Bács-Kiskun megyében évben előfordult egyes fertőző betegségek járványügyi helyzetének részletes elemzése

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Bács-Kiskun megyében 2012. évben előfordult egyes fertőző betegségek járványügyi helyzetének részletes elemzése"

Átírás

1 1 BÁCS-KISKUN MEGYEI KORMÁNYHIVATAL NÉPEGÉSZSÉGÜGYI SZAKIGAZGATÁSI SZERVE Bács-Kiskun megyében évben előfordult egyes fertőző betegségek járványügyi helyzetének részletes elemzése Botulizmus A betegség kötelező bejelentésének elrendelése /2007/ óta megyénkben 2012-ben diagnosztizáltak első alkalommal botulizmust. A morbiditás 0,2%ooo volt. A 34 éves kalocsai nő megbetegedését megelőzően házi disznóvágásból származó nyers-füstölt kötözött sonkából fogyasztott. Egy héten keresztül minden nap evett 1-2 szeletet nyersen belőle. A megbetegedés már Írországban érte, ahová közben barátjával kiutazott. Állapota fokozatosan rosszabbodott, így 1 hét után hazautazott. A botulizmus diagnózisát a megbetegedés 12. napján a bajai kórház infektológusa vetette fel, a szemhéj ptosis alapján. Az OEK Járványügyi Osztálya, valamint Dr. Zacher Gábor c. egyetemi docens segítségével a bajai kórház még aznap beszerezte az antitoxint és megkezdődhetett a kezelés. A beteg az adekvát kezelésre gyógyult. Az antitoxikus terápia megkezdése előtt levett vérsavóból az OEK-ben a C. botulinum toxint állatoltással kimutatták. Ugyancsak pozitív eredménnyel zárult a beteg magánháztartásában még fellelhető sonka botulinum toxin vizsgálata, melyet a NÉBIH laboratóriumában végeztek. Enterális fertőző betegségek: A 18/1998. (VI. 3.) NM rendelet tárgyévi módosítása következtében, az enteritis inf. k.m.n., a calici- és adenovírus által okozott gastroenteritisek kiejtésével, tárgyévben csaknem felére (2619-ről 1320-ra) esett vissza az enterális kórképekkel jelentett esetek száma. Alaposan megváltozott az aetiológiai struktúra is, a bakteriális megbetegedések (25,9%-ról 58,0%-ra) javára. Az utóbbi években növekvő számban /2010-ben 42, 2011-ben 52, 2012-ben 62/ regisztrálunk gastroenteritis járványokat. Tárgyévben 32 járvány (51,6%) bakteriális eredetű /26 salmonellosis, 5 campylobacterios, 1 Clostridium difficile), 28 virális eredetű (23 rotavírus, 5 calicivírus), 2 ismeretlen aetiológiájú volt. A járványokban összesen 398 személy fertőződött, közülük 185 virális járványokhoz, 183 bakteriális járványokhoz kapcsolódott, 30 fő ismeretlen aetiológiájú járványhoz tartozott. 11 nagyobb esetszámmal (7-64) zajló közösségi járványaink közül 6 vírusos gastroenteritisként, 2 salmonellosisként szerepelt, 1 járványt Clostridium difficile, 2 járványt ismeretlen ágens okozott. Salmonellosis év folyamán a megyében 456 megbetegedést jelentettek, a morbiditás 87,3%ooo volt. Halálozás nem történt. A korspecifikus morbiditás ez évben a csecsemők között /768,1%ooo/ volt a legmagasabb. Áprilistól októberig jelentették az évi esetszám több mint négyötödét. A salmonella surveillance tevékenység keretében 2012-ben 460 személy salmonella

2 2 fertőzöttségét állapították meg szolgálataink. A bakteriológiailag is igazolt esetek száma 390 volt. Epidemiológiai adatok alapján valószínűsítettünk 70 megbetegedést. Az izolált Salmonella törzsek 21 (2011-ben 25) különböző szerotípusba tartoztak. Az összes izolálás 69,7%-a S. enteritidis /2011-ben csak 59,8%/ volt. A második és harmadik helyen megőrizte pozícióját a S. Typhimurium és a S. Infantis. A három leggyakoribb szerotípus tárgyévben az összes izolálás 82,1%-át fedte le. A 4. helyen 15 izolálással befutott S. Stanley törzsek közül 14 azonos PFGE tulajdonságú, és egy országos területi, ill. mivel több európai ország is érintett, nemzetközi járványhoz tartozott. A járvány augusztusában kezdődött, a fertőzést nagy valószínűséggel kereskedelemben kapható pulykahús közvetíti. A vizsgálatok biostatisztikai elemző módszer /eset-kontroll/ alkalmazásával minden érintett országban folyamatban vannak. Megyénkben év folyamán új szerotípust nem izoláltak. A Salmonella izolálások 24,1%-a /94/ járványokból, 75,9%-a /296/ sporadikus esetekből származott. A bakteriológiailag igazolt fertőzött személyek közül mindössze 4 fő /1,0%/ volt tünetmentes. A surveillance adatgyűjtés során 2012-ben 28 salmonellosis járványt /2011-ben 17 járványt/ regisztráltunk. A járványokban összesen 164 /2011-ben 63/ esetet /betegek és tünetmentes fertőzöttek együtt/ derítettünk fel. Az egy járványra jutó esetszám 5,9 volt. Az elmúlt évi járványos esetek 57,3%-át /94/ erősítették meg bakteriológiailag. A járványok 85,7%-át /24 járvány/ és az ezekhez kapcsolódó fertőzések 86,0%-át /141 eset/ S. Enteritidis okozta. Shigellosis 2012-ben ismét rögzítettünk nyilvántartásunkban 1 megbetegedést. Tárgyévet megelőzően utoljára 2009-ben diagnosztizálták megyénkben a betegséget. A 15 éves, kifejezetten jó családhoz tartozó, középiskolás fiú fertőződésének körülményeit a járványügyi vizsgálat során nem sikerült feltárni. A kórokozó S. sonneit a beteg székletéből sikerrel izolálták. Campylobacteriosis 304 megbetegedést jelentettek, a morbiditás 58,2%ooo volt. A évi esetek több mint felét, 176 esetet /86,1%ooo/ a kecskeméti járási népegészségügyi intézet ellátási területéről jelentették. A korspecifikus morbiditás ez évben is az 1 éves korúak /968,0%ooo/ között volt a legmagasabb ben 306 személy Campylobacter fertőzöttségét derítették fel megyénkben. Csupán epidemiológiai adatok alapján 3 megbetegedést diagnosztizáltak. Mindössze 10 izolátum származott járványból, a többi /293/ sporadikus esetből. 301 törzset betegekből, 2 törzset tünetmentes fertőzött személyekből mutattak ki. A évben izolált 303 baktériumtörzsből 5 C. jejuni, 1 C. coli volt, a többi esetben a kitenyésztett campylobacter törzsek szerotípus meghatározása nem történt meg. Az év folyamán 5 családi járványra és ezekben 13 személy fertőzöttségére sikerült fényt deríteni. A kórokozó valamennyi járványban Campylobacter sp. volt. A fertőzést mind az 5 járványban élelmiszer közvetítette, mely 4 járványban csirkéből készült. Yersiniosis 2012-ben 5 megbetegedés került a nyilvántartásba, ennél többet, 7 esetet utoljára 2002-ben jelentettek. A morbiditás 1,0%ooo volt. Az utolsó 5 év folyamán mindössze 1 esetet regisztráltunk még 2008-ban. Valamennyi tárgyévben jelentett beteg férfi, életkoruk 1fő kivételével 1 és 20 év közötti. Az észlelt klinikai kórformák: 3 megbetegedés heveny enterocolitisként, 1 erythema nodosum képében jelentkezett. Az ötödik beteget, akinél 63 éves korára már többféle krónikus alapbetegség kialakult, súlyos sepsissel, több szervi elégtelenséggel kezelték több, mint 1 hónapig a Bács-Kiskun Megyei Kórházban, ebből 3 hétig a Központi Intenzív Osztályon. Hemokulturájából aerob és anaerob tenyésztéssel O3 szerotípusú Y. enterocolitica törzset izoláltak.

3 3 Az aetiológiát az enterocolitises esetekben a kórokozó székletből való izolálása, az erythema nodosa esetében specifikus ellenanyagok vérsavóból való kimutatása biztosította. Cryptosporidiasis A betegség óta bejelentendő. Az első eseteket 2010-ben jelentették, a tárgyévi 4 megbetegedés a legtöbb a megye történetében. A morbiditás 0,8%ooo volt. A megbetegedéseken a kecskeméti és a kiskunhalasi járás osztozkodott. 15 éven aluli volt 2 beteg. Kórházba senki nem került. Giardiasis A külön néven még csak néhány éve bejelentendő betegségből évben 8 eset került nyilvántartásunkba. Ennél csak 1 évben, 2008-ban regisztráltunk többet. A tárgyévi morbiditás 1,5%ooo volt. A kecskeméti járás területéről jelentették a legtöbb, 5 megbetegedést. A megbetegedések az év 12 hónapja között egyenletesen oszlottak meg. Kórházba 1 beteg került. Vírusos gastroenteritis (Rota) 2012-ben gyakorlatilag már csak a rotavírus aetiológiájú megbetegedések tartoztak a fent említett betegség-elnevezéshez. A év folyamán bejelentett megbetegedések száma 542, a morbiditás 103,8%ooo volt tól 2010-ig egyenletesen csökkent, ez után 2012-ig meredeken nőtt a megbetegedések száma. A morbiditás megyei szinten tárgyévben volt messze a legmagasabb. Területi egységeink évi morbiditásában óriási különbségek alakultak ki: kimagasló volt a Kiskunhalasi /205,3%ooo/, megyei átlag körüli a Kecskeméti /93,9%ooo/ és legalacsonyabb a Bajai Járási Népegészségügyi Intézet /33,9%ooo/ ellátási területén. A korspecifikus morbiditás az 1 évesek között volt a legmagasabb /1913,6%ooo/. Az év első 5 hónapjában jelentették az egész évi esetszám 78,6%-át. A kórházi elkülönítés aránya 59,0% volt. Az év folyamán 453 sporadikus megbetegedést jelentettek, ezen kívül 23 rotavírus járványról szereztünk tudomást, ezekben a járványokban 89 személy betegedett meg. Jellege szerint 3 járvány közösségben zajlott, 38 megbetegedéssel, 20 járvány családokat érintett, 51 esetszámmal. A rotavírus antigén kimutatások száma összesen 503, sporadikus esetekből 453, járványokkal kapcsolatosan 50. Hepatitis infectiosa 2012-ben 7 akut vírushepatitis megbetegedést diagnosztizáltak megyénkben, melynél kevesebbet csak 2011-ben /4/ és 2006-ban /6/. A morbiditás 1,3%ooo volt. Az aetiológiai struktúra állandó változásai mindig tartogatnak számunkra meglepetéseket: Az egyik: év egyetlen HAV pozitív hepatitis betege Romániában acquirálta a fertőzést. A másik: ismét diagnosztizáltak akut hepatitis C megbetegedést megyénk népessége körében. Ez utoljára 2007-ben fordult elő. A folyamatosan Németországban tartózkodó 30 éves nő prostitúcióból él. Megbetegedését kb. 2 hónappal megelőzően testékszereket helyeztek el rajta /köldök, felső-alsó ajak, vulva/. Rendszeresen fogyasztott kristályt intravénásan, közös fecskendő használatával. A harmadik meglepetés: az év folyamán először a megye történetében - egyetlen akut HBV megbetegedést sem diagnosztizáltak. Folytatódott a HEV térhódítása: az év folyamán már 5 megbetegedést igazoltak a vírus szerológiai vizsgálatok. Megbetegedett egy 56 éves férfi is, aki 3 héttel korábban vaddisznó zsigerelésben segédkezett, majd még aznap a vaddisznó megsütött máját fogyasztotta.

4 4 Scarlatina Az elmúlt 5 évet tekintve tárgyévben jelentették a legkevesebb /53/ megbetegedést. A morbiditás 10,1%ooo volt. Jelentősen a megyei átlag fölé emelkedett a Kiskunhalasi járás /18,5%ooo/ incidenciája. A megbetegedések fele az óvodás korúak /3-5 évesek: 27 eset/ között fordult elő. Az év első 4 és az év utolsó 2 hónapja által alkotott fél évben történt a megbetegedések 78,1%-a. Kórházban senkit nem kezeltek. Morbilli Az es emlékezetes, nagy, országos kanyaró járvány óta hazai eredetű megbetegedést nem igazoltak megyénkben, mindössze egy Németországból importált eset fordult elő évben ben ismét diagnosztizáltak 1 esetet, ám ezt sem Magyarországon acquirálta a beteg. A 27 éves, Kárpátalján élő, magyar ajkú nőnek egy kiskunhalasi fiatalember udvarolt. Éppen kint járt nála látogatóban, amikor betegsége elkezdődött. A nő megbetegedése ellenére személygépkocsival elindultak Magyarországra. Út közben egyre rosszabbul érezte magát, lázas volt, gyenge, fulladt, exanthemák jelentek meg arcán, nyakán, mellkasán. Kiskunhalason a kórház infektológus főorvosa azonnal felvetette a morbilli gyanúját és befektette a fertőző osztályra. Az aetiológiai vizsgálatok során a vérsavóból anti-morbilli IgM kimutatásával igazolták a kanyaró diagnózist. Rubeola Az év folyamán egy 38 éves bajai nő megbetegedése rubeolának bizonyult. Tárgyévet megelőzően 1997-ben regisztráltuk utoljára a betegség előfordulását. A hölgy családjával együtt 20 éve él Magyarországon, előtte Ungváron lakott. A bajai Liszt Ferenc zeneiskolában zongoraoktató. Kárpátalján 2 éve járt utoljára, onnan vendég sem érkezett hozzá hosszú idő óta. Megbetegedése típusosnak mondható tünetekkel zajlott. A rubeola vírus fertőzést a savópár HAG titerének 1:32-ről 1:512- re emelkedése, valamint az IgG aviditás 7,88% igen alacsony eredménye igazolta. Varicella 2012-ben 1779 bejelentés érkezett, a morbiditás 340,6%ooo volt. A területi egységek közül a Kiskunhalasi Járás /516,8%ooo/ területén fordult elő kimagasló gyakorisággal varicella. A 0-8 év közöttiek érintettsége volt a legnagyobb, kiváltképp a 3-5 éves, óvodás korcsoporté. Kórházban 10 beteget ápoltak, a betegek 0,6%-át. Egy esetben idegrendszeri szövődmény varicella encephalitis /cerebellitis/alakult ki. Meningitis purulenta Meningitis purulenta gyűjtődiagnózissal 12 beteget jelentettek az év folyamán, a legtöbbet az utolsó 5 év vonatkozásában. Meningitis epidemica Az év folyamán megyénkben 1 megbetegedést diagnosztizáltak, a morbiditás 0,2%ooo volt. Október elején megbetegedett egy 32 éves, BAZ megyei férfi, aki vendégmunkásként egy kiskunfélegyházi húsüzemben dolgozott, és a munkahelye által biztosított tömegszálláson lakott. A megbetegedés gennyes agyhártyagyulladás klinikai képében zajlott. Az aetiológiát a liquor tenyésztési eredménye, valamint az ismételten elvégzett antigén kimutatási / gyorsteszt / vizsgálat pozitivitása tisztázta. A kórokozó B szerocsoportú N.meningitidis, finomtípus: B:P1.19-1, 15-11:F5-1 volt. A beteg tartós szervi elváltozással, maradandó hypacusissal gyógyult. Környezetében az exponáltak antibiotikus profilaxisban részesültek.

5 5 Pneumococcus meningitis 6 megbetegedés történt, csak 2004-ben regisztráltunk ennél többet. A morbiditás 1,1%ooo volt. Egy beteg meghalt, a mortalitás 0,2%ooo, a letalitás 16,7%. Meningitis kialakulását elősegítő prediszponáló körülmény 5 beteg esetében állt fenn: 2 esetben otitis med. chr., ill. mastoiditis chr., 1-1 esetben koponyacsonttörés, epidurális hematoma, ill. Non-Hodgkin lymphoma. A kórokozó a betegek liquorából minden esetben kitenyészett. Az OEK referencia laboratóriumában 3 beteg esetében történt meg a törzsek szerotípus meghatározása, eredmények: 1-1 esetben 16F, 19F, ill. 23/A. Meningitis purulenta k.m.n.2012-ben 5 megbetegedést jelentettek, ugyanannyit, mint ban. 2 beteget elvesztettünk. A morbiditás 1,0%ooo, mortalitás 0,4%ooo, letalitás 40,0%. Megbetegedett egy újszülött és egy 3 éves kisgyermek is. Az újszülött megbetegedését igazoltan E. coli okozta NFT- ből izolálták + pozitív liquor gyorsteszt (E. coli/n. meningitidis B). Meningitis serosa 4 bejelentés érkezett, a morbiditás 0,4%ooo. Egy 13 éves nagylány szokványos lefolyású meningitisét HSV okozta /liquor HSV1-2 PCR pozitív/. Nyugat-nílusi láz A évben észlelt 4 megbetegedés után tárgyévben ismét diagnosztizáltak 1 esetet, a morbiditás 0,2%ooo volt. A 42 éves tataházai férfi augusztus végén belázasodott, test szerte kiütések jelentkeztek, végtagjai, ízületei a lázas időszakban fájtak. Az aetiológiai vizsgálatok specifikus IgM kimutatásával WNV fertőzést igazoltak. A beteg mezőgazdasági vállalkozóként, ill. hobbivadászként az év nagy részében idejét napestig a szabad ég alatt tölti, kiváltképp így volt ez augusztusban. Creutzfeldt-Jacob betegség évben 1 megbetegedést jelentettek, a morbiditás 0,2%ooo. A beteg meghalt, a mortalitás 0,2%ooo, a letalitás 100,0% volt. A megbetegedésről, a beteg haláláról az OEK Járványügyi Osztályától értesültünk. A 64 éves mélykúti nő megbetegedésének CJB diagnózisát támogatták az EEG vizsgálatok, valamint a kóros protein kimutatása a liquorból, megerősítette a post mortem elvégzett kórszövettani és immunhisztokémiai vizsgálat. Az elvégzett járványügyi vizsgálat alapján vcjb gyanúja nem merült fel. Lyme-kór Rendkívül alacsony megyei incidencia évben felére csökkent, ezzel az olló szára még inkább szétnyílt. Az év folyamán jelentett 12 megbetegedés alapján a morbiditás már csak 2,3%ooo. Tárgyévben 8 esetet infektológus /ebből 7-et a bajai infektológus/, 3 esetet bőrgyógyász jelentett, 1 bejelentés házi gyermekorvos nevéhez fűződik. A leggyakoribb ECM kórkép mellett 2 esetben reaktív arthropathiát diagnosztizáltak. Az antibiotikus terápia többnyire 4 hetes Doxycyclin kúrából állt. Leptospirosis Az előző évhez hasonlóan, 2012-ben is előfordult egy megbetegedés. A beteg meggyógyult. A morbiditás 0,2%ooo volt. Az 50 éves dávodi férfi június közepén betegedett meg láz, hidegrázás, izomfájdalmak tünetekkel, hepatorenális sy.-ra jellemző klinikai és laboreltérésekkel. Az oki diagnózist az OEK-ben elvégzett agglutinatio-lysis vizsgálat negatívról L. icterohaemorrhagiae 1:200-as titerre változott szerokonverzió biztosította. A beteg közvetlenül megbetegedése előtt napokig palántázott. Emellett rendszeresen horgászott

6 6 a Ferenc csatorna erősen patkányfertőzött partján. Előfordult, hogy csónakjában az etetődobozban elpusztult patkányt talált. Tularemia 2 megbetegedést jelentettek, akárcsak 2011-ben. A morbiditás 0,4%ooo volt. Januárban egy 62 éves csengődi nő, augusztusban egy 55 éves férfi betegedett meg, előbbi glanduláris, utóbbi cutanoglanduláris kórformában. Mindkét beteg hatalmasra duzzadt nyirokcsomóját cervicalis, ill. inguinalis régióban műtéttel eltávolították. A tularemia diagnózist mindkét esetben magas F. tularensis agglutinációs titer igazolta, melyet megtámogatott az eltávolított nyirokcsomók szövettani lelete. A nyári megbetegedésben a fertőzést vérszívó rovar csípése közvetítette. A téli megbetegedésben sem a fertőző forrást, sem a terjedési módot nem sikerült feltárni. Tetanus 2012-ben diagnosztizáltak 1 tetanus megbetegedést, a morbiditás 0,2%ooo volt. Korábban utoljára 2007-ben fordult elő a betegség. A 75 éves kiskőrösi nő kézujját megégette, sérülésével orvoshoz nem fordult. Elgennyedő sebét otthon kötözgette és csak 16 nappal égési sérülése után, a tetanus kezdődő tüneteivel jelentkezett háziorvosánál. Újabb 3 nap múlva került a Semmelweis Halasi Kórház Nonpr. KFT. Intenzív részlegére. A kissé elkésett hospitalizáció miatti kritikus állapotát súlyosbította az ápolás 6. napján kezdődött Klebsiella pneumoniae ESBL sepsis. A beteg végül 31 napos kórházi kezelés után, gyógyultan otthonába távozott. Tetanus elleni védőoltást valószínűleg soha nem kapott. Ornithosis után 2012-ben is 3 megbetegedést regisztráltunk. A morbiditás 0,6%ooo volt. A 62 éves balotaszállási nő egy kiskunhalasi baromfifeldolgozó kft.-nél dolgozik, ahol hízott libát, kacsát dolgoznak fel. Egy 65 éves bajai férfi galambokat tart, tenyészt. Megbetegedése előtti hetekben egy eltévedt postagalambot befogadott, ezt leszámítva galambállománya évek óta nem változott. A postagalamb esetleges szerepét a megbetegedésben örök homály fedi, ugyanis a macska egy óvatlan pillanatban levadászta. A harmadik beteg 48 éves kunfehértói férfi papagájokat tart. Megbetegedése előtt 1 hónappal 6 db új papagájt vásárolt. Mindhárom betegnél pneumonia zajlott. A szerológiai vizsgálat csak a bajai beteg esetében volt egyértelműen pozitív eredményű. Q-láz 2011-ben és 2012-ben egyaránt 3-3 megbetegedést rögzítettünk. A morbiditás 0,6%ooo volt. A Q-láz gyanúja mindhárom tárgyévi megbetegedésben hirtelen kialakuló, más kórképekkel nem magyarázható lázas állapot kialakulása miatt merült fel. Állattartó, növénytermesztő mezőgazdasági munkavégzésük miatt sokat tartózkodnak a szabadban, nagyobb esélyt adva a C. burnetii fertőzés létrejöttének. Toxoplasmosis 8 megbetegedést jelentettek, a morbiditás 1,5%ooo. Az utolsó 5 évben csak 2011-ben jelentettek több /11/ esetet. A Toxoplasma gondii aetiológiára minden esetben nyirokcsomó duzzanatok hívták fel a figyelmet. A diagnózist alacsony IgG aviditás eredmények támasztották alá. 5 beteg környezetében macska megtalálható. Megbetegedett 2 szakács is. Schistosomiasis

7 ben jelentettek 1 megbetegedést. A megye fertőző beteg nyilvántartásában második alkalommal szerepel a betegség. Először 2002-ben észleltük Bolíviából importált esetként. Tárgyévben 27 éves kecskeméti biológus betegedett meg Ugandában. Ismétlődő hólyaggyulladások és bőrkiütések jelentkeztek. A diagnosztikus vizsgálatok Afrikában történtek. A Schistosoma sp.-t vizeletből mutatták ki. Taeniasis Jelentettek 1 megbetegedést, a morbiditás 0,2%ooo volt. 5 éven belül ez már a harmadik diagnosztizált eset, előzőleg 2008-ban és 2009-ben 1-1 importált megbetegedés került a nyilvántartásunkba. Tárgyévben egy 37 éves kalocsai férfi betegedett meg. Fertőződése tatárbifsztek fogyasztásával függött össze. Az ételt Karácsonyán fogyasztotta családi körben, nyolcadmagával. A már 1-2 napja előkezelt, pácolt /oliva+ tört fekete bors/ húst 1 nappal a fogyasztás előtt hozták el a hentestől. Diagnosztikus vizsgálat céljából a klinikus féregízeket és székletmintákat küldött az OEK parazitológiai laboratóriumába. A vizsgálatok a mintákban Taenia saginata jelenlétét igazolták

23. évfolyam 49. szám december 16. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT

23. évfolyam 49. szám december 16. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT 23. évfolyam 49. szám 2016. december 16. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT Epinfo Az invazív meningococcus-betegség hazai járványügyi helyzete, 2016 (előzetes) 593 Tájékoztatás engedélyezett fertőtlenítőszerekről

Részletesebben

21. évfolyam 21. szám 2014. május 30. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT

21. évfolyam 21. szám 2014. május 30. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT 21. évfolyam 21. szám 2014. május 30. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT Epinfo Az OEK jelentése a 2014. április hónapban bejelentett fertőző betegségekről 237 Fertőző betegségek adatai 245 E p i d e m i

Részletesebben

NEMZETI NOSOCOMIALIS SURVEILLANCE RENDSZER NOSOCOMIALIS JÁRVÁNYOK, 2006 EPINFO 2007; 35:349-359.

NEMZETI NOSOCOMIALIS SURVEILLANCE RENDSZER NOSOCOMIALIS JÁRVÁNYOK, 2006 EPINFO 2007; 35:349-359. NEMZETI NOSOCOMIALIS SURVEILLANCE RENDSZER NOSOCOMIALIS JÁRVÁNYOK, 2006 EPINFO 2007; 35:349-359. Az ÁNTSZ Fővárosi és Megyei Intézetei az OEK Kórházi járványügyi osztályára a 2006. évben 143 nosocomialis

Részletesebben

Tovább nőtt az orvoshoz forduló betegek száma. Az influenza B vírus felelős a megbetegedések többségéért.

Tovább nőtt az orvoshoz forduló betegek száma. Az influenza B vírus felelős a megbetegedések többségéért. Az Országos Epidemiológiai Központ tájékoztatója az influenza figyelőszolgálat adatairól Magyarország 2016. 6. hét Tovább nőtt az orvoshoz forduló betegek száma. Az influenza B vírus felelős a megbetegedések

Részletesebben

22. évfolyam 12. szám március 27. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT

22. évfolyam 12. szám március 27. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT 22. évfolyam 12. szám 2015. március 27. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT Epinfo Az OEK jelentése a 2015. január hónapban bejelentett fertőző betegségekről 125 Fertőző betegségek adatai 132 E p i d e m i

Részletesebben

A 2005. ÉVI NOSOCOMIALIS JÁRVÁNYOK ÉRTÉKELÉSE EPINFO 2006; 26:333-337.

A 2005. ÉVI NOSOCOMIALIS JÁRVÁNYOK ÉRTÉKELÉSE EPINFO 2006; 26:333-337. A 2005. ÉVI NOSOCOMIALIS JÁRVÁNYOK ÉRTÉKELÉSE EPINFO 2006; 26:333-337. 2005. évben az ÁNTSZ fővárosi és megyei intézetei az OEK Kórházi járványügyi osztályára 20 nosocomialis járványt és egy pseudojárványt

Részletesebben

22. évfolyam 37. szám 2015. szeptember 18. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT

22. évfolyam 37. szám 2015. szeptember 18. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT 22. évfolyam 37. szám 2015. szeptember 18. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT Epinfo Az OEK jelentése a 2015. augusztus hónapban bejelentett fertőző megbetegedésekről 447 Fertőző betegségek adatai 454 E p

Részletesebben

18. évfolyam 17. szám 2011. május 6. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT

18. évfolyam 17. szám 2011. május 6. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT 8. évfolyam 7. szám 0. május 6. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT Epinfo Az OEK tájékoztatója a 0. március havi fertőző megbetegedésekről 77 Fertőző betegségek adatai 84 E p i d e m i o l ó g i a i I n f

Részletesebben

14. évfolyam 14. szám 2007. április 13. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT

14. évfolyam 14. szám 2007. április 13. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT 14. évfolyam 14. szám 2007. április 13. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT Epinfo Szerbiai kanyarójárvány 125 Mumpsz járvány Bulgáriában, 2007-ben 127 Fertőző betegségek adatai 128 Epidemiológiai Információs

Részletesebben

Intenzíven terjed az influenza

Intenzíven terjed az influenza Az Országos Epidemiológiai Központ tájékoztatója az influenza figyelőszolgálat adatairól Magyarország 2015. 4. hét Intenzíven terjed az influenza A 4. naptári héten tovább nőtt az influenzás panaszok miatt

Részletesebben

21. évfolyam szám október 31. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT

21. évfolyam szám október 31. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT 21. évfolyam 42-43. szám 2014. október 31. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT Epinfo Az OEK jelentése a 2014. augusztus havi fertőző megbetegedésekről 517 Tájékoztatás engedélyezett fertőtlenítőszerekről

Részletesebben

17. évfolyam 27. szám július 16. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT

17. évfolyam 27. szám július 16. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT 17. évfolyam 27. szám 2010. július 16. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT Epinfo Magyaroszág 2009. évi Járványügyi helyzete (előzetes jelentes) 337 Tájékoztatás igazoltan veszett állatokról 351 Fertőző betegségek

Részletesebben

23. évfolyam 5. szám 2016. február 12. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT

23. évfolyam 5. szám 2016. február 12. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT 23. évfolyam 5. szám 2016. február 12. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT Epinfo Az OEK által szervezett mikrobiológiai körvizsgálatok 57 Tájékoztatás szakmai továbbképzéről 62 Fertőző betegségek adatai 64

Részletesebben

17. évfolyam 30. szám 2010. augusztus 6. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT

17. évfolyam 30. szám 2010. augusztus 6. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT 17. évfolyam 30. szám 2010. augusztus 6. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT Epinfo Az OEK tájékoztatója a 2010. június havi fertőző megbetegedésekről 381 Fertőző betegségek adatai 389 Epidemiológiai Információs

Részletesebben

17. évfolyam 9. szám 2010. március 12. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT

17. évfolyam 9. szám 2010. március 12. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT 7. évfolyam 9. szám 00. március. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT Epinfo A norovíruscirkuláció erősödése, Magyarország, 00. februármárcius 0 Tájékoztatás szakmai továbbképzésről 0 Fertőző betegségek adatai

Részletesebben

21. évfolyam 8. szám február 28. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT

21. évfolyam 8. szám február 28. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT 21. évfolyam 8. szám 2014. február 28. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT Epinfo Az OEK jelentése a 2014. január hónapban bejelentett fertőző betegségekről 81 Fertőző betegségek adatai 89 E p i d e m i o

Részletesebben

17. évfolyam 14. szám 2010. április 16. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT

17. évfolyam 14. szám 2010. április 16. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT 7. évfolyam. szám 00. április 6. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT WHO ajánlás az influenza elleni vakcina összetételére 65 Epinfo Várandós nők pandémiás influenza A(HN)v vírusfertőzéssel összefüggésbe hozható

Részletesebben

Erősödő influenza aktivitás közösségi járványokkal

Erősödő influenza aktivitás közösségi járványokkal Az Országos Epidemiológiai Központ Tájékoztatója az influenza surveillance adatairól Magyarország 2011. 2. Erősödő influenza aktivitás közösségi járványokkal A 2011. év első hetében tapasztalt emelkedés

Részletesebben

Elérte hazánkat az influenzajárvány

Elérte hazánkat az influenzajárvány Az Országos Epidemiológiai Központ tájékoztatója az influenza figyelőszolgálat adatairól Magyarország 2015. 3. hét Elérte hazánkat az influenzajárvány A figyelőszolgálatban résztvevő orvosok jelentései

Részletesebben

17. évfolyam 44. szám 2010. november 12. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT

17. évfolyam 44. szám 2010. november 12. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT 17. évfolyam 44. szám 2010. november 12. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT Epinfo Az OEK tájékoztatója a 2010. október havi fertőző megbetegedésekről 549 Tájékoztatás engedélyezett fertőtlenítőszerekről

Részletesebben

14. évfolyam 8. szám 2007. március 2. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT

14. évfolyam 8. szám 2007. március 2. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT 14. évfolyam 8. szám 2007. március 2. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT Listeriosis járvány a Cseh Köztársaságban 69 Epinfo Tájékoztatás szakmai rendezvényekről 72 Fertőző betegségek adatai 73 Epidemiológiai

Részletesebben

Védőoltással megelőzhető fertőző betegségek epidemiológiai helyzete Magyarországon

Védőoltással megelőzhető fertőző betegségek epidemiológiai helyzete Magyarországon Fodor József Iskolaegészségügyi Társaság továbbképző konferenciája,,védőoltási helyzetkép napjainkban: újdonságok, tények, kérdések Védőoltással megelőzhető fertőző betegségek epidemiológiai helyzete Magyarországon

Részletesebben

22. évfolyam 31. szám augusztus 7. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT

22. évfolyam 31. szám augusztus 7. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT 22. évfolyam 31. szám 2015. augusztus 7. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT Epinfo E p i d e m i o l ó g i a i I n f o r m á c i ó s H e t i l a p Az OEK jelentése a 2015. június hónapban bejelentett fertőző

Részletesebben

21. évfolyam 6. szám 2014. február 14. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT

21. évfolyam 6. szám 2014. február 14. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT 21. évfolyam 6. szám 2014. február 14. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT Epinfo Q láz járvány Baranya megyében, 2013 57 Fertőző betegségek adatai 64 E p i d e m i o l ó g i a i I n f o r m á c i ó s H e

Részletesebben

17. évfolyam 2. szám 2010. január 22. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT HAZAI ELSŐ HULLÁMÁNAK FONTOSABB JÁRVÁNYÜGYI JELLEMZŐIRŐL

17. évfolyam 2. szám 2010. január 22. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT HAZAI ELSŐ HULLÁMÁNAK FONTOSABB JÁRVÁNYÜGYI JELLEMZŐIRŐL 7. évfolyam. szám 00. január. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT Epinfo Előzetes jelentés az influenza A(HN)v vírus által okozott pandémia hazai első hullámának fontosabb járványügyi jellemzőiről, 00. január.

Részletesebben

AFP-surveillance 2003, MagyarorszÅg Fertőző betegsägek adatai AerobiolÑgiai jelentäs (låsd: www.antsz.hu/oki/oki14.htm )

AFP-surveillance 2003, MagyarorszÅg Fertőző betegsägek adatai AerobiolÑgiai jelentäs (låsd: www.antsz.hu/oki/oki14.htm ) . Ävfolyam. szåm 00. jçnius 8. AFPsurveillance 00, MagyarorszÅg Fertőző betegsägek adatai AerobiolÑgiai jelentäs (låsd: www.antsz.hu/oki/oki.htm ) Impresszum HAZAI INFORMÄCIÅ ACUT FLACCID PARALYSIS SURVEILLANCE

Részletesebben

22. évfolyam 2. szám január 16. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT

22. évfolyam 2. szám január 16. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT 22. évfolyam 2. szám 2015. január 16. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT Epinfo Az OEK jelentése a 2014. december havi fertőző megbetegedésekről 17 Fertőző betegségek adatai 24 E p i d e m i o l ó g i a i

Részletesebben

NemzetkÇzi informåcié Poliomyelitis E.coli O157:H7 jårvåny SpanyolorszÅgban

NemzetkÇzi informåcié Poliomyelitis E.coli O157:H7 jårvåny SpanyolorszÅgban 8. Ävfolyam 2. szåm 2001. januår 19. NemzetkÇzi informåcié Poliomyelitis E.coli O157:H7 jårvåny SpanyolorszÅgban TÅjÄkoztatÅs szakmai tovåbbkäpzäsről Fertőző betegsägek adatai Impresszum NEMZETKÄZI INFORMÅCIÇ

Részletesebben

17. évfolyam 37. szám 2010. szeptember 24. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT

17. évfolyam 37. szám 2010. szeptember 24. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT 7. évfolyam 37. szám 00. szeptember. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT Az OEK tájékoztatója a 00. július havi megbetegedésekről 57 Epinfo Szakmai kiadvány megjelenése 65 Fertőző betegségek adatai 66 Epidemiológiai

Részletesebben

Az Országos Epidemiológiai Központ tájékoztatója az influenza figyelőszolgálat adatairól Magyarország hét. Terjed az influenza

Az Országos Epidemiológiai Központ tájékoztatója az influenza figyelőszolgálat adatairól Magyarország hét. Terjed az influenza Az Országos Epidemiológiai Központ tájékoztatója az influenza figyelőszolgálat adatairól Magyarország 2017. 02. hét Terjed az influenza A 2. naptári héten tovább nőtt az influenzás panaszok miatt orvoshoz

Részletesebben

20. évfolyam 10. szám 2013. március 14. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT

20. évfolyam 10. szám 2013. március 14. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT 0. évfolyam 0. szám 03. március 4. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT Epinfo Az OEK tájékoztatója a 03. február havi fertőző megbetegedésekről 93 Tájékoztatás szakmai rendezvényről 0 Fertőző betegségek adatai

Részletesebben

22. évfolyam 16. szám 2015.április 24. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT KÉZHIGIÉNÉS VILÁGNAP 2015. MÁJUS 5.

22. évfolyam 16. szám 2015.április 24. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT KÉZHIGIÉNÉS VILÁGNAP 2015. MÁJUS 5. 22. évfolyam 16. szám 2015.április 24. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT Epinfo A kézhigiéne jelentősége Semmelweis hazájában 165 Tájékoztatás - szakmai rendezvényről 168 - engedélyezett fertőtlenítőszerekről

Részletesebben

22. évfolyam 28. szám július 17. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT

22. évfolyam 28. szám július 17. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT 22. évfolyam 28. szám 2015. július 17. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT Epinfo Az OEK előzetes jelentése a 2014. évben bejelentett fertőző megbetegedésekről 315 Fertőző betegségek adatai 335 E p i d e m

Részletesebben

Az egész országot érinti az influenzajárvány Kiugróan magas volt az orvoshoz forduló betegek száma

Az egész országot érinti az influenzajárvány Kiugróan magas volt az orvoshoz forduló betegek száma Az Országos Epidemiológiai Központ tájékoztatója az influenza figyelőszolgálat adatairól Magyarország 2015. 5. hét Az egész országot érinti az influenzajárvány Kiugróan magas volt az orvoshoz forduló betegek

Részletesebben

ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT SZEXUÁLIS ÚTON TERJEDŐ FERTŐZÉSEK, MAGYARORSZÁG, III. NEGYEDÉV

ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT SZEXUÁLIS ÚTON TERJEDŐ FERTŐZÉSEK, MAGYARORSZÁG, III. NEGYEDÉV 8. évfolyam. szám 0. január 8. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT Epinfo Szexuális úton terjedő fertőzések, Magyarország, 00. III. negyedév Szakmai felhívás NNSR 9 Fertőző betegségek adatai 9 Epidemiológiai

Részletesebben

Intenzíven terjed az influenza

Intenzíven terjed az influenza Az Országos Epidemiológiai Központ tájékoztatója az influenza figyelőszolgálat adatairól Magyarország 2017. 3. hét Intenzíven terjed az influenza A figyelőszolgálatban résztvevő orvosok jelentései alapján

Részletesebben

Az Országos Epidemiológiai Központ tájékoztatója az influenza figyelőszolgálat adatairól Magyarország 2015. 7. hét

Az Országos Epidemiológiai Központ tájékoztatója az influenza figyelőszolgálat adatairól Magyarország 2015. 7. hét Az Országos Epidemiológiai Központ tájékoztatója az influenza figyelőszolgálat adatairól Magyarország 2015. 7. hét Országosan nem változott az influenzaaktivitás A figyelőszolgálatban résztvevő orvosok

Részletesebben

12. évfolyam 25. szám 2005. július 1. JOHAN BÉLA ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT

12. évfolyam 25. szám 2005. július 1. JOHAN BÉLA ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT 2. évfolyam 25. szám 2005. július. JOHAN BÉLA ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT ornithosis surveillance Békés megyében 277 Fertőző betegségek adatai 286 EpinfoMegerősített Aerobiológiai tájékoztató 290 Epidemiológiai

Részletesebben

21. évfolyam 40. szám 2014. október 10. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT

21. évfolyam 40. szám 2014. október 10. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT 21. évfolyam 40. szám 2014. október 10. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT Epinfo Lyssa-fertőzésre gyanús sérülések surveillance-a, 2013 497 Tájékoztatás - szakmai rendezvényről 501 - engedélyezett fertőtlenítőszerekről

Részletesebben

17. évfolyam 10. szám 2010. március 19. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT

17. évfolyam 10. szám 2010. március 19. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT 7. évfolyam 0. szám 00. március 9. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT Sterilizáló berendezések időszakos műszaki felülvizsgálata 09 Epinfo Tájékoztatás szakmai rendezvényről Helyesbítés Fertőző betegségek

Részletesebben

14. évfolyam szám augusztus 24. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT

14. évfolyam szám augusztus 24. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT 14. évfolyam 32-33. szám 2007. augusztus 24. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT Epinfo Magyarország 2006. évi járványügyi helyzete 309 Fertőző betegségek adatai 326 Epidemiológiai Információs Hetilap HAZAI

Részletesebben

17. évfolyam 7. szám 2010. február 26. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT

17. évfolyam 7. szám 2010. február 26. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT 7. évfolyam 7. szám 00. február 6. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT Epinfo Anyatej útján közvetített sárgaláz megbetegedés Brazíliában 8 Tájékoztatás szakmai rendezvényről 8 Szerkesztőségi tájékoztatás

Részletesebben

Az egész országban terjed az influenza Kiugróan magas volt az orvoshoz forduló betegek száma

Az egész országban terjed az influenza Kiugróan magas volt az orvoshoz forduló betegek száma Az Országos Epidemiológiai Központ tájékoztatója az influenza figyelőszolgálat adatairól Magyarország 2017. 4. hét Az egész országban terjed az influenza Kiugróan magas volt az orvoshoz forduló betegek

Részletesebben

20. évfolyam 30. szám augusztus 2. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT

20. évfolyam 30. szám augusztus 2. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT 20. évfolyam 30. szám 2013. augusztus 2. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT Epinfo Az OEK tájékoztatója a 2013. június havi ferfőző megbetegedésekről 349 Az ECDC igazgatójának 2012. évi beszámolója 355 Fertőző

Részletesebben

19. évfolyam 48. szám december 7. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT

19. évfolyam 48. szám december 7. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT 9. évfolyam 8. szám 0. december 7. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT Szexuális úton terjedő fertőzések Magyarország, 0. III. negyedév 7 Epinfo Tájékoztatás igazoltan veszett állatokról 6 Fertőző betegségek

Részletesebben

22. évfolyam 38. szám szeptember 25. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT

22. évfolyam 38. szám szeptember 25. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT 22. évfolyam 38. szám 2015. szeptember 25. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT Epinfo Lyssa-fertőzésre gyanús sérülések surveillance-a, 2014 459 Tájékoztatás engedélyezett fertőtlenítőszerekről 464 Fertőző

Részletesebben

23. évfolyam szám május 27. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT

23. évfolyam szám május 27. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT 23. évfolyam 19-20. szám 2016. május 27. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT Epinfo Szexuális úton terjedő fertőzések, Magyarország, 2015 229 Fertőző betegségek adatai 240 E p i d e m i o l ó g i a i I n f

Részletesebben

21. évfolyam 7. szám február 21. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT

21. évfolyam 7. szám február 21. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT 21. évfolyam 7. szám 2014. február 21. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT Epinfo A kanyaró és a rubeola járványügyi helyzete, az EU/EGT országokban 70 Fertőző betegségek adatai 76 E p i d e m i o l ó g i

Részletesebben

17. évfolyam 48. szám 2010. december 10. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT

17. évfolyam 48. szám 2010. december 10. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT 7. évfolyam 8. szám 00. december 0. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT Epinfo A tuberkulózis helyzete Magyarországon 0 Epinfo előfizetése a 0. évre 0 Fertőző betegségek adatai 05 Epidemiológiai Információs

Részletesebben

22. évfolyam 8. szám 2015. február 27. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT

22. évfolyam 8. szám 2015. február 27. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT 22. évfolyam 8. szám 2015. február 27. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT Epinfo Kanyarójárvány az Egyesült Államokban, 2014-2015 77 Tájékoztatás engedélyezett fertőtlenítőszerekről 83 Fertőző betegségek

Részletesebben

12. évfolyam 29. szám július 29. JOHAN BÉLA ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT

12. évfolyam 29. szám július 29. JOHAN BÉLA ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT 2. évfolyam 29. szám 2005. július 29. JOHAN BÉLA ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT 2004. évi Fertőző EpinfoMagyarország járványügyi helyzete 329 betegségek adatai 342 Aerobiológiai tájékoztató 346 Epidemiológiai

Részletesebben

14. évfolyam 35. szám 2007. szeptember 7. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT

14. évfolyam 35. szám 2007. szeptember 7. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT 14. évfolyam 35. szám 2007. szeptember 7. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT Epinfo Nosocomialis járványok értékelése, 2006 349 Tájékoztatás engedélyezett fertőtlenítőszerekről 354 Fertőző betegségek adatai

Részletesebben

Megkezdődött hazánkban az influenzajárvány

Megkezdődött hazánkban az influenzajárvány Az Országos Epidemiológiai Központ tájékoztatója az influenza figyelőszolgálat adatairól Magyarország 2017. 01. hét Megkezdődött hazánkban az influenzajárvány A figyelőszolgálatban résztvevő orvosok jelentései

Részletesebben

22. évfolyam 46. szám november 20. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT

22. évfolyam 46. szám november 20. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT 22. évfolyam 46. szám 2015. november 20. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT Epinfo Salmonella-surveillance, Magyarország, 2005-2014 I. rész 551 Tájékoztatás engedélyezett fertőtlenítőszerekről 563 Fertőző

Részletesebben

16. évfolyam szám augusztus 28. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT

16. évfolyam szám augusztus 28. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT 6. évfolyam. szám 009. augusztus 8. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT HIV/AIDS 9 Szexuális úton terjedő fertőzések 99 Epinfo Fertőző betegségek adatai 0 Epidemiológiai Információs Hetilap HAZAI INFORMÁCIÓ

Részletesebben

19. évfolyam 22. szám 2012. június 8. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT

19. évfolyam 22. szám 2012. június 8. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT 9. évfolyam. szám 0. június 8. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT Epinfo Védőoltások, 0 57 Fertőző betegségek adatai 69 E p i d e m i o l ó g i a i I n f o r m á c i ó s H e t i l a p HAZAI INFORMÁCIÓ VÉDŐOLTÁSOK,

Részletesebben

A VAS MEGYE NÉPEGÉSZSÉGÜGYI HELYZETE

A VAS MEGYE NÉPEGÉSZSÉGÜGYI HELYZETE NÉPEGÉSZSÉGÜGYI FŐOSZTÁLYA A VAS MEGYE NÉPEGÉSZSÉGÜGYI HELYZETE Készült: 2015. június 01. készítette: Dr. Stánitz Éva megyei tisztifőorvos 1 A VAS MEGYEI LAKOSSÁG EGÉSZSÉGI ÁLLAPOTA I. DEMOGRÁFIA Népesség

Részletesebben

22. évfolyam szám január 8. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT

22. évfolyam szám január 8. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT 22. évfolyam 51-53. szám 2016. január 8. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT Epinfo Epinfo Index 2015. 635 Fertőző betegségek adatai 640 E p i d e m i o l ó g i a i I n f o r m á c i ó s H e t i l a p HAZAI

Részletesebben

22. évfolyam 39. szám 2015. október 2. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT

22. évfolyam 39. szám 2015. október 2. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT 22. évfolyam 39. szám 2015. október 2. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT Epinfo Az influenza surveillance 2014/15. évi eredményei 471 WHO ajánlása az influenza elleni vakcina összetételére, 2015/2016. 477

Részletesebben

21. évfolyam 23. szám 2014. június 13. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT

21. évfolyam 23. szám 2014. június 13. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT 21. évfolyam 23. szám 2014. június 13. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT Epinfo Az aktív fekvőbeteg-ellátó pont-prevanlencia vizsgálatának (PPV) eredményei, 2013 261 Tájékoztatás szakmai rendezvényről 267

Részletesebben

21. évfolyam 22. szám június 6. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT

21. évfolyam 22. szám június 6. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT 21. évfolyam 22. szám 2014. június 6. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT Epinfo Szexuális úton terjedő fertőző betegségek Magyarország 2014. I. negyedév 249 Fertőző betegségek adatai 256 E p i d e m i o l

Részletesebben

Epinfo Epidemiológiai Információs Hetilap

Epinfo Epidemiológiai Információs Hetilap 7. évfolyam 9. szám 00. július 30. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT Epinfo Epidemiológiai Információs Hetilap NEMZETKÖZI INFORMÁCIÓ KÉRDÉSEK ÉS VÁLASZOK A KANYARÓRÓL AZ EURÓPÁBAN ZAJLÓ KANYARÓJÁRVÁNY KAPCSÁN

Részletesebben

20. évfolyam 47. szám 2013. november 29. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT

20. évfolyam 47. szám 2013. november 29. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT 20. évfolyam 47. szám 2013. november 29. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT AIDS Világnap, 2013. december 1. 521 Epinfo Nemzetközi kitekintés 522 HIV/AIDS Magyarország, 2013. szeptember 30. 524 Epinfo előfizetése

Részletesebben

16. évfolyam 38. szám 2009. szeptember 25. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT

16. évfolyam 38. szám 2009. szeptember 25. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT 6. évfolyam. szám 009. szeptember 5. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT Influenza pandémia 55 Epinfo Fertőző betegségek adatai 5 Epidemiológiai Információs Hetilap NEMZETKÖZI INFORMÁCIÓ AUSZTRÁL ORVOSOK INFLUENZA

Részletesebben

13. évfolyam 31. szám augusztus 11. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT

13. évfolyam 31. szám augusztus 11. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT 3. évfolyam 3. szám 2006. augusztus. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT 2005. évi Fertőző EpinfoMagyarország járványügyi helyzete 393 betegségek adatai 407 Aerobiológiai jelentés 4 Epidemiológiai Információs

Részletesebben

Foglalkozással összefüggő zoonózisok és megelőzésük lehetőségei a mezőgazdaságban

Foglalkozással összefüggő zoonózisok és megelőzésük lehetőségei a mezőgazdaságban Á N T S Z Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat Foglalkozással összefüggő zoonózisok és megelőzésük lehetőségei a mezőgazdaságban Dr. Ócsai Lajos Országos Tisztifőorvosi Hivatal Járványügyi

Részletesebben

18. évfolyam 31. szám 2011. augusztus 12. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT

18. évfolyam 31. szám 2011. augusztus 12. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT 8. évfolyam. szám 0. augusztus. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT Epinfo Megkezdődött a nyugatnílusi láz terjedése Európában 7 Kanyarójárvány Romániában 9 Az OEK tájékoztatója a 0. június havi fertőző megbetegedésekről

Részletesebben

Járványügy hazai helyzete, nemzetközi együttmőködések. Dr. Tombácz Zsuzsanna regionális tisztiorvos

Járványügy hazai helyzete, nemzetközi együttmőködések. Dr. Tombácz Zsuzsanna regionális tisztiorvos Járványügy hazai helyzete, nemzetközi együttmőködések Dr Tombácz Zsuzsanna regionális tisztiorvos Az ÁNTSZ szervezete Az ÁNTSZ szervezeti átalakítása befejezıdött 2007 január én Az ÁNTSZ szervezet DélAlföldi

Részletesebben

Epinfo EURÓPAI VÉDŐOLTÁSI HÉT 2013. ÁPRILIS 22-27. MEGELŐZÉS, VÉDELEM, VÉDŐOLTÁS ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT

Epinfo EURÓPAI VÉDŐOLTÁSI HÉT 2013. ÁPRILIS 22-27. MEGELŐZÉS, VÉDELEM, VÉDŐOLTÁS ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT 0. évfolyam 5. szám 0. április 9. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT Epinfo Európai Védőoltási Hét 0 57 Tájékoztatás szakmai munkaértekezletről 6 Fertőző betegségek adatai 6 E p i d e m i o l ó g i a i I

Részletesebben

14. évfolyam 28. szám 2007. július 20. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT

14. évfolyam 28. szám 2007. július 20. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT 14. évfolyam 28. szám 2007. július 20. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT Epinfo surveillance rendszere, 265 Fertőző betegségek adatai 273 Epidemiológiai Információs Hetilap HAZAI INFORMÁCIÓ NEMZETI NOSOCOMIALIS

Részletesebben

13. évfolyam 50. szám 2006. december 22. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT

13. évfolyam 50. szám 2006. december 22. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT 13. évfolyam 50. szám 2006. december 22. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT Epinfo Nemzetközi információ Calicivírus járványok Európában 637 Hazai információ Fertőző betegségek adatai 640 Epidemiológiai Információs

Részletesebben

14. évfolyam 22. szám 2007. június 8. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT

14. évfolyam 22. szám 2007. június 8. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT 14. évfolyam 22. szám 2007. június 8. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT HIV/AIDS 197 Epinfo Kiterjedten gyógyszerrezisztens tuberkulózis (XDR-TB) 201 Tájékoztatás - az ECDC állásajánlatairól 204 - szakmai

Részletesebben

22. évfolyam 49. szám december 11. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT

22. évfolyam 49. szám december 11. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT 22. évfolyam 49. szám 2015. december 11. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT Epinfo Az OEK jelentése a 2015. november hónapban bejelentett fertőző megbetegedésekről 599 Fertőző betegségek adatai 606 E p i

Részletesebben

16. évfolyam 25. szám 2009. június 26. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT JÚLIUS 1. SEMMELWEIS-NAPI MEGEMLÉKEZÉS

16. évfolyam 25. szám 2009. június 26. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT JÚLIUS 1. SEMMELWEIS-NAPI MEGEMLÉKEZÉS 6. évfolyam. szám 009. június 6. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT Epinfo Semmelweisnapi megemlékezés 99 Fertőző betegségek adatai 0 Epidemiológiai Információs Hetilap JÚLIUS. SEMMELWEISNAPI MEGEMLÉKEZÉS

Részletesebben

22. évfolyam 26. szám 2015. július 3. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT

22. évfolyam 26. szám 2015. július 3. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT 22. évfolyam 26. szám 2015. július 3. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT Epinfo Halálos kimenetelű diftéria megbetegedés Spanyolországban 291 Tájékoztatás engedélyezett ferőtlenítőszerekről 296 Fertőző betegségek

Részletesebben

19. évfolyam 46. szám 2012. november 23. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT AIDS VILÁGNAP, 2012. DECEMBER 1.

19. évfolyam 46. szám 2012. november 23. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT AIDS VILÁGNAP, 2012. DECEMBER 1. 9. évfolyam 46. szám 0. november 3. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT Epinfo AIDS Világnap, 0. december. 533 Nemzetközi kitekintés 534 Fertőző betegségek adatai 540 E p i d e m i o l ó g i a i I n f o r

Részletesebben

20. évfolyam 35. szám szeptember 6. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT

20. évfolyam 35. szám szeptember 6. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT 20. évfolyam 35. szám 2013. szeptember 6. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT Epinfo Lyssa-fertőzésre gyanús sérülések surveillance-a, 2012. 389 Fertőző betegségek adatai 396 E p i d e m i o l ó g i a i I

Részletesebben

16. évfolyam 4. szám január 30. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT

16. évfolyam 4. szám január 30. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT 6. évfolyam 4. szám 009. január 30. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT Elérte hazánkat az influenzajárvány 3 Epinfo Fertőző betegségek adatai 4 Epidemiológiai Információs Hetilap HAZAI INFORMÁCIÓ ELÉRTE HAZÁNKAT

Részletesebben

19. évfolyam 3. KÜLÖNSZÁM december 27. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT. Epinfo. E p i d e m i o l ó g i a i I n f o r m á c i ó s H e t i l a p

19. évfolyam 3. KÜLÖNSZÁM december 27. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT. Epinfo. E p i d e m i o l ó g i a i I n f o r m á c i ó s H e t i l a p 19. évfolyam 3. KÜLÖNSZÁM 2012. december 27. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT Epinfo E p i d e m i o l ó g i a i I n f o r m á c i ó s H e t i l a p Magyarország 2010. évi járványügyi helyzete 2 Epinfo

Részletesebben

21. évfolyam 38. szám 2014. szeptember 26. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT

21. évfolyam 38. szám 2014. szeptember 26. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT 21. évfolyam 38. szám 2014. szeptember 26. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT Epinfo Ebola-láz járványügyi helyzet, Nyugat-Afrika, 2014. 09. 23. 465 Tájékoztatás engedélyezett fertőtlenítőszerekről 471 Fertőző

Részletesebben

19. évfolyam 16. szám 2012. április 27. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT

19. évfolyam 16. szám 2012. április 27. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT 9. évfolyam 6. szám 0. április 7. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT Epinfo Az OEK tájékoztatója a 0. március havi fertőző megbetegedésekről 77 Szerkesztőségi tájékoztatás A járványügyi tevékenységet érintő

Részletesebben

18. évfolyam 52. szám 2012. január 6. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT

18. évfolyam 52. szám 2012. január 6. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT 8. évfolyam 5. szám 0. január 6. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT Epinfo Az OEK tájékoztatója a 0. november havi fertőző megbetegedésekről 60 Fertőző betegségek adatai 608 Epinfo index, 0 6 E p i d e m

Részletesebben

23. évfolyam 34. szám szeptember 2. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT

23. évfolyam 34. szám szeptember 2. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT 23. évfolyam 34. szám 2016. szeptember 2. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT Epinfo Az OEK tájékoztatója az influenza surveillance 2015/2016. évi eredményeiről 421 Tájékoztatás engedélyezett fertőtlenítőszerekről

Részletesebben

10. Ävfolyam 9. szåm 2003. mårcius 7. VeleszÇletett fejlődäsi rendellenessägek. Hazai influenza helyzet Fertőző betegsägek adatai Impresszum

10. Ävfolyam 9. szåm 2003. mårcius 7. VeleszÇletett fejlődäsi rendellenessägek. Hazai influenza helyzet Fertőző betegsägek adatai Impresszum 0. Ävfolyam 9. szåm 00. mårcius 7. VeleszÇletett fejlődäsi rendellenessägek KimlÄn Hazai influenza helyzet Fertőző betegsägek adatai Impresszum HAZAI INFORMÄCIÅ VELESZÇLETETT FEJLŐDÑSI RENDELLENESSÑGEK

Részletesebben

18. évfolyam 49. szám 2011. december 16. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT

18. évfolyam 49. szám 2011. december 16. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT 8. évfolyam 49. szám 0. december 6. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT Epinfo Az OEK tájékoztatója a 0. szeptember 570 és október havi fertőző megbetegedésekről 578 Fertőző betegségek adatai 584 E p i d e

Részletesebben

Országos Epidemiológiai Központ főigazgató főorvos: dr. Melles Márta

Országos Epidemiológiai Központ főigazgató főorvos: dr. Melles Márta 2 Epinfo Országos Epidemiológiai Központ főigazgató főorvos: dr. Melles Márta Összeállította: a Járványügyi osztály Dr. Csohán Ágnes osztályvezető főorvos Dr. Krisztalovics Katalin főorvos Dr. Molnár Zsuzsanna

Részletesebben

18. évfolyam 19. szám 2011. május 20. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT

18. évfolyam 19. szám 2011. május 20. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT 8. évfolyam 9. szám 0. május 0. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT Epinfo A kanyaró járványügyi helyzete az EU/EGK országokban, 0. március. 97 Az OEK összefoglalója a járványos agyhártyagyulladás aktuális

Részletesebben

Epinfo ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT EURÓPAI VÉDŐOLTÁSI HÉT. Megelőzés Védelem Védőoltás 2007. április 16-22.

Epinfo ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT EURÓPAI VÉDŐOLTÁSI HÉT. Megelőzés Védelem Védőoltás 2007. április 16-22. 14. évfolyam 12. szám 2007. március 30. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT Epinfo Európai Védőoltási Hét 109 Tájékoztatás szakmai rendezvényről 112 Fertőző betegségek adatai 112 Epidemiológiai Információs

Részletesebben

22. évfolyam 27. szám 2015. július 10. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT

22. évfolyam 27. szám 2015. július 10. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT 22. évfolyam 27. szám 2015. július 10. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT Epinfo Az egészségügyi szolgáltatóknál üzemelő sterizáló berendezések mikrobiológiai hatásosságának ellenőrzési adatai 2014. évben

Részletesebben

22. évfolyam 41. szám 2015. október 16. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT

22. évfolyam 41. szám 2015. október 16. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT 22. évfolyam 41. szám 2015. október 16. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT Epinfo A nyugat-nílusi láz aktuális járványügyi helyzete Európában és Magyarországon 495 Fertőző betegségek adata 502 E p i d e m

Részletesebben

22. évfolyam 35. szám 2015. szeptember 4. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT

22. évfolyam 35. szám 2015. szeptember 4. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT 22. évfolyam 35. szám 2015. szeptember 4. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT Epinfo HIV/AIDS Magyarország, 2015. június 30. 415 Tájékoztatás szakmai továbbképzésről 419 Fertőző betegségek adatai 422 E p i

Részletesebben

19. évfolyam 5. szám február 10. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT

19. évfolyam 5. szám február 10. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT 9. évfolyam 5. szám 0. február 0. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT Epinfo Szexuális úton terjedő fertőzések, Magyarország 0. IV. negyedév 5 Tájékoztatás engedélyezett fertőtlenítőszerekről 58 Fertőző betegségek

Részletesebben

18. évfolyam 20. szám 2011. május 27. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT. (az Európai Betegség-megelőzési és Járványügyi Központ kockázatelemzése,

18. évfolyam 20. szám 2011. május 27. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT. (az Európai Betegség-megelőzési és Járványügyi Központ kockázatelemzése, 8. évfolyam 0. szám 0. május 7. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT Shigatoxintermelő E. coli (STEC) által okozott járvány Németországban 09 Epinfo Tájékoztatás engedélyezett fertőtlenítőszerekről 5 Fertőző

Részletesebben

21. évfolyam 27. szám július 11. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT

21. évfolyam 27. szám július 11. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT 21. évfolyam 27. szám 2014. július 11. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT Epinfo Az OEK előzetes jelentése a 2013. évben bejelentett fertőző megbetegedésekről 309 Fertőző betegségek adatai 327 E p i d e m

Részletesebben

ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT

ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT 15. évfolyam 28. szám 2008. július 18. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT a 2007. évben bejelentett fertőző betegségekről 321 jelentés Tájékoztatás Fertőző EpinfoElőzetes szakmai rendezvényről 338 betegségek

Részletesebben

15. évfolyam 46. szám november 21. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT

15. évfolyam 46. szám november 21. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT . évfolyam 46. szám 008. november. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT terjedő fertőzések, 008. III. negyedév 4 úton Fertőző EpinfoSzexuális betegségek adatai 49 Epidemiológiai Információs Hetilap HAZAI INFORMÁCIÓ

Részletesebben

16. évfolyam 21. szám május 29. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT

16. évfolyam 21. szám május 29. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT 6. évfolyam. szám 009. május 9. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT Epinfo Az új influenza megbetegedések klinikai jellemzői, 009. május 9 Fertőző betegségek adatai 6 Epidemiológiai Információs Hetilap NEMZETKÖZI

Részletesebben

18. évfolyam 24. szám június 24. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT SEMMELWEIS IGNÁCRA EMLÉKEZÜNK

18. évfolyam 24. szám június 24. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT SEMMELWEIS IGNÁCRA EMLÉKEZÜNK 8. évfolyam 4. szám 0. június 4. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT Epinfo Semmelweis Ignácra emlékezünk 6 HIV/AIDS 67 Tájékoztatás engedélyezett fertőtlenítőszerekről 7 Fertőző betegségek adatai 7 E p i

Részletesebben

19. évfolyam 12. szám március 30. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT

19. évfolyam 12. szám március 30. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT 9. évfolyam. szám 0. március 0. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT Epinfo Az OEK tájékoztatója a 0. február havi fertőző megbetegedésekről 5 Alapítványi felhívás Tájékoztatás szakmai továbbképzésről 4 Fertőző

Részletesebben