Indulnak az uniós pályázatok

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Indulnak az uniós pályázatok"

Átírás

1 DÉL-PEST MEGYE október 16., XXV/42. Indulnak az uniós pályázatok A következő hetekben megjelennek az első pályázatok, kezdetét veszi a pályázási időszak. A 2020-ig tartó új EU-s programozási ciklusban Magyarország legfontosabb prioritásai gazdaságfejlesztési jellegűek, ezen belül a 75%-os foglalkoztatottság és az 1,8%-os GDP-arányos K+F elérése kiemelt cél - derült ki Csepreghy Nándor helyettes államtitkárnak az év konferenciájaként is hivatkozott Portfolio Budapest Economic Forum 2014 eseményen tartott előadásából. Ugyanitt Szebeni Dávid közgazdász, az Enrawell ceglédi származású igazgatója a most záruló ciklus tanulságai között említette, hogy a kiemelt nagyprojekteket minél hamarabb el kell kezdeni, hogy elkerülhető legyen a ciklus végi rohammunka. Leszögezte továbbá, hogy a rendszerszintű bizalmatlanság felesleges bürokráciát szül a pályázatokban, így a mindenkori kormányzat nem kis mértékben a pályázati tanácsadóknak köszönheti, hogy az ország ennyi támogatást tudott lehívni a bonyolult pályázati szabályok ellenére is. Szebeni Dávid megállapításához kapcsolódva Csepreghy Nándor is hangsúlyozta, hogy a kormányzat célja csak a "kókler" pályázatírók, a visszaéléssel pénzt felvevők, de nem segítők kiszűrése. A professzionális szolgáltatásokat nyújtó, a projektgenerálástól a projektek záró elszámolásáig a teljes folyamatot végigvevő cégekre a kormány által is elismerten szükség van. Krisán László, a KAVOSZ Zrt. vezérigazgatója elmondta: javulnak a magyar kis- és középvállalkozások pénzügyi kilátásai, ám ebben elsősorban nem a piaci kereslet növekedése, hanem az EU-s pályázatokba vetett remény játssza a legfontosabbat. A kkv-k problémája, hogy családi vagyon, felhalmozás híján védtelenek, alultőkésítettek, alacsony finanszírozásúak, gyenge a túlélőképességük, harmaduk veszteséges és a válságban felélték tartalékaikat. Támogatja Krisán László azt a kormányzati elképzelést, hogy az önerőt csak az első támogatások kifizetése után követeljék meg a vállalkozóktól, ugyanakkor nem biztos benne, hogy ezt az EU-val el lehet fogadtatni. A pályázati elbírálási szabályrendszerben 5 fő eljárásrend várható a kormány elképzelései közül a két véglet egyike 1.) a közfeladattal összefüggő tevékenységek fejlesztésével kapcsolatos pályázatok (egészségügy, oktatás), amelyeknél nem lesz pályázati alapú projektkiválasztás, hanem egyszerűen normatív alapon történik a döntés (olcsóbb lesz állami körben lebonyolítani a pályázatokat), 2.) a másik véglet az 1 millió euró összegű normatív pályáztatási rendszer, amely komplex célok teljesítése esetén "automatikus" támogatás odaítéléssel jár (pl. egy autóipari fejlesztés meghatározott munkahelyteremtést és egyéb feltételeket vállal, akkor megkapja a pénzt). A köztes három pályázati kiválasztási rendszerben lesznek majd a szubjektív elemek. Forrás: cegledinfo.hu

2 október 16. Gyors, egyszerû Változatos futamidô! Ért-Ékszer ZÁLOGHÁZAK Azonnali magas záloghitel, akár 6000 Ft/g kézbe!* Felújított aranyékszerek 7990 Ft/g ártól kaphatók! Vágja ki, hozza be: 500 Ft/g kedvezmény minden, nem akciós aranyékszer vásárlás esetén. Ezzel több ezret spórolhat! Ingyenes sms értesítés! CEGLÉD, Szabadság tér 7. Tel.: 06-53/ Nyitva tartás: hétfőtől péntekig: *A tájékoztatás nem teljes körű. További részletek az üzletekben. Kedvezô feltételekkel! Átadták a BÁCSVÍZ Zrt. nagykőrösi Üzemmérnökségét és Fogyasztói Irodáját január 1-je óta a BÁCSVÍZ Zrt. látja el a víziközmű-szolgáltatás feladatait Nagykőrösön és Kocséron is, mert a korábbi üzemeltető már nem tudott megfelelni az ágazatot érintő új szabályi előírásoknak. A térség Nagykőrös, Kocsér, Lajosmizse, Ladánybene és Felsőlajos települések víziközműveinek üzemeltetésére, valamint a helyi ügyfelek kiszolgálására a BÁCSVÍZ Zrt. új üzemmérnökséget és fogyasztói irodát hozott létre nagykőrösi központtal. Ez az új telephely 2013-ban még a KŐVA Zrttől bérelt helyiségben működött, de a zavartalan szolgáltatás és ügyfélkiszolgálás érdekében saját ingatlant vásároltak és annak felújításába fogtak bele még 2013 tavaszán. A BÁCSVÍZ Zrt. Nagykőrös Város Önkormányzatától vásárolta meg az Abonyi út 21. szám alatti ingatlant 14 millió Ft-ért. Az épület még az 1900-as évek első felében épült, korábban iskola működött benne, jelenleg helyi védettség alatt áll. Az új tulajdonos a helyi főépítésszel szorosan együttműködve különösen ügyelt arra, hogy a felújítás során megőrizze az épület eredeti jellegét. A homlokzatot és a külső nyílászárókat korábbi állapotuknak megfelelően rekonstruálták, és a belső terek kialakításánál is igyekeztek minél több helyen megtartani a régi elemeket. Az újonnan beépített ajtók és a falburkolatok is ennek megfelelően készültek el. Ugyanakkor az új funkcióhoz az ügyfélkiszolgáláshoz, valamint a víziközművek üzemeltetéséhez szükséges modern technika is beépítésre került, hiszen ez az üzemmérnökség is a BÁCSVÍZ-nél már megszokott színvonalat képviseli szolgáltatása terén. Kellemes, kényelmes, jól felszerelt ügyféltér, valamint az itt dolgozók minden igényét kielégítő irodák, tárgyalók, öltözők és szociális helyiségek kerültek kialakításra. A felújítás az alapos tervezést és engedélyeztetést követően szeptember és június között zajlott. A munkákat a BÁCSVÍZ Zrt. részben belső erőforrásból végezte a különböző szervezeti egységeinek összefogásával, a szakipari munkák terén pedig vállalkozó bevonásával. A munkák költsége mindösszesen 50 millió Ft-ot tett ki, a védett homlokzat felújítására az önkormányzattól is kapott a cég 300 ezer forint támogatást. A főépületet a nagykőrösi bácsvízesek már 2014 januárjától lakják, azóta már a szép új irodában fogadják az ügyfeleket. Az idei év folyamán azonban tovább folyt az építkezés a telephelyen: a műszaki ellátáshoz szükséges melléképületet létesítettek, a munkagépek befogadására is alkalmas udvar és parkolók kialakítására került még sor további 26 millió Ft értékben. Az újabb beruházás ezév áprilisától augusztusig tartott. A BÁCSVÍZ telephelyeihez méltóan megszépült az utcafront is, az ügyfeleket kerékpártárolóval és ügyfélparkolóval várják, az ingatlant pedig gondozott kert övezi és a belső udvaron is füvesítettek. A BÁCSVÍZ Zrt. bízik benne, hogy a beruházással értéket teremtettek Nagykőrös számára és felelős közszolgáltatóhoz méltó körülményeket az ügyfelek minél magasabb színvonalon történő kiszolgálása érdekében. Kurdi Viktor, a BÁCSVÍZ Zrt. elnök-vezérigazgatója köszönetet mondott a Városnak, amiért lehetőséget adott a cég számára a bizonyításra és megköszönte jelenlegi munkatársainak, akik tovább építik és megszolgálják az új települések bizalmát. Forrás: cegledinfo.hu

3 3 Nyisson OTP Lakástakarék számlát és vegye igénybe az állami támogatást! Ne hagyja ki az állami támogatást, kössön szerződést most díjelengedési akcióink keretében. Felújításra, korszerűsítésre, bővítésre. Részletes feltételek: Szebb otthon, jobb élet Az akció visszavonásig, de legkésőbb december 31-ig tart. A tájékoztatás nem teljes körű és nem minősül ajánlattételnek. A részletes feltételek megtalálhatók a bankfiókokban és a honlapon közzétett Általános Szerződési Feltételekben és a Hirdetményekben. Az OTP Lakástakarék Zrt. megbízásából az OTP Bank Nyrt. jár el. Október 14-i ceglédi állásbörze összefoglalója 29 munkáltató állított ki az Állásbörzén Összesen 502 db állásajánlatot nyújtottunk (a Kecskeméti Munkaügyi Kirendeltség és Szolgáltató Központ, a külföldi, azaz EURES, illetve az országos adatbázisban található állásajánlatokkal együtt) A rendezvényen fentieken kívül háromféle szolgáltatást nyújtottunk ügyfeleinknek: 1. EURES külföldi munkavállalással és állásajánlatokkal kapcsolatos tanácsadás - igénybe vette: 20 fő 2. EBH Esélyegyenlőségi tanácsadás: igénybe vette: 6 fő 3. Virtuális Munkaerőpiaci Tanácsadás: igénybe vette: 18 fő Szolgáltatás összesen: 44 fő EREDMÉNYEINK: 514 fő került megszólításra állásbörze rendezvényünkkel a munkáltatók visszajelzései alapján: 446 db önéletrajzot adtak le ügyfeleink 135 esetben folytatódik biztosan a kiválasztási folyamat második körben A munkáltatói vélemények alapján sikeres rendezvényt zártunk. Dr. Terbe-Szabó Csilla Ceglédi Járási Hivatal Hivatalvezető

4 október 16. Ceglédi Uránia Mozi műsora Patkós Irma terem csütörtök-szerda 16.45: VILLÁM ÉS A VARÁZSLÓ 3D Színes, belga an. kalandfilm R.: Ben Stassen, Jeremy Degruson csütörtök-szerda SENKI SZIGETE Színes, magyar romantikus vígjáték R.: Török Ferenc Sz.: Bánfalvi Eszter, Schell Judit csütörtök-szerda ANNABELLE 18 éven felülieknek! Színes, amerikai horror R.: John R. Leonetti Sz.: Eric Ladin, Tony Amendola szombat-vasárnap 15.15: MAJA, A MÉHECSKE Színes, ausztrál-német an. film R: Simon Pickard XII. Tessedik Kórusfesztivál Szeretettel meghívjuk Önt és kedves családját Szokolay Sándor emlékére rendezett XII. Tessedik kórusfesztiválra. Időpont: október 18., szombat Helyszín: Alberti Evangélikus Templom (Albertirsa, Pesti út 106.). Résztvevők: Albertirsa városának énekkarai Kossuth Lajos Gimnázium programja Cegléd Város Önkormányzata és a Kossuth Lajos Gimnázium meghívja Önt az '56-os ceglédi forradalom emléknapjára. Az ünnepség október 22-én 10 órakor a gimnázium aulájában kerül megrendezésre. Köszöntőt mond Földi László országgyűlési képviselő. Ünnepi beszédet tart Reznák Erzsébet múzeumigazgató. A ceglédi Kossuth Gimnazisták Öregdiák Egyesülete szeretettel meghívja Önt és barátait következő rendezvényére. Beszélgetés a 80 éves Béres Károllyal, iskolánk volt tanárával, a zeneiskola nyugalmazott igazgatójával. Időpont: október 17., péntek 17 óra. Helyszín: díszterem Tisztelettel és szeretettel meghívjuk Szabó Tamás fényképész Erdélyi pillanatok c. egyéni fotókiállítására a gimnázium dísztermébe. A kiállítás megtekinthető október 31-ig munkanapokon 8-16 óráig. Kossuth Lajos Gimnázium Cegléd, Rákóczi út EGÉSZSÉGÜGYI INFORMÁCIÓK: Ügyeletes gyógyszertárak: Tömörkény Gyógyszertár Rákóczi út Kígyó Patika Táncsics M. u Felszegi Gyógyszertár Bajcsy-Zsilinszky tér 3/a. Táncsics M. u Szent Anna Gyógyszertár Kőrösi út Belvárosi Gyógyszertár Szabadság tér Gyógyír Gyógyszertár Rákóczi út Pingvin Patika Múzeum u Schulek Gyógyszertár Kőrösi út Malomtó Gyógyszertár Tesco Tömörkény Gyógyszertár Rákóczi út Tömörkény Gyógyszertár Rákóczi út Kígyó Patika Táncsics M. u Felszegi Gyógyszertár Bajcsy-Zsilinszky tér 3/a. Táncsics M. u Szent Anna Gyógyszertár Kőrösi út Belvárosi Gyógyszertár Szabadság tér 9. Orvosi ügyelet: Felnőtt orvosi ügyelet: Cegléd, Kossuth F. u. 17. Tel.: 53/ Gyermekorvosi ügyelet munkaszüneti napokon: Cegléd, Kárpáti A. u. 9. Tel.: 53/ Orvosi szolgáltató és mentők: Tel.: 53/ Véradási időpontok: Református Általános Iskola Cegléd, Szabadság tér Toldi Miklós Szakközépiskola Nagykőrös, Ceglédi út Művelődési Ház Ceglédbercel, Pesti út 96.. Állatorvosi ügyelet: , vasárnap Rendelői ügyelet: Dr. Baksai Ferenc Nagykőrös, Mintakert u. 32. Tel.: 06-20/ Magán ügyelet: Dr. Gubik Zoltán Törtel, Szent István u. 7. Tel.: 53/ , 06-20/ és Dr. Baksai Ferenc Nagykőrös, Mintakert u. 32. Tel.: 06-20/ Huszárik Zoltán terem csütörtök-szerda 17.30, 19.30, szomb.-vas is: SZOBROT MICHAEL JACKSONNAK! Színes, feliratos, szerb-németmacedón-horvát film mozicegled.hu Cegléd, Batthyány u.1

5 5 Kossuth Művelődési Központ és Könyvtár, Cegléd TÁRSASTÁNC TANFOLYAM Kezdő és haladó társastánc tanfolyam. Latin amerikai és standard táncok. Vezeti: Orosz József (Joci) - Joydance Tánc Stúdió, a Szombat esti láz fellépője. Díja: Ft/fő (10 alkalom, 15 óra, diákigazolvánnyal 26 éves korig), Ft/fő (10 alkalom, 15 óra, felnőtteknek). Oktatás szombatonként (kezdő), (haladó). FOTÓKIÁLLÍTÁS A Duna-Delta szárazföldi és vízi madárvilága - Dr. Antal László állatorvos természetfotó kiállítása. A kiállítást megnyitja Dr. Nagy Katalin. Közreműködik Medgyes Janks. A kiállítás október 22-ig tekinthető meg. Tök jó verseny Az albertirsai Márai Sándor Városi Könyvtár Töklámpás szépségversenyt hirdet Halloween alkalmából. Bárki nevezhet egy saját készítésű töklámpással. Minden jelentkező rémületesen jó ajándékban részesül, valamint a legjobbakat külön díjjal is jutalmazzuk. A kifaragott alkotásokat október között várjuk. Eredményhirdetés: október 31. A tököket minden érdeklődő megtekintheti a könyvtár udvarán. Márai Sándor Városi Könyvtár Albertirsa, Pesti út 52. PILLE ŐSZI MESEBÉRLET November 26., szerda 10.00: Három székláb, 14.30: Nálatok laknak-e állatok? November 27., csütörtök 14.30: Nálatok laknak-e állatok? - a Kaláka együttes koncertje. Szólójegy: Ft December 10., szerda 10.00, és 14.30: A didergő király. Szólójegy: Ft. A bérlet ára: Ft IRMA, TE ÉDES Október 17., péntek 19.00: Irma, te édes - zenés komédia. A Rivalda bérlet első előadása. Jegyár: Ft, Ft BOR-KULTÚRA Október 18., szombat Vacsorával egybekötött borkóstoló. Bemutakozik az Anonym Pince (Etyek) - Szövényi Áron és családja. Az est vendége R. Kárpáti Péter. Asztalfoglalás: 53/ , 06-30/ os telefonon vagy a jegypénztárban. Belépő: Ft. DR. CSERNUS IMRE ELŐADÁSA Október 20., hétfő Ellentétek vonzásában. Dr. Csernus Imre előadása GYERMEKHOLMI ÉS BABARUHABÖRZE November 8., szombat A belépés ingyenes. Helyszín: B. épület. Asztalok 80x120cm 1.500Ft/db. Asztalfoglalás: szervezes@cegledikultura.hu. Inf.: 53/ Nagyné Zana Krisztina A RÚT KISKACSA November 15., szombat Zenés bábjáték az Ametist Bábszínház előadása. Belépőjegy: Cegléd Kártyával Ft, elővételben Ft, az előadás napján VII. CEGLÉDI GIGASZTÁR November 8., szombat Elődöntő. Feladat: egy könnyűzenei dal előadása zenei alapra vagy hangszeres kísérettel. November 29., szombat Döntő. A döntőbe jutott versenyzők feladatai: egy szabadon választott könnyűzenei dal és egy szabadon választott partnerrel duett előadása. Az egyiket lehetőleg élőzenei kísérettel! A zsűri elnöke Somló Tamás. Jelentkezés és további információ: 06-30/ (Sági Judit), cegledigigasztar@gmail.com. Jelentkezési határidő: november 3. cegledikultura.hu Jóga a mindennapi életben Rendszer tanfolyamainak időpontjai: RADZSA JÓGA ÉS HATHA JÓGA KRÍJÁK, ÖNVIZSGÁLATI MEDITÁCIÓ, PRANAYAMA LÉGZŐGYAKORLATOK STB. Cegléd, Sagaku Sportklub, Cegléd, Árpád u. 30., hétfő 8.00, péntek Albertirsa, Móra Ferenc Művelődési Ház, Pesti út 85., hétfő Tápiószentmárton, Sportcsarnok és Tanuszoda, Bartók B. út 5/a., szerda Nagykőrös, Nagykőrös és Vidéke Ipartestület, Derkovits u. 7., szombat 9.00 Érdeklődni a következő telefonszámon lehet: Prempuri / Szeretettel várok minden kedves érdeklődőt!

6 október 16. Megemlékezés az 1956-os forradalom és szabadságharcra Cegléd Város Önkormányzata és az Unghváry László Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola és Szakiskola tisztelettel meghívja Önt és kedves családját október 23-án, csütörtökön az 56-os Forradalom- és Szabadságharc 58. évfordulójára rendezendő megemlékezésre. Ünnepi program: október 23., csütörtök 9.00 Hősök és koszorúk Kegyeleti emlékezés 56 hőseinek sírjánál Református Öregtemetőben: Asztalos István, Cs. Kiss Albert, Csendes István, Jákó János, Irházi Sándor, Sági Borbála, Veres László Református Kistemető: Ifj. Varga Sándor Csengettyűs temetőben: Boldizsár János, Lőrincz Lucia, Mészáros István, Kálvária temetőben: Dr. Jójárt József, Kurdics József 301-es parcella Budapest: Batonai fivérek: Batonai László és Batonai István (a koszorúzásról később intézkedünk) Köszöntő és emlékműsor az Unghváry László Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola és Szakiskola tanulóinak közreműködésével. Történelmi visszatekintést tart: Dr. Kürti György nyugalmazott gimnáziumi igazgató, Cegléd város díszpolgára. Helyszín: Uránia Mozi, Cegléd A megemlékezés után koszorúzás A Szabadság fája emlékoszlopnál a Református templomkertben, majd a Városháza főbejáratánál lévő 56-os emléktáblánál. Kísérő rendezvény: október 22., szerda Az 56-os emléktábla koszorúzása a Kossuth Lajos Gimnázium előcsarnokában. Köszöntőt mond Földi László, országgyűlési képviselő. Megemlékezést tart Reznák Erzsébet a Kossuth Múzeum igazgatója. Pingpongozni vágyók figyelmébe! Tisztelt Sportszerető és Asztalitenisz kedvelők! Ezúton szeretnénk a sportolni vágyó közvéleményt tájékoztatni arról, hogy lehetőség van pingpongozni a Damjanich utcai CVSE Sportcsarnokban, az emeleti részen! Időpontok: kedd és csütörtök Jelentkezni a foglalkozásokra személyesen vagy telefonon a CVSE sportcsarnok (Cegléd, Damjanich u. 3.) emeleti részén: Gergye Zoltán (30/ ) és Fodor Árpád (20/ ) szakedzőknél hétfőszerda, csütörtök között. Szeretettel vár mindenkit a Szuperinfó-CVSE Asztalitenisz Szakosztály! Cegléd Városi Sportuszoda HAZAI VÍZILABDA MÉRKŐZÉSEK 2014/2015 ŐSZI FORDULÓ Tisztelt Ügyfeleink! Értesítem a Ceglédi Közös Önkormányzati Hivatal ügyfeleit, hogy október 18-án, szombaton - pénteki munkarend szerint - 8:00 12:00 óráig lesz ügyfélfogadás*. Október 24-én, pénteken a Hivatal zárva tart! Dr. Diósgyőri Gitta jegyző * A Ceglédi Járási Hivatal ügyfélfogadási rendje eltérő! , szombat 11.00: Fehérvár VPSE - CVSE (Leány Gy.) , szombat 11.00: CVSE - Győri VE (Leány Gy.) , vasárnap 13.00: CVSE - Csabai Csirkefogók (O. Gyerek) , vasárnap 14.15: CVSE - Csabai Csirkefogók (O. Serd.) , szombat 11.00: CVSE - Honvéd UVKSE (OB.I./B) , szombat 11.00: CVSE - KESI (OB.I./B) , szombat 12.30: CVSE - Hódmező VSC (Leány Gy.) , szombat 11.00: CVSE - UVSE (OB.I./B) , vasárnap 10.00: CVSE - Szegedi Vizipóló (O. Gyerek) , vasárnap 11.15: CVSE - Szegedi Vizipóló (O. Serd.) , vasárnap 12.30: CVSE - Szegedi Vizipóló (O. Ifi) , szombat 11.00: Cegléd - Vidám Vizilovak (Leány Gy.) , szerda 11.00: Cegléd - Fehérvár VPSE (Leány Gy.) , szombat 13.00: CVSE - PVSK (OB.I./B) , vasárnap 10.00: CVSE - MTK (O. Gyerek) , vasárnap 11.15: CVSE - MTK (O. Serd) , vasárnap 12.30: CVSE - MTK (O. Ifi) , szombat: Angyalföld - Kópé UVSE (Bp. 2003) , szombat: FTC - KESI II. (Bp. 2003) , szombat: MVLC - BVSC (Bp. 2003) , szombat: Újszilvás - Honvéd Up. II. (Bp. 2003) , szombat: Kópé UVSE - FTC (Bp. 2003) , szombat: Angyalföld - KESI II. (Bp. 2003) , szombat: Honvéd Up. II. - BVSC (Bp. 2003) , szombat: Dunaújváros - MVLC (Bp. 2003) Cegléd Városi Sportuszoda Cegléd, Rákóczi út Tel.: 53/

7 7 Dr. Vekerdy Tamás Cegléden! Jól szeretni November 4-én Dr. Vekerdy Tamás nagyszerű előadásával folytatódik Cegléden az országos népszerűségnek örvendő Nyitott Akadémia sorozat. A neves pszichológus Jól szeretni című új könyve elképesztő népszerűségnek örvend: megjelenése után hosszú hónapokig vezette a sikerlistákat, az olvasók azonnali klasszikusnak nevezik. A kötet, ahogyan az azonos című előadás is, igazi kincsesbányát jelent a szülők számára, hiszen a nevelés számos területét érinti, a Tanár Úrtól megszokott bölcsességgel, széleskörű tájékozottsággal, lebilincselő stílussal és fergeteges humorral. Ám mindennek a középpontjában egyetlen alapkérdés áll: miként tudnánk igazán jól szeretni? Valójában kevés szülő van, aki a szíve mélyén ne szeretné a gyerekét, és ne a legjobbat kívánná neki. Sokan mégis keserűen emlékszünk vissza a felcseperedés éveire, mert úgy érezzük: szüleink számos dolgot elrontottak, nem értettek meg minket, hibás döntéseket hoztak jót akartak, de rosszul szerettek. Bár elképzelhetetlen, hogy szülőként ne kövessünk el hibákat, az már reális célkitűzés lehet, hogy szeretetünk minden tévedésünkön, gyöngeségünkön átragyogjon, a nehézségek idején is eltéphetetlen köteléket jelentsen közöttünk, egyszersmind biztonságos menedéket gyerekeink számára. Ehhez azonban meg kell tanulnunk jól szeretni - úgy, hogy az nekünk és gyerekeinknek is jó legyen. Ha ez sikerül, az ezerszeresen hálája meg magát. Minket lényegesebben nyugodtabbá és elégedettebbé tesz, gyermekeinknek pedig olyan bázist ad, ahonnan a lehető legmesszebbre tudnak elrugaszkodni, s ahova a legnagyobb szeretettel térnek vissza. Jól szeretni annyi, mint jól élni önmagunkkal és egymással. Az előadás interaktív, tehát lehetőség lesz véleményt, tanácsot is kérni Vekerdy Tamástól. Érdemes élni az alkalommal! A Nyitott Akadémia standján pszichológiai témájú könyvek nagy választéka várja az érdeklődőket kedvezményes áron, köztük Vekerdy Tamás Jól szeretni című műve is, melyet a szerző kérésre szívesen dedikál is. A november 4-én 18:00 órakor kezdődő előadásra jegyek kaphatók a Kossuth Művelődési Központban.

8 október 16. Vigyázz! Kész! Tél! Gyönyörű napsütés, ragyogó idő, száraz utak. Ki gondol még ilyenkor a télre? Pedig nem árt ha idejében felkészítjük járműveinket erre az időszakra, meghálálják, ha idejében gondoskodunk róluk. A gumik télire cserélése csak az első lépés ebben. Győződjünk meg róla, hogy a gumiabroncs profilmélysége megfelelő legyen (kb. 3-4mm), ha szükséges állítassuk be a futóművet. A lengéscsillapítók, fékek állapota befolyásolják a jármű úttartását, stabilitását a téli csúszós utakon. A hideg beálltával a járművek elektromos berendezései fokozott igénybevételnek vannak kitéve, ezért érdemes ellenőriztetni az akkumlátorok töltöttségét, az önindító és a generátor megfelelő működését is. Az akkumlátorok többsége ma már gondozásmentes, de 3-4 év után jelentősen veszítenek a teljesítményükből. Az üzemanyag ellátó berendezés állapotának átvizsgálása, a szűrők tisztítása, cseréje szintén aktuális a tél beállta előtt. A nyári szőnyeggarnitúra helyett jöhet a téli: a gumit könnyebb takarítani, nem ázik ronggyá, nem büdösödik be. Az ajtók gumitömítéseit érdemes szilikonnal befújni, akkor kevésbé fagy be. Az autó hűtőrendszerét legalább fokos fagyálló folyadékkal töltsük fel, amelyet be is mérettethetünk a szervizben vagy a kutakon. Ugyancsak szükséges a szélvédőmosó berendezés ellenőrzése, a tartály fagytűrő ablakmosó folyadékkal feltöltése. Mivel télen gyorsabban koszolódik a szélvédőnk a nyálkás, nedves időben, figyeljünk arra, hogy az ablaktörlő lapátok jó állapotban legyenek. A párásodást ablaknyitással, fűtéssel, klíma, illetve száraz törlőruhák használatával szüntethetjük meg. Ha a klímázást választjuk érdemes azt kitisztíttatni. A megfelelő látás mellett nagyon fontos a láthatóság is, ezért ellenőriztessük a lámpák működését és hogy azok megfelelően vannak-e beállítva. A téli időszakban érdemes gyakrabban mosatni autónkat, mivel az úttest csúszásmentesítésére használt só kikezdi a karosszériát és a felniket. Ha a mosásnál tartunk mindjárt jöhet is a következő dolog: az ajtótömítő gumik és az ajtózárak ápolása befagyás ellen. Nézzük át a többi tömítést és gumicsövet is, hiszen az idő és a nagy hőmérséklet ingadozás ezeknél az alkatrészeknél is okozhat gondot. Szükség esetére érdemes jégkaparót, jégoldót, ha messzebbre megyünk hóláncot is beszereznünk. Mindenkinek biztonságos és balesetmentes autózást kívánunk! Autó Trade 99 Bt. csapata Cegléd, Várkonyi I. u. 60. Tel.: 53/

9 9 Biztonságban motoron ősszel is Az őszi időszakban a legnagyobb baleseti veszélyt a csúszós út, a romló látási viszonyok okozzák, ezért lényeges, hogy mindenki megfelelően készítse fel járművét - és természetesen saját magát - ezekre a körülményekre. Ősszel a motoros balesetek jellemző oka, hogy nem az időjárási-, látási- és útviszonyoknak megfelelően vezetik járműveiket, vagy a járművezetők képességeiket túl, gépük teljesítményét pedig alulbecsülik. A motorosokat a személygépjárművek vezetőire jellemző passzív biztonságtechnikai megoldások (karosszéria, energiaelnyelő zónák, biztonsági öv, légzsák) nem védik, így közlekedési baleset esetén testük közvetlenül sérül. Vezető baleseti okok évek óta a sebesség nem megfelelő megválasztása, irányváltoztatás szabályainak be nem tartása és a szabálytalan előzés. kizárólag kifogástalan műszaki állapotú, és biztonságtechnikailag is megfelelő motorkerékpárok használata, a közúti közlekedési szabályok betartása (fokozott figyelem pl. előzés, kanyarodás, egyéb manőverek során), a megengedett (az út-, terep-, és látási viszonyoknak megfelelő) sebességgel történő közlekedés, a bukósisak és egyéb védőfelszerelések viselése, amely nagymértékben csökkenti a motorosok agysérülésének, gerinc-, és végtagsérülésének és a baleseti halálnak a kockázatát. Látni és látszani 2014 Az Országos Rendőr-főkapitányság és az ORFK Országos Balesetmegelőzési Bizottság idén is útjára indítja a Látni és látszani elnevezésű országos közlekedésbiztonsági kampányát. A program keretében a személy-, illetve tehergépkocsik, a motorkerékpárok és kerékpárok vezetői október 2-től december 12-ig ingyenesen élhetnek azzal a lehetőséggel, hogy az akcióhoz csatlakozott szervizekben járművüket szakemberek átvizsgálják. A kampányban optikusok is részt vesznek, akik ugyancsak térítésmentes látásellenőrzéssel, továbbá hasznos tanácsokkal várják a járművezetőket november 6-tól december 12-ig tart majd az országos fokozott közúti ellenőrzés, melynek során a rendőrség teljes körűen és kiemelten vizsgálja a személy-, illetve haszongépjárművek, a motorkerékpárok és kerékpárok világítását, láthatóságát, továbbá a vezetői engedélyben szereplő szemüveg viselését, illetve a kiegészítő szemüveg meglétét. A kampányban résztvevő szervizekről és optikusokról a weboldalon tájékozódhatnak. A megváltozott közlekedési környezet váratlan helyzet elé állíthatja a motorosokat, éppen ezért időben fel kell készülni arra, hogy egyik pillanatról a másikra olyan időjárási és útviszonyokkal találkozhatnak, amelyek a nyári vezetéstechnikától lényegesen eltérő figyelmet igényelnek. Esőben, ködben a járművezető által belátott távolság csökken. A levegő kevésbé átlátható a páratartalom miatt. A járművek körvonalai elmosódnak, a valóságosnál távolibbnak látszanak. A közlekedő járművek távolságát sokan túl-, sebességét viszont alulbecsülik. Számítani kell arra is, hogy megjelenhet az állati erővel vont járművek és mezőgazdasági gépek által felhordott sár, amely csúszóssá teheti az utakat. Az alábbiak figyelembevételével jelentős mértékben csökkenthető a motorkerékpáros balesetek bekövetkezésének kockázata: Vezessenek körültekintően! Amennyiben mégis olyan esemény történik, amely a rendőrség, a mentőszolgálat, vagy a katasztrófavédelem közreműködését igényli, hívják a bármely hálózatból ingyenesen elérhető 112-es segélyhívószámot. Forrás: police.hu origo.hu

10 október 16.

11 millió forint Részletre. Egyszerűen. Lakásfelújításra. Cetelem Személyi Kölcsön Lakásfelújításra Ft csak Ft/hó A Cetelemmel otthonról igényelheti! (06-1) Referencia THM: 21,99% ( Ft; 84 hó) Referencia THM: 22,13% ( Ft; 60 hó). Reprezentatív példa: hitel teljes összege: Ft; futamidő: 48 hó; fix havi törlesztő: Ft; egyszeri kezelési költség (a hitelösszegből levonásra kerül): Ft; fix éves ügyleti kamat: 16,99 %; fizetendő teljes összeg (kezelési költség nélkül): Ft. THM: 22,16%. A Ft-os törlesztőrészlet 84 hónapos futamidő esetén érvényes, mely esetben a kamat: 17,99%, kezelési költség: Ft. A törlesztőrészlet összege a hitelösszeg vagy a futamidő módosításával változik. Az igényelt hitelösszeg 50%-át pozitív hitelbírálat esetén, az Ön által aláírt szerződés és az igényléshez szükséges, a Bank hirdetményében meghatározott dokumentumok Bankhoz történő beérkezését követően három munkanapon belül számlájára utaljuk. Amennyiben a hitelcél megvalósulását a Bank által előirt dokumentumok beküldésével a folyósítástól számított 4 hónapon belül igazolja, folyósításra kerül a hitelösszeg további 50%-a is. A Bank a hitelbírálat jogát fenntartja. A Bank a pénzügyi szervezetek Magatartási Kódexének alávetette magát. KEDVES OLVASÓINK! Ezen a héten szókereső játékunkkal szállhatnak versenybe a nyereményekért. Októberi rejtvényeink megfejtéseit és a sorsolás nyereményeit a POPPY Lingerie Márkabolt (Cegléd, Kossuth Ferenc utca 12.) ajánlja fel. Küldjék megfejtéseiket szerkesztőségünk címére: Dél-Pest Megyei Szuperinfó, 2700 Cegléd, Múzeum utca 3. A helyes megfejtések beérkezési határideje: november 11. Nyerteseink névsorát november 13-án megjelenő számunkban olvashatják. Kétbetűsek: AN, AP, ÁB, DÉ, DO, ÉS, IR, IY, MI, NÉ, NS, ŐÁ, ŐK, SB, TR, YE Hárombetűsek: AAT, ÁAN, EDŐ, ELŐ, ERA, ESI, FER, GAO, LEI, LSE, LZÁ, NMO, ODA, ORK, ŐSE, STO, TÁÁ, TOI Négybetűsek: ADÁS, ÁGYŐ, ÉDES, EGÉR, ÉNEK, ESTE, ÓKOR, ŐSZI, SEJT, TELJ, ZSÁK Ötbetűsek: EJARI, GÉNEK, MELEG, NŐIES, PENGE, PILLE, POPPY, SELLŐ Hatbetűsek: ÁLLOTT, BOLTOS, BŐRNEK, FÁZNAK, FIATAL, KÖNTÖS, LÁZADÓ, PERSZE Hétbetűsek: EDELÉNY, PIZSAMA, SLATINA, SZERETI, TÁLALÁS Nyolcbetűsek: KELLEMES Kilencbetűsek: DEDIKÁLTA, FEHÉRNEMŰ, HISZÉKENY, IDEGESSÉG, KÉNYELMES Tizenegybetűs: FÁJDALMASAN Helyezze el a felsorolt szavakat az ábrában, majd a kimaradó szavakból állítsa össze a megfejtést. H I S Z É K E N Y

12 október 16. ÁLLÁST KÍNÁL KAMIONSOFŐRÖKET keresek állandó magyar-német munkára (nemzetközist). Uniózás nincs / SZAKKÉPZETT, ipari varrógéppel varrni tudó kollégákat keresünk azonnali kezdéssel, szolnoki munkahelyre üléshuzatok varrására. Szállítás megoldott. Csoportok jelentkezését is várjuk. Jelentkezni SMS-ben: "varrónő" jeligére lakcím megjelölésével a 06-30/ as telefonszámon. VÁLTOZTASSON életén! Legyen a területi képviselőnk, Cegléd térségében! A betanulási időre 640 eft plusz támogatás! Jelentkezési feltétel: minimum érettségi bizonyitvány. Jelentkezni: -ben fbecskehazi@gmail. com önéletrajzzal. JÁSZBERÉNYI szalagmunkára keresünk munkavállalókat. Munkába járás biztosított. Érd.: munkanapokon 9-10 óráig 06-30/ KECSKEMÉTI áruszállító cég nemzetközi gyakorlattal, B kategóriás jogosítvánnyal rendelkező sofőrt keres EU-ban történő munkavégzésre,furgonra. Jelentkezni a 06-76/ telefonszámon illetve a bito@bitointertrans. hu címen lehet. NŐI dolgozókat keresünk Törtel, Cegléd térségéből a pátyi Kalifához / ÖNÁLLÓAN dolgozni tudó gumiszerelőt keresünk nagykőrösi munkahelyre. Bérezés megegyezés szerint / BELFÖLDI hetelős munkára, nyerges szerelvényre, gyakorlattal rendelkező gépkocsi vezetőt keresünk / FŐ óvodapedagógust keresünk határozott időre a ceglédi Ady Endre utcai Óvoda Malom téri tagóvodájába től. Jelentkezni az Ady Endre utcai Óvodában lehet. KECSKEMÉTI cipőfelsőrészkészítő üzembe gyakorlott, ügyes, precíz, gyors kollégákat keresek / BŐVÜLŐ csapatunkba új munkatársakat keresünk ingatlanértékesítő munkakörre. Elvárásunk: Középfokú végzettség, kiváló kommunikációs képesség. Amit kínálunk: Kiemelt kereseti lehetőség, professzionális háttér. Fényképes önéletrajzokat a pickarczyk.peter@dh.hu címre várjuk. NEMZETKÖZI gépkocsivezetőket keresünk flottabővítés miattnemzetközi gyakorlattal és E kategóriás jogosítvánnyal, napidíjas elszámolás szerint. Jelentkezni H-P: 8-17 óra között a 53/ telefonszámon, illetve fényképes önéletrajzzal a krisztina. szabo@ronixtrans.hu címen lehet. KŐMŰVEST és segédmunkást felveszek napi kifizetéssel Ceglédre, folyamatos munkavégzésre. Jelentkezni SMS-ben: 06-70/ GYAKORLATTAL rendelkező virágkötő hölgyet keresünk. Jelentkezni: 06-70/ SZOBAFESTŐ- mázolót felveszek, homlokzati hőszigetelésben jártasság előny. Tel: 06-70/ SZAKKÉPZETT vagy gyakorlattal rendelkező pékeket valamint táblázni tudókat keresünk azonnali kezdéssel. Jelentkezni SMS-ben "pék" jeligével a 06-30/ es telefonszámra. A Lasztra-Cargo Kft. KIEMELT FIZETÉSSEL, azonnali kezdéssel SOFŐRÖKET keres Ausztria-Anglia viszonylatra. Féléves angliai gyakorlat (kezdő betanítását vállaljuk), C, E kategória szükséges! Heti kereset minimum 100 ezer forint! Jelentkezés ben vagy telefonon: soforallas@lasztra-cargo.hu vagy 06 (30) CEGLÉDI telephelyre tehergépkocsi szerelő munkatársat keresünk. Feltétel: GKI," C, E" jogosítvány. Érdeklődni: 06-30/ A TS Gastro Kft. albertirsai főzőkonyhájára min. 2 éves szakmai tapasztalattal rendelkező szakácsot keres. Feladatok: napi menük elkészítése, konyhai kisegítők, gépjárművezetők napi munkájának koordinálása;, a konyha tisztaságának felügyelete. Fényképes önéletrajzokat szakács jeligére az allas@tsgastro.hu címre, október 30-ig várjuk. ÉRTÉKESÍTÉSBEN jártas munkatársak jelentkezését várom. Elvárás: min. érettségi / INGATLANKÖZVETÍTŐ iroda alkalmazottat keres fő vagy másodállásban. (alapbér+jutalék) / HALAS üzletbe fiatal, talpraesett munkatársat keresünk. Tel.: 06-30/ "C" KATEGÓRIÁS jogosítvánnyal rendelkező nehézgép kezelőt keresek / ELLETŐS munkatársat keresünk, ceglédi munkahelyre / ÉJSZAKAI raktárosi munkára hűtőházba, azonnali kezdéssel, betanított munkásokat keresünk. Bejárás biztosított céges busszal. Jelentkezni SMSben "raktár" jeligével a 06-30/ es telefonszámra. SZARVASMARHÁK gondozására munkatársat keresek / GYAKORLATTAL rendelkező CO hegesztőket felveszünk. Szállást biztosítunk, utazást térítünk vagy szállítunk. Tel.:06-20/ ALBERTIRSAI ásványvíz palackozó üzem felvételt hirdet az alábbi munkakörbe:- Élelmiszeripari technikus. Hasonló területen szerzett 2-3 éves szakmai tapasztalat előnyt jelent. Jelentkezni lehet önéletrajzzal a karrier@ acquarius.hu címen. CO2-hegesztőket keresünk Pest megyei munkahelyre. Szállás, utazás biztosított! Kiemelt órabér! 06-70/ , hegeszto@ index.hu MULTICÉG CO2-hegesztőket keres, vastag anyagok hegesztésére, gödöllői munkahelyre. Gyakorlat szükséges! Szállás, utazás biztosított / , velexi100@gmail.com CEGLÉDI telephelyű cégünk keres nemzetközi tehergépkocsi vezetőt olasz viszonylatra, nyerges szerelvényre. Amit kínálunk: korszerű járművek, sok munka, korrekt bérezés. Érdeklődni: 06-30/ ZÖLDSÉG csomagolásra betanított dolgozókat keresünk. Bejárás megoldott céges busszal. Jelentkezni SMS-ben "zöldség" jeligére, lakcím megjelölésével a 06-30/ es telefonszámra. HEGESZTŐKET és lakatosokat keresek hosszú távú munkára. Érd: 70/ TEJTERMÉKEK csomagolására munkatársakat felveszünk Budapestre, Cegléd és környékéről. Szállítás megoldott. Jelentkezni: óra között 06-70/ Munkaerő SZOBAFESTŐ szakmunkást keresek. Jelentkezni: 06-20/ ÖNÁLLÓAN dolgozni tudó szobafestőt keresek azonnali kezdéssel / CEGLÉD közeli gyógyszertárba nemrégiben nyugdíjba vonult gyógyszerészt keresünk, változó munkabeosztással. Tel.: 06-20/ VENDÉGLÁTÓS, fiatal pultost felveszek. Érd.: 06-30/ OKTATÁS KORREPETÁLÁS matematikából, fizikából Cegléden általánosközép és felsőfokú oktatásban résztvevőknek / délután OKJ-s Óvodai dajka, Pedagógiai asszisztens, Gyógypedagógiai asszisztens tanfolyamok októberben Kecskeméten szombatonként, részletfizetéssel / (12:00 után) BARTHA AUTÓSISKOLA! Lehetőség a "B" kategóriás jogosítványra 2 hónap alatt / PERFECT Nails kézápoló és műköröm-építő, illetve lábápoló képzés indul Szolnokon. Infó: 06-70/ DAJKA, pedagógiai és gyógypedagógiai asszisztens vizsgára felkészítés indul Cegléden részletfizetéssel.tel: 20/ , 30/ ARANYKALÁSZOS gazda ( Ft), Szociális gondozó és ápoló ( Ft) és Boltvezető ( Ft) tanfolyam indul Cegléden. Részletfizetés!! www. tusketan.hu Fehér Mónika 06-70/ Tüske Kft. AL:1183 Fnysz:

13 13 BETANÍTOTT MUNKA GYÁLON (6+2-es munkarend, 3 műszak) Ingyenes cégjárat: Határ út, Vecsés, Monor, Cegléd, Albertirsa, Ócsa Érdeklődni: 06-20/ A Rapidsped Zrt. keres NEMZETKÖZI GÉPKOCSIVEZETŐ munkatársat. Amit kínálunk: Elvárások : sofőröknek: Egyéb információ: 06-1/ Fényképes önéletrajzát várjuk: cv.rapidsped@transalliance.eu Az osztrák, német élet és munkavállalás ABC-je GYES Ausztriában Ausztriában óta a gyermekgondozási segély (gyes) folyósításának ötféle módja közül lehet választani. Négy átalánydíjas változat mellett egy 5. jövedelemfüggő verzió létezik. 1. változat: a gyermek hónapos koráig napi összege: 14,53 euró Az 1. átalánydíjas változatnál, ha csak az egyik szülő igényli, a gyes a gyermek 30 hónapos koráig vehető igénybe. Ha a szülők váltják egymást, akkor a gyes legfeljebb a gyermek 3. életévének betöltéséig folyósítható. Gyermekgondozási szabadság egyidejű igénybevétele esetén a törvény erejénél fogva fennálló munkajogi védelem csak a gyermek 2 éves korának betöltéséig illeti meg Önt! Ezért, amennyiben csak az anyának van ausztriai munkaviszonya, a gyermek 2. életévének betöltését követően az egészségbiztosítási pénztár elvárja, hogy az anya ismét munkába álljon Ausztriában az alap szünetelő munkaviszony mellett. Munkajogi védett státuszának megőrzése érdekében feltétlenül legyen tekintettel a vonatkozó munkajogi előírásokra! 2. változat: a gyermek hónapos koráig napi összege: 20,80 euró A 2. átalánydíjas változat választása esetén az egyik szülő a gyermek 20 hónapos koráig napi 20,80 euró gyes-ben részesül; ha pedig mindkét szülő igénybe veszi az ellátást, akkor a gyes igénybevételének tartama legfeljebb a gyermek 24 hónapos koráig lehetséges. 3. változat: a gyermek hónapos koráig napi összege: 26,60 euró A 3. átalánydíjas változatnál a szülő a gyermek 15 hónapos koráig napi 26,60 euró gyes-ben részesül; ha a másik szülő legalább 3 hónapot igényel, akkor a gyes folyósításának időtartama a gyermek 18 hónapos koráig meghosszabbodik. 4. változat: a gyermek hónapos koráig napi összege: 33 euró A 4. átalánydíjas változat esetében, ha csak az egyik szülő igényli, a gyes a gyermek 12 hónapos koráig vehető igénybe. Ha a szülők váltják egymást, akkor a gyes folyósítására a gyermek 14 hónapos koráig van mód. Plavecz Tamás - AUSTROHELP austrohelp01@gmail.com Segítség Ausztriában hivatalos és magánügyben jogi háttérrel

14 október 16. INGATLAN CEGLÉD belvárosában 55 nm, 2 szobás panellakás eladó. 5,7 mft / KERTVÁROSBAN 1991-ben épült, 140 nm-es, kétszintes családi ház, 60 nm-es melléképülettel, 692 nm-es telekterülettel eladó. Iár.: 29 mft / CEGLÉDEN a városközpontban, téglaépületben, csendes, világos, 84 nm-es lakás eladó, egyedi fűtéssel. Garázs megoldható. Tel.: 06-20/ ALKALMI áron! Cegléden, Összekötő úton, 290 nm-es telken, pár éve felújított, 68 nm-es, 1,5 szoba+ tv szobás családi ház, fűthető garázszsal eladó. 6,9 mft / CEGLÉDEN szép lakások, házak eladók. 5 mft-tól / Nézd meg: feringatlan.hu, Pesti út 13 sz. CEGLÉDEN 2,5 szobás, jó állapotú, panelprogramos lakás eladó. 5,9 mft / CEGLÉDEN, városközponthoz közel, 300 nm-es telken, 85 nm-es, 2,5 szobás, összkomfortos családi ház eladó. 5,9 mft /2312 ELCSERÉLEM lakótelepre, vidékre ceglédi, 3 szobás kertes házamat sürgősen / TÖRTELEN komfort nélküli szoba, konyhás ház eladó / CEGLÉDEN 1 szobás lakás eladó. Ár: 4 mft. Tel.: 06-70/ CEGLÉD belvárosában 2 szoba, öszkomfortos, évek óta nem lakott családi ház, kedvező áron eladó / TÖRTELEN, főút mellett, 3 szobás, hőszigetelt, tehermentes családi ház gyümölcsössel és melléképületekkel eladó. Tel: 06-20/ CSEMŐBEN, főút mellett, 1 Ha-os gyümölcsös, gazdasági épületekkel, melyben szoba konyha is kialakításra került. Szőlővel, gyümölcsfákkal, eperrel beültetve eladó. 3,5 mft / CEGLÉD belvárosában 97 nm, 2+nappalis, étkezős, gázfűtéses, erkélyes lakás eladó. 13,9 mft / ELADÓ Csemőben 1 új telkes ház. Ceglédi lakást beszámítunk / , 06-20/ CEGLÉDEN "Zöldházakban", II. emeleti, erkélyes, 72 nm-es lakás eladó / ÉPÍTÉSI telek Cegléd kertvárosban, az Öreghegyi úton eladó / HÁZ eladó tehermentes, gázfűtésű, garázzsal. Mező u.27/a. 6,9 mft. Tel.: 06-30/ CEGLÉDEN liftes házban, 1,5 szobás, panellakás eladó. 4,1 mft. Tel.: 06-53/ CEGLÉDEN 120 nm, 3 szobás, gáz+ vegyes tüzelésű családi ház 900 nm telken eladó, 2 szobás panellakást beszámitok! 9,9 mft / SZOBÁS, összkomfortos családi ház 400 négyszögöl telekkel eladó. Ár: 7,9 mft / CEGLÉDEN Felház utcában társasházi lakás, 70 nm-es 8,1 mft / HA az otthonát keresi, itt azt fogja találni! Cegléden, városközponthoz közel, 290 nm-es telken, 3 éves, 133 nm-es, 2 hálószobás, 1 dolgozószobás, tágas amerikai konyha nappalis tégla családi ház, padlófűtéssel, kandallóval, beépített, minőségi bútorokkal, nagy teraszszal, egyéb extrákkal eladó 24,4 mft. Tégla lakást beszámolunk, értékegyeztetéssel / CEGLÉD belvárosában 110 nm, gázfűtésű családi ház eladó, 550 nm telken. 9,9 mft / ALKALMI áron! Cegléden 390 nmes telken, 120 nm-es, 3 szoba+ nappalis, teljesen felújított tégla családi ház, 2 féle fűtésrendszerrel, fa nyílászárókkal eladó. 12,9 mft. 1-2 szobás lakást beszámítunk, értékegyeztetéssel / CEGLÉDEN a Mátyás király utcában kertes családi ház eladó / KIADÓ GARÁZS, motor tárolására a Teleki utcában kiadó / CEGLÉDEN Jókai utcában, 40 nmes társasházi lakás kiadó. Tel.: 06-30/ ALBÉRLET olcsón kiadó, Ceglédhez 8 km-re. Érd: 06-20/ CEGLÉDEN kertes házban, 2 fő részére, albérlet kiadó / ig. CEGLÉDEN a városközpontban a Szolnoki út elején 1 db 20 nm- es üzlethelyiség kiadó / , 06-20/ , 40, 100 nm-es helyiségek központi részen Cegléden, hasznosításra kiadó / CEGLÉD központjában kiadó 1 szobás, földszinti, bútorozatlan lakás / PAVILON kiadó Cegléd központjában a Szabadság téren. Érd: 06-20/ VÁROSKÖZPONTBAN új építésű lakás kiadó, igényesnek / BELVÁROSI 120 nm-es családi ház kiadó orvosi rendelőnek, üzlethelyiségnek és egyéb célra / ADÁS-VÉTEL RÉGISÉGEKET, festményeket, bútorokat, porcelánokat, bronz tárgyakat és komplett hagyatékot vásárolok magas áron. Ingyenes kiszállás. Ugyanitt tollfelvásárlás! Régi tollat, használt párnát, dunyhát veszek magas áron / ÉREMBOLT vásárol régi pénzeket, kitüntetéseket, bélyeggyűjteményt, képeslapokat. Kecskemét, Ceglédi u / AKCIÓS, másodosztályú trapézlemezek horganyzott, illetve színes kivitelben Ft+áfa (1206, Ft) négyzetméter áron eladó / , 06-70/ BIRKACSENGŐKET, lócsengőket, marhakolompokat, juhászkampókat, pitykéket, tanyaberendezéséhez régiségeket, hagyatékokat vásárolok. Érd.: 06-30/ SZEKRÉNYSOR, ülőgarnitúra, jó állapotban eladó / JÓ állapotú, használt, GF25, kéménybekötéses gázkonvektor eladó. Érd: 06-20/ FEHÉR kályha, plüss kanapék, 10 ablakra reluxa, fekvő ablak / VÁSÁROLOK régi bútorokat, képkereteket, festményeket, könyveket, mindenfajta hagyatékot, porcelánokat, órákat, régi dolgokat. Érd.: 06-20/ mindenféle öreg tollat veszek. ELADÓ! 26-os női-, 16-os gyermek kerékpár. Telefon: 06-70/ UDVARI vásár! Farmerek, pulóverek, dzsekik. Cegléd, Déli út óráig. ELADÓ keverőtárcsás mosógép, 2 gázpalack, 1 hurkatöltő, betonkeverő. Tel.: 06-20/ ÉTKEZŐASZTAL, 4 db szék, kanapéágy, fotel, ágyneműtartó, előszobabútor eladó. Érd.: 06-53/ VÁSÁROLOK ipari ezüstöt, ezüstötvözeteket. (Platinát, ródiumot, palládiumot, amalgámot, pasztát, érintkezőpogácsákat, kemény forrasztót) / BONTOTT faanyag (gerenda, szarufa és deszka) eladó. Tel.: 06-20/ MINŐSÉGI utángyártott nyomtatópatronok, lézertonerek, már: 499 Ft-tól! Lőrincz és Fia Kereskedőház, 2700 Cegléd, Szent Imre herceg utca 30. (Székely-kapunál!) KÉTFALCOS Boon cserép, kúpcserép valamint Simson Swalbee eladó / CEGLÉDEN 200x140-es, jó állapotú franciaágy valamint szobabicikli eladó / KEMÉNY tűzifa közvetlen erdészettől m*m-ben vagy Ft/ erdei m-től / , 06-30/ MÉCSES-VÁSÁR október 21.-től, már: 99 Ft-tól! Lőrincz és Fia Kereskedőház, 2700 Cegléd, Szent Imre herceg utca 30. (Székely-kapunál!) SZÁMÍTÓGÉP 6 hó garanciával, LCD lapmonitorral. Házhoz szállítás. P4-2600: Ft-tól, P5 (2-magos): Ft-tól, laptop: Ft-tól / KONZERVGYÁRI melléktermék (kukorica, borsó) eladó. Tel.: 06-30/ , 06-30/ NÉMET kályha, színes tévé, régiség tálaló, varrógép, konyhabútor eladó / HULLÁMPALA 1200 Ft/db eladó. Ha kell, üzemanyag árban házhoz szállítom / VEGYES TÖLGY, bükk tűzifa, lignit szén megrendelhető. Mezei Tamás 06-30/ VÁSÁROLNÉK lakatos, bádogos gépeket, élhajlítót, fúrót, gépsatut, üllőt, CO hegesztőt, dinamót, műszerész esztergát, kompresszort, esztergakéseket / LIGNIT és tűzifa megrendelhető Cegléden ingyenes helybeszállítással 10 mázsa felett. Czinege József 06-20/ AKCIÓ! Burgonya 60 Ft/kg. Szép áru-jó áron! 06-20/ SAVANYÍTANI való káposzta Cegléden eladó. Tel.: 06-70/ TŰZIFA akció! Vastag akác: 2550 Ft/100 kg, Vékony akác: 2250 Ft/100 kg, Bükk és tölgy: 2300 Ft/100 kg, Vegyesfa: 1850 Ft/100 kg / Hálás szívvel mondunk köszönetet mindazoknak, akik Id. Mári Károly temetésén megjelentek, sírjára virágot, koszorút helyeztek, mély fájdalmunkban osztoztak. A gyászoló család KUKORICA, búza, árpa, napraforgó, zab eladó. Házhozszállítással is. Tel.: 06-30/ KISBÁLÁS búzaszalma, kisbálás réti széna, kisbálás lucerna eladó. Házhozszállítással is / HETES malacok és Hofherr Cloiton típusú kukorica morzsoló eladó. Érd: 06-30/ AKÁC tűzifa 2600 Ft/100 kg kuglizva, 2750 Ft/100 kg hasítva / TAKARMÁNYBURGONYA eladó. Tel.: 06-30/ SZEDD magad alma, Nyáregyházán a 405-ös út 6 km szelvényében, a dánszentmiklósi elágazásnál. Egységár 70 Ft/kg. Fajták: idared, golden, red rome, jonathan, jonagold, sarden, red winter. Nyitva minden nap 8-16 óráig. Tel.: 06-20/ ELADÓ villanytűzhely, kombinált szekrény, régi és új tipusú konyhabútorok. Modern eladópult, permetezőgép és ágyneműtartó / ÁGYNEMŰTARTÓS fotelágy, kanapé, 20 l-es akvárium (felszerelésekkel). Érdeklődni: 06-20/ BÜKK, tölgy tűzifa házhoz szállítva, mázsálva. Hasítva 2350 Ft/100 kg, száraz bükk- tölgy 2600 Ft/100 kg hasítva eladó / KÖLES és egyéb apró magvak kaphatók. Tel.: 06-30/ FIGYELEM régi bútort komplett hagyatékot vásárolnék! 06-20/ , 06-53/ jakab0303@ fre .hu MAGYAR darabos szén rendelhető. Tel.: 06-20/ DOBOS Tűzifa Kft. Csemő. Eladó akác tűzifa. Akció! tölgyfaszél 2100 Ft/100 kg, bükk 2200 Ft/100 kg. Tel.: 06-20/ ÉRETT szarvasmarha istállótrágya kis és nagytételben házhoz szállítva eladó / KRIZANTÉM megrendelhető több színben. Albertirsa, Batthyány u / , 06-20/ TÖLGY, cser, bükk, akác tűzifa házhozszállítás 2500 Ft/100 kgtól / ELROMLOTT háztartási gépeit, mosógép, centrifuga, gáztűzhely megveszem. Darabja 1000 Ft. Mikro, számítógép, boyler 500 Ft/db. Automata mosógép 1000 Ft/db. Valamint leégett villanymotor 100 Ft/kg, elromlott generátor és önindító 70 Ft/kg, akkumulátor 100 Ft/kg. Ugyanitt ócskavas felvásárlást, lomtalanítást vállalok /

15 15 VEGYES fa eladó / FLYMO lombszívó, 3x6 fokú alumínium létra és fém kiskutya kennel eladó / MEGVESZEM régi disznóvágó asztalát 6000 Ft, régi zománcozott gyerekkádat 2000 Ft, tartóval 2500 Ft, régi ablak spaletták 1 ablakra való 3000 Ft, 170 cm-től 4000 Ft, fatragacs 3000 Ft, fateknő jó állapotú 1500 Ft, lemezteknő 1000 Ft. Szódásüveg rekesszel együtt 1500 Ft, szódásüveg 50 Ft, kisméretű demizson 500 Ft, 50 literes 1000 Ft, gyalupad 6000 Ft, ugyanitt régi bútorokat és komplett hagyatékot felvásárolok / VÁLLALKOZÁS CEGLÉDEN bejáratott gyümölcs és zöldségbolt árukészlettel, berendezéssel családi okok miatt átadó. Tel.: 06-30/ GÉP-SZERSZÁM HASZNÁLT gépszerszám felvásárlás (satuk, kalapácsok, kulcsok, fogók, csavarhúzók, esztergaszerszámok, vezetékek, lapkák, vídiák) / JÁRMŰ KÉSZPÉNZÉRT autóját, teherautóját megvásároljuk állapottól függetlenül. Házhoz megyünk! Tel.: 06-70/ MINDENFÉLE autót megvásárolok! 35 Ft/kg. Tehergépkocsit is. Házhoz megyek! 06-20/ FIAT PUNTO 1997-es, 5 ajtós, benzines eladó. Iár: 195 eft / SZOLGÁLTATÁS VESZÉLYES fák lombtalanítását és kivágását vállalom, kosaras autó bérelhető / REDŐNYÖK, faredőnyök szerelése, javítása, megbízhatóan, olcsón garanciával. Kotyinszki Tibor 06-30/ , 06-20/ REDŐNY, reluxa, harmonikaajtó, szúnyogháló, szalagfüggöny felmérése, értékesítése, igény esetén beépítése. Tel.:06-30/ VÍZVEZETÉK és központifűtés szerelés, javítás, duguláselhárítás / ABLAK-, ajtójavítás! Hívja szakembereinket! Tel.: 06-30/ CSERÉPKÁLYHÁKKAL, kandallókkal (új, használt), kapcsolatos mindennemű feladatok elvégzése. Cegléd / REDŐNYJAVÍTÁS, gurtnicsere akár még ma! 06-20/ , Kacsándi Tibor - Redőnység! ( KÖLTÖZTETÉS, fuvarvállalás olcsón, ponyvás-, billenőplatós kisteherautókkal, megbízható rakodókkal / , 06-53/ AUTOMATA mosógépek javítását vállalom, akár hétvégén is! 06-20/ DEVIZAHITELEK, autóhitelek, problémás, felmondott végrehajtás alatt álló hitelek kezelése, megoldása, ingyenes jogi tanácsadással. Érd: 06-20/ PALATETŐ, lapostető szigetelések korszerű anyagokkal, garanciával, tavalyi áron / SZŐNYEG, kárpit, autókárpit mélytisztítása / mlap.hu Hörömpő József PALA-, lapostető bontás nélküli felújítása színes, mintás, bitumenes zsindellyel. Kémény bontásépítés. Ingyenes árajánlatkészítés / , www. palatetofelujitasjavitas.hu JÓSLÁS, kötés, oldás. Tel.: 06-20/ ÁCS, tetőfedő, kőműves, bádogos és malterba kúpozás. www. tetomunkak.iwk.hu 06-20/ DUGULÁS elhárítás SOS-ben, lefolyórendszerek tisztítása / BURKOLÁST, felújítási munkákat, kandalló építést, fakivágást vállalunk, akár elszállítással / KÁDFELÚJÍTÁS hőkezeléssel! Helyszínen garanciával, minden színben! Villanyszerelés! Telefon: 06-70/ KUKORICA betakarítást vállalok, nagy teljesítményű kombájnnal, szárzúzva / FRISSÍTŐ masszázst vállalunk Cegléden. Tel.: 06-30/ , 06-70/ TETŐK javítása, készítése, veszélyes fák lebontása. Molnár Gábor / , 06-70/ ÚJ fogsorok akár 1 nap alatt is, garanciával / , 06-53/ KÁRPITOS! Autó- Bútor áthúzás, javítás, felújítás, kormánybőrözés. Tel.: 06-20/ VILLANYSZERELÉS, bojlerek, háztartási gépek, szivattyúk javítását vállaljuk! 06-20/ , www. robivill.hu MESTERBOSZORKÁNY, tisztánlátó, médium mesterjós, energiagyógyászat, halott látás, életútvezetés, 06-70/ KŐMŰVES és festő munkát vállalok / VÁLLALOK ács és kőműves munkát, kisebb nagyobb javítást, homlokzat javítást, hőszigetelést, festést, térkövezést garanciával / TETŐJAVÍTÁST, kúpozást, kéménybontást illetve rakást, fűvágást vállalunk / VARRÓGÉPSZERVIZ! Háztartási- és ipari varrógépek javítása / Árainkról bővebben: KŐMŰVESMUNKÁT, átalakítást, felújítást, gipszkartonozást, homlokzat szigetelést, burkolást vállalok / , 06-53/ KŐMŰVES, ács, lapostetők, vizes, penészes, salétromos falak szigetelése és vegyi injektálása, kémények, kúpolások, bádogozás, festést, dryvitozást, színezések és mindenféle javításokat és beázásokat garanciával, tavalyi áron 20% kedvezménnyel vállalok! Még ebben hónapban! 06-30/ AUTOMATA mosógép, mosógép, mosogatógép, porszívó, háztartásigép, gázkészülék, vérnyomásmérő, kempingbútor, esernyő, táska, sátor, dzseki, permetező, cipzárjavítás Cegléd, Perc u / , 53/ MOTOROS fűrésszel fakivágást és összevágást vállalok. Tel.: 06-20/ KÚTTISZTÍTÁST, kútmélyítést, fertőtlenítést, szivattyúzást és fakivágást vállalok. Pl.: fenyő/dió / DUGULÁSELHÁRÍTÁS falbontás nélkül, 0-24 h zsírtalanítás, csatornatisztítás géppel, hétvégén is, garanciával. 70/ A Talp-Mancs Kutyakozmetika szeretettel várja szépülni vágyó kedvencét! Paszterkó Gyöngyi, 06-20/ KERTÁSÁST, tűzifa aprítást és kerti munkákat vállalok. Tel.: 06-70/ LAKI kályhakeramikus kályhás mester új cserépkályhák, átrakások, javítás. Kandallók, mobil kemencék hordozhatók / REDŐNYÖK, reluxák, napellenzők, szúnyoghálók javítása, újak szerelése. Hétvégén is! 06-30/ ÁLLAT GAZDIKAT keresünk az alábbi kutyusoknak: német juhász, tacskó, leonbergi, kaukázusi, puli, stafford shire terrier, roti. A kutyák megtekinthetők minden nap óra között a Cegléd Külső Kátai útról megközelitendő állatmenhelyen. Telefon: 06-20/ , honlap: allatmenhelycegled.hu Kérjük adója 1%-val segítse az Állatmenhely nyílt Alapítvány által fenntartott menhelyet. Adószámunk: LIBAVÁSÁR! Megrendelhető házhoz szállítással, akár pucolva is. 30/ , 30/ , 30/ VÁLASZTÁSI malacok eladók. Tel.: 06-20/ DB fehér liba eladó. Tel.: 06-30/ , 06-30/ VÁGÓKACSA (3,5-4 kg) 1399 Ft/ db áron jegyezhető, minden 10 db után 1 ajándék ráadás. Barna tojótyúk 599 Ft/db áron előjegyezhető! Cegléd: 30/ , Kőröstetétlen: 53/ , Tápiógyörgye: 53/ HETES malacok eladók Cegléden / HÍZÓK eladók / Cegléd, Közép út 50. TANYASI hízók eladók. Kis és nagy súlyúak, nem tápon neveltek. Tel.: 06-30/ kg-os malacok eladók vagy takarmány csere érdekel / TÁPIÓSZŐLŐSÖN választási malacok eladók / VÖRÖS fríz tehén második borjjal, december elejei elléssel eladó / BRAHMÁK, rozella, zebrapinty eladó, kecskepapagájra, takarmányra cserélhető / TÁRSKERESÉS 165/71/72 ÉVES fiatalosnak mondott, özvegy, egyedül élő férfi vagyok, élettársat keresek, Cegléd és környékéről / LUXUS körülmények között élő, 49 éves (182/94), sportos, sármos üzletember, akinek a belső lelki világa a 10-es skálán minimum 9-es, kimondottan csinos, vékony testalkatú, szolíd, önmagára és társaságára igényes, őszinte társát keresi hosszútávú kapcsolatra 40 éves korig. Tel.: 06-20/ TÁRSKÖZVETÍTÉS komoly kapcsolatot keresők részére! Tel.: 06-70/ /85/40 éves férfi, káros szenvedélytől mentes hölgy társat keres év között. Jelige: "Komoly kapcsolat". Leveleket a szekesztőségbe várom. 62/168/78 független férfi keres karcsú hölgyet 56 éves korig, komoly kapcsolatra. Lakás van. dadel1952@gmail.com ÜDÜLÉS HAJDÚSZOBOSZLÓI üdülés félpanzióval. Ár: Ft/7éj Tel: 20/ www. jazminapartman.hu HAJDÚSZOBOSZLÓI üdülés félpanzióval, 2600 Ft/fő/éj adóval együtt /

16 október 16. IMPRESSZUM Dél-Pest Megyei Szuperinfó Megjelenik minden csütörtökön példányban. Lapzárta: hétfõ 18 óra. Felelős kiadó: Hírös Modul Kft. Felelős szerkesztő: Zakar László Szerkesztőség: 2700 Cegléd, Múzeum u. 3. Tel./fax.: 53/ Nyomda: Ipress Center Hungary Kft., 2600 Vác, Nádas utca 4. Terjeszti: Hírös Modul Kft. Terjesztési területek: Cegléd, Csemõ, Külsõ-Budai út, Ceglédbercel, Albertirsa, Dánszentmiklós, Nyársapát, Nagykõrös, Törtel, Mikebuda, Kocsér, Kõröstetétlen, Jászkarajenõ, Abony, Újszilvás, Tápiószõlõs, Tápiógyörgye, Pilis, Tápiószele, Farmos, Tápiószentmárton. A hirdetések tartalmáért felelõsséget nem vállalunk! Eng. szám /1997

IX. évfolyam, 18. szám szeptember 10.

IX. évfolyam, 18. szám szeptember 10. IX. évfolyam, 18. szám 2016. szeptember 10. 2 3 4 5 6 EGYÉB Kékfrankos, zweigelt, cabernet sauvigon illetve vegyes vörös szőlő eladó Szekszárdon és a Decsihegyen. Tel.: 30/719-2044 INGATLAN Megvételre

Részletesebben

IX. évfolyam, 7. szám április 9.

IX. évfolyam, 7. szám április 9. IX. évfolyam, 7. szám 2016. április 9. 2 3 4 5 6 INGATLAN Tamásiban eladó vagy szekszárdi lakásra cserélhető egy 127 nm-es, 5 szobás felújított sorház garázzsal, kerttel. Érd.: 70/533-4468 Zomba-Szentgálszőlőhegy

Részletesebben

XIX. évfolyam 21. szám október 16.

XIX. évfolyam 21. szám október 16. XIX. évfolyam 21. szám 2015. október 16. A Szatymazi Takács Pálinkafõzde folyamatosan vállal bérfõzést. Igény szerint gyümölcs magozást vállalunk! Érd.: 06-20/5902-813, 06-20/95-77-384 2 Tûzifa (akác,

Részletesebben

XX. évfolyam 4. szám február 19.

XX. évfolyam 4. szám február 19. XX. évfolyam 4. szám 2016. február 19. 1 éves Sárga tojótyúk továbbtartásra is alkalmas 550 Ft/db Fehér vágni való csirke 460 Ft/kg áron megrendelhetõ Sarnyai Mónika Tel.: 06-30/835-1121 Gallyazás, gallyzúzás

Részletesebben

2015. szept. 4. XII. évf. 36. hét Érv.: szept. 4.-szept. 18-ig

2015. szept. 4. XII. évf. 36. hét Érv.: szept. 4.-szept. 18-ig 2015. szept. 4. XII. évf. 36. hét Érv.: szept. 4.-szept. 18-ig 2 3 4 APróHIrdETÉSEK: Adás-vétel Kukoricán nevelt, vágni való csirke kapható a baromfikeltetőnél! Pomáz, Bethlen G. u. 1/A. Tel.: 06-26/325-869

Részletesebben

XVII. évfolyam 6. szám március 22.

XVII. évfolyam 6. szám március 22. XVII. évfolyam 6. szám 2013. március 22. 2 Falusi HIRDETÔ Falusi Apró Salgó polcok (kis és nagytételben), 50 szál fúrószárcsõ, valamint 3t csavar (sok méretben) kilóra eladó. Érd.: 30/455-64-32, 06-20/222-2000

Részletesebben

XVIII. évfolyam 1. szám január 10. Épületek kivitelezését, felújítását, átalakítását, burkolásokat, hõszigeteléseket, térbetonozást vállalunk.

XVIII. évfolyam 1. szám január 10. Épületek kivitelezését, felújítását, átalakítását, burkolásokat, hõszigeteléseket, térbetonozást vállalunk. XVIII. évfolyam 1. szám 2014. január 10. Épületek kivitelezését, felújítását, átalakítását, burkolásokat, hõszigeteléseket, térbetonozást vállalunk. Tel.: 06-20/467-37-17 2 Villanyszerelésben szinte mindent

Részletesebben

XVII. évfolyam 18. szám szeptember 6.

XVII. évfolyam 18. szám szeptember 6. XVII. évfolyam 18. szám 2013. szeptember 6. Vörös tojótyúk (1 éves, kb 2 kg) rendelhetõ. Ára: 650 Ft/db Rendelésfelvétel: Bordány, Oszi Takarmánybolt. Kossuth u. 83 Tel.: 62/288-571 Forráskút Kálmán Vencel

Részletesebben

XVII. évfolyam 5. szám március 8.

XVII. évfolyam 5. szám március 8. XVII. évfolyam 5. szám 2013. március 8. 2 Falusi HIRDETÔ Falusi Apró Salgó polcok (kis és nagytételben), 50 szál fúrószárcsõ, valamint 3t csavar (sok méretben) kilóra eladó. Érd.: 30/455-64-32, 06-20/222-2000

Részletesebben

Minõségi kártyanapárak. Egyedi falinaptárak hozott fotókból Érdeklõdni: 06-30/ XVII. évfolyam 21. szám október 18.

Minõségi kártyanapárak. Egyedi falinaptárak hozott fotókból Érdeklõdni: 06-30/ XVII. évfolyam 21. szám október 18. XVII. évfolyam 21. szám 2013. október 18. A szatymazi Takács Pálinkafõzde megkezdte mûködését. Szeretettel várjuk régi és új bérfõzetõinket. Érd.: 06-20/95-77-384, 06-20/5902-813 Minõségi kártyanapárak

Részletesebben

4.000 Ft/m 2 (szabott ár) 5 mm-es habosított PVC

4.000 Ft/m 2 (szabott ár) 5 mm-es habosított PVC KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYE 2012. június 22., XX/25. 2 2012. június 22. 2890 Tata, Szomódi út 8. T./F: 34/383-046 Tel.: 06-30/713-7190 e-mail: no-ki@t-online.hu Nyitva tartás: H-P.: 7 30-16 00 PLEXI ÉS MÛANYAG

Részletesebben

XVII. évfolyam 15. szám július 26.

XVII. évfolyam 15. szám július 26. XVII. évfolyam 15. szám 2013. július 26. 2 VÍZ - GÁZ KÖZPONTIFÛTÉS SZERELÉS CSATORNA BEKÖTÉS - Családi és társasházak komplett épületgépészeti kivitelezése - Napkollektoros rendszerek telepítése - Központifûtések

Részletesebben

XX. évfolyam 11. szám május 27.

XX. évfolyam 11. szám május 27. XX. évfolyam 11. szám 2016. május 27. 2 Vörös tojótyúk (1 éves, kb 2 kg) 580 Ft/db házhoz szállítva 650 Ft Rendelésfelvétel: Bordány, Oszi Takarmánybolt. Kossuth u. 83 Tel.: 62/288-571 Forráskút Kálmán

Részletesebben

X. évfolyam, 11. szám június 3.

X. évfolyam, 11. szám június 3. X. évfolyam, 11. szám 2017. június 3. 2 3 4 5 MUNKÁT KERES-KÍNÁL Fűnyírást vállalok. Tel.: 0630/834-1065 CO hegesztőket és szerkezetlakatosokat keresünk vidéki munkahelyre (Győr mellé) ottlakással. 0630/937-4157.

Részletesebben

XVII. évfolyam 10. szám május 17.

XVII. évfolyam 10. szám május 17. XVII. évfolyam 10. szám 2013. május 17. Vörös tojótyúk (1 éves, kb 2 kg) rendelhetõ. Ára: 650 Ft/db Rendelésfelvétel: Bordány, Oszi Takarmánybolt. Kossuth u. 83 Tel.: 62/288-571 Forráskút Kálmán Vencel

Részletesebben

2 ingatlan@cegpasztor.hu

2 ingatlan@cegpasztor.hu szeptember 2 ingatlan@cegpasztor.hu Balmazújváros, Szigetkerti 2 szobás, 90 nm-es, 2002 -ben teljeskörűen felújított családi ház eladó, 900 nm összközműves telekkel. Érd.: 30/281-6255 Ár: 10.900.000,-

Részletesebben

DÉL-PEST M EG YE. 2015. m á rci u s 19., XXVI/12.

DÉL-PEST M EG YE. 2015. m á rci u s 19., XXVI/12. DÉL-PEST M EG YE w w w. d p m s z. h u 2015. m á rci u s 19., XXVI/12. 2 2015. március 19. CETELEM ZÖLDSULI 2015 Erdei iskolába készül a gyerek? A Cetelem most 150 ezer forintot ad hozzá! Erdei iskolai

Részletesebben

IX. évfolyam, 3. szám február 13.

IX. évfolyam, 3. szám február 13. IX. évfolyam, 3. szám 2016. február 13. 2 3 4 5 6 INGATLAN Tamásiban eladó vagy szekszárdi lakásra cserélhető egy 127 nm-es, 5 szobás felújított sorház kerttel, garázzsal. Érd.: 70/533-4468 Szekszárdon

Részletesebben

AJÁNDÉK HIDEG FRISSÍTŐ MINDEN VÁSÁRLÓNKNAK JÚLIUS HÓNAPBAN! ÚJSZERŰ HASZNÁLT ÜZLETI NOTEBOOKOK ÉRKEZTEK: KICSI A BORS, DE ERŐS: HP NC4400 Intel Core

AJÁNDÉK HIDEG FRISSÍTŐ MINDEN VÁSÁRLÓNKNAK JÚLIUS HÓNAPBAN! ÚJSZERŰ HASZNÁLT ÜZLETI NOTEBOOKOK ÉRKEZTEK: KICSI A BORS, DE ERŐS: HP NC4400 Intel Core KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYE 2012. július 13., XX/28. AJÁNDÉK HIDEG FRISSÍTŐ MINDEN VÁSÁRLÓNKNAK JÚLIUS HÓNAPBAN! ÚJSZERŰ HASZNÁLT ÜZLETI NOTEBOOKOK ÉRKEZTEK: KICSI A BORS, DE ERŐS: HP NC4400 Intel Core Duo

Részletesebben

Televíziók helyszíni javítása Bíró Tibor TV mûszerész Tel.: 06-20/

Televíziók helyszíni javítása Bíró Tibor TV mûszerész Tel.: 06-20/ XVII. évfolyam 14. szám 2013. július 12. Televíziók helyszíni javítása Bíró Tibor TV mûszerész Tel.: 06-20/9385-984 Gallyazás, Gallyzúzás Korona alakítás KOSARAS MUNKAGÉPPEL gyors, megbízható határidõvel

Részletesebben

XVII. évfolyam 13. szám június 28.

XVII. évfolyam 13. szám június 28. XVII. évfolyam 13. szám 2013. június 28. Gallyazás, Gallyzúzás Korona alakítás KOSARAS MUNKAGÉPPEL gyors, megbízható határidõvel vállalom Telefon:70/3105877 2 Falusi HIRDETÔ VÍZ - GÁZ KÖZPONTIFÛTÉS SZERELÉS

Részletesebben

IX. évfolyam, 15. szám július 30.

IX. évfolyam, 15. szám július 30. IX. évfolyam, 15. szám 2016. július 30. 2 3 4 ÖNRE IS IGAZ, HOGY JÓL HALL, DE BIZONYOS HELYZETEKBEN NEHEZEN ÉRTI A BESZÉDET? Dr. Helfferich Frigyes PhD fül-orr-gégész, audiológus, orvosezredes Praxisomban

Részletesebben

Évszakváltás a közlekedésben

Évszakváltás a közlekedésben Évszakváltás a közlekedésben A közlekedésben a téli időszak tudatos felkészülést igényel. Megváltoznak az út- és látási viszonyok, amelyekhez a gyalogosoknak és a járművezetőknek egyaránt alkalmazkodniuk

Részletesebben

Minõségi névjegykártyák (színes, kétoldalas) készítése. XVII. évfolyam 11. szám május 31.

Minõségi névjegykártyák (színes, kétoldalas) készítése. XVII. évfolyam 11. szám május 31. XVII. évfolyam 11. szám 2013. május 31. Minõségi névjegykártyák (színes, kétoldalas) készítése. 500 db 15 000 Ft+áfa 250 db 8 750 Ft+áfa Érdeklõdni: 06-30/52-54-353 2 Falusi HIRDETÔ VÍZ - GÁZ KÖZPONTIFÛTÉS

Részletesebben

Mohács térségi. INGYENES KERESKEDELMI LAP II. évfolyam, 9. szám, 2008. május 7.

Mohács térségi. INGYENES KERESKEDELMI LAP II. évfolyam, 9. szám, 2008. május 7. Mohács térségi 9. INGYENES KERESKEDELMI LAP II. évfolyam, 9. szám, 2008. május 7. 2. oldal I I. évfolyam, 9. szám, 2008. május 7. Tel./fax: 72/411-892 Mobil: 20/218-3189 E-mail: baranyapressbt@t-online.hu

Részletesebben

Siklós-Bóly térségi. 1600 Ft. (4 x-i megjelenés)

Siklós-Bóly térségi. 1600 Ft. (4 x-i megjelenés) Siklós-Bóly térségi 19. INGYENES KERESKEDELMI HETILAP III. évf., 19. szám, 2008. május 21. APRÓHIRDETÉSI AKCIÓ 1600 Ft (4 x-i megjelenés) 2. oldal II I. évfolyam, 19. szám, 2008. május 21. Tel./fax: 72/411-892

Részletesebben

DERECSKE VÁROS BÁLJÁRA,

DERECSKE VÁROS BÁLJÁRA, Felhívás! A Derecske Városi Mûvelõdési Központ és Könyvtár 2011. december 21-2012. január 2-ig zárva tart. Nyitás 2012. január 3-án. Derecske Város Önkormányzata tisztelettel meghívja Önt és partnerét

Részletesebben

2 ingatlan@cegpasztor.hu

2 ingatlan@cegpasztor.hu május 2 ingatlan@cegpasztor.hu Balmazújváros, Szigetkerti 2002-ben teljes körűen felújított 90m2-es, 2 szobás családi ház rendezett, összközműves 900m2 telken eladó. Érd.: 30/281-6255 Ár: 10.900.000,-

Részletesebben

Siklós-Bóly térségi 25.

Siklós-Bóly térségi 25. Siklós-Bóly térségi 25. INGYENES KERESKEDELMI HETILAP III. évf., 25. szám, 2008. július 9. 2. oldal II I. évfolyam, 25. szám, 2008. július 9. Tel./fax: 72/411-892 Mobil: 20/218-3189 E-mail: baranyapressbt@t-online.hu

Részletesebben

13. Szentlőrinc-Szigetvár-Sellye térségi. Baranya Press. ...a lap, ahol a reklám dolgozik Ön helyett.

13. Szentlőrinc-Szigetvár-Sellye térségi. Baranya Press. ...a lap, ahol a reklám dolgozik Ön helyett. Szentlőrinc-Szigetvár-Sellye térségi 13. INGYENES KERESKEDELMI KÉTHETILAP I. évf. 13. szám, 2008. augusztus 6. Baranya Press...a lap, ahol a reklám dolgozik Ön helyett. 2. oldal I. évfolyam, 13. szám,

Részletesebben

2 debrecen@cegpasztor.hu

2 debrecen@cegpasztor.hu 2 debrecen@cegpasztor.hu debrecen@cegpasztor.hu 3 4 Báránd, Rákóczi utcán 2007-ben épült 93 nm-es családi ház + 22 nm-es szépségszalon eladó. Ár: 20.000.000,- Ft Báránd, Hunyadi utcán 1 éves, 120 nm-es,

Részletesebben

KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2016. február 11., XXVII/6.

KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2016. február 11., XXVII/6. KECSKEMÉT www.keszin.hu 2016. február 11., XXVII/6. 2 2016. február 11. AUTÓSZERVÍZ AUTÓÜVEG BIZOMÁNYI BÚTORSZÖVET CIPŐ ÉTTEREM DEKOR FAISKOLA HÁZI ÍZEK INFORMATIKA INGATLAN KÁRPITOS MASSZÁZS SZŐNYEG TOLLTISZTÍTÁS

Részletesebben

2 ingatlan@cegpasztor.hu

2 ingatlan@cegpasztor.hu július 2 ingatlan@cegpasztor.hu Balmazújváros, Szigetkerti 2002-ben teljes körűen felújított 90m2-es, 2 szobás családi ház rendezett, összközműves 900m2 telken Érd.: 30/281-6255 Ár: 10.900.000,- Ft. Báránd,

Részletesebben

4.000 Ft/m 2 (szabott ár) 5 mm-es habosított PVC

4.000 Ft/m 2 (szabott ár) 5 mm-es habosított PVC KO M Á R O M - E S Z T E R G O M M E G Y E 2012. ápri li s 13., XX /15. 2 2012. április 13. 2890 Tata, Szomódi út 8. T./F: 34/383-046 Tel.: 06-30/713-7190 e-mail: no-ki@t-online.hu Nyitva tartás: H-P.:

Részletesebben

AUGUSZTUS Csaba-College Külkereskedelmi Oktatási és Továbbképző Kft.

AUGUSZTUS Csaba-College Külkereskedelmi Oktatási és Továbbképző Kft. A GINOP-5.1.1-15 Út a munkaerőpiacra és a GINOP-5.2.1-14 ifjúsági garancia munkaerőpiaci programok keretében 2017. augusztus hónaptól álláskeresők részvételével indítandó munkaerő-piaci képzések Képzés

Részletesebben

SZEZONVÉGI KIÁRUSÍTÁS

SZEZONVÉGI KIÁRUSÍTÁS KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYE 2012. május 4., XX/18. 2 2012. május 4. 2012. május 4. 3 4 2012. május 4. 2012. május 4. 5 SZEZONVÉGI KIÁRUSÍTÁS öltöny, kosztüm, kabát, bőrkabát! CSAK 1 NAPIG! Tatabánya, Puskin

Részletesebben

REGINA Fórum Hírlevél 2011. 6 szám

REGINA Fórum Hírlevél 2011. 6 szám REGINA Fórum Hírlevél 2011. 6 szám Kedves Olvasó! A nyár derekán közelegve az őszhöz már most szervezzük új tevékenységeinket. Már ebben a hírlevélben is meghirdetünk néhány őszi programot, és természetesen

Részletesebben

KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2016. március 31., XXVII/13.

KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2016. március 31., XXVII/13. KECSKEMÉT www.keszin.hu 2016. március 31., XXVII/13. 2 2016. március 31. 03. 31. - 04. 06. BAZI NAGY GÖRÖG LAG- ZI 2. (12) PREMIER 14:45, 18:45, 20:45 MOMENTUM (16) PREMIER 15:15, 19:30, 21:30 EDDIE, A

Részletesebben

Megkezdte a munkát az új városvezetés

Megkezdte a munkát az új városvezetés DÉL-PEST MEGYE www.dpmsz.hu Megkezdte a munkát az új városvezetés 2014. október 30., XXV/44. Megalakult Cegléd képviselő-testülete. A polgármester és a képviselők letették az esküt, egy híján megalakultak

Részletesebben

30 % 15 % ÔSZI ÁRZUHANÁS KEDVEZMÉNY KEDVEZMÉNY CSAK SZEPTEMBER 11. ÉS 21. KÖZÖTT. Még az ősszel megjavítják a ceglédi kerékpárutakat

30 % 15 % ÔSZI ÁRZUHANÁS KEDVEZMÉNY KEDVEZMÉNY CSAK SZEPTEMBER 11. ÉS 21. KÖZÖTT. Még az ősszel megjavítják a ceglédi kerékpárutakat DÉL-PEST MEGYE www.dpmsz.hu ÔSZI ÁRZUHANÁS CSAK SZEPTEMBER 11. ÉS 21. KÖZÖTT 30 % KEDVEZMÉNY minden szemüvegkeretre, szemüveglencsére, napszemüvegre 2014. szeptember 11., XXV/37. Még az ősszel megjavítják

Részletesebben

Budai Beatrix Farkas Rozika. Madarász Katalin. Fényes György. Tolnai András. Szigeti Ferenc DÉL-PEST MEGYE CEGLÉDI POLGÁRMESTERI HIVATAL DÍSZUDVARA

Budai Beatrix Farkas Rozika. Madarász Katalin. Fényes György. Tolnai András. Szigeti Ferenc DÉL-PEST MEGYE CEGLÉDI POLGÁRMESTERI HIVATAL DÍSZUDVARA DÉL-PEST MEGYE www.dpmsz.hu 2014. július 17., XXV/29. A BELÉPÉS DÍJTALAN! 2014. július 26. szombat 18:00 Madarász Katalin Budai Beatrix Farkas Rozika Fényes György Tolnai András Kísér: Szalai Antal és

Részletesebben

HIRDETMÉNY. Árverés helyszíne és címe: Pest Megyei Kormányhivatal Érd és Környéke Ipartestület 2030 Érd, Alispán u. 8.

HIRDETMÉNY. Árverés helyszíne és címe: Pest Megyei Kormányhivatal Érd és Környéke Ipartestület 2030 Érd, Alispán u. 8. Székhely: 1149 Budapest, Bosnyák tér 5. Törzskönyvi azonosítószám: 775706 HIRDETMÉNY A Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (a továbbiakban: NFA) mint Kiíró a Nemzeti Földalapról szóló 2010. évi LXXXVII. törvény

Részletesebben

DÉL-PEST MEGYE. www.dpmsz.hu. 2014. november 13., XXV/46.

DÉL-PEST MEGYE. www.dpmsz.hu. 2014. november 13., XXV/46. DÉL-PEST MEGYE www.dpmsz.hu 2014. november 13., XXV/46. 2 2014. november 13. Halljon többet az életből Az életünk csodálatos, de egyszeri. Amit elmulasztunk belőle, többnyire visszahozhatatlan, megismételhetetlen.

Részletesebben

Budapest Főváros Kormányhivatala Foglalkoztatási Főosztály. Web:

Budapest Főváros Kormányhivatala Foglalkoztatási Főosztály.   Web: 2017. november 30. VI. évfolyam 6. szám Budapest Főváros Kormányhivatala Foglalkoztatási Főosztály Kedves Ügyfelünk! Az Önök véleménye továbbra is fontos számunkra, így ha bármilyen észrevételük, kérdésük,

Részletesebben

2013. március 29. Rádió7 97.6 és 107.0 MHz - A vidék rádiója!

2013. március 29. Rádió7 97.6 és 107.0 MHz - A vidék rádiója! 2 Rádió7 97.6 és 107.0 MHz - A vidék rádiója! Ügyfélszolgálati iroda: (62) 220-785 3 4 2 Rádió7 97.6 és 107.0 MHz - A vidék rádiója! Ügyfélszolgálati iroda: (62) 220-785 3 5 62 Rádió7 97.6 és 107.0 MHz

Részletesebben

XVII. Közbiztonsági Rendezvénysorozat

XVII. Közbiztonsági Rendezvénysorozat XVII. Közbiztonsági Rendezvénysorozat Az idei évben is megvalósul a figyelemfelhívó és ismerető programokkal színesített városi és megyei Közbiztonsági Rendezvénysorozat. Az alábbiakban összegezzük, milyen

Részletesebben

DÉL-PEST MEGYE. www.dpmsz.hu. 2015. szeptember 17., XXVI/38.

DÉL-PEST MEGYE. www.dpmsz.hu. 2015. szeptember 17., XXVI/38. DÉL-PEST MEGYE www.dpmsz.hu 2015. szeptember 17., XXVI/38. 2 2015. szeptember 17. www.dpmsz.hu 3 4 2015. szeptember 17. EGÉSZSÉGÜGYI INFORMÁCIÓK: Ügyeletes gyógyszertárak: 09.17. Pingvin Patika Múzeum

Részletesebben

debrecen@cegpasztor.hu

debrecen@cegpasztor.hu 2 debrecen@cegpasztor.hu debrecen@cegpasztor.hu 3 4 debrecen@cegpasztor.hu debrecen@cegpasztor.hu 5 Sajtkukac Játszóház Tartsa gyermeke zsúrját nálunk! Hozza magával ezt a hirdetést és foglaljon 2009 október

Részletesebben

2013. március 22. Rádió7 97.6 és 107.0 MHz - A vidék rádiója!

2013. március 22. Rádió7 97.6 és 107.0 MHz - A vidék rádiója! 2 Rádió7 97.6 és 107.0 MHz - A vidék rádiója! Ügyfélszolgálati iroda: (62) 220-785 3 42 Rádió7 97.6 és 107.0 MHz - A vidék rádiója! Ügyfélszolgálati iroda: (62) 220-785 3 5 62 Rádió7 97.6 és 107.0 MHz

Részletesebben

2. A helyi védelem irányítása. 3. Védetté nyilvánítás és annak megszüntetése

2. A helyi védelem irányítása. 3. Védetté nyilvánítás és annak megszüntetése Cegléd Város Önkormányzata Képviselő-testületének a helyi jelentőségű építészeti értékek védelméről 1 szóló 18/1997. (VII. 18.) Ök. rendelete, a 18/1998. (VII. 24.), a 28/2000.(X. 19.) és a 20/2001.(VII.

Részletesebben

2014. július hónapra tervezett sebességmérések. Dátum (nap) Mérés tervezett ideje Mérés tervezett helye

2014. július hónapra tervezett sebességmérések. Dátum (nap) Mérés tervezett ideje Mérés tervezett helye 13000/6350/1/2014.ált. 2014. július hónapra tervezett sebességmérések Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Dátum (nap) Mérés tervezett ideje Mérés tervezett helye 13.00-20.00 Zsámbék, Etyeki út 08.00-10.00

Részletesebben

Hirdetés leadásának dátuma: 2015.08.25.

Hirdetés leadásának dátuma: 2015.08.25. Főbérlő nélküli, bútorozott lakásban 1 szoba 2 fiú részére kiadó. Bérleti díj: 25 000 Ft/hó/fő+rezsi Kiadja: Németh Otília Telefon: 70/94-71-352 Megjegyzés: Egyetemhez közel Hirdetés leadásának dátuma:

Részletesebben

HIRDETMÉNY. Árverés helyszíne és címe: Pest Megyei Kormányhivatal Érd és Környéke Ipartestület 2030 Érd, Alispán u. 8.

HIRDETMÉNY. Árverés helyszíne és címe: Pest Megyei Kormányhivatal Érd és Környéke Ipartestület 2030 Érd, Alispán u. 8. Székhely: 1149 Budapest, Bosnyák tér 5. Törzskönyvi azonosítószám: 775706 HIRDETMÉNY A Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (a továbbiakban: NFA) mint Kiíró a Nemzeti Földalapról szóló 2010. évi LXXXVII. törvény

Részletesebben

Györteleki Napsugár Óvoda OM: Györtelek, Kossuth út 133/c Tel/fax:

Györteleki Napsugár Óvoda OM: Györtelek, Kossuth út 133/c Tel/fax: Különös Közzétételi Lista 2016/2017-es nevelési év Óvoda Az alábbi adatokat tesszük közzé a Nemzeti Erőforrás Miniszter 229/2012. (VIII.28.) Kormányrendelet 10. fejezet 23 -a értelmében. SZERVEZETI ÉS

Részletesebben

Szentlőrinc-Szigetvár-Sellye térségi 16.

Szentlőrinc-Szigetvár-Sellye térségi 16. Szentlőrinc-Szigetvár-Sellye térségi 16. INGYENES KERESKEDELMI KÉTHETILAP I. évf. 16. szám, 2008. október 1. 2. oldal I. évfolyam, 16. szám, 2008. október 1. Tel./fax: 72/411-892 Mobil: 20/218-3189 E-mail:

Részletesebben

Kiadó lakás Budapest, XVIII. kerület Havanna utcában

Kiadó lakás Budapest, XVIII. kerület Havanna utcában Kiadó lakás Budapest, XVIII. kerület Havanna utcában Kiadó Budapest XVIII. kerületben a Havanna utca kertváros közeli részén, a 11. emeleten található bútorozott panellakás hosszú távra (minimum 1 év),

Részletesebben

Ne megszokásból közlekedjünk! Kétnapos lesz idén az Utcazene Fesztivál DÉL-PEST MEGYE. 2016. február 25., XXVII/08. www.dpmsz.hu

Ne megszokásból közlekedjünk! Kétnapos lesz idén az Utcazene Fesztivál DÉL-PEST MEGYE. 2016. február 25., XXVII/08. www.dpmsz.hu DÉL-PEST MEGYE www.dpmsz.hu Ne megszokásból közlekedjünk! Hétfő délelőtt kétirányú lett a Szent Imre herceg utca, működnek a jelzőlámpák. Az önkormányzat és a rendőrség kéri az autósokat, kerékpárosokat,

Részletesebben

Siklós-Bóly térségi. kőművesbrigád. Alkoholmentes. vállal. Tel.: 06-30/904-4529

Siklós-Bóly térségi. kőművesbrigád. Alkoholmentes. vállal. Tel.: 06-30/904-4529 Siklós-Bóly térségi 35. INGYENES KERESKEDELMI HETILAP III. évf., 35. szám, 2008. szeptember 24. Alkoholmentes kőművesbrigád burkoló- és kőművesmunkát vállal. Tel.: 06-30/904-4529 2. oldal II I. évfolyam,

Részletesebben

Álláslehetőségek 44. HÉT Országos. Egyéb gazdasági tevékenységet segítő egység vezetője (baromfitelep telepvezető)

Álláslehetőségek 44. HÉT Országos. Egyéb gazdasági tevékenységet segítő egység vezetője (baromfitelep telepvezető) Álláslehetőségek 44. HÉT Országos Munkáltató neve Munkakör Szakképzettség Munkavégzés helye Elérhetőség 1 2 Forgalmazó Kft /4153831/ Egyéb gazdasági tevékenységet segítő egység vezetője (baromfitelep telepvezető)

Részletesebben

REGINA Fórum Hírlevél 2011. 3. szám

REGINA Fórum Hírlevél 2011. 3. szám REGINA Fórum Hírlevél 2011. 3. szám Kedves Olvasó! A hosszúra nyúlt hideg idő után végre élvezhetjük a tavaszt. Áprilisban nemcsak a Húsvétra készülünk kínálatunkkal, de már anyák napjára is, hiszen május

Részletesebben

Zöld Béka vendégház 4200 Hajdúszoboszló Tessedik S. u. 28.

Zöld Béka vendégház 4200 Hajdúszoboszló Tessedik S. u. 28. Zöld Béka vendégház 4200 Hajdúszoboszló Tessedik S. u. 28. SZOBA ÁRAK: ELŐ ÉS UTÓSZEZONBAN Erkélyes thai szoba 2 fő részére 2013.május 01.- június 01.-ig 2013. augusztus 29.- december 31.-ig 7000 Ft/ éj

Részletesebben

2013. ŐSZI PROGRAMAJÁNLÓJA

2013. ŐSZI PROGRAMAJÁNLÓJA Erkel Ferenc Művelődési Központ 2013. ŐSZI PROGRAMAJÁNLÓJA 2092 Budakeszi, Fő u. 108. Tel/fax: 06-23-451-161 www.efmk-budakeszi.hu, info@efmk-budakeszi.hu Szeptemberi programjaink Szeptember 20-án, (péntek)

Részletesebben

Jóleső mínuszok Invilág csomagok 0 Ft havi díjjal, 10 000 Ft erejéig

Jóleső mínuszok Invilág csomagok 0 Ft havi díjjal, 10 000 Ft erejéig DÉL-PEST MEGYE www.dpmsz.hu 2014. november 6., XXV/45. Jóleső mínuszok Invilág csomagok 0 Ft havi díjjal, 10 000 Ft erejéig Válassz tévé-, internet- és telefonajánlatainkból legalább kettőt csomagban,

Részletesebben

2015. augusztus hónapra tervezett sebességmérések. Dátum (nap) Mérés tervezett ideje Mérés tervezett helye

2015. augusztus hónapra tervezett sebességmérések. Dátum (nap) Mérés tervezett ideje Mérés tervezett helye 13000/8244/3/2015.ált. 2015. augusztus hónapra tervezett sebességmérések Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Dátum (nap) Mérés tervezett ideje Mérés tervezett helye Augusztus 01. (szombat) 09.30-11.30 Budaörs,

Részletesebben

4 2012. március 30. Tatabánya- Bánhida, Kossuth u. 71 73. Bútor udvar Tel.: 34/301-417

4 2012. március 30. Tatabánya- Bánhida, Kossuth u. 71 73. Bútor udvar Tel.: 34/301-417 KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYE 2012. március 30., XX/13. 2 2012. március 30. 2012. március 30. 3 4 2012. március 30. 2890 Tata, Szomódi út 8. T./F: 34/383-046 Tel.: 06-30/713-7190 e-mail: no-ki@t-online.hu Nyitva

Részletesebben

Mohács térségi. Szüllõ Szabolcs. betűfestést, tisztítást kedvező áron vállalok! Tel.: 06-20/772-5867

Mohács térségi. Szüllõ Szabolcs. betűfestést, tisztítást kedvező áron vállalok! Tel.: 06-20/772-5867 Mohács térségi 7. INGYENES KERESKEDELMI LAP II. évfolyam, 7. szám, 2008. április 16. Síremlékek felújítását, betűfestést, tisztítást kedvező áron vállalok! Tel.: 06-20/772-5867 Szüllõ Szabolcs Tel.: 06-30/420-5022

Részletesebben

2019. évi képzési terv. Május

2019. évi képzési terv. Május Május ÁTKÉPZŐ FELNŐTTKÉPZŐ Reintegráló Tanácsadó Gépi forgácsoló Gyermek- és ifjúsági felügyelő 34 521 03 31 761 01 8 ált. + fogl. eü., záróvizsgáig 18. életév betöltése 8 ált. + fogl. eü. + eü. kiskönyv

Részletesebben

IX. évfolyam, 19. szám szeptember 24.

IX. évfolyam, 19. szám szeptember 24. IX. évfolyam, 19. szám 2016. szeptember 24. 2 3 HETI RECEPTA JÁNLATUNK: Szőlős túrógombóc bormártással Hozzávalók: A gombóchoz: 25 dkg tehéntúró (félzsíros) 70 g búzadara 2 db tojás 1 kávéskanál só 7 dkg

Részletesebben

Összehasonlító táblázat a CIB Bank lakáscélú ingatlanfedezetes hiteleire vonatkozóan - Érvényben: december 1-től Lakáshitelek

Összehasonlító táblázat a CIB Bank lakáscélú ingatlanfedezetes hiteleire vonatkozóan - Érvényben: december 1-től Lakáshitelek Termékfeltételek/ Termék Ki veheti igénybe? Összehasonlító táblázat a CIB Bank lakáscélú ingatlanfedezetes hiteleire vonatkozóan - Lakáshitelek CIB UNO Lakáskölcsön CIB Végig FIX15 Lakáskölcsön CIB Minősített

Részletesebben

Összehasonlító táblázat a CIB Bank lakáscélú ingatlanfedezetes hiteleire vonatkozóan - Érvényben: augusztus 1-től Lakáshitelek

Összehasonlító táblázat a CIB Bank lakáscélú ingatlanfedezetes hiteleire vonatkozóan - Érvényben: augusztus 1-től Lakáshitelek Termékfeltételek/ Termék Ki veheti igénybe? Összehasonlító táblázat a CIB Bank lakáscélú ingatlanfedezetes hiteleire vonatkozóan - Lakáshitelek CIB UNO Lakáskölcsön CIB Végig FIX Lakáskölcsön CIB Minősített

Részletesebben

Összehasonlító táblázat a CIB Bank lakáscélú ingatlanfedezetes hiteleire vonatkozóan - Érvényben: január 1-jétől

Összehasonlító táblázat a CIB Bank lakáscélú ingatlanfedezetes hiteleire vonatkozóan - Érvényben: január 1-jétől Termékfeltételek/ Termék Ki veheti igénybe? CIB UNO Lakáskölcsön Összehasonlító táblázat a CIB Bank lakáscélú ingatlanfedezetes hiteleire vonatkozóan - Lakáshitelek CIB Végig FIX Lakáskölcsön CIB Otthonteremtési

Részletesebben

Idén Damniczki Balázs "Somlói revolúciója" lett Magyarország tortája

Idén Damniczki Balázs Somlói revolúciója lett Magyarország tortája DÉL-PEST MEGYE www.dpmsz.hu 2014. augusztus 14., XXV/33. Idén Damniczki Balázs "Somlói revolúciója" lett Magyarország tortája Az ország tortája, Magyarország születésnapi tortája, melyet minden évben az

Részletesebben

Erdészeti technikus (erdészeti ügyintéző)

Erdészeti technikus (erdészeti ügyintéző) Erdészeti technikus (erdészeti ügyintéző) Érvényes: 2012.01.16-2012.03.15 Azonosítók: XX002DCJ - 2807137 (1705) VI-TE Kft. 7140 Bátaszék ------------------ telep ---- Állásegyeztetés helye: Kirendeltségen:

Részletesebben

Együtt a kedvencek Tévé, internet, telefon együtt most az első hónap havi díja 0 Ft!

Együtt a kedvencek Tévé, internet, telefon együtt most az első hónap havi díja 0 Ft! DÉL-PEST MEGYE www.dpmsz.hu 2016. január 14., XXVII/02. Csomagoló, Operátor, Gépkezelő, munkatársakat keresünk gyáli orvosi eszközgyártó céghez könnyű, fizikai feladatokra: Amit kínálunk: Feltételek: 00-14

Részletesebben

A VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT LAPJA. Nagy László Lázár grafikája ÖNKORMÁNYZATI HÍREK

A VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT LAPJA. Nagy László Lázár grafikája ÖNKORMÁNYZATI HÍREK C H A VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT LAPJA Nagy László Lázár grafikája XVI. évfolyam 8. szám Cegléd város honlapja: www.cegled.hu 2005. október 20. ÖNKORMÁNYZATI HÍREK Sós János polgármester a két ülés közötti idõszakról

Részletesebben

Megnyitottunk a budaörsi KIKA áruházban! június között nyitó akciókkal várunk, a készlet erejéig! budaörs

Megnyitottunk a budaörsi KIKA áruházban! június között nyitó akciókkal várunk, a készlet erejéig! budaörs Érvényes: 017. június. - július. budaörs www.abrabutor.hu top nappali fal.900,- Mert szeretem a jó árakat! Az első 100 vásárló ajándékot kap! Top nappali fal Sonoma tölgy / fehér dekor kivitelben, 0 x

Részletesebben

Mohács térségi. INGYENES KERESKEDELMI LAP II. évfolyam, 8. szám, 2008. április 23.

Mohács térségi. INGYENES KERESKEDELMI LAP II. évfolyam, 8. szám, 2008. április 23. Mohács térségi 8. INGYENES KERESKEDELMI LAP II. évfolyam, 8. szám, 2008. április 23. 2. oldal I I. évfolyam, 8. szám, 2008. április 23. Tel./fax: 72/411-892 Mobil: 20/218-3189 E-mail: baranyapressbt@t-online.hu

Részletesebben

A tanév fontosabb iskolai szintű eseményei: Első tanítási nap tanévnyitó az első órában.

A tanév fontosabb iskolai szintű eseményei: Első tanítási nap tanévnyitó az első órában. A 2016-2017. tanév fontosabb iskolai szintű eseményei: Időpont Esemény 2016. 08.31. Tanévnyitó értekezlet. (nevelőtestület) 2016. 09. 01. Első tanítási nap tanévnyitó az első órában. 2016. 09. 05-ig Jelentkezés

Részletesebben

A 57/2013. (II.27.) Korm. rendelet alapján a telepekről vezetett nyilvántartás december 5. napjai állapot

A 57/2013. (II.27.) Korm. rendelet alapján a telepekről vezetett nyilvántartás december 5. napjai állapot A 57/2013. (II.27.) Korm. rendelet alapján a telepekről vezetett nyilvántartás 2017. december 5. napjai állapot * 1. engedély kiadása; 2. tevékenység bejelentése 3. adat módosítása; 4. tevékenység változása;

Részletesebben

Takarék Személyi Kölcsön Fix Takarék Személyi Kölcsön Akciós Fix Takarék Személyi Kölcsön

Takarék Személyi Kölcsön Fix Takarék Személyi Kölcsön Akciós Fix Takarék Személyi Kölcsön A HITELINTÉZET ÁLTAL NYÚJTOTT SZEMÉLYI KÖLCSÖNÖK Jelen vázlatos tájékoztató a Hitelintézet termékeinek összehasonlíthatóságát támogatja. A részletes feltételeket a Hitelintézet Üzletszabályzata, az Általános

Részletesebben

2019. évi képzési terv

2019. évi képzési terv Angol KER B1 - küszöbszint C kör szakképesítés Angol KER B2 középszint C kör szakképesítés + angol alapfokú ismeret 13 Gyula 12 Mezőkovácsháza 14 MÁJUS Békés 14 13 Gyomaendrőd 12 Füzesgyarmat 15 Gyomaendrőd

Részletesebben

KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2016. február 18., XXVII/7.

KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2016. február 18., XXVII/7. KECSKEMÉT www.keszin.hu 2016. február 18., XXVII/7. 2 2016. február 18. 02. 18. - 02. 24. HÓKIRÁLYNŐ 2. (6) PREMIER 12:45 20-21-én: 10.15 is DEADPOOL (16) 13.45, 16.15, 18.45, 21.15 20-21-én: 11.15 is

Részletesebben

A konstrukciót a TISZÁNTÚLI TAKARÉK Takarékszövetkezet (címe: 4026 Debrecen Bethlen u A.ép. I.6. ) (továbbiakban: Hitelintézet) nyújtja

A konstrukciót a TISZÁNTÚLI TAKARÉK Takarékszövetkezet (címe: 4026 Debrecen Bethlen u A.ép. I.6. ) (továbbiakban: Hitelintézet) nyújtja A HITELINTÉZET ÁLTAL NYÚJTOTT SZEMÉLYI KÖLCSÖNÖK Jelen vázlatos tájékoztató a Hitelintézet termékeinek összehasonlíthatóságát támogatja. A részletes feltételeket a Hitelintézet Üzletszabályzata, az Általános

Részletesebben

Családi Otthonteremtési Kedvezmény (CSOK) általános tájékoztató

Családi Otthonteremtési Kedvezmény (CSOK) általános tájékoztató Családi Otthonteremtési Kedvezmény (CSOK) általános tájékoztató 2016. február 11-től a CSOK állami kedvezményeket jelent amit lakáscéljaink megvalósításához vehetünk fel meglévő vagy vállalt gyermekek

Részletesebben

Székely Mihály Szakképzo Iskola, Kollégium, Általános Iskola. 5540 Szarvas, Vajda Péter u. 20. www.szvki.hu

Székely Mihály Szakképzo Iskola, Kollégium, Általános Iskola. 5540 Szarvas, Vajda Péter u. 20. www.szvki.hu Székely Mihály Szakképzo Iskola, Kollégium, Általános Iskola 5540 Szarvas, Vajda Péter u. 20. www.szvki.hu Középiskolai beiskolázási és pályaválasztási tájékoztató Nyílt nap: 2013. november 15. 8.00-tól

Részletesebben

2016. m á rci u s 10., XXVII/10. Árnyékoló berendezések: v Hõszigetelt biztonsági aluredõnyök v Napernyõk

2016. m á rci u s 10., XXVII/10. Árnyékoló berendezések: v Hõszigetelt biztonsági aluredõnyök v Napernyõk KECSKEMÉT 2016. m á rci u s 10., XXVII/10. w w w. ke s z i n. h u Árnyékoló berendezések: v Hõszigetelt biztonsági aluredõnyök v Napernyõk v Szúnyoghálók v Szalagfüggönyök v Kapunyitók v Külsõ fém zsaluziák

Részletesebben

DÉL-PEST MEGYE. www.dpmsz.hu. 2014. november 20., XXV/47.

DÉL-PEST MEGYE. www.dpmsz.hu. 2014. november 20., XXV/47. DÉL-PEST MEGYE www.dpmsz.hu 2014. november 20., XXV/47. 2 2014. november 20. Elismerések a Szociális Munka Világnapján Idén hárman is átvehették a Cegléd Város Szociális Szolgálatáért oklevelet november

Részletesebben

Jegyzõi Iroda. lakóival a PR-tender gyõztesének tervei alapján, amely a program sikere érdekében. A Ceglédi Kaszinóban

Jegyzõi Iroda. lakóival a PR-tender gyõztesének tervei alapján, amely a program sikere érdekében. A Ceglédi Kaszinóban C H A VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT LAPJA Nagy László Lázár grafikája XV. évfolyam 10. szám Cegléd város honlapja: www.cegled.hu 2004. október 14. A Képviselõ-testület 2004. október 7-ei ülésnapján Sós János úr

Részletesebben

Fontos a felkészülés a külföldi nyaralás előtt

Fontos a felkészülés a külföldi nyaralás előtt DÉL-PEST MEGYE www.dpmsz.hu Fontos a felkészülés a külföldi nyaralás előtt 2014. július 10., XXV/28. A külföldi nyaralás előtti felkészülés fontosságára hívta fel a figyelmet a külügyi szóvivő nyilatkozatában.

Részletesebben

Biharkeresztes Őszi Kulturális Programok

Biharkeresztes Őszi Kulturális Programok Biharkeresztes 2013. Őszi Kulturális Programok Szeptember havi programok ITTHON VAGY MAGYARORSZÁG, SZERETLEK Szüreti Felvonulás és Bál Időpont: 2013. szeptember 28. 14.00 óra Helyszín: Városi Sportcsarnok

Részletesebben

Bóly-Mohács térségi 12. INGYENES KERESKEDELMI LAP II. évfolyam, 12. szám, 2008. június 18.

Bóly-Mohács térségi 12. INGYENES KERESKEDELMI LAP II. évfolyam, 12. szám, 2008. június 18. Bóly-Mohács térségi 12. INGYENES KERESKEDELMI LAP II. évfolyam, 12. szám, 2008. június 18. 2. oldal I I. évfolyam, 12. szám, 2008. június 18. Tel./fax: 72/411-892 Mobil: 20/218-3189 E-mail: baranyapressbt@t-online.hu

Részletesebben

940 helyrajzi szám (Vörösvári út 12.) - Általános Iskola

940 helyrajzi szám (Vörösvári út 12.) - Általános Iskola 940 helyrajzi szám (Vörösvári út 12.) - Általános Iskola Melléklet Ingatlan címe 2014 Csobánka, Vörösvári út 12. Helyrajzi száma 940 3563 m2 Vagyonkataszteri becsült érték 154.066.000.- - Csobánka Község

Részletesebben

Vár rád a net színe-java. Ft/hó. Internet, tévé, telefon együtt most az első hónap havi díja 0 Ft. D é l- P e s t M E g ye.

Vár rád a net színe-java. Ft/hó. Internet, tévé, telefon együtt most az első hónap havi díja 0 Ft. D é l- P e s t M E g ye. D é l- P e s t M E g ye w w w. d p m s z. h u 2016. február 4., xxvii/05. Vár rád a net színe-java Internet, tévé, telefon együtt most az első hónap havi díja 0 Ft Kiemelt csomagunk 4 990 Ft/hó 160211-A

Részletesebben

Fix Takarék Személyi Kölcsön Fix Takarék Személyi Kölcsön (online kedvezmény esetén) (kiváltási célú) Devizanem

Fix Takarék Személyi Kölcsön Fix Takarék Személyi Kölcsön (online kedvezmény esetén) (kiváltási célú) Devizanem A HITELINTÉZET ÁLTAL NYÚJTOTT SZEMÉLYI KÖLCSÖNÖK Jelen vázlatos tájékoztató a Hitelintézet termékeinek összehasonlíthatóságát támogatja. A részletes feltételeket a Hitelintézet Üzletszabályzata, az Általános

Részletesebben

Ügyfélfogadás: hétfő: 8.00 18.00, szerda: 8.00 16.00, péntek: 8.00 12.00 (ebédidő: 12.00 13.00)

Ügyfélfogadás: hétfő: 8.00 18.00, szerda: 8.00 16.00, péntek: 8.00 12.00 (ebédidő: 12.00 13.00) 2016/4. szám (7. hét) 2016. február 26. HÍRLEVÉL 2335 Taksony, Fő út 85. telefon: 24/520-777 fax: 24/520-770 e-mail: onkormanyzat@taksony.hu www.taksony.hu Ügyfélfogadás: hétfő: 8.00 18.00, szerda: 8.00

Részletesebben

A konstrukciót a Békés Takarék Szövetkezet (címe: 5600 Békéscsaba, Andrássy út Fsz. 3.) (továbbiakban: Hitelintézet) nyújtja

A konstrukciót a Békés Takarék Szövetkezet (címe: 5600 Békéscsaba, Andrássy út Fsz. 3.) (továbbiakban: Hitelintézet) nyújtja A BÉKÉS TAKARÉK SZÖVETKEZET ÁLTAL NYÚJTOTT SZEMÉLYI KÖLCSÖNÖK Jelen vázlatos tájékoztató a Hitelintézet termékeinek összehasonlíthatóságát támogatja. A részletes feltételeket a Hitelintézet Üzletszabályzata,

Részletesebben

Csengelei. hírek. Önkormányzati hírek. "Kompetencia alapú oktatás bevezetése és fejlesztése Csengelén" címû pályázat záró rendezvénye

Csengelei. hírek. Önkormányzati hírek. Kompetencia alapú oktatás bevezetése és fejlesztése Csengelén címû pályázat záró rendezvénye 2013. július 8. Csengelei KÖZÉLET KULTÚRA SPORT TÁRSADALOM OKTATÁS OBJEKTÍV, KÖZÉLETI HAVILAP Ingyenes Önkormányzati "Kompetencia alapú oktatás bevezetése és fejlesztése Csengelén" címû pályázat záró rendezvénye

Részletesebben

4.000 Ft/m 2 (szabott ár) 5 mm-es habosított PVC

4.000 Ft/m 2 (szabott ár) 5 mm-es habosított PVC KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYE 2012. július 6., XX/27. 2 2012. július 6. 2890 Tata, Szomódi út 8. T./F: 34/383-046 Tel.: 06-30/713-7190 e-mail: no-ki@t-online.hu Nyitva tartás: H-P.: 7 30-16 00 PLEXI ÉS MÛANYAG

Részletesebben

Pest Megyei Rendőr-főkapitányság augusztus hónapra tervezett sebességmérések. Dátum (nap) Mérés tervezett ideje Mérés tervezett helye

Pest Megyei Rendőr-főkapitányság augusztus hónapra tervezett sebességmérések. Dátum (nap) Mérés tervezett ideje Mérés tervezett helye Pest Megyei Rendőr-főkapitányság 2016. augusztus hónapra tervezett sebességmérések Dátum (nap) Mérés tervezett ideje Mérés tervezett helye Augusztus 01. (hétfő) 06.45-08.45 Budaörs, Árok utca 18.00-20.00

Részletesebben

ÖNKORMÁNYZATI HÍREK. 2006. június 1.

ÖNKORMÁNYZATI HÍREK. 2006. június 1. C H A VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT LAPJA Nagy László Lázár grafikája XVII. évfolyam 7. szám Cegléd város honlapja: www.cegled.hu Cegléd Város Önkormányzatának Képviselõ-testülete 2006. május 25-én tartotta munkaterv

Részletesebben