletesebben

A MAGYAR TÖRTÉNELMI TÁRSULAT KIADVÁNYAI

A MAGYAR TÖRTÉNELMI TÁRSULAT KIADVÁNYAI A MAGYAR TÖRTÉNELMI TÁRSULAT KIADVÁNYAI 2 A MA GYAR TÖR TÉ NEL MI TÁR SU LAT KI AD VÁ NYAI A kö tet írá sai zöm mel a hu sza dik szá zad idõ sza ká ról szól nak, más részt pe dig át té te le sen ér vel

Részletesebben

A r a 2 0 fillér. K é z i r a t o k a t n e m a d u n k vissza. Kenyérgondok. szegény ember keresete f e i dezni fogja annak kiadásait

A r a 2 0 fillér. K é z i r a t o k a t n e m a d u n k vissza. Kenyérgondok. szegény ember keresete f e i dezni fogja annak kiadásait V. évfolym 35. szám ELŐFZETÉS Egz évre élévre A r 2 0 fillér ÁR: 10 i '. Negyedévre 3 P E g y e s szám Megjelenik Komárom, 1932. ugusztus 27. 2'50 ár P. Felei6»s/.erkes/.to: 2U f i l l. PATKÓ minden szombton.

Részletesebben

a Magyar Honvédelem Napja alkalmából

a Magyar Honvédelem Napja alkalmából Mgyrország honvédelmi minisztere Mgyr Honvédség hdisírgondozásért felelős szervének prncsnok jvsltár honvédelem ügye érdekében huzmos időn át végzett áldoztos munkáj, hdisírgondozó tevékenysége elismeréseként

Részletesebben

JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI. Grátisz. Ingyenes, információs hirdetési hetilap. találkozhatunk mutatványosokkal, zsonglõrökkel, cirkuszi

JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI. Grátisz. Ingyenes, információs hirdetési hetilap. találkozhatunk mutatványosokkal, zsonglõrökkel, cirkuszi A TARTALOMBÓL: JÁSZ-NAYKUN-SZOLNOK MEYEI Hírek megye életérõl Tóth Tihmér emlékezete Bogi gyógyulóbn Milliárdok megyének Fejcserék Hetényiben Progrmok, cégtár Rejtvény, hirdetések Városi kispályás foci

Részletesebben

ennek a sikertelenségnek? Feleletet egyik sem ad, legfeljebb magyarázatokat homályos szövegezéssel, melyeket azonban senki sem ért meg.

ennek a sikertelenségnek? Feleletet egyik sem ad, legfeljebb magyarázatokat homályos szövegezéssel, melyeket azonban senki sem ért meg. V. évfolym 52. szám. r 20 fillér. Komárom, 1936. december 26. ELŐFZETÉS R 52 évre 10 P. Negyedévre 2*50 P. Félévre 5 P. Egyes szám ár 20 K. Megjelenik minden szombton. Felelős szerkesztő: PTHÓ GYUL SZERKESZTŐSÉG

Részletesebben

A tőke és a munka. új díjszabását. érdekében. Törvényt, a dolgozók szociális és kulturális érdekeinek védelmére! És törvényt a munka megbecsülése

A tőke és a munka. új díjszabását. érdekében. Törvényt, a dolgozók szociális és kulturális érdekeinek védelmére! És törvényt a munka megbecsülése VIII. évfolym 32. szám. Ár 20 fillér Komárom, 1936. ugusztus 8.. 1 Ni* ". < '» I P maw Egész Félévre évre ELŐFIZETÉSI ÁR f SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: 10 P. Negyedévre 2:A) t\ I Felelős szerkesztő:

Részletesebben

1. évfolyam 29. szám. Ára 20 fillér. Komárom, 1930. július 19.

1. évfolyam 29. szám. Ára 20 fillér. Komárom, 1930. július 19. 1. évfolym 29. szám. Ár 20 fillér. Komárom, 1930. július 19. ELŐFIZETÉSI ÁR : SZERKESZTŐSÉG ÉS KIDÓHIVTL: Egész évre 10 P. I Negyedévre 2"50 P, Felelős szerkesztő: Komárom, Igmándi-ut 12. Telefon 61. Félévre

Részletesebben

a forgalom zavartalanságát a községek csinosítását

a forgalom zavartalanságát a községek csinosítását IX. é v f o l y m 46. szám r ELŐFIZETÉSI Egz 10 évre nemzeti lpon álló munkásság nem lehet állm ellenes nem lehet Isten ellenes. Hsznos tgj kell, h o g y legyen nnk n e m zeti társdlomnk, mely megérti

Részletesebben

Szerelői referencia útmutató

Szerelői referencia útmutató Szerelői referenciútmuttó Dikin Altherm geotermikus hőszivttyú Szerelői referenci útmuttó Dikin Altherm geotermikus hőszivttyú Mgyr Trtlomjegyzék Trtlomjegyzék 1 Áltlános iztonsági óvintézkedések 3 1.1

Részletesebben

artalmas díjemeléssel nem jár. költségvetéséről,

artalmas díjemeléssel nem jár. költségvetéséről, SZ ókimondó É T rdekes rtlms KÜRTÖLŐ NEMESNÁDUDVR ÖNKORMÁNYZTÁNK LPJ ÖNKORMÁNYZTI TÁJÉKOZTTÓ Tájékozttom Nemesnádudvr község lkosságát, hogy Német Kisebbségi Önkormányzt február 3-án megtrtott ülén z lábbi

Részletesebben

Irány a nyár... ...felkészült már? Audi Service. Audi Eredeti MMI 3 High navigációs szoftver. 83 990 Ft. www.audiszervizek.hu. 2014-as Európa térkép.

Irány a nyár... ...felkészült már? Audi Service. Audi Eredeti MMI 3 High navigációs szoftver. 83 990 Ft. www.audiszervizek.hu. 2014-as Európa térkép. Irány nyár......felkészült már? www.udiszervizek.hu Audi Eredeti MMI 3 High nvigációs szoftver 2014-s Európ térkép. 83 990 Ft Audi Service Utzásr készen Vonzó válszték meggyőző mínőség. Válsszon

Részletesebben

ht'lclös s/.ct k e s / ' ö : gyümölcs, főzelék, tejtermé

ht'lclös s/.ct k e s / ' ö : gyümölcs, főzelék, tejtermé VII. évfolym 25. szám r 20 fillér. Komrom, 935. június 22. o PXuFlZF/rESI Lges»Z evtc P. ( 5 ÍV Mt^jelenik ÁR SZERKESZTŐSÉG Negyedévié Egyes szám mmcieii Uj, gzdsági lpon Vidéki városok között Komárom

Részletesebben

MAGYAR NYELVI FELADATLAP a 6. évfolyamosok számára

MAGYAR NYELVI FELADATLAP a 6. évfolyamosok számára 6. évfolym MNy2 feldtlp MAGYAR NYELVI FELADATLAP 6. évfolymosok számár 14:00 ór NÉV: SZÜLETÉSI ÉV: HÓ: NAP: Tolll dolgozz! Ügyelj küllkr és helyesírásr! A feldtokt tetszés szerinti sorrenden oldhtod meg.

Részletesebben

- 43- A Képviselő-testület 2 igen szavazattal, 19 tartózkodás mellett elvetette a Pénzügyi Bizottság módosító javaslatát.

- 43- A Képviselő-testület 2 igen szavazattal, 19 tartózkodás mellett elvetette a Pénzügyi Bizottság módosító javaslatát. - 43- Lezárom vitát. A Pénzügyi Bizottságnk volt módosító indítvány, Jogi Bizottság támogtj, Környezetvédelmi szintén támogtj, Pétfürdo Rzönkormányzt módosító indítványsoroztot tett, ezeket sorbn megszvzzuk.

Részletesebben

De térjünk vissza a szekszárdi versenyre. A éves fiú kata kyu versenyszámban

De térjünk vissza a szekszárdi versenyre. A éves fiú kata kyu versenyszámban 2018. március 24-én rendezték meg XXIII. Széki kup krte versenyt, hol egyesületünk miskolci versenyzőkkel vett részt, kiket Sensei Pálinkás András és Sensei Kis Virág kísért el edzőként. Vsárnp pedig Sensei

Részletesebben

Komárom katolikus társadalma

Komárom katolikus társadalma VIII. évfolym 48. szám. Ar 20 fillér. Komárom, 1936. november 28. Kp Egész Félévre évre ELŐFIZETÉSI AR 10 P. Negyedévre 2*50 P. 5 P. Egyes szám ár 20 fill. Megjelenik minden szombton. M A M M M M M M ismét

Részletesebben

Tatabánya nagy ünnepe.

Tatabánya nagy ünnepe. VIII. évfolym, 43. szám. Ár 20 fillér. Komárom, 1936. október 24. Tek. Kpmgyr H*"** * * * * * Budpest ELŐFIZETÉSI ÁR Egz évre 10 P. Negyedévre 2*50 P. Félévre 5 P. Egyes szm ár 20 fill. Megjelenik minden

Részletesebben

Gábeli Ádám és felesége, Gábeli Teréz gyerekeikkel az 1900-as években

Gábeli Ádám és felesége, Gábeli Teréz gyerekeikkel az 1900-as években A falu lakói A fa lu ban az 1800-as évek vé gé ig szin te csak a né met nem - ze ti sé gû õs la ko sok éltek. Az 1890-es évek vé gé tõl azon ban a bánya nyi tás ha tá sá ra na gyon sok bá nyász ér ke zett,

Részletesebben

Interjú Dr. VÁRY Annamáriával

Interjú Dr. VÁRY Annamáriával 18 Interjú Dr. VÁRY Annmáriávl MA MÁR NEM PÁLYÁRA, HANEM ÁTMENETEKRE ÉS MÓDOSÍTÁSOK SOROZATÁRA KELL FELKÉSZÜLNI. D r. Váry Annmári kliniki és pálytnácsdó szkpszichológus, pszichoterpeut, Wekerle Sándor

Részletesebben

Nevezetes középértékek megjelenése különböző feladatokban Varga József, Kecskemét

Nevezetes középértékek megjelenése különböző feladatokban Varga József, Kecskemét Vrg József: Nevezetes középértékek megjeleése külöböző feldtokb Nevezetes középértékek megjeleése külöböző feldtokb Vrg József, Kecskemét Hrmic éves tári pályámo sokszor tpsztltm, hogy tehetséges tulók

Részletesebben