SORSZÁM HELYRAJZI SZÁM CÍM VÉDETTSÉGI FOK Vasút u. Helyi védelem

Save this PDF as:
 WORD  PNG  TXT  JPG

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "SORSZÁM HELYRAJZI SZÁM CÍM VÉDETTSÉGI FOK 1. 594 Vasút u. Helyi védelem"

Átírás

1 Vasút u. Helyi védelem 1854-ben állított kőkereszt. A keresztre feszített Jézust, a talapzaton pedig Máriát ábrázolja. A kőszerkezet állagának óvása, illetve téli takarása indokolt. A kereszt környezetének rendezése, ápolása, folyamatos feladat.

2 2. 66 Újhelyi tér Helyi védelem Katolikus templom: az itt élő katolikus szászok építették fel a templomot, amelynek hajója egy korábbi, török időkből származó őrtoronyhoz kapcsolódott. A katolikus templom építési ideje ismeretlen, de 1692 előtt történt, mert ettől kezdve vezetik az anyakönyvet. Az 1600-as években - rövid megszakításokkal 70 évig - a reformációban evangélikussá lett lakosság használta a templomot, amelyet aztán 1673-ban vissza kellett adniuk a katolikusoknak. Az eredeti állapot megtartandó, a felújításnál az anyagok, részletek és arányokra kell ügyelni. Múlt századi színárnyalatok alkalmazandóak.

3 3. 42 Ág utca Helyi védelem Evangélikus templom: Mária Terézia rendelete nyomán 1773-ban urbárium készült Levélről is, amely szerint a falu akkori földesura Habsburg Mária Krisztina. II. József türelmi rendelete után 1789-ben evangélikus templom épült és 1844-ben kis tornyot is kapott. Teljes mértékű értékvédelem szükséges a felújításnál, mind a külső mind a belső részletek (anyag, arányok, részletek) tekintetében, az eredeti állapot tökéletesen nyomon követhető. A színek tekintetében a hagyományos múlt századi árnyalatok követendőek..

4 Temető Helyi védelem Kőkereszt a keresztre feszített Jézussal és Máriával a talapzatban. Az anyag, állagjavítás során a művészi részletek megtartása a cél. A téli takarás és környezetének ápolása megoldandó feladat.

5 Temető Helyi védelem Harangláb: fából készült váz. Az önkormányzat állítatta 2000-ben. Az állagmegóvás során, a harang állapotára is figyelni kell. A faszerkezet folyamatos védelmét biztosítani kell.

6 6. 518/48 Ág utca Helyi védelem 13 db fából készült stáció a temetőhöz vezető gyalogos út mentén. Két oldalán védendő fasorral. Az önkormányzat állítatta 2002-ben. Az anyag megóvásával megőrizhető az eredeti állapot. A faszerkezetek folyamatos védelmét biztosítani kell, a környezet szakszerű ápolása indokolt.

7 Temető Helyi védelem A temető gyalogos útrendszerét övező fasorok. A szakszerű kertészeti ápolás indokolt, az utak kiépítése megoldandó feladat.

8 Újhelyi tér Helyi védelem Millenniumi fakereszt. A kormány által adományozott emlékmű, készült évben. A faszerkezet folyamatos védelmét biztosítani kell. A tér környezetét rendben kell tartani, tekintettel a Fő tér és a központi elhelyezkedésére.

9 Újhelyi tér Helyi védelem Második világháborús emlékmű a hősi halottakról. Az önkormányzat állítatta 1990-ben. A kőszerkezet állagának óvása, illetve téli takarása indokolt. A kereszt környezetének rendezése, ápolása, folyamatos feladat. A nevek és feliratok láthatóságát biztosítani kell.

10 Újhelyi tér Helyi védelem Védendő zöldfelület, ápolt parkos kialakítás Az Újhelyi tér egész területe a Fő utcával együtt a jelenlegi állapotában fenntartandó és védendő zöldfelületi érték. Folyamatos kertészeti karbantartásáról gondoskodni kell.

11 68 Újhelyi tér /3 7 Helyi védelem 72 8 Századeleji lakóépületek, hagyományos nyílás arányokkal vakolt tagozattal, tűzfalas zártsorú csatlakozással, gerinctetővel. Felújítás során a nyílásméretekre, anyagára, a vakolattagozatok kialakítására fokozottan ügyelni kell Újhelyi tér

12 Fő u. 2. Helyi védelem Eredeti tömegű, arányú polgári lakóépület, eredeti anyaghasználattal, íves lezárású nyílászárókkal (pallótokos ablakok). A vakolt főpárkány tagozat és ablakkeretek eredeti arányokkal maradt meg. Teljes mértékű értékvédelem a homlokzaton (anyag, arányok, részletek) szükséges a felújításkor, az eredeti állapot tökéletesen nyomon követhető. A színek tekintetében a hagyományos múlt századi árnyalatok követendőek.

13 Fő u. 12. Helyi védelem Az 1800-as évek végén épült falúsi (mezővárosi) előljárói igényes építészeti emlék klasszicista vonásokkal rendelkező homlokzattal. Arányai, anyaghasználata, részletmotívumai tökéletesen jelzik építésztörténeti értékét. Az épület teljes felújítása korszerűsítése megtörtént Évben. A felújításnál mind a külső mind a belső részleteket megtartották, jelenleg az önkormányzat használja, illetve a a hátsó szárnyban az iskola egy része működik. Felújítása követendő példa lehet a Fő utca épületeinek korszerűsítése során.

14 Fő u Fő u. 18. Helyi védelem Fő u. 20. Eredeti tömegű és részletképzésű épület, hagyományos anyaghasználattal, vakolattagozattal, nyílászáró arányokkal. Tűzfalas lezárás, utcával párhuzamos tetőidom. Az arányok, az anyaghasználat megtartandóak a felújítás során.

15 /1 Fő u. 17. Helyi védelem Szépen felújított, anyag- színhasználatot megtartott földszintes épület, jellegzetes padlástéri szellőzőkkel, beépítetlen tetőtérrel. A lábazat szín árnyalata erősen egybeolvad a homlokzati felülettel (zavaró vizuális hatás), a gépkocsi áthajtó kapuzata rusztikus felülvilágítós kialakítást igényelne.

16 Fő u. 25. Helyi védelem Jellegzetes múlt századeleji kisvárosi épület, középső merőleges tűzfalas motívummal. Vakolt tagozatai, díszítése, részletei, nyílászáró rendszere megtartandó. Az eredeti formák, szín, anyag használatra kell törekedni a felújítás során, a tetőtér beépítését az utcafronti homlokzaton kerülni kell.

17 Fő u. 32. Helyi védelem Az evangélikus egyház XIX-XX. század körül épült egykori iskola-parókia épülete, eredeti arányokkal homlokzatképzéssel. A kép jobb oldalán látható neo gótikus kerítés átjáró az evangélikus templom Fő utcai közvetlen megközelítésére szolgál. Jelentős utcaképi motívum A homlokzatarányai megtartandóak, a nyílászárók szintén, a földszinti főbejárat ajtó szerkezete a hagyományos tömörfás kivitelt kívánna. Az átjáró épített boltíve szintén részleteiben megtartandó.

18 Fő u. 38. Helyi védelem Eredeti tömegű és részletképzésű épület, hagyományos anyaghasználattal, párkánytagozattal, nyílászáró arányokkal. Tűzfalas lezárás, utcával párhuzamos tetőidom. Az arányok, az anyaghasználat megtartandóak a felújítás során. Az utólag szerelt külső redőnytokok használatát kerülni kell.

19 Fő u. 40. Helyi védelem Fő u Fő u. 44. Eredeti tömegű és részletképzésű épület, hagyományos anyaghasználattal, vakolattagozattal, nyílászáró arányokkal. Tűzfalas lezárás, utcával párhuzamos tetőidom. A kép baloldalán látható épület középső utólagos bejárati nyílását meg kellene szüntetni, a hagyományos eredeti háromablakos arányok visszanyerése érdekében. A vakolattagozatok, lizénák eredeti állapotban megtartandóak. A műpala fedést kerülni kell.

20 Fő u. 46. Helyi védelem Fő u. 48. Az élelmiszer bolt szép, jól látható vakolattagozatú homlokzata és kapuáthajtója az eredeti arányokat mutatja. Értékes hagyományos szerkezetű polgári lakóépület a szomszédos háromablakos lakóház is. A bolt bejárat szerencsétlen kialakítása nem az épület eredeti ritmusához illeszkedik. A bejáratot más helyre kellene átépíteni, az eredeti nyílásrend visszaállítása érdekében. A portál szerű téglaalap geometriájú nyílásokat az eredeti arányok, szerkezet szerint kellene visszaállítani a következő épület felújítás során.

21 József A. u 14. Helyi védelem Jellegzetes falusi múlt század eleji arányokat képviselő egytraktusos parasztház. Az utóbbi évek jellegtelen átépítésével a homlokzat elvesztette eredeti megjelenését. A homlokzat felújításánál az eredeti tömeg képzést és arány rendszert kellene követni. A nagyablakos kialakítás helyett két kisebb ablak kívánkozik a homlokzatra fröcskölt tagozat nélküli vakolatot nem szabad alkalmazni.

22 Alsófő. u 4. Helyi védelem Jellegzetes tűzfalas tornácos múlt század eleji lakóépület. Anyag használata arányai jól megmaradtak. Egyszerű nyeregtetős formájú tetőszerkezete a falusi paraszti épültek hangulatát idézi. A nyílászárók alkalmazásánál az eredeti anyag és színhasználatra kell törekedni, a vakolt festett homlokzatot és az égetett agyagcserép fedést kell előnyben részesíteni.

23 /2 Tó. u 14. Helyi védelem Utcával párhuzamos gerincű múlt század elején épült parasztház, belső udvari tornáccal, egyszerű tagozat nélküli fehér meszelt homlokzattal. Tűzfalas lezárás csüngő ereszmegoldás, az egyszerű paraszti építészeti hagyományokat őrzi. A homlokzat eredeti formája anyaghasználata jól látható a felújításnál az eredeti anyagokat színvilágot kell követni.

24 Tó. u 3. Helyi védelem Jellegzetes tűzfalas tornácos múlt század eleji lakóépület. Anyag használata arányai jól megmaradtak. Egyszerű nyeregtetős formájú tetőszerkezete a falusi paraszti épültek hangulatát idézi. A tornác bejárat elépítése és megnagyobbítása, anyaghasználatának megváltozása nem segíti az eredeti formák érvényesülését. Törekedni kell a részletek eredeti állapotában történő visszaállítására, mind az anyagok, mind jellegzetes motívumok tekintetében.

25 Tó. u 20. Helyi védelem Utcával párhuzamos gerincű múlt század elején épült parasztház, belső udvari tornáccal, egyszerű tagozat nélküli fehér meszelt homlokzattal. Tűzfalas lezárás csüngő ereszmegoldás, az egyszerű paraszti építészeti hagyományokat őrzi. A nyílászárók és a homlokzati vakolóanyagok alkalmazásánál az eredeti anyag és színhasználatra kell törekedni, a vakolt festett homlokzatot és az égetett agyagcserép fedést kell előnyben részesíteni. Az arányokat meg kell tartani a tetőforma vonatkozásában is.

26 74 SORSZÁM HELYRAJZI SZÁM CÍM VÉDETTSÉGI FOK Újhelyi tér Helyi védelem Utcával párhuzamos gerincű, múlt század közepén épült paplak. A nyílászárók és a homlokzati vakolóanyagok alkalmazásánál az eredeti anyag és színhasználatra kell törekedni, a vakolt festett homlokzatot kell előnyben részesíteni. Az arányokat meg kell tartani a tetőforma vonatkozásában is / / Újhelyi tér / Általános iskola 61/ /2 4

Csopak épített környezetének értékkatasztere

Csopak épített környezetének értékkatasztere H 89 Öreghegyi u.5 1227/3 védelem jellege: helyi védelem nem javasolt! érték jellege : Megsemmisült, a telken épület nem található tömegstruktúra: homlokzat nyílászárók melléképület az adatfelvétel időponja:

Részletesebben

MAGYAREGREGY TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERVE. 3. számú melléklet: Védelemre javasolt művi értékek és a Műemlékek

MAGYAREGREGY TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERVE. 3. számú melléklet: Védelemre javasolt művi értékek és a Műemlékek 3. számú melléklet: Védelemre javasolt művi értékek és a Műemlékek 1 SOR 1. 0196 Külterületen M M 339 50041/1958 Mecsek északkeleti részén, a hegyvonulat kiugró nyúlványán áll. Római és középkori előzmény

Részletesebben

HÉ-1. malomépület építmény (egyedi védelem) jelentõs ipari épület, használati és esztétikai jelentõsége miatt védelemre érdemes

HÉ-1. malomépület építmény (egyedi védelem) jelentõs ipari épület, használati és esztétikai jelentõsége miatt védelemre érdemes HÉ-1 RENDELTETÉS, HSZNÁLT VÉDETTSÉGI KTEGÓRI VÉDETTSÉG INDOKLÁS ÍM Nemesdömölk, Nemesdömölki u. 15. HRSZ. 2 malomépület jelentõs ipari épület, használati és esztétikai jelentõsége miatt védelemre érdemes

Részletesebben

ÉPÍTÉSZETI ÉRTÉKVIZSGÁLAT

ÉPÍTÉSZETI ÉRTÉKVIZSGÁLAT 1. sz. melléklet ÉPÍTÉSZETI ÉRTÉKVIZSGÁLAT Az Eger, Deák Ferenc utca keleti oldalának (HT) területi védelem alá, valamint a villasor épületeinek(h1) helyi egyedi védelem alá helyezéséhez Utcakép Az utcaképet

Részletesebben

KIMLE ÖRÖKSÉGVÉDELMI HATÁSTANULMÁNY MŰVI ÉRTÉKVÉDELMI FEJEZET

KIMLE ÖRÖKSÉGVÉDELMI HATÁSTANULMÁNY MŰVI ÉRTÉKVÉDELMI FEJEZET KIMLE ÖRÖKSÉGVÉDELMI HATÁSTANULMÁNY MŰVI ÉRTÉKVÉDELMI FEJEZET 1 1. 470 Horvátkimle, Fő utca 4. Helyi védelemre javasolt Megyimóri Szűz-Mária szobor Folyamatos állagmegóvás és a környezet karbantartása

Részletesebben

Bélapátfalva jelentős építészeti és környezeti értékekkel rendelkező épületeinek és objektumainak listája 2015.

Bélapátfalva jelentős építészeti és környezeti értékekkel rendelkező épületeinek és objektumainak listája 2015. Bélapátfalva jelentős építészeti és környezeti értékekkel rendelkező épületeinek és objektumainak listája 2015. HV.01 1/1. sz. melléklet Hrsz 1001/2 Utca, házszám Gyár út 9., leromlott állapotban Leírás,

Részletesebben

Homlokzat A lábazatot szigetelni kell, a vakolást el kell végezni a javítandó felületen. Pince

Homlokzat A lábazatot szigetelni kell, a vakolást el kell végezni a javítandó felületen. Pince Felújítási, helyreállítási javaslatok Tetõ A tetõ azonnali felújításra szorul. Homlokzat A lábazatot szigetelni kell, a vakolást el kell végezni a javítandó felületen. A nyílászárókat le kell festeni.

Részletesebben

ZSELICSZENTPÁL ÖRÖKSÉGVÉDELMI HATÁSTANULMÁNY

ZSELICSZENTPÁL ÖRÖKSÉGVÉDELMI HATÁSTANULMÁNY ZSELICSZENTPÁL ÖRÖKSÉGVÉDELMI HATÁSTANULMÁNY VIRÁNYI ÉPÍTÉSZ STÚDIÓ BT 2002.AUGUSZTUS Zselicszentpál Kaposvártól 8 km-re, a 67-es főközlekedési út közvetlen szomszédságában, a Zselici tájegységben fekvő

Részletesebben

CÍM HRSZ VÉDETTSÉG Berzsenyi D Helyi

CÍM HRSZ VÉDETTSÉG Berzsenyi D Helyi 1. c) melléklet a 19/2017 (XII.01.) önk. rendelethez HELYI VÉDETT ÉPÜLETEK H1 CÍM HRSZ VÉDETTSÉG Berzsenyi D. 45. 1758 Helyi Földszintes, szabadon álló, téglalap alaprajzú egytraktusos épület. Négyzet

Részletesebben

ÁSVÁNYRÁRÓ ÖRÖKSÉGVÉDELMI HATÁSTANULMÁNY MŰVI ÉRTÉKVÉDELMI FEJEZET

ÁSVÁNYRÁRÓ ÖRÖKSÉGVÉDELMI HATÁSTANULMÁNY MŰVI ÉRTÉKVÉDELMI FEJEZET ÁSVÁNYRÁRÓ ÖRÖKSÉGVÉDELMI HATÁSTANULMÁNY MŰVI ÉRTÉKVÉDELMI FEJEZET 1 1. 072/3 Zsejke-puszta, Fő utca 4. Helyi védelemre javasolt Szűz-Mária szobor. Folyamatos állagmegóvás és a környezet karbantartása

Részletesebben

Református parókia épület utcai homlokzatának felújítása Településképi eljárási tervdokumentáció

Református parókia épület utcai homlokzatának felújítása Településképi eljárási tervdokumentáció Református parókia épület utcai homlokzatának felújítása Településképi eljárási tervdokumentáció Helyszín: Felelős tervező: Szajki Mátyás okleveles építész, eng. szám: É 01-0295 8251 Zánka, Naplemente

Részletesebben

Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének. 7/2012. (III.01.) önkormányzati rendelete

Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének. 7/2012. (III.01.) önkormányzati rendelete Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2012. (III.01.) önkormányzati rendelete a helyi építészeti értékek védelméről (egységes szerkezet) Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő- testülete

Részletesebben

Szentély feletti freskó ( Dorffmeister István)

Szentély feletti freskó ( Dorffmeister István) Műemléki védelem alatt álló épületek 1./ Zrínyi u. 2. római katolikus templom 169/2 hrsz. Templom nyugati irányból Szentély feletti freskó ( Dorffmeister István) 1763-ban épült barokk stílusban. Rendkívül

Részletesebben

NAGYPALL HELYI ÉRTÉKVÉDELMI KATASZTER

NAGYPALL HELYI ÉRTÉKVÉDELMI KATASZTER NAGYPALL HELYI ÉRTÉKVÉDELMI KATASZTER PÉCSÉPTERV STUDIÓ VÁROSRENDEZÉS ÉPÍTÉSZET BELSŐÉPÍTÉSZET SZAKTANÁCSADÁS TERVEZÉS LEBONYOLÍTÁS N A G Y P A L L EGYSÉGES TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE HELYI ÉRTÉKVÉDELMI

Részletesebben

Nemti Község Önkormányzatának Képviselő-testülete. 7/2013. ( V.6.) önkormányzati rendelete. az építészeti örökség helyi védelméről

Nemti Község Önkormányzatának Képviselő-testülete. 7/2013. ( V.6.) önkormányzati rendelete. az építészeti örökség helyi védelméről Nemti Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 7/2013. ( V.6.) önkormányzati rendelete az építészeti örökség helyi védelméről Nemti Község Önkormányzatának Képviselő-testülete az épített környezet alakításáról

Részletesebben

A helyi építészeti értékek fogalma 1.

A helyi építészeti értékek fogalma 1. Döbrököz Község Önkormányzata Képviselőtestületének 8/2013. (V.17.) önkormányzati rendelete az épített környezet értékeinek helyi védelméről (Egységes szerkezetbe foglalva a 4/2014. (V.28.) számú önkormányzati

Részletesebben

RÁKOSPALOTA PESTÚJHELY ÉPÍTÉSZETI ÉRTÉKEI. Utca, házszám: BATTHYÁNY UTCA 7. RÁKÓCZI UTCA / / / /2

RÁKOSPALOTA PESTÚJHELY ÉPÍTÉSZETI ÉRTÉKEI. Utca, házszám: BATTHYÁNY UTCA 7. RÁKÓCZI UTCA / / / /2 BATTHYÁNY UTCA 7. RÁKÓCZI UTCA 19. 1. 12 17 1 13 11 77 31 1 13 11 9b 9a 779 770 771 772 777 7770 77 773 77 772 77 773 774 774 29 27 2 23 21 19 3 34 32 30 2 2 24 22 20 1 12 1 14 1-171210 10 7 3 13 11 9

Részletesebben

1. Fő u. 47. hrsz.: 412/1 védettségi fok: H1

1. Fő u. 47. hrsz.: 412/1 védettségi fok: H1 1. Fő u. 47. hrsz.: 412/1 védettségi fok: H1 A múlt század első felében készült kiegyensúlyozott tömegével, homlokzatával, annak sajátosan szerkesztett elemeivel, barokkos attikával, kerámia díszeivel,

Részletesebben

ELSŐ RÉSZ Általános rendelkezések

ELSŐ RÉSZ Általános rendelkezések MADOCSA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK /2016. ) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE A KÖZSÉG TELEPÜLÉSKÉPÉNEK VÉDELMÉRŐL Madocsa Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a településkép védelméről szóló

Részletesebben

INFORMÁCIÓS MEMORANDUM

INFORMÁCIÓS MEMORANDUM INFORMÁCIÓS MEMORANDUM 4024 DEBRECEN MAGYARORSZÁG INGATLAN SZÁMA: 01 2011. július Rev.01 Page 1 of 8 Megye Régió Hajdú-Bihar LOKÁCIÓ ANALÍZIS MAKRO KÖRNYEZET Észak- Kelet Magyarország Lakosság száma Kb.

Részletesebben

FEHÉRGYARMAT VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 20/2008.(XII. 22.) Önk. rendelete

FEHÉRGYARMAT VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 20/2008.(XII. 22.) Önk. rendelete FEHÉRGYARMAT VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 20/2008.(XII. 22.) Önk. rendelete Az építészeti örökség helyi védelméről szóló rendelet megalkotásáról Fehérgyarmat Város Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

23/2005 (XII. 23.) Hev. Ör.

23/2005 (XII. 23.) Hev. Ör. 23/2005 (XII. 23.) Hev. Ör. Semjén kastély, a Halász-kúria, a Borpince, a Református templom és az Erzsébet kápolna helyi egyedi védelem alá helyezésérıl Heves Város Képviselı-testülete a helyi önkormányzatokról

Részletesebben

LAKITELEK ÖNKORMÁNYZAT 26/2008. (XII.18.) számú rendelete az épített örökség helyi értékeinek védelmével összefüggő szabályokról

LAKITELEK ÖNKORMÁNYZAT 26/2008. (XII.18.) számú rendelete az épített örökség helyi értékeinek védelmével összefüggő szabályokról LAKITELEK ÖNKORMÁNYZAT 26/2008. (XII.18.) számú rendelete az épített örökség helyi értékeinek védelmével összefüggő szabályokról Lakitelek Nagyközség Képviselő-testületének 26/2008. (XII.18.) számú rendelete

Részletesebben

FADD TELEPÜLÉSKÉPI ARCULATI KÉZIKÖNYVE

FADD TELEPÜLÉSKÉPI ARCULATI KÉZIKÖNYVE FADD TELEPÜLÉSKÉPI ARCULATI KÉZIKÖNYVE Véleményeztetési dokumentáció Készítette a Pécsépterv Stúdió Kft., 7621 Pécs, Rákóczi út 1. 2016 októberében. 2 ALÁÍRÓ LAP Fadd településképi arculati kézikönyvéhez

Részletesebben

Mórahalom Város Képviselő-testületének

Mórahalom Város Képviselő-testületének Mórahalom Város Képviselő-testületének 15/2014. (/IV. 29.) önkormányzati R E N D E L E T E 0254/9 hrsz-ú ingatlan helyi egyedi védelem alá helyezéséről Mórahalom Város képviselő-testülete az Alaptörvény

Részletesebben

SIMONFA ÖRÖKSÉGVÉDELMI HATÁSTANULMÁNY

SIMONFA ÖRÖKSÉGVÉDELMI HATÁSTANULMÁNY SIMONFA ÖRÖKSÉGVÉDELMI HATÁSTANULMÁNY VIRÁNYI ÉPÍTÉSZ STÚDIÓ BT 2002. ÁPRILIS A Zselici tájegység részét képező Simonfa község Kaposvártól délre 8 km-re található. Neve először 1421-ben Symonfalva alakban

Részletesebben

2. A nemzeti érték szakterületenkénti kategóriák szerinti besorolása. turizmus

2. A nemzeti érték szakterületenkénti kategóriák szerinti besorolása. turizmus 1. melléklet a 114/2013. (IV. 16.) Korm. rendelethez II. A NEMZETI ÉRTÉK ADATAI 1. A nemzeti érték megnevezése: Szalkszentmárton faluközpont 2. A nemzeti érték szakterületenkénti kategóriák szerinti besorolása

Részletesebben

város_2 2013 Budapest, Zugló, Nagy Lajos király útja Odry Szilvia, Takács Gyula konzulens: Benkő Melinda, Szendrei Zsolt

város_2 2013 Budapest, Zugló, Nagy Lajos király útja Odry Szilvia, Takács Gyula konzulens: Benkő Melinda, Szendrei Zsolt 1 topográfia Budapest, Zugló Nagy Lajos király útja Bosnyák tér, Egressy tér közötti tervezési terület 2 a hely szelleme nagyvárosi lépték, kontraszt, tér és tömeg, transzparencia, transzcendencia történelmiség,

Részletesebben

Zsadány Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 17/2004. (XI. 25.) ÖR. sz. rendelete az építészeti és természeti értékek helyi védelméről

Zsadány Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 17/2004. (XI. 25.) ÖR. sz. rendelete az építészeti és természeti értékek helyi védelméről Zsadány Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 17/2004. (XI. 25.) ÖR. sz. rendelete az építészeti és természeti értékek helyi védelméről Zsadány Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a település

Részletesebben

Városstratégiai Bizottság előterjesztése

Városstratégiai Bizottság előterjesztése GYŐR MEGYEI JOGÚ VÁROS 9021 Győr, Városház tér 1.. napirendi pont Városstratégiai Bizottság előterjesztése Javaslat a helyi egyedi védelem alatt álló épületek, a belvárosi és a gyárvárosi műemléki jelentőségű

Részletesebben

Tuzsér Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 17/2013.(XII. 23.) számú Rendelete

Tuzsér Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 17/2013.(XII. 23.) számú Rendelete Tuzsér Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 17/2013.(XII. 23.) számú Rendelete Az épített és természeti környezet értékeinek helyi védelméről Az építésügyről szóló törvény értelmében a műemlékeket,

Részletesebben

Őcsény Község Önkormányzata Képviselő-testületének 9/2010.(III.12.) önkormányzati rendelete a helyi építészeti értékek védelméről

Őcsény Község Önkormányzata Képviselő-testületének 9/2010.(III.12.) önkormányzati rendelete a helyi építészeti értékek védelméről Őcsény Község Önkormányzata Képviselő-testületének 9/2010.(III.12.) önkormányzati rendelete a helyi építészeti értékek védelméről Őcsény Község Önkormányzata Képviselő-testület az épített környezet alakításáról

Részletesebben

MELLÉKLETEK Magyargencs.

MELLÉKLETEK Magyargencs. MELLÉKLETEK Magyargencs. 1. Bibliográfia és források. 69. old. 2. Összefoglaló táblázatok. 70-71 old. 3. Térképek. 72-73. old. 68 Irodalom. (Válogatás). Magyargencs. * BONA Gábor: Tábornokok és törzstisztek

Részletesebben

A Rendelet melléklete helyébe jelen rendelet melléklete lép. (1) A Rendelet 9. -a hatályát veszti.

A Rendelet melléklete helyébe jelen rendelet melléklete lép. (1) A Rendelet 9. -a hatályát veszti. Kétegyháza Nagyközség Képviselő-testületének 2/2016. (III.25.) számú rendelete az építészeti örökség helyi védelméről szóló 5/2009. (IV.3.) számú rendelet módosításáról 1 Kétegyháza Nagyközség Önkormányzatának

Részletesebben

Nagygyimót község Önkormányzata Képviselő-testülete 12/2012. (X. 24.) önkormányzati rendelete A helyi védetté nyilvánításról. Általános rendelkezések

Nagygyimót község Önkormányzata Képviselő-testülete 12/2012. (X. 24.) önkormányzati rendelete A helyi védetté nyilvánításról. Általános rendelkezések Nagygyimót község Önkormányzata Képviselő-testülete 12/2012. (X. 24.) önkormányzati rendelete A helyi védetté nyilvánításról Nagygyimót Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról

Részletesebben

HATÁSVIZSGÁLATI LAP. 1. Társadalmi hatások A rendeletmódosítás a vonatkozó szabályok pontosítását, jogszabályi viszonyokhoz igazítását tartalmazza.

HATÁSVIZSGÁLATI LAP. 1. Társadalmi hatások A rendeletmódosítás a vonatkozó szabályok pontosítását, jogszabályi viszonyokhoz igazítását tartalmazza. HATÁSVIZSGÁLATI LAP Gyöngyösfalu község Önkormányzatának a Helyi Építési Szabályzatáról és Szabályozási tervéről szóló 10/2015 (IX. 29.) önkormányzati rendelete módosításához 1. Társadalmi hatások A rendeletmódosítás

Részletesebben

ELSŐ RÉSZ Általános rendelkezések

ELSŐ RÉSZ Általános rendelkezések FADD NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK /2016. ) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE A NAGYKÖZSÉG TELEPÜLÉSKÉPÉNEK VÉDELMÉRŐL Fadd Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete a településkép védelméről

Részletesebben

12/2013. (IX.02.) önkormányzati rendelete. a helyi építészeti értékek védelmérıl. I. Általános rendelkezések. A rendelet hatálya

12/2013. (IX.02.) önkormányzati rendelete. a helyi építészeti értékek védelmérıl. I. Általános rendelkezések. A rendelet hatálya Kaposmérı Községi Önkormányzat Képviselı-testületének 12/2013. (IX.02.) önkormányzati rendelete a helyi építészeti értékek védelmérıl Az épített környezet alakításáról és védelmérıl szóló 1997. évi LXXVIII.

Részletesebben

BŐSZÉNFA ÖRÖKSÉGVÉDELMI HATÁSTANULMÁNY

BŐSZÉNFA ÖRÖKSÉGVÉDELMI HATÁSTANULMÁNY 1 BŐSZÉNFA ÖRÖKSÉGVÉDELMI HATÁSTANULMÁNY VIRÁNYI ÉPÍTÉSZ STÚDIÓ KFT DR.KÖLTŐ LÁSZLÓ RÉGÉSZ 2013. MÁJUS 2 ÉPÍTÉSZETI ÖRÖKSÉG MUNKARÉSZ készült az örökségvédelmi hatástanulmányról szóló 395/2012. (XII. 20.)

Részletesebben

KENGYEL KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 16/2011. (X.15.) önkormányzati rendelete

KENGYEL KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 16/2011. (X.15.) önkormányzati rendelete 1 KENGYEL KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 16/2011. (X.15.) önkormányzati rendelete Az épített örökség és természeti környezet helyi védelméről Kengyel Község Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

PANNONTERV KFT Veszprém, Jutasi u.21. 672-1-5.

PANNONTERV KFT Veszprém, Jutasi u.21. 672-1-5. PANNONTERV KFT Veszprém, Jutasi u.21. 672-1-5. 01. C Í M L A P Veszprém, Mártírok úti PARKOLÓHÁZ beépítési tanulmányterve tervdokumentációjához. (Veszprém, Mártírok útja 5. 4796. hrsz.) Építész tervezõ

Részletesebben

Helyi egyedi védelem alatt a község tájháza,- a F út 85. szám. alatti lakóház - van. Területileg a kialakult települési utcaszerkezet,

Helyi egyedi védelem alatt a község tájháza,- a F út 85. szám. alatti lakóház - van. Területileg a kialakult települési utcaszerkezet, Helyi egyedi védelem alatt a község tájháza,- a F út 85. szám alatti lakóház - van. Területileg a kialakult települési utcaszerkezet, utcaképek, telekszerkezet is védend. A védend utcaés településszerkezet

Részletesebben

Vakolatok (külső és belső): A homlokzati falak vakolata omladozott, teljes mértékben felújításra szorulnak.

Vakolatok (külső és belső): A homlokzati falak vakolata omladozott, teljes mértékben felújításra szorulnak. Irota, Fáy kúria: állapot felmérési műszaki leírás ÁLTALÁNOS LEÍRÁS: Az épület műemléki jellegű. 1900- as évek elején épült. A kúria épülete részben alápincézett, földszintes épület. A földszint felett

Részletesebben

AZ ATKÁRI ÖNKORMÁNYZAT 16/2008. (VI. 25.) SZÁMÚ RENDELETE AZ ÉPÍTETT ÖRÖKSÉG VÉDELMÉNEK HELYI SZABÁLYOZÁSÁRÓL

AZ ATKÁRI ÖNKORMÁNYZAT 16/2008. (VI. 25.) SZÁMÚ RENDELETE AZ ÉPÍTETT ÖRÖKSÉG VÉDELMÉNEK HELYI SZABÁLYOZÁSÁRÓL AZ ATKÁRI ÖNKORMÁNYZAT 16/2008. (VI. 25.) SZÁMÚ RENDELETE AZ ÉPÍTETT ÖRÖKSÉG VÉDELMÉNEK HELYI SZABÁLYOZÁSÁRÓL 2 AZ ATKÁRI ÖNKORMÁNYZAT 16/2008. (VI. 25.) SZÁMÚ RENDELETE AZ ÉPÍTETT ÖRÖKSÉG VÉDELMÉNEK HELYI

Részletesebben

125. RÁKOSPALOTA -- PESTÚJHELY ÉPÍTÉSZETI ÉRTÉKEI. Városrész: ÜDÜLŐTELEP. Utca, házszám: SZŐDLIGET UTCA 19.

125. RÁKOSPALOTA -- PESTÚJHELY ÉPÍTÉSZETI ÉRTÉKEI. Városrész: ÜDÜLŐTELEP. Utca, házszám: SZŐDLIGET UTCA 19. SZŐDLIGET UTCA 19. 125. Morzsa utca 1-3 5 87988/2 87997 6a 6b 87991 87992 87990 87989 87984 7 87996 87993 24-26 22 27 6c 9 87995 20 18 16 14 Sz ő dl iget utca 25b 25a 23 21 19 17 15 87888 87889 87890 87893

Részletesebben

Sárbogárd Város Önkormányzat Képviselőtestületének. 23/2000. (IX. 20.) önkormányzati 1 rendelete

Sárbogárd Város Önkormányzat Képviselőtestületének. 23/2000. (IX. 20.) önkormányzati 1 rendelete 1. oldal Sárbogárd Város Önkormányzat Képviselőtestületének 23/2000. (IX. 20.) önkormányzati 1 rendelete az épített környezet alakításáról és az építészeti örökség helyi védelméről Sárbogárd Város Önkormányzat

Részletesebben

LENGYELTÓTI ÖRÖKSÉGVÉDELMI HATÁSTANULMÁNY

LENGYELTÓTI ÖRÖKSÉGVÉDELMI HATÁSTANULMÁNY LENGYELTÓTI ÖRÖKSÉGVÉDELMI HATÁSTANULMÁNY VIRÁNYI ÉPÍTÉSZ STÚDIÓ BT 2003. JÚLIUS LENGYELTÓTI AZ ELSŐ KATONAI FELMÉRÉSEN (1770-ES ÉVEK) LENGYELTÓTI A MÁSODIK KATONAI FELMÉRÉSEN (1855-56) Lengyeltóti Somogy

Részletesebben

Melléklet a Budapest Főváros XII. kerület Hegyvidéki Önkormányzat Képviselő-testületének../2016. (XII.14.) határozatához

Melléklet a Budapest Főváros XII. kerület Hegyvidéki Önkormányzat Képviselő-testületének../2016. (XII.14.) határozatához Melléklet a Budapest Főváros XII. kerület Hegyvidéki Önkormányzat Képviselő-testületének../2016. (XII.14.) határozatához 2017. évre tervezett kiadások Nettó [eft] Bruttó(eFt) Dologi kiadások Fekete István

Részletesebben

SZOMOLYA TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT MÓDOSÍTÁSA

SZOMOLYA TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT MÓDOSÍTÁSA SZOMOLYA TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT MÓDOSÍTÁSA 2 SZOMOLYA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT 8/2006. (II. 28.)számú RENDELETÉNEK MÓDOSÍTÁSA Helyi Építési Szabályzat (egységes szerkezetben) SZOMOLYA

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Főép ítés ze

Salgótarján Megyei Jogú Város Főép ítés ze Salgótarján Megyei Jogú Város Főép ítés ze Szám: 12818 / 2016. Javaslat Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének az építészeti örökség helyi védelméről szóló önkormányzati rendelete módosítására

Részletesebben

EDELÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK. 18/2005. (V.1.) számú R E N D E L E T E

EDELÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK. 18/2005. (V.1.) számú R E N D E L E T E EDELÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK 18/2005. (V.1.) számú R E N D E L E T E A BELVÁROS ÉS TÁGABB KÖRNYEZETÉNEK SZABÁLYOZÁSI TERVE ÉS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATA (Módosításokkal egységes szerkezetben.) Edelény

Részletesebben

Tervezett konkáv mosdó Tervezett dönthető tükör 004 MS WC. greslap. 5,26 m 2 3,00 70 12 2,00 3,00 2,50 2,10. greslap.

Tervezett konkáv mosdó Tervezett dönthető tükör 004 MS WC. greslap. 5,26 m 2 3,00 70 12 2,00 3,00 2,50 2,10. greslap. ,0 0,0 0,0,0,00,00 0,00,0,,,6,0, db I kiváltó acél gerenda rabichálós vakolattal, as.:,m Tervezett konkáv mosdó Tervezett dönthető tükör Tervezett vészjelző Tervezett normál WC, MS. kiegészítő ülőkével

Részletesebben

Kor: XIV. század közepén épült, de helyén már korábban is templom állhatott;

Kor: XIV. század közepén épült, de helyén már korábban is templom állhatott; Rudabányai református templom Megközelítés: H-3733 Rudabánya,Temető u. 8.; GPS koordináták: É 48,38152 ; K 20,62107 ; Kor: XIV. század közepén épült, de helyén már korábban is templom állhatott; Jelenlegi

Részletesebben

2. A helyi védelem irányítása. 3. Védetté nyilvánítás és annak megszüntetése

2. A helyi védelem irányítása. 3. Védetté nyilvánítás és annak megszüntetése Cegléd Város Önkormányzata Képviselő-testületének a helyi jelentőségű építészeti értékek védelméről 1 szóló 18/1997. (VII. 18.) Ök. rendelete, a 18/1998. (VII. 24.), a 28/2000.(X. 19.) és a 20/2001.(VII.

Részletesebben

Budapest XII., Széchenyi emlék út 4 (hrsz. 9237/2), Lakóépület. Dokumentáció helyi védelem törléséhez

Budapest XII., Széchenyi emlék út 4 (hrsz. 9237/2), Lakóépület. Dokumentáció helyi védelem törléséhez Budapest XII., Széchenyi emlék út 4 (hrsz. 9237/2), Lakóépület Dokumentáció helyi védelem törléséhez Az épület a Széchenyi hegy északi, meredek lejtőjén helyezkedik el, a Svábhegyről a Széchenyi hegyi

Részletesebben

EGYEDI TÁJÉRTÉK ADATLAP

EGYEDI TÁJÉRTÉK ADATLAP Jelzet: K-1 Az egyedi tájérték megnevezése: lakóház kerekes kúttal Típusa: településsel kapcsolatos emlék Pontos helyszín: Hunyadi u. Helyrajzi szám: 109 Az egyedi tájérték főbb jellemzői: Lakóház, faragott

Részletesebben

INFORMÁCIÓS MEMORANDUM

INFORMÁCIÓS MEMORANDUM INFORMÁCIÓS MEMORANDUM 4086 HAJDÚBÖSZÖRMÉNY MAGYARORSZÁG INGATLAN SZÁMA: 009 July 2011 Rev.01 Page 1 of 9 Régió Megye Észak-Magyarország Hajdú-Bihar Lakosság száma Kb. 31.636 Autópálya csatlakozás M35

Részletesebben

Litér Község Önkormányzata Képviselő-testületének 9/2004. (V.27.) rendelete a helyi értékek védelméről egységes szerkezetben

Litér Község Önkormányzata Képviselő-testületének 9/2004. (V.27.) rendelete a helyi értékek védelméről egységes szerkezetben Litér Község Önkormányzata Képviselő-testületének 9/2004. (V.27.) rendelete a helyi értékek védelméről egységes szerkezetben Litér Község Önkormányzata az épített környezet alakításáról és védelméről szóló

Részletesebben

ORMÁNSÁGI KISSZENTMÁRTON KÖZSÉG

ORMÁNSÁGI KISSZENTMÁRTON KÖZSÉG ÉPÍTÉSZ KFT AZ ORMÁNSÁGI KISSZENTMÁRTON KÖZSÉG ÉPÍTÉSZETI ÉRTÉKVIZSGÁLATÁNAK FELÜLVIZSGÁLATA PÉCS - 2010 A Dévényi és Társa Építész Kft a Kós Károly Egyesülés tagja H 7621 Pécs, Teréz utca 11.»Római udvar«e-mail:

Részletesebben

A szentesi Petőfi szálló nyíláskeretekhez kapcsolódó fémszerkezeteinek restaurátori felmérése

A szentesi Petőfi szálló nyíláskeretekhez kapcsolódó fémszerkezeteinek restaurátori felmérése A szentesi Petőfi szálló nyíláskeretekhez kapcsolódó fémszerkezeteinek restaurátori felmérése 2007 Készítette: Csányi Szabolcs, okl. restaurátor, K3_447 A Petőfi szálló ajtó és ablaknyílásaiban, a fa nyílászárók

Részletesebben

Tervező: Kovács Ildikó, okl. építészmérnök É01-4220 Bp. 2012. július hó

Tervező: Kovács Ildikó, okl. építészmérnök É01-4220 Bp. 2012. július hó Budapest, VIII. Horánszky u 9. hrsz: 36617 az UTcai homlokzat felújítása Tornyai János:Felhők az Alföld felett Engedélyezési tervdokumentáció Megbízó: Társasház. Horánszky u. 9. Közös képviselő: Halász

Részletesebben

ABÁDSZALÓK VÁROS MŰVI ÉRTÉKVÉDELMI JAVASLATA

ABÁDSZALÓK VÁROS MŰVI ÉRTÉKVÉDELMI JAVASLATA E X! É p í t é s z i r o d a K f t. 5000 Szolnok, Hunyadi út 41. tel. / fax : (56) 423 651 ABÁDSZALÓK VÁRS MŰVI ÉRTÉKVÉDELMI JAVASLATA Szolnok, 2005. június E X! É p í t é s z i r o d a K f t. 5000 Szolnok,

Részletesebben

Balaton-felvidéki építészeti útmutató

Balaton-felvidéki építészeti útmutató Megérteni az embereket, a tájat, a fákat, és a megértésből folytatni azt a mit a teremtő éltet és virágoztat. (Makovecz Imre) Balaton-felvidéki építészeti útmutató Krizsán András DLA építész 2014 április

Részletesebben

MAGDOLNA NEGYED PROGRAM III. ÜTEM 100 %-ban önkormányzati tulajdonban álló, utcai homlokzat felújítással érintett épületeinek építész tervei

MAGDOLNA NEGYED PROGRAM III. ÜTEM 100 %-ban önkormányzati tulajdonban álló, utcai homlokzat felújítással érintett épületeinek építész tervei MAGDOLNA NEGYED PROGRAM III. ÜTEM 00 %-ban önkormányzati tulajdonban álló, utcai homlokzat felújítással érintett épületeinek építész tervei Megbízó: Budapest Józsefvárosi Önkormányzat Polgármesteri Hivatala

Részletesebben

0 KL - 1 KISVÁROSIAS LAKÓTERÜLET ZÁRTSORÚ BEÉPÍTÉSSEL

0 KL - 1 KISVÁROSIAS LAKÓTERÜLET ZÁRTSORÚ BEÉPÍTÉSSEL 0 KL - 1 KISVÁROSIAS LAKÓTERÜLET ZÁRTSORÚ BEÉPÍTÉSSEL BEÉPÍTETTSÉ G meglévő teleknagyság 250 m 2 alatt 250-500 m 2 között 500 m 2 felett 60 (75)* de max.137,5(175) a telek beépítési százalék (% max) m

Részletesebben

ÍRÁSOS MUNKARÉSZ BUDAPEST, VIII., BLÁTHY U. 30. HRSZ.: 38645 LAKÓÉPÜLET KÜLSÖ HOMLOKZAT FELÚJÍTÁSA

ÍRÁSOS MUNKARÉSZ BUDAPEST, VIII., BLÁTHY U. 30. HRSZ.: 38645 LAKÓÉPÜLET KÜLSÖ HOMLOKZAT FELÚJÍTÁSA ÍRÁSOS MUNKARÉSZ BUDAPEST, VIII., BLÁTHY U. 30. HRSZ.: 38645 LAKÓÉPÜLET KÜLSÖ HOMLOKZAT FELÚJÍTÁSA 1. ÉS 2. SZ.LAKÁSHOZ ELŐ TETŐ FELÚJÍTÁSA ÉS BŐ VÍTÉSE TERVDOKUMENTÁCIÓJÁHOZ TARTALOMJEGYZÉK 1. ÉPÍTÉSZETI

Részletesebben

Üdülőépület egyszerűsített ingatlanforgalmi értékbecslése

Üdülőépület egyszerűsített ingatlanforgalmi értékbecslése Üdülőépület egyszerűsített ingatlanforgalmi értékbecslése Az ingatlan címe: 5241. Abádszalók, Boglárka utca 30/A HRSZ: 5049 Típusa: üdülőépület, udvar Értékelés kelte: 2013. január 22. Készítette: Vulcanus

Részletesebben

AJKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 22/2013. (X.30.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE AZ ÉPÍTÉSZETI ÖRÖKSÉG HELYI VÉDELMÉRŐL

AJKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 22/2013. (X.30.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE AZ ÉPÍTÉSZETI ÖRÖKSÉG HELYI VÉDELMÉRŐL AJKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 22/2013. (X.30.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE AZ ÉPÍTÉSZETI ÖRÖKSÉG HELYI VÉDELMÉRŐL Ajka Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikkelyének

Részletesebben

Ganna TELEPÜLÉSKÉPI ARCULATI KÉZIKÖNYV

Ganna TELEPÜLÉSKÉPI ARCULATI KÉZIKÖNYV Ganna TELEPÜLÉSKÉPI ARCULATI KÉZIKÖNYV TARTALOMJEGYZÉK 1. Bevezetés... 3 2. Ganna bemutatása... 4 3. Örökségünk... 6 4. Eltérő karakterű településrészek Gannán... 14 Történeti településrész... 16 Intézményi

Részletesebben

ELSŐ RÉSZ Általános rendelkezések

ELSŐ RÉSZ Általános rendelkezések SIÓAGÁRD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK /2016. ) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE A KÖZSÉG TELEPÜLÉSKÉPÉNEK VÉDELMÉRŐL ÉS A TELEPÜLÉSKÉPI VÉLEMÉNYEZÉSI ELJÁRÁSRÓL Sióagárd Község Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

Karaktervizsgálat. Pilisvörösvár város karakterhordozó, népi jellegű lakóépületeinek vizsgálata

Karaktervizsgálat. Pilisvörösvár város karakterhordozó, népi jellegű lakóépületeinek vizsgálata Pilisvörösvár város karakterhordozó, népi jellegű lakóépületeinek vizsgálata Karaktervizsgálat 1. függelék a 13/2014. (IV. 11.) Önkormányzati rendelethez Kálmán Kinga, Pilisvörösvár Város Főépítésze Majtényi-Zachar

Részletesebben

BOLDOGKÖVÁRALJA KÖZSÉG

BOLDOGKÖVÁRALJA KÖZSÉG PROVINCIA TERÜLETFEJLESZTÉSI ÉS ÉPÍTÉSZETI TERVEZŐ KFT Levélcím: 3529 Miskolc, Derkovits u. 52. Telephely: 3527 Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky út 9.I/2 Tel/Fax: /46/ 356-345, /46/ 313-476 Mobil: 06/70/530-6676

Részletesebben

A Local Agenda 21 szerepe a fenntarthatóságban és az új településfejlesztésekben

A Local Agenda 21 szerepe a fenntarthatóságban és az új településfejlesztésekben A Local Agenda 21 szerepe a fenntarthatóságban és az új településfejlesztésekben Prof. Dr. Szlávik János, tanszékvezetı egyetemi tanár, doktori iskola vezetı szlavikj@eik.bme.hu www.kornygazd.bme.hu BME-GTK

Részletesebben

T E N G E L I C K Ö Z S É G

T E N G E L I C K Ö Z S É G T E N G E L I C K Ö Z S É G É R T É K L E L T Á R A 2017. KÉSZÜLT TENGELIC KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT MEGBÍZÁSÁBÓL a kulturális örökség védelmével kapcsolatos szabályokról szóló 496/2016. (XII. 28.) Kormányrendelet

Részletesebben

Pénzesgyőr Önkormányzata Képviselőtestületének 13/2004. (X.05.) rendelete Pénzesgyőr község Helyi Építési Szabályzatáról és Szabályozási Tervéről

Pénzesgyőr Önkormányzata Képviselőtestületének 13/2004. (X.05.) rendelete Pénzesgyőr község Helyi Építési Szabályzatáról és Szabályozási Tervéről Pénzesgyőr Önkormányzata Képviselőtestületének 13/2004. (X.05.) rendelete Pénzesgyőr község Helyi Építési Szabályzatáról és Szabályozási Tervéről Pénzesgyőr Önkormányzata Képviselőtestülete (a továbbiakban:

Részletesebben

Hosszúhetény Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. az épített és természeti környezet helyi védelméről szóló

Hosszúhetény Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. az épített és természeti környezet helyi védelméről szóló Hosszúhetény Községi Önkormányzat Képviselő-testületének az épített és természeti környezet helyi védelméről szóló 16/2001.(XI.30.), 9/2002. (IX.02.), 15/2005.(X.24.), 3/2011.(II.21.), 7/2012.(IV.23.),

Részletesebben

ÉPÍTMÉNYFELÚJÍTÁSOK AZ ERDÉLYI UNITÁRIUS EGYHÁZBAN 1

ÉPÍTMÉNYFELÚJÍTÁSOK AZ ERDÉLYI UNITÁRIUS EGYHÁZBAN 1 173 PA S KUCZ- SZ ATHMÁRY VIOLA ÉPÍTMÉNYFELÚJÍTÁSOK AZ ERDÉLYI UNITÁRIUS EGYHÁZBAN 1 Az építészeti örökség a gazdag és sokszínű kulturális örökség pótolhatatlan megjelenési formája, múltunk felbecsülhetetlen

Részletesebben

C típusú gázfogyasztó készülékek égéstermék-elvezetése

C típusú gázfogyasztó készülékek égéstermék-elvezetése C típusú gázfogyasztó készülékek égéstermék-elvezetése A C típusú gázfogyasztó készülékek változatai Az égéstermék-elvezetés, illetve levegő bevezetés kialakításának lehetőségei 1. Az égéstermék kivezetése

Részletesebben

Településképi Arculati Kézikönyv

Településképi Arculati Kézikönyv A településkép védelmének, alakításának új lehetőségei Településképi Arculati Kézikönyv Településképi rendelet Az építészet, az építés közügy A Településképi Arculati Kézikönyv a közösségek saját döntése

Részletesebben

Péteri Község Önkormányzat Képviselőtestületének 8/2003. (IV.17.) sz. rendelete. az építészeti és természeti értékek helyi védelméről

Péteri Község Önkormányzat Képviselőtestületének 8/2003. (IV.17.) sz. rendelete. az építészeti és természeti értékek helyi védelméről Péteri Község Önkormányzat Képviselőtestületének 8/2003. (IV.17.) sz. rendelete az építészeti és természeti értékek helyi védelméről Péteri Község Önkormányzat Képviselőtestülete a helyi önkormányzatokról

Részletesebben

J a v a s l a t. határozott idejű bérleti szerződés megkötésére a Római Katolikus Egyházzal a Sajóvárkonyi Könyvtár kialakítása céljából

J a v a s l a t. határozott idejű bérleti szerződés megkötésére a Római Katolikus Egyházzal a Sajóvárkonyi Könyvtár kialakítása céljából J a v a s l a t határozott idejű bérleti szerződés megkötésére a Római Katolikus Egyházzal a Sajóvárkonyi Könyvtár kialakítása céljából Előterjesztő: Polgármester Előkészítő: PH. Településfejlesztési és

Részletesebben

ÖRÖKSÉGVÉDELMI HATÁSTANULMÁNY MŰEMLÉKVÉDELEM. Erdősmecske. Okleveles műemlékvédelmi szakmérnök

ÖRÖKSÉGVÉDELMI HATÁSTANULMÁNY MŰEMLÉKVÉDELEM. Erdősmecske. Okleveles műemlékvédelmi szakmérnök MŰEMLÉKVÉDELEM Erdősmecske Készítette: dr. Tihanyi Csaba Okleveles műemlékvédelmi szakmérnök 12 11 93/2 93/3 9 8 7 16 15 1 2 27 31 31/2 6 30 3 39 40 4 89 90 91 98 51 50 49 48 47 95 81 182 46 99 45 96 97

Részletesebben

Zebegény Község Polgármesterétől 2627 Zebegény, Árpád u. 5. E-mail: polgarmester@zebegeny.hu

Zebegény Község Polgármesterétől 2627 Zebegény, Árpád u. 5. E-mail: polgarmester@zebegeny.hu Zebegény Község Polgármesterétől 2627 Zebegény, Árpád u. 5. E-mail: polgarmester@zebegeny.hu Napirendet tárgyaló ülés dátuma: 2016. április 28. Előterjesztést készítette és előterjeszti: Bahil Emilné dr./buzgó

Részletesebben

ÉPÍTÉSZETI ÉRTÉKVÉDELMI PÁLYÁZATOK

ÉPÍTÉSZETI ÉRTÉKVÉDELMI PÁLYÁZATOK ÉPÍTÉSZETI ÉRTÉKVÉDELMI PÁLYÁZATOK 2016 A Fővárosi Önkormányzat anyagi és szakmai támogatásokat nyújthat: a historikus városszövet megtartása érdekében az örökségvédelem alatt álló építészeti értékek értékőrző

Részletesebben

Tájház. Javaslat a. Mezőkovácsháza települési értéktárba történő felvételéhez. 1. melléklet a 114/2013. (IV. 16.) Korm.

Tájház. Javaslat a. Mezőkovácsháza települési értéktárba történő felvételéhez. 1. melléklet a 114/2013. (IV. 16.) Korm. 1. melléklet a 114/2013. (IV. 16.) Korm. rendelethez Javaslat a Tájház Mezőkovácsháza települési értéktárba történő felvételéhez Készítette: Strifler Károlyné Mezőkovácsháza, 2016. november 30. HELYI ÉRTÉK

Részletesebben

Koncepció, műszaki leírás

Koncepció, műszaki leírás Koncepció, műszaki leírás Helyszín, adottságok: A tervezési helyszínről kilátó nélkül is megfelelő panoráma nyílik mind a Velencei-tóra, mind a Velencei-hegység, Nadap irányába. A tó felöl nézve a Bence-hegy

Részletesebben

m e t s z e t Kapy Jenő DLA, YBL díjas építész Botzheim Bálint építész-munkatárs

m e t s z e t Kapy Jenő DLA, YBL díjas építész Botzheim Bálint építész-munkatárs E-3 FŐHOMLOKZAT főhomlokzat Ajánlati vázlatterve 2012. 10. 07 helyszínrajz a l a p r a j z m e t s z e t Kapy Jenő DLA, YBL díjas építész Botzheim Bálint építész-munkatárs oldalhomlokzat hátsóhomlokzat

Részletesebben

BAKONYKÚTI TELEPÜLÉSKÉPI ARCULATI KÉZIKÖNYV

BAKONYKÚTI TELEPÜLÉSKÉPI ARCULATI KÉZIKÖNYV BAKONYKÚTI TELEPÜLÉSKÉPI ARCULATI KÉZIKÖNYV Tartalomjegyzék 2 TARTALOMJEGYZÉK 1. Bevezetés... 3 2. Bakonykúti bemutatása... 5 3. Örökségünk... 7 4. Eltérő karakterű településrészek... 10 Történeti településrész

Részletesebben

A vidék helyzete. a 168-ból 100 vidékies kistérség, (59,5%) 1813 település található területükön (57,8%) Területük 57 ezer km²(61,9%)

A vidék helyzete. a 168-ból 100 vidékies kistérség, (59,5%) 1813 település található területükön (57,8%) Területük 57 ezer km²(61,9%) A vidék helyzete a 168-ból 100 vidékies kistérség, (59,5%) 1813 település található területükön (57,8%) Területük 57 ezer km²(61,9%) Lakónépességük 3,3 millió(39,7%) Falvaink arculata Hazánk településeinek

Részletesebben

Kérdőív. Tisztelt Lakosunk!

Kérdőív. Tisztelt Lakosunk! Kérdőív Tisztelt Lakosunk! Szeretnénk minél pontosabb képet kapni a településen élők véleményéről a Településképi Arculati Kézikönyv készítéséhez. A kitöltés természetesen névtelen, az adatokat titkosan

Részletesebben

B E K Ö L C E TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE

B E K Ö L C E TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE EGRI ÉPÍTÉSZ IRODA KFT. 3300 Eger, Dobó utca 18. Tel.: 36/511-570 Fax: 36/411-890 Heves Megyei Bíróság mint Cégbíróság Cg. 10-09-021606 E-mail: egriepir@egriepir.hu B E K Ö L C E TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE

Részletesebben

BONYHÁD, EVANGÉLIKUS ISKOLAÉPÜLET ÁTALAKÍTÁSA ÉS BŐVÍTÉSE - VÁZLATTERV 2014. DECEMBER

BONYHÁD, EVANGÉLIKUS ISKOLAÉPÜLET ÁTALAKÍTÁSA ÉS BŐVÍTÉSE - VÁZLATTERV 2014. DECEMBER BONYHÁD, EVANGÉLIKUS ISKOLAÉPÜLET ÁTALAKÍTÁSA ÉS BŐVÍTÉSE - VÁZLATTERV 2014. DECEMBER K e r n é s K l e n k É p í t é s z e t i B t. 7 0 3 0 P a k s, D u n a u. 1 / a t e l : 7 5 / 4 2 1-4 4 1 2. Tartalom

Részletesebben

SZAKÉRTŐI VÉLEMÉNY a 1088. Budapest, József krt. 11. Társasház utcai homlokzatáról, felújításáról.

SZAKÉRTŐI VÉLEMÉNY a 1088. Budapest, József krt. 11. Társasház utcai homlokzatáról, felújításáról. SZAKÉRTŐI VÉLEMÉNY a 1088. Budapest, József krt. 11. Társasház utcai homlokzatáról, felújításáról. MEGBÍZÓ: 1088. Budapest, József krt. 11. Társasház, képviseli: Somogyi Lajosné közös képviselő A szakvéleményt

Részletesebben

INFORMÁCIÓS MEMORANDUM

INFORMÁCIÓS MEMORANDUM INFORMÁCIÓS MEMORANDUM Klapka György utca 2. Hrsz.: 6611 3300 EGER MAGYARORSZÁG 2015.07.13. Oldal 1 / 11 LOKÁCIÓ ANALÍZIS MAKRO KÖRNYEZET Megye Heves Régió Észak-Magyarország Lakosság száma Kb. 56 500

Részletesebben

Családi ház hőkamerás vizsgálata

Családi ház hőkamerás vizsgálata Cég ORIGOSÁNTA ÉPÍTŐ ZRT Győri u. 32. Sopron Mérést végezte: Markó Imre Telefon: 99/511540 EMail: info@origosanta.hu Készülék testo 8752 Gyártási szám: Objektív: 1910101 normál Megbízó Megrendelő Mérőhely:

Részletesebben

PÁLYÁZAT. Budapest XVIII. kerületben lakóház és műhely

PÁLYÁZAT. Budapest XVIII. kerületben lakóház és műhely PÁLYÁZAT Budapest XVIII. kerületben lakóház és műhely Irányár: 57 510 000 Ft Eljárás ügyszáma: 6.Fpk.11-15-070051 Az eljárás linkje: https://eer.gov.hu/palyazat/p197625 Pályázat kezdete: 2015. október

Részletesebben

1. Általános rendelkezések. c) 35. (2) bekezdés b) pontja (V2) és 2. sz. melléklete szerinti helyi védettségű épületekre, megtartandó védelemmel.

1. Általános rendelkezések. c) 35. (2) bekezdés b) pontja (V2) és 2. sz. melléklete szerinti helyi védettségű épületekre, megtartandó védelemmel. Nagykőrös Város Önkormányzat Képviselő-testületének 5/2011. (II. 18.) önkormányzati rendelete az épített örökség helyi értékeinek védelmére adható önkormányzati támogatásról Nagykőrös Városi Önkormányzat

Részletesebben

You created this PDF from an application that is not licensed to print to novapdf printer (http://www.novapdf.com)

You created this PDF from an application that is not licensed to print to novapdf printer (http://www.novapdf.com) A X. KERÜLET HATHÁZ U. 5. SZ. ALATTI KÉPVISELŐI IRODA FELÚJÍTÁSI MUNKÁI Jelen pályázati kiírás csak építőmesteri és szakipari munkákra vonatkozik. A gépészeti és villanyszerelési munkálatok nem részei

Részletesebben

TELEKALAKÍTÁSI ÉS ÉPÍTÉSI ELŐÍRÁSOK KISVÁROSIAS LAKÓTERÜLETEN. A. Az építési telek kialakítására és beépítésére vonatkozó paraméterek 1.

TELEKALAKÍTÁSI ÉS ÉPÍTÉSI ELŐÍRÁSOK KISVÁROSIAS LAKÓTERÜLETEN. A. Az építési telek kialakítására és beépítésére vonatkozó paraméterek 1. 13. melléklet a 10/2007.(Vlll.10.) önkormányzati rendelethez 1 TELEKALAKÍTÁSI ÉS ÉPÍTÉSI ELŐÍRÁSOK KISVÁROSIAS LAKÓTERÜLETEN 13.1 Az Lk-1 jelű építési övezet 2.legkisebb telekterület 800 m2, saroktelek

Részletesebben

Szekszárd, Szent László Középiskola építéskivitelezési munkáinak műszaki ütemterve "A" épület építési munkái válaszfalak bontása lapburkolatok, padlóburkolatok bontása válaszfalak építése belső ajtók bontása,

Részletesebben