Képzési tematika. Témakörök Előadók Óraszám

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Képzési tematika. Témakörök Előadók Óraszám"

Átírás

1 Képzési tematika Témakörök Előadók Óraszám A kurzus célja, bevezetése PhD. Dr. Balázs Pál, 2 óra Közigazgatási, jogi és anyagi ismeretek dr. Mail József, gazdasági helynök 4 óra Egyházszemléleti kérdések PhD. Dr. Fodor János, plébános 4 óra Isten szava az egyházközségben PhD. Dr. Balázs Pál, 6 óra Katekézis Trosits András, főiskolai docens 4 óra Szentségek az egyházközség életében PhD. Dr. Balázs Pál, 6 óra Az egyházközség szakrális értékei PhD. Dr. Varga István, rektor 4 óra A résztvevők a képzés eredményes befejeztével tanúsítványt kapnak. A tanfolyamot teljesítő e képzés által jogosult a következő testületi választáson indulni. Egyházi tisztségviselők 30 órás képzésének témakörök szerinti leírása A kurzus célja, bevezetése A bevezető kurzus célja az egész tanfolyamra jellemző szemlélet és szemléletváltás bemutatása és a legfontosabb szakkifejezések fogalmának tisztázása. Például: Egyházi tisztségviselők Világi krisztushívőkről van szó, férfiakról és nőkről, akik a plébánosuk mellett képviselői, templomi, gondnoki, karitatív, zenei vagy irodai szolgálatot vállalnak. Egyházi szolgálat Nagyon fontos, hogy az egyházi szolgálatot megkülönböztessük a világi (munkahelyi, társadalmi.) szolgálattól. A megkülönböztetés azonban nem történhet önkényesen, hanem csak az Egyház természetéből kiindulóan, amely kettős: természetfeletti és természetes közösség. Természetfeletti, isteni alapítása miatt; olyan Isten népe, amelynek feje Krisztus, alkotmánya pedig az evangélium. Természetes jellegét pedig az adja, hogy a látható Egyház az emberi történelemben él, és itt zarándokol célja felé. Ez a kettősség állandóan jelen van létezésében és minden megnyilvánulásában. Az egyházi szolgálatot vállalóknak nagyon alaposan tudatában kell lenniük az egyház sajátos természetével, mert csak így tölthetik be hivatásukat. Mi a különbség a világi hívő és a világi tisztségviselő között? Az alapstruktúrát tekintve semmi. Mindkettő megkeresztelt és megbérmált, vallását gyakorló krisztushívő ember. Az aktivitást tekintve azonban más irányultság figyelhető meg. Mindkettő elsősorban befogadója a lelki és kegyelmi kincseknek, de míg az első csoport aktivitása a keresztény élet megélésére koncentrál a maga sajátos élethelyzeteiben, addig a tisztségviselő hangsúlyosabban és érzékelhetőbb módon részt vesz, olykor külön felhatalmazott megbízottként képviseli az Egyház küldetését (rend szerint plébánosával együtt). Az alapfogalmak tisztázása után a kurzus hat témakörben részletezi az Egyház tevékenységének sajátosságait, és a tisztségviselőknek abban való gyümölcsöző részvételét.

2 Egyházszemléleti kérdések A szemléletnyitó bevezető legszervesebb folytatása ez a témakör. Részletesen feltárja az Egyház természetét, mely már önmagában is aláhúzza a tisztségviselő méltóságát, tevékenységi körét, lehetőségeit és jól értelmezett érdemeit. Közigazgatási, jogi és anyagi ismeretek Ez a témakör a világgal való kapcsolatunk legfontosabb területe. A tővények, jogok és kötelességek ismerete és kezelése is kettős természetű. Ismerni kell a kánonjog és az Egyház természetéből keletkezett egyéb törvényeket és jogszabályokat, valamint a világi törvényeket és az azokhoz kapcsolódó rendelkezéseket. A kurzus keretében a tisztségviselőkre vonatkozó ismeretek átadására kerül sor. Isten szava az egyházközségben A Szentírás betűje és szelleme nemcsak a liturgiát, hanem az egész egyházi életet, sőt a keresztények világi relációit is átszövik és befolyásolják. A kurzus szemelvények sokaságán keresztül igyekszik bemutatni az Isten szavának öröklött jelenlétét a fent idézett alkalmak során, valamint érzékennyé kívánja tenni a résztvevőket az igében jelenlévő isteni erőre. Katekézis Akik ezen a kurzuson részt vesznek, pontosan tudják, hogy mi a katekézis, vagyis a hit- és erkölcsoktatás. Az előadó nem az ebbéli ismereteiket fogja megismételni, hanem a katekézis hátterét tárja fel előttük, nevezetesen azt a felelősségteljes munkát és magatartást, amivel a lelkipásztoraik és a hitoktatóik nap mint nap megküzdenek. A hitoktatás ugyanis merőben más, mint a többi tantárgy oktatása. Vagyis a tárgyi anyagon túl a hittartalom meggyőző tanúságát kell képviselnie a katekétának egy szekularizált világban. E feladat sajátosságait kell megérteniük a kurzus résztvevőinek, és adott esetben tevőlegesen segíteniük kell a lelkipásztoraikat, hitoktatóikat és a szülőket. Szentségek az egyházközség életében Sokak számára az Egyház legközismertebb feladata a szentségek kiszolgáltatása. Ez a kurzus nem a szentségi katekézist tűzi ki céljául, hiszen feltételezhető, hogy akik erre a tanfolyamra jelentkeztek, azok a szentségek mibenlétével már tisztában vannak. A háttérben azonban nagyon sok homályos, és ezért káros tudatlanság húzódik meg. A kurzus célja ezekre fényt deríteni, s főleg a liturgikus szentség kiszolgáltatáson túli szentségi élet értelmét és életünket megtermékenyítő hatását kívánja bemutatni. Ezen túl egy másik célja is van a kurzusnak: fel kívánja tárni a közgondolkodás azon hibás szemléletét, mely tudatlanságból lehetetlennek, vagy szükségtelennek ítéli a szentségekhez járulást. Az egyházközség szakrális értékei Ebben a témakörben egy csodálatosan szép világhoz, a művészetek és a felbecsülhetetlen és pótolhatatlan szakrális örökség kincseihez érkeztünk, melyek - hála Istennek - templomainknak szinte mindegyikében fellelhetők. Ezek értékelése, megőrzése, felújítása és méltó szemlélete értékes kiegészítője hitbeli életünknek, kultúrateremtő mivoltunknak és felelősségteljes tevékenységünknek. Ugyanakkor ezek a szakrális tárgyak nemzeti kincseinket is képezik. Fontos feladata az Egyháznak a Nemzeti Örökségvédelmi Hivatallal és az illetékes hatóságokkal való együttműködés. PhD. Dr. Balázs Pál, a képzés szakreferense

3 Képzési terv Helyszín: Veszprémi Érseki Hittudományi Főiskola, Veszprém, Jutasi u. 18/2. Időtartam: október december 14. Alkalom Időpont Tematika Előadó Óra Beosztás A kurzus célja, bevezetése PhD. Dr. Balázs Pál, 2 óra Isten szava az egyházközség életében PhD. Dr. Balázs Pál, 2 óra Egyházszemléleti kérdések PhD. Dr. Fodor János, 2 óra plébános Szentségek az egyházközség életében PhD. Dr. Balázs Pál, 2 óra Közigazgatási, jogi és anyagi ismeretek dr. Mail József, 2 óra gazdasági helynök Közigazgatási, jogi és anyagi ismeretek dr. Mail József, 2 óra gazdasági helynök Isten szava az egyházközség életében PhD. Dr. Balázs Pál, 2 óra Szentségek az egyházközség életében PhD. Dr. Balázs Pál, 2 óra Egyházszemléleti kérdések PhD. Dr. Fodor János, 2 óra főiskolai docens Isten szava az egyházközség életében PhD. Dr. Balázs Pál, 2 óra Az egyházközség szakrális értékei PhD. Dr. Varga István, 2 óra rektor Az egyházközség szakrális értékei PhD. Dr. Varga István, 2 óra rektor Szentségek az egyházközség életében PhD. Dr. Balázs Pál, 2 óra Katekézis Trosits András, 2 óra főiskolai docens Katekézis Trosits András, 2 óra főiskolai docens Tanúsítvány átadás

4 A jelentkezés módja, feltételei Tanfolyam címe: Egyházi tisztségviselők képzése Tanfolyam időtartama: 30 óra Tanfolyam helye: Veszprémi Érseki Hittudományi Főiskola 8200 Veszprém, Jutasi u. 18/2. Tanfolyam időbeosztása: előre meghatározott tematika alapján 5 alkalommal, szombatonként Részvétel díj Ft, amely három tételből áll: 1.) A plébánia fedezi a költségek harmadát, azaz , Ft-ot 2.) Az egyházmegyei támogatás jelenti a következő egyharmadot, azaz Ft-ot 3.) A résztvevőt hozzájárulása a képzéshez Ft Befizetés módja: A plébániai támogatás és az önrész együttes összegét kérjük, szíveskedjen az alábbi számlaszámra átutalni a tanfolyam megkezdéséig Számlaszám: OTP A jelentkezés módja: Egy JELENTKEZÉSI LAPOT kell elküldeni levélben postai úton, vagy elektronikus formában a Hittudományi Főiskola címére: Postai cím: Veszprémi Érseki Hittudományi Főiskola, 8200 Veszprém, Jutasi u. 18/2. cím: vhfrh@vhf.hu Telefon: 88/ Fax: 88/

5 Veszprémi Érseki Hittudományi Főiskola 8200 Veszprém, Jutasi út 18/2. OM azonosító: FI JELENTKEZÉSI LAP A továbbképzés címe: A továbbképzés kódszáma: Név Anyja neve Születési hely, idő Lakcím/levelezési cím ET/4/2013. EGYHÁZI TISZTSÉGVISELŐK KÉPZÉSE A továbbképzés időtartama: 30 óra Telefonszám (személyes használatú) cím (személyes használatú) küldő Plébánia neve címe telefonszám A képzési díjból a jelentkező által fizetendő összeg Ft, melyet teljesíthet a Főiskola pénztárában, vagy átutalással: OTP ; a plébánia által fizetendő összeg Ft, az Veszprémi Főegyházmegye általi hozzájárulás Ft. A képzés teljes részvételi díja: Ft/fő. Részvételi szándékát legkésőbb a tanfolyam megkezdése előtt 8 munkanappal írásban visszavonhatja. Amennyiben a jelentkező a fenti határidő után, de a tanfolyam megkezdése előtt lép vissza, a tanfolyam díjának 50%-át köteles téríteni. A tanfolyam megkezdése után kíván visszalépni, a teljes összeget köteles megtéríteni a szervező részére. Hány %-át fizeti? Milyen címre kéri a számlát? a plébánia a résztvevő plébánia számlázási címe saját számlázási cím* * Abban az esetben kérjük kitölteni, ha a részvételi díj önrészt is tartalmaz., plébános jelentkező

6 Veszprémi Érseki Hittudományi Főiskola 8200 Veszprém, Jutasi út 18/2. OM azonosító: FI F E L N Ő T T K É P Z É S I S Z E R Z Ő D É S Amely létrejött egyrészről Név: Veszprémi Érseki Hittudományi Főiskola Székhely: 8200 Veszprém, Jutasi út 18/2. KSH szám: Képviseletében: dr. Varga István, rektor mint felnőttképzést folytató intézmény (továbbiakban: képző intézmény) másrészről Név: Születési hely és idő: Lakcím/Tartózkodási hely: Telefonszáma, mint képzésben résztvevő(továbbiakban: felnőttképzésben résztvevő) (továbbiakban: szerződő felek) között, az alulírott helyen és napon, az alábbi feltételekkel: 1. Szerződő felek megállapítják és rögzítik, hogy jelen szerződés a felnőttképzésről szóló évi LXXVI. tv. 13. (1.) és (2.) pontjában meghatározott, a felnőttképzést folytató intézmény és a képzésben résztvevő felnőtt közötti, felnőttképzési szerződés, amelyet az idézett jogszabály-hely szerinti előírásoknak megfelelően a szerződő felek a jelen szerződés aláírásával írásba foglalnak. Képző intézmény tájékoztatja a felnőttképzésben résztvevőt, hogy a felnőttképzést folytató intézmények nyilvántartásában szerepel, továbbá a képző intézmény tájékoztatja a felnőttképzésben résztvevőt felnőttképzési szolgáltatásairól. Fentiekre figyelemmel szerződő felek a jelen felnőttképzési szerződés tartalmában az alábbiak szerint állapodnak meg: 2. A tanfolyam megnevezése: Egyházi tisztségviselők képzése A képzés helye: Veszprémi Érseki Hittudományi Főiskola, 8200 Veszprém, Jutasi u. 18/2. A felnőttképzés típusa: tanfolyam A záródokumentum típusa: tanúsítvány A képzés időtartama (össz. óraszám): 30 tanóra A képzés kezdete: október 26. A képzés befejezése: december A VHF biztosítja: a képzésben résztvevőnek a tematikában megjelölt továbbképzésen való részvételt. A felnőttképzési tanfolyam elvégzése után a képzésben résztvevő, a képzési követelmények sikeres teljesítésének megfelelően tanúsítványt kap. A tanfolyam szakképesítést nem nyújt. 4. A 30 órás továbbképzés bekerülési költsége: forint, amely a képzés költségei mellett tartalmazza a tanúsítvány kiállításának díját is. Befizetés személyesen a Főiskola pénztárában, vagy átutalással: OTP A befizetési bizonylatot a tanfolyam befejezéséig meg kell őrizni. A képzési díjból a jelentkező által fizetendő összeg Ft, a küldő plébánia által fizetendő összeg Ft, az Veszprémi Főegyházmegye általi hozzájárulás Ft. 5. A képzésben résztvevő kötelezi magát arra, hogy: képességeinek megfelelően tanulmányi feladatait teljesíti. A VHF házirendjét és egyéb (baleseti, munkavédelmi, vagyonvédelmi és tűzvédelmi) előírásait betartja, és az azokban foglaltak értelmében cselekedeteiért felelősséget vállal. a képzés időtartama alatt igazolatlanul nem hiányzik. A táppénzes orvosi igazolással igazolt távollét időtartama nem haladhatja meg a képzési idő 10 %-át. amennyiben a fenti feltételeknek önhibájából nem tesz eleget, az a képzésből történő kizárását vonja maga után. 6. A szerződés módosítása: csak közös megegyezéssel és írásban történhet. 7. A szerződés felbontása: minden esetben - a megfelelő indokokkal alátámasztva - írásban történik. Ez történhet közös megegyezéssel, vagy felmondással. A szerződés felbontásáról a kedvezményezett intézményt a VHF-nek kell értesíteni. 8. A szerződés be nem tartása esetén a felek jogaikat polgári peres úton a területileg illetékes bíróságnál érvényesíthetik. A jelen szerződést a szerződő felek - mint szerződéses akaratuknak mindenben megfelelőt - aláírták, belőle egy példányt a képzésben résztvevő átvett. Veszprém, október 19.. résztvevő. képző intézmény

7

Veszprémi Érseki Hittudományi Főiskola

Veszprémi Érseki Hittudományi Főiskola Veszprémi Érseki Hittudományi Főiskola H- 8200 Veszprém, Jutasi út 18/2 Telefon: (88) 542-700, Fax: (88) 542-726 e-mail: vhfrh@vhf.hu Főegyházmegyénk Veszprémben a Hittudományi Főiskolán Egyházközségi

Részletesebben

FELNŐTTKÉPZÉSI SZERZŐDÉS

FELNŐTTKÉPZÉSI SZERZŐDÉS FELNŐTTKÉPZÉSI SZERZŐDÉS Amely létrejött egyrészről az Nyugat-magyarországi Egyetem.Kar Cím:. Pf. Felnőttképzési nyilvántartási szám: 08-0124-05, OM azonosítója: FI 21120 Képviseli: Prof. Dr. Faragó Sándor

Részletesebben

Felhívás. a II. kategóriás növényvédő szerek vásárlására és felhasználására jogosító engedély (zöld könyv) meghosszabbítására

Felhívás. a II. kategóriás növényvédő szerek vásárlására és felhasználására jogosító engedély (zöld könyv) meghosszabbítására Magyar Növényvédő Mérnöki és Növényorvosi Kamara Pest Megyei Szervezete 2100 Gödöllő, Kotlán Sándor u. 3. Elnök elérhetősége: Erdész Ferenc Telefon: (06-20347-2223, E-mail: erdeszf@gmail.com Felhívás A

Részletesebben

FELNŐTTKÉPZÉSI SZERZŐDÉS

FELNŐTTKÉPZÉSI SZERZŐDÉS FELNŐTTKÉPZÉSI SZERZŐDÉS Tanfolyam nyilvántartási száma: amely létrejött a felnőttképzésről szóló 2013. évi LXXVII. törvény 13..-a alapján egyrészről a Magyar Gyula Kertészeti Szakképző Iskola (1106 Budapest,

Részletesebben

Felnőttképzési szerződés (iskolarendszeren kívüli felnőttképzés)

Felnőttképzési szerződés (iskolarendszeren kívüli felnőttképzés) Felnőttképzési szerződés (iskolarendszeren kívüli felnőttképzés) Ikt. sz.: FSZ Z-5/4, mely létrejött a felnőttképzést folytató intézmény (továbbiakban: Intézmény) Az intézmény neve: Az intézmény székhelye:

Részletesebben

Apor Vilmos Katolikus Főiskola

Apor Vilmos Katolikus Főiskola 2600 Vác, Konstantin tér 1-5. 27/511-150 Fax: 27/511-141 Honlap: Felkérő levél Hivatalosan igazoljuk, hogy.. az Apor Vilmos Katolikus Főiskola II. évfolyamos szociálpedagógia szakos nappali tagozatos hallgatója.

Részletesebben

EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS tanuló gyakorlati képzésére

EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS tanuló gyakorlati képzésére Aláírást követő 5 munkanapon belül megküldendő a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara területileg illetékes szervezetének! EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS tanuló gyakorlati képzésére amely létrejött egyrészről a

Részletesebben

NEMZETI VIZSGABIZOTTSÁG

NEMZETI VIZSGABIZOTTSÁG NEMZETI VIZSGABIZOTTSÁG LICENCVIZSGA TÁJÉKOZTATÓ 2014. augusztus 21. 2014. november 19. közötti vizsgaidőszakra Általános tudnivalók A vizsgára történő jelentkezés és a szükséges dokumentumok beérkezési

Részletesebben

Apor Vilmos Katolikus Főiskola

Apor Vilmos Katolikus Főiskola 2600 Vác, Konstantin tér 1-5. 27/511-150 Fax: 27/511-141 Honlap: Leadandó dokumentum Tisztelt Hallgatónk! A szakmai gyakorlattal kapcsolatos leadandó dokumentumok Óvodai gyakorlat 2. Gyakorlat időtartama:

Részletesebben

Apor Vilmos Katolikus Főiskola

Apor Vilmos Katolikus Főiskola 2600 Vác, Konstantin tér 1-5. 27/511-150 Fax: 27/511-141 Honlap: Tisztelt Hallgatónk! A szakmai gyakorlattal kapcsolatos leadandó dokumentumok Egyéni iskolai gyakorlat 1. Leadandó dokumentum Fogadó nyilatkozat

Részletesebben

Tisztelt Hallgatónk! A szakmai gyakorlattal kapcsolatos leadandó dokumentumok

Tisztelt Hallgatónk! A szakmai gyakorlattal kapcsolatos leadandó dokumentumok Tisztelt Hallgatónk! A szakmai gyakorlattal kapcsolatos leadandó dokumentumok Óvodai gyakorlat 5. (5 nap óvoda, 3 nap bölcsőde, 2 nap iskola) Gyakorlat időtartama: 2016. szeptember 12-től november 12-ig

Részletesebben

Előterjesztés a évi lisztérzékenység szűréséről

Előterjesztés a évi lisztérzékenység szűréséről Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 23 310-174/144 Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu Előterjesztés a 2017. évi lisztérzékenység

Részletesebben

TÁMOGATÁSI SZERZŐDÉS. amely létrejött egyrészről

TÁMOGATÁSI SZERZŐDÉS. amely létrejött egyrészről Iktatószám: TÁMOGATÁSI SZERZŐDÉS amely létrejött egyrészről. Székhely:. Adószám: Számlavezető bank:. Bankszámlaszám: Cégjegyzék száma: KSH száma: TB törzsszám:.. Levelezési cím:. Képviseletre jogosultak:

Részletesebben

Apor Vilmos Katolikus Főiskola 2600 Vác, Konstantin tér 1-5. 27/511-150 Fax: 27/511-141 Honlap: www.avkf.hu www.avkf.hu

Apor Vilmos Katolikus Főiskola 2600 Vác, Konstantin tér 1-5. 27/511-150 Fax: 27/511-141 Honlap: www.avkf.hu www.avkf.hu 2600 Vác, Konstantin tér 1-5. 27/511-150 Fax: 27/511-141 Honlap: Felkérő levél Hivatalosan igazoljuk, hogy.. az Apor Vilmos Katolikus Főiskola IV. évfolyamos szociálpedagógia szakos levelező tagozatos

Részletesebben

Apor Vilmos Katolikus Főiskola

Apor Vilmos Katolikus Főiskola Tisztelt Hallgatónk! A szakmai gyakorlattal kapcsolatos leadandó dokumentumok Összefüggő szakmai gyakorlat (Egyéni komplex külső iskolai gyakorlat) Gyakorlat időtartama: 4 hét Leadás Leadás Leadás Megjegyzés

Részletesebben

Tisztelt Hallgatónk! A szakmai gyakorlattal kapcsolatos leadandó dokumentumok

Tisztelt Hallgatónk! A szakmai gyakorlattal kapcsolatos leadandó dokumentumok Tisztelt Hallgatónk! A szakmai gyakorlattal kapcsolatos leadandó dokumentumok Összefüggő külső szakmai gyakorlat 4. Gyakorlat időtartama: 2015. augusztus 31-től szeptember 11-ig Leadandó dokumentum Leadás

Részletesebben

VÁLLALKOZÁSI SZ E R Z Ő D É S

VÁLLALKOZÁSI SZ E R Z Ő D É S Amely létrejött egyrészről a Megrendelő, Megrendelő: Cégjegyzékszám: Bankszámlaszám Képviseli: a továbbiakban mint Megrendelő, másrészről Vállalkozó: Nyilvántartási szám: Statisztikai számjel: Bankszámlaszám:

Részletesebben

A CÖDIMED Kft-vel kötött megbízási szerződés módosításáról

A CÖDIMED Kft-vel kötött megbízási szerződés módosításáról Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 23 310-174/144 Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu Előterjesztés A CÖDIMED Kft-vel kötött megbízási

Részletesebben

Tisztelt Hallgatónk! A szakmai gyakorlattal kapcsolatos leadandó dokumentumok

Tisztelt Hallgatónk! A szakmai gyakorlattal kapcsolatos leadandó dokumentumok Tisztelt Hallgatónk! A szakmai gyakorlattal kapcsolatos leadandó dokumentumok Összefüggő külső szakmai gyakorlat 2. (7 nap óvoda, 3 nap általános iskola alsó tagozat) Gyakorlat időtartama: 2015. augusztus

Részletesebben

APOR VILMOS KATOLIKUS FŐISKOLA

APOR VILMOS KATOLIKUS FŐISKOLA Tisztelt Hallgatónk! A szakmai gyakorlattal kapcsolatos leadandó dokumentumok Szociálpedagógiai gyakorlat 2. Gyakorlat időtartama: 25 óra Leadandó dokumentum Leadás helye Leadás határideje Leadás módja

Részletesebben

Apor Vilmos Katolikus Főiskola

Apor Vilmos Katolikus Főiskola Felkérő levél Hivatalosan igazoljuk, hogy.. az Apor Vilmos Katolikus Főiskola III. évfolyamos szociálpedagógia szakos nappali tagozatos hallgatója. Kérjük az intézményvezető kollégát, tegye lehetővé a

Részletesebben

KAPUVÁR VÁROS POLGÁRMESTERE 9330 KAPUVÁR, Fő tér 1. GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYE (: 96/ , Fax: 96/

KAPUVÁR VÁROS POLGÁRMESTERE 9330 KAPUVÁR, Fő tér 1. GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYE (: 96/ , Fax: 96/ KAPUVÁR VÁROS POLGÁRMESTERE 9330 KAPUVÁR, Fő tér 1. GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYE (: 96/596-001, Fax: 96/596-005 E-mail: polgarmester@kapuvar.hu.. napirendi pont: Kapuvár város parkfenntartási feladataira vonatkozó

Részletesebben

hatályos: 2014.10.20 - A szakvizsgára vonatkozó hatályos rendelkezéseket a 16/2010. (IV. 15.) EüM rendelet tartalmazza.

hatályos: 2014.10.20 - A szakvizsgára vonatkozó hatályos rendelkezéseket a 16/2010. (IV. 15.) EüM rendelet tartalmazza. A Nemzeti Vizsgabizottság tájékoztatója rendkívüli vizsgaidőszakra szakvizsgákra jelentkezésről és vizsganaptáráról a 2014. december 1. 2015. január 31. közötti vizsgaidőszakra I. Általános tudnivalók

Részletesebben

HASZNÁLAT JOGOT ALAPÍTÓ SZERZŐDÉS

HASZNÁLAT JOGOT ALAPÍTÓ SZERZŐDÉS HASZNÁLAT JOGOT ALAPÍTÓ SZERZŐDÉS Mely egyrészről: Sükösd Nagyközség Önkormányzata (képviseli: Tamás Márta polgármester, törzsszáma: 724418) 6346 Sükösd, Dózsa Gy. út 201. sz. (továbbiakban: Önkormányzat)

Részletesebben

Tagviszony-módosító nyilatkozat

Tagviszony-módosító nyilatkozat Tagviszony-módosító nyilatkozat A pénztártag azonosító adatai: (Az adatok kitöltése kötelező!) Név: Az alábbiak közül a megfelelő részt kérjük bejelölni. Tagviszony-módosítás Egyéni taggá válás Az általam

Részletesebben

Előterjesztés a évi lisztérzékenység szűréséről

Előterjesztés a évi lisztérzékenység szűréséről Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 23 310-174/144 Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu Előterjesztés a 2018. évi lisztérzékenység

Részletesebben

Az idén 25 éves Klinikai Lelkigondozók Ökumenikus Egyesülete 22. alkalommal hirdeti meg képzési programjait KLÖE TRÉNINGEK 2017.

Az idén 25 éves Klinikai Lelkigondozók Ökumenikus Egyesülete 22. alkalommal hirdeti meg képzési programjait KLÖE TRÉNINGEK 2017. Az idén 25 éves Klinikai Lelkigondozók Ökumenikus Egyesülete 22. alkalommal hirdeti meg képzési programjait KLÖE TRÉNINGEK 2017. 60 ÓRÁS LELKIGONDOZÓ TRÉNING (KLT-A/31.) Olyanoknak, akik szeretnének ismereteket,

Részletesebben

OM azonosító szám: Budapest, Szentendrei út 83. Tel./Fax: ,

OM azonosító szám: Budapest, Szentendrei út 83. Tel./Fax: , K É P Z É S I S Z E R Z Ő D É S Mely létrejött egyrészről: Kőrösi Csoma Sándor Két Tanítási Nyelvű Baptista Gimnázium (székhely: 1033 Budapest, Szentendrei út 83.; intézményi OM azonosító: 102648; IB intézményi

Részletesebben

NEMZETI VIZSGABIZOTTSÁG

NEMZETI VIZSGABIZOTTSÁG NEMZETI VIZSGABIZOTTSÁG LICENCVIZSGA TÁJÉKOZTATÓ 2015. február 2. 2015. május 30. közötti vizsgaidőszakra Általános tudnivalók A vizsgára történő jelentkezés és a szükséges dokumentumok beérkezési határideje:

Részletesebben

A tanfolyamot INDÍTJUK!

A tanfolyamot INDÍTJUK! A képzés kezdésének időpontja: 2018. március 28. (szerda) A képzés helyszín(ei): 1149 Budapest, Buzogány u. 10-12. és/vagy 1149 Budapest, Pillangó park 3-5. A tanfolyamot INDÍTJUK! ntéző (OKJ 51 344 01;

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S 10. NAPIREND Ügyiratszám: 1 /545/2013. E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2013. június 28-i nyilvános ülésére Tárgy: Előterjesztő: Előkészítette: Megtárgyalja: Meghívott: Szín-Vonal Alapfokú

Részletesebben

mint a képzésben résztvevő (a továbbiakban: Képzésben résztvevő),

mint a képzésben résztvevő (a továbbiakban: Képzésben résztvevő), FELNŐTTKÉPZÉSI SZERZŐDÉS a felnőttképzésről szóló 2013. évi LXXVII. törvény alapján amely létrejött egyrészről a név: Budapesti Gazdasági Főiskola székhely: 1149 Budapest, Buzogány u. 11-13. számlaszám:

Részletesebben

Felnőttképzési szerződés

Felnőttképzési szerződés 3525 Miskolc, Széchenyi István utca 103. Tel: 46/796-020 felnottkepzes@miskolci-szc.hu Felnőttképzési engedélyszám: E-001290/2015 Felnőttképzési szerződés Iktatószám: Képzésfelelős: MISZC/ /F/2019 A felnőttképzési

Részletesebben

Előterjesztés a évi lisztérzékenység szűréséről

Előterjesztés a évi lisztérzékenység szűréséről Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 23 310-174/144 Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu Előterjesztés a 2019. évi lisztérzékenység

Részletesebben

Előterjesztés. Bicskei Barátság Horgász Egyesület támogatási kérelméről

Előterjesztés. Bicskei Barátság Horgász Egyesület támogatási kérelméről Előterjesztés Bicskei Barátság Horgász Egyesület támogatási kérelméről 1. előterjesztés száma: 252/2017 2. előterjesztést készítő személy neve: Kollár-Vincze Viktória 3. előterjesztést készítésében közreműködő

Részletesebben

EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS mezőgazdasági technikus diák 160 órás összefüggő szakmai (nyári) gyakorlati képzésére

EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS mezőgazdasági technikus diák 160 órás összefüggő szakmai (nyári) gyakorlati képzésére EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS mezőgazdasági technikus diák 160 órás összefüggő szakmai (nyári) gyakorlati képzésére amely létrejött egyrészről a gyakorlati képzést folytató szervezet Iktatószám:.. Székhelye:

Részletesebben

Előterjesztés. Shvoy Lajos Cserkészcsapatért Egyesület támogatási kérelméről

Előterjesztés. Shvoy Lajos Cserkészcsapatért Egyesület támogatási kérelméről Előterjesztés Shvoy Lajos Cserkészcsapatért Egyesület támogatási kérelméről 1. előterjesztés száma: 84/2018 2. előterjesztést készítő személy neve: Kollár-Vincze Viktória 3. előterjesztést készítésében

Részletesebben

EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁL LAPODÁS

EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁL LAPODÁS Aláírást követő 5 munkanapon belül 3 szakképzési centrummal kötött megállapodás esetén 4 eredeti példányban megküldendő a területileg illetékes kereskedelmi és iparkamarának Kamara tölti ki! ISZIIR nyilvántartási

Részletesebben

Kivitelezési szerződés

Kivitelezési szerződés Kivitelezési szerződés amely létrejött egyrészről: részben ERSTE BANK HUNGARY Zrt.által nyújtott kölcsönből, utófinanszírozással... (székhelye:...; cégjegyzékszáma:...,...; statisztikai azonosítója:...;

Részletesebben

Beosztása: 2.) Igénybevétel ideje: 201. év hó.. napjától 201. év hó napjáig. .. órától..óráig

Beosztása: 2.) Igénybevétel ideje: 201. év hó.. napjától 201. év hó napjáig. .. órától..óráig EGYEDI SZOLGÁLTATÁSI SZERZŐDÉS A NEMZETI SPORTKÖZPONTOK VAGYONKEZELÉSÉBEN, ÜZEMELTETÉSÉBEN VAGY EGYÉB JOGCÍMEN HASZNÁLATÁBAN LÉVŐ RÉVFÜLÖPI VITORLÁSKIKÖTŐ LÉTESÍTMÉNY RENDEZVÉNY CÉLÚ IGÉNYBEVÉTELÉHEZ 1.

Részletesebben

A Alapítvány, társadalmi szervezet, köztestület, közhasznú társaság részére

A Alapítvány, társadalmi szervezet, köztestület, közhasznú társaság részére Belépési sorszám: TANÁCSADÓ SZOLGÁLTATÁSI SZERZŐDÉS A Alapítvány, társadalmi szervezet, köztestület, közhasznú társaság részére Tanácsadás telefonon, írásban: Telefon: 237-9826, 237-9800/147 Telefax: 237-9821

Részletesebben

TELEKALAKÍTÁSSAL VEGYES INGATAN ADÁSVÉTELI SZERZŐDÉS

TELEKALAKÍTÁSSAL VEGYES INGATAN ADÁSVÉTELI SZERZŐDÉS TELEKALAKÍTÁSSAL VEGYES INGATAN ADÁSVÉTELI SZERZŐDÉS amely létrejött BÁN ZALÁN ÉS BÁN-ANDRÁSI SZILVIA GÁRDONY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT között * 2019. április. napján 1 TELEKALAKÍTÁSSAL VEGYES INGATAN ADÁSVÉTELI

Részletesebben

SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON +36 84 504100 FAX: +36 84 504103

SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON +36 84 504100 FAX: +36 84 504103 SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON +36 84 504100 FAX: +36 84 504103 Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő. Siófok, 2014. június 17. Dr. Pavlek Tünde jegyző

Részletesebben

TÁMOGATÁSI SZERZŐDÉS. amely létrejött egyrészről

TÁMOGATÁSI SZERZŐDÉS. amely létrejött egyrészről Iktatószám: TÁMOGATÁSI SZERZŐDÉS amely létrejött egyrészről. Székhely:. Adószám: Számlavezető bank:. Bankszámlaszám: Cégjegyzék száma: KSH száma: TB törzsszám:.. Levelezési cím:. Képviseletre jogosultak:

Részletesebben

2/F. SZÁMÚ MELLÉKLET: TÁRSAS VÁLLALKOZÁSOKKAL KÖTENDŐ MEGBÍZÁSI MEGÁLLAPODÁS KLINIKAI VIZSGÁLATBAN VALÓ RÉSZVÉTELRE

2/F. SZÁMÚ MELLÉKLET: TÁRSAS VÁLLALKOZÁSOKKAL KÖTENDŐ MEGBÍZÁSI MEGÁLLAPODÁS KLINIKAI VIZSGÁLATBAN VALÓ RÉSZVÉTELRE 2/F. SZÁMÚ MELLÉKLET: TÁRSAS VÁLLALKOZÁSOKKAL KÖTENDŐ MEGBÍZÁSI MEGÁLLAPODÁS KLINIKAI VIZSGÁLATBAN VALÓ RÉSZVÉTELRE amely létrejött egyrészről a Név: [Intézmény neve] Képv. jogosult: Székhely: Adószám:

Részletesebben

Apor Vilmos Katolikus Főiskola

Apor Vilmos Katolikus Főiskola Tisztelt Intézményvezető! A főiskola tanterve szerint a III. évfolyamos nappali tagozatos tanító szakos hallgatók Egyéni nevelési gyakorlat 1. című gyakorlaton vesznek részt, melynek tervezett időpontja

Részletesebben

TANULÓSZERZŐDÉS. Képzési idő az OKJ szerint: A szervezetnél folyó gyakorlati képzés

TANULÓSZERZŐDÉS. Képzési idő az OKJ szerint: A szervezetnél folyó gyakorlati képzés TANULÓSZERZŐDÉS Iktatószám: amely létrejött a gyakorlati képzést szervező szervezet és a gyakorlati képzésben résztvevő tanuló között az alábbi szakképesítés gyakorlati képzésére Szakképesítés megnevezése:

Részletesebben

1. A tárgyalandó témakör tárgyilagos és tényszerű bemutatása

1. A tárgyalandó témakör tárgyilagos és tényszerű bemutatása RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/550-100 www.retsag.hu Email: hivatal@retsag.hu Előterjesztést készítette: Fodor Rita Mária Előterjesztő: Hegedűs

Részletesebben

Apor Vilmos Katolikus Főiskola

Apor Vilmos Katolikus Főiskola Tisztelt Igazgató Asszony! Tisztelt Igazgató Úr! A főiskola tanterve szerint levelező tagozatos hittanár-nevelő szakos hallgatónk Hittanár-nevelő tanári tanítási gyakorlaton vesz részt, melynek tervezett

Részletesebben

Egyéb előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete január 28-i ülésére

Egyéb előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete január 28-i ülésére Tárgy: Küldetés Alapítvány kérelme Sorszám: IV/5 Előkészítette: Holopné dr. Sztrein Beáta Gazdasági Osztály Döntéshozatal módja: Egyszerű szótöbbség Véleményező bizottság: Pénzügyi Bizottság Egyéb előterjesztés

Részletesebben

Aláírást követő 5 munkanapon belül 4 eredeti példányban megküldendő a területileg illetékes kereskedelmi és iparkamarának Kamara tölti ki!

Aláírást követő 5 munkanapon belül 4 eredeti példányban megküldendő a területileg illetékes kereskedelmi és iparkamarának Kamara tölti ki! Aláírást követő 5 munkanapon belül 4 eredeti példányban megküldendő a területileg illetékes kereskedelmi és iparkamarának ISZIIR nyilvántartási szám:... Tanuló ISZIIR azonosítója:. Kamara tölti ki! Iktatószám:...

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S 12. napirendi pont E L Ő T E R J E S Z T É S Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. november 26-i ülésére Előterjesztés címe és tárgya: Döntés Csabdi közútjainak téli síkosság-mentesítéséről

Részletesebben

2. A hitoktatás struktúrája

2. A hitoktatás struktúrája 2. A hitoktatás struktúrája II. A hitoktatás mai helyzetelemzése A Római Katolikus Egyház szervezeti felépítését - struktúráját, mint minden intézmény esetében a szervezet célja határozza meg. A cél a

Részletesebben

Gazdasági társaság esetén a gyakorlatvezetést végző személy neve: (*értelemszerűen a megbízottnak a rá vonatkozó adatokat kell kitöltenie)

Gazdasági társaság esetén a gyakorlatvezetést végző személy neve: (*értelemszerűen a megbízottnak a rá vonatkozó adatokat kell kitöltenie) KÓD: 122310 Iktsz: MEGBÍZÁSI SZERZŐDÉS Amely létrejött egyrészről a Debreceni Református Hittudományi Egyetem 4026 Debrecen, Kálvin tér 16., adószáma 19876182-2-09, bankszámlaszáma: 11738008-20011428,

Részletesebben

TÉLI ÚTÜZEMELTETÉS ELLÁTÁSRÓL SZÓLÓ VÁLLALKO- ZÁSI SZERZŐDÉS MÓDOSÍTÁSA

TÉLI ÚTÜZEMELTETÉS ELLÁTÁSRÓL SZÓLÓ VÁLLALKO- ZÁSI SZERZŐDÉS MÓDOSÍTÁSA A 336/2009. (X.8.) Kt. sz. határozat melléklete TÉLI ÚTÜZEMELTETÉS ELLÁTÁSRÓL SZÓLÓ VÁLLALKO- ZÁSI SZERZŐDÉS MÓDOSÍTÁSA mely létrejött egyrészről Szentendre Város Önkormányzata (2000 Szentendre Városháza

Részletesebben

személyazonosító jel:... személyazonosító jel:...

személyazonosító jel:... személyazonosító jel:... Megállapodás Mely létrejött egyrészről az Alternatív Közgazdasági Gimnázium, Szakgimnázium és Általános Iskola (AKG) (1035 Budapest, Raktár u. 1. OM azonosító: 035454, adószáma: 18097285-2-41 képviseli:

Részletesebben

ADATLAP. Középfokú intézménybe történő beiratkozáshoz

ADATLAP. Középfokú intézménybe történő beiratkozáshoz ADATLAP Középfokú intézménybe történő beiratkozáshoz (A *-gal megjelölt mezők kitöltése kötelező! Kérjük, az adatlapot nyomtatott betűvel töltse ki!) A TANULÓ ADATAI: 1. Személyes adatok Oktatási azonosítója*:...

Részletesebben

VÁLLALKOZÁSI SZERZŐDÉS

VÁLLALKOZÁSI SZERZŐDÉS VÁLLALKOZÁSI SZERZŐDÉS amely létrejött egyrészről: az Országgyűlés Hivatala 1055 Budapest, Kossuth Lajos tér 1-3. Adószám: 15300014-2-41 Bankszámlaszám: MÁK 10032000-01400805-00000000. Képviseletében eljáró

Részletesebben

Előterjesztés. Bicske Barátok Egyesülete támogatási kérelméről

Előterjesztés. Bicske Barátok Egyesülete támogatási kérelméről Előterjesztés Bicske Barátok Egyesülete támogatási kérelméről 1. előterjesztés száma: 77/2018 2. előterjesztést készítő személy neve: Kollár-Vincze Viktória 3. előterjesztést készítésében közreműködő személy

Részletesebben

10) A Hitelesítés Szolgáltató kijelenti, hogy megfelel a magyar közigazgatási elvárásoknak, beleértve a kapcsolódó ajánlásokat és specifikációkat is.

10) A Hitelesítés Szolgáltató kijelenti, hogy megfelel a magyar közigazgatási elvárásoknak, beleértve a kapcsolódó ajánlásokat és specifikációkat is. Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft., HSZ Szolgáltatási Szerződés Személyi tanúsítvány v2.7, Budapest SZOLGÁLTATÁSI SZERZŐDÉS A szerződés azonosítója:... Nyilvános közigazgatásban is felhasználható,

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ. OBDK ADATVÉDELMI FELELŐSÖK TOVÁBBKÉPZÉSE / Semmelweis Egyetem Továbbképzési Központ által minősített képzés/ SE-TK/2015.I.

TÁJÉKOZTATÓ. OBDK ADATVÉDELMI FELELŐSÖK TOVÁBBKÉPZÉSE / Semmelweis Egyetem Továbbképzési Központ által minősített képzés/ SE-TK/2015.I. TÁJÉKOZTATÓ OBDK ADATVÉDELMI FELELŐSÖK TOVÁBBKÉPZÉSE / Semmelweis Egyetem Továbbképzési Központ által minősített képzés/ SE-TK/2015.I./00371 2015. május 16. BUDAPEST Jelentkezési határidő: 2015. május

Részletesebben

Az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK EFF) Nemzeti Vizsgabizottság közleménye a licencvizsga tájékoztatójáról és vizsgaidőpontjáról

Az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK EFF) Nemzeti Vizsgabizottság közleménye a licencvizsga tájékoztatójáról és vizsgaidőpontjáról Az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK EFF) Nemzeti Vizsgabizottság közleménye a licencvizsga tájékoztatójáról és vizsgaidőpontjáról hatályos: 2017.02.20 2017. EüK. 3. szám közlemény 20 a 2017. október

Részletesebben

2/D. SZÁMÚ MELLÉKLET: MEGBÍZÁSI MEGÁLLAPODÁS KLINIKAI VIZSGÁLATOKKAL KAPCSOLATOSAN SZABADFOGLALKOZÁSÚ JOGVISZONY LÉTESÍTÉSÉRE EGYÉNI VÁLLALKOZÓ

2/D. SZÁMÚ MELLÉKLET: MEGBÍZÁSI MEGÁLLAPODÁS KLINIKAI VIZSGÁLATOKKAL KAPCSOLATOSAN SZABADFOGLALKOZÁSÚ JOGVISZONY LÉTESÍTÉSÉRE EGYÉNI VÁLLALKOZÓ 2/D. SZÁMÚ MELLÉKLET: MEGBÍZÁSI MEGÁLLAPODÁS KLINIKAI VIZSGÁLATOKKAL KAPCSOLATOSAN SZABADFOGLALKOZÁSÚ JOGVISZONY LÉTESÍTÉSÉRE EGYÉNI VÁLLALKOZÓ amely létrejött egyrészről a Név: [Intézmény neve] Képv.jogosult:

Részletesebben

EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS AZ ORSZÁGOS KULTURÁLIS KÖZFOGLALKOZTATÁSI PROGRAM MEGVALÓSÍTÁSA TÁRGYÁBAN

EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS AZ ORSZÁGOS KULTURÁLIS KÖZFOGLALKOZTATÁSI PROGRAM MEGVALÓSÍTÁSA TÁRGYÁBAN EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS AZ ORSZÁGOS KULTURÁLIS KÖZFOGLALKOZTATÁSI PROGRAM MEGVALÓSÍTÁSA TÁRGYÁBAN Amely létrejött egyrészről Magyar Nemzeti Múzeum Székhely: 1088 Budapest, Múzeum krt. 14-16. Adószám:

Részletesebben

Á R V E R É S I H I R D E T M É N Y INGATLANOK ÉRTÉKESÍTÉSÉRE

Á R V E R É S I H I R D E T M É N Y INGATLANOK ÉRTÉKESÍTÉSÉRE Á R V E R É S I H I R D E T M É N Y INGATLANOK ÉRTÉKESÍTÉSÉRE A Tiszaújváros Polgármesteri Hivatala értékesítésre meghirdeti az önkormányzat tulajdonában lévő alábbi tehermentes ingatlanokat: Helyrajzi

Részletesebben

Apor Vilmos Katolikus Főiskola

Apor Vilmos Katolikus Főiskola RTSZPALB082 FELKÉRŐ LEVÉL Hivatalosan igazoljuk, hogy.. az Apor Vilmos Katolikus Főiskola II. évfolyamos szociálpedagógia szakos levelező tagozatos hallgatója. Kérjük az intézményvezető kollégát, tegye

Részletesebben

1. A Megbízó megbízza a fent nevezett Megbízottat az alábbi feladatok elvégzésével: 2 hetes tanítási gyakorlat vezetés... hallgató(k) részére.

1. A Megbízó megbízza a fent nevezett Megbízottat az alábbi feladatok elvégzésével: 2 hetes tanítási gyakorlat vezetés... hallgató(k) részére. KÓD: 122310 Iktsz: MEGBÍZÁSI SZERZŐDÉS Amely létrejött egyrészről a Debreceni Református Hittudományi Egyetem 4026 Debrecen, Kálvin tér 16., adószáma 19876182-2-09, bankszámlaszáma: 11738008-20011428,

Részletesebben

Előterjesztés. Az Országos Mentőszolgálat Közép-dunántúli Regionális Mentőszervezet támogatási kérelméről

Előterjesztés. Az Országos Mentőszolgálat Közép-dunántúli Regionális Mentőszervezet támogatási kérelméről Előterjesztés Az Országos Mentőszolgálat Közép-dunántúli Regionális Mentőszervezet támogatási kérelméről 1. előterjesztés száma: 83/2019. 2. előterjesztést készítő személy neve: Dankó Anikó 3. előterjesztést

Részletesebben

Apor Vilmos Katolikus Főiskola 2600 Vác, Konstantin tér / Fax: 27/ Honlap:

Apor Vilmos Katolikus Főiskola 2600 Vác, Konstantin tér / Fax: 27/ Honlap: Felkérő levél Hivatalosan igazoljuk, hogy.. az Apor Vilmos Katolikus Főiskola II. évfolyamos szociálpedagógia szakos levelező tagozatos hallgatója. Kérjük az intézményvezető kollégát, tegye lehetővé a

Részletesebben

ÁTVÁLLALÁSI SZERZŐDÉS. Környezetvédelmi termékdíj fizetési kötelezettség átvállalási szerződés

ÁTVÁLLALÁSI SZERZŐDÉS. Környezetvédelmi termékdíj fizetési kötelezettség átvállalási szerződés ÁTVÁLLALÁSI SZERZŐDÉS Környezetvédelmi termékdíj fizetési kötelezettség átvállalási szerződés amely létrejött egyrészről a PAPYRUS HUNGÁRIA Kereskedelmi Zrt. Adószám: 10840807-2-43 KSH törzsszám: 10840807-5229-114-01

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET november 17-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET november 17-i ülésére Budapest Főváros I. Kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: 224/2016. ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET 2016. november 17-i ülésére Tárgy: Előterjesztő: Készítette: Javaslat a Főváros Szabó Ervin

Részletesebben

Tisztelt Intézményvezetők! Tisztelt Tanítók, Tanárok!

Tisztelt Intézményvezetők! Tisztelt Tanítók, Tanárok! Veszprémi Érseki Hittudományi Főiskola 8200 Veszprém, Jutasi út 18/2 Telefon: (88) 542-700, Fax: (88) 542-726 E-mail: trosits@vhf.hu www.vhf.hu Tisztelt Intézményvezetők! Tisztelt Tanítók, Tanárok! A Veszprémi

Részletesebben

Város Polgármestere ELŐTERJESZTÉS. A jelzőrendszeres házi segítségnyújtás évre szóló ellátási szerződéséről

Város Polgármestere ELŐTERJESZTÉS. A jelzőrendszeres házi segítségnyújtás évre szóló ellátási szerződéséről Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a Telefon: 06 23 310-174/213 mellék Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu ELŐTERJESZTÉS A jelzőrendszeres házi

Részletesebben

ÚTMUTATÓ A DEBRECENI EGYETEM ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR IGAZSÁGÜGYI IGAZGATÁSI SZAKOS HALLGATÓK KÖTELEZŐ SZAKMAI GYAKORLATÁNAK TELJESÍTÉSI RENDJÉRŐL

ÚTMUTATÓ A DEBRECENI EGYETEM ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR IGAZSÁGÜGYI IGAZGATÁSI SZAKOS HALLGATÓK KÖTELEZŐ SZAKMAI GYAKORLATÁNAK TELJESÍTÉSI RENDJÉRŐL ÚTMUTATÓ A DEBRECENI EGYETEM ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR IGAZSÁGÜGYI IGAZGATÁSI SZAKOS HALLGATÓK KÖTELEZŐ SZAKMAI GYAKORLATÁNAK TELJESÍTÉSI RENDJÉRŐL 1. (1) A szakmai gyakorlat célja, hogy az igazságügyi

Részletesebben

RENDKÍVÜLI KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ÜLÉS FÖLDES, 2010. NOVEMBER 29.

RENDKÍVÜLI KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ÜLÉS FÖLDES, 2010. NOVEMBER 29. FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com Iktatószám: 2081-49/2010. 2. E LŐTERJESZTÉS a Képviselő-testülethez a Piac

Részletesebben

Sárospatak Város Polgármesterétől

Sárospatak Város Polgármesterétől Sárospatak Város Polgármesterétől 3950 Sárospatak, Rákóczi út 32. Tel.: 47/513-240 Fax: 47/311-404 E-mail: sarospatak@sarospatak.hu JAVASLAT - a Képviselő-testületnek - az INNOVO-PATAK Sárospataki Városfejlesztő

Részletesebben

PÁSZTÓ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT 3060 Pásztó, Kölcsey u. 35. (06-32) Fax: (06-32)

PÁSZTÓ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT 3060 Pásztó, Kölcsey u. 35. (06-32) Fax: (06-32) PÁSZTÓ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT 3060 Pásztó, Kölcsey u. 35. (06-32) 460-753 Fax: (06-32) 460-918 E-mail: forum@paszto.hu Testületi napirend sorsz.: Bizottsági napirend sorsz.: Szám: 1-110 /2017. Megtárgyalás

Részletesebben

Energetikai auditori szakmai vizsga tájékoztató

Energetikai auditori szakmai vizsga tájékoztató Energetikai auditori szakmai vizsga tájékoztató Tisztelt Jelentkező! Jelen tájékoztatásunkat annak érdekében állítottuk össze, hogy az energetikai auditori szakmai vizsgával összefüggő lényeges információkat

Részletesebben

Balatoni Regionális Történeti Kutatóintézet, Könyvtár és Kálmán Imre Emlékház Felnőttrészleg, Előadóterem bérlésének szabályai

Balatoni Regionális Történeti Kutatóintézet, Könyvtár és Kálmán Imre Emlékház Felnőttrészleg, Előadóterem bérlésének szabályai Balatoni Regionális Történeti Kutatóintézet, Könyvtár és Kálmán Imre Emlékház Felnőttrészleg, Előadóterem bérlésének szabályai Az előadóterem bérlése nyitvatartási időben és nyitvatartási időn túl bérelhető.

Részletesebben

Aláírást követő 5 munkanapon belül 3 szakképzési centrummal kötött megállapodás esetén 4 eredeti példányban megküldendő a területileg illetékes kereskedelmi és iparkamarának Kamara tölti ki! ISZIIR nyilvántartási

Részletesebben

SZOLGÁLTATÁSI SZERZŐDÉS

SZOLGÁLTATÁSI SZERZŐDÉS Amely létrejött egyrészről Viselt név (a bemutatott igazolvány szerint) : e-mail cím : Lakcím: SZOLGÁLTATÁSI SZERZŐDÉS Elektronikus aláírással kapcsolatos fokozott biztonságú, közigazgatási célra alkalmas

Részletesebben

Beosztása: 2.) Igénybevételi időszak: év hó napjától év hó napjáig. Péntek: órától óráig Szombat: órától óráig Vasárnap: órától óráig.

Beosztása: 2.) Igénybevételi időszak: év hó napjától év hó napjáig. Péntek: órától óráig Szombat: órától óráig Vasárnap: órától óráig. EGYEDI SZOLGÁLTATÁSI SZERZŐDÉS A NEMZETI SPORTKÖZPONTOK VAGYONKEZELÉSÉBEN, ÜZEMELTETÉSÉBEN VAGY EGYÉB JOGCÍMEN HASZNÁLATÁBAN LÉVŐ BUDAPESTI OLIMPIAI KÖZPONT KOMPLEXUM LÉTESÍTMÉNY FOLYAMATOS, 2013. ÉVBEN

Részletesebben

Aláírást követő 5 munkanapon belül 4 eredeti példányban megküldendő a területileg illetékes kereskedelmi és iparkamarának Kamara tölti ki!

Aláírást követő 5 munkanapon belül 4 eredeti példányban megküldendő a területileg illetékes kereskedelmi és iparkamarának Kamara tölti ki! Aláírást követő 5 munkanapon belül 4 eredeti példányban megküldendő a területileg illetékes kereskedelmi és iparkamarának ISZIIR nyilvántartási szám:... ISZIIR azonosítója:. Kamara tölti ki! Iktatószám:...

Részletesebben

Köszönjük szépen közreműködésüket!

Köszönjük szépen közreműködésüket! Tisztelt Szülők! Tájékoztatjuk Önöket, hogy a beiratkozáson a megváltozott eljárásrend miatt gyermekükkel együttes megjelenésük szükséges 2019. 06.20-án. Amennyiben nem ellenőrizték az online rendszerben

Részletesebben

RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/

RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/ RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/550-100 www.retsag.hu Email: hivatal@retsag.hu Előterjesztést készítette: Dabasi Kornélia előterjeszti: Vargáné

Részletesebben

Vételi jogot biztosító szerződés

Vételi jogot biztosító szerződés Vételi jogot biztosító szerződés ingatlanra Vételi jogot biztosító szerződés amely létrejött egyrészről családi és utónév: születési családi és utónév:. születési hely és idő:.. anyja neve:... lakcím:....

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. A jelzőrendszeres házi segítségnyújtással összefüggő kérdésekről

ELŐTERJESZTÉS. A jelzőrendszeres házi segítségnyújtással összefüggő kérdésekről Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 23 310-174/144 Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu Tisztelt Képviselő-testület! Tisztelt Egészségügyi

Részletesebben

FELNŐTTKÉPZÉSI SZERZŐDÉS

FELNŐTTKÉPZÉSI SZERZŐDÉS ikt.szám: x/2014. amely létrejött FELNŐTTKÉPZÉSI SZERZŐDÉS egyrészről: az Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft. (székhely: 1122 Budapest, Maros utca 19-21., cégjegyzékszám:01-09-921734; adószám:

Részletesebben

MESTERVIZSGA JELENTKEZÉSI LAP

MESTERVIZSGA JELENTKEZÉSI LAP Címzett: Kérjük, ne töltse ki! A jelentkezés kódszáma:. Szakma azonosító száma:.... MESTERVIZSGA JELENTKEZÉSI LAP Tisztelt Győr-Moson-Sopron Megyei Kereskedelmi és Iparkamara! Kérem, hogy.. szakmában a

Részletesebben

Beosztása: 2.) Igénybevételi időszak: év hó napjától év hó napjáig. Péntek: órától óráig Szombat: órától óráig Vasárnap: órától óráig.

Beosztása: 2.) Igénybevételi időszak: év hó napjától év hó napjáig. Péntek: órától óráig Szombat: órától óráig Vasárnap: órától óráig. EGYEDI SZOLGÁLTATÁSI SZERZŐDÉS A NEMZETI SPORTKÖZPONTOK VAGYONKEZELÉSÉBEN, ÜZEMELTETÉSÉBEN VAGY EGYÉB JOGCÍMEN HASZNÁLATÁBAN LÉVŐ ÉSZAK-MAGYARORSZÁGI ÁLTALÁNOS OLIMPIAI KÖZPONT TATAI EDZŐTÁBOR, 2013. ÉVBEN

Részletesebben

Beosztása: 2.) Igénybevétel ideje: év hó.. napjától év hó napjáig.. órától..óráig

Beosztása: 2.) Igénybevétel ideje: év hó.. napjától év hó napjáig.. órától..óráig EGYEDI SZOLGÁLTATÁSI SZERZŐDÉS A NEMZETI SPORTKÖZPONTOK VAGYONKEZELÉSÉBEN, ÜZEMELTETÉSÉBEN VAGY EGYÉB JOGCÍMEN HASZNÁLATÁBAN LÉVŐ BUDAPESTI OLIMPIAI KÖZPONT GEREVICH ALADÁR NEMZETI SPORTCSARNOK, KISSTADION

Részletesebben

EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS

EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS 1. melléklet a /2014. (XII.19.) határozathoz EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS amely létrejött egyrészről Ózd Város Önkormányzata (képviseli: Janiczak Dávid polgármester, székhely: 3600 Ózd, Városház tér 1.,

Részletesebben

Általános szerződési feltétételek (ÁSZF) úszómester képzés esetén Hatályba lépés dátuma: ÁSZF verzió: 1. E000735/2014 Kft.

Általános szerződési feltétételek (ÁSZF) úszómester képzés esetén Hatályba lépés dátuma: ÁSZF verzió: 1. E000735/2014 Kft. Általános szerződési feltétételek (ÁSZF) úszómester képzés esetén Hatályba lépés dátuma: 2018. 07. 10. ÁSZF verzió: 1. 1. ) Szolgálató adatai Szolgáltató: SpaDium Oktató és Szolgáltató Felnőttképzési E000735/2014

Részletesebben

EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁL LAPODÁS

EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁL LAPODÁS Aláírást követő 5 munkanapon belül 3 szakképzési centrummal kötött megállapodás esetén 4 eredeti példányban megküldendő a területileg illetékes kereskedelmi és iparkamarának Kamara tölti ki! ISZIIR nyilvántartási

Részletesebben

Aláírást követő 5 munkanapon belül 4 eredeti példányban megküldendő a területileg illetékes kereskedelmi és iparkamarának Kamara tölti ki!

Aláírást követő 5 munkanapon belül 4 eredeti példányban megküldendő a területileg illetékes kereskedelmi és iparkamarának Kamara tölti ki! Aláírást követő 5 munkanapon belül 4 eredeti példányban megküldendő a területileg illetékes kereskedelmi és iparkamarának Kamara tölti ki! ISZIIR nyilvántartási szám:... Tanuló ISZIIR azonosítója:. Iktatószám:...

Részletesebben

Veszprémi Érseki Hittudományi Főiskola

Veszprémi Érseki Hittudományi Főiskola Veszprémi Érseki Hittudományi Főiskola 8200 Veszprém, Jutasi út 18/2. Postai cím: 8201 Veszprém, Pf: 415. Intézményi azonosító: FI 34533 Adószám: 18916948-2-19 OTP Bank 11748007-20102269 Tel.: +36-88-542-700

Részletesebben

Veszprémi Érseki és Főkáptalani Levéltár 8200 Veszprém, Vár utca 18., tel: 88/ , fax: 88/

Veszprémi Érseki és Főkáptalani Levéltár 8200 Veszprém, Vár utca 18., tel: 88/ , fax: 88/ Veszprémi Érseki és Főkáptalani Levéltár 8200 Veszprém, Vár utca 18., tel: 88/426-088, fax: 88/426-287 e-mail: leveltar@veszpremiersekseg.hu Veszprémi Érseki és Főkáptalani Levéltár 8200 Veszprém, Vár

Részletesebben

ÁTVÁLLALÁSI SZERZŐDÉS. Környezetvédelmi termékdíj fizetési kötelezettség átvállalási szerződés

ÁTVÁLLALÁSI SZERZŐDÉS. Környezetvédelmi termékdíj fizetési kötelezettség átvállalási szerződés ÁTVÁLLALÁSI SZERZŐDÉS Környezetvédelmi termékdíj fizetési kötelezettség átvállalási szerződés amely létrejött egyrészről a PAPYRUS HUNGÁRIA Kereskedelmi Zrt. Adószám: 10840807-2-43 KSH törzsszám: 10840807-5229-114-01

Részletesebben

Város Polgármestere. Előterjesztés

Város Polgármestere. Előterjesztés Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a Telefon: 06 23 310-174/213 mellék Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu Előterjesztés A támogatása óvoda építésére,

Részletesebben

Hallgatói KÉPZÉSI SZERZŐDÉS

Hallgatói KÉPZÉSI SZERZŐDÉS Hallgatói KÉPZÉSI SZERZŐDÉS amely létrejött egyrészről a név: Budapesti Gazdasági Egyetem székhely: 1149 Budapest, Buzogány u. 11-13. számlaszám: 10032000-00282833-00000000 adószám: 15329822-2-42 statisztikai

Részletesebben