Ching Hai Legfelsőbb Mester tanítványainak lapja IDŐSZAKOSAN MEGJELENŐ SPIRITUÁLIS LAP 17. SZÁM

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Ching Hai Legfelsőbb Mester tanítványainak lapja IDŐSZAKOSAN MEGJELENŐ SPIRITUÁLIS LAP 17. SZÁM 2002. 06. 29."

Átírás

1 Ching Hai Legfelsőbb Mester tanítványainak lapja IDŐSZAKOSAN MEGJELENŐ SPIRITUÁLIS LAP 17. SZÁM

2 1 (111. magazin 17. oldal) Ching Hai Legfelsőbb Mester beszéde, Szingapúr, március 9. (eredetileg angolul) A templom, a kinti keresztény templom, a mecset, és a buddhista templom a bennünk lévő Isten országának jelképei, amelyek azért épültek, hogy emlékeztessenek minket saját belső templomunkra, amiről Jézus azt mondta: Nem tudod, hogy te vagy Isten temploma, és a Szentlélek lakik benned. Azt hiszem, a keresztény és a buddhista templomok nagyon szent helyek, az Isten iránti odaadásunk megszentelt helyei. Minden alkalommal, amikor bármilyen vallás templomán vagy mecsetjén haladunk át, őszintén kellene emlékeztetnünk magunkat arra a tiszteletre, amelyet Isten imádatának ezen jelképei iránt érzünk. Valószínűleg jobb lenne, ha azok az emberek, akik ezekbe a keresztény vagy buddhista templomokba, vagy mecsetekbe jönnek, valóban megtalálnák benső Istenüket, a saját templomukban is - nemcsak a téglatemplomban, hanem Isten igazi templomában is. Ching Hai Legfelsőbb Mester beszéde, Thaiföld, december 7. (eredetileg angolul) Bárhol ülsz is a buszon, a parkban, a nappalidban, csukd be a szemed, és végezd a meditációd. És még fontosabb az, hogy legyen csoport meditáció minden héten. Talán tarthatjuk különböző napokon, hogy különböző embereknek kényelmes legyen, például egyet szerdán, egyet pénteken, vagy egyet szombaton és egyet vasárnap. Bármilyen nagyobb alkalomra összejöhetünk és ünnepelhetünk valahol. Ha a hely nem elég nagy, akkor talán megpróbálunk egy nagyobb után nézni. Ne törődjetek azzal, hogy egy mecsetet építsetek nekem, egy raktárhelyiség vagy bármi megteszi. Tehát most már tudjátok, hogy a buddhista és a keresztény templomok, és a mecsetek honnan erednek a csoportos meditációból! Ching Hai Legfelsőbb Mester beszéde, Malajzia, június 4. (eredetileg kínaiul) A buddhista ashram eredetileg a beavatott gyakorlók számára egy hely volt a csoportos meditációra. Eredetileg erre szánták, hasonlóan a mi csoport meditációs központunkhoz. A beavatásuk után összejöttek hetente vagy kéthetente csoportosan meditálni. A Mester tanítását hallgatták és kérdéseket tettek fel. Akkor a Mester néhány tanítványt küldött, hogy megválaszolja a kérdéseket. Ezzel ösztönözték egymást, hogy szorgalmasabban gyakoroljanak. Csoport meditáció alatt az áldásos erő nagyon hatalmas, és gyorsabban tudtak fejlődni. Ez az eredeti célja a buddhista ashramoknak. Ching Hai Legfelsőbb Mester beszéde, Hsihu, Formosa, június 4. (eredetileg kínaiul) A piramisokat nem azért építették, hogy sírokként használják őket. Később kiderítették, hogy nem ez volt a cél. Azt hiszem, hogy spirituális gyakorlásra építették a piramisokat. Éppen most mondtam nektek, hogy az ősi időkben nagyon nehéz volt hozzájutni a Használati utasítás a bölcsességhez című kézikönyvhöz. Ez az egyik oka annak, amiért a piramisokat építették. Azért, mert a spirituális gyakorlás nagyon nehéz volt a régi időkben, mert féltek, hogy mások felfedezik őket. Hol tudtok ülni, ha csoportos meditációt tartotok a sivatagban? (Nevetés) Még ha ott vannak is az őrök körben, akkor is lát mindenki. A puszta sivatagban halálra sülsz, mikor ott ülsz nappal, és halálra fagysz éjjel. A hőmérséklet a sivatagban rendkívül magas napközben, és rendkívül alacsony éjjel. Két véglet ezért építették a piramisokat. Nagyon, nagyon csendesek belül. Nagyon nehéz volt később az embereknek megállapítaniuk, hogy hol a bejárat. A bejáratot csak a saját embereik ismerték. Belül nagyon tágasak, és teljesen üresek voltak. Persze, hogy nem volt ott semmi, ezeket az embereknek építették, hogy ott meditáljanak, a beavatásra stb., azért, hogy a kívülállók ne láthassák meg őket. Egy igazán a spirituális gyakorlásra szánt hely csak azért van, hogy az emberek ott meditáljanak. Nem lenne benne semmi, legfeljebb egy Buddha szobor, vagy a Buddha fényképe. Korábban Buddha szobrot használtak, de talán most gyorsabb egy fotót készíteni, vagy egy festményt használni. Ez üres volt, mert az embereknek ott bent kellett ülniük, valahogy úgy, ahogy itt nálunk.

3 A történelmet úgy használd, mint egy jó tanítót Ching Hai Legfelsőbb Mester beszéde Los Angeles, Kalifornia, USA március magazin 28. old. (eredetileg angolul) Ismerd fel az intelligens bölcsességed kincsét Sok dolgot megváltoztathatunk a spirituális erőnkkel. Mindenki tudja ezt, még néhány láma is, akiknek nem kell túl magas szinten gyakorolniuk, és mégis megváltoztathatják az időjárást. Nekünk nem kell ezt tennünk. Mi csak gyakorlunk, és minden a szándékunk szerint változik. Talán ez a legjobb. Amióta elkezdtük gyakorolni a Quan Yin Módszert itt Kaliforniában, azt hiszem, hogy most Kaliforniában van a legtöbb tanítvány. És mivel gyakrabban jövök ide, azóta az időjárás nagyon jó lett. Ez talán egy véletlen egybeesés, de egy szép egybeesés. (Taps) Szóval, úgy gondolom, hogy valójában ez jó. Úgy gondolom, hogy mindenhol megváltoztatjuk a dolgokat. Ha a Quan Yin Módszert gyakoroljuk, akkor a dolgok meg fognak változni, ebben biztos vagyok. Volt egy történet egy mesterről, aki különböző országokba ment, hogy előadásokat tartson. Az egyik tanítvány, akinek nyitva volt a mennyei szeme, egy térképen követte a mester körútját. Így megtudta, hogy hová megy a mester, és utólag a helyi beavatottaknál leellenőrizte, hogy hol volt a mester. Szóval bárhová is ment a mester, az eső csak esett, esett és esett. Egy nagyon száraz ország volt mint India, ahol néha szintén nincs elég csapadék. De amikor a mester ott bárhová elment, az eső éppen megjött. Úgy nézett ki, hogy arra használta az esőt, hogy feltörölje maga előtt az utat. Csodálatos volt. Szóval a tanítvány "látta" ezt, és megbeszélte ezt a helyi gyakorlótársakkal. És pontosan az történt, amit ő látott. A Quan Yin Módszer tényleg fantasztikus. Nem írhatjuk le mindazt az összes hasznot, amit ebből a Legfelsőbb Módszerből nyerni fogunk. Néha azt kívánom, hogy az egész világ tudjon erről, azonban türelmesnek kell lennünk. Ha azt gondoljátok, hogy nem vagyok türelmes, akkor úgy gondolom, jobban teszitek, ha ismét elgondolkodtok rajta. Mert ha nem lennék türelmes, akkor nem tudnám elviselni ezt. Nem tudnám elviselni, hogy létezik egy ilyen csodálatos módszer, egy Legfelsőbb és Mindenható erő, és az emberek egyszerűen nem vesznek róla tudomást, és boldogtalanságban élnek. Minden nap imádkoznak Istenhez vagy bármihez egy kis érdemért, és még azt sem tudják, hogy minden bennük van. Néha még a hozzátok hasonló tanítványokkal is türelmesnek kell lennem. Mert ez egy olyan szép dolog, és még ti sem törődtök vele túl sokat. "Két és fél óra, aztán kész, igaz? Nincsen időm!" Nem húztok elég hasznot a kincsetekből. Szóval, ha úgy gondoljátok, hogy nem vagyok türelmes, akkor jobban teszitek, ha ismét elgondolkodtok rajta. Ha nem lennék türelmes, akkor tényleg nem tudnám elviselni ezt. Az igazi türelem ilyen. Nem arról van szó, hogy ha nem szidok meg senkit, akkor az azt jelenti, hogy türelmes vagyok. Igenis türelmes vagyok. Néha, amikor egy nem beavatott eljön hozzám valamilyen okból, és úgy viselkedik, mint ahogy néha ti teszitek, akkor sem szidom meg. Nem szidom meg; nem késztetem arra, hogy bármit is megtegyen. Csak lassan és szépen elmondom neki, hogy mit tegyen. Például ha csak álldogál, akkor azt mondom neki, hogy "Ó! Ülj le kérlek." Később, ha netán ismét feláll, azt mondom: "Ülj le kérlek." De mivel gondoskodom rólatok, ezért felelős vagyok értetek. Így hát csak bele kell húznom, és fel kell gyorsítanom a fejlődéseteket. Ez olyan, mint amikor törődtök a gyerekeitekkel és azzal, hogy miként viselkednek. Még egy kis kudarcot sem tudtok elviselni. A szomszédokkal viszont nem 2

4 törődtök, még akkor sem, ha az osztály végén kullognak. Nem aggódtok a szomszédok viselkedése vagy oktatása miatt. De a gyerekeitekért aggódtok. Néha megszidjátok, biztatjátok és szeretitek őket, néha pedig szigorúak vagytok velük. A gyermekeitek minden egyes lépését figyelitek, a szomszédaitokét viszont nem. Hasonlóképpen, bármit látsz rajtam, akár jól viselkedem, akár rossz kedvem van, vagy bármi az te vagy. Ez csupán annak a visszatükröződése. A civilizáció tetőpontjai és a háború ciklusai Elmesélek nektek egy történetet nagyon szép dolgokról, amelyek korábban, néhány ezer évvel ezelőtt történtek. Csak hogy tudjátok, hogy a régi időkben is voltak nagyon fejlett civilizációk, nemcsak manapság. A kutatás és a történelem szerint a korábbi, hajdani civilizációinkat néha elpusztították a háborúk talán a csillagok, vagy bolygók közti háborúk, vagy a testvériségek közötti polgárháborúk. Hiszen minden egyes civilizáció a tetőpontjáig fog fejlődni, egy igen magas pontig. Ha viszont az abban a társadalomban élők nem törődnek azzal, hogy megőrizzék a belső erejüket, uralkodjanak önmagukon, és bölcsebb módon használják fel a tudományos tudásukat, akkor baj lesz. Az egyik versenyezni fog a másikkal, hogy ő szerezze meg a legújabb felfedezést, és hogy a másik fajt, a földrész másik felét, vagy a másik bolygót az uralma alá hajtsa. Ezért ki fog törni a háború. És amikor a háborúnak vége lesz, akkor mindennek vége lesz. De ez a baj az emberiséggel; soha nem tanulunk. Ahogy körülnéztek most a világban, sok ország még mindig nem tanulta meg ezt a leckét. Mindig, amikor háborút kezdünk, az országunk csődbe megy. Szegénységben lesz hoszszú, hosszú ideig. Mindenki tudja ezt; minden egyes ország összes vezetője tudja ezt. De valamilyen okból csak azért is elkezdenek háborúzni, ahelyett, hogy békében élnének. Néha csak meg akarnak félemlíteni másokat. De mi van akkor, ha a terv nem sikerül? Akkor mindkét fél félre fogja 3 érteni egymást. A kis dolgok nagyobbakhoz vezetnek, azután pedig bekövetkezik majd a robbanás. Ezután ismét elkezdődik a háború, és a civilizációnk esetleg eltűnik majd, éppen úgy, mint azok, amelyeket nemrég fedeztek fel az Atlantiszi ásatásokból, a hajdani Atlantiszból, vagy a hajdani idegen emberektől. Most azt gondoljuk: "Ó! Hogy lehet az, hogy ők azelőtt ennyire civilizáltak voltak?" Bizonyára civilizáltak voltak valamikor. Talán még civilizáltabbak voltak, mint mi. Még a Bibliában is van egy feljegyzés Lót feleségéről. Amikor megfordult, hogy hátranézzen, sóbálvánnyá vált. Ez olyan, mint egy atombomba hatása, vagy egy fejlett kémiai fegyveré, ami "kemikalizálhatja" az embereket. Hamuvá égeti az embereket, és akkor úgy néznek ki, mint ott a só. Szóval korábban is sok háború volt. És persze sok felfedezés és találmány is volt, talán sokkal nagyszerűbbek, mint manapság a mieink. Így nincs okunk arra, hogy igazán büszkék legyünk arra, amink most van, vagy anynyira megbízzunk az olyan múlandó eszközökben, mint a tudományos készülékek. De mindig ezt tesszük. Mindig, amikor felfedezünk valamit, azt hiszszük, hogy nagyszerűek vagyunk. Aztán elpusztítunk mindent, és ismét újra kezdjük az ABC-től. Felolvasok nektek egy olyan történetet, amely talán szemlélteti ezt. Ez a történet Kínában játszódik. A kínaiak sokfajta mai modern gép első feltalálói voltak. Persze akkoriban ezek még talán kicsit nyersebbek voltak, vagy nagyon kezdetlegesek. De aztán később egyre jobban fejlődtek. Vagy esetleg az európaiak vagy amerikaiak tanultak az ötleteikből, és civilizáltabbakká, kifinomultabbakká varázsolták ezeket. A kínaiak találták fel például a petárdákat. Az Új Évkor arra használták ezeket, hogy csupán jókedvet teremtsenek, hogy jókedv legyen, elijesszék a szellemeket. Vagy megünnepeljenek egy igen hangos és féktelen eseményt, vagy házasságkötéskor, meg hasonló alkalmakkor. De vigyázzatok, mert a kínaiak mindenre felhasználják a pe-

5 tárdákat. (Nevet a közönség.) Ha valaki meghal, akkor petárdákat gyújtanak meg. Ha valaki megnősül, petárdákat gyújtanak meg. Amikor rosszul érzik magukat, petárdákat gyújtanak meg. Amikor boldogok, petárdákat gyújtanak meg. Amikor születésnapot ünnepelnek, petárdákat gyújtanak meg. És amikor Ching Hai Napot ünnepelnek, akkor is petárdákat gyújtanak meg. (Taps) Sokszor hallottátok ezeket, a születésnapomon vagy a Ching Hai Napon. Meggyújtják a füleinket is a mindenféle zajjal; szeretik ezt. Mostanra már hozzászoktam az összes dobhoz, gonghoz, petárdákhoz, meg hasonlókhoz. Ezeket a petárdákat a kínaiak találták fel több ezer évvel ezelőtt. Szórakozás céljából használták. Aztán jöttek az európaiak. És gyilkolásra használták fel őket. Így találták fel a lőfegyvert. Az első lőfegyvereket a kínaiak használták. Előtte a kínaiaknak nem volt lőfegyverük. Amikor az európaiak először felfedezték a kínaiaktól származó petárdák robbanó porát, akkor azt megvásárolták. Aztán finomítottak rajta. Lőfegyvereket és ágyúkat készítettek belőle. És azt viszont eladták a kínaiaknak. Akkoriban az első király, akinek ilyen ágyúi és robbanószerei voltak, az akkori Kína legnagyobb hódítója lett. Szóval így történt. A találmányok néha ártalmatlanok a gyermekek számára, később viszont mások ezeket gyilkos módon használják fel. A jégkrémet és sok egyebet is a kínaiak találtak fel. Ezért, amikor az európaiak először látogattak el Kínába, akkor igen meghökkentek és meglepődtek. Olyan gyönyörű, tündérmeseszerű királyság állt ott akkoriban. És ahogy ez más dolgokkal is megesik, a szépség néha vonzza a szörnyeteget, és sok gondot okoz. Szóval nem is igazán tudom, hogy mit mondjak. Ha sok mindenetek van, mint például szépség, tehetség, pénz, meg minden más, akkor esetleg vonzzátok mások irigységét. És néha ez a boldogtalanságotok és a balszerencsétek forrása. Szóval mondjam azt nektek, hogy éljetek szegénységben, vagy csak éljetek egyszerűen, és ne törődjetek a pénzzel, meg a hasonló dolgokkal? Akkor viszont az élet nem igazán kényelmes nektek, különösen itt Amerikában. Nem gyalogolhattok úgy, mint a Himalájában. Éhen haltok, mert a szupermarket legalább háromórányira van kocsival. Itt mindent órában számolnak! Egy robot: ajándék a királynak Volt egyszer egy király Kínában. Chou Mu Wang volt a neve. Chou Mu Wang kétezer ötszáz évvel ezelőtt volt király, a Háborús Korszak alatt. Egyszer elment vadászni. A legtöbb király ugyanis unatkozik. Nincsen semmi dolguk, ezért elmennek állatokat ölni. Szörnyű; ha nem ölhetnek embereket, akkor állatokat ölnek. Azt hiszem, mindig a háborús tudományokban képezik magukat. Ez kezdettől fogva hiba. Ezért háborúzott Kína a történelem folyamán majdnem mindig mással másik szomszédos országgal, vagy belül saját magával. Vagy mennek, és az állatokkal háborúznak. Szóval ez a király sem volt kivétel. Elment vadászni valahová a hegyekbe. Ott volt egy hegy, amit Yen Shan-nak hívtak. Ezután hazatért és visszament a palotájába. Útban hazafelé egy felajánlást tettek a királynak. A felajánlás nem anyagi természetű ajándék volt, hanem egy ember alakjában öltött testet. Valaki egy igen szakképzett ezermestert adott neki. Yen Shih volt a neve. Ezután Mu Wang, a király megkérte az ezermestert, hogy menjen oda hozzá, és megkérdezte tőle: "Miféle tehetséged van?" Yen Shih, akit ajándéknak szántak a király számára, azt válaszolta: "Őfelsége, mondjon nekem bármit, és én megpróbálom elkészíteni. Bármit, amit Őfelsége akar, hogy elkészítsek, azt megpróbálom elkészíteni. Azonban már feltaláltam egy gépet. Egy robotot. Oda szeretném adni Őfelségének, hogy szemlélje meg, legyen szíves." Így a király, Mu Wang, azt mondta: "Persze, persze. Hozd ide nekem holnap és megnézem." Yen Shih persze másnap elhozta a gépet a királynak. A király igen meglepődött és megkérdezte az ezermestertől: "Ki követ téged, ott mögötted?" Yen Shih azt válaszolta: "Ez az a robot, amit feltaláltam." Látjátok? Annyira jó volt, hogy lóvá tette vele a királyt, aki azt 4

6 gondolta, hogy egy másik ember követi őt. Még manapság sem néznek így ki a robotok. (Nevet a közönség.) Még manapság sem! Még akkor sem, amikor "A harmadik típusú találkozások" filmet látjuk, vagy hasonlót. Úgy néz ki, mint a porszívónk az ebédlőben, de nem úgy, mint egy ember, aki lóvá tehet minket. De ez az ember többkevesebb sikerrel már kétezer ötszáz évvel ezelőtt feltalált egy ilyen "embert". Persze más bolygókon vannak ilyen találmányok, és ez teljesen mindennapos hallottam már erről, bár nincs rá garancia. Szóval ez az "ember" annyira hasonlított egy emberi lényre, hogy a király megdöbbent. Csak nézte és nézte a robotot, és látta, hogy az sétál, fut, és meghajtja a fejét a király előtt. Úgy, mint amikor elmegyünk meglátogatni a királyt vagy egy magas rangú személyiséget, akkor a tiszteletünket kifejezve meghajolunk előttük. A robot pontosan úgy cselekedett, mint bárki más, mint egy emberi lény. Aztán amikor az ezermester, feltaláló, vagy nevezhetjük mostantól már tudósnak, megérintett valamit a robot állánál, akkor a robot elkezdett énekelni! Nagyon szép hangja volt, nem volt hamis. És amikor a feltaláló megemelte a robot kezét, akkor az elkezdett olyan kifinomult és bonyolult mozdulatokkal táncolni, mint egy nagyszerű, ügyes táncos. És nemcsak ezt, hanem végtelenül sok, mindenfajta szórakoztató tevékenységet végre tudott hajtani, pontosan úgy, mint egy nagyon ügyes, tehetséges, képzett ember. Bármit végre akartak vele hajtatni, a robot képes volt rá, és olyan ügyesen és pontosan csinálta, hogy a király teljesen megdöbbent, kezdte azt hinni, hogy ez egy valódi ember. A király egyik nagyon kedvelt ágyasa is figyelte őt, és a palotában lévő összes szép hajadon körülvette a robotot. Mindannyian ámulva figyelték. Miután a robot befejezte a szórakoztató műsort, még kacsintott is egyet. (Nevet a közönség.) Kacsintott egyet, mintegy udvarolva a király szeretett ágyasának. Ezután kezdődtek a bajok! A robot annyira valódi volt, hogy a király nagyon dühös lett. Olyan, 5 mintha egy fiú szándékosan odakacsintana egy szép lánynak. Így hát a király mérgében gyötrődött, és nagyon féltékeny lett. Meg akarta ölni mindkettőjüket Yen Shiht, a feltalálót, és a robotot is. Azt hitte, hogy mindkettőjük valódi. A találmány "túl valódi" volt a királynak Yen Shih, a feltaláló megijedt. Azonnal letérdelt és azt mondta: "Kérlek, kérlek ne! Ez csak tévedés; nem valódi, nem valódi; hadd bizonyítsam be először!" Így kiszedett néhány csavart, és a robot azonnal holtan rogyott össze, többé már nem tudott mozogni. Ezután Yen Shih lassan kiszedte a karokat és a lábakat, majd a gyomrot, a füleket, meg mindent. Megmutatta a királynak, hogy belül minden csak gép, nem valódi ember. Akkor a király is látta, hogy belül nyilvánvalóan lefestették a fát vagy a fémet, hogy szívnek és májnak nézzen ki. Minden csak gép volt. Azonban annyira úgy nézett ki, mint egy ember, hogy a robot bőre alatt még artériák és vénák is voltak, úgy, mint az emberi test keringési rendszerében. Szóval a feltaláló mindent kiszedett. Azután kiszedte a fogakat, a füleket, a szemeket, meg mindent, hogy a király megvizsgálhassa. Ezután a király úgy-ahogy meggyőződött. Majd azt mondta a feltalálónak, hogy vegye ki a robot szívét, hogy lássa, mi történik. És a robot ezután elnémult; már nem tudott többé beszélni. Azt mondta a feltalálónak, hogy vegye ki a robot máját. Ezután a robot nem tudott többé már kacsintani és látni. Kivette a veséit, és a robot nem tudott többé sétálni. A király ezután megkönnyebbülten felsóhajtott; tényleg csak egy robot volt. A haragja lecsillapodott, a féltékenysége eltűnt, és mindkettőjüknek megbocsátott. De aztán ámulatában és csodálkozásában megrázta a fejét, és azon gondolkodott, hogy "Hogyan próbálkozhatsz azzal, hogy helyettesítsd Istent?" Hogyan végezheted el a Teremtő munkáját? Versenyzel vele? Talán. Persze a feltaláló erre nem talált magyará-

7 zatot és nem tudott rá mit felelni. Talán nagy tudós volt. Ezután a király azt mondta az alattvalóinak, hogy hozzanak egy kocsit. Ezután visszavitték a robotot és a feltalálót oda, ahova tartoztak. Az összes találmány ellenére, létezik-e tényleg bármi "új"? A kínaiak korábban feltaláltak egy olyan gépet is, amely képes volt a felhőkig felmenni. "Felhőliftnek" nevezték, mivel arra használták, hogy felmenjenek vele a felhőkig. Bizonyára a repülő legprimitívebb formája volt. Ez már fantasztikus volt akkoriban, egy másik korszakban. Másik ember, másik helyen. Egy másik ember pedig feltalálta a repülő madárgépet is, ami talán szintén egy repülőgép volt. Mindkét feltaláló azt hitte, hogy a találmányuk már csúcsminőségű volt. De senki még el sem tudta képzelni, hogy valaki feltalálhatott egy ilyen "valódi" robotot, amely épp úgy nézett ki, mint egy emberi lény. Szóval abban az időben a robot jobb volt, mint azok a korábbi találmányok, a repülőgép és a felhőlift. Talán korábban volt náluk UFO és repülőgép. Úgy tűnik, és még robot is. De miután ez a két ember aki feltalálta a repülőgépet és a felhőliftet hallott erről az "emberi robotról", akkor elkezdtek csöndben maradni. Nem mertek többé dicsekedni a találmányaikkal. Bizonyára ugyanebben a Háborús Korszakban történt mindez. Hallottam, hogy akkoriban, a kínai történelemnek ebben a Háborús Korszakában, sok más furcsa és különös történet esett meg, például sok furcsa személyiség jelent meg. Úgy tűnik, hogy egy másik bolygóról jöttek. Ezeket nevezzük földönkívüli lényeknek. Mert sok ahhoz hasonló fegyverük volt, mint amilyenekről manapság azt halljuk, hogy ezeket az idegenek használták. Ilyen például a lézer fegyver amelyik megfagyasztja és rögtön megbénítja az embereket, vagy mindent elpusztít. Akkoriban, Kína Háborús Korszaka alatt ezeket az embereket varázslóknak nevezték. Amit csináltak, az olyan volt, mint a varázslat. Mindenfajta megtévesztő tárgyakat tudtak teremteni a levegőben, amelyek megsemmisítették az ellenséget, és nem volt rájuk orvosság. Úgy tűnik, hogy már akkoriban volt nálunk valamiféle Csillag Háború; vagyis a Csillag Háború talán egyáltalán nem egy fikció. Esetleg igaz volt, vagy talán legalább némi igazságot tartalmazott. Különben hogyan tudtak az emberek háromezer évvel ezelőtt egy olyan távoli helyen, mint Kína akkoriban Kínának, Amerikának és Európának nem igazán volt kapcsolata egymással szóval hogyan tudtak ugyanarról a dologról beszélni? Abban az időben nem használtak közönséges fegyvereket. Ahogy írnak róluk, ezek olyanok voltak, mint a lőfegyverek vagy a lézerfegyverek. Különösen kifinomult és hatásos módszerek voltak a gyilkolásra. Akkoriban a kínaiak nagy varázslóknak nevezték őket, akik a magasból, a Mennyországból jöttek, mint ahogy ez a "Feng Shen Pang" könyvben le van írva. (A megdicsőülés kitüntető listája) Ez valamennyire bizonyára igaz volt. Ez le van írva a kínai történelemben; nem fikció. Szóval háromezer évvel ezelőtt már mindenünk megvolt, mint manapság, és az talán még sokkal jobb is volt. Nemrég olvastam néhány újságot, amelyek azt írták, hogy bizonyítékot fedeztek fel az atombomba háromezer évvel ezelőtti létezéséről. Az archeológusok feltártak egy olyan helyet, amit maga alá temetett a föld, és atombomba semmisített meg. Megvizsgálták a bizonyítékot a még mindig hátramaradt radioaktív elemekről, és azt mondták, hogy az bizonyára atombomba volt. Talán Lót feleségének a bibliai története egybeesik ezzel a háromezer éves atombombával. Szóval a bolygónk akkoriban, vagy máskor bizonyára miattunk, vagy egy más bolygókkal folytatott harc miatt pusztult el, ami valamilyen politikai oknak vagy eltérő kormányzási rendszernek volt köszönhető. Így talán semmi új sincs a Nap alatt, és egyáltalán nem kellene büszkének lennünk bármiféle olyan találmányra, ami történetesen a birtokunkban van, vagy tudunk róla. Az elődeink már tudtak róluk, és ők sokkal jobbak, sokkal kifinomultabbak voltak, mint mi most. De mit csinál- 6

8 tak ők ezekkel? Mire használták fel őket? Csupán arra, hogy megöljék vagy megsemmisítsék önmagukat, talán tévedésből, vagy talán a háború ellenőrizhetetlen eseményei miatt. Szóval láthatjátok, hogy ez semmire sem jó. Egy ölési módszer vagy gépezet feltalálása soha nem válik semmilyen hasznára az emberiségnek. Mégsem tanulunk; még mindig háborúzunk egymással jelenleg is. A világ összes kormányfőjének el kellene olvasnia a "Kína háborús korszaka" című könyvet, vagy a "Feng Sheng Pang-ot (A megdicsőülés kitüntető listája), vagy a "Három birodalmat". Talán tanulnának belőle valamit. Vagy esetleg azt gondolják, hogy "Ó! Ismét a kínaiak! Remek képzelőerejük van." Valószínűleg nem fogják elhinni, hogy van benne némi igazság. Amikor a "Kína háborús korszaka" című könyvet olvastam, sok olyan fantasztikus dolog volt benne, amelyek éppen olyanok, mint amink van manapság. Például a "Kína háborús korszaka" című könyvben írtak azokról a nagyon fejlett, bölcs emberekről, akik részt vettek akkoriban a Háborús Korszakban, és varázslatot használtak egymás megsemmisítésére. Megvolt a módszerük, hogy hogyan fogják fel a híreket. Például valaki csak meditált vagy ült a házában, a palotájában, vagy a barlangjában. És akkor hirtelen hallotta, hogy egy furcsa szél halad el mellette. Akkor hagyta, hogy a szél eleje elsuhanjon, azután pedig elkapta és meghallgatta a híreket. Mi lehetett ez? Elolvashatjátok a történetet, és tudni fogjátok. Tudni fogjátok, ha elolvassátok. Ha még nem olvastátok el, akkor jobban teszitek, ha elolvassátok. Fantasztikus egy könyv. Egyike a hat kínai irodalmi kincsnek. Én elolvastam, amikor nagyon fiatal voltam. Még olyan fiatalon, hat-hét évesen is már elbűvölt. Éjjel-nappal olvastam, míg apám el nem kergetett a tündérmesék világából. (Nevet a közönség.) Aztán elbújtam valahová és folytattam az olvasást, vagy kivártam, amíg elmegy. Mert annyira elbűvölő volt. Nem tudtam, hogy az a kínai irodalom egyik híres könyve. Csak szerettem. Majdnem az összes kínai remekművet elolvastam, azt hiszem az összeesett. Bármelyik híres kínai remekművet, azt mind elolvastam, amikor nagyon fiatal 7 voltam. Mire hét éves lettem, végeztem az összes kínai birodalommal, az összeesett, elfoglaltam. (A Mester és mindenki nevet.) (Taps) Szóval láthatjátok, hogy a történelem újra és újra megismétli önmagát. Mindig ezt mondjuk, azonban nem ismerjük fel. És nem próbáljuk meg ellenőrizni a történelmet. Sok nemzet vezetője még manapság is ugyanolyan drasztikus módon próbálja a történelmet formálni, és a történelmet ismét csak vérrel próbálja megírni. Bárcsak mindannyian felébrednénk Remélem, hogy egy nap mindannyian az Igazság tudatára ébredünk. Ha nem gyakoroljuk a Quan Yin Módszert, vagy bármit, akkor is békében kellene élnünk egymással. Mindenki a békét hangoztatja; minden kormány torkaszakadtából egyre csak azt ordítja, hogy "Mi a szabadságért, a demokráciáért, az emberekért, a felvirágzásért, a testvériségért és az egyenlőségért vagyunk, mindenért, mindenért!" De nézzétek meg, hogy mit tesznek az országukkal és a népeikkel: ez nevetséges. Nem tudom, hogyan mondhatnak ilyeneket. Aztán éjjel alszanak, miközben kegyes és ártó hazugságokat mondanak, és egyáltalán semmit sem éreznek emiatt. Vagy talán annyira fanatikusak, hogy még a saját hibáikat sem képesek belátni. Vagy talán ilyen tulajdonsággal születtek, hogy ez teljesen természetes a számukra, olyan természetes, mint ahogy a hal a tengerben úszik, vagy a madár az égen repül. Néhány ember talán gyilkosnak született, rossznak született, negatívnak született, a gyilkolás mesterének és tömeggyilkosnak született. Ha itt megöltök egy embert, akkor bajban vagytok. De háborúban a fegyvereket ezer és millió ártatlan emberre és gyermekre ráirányítják, és senki nem állít bíróság elé senkit. Csak azt mondják: "Sajnos." És aztán a családok és barátságok széthullása után, a tulajdonban, a fiatalságban, az értelemben, az emberi életben és kincsben keletkezett kár után senki sem mond semmit. Talán később történik egy kis bocsánatkérés: "Sajnáljuk". Vagy még ennyi sem.

9 Mint például manapság még mindig nyomást gyakorolnak Japánra, hogy kérjen bocsánatot a Második Világháborúért, de ők még mindig hallgatnak. Nem mondanak semmit. És az emberek összes bánatával és szenvedésével senki sem törődik. Azt mondják, hogy törődnek. De ki az, aki valóban törődik? Ha tényleg törődnének vele, akkor a világ több menekültjével törődtek volna, ahelyett, hogy minden eszközt felhasználva könyörtelenül hazatoloncolnák őket. Ha tényleg törődnének vele, akkor abbahagynák a háborút, és sosem kezdenék el újra. De miért kezdi el a legtöbb vezető a háborúkat? Mert az nincs olyan nagy hatással rájuk. Nem számít, hogy mennyi ember hal meg, vagy mekkora nemzeti tulajdon veszik kárba, ők jól érzik magukat! Még mindig van elég ennivalójuk, és még mindig fényűzően élnek. Még megvan a limuzinjuk, a magánrepülőjük, a testőreik, és bármi más talán az utolsó percig is, amikor veszítenek. Akkor magukkal viszik a nemzet összes kincsét a magánrepülőn, és azt mondják: "Viszlát." Valahol máshol még mindig életben maradnak akár egy király, csak királyság nélkül. Ez minden. Ezért sok vezető nem törődik azzal, hogy háború vagy béke van. Mert valójában ők nem vezetők. Csak arra használják a pozíciójukat, hogy gazdagságot, erőt és diktátori hatalmat halmozzanak fel önmaguknak. Ezért igen óvatosnak kell lennünk a vezetőink megválasztásában. Persze soha nem találhatunk egy tökéletes vezetőt, vagy olyat, amilyenre számítunk, de legalább találjunk rá a legjobbra és a legkevésbé ártalmasra. Legalább ha nem képes jót tenni, "Ó! Akkor kérlek, hogy csak ne tégy semmi roszszat!" (A Mester és mindenki nevet.) "Ha nem tudsz megvédeni, akkor legalább ne ölj meg minket!" Ez minden. Szóval ennek legalább ilyennek kellene lennie. Ezért mindegy, hogy mit mondanak; azt kell megnéznetek, hogy mit tesznek. Azt nektek kell tudnotok, hogy tényleg jó-e nekünk egy ilyen és ilyen elnök, vagy ilyen és ilyen király. Az elnököt leválthatjátok, de egy király esetében inkább kétszer gondoljátok meg! Ha forradalmat szítotok, akkor ti vagytok azok, akiknek először vágják le a fejét. Manapság szerencsére nincs olyan sok diktátor király. Korábban a Király Istennel volt egyenlő. Senki sem szállhatott vele szembe. Ha a szád épp még nem csukódott be, akkor bizony már repült is a fejed. Még szólnod sem volt szabad, vagy közvetlenül ránézned. Mindig, amikor a király valahová kilovagolt, akkor le kellett térdelned a földre és a fejedet a piszokba kellett hajtanod. Ha felpillantottál, akkor már repült is a fejed. Mielőtt ránéztél az arcára, a fejed már valahol máshol volt. (A közönség nevet.) Ez mindenhol ilyen szigorú volt. És nem számított, hogy mennyi ember szenvedett éhségtől, éhínségtől, vagy bármilyen más problémától. Legyen szó hidegről, forróságról vagy természeti csapásról, a király mindig jól érezte magát. Csakúgy, mint a számtalan ágyasa, felesége és eunuchja. Soha nem volt gondjuk. Ezért nem tudták, hogy mi az a szenvedés. A szeretet leckéi Ismeritek Marie Antoinette híres történetét? Aranykanállal a szájában született. És amikor azt mondták neki, hogy Franciaország népe nagyon éhes, és nincs már kenyerük ami azt jelentette, hogy éhesek voltak, akkor azt mondta: "Nincs kenyér, akkor hadd egyenek süteményt!" (Nevet a közönség.) Ha nincs kenyerem, akkor hogyan ehetek süteményt? De ő nem ismert ilyen helyzetet. Nem tudta, hogy a kenyér a mindent jelenti a közönséges polgár számára. A kenyér ételt jelent; vért jelent. Mint ahogy a kínaiak azt mondják: "Ó, nincs több rizsünk." Azt jelenti, hogy most éhesek vagyunk. Nincs élelmünk. A rizs csak egy jelképes kifejezés az élelemre, úgy, mint a kenyér az amerikai vagy európai ember számára. De egy ilyen királynő, mint Marie Antoinette, talán sosem szenvedett éhségtől és hidegtől. Talán sosem kellett göröngyös úton sétálnia, vagy kimennie, és csupán megpillantania a polgárok hétköznapi életét. Bárhová ment, az emberek elfutottak, vagy el kellett takarniuk magukat, őt pedig védelmezte az összes testőre. Soha 8

10 nem látott semmit. Soha nem látta az emberek életét. Talán nem volt egy hidegszívű királynő. Azonban az életét túl sok védelem, hazugság és fényűzés vette körül, anélkül, hogy szükség lett volna rá. Néha a király és királyné még azt sem tudta, hogy mit csinálnak éppen. Ez igen nehéz. Nem csoda, hogy az emberek mindig forradalmat szítanak a király és a királynő ellen, és levágják a fejüket. Csupán azért teszik, hogy megváltoztassák a szabályokat vagy a diktatúrát, és így az életük elviselhetőbb legyen. Szabadság Mert a hajdani időkben nem beszélhettél a királlyal. Nem mondhattad meg neki, hogy nincs igaza. Még manapság sem lehet, bár némelyik elnökkel megteheted. Legalább is szabadabban, mint korábban. Ez egy kicsit más. Korábban semmit sem mondhattál a király vagy a kormány ellen. Csak azt tetted, amit mondtak neked. Manapság beszélhetsz a kormány vagy az elnök ellen, de még mindig azt kell tenned, amit mondanak neked. (Nevet a közönség.) Szóval van egy különbség, a "szólásszabadság." Elmondhatod, amit akarsz, de még mindig "azt kell tenned." (A Mester és mindenki nevet.) Valójában nincs nagy különbség, de talán amikor az emberek kimondhatják, akkor azt érzik, hogy "Ó, szabad vagyok. Legalább elmondhatom." Kimondják, és ezzel megtisztítják a levegőt. Szóval még akkor is, ha dolgozniuk kell, nem érzik, hogy annyira elnyomják őket. És ez is egy probléma. Elmeséltem nektek a viccet az orosz emberről? Egy amerikai elment Oroszországba, hogy ott látogatást tegyen és körülnézzen. Ott látta az egész titkosrendőrséget, az emberek pedig meg voltak ijedve, és nem nevettek. (Ez volt korábban; nem tudom, hogy most hogy van.) Szóval az amerikai azt mondta: "Mi a baj?" Azt mondta a barátjának, "Mi folyik itt? Nem mertek semmit sem mondani. Amerikában kritizálhatjuk az elnököt és a kormányt, amikor csak akarjuk. Szabadon kritizálhatjuk őket bármikor, bármi miatt." Erre az orosz barátja azt 9 mondta: "Igen, itt mi is bármikor szabadon kritizálhatjuk az amerikai kormányt és az elnököt. (A Mester és mindenki nevet; a közönség tapsol.) Reményteljes jövő van a kezünkben Korábban meséltem nektek arról az UFO-ról, ami Au Lac-ban szállt le. Ez körülbelül négyezer éve történt. És állítólag az az ember mentette meg abban a pillanatban Au Lac országát. Idegen volt és nagyon alacsony, és igen erőssé és naggyá változtatta magát. Egy tüzes paripán lovagolt, és az ég felé repült. Amikor csak a paripa leszállt, a földön egy kerek bemélyedés keletkezett. Milyen paripa volt ez? Bizonyára focilabdaszerű paripa volt, olyan kerek, mint ez. Szóval bármi is volt, nem úgy nézett ki, mint egy paripa. Ezenkívül ez egy vasparipa volt, ami mindkét oldalon tüzet lövellt ki, és ahová a tűz elért, ott elpusztította az összes ellenséget. Mindannyian meghaltak. Semmi sem szállhatott szembe ezzel a paripával és a tűzokádó fegyverrel, ami a paripából jött. Szóval ez úgy hangzik, mint egy modern felszerelés, egy lángszóró, vagy egy UFO. Napjainkban mindig azt gondoljuk, hogy igen civilizáltak vagyunk, mindent felfedeztünk, és sok mindent ismerünk. Azonban igazából azért kellene újra és újra elolvasnunk a történelmet, hogy szerényebbek legyünk nem azért, hogy elcsüggedjünk, hanem azért, hogy több legyen bennünk a remény. Ha a hajdani időkben az emberiség a civilizáció ilyen csúcsát érte el, akkor a jövőben is képesek leszünk ezt újra megtenni. De van egy lecke, amit meg kell tanulnunk: nem szabad visszaélnünk az értelem erejével. Mindenekfelett pedig belül kell edzenünk magunkat, hogy meglegyen bennünk az erkölcsös magatartás, a morális színvonal, a nemes eszmények, a szeretet és az együttérzés szilárdsága. Ezután nem számít, hogy milyen gépet találunk fel, még akkor sem, ha az veszélyes. Átalakíthatjuk egy békés készülékké, hogy szolgálja az emberiséget és segítsen felgyorsítani a civilizációt, ahelyett, hogy megsemmisítenénk egymást. Remélem, hogy tanulunk. (Taps)

11 Ching Hai Legfelsőbb Mester Beszédei A Világ Vallásainak Parlamentjén I. RÉSZ Fokváros, Dél-Afrika december 1. Eljött az ideje annak, hogy ma mindannyiunknak meg kell ígérnünk, hogy barátai leszünk minden életnek, barátai minden életnek. Ámen. A célból gyűltünk itt össze, hogy tiszteletünket fejezzük ki azok iránt, akik harcoltak és küzdöttek azért, hogy elnyerjék emberi jogaikat és méltóságukat. Köszönöm az Atyának. Köszönöm, testvérek, hogy időt szakítottatok arra, hogy idejöjjetek és imádkozzatok Afrikáért. És együtt a világért is imádkozni fogunk. Néhány másodpercnyi csendet szeretnék kérni, hogy kívánságunkat ismét megerősíthessük az Úr felé. Köszönöm. Nagyon köszönöm. Már mielőtt idejöttem volna, imádkoztam az Úrhoz az országotokért és a világért, mint mindig. Azt mondtam neki: Atya, te mindent tudsz. Teljesítetted a kívánságunkat, mielőtt azt kértük volna. És bármit is rendezel el a számunkra, annak a spirituális fejlődésünk szempontjából a legjobbnak kellene lennie. Nem számít, hogy jelen pillanatban mennyire kilátástalannak tűnik, a Te akaratod a legfelsőbb. Végül a Te akaratod mindig a legbölcsebb, a legjobb, a legkönyörületesebb. Imádkozunk, hogy ezt engedd megismernünk, imádkozunk, hogy soha ne hagyd elfelejtenünk, hogy a Te akaratod mindig a legszeretőbb, az univerzális igazság legemelkedettebb értelmében. Köszönjük Neked azt is, hogy módot adtál nekünk arra, hogy ma itt legyünk ebben a gyönyörű városban, ezen a bolygón az egyik leggyönyörűbb helyen, és láthatjuk mindezeket a csodálatos, tiszta, egyszerű szívű embereket. Sok élettartam során egy megtiszteltetés a számunkra egy ilyen alkalom, mert a Te akaratod szerint vagyunk itt, a Te akaratod szerint élünk itt, és a Te akaratod szerint fogunk visszatérni Hozzád. De nem sok lehetőségünk van arra, hogy egymást fizikailag láthassuk. Mert habár ez a fizikai világ a Te összes teremtésednek csupán egy grandiózus illúziója, számunkra ez még akkor is nagyon gyönyörű, ez az otthonunk. És ebben az értelemben, ha Te úgy akarod, azt is felajánljuk Neked, hogy ennek a földnek, vagy bármely földnek a népei olyan otthonnal rendelkezzenek, amelyet ők szeretnének; békés életük legyen Isten gyermekeinek minden méltóságával, a Te akaratod szerint. Felajánljuk Neked a szívünket, a szeretetünket és legalázatosabb odaadásunkat, hogy bármit is rendezel el a számunkra, az a Te akaratod lesz. De mindazonáltal, mivel ebben a fizikai állapotban vagyunk, ezért sok képzelt nehézséget kell elviselnünk, ami gátolja a lelkünket, és elválaszt minket Tőled. Ezért Imádkozunk Uram, hogy adj nekünk valamennyi méltóságot, valamennyi alapvető békességet, hogy elegendő higgadtsággal és elegendő alázattal rendelkezzünk ahhoz, hogy életünk minden pillanatában Rád emlékezhessünk. Mert Te dicsőség vagy, Te szépség vagy, Te gazdagság vagy, Te vagy a teljesség legfantasztikusabb víziója, amire valaha is emlékezhetünk. Hagyd, hogy ez a teljesség meg is nyilvánuljon ezen a bolygón. És talán a bolygó néhány országának több áldásra van szüksége, mint a többinek. Hajlandóak leszünk arra, hogy együtt dolgozva segítsük a kevésbé szerencsés országokat, a világ kevésbé szerencsés zugait, talán mint amilyen a Teremtésednek ez a piciny zuga is. Áldott légy, Uram, hogy emlékezel ránk Afrikának ebben a sarkában. Talán összes gyermeked megérdemli a szeretetedet és az áldásodat, de tán eme sarok egy kicsivel többet érdemel. Ez lenne a mai imánk. Ámen. Köszönöm. Köszönöm, testvérek. Köszönöm. A Mester a xhosa nép tagjaival (Köszönöm.) Megérintetted a szívemet A tisztaságoddal nagyon meghatottál. Őrizd meg a tisztaságodat, bár a vagyonod elveszett. (Köszönöm.) Isten a legjobb vagyon, és valódi otthonunk a mennyországban van! Mondd el a népednek, hogy valódi otthonunk a mennyországban van. Soha nem veszítjük el az otthonunkat. (Nem, nem.) Minden csak egy próba, csak egy játék, hogy lássuk, hogy a gondokkal szembesülve még mindig emlékezünk-e Istenre. Igen! És ha emlékezünk, akkor ő sokszorosan megjutalmaz minket. Ez semmi ez a föld, ez a por, ez a tudjátok, úgynevezett falak, és a tető. Ezek valóban semmik. Ez csak átmeneti védelem. Isten az örökkévaló védelem! És valódi otthonunk ott van, mindig vár ránk. Ezt biztosan tudom, ígérem. Amikor itt végzel, hazamész, az igazi otthonodba. Mert olyan jó vagy, tiszta vagy, egyszerű vagy. Isten annyira szeret téged. Én ezt tudom. (Köszönöm.) Ha meg tudod hatni a szívemet, akkor az Ő szívét még inkább meg fogod! Ha meg tudsz hatni egy emberi szívet, hogyan ne hatnád meg Isten szívét? Az otthonunk a mennyországban van, emlékezz rá! Jól van? (Köszönöm.) Jól van, viszlát. Isten áldjon. 10

12 Az Egyszerű Igazság Mennyei Áldás Fokváros, Dél-Afrika december 2. Műsorvezető: Üdvözöllek titeket, testvérek. Ching Hai Legfelsőbb Mester a meditáció egy ősi módszerét tanítja, a Quan Yin Módszert. Quan Yin azt jelenti: A Belső Rezgés Megfigyelése. Minden kultúrának és vallásnak megvan a saját kifejezése, amivel leírja ezt a Belső Mennyei Fényt és Hangot. Ekképpen beszél ezekről az összes Szentírás: az Ige és a Mennyei Hangok a kereszténységben és a zsidó vallásban, a Shabd a hinduizmusban, a Mennyei Zene a taoizmusban, a Naam a szikh vallásban, a Kalam-i-Qadim a mohamedán vallásban, és a Belső Hangáramlat a buddhizmusban. Ez a Legfelsőbb Rezgés az univerzális szeretet és a nagyszerű értelem nyelve. Ez az Isteni Rezgés ott rezeg minden életben, és fenntartja az egész világmindenséget. A Belső Dallam minden sebet begyógyíthat, minden vágyat teljesíthet, és minden világi szomjat kiolthat. Ez mindenható és csupa szeretet. Mivel ebből a Hangból keletkeztünk, ezért a vele való kapcsolat szívünknek békét és megnyugvást hoz. Miután a mai előadás véget ér, Ching Hai Legfelsőbb Mester fel fogja ajánlani a lehetőséget, hogy a Quan Yin Módszerbe történő beavatáson keresztül megtapasztaljuk a Mennyei Belső Fényt és Hangot. Akik ezt meg szeretnék tanulni, azoknak ezt követően tiszta vegetáriánus étrendet és megfelelő erkölcsi életmódot kell követniük, hogy biztosítsák fejlődésüket a meditációjuk során. Akik még nem készek egy ilyen lépésre, azok a meditáció Kényelmes Módszerét tanulhatják meg, ami egy általánosabb bevezetés a Quan Yin Módszerbe. Az előadás után majd több részlet elhangzik. Megkérnék mindenkit, hogy szívélyes üdvözlettel fogadja Ching Hai Legfelsőbb Mestert. Mester: Köszönöm. Köszönöm, kedves. Nagyon köszönöm. Isten áldjon meg titeket. Isten áldjon. Köszönöm. Már megtették, de jól esik külön üdvözlésben részesülni. Köszöntelek titeket a Világ Vallásainak Parlamentjén, és tiszta szívünkből köszönjük nekik ezt a meghívást, ami módot ad nekünk a találkozásra, arra, hogy tanuljunk egymástól, és hogy barátokká váljunk. Isten áldja meg őket, áldja meg a Világ Vallásainak Parlamentjét, hogy folytassák nemes erőfeszítésüket. A Világ Vallásainak Parlamentje programjával összhangban azért vagyunk itt, hogy megosszuk veletek a tudást, amit Isten Országából nyertünk 11 amely mindannyiunkban bennünk van. Mindannyian tudjuk, hogy Isten bennünk van, vagy legalábbis ezt mondták nekünk. Mindannyian tudunk Isten létezéséről, a legnagyobbról, a Mindenható Teremtőről, aki az egész világegyetem teremtette beleértve a mi bolygónkat is, ami nagyon gyönyörű. Amikor látjuk ezt a csodálatos bolygót, akkor tudjuk, hogy a Művésznek léteznie kell, akinek igen nagyszerűnek és hatalmasnak kell lennie, hiszen képes volt megteremteni egy ilyen csodálatos lényt, mint a mi Föld bolygónk. Azonban nem mind tudjuk, miként néz ki Isten. Arra kényszerültünk, hogy elfelejtsük, hogy mi vagyunk a dicsőség, a szépség, és a leghihetetlenebb lény, amely valaha létezett. Mert mindez a fizikai létezés is egyféleképp csodálatos, kábulatba ejt minket És a tér és az idő tényezője, amelyek az Isten ellentétes ereje által létrehozott eszközök arra, hogy vakká tegyenek és megkössenek minket, és elfelejtessék velünk mindazt, amik valójában vagyunk ami Isten. Mert Isten bennünk lakozik. Minden vallásos szentírás ezt mondja nekünk. Ugyanazt az üzenetet adta át minden Mester, aki valaha megáldotta a Földünket: Hogy Isten bennünk van, semmi egyéb nem vagyunk, csak Isten. És akkor ez olyan egyszerű? Elfelejtjük. Ha Isten bennünk van, csakúgy, ahogy néhány papír van a zsebemben, akkor milyen nehéz azt elővenni? Ez ilyen egyszerű? Ez olyan egyszerű, hogy az szinte hihetetlenné vált. És ősidőktől fogva ezért van az, hogy nehezünkre esik elhinnünk a Mesterek üzenetét. Néha még ártunk is nekik, amiért kimondanak egy ilyen egyszerű igazságot: Megmutathatom neked Istent. Isten benned van, ezért te vagy Isten, és megláthatod saját magadat. Ma semmi egyébért nem vagyunk itt, csak ugyanezért a célért, az egyszerű igazság miatt, ami már létezik mindannyiunkban bennem, bennetek. Valójában nem kellene emberi lényeknek neveznünk magunkat. Sétáló Istennek, élő Istennek, Isten másolatának, Isten lényegének, Isten egy részének, a teljes Isten egy részének, a megszemélyesített Istennek, a Legfelsőbb Mesternek, vagy a Mindenhatónak kellene neveznünk magunkat. Ezek vagyunk! De ősidők óta bárki meri magát így nevezni ami az ő valódi családi neve, úgy értem, hogy vezetékneve, az igazi neve, azt az emberek kinevetik, és nem hisznek neki. És ez hihetetlen, tényleg hihetetlen, ha ezen elgondol-

13 kodunk. Tegyük fel, hogy az apám neve Tang, akkor én Tang kisasszony vagyok, nem? Igaz? Mert a lánya vagyok, és a nevem ugyanaz, mint az övé, az Atyámé. Tehát mi vagyunk Isten gyermekei. Mindegyikünknek ezt mondták, és így érzünk. Istentől származunk! Vagy honnan máshonnan kellene származnunk? Úgy gondoljátok, hogy Istentől származunk, avagy nem? Igen vagy nem? (Igen!) Hát, nagyon köszönöm. Isten áldjon titeket. Mivel Istentől származunk, minek kellene lennie a vezetéknevünknek, a családi nevünknek? Istennek! Igen, hívjátok így magatokat! Örülök, annyira boldog vagyok, hogy elfogadjátok a személyazonosságotokat. Legalább ezt megértve, az Atyát még csak nem is látva, már elfogadjátok a személyazonosságotokat. Ez már nagyon, nagyon fontos. És most, ha igazán hinni akartok a nevetekben és a származásotokban, akkor megmutathatom nektek. Ha van időtök, bebizonyíthatom nektek, hogy tényleg Isten vagytok és semmi más, csakis Isten. Ha van egy kis időtök, leülhetünk együtt, és elmagyarázom nektek, hogyan kell visszamenni oda, ahonnan jöttünk. És akkor ez azonnal meg fog történni. Ha egyszer ezt elmagyarázzák nektek, csak becsukjátok a szemeteket, és ennyi, ott vagytok! Hiszen soha nem voltunk sehol másutt, csak az Isten-lét belsejében, Atyánk vagy Anyánk ölelésében. Semmi nem létezik ebben a világmindenségben, csak Isten ereje és Isten szeretete. És soha, soha nem vagyunk ettől elválasztva. Csak arról van szó, hogy nem arra nézünk, amerre kellene. El vagyunk kábulva mindettől a szépségtől, ami rendben van, azért van itt, hogy élvezzük, hogy emlékeztessen minket még a mennyország dicsőségére és szépségére is habár ez egy nagyon szegényes példa. Habár Isten küld minket erre a fizikai bolygóra, nem feledkezett el arról, hogy itt hagyjon nekünk minden kényelmet, dicsőséget, szépséget és bőséget, hogy a mennyországot soha ne felejthessük el. Bár ezek csak szegényes, szegényes, nagyon szegényes másolatok, de ezek mégis gyönyörűek. El tudjuk képzelni, hogy milyen dicsőséges a mennyország igazi tájképe, az igazi virágok a mennyei birodalomban? Én láttam őket. Nincsen rá nyelv, nincsenek rá szavaim, hogy leírjam nektek, hogy azok milyen gyönyörűek. Amikor látod a mennyországot, amikor tapasztalod Országunk igazi örökségét, Valódi Énünk igazi személyazonosságát, akkor többé nem vagy itt. Nem itt ebben a fizikai dimenzióban, hanem a spirituális világban vagy. És amikor ide visszajössz, akkor azt olyan nehéz leírni. Bár különböző módon minden testvérünk megpróbálta leírni élményét a mennyországban. Néha, amikor összegyűlünk, és tegyük fel, hogy nem értik, mi ennek vagy annak a jelentése, a látomás, amit belül láttak (Megérkezik Dada J. P. Vaswami) Óh, Dada! Namaste! Kérlek, köszöntsétek ezt a különleges, különleges, különleges, különleges Atyát. Kérlek, adjátok neki és társának a tiszteletbeli ülőhelyet. Kérlek, álljatok fel, és üdvözöljétek ezt a nagyonnagyon különleges, szent embert. Indiából jött! Dada, ide szeretnél jönni? Ide szeretnél jönni, hogy mellém ülj? Rendben, ahogy akarod. Köszönöm, köszönöm. Üljetek le, kérlek. Kérlek, kérlek testvér. A jelenléteddel nagyon megtisztelsz. Egy nagy meglepetés! Egészen Punából, Indiából jött. Tavaly találkoztunk, és ő szerelembe esett mi én azóta is bele vagyok esve. Olyan édes, hogy azt szeretnénk, bárcsak minden atyánk ilyen lenne. Igen, atyáink legtöbbje nagyon zord, nagyon szigorú. Ő annyira elnéző, annyira toleráns. Csak elkényeztet téged, úgy érzed, hogy nagyon szeretnek téged. A mennyei Atyánk is ilyen. Soha nem nézi az úgynevezett bűneinket, mert az Ő szemében mi soha nem vétkezünk! Csak hibázunk! Csak elfeledkezünk arról a nemes lényről, amik vagyunk. És ezért Ő mindig küld egy különleges, különleges embert, mint például Jézus, Buddhát, Krishnát, Mohamedet, Guru Nanakot, hogy néhányat megnevezzünk A dzsainista Mestereket csak hogy megmutassa nekünk, és ezáltal ismét emlékezzünk, hogy valóban mi vagyunk az egész világmindenségben az elképzelhető legnagyszerűbb, legnagyszerűbb lények. Még az angyalok is irigykednek ránk, még az angyalok legnagyobbjainak is minket kell szolgálni. El tudjátok képzelni? El tudjátok ezt képzelni? És eközben, mindeközben imádkozunk az angyalokhoz, mintha ők lennének a mi nagyszerűbb védelmezőink. Azok ők, azok ők, de csak addig, amíg még nem tudunk a saját dicsőségünkről. Amint emlékezünk arra, hogy kik vagyunk, ők mellénk állnak és szolgálnak minket, mert mi Isten képmására lettünk teremtve. Amikor a mennyországba megyünk, tegyük fel bármikor eljuthatsz a mennyországba A beavatás után be fogsz jutni, bármikor. Úgy értem, hogy a koncentrációdnak megfelelően a mennyország magasabb, vagy kissé alacsonyabb részébe fogsz eljutni, de mind eljutunk, és különböző módon mindannyian látjuk Istent. Tegyük fel, hogy a mennyországba megyünk, amikor a szorgalmas, napi gyakorlás eredményeként elérjük a megvilágosodás egy magasabb fokát. 12

14 Akkor látni fogjátok az összes angyalt és az összes nagyszerű lényt az elképzelhető legnagyszerűbb Fénnyel, amint mindkét oldalon felsorakoznak, hogy üdvözöljenek titeket. Ezek vagyunk igazából. Jobb, mint ha vörös szőnyeget terítenének le eléd. És tegyük fel, hogy Isten maga a helyzetet alkalmasnak találja arra, hogy egy igazi látomást nyújtson saját magáról ami nem olyan, mint amit az Ő emberi nyelvén leírhatnánk; úgy olvadnánk el, mint a jég a Himalájában a júniusi Nap sugaraitól. Egyszerűen úgy érezzük magunkat, mint egy csecsemő, hihetetlen gyönyört érzünk. A szexuális eksztázis a leghihetetlenebb élmény, amit emberi kapcsolatokban leírnak. Ez öszszehasonlítva halovány, halovány. Azért kell ezt elmondanom nektek, hogy valamivel összehasonlíthassátok. Egyébként nem tudom, hogyan írjam le a mennyország gyönyörét. Amikor eksztázisban vagy, amikor szamádiban vagy, amikor szembesülsz Istennel néha Ő azt találja megfelelőnek, hogy egy Képmásként, egy Arcként jelenjen meg nekünk. És mégis, ez attól függ, hogy miként szeretnénk őt látni Ő megjelenik Anyaként, Atyaként. De akkor ez csak tündöklő ragyogás Fénnyel, a Képmása körül napok ezreivel. És mégis, akkor körülötted is ott vannak napok ezrei, mert a lelked akkor megszabadul a lelked ezt a fajta Fényt sugározza, te vagy a Fény. És ezt mondta nekünk az összes biblia hogy mi vagyunk a Fény, mi vagyunk a Fény lényege. Az Ige is Fény! Az egy rezgés. A Fény sűrűbb formája Hanggá vált. A Hang olyan, mint egy dallam ezen a világon. Ezért szeretjük annyira a zenét, mert ez nagyon hasonlít a Mennyek Zenéjéhez, az Isten által beszélt Igéhez, az univerzális nyelvhez, amelyet ha hallunk, akkor megértünk mindent, megértünk minden nyelvet, megértjük egymást, és szeretjük egymást. Ez a Belső Rezgés Isten Igéje, a Mennyország Zenéje táplálni fog minket és energiát ad, hogy ezáltal egy új emberré váljunk. Ezért sokan a beavatás után ragyognak, teljesen megváltoznak, azonnal, hogy néha nem ismerem fel őket beavatás előtt és után. A változás néha ilyen drasztikus. És minél többet meditálnak naponta, annál fiatalabbá válnak! Mert az összes sejt megújul. Ezért válunk olyanokká, mint a gyerekek ártatlanabbá, értelmesebbé, tisztábbá, szívünkben egyszerűbbé válunk közelebb kerülünk a mennyországhoz. A Biblia azt mondja: Nem léphetsz be a Mennyek Országába, hacsak nem válsz ismét olyanná, mint egy gyermek. Hogy gyermekké 13 váljunk, ahhoz keresztül kell mennünk az úgynevezett megkeresztelés folyamatán megkeresztelés a Lélek Tüzével. Szent János említette, hogy Nem kétséges, vízzel keresztelek, de aki utánam jön, az a Szentlélek Tüzével fog titeket megkeresztelni. Mi az a Szentlélek Tüze? Ez Isten maga, amint tisztít minket, összeköt minket Önmagával, minket, a részt, ismét visszaalakít egésszé, az Óceán cseppjét egyesíti a Szeretetnek ezzel a hatalmas vizével. Ez a megkeresztelés pillanata. Az igazi megkeresztelés kevesebb, mint egy másodperc alatt megtörténik, és azonnal ott leszünk a mennyországban, ahol lennünk kellene. Mert soha-soha egyáltalán semmi nem választ el minket Istentől, csak a saját figyelmünk a figyelmünk és a gondolkodásunk, hogy mi Istentől különállók vagyunk. És így vagyunk Istentől külön választva. Csak megmutatom nektek, hogyan irányítsátok a figyelmeteket a másik helyre, a másik dimenzióba. Ugyanúgy, ahogy most rátok nézek, látlak titeket, ezért nem láthatom, hogy mi van mögöttem. Ha hátrafordulok, most látom Mi ez? Ó! Ez a Ching Hai Legfelsőbb Mester. Jól van, Lásd meg Istent, amíg élsz. Pontosan erről van szó! Láthatjuk Istent, amíg élünk. Még a halálunk időpontját is megválaszthatjuk. Kiválasztjuk a saját mennyországunk szintjét, mielőtt odamegyünk. Ugyanúgy, ahogy elmész egy ügynökséghez, megtekintesz különböző házakat, és megnézed, hogy melyik jobb neked. Ehhez hasonlóan, Atyánk házában sok szoba van. Kiválaszthatunk egyet a saját megértésünk és tudatosságunk szintjének megfelelően. Soha nem voltunk Istentől elválasztva. Ezt akarom elmondani nektek. Ezt fedeztem fel. Csak egy szempillantás, és Isten tudatosságában vagyunk. Egy szempillantás, és ismét visszatérünk ide. Ismét egy pillantás, visszamegyünk a mennyországba. Egy pillantás, gyere vissza ide. Néha a mennyország és a fizikai dimenzió közti határ annyira elmosódik, kint vagy és bent, kint és bent. Vagy ugyanakkor vagy mindkettőben, úgy, mint ahogy a legtöbb Mester tudatossága. Ugyanakkor vannak ott mindkét világban. Elsajátították a fizikai világ és a mennyei világ közti határ eltörlésének transzcendentális művészetét. Kitörölték a teret és az időt a tudatosságukban, mert Istenné váltak, ismét eggyé váltak Istennel. Ez olyan egyszerű, hogy bármelyikünk meg tudja tenni, mert mindegyikünk már Isten. Csak más irányba nézünk, ez minden. Csak megmutatom nektek, merre nézzetek saját magatokra, hol van a kapcsolat Istennel, hol lakozik Isten. Ha Ő bennünk lakozik, akkor az hol van? Belül! Akkor befelé kell mennünk, nem kifelé. Ha kifelé me-

15 gyünk, akkor Isten fizikai megnyilvánulását látjuk. Látjuk a sétáló, fizikai Istent, aki mellettünk ül, aki fizikailag szeret minket, aki velünk eszik, aki velünk tréfálkozik, aki velünk nevet. Belül minden teremtés valóságát látjuk Istent annak, aki! Azt az Istent, amelyik nem fizikai, és akinek mégis százmilliónyi Képmása van. Azt az Istent, akinek nincs neve, és mégis szerető nevek ezrein szólítják. Ugyanúgy, ahogy a kedvesünket szólítjuk: Édesem, kedvesem, almás pitém, cukorfalat, cukorkám. Igen! Szívecském, egyetlenem, szívem csücske, szerelmem. Bárminek, bárminek! Néha feltaláltok egy nevet, hogy így szólítsátok a szeretteiteket. Néhányan a feleségüket tésztám -nak hívják. És ez rendben van! Így néhányan Istent még Menyasszonynak is hívják. Igaz? Az Örökké Szeretett A Hűséges Házastárs. Minden megteszi, mert annyira szeretjük Istent és Ő szeret, annyira szeret minket. Egyek vagyunk, bármit mondunk. De mindannyiunk számára jobb lenne, ha igazán ismét egyesülnénk ezzel a szerettünkkel. Túl sok a beszéd a Jövő Jegyeséről és a Közelgő Férjről, de semmi újraegyesülés, nincs egység ennek semmi haszna. Soha nem tapasztaljuk meg a házasság boldogságát, ha soha nem látjuk azt a férjet, akiről oly sokat hallottunk. Hasonló módon, amit mondunk Istenről, bemutatjuk Istent, dicsérjük Istent, az csodálatos zene a füleinknek és a lelkünknek. De a lélek ennél kézzelfoghatóbb élményt akar, igazán szemtől-szembe Istennel. És ebben segíthetek nektek. Isten annyira szeret titeket. Isten annyira szeret titeket. Bármilyen gyors kérdés? Gyors kérdés? Igen? Mester kérdésekre válaszol K: Megosztanál-e velünk bármit, amit megértettél arról, ami a túlvilágon jön majd? M: Mi jön a túlvilágon? Hú! Arról könyvek ezreit írhatnám meg, kedves! De röviden, röviden, a túlvilág csak a mennyország. De arra készülnöd kell! Különben meglesz a saját karmád jutalma, ami el fog távolítani téged a mennyországtól. És ezért emlegetik az emberek a poklot. Vagy meg fog fertőzni téged a jutalma vagy következménye annak is, amit az egész bolygó népessége elkövet, és elhúz téged a mennyországtól. A legtöbben, még nincsenek is beavatva a Quan Yin Módszerbe, vagy nem látták Istent életük során, ha tartják magukat az emberi értékrendhez, például a Tíz Parancsolathoz, a buddhizmus Öt Parancsolatához, a dzsainizmuséhoz, vagy megtartják a Korán vagy a szikh vallás életmódját, akkor haláluk után azonnal látják a mennyországot. De persze nem a Legfelsőbb Atyát. Igaz? De a mennyország ránk vár, többnyire a mennyország vár mindannyiunkra! De a gondolkodásunk miatt elválasztjuk magunkat a mennyországtól még a halál után is! El fogunk tévedni egy időre, amíg a cselekedeteink következményei, és a teljes népesség kollektív tudatosságának következményei egy időre szabaddá nem tesznek minket. Akkor ismét eldöntjük, hogy itt szülessünk újra, vagy valahol másutt, hogy ismét összekapcsolódjunk Istennel. Sok, sok látnivaló van a halál után. De minél jobban felkészülünk, annál többet látunk. Igen! K: Honnan tudod, hogy mikor találtad meg az Igazi Mesteredet? (Honnan tudod?) Hogy mikor találtad meg az Igazi Mesteredet. M: Mert látom a Fényt, ez a kritérium. Hallom Istent, látom Istent, látom Isten Fényét. Innen tudom, hogy ő igazi volt. K: Honnan tudod, hogy mint spirituális kereső, megtaláltad az Igazi Mesteredet? (Mit honnan tudsz, kedves?) Hogy mint kereső, aki Istent keresi, hogy megtaláltad a mestert, aki jó neked arra, hogy elvigyen téged a célodhoz? M: Igen, ha az a mester meg tudja mutatni neked Istent, bárki is az, akkor ő az igazi. K: Szeretett Mesterem, mondanál-e nekünk valamit a jövőről, ami ezután jön, az elkövetkezendő öt, hét, tíz éves időszakban? (Úgy érted, hogy a millenniumról?) Igen, és közvetlenül utána. M: Hú! Hát ez tőletek függ! Ez mindannyiunktól függ! Ha a tudatosságunk jobban felébred és magasan fejlett, akkor a Földünk tovább folytatja, több ragyogásban. Ha tovább folytatjuk oly módon, amilyenek vagyunk, vagy esetleg még rosszabbul, akkor persze a következmény nyilvánvaló. Mi döntjük el a jövőnket. Nincs millennium, csak most. Most döntjük el. Rendben? Köszönöm. K: Elmagyaráznád-e, hogy mi a különbség, ha azt mondod, hogy én vagyok Isten, ami azt jelenti, hogy a vezetéknevem Isten, vagy én Isten része vagyok, és aközött, hogy én vagyok Isten, amit néhányan mondanak, ami azt jelenti, hogy Isten teljessége vagyok? 14

16 M: Ó, az a különbség, hogy amikor azt mondod, én vagyok Isten, és a nevem Isten, akkor láttad magad Istenként, Isten részeként, egyként Istennel, Istentől származóként. És a másik, amikor csak mondod a mendemondát; azt mondják neked, és megérted: Jól van, Istentől származom, Istentől kell, hogy származzak, ezért a vezetéknevemnek Istennek kell lennie. A másik ember, ő látja Istent. Rendben? K: Az, aki azt mondja, a vezetéknevem Isten, Isten egy része vagyok, ő látja Istent? M: Nem, nem, két út van. Felismered, megérted, hogy a vezetékneved Isten, de talán nem láttad Istent. És egy másik ember ugyanezt mondja, azt mondja, én vagyok Isten, vagy a vezetéknevem Isten, aki látta Istent. Érted, amit mondok? Tehát ez jobban megerősített a második esetben. K: Jól van, akkor a második esetben az, aki látja Istent, azt fogja-e mondani, hogy én Isten része vagyok, vagy azt, hogy én Isten egésze vagyok? M: Ó, ez attól függ, hogy milyen szintet ért el. Attól függ, hogy mennyit látott az Isten-Énből. Lépésről lépésre kell haladnia. Ha látta Isten teljességét, akkor mondhatja azt, hogy egy vagyok Istennel. Mint ahogy Jézus mondta: Én és az Atya egyek vagyunk. És azelőtt nem mondod ezt. Azt mondod: Láttam Istent. Kommunikáltam Istennel. Isten egy része vagyok. Láttam Isten egy részét. De mégis, már tudod, nagyon biztosan a szívedben, hogy egy vagy Istennel. K: Ezért amikor látod Isten teljességét, akkor azt gondolod, hogy 100%-ban azonos vagy Istennek ezzel a teljességével? Vagy megérted, hogy még mindig Istennek csak egy apró része vagy? semmilyen egyedi azonosságod. Igen, uram. K: Amit mondasz, abból sok belőlünk jön, bennünk van. Mi az üzeneted a szegényekhez és a szenvedőkhöz, és a problémákkal kapcsolatban, amikkel szembenézünk? És hogyan látod az ő szolgálatukat? (Szolgáltam-e őket? Szolgáltam-e a szegényeket?) Nem, nem te! Te szolgálsz minket. Hogyan látod ezeken a tanításokon keresztül azt, hogy az egyedi énen túl hogyan szolgáld, hogyan foglalkozz az igazságtalanság és a szegénység problémájával? M: Igen, igen, értelek. Értelek, értelek. Ez egy nagyon hosszú történet. Hogy rövidre fogjam, spirituálisan és anyagilag is szolgálom az embereket. Segítek bárhol, ahol az embereknek spirituális segítségre van szüksége, és megosztom a szegényekkel, amim csak van. Ez minden, amit tehetek. Igaz? Ezért készítek gyönyörű ruhákat és ékszereket. Eladom őket, pénzt keresek, és azt odaadom a szegényeknek. Helyes! Mint a világ polgárjának, ez a kötelességem. Igaz? És mint a ti testvéretek, az a kötelességem, hogy megosszam veletek az Atyánkról szóló ismereteket. Tehát mindkettőt csinálom, igaz? Először is. Másodszor: ezen a világon az összes szenvedés és nyomorúság néha az emberek műve; néha választottuk ezt, mielőtt idejöttünk; néha jobban felfokozzuk ezt a gondatlan tettünkkel ezen a bolygón. És ezt meggyógyítani egyedül én, egy személyben, nem tudom. Az egész bolygó tudatosságának szintjét fel kell emelni egy magasabb szintű gondolkodásra. És meg kell osztanunk mindazt, amink van, a kevésbé szerencsésekkel. És ez szükségszerű! De ezt nem tudom egyedül megtenni. Ezért meghívlak titeket, hogy csatlakozzatok. M: A fizikai testben, a fizikai dimenzióban egy része vagy Istennek. Amikor túllépsz ezen, és látod magad egyként Istennel, abban a pillanatban kijelented, hogy egy vagy Istennel. K: 100 százalékig? (100 százalékig.) Végtelen vagy? (Igen.) És Isten nem Isten nem M: Látni fogod. Látni fogod. Többé nem úgy fogod megérteni magad, mint Isten szolgája, és Isten egy része. Úgy fogsz gondolni magadra, hogy te vagy Isten teljessége, és nincs nálad magasabb rendű Igazság. Akkor senki más, csakis Isten működik benned. És Istenen kívül nincsen 15 Ősidők óta az összes nagy spirituális gyakorló, nagyszerű király, és nagyszerű ember kitartással érte el célját. Nem jártak azonnal sikerrel. Amikor tehát nehézségekkel találkozunk, köszönetet kellene mondanunk a Teremtőnek, a Mindenható Istennek, amiért lehetőséget ad a számunkra, hogy fegyelmezzük a türelmünket. 41. magazin 53.old.

17 MIÉRT KELL CSOPORTOS MEDITÁCIÓRA JÁRNUNK? Ching Hai Legfelsőbb Mester beszéde, Hsihu Center, Formosa 1991 szept magazin 8. old (eredetileg kínaiul) Megfigyeltétek, hogy a templomokban mindegyik védőisten nagyon vadnak néz ki? Olyan fenyegető arcuk van! De miért? Mert démonok voltak, mielőtt védőistenekké váltak volna. Elolvashatjátok a buddhista szentírásokban, hogy a Démon Király vagy a démonok hogyan szentelték magukat Shakyamuni Buddhának. Megfogadták, hogy védőistenekké válnak, hogy előző bűneiket megváltsák, a szintjük így felemelkedhessen, lehetővé téve, hogy a gyakorlásban Arhattá és Boddhiszattvává váljanak. A démonok szintjéről nem lehet a Boddhiszattvák szintjére közvetlenül felugrani; túl nagy a távolság! Akik azelőtt démonok voltak, azoknak először jó emberekké kell válniuk, és utána válhatnak Boddhiszattvákká vagy Buddhákká. Mielőtt jó emberként megszülethetnének, keresztül kell menniük a védőisten fejlődési állapoton, hogy bűneiket megváltsák. Ha egyszer jó emberekké váltak, akkor azonnal a Buddhák vagy Boddhiszattvák szintjére ugorhatnak. Ha valóban erős a hitük és találnak egy megvilágosodott mestert és egy jó módszert, akkor persze gyorsan fel tudnak emelkedni a Buddhák és Boddhiszattvák szintjére. Ehhez a démonoknak át kell menniük a létezés emberi formáján. Például az általános iskolából sem mehetünk közvetlenül egyetemre; át kell haladnunk a középiskola szintjén. Az emberek a középiskolai diákokhoz hasonlóak, akik érettségi után egyetemre mehetnek. Az általános iskolások csak középiskolába mehetnek. Hasonló a helyzet a démonokkal, akiknek gonosz szokásaik voltak, szintjük és gondolataik az emberekénél alacsonyabb rendűek. Bár nagy mágikus erővel rendelkeznek, ez csupán varázslat. Nincs meg bennük az emberek jóindulata és bölcsessége, így nem válhatnak azonnal emberré. Hogy Boddhiszattvává váljanak, először emberré kell válniuk. A mennyei harcosok és védőistenek olyan rettenetesnek látszanak, mivel csak most léptek elő a kegyetlen démoni szintről. Ha még a külsejüket sem tudják megváltoztatni, elképzelhetitek a belső tulajdonságaikat. Fenyegetőnek látszanak kívülről, mert ádázok belül. Miért látszanak a kígyók és a tigrisek kívülről olyan gonosznak és vadnak? Azért, mert ez megegyezik belső tulajdonságukkal. A kegyetlen emberek haláluk után tigrisek és kígyók lesznek. Ezek a ravasz emberek mindig harapni" szeretnének (Mester nevet), vagy trükkökkel másoknak ártani, ezért kígyóvá válnak. Még ha emberré válnak is megint, ártalmasak lesznek. A misztikus legendákban, mint Az Istenek dicséretes könyve" vagy más történelmi elbeszélésekben olvashattunk néhány nagyon ártalmas technikát gyakoroló harcosról. Egy csekély mozdulattal, vagy épp csak hozzátok közel kerülve képesek eszméletlenné tenni, elkábítani és megmérgezni. Ezek a történetek igazak, mert a negatív erők nagyon erősek és megfertőzhetnek másokat. Ezek az emberek teljes egészében ártalmasak és megmérgezhetnek, még ha csak közelükben is vagytok. Amikor közel kerültök némely emberhez, érezhetitek mély, erős testi vágyaikat, hírnév vagy gazdagság utáni vágyukat. Hirtelen rátok is egy kicsit hatással lesznek. Néha, amikor hírnévre és gazdagságra vágyakozó emberek közelébe kerültök és hallgatjátok őket, akkor bár eredetileg nem vágyakoztatok ezek után, hirtelen ti is ezt szeretnétek csinálni. De ez a vágy elmúlik, amikor hazaértek. A negatív erők nagy hatással lehetnek az emberekre. A legtöbb, spiritualitást nem gyakorló ember légköre erősen mérgezett. Erősen vágynak hírnévre és gazdagságra és beárnyékolja őket egy meglehetősen negatív erő. A harcművészeti regényekben olvashattok a taoisták által gyakorolt ártalmas technikákról. A kezük meglegyintésétől az ellenségük megmérgeződött. Ez igaz! Megmérgezhetnek anélkül, hogy egyetlen testrészüket is megmozdítanák, pusztán azzal, hogy a közeledbe kerülnek! Igaz, hogy az ártalmas technika idősebb gyakorlóinak nagy mérgező energiájuk van. Annyira megfoghatatlan, hogy nem látjuk, de a hatásuk megvan. A láthatatlan hatások még erőteljesebbek! Meg tudjuk 16

18 17 védeni magunkat a láthatóakkal szemben, de a láthatatlanokkal szemben nem. Mert nem tudunk róluk! Szívünk felkészítése nélkül könnyen beszennyeződhetünk. Azt tanítom nektek, hogy mindig elmélkedjetek a Taó-n, a spirituális gyakorláson, a megszabaduláson, és mindig emlékezzetek a Szent Nevek ismétlésére. Így megvédjük magunkat. Mivel nem tudjuk ki kicsoda, biztosabb mindig készenlétben lennünk. Nem tudjuk, hogy ki kicsoda és valójában nem is kell foglalkoznunk azzal, hogy ki kicsoda. Miért kellene tudnunk? A tigris az tigris és a cica az cica. Azok amik, és miért kellene foglalkoznunk velük? Akárhogy is, meg kell védenünk magunkat a lehetséges hatásokkal szemben. Nem akarunk tudatlan emberi lényként tovább itt maradni. Inkább magasabb rendű érző lényekké válnánk. Még ha nem is tudunk másokon segíteni, jó, ha magunkon tudunk. Belefáradtunk ebbe a világba. Ez nem az ideális lakóhelyünk; máshol akarunk lakni. Például már befejeztétek az általános iskolát, így nincs ok arra, hogy továbbra is ott időzzetek. Meg kell keresnetek az osztálytársaitokat a középiskolában, velük tanulni, bátorítani egymást, tapasztalatokat és ötleteket cserélni. Nem szabad az általános iskolában maradnotok, ahol nem tanulhattok semmit, hanem ehelyett lesüllyedtek az ő szintjükre. Egyfolytában az általános iskolai dolgokról fognak kérdezősködni és beszélni. Még ha nem is lesz rátok hatással, nem lesz időtök a középiskolai tanulmányaitokon gondolkodni. Ez egyszerű logika. Például nagyon jól beszélek angolul, de ha minden időmet olyan emberekkel töltöm, akik gyengén beszélnek, akkor végül el fogom felejteni. Még ha nem is felejtem el, nem lenne időm használni. Hasonlóképpen, miért kell csoportos meditációra járnunk, gyakorlótársainkkal és erkölcsös emberekkel találkoznunk? Mert csak akkor ismerhetjük fel a szintünket, és hogy mit kellene tennünk. Hogyha állandóan alacsonyabb szinten lévő emberekkel keveredünk, természetesen viszszafejlődünk! Még ha el is kerülhetnénk a hatásukat, nem lenne időnk magasabb szintű dolgokra gondolni! Elfoglaljuk magunkat alacsonyabb rendű dolgokkal, a tudásunk megreked és használhatatlanná válik. Még ha meg is őrizzük a tudásunkat, nincs esélyünk használni és kifejleszteni. Nem igaz? (H: Igen!) Nem alkalmazunk diszkriminációt, de a hasonló természetű dolgok vonzzák egymást! Tudjátok, miért vagyok olyan szigorú veletek mostanában, és miért kell fogadalmat tennetek mielőtt beléptek a csoportos meditációra? Nem sértettem meg az előírásokat. Tisztán vegetáriánusként táplálkozom. Őszintén jöttem az Igazságot keresni..." Azért, mert a spirituális úton újak vagytok és nem elég stabilak. Ezt még roszszabbá teszi az, hogy zavaros fejű emberek közé vegyültök! Kit tudtok megvédeni, ha még saját életeteket sem tudjátok? Ezért nem akarjuk kényszeríteni azokat, akiknek a spirituális gyakorlás nem áll a szándékukban. Felejtsétek el őket, még ha beavatottak is. Mindannyiótokat megkülönböztetés nélkül beavatok, mert ezt ti kéritek. Ha nem folytatjátok a gyakorlásotokat, akkor ne gyertek ide, hogy minket zavarjatok. Nem vágyom hírnévre és gazdagságra, nem fogom azt gondolni, hogy jó lenne, ha több beavatott lenne, vagy nem szeretném azt hallani, hogy az emberek azt mondják: Huha! Minden alkalommal milyen sok ember jár a csoportos meditációjukra." Mi a jó abban, ha több ember jön? Ha nem szorgalmasak, akkor csak zavarni fogják és beszennyezik a többi gyakorlótársat. Az még szörnyűbb lenne, ha szándékosan sértenék meg a szabályokat. Tehát hagyjátok, ha nem akarnak többé gyakorolni; nekem a jó magvakat kell megvédenem. Például ha van nálad egy kosár finom gyümölcs, de egy-kettő rohadt közülük. Ha nem válogatod ki, akkor később a többi gyümölcs is megrohad. Vagy amikor a fánkon néhány levelet megrágnak a rovarok, de mi nem szedjük le őket, akkor nagyon hamar az egész fát el fogják lepni. Hogy megszabaduljatok a rovaroktól, el kell viselnetek a félig lerágott levelek elvesztését. A rovarok petéket fognak rakni a leveleken. Ha nem szeditek le őket, később az egész fa elpusztul. Ezért a spirituális gyakorlásban kitartónak kell lennünk. Nem vagyok szigorú. Mi hasznom van nekem ebből? Akárhogy is, ők már beavatottak; és még nekem kell vennem a fáradságot, hogy a nevelés más formáit is átadjam nekik. Hagyjuk, hogy a társadalom tanítsa, a karma gyúrja őket; egy napon helyre fognak jönni. De nem keveredhetnek veletek. Túl lazák. Azt gondolják, hogy mindenki bemehet, akár jó a spirituális gyakorlásban, szigorúan betartja a szabályokat vagy a vegetáriánus étrendet, akár nem. Ha ez a helyzet, akkor bárkivel keveredhetnétek és nincs szükség a beavatásra. Akkor szabadon jöhettek, mehettek, akár vegetáriánussá váltok, akár nem, és én is nyugodtabb lennék. Akárhogy is van, nem ez a módja! A spirituális gyakorlóknak becsületesnek kell lenniük.

19 Én nem csaphatlak be így titeket és azt sem akarom, hogy ti félrevezessetek engem. Őszinte ember vagyok. Akár jó, akár rossz, megmondom nyíltan. A kétértelműséget vagy a mellébeszélést nem tudom elfogadni; ez nem lenne tiszta! Tehát ne okoljatok a szigorúságom miatt. A ti saját érdeketekben teszem. Láthatjátok, hogy néha vadul összeszidok valakit, de nem vagyok gonosz. A valóban gonosz emberek ölnek, másokat rágalmaznak és becsmérelnek! A hibáitok kijavításakor nem vagyok kegyetlen. Akarjátok, hogy ne csináljam tovább? (H: Nem!) Eltekinthetsz-e egy piszkos ruha kimosásától csak azért, mert nagyon csinos? Persze, hogy ki kell mosnod; erősen kell dörzsölnöd, hogy a piszkos foltok megtisztuljanak! Minél piszkosabbak, annál keményebben kell mosnod. Nem igaz? (H: Igen!) Hsihu Formosa, február 22. Mester meséket mond 136. old. (eredetileg angolul) Volt egyszer egy ember, akinek autóbalesete volt. Kirepült az autóból, és egy faágon himbálódzott. Veszélyben volt. Azelőtt soha nem hitt Istenben, és soha nem ismételgette Ching Hai Legfelsőbb Mester nevét, vagy bármi ilyesmit. (nevetés) Tehát abban a veszélyes pillanatban, amikor segítségért kiáltott, senki sem volt a környéken. Jaj Istenem, legalább te itt vagy, nem? Azelőtt soha nem imádkoztam hozzád, de ma imádkozom. Kérlek, gyere, és segíts meg engem. Légy szíves! Semmi sem történt. Isten nem mondott semmit, vagy talán nem volt ott. Ezért így folytatta megint: Jaj Istenem, kérlek, ne légy dühös rám. Tudom, hogy soha nem szólítottalak az életem során, de ma legalább szólítlak. Hiszek benned, ugye? Azért szólítalak, nem? Ha nem hinnék benned, akkor hogyan szólítanálak? Kérlek, gyere gyorsan, és segíts rajtam. Semmi sem történt. Isten nem szólt semmit. Már majdnem leesett a kőszirtről, mert nagyon fáradt volt. A kőszirt kezdett kilazulni, így azt mondta: Jaj Istenem, kérlek, gyere gyorsan! Ígérem, hogy elterjesztem a nevedet szerte az egész kontinensen. Pap leszek; Isten tanát fogom hirdetni mindenütt. Elmondom mindenkinek, hogy higgyen benned, mert ha Te ma engem megmentesz, én vagyok rá a szemtanú. El fogom mondani nekik ezt a csodát, és azután biztos vagyok benne, hogy mindenki rohanni fog utánad. Ígérem, hogy a papod leszek, a szolgád, bármi, amit csak akarsz. Ezért egy hang jött valahonnan: Mindenki ezt mondja, amikor bajban van. Akkor az ember azt mondta: Ó, nem, Istenem, én nem, én nem. Én tényleg hiszek benned. Ha segítesz nekem, akkor tényleg fogok. Ígérem. Isten, a hang azt mondta: Jól van, adok neked egy esélyt. Most engedd el azt a faágat, és akkor megmentelek. Az ember azt mondta: Micsoda?! Azt hiszed, bolond vagyok? Így hitt ő Istenben. Ez nagyon hasonlít némelyik gyakorlótársunkhoz: Hiszek a Mesterben, de micsoda? Azt mondod nekem, hogy tegyem azt. Minek? 18

20

Aikido és a harmónia ereje, avagy Oszkár átváltozása

Aikido és a harmónia ereje, avagy Oszkár átváltozása Aikido és a harmónia ereje, avagy Oszkár átváltozása Aikido-történet gyerekeknek Richard Moon és Chas Fleischman tollából Vass Anikó és Erszény Krisztián fordításában Előszó Ezt a történetet közel huszonöt

Részletesebben

MIATYÁNK (..., HOGY SZÍVÜNKBEN IS ÉLJEN AZ IMÁDSÁG)

MIATYÁNK (..., HOGY SZÍVÜNKBEN IS ÉLJEN AZ IMÁDSÁG) MIATYÁNK (..., HOGY SZÍVÜNKBEN IS ÉLJEN AZ IMÁDSÁG) Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy Igen? Kérlek, ne zavarj, imádkozom. De te megszólítottál! Én, Téged megszólítottalak? Biztos, hogy nem! Csak imádkozom:

Részletesebben

A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com. Korrektúra: Egri Anikó

A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com. Korrektúra: Egri Anikó A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com Korrektúra: Egri Anikó 2 Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék... 3 Az összefogás döbbenetes ereje... 4 Depressziós helyett bajnok... 6 Na

Részletesebben

www.varosijogi.hu MESTEREKRŐL

www.varosijogi.hu MESTEREKRŐL MESTEREKRŐL Sok szó esik a régen élt és önmagát felismerő mesterekről, ám gyakran egyfajta misztikus ködbe burkolóznak bennünk, mintha elérhetetlenek, legendák volnának, amivé mi sosem válhatunk. Számtalan

Részletesebben

Csillag-csoport 10 parancsolata

Csillag-csoport 10 parancsolata Csillag-csoport 10 parancsolata 1. Nagyon jól érezd magad mindig, mert ilyen hely nem lesz több a világon. (Panka) 2. Próbálj meg normálisan viselkedni, hogy ne legyenek rád dühösek. (Vince) 3. Kitartóan

Részletesebben

Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.

Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Mert nem azért küldte az Isten az ő Fiát a világra, hogy kárhoztassa

Részletesebben

Tanuljunk imádkozni ADUNARE

Tanuljunk imádkozni ADUNARE Tanuljunk imádkozni ADUNARE Tanuljunk imádkozni. Imádkozni tanulni olyasvalami ami örömet hoz az életünkbe és Istennek is tetsző. Az egyik legfontosabb lecke amelyet megtanulhatunk az az hogy hogyan imádkozzunk,

Részletesebben

Gazdagrét 2012.02.12. Prédikáció Evangélium: Márk 1, 40-45. Kedves Testvéreim! Nem is olyan nagyon régen, talán 15-20 évvel ezelőtt, egyikünknek sem

Gazdagrét 2012.02.12. Prédikáció Evangélium: Márk 1, 40-45. Kedves Testvéreim! Nem is olyan nagyon régen, talán 15-20 évvel ezelőtt, egyikünknek sem Gazdagrét 2012.02.12. Prédikáció Evangélium: Márk 1, 40-45. Kedves Testvéreim! Nem is olyan nagyon régen, talán 15-20 évvel ezelőtt, egyikünknek sem jelenthetett komolyabb problémát az, hogy megértesse

Részletesebben

A tudatosság és a fal

A tudatosság és a fal A tudatosság és a fal Valami nem stimmel a világgal: háborúk, szenvedések, önzés vesz körül bennünket, mikor Jézus azt mondja, hogy az Isten országa közöttetek van. (Lk 17,21) Hol van ez az ország Uram?

Részletesebben

Károlyi Veronika (Ronyka) 5 bődületes hiba, amit ha elkövetsz kinyírod a hitedet. Ronyka http://www.varazslatostitkok.com

Károlyi Veronika (Ronyka) 5 bődületes hiba, amit ha elkövetsz kinyírod a hitedet. Ronyka http://www.varazslatostitkok.com Károlyi Veronika (Ronyka) 5 bődületes hiba, amit ha elkövetsz kinyírod a hitedet Írta: Károlyi Veronika (Ronyka) Copyright Károlyi Veronika, 2015 Minden jog fenntartva! Ingyenes e-könyv 5 bődületes hiba,

Részletesebben

A TAN. Az Evangéliumok és a Beszélgetés az Angyallal című könyv azonosságai, ahogy én látom. Összeállította: Petróczi István

A TAN. Az Evangéliumok és a Beszélgetés az Angyallal című könyv azonosságai, ahogy én látom. Összeállította: Petróczi István A TAN Az Evangéliumok és a Beszélgetés az Angyallal című könyv azonosságai, ahogy én látom. Összeállította: Petróczi István 1943. szeptember 10. péntek. 12. BESZÉLGETÉS LILIVEL L. Köszönöm, hogy eljöttél.

Részletesebben

Én Mária vagyok és el szeretném neked mesélni, hogyan lett a húsvét életemnek egy fontos része

Én Mária vagyok és el szeretném neked mesélni, hogyan lett a húsvét életemnek egy fontos része Én Mária vagyok és el szeretném neked mesélni, hogyan lett a húsvét életemnek egy fontos része Kislányként sok álmom volt. Embereknek szerettem volna segíteni, különösen idős, magányos embereknek. Arrol

Részletesebben

ISTEN NEM HALOTT! JÉZUS NEM HAL MEG SOHASEM!

ISTEN NEM HALOTT! JÉZUS NEM HAL MEG SOHASEM! Dr. Egresits Ferenc ISTEN NEM HALOTT! JÉZUS NEM HAL MEG SOHASEM! Kérdések és megfontolások Jézus passiója kapcsán az irgalmasság évében. - Az esetleges párhuzamok és áthallások nem a véletlen művei! -

Részletesebben

HARMATCSEPP TANULMÁNYI VERSENY HITTAN

HARMATCSEPP TANULMÁNYI VERSENY HITTAN HARMATCSEPP TANULMÁNYI VERSENY HITTAN A versenyző neve: Forduló: I. Osztály: 3. Az iskola kódja: H- Elért pontszám: Javította: Visszaküldési határidő: Elérhető pontszám: 67p. 2014. november 17. Kedves

Részletesebben

Mit keresitek az élőt a holtak között

Mit keresitek az élőt a holtak között Isten szeretete csodálatosan ragyogott Jézusból. - Olyan tisztán, hogy emberi életek változtak meg általa. - Akik találkoztak Jézussal, s engedték, hogy megérintse őket az Ő szeretete, azok elkezdtek vágyakozni

Részletesebben

IMÁDSÁG MINDENEK ELŐTT

IMÁDSÁG MINDENEK ELŐTT Újpest-Belsőváros 2004. 03. 14. Loránt Gábor IMÁDSÁG MINDENEK ELŐTT Alapige (textus): Neh 1 és Lk 11,1 Lectio: Neh 1 Lk 11,1: Történt egyszer, hogy valahol imádkozott, és mikor befejezte, így szólt hozzá

Részletesebben

És bizony: Ha az emberek nincsenek valami hatalmas és kemény kontroll alatt, felfalják egymást. Ez nem igaz.

És bizony: Ha az emberek nincsenek valami hatalmas és kemény kontroll alatt, felfalják egymást. Ez nem igaz. Van egy hamis adat. Íme: Az igazság fáj. Hídvégi Róbert Ez nem igaz. Persze van egy dolog, ami miatt igaznak tűnik. De nem az. Hogyan is használható? 1. Amitől jól érzed magad, abban igazság van 2. Ha

Részletesebben

A Biblia gyermekeknek bemutatja. Jézus, a nagy Mester

A Biblia gyermekeknek bemutatja. Jézus, a nagy Mester A Biblia gyermekeknek bemutatja Jézus, a nagy Mester Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Byron Unger és Lazarus Átírta : E. Frischbutter és Sarah S. Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible

Részletesebben

Bói Anna. Konfliktus? K. könyvecskék sorozat 1.

Bói Anna. Konfliktus? K. könyvecskék sorozat 1. Bói Anna Konfliktus? K könyvecskék sorozat 1. Tartalom: Üdvözölöm a kedves Olvasót! Nem lehetne konfliktusok nélkül élni? Lehet konfliktusokkal jól élni? Akkor miért rossz mégis annyira? Megoldás K Összegzés

Részletesebben

TANÉVNYITÓ BUZDÍTÁS. Olvasandó (lectio): Mk 6,45-52. Alapige (textus): Mk 6,50

TANÉVNYITÓ BUZDÍTÁS. Olvasandó (lectio): Mk 6,45-52. Alapige (textus): Mk 6,50 Újpest-Belsőváros 2008. 09. 07. Juhász Emília TANÉVNYITÓ BUZDÍTÁS Alapige (textus): Mk 6,50 Olvasandó (lectio): Mk 6,45-52 Ezután azonnal megparancsolta tanítványainak, hogy szálljanak hajóba, és menjenek

Részletesebben

Gazdagrét. Prédikáció 2013.10.13

Gazdagrét. Prédikáció 2013.10.13 Gazdagrét. Prédikáció 2013.10.13 Számomra mindig jelzés értékű az, ha valamilyen formában megrezdül a lelkem, megérinti valami. Ilyenkor az jut az eszembe, hogy ott még feladatom, tanulni valóm van. Üzenni

Részletesebben

Bevezetés. Imádság az idei karácsony teljességéért

Bevezetés. Imádság az idei karácsony teljességéért Bevezetés Imádság az idei karácsony teljességéért Az Ige testté lett, közöttünk lakott, és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, telve kegyelemmel és igazsággal.... Mi pedig

Részletesebben

2014. október - november hónap

2014. október - november hónap 2014. október - november hónap Téma: A Lélek gyümölcse 5. hét Szeretet 2014. szeptember 30., kedd Tapasztald meg Isten szeretetét Ige: Drágának tartalak, és becsesnek (Ézsaiás 43,4) Max Lucado: Értékes

Részletesebben

E D V I N Írta Korcsmáros András

E D V I N Írta Korcsmáros András E D V I N Írta Korcsmáros András A színen a Fiú, aki egy padon ül, majd előveszi a telefonját. Szia! Én vagy az, Dávid! Most hallasz? Nem? Na és most? Nagyszerű! Minden rendben. Nem, nincs baj. Éppen ebédszünetem

Részletesebben

A Biblia gyermekeknek bemutatja. Az asszony

A Biblia gyermekeknek bemutatja. Az asszony A Biblia gyermekeknek bemutatja Az asszony a kútnál Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Lazarus Átírta : Ruth Klassen Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible for Children www.m1914.org 2012

Részletesebben

Bibliai tanítás a részegségről

Bibliai tanítás a részegségről Bibliai tanítás a részegségről ADUNARE Bibliai tanítás a részegségről A részegségről tanulni nehéz feladat de ugyanakkor nagyon fontos. Mi úgy szeretnénk leélni az életünket hogy az Istennek tetsző legyen

Részletesebben

Az Igazság az Utolsó Ítéletről

Az Igazság az Utolsó Ítéletről Ching Hai Legfelsõbb Mester tanítványainak lapja IDÕSZAKOSAN MEGJELENÕ SPIRITUÁLIS LAP 13. SZÁM 2002.01.06. Az Igazság az Utolsó Ítéletről Ching Hai Legfelsőbb Mester beszéde külföldi gyakorlók előtt Hsihu

Részletesebben

1Móz 21,22-34 Ábrahám, Abimélek és a kút

1Móz 21,22-34 Ábrahám, Abimélek és a kút 1 1Móz 21,22-34 Ábrahám, Abimélek és a kút És lőn abban az időben, hogy Abimélek és Pikhól annak hadvezére megszólíták Ábrahámot mondván: Az Isten van te veled mindenben, a mit cselekszel. Mostan azért

Részletesebben

Mi a virtuális valóság?

Mi a virtuális valóság? VIRTUÁLIS VALÓSÁG - KERESZTYÉNYSÉG Kol 2,20-23 Ha tehát Krisztussal meghaltatok a világ elemei számára, miért terhelitek magatokat olyan kötöttségekkel, amelyek csak az e világ szerint élőkre kötelezők:

Részletesebben

Újjászületés - Beleszületni Isten családjába

Újjászületés - Beleszületni Isten családjába Kenneth E. Hagin Nem az a fontos, hogy melyik gyülekezetbe tartozol, hanem az, hogy melyik családba. Jézus azt tanította, hogy az embernek újjá kell születnie. A következő állítások Jézus szájából származnak:

Részletesebben

Az élet istentisztelete 3.: A CSALÁDBAN

Az élet istentisztelete 3.: A CSALÁDBAN 1 Újpest-Belsőváros 2008. 03. 02. Juhász Emília Az élet istentisztelete 3.: A CSALÁDBAN Olvasandó (lectio): 2 Móz 13,1-10 Alapige (textus): 2 Móz 13,8-9 És mondd el fiaidnak azon a napon: Amiatt történik

Részletesebben

A Biblia gyermekeknek. bemutatja. Az asszony

A Biblia gyermekeknek. bemutatja. Az asszony A Biblia gyermekeknek bemutatja Az asszony a kútnál Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Lazarus Átírta : Ruth Klassen Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible for Children www.m1914.org BFC

Részletesebben

El camino A zarándokút. 1. állomás

El camino A zarándokút. 1. állomás 1. állomás Ennek a zarándokútnak az alapjai nagyon sok régi katedrális falára fel van vésve, de nem úgy, mint egy labirintus, hanem mint egy egyszerű út. Nincsenek benne kijárat nélküli zsákutcák. Az emberek

Részletesebben

Kérem, nyissa ki az Újszövetséget Máté 1:1-nél. Itt kezdi Máté magyarázatát arról, hogy mi az Evangélium. Ezt olvashatjuk:

Kérem, nyissa ki az Újszövetséget Máté 1:1-nél. Itt kezdi Máté magyarázatát arról, hogy mi az Evangélium. Ezt olvashatjuk: Mi az evangélium? Jó az, ha időt tudunk áldozni arra, hogy átgondoljuk mi a Biblia üzenete. Bizonyára sokan óvatosak a vallásokkal, a templomba járással, az egyházi rituálékkal, és a hagyományok követésével.

Részletesebben

Hogyan kell használni a SZÓKINCSEM füzeteket? SZÓKINCSEM füzetek

Hogyan kell használni a SZÓKINCSEM füzeteket? SZÓKINCSEM füzetek SZÓKINCSEM füzetek A SZÓKINCSEM füzetek szókincs fejlesztő füzetek A szókincs azt jelenti, hogy hány szót ismerünk és tudunk jól használni Minél több szót ismersz és tudod a jelentésüket, annál nagyobb

Részletesebben

Petőcz András. Idegenek. Harminc perccel a háború előtt

Petőcz András. Idegenek. Harminc perccel a háború előtt Petőcz András Idegenek Harminc perccel a háború előtt Peut-être à cause des ombres sur son visage, il avait l air de rire. (Camus) Megyünk anyámmal haza, a plébániára. Szeretek az anyámmal kézen fogva

Részletesebben

ISTEN SZERET TÉGED, ÉS CSODÁLATOS TERVE VAN AZ ÉLETEDDEL.

ISTEN SZERET TÉGED, ÉS CSODÁLATOS TERVE VAN AZ ÉLETEDDEL. ISTEN SZERET TÉGED, ÉS CSODÁLATOS TERVE VAN AZ ÉLETEDDEL. ISTEN SZERETETE Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. (János

Részletesebben

Az Istentől származó élet

Az Istentől származó élet Az Istentől származó élet Előszőr is mi az élet? Sokan próbálták deffiniálni, különféle kulturális, tudományos vagy vallási nézőpontokból is. A tudomány mivel a fő forrása a megfigyelés és az információ

Részletesebben

Miért tanulod a nyelvtant?

Miért tanulod a nyelvtant? Szilágyi N. Sándor Mi kell a beszédhez? Miért tanulod a nyelvtant? Nyelvtani kiskalauz (Részletek a szerző Ne lógasd a nyelved hiába! c. kötetéből, Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége, 2000) 2. rész Térjünk

Részletesebben

Közeledtek 2012 megtapasztalása felé, megkezdődik a magok elvetése, hogy növekedjen a fizikai bolygó rezgésszáma. Ez az ami rajtatok múlik.

Közeledtek 2012 megtapasztalása felé, megkezdődik a magok elvetése, hogy növekedjen a fizikai bolygó rezgésszáma. Ez az ami rajtatok múlik. Ide gyűjtöttem össze kivonatolva az információkat, amelyeket Kryon 2012-vel kapcsolatban tett közzé... Mindenkinek ajánlom továbbá Lee Carroll Végzetgyár című témába vágó cikkét 2012-ről, valamint a magyar

Részletesebben

HA ISMERNÉD AZ ISTEN AJÁNDÉKÁT

HA ISMERNÉD AZ ISTEN AJÁNDÉKÁT Pasarét, 1984. augusztus 26. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Cseri Kálmán HA ISMERNÉD AZ ISTEN AJÁNDÉKÁT Lekció: Jn 4,3-15 Alapige: Jn 4,10 Jézus így felelt neki: Ha ismernéd az Isten ajándékát,

Részletesebben

Jézus az ég és a föld Teremtője

Jézus az ég és a föld Teremtője 1. tanulmány december 29 január 4. Jézus az ég és a föld Teremtője SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: 1Mózes 1:1; Zsoltár 19:2-4; János 1:1-3, 14; 2:7-11; Kolossé 1:15-16; Zsidók 11:3 Kezdetben teremté

Részletesebben

2015. március 1. Varga László Ottó

2015. március 1. Varga László Ottó 2015. március 1. Varga László Ottó 2Kor 4:6 Isten ugyanis, aki ezt mondta: "Sötétségből világosság ragyogjon fel", ő gyújtott világosságot szívünkben, hogy felragyogjon előttünk Isten dicsőségének ismerete

Részletesebben

Vajon Isten tényleg az életemben van, ha mellette döntöttem?

Vajon Isten tényleg az életemben van, ha mellette döntöttem? Vajon Isten tényleg az életemben van, ha mellette döntöttem? Amikor úgy döntöttél, hogy behívod Jézust az életedbe, lehet, hogy felmerült benned a kérdés: Vajon Isten hallotta egyáltalán, amit mondtam?

Részletesebben

Kérdés: Válasz: Kérdés: Válasz: Kérdés: Válasz: Kérdés: Válasz: Kérdés: Válasz: Kérdés: Válasz: Kérdés: Válasz: Kérdés: Válasz: Kérdés: www.alaje.

Kérdés: Válasz: Kérdés: Válasz: Kérdés: Válasz: Kérdés: Válasz: Kérdés: Válasz: Kérdés: Válasz: Kérdés: Válasz: Kérdés: Válasz: Kérdés: www.alaje. Kérdés: Mit jelent az, hogy a mostban élni? Válasz: Nem a múltban élést jelenti. Nem a múltban élést, ahol negatív blokkok, negatív gondolatok, negatív érzelmek, félelmek, negatív programok, babonák, negatív

Részletesebben

EGÉSZség +BOLDOGSÁG teremtő IMA

EGÉSZség +BOLDOGSÁG teremtő IMA EGÉSZség +BOLDOGSÁG teremtő IMA Mágikus SZERtartás EGÉSZséges +boldog ÉLETedért! INGYENES EGÉSZséget és boldogságot teremtő IMA Mágikus SZERtartás, amit otthonodban végezhetsz EGÉSZséges +BOLDOG életedért!

Részletesebben

Isten Nagy Terve. 2 rész: ISTEN, MA IS TEREMTŐ

Isten Nagy Terve. 2 rész: ISTEN, MA IS TEREMTŐ Isten Nagy Terve 2 rész: ISTEN, MA IS TEREMTŐ Isten Nagy Terve teremtés elesés megváltás helyreállítás Jézus Krisztus tegnap, ma és mindörökké ugyanaz. Zsidó.13.8 Méltó vagy, Urunk és Istenünk, hogy tied

Részletesebben

Himmler Zsófia VARJÚFIVÉREK. Népmese-dramatizációk gyermekbábcsoportoknak. Himmler Zsófia Csemadok Művelődési Intézete, Dunaszerdahely

Himmler Zsófia VARJÚFIVÉREK. Népmese-dramatizációk gyermekbábcsoportoknak. Himmler Zsófia Csemadok Művelődési Intézete, Dunaszerdahely Himmler Zsófia VARJÚFIVÉREK Népmese-dramatizációk gyermekbábcsoportoknak Himmler Zsófia Csemadok Művelődési Intézete, Dunaszerdahely Forrás: Gyurcsó István Alapítvány Füzetek 14., Dunaszerdahely, 1999

Részletesebben

4. Az au pair és a párkapcsolatok ( a fejezet, mely határozottan tanulságos):

4. Az au pair és a párkapcsolatok ( a fejezet, mely határozottan tanulságos): 4. Az au pair és a párkapcsolatok ( a fejezet, mely határozottan tanulságos): A kiutazásban ludas pasijainkról itt írunk, nem a szexben! Két külön dolog, ugyanis nekik nem sok közük volt a mi kinti életünkhöz,

Részletesebben

Az Igazi Ajándék. Máté és a sárkány. Táblácska Megismételhetetlen alkalmakra copyright

Az Igazi Ajándék. Máté és a sárkány. Táblácska Megismételhetetlen alkalmakra copyright Az Igazi Ajándék Máté és a sárkány Táblácska Megismételhetetlen alkalmakra copyright 2011-2013 www.tablacska.hu 1 Egyszer volt, hol nem volt, még az Óperenciás tengeren is túl, még az üveghegyen is túl,

Részletesebben

Kutasi Heléna. Szerelmeskalandos. avagy a boldogságra várni kell. Borító: Ráth Márton www.facebook.com/rathmartonsalon

Kutasi Heléna. Szerelmeskalandos. avagy a boldogságra várni kell. Borító: Ráth Márton www.facebook.com/rathmartonsalon Kutasi Heléna Szerelmeskalandos avagy a boldogságra várni kell Borító: Ráth Márton www.facebook.com/rathmartonsalon Amikor először megláttam őt, azonnal tudtam, nem lesz mindennapi történet. Biztos többen

Részletesebben

Lodzsong gyakorlatok 2 5. Küldés szeretet

Lodzsong gyakorlatok 2 5. Küldés szeretet Potova Lodzsong gyakorlatok 2 5 Küldés szeretet Amikor a meditációt végezzük, üljünk nyugodtan és lélegezzünk nyugodtan. Minden kilégzés alatt gondoljuk a következőt: A kilégzésünk olyan energia, amely

Részletesebben

Horváth Szabolcs. Visszatapsolva MÁSODIK VERSKÖTET

Horváth Szabolcs. Visszatapsolva MÁSODIK VERSKÖTET Horváth Szabolcs Visszatapsolva MÁSODIK VERSKÖTET Lenni Egy kis tréning sosem árthat meg, Így egy rossz papíron nevezlek, Téged, kit oly nagyon kedvellek, S el nem engedlek. De látod, így néz ki szobám,

Részletesebben

ALAPTANÍTÁSOK. A Szent Szellem ajándékai Ihletettségi ajándékok 2. Nyelvek magyarázata

ALAPTANÍTÁSOK. A Szent Szellem ajándékai Ihletettségi ajándékok 2. Nyelvek magyarázata ALAPTANÍTÁSOK A Szent Szellem ajándékai Ihletettségi ajándékok 2. Nyelvek magyarázata 1Korinthus 14:27-29 Ha valaki nyelveken szól, kettı vagy legfeljebb három legyen, mégpedig egymás után; és egy magyarázza

Részletesebben

Kezdetben volt egy darab fehér papír. A Nagy Művészé volt, aki arról volt híres, hogy tökéletes képeket rajzolt, és rajzolás közben sosem követett el

Kezdetben volt egy darab fehér papír. A Nagy Művészé volt, aki arról volt híres, hogy tökéletes képeket rajzolt, és rajzolás közben sosem követett el Egy igaz történet Kezdetben volt egy darab fehér papír. A Nagy Művészé volt, aki arról volt híres, hogy tökéletes képeket rajzolt, és rajzolás közben sosem követett el hibát. Egy napon a Művész hozzálátott,

Részletesebben

"Soha nem érzem, hogy itt a plafon" - Interjú Bánsági Ildikóval

Soha nem érzem, hogy itt a plafon - Interjú Bánsági Ildikóval "Soha nem érzem, hogy itt a plafon" - Interjú Bánsági Ildikóval 2014. augusztus 26. kedd, 07:00 "Mindig büszke voltam, ha valami újra hívtak. Soha nem érzem, hogy itt a plafon, hanem inkább azt, hogy szeretnék

Részletesebben

Függelék. 2. Unitárius hitvallás.

Függelék. 2. Unitárius hitvallás. Függelék. 2. Unitárius hitvallás... Hiszek egy Istenben a világ teremtőjében fenntartójában és az emberiség szeret'ő atyjában;.. Hiszek az ember Jézusban" az ő isteni kulde. tésében az ő tanainak udvözítő

Részletesebben

Bata Mária BIBLIAÓRÁK 7. RÉSZ BÁBEL ÉS ÁBRAHÁM

Bata Mária BIBLIAÓRÁK 7. RÉSZ BÁBEL ÉS ÁBRAHÁM Bata Mária BIBLIAÓRÁK 7. RÉSZ BÁBEL ÉS ÁBRAHÁM 2. www.ujteremtes.hu Bábel és Ábrahám története Az egész földnek egy nyelve és egyféle beszéde volt. 1Móz. 11:1 El tudod-e képzelni milyen lenne az, ha mindenki

Részletesebben

Test, mint Univerzum. 2013. október 7.

Test, mint Univerzum. 2013. október 7. Test, mint Univerzum 2013. október 7. Üdvözöllek benneteket! Mória vagyok. Egy olyan témát hoztam be nektek, ami a figyelmetek középpontjában van, de talán nem így. Bánjatok a testetekkel úgy, mint egy

Részletesebben

13 JÓ SZOKÁSOK KIFEJLESZTÉSE

13 JÓ SZOKÁSOK KIFEJLESZTÉSE 13 JÓ SZOKÁSOK KIFEJLESZTÉSE Mindegyikünknek kétféle szokásai vannak: jók és rosszak. A jó szokásaink közelebb visznek minket álmaink földjére, és a rosszak távolabb visznek álmaink földjétől. A jó szokások

Részletesebben

HÁLA KOPOGTATÁS. 1. Egészség

HÁLA KOPOGTATÁS. 1. Egészség HÁLA KOPOGTATÁS 1. Egészség Annak ellenére, hogy nem vagyok annyira egészséges, mint szeretném, teljesen és mélységesen szeretem és elfogadom a testemet így is. Annak ellenére, hogy fizikailag nem vagyok

Részletesebben

ISTENNEK TETSZŐ IMÁDSÁG

ISTENNEK TETSZŐ IMÁDSÁG Pasarét, 2014. február 2. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza ISTENNEK TETSZŐ IMÁDSÁG Lekció: ApCsel 4,23-31 Alapige: Zsolt 124,8 A mi segítségünk az Úr nevében van, aki teremtette

Részletesebben

Szerintem vannak csodák

Szerintem vannak csodák Brjeska Dóra Szerintem vannak csodák De neked is tenned kell értük 2015 Bevezetés Ajánlom ezt a könyvet valakinek, aki már egy másik, sokkal békésebb helyről vigyáz ránk és segít nekünk. Így kezdődik egy

Részletesebben

szabad-e adót fizetni a császárnak, vagy nem? (Mk.12;14,) A Hang tanítványi közössége munkája.

szabad-e adót fizetni a császárnak, vagy nem? (Mk.12;14,) A Hang tanítványi közössége munkája. szabad-e adót fizetni a császárnak, vagy nem? (Mk.12;14,) A Hang tanítványi közössége munkája. 2011 1 Bokor-porta 2011.10.06. Márk, 12, 12-17. 12. és keresték, hogyan fogják meg de féltek a (nép) tömegtől,

Részletesebben

Ballagási ünnepség

Ballagási ünnepség Felelős szerkesztő: Breznay Gáborné Írta és szerkesztette: Molnár Máté Fotókat készítette: Lajos Abigél és Róka Zsófia Ballagási ünnepség 2016.04.29. Igen, elballagtak a SZISZKI végzős diákjai is. Könny,

Részletesebben

Kiss Ottó. A nagypapa távcsöve

Kiss Ottó. A nagypapa távcsöve Kiss Ottó A nagypapa távcsöve ITT VANNAK A NAGYIÉK Itt vannak a nagyiék, megjöttek! Két hétre. Fogalmam sincs, hogy mit lehet majd velük addig csinálni. 3 A NAGYPAPA UGYANOLYAN A nagypapa ugyanolyan, mint

Részletesebben

Isten nem személyválogató

Isten nem személyválogató más. Ezért gondolhatja őszintén azt, hogy ő, aki az összes többi apostolnál többet tett, még arról is lemond, ami a többi apostolnak jár. Mert mid van, amit nem Istentől kaptál volna? És amit tőle kaptál,

Részletesebben

Feldmár András ÉLETUNALOM, ÉLETTÉR, ÉLETKEDV

Feldmár András ÉLETUNALOM, ÉLETTÉR, ÉLETKEDV Feldmár András ÉLETUNALOM, ÉLETTÉR, ÉLETKEDV A kötet gondozásában közremûködött a Feldmár Intézet. A Feldmár Intézet szellemi mûhely, amely a filozófia, az etika és az interperszonális fenomenológia eszközeivel

Részletesebben

A Biblia gyermekeknek. bemutatja. A Mennyország, Isten. otthona

A Biblia gyermekeknek. bemutatja. A Mennyország, Isten. otthona A Biblia gyermekeknek bemutatja A Mennyország, Isten gyönyörű otthona Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Lazarus Átírta : Sarah S. Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible for Children www.m1914.org

Részletesebben

VIZSGÁLJÁTOK MEG A LELKEKET!

VIZSGÁLJÁTOK MEG A LELKEKET! Pasarét, 2012. augusztus 30. (csütörtök) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Horváth Géza VIZSGÁLJÁTOK MEG A LELKEKET! Alapige: 1János 4,1 Szeretteim, ne higgyetek minden léleknek, hanem vizsgáljátok meg a lelkeket,

Részletesebben

Első szín (Osztályterem, a diákok ülnek, dr Wieser a hitoktató vezetésével folyik az óra) Rövid, de velős! Durva bűn a lopás?

Első szín (Osztályterem, a diákok ülnek, dr Wieser a hitoktató vezetésével folyik az óra) Rövid, de velős! Durva bűn a lopás? DRÁMAJÁTÉK TINIKNEK Vári Lili: A KULCS A történet egy vallási középiskolában játszódik. Szereplők: Tanár dr Wieser Tanár Brown Diákok: Jim, Larry, Jeff, Tom és Matthew Első szín (Osztályterem, a diákok

Részletesebben

A mi fánk. "Fa nélkül egy fillért sem ér a táj, S üres a fa, ha nincs rajta madár. Én azt hiszem, nem kelne föl a nap,

A mi fánk. Fa nélkül egy fillért sem ér a táj, S üres a fa, ha nincs rajta madár. Én azt hiszem, nem kelne föl a nap, A mi fánk "Fa nélkül egy fillért sem ér a táj, S üres a fa, ha nincs rajta madár. Én azt hiszem, nem kelne föl a nap, Ha nem lennének fák és madarak." (Horváth Imre) 2013.04.30. 1-2. óra Magyar nyelv és

Részletesebben

Vérfolyásos hívő gondolkozás (mód)otok megújulásával alakuljatok át harc az elménkben dől el

Vérfolyásos hívő gondolkozás (mód)otok megújulásával alakuljatok át harc az elménkben dől el Vérfolyásos hívő Róm 12:1 Kérlek titeket testvérek, Isten irgalmára, adjátok oda a testeteket Isten számára élő, szent, és neki tetsző áldozatul, ez legyen a ti ésszerű, igeszerű istentiszteletetek, 12:2

Részletesebben

Valódi céljaim megtalálása

Valódi céljaim megtalálása Munkalap: Valódi céljaim megtalálása Dátum:... - 2. oldal - A most következő feladat elvégzésével megtalálhatod valódi CÉLJAIDAT. Kérlek, mielőtt hozzáfognál, feltétlenül olvasd el a tanfolyam 5. levelét.

Részletesebben

Életgyónáshoz. Ha hinni tudok abban, hogy Isten jó, megtalálom hozzáállásomat nehézségeimhez, sebeimhez.

Életgyónáshoz. Ha hinni tudok abban, hogy Isten jó, megtalálom hozzáállásomat nehézségeimhez, sebeimhez. Életgyónáshoz Életrendezés Nemes Ödön jezsuita atya gondolatai Alapelvek A kapcsolataimban, élethelyzeteimben, testi-lelki betegségeimben, kudarcaimban tapasztalt nehézségeimet, ne tekintsem problémának,

Részletesebben

Írnod kell kislányom, erre születtél! visszhangzik fülemben Édesanyám hangja

Írnod kell kislányom, erre születtél! visszhangzik fülemben Édesanyám hangja Írnod kell kislányom, erre születtél! Írnod kell kislányom, erre születtél! visszhangzik fülemben Édesanyám hangja Tudom Édes, írnom kellene, de bajban vagyok. Talán azt a témát kéne papírra vetnem, amit

Részletesebben

NYILVÁNVALÓ SZERETET

NYILVÁNVALÓ SZERETET Pasarét, 2015. december 25. (péntek) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza NYILVÁNVALÓ SZERETET Énekek: 182; 321,1-3. 4. 6-7; 447 Lekció: Lukács 2,1-14 Alapige: 1János 4,9-10 Azáltal lett nyilvánvalóvá

Részletesebben

Mindannyiunknak vannak olyan gondolatai, amelyek HO OPONOPONO ÉS AZ EMLÉKEK

Mindannyiunknak vannak olyan gondolatai, amelyek HO OPONOPONO ÉS AZ EMLÉKEK 2 HO OPONOPONO ÉS AZ EMLÉKEK AZ EMLÉKEID HATÁROZNAK MEG Mindannyiunknak vannak olyan gondolatai, amelyek korlátozóak, mint például «nem érdemlem meg», «nem vagyok elég művelt» vagy «szegénynek születtem,

Részletesebben

válni a helyzet. Kész csoda, hogy ilyen sokáig maradt. Alig ha nem arra az ideje indulni -érzésre várt, amely néhány évenként rendre a hatalmába

válni a helyzet. Kész csoda, hogy ilyen sokáig maradt. Alig ha nem arra az ideje indulni -érzésre várt, amely néhány évenként rendre a hatalmába 2. fejezet Huszonnégy órányi utazás után finoman szólva jólesett feküdnie. A háta hónapok, de talán régebb óta fájt maga sem igazán tudta, mióta. A Kongói Demokratikus Köztársaság Bukavu nevű településén

Részletesebben

A Fiú. 2. tanulmány. július 5 11.

A Fiú. 2. tanulmány. július 5 11. 2. tanulmány A Fiú július 5 11. SZOMBAT DÉLUTÁN e HETI TANULMÁNYUNK: Dániel 7:13-14; Máté 11:27; 20:28; 24:30; Lukács 5:17-26; János 8:58 Mert az embernek Fia sem azért jött, hogy néki szolgáljanak, hanem

Részletesebben

HARMATCSEPP TANULMÁNYI VERSENY HITTAN. Az iskola kódja: H- Elért pontszám: Javította: Feladási határidő: Forduló: I.

HARMATCSEPP TANULMÁNYI VERSENY HITTAN. Az iskola kódja: H- Elért pontszám: Javította: Feladási határidő: Forduló: I. HARMATCSEPP TANULMÁNYI VERSENY HITTAN A versenyző neve: Forduló: I. Osztály: 4. Az iskola kódja: H- Elért pontszám: Javította: Feladási határidő: Elérhető pontszám: 70p. 2015. január 9. 1. Fejtsd meg a

Részletesebben

REFORMÁCIÓ. Konferencia 2012 áprils 5-8. Konstanz, Németország

REFORMÁCIÓ. Konferencia 2012 áprils 5-8. Konstanz, Németország REFORMÁCIÓ Konferencia 2012 áprils 5-8. Konstanz, Németország Szolgál: Johannes Wöhr apostol info: www.nagykovetseg.com www.fegyvertar.com www.km-null.de Felhasználási feltételek: A blogon található tartalmak

Részletesebben

DEREK PRINCE. Isten Gyülekezetének Újrafelfedezése

DEREK PRINCE. Isten Gyülekezetének Újrafelfedezése DEREK PRINCE Isten Gyülekezetének Újrafelfedezése Bevezető - A Derek Prince Ministries ismertetője Az 1930-as években, a történet szerint, megcsörrent a telefon az igazgatói irodában, abban a washingtoni

Részletesebben

40 éves házassági évfordulóra gitáros szentmise

40 éves házassági évfordulóra gitáros szentmise D A G A Bevonulás Két ember eléd lép, két ember Téged kér, D A G A Két ember eléd áll, két ember Téged vár, A D H E Végtelen Istenünk, áldd meg az életünk! Cis Fis H E Végtelen Istenünk, áldd meg az életünk!

Részletesebben

http://webovoda.blogspot.com/

http://webovoda.blogspot.com/ http://webovoda.blogspot.com/ B e t l e h e m e s j á t é k Szereplők: Király, szolga, Mária, József, egy paraszt család (akiknél a betlehemes játszódik), a betlehemet vivők, angyalok, pásztorok. Az egész

Részletesebben

Üdvözöllek benneteket ezen az (esti) alkalmon.

Üdvözöllek benneteket ezen az (esti) alkalmon. A helység atmoszférája azt a célt szolgálja, hogy a fiatalok elkezdjenek gondolkodni arról, hogy mi a baj ezzel a világgal. Képek használata: rakj ki olyan képeket a falra, melyeken különbözõ karitatív

Részletesebben

Nincstelenség - korlátlan birtoklás

Nincstelenség - korlátlan birtoklás Nincstelenség - korlátlan birtoklás A birtoklás kérdése az elmúlt időszakban sokat foglalkoztatott azért is vállalkoztam e cikk megírására, hátha segít kicsit összerendezni a gondolataimat. Menet közben

Részletesebben

Frank megállt kocsijával a folyó előtt, ami enyhén szakadékos partjával és sötét vizével tiszteletet parancsolt. Mindennek lehetett nevezni, csak jó

Frank megállt kocsijával a folyó előtt, ami enyhén szakadékos partjával és sötét vizével tiszteletet parancsolt. Mindennek lehetett nevezni, csak jó 1. Frank megállt kocsijával a folyó előtt, ami enyhén szakadékos partjával és sötét vizével tiszteletet parancsolt. Mindennek lehetett nevezni, csak jó barátnak nem. A motort nem állította le, halk zúgása

Részletesebben

Azt akarod mondani, hogy szeretnéd, ha más szülné meg a gyerekünket? Paul elkerekedett szemmel bámult rá, de a tekintetében Teri a döbbenet mellett

Azt akarod mondani, hogy szeretnéd, ha más szülné meg a gyerekünket? Paul elkerekedett szemmel bámult rá, de a tekintetében Teri a döbbenet mellett 16 Azt akarod mondani, hogy szeretnéd, ha más szülné meg a gyerekünket? Paul elkerekedett szemmel bámult rá, de a tekintetében Teri a döbbenet mellett mást is felfedezni vélt. Dühöt, talán. Kétségbeesést.

Részletesebben

Isten akarata, hogy a vallásosságunkból megtérjünk

Isten akarata, hogy a vallásosságunkból megtérjünk Isten akarata, hogy a vallásosságunkból megtérjünk A Biblia világosan tanítja:a keresztény ember nem önmagában elszigetelt lélek, akinek magányosan kell élnie vallásos életét. A Biblia világosan tanítja:

Részletesebben

A Biblia gyermekeknek. bemutatja. Ésaiás a jövőbe lát

A Biblia gyermekeknek. bemutatja. Ésaiás a jövőbe lát A Biblia gyermekeknek bemutatja Ésaiás a jövőbe lát Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Jonathan Hay Átírta : Mary-Anne S. Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible for Children www.m1914.org

Részletesebben

A Biblia gyermekeknek bemutatja. Ésaiás a jövőbe lát

A Biblia gyermekeknek bemutatja. Ésaiás a jövőbe lát A Biblia gyermekeknek bemutatja Ésaiás a jövőbe lát Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Jonathan Hay Átírta : Mary-Anne S. Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible for Children www.m1914.org

Részletesebben

Üzenet. A Prágai Református Missziós Gyülekezet Hetilapja II. Évfolyam 18. szám, 2009. Máj. 3. Kedves Testvéreim!

Üzenet. A Prágai Református Missziós Gyülekezet Hetilapja II. Évfolyam 18. szám, 2009. Máj. 3. Kedves Testvéreim! Üzenet A Prágai Református Missziós Gyülekezet Hetilapja II. Évfolyam 18. szám, 2009. Máj. 3. Kedves Testvéreim! Vala pedig a farizeusok közt egy ember, a neve Nikodémus, a zsidók főembere: Ez jöve Jézushoz

Részletesebben

Szolgáló. Szabadságra születve

Szolgáló. Szabadságra születve Szabadságra születve A szabadság, mint fogalom, mint emberi érték él évezredek óta társfogalmakkal egyetemben ereinkben. A szabadság önmagában hordoz minden igaz értéket, így a békességet, szeretetet,

Részletesebben

TARTALOMJEGYZÉK. Énekeljünk!... 66

TARTALOMJEGYZÉK. Énekeljünk!... 66 TARTALOMJEGYZÉK Előszó... 6 1. Ismerjük meg egymást!... 8 2. Magyar reformátusok vagyunk... 10 3. Ismerkedés a Bibliával... 12 4. Isten teremtette a világot... 14 5. Isten teremtette az embert... 18 6.

Részletesebben

A Biblia gyermekeknek. bemutatja. Jézus csodái

A Biblia gyermekeknek. bemutatja. Jézus csodái A Biblia gyermekeknek bemutatja Jézus csodái Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Byron Unger és Lazarus Átírta : E. Frischbutter és Sarah S. Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible for Children

Részletesebben

www.tantaki.hu Oldal 1

www.tantaki.hu Oldal 1 www.tantaki.hu Oldal 1 Problémacsillapító szülőknek Hogyan legyen kevesebb gondom a gyermekemmel? Nagy Erika, 2012 Minden jog fenntartva! Jelen kiadványban közölt írások a szerzői jogról szóló 1999. évi

Részletesebben

SZEPES MÁRIA PÖTTYÖS PANNI. az idôvonaton MÓRA KÖNYVKIADÓ

SZEPES MÁRIA PÖTTYÖS PANNI. az idôvonaton MÓRA KÖNYVKIADÓ SZEPES MÁRIA PÖTTYÖS PANNI az idôvonaton MÓRA KÖNYVKIADÓ A Móra Könyvkiadó a Szepes Mária Alapítvány támogatója. Az alapítvány célja az író teljes életmûvének gondozása, még kiadatlan írásainak megjelentetése,

Részletesebben

A Mennyország, Isten gyönyör otthona

A Mennyország, Isten gyönyör otthona A Biblia gyermekeknek bemutatja A Mennyország, Isten gyönyör otthona Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Lazarus Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Átírta : Sarah S. 60/60. Történet www.m1914.org Bible

Részletesebben