Olvasmányok közelítés a buddhizmushoz

Átírás

1 Olvasmányok közelítés a buddhizmushoz 3

2 TARTALOM: Bevezetés 5 A Buddha: Tűz-beszéd 16 A Buddha: Az oksági törvény 19 A Buddha: A nagy középső út 22 Satipatthána (részletek) 42 A Buddha beszédeinek lényege 51 Tenzin Gyatso: Üresség a Középső úton 62 Út az ürességhez (Szeng Csao nyomán) 88 Dhammapada - Az erény útja 113 Lao-ce: Az Út és Erény Könyve 142 Bhagavad-Gítá 172 Lótusz-szútra 208 Hallomásbeli Megszabadító Tanítás a köztes létben 239 Középút - az emberek csoportjai teherbírásuk szerint 351 A zen 361 Középút - a buddhizmus lényege tömörebben 386 4

3 Ezeket a szövegeket azért gyűjtöttem össze, mert ismeretüket fontosnak tartom mindenkinek. Lehetőséget ad az olvasónak a kételkedésre saját nézeteiket és az itt olvashatókat illetően is. Azoknak fontos, akik nélkülözhetetlennek tartják, hogy választ keressenek - ha találnak is, az jó - arra az ismert kérdésre, amelyet Gauguin megfestett: Honnan jöttem? Ki vagyok? Hová tartok? Az ilyen aporiákról általában azt tartják, hogy az ember idővel kinövi. De legtöbbször a demagógnak látszó megjegyzések is csak azért azok, mert nagyon gyakran használják, és magától értetődőek. Akik szeretnék megfejteni magukat, ehhez segítséget keresnek, de nincs lehetőségük megtalálni az eredeti forrásokat; innen-onnan összegyűjteni nehézkes. Fontos tudni, hogy ezek a szövegek nem azonosak szó szerint a kiadott fordításokkal. A buddhizmusban nincs olyan kanonikus kényszer, mint a kereszténységben, szó sincs arról, hogy az Írás közvetlenül Isten szava volna, ahogy azt az iszlámban tartják. Bárki hozzáteheti saját nézeteit az ismert szövegekhez, hiszen csak a tanítás alapja rögzített, hiszen valóság. Ezért van a buddhizmusnak olyan hatalmas és szerteágazó irodalma. A tanítás lényege sem azért rögzített, mert valakinek a tekintélye hitelesíti, hanem azért, mert így ésszerű. Ha az itt következő szövegek felkeltik az olvasó érdeklődését, megkeresheti a filológiailag pontos fordítást. Így a két szöveg eltérései is tanulságosak lehetnek. A fordítók szíves elnézését kérem, hogy úgy használom munkájukat, ahogy azt a cél érdekében helyesnek tartom. Magamnak gyűjtöttem össze őket. Csak azért hozom nyilvánosságra, hogy bárkinek haszna legyen belőle. Az én hasznom az, hogy összeszedtem. Ha buddhisták az eredeti szövegek fordítói, akkor úgysem érdekli őket a dolog. Ha pedig nem, a megtorlásra számos lehetőségük van. 5

4 Akkor hát tovább: aki kételkedik önmagában és az olvasottakban is, az kialakíthatja saját meggyőződését a testben látható és a testben láthatatlan világról, a létezésről. Ez a legtöbbször nem egyezik majd egyik hivatalosan kinyilvánított és sokszor több ezer éves hagyományokkal rendelkező vallásos tanítással sem. Véleményem szerint ez a lényeges. Mert mit ér az az életgyakorlat, amely nem az ember saját belső meggyőződéséből fakad! Az iszlám kivételével minden fejlettebb vallás a személyes út fontosságát hangsúlyozza. Aki persze kíváncsi a filológiailag pontos, a költői vagy a számos magyarázattal ellátott fordításra, azokat könnyen megtalálhatja. A többségüket magyarul is. De a buddhizmus belső használata végül is nem fogalmi jellegű. Erre bárki, aki elmélyül benne, magától is rájön. A szövegben néhol előforduló idegen szavak megtalálhatók a Vallási szótár című gyűjteményemben, amely szintén nem tudományos célzattal készült, csupán napi használatra. Értsük meg, hogy az a vallás, amely családi örökség, általában semmit sem ér. Mindenkinek saját magának kell kialakítania saját meggyőződését. Ehhez először tanulni kell, később a tanulásra már nincs szükség. A tanuláshoz elfogulatlan kíváncsiság kívántatik. Velem ez úgy történt, hogy görög-katolikusnak kereszteltek. A Rózsák terén 1901-ben szentelték fel, a császár jelenlétében, azt a vörös téglából épült neogótikus templomot, ahol szüleim esküvője volt. A tér Rottenbiller utcai oldalán van egy kisebb kápolna. A nagy templom felépüléséig ez volt a római-katolikus templom. Amikor az új elkészült, a kicsit átadták a görög-katolikusoknak. Engem ebben kereszteltek. A kereszteléssel együtt volt a bérmálás is, ami később zavart, mert irigykedtem A. bérmálásánál, valószínűleg féltékenységből. Ma már azt gondolom, hogy - noha érthető - az Egyház újabb és újabb ünnepeket épített be az egyházi év rendszerébe, okkal feltételezve, hogy az ünnepek sorozata folyamatosan tartóssá teszi kapcsolatát a hívőkkel. Ez így is van, de nem 6

5 elég mély az a meggyőződés, amelynek ismételt megerősítésre van szüksége. Hiszen ha már tudok valamit, kétségek nélkül, bizonyítottan, az mindörökké úgy van. A nap minden órájában, minden cselekedetében vagyok hívő. Gyerekkoromban a vallásos életem abból állt, hogy egy ideig, de rendszertelenül, elvárták tőlem az esti imát, és vasárnaponként misére mentünk. Legtöbbször nagyanyámmal, anyám ritkán jött velünk. Akkor még állt a Regnum Marianum templom a Városliget szélén, a Damjanich utca torkolatában. Ott voltam azon az estén, amikor utoljára volt nyitva. Aznap éjszaka felrobbantották, mert akkor épült a Dózsa György út kiszélesített felvonulási útja, ahol az április 4-ei és május 1-jei ünnepségeket tartották. Minden évben elmentünk karácsonykor az éjféli misére. Ezekről jó emlékeim vannak. Néha olyan erős tél volt, hogy az utcán magasabban állt a hó, mint a járda, és szép volt az éjszakai csendben a cipőnk alatt megroppanó hangja. Nagyanyám egyébként szokványos vasárnapi katolikus volt. Több szöveget hallottam, mint amennyi gyakorlatot láttam. Gyakran ismételgette, hogy Jézus egy elmebeteg zsidó fiú volt. Valamilyen szocdem újságból szedhette, de nem volt ez káromkodás. Inkább valamiféle okoskodás, ilyenekre más témákkal kapcsolatban is emlékszem. Mivel a háború után nagyanyám nővérének, Mariska néninek a lakását a kommunisták elvették, ő is velünk lakott. Nagyanyámmal a fürdőszoba melletti kisebb szobában. Az élete három részre tagolódott: főzött magának, pasziánszozott és délután elment a Thökölyi úti domonkos templomba esti litániára. De egyszer előfordult az is, hogy anyám magunkkal hozta Királyrétre nyaralni. Ezekre a litániákra gyakran vitt magával. Rettenetesen untam, és felháborított a sok erőszakos öregasszony. Ültek a padokban, és miközben mondták a pap után a litánia szövegét, egymással kötözködtek és pletykáltak. Az egyház biztosan erre is tud okos magyarázatot adni. Mariska néni egyszer meggyónta, hogy kártyázik. Az 7

6 ostoba pap nyilván szerencsejátékra gondolt, és azt mondta, hogy a kártya az ördög bibliája. Mariska néni sosem vett kezébe többé kártyát. Remélem, a pap megkapta a magáét ezért a kegyetlenségért. Első és második elemiben még volt hittan az iskolában. Nagyon irigyeltem a zsidó fiúkat, akiknek külön tankönyvük volt, tele gyönyörű betűkkel. Amikor harmadiktól megszűnt az iskola, minden héten hittanra jártam a Cházár András utcába Panthol Mártonhoz, aki a Regnum papja volt, és a Madách cserkész-parancsnoka. Figyelemreméltó, hogy diavetítést tartott nekem minden alkalommal. Abban az időben ez kivételes pedagógiai gyakorlat volt. Ráadásul a Biblia eseményeihez kapcsolódó festmények és szobrok - még fekete-fehér - képeit vetítette. A gimnáziumban a vallásosságom mindaddig külsőleges volt, amíg megismertem D.-t. A lakásán tartott szombati önképzőkörök és előadások sokszor fejeződtek be a közeli Szent Család templomban, és gyakran volt vendég Cs.G. bencés tanár. Ő a nyaralásainkon is állandó vezetőnk volt, és vele voltunk először Pannonhalmán. Úgy éreztem, hogy ez nagyon szép dolog. Különösen a kolostor. Több fiatal pappal ismerkedtem össze - a jelenlegi főapát úrral is -, de mint a papoknál általában, ezek a pillanatnak szóló kedvességek voltak. Még 1974-ben is mondtam D.-nak, hogy szívesen lennék szerzetes, de kinevetett. A jó papság példájaként elmesélem, hogy megérkezve a kolostorba, megkértem Cs.G.-t, hogy gyóntasson meg. Döbbenten kérdezte, hogy most? Vacsora előtt? Nyilván problémáim voltak A., É. és E. miatt. Hátraültünk a templomban, és legalább negyedóráig néma csöndben ültünk csak ott. Majd megkérdezte, hogy van-e kedvem másnap hajnalban ministrálni neki az altemplomban. Mondtam, hogy persze. Aztán mentünk vacsorázni ban annyira hatott rám ez a légkör, hogy húsvétkor P.K.-val, akivel állandóan kerülgetjük egymást a filmszakmában - háromszor találkoztam vele azóta -, végigjártuk az összes belvárosi templomot. A bencésekkel továbbra is fönnmaradt a kapcsolatom 8

7 olyannyira, hogy - bár én mindig diszkréten elhúzódom -, valahányszor megpillant valahol a főapát úr, mindig látom az arcán a töprengést, hogy vajon honnan ismer. Nagy hatással volt rám első külföldi utazásomon, Prágában, hogy ugyanúgy értettem a latin nyelvű misét, mint itthon. Úgy értékeltem, hogy ez a világ katolikusainak egységét segíti. Ma már sokkal fontosabbnak tartom a személyességet, amihez nélkülözhetetlen az anyanyelvi szertartás, ha szertartásra egyáltalán szükség van. Nekem felesleges. Néha igénylem csak, hogy valamilyen formát adjak a célzatos gondolkodásnak. Még a kisebb, majd nagyobb gyerekkoromhoz kapcsolódik nevelőapám megjelenése. Bár megértem, hogy nehéz lett volna lakást cserélni a 40-es évek végén, de az a tény, hogy mi az első emeleten, édesapám meg a harmadik emeleten lakott, legalább annyira tönkretette egész életemet, mint például az is, hogy harmadik elemitől anyám nem erőltette további nyelvtanulásomat, pedig másodikban már egészen jól beszéltem franciául. Nevelőapám, T., a piaristákhoz kötődött, és anyámmal való kapcsolata valószínűleg olyan mély lelki válsággal járt, hogy vallásossága életkorával párhuzamosan egyre fokozódott a hagyományos egyházi kereteken belül. Egyik fia, L., pap lett. Máig sem értem, hogy miért hívott meg a papszentelésére és az utána rendezett vacsorára a Kárpátia étterembe. Illetve dehogynem értem. A vacsora megrázó undorral töltött el. Káprázott a szemem a sok lila egyenruhától... ahogy csak faltak-faltak a papok. L.- tól édesanyja megkívánta diákkorában, hogy otthon is úgy éljen, mint egy papnövendék. Saját házi oltára volt, amelynél rendszeresen misézést játszott az anyukája előtt. Amikor T. meghalt, őt hívtam el hajnalban, és együtt celebráltuk az ilyenkor szokásos szertartást a holttestnél. L. később egy vidéki plébánián felakasztotta magát. A másik három fiúról vallási szempontból nem tudok semmit. I. és T. nem vette nagyon komolyan, K. pedig talán az átlagosnál egy kicsit merevebb volt. De ez következhetett 9

8 szakmájából is. Kevés pszichológus képes felülemelkedni önmagán. A piarista kapcsolat, noha sosem vonzott, egyvalamit hozott. Anyám - ahogy minden nyáron - nagyanyámmal két alkalommal Mátraszentimrére csapott ki. Ott van ma is az egyház üdülője. Ott ismerkedtem meg Sík Sándorral, aki megtisztelt azzal, hogy teljesen felnőttként fogadott, mint beszélgetőpartnert. Apám évente egyszer elvitt görög-katolikus misére, hogy ne felejtsem el, hová tartozom. Talán volt benne némi dac is anyámmal szemben. Ezeket a miséket nagyon untam. A keleti szertartás hosszú, ismétlésekkel teli, szóval nekem unalmas. Nyilván nem ok nélkül szerepel annyiszor a miseszövegben, hogy Figyelmezzünk!. Néha fel kell ébreszteni a bóbiskoló híveket. Miután apámmal utoljára találkoztam, és A. miatt ott hagytam a Royal presszóban, megírtam neki, hogy mennyi kárt okozott életemben ez a kettősség. Válaszában megtagadott, amiért nagyon sajnáltam, de mit tehettem volna! A levelet megsemmisítettem. Aki utólag elolvasná, annak - a körülmények ismerete nélkül - elég félreérthető lenne. Meg aztán ez igazán a magánügyem, noha nem szégyellem, le is írtam most. Mindezek után jogosan kérdezem meg magamtól, hogy miért fordult az érdeklődésem a keleti filozófiák felé. Nem számítva azt a nyilvánvaló örökséget, amit magamtól hoztam, egyik osztálytársam, T.A., akkor legjobb gimnáziumi barátom, segített hozzá. Kivételesen különleges ember. Már akkor kitűnően zongorázott dzsesszt - a kottát nem tudta olvasni -, szobrokat készített otthon a konyhában kevert műkőből, jól olvasott angolul és elkötelezetten érdekelte a japán kultúra. Ahhoz pedig az indiain keresztül vezet az út. Már akkor fordított védikus szövegeket. Ekkor került a kezembe Schmidt József alapkönyve a buddhizmusról, és más oldalról ugyan, de legalább ennyire nagy hatással volt rám Yesudian ben beiratkoztam a TIT hindi nyelviskolájába, ahol hárman voltunk a legjob- 10

9 bak, P.I., M.I. és én. Ők mindketten indológusok lettek, de bennem sosem volt meg a finishing power, pedig akkor saját feljegyzéseimet is dévanágarival írtam, hogy más ne tudja elolvasni. Az egyetemen jártam T.Cs.-hoz szanszkritra, malájra A.L.-hoz, de egyiket sem fejeztem be. A szanszkrit osztályból B.G. az egyik legnagyobb élő magyar indológus lett. Túl sok minden érdekelt, de hiányzott az akarat és a belém nevelt szándék, ezért lett az életem sikertelen és eredménytelen. Egészen biztosan hozzájárult ehhez, hogy a harmadik elemi osztály előtt megszüntették a francia iskolát, ezért a harmadikat négy különböző iskolában jártam ki, de közben szüleim nem szorgalmazták, hogy folytassam a francia nyelv tanulását. Máig bennem van, hogy semmit sem érdemes komolyan csinálnom, mert úgysem fog sikerülni. Reménykedem, hogy annyit talán - legalább a középúton - összeszedek, hogy a következőben elérhessem a befejezést. A buddhizmus öt javaslatát ehhez már a 80-as évek vége óta teljesítem - meg is kapom érte a büntetésem rokonaimtól és a társadalomtól. Az egyetem óta kisebb-nagyobb mértékben mindig kerülgetett a vallással való foglalkozás, de csak a szórakozás miatt. Közben elvégeztem egy esti egyetemet vallástörténetből, ahol a szakdolgozatom a buddhizmus tárgyköréből írtam. Miközben így múltak az évek, egyre több rossz tapasztalatom gyűlt össze a létező egyházról. Nem hittem, hogy valójában ilyen felszínes és fennhéjázó. Ezért összeállítottam egy evangéliumi szintézist, ami Pilinszky terve is volt, de nem készítette el. Az utolsó ilyen szöveget Tatianosz kompilálta i. sz. 170-ben. Megtapasztaltam, hogy az úgynevezett szent hagyomány nagyrészt a fönnmaradt szövegek és nézetek ellentmondásait igyekszik kiegyenlíteni, elhallgatni, kitörölni. Az egyház egyébként is devalválta a szent szót, ami az isteni, teljes mértékű tökéletességet jelenti. Állandó érvényű és megváltoztathatatlannak mondott 11

10 dogmákat alkottak, mint például a tévedhetetlenség, az istenfiúság, a szűzen születés, amelyeknek nyoma sincs a korai egyház tanításában, a szövegekben sem. Ezt Ágoston puritanizmusa, Aquinói Tamás kétséges logikája még jobban elrontotta, miközben azt tapasztaltam, hogy a mindennapi életben nagyon kevés olyan gondolat és cselekvés van, ami a Tanítóhivatal utasításainak megfelel, pedig azokkal sem értek egyet mindenben. Egyáltalán mi az, hogy utasítás! Sokan nem tudják például, hogy máig érvényes az a pápai rendelkezés, amely kiátkozza azt a tudóst, aki üstökösökkel foglalkozik. A példa szándékosan közhelyes. Vannak keményebbek is. Nekem közvetlen kapcsolatom van valamivel vagy valakivel, és ehhez nincs szükségem közvetítőre, tanácsra is csak akkor, ha kérem. Erre azt válaszolná az egyház, hogy a gőgösség bűnébe estem, noha a kéretlen kioktatás a gőg, és ebben a leggőgösebb a pápa. Mintha megsértenék valakit, aki a legfőbb tisztelet tárgya. Ez nagy fokú lebecsülése annak, akiről vagy amiről az egész szellemtörténet szól. Így jutottam el arra a meggyőződésre, hogy van valami egyetemes teljesség, amelynek része vagyok, amelyhez személyesen kapcsolódom, és amelyhez való viszonyom irányítja tetteimet, amelyek nagyon sokszor összeütközésbe hoztak környezetemmel. Felismertem, hogy Isten nem lehet a végső Egy, mert kettősségben mutatkozik meg. Már az is kétséget ébreszt, hogy megmutatkozik. Az olvasót ne tévessze meg, hogy valódi személyét senki sem láthatja. Ha személyes, nem lehet a végső ok. Jób ezt érti, és ezért fordulhat hozzá, mint a Rossz képviselőjéhez is. Rendben, nem a képviselője, de legalábbis a társa. Mindenesetre érdekes, hogy Jób még az Ószövetség előtti világfelfogást képviseli. Nemo contra Deus nisi Deus ipse - ahogy Goethe idézi ismeretlen forrásból. Mert a végső Egy megértéséhez elégtelenek a Jóról kimondott nézetek. Platón Jó ideája mellett nincs meg a Rossz ideája, Arisztotelész actus purusa mellett nem létezhet actus impurus, Plótinosz 12

11 ős-egy fogalma nem tűri el az ős nem-egyet, Ágoston summum bonuma nem lehet ugyanakkor summum malum is. Erről bővebben írt Hans Küng. A végső valóság nem lehet kétarcú, nem hordhat magában ellentmondást. Az ember feletti létező Janus-arca csak annak az emberhez való vonatkozásában értelmes. Ezt kell meghaladni. Mintha egy emanálódott irányítóról volna szó, amit (akit?) lehetősége van az embernek felismerni. Amiben (akiben?) választhat, elismerhet, amit (akit?) megtagadhat. Mivel minden vallás, amelyben ilyen fajta személyes isten van, azt tanítja, hogy a legfelsőbb valóság benső lényege az ember előtt rejtett, vajon miképpen válhatna az ember istenné? Ellentmond Jézusnak Aquinói Tamás akkor, amikor azt állítja, hogy az emberi megismerés csúcsa az, amikor megérti, hogy nem ismeri Istent. Csak akkor szüntethető meg ez az ellentét, ha Jézus az emanáció tárgyáról (személyéről) beszél, Tamás pedig arról az Egyről, ami emanálódik Istenné. Azok, akik megismerésről beszélnek (Pál), a megragadhatatlan semmit tapasztalják meg a maga valóságában. Így írt róla Eckhart mester: Nem látom, ami egy. Ő nem látott semmit (mármint Pál), az volt Isten. Isten semmi és Isten egy. Ami valami, az semmi is. Ami Isten, az teljesen az. Ezt nevezik a buddhisták ürességnek. Ezért a megvilágosodott Dionysius, akárhol írjon Istenről, mindig azt mondja: ő Lét-feletti, ő élet-feletti, ő fény-feletti; nem tulajdonít neki sem ezt, sem azt, és ezzel azt jelzi, hogy ő valami, nem tudom, hogy mi, ami jóval e felett áll. Ha valaki lát valamit, vagy valamit megismer, az nem Isten, éspedig azért nem, mert ő nem 'ez' és nem 'az'. Aki azt mondja, Isten itt van vagy ott, annak ne higgyetek. Ezért mondhatjuk-e azt, hogy például Pál Istent látta a semmiben? Nem mondhatjuk, mert a semmiben Isten megmutatta neki a valamit, az Egyet. Amikor Jézus a Sátánnal vitázik, valóban Istenre hivatkozik, akinek mint emanációnak ő is emanációja. Ilyeténképpen azonos vele. A tanítás, amivel segítséget kíván nyújtani az Isten felé vezető úton, az régebbi a teremtett világnál és a terem- 13

12 tésnél. De nem tudjuk, hogy a világ teremtett-e. A kvantummechanika tételei ellenkező előjellel ellátva feltételezik, hogy a világegyetem keletkezése előtt is lehetett világegyetem. Erről még nem sokat tudunk, de a kérdés fel van téve, eldöntésének kutatására már egy űrhajó is elindult Galaxisunk középpontja felé. Azt gondolom, hogy a jövőben a világ megismerésében nagyobb szerepe lesz a fizikának, mint a teológiának. A tizenegy-dimenziós tér-idő, ami persze felfoghatatlan, nekem most éppen azt jelenti, hogy a mennyei ország (nirvána) itt van közöttünk. Jézus is ezt mondta. Nem érzékeljük a mennyei országot (a nirvánát), ahogy nincs tudomásunk az ujjbegyünkön átszáguldó 500 billió/sec neutrinóról sem. A Buddha kikerülte a választ, mint lényegtelent, hiszen egyedül a szenvedés megszüntetése a fontos. Még sok idő telik el, amíg ezek a tények vagy feltevések eszmékké állnak össze. Jézus, illetve az, amit Jézus képvisel, ugyanúgy kiterjesztése az Egynek, mint az Isten a mi szóhasználatunkban. Azok a nagy tanítók, akik más-más korokban segíteni próbáltak kortársaiknak, nyilvánvalóan mind képviselték korukat, és közvetítették azt az általános üzenetet, amiért testet öltöttek. Jézus próféta volt, Buddha királyi származású vezeklő, majd tanító, Konfucius állami tisztviselő és nevelő, Lao-ce tisztviselő, aki kilépett a társadalomból és így tovább. Le kell mosni tanításukról a kor porát, ami a mai szemlélőtől eltakarja a közös lényeget. Azt az egyetemes tanítást, amelynek egy-egy részletével rendelkeztek, és amit hirdettek. Jézus azt mondja, a mennyei ország közöttünk van, a Buddha szerint a nirvána itt van közöttünk, de nem ez a fő kérdés. Ezért minden tanítás, amely valamilyen személyes felsőbbségről szól, hamis. Amit azoknak tartunk, a földi-anyagi létezésnél magasabb fokú létezők. Hatnak is ránk. Közbeszólnak néha. Tapasztalható. Van valami kettősség nélkül létező egész, amelynek földi életemben nem lehetek tudatában, mert tökéletlen vagyok. Vannak, akik elérnek a tökéletesség valamilyen fokára, 14

13 és megpillantják a képzelt függöny mögötti fényt, vannak, akik teljesen elérik azt, és már testi létezésükben látnak. Úgy tapasztaljuk, hogy nincs átjárás a két létezési mód között, bár ez a fal néha elvékonyodik, sőt meg is repedhet. Ami bennünk énség, az a felöltött elemek halmaza. Ami örök, a tett-csíra, amely új és újabb lehetőségekre ad módot, hogy teljesen megszabadulhassunk ezektől az elemektől, és elérjük a tiszta tudatosságot, ami maga a kettősség nélküli létező. Nem tudjuk, mi van tovább. Ez az elmélet, amelyen, természetesen, nem kell állandóan gondolkodni. Így nem lehetne élni. Ha már egyszer belátta az ember, könnyű ehhez igazítania mindennapi életét. Istenhitre sincs szükség ahhoz, hogy például Jézus tanításával egyetértsünk. Én most itt tartok. Amit a továbbiakban összegyűjtöttem - talán még lesz több is -, az lehetőséget ad az olvasónak arra, hogy elgondolkozzék saját személyes létezésén. Szerető részvéttel telve kívánok sok sikert. 15

14 A Buddha: Tűz-beszéd Minden lángban áll! És mi minden áll lángban? Lángban áll a szem, lángban állnak a látható dolgok, lángban állnak a szem közvetítette érzéki benyomások, lángban áll a szem közvetítette érintkezés, lángban áll az így keletkezett érzet akár kellemes, akár fájdalmas, akár sem nem kellemes, sem nem fájdalmas. És mi lobbantotta lángra? A szenvedély tüze, az elvakultság tüze lobbantotta lángra, a születés, az öregség, a halál, a fájdalom, a siralom, a szenvedés, a szomorúság, a kétségbeesés lobbantotta lángra - mondom én. Ha egy bölcs fontolóra veszi ezt, akkor ráun a szemre, ráun a látható dolgokra, ráun a szem közvetítette érintkezésre, ráun az így keletkezett érzetre akár kellemes, akár fájdalmas, akár sem nem kellemes, sem nem fájdalmas. Lángban áll a fül, lángban állnak a hallható dolgok, lángban állnak a fül közvetítette érzéki benyomások, lángban áll a fül közvetítette érintkezés, lángban áll az így keletkezett érzet akár kellemes, akár fájdalmas, akár sem nem kellemes, sem nem fájdalmas. És mi lobbantotta lángra? A szenvedély tüze, a gyűlölet tüze, az elvakultság tüze lobbantotta lángra, a születés, az öregség, a halál, a fájdalom, a siralom, a szenvedés, a szomorúság, a kétségbeesés lobbantotta lángra - mondom én. Ha egy bölcs fontolóra veszi ezt, akkor ráun a fülre, ráun a hallható dolgokra, ráun a fül közvetítette érintkezésre, ráun az így keletkezett érzetre akár kellemes, akár fájdalmas, akár sem nem kellemes, sem nem fájdalmas. Lángban áll az orr, lángban állnak az illatok, lángban állnak az orr közvetítette érzéki benyomások, lángban áll az orr közvetítette érintkezés, lángban áll az így keletkezett érzet akár kellemes, akár fájdalmas, akár sem nem kellemes, sem nem fájdalmas. És mi lobbantotta lángra? A szenvedély tüze, a gyűlölet tüze, az elvakultság tüze lobbantotta lángra, a születés, az öregség, a halál, a fájdalom, a siralom, a szenvedés, a szomo- 16

15 rúság, a kétségbeesés lobbantotta lángra - mondom én. Ha egy bölcs fontolóra veszi ezt, akkor ráun az orra, ráun a szagolható dolgokra, ráun az orr közvetítette érintkezésre, ráun az így keletkezett érzetre akár kellemes, akár fájdalmas, akár sem nem kellemes, sem nem fájdalmas. Lángban áll a nyelv, lángban állnak az ízek, lángban állnak a nyelv közvetítette érzéki benyomások, lángban áll a nyelv közvetítette érintkezés, lángban áll az így keletkezett érzet akár kellemes, akár fájdalmas, akár sem nem kellemes, sem nem fájdalmas. És mi lobbantotta lángra? A szenvedély tüze, a gyűlölet tüze, az elvakultság tüze lobbantotta lángra, a születés, az öregség, a halál, a fájdalom, a siralom, a szenvedés, a szomorúság, a kétségbeesés lobbantotta lángra - mondom én. Ha egy bölcs fontolóra veszi ezt, ráun a nyelvre, ráun az ízlelhető dolgokra, ráun a nyelv közvetítette érintkezésre, ráun az így keletkezett érzetre akár kellemes, akár fájdalmas, akár sem nem kellemes, sem nem fájdalmas. Lángban áll a test, lángban állnak a tapintás tárgyai, lángban állnak a test közvetítette érzéki benyomások, lángban áll a test közvetítette érzet akár kellemes, akár fájdalmas, akár sem nem kellemes, sem nem fájdalmas. És mi lobbantotta lángra? A szenvedély tüze, a gyűlölet tüze, az elvakultság tüze lobbantotta lángra, a születés, az öregség, a halál, a fájdalom, a siralom, a szenvedés, a szomorúság, a kétségbeesés lobbantotta lángra - mondom én. Ha egy bölcs fontolóra veszi ezt, akkor ráun a testre, ráun a tapintható dolgokra, ráun a test közvetítette érintkezésre, ráun az így keletkezett érzetre akár kellemes, akár fájdalmas, akár sem nem kellemes, sem nem fájdalmas. Lángban áll a gondolkodás, lángban állnak a gondolkodás tárgyai, lángban állnak a gondolkodás közvetítette érzéki benyomások, lángban áll a gondolkodás közvetítette érintkezés, lángban áll az így keletkezett érzet akár kellemes, akár fájdalmas, akár sem nem kellemes, sem nem fájdalmas. És mi lobbantotta lángra? A szenvedély tüze, a gyűlölet tüze, az 17

16 elvakultság tüze lobbantotta lángra, a születés, az öregség, a halál, a fájdalom, a siralom, a szenvedés, a szomorúság, a kétségbeesés lobbantotta lángra - mondom én. Ha egy bölcs fontolóra veszi ezt, akkor ráun a gondolkodásra, ráun a gondolkodás közvetítette érintkezésre, ráun az így keletkezett érzetre akár kellemes, akár fájdalmas, akár sem nem kellemes, sem nem fájdalmas. Ha minderre ráunt, megszabadul a szenvedélytől; ha megszabadul a szenvedélytől, meg van váltva; ha meg van váltva, tudatára ébred annak, hogy meg van váltva, és felismeri, hogy nincs többé újrakeletkezés, el van érve a szentség, meg van téve a kötelesség, semmi köze többé a világhoz. 18

17 A Buddha: A oksági törvény Nehezen lesz felfogható az emberiség számára ez a dolog, az oksági törvény, a keletkezés függésben, az okok és okozatok láncolata. A nem-tudásból keletkeznek a készségek, a készségekből a gondolkodás, a gondolkodásból a név és alak, a névből és alakból a hat terület, a hat területből az érintkezés, az érintkezésből az érzet, az érzetből a szomj, a szomjból a megragadás, a megragadásból a keletkezés, a keletkezésből a születés, a születésből az öregség és halál, a fájdalom, siralom, szenvedés, szomorúság, kétségbeesés. Ez a szenvedés egész birodalmának keletkezése. Viszont a nem-tudásnak teljes és nyomtalan megszüntetésével megszűnnek a készségek, a készségek megszüntetésével a gondolkodás, a gondolkodás megszüntetésével a név és alak, a név és alak megszüntetésével a hat terület, a hat terület megszüntetésével az érintkezés, az érintkezés megszüntetésével az érzet, az érzet megszüntetésével a szomj, a szomj megszüntetésével a megragadás, a megragadás megszüntetésével a keletkezés, a keletkezés megszüntetésével a születés, a születés megszüntetésével az öregség és halál, a fájdalom, siralom, szenvedés, szomorúság, kétségbeesés. Ez a szenvedés egész birodalmának megszűnése. Magyarázat: 1. A nem-tudás annyi, mint nem ismerni a szenvedést, a szenvedés eredetét, a szenvedés megszüntetését, a szenvedés megszüntetéséhez vezető utat. A nem-tudás miatt, a négy nemes igazság nem-tudása miatt kellett nekünk, nekem is, nektek is a hosszú úton bolyonganunk és vándorolnunk. Ahogy a levegőbe hajított bot mindig a földre esik, akár az alsó végére vagy a közepére vagy a felső végére, éppúgy a tudatlanság fátyolától 19

18 nem látó, és a vágy bilincseibe vert lények is egyre bolyonganak és vándorolnak, akár ebből a világból mennek a másik világba, akár abból a világból ebbe a világba. És miért? Mert nem ismerték fel a négy nemes igazságot. Aki felismeri és látja, hogy minden készség múlandó, az közönyössé lesz a szenvedések iránt; ez a megtisztulás útja. 2. A tudat nem pusztul el a halálban, hanem a készségekkel együtt egy új lét csírájává válik. 3. A név és alak maga a lény, az éntudat. 4. A hat terület a hat érzékszerv: szem, fül, orr, nyelv, test, gondolkodás, és így a tapasztalható világ területei: alakok, hangok, illatok, ízek, tapintható dolgok, gondolati dolgok. 5. A hat érzékszerv kapcsolatban van a világgal. Úgy is lehetne mondani, hogy hat érzékszervem kapcsolatban van a világ összes érzékszervével valamint az észlelés tárgyaival, és kölcsönösen feltételezik egymást. 6. A kapcsolat tudatosul, erősíti az éntudatot. Azt a képzetet kelti, hogy amit érzékelek, és ami érzékel, az én vagyok, az az én világom. Persze, amit érzékelek, az egyben valami más is. 7. A szomj az életkedv, vágyakozás az érzetek fönntartására. A szenvedés oka. 8. A vágyakozás ragaszkodást jelent a léthez. 9. A léthez való ragaszkodás a nem-tudás miatt új létet eredményez. 10. Amit magamról énnek képzelek, újra megtestesül, benne marad a születések körforgásában. 11. Minden szenvedés ebből következik. Az oksági törvény az egyetlen valóság, mindenki alá van vetve, ettől az ember nem várhat segítséget. Csak egyet hirdetek ma, mint előbb: a szenvedést és a szenvedés megszüntetését. A körforgásban az újrakeletkező lény nem ugyanaz, de nem is más, hiszen az embernek ugyan megsemmisül minden testi és szellemi tulajdonsága a halálban, mert ezek mú- 20

19 landók, múlandó az Én is, az új születésben azonban az elemek másképp, de egységüket tekintve azonosan épülnek fel. Tehát az egyéni létezés fonala nem szakad meg. Ha felgyújtom a házamat, és attól a többi ház is lángra kapva leég a falu, nem védekezhetem azzal, hogy az én házamat elégető tűz más, mint ami a többi házat elhamvasztotta. Ott, ahol a kocsi alkatrészei összekerülnek, a kocsi szó járja, ott, ahol a lételemek együtt vannak, lény a szokásos kifejezés. A megváltás állapota a kialvás, a nirvána. Ha nem adsz többé hangot, mint az eltörött gong, elérted a nirvánát, nincs benned többé indulat. Üdvösség a nirvána. De hogyan lehet ebben az állapotban üdvösség, ha nincs benne érzés? Éppen az az üdvösség ebben az állapotban, hogy nincs benne érzés. Ha a bölcs meglátja a nirvána helyét, nem kesereg a szomorúságban. Akiben a lét vágya ki van irtva, akinek elméje megnyugodott, akinek létpályája egészen be van fejezve, az nem születik újra. Nem lehet róla semmit sem mondani. Van egy hely, ahol nincsen sem föld, sem víz, sem tűz, sem levegő. Ez a hely nem a tér végtelenségének helye, sem a tudat végtelenségének helye, sem a semminek helye, sem a tudatoson és nem-tudatoson túl lévőnek helye. Ez a hely nem ez a világ, sem az a világ; nem a Nap, sem a Hold. Ez nem jövés, sem menés, sem állás; nem elmúlás, sem keletkezés. Ez a hely támasz, kezdet és alap nélkül való; ez a szenvedés vége. 21

20 A Buddha: A nagy középső út I. Gondolkodás a testről 1. A légzés tudatosítása. Mit teszek, amikor a testről gondolkozom? Elmegyek az erdőbe, leülök egy fa alá vagy egy üres helyre keresztbetett lábakkal, egyenes derékkal és éber tudatossággal. Nem teszek mást, mint éber odafigyeléssel belélegzem, és éber odafigyeléssel kilélegzem. Amikor hosszan belélegzem, tudom: hosszan lélegzem be. Amikor hosszan kilélegzem, tudom: hosszan lélegzem ki. Amikor rövid lélegzetet veszek, tudom: röviden lélegzem be. Amikor röviden kilélegzem, tudom: röviden lélegzem ki. Testem egész légzésrendszerét tudatosítva lélegzem be. Így teszek. Az egész légzésrendszert tudatosítva lélegzem ki. Így teszek. Elnyugtatva a légzés egész rendszerének működését, lélegzem ki. Így teszek. Ahogy egy ügyes esztergályos vagy az inasa, amikor hosszan esztergál, tudja: hosszan esztergálok. Vagy amikor röviden esztergál, tudja: röviden esztergálok. Éppen így, hosszan belélegezve tudom: hosszan lélegzem be. Hosszan kilélegezve tudom: hosszan lélegzem ki. Az egész légzésrendszert tudatosítva lélegzem be, az egész légzésrendszert tudatosítva lélegzem ki, a légzés egész rendszerének működését elnyugtatva lélegzem be. Így teszek. A légzés egész rendszerének működését elnyugtatva lélegzem ki. Így teszek. 2. Testhelyzetek. Továbbá, amikor járok, tudom: én most járok. Amikor állok, tudom: én most állok. Amikor ülök, tudom: én most ülök. Amikor fekszem, tudom: én most fekszem. Vagyis tudok bármelyik testhelyzetemről. 22