Esztergom, Visegrád, középkori magyar királyi központok és az egykori Pilisi királyi erdő területe Kiemelkedő Érték Meghatározása

Átírás

1 Esztergom, Visegrád, középkori magyar királyi központok és az egykori Pilisi királyi erdő területe Kiemelkedő Érték Meghatározása Rövid leírás: A festői természeti szépségű Dunakanyarban a vulkáni eredetű Visegrádi-hegység a Duna túlsó oldalán fekvő Börzsönnyel alkot egységet, a Pilis a Dunántúli-középhegység mészkő- és dolomitvonulatának legmagasabban kiemelkedő tagja. E két hegység közötti törésvonal Pomáz, Pilisszentkereszt és Pilisszentlélek vonalában jelentkezik. E két hegységet azonos jellegű erdőtakaró fedi, a középkori források ezt az egész területet Pilis névvel illetik. A Pilis a Magyar Királyság közepén (medium regni) helyezkedik el, amely nagyrészt megegyezik az egykori Pilis vármegye, valamint a mai Duna-Ipoly Nemzeti Parknak a Dunától délre eső területével. A terület peremén helyezkednek el a középkori Magyarország legfontosabb városai: Esztergom, a legkorábbi királyi székhely (1249-ig) és érseki székhely; Visegrád, amely 1323-tól az 1410-es évekig királyi székhely; Buda, a 15. századtól az ország fővárosa; valamint kissé távolabb (Székes)Fehérvár, Szent István városa, a magyar királyok koronázó és temetkezőhelye. A Pilis, európai viszonylatban is kiemelkedő jelentőségű történeti táj, amely az évszázadok során bekövetkezett, a lényegét nem érintő változásokkal együtt egyedülállóan fennmaradt példája a középkorban kialakult királyi birtok- és erdőterület-komplexum jellegzetes területhasználatának. Kialakulása nagy valószínűséggel a magyar államszervezés idejére tehető: egy 1009-ben kiállított dokumentum nevezi meg Visegrádot, mint a terület központját (egy 1187-ben kiadott oklevél már a király saját erdejeként említi). A királyi központok (Esztergom, Visegrád) épített helyszíneit is beleértve, a Pilis területét a középkor teljes időszakában egységesen szervezett működtetés és területi elhatárolás jellemezte. Középkori település- és tájtörténete a sajátos királyi erdőbirtoklás folyománya, amelynek elsődleges célja a királyi udvar vadhússal való ellátása volt, ugyanakkor a királyi családok tagjai személyesen is vadásztak erdeikben. Mindez kihatással volt a terület településszerkezetére is. Ennek következtében teljesen hiányoznak a terület belsejében a hegyvidékekre egyébként általánosan jellemző középkori magánvárak, és erdőterületen belül is csak kevés, elsősorban az erdő-funkcióval összefüggő szolgáltatásokat biztosító falusi település létesült. A történeti adatok szerint királyi házak, vadászházak épültek az erdőterületen belül, más testületek, személyek birtokszerzését teljesen kizárták, vagy korlátozták. Kivételt csak egyes egyházi intézmények, elsősorban a királyi alapítású, gazdasági és spirituális központokként a királyi hatalom különleges megjelenési formájának is tekinthető kolostorok jelentettek. A dömösi prépostság területét 1063-ban királyi birtokközpontként említik, legkésőbb ban már ugyanott a prépostsági templom volt, amelynek faragott oszlopfői a századi Árpád-kori művészet jelentős alkotásai. A III. Béla által 1184-ben alapított pilisszentkereszti ciszterci kolostor helyén is királyi udvarház állt. Az ásatások során előkerült, művészettörténeti szempontból is jelentős francia kapcsolatokat mutató templom (Gertrudis királyné 1230-as években emelt síremlékével), valamint a kolostornégyszög közelében kialakított gazdasági épületek, műhelyek együttese a középkori kolostori gazdálkodás (földművelés, borászat, favágás, téglaégetés, fémolvasztás, kovácsmesterség, ötvösség, üvegművesség), egy jól körvonalazható kolostortáj mint gazdálkodási egység lényeges elemei. Az apátság birtokában voltak a Pomáz, Nagykovácsi-pusztán feltárt gazdasági épületek, üveghuta templommal és a közelében található halastóval, valamint a Holdvilág-árokban előkerült római eredetű kőbánya, magnezit-bánya és olvasztóműhely is. Az egyetlen magyar alapítású szerzetesrend, a pálosok három kolostora (Pilisszentlélek,

2 Kesztölc, Pilisszentlászló) szintén a királyi erdő területén épült és kapott birtokokat a 13. század második felétől-végétől, helyükön az írott források alapján szintén korábbi királyi vadászházak, udvarházak feltételezhetők. Az I. András által idején alapított, 1221 óta bencések által használatba vett visegrádi Szt. András bazilita kolostort is a pálosok kapták meg 1493-ban. Az egykori királyi udvarházak területén létrejövő kolostorok alapításával megfigyelhető a személyes királyi jelenlét mértékének csökkenése a királyi erdőben, párhuzamosan a visegrádi királyi székhely fokozatos kiépítésének folyamatával. A 15. században Visegrádi erdőknek nevezett vadászterületen Esztergom közelében fallal elkerített királyi vadaskertről is vannak adatok. A királyi vadászterületet egy középkori eredetű út szelte át, amely Óbuda felől Csobánkát és Pilisszántót elhagyva a dobogókői Két-Bükkfa-nyergen keresztül érte el Esztergomot, elhaladva a pilisszentkereszti és pilisszentléleki monostorok mellett. A török korban elpusztult királyi székhelyek, falvak, kolostorok újkori története során a királyi erdőterület továbbra is speciális védelem és használat alatt állt, településszerkezetét nem károsították a modern iparosítás és tömeges betelepülés negatív hatásai. A Pilisben mint természeti tájban olyan elemek (növényzet és állatvilág) maradtak fenn, amelyek érdemessé tették a legmagasabb szintű természetvédelmi besorolásra (nemzeti park), biztosítva, hogy a történeti tájértékek (a középkorig visszamenően) döntő többségükben háborítatlanul megmaradtak. Az egykori királyi központok romosan, töredékesen fennmaradt (műemlékként védett), kiemelkedő szimbolikus jelentőségű együttesei a 19. századi kezdetektől napjainkig nemzetközi összehasonlításban is kiemelkedő dokumentumai a(z európai) műemlékvédelem, műemlék-helyreállítási és régészeti kutatás elmélete és gyakorlata minden jelentős fejlődési periódusának Visegrád stratégiailag igen fontos ponton helyezkedik el, ott, ahol az északnyugatról érkező, a Visegrádi-hegység és a Börzsöny vulkanikus bércei között áttörő Duna mentén haladó egyetlen, hadászati szempontból fontos történeti útvonalat ellenőrzi. A vidék kivételes egységben megőrzött tájképi és művészeti értékei a római limes itt húzódó őrtorony- és erődláncolatának maradványaival (Visegrád, Kőbánya, Sibrik-domb, Gizella-major egyidejűleg részei egy másik, a Római Birodalom határai... világörökség várományosi helyszínnek is), a 13. század közepétől kezdődően kiépülő visegrádi Alsó- és Felsővár, valamint a Duna partján a királyi palota-együttes romjaival egyedülálló módon jelenítenek meg egy középkori európai királyi rezidenciát és annak környezetét ben ez az együttes volt a helyszíne a cseh, a magyar, és a lengyel király történelmi jelentőségű Visegrádi királytalálkozójának. A királyi palota Hunyadi Mátyás kori építési periódusaihoz kapcsolódnak a reneszánsz művészet Itálián kívüli legkorábbi emlékei. Az 1366-ban már álló nagyméretű palotakápolnában elhelyezett reneszánsz fehérmárvány szentségház Desiderio da Settignano műhelyében dolgozó mester, a palotakápolna egyik vörösmárvány domborműve, a Visegrádi Madonna Tomasso Fiamberti vagy Giovanni Ricci műve. Az északkeleti lakópalota belső díszudvarának földszinti, gótikus csillagboltozatos kerengőjének és emeleti, balluszterestörpepilléres korlátokkal és oszlopokkal 1484 körül kialakított reneszánsz loggiájának együttese az Andrea di Bregno műhelyében tanult Giovanni Dalmata vezette kőfaragócsoport műve, az udvar közepére állított reneszánsz Hercules-kúttal együtt. Az északi udvar, és a palota-együttes több más belső terének részletes kutatási eredményeken alapuló ik századi, a kiegészítéses anastylosis módszerét, illetve részben rekonstruktív eszközöket alkalmazó helyreállítása hangsúlyosan jeleníti meg a helyszínnek a műemlékvédelemtörténetében, a műemlék-helyreállítás egymást követő elméleti és gyakorlati periódusai megjelenítésében játszott kiemelkedő szerepét.

3 Az esztergomi Várhegyen a X XI. században épült kővár; a Magyarországot a keresztény Európába integráló Géza nagyfejedelem és fia, I. (Szent) István király székhelye. Esztergom az érsekség megalapítása (1001) óta a magyar kereszténység ezeréves szimbóluma. A III. Béla uralkodása idején korai gótikus stílusban bővített királyi várat az 1241/42-es tatár pusztítás után 1249-ben IV. Béla végleg átadta az Érsekségnek. Az együttes a középkori, majd a reneszánsz művészet befogadásának és elterjesztésének nagyhatású regionális (Közép- Európai) helyszíne. A Várkápolna bizánci művészeti kapcsolatokat mutató 14. századi festményei (Ambrogio Lorenzetti köre), Vitéz János érsek reneszánsz dolgozószobájának szekkói (Filippo Lippi köréhez tartozó itáliai festő) három évszázadon keresztül érvényesülő, messze az egyházmegye határain túlra kisugárzó művészeti hatások bizonyítéka. Esztergomban az Itálián kívüli reneszánsz egyik legkorábbi egyházi alkotása Erdődi Bakócz Tamás bíboros faragott vörös-márvány családi sírkápolnája ( ); építésze feltehetően Giuliano Sangallo köréből került ki, reneszánsz oltárát (1519) Andrea Ferrucci fiesolai szobrász készítette carrarai fehérmárványból. A visegrádi várrendszer és palota az 1425-ben épült ferences kolostorral, az esztergomi királyi és érseki vár a főszékesegyházzal, valamint a pilisi királyi erdő vadászterülete az udvarházakból kialakított kolostorgazdaságokkal és a székhelyeket összekötő királyi úttal együtt a középkori és kora újkori tájhasználat egyedülálló együttese, amelyben a középkori királyi székhelyek minden eleme megtalálható. Visegrád abban emelkedik ki más európai királyi székhelyek (Krakkó, Prága, Buda, London, stb.) közül, hogy királyi vadászterület a királyi központ közvetlen környezetében már csak itt van jelen, itt mutatható ki teljes történeti összefüggéseiben. A történeti Pilishez szorosan kapcsolódó Visegrád és Esztergom területén másfél évszázada folyik régészeti kutatómunka, amelyet műemléki helyreállítás-konzerválás követett, régészeti feltárások folytak a pilisszentkereszti ciszterci monostor és a pálos monostorok területén is. A történelmi jelentőségénél fogva kiemelkedően fontos szimbolikus tartalmakat hordozó terület, mint történeti táj, a természeti adottságaival (a Duna folyam igen változatos morfológiájú szakasza), és a romjaikban is látványos építészeti alkotásaival számos képzőművészeti és irodalmi alkotás tárgya. Hasonlóan fontos szerep jutott e területnek a műemléki, örökségi értékek megbecsülése terén kibontakozó törekvéseket illetően. A visegrádi és esztergomi épített örökség kiemelkedő szerepet játszott a magyarországi műemlékvédelem kialakulásában; a több mint száz évre visszanyúló védelem, az egymásra rétegződő helyreállítások a műemlékvédelmi irányzatoknak, koncepcióknak és rekonstrukcióknak nemzetközi összehasonlításban is kiemelkedő jelentőségű tárházát képezik. A Magyarország Régészeti Topográfiája program nyomán Pilis területe, régészeti szempontból az egyik legjobban ismert része Magyarországnak. A középkori régészeti lelőhelyek és a hozzájuk kapcsolható írott forrásanyag feldolgozása nagyon részletes településtörténeti és tájhasználati információkat szolgáltatott. A középkori királyi erdőterület státusza sajátos védelmet jelentett bizonyos természeti értékek vonatkozásában, a Pilis területe pedig a magyar természetjáró mozgalom (Dobogókő, Eötvös Loránd menedékház) létrejöttében is fontos szerepet kapott és ezzel a természetvédelem egy korai jelentős példájának tartható. A Pilis, hegyeinek és völgyeinek szépségével, élővilágának gazdagságával érdemelte ki, hogy a Duna-Ipoly Nemzeti Park (1997) részeként a legmagasabb szintű természetvédelmi oltalomban részesüljön. Kritériumok: ii, iii, iv, v / b, c, d, e: (ii) A pilisi királyi erdő és vadászterület, az egykori vadászházak (udvarházak) területén alapított kolostorgazdaságok, az esztergomi királyi és érseki központ, valamint a visegrádi

4 középkori várak, város és királyi palota egymásra rakódó korszakok alkotta műemléki együttese kiemelkedő jelentőségű történelmi helyszín és nagyhatású szellemi központ. A humanizmus eszmerendszere és a reneszánsz művészet a késő középkori regionális kulturális modernizációs törekvések fő inspirálói, az esztergomi vár falfestményei, a visegrádi királyi palota plasztikai emlékei meghatározó szerepet játszottak az itáliai falkép-festészet és a reneszánsz plasztika Közép-európai régióban való ismertté tételében és elterjesztésében. (iii) Az esztergomi középkori vár, a visegrádi királyi palota és környezete töredékességében is egyedülálló, kivételes módon jeleníti meg a középkori francia és itáliai művészet elemeit. Vitéz János érsek reneszánsz palotájának falképeiben, Bakócz Tamás érsek sírkápolnájában és a visegrádi királyi palota Mátyás-kori északnyugati szárnyának díszudvarán az itáliai reneszánsz irányzatok és hatások közép-európai kibontakozásában jelentős szerepet játszó alkotásai, a késő gótikus- és a kibontakozó reneszánsz művészeti elemek egyidejű, harmonikus alkalmazásának Itálián kívüli legkorábbi példái. (iv) A topográfiailag körülhatárolt királyi erdőterület és középhegységi táj gazdasági kiaknázásában az egyes topográfiai elemek (pl. az erdőt átszelő királyi út) napjainkig tartó állandósága mellett a középkori folyamatos gazdasági-politikai és szellemi fejlődést tükröző funkcionális változások figyelhetők meg. Az 1249-ig királyi székhely (és jelenleg is egyházi székhely) Esztergom mellett a Pilist behálózó egykori királyi udvarházak helyén a 12. század vége és a 13. század vége között királyi alapítású (romjaikban fennmaradt) kolostorok, mint önálló gazdasági egységek köré szerveződő modernebb mintagazdaságok jelennek meg, miközben a terület északi szélén a 13. század közepétől tudatosan kiépülő Visegrád európai színvonalú reprezentatív századi királyi székhellyé fejlődik. Az esztergomi Várhegyen elhelyezkedő középkori együttes maradványa, a hozzá kapcsolódó, funkcionálisan tagolt szerkezetű történeti várossal, valamint a 19. századi nagyszabású urbanisztikai koncepció alapján kiépített székesegyházzal és érseki központtal a közép-európai történeti városi fejlődés általános vonásait dokumentáló, ugyanakkor kivételes és egyedi, évezredes spirituális töltéssel rendelkező helyszín. Hasonló, kiemelkedő értéket képviselnek a Pilis (romjaikban fennmaradt) kolostorai a középkor és kora újkor teljes időszakának történeti funkcionalitásáttükröző táj, a királyi erdő szellemi központjai. Már nem állandóan lakott királyi rezidenciák, de mégsem csak a világtól elvonuló szerzetesek spontán aszketikus igényeit kielégítő életterek, hanem rövidebb királyi tartózkodásra alkalmas hotelek, ekként akár diplomáciai tárgyalások helyszínei is [pl. Pilisszentlászló 1308-ban]. Az ország közepén, osztatlan teljességében királyi tulajdonban maradt erdő önmagában is a királyi hatalmat szimbolikusan megjelenítő terület egészen a 18. századig. (v) A Pilis önmagában kiemelkedő értékű természeti terület, UNESCO bioszféra rezervátum. A pilisi táj ugyanakkor a természet és az emberi jelenlét (királyi vadászat, kolostorgazdaságok, kommunikációs hálózatok, királyi utak) mintegy ezer éves harmonikus egymásra hatásának egyedülálló példája. A két királyi palota, mint világi és egyházi közigazgatási központok a hozzájuk tartozó királyi erdővel, olyan topográfiailag és funkcionálisan összetartozó, évszázados területhasználatról tanúskodó komplex történeti együttest alkot, amelynek egyes elemei másutt külön-külön még megtalálhatók, de együttesükben már nem (kivéve egy 8. századi japán királyi központot és vadászterületet (Naga). Integritás (teljesség és sértetlenség): A visegrádi és esztergomi várak, és a területen található kolostorok török kortól (1543) kezdődő folyamatos pusztulása ellenére az egykori pilisi királyi erdő alapjában véve

5 érintetlenül maradt meg, mint királyi vadászterület, a hozzá tartozó központokkal együtt. Értékeinek védelme természetvédelmi területté nyilvánítása révén (Pilisi Tájvédelmi Körzet, majd Duna-Ipoly Nemzeti Park és UNESCO bioszféra rezervátum) biztosított. Különlegessége, hogy a középkortól egyetlen birtoktest, azaz mindig javarészt egy tulajdonos birtokolta (király, állam): ennek köszönhetően nem darabolódott szét, sőt a belső területen a településhálózat sem változott jelentősen, így megmaradt a középkori és kora-reneszánsz emlékekés természeti környezetük egyedülálló együttese. A terület középkori településszerkezetéből kikövetkeztethető a korabeli királyi erdő kiterjedése, amely lényegében megegyezik a mai Nemzeti Park területével. A birtokszervezeti és funkcionális kontinuitás minden kétséget kizáróan alapozza meg e történeti táj integritását. A pilisiben egykor élt ciszterci és pálos szerzetesek nagyrészt tudatos tájátalakító tevékenységének nyomai egyértelműsítik, hogy a királyi erdő kolostorai történetileg különösen értékes, integritásában és kontinuitásában kiemelkedő fontosságú, régészeti, építészettörténeti emlékei miatt pedig összetett örökségi értékkel bíró emlékcsoport-együttest alkotnak. E két szerzetesrend alakította sajátos kolostortájak integráns fennmaradását nagyban elősegítette, hogy erdő (vadász) területekhez kapcsolódó királyi birtokon jöttek létre, s ahol a hegyvidéki-erdős környezet miatt az újkori átalakulások a későbbiekben sem pusztították el a legfontosabb tájelemeket, jóllehet maguk a kolostorépületek jelentős pusztuláson mentek keresztül. A Pilis területe ily módon az egyik legjobban azonosítható középkori kolostortájként is történeti értékeket hordoz. A török háborúk után betelepülő szlovák és német telepesek az eredetihez hasonló településstruktúrát hoztak létre, és a Pilis hegység belső területén ekkor, illetve a későbbiekben létrejött falvak minden esetben a középkori királyi kolostorok romjaihoz kapcsolódtak, határhasználatukban is igazodva a középkori területhasználathoz. A legújabb korban sem következett be ebben lényeges változás. A falvak erdőgazdálkodási, mezőgazdasági jellege a hagyományosa mészégetési tevékenységgel együtt a mai napig fennmaradt, jelentősebb iparosításra nem került sor a középkori erdőterületen. Az egykori királyi erdő gazdálkodását, kezelését hosszú időn át a kincstári szervezet irányította. Ennek köszönhetően a terület egysége megmaradt, és a középkori Királyi Erdővel lényegében megegyező területen létrehozott a Pilisi Tájvédelmi Körzet, jelenleg a Duna-Ipoly Nemzeti Park pilisi tájegysége, egyben UNESCO bioszféra rezervátum, biztosítja az integritás fennmaradását. Hitelesség (autentikusság): A Pilis az emberi tájhasználat európai jelentőségű példájának tekinthető, mivel itt együtt megtalálható a középkori királyi erdő valamennyi gazdasági-politikai funkcionális eleme (az épített összetevők romjaikban): a századi (Esztergom) és századi (Visegrád) királyi központok, a vadászterület (pilisi erdők), vadállomány (a középkorban agarakkal, sólymokkal vadászott gímszarvas, őz és vadkan). Ehhez tartoznak a királyi házhoz köthető vallási létesítmények, egyúttal erdei mintagazdaságok (a ciszterci és pálos kolostorok romjai és topográfiailag azonosítható birtokterületei), az őket összekötő kommunikációs hálózattal, a Pilist átszelő középkori utak rendszerével (főként a Budát Esztergommal összekötő királyi úttal). A királyi hatalom, vadászat, erdő és vallás összekapcsolódása a legkülönbözőbb korokban és földrajzi pontokon bukkan fel a világ egyes kulturális régióban. Ilyen komplex együttes az UNESCO Világörökségi Listán szereplő Ősi Naga történeti műemléki helyszín, - amely Japán nyolcadik századi fővárosa - magába foglalja a Kasuga hegységet, egy szent állatként tisztelt szarvasfajtával (Cervus nippon), valamint egy, az uralkodóházhoz köthető buddhista kolostorral együtt. A történeti tájak ismérveinek megfelelő Pilisi Királyi Erdő Európában az egyik utolsó, viszonylag egységes állapotban megmaradt

6 királyi erdőbirtok, amely középkor folyamán az uralkodó kizárólagos tulajdona volt. Saját közigazgatással, és a településekhez hasonló, önálló területtel rendelkezett. Vezetője a pilisi ispán volt, a táj kezelését pedig különleges szolgáltató népek (erdőóvók, vadászok, kovácsok stb.) látták el. A középkori királyi birtok és vadászterület sajátos elhelyezkedése, morfológiai és topográfiai adottságai miatt a világon szinte kivételes módon maradt fent, a hajdani birtokhatárok lényegi megváltozása nélkül. A terület használatát jelenleg is túlnyomó részben maga az erdő határozza meg, a királyi központok várainak és palotáinak a romként konzervált együttesei látogatható történeti helyszínek. A történeti településhálózat, településszerkezet, a környező települések történeti magja megmaradt. A királyi alapítású szerzetesi együttesek régészeti feltárás után konzervált romjai mellett az egykor közösségeik által használt, jelenleg is túlnyomórészt érintetlen területek használata rekonstruálható. A Pilisi Királyi erdő területén folyó erdőgazdálkodás fokozott hangsúlyt helyez az erdőterület védelmére, amely egyben elősegíti a településszerkezeti, régészeti, műemléki helyszínek és környezetük védelmét, hiteles állapotukban való fennmaradását is. A visegrádi és esztergomi királyi székhelyek a 16. századtól több pusztuláson és újjáépítésen mentek keresztül. Nem függetlenül e terület szimbolikus jelentőségétől, a 19. századtól kezdve az intenzív régészeti kutatásokon alapuló műemlékvédelmi helyreállítások szinte minden korszakának kutatástörténeti szempontból emblematikus helyszínévé váltak. Az Itálián kívüli reneszánsz legkorábbi világi (Visegrád, királyi palota) és egyházi (Visegrád, palotakápolna; Esztergom, Bakócz kápolna) emlékei önmagukban is jól példázzák a magyar műemlékhelyreállítások elmúlt évszázadának teljesítményét. A visegrádi és esztergomi királyi központok középkori eredetű épületeinek mai állapota műemléki helyreállítások, részben rekonstruktív kiegészítések eredménye, amelyek azonban minden esetben részletes kutatási eredményeken, dokumentáción alapulnak. A visegrádi királyi palota kertjének visszaállítása például ugyancsak részletes paleobotanikai kutatások nyomán valósult meg. Az esztergomi Várhegy műemlék együttese pedig azt példázza, hogy miképpen illeszkednek az előző történeti korszakok alkotásainak maradványai az újkori funkciókat is szolgáló épületekbe, együttesekbe, a századi városszerkezetbe.