MOSONVÁRMEGYE. Véget ért a gigaberuházás Korszerű szennyvíztelepet avattak Hangsúlyt fektetnek a környezettudatos nevelésre is

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "MOSONVÁRMEGYE. Véget ért a gigaberuházás Korszerű szennyvíztelepet avattak Hangsúlyt fektetnek a környezettudatos nevelésre is"

Átírás

1 MOSONVÁRMEGYE MOSONMAGYARÓVÁR ÉS KÖRNYÉKE KÖZÉLETI LAP október 17. XVIII. ÉVFOLYAM 20. SZÁM Véget ért a gigaberuházás Korszerű szennyvíztelepet avattak Hangsúlyt fektetnek a környezettudatos nevelésre is A mosonmagyaróvári szennyvíztisztító telep nem felelt meg a hatósági előírásoknak, csak jelentősen a kibocsátási határérték felett engedte be a Mosoni-Dunába a tisztított szennyvizet. Ezért a hatóság felújításra kötelezte, majd a bíróság jogerősen megtiltotta a további szennyezés kibocsátását. A megoldást csakis az Európai Unió által támogatott rekonstrukció jelenthette. Ezért között uniós támogatással előkészítették a projektet, majd 2011 augusztusban támogatási szerződést kötöttek annak megvalósítására. Ennek során végül Ft összköltséggel, Ft támogatással (melynek 80%- át az Európai Unió, 20 %-át a hazai költségvetés biztosította) a telep teljes rekonstrukciója megvalósult. A meglevő épületeket átépítették, azok bővültek, korszerűbbek lettek, a technológia pedig teljesen megújult. Új műtárgy épült, ciklikus üzemű C-tech szennyvíztisztítási technológia létesült. Lényeges eleme volt a korszerűsítésnek egy iszapvonal létesítése, amelyben feldolgozásra és ártalmatlanításra kerül valamennyi keletkező szennyvíziszap. Ez új elem a tisztításban, hiszen komplexen kezeli a teljes tisztítást. Az ártalmatlanítás során a keletkező biogázok 250 kw teljesítményű kiserőművet látnak el hajtóanyaggal, ami részben ellátja a telep villamos energia igényét. A telep teljes mértékben automatizált, távfelügyelettel is működtethető. A telepen a felhagyott technológiai épület korszerűsítésével látogató központ létesült, ami segítheti a lakosság környezettudatos nevelését, a korszerű technológiák megismerését. A napokban ünnepélyes keretek között adták át a korszerű szennyvíztisztítót. Az ünnepségen megjelent és beszédet mondott dr. Nagy István, a térség országgyűlési képviselője, a környezetvédelemért is felelős Földművelésügyi Minisztérium államtitkára, aki ünnepi beszédében többek között elmondta, hogy a as uniós programozási időszakban 254 db szennyvízelvezetési és tisztítási projekt kapott uniós támogatást összesen 484,5 Milliárd Ft értékben. A projektek megvalósítását segítette, hogy a Belügyminisztérium EU önerő alapjából évente milliárd forinttal támogatta az önkormányzatokat a kormány. A telepet dr. Árvay István alpolgármester, mint a gesztorönkormányzat vezetője vette át használatra. A fejlesztés révén egy korszerű, költséghatékony tisztító telep létesült, amelynek üzemeltetési költségei alacsonyak, ezzel is segítve a lakossági szennyvíztisztítási díjak megfizethetővé tételét. Böröndi Lajos Balassa Tamás Köszönöm Mosonmagyaróvár! Dr. Árvay István Mosonmagyaróvár polgármestere!

2 2 Közélet A mi Futuránk Országos elismerést kapott a mosonmagyaróvári Science Center Az alig több mint két éve működő Futura a napokban vehette át a Vidékfejlesztési, a Nemzetgazdasági Minisztérium és a Magyar Turizmus Zrt. által kiírt pályázaton elnyert Az év öko turisztikai látogatóközpontja címet. Becses ez az elismerés, hiszen az 5. alkalommal meghirdetett megmérettetésen a félezer ökoturisztikai szolgáltató közül 18-an szálltak versenybe, s közülük emelkedett ki városunk turistacsalogató intézménye. Gratulálok a rangos díjhoz. Köszönöm az elismerést. Az érdem viszont nem csak az enyém, hanem a munkatársaké is, és mindazoké, akik az ötlettől a megvalósulásig, a nyitástól a mai napig bármit is tettek a Futuráért. Köszönet illeti a mosonmagyaróváriakat, akik közül sokan visszatérő látogatóink lettek mondja Horváthné Pákozdi Emese, a Flesch Non pofit Kft. égisze alatt működő intézmény vezetője. Azért nem volt olyan egyértelmű a Futura fogadtatása, sőt olykor még most is hallani szirénhangokat. Az építkezés alatt és a nyitás körüli időkben valóban túl nagy teret kaptak a politikai indíttatású negatív megnyilvánulások. Mondták ezt zömmel olyanok, akik azzal dicsekedtek, hogy nem voltak, de nem is jönnek megnézni bennünket. Remélhetően túl vagyunk a viharos időszakon, a mosonmagyaróváriak elfogadtak, befogadtak bennünket. A kapunyitás óta tízezren látogattak el hozzánk az itt élők közül, az óvodák, iskolák tanórán kívüli programjainak szerves részévé váltunk. Azért ne lépjünk át ilyen gyorsan azon a ma is hangoztatott ellenvéleményen, miszerint a várakozásoktól eltérően a Futura veszteséges. Tavaly közel 40 ezer látogatónk volt, egy ötödük külföldi, a belföldiek közül pedig 10 százalék a Szigetközből érkezett. A mai állapot szerint valóban többe kerül a Futura üzemeltetése, mint amennyi bevételt termelünk. A tervezett 80 ezres látogatószám elérése viszont csak hosszú folyamat eredménye lehet, az éves bevételeleinket pedig számtalan, tőlünk független körülmény is befolyásolja. Itt mindig történik valami: baráti kör, bemutató órák, kreatív kísérletező műhelyek, demonstrációs foglalkozások, nyári tábor, most meg itt a bábkiállítás, meg a pániklabor. Miből telik erre? Zömében pályázaton elnyert pénzből és helyi vállalkozások támogatásából. Munkatársaimmal arra törekszünk, hogy újdonságainkban több legyen az eredeti ötlet és a lehető legkevesebb anyag kelljen hozzá. Ennek gyümölcse az Ön által említett pániklabor is, amelyet 2 és 6 fős csapatok, családok vehetnek igénybe. A 60 perces program során a három helyiségből logikai, mondhatni, józan paraszti ésszel megoldható feladatok révén lehet szabadulni. Most is fő valami a boszorkánykonyhában? Hát persze! Állandóan törjük valamin a fejünket. Terveink között szerepel a planetárium állandó kupolájának megépítése, hogy a mai mobileszközt kizárólag a népszerűsítő Futura Road Show-ra használhassuk. Sokan kedvelik a krimiket, ezért szeretnénk meglepni egy nyomozá október 17. XVIII. Évfolyam 20. szám sos játékkal az idelátogatókat. És persze időről időre megújulnak kísérleteink, előadásaink és ezeken kívül időszaki kiállításokkal színesítjük a kínálati palettát. Azt gondolom, hogy ebből a kevéske pénzből is jól sáfárkodunk, hiszen viszszajáró látogatóink vannak a megye távolabbi településeiről, Budapestről, Európa sok országából, de volt már délamerikai, sőt ausztrál vendégünk is. Ne haragudjon meg, de úgy mesél, mint egy bakfis a nagy Ő-ről, csillog a szeme, mosolyog az arca, lelkesen fűzi a mondatokat, úgy tűnik számomra, hogy Önnek a Futura több mint munkahely. Ez valóban így van. Itt hasznosulnak leginkább az ismereteim és a tapasztalataim. Szeretem ezt csinálni. Kiskoromban még nem igazán tudtam megfogalmazni, mi a legfőbb célom, ma viszont,. de ebbe nem kezdek bele, nagyon messzire vezetne. Milyen messzire? Miskolcra. Én ugyanis ott születtem, 1967-ben. Gépészmérnök édesapám munkája révén költöztünk Győrbe, nagyszüleim pedig Mosonmagyaróvárra kerültek, és minden nyarat náluk töltöttem. Bár csak 11 évesként lettem én is a város lakója, mosonmagyaróvárinak tartom magam. Általános iskolásként a bútortervezés volt az álmom, de végül a Műegyetemen szereztem építőmérnöki diplomát. Egy év munkanélküliség után, 1992-ben felvettek a Polgármesteri Hivatal építési osztályára. Még azon az őszön megszületett első gyermekem, rá két évre a másik. Otthonlétem alatt családi házakat terveztem őszén a Fafaragó Bthez mentem bútortervezőnek. Hét év múltán, ahogy Horváth Dezsővel, a férjemmel terveztük, ismét gyes következett, 2004-ben és 2006-ban születtek a kicsik ben újólag az építéshatóság munkatársa lettem, 2012-ben pedig a Futura csapatához igazoltam. Derült égből Futura? Nem egészen! Ennek azért voltak előzményei. Szakmámból is fakadóan nagyon szeretem az ipari műemlék-létesítményeket, szeretem a gyerekeket, szeretem a városomat, mindig is nyüzsgő, tenni akaró ember voltam, így aztán a természettudományi bemutatóközpont ötletének megszületését követően, 2008-ban bekapcsolódtam ennek a csodálatos álomnak a megvalósításába. Önként, hobbiból, aztán már hivatalból is rám testálták az építéssel kapcsolatos ügyeket. Időközben sok-sok ötlet és máshonnan szerzett tapasztalat alapján átterveztük a játékokat: a mosonmagyaróvári csodák palotája bolondja lettem. Ha egyszer majd elköszön a Futurától, mivel lenne elégedett? Azt szeretném, ha pénzügyileg biztos alapokon álló, folyamatosan megújuló, működési folyamatait illetően stabil, bejáratott, nem csak Mosonmagyaróvár életében, de az ország tudományos ismeretterjesztő intézményeinek sorában is szerves alkotóként legyen jelen a Futura. Biztos vagyok benne, hogy ennek elérésében segít bennünket a mostani díj. És mi kell még mindehhez? Egy összeszokott, kreatív csapat. Vizsy Ferenc IMPRESSZUM: Mosonvármegye Közéleti hetilap Szerkesztőség: Flesch Központ, Mosonmagyaróvár, Erkel Ferenc u. 14. Telefon: Postacím: Mosonmagyaróvár, Erkel Ferenc u borondi@rlan.hu, lajos.borondi@fm.gov.hu Kiadja a Flesch Károly Kulturális Központ Nonprofit Kft Mosonmagyaróvár, Erkel Ferenc u. 14. Felelős kiadó: Csiszár Péter üv. igazgató. Munkatársak: Balassa Tamás (Fotó), Beregszászi Balázs (Múltunk), Böröndi Lajos (Főszerkesztő, Közélet), Farkas István (Hitélet), Milkovits Tibor (Babafotók), Nagy Mária (Sportfotó), Hohner Barbara (Programajánló, Kistérség), Sztranyovszky Attila (Sport), Tuba László (Múltunk) Terjesztés: S-vária Média Kft. (Győr). Nyomtatás: Monocopy Bt. Mosonmagyaróvár, Juhar u. 16. Hirdetésfelvétel: 06-30/ (borondi@rlan.hu), Vizsy Ferenc ( ) Megjelenik Mosonmagyaróváron és vonzáskörzetében példányban. ISSN:

3

4 4 Közélet október 17. XVIII. Évfolyam 20. szám Lapunk a választások napján már nyomdába került, így azok eredményéről következő számunkban tudunk beszámolni. Elemzések és interjúk mellett a város és környéke részletes eredményeit is közöljük. A fenti internetes portálon a pontos információk addig is elérhetők. A hegyeshalmi Lőrincze Lajos Általános Iskola energetikai korszerűsítése (KEOP-5.5.0/B/ ) Kohéziós Alap Hegyeshalom Nagyközségi Önkormányzat sikeres pályázatot nyújtott be az Új Széchenyi Terv Környezet és Energia Operatív Program támogatási rendszerébe, mely pályázat keretein beül Ft összegű, viszsza nem térítendő támogatásban részesült. A sikeres pályázati beruházás bonyolítását az Optimum Term Kft. végezte. A projekt célja a hegyeshalmi Lőrincze Lajos Általános Iskola Rákóczi utcai épületének energetikai korszerűsítése volt. A beruházás során sor került az épület határoló falainak külső oldali hőszigetelésére, a padlásfödém hőszigetelésére, a fűtési valamint a világítási rendszer korszerűsítésére is. A hőlea dókra termosztatikus szelepek kerültek felszerelésre. A megújuló energia felhasználás növelése érdekében egy 8 kwp-es napelemes rendszer került kiépítésre, valamint a jövőben egy napkollektoros rendszer is segíteni fogja a használati melegvíz termelést. A projekt kivitelezésének időpontja: A projekt az Európai Unió támogatásával, a Kohéziós Alap társfinanszírozásával valósult meg. A pályázat során közreműködő szervezet a Nemzeti Környezetvédelmi és Energia Központ Nonprofit Kft. volt. Emlékdiplomával ismerték el munkájukat A hagyományokhoz híven az idén is a Haller-iskolában vehették át emlékdiplomájukat azok a városban és környékén élő pedagógusok, akik ötven, hatvan vagy 65 éve szerezték meg diplomájukat. Az okiratokat dr. Iváncsics János Mosonmagyaróvár város alpolgármestere és dr. Soós Zsolt NyME Apáczai János Tanítóképző Főiskolai Kar oktatási dékánhelyettese adta át. Aranydiplomát kaptak: Horváth Imréné, Gina Éva, Neuberger Lászlóné óvónő. Dr. Tenk Antalné, Koch Tiborné tanító. Virág Gézáné, Dr. Németh Istvánné, Kincses Lászlóné, Rákász Lászlóné tanár. Gyémántdiplomát vehetett át Fehér Gyuláné óvónő valamint Árvay Istvánné tanító. Ugyancsak gyémántdiplomát kapott Csengel Tibor, Pollreisz József, Szakály Ferenc, Fűzfa János és Glaser Béla tanár. Vasdiplomát Scheib Miklósné, Scheib Miklós Ernő, Radits Mihályné, Porcz Istvánné, Cseh Jánosné és Gócz Imréné kapott. Káposztafesztivál Máriakálnokon Fotó: Milkovics A máriakálnoki Ballagó Idő Nyugdíjas Egyesület Káposztafesztivált rendezett a faluban. A környékbeli nyugdíjas egyesületeken kívül számtalan mosonmagyaróvári vendég is megkóstolta a káposztából készült finomságokat. Kora délelőttől alágyújtottak a töltött káposztával teli fazekaknak, paradicsomos káposztás edényeknek, készült a káposztás rétes, káposztástészta. A rendezvényt megtisztelte jelenlétével dr. Nagy István országgyűlési képviselő, államtitkár is.

5 2014. október 17. XVIII. Évfolyam 20. szám Múltunk 5 Sziklatömb őrzi nevüket Megújult a Hősök kertje Mecséren Az I. világháború utáni években Horváth Gábor mecséri plébános javaslatára hozták létre a Hősök kertjét, hogy a kegyeleti elvárásoknak megfelelően emlékezni tudjanak a hozzátartozók, a község lakói a világháborúban elhunyt személyekre. zászlót. Alkotója Bujtás László művésztanár volt. Most Mecséren, a Hősök kertjében A hazatérő katona köztéri szobra elé került az a sziklatömb, amely az I. és II. világháborúban elhunytak neveit tartalmazza. A település az emléktáblák elkészítésére a Találkozó és könyvbemutató Albertkázméron A Hősök kertjére rászorult egy teljes felújítás. Ez kerítéscserével, térrendezéssel, a Szent Peregrinus kápolna rendbetételével és egy 2 méter magas köztéri szobor alkotásával meg is történt. A szobor a háborúból hazatérő katonát ábrázolja megviselt ruhában, aki kezében szorítja a csapat- Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány által kiírt Első világháborús emlékműre emléktáblák beszerzése és elhelyezése című pályázatán nyert forrást. Az emlékpark e két alkotással bővült, ami most már idegenforgalmi látványosságnak is számít. Találkozót tartottak Albertkázméron a falu volt lakói, és azok leszármazottjai. Száznál is többen mentek el, hogy a település történetét felelevenítsék. Szomorúan tapasztalták, hogy a szép kis település, a főhercegi birtok legszebb uradalma, a gyermekkor színhelye nincs már többé. A néhány régi ház, az üres telkek látványa szomorúsággal töltötte el a faluba érkezőket. Ezen a találkozón mutatták be a nyolcvan esztendős idős Ábrahám Tivadarné, Kiss Erzsébet (Baba néni) Albertkázmér című könyvét, amely dr. Nagy István országgyűlési képviselő anyagi támogatásával jelent meg. A könyv azokat az emlékeket, leírásokat tartalmazza, amelyek Ábráhámné emlékezetében még élnek, végighaladunk a falu házain, valahai lakóinak életébe nyerünk bepillantást. Az emlékezés egybemos mindent, múltat és jelent, nosztalgikus vágyakozás él a szülőföld iránt. Szól a könyv a kitelepítésekről, a határsávba szorított település kényszerű elhagyásáról. De megcsillan benne a remény is, hogy lesz még új, szép Albertkázmérpuszta. (A felvétel a bemutatón készült, Ábrahám Lia ismerteti a dédnagymama könyvét.)

6 6 programajánló október 17. XVIII. Évfolyam 20. szám Flesch Károly Kulturális központ Színház A KRIPLI Október 20. hétfő 19 óra Az Orfeum színházbérlet első előadása. Színmű 2 részben a Győri Nemzeti Színház előadásában. Az ír kortárs szerző, Martin McDonagh, egyik legnépszerűbb drámája. Fordító: Varró Dániel. Szereplők: Agócs Judit, Sárközi József, Járai Máté, Molnár Zsolt, Menczel Andrea, Fejszés Attila, Jáger András, Rendezte: Balikó Tamás. Az előadásra csak lépcsőjegy váltható 2500 forintos jegyáron. L ART POUR L ART: A POSTÁS, AKI MEGESZI A LEVELEKET November 8. szombat 19 óra Az emberiség létezése óta keresi a világban felbukkanó kérdésekre a válaszokat. Mivégre születtünk, és mi történik velünk a halálunk után? Ki nevet a végén? Hogy kerül a csizma az asztalra, és miért jó a póknak? Hány éves a kapitány? Mennyi a Pi értéke, és vajon mi lesz a L art pour l art Társulat legújabb estjének címe? Rengeteg kérdésre nem leljük a választ, az utolsó kettőre azonban igen: 3,14 és A postás, aki megeszi a leveleket. Mindkettőhöz jó szórakozást kívánunk! Jegyek kaphatók 2900 forintos jegyáron a Flesch Károly Kulturális Központ jegyirodájában. Kiállítás KÓDOLAT Október 24. péntek 18 óra Kelemen Benő Benjámin a évi Art Flexum Téli Tárlat díjazottjának kiállítása. A megnyitón köszöntőt mond Csiszár Péter a Flesch Károly Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója és Szentkuti Károly az Art Flexum Művészeti Társaság elnöke. A kiállítást megnyitja Kövesdi Mónika művészettörténész. A kiállítás november 12-ig látogatható az intézmény nyitva tartási idejében. Gyermek programok FELHÍVÁS! RAJZPÁLYÁZAT A Flesch Károly Nonprofit Kft. rajzpályázatot hirdet óvodások és az általános iskolák alsó- és felső tagozatosai részére Karácsony címmel. Azt szeretnénk, ha a pályázó gyermekek alkotásaikkal megmutatnák mit jelent számukra, hogyan él bennük a karácsony ünnepe, akár maga a karácsony este. Hogyan töltik családjukkal a szeretet ünnepét, mi volt a legemlékezetesebb élményük, vagy mi a legvágyottabb elképzelésük, hogyan várják, milyennek szeretnék, mitől ünnep az ünnep számukra. Várjuk a megörökített emlékeket, élményeket, vagy akár egy elképzelt ünnepet! Az értékelésnél elsődleges szempont, hogy a beküldött munka bepillantást nyújt-e életükbe, be tudja-e mutatni az ünnep hangulatát, érzékelteti-e a mindennapokból való kiszakadás élményét és örömét. A pályamunkák technikája tetszés szerinti (pl. vízfesték, tempera, zsírkréta, montázs, kollázs stb.), méretük A/4 illetve A/3 méretű lehet. Leadási határidő: november 21. (Flesch Károly Kulturális Központ portája, vagy eljuttatni levélcímére: 9200 Mosonmagyaróvár, Erkel út 14.). Mindhárom kategória 1-3. helyezettje értékes díjakban részesül. Az eredményhirdetésre és ünnepélyes díjkiosztásra a Mikulás-nap keretében, december 6-án 15 órakor a Flesch Központ aulájában kerül sor. GYERMEK KÉZMŰVES SZAKKÖR Október 18. szombat 10 óra Kéthetente, szombat délelőtt kreatívan töltheted szabadidődet, és a kézműves alaptechnikák segítségével (szövés, fonás, bőrözés, agyagozás, nemezelés tűvel és vízzel, textilfestés, papírmunkák, gyöngyözés...) Szakkörvezető: Bernáth Judit textilművész. MARK TWAIN - TOM SAWYER KALANDJAI November 3. hétfő 14 óra 30 perc: MÓRA bérlet November 3. hétfő 17 óra: SZABADELŐADÁS A Görbetükör Színi Társulat előadása: két csibész kalandjai a színpadon 2 részben kb. 110 percben. Tom Sawyer a Mississippi melletti kisvárosban él a nénikéjével és a mostohatestvérével. Polly néni bosszúságára a lurkónak állandóan valami csibészség jár a fejében, így nem csoda, hogy rendkívüli kalandokba keveredik. Tom legjobb barátja az árva Huckleberry Finn, aki egy hordóban él és idejük nagy részében együtt csavarognak, még egy rablóbandával is szembeszállnak, miközben bátorságról és becsületességről is tanúbizonyságot tesznek. Szabadelőadásra jegyek 1200 forintos jegyáron válthatók. FIÓK Ifjúsági Klub Hétköznap óra, Szombaton óra Ingyenes internet- és számítógép használat, leckeíró műhely, kézműves foglalkozások, tanácsadások (jogi, pszichológusi, pénzügyi, pályaválasztási, álláskeresési), színes klubfoglalkozások. A tanácsadásokon való részvételhez előzetes időpont egyeztetés szükséges a 96/ es telefonszámon nyitvatartási időben, a többi programot a fiatalok bejelentkezés nélkül igénybe vehetik. A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg. Minden programon és tanácsadáson való részvétel ingyenes! Zene-tánc SZULÁK - FILHARMONIKUS BÉRLET ELSŐ ELŐADÁSA Október 18. szombat 19 óra A Győri Filharmonikus Zenekar és Szulák Andrea közös hangversenye - világslágerek nagyzenekari kísérettel. Vezényel: Silló István. Bérletek korlátozott számban még kaphatók a Flesch Központ jegyirodájában. ÓVÁRI GAZDÁSZ NÉPTÁNCEGYÜTTES GÁLAMŰSORA Október 25. szombat 18 óra A műsorban közreműködnek: Lajta Néptáncegyüttes, Titiá Néptáncegyüttes, a Kislaptáros népzenekar, és a Sárarany népzenekar. Jegyek korlátozott számban kaphatók, érdeklődni a es telefonszámon lehet 9-16 óra között. ELŐZETES! ZORÁN KONCERT November 17. hétfő 19 óra Jegyek kaphatók 4000 forintos áron a Flesch Központ jegyirodájában. Egyéb MÉG KÖZELEBB MEGYÜNK ÖNHÖZ! A Családsegítő Szolgálat kihelyezett ügyfélfogadása Október 30. csütörtök A Családsegítő Szolgálat kihelyezett ügyfélfogadást tart minden csütörtökön Együtt az élhető városközpontért c. Európai Unió által támogatott projekt keretében a LISZI Lakossági Információs Szolgáltató Irodában (21-es terem). Miben segíthetnek? Tanácsadással (szociális, életvezetési, gyermeknevelési), segítő támogatással, szociális ügyintézésben, ellátások igénylésében, információközvetítéssel. Szolgálatnál lehetőség van: lelki problémák rendezésére előzetes egyeztetés alapján gyermek-, illetve felnőtt pszichológus szakember ingyenes segítségét igényelni, pénzügyi tanácsadás igénybevételére, adósságkezelési szolgáltatás igénybevételére, jogi tanácsadásra, megváltozott munkaképességű személyeknek tanácsadásra. A szolgáltatás ingyenes, mindenki számára elérhető. SZER-TELEN IFJÚSÁG NAPJA Október 17. péntek 9 óra BABABÖRZE Október 19. vasárnap 8-12 óra Bővebb információ és asztalfoglalás: Zsugonics Ferencné Bettina: bettina.zsugonics@citromail.hu FELNŐTT RUHABÖRZE Október 19. vasárnap óra Add el, ha neked már nem kell! Helypénz: 2000 Ft. (ezért asztalt és széket biztosítunk) Információ kérhető a Flesch Károly Kulturális Központban személyesen, vagy az es telefonszámon. DR. CSERNUS IMRE ELŐADÁSA November 11. kedd 18 óra Az előadás témája: Ellentétek vonzásában. Jegyek kaphatók 2300 forintos jegyáron a Flesch Központ jegyirodájában.

7 2014. október 17. XVIII. Évfolyam 20. szám programajánló 7 FUTURA NAPKÖZIS TÁBOR Október naponta 8-16 óráig Már elmúltál 6 éves, de még nem vagy idősebb 10-nél? Unalmasak a TV műsorok és folyton esik az eső? Szeretnéd szórakozás közben felfedezni a világot? Akkor téged is vár ez a napközis tábor az őszi szünetben! A táborban különleges foglalkozások, kísérletek és játékok, filmnézés és kézműveskedés részese lehetsz. Valamint betekintést nyerhetsz a science center kulisszái mögé. A részvételi díj - napi három étkezéssel és ajándék homokképpel: forint/fő. BOGYÓ ÉS BABÓCA MESENAP Október 25. szombat óráig óra: Családi barangoló - nyereményjáték, 11 óra: Mesevetítéssel egybekötött kiállítás megnyitó. Díszvendég: Bartos Erika. 15 óra: Bogyó és Babóca 3. filmvetítés. Könyvárusítás egész nap. Dedikálásra a délelőtti mesevetítést követően lesz lehetőség. Fehér Ló Közösségi Ház Kiállítás HOL SÍRJAINK DOMBORULNAK FOTÓKIÁLLÍTÁS Október 6-november 3. Görföl Jenő Hol sírjaink domborulnak című fotókiállítása, amely fotói a Szlovákiában még fellelhető 1848-as honvédsírokat és emlékhelyeket dokumentálta és szedte csokorba. A Pro Patria Honismereti Szövetség, melynek Görföl Jenő a titkára, felvidéki virtuális temető létrehozását is tervezi. Az alkotó Felvidéki barangolásai során ébredt rá, mennyi 48-as honvéd emlékhely, síremlék található az országban, s mennyi van elhanyagolt állapotban, sőt lassan már feledésbe is merül, de ugyanúgy az első világháborús és egyéb kulturális, történelmi emlékeink is. A tárlat november 3-ig tekinthető meg a Szigeti Gábor teremben. Gyermek programok ORIGAMI VILÁGNAP Október 22. szerda 10 óra és 15 óra 30 perc Vendégünk lesz Möhöly Magdolna óvónő, a Magyar Origami Kör tagja, aki maga is aktívan munkálkodik az egyesület filozófiája szerint: Tanuljuk meg, hogy továbbadhassuk az ORIGAMI varázsát! Délelőtt 10 órától óvodásoknak tart foglalkozást, délután órától mindazoknak, akik szeretnék kipróbálni milyen szép is a papírhajtogatás. BÜTYKÖLŐ SZAKKÖR GYEREKEKNEK Október 18. péntek 17 óra: Kedves boszik, denevérek és cicák készítése. Október 31. péntek 17 óra: fény-varázs: lámpások és gyertya valamint világító asztaldíszek készítése. A foglalkozásokon játékos formában fejlődik a gyerekek kreativitása, az elkészített munkadarabok sikerélményhez juttatják őket. A foglalkozásokra várjuk a kicsiket és nagyokat. A szakkör részvételi díja: 500 Ft alkalmanként. Bővebb felvilágosítás és jelentkezés Csonkáné Sörös Katalinnál a 30/ es telefonszámon. BÜTYKÖLŐS-TÁNCOS ŐSZI TÁBOR Október naponta 8-16 óráig A nyáron már megszokott gyermekközpontú, kreatív alkotóműhely, amely a mozgást sem nélkülözi. A résztvevők egy jó csapat tagjává válhatnak! Programja: tánc az En l air tánccsoporttal, kézműves foglalkozás (őszi játékok és díszek készítése). A részvételi díj: ebéddel és uzsonnával: forint Jelentkezni Csonkáné Sörös Katalinnál és Csonka Réka Orsolyánál lehet a es, illetve a 20/ as telefonszámokon ORIGAMI FOGLALKOZÁS November 3. hétfő 15 óra 30 perc Origami foglalkozás Möhöly Magdolna óvónő vezetésével. A résztvevő kicsik és nagyok játékokat készíthetnek. A foglalkozásra szeretettel várjuk a kisgyermekes anyukákat is, hiszen amíg az anyuka hajtogat, a gyerkőcöket várja a játékszőnyeg. Részvételi díj: 500 Ft. Gyermekek számára is szeretnénk origami-szakkört indítani- ehhez előzetes jelentkezést kérünk a 30/ es telefonszámon. A szakkör tervezett ideje szerdai napon lesz. Zene-tánc KÁRPÁTIA KONCERT Október 23. csütörtök 21 óra Kapunyitás: 20 óra. A belépőjegy ára: elővételben 2500 Ft, aznap 2800 Ft. TÁNCHÁZ Október 24. péntek 17 óra A gyermekeknek a Sűrű Rántás Népzenekör muzsikál, a játékokat, táncokat Galgócziné Nyáradi Csilla és Galgóczi Attila tanítják. A gyerektáncház ideje alatt a bütyköldében őszi színező és terményképkészítés várja a gyerekeket. Utána kb. 19 órától a Kislaptáros Népzenekar húzza a talpalávalót, Varga Zoltán pedig szatmári táncokat tanít. Egyéb NYITOTT MEDITÁCIÓ Október 20. hétfő 18 óra Meditáció a belső békéért. A foglalkozást vezeti Malaya, aki 1996 óta Sri Chinmoy tanítványa.,,meditálok, hogy egész lényemet eláraszthassam a béke mindenható erejével. ~ Sri Chinmoy A belépés díjtalan! További információ: BOLDOGSÁGPROGRAM - JOBB VELED A VILÁG KLUB Október 31. péntek 18 óra A boldogság tanulható! A boldogságra való hajlam egy megtanulható képesség! Ez a boldogságprogram erre szeretne megtanítani Téged a Jobb Veled a Világ Klubban. A nap témája: Az optimizmus gyakorlása. A részvétel ingyenes. A MAG NESZE November 3. hétfő 18 óra A mag nesze címmel indít előadássorozatot Laczkó János. Témája: az időjárás globális szabályozása, klímaváltozás, avagy a természet fegyverként való használata. Az előadásra a belépés díjtalan. ENGLISH FOR KIDS November 5. szerda 10 óra Új kiscsoportot indítunk kisgyermekes anyukák és babák számára: English for kids - Játékos tanulás piciknek és kicsiknek angolul (1-4 éves korig). Szórakoztató, játékos foglalkozások, és tematikusan felépített szókincsfejlesztés, mondókák és éneklés angolul. A gyerekek különösebb erőfeszítés nélkül, az anyanyelvük megtanulásához hasonló módon képesek elsajátítani egy másik nyelvet. Az idegen nyelven történő játszás, mesélés, éneklés, mondókák elmutogatása alatt egyszerűen rájuk ragad. Részvételi díj: forint (6 x 1 óra) További információ: englishforkidshu@gmail.com vagy 30/ Mozi SZÜLETETT BŰNÖZŐK Október szombat-vasárnap 18 óra Amerikai krimi-vígjáték, 16 éven aluliaknak nem ajánlott! Szereplők: Jennifer Aniston, Mark Boone Junior. A KIS NICOLAS NYARAL Október szombat-vasárnap 18 óra Szinkronizált francia filmvígjáték, 6 éven aluliaknak nem ajánlott! Szereplők: Valérie Lemecier, Kad Merad Dominique Lavanant BABYSITTING - A FELVIGYÁZÓ November 1-2. szombat-vasárnap 18 óra Szinkronizált francia filmvígjáték. Szereplők: Philippe Lacheau, Alice David

8 8 Múltunk Mosonszentmiklóson az Ötte vényre vezető út mentén egy hangulatos, öreg gyümölcsfákkal büszkélkedő telken él családi házában Szabó Viktor az 1956-os forradalom tatabányai nemzetőr parancsnoka. Ide költözött 68 éves korában közel fél évszázadnyi érdekes, tartalmas, változatos és kalandosnak is nevezhető életút után. Miért éppen Mosonszentmiklósra? kérdezem tőle. Mert itt születtem december 30-án, s itt éltek/ élnek a rokonaim, ide kötnek a gyermekkori emlékek. Első fizetésemet 13 évesen kaptam, a cséplésnél én vágtam el a kévék köteleit. Persze előtte is dolgoztam, hét évesen már Sándor házán saraboltam. Nem lehettem valami csöndes, jó fiú, a háború után fegyverekkel játszottunk, kézigránáttal halásztunk. Iskolába Mosonszentmik lóson, majd Győrbe jártam, s 17 évesen Budapestre mentem. Másfél évig jártam a műszaki egyetemre, innen egy meggondolatlan cselekedet után a társadalmi tulajdon elleni vétség miatt kizártak. Utána az akkoriban folyó nagy építkezéseken Almásfüzitőn, Sztálin vá rosban, Kazincbarcikán dolgoztam. Ez utóbbi helyen egy társakkal elkövetett balhé után egy betört ablakért két és fél év börtönt kaptam. Állampuszta után bányába jelentkeztem. Először Oroszlányba, majd Tatabányára kerültem. Itt ért a forradalom. Kérlek, idézd föl az októberi és novemberi eseményeket s benne a szerepedet! Ezeket a napokat már dokumentumok segítségével pontosítani is tudom, ugyanis 2007-ben az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában 53 oldalnyi kihallhatási jegyzőkönyvön, rendőrségi és bírósági ügyiraton szerepelt a nevem. Bűneimet így összegezték: Az 1956-os ellenforradalom alatt a munkás katonatanácsnak volt tagja. Ezen belül a fegyveres nemzetőrség parancsnoka. Ő szervezte és irányította a megalakult nemzetőrségi részlegeket Tatabánya területén. Felelősségre vonása elől külföldre távozott. Először október 24-én műszakváltás idején kaptunk hírt a Budapesten történtekről. E hírek hallatára levertük a vörös csillagot a nyolcas akna tetejéről, majd a hozzánk csatlakozott diákokkal közösen puszta kézzel elfoglaltuk az államvédelmi hatóság laktanyáját, mert fegyverünk még nem volt. Az államvédelmisek egy alagúton át elmenekültek, mi pedig tanyát vertünk a helyükön, s persze föl is fegyverkeztünk. Itt módom volt belenézni a különböző településekről beérkezett feljelentésekbe. Másnap egy bányász barátom elnökletével megalakult a Tatabányai Forradalmi Munkás és Katona Tanács. Ez a testület bízott meg azzal, hogy századosi rangban legyek a nemzetőrség parancsnoka, s intézzem a fegyveres ügyeket. A rendőrségtől hazaküldtem a nyomozókat, a többi rendőrt további szolgálatra kértem, s intézkedtem a fizetésükről. Közvetlen irányításom alatt egy 16 főből álló nyomozó csoportot hoztam létre, tagjai házkutatásokat tartottak, s őrizetbe vették a forradalom ellenségeit. Emellett szerveztem a fegyveres alakulatokat, a fontosabb helyekre és alkalmakra őrséget biztosítottam, részt vettem az élelmiszerek és fegyverek szétosztásában, szállításában. Kapcsolatot tartottam a környék laktanyáival és a Honvédelmi Minisztériummal. Előfordult, hogy három napon át nem aludtam. November elején volt ÁVHsok és más fegyveresek megtámadtak egy bányaüzemet. Csak a Hunyadi laktanyából magammal vitt szakasszal tudtam rendet teremteni. Tudom, hogy néhány nap alatt rengeteg dolgot kellett újjászervezni, elindítani, a rendet fenntartani, az ellátást megszervezni, de azt is gondolom, hogy akkoriban egy fegyveres testület élén lenni nem volt életbiztosítás. Persze, nem ment minden simán, s előfordultak veszélyes helyzetek is. Október végén hárman Győrbe mentünk a Dunántúli Nemzeti Tanácshoz és az ottani nemzetőrökhöz tapasztalatcserére. Hazafelé menet a szovjet katonák két tankkal az utunkat állták, ellenőriztek bennünket. Mivel nálam géppisztoly volt, letartóztattak és kihallgattak. Szerencsére a társaim még tudtak szólni a tatai páncélos alakulat parancsnokának, akinek a telefonjára végül a fegyverem nélkül szabadon engedtek. A tatai alakulat ugyanis a forradalom mellé állt, velük nem mertek az oroszok ujjat húzni két tankkal. Meddig tudtatok kitartani a szovjet túlerővel szemben, s hogyan jutottál Ausztriába? október 17. XVIII. Évfolyam 20. szám Portré Szabó Viktor nemzetőr parancsnokról November 3-án a vasutasoktól kaptuk a hírt, hogy Románia felől egy 40 km hosszú páncélos oszlop közelít. Ekkor egy gépkocsi lőszert és kézigránátot vittem a volt ÁVH laktanyába, a nemzetőrség központjába, s többen fölmentünk a Turul szobor melletti Szelim barlangba, ahol a hegyekben folytatott partizánharcra rendezkedtünk be. Egy fiút azért leküldtem a városba hírekért, aki azzal jött viszsza, hogy engem mindenütt keresnek. Ekkor határoztuk el a társammal, hogy Ausztriába szökünk. November 6-án Kömlődig elvittek bennünket gépkocsival, onnan már négyen egy teherautóval Kapuvárig jutottunk. A határhoz mentünk, átúsztunk egy folyón, s végül egy osztrák paraszt bekísért bennünket a rendőrségre, ahol meleg ruhát és teát adtak. Le a kalappal, ahogyan az osztrákok bántak akkor a magyar menekültekkel. De nem csak az osztrákok. A forradalom olyan hatást váltott ki a demokratikus világban, hogy ezer év alatt nem volt ilyen becsületünk ott. Nyelvtudás és anyagiak nélkül hogyan tudtál külföldön beilleszkedni és megélhetést biztosítani magadnak? Nem volt egyszerű. Ausztriából Svájcba kerültem. Több hónapig voltam táborokban, hét hónapig erőmű építkezésen dolgoztam, de nekem túl sok volt az előírás és a rend, szabadabb életre vágytam, ezért Ausztráliába utaztam repülővel. Itt sok helyen, sok munkában próbáltam ki magam. Rengeteg filmet néztem, hogy a nyelvet minél hamarabb elsajátíthassam. Három évtized alatt voltam lakatos, villanyés liftszerelő, cukornád-vágó, bányaépítő és vállalkozó. Jól ment a sorom, de a szülőföldet nem tudtam elfelejteni. A családom érdekében nem adtam életjelet magamról, még az Amerikában élő bátyám sem tudott rólam ben holttá nyilvánítottak, édesanyám misét mondatott értem. Mikor adtál életjelet magadról és látogattál először Magyarországra? Először 1978-ban adtam hírt magamról. Fölhívtam a moson szentmiklósi postát és a megbeszélt időpontban a testvéreimet hívattam oda. Meg akartam győződni róla, hogy velük beszélek, ezért olyan kérdéseket tettem föl, amire csak ők tudták a választ. Ekkor tudtam meg, hogy édesapám és Gyula bátyám meghalt. Amikor a külföldi barátaimtól megtudtam, hogy haza lehet jönni, azonnal vízumot kértem. Persze nem kaptam, azzal az indoklással, hogy én a népi demokrácia ellensége vagyok. Később nem féltél, hogy tőrbe csalnak, s számon kérik rajtad forradalmi tevékenységedet? Azért óvatosabb lettem, mert barátaim egy része is lebeszélt arról, hogy hazamenjek, de az ausztráliai nagykövet azt ajánlotta, hogy kérvényezzem hazautazásomat. Azt a választ kaptam, hogy írjam le milyen szerepem volt 1956-ban. Leírtam, s azt is, hogy azóta nem politizáltam. Először 1986-ban jöttem haza. Mit szóltál hozzá, hogy nemzetőr őrnagyként halálra ítéltek és az ún. Tiltónévjegyzékre is fölkerültél, amiből csak 1987 augusztusában töröltek? Nekem tiszta a lelkiismeretem, hiszen nagymértékben nekem volt köszönhető, hogy Tatabányán nem volt vérontás, atrocitás. Mindig ragaszkodtam a törvényes úthoz. Ehhez képest 1988-ban megint nem kaptam vízumot, és csak a makacs utánajárásnak köszönhettem, hogy mégis megkaptam. Elhatároztam, hogy hazaköltözök. Életemben először takarékoskodni kezdtem, és amikor 68 évesen nyugdíjba mentem, megvettem ezt a mosonszentmiklósi házat. Hogyan fogadott Magyarország? Ausztrália után úgy láttam, hogy hazám 50 évre lemaradt a fejlettebb világtól. Rólam nem feledkeztek meg ben dr. Németh Éva a megyei közigazgatási hivatal elnöke kitüntetést adott át, amely szerint: az 1956-os forradalom és szabadságharc alatt tanúsított kimagasló, hősies helytállása elismeréseként a Magyar Köztársaság elnöke Önnek 56-os emléklapot adományozott. A forradalom 50. évfordulóján adták át nekem Moson szentmiklóson Győr- Moson-Sopron Megye Önkormányzatának 1956-os emlékplakettjét. S ha azt kérdeznéd, hogy milyen lélekkel élek ma, azt válaszolnám, hogy semmit nem bántam meg. Ha újra kezdeném, megint így csinálnám végig. Tuba László

9 2014. október 17. XVIII. Évfolyam 20. szám Hírek-információk 9 Felhívás koszorúzásra A Flesch Károly Kulturális Központ felhívással fordul mindazokhoz, akik az 1956-os forradalom és szabadságharc tiszteletére rendezendő városi megemlékezéseken koszorúzni kívánnak a mosoni temetőben október 19-én 10 óra 45 perckor, az óvári temetőben október 26- án 16 órakor, a Gyásztéren október 26- án 17-kor kezdődő megemlékezéseken. A Mosonban koszorúzók, szándékukat Csonkáné Sörös Katalin művelődésszervezőnél a 96/ telefonszámon, vagy személyesen a Fehér Ló Közösségi Házban jelezhetik. Az óvári temetőben, illetve a Gyásztéren koszorúzók, szándékukat Lovasné Geiszel Nikoletta művelődésszervezőnél a 96/ telefonszámon, vagy személyesen a Flesch Károly Kulturális Központban jelentkezhetnek legkésőbb október 17-ig. A Gyásztérre a koszorúkat 15 óráig kérjük kiszállítani! A hely Kapcsolja be rádióját! A hely című műsort naponta hallgathatják a Kossuth Rádióban, délelőtt 11 órától. A mosonmagyaróvári Gyásztéren készített felvétel október 23-án, csütörtökön 11 órakor kerül adásba. Farkas Erika műsorvezető beszélgetőtársai a Mosonmagyaróvári 56-os Egyesület tagjai lesznek: Gábor Józsefné, Fehér János, Kissné Németh Zsuzsanna, Németh Alajos, Papp Gyula, és Simon Zsuzsanna. Mosonvármegye információ Lapunk következő száma november 7-én jelenik meg. Azt követően november 21-én, december 5-én és december 19-én. Mint látható, legközelebb három hét múlva. Ennek az az oka, hogy az ünnepekhez igazítottuk a hátralévő megjelenéseket. Legközelebbi lapzártánk október 31-én lesz. Kérjük szíves megértésüket! Köszönetnyilvánítás A mosonmagyaróvári Majoroki Óvoda köszöni mindazoknak, akik személyi jövedelemadójuk 1 % -át A Béke utcai óvodáért Alapítvány céljaira ajánlották fel. Számlánkra Ft érkezett. Ezt az összeget notebook vásárlására fordítottuk, aminek használatával lehetőség nyílik a gyermekek nevelési feltételeinek javítására. Adószámunk: Köszönetnyilvánítás! A Piarista Általános Iskola, Gimnázium és Szakközépiskola Zsidanits István Alapítványa ezúton fejezi ki köszönetét mindazoknak, akik évi személyi jövedelemadójuk 1%-át az alapítványnak ajánlották fel. Az APEH által átutalt Ft-ot az iskola oktatási, hitéleti, sport valamint gyermek-és ifjúságvédelmi céljaira fordítottuk. Műfüves pályaavató Dunakilitin A megye első 60x40-es műfüves pályáját adták át szeptember 20-án Dunakilitin. A pályaavatón jelen volt a falu apraja-nagyja. Horváth László, a Magyar Labdarúgó Szövetség területi igazgatója, s Nyilasi Tibor labdarúgó is megtisztelte jelenlétével az ünnepélyes aktust. A vendégeket Szokoli Sándor polgármester köszöntötte. Az ünnepélyes szalagátvágás után rögtön birtokba vették a kis focisták a szép pályát. Nyilasi Tibor azt kívánta, minél hamarabb kopjon el az a használattól, s nevelkedjen sok tehetség a szigetközi faluban. TÜZELŐ ÉS ÉPÍTŐANYAG KERESKEDÉS Kérjük, kapcsolja be majd a rádióját október 23-án, (csütörtök) 11 órakor, és ismerje meg Ön is a mosonmagyaróvári ötvenhatos sortűz történetét. TELEFON: , NÉZZEN BE HOZZÁNK A HALÁSZI ÚTON! JÓSZÍV Önsegélyző Pénztár Részletes felvilágosítás és ügyintézés: ANUBISZ Temetkezési Kft. Mosonmagyaróvár, Városkapu tér 9. Tel.: 96/ Ügyelet: 06-30/ Célja, hogy a pénztár tagjai eltemetésükről még életükben gondoskodni tudjanak, saját elképzelésüknek megfelelően. ANUBISZ Temetkezési Kft. Mosonmagyaróvár, Városkapu tér 9. Telefon: 96/

10 10 Hirdetés október 17. XVIII. Évfolyam 20. szám

11 2014. október 17. XVIII. Évfolyam 20. szám Vállalkozás 15 éve Mosonmagyaróváron a Wittmann Robottechnika Az évforduló alkalmából a Wittmann-Battenfeld cégcsoport mosonmagyaróvári menedzsmentje mintegy háromszáz partnerét és ügyfelét hívta meg üzemlátogatásra, valamint a FUTURA épületében szervezett szakmai programra. Az 1975-ben alapított, 32 országban működő és a műanyagiparban tevékenykedő cégcsoport ipari robotokat, temperálókat, darálókat, átfolyás-szabályozókat, granulátum-szárítókat, anyagmozgató komponenseket gyárt, de szállít komplex fröccsöntő berendezéseket, sőt teljesen automatizált gépsorokat is. Az öt földrészen jelenlévő konszern alapítója, vezetője: Dr. Werner Wittman, gépészmérnök-közgazdász, vele beszélgetek ban megvásárolja az ausztriai Battenfeld fröccsöntő gépgyártó vállalatot, ben Németországban kereskedelmi és szolgáltató központot hoz létre, 2010-ben egy új termékkel rukkol a piacra, ben Kolumbiában és Indiában beruház miközben a gazdasági élet minden területén dúl a világválság. Hogy van ez? A folyamatos fejlesztés a normál üzemmenet szerves része. Egy jövőorientáltan gondolkodó cég nem is tehet másképpen, csupán arra kell ügyelni, hogy a beruházások a realitás talaján álljanak. Ez rendben is van, de Önök a be nem látható következményeket magában rejtő világválság kezdetén vásárolták meg a ma már a cégcsoport nevében is szereplő Battenfeld üzemet? Az üzleti tárgyalások már 2007-ben megkezdődtek és 2008-ban sikeresen be is fejeződtek: Nekünk erre megvolt az anyagi fedezetünk, és tudtuk, hogy nekünk erre szükségünk van. Megalapozott döntést hoztunk, és az eltelt évek bennünket igazoltak. A válság nyomában jár a recesszió. Önöknek, ezek szerint, van valami csodaszerük a dekonjunktúra következményeivel szemben? Nem különösebben. Ha csak az nem, hogy vállalataink gazdálkodását úgy tervezzük, cégeinket úgy vezetjük, hogy egy 20 % körüli visszaesést kibírjanak. Azt azonban őszintén el kell mondanom, hogy a legnehezebb évben 40 %-kal is csökkent a forgalmunk, tehát mi sem vagyunk védettek a legnagyobb piaci krízisekkel szemben. Mit terveznek most, hogy az amerikai piac lábra állt, Európa pedig a kivezető úton lépked? Nincsenek megváltó terveink, világméretű beruházásokat sem indítunk, csupán az igencsak szerteágazó termékportfóliónkon belüli fejlesztésekben gondolkodunk. De higgye el, ez is ad éppen elég feladatot. És Mosonmagyaróváron? Megalakulása óta szinte folyamatos a termelésbővítés ennél a cégünknél is. Gondoljon csak bele, évente 1300 robotot gyártunk itt, s mindezt világszínvonalon, de temperáló berendezésből is készül db. De mi még tovább növeljük a kapacitást, s ezzel a gyártóterületünk már kétszerese lesz az induláskorinak. Az októberi németországi szakmai kiállításon mutatjuk be azt a 120 tonnás fröccsöntő gépünket, amelyet az Önök 11 városában fogunk gyártani, és ami újabb embernek ad majd munkát. Üzemek, irodák, csarnokok, munkatársak, ügyfelek a világ minden táján, egyszer itt van üzleti tárgyalás, másszor ott van bemutató, majd egy előadás következik, aztán üzemlátogatásra invitálja partnereit. Hogy bírja? Két nagyszerű mérnök fiam van, akik a gyártást és a kereskedelmet viszik, egy orvos lányom, aki az egészségemre vigyáz és egy kiváló szakemberekből álló csapatom, akikkel ezeket az eredményeket közösen hozzuk létre. És szerintem ez utóbbi az üzleti siker valódi záloga: egy jól megválasztott szakmai team. (x) Vizsy Ferenc A felvétel üzemlátogatáson készült. Balról Dr. Árvay István Mosonmagyaróvár polgármestere, Dr. Werner Wittmann tulajdonos, Thomas Wittmann ügyvezető igazgató és Imre Lajos üzemvezető (Wittmann Robottechnikai Kft.

12 12 Vállalkozás Minden bizonnyal emlékeznek rá, hogy a Mosonvármegye augusztus 15-i számában Dr. Máté Csongor belgyógyász, a szeptember 19-én megjelent újságban pedig Dr. Czuczor Szabolcs kardiológus, a győri székhellyel működő Belgyógyász Centrum két szakorvosa az általunk indított Az orvos válaszol rovatban egy-egy cikkel már bemutatkozott. Korábban is jelezték, hogy magánrendelőt nyitnak Lucsonyban Ez a nap most jött el. Ennek kapcsán kérdezem mindkettőjüket. Győr 130 ezres város, megannyi lehetőséggel, Mosonmagyaróváron, mindent beleszámolva sincsenek 34 ezernél többen. Mi hozta Önöket ide, a mi városunkba? Győrben évekkel ezelőtt létesült az a Belgyógyász Centrum, ahol belgyógyászati, kardiológiai, illetve üzemorvosi szakrendelést működtetünk, de emellett kapcsolatban állunk urológus, érsebész, neurológus és gyermek-pulmonológus szakorvosokkal is. Az általános hazai tendenciának megfelelően mi is azt tapasztaljuk, hogy a lakosság egészségi állapota fokozatosan romlik. Győr és környéke gyógyászati ellátottsága viszonylag jó, viszont Mosonmagyaróvár és vonzáskörzetének helyzete megítélésünk szerint e tekintetben rosszabb, ugyanis egyre több beteg érkezik hozzánk a Szigetközből. Ezért döntöttünk úgy, hogy közelebb megyünk az itt élő emberekhez, hogy ne kelljen utazgatással tölteni az idejüket. Azt már az augusztusi beharangozóból tudjuk, hogy Lu csonyban telepedtek le, de pontosan hol is van a rendelőjük? Találtunk egy frekventált helyen lévő épületet a Lucsony utca 1 szám alatt, amelyben már működnek orvosi szolgáltatások. A hely könnyen megkö zelíthető és megfelel a 21. század elvárásainak. A tulajdonos eleve ezzel a céllal építette és korszerűsítette. Amennyiben mozgáskorlátozott beteg érkezik kivizsgálásra, mélygarázsban helyet biztosítunk és lift is rendelkezésére áll. Mosonmagyaróváron már eddig is volt több lehetőség is, itt van mindjárt a Karolina Kórház és Rendelőintézet vagy a Városkapu Egészségcentrum, amelyek A mosonmagyaróvári Gólyahír Bölcsőde energetikai korszerűsítése (KEOP-5.5.0/A/ ) október 17. XVIII. Évfolyam 20. szám Októbertől működik városunkban is Belgyógyász Centrum Mosonmagyaróváron mindegyikében van belgyógyászat, de a városban nem is egy helyen folyik foglalkozásegészségügyi rendelés. Miben különböznek Önök másoktól? Belgyógyász Centrumunk nem igazán másokkal történő összehasonlítás viszonyrendszerében működik, hanem saját szakmai hitünk és elhivatottságunk szerint dolgozunk. Ennek lényege, hogy számunkra minden körülmények között a beteg érdeke a legfontosabb. Tiszteljük pácienseinket, ezért bőséges időt hagyunk az orvos-beteg találkozásra, a legalaposabb vizsgálatok elvégzésére és az eredmények megbeszélésére. A vizsgálatok telefonos bejelentkezés alapján történnek. A beteg már a bejelentkezéskor szakemberrel beszél, aki felvilágosítja a vizsgálat módjáról, menetéről, illetve a szükséges dokumentációkról (szedett gyógyszerek, előző zárójelentések, rendelkezésre álló labor eredmények). A vizsgálatok során a szakorvosok a tapasztalt elváltozásokra életmódbeli változtatásokat, gyógyszeres vagy invazív (katéteres, szondás) kezelést javasolnak, amennyiben úgy ítélik meg, vérvizsgálatra küldik a beteget. A győri központunkban egy budapesti céggel kötött szerződés alapján a vérvizsgálat megoldott. Amennyiben Mosonmagyaróváron is igény mutatkozik erre, rövid időn belül itt is megteremtjük az ehhez szükséges feltételeket. Láttam a rendelőjüket, valóban kulturált körülmények várják a pácienseket, és minden bizonnyal kiváló szolgáltatást is nyújtanak a betegeknek, csakhogy nyilván nem ingyen. Mibe kerülnek Önöknél az alapszolgáltatások? A magánrendeléseket figyelembe véve egyáltalán nem dolgozunk elérhetetlen árakon. Az első belgyógyászati vizsgálat 12 ezer forintba, a kontroll 7000 forintba kerül, míg a komplex kardiológiai vizsgálat ára 16 ezer forint. Ezek csak tájékoztató jellegű díjak, ezért kérjük, hogy a vizsgálatok részleteivel, a további szolgáltatásokkal, valamint a rendeléssel és bejelentkezéssel kapcsolatos kérdésekkel forduljanak bizalommal hozzánk a mellékelt hirdetésben feltüntetett telefonszámon. (x) Kohéziós Alap Mosonmagyaróvár Város Önkormányzata sikeres pályázatot nyújtott be az Új Széchenyi Terv Környe- zet és Energia Operatív Program támogatási rendszerébe, mely pályázat keretein beül Ft összegű, vissza nem térítendő támogatásban részesült. A sikeres pályázati beruházás bonyolítását az Optimum Term Kft. végezte. A projekt célja a mosonmagyaróvári Gólyahír Bölcsőde épületének energetikai korszerűsítése volt. A beruházás során sor került az épület határoló falainak külső oldali hőszigetelésére, a lapostető utólagos hő-és vízszigetelésére, valamint a fűtési rendszer korszerűsítésére is. A beruházás eredményeként az üzemeltetési, energia költségek jelentős csökkenése realizálható. A projekt kivitelezésének időpontja: A projekt az Európai Unió támogatásával, a Kohéziós Alap társfinanszírozásával valósult meg. A pályázat során közreműködő szervezet a Nemzeti Környezetvédelmi és Energia Központ Nonprofit Kft. volt.

13 2014. október 17. XVIII. Évfolyam 20. szám Színes hírek 13 Megérkeztünk - A Karolina Kórház újszülöttjei Hétről hétre bemutatjuk kedves olvasóinknak az új jövevényeket. Nevük és születési dátumuk mellett csak a település nevét közöljük, ahol nagy szeretettel várják őket! Felhívjuk olvasóink figyelmét, hogy csak azon kisbabák portréja jelenik meg, akiknek szülei ehhez hozzájárultak. A babák fényképeit születésük sorrendjében közöljük. (Milkovits Tibor felvételei) Radics Lili Mosonmagyaróvár Kiss-Baranyai Belián Mosonudvar Elek Nataniel Márk Mosonmagyaróvár Bieber Emma Mosonmagyaróvár Horváth Hanna Zoé Mosonmagyaróvár Gatádi Dorián Mosonszolnok Sipos Kinga Halászi

14 14 Hirdetés október 17. XVIII. Évfolyam 20. szám

15 2014. október 17. XVIII. Évfolyam 20. szám Aláírták az első támogatási szerződést Ünnepélyes keretek között együttműködési megállapodást írt alá a Wittmann Robottechnikai Kft. és az Első Mosonmagyaróvári Torna Egylet Dr. Árvay István alpolgármester elmondta, egy milliárd forintnyi társasági adót szeretne az önkormányzat a helyben működő társaságok felajánlásából összegyűjteni azért, hogy a sportcsarnok létesítéséhez a Kormány által biztosított 240 millió forint támogatást és az önrészt ki tudják egészíteni. Mindent elkövetnek annak érdekében, hogy a cégek érdekeltek legyenek abban, hogy a város lakosságának és mintegy fő környékbeli lakosnak minőségi sportolásra alkalmas Mosonszolnok NB I-es női mérkőzés, Mosonszolnok 350 néző. Vezette: Hargitai G. és Markó G. helyet biztosítani tudják. A folyamat hosszú, hiszen minden jelentős céggel személyesen veszik fel a kapcsolatot. A csarnok létesítésére az MTE SE nyerte el a lehetőséget, a város vezettek. A félidő hátralévő részében azonban, sikerült egyenlíteniük az óváriaknak. Szünet után úgy látszott, az önrészt adja és a segítséget a megvalósításhoz. A tendereztetési eljárás október második hetében indul, tíz hónap a kivitelezés, jó eséllyel 2015 év végére átadhatják a létesítményt. Thomas Wittmann, a Wittmann Robottechnikai Kft. ügyvezető igazgatója úgy nyilatkozott, a vállalatcsoport üzleti filozófiájában mindig azt vallotta, hogy dolgozóinak minden lehetőséget meg kell adnia, hogy jó körülmények között, korszerű eszközökkel, örömmel tudják végezni munkájukat. A jó közérzethez hozzá tartozik az is, hogy sportolási lehetőségük színvonalas feltételek teremtésével biztosított legyen. Drescher Ottó, az MTE 1904 elnöke köszönetet mondott a több tízmillió forintnyi támogatásért, mellyel a város eddigi történetének legnagyobb sportlétesítmény projektjéhez hozzájárultak. Mosonmagyaróvári KC SE MTK-Budapest 21 : 21 Mérkőzés után Edzői vélemények: Róth Kálmán: Sajnáljuk, hogy egy pontot adományoztunk az MTK-nak. Néhány játékosom pszichésen alkalmatlan az élsportra. Horváth Attila: Gratulálok a csapatomnak az egy ponthoz. Katona István szurkoló: A mai napon kicsit gyengébben játszott a csapat, sport 15 de ennek ellenére, ezt a meccset simán kellett volna hoznunk. Hat hétméterest kihagytunk és a széleken is rendre kimaradtak a helyzetek. A szerencse is elpártolt tőlünk. Ezután a mérkőzés után két hét szünet következik a bajnokságban, a válogatott elfoglaltsága miatt. Mosonmagyaróvári KC SE HYPO Bank 30 : október 8. Felkészülési mérkőzés Mosonmagyaróvári KC: Szemerei Knedlikova (4), Hajtai (1), Dombi (4), Gyimesi (1), TÓTH G. (6), Kopecz (1) Csere: Kiss (3), Filipovics, Nádasdi, Hanczvikkel (1). Edző: Róth Kálmán. MTK: Blazek Horváth D. (2), Ábrahám, Szádvári, Török (2), Barna (2), Khouildi (1), Csere: Varga (2), Balog (5/1), Kovács Sz. (2), Wolf (1), Valovics (3), Schmidt (1). Edző: Horváth Attila. Mérkőzési előtti vélemény Róth Kálmán: Jó meccset várok ma a csapatomtól. Két, közel egyforma képességű csapat. Papírforma alapján, ezt az itthoni mérkőzésünket mindenképpen hozni kellene. Események Nem kezdtek túl jól a hazaiak. A félidő első részében többnyire futottak az eredmény után. A vendégek folyamatosan kétgólos előnnyel hogy a csapat hamar dűlőre akarja vinni a mérkőzést. A második félidő első részében már három góllal is vezettek a hazaiak, de a végére sikerült az előnyt elherdálni. A mérkőzés hajrája rendkívül izgalmas volt, a helyiek egy góllal vezettek, de néhány másodperccel a befejezés előtt nem tudták kivédekezni a győzelmüket. A hazai csapat a mai mérkőzésen nem játszott jól, hat hétméterest kihagytak és a széleken vezetett támadásaikat rendre nem tudták góllal zárni. Kellő odafigyeléssel ezt a mérkőzést meg lehetett volna nyerni. Félidei vélemény Dr. Iváncsics János szurkoló: Mindenképpen meg kell nyernünk ezt a mérkőzést, két azonos kategóriájú csapat játszik és remélem, a hazai pályán megszerezzük az itthoni, első győzelmünket. Mosonszolnok 50 néző. Vezette: Őri, Hardi. Mosonmagyaróvári KC: Szemerei HAJTAI (5), KISS (5), Dombi (1), Filipovics (4), Kopecz (1) Hanczvikkel Csere: Schneck, Marincsák (1), Hársfalvi (2), Gyimesi (3), ÉLŐ (5), Nádasdi (2) Biber (1) Edző: Róth Kálmán. Ezen a mérkőzésen nagy kedvvel, felszabadultan játszott a hazai csapat és magabiztos győzelmet aratott, a sok fiatal játékossal felálló HYPO ellen. Edzői vélemények Róth Kálmán: A fiatal csapatom jobban akarta a győzelmet, mint a vendégek. Ezúttal az új játékosok bizonyítani akartak, hogy helyük van a csapatban. A bemutatkozó játékosok nem vallottak szégyent. Ezt a felszabadult játékot szerettem volna látni az elmúlt szombati mérkőzésen. A jelenlegi, bajnoki szünetben szeretnénk jól felkészülni, mert a legközelebbi bajnoki mérkőzésünkön a Szeged ellen, csak a győzelem lesz elfogadható. Legközelebbi, itthoni mérkőzésünk október 31.-én 18 órakor lesz a Siófok ellen, Mosonszolnokon. Sztranyovszky Attila Fotó: Fekete Dávid

16 Kohéziós Alap A Mosonmagyaróvári Református Lelkészi Hivatal épületének energetikai korszerűsítése (KEOP-5.5.0/A/ ) A mosonmagyaróvári Református Egyházközség sikeres pályázatot nyújtott be az Új Széchenyi Terv Környezet és Energia Operatív Program támogatási rendszerébe, mely pályázat keretein beül Ft összegű, vissza nem térítendő támogatásban részesült. A projekt célja a mosonmagyaróvári Református Lelkészi Hivatal épületének energetikai korszerűsítése volt. A beruházás során sor került az épület határoló falainak utólagos hőszigetelésére, a pince valamint padlásfödém hőszigetelésére, a nyílászárók cseréjére, valamint a fűtési rendszer korszerűsítésére is. Az elvégzett korszerűsítések hatására az üzemeltetési, energia költségek jelentős csökkenése realizálható. A projekt kivitelezésének időpontja: A projekt az Európai Unió támogatásával, a Kohéziós Alap társfinanszírozásával valósult meg. A pályázat során közreműködő szervezet a Nemzeti Környezetvédelmi és Energia Központ Nonprofit Kft. volt. LINDeN SPAN BÚTORIPARI KFT. BÚTORLAPOK, BÚTOR SZeReLVÉNYeK, BÚTORGYÁRTÁS BeMUTATÓTeReM 9200 Mosonmagyaróvár, Szellőrózsa út 63. Telefon: harsfalvi@lindenspan.hu SILGRANIT MOSOGATÓK NAGY VÁLASZTÉKBAN korszerű elegáns KÉNYeLMeS

megrendelése, ellátása I. rész (Haller János Általános, Szakközép- és Szakiskola)

megrendelése, ellátása I. rész (Haller János Általános, Szakközép- és Szakiskola) 1. Szerződés tárgya: Támogatás nyújtása az E.MTE-1904 Labdarúgó Szakosztály 2011. évi működéséhez Támogató: Mosonmagyaróvár Város Önkormányzata Támogatott fél megnevezése: Első Mosonmagyaróvári Torna Egylet

Részletesebben

Derecskei Zenei Esték

Derecskei Zenei Esték MÁJUS 1. (szombat) 10.00 óra Majális Helyszín: Sárostói Sportpálya Az idén elõször lehetõség lesz támogatói jegy vásárlására is, mellyel a rendezvényt támogathatják. Az támogatói jegy ára 550 Ft. Egy támogatói

Részletesebben

DERECSKE VÁROS BÁLJÁRA,

DERECSKE VÁROS BÁLJÁRA, Felhívás! A Derecske Városi Mûvelõdési Központ és Könyvtár 2011. december 21-2012. január 2-ig zárva tart. Nyitás 2012. január 3-án. Derecske Város Önkormányzata tisztelettel meghívja Önt és partnerét

Részletesebben

I. Szitás Róbert 18.000 gr,

I. Szitás Róbert 18.000 gr, Általános iskolás horgászaink részt vettek május 11-én az általános iskolák közötti horgászversenyen, amit a szegedi Herman Ottó HE. rendezett. A résztvevő csapat tagjai: Cseh Dániel, Csuhaj András 6.osztály,

Részletesebben

Október 7. 14.00 óra: Idősek Világnapja - megyei rendezvény az életet az éveknek" Zm. Szövetség klubjai részére

Október 7. 14.00 óra: Idősek Világnapja - megyei rendezvény az életet az éveknek Zm. Szövetség klubjai részére PROGRAMJAINK: Keresztury Dezső Általános Művelődési Központ 8900 Zalaegerszeg, Landorhegyi út 21. Tel: 92/314-120, Fax: 92/815-522 E-mail: info@kereszturyamk.hu Október 7. 14.00 óra: Idősek Világnapja

Részletesebben

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti vendégeit alapításának 19. évfordulója alkalmából

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti vendégeit alapításának 19. évfordulója alkalmából A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti vendégeit alapításának 19. évfordulója alkalmából 2017-ben választott témánk a Háziipari Szövetkezet nádudvari részlege kiállításon és egy

Részletesebben

Szeptember 16-ig megtekinthető a művelődési központ galériájában A Rétsági Fotókör Magyar Fotográfia Napja alkalmából rendezett kiállítása

Szeptember 16-ig megtekinthető a művelődési központ galériájában A Rétsági Fotókör Magyar Fotográfia Napja alkalmából rendezett kiállítása Programajánló Szeptember 12-ig megtekinthető Előtéri fotókiállítás: Nyugat-nógrádi barangoló Szeptember 16-ig megtekinthető a művelődési központ galériájában A Rétsági Fotókör Magyar Fotográfia Napja alkalmából

Részletesebben

Gyóni Napok Szeretettel meghívjuk Önt és kedves családját a 2019 évi. GYÓNI NAPOK rendezvénysorozatára y ón Napok

Gyóni Napok Szeretettel meghívjuk Önt és kedves családját a 2019 évi. GYÓNI NAPOK rendezvénysorozatára y ón Napok Gyóni Napok 2019 október 14 27. Gyóni Napok 2019 október 14 27. Szeretettel meghívjuk Önt és kedves családját a 2019 évi. GYÓNI NAPOK rendezvénysorozatára Pálinkásné Balázs Tünde alpolgármester Kőszegi

Részletesebben

A szerkesztôség e-mail címe: derekpont@freemail.hu telefon: 0620-389-58-53. Zetelakán jártunk Aki járt már Derekegyház testvértelepülésén Zetelakán az bizonyára igen kellemes tapasztalatokat szerzett az

Részletesebben

9.00 a Széchenyi emléktáblánál (Hősök tere 7.) néma koszorúzás egy szál virággal

9.00 a Széchenyi emléktáblánál (Hősök tere 7.) néma koszorúzás egy szál virággal KOSZORÚZÁSOK ÉS MEGEMLÉKEZÉSEK OKTÓBER 19-én pénteken 9.30 a Romek emlékoszlopnál (Szentpéteri kapu) Közreműködnek a Petőfi Sándor Általános Iskola tanulói 10.30 Ünnepi műsor a Miskolci Egyetemen 12.00

Részletesebben

Kiadja az 1956-os Emlékbizottság Budapest, október. PROGRAMFÜZET október 20. november 6.

Kiadja az 1956-os Emlékbizottság Budapest, október. PROGRAMFÜZET október 20. november 6. Kiadja az 1956-os Emlékbizottság Budapest, 2016. október PROGRAMFÜZET 2016. október 20. november 6. 2016. október 20., csütörtök 11:00 óra A MAGYAR IFJÚSÁG TÖRTÉNELMET ÍRT Ünnepi megemlékezés Beszédet

Részletesebben

ALKALMAK: minden csütörtökön 10.30 órától 11.00 óráig

ALKALMAK: minden csütörtökön 10.30 órától 11.00 óráig PROGRAMAJÁNLÓ 2012. április hónapra a GYERMEKEK HÁZÁBA www.gyhgyor.hu ZENEBÖLCSI ALKALMAK: minden csütörtökön 10.30 órától 11.00 óráig 6 hónapos kortól 3 éves korig várjuk az apróságokat és szüleiket.

Részletesebben

Vig Zoltán Emlék-Alapítvány Sokorópátka

Vig Zoltán Emlék-Alapítvány Sokorópátka Vig Zoltán Emlék-Alapítvány Sokorópátka Vig Zoltán Sokorópátkán született 1942. augusztus 11-én. Apja, Vig Béla 1943. januárjában eltűnt a Don-kanyarban. Anyja Balogh Irén, hadiözvegyként egyetlen gyermekének

Részletesebben

SZÍNHÁZ. A Derecske Városi Mûvelõdési Központ és Könyvtár 2010/2011-es színházi bérletes elõadásai: Bérletvásárlás és további információ:

SZÍNHÁZ. A Derecske Városi Mûvelõdési Központ és Könyvtár 2010/2011-es színházi bérletes elõadásai: Bérletvásárlás és további információ: SZÍNHÁZ A Derecske Városi Mûvelõdési Központ és Könyvtár 2010/2011-es színházi bérletes elõadásai: 2010. október 30. Cirkuszhercegnõ (operett) 2010. november 27. Vidám kísértet (komédia) 2011. január 29.

Részletesebben

2013. ŐSZI PROGRAMAJÁNLÓJA

2013. ŐSZI PROGRAMAJÁNLÓJA Erkel Ferenc Művelődési Központ 2013. ŐSZI PROGRAMAJÁNLÓJA 2092 Budakeszi, Fő u. 108. Tel/fax: 06-23-451-161 www.efmk-budakeszi.hu, info@efmk-budakeszi.hu Szeptemberi programjaink Szeptember 20-án, (péntek)

Részletesebben

VEGYESCIKK KEReSKEDÉS

VEGYESCIKK KEReSKEDÉS DERECSKEI PROGRAMFÜZET E-mail:programfuzet@gmail.com 2007. DECEMBER HÓ Közösségi programok Klubok, tanfolyamok Zenés rendezvények Iskolai programok Kiállítás, vásár Színház, mozi Egyházi élet Áldott, Békés

Részletesebben

Programajánló. Idopontváltozás! Idopontváltozás! Márton-napi Dínom-dánom. Adventi gyertyagyújtás. Örökzöld Nyugdíjas klub találkozója

Programajánló. Idopontváltozás! Idopontváltozás! Márton-napi Dínom-dánom. Adventi gyertyagyújtás. Örökzöld Nyugdíjas klub találkozója XVI évfolyam - 11 szám 2015 November Programajánló óvoda, iskola, ápolóotthon, Tompaháti Közösségi Tér karácsonyi műsora, az estet a Szegedi Miniszínház műsora zárja Hozzon egy díszt a falu karácsonyfájára!

Részletesebben

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS. 2013. évről. Gyermekeink a jövő Alapítvány 7530 Kadarkút, Fő u.1.

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS. 2013. évről. Gyermekeink a jövő Alapítvány 7530 Kadarkút, Fő u.1. KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2013. évről Gyermekeink a jövő Alapítvány 7530 Kadarkút, Fő u.1. Tartalmi beszámoló a Gyermekeink a jövő Alapítvány 2013. évi működéséről A Gyermekeink a jövő Alapítvány 2013-ban

Részletesebben

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére 10220-1/2009. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére Tárgy: Kerekegyháza Város Önkormányzata 2010. évi rendezvénytervének elfogadása

Részletesebben

Az Önkéntesség Európai Éve keretében meghirdetett Önkéntesek Hete alkalmából pályázatot nyújtott be Alapítványunk az Önkéntes Központ Alapítványhoz.

Az Önkéntesség Európai Éve keretében meghirdetett Önkéntesek Hete alkalmából pályázatot nyújtott be Alapítványunk az Önkéntes Központ Alapítványhoz. A Csabacsűdi játszótér felújítása az Önkéntesek Hete keretében című projekt megvalósulása Csabacsűdön Pályázó: Tiszta Környezetünkért Alapítvány Csabacsűd Az Önkéntesség Európai Éve keretében meghirdetett

Részletesebben

b) utolsó tanítási nap június 15. péntek ballagás tanévzáró : június 20. szerda

b) utolsó tanítási nap június 15. péntek ballagás tanévzáró : június 20. szerda TANÉV RENDJE Tanítás nélküli munkanapok 1. szept.29. őszi nevelési értekezlet szépkorúak napja 2. dec.22. péntek ig. szünet 3. február 5. félévi értekezlet 4. ápr. 4. tavaszi nevelési ért. 5. ápr. 21.

Részletesebben

TÉL-FÉNY 2011. 2011. március. szavazni a képekre és a legtöbb szavazatot kapott képet most

TÉL-FÉNY 2011. 2011. március. szavazni a képekre és a legtöbb szavazatot kapott képet most 2011. március 3 TÉL-FÉNY 2011. XI. alkalommal megrendezett fotókiállításon Afrikától Furugyon át Új-Zélandig láthattunk fényképeket a tárlaton. Először lehetett szavazni a képekre és a legtöbb szavazatot

Részletesebben

Közhasznúsági jelentés Szöveges beszámoló. A MOHÁCSI JUNIOR ART ALAPÍTVÁNY évi tevékenységéről

Közhasznúsági jelentés Szöveges beszámoló. A MOHÁCSI JUNIOR ART ALAPÍTVÁNY évi tevékenységéről Közhasznúsági jelentés Szöveges beszámoló A MOHÁCSI JUNIOR ART ALAPÍTVÁNY 2014. évi tevékenységéről A Junior Art Alapítvány 2014. évben az alapító okiratában foglaltak szerint törvényesen és rendeltetésszerűen

Részletesebben

Egy veszprémi vállalkozás sikertörténete

Egy veszprémi vállalkozás sikertörténete Egy veszprémi vállalkozás sikertörténete veszport.hu 2014.05.16.15:31 Új, korszerű 1332 négyzetméteres üzemcsarnokot avattak pénteken Veszprémben a Transmoduls Tervező és Gyártó Kft telephelyén. A gazdasági

Részletesebben

ESEMÉNYNAPTÁR A ES TANÉVRE

ESEMÉNYNAPTÁR A ES TANÉVRE / Székesfehérvári Nemes Nagy Ágnes Kollégium 8000 Székesfehérvár Gyümölcs u. 13. Tel: 22-500-231 Fax: 22-500-290 ESEMÉNYNAPTÁR A 2016-2017-ES TANÉVRE Készítette: Nyikusné Tatai Szilvia igazgatóhelyettes

Részletesebben

DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra. DECEMBER 13. (vasárnap) 19 óra

DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra. DECEMBER 13. (vasárnap) 19 óra Móricz Zsigmond - Kocsák Tibor - Miklós Tibor: Légy jó mindhalálig musical premiere DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra Belépõdíj: 1000 Ft Eisemann Mihály- Szilágyi László ÉN ÉS A KISÖCSÉM zenés bohózat 2

Részletesebben

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti Vendégeit alapításának 14. évfordulója alkalmából

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti Vendégeit alapításának 14. évfordulója alkalmából A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti Vendégeit alapításának 14. évfordulója alkalmából Tájékoztató az Alapítvány elmúlt éves munkájáról 2012. novemberében a 13. születésnap alkalmából

Részletesebben

Tát, Kulturális rendezvényterv és eseménynaptár évre

Tát, Kulturális rendezvényterv és eseménynaptár évre Tát, Kulturális rendezvényterv és eseménynaptár 2019. évre Időpont Rendezvény Helye Jan. 04. Egy kis esti természettudomány Múzeumi rejtélyek Jan. 06. Újévi koncert a Táti Német Nemzetiségi Fúvószenekarral

Részletesebben

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 17. évfordulója alkalmából

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 17. évfordulója alkalmából A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 17. évfordulója alkalmából Visszapillantó 2015. november 14 Visszapillantó 2015. november 14 A Debreceni Főnix

Részletesebben

Szeptember 28. (péntek) Jöttek királyok, hercegek, grófok, válogatott cigánylegények. VIII. Országos népmese-konferencia. Fővédnök: Fésűs Éva meseíró

Szeptember 28. (péntek) Jöttek királyok, hercegek, grófok, válogatott cigánylegények. VIII. Országos népmese-konferencia. Fővédnök: Fésűs Éva meseíró Szeptember 28. (péntek) Jöttek királyok, hercegek, grófok, válogatott cigánylegények VIII. Országos népmese-konferencia Fővédnök: Fésűs Éva meseíró Helyszín: Kaposvári Egyetem 8:00 10:00 Regisztráció 10:00

Részletesebben

8181 Berhida, Kossuth u. 18. 06/88/455-400 email: kulturhaz@berhida.hu

8181 Berhida, Kossuth u. 18. 06/88/455-400 email: kulturhaz@berhida.hu 8181 Berhida, Kossuth u. 18. 06/88/455-400 email: kulturhaz@berhida.hu Tisztelt Képviselő-testület! Idén 21. alkalommal rendezzük meg a Városnapokat szeptember 13. és 15. között, ahol a legkülönfélébb

Részletesebben

HAJDÚDOROG VÁROS ÖNKORMÁNYZATA nevében tisztelettel meghívom Önt és hozzátartozóját a XI. HAJDÚDOROGI KULTURÁLIS NAPOK rendezvénysorozat programjaira

HAJDÚDOROG VÁROS ÖNKORMÁNYZATA nevében tisztelettel meghívom Önt és hozzátartozóját a XI. HAJDÚDOROGI KULTURÁLIS NAPOK rendezvénysorozat programjaira HAJDÚDOROG VÁROS ÖNKORMÁNYZATA nevében tisztelettel meghívom Önt és hozzátartozóját a XI. HAJDÚDOROGI KULTURÁLIS NAPOK rendezvénysorozat programjaira Ideje: 2017. szeptember 29 - október 13. Programszervező

Részletesebben

A szerkesztôség e-mail címe: kultura.derekegyhaz@gmail.com Telefon: 06 20/258-55-11 december 14. (péntek) 18:00 Derekegyházi Horgász Egyesület taggyűlése Könyvtár TOP lista - november 1. Kristin Cashore:

Részletesebben

KEOP-5.6.0 Környezet és Energia Operatív program KEOP-5.6.0-12/2013-0034

KEOP-5.6.0 Környezet és Energia Operatív program KEOP-5.6.0-12/2013-0034 KEOP-5.6.0 Környezet és Energia Operatív program KEOP-5.6.0-12/2013-0034 0034 Pest II: Bernecebaráti Bernecebaráti Szokolyi Alajos Általános Tagiskola és tornaterem melléképülete Az intézmény 2 különálló

Részletesebben

RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS

RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS Hónap Február Rendezvény megnevezése 08. Katolikus bál 15. KISZE báb égetés Alapítványi Ház Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám Alapítvány 20/283-2013 15. Ovis farsang 22. Zenés farsangi

Részletesebben

ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI ÓVODÁNK ÜNNEPEI

ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI ÓVODÁNK ÜNNEPEI ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI Óvodánk a hagyományőrzést, a népi kultúra ápolását egyik legfontosabb feladatának tekinti. Megteremtjük azt a miliőt, amelyben az óvodába lépés első pillanatától a nevelés

Részletesebben

u. 11. fsz. Műszaki ellenőr: ÉMI Nonprofit Kft Szentendre, Dózsa Gy.u.26

u. 11. fsz. Műszaki ellenőr: ÉMI Nonprofit Kft Szentendre, Dózsa Gy.u.26 A BÉKÉS MEGYEI KORMÁNYHIVATAL ÉPÜLETEINEK ENERGETIKAI FEJLESZTÉSE KEHOP-5.2.2/16-2016-00010 BÉKÉS MEGYEI KORMÁNYHIVAT ÁM ALATTI ÉPÜLETEINEK ÁTADÓ ÜNNEPSÉGE TAL GYULAI JÁRÁSI HIVATAL ADY ENDRE U. 8. VA

Részletesebben

Lajos polgármester. Ezután az óvodások zenés, ötletes, hangulatos műsora következett Németh

Lajos polgármester. Ezután az óvodások zenés, ötletes, hangulatos műsora következett Németh XI. évf. 6. sz. 2014. december www.kiralyhegyes.hu "Áldás szálljon házatokra, meghitt béke lengje be, boldogságnak légy forrása, szóljon errõl Szenteste!" Jégvirág költözzön mindegyik ablakba, gőzölgő

Részletesebben

Biharkeresztes Őszi Kulturális Programok

Biharkeresztes Őszi Kulturális Programok Biharkeresztes 2013. Őszi Kulturális Programok Szeptember havi programok ITTHON VAGY MAGYARORSZÁG, SZERETLEK Szüreti Felvonulás és Bál Időpont: 2013. szeptember 28. 14.00 óra Helyszín: Városi Sportcsarnok

Részletesebben

SZAKMAI PROGRAMKÍNÁLATA nevelési évre

SZAKMAI PROGRAMKÍNÁLATA nevelési évre SZAKMAI PROGRAMKÍNÁLATA 2016-2017. nevelési évre FŐVÁROSI ÖNKORMÁNYZAT ÓVODÁJA Kedves Kollégák! SZAKMAI PROGRAMKÍNÁLAT a 2016/2017-es nevelési évre Szeretettel ajánljuk az érdeklődők figyelmébe a 2016

Részletesebben

Ballagók és kitüntetéseik 2017.

Ballagók és kitüntetéseik 2017. Ballagók és kitüntetéseik 2017. Május, a tavasz egyik legszebb hónapja. Ilyenkor virágba borulnak az orgonák, a vadgesztenyék, a babarózsák és számos más növény is ontja virágainak illatát. 2017. május

Részletesebben

Mozgással az Egészségért!

Mozgással az Egészségért! Mozgással az Egészségért! 2010. Június 12. (szombat) 9 óra Mátrai Gyógyintézet Mátraháza ABBA Feeling Show Ingyenes szűrővizsgálatok Közös Aerobik Színvonalas programok Gyermekvetélkedő Értékes tombolanyeremények

Részletesebben

Január. Február. 02. szombat 18 óra. 15. péntek 18 óra. 19. kedd 17 óra 22. péntek 17 óra

Január. Február. 02. szombat 18 óra. 15. péntek 18 óra. 19. kedd 17 óra 22. péntek 17 óra Január 02. 15. 19. kedd 22. 23. 30. 01. hétfő 06. 16:30 12. Újévi koncert R: Jánossomorjai Fúvós Egyesület tel.: 20/435-8431 www.jfe.hu Megemlékezés a doni áttörés 67. évfordulója alkalmából H: Kalafszky

Részletesebben

KÉRDŐÍVEK FELDOLGOZÁSA

KÉRDŐÍVEK FELDOLGOZÁSA Mi legyek, ha nagy leszek? pályaválasztási nyílt nap 2013. január 22. A program az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő Nemzeti Együttműködési Alap és Civil Támogatások Igazgatósága támogatásával valósul meg.

Részletesebben

J e l e n t é s. Intézmény, Pedagógiai Szakszolgálat alapító okiratának módosítása megtörtént.

J e l e n t é s. Intézmény, Pedagógiai Szakszolgálat alapító okiratának módosítása megtörtént. Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. J e l e n t é s a lejárt határidejű testületi határozatok végrehajtásáról, az önkormányzat két ülése közötti időszak fontosabb eseményeiről

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v Készült:Kenderes Város Önkormányzati Képviselő-testületének június 22-én 14 órakor tartott rendkívüli, nyílt üléséről.

J e g y z ő k ö n y v Készült:Kenderes Város Önkormányzati Képviselő-testületének június 22-én 14 órakor tartott rendkívüli, nyílt üléséről. J e g y z ő k ö n y v Készült:Kenderes Város Önkormányzati Képviselő-testületének 2016. június 22-én 14 órakor tartott rendkívüli, nyílt üléséről. - Az ülés helye: Városháza tárgyaló terme Jelen vannak:

Részletesebben

Képek a Gondozási Központ életéből

Képek a Gondozási Központ életéből 2010. május 5 Képek a Gondozási Központ életéből Várják az ebédet! Mini ló - mini lovas A gyerekek táncoltak az időseknek A Népdalkör Anyák Napi műsora MEGHÍVÓ Tisztelettel meghívjuk Önt 2010. május 30-án

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület április 6-án megtartott rendkívüli üléséről

JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület április 6-án megtartott rendkívüli üléséről SZANK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 6/2016. JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2016. április 6-án megtartott rendkívüli üléséről Határozat száma: 46. 1 TARTALOMJEGYZÉK HATÁROZAT: 46/2016.(IV.6.)

Részletesebben

MIRŐL FOGOK BESZÉLNI?

MIRŐL FOGOK BESZÉLNI? MIRŐL FOGOK BESZÉLNI? 1. A pályás szakszolgálat feladatai az 50-es években 2. A szakirodalom helyzete a I. világháború után 3. A Sínek Világa rovatainak fejlődése 4. Az érdeklődés a lap iránt 5. Nemzetközi

Részletesebben

MÁJUSI ELÕZETES Május 1. Majális a Sárostói Sportpályán tervezett program

MÁJUSI ELÕZETES Május 1. Majális a Sárostói Sportpályán tervezett program ÁPRILIS 1-3. (csütörtök-szombat) III. Bihar-Bihor Amatõr Diákszínjátszó Fesztivál színházterme ÁPRILIS 8. (csütörtök) 17 óra A GOBLEIN kör gyûlést tart Szõllõsi Imréné vezetésével Munkákat lehet hozni

Részletesebben

INTÉZMÉNYÜNK AZ ÁMK ÁLTALÁNOS ISKOLÁJA (JOGELŐDEJE A TENGELICI ÁLLAMI ELEMI / ÁLTALÁNOS ISKOLA)

INTÉZMÉNYÜNK AZ ÁMK ÁLTALÁNOS ISKOLÁJA (JOGELŐDEJE A TENGELICI ÁLLAMI ELEMI / ÁLTALÁNOS ISKOLA) KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS INTÉZMÉNYÜNK AZ ÁMK ÁLTALÁNOS ISKOLÁJA (JOGELŐDEJE A TENGELICI ÁLLAMI ELEMI / ÁLTALÁNOS ISKOLA) ALAPÍTÁSA 100. ÉVFORDULÓJÁT ÜNNEPLTE 2006.09.02-án szombaton. KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Intézményünk

Részletesebben

február 19. (péntek) 18:00 Derekegyház Község Önkormányzata pályázatot hirdet

február 19. (péntek) 18:00 Derekegyház Község Önkormányzata pályázatot hirdet XVII. évfolyam - 2. szám 2016. Február A Magyar Kultúra Napjára kisiskolásoknak és óvodásoknak kiírt rajzpályázatra több, mint 40 rajz érkezett. Ennek eredményhirdetése következett, az eredmények a következők

Részletesebben

Szinyei Merse Pál: Parkban (részlet)

Szinyei Merse Pál: Parkban (részlet) Szinyei Merse Pál: Parkban (részlet) Májusi Program HONVÉD KULTURÁLIS KÖZPONT 1899 óta a katonaközösségek szolgálatában Nyitva: minden nap 8-22 óráig 1143 Budapest, Stefánia út 34-36. Telefon: (1) 460

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ ORSZÁGOS KÖNYVTÁRI NAPOK ÉS RENDEZVÉNYEK MEGRENDEZÉSE SOMOGY MEGYÉBEN

SZAKMAI BESZÁMOLÓ ORSZÁGOS KÖNYVTÁRI NAPOK ÉS RENDEZVÉNYEK MEGRENDEZÉSE SOMOGY MEGYÉBEN Pályázati azonosító: 3508/01174 SZAKMAI BESZÁMOLÓ ORSZÁGOS KÖNYVTÁRI NAPOK ÉS RENDEZVÉNYEK MEGRENDEZÉSE SOMOGY MEGYÉBEN Árny az árnyban. Versszínház Radnóti Miklós utolsó pillanatáról Időpont: 2014.11.10.

Részletesebben

MUNKATERV. a 2011-es évre

MUNKATERV. a 2011-es évre BÉKEFENNTARTÓK BAJTÁRSI KÖZHASZNÚ EGYESÜLETE MUNKATERV a 2011-es évre A tevékenység fő irányelvei: 1. Részvétel a békefenntartással és a katonai ellenőrzés hagyományainak ápolásában. A területi kapcsolatok

Részletesebben

Polgármester: Szöllősi József Ügyfélfogadási rendje: minden héten szerdán 8.00 12.00 13.00 16.00

Polgármester: Szöllősi József Ügyfélfogadási rendje: minden héten szerdán 8.00 12.00 13.00 16.00 Szajoli Polgármesteri Hivatal 5081 Szajol, Rózsák tere 1. Tel.: 56/446-000 Fax: 56/446-447 E-mail: titkarsag@szajolph.t-online.hu Polgármester: Szöllősi József Ügyfélfogadási rendje: minden héten szerdán

Részletesebben

Hagyomány és kreativitás a Zagyván innen és a Galgán túl - tanórán kívüli kulturális kapcsolatok Jászfényszaru térségében a fenntarthatóság jegyében

Hagyomány és kreativitás a Zagyván innen és a Galgán túl - tanórán kívüli kulturális kapcsolatok Jászfényszaru térségében a fenntarthatóság jegyében térségében a fenntarthatóság jegyében Alapadatok TÁMOP 3.2.13/12/1 Kulturális intézmények részvétele a tanórán kívüli nevelési feladatok ellátásában című felhívásra beadott pályázat. A pozitív támogatói

Részletesebben

IV. Rákosmenti Hagyományőrző Rendvédelmi és Katonai Napok

IV. Rákosmenti Hagyományőrző Rendvédelmi és Katonai Napok IV. Rákosmenti Hagyományőrző Rendvédelmi és Katonai Napok Negyedik alkalommal rendezték meg a Rákosmenti Hagyományőrző Rendvédelmi és Katonai Napokat június 12-14. között. A program fővédnöke Hende Csaba

Részletesebben

ÁLTALÁNOS ADATOK: TATAY SÁNDOR KÖZÖS FENNTARTÁSÚ ÁLTALÁNOS ISKOLA BADACSONYTOMAJ KERT UTCA 8. 8258.

ÁLTALÁNOS ADATOK: TATAY SÁNDOR KÖZÖS FENNTARTÁSÚ ÁLTALÁNOS ISKOLA BADACSONYTOMAJ KERT UTCA 8. 8258. Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív intézményekben TÁMOP 3.1.4 TÉMAHÉT: 1848/49 ÁLTALÁNOS ADATOK: TATAY SÁNDOR KÖZÖS FENNTARTÁSÚ ÁLTALÁNOS ISKOLA BADACSONYTOMAJ KERT UTCA 8. 8258. A

Részletesebben

2011. évi rendezvénynaptár

2011. évi rendezvénynaptár 2011. évi rendezvénynaptár JANUÁR 12. Doni megemlékezés 21. Magyar Kultúra Napja 22. Német Nemzetiségi Nap 28. FEBRUÁR 1. Meseszínház - Kabóca Bábszínház 11. 12. Valentin napi party Kultúrház 26. Farsangi

Részletesebben

SZÓBELI ÉRETTSÉGI TÉMAKÖRÖK ANGOL NYELVBŐL

SZÓBELI ÉRETTSÉGI TÉMAKÖRÖK ANGOL NYELVBŐL SZÓBELI ÉRETTSÉGI TÉMAKÖRÖK ANGOL NYELVBŐL Az érettségi vizsga tartalmi részét az alább felsorolt témakörök képezik, azaz a feladatok minden vizsgarészben tematikusan ezekre épülnek. Ez a lista az érettségi

Részletesebben

Lajosmizse Város évi kulturális rendezvénynaptár

Lajosmizse Város évi kulturális rendezvénynaptár Lajosmizse Város 2018. évi kulturális rendezvénynaptár Rendezvény megnevezése Időpontja Helyszíne Szervezője Ceglédi Alkotók Egyesületének 2018. január 09-27. képzőművészeti kiállítása Magyar Kultúra Napja

Részletesebben

Svájci tanulmányút. Basel

Svájci tanulmányút. Basel Svájci tanulmányút Basel A tanulmányúton öten vettünk részt; két tanár, Gál Anikó és Dékány István, valamint három diák: Annus Péter, Pászti Ferenc és én, Papp Zsolt. 2013. január 22-én hajnali 2 órakor

Részletesebben

Nagy Előd festő- és éremművész, Nagy Botond fotós. 2012. november 19-én, hétfőn 18 órára. kiállításának megnyitójára

Nagy Előd festő- és éremművész, Nagy Botond fotós. 2012. november 19-én, hétfőn 18 órára. kiállításának megnyitójára A Kozák téri Közösségi Ház és a kiállító tisztelettel meghívja Önt és kedves családját, barátait Nagy Előd festő- és éremművész, valamint fia Nagy Botond fotós kiállításának megnyitójára 2012. november

Részletesebben

A 95%-os támogatású, 156 millió Ft összköltségű projekt a Támogatási Szerződés szerint 2014. január 1. napjával elkezdődött.

A 95%-os támogatású, 156 millió Ft összköltségű projekt a Támogatási Szerződés szerint 2014. január 1. napjával elkezdődött. SAJTÓKÖZLEMÉNYEK 2014 JANUÁR 15. Kalocsa Városa ismét elnyert pályázattal büszkélkedhet. Ezúttal az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával megvalósuló

Részletesebben

Szekszárdi Sportközpont Kiemelkedően Közhasznú Nonprofit Kft.

Szekszárdi Sportközpont Kiemelkedően Közhasznú Nonprofit Kft. XXIV. KIHÍVÁS NAPJA Szekszárd 2015. május 20. Részletes program Sportcsarnok Szekszárdi Sportközpont NKft. 2015. május 20-án, szerdán, 00:00 órától: 00.00 óra Ünnepélyes megnyitó 0.30 óra Kézilabda és

Részletesebben

TALPUNK ALATT (már nem) FÜTYÜL A SZÉL!!

TALPUNK ALATT (már nem) FÜTYÜL A SZÉL!! TALPUNK ALATT (már nem) FÜTYÜL A SZÉL!! Szánti Istvánné, Sárosdiné Horváth Márta Egyetemi okleveles ápoló, OKJ ápoló Fejér Megyei Szent György Kórház, II.Járóbeteg Szakrendelő Székesfehérvár 2012. Fejér

Részletesebben

XIV évfolyam - 12 szám 2013 December Meghívó Programajánló Az Örökzöld Nyugdíjas Klub meghívja klubtagjait 2013 december 18-án 16 órai kezdettel Karácsony és Névnapok ünneplésére a Dr Brusznyai Árpád Művelődési

Részletesebben

BESZÁMOLÓ. Pályázati azonosító: CSSP-NEPDALKOR A pályázat megvalósult: támogatásával.

BESZÁMOLÓ. Pályázati azonosító: CSSP-NEPDALKOR A pályázat megvalósult: támogatásával. BESZÁMOLÓ Pályázati azonosító: CSSP-NEPDALKOR-2018-0252 A pályázat megvalósult: támogatásával. A dr.barsi Ernő Népdalkör és Citeraegyüttes a pályázaton elnyert támogatást a szerződésben foglaltak szerint

Részletesebben

Találkozzunk a könyvtárban!

Találkozzunk a könyvtárban! Találkozzunk a könyvtárban! Országos Könyvtári Napok 2014. október 13-19. A Berzsenyi Dániel Könyvtár megvalósult programjai Életkortól és lakóhelytől függetlenül, minden korcsoport számára állítottunk

Részletesebben

Közzététel alá tartozó szerződések évben ( ig):

Közzététel alá tartozó szerződések évben ( ig): Közzététel alá tartozó szerződések 2018. évben (2018.01.01.-06.30-ig): 1. szerződés: (Ötmillió forintot elérő vagy azt meghaladó - ÁFA nélkül számított értékű szerződések. Egybe kell számítani: egyazon

Részletesebben

Fogyasztóbarát város lett Salgótarján, rekordszámú pozitív listás cég kapott elismerést

Fogyasztóbarát város lett Salgótarján, rekordszámú pozitív listás cég kapott elismerést Fogyasztóvédelemért Felelős Helyettes Államtitkárság hírlevele 75/2015 Kedves Kolléga! Hírlevelünk következő számában tisztelettel tájékoztatjuk Önt arról, hogy SALGÓTARJÁN az országban tizenötödikként

Részletesebben

Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér Közművelődési Osztály 2015. november havi programok

Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér Közművelődési Osztály 2015. november havi programok Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér Közművelődési Osztály 2015. november havi programok 03. 05. 06. 07. 09. 12. Körök Karika Lívia mandala kiállításának megnyitója. Megtekinthető: november

Részletesebben

TISZTELT PRÜGYI LAKOSOK!

TISZTELT PRÜGYI LAKOSOK! Prügy község önkormányzatának idõszakos tájékoztató kiadványa 2008. 1. szám TISZTELT PRÜGYI LAKOSOK! Kérem, engedjék meg, hogy néhány aktuális dologban kérjem a segítségüket és várjam a véleményüket. 2008.

Részletesebben

Beszámoló a 24 órás sportnapról:

Beszámoló a 24 órás sportnapról: Beszámoló a 24 órás sportnapról: A TÁMOP-3.1.4-12/2-2012-0236 számú pályázatunk iskolai hagyománnyá tehető eseményei között immár 2. alkalommal rendeztük meg a tanév vége előtti 24 órás sportnapot, amely

Részletesebben

Dabasi. helyzet. Dabason az U-11, U-13 megyeválogatott. A tradíció kötelez, a jelen felhatalmaz, a jövő lehető séget kínál.

Dabasi. helyzet. Dabason az U-11, U-13 megyeválogatott. A tradíció kötelez, a jelen felhatalmaz, a jövő lehető séget kínál. Dabasi - helyzet Az FC Dabas rendszeresen megjelenő kiadványa I. évfolyam. 16. szám Dabason az U-11, U-13 megyeválogatott A tradíció kötelez, a jelen felhatalmaz, a jövő lehető séget kínál. Csapataink,

Részletesebben

Éves beszámoló a TÁMOP A-12/ számú projekthez kapcsolódóan

Éves beszámoló a TÁMOP A-12/ számú projekthez kapcsolódóan Éves beszámoló a TÁMOP-3.3.14A-12/1-2013-102 számú projekthez kapcsolódóan A Jászsági Napsugár Waldorf Óvodáért és Iskoláért Egyesület és a Bíborka Alapfokú Művészeti Iskola a Testvériskolai kapcsolatok

Részletesebben

Lajosmizse Város évi kulturális rendezvénynaptár

Lajosmizse Város évi kulturális rendezvénynaptár Lajosmizse Város 2018. évi kulturális rendezvénynaptár Rendezvény megnevezése Időpontja Helyszíne Szervezője Ceglédi Alkotók Egyesületének 2018. január 09-27. képzőművészeti kiállítása Magyar Kultúra Napja

Részletesebben

SZASZÁÉK gondoskodnak.

SZASZÁÉK gondoskodnak. ÉBREDÉS A PÁRI IFJÚSÁGI ÉS NEMZETISÉGI EGYESÜLET TÁJÉKOZTATÓ SZÓRÓLAPJA 2009. JÚNIUS PÁRI, Nagy utca 24. Teleház Telefon: 74/887-391 E-mail: ebredes.pari@vipmail.hu Meghívó PÖRKÖLTFŐZŐ VERSENY A Pári Ifjúsági

Részletesebben

Felhívás. Programajánló. Idopontváltozás! Tompaháti Programok 06 70/

Felhívás. Programajánló. Idopontváltozás! Tompaháti Programok 06 70/ A szerkesztôség e-mail címe: derekegyhazihirek@gmailcom Telefon: Napközben a helyi lakosok által összeadott eszközökből és tárgyakból készített retrokiállítást bárki megtekinthette a Művelődési Házban

Részletesebben

2014 év. Környezettisztasági hét

2014 év. Környezettisztasági hét 2014 év Környezettisztasági hét 2014. 04.10. Évek óta hagyományos program áprilisban a Kőszár-hegymenet, melyet egy takarítási akció előz meg. A környezettisztasági hét célja településünk szebbé tétele,

Részletesebben

A HMJVÖ Liszt Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola és Óvoda Jó gyakorlatai: SZÓ-TÁR idegen nyelvi nap

A HMJVÖ Liszt Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola és Óvoda Jó gyakorlatai: SZÓ-TÁR idegen nyelvi nap A HMJVÖ Liszt Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola és Óvoda Jó gyakorlatai: SZÓ-TÁR idegen nyelvi nap A jó gyakorlat célja Az idegen nyelvi nap során a tanulók különböző idegen nyelvi foglalkozásokon, workshopokon

Részletesebben

Gyermekszervezeti munkaterv Szakmár 2013-2014 A gyermekszervezet és az iskola közös célkitűzései és feladatai

Gyermekszervezeti munkaterv Szakmár 2013-2014 A gyermekszervezet és az iskola közös célkitűzései és feladatai Gyermekszervezeti munkaterv Szakmár 2013-2014 A gyermekszervezet és az iskola közös célkitűzései és feladatai Ebben a tanévben gyermekszervezetünk feladatait nagyrészt az Kultúra és művészetek köré tervezi.

Részletesebben

KUKUCSKÁLÓ PROGRAM. Hevesi József Általános Iskola. Alapfokú Művészeti Iskola tanév

KUKUCSKÁLÓ PROGRAM. Hevesi József Általános Iskola. Alapfokú Művészeti Iskola tanév Mottó: Ez az én sulim, legyen a tied is! Jól érzed majd magad, mert itt jó a hangulat, sok barátom van, érdekes programok várnak bennünket. KUKUCSKÁLÓ PROGRAM Hevesi József Általános Iskola és Alapfokú

Részletesebben

tovább örökítő város legyen!

tovább örökítő város legyen! K Ö R M E N D I F Ó R U M 3 tovább örökítő város legyen! kampányról, tervekről, a város jövőjéről hogy milyen szakokra lenne még szükség a mezőgazdasági képzések mellett, így például a fémipari szakmák

Részletesebben

S O M O G Y M E G Y E I M Ú Z E U M O K I G A Z G A T Ó S Á G A H Í R L E V É L

S O M O G Y M E G Y E I M Ú Z E U M O K I G A Z G A T Ó S Á G A H Í R L E V É L Kedves Látogatónk! Hírlevelünkben legújabb kiállításainkat és májusi programjainkat ajánljuk figyelmébe! Programok: Népi Kalendárium 2011. május 14. A Népi Kalendárium májusi témája a gyapjú. Ez alkalommal

Részletesebben

Az év legjelentősebb eseményei

Az év legjelentősebb eseményei Az év legjelentősebb eseményei Beruházások a fogvatartottak munkáltatásának fejlesztése érdekében Dr. Pintér Sándor belügyminiszter május 31-én avatta Kontrát Károly, a Belügyminisztérium parlamenti álfel

Részletesebben

VOKE Vasutas Művelődési Háza és Könyvtára Békéscsaba, Andrássy út Tel.: 66/

VOKE Vasutas Művelődési Háza és Könyvtára Békéscsaba, Andrássy út Tel.: 66/ A programjai 2017. 2017. január 16. Tücsök Peti zenés interaktív gyermekműsora 2017. január 23 február 14. Vasutas Galéria FISAIC fotókiállítás, megnyitó: január 23. 2017. január 27. Tabán Táncegyüttes

Részletesebben

ÖNKORMÁNYZATI HÍREK. www.nyekladhaza.hu JÓ ÜTEMBEN HALAD AZ EGÉSZSÉGÜGYI KÖZPONT FELÚJÍTÁSA

ÖNKORMÁNYZATI HÍREK. www.nyekladhaza.hu JÓ ÜTEMBEN HALAD AZ EGÉSZSÉGÜGYI KÖZPONT FELÚJÍTÁSA ÖNKORMÁNYZATI HÍREK www.nyekladhaza.hu JUTALOM A JÓ GAZDÁLKODÁSÉRT Azok az önkormányzatok, amelyek nem halmoztak fel adósságállományt, most lehetőséget kaptak a Belügyminisztériumtól támogatási összeg

Részletesebben

MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ

MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ 1/162-1/2015/I. Ea: Varga Erika Tárgy: Czirbus Gábor alpolgármester tájékoztatója az előző ülés óta történt fontosabb tárgyalásokról, eseményekről.

Részletesebben

egyházaink HÍrei katolikus egyházközségeink F református egyházközségeink hit vallás GyóNi katolikus egyházközség AlsóDABAsi katolikus egyházközség

egyházaink HÍrei katolikus egyházközségeink F református egyházközségeink hit vallás GyóNi katolikus egyházközség AlsóDABAsi katolikus egyházközség hit vallás katolikus egyházközségeink F GyóNi katolikus egyházközség miserendünk: hétfő, kedd, péntek, szombat 17.00 óra vasárnap: Szőlők 9.00 óra, Gyón 11.00 óra Nagyböjt péntekjein 16.15 órától keresztúti

Részletesebben

Beszámoló az iskolai közösségi szolgálatról. Debrecen- Budapest március 17. Bodnár Lili Anna

Beszámoló az iskolai közösségi szolgálatról. Debrecen- Budapest március 17. Bodnár Lili Anna Beszámoló az iskolai közösségi szolgálatról Debrecen- Budapest 2016. március 17. Bodnár Lili Anna A közösségi szolgálat típusai a Dóczyban: I.Egyéni II.Csoportos III.Speciális Fotók az egyéni közösségi

Részletesebben

XV. évfolyam - 3. szám Kezdetben sok érdeklődő volt, de sajnos csak érdeklődtek. Többen mondják ma is, hogy szeretnének jönni néptánc oktatásra. Erre én mindig felteszem a kérdést az órákon: Itt vannak,

Részletesebben

Zemplén Térségi katasztrófa és Polgári Védelmi Szövetség 2010. évben végzett tevékenysége:

Zemplén Térségi katasztrófa és Polgári Védelmi Szövetség 2010. évben végzett tevékenysége: Zemplén Térségi katasztrófa és Polgári Védelmi Szövetség 2010. évben végzett tevékenysége: 2010. január 14. a Sátoraljaújhelyi Városvédő és Szépítő Egyesülettel, az Eötvös József Klubbal közösen megemlékezést

Részletesebben

A Pasaréti Gimnázium hírlevele

A Pasaréti Gimnázium hírlevele A Pasaréti Gimnázium hírlevele Tisztelt Szülők, kedves Diákok! A Pasaréti Gimnázium 2016/2017-es tanévének októberi hírlevelében megtalálhatják az állandó és várható programjainkat, valamint egyéb, közérdekű

Részletesebben

Meghirdetett szakkörök 2016/17. tanév. Több évfolyam számára: Csengettyű szakkör (speciális közös zenélés csengők segítségéve)

Meghirdetett szakkörök 2016/17. tanév. Több évfolyam számára: Csengettyű szakkör (speciális közös zenélés csengők segítségéve) Meghirdetett szakkörök 2016/17. tanév Több évfolyam számára: Csengettyű szakkör (speciális közös zenélés csengők segítségéve) 7.-10. évfolyam Tanár: Tar Imréné Időpont: hétfő 8. Kreatív rajz szakkör Tanár:

Részletesebben

Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak.

Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak. Játsszunk együtt! 4. Kedves Nagycsoportos Óvodások! Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak. A részvétel ingyenes!

Részletesebben

KRÓNIKA 2007-2008 TANÉV ELEJI KIADÁS. Brassó Utcai Általános Iskola

KRÓNIKA 2007-2008 TANÉV ELEJI KIADÁS. Brassó Utcai Általános Iskola KRÓNIKA 2007-2008 TANÉV ELEJI KIADÁS Brassó Utcai Általános Iskola A 2007-2008. tanév kezdetén szeretettel köszöntök minden új és régi diákot, a kedves szülőket és az iskola valamennyi dolgozóját. Tanulóink

Részletesebben

KÖSZÖNTŐ. Örömmel köszöntöm a Magyar Egyetemi és Főiskolai Országos Bajnokság futsal-döntőjének csapatait, sportolókat és vezetőiket.

KÖSZÖNTŐ. Örömmel köszöntöm a Magyar Egyetemi és Főiskolai Országos Bajnokság futsal-döntőjének csapatait, sportolókat és vezetőiket. MAGYAR EGYETEMI-FŐISKOLAI ORSZÁGOS BAJNOKSÁG NŐI FUTSAL DÖNTŐ A KUPÁÉRT FÉRFI FUTSAL DÖNTŐ A KUPÁÉRT Széchenyi István Egyetem Győr 2009. március 9-10. KÖSZÖNTŐ Örömmel köszöntöm a Magyar Egyetemi és Főiskolai

Részletesebben

Az U11-es csapat nyerte Kaposváron a "Tavaszi Kupát"

Az U11-es csapat nyerte Kaposváron a Tavaszi Kupát Az U11-es csapat nyerte Kaposváron a "Tavaszi Kupát" U9 1 / 8 Helyszín: Paks Dátum: 2014.05.08. Értékelés: ASE BAJA 4 : 12 A mérkőzés előtti cél az volt, hogy mindenki játéklehetőséghez jusson, többet-kevesebbet

Részletesebben