A bélbaktérium-flóra kialakulása és jelentősége a betegségek megelőzésében és terápiájában

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A bélbaktérium-flóra kialakulása és jelentősége a betegségek megelőzésében és terápiájában"

Átírás

1 A bélbaktérium-flóra kialakulása és jelentősége a betegségek megelőzésében és terápiájában Dr. Polgár Marianne, PhD. Budai Allergiaközpont A bél mikroflórájának az egészségre gyakorolt hatása az utóbbi években egyre inkább a tudományos kutatás középpontjába került. Bizonyítékok sora igazolja, hogy a bél baktériumainak az összetétele a szervezet számos funkcióját befolyásolja. Tissier már 1900-ban megfigyelte, hogy az anyatejes csecsemők bélflórájában a Bifidobaktériumok vannak túlsúlyban, és ezek a baktériumok képesek meggátolni a pathogén baktériumok elszaporodását. További vizsgálatokkal igazolták, hogy a tápszerrel táplált csecsemők bélflórája az anyatejesekétől különbözik, túlnyomó többségben Staphylococcust, E. colit és Clostridiumot tartalmaz. Hogyan és mikor alakul ki az egyénre jellemző bélflóra? Az emberi bél a születés időpontjáig steril, a magzat a szülőutakon áthaladva találkozik először baktériumokkal, melyek kolonizálódnak bélcsatornájában. A gyomor-bélcsatorna különböző helyein a baktériumok száma különböző: a gyomorban mennyiségük , lefelé haladva a bélben a baktériumok száma növekszik, míg legtömegesebb előfordulásuk a vastagbélben, ahol az élő mikroorganizmusok száma (1). Az újszülött csecsemő esetében a bélben megtapadó és kolonizálódó baktériumok függnek a szülés módjától, az anya saját baktériumflórájától, és a csecsemő táplálásától. Ma már tanulmányokkal igazolt, hogy a hüvelyi szüléssel született gyermekek a szülőúton áthaladva az anyai baktériumflórával A bélflóra mikroorganizmus > 500 különböző faj Lactobacilli Streptococci Lactobacilli Enteribacteria Enterococcus Faecalis Bacteroides Bifidobacteria Peptococcus Peptostreptococc Ruminococcus Clostridia Lactobacilli EMBO Rep (1) Gyomor Duodenum Jejunum Ileum Coecum appendix kolonizálódnak, szemben a császármetszéssel született gyermekkel, akik a környezet baktériumflórájával találkoznak először, így ezek határozzák meg az újszülött csecsemő Az újszülött bélflórája függ a szülés és táplálás módjától

2 Az anyatejes táplálás hatására Bifidobacterium és Lactobacillus túlsúly alakul ki 2 bélbaktérium összetételét. A csecsemők követéses vizsgálata szerint ez a tényező lehet az oka, hogy a császármetszéssel születetett csecsemők hajlamosabbak táplálékallergia kialakulására, amit a kedvezőtlenebb bélbaktérium összetétellel hoznak összefüggésbe (2). A kedvező bélflóra kialakításában a szülés módja mellett meghatározó tényező a csecsemőkori táplálás. Csecsemőkorban a természetes táplálék az anyatej. Az anyatejben sok bioaktív anyag található, de csak az utóbbi évek vizsgálatai terelték a figyelmet az anyatejtáplálásnak a bél baktériumflórájára gyakorolt hatására. Az anyatejjel táplált csecsemőkben főként Bifidobacterium és Lactobacillus flóra kolonizálódik, szemben a tápszerrel táplált csecsemőkkel, ahol vegyes flóra alakul ki a pathogén baktériumok nagyobb előfordulásával. Az anyatejtáplálás hatására a colonban kialakult Bifidobacterium és Lactobacillus túlsúly képes megakadályozni a pathogén baktériumok elszaporodását és toxintermelését, ezen kívül közvetlen kedvező hatást gyakorol az immunrendszerre, és szerepe van az infekciózus és atópiás megbetegedések megelőzésében. Milyen tulajdonságok alapján nevezhetők egyes baktériumtörzsek probiotikumnak? A Bifidobacteriumok és a Lactobacillusok a szervezet egészére gyakorolt kedvező hatásuk alapján probiotikumnak tekinthetők. A probiotikumok élő élelmiszer alkotórészek, amelyek hatással vannak az ember egészségére. Az élő mikroorganizmusok közül leggyakrabban a Lactobacillus és Bifidobacterium csoportba tartozó baktériumok sorolhatók a probiotikumok közé. Az élelmiszerek egy része, mint a tejtermékek, a hústermékek, egyes italok, általában a fermentált élelmiszerek tartalmaznak probiotikumot. Nem minden Bifidobacterium és Lactobacillus törzs nek van bizonyítottan probiotikus hatása. Ma már számos klinikai vizsgálat eredménye áll rendelkezésre, amelyek bizonyítják egyes törzsek probiotikus hatását. A teljesség igénye nélkül néhány olyan törzset sorolunk fel, amelyekkel kapcsolatosan már sikeres klinikai vizsgálatok történtek. Ilyenek a Lactobacillus acidophilus, Lactobacillus casei rhamnosus (GG), Bifidobacterium breve, Bi fi dobacterium longum, Bifidobacterium ani ma lis subssp lactis BB-12, Streptococcus ter mophilus (3,4). Az anyatej mely összetevője segíti a bifidogén bélflóra kialakulását? Az anyatejben lévő szénhidrátok közül a laktóz után az oligoszacharidák vannak a legnagyobb koncentrációban jelen, amelyekről kiderült, hogy erősen bifidogén hatásúak. Azokat az anyatejben található oligoszacharidákat, melyek képesek a Bifidobacteriumok és Lactobacillusok szaporodását elősegíteni prebiotikumnak nevezik. Az anyatejben lévő oligoszacharidok mint oldott rost frakció a vastagbélbe eljutva a baktériumok anyagcseréje számára szubsztrátként szolgálnak. A prebiotikumok nem csak az anyatejben lévő oligoszacharidok, hanem számos élelmi-

3 A BÉLFLÓRA VÁLTOZÁSA KÜLÖNBÖZŐ ÉLETKOROKBAN A bélflóra változása a különböző életkorokban Bakteroides, Eubacterium és Anaerob Streptococcus Mikrobaszám/g széklet Bifidobacterium Coliform baktérium és Enterococcus Lactobacillus Clostridium perfringens Születéskor Elválasztás után Felnőttkorban Időskorban Mitsuoka, T (6) szerben is természetes módon előforduló szénhidrátok, melyekre a gyomor-bélrendszer felső szakaszában található emésztőenzimek nem hatnak, változatlan formában jutnak el a vas tagbélig, ahol fermentálódásuk során szelektíven táplálják a Bifidobacteriumokat és a Lac tobacillusokat, gátolják a pathogén kórokozók megtapadását (5). A leggyakrabban előforduló prebiotikumok, például a fructo-oligoszacharidák, galactooli go szacharidák vagy a laktulóz, számos élelmiszerfajtában, tejtartalmú élelmiszerekben, tésztafélékben, hústermékekben megtalálhatók. További prebiotikus hatású oligoszacharidák a hagymában, fokhagymában, articsókában, cikoriában, babban, borsóban találhatók. Ezekből a természetes anyagokból ipari úton tisztított formában előállíthatók a prebiotikumok. A bélflóra változása és hatása az egészségre Az anyatejes táplálás során kialakult bélflóra összetétele az élet előrehaladásával megváltozik a táplálkozással összefüggésben. A tápszeres és később a vegyes táplálásra történő átállás során a bifidogén flórát vegyes flóra váltja fel. A csecsemőkorban kialakult bélflóra összetétele az egyénre jellemző és meghatározza a felnőttkori bélbaktériumok összetételét (7). De nem csak a táplálkozás, hanem egyes betegségek (vírus és bakteriális infekciók, gyógyszerszedés) is a bélflóra megváltozásához, egyensúlyának felborulásához vezethetnek. A pathogén baktériumok elszaporodása és a bifidogén flóra csökkenése különböző további kórállapotokat eredményezhet, A csecsemőkori bélflóra meghatározza a felnőttkori bélbaktériumok összetételét 3

4 Probiotikumok védik a szervezet a patogén baktériumokkal szemben A probiotikum legfontosabb makrohatásai Magas probiotikus csíraszám savanyú termékekben, étrend-kiegészítőkben Közvetlen koleszterinemésztés a tejben β-glaktozidáz termelés 25-30%-kal csökken a tej koleszterin-tartalma csökken a tejcukor-érzékenység gyakorisága Epesavak dekonjugálása Mucosa védőgát stabilizálása, erősítése Rövid szénláncú zsírsavak termelése Egészséges bélflóra helyreállítása Fekálenzimek aktivitásának csökkentése Fekál-toxinok visszaszorítása Vérszérum koleszterinszintjének csökkentésével az érelmeszesedés veszélye kisebb Védi a szervezetet a patogén csírák ellen GALT táplálása és elhízás elleni védelem Csökken a vastagbélrák előfordulása Dr. Szakály S (8) Bifidobacterium és Lactobacillus törzsek visszatelepítésével számos betegségben terápiás hatás érhető el 4 így szív és érrendszeri megbetegedéseket, fokozott hajlamot a carcinoma kialakulására (3). Ezért van nagy jelentősége azoknak a megfigyeléseknek, melyek arra utalnak, hogy a Bifido bacterium és Lactobacillus törzsek visszatelepítésével a bélbe és kolonizálódásuk elérésével számos betegségben terápiás hatás érhető el. Ez magyarázza, hogy életkortól függetlenül jelentőséget kapott az élőflórát tartalmazó tápszerek, étrend-kiegészítők és élelmiszerek fogyasztása. Milyen kedvező hatás várható a probiotikumoktól? Jelen tudásunk szerint a probiotikum használata számos, orvosok által elismert, pozitív egészségügyi hatással jár. Tekintsük át a legfontosabbakat! A probiotikumok a bélmucosa epithel sejtjein lévő receptorokhoz tapadva kompeticióba lépnek a pathogén baktériumokkal. A bélnyálkahártya

5 epithel setjeinek és a probiotikumoknak a kölcsönhatását gyakran nevezik párbeszédnek (crosstalk), aminek eredményeképpen a baktériumok a mucosális immunrendszer erősítésére képesek, fokozzák a szekretoros IgA termelést és a bélmotilitást, emellett olyan metabolitokat termelnek, melyek szekundér módon protektiv nutriensek, mint az arginin, a glutamin, és a rövid láncú zsírsavak. A vastagbélben lévő baktériumok feladata a nem emészthető táplálék alkotórészeknek, főként a szénhidrátoknak a fermentálása. Amikor pl. étrend-kiegészítővel, vagy tejtermékkel nagyszámú probiotikumhoz jutunk, annak egyes törzsei olyan mennyiségű β-galaktozidázt termelnek, amely a tejcukor-intolerancia gyakoriságát csökkenti. Ez úgy is megfogalmazható, hogy a pro biotikus savanyú tejtermékeket (pl. joghurtot) a laktózérzékenyek nagy része már gond nélkül fogyaszthatja. Emellett a probiotikus törzsek a tej koleszterin-tartalmának részbeni megemésztésével és a bélben az epesavak dekonjugálásával együttesen hatékonyan csökkentik a plazmakoleszterin-szintet. A rövid szénláncú zsírsavak (SCFA) termelésével táplálják a GALT immunsejtjeit és az elhízás ellen hatnak. A kísérletes vizsgálatok szerint a kedvező bélflórának szerepe lehet a colon rák megelőzésében is (8). Probiotikus baktériumhalmaz 5

6 A probiotikumok preventív és terápiás hatásának klinikai vizsgálata A probiotikumok hatása gastrointestinális kórképekben A probiotikum kedvező hatása az infekciózus hasmenésben 6 Fertőző Hasmenés A probiotikumok kedvező hatásának hasznosítását kísérelték meg különböző kóros állapotokban. Az egyik legfontosabb alkalmazási terület az infekciózus hasmenéses betegségek csoportja, melynek jelentőségét az adja, hogy a hasmenéses betegségeket világviszonylatban a csecsemő- és gyermekhalálozás vezető tényezőjeként tartják számon. Minden terápiás és prevenciós eljárás, amely csökkenti a betegség kialakulásának gyakoriságát vagy a betegség súlyosságát és időtartamát, nagy figyelmet érdemel. Ez a magyarázata, hogy számos tanulmány foglalkozik a probiotikus törzsek hatékonyságával a gyermekkori infek ciózus hasmenések kezelésében (9). Kiemelt jelentősége van a nagyfokú dehidrációval járó rotavírus enteritisek kezelésének a csecsemő és gyermek populációban. Isolauri és mtsai infekciózus hasmenésben Lactobacillus rhamnosus GG-t adtak, és annak a kedvező hatásáról számoltak be (3). Mások gyermekkori rotavírus enteritisben Bifi dobacterium bifidumot és Streptococcus termo philust alkalmaztak, amivel a betegség időtartama lerövidült (10). Egy 2001-ben végzett metaanalizis bizonyította a különböző törzsek (Lactobacillus rhamnosus GG, Lactobacillus reuteri, Bifidobacterium bifidum, Strepto coccus termophilus) külön és együttesen történő alkalmazásának hatékonyságát rotavírus enteritis esetében. A randomizált, kettős vak, placebo-kontrollált tanulmányok elemzésével igazolható volt csecsemők és gyermekek esetében a Lactobacillus rhamnosus GG törzs hatékonysága rotavírus ente ritisben (11). Allen és munkatársai meta-analizise 23 kontrollált vizsgálat eredménye alapján, melyben 1449 gyermek és 1917 felnőtt vett részt, a probiotikum kedvező terápiás hatását tudta kimutatni infekciózus hasmenésben felnőttek esetében is. A probiotikumok alkalmazása 3 nappal lerövidítette a hasmenéses betegség időtartamát, összehasonlítva a kontroll csoporttal (12, 13). Probiotikus baktériumhalmaz

7 A BifidobaCterium bifidum és a Streptococcus Thermophilus megelőzheti a hasmenéses betegségek kialakulását és a rotavírus fertőzést krónikusan kórházi kezelésre szoruló gyermekeknél (14) Mit bizonyít a vizsgálat? A Bifidobacterium bifidum (BB-12) és a Streptococcus Thermophilus (TH-4) baktérium törzsek adásával csökkenthető az akut has menés és a rotavírus fertőzöttség gyakorisága. Módszer A probiotikum hatása a rotavírus és egyéb kórokozó által kiváltott hasmenés gyakoriságára Saavedra JM et al (14) A Probiotikum hatása a rotavírus és a hasmenés gyakoriságára % Hasmenés gyakorisága Rotavírus jelenléte probiotikum placebo Rotavírus hasmenés gyakorisága Cél: Az akut hasmenés előfordulásának és a rotavírus fertőzés gyakoriságának vizsgálata volt. A randomizált kettős vak, placebo kontrollált vizsgálatban 55 gyermek vett részt. Életkor 5-24 hónap. A megfigyelés ideje 17 hónap volt. A gyermekek krónikusan kórházi ápolásra szorultak. 29 gyermek kapott étrendi szuplementációt (BB-12 törzset 0,19 milliárd CFU/g és TH-4 baktériumot 0,014 millárd CFU/g koncentrációban). 26 gyermek nem kapott probiotikus étrend kiegészítést. Akut hasmenés esetén széklet vizsgálat történt baktériumra és vírusra. Heti rendszerességgel rotavírus antigén meghatározást végeztek valamennyi gyermeknél. eredmények A szuplementált gyermekek 7%-ában alakult ki hasmenés, a kontroll csoportban 31% -ban (p=0,035). A szuplementált gyermekek között a rotavírus jelenléte 10%-ban, a kontroll csoportban 39%- ban fordult elő (p=0,025). Antibiotikum asszociált hasmenés Az infekciózus betegségek antibiotikus kezelése együtt jár a bélflóra összetételének kedvezőtlen átalakulásával, esetenként a bélflóra pusztulásával, aminek a következménye nehezen kezelhető krónikus hasmenés kialakulása, melyet antibiotikum asszociált diarrhoea-nak neveznek. Antibiotikus kezelés esetben a kórállapot megelőzésére probiotikumok alkalmazásával próbálkoztak. Sazawal vizsgálatában az antibiotikum asszociált hasmenés kialakulása több mint 50%-kal (95%CI, 35-65%), szignifikánsan csökkent azoknál, akik probiotikumot kaptak az antibiotikum kezeléssel együtt (15, 16). Az antibiotikum asszociált hasmenések száma akár felére csökkenthető probiotikummal 7

8 Csecsemőkori antibiotikus kezelés esetében a Bifidobacterium lactis (10 6 ) és Streptococcus termophilus (10 7 ) preventív alkalmazása csökkentette az antibiotikum asszociált hasmenés kialakulását. Gyermekkorban az an tibiotikum asszociált diarrhoea megelőzésében Lactobacillus rhamnosus GG, Sacha ro - myces boulardii, Bifidobacterium lacti és Strepto coccus thermophilus alkalmazva csökkentette az antibiotikum asszociált diarrhoea gyakoriságát (19). Idős betegekben Clostridium difficile enteritis kezelésében a probiotikumok közül főként a Sacharomyces Boulardi volt hatásos Lacto ba cillus GG a gastroenteritis kezelésében alkalmazva csökkentette a relapsusok számát (17, 18). A probiotikummal kezelt csoportban szignifikánsan csökkent a has - menés időtartama A Lactobacillus acidophilus LA-5 és a Bifidobacterium BB-12 alkalmazás biztonságának és hatékonyságának multicentrikus vizsgálata antibiotikum asszociált hasmenés megelőzése kapcsán (21) Mit bizonyít a vizsgálat? A Lactobacillus acidophilus LA-5* és a Bifidobacterium BB-12 baktérium törzsek csökkenthetik az antibiotikum asszociált hasmenés időtartamát. Módszer Bhalla A (21) A Probiotikum hatása a hasmenés időtartamára 5 4 NAP Cél: A Lactobacillus acidophilus LA-5* és a Bifidobacterium BB-12 hatásának vizsgálata volt a hasmenés gyakoriságára és időtartamára. Randomizált, kettős vak placebo kontrollált vizsgálat 343 felnőttnél Lactobacillus acidophilus LA-5* és a Bifidobacterium BB-12-t adtak kapszulában. (4 milliárd CFU/nap koncentrációban). A kezelés időtartama az atibiotikum szedés kezdetétől számítva 2 hét volt, az első hét egybeesett az antibiotikum kezeléssel. Eredmények Probiotikum Placebo A mellékelt ábrán látható, hogy a probiotikummal kezelt csoportban szignifikánsan csökkent a hasmenés időtartama a placebo csoporttal szemben. Nem volt szignifikáns különbség a hasmenés előfordulási gyakorisága tekintetében a probiotikummal kezelt csoportban (10,8%) a placebo csoporttal összehasonlítva (15,6%). A probiotikum használat biztonságos és a betegek által jól tolerált volt.

9 Utazók hasmenése Az utazók hasmenésének (travellers diarrhoea) megelőzésében, illetve kialakult enteritis kezelésére, a gyorsabb és enyhébb lefolyás elérésére probotikumokat adtak. Az alkalmazás alapját a probiotikumok bélnyálkahártyára gyakorolt kedvező hatása képezi. Immunológiai vizsgálatok igazolták, hogy a probiotikumok erősítik a mucosális barriert, fokozzák a mucintermelést és a bél védelmét szolgáló IgA mediált immunválaszt. A hasmenés gyakoriságának és időtartamának csökkenését randomizált dupla vak, placebo kontrollált vizsgálat igazolta. Az utazási hasmenés esetében nem volt törzsspecifikus különbség a Lactobacillus rhamnosus GG, a Lactobacillus acidophilus és a Saccharomyces boulardii között. A gyermekek esetében hatékonyabb volt a profilaxis mint a felnőtt utazók esetében (22). A Lactobacillus kombináció szedése szignifikánsan, 40%-kal csökkentette az utazók hasmenését Lactobacillus törzsek hatékonysága az utazók hasmenéses betegségének megelőzésében (23) Black FT. et al (23) A Probiotikum hatása a hasmenéses esetek számára % Mit bizonyít a vizsgálat? Az utazók hasmenésének gyakoriságát csökkentette a négy különböző Lactobacillus törzs együttes alkalmazása. Módszer Cél: az utazók körében a hasmenés gyakoriságának vizsgálata volt probiotikum szedése mellett. A random, kettős vak placebo kontrollált vizsgálatban 81 egészséges Egyiptomba utazó felnőtt vett részt. Lactobacillus törzsek kombinációját tartalmazó kapszulát szedtek (9 milliárd CFU baktérium/nap koncentrációban) 2 nappal az utazás megkezdése előtt, és folytatva az utazás teljes időtartama (2 hét) alatt. A kontroll csoport placebot kapott. A probiotikum hatása a hasmenéses esetek számára 40 Eredmények 20 0 Probiotikum Placebo A Lactobacillus kombináció szedése szignifikánsan, 40%-kal csökkentette az utazók hasmenését. Krónikusan fennálló gastrointestinális kórképekben: az obstipáció, irritabilis bél szindróma, colitis ulcerosa és Crohn betegség a probiotikumok adásával a dysbacteriosis megszüntetésével a tünetek enyhülése várható (20). 9

10 A felnőtt lakosság mintegy 20%-a szenved emésztőrendszeri megbetegedésben Funkcionális bélbetegségek Funkcionális bélbetegségekben, mint a csecsemőkori hasi kólika, a vigasztalhatatlan sírás és bukás (Róma III beosztás) is sor került a probiotikumok alkalmazására. Az egyébként egészséges, gyakran kizárólag anyatejes csecsemő órákon át tartó vigasztalhatatlan sírása a bél motilitásának a zavara, és refluxos tünetek estében a panaszok hátterében az esetek zömében a nem megfelelő összetételű bélflóra áll (24, 25). A csecsemőkorral nem szűnnek meg a funkcionális bélpanaszok, erre utal az a széleskörű felmérés, mely szerint a felnőtt lakosságnak mintegy 20%-a szenved emésztőrendszeri megbetegedésben, egy globális felmérés szerint pedig a világ felnőtt népességének mintegy 12%-át kínozza rendszeres székrekedés. Számos eredmény igazolja, hogy probiotikum szedésével az emésztőrendszer helyreállítható, a székrekedés és az akut hasmenés is megszüntethető. A probiotikum hatása a széklet - ürítés gyakoriságára, a széklet mennyiségére Bifidobacterium lactis 120-at tartalmazó erjesztett tej hatása a széklet flórára, különös tekintettel egyes Bifidobacterium fajokra, valamint a széklet jellegére egészséges női önkénteseknél (26) Mit bizonyít a vizsgálat? A BB-12, és LA-5 baktérium törzsek javítják az emésztőrendszer működését. Módszer Shioya M. et al (26) A Probiotikum hatása a székletürítés gyakoriságára, a széklet mennyiségére probiotikum probiotikum nélkül Cél: A székletürítés gyakoriságának és minőségének vizsgálata volt probiotikum szedése alatt. A randomizált, kettős vak placebo kontrollált parallel vizsgálatban 46 egészséges nő vett részt. Bifidobacterium lactis (BB-12) 0,3 milliárd CFU/nap, Streptococcus thermophilus FK és Streptococcus thermophilus EK t kaptak 50 milliárd CFU/nap koncentrációban. A vizsgálat időtartama nap volt. Eredmények 2 0 Székletürítés gyakorisága 10 nap alatt Standard székletmennyiség székletürítések alkalmával A probiotikum fogyasztása alatt szignifikánsan nőtt a székletürítés gyakorisága, szignifikánsan nőtt a széklet mennyisége, javult a széklet jellege, javult a székelt baktérium összetétele. 10

11 A probiotikumok terápiás és preventív hatásának klinikai vizsgálata A probiotikumok immunrendszerre gyakorolt hatása Atópiás betegségek Az allergiás betegségek száma világszerte növekszik, ezért egyre nagyobb az igény az allergia pathomechanizmusának jobb megismerésére, az allergia kezelési lehetőségeinek a bővítésére, és új eljárások keresésére az allergia megelőzésében. Az allergiás megbetegedések kutatása során Björkstén állapította meg először, hogy az újszülött kori bélflóra összetétele és az immunrendszerben az általa kiváltott priming döntően befolyásolja a későbbi atópiás megbetegedések kialakulását. Prospektív vizsgálatában, amelyet újszülöttkortól (5-6 életnaptól) 2 éves korig folytatott, arra a következtetésre jutott, hogy azokban a csecsemőkben, akiknek a bélflórájában újszülött korban túlnyomóan Staphylococcus aureus vagy Clostridium difficile volt, szignifikánsan gyakrabban alakultak ki atópiás betegségek, mint azokban a gyermekekben, akiknek a korai baktériális kolonizációja főként Bifidobacterium és Bacteroides volt. Björk stén megállapítása szerint már az első allergiás tünetek megjelenése előtt különbözik az intestinális mikroflóra a későbbiekben allergiás és az egészséges gyermekek esetében. Az intestinális mikroflóra befolyásolja az allergia kialakulását (27). Az allergiás betegségek kialakulásának megelőzési lehetőségével, a probiotikumok immunrendszerre gyakorolt hatásával számos további tanulmány foglalkozott (21). A vizsgálatok szerint atópiás családok gyermekeiben a probiotikumok adásával szignifikánsan kevesebb volt az atópiás dermatitis, aminek magyarázata, hogy a probiotikumok hatására az allergén expozicióra Th1 sejtes immunválasz alakul ki, IL-2, IL-12 és INFgamma citokinek túlsúlyával, elnyomva a Th2 immunválaszt és az IL-4, IL-5, IL-13 citokin termelést. A T regulátor sejtek és citokinjei a TGF-β és IL-10 is segítik a Th1 válasz kialakulását és a mucosális védelemben nagy szerepet játszó IgA szekréció növekedését (28). Ezekkel az immunrendszerben bekövetkező változásokkal volt magyarázható, hogy szenzitizált atópiás dermatitises gyermek esetében Lactobacillus rhamnosus GG 4 hetes kezeléssel az atópiás dermatitis javulása volt elérhető (29). Az intestinális mikroflóra befolyásolja az allergia kialakulását 11

12 Atópiás dermatitisben és tehéntej allergiában a probiotikum alkalmazása erősíti az endogén barriert Probiotikus kezelés tejallergiában és atópiás dermatitisben Kedvező klinikai tapasztalatok állnak rendelkezésre a probiotikumok adásával táplálékallergiában. Többen vizsgálták tehéntej allergiában és atópiás ekcémában, hogyan változik az ekcéma súlyossága, ha Lactobacillus GG adásával egészítik ki a táplálásra alkalmazott extenzíven hidrolizált tápszert. Az extenziven hidrolizált tápszer és a probiotikum együttes adásával a csecsemőknél a szérum IgE szint csökkenését és az intestinális gyulladás javulását tudták elérni (30). Egy másik munkacsoport nem csak a gyermekeket, hanem a szoptató anyákat is Lacto bacillus szupplementációban részesítette, és a gyermekeknél vizsgálták az ekcéma súlyosságának változását. Három csoportot ké peztek; az 1. csoportban olyan gyermekek voltak, akik extenziven hidrolizált tápszert és Lac tobacillus GG-t kaptak, a 2. csoport csak extenziven hidrolizált tápszert kapott kiegészítés nélkül, a 3. csoportban az anyatejes gyermekeket sorolták, akiknél a szoptató anya kapott Lactobacillus GG t. A gyulladásos paraméterek (a széklet a1-antitripszin menynyisége és a TNF-α) a probiotikummal kezelt csoportokban szignifikánsan csökkentek, az ekcéma jóval enyhébb volt, mint a kontroll csoportban. Vizsgálataik alapján arra a következtetésre jutottak, hogy atópiás dermatitisben és tehéntej allergiában a probiotikum alkalmazása az endogén barriert erősíti és enyhíti az intestinális gyulladást (31). 12 Probiotikus baktériumhalmaz Érdekes vizsgálati eredménnyel járt az a primér prevenciónak tekinthető eljárás, amikor atópiás családok esetében Lactobacillus GG kapszulát adtak az anyáknak 2-4 héttel a szülés előtt, a kontroll csoport placebot kapott. A szülés után anyatejtáplálás esetén a szoptató anya szedte a probiotikumot, tápszeres táplálás esetében a csecsemő 6 hónapon át kapta a prebiotikumot. Az atópiás dermatitis (SCORAD index) kialakulását figyelték. A vizsgált 132 gyermek közül 2 éves korban az atópiás ekcéma a probiotikus csoportban csak 23% (15/64) volt, szemben a placebo csoport 46%-ával (31/68) (32). Yasilova 2012-ben számolt be atópiás dermatitises (N=40) 1-3 éves korú gyermek Lac to bacillus acidophilussal történő kezeléséről. Vizsgálatában az allergiára jellemző szerológiai markerek csökkentek, az atópiás dermatitis javult (33).

13 Swansea csecsemő tanulmány: A Lactobacillus és a Bifido bacterium törzsek együttesen hatékonyan képesek mérsékelni az ekcéma és az allergia kockázatát (34) Allen S. J (34) A Probiotikum és az ekcéma Atópiás ekcéma a csecsemők körében % probiotikum placebo hónapos 2 éves A Probiotikum és az allerga % 14 Allergiás tünet 6 hónapos csecsemőnél Mit bizonyít a vizsgálat? A két Lactobacillus acidophilus törzs és a Bi fi dobacterium bifidum, valamint a Bifido bacterium animalis együttesen hatékonyan mérsékli az atópiás ekcéma és az allergia kialakulásnak esélyét csecsemők esetében. Módszer Cél: A Lactobacillus és Bifidobacterium törzsek hatásának vizsgálata volt az atópiás ekcémára és az allergiás betegségekre. A randomizált, kettős vak placebo kontrollált vizsgálatban 454 egészséges anya és újszülött csecsemője vett részt. A csoport egyik része az utolsó trimeszter alatt probiotikumot (Lab4b) kapott (10 milliárd CFU/nap koncentrációban), amit szülés után a csecsemők is naponta kaptak, 6 hónapon keresztül. Az anyák és csecsemők másik csoportja placebot kapott. Az allergia vizsgálatára bőrtesztet végeztek a csecsemőknél a leggyakoribb allergénekre, mint tehéntej, tojás, pollen, házipor. Eredmények Ahol az anya és a csecsemő is probiotikumot (Lab4b) kapott összehasonlítva a kontroll csoporttal 57%-kal kisebb valószínűséggel alakult ki ekcéma, 44%-kal csökkent a leggyakoribb allergénekre allergia kialakulásának valószínűsége. Probiotikum szedése mellett 57%-kal kisebb valószínűséggel alakult ki ekcéma A probiotikum és az allergia 0 Probiotikum Placebo 13

14 A probiotikum hatása atópiás dermatitisben és tejallergiában A probiotikumok alkalmazásánál döntő fontosságú, hogy a táplálékkal bevitt élő baktériumok hatékonyak legyenek. Ennek feltétele, hogy a baktériumok képesek legyenek változatlan formában eljutni a célszervbe, a vastagbélbe, és ott kolonizálódni, ehhez prebiotikus oligoszacharidok szükségesek (35). A prebiotikus oligoszacharidok táplálékul szolgálnak a probiotikus baktériumok számára. Szelektíven segítik a bifidogén flóra kialakulását, gátolják a pathogén kórokozók megtapadását. Fermentációjuk során savas vegyhatás alakul ki a colonban, ami kedvezően hat a zsíranyagcserére és az ionok felszívódására. A frukto-oligoszacharidokkal felnőtteken végzett vizsgálatban az obstipáció megszűnését és a koleszterin szint csökkenését lehetett elérni. A probiotikumokkal kapcsolatos klinikai vizsgálatok alapján atópiás dermatitisben és tejallergiában az étrend kiegészítése probiotikummal bizonyítottan kedvező hatású volt, amit a bél mikroflórájának megváltoztatásával és az immunrendszerre kifejtett hatásával lehetett magyarázni (28). Összefoglalás A rendelkezésre álló számos vizsgálat eredménye alapján szignifikáns javulásról számoltak be probiotikumok alkalmazása mellett, főként hasmenéses betegségekben, megváltozott bélflórával járó funkcionális kórképekben és atópiás dermatitisben. Ezek még nem jelentenek olyan evidenciákat, amelyek alapján nemzetközi állásfoglalás született volna a probiotikumok és prebiotikumok terápiás és prevencióban történő alkalmazásáról. A mindennapi orvosi gyakorlatban a probiotikumok használata csecsemőkortól a késői öregkorig elterjedt és jól bevált. A pro biotikus készitmény alkalmazása esetén mindig a legmegbízhatóbb, megfelelő vizsgálatokkal alátámasztott készítmény ajánlott, és ezekről megfelelő tájékoztatást kell nyújtani a felhasználóknak. A probiotikum kiválasztásánál az életkort, az alkalmazás indikációját és a várható eredményt kell mérlegelni. Figyelembe kell venni, hogy a csecsemőkori, a gyermekkori és a felnőttkori bélflóra összetétele nem azonos. A probiotikum alkalmazásánál az életkorra jellemző baktériumtörzs szuplementáció jától várható a legkedvezőbb eredmény. Számos esetben a pre- és probiotikumok együttes alkalmazása (szinbiotikum) a legcélra vezetőbb. 14 A szerző elérhetősége: Dr. Polgár Marianne, PhD. gyermekorvos-gasztroenterológus Budai Allergiaközpont 1015 Budapest, Ostrom u

15 Irodalomjegyzék 1. O Hara AM, Shanahan F. The gut flora as a forgotten organ. EMBO Reports. 2006; 7(7): articles/pmc / 2. Koplin J, Allen K, Gurrin L, Osborne N, Tang MLK, Dharmage S: Is a cesarean delivery associated with sensitization to food allergens and IgE-ediated food allergy: a systematic review. Pediatr Allegy Immunol 2008;19: ) 3. Isolauri E, da Costa R., Gibson G, Saavedra J, et al.: Functional foods and probiotics: Working Group Report of the First World Congress of Pediatric Gastroenterology, Hepatology and Nutrition. J.of Pediatric Gastroenterol and Nutr 2002; 35:S Correa NB, Peret Filho LA, Penna FJ et al.: A randomized formula controlled trial of Bifidobacterium lactis and Streptococcus thermophilus for prevention of antibioticassociated diarrhoea in infants. J Clin Gastroenterology 2005; 39: Dai D, Nanthkumar NN, Newburg DS, Walker WA.: Role of oligosaccharides and glycoconjugates in intestinal host defense. J Pediatr Gastroenterol Nutr 2000; 30: S Mitsuoka, T. Intestinal flora and aging. Nutr. Rev. 50: gov/pmc/articles/pmc / 7. Kirjavainen PV, Arvola T, Salminen SJ, Isolauri E.: Aberrant composition of gut microbiota of allergic infants: a target of Bifidobacterial therapy at weaning. Gut 2002; 51, Szakály S.: Probiotikumok és Humánegészség (szerkesztett kiadvány). Magyar Tejgazdasági Kísérleti Intézet Mosonmagyaróvár Paul DK, Ganguly S, Chatterje M, Chandra PK.: Efficacy of high-dose Lactobacillus rhamnosus GG in controlling acute watery diarrhoea in Indian children: a randomized controlled trial. J Clin Gastroenterology 2009; 43(3): Ruemmele FM, Bier D, Marceau P et al.: Clinical evidence for immunmodulatory effects of probiotic bacteria. J Pediatr Gastroenterol Nutr 2009; 48: Szajewska H. Mrukowicz JZ. Probiotics in the treatment and prevention of acute infectious diarrhoea in infants and children: a systematic review of published randomized double-blind placebo-controlled trials. JPGN 2001; 33:S17-25)). 12. Allen SJ, Okoko B, Martinez E. et al: Probiotics for treating infectious diarrhoea. Cochrane Database Syst Rev 2004; CD Basu S, P, Ganguly S, Chatterjee M, Chandra PK.: Efficacy of high-dose Lactobacillus rhamnosus GG in controlling acute watery diarrhoea in Indian children: a randomised controlled trial. J Clin Gastroenterol 2009; 43(3): Saavedra JM, Bauman NA, Oung I, Perman JA, Yülken RH. Feeding of bifidobacterium bifidum and Streptococcus thermophilus to infants in hospital for prevenetion of diarrhoea and shedding of rotavirus. Lancet 1994; 344(8929) Sazawal S. Hiremath G, Dhingira U et al.: Efficacy of prebiotics in prevention of acute diarrhoea: a meta-analysis of masked randomised, placebo-controlled trials. Lancet Infect Dis 2006; 6: Jones K: Probiotics: preventing antibiotic-associated diarrhoea. JSPN 2010; 15(2): Pramodini B, Kale-Pradhan, Harjot K. Jassal et al.: Role of Lactobacillus in the prevention of antibiotic-associated diarrhoea: a meta-analysis. Pharmacotherapy 2010; 30(2): Mc Farlad LV.: Meta-analysis of probiotics for the prevention of antibiotic-associated diarrhoea and the treatment of Clostridium difficile disease. Am J Gastroenterol 2006; 101:

Dr. Herczegfalvi Csanád szakgyógyszerész Fehér Kígyó Gyógyszertár

Dr. Herczegfalvi Csanád szakgyógyszerész Fehér Kígyó Gyógyszertár Probiotikumokszerepe a mindennapokban Dr. Herczegfalvi Csanád szakgyógyszerész Fehér Kígyó Gyógyszertár Tartalom 1. A humán mikrobióta és a probiotikumok 1. Bél mikrobiótát befolyásoló tényezık 2. Probiotikumok

Részletesebben

A fermentált tápszerek kedvezı gastrointestinális hatásai. Arató András

A fermentált tápszerek kedvezı gastrointestinális hatásai. Arató András A fermentált tápszerek kedvezı gastrointestinális hatásai Arató András Fermentált tápszer fogalma Nem tartalmaz élı baktériumot, de baktérium alkotórészeket tartalmaz: sejtfal, DNS, prebiotikus oligoszacharidok

Részletesebben

Enterocolitistől a gastroenteritisig a probiotikumok legújabb terápiás lehetőségei

Enterocolitistől a gastroenteritisig a probiotikumok legújabb terápiás lehetőségei Enterocolitistől a gastroenteritisig a probiotikumok legújabb terápiás lehetőségei Dr. Karoliny Anna Heim Pál Gyermekkórház Röviden a probiotikumokról Google: több, mint 13.000.000 találat Pubmed: 2012-ben

Részletesebben

Allergia prevenció újszülött-és csecsemőkorban

Allergia prevenció újszülött-és csecsemőkorban Allergia prevenció újszülött-és csecsemőkorban Dr. Réthy Lajos Attila (MD, PhD) Országos Gyermekegészségügyi Intézet Budapest European Academy of Allergology and Clinical Immunology, Section of Pediatrics

Részletesebben

Evidenciák a csecsemőtáplálásban, a prebiotikumok immunmoduláló hatása. Dr. Kocsis István PhD Szent Lázár Megyei Kórház, Salgótarján

Evidenciák a csecsemőtáplálásban, a prebiotikumok immunmoduláló hatása. Dr. Kocsis István PhD Szent Lázár Megyei Kórház, Salgótarján Evidenciák a csecsemőtáplálásban, a prebiotikumok immunmoduláló hatása Dr. Kocsis István PhD Szent Lázár Megyei Kórház, Salgótarján Anyatejjel táplált csecsemőknél RITKÁBBAK a fertőző betegségek az allergiás

Részletesebben

Az akut fertőző hasmenés kezelése. Prof. Dr. Arató András Semmelweis Egyetem I. Gyermekklinika

Az akut fertőző hasmenés kezelése. Prof. Dr. Arató András Semmelweis Egyetem I. Gyermekklinika Az akut fertőző hasmenés kezelése Prof. Dr. Arató András Semmelweis Egyetem I. Gyermekklinika A téma jelentősége Az infektív eredetű akut hasmenés, a légúti fertőzéseket követően, világszerte a második

Részletesebben

Allergia megelőzés anyatej hiánya esetén csecsemőkorban. Akkor most kinek higgyünk?

Allergia megelőzés anyatej hiánya esetén csecsemőkorban. Akkor most kinek higgyünk? Allergia megelőzés anyatej hiánya esetén csecsemőkorban. Akkor most kinek higgyünk? Dr. Nobilis András SE. II. sz. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika Koraszülött ITO Az atópiás betegségek terjedése Mc

Részletesebben

Az allergiás betegségek megelőzésének lehetőségei. Pre- és probiotikumok szerepe

Az allergiás betegségek megelőzésének lehetőségei. Pre- és probiotikumok szerepe Az allergiás betegségek megelőzésének lehetőségei. Pre- és probiotikumok szerepe Dr. Várkonyi Ágnes Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Szent-Györgyi Albert Orvos- és Gyógyszerésztudományi

Részletesebben

Allergia megelızés és szoptatás

Allergia megelızés és szoptatás Allergia megelızés és szoptatás Dr. Réthy Lajos Attila (MD, PhD) Országos Gyermekegészségügyi Intézet, Budapest, European Academy of Allergology and Clinical Immunology, Section of Pediatrics ETC Allergiás

Részletesebben

PROBIOTIKUMOK ÉS HUMÁNEGÉSZSÉG Vissza a természethez! Szerkesztette: Dr. SZAKÁLY Sándor

PROBIOTIKUMOK ÉS HUMÁNEGÉSZSÉG Vissza a természethez! Szerkesztette: Dr. SZAKÁLY Sándor PROBIOTIKUMOK ÉS HUMÁNEGÉSZSÉG Vissza a természethez! Szerkesztette: Dr. SZAKÁLY Sándor G-Print Nyomda Budapest, 2004 1 A KÖNYV SZERKESZTÕJÉNEK ÉS SZERZÕINEK FONTOSABB SZEMÉLYI ADATAI ALFABETIKUS SORRENDBEN

Részletesebben

Az egyensúly belülről fakad!

Az egyensúly belülről fakad! Az egyensúly belülről fakad! TIENS BELSŐ EGYENSÚLY TABLETTA BELSŐ EGYENSÚLY TABLETTA A Belső egyensúly tabletta étrend-kiegészítő készítményt különösen az emésztőrendszer működésének serkentésére fejlesztették

Részletesebben

A probiotikumok, mint étrend kiegészítő készítmények alkalmazásának gasztroenterológiai tapasztalatai.

A probiotikumok, mint étrend kiegészítő készítmények alkalmazásának gasztroenterológiai tapasztalatai. A probiotikumok, mint étrend kiegészítő készítmények alkalmazásának gasztroenterológiai tapasztalatai. Csiki Zoltán, Nagy Árpád Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrum, Debrecen A bélflóra

Részletesebben

A táplálkozás jelentősége az allergia prevencióban. Dezsőfi Antal Semmelweis Egyetem I. sz. Gyermekklinika

A táplálkozás jelentősége az allergia prevencióban. Dezsőfi Antal Semmelweis Egyetem I. sz. Gyermekklinika A táplálkozás jelentősége az allergia prevencióban Dezsőfi Antal Semmelweis Egyetem I. sz. Gyermekklinika Allergiák: Komplex (poligénes/multifaktoriális) betegségek Többféle genetikai tényező és környezeti

Részletesebben

Dr Tausz István házi gyermekorvos. Kávészünet Siófok 2012. május 12.

Dr Tausz István házi gyermekorvos. Kávészünet Siófok 2012. május 12. Dr Tausz István házi gyermekorvos Ökológia Ökoetikai szemlélet bio élelmiszerek fogyasztása, környezetszennyezés elutasítása, szelektív hulladékgyűjtés alternatív energiaforrások használata Élelmiszerbiztonság:

Részletesebben

Táplálék intoleranciák laboratóriumi vizsgálata vérből és székletből

Táplálék intoleranciák laboratóriumi vizsgálata vérből és székletből Táplálék intoleranciák laboratóriumi vizsgálata vérből és székletből Dr. Németh Julianna Synlab Hungary KFT Budapest Diagnosztika Központ Immunológiai Laboratóriuma Étkezéssel, emésztéssel összefüggő panaszok

Részletesebben

Tejsavbaktériumok és Bifidobaktériumok meghatározására alkalmazott módszerek összehasonlító vizsgálata

Tejsavbaktériumok és Bifidobaktériumok meghatározására alkalmazott módszerek összehasonlító vizsgálata Tejsavbaktériumok és Bifidobaktériumok meghatározására alkalmazott módszerek összehasonlító vizsgálata Hucker A. 1, Kőrösi T. 1, Bieberné Á. 1, Császár G. 1, Süle J. 2, Varga L. 2 1 Magyar Tejgazdasági

Részletesebben

Magyar Tejgazdasági Kísérleti Intézet Kft., Biológiai K+F+I Osztály, Mosonmagyaróvár

Magyar Tejgazdasági Kísérleti Intézet Kft., Biológiai K+F+I Osztály, Mosonmagyaróvár TEJSAVBAKTÉRIUMOK ÉS BIFIDOBAKTÉRIUMOK ÉLŐSEJT-SZÁMÁNAK SZELEKTÍV MEGHATÁROZÁSÁRA SZOLGÁLÓ MÓDSZEREK ÖSSZEHASONLÍTÓ ÉRTÉKELÉSE ÉS ALKALMAZÁSA SAVANYÚ TEJTERMÉKEK MIKROBIOLÓGIAI MINŐSÉGÉNEK ELLENŐRZÉSÉRE

Részletesebben

Az allergia prevenció új szemlélete

Az allergia prevenció új szemlélete Dr. Polgár Marianne Az allergia prevenció új szemlélete Összefoglalás Az allergiás megbetegedések növekvõ száma elõtérbe helyezte a prevenció kérdését. A gyermekkori allergiás megbetegedések közül a táplálék

Részletesebben

határozatot. A Gazdasági Versenyhivatal eljáró versenytanácsa megállapítja, hogy

határozatot. A Gazdasági Versenyhivatal eljáró versenytanácsa megállapítja, hogy 1054 Budapest, Alkotmány u. 5. Levélcím: 1245, Budapest 5. Pf. 1036 Telefon: (06-1) 472-8865, Fax: (06-1) 472-8860 Ügyszám: Vj/052/2012. Iktatószám: Vj/052-35 /2012. Nyilvános változat! A Gazdasági Versenyhivatal

Részletesebben

Az immunrendszer mőködése egészséges és allergiára hajlamos egyénben. Immunológiai alapismeretek. Dr. Veres Gábor I.sz. Gyermekklinika, Budapest

Az immunrendszer mőködése egészséges és allergiára hajlamos egyénben. Immunológiai alapismeretek. Dr. Veres Gábor I.sz. Gyermekklinika, Budapest Az immunrendszer mőködése egészséges és allergiára hajlamos egyénben. Immunológiai alapismeretek. Dr. Veres Gábor I.sz. Gyermekklinika, Budapest Mirıl lesz szó? Bél-immunológiai alapismeretek/kórképek

Részletesebben

MIKROBIOM ÉS ELHÍZÁS HEINZ GYAKY 2018 BUDAPEST

MIKROBIOM ÉS ELHÍZÁS HEINZ GYAKY 2018 BUDAPEST MIKROBIOM ÉS ELHÍZÁS HEINZ GYAKY 2018 BUDAPEST HUMÁN MIKROBIOM 10 billió baktérium alkotja a 1,5-2 kg súlyú humán mikrobiomot. Elsősorban az emberi bélben található A bél által szabályozott bélflóra a

Részletesebben

A táplálékallergia prevenciója. Arató András Semmelweis Egyetem I. Gyermekklinika

A táplálékallergia prevenciója. Arató András Semmelweis Egyetem I. Gyermekklinika A táplálékallergia prevenciója Arató András Semmelweis Egyetem I. Gyermekklinika Mikor ajánlott bevinni a csecsemők étrendjébe a szolidokat? A. 1 éves korban B. 4-6 hónapos korban C. Fokozatosan 6-10 hónapos

Részletesebben

PREBIOTIKUMOK, PRO- BIOTIKUMOK, SZINBIOTIKUMOK IRODALMI ÁTTEKINTÉS KONTROL- LÁLT KLINIKAI VIZSGÁLATOK ELEMZÉSEI ALAPJÁN

PREBIOTIKUMOK, PRO- BIOTIKUMOK, SZINBIOTIKUMOK IRODALMI ÁTTEKINTÉS KONTROL- LÁLT KLINIKAI VIZSGÁLATOK ELEMZÉSEI ALAPJÁN 2006. FEBRUÁR IV. ÉVFOLYAM 1. SZÁM 48 X M E T A B O L I Z M U S W ACHA J UDIT DR., SZIJÁRTÓ A TTILA DR., KUPCSULIK P ÉTER DR. Semmelweis Egyetem ÁOK, I. Sebészeti Klinika, Budapest PREBIOTIKUMOK, PRO-

Részletesebben

Hol tart ma a mikrobiom klinikai megítélése? Útmutató gasztroenterológusoknak. Vad Eszter ESzSzK Mikrobiológia 2016.04.16.

Hol tart ma a mikrobiom klinikai megítélése? Útmutató gasztroenterológusoknak. Vad Eszter ESzSzK Mikrobiológia 2016.04.16. Hol tart ma a mikrobiom klinikai megítélése? Útmutató gasztroenterológusoknak Vad Eszter ESzSzK Mikrobiológia 2016.04.16. Balatonalmádi A humán mikrobiom : Egy igaz történet Rólad és a legközelebbi barátaid

Részletesebben

Probiotikumok emésztőszervi betegségekben

Probiotikumok emésztőszervi betegségekben ÖSSZEFOGLALÓ REFERÁTUMOK Probiotikumok emésztőszervi betegségekben LAKATOS GÁBOR DR. TULASSAY ZSOLT DR. Semmelweis Egyetem, Általános Orvostudományi Kar, II. Belgyógyászati Klinika, Budapest Magyar Tudományos

Részletesebben

III. Népegészségügyi Konferencia, Megnyitó 2012. A 2011. évi Gasztroenterológiai szűrővizsgálatainak eredményei. Dr. Novák János PhD.

III. Népegészségügyi Konferencia, Megnyitó 2012. A 2011. évi Gasztroenterológiai szűrővizsgálatainak eredményei. Dr. Novák János PhD. III. Népegészségügyi Konferencia, Megnyitó 2012. A 2011. évi Gasztroenterológiai szűrővizsgálatainak eredményei Dr. Novák János PhD. Gasztroenterológiai kérdőíves szűrés adatainak feldolgozása Összesen

Részletesebben

Prognosztikai tényezők IBD-ben. A táplálékbevitel jelentősége. Veres Gábor I.Sz (Bókay) Gyermekklinika május 5.

Prognosztikai tényezők IBD-ben. A táplálékbevitel jelentősége. Veres Gábor I.Sz (Bókay) Gyermekklinika május 5. Prognosztikai tényezők IBD-ben. A táplálékbevitel jelentősége Veres Gábor I.Sz (Bókay) Gyermekklinika 2016. május 5. Tartalom Deep remission fogalma Étrend jelentősége Kizárólagos enterális táplálás Hosszútávú

Részletesebben

Az anyatej bioaktív összetevői. Arató András Semmelweis Egyetem I. Sz. Gyermekklinika

Az anyatej bioaktív összetevői. Arató András Semmelweis Egyetem I. Sz. Gyermekklinika Az anyatej bioaktív összetevői Arató András Semmelweis Egyetem I. Sz. Gyermekklinika Milupa Szimpózium, Göd, 2009.05.8. Az integrált mukozális immunrendszer Brandtzaeg P. et al. Immunology Today, 1999,

Részletesebben

Az ételintolerancia immunológiai alapjai

Az ételintolerancia immunológiai alapjai Az ételintolerancia immunológiai alapjai Dr. Berki Timea PTE, KK, immunológiai és Biotechnológiai Intézet Ételintolerancia Szimpózium, 2010 05.29. Mi az étel intolerancia? Nem étel allergia! Nem IgE mediált

Részletesebben

A gyomor-bélrendszer immunológiája: az orális tolerancia mechanizmusa

A gyomor-bélrendszer immunológiája: az orális tolerancia mechanizmusa A gyomor-bélrendszer immunológiája: az orális tolerancia mechanizmusa Dr. Berki Timea Pécsi Tudományegyetem, Klinikai Központ, Immunológiai és Biotechnológiai Intézet XVIII. MIT-MLDT Laboratóriumi Továbbképzés

Részletesebben

Új lehetőségek a Helicobacter pylori-fertőzés terápiájában. Lactobacillus reuteri Gastrus

Új lehetőségek a Helicobacter pylori-fertőzés terápiájában. Lactobacillus reuteri Gastrus Új lehetőségek a Helicobacter pylori-fertőzés terápiájában Lactobacillus reuteri Gastrus Egyike a világon legszélesebb körben elterjedt fertőzéseknek A Föld lakosságának körülbelül felét érinti a Helicobacter

Részletesebben

Egy csomó gonddal kevesebb

Egy csomó gonddal kevesebb Egy csomó gonddal kevesebb 1. 4. Először csavarja a kupakot a nyíl irányába ütközésig! Csavarja le a kupakot! 2. 5. A kupakból az ampullába szóródik a hatóanyag. Az ampulla tartalma hígítás nélkül, azonnal

Részletesebben

TÁPLÁLKOZÁS, IMMUNRENDSZER, ÉTREND- KIEGÉSZÍTŐK

TÁPLÁLKOZÁS, IMMUNRENDSZER, ÉTREND- KIEGÉSZÍTŐK TÁPLÁLKOZÁS, IMMUNRENDSZER, ÉTREND- KIEGÉSZÍTŐK Orvosi Wellness Konferencia Budapest, 2013. Április 18. Prof. Dr. Figler Mária (Intézetvezető, tudományos és minőségügyi dékánhelyettes, egyetemi tanár PTE

Részletesebben

Gastroenteritis acuta. Prof. Dr. Arató András Semmelweis Egyetem I. Gyermekklinika

Gastroenteritis acuta. Prof. Dr. Arató András Semmelweis Egyetem I. Gyermekklinika Gastroenteritis acuta Prof. Dr. Arató András Semmelweis Egyetem I. Gyermekklinika A téma jelentısége Az infektív eredető akut hasmenés, a légúti fertızéseket követıen, világszerte a második leggyakoribb

Részletesebben

A Sacharomyces boulardii evidenciával igazolt hatásai. Arató András Semmelweis Egyetem I. Sz. Gyermekklinika

A Sacharomyces boulardii evidenciával igazolt hatásai. Arató András Semmelweis Egyetem I. Sz. Gyermekklinika A Sacharomyces boulardii evidenciával igazolt hatásai Arató András Semmelweis Egyetem I. Sz. Gyermekklinika A probiotikumok, prebiotikumok, szimbiotikumok definiciója A probiotikumok olyan élő mikroorganizmusok,

Részletesebben

A táplálkozás jelentısége a csecsemı- és gyermekkorban. Dr. Veres Gábor I.sz. Gyermekklinika, Budapest 2010. február 7.

A táplálkozás jelentısége a csecsemı- és gyermekkorban. Dr. Veres Gábor I.sz. Gyermekklinika, Budapest 2010. február 7. A táplálkozás jelentısége a csecsemı- és gyermekkorban Dr. Veres Gábor I.sz. Gyermekklinika, Budapest 2010. február 7. Mi az egyik legfontosabb kérdés a gyermekgyógyászatban? Gyarapszik-e? Mit eszik, hogyan

Részletesebben

-pl. baktériumok és gombák toxinjai, mérgező növények, mérgező állati termékek, növényvédő szerek, különböző szennyező anyagok

-pl. baktériumok és gombák toxinjai, mérgező növények, mérgező állati termékek, növényvédő szerek, különböző szennyező anyagok ÉLELEM ÚTJÁN TERJEDŐ MEGBETEGEDÉSEK = elfogyasztott ételben, italban levő mérgező hatású anyag (mikroorganizmus, mérgező növény, vegyi anyag) okoz Jellemzői: rövid lappangási idő heveny, robbanásszerű

Részletesebben

Az antibiotikum kúra természetes kiegészítője. Egy csomó gonddal kevesebb

Az antibiotikum kúra természetes kiegészítője. Egy csomó gonddal kevesebb Az antibiotikum kúra természetes kiegészítője Egy csomó gonddal kevesebb termékcsalád K OMPLETT összetételével segíti a kiegyensúlyozott bélflóra pótlást K ELLEMES fekete cseresznye-karamell és őszibarack

Részletesebben

Mikor kezdjük a hozzátáplálást és a gliadin bevitelét. Arató András Semmelweis Egyetem I. Gyermekklinika

Mikor kezdjük a hozzátáplálást és a gliadin bevitelét. Arató András Semmelweis Egyetem I. Gyermekklinika Mikor kezdjük a hozzátáplálást és a gliadin bevitelét Arató András Semmelweis Egyetem I. Gyermekklinika Változatlan elvek Hat hónapos kor után már indokolt elkezdeni a hozzátáplálást, mert ekkor már az

Részletesebben

A roboteró legyen veled!

A roboteró legyen veled! Vitaminok, ásványi anyagok kisgyermekeknek A roboteró legyen veled! A vitaminok A vitaminok az életfolyamatok szabályozásában vesznek részt, így hatással vannak a szervezet valamennyi működésére. A gyerekek

Részletesebben

A probiotikumok alkalmazásának lehetôségei emésztôszervi betegségekben

A probiotikumok alkalmazásának lehetôségei emésztôszervi betegségekben A probiotikumok alkalmazásának lehetôségei emésztôszervi betegségekben Demeter Pál LAM-TUDOMÁNY TOVÁBBKÉPZÉS ÖSSZEFOGLALÓ KÖZLEMÉNY Az emlôsök béltraktusában a mikroorganizmusok komplex, dinamikusan változó,

Részletesebben

Újdonságok a táplálkozásban

Újdonságok a táplálkozásban Újdonságok a táplálkozásban Dr. Várkonyi Ágcs Szegedi Tudományegyetem Gyermekklinika Számos újdonság, új fogalom látott napvilágot a táplálkozással kapcsolatban a nemzetközi és a hazai irodalomban is,

Részletesebben

Táplálás IBD-ben. Müller Katalin Eszter. I.sz. Gyermekklinika Semmelweis Egyetem

Táplálás IBD-ben. Müller Katalin Eszter. I.sz. Gyermekklinika Semmelweis Egyetem Táplálás IBD-ben Müller Katalin Eszter I.sz. Gyermekklinika Semmelweis Egyetem Incidencia (/100 ezer) Hazai incidencia értékek (HUPIR) 10,00 9,00 9,0 8,00 7,00 6,00 5,00 4,00 3,00 2,00 1,00 7,1 4,33 2,32

Részletesebben

Semleges ízű! zselatin tannát. Hasmenés kezelésére minden korosztály számára

Semleges ízű! zselatin tannát. Hasmenés kezelésére minden korosztály számára Semleges ízű! zselatin tannát Hasmenés kezelésére minden korosztály számára 7-1 liter víz kerül a vékonybélbe naponta %-9% 1,5 liter vizet szív fel a bélrendszer normál esetben a vékonybél végső szakaszába

Részletesebben

TÁPLÁLKOZÁSI AKADÉMIA

TÁPLÁLKOZÁSI AKADÉMIA Tisztelt Olvasó! A Táplálkozási Akadémia címő hírlevél célja az, hogy az újságírók számára hiteles információkat nyújtson az egészséges táplálkozásról, életmódról, valamint a legújabb tudományos kutatási

Részletesebben

A LABORBAN ELÉRHETŐ GYORSTESZTEK ÉRTELMEZÉSE

A LABORBAN ELÉRHETŐ GYORSTESZTEK ÉRTELMEZÉSE A LABORBAN ELÉRHETŐ GYORSTESZTEK ÉRTELMEZÉSE Dr. Kiss Virág 2016.11.20 A LABORBAN ELÉRHETŐ GYORSTESZTEK: 1. Clostridium difficile gyorsteszt 2. RSV gyorsteszt 3. Influenza gyorsteszt 4. H.pylori Ag gyorsteszt

Részletesebben

Várandós nők Streptococcus agalactiaeszűrése

Várandós nők Streptococcus agalactiaeszűrése Várandós nők Streptococcus agalactiaeszűrése MALDI-TOF MS módszerrel Pappné Ábrók Marianna, Arcson Ágnes, Urbán Edit, Deák Judit Szegedi Tudományegyetem, Általános Orvostudományi Kar Klinikai Mikrobiológiai

Részletesebben

Széklet-transzplantáció: a múlt, a jelen és a jövő

Széklet-transzplantáció: a múlt, a jelen és a jövő Széklet-transzplantáció: a múlt, a jelen és a jövő Dr. Gecse Krisztina, PhD I. sz. Belgyógyászati Klinika Semmelweis Egyetem Budapest Az első széklet transzplantáció (FMT) Eisemen B. et al. Fecal enema

Részletesebben

Bélflóra egyensúly. ErÔs immunrendszer. Egészséges fogak

Bélflóra egyensúly. ErÔs immunrendszer. Egészséges fogak ÉDESEGÉSZSÉG Bélflóra egyensúly ErÔs immunrendszer Egészséges fogak Az egészség érték Az Oligo Life Premium Prebiotics termékcsalád az egészséget védô élelmiszerek legújabb generációját képviseli. Az Oligo

Részletesebben

Az első 1000 nap táplálási és gondozási szempontjai a bio-pszicho-szociális modell alapján

Az első 1000 nap táplálási és gondozási szempontjai a bio-pszicho-szociális modell alapján Az első 1000 nap táplálási és gondozási szempontjai a bio-pszicho-szociális modell alapján Dr. Scheuring Noémi Heim Pál Gyermekkórház, Budapest Kávészünet-17 Házi Gyermekorvosok Egyesülete XVII. Tudományos

Részletesebben

FIGAMU XI. Kongresszusa Balatonalmádi, 2016. április 15-17.

FIGAMU XI. Kongresszusa Balatonalmádi, 2016. április 15-17. Dr. Vincze Áron egyetemi docens PTE KK I.sz. Belgyógyászati Klinika, Gasztroenterológiai Tanszék FIGAMU XI. Kongresszusa Balatonalmádi, 2016. április 15-17. Rifaximin-α gátolja a bakteriális RNS szintézist,

Részletesebben

(11) Lajstromszám: E 007 871 (13) T2 EURÓPAI SZABADALOM SZÖVEGÉNEK FORDÍTÁSA

(11) Lajstromszám: E 007 871 (13) T2 EURÓPAI SZABADALOM SZÖVEGÉNEK FORDÍTÁSA !HU000007871T2! (19) HU (11) Lajstromszám: E 007 871 (13) T2 MAGYAR KÖZTÁRSASÁG Magyar Szabadalmi Hivatal EURÓPAI SZABADALOM SZÖVEGÉNEK FORDÍTÁSA (21) Magyar ügyszám: E 06 806443 (22) A bejelentés napja:

Részletesebben

Kiút a táplálkozási tanácsok útvesztőjéből... speciális (biomedikális) székletvizsgálatok és kapcsolódó terápiás célú étrendek fényében

Kiút a táplálkozási tanácsok útvesztőjéből... speciális (biomedikális) székletvizsgálatok és kapcsolódó terápiás célú étrendek fényében Kiút a táplálkozási tanácsok útvesztőjéből... speciális (biomedikális) székletvizsgálatok és kapcsolódó terápiás célú étrendek fényében Megteremtjük a hazai funkcionális egészségfejlesztés alapjait, hidat

Részletesebben

(EGT-vonatkozású szöveg) (8) Az Association de la Transformation Laitière Française

(EGT-vonatkozású szöveg) (8) Az Association de la Transformation Laitière Française 2010.10.23. Az Európai Unió Hivatalos Lapja L 279/13 A BIZOTTSÁG 957/2010/EU RENDELETE (2010. október 22.) élelmiszerekkel kapcsolatos, a betegségek kockázatának csökkentéséről, illetve a gyermekek fejlődéséről

Részletesebben

PROBIOTIKUMOK A HUMÁN EGÉSZSÉG SZOLGÁLATÁBAN ROLE OF PROBIOTICS IN HUMAN HEALTH

PROBIOTIKUMOK A HUMÁN EGÉSZSÉG SZOLGÁLATÁBAN ROLE OF PROBIOTICS IN HUMAN HEALTH PROBIOTIKUMOK A HUMÁN EGÉSZSÉG SZOLGÁLATÁBAN ROLE OF PROBIOTICS IN HUMAN HEALTH FIGLER, M., RAB, R., B.MÜLLER, K. PTE EFK Humán Táplálkozástudományi és Dietetikai Intézet Pécs (Pécs University, Institute

Részletesebben

HEALTHY FOOD Egészséges Étel az Egészséges Élethez Az élelmiszer és az egészség

HEALTHY FOOD Egészséges Étel az Egészséges Élethez Az élelmiszer és az egészség HEALTHY FOOD Egészséges Étel az Egészséges Élethez Az élelmiszer és az egészség Készült a vas megyei Markusovszky Kórház Nonprofit Zrt. megbízásából, a Healthy Food Egészséges Étel az Egészséges Élethez

Részletesebben

VERSENYTANÁCS. 1054 Budapest, Alkotmány u. 5. 472-8864 Fax: 472-8860

VERSENYTANÁCS. 1054 Budapest, Alkotmány u. 5. 472-8864 Fax: 472-8860 VERSENYTANÁCS 1054 Budapest, Alkotmány u. 5. 472-8864 Fax: 472-8860 Vj-105/2004/39. A Gazdasági Versenyhivatal versenytanácsa a Nestlé Hungária Kft. (Budapest) ellen fogyasztók megtévesztésének gyanúja

Részletesebben

Hús és hústermék, mint funkcionális élelmiszer

Hús és hústermék, mint funkcionális élelmiszer Hús és hústermék, mint funkcionális élelmiszer Szilvássy Z., Jávor A., Czeglédi L., Csiki Z., Csernus B. Debreceni Egyetem Funkcionális élelmiszer Első használat: 1984, Japán speciális összetevő feldúsítása

Részletesebben

Étrendi terápia a betegek kezelésében/étrendi javaslatok különféle megbetegedésekben

Étrendi terápia a betegek kezelésében/étrendi javaslatok különféle megbetegedésekben Étrendi terápia a betegek kezelésében/étrendi javaslatok különféle megbetegedésekben PTE-ETK Fizioterápiás és Táplálkozástudományi Intézet Készítette: Szekeresné Szabó Szilvia Dietetika II. 2012 Vizsgálati

Részletesebben

Probiotikumok és a terhesség

Probiotikumok és a terhesség ÖSSZEFOGLALÓ REFERÁTUMOK Probiotikumok és a terhesség Wacha Judit dr. Szijártó Attila dr. Semmelweis Egyetem, Általános Orvostudományi Kar, I. Sebészeti Klinika, Budapest Az orvostudományban a terhesgondozás

Részletesebben

A probiotikumok alkalmazásának szempontjai a szabályozás és a tudomány tükrében

A probiotikumok alkalmazásának szempontjai a szabályozás és a tudomány tükrében A probiotikumok alkalmazásának szempontjai a szabályozás és a tudomány tükrében József Gergely András, Bodó Gabriella B.-A.-Z. Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház Élie Metchnikoff XX. század

Részletesebben

IBD. Dr. Kempler Miklós Semmelweis Egyetem III. Sz. Belgyógyászati Klinika. ÁOK V. évfolyam 2018/2019. tanév I. félév

IBD. Dr. Kempler Miklós Semmelweis Egyetem III. Sz. Belgyógyászati Klinika. ÁOK V. évfolyam 2018/2019. tanév I. félév IBD Dr. Kempler Miklós Semmelweis Egyetem III. Sz. Belgyógyászati Klinika ÁOK V. évfolyam 2018/2019. tanév I. félév IBD (Inflammatory bowel disease) Idült gyulladásos bélbetegségek Crohn-betegség Colitis

Részletesebben

Gyógyszermellékhatások és fertőzések a gyulladásos bélbetegségek kezelése során

Gyógyszermellékhatások és fertőzések a gyulladásos bélbetegségek kezelése során Ph.D. Thesis Gyógyszermellékhatások és fertőzések a gyulladásos bélbetegségek kezelése során Dr. Bálint Anita I.sz.Belgyógyászati Klinika Szegedi Tudományegyetem 2014 Gyógyszermellékhatások és fertőzések

Részletesebben

A Greenman Probiotikus Mikroorganizmusok és a Greenman Technológia 2013.

A Greenman Probiotikus Mikroorganizmusok és a Greenman Technológia 2013. A Greenman Probiotikus Mikroorganizmusok és a Greenman Technológia 2013. Életünk és a mikróbavilág 1 g talaj 40 millió db mikroorganizmus 1 ml tóvíz 1 millió db mikroorganizmus Emberi emésztőrendszer mikróbái

Részletesebben

INULIN HATÁSA EGY PROBIOTIKUS SAVANYÚ TEJTERMÉK MIKROFLÓRÁJÁNAK TÁROLÁS ALATTI ALAKULÁSÁRA

INULIN HATÁSA EGY PROBIOTIKUS SAVANYÚ TEJTERMÉK MIKROFLÓRÁJÁNAK TÁROLÁS ALATTI ALAKULÁSÁRA INULIN HATÁSA EGY PROBIOTIKUS SAVANYÚ TEJTERMÉK MIKROFLÓRÁJÁNAK TÁROLÁS ALATTI ALAKULÁSÁRA GYENIS B. VARGA L. Nyugat-Magyarországi Egyetem Mezőgazdaság- és Élelmiszer-tudományi Kar Élelmiszer-tudományi

Részletesebben

Sertés újszülött kori coli hasmenése. Kórfejlődés, vakcinázás

Sertés újszülött kori coli hasmenése. Kórfejlődés, vakcinázás Sertés újszülött kori coli hasmenése Kórfejlődés, vakcinázás ETEC (enterotoxikus E. coli) Naposkori (első héten jelentkező) megbetegedésekért felelős Fontosabb antigének: Adhesinek: Pilusok, fimbriák Toxinok:

Részletesebben

Táplálási végpontok: még mindig csak hiedelmek? Dr. Molnár Csilla DE-OEC AITT

Táplálási végpontok: még mindig csak hiedelmek? Dr. Molnár Csilla DE-OEC AITT Táplálási végpontok: még mindig csak hiedelmek? Dr. Molnár Csilla DE-OEC AITT Malnutríciós ördögi kör szepszisben Súlyos szövıdmények pl.pneumonia Csökkent táplálkozás és energiafelvétel Tovább csökkenı

Részletesebben

(11) Lajstromszám: E 006 279 (13) T2 EURÓPAI SZABADALOM SZÖVEGÉNEK FORDÍTÁSA

(11) Lajstromszám: E 006 279 (13) T2 EURÓPAI SZABADALOM SZÖVEGÉNEK FORDÍTÁSA !HU000006279T2! (19) HU (11) Lajstromszám: E 006 279 (13) T2 MAGYAR KÖZTÁRSASÁG Magyar Szabadalmi Hivatal EURÓPAI SZABADALOM SZÖVEGÉNEK FORDÍTÁSA (21) Magyar ügyszám: E 06 79936 (22) A bejelentés napja:

Részletesebben

HOGYAN TÁMOGATHATJÁK A REPÜLÉST A PROBIOTIKUMOK? 2 A PROBIOTIKUMOK DEFINÍCIÓJA

HOGYAN TÁMOGATHATJÁK A REPÜLÉST A PROBIOTIKUMOK? 2 A PROBIOTIKUMOK DEFINÍCIÓJA Reményi Ákos 1 HOGYAN TÁMOGATHATJÁK A REPÜLÉST A PROBIOTIKUMOK? 2 Egy olyan - teljes testi és szellemi egészséget megkövetelő szolgálat esetében, mint a katonai repülés, a személyzet egészségügyi alkalmasságának

Részletesebben

Fruktozán szirup. Legyen szép kívül és belül!

Fruktozán szirup. Legyen szép kívül és belül! Fruktozán szirup Legyen szép kívül és belül! Fruktozán szirup A tápanyagok felszívódása és a mérgező anyagok eltávolítása is elsősorban a bélrendszerünkben történik. Igaz az állítás, miszerint az egészség

Részletesebben

Tejsavasan erjesztett savó alapú ital kifejlesztésének membrán-szeparációs és mikrobiológiai alapjai

Tejsavasan erjesztett savó alapú ital kifejlesztésének membrán-szeparációs és mikrobiológiai alapjai Hungalimentaria 217 217.4.27. Tejsavasan erjesztett savó alapú ital kifejlesztésének membrán-szeparációs és mikrobiológiai alapjai Pázmándi Melinda 1,2, Kovács Zoltán,2, Maráz Anna 1, SZIE, ÉTK 1 Mikrobiológiai

Részletesebben

Az allergia molekuláris etiopatogenezise

Az allergia molekuláris etiopatogenezise Az allergia molekuláris etiopatogenezise Müller Veronika Immunológia továbbképzés 2019. 02.28. SEMMELWEIS EGYETEM Pulmonológiai Klinika http://semmelweis.hu/pulmonologia 2017. 03. 08. Immunológia továbbképzés

Részletesebben

Mellékelten továbbítjuk a delegációknak a D036607/01 számú dokumentumot.

Mellékelten továbbítjuk a delegációknak a D036607/01 számú dokumentumot. Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2015. március 18. (OR. en) 7326/15 DENLEG 40 AGRI 140 SAN 76 FEDŐLAP Küldi: az Európai Bizottság Az átvétel dátuma: 2015. március 17. Címzett: a Tanács Főtitkársága Biz.

Részletesebben

Antibiotikumok a kutyapraxisban

Antibiotikumok a kutyapraxisban Antibiotikumok a kutyapraxisban Antibiotikum választás Bakteriális fertőzés Célzott Empirikus Megelőző Indokolt esetben Ismert betegség kiújulásának megelőzésére Rizikócsoportoknál Mikor ne adjunk? Nem

Részletesebben

A baromfi egészséges. emésztőszervrendszerének és általános egészségének fenntartása mikrobiom koncepció. Dr. Kőrösi László AgriAL Bt

A baromfi egészséges. emésztőszervrendszerének és általános egészségének fenntartása mikrobiom koncepció. Dr. Kőrösi László AgriAL Bt A baromfi egészséges 1 emésztőszervrendszerének és általános egészségének fenntartása mikrobiom koncepció Dr. Kőrösi László AgriAL Bt Filozófiám Gyakorló, szaktanácsadó állatorvos Baktériumok, virusok,

Részletesebben

A baromfi egészséges. emésztőszervrendszerének és általános egészségének fenntartása mikrobiom koncepció. Dr. Kőrösi László AgriAL Bt

A baromfi egészséges. emésztőszervrendszerének és általános egészségének fenntartása mikrobiom koncepció. Dr. Kőrösi László AgriAL Bt A baromfi egészséges 1 emésztőszervrendszerének és általános egészségének fenntartása mikrobiom koncepció Dr. Kőrösi László AgriAL Bt Miért vannak emésztőrendszeri problémák és egyidejű általános betegségek?

Részletesebben

Probiotikus fermentált húskészítmények kifejlesztése

Probiotikus fermentált húskészítmények kifejlesztése Probiotikus fermentált húskészítmények kifejlesztése BEVEZETÉS A funkcionális élelmiszerek jelentısége, valamint az ezzel foglalkozó kutatások és termékfejlesztések az elmúlt évtizedben jelentısen nıttek.

Részletesebben

Újszülött és csecsemıkori hasfájás, haspuffadás. Dr. Veres Gábor I.sz. Gyermekklinika Bókay délután, 2012.02.02.

Újszülött és csecsemıkori hasfájás, haspuffadás. Dr. Veres Gábor I.sz. Gyermekklinika Bókay délután, 2012.02.02. Újszülött és csecsemıkori hasfájás, haspuffadás Dr. Veres Gábor I.sz. Gyermekklinika Bókay délután, 2012.02.02. Mirıl lesz szó? Infantilis colica jellemzıi Kell-e organikus betegségre gondolni? Terápia

Részletesebben

Az irritábilis bél szindróma (IBS) krónikus. A bakteriális kontamináció és az irritábilis bél szindróma. NOVÁK János

Az irritábilis bél szindróma (IBS) krónikus. A bakteriális kontamináció és az irritábilis bél szindróma. NOVÁK János LAM-TUDOMÁNY TOVÁBBKÉPZÉS Ö SSZEFOGLALÓ KÖZLEMÉNY 169 A bakteriális kontamináció és az irritábilis bél szindróma NOVÁK János BACTERIAL CONTAMINATION AND IRRITABLE BOWEL SYNDROME Az irritábilis bél szindróma

Részletesebben

A krónikus hasi fájdalom infektológiai vonatkozásai

A krónikus hasi fájdalom infektológiai vonatkozásai A krónikus hasi fájdalom infektológiai vonatkozásai Wacha Judit Semmelweis Egyetem I. sz. Sebészeti Klinika 1 Kapcsolat a fertőzések, antibiotikum használat és a különféle betegségek előfordulása között

Részletesebben

Mit kell tudni az ASTAXANTHIN-ról? A TÖKÉLETES ANTIOXIDÁNS

Mit kell tudni az ASTAXANTHIN-ról? A TÖKÉLETES ANTIOXIDÁNS Mit kell tudni az ASTAXANTHIN-ról? A TÖKÉLETES ANTIOXIDÁNS Az antioxidánsok olyan molekulák, melyek képesek eltávolítani a szabadgyököket a szervezetünkből. Ilyen az Astaxanthin is, reakcióba lép a szabadgyökökkel

Részletesebben

Biomarkerek a gasztroenterológiában Hritz István

Biomarkerek a gasztroenterológiában Hritz István Biomarkerek a gasztroenterológiában Hritz István Invazív Endoszkópos Centrum Semmelweis Egyetem, I. sz. Sebészeti Klinika Biomarkerek szerepe A biológiai marker (biomarker) olyan objektíven mérhető és

Részletesebben

GYULLADÁSOS (BÉL)BETEGSÉGEK ÉS A MIKROBIOM A GASZTROENTEROLÓGUS SZEMÉVEL. Molnár Tamás SZTE I. sz. Belgyógyászati Klinika, Szeged

GYULLADÁSOS (BÉL)BETEGSÉGEK ÉS A MIKROBIOM A GASZTROENTEROLÓGUS SZEMÉVEL. Molnár Tamás SZTE I. sz. Belgyógyászati Klinika, Szeged GYULLADÁSOS (BÉL)BETEGSÉGEK ÉS A MIKROBIOM A GASZTROENTEROLÓGUS SZEMÉVEL Molnár Tamás SZTE I. sz. Belgyógyászati Klinika, Szeged Az előadás szerkezete A humán mikrobiom és a dysbiosis A mikrobiom és a

Részletesebben

Bevezetés a mikrobiológiába (2018. április :00-20:30)

Bevezetés a mikrobiológiába (2018. április :00-20:30) 1 Szakkollégiumi gyakorlati foglalkozás 1. Balesetvédelmi oktatás Bevezetés a mikrobiológiába (2018. április 11. 19:00-20:30) 2. Laboratóriumi eszközök bemutatása, alapműveletek ismertetése 3. Vírusok

Részletesebben

SPÓRAKÉPZİ BAKTÉRIUMOK ANAEROB BAKTÉRIUMOK. Anderlik P.

SPÓRAKÉPZİ BAKTÉRIUMOK ANAEROB BAKTÉRIUMOK. Anderlik P. SPÓRAKÉPZİ BAKTÉRIUMOK ANAEROB BAKTÉRIUMOK Anderlik P. 2008 1 Gram pozitív, spórak raképzı, pálcák aerob : Bacillus anaerob: Clostridium extotoxin talajspórás 2 1 3 4 2 Bacillus anthracis Tüdıantrax!!!

Részletesebben

EGÉSZSÉGTUDOMÁNY, LVII. ÉVFOLYAM, 2013. 3. SZÁM 2013/3 ALLERGOLÓGIA ALLERGOLOGY

EGÉSZSÉGTUDOMÁNY, LVII. ÉVFOLYAM, 2013. 3. SZÁM 2013/3 ALLERGOLÓGIA ALLERGOLOGY ALLERGOLÓGIA ALLERGOLOGY Táplálkozási és környezeti tényezők szerepe a csecsemő és gyermekkori allergiás megbetegedések megelőzésében The role of nutritional and environmental factors in the prevention

Részletesebben

Táplálás és táplálásterápia a gyakorlatban: van új a nap alatt?

Táplálás és táplálásterápia a gyakorlatban: van új a nap alatt? Cseh Áron Táplálás és táplálásterápia a gyakorlatban: van új a nap alatt? Semmelweis Egyetem, I. Sz. Gyermekgyógyászati Klinika Régi és új dolgok Anyatej és hozzátáplálás Csecsemőtáplálás és következményei

Részletesebben

Gastrointestinális fertőzések/2 V. évfolyam, I. félév, 2013.12.13.

Gastrointestinális fertőzések/2 V. évfolyam, I. félév, 2013.12.13. Gastrointestinális fertőzések/2 V. évfolyam, I. félév, 2013.12.13. Clostridium difficile Gram +, spóraképző, toxintermelő, anaerob Antibiotikum asszociált hasmenés Nosocomialis járványok (kórházhigiéne!)

Részletesebben

Tudományos következtetések. A Prevora tudományos értékelésének átfogó összegzése

Tudományos következtetések. A Prevora tudományos értékelésének átfogó összegzése II. MELLÉKLET AZ EURÓPAI GYÓGYSZERÜGYNÖKSÉG (EMA) ÁLTAL BETERJESZTETT TUDOMÁNYOS KÖVETKEZTETÉSEK, A POZITÍV VÉLEMÉNY, AZ ALKALMAZÁSI ELŐÍRÁS, A CÍMKESZÖVEG, VALAMINT A BETEGTÁJÉKOZTATÓ MÓDOSÍTÁSÁNAK INDOKLÁSA

Részletesebben

A legújabb adatok összefoglalása az antibiotikum rezisztenciáról az Európai Unióban

A legújabb adatok összefoglalása az antibiotikum rezisztenciáról az Európai Unióban A legújabb adatok összefoglalása az antibiotikum rezisztenciáról az Európai Unióban Legfontosabb tények az antibiotikum rezisztenciáról A mikroorganizmusok antibiotikumokkal szemben kialakuló rezisztenciája

Részletesebben

Life style medicine Gyulladások daganatok

Life style medicine Gyulladások daganatok Life style medicine Gyulladások daganatok III. INTERDISZCIPLINÁRIS KOMPLEMENTER MEDICINA KONGRESSZUS 2016 DR.TAMASI JÓZSEF Gyulladás fogalma Az inflammation - tűzbe hozás. a szervezet védekezése valami

Részletesebben

DOKTORI (PhD) ÉRTEKEZÉS TÉZISEI SÜLE JUDIT MOSONMAGYARÓVÁR

DOKTORI (PhD) ÉRTEKEZÉS TÉZISEI SÜLE JUDIT MOSONMAGYARÓVÁR DOKTORI (PhD) ÉRTEKEZÉS TÉZISEI SÜLE JUDIT MOSONMAGYARÓVÁR 2016 DOKTORI (PhD) ÉRTEKEZÉS TÉZISEI SZÉCHENYI ISTVÁN EGYETEM MEZŐGAZDASÁG- ÉS ÉLELMISZER-TUDOMÁNYI KAR ÉLELMISZER-TUDOMÁNYI INTÉZET MOSONMAGYARÓVÁR

Részletesebben

A csecsemõkori akut hasmenés kezelésének hazai gyakorlata

A csecsemõkori akut hasmenés kezelésének hazai gyakorlata A csecsemõkori akut hasmenés kezelésének hazai gyakorlata Arató András dr., Bodánszky Hedvig dr., Bense Tamás drd., Veres Gábor dr. és Szőnyi László dr. Semmelweis Egyetem, Budapest, I. Gyermekklinika

Részletesebben

DOKTORI (Ph.D.) ÉRTEKEZÉS TÉZISEI

DOKTORI (Ph.D.) ÉRTEKEZÉS TÉZISEI DOKTORI (Ph.D.) ÉRTEKEZÉS TÉZISEI KAPOSVÁRI EGYETEM AGRÁR ÉS KÖRNYEZETTUDOMÁNYI KAR Élettani, Biokémiai és Állategészségügyi Intézet Doktori iskola vezetője: Dr. Kovács Melinda az MTA levelező tagja Témavezető:

Részletesebben

Gyógyszeres kezelések

Gyógyszeres kezelések Gyógyszeres kezelések Az osteogenesis imperfecta gyógyszeres kezelésében számos szert kipróbáltak az elmúlt évtizedekben, de átütő eredménnyel egyik se szolgált. A fluorid kezelés alkalmazása osteogenesis

Részletesebben

Szendi Gábor Áthidalhatatlan szakadék a hivatalos ajánlások és a tudomány között

Szendi Gábor Áthidalhatatlan szakadék a hivatalos ajánlások és a tudomány között Szendi Gábor Áthidalhatatlan szakadék a hivatalos ajánlások és a tudomány között Kevesebb ajánlásra és több információra volna szükség. Gerald Raeven Egészségkárosító egészségvédelem A közegészségügyi

Részletesebben

Nemekre szabott terápia: NOCDURNA

Nemekre szabott terápia: NOCDURNA Nemekre szabott terápia: NOCDURNA Dr Jaczina Csaba, Ferring Magyarország Kft. Magyar Urológus Társaság XXI. Kongresszusa, Debrecen Régi és új megfigyelések a dezmopresszin kutatása során 65 év felett megnő

Részletesebben

(11) Lajstromszám: E 007 874 (13) T2 EURÓPAI SZABADALOM SZÖVEGÉNEK FORDÍTÁSA

(11) Lajstromszám: E 007 874 (13) T2 EURÓPAI SZABADALOM SZÖVEGÉNEK FORDÍTÁSA !HU000007874T2! (19) HU (11) Lajstromszám: E 007 874 (13) T2 MAGYAR KÖZTÁRSASÁG Magyar Szabadalmi Hivatal EURÓPAI SZABADALOM SZÖVEGÉNEK FORDÍTÁSA (21) Magyar ügyszám: E 06 79938 (22) A bejelentés napja:

Részletesebben

Az étrend-kiegészítőkkel kapcsolatos fogyasztóvédelmi ellenőrzések tapasztalatai

Az étrend-kiegészítőkkel kapcsolatos fogyasztóvédelmi ellenőrzések tapasztalatai Az étrend-kiegészítőkkel kapcsolatos fogyasztóvédelmi ellenőrzések tapasztalatai dr. Balku Orsolya Szolgáltatás-ellenőrzési Főosztály főosztályvezető. Hatósági ellenőrzések Évről évre visszatérően 2011-ben

Részletesebben

Tanulságos mese. több, mint joghurt. az emberi szervezetről

Tanulságos mese. több, mint joghurt. az emberi szervezetről Tanulságos mese több, mint joghurt az emberi szervezetről Isten megteremtette az embert, és a benne lévő szervek, anyagok elkezdtek vitatkozni azon, hogy ki legyen a főnök. Agy: Én gondolkodom helyettetek.

Részletesebben