Pásztó Város Önkormányzat Óvodája es nevelési év értékelése. Készítette: Sárik Jánosné óvodavezető

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Pásztó Város Önkormányzat Óvodája. 2009-2010-es nevelési év értékelése. Készítette: Sárik Jánosné óvodavezető"

Átírás

1 Pásztó Város Önkormányzat Óvodája es nevelési év értékelése Készítette: Sárik Jánosné óvodavezető 1

2 1. INTÉZMÉNYI MŰKÖDÉS TELJESÜLÉSE Intézményünk a törvényes feltételek mellett, a törvényi előírásoknak végezte az Alapító Okiratban meghatározott tevékenységét. A nevelési év értékelésére legjellemzőbb megállapítás szakmai és működési aspektusból egyaránt a folyamatos fejlesztés és fejlődés. Az intézményünk vezetősége és a fenntartó élt a pályázati lehetőségekkel, és mintegy Ft-os támogatást sikerült az év folyamán elnyerni és a projektek megvalósítását elkezdeni. A nevelési év szakmai sikerességét az elnyert pályázati támogatás mellett a helyi nevelési program módosítása, és a nevelési év elején elfogadott munkaterv megvalósítása is jelentősen meghatározta. Az elmúlt nevelési év végén történt intézményi vezetőválasztás újabb öt évre megerősítette pozíciójában az óvodavezetőt, és a megújuló szakmai lendülete és elkötelezettsége ebben az évben és reményeink szerint, továbbra is segíti a folyamatos fejlődést. Óvodánkban minden munkakört jól képzett, tapasztalt munkatárs látott el, és a változásokhoz rugalmasan alkalmazkodni tud nevelőközösségünk. A személyi feltételek javítása a közcélú foglalkoztatás lehetőségével jelentősen fejlesztette a nevelési feltételeket. A nyári szünet tagóvodánként eltérő időpontban kerül megállapításra, ezzel biztosítjuk nyári időszakban is Pásztó városában a folyamatos nyitva tartást. Ebben az évben a tagóvodákban nagyobb mérvű festésre, felújításra került sor, amely esztétikusabb, hívogatóbb a gyermekek és felnőttek számára egyaránt Személyi feltételek teljesülése Gyermek létszám intézményi adatok Pásztó Város Önkormányzat Óvodája Felvehető gyermekek száma Hétpettyes Tagóvoda Pitypang Tagóvoda Összesen * Statisztikai létszám Nevelési év végéig beíratottak száma 150 Csoportok száma Tanköteles k. gyermekek száma

3 SNI gyermekek Logopédiai foglalkozást igénylők ** száma Gyógy-testnevelésre *** Nevelési tanácsadó foglalkozását igénylők Bejáró gyermekek 8 8 Kistérségből Mátrakeresztesről 7 8 Máriatanya - Élgép 3 3 Etnikai kisebbség Hátrányos helyzetű gyermekek Halmozottan Hátrányos Helyzetű gyermekek Iskola érett, iskolába menő gyermekek száma Rendszertelen óvodába járás **** Gyermekbalesetek száma * Oktatási Hivatal engedélye alapján ** súlyosan beszédhibás 3 fő, akik legalább heti két alkalommal igénylik a foglalkozást *** gyógy-testnevelésre csak 2 csoport foglalkoztatására vált lehetőség, melyre a és a Hétpettyes Óvodában került sor. **** a halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek közül 11 gyermek rendszertelenül jár óvodába, a felszólítás a rendszeres járásra megtörtént. 1.2 Alkalmazotti létszám teljesülése humánerő fejlesztés Pásztó Város Önkormányzat Óvodája Alkalmazottak létszáma Pedagógusok száma Közhasznú foglalkoztatás, közfoglalkoztatás Tartós betegállomány Hétpettyes Tagóvoda Pitypang Tagóvoda Összesen 3

4 Pedagógus továbbképzés Önképzés, Belső továbbképzés Technikai dolgozók OKJ képzése Minimum vizsga konyhai alkalmazottak HACCP belső továbbképzés Munkavédelmi, tűzvédelmi oktatás Teljesítmény értékelés Év óvónője, év csoportja díj intézményen belül Javaslat kitüntető címre Munkahelyi baleset * a közfoglalkoztatású munkatárs is részt vett fő * Az Oktatási Hivatal a kért csoportokban engedélyezte a törvényi maximum létszám 20%-al történő túllépését. Ezek az intézkedések magas gyermeklétszámot generáltak. A logopédiai ellátás GYED-en lévő kolléganőnk helyettesítése okán két részfoglalkoztatású közalkalmazott logopédus szakemberrel teljesült. A gyermekek, óvodapedagógusok és szülők visszajelzései kedvezőnek bizonyultak. Megbízási szerződéssel gyógypedagógus végezte a négy fő SNI-s gyermek rehabilitációs foglalkoztatását. A rendszertelen óvodába járást szóban gyakran kellett kifogásolni az érintett szülők számára, előfordult több alkalommal írásbeli felszólítás is. A Gyermekjóléti Szolgálat szakembereivel a jelzőrendszeres együttműködés hatékony, amely főleg a HHH gyermekek rendszeres óvodába járására, a tetűfertőzés problémájára és veszélyeztetett helyzet megelőzésére terjedt ki. CKÖ elnökkel és a tagokkal jó az együttműködés, a kapcsolatot folyamatosan tartjuk a HHH gyermekek, és az esélyegyenlőség érvényesítése érdekében. Az óvoda működéséhez a személyi feltételek optimálisan alakultak, hiszen 9 fő közfoglalkoztatású dolgozó segítette az óvodai nevelőmunkát. A szakmai kvalitás, a szakképzettség minden munkakörben megfelelőnek bizonyult. 4

5 Ebben az évben a gyermekorvossal és a védőnővel a kapcsolat az egészségügyi törvény változása miatt módosult. A gyermekek évenkénti vizsgálata kötelező, ezért a rendelőben és a ligában végezték el mindenki esetében. Humán erőforrás fejlesztésnél ebben az évben is fontos cél volt, hogy váljon dolgozók belső igényévé az ön és továbbképzés. Hat fő óvodapedagógus teljesített 30 órás tanfolyamot, és két fő jelentkezett Tehetségfejlesztő szakvizsgát adó képzésre. Az intézmény vezetésében változás következett be, mert az általános vezető-helyettes Sipos Lászlóné, nyugdíjba vonult. Az általános vezető helyettes feladatkörét Percze Józsefné, Hétpettyes Tagóvoda vezetését Opolcsikné Ludányi Éva látja el, melyet a nevelőtestület jóváhagyott. A Helyi i Nevelési Program módosítására megalakult a programíró team, akik az intézkedési terv alapján időben teljesítették a vállalt feladatot. A nevelőtestület és az SZMK elfogadta, a fenntartó időben megkapta jóváhagyásra. Az óvoda vezetése nagy energiát fektetett a pályázati lehetőségek kihasználásába, és a maradéktalan megvalósításba. Az óvoda fűtéskorszerűsítési munkálataival egy időben, nagyon körültekintően szervezte meg a nevelési feladat-ellátást és aktívan közreműködött annak lebonyolításában. Fejlesztési javaslatok: A gyermeklétszám csökkenése esetén is el kell érni, hogy további csoportszám csökkenés ne következzen be. Az óvodavezetés és az SZMK együttműködése a hatékonyságot képviselje e tekintetben. Továbbra is kiemelt figyelmet szükséges fordítani a csoportok kialakításánál arra, hogy a halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek egyenlő arányba kerüljenek a csoportokba, és rendszeres óvodába járásra ösztönözzük őket. Az elnyert EUS pályázatok eredményes megvalósítása. A közfoglalkoztatás keretében foglalkoztatott dolgozók alkalmazásával lehetőség szerint segítsük a nevelőmunka hatékonyságát. Törvényi átfedések miatt a gyermekorvossal és a védőnővel a kapcsolat módjának rendezése szükséges. 5

6 Tárgyi feltételek, fejlesztési elképzelések teljesülése, gazdálkodás Az intézmény működését az elfogadott költségvetés határozta meg, amely a szigorodó gazdasági helyzet miatt nagyon takarékos működést biztosított. A három óvodaépület és környezetének állagmegóvását, a karbantartási, felújítási és nagytakarítási munkálatokat közcélú foglalkoztatással, nagy hatékonysággal sikerült megszervezni. Két festő szakmunkás alkalmazásával és az alapítványok támogatásával nagyfelületű fal és kerítésfestés munkálatai valósultak meg, és a központi óvodában az irodai helyiségek teljes felújítása és célszerű átalakítása is megtörtént. Megnevezés Pitypang Tagóvoda Hétpettyes Tagóvoda Pásztó város Önkormányzat Óvodája Épület- környezete, teljesült munkálatok Két csoportszoba, öltöző, folyosó festése, a babaház javítása megtörtént. Öltözők, folyosók, nevelőszoba festése, megtörtént. Az udvar két hintájának ütéscsillapítása kialakítása folyamatban van, többfunkciós mozgásfejlesztő játék, gyermekek dombja elkészült. A zárt udvaron történt a vásárolt trambulin felállítása, és az árnyékoló kialakítása. Egy csoportszoba, tornaszoba, folyosók, a kibővített udvar kerítésének festése folyamatban van. Az udvar két hintájának ütéscsillapítása kialakítása folyamatban van, gyermekek focipályája, hempergőszánkózó domb elkészült. Az irodahelyiségek célszerű átalakítása és informatikai eszközök beszerzése megtörtént, illetve folyamatban van. Eszközfejlesztés, megvalósult feladatok Fejlesztő játékok és tevékenykedtető, kutató eszközök vásárlása megtörtént. Az óvoda épületében az energiatakarékos izzók teljes cseréje megvalósult. Az óvoda épületében az energiatakarékos izzók teljes cseréje megvalósult. Fejlesztő játékok és tevékenykedtető, kutató eszközök vásárlása megtörtént. Egy csoport fektetőjének vásárlása teljesült.. Az óvoda épületében az energiatakarékos izzók teljes cseréje megvalósult. Fejlesztő játékok és tevékenykedtető, kutató eszközök vásárlása megtörtént. Egy csoport fektetőjének vásárlása teljesült. Megújuló energiával történő fűtéskorszerűsítés / pellett fűtés eredményesen befejeződött, Hétpettyes; a foglalkoztatókban a radiátorok is lecserélésre kerültek / /. Ebben az évben is gazdálkodásban alapvető célként tűztük ki, a minden lehetőséget, megragadó bevételnövelést és kiadáscsökkentést, amely a mindennapi nevelőmunkában és valamennyi munkakörben éreztette hatását. Pályázatok Az óvoda vezetése: - támogatást nyert el a TÁMOP /A/ 2, Nyitnikék a megújulás felé pedagógusok új szerepben Pásztó Város Óvodájában című pályázattal, pedagógusképzések, pedagógusok módszertani kultúrájának korszerűsítése céljából, melynek összege Ft 6

7 - fő pályázóként konzorciumban eredményesen pályázott A TÁMOP /B/08/1 Felelős vagy a rózsádért széleskörű humán összefogás a pásztói kistérségben a tehetséges gyermekekért, mely támogatás összege: Ft Nógrád Megyei Közoktatási Közalapítvány: 3 pályázat Ft Környezetvédelmi Minisztérium Izzó csere program Ft Teljesítmény motivációs pályázat OKM rendelet Ft Központi normatíva OKM rendelet Ft Összesen: Ft A fenntartó: támogatást nyert el az Észak-Magyarországi Regionális Tanács támogatásával az óvoda fűtéskorszerűsítésére. A teljes beruházás összege: Ft Alapítványok pályázatai NCA civil szervezetek pályázata 3 pályázat Pásztó város civil szervezetek 3 pályázat Óvodásokért Alapítvány Hasznosi Óvodásokért Alapítvány Múzeum-téri Óvodáért alapítvány Mindösszesen: Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft Mind a három óvodát pénzbeli támogatással, társadalmi munkával, rendezvények szervezésével segítette a három alapítványa. Az alapítványok bevételéhez az óvoda minden dolgozója tevőlegesen járult hozzá, hiszen a farsangi bálok, őszi, karácsonyi vásárok, és az adó 1%-ának bevételét idén is a dolgozók a szülőkkel együttműködve teremtették elő. Fejlesztési javaslatok: Megkülönböztetett figyelmet kell fordítani a megújuló energiával történő fűtés bevezetésének zökkenőmentes indítására, a pellett tüzelőanyag folyamatos biztosítására. 7

8 Az udvarfejlesztő szakmai elképzelések és a megvalósítását szorgalmazó munkálatok összehangolásának ütemezése, a szükséges források előteremtése. Továbbra is bevételnövelő, menedzser szemléletű vezetés és nevelés, a nevelőmunka feltételeinek javítására, a korszerű szemléletű pedagógia alkalmazására. Pályázati lehetőségek figyelemmel kísérése, elnyert EUS támogatások projektjének maradéktalan teljesítése. Az Infó Kommunikációs Technikai eszközök további korszerűsítése, interaktív táblák és projektorok beszerzése, az internet jobb minőségű bevezetése. 3. Felelősi rendszer feladatainak teljesülése A hatékonyabb intézményi működést segítette a felelősi rendszer vállalásainak teljesítése. TEVÉKENYSÉG CÉL Feladatok Felelősi rendszer működtetése Szervezeti kultúra folyamatos fejlesztése, hatékonyabb működtetése Munkafeltételek Határidő Felelősök Folyamatos óvodavezető Teljesülés 1. A vállalt feladatokat komolyan vették a dolgozók. 2. A pozitív értékelés ösztönzőleg hatott. Friss hírek pontos és gyors továbbítása - dolgozók felé - részéről - külső szolgáltatást nyújtók felé - részéről - szülők felé - részéről - faliújság aktualizálása, - friss hírek, információk felkutatása, keresése Munkavédelmi, baleset megelőzési tevékenységek - A három óvodában az épületen belüli és kívüli javítások, karbantartások, - Nevelési szokások, attitűdök kialakítása - Munkavégzés szabályai, munkavédelmi ismeretek alkalmazása. - Védőeszközök használata Az információáramlás rendszerének hatékony működtetése Hatékony munkavédelmi rendszer működjön a balesetmentes környezetért A hírforrás, híráramlás feltételeinek Munkavédelmi felelősi rendszer működtetése - a munkaköri leírások konkretizálása, - munkavédelmi szemlék rendszeres megtartása óvodán belüli felelőssel, szakértővel, - feltételek Folyamatos óvodavezető, tagóvoda vezetők, óvónők, irodai alkalmazottak, gépkocsivezető ütemterv szerint, folyamatos óvodavezető, tagóvoda vezetők, fűtő-karbantartók, / munkavédelmi felelősök/ első hete óvodavezető, Szabics Antal szaktanácsadó 1. Többféle módszerrel törekedtünk az információk továbbítására. 2. A Hétpettyes Óvodában az internet bevezetése megtörtént. Ebben az évben balesetmentesen történt a működés Pályázatok megjelenésének figyelése - interneten - Pedagógiai Hírkörképben - napi sajtóban Az intézmény minden lehetséges pályázaton vegyen részt Aktuális pályázatok időbeni felkutatása, a pályázat írás megszervezése Folyamatos óvodavezető, tagóvoda vezetők 6 db hazai és 2 db. EUS pályázat beadása megtörtént. 100 % eredményességgel 8

9 HACCP-vel kapcsolatos tevékenységek folyamatos végzése Az óvodák könyvtárhasználatának céltudatosabb kialakítása Szertárhasználat céltudatosabb kialakítása jegyzőkönyvek, emlékeztetők vezetése Veszélyelemzés, kezelés, elhárítás Az óvodai könyvtárak készletmegóvását és rendszeres hozzáférhetőségét biztosító működtetés Készletmegóvást és rendszeres hozzáférhetőséget biztosító működtetés Az intézmény működését meghatározó események rögzítése, dokumentálása Feltételek Felelős kijelölése, tárgyi feltételek Felelősök kijelölése, tárgyi feltételek Felelősök kijelölése, tárgyi feltételek Folyamatos tagóvoda vezetők, konyhai alkalmazottak, dajkák folyamatos tagóvoda vezetők, könyvtár felelősök Folyamatos tagóvoda vezetők, szertár felelősök Folyamatos Balásné Major Éva, Robotka Regina, óvodatitkár Belső továbbképzés 100 %-os részvétellel. A felelőst még nagyobb együttműködéssel szükséges segíteni A felelőst még nagyobb együttműködéssel szükséges segíteni Az intézményi értekezletek jegyzőkönyvei 100%-ban elkészültek Fejlesztési javaslat: A feladatvállalás mindenki által látható dokumentálásával, és a személyenkénti év végi beszámolóval célszerű elérni, hogy minden munkatárs számára kimutathatóvá váljon a személyek teljesítménye. Törekedni kell arra, hogy a munkatársak érdekeltek legyenek a feladatvállalásban és az elismerés ösztönző hatása, érvényesüljön. 4. Kiemelt nevelési feladataink teljesülése Hosszú távú feladatok 1. szervezeti kultúrájának folyamatos fejlesztése az egyéni kompetenciákkal, környezettudatos szemléletmód formálása, zöld óvodák szemlélete Konkrét nevelési feladatok 1.1 Pályázati lehetőségek felkutatása, EU-s pályázat, Tehetségsegítő Hálózat kialakítása konzorciumi tagság 1.2 ZÖLD ÓVODA cím elvárásainak való megfelelés a pályázati 1. éves ütem alapján 1.3 Továbbképzéseken, önképzések alkalmával gyűjtött tapasztalatok továbbadása, szakmai értékek fejlesztése, Mi a célom vele? 1.1 Tehetséggondozás szakmai hátterének megteremtése 1.2 ZÖLD ÓVODA cím emóció és motiváció keltése -1.3 Humánerő fejlesztés, Pedagógus, szakmai kompetencia Határidő Felelősök Indikátorok Teljesülés 1.1 elnyert 1. TÁMOP vezet pályázati ő, támogatás Ft Tagóvoda vezetők vezet ő 1.2 A pályázatban 1. ütemezett tevékenységek teljesülnek 90% 1.3 Beiskolázási terv szerint 100 % elnyert TÁMOP pályázati 9

10 2. Az intézmény önértékelési rendszerének kialakítása, pedagógusok és teljesítmény értékelésének folyamatos megvalósítás, alkalmazottak értékelésének bevezetése. 1.4 Hatás kifejtés a szülői partnerek felé 2.1 IMIP alapján, az intézményben vezetői feladatokat ellátók, a pedagógus munkakörben foglalkoztatottak és alkalmazottak teljesítmény értékelésének gyakorlati alkalmazása. 2.2 A vezetői ellenőrzés szélesebb körben valósuljon meg a vezetői feladatokat ellátók részéről is / óvodavezető, általános helyettes munkaközösség vezetők /. 2.3 Az intézményi önértékelés lépéseinek kidolgozása, a minőségi team munkájának hatékony növelése. erősítés 1.4 szülőértekezletek, fogadóórák, tájékoztatók az információs táblán 2.1 Pedagógusok, vezetői feladatokat ellátók és alkalmazottak teljesítményének értékelése, elismerése. 2.2 Az értékelés objektivitása, motiváló hatása érvényesüljön. 2.3 Az intézményi önértékelés valósuljon meg. 2.1 Kijelölt pedagógusok tekintetében Az év folyamán tervezett alkalmak Óvónők Óvónők 2.1 vezet ő, minőségi vezető, 2.2 óvodavezető 2.3 óvodavezető, minőségi vezető támogatás Ft pedagógus továbbképzésre 1.4 Szülőértekezlet látogatottsága 70% fő pedagógus teljesítmény értékelése megvalósult 3 fő alkalmazott teljesítmény értékelése megvalósult 2.2 a vezetők 100%-ban közreműködnek az értékelésben 2.3 Az intézményi önértékelése kidolgozása megtörtént. Teljesítménymotivációs pályázat benyújtása megtörtént. 3. Legfőbb érték az ember! szemlélet formálása 3.1 Az óvodáskori viselkedéskultúra fejlesztése, a nevelői viselkedés minta közvetítése, hatás a szülők felé 3.2 Törődjek többet egészségemmel. Prevenciós szemlélet alakítása 3.1 Érték a kulturált óvodás viselkedés, 3.2 Érték az egészség, szemléletmóddal azonosulunk folyamatos 3.1 Munkaközös ség vezetők -Kör, kör kijátszik? -Kalandra fel! Százszorszé p tagóvoda vezető óvodavezető 3.1 Két nevelési értekezleten és belső továbbképzésen 95 %.ban részt vesz. 4. DIFER mérési eszköz bevezetése és alkalmazása 4.1 pedagógusok megismerkednek a mérési módszerrel, és a bevezetését elkezdik 4.1 Fejlődjön a szakmai kompetencia, és tudatosabbá váljon a fejlettség mérés vezet ő, munkaközös ség vezető 4.1 Munkaközösségi foglalkozásokon a tagok 90%-a részt vesz. 10

11 4.1 Egyéb feladatok teljesülése: Nevelési értékeink, szakmai törekvéseink megmutatása a kistérség óvodái felé Kistérségi Szakmai Program Kör, kör ki játszik kistérségi ovis találkozó - megrendezése, támogatási összeg előteremtése T: tervezettnek 100% Városi rendezvényekhez kapcsolódás, kijelölt csoportok képviseletével Szőlő és Bor Ünnepen a kijelölt csoportok képviseleték az óvodát, népi játékok előadásával. Nárcisz, Maci, Méhecske csoportok Zsigmond Napi rendezvényen Margaréta és Mókus csoport képviselte az óvodát népi játékok előadásával. A meghirdetett rajzversenyen 20 fő gyermek munkáit értékelte a zsűri és kerültek az ünnepi kiállításra. T: tervezettnek 100% elnyerte a Madárbarát címet. Az Alapító Okirathoz és a változó törvényi előírásokhoz aktualizált szabályzatok minden óvodában elérhetők legyenek a dolgozók és a szülők részére a jogok és kötelességek érvényesítése érdekében. Teljesülés: a napra, kész aktualizálásra nagyobb figyelmet kell fordítani. Fejlesztési javaslatok: A városi rendezvényeken történő aktív részvétel épüljön be a nevelő-fejlesztő munka során tervezett projektek megvalósításába. A változatos tevékenységek alkalmazkodó magatartást kívánnak, nagyobb hangsúlyt képviseljen az óvodáskori magatartás kultúra fejlesztése. Kiemelt feladatként kezeljük az ízlésformálást a környezetesztétika és a zenei nevelés területén A tehetséggondozó pedagógiai munka kerüljön be a kiemelt nevelési feladatok közé a tehetség összetevőinek /kreativitás, érdeklődés, motiváció/ fejlesztése mentén. 4.2 A vezetők értékelésének dokumentumai mellékletét képezik az éves értékelésnek A minőségirányítási program végrehajtásának értékelését a minőségi vezető végezte, melyet a többi értékeléssel együtt a nevelőtestület elfogad. Az értékelést a szülői munkaközösség is elvégzi és a tapasztalatok levonásával az intézkedési tervet a vezető, és minőségi vezető elvégzi, majd a fenntartónak jóváhagyásra megküldi. KT 40. (11) 5. Továbbképzések teljesülése A továbbképzések teljesülése a Beiskolázási és a Finanszírozási Terv alapján és a pályázati lehetőségek kihasználásával történt. 11

12 5.1 Továbbképzések-tanfolyamok- részt vettek Név Szolgáltató szervezet 1. Opolcsikné Nógrád Megyei L. Éva Pedagógiai Intézet 2. Tóth Tünde Nógrád Megyei Pedagógiai Intézet Téma Iskola-óvoda átmenet 30 óra Iskola-óvoda átmenet 30 óra Időpont február február 3. Reviczki Istvánné Nógrád Megyei Pedagógiai Intézet Iskola-óvoda átmenet 30 óra február 4. Barnákné Sz. Margit 5. Sisákné Tóth Gabriella 6. Opolcsikné L. Éva Nógrád Megyei Pedagógiai Intézet Nógrád Megyei Pedagógiai Intézet Jász-Kiskunság Megyei Pedagógiai Intézet 7. Sárik Jánosné Jász-Kiskunság Megyei Pedagógiai Intézet Projekttervezés 30. óra Projekttervezés 30. óra XXXVII. pedagógiai Nyári Egyetem Tehetség összetevő a kreativitás 30 óra TÁMOP pályázat XXXVII. pedagógiai Nyári Egyetem Tehetség összetevő a kreativitás 30 óra TÁMOP pályázat március március június június 5.2 Ebben az évben szakvizsgát tett 1. Sisákné Tóth Gabriella 2. Barnákné Sz. Margit Szent István Pedagógiai Főiskola Szarvas Szent István Pedagógiai Főiskola Szarvas Tehetségfejlesztő szakvizsgát adó képzés Tehetségfejlesztő szakvizsgát adó képzés

13 5.3 Intézményi továbbképzések fórumok teljesülése Fórumok Tevékenységek Részt vevők, felelősök 1. Tanévindító, Nevelőtestület Nevelési értekezlet éves nevelési terv, munkaterv SZMK elnök megvitatása, megbeszélése vezető Tervezzünk együtt 2. Nevelési értekezlet Környezettudatos szemléletformálás viselkedéskultúra fejlesztése, tematika feldolgozása, team munkák Nevelői közösség Tagóvoda vezető Percze Józsefné Helyszín Időpont Teljesülés utolsó hét 4. Nevelési értekezlet Időszakos megbeszélések 1. vezetői értekezletek 2. óvónői megbeszélések 3. vezetőségi értekezlet Tanévzáró, a nevelési év értékelése, elemzése, tanulságok levonása Értékeljünk együtt Aktuális vezetői feladatok, továbbképzési tapasztalatok, Intézményi működés aktuális feladatok, szakmai tapasztalatcserék Év eleji tanévindító értekezlet, Év végi tanév záró elemző értekezlet az Nevelői közösség, Nevelőtestület, vezető, Tagóvoda vezetők, Munkaközösség vezetők, Minőségi vezető, Gyermekvédelmi felelősök vezető, Tagóvoda vezetők Mátrakeresztes hete, Tagóvodák Minden hónap első kedd Teljesült Tagóvoda vezetők tagóvodák 2 hetente megbeszélés ritkább időközönként, aktualitásnak vezető, Tagóvoda vezetők, Minőségi vezető, Munkaközösség vezetők, Gyermekvédelmi Évente két alkalommal Teljesült 13

14 4. Minőségi team munkája 5. felelősök találkozója intézményi működés értékelése Minőségirányítási program alkalmazása az intézmény működésében Közös projekt feladat tervezése, végrehajtása felelősök, Szakszervezeti titkár, Közalkalmazotti Tanács elnöke Team tagok Projektre szerveződő team tagok, Tagóvodák Kéthetente ritkább időközönként, feladatnak Szükség szerint a vállalt feladathoz igazodón 6. munkaközösségi foglalkozások 7. SZMK értekezlet 8. HACCP évenkénti oktatás 9. Munka-és tűzvédelmi oktatás Elmélet és gyakorlat összekapcsolása, Szakmai anyagok, Módszertani gyűjtemények alkotása Projekttervezés és kidolgozás Partneri kapcsolat ápolása, az együttműködés formáinak kimunkálása Élelmezésbiztonsági továbbképzés, ismeretek frissítése, alkalmazása Baleset megelőzés, Munkavédelem Munkaközösség vezetők, Tagok Összevont intézményi szinten a csoportok SZMK tagjai Tagóvoda vezetők, Konyhai alkalmazottak alkalmazotti közössége, vezető, Munkavédelmi szakértő Szükség szerint, Tagóvodák vezető, Tagóvoda vezetők Négy óvodában a helyszínen Munkatársi értekezlet Február Évente négy alkalom a vonatkozó értékelésekben Évente két alkalom + Eseti tervezettnek Évenként 1 alkalom tervezettnek Évente 1 alkalom tervezettnek 14

15 Fejlesztési javaslatok: Figyelem felhívással kell élni az óvodapedagógusok felé, hogy kinek kötelező a 7 évenkénti továbbképzés teljesítése. Továbbra is ösztönözni kell vonzó képzési téma keresésével a szakvizsga megszerzését. Az EUS források keresése továbbra is kiemelt feladat legyen. A technikai dolgozók belső szakmai képzése továbbra is folytatást igényel. 15

16 5.4 Közösségi élet programjai - teljesülés Programok Tevékenységek Részt vevők, felelősök 1. munkatársi értekezletek 2. munkatársi értekezlet 3. munkatársi tanévzáró értekezlet - Tanévindító, az év feladatainak megbeszélése, - nyári munka értékelése, megköszönése, - költségvetés helyzete - jubileumi jutalmasok köszöntése, - törzsgárda jutalom átadása, Az intézmény díjainak átadása Nevelőmunka elismerése Munkavédelemi oktatás, baleset megelőzés, - költségvetés előirányzatai, tervezése - fejlesztési feladatok Tanévzárás, az év értékelése, erdei túra és az egészséges életvitel, környezettudatos szemlélet alakítása Költségvetés féléves hélyzete Értékeljünk együtt Pásztó Város Önkormányzat Óvodájának alkalmazottai, óvodavezető Pásztó Város Önkormányzat Óvodájának alkalmazottai, óvodavezető Munkavédelmi szakértő Pásztó Város Önkormányzat Óvodájának alkalmazottai, vezető Vezetői felelősök Helyszín Hétpettyes Tagóvoda Időpont Teljesülés tervezettnek tervezettnek Mátrakeresztes Hasznoson történt a megrendezés tervezettnek Színházlátogatás Budapest Víg Színház előadása Kulturális értékek keresése, átélése Pásztó Város Önkormányzat Óvodájának alkalmazottai, Budapest hónap tervezettnek 16

17 Szépművészeti Múzeum 5. Karácsonyeste A szeretet ünnepe Munkahely közösségi kohéziójának erősítése vezető Együtt a munkatársi közösség Óvodában tervezettnek Pásztó Város Önkormányzat Óvodáinak kapcsolatrendszere - teljesülés Tevékenység Cél Érintettek Helyszín Határidő Teljesülés 1. Család-óvoda kapcsolata Óvodába felvétel -leporelló, városi TV, Pásztói Hírlap, faliújság, személyes találkozó, i élet bemutatása, vonzóvá tétele, a beiratkozás időpontja jelentőségének közzététele, Szülők, új gyermekek, Kirándulóhelyek, Család otthona, Szülő munkahelye Tavasz, április utolsó hete, Szülői értekezlet SzMK értekezlet rendezése MIP (kérdőívek) Házirend Tűzriadó Fogadóóra szervezése Betekintő nap Szervezése A nevelési program megismertetése, a sajátos tevékenységek (erdei program, egészséges életmód, Zöld óvoda, Lépésről lépésre, konferencia) kiemelése, megvalósítása Igény alapján, a gyermek érettségéről, aktuális problémák megbeszélése A mindennapi nevelőmunkánk bemutatása Szülők, SzMK tagok Szülők, óvodapedagógusok Szülők helyiségei Nevelői szoba helyiségei Augusztus Október, évközben kétszer A tervezettnek Házirend, vagy igény szerint Teljesülés: nem igényelték a szülők Február- március A tervezettnek 17

18 Ünnepélyek, rendezvények közös szervezése Farsangi bál megszervezése, Gyermekek Hete megszervezése, OVIOLIMPIA Kirándulások megszervezése Szülők, gyermekek, nevelőtestület, kiránduló helyek Február, Május, Szeptembertőljúniusig folyamatosan A tervezettnek 2. Óvodák közötti kapcsolat kiépítése Munkaközösségek, konferencia, ünnepélyek, rendezvények, értekezletek, team munkák, pályázatok Tagóvoda vezetők kapcsolattartása Gyermekek találkozója 3. Óvodák és iskolák közötti kapcsolat kiépítése betekintők, nyíltnapok rendezvények, szakmai fórumok, erdei iskola, úszásoktatás, konferencia, vezetői értekezlet Egymás nevelőmunkáján ak, programjának, újszerű nevelési módszerek, tapasztalatok gyűjtése, megismerése. Kapcsolatrendsz er erősítése Információáram lás, átadás Az iskolakezdés megkönnyítése, kapcsolattartás erősítése Együttműködés lehetőségeinek keresése pedagógusok, alkalmazotti közösség vezető, tagóvoda vezetők Nagycsoportos óvónők Tagóvoda vezetők Általános iskolai pedagógusok Művészeti iskola pedagógusai Óvodák épülete, helyiségei, Óvodák, általános iskolák folyamatos Havi egy alkalom A tervezettnek Egész évben folyamatos Alkalomszerű A tervezettnek 18

19 4. Pedagógia Szakszolgálattal kapcsolattartás ápolása Esélyteremtés, korrekciós foglalkozások: logopédia, SNI gyerm, gyógypedagógiai foglalkozások, gyógy-testnevelés, fejlesztő és Az iskolaalkalmassá g elérése Gyermeki személyiség fejlettsége Óvónők,Pedagógiai Szakszolgálat speciális szakemberei, Szülők, Gyermekjóléti Szolgálat munkatársai, Logopédus, gyógytestnevelő, gyógypedagógus, Nevelési Tanácsadó, Tanulási képességet vizsgáló rehabilitációs bizottság Nevelési Tanácsadó foglalkoztatója, Szakértői bizottság hivatalos helysége, Logopédiai szoba Szeptember, május, Egész évben folyamatos A tervezettnek pszichoterápiás foglalkozások Fejlődés nyomon követése 5. Szakmai kapcsolatok Továbbképzés, információkérés, szakmai együttműködő kapcsolatok Szakmai program pályázati támogatással, 6. Városunk Intézményeivel kapcsolattartás Rendezvények, programok látogatása Szakmai megújulás, információáraml ás Legyek harmóniában magammal Nevelési gyakorlatunk színesítése, kulturális, művészeti értékek megismerése Nógrád Megyei Pedagógiai Szakmai Szolgáltató pedagógusok Zöld Lépésről lépésre Egyesület Kistérség óvodái, Nógrád Megyei Közoktatási Közalapítvány pedagógusok Városi Könyvtár Múzeum Művelődési Központ, Művészeti iskola szakemberei Hétpettyes, Intézmények helyiségei Folyamatos február vége a tervezettnek Folyamatos, rendezvényhez kötődő a tervezettnek 19

20 7. Kapcsolat a fenntartóval Rendezvények, szakmai fórumok kölcsönös látogatása. Intézményi működés közös koordinálása, Testületi ülések 8. Egészségügyi szakemberekkel kapcsolattartás Szűrővizsgálatok, terápiás javaslatok, egészségügyi ellátás, szakmai és törvényes működése A gyermekek testi-lelki egészsége, az egészségügyi szakellátás megszervezése, Intézményirányítási Osztály Vezetője, munkatársai Polgármester, Jegyző, Képviselő-testület tagjai Gyermekorvosok, Fogorvosok, védőnők, óvodavezető, tagóvoda vezetők, Polgármesteri Hivatal Pásztó Óvodák orvosi szobája, Városi gyermekrendelő folyamatos a tervezettnek Óvodánként kialakult időpontok alapján a tervezettnek 9. Hitoktatókkal kapcsolattartás a törvényi előírásoknak Játékos hitoktatás igény szerinti Hitoktatók helyiségei Óvodánként az időpontok ütemezésével a tervezettnek 10. Térítéses szolgáltatás - játékos angol, - népi játékok, Játékos szolgáltatások igény szerinti szakemberek helyiségei Óvodánként az időpontok ütemezésével a tervezettnek Fejlesztési javaslat: Szakmai kapcsolatok erősítése a város intézményeivel. A közösen elnyert EUS pályázatok sikeres megvalósítása, Pásztón a tehetségpont kialakítása. Az éves nevelési és minőségirányítási program végrehajtásának nevelői és szülői értékelésében megfogalmazott fejlesztési javaslatok épüljenek be a következő évi nevelési munkatervbe. A nevelőtestület és az SZMK által elfogadott HOP stratégiai dokumentumban meghatározott, és a Teljeskörű Intézményi Önértékelés alkalmával kiadott szülői kérdőívek összegzéséből megfogalmazott elvárások épüljenek be a nevelőmunkába. Pásztó, Sárik Jánosné óvodavezető 20

Pásztó Város Önkormányzat Óvodája. 2008-2009-es nevelési év értékelése. Készítette: Sárik Jánosné óvodavezető

Pásztó Város Önkormányzat Óvodája. 2008-2009-es nevelési év értékelése. Készítette: Sárik Jánosné óvodavezető Pásztó Város Önkormányzat Óvodája 2008-2009-es nevelési év értékelése Készítette: Sárik Jánosné óvodavezető 1 1. INTÉZMÉNYI MŰKÖDÉS TELJESÜLÉSE Intézményünk a törvényes feltételek mellett, a törvényi előírásoknak

Részletesebben

Pásztó Város Óvodájának Ünnepi és Munka Naptára 2014/2015. nevelési évben jó. Időpont Rendezvény, tevékenység Óvodák Felelősök

Pásztó Város Óvodájának Ünnepi és Munka Naptára 2014/2015. nevelési évben jó. Időpont Rendezvény, tevékenység Óvodák Felelősök Pásztó Város Óvodájának Ünnepi és Munka Naptára 2014/2015. nevelési évben jó Időpont Rendezvény, tevékenység Óvodák Felelősök augusztus 2014. 08.26, 08.28. Szülőértekezletek új óvodások szülei részére

Részletesebben

A Nyitnikék Óvoda Munkaterve a 2013/2014. nevelési évre elsősorban a 2011.CXC Nemzeti Köznevelési Törvény és annak módosításaiban meghatározott hatály

A Nyitnikék Óvoda Munkaterve a 2013/2014. nevelési évre elsősorban a 2011.CXC Nemzeti Köznevelési Törvény és annak módosításaiban meghatározott hatály Nyitnikék Óvoda 1203 Bp. Kossuth L.u.3. E-mail: nyitnikek@nyitnikek.axelero.net OM azonosító: 034710 PESTERZSÉBETI NYITNIKÉK ÓVODA 2013-2014. ÉVI MUNKATERVE Győrné Varga Kornélia Nyitnikék Óvoda vezetője

Részletesebben

Intézkedési terv intézményi tanfelügyeleti látogatás után

Intézkedési terv intézményi tanfelügyeleti látogatás után Intézmény neve: Marianum Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola Intézmény OM azonosítója: 037326 Intézményvezető neve: Takácsné Tóth Alice Noémi Intézményvezető oktatási azonosítója: 76215132822

Részletesebben

GYERMEKVÉDELMI ÉVES MUNKATERV 2012 2013.

GYERMEKVÉDELMI ÉVES MUNKATERV 2012 2013. Körösladányi Általános Művelődési Központ Zöldág Napköziotthonos Óvodája és Bölcsődéje 5516 Körösladány, Arany János utca 7. E-mail: klovoda@fuzestv.hu; zoldagovi@gmail.com / Web: www.amkkorosladany.hu

Részletesebben

2006. augusztus 15. Összeállította: Gergely Judit

2006. augusztus 15. Összeállította: Gergely Judit A Zöld Titkok Kastélyóvodája Minõségirányítási Programja végrehajtásának értékelése 2006. augusztus 15. Összeállította: Gergely Judit óvodavezetõ 2 Az 1993. évi LXXIX.törvény a közoktatásról 40. (11) alapján

Részletesebben

Gyermekvédelmi munkaterv 2014 2015

Gyermekvédelmi munkaterv 2014 2015 Gyermekvédelmi munkaterv 2014 2015 A Tervezést segítő Dokumentumok: 2011. évi törvény a nemzeti köznevelésről 2010. évi LXIII. törvény a közoktatási törvény módosításáról 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelet

Részletesebben

Intézkedési terv Intézményi tanfelügyeleti látogatás után. Pusztakovácsi Pipitér Óvoda Intézmény OM azonosítója: Intézményvezető neve:

Intézkedési terv Intézményi tanfelügyeleti látogatás után. Pusztakovácsi Pipitér Óvoda Intézmény OM azonosítója: Intézményvezető neve: Intézkedési terv Intézményi tanfelügyeleti látogatás után Intézmény neve: Pusztakovácsi Pipitér Óvoda Intézmény OM azonosítója: 202461 Intézményvezető neve: Bendli Tiborné Intézményvezető oktatási azonosítója:

Részletesebben

Nyitnikék Óvoda 1203 Bp. Kossuth L.u.3. E-mail: nyitnikek@nyitnikek.axelero.net OM azonosító: 034710 PESTERZSÉBETI NYITNIKÉK ÓVODA 2014-2015. ÉVI MUNKATERVE Győrné Varga Kornélia Nyitnikék Óvoda vezetője

Részletesebben

Az előterjesztés száma: 98/2016.

Az előterjesztés száma: 98/2016. A határozati javaslat elfogadásához egyszerűtöbbség szükséges, az előterjesztés nyilvános ülésen tárgyalható! Az előterjesztés : 98/2016. Decs nagyközség képviselő-testületének 2017. június 7. napján,

Részletesebben

GYÓGYPEDAGÓGIAI MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKATERVE

GYÓGYPEDAGÓGIAI MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKATERVE GYÓGYPEDAGÓGIAI MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKATERVE 2011/2012 Készítette: Jantek Lászlóné mkv. Jóváhagyta: Kiss Péterné ig. Munkaközösség tagjai: Bárányné Szaxon Szilvia Jantek Lászlóné Halász Lászlóné ŐSZI IDŐSZAK:

Részletesebben

IPR jó gyakorlatunk SOKORÓPÁTKA

IPR jó gyakorlatunk SOKORÓPÁTKA IPR jó gyakorlatunk SOKORÓPÁTKA IPR gyakorlatunk: A 2003/2004-es tanévtől foglalkozunk tudatosan a HH és a HHH gyerekek fejlesztésével. Az intézményi dokumentumaink tartalmazzák az IPR elemeit. A napi

Részletesebben

Pásztó Városi Önkormányzat Óvodája. 2014-2015. nevelési év. Munkaterve

Pásztó Városi Önkormányzat Óvodája. 2014-2015. nevelési év. Munkaterve Pásztó Városi Önkormányzat Óvodája 2014-2015. nevelési év Munkaterve Készítette: Sárik Jánosné óvodavezető 1 A jó munkaterv néhány ismérve: - Tartalmazza a törvényi elvárás szerinti elemeket - Az elmúlt

Részletesebben

Intézkedési terv. Kiszombori Karátson Emília Óvoda Intézmény OM azonosítója: Intézményvezető neve:

Intézkedési terv. Kiszombori Karátson Emília Óvoda Intézmény OM azonosítója: Intézményvezető neve: Intézkedési terv Intézmény neve: 1) Pedagógiai folyamatok Az intézmény stratégiai dokumentumai összhangban vannak az adott időszak oktatáspolitikai céljaival és a fenntartó elvárásaival. A tervezés a nevelőtestület

Részletesebben

JAVASLAT. Pásztó Város Önkormányzat Óvodájának BESZÁMOLÓJÁNAK. elfogadására

JAVASLAT. Pásztó Város Önkormányzat Óvodájának BESZÁMOLÓJÁNAK. elfogadására . Tel./fax.: 32/460-365 Iktatószám: 1-101/2011 A döntés egyszerű szavazattöbbséget igényel. JAVASLAT Pásztó Város Önkormányzat Óvodájának BESZÁMOLÓJÁNAK elfogadására Készült: a képviselő-testület 2011.

Részletesebben

Az Intézményi Minőségirányítási Program értékelése 1. számú melléklet

Az Intézményi Minőségirányítási Program értékelése 1. számú melléklet Az Intézményi Minőségirányítási Program értékelése 1. számú melléklet 2008-2009-es tanév Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskola 6800 Hódmezővásárhely, Szent István tér 2. 1 I. Bevezető A nevelőtestület

Részletesebben

Közzétételi lista. A 2011. évi CXC. törvény 49. és a 20/2012. (VIII.31.) EMMI rendelet 20. alapján.

Közzétételi lista. A 2011. évi CXC. törvény 49. és a 20/2012. (VIII.31.) EMMI rendelet 20. alapján. Közzétételi lista 20/2012. (VIII.31.) EMMI rendelet 23. alapján Felvételi lehetőségek: A 2011. évi CXC. törvény 49. és a 20/2012. (VIII.31.) EMMI rendelet 20. alapján. Az intézmény felvételi körzete: óvodánként

Részletesebben

INTÉZMÉNYI TANFELÜGYELET ÉRTÉKELÉSE ALAPJÁN INTÉZKEDÉSI TERV (2017)

INTÉZMÉNYI TANFELÜGYELET ÉRTÉKELÉSE ALAPJÁN INTÉZKEDÉSI TERV (2017) Intézmény neve: Dr. Mester György Általános Iskola Elek OM azonosító: 201335 Intézmény vezető: Intézményvezető oktatási azonosítója: Intézkedési tervneve/azonosítója:t2013350012017aint Intézkedési terv

Részletesebben

2. Óvodapedagógusok, pedagógiai asszisztensek iskolai végzettsége, szakképzettsége

2. Óvodapedagógusok, pedagógiai asszisztensek iskolai végzettsége, szakképzettsége Különös közzétételi lista A Szeghalmi Napköziotthonos Óvoda és Bölcsőde - 1. Óvoda, ainak száma három Tagintézményben: 22 fő A 2011. évi CXC. Törvény 2. számú melléklete értelmében a nevelő- és oktatómunkát

Részletesebben

AJÁNLAT A PROGRAM FELÜLVIZSGÁLATÁHOZ, MÓDOSÍTÁSÁHOZ MÓD-SZER-TÁR ÓVODAPEDAGÓGIAI KONFERENCIA BUDAPEST 2013

AJÁNLAT A PROGRAM FELÜLVIZSGÁLATÁHOZ, MÓDOSÍTÁSÁHOZ MÓD-SZER-TÁR ÓVODAPEDAGÓGIAI KONFERENCIA BUDAPEST 2013 AJÁNLAT A PROGRAM FELÜLVIZSGÁLATÁHOZ, MÓDOSÍTÁSÁHOZ MÓD-SZER-TÁR ÓVODAPEDAGÓGIAI KONFERENCIA BUDAPEST 2013 HOGYAN LESZ A NEVELÉSI PROGRAMBÓL PEDAGÓGIAI PROGRAM? Törvényi változás az elnevezésben A tartalmak

Részletesebben

K ö z z é t é t e l i l i s t a Óbudai Waldorf Óvoda október 1.

K ö z z é t é t e l i l i s t a Óbudai Waldorf Óvoda október 1. K ö z z é t é t e l i l i s t a Óbudai Waldorf Óvoda 034292 2018. október 1. a 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet alapján 1 a) felvételi lehetőségről szóló tájékoztató Óvodánk a Waldorf-pedagógia szerint,

Részletesebben

Különös Közzétételi lista. Óvoda nevelési év

Különös Közzétételi lista. Óvoda nevelési év Különös Közzétételi lista Óvoda 2018-2019. nevelési év 1. Az óvodai felvétel rendje Nkt. VIII. (1) Az óvoda két és fél éves kortól az iskolába járáshoz szükséges fejlettség eléréséig, illetve a tankötelezettség

Részletesebben

KÖZZÉTÉTELI LISTA 2016 / NEVELÉSI ÉVRE

KÖZZÉTÉTELI LISTA 2016 / NEVELÉSI ÉVRE KÖZZÉTÉTELI LISTA 2016 / 20167 NEVELÉSI ÉVRE Készült: A Nemzeti Köznevelési Törvény végrehajtásáról szóló 229./2012. (VIII.28.) Kormányrendelet 23. (1) (2) alapján Az intézmény adatai: Székhely óvoda:

Részletesebben

AZ ÓVODA ESÉLYNÖVELŐ SZEREPE A HÁTRÁNYOS HELYZETŰ GYERMEKEK ÓVODAI NEVELÉSÉBEN

AZ ÓVODA ESÉLYNÖVELŐ SZEREPE A HÁTRÁNYOS HELYZETŰ GYERMEKEK ÓVODAI NEVELÉSÉBEN AZ ÓVODA ESÉLYNÖVELŐ SZEREPE A HÁTRÁNYOS HELYZETŰ GYERMEKEK ÓVODAI NEVELÉSÉBEN Nagy Tamásné óvodavezető Nagykállói Brunszvik Teréz Óvoda Nagykálló Kisgyermekkori nevelés támogatása EFOP-3.1.1-14-2015-00001

Részletesebben

K I V O N A T. Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testületének június 28-án megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből

K I V O N A T. Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testületének június 28-án megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből 0 K I V O N A T Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. június 28-án megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testülete az Ercsi Hétszínvirág Óvoda 2015/2016.

Részletesebben

IPR AKCIÓTERV. IPR alkalmazása tanév. Bárna, szeptember 1. Bárnai Általános Iskola 3126 Bárna, Petőfi út 15. Iksz: 149/130/2015.

IPR AKCIÓTERV. IPR alkalmazása tanév. Bárna, szeptember 1. Bárnai Általános Iskola 3126 Bárna, Petőfi út 15. Iksz: 149/130/2015. Bárnai Általános Iskola 3126 Bárna, Petőfi út 15. Iksz: 149/130/2015. Tárgy : Megrendelés IPR AKCIÓTERV 2015-2016. tanév IPR alkalmazása Bárna, 2015. szeptember 1. I.Helyzetelemzés Gyermekek/tanulók és

Részletesebben

Aktualitások az óvodai intézményi működésben

Aktualitások az óvodai intézményi működésben Aktualitások az óvodai intézményi működésben 1 Európai kitekintés EU 2020 Stratégia 95% Hazai sikerek 95,2% Pályázatok 9200 Életkor Létszám arány 2010 Létszám arány 2016-2017 3 éves 74,1% 84% 2 Óvodai

Részletesebben

O vodai Belso O ne rte kele s. Inte zme nyi o ne rte kele s

O vodai Belso O ne rte kele s. Inte zme nyi o ne rte kele s 1 O vodai Belso O ne rte kele s Inte zme nyi o ne rte kele s TARTALOMJEGYZÉK 1. Intézményi alapdokumentumok alapján történő önértékelés... 3 1. Alapító okirat... 3 2 2. Pedagógiai program:... 7 3. SZMSZ...

Részletesebben

Beszámoló a 2013-2014-es nevelési év Minőségfejlesztési munkáiról

Beszámoló a 2013-2014-es nevelési év Minőségfejlesztési munkáiról 2440 SZÁZHALOMBATTA Csokonai u. 50. Tel.: 06-23-354-465, Fax.: 06-23-354-475 E-mail: napsugar@mail.battanet.hu OM azonosító: 032790 Minőségi Nevelési - Oktatási Intézmény Beszámoló a 2013-2014-es nevelési

Részletesebben

Szakmai munkaközösség munkaterve

Szakmai munkaközösség munkaterve Szakmai munkaközösség munkaterve 2011/2012 1. BEVEZETŐ A 2009.-2010-es nevelési évben a TÁMOP 3.1.4. pályázat keretében egy óvodai csoportban kompetencia alapú óvodai programcsomag került bevezetésre,

Részletesebben

Intézkedési terv Intézményi tanfelügyeleti látogatás értékelése alapján

Intézkedési terv Intézményi tanfelügyeleti látogatás értékelése alapján Intézkedési terv Intézményi tanfelügyeleti látogatás értékelése alapján Intézmény neve: Baptista Szeretetszolgálat Gyöngyszem Óvodája Intézmény OM azonosítója: 201 839 Intézményvezető neve: Béresné Dobránszky

Részletesebben

NÉPMESE-HÁZ NONPROFIT KFT

NÉPMESE-HÁZ NONPROFIT KFT NÉPMESE-HÁZ NONPROFIT KFT Fenntartói értékelés 2015/2016.tanév Pillangó óvoda Pedagógiai-Szakmai munka fenntartói értékelése Pillangó Óvoda (9200 Mosonmagyaróvár Szent István király út 7.) Az intézmény

Részletesebben

A 2016/2017. nevelési év ÓVODAI RENDJE. KÁROLY ÓVODA 6630 Mindszent, Szabadság tér 4. OM azonosító:

A 2016/2017. nevelési év ÓVODAI RENDJE. KÁROLY ÓVODA 6630 Mindszent, Szabadság tér 4. OM azonosító: A 2016/2017. nevelési év ÓVODAI RENDJE KÁROLY ÓVODA 6630 Mindszent, Szabadság tér 4. OM azonosító: 029 524 1 A nevelési- oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló

Részletesebben

INTÉZMÉNYI TANFELÜGYELET ÉRTÉKELÉSE ALAPJÁN INTÉZKEDÉSI TERV

INTÉZMÉNYI TANFELÜGYELET ÉRTÉKELÉSE ALAPJÁN INTÉZKEDÉSI TERV INTÉZMÉNYI TANFELÜGYELET ÉRTÉKELÉSE ALAPJÁN INTÉZKEDÉSI TERV Intézmény neve: Budapest XV. Kerületi Kossuth Lajos Általános Iskola OM azonosító: 032085 Intézményvezető: Bikfalvi Borbála Intézkedési terv

Részletesebben

. AZ INTÉZMÉNY KOMMUNIKÁCIÓS RENDSZERE

. AZ INTÉZMÉNY KOMMUNIKÁCIÓS RENDSZERE . AZ INTÉZMÉNY KOMMUNIKÁCIÓS RENDSZERE 1. A belső kommunikációs rendszer 1.1. Az intézményen belüli információáramlás szóbeli formái: MÓDSZER TARTALOM FELELŐS ÉRINTETTEK IDŐPONT / HATÁRIDŐ DOKUMENTUM 1.

Részletesebben

INTÉZMÉNYI TANFELÜGYELET ÉRTÉKELÉSE ALAPJÁN INTÉZKEDÉSI TERV

INTÉZMÉNYI TANFELÜGYELET ÉRTÉKELÉSE ALAPJÁN INTÉZKEDÉSI TERV Intézmény neve: Szabolcsi Bence Zenei AMI OM azonosító: 039663 Intézmény vezető: Barta Dóra Intézkedési terv kezdő dátuma: 2017. december 12. Intézkedési terv befejező dátuma: 2022. december 11. 1. Pedagógiai

Részletesebben

Jakabszálás-Fülöpjakab Álatános Művelődési Központ Óvodája, Általános Iskolája Napközi Otthonos Óvoda. Esélyegyenlőségi Program

Jakabszálás-Fülöpjakab Álatános Művelődési Központ Óvodája, Általános Iskolája Napközi Otthonos Óvoda. Esélyegyenlőségi Program Jakabszálás-Fülöpjakab Álatános Művelődési Központ Óvodája, Általános Iskolája Napközi Otthonos Óvoda Esélyegyenlőségi Program 1. Helyzetelemzés Jakabszállás Az óvoda tanulóinak összlétszáma: 70 fő Halmozottan

Részletesebben

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA 2011. / 2012.

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA 2011. / 2012. KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA 20. / 202. Személyi feltételek Pedagógus munkakörben dolgozók beosztása, száma, végzettsége, szakképzettsége A nevelő-oktató munkát közvetlenül segítő munkakörben dolgozók száma,

Részletesebben

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA nevelési év

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA nevelési év KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA 2018-2019. nevelési év Jogszabályi alapja a 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet a nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról 23. Tevékenységre, működésre vonatkozó adatok:

Részletesebben

Tárgy: Beszámoló a Koszta József Általános Iskola ötéves munkájáról Mell.: 1 db

Tárgy: Beszámoló a Koszta József Általános Iskola ötéves munkájáról Mell.: 1 db Polgármesteri Hivatal Jegyzőjétől 6600 Szentes, Kossuth tér 6. Ikt.sz.: P-17896/2009. Témafelelős: Kovács Zsuzsa Tárgy: Beszámoló a Koszta József Általános Iskola ötéves munkájáról Mell.: 1 db Szentes

Részletesebben

NYITNIKÉK ÓVODA 2012-2013. ÉVI MUNKATERVE

NYITNIKÉK ÓVODA 2012-2013. ÉVI MUNKATERVE Nyitnikék Óvoda 1203 Bp. Kossuth L.u.3. E-mail: nyitnikek@nyitnikek.axelero.net OM azonosító: 034710 NYITNIKÉK ÓVODA 2012-2013. ÉVI MUNKATERVE Gyırné Varga Kornélia Nyitnikék Óvoda vezetıje Elfogadva:

Részletesebben

OM azonosító: INTÉZKEDÉSI TERV. (Az intézményi tanfelügyelet eredményeire épülő terv) 1. PEDAGÓGIAI FOLYAMATOK

OM azonosító: INTÉZKEDÉSI TERV. (Az intézményi tanfelügyelet eredményeire épülő terv) 1. PEDAGÓGIAI FOLYAMATOK Bp. Főv. XIII. kerületi Önkormányzat Egyesített Óvoda Hétszín Tagóvodája OM azonosító: 200911 Tagóvoda vezető neve: Szászhalmi Edit Oktatási azonosítója: 71428489821 A fejlesztési terv kezdő dátuma: 2018.05.05.

Részletesebben

Nevelési-oktatási intézményi közzétételi lista

Nevelési-oktatási intézményi közzétételi lista KÖZZÉTÉTELI LISTA Nevelési-oktatási intézményi közzétételi lista 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet a nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról 23. (1) alapján: 1.) az intézmény felvételi lehetőségéről

Részletesebben

BÁN ZSIGMOND RFEORMÁTUS ÁLTALÁMOS ISKOLA,

BÁN ZSIGMOND RFEORMÁTUS ÁLTALÁMOS ISKOLA, BÁN ZSIGMOND RFEORMÁTUS ÁLTALÁMOS ISKOLA, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA ÉS ÓVODA BESZÁMOLÓ TISZAFÜRED 2016-2017. 1., Pedagógiai folyamatok Tervezés A tervek elkészítése a nevelőtestület bevonásával történt,

Részletesebben

1. Helyzetelemzés: INTÉZMÉNYI FEJLESZTÉSI TERV Budenz József Általános Iskola és Gimnázium 1021 Budapest, Budenz u

1. Helyzetelemzés: INTÉZMÉNYI FEJLESZTÉSI TERV Budenz József Általános Iskola és Gimnázium 1021 Budapest, Budenz u Budenz József Általános Iskola és Gimnázium 1021 Budapest, Budenz u. 20-22. 1. Helyzetelemzés: Iskolánk jogutódja az 1897-ben alapított Labanc utcai iskolának, 1984 óta működik az új épületben is. 1996

Részletesebben

Különös közzétételi lista nevelési év

Különös közzétételi lista nevelési év Óvodavezető Óvodapedagógus Gondozónő Dajka Összesen: CSODA- VÁR EGYSÉGES ÓVODA - BÖLCSŐDE 3791, Sajókeresztúr, Petőfi út 25. sz. Telefon/Fax: 46/317-285 E-mail: sajoker.ovi@gmail.com OM azonosító: 201607

Részletesebben

. AZ INTÉZMÉNY KOMMUNIKÁCIÓS RENDSZERE. MÓDSZER TARTALOM FELELŐS ÉRINTETTEK IDŐPONT / HATÁRIDŐ DOKUMENTUM Utolsó hétfő 11 00 / hónap

. AZ INTÉZMÉNY KOMMUNIKÁCIÓS RENDSZERE. MÓDSZER TARTALOM FELELŐS ÉRINTETTEK IDŐPONT / HATÁRIDŐ DOKUMENTUM Utolsó hétfő 11 00 / hónap 4..sz. MELLÉKLET. AZ INTÉZMÉNY KOMMUNIKÁCIÓS RENDSZERE 1. A belső kommunikációs rendszer 1.1. Az intézményen belüli információáramlás szóbeli formái: MÓDSZER TARTALOM FELELŐS ÉRINTETTEK IDŐPONT / HATÁRIDŐ

Részletesebben

Az intézményi tanfelügyelet által javasolt fejlesztendő területek, intézkedések, feladatok

Az intézményi tanfelügyelet által javasolt fejlesztendő területek, intézkedések, feladatok Melléklet: Az intézményi tanfelügyelet által javasolt fejlesztendő területek, intézkedések, feladatok Kompetencia megnevezése Fejlesztendő terület Intézkedés megnevezése és célja Intézkedés mérföldkövei

Részletesebben

KÖZZÉTÉTELI LISTA 2014-2015. nevelési év

KÖZZÉTÉTELI LISTA 2014-2015. nevelési év KÖZZÉTÉTELI LISTA 2014-2015. nevelési év A Kormány 229/2012. (VIII.28.) Korm. rendelete 23 ( ) alapján az alábbi adatok kerülnek közzétételre: 1. Felvétel, beiratkozás Felvétel: Az óvodai felvétel jelentkezési

Részletesebben

Széchenyivárosi Óvoda és Általános Iskola Széchenyi Sétányi Óvodája

Széchenyivárosi Óvoda és Általános Iskola Széchenyi Sétányi Óvodája Minőségirányítási. Széchenyivárosi Óvoda és Általános Iskola Széchenyi Sétányi Óvodája - i munkaterv 1. oldal 2012.10.23. Minőségirányítási. Tartalomjegyzék: oldalszám: 1. Intézményi adatlap 3. 2. Működési

Részletesebben

listája es nevelési év

listája es nevelési év Közzétételi listája 2016-2017-es nevelési év Készült a 229/2012..(VIII.28.) Korm. rend. és a Nktv. 23 (1)-(2) bek. alapján. A közoktatási intézmény adatai: Intézmény neve : Intézmény címe: Telefon/fax

Részletesebben

Mosonszolnoki Általános Iskola közzétételi listája

Mosonszolnoki Általános Iskola közzétételi listája Mosonszolnoki Általános Iskola közzétételi listája a) Felvételi lehetőségről szóló tájékoztató Iskolánkba felvesszük azt a tanköteles gyermeket, aki az iskola beiskolázási körzetébe (Mosonszolnok, Újrónafő)

Részletesebben

TÁRGY: A 2016/2017. nevelési év értékelésének szempontjai E L Ő T E R J E S Z T É S A SZEKSZÁRDI NÉMET NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

TÁRGY: A 2016/2017. nevelési év értékelésének szempontjai E L Ő T E R J E S Z T É S A SZEKSZÁRDI NÉMET NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Szekszárdi Német Nemzetiségi Önkormányzat Deutsche Nationalitätenselbstverwaltung 7100 Szekszárd, Rákóczi Str. 69-71. levelezési cím: 7100 Szekszárd, Béla király tér 8. A NAPIREND SORSZÁMA: 10. MELLÉKLET:

Részletesebben

A minőségirányítási program végrehajtásának értékelése az adott évben végzett tevékenység bemutatása

A minőségirányítási program végrehajtásának értékelése az adott évben végzett tevékenység bemutatása A minőségirányítási program végrehajtásának értékelése az adott évben végzett tevékenység bemutatása Bevezető Az intézmény figyelembe véve a Közoktatási törvényben meghatározottakat, valamint az intézmény

Részletesebben

A 2014/2015. nevelési év ÓVODAI RENDJE. KÁROLY ÓVODA 6630 Mindszent, Szabadság tér 4.

A 2014/2015. nevelési év ÓVODAI RENDJE. KÁROLY ÓVODA 6630 Mindszent, Szabadság tér 4. A 2014/2015. nevelési év ÓVODAI RENDJE KÁROLY ÓVODA 6630 Mindszent, Szabadság tér 4. A nevelési- oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló 20/2012. (VIII.31.)

Részletesebben

OM azonosító: Az intézkedési terv kezdő dátuma: Az intézkedési terv befejező dátuma:

OM azonosító: Az intézkedési terv kezdő dátuma: Az intézkedési terv befejező dátuma: Bp. Főv. XIII. kerületi Önkormányzat Egyesített Óvoda Ákombákom Tagóvodája Tagóvoda vezető neve: RÁCZ ANDREA OM azonosító: 200911 Oktatási azonosítója:72819765224 Az intézkedési terv kezdő dátuma: 2018.

Részletesebben

PÜSPÖKLADÁNYI EGYESÍTETT ÓVODAI INTÉZMÉNY

PÜSPÖKLADÁNYI EGYESÍTETT ÓVODAI INTÉZMÉNY PÜSPÖKLADÁNYI EGYESÍTETT ÓVODAI INTÉZMÉNY KÖZZÉTÉTELI LISTA 2016-2017 NEVELÉSI ÉV A Kormány 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet 10. fejezet 23., (1.-.2.) bekezdése alapján az alábbi adatokat tesszük közzé:

Részletesebben

Tanfelügyeleti ellenőrzés eredménye

Tanfelügyeleti ellenőrzés eredménye Tanfelügyeleti ellenőrzés eredménye 1. Pedagógiai folyamatok Az intézmény stratégiai dokumentumai összhangban vannak az oktatáspolitikai célokkal, aktualizálásuk azonban szükséges a jogszabályoknak való

Részletesebben

PROJEKT ELŐREHALADÁSI JELENTÉS

PROJEKT ELŐREHALADÁSI JELENTÉS Újfehértó Város Önkormányzata TÁMOP- 3.1.4-08/2-2009-0093 A kompetencia alapú oktatás innovatív lehetőségeinek megteremtése Újfehértón PROJEKT ELŐREHALADÁSI JELENTÉS 2010. JANUÁR 22. Készítette: Pappné

Részletesebben

Szarvas Város Önkormányzata 25/2009. (IX.25.) rendelete A fenntartásában működő közoktatási intézmények adatszolgáltatásának teljesítéséről

Szarvas Város Önkormányzata 25/2009. (IX.25.) rendelete A fenntartásában működő közoktatási intézmények adatszolgáltatásának teljesítéséről Szarvas Város Önkormányzata 25/2009. (IX.25.) rendelete A fenntartásában működő közoktatási intézmények ának teljesítéséről Szarvas Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról

Részletesebben

NÉPMESE-HÁZ NONPROFIT KFT

NÉPMESE-HÁZ NONPROFIT KFT NÉPMESE-HÁZ NONPROFIT KFT Fenntartói értékelés 2016/2017.tanév Pillangó óvoda Pedagógiai-Szakmai munka fenntartói értékelése Pillangó Óvoda (9200 Mosonmagyaróvár Szent István király út 7.) Az intézmény

Részletesebben

K Ü L Ö N Ö S K Ö Z Z É T É T E L I L I S T A nevelési év

K Ü L Ö N Ö S K Ö Z Z É T É T E L I L I S T A nevelési év K Ü L Ö N Ö S K Ö Z Z É T É T E L I L I S T A 2018-2019. nevelési év A kormány 229/2012 (VIII.28.) kormányrendelete a nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról 23. - a értelmében az alábbi adatokat

Részletesebben

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT. 1.3. Fenntartó neve és címe: Budapesti Zsidó Hitközség 1075 Budapest, Síp u. 12.

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT. 1.3. Fenntartó neve és címe: Budapesti Zsidó Hitközség 1075 Budapest, Síp u. 12. SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT 1. Az óvoda általános adatai 1.1. Neve: Budapesti Zsidó Hitközség Benjámin Óvodája 1.2. Címe: 1142 Budapest, Ungvár u. 12. 1.3. Fenntartó neve és címe: Budapesti Zsidó

Részletesebben

Az óvoda-iskola kapcsolat, az átmenet gyakorlati megvalósulása

Az óvoda-iskola kapcsolat, az átmenet gyakorlati megvalósulása 2008/2009. tanév Az óvoda-iskola kapcsolat, az átmenet gyakorlati megvalósulása Helyzetelemzés: Minden gyermek életének meghatározó élménye az iskolába lépés időszaka. Ekkor az óvoda játékos világa után

Részletesebben

Feladatok a 2010/11 nevelési évre

Feladatok a 2010/11 nevelési évre Feladatok a 2010/11 nevelési évre 1. Az óvoda mikrokörnyezete 1.1. Személyi feltételek Városi Óvoda és Bölcsőde álláshelyeinek a száma szeptember 15-től 2 gondozónői álláshellyel gyarapodott, dolgozói

Részletesebben

A projekt rövid áttekintése. 1. Előzmények

A projekt rövid áttekintése. 1. Előzmények A projekt rövid áttekintése 1. Előzmények Érd Megyei Jogú Város Önkormányzata 2008-ban elkészítette a közoktatási intézményeire vonatkozó esélyegyenlőségi helyzetelemzésen alapuló Esélyegyenlőségi Tervét.

Részletesebben

Beszámoló. ,Napsugár Óvoda Vezetőjétől 4564 Nyírmada, Sugár út 1. A Napsugár Óvoda működési feltételeiről, és gazdálkodásáról.

Beszámoló. ,Napsugár Óvoda Vezetőjétől 4564 Nyírmada, Sugár út 1. A Napsugár Óvoda működési feltételeiről, és gazdálkodásáról. ,Napsugár Óvoda Vezetőjétől 4564 Nyírmada, Sugár út 1. Beszámoló A Napsugár Óvoda működési feltételeiről, és gazdálkodásáról. Nyírmada, 2012. augusztus 31. Tisztelt Képviselő-testület! Óvodánk elmúlt egy

Részletesebben

KÖZZÉTÉTELI LISTA Erzsébet Ligeti Óvoda 2016/2017 NEVELÉSI ÉV

KÖZZÉTÉTELI LISTA Erzsébet Ligeti Óvoda 2016/2017 NEVELÉSI ÉV KÖZZÉTÉTELI LISTA Erzsébet Ligeti Óvoda 2016/2017 NEVELÉSI ÉV Szervezeti, személyzeti adatok Az intézmény neve: Erzsébet Ligeti Óvoda OM azonosítója: 201876 Feladatellátás helyei: Székhelye: 9023 Győr,

Részletesebben

4., Általános közzétételi lista 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet 23. 4.1. Kapcsolat, szervezet, vezető:

4., Általános közzétételi lista 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet 23. 4.1. Kapcsolat, szervezet, vezető: 4., Általános közzétételi lista 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet 23 4.1. Kapcsolat, szervezet, vezető: Óvoda nyitva tartása gyermekek számára: 6.30-17.30 Óvoda nyitva tartása dolgozók számára: 6.00-18.00

Részletesebben

Támogatás mértéke: ,- Ft, Önrész: szervezés, helyszín biztosítása, ,- Ft

Támogatás mértéke: ,- Ft, Önrész: szervezés, helyszín biztosítása, ,- Ft Eredmények Pályázattal megvalósított programjaink 1999. Szülőcsoport Célja a sérült gyermekek szüleinek előadássorozat tartása a gyermekük fejlesztéséhez. Időtartam: 1999.10.01.-2000.05.31. Eredmény: 9

Részletesebben

A szakszolgálati ellátás aktuális kérdései a jogszabályváltozás után

A szakszolgálati ellátás aktuális kérdései a jogszabályváltozás után A szakszolgálati ellátás aktuális kérdései a jogszabályváltozás után Szatmáriné Mályi Nóra 2010.11.13. Logopédia Feladata: (Kt. 36.) a beszédindítás, beszédhibák javítása, nyelvikommunikációs zavarok javítása,

Részletesebben

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA Jogszabályi háttere: KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA 2015-2016. A nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról szóló 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet 23. értelmében az alábbi adatokat tesszük közzé:

Részletesebben

INTÉZMÉNYI TANFELÜGYELET ÉRTÉKELÉSE ALAPJÁN INTÉZMÉNYI ÖNFEJLESZTÉSI TERV NAGYMÁNYOK

INTÉZMÉNYI TANFELÜGYELET ÉRTÉKELÉSE ALAPJÁN INTÉZMÉNYI ÖNFEJLESZTÉSI TERV NAGYMÁNYOK Intézmény neve: Nagymányoki II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola OM azonosító: 036307 Intézmény vezető: Wusching Mária Rita Öni terv kezdő dátuma: 2018.09.01 Öni terv befejező

Részletesebben

Pályázati támogatások

Pályázati támogatások Pályázati támogatások 2011. 2010. 2008. 2007. Időtartam2011. 06. 01. -2011. 10. 31. Eredmény: pedagógiai fejlesztés, családterápia biztosítása; működési kiadásokhoz hozzájárulás Támogatás mértéke: 103.000

Részletesebben

VÁROSKÖZPONTI ÓVODA KÖZOKTATÁSI ESÉLYEGYENLŐSÉGI INTÉZKEDÉSI TERVE

VÁROSKÖZPONTI ÓVODA KÖZOKTATÁSI ESÉLYEGYENLŐSÉGI INTÉZKEDÉSI TERVE VÁROSKÖZPONTI ÓVODA KÖZOKTATÁSI ESÉLYEGYENLŐSÉGI INTÉZKEDÉSI TERVE Pécs, 2008. Tartalom 1. Bevezető 2. Célok, alapelvek, sikerkritériumok 3. Helyzetelemzés 3.1 Gyermekek összetétele 3.2 A nevelés eredményessége

Részletesebben

Iskolapszichológusi feladatkörök és alkalmazási feltételek - a változó törvényi szabályozás tanulságai

Iskolapszichológusi feladatkörök és alkalmazási feltételek - a változó törvényi szabályozás tanulságai Iskolapszichológusi feladatkörök és alkalmazási feltételek - a változó törvényi szabályozás tanulságai Előadók: N. Kollár Katalin, Tamás Márta 2012. április 24. Milyen törvények és rendeletek vonatkoznak

Részletesebben

A SZUHOGYI NYITNIKÉK ÓVODA ÜTEMTERV - ESEMÉNYNAPTÁR 2015/2016-os nevelési év

A SZUHOGYI NYITNIKÉK ÓVODA ÜTEMTERV - ESEMÉNYNAPTÁR 2015/2016-os nevelési év A SZUHOGYI NYITNIKÉK ÓVODA ÜTEMTERV - ESEMÉNYNAPTÁR 2015/2016-os nevelési év Szeptember Esemény Felelős Határidő Nevelőtestületi értekezlet 2015. 09. 15. Intézményi önértékeléssel itézményi önértékelési

Részletesebben

Az Esztergár Lajos Család-és Gyermekjóléti Szolgálat és Központ ezúton megküldi tájékoztatóját az EFOP pályázat kiírásának tartalmáról.

Az Esztergár Lajos Család-és Gyermekjóléti Szolgálat és Központ ezúton megküldi tájékoztatóját az EFOP pályázat kiírásának tartalmáról. 1. s z. m e l l E s z t e r g á r L a j o s C s a l á d - é s G y e r m e k j ó l é t i S z o l g á l a t é s K ö z p o n t 7 6 3 2 P é c s, An i k ó u. 5. L e v e l e z é s i c í m : 7 6 1 6 P é c s,

Részletesebben

Ferencvárosi Napfény Óvoda 2016/17 évi munkaterv függeléke FÜGGELÉK

Ferencvárosi Napfény Óvoda 2016/17 évi munkaterv függeléke FÜGGELÉK FÜGGELÉK Gyermekvédelmi feladatok ellátásának terve Gyermekvédelmi felelős: 2 Az óvodában a gyermekvédelmi feladatok koordinálására gyermekvédelmi felelős tevékenykedik, aki munkáját a gyermekvédelmi törvényben

Részletesebben

4., Általános közzétételi lista 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet 23. 4.1. Kapcsolat, szervezet, vezető:

4., Általános közzétételi lista 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet 23. 4.1. Kapcsolat, szervezet, vezető: 4., Általános közzétételi lista 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet 23 4.1. Kapcsolat, szervezet, vezető: Óvoda nyitva tartása gyermekek számára: 6.30-17.30 Óvoda nyitva tartása dolgozók számára: 6.00-18.00

Részletesebben

A TANÉV RENDJE, FELADATAI

A TANÉV RENDJE, FELADATAI A TANÉV RENDJE, FELADATAI A 12/2016. (VI. 27.) EMMI rendelet a 2016/2017. tanév rendjéről alapján. 1. A TANÉV A tanítási év első tanítási napja 2016. szeptember 1. A tanítási év első féléve 2017. január

Részletesebben

Tóvárosi Általános Iskola

Tóvárosi Általános Iskola Tóvárosi Általános Iskola 2009/2010-es tanév munkaterve A tantestület 2009. augusztus 31-én tartott értekezletén elfogadta. Pokrovenszki László igazgató 2009/2010-es tanév rendje A tanév 2009. szeptember

Részletesebben

75/2009. (VI. 18.) Kgy. határozat. Mohács Város Önkormányzata és a Baranya Megyei Önkormányzat pedagógiai szakmai együttműködési megállapodása

75/2009. (VI. 18.) Kgy. határozat. Mohács Város Önkormányzata és a Baranya Megyei Önkormányzat pedagógiai szakmai együttműködési megállapodása 75/2009. (VI. 18.) Kgy. határozat Mohács Város Önkormányzata és a Baranya Megyei Önkormányzat pedagógiai szakmai együttműködési megállapodása 1. A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése jóváhagyja a Baranya

Részletesebben

A gádorosi Kisboldogasszony Katolikus Általános Iskolában megvalósításra kerülő MESTERPROGRAM I. RÉSZTERVE Készítette: Kozmer Imre Gyula

A gádorosi Kisboldogasszony Katolikus Általános Iskolában megvalósításra kerülő MESTERPROGRAM I. RÉSZTERVE Készítette: Kozmer Imre Gyula A gádorosi Kisboldogasszony Katolikus Általános Iskolában megvalósításra kerülő MESTERPROGRAM I. RÉSZTERVE 2017-2019 Készítette: Kozmer Imre Gyula intézményvezető mesterpedagógus-aspiráns 2016 Befogadó

Részletesebben

MARGARÉTA ÓVODA BESZÁMOLÓJA A ES NEVELÉSI ÉVRŐL

MARGARÉTA ÓVODA BESZÁMOLÓJA A ES NEVELÉSI ÉVRŐL I OKTATÓ KHT 5500 Gyomaendrőd Tompa M út 11 5500 Gyomaendrőd Jókai M út 4 Tel: 66/282-895 e-mail: margaretovi@internet-xhu BESZÁMOLÓJA A 2006-2007-ES NEVELÉSI ÉVRŐL KÉSZÍTETTE: KOVÁCS PÉTERNÉ ÓVODAVEZETŐ

Részletesebben

Változás és állandóság. Szolnok Városi Óvodák

Változás és állandóság. Szolnok Városi Óvodák Változás és állandóság Pályázat szakmai igazgató helyettesi megbízás elnyerésére Feltételek: Legalább 10 év szakmai gyakorlat Széleskörű elméleti tájékozottság az óvodapedagógiában Tájékozottság a köznevelési

Részletesebben

MINŐSÉGÜGYI BESZÁMOLÓ 2011/2012. TANÉV

MINŐSÉGÜGYI BESZÁMOLÓ 2011/2012. TANÉV 1. PETŐFI SÁNDOR ÁLTALÁNOS ISKOLA MINŐSÉGÜGYI BESZÁMOLÓ 2011/2012. TANÉV Atkár, 2012. június 15. Készítette: Tősér Gyuláné minőségügyi csop. vezető Minőségügyi beszámoló Intézményünkben minden kolléga

Részletesebben

ÁSZÁRI JÁSZAI MARI ÁLTALÁNOS ISKOLA GÁRDONYI GÉZA ÁLTALÁNOS ISKOLÁJA MUNKATERV 2013/2014-es TANÉV

ÁSZÁRI JÁSZAI MARI ÁLTALÁNOS ISKOLA GÁRDONYI GÉZA ÁLTALÁNOS ISKOLÁJA MUNKATERV 2013/2014-es TANÉV ÁSZÁRI JÁSZAI MARI ÁLTALÁNOS ISKOLA GÁRDONYI GÉZA ÁLTALÁNOS ISKOLÁJA MUNKATERV 2013/2014-es TANÉV HELYZETELEMZÉS Tanulói létszám: Oszt. Létszám SNI BTM Bejáró Napközi Tanulószoba 1-2. 16 2 2 6 11 4. 15

Részletesebben

KOMMUNIKÁCIÓS TERV 2012.

KOMMUNIKÁCIÓS TERV 2012. KOMMUNIKÁCIÓS TERV Tanulj tőlünk- Tanulunk tőled! TÁMOP 3.1.7-11/2-2011-140 KOMMUNIKÁCIÓS TERV 2012. A kommunikáció tervezése része a TÁMOP 3.1.7 projekt szakmai tervezésének. A szakmai feladatok alapján

Részletesebben

AZ ÓVODA ESÉLYNÖVELŐ SZEREPE A HÁTRÁNYOS HELYZETŰ GYERMEKEK ÓVODAI NEVELÉSÉBEN

AZ ÓVODA ESÉLYNÖVELŐ SZEREPE A HÁTRÁNYOS HELYZETŰ GYERMEKEK ÓVODAI NEVELÉSÉBEN AZ ÓVODA ESÉLYNÖVELŐ SZEREPE A HÁTRÁNYOS HELYZETŰ GYERMEKEK ÓVODAI NEVELÉSÉBEN Ferenczné Teleky Éva Igazgató, vezető szaktanácsadó Szolnok Városi Óvodák Kisgyermekkori nevelés támogatása EFOP-3.1.1-14-2015-00001

Részletesebben

KALÁRIS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA 2013/2014. évi feladatterve OM azonosító: 100760

KALÁRIS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA 2013/2014. évi feladatterve OM azonosító: 100760 KALÁRIS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA 2013/2014. évi feladatterve OM azonosító: 100760 Kétegyháza, 2013. szeptember 02. Készítette: Halmi Zoltán intézményvezető KALÁRIS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA 2013/2014.

Részletesebben

NEVELÉSI OKTATÁSI INTÉZMÉNYI KÖZZÉTÉTELI LISTA nevelési év

NEVELÉSI OKTATÁSI INTÉZMÉNYI KÖZZÉTÉTELI LISTA nevelési év Csillag Közi Központi Társulási Ó v o d a OM azonosító: 201 061 4600 Kisvárda Csillag köz 2. Tel.: 06-45/405-225. E-mail: csillagovi@naracom.hu Web: www.csillagovoda.info NEVELÉSI OKTATÁSI INTÉZMÉNYI KÖZZÉTÉTELI

Részletesebben

A Medgyesegyházi Varázserdő Óvoda közzétételi listája a 2018/2019-es nevelési évben

A Medgyesegyházi Varázserdő Óvoda közzétételi listája a 2018/2019-es nevelési évben A Medgyesegyházi Varázserdő Óvoda közzétételi listája a 2018/2019-es nevelési évben A Kormány A nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról szóló 229/2012. (VIII.28.) rendelete szabályozza a nevelési

Részletesebben

AZ ÓVODA FENNTARTÓ LEHETŐSÉGEI A KISGYERMEKEK HÁTRÁNYCSÖKKENTÉSÉBEN

AZ ÓVODA FENNTARTÓ LEHETŐSÉGEI A KISGYERMEKEK HÁTRÁNYCSÖKKENTÉSÉBEN AZ ÓVODA FENNTARTÓ LEHETŐSÉGEI A KISGYERMEKEK HÁTRÁNYCSÖKKENTÉSÉBEN Előadó neve: Dr. Bencsics Enikő Szervezet neve: Szombathely Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Szervezeti egység neve: Egészségügyi

Részletesebben

INTÉZMÉNYI KÖZZÉTÉTELI LISTA / nevelési évre

INTÉZMÉNYI KÖZZÉTÉTELI LISTA / nevelési évre Ferencvárosi Epres Óvoda 1098 Budapest, Epreserdő u. 10. Telefon: 280-6705 e-mail: epresovoda@freemail.hu INTÉZMÉNYI KÖZZÉTÉTELI LISTA 2017. / 2018. nevelési évre Jogszabályi háttere: A nemzeti köznevelésről

Részletesebben

NEVELÉSI OKTATÁSI INTÉZMÉNYI KÖZZÉTÉTELI LISTA nevelési év

NEVELÉSI OKTATÁSI INTÉZMÉNYI KÖZZÉTÉTELI LISTA nevelési év KISVÁRDAI EGYESÍTETT ÓVODA OM azonosító: 201 061 4600 Kisvárda Csillag köz 2. Tel.: 06-45/405-225. E-mail: csillagovi@naracom.hu Web: www.csillagovoda.info NEVELÉSI OKTATÁSI INTÉZMÉNYI KÖZZÉTÉTELI LISTA

Részletesebben

Esélyegyenlőség a közoktatásban. Előadó: Szabó Istvánné szakmai vezető

Esélyegyenlőség a közoktatásban. Előadó: Szabó Istvánné szakmai vezető Esélyegyenlőség a közoktatásban Előadó: Szabó Istvánné szakmai vezető Esélyegyenlőségi programok megvalósítása a szarvasi közoktatásban Budapest Intézet 2009. év végi jelentéséből A magyar közoktatási

Részletesebben

A környezeti nevelés munkaközösség 2013. 2014. évi munkaterve. A munkaközösség vezetője: Bolla Zoltánné óvodapedagógus, környezeti nevelő

A környezeti nevelés munkaközösség 2013. 2014. évi munkaterve. A munkaközösség vezetője: Bolla Zoltánné óvodapedagógus, környezeti nevelő A környezeti nevelés munkaközösség 2013. 2014. évi munkaterve Óvoda neve, címe: Ajka Városi Óvoda 8400 Ajka Bródy Imre utca 7. A munkaközösség vezetője: Bolla Zoltánné óvodapedagógus, környezeti nevelő

Részletesebben

Az ellenőrzéssel érintett köznevelési intézmény adatai: az intézmény neve: az intézmény székhelye: az intézmény vezetője: OM azonosítója az intézmény

Az ellenőrzéssel érintett köznevelési intézmény adatai: az intézmény neve: az intézmény székhelye: az intézmény vezetője: OM azonosítója az intézmény Az ellenőrzéssel érintett köznevelési intézmény adatai: az intézmény neve: az intézmény székhelye: az intézmény vezetője: OM azonosítója az intézmény fenntartója: a fenntartó székhelye: a fenntartó képviselője:

Részletesebben

SZTE SÁGVÁRI ENDRE GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA MUNKATERV 2009/2010

SZTE SÁGVÁRI ENDRE GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA MUNKATERV 2009/2010 SZTE SÁGVÁRI ENDRE GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA MUNKATERV 2009/2010 Összeállította: Dr. Sipos Ibolya igazgató A TANÉV RENDJE A 2009/2010. tanévben 183 tanítási nap van. Első tanítási nap: 2009. szeptember

Részletesebben